adozona.hu
BH 1992.4.233
BH 1992.4.233
Ha a bíróság a magánvádas eljárást a személyes meghallgatásra szóló idézés kibocsátása nélkül megszünteti, a feljelentőnek az eljárási illeték megfizetésére kötelezését kimondó rendelkezés meghozatalának nincs helye [Be. 317. §, 170. § (1) bek. a) pont, 1986. évi I. tv. 42. § d) pont].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A városi bíróság jogerős végzésével a feljelentettek ellen indított magánvádas büntetőeljárást megszüntette. Felhívta a feljelentőt, hogy 500 forint eljárási illetéket nyolc napon belül leletezés terhe mellett rójon le.
A végzés indokolásának lényege szerint a feljelentő által előterjesztett feljelentés bűncselekmény megvalósulására utaló tényeket, adatokat nem tartalmazott, s ezért a bíróság az eljárást a Be. 170. §-ára utalással bűncselekmény hiányában megszüntette. Megállapította ugyanakk...
A végzés indokolásának lényege szerint a feljelentő által előterjesztett feljelentés bűncselekmény megvalósulására utaló tényeket, adatokat nem tartalmazott, s ezért a bíróság az eljárást a Be. 170. §-ára utalással bűncselekmény hiányában megszüntette. Megállapította ugyanakkor azt is, hogy a feljelentésben megjelölt elkövetési magatartások olyan korábbi időpontokra vonatkoznak, melyek a jogszabályban megkívánt 30 napos határidőn már kívül esnek, s ezért a magánindítvány egyébként is elkésettnek minősül.
A bíróság az 500 forint eljárási illeték megfizetésére az 1986. évi I. törvény 38. §-ának (1) bekezdésére utalással kötelezte a magánvádlót.
A városi bíróság büntetőirataiból, valamint a megyei illetékhivatal irataiból megállapítható, hogy a magánvádló az 500 forint eljárási illetéket felhívás ellenére nem rótta le, ezért a bíróságon a le nem rótt illetékről hivatalos leletet készített, amelynek alapján az illetékhivatal 500 forint illetéket és további 500 forint felemelt illetéket - összesen 1000 forintot - írt elő. A magánvádló az így előírt 1000 forintot 1989. október 12. napján befizette.
A városi bíróság végzésének a magánvádlót illeték lerovására kötelező rendelkezése ellen, annak törvénysértő volta miatt a nevezett javára emelt törvényességi óvás alapos.
A Bírósági Határozatok 1990. évi 1. számában 11. sorszám alatt közzétett egyik törvényességi határozatában a Legfelsőbb Bíróság kifejtette: az illetékről szóló 1986. évi I. törvény 38. §-ának (1) bekezdése a magánvád alapján folyó eljárásban a feljelentésre 500 forint illeték lerovását írja elő, ugyanakkor a magánvádas eljárásra vonatkoztatható illeték- és költségmentességet biztosító külön jogszabály nincs, mivel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 17. §-ának (2) bekezdése a bűnügyi költségek behajtásáról elszámolásáról szóló 120/1983. IM utasítás 10., 11. és 12. pontját hatályon kívül helyezte.
Mindez azonban nem érinti az 1986. évi törvény 42. §-a d) pontjának rendelkezését, amely illetékmentessé teszi a bíróság eljárását, ha annak lefolytatását a bíróság megtagadta vagy mellőzte. Ez a szabály valamennyi bírósági eljárásra - így kizáró rendelkezés hiányában a büntetőeljárásra is - vonatkozik, és azon megfontoláson alapszik, hogy amikor a bíróság már a beadvány tartalma alapján észleli az eljárás lefolytatásának az akadályát, méltánytalan lenne az eljárási illeték fizetését megkívánni.
Az adott ügyben a városi bíróság személyes meghallgatásra szóló idézés kibocsátása nélkül, a feljelentés tartalma alapján hozta meg az eljárást megszüntető végzését, mely az 1986. évi I. törvény 42. §-ának d) pontjában foglalt illetékmentességet eredményező eljárás megtagadásával, illetve mellőzésével esik azonos megítélés alá.
Ennélfogva a magánvádló az eljárási illeték - valamint meg nem fizetés folytán a felemelt illeték - lerovására nem kötelezhető.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a városi bíróság végzésének a feljelentőt eljárási illeték lerovására kötelező rendelkezése törvénysértő, ezért a végzés említett rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a feljelentőnek az eljárási illeték fizetésére kötelezését mellőzte. (B. törv. IV. 864/1991. sz.)