adozona.hu
BH 2003.11.469
BH 2003.11.469
Az adós fizetésképtelenségének megállapítására nem kerülhet sor, ha az adós a hitelezők követelését kellő időben vitatta. A fizetésképtelenség elkerüléséhez nem szükséges, hogy a hitelező újabb intézkedései kapcsán az adós minden esetben megerősítse az egyszer már közölt és vissza nem vont álláspontját [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A hitelező az adós felszámolása iránti kérelmét 2000. április 26-án nyújtotta be a bírósághoz. Abban az adós fizetésképtelenségének megállapítását három számlán alapuló 105 792 142 Ft összegű, vállalkozási szerződésből eredő, nem vitatott részben lejárt tartozás miatt kérte. Kérelméhez csatolta okirati bizonyítékait.
Az adós a felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól 2000. május 5-én értesült.
Az elsőfokú bíróság felhívására tett nyilatkozatában az adós vitatta, hogy a kérelemben megjelöl...
BH 2003.11.469 Az adós fizetésképtelenségének megállapítására nem kerülhet sor, ha az adós a hitelezők követelését kellő időben vitatta. A fizetésképtelenség elkerüléséhez nem szükséges, hogy a hitelező újabb intézkedései kapcsán az adós minden esetben megerősítse az egyszer már közölt és vissza nem vont álláspontját [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. a) pont].
A hitelező az adós felszámolása iránti kérelmét 2000. április 26-án nyújtotta be a bírósághoz. Abban az adós fizetésképtelenségének megállapítását három számlán alapuló 105 792 142 Ft összegű, vállalkozási szerződésből eredő, nem vitatott részben lejárt tartozás miatt kérte. Kérelméhez csatolta okirati bizonyítékait.Az adós a felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól 2000. május 5-én értesült.
Az elsőfokú bíróság felhívására tett nyilatkozatában az adós vitatta, hogy a kérelemben megjelölt tartozás vonatkozásában fennállnak a fizetésképtelensége megállapításának feltételei, ezért az eljárás megszüntetését kérte. A következőkre hivatkozott: A hitelezővel kötött vállalkozási szerződése teljes körű elszámolása mindezideig, kifejezett kérése ellenére nem történt meg. A hitelező az adóssal szemben elismert saját tartozásának beszámítását nem hajtotta végre. Az adós a felszámolási eljárás során elismert 44 004 510 Ft összegű tartozását a bíróság által biztosított 30 napos haladék lejárta után, 45 000 000 Ft
átutalásával kiegyenlítette. Hivatkozott továbbá arra, hogy a hitelező ellen, röviddel a felszámolása iránti kérelem benyújtása után, 2000. május 25-én a megyei bíróságon pert indított, amelyben a felszámolás iránti kérelem alapját képező vállalkozási szerződésből eredő, a vitatott vállalkozói díj értékét meghaladó követelését érvényesítette.
Az adós azt is állította, hogy a hitelező kérelmében megjelölt számlák közül kettőt olyan módon is vitatott, hogy azokat a hitelező részére visszaküldte, valamint a kérelem alapját adó három számla közül a kérelem benyújtásakor még csak egy számla volt 60 napon túl lejárt.
Az elsőfokú bíróság a felek nyilatkozatait és a csatolt okiratok adatait mérlegelve a 15. sorszámon meghozott végzésével az eljárást megszüntette és a hitelezőt az állam javára 40 000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a hitelező kérelme csak a B.1213/1999. számú, 17 500 000 Ft-ról szóló számla vonatkozásában volt alapos. Az adós azonban a felszámolási eljárás során 45 000 000 Ft összegű elismert tartozását kiegyenlítette. A D.142/2000. és a D.319/2000. számú számlák vonatkozásában pedig az elsőfokú bíróság megállapította, hogy azokat illetően a kérelem benyújtásakor a fizetésképtelenség jogszabályi feltételei nem álltak fenn. Egyrészt azért, mert a számlák a kérelem benyújtásakor még nem voltak 60 napon túl lejártak, másrészt azért, mert az adós a D.142/2000. számú számlát 2000. május 2-án, - a hitelező felszámolás iránti kérelméről való tudomásszerzése előtt - a hitelező részére visszaküldte. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az adós a D.319/2000. számú számlával érvényesített tartozását is vitatta.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a hitelező kérelmében megjelölt számlákat önállóan nem is lehetett vizsgálni, mert a számlák azonos vállalkozási szerződésből eredtek, az adós pedig a 2000. május 2-i levelében e szerződéses jogviszony teljes körű pénzügyi elszámolását kérte. Ezáltal a felek között a teljes vállalkozási szerződésre vonatkozó "elszámolási jogviszony" (helyesen: jogvita) keletkezett, amely elbírálását a felek az adós által már megindított perben kérhetik.
A végzés ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, az adós fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának elrendelését kérte.
Állította, hogy a kérelmében az adós fizetésképtelenségének megállapítását csak a B.1213/1999. számú, a kérelem benyújtásakor már 120 napon túl lejárt számlatartozásból még kiegyenlítetlen 4 464 078 Ft, valamint a kérelem benyújtásakor már 30 napon túl lejárt, D.142/2000. számú, 97 631 696 Ft-ra vonatkozó számlák alapján kérte. A harmadik, a D.319/2000, számú számlán alapuló, 2000. április 29-én esedékes 3 696 379 Ft kamatkövetelését pedig "csupán jelezte". A kérelem alapos voltát igazolja, - álláspontja szerint - önmagában az is, hogy a felszámolási eljárás során az adós 44 004 510 Ft összegű tartozását elismerte, annak megfizetésére 30 napos haladékot kért és kapott. A bíróság által biztosított haladék azonban 2000. július 15-én eredménytelenül járt le, mert az adós az elismert tartozására 45 000 000 Ft-ot csak 2000. július 17-én utalt át a hitelezőnek. Ilyen adatok mellett - véleménye szerint - az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást jogszabálysértően szüntette meg. Az is megállapítható, hogy a B.1213/1999. számú, 4 464 078 Ft erejéig kiegyenlítetlen számlán alapuló tartozását az adós soha nem vitatta. A D.142/2000. számú számlára vonatkozóan pedig az elsőfokú bíróság - a fellebbezésben foglaltak szerint - tévesen állapította meg, hogy e számlán alapuló tartozását az adós a számla visszaküldésével vitatta. A hitelező ugyanis az adós által 2000. május 2-án hozzá visszaküldött számlát ismét megküldte az adósnak, amely 2000. május 5-től már "megszakítás nélkül az adós birtokában van" - teljesítetlenül. Erre a körülményre tekintettel pedig - véleménye szerint - nem állapítható meg, hogy az adós e számlát "véglegesen" visszaküldte. Ebből - állítása szerint - az is következik, hogy az adós a nála lévő, teljesítetlen számlát "a könyvelésében kötelezettségként szerepelteti, a benne lévő áfát visszaigényli a hatályos számviteli előírások szerint", tehát "a számlában rögzített követelést nem vitatja". A hitelező álláspontja szerint ezt a megállapítást támasztja alá az a körülmény is, hogy az adós a D.142/2000. számú számlán érvényesített tartozásra hivatkozással egyenlítette ki a 45 000 000 Ft vállalkozói díjat a felszámolási eljárás során. Hivatkozott továbbá a hitelező arra, hogy a D.319/2000. számú, 3 696 375 Ft-ról szóló számla is megszakítás nélkül az adós birtokában van 2000. május 8-tól, így már ez a követelés is 60 napon túl lejárt, nem vitatott követelésnek minősül.
Mindezekből - véleménye szerint - az a következtetés vonható le, hogy az adós nem egyenlítette ki a B.1213/1999. számú és a D.319/2000. számú számlákon alapuló, nem vitatott és már mindkét számlát illetően 60 napon túl lejárt tartozását, valamint a D.142/2000. számú - a második megküldését követően már nem vitatott - számlán alapuló teljes tartozását sem, hiszen a felszámolási eljárás során az utóbbi számlára csak 45 000 000 Ft-ot utalt át.
A hitelező a fellebbezésében hivatkozott a Bírósági Határozatok 1996. évfolyamában 552. sorszámon közzétett eseti döntésben foglaltakra, amelynek alkalmazását kérte.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Fenntartotta az elsőfokú eljárás során tett nyilatkozatait és az alábbiakkal egészítette ki:
A D.142/2000. számú számlát hitelező részére többször is visszaküldte, éppúgy, mint a kérelem benyújtásakor még nem is esedékes D.319/2000. számú számlát.
Az adós a beszámítási szándékát 6 375 000 Ft bruttó összegű követelésére vonatkozóan már a felszámolás iránti kérelem benyújtása előtt közölte a hitelezővel. A beszámítást a hitelező nem hajtotta végre, a kompenzációs számlát az adósnak visszaküldte. Ez azonban a beszámítási igény bejelentésének tényén nem változtat. Ezért a hitelező B.1213/1999. számú számlájából még kiegyenlítetlen tartozást az adós által vitatottnak kell tekinteni.
Hivatkozott az adós arra is, hogy a hitelezővel a vállalkozási szerződés teljes körű pénzügyi elszámolása kifejezett kérése ellenére sem történt meg. Ezért az adós fizetési kötelezettségének pontos összege tisztázatlan. Az adós saját számítása szerint a hitelezőt megillető 45 000 000 Ft-ot azért a D.142/2000. számú, - egyébként vitatott - számlára hivatkozással utalta át, mert a kifejtettek szerint a B.1213/1999. számú számla a saját könyvelési adatai szerint beszámítással már korábban kiegyenlítést nyert. Az adós jogi álláspontja szerint azonban az egyes számlákat csak könyvelési szempontból indokolt különválasztani, tekintettel arra, hogy azok "jogilag egy követelést képeznek, s ezekkel áll szemben a több tételből álló, de szintén egységes adósi ellenkövetelés".
Az adós véleménye szerint nem kellett jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a számlák visszaküldése után a hitelező által ismételten megküldött számlákat az adós már nem fordította vissza a hitelezőhöz. E számlákkal kapcsolatos félreérthetetlen álláspontját ugyanis egyszer már kifejezésre juttatta azzal, hogy a számlákat visszaküldte a hitelezőnek.
A másodfokú eljárás során benyújtott kiegészítő észrevételében az adós előadta azt is, hogy a hitelező ellen indított perben kirendelt szakértő az adós követelését 61 467 983 Ft-ra értékelte, amely mindenben az adósnak a vállalkozási szerződés teljes körű elszámolásának szükségességével kapcsolatos álláspontját támasztja alá. Utalt továbbá arra is, hogy vagyoni helyzete stabil, fizetésképtelenségét a hitelező rosszhiszeműen és alaptalanul állította.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg. Ennek ellenkezőjét a fellebbezésében a hitelező sem állította, amikor a végzés megváltoztatását az elsőfokú bíróság részéről tévesen levont jogi következtetésekre hivatkozással kérte.
Az adott felszámolási eljárásra irányadó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló többször - lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított - 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) 27. § (2) bekezdés a) pontja szerint a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha az adós a hitelezői kérelem alapját képező nem vitatott, vagy elismert tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki. A jogszabályban megkívánt, ismertetett feltételeknek együtt kell fennállniuk ahhoz, hogy a bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapítsa és a felszámolását elrendelje. Bármelyik jogszabályi feltétel hiánya a fizetésképtelenség megállapításának akadályát képezi, és az eljárás megszüntetését vonja maga után.
Az ügyben tényként állapítható meg, hogy a hitelező kérelmének benyújtásakor a megjelölt három számla közül még csak egy volt 60 napon túl lejárt. Ezért a másik két számlán érvényesített követelésére a hitelező a kérelmében idő előtt hivatkozott.
Elvileg ugyan bekövetkezhetett volna, hogy a két idő előtti számla is 60 napon túl lejárt, nem vitatott követeléssé váljon a felszámolási eljárás során. Az adott esetben azonban ez nem következett be. A B.1213/1999. számú számlával kapcsolatosan az adós alappal hivatkozott a 2000. február 29-én felvett emlékeztetőben foglalt, beszámításra vonatkozó, a hitelezővel közölt nyilatkozatára, amely a következetes bírósági gyakorlat szerint a hitelezői követelés vitatását jelentette. (Lásd a Bírósági Határozatokban 2001. évben 438. sorszámon közzétett eseti döntést).
Azt is alappal állította az adós, hogy 2000. május 2-án a 95/2000. és a 96/2000. iktatószámú, az iratokhoz csatolt kísérőleveleivel - melyek átvételét a hitelező sem tagadta - visszaküldte a hitelező D.142/2000. és a D.329/2000. számú számláit. Az adósnak ez az intézkedése ugyancsak a hitelezői követelés vitatását jelentette. Ennek megállapítása kapcsán nem kellett jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a hitelező a hozzá visszaküldött számlákat az adós részére ismételten megküldte és ezt az adós már válasz nélkül hagyta. Arra ugyanis a fizetésképtelenség elkerüléséhez már nem volt szükség, hogy az adós a hitelező újabb intézkedései kapcsán minden esetben is megerősítse az egyszer már közölt és vissza nem vont álláspontját.
Az elsőfokú bíróság a végzésében helyesen állapította meg az adós 2000. május 2-i dátumú, a vállalkozási szerződés teljes körű pénzügyi elszámolását szorgalmazó levelére vonatkozóan, hogy azzal az adós a felszámolás iránti kérelemben említett valamennyi számlán alapuló követelését vitássá tette. A teljes körű pénzügyi elszámolás iránti igény bejelentésétől kezdődően ugyanis az ugyanazon vállalkozói szerződésre vonatkozó rész-számlákkal érvényesített követeléseket önállóan megítélni már nem lehetett. Az adós az elszámolás iránti igényét korábban közölte a hitelezővel, mint ahogy a felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól 2000. május 5-én értesült.
Különösen helytálló volt az elsőfokú bíróság megállapítása az adott esetben, amikor a hitelező jelentős értékű, huzamosabb ideig fennálló olyan vállalkozási szerződéses jogviszony rész-számláira alapozta az adós felszámolása iránti kérelmét, amely szerződéssel összefüggésben az adós a hitelező ellen, - az egyes számlákra vonatkozó különböző módokon megtett vitató nyilatkozatait követően - a hitelező által megjelölt tartozását meghaladó összegű követelés iránt pert indított.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételében alappal hivatkozott arra is, hogy a hitelezőnek az adójogszabályokra vonatkozó állításai a felszámolás iránti kérelem elbírálása szempontjából érdektelenek.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a megállapításra, hogy az adós fizetésképtelensége megállapításának feltételei a hitelező kérelmében megjelölt egyik számla vonatkozásában sem következtek be. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a többször módosított Cstv. 6. § (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. §-a és 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság érdemben helytálló végzését helybenhagyta. A határozat indokait annyiban pontosítja, hogy az adós ellen indított felszámolási eljárás megszüntetése kapcsán nem az egyes számlák esedékességének és az adós részteljesítésének kellett ügydöntő jelentőséget tulajdonítani, hanem az adós részéről már az felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól való tudomásszerzés előtt megtett, vitató nyilatkozatoknak. (Lásd a Bírósági Határozatok 1996. évfolyamában 607. és 552. sorszámok alatt közzétett eseti döntésekben foglaltakat) (Legf. Bír. Fpk. VI. 30.157/2001. sz.)
Bírósági jogesetek
ÍH 2009.140 CSTV. 27. § (2) BEK. A) PONTJA SZERINTI FIZETÉSKÉPTELENSÉG - FIZETÉSKÉPTELENSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA - SZÁMLA KÉZBESÍTÉSE Ha a felek megállapodása szerint a teljesítés a számla kézhezvételét követő 5. munkanapon esedékes, akkor a fizetésképtelenségi kérelem nem alapítható ezt megelőző vélelmezett kézbesítésre [Cstv. 24. § (1) bek., 27. § (2) bek. a) pont, (3) és (6) bek.].
ÍH 2010.45 FIZETÉSKÉPTELENSÉG A CSTV. 27. § (2) BEK. A) PONT ALAPJÁN - ESEDÉKESSÉG NAPJÁNAK MEGHATÁROZÁSA Ha a felek által kötött szerződés értelmében a fizetési kötelezettség esedékességének időpontja a számla átvételét követő 5. munkanap, akkor a számla "nem kereste" megjelöléssel történő kézbesítési kísérlete nem alapozhatja meg a lejárt tartozásra vonatkozó fizetési felszólítást, és erre figyelemmel a fizetésképtelenség megállapítását [Cstv. 27. (2) bek. a) pont].
