adozona.hu
BH 1993.11.693
BH 1993.11.693
I. Ha a cég - a váltó hátlapján levő feljegyzésekből megállapíthatóan - érvényes váltónyilatkozatával a váltót az új váltóbirtokosra forgatja, és sor kerül a váltó leszámítolására, a megtérítési váltóadós ellenkező kikötés hiányában felel a váltó kifizetéséért, ezért nem hivatkozhat a fizetési kötelezettségének hiányára [1/1965. (I. 24.) IM r. 13. § (1)-(2) bek., 15. § (1) bek., 16. § (1) bek., 47. § (1)-(2) bek.]. II. A csődeljárás megindításáról döntést hozó bíróság nem köteles felhívni a csődeljárás alá
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek váltótartozás címén összesen 3 580 180 Ft tőkét, ennek évi 6% kamatát, a tőkekövetelés 3‰-ét kitevő váltódíjat és 314 815 Ft elsőfokú perköltséget. Az ügy tényállását az elsőfokú bíróság a következőkben állapította meg.
Az I. r. alperes 1991. május 14-én 3 580 180 Ft követelést tartalmazó, 1991. augusztus 12-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki a II. r. alperes rendelvényes javára. A váltón a...
BH 1993.11.693 I. Ha a cég - a váltó hátlapján levő feljegyzésekből megállapíthatóan - érvényes váltónyilatkozatával a váltót az új váltóbirtokosra forgatja, és sor kerül a váltó leszámítolására, a megtérítési váltóadós ellenkező kikötés hiányában felel a váltó kifizetéséért, ezért nem hivatkozhat a fizetési kötelezettségének hiányára [1/1965. (I. 24.) IM r. 13. § (1)-(2) bek., 15. § (1) bek., 16. § (1) bek., 47. § (1)-(2) bek.].
II. A csődeljárás megindításáról döntést hozó bíróság nem köteles felhívni a csődeljárás alá vont adós hitelezőit követelésüknek a csődeljárásban való bejelentésére. A csődegyezségben részt nem vett hitelező nem veszti el jogosultságát igénye érvényesítésére [1991. évi IL. tv. 11. § (2) bek. a)-c) pont, 15. § (2) bek., 20. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek váltótartozás címén összesen 3 580 180 Ft tőkét, ennek évi 6% kamatát, a tőkekövetelés 3‰-ét kitevő váltódíjat és 314 815 Ft elsőfokú perköltséget. Az ügy tényállását az elsőfokú bíróság a következőkben állapította meg.Az I. r. alperes 1991. május 14-én 3 580 180 Ft követelést tartalmazó, 1991. augusztus 12-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki a II. r. alperes rendelvényes javára. A váltón a fizetés helyéül a B. Bank Rt.-t jelölte meg. A II. r. alperes a váltót 1991. május 15-én a H. Kft.-re, a H. Kft. pedig a K. Kft.-re (III. r. alperes) forgatta. A váltó hátlapján fellelhető nyilatkozat szerint a III. r. alperes a váltót a felperesre ruházta át, és egyúttal azt leszámítoltatta. A lejáratkor a felperes a váltót fizetés végett a B. Bank Rt.-nél bemutatta, azt azonban a bank fedezet hiányában nem tudta kifizetni, 1991. augusztus 14-én a hátlapjára óvást pótló banki nyilatkozatot vezetett.
E tényállás alapján az elsőfokú bíróság az alpereseket mint a váltó kibocsátóit és átruházóit az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 47. §-ának (1) bekezdése alapján egyetemlegesen kötelezte a váltótartozás és annak járulékai megfizetésére.
Az ítélet ellen mindhárom alperes fellebbezett.
Az I. r. alperes fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság 1992. december 11-én meghozott végzésével hivatalból elutasította.
A II. r. alperes a fizetési kötelezettségét ugyan nem vitatta, előadta azonban, hogy vele szemben 1992. április 23-tól 1992. augusztus 26-ig bezárólag csődeljárás volt folyamatban, az eljárás akként zárult, hogy a hitelezőivel egyezséget kötött. A felperes mint hitelező a csődeljárásban nem vett részt, az igényét nem jelentette be, ezért a II. r. alperesnek további kötelezettségvállalásra mindaddig nincsen törvényes lehetősége, amíg a csődegyezségnek megfelelően az abban részt vevő hitelezőit ki nem elégítette. Erre figyelemmel magával szemben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.
A III. r. alperes az ügy érdemében előadta, hogy a II. r. alperes a perbeli váltóval egy - a III. r. alperes által elvégzett - munka ellenértékét egyenlítette ki. A III. r. alperes a váltónak sem kötelezettje, sem pedig átruházója nem volt. A váltó átvételét követően azt tovább nem forgatta, hanem a felperesnél leszámítoltatta. Álláspontja szerint a leszámítolás a váltó visszterhes jogügylettel történő elidegenítését - annak adásvételét - jelenti. A jogügylet visszterhessége kizárja, hogy a leszámítolás miatt a III. r. alperes a jogviszony kötelezettjévé váljék. Mindezekre figyelemmel magával szemben a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítást kellő terjedelemben lefolytatta, az általa megállapított tényállás hiányosságai az iratokból pótolhatóak voltak, és a döntése is törvényes. A II. r. alperes arra hivatkozott, hogy mivel a felperes a csődeljárásban és az ennek során kötött csődegyezségben nem vett részt, a követelését 1993. év végéig - mindaddig, amíg a csődegyezségben részt vett hitelezők igényét az alperes nem elégíti ki - a felperes követelését nem köteles kiegyenlíteni. A II. r. alperesnek az erre történő hivatkozása téves. A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 11. §-a (2) bekezdésének a)-c) pontjai nem tartalmaznak olyan irányú rendelkezést, amely szerint a csődeljárás megindításáról döntést hozó bíróságnak fel kellene hívnia a hitelezőket arra, hogy a követelésüket a csődeljárásban meghatározott időtartam alatt jelentsék be. A törvény 15. §-ának (2) bekezdése szerint az egyezségi tárgyalás összehívása az adós feladata, ő köteles a hitelezőket erre meghívni anélkül, hogy a hitelezők az igényüket külön bejelentették volna. A hitelező az egyezségi tárgyaláson nem köteles megjelenni, a törvény nem tartalmaz olyan értelmű rendelkezést, amely szerint a csődegyezségben részt nem vett hitelező elveszítené a jogosultságát az igénye érvényesítésére. A törvény 20. §-a csupán időben korlátozza az egyezségi tárgyaláson részt nem vett hitelezőnek a felszámolási eljárás kezdeményezésére való jogosultságát, ami azonban a követelése kiegyenlítésére való jogosultságát nem érinti.
A törvény 12. §-ának (1) bekezdése szerint a csődeljárás közzétételét követő 90 napig az adóst fizetési haladék illeti meg. A perbeli esetben a csődeljárás 1992. augusztus 26-án egyezséggel zárult, ehhez képest az ítélet meghozatala időpontjában - 1992. augusztus 29-én - a korábban folyamatban volt csődeljárás már nem befolyásolta a II. r. alperes fizetési kötelezettségét.
A váltó hátlapjából egyértelműen megállapítható, hogy a II. r. alperes mint rendelvényes a váltót forgatta, nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a II. r. alperest mint megtérítési váltóadóst kötelezte a váltótartozásnak a felperes javára történő megfizetésére.
Alaptalannak bizonyult a III. r. alperes fellebbezése is. A váltó hátlapjára írt feljegyzésekből megállapítható, hogy a III. r. alperes az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 13. §-a (1) és (2) bekezdésének megfelelően érvényes váltónyilatkozatot tett, ily módon a váltót a felperesre forgatta, ehhez képest annak átruházója volt. A váltó átruházása következtében kerülhetett sor annak leszámítolására, a váltó átruházása nélkül a felperes az abban foglalt - a váltóleszámítolási kamattal csökkentett - váltókövetelést a III. r. alperesnek mint a váltó korábbi birtokosának nem fizethette volna ki.
A Vár. 47. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint a váltó kiállítója mint egyenes váltóadós, annak átruházói - mégpedig tekintet nélkül arra, hogy leszámítolás érdekében vagy egyéb okból ruházták át a váltót - valamint annak kezesei mint megtérítési váltóadósok kötelezettségvállalásuk sorrendjére tekintet nélkül egyetemlegesen felelősek a jogszerű váltóbirtokossal szemben a tartozás kiegyenlítéséért.
A felperest a Vár. 16. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó jogszerű birtokosának kell tekinteni, miután a jogosultságát a váltóátruházások meg nem szakított láncolatával igazolta. Vele szemben a III. r. alperes mint megtérítési váltóadós a perbeli esetben a fizetési kötelezettség hiányára jogszerűen nem hivatkozhat, mivel a Vár. 15. §-ának (1) bekezdése szerint a váltóátruházó ellenkező kikötés hiányában felelős a váltó elfogadásáért és kifizetéséért.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a fenti indokolásbeli kiegészítéssel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 33 341/192. sz.)