adozona.hu
BH+ 2001.12.597
BH+ 2001.12.597
Az illetékkiszabási eljárásban beszerzett hiányos, ellentmondó szakértői vélemény az ítélkezés alapjául nem fogadható el, a felperes által a perben indítványozott szakértői bizonyítás mellőzése a tényállás tisztázatlanságát eredményezi (1952. évi III. tv. 23. §, 177. §, 206. § 1990. évi XCIII. tv. 23/A. §, 70. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1997. február 7. napján kelt engedményezési szerződéssel megszerezte az O., Sz. tér 8. szám alatti ingatlan tulajdonjogát. A szerződő felek az ingatlan vételárát 32 405 000 Ft-ban állapították meg. Az illetékhivatal fizetési meghagyásában a felperest 5 318 000 Ft vagyonszerzési illeték megfizetésére kötelezte, majd külön határozatban a felperesnek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) bekezdésében foglalt kedvezményes illetékkulcs alka...
BH+ 2001.12.597 Az illetékkiszabási eljárásban beszerzett hiányos, ellentmondó szakértői vélemény az ítélkezés alapjául nem fogadható el, a felperes által a perben indítványozott szakértői bizonyítás mellőzése a tényállás tisztázatlanságát eredményezi (1952. évi III. tv. 23. §, 177. §, 206. § 1990. évi XCIII. tv. 23/A. §, 70. §)
A felperes az 1997. február 7. napján kelt engedményezési szerződéssel megszerezte az O., Sz. tér 8. szám alatti ingatlan tulajdonjogát. A szerződő felek az ingatlan vételárát 32 405 000 Ft-ban állapították meg. Az illetékhivatal fizetési meghagyásában a felperest 5 318 000 Ft vagyonszerzési illeték megfizetésére kötelezte, majd külön határozatban a felperesnek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) bekezdésében foglalt kedvezményes illetékkulcs alkalmazására irányuló kérelmét elutasította.Az alperes az 1997. október 27. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta, nem fogadta el a felperesnek az Itv. 23/A. § (1)-(2) bekezdéseire alapított álláspontját. Kifejtette ezzel összefüggésben, hogy az illetékes kamara ugyan igazolta a felperes főtevékenysége szerinti ingatlanforgalmazást, azonban a szerződéskötéskor a felperes az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatóságához a 7010 TEÁOR számon jelentkezett be, ezután a főtevékenység után azonban kedvezményes illetékkulcs alkalmazására nem jogosult. Az ingatlan forgalmi értékét az Itv. 70. §-a szerint állapította meg 58 millió forintban, ingatlanforgalmi igazságügyi szakértő véleményének beszerzése és összehasonlító adatok alapján.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte, mert álláspontja szerint az alperes az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 26. § (1) bekezdésében írt tényállás-tisztázási kötelezettségének nem tett eleget, az Itv. 23/A. §-a alkalmazása szempontjából az illetékes kamara, a Központi Statisztikai Hivatal igazolása és az APEH Megyei Igazgatóságához történő bejelentkezés tartalma közötti ellentmondásokat nem tisztázta. Az elsőfokú bíróság ítéletében nem tért ki arra, hogy miért mellőzte a felperes által keresetben kért igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő kirendelését és a perbeli ingatlan forgalmi értékének vizsgálatát.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság - a felperes elkésett csatlakozó fellebbezését ellenkérelemként elbírálva - az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes a döntése meghozatalához szükséges tényállást felderítette és határozata nem volt jogszabálysértő az Itv. 23/A. § alkalmazhatóságával kapcsolatban sem. A felperes az APEH Megyei Igazgatósághoz történt bejelentkezésekor az ingatlanforgalmazási főtevékenységet nem jelölte meg, azt csupán az 1997. június 17-én módosította. Az illetékes kamara 1997. június 6. napján igazolta a felperes ingatlanforgalmazási főtevékenységét, azonban 1997. február 7-én az illetékfizetési kötelezettség keletkezésekor erre a statisztikai jelzőszámra nem hivatkoztak. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes árbevétele 90%-át ingatlanforgalmazásból érte el az 1997. évben, a kedvezményes illeték alkalmazására nem ad alapot, mert a szerződéskötéskor kell ennek a feltételnek megfelelni. A Központi Statisztikai Hivatal 1997. augusztus 6-án kelt statisztikai számjel közlése a kedvezményes illetékkulcs alkalmazására szintén nem adott alapot, mivel annak lábjegyzetében azt rögzítette, hogy a felperes által közölt információk alapján - a zavartalan működés érdekében - adja ki az igazolást, de fenntartja az utólagos ellenőrzést és a tényállásnak megfelelő átsorolás jogát és a változásbejelentés megalapozottságát ezen túlmenően az adóhivatal és az illetékhivatal is ellenőrizheti.
Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolási része nem tért ki a felperes által vitatott, az alperes által megállapított ingatlanforgalmi érték vizsgálatára. A másodfokú bíróság álláspontja szerint e vonatkozásban sem indokolt azonban az alperes határozatának hatályon kívül helyezése, mert az alperes ebben a körben megfelelően felderítette a tényállást és határozata nem sért jogszabályt. A felperes az ingatlan tulajdonjogát az 1997. február 7. napján kelt szerződéssel szerezte meg, az Itv. 3. § (3) bekezdése alapján ezen a napon keletkezett illetékfizetési kötelezettsége. Az alperes a közigazgatási eljárásban ingatlanforgalmi szakértői véleményt szerzett be és a szakértő az általa tartott helyszíni szemle alapján, ahol a felperes képviselője megjelölte a birtokbavételt követően készített beruházásokat, az ingatlan forgalmi értékét az 1997. februári értéken határozta meg. Alaptalannak tartotta azt a felperesi hivatkozást, hogy az ingatlan engedményező által történő megszerzésének időpontjában, 1993. szeptember 3-án fennálló forgalmi érték az irányadó. A felperes az engedményezés folytán saját beruházásai értéke nélküli ingatlanértéket szerzett meg, így illetékfizetési kötelezettsége 1997. február 7. napján keletkezett, mivel az alperes által beszerzett szakértői vélemény ezen időpontban jelöli az ingatlan forgalmi értékét, így újabb szakértő kirendelése szükségtelen.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Itv. 23/A. §-ában foglaltakat és a Pp. 206. §-át megsértve hozott határozatot, amikor szakértő kirendelése iránti kérelmét elutasítva az államigazgatási eljárásban eljárt szakértő véleményét fogadta el. Álláspontja szerint az illetékalapot az adásvételi szerződés időpontjában, 1993. szeptember 6-án fennálló állapotban kell megállapítani, nem pedig az engedményezési szerződés időpontjában.
Az alperes ellenkérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el a Pp. 275. § (1) bekezdésében meghatározott keretek között.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A másodfokú bíróság helyesen állapította meg - ezt a megállapítását a Legfelsőbb Bíróság is osztja -, hogy a perbeli esetben az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontja az Itv. 3. § (3) bekezdése alapján 1997. február 7., az engedményezési szerződés megkötésének napja, nem pedig amikor az engedményező az ingatlant megvásárolta.
Tévedett azonban, amikor a felperes esetében a kedvezményes illetékkulcs alkalmazására nem látott lehetőséget.
Az Itv. 23/A. § (1) bekezdésében írt kedvezményes illetékkulcs alkalmazásának a (2) bekezdés értelmében feltétele, hogy a főtevékenységként folytatott ingatlanforgalmazást a vállalkozó a tevékenység statisztikai jelzőszámával és főtevékenység szerint illetékes kamarától beszerzett nyilatkozattal igazolja.
A felperesi társaságot a cégbíróság 1996. november 13-án vette nyilvántartásba, tevékenysége körében az ingatlanforgalmazás is szerepelt. A felperes a közigazgatási eljárásban szerezte be - miután erre hivatkozott - a KSH statisztikai jelzőszámát (1997. június 6.), amely 1997. január 1. napjára visszaható hatállyal igazolta a felperesingatlanforgalmazási főtevékenységét. Tény, hogy annak lábjegyzete szerint annak megalapozottságát az illetékhivatal és adóhatóság is vizsgálhatja, azonban ez és az igazolásban írt jogfenntartás nem jelenti azt, hogy a KSH besorolása a szerződéskötéskor az Itv. 23/A. § (2) bekezdésében írtaknak nem felelt meg, mert a másodfokú bíróság megállapítása szerint is a felperes árbevétele 90%-át ingatlanforgalmazásból érte el az 1997. évben. Ugyanígy az illetékes kamarai igazolás mellőzése is jogszabálysértő volt, hiszen az ingatlanforgalmazási főtevékenységet ugyan 1997. június 6-án igazolta, de a tények szerint a felperes ezt a tevékenységet folytatta.
Az APEH Megyei Igazgatóságához történt bejelentkezésnek az adott esetben pedig azért nem volt jelentősége, mert ezt az igazolást az Itv. 23/A. § (2) bekezdése nem írta elő a 2%-os illetékkulcs alkalmazása feltételéül, másrészt pedig az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal azt nem állapította meg, hogy ebben az évben a felperes főtevékenysége szerinti ingatlanforgalmazási tevékenységet nem végzett.
Az Itv. 3. § (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az illetékfizetési kötelezettség az engedményezési szerződéskötés napján, 1997. február 7-én keletkezett. Az Itv. 68. § (1) bekezdése értelmében a vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a földhivatal a hozzá érkezett vagyonszerzési ügy iratait az illetékhivatalhoz továbbítja. Az Itv. 102. § (1) bekezdésének f) pontja értelmében a forgalmi érték pedig az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - árként általában elérhető. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a forgalmi érték alapjául az 1997. februári érték szolgál. Helytálló volt az a megállapítása is, hogy a felperes által a birtokbavétel és az engedményezési szerződés megkötése közötti időben végzett értéknövelő beruházásokat a forgalmi érték megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni. Ugyanis a felperes által elvégzett saját beruházás után a felperes részéről illetékköteles vagyonszerzés nem következik be.
Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor az illetékalapul szolgáló forgalmi értéket vitató felperes bizonyítási indítványát mellőzve az államigazgatási eljárásban kirendelt szakértői véleményt fogadta el. Ez a szakértői vélemény hiányos, önmagával ellentmondásos és egymagában a forgalmi érték megállapítására nem alkalmas. A szakértő rögzítette, hogy a vevők az építményt teljes mértékben felújították, majd ennek megállapítása után a forgalmi értéket a vételkori állapotnak megfelelően állapította meg. A másodfokú bíróság megállapításával szemben azonban kétséges, hogy a beruházások forgalmi értékemelő hatásával a szakértő a forgalmi értéket csökkentette-e, mert ez a szakértői véleményből nem állapítható meg. A szakértői vélemény 4 ingatlan adatait adta meg összehasonlító adatként, azok értékesítésének időpontját, az illeték megállapításának időpontját nem határozta meg, másrészt azokat az ingatlanokat, amelyek alapterületénél fogva is más jellegű ingatlanok, adataiban nem elemezte és nem hasonlította össze a perbeli ingatlannal, ezáltal nem felelt meg az Itv. 70. § (2) és (3) bekezdésében előírt szempontoknak.
Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az illeték alapjául szolgáló ingatlan forgalmi értéke kellően nem tisztázott. Amennyiben a bíróság a tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékok szabad mérlegelése alapján állapítja meg, ennek felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárásban általában nem kerülhet sor. A másodfokú bíróság azonban a tényállást, az illetékkiszabás alapját képező forgalmi értékkel kapcsolatos megállapításait hiányos, ellentmondó szakértői véleményre alapította, ebből okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy a perben igazságügyi szakértő kirendelése szükségtelen. Ezért a felperes alappal sérelmezte a forgalmi érték alapjául szolgáló tényállás tisztázatlanságát. A Pp. 177. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a felperes által kért szakértői bizonyítás mellőzésével az ügy nem lett volna elbírálható.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a (3) bekezdésében írtakra is figyelemmel új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf.Bír. Kfv.II.28.376/1998. sz.)