adozona.hu
BH+ 2002.3.139
BH+ 2002.3.139
I. Az a szabály mely szerint a követelés biztosítékául a vagyont alkotó egyes dolgok meghatározása nélkül az adós vagyona, vagy annak meghatározott részei szolgálnak csak az 1997. május 1. napja után megkötött zálogszerződések esetén alkalmazható [Ptk. 254.§ (1) bek., 262.§ (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: módosított Cstv.) 57.§ (1) bek. b) és f) pontja]. II. A felszámoló - amennyiben tévedését észleli - jogosult a korábbi besorolásra vonatkozó intézkedését m
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás az 1997. január 15-én érkezett kérelemre indult. A felszámolás közzétételére a Cégközlöny 1997. március 13-án megjelent 11/1997. számában került sor. A felszámolás kezdő időpontja 1997. február 17. napja. A felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) szabályait kell alkalmazni.
A felszámolási eljárásban a P. Bank és Takarékpénztár Rt. 198 000 000 Ft bankhite...
BH+ 2002.3.139 I. Az a szabály mely szerint a követelés biztosítékául a vagyont alkotó egyes dolgok meghatározása nélkül az adós vagyona, vagy annak meghatározott részei szolgálnak csak az 1997. május 1. napja után megkötött zálogszerződések esetén alkalmazható [Ptk. 254.§ (1) bek., 262.§ (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: módosított Cstv.) 57.§ (1) bek. b) és f) pontja].
II. A felszámoló - amennyiben tévedését észleli - jogosult a korábbi besorolásra vonatkozó intézkedését megváltoztatni [1993. évi LXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: módosított Cstv.) 51.§].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás az 1997. január 15-én érkezett kérelemre indult. A felszámolás közzétételére a Cégközlöny 1997. március 13-án megjelent 11/1997. számában került sor. A felszámolás kezdő időpontja 1997. február 17. napja. A felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) szabályait kell alkalmazni.A felszámolási eljárásban a P. Bank és Takarékpénztár Rt. 198 000 000 Ft bankhitel és járulékaira vonatkozó hitelezői igényt jelentett be a felszámolónál, melyet a felszámoló a módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontjába zálogjoggal biztosított követelésként sorolt be és igazolt vissza. A felszámolás alatt a követelést a bank a kifogást előterjesztő hitelezőre engedményezte.
A bejelentett hitelezői igényt az 1996. május 20-án kelt szerződésben kikötött bankhitelt biztosító zálogjog biztosította, amelyet az adós megjelölt telephelyein tárolt árukészletre alapítottak. E szerint a zálogjog a K-i Raktárház árukészletéből 80 000 000 Ft, a K.-i raktárház árukészletéből 60 000 000 Ft, az Sz.-i raktárház árukészletéből pedig 30 000 000 Ft értékű árura vonatkozott. A szerződés 5. pontja értelmében a zálogkötelezett az áruk értékesítésére is jogosult, de "biztosítania kell, hogy az elhasznált dolgok helyébe mindig annyi vagyontárgy kerüljön, hogy azok együttes értéke és összetétele megfeleljen a szerződéskötéskor megállapított értéknek és összetételnek". Az adósnak a zálogtárgyak értékében és értékesíthetőségében bekövetkezett változásokról a bankot tájékoztatnia kellett.
A felek a szerződést 1996. augusztus 27-én úgy módosították, hogy a követelés biztosítására a K.-i raktárház árukészletéből 30 000 000 Ft, míg az Sz.-i raktárház árukészletéből 70 000 000 Ft értékű áru szolgál. A felek 1996. október 16-án a zálogszerződést és annak módosítását közjegyzői okiratba foglalták, egyben a szerződést ismételten módosították. Eszerint a követelés biztosítéka a K.-i raktárház árukészletéből 20 000 000 Ft, az Sz.-i raktárház árukészletéből 56 000 000 Ft. Új egységekként kerültek megjelölésre a 6. számú Sz.-i diszkont áruház és a 18. számú áruház, ezek árukészletéből 15 000 000 Ft, illetve 9 000 000 Ft értékű áru került megjelölésre.
A felszámoló leltárilag ellenőrizve beazonosította, hogy az 1996. május 20-án "megjelölt" zálogtárgyakból melyek voltak meg a felszámolás kezdő időpontjában, majd az sz.-i és k.-i raktárházban lévő zálogtárgynak minősülő árukészlet értékesítéséből 29 426 000 Ft, illetve 7 072 000 Ft bevételt ért el.
A felszámoló által előterjesztett közbenső mérleget az elsőfokú bíróság az 1998. április 14-én kelt 96. sorszámú végzésével jóváhagyta. Ezt követően a felszámoló az 1998. szeptember 4-én kelt levelében a hitelezői követelések felülvizsgálata után arról tájékoztatta a kifogással élő hitelezőt, hogy zálogjoggal biztosított követelésként 109 998 Ft-ot ismer el és sorol be, így a már megkapott összeget levonva 48 198 000 Ft maximális kielégítésre számíthat. Ennek pontosításával és részletes indokolással 1998. október 9-én azt közölte a hitelezővel, hogy az sz.-i 29 426 000 Ft és a k-i 7 072 000 Ft árukészleten felüli ingóságok tekintetében a követelést nem a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint, hanem az f) kategóriának megfelelően sorolja be. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a fenti vagyontárgyakra nézve a biztosíték kikötése a felszámolás előtt 6 hónapon belül történt meg.
A felszámolónak a besorolás megváltoztatása miatti intézkedése ellen a hitelező nyújtott be kifogást, melyben annak megváltoztatásával a bejelentett hitelezői igényének zálogjoggal biztosított követeléskénti besorolására kérte a felszámolót utasítani. Kifogása indokaként arra hivatkozott, hogy az árukészlet vonatkozásában az 1996. május 20-i alapszerződés az irányadó, a későbbi 6 hónapon belüli módosítások már csak arról rendelkeztek, hogy az árukészletet folyamatosan 100 000 000 Ft összeghatárig kell az adósnak feltöltenie. Álláspontja szerint nem eshet hátrányára az a körülmény, hogy az adós a felszámolás előtt értékesítette a zálogtárgyakat. Ezért nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy ténylegesen melyik zálogtárgy volt meg a felszámolás kezdő időpontjában.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felszámolás kezdő napján leltárban szereplő, az 1996. május 20-i szerződés alapján az adós által is zálogtárgyként kezelt, leltárilag azonosítható és meglévő zálogtárgyak után illeti meg a hitelezőt a b) pont szerinti kielégítési elsőbbség.
Az elsőfokú bíróság végzésével a kifogást elutasította.
Döntését azzal indokolta, hogy az 1996. május 20-i szerződésben az adós megjelölt raktárházaiban lévő mindenkori teljes, vagy bizonyos százalékban meghatározott vagyonára alapított bankhitelt biztosító zálogjog került kikötésre. Az 1996. május 20-án kötött megállapodásra irányadó Ptk. 262. §-ának (1) bekezdése értelmében a bankhitel biztosítására szolgáló zálogjog a bankhitel folyósítása által a zálogtárgy átadása nélkül is létrejön. Önmagában tehát a zálogtárgy átadásának hiánya nem alapozná meg a szerződés érvénytelenségét. A Ptk. 254. §-ának (1) bekezdése, mely szerint a követelés biztosítékául a vagyont alkotó egyes dolgok meghatározása nélkül az adós vagyona, vagy annak meghatározott részei szolgálhat, csak az 1997. május 1. napja után kötött szerződések esetén alkalmazható. A megjelölt időpont után kötött szerződések esetében a vagyont terhelő ún. "lebegő zálogjog" érvényes alapításához szigorú alaki követelmények betartása szükséges. Csak 1997. május 1. napjától van mód arra, hogy az adós teljes vagyonára, vagy a vagyon szerződéskötéskor még pontosan meg nem határozott részére a vagyontárgyak egyediesítése nélkül a felek zálogjogot alapítsanak. Ebből az következik: jogszabályi lehetőség hiányában 1996. május 20-án nem volt mód arra, hogy a felek érvényes zálogszerződést kössenek az adós valamely helyen lévő árukészletére, esetleg annak bizonyos százalékra. A zálogjogi kikötést tartalmazó megállapodásnak egyértelműen meg kellett határoznia a biztosítékként szereplő zálogtárgyat, annak megjelölésére az "árukészlet", vagy a "vagyon" szó használata nem elégséges (Bírósági Határozatok 1998/10. szám 504. sorszámú jogeset). Mindezek alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a kifogásban jelzett ingóságokra a felek között nem volt érvényes zálogszerződés. Ezt a semmisséget hivatalból észlelve megállapította, hogy a kifogás megalapozatlan. A kifogás elutasítása során arra is figyelemmel volt, hogy a felszámolás megindítása előtt 6 hónapon túli megállapodásként kizárólag az 1996. május 20-i szerződés tekinthető. A későbbi módosítások már a felszámolás megindítása előtt 6 hónapon belül történtek, ezért e vagyontárgyak vonatkozásában a követelés emiatt sem sorolható be a módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontjába. A kifogással érintett hitelezői követelések ezért a módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésének f) kategóriájába tartoznak.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, melyben az elsőfokú végzés megváltoztatását kérte kifogása szerint.
Fellebbezését azzal indokolta, hogy a felszámoló eredetileg nem vitatta, hogy mind a bejelentett tőkekövetelése, mind a hozzákapcsolódó kamat a felhívott törvényhely b) pontjába tartozik és a zálogjogi kikötés a felszámolás megkezdése előtti 6 hónapon túli időszakra esik. Ezt a körülményt csak később tette vitássá. Az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben az 1996. május 20-i zálogszerződést érvényes szerződésnek tekinti, amelyben kikötött zálogjog a három áruház összes árukészletére kiterjedt. A zálogtárgyak értékének meghatározása pedig a cég számviteli nyilvántartása alapján történt. A zálogtárgy meghatározását nem lehet másként értelmezni csak úgy, hogy az 1996. május 20-án a T. raktárában lévő és a számítógépes nyilvántartásba rögzített teljes árukészlet a biztosíték, annak a mindenkori értéke és fajta szerinti összetétele nem változhat meg. A konkrét zálogtárgyakat tehát a számítógépes nyilvántartás tartalmazta.
A fellebbezésre adott észrevételében az adós felszámolója az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a kifogás elbírálása körében a tényállást helyesen állapította meg és helytálló az abból levont jogi következtetése is. A hitelező a fellebbezésében olyan tényre, vagy jogi érvre nem hivatkozott, amely annak megváltoztatására alkalmas lenne, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 259. §-a folytán, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - utalással a Pp. 254. §-ának (3) bekezdésére is - helyes indokaira tekintettel hagyta helyben.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a felszámoló - amennyiben a tévedését észleli - jogosult a korábbi besorolásra vonatkozó intézkedését megváltoztatni. A felszámoló ennek megfelelően járt el, amikor korábban valamennyi bejelentett hitelezői igény tekintetében zálogjoggal biztosított követelésként besorolt hitelezői igény besorolását utóbb megváltoztatta és zálogjoggal biztosítottként a hitelezőnek csak azokat a követeléseit fogadta el, amelyekre vonatkozóan a zálogjog kikötése a felszámolási eljárás megindítása előtt 6 hónappal korábban már megtörtént, továbbá amely vagyontárgyak a felszámolás kezdő időpontjában megvoltak, és a számviteli nyilvántartás alapján beazonosíthatók voltak. A felszámolónak ez az intézkedése - miután az a hitelező érdekeinek megfelelt - nem volt a kifogásolási eljárás tárgya. A kifogás tárgya a felszámolónak az az intézkedése volt, amellyel a felszámolás kezdő időpontjában be nem azonosítható vagyontárgyak tekintetében, illetve a felszámolás megindítása előtt 6 hónapon belül kikötött zálogjog miatt a hitelezői igényt az f) kategóriába sorolta be. Ebben a körben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a zálogszerződés, mint jogszabályba ütköző semmis, és ezért a hitelező nem tarthat igényt a követelésének zálogjoggal biztosítottkénti besorolására. Nincs jogi jelentősége ezért a hitelező azon fellebbezési érvelésének, hogy a hitelezői igény biztosítéka az 1996. május 20-án az adós raktárában lévő és a számítógépes nyilvántartásba rögzített teljes árukészlet volt, melyre vonatkozó konkrét zálogtárgyakat a számítógépes nyilvántartás tartalmazta. A zálogtárgyak ily módon való meghatározása a szerződéskötés időpontjában hatályos szabályoknak ugyanis nem felelt meg.
(Legf. Bír. Fpk.VI.32.717/1999. sz.)