BH+ 2001.6.280

I. Az álképviselet megállapítása és az álképviselő eljárásának jóváhagyása tárgyában vizsgálandó körülmények [Ptk. 29. § (3) bek., 205. §, 219. §, 221. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) 285. §, 286. § (1) bek., Pp. 164. §]. II. A szerződés teljesítésére alapított kereseti kérelem a másodfokú eljárásban - a keresetváltozásra vonatkozó tilalom folytán - nem változtatható szerződésen kívül okozott kártérítésre vagy jogalap nélküli gazdagodás megfizetésére [Ptk. 348. § (1) bek., 361. § (1

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az irányadó tényállás szerint az alperes kereskedelmi vezetője - D. R. - 1998. április 7-én egy adásvételi és egy határidős adásvételi szerződés megkötésére tett szerződési ajánlatot faxon a felperesnek. Az adásvételi szerződésre vonatkozó ajánlat szerint az alperes elad a felperesnek 108 121 db, egyenként 10 000 Ft névértékű, 1998. szeptember 19-ei lejáratú diszkont kincstárjegyet 1.000.004.642,- Ft vételárért azzal, hogy a vételár 1998. április 10-én, a kincstárjegyek átadása pedig 1998. sz...

BH+ 2001.6.280 I. Az álképviselet megállapítása és az álképviselő eljárásának jóváhagyása tárgyában vizsgálandó körülmények [Ptk. 29. § (3) bek., 205. §, 219. §, 221. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) 285. §, 286. § (1) bek., Pp. 164. §].
II. A szerződés teljesítésére alapított kereseti kérelem a másodfokú eljárásban - a keresetváltozásra vonatkozó tilalom folytán - nem változtatható szerződésen kívül okozott kártérítésre vagy jogalap nélküli gazdagodás megfizetésére [Ptk. 348. § (1) bek., 361. § (1) bek., Pp. 247. § (1) bek.].
III. Nagy pertárgyértékű perben a perköltség összegének meghatározásánál irányadó szempontok [12/1991. (IX. 29.) IM r. 1.§ (1) bek. b) pont].
Az irányadó tényállás szerint az alperes kereskedelmi vezetője - D. R. - 1998. április 7-én egy adásvételi és egy határidős adásvételi szerződés megkötésére tett szerződési ajánlatot faxon a felperesnek. Az adásvételi szerződésre vonatkozó ajánlat szerint az alperes elad a felperesnek 108 121 db, egyenként 10 000 Ft névértékű, 1998. szeptember 19-ei lejáratú diszkont kincstárjegyet 1.000.004.642,- Ft vételárért azzal, hogy a vételár 1998. április 10-én, a kincstárjegyek átadása pedig 1998. szeptember 9-én esedékes. A határidős adásvételi szerződésre szóló ajánlat szerint az alperes a kincstárjegyeket visszavásárolja 1.081.210.000,- Ft vételár ellenében. A vételár kifizetése és a kincstárjegyek "visszaadásának" időpontja egyaránt 1998. szeptember 9-e. Eszerint a kincstárjegyek tényleges átadására nem került sor, a felek között csupán elszámolási viszony keletkezik. A felperes az alperes részére 1998. április 7-e és 9-e között 500.034.972,- Ft-ot utalt át, majd április 10-én két tételben átutalta a szerződési ajánlatban írt, összesen 1.000.004.642,- Ft-ot is. A felperes 1998. április 23-án faxon utasította az alperest, hogy az általa átutalt mintegy 1.500.000.000,- Ft-ot vezesse át a perben nem álló I. Kft. nála vezetett számlájára, amely utasításnak az alperes eleget tett.
1998. június 18-án a felperes kérte az alperest, hogy az adásvételi szerződéssel tulajdonába került 1.081.210.000,- Ft névértékű kincstárjegyet transzferálja át a K. Rt. 065 számú számlájára. Az alperes 1998. június 22-én újabb faxot kapott a felperestől, amelyben a felperes közölte, hogy a vele kötött szerződést semmisnek tekinteni, ezáltal az átutalt 1.000.004.642,- Ft követelése az I. Kft.-vel szemben áll fenn. A nyilatkozaton lévő aláírásokról bebizonyult, hogy hamisítványok.
Az alperes a határidős adásvételi szerződésben írt vételárat 1998. szeptember 9-én a felperesnek nem fizette meg, ezért a felperes a keresetében 1.081.210.000,- Ft vételár és ennek 1998. szeptember 9-étől járó évi 20% kamata, valamint a költségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy a szerződési ajánlatokat 1998. április 9-én visszaigazolta, ezzel az adásvételi és a határidős adásvételi szerződés is létrejött. A vételárat április 10-én átutalta, ezzel a szerződést a maga részéről teljesítette. Az 1.000.004.642,- Ft továbbutalásáról szóló felhívás tévedésen alapult, a szerződés semmisségére utaló 1998. június 22-ei levél pedig hamisítvány. A szerződések ezért nem csupán érvényesen létrejöttek, de hatályban is maradtak, így az alperes a hatályban lévő határidős adásvételi szerződés teljesítésére köteles.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperes az 1998. április 7-én elküldött szerződési ajánlatokat aláírva nem küldte vissza, D. R. egy személyben képviseleti joggal nem rendelkezett, ezért a szerződések nem jöttek létre. Ha az lenne megállapítható, hogy a szerződések érvényesen létrejöttek, a felperes azokra jogot akkor sem alapíthat tekintve, hogy a vételárat nem fizette ki, az e címen átutalt összeget az alperesnek a felperes rendelkezése folytán más célra kellett fordítania.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és a felperest 10.000.000,- Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a szerződési ajánlatot az alperes nevében nem látták el cégszerű aláírással, azt kizárólag D. R. kereskedelmi igazgató írta alá, aki egy személyben aláírási jogosultsággal nem rendelkezett, ezért az elküldött ajánlatok nem minősülnek a féltől származó szabályszerű szerződési ajánlatnak. Ehhez képest, ha bizonyítva lenne a felperesnek az az előadása, hogy az ajánlatokat visszaigazolta, akkor is szükség lett volna a szerződés létrejötte érdekében arra, hogy azokat az alperes cégszerűen aláírja. Ilyen aláírásra nem került sor. Abból, hogy a felperes a vételárat az I. Kft. számlájára utaltatta át joggal feltételezhette az alperes, hogy a felperes nem is kíván vele szerződést kötni. A felperes rendelkezése folytán utóbb a teljes átutalt összeg más gazdálkodó szervezet számlájára került, ezért a felek között olyan elszámolási viszony sem keletkezett, amely alapján az alperest fizetési kötelezettség terhelné.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Másodlagosan kérte az első fokon megítélt perköltség összegének mérséklését. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen mérlegelte, és ezáltal helytelen jogi következtetésre jutott. Tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a cégszerű aláírás hiánya miatt az 1998. április 7-én az alperes által küldött telefax nem minősül szabályszerű szerződési ajánlatnak. Arra hivatkozott, hogy ha az alperes részéről álképviselő járt volna el, akkor is megállapítható, hogy az alperes az eljárást utóbb jóváhagyta. Ezzel együtt állította, hogy az ajánlatot április 10-én elfogadta és az F/17. szám alatt csatolt szakvélemény adataiból megállapíthatóan azt vissza is igazolta. Megfizette a vételárat, majd 1998. június 18-án a megvásárolt értékpapírokkal rendelkezett. Mindez azt bizonyítja, hogy a maga részéről a szerződést létrejöttnek tekintette. Az iratokból megállapíthatóan azonban az alperes maga is fennállónak tekintette a szerződést, ugyanis 1998. április 10-e és 23-a között a birtokában tartotta a vételárat, anélkül, hogy magyarázatot kért volna a vételár odautalására. Állította, hogy a szerződés jelenleg is fennáll. Annak megszűnését nem bizonyítja a felperes 1998. április 23-án tett rendelkezése, miszerint az átutalt összeg tovább utalását kérte. Ezt nem lehet a szerződés egyoldalú megszüntetésére tett nyilatkozatnak tekinteni, mert arra sem jogszabály, sem a szerződés nem jogosította fel a felperest. A fellebbezéséhez csatolta azokat az adásvételi szerződéseket, amelyből megállapítható, hogy az alperes az I. Kft.-vel ugyanazokra az értékpapírokra, ugyanazokra a lejáratokra adásvételi szerződést kötött, a részére eladott papírokat tehát az I. Kft.-től vásárolta az alperes. Állítása szerint ennek a vásárlásnak az ellenértékét fizette ki közvetlenül az I. Kft. részére.
A fellebbezésében a keresetét módosította és előadta, hogy amennyiben a szerződési nyilatkozatok alapján a szerződések érvényesen nem jöttek létre, úgy az alperes az átutalt vételárat a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése értelmében köteles visszafizetni. Amennyiben az állapítható meg, hogy az alperes a szerződési ajánlatokat cégszerűen nem írta alá, úgy az ajánlatokat aláíró munkavállaló D. R. a felperesnek kárt okozott, amely kárt a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes mint munkáltató köteles megfizetni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés kis részben, csupán a perköltség összegszerűsége tekintetében alapos, egyébként alaptalan.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy közötte és az alperes között szerződés jött lére és, hogy mi volt a létrejött szerződés pontos tartalma. A Ptk. 205. §-a szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A felek mindketten a jelen perben még irányadó 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: régi Gt.) 2. §-ának (2) bekezdése szerinti jogi személyiségű gazdasági társaságok és mindkét fél részvénytársasági formában működik. A Ptk. 29. §-ának (3) bekezdése értelmében a jogi személy nevében aláírásra a képviselője jogosult. A régi Gt. 285. §-ának (1) bekezdése és 286. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint a részvénytársaságot az igazgatóság képviseli harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt. Minden igazgató jogosult a részvénytársaság cégének jegyzésére, az alapszabály az igazgatóság tagjai közül egyes igazgatókat vagy a társaság dolgozóit felhatalmazhatja a részvénytársaság általános vagy meghatározott ügyekben történő képviseletére. A perben az alperes többek között azzal védekezett, hogy a felperesnek küldött szerződési ajánlatot nem arra jogosult dolgozója írta alá, ezért a másodfokú bíróság is elsősorban azt vizsgálta, hogy olyan személy tette-e az alperes részéről a szerződési ajánlatot, aki a régi Gt. 286. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint képviseleti joggal bírt. A Legfelsőbb Bíróság által beszerzett cégmásolat adatai szerint az ajánlatot aláíró D. R. 1998. áprilisában cégjegyzési jogosultsággal nem rendelkezett - a céget csak 1998. június 29-étől jegyezhette -, a cégjegyzés módja: két igazgatósági tag együttes aláírása. Nem volt bizonyíték arra nézve, hogy az alapszabály D. R. felhatalmazta volna a részvénytársaság képviseletére. Ezt maga D. R. cáfolta a Megyei Rendőrfőkapitányság előtt folyó nyomozati ügyben tanúkénti meghallgatása során, amikor úgy nyilatkozott, hogy a szerződéstervezetet nem cégszerűen írta alá. Mindezekből tényként állapítható meg, hogy D. R. az alperes nevében álképviselőként járt el, az ilyen jognyilatkozatból viszont a Ptk. 219. §-ának és 221. §-ának (1) bekezdése szerint az alperesre nézve kötelezettség nem származik.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a felperes jogi álláspontját avonatkozásban, hogy az alperes részéről D. R. eljárását jóváhagyottnak kell tekinteni, ezáltal a szerződés a Ptk. 221. §-ának (1) bekezdése értelmében köti az alperest. Az alperes csak akkor kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy az álképviselő eljárást jóváhagyja, ha az elküldött ajánlatot a felperes már elfogadta. Ha ugyanis a szerződéseket az alperes valóban nem kapta vissza - mint ahogy azt a per során végig állította - nem állt rendelkezésére olyan szerződés, amit utóbb jóváhagyhatott volna. Ezért azt az elsődleges védekezését, hogy a felperes elfogadó nyilatkozatát nem kapta meg, nem lehet akként értelmezni, hogy D. R. képviseleti joggal rendelkező személynek tekinti.
A Legfelsőbb Bíróság nem látta bizonyítva azt sem, hogy a felperes ugyanolyan tartalommal elfogadta volna a szerződési ajánlatot, mint amilyen tartalommal azok hozzá megérkeztek. Arra van adat az iratok között - az alperes fax összesítője -, hogy 1998. április 9-én a felperestől kétoldalas fax üzenetet kapott. Arra azonban nincs értékelhető adat, hogy mi volt ennek az üzenetnek a tartalma, ezért a fax elküldése önmagában nem bizonyítja, hogy a felperes a szerződéseket az ajánlattal azonos tartalommal elfogadta, valamint, hogy az ajánlat elfogadását a felperes részére képviseleti joggal felruházott személy írta alá. Amennyiben - a felperes előadása szerint - a szerződést aláíró L. J. ismerte volna a szerződés tartalmát, akkor nem kérhette volna júniusban az értékpapírok áttranszferálását, mivel ez a "szerződés" szerint nem volt esedékes.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs annak jogi jelentősége, hogy 1998. szeptember 6-án olyan, az ajánlat elfogadását tartalmazó iratot vett át az alperes a felperestől, amelyet a felperes két aláírásra jogosult dolgozója látott el aláírásával. T. J.-né vallomásából megállapítható, hogy a felperesnél uralkodó állapotok módot adtak arra, hogy az állásából már elmozdított T.-né a felpereshez bejárjon és a felperes más dolgozóinak nevében intézkedéseket tegyen, illetőleg levelezést folytasson. Ezért az a körülmény, hogy a szeptember 6-án megküldött szerződésen szerepel a felperesnél képviseleti joggal rendelkező személyek aláírása, nem bizonyítja, hogy a korábban faxon elküldött iraton is ezek aláírása szerepelt. Az 1998. április 23-án kelt és az alpereshez írt levél tanúsága szerint T.-né maga is úgy ítélte meg, hogy a szerződés a peres felek között nem jött létre, ezért rendelkezett az átutalt összeg tovább utalásáról. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felek között a perbehozott szerződések nem jöttek létre.
A teljesség kedvéért csupán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben megállapítható lett volna, miszerint a szerződési nyilatkozatát mindkét fél szabályszerűen megtette, ezáltal a szerződések a Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése szerint létrejöttek, azokat akkor is felbontottnak kellene tekinteni. Az alperes az Állami Pénz- és Tőkepiac Felügyelet által jóváhagyott üzletszabályzata szerint sajátszámlás értékpapír ügyleteket (értékpapír kereskedelmi tevékenység) is végzett. E szerződéseit a Ptk.-nak az adásvételi szerződésekre vonatkozó szabályai szerint köti meg. Az alperes ajánlata adásvételi szerződés megkötésére irányult, ezért nem lehet irányadónak tekinteni az Állami Pénz- és Tőkepiac Felügyelet 85.030/1998. számú határozatában a megbízással kapcsolatos megállapítását, mert a felek nem szándékoztak bizományi szerződést kötni. A Ptk. 319. §-ának (1) bekezdése szerint a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik, vagy felbonthatják. A Ptk. 218. §-a (3) bekezdésének első fordulatában írt főszabály szerint kötelező írásbeli alak esetén a szerződés felbontása is csak a felek által megszabott alakban lett volna lehetséges. Amennyiben azonban a felek egyező akaratából az annak megfelelő tényleges állapot létrejön, a Ptk. 218. §-a (3) bekezdésének második fordulata értelmében a szerződésnek a megszabott alak mellőzésével történő megszüntetése is érvényes.
A perbeli esetben a felperesnek a képviseleti joggal rendelkező személyek útján 1998. április 23-án tett olyan értelmű nyilatkozata, miszerint az alperes az általa már átutalt összeget utalja tovább harmadik személy részére az alperes részéről akként volt értelmezhető, hogy a felperes a megelőlegezett vételárral rendelkezni kíván, és így az alperesnek ennek ellenére nyújtandó későbbi szolgáltatására nem tart igényt. Az alperes a felperes rendelkezésének eleget téve az összeget a felperes által megjelölt harmadik személy részére átutalta, gyakorlatilag visszaszolgáltatta. Ebből, valamint T-né későbbi tevékenységéből - az 1998. június 22-én általa küldött levélből, amelyben a szerződés "semmisségére" hivatkozott megállapítható, miszerint a felek közös akarata az volt, hogy a közöttük létrejött szerződés ne maradjon fenn. A szerződések ekként történt felbontása az alakiságok betartása nélkül akkor is érvényes lett volna, ha ezek a szerződések létrejönnek.
A másodfokú eljárásban a felperes a keresetét a korábban megjelölt jogcím - szerződés teljesítése - mellett a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésére alapítva is előterjesztette, valamint a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerinti kárigényt is érvényesített. A Pp. 247. §-ának (1) bekezdése főszabályként mondja ki, hogy a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni nem lehet. A Pp. 247. §-a (1) bekezdésének a), b) és c) pontja kivételesen lehetőséget biztosítanak a másodfokú eljárásban a kereset megváltoztatására, ha valamilyen eredetileg érvényesített igénynek a ténybeli és jogi alapja lényegében változatlan marad, és a fellebbező fél az igényét csupán terjedelmében módosítja; a kereset benyújtását követően beállott változás folytán az eredetileg követelt dolog helyett más dolgot vagy kártérítést igényel; illetőleg megállapítás helyett teljesítést, vagy teljesítés helyett, megállapítást követel. Az iratokból megállapítható, hogy a felperes a keresetét a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének a), b) és c) pontjaiban foglalt keresetváltoztatási tilalom ellenére módosította. A kereset jogcímének a már ismertetett formában történő megváltoztatása a másodfokú eljárásban a keresetváltoztatás tilalmába ütközik. A Legfelsőbb Bíróság ezért a felperesnek a másodfokú eljárásban megváltoztatott keresetével érdemben nem foglalkozott.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a per főtárgya tekintetében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
Alapos a felperes fellebbezése a perköltség összege tekintetében. A bíróság által megállapítható ügyvédi költségekről szóló 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint polgári peres ügyben a bíróság által megállapítható ügyvédi munkadíj legalább 1000 Ft, legfeljebb a perérték 5%-át kitevő összeg. A polgári perben az ügyvédi munkadíj megállapításánál tehát a per tárgyának értékéből kell kiindulni. Nem hagyható figyelmen kívül azonban a képviselet ellátása érdekében kifejtett tevékenység, a per nehézsége, időigényessége sem. A perbeli esetben a per tárgyának értéke ugyan több mint 1 milliárd forint volt, a nem túlságosan bonyolult ügyben az elsőfokú bíróság mindössze két tárgyalást tartott és az ügyvédi tevékenység az ellenkérelem elkészítésén túl jórészt okiratok becsatolására korlátozódott. Az elsőfokú bíróság által megítélt 10.000.000,- Ft összegű perköltség ezért a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint eltúlzott, ezért a perköltség tekintetében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes által az alperesnek fizetendő első fokú perköltség összegét 5.000.000,- Ft-ra leszállította. (Legf. Bír. Gf.I.30.068/2000. sz.)

* Az 1988. évi VI. törvényt az 1997. évi CXLIV. törvény hatályon kívül helyezte, de a határozatban foglaltak továbbra is irányadók.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Előfizetési csomagajánlataink

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.