adozona.hu
BH+ 2002.11.580
BH+ 2002.11.580
I. Az apportért való felelősség szabályai átalakulása esetén is irányadók [1989. évi XIII. tv. (Átv.) 5. § (1) bek. b) pont, 10. §, 17/B. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 22. § (3) bek., 278. § (1) bek. f) pont, 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 12. § (4) bek., 233. § e) pont, Ptk. 4. § (4) bek.]. II. Az apportért való felelősség elévülése [1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 22. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jelenleg felszámolás alatt álló felperes 1991. december 31-én jött létre, az L. Vállalat átalakulásával.
A zárkörűen alapított felperesi részvénytársaság alaptőkéje 123 798 000 Ft volt, amelyből a Z.-T. Kft. és az R. T. Kft. 100 000 - 100 000 Ft készpénzt bocsátott rendelkezésre, az általuk vásárolt egy-egy darab 100 000 Ft névértékű bemutatóra szóló törzsrészvény ellenértékeként. Az alaptőke fennmaradó részét képező részvények ellenértékét a felperesi jogelőd állami vállalat 1991. szeptem...
BH+ 2002.11.580 I. Az apportért való felelősség szabályai átalakulása esetén is irányadók [1989. évi XIII. tv. (Átv.) 5. § (1) bek. b) pont, 10. §, 17/B. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 22. § (3) bek., 278. § (1) bek. f) pont, 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 12. § (4) bek., 233. § e) pont, Ptk. 4. § (4) bek.].
II. Az apportért való felelősség elévülése [1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 22. § (3) bek.].
A jelenleg felszámolás alatt álló felperes 1991. december 31-én jött létre, az L. Vállalat átalakulásával.A zárkörűen alapított felperesi részvénytársaság alaptőkéje 123 798 000 Ft volt, amelyből a Z.-T. Kft. és az R. T. Kft. 100 000 - 100 000 Ft készpénzt bocsátott rendelkezésre, az általuk vásárolt egy-egy darab 100 000 Ft névértékű bemutatóra szóló törzsrészvény ellenértékeként. Az alaptőke fennmaradó részét képező részvények ellenértékét a felperesi jogelőd állami vállalat 1991. szeptember 30-án kelt, átértékelt vagyonmérlegében kimutatott vagyona biztosította.
Az alapító okirat 1. számú mellékletét képező, apportlista megjelölésű, valójában az átalakulási mérleg adatait tartalmazó okirat szerint a vállalat pénzbeli hozzájárulása 17 715 000 Ft, nem pénzbeli hozzájárulása 105 883 000 Ft volt.
Az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) a külső vállalkozók mellett az alapító okiratot alapítóként aláírva 1228 db, egyenként 100 000 Ft névértékű bemutatóra szóló törzsrészvénnyel, 70 db egyenként 10 000 Ft névértékű bemutatóra törzsrészvénnyel és 98 db egyenként 1000 Ft névértékű bemutatóra szóló törzsrészvénnyel rendelkezett. 1992. december 15-én a felperes alkalmazottai részére a részvényeit értékesítette.
A felperes ügyvezető igazgatója, aki maga is az alperessel kötött részvény adásvételi szerződés alapján részvényessé vált, 1996. október 10-én, 1997. január 2-án, 1997. április 7-én levélben kereste meg az alperest, az ügyletkötést követően beállott kedvezőtlen körülményekre hivatkozással, a részvény adásvételi szerződés módosítása céljából. Előadta, hogy a privatizációs szerződéssel átvállalt kötelezettségek jelentősen megnőttek. E kötelezettségek kiegyenlítésére szolgáló, tervbe vett ingatlan adásivételi ügyletek, a földhivatali eljárás elhúzódása miatt meghiúsultak. Az Irakba történő szállítások alapjául szolgáló export bizományosi szerződésből eredő, a T. Rt. által 1996. március 29-én engedményezett 2 005 630,47 USD követelés behajthatatlan, a külföldi országgal szemben fennálló gazdasági embargó miatt. A felperes ügyvezető igazgatója hangsúlyozta leveleiben, hogy a felperes pénzügyi követeléssel az alperessel szemben nem kíván fellépni. Az alperes a részvény átruházási szerződés módosításától elzárkózott.
1999. május 28-án a felperes nevében az ügyvezető igazgató újabb levelet írt az alperesnek. Igényt jelentett be 2 005 630,47 USD és késedelmi kamatainak megfizetésére, a nem pénzbeli betétet szolgáltató tag helytállási kötelezettségére hivatkozással. Utalt arra, hogy ez az összeg követelésként, az átalakulási vagyonmérlegben, nem pénzbeli hozzájárulás címén, lett elszámolva. A követelés azonban behajthatatlan. Az apportálás feltételei emiatt nem álltak fenn.
Miután az alperes a fizetési kötelezettségtől elzárkózott, a felperes 2000. március 17-én benyújtott keresetében 2 005 630,47 USD forint ellenértékének, 533 036 410 Ft-nak és az ezután 1991. december 31-étől 1996. január 1-jéig a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő késedelmi kamatnak, illetve 1996. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamatnak a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Vagylagos kereseti kérelme 2 005 630,47 USD késedelmi kamatokkal növelt összegének megfelelő köztartozás, - azaz 502 074 919 Ft kötelezettség - apport listából történő kiemelésére irányult.
Keresetének jogalapjaként az 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: régi Gt.) 22. §-ának (3) bekezdésében foglalt, a nem pénzbeli betétet szolgáltató fél helytállási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásokra hivatkozott. Utalt arra is, hogy az időközben hatályba lépett 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: új Gt.) 12. §-ának (4) bekezdése is tartalmazza az apportot szolgáltató fél felelősségére vonatkozó szabályokat.
Előadta, hogy az alperesi jogelőd az átalakuláskor 130 648 000 Ft összegű köztartozással szemben 142 747 000 Ft követelést bocsátott a társaság rendelkezésére. E követeléseknek a része volt a T.-vel szemben fennálló 2 005 630,47 USD ún. "iraki követelés" is. E követelés tényleges szolgáltatására azonban csak 1996. március 29-én került sor, amikor a T. azt a felperesre engedményezte. A korábban megkötött biztosítási szerződések alapján az M. E. Hitelbiztosító Rt., törvényes zálogjoga folytán, az engedményezett követelésre azonban igényt jelentett be. Ezért, illetve az Irakkal szemben fennálló gazdasági embargó miatt, a követelés nem hajtható be, a felperest terhelő köztartozások kiegyenlítésére nem használható fel. Az adóhatóság, a felhalmozódott köztartozásokra tekintettel felszámolási eljárást kezdeményezett a felperessel szemben.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta a jogalapot, vitatta az összegszerűséget. Álláspontja szerint a nem pénzbeli hozzájárulást nem jogelődje szolgáltatta. A felperes átalakulással történő létrejöttére tekintettel, apport szolgáltatásra nem is került sor. A jogelőd vállalat törvény erejénél fogva, saját vagyonával alakult át részvénytársasággá. Az átalakulási vagyonmérleget a felperesi jogelőd igazgatója készítette. Abban az "iraki követelés" nem szerepelt. Az igazgató a felperes igazgatóságának is tagja, illetve a privatizációs eljárás keretében értékesített részvények tulajdonosa. Amennyiben hibás adatokat szolgáltatott a mérleg elkészítéséhez, arra a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése alapján a felperes megalapozottan nem hivatkozhat. Az 1996-ban engedményezett, "iraki követelés" olyan vagyonelem, amely nem apportként került szolgáltatásra. Fel sem merülhet ezért az apportot szolgáltató tag helytállási felelősségének kérdése. 1996-ban az alperes már nem is volt részvényese a felperes részvénytársaságnak. 1992. december 15-én a részvények névértékének 30%-án a részvényeit értékesítette. Hangsúlyozta azt is, hogy a felperes először az apportért való helytállási kötelezettségre való hivatkozással, 1999. májusában lépett fel vele szemben, követelése ezért elévült.
Utalt arra, - vitatva a keresetben megjelölt követelés apportjellegét - a felek jogviszonyára a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdése és nem az új Gt. 12. §-ának (4) bekezdése az irányadó. Bejelentette azt is, hogy tudomása szerint a felperes az iraki export ügyletre tekintettel a T. Rt-től, mint exportbizományostól, az általa kötött refinanszírozási kölcsönszerződés alapján, 45 456 200 Ft-ot kézhez kapott. Az ezen összeget hitelként biztosító bank részére a visszafizetést a T. Rt. teljesítette. A külkereskedelmi ügyletekre kötött biztosítási szerződések alapján a biztosító az áru ellenértékének 50%-át szintén megtérítette. Végül kifejtette, hogy a felperes által megjelölt deviza követelés, 1991-ben számított értéken, 77 millió forintnak felelt meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Határozatának indokolása szerint a felperes jogelődje, mint állami vállalat, a Ptk. 31. §-ának (2) bekezdése alapján az állam által rábízott vagyonnal önállóan gazdálkodott. Az 1989. évi XIII. törvény (a továbbiakban: Átv.) 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján elkészített átalakulási vagyonmérlegben kimutatott vagyonával, átalakulás folytán, szervezeti forma változással jött létre a felperes részvénytársaság. Apport szolgáltatására nem került sor. Az alapító okiratot aláíró alperesnek a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésében előírt helytállási kötelezettsége, értelemszerűen, fel sem merülhet.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes nem bizonyította azt sem, hogy követelése a felperes társaság alapításakor a vagyonmérlegben szerepelt. A perbeli követelés engedményezésére 1996-ban került sor. Az engedményezés alapjául szolgáló megállapodás semmisségét azonban a bíróság a 25.G.75.654/2000. számú nem jogerős ítéletével megállapította.
Az elsőfokú bíróság kifejtette azt is, hogy a felperes által érvényesített követelés a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint elvült. A felperes társaság alapítására 1991. december 31-én, került sor. A felperes csak 1999. május 28-án kelt levelével, az elévülési idő elteltét követően, lépett fel igénnyel az alperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság a másodlagos kereseti követelést is megalapozatlannak tartotta. Az apport szolgáltatásának hiányára, és arra tekintettel, hogy az alperes már nem részvényese a felperes társaságnak, az alperes a felperes vagyonával kapcsolatos rendelkezéseket nem tehet.
A felperes az ítélettel szemben benyújtott fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasítását. Másodlagosan az ítélet megváltoztatását, és a felperes keresetének való helyt adást indítványozta. Az eljárás során kifejtett jogi álláspontját változatlanul fenntartotta.
Hivatkozott arra is, hogy a peres eljárás során becsatolt könyvvizsgálói nyilatkozattal bizonyította, az ún. "iraki követelés" apportálás tárgya volt. Az engedményezés folytán azt a végleges vagyonmérlegbe vissza kellett helyezni. Mint behajthatatlan követelés, kétes voltára tekintettel maradt ki megelőzően a vagyonmérleg tervezetből.
A T. Vállalattal kötött külkereskedelmi bizományi szerződés alapján, az Irakkal szemben fennálló, lejárt követelés már az átalakulás előtt, illetve az átalakulás időpontjában is meg volt. Az Átv. 8. §-ának (1) bekezdése alapján ezért a 2 005 630,47 USD követelés a felperes részvénytársaság alaptőkéjébe tartozott.
Az elsőfokú bíróság által hivatkozott ítélet az "iraki követelés" engedményezéséről szóló szerződés semmisségét nem állapította meg. E tekintetben az elsőfokú bíróság ítélete iratellenes. Hangsúlyozta, hogy ha jogerős ítélet megállapítaná, hogy a felperest csak a követelés fele illeti meg, abban az esetben a követelés másik részét az alperes jogelődje nem apportálhatta volna a felperes alaptőkéjébe.
Az elévülés tekintetében kifejtette, hogy az 1996-ban és 1997-ben folytatott levelezésekkel az elévülés megszakadt, a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése értelmében. Nem az átalakulás időpontjától, hanem az apport tényleges rendelkezésre bocsátásától - 1996. március 29-től - kell számítani a Gt. 22. §-ának (3) bekezdésében írt öt éves határidőt.
Az alperes a fellebbezésre adott ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság határozatának helybenhagyását. Lényegében az elsőfokú eljárás során kifejtett indokait ismételte meg.
A felperes fellebbezése részben megalapozott, az azonban nem vezetett az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásához.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte, hogy a felperesi részvénytársaság átalakulással történő létrejöttére tekintettel a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésében megfogalmazott, az apportot szolgáltató tag helytállási kötelezettségére vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók.
Helyesen utal arra a felperes a fellebbezésében, hogy az Átv. 10. §-a értelmében az átalakulás során, ha az Átv. másként nem rendelkezik, a Gt.-nek az egyes gazdasági társaságok alapítására vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Tekintettel arra, hogy a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésében megfogalmazott, apportért való felelősség szabályainak alkalmazását a jogalkotó nem zárta ki, ezért irányadónak kell tekinteni a peres felek jogviszonyában is.
Helytállóan utal arra is a fellebbezés, hogy az állam tulajdonosi jogait az alperes jogelődje gyakorolta az átalakulás során. Az állam tulajdonát képező vagyon, - készpénz, illetve apport - annak rendelkezésre bocsátásával került a felperes tulajdonába. E rendelkezésre bocsátás eredményeként vált jogosulttá az alperes jogelődje arra, hogy az állam nevében, az alaptőke részét képező, reá eső részvények alapján a részvényesi jogokat gyakorolja.
Az iratokból az is megállapítható, hogy az apportlista 1. sz. mellékletének 5. pontjában megjelölt követelések között az 1/F. sz. melléklet 5/a. oldalán az export kintlevőség címszó alatt, a T. Vállalattal szemben fennálló követelések, összesen 17 658 082 Ft értékben a jogutód felperes részére átadásra kerültek.
A felperes és az alperes között folytatott levelezésekből, a felperes 12. számú előkészítő iratához csatolt mellékletekből következtetni lehet arra is, hogy a T. Vállalattal szembeni követelések az export bizományi keretszerződés alapján járó kifizetések elmaradásából erednek. A T. Vállalat Irakkal szembeni követelései, a felperes könyveiben is megjelentek, a felperes e külkereskedelmi céggel szembeni követeléseiként.
Az a körülmény, hogy utóbb, 1996. március 29-én a külkereskedelmi vállalat jogutódja, a T. Rt., a Magyar Nemzeti Bank engedélyével, az Irakkal szemben fennálló követelést, a felperessel kötött megállapodás alapján a felperesre engedményezte, az átalakuláskor szolgáltatott nem pénzbeli hozzájárulást visszamenőleges hatállyal nem érinti. A felperes üzleti döntésének eredménye volt, hogy saját belátása szerint, a devizaárfolyam változásából származó nyereség reményében az iraki féllel szemben fennálló követelést a bizományostól megszerezte. Így a bizományos közreműködése nélkül, jogosulttá vált az iraki féltől közvetlenül követelni az általa kiszállított áruk meg nem fizetett ellenértékét. A felperes állításával szemben, ez az ügylet nem tekinthető a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának, mindössze már az alapításkor is fennálló követelés kötelezettjének személyében következett be változás. Az, hogy e követelése behajtása egyelőre eredménytelen, továbbá, hogy harmadik fél ezen követelésre igényt terjesztett elő, az alperes terhére nem róható.
A kifejtett indokokra tekintettel, az alperesnek a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdése alapján fennálló helytállási kötelezettsége az átalakulás napjától, 1991. december 31-étől 1996. december 31-éig állt fenn.
A felperes állításával szemben, a keresetlevélhez csatolt levelezésekből az állapítható meg, hogy a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésére alapítva, a felperes e határidő elteltét követően, 1999. május 28-án lépett fel igénnyel az alperessel szemben. Az azt megelőzően folytatott levelezéseket, a felperes cégjegyzésre jogosult képviselője, a részvényesek nevében folytatta, illetve, amikor a felperes nevében nyilatkozott, (1997. április 7-i levél) kifejezetten lemondott az alperessel szembeni pénzügyi követelésről.
Az elvülés miatt érdemben helytálló ezért az elsőfokú bíróság elsődleges, kereseti kérelmet elutasító döntése.
Az alperes a régi Gt. 278. §-ának (1) bekezdés f) pontja, illetve az új Gt. 233. §-ának e) pontja alapján, - a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó mérleg megállapítására vonatkozó szabályokra tekintettel - a mérlegadatok átrendezésére, - az átalakuláskor az Átv. 17/B. § (1) bekezdése alapján elfogadott vagyonmérleg megváltoztatására - nem kötelezhető. Megalapozott ezért a másodlagos kereseti kérelem elutasításáról szóló elsőfokú bírósági döntés is.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel, az elsőfokú bíróság ítéletét a kifejtett, részben eltérő indokolással a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf.VII.30.765/2001. sz.)