adozona.hu
BH 1995.10.607
BH 1995.10.607
Szakmunkáskedvezményre való jogosultság nyugdíjazás esetén (1975. évi II. tv. 45. és 51. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes az 1993. november 25-én kelt határozatával a felperes részére 10 833 Ft rokkantsági nyugdíjat állapított meg. A felperes szakmunkáskedvezmény alkalmazása iránti igényét az alperes az 1994. január 7-én kelt határozatával elutasította azzal az indokkal, hogy a felperes 1991. november 26-tól 1993. november 14-ig munkanélküli-járadékban részesült, ezt az időtartamot is szakmunkásként eltöltött időként kell figyelembe venni, ezért a szakmunkáskedvezmény nem alkalmazható. A felperes fell...
BH 1995.10.607 Szakmunkáskedvezményre való jogosultság nyugdíjazás esetén (1975. évi II. tv. 45. és 51. §).
Az alperes az 1993. november 25-én kelt határozatával a felperes részére 10 833 Ft rokkantsági nyugdíjat állapított meg. A felperes szakmunkáskedvezmény alkalmazása iránti igényét az alperes az 1994. január 7-én kelt határozatával elutasította azzal az indokkal, hogy a felperes 1991. november 26-tól 1993. november 14-ig munkanélküli-járadékban részesült, ezt az időtartamot is szakmunkásként eltöltött időként kell figyelembe venni, ezért a szakmunkáskedvezmény nem alkalmazható. A felperes fellebbezése folytán az alperes határozatával helybenhagyta az első fokú határozatot.A felperes keresettel fordult a városi bírósághoz, kérve az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és a szakmunkáskedvezményre való jogosultságának a megállapítását.
A városi bíróság ítéletével megállapította a felperes szakmunkáskedvezményre való jogosultságát a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 51. és 45. §-aira, valamint a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 104. §-ának (6) bekezdésére hivatkozással. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a felperes a nyugdíj megállapítását közvetlenül megelőző egy éven át már nem szakmunkásként dolgozott, és a jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésére figyelemmel a munkaviszonyát megszüntették, és emiatt részére munkanélküli-ellátást folyósítottak. A szakmunkáskedvezményre való jogosultságát a felperes megnyugtatóan igazolta.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását.
A megyei bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy szakmunkáskedvezménynek a T. 45. §-ában megfogalmazott főszabálya olyan esetre vonatkozik, amikor az igénylő a nyugdíjazását közvetlenül megelőző egy éven át dolgozott ugyan, de nem szakmunkásként végzett munkát. Csakis erre a tényállásra állapítja meg a törvény 45. §-a azt, hogy annak a keresetnek az alapulvételével kell erre az időszakra a nyugdíjat számítani, amelyet a nyugdíjazás évében az igénylő szakképzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatottak átlagosan elértek. Ezzel szemben a Vhr. 104. §-ának (6) bekezdése olyan tényállásra ad eligazítást, amikor az igénylő valamilyen okból egyáltalán nem végzett munkát. A két jogszabályhely egybevetéséből megállapította a megyei bíróság, hogy a szakmunkáskedvezmény érvényesülésének és alkalmazásának egy speciális válfaját szabályozza a Vhr. 104. §-ának (6) bekezdése. Ez is egyfajta kedvezményt biztosít az igénylő számára, lehetővé teszi az általa ezt megelőzően utoljára betöltött munkakörben elért átlagkereset figyelembevételét. Ez nem azonos a törvényben biztosított szakmunkáskedvezménnyel, mivel a T. 45. §-a csak abban az esetben alkalmazható, ha az igénylő a nyugdíjazását közvetlenül megelőző egy éven át dolgozott ugyan, de nem szakmunkásként végzett munkát. Ilyen esetben illeti meg csak az a kedvezmény, hogy a szakképzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatott más dolgozók által elért átlagkereset nyerjen figyelembevételt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Előadta, hogy jogosult szakmunkáskedvezményre, és nyugdíját a T. 45. és 51. §-ai alapján kell megállapítani. Álláspontja szerint méltányosságból is meg kellett volna állapítani a szakmunkáskedvezményre való jogosultságát.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Előadta, hogy a felperes munkanélküli-járadékának alapja a felperes korábbi szakmunkáskeresete volt. A munkanélküli ellátás megállapításánál korábbi szakmunkásbére már figyelembevételre került, így szakmunkáskedvezmény alkalmazására nincs lehetőség.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A T. 45. §-a értelmében a szakmunkás nyugdíját, ha a nyugdíjazását közvetlenül megelőző egy éven át már nem szakmunkásként végzett munkát, kérelmére annak a keresetnek az alapulvételével kell megállapítani, amelyet nyugdíjazása évében a szakképzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatottak átlagosan elértek annál a munkáltatónál, ahol az igénylő utoljára szakmunkásként dolgozott. A Vhr. 104. §-ának (6) bekezdése kimondja, hogy a szakmunkáskedvezmény alkalmazása szempontjából a szolgálati időnek azt a tartamát, amely alatt az igénylő munkát nem végzett, olyan munkakörben töltött időként kell figyelembe venni, amilyen munkakörben ezt megelőzően utoljára dolgozott. A Vhr. idézett rendelkezése vonatkozik a felperesre, mert nyugdíjazását megelőzően munkát nem végzett. A 104. § (6) bekezdése a nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló átlagkereset-számításra nem tartalmaz rendelkezést, ezért értelemszerűen a T. 45. §-ában foglaltak alkalmazásával kell eljárni ebben az esetben is.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból nem helytálló jogi következtetést vont le. Tévedett, amikor a Vhr. 104. §-ának (6) bekezdésében foglaltakat a szakmunkáskedvezmény érvényesülése és alkalmazása speciális szabályának tekintette.
A T. 45. §-ának a szakmunkáskedvezményre vonatkozó főszabályát kell alkalmazni a felperes esetében, tehát akkor is, ha az igénylő nyugdíjazását megelőzően munkát nem végzett. Ez azt jelenti, hogy a Vhr. 104. §-ának (6) bekezdésében szabályozott tényállásnál is annak a keresetnek az alapulvételével kell a nyugdíjat megállapítani, amelyet a nyugdíjazása évében a szakképzettségnek megfelelő munkakörben foglalkoztatottak átlagosan elértek.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtett jogi álláspontjával ért egyet.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a szakmunkáskedvezmény a T. 51. §-a alapján mérlegelési jogkörben is megállapítható lett volna a felperes részére. A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében rámutatott arra, hogy ha a mérlegelés nem a jogszabályoknak megfelelően történik, akkor jogszabálysértő maga a mérlegelés is, ezért bíróság által felülvizsgálható. Mivel a felperes szolgálati ideje jóval meghaladta a jogszabály által a mérlegelésnél figyelembe venni rendelt 15 évet, ezért a szakmunkáskedvezmény a T. 51. §-át alkalmazva is megállapítható lett volna. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy a jogszabálysértő közigazgatási határozatokat megváltoztatta. Az elsőfokú bíróság ugyanis érdemben helyes ítéletében nem alkalmazta a Pp.-nek a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata során is irányadó 339. §-át, amely alapján a jogszabálysértő közigazgatási határozatot a bírósági felülvizsgálat során hatályon kívül kell helyezni vagy - a törvényben meghatározott esetekben - meg kell változtatni. (Legf. Bír. Kfv. III. 26. 069/1994. sz.)