adozona.hu
BH+ 2003.9.440
BH+ 2003.9.440
Felszámolás alá került gazdálkodó szervezet által kötött szerződés semmissége jogkövetkezményeinek rendezése érdekében kötött engedményezési szerződés is minősülhet a további hitelezők kijátszására irányuló jogügyletnek. Az e körben vizsgálandó körülmények [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 4. § (1) bek., 40. § (1) bek. c) pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 12. sorszámú ítéletével a felperes keresetét elutasította; kötelezte felperest az I. r. alperes részére 112 000 Ft perköltség, valamint az állam javára 134 400 Ft feljegyzett eljárási illeték megfizetésére. A II. r. alperes részére kirendelt ügygondnok díját 20 000 Ft-ban állapította meg, és intézkedett annak kifizetéséről.
A határozat indokolásában megállapított tényállás szerint a II. r. alperes a B.-i 76.539/24/A/77. hrsz. alatt felvett ingatlant eladásra hirdette me...
BH+ 2003.9.440 Felszámolás alá került gazdálkodó szervezet által kötött szerződés semmissége jogkövetkezményeinek rendezése érdekében kötött engedményezési szerződés is minősülhet a további hitelezők kijátszására irányuló jogügyletnek. Az e körben vizsgálandó körülmények [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 4. § (1) bek., 40. § (1) bek. c) pontja].
Az elsőfokú bíróság a 12. sorszámú ítéletével a felperes keresetét elutasította; kötelezte felperest az I. r. alperes részére 112 000 Ft perköltség, valamint az állam javára 134 400 Ft feljegyzett eljárási illeték megfizetésére. A II. r. alperes részére kirendelt ügygondnok díját 20 000 Ft-ban állapította meg, és intézkedett annak kifizetéséről.A határozat indokolásában megállapított tényállás szerint a II. r. alperes a B.-i 76.539/24/A/77. hrsz. alatt felvett ingatlant eladásra hirdette meg, melyet az I. r. alperes megtekintett állapotban a 2000. április 20-án kelt szerződésben foglaltak szerint megvásárolt. A megállapodásban kikötött vételár 5 400 000 Ft volt, melyből a szerződés aláírásával egyidejűleg az I. r. alperes a II. r. alperes képviselőjének 540 000 Ft foglalót adott át, majd 2000. április 25-én 3 360 000 Ft előleget, míg a fennmaradt vételárhátralékot, 1 500 000 Ft-ot az I.r. alperes munkáltatója fizette meg a II. r. alperes számlájára. A megállapodás szerint az ingatlant az I. r. alperes 2000. június 27-én veszi birtokba, erre azonban nem került sor, az értékesített ingatlan ugyanis nem volt a II. r. alperes tulajdona. Emiatt az I. r. alperes büntetőfeljelentést tett, melyet követően a II. r. alperes az I. r. alperes részére a kifizetett vételárból visszafizetést teljesített, majd 2000. szeptember 19-én az I. r. alperessel engedményezési szerződést kötött, az eladónak járó vételárhátralékok engedményezése tárgyában. A II. r. alperes felszámolását a bíróság 2000. október 9-ei kezdő időponttal rendelte el, felszámolóként a felperest jelölte ki.
A felperes keresetében az I. és II. r. alperesek között 2000. szeptember 19-én létrejött engedményezési szerződést támadta, a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján. Álláspontja szerint e jogügylet a hitelezők kijátszására szolgáló, az adós vagyonát csökkentő jogügylet volt. Az érvénytelenség megállapítása mellett kérte 1 334 159 Ft meg nem fizetett tartozás visszautalását a II. r. alperes vagyonába.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes előadta, hogy az engedményezési szerződéssel a semmisség jogkövetkezményének a levonása történt meg a felek között. A II. r. alperes álláspontja szerint a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdése c) pontjának feltételei nem állnak fenn.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak találta. Hivatkozott a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában írtakra, és kiemelte, hogy a felperes a c) pontra alapítottan tartotta fenn a keresetét. Megállapította, hogy az adásvétel tárgyát képező ingatlan nem volt a II. r. alperes tulajdona, így az alperesek között megkötött adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményeinek levonása - az eredeti állapot visszaállítása - pedig semmiképpen sem a hitelezők kijátszására szolgáló jogügylet, és az adós vagyonát nem csökkentheti. Mindezek miatt a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt jogszabályi feltételek sem állnak fent, a feltétek hiányában pedig a kereset megalapozatlan.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alpereseknek a keresete szerinti marasztalását és perköltség megfizetésére való kötelezését kérte. Nem vitatta azt a tényt, hogy a II. r. alperes rosszhiszeműen járt el akkor, amikor az I. r. alperes részére megkísérelte értékesíteni azt a lakóingatlant, amelynek vételárát az eladó felé még maga sem fizette meg. Tényként utalt arra, hogy a II. r. alperes által megkárosított és nyilvántartott hitelezők többségének ugyanezen, a II. r. alperes által kifejtett sajnálatos tevékenység kapcsán áll fenn a II. r. alperessel szemben az I. r. alperest megelőző esedékességgel követelése. Hangsúlyozta, hogy az alperesek között nyilvánvalóan a felszámolási eljárás alatti cég meglévő, illetve leendő vagyonának terhére kötött engedményezési szerződés egyértelműen csődközeli helyzetben köttetett, így a már akkor is jelentős számú többi hitelező számára sérelmes, mert azokat hátrányos helyzetbe hozta. Kifejtette, amennyiben a semmis szerződés jogkövetkezményeinek levonása, az eredeti állapot helyreállítása jogszerű, úgy ez fennáll minden hasonló, megkárosított hitelezővel szemben, akik határidőn belüli, illetve határidőn túli hitelezők, és akik valóban jogos kielégítésére a felszámolás keretein belül abban az esetben kerülhet sor, ha erre a felszámolási vagyon lehetőséget biztosít. Úgy vélte, hogy az I. r. alperes a jogos követelésével jogosult magát a törvényi feltételek teljesítése után hitelezőként nyilvántartatni, de semmiképpen sem jogosult a többi hitelező hátrányos helyzetbe hozása mellett, e hitelezőket megelőzően kielégítést nyerni. Megjegyezte, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint, függetlenül attól, hogy az ilyen jellegű jogügylet csalárd módon, vagy nem úgy köttetett, a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján eredményesen megtámadható, és a többi hitelező tekintetében hatálytalan.
A felperes fellebbezése annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem hozható az ügyben megalapozott döntés. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja következtében nem tárta fel teljeskörűen a bizonyítékokat, az általa megállapított tényállás hiányos.
A felperes az elsőfokú eljárás során módosított kereseti követelését a II.r. alperes elleni felszámolási eljárásra irányadó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 40. §-a (1) bekezdésének c) pontjára alapította. E törvényhely szerint - ahogyan arra az elsőfokú bíróság is helyesen hivatkozott -, a felszámoló, valamint a hitelező a törvényben meghatározott határidőn belül, keresettel megtámadhatja az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző egy éven belül és azt követően megkötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya egyéb, a hitelező, vagy a hitelezők kijátszására szolgáló, az adós vagyonát csökkentő jogügylet.
Akkor minősül tehát fedezetelvonónak az említett tárgyú szerződés vagy jognyilatkozat, ha a törvényben írt kettős feltétel fennállása bizonyításra kerül.
A jelen perben tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a törvény által megkívánt második feltétel nem valósult meg, azaz az alperesek közötti perbeli engedményezési szerződés következtében az adós vagyona nem csökkent, mert a szerződés az alperesek által megkötött adásvételi szerződés semmissége jogkövetkezményeinek a levonását célozta. Ugyanezen okból nem tartotta az elsőfokú bíróság a támadott szerződést a hitelezők kijátszására szolgáló jogügyletnek sem.
A 2000. szeptember 19-én megkötött engedményezési szerződéssel a II. r. alperes összesen 2 240 000 Ft összegű, különböző személyek felé fennálló követeléseit engedményezte - tartozása kiegyenlítéseként - az I. r. alperesre. Ezzel a jogügylettel az alperesek a többször mód. Cstv. 4. §-ának (1) bekezdése szerinti, a felszámolás körébe tartozó vagyont csökkentették. A támadott szerződés hiányában az engedményezett követelések kötelezettjei az adós részére való teljesítésre lettek volna kötelesek. Az elsőfokú bíróság a fenti álláspontja következtében nem vizsgálta a támadott engedményezési szerződés megkötésének körülményeit, így nem állapítható meg, hogy a perbeli szerződés a hitelezők kijátszására szolgálónak minősül-e. Emiatt a bizonyítási eljárás viszonylag nagy terjedelmű kiegészítése szükséges.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A további eljárás során az elsőfokú bíróságnak be kell szereznie a II. r. alperes felszámolására irányuló eljárás, valamint az I. r. alperes által tett büntetőfeljelentés alapján indult eljárás iratait. Tisztáznia kell, hogy a felszámolási eljárás során a II. r. alperes mikor vette át az ellene 2000. szeptember 14-én előterjesztett, felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet. A közbenső mérleg, illetve mérlegek, az azokhoz fűzött szöveges jelentés (jelentések) alapján meg kell vizsgálnia, hogy hány hitelező jelentett be igényt a felszámolóhoz. Az esetlegesen megindult büntetőeljárás iratai, valamint - szükség esetén - a perbeli engedményezési szerződést az adós nevében megkötő személy, illetve az adós törvényes képviselője tanúkénti, s az I. r. alperes személyes meghallgatása útján tisztázni kell a szerződéskötés körülményeit, így azt is, hogy az I. r. alperes tudott-e a II. r. alperes fizetési nehézségeiről, fizetésképtelenségéről. Amennyiben a fenti bizonyítási eljárás - s az esetlegesen előterjesztésre kerülő egyéb bizonyítékok - alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jut, hogy a perbeli engedményezési szerződés megkötésének időpontjában a II. r. alperes már tudatában volt a fizetésképtelenségének, s az I. r. alperes is tudott vagy tudnia kellett arról, a vele szembeni tartozást a II. r alperes nem tudja készpénzben kiegyenlíteni, úgy megállapítható: a jogügylet a felszámolás alá tartozó vagyonnak a hitelezők igényei kielégítése elől való elvonását célozta egy kiválasztott hitelező igényének a kielégítése érdekében. Ebben az esetben a támadott, a hitelezőket károsító fedezetelvonó engedményezési szerződés érvényes ugyan, de a II. r. alperes hitelezőivel szemben hatálytalan. Az ilyen szerződés hitelezőkkel szemben való viszonylagos hatálytalansága esetén - mintahogyan a Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében, így pl. a Gf.VIII.33.086/1998/5. számú határozatában is kifejtette -, a szerződő fél az elvont fedezetnek a felszámolási vagyon részére való visszaszolgáltatására kötelezhető. Ha viszont az újabb eljárásban a fentiek nem állapíthatóak meg, a felperes keresete elutasításának van helye. (Legf.Bír. Gf.VIII.32.845/2001. sz.)