adozona.hu
BH 1992.1.41
BH 1992.1.41
A kezesség és a váltókezesség elhatárolási szempontjai [Ptk. 272. § (1) bek., 274. § (2) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 31. § (1), (2) és (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes módosított keresetét, amelyben az alperest 46 316 939 Ft tőke, ennek 1989. november 14-től járó évi 6%-os kamata, továbbá a már megfizetett 53 407 060 Ft figyelembevételével 100 000 000 Ft-nak a váltó esedékességétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamata, valamint 300 000 Ft váltódíj megfizetésére kérte kötelezni, mint alaptalant elutasította, a perköltség megállapítását mellőzte. Ítéletének indoklásában megállapította, hogy az alperes készfizető kezes...
BH 1992.1.41 A kezesség és a váltókezesség elhatárolási szempontjai [Ptk. 272. § (1) bek., 274. § (2) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 31. § (1), (2) és (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes módosított keresetét, amelyben az alperest 46 316 939 Ft tőke, ennek 1989. november 14-től járó évi 6%-os kamata, továbbá a már megfizetett 53 407 060 Ft figyelembevételével 100 000 000 Ft-nak a váltó esedékességétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamata, valamint 300 000 Ft váltódíj megfizetésére kérte kötelezni, mint alaptalant elutasította, a perköltség megállapítását mellőzte. Ítéletének indoklásában megállapította, hogy az alperes készfizető kezesi kötelezettsége az E. Sz. Közös Vállalat által 1988. november 16-án kiállított saját váltójával kapcsolatban nem állapítható meg, mivel annak óvatolása nem történt meg. A saját váltónak nincs címzettje, így az óvás elkerülhetetlen volt, amelyet a Magyar Nemzeti Bank elmulasztott. Azt is megállapította a bíróság, hogy a bank nem a fizetést ígérő E. Sz. Közös Vállalatnak nyújtotta be lejáratkor a váltót fizetésre. A két szabálytalanság miatt a váltóból eredő követelés nem érvényesíthető.Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. Kérte az ítélet megváltoztatásával a keresetének történő helytadást. Hivatkozott arra, hogy a módosított 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 78. §-ának (1) bekezdéséből következően a saját váltó kiállítójával szemben fizetés hiánya miatti óvás nélkül sem következik be a jogvesztés. Az igény érvényesítéséhez az egyenes váltóadóssal szemben elegendő, ha a váltót az R. 70. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülési időn belül bemutatják. A váltó fizetésére való bemutatása az R. 38. §-a (2) és (3) bekezdése értelmében megtörtént, minthogy a fizetési napon éppen a leszámolóhely, a Magyar Nemzeti Bank volt a váltóbirtokos. A váltó kiállítója a váltóból származó fizetési kötelezettsége alól nem mentesült, mivel a vele szemben támasztott követelés még nem évült el, így a hivatkozott jogszabály 32. §-ának (1) bekezdéséből következően a kezesét is helytállási kötelezettség terheli.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. Teljes mértékben egyetértett az elsőfokú bíróságnak az óvás hiányával kapcsolatos álláspontjával. Megjegyezte azt, hogy a váltókezességi szerződés alapján ugyanazon jogok illetik meg, mint a váltó átruházóját, ezért a váltóbirtokost értékesítési kötelezettség terhelte, az ennek elmulasztásával okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. Marasztalása esetére beszámítási kifogásként kívánja érvényesíteni azt a kárt, ami a váltó alapján kifizetett összeg és járulék erejéig nála keletkeznék.
Vitatta a kár összegszerűségét is, álláspontja szerint a 20%-os kamatigény teljesen megalapozatlan, mivel a váltóbirtokos kamatot csak külön kikötés esetében érvényesíthet, egyébként csak 6%-os váltókamatot, költségeket és a váltódíjat követelheti.
A felperes fellebbezése alaptalan.
Bár a keresetet elutasító döntés helyes volt, az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján részben hiányosan állapította meg a tényállást, részben téves az abból levont jogi következtetése. A tényállás megállapításánál figyelmen kívül hagyta azt a tényt - amelyet már a Legfelsőbb Bíróság is rögzített a Gpkf. I. 30. 099/1990/3. számú végzésében -, hogy a perbeli váltó a felperes által állított váltókezességet a jogszabálynak megfelelően nem tanúsította. Az R. 30. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó összegének kifizetését - egészben vagy részben - váltókezességgel lehet biztosítani. Az R. 31. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban a váltókezességet a váltóra vagy a toldatra kell írni. Ilyen esetben tehát a váltóbirtokosnak a kezessel szemben fennálló követelését maga az értékpapír testesíti meg, követelése tehát a váltón alapul. Ezek a formai követelmények a jelen esetben nem valósultak meg, a kezesség vállalása váltón nem szerepel - még az R. 31. §-ának (3) bekezdése szerint sem -, toldat pedig ahhoz csatolva nincs, ami ezt tartalmazná, így az alperes váltókezessége a jogszabálynak megfelelően nem jött létre. Ebből eredően a per váltópernek nem minősíthető.
Az elsőfokú bíróság megállapította azt, hogy az alperes készfizető kezesi kötelezettsége érvényesen létrejött kezességi szerződésen alapszik. A Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése alapján kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. Ebből eredően a kezességi szerződés alanyai a követelés jogosultja és a kezes. A kezességre irányuló megállapodás - amely tartalmában személyi biztosíték - a kezes és a jogosult közötti szerződés, ezért ha a kötelezett állapodik meg valakivel arra nézve, hogy az kezességet vállal a tartozásáért, ezzel még kezesség nem jön létre. A váltó kibocsátója és az alperes közötti szerződés tehát nem minősíthető a Ptk. 272. §-ában szabályozott szerződéstípusnak. A szerződés - tartalma szerint - a biztosítási szerződés jellegzetességeit mutatja. A biztosítási esemény - ezt a fogalmat a szerződés tartalmazza is - a váltó lejártakor a váltó kibocsátójának fizetőképtelensége, melynek bekövetkezése esetére az alperes fizetési kötelezettséget vállalt bizonyos díj megfizetése ellenében azzal, hogy kockázatviselése a lejárattól számított három napig tart.
A bíróságnak tehát azt kellett vizsgálnia, hogy az irányadó anyagi jogszabályok, a megállapodás valóságos tartalma alapján milyen igény érvényesíthető és milyen terjedelemben a teljesítést vállaló alperessel szemben. Tekintettel arra, hogy érvényes váltói kezességvállalás nem történt, a peres felek között érvényes kezességi szerződés nincs, így az alperessel szemben a kereset jogalapja hiányzik.
A biztosítási szerződés alapján a felperes nem érvényesítheti igényét közvetlenül a biztosító alperessel szemben, a biztosítási esemény bekövetkezése folytán a szerződő felek közötti jogvita a jelen per tárgyát nem képezi. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság, bár más jogi álláspont alapján, de érdemben helyes elutasító döntést hozott az alperessel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekben kifejtett indoklásbeli módosítással az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31.899/1990. sz.)