adozona.hu
BH 1992.5.333
BH 1992.5.333
Külföldi állampolgárok által Magyarországon visszahagyott gépjárművekre vonatkozó - jogszabályon alapuló - zálogjogok érvényesítési szempontjai [Ptk. 251. § (3) bek., 254. § (1) bek., 470. §, 1966. évi 2. tvr. 2. § (1)-(4) bek., 9. §, 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM r. 3. § (2) bek., 5. § (3) bek., 31. § (1) bek., 45. § (7) bek., 47. § (2) bek., 52. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 189 009 Ft-ot, ennek évi 20%-os kamatát, valamint 6200 Ft eljárási illetéket, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az osztrák-magyar műszaki határzár lebontása után NDK-állampolgárok úgy távoztak az országból, hogy a felperesi kemping területén hagytak gépjárműveket, lakókocsikat, motorkerékpárokat anélkül, hogy a számlájukat rendezték volna. Az alp...
BH 1992.5.333 Külföldi állampolgárok által Magyarországon visszahagyott gépjárművekre vonatkozó - jogszabályon alapuló - zálogjogok érvényesítési szempontjai [Ptk. 251. § (3) bek., 254. § (1) bek., 470. §, 1966. évi 2. tvr. 2. § (1)-(4) bek., 9. §, 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM r. 3. § (2) bek., 5. § (3) bek., 31. § (1) bek., 45. § (7) bek., 47. § (2) bek., 52. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 189 009 Ft-ot, ennek évi 20%-os kamatát, valamint 6200 Ft eljárási illetéket, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az osztrák-magyar műszaki határzár lebontása után NDK-állampolgárok úgy távoztak az országból, hogy a felperesi kemping területén hagytak gépjárműveket, lakókocsikat, motorkerékpárokat anélkül, hogy a számlájukat rendezték volna. Az alperes vámtartozásból eredő zálogjogával élve 1989. augusztus 25-26-án a járműveket elszállította, majd a felperes zálogjogát figyelmen kívül hagyva, azokat részben államközi egyezmény alapján Németországba visszaszállította, részben pedig értékesítette. Mivel ezzel a felperesnek kárt okozott, az elsőfokú bíróság a ki nem fizetett számlák ellenértékeként az alperest a Ptk. 354. §-a, valamint a Ptk. 339. §-a alapján kártérítésre kötelezte.Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést. Kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatásával a kereset elutasítását, vitatva mind a kereset jogalapját, mind annak összegszerűségét. Hivatkozott arra, hogy a járműveket törvényes zálogjogával élve vette közvetlen felügyelet alá a vám kiegyenlítése végett, ez a joga felperes zálogjogának a keletkezését megelőzte. Előadta fenntartásait a felperes vendégkönyvével kapcsolatban, vitatta annak bizonyításra alkalmasságát. A felszámított díjat túlzottnak tartotta.
A felperes kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását, az alperesnek perköltségben történő marasztalását.
Az alperes fellebbezése annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság nem derítette fel úgy a tényállást, hogy arra megalapozott döntés lenne hozható. Az elsőfokú bíróság egységesen foglalt állást a külföldre visszaszállított és az országban értékesített járművekkel kapcsolatos kereset tárgyában, holott azoknak a jogi megítélése eltérő. Nem tett eleget indokolási kötelezettségének az összegszerűség vonatkozásában, így nem állapítható meg, hogy abban bent foglaltatnak-e a kemping területén kívül megtalált és elszállított járművek is; továbbá, hogy milyen mérlegelési szempontok alapján tért el a keresettől; mit fed a megítélt összeg.
A bizonyítás nagy terjedelmű kiegészítése szükséges, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett részét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A felperes a keresetének jogalapját államigazgatási jogkörben okozott kárban jelölte meg. Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróságnak a jogalap eldöntése körében a következőket kell figyelembe vennie.
A többször módosított 1966. évi 2. tvr. (a továbbiakban: tvr.) 2. §-ának (1) bekezdése szerint vámáru a külföldről behozott áru mindaddig, amíg azt a belföldi forgalom számára nem vámkezelték. A vámkezelés fogalmát a többször módosított 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM rendelet (a továbbiakban: R.) 31. §-ának (1) bekezdése határozza meg.
Eszerint a vámkezelés fogalma alá tartozik - a belföldi forgalom számára való vámkezelésen kívül - a behozatali előjegyzés is. A perbeli gépkocsik vámkezelése az R. 47. §-ának (2) bekezdése szerint történt. A R. 47. §-ának (1) bekezdése értelmében a behozatali előjegyzés a vám kiszabását is magában foglalja, de a vám esedékessé - a tvr. 9. §-a szerint - csak a visszaviteli határidő lejártát követő napon válik. A 2. § (4) bekezdése értelmében a vámárut a vám erejéig törvényes zálogjog terheli. Mindezek összevetéséből - eltérően az elsőfokú bíróság álláspontjától - az következik, hogy az alperes zálogjoga előbb (a vámkezeléskor) keletkezett mint a felperesé, akinek zálogjogot - a Ptk. 470. §-a - az elszállásolásból folyó követelés biztosítására adott. A kielégítési elsőbbség tehát a Ptk. 251. §-ának (3) bekezdése szerint az alperest illette meg.
A külföldi állampolgárok a vámárut elhagyták, a vámáru sorsának rendezését a vámhivataltól nem kérték. Az alperes az R. 52. §-a (3) bekezdésének utolsó fordulata szerint köteles volt a gépjárművek közvetlen felügyelete érdekében intézkedni. Erre a tvr. 2. §-ának (2) bekezdése, illetve az R. 3. §-ának (2) bekezdése is feljogosította. Az alperes tehát jogszerűen vette birtokba a perbeli gépjárműveket, más kérdés hogy eljárása - átvételi elismervények hiányában - nem volt szabályos.
Ezt követően a felügyelet alá vont járművek sorsa szétvált, egy részüket az alperes a vámügyekben történő együttműködéséről és kölcsönös segítségnyújtásról Berlinben, 1962. július 5-én megkötött egyezmény kihirdetéséről szóló 1963. évi 12. tvr. alapján Németországba visszaszállította, további részét pedig az Autóker Vállalaton keresztül árverés útján értékesítette.
A vámkezeléssel kapcsolatos államközi megállapodás 4. cikke kifejezetten előírja, hogy a közúti gépjármű visszavitelére abban az esetben kell intézkedéseket tenni, ha az a beléptető ország belső törvényeivel nem áll ellentétben. Jelen esetben a visszaszállítás nyilvánvalóan a felperes törvényen alapuló zálogjogát sértette. Elzárta ugyanis a felperest attól, hogy az alperest megillető törvényes zálogjog kielégítése után fennmaradó összeget követelése kielégítésére fordíthassa.
Az alperes az R. 5. §-ának (3) bekezdése szerint jogosult volt bírósági eljárás nélkül a gépjárműveket az R. 45. §-ának (7) bekezdése szerint értékesíteni. Az eladás körülményei azonban nem tisztázottak, az esetek többségében a gépjárművek eladási ára éppen annyi volt, amennyi fedezte az alperesi követelést. Az alperes tudott a felperes igényéről, azaz nem volt, nem lehetett közömbös a számára, hogy a zálogtárgy helyébe milyen összeg lép. Az elsőfokú bíróságnak ezért a megismételt eljárásban meg kell vizsgálnia, hogy szabályosan folyt-e le az értékesítés, és az alperes által levont raktározási, szállítási és vámköltség levonása helyesen történt-e. Ebben a körben szakértői igénybevétele is indokolt lehet.
Amennyiben az alperes felelőssége a keletkezett kárért nem állapítható meg, úgy a felperes az értékesítés után fennmaradó maradványösszegre a következők szerint tarthat igényt. A Ptk. 254. §-ának (1) bekezdése alapján a zálogtárgyból való kielégítés - ha jogszabály kivételt nem tesz - bírósági határozat alapján, végrehajtás útján történik. Az idézett jogszabályi rendelkezésből eredően csak bírói ítélet alapján kerül a felperes mint a törvényes zálogjog jogosultja abba a helyzetbe, hogy a zálogtárgy helyébe lépett pénzösszeg megmaradó részét követelésének kielégítésére fordíthassa. Az elsőfokú bíróságnak tehát a Pp. 3. §-a értelmében fel kell hívnia a felperest a gépjármű-tulajdonosok perbe vonására. Az alperes a birtokában lévő maradványösszeget a Ptk. 37. §-ának (1) bekezdése szerint bírósági letétbe helyezheti.
A fentiekben lefolytatott bizonyítás birtokában lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozzon az ügyben. (Legf. Bír. Gf. I. 31 043/1991. sz.)