adozona.hu
BH+ 2001.12.580
BH+ 2001.12.580
I. Az ún. biztatási kár megítélésénél vizsgálandó körülmények [Ptk. 6.§]. II. Korlátolt felelősségű társaság kártérítési felelőssége az ügyvezetője által e minőségben átvett, de saját céljaira felhasznált pénzösszeg tekintetében [Ptk. 219. § (2) bek., 312. § (2) bek., 361. §, 474. § (1) bek., 507. §, 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 197. § (1) bek., 199. § (1) bek., 207. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az alperes viszontkeresetének helyt adott és kötelezte a felperest, hogy fizesse meg az alperesnek 206 000 DEM kifizetéskori forintellenértékét, valamint a 206 000 DEM-nek 1994. november 22-től a kifizetés napjáig járó pénzpiaci kamatának (LIBOR) a kifizetéskori forintellenértékét, és 2 000 000 Ft perköltséget. Kötelezte a felperest az állam javára 750 000 Ft kereseti illeték megfizetésére is.
Az ítélet tényállása szerint a né...
BH+ 2001.12.580 I. Az ún. biztatási kár megítélésénél vizsgálandó körülmények [Ptk. 6.§].
II. Korlátolt felelősségű társaság kártérítési felelőssége az ügyvezetője által e minőségben átvett, de saját céljaira felhasznált pénzösszeg tekintetében [Ptk. 219. § (2) bek., 312. § (2) bek., 361. §, 474. § (1) bek., 507. §, 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 197. § (1) bek., 199. § (1) bek., 207. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az alperes viszontkeresetének helyt adott és kötelezte a felperest, hogy fizesse meg az alperesnek 206 000 DEM kifizetéskori forintellenértékét, valamint a 206 000 DEM-nek 1994. november 22-től a kifizetés napjáig járó pénzpiaci kamatának (LIBOR) a kifizetéskori forintellenértékét, és 2 000 000 Ft perköltséget. Kötelezte a felperest az állam javára 750 000 Ft kereseti illeték megfizetésére is.Az ítélet tényállása szerint a németországi honosságú K. ÁG 1994. szeptemberében a felperessel közös cég alapítását engedélyezte leányvállalata, - az alperes részére. A vegyes vállalat nem jött létre, végül az alperes 1995. elején egyszemélyes társaságként maga alapította meg a K. Kft.-t.
Az alperes a közös cég alapításáról folyó tárgyalásoktól függetlenül különböző fémhulladékok Magyarországon történő felvásárlásához vételár előleget bocsátott a felperes rendelkezésére. A felperes ügyvezetője G. A. az alperes által rendelkezésre bocsátott pénzeszközökből felvásárolt fémhulladékok egy részét harmadik személy részére értékesítette, 206 000 DEM értékű árut az alperesnek nem adott át. G. A. ellen e cselekmény miatt büntetőeljárás indult, a bíróság nevezett bűnösségét sikkasztás bűntettében jogerősen megállapította.
A felperes a keresetében 26 800 000 Ft kártérítés, valamint 6 200 000 Ft áfa, mindösszesen 33 000 000 Ft tőke és kamatai, valamint a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A keresetét a Ptk. 6. §-ára alapította. Előadta, hogy az alperes arra utaló magatartása ellenére sem lépett vele üzleti kapcsolatba. Az alperes magatartása őt mint jóhiszemű személyt arra indította, hogy szervezési, koordinálási, kutatási és egyéb tevékenységeket, valamint ilyen jellegű tevékenységek előfinanszírozását végezze. Az alperes kifejezett biztatására történt a felperes telepváltása a B., H. u. 15-be, majd ennek a telepnek az elhagyása. A közös vállalat alapítását megelőző tevékenység végzése üzleti veszteséget jelentett számára, a vesztesége elmaradt haszonban jelentkezett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Egyrészt tagadta, hogy olyan magatartást tanúsított volna, ami a felperes kárigényét megalapozná, másrészt arra hivatkozott, hogy nem merült fel a felperesnek olyan kára, aminek a megtérítését jogszerűen követelhetné. Viszontkeresetet terjesztett elő 206 000 DEM forint ellenértékének és járulékainak megfizetése iránt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak, az alperes viszontkeresetét alaposnak találta. Elfogadta az alperes védekezését miszerint nem tanúsított olyan szándékos magatartást, ami a felperest a károsodás bekövetkezésére vezető tevékenységre indította volna. Megállapította, hogy a közös vállalat alapítása olyan okok miatt hiúsult meg, amelyekért az alperes felelőssé nem tehető. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felperesnek olyan kára sem keletkezett, amelynek megfizetésére alapos okkal igényt támaszthatna. E körben rámutatott arra, hogy az alperes már a közös vállalat létrehozása előtt finanszírozta a felperes tevékenységét, a felperes által felsorolt kiadásokat bizonyítottan, az alperes fizette ki és nem állnak fenn a kártérítésnek a Ptk. 6. §-ában írt egyéb feltételei sem. Megállapította, hogy a viszontkereset jogalapját és összegszerűségét büntető ítélet és az alperes által csatolt okiratok bizonyították.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, az alperes kereset szerinti marasztalását és a viszontkereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor jelentőséget tulajdonított annak a körülmények, miszerint az alperes nem tanúsított szándékos magatartást a káros eredmény létrehozásában. A szándékosság és az alperes felelőssége nem szinonim fogalmak. Nem a károkozásnak kell szándékosnak lenni a Ptk. 6. §-ának alkalmazhatósága szempontjából, hanem annak a magatartásnak, amely a károsultat indítja olyan magatartásra, amelyből őt önhibáján kívül kár éri. A biztatási kár és a jogellenes károkozás két, - egymástól élesen elhatárolandó jogintézmény. Álláspontja szerint tévedett a viszontkereset megítélésével is. G. A. mint természetes személy bűnösségének megállapítása önmagában nem alapozza meg a felperes polgári jogi felelősségét.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés érdemben annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helytelenül kapcsolta össze a szándékosság és a vétkesség fogalmát, annak tulajdonítva jogi jelentőséget, hogy a károsodást előidéző magatartás nem volt szándékos. Tény viszont, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban arra is hivatkozott, hogy az alperes nem is kívánt vele szerződést kötni, csupán a piaci pozícióit akarta megszerezni, vele szemben ezért csalárd módon járt el. Ez a körülmény a vétkességre utal. Ennek ellenére a felperes a keresetét a Ptk. 6. §-ára alapította. A Pp. 215. §-a értelmében a bíróság a kereseti kérelemhez kötve van, ezért a perbeli esetben az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta az alperes vétkességen alapuló felelőségét.
A Ptk. 6. §-a szerint a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indít, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. A hivatkozott jogszabályhely törvényi tényállási eleme, hogy a fél olyan tudatos, szándékos - de nem vétkes - magatartásért, illetőleg annak következményeiért tartozik felelősséggel, amely a másik felet - a perbeli esetben a felperest - olyan helyzetbe hozta, hogy a saját magatartásával magának okoz kárt. Ilyen károsodás történhet azzal, hogy a fél a másik fél magatartásában bízva indokoltan költekezik, avagy olyan szerződéseket köt a másik fél magatartásának hatására, amelyekből kötbér vagy kártérítési kötelezettsége keletkezik.
A bíróságnak ezért azt kellett vizsgálnia, hogy az alperes által tanúsított magatartás volt-e olyan határozott, hogy a felperes jóhiszeműen bízhatott a társasági szerződés létrejöttében.
Az egyértelmű, hogy a közös cég létrehozásának előkészítése során mindkét fél szükségét látta olyan tevékenységek elvégzésének, amelyek nem tartoznak közvetlenül a társasági szerződés megkötéséhez. Az alperes 1994. november 16-án kelt, a felpereshez címzett leveléből megállapíthatóan ilyen szükséges tevékenységnek ítélte mindkét fél a B., H. u. 15. szám alatti telephelyre vonatkozó bérleti szerződés megkötését, konténerek vásárlását, tehergépkocsik beszerzését, a már meglévő híd daru javítását, és eljárást a különböző szakhatósági engedélyek beszerzése érdekében. (30/F/8.) Az alperes e levélben tényként rögzítette, hogy a felperes ügyvezetője a közös cél megalapításáig "a G. Kft.-t mint előtársaságot ingyenesen rendelkezésre bocsátja", ugyanakkor részletezte, hogy milyen célból, milyen pénzeszközöket bocsát a felperes rendelkezésére. A levél tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy előzetes tevékenységként a felperes a szükséges eljárásokat, szerződések megkötését vállalta, míg a tényleges kiadások fedezése az alperesre hárult. A felperes által vállalt tevékenységek elvégzését nem lehet olyan, a Ptk. 474. §-ának (1) bekezdésében és 475. §-ának (1) bekezdésében írt megbízotti tevékenységnek tekinteni, amelynek elvégzéséért őt megbízási díj illetné meg. A társasági szerződés, valamint az esetleges szindikátusi szerződés megkötése, ezáltal egy új vegyes vállalat létrehozása hosszas tárgyalásokat, előkészületeket kíván. Az alperes által tett ajánlat és bizonyos együttműködéssel járó tevékenység alapján sem bízhatott alappal a felperes abban, hogy a társasági szerződés létrejön. Különösen olyan körülmények között nem, hogy neki is számos kikötése volt a szerződés feltételeit illetően. A mindkét fél által szükségesnek tartott előzetes tevékenységet, illetőleg befektetést ezért úgy kell tekinteni, hogy azt mindegyik fél saját kockázatára végzi és a másik féllel szemben semmiféle térítésre nem tart igényt. A vázolt előzetes tevékenységek elvégzésében, valamint a finanszírozásában való megállapodás nem tekinthető, olyan a Ptk. 6. §-ában megkívánt szándékos magatartásnak, amely bármelyik fél kártérítési felelősségét megalapozná. A társasági szerződés létrejötte ugyanis a mindkét fél által vállalt előzetes tevékenységek ellenére is bizonytalan volt. A felperes által 1994. szeptember 1-jén aláírt szándéknyilatkozat (14/F/2.) szerint a vegyes vállalt alapításának feltétele, hogy a felek az összes még nyitott kérdésben megállapodásra jussanak. Az alperes a maga részéről a szerződési ajánlatot elkészítette, azt azonban a felperes maga sem állította, hogy ezt a szerződési ajánlatot változtatás nélkül elfogadta volna. Az alperes 1994. december 9-én kelt telexében közölte a felperessel, hogy ha a felsorolt nyitott kérdésekben nem születik megállapodás, úgy a társaságot a felperes a közbejötte nélkül is megalapítja. A felperes az 1994. december 12-én kelt telexében nem azt közölte az alperessel, hogy elfogadja az ajánlatot, ehelyett akként nyilatkozott, hogy az alperes elhatározását az egyszemélyes társaság létrehozására tiszteletben tartja és csupán annyit jegyzett meg, hogy ő nem gátolta a társaság megalakulását. Amennyiben ezért a felperes a szerződés megkötését gátló bizonytalanságok megszüntetése előtt olyan tevékenységet végzett, amelyből kiadásai keletkeztek, úgy önhiba hiányára ezáltal a Ptk. 6. §-a alapján kártérítésre alappal nem támaszthat igényt. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felperesnek a Ptk. 6. §-ára alapított keresetét elutasította. A Ptk. 6.§-ára alapított kereset esetén nincsen jelentősége annak, hogy az alperes meg akarta szerezni a felperes üzleti kapcsolatait azért, hogy őt a piacról kiszorítsa. Ez olyan tisztességtelen piaci magatartás lehet, amelyet a felperes keresete jogcímeként - annak ellenére, hogy tényként erre is hivatkozott - nem jelölt meg, ezért a másodfokú bíróság az indokolásnak ezt a részét mint szükségtelent mellőzte.
A felperes nem bizonyította összegszerűen a kára bekövetkeztét; utazási, költözködési költségek, közvetítői díjak, engedélyek beszerzésével együtt járó kiadások, stb. az alperes elismerésének hiányában bizonyításra szorultak volna, mindez azonban elmaradt.
Alaptalan a felperes fellebbezése a viszontkereset tekintetében is. Az alappal nem vitatható, hogy az alperes bocsátotta a felperes rendelkezésére az anyagi eszközöket a fémhulladék felvásárlásához. Annak, hogy volt-e a felek között a fémhulladék felvásárlására megbízási szerződés avagy sem, a polgári jogvita mikénti elbírálása szempontjából nincs jogi jelentősége. Amennyiben a felek között a Ptk. 474. §-ának (1) bekezdése szerinti megbízási, avagy 507. §-a szerinti bizományi szerződés jött létre, úgy a felperes az e szerződés alapján az alperes által rendelkezésre bocsátott pénzeszközökből felvásárolt fémhulladéknak a harmadik személy részére történő eladásával megszegte az alperessel kötött szerződést. Az alperes felé a teljesítést jogos ok nélkül megtagadta, ezért az alperes a Ptk. 313. §-a szerint választhatott a késedelem és lehetetlenülés jogkövetkezményeinek alkalmazása között. Az alperes a szerződés lehetetlenülésének a Ptk. 312. §-ának (2) bekezdésében írt jogkövetkezményei alkalmazását választotta, ezáltal a felperes köteles az alperestől átvett és az alperes érdekében fel nem használt összeget az alperesnek kiadni. Amennyiben az lenne megállapítható, hogy a felek között megbízási, avagy bizományi szerződés nem jött létre, úgy a felperes az általa átvett, de szállításokkal nem fedezett összeget a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint köteles az alperesnek megfizetni.
A felperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy az összeget G. A., mint magánszemély használta fel rendeltetés ellenes módon. Az összeget a felperes a G. Kft. részére adta át. G. A. a kft. ügyvezetője volt, e minőségében volt lehetősége az átadott összeg felhasználására. A tevékenysége az 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 197. §-ának (1) bekezdése és 199. §-ának (1) bekezdése, valamint a Ptk. 219. §-ának (2) bekezdése szerint a társaságot jogosítja, illetőleg kötelezi. Az időközben hatályon kívül helyezett, de a jelen perben még irányadó 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 207. §-a értelmében egyébként a társaság felelős azért a kárért is, amelyet ügyvezetője az ügykörébe eső tevékenységével harmadik személynek okozott, ezért a felperessel szembeni helytállási kötelezettség mindenképpen az alperest terheli.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a szükséges indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf.I.30.154/2000. sz.)
Lábjegyzet
Az 1988. évi VI. törvényt az 1997. évi CXLIV. törvény hatályon kívül helyezte, de a határozatban foglaltak továbbra is irányadók.
