adozona.hu
BH 1996.2.106
BH 1996.2.106
I. A bankszámla feletti rendelkezési jogosultság jogszerűségének vizsgálatánál a kiterjesztő értelmezésnek nincs helye [Ptk. 529. § (1) bek., 39/1984. (XI. 5.), MT r. 2. §, 4. § 412/1987. (PK 17.) MNB közlemény 4. pont]. II. Akkreditív (okmányos meghitelezés) fizetési mód szerződésben való kikötése nem jelenti egyben a megbízó részéről a bankszámlájáról való intézkedést is. A fizető bank - visszavonás hiányában - nem köteles esetenként vizsgálni a megbízó által adott aláírási jogosultság meglétét [Ptk. 222.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint vevő, az MB Import-Export GmbH mint importőr és az I. GmbH (München) eladó között 1990. december 9-én szerződés jött létre. Ebben az eladó 1000 db Lada Szamara személygépkocsi szállítását vállalta 1991. január 31-ig. Ebből 150 db-ot egy héten belül, ezt követően pedig minden héten 200 db-ot vállalt szállítani. A felperes az 1000 db gépkocsi ellenértékeként 6 800 000 DM-et volt köteles kifizetni. A fizetési módot úgy határozták meg, hogy vételárelőlegként a felperes 3 400 000 D...
BH 1996.2.106 I. A bankszámla feletti rendelkezési jogosultság jogszerűségének vizsgálatánál a kiterjesztő értelmezésnek nincs helye [Ptk. 529. § (1) bek., 39/1984. (XI. 5.), MT r. 2. §, 4. § 412/1987. (PK 17.) MNB közlemény 4. pont].
II. Akkreditív (okmányos meghitelezés) fizetési mód szerződésben való kikötése nem jelenti egyben a megbízó részéről a bankszámlájáról való intézkedést is. A fizető bank - visszavonás hiányában - nem köteles esetenként vizsgálni a megbízó által adott aláírási jogosultság meglétét [Ptk. 222. §, 223. § (2) bek., 52/1990. (III. 21.) MT r. 4. § (2) bek., "Okmányos meghitelezésekre vonatkozó egységes szabályok és szokványok" 20. cikk a) pont].
A felperes mint vevő, az MB Import-Export GmbH mint importőr és az I. GmbH (München) eladó között 1990. december 9-én szerződés jött létre. Ebben az eladó 1000 db Lada Szamara személygépkocsi szállítását vállalta 1991. január 31-ig. Ebből 150 db-ot egy héten belül, ezt követően pedig minden héten 200 db-ot vállalt szállítani. A felperes az 1000 db gépkocsi ellenértékeként 6 800 000 DM-et volt köteles kifizetni. A fizetési módot úgy határozták meg, hogy vételárelőlegként a felperes 3 400 000 DM-et készpénzben átutal az eladó címére és bankszámlájára, amelyet az eladó a II. r. alperesnél, a megnevezett számlán tart. Az eladó az átutalt összeggel akkor rendelkezik szabadon, ha a személygépkocsik Magyarországra megérkeztek. Ezt a tényt a CMR fuvarlevéllel és a magyar vámpecséttel kell igazolni. Ezt követően a felperes és a bankszámláját vezető I. r. alperes között 1990. december 17-én megbízási szerződés jött létre. Ebben a felperes 2 400 000 DM összegű visszavonhatatlan akkreditív megnyitásával bízta meg az I. r. alperest, és ennek forintfedezetét a banknál elhelyezte. A felperes az akkreditív kedvezményezettjeként az I. GmbH eladót, fizető bankként pedig a II. r. alperest jelölte meg és egyben úgy rendelkezett, hogy az akkreditív összegét - 2,4 millió DM-et - az I. r. alperes az I. cégnek a II. r. alperesnél vezetett bankszámlájára utalja át azzal, hogy annak kifizetése a felperes által cégszerűen aláírt és lepecsételt, az áru átvételét is igazoló CMR fuvarlevél és a cégszerűen aláírt számla (5 példányban) benyújtása után történhet meg. Az I. r. alperes a megbízásnak megfelelően 2 400 000 DM-ről a visszavonhatatlan akkreditívet megnyitotta, 1991. február 21. lejárattal és a fedezetet a felperes rendelkezésének megfelelően a II. r. alpereshez átutalta. A II. r. alperest mint fizető bankot az akkreditív megnyitásáról 1900. december 18-án azzal értesítette, hogy az akkreditív a következő dokumentumok ellenében érvényes: ötpéldányos kereskedelmi számla, a CMR fuvarlevél feladói példánya, az áru elküldésének az igazolása és a felperes cégszerűen aláírt igazolása az áru rendben történt átvételéről. Ezért az átutalt összeget csak abban az esetben jogosultak a kedvezményezettnek kifizetni, ha az akkreditívben előírt dokumentumokat a II. r. alperes útján az I. r. alpereshez benyújtja. Egyidejűleg az akkreditív megnyitásáról a felperest is értesítette.Az I. r. alperesnél - mint a felperes meghatalmazott képviselője - 1991. január 17-én megjelent K. G., és a felperes nevében egy, az I. r. alperesnek címzett január 16-i keltezésű levelet adott át, melyben a felperes az akkreditívet módosította és kedvezményezettként az I. GmbH helyett az MB Export-Import GmbH-t jelölte meg, az akkreditív kifizetése tekintetében pedig úgy rendelkezett, hogy az a leszállításra kerülő autók számlájának bemutatása esetén fizethető ki. Csatolta az I. GmbH kedvezményezett lemondó nyilatkozatát is. Az I. r. alperes 1991. január 18-án közölte a II. r. alperessel, hogy a felperes az akkreditívet módosította, eszerint a kedvezményezett az MB Export-Import cég, a szállítási határidő 1991. január 31-e, az akkreditív összegét az új kedvezményezettnek csak abban az esetben jogosultak kiutalni, ha a megbízásban előírt iratokat intézetük útján az I. r. alpereshez benyújtja. A számla alapján történő fizetést nem vette fel az akkreditív feltételei közé, mert nem látta egyértelműnek, hogy a CMR fuvarlevél mellőzését is kívánja-e a megbízó. K. G. időközben a II. r. alperest is felkereste az említett január 16-i levéllel és mivel az akkreditív módosítása iránti kérelmet a II: r. alperes sem találta egyértelműnek, K. G. saját kezűleg vezette rá a levélre, hogy "CMR törölve". A II. r. alperes kérésére 1991. január 17-én kelt levelében - amelyet csak 1991. február 14-én küldött el faxon az I. r. alperesnek - értesítette az I. r. alperest, hogy az akkreditív fizetési feltételeit úgy egészíti ki, hogy lemond a CMR fuvarlevélről és a szállítási határidő 1991. január 31-e. Mind a két levélben - ezek 1991. január 16-án és 17-én keltek - aláíróként S. L. ügyvezető neve volt gépelve, ténylegesen azonban a leveleket K. G. írta alá.
Az új kedvezményezett az 1991. január 18-án kelt számla alapján 1991. január 21-én 707 200 DM-et vett át a II. r. alperestől. Majd az 1991. január 23-án kelt számla alapján - az új kedvezményezett rendelkezésének megfelelően - a II. r. alperes 1991. január 24-én 1 686 400 DM-et kifizetett az eredeti kedvezményezett, az I. GmbH számlájára. Az I. r. alperes 1991. február 21-én kelt levelében felhívta a felperest annak közlésére, hogy valóban sor került-e az akkreditív módosítására, mert az erről szóló 1991. január 17-én kelt levelet nem kapták meg. A felperes tagadta az akkreditív módosítását, az akkreditív lejárta után az összeg visszautalását eredménytelenül kérte, a II. r. alperes ugyanis a kedvezményezetteknek azt már kifizette.
A felperes a keresetében 137 000 000 Ft és ennek a kedvezményezett részére történt kifizetés napjától a visszafizetésig járó törvényes kamata - a jegybanki alapkamat kétszerese - egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az I. és II. r. alpereseket. Előadta, hogy az I. r. alperessel kötötte meg a megbízási szerződést, a II. r. alperes az I. r. alperes közreműködőjeként járt el. Az I. r. alperes mulasztását abban jelölte meg, hogy az 1991. január 16-án és 17-én kelt levelek átvételekor annak ellenére nem vizsgálta meg, hogy az aláírás arra jogosulttól származik-e, hogy az I. r. alperes rendelkezett az aláírási címpéldánnyal. Eszerint a felperes nevében az I. r. alperesnél vezetett bankszámláját érintő rendelkezések aláírására 1990. október 30-tól kizárólag S. L. ügyvezető igazgató volt jogosult. De mulasztott az I. r. alperes abban is, hogy a II. r. alperest sem ellenőrizte. Az II. r. alperest szerződésszegés terheli az I. r. alperessel szemben, mert mint fizető bank eltért a nyitó bank által írásban adott feltételektől. Az I. r. alperes az 1991. január 16-án kelt felperesi levél alapján ugyanis csak a kedvezményezett megváltoztatását közölte a II. r. alperessel, de nem módosította az akkreditív kifizetésének a feltételeit. A II. r. alperes az I. r. alperessel állt jogviszonyban, ezért jogszerűtlenül járt el, amikor a felperestől - K.-tól - utasítást fogadott el. Ezért a felperes kárának keletkezése mind a két alperes magatartásának a következménye, ezért a kárért egyetemlegesen kötelesek - az I. r. alperes a Ptk. 318. és 339. §-ai, a II. r. alperes pedig a Ptk. 339. §-a alapján - helytállni.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Azt nem vitatta, hogy a felperes bankszámláját - bankszámlaszerződés alapján - ő vezette, és az aláírási címpéldány szerint aláírásra csak S. L. volt jogosult. Álláspontja szerint azonban ez a bejelentés kizárólag a bankszámla feletti rendelkezésre vonatkozott, ezzel szemben a perbeli akkreditív megnyitásának az alapja nem a bankszámlaszerződés, hanem a megbízási szerződés volt. Ennek a szerződésnek viszont mindenben eleget tett. A felperes jelölte ki fizető bankként a II. r. alperest, akit a megbízásnak megfelelően látott el utasítással. A kedvezményezett személyében bekövetkezett változás az akkreditív kifizetésének a feltételeit nem érintette. Később jutott tudomására, hogy a felperes a II. r. alperesnél közvetlenül eljárva rendelkezett úgy, hogy a számla benyújtása ellenében az akkreditív összege kifizethető.
A II. r. alperes is a kereset elutasítását kérte, vitatva felelőssége jogalapját. Előadta, hogy 1991. január elején megjelent nála bemutatkozó látogatáson S. L. K. G.-vel és az MB Export-lmport cég képviseletében M. B. Ekkor K. G. úgy nyilatkozott, hogy ő a felperes teljes körű megbízottja, és felmutatta az 1990. augusztus 5-én kelt teljes körű meghatalmazását. Következő alkalommal K. jött M. B.-vel, és bejelentették, hogy az akkreditívet módosítani kívánják. A módosításról az I. r. alperest is értesítette. Azt beismerte, hogy az I. r. alperes közlése szerint csak a kedvezményezett személye módosult, a kifizetés feltételei változatlanok maradtak. A felperes azonban a kifizetés feltételeit is módosította, ezért ennek következményeit a felperesnek kell viselni.
Az elsőfokú bíróság tanúkat hallgatott ki, okiratokat szerzett be és a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve a felperes keresetét alaposnak találta és ítéletében az alpereseket egyetemlegesen 137 000 000 Ft és ennek 1991. január 23. napjától járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes az I. r. alperesnél - a közöttük létrejött bankszámlaszerződés alapján - a banki előírásoknak megfelelően bejelentette, hogy a bankszámla felett S. L. jogosult rendelkezni. Az akkreditív megnyitására adott megbízás és annak módosítása is olyan aktív tevőlegességet igénylő cselekvés, amely a bakszámlával kapcsolatos. Ezért az I. r. alperes a szerződést megszegte, amikor a K. G. által aláírt leveleket elfogadta és nem függesztette fel azonnal a kifizetéseket, s erről a II. r. alperest sem értesítette. A II. r. alperes sem volt jogosult K. G.-től semmilyen utasítást elfogadni. Így mindkét alperes jogellenes magatartásának következménye a felperest ért kár. Az alperesek a Ptk. 318. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 339. §-a alapján kötelesek a felperes kárát megtéríteni.
Ezen ítéletnek a perköltséget megállapító rendelkezése ellen a felperes, a marasztaló rendelkezése ellen az I. r. és II. r. alperesek fellebbeztek.
A felperes a fellebbezésében az alperesek által a felperesnek fizetendő perköltség összegét az ügy bonyolultságára, a magas perértékre és a perben kifejtett jogi tevékenységre tekintettel kérte felemelni.
Az I. r. alperes fellebbezése az első fokú ítélet megváltoztatására és a felperes keresetének vele szembeni elutasítására irányult. Álláspontja szerint a tőle elvárható gondossággal járt el a perbeli megbízás teljesítése során, a II. r. alperessel pontosan közölte az akkreditív kifizetésének a feltételeit. Utalt arra is, hogy a fizető bankot a felperes jelölte meg s kifejezett utasítására került az akkreditív összege átutalásra a II. r. alperesnél vezetett bankszámlára. Ezért a fizető bank tevékenységéért a Ptk. 475. §-ának (4) bekezdésében írottak szerint nem felel. Sérelmezte, hogy elsőfokú bíróság a büntetőiratokat nem szerezte be. Kifogásolta azt is, hogy az MNB-től nem kért szakvéleményt az elsőfokú bíróság, s így nem tisztázta, hogy a bankjogi előírások szerint mi minősül számla felett rendelkezésnek.
A II. r. alperes fellebbezése elsődlegesen az első fokú ítélet megváltoztatására és vele szemben a kereset elutasítására irányult. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli akkreditív fizetési feltételének a módosítását a bankszámla feletti rendelkezésnek tekintette, annak ellenére, hogy az akkreditív fedezetét a felperes rendelkezése folytán az I. r. alperes még az akkreditív feltételeinek a módosítása előtt átutalta a II. r. alperes mint fizető bank számlájára. Az akkreditív összegét S. L. ügyvezető utaltatta át. Ezért nem volt szükség arra, hogy K. G.-nek a bankszámla felett is legyen rendelkezési jogosultsága. Azt nem vitatta, hogy mint fizető bank, az akkreditívet megnyitó I. r. alperes megbízottja volt és az akkreditívszabályzat szerint csak megbízójának, vagyis az I. r. alperesnek a rendelkezéseit vehette figyelembe. Azonban éppen a felperes volt az, aki a nyitó bankot megkerülve a fizető bankhoz fordult közvetlenül az akkreditív feltételének módosítása iránti rendelkezésével. Ezért a felperes a Ptk. 4. §-a alapján a saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. K. G. szabályos meghatalmazással rendelkezett, ezért a II. r. alperes nem követett el mulasztást, amikor - K. rendelkezésének megfelelően - az akkreditívfizetés feltételeit módosította, s a módosított feltételek igazolásakor a kedvezményezettnek fizetett. Egyébként is az új kedvezményezett - M. B. - a felperesi cég tagja, vagyis S. L. üzlettársa volt. Másodlagosan az első fokú ítélet megalapozatlansága - a releváns tényállás hiánya - miatt az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására történő utasítását kérte.
A felperes fellebbezése alaptalan, az alperesek fellebbezése alapos.
Az alperesek fellebbezése alapján a másodfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy bankszámla feletti rendelkezésnek minősül-e az akkreditív feltételeinek módosítása, illetve hogy ez a módosítás képviseleti joggal rendelkező személy részéről történt-e; az I. r. alperes mint nyitóbank a felperessel kötött megbízási szerződés szerint járt-e el, figyelemmel az "Okmányos meghitelezésre vonatkozó egységes szabályok és szokványok"-ban foglaltakra is; a II. r. alperes mint fizető bank tanúsított-e olyan jogellenes magatartást, amellyel a felperesnek - szerződésen kívül - kárt okozott.
Az első kérdést vizsgálva a másodfokú bíróság annyiban fogadta el az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy a felperes a bankszámláját vezető I. r. alperesnek - a perben még irányadó, a pénzforgalomról szóló 412/1987. (PK 17.) MNB közlemény 4. pontja alapján - az 1990. október 17-én kelt aláírás-nyilvántartó lapon 1990. október 30-án bejelentette, hogy a bankszámla felett kizárólag S. L. ügyvezető jogosult rendelkezni. Nem oszthatta viszont az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy a bankszámla feletti rendelkezésnek minősül minden olyan aktív cselekvés, amely a bankszámlával kapcsolatos. A gazdálkodó szervezetek pénzforgalma a bankszámlán bonyolódik, ezért mindazon szerződések, amelyekben fizetési kötelezettséget vállal a bankszámla-tulajdonos, egyben a bankszámlával is kapcsolatba hozható. Ilyen kiterjesztő értelmezésre a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 2. és 4. §-ában foglaltak, valamint a Ptk. 529. §-ának (1) bekezdésében foglaltak összevetése nem ad lehetőséget. A 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 2. §-ának értelmében a belföldi jogi személyek - ha a jogszabály kivételt nem tesz - kötelesek pénzeszközeiket a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgáló pénzeszközök kivételével bankszámlán tartani, pénzforgalmukat bankszámlán lebonyolítani és ennek érdekében bankszámlaszerződést [Ptk. 529. § (1) bek.] kötni. A bankszámla-szerződéssel pedig a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy a számlatulajdonos pénzeszközeit kezeli, nyilvántartja, azok terhére kifizetési és átutalási megbízásokat teljesít és a számlatulajdonos javára és terhére írt összegekről őt értesíti. A 412/1987. (PK 17.) MNB közlemény 4. pontja alapján kiállított és a bankszámlát vezető bankhoz benyújtott aláírás-nyilvántartó lapon a bankszámla-tulajdonos azt jelenti be, hogy ezen bankszámla felett személyesen ki jogosult rendelkezni, a bank kinek az aláírásával adott fizetési megbízást teljesítheti. Mindebből egyértelműen az állapítható meg, hogy a bankszámlát vezető bank csak akkor köteles az aláírásra való jogosultságot vizsgálni, ha olyan fizetési vagy átutalási megbízást kap a bankszámla tulajdonosától, amelynek alapján a bankszámlát meg kell terhelnie. Bankszámla feletti rendelkezésnek tehát az olyan fizetési megbízások tekintendők, melyek közvetlenül érintik az adott bankszámla pénzforgalmát.
A külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos devizafizetések lebonyolításának rendjéről szóló 52/1990. (III. 21.) MT rendelet 4. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a konvertibilis elszámolású külkereskedelmi importszerződés értéke - forintra átszámítva - a 2 000 000 Ft-ot meghaladja, fizetési módként budapesti kifizetésű okmányos meghitelezést (akkreditívet) kell kikötni. Az akkreditív egy bank (nyitóbank, a perbeli esetben az I. r. alperes) kötelezettségvállalása arra, hogy ügyfelének (a perbeli esetben a felperesnek) a megbízása alapján és utasítása szerint az akkreditívben a fizetés feltételéül kikötött okmányok benyújtása és az akkreditívben meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetén harmadik személy (a kedvezményezett) javára vagy rendelkezése szerint saját maga vagy valamely megbízott bank közbeiktatásával fizetést teljesít. A perbeli esetben a felperes kifejezett rendelkezésének megfelelően a fizető banki feladatok ellátására az I. r. alperes a II. r. alperest kérte fel. A kifejtettekből következik, hogy az okmányos meghitelezés (akkreditív nyitása) önálló jogügylet (szerződés). Az akkreditív feltételeinek a meghatározása a nyitó bank és a megbízó között az akkreditív megnyitására irányuló megbízási szerződésben történik. Az akkreditív nyitására szóló megbízás azonban nem jelent egyben a bankszámláról való rendelkezést, hiszen a bank a megbízás alapján saját fizetését ígéri. A bankszámláról akkor rendelkezik a megbízó, amikor az akkreditív fedezetét előre biztosítja, azaz felhatalmazza a nyitó bankot, hogy a nála vezetett bankszámláját az akkreditív összegének forintellenértékével megterhelje. A felperes részéről ez a rendelkezés megtörtént, amikor az I. r. alperest felhívta, hogy az akkreditív fedezetét utalja át az akkreditív kedvezményezettjének a II. r. alperesnél vezetett számlájára. Ezzel az akkreditív fedezete a felperesnek az f. r. alperesnél lévő számlájáról a II. r. alperesnél vezetett kedvezményezetti zárolt számlára került, amelyből a II. r. alperesnek az akkreditív feltételei szerint kellett fizetnie. A felperes bankszámlájáról - az arra jogosult - S. L. rendelkezett.
Az akkreditív fizetési mód kikötése annak feltételeiben való megállapodás és ennek alapján az akkreditív nyitására szóló banki megbízás olyan szerződés, amelyet mindazon személyek megköthetnek, akik a gazdálkodó szervezetet képviselhetik. Ugyanezek a személyek jogosultak arra is, hogy a már megkötött szerződést módosítsák. Mindebből az is következik, hogy a bankszámla felett rendelkezni jogosult és az egyéb jognyilatkozatok megtételére jogosultak köre eltérő lehet. A felperes szervezeti képviselője S. L. ügyvezető volt, a Ptk. 222. §-a szerint azonban képviseleti jogot a törvényen, hatósági rendelkezésen és alapszabályon alapuló képviseleten felül a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal (meghatalmazás) is lehet létesíteni. S. L. ügyvezető 1990. augusztus 5-i keltezéssel teljes körű meghatalmazást adott K. G.-nek, mint a cég külkereskedelmi vezetőjének, hogy a felperes nevében eljárjon, intézkedjen és a bélyegző használatával feljogosítva a cég nevében aláírjon. A meghatalmazás érvényessége nem volt határidőhöz kötve, ezért az a Ptk. 223. §-ának (2) bekezdése szerint a visszavonásig volt érvényben. A meghatalmazás visszavonása nem történt meg, annak eredetijét K. G. a tárgyaláson bemutatta. A képviseleti jog megléte ténykérdés, ezért nincs jogi relevanciája annak, hogy az alperesek vizsgálták-e K. G. képviseleti jogosultságát. Egyébként a tanúvallomásokból kitűnően S. L.-nek az I. r. alperesnél tanúsított magatartása is K. G. képviseleti jogának meglétére utalt. Ugyanezt erősített meg az a körülmény, hogy a felpereshez 1990. január 22-én megérkezett faxra, amelyben K. G. küldött értesítést arról, hogy a pénz - 707 200 DM - a FÓRUM Szálloda széfjében van, a felperes nem reagált. Holott ebből tudnia kellett, hogy a pénz kifizetésére csak az akkreditív fizetési feltételeinek a módosítása után kerülhetett sor.
Annak a körülménynek, hogy K. G. meghatalmazását 1990. augusztus 5-én visszadátumozva állították-e ki, nincsen jelentősége, mert - amennyiben megállapítható lenne, hogy K. G. az akkreditív feltételeinek módosításakor még írásbeli meghatalmazással nem rendelkezett - a felperes azáltal, hogy a meghatalmazást visszamenő dátumozással állította ki, jóváhagyta K. G. addig eljárását (Ptk. 221. §). K. G. mint képviselő cselekménye által tehát a felperes vált jogosítottá, illetve kötelezetté [Ptk. 219. § (2) bekezdés]. A fentiekből következik, hogy az I. r. alperes nem szegte meg a megbízási szerződést akkor, amikor a felperes képviselőjének az akkreditív feltételeinek módosítására irányuló nyilatkozata szerint az akkreditív egyes feltételeit megváltoztatta. Az I. r. alperes által végrehajtott módosítás egyébként sem okozta volna a felperes károsodását, hiszen a külkereskedelmi szerződés teljesítésének biztosítéka a CMR fuvarlevél bemutatása változatlanul szerepelt az akkreditív feltételei között.
Az I. r. alperest a Ptk. 475. §-ának (4) bekezdése és az "Okmányos meghitelezésekre vonatkozó egységes szabályok és szokványok" 20. cikkének a) pontja értelmében a II. r. alperesért mint fizető bankért sem terhelné felelősség. A Legfelsőbb Bíróság azonban nem találta bizonyítottnak azt sem, hogy a felperes kárát jogellenes magatartásával a II. r. alperes okozta. A perben és a büntetőügyben kihallgatott K. G. és S. L. tanúvallomásából tényként állapítható meg, hogy az importengedély 1991. január 31-i lejárata miatt érdekük fűződött ahhoz, hogy minél előbb, ha lehet, készpénzért is személygépkocsikat vásároljanak. Pénzük azonban le volt kötve az akkreditívben, ezért keresték annak módját, hogy miként szabadíthatnák fel. K. G.-nek és M. B.-nek sikerült kieszközölniük, hogy az I. GmbH tulajdonosa, M. S. az akkreditív igénybevételéről - készpénzfizetés kilátásba helyezése mellett - lemondjon. A büntetőiratokból megállapítható (52/a sorszámú jegyzőkönyv) M. B. S. L.-től teljes körű meghatalmazást kapott. M. B. a felperes kft. egyik tagjának, az MB GmbH-nak volt a tulajdonosa. Minthogy az akkreditív kedvezményezettje, M. S. lemondott az akkreditívről, a felperesnek lehetősége nyílt arra, hogy az akkreditív nyitására adott megbízást, az abban szereplő feltételeket módosítsa. Nem tulajdonított a másodfokú bíróság jogi jelentőséget annak, hogy a felperes képviselője útján az akkreditív feltételeit a II. r. alperesnél pontosította. A II. r. alperest a felperes jelölte ki, és az akkreditív fedezetét is ő utaltatta a II. r. alpereshez, tehát az "ügy ura" a felperes volt. A II. r. alperes azzal, hogy szerződéses kapcsolat hiányában elfogadta a felperes utasítását az akkreditív feltételeinek módosítására, azaz a felperes határozott kívánsága szerint járt el, a felperesnek kárt nem okozott. Amennyiben a felperes a feltételek módosítását egyértelműen közölte volna az I. r. alperessel, a Ptk. 476. §-a szerint a megbízó utasításait az I. r. alperesnek is követnie kellett volna. A II. r. alperestől is elvárható, hogy banki szakkérdésekben felvilágosítást adjon, a felperes képviselője azonban, minthogy járatos volt a külkereskedelmi ügyekben, erre nem szorult rá. Pontosan ismerte ugyanis az akkreditív fizetési mód lényegét, feltételeit, illetve azok megváltozásának következményeit. Mindezekből megállapítható, hogy a felperes kárát saját elhibázott üzleti döntése okozta. Bár meg kell jegyezni, hogy sem az új kedvezményezett kijelölése, sem a CMR fuvarlevél elhagyása önmagában még nem járt volna a felperes károsodásával. A kárt az okozta, hogy az új kedvezményezett, az MB GmbH tulajdonosa, M. B. az akkreditív alapján felvett készpénzt anélkül fizette ki M. S.-nek, illetve utaltatta át a vételár másik részét, hogy a személygépkocsik leszállításáról meggyőződött volna. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. I. 30 618/1994. sz.)