adozona.hu
BH+ 2001.2.73
BH+ 2001.2.73
Amennyiben a bizományos a hozzá befolyó pénzösszeget nem tartja a megbízó javára elkülönített számlán, a megbízó hitelező követelése nem elégíthető ki a többi hitelező igényének figyelmen kívül hagyása mellett, azokat megelőzve, hanem hitelezői igényként a Cstv. 57. §-a szerinti kielégítési sorrend szerint kell besorolni [Ptk. 94. §, 117. §, 479. § (2) bek., 507. §, 509. § (1) bek., (3) bek. c) pont, 513. § (2) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: mód.Cstv.) 3. § e)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós ellen a felszámolási eljárás 1996. évben indult, a felszámolás kezdő időpontja 1996. október 7-e, ezért a felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) irányadó.
A hitelező a felszámolóhoz hitelezői igényét határidőben jelentette be, amelyet a felszámoló 1996. december 4-én meghozott intézkedésével határidőn belül érkezett hitelezői igényként vett nyilvántartásba a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f)...
BH+ 2001.2.73 Amennyiben a bizományos a hozzá befolyó pénzösszeget nem tartja a megbízó javára elkülönített számlán, a megbízó hitelező követelése nem elégíthető ki a többi hitelező igényének figyelmen kívül hagyása mellett, azokat megelőzve, hanem hitelezői igényként a Cstv. 57. §-a szerinti kielégítési sorrend szerint kell besorolni [Ptk. 94. §, 117. §, 479. § (2) bek., 507. §, 509. § (1) bek., (3) bek. c) pont, 513. § (2) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: mód.Cstv.) 3. § e) pont, 4. § (1) bek., 46. § (3) és (4) bek., 57. § (1) bek. f) és g) pont].
Az adós ellen a felszámolási eljárás 1996. évben indult, a felszámolás kezdő időpontja 1996. október 7-e, ezért a felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) irányadó.A hitelező a felszámolóhoz hitelezői igényét határidőben jelentette be, amelyet a felszámoló 1996. december 4-én meghozott intézkedésével határidőn belül érkezett hitelezői igényként vett nyilvántartásba a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) kielégítési kategóriájában 3.626.219,- Ft, és g) kielégítési kategóriájában 17.419,- Ft összegben.
A hitelező a felszámoló intézkedésével kapcsolatos kifogást nyújtott be az elsőfokú bírósághoz, amelyben annak megállapítását kérte, hogy a hitelező követelése nem tartozik a felszámolási vagyonba és ezért azt a felszámolónak a hitelező részére közvetlenül ki kell fizetnie. A hitelező kifogásnak nevezett kérelmét azzal indokolta, hogy az adóssal 1996. júliusában export bizományosi szerződést kötött, amelynek alapján a bizományos adós csak a bizományosi díjon szerezhetett tulajdonjogot. A szerződés többi vagyoni eleme a hitelező tulajdona, így a bizományos adós által értékesített hitelezői tulajdonú árunak az adóshoz befolyt, és a hitelező részére még ki nem fizetett ellenértéke is. A hitelező az eljárás során ideiglenes intézkedést is kért. Kérte annak elrendelését, hogy az adós gazdálkodó szervezet volt vezetője készítsen "önrevíziós tevékenység lezáró mérleget", amelyben vagyonát a valóságos helyzetnek megfelelően tüntesse fel és az exportból befolyt árbevételt, mint idegen tulajdont a felszámolási vagyontól különítse el.
A hitelező csatolta az adóssal 1996. júliusában kötött export-bizományosi szerződést, melynek 1. pontja szerint a hitelező, mint megbízó megbízta a bizományost "az 1. sz. mellékletben meghatározott termékeinek Európa összes országába DURACELL céghez történő értékesítésével, azzal, hogy a bizományos saját nevében, a megbízó javára, számlájára, és kockázatára külkereskedelmi szerződést kössön, és azt folyamatosan bonyolítsa". A szerződés 5. pontja szerint a bizományos feladatkörébe tartozott egyebek között a fizetéssel kapcsolatos teendők ellátása, így a számlázás, elszámolás a külföldi féllel, bankkal, a megbízóval és az E. Bt.-vel. A szerződés 9. pontja szerint a bizományos az árbevételt a bizományos a banki értesítéstől számított 8 napon belül a megbízónak átutalja és elszámolást ad. Az elszámolás rendje a következő: a befolyó összegből levonásra kerülnek a megbízót terhelő költségek, amelyeket a bizományos ebből kifizet.
Az adós felszámolója a hitelező igénybejelentése után az 1996. december 4-én hozott intézkedésében elismerte, hogy az adós a megbízó által bizományosi értékesítésre átadott teljes árukészletet illetően nem számolt el, erre tekintettel ismerte el az adósnak a hitelezővel szemben fennálló tartozását 3.643.638,- Ft összegben.
Az elsőfokú bíróság a csatolt iratok és a felszámoló nyilatkozata alapján hozta meg határozatát, amelyben a hitelező kifogását elutasította. A végzésben megállapított tényállás szerint az adós gazdálkodó szervezet az M. K. Bank Rt.-nél vezette számláját, ezen bonyolította a hitelezővel kötött szerződéssel kapcsolatos pénzügyi teljesítéseket is, de ezen a számlán más pénzügyi műveletek is történtek. Megállapította továbbá, hogy a számlán 1996. október 4-én 304.764,- Ft volt. Az adós a hitelezővel kötött szerződéssel kapcsolatos elkülönített számlát nem vezetett. Tényként állapította meg továbbá, hogy a hitelező bizományosi értékesítésre átadott árujának ellenértéke az adós számlájára a felszámolás kezdő időpontja, 1996. október 7-e előtt érkezett meg, melynek tovább utalásáról az adós nem rendelkezett.
E tényállás alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felszámolás kezdő időpontjában az adós számláján található pénzvagyon az adós vagyona volt, amelynek a hitelező részére történő kifizetésére nem kerülhetett sor annak ellenére, hogy az adós a felszámolás kezdő időpontja előtt az export bizományosi szerződés megbízójával, a kifogást előterjesztő hitelezővel nem vitásan nem számolt el. Az elsőfokú bíróság végzésében hivatkozott a Ptk.-nak az 507. §-513. §-aira, kiemelve az 509. §-ának (3) bekezdésében írtakat, amely szerint a bizományos hitelezői nem támaszthatnak igényt mindazon összegekre, amelyekről megállapítható, hogy a bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott, vagy kezelt olyan pénzösszegek, melyekről megállapítható, hogy a megbízót illetik. Az adott esetben azonban a befolyó pénzösszegek elkülönítése nem történt meg.
A végzés ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, és - a fellebbezési kérelemnek helyt adva - a felszámoló jogszerű eljárásra való utasítását kérte. Fellebbezésében hivatkozott arra, hogy az adós megszegte a hitelezővel kötött export bizományosi szerződését, mert nem a megbízó számlájára kötött külkereskedelmi szerződést, másrészt azért, mert a hitelezőt megillető vételárat nem kezelte elkülönített bankszámlán. Hivatkozott továbbá fellebbezésében arra is, hogy a bizományost a megbízó lényegében ügyleti képviselettel ruházta fel, melynek kifejezett kikötése volt, hogy az ellenérték a megbízó számlájára kerüljön. Így a jogellenesen, saját számlára átvett áru ellen érték felett az adós tulajdonjogot nem szerezhetett. Állította a hitelező, hogy az adós nem válhatott a hitelező árujáért kapott ellenérték tulajdonosává, hanem csupán jogellenes kezelője a befolyt ellenértéknek. Fellebbezésében kérte ezért a hitelező, hogy a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg azt, hogy a bizományos megszegte a bizományosi szerződést, nem szerzett tulajdonjogot a jogellenesen saját számlára utaltatott ellenértéken, annak csak kezelője lett, ezért az összeg nem tartozik a felszámolási vagyonba.
Ennek megfelelően kötelezze a Legfelsőbb Bíróság felszámolót arra, hogy azt utólag különítse el a felszámolás alatt lévő társaság egyéb vagyonától, és fizettesse ki a hitelező részére. Kérte továbbá arra kötelezni a felszámolót, hogy készítsen új felszámolási mérleget a szükséges revízióval.
A hitelező másodlagos kérelme arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg, hogy az adósnak a megbízó árujának ellenértékét szerződésszerűen elkülönített számlán kellett volna kezelnie, ezért arra a felszámolás alatt lévő társaság további hitelezői nem tarthatnak igényt. Erre tekintettel kötelezze a felszámolót, hogy a felszámolás alatt lévő társaság vagyonából különítse el törvényes járulékaival együtt a hitelező árujának ellenértékét, és fizettesse ki a hitelező részére, új nyitómérleg készítése mellett.
Ha a hitelező kérelmei nem lennének teljesíthetők annak megállapítását kérte, hogy a felek között létrejött bizományosi szerződés tartalmilag leginkább ügyleti képviseletre szóló megbízás volt, így kizárólag az ellenérték transzferálása volt az adós feladata, melyen az ügyleti képviselő adós nem szerezhetett tulajdonjogot, ezért az e címen az adóshoz érkezett ellenértéket a felszámoló maga köteles az adós többi vagyonától elkülöníteni, és a hitelező részére kifizetni.
A felszámoló a fellebbezésre nem tett észrevételt.
A fellebbezés az alábbi indokok alapján alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a hitelező "kifogásnak" nevezett beadványa helyesen vitatott hitelezői igény elbírálása iránti kérelem volt, amelyet a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak a vitatott hitelezői igényekre vonatkozó szabályok szerint kellett elbírálnia. A kifogás ugyanis a felszámoló jogszabálysértő, valamint érdeksértő intézkedése vagy mulasztása ellen igénybe vehető jogintézmény.
A módosított Cstv. 46. §-ának (4) bekezdése értelmében a felszámoló a (3) bekezdés a), b) pontja szerinti követeléseket a bejelentési határnapot követő 45 napon belül köteles felülvizsgálni, az érdekeltekkel egyeztetni, és a vitathatónak minősített igényeket elbírálás végett 15 napon belül a felszámolást elrendelő bíróságnak megküldeni. E rendelkezés szerint kell a felszámolónak eljárnia abban az esetben is, ha a hozzá bejelentett hitelezői igényt csak részben tartja vitathatónak. A jelen esetben - figyelemmel arra, hogy a hitelező tulajdonjogára hivatkozással a felszámolótól a bizományosi értékesítésre átadott árujának az adóshoz befolyt ellenértéke kifizetése iránti kérelmet terjesztett elő, amely igényének kérelem szerinti teljesítése helyett a felszámoló a követelés hitelezői igényként való nyilvántartásba vételéről, és a hitelezői követelések közötti kielégítési kategóriába való besorolásáról rendelkezett - a felszámoló akkor járt volna el helyesen, ha intézkedése meghozatala ellenére a részben vitatott hitelezői igényt a bírósághoz terjesztette volna be elbírálás végett.
A jelen eljárásban ezért az elsőfokú bíróságnak a hitelező kérelme alapján a vitatott hitelezői igény tárgyában arra a vitás kérdésre vonatkozóan kellett állást foglalni, hogy a hitelező összegszerűségében már nem vitás követelése a hitelező olyan kötelmi igényének minősül-e, amelyet a felszámolónak a hitelezői követelések között kell nyilvántartani, és a kielégítési kategóriákba besorolni, vagy a hitelező tulajdoni igénye megalapozott-e. Az utóbbi esetben a hitelezőnek az adós vagyona körébe nem sorolható, és összegszerűségében nem vitás követelése a felszámoló részéről az adós részére kifizetendő lenne.
Az elsőfokú bíróságnak a hitelező vagyoni igényét az adós és a hitelező között létrejött jogviszonyra alkalmazandó anyagi jogi szabályok alapján és a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. szabályainak alkalmazása mellett kellett elbírálnia.
Az elsőfokú bíróság határozatának meghozatalakor ennek megfelelően járt el, nevezetesen a hitelező által csatolt szerződés alapján tényként helyesen állapította meg, hogy a felek között export-bizományosi szerződés jött létre 1996. júliusában, ezét a jogvitára a Ptk.-nak a bizományosi szerződésre vonatkozó szabályait kellett alkalmazni. A felek által kötött export-bizományosi szerződésnek megbízási szerződéssé történő minősítésére indok, és jogszabályi lehetőség nem volt.
A hitelező fellebbezésében az elsőfokú bíróság ténymegállapításait nem tette vitássá, nevezetesen nem állította, hogy az adós a hitelező árujának ellenértékét elkülönített számlán kezelte volna, valamint nem vitatta azt sem, hogy az adós gazdálkodó szervezet volt vezetője által készített tevékenységet záró mérleg a hitelező árujának ellenértékét nem különítette el az adós vagyonától.
A Legfelsőbb Bíróságnak az elsőfokú bíróság által megállapított, nem vitatott tényállására tekintettel - és annak alapulvételével - abban a vitás kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felek között létrejött export bizományosi szerződés alapján a hitelező által az adós részére átadott, és az adós által értékesített áru ellenértéke, -- melyet az adós nem kezelt elkülönített számlán, hanem saját számlájára fizettetett - az adós gazdálkodó szervezet vagyonának minősül-e vagy pedig arra a hitelező tulajdoni igényét kell-e megalapozottnak tekinteni.
A módosított Cstv. 3. §-ának e) pontja szerint vagyon mindaz, amit a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít. A 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. A 4. § (2) bekezdése szerint a gazdálkodó szervezet vagyona a tulajdonában (kezelésében) lévő vagyon. A Ptk. 507. §-a akként rendelkezik, hogy bizományosi szerződés alapján a bizományos díjazása ellenében köteles a megbízó javára saját nevében adásvételi szerződést kötni. A Ptk. 509. §-ának (1) bekezdése értelmében a bizományi szerződés alapján kötött adásvételi szerződés a bizományossal szerződő féllel szemben a bizományost jogosítja és kötelezi. A Ptk. 117. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen, vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. A Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell a pénzre is.
Ebből következik, hogy a Ptk. 117. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek megvalósulása esetén - amikor az átruházás érvényes adásvételi szerződésen alapul, s a pénz birtokbaadása is megtörtént, a harmadik személy vevő által a bizományos részére átutalt vételáron a bizományos tulajdonjogot szerez. E vételár tehát az adós vagyonának része. Ezzel az összeggel a megbízó felé a bizományi szerződés szerint - illetve a szerződés eltérő rendelkezésének hiányában - a Ptk. 513. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazott Ptk. 479. §-ának (2) bekezdése alapján köteles elszámolni.
Az elszámolás módjára vonatkozóan a felek az 1996. júliusában kötött szerződésükben akként állapodtak meg, hogy az árbevételt a bizományos a banki értesítéstől számított 8 napon belül a megbízónak átutalja és elszámolást ad. A felek között nem volt vitás az, hogy az adós gazdálkodó szervezet a szerződés szerinti kötelezettségének nem tett eleget, és a bizományost megillető pénzbevételt a banki értesítéstől számított 8 napon belül a megbízónak elszámolás átadása mellett nem utalta át. Az adósnak a felszámoló által elismert és a hitelezői igények között nyilvántartásba vett 3.643.638 Ft-os összegű követelése éppen ebből eredt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a hitelezőnek a felszámoló által elismert, és összegében nem vitatott 3.643.638 Ft összegű követelése a bizományi szerződés 9. pontján alapuló kötelmi jellegű igény.
A Ptk. 509. §-a (3) bekezdésének c) pontja szerint a bizományos hitelezői nem támaszthatnak igényt a bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott vagy kezelt olyan pénzösszegekre, amelyekről megállapítható, hogy a megbízót illetik. Ez az anyagi jogi szabály az abban írt feltételek megvalósulása esetén a megbízó érdekeinek védelmében kizárja azt, hogy a bizományos hitelezői érvényesíthessék igényeiket a bizományos vagyonának egyes részei ellen. A jelen esetben a Ptk. 509. §-a (3) bekezdésének c) pontja alkalmazásának egyik feltétele - a bizományoshoz befolyt pénzösszeg elkülönítve tartása - nem valósult meg. Ennek megfelelően a hitelező - az említett jogszabályok alapján - nem tarthatott igényt arra, hogy a bizományi szerződésből eredő követelését az adós felszámolója a többi hitelező igényének figyelmen kívül hagyása mellett, azokat megelőzve elégítse ki.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felszámoló a hitelező kifogásában vitatott követelését, - mint kötelmi igényt - helyesen sorolta be a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) és g) kielégítési kategóriájába, ezért a hitelező vitatott hitelezői igénnyel kapcsolatos, a felszámoló intézkedéseinek megváltoztatására irányuló kérelme alaptalan volt, ezért azt az elsőfokú bíróság helyesen utasította el. (Hasonlóképpen foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság az Fpk.VI.33.160/1994/3. számú és Fpk.VI.31.957/1996/4. számú eseti döntéseiben is.)
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. § és 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf.Bír. Fpk.VI.31.986/2000. sz.)