adozona.hu
BH 1993.7.425
BH 1993.7.425
Az adóhatóság alkalmazottja által adott téves jogi tájékoztatásra alapított kártérítési igény elbírálásának szempontjai [Ptk. 349. §, 1990. évi XCI. tv. l. § (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A házastárs felperesek 1990-ben telefonkötvényt vásároltak, az I. r. felperes 25 000 forint, míg a II. r. 222 600 forint névértékben. A felperesek tényállítása szerint 1990 szeptemberében az adóhatóság alperes alkalmazásában álló dr. H. A. olyan felvilágosítást adott, hogy telefonkötvény vásárlása esetén annak névértéke az adóalapból leszámítható. (Ez a jogértelmezés szerepelt az APEH 1990. évi 141. sz. eseti iránymutatásában.) Ezért az adóalapból történő leszámíthatóság lehetőségében bízva é...
BH 1993.7.425 Az adóhatóság alkalmazottja által adott téves jogi tájékoztatásra alapított kártérítési igény elbírálásának szempontjai [Ptk. 349. §, 1990. évi XCI. tv. l. § (5) bek.].
A házastárs felperesek 1990-ben telefonkötvényt vásároltak, az I. r. felperes 25 000 forint, míg a II. r. 222 600 forint névértékben. A felperesek tényállítása szerint 1990 szeptemberében az adóhatóság alperes alkalmazásában álló dr. H. A. olyan felvilágosítást adott, hogy telefonkötvény vásárlása esetén annak névértéke az adóalapból leszámítható. (Ez a jogértelmezés szerepelt az APEH 1990. évi 141. sz. eseti iránymutatásában.) Ezért az adóalapból történő leszámíthatóság lehetőségében bízva és éppen ezért választották a felperesek - előadásuk szerint - a befektetésnek ezt a módját. Az adóhatóság a jövedelemadót az előzőekben jelzett iránymutatás későbbi módosítására is figyelemmel a vásárolt kötvények után kivetette, az ezzel kapcsolatos felperesi jogorvoslat a bírósági felülvizsgálatra is kiterjedően eredménytelen maradt. A felperesek keresetükben közigazgatási jogkörben okozott kárként a kötvényeik után kifizetett adó összegét kívánták eredetileg az alperessel szemben érvényesíteni.Az elsőfokú bíróság az alperest a felperesek keresete szerint marasztalta. Tényként elfogadta azt, hogy a felperesek az alperesi tájékoztatásban bízva választották az adott befektetési módot. Az ezzel előidézett káruk abban jelentkezett, hogy egyéb tartós befektetés mellett 5 év utáni szabad értékesítés esetén az adófizetési kötelezettség az értékesítést követően keletkezett volna, szemben a jelen esetbeni azonnali fizetési kötelezettséggel. Az 5 éves kiesett hozadék - mint kár - legalább olyan összeget tesz ki, mint a felperesek kereseti követelése. Az alperesi helytállási kötelezettség jogi indokaként az elsőfokú bíróság utalt az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. 1. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, amely szerint az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás és az adófizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. Jogi álláspontja az volt, hogy a fenti körben kifejtett tevékenység során adott téves tájékoztatás - hatósági intézkedésként - az alperes felelősségét megalapozza az előzőekben ismertetett számítási mód szerint kalkulált kárért.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést annak megváltoztatása és a felperesi kereset elutasítása iránt. Az alperes kifejtett jogi álláspontja szerint a jogszabály tartalmáról adott tájékoztatás nem hatósági intézkedés. Eltérő álláspont sem eredményezheti az alperes jogszerű marasztalását, mert részint nincs igazolt kár, de még ha lenne is, nem állapítható meg a téves tájékoztatás és a kár közötti okozati összefüggés.
A felperesek ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a rendelkezésre állott bizonyítási anyag okszerű és helyes mérlegelésével lényegében helyesen állapította meg. Így azt ítélkezése alapjául a következő pontosítással, illetve kiegészítéssel a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta.
Pontosításként a másodfokú bíróság arra utal, hogy a II. r. alperesi kötvényvásárlásról becsatolt 1990. október 7-i keltezésű okirat - tartalma szerint - tanúsítványnak minősül egy már megkötött szerződésről. Ennek a tanúsított szerződésnek a tényleges létrejötte és foganatba menetele tekintetében azonban a tanúsítvány időpontmegjelölést nem tartalmaz. A kiegészítés alapja az az alperes által a fellebbezési eljárás során becsatolt, 1991. február 12-i keltezésű személyi jövedelemadó-bevallási ív, amelyen a II. r. alperes az adóalapot csökkentő kötvényvásárlásai időpontját az 1990. július 31. napjáig eltelt időszakra esően tünteti fel. Későbbi kötvényvásárlást ez a bevallási ív nem igazol. Az így pontosított, illetve kiegészített tényállásra figyelemmel a másodfokú bíróság nem ért egyet az elsőfokú bíróság kifejtett jogi álláspontjával.
Az elsőfokú bíróság helyesen részletezte az adózásról szóló I990. évi XCI. tv. 1. §-ának (5) bekezdése szerint az adóhatóságokat - ebben a jogkörben eljárva - terhelő kötelezettségek körét. Nem kétséges, hogy a szabályozott tevékenységi kör átfoghatja az adófizetési kötelezettség mértékét meghatározó (befolyásoló) jogszabályok tartalmáról adható felvilágosítást is. A jogszabályok tartalmáról adott téves jogi tájékoztatás az adott eset összes körülményeit figyelembe véve megalapozhatja annak a hatóságnak a kártérítési kötelezettségét, amelynek nevében a károkozó intézkedik (Ptk. 349. §). A felvilágosítás adása azonban jellegénél fogva általánosságban mellérendeltségi viszonyt feltételez, amelyben a döntés meghozatala az adott tanács alapján a tanácsot kérő akaratelhatározásától függ. Az ajánlás vagy tanács önmagában az egyéb feltételek fennállása esetén sem von maga után kártérítési kötelezettséget, még abban az esetben sem, ha annak elfogadása valóban kárt okozott. A téves tanácsadásért a felelősség csak többlettényállás esetén valósulhat meg, nevezetesen akkor, ha a kárt okozó és ezért jogsértő akaratelhatározás kialakítására a tanácsadás volt az, ami számottevő mértékben hatott.
A kiegészített tényállás szerint a kötvényvásárlás mint megvalósított felperesi akaratelhatározás és az alperes nevében intézkedő téves jogi tájékoztatása között az akaratelhatározásra kiható kapcsolat nem állapítható meg, mert a nagyobb mértékben befektető II. r. felperes a befektetésnek ezt a módját - az adóbevallással alátámasztottan - a tanácsadás előtt választotta.
Még ha a fenti összefüggés a felperesek befektetése és az alperesi tájékoztatásnak az akaratelhatározást számottevően befolyásoló jellege között megállapítható is lenne, az alperes felelőssége - az egyéb jogszabályi feltételek megvalósulása mellett - csupán akkor lenne megállapítható, ha lenne bizonyított kár a felperesek oldalán. A bizonyított kár hiánya ugyanis kizárja a kártérítési felelősséget. A kár tekintetében az okozati összefüggéssel egyezően a bizonyítás az arra hivatkozó károsultat terheli. Ezt tényszerűen kell bizonyítani, a kár valós bekövetkezésének bizonyítását fiktív számítás nem pótolhatja. A felperesek a károsodás mibenlétét sem tudták a módosított keresetük fenntartását követően pontosan megjelölni. Így a bizonyítás sikertelenségének a tényleges kár megállapíthatóságának hiányát kellett volna eredményeznie. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy az alperes felelősségének jogalapja hiányzik.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (1) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította. (Legf. Bír. Pf. I. 21 287/1992. sz.)