adozona.hu
BH 1994.4.211
BH 1994.4.211
I. A csődeljárásban az adós és hitelezői között létrejött egyezség - csődegyezség - jogi természete [1991. évi IL. tv. 17. § (1) bek., 18. § (1) bek. b) pont, Ptk. 240. § (3) és (4) bek.]. II. Ha a fél jogi képviselője címére érkezett bírósági iratot a tértivevényen az egyéni ügyvéd "munkatársa" megjegyzéssel veszik át, ezt szabályosan kézbesítettnek kell tekinteni [Pp. 97. § (3) bek., 99. § (3) bek., 1/1966. (V. 15.) KPM r.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét - amellyel az ellene a megyei bíróság előtt folyamatban volt csődeljárás során 1992. július 14-én létrejött csődegyezséget megtámadta - mint alaptalant elutasította. Egyben kötelezte a felperest, hogy az alperesnek 30 000 Ft perköltséget, továbbá az államnak külön felhívásra 51 600 Ft feljegyzett kereseti illetéket fizessen meg. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes ellen a bíróság előtt csődeljárás vol...
BH 1994.4.211 I. A csődeljárásban az adós és hitelezői között létrejött egyezség - csődegyezség - jogi természete [1991. évi IL. tv. 17. § (1) bek., 18. § (1) bek. b) pont, Ptk. 240. § (3) és (4) bek.].
II. Ha a fél jogi képviselője címére érkezett bírósági iratot a tértivevényen az egyéni ügyvéd "munkatársa" megjegyzéssel veszik át, ezt szabályosan kézbesítettnek kell tekinteni [Pp. 97. § (3) bek., 99. § (3) bek., 1/1966. (V. 15.) KPM r.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét - amellyel az ellene a megyei bíróság előtt folyamatban volt csődeljárás során 1992. július 14-én létrejött csődegyezséget megtámadta - mint alaptalant elutasította. Egyben kötelezte a felperest, hogy az alperesnek 30 000 Ft perköltséget, továbbá az államnak külön felhívásra 51 600 Ft feljegyzett kereseti illetéket fizessen meg. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes ellen a bíróság előtt csődeljárás volt folyamatban, amely eljárást a megyei bíróság 1992. július 31-én jogerőre emelkedett végzésével jogerősen befejezett. A csődeljárás során a felperes mint adós a hitelezőivel 1992. július 14-én csődegyezséget kötött. Az egyezséget kötő hitelezők között szerepelt az alperes is, akivel szemben a jelen eljárás felperese arra vállalt kötelezettséget, hogy 895 464 Ft összegű tartozásának 40%-át 1992. augusztus 15-ig, további 50%-át 1992. december 31-ig a részére megfizeti. Az adósság vállalkozási szerződésből eredt, amellyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság előtt peres eljárás is indult, és ebben az eljárást a bíróság a jelen per jogerős befejezéséig felfüggesztette. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította azt, hogy az alperes képviselőjével szemben megtévesztés, tévedésbe ejtés a csődegyezség megkötése során nem állapítható meg. Fenyegetésre, kényszerre, valamint feltűnő értékaránytalanságra a felperes maga sem hivatkozott. A csődeljárásban készült jegyzőkönyvben a megjelent alperesi képviselő hitelezői nyilatkozatát tudomásul vette a felperes, vele az egyezséget megkötötte, amelyet a csődeljárást szabályozó jogszabály nem tilt. Erre tekintettel a felperes keresetét, mint alaptalant elutasította. Egyben kötelezte a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján az alperes részére perköltség megfizetésére, valamint a felperes illetékfeljegyzési joga folytán az Államnak járó illeték megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. Elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, újabb határozat hozatalára utasítani kérte. Másodlagosan kérte az ítéletet érdemben megváltoztatni és az alperessel megkötött csődegyezség érvénytelenségét megállapítani, továbbá az alperest az első- és másodfokú perköltségek megfizetésére is kérte kötelezni. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor az 1992. december 9-i tárgyalást hivatalból beállította és új tárgyalási határnapot tűzött ki 1992. december 4-re. Az erről szóló értesítést december 2-án vette át, valószínűleg a jogi képviselője irodájának valamelyik alkalmazottja, amely nem tekinthető szabályszerű kézbesítésnek. Emiatt a december 4. napjára kitűzött tárgyaláson a jogi képviselő nem tudott megjelenni. Egyébként is az 1992. november 30-án hozott beállító végzéssel a tárgyalási időköz nem lett betartva. Érdemben előadta, hogy valótlan az az alperesi állítás, mely szerint a csődegyezségi tárgyalásra meghívót kapott volna. Szándékosan nem hívta meg az alperest, mivel a követelése a felperes részéről nem volt elismert. Az alperes azért kapott megújulási programot és meghívót, mert a július 7-i első tárgyaláson jelen volt. Az alperes - a másodfokú tárgyaláson szóban is megerősített, írásban benyújtott - fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és azt kérte, hogy a bíróság a felperest a további perköltségek megfizetésére kötelezze. Előadta, hogy a fellebbezés alaptalan, mert az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helyes jogi következtetést is vont le abból. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. rendelkezéseinek betartásával járt el, a felperes jogi képviselőjének egy állandó alkalmazottja van, az a személy, aki a tértivevényt aláírta, így a december 2-án kézhez vett idézés szabályosan nyert kézbesítést. Érdemben előadta, hogy a csődegyezségi tárgyalásra valóban nem kapott meghívót, de ez több hitelezővel is előfordult. A tárgyaláson azonban az igényét a felperes elismerte, a meghívót a folytatólagos csődegyezségi tárgyalásra a programjával együtt megküldte, és a csődegyezséget vele megkötötte. A követeléssel kapcsolatos perről a csődegyezség megkötése előtt két hónappal már hivatalos tudomása volt a felperesnek, a szabályszerűen kiállított számlát átvette, azt nem kifogásolta meg, ennek ellenére nem tett eleget a fizetési kötelezettségének, ezért volt kénytelen ellene a fizetési meghagyást kibocsátani. Az ellentmondása teljesen általános jellegű, konkrétum nélküli, ezért a csődegyezségi tárgyaláson való megjelenésüket jogszerűnek ismerte el, és ennek tudatában kötötte meg a csődegyezséget. A felperes fellebbezése nem alapos.Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló iratok tartalma, valamint a tárgyalás adatai alapján helyesen állapította meg a tényállást, helyes az arra alapított jogi döntése is. A felperes a fellebbezésében nem hozott fel olyan új körülményt, amely alkalmas lenne az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéleti döntésének a megváltoztatására. A felperes keresete az ellene indult csődeljárásban létrejött egyezség érvénytelenségének megállapítására irányult. A csődeljárás során megkötött egyezség a bírósági eljárás keretein kívül jön létre, annak tartalmát a jogszabály keretei között az adós és a hitelezők szabadon állapítják meg. Erre vonatkozóan iránymutatást tartalmaz az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. tv. 17. §-ának (1) bekezdése, mely szerint az egyezség keretében az adós tartozásait hitelezői vagy harmadik személyek átvállalhatják, az adós vagyonában tulajdont szerezhetnek, illetve kötelezettségeiért kezességet vállalhatnak. A tv. 18. §-a (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az egyezségnek tartalmazni kell a teljesítési határidők esetleges módosítását, a hitelezők követelései elengedését vagy átvállalását, illetőleg mindazt, amit az adós és a hitelezők az adós fizetőképességének helyreállítása érdekében vagy egyébként szükségesnek tartanak. Ebből eredően a felek között egy olyan közös megegyezés jön létre, amely megfelel a Ptk. 240. §-ának (3) bekezdésében foglalt egyezséggel történő szerződésmódosításnak. A felek között tehát egy polgári jogi egyezség jön létre, amely különbözik a bíróság által jóváhagyott egyezségtől. Ebbe az egyezségbe szabadon belevonható a felek mindenre kiterjedő rendelkezése, amelyek egyéb jogszabálynak a tiltó rendelkezéseibe nem ütköznek. Ezért helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság ítéletében arra, hogy a felek a peres eljárás alatt álló vitás követelést is rendezhetik a csődegyezség keretében.
Az egyezség jogi természetére tekintettel annak megtámadási lehetősége a Ptk. 210. §-ában foglaltak alapján történhet, azzal a megkötöttséggel, hogy a Ptk. 240. §-ának (4) bekezdésében írtakat is vizsgálni kell. Az elsőfokú bíróság szerint az eljárás adatai alapján a felperes részéről tévedés, vagy az alperesi képviselő részéről megtévesztő magatartás nem volt megállapítható. Fenyegetés, kényszer, illetve feltűnő értékaránytalanság létére maga a felperes sem hivatkozott. A Ptk. 240. §-ának (4) bekezdése szerint az egyezséggel való szerződésmódosítás érvényességét nem érinti a feleknek olyan körülményre vonatkozó tévedése, amely közöttük vitás volt, vagy amelyet bizonytalannak tartottak. Ez arra az esetre is áll, ha az egyezség megkötése után előkerült bizonyítékokkal a vitát vagy a bizonytalanságot el lehetett volna hárítani. Helyesen utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a felperes tudott a fizetési meghagyásból perré alakult eljárásról, ennek ellenére kötötte meg a csődegyezséget.
Alaptalannak találta a Legfelsőbb Bíróság a felperesnek az eljárási szabálysértésre történő hivatkozását is. Az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 126. §-ában foglaltakat, annak szem előtt tartásával járt el. A Pp. 97. §-a alapján a bírósági iratok a fél helyett a meghatalmazottnak kézbesítendők. A Pp. 99. §-ának (3) bekezdése szerint a hivatalos iratok kézbesítése külön jogszabály szerint történik, ez a postaszabályzat [a többször módosított 1/1966. (V. 15.) KPM r.], mely a magánügyvéd vonatkozásában külön rendelkezést nem tartalmaz. Ebből eredően az elsőfokú bíróság indokoltan tekintette szabályosnak a tárgyalási határnap beállításáról szóló végzés átvételét, ugyanis a postai tértivevényen az aláírás mellett "munkatárs" minőség feltüntetés található. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az iratoknál található minden tértivevényen egyébként ugyanez az aláírás szerepel.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a fenti kiegészítő indokolással - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság G. 41 064/1992. - Legf. Bír. Gf. II. 30 240/1993. sz.)