adozona.hu
BH 1993.12.731
BH 1993.12.731
A közös gazdasági célt szolgáló érvénytelen szerződés alapján kialakult helyzet felszámolásánál is együttműködési kötelezettség terheli a feleket [Ptk. 4. § (4) bek., 237. §, Gt. 19. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első- és a másodfokú bíróság által egységesen megállapított tényállás szerint a felek között 1990 februárjában olyan szóban kötött megállapodás jött létre, amellyel közös személyfuvarozó gazdasági tevékenység folytatására vállaltak kötelezettséget úgy, hogy az ehhez szükséges anyagi feltételeket a felperes biztosítja, míg az ipargyakorlási feltételeket az erre jogosító iparigazolvánnyal rendelkező alperes teremti meg, aki szaktudásával - az ezen alapuló bonyolító-szervező tevékenységével -...
BH 1993.12.731 A közös gazdasági célt szolgáló érvénytelen szerződés alapján kialakult helyzet felszámolásánál is együttműködési kötelezettség terheli a feleket [Ptk. 4. § (4) bek., 237. §, Gt. 19. § (2) bek.].
Az első- és a másodfokú bíróság által egységesen megállapított tényállás szerint a felek között 1990 februárjában olyan szóban kötött megállapodás jött létre, amellyel közös személyfuvarozó gazdasági tevékenység folytatására vállaltak kötelezettséget úgy, hogy az ehhez szükséges anyagi feltételeket a felperes biztosítja, míg az ipargyakorlási feltételeket az erre jogosító iparigazolvánnyal rendelkező alperes teremti meg, aki szaktudásával - az ezen alapuló bonyolító-szervező tevékenységével - szolgálja a kitűzött gazdasági cél elérését. A megállapodás realizálása érdekében a felperes 610 000 forint készpénzt bocsátott az alperes rendelkezésére. Az alperes ebből 581 767 forint felhasználásával a saját nevére 5 db Lada típusú személygépkocsit vásárolt, és ezekből négyet a szükséges javítások elvégzése, felszerelése és vizsgáztatása után taxiként működtetett. Egy kocsit a vételt követően eladott, egy másikat később értékesített.1990 áprilisában már nyilvánvalóvá vált, hogy a további együttműködésükre nincs lehetőség, ezért a felperes az alperest felhívta a megmaradt három gépkocsi értékesítésére és az átvett készpénz elszámolására, Az alperes a már eladott két gépkocsi befolyt vételára fejében 133 000 forintot fizetett ki a felperesnek, 27 000 forintot pedig javítás címén a felperes az alperes teljesítéseként elszámolt.
A birtokában maradt három gépkocsit az alperes a felperes Váci úti irodája elé állította, a forgalmi engedélyeket és a kulcsokat értékcsomagként a felperes részére elküldte. A küldemény "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza a feladóhoz, az autókat a Váci út megnyitása után a rendőrség a Kőérbereki úti telephelyre szállította.
Az elsőfokú bíróság az előzőekben ismertetett tényállás alapján azt a jogi álláspontot foglalta el, hogy a felek között az ügyleti akarat szerinti betéti társasághoz hasonló együttműködés keretei körvonalazódtak, de a szerződés érvényesen nem jött létre, ezért az elszámolás nem végezhető el a társasági jogszabály szerint. A szerződés nem sorolható a Ptk. egyik nevesített szerződési típusába sem, olyan atipikus szerződés, amelynek a lényege az, hogy az alperes elszámolásra kapta a felvett összeget.
Annak megállapítása mellett, hogy a felek közötti 160 000 forintos perenkívüli rendezés is része volt a teljes elszámolásnak, az alperes által megtérítendőnek ítélte az elsőfokú bíróság mindazt, amihez a felperesi pénzátadás kapcsán jutott. Ilyennek tekintette a 610 000 forintnak a fel nem használt maradványösszegét és a személyfuvarozás teljes hasznát, valamint azt az értéket, amelyet a megmaradt három személygépkocsi az ítélet meghozatalakor képviselt. A gépkocsik tekintetében arra utalt, hogy az alperes megsértette a felelős őrzésből reá háruló kötelezettségeket. A birtokba adás nem megfelelő volta miatt az elsőfokú ítélet szerint azok maradványértékét köteles a felperesnek kiegyenlíteni.
A másodfokú bíróság kifejtett jogi álláspontja az volt, hogy a felek közötti szerződés olyan közös gazdálkodó tevékenységet körvonalaz, amely csak a gazdasági társaságokról szóló törvény által szabályozott valamely szervezeti formában valósítható meg. A szervezeti forma mindegyike írásbeliséget feltételez [Gt. 19. § (2) bekezdés], a megkívánt alakiság betartása nélküli szerződés semmis [Ptk. 217. § (1) bekezdése]. A Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése értelmében a semmisség megállapításához külön eljárás lefolytatása nem szükséges, a semmisség jogkövetkezményeit hivatalból kell levonni. Figyelemmel arra, hogy az eredeti állapot nem állítható helyre, ezért a Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával a jogügyletet a határozathozatalig hatályossá nyilvánítva elszámolásnak van helye.
A fenti jogi álláspont mellett egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával abban, hogy az elszámolási keretben a felperesnek visszajár az átadott 610 000 forint fel nem használt része. Az alperes birtokában maradt, a hasznosításból származó jövedelem tekintetében azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felek közös gazdálkodására tekintettel ez nem kizárólag az eredmény létrehozásában közreműködők egyikét, hanem mindkettőjüket illeti, mégpedig 50-50%-os arányban. Ez a két tétel összesen 71 483 forint.
A meglevő három gépkocsi tekintetében az volt a jogi álláspontja, hogy tulajdonosuknak az eset összes körülményeire figyelemmel a felperes tekinthető, a forgalmi engedély ettől eltérő tulajdonosi megjelölése ilyen jogokat nem keletkeztet. A felperesi tulajdonjognak az ítélet rendelkező részében való kimondása mellett a meglevő gépkocsikkal kapcsolatos minden további igényt azzal az indokolással tartott elutasítandónak, hogy az alperes a birtokba adási kötelezettségének megfelelően eleget tett, ezzel a kárveszély a tulajdonos felperesre hárult. Az egyéb elszámolás eredményeként a felperes így csupán az előzőek szerinti 71 483 forintra tarthatna igényt, ennél azonban a 160 000 forint perenkívüli átadásával (jóváírásával) többet kapott, így további követelése nem lehet. Ezért a felperesi tulajdonjog fenti megállapítását meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a felperes a beszámításra és az elszámolásra vonatkozó jogszabálysértésre hivatkozva felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a gépkocsik tulajdonjogára vonatkozó rendelkezés megváltoztatását és az alperes arra történő kötelezését kérte, hogy az átadott 610 000 forint készpénznek erre felhasznált részét legyen köteles kiadni, a másodfokú bíróság által őt megilletőnek megjelölt 71 483 forinttal együtt. A felülvizsgálati kérelem részben és az alábbiak szerint alapos azzal, hogy az ügyben a rendelkezésre álló peradatok alapján érdemi döntés nem hozható.
Helyes volt mindkét fokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a felek ügyletkötési akaratának megfelelő szerződés érvényes megkötésére közöttük nem került sor. Mindenben helytálló a másodfokú ítéletnek az érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánításával kapcsolatos jogi okfejtése is, így ebben a körben az utaláson túl a részletes kifejtés szükségtelen. Ennek előrebocsátása mellett azonban azt kell megállapítani, hogy az eredményt illetően sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem volt következetes a kifejtett jogi álláspontjához.
Az elsőfokú bíróság a szerződés realizálása érdekében vásárolt gépkocsikat, ennek határozott kimondása nélkül ugyan, de a felperes tulajdonának tekintette azzal, hogy az alperes magatartását a birtoklás, a birtokba adás tekintetében a felelős őrzés (Ptk. 196. §) szabályai szerint minősítette. Ennek ellenére nem a gépkocsiknak a tulajdonos birtokába adásáról és a felelős őrzés megszegésével okozott kár megtérítéséről rendelkezett, hanem az alperest birtokban tartónak tekintette, és ezt a birtokosi pozícióját mintegy véglegesítette azzal, hogy a gépkocsik maradványértékét rendelte általa a felperes részére megtéríteni. Az őrzési kötelezettség megállapított megszegésével keletkezett kár rendezése az ítéletben elmaradt.
A másodfokú bíróság a meglevő gépkocsik tekintetében pótolta a felperesi tulajdonjognak az elsőfokú bíróság által ki nem mondott megállapítását, de a birtokba adást - ellentétben az elsőfokú bírósággal - szabályszerűnek minősítette. Mellőzte a fizetési kötelezettség megállapítását a jogviszony megszűnésekori és a jelenlegi érték közötti különbözetre azzal, hogy a gépkocsik időközbeni károsodása a tulajdonos terhére esik.
Következetlen azonban az a kifejtett álláspontja, hogy az elszámolási keretben a felperes javára mutatkozó 71 483 forint azért nem ítélhető meg a felperesnek, mert ennél peren kívül többet megkapott. Elkerülte ugyanis a másodfokú bíróság figyelmét az, hogy a 160 000 forint - amelyhez a felperes perenkívüli elszámolás során hozzájutott - döntően a két eladott gépkocsi ellenértéke. Ez pedig a másodfokú jogi álláspont következetes végigvitele mellett a felperest a tulajdona helyébe lépett értékként illetné meg, így a perrel érintett és a 160 000 forintot meghaladó elszámolás eredményeként a felperesnek kimutathatóan járó követelésével szemben nem számítható be. Nem tehette volna meg ezt a beszámítást a másodfokú bíróság jogszerűen azért sem, mert az elszámolt 160 000 forint nem volt tárgya még kifogásként sem a pernek.
Mindezek előrebocsátása mellett a felülvizsgálati bíróság a következőkre mutat rá.
Az elfogadott tényállás és jogi minősítés szerint a felek közös gazdasági cél érdekében, érvényesen létrejött szerződés nélkül ugyan, de létrehoztak egy működő gazdasági egységet, amelynek jövedelméből - a másodfokú ítélet helyes megállapítása szerint - egyenlő arányban kívántak részesedni. A kitűzött gazdasági cél eszközét - a felperes pénzéből az alperes nevére vásárolt és az ő iparengedélyével általa működtetett gépkocsiállományt - éppen az eszköz jellegére figyelemmel nem indokolt sem az egyik, sem a másik fél külön tulajdonának tekinteni. Ez ugyanis egyoldalú és a tulajdonosnak minősített fél oldalán súlyosan méltánytalan eredményre vezethet azon túl, hogy nem állna összhangban a tartós együttműködés céljával és az erre irányuló valóságos szerződési akarattal sem. A közös vállalkozásba egyik oldalon az anyagi fedezetet, másik oldalon munkát, szervezést, ügyintézést szolgáltató jogi helyzetét érvénytelen szerződés esetén is úgy kell megközelíteni, hogy mindaz, amit a közös gazdasági tevékenység keretében az elért célhoz kötötten szereztek, a közös tulajdonuk, és annak nemcsak a haszna közös, de közös az azért való felelősség is.
Az eljárt bíróságok ettől eltérő, a tulajdonjogra vonatkozó jogi álláspontja téves.
Az érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása tehát a fentiekhez képest olyan elszámolást feltételez, amely a közös vállalkozásra fel nem használt készpénz, és a befolyt közös jövedelem elszámolásán túl végleges jelleggel rendezi a közös vállalkozás maradványértékének (az adott esetben a felhalmozott eszközállományának) a jogi sorsát, az ezzel kapcsolatos költségek és károk rendezésére is kiterjedően.
Nem kétséges, hogy a felek érvénytelen szerződésen alapuló, de ténylegesen megvalósult jogi kapcsolatának a megszakításakor a közös tulajdonú eszközállomány megtartása egyik félnek sem állott az érdekében. Az időmúlásra és a rendes avulást a nem megfelelő tárolás miatt nyilvánvalóan meghaladó értékcsökkenésre is figyelemmel midketten abban érdekeltek, hogy közös értékesítéssel a további kárveszély viselését elhárítsák. Addig, amíg ez nem történik meg, illetve amíg a közös tulajdon jövőbeni megszüntetése tárgyában közöttük megállapodás nem jön létre, vagy ilyen tartalmú ítélet nem születik, nincs mód az érvénytelen szerződésen alapuló gazdasági kapcsolat elszámolással történő végleges rendezésére. Az elszámolásnak ugyanis szerves része a kapcsolat megszűnésétől a közös tulajdon megszűnéséig bekövetkezett, a természetes avulást meghaladó értékcsökkenés mint kár és az őrzési díj mint közös költség elszámolása. (Az értékcsökkenés elszámolása áttételesen tárgya volt az első- és másodfokú eljárásnak, az őrzési díj azonban nem.)
Az elszámolás szempontjai úgy körvonalazhatók ebben a keretben, hogy a feleket a közös érték megóvása, őrzése tekintetében együttműködési kötelezettség terhelte. Következik ez a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdéséből is, amely szerint ha a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Az adott ügyben nem lehet kétséges, hogy a fenti együttműködési kötelezettséget mind a felperes, mind az alperes megsértette. Az alperes azzal, hogy a gépkocsikat anélkül adta ki a birtokából, hogy annak a felperes általi tényleges birtokbavételét megfelelően megoldotta volna, a felperes pedig azzal, hogy az őrizetlenül hagyott közös vagyontárgyak biztosításában teljes passzivitást tanúsított, és a birtokbavételtől elzárkózott. A kár tehát közös káruk, a felmerült őrzési díjjal együtt, amelynek elszámolása ugyanúgy nem mellőzhető, mint a hasznok elszámolása és megosztása.
Figyelemmel arra, hogy a kár és az őrzési költség felmérése a kereset kiterjesztése mellett további eljárást igényel, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, és ugyanazt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felperes költségét megállapította azzal, hogy ennek viseléséről a Pp. már hivatkozott rendelkezése szerint az eljáró másodfokú bíróságnak kell határoznia. Az alperesnek felülvizsgálati költsége nem merült fel, így e vonatkozásban rendelkezni nem kellett. (Legf. Bír. Pfv. I. 20 237/1993. sz.)