adozona.hu
BH 1993.7.452
BH 1993.7.452
A csődeljárás tartama alatt a hitelező követelését fizetési meghagyás útján érvényesítheti ugyan, de a moratórium ideje alatt a pénzkövetelés végrehajtása szünetel. Ha az adós a követelést nem utasítja el, azt elismeri, a perköltség viselése tárgyában a bíróság a csődeljárástól függetlenül, az általános szabályok szerint jár el [Pp. 80. § (1) bek., 319. § (1) bek., 322. § (2) bek., 1991. évi IL. tv. 13. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek haladéktalanul 110 000 Ft illetékből adódó perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes az illetékes megyei bíróság előtt 3 700 000 Ft kölcsön, valamint ennek ügyleti és késedelmi kamata, továbbá 185 000 Ft eljárási költség megfizetése iránt terjesztett elő fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet. A kibocsátott fizetési meghagyás az alperes részbeni ellentmondása folytán a tő...
BH 1993.7.452 A csődeljárás tartama alatt a hitelező követelését fizetési meghagyás útján érvényesítheti ugyan, de a moratórium ideje alatt a pénzkövetelés végrehajtása szünetel. Ha az adós a követelést nem utasítja el, azt elismeri, a perköltség viselése tárgyában a bíróság a csődeljárástól függetlenül, az általános szabályok szerint jár el [Pp. 80. § (1) bek., 319. § (1) bek., 322. § (2) bek., 1991. évi IL. tv. 13. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek haladéktalanul 110 000 Ft illetékből adódó perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes az illetékes megyei bíróság előtt 3 700 000 Ft kölcsön, valamint ennek ügyleti és késedelmi kamata, továbbá 185 000 Ft eljárási költség megfizetése iránt terjesztett elő fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet. A kibocsátott fizetési meghagyás az alperes részbeni ellentmondása folytán a tőke, az ügyleti, valamint a késedelmi kamatok vonatkozásában részben jogerőre emelkedett. Az alperes ellentmondása ugyanis csak a perköltségre vonatkozott, mivel szerinte azzal a felperes neki felesleges költséget okozott. A perre szerinte nem volt szükség, mivel a fizetési meghagyást megelőzően a tartozást már peren kívül sem vitatta.Az elsőfokú bíróság a felperes 110 000 Ft illetékből adódó perköltségre leszállított keresetét alaposnak találta. Álláspontja szerint az alperes csődbejelentése nem akadálya annak, hogy a felperes követelését bírósági úton is, fizetési meghagyás formájában érvényesítse. Utalt ezzel kapcsolatban az 1991. évi IL. tv. (Ftv.) 13. §-ának (1) bekezdésére, amely nem tiltja, hogy a hitelező a moratórium ideje alatt a bírósági út lehetőségével éljen. A felperesnek érdekében állt azt követően is, hogy a csődeljárás megindításáról tudomást szerzett, a követelésének bírósági úton történő érvényesítése, hiszen a csődeljárás eredményét nem tudhatta. Ezért a bíróság a felperesi illetékből adódó perköltség megfizetésére az alperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezést nyújtott be. Hivatkozott arra, hogy a felperes kamat- és tőkekövetelését sohasem vitatta, azt csődhelyzete miatt nem tudta kiegyenlíteni. Ebben az esetben a felperesnek jogában állt volna a felszámolási eljárást kezdeményezni. Álláspontja szerint a moratórium ideje alatt fizetési meghagyás kibocsátására nincs lehetőség, az Ftv. 13. §-a úgy rendelkezik, hogy a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit kizárja, vagyis nem lehet végrehajthatóvá nyilvánítani a fizetési meghagyást. Ha pedig a fizetési meghagyás kibocsátásának nem álltak fenn a jogszabályi feltételei, akkor csak egy megállapítási pernek lehetett volna helye, ha az adós a követelést vitatta volna. Az elismerő nyilatkozat alapján azonban ez nem állt fenn, így a felperes felesleges költséget okozott. Kérte tehát a felperes leszállított követelésének elutasítását és a perköltség megfizetésére történő kötelezését.
Az alperes fellebbezésére a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérő ellenkérelmet nyújtott be.
Az alperes fellebbezése alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján helyesen állapította meg a tényállást, azonban téves az abból levont jogi következtetése. A Pp. 319. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az ellentmondás a fizetési meghagyásnak csak valamely része, vagy rendelkezése ellen irányul, a fizetési meghagyásnak az ellentmondással nem érintett része (rendelkezése) jogerőre emelkedik. [Azonosan rendelkezett a Pp.-nek a gazdálkodó szervezetek jogvitáira irányadó - időközben az 1992. évi LXVIII. tv. 31. §-ának c) pontjával hatályon kívül helyezett - 393. §-ának (1)-(2) bekezdése is.] Jelen esetben, mint az elsőfokú bíróság is helyesen állapította meg, az alperes a törvényes határidőn belül csupán az eljárási költség vonatkozásában terjesztett elő részellentmondást. A fizetési meghagyásban érvényesített tőke és az ügyleti, valamint késedelmi kamatok tekintetében ellentmondással nem élt. A követelést elismerte. Erre tekintettel a fizetési meghagyásnak az ellentmondással meg nem támadott része a jogszabálynál fogva jogerőre emelkedett.
A Pp. 322. §-ának (2) bekezdése értelmében - ezzel azonos rendelkezést tartalmazott a Pp. 393. §-ának (2) bekezdése is - a kellő időben előterjesztett ellentmondás esetében a keresetlevéllel megindított eljárás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a felperesnek a jogosultat, az alperesnek pedig a kötelezettet kell tekinteni. Jelen esetben a per tárgyát a felperes leszállított keresete, a fizetési meghagyásban érvényesített illetékköltség képezte. A fentiek értelmében a polgári eljárás alapelveivel egyező törvényes megoldási módnak az tekinthető, ha a fizetési meghagyás kibocsátása esetén az előterjesztett ellentmondás folytán perré alakult ügyben a bíróság - a Pp. 322. §-a (2) bekezdésének megfelelően - a keresetlevéllel megindított eljárás szabályai szerint jár el, vagyis a pert úgy tárgyalja, mintha az már eredetileg is keresetlevéllel indult volna. Ebből következik, hogy az elsőfokú bíróságnak a Pp. 80. §-ának (1) bekezdését kellett volna alkalmaznia. A törvényhely szerint ha az alperes a perre okot nem adott és a követelést az első tárgyaláson azonnal elismeri, az alperes költségében a felperest kell elmarasztalni. A per adatai szerint az alperes a perre okot nem adott, a követelést már a fizetési meghagyás kibocsátása előtt is elismerte, így a felperesnek azt szükségtelen volt a bírósághoz benyújtania.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes leszállított keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. II. 33 147/1992. sz.)