adozona.hu
BH+ 2000.3.217
BH+ 2000.3.217
A felszámoló a közbenső felszámolási mérlegben csak arra jogosult, hogy a felszámolási költségekre tartalékot képezzen, de nem jogosult díjelőleget felvenni [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 50. § (3) és (6) bek., 59. § (1) bek., 82. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság végzésével megállapította, hogy az adós felszámolója, mint eladó és az A. Korlátolt Felelősségű Társaság, mint vevő között 1998. január 16-án 12 693 db "B 980225" jelű Diszkont Kincstárjegyre 124.301.250,- Ft vételáron kötött adásvételi szerződés semmis. Kötelezte a felszámolót, hogy három nap alatt fizessen meg 124.301.250,- Ft-ot az adós gazdálkodó szervezet bankszámlájára. A bíróság a 12692 db, 126.931.000,- Ft össznévértékű Diszkont Kincstárjegy visszaszármaztatása irá...
BH+ 2000.3.217 A felszámoló a közbenső felszámolási mérlegben csak arra jogosult, hogy a felszámolási költségekre tartalékot képezzen, de nem jogosult díjelőleget felvenni [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 50. § (3) és (6) bek., 59. § (1) bek., 82. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság végzésével megállapította, hogy az adós felszámolója, mint eladó és az A. Korlátolt Felelősségű Társaság, mint vevő között 1998. január 16-án 12 693 db "B 980225" jelű Diszkont Kincstárjegyre 124.301.250,- Ft vételáron kötött adásvételi szerződés semmis. Kötelezte a felszámolót, hogy három nap alatt fizessen meg 124.301.250,- Ft-ot az adós gazdálkodó szervezet bankszámlájára. A bíróság a 12692 db, 126.931.000,- Ft össznévértékű Diszkont Kincstárjegy visszaszármaztatása iránti hitelezői kérelmet elutasította.Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adóssal szembeni felszámolási eljárás közzétételére a Cégközlöny 1994. évi 49. számában került sor. Az eljárásra az 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) rendelkezései az irányadóak. Az eljárás során az APEH mint hitelező kifogást nyújtott be, amelyben sérelmezte: a felszámoló az általa képviselt adós szervezettel kötött szerződéssel a piaci érték alatt vásárolt meg értékpapírt és ennek tovább-forgatásával még újabb nyereséghez jutott, másrészt pedig a felszámolói díj beszámításával idő előtt felvette a felszámolói díjat anélkül, hogy erre a bíróság a közbenső mérleg jóváhagyása során rendelkezett volna. Kérte az eredeti állapot helyreállítását, s a felszámoló kötelezését a felvett felszámolói díj visszafizetésére.
Az elsőfokú bíróság a kifogást részben alaposnak találta. Megállapította, hogy a felszámoló által kötött szerződés az adós tulajdonában lévő Diszkont Kincstárjegyek megszerzésére irányult, amellyel a felszámoló a díjához kívánt idő előtt hozzájutni. Megállapította, hogy a Ptk. 207. §-a (4) bekezdésének, 200. §-a (2) bekezdésének, 234. §-a (1) bekezdésének, 237. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával a szerződés semmis, így a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének a) pontja, 43. §-ának (4) bekezdése, valamint a 49/1988. (XII. 22.) PM rendelettel módosított 20/1986. (VII. 16.) PM rendelet szerint a felszámoló díja felszámolási költség, melyet az Ftvr. 31. §-a szerint esedékességekor kell kifizetni. A felszámoló tehát beszámítással jogszerűen nem teljesíthetett, a felszámolói díj vételárként nem vehető figyelembe. Mivel időközben a felszámoló a Diszkont Kincstárjegyeket már értékesítette, az eredeti állapot nem állítható helyre, csak annak pénzbeni egyenértékének megfizetésére van lehetőség, ezért a bíróság erről rendelkezett. Az elsőfokú bíróság a körben, hogy a kincstári jegyek folytán vagyonszaporulat állt-e elő, további bizonyítást rendelt el.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a felszámoló nyújtott be fellebbezést. Kérte annak tudomásulvételével, hogy a felszámoló készen áll a felvett díjelőleg akár értékpapírban, akár készpénzben történő visszafizetésére, az elsőfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését s a felszámoló eljárásának helybenhagyását, a hitelező kifogásának elutasítását és a hitelező kötelezését a másodfokú eljárással felmerült költségek viselésére. Hivatkozott arra, hogy a hitelező, mint adóhatóság szerezte meg az eljárás alapjául szolgáló bizonylatait, amely társadalmi érdeket és akaratot sért, ezáltal a jóerkölcsbe is ütközik. Ezeket az adatokat köteles lett volna megőrizni. Sérelmezte az elsőfokú bíróságnak a szerződés semmisségével kapcsolatos megállapítását. Álláspontja szerint, ha a felszámoló bármilyen módon eszközli is a felszámolói díj kifizetését, mindenképpen saját gazdálkodó szerve részére teljesít kifizetést. A szerződés folytán a felek kifejezett akarata az volt, hogy a felszámolói díjat értékpapírban fizessék ki a jogosult felszámoló részére. Ez teljes mértékben egyenértékű azzal, ha a visszaváltott Diszkont Kincstárjegy ellenértékét az adós számlájáról saját magának átutalja a felszámoló, vagy azt pénztár útján veszi fel. Vitatta azért is a szerződés semmiségének a megállapítását, mert a szerződésből kitűnik, hogy a felszámoló a jogerősen jóváhagyott közbenső mérleg alapján kifejezetten a felszámolói díjelőleget kívánta kifizetni. Ezt nem is titkolta, sőt fedezeti hiány esetére a visszafizetésről is rendelkezett. A felszámoló a felszámolói díjalapra és annak mértékére vonatkozó adatokat a közbenső mérlegbe beállította, amelyet a bíróság jogerősen jóváhagyott. Így valamennyi adat és érték a hitelezői választmány és a bíróság előtt is ismert volt. Az 1997. augusztus 6-tól hatályba lépő módosított Cstv. egyik lényeges célja, hogy a közbenső mérleg készítésével lehetővé tegye, a felszámoló egy-egy nagyobb értékesítést követően a felszámolói díjat érvényesíthesse. A felszámoló a díjelőleg kifizetését csak a módosítás hatálybalépését követően eszközölte. A Cstv. 50. §-ának (4) bekezdése lehetőséget nyújt a tartalékképzés melletti kifizetésre, így a jogerős közbenső mérleg alapján a kifizetés nem lehet törvénysértő. Azt kell tehát eldönteni, hogy az 1990-ben indult és 1994. december 8-án közzétett eljárásban melyik jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. A bíróság ezt a kérdést maga döntötte el azzal, amikor a közbenső mérleget a Cstv. alapján jóváhagyta és annak 50. §-ának (6) bekezdése alapján ellene a fellebbezési jogot nem engedte meg.
A felszámoló fellebbezésére az APEH hitelező észrevételt tett. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását. Hivatkozott arra, hogy az adótitok szabálya nem köti az adóhatóságot, ha az ellenőrzés alapján megállapított hatáskörébe nem tartozó szabálytalanságok orvoslása érdekében az intézkedésre illetékes szervet megkeresi. Az elsőfokú bíróság a benyújtott közbenső mérleget jóváhagyta, annak alapján kifizetést nem engedélyezett, mivel arra javaslat sem volt. Az adásvételi szerződés tartalmánál fogva az egyik félnél vagyoncsökkenést eredményező nyilatkozat. Jelen esetben ez a vagyoncsökkenés úgy következett be a felszámoló által is elismerten, hogy a jogügylet kifejezetten a felszámoló díjelőleg kifizetését szolgálta, tehát az ellenérték megfizetése a vevő részéről nem is volt szándék. A felszámoló alkalmazta a beszámítást, hiszen egyébként az adásvételi szerződésből származóan fizetési kötelezettsége keletkezett volna az adós irányában. Az adásvételi szerződés megkötésével a felszámoló az adóssal olyan gazdasági kapcsolatba került, amely alapján hitelezőjévé vált, így a többi hitelező érdekét sértve mindenkit megelőzően juthatott a kielégítéshez. Ez jogszabálysértő és etikátlan is. Megjegyezte, hogy a felszámoló a közbenső mérleghez vagyonfelosztási javaslatot nem is készített.
A felszámoló fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt adatok alapján megalapozott végzést hozott az ügyben. A felszámoló a fellebbezésében nem hozott fel olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne az elsőfokú bíróság érdemben helyes végzésének a megváltoztatására.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a jelen ügyben 1997. május 29-én került sor a felszámoló által benyújtott közbenső mérlegnek az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 50. §-ának (6) bekezdése alapján való jóváhagyására, figyelemmel a 82. § (2) bekezdésében foglaltakra. Az elsőfokú bíróság helyesen hívta fel az adott ügyben alkalmazandó jogszabályokat, valamint helytállóan hivatkozott a Bírósági Határozatok 1996. évi 2. számában 117. szám alatt közzétett határozatra, amely tartalmazza a bírósági gyakorlatot a felszámolói díj kifizetése vonatkozásában. Ugyancsak ebben a körben került sor a Bírósági Határozatok 1998. évi 4. számában 194. szám alatt közzétett eseti döntés meghozatalára is. Eszerint a felszámoló a közbenső felszámolási mérlegben csupán arra jogosult a Cstv. 50. §-ának (3) bekezdése értelmében, hogy a felszámolás várható költségeire a közbenső mérleg alapján tartalékot képezzen, nem jogosult azonban előleget felvenni. A felszámolói díjat - melyben a felszámoló költségei is megjelennek - a bíróságnak a felszámolási eljárás végén kell a mód. Cstv. 59. §-ának (1) bekezdése szerinti keretben meghatároznia. A felszámoló tevékenysége vállalkozási jellegű, ebből következik, hogy díja csak a felszámolási eljárás végén válik esedékessé.
Alaptalanul hivatkozott tehát a felszámoló a fellebbezésében az időközben az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított Cstv. rendelkezésére. Az 1997. évi XXVII. törvény 33. §-ának (2) bekezdése nem teszi lehetővé a jelen ügyben a módosított rendelkezések alkalmazását. Az csupán az 1992. január 1. után indult és folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazást teszi lehetővé. Azt is meghatározott feltételek között. A jelen ügy az 1990. évben előterjesztett hitelezői kérelemre indult, így alkalmazásra a jogszabály nem kerülhet.
Nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a jogosulatlanul felvett díjelőleg visszafizetésére kötelezte a felszámolót. Az eredeti állapot helyreállítása egyébként sincs olyan vonatkozásban hatással a felszámoló díjkövetelésére, hogy az értékesített vagyon betétként való lekötésével jelentkező pénzbevétel (kamat, hozadék) nem vehető figyelembe a díj megállapításának alapjául.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését az Ftvr. 4. §-ának (4) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, lényegében helyes indokaira tekintettel, helybenhagyta. (Legf.Bír. Fpk.VIII.33.637/1998. sz.)