adozona.hu
BH 1994.2.95
BH 1994.2.95
A társasági szerződésben az egyik tag által vállalt mellékszolgáltatási kötelezettség egyoldalú megszüntetésére - például elállás folytán - nincs lehetőség. A mellékszolgáltatás "megszüntetése" csak a társasági szerződés módosítása útján lehetséges [1988. évi VI. tv. 17. §, 157. § (2) bek. b) pont, Ptk. 299. §, 300. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében előadta, hogy 1990. január 1-jén vásárolta meg a D. B. Vendéglátó-ipari Vállalat tagnak az alperesi kft.-ben fennálló 600 000 Ft értékű üzletrészét. Az alperesi kft.-t 1989. november 30-án alapította I. G. né és a D. B. Vendéglátó Vállalat 1 200 000 Ft-os törzstőkével. A társasági szerződés 25. pontja szerint mellékszolgáltatásként vállalta a D. B. Vendéglátó-ipari Vállalat a Budapest, I., I. u. 29. és a Budapest, I., M. u. 4. sz. alatti helyiségek határozatlan időre ...
BH 1994.2.95 A társasági szerződésben az egyik tag által vállalt mellékszolgáltatási kötelezettség egyoldalú megszüntetésére - például elállás folytán - nincs lehetőség. A mellékszolgáltatás "megszüntetése" csak a társasági szerződés módosítása útján lehetséges [1988. évi VI. tv. 17. §, 157. § (2) bek. b) pont, Ptk. 299. §, 300. §].
A felperes a keresetében előadta, hogy 1990. január 1-jén vásárolta meg a D. B. Vendéglátó-ipari Vállalat tagnak az alperesi kft.-ben fennálló 600 000 Ft értékű üzletrészét. Az alperesi kft.-t 1989. november 30-án alapította I. G. né és a D. B. Vendéglátó Vállalat 1 200 000 Ft-os törzstőkével. A társasági szerződés 25. pontja szerint mellékszolgáltatásként vállalta a D. B. Vendéglátó-ipari Vállalat a Budapest, I., I. u. 29. és a Budapest, I., M. u. 4. sz. alatti helyiségek határozatlan időre történő bérbeadását a kft. számára valamint azt, hogy ellátja a kft. számviteli - bérszámfejtési stb.- feladatait. 1989. december 30-án szindikátusi szerződés megkötésére került sor, melyet a D. B. Vendéglátó Vállalat képviselője és a kft. ügyvezetője (aki azonos volt I. G.-né taggal) írtak alá. A szindikátusi szerződésben rögzítették a D. B. Vendéglátó Vállalat mellékszolgáltatási kötelezettségét azzal, hogy a két üzlethelyiség használata fejében albérleti díjként az alperes 1989 decemberében 150 000 Ft-ot, 1990. január 1. és 1990. december 31. között pedig összesen 1 800 000 Ft-ot fizet meg a D. B. Vendéglátó-ipari Vállalatnak, 1991. január 1-től pedig a díjak - különös tekintettel az időközbeni hatósági árváltozásokra - felülvizsgálatra kerülnek (az egyéb mellékszolgáltatások díját havi 20 000 Ft-ban állapították meg). Az I. Kerületi tanács igazgatási osztálya 1989. december 29-én mindkét helyiség tekintetében elismerte a felperes vendéglátó tevékenység folytatására való jogosultságát. A felperes csatolta az alperesi kft. 1991. május 21-i taggyűlésének jegyzőkönyvét, mely szerint a tagok megállapodtak abban, hogy 1991. január 1-jétől havi 180 000 Ft+áfa összeget fizet az alperes a felperesnek a helyiséghasználat fejében. A jegyzőkönyvet a felperes alkalmazottja készítette, de végül is az aláírásra nem került, mert az alperes vitatta a jegyzőkönyv tartalmát. Csatolta az 1991. október 4-i taggyűlés jegyzőkönyvét is. Ezen jegyzőkönyv szerint - melyet mindkét tag aláírt - a taggyűlés nem fogadta el I. G.-né azon ajánlatát, hogy a havi díj összegét 200 000 Ft-ban, de csak 1991. október 1-jétől állapítsák meg, ezért a felperes képviselője a taggyűlésen felmondta a bérletet, és felszólította az alperest, hogy 30 nap alatt hagyjon fel a helyiségek használatával.Mindezek alapján a felperes álláspontja szerint az alperes érvényes szindikátusi megállapodás nélkül használja a per tárgyát képező helyiségeket és a használat fejében csak belátása szerinti összegeket fizet. Ez a fennálló helyzet hátrányos a felperesre és további fenntartása már nem áll érdekében. A Ptk. 241. §-ára hivatkozással ezért annak megállapítását kérte, hogy a felperes nem köteles mellékszolgáltatás keretében biztosítani a helyiségek további bérbeadását, és kérte perköltségei megállapítását is.
A felperes - többszöri módosítás után - a "végleges" kereseti kérelmét úgy foglalta össze, hogy elsődlegesen annak megállapítását kéri, hogy "a társasági szerződés 25. pontjában foglalt kötelezettség, illetve a szindikátusi szerződés nem mellékszolgáltatás, hanem egy külön megállapodás..., másodlagosan kéri annak megállapítását, hogy a felperesnek mellékszolgáltatásra irányuló kötelezettsége nem áll fenn".
Az alperes a felperes keresetének elutasítását és a felperes költségekben marasztalását kérte, előadva, hogy a mellékszolgáltatási kötelezettséget a társasági szerződés rögzítette, a felperes pedig az üzletrész megszerzésekor a társasági szerződést magára nézve kötelezőnek ismerte el. A társasági szerződést a bíróság nem, csak a tagok módosíthatják. A szindikátusi szerződés megtámadása semmilyen módon nem érintheti a társasági szerződés rendelkezéseit. Az alperes 1991. október 1-jéig a szindikátusi szerződésben megállapított díjat, ezt követően pedig havi 200 000 Ft-ot fizetett a felperesnek anélkül, hogy az érintettek 1991. január 1-jétől az esedékes díjban megállapodtak volna. Az alperes nem tanúsított olyan magatartást, ami a bérleti szerződés felbontását indokolná. A felperes legfeljebb a díj mértékét vitathatná, bár az így is lényegesen magasabb összeg, mint amit jelenleg a felperes mint bérlő a bérbeadónak fizet.
Az elsőfokú bíróság 7. sorszámú ítéletében elutasította a felperes keresetét, és egyben 10 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte az alperes javára. Az ítélet indoklásában kifejtette, hogy a társaság alapítóinak akarata egyértelműen arra irányult, hogy a társaság működésének feltételét az egyik tőkeerős tag mellékszolgáltatási kötelezettségének teljesítése útján biztosítsák. A társasági szerződés rendelkezett tehát úgy, hogy a felperes jogelődje mellékszolgáltatásként a két üzlethelyiség rendelkezésre bocsátására köteles. A társasági szerződést csak a taggyűlés módosíthatja, éspedig az alperesi társaság esetében egyhangú határozattal (társasági szerződés 6. 6. pontja). Mivel a társasági szerződés mellékszolgáltatásra vonatkozó rendelkezése nem tekinthető külön megállapodásnak, azt a bíróság nem változtathatja meg, és nem orvosolhatja ily formában a felperes díjfelemelés elmaradásával kapcsolatos sérelmét.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes jelentett be fellebbezést. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és adjon helyt módosított kereseti kérelmeinek. Elsődleges kereseti kérelmét úgy fogalmazta meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg, hogy az alperesi kft. által használt helyiségekre vonatkozó megállapodás nem mellékszolgáltatásra vonatkozó kötelezettségvállalás volt, hanem külön megállapodás. Ezt a kereseti kérelmet azzal indokolta, hogy a társasági szerződés nem foglalkozott a helyiségek használatba adásával kapcsolatos kérdések rendezésével, hanem arról olyan külön megállapodás - szindikátusi szerződés - született, ami ügyvédi ellenjegyzés hiányában nem felelt meg a társasági szerződés kellékeinek. Ezért a szindikátusi szerződés nem a társasági szerződés része, hanem egy külön szerződés, és ezen külön szerződés alapján kerültek a helyiségek az alperes használatába. Másodlagos kereseti kérelme változatlanul arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg a szerződésszegést és ennek alapján azt is, hogy a felperes a Ptk. 299. §-a és 300. §-a értelmében jogosult a szerződéstől elállni. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) alapján csak a kizárás jogintézményét lehet alkalmazni a társasági szerződésben írt kötelezettségét megszegő taggal szemben, de mivel a szindikátusi díj megfizetését jelen esetben nem a másik tag, hanem maga a kft. tagadta meg (a kft.-t pedig kizárni nem lehet), ezért a társasággal szemben a szerződésszegés miatt csak a mögöttes jogszabály, a Ptk. rendelkezései alkalmazhatók. Erre tekintettel jogosult a felperes a "szerződéstől" elállni.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A fellebbezés az alábbiak miatt nem alapos.
Az 1989. november 30-án megkötött társasági szerződés szerint a cégnek egyetlen tevékenysége volt az alapításkor, éspedig a kereskedelmi vendéglátás; az egyik alapító vállalta azt, hogy vendéglátás céljára szolgáló helyiségeket, vendéglátó-ipari egységeket a társaság rendelkezésére bocsátja. A szerződő felek a társasági szerződésben a cég székhelyeként is az egyik átadott helyiség, a Halász Csárda címét tüntették fel. A cég működőképességét az garantálta, hogy a társasági szerződés III/25. pontja az egyik alapító tagi kötelezettségeként jelölte meg a vendéglátás céljára szolgáló helyiségek határozatlan időre történő bérbeadását a társaság számára. A D. B. Vendéglátó-ipari Vállalat ezen kötelezettségét a társasági szerződés egyértelműen tagi mellékszolgáltatásként fogalmazta meg.
A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. 157. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján mellékszolgáltatás esetén a társasági szerződésnek rendelkeznie kell a mellékszolgáltatás feltételeiről is. Ez jelen esetben kétség kívül elmaradt, bár az alapítók a mellékszolgáltatási kötelezettséget visszterhesnek tekintették, a szolgáltatás feltételrendszerét szindikátusi szerződésben szabályozták, s a cég bejegyzésére így került sor. Amikor a felperes az üzletrész átruházása folytán a társaság tagjává vált, elfogadta, hogy üzletrészét mellékszolgáltatási kötelezettség terheli, vállalta a helyiségek használatának további biztosítását, és tudomásul vette, hogy az ellenszolgáltatásra külön szerződés alapján jogosult. A felperes tehát a társasági szerződés érvényességét nem vitatta, a jelen perben előterjesztett - többször módosított - kereseti kérelmeiből kitűnően azonban a jövőre nézve szabadulni kíván a társasági szerződésben meghatározott mellékszolgáltatási kötelezettsége alól.
A felperes elsődleges kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy kizárólag külön megállapodás rendezte a helyiségek használatának biztosítását. A Pp. 123. §-a kimondja, hogy a számadási kötelezettség megállapításán kívül egyéb megállapításra irányuló kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. A megállapítási kereset tehát nem teljesítésre irányul, csupán annak tisztázására, hogy valamely tény, jog vagy jogviszony fennáll-e. A felperes elsődleges kereseti kérelmét értelmezve tehát a felperes annak megállapítását kérte, hogy a helyiségbérlet biztosítására vonatkozó jogviszony a szindikátusi szerződés alapján áll fenn a felek között és nem a társasági szerződés alapján. A felperes azonban nem tudta igazolni, hogy a megállapítási kereset indításának törvényi feltételei a jelen esetben megvalósultak.
A többször módosított kereseti kérelmek szerint a felperes a jogsérelmét abban látta megvalósulni, hogy az alperes - miután a felek a felemelt bérleti díj összegében nem állapodtak meg - belátása szerinti felemelt összegű díjat fizet a felperesnek. Az erre alapított, pozitív és negatív megállapítási elemeket is tartalmazó, végleges változatában a fellebbezésben rögzített elsődleges kereseti kérelem nem alkalmas eszköz a jogvédelem nyújtására, azaz a felperes - díjfizetés összegével kapcsolatos - esetleges sérelmének kiküszöbölésére. Ehhez nincs szükség a keresetnek helyt adó, megállapítást tartalmazó ítéleti rendelkezésre alapos igény esetén sem. Nem valósult meg a megállapítási kereset érvényesítésének a törvényben írt másik feltétele sem, mert a két peres fél által kötött szindikátusi szerződés alapján a felperesnek a megállapítás helyett joga nyílt arra, hogy a szindikátusi szerződés rendelkezéseinek megfelelő teljesítés érdekében egyéb, marasztalásra irányuló kereseti kérelmet terjesszen elő. A felperes ezzel szemben ilyen igényt nem terjesztett elő, utolsó alkalommal megfogalmazott elsődleges kereseti kérelmében pedig már az alperes szerződésszegésére (szindikátusi szerződés) és a szindikátusi szerződés megszűnésére sem utalt.
A Gt. 17. §-ában írtak szerint a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak a Gt.-ben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira kell alkalmazni a Ptk. rendelkezéseit. Ezért ha a társasági szerződésben szabályozott mellékszolgáltatással mint tagi kötelemmel kapcsolatban változtatási igény merül fel, a Gt. szabályai szerint kell eljárni. A Gt. szabályai szerint vagy a tagsági jogviszony megszűnése - ideértve azt is, hogy a mellékszolgáltatást nem teljesítő tagot a társaságból ki lehet zárni - vagy a társasági szerződés módosítása szüntetheti meg a mellékszolgáltatási kötelezettséget. Vagyis a Gt. nem ad lehetőséget a mellékszolgáltatási kötelezettség elállás alapján történő egyoldalú megszüntetésére. A társasági szerződés sajátos jellege folytán a Gt. sem a szerződésben foglalt egyes rendelkezésektől való elállást, sem a társasági szerződéstől való elállást nem teszi lehetővé a társasági szerződéssel megalapított cég bejegyzése után.
A felperes mint jogosult a jelen esetben már csak azért sem állhat el a társasági szerződés egy pontjától arra hivatkozással, hogy az alperes a nem megfelelő díjfizetés miatt vele szemben szerződésszegést követett el, mert a társasági szerződés a mellékszolgáltatás ellenértékével, a díjfizetéssel kapcsolatban semmilyen rendelkezést nem tartalmazott. Mivel a díjfizetési kötelezettség a társasági szerződésben nem jelenik meg, fel sem merülhet annak vizsgálata, hogy az alperes megszegte-e a társasági szerződésben írt kötelezettségét a díjfizetés tekintetében. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes folyamatosan fizetett díjat a helyiségek használata fejében, éspedig 1991. október 1. napjától felemelt összegben, és ehhez képest a felperes nem jelölte meg, hogy az alperes milyen összeg tekintetében, mikor esett késedelembe.
A fentebb írtakból következően a helyiségek biztosítása a felperes társasági szerződésben megállapított mellékszolgáltatási kötelezettsége volt, és ez a kötelezettség jelenleg is fennáll. Mivel a Gt. a mellékszolgáltatással kapcsolatos speciális rendelkezéseket tartalmaz, a háttérszabályként érvényesülő Ptk. alkalmazására e körben nincs törvényes lehetőség.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a felperes kereseti kérelmeit teljesíthetőnek nem találta, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Főv. Bír. 25. G. 57. 704/1991. - Legf. Bír. Gf. II. 33 447/1992. sz.)