adozona.hu
BH+ 2002.4.196
BH+ 2002.4.196
Ha a hitelező követelése megszűnését kellő időben nem jelenti be, és ezért az illeték mérséklésére vonatkozó szabály nem alkalmazható, a le nem rótt illeték 30%-át meghaladó részét neki kell viselnie [Pp. 157. § a) pont, 80. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 27. § (4) bek., 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: It.) 57. § (1) bek. a) pont, 58. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1999. február 11-én benyújtott kérelemre indult felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság 4. sorszámú végzésében az eljárást megszüntette. Kötelezte a T. Kft. hitelezőt a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 40 000 Ft eljárási illeték állam javára történő megfizetésére. Végzésének indokolásában tényként állapította meg, hogy az adós a részére kézbesített felszámolás iránti kérelemre bejelentette és igazolta, hogy a tartozást 1999. február 17-é...
BH+ 2002.4.196 Ha a hitelező követelése megszűnését kellő időben nem jelenti be, és ezért az illeték mérséklésére vonatkozó szabály nem alkalmazható, a le nem rótt illeték 30%-át meghaladó részét neki kell viselnie [Pp. 157. § a) pont, 80. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 27. § (4) bek., 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: It.) 57. § (1) bek. a) pont, 58. § (2) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1999. február 11-én benyújtott kérelemre indult felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság 4. sorszámú végzésében az eljárást megszüntette. Kötelezte a T. Kft. hitelezőt a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 40 000 Ft eljárási illeték állam javára történő megfizetésére. Végzésének indokolásában tényként állapította meg, hogy az adós a részére kézbesített felszámolás iránti kérelemre bejelentette és igazolta, hogy a tartozást 1999. február 17-én kiegyenlítette. Ezért kérte a felszámolási kérelem elutasítását. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a hitelező jogi képviselője az eltelt időben bejelentést nem tett. Ezért a bíróság, az adós kérelme és az általa csatolt bankszámla kivonat alapján, a módosított 1991. évi IL. törvény 27. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával megszüntette az eljárást. Miután a hitelező az eljárás folytatására okot adott, ezért őt kötelezte a feljegyzett eljárási illeték viselésére, hivatkozva a módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: It.) 58. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és (5) bekezdésében, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. és 14. §-ában foglaltakra.Az elsőfokú bíróság végzésének a perköltségre vonatkozó rendelkezése ellen a hitelező fellebbezéssel élt. Kérte a végzés megváltoztatását és az adós kötelezését az eljárási illeték megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság végzése jogszabálysértő. A felszámolás iránti kérelmet ugyanis 1999. február 10-én nyújtotta be. Az annak alapjául szolgáló tartozás lejártának időpontja 1998. május 7-e. E tartozást az adós az 1999. január 11-i felszólításra sem teljesítette. Csak a felszámolás iránti kérelem benyújtása után, 1999. február 17-i terheléssel és február 18-i jóváírással, fizette meg a tőketartozást, a kamattartozást azonban ekkor sem. 1999. március 4-én külön felszólította az adóst 31 410 Ft kamat megfizetésére, de eredménytelenül. Így az adósnak még tartozása áll fenn a kérelemben megjelölt követelésre. Miután az iratokból is megállapítható és azt az elsőfokú bíróság is észlelhette, hogy az adós késedelmi kamattartozását nem rendezte, így a hitelező követelése csak részben nyert kielégítést az eljárás alatt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak nyilatkozatra kellett volna felhívni a hitelezőt az adós beadványának megküldése mellett és az így beérkező nyilatkozat alapján lett volna abban a helyzetben, hogy a tényállás teljes ismeretében az eljárás megszüntetéséről döntsön. Ennek ellenére a végzésnek az eljárást megszüntető rendelkezése ellen nem kívánt fellebbezéssel élni. Álláspontja szerint azonban az It. 58. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazható, mert az adós azonnal teljesített. Mindennek ellenére az elsőfokú bíróság bár hivatkozott rá, de nem a 10% mértékű, hanem a 44. § szerinti teljes mértékű, 40 000 Ft összegű illetéket szabta ki, ami jogszabálysértő.
A fellebbező érvelése szerint az adós az eljárásra okot adott. Így bár a követelést a kérelem benyújtása után elismerte, teljesítette, de a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése, és a 6/1986. (VI. 26.) IM. rendelet 13. §-ának (4) bekezdése értelmében, az illetékben őt kell marasztalni. A Pp. 80. §-ának (1) bekezdése alapján sem marasztalható a hitelező az adós költségeiben, mert az adós a felszámolás iránti kérelem benyújtását megelőzően a hitelező jogi képviselőjének fizetési felszólítására nem válaszolt. Teljesítése csak több mint 300 napos késedelemmel a felszámolás iránti kérelem benyújtása után, történt. Így az eljárásra mindenképpen okot adott. A hitelező a Pp. 80. §-ának (2) bekezdése alapján sem marasztalható költségben, mivel nem késedelmeskedett. A felszámolási eljárás során a követelése nem nyert teljes mértékben kiegyenlítést. Így alappal nem kérte az eljárás megszüntetését.
Az adós fellebbezésre tett észrevétele az elsőfokú végzés helybenhagyására irányult. Arra hivatkozott, hogy a hitelező a felszámolás iránti kérelmet 201 135 Ft számlatartozás fennállása miatt terjesztette elő. E kérelemben késedelmi kamatra vonatkozó igényt nem támasztott. A felszámolás iránti kérelmet - téves címzés miatt - csak 1999. február 16-án kapta kézhez. Ebben a hitelező úgy nyilatkozott, hogy a felszámolás iránti kérelmét visszavonja, amennyiben a tartozást 3 napon belül az adós rendezi. A hitelező jogi képviselőjéhez intézett, 1999. február 23-án kelt levélben a tartozás megfizetését igazolta és kérte a felszámolás iránti kérelem visszavonását. Ezt követően a hitelezőtől választ, vagy egyéb megkeresést nem kapott.
Az első fokú bíróság a felszámolási kérelemről a 2. sorszámú, 1999. március 24-én kelt és április 16-án kézbesített, végzésben tájékoztatta őt. A végzésben meghatározott 8 napos határidőn belül 1999. április 19-én igazolta a hitelezői kérelemben megjelölt követelés teljes kiegyenlítését. A hitelező kamatkövetelést nem támasztott és nincs olyan jogszabály, amely a kamat érvényesítését kötelezővé tenné. Miután a hitelező a mellékletben csatolt levélben kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy 201 135 Ft megfizetése esetén a felszámolási eljárás iránti kérelmét visszavonja, az adós okkal feltételezhette, hogy a tartozás megfizetését követően a hitelező benyújtja az elállási nyilatkozatát a bírósághoz. A hitelező indokolatlan késedelme a perköltségben való marasztalását megalapozza a Pp. 80. §-ának (2) bekezdése alapján. Álláspontja szerint az It. 58. §-ának (1) bekezdése alapján az illeték mérséklésének van helye.
Fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróságnak az eljárást megszüntető rendelkezése. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését csak a fellebbezési kérelem keretei között - a fizetendő eljárási illeték mértéke és viselése körében - bírálta felül. [Pp. 228. § (3) bekezdés, 259. §, 253. § (3) bekezdés].
A fellebbezés részben alapos az alábbi indokok miatt:
A hitelező a felszámolás iránti kérelmét az általa csatolt 17041/98. számú, 1998. május 7-i lejáratú számla alapján fennálló 201 135 Ft tartozásra alapította, arra hivatkozva, hogy azt az adós többszöri felszólításra sem rendezte. Sem a felszámolás iránti kérelem, sem pedig az ahhoz csatolt számlamásolat nem tartalmazott felhívást a késedelmi kamat megfizetésére. A jelen felszámolási eljárásra alkalmazandó, többször - lényegesen az 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított - 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: többször módosított Cstv.) 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazott Pp. 215. §-a értelmében, a bíróság döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed. E rendelkezésből az következik, hogy az elsőfokú bíróságnak hivatalból - a hitelező erre irányuló kérelme hiányában - nem kellett nyilatkozattételre felhívnia a hitelezőt annak közlésére, hogy az adós rendezte-e a késedelmi kamattartozását. Az adós a felszámolás iránti kérelemben megjelölt követelést - nem vitásan - csak a felszámolási kérelem benyújtása után fizette meg, s ezzel az eljárás megindítására okot adott. Az elsőfokú bíróság azonban nem a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján - eljárást gátló akadály miatt - szüntette meg az eljárást, hanem a többször módosított Cstv. 27. §-ának (4) bekezdése alapján, figyelemmel arra, hogy az adós igazolta a tartozás időközbeni megfizetését. Ezért az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy az adós nem fizetésképtelen. Ebből következik az is, hogy az illetékekről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: It.) 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja jelen jogvitában nem alkalmazható.
Az It. 58. §-ának (2) bekezdés akként rendelkezik, hogy az illeték a peres eljárás illetékének 30%-a, ha az első tárgyalást követően az eljárás szüneteléssel, vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg, illetőleg a per megszüntetését a felek közösen kérik.
Az elsőfokú eljárás irataiból megállapítható, hogy az adós a hitelező követelését a felszámolás iránti kérelem benyújtása után, de még e kérelem részére történő kézbesítését (1999. április 16-át) megelőzően teljesítette.
Amennyiben a hitelező - a felszámolás iránti kérelmében foglaltakhoz képest - követelése megszűnését bejelenti, s kérelmétől eláll, vagy az eljárás megszüntetését kéri az elsőfokú bíróságtól, abban az esetben az elsőfokú eljárási illeték mértéke tekintetében megfelelően alkalmazható lett volna az It. 58. §-ának (2) bekezdése. A hitelező azzal, hogy a tőle elvárható magatartást elmulasztotta, felesleges költséget okozott, melynek összege az elsőfokú eljárási illeték 30%-ot meghaladó része. Ezért ezt az összeget a Pp. 80. §-ának (2) bekezdése alapján neki kell viselnie. Az elsőfokú eljárási illeték 30%-át azonban mindenképpen az adósnak kell megfizetnie, mert az eljárás megindítására okot adott, s a nem vitatott tartozását csak a felszámolás iránti kérelem benyújtása után fizette meg a hitelezőnek. Ezért esetében a Pp. 80 §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható.
A fenti indokok miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett - az illetékköltség viselésére vonatkozó rendelkezését - a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 259. §-a és 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és az elsőfokú eljárási illeték 30%-ának megfizetésére az adóst kötelezte. Az illeték 70 §-át azonban a hitelezőnek kell megfizetnie a fentebb már kifejtett indokok miatt.
(Legf. Bír. Fpk.VI.33.409/1999. sz.)