adozona.hu
BH+ 2002.5.250
BH+ 2002.5.250
I. Felszámolási eljárás kezdeményezését elmulasztó végelszámoló kártérítési felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 339. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: többször módosított Cstv.) 68. § (2) bek., 72. § (1) bek., 73. § (3) bek., Pp. 213. § (3) bek.]. II. A végelszámoló által okozott kárként csak az az összeg állapítható meg, amelyhez a felperes hitelező a végelszámoló jogszerű eljárása, felszámolási eljárá
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az F. Kft.-t a megyei bíróság a ...cégjegyzékszám alatt 1991. április 23-án jegyezte be a cégjegyzékbe. A Kft. egyedüli tagja és ügyvezetője - 2000. január hó 31. napjától - a jelen eljárás alperese, A. S. volt.
Az APEH Megyei Igazgatósága 1999. július 27-től 2000. február 14-ig általános forgalmi adó ellenőrzést végzett az F. Kft-nél. Az erről 2000. február 14-én készített jegyzőkönyvet, az adózó képviselőjeként A. S. 2000. február 16-án vette át. Az abban foglalt jegyzőkönyvi záradék felhí...
BH+ 2002.5.250 I. Felszámolási eljárás kezdeményezését elmulasztó végelszámoló kártérítési felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 339. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: többször módosított Cstv.) 68. § (2) bek., 72. § (1) bek., 73. § (3) bek., Pp. 213. § (3) bek.].
II. A végelszámoló által okozott kárként csak az az összeg állapítható meg, amelyhez a felperes hitelező a végelszámoló jogszerű eljárása, felszámolási eljárás kezdeményezése esetén hozzájutott volna [Ptk. 355. § (1) és (4) bek.].
Az F. Kft.-t a megyei bíróság a ...cégjegyzékszám alatt 1991. április 23-án jegyezte be a cégjegyzékbe. A Kft. egyedüli tagja és ügyvezetője - 2000. január hó 31. napjától - a jelen eljárás alperese, A. S. volt.Az APEH Megyei Igazgatósága 1999. július 27-től 2000. február 14-ig általános forgalmi adó ellenőrzést végzett az F. Kft-nél. Az erről 2000. február 14-én készített jegyzőkönyvet, az adózó képviselőjeként A. S. 2000. február 16-án vette át. Az abban foglalt jegyzőkönyvi záradék felhívta az adózó figyelmét arra, hogy a jegyzőkönyvi megállapítások alapján az adóigazgatási eljárás megindul. Az alperes, mint tulajdonos, 2000. március 1. napján elhatározta a Kft végelszámolását és végelszámolóként saját magát jelölte meg. A végelszámolási eljárás megindításának közzététele a Cégközlöny 2000. április 27-i számában megtörtént, mely szerint a megszűnés elhatározásának időpontja 2000. március 1. és ugyanez az időpont a végelszámolás kezdő időpontja.
A felperes az F. Kft ellen indult adóigazgatási eljárásban, a 2000. április 14. napján kelt elsőfokú határozatában, az adózó terhére 13 897 000 Ft adóhiányt, 6 948 000 Ft adóbírságot, 5000 Ft mulasztási bírságot, 8 578 000 Ft késedelmi pótlékot, összesen: 29 428 000 Ft adókötelezettséget állapított meg.
Az elsőfokú határozat ellen az alperes, mint végelszámoló fellebbezéssel élt. Az APEH Hatósági Főosztálya, a 2000. július hó 5. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes mint végelszámoló, az elsőfokú adóhatósági határozat elleni fellebbezés benyújtását követően, 2000. június 14. napján zárómérleget, zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készített, s azt benyújtotta a megyei bíróságnak mint cégbíróságnak. A cégbíróság felhívására 2000. június hó 30-án kelt beadványában bejelentette, hogy az F. Kft.-nek köztartozása nincs. A cégbíróság 2000. július hó 4. napi hatállyal a végelszámolást befejezettnek nyilvánította és az F. Kft.-t - egy nappal a másodfokú adóhatósági határozat meghozatala előtt - a cégjegyzékből törölte.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kártérítés jogcímén kötelezze az alperest 29 428 000 Ft, ennek 2000. augusztus hó 1. napjától a kifizetésig járó évi 20 %-os kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy az F. Kft végelszámolási eljárásában 2000. május 5-én, a Cstv. 68. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, a végelszámolás közzétételétől számított 40 napon belül hitelezői igényét "változó hitelezői igényként" bejelentette. Az alperes mint végelszámoló tudatában volt annak, hogy az F. Kft.-vel szemben adóigazgatási eljárás van folyamatban. A Cstv. nem határoz meg határidőt a végelszámolási eljárás befejezésére. Semmilyen objektív körülmény nem indokolta a végelszámolási eljárásnak a másodfokú határozat meghozatala előtti lezárását. Az alperestől, mint végelszámolótól elvárható volt, hogy megvárva az adóhiányt megállapító elsőfokú határozat elleni fellebbezés elbírálását, a tényleges hitelezői követelés ismeretében állapítsa meg: a társaság vagyona valóban elegendő-e valamennyi tartozás kiegyenlítésére, vagy pedig felszámolási eljárást kell kezdeményeznie. Az alperes jogellenes és felróható magatartása lehetetlenné tette, hogy az adóhatósági határozatban megjelölt összeget az adós Kft.-vel szemben érvényesíthesse, ezáltal kára keletkezett.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben való marasztalására irányult. Arra hivatkozott, hogy sem jogellenes, sem felróható magatartást nem tanúsított. Álláspontja szerint a felperesnek a végelszámolási eljárásban érvényesíthető követelése nem volt, az általa, mint végelszámoló által képviselt Kft.-vel szemben. Ezért a zárómérleg előterjesztésének sem volt akadálya.
Az elsőfokú bíróság ítéletében - a keresetnek teljes egészében helyt adva - kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 29 428 000 Ft-ot, s ennek az összegnek 2000. augusztus hó 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát, valamint 300 000 Ft perköltséget, továbbá az államnak - külön felhívásra - 750 000 Ft illetéket. Határozatának indokolásában tényként állapította meg, hogy az F. Kft. végelszámolásának befejezésére, a társaság vagyonának felosztására, annak ellenére került sor, hogy a végelszámolónak tudomása volt a társaság zárómérlegének aktívumát meghaladó felperesi követelésről. Az alperes jogellenes magatartást tanúsított, amikor a felperes elsőfokú határozatának, valamint a felperes által megtett hitelezői igénybejelentésnek az ismeretében, a végelszámolási eljárás felszámolási eljárássá történő átalakítása érdekében semmiféle intézkedést nem tett. Az alperesnek ez a magatartása felróható, mert a birtokában lévő adatok alapján tudnia kellett, hogy mi a teendője. A felperest, az alperes magatartása következtében károsodás érte, mert a hitelezői igénybejelentésre sem térült meg a határozatban jelzett kára. A végelszámolás befejezésének eredményeként pedig már reménye sincs arra, hogy a gazdasági társasággal szemben igényét érvényesíthesse. Mindebből az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy az alperessel szemben a kártérítés valamennyi eleme megvalósult, az alperes kártérítési felelőssége megállapítható. Jogalapként hivatkozott a Cstv. 72. §-ának (1) bekezdésére, 73. §-ának (3) bekezdésére, a Ptk. 339.§-ának (1) bekezdésére.
Akként foglalt állást, hogy az alperes a kártérítési felelősség alól nem tudta magát kimenteni. Az alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt, mert a jogszabály erejénél fogva reá kötelező eljárást [Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése] nem tanúsította. A kifejtettekre tekintettel a felperes keresetének helyt adott.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezéssel élt, kérte az ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes kötelezését a perköltség megfizetésére.
Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, miszerint a végelszámolási eljárás felszámolási eljárássá történő átalakítása érdekében semmiféle intézkedést nem tett és tévedett, amikor ezt a tényt terhére értékelve állapította meg a felelősségét. Az F. Kft. a végelszámolási eljárás kezdeményezését megelőzően huzamos időn keresztül veszteséget termelt. A felperes olyan igazolást állított ki, mely szerint az F. Kft. adófolyószámlája hátralékot nem mutat. Az igazolásra tekintettel a végelszámolási eljárás felszámolási eljárássá történő átalakítása lehetetlen volt. Emiatt az alperes jogellenes károkozását nem lehet megállapítani. Hivatkozott arra, hogy a felperes mulasztásai - többek között az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezés határidőn túli elbírálása - hozták őt abba a helyzetbe, hogy a végelszámolás befejezése mellett döntsön. Másrészt arra hivatkozott, hogy amennyiben kártérítési felelőssége megállapítható lenne, úgy az összegszerűségében nem terjedhetne túl a végelszámolási eljárás befejezésekor rendelkezésre állt társasági vagyon összegén.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Fenntartotta az elsőfokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját. Ismételten hivatkozott arra, hogy "az adófolyószámla hátralékot nem mutat", kijelentést tartalmazó, változó hitelezői igénybejelentés nem azonos az adóigazolással. Azt, hogy az adóalanynak nem áll fenn tartozása az adóhatósággal szemben, kizárólag az ügyfélszolgálati osztály által kiadott nemleges tartalmú "adóigazolás"-sal lehet hiteltérdemlően bizonyítani. Ilyen igazolást azonban az adóhatóság nem állított ki. Kérte, amennyiben a másodfokú bíróság úgy ítéli meg, hogy az alperes által okozott kár összegszegében nem számítható ki, az általános kártérítés szabályai szerint, mérlegeléssel, az eset összes körülményét figyelembe véve, kötelezze az alperest a keresetlevélben meghatározott összegű kártérítés megfizetésére.
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges tényállást helyesen állapította meg és a felperes kártérítési igényének jogalapja tekintetében érdemi döntése is helytálló. Az alperes maga sem vitatta, hogy neki, mint végelszámolónak tudomása volt a társaság zárómérlegének aktívumát meghaladó felperesi adókövetelésről. (Lásd az alperes 14. sorszámú fellebbezése 1. oldalának utolsó bekezdését.) Az elsőfokú eljárás adataiból megállapítható, hogy az alperes, mint végelszámoló a 2000. április 14. napján kelt adóhatósági határozatot kézhez kapta. Az F. Kft. végelszámolásának közzététele 2000. április hó 27-én történt meg. Az ettől az időponttól számított 40 napon belül a felperes, mint hitelező, a követelését - a nem jogerős adóhatósági határozatra tekintettel változó követelésként - az alperesnél, mint az F. Kft. végelszámolójánál bejelentette. Ez a végelszámoló által vitatott követelés volt - figyelemmel arra, hogy a végelszámoló az elsőfokú adóhatósági határozatot megfellebbezte. A többször módosított Cstv. 68. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a végelszámoló a követelést vitatja, erről a kézhezvételtől számított 45 napon belül köteles az igény bejelentőjét értesíteni.
A fenti tényállás mellett a végelszámoló akkor járt volna el jogszerűen az adott helyzetben elvárható gondossággal, ha megvárja az általa vitatott hitelezői igény elbírálását, a másodfokú jogerős adóhatósági határozatot. Annak birtokában pedig a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: többször módosított Cstv.) 72. §-a (2) bekezdésének megfelelően az F. Kft. felszámolási eljárásának lefolytatására irányuló kérelmet előterjeszti. Alaptalan az alperesnek az a védekezése, hogy "az adó-folyószámla hátralékot nem mutat" igazolás felperes által történt kiállítása tette lehetetlenné a végelszámolási eljárás felszámolási eljárássá történő átalakítását. A végelszámoló ugyanis a felperes követelésének fennállásáról, a végelszámolási eljárás egész folyamata alatt tudott. Az adóigazgatási eljárás 2000. február 16-án indult. A végelszámolás 2000. április 27-én történt közzétételétől számított 40 napos igénybejelentési határidő 2000. június 5-én telt el. Ehhez képest 9 nap múlva az alperes, mint végelszámoló benyújtotta a Cégbíróságnak a végelszámolási zárómérleget és vagyonfelosztási javaslatot - figyelmen kívül hagyva a felperes vitatott hitelezői igényét. Az események és időpontjaik egybevetése alapján nyilvánvaló, hogy az alperes minden igyekezete az adós cég mielőbbi törlésére irányult. Nem úgy járt el, ahogy az egy végelszámolótól az adott helyzetben általában elvárható. Ezért helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes, mint végelszámoló kártérítési felelősségének jogalapja a többször módosított Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése, 73. §-ának (3) bekezdése és a Ptk. 339.§-ának (1) bekezdése alapján fennáll.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a felperes által az alperestől követelhető kár összege tekintetében. A Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy a kárért felelős személy kártérítés címén, a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést köteles megfizetni. Az alperes által a felperesnek okozott kárként csak az az összeg állapítható meg, amelyhez a felperes az alperes jogszerű eljárása, a felszámolási eljárás kezdeményezése esetén hozzájutott volna. Ez az összeg pedig legfeljebb az F. Kft. végelszámolási zárómérlegében a Kft. felosztható vagyonaként megmaradt összeg. Ennek megállapításához nem mellőzhető az F. Kft. végelszámolásával kapcsolatban keletkezett iratok, végelszámolási zárómérleg, vagyonfelosztási javaslat, cégbíróságtól történő beszerzése.
A Pp. 213. §-ának (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege (mennyisége) tekintetében a vita elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását ítélettel előzetesen is megállapíthatja (közbenső ítélet). Ebben az esetben a tárgyalás a követelés összegére (mennyiségére) vonatkozóan csak a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után folytatható.
A Pp. 253. §-ának (2) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy ha az elsőfokú bíróság ítélete érdemben helyes, a másodfokú bíróság azt helybenhagyja, ellenkező esetben az elsőfokú bíróság ítéletét egészben, vagy részben megváltoztatja, illetőleg közbenső ítéletet, vagy részítéletet hoz.
A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a jogalap tekintetében érdemben helytálló. Ezért a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, az elsőfokú bíróság ítéletét - a kártérítési igény jogalapja tekintetében - közbenső ítélettel helybenhagyta. Egyebekben - a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján - az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a kártérítés összege tekintetében az elsőfokú bíróságot a tárgyalás folytatására utasította. A további eljárás során az elsőfokú bíróságnak a megyei bíróság mint cégbíróságtól be kell szereznie az F. Kft. végelszámolási eljárásnak iratait, annak megállapítása érdekében, hogy a végelszámolás befejezésekor mennyi volt a társaság felosztásra került vagyona. Az összegszerűség körében történő határozat-hozatalnál figyelemmel kell lenni arra, hogy az alperes jogszerű eljárása esetén a felperes legfeljebb a végelszámolásban felosztásra került vagyon erejéig jutott volna hozzá követeléséhez a felszámolási eljárásban is. (Legf. Bír. Gf. VI. 31.111/2001. sz.)