adozona.hu
BH 1992.7.471
BH 1992.7.471
Tájékoztatási kötelezettség, ha a jogvita a kiskorú gyermek perben állása nélkül nem dönthető el [Pp. 3. §, 130. § (1) bek. g) pont, 147. § a) pont, 1990. évi XCIII. tv. 58. § d) pont, 60. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A perbeli társasházi öröklakás kk. K. H. tulajdona, és azt a felperes holtig tartó haszonélvezeti joga terheli. A felperes mint haszonélvező és az alperes mintegy 2-3 évvel ezelőtt szóban megállapodott abban, hogy az alperes a lakást havi 10 000 forint bérleti díjért bérbe veszi, s a bérleti díjat előre esedékesen hat hónapra kifizeti. A megállapodás alapján az alperes a lakást birtokba vette. 1990. januárjától kezdődően a felperes, aki egyben a kk. tulajdonos törvényes képviselője, tárgyalás...
BH 1992.7.471 Tájékoztatási kötelezettség, ha a jogvita a kiskorú gyermek perben állása nélkül nem dönthető el [Pp. 3. §, 130. § (1) bek. g) pont, 147. § a) pont, 1990. évi XCIII. tv. 58. § d) pont, 60. § (1) bek.].
A perbeli társasházi öröklakás kk. K. H. tulajdona, és azt a felperes holtig tartó haszonélvezeti joga terheli. A felperes mint haszonélvező és az alperes mintegy 2-3 évvel ezelőtt szóban megállapodott abban, hogy az alperes a lakást havi 10 000 forint bérleti díjért bérbe veszi, s a bérleti díjat előre esedékesen hat hónapra kifizeti. A megállapodás alapján az alperes a lakást birtokba vette. 1990. januárjától kezdődően a felperes, aki egyben a kk. tulajdonos törvényes képviselője, tárgyalásokat folytatott az alperessel az öröklakás adásvételéről. Ennek során a felperes a lakás vételárát 5 000 000 forintban jelölte meg, amelyet az alperes elfogadott, és a vételárból - különböző elismervénynek nevezett okiratok szerint - 4 400 000 forintot kifizetett. Egyben viszontkeresetet emelt, amelyben az adásvételi szerződés érvényességének megállapítását kérte, utóbb azonban a viszontkeresettől elállt, és arra is hivatkozott, hogy a kiskorú tulajdonos nem áll perben.A felperes az elálláshoz hozzájárult, de költségeinek megtérítését igényelte.
Az elsőfokú bíróság a pert a viszontkereset vonatkozásában végzésével megszüntette, az alperest 1500 forint részperköltség megfizetésére kötelezte, és kimondta, hogy "viszontkereseti illeték még nem merült fel". Végzésének indokolásaként az alperes elállására és a felperesnek az elálláshoz való hozzájárulására hivatkozott.
A másodfokú bíróság végzésével az első fokú végzést részben megváltoztatta, az alperes által fizetendő perköltséget 5000 forintra felemelte, és az alperest arra kötelezte, hogy az államnak felhívásra fizessen meg 150 000 forint első fokú eljárási illetéket, valamint a felperesnek jogi képviselője kezéhez - 600 forint fellebbezési költséget. A végzés indokolása szerint tévedett az elsőfokú bíróság a felperest megillető perköltség összegének megállapításánál, mert nem volt figyelemmel a viszontkeresettel érvényesített követelés értékére. Tévedett továbbá, amikor megállapította, hogy viszontkereseti illeték még nem merült fel. Az alperes a viszontkeresetet előterjesztette, az attól történt elállás folytán pedig - illeték-feljegyzési jog engedélyezése esetén is - rendelkezni kell az eljárási illeték viseléséről. Figyelemmel arra, hogy a felperes a viszontkereset vonatkozásában érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő, az 1990. évi XCIII. törvény 60. § (1) bekezdésének a) pontjában írt mérsékelt illeték megállapítása indokolt, amely a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alkalmazásához képest a 6%-os mértékű általános tételű, de 300 000 forintban maximált illeték fele összege, vagyis 150 000 forint.
A jogerős végzés indokolása és a végzésnek az illetékfizetésre vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy az alperes viszontkereset elnevezésű beadványának tartalma szerint kettős jelentése van: egyrészt a felperes kereseti kérelmével szembeni az a védekezése, hogy a lakás kiürítésére nem kötelezhető, mert az ingatlant tehermentesen, tehát a felperes haszonélvezeti jogától mentesen megvásárolta. A bíróságnak az alperes védekezéséhez képest azt kellett volna vizsgálnia, hogy az adásvételi szerződés érvényesen létrejött-e, vagyis fennáll-e a lakásingatlanon a felperes haszonélvezeti joga, s e jogára alapítottan a felperes milyen igényt érvényesíthet. A viszontkereset másrészt a lakásingatlanra vonatkozó szerződés érvényességének a megállapítására is irányult. E tekintetben pedig a bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy a viszontkereset előterjesztésének a Pp. 147. §-ában írt feltételei fennállanak-e. Minthogy a viszontkeresetben állított szerződés érvényessége kérdésében a jogvita az ingatlan tulajdonosának: a haszonélvező felperes kiskorú gyermekének perben állása nélkül nem bírálható el, a bíróságnak tájékoztatnia kellett volna az alperest, hogy ennek folytán viszontkereset előterjesztésének nincs helye. A pert ezért e részében a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján, a Pp. 130. §-a (1) bekezdése g) pontjának megfelelő alkalmazásával meg kellett volna szüntetnie. Ebben az esetben pedig a viszontkeresettel kapcsolatos eljárás az 1990. évi XCIII. törvény 58. §-ának d) pontja értelmében illetékmentes. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az alperest viszontkereseti illeték megfizetésére kötelezte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzés óvással támadott - az illeték fizetésére vonatkozó - rendelkezését a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az alperesnek a viszontkereseti illeték fizetésére kötelezését mellőzte. (P. törv. II. 21 309/1991. sz.)