T/930. számú törvényjavaslat indokolással - a vagyonadóról

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] Magyarország Alaptörvénye alapján mindenki teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően járul hozzá a közös szükségletek költségeinek viseléséhez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár, ezért a jelentős vagyonnal rendelkezőktől elvárható a közös szükségletekhez való fokozottabb hozzájárulás.
[2] A vagyonadó célja erre figyelemmel a kiemelkedő vagyoni helyzetben megtestesülő teherbíró képesség arányos bevonása a közös szükségletek költségeinek viselésébe....

T/930. számú törvényjavaslat indokolással - a vagyonadóról
2026. évi ... törvény a vagyonadóról
[1] Magyarország Alaptörvénye alapján mindenki teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően járul hozzá a közös szükségletek költségeinek viseléséhez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár, ezért a jelentős vagyonnal rendelkezőktől elvárható a közös szükségletekhez való fokozottabb hozzájárulás.
[2] A vagyonadó célja erre figyelemmel a kiemelkedő vagyoni helyzetben megtestesülő teherbíró képesség arányos bevonása a közös szükségletek költségeinek viselésébe. Bevezetésével a közterhek rendszerében a jövedelmi és fogyasztási viszonyok mellett kellő hangsúlyt kap a teherviselés harmadik pilléreként az adózók vagyoni helyzete.
[3] Figyelemmel arra, hogy a jogrendszer sajátosságai alapján az elkülönült vagyon önálló jogalanyisággal rendelkezhet, indokolt az így elkülönített vagyontömegek közteherviselésbe való bevonása is.
[4] Az Országgyűlés mindezekre figyelemmel, az adórendszer kiegyensúlyozottabbá tétele, valamint a közös szükségletek fedezéséhez való méltányos hozzájárulás biztosítása érdekében a következő törvényt alkotja:
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet
Alapelvek
1. § [Az adóköteles vagyon teljességének elve]
Az e törvényben foglalt kivételekkel az adóalany vagyonába tartozó minden vagyonelemet figyelembe kell venni az adókötelezettség megállapítása során.
2. § [A valósághű vagyonfeltárás elve]
Az adóalany köteles az adókötelezettség megállapításához szükséges adatokat, tényeket és körülményeket hiánytalanul és a valóságnak megfelelően feltárni.
3. § [A kétszeres figyelembevétel tilalma]
Ha e törvény rendelkezései alapján az adóalany ugyanazt a vagyonelemet vagy ugyanazt az értéket többször lenne köteles figyelembe venni az adóalap megállapítása során, e kötelezettség csak egyszer terheli. Ha e törvény rendelkezései alapján az adóalany ugyanazon a ténybeli alapon többféle jogcímen csökkenthetné az adóalapját, e lehetőség csak egy jogcím alapján illeti meg.
4. § [Az adóelkerülés tilalmának elve]
(1) A vagyonadó-kötelezettség tekintetében a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. A törvény céljával ellentétes minden olyan értékmeghatározás, jogügylet vagy más magatartás, amely a törvény értékelési vagy adóalap-megállapítási szabályainak megkerülésére irányul.
(2) Az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti rendeltetésszerű joggyakorlást a vagyonadó bevezetésének a köztudomásúvá válásától kezdődő időszakra vizsgálja.
(3) Rendeltetésszerű joggyakorlásnak minősül a szerződés vagy más jogügylet, ha az adóalany igazolja, hogy a döntést valós gazdasági, vagy az adókötelezettségtől független méltányolható körülmények indokolták.
II. Fejezet
Értelmező rendelkezések
5. § [Értelmező rendelkezések]
E törvény alkalmazásában:
1. adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet: a magyar vagy külföldi jog alapján létrejött olyan szervezet, személyi egyesülés vagy elkülönült tulajdon- vagy jogközösség, amelynek működésére irányadó jog alapján a rendelkezésére álló vagyon vagy annak hozama nem a szervezet, hanem közvetlenül a tag vagy más résztvevő vagyonának, illetve bevételének minősül, ideértve különösen a polgári jogi társaságot és az ezen feltételeknek megfelelő partnership-et, de ide nem értve a vagyonkezelési adóalanyt;
2. befektetési nemesfém: az aranyból, ezüstből, platinából vagy palládiumból készült, jellemzően rúd, tömb, lemez, lapka, érme formájú ingó dolog, amelynek finomsága és nemesfémtartalma megállapítható, és amelynek piaci értéke a benne foglalt nemesfém piaci értékéhez igazodik;
3. belföldi illetőségű magánszemély: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 3. § 2. pontja szerinti belföldi illetőségű magánszemély, továbbá az a magyar állampolgár, aki egyidejűleg más állam állampolgárságával is rendelkezik, akkor is, ha belföldön nem rendelkezik a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerinti lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel; azzal, hogy nem minősül belföldi illetőségű magánszemélynek
a) a magyar állampolgársággal nem rendelkező magánszemély, akit Magyarországon a magyar jogszabályok alapján nyilvántartásba nem vett külföldi munkáltató kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztat, a magyarországi munkavégzés megkezdésének napjától számított 5 évig,
b) az a magyar állampolgár, aki - függetlenül attól, hogy egyidejűleg más állam állampolgárságával is rendelkezik-e - a tárgyév utolsó napján legalább 10 éve életvitelszerűen külföldön él,
c) a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény 85. §-a hatálya alá tartozó, huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy, feltéve, hogy a tárgyévben - a ki- és beutazás napját is egész napnak tekintve - kevesebb mint 183 napot tartózkodik Magyarország területén;
4. belföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany: az a vagyonkezelési adóalany, amely magyar jog alapján jött létre, továbbá az a nem magyar jog alapján létrejött vagyonkezelési adóalany, amelynek tényleges irányítási helye Magyarországon van;
5. belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság: az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés o) pontja szerinti, külföldi jog alapján bejegyzett, belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság;
6. cégértékelési szolgáltatás: gazdasági társaságok, társasági részesedések, vagy egyéb vagyonelemek piaci értékének, illetve befektetési értékének a meghatározására irányuló üzleti tevékenység, ideértve a kapcsolódó pénzügyi, iparági és stratégiai elemzést, valamint a tranzakciós vagy döntéstámogató tanácsadást is;
7. egyéni vállalkozó: az Szja tv. 3. § 17. pontja szerinti egyéni vállalkozó;
8. ékszer: személyi díszítésre szolgáló kis tárgy, ideértve különösen a gyűrűt, karkötőt, nyakláncot, melltűt, fülbevalót, függeléket, medaliont, nyakkendőtűt;
9. értéknövelő beruházás: az ingatlan szokásos piaci értékét növelő, bizonylattal igazolt ráfordítás, ideértve különösen az ingatlan bővítésére, átalakítására, korszerűsítésére vagy rendeltetésének megváltoztatására fordított igazolt kiadást; nem minősül értéknövelő beruházásnak az ingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges szokásos karbantartás és javítás költsége;
10. földhasználat: a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti földhasználati jogosultság és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti földhasználati jog;
11. független személyek: az Szja tv. 3. § 69. pontja szerinti független feleknek minősülő személyek;
12. gazdasági társaság: a Ptk. szerinti gazdasági társaság, valamint a külföldi jog alapján létrejött, a Ptk. szerinti gazdasági társaságnak megfeleltethető jogi személy;
13. gépjármű: szállító vagy vontató eszköz, amelyet beépített erőgép hajt;
14. gyűjtemény: gyűjtői tevékenység eredményeként létrejött, jellegük, ritkaságuk, származásuk, rendeltetésük vagy más közös gyűjtési szempont alapján egységet alkotó ingó dolgok összessége, amelynek egységességében megnyilvánuló értéke meghaladja egyes darabjainak együttes értékét;
15. halasztott adókötelezettség: a rejtett tartalékok tényleges realizálásakor a következő üzleti években várhatóan felmerülő nyereségadó összege; vagy amennyiben a várható nyereségadó összege megalapozottan nem becsülhető, a rejtett tartalékok 15 százaléka;
16. holdingvállalkozás: olyan gazdasági társaság, amelynek elsődleges célja nem saját termékek előállítása vagy közvetlen szolgáltatások nyújtása, hanem más gazdasági társaságokban társasági részesedések birtoklása és az azokon keresztül történő irányítás, és amelynek az utolsó lezárt üzleti évi egyedi beszámolója mérlegében a társasági részesedések, értékpapírok, egyéb más befektetett pénzügyi eszközök, pénzeszközök, saját célra használt ingatlanok és a tulajdonolt gazdasági társaságokkal szemben fennálló követelések értéke az összes eszköz értékének legalább a 90 százalékát képviseli;
17. ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog, ide nem értve a lábon álló termést és terményt;
18. ingó dolog: az ingatlannak nem minősülő dolog, ideértve a lábon álló termést és terményt is, kivéve a pénzeszközt, az értékpapírt és a befektetési nemesfémet;
19. jármű: vízi jármű, légi jármű, gépjármű és minden más, a közúti közlekedés szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti jármű;
20. jelentős felújítás: az ingatlanon végzett olyan felújítás, melynek költsége eléri ügyleti értékének 20 százalékát;
21. kiemelt értékű ingatlan: az az ingatlan, amelynek a 19. § vagy 20. § alapján meghatározható számított értéke, illetve a 23. § szerint megállapított forgalmi értéke az 500 millió forintot eléri;
22. kriptoeszköz: az Szja tv. 3. § 102. pontja szerinti kriptoeszköz;
23. külföldi illetőségű magánszemély: a belföldi illetőségű magánszemélynek nem minősülő magánszemély;
24. külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany: a belföldi illetőségű vagyonkezelési adóalanynak nem minősülő vagyonkezelési adóalany;
25. lakás: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel, ideérve az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építményt is, amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot (elkészült és ráépített tetőszerkezet) eléri, továbbá az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lévő lakóház a hozzá tartozó kivett területtel együtt; nem minősül lakásnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség, még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (például garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.);
26. légi jármű: a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény szerinti légi jármű;
27. magánalapítvány: az alapító, a csatlakozó vagy az alapító, csatlakozó hozzátartozója, mint kedvezményezett érdekében a Ptk. rendelkezései szerint létrehozott alapítvány, továbbá a nem közhasznú vagyonkezelő alapítvány, függetlenül az alapító, a csatlakozó és a kedvezményezett személyétől;
28. mezőgazdasági ingatlan: a termőföld, valamint az ingatlan-nyilvántartásban major, mocsár, zártkert, tanya és egyéb mezőgazdasági ingatlan elnevezéssel nyilvántartott ingatlan;
29. mezőgazdasági őstermelő: az Szja tv. 3. § 18. pontja szerinti mezőgazdasági őstermelő;
30. műtárgy: az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 8. számú melléklete szerinti műalkotás, gyűjteménydarab és régiség;
31. országos tömeges ingatlanértékelési modell: az állami adó- és vámhatóság által működtetett, a lakások, az üdülők, a telkek, illetve a felépítménnyel nem rendelkező mezőgazdasági ingatlanok statisztikai alapú tömeges értékelésére és számított értékének meghatározására szolgáló modell;
32. rejtett tartalék: a gazdasági társaság utolsó lezárt üzleti évi beszámolója mérlegében befektetett eszközként kimutatott ingatlanok, társasági részesedések és értékpapírok piaci értéke és könyv szerinti értéke közötti pozitív különbözetnek az ezen eszközökhöz kapcsolódó halasztott adókötelezettséggel csökkentett összege, azzal, hogy rejtett tartalék összege nulla, ha a könyv szerinti érték azonos a piaci értékkel és a rejtett tartalék negatív nem lehet;
33. szabályozott piac: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény és a tőkepiacról szóló törvény szerinti szabályozott piac, továbbá az Európai Unió vagy annak illetékes felügyeleti hatósága által azzal egyenértékűnek elismert, harmadik országbeli szabályozott tőzsde és kereskedési helyszín;
34. szokásos piaci érték: az Szja tv. 3. § 9. pontja szerinti szokásos piaci érték, a tőzsdén nem forgalmazott részvény, a vagyoni betét, az üzletrész és más hasonló, tagsági jogot megtestesítő vagyoni részesedés saját tőke alapján történő értékelésére vonatkozó rendelkezés kivételével;
35. tárgyév: a naptári év, azzal, hogy
a) azon magánszemély esetén, akinek belföldi illetősége a naptári évben megszűnik -feltéve, hogy a naptári év végéig ismételten belföldi illetősége nem keletkezik - a tárgyév a január 1-jétől belföldi illetőség megszűnését megelőző napig terjedő időszak,
b) azon vagyonkezelési adóalany esetén, amelynek belföldi illetősége a naptári évben megszűnik - feltéve, hogy a naptári év végéig ismételten belföldi illetősége nem keletkezik - a tárgyév a január 1-jétől a belföldi illetőség megszűnését megelőző napig terjedő időszak,
c) azon vagyonkezelési adóalany esetében, amely a naptári évben megszűnik, vagy amelynek vagyonkezelési adóalanyi minősége az azt megalapozó szervezet, jogviszony vagy elkülönített vagyontömeg megszűnése, illetve az elkülönített vagyon teljes kiadása miatt a naptári évben megszűnik, a tárgyév a január 1-jétől a megszűnést megelőző napig terjedő időszak.
36. társasági részesedés: a gazdasági társaságban lévő, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) szerinti tulajdoni részesedést jelentő befektetés, valamint az annak megfelelő, vagyoni és egyéb tulajdonosi jogokat biztosító befektetés, kivéve a kollektív befektetési értékpapírt;
37. telek: a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti épülettel be nem épített földterület, ide nem értve a mezőgazdasági ingatlant;
38. tényleges irányítási hely: az az állam, amelyben a vagyonkezelési adóalany működésének egészére vonatkozó meghatározó stratégiai, irányítási és gazdasági döntéseket ténylegesen meghozzák; ennek meghatározása során valamennyi releváns tényt és körülményt figyelembe kell venni, így különösen azt, hogy hol hozzák meg a vagyon befektetésére, kezelésére, hasznosítására, felhasználására és kiadására vonatkozó meghatározó döntéseket, valamint, hogy hol (mely államban) fejti ki a tevékenységét az e döntések meghozatalára ténylegesen jogosult személy vagy személyek. Figyelembe kell venni azt is, ha a belföldi illetőségű vagyonrendelő, alapító vagy más személy a vagyon kezelésére, befektetésére, hasznosítására, felhasználására vagy kiadására vonatkozó meghatározó döntésekre tényleges befolyást gyakorol; nem tekinthető a tényleges irányítás helyének önmagában az a hely, ahol a más helyen ténylegesen meghozott döntést formálisan jóváhagyják, dokumentálják vagy végrehajtják; ha a vagyonkezelési adóalany bármely vagyonrendelője vagy alapítója belföldi illetőségű magánszemély, ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy a vagyonkezelési adóalany tényleges irányítási helye Magyarországon van; a vélelmet bármely kedvezményezett belföldi illetősége is megalapozza, ha e kedvezményezett a vagyon kezelésére, befektetésére, hasznosítására, felhasználására vagy kiadására vonatkozó meghatározó döntésekre tényleges befolyást gyakorol; a vélelem megdöntéséhez bizonyítani kell, hogy a vagyonkezelési adóalany működésének egészére vonatkozó meghatározó stratégiai, irányítási és gazdasági döntéseket ténylegesen Magyarországon kívül hozzák meg;
39. termőföld: az a földrészlet, amelyet az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván, továbbá az olyan művelés alól kivett területként nyilvántartott földrészlet, amelyre az ingatlan-nyilvántartásban Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület jogi jelleg van feljegyezve és a felsorolt valamelyik célra hasznosítják, ide nem értve a földrészleten bármilyen célra létesített épületet;
40. utolsó lezárt üzleti évi beszámoló: az adóbevallás elkészítésekor rendelkezésre álló legutolsó üzleti évi beszámoló;
41. üdülő: az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként, üdülőépületként, hétvégi házként, apartmanként, nyaralóként, csónakházként feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró építmény;
42. üzleti évi beszámoló: a számviteli törvény szerinti egyedi beszámoló, illetve összevont (konszolidált) éves beszámoló, továbbá bármely elismert és alkalmazható pénzügyi beszámolási keretrendszer (számviteli standard) szerint elkészített és elfogadott éves, illetve összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatás;
43. vagyonelem: az adóalany tulajdonában álló vagy az adóalanyt bármely jogcímen megillető, pénzben kifejezhető értékkel rendelkező valamennyi dolog, jog, követelés, jogosultság és egyéb vagyoni vagy gazdasági érték, ideértve különösen az ingó dolgot, az ingatlant, a pénzeszközt, befektetési nemesfémet és drágakövet, a társasági részesedést, a személyegyesítő társaságban vagy más, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben fennálló tagsági vagy részesedési jogot, az értékpapírt, a pénzügyi eszközt, a kriptoeszközt, a biztosítási szerződés alapján fennálló jogot, valamint az opciós és más szerződéses jogosultságot, függetlenül annak megszerzési vagy keletkezési jogcímétől, elnevezésétől, megjelenési formájától, nyilvántartásba vételétől, átruházhatóságától és realizálásától; vagyonkezelési adóalany esetében a kezelt vagyonhoz, a magánalapítvány vagyonához, illetve a külföldi vagyonkezelési adóalany elkülönített vagyonához tartozó valamennyi ilyen dolog, jog, követelés, jogosultság és egyéb vagyoni vagy gazdasági érték;
44. vagyonelem számított értéke: a vagyonelemnek az e törvényben foglaltak szerint a vagyonadó alapjának meghatározásakor figyelembe veendő értéke;
45. vagyonkezelési adóalany: az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 7. § 30. pontja szerinti bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján kezelt vagyon, a magánalapítvány, továbbá a nem magyar jog alapján létrejött olyan szervezet, jogviszony vagy elkülönített vagyontömeg, amely - jogi személyiség fennállásától függetlenül - célja, működése, a vagyon feletti tulajdonosi és rendelkezési jogok elkülönülése, valamint a vagyonrendelő vagy az alapító, a vagyon kezelésére jogosult személy és a kedvezményezett jogállása alapján a bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján kezelt vagyonnal vagy a magánalapítvánnyal azonos vagy ahhoz hasonló rendeltetést tölt be;
46. vízi jármű: a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény szerinti vízi jármű.
III. Fejezet
Az adó alanya és az adókötelezettség
6. § [Az adó alanya]
Az adó alanya
a) a belföldi illetőségű magánszemély,
b) a külföldi illetőségű magánszemély,
c) a belföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany, valamint
d) a külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany.
7. § [Az adókötelezettség]
(1) A belföldi illetőségű magánszemély és a belföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany adókötelezettsége valamennyi belföldi és külföldi vagyonelemére kiterjed (a továbbiakban a belföldi illetőségű adóalanyok esetében: vagyon).
(2) A külföldi illetőségű magánszemély és a külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany adókötelezettsége kizárólag
a) a belföldön fekvő ingatlanára,
b) a belföldön fekvő ingatlanon fennálló vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogára,
c) a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaságban fennálló társasági részesedésére, valamint
d) a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező gazdasági társaságban fennálló társasági részesedésre
terjed ki (a továbbiakban a külföldi illetőségű adóalanyok esetében: vagyon).
IV. Fejezet
Az adókötelezettségre vonatkozó általános szabályok
8. § [Az adókötelezettség keletkezése]
(1) Az adóalanyt az e törvény szerint vagyona után évente egyszer adókötelezettség terheli.
(2) Az adókötelezettség a tárgyév utolsó napján, az adóalany e napon fennálló vagyona tekintetében keletkezik.
9. § [Az adó alapja]
(1) A belföldi illetőségű magánszemély és belföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany esetén az adó alapja az adóalany vagyonába tartozó adóköteles vagyonelemeknek a tárgyév utolsó napjára megállapított számított értéke együttes összegéből az adóalanyt ugyanezen a napon terhelő, jogszabályon, jogerős bírósági vagy végleges hatósági határozaton alapuló, vagy közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy a kiállítás helye szerinti jog alapján ezeknek megfelelő bizonyító erejű külföldi okiratba foglalt hitel- vagy kölcsönszerződésen alapuló, ténylegesen fennálló és igazolt tartozások összegével csökkentett összegnek az egymilliárd forintot meghaladó része.
(2) A külföldi illetőségű magánszemély és a külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany esetében az adó alapja az adóalany vagyonába tartozó adóköteles vagyonelemeknek a tárgyév utolsó napjára megállapított számított értéke együttes összegéből az adóalanyt ugyanezen a napon terhelő és az adóköteles vagyonelemnek megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül kapcsolódó, jogszabályon, jogerős bírósági, végleges hatósági határozaton alapuló, vagy közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy a kiállítás helye szerinti jog alapján ezeknek megfelelő bizonyító erejű külföldi okiratba foglalt hitel- vagy kölcsönszerződésen alapuló, ténylegesen fennálló és igazolt tartozással csökkentett összegnek az egymilliárd forintot meghaladó része.
(3) Az adóalap megállapítása során nem kell figyelembe venni a magánszemély személyes használatát szolgáló, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatához szokásosan szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat az alábbiak kivételével:
a) a 3 millió forint egyedi értéket meghaladó
aa) műtárgy,
ab) gyűjtemény,
ac) ékszer,
b) a 10 millió forint egyedi értéket meghaladó jármű.
(4) Az adóalap megállapítása során - a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően - figyelembe kell venni azon ingó dolog teljes értékét, amelyet a magánszemély részben vagy egészben egyéni vállalkozói, mezőgazdasági őstermelői vagy adószám birtokában folytatott más önálló tevékenysége folytatásához használ, amely e tevékenységéhez kapcsolódik, vagy amely után az adóalany költséget számol el.
(5) A Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezetében fennálló tagi részesedést az adóalap megállapításakor kizárólag akkor kell figyelembe venni, ha az a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény szerinti különleges munkavállalói résztulajdonosi program szervezetében fennálló tagi részesedés.
10. § [Közös tulajdonban lévő vagyonelemek kezelése]
(1) Az adóalap meghatározásakor a közös tulajdonban álló vagyonelemeket a tulajdoni hányad arányában kell az adóalany vagyona részének tekinteni; e rendelkezés megfelelően irányadó a több személyt közösen megillető jogra és más vagyonelemre is.
(2) Házastársi közös vagyonba tartozó vagyonelemeknek a házastársak adóalapjában történő figyelembevétele során
a) a házassági vagyonjogi szerződésben, valamint a házastársak egymás között kötött szerződéseiben foglaltak az irányadók,
b) házassági vagyonjogi szerződés hiányában vagy az abban nem szereplő vagyonelemek tekintetében a házastársak választásától függ, hogy a közhiteles vagy hatósági nyilvántartásban, illetve jogszabály alapján vagy pénzügyi, befektetési vagy más szolgáltatás keretében vezetett számlán vagy nyilvántartásban valamelyik házastárs személyéhez rendelten nyilvántartott vagyonelemet kizárólag e házastárs adóalapjában vagy a házastársak adóalapjában egyenlő arányban veszik figyelembe,
c) az a) és b) pontban nem említett vagyonelemek esetén a vagyonelem számított értékét a házastársak adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni.
(3) A (2) bekezdés b) pont szerinti választás az érintett vagyonelem tekintetében akkor érvényes, ha a házastársak a 29. § (1) bekezdése szerinti határidőig az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített űrlapon azonos tartalmú nyilatkozatot tesznek. A választás az adott tárgyévre szól, és mindkét házastársat köti; annak utólagos módosítása is csak a házastársak azonos tartalmú nyilatkozata alapján érvényes. Az adóbevallást a választásnak megfelelően kell benyújtani. Ha a házastársak határidőben nem tesznek azonos tartalmú nyilatkozatot, a (2) bekezdés b) pont szerinti vagyonelem számított értékét a házastársak adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni.
(4) A szülői felügyeleti jog alatt álló kiskorú gyermek vagyonát az örökölt, a saját keresményként szerzett és az ezek helyébe lépő vagyonelemek, valamint e vagyonelemek megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül kapcsolódó, jogszabályon, jogerős bírósági, végleges hatósági határozaton alapuló, vagy közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy a kiállítás helye szerinti jog alapján ezeknek megfelelő bizonyító erejű külföldi okiratba foglalt hitel- vagy kölcsönszerződésen alapuló, ténylegesen fennálló és igazolt tartozás kivételével a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő adóalapjában kell figyelembe venni. Ha a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, e vagyont a szülők adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni.
(5) A szülői felügyeleti jog alatt álló kiskorú gyermek által örökölt, a kiskorú saját keresményeként szerzett és az ezek helyébe lépő vagyonelemeket valamint az e vagyonelemek megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül kapcsolódó, jogszabályon, jogerős bírósági, végleges hatósági határozaton alapuló, vagy közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy a kiállítás helye szerinti jog alapján ezeknek megfelelő bizonyító erejű külföldi okiratba foglalt hitel- vagy kölcsönszerződésen alapuló, ténylegesen fennálló és igazolt tartozásokat a kiskorú gyermek adóalapjában kell figyelembe venni.
(6) Az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet rendelkezésére álló vagyont a tagjánál vagy más résztvevőjénél kell figyelembe venni. Több tag vagy más résztvevő esetén a vagyont a szervezet működésére irányadó jog rendelkezései szerint kell a tagok, más résztvevők között felosztani. Ha a felosztás aránya ezek alapján nem állapítható meg, a vagyont a tagok, más résztvevők között egyenlő arányban kell felosztani.
(7) Az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezetet terhelő tartozásnak a (6) bekezdés szerint a tagra vagy más résztvevőre jutó részét az adóalap megállapítása során a tagot, más résztvevőt terhelő tartozásként kell figyelembe venni, feltéve, hogy a tartozás egyébként megfelel az e törvény szerinti levonhatósági feltételeknek.
11. § [Nemzetközi szerződések hatálya alá eső vagyonelemek kezelése]
(1) A nemzetközi szerződés rendelkezését kell alkalmazni, ha törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés e törvénytől eltérő rendelkezést tartalmaz, feltéve, hogy az alkalmazandó nemzetközi szerződés tartalmaz a vagyonadóra vonatkozó szabályozást.
(2) Ha a Magyarország által kötött, az e törvény szerinti adóra kiterjedő nemzetközi szerződés alapján valamely külföldi vagyonelem a másik államban adóztatható, de a nemzetközi szerződés lehetővé teszi e vagyonelem figyelembevételét az adóalany többi vagyoneleme után fizetendő adó megállapításánál, e vagyonelemeket az adóalap és az adó meghatározása során figyelembe kell venni.
(3) Ha a nemzetközi szerződés a (2) bekezdés szerinti külföldi vagyonelem figyelembevételét az adóalany többi vagyona után fizetendő adó megállapításánál nem teszi lehetővé, e vagyonelem számított értékét az adóalap és az adó meghatározása során nem lehet figyelembe venni.
12. § [Az adó mértéke és a fizetendő adó megállapítása]
(1) Az adó mértéke az adóalap 100 milliárd forintot meg nem haladó része után 1 százalék, az adóalap 100 milliárd forintot meghaladó része után 1,5 százalék.
(2) Az adóalany a fizetendő adót csökkenti
a) az adóalap megállapításhoz az e törvény szerint kötelezően igénybe vett független szakértői, értékelői vagy cégértékelési szolgáltatás tárgyévben vagy az adóbevallás benyújtásáig ténylegesen megfizetett, számlával igazolt díjának - ideértve az adóalany által viselt általános forgalmi adót is - 50 százalékával, de legfeljebb 2 millió forinttal;
b) az adóalap megállapítása során figyelembe vett vagyoneleme után
ba) a tárgyév utolsó napját magában foglaló adóévben esedékes és megfizetett helyi adókról szóló törvény szerinti helyi adó,
bb) a tárgyév utolsó napját magában foglaló adóévben esedékes és megfizetett gépjárműadó,
bc) külföldi állam joga alapján megállapított, a ba) és bb) alpont szerinti adókkal azonos vagy azokhoz hasonló, a tárgyév utolsó napját magában foglaló adóévben esedékes és megfizetett adó
összegével, azzal, hogy nem vehető figyelembe levonható adóként az az összeg, amely az adóalany részére visszajár;
c) a 11. § (2) szerinti esetben a másik államban vagy államokban lévő összes vagyoneleme számított értékének az e vagyonelemnek megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül kapcsolódó, jogszabályon, jogerős bírósági, végleges hatósági határozaton alapuló, vagy közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy a kiállítás helye szerinti jog alapján ezeknek megfelelő bizonyító erejű külföldi okiratba foglalt hitel- vagy kölcsönszerződésen alapuló, ténylegesen fennálló és igazolt tartozással csökkentett összegnek az egymilliárd forintot meghaladó része után az (1) bekezdés és az e bekezdés bc) alpontjának alkalmazásával megállapított adónak megfelelő összeggel.
MÁSODIK RÉSZ
A VAGYONELEMEK ÉRTÉKELÉSE
V. Fejezet
Az értékelés szabályai
13. § [Az értékelés általános szabályai]
A vagyonelemek számított értékét az e törvényben meghatározott értékelési szabályok szerint kell megállapítani. Ha e törvény valamely vagyonelem számított értékének meghatározásáról nem rendelkezik, a vagyonelem számított értéke a tárgyév utolsó napján érvényes szokásos piaci érték.
14. § [Külföldi pénznemben kifejezett összegek átszámítása]
(1) E törvény alkalmazása során a külföldi pénznemben kifejezett összeget (értéket) a Magyar Nemzeti Bank által a tárgyév utolsó napjára közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani.
(2) Ha a Magyar Nemzeti Bank a tárgyév utolsó napjára nem tesz közzé hivatalos devizaárfolyamot, a tárgyév utolsó napját megelőző legutolsó napra közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.
(3) Olyan külföldi pénznem esetében, amely nem szerepel a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, euróban megadott árfolyam alapulvételével kell forintra átszámítani.
(4) Ha a Magyar Nemzeti Bank ugyanarra a napra több hivatalos devizaárfolyamot tesz közzé, az időben utoljára közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.
15. § [A társasági részesedések számított értéke]
(1) Szabályozott piacon jegyzett társasági részesedés számított értéke a részesedés tárgyév utolsó kereskedési napján kialakult záróárfolyammal számított értéke, vagy ha a záróárfolyam több mint 10 százalékkal eltér a tárgyév utolsó 180 napjának forgalommal súlyozott átlagárfolyamától, akkor a tárgyév utolsó 180 napjának átlagárfolyamával számított értéke.
(2) Szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskedett társasági részesedés számított értéke a részesedés tárgyév utolsó kereskedési napján kialakult záróárfolyammal számított értéke, vagy ha a záróárfolyam több mint 10 százalékkal eltér a tárgyév utolsó 180 napjának forgalommal súlyozott átlagárfolyamától, akkor a tárgyév utolsó 180 napjának átlagárfolyamával számított értéke.
(3) Szabályozott piacon nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett társasági részesedések adózás alapjául szolgáló számított értéke az 1. mellékletben foglaltak szerint meghatározott érték.
(4) Amennyiben a (3) bekezdés szerinti társasági részesedés vagyoni értékének meghatározásához
a) részben vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre lezárt üzleti évi beszámolóadatok, vagy
b) rendelkezésre állnak ugyan a beszámolóadatok, de a részesedést kibocsátó gazdasági társaság működési körülményeiben bekövetkezett jelentős változások miatt vagy az érintett társasági részesedéshez kapcsolódó külön szerződéses jogok és kötelezettségek miatt - így különösen, de nem kizárólag forgalomképtelen részesedés, eltérő jogokat biztosító részesedés, részvényesi megállapodás, opciós szerződés esetén - az 1. mellékletben foglaltak nem alkalmasak a részesedés vagyoni értékének a meghatározására,
a társasági részesedés számított értékének megállapítása során cégértékelési szolgáltatást nyújtó független személy által megállapított cégérték vehető figyelembe.
(5) A (4) bekezdés szerinti cégértéket olyan, az értékelt társasági részesedés tulajdonosától és a részesedést kibocsátó gazdasági társaságtól, azok közvetlen és közvetett tulajdonosaitól jogilag és gazdaságilag független cégértékelési szolgáltatást nyújtó személy állapíthatja meg, amelynek üzletszerűen végzett cégértékelési szolgáltatásból származó bevétele a megelőző három évben, évenként külön-külön meghaladta
a) a 250 millió forintot, vagy
b) az összes bevételének 25 százalékát, de legalább az 50 millió forintot.
(6) A (4) bekezdés szerinti cégértékelés során
a) jövedelemalapú,
b) piaci adatok elemzésén alapuló összehasonlító és
c) vagyon- és eszközalapú
értékelési módszer alkalmazható.
(7) A (4) bekezdés szerinti társasági részesedés számított értékét legalább két módszer alkalmazásával kell meghatározni úgy, hogy a cégértékelésnek tartalmaznia kell az alkalmazott értékelési módszerek leírását, az azok alkalmazásával meghatározott cégértékeket, az alkalmazott két módszer által megállapított cégértékek alapján meghatározott cégértéket, az értékelési módszerek eredményeinek figyelembevételi súlyát és annak indokait, a felhasznált adatok és azok forrásának megjelölését, valamint a lényeges feltételezéseket és értékmódosító tényezőket.
(8) A külföldi székhelyű gazdasági társaságban fennálló (3) bekezdés szerinti társasági részesedés számított értékének meghatározása során a (4)-(7) bekezdésben foglaltaknak megfelelő cégértékelés szerint megállapított értéket kell figyelembe venni, amennyiben a rejtett tartalékok megállapításához szükséges adatok a 34. § (3) bekezdése szerint nem állnak rendelkezésre.
(9) Abban az esetben, ha a gazdasági társaság utolsó lezárt üzleti évi beszámolója szerinti saját tőke nem haladta meg a 100 millió forintot, a társasági részesedés vagyoni értéke az adózó választása alapján az 1. mellékletben foglaltak helyett az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke tulajdoni részesedéssel arányos összegében is meghatározható.
(10) Ha a (3) bekezdés szerinti társasági részesedés vagyoni értéke sem az 1. mellékletben foglaltak szerint, sem a (4)-(7) bekezdésben foglaltaknak megfelelő cégértékelés szerint nem állapítható meg, mert a szükséges információk az adózónak fel nem róható okból nem állnak rendelkezésre, akkor a társasági részesedés vagyoni értékét a bekerülési (szerzési) érték alapján kell megállapítani.
16. § [Az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági őstermelői és az adószám birtokában folytatott más önálló tevékenységhez kapcsolódó vagyon értékelése]
(1) A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységéhez kapcsolódó vagyon számított értékét a 15. § (3) bekezdés és az 1. melléklet megfelelő alkalmazásával kell meghatározni azzal, hogy
a) saját tőkeként a nettó vállalkozási vagyont, ha a nettó vállalkozási vagyon összege meghaladja az 500 millió forintot, akkor annak az 1. melléklet szerint meghatározott rejtett tartalék összegével növelt értékét,
b) adózott eredményként az Szja tv. szerint megállapított adózás utáni vállalkozói jövedelmet,
c) tulajdoni hányadként száz százalékot
kell figyelembe venni.
(2) E § alkalmazásában nettó vállalkozási vagyon az egyéni vállalkozó tulajdonában álló vagy őt megillető, az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásához használt vagy e tevékenységhez kapcsolódó vagyonelemeknek az Szja tv. szerinti alap- és részletező nyilvántartások, a tárgyév utolsó napjára vonatkozó leltár, valamint az ezeket alátámasztó bizonylatok alapján meghatározott együttes értéke, csökkentve az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó, a tárgyév utolsó napján ténylegesen fennálló és megfelelően igazolt tartozások összegével.
(3) Az (1) bekezdés szerinti értékelés során figyelembe vett vagyonelem és tartozás az adóalap megállapításakor más jogcímen nem vehető figyelembe.
(4) A vállalkozói jövedelem szerinti adózást nem alkalmazó egyéni vállalkozó, valamint a mezőgazdasági őstermelő, továbbá az adószám birtokában más önálló tevékenységet folytató magánszemély vagyonelemeinek számított értékét vagyonelemenként, e törvénynek az adott vagyonelemre irányadó rendelkezései szerint kell meghatározni. Az egyéni vállalkozói, mezőgazdasági őstermelői vagy adószám birtokában folytatott más önálló tevékenységből származó jövedelem alapján külön hozamérték nem állapítható meg.
17. § [A gazdasági társaságnak nem minősülő szervezetben fennálló vagyoni jogosultság értékelése]
(1) A gazdasági társaságnak nem minősülő szervezetben, így különösen az egyéni cégben, az ügyvédi irodában, a közjegyzői irodában, a végrehajtói irodában, a szabadalmi ügyvivői irodában, a szövetkezetben, az egyesülésben, az erdőbirtokossági társulatban, a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvény szerinti különleges munkavállalói résztulajdonosi program szervezetében fennálló, a magánszemélyt a szervezet vagyonából vagy eredményéből való részesedésre jogosító tagsági vagy más vagyoni jogosultság számított értékét a 15. § (3) bekezdésének és az 1. mellékletnek az e §-ban meghatározott eltérésekkel történő megfelelő alkalmazásával kell meghatározni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jogosultság számított értékének meghatározásakor az 1. melléklet alkalmazásában
a) saját tőkeként (ST) a szervezet (3) bekezdés szerint meghatározott saját tőkéjének a tagok között jogszabály, a létesítő okirat vagy a tagok közötti elszámolásra irányadó szabályok alapján felosztható részéből a magánszemélyt megillető összeget,
b) adózott eredményként (AE) a szervezet adott üzleti évéről készített beszámolója szerinti adózott eredménynek, illetve, ha a beszámoló e megnevezést nem alkalmazza, az annak tartalmilag megfelelő, adófizetési kötelezettség utáni tárgyévi eredménynek a tagok között jogszabály, a létesítő okirat vagy a tagok közötti elszámolásra irányadó szabályok alapján felosztható részéből a magánszemélyt vagyoni hozzájárulására vagy tagsági jogviszonyára tekintettel megillető összeget
kell figyelembe venni. Az 1. melléklet szerinti, tulajdoni hányaddal történő további szorzást nem kell alkalmazni.
(3) Az 1. melléklet saját tőkére vonatkozó 500 millió forintos értékhatárának alkalmazásakor a szervezet utolsó lezárt üzleti évéről készített beszámolója szerinti teljes saját tőkéjét kell figyelembe venni. Ha e saját tőke nem haladja meg az 500 millió forintot, a (2) bekezdés a) pontja szerinti összeget a beszámoló szerinti saját tőkéből kell meghatározni. Ha e saját tőke meghaladja az 500 millió forintot, a (2) bekezdés a) pontja szerinti összeget az 1. melléklet szerint rejtett tartalékkal korrigált saját tőkéből kell meghatározni.
(4) Az (1) bekezdés szerinti szervezet esetében az e törvénynek és az 1. mellékletnek a rejtett tartalék meghatározására vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy e rendelkezések alkalmazásában gazdasági társaság alatt az (1) bekezdés szerinti szervezetet is érteni kell.
(5) Ha a magánszemélynek a szervezet vagyonából és eredményéből való részesedése eltérő arányú, a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti összeget a magánszemélyt az adott jogcímen megillető jogosultság alapján külön-külön kell meghatározni.
(6) Az 1. melléklet kisebbségi társasági részesedésre vonatkozó rendelkezésének megfelelő alkalmazása során a magánszemélynek a szervezetben fennálló, a vagyoni jogosultság terjedelmét meghatározó részesedési arányát kell figyelembe venni. Ha ilyen részesedési arány jogszabály, a létesítő okirat vagy a tagok közötti elszámolásra irányadó szabályok alapján nem határozható meg, a magánszemélyt a szervezet vagyonából megillető részesedés aránya irányadó.
(7) A hozamérték meghatározásakor nem vehető figyelembe a magánszemélyt személyes közreműködésére tekintettel megillető juttatás.
(8) Ha a magánszemély a szervezet vagyonából kizárólag vagyoni hozzájárulásának visszatérítésére jogosult, a (2) bekezdés a) pontja alapján figyelembe vehető összeg a visszatéríthető összeget nem haladhatja meg.
(9) Az (1)-(8) bekezdéstől eltérően a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvény szerinti különleges munkavállalói résztulajdonosi program szervezetében fennálló tagi részesedés számított értéke a szervezet vagyonának e törvény szerint meghatározott, a szervezet tartozásaival csökkentett értékéből a résztvevők egyénenkénti befizetései arányában, befizetés hiányában, egyenlő arányban a magánszemélyre jutó rész. A tagi részesedés értékelése során hozamértéket nem kell számítani.
18. § [Belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló tulajdoni részesedés számított értéke]
A külföldi illetőségű magánszemély és a külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany adóalapjának megállapítása során belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló tulajdoni részesedés számított értékeként a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság tulajdonában álló belföldi ingatlanok e törvény szerinti számított értékének az ingatlan megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül kapcsolódó tartozásokkal csökkentett összege olyan hányadát kell figyelembe venni, amekkora arányt az adóalany tulajdonában álló részesedés e társaságban képvisel.
19. § [Belföldi ingatlanok értékelése]
(1) Belföldön fekvő ingatlan számított értékét - a 21. §-ban meghatározott sorrend szerint - az alábbi értékek valamelyikének alkalmazásával kell meghatározni:
a) az ingatlanszerzésére irányuló, a tárgyév utolsó napját megelőző tizenkét hónapon belül létrejött ügyletben megállapított érték (a továbbiakban: ügyleti érték);
b) az ingatlan szerzésére irányuló, a tárgyév utolsó napját legfeljebb tíz évvel megelőzően létrejött ügyletben megállapított érték (a továbbiakban: indexált érték);
c) az állami adó- és vámhatóság által működtetett az országos tömeges ingatlanértékelési modell alkalmazásával meghatározott érték;
d) a 23. § szerint megállapított forgalmi érték.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában ügyleti értéknek minősül
a) visszterhes szerzés esetén az ingatlan független személyek közötti átruházásáról szóló szerződésben meghatározott ellenérték, árverési vételár kivéve, ha az állami adó- és vámhatóság végleges határozata ettől eltérő forgalmi értéket állapított meg az ügylethez kapcsolódó visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabása során,
b) az illetékkiszabási eljárásban az állami adó- és vámhatóság által megállapított forgalmi érték,
c) ingyenes szerzés esetén, ha a b) pont szerinti értéket nem állapították meg, a hagyatéki eljárásban figyelembe vett, az adó- és értékbizonyítványban megállapított vagy más hatósági okiratban megállapított érték,
d) a bíróság ítéletében megállapított forgalmi érték, ha az az a)-c) pontban foglaltaktól eltérő.
(3) Ha az (1) bekezdés a) pontja szerinti ügylet a tárgyév utolsó napját több mint tizenkét hónappal, de legfeljebb tíz évvel megelőzően történt, az indexált érték akkor alkalmazható, ha az ügylet időpontja és a tárgyév utolsó napja között az ingatlan jogi, műszaki vagy használati állapotában az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be, ideértve különösen a jelentős felújítást.
(4) Az (1) bekezdés b) pont szerinti indexált értéket - az ingatlan típusától függően - a 2. melléklet vagy az (5) bekezdés szerinti számítást elvégző kalkulátor alkalmazásával kell megállapítani.
(5) A lakás és a termőföld kivételével az ingatlan az (1) bekezdés b) pontja szerinti indexált értéke az ügyleti értéknek az ügylet évét követő naptári évtől a tárgyév utolsó napjáig terjedő időszakra a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján meghatározott, az adott ingatlantípusra alkalmazható éves árindex változásával módosított összege.
(6) Az adóalany az indexálás alapjául szolgáló ügyleti értéket és annak időpontját bizonyító, valamint az alkalmazott ármutatókat és az indexálás számítását alátámasztó iratokat az adó megállapításához való jog elévüléséig megőrzi.
(7) Az indexált ügyleti értéket ezer forintra kerekítve kell meghatározni.
20. § [Külföldi ingatlanok értékelése]
(1) Külföldön fekvő ingatlan számított értéke a szerzés évében
a) visszterhes szerzés esetén az ingatlan független személyek között létrejött átruházásáról szóló szerződésben meghatározott ellenértékének,
b) ingyenes szerzés esetén, továbbá visszterhes szerzés esetén, ha az ingatlan fekvése szerinti állam hatósága által a szerzéshez kapcsolódó adó- vagy más hatósági eljárásban az a) pont szerinti ellenértéktől eltérő értéket állapított meg, a hatóság által megállapított értékének
az adókötelezettség keletkezésig megvalósított értéknövelő beruházás bekerülési értékével növelt összege.
(2) A szerzés évét követő években az ingatlan számított értéket úgy kell meghatározni, hogy az előző évi számított értéket az adóalany választása szerint
a) 3 százalékkal vagy
b) az ingatlan fekvése szerinti állam statisztikai hivatala, központi bankja vagy más állami szerve által hivatalosan közzétett, az adott ingatlantípusra alkalmazható ingatlanárindex változásával
kell módosítani, és az így kapott összeget az előző évi adókötelezettség keletkezését követően a tárgyévi adókötelezettség keletkezéséig megvalósított értéknövelő beruházás bizonylatokkal alátámasztott bekerülési értékével növelni kell.
(3) Ha a külföldön fekvő ingatlan számított értéke az (1) és (2) bekezdés alapján nem állapítható meg, akkor
a) visszterhes szerzés esetén az ingatlan független felek között létrejött átruházásáról szóló szerződésben meghatározott ellenértéket,
b) ingyenes szerzés esetén az ingatlan fekvése szerinti állam hatósága által öröklési, ajándékozási, adó- vagy más hatósági eljárásban a szerzéshez kapcsolódóan megállapított értéket
alapul véve kell megállapítani a számított értéket úgy, hogy a szerzés időpontjától a tárgyév utolsó napjáig eltelt minden teljes év után évente a (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti mértékkel növelni kell az előző évre indexált értéket, a szerzést követő első évben az a) vagy b) pont szerinti értéket. Az így meghatározott értéket növelni kell az ingatlan megszerzését követően megvalósított, az ingatlan értékét növelő beruházás bekerülési értékének a beruházás megvalósításától a tárgyév utolsó napjáig eltelt minden teljes év után az előző évre a (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti mértékkel indexált értékével, a beruházás évében a beruházás bekerülési értékével.
(4) Ha a külföldön fekvő ingatlan számított értéke az (1)-(3) bekezdés alapján nem állapítható meg, az ingatlan számított értékeként az ingatlan fekvése szerinti állam hatósága által az ingatlanra megállapított, a tárgyév utolsó napjára irányadó vagy az ezt megelőző legutolsó adózási, kataszteri vagy más hivatalos ingatlanértéket kell alkalmazni, ha annak összege és jogalapja megfelelően igazolható.
(5) Ha a külföldön fekvő ingatlan számított értéke a (4) bekezdés alapján sem állapítható meg, azt a 23. § szerint megállapított forgalmi érték alapján kell meghatározni.
(6) Az (1)-(4) bekezdéstől eltérően az adóalany a külföldön fekvő ingatlan számított értékeként a 23. § szerint megállapított forgalmi értéket alkalmazhatja, ha az ingatlanértékelés hitelt érdemlően igazolja, hogy az ingatlan jogi, műszaki vagy használati állapotában vagy az ingatlan egyedi körülményeiben bekövetkezett változás következtében az ingatlan tárgyév utolsó napján fennálló forgalmi értéke az (1)-(4) bekezdés szerint meghatározható értéknél alacsonyabb.
21. § [A belföldi ingatlanértékelési módszerek alkalmazási sorrendje]
(1) Ha a tárgyév utolsó napját megelőző tizenkét hónapon belüli időpontra vonatkozó 19. § (1) bekezdés a) pontja szerinti korábbi ügyletben megállapított érték rendelkezésre áll, a belföldön fekvő ingatlan számított értékeként az ügyletben megállapított értéket kell alkalmazni feltéve, hogy az ügylet időpontja és a tárgyév utolsó napja között az ingatlan jogi, műszaki vagy használati állapotában az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be, ideértve különösen a jelentős felújítást. Ha ilyen változás következett be, az ingatlan számított értékét a 23. § szerint megállapított forgalmi érték alapján kell meghatározni.
(2) Ha az (1) bekezdés nem alkalmazható, és rendelkezésre áll a 19. § (3)-(5) bekezdése szerint meghatározható indexált ügyleti érték, az ingatlan számított értékeként az indexált ügyleti értéket kell alkalmazni.
(3) Ha az ingatlan számított értéke az (1) vagy (2) bekezdés alapján nem állapítható meg, és az állami adó- és vámhatóság az ingatlanra az országos tömeges ingatlanértékelési modell alapján értéket határozott meg, az ingatlan számított értékeként ezt az értéket kell alkalmazni.
(4) A (2) vagy (3) bekezdéstől eltérően az adóalany az ingatlan számított értékeként a 23. § szerint megállapított forgalmi értéket alkalmazhatja. Az (1) bekezdés szerinti ügyleti értéktől eltérő szakértői érték kivételesen akkor alkalmazható, ha az értékelés hitelt érdemlően igazolja, hogy az ügylet sajátos körülményei vagy az ellenérték meghatározását az ingatlan forgalmi értékétől függetlenül befolyásoló egyedi tényezők miatt az ügyleti érték nem tükrözi az ingatlan tárgyév utolsó napján fennálló forgalmi értékét. Ha az ingatlan számított értéke az (1)-(3) bekezdés alapján nem állapítható meg, azt a 23. § szerint kell meghatározni.
(5) Ha a (4) bekezdés szerinti szakértői érték az (1) bekezdés szerinti ügyleti értéktől, a (2) bekezdés szerinti indexált ügyleti értéktől vagy a (3) bekezdés szerinti, az állami adó- és vámhatóság által meghatározott értéktől több mint 20 százalékkal eltér, az értékbecslésnek részletesen be kell mutatnia az eltérés okait, valamint az azt alátámasztó, az ügylethez vagy az ingatlanhoz kapcsolódó egyedi körülményeket és értékképző tényezőket. A szakértői érték alkalmazhatóságát önmagában nem zárja ki, ha az az (1)-(3) bekezdés szerint meghatározható értéktől több mint 20 százalékkal eltér.
22. § [Az állami adó- és vámhatóság tömeges értékelési modellje]
(1) Az állami adó- és vámhatóság az országos tömeges ingatlanértékelési modellt az illetékkiszabási eljárásokból rendelkezésére álló ügyleti és értékadatok, az állami ingatlan-nyilvántartás adatai, valamint az ingatlanok térbeli, elhelyezkedési, műszaki és környezeti jellemzőire vonatkozó adatok felhasználásával működteti.
(2) Az állami adó- és vámhatóság a modell által értékelhető ingatlanok körére, a modell működésének alapelveire, az alkalmazott adatforrásokra és az érték meghatározásának módszerére vonatkozó tájékoztatást a honlapján közzéteszi.
(3) Az állami adó- és vámhatóság által működtetett országos tömeges ingatlanértékelési modell az ingatlannak a tárgyév utolsó napján fennálló állapota és az e napon irányadó értékviszonyok alapján az adózó által megadott jellemzők figyelembevételével határozza meg az ingatlan tárgyévre vonatkozó számított értékét.
23. § [Független értékelő és az értékelési módszerek]
(1) A belföldön fekvő ingatlan forgalmi értékét
a) termőföldnek nem minősülő ingatlan esetén
aa) az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett, ingatlanforgalmi értékbecslés szakterületen jogosultsággal rendelkező vagy
ab) a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 64/D. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő, ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői tevékenység végzésére jogosult, legalább öt év igazolt ingatlanvagyon-értékelői szakmai gyakorlattal rendelkező,
b) belföldön fekvő termőföld esetén az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett, termőföld-értékbecslés szakterületen jogosultsággal rendelkező,
az adóalanytól - vagyonkezelési adóalany esetében a vagyonrendelőtől, az alapítótól, a csatlakozótól, a vagyonkezelőtől és a kedvezményezettől is - független, a (4) bekezdés szerint közzétett listában szereplő személy állapíthatja meg.
(2) A külföldön fekvő ingatlan forgalmi értékét az ingatlan fekvése szerinti állam joga alapján ingatlanértékelési tevékenység végzésére jogosult, az adóalanytól - vagyonkezelési adóalany esetében a vagyonrendelőtől, az alapítótól, a csatlakozótól, a vagyonkezelőtől és a kedvezményezettől is - független személy állapíthatja meg.
(3) A belföldön fekvő, termőföldnek nem minősülő kiemelt értékű ingatlan forgalmi értékének szakértő általi megállapításakor kizárólag az (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő járhat el. Ha az (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti személy által készített értékbecslés alapján a belföldön fekvő, termőföldnek nem minősülő ingatlan forgalmi értéke eléri az 500 millió forintot, az ingatlan forgalmi értékét e törvény alkalmazásában az (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő által készített értékbecslés alapján kell meghatározni.
(4) Az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti személyekről a honlapján közzétett nyilvántartást vezet. A nyilvántartásba kérelemre felveszi az (1) bekezdés szerinti tevékenység végzésére jogosult szakértőt.
(5) Ha az állami adó- és vámhatóság ellenőrzési eljárása során megállapítja, hogy a szakértő az értékelés szakmai szabályainak vagy e törvény értékelésre vonatkozó rendelkezéseinek megsértése következtében az értékelt ingatlan valós forgalmi értékének 70 százalékát el nem érő értéket állapított meg, a szakértő terhére önálló fellebbezéssel megtámadható végzésben 100 ezer forint bírságot állapít meg.
(6) Az állami adó- és vámhatóság törli a (4) bekezdés szerinti nyilvántartásból azt a szakértőt, akinek az értékbecslésével kapcsolatban 365 napon belül legalább három, véglegessé vált adóhatósági döntésben állapított meg a (5) bekezdés szerinti bírságot.
(7) A (6) bekezdés alapján törölt szakértő a törléstől számított két év elteltével kérheti ismételten a (4) bekezdés szerinti nyilvántartásba történő felvételét, azzal, hogy ha ezen időszak alatt a szakértő terhére újabb, a (5) bekezdés szerinti bírságot állapítanak meg, a kétéves határidő a döntés véglegessé válásának napjától újra kezdődik.
(8) Az értékelésnek az ingatlan tárgyév utolsó napjára megállapított forgalmi értékét kell tartalmaznia. A tárgyév utolsó napját megelőző tizenkét hónapon belüli napra készült értékelés is alkalmazható, ha ettől a naptól a tárgyév utolsó napjáig az ingatlan jogi, műszaki vagy használati állapotában, illetve az ingatlanpiaci értékviszonyokban az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
(9) Belföldi ingatlan esetén a tárgyév utolsó napját több mint tizenkét hónappal, de legfeljebb tíz évvel megelőző napra készült értékelésben megállapított forgalmi érték is alkalmazható, ha azt az állami adó- és vámhatóság honlapján működtetett, a 2. melléklet vagy a 19. § (5) bekezdés szerinti számítást elvégző kalkulátor alkalmazásával indexálják, és az értékelési nap és az a tárgyév utolsó napja között az ingatlan jogi, műszaki vagy használati állapotában az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
(10) Az ingatlan forgalmi értékének meghatározása során
a) a piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló,
b) a hozamszámításon alapuló, valamint
c) a költségalapú
értékelési módszer alkalmazható.
(11) Kiemelt értékű ingatlan forgalmi értékét a (10) bekezdés szerinti értékelési módszerek közül legalább két módszer alkalmazásával kell meghatározni.
(12) Az értékelésnek tartalmaznia kell az alkalmazott értékelési módszer megnevezését, az annak alkalmazásával meghatározott értéket, a felhasznált adatok és azok forrásának megjelölését, valamint a lényeges feltételezéseket és értékmódosító tényezőket.
(13) A (11) bekezdés szerinti értékelésben a végső forgalmi értéket az alkalmazott értékelési módszerekkel megállapított értékek, az azok közötti eltérések, valamint az egyes módszereknek az ingatlan jellege és a rendelkezésre álló adatok alapján fennálló megbízhatósága alapján kell meghatározni. Az értékelésnek ki kell térnie a nem alkalmazott értékelési módszer mellőzésének indokára is, és be kell mutatnia az egyes értékelési módszerek eredményének figyelembevételi súlyát és annak indokait.
24. § [Ingó dolgok és gyűjtemények értékelése]
(1) Az ingó dolog számított értéke - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értéke. A gyűjtemény darabjait nem egyedi ingó dologként, hanem együttesen kell értékelni.
(2) Az ingó dolog szokásos piaci értékét
a) elsősorban a független személyek között, az értékelési időpontot megelőző tizenkét hónapon belül történt megszerzésekor alkalmazott ellenérték alapján kell megállapítani, feltéve, hogy a megszerzés és az értékelési időpont között az értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be;
b) az a) pont alkalmazhatóságának hiányában a vele azonos vagy lényeges értékképző tulajdonságaiban összehasonlítható más ingó dolgok értékelési időponthoz közeli, dokumentált értékesítési ára, nyilvános árverési ára vagy nyilvánosan hozzáférhető kereskedelmi felületen közzétett kínálati ára alapján kell megállapítani, figyelembe véve az összehasonlított és az értékelt ingó dolgok értékképző tulajdonságai közötti eltéréseket;
c) ha az érték az a) vagy b) pont alapján nem állapítható meg, az ingó egyedi értékelésén alapuló, biztosítási szerződésben rögzített, aktuális piaci értéket kifejező biztosítási értéket kell alkalmazni.
(3) Az adóalany a (2) bekezdés a)-c) pontjának alkalmazása helyett az ingó dolog szokásos piaci értékét az annak értékeléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező, az adóalanytól független személy által készített szakértői értékelésnek megfelelően is megállapíthatja. Szakértői értékelés akkor alkalmazható, ha a szakértő az ingó dolog szokásos piaci értékét annak a tárgyév utolsó napján fennálló állapota és az ezen a napon megismerhető piaci viszonyok alapján állapítja meg. A tárgyév utolsó napját megelőzően készült szakértői értékelés akkor alkalmazható, ha az legfeljebb tizenkét hónappal korábban készült, és az értékelés időpontjától a tárgyév utolsó napjáig az ingó dolog értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
(4) A (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásában valamely piaci adat akkor tekinthető dokumentáltnak, ha az ingó dolog azonosításához és összehasonlításához szükséges adatok, annak állapota, az alkalmazott vagy közzétett ár, az értékesítés, árverés vagy közzététel időpontja és az adat forrása utólag ellenőrizhető.
(5) A (2) bekezdés c) pontjának alkalmazásában biztosítási értékként kizárólag az az érték vehető figyelembe, amely az ingó dolognak az értékelési időpontban fennálló piaci értékét fejezi ki. Az újrabeszerzési érték vagy az új állapotú ingó dolog pótlási értéke önmagában nem alkalmazható az ingó dolog számított értékeként.
(6) A (2) bekezdés b) pontja szerinti összehasonlíthatóság megítélése során
a) gépjármű esetén különösen a gépjármű gyártmányát, típusát, kivitelét, első forgalomba helyezésének időpontját, futásteljesítményét, műszaki állapotát és felszereltségét,
b) vízi jármű esetén különösen annak gyártóját, típusát, gyártási évét, méretét, hajtásának jellemzőit, használatának mértékét, műszaki állapotát, felszereltségét
c) légi jármű esetén különösen annak gyártóját, típusát, gyártási évét, repült óráinak és ciklusainak számát, hajtóművének állapotát és üzemidejét, karbantartási állapotát, felszereltségét és konfigurációját
valamint jelentős felújításának vagy átalakításának időpontját kell figyelembe venni.
25. § [Pénzügyi jellegű vagyonelemek értékelése]
(1) A pénzeszköz számított értéke készpénz esetén annak névértéke, fizetési számla, betétszámla vagy más hasonló számla esetén a tárgyév utolsó napjának záró számlaegyenlege.
(2) A társasági részesedésnek vagy kollektív befektetési értékpapírnak nem minősülő, szabályozott piacon jegyzett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír számított értékét a tárgyév utolsó napját megelőző húsz kereskedési napon kialakult záróárfolyamok számtani átlaga alapján kell meghatározni. Ha az adókötelezettség keletkezését megelőző húsz kereskedési nap közül nem mindegyik napon alakult ki záróárfolyam, a rendelkezésre álló záróárfolyamok számtani átlagát kell figyelembe venni.
(3) Szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskedett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír számított értékét a tárgyév utolsó napját megelőző húsz kereskedési napon rendelkezésre álló, az adóalanytól és az értékpapír kibocsátójától független, üzletszerűen pénzügyi piaci adatszolgáltatást végző személy által közzétett piaci árfolyamok számtani átlaga alapján kell meghatározni. Ha ilyen árfolyam nem áll rendelkezésre, az (5) bekezdés rendelkezését kell alkalmazni.
(4) A kollektív befektetési értékpapír számított értékét sorozatonként az adóalany tulajdonában álló értékpapírok mennyisége és a tárgyév utolsó napjára vonatkozóan közzétett, egy értékpapírra jutó nettó eszközérték szorzataként kell meghatározni. Ha a tárgyév utolsó napjára vonatkozó nettó eszközérték nem áll rendelkezésre, az azt megelőző legutolsó közzétett nettó eszközértéket kell figyelembe venni. Ha ilyen érték sem áll rendelkezésre, és a kollektív befektetési értékpapírral szabályozott piacon vagy szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskednek, számított értékét a (2) vagy (3) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell meghatározni. Ha ilyen érték sem állapítható meg, a számított értéket a szokásos piaci érték alapján kell meghatározni.
(5) A szabályozott piacon nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír számított értéke annak névértéke.
(6) A kölcsönszerződésből, hitelviszonyból vagy halasztott fizetésből eredő, feltétlen és összegszerűen meghatározott pénzkövetelés számított értéke a tárgyév utolsó napján fennálló tőkeösszeg. A követelésnek a számviteli törvény szerint behajthatatlannak minősülő része nem vehető figyelembe.
(7) A származtatott ügylet alapján fennálló nyitott pozíció számított értéke az ügyletet nyilvántartó befektetési szolgáltató, pénzügyi intézmény vagy elszámolóház által a tárgyév utolsó napjára kimutatott pozitív piaci érték. Ha ilyen érték nem áll rendelkezésre, a számított érték az az összeg, amely az ügyletnek a tárgyév utolsó napján, az akkori piaci feltételek mellett történő lezárása esetén az adóalanyt megilletné.
(8) A visszavásárlási értékkel rendelkező biztosítási szerződés alapján fennálló jogot a biztosítási szerződés szerződőjének vagyonában kell figyelembe venni. A jog számított értéke a biztosító által a tárgyév utolsó napjára megállapított visszavásárlási érték.
(9) A (8) bekezdéstől eltérően az Szja tv. 3. § 93. pontja szerinti nyugdíjbiztosítási szerződés alapján fennálló jogot a biztosított vagyonában kell figyelembe venni. A jog számított értéke a biztosító által a tárgyév utolsó napjára megállapított visszavásárlási érték.
(10) A biztosító a (8) vagy (9) bekezdés alapján a biztosítási szerződés alapján fennálló jogot vagyonában figyelembe vevő személy kérelmére, a kérelem kézhezvételétől számított harminc napon belül igazolja a biztosítási szerződés a tárgyév utolsó napjára megállapított visszavásárlási értékét és annak pénznemét.
(11) A (8) és (9) bekezdés alapján figyelembe vett jogon felül a biztosított vagy a kedvezményezett biztosítói szolgáltatásra való, biztosítási esemény bekövetkezéséhez kötött jogosultsága a biztosítási esemény bekövetkezéséig nem minősül önálló vagyonelemnek.
(12) A kriptoeszköz számított értéke a tárgyév utolsó napján az adóalany vagyonába tartozó kriptoeszköz mennyiségének és valamely olyan kriptoeszköz-kereskedési platform által e napra nyilvánosan közzétett napi záróárfolyamának szorzata, amelyen az adott kriptoeszközzel független személyek között rendszeresen kereskednek. Ha ilyen árfolyam nem áll rendelkezésre, a kriptoeszköznek a tárgyév utolsó napján fennálló, az adóalany által hitelt érdemlően igazolt szokásos piaci értékét kell figyelembe venni.
(13) A szabványosított rúd, tömb, lemez vagy lapka formájában tartott befektetési nemesfém számított értéke a benne foglalt színnemesfém mennyiségének és a tárgyév utolsó napjára közzétett, az adott nemesfémre vonatkozó nemzetközileg elfogadott referenciaárnak a szorzata. Más befektetési nemesfém számított értéke a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értéke.
26. § [Ingatlanhoz, járműhöz kapcsolódó vagyoni értékű jog és az azzal terhelt vagyonelem értékelése]
(1) E §-t kell alkalmazni a vagyonelemet terhelő földhasználatra, haszonélvezetre, használat jogára - ideértve az üdülőhasználati jogot és a szállás időben megosztott használati jogát is -, vagyonkezelői jogra, üzembentartói jogra, valamint a külföldi jog alapján fennálló olyan jogra, amely rendeltetése és gazdasági tartalma alapján az előbbiek valamelyikének megfelel, továbbá az építményi jogra.
(2) Az építményi jog kivételével az (1) bekezdés szerinti vagyoni értékű jog számított értékét az Itv. 72. §-a szerint kell megállapítani, azzal, hogy az Itv. 72. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásában a terhelt dolog forgalmi értéke helyett a vagyonelemnek e törvény szerint megállapított számított értékét kell érteni.
(3) Az építményi jog számított értéke a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értéke.
(4) Ha ugyanazon vagyonelemen több, az (1) bekezdés szerinti vagyoni értékű jog áll fenn, e jogok számított értékét külön-külön a (2) és (3) bekezdés szerint kell megállapítani. A vagyoni értékű jogok együttes számított értéke nem haladhatja meg a vagyonelemnek a jogok fennállását figyelmen kívül hagyva megállapított számított értékét. Ha a külön-külön megállapított értékek együttes összege ezt az értéket meghaladja, az egyes jogok számított értékét egymáshoz viszonyított arányuk megtartásával csökkenteni kell.
(5) A vagyonelem tulajdonosa a vagyonelemnek számított értékéből a vagyonelemet terhelő vagyoni értékű jogok (2)-(4) bekezdés szerint meghatározott együttes számított értékét levonhatja, ha a vagyonelem számított értékét a vagyoni értékű jog fennállásra tekintet nélkül állapították meg. Ilyennek minősül különösen, ha
a) a vagyoni értékű jogot a számított érték meghatározása során figyelemebe vett ügyleti érték alapjául szolgáló ügylet megkötése után alapították,
b) a vagyoni értékű jogot a számított érték meghatározása során figyelemebe vett szakértői értékbecslés értékelési időpontja után alapították,
c) a vagyonelem számított értékét 22. § alkalmazásával állapították meg.
27. § [Az opciós és más hasonló jogok számított értéke]
(1) E § alkalmazásában opciós jog az a vételi, eladási, jegyzési, átváltási vagy más, önálló vagyoni értékkel bíró jog, amely alapján a jogosult egyoldalú jognyilatkozatával, előre meghatározott vagy meghatározható feltételek mellett valamely vagyonelemet megszerezhet, elidegeníthet, jegyezhet, más vagyonelemre átválthat vagy kicserélhet, illetve a vagyonelem értékéhez kötött pénzbeli elszámolást követelhet. A jog minősítését annak elnevezése és a létrehozására irányadó jog nem befolyásolja.
(2) Az opciós jog szokásos piaci értékét a következő sorrendben kell meghatározni:
a) ha az opciós joggal szabályozott piacon, multilaterális kereskedési rendszerben vagy más szervezett piacon rendszeresen kereskednek, a tárgyév utolsó kereskedési napjára közzétett záró- vagy elszámolóár alapján;
b) ha az a) pont szerinti érték nem áll rendelkezésre, az opciós jogot nyilvántartó befektetési szolgáltató, pénzügyi intézmény vagy elszámolóház által a tárgyév utolsó napjára az adott opciós jog tekintetében kimutatott pozitív piaci érték alapján;
c) ha az a) vagy b) pont szerinti érték nem áll rendelkezésre, az opciós jog független személyek közötti alapításakor vagy átruházásakor, a tárgyév utolsó napját megelőző tizenkét hónapon belül alkalmazott ellenérték alapján, feltéve, hogy az ügylet időpontja óta az opciós jog értékét lényegesen befolyásoló körülmény nem változott; vagy
d) ha az a)-c) pont szerinti érték nem áll rendelkezésre, az opciós jog értékeléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező, az adóalanytól független szakértő által, általánosan elfogadott értékelési módszerrel megállapított szokásos piaci érték alapján.
(3) Az opciós jog számított értéke a (2) bekezdés alapján meghatározott szokásos piaci érték és a (4) bekezdés szerint meghatározott belső érték közül a magasabb összeg.
(4) Az opciós jog belső értéke
a) valamely vagyonelem megszerzésére, jegyzésére, átváltására vagy kicserélésére jogosító opciós jog esetén a mögöttes vagyonelemnek az opciós jog fennállását figyelmen kívül hagyva, e törvény szerint megállapított számított értékének az opciós jog gyakorlása esetén a jogosultat terhelő teljes ellenszolgáltatást meghaladó pozitív összege;
b) valamely vagyonelem elidegenítésére jogosító opciós jog esetén az opciós jog gyakorlása esetén a jogosultat megillető teljes ellenszolgáltatásnak a mögöttes vagyonelem - az opciós jog fennállását figyelmen kívül hagyva - e törvény szerint megállapított számított értékét meghaladó pozitív összege;
c) pénzbeli elszámolásra jogosító opciós jog esetén az az opciós jog feltételei szerint meghatározott pozitív összeg, amely a mögöttes vagyonelemnek a tárgyév utolsó napjára megállapított számított értéke és a szerződés szerinti elszámolási alapérték különbözete alapján a jogosultat megilletné, ha az elszámolási értéket a tárgyév utolsó napján határoznák meg.
(5) A (4) bekezdés a) és b) pontja szerinti ellenszolgáltatás meghatározásakor a pénzben teljesítendő összeg mellett figyelembe kell venni az opciós jog gyakorlása esetén átadandó, illetve beváltás vagy átváltás következtében megszűnő vagyonelem számított értékét és a jogosultat terhelő más, pénzértékben kifejezhető kötelezettséget is. Az opciós jog megszerzéséért korábban megfizetett ellenérték az opciós jog gyakorlása esetén teljesítendő ellenszolgáltatásba nem számít bele.
(6) A (2) bekezdés d) pontja szerinti értékelés során különösen a mögöttes vagyonelem számított értékét, az opciós jog gyakorlása esetén teljesítendő ellenszolgáltatást, az opciós jog hátralévő időtartamát, gyakorlásának feltételeit, a mögöttes vagyonelem értékének várható változékonyságát, a vagyonelemből származó hozamot, az irányadó kamatszintet, valamint az opciós jog átruházhatóságának korlátozását kell figyelembe venni.
(7) Nem kell figyelembe venni azt az opciós jogot, amelynek megszerzése vagy fennmaradása a jogosult jövőbeni személyes közreműködésétől vagy teljesítményétől függ, feltéve, hogy e feltétel teljesüléséig az opciós jog nem gyakorolható és nem ruházható át. Az opciós jog gyakorlására nyitva álló időszak meg nem nyílása önmagában nem zárja ki az opciós jog figyelembevételét. Nem kell az opciós jogot önálló vagyonelemként figyelembe venni akkor sem, ha az önállóan nem ruházható át, és értéke valamely más vagyonelem e törvény szerint megállapított számított értékében már teljes egészében megjelenik.
(8) A 9. § (1) bekezdésétől eltérően az opciós jog kötelezettje az adóalap megállapításakor tartozásként figyelembe veheti
a) a befektetési szolgáltató, pénzügyi intézmény vagy elszámolóház által a tárgyév utolsó napjára az adott opciós jog tekintetében kimutatott negatív piaci érték abszolút összegét, vagy
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetben az opciós jog (3) bekezdés szerint meghatározott számított értékét,
is feltéve, hogy az opciós jog a tárgyév utolsó napján jogilag kikényszeríthető, és azt a kötelezett egyoldalúan nem vonhatja vissza.
(9) A (8) bekezdés b) pontja akkor alkalmazható, ha a kötelezett az adóbevallásában feltünteti az opciós jog jogosultjának nevét, adóazonosító jelét, adószámát vagy külföldi adóazonosító számát, a mögöttes vagyonelem azonosításához szükséges adatokat, az opciós jog típusát, az opciós jog gyakorlása esetén teljesítendő ellenszolgáltatást, a gyakorlási időszak végét és a tartozásként figyelembe vett összeget.
(10) A (8) bekezdés alapján figyelembe vett összeg az opciós jog kötelezettjénél más jogcímen tartozásként nem vonható le, és az opciós joggal érintett vagyonelem számított értékét sem csökkentheti.
28. § [A vagyonkezelési adóalanyra vonatkozó speciális szabályok]
(1) A vagyonkezelési adóalany adóalapjának megállapítása során a vagyonába tartozó adóköteles vagyonelemeket az e törvényben az adott vagyonelemre meghatározott értékelési szabályok szerint, vagyonelemenként megállapított számított értéken kell figyelembe venni.
(2) A vagyonkezelési adóalany adóalapját az (1) bekezdés szerint meghatározott számított értékek alapján a 9. § szerint kell megállapítani.
(3) Kapcsolt vagyonkezelési adóalanyoknak minősülnek azok a vagyonkezelési adóalanyok, amelyeknek legalább egy-egy vagyonrendelője
a) ugyanaz a személy,
b) egymásnak a Ptk. szerinti hozzátartozói, vagy
c) egymással a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszonyban állnak,
feltéve, hogy az e személyek által rendelkezésre bocsátott vagyon, az annak helyébe lépő vagyon vagy annak hozama a tárgyév utolsó napján az érintett vagyonkezelési adóalany vagyonának részét képezi. A kapcsoltság fennállását nem érinti, ha a vagyon rendelkezésre bocsátása közvetítő személyen, szervezeten, jogviszonyon vagy más vagyonkezelési adóalanyon keresztül történt. A kapcsoltság akkor is fennáll, ha az az e bekezdés szerinti kapcsolati láncolaton keresztül állapítható meg.
(4) A kapcsolt vagyonkezelési adóalanyok a 9. § szerinti egymilliárd forintos értékhatárt tárgyévenként együttesen egy alkalommal alkalmazhatják. Az értékhatár a kapcsolt vagyonkezelési adóalanyok között megosztható, az általuk figyelembe vett összegek együttes összege azonban nem haladhatja meg az egymilliárd forintot.
(5) A (4) bekezdés szerinti megosztás akkor érvényes, ha valamennyi kapcsolt vagyonkezelési adóalany a 29. § (1) bekezdése szerinti határidőig az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített űrlapon azonos tartalmú nyilatkozatot tesz a kapcsolt vagyonkezelési adóalanyokról és az általuk alkalmazott értékhatár összegéről. A nyilatkozat az adott tárgyévre szól, és valamennyi kapcsolt vagyonkezelési adóalanyt köti.
(6) Ha a kapcsolt vagyonkezelési adóalanyok nem tesznek határidőben azonos tartalmú nyilatkozatot, az egymilliárd forintos értékhatárt a vagyonkezelési adóalanyok létrejöttének sorrendjében kell közöttük felosztani. A legkorábban létrejött vagyonkezelési adóalany az értékhatárból legfeljebb a 9. § szerint, az értékhatár figyelembevétele nélkül meghatározott összeggel azonos összeget alkalmazhat. A sorban következő vagyonkezelési adóalany az értékhatárnak csak a korábban létrejött vagyonkezelési adóalanyok által fel nem használt részét alkalmazhatja. Azonos napon létrejött vagyonkezelési adóalanyok esetében a kisebb adószámú vagyonkezelési adóalanyt kell korábban létrejöttnek tekinteni.
(7) A kapcsolt vagyonkezelési adóalanyok adóalanyiságát a (4)-(6) bekezdés nem érinti; az adóalapot és az adót vagyonkezelési adóalanyonként külön-külön kell megállapítani, bevallani és megfizetni.
(8) E § alkalmazásában vagyonrendelő alatt a bizalmi vagyonkezelési jogviszony vagyonrendelőjét, a magánalapítvány alapítóját és csatlakozóját, továbbá a nem magyar jog alapján létrejött vagyonkezelési adóalany esetében az ezeknek megfelelő személyt kell érteni.
HARMADIK RÉSZ
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
VI. Fejezet
Az adó megállapítása, bevallása, megfizetése és egyéb eljárási rendelkezések
29. § [Az adó megállapítása, bevallása, megfizetése]
(1) Az adóalany az adóját - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - tárgyévenként, a tárgyév utolsó napján fennálló vagyonállapot alapján önadózással állapítja meg, vallja be és fizeti meg a tárgyévet követő év augusztus 31-éig az állami adó- és vámhatósághoz. Az adóalanyt bevallási kötelezettség csak akkor terheli, ha a tárgyév utolsó napján fennálló vagyonállapota alapján vagyonadó-fizetési kötelezettsége keletkezik. A vagyonadót az adóalany az állami adó- és vámhatóság által biztosított elektronikus felületen vallja be.
(2) Ha a magánszemély adóalany az adókötelezettség keletkezését követően meghal, amennyiben nem teljesítette valamennyi (1) bekezdés szerinti kötelezettségét, az adót az állami adó- és vámhatóság hivatalból állapítja meg.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben az adómegállapításhoz való jog elévülési idő nyugszik a halál időpontjától addig a napig, melyen az adóhatóság tudomást szerez a hagyaték átadásának tényéről.
(4) Az adóalany az általa örökölt, de az adókötelezettség keletkezésének napjáig neki át nem adott vagyonelemek utáni vagyonadót, ha
a) az örökölt vagyontárgyak figyelembevétele nélkül is adókötelezettsége keletkezik a hagyaték átszállásának napját magában foglaló tárgyévben a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követő nyolcadik hónap utolsó napjáig az Art. szerinti, önellenőrzés esetén alkalmazandó jogkövetkezmények nélkül benyújtható önellenőrzés keretében, feltéve, hogy az Art. szabályai az önellenőrzést lehetővé teszik
b) az örökölt vagyontárgyak figyelembevétele nélkül nem keletkezik adókötelezettsége a hagyaték átszállásának napját magában foglaló tárgyévben, a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követő nyolcadik hónap utolsó napjáig
állapítja meg, vallja be és fizeti meg.
(5) Ha a (4) bekezdés a) pont szerint önellenőrzést az Art. szabályai kizárják, az adót az örökölt vagyontól függetlenül fennálló adókötelezettség figyelembe vételével az állami adó- és vámhatóság állapítja meg.
(6) A magánszemély, valamint a vagyonkezelési adóalany a vagyonadóval kapcsolatos adókötelezettségeinek teljesítésével, valamint az állami adó- és vámhatósággal való kapcsolattartással összefüggő ügyintézés során elektronikus ügyintézésre köteles.
(7) Az adóalapot és az adót forintban kell meghatározni. Az adót ezer forintra kerekítve kell bevallani és megfizetni.
(8) Ha a 6. § b) pontja szerinti adóalany adóazonosító számmal nem rendelkezik, bevallási kötelezettségének teljesítését megelőzően adóazonosító jelének megállapítása érdekében az Art. 32. § (1) és (2) bekezdése alapján az állami adó- és vámhatósághoz bejelentkezik.
(9) A bevallásban fel kell tüntetni
a) az adóalany azonosító adatait, adóazonosító számát,
b) az adóalap megállapítása során figyelembe vett valamennyi vagyonelem megnevezését, megszerzésének jogcímét, és - ha az e törvény szerinti értékeléshez szükséges - időpontját, az azok azonosításához szükséges adatokat, az adóalanyt megillető hányadot, valamint a vagyonelem számított értékét,
c) vagyonelemenként az alkalmazott értékelési módszert és a számított érték meghatározásának alapjául szolgáló lényeges adatokat,
d) az adóalap megállapítása során figyelembe vett tartozások jogcímét és összegét, továbbá - ha a tartozás levonhatóságának feltétele az adóköteles vagyonelemhez való közvetlen kapcsolódás - az érintett vagyonelem megjelölését,
e) az adóból levonható adók és az egyéb adócsökkentő tételek megnevezését és összegét, valamint a levonás, illetve az adócsökkentés alapjául szolgáló adatokat,
f) az adóalap és a fizetendő adó összegét,
g) a vagyonkezelési adóalany létrejöttére és működésére irányadó jogot, a vagyonkezelési adóalannyá, valamint belföldi vagy külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalannyá történő minősítéshez szükséges adatokat és körülményeket; nem magyar jog alapján létrejött vagyonkezelési adóalany esetében ideértve különösen a tényleges irányítási hely meghatározásához szükséges adatokat, valamint
h) az e törvény szerinti adóügyben eljáró képviselő azonosító adatait és adóazonosító számát, továbbá - ha alkalmazandó - a belföldi kézbesítési címet és a kézbesítés átvételére jogosult személy azonosító adatait, nevét és lakcímét vagy székhelyét.
(10) Az adóalany a bevallásban szereplő adatok, a vagyonelemek számított értéke, az alkalmazott értékelési módszer, a levont tartozások, valamint az adócsökkentések és levonások alátámasztására alkalmas iratokat, nyilvántartásokat és bizonylatokat az adó megállapításához való jog elévüléséig megőrzi, és azokat az állami adó- és vámhatóság felhívására bemutatja.
30. § [Fizetési könnyítés]
(1) Az adóalany kérelmére az állami adó- és vámhatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést (a továbbiakban együtt: fizetési könnyítés) engedélyezhet, ha az adó egyösszegű megfizetése az adóalany likviditási helyzetére tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene, és az adó későbbi megfizetése valószínűsíthető.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem elbírálása során figyelembe kell venni különösen azt a körülményt, ha az adóalap megállapítása során figyelembe vett vagyonának legalább 50 százaléka olyan vagyonelem, amelyből az adóalanynak az adó megfizetéséhez szükséges likvid pénzeszköze közvetlenül nem származik. A fizetési könnyítés legfeljebb tizenkét hónapra, kivételes méltánylást érdemlő esetben - különösen lakhatást szolgáló ingatlan vagy társasági részesedés után fennálló adókötelezettség esetén - legfeljebb huszonnégy hónapra engedélyezhető.
(3) A vagyonadó-tartozásra az Art. 199. §-a szerinti automatikus részletfizetés szabályai nem alkalmazhatóak.
31. § [Eljárási szabályok]
(1) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben az Art. és az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) Ha az adóalany az ingatlan számított értékének meghatározása során a 23. § szerint megállapított forgalmi értéket alkalmazza, és az állami adó- és vámhatóság ellenőrzés során az ingatlan számított értékét ennél magasabb összegben állapítja meg, az ebből eredő adóhiány után adóbírság, késedelmi pótlék nem állapítható meg, feltéve, hogy
a) az értékbecslés megfelelt az e törvényben meghatározott tartalmi és módszertani követelményeknek, és
b) az adóalany az értékeléshez szükséges, általa ismert adatokat és körülményeket teljeskörűen és a valóságnak megfelelően az értékelő rendelkezésére bocsátotta, és az értékelés eredményét nem befolyásolta megtévesztő módon.
(3) A (2) bekezdés szerinti mentesülés nem érinti az adóhiány megállapítását.
(4) Az állami adó- és vámhatóság ellenőrzése során az adóalany országos tömeges ingatlanértékelési modelljének használatával megállapított számított értéktől eltérő számított értéket és ebből eredő adóhiányt akkor állapíthat meg, ha ellenőrzése során bizonyítja, hogy az adóalany országos tömeges ingatlanértékelési modelljének használata során nem az ingatlan valós paramétereit adta meg.
(5) Ha az állami adó- és vámhatóság ellenőrzése során bizonyítja, hogy a számított érték alapjául figyelembe vett ügyleti értéket a felek adóelkerülési céllal az ingatlan szokásos piaci értékénél alacsonyabb összegben határozták meg, ellenőrzése során az így megállapított szokásos piaci értéket kell ügyleti értéknek tekinteni.
32. § [Tényállás tisztázási kötelezettség]
(1) Ha a vagyonadó-bevallásban feltüntetett adatok, és az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásaiban szereplő vagy hivatalosan tudomására jutott adatok közötti ellentmondás a vagyonadóalap csökkenését eredményezi, az állami adó- és vámhatóság tizenöt napos határidő tűzésével felhívja az adózót az ellentmondás tisztázására.
(2) Az (1) bekezdés szerinti felhívásban az állami adó- és vámhatóság megjelöli az (1) bekezdés szerinti ellentmondásokat.
(3) Az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdésben meghatározott határidőt - az adózó határidő lejárta előtt benyújtottkérelmére - egy alkalommal, legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbíthatja, ha a határidő megtartása az adózón kívül álló, elháríthatatlan okból nem lehetséges.
(4) Ha
a) az adózó az (1) bekezdés szerinti felhívásnak nem tesz eleget, vagy
b) az ellentmondás az adózó nyilatkozata ellenére sem tisztázódik és (1) bekezdés szerinti vagyonadóalap-csökkenés mértéke eléri az 500 millió forintot
az állami adó- és vámhatóság adóellenőrzést indít.
33. § [A vagyonkezelési adóalanyra vonatkozó különös adóigazgatási szabályok]
(1) A vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adókötelezettségével összefüggésben az Air., az Art., valamint az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény rendelkezéseit az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adóügyében az adózói jogokat és kötelezettségeket a vagyonkezelési adóalany képviseletére, ennek hiányában vagyonának kezelésére az irányadó jog alapján jogosult személy gyakorolja, illetve teljesíti.
(3) Ha a (2) bekezdés szerinti személyből több van, a vagyonkezelési adóalany a (4) bekezdés szerinti bejelentéssel egyidejűleg köteles közülük egy személyt elsődleges képviselőként az állami adó- és vámhatósághoz bejelenteni. Az elsődleges képviselő bejelentéséig bármelyik, a (2) bekezdés szerinti személy jogosult a vagyonkezelési adóalany nevében eljárni. Az elsődleges képviselő bejelentését követően a vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adóügyében az elsődleges képviselő jár el.
(4) A vagyonkezelési adóalany harminc napon belül bejelenti az állami adó- és vámhatósághoz:
a) az e törvény hatálybalépését követően magyar jog alapján létrejött vagyonkezelési adóalany esetében a létrejöttét,
b) a nem magyar jog alapján létrejött vagyonkezelési adóalany esetében, azt hogy tényleges irányítási helyét Magyarországra helyezte,
c) a külföldi illetőségű vagyonkezelési adóalany esetében azt, hogy e törvény hatálybalépését követően első alkalommal szerez olyan vagyonelemet, amelyre az e törvény szerinti adókötelezettsége kiterjed,
(5) Ha a (4) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti vagyonkezelési adóalany tényleges belföldi irányítása megszűnik vagy valamennyi (4) bekezdés c) pont szerinti vagyonelemét elidegeníti, és ezt követően a (4) bekezdés b)-c) pont szerinti körülmények valamelyike ismételten bekövetkezik, a (4) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettséget ismételten teljesíteni kell.
(6) Ha a vagyonkezelési adóalany a (4) és (5) bekezdés szerinti bejelentés időpontjában adószámmal nem rendelkezik, a bejelentéssel egyidejűleg bejelentkezik az állami adó- és vámhatósághoz. Az állami adó- és vámhatóság a vagyonkezelési adóalany részére adószámot állapít meg. Ha a vagyonkezelési adóalany adószámmal rendelkezik, az e törvény szerinti adókötelezettségeit a már megállapított adószáma alatt teljesíti.
(7) A vagyonkezelési adóalany a (4) és (5) bekezdés szerinti bejelentéssel egyidejűleg bejelenti
a) a létrehozására és működésére irányadó jogot és annak államát,
b) külföldi nyilvántartási vagy adóazonosító számát, ha ilyennel rendelkezik,
c) tényleges irányítási helyét,
d) a (2) bekezdés szerinti személy nevét vagy elnevezését, lakóhelyét vagy székhelyét, valamint adóazonosító számát, ennek hiányában külföldi adóazonosító vagy más nyilvántartási számát,
e) a (3) bekezdés szerinti elsődleges képviselő adatait,
f) az e törvény szerinti adózásával összefüggő iratok őrzésének helyét,
g) a 28. § (8) bekezdése szerinti valamennyi vagyonrendelő nevét vagy elnevezését, lakóhelyét vagy székhelyét, adóazonosító számát, ennek hiányában külföldi adóazonosító vagy más nyilvántartási számát, valamint
h) ha a vagyonrendelő más vagyonkezelési adóalany vagyonrendelőjével a 28. § (3) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti kapcsolatban áll, e másik vagyonrendelő nevét vagy elnevezését, adóazonosító számát, ennek hiányában külföldi adóazonosító vagy más nyilvántartási számát, valamint a kapcsolat 28. § (3) bekezdése szerinti jogcímét.
(8) A (2) bekezdés szerinti személy a vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adózásával összefüggő iratokat a saját adózásával, valamint az általa képviselt vagy kezelt más vagyonkezelési adóalany adózásával összefüggő iratoktól elkülönítetten tartja nyilván.
(9) Ha a (2) bekezdés szerinti személyek egyike sem rendelkezik belföldi lakóhellyel vagy székhellyel, a vagyonkezelési adóalany köteles belföldi kézbesítési meghatalmazottat bejelenteni az állami adó- és vámhatósághoz.
(10) A vagyonkezelési adóalany a változás bekövetkezésétől számított harminc napon belül bejelenti az állami adó- és vámhatósághoz
a) belföldi illetőségének keletkezését vagy megszűnését,
b) a (3), (7) és (9) bekezdés alapján bejelentett adatok változását, valamint
c) az adóalanyiságának megszűnését.
(11) Ha a vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adóalanyisága megszűnik, az állami adó- és vámhatóság az adószámát törli, ha annak fenntartása más adókötelezettség teljesítéséhez nem szükséges.
(12) Az e törvény szerinti adót a vagyonkezelési adóalany vagyonából kell teljesíteni. A vagyonkezelési adóalany képviseletére vagy vagyonának kezelésére jogosult személy köteles gondoskodni arról, hogy az adó megfizetéséhez szükséges pénzeszközök a vagyonkezelési adóalany vagyonából rendelkezésre álljanak.
(13) A vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adótartozása az elkülönített vagyonába tartozó vagyonelemekből hajtható végre, ideértve azokat a vagyonelemeket is, amelyek az irányadó jog alapján a vagyonkezelő tulajdonában állnak, de a vagyonkezelési adóalany elkülönített vagyonához tartoznak. Az adótartozás végrehajtása nem terjedhet ki a vagyonkezelőnek az elkülönített vagyonhoz nem tartozó saját vagyonára.
NEGYEDIK RÉSZ
AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATSZOLGÁLTATÁS
34. § [Adatszolgáltatás]
(1) Az a belföldi székhelyű gazdasági társaság, amelynél az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke meghaladta az 500 millió forintot, a rejtett tartalékok megállapításához szükséges, 5. § 32. pont szerinti adatokról a beszámoló elfogadását követő 30 napon belül - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - tájékoztatja a tulajdonosi jogokat gyakorló személyeket, valamint az állami adó- és vámhatóságot.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettség csak abban az esetben terheli az érintett gazdasági társaságot, ha azt legalább egy tulajdonosi jogokat gyakorló személy kéri.
(3) Külföldi székhelyű gazdasági társaság esetén a rejtett tartalékok megállapításához a külföldi székhelyű gazdasági társaság e törvény rejtett tartalékokra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő - a tulajdonosi jogokat gyakorló személyek részére megküldött - adatszolgáltatása is figyelembe vehető.
(4) Amennyiben e törvény alapján felmerül a cégértékelés kötelezettsége, illetve lehetősége, az érintett társasági részesedést kibocsátó, belföldi székhelyű gazdasági társaság az ehhez szükséges adatokat, információkat a cégértékelési szolgáltatást nyújtó részére, annak kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátja.
ÖTÖDIK RÉSZ
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Vegyes rendelkezések
35. § [A bevétel elszámolása]
(1) Az e törvény alapján megfizetett adó a központi költségvetés bevétele.
(2) Az adóalany az adóbevallásában tett nyilatkozatával rendelkezhet arról, hogy az általa e törvény alapján ténylegesen megfizetett adó 5 százalékát a Nemzeti Együttműködési Alap javára számolják el.
Hatályba léptető és felhatalmazó rendelkezés
36. § [Hatálybaléptető rendelkezés]
Ez a törvény 2026. december 15-én lép hatályba.
37. § [Felhatalmazó rendelkezés]
Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg a vagyonadóval kapcsolatos bejelentési és nyilvántartási szabályokat.
Átmeneti rendelkezések
38. § [Adóalanyisághoz és adatszolgálatatáshoz kapcsolódó átmeneti szabályok]
(1) A 5. § 3. pont a) alpontjának alkalmazásában az ott meghatározott ötéves időtartamot annál a magyar állampolgársággal nem rendelkező magánszemélynél, akit Magyarországon a magyar jogszabályok alapján nyilvántartásba nem vett külföldi munkáltató kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztat e törvény hatálybalépésének időpontjában, e törvény hatálybalépésétől kell számítani.
(2) A 2026. tárgyévi vagyonadó megállapításához szükséges 34. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a törvény hatálybalépése előtt elfogadott, utolsó, naptári évtől eltérő üzleti évi beszámoló esetén legkésőbb 2027. augusztus 31-ét megelőző 30. napig kell teljesíteni.
39. § [Átmeneti rendelkezések a 2026. évire eső tárgyévi értékeléshez]
(1) A 2026. évben a 5. § 35. pontjában foglaltaktól eltérően tárgyév alatt a törvény hatálybalépésének napjától az adókötelezettség keletkezésének napjáig terjedő időszakot kell érteni.
(2) A 2026. évben az adóalany választása szerint
a) alkalmazhatja a 25. § (2) és (3) bekezdés szerinti értéket
b) az a) ponttól eltérően
ba) a társasági részesedésnek vagy kollektív befektetési értékpapírnak nem minősülő, szabályozott piacon jegyzett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír számított értékeként a tárgyévben rendelkezésre álló záróárfolyamok számtani átlagát kell figyelembe venni,
bb) szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskedett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír számított értékét a tárgyévben rendelkezésre álló, az adóalanytól és az értékpapír kibocsátójától független, üzletszerűen pénzügyi piaci adatszolgáltatást végző személy által közzétett piaci árfolyamok számtani átlaga alapján kell meghatározni. Ha ilyen árfolyam nem áll rendelkezésre, a 25. § (5) bekezdés rendelkezését kell alkalmazni.
(3) E törvény hatályba lépésétől számított harminc napon belül
a) már fennálló belföldi vagyonkezelési adóalany azt a tényt, hogy e törvény hatálya alá tartozik
b) az e törvény hatálybalépésekor már fennálló külföldi vagyonkezelési adóalany azt a tényt, hogy e napon rendelkezik olyan vagyonelemmel, amelyre az e törvény szerinti adókötelezettsége kiterjed,
bejelenti az állami adó- és vámhatósághoz.
1. melléklet a 2026. évi ... törvényhez
a 2026. évi ... törvényhez
Szabályozott piacon nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett társasági részesedések adózás alapjául szolgáló számított vagyoni értékének meghatározása
I. A társasági részesedés vagyoni értéke (V) a tulajdonolt gazdasági társaságra vonatkozó, a statikus vagyoni helyzetet mutató saját tőke (ST) értékének, valamint a jövedelemtermelő képességet reprezentáló hozamérték (H) kétszeresének a tulajdoni hányadra jutó súlyozott átlaga:
V = [(ST + 2 x H) / 3] x tulajdoni hányad
ahol:
a) a saját tőke (ST) értéke a részesedést kibocsátó gazdasági társaság utolsó lezárt üzleti évi beszámolója szerinti saját tőke összege;
b) a hozamérték (H) a részesedést kibocsátó gazdasági társaság utolsó három lezárt üzleti évi beszámolója szerinti adózott eredményének (AE) egyszerű számtani átlaga, elosztva a tőkésítési rátával (T):
H = [(AEn + AEn-1 + AEn-2) / 3] / T
Amennyiben a lezárt üzleti évi beszámolók szerinti adózott eredmény (AE) egyszerű számtani átlaga negatív, abban az esetben a vagyoni érték (V) számítása során a hozamértéket (H) 0-nak kell tekinteni.
Az elvárt tőkemegtérülés biztosításához meghatározott tőkésítési ráta T = 15 százalék (0,15).
II. Holdingvállalkozásban fennálló társasági részesedés vagyoni értéke (V) - az I. pontban foglaltaktól eltérően - a részesedést kibocsátó gazdasági társaság utolsó lezárt üzleti évi beszámolója szerinti saját tőke (ST) tulajdoni hányadra jutó értéke:
V = ST x tulajdoni hányad
III. Jogelőd nélkül alapított gazdasági társaságban (ide nem értve a holdingvállalkozást) fennálló társasági részesedés vagyoni értékének (V) meghatározása során az alapítás üzleti évében és az azt követő két üzleti évben a hozamértéket (H) 0-nak kell tekinteni:
V = [(ST + 2 x 0) / 3] x tulajdoni hányad
Nem alkalmazható az e pont szerinti értékelés attól az üzleti évtől kezdve, amely üzleti évben a lezárt üzleti évi beszámolóban a gazdasági társaság saját tőkéje meghaladja az 500 millió forintot, vagy amely üzleti évben a saját tőke (ST) 25 százalékát meghaladó hozamérték áll rendelkezésre. Az ilyen esetben a vagyoni értéket (V) az I. pont szerint kell meghatározni.
IV. Az I.-III. pont szerinti saját tőke (ST) és adózott eredmény (AE) meghatározása során
a) Azon gazdasági társaság esetén, amelynél az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke nem haladta meg az 500 millió forintot, a vagyonadó alapjának számítása során a saját tőke (ST) értékeként az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke értékét kell figyelembe venni.
b) Azon gazdasági társaság esetén, amelynél az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke meghaladta az 500 millió forintot, a vagyonadó alapjának számítása során a saját tőke (ST) értékeként az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke rejtett tartalékkal korrigált (növelt) értékét kell figyelembe venni.
c) Rejtett tartalék számítása: a b) pont alkalmazásában rejtett tartalékként az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló mérlegében befektetett eszközként kimutatott ingatlanok, társasági részesedések és értékpapírok piaci értéke és könyv szerinti értéke - ideértve a számviteli törvény szerinti értékhelyesbítés, vagy az azzal azonos tartalmú, a befektetett eszközhöz kapcsolódóan külön tételben kimutatott értékkülönbözet összegét is - közötti pozitív különbözet ezen eszközökhöz kapcsolódó halasztott adókötelezettséggel csökkentett, könyvvizsgáló által felülvizsgált összegét kell figyelembe venni. A rejtett tartalék számítása során az ingatlanok, társasági részesedések és értékpapírok piaci értékeként ezen eszközök e törvény szerinti értékeléssel megállapított számított értéke is figyelembe vehető. Ez utóbbi esetben könyvvizsgáló általi felülvizsgálatra nincs szükség.
d) A számviteli törvénytől eltérő pénzügyi beszámolási keretrendszer (számviteli standard) szerint elkészített és elfogadott éves pénzügyi kimutatás esetén
- saját tőke (ST) alatt a mérlegben szereplő eszközök és kötelezettségek különbözetét (nettó eszközérték), továbbá
- adózott eredmény (AE) alatt a bevételek és költségek/ráfordítások különbözetének jövedelemadóval csökkentett összegét
kell érteni, elnevezésétől függetlenül.
e) Az a)-d) pontok szerinti saját tőke (ST) összege csökkenthető az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló mérlegfordulónapját követően jóváhagyott vagy kifizetett osztalék összegével, amennyiben annak összegét az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke összege tartalmazza.
V. A vagyoni érték (V) meghatározása során
a) ha az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke (ST) negatív, azt 0-nak kell tekinteni;
b) amennyiben a hozamérték (H) meghatározásához csak egy vagy két lezárt üzleti évi beszámoló adatai állnak rendelkezésre, akkor a rendelkezésre álló adatokat kell megfelelően figyelembe venni. A 365 napnál rövidebb vagy hosszabb üzleti év adózott eredményét egész évre kell átszámítani (arányosítani);
c) a Ptk. szerinti vagy annak megfelelő kiválás esetén a változatlan formában tovább működő gazdasági társaságnál a kiválás évének és az azt megelőző év(ek)nek az adózott eredményét csökkenteni kell a kiválással létrejött gazdasági társaságra jutó, annak betudható adózott eredmény számított értékével;
d) kisebbségi társasági részesedés (50 százalék alatti közvetlen és közvetett tulajdoni hányad) esetén
- 33 százalékot elérő tulajdoni hányad esetén 25 százalékkal,
- 33 százalékot el nem érő tulajdoni hányad esetén 30 százalékkal
csökkenthető az I.-III. pont szerinti vagyoni érték.
E pont alkalmazásában, a kisebbségi társasági részesedés mértékének megállapításakor a Ptk. szerinti közeli hozzátartozók tulajdoni hányadát egybe kell számítani.
e) a társasági részesedés jelentős, 10 százalékot meghaladó, független harmadik felek közötti értékesítése (átruházása) esetén a vagyoni érték meghatározása során, az értékesítéstől számított egy évig, az átruházási szerződésben meghatározott tranzakciós ellenérték is figyelembe vehető, amennyiben az tükrözi az ésszerű és valószínű valós piaci értéket.
VI. Külföldi gazdasági társaságban lévő társasági részesedés esetén a tőkésítési ráta az adott ország kockázatmentes kamatlába és a szabályozott piacán (tőzsdéjén) nem jegyzett társaságokra alkalmazandó kockázati felár együttes értéke alapján is meghatározható.
VII. Amennyiben a társasági részesedést kibocsátó gazdasági társaság anyavállalatként összevont (konszolidált) éves beszámolót is készít, úgy a vagyoni értéket (V) az egyedi beszámoló adatai helyett az összevont (konszolidált) éves beszámoló adatai alapján kell meghatározni, az e mellékletben foglaltak figyelembevételével.
VIII. A VII. pont alkalmazása esetén az összevont (konszolidált) éves beszámolóban szereplő saját tőke (ST), valamint adózott eredmény (AE) értékét csökkenti az összevont (konszolidált) éves beszámolóban elkülönítetten kimutatott kisebbségi (nem ellenőrző) részesedésre jutó saját tőke, valamint a kisebbségi (nem ellenőrző) tulajdonosokra jutó adózott eredmény.
2. melléklet a 2026. évi... törvényhez
a 2026. évi ... törvényhez
A belföldön fekvő ingatlan korábbi ügyleti és szakértői értékének indexálási szabályai 1. Az indexált ügyleti érték meghatározása
1.1. A törvény 19. § (3) és (4) bekezdése és 23. § (9) bekezdése szerinti esetben az indexálás alapjául szolgáló értéket az e mellékletben az adott ingatlanfajtára meghatározott ármutató változásával kell módosítani.
1.2. Az indexált ügyleti értéket a következő képlet alapján kell meghatározni:
IÉ = ÜÉ x (ZÁ / ÜÁ)
ahol
a) IÉ: az indexált ügyleti érték;
b) ÜÉ: az ügyletben megállapított érték;
c) ZÁ: az adott ingatlanfajtára alkalmazandó záró ármutató;
d) ÜÁ: az adott ingatlanfajtára alkalmazandó ügyleti ármutató.
1.3. E melléklet alapján
a) lakás esetén a 2.1. alpont szerinti MNB-lakásárindex,
b) termőföld esetén a 3.1. alpont szerinti KSH-termőföldár-adat
alkalmazható.
1.4. Lakásnak vagy termőföldnek nem minősülő ingatlan korábbi ügyleti értéke e melléklet alapján nem indexálható.
1.5. A 23. § (9) bekezdése szerinti szakértői érték indexálása során e melléklet ügyleti értékre és az ügylet időpontjára vonatkozó rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ügyleti érték alatt a szakértő által megállapított forgalmi értéket, az ügylet időpontja alatt az értékelés fordulónapját kell érteni.
2. Lakás indexálása
2.1. E melléklet alkalmazásában MNB-lakásárindex a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a lakásállomány minőségi összetételének változásától megtisztított nominális lakásárindex.
2.2. Lakás esetén záró ármutatóként a tárgyév utolsó napjáig közzétett legutolsó, a 2.3. alpont szerint alkalmazandó MNB-lakásárindexet kell figyelembe venni. Az ezt követően közzétett vagy módosított lakásárindex az adott tárgyévre megállapított indexált ügyleti értéket nem érinti.
2.3. Az indexálás során
a) Budapesten fekvő lakás esetén a Budapestre vonatkozó MNB-lakásárindexet,
b) városban fekvő lakás esetén az ingatlan fekvése szerinti megyét magában foglaló, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett regionális városi MNB-lakásárindexet,
c) községben vagy nagyközségben fekvő lakóingatlan esetén a községekre vonatkozó MNB-lakásárindexet
kell alkalmazni.
2.4. Ha a 2.3. alpont szerint alkalmazandó lakásárindex az ügyleti vagy a záró időszakra nem áll rendelkezésre, mindkét időszak tekintetében az országos nominális MNB-lakásárindexet kell alkalmazni.
2.5. Ügyleti ármutatóként az ügylet időpontját magában foglaló naptári negyedévre vonatkozó, a tárgyév utolsó napjáig közzétett MNB-lakásárindexet kell alkalmazni.
2.6. Ha az ügylet naptári negyedéve nem, csak az ügylet éve állapítható meg, ügyleti ármutatóként az adott év négy negyedévére közzétett MNB-lakásárindex számtani átlagát kell alkalmazni.
2.7. Ha az ügylet éve nem állapítható meg, vagy az indexáláshoz szükséges MNB-lakásárindex a 2.4. alpont alkalmazását követően sem áll rendelkezésre, az ügyleti érték nem indexálható.
3. Termőföld indexálása
3.1. E melléklet alkalmazásában KSH-termőföldár-adat a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a termőföld országos, művelési áganként meghatározott, hektáronkénti éves átlagárát kifejező statisztikai adat.
3.2. A termőföld ügyletben megállapított értéke e pont alapján kizárólag akkor indexálható, ha a termőföld a tárgyév utolsó napján az ingatlan-nyilvántartásban szántó, rét, legelő, szőlő, gyümölcsös vagy erdő művelési ágban van nyilvántartva. A rét, valamint a legelő művelési ág esetében a gyepre vonatkozó KSH-termőföldár-adatot kell alkalmazni.
3.3. Termőföld esetén záró ármutatóként a tárgyév utolsó napjáig közzétett, a legutolsó naptári évre vonatkozó, a 3.2. alpont szerint alkalmazandó KSH-termőföldár-adatot kell alkalmazni.
3.4. Ügyleti ármutatóként az ügylet naptári évére vonatkozó, a tárgyév utolsó napjáig közzétett, a 3.2. alpont szerint alkalmazandó KSH-termőföldár-adatot kell alkalmazni.
3.5. Ha a 3.2. alpont szerint alkalmazandó KSH-termőföldár-adat az ügylet naptári évére vagy a 3.3. alpont szerinti naptári évre a tárgyév utolsó napjáig nem áll rendelkezésre, az ügyletben megállapított érték e melléklet alapján nem indexálható. A tárgyév utolsó napját követően közzétett vagy módosított KSH-termőföldár-adat az adott tárgyévre megállapított indexált ügyleti értéket nem érinti.
3.6. Ha az ügylet időpontja és a tárgyév utolsó napja között a termőföld ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett művelési ága megváltozott, az ügyletben megállapított érték e melléklet alapján nem indexálható.
Általános indokolás
A törvény célja a kiemelkedő vagyoni helyzetben megtestesülő gazdasági teherbíró képesség bevonása a közteherviselésbe. A vagyonadó az egymilliárd forintot meghaladó vagyont terheli. Az adó mértéke sávosan progresszív: az adóalap 100 milliárd forintot meg nem haladó részére 1 százalékos, az ezt meghaladó részére 1,5 százalékos adókulcs vonatkozik.
Az adó alanya a belföldi és a külföldi illetőségű magánszemély, továbbá a belföldi és a külföldi vagyonkezelési adóalany. A belföldi adóalany adókötelezettsége főszabály szerint teljes a belföldi és külföldi vagyonára kiterjed, míg a külföldi adóalanyt csak a törvényben meghatározott belföldi vagyonelemek tekintetében terheli korlátozott adókötelezettség.
Az adóalap az adóköteles vagyonelemek törvény szerint meghatározott számított értékének és a levonható tartozásoknak a figyelembevételével megállapított nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó része. A törvény az egyes vagyonelem-csoportokra objektív és ellenőrizhető értékelési szabályokat, továbbá a családi, vállalkozási és vagyonkezelési konstrukciók sajátosságaira figyelemmel különös adóalap-megállapítási rendelkezéseket állapít meg.
Az adót az adóalany önadózással állapítja meg, vallja be és fizeti meg. A szabályozás az adókötelezettség ellenőrizhetőségét szolgáló bevallási és nyilvántartási szabályokat, a kettős adóztatás elkerülését szolgáló rendelkezéseket, valamint az adófizetés teljesítését segítő garanciális szabályokat is tartalmaz.
Ez az indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (6) bekezdése, továbbá a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.
Részletes indokolás
1. §
Az I. fejezet rendelkezései a vagyonadó-szabályozás egészét meghatározó, kifejezetten a vagyonadóra vonatkozó alapelveket rögzíti. Az adónem-specifikus alapelvek megfogalmazásával természetesen nem zárja ki az adózásban érvényesülő és érvényesítendő általános alapelvi követelmények alkalmazásának kötelezettségét a norma, mindössze az azokon túl érvényesülő elveket rögzíti.
A § az adóköteles vagyon teljességének elvét rögzíti. A törvény célja a vagyontömeg adóztatása, így főszabály szerint az adóalany teljes vagyonára kiterjed a törvény hatálya. Ez az elv a külföldi illetőségű adóalanyok esetén korlátozottan érvényesülhet, hiszen a magyar állam joghatósága a
külföldi illetőségű személyek Magyarországhoz nem köthető vagyonelemeire nem terjed ki. Továbbá az alapelv megfogalmazása azt is lehetővé teszi, hogy a törvény egyes vagyonelemeket a részletszabályoknál kiemeljen ebből a körből.
2. §
A § a vagyonfeltárás követelményét állapítja meg. A vagyonadó önadózáson alapuló működésének feltétele, hogy az adóalany valamennyi adóköteles vagyonelemét bevallja, és az adókötelezettség megállapításához szükséges adatokat, tényeket és körülményeket hiánytalanul, a valóságnak megfelelően feltárja. A teljes körű és valósághű vagyonfeltárás követelménye az adóhatósági ellenőrzéshez és az adókötelezettség megfelelő megállapításához szükséges információk rendelkezésre állását szolgálja.
3. §
A rendelkezés a kétszeres figyelembevétel tilalmát fogalmazza meg. A szabály célja, hogy az adóalap az adóalany tényleges vagyoni helyzetét tükrözze, és a törvény egyes, egymással átfedő rendelkezéseinek alkalmazása ne vezessen ugyanazon vagyonelem vagy ugyanazon gazdasági érték többszörös beszámításához. A rendelkezés az adóalap csökkentése körében is kizárja a halmozást: ugyanazon ténybeli alapra, így különösen ugyanazon tartozásra, kötelezettségre vagy értékcsökkentő körülményre tekintettel az adóalap csak egy jogcímen csökkenthető.
4. §
A § az adóelkerülés tilalmát és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét rögzíti. A rendelkezés az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott alapelvek - így különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye és a jogügyletek valódi tartalmuk szerinti minősítésének elve - mellett, azokat a vagyonadó sajátosságaira tekintettel egészíti ki. A § a törvény egyes, konkrét adóelkerülési kockázatok kezelésére szolgáló különös szabályait kiegészítve kizárja az olyan értékmeghatározás, jogügylet vagy más magatartás figyelembevételét, amely a kötelező értékelési vagy adóalapmegállapítási szabályok megkerülésére irányul.
A szabályozás azt is rögzíti, hogy az adóhatóság a rendeltetésszerű joggyakorlást a vagyonadó bevezetésének köztudomásúvá válásától kezdődő időszakra ellenőrizheti. Figyelemmel arra, hogy 2026. május 14-én jelent meg a Magyar Közlönyben a vagyonadóztatás feltételeinek meghatározásáról és a bizalmi vagyonkezelés adómentességének megszüntetéséről szóló 47/2026. (V. 14.) Korm. határozat, mely előírta a pénzügyminiszter számára a vagyonadóztatás feltételeinek meghatározásáról szóló előterjesztés elkészítését, e naptól mindenki számára megismerhető volt a Kormány határozott szándéka az adónem bevezetésre. Így a normaszöveg alapján e naptól kérhető számon a rendeletésszerű joggyakorlás.
5. §
A rendelkezés a törvény alkalmazásához szükséges értelmező rendelkezéseket tartalmazza, melyek célja a jogszabály alkalmazhatóságának megkönnyítése, a jogkövető adózói magatartás elősegítése. A legtöbb definíció a fogalom tartalmának egyértelmű rögzítése mellett példálózó felsorolással segíti az adózót a jogkövető jogértelmezésben.
6. §
A rendelkezés meghatározza a vagyonadó alanyait, akik a belföldi magánszemélyek, a külföldi magánszemélyek, valamint a belföldi és külföldi vagyonkezelési adóalanyok.
7. §
A rendelkezés meghatározza a magánszemélyek és a vagyonkezelési adóalanyok adókötelezettségének terjedelmét, egyben az adókötelezettség tárgyát is.
Az (1) bekezdés a belföldi illetőségű magánszemélyek és belföldi vagyonkezelési adóalanyok adókötelezettségének terjedelmét határozza meg. Ezen adóalanyok adókötelezettsége teljes körű, ezért valamennyi belföldi és külföldi vagyonukra kiterjed.
A külföldi illetőségű magánszemélyt és a külföldi vagyonkezelési adóalanyt ezzel szemben - a (2) bekezdés értelmében - korlátozott adókötelezettség terheli, amely kizárólag a Magyarország területén fekvő ingatlanára, az ilyen ingatlanon fennálló vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogára, a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaságban fennálló társasági részesedésére, továbbá azon külföldön bejegyzett társaságban fennálló társasági részesedésre terjed ki, mely az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés o) pontja szerinti belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságnak minősül.
Az Itv. definíciója szerint ilyennek minősül mindazon gazdálkodó szervezet, melynek a mérlegében kimutatott eszközök (ide nem értve a pénzeszközöket, pénzköveteléseket, aktív időbeli elhatárolásokat és kölcsönöket) mérleg szerinti értékének összegéből a belföldön fekvő ingatlan(ok), mérleg szerinti értéke több mint 75 százalék, vagy amely olyan gazdálkodó szervezetben (ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezetben) rendelkezik legalább 75 százalékos - közvetett, vagy közvetlen - részesedéssel, melynek a mérlegében kimutatott eszközök (ide nem értve a pénzeszközöket, pénzköveteléseket, aktív időbeli elhatárolásokat és kölcsönöket) mérleg szerinti értékének összegéből a belföldön fekvő ingatlan(ok) mérleg szerinti értéke több mint 75 százalék. Az Itv. hivatkozott definíciója további részletszabályokat is megállapít az ingatlanarányok számítására.
A vagyonadó-törvény belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező gazdasági társaságra adott fogalommeghatározását (2. § 5. pont), amely közvetve visszautal az Itv. 102. § (1) bekezdés h) pontjára is, értelmezve kiemelendő, hogy a külföldi illetőségű adóalanyok vagyonadó-kötelezettsége kiterjed az európai részvénytársaságban, az európai gazdasági egyesülésben, az európai területi társulásban, az európai szövetkezetben, valamint a magyar jog szerinti gazdasági társaságnak, szövetkezetnek, lakásszövetkezetnek, vízgazdálkodási társulatnak, erdőbirtokossági társulatnak, végrehajtói irodának, közjegyzői irodának, ügyvédi irodának, szabadalmi ügyvivői irodának, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnak, magánnyugdíjpénztárnak megfelelő külföldi jogalanyban fennálló részesdésre is, feltéve, ha abban a 75 százalékos közvetett vagy közvetlen ingatlantulajdon-arány fennáll.
A 75 százalékos tulajdoni arány meghatározása során a közvetlen tulajdonlás mellett a közvetett, azaz más cégen keresztüli tulajdonlást is figyelembe kell venni, míg - a vagyonelemek arányának könnyű manipulálásának kizárása érdekében - a pénzeszközöket figyelmen kívül kell hagyni. Ezáltal kizárható, hogy az adóalanyok külföldön bejegyzett cég portfóliójába helyezve vonják ki a belföldön fekvő ingatlanjaikat a vagyonadó hatálya alól. Az adókötelezettség terjedelmét tehát nem a vagyonrendelő, az alapító, a csatlakozó vagy a kedvezményezett illetősége, hanem magának a vagyonkezelési adóalanynak az e törvény szerinti belföldi vagy külföldi minősége határozza meg.
Fontos összefüggés, hogy a vagyonadó törvény értelmező rendelkezésében szereplő Itv.-beli hivatkozás az ingatlanok mérleg szerinti értékét rendeli vizsgálni, tehát pusztán annak vizsgálatához, hogy a külföldön bejegyzett jogalany a vagyonadó-szabályok alkalmazásában belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságnak minősül-e, a belföldi ingatlan és a külföldön bejegyezett gazdálkodó szervezet vagyonelemeinek e törvény szerinti számított értékét nem kell megállapítani.
8. §
Az (1) bekezdés rögzíti, hogy az adókötelezettség az adóköteles vagyonhoz kapcsolódik és évente egy alkalommal jön létre. Ez azt jelenti, hogy az adókötelezettség keletkezésének napján (ez főszabály szerint december 31.) fennálló vagyonállapot és érték szerint kell az adózónak azt vizsgálnia, hogy arra a napra keletkezik-e adófizetési kötelezettsége. Adófizetési kötelezettség csak akkor keletkezik, ha az adóalanynak az adóalap és az adó mértéke alapján fizetendő adója van.
A vagyonadó esetében tehát adóévről nem beszélhetünk, az adókötelezettség évente egy naphoz kapcsolódik. Épp ezért a törvény az adóév kifejezést nem használja, az értelmező rendelkezések között definiált tárgyév-fogalomnak kizárólag az érték-megállapítás során van relevanciája.
A (2) bekezdés az adókötelezettség keletkezésének általános időpontjaként a tárgyév év utolsó napját határozza meg azt rögzítve, hogy az adóalanynak az adókötelezettségét az e napon fennálló vagyoni állapota alapján kell meghatározni.
A tárgyév fogalmát a törvény értelmező rendelkezéseket tartalmazó 5. §-ának 35. pontja rögzíti. Eszerint tárgyév alatt - főszabály szerint - naptári évet kell érteni. A főszabályhoz képest speciális szabály vonatkozik arra a magánszemélyre, akinek a belföldi illetősége a naptári évben úgy szűnik meg, hogy a naptári éven belül belföldi illetőséget ismételten nem szerez, illetve arra a vagyonkezelési adóalanyra, amelynek a belföldi illetősége a naptári évben úgy szűnik meg, hogy a naptári éven belül belföldi illetőséget ismételten nem szerez, valamint arra a vagyonkezelési adóalanyra, amely a naptári éven belül megszűnik, vagy amelynek vagyonkezelési adóalanyi minősége a naptári éven belül megszűnik. Esetükben a tárgyév január 1-jétől a belföldi illetőségük megszűnése, a megszűnésük, illetve a vagyonkezelési adóalanyi minőségük megszűnését megelőző napig tart.
9. §
A rendelkezés az adóalap meghatározásának alapvető szabályait, a külföldi adóalany korlátozott adókötelezettségének körét, valamint az ingó vagyonelemek adóztatásának különös szabályait állapítja meg.
Az (1) bekezdés alapján a belföldi magánszemély és a belföldi vagyonkezelési adóalany esetében az adó alapja az adóköteles vagyonelemeknek az adókötelezettség keletkezésének napjára megállapított számított értéke és az ugyanezen időpontban fennálló, törvényben meghatározott tartozások különbözetének az egy milliárd forint feletti része. A szabályozás ezzel az adóalany nettó vagyoni helyzetét veszi alapul.
Az adóalap meghatározása során az adóalanyt terhelő tartozások közül főszabály szerint csak a jogszabályon, jogerős bírósági vagy végleges hatósági határozaton alapuló tartozások, vagy a közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hitel- vagy kölcsönszerződésen alapuló tartozások vonhatóak le. A tartozásnak minden esetben ténylegesen fenn kell állnia és igazoltnak kell lennie. Bár a tárgyév utolsó napján fennálló állapot alapján felmerülő vagyonadófizetési kötelezettség jogszabályon alapuló kötelezettség, az csak a tárgyévet követő év augusztusában válik esedékessé, így ebben a bevallásban értelemszerűen nem lehet feltüntetni.
A (2) bekezdés a külföldi magánszemély és a külföldi vagyonkezelési adóalany korlátozott adókötelezettségének az adóalapját határozza meg. Ezen adóalanyok esetében az adóalap megállapítása során kizárólag a Magyarország területén fekvő ingatlant, az ilyen ingatlanon fennálló vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot, a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaságban fennálló társasági részesedést, valamint az Itv. 102. § (1) bekezdés o) pontja szerinti belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló társasági részesedést kell figyelembe venni.
A korlátozott adókötelezettséggel összhangban e személyeknél kizárólag az adóalapban figyelembe vehető vagyonelemhez közvetlenül kapcsolódó tartozás csökkentheti az adóalapot. A magyar adóztatási jog hatálya alá nem tartozó vagyonhoz vagy más kötelezettséghez kapcsolódó tartozás az adóalap megállapítása során nem vehető figyelembe.
A (3) bekezdés az ingó vagyonelemek főszabály szerinti adókötelezettsége mellett a mindennapi életvitelhez és a lakhatáshoz kapcsolódó egyes ingóságokra állapít meg kivételeket. A rendelkezések célja, hogy a személyes használati tárgyak számbavétele és értékelése ne okozzon az elérhető adóbevétellel arányban nem álló adminisztratív terhet, ugyanakkor a jelentős értéket képviselő ingóvagyon az adóalap részét képezze. Nem hagyhatóak azonban figyelmen kívül az adóalap számításánál a hárommillió forintnál értékesebb műtárgyak, akkor sem, ha azok lakás berendezési tárgyai. Szintén adóterhet viselnek a hárommillió forintnál értékesebb gyűjtemények, ékszerek. A törvény alkalmazásában ékszernek minősül minden olyan kis tárgy, amely a megjelenés szebbé, esztétikusabbá vagy épp meghökkentőbbé tételét szolgálja. A törvény az ékszer fogalmának rögzítésekor példálózó felsorolással is segíti a jogalkalmazókat. Taxatív felsorolásra azért nincs mód, mert az emberi kreativitás a személyi díszítésre szolgáló tárgyak feltalálásában szinte végtelen. A teljesség igénye nélkül kétségtelenül ide sorolhatóak azonban a különféle gyűrűk, karkötők, nyakláncok, melltűk, fülbevalók, függelékek és medálok, gombok, jelvények, kitüntetések, nyakkendőtűk, testékszerek.
A tízmillió forintnál értékesebb járműveket szintén figyelembe kell venni az adóalap megállapításánál.
A (4) bekezdés rögzíti, hogy valamennyi olyan ingóság teljes értékét figyelembe kell venni az adóalap számítása során, amelyet a magánszemély egészben vagy részben egyéni vállalkozói, mezőgazdasági őstermelői vagy más önálló gazdasági tevékenységének folytatásához használ, vagy amely e tevékenységéhez kapcsolódik. A rendelkezés célja annak biztosítása, hogy a személyes és háztartási használathoz kapcsolódó könnyítések ne terjedjenek ki a gazdasági tevékenységhez bármely kis részben is kapcsolódó vagyonra. Így a szabályozás a magánszemély által jövedelemszerzéshez használt tárgyakat ahhoz hasonlóan kezeli, mintha a magánszemély azokat egy gazdasági társaságba apportálta volna vagy egyéni vállalkozásához rendelte volna, s annak keretében végezne velük jövedelemszerző tevékenységet
Az (5) bekezdés egyértelművé teszi, hogy az Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezetben fennálló tagi részesedések közül kizárólag a különleges munkavállalói résztulajdonosi program szervezetében fennálló tagi részesedés tartozik a vagyonadó hatálya alá.
10. §
A rendelkezés a közös tulajdonban, a házastársi vagyonközösségben, valamint a szülői felügyelet alatt álló kiskorú gyermek tulajdonában álló egyes vagyonelemek adóalanyok közötti összerendelésének a szabályait határozza meg.
Az (1) bekezdés alapján a közös tulajdonban álló vagyonelem értékét az adóalany tulajdoni hányadának megfelelő arányban kell figyelembe venni. A szabály biztosítja, hogy minden adóalanynál az őt megillető vagyoni hányad jelenjen meg, és ugyanazon vagyonelem értékét több adóalany adóalapjában ne vegyék teljes egészében figyelembe. Az adóalap számítása során tehát a vagyonelem, mint egész számított értékét kell kiszámolni, és kell, a tulajdoni hányada alapján a tulajdonostárs adóalany adóalapjához számítani. Más szóval, közös tulajdon esetében nem a tulajdoni hányad önmagában fennálló értékét kell az egyes tulajdonostársak adókötelezettségénél figyelembe venni.
A (2) bekezdés a házastársi vagyonközösség sajátosságaira tekintettel külön hozzárendelési szabályokat állapít meg a házastársi közös vagyonba tartozó vagyonelemekre. A házastársak tényleges vagyoni viszonyai nem minden esetben tükröződnek teljeskörűen a vagyonelemekre vonatkozó nyilvántartásokban, illetve számlákon, ezért a kizárólag ezek adataira épülő megközelítés eltérhetne a vagyonközösség magánjogi tartalmától.
Elsődlegesen a házassági vagyonjogi szerződésben, valamint a házastársak egymás között kötött, vagyoni viszonyaikat rendező szerződéseiben foglaltakat kell figyelembe venni. Ez a házastársak magánjogi autonómiájának és érvényes vagyoni megállapodásainak az adójogi elismerését szolgálja.
Ha ilyen szerződés nincs, vagy az adott vagyonelemről nem rendelkezik, a közhiteles vagy hatósági nyilvántartásban, illetve jogszabály alapján vagy pénzügyi, befektetési vagy más szolgáltatás keretében vezetett számlán vagy nyilvántartásban valamelyik házastárs személyéhez rendelten nyilvántartott vagyonelemet - a házastársak választása szerint - kizárólag e házastárs adóalapjában vagy a házastársak adóalapjában egyenlő arányban kell figyelembe venni. A választási lehetőség a nyilvántartási állapot és a házastársi vagyonközösségből következő gazdasági tartalom esetleges eltérését kezeli anélkül, hogy valamennyi vagyonelem tekintetében egyedi bizonyítást követelne meg. Fontos összefüggés, hogy a házastársak választása - a (3) bekezdés értelmében - csak akkor érvényes, ha erről az állami adó- és vámhatóság felé mindkét fél azonos tartalmú nyilatkozatot tesz. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a vagyonelem értékét egyenlő arányban kell a házastársak adóalapjának számításakor figyelembe venni. A nyilatkozatétel előírása nem céltalan adminisztratív teher. A házastársak adóbevallásaikban ugyanis csak saját adókötelezettségüket érintően rögzítenek adatokat. Ha a két házastárs bevallása nincs összhangban egymással, nehezen megállapítható, hogy az eltérés melyik fél tévedésére, adminisztratív hibájára vezethető vissza. A külön benyújtott nyilatkozat az az irat, mely egybehangzóan tartalmazza a közös vagyonba tartozó vagyonelemek tulajdonjogának kettejük közti megoszlására vonatkozó állításukat.
Az előző szabályok alapján másként hozzá nem rendelhető vagyonelemek értékét a házastársak egyenlő arányban veszik figyelembe. Az egyenlő megosztás olyan objektív, egyszerűen alkalmazható kisegítő szabály, amely külön bizonyítás hiányában kifejezi a házastársi vagyonközösségből eredő közös vagyoni jogosultságot.
A (2) és (3) bekezdésben rögzített szabályok a házassági vagyonközösségbe nem sorolható, tehát a házasságkötés előtt vagy azt követően szerzett, de különvagyonba tartozó vagyontárgyakra nem vonatkoznak. Így a különvagyonba tartozó vagyonelemek esetén nincs szükség a fenti nyilatkozattételre vagy törvényi vélelem alkalmazására. A különvagyonba tartozó vagyonelemeket ugyanis értelemszerűen csak az érintett házastárs adóalapjában kell figyelembe venni.
A (4) bekezdés a szülői felügyelet alatt álló kiskorú gyermek vagyonának a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő adóalapjába történő beszámítására állapít meg különös szabályt. A kiskorú vagyonát az örökölt és a kiskorú saját keresményeként szerzett vagy ezek helyébe lépő vagyonelemek kivételével a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő vagyonához kell számítani. A szabály célja annak biztosítása, hogy a szülő vagyonának kiskorú gyermek részére történő juttatása ne eredményezze az az adóalap mesterséges megosztását, elaprózódását, s ezáltal az egymilliárd forintos értékhatár személyenkénti alkalmazásával az adókötelezettség kijátszását.
Közös szülői felügyelet esetén a kiskorú ilyen vagyonát a szülők egyenlő arányban veszik figyelembe. A kiskorú vagyonelemeinek a szülő adóalapjában történő figyelembevétele nem érinti a vagyonelem e törvény szerinti minősítését és értékelését; az egyes vagyonelemekre vonatkozó általános szabályokat a szülő adóalapjának megállapítása során is alkalmazni kell. Az egymilliárd forintos értékhatár a szülő saját vagyona és a nála figyelembe vett gyermekvagyon együttes összegére alkalmazandó.
A szabályozásból az is következik, hogy a szülői felügyelet alatt álló kiskorú az örökölt vagyontárgyak, illetve a saját maga által megkeresett pénzeszköz vagy egyéb értékkel bíró javak, vagy az ilyen vagyontárgyak helyéve lépő vagyonelemek után önmaga adózik. Ezt az (5) bekezdés külön is rögzíti.
Fontos összefüggés, hogy a (4) és (5) bekezdés csak a szülői felügyelet alatt álló gyermek és szülője esetében rendelkezik az adóalap összeszámítás eseteiről és szabályairól. Abban az esetben, ha egy kiskorú adóalany nem áll szülői felügyeleti jog alatt (pl. gyámság alatt áll) akkor önálló adóalanyként valamennyi adóköteles vagyona tekintetében önállóan adózik.
A (6) bekezdés az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet rendelkezésére álló vagyon tagokhoz történő hozzárendelését szabályozza. Ha a szervezet működésére irányadó jog alapján a rendelkezésére álló vagyon vagy annak hozama nem a szervezet, hanem közvetlenül a tag vagyonának, illetve bevételének minősül, az adóalap meghatározásának is ezt a minősítést kell követnie. A tag adóalapjában ezért a szervezet rendelkezésére álló vagyon rá jutó részét kell figyelembe venni; ugyanazon vagyoni érték a személyegyesítő szervezetben fennálló tagsági jog vagy részesedés értékeként külön nem vehető figyelembe. A rendelkezés azt biztosítja, hogy az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet közbeiktatása ne eredményezze az irányadó jog alapján közvetlenül a taghoz rendelt vagyon figyelmen kívül hagyását.
Több tag esetén a vagyon felosztását elsődlegesen az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet működésére irányadó jog rendelkezései szerint kell elvégezni. Ha ezek alapján az egyes tagokra jutó arány nem állapítható meg, a vagyont a tagok között egyenlő arányban kell felosztani. A kisegítő szabály biztosítja, hogy a felosztási arány meghatározhatatlansága miatt a vagyon egyetlen része se maradjon figyelmen kívül az adóalap megállapítása során.
A (7) bekezdés a vagyon tagokhoz történő hozzárendelésével összhangban az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezetet terhelő tartozások arányos figyelembevételéről rendelkezik. A tag a tartozásnak kizárólag a (6) bekezdés szerinti felosztási arány alapján rá jutó részét veheti figyelembe. A szabály nem bővíti a levonható tartozások körét: a taghoz rendelt tartozás csak akkor csökkentheti az adóalapot, ha egyébként megfelel a törvényben meghatározott levonhatósági feltételeknek. A rendelkezés azt biztosítja, hogy az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet útján tartott vagyon ne bruttó módon, hanem az ahhoz kapcsolódó és a törvény alapján levonható tartozások figyelembevételével kerüljön a tag adóalapjába.
11. §
A rendelkezés a nemzetközi adójogi egyezmények vagyonadó-kötelezettségre gyakorolt hatását taglalja. E rendelkezésnek - értelemszerűen - akkor van relevanciája, ha az adóalany rendelkezik valamely külföldi államban fellelhető vagyonelemmel.
Az (1) bekezdés generális és elvi jelleggel rögzíti, hogy a törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés szabályai a vagyonadótörvény rendelkezéseihez képest elsőbbséget élveznek, eltérő normatartalom esetében a nemzetközi szerződésben leírtak az irányadók.
A (2) bekezdés arra az esetre tartalmaz szabályozást, ha a nemzetközi szerződés lehetővé teszi a külföldi vagyonelem értékének a figyelembevételét a magyarországi adó(alap) megállapítása érdekében. Ilyen esetben - a törvény rendelkezése alapján - a külföldi vagyonelem értékét a vagyonadóalap és az adó meghatározása során figyelembe kell venni.
A (3) bekezdés expressis verbis kimondja, hogy azt a vagyonelemet, amelynek a figyelembevételét a vagyonadó-megállapítás esetén nemzetközi szerződés kizárja, sem az adóalap, sem az adó megállapításánál nem lehet figyelembe venni.
12. §
A rendelkezés meghatározza a vagyonadó mértékét, valamint az adó megállapításához szükségszerűen felmerülő egyes szakértői és értékelési költségekhez kapcsolódó adócsökkentés szabályait.
Az (1) bekezdés alapján az adó mértéke az adóalap 100 milliárd forintot meg nem haladó része után 1 százalék, az adóalap 100 milliárd forintot meghaladó része után 1,5 százalék.
A (2) bekezdés az adóalap és adómérték szorzataként előálló adóösszeget csökkentő tételeket rögzíti.
A (2) bekezdés a) pont azon szakértői és értékelési költségekről rendelkezik, amelyek az adóalany számára az e törvény szerinti értékelési szabályok alkalmazása következtében merülnek fel. A levonás kizárólag akkor alkalmazható, ha a független szakértői, értékelői vagy cégértékelési szolgáltatás igénybevételét a törvény kötelezően előírja.
Ide tartozhat különösen a törvény alapján kötelező cégértékelés, továbbá az az eset, amikor belföldi ingatlan számított értéke az alkalmazható ügyleti vagy indexált ügyleti érték, illetve az állami adó-és vámhatóság tömeges ingatlanértékelési modellje alapján sem határozható meg, ezért független ingatlanvagyon-értékelő igénybevétele szükséges. Ugyancsak ide tartozhat a külföldi ingatlan értékelése, ha annak számított értéke a szerzéshez kapcsolódó érték vagy a külföldi hatósági, adózási vagy kataszteri érték alapján nem állapítható meg, és ezért független értékelés szükséges.
A kedvezmény ugyanakkor nem terjed ki arra a szakértői vagy értékelési költségre, amely az adóalany választása alapján merül fel annak ellenére, hogy a vagyonelem számított értéke a törvény valamely más alkalmazható értékelési módszere alapján is meghatározható lenne. Így például nem vehető figyelembe a kedvezmény keretében annak a szakértői értékelésnek a költsége, amelyet az adóalany azért készíttet, mert a törvény alapján egyébként alkalmazható értéktől eltérő szakértői értéket kíván alkalmazni. Például, ha rendelkezésre áll az állami adó- és vámhatóság értékelési modelljéből kinyert érték, vagy valamely korábbi évben keletkezett, a 22. § (5) bekezdése szerint indexálható szakértői értékbecslés, akkor az adócsökkentésnek e jogcímen nincs helye. Ilyen esetben - ahogyan az adómegállapítási, könyvvezetési, könyvvizsgálati költségek általában - az értékmegállapítás költsége is az adóalanyt terheli.
A törvény a szakértői díj levonása tekintetében összegszerű korlátot tartalmaz. Eszerint legfeljebb a szakértő vagy szakértők részére kifizetett összeg 50 százaléka vonható le a fizetendő adóból, de levonható összeg nem haladhatja meg tárgyévenként összesen - a szakértői vélemények számától függetlenül - a 2 millió forintot. A két korlát együttesen érvényesül. Így a szakértő részére megfizetett díj 50 százalékánál magasabb érték akkor sem vonható le a fizetendő adó összegéből, ha azzal, a 2 millió forintos keret nem merülne ki. Ugyanakkor, ha az adóalany például 8 millió forint szakértői díjat fizetett azon vagyonelemek értékmeghatározásért, melyekre más számított értéket a törvény alapján nem tudott rögzíteni, akkor a fizetendő adó összegét annak ellenére is csak 2 millió forinttal csökkentheti, hogy az általa kifizetett szakértői díj 50 %-a ezt az összeget meghaladja. Egy értékelési szakvélemény költségének a törvény által meghatározott hányadával egy adóalany csak egyszer csökkentheti az adóját, mégpedig csak azt a fizetendő adót, amely alapjának meghatározásához a tárgyévben vagy a tárgyév utolsó napjától az adóbevallás benyújtásáig tartó időszakban a szakértői szakvélemény született.
A korlátok célja, hogy a kedvezmény a szükségszerű szakértői költségek mérsékelt kompenzációját szolgálja, és ne eredményezzen aránytalan adócsökkentést.
A (2) bekezdés b) pontja az adóalapba tartozó vagyonelemek utáni külföldi vagy belföldi adók levonhatóságáról rendelkezik. A ba) alpont a tárgyév utolsó napját magában foglaló adóévben esedékes és az adóalany által ténylegesen megfizetett (ingatlan utáni) helyi adók (építményadó, telekadó, magánszemély kommunális adója) összegének levonását teszi lehetővé, a bb) alpont pedig az ugyanezen időszaki gépjárműadó összegének a levonhatóságáról rendelkezik.
A bc) alpont alapján a levonási lehetőség kiterjed az adóköteles ingatlan vagy gépjármű után külföldön megfizetett, a belföldi helyi adóval vagy gépjárműadóval azonos vagy ahhoz hasonló jellegű adóra is. A külföldi adó minősítése során nem annak elnevezése, hanem tartalma és az adóztatásban betöltött szerepe irányadó.
Egyik alpont szerint esetben sem vonható le az adóalany által megfizetett olyan az adóösszeg, amely az adóalany részére visszajár.
A (3) bekezdés nemzetközi szerződés alapján Magyarországon nem adóztatható, de ugyancsak a nemzetközi szerződés alapján az adóalap-megállapítás során figyelembe vehető vagyonelemekre eső adó összegének a levonhatóságát rögzíti.
A szabály alkalmazása során először a belföldi és külföldi vagyonelemek összesített számított értékét kell alapul venni. Az így kapott összeget a törvény által rögzített adócsökkentő tételekkel (szakértői díj, illetve az adóalapba tartozó vagyonelemeket terhelő adók) korrigálva meg kell állapítani az adót. Az így megállapított adóból ezt követően le kell vonni a külföldi vagyonelemek összesített számított értéke alapján, a (2) bekezdés b) pont alkalmazása nélkül számított adónak megfelelő összeget, vagyis azt "az elvi adóösszeget", amit, amennyiben önálló vagyonként adózna, a külföldi vagyonrész után kellene fizetni. A levonás eredményeként előálló összeg az adóalany fizetendő adója. Például, ha a magánszemély belföldi vagyonelemeinek számított értéke 3 milliárd forint, a nemzetközi szerződés alapján Magyarországon mentesítendő külföldi vagyonelemeinek számított értéke pedig 2 milliárd forint, az összesített 5 milliárd forint vagyon után - az 1 milliárd forintos adóalapba nem számító értékhatár figyelembevételével - 4 milliárd forint adóalap után 40 millió forint adó keletkezne. A külföldi vagyonelemek 2 milliárd forintos számított értékére az adóalapba nem számító értékhatár figyelembevételével 10 millió forint adó jut, amelyet a teljes vagyon alapján megállapított adóból le kell vonni. A magánszemély Magyarországon fizetendő adója így 30 millió forint.
A mentesített külföldi vagyonelemek figyelembevétele nem eredményezi maguknak a mentesített vagyonelemeknek a magyarországi megadóztatását, ugyanakkor a nemzetközi szerződés által megengedett körben befolyásolhatja az adóalany Magyarországon adóztatható többi vagyonára jutó adó összegét.
Ha a nemzetközi szerződés nem teszi lehetővé a mentesített külföldi vagyon figyelembevételét a többi vagyon után fizetendő adó megállapításánál, a mentesített vagyonelemeket az adóalap meghatározása során sem lehet figyelembe venni.
A rendelkezés alkalmazhatóságát nem önmagában az adóalany e törvény szerinti belföldi vagy külföldi minősége, hanem az adott nemzetközi szerződés személyi és tárgyi hatálya, az adóalany egyezmény szerinti illetősége, valamint az adott vagyonelemre vonatkozó adóztatási és kettősadóztatás-elkerülési szabályok határozzák meg.
13. §
A rendelkezés rögzíti, hogy a vagyonelemek számított értékét elsődlegesen az e törvényben meghatározott különös értékelési szabályok szerint kell megállapítani. Különös szabály hiányában az adókötelezettség keletkezésének napján, vagyis a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értéket kell alkalmazni, biztosítva valamennyi adóköteles vagyonelem értékelhetőségét.
14. §
A rendelkezés a külföldi pénznemben kifejezett összegek és értékek forintra történő átszámításának egységes szabályait határozza meg.
Az (1) bekezdés alapján az e törvény alkalmazása során figyelembe veendő, külföldi pénznemben kifejezett összeget vagy értéket főszabály szerint a Magyar Nemzeti Bank által az adókötelezettség keletkezésének napjára közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani. A rendelkezés alkalmazandó különösen a vagyonelemek értékének, valamint az adóalapot csökkentő tartozások összegének és a külföldi pénznemben megfizetett adó összegének a meghatározásakor.
Az adókötelezettség keletkezésének napjára irányadó egységes árfolyam alkalmazása összhangban áll azzal, hogy a vagyonadó alapját az adókötelezettség keletkezésének napján fennálló vagyoni állapot alapján kell megállapítani. Az egységes átszámítási időpont egyúttal biztosítja, hogy a vagyon értékét növelő és csökkentő, valamint az adó összegére hatást gyakorló tételeket azonos időpontra vonatkozó árfolyam alapján vegyék figyelembe.
A (2) bekezdés arra az esetre állapít meg kisegítő szabályt, ha a Magyar Nemzeti Bank az adókötelezettség keletkezésének napjára - különösen azért, mert az hétvégére vagy munkaszüneti napra esik - nem tesz közzé hivatalos devizaárfolyamot. Ebben az esetben az adókötelezettség keletkezésének napját megelőző utolsó kereskedési napra közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni. A szabály biztosítja, hogy az átszámításhoz minden esetben rendelkezésre álljon egyértelműen meghatározható hivatalos árfolyam.
A (3) bekezdés az olyan külföldi pénznemben kifejezett összegek és értékek átszámítását rendezi, amelyek pénzneme nem szerepel a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján. Ezekben az esetekben az adott pénznem Magyar Nemzeti Bank által közzétett, euróban megadott árfolyamából kell kiindulni. A forintértéket ennek és az euró (1) vagy (2) bekezdés szerint alkalmazandó hivatalos devizaárfolyamának alapulvételével kell meghatározni.
A (4) bekezdésbeli rendelkezés azt rögzíti, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank ugyanarra a napra több hivatalos devizaárfolyamot tesz közzé, akkor - a jogviták elkerülése és az egyértelmű jogértelmezés biztosítása érdekében - az aznapi árfolyamok közül az időben utoljára közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni a külföldi pénznem forintra történő átszámításánál.
15. §
A rendelkezés a társasági részesedések adózás alapjául szolgáló számított értékének a meghatározását tartalmazza. Ott, ahol megbízható, független harmadik felekkel kötött szerződéses (forgalmi) adatok állnak rendelkezésre, azokat kell figyelembe venni az adóalap meghatározása során, míg ahol ilyen adatok nem állnak rendelkezésre, ott egy standardizált, adózási célú cégérték meghatározása történik.
Az (1) és (2) bekezdés szerint a szabályozott piacon jegyzett társasági részesedések, valamint a szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskedett társasági részesedések esetén a tényleges piaci kereskedési adatokat kell alapul venni. Ezen részesedések számított vagyoni értéke a részesedéseknek a tárgyév utolsó kereskedési napján kialakult záróárfolyammal számított értéke, illetve, ha ez a záróárfolyam több mint 10 százalékkal eltér a tárgyév utolsó 180 napjának forgalommal súlyozott átlagárfolyamától, akkor a részesedésnek az utolsó 180 napi átlagárfolyammal számított értéke. Az utolsó 180 napos, forgalommal súlyozott átlagárfolyam alkalmazása az év végi indokolatlan árfolyamváltozások kiszűrését szolgálja.
A szabályozott piacon, tőzsdén nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett (3) bekezdés szerinti társasági részesedések adózás alapjául szolgáló értéke ugyanakkor egy olyan értékelési módszerrel számított vagyoni érték, amelynek célja, hogy közelítsen a valós piaci értékhez. Mivel a piaci érték folyamatosan változik, és sok esetben nem is egy adott fix szám, ráadásul pontos meghatározása külön vagyonértékelést igényelne, ezért az ilyen társasági részesedések esetében a vagyonadó alapjaként egy olyan számított vagyoni érték meghatározására kerül sor, amely a számviteli beszámolók adataiból egyszerűen, gyorsan és költséghatékonyan meghatározható. A rendelkezés a társasági részesedések esetében szándékosan nem használja a piaci érték kifejezést, ahelyett az adózás alapjául szolgáló számított vagyoni értéket határozza meg.
A számított vagyoni érték 1. melléklet szerinti meghatározása számítási módszeréből fakadóan kis mértékben eltérhet a társasági részesedés valós piaci értékétől, azt jellemzően alulértékeli. Ugyanakkor ez az egyszerűsítés a gyakorlati végrehajtás jelentősen alacsonyabb költségei mellett célszerűnek tűnik, azzal, hogy mindez nem zárja ki, hogy indokolt esetben az adózó, a társasági részesedések számított vagyoni értékét független cégértékelő szakértő igénybevételével határozza meg.
A (4) bekezdés arra az esetre állapít meg szabályokat, amikor a vagyoni érték 1. melléklet szerinti meghatározásához nem állnak rendelkezésre a szükséges beszámolóadatok, vagy ha rendelkezésre is állnak, de nem alkalmasak a társasági részesedés vagyoni értékének a meghatározására. Az ilyen esetre a rendelkezés független, harmadik fél által elvégzett cégértékelést ír elő, külön meghatározva az (5)-(7) bekezdésekben a figyelembe vehető cégértékelési módszereket, a cégértékelést végző szervezetre vonatkozó követelményeket, valamint a cégértékelés legfontosabb szempontjait.
A (8) bekezdés szerint független, harmadik fél által elvégzett cégértékelés szerint megállapított értéket kell figyelembe venni a külföldi székhelyű gazdasági társaságban fennálló társasági részesedés vagyoni értékének a meghatározásához is, amennyiben az 1. mellékletben meghatározott értékeléshez szükséges rejtett tartalékok értéke nem áll rendelkezésre.
A (9) bekezdés azon gazdasági társaságok esetében, ahol a saját tőke nem haladja meg a 100 millió forintot - az adózó választása alapján - egyszerűsítési céllal lehetővé teszi az 1. mellékletben foglaltak helyett a saját tőke alapú értékelést.
Lehetnek azonban olyan esetek, amikor egyáltalán nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek alapján a törvény szerinti értékelést el lehetne végezni, az ilyen esetre tartalmaz rendelkezést a (10) bekezdés azzal, hogy ilyenkor a vagyoni értéket a bekerülési (beszerzési) érték alapján kell meghatározni.
16. §
A rendelkezés az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági őstermelői és az adószám birtokában folytatott más önálló tevékenységhez kapcsolódó vagyon értékelésének a különös szabályait határozza meg.
A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó esetében a társasági részesedések értékelésére irányadó módszert kell megfelelően alkalmazni. Ennek során saját tőkeként az egyéni vállalkozó nettó vállalkozási vagyonát, adózott eredményként pedig a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) szerint megállapított adózás utáni vállalkozói jövedelmet kell figyelembe venni. A tulajdoni hányad száz százalék.
A nettó vállalkozási vagyon az egyéni vállalkozó tulajdonában álló vagy őt megillető, az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásához használt vagy e tevékenységhez kapcsolódó vagyonelemeknek az Szja tv. szerinti alap- és részletező nyilvántartások, a tárgyév utolsó napjára vonatkozó leltár, valamint az ezeket alátámasztó bizonylatok alapján meghatározott együttes értéke, csökkentve a vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó, ténylegesen fennálló és megfelelően igazolt tartozások összegével.
Ha a nettó vállalkozási vagyon összege meghaladja az 500 millió forintot, annak értékét az 1. melléklet szerint meghatározott rejtett tartalék összegével növelni kell. A szabály e tekintetben is a gazdasági társaságokban fennálló részesedések értékelésére irányadó megoldást követi: a kisebb értékű vállalkozási vagyon esetében a nyilvántartási adatok alkalmazhatók, míg a nagyobb értékű vállalkozási vagyon esetében az értékelés során figyelembe kell venni a könyv szerinti, illetve nyilvántartási érték és a tényleges vagyoni érték közötti, a törvényben meghatározott eltéréseket is.
A szabályozás célja, hogy az azonos gazdasági tartalmú vállalkozási tevékenység vagyonadó szempontjából történő értékelése ne függjön indokolatlanul a választott működési formától, és az egyéni vállalkozói forma alkalmazása önmagában ne eredményezzen a gazdasági társasági formához képest eltérő értékelési eredményt.
A rendelkezés kizárja továbbá, hogy a vállalkozói vagyon értékelése során már figyelembe vett vagyonelemeket vagy tartozásokat az adóalap megállapítása során más jogcímen ismételten figyelembe lehessen venni.
A vállalkozói jövedelem szerinti adózást nem alkalmazó egyéni vállalkozó, valamint a mezőgazdasági őstermelő és az adószám birtokában más önálló tevékenységet folytató magánszemély esetében nem áll rendelkezésre a társasági adózott eredménnyel összevethető, egységesen alkalmazható eredményadat. Ezért e személyek vagyonelemeinek számított értékét vagyonelemenként, az adott vagyonelemre irányadó rendelkezések szerint kell meghatározni, és az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági őstermelői, illetve adószám birtokában folytatott más önálló tevékenységből származó jövedelem alapján külön hozamérték nem állapítható meg.
Az őstermelők családi gazdasága nem minősül önálló vagyonadó-alanynak, ezért az annak keretében használt vagyonelemeket a tagoknál, az őket megillető tulajdonjog vagy más vagyoni jogosultság szerint kell figyelembe venni.
17. §
A rendelkezés a gazdasági társaságnak nem minősülő szervezetben fennálló, a magánszemélyt a szervezet vagyonából vagy eredményéből való részesedésre jogosító tagsági vagy más vagyoni jogosultság értékelését szabályozza. Ilyen jogosultság állhat fenn különösen egyéni cégben, ügyvédi, közjegyzői, végrehajtói vagy szabadalmi ügyvivői irodában, szövetkezetben, egyesülésben, valamint erdőbirtokossági társulatban.
A szabályozás célja, hogy e jogosultságok értékelése - gazdasági tartalmukhoz igazodva - a gazdasági társaságban fennálló, szabályozott piacon nem jegyzett és rendszeresen nem kereskedett társasági részesedések értékeléséhez hasonló módon történjen. Ennek megfelelően a számított értéket a társasági részesedésekre irányadó értékelési szabályok és az 1. melléklet megfelelő alkalmazásával kell meghatározni, figyelembe véve ugyanakkor az egyes szervezeti formák sajátosságait.
A saját tőke értékelése során a szervezet saját tőkéjének a tagok között jogszabály, a létesítő okirat vagy a tagok közötti elszámolásra irányadó szabályok alapján felosztható részéből a magánszemélyt megillető összeget kell figyelembe venni. Hasonló elv érvényesül a hozamérték meghatározásakor: adózott eredményként a szervezet beszámolója szerinti adózott eredményből, illetve az ilyen megnevezést nem alkalmazó beszámoló esetében az annak tartalmilag megfelelő, adófizetési kötelezettség utáni tárgyévi eredményből a magánszemélyt vagyoni hozzájárulására vagy tagsági jogviszonyára tekintettel megillető összeget kell figyelembe venni. Mivel a saját tőke és az eredmény értéke már a magánszemélyt megillető összegben kerül meghatározásra, az 1. melléklet szerinti tulajdoni hányaddal történő további szorzást nem kell alkalmazni.
A rendelkezés az 1. mellékletben meghatározott 500 millió forintos értékhatárt is a gazdasági társaságokra irányadó szabályokkal azonos módon alkalmazza. Az értékhatárt a szervezet egészének, utolsó lezárt üzleti évéről készített beszámolója szerinti saját tőkéje alapján kell vizsgálni. Ha a saját tőke nem haladja meg az 500 millió forintot, a magánszemélyt megillető vagyonértéket a beszámoló szerinti saját tőkéből kell meghatározni. Az értékhatár meghaladása esetén a saját tőkét - a gazdasági társaságokra irányadó szabályokhoz hasonlóan - a rejtett tartalékkal korrigálni kell, és a magánszemélyt megillető összeget az így meghatározott saját tőkéből kell kiszámítani. A szabály biztosítja, hogy a gazdaságilag összehasonlítható vagyoni jogosultságok értékelése ne függjön indokolatlanul a szervezet jogi formájától.
Ha a magánszemélynek a szervezet vagyonából, illetve eredményéből való részesedése eltérő arányú, a vagyonérték és a hozamérték alapjául szolgáló összeget a tényleges jogosultságok szerint külön-külön kell meghatározni. A kisebbségi részesedésekre vonatkozó szabályok alkalmazása érdekében ugyanakkor a magánszemély szervezetben fennálló tényleges részesedési arányát kell figyelembe venni; ha ilyen arány közvetlenül nem határozható meg, a szervezet vagyonából való részesedés aránya irányadó.
A hozamérték kizárólag a vagyoni hozzájárulásra vagy a tagsági jogviszonyra tekintettel realizálható vagyoni értéket tükrözi, ezért annak meghatározásakor a magánszemély személyes közreműködésére tekintettel járó juttatás nem vehető figyelembe. Ha pedig a magánszemély a szervezet vagyonából kizárólag vagyoni hozzájárulásának visszatérítésére jogosult, a rá jutó vagyonérték sem haladhatja meg a visszatéríthető összeget.
A különleges munkavállalói résztulajdonosi program szervezetében fennálló tagi részesedés sajátos tartalmára tekintettel annak értékelésére külön szabály vonatkozik. A számított értéket a szervezet tartozásokkal csökkentett vagyonából a résztvevőre jutó rész alapján kell meghatározni, a résztvevők egyéni befizetéseinek arányában, befizetés hiányában egyenlő arányban. E jogosultság esetében külön hozamértéket nem kell meghatározni.
18. §
A rendelkezés az Itv. 102. § (1) bekezdés o) pontja szerinti, külföldi jog alapján bejegyzett belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló tulajdoni részesedés számított értékének a meghatározására tartalmaz speciális szabályt. Tekintettel arra, hogy az ilyen vagyonelemeket azért vonja adókötelezettség alá a törvény, hogy a - szintén adókötelezettség alá eső - belföldi ingatlanokat ne lehessen külföldi társaságba apportálva kivonni az adóztatás alól, indokolt, hogy a hozzájuk kapcsolt számított érték is e belföldi ingatlanok értékét tükrözze. Ezért a szabályozás szerint a külföldi illetőségű adóalanyok esetén a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét számított értékének meghatározásakor első lépésként meg kell állapítani az ilyen gazdálkodó szervezet tulajdonában álló belföldi ingatlanoknak az e törvény szerinti számított értékét, ezt csökkenteni kell az ingatlan megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül kapcsolódó tartozásokkal majd az így kapott összeg olyan arányát kell az adóalaphoz számítani, amekkora arányú részesedéssel az adóalany e társaságban rendelkezik.
Ha a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság csak résztulajdonosa egy belföldi ingatlannak, akkor a társaság tulajdonában álló ingatlan számított értékének meghatározása során értelemszerűen ingatlan értékének a tulajdonrésszel arányos részét kell figyelembe venni a számítás első lépéseként. Ugyanígy kell eljárni abban az esetben, ha a társaság közvetett résztulajdonosa egy belföldi ingatlannak. A szabályozás egyik elemet sem vezeti le részletesen, mindez abból következik, hogy az adóköteles vagyonhoz csak a belföldi ingatlan résztulajdona tartozik.
19. §
A rendelkezés meghatározza a belföldi ingatlan értékelési alapjait. Eszerint az adóalapba számítandó ingatlanértékként négy értéket lehet alkalmazni: az ügyleti értéket, az indexált ügyleti értéket, az állami adó- és vámhatóság (a továbbiakban: NAV) által működtetett tömeges ingatlanértékelési modellel meghatározott értéket vagy a független ingatlanvagyon-értékelő által megállapított forgalmi értéket. Ezek tartalmát, alkalmazási lehetőségét és alkalmazási sorrendjét a 18. §, a 19. § és a 21. § együttes értelmezése határozza meg.
Ügyleti értéknek az ingatlan szerzésére irányuló, 12 hónapnál nem régebbi ügylet értéke tekintendő. Visszterhes szerzésnél ilyennek kell tekinteni a független felek szerződésében meghatározott ellenértéket, illetve az árverési vételárat is, feltéve, hogy a NAV az ügylethez kapcsolódó illetékkiszabás során a szerződésben rögzített vételártól eltérő forgalmi értéket nem állapított meg. Ez utóbbi esetben, valamint olyan ingyenes szerzés esetében, amikor a NAV illetékkiszabási eljárást folytatott le, a NAV által megállapított forgalmi érték az ügyleti érték. A NAV eljárásával nem érintett ingyenes szerzés esetében a hagyatéki eljárásban megállapított hatósági érték, az adó- és értékbizonyítványban megállapított érték, vagy más hatósági okiratban rögzített érték minősül - a vagyonadó-kötelezettség tekintetében - ügyleti értéknek. Fontos összefüggés ugyanakkor, hogy ha rendelkezésre áll az adóalapba számítandó vagyontárgy esetében a szerzéshez kapcsolódó bírói ítéletben rögzített forgalmi érték, akkor azt kell irányadónak tekinteni az adóalap-számítás kapcsán még akkor is, ha az állami adóhatóság az illetékkiszabási eljárásában más értéket állapított meg.
Egy példával illusztrálva a szabályozás lényegét, előfordulhat olyan eset, amikor az adóalany illetékügyében már született végleges illetékkiszabó határozat, amely ellen az adóalany az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 130. §-a szerinti közigazgatási pert indított, de a bírósági eljárás az adóbevallás benyújtásakor még nem zárult le. Ilyen esetben, mivel az értéket rögzítő bírói ítélet nem áll rendelkezésre, az adóalanynak a végleges adóhatósági határozatban rögzített forgalmi értéket kell ügyleti értéknek tekintenie. Ugyanakkor, ha a pert lezáró jogerős ítélet, vagy az abban elrendelt új eljárásban az állami adóhatóság határozata a bevallás benyújtásakor rendelkezésre álló értéktől eltérő forgalmi értéket állapít meg, annak a vagyonadóalapra gyakorolt hatását az adóalany önellenőrzéssel helyesbíti.
Amennyiben az ingatlan szerzésére irányuló ügylet a tárgyév utolsó napját több mint tizenkét hónappal, de legfeljebb tíz évvel megelőzően történt, az ingatlan értékeként egy un. indexált érték alkalmazható, feltéve, hogy az eredeti ügylet időpontja és az adókötelezettség megállapításának időpontja (a mindenkori tárgyév utolsó napja) között az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
Ilyen változás lehet különösen és a teljesség igénye nélkül a jelentős felújítás, korszerűsítés, bővítés, átalakítás vagy rendeltetésváltozás, azonban a szokásos karbantartás nem tartozik ide. Annak meghatározására, hogy a vagyonadó-szabályozás tekintetében mit kell jelentős felújításnak tekinteni a törvény 5. §-ában rögzített értelmező rendelkezés ad segítséget. Eszerint jelentős felújítás az ingatlanon végzett olyan felújítás, melynek költsége eléri az ingatlan ügyleti (vagyis szerzéskori) értékének 20 százalékát.
Az indexált érték megállapításához - az adóalap számítása során figyelembe veendő ingatlan jellegére figyelemmel - az adózó számára vagy e törvény 2. számú melléklete (lakás, termőföld) vagy (az összes többi ingatlan esetében) ezen § (5) bekezdése ad zsinórmértéket. Az (5) bekezdés értelmében a lakásnak vagy termőföldnek nem minősülő ingatlanok esetében az indexált értéket úgy kell meghatározni, hogy az eredeti ügyleti értéket évről évre módosítani kell a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján meghatározott, az adott ingatlantípusra alkalmazható éves árindex változásával.
Az ingatlan értékét jelentősen befolyásoló lényeges változás esetén a NAV által működtetett tömeges ingatlanértékelési modellel meghatározott értéket vagy a független ingatlanvagyonértékelő által megállapított forgalmi értéket számított értéknek tekinteni.
Az indexált érték adózási értékként történő alkalmazása esetére a (6) bekezdés előírja az adóalany számára, hogy az indexált érték megállapítását alátámasztó dokumentumokat az adó megállapításához való jog elévüléséig köteles megőrizni.
A szabályozás azt is rögzíti [(7) bekezdés], hogy az indexált ügyleti értéket ezer forintra kerekítve kell meghatározni.
20. §
A rendelkezés a külföldön fekvő ingatlanok értékelési szabályait határozza meg, figyelembe véve a külföldi ingatlan-nyilvántartási, adózási és értékelési rendszerek eltéréseit.
Az (1) bekezdés alapján a szerzés évében az ingatlan számított értéke visszterhes szerzés esetén -főszabály szerint - a független felek között létrejött szerződésben meghatározott ellenérték. Ingyenes szerzés esetén, továbbá akkor, ha visszterhes szerzéshez kapcsolódó adó- vagy más hatósági eljárásban az ingatlan fekvése szerinti állam hatósága az ellenértéktől eltérő értéket állapít meg, a hatóság által megállapított értéket kell figyelembe venni. Ezt az összeget növelni kell az adókötelezettség keletkezéséig megvalósított értéknövelő beruházás bekerülési értékével.
Kiemelendő, hogy a szabályozás az adó alapjának egyszerűbb megállapítása érdekében - a belföldi ingatlanokkal ellentétben - a külföldön fekvő ingatlanok esetén nem korlátozza az ingatlan megszerzésére vonatkozó szerződésben rögzített vételár felhasználását az ingatlan szerzésétől számított tizedik év végéig tartó időszakra, így azt az adózó a számított érték meghatározásához vezető indexálásra a szerzéstől számított 10 év elteltével is felhasználhatja.
A törvény - annak függvényében, hogy a tárgyévet közvetlenül megelőző időszakban vagyonadómegállapításra köteles volt vagy sem - eltérő szabályokat ír elő az adóalany számára arra az esetre, ha az adóalapba számítandó ingatlan szerzésétől számítva több mint 12 hónap telt el.
Az az adóalany, aki a tárgyévet megelőző naptári évben is adóalany volt, a számított értéket vagy úgy határozza meg, hogy az előző évi számított értéket 3 százalékkal növeli, vagy - ha az adott államban megfelelő hivatalos adat rendelkezésre áll - azt az ingatlan fekvése szerinti állam statisztikai hivatala, központi bankja vagy más állami szerve által közzétett, az adott ingatlantípusra alkalmazható lakásárindex változásával módosítja.
A választási lehetőség figyelembe veszi, hogy az egyes országok ingatlanpiaci folyamatai jelentősen eltérhetnek, ezért a rögzített 3 százalékos éves növelés mellett indokolt lehetővé tenni az adott állam tényleges lakásár-alakulását tükröző hivatalos index alkalmazását is. Az adóalany az alkalmazott módszert tárgyévenként szabadon választhatja meg, ami egyszerű és rugalmas értékelést tesz lehetővé.
Bármely megoldást választja is az adózó az így kapott összeget az előző évi adókötelezettség keletkezését követően a tárgyévi adókötelezettség keletkezéséig megvalósított értéknövelő beruházás bekerülési értékével növelnie kell.
Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy az adóalany adófizetési kötelezettsége nem áll fenn minden évben, például, ha az adózó vagyonának értéke 1 milliárd forint körül mozog. Emellett az sem lehetetlen, hogy az ingatlan tulajdonosa jóval a szerzést követően válik vagyonadó-bevallásra kötelezetté. Utóbbira példa az adónem bevezetése mellett az is, ha évekkel a külföldön fekvő ingatlan megszerzését követően, a vagyona folyamatos gyarapodása révén válik vagyonadófizetésre kötelezetté, vagy ha külföldiből belföldi illetőségűvé válik. Ezen esetekben vélhetően csak a szerzéskori érték, illetve a szerzés óta megvalósult beruházásoknak - a beruházás évében irányadó -értéke áll rendelkezésre. Ha azonban mind a szerzés, mind az esetlegesen megvalósult beruházások óta több év letelt, ezen összegeket csak indexáltan lehet figyelembe venni. Ez esetben az indexálást mind a szerzéskori értékre mind a beruházás vagy beruházások értékeire külön-külön kell elvégezni úgy, hogy az előző évre már indexált értékét kell tovább indexálni a következő évre vonatkozóan. Ezt követően a szerzéstől eltelt évekre indexált szerzéskori értéket és a beruházástól eltelt évekre indexált beruházási értékeket össze kell adni a számított érték meghatározásához.
A (4) bekezdés a szerzéshez kapcsolódó érték hiányában az ingatlan fekvése szerinti állam hatósága által megállapított, megfelelően igazolt adózási, kataszteri vagy más hivatalos ingatlanérték alkalmazását írja elő.
Ha ilyen érték sem áll rendelkezésre, a (5) bekezdés alapján független ingatlanvagyon-értékelő által megállapított forgalmi értéket kell alkalmazni.
Az (6) bekezdés lehetővé teszi a szakértő által megállapított forgalmi érték alkalmazását akkor is, ha az ingatlan jogi, műszaki vagy használati állapotában, illetve egyedi körülményeiben bekövetkezett változás következtében annak tárgyév végi forgalmi értéke a számított értékként vélelmezett (1) bekezdés szerinti ügyleti értéknél, (2)-(3) bekezdés szerinti valorizált értéknél, vagy a (4) bekezdés szerinti külföldi kataszteri, adózási vagy hatósági értéknél lényegesen alacsonyabb. Az eltérést az adóalanynak hitelt érdemlő értékbecsléssel, szakértőt igénybe véve kell igazolnia.
21. §
A rendelkezés meghatározza a belföldi ingatlanok értékelési módszereinek alkalmazási sorrendjét. Elsődlegesen - amennyiben az ingatlan szerzése legfeljebb 12 hónapon belül történt és az az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás nem történt - az ügyleti (szerzési) értéket kell alkalmazni. Ha az ügyleti érték nem alkalmazható, de rendelkezésre áll, akkor az ingatlan szerzésétől számított 12 hónaptól 10 évig terjedő időszakban az adóalany köteles az indexált ügyleti értéket alapul venni adóalapja meghatározásához.
Ha az ingatlan adózási (számított) értéke sem az ügyleti, sem az indexált érték alapján nem állapítható meg, akkor - a felépítménnyel nem rendelkező mezőgazdasági ingatlan, lakás, üdülő és telek esetében - a z állami adó- és vámhatóság tömeges ingatlanértékelési modellje alapján meghatározott értéket kell alkalmazni.
Fontos hangsúlyozni, hogy a § (1)-(3) bekezdésének szövegezése alapján az értékelési módszerek alkalmazásának sorrendiségét a törvény rögzíti, így kizárt annak a lehetősége, hogy az adóalany e három értékelési alap közül szabadon válassza ki a számára legkedvezőbbet.
Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a (4) bekezdés lehetővé teszi az adózó számára, hogy az indexált érték vagy a NAV tömeges értékelési modellje alapján kalkulált érték automatikus alkalmazása helyett szakértő segítségét vegye igénybe a számított érték meghatározásához. Különösen akkor életszerű ennek a megoldásnak az alkalmazása, ha az adózó úgy véli, hogy mind az indexált érték, mind a NAV értékelési modellje által kalkulált érték magasabb az általa reálisnak tartottnál. Ebben az esetben azonban - figyelemmel arra, hogy számára a szakértő igénybevételét a törvény kötelezően nem írja elő - a szakértői költség 12. § (2) bekezdés a) pontjában rögzített hányadával az adóalany a fizetendő adóját nem csökkentheti.
Az ügyleti érték számított értékként való meghatározása helyett szakértői értéket kivételes esetben és csak akkor alkalmazhat az adózó, ha az értékelés hitelt érdemlően igazolja, hogy az ügylet sajátos körülményei vagy az ellenérték meghatározását befolyásoló egyedi tényezők miatt az ügyleti érték nem tükrözi az ingatlan tárgyév utolsó napján fennálló forgalmi értékét.
A törvény csak és kizárólag akkor teszi kötelezővé a szakértői érték-megállapítást, ha az ingatlan számított értéke sem az ügyleti érték, sem az indexált érték, sem a NAV tömeges értékelési modellje alapján nem állapítható meg. Ebben az esetben van csak módja az adóalanynak arra, hogy a szakértői költség egy részével (a költség 50 százalékával, de összesen legfeljebb 2 millió forinttal) a fizetendő adóját csökkentse.
Ha az adóalany döntése alapján (tehát nem kötelező jelleggel) igénybe vett szakértő értékelése eredményeként előálló forgalmi érték legalább húsz százalékkal eltér az ügyleti értéktől, indexált értéktől vagy a NAV tömeges értékelési modellje alkalmazásával megállapított értéktől, akkor az így felhasznált értékbecslésnek részletesen be kell mutatnia az eltérés okait, valamint az azt alátámasztó, az ügylethez vagy az ingatlanhoz kapcsolódó egyedi körülményeket és értékképző tényezőket. Maga az eltérés ténye önmagában nem zárja ki az ilyen szakértői értékadat adóalapmeghatározáshoz való felhasználásának a lehetőségét.
22. §
A rendelkezés meghatározza az országos tömeges ingatlanértékelési modell működtetéséhez felhasználható főbb adatforrásokat. Eszerint a modell az illetékkiszabási eljárások alapján az állami adóhatóság rendelkezésére álló ügyleti és értékadatok, az ingatlan-nyilvántartás adatai, valamint az ingatlanok lényeges térbeli, műszaki és környezeti jellemzőire vonatkozó, a NAV által feldolgozott adatok alapján biztosítja a lakásnak, üdülőnek, teleknek és a felépítménnyel nem rendelkező mezőgazdasági ingatlannak minősülő ingatlanok egységes, statisztikai alapú értékelését.
A törvény azt is rögzíti, hogy az állami adóhatóság a honlapján a tömege értékelési modellről tájékoztatót köteles közzétenni. Ezen tájékoztató célja, hogy a modell alkalmazási körének, alapelveinek, adatforrásainak és módszertanának a bemutatásával a modell által megvalósítható értékelés átláthatóságát, ellenőrizhetőségét és előzetes megismerhetőségét szolgálja.
A (3) bekezdés - az adókötelezettség keletkezésére vonatkozó szabályhoz igazodva - rögzíti, hogy az állami adó- és vámhatóság által működtetett tömeges értékelési modell az ingatlan tárgyév utolsó napján fennálló állapota és az ezen a napon irányadó értékviszonyok alapján határozza meg az ingatlan tárgyévre vonatkozó számított értékét. Az így meghatározott érték nem általános jellegű forgalmiérték-becslés, hanem az adott tárgyévi adókötelezettség megállapításához felhasználható számított érték.
23. §
A rendelkezés meghatározza a szakértői ingatlanértékelés személyi és tartalmi követelményeit. A forgalmi értéket kizárólag megfelelő jogosultsággal és szakértelemmel rendelkező, az adóalanytól független személy állapíthatja meg, az értékbecslésnek pedig főszabály szerint a tárgyév utolsó napjára kell vonatkoznia. A rendelkezés ingatlan-kategóriánként határozza meg, hogy a vagyonadó tekintetében releváns forgalmi értékmeghatározásban ki járhat el szakértőként.
Eszerint belföldön fekvő, termőföldnek nem minősülő ingatlan esetében vagy az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett, ingatlanforgalmi értékbecslés szakterületen jogosultsággal rendelkező személy vagy a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 64/D. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő, ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői tevékenység végzésére jogosult olyan személy járhat el, aki legalább öt év igazolt ingatlanvagyon-értékelői szakmai gyakorlattal rendelkezik.
Belföldi termőföld esetében - a termőföld értékeléséhez szükséges sajátos szakértelemre és az igazságügyi szakértői szakterületek elkülönülésére figyelemmel - a forgalmi értéket csak a termőföld-értékbecslés szakterületen jogosultsággal rendelkező igazságügyi szakértő állapíthatja meg.
Külföldi ingatlan esetében az adózáshoz szükséges forgalmi értéket az ingatlan fekvése szerinti állam joga alapján ingatlanértékelési tevékenység végzésére jogosult olyan személy állapíthatja meg, aki az adóalanytól, vagyonkezelési adóalany esetében pedig a vagyonrendelőtől, az alapítótól, a csatlakozótól, a vagyonkezelőtől és a kedvezményezettől is független személynek minősül.
A belföldön fekvő, termőföldnek nem minősülő, un. kiemelt értékű (azaz a törvény 2. §-ban szereplő értelmező rendelkezése szerint 500 millió forint értéket meghaladó) ingatlan értékelését kizárólag igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő végezheti el. Abban az esetben, ha az értékelést végző más szakértő becslése alapján a termőföldnek nem minősülő belföldi ingatlan forgalmi értéke eléri az 500 millió forintot, akkor ezen szakértő értékbecslésének az eredménye az adózási érték meghatározásához nem fogadható el. Az ingatlan vagyonadó-bevalláshoz felhasznált forgalmi értékét csak igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő által készített értékbecslés alapján kell meghatározni.
Az adózók bevallási kötelezettsége teljesítésének a megkönnyítése, valamint az értékelési folyamatok átláthatóságának a biztosítása érdekében az állami adóhatóság a vagyonadókötelezettség teljesítéséhez szükséges ingatlan-értékelés végzésére jogosult szakértőkről a honlapján közzétett nyilvántartást vezet. E nyilvántartásba kérelemre veszi fel a törvény által rögzített feltételeknek megfelelő szakértőt. Fontos összefüggés, hogy az adóbevallásban az adóalany csak olyan, szakértő által becsült forgalmi értéket tüntethet fel, amit az állami adóhatóság nyilvántartásában szereplő szakértő állapított meg.
Az adóalanyok érdekeinek védelme érdekében a szabályozás rögzíti, hogy annak a szakértőnek a terhére, aki az értékelés szakmai szabályainak vagy e törvény értékelésre vonatkozó rendelkezéseinek megsértése következtében az értékelt ingatlan valós forgalmi értékének 70 százalékát el nem érő értéket állapított meg, ellenőrzési eljárása keretében az állami adóhatóság minden esetben 100 ezer forint bírságot állapít meg. Ha egy szakértővel szemben 365 napon belül három alkalommal szab ki az állami adóhatóság véglegessé vált döntésével bírságot, akkor e szakértőt a harmadik bírságkiszabó döntést követően a nyilvántartásból törölni kell. A szakértő szakértői nyilvántartásból való törlésének értelemszerű következménye, hogy az adózó a nyilvántartásból törölt szakértő törlést követően kiadott értékbecslési szakvéleményét az adókötelezettsége teljesítéséhez nem használhatja fel.
A NAV által vezetett nyilvántartásból törölt szakértő a törléstől számított két év elteltével kérheti ismételten a szakértői nyilvántartásba történő felvételét. Abban az esetben azonban, ha ezen két éves időszak alatt a szakértő terhére újabb bírságot állapítanak meg, a kétéves határidő a döntés véglegessé válásának napjától újra kezdődik. Ez abban az esetben fordulhat elő, ha a szakértő által a nyilvántartásból való törlését megelőzően kiadott értékbecslés megalapozatlanságát a NAV csak a törlést követően állapítja meg.
A rendelkezés egyértelműsíti, hogy a szakértői értékelésnek - főszabály szerint - a tárgyév utolsó napjára vonatkoztatott értéket kell megállapítania. Kisegítő szabályként szerepel a §-ban az az előírás, hogy a tárgyév utolsó napját megelőző 12 hónapon belüli napra készített értékelés is alkalmazhatja az adózó, de csak akkor, ha az értékelés napjától a tárgyév utolsó napjáig nem következett be az ingatlan értékét lényegesen befolyásoló változás.
A rendelkezés lehetővé teszi a legfeljebb tíz évvel korábbi fordulónapra készült szakértői értékelésben megállapított forgalmi érték alkalmazását is, ha azt lakás és termőföld esetében a 2. melléklet szerinti ármutatóval, egyéb ingatlan esetében pedig a 19. § (5) bekezdése szerint indexálják, és az ingatlan állapotában az értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
Az értékelő a piaci összehasonlító, a hozamszámításon alapuló vagy a költségalapú módszert alkalmazhatja. A statisztikai alapú tömeges értékelést a 21. § önállóan szabályozza; az nem helyettesíti az egyedi szakértői vizsgálatot.
A kiemelt értékű ingatlanok egyedi jellemzőire és a jelentős értékelési kockázatra tekintettel legalább két módszert kell alkalmazni. Az értékbecslésnek valamennyi alkalmazott módszer eredményét, adatforrásait és lényeges feltételezéseit, valamint a mellőzött módszer elhagyásának indokát is be kell mutatnia.
A végső forgalmi érték nem az egyes módszerekkel meghatározott értékek mechanikus átlaga. Az értékelőnek az eredmények eltérését és az egyes módszerek adott ingatlanra vonatkozó megbízhatóságát mérlegelve kell meghatároznia a végső értéket, és be kell mutatnia az alkalmazott súlyokat, valamint azok szakmai indokait.
A szabályozás a szakértői értékelésre vonatkozó követelmények megsértéséhez külön jogkövetkezményeket kapcsol. Az állami adó- és vámhatóság a törvényben meghatározott jogsértés esetén 100 ezer forint összegű bírságot szab ki az értékelővel szemben. Ha az értékelővel szemben 365 napon belül három véglegessé vált bírság kiszabására kerül sor, az állami adó- és vámhatóság törli az értékelőt a nyilvántartásából. A szabályozás a bírsággal szemben önálló jogorvoslati lehetőséget biztosít.
24. §
A rendelkezés az ingó vagyonelemek számított értékének meghatározását szabályozza. A törvény alkalmazásában - az értékelési szabályok könnyebb alkalmazhatósággá érdekében kis mértékben eltérve a polgári jog szerinti általános ingó-fogalomtól - ingónak az ingatlannak nem minősülő dolog tekintendő (ideértve a lábon álló termést és terményt is), kivéve a pénzeszközt, az értékpapírt és a befektetési nemesfémet. Így ez utóbbi vagyontárgyak értékelésére e fejezet előírásai nem alkalmazhatóak.
Főszabály szerint az ingóság tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értékét kell figyelembe venni.
A gyűjtemény nem ingók egyszerű halmaza, hanem önmagában egységet képező dologösszesség, a törvényi definíció szerint gyűjtői tevékenység eredményeként létrejött, jellegük, ritkaságuk, származásuk, rendeltetésük vagy más közös gyűjtési szempont alapján egységet alkotó ingó dolgok összessége, amelynek egységességében megnyilvánuló értéke meghaladja egyes darabjainak együttes értékét. Így ebből önmagában következik, hogy a törvényi definíciónak megfelelő gyűjtemény értékének megállapításakor nem a gyűjtemény részét képező egyes ingó vagyontárgyak egyedi értékét kell megállapítani, hanem mint gyűjteményt kell azt értékelni. Ezt a törvény kifejezetten rögzíti is.
Tekintettel arra, hogy tetszőlegesen összerendezett, összességükben az egyedi tárgyak értéke összegénél többet nem érő vagyontárgyak halmaza nem minősül gyűjteménynek, az ilyen tárgyegyüttesre ez a kitétel nem vonatkozik, azaz ennek tagjait önállóan kell értékelni. Ezzel együtt a rendeltetésszerű joggyakorlás általános jogelvéből - külön törvényi utalás nélkül - az is következik, hogy az ingó vagyontárgyakat egy egészként kell értékelni, nem részekre szedve, alkatrészenként.
A szokásos piaci érték fogalmának meghatározásakor a törvény az Szja tv. értelmező rendelkezéseire utal vissza. Eszerint a szokásos piaci érték az az ellenérték, amelyet független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek, vagy érvényesítenének. A nem független felek közötti szokásos piaci érték meghatározására önálló módszertant határoz meg a hivatkozott Szja-szabály, melynek értelmében az adóalany választhat az összehasonlító módszer, a viszonteladási árak módszere, a költség- és jövedelemmódszer az ügyleti nyereségen alapuló módszer valamint a nyereség-megosztásos módszer alkalmazása között, ha pedig egyik sem vezet eredményre egyéb módszert is alkalmazhat.
Ezt a módszertani szabadságot szűkíti, korlátok közé tereli az ingók esetében e §. Kimondja ugyanis a szabályozás, hogy a szokásos piaci értéket elsősorban az értékelési időpontot megelőző tizenkét hónapon belüli, független felek közötti szerzés ellenértéke alapján kell meghatározni, feltéve, hogy a megszerzés óta az ingóság értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
Ennek hiányában az érték azonos vagy lényeges értékképző tulajdonságaiban összehasonlítható ingóságokra vonatkozó, az értékelési időponthoz közeli és dokumentált piaci adatok alapján határozható meg, az értékelt és az összehasonlított ingóságok közötti eltérések figyelembevételével. Így lényegében az Szja tv. 3. § 9. pont a) alpontja szerinti összehasonlító módszer az, amit az adóalany alkalmazhat ebben az esetben, azaz e ponton az ingók vonatkozásában a törvény részben leszűkíti a szokásos piaci érték fogalmát. Ugyanakkor az összehasonlító módszertan alkalmazásán belül is további támpontokat ad a szabályozás kimondva, az Szja törvény 3. § 9. pont a) alpontjához képest.
Ezzel összefüggésben a § (6) bekezdése egyes ingóságok esetén példálózó jelleggel felsorolja, hogy ezen ingók (gépjármű, vízi és légi jármű) esetén, melyek azok a jellemzőek, melyeket az értékek összehasonlításánál figyelembe kell venni. Természetes azonban, hogy az ingó vagyontárgyak sokféleségére tekintettel valamennyi értékbefolyásolásra alkalmas jellemzőt nem lehet felsorolni. A jogalkalmazók így szabadon dönthetnek abban, hogy az értékelt ingók mely tulajdonságai bírnak jelentőséggel.
Azonban épp az ingó vagyontárgyak sokfélesége, az egyes típusokra jellemző eltérő kereskedési szokások miatt azt sem lehet egységesen rögzíteni, hogy mi tekinthető az értékelési időponthoz közeli időpontra vonatkozó árnak. A figyelembe vehető értékek között is megfigyelhető eltérés.
A dokumentált értékesítési ár vagy nyilvános árverési ár, konkrét ügylethez kapcsolódó értékek. A nyilvánosan hozzáférhető kereskedelmi felületen közzétett kínálati ár egy az előzőkénél képlékenyebb érték, ez utóbbi esetében ugyanis nem tudni, hogy a meghirdetett árán elkel-e az adott vagyontárgy, illetve más hirdetők magasabb árán vásárolnak-e vevők.
A törvény azonban a fenti eltérésékből eredő bizonytalanságot elfogadja, kizáró szabály hiányában az adóalany az értékelési időponthoz közeli, dokumentált értékesítési árat, nyilvános árverési árat vagy nyilvánosan hozzáférhető kereskedelmi felületen közzétett kínálati árat egyaránt figyelembe veheti szokásos piaci árként, ha azok olyan ingóra vonatkoznak, melyek értékképző tulajdonságaiban megegyeznek az adóalany vagyonába tartozó ingóéval. Tekintettel arra, hogy e háromféle ár közül bármelyik (illetve ha több, az értékelési időponthoz közeli ár is fellelhető, akkor ezek közül is bármelyik) szokásos piaci értéknek minősül a törvény alapján, ezek alkalmazását egy esetleges ellenőrzési eljárásban sem vitathatja az adóhatóság, ha az adóalany - figyelemmel az e szabályhoz kapcsolódó (4) bekezdésre - megfelelően dokumentálja az összehasonlításként használt árat, illetve azt, hogy az milyen értékesített ingó dologra vonatkozik. Ehhez elengedhetetlen, hogy az összehasonlító módszer alkalmazása során figyelembe vett az ingó dolog azonosításához, állapotának megismeréséhez és a bevallásban feltüntet ingó tárgyhoz való összehasonlításához szükséges adatok, valamint az alkalmazott vagy közzétett ár, az értékesítés, árverés vagy közzététel időpontja és az adat forrása utólag ellenőrizhető legyen.
A törvény figyelembe veszi azt is, hogy a nagy értékű ingó vagyontárgyakra kötött biztosítások sok esetben szintén a vagyontárgy pici értékét rögzítik biztosítási értékként. Ha pedig az adóalany ennek alapulvételével kötött a vagyontárgyra biztosítást, azaz már rendelkezésre áll a biztosító, mint független fél által is elfogadott, dokumentált piaci érték, akkor indokolt, hogy ezt az adóalany az adómegállapítás során is felhasználhassa. Ezért, ha az érték a fenti módszerek alapján nem állapítható meg, az ingóság egyedi értékelésén alapuló, aktuális piaci értékét kifejező, szerződésben rögzített biztosítási értéket kell alkalmazni. A szabályozás kiemeli, hogy biztosítási értékként kizárólag a tényleges piaci értéket kifejező érték vehető figyelembe; az újrabeszerzési vagy pótlási érték önmagában nem alkalmazható.
A rendelkezés lehetővé teszi, hogy az adóalany az ingóság szokásos piaci értékét független szakértővel állapíttassa meg. A szakértői értékelésnek az adókötelezettség keletkezésének napján fennálló állapotot és piaci viszonyokat kell tükröznie. Korábban készült értékelés akkor használható fel, ha az legfeljebb tizenkét hónappal korábbi, és azóta az ingóság értékét lényegesen befolyásoló változás nem következett be.
Az ingó vagyontárgy ingóság értékét lényegesen befolyásoló változások lehetséges körét szintén nem lehet taxatíve felsorolni. E kifejezés önmagában egy definíció, mind az ingó állapotában (például sérülés vagy felújítás) mind az ahhoz kapcsolódó külső körülményekben (például műalkotás esetén az alkotó munkásságának elismerése, díjazása, netán az alkotó halála) történt változás hatással lehet az értékesítéskor elérhető értékre.
Az ingó vagyontárgyak sokfélesége, értékük jellemző ingadozása miatt a törvény a 12 hónapnál régebbi ügyleti árat vagy szakértő által megállapított értéket indexálva sem engedi felhasználni.
25. §
A rendelkezés a pénzügyi eszközök számított értékének meghatározását szabályozza, főszabály szerint a tárgyév végéhez kapcsolódó, objektíven igazolható értékadatok alapján.
Az (1)-(4) bekezdés a pénzeszközök, a szabályozott piacon, illetve szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskedett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, valamint a kollektív befektetési értékpapírok értékeléséről rendelkezik. A készpénzt névértéken, a számlán nyilvántartott pénzeszközt a tárgyév végi egyenlegen, a szabályozott piacon jegyzett hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt az adókötelezettség keletkezésének napját megelőző utolsó húsz kereskedési napon kialakult záróárfolyamok számtani átlaga alapján kell figyelembe venni. Az átlagárfolyam alkalmazása mérsékli annak kockázatát, hogy egyetlen, a tárgyév végén kialakult árfolyam aránytalanul befolyásolja a számított értéket. A szabályozott piacon nem jegyzett, de szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen kereskedett hitelviszonyt megtestesítő értékpapír értékét az adóalanytól és a kibocsátótól független pénzügyi piaci adatszolgáltató által közzétett, a tárgyév utolsó húsz kereskedési napján rendelkezésre álló piaci árfolyamok számtani átlaga alapján kell meghatározni. A kollektív befektetési értékpapírt pedig főszabály szerint az értékpapírok mennyisége és az egy értékpapírra jutó nettó eszközérték szorzataként kell figyelembe venni. Ha nettó eszközérték nem áll rendelkezésre, de az értékpapírral rendszeresen kereskednek, a szabályozott piaci, illetve a szabályozott piacon kívüli kereskedésre irányadó árfolyamalapú értékelési szabály alkalmazható.
Az (5) bekezdés a szabályozott piacon nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékelését rendezi. Az adóalapba számítandó érték ez esetben az értékpapír névértéke.
A (6) bekezdés a kölcsönszerződésből, hitelviszonyból vagy halasztott fizetésből eredő feltétlen, összegszerűen meghatározott pénzkövetelések értékelését rendezi. A követelés behajthatatlan része nem képvisel tényleges vagyoni értéket, ezért azt figyelmen kívül kell hagyni. pénzkövetelés számított értéke ez esetben a tárgyév utolsó napján fennálló tőkeösszeg.
A (7) bekezdés alapján a nyitott származtatott pozíció pozitív piaci értékét, ennek hiányában pedig a tárgyév végi lezárás esetén az adóalanyt megillető összeget kell figyelembe venni az adóalapba számítandó értékként
A (8)-(9) bekezdés a visszavásárlási értékkel rendelkező biztosítási szerződésből eredő jog értékelését és személyhez rendelését szabályozza. A jogot főszabály szerint a szerződő, nyugdíjbiztosítás esetén a biztosított vagyonában, a biztosító által megállapított visszavásárlási értéken kell figyelembe venni. A biztosítási eseménytől függő szolgáltatási jogosultság a biztosítási esemény bekövetkezéséig nem minősül önálló vagyonelemnek. A (10) bekezdés ehhez kapcsolódóan adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg a biztosító társaságok terhére, a (11) bekezdés pedig rögzíti, hogy a visszavásárlási értékkel rendelkező biztosítási szerződés alapján
fennálló jogon, illetve a nyugdíjbiztosítási szerződés alapján fennálló jogon kívül a biztosított vagy a kedvezményezett biztosítói szolgáltatásra való, biztosítási esemény bekövetkezéséhez kötött jogosultsága a biztosítási esemény bekövetkezéséig nem minősül önálló vagyonelemnek
A (12) bekezdés alapján a kriptoeszköz számított értékét elsődlegesen az adott kriptoeszközzel folytatott tényleges piaci kereskedés során kialakult árfolyam alapján kell meghatározni. Az adóalany bármely olyan kriptoeszköz-kereskedési platform nyilvánosan közzétett napi záróárfolyamát alkalmazhatja, amelyen az adott kriptoeszközzel független felek között ténylegesen és rendszeresen kereskednek. Ha ilyen árfolyam nem áll rendelkezésre, a számított értéket az adóalany által hitelt érdemlően igazolt szokásos piaci érték alapján kell meghatározni.
A (13) bekezdés a befektetési nemesfém értékelését szabályozza. A szabványosított rúd, tömb, lemez vagy lapka formájában tartott befektetési nemesfém értéke a benne foglalt színnemesfém mennyiségének és a tárgyév utolsó napjára közzétett, az adott nemesfémre vonatkozó nemzetközileg elfogadott referenciaárnak a szorzata; más befektetési nemesfém számított értéke a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci érték.
26. §
A rendelkezés a vagyonelemet terhelő vagyoni értékű jog értékelését, valamint a vagyonelem értékének a tulajdonos és a jog jogosultja közötti megosztását szabályozza.
Az (1) bekezdés értelmében e § hatálya a vagyonelemet terhelő földhasználatra, haszonélvezetre, használat jogára - ideértve az üdülőhasználati jogot és a szállás időben megosztott használati jogát is -, a vagyonkezelői jogra, az üzembentartói jogra, továbbá ezek külföldi jog szerinti megfelelőire, valamint az építményi jogra terjed ki. A külföldi jog minősítésénél a jog rendeltetése és gazdasági tartalma irányadó.
A (2) bekezdés az építményi jog kivételével a fent említett vagyoni értékű jogok értékének meghatározására az Itv. 72. §-ának értékelési módszerét rendeli alkalmazni azzal, hogy az értékelés alapja nem az Itv. szerinti forgalmi érték, hiszen az nem áll feltétlenül az adóalany rendelkezésére. Ehelyett vagyonelemnek e törvény szerint megállapított számított értékéből kell kiindulni. Ebből kell az Itv. 72. §-a szerinti egy évi értéket meghatározni, s az így kapott értékkel folytatni az Itv. 72. §-a szerinti számításokat. Ez biztosítja, hogy a jog és a terhelt vagyonelem értékét azonos értékelési alapból kiindulva határozzák meg.
A (3) bekezdés értelmében az építményi jogra, annak speciális volta miatt sem az Itv, sem e törvény nem állapít meg speciális értékszámítási módot, így ilyen esetben a szokásos piaci értéket kell figyelembe venni.
A (4) bekezdés rögzíti, hogy ha ugyanazon vagyonelemet több, az (1) bekezdésben felsorolt vagyoni értékű jog terheli, e jogokat külön-külön kell értékelni, együttes értékük azonban nem haladhatja meg a vagyonelem terhek nélküli számított értékét. A tulajdonos a terheletlen számított értéknek a jogok értékével csökkentett részét, a jogosult pedig a jog számított értékét veszi figyelembe.
Tekintettel az illetékszabályozás és a vagyonadó törvény közötti azon alapvető különbségre, hogy az illetékkiszabás során a számítás alapja a forgalmi érték, vagyonadó esetén pedig az ügyleti értékből kiindulva is meghatározható számított érték, s az ügyleti értékben már a legtöbb esetben megjelenik az ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog értékcsökkentő hatása, az (5) bekezdésbeli szabályozás meghatározza, hogy mely esetekben csökkenthető a tulajdonos adóalapja a vagyoni értékű jog számított értékével. Az egyik ilyen eset az, mikor olyan ügyleti érték áll rendelkezésre, mely a vagyoni értékű joggal nem terhelt ingatlan megszerzésére vonatkozik, s az ügylet megkötése után alapították a vagyoni értékű jogot, melynek értékét e § szerint kell meghatározni. Hasonló helyzet az, ha az ingatlan forgalmi értékét a vagyoni értékű jog alapítása előtt szakértő állapította meg, s az adóalany e szakértő érték indexált összegét kívánja felhasználni az adóalap megállapításához. De akkor is felmerülhet a vagyoni értékű jog számított értékével való adóalap-csökkentés, ha az adóalany a számított értéket nem az ügyleti értékből, hanem a NAV tömeges értékelési modelljének használatával nyert értékből kiindulva határozza meg. Ha viszont az ügylet megkötésekor már fennállt a vagyoni értékű jog, akkor a törvény vélelmezi, hogy a tulajdonos által fizetett vételár ennek érték-csökkentő hatását is tükrözte, így a vagyoni értékű jog számított értékével való adóalap-csökkentést ilyen esetben nem tesz lehetővé.
27. §
A rendelkezés az önálló vagyoni értékkel rendelkező opciós és más hasonló jogok értékelését szabályozza. E jogok értéke a mögöttes vagyonelem értékétől, a gyakorlási feltételektől és a hátralévő futamidőtől függ, ezért azokra a vagyonelemet terhelő vagyoni értékű jogok értékelési szabályai nem alkalmazhatók.
Az (1) bekezdés az opciós jogot gazdasági tartalma alapján határozza meg. A szabály kiterjed különösen a vételi, eladási, jegyzési és átváltási jogra, a származtatott tőzsdei termékre (warrantra), a pénzbeli elszámolású opcióra, valamint ezek külföldi jog szerinti megfelelőire. A minősítésnél nem a jog elnevezése, hanem a jogosultat megillető egyoldalú döntési lehetőség irányadó.
A (2) bekezdés kötelező értékelési sorrendet állapít meg. Elsődlegesen a szervezett piaci árat, ennek hiányában a pénzügyi szolgáltató vagy az elszámolóház által kimutatott piaci értéket kell alkalmazni. Nem tőzsdei opció esetén megfelelő feltételek mellett a független felek közötti közelmúltbeli ellenérték, végső esetben pedig független szakértő által, elfogadott módszerrel meghatározott érték alkalmazandó.
A (3)-(6) bekezdés szerint az opció számított értéke nem lehet alacsonyabb a belső értékénél. A vételi jellegű opció belső értéke a mögöttes vagyonelem számított értékének a teljesítendő ellenszolgáltatást meghaladó része, az eladási opcióé pedig az ellenszolgáltatásnak a vagyonelem értékét meghaladó része. Pénzbeli elszámolás esetén a tárgyév utolsó napján a jogosultat megillető összeg irányadó. A korábban megfizetett opciós díj a belső értéket nem csökkenti, a nem pénzbeli ellenszolgáltatás számított értékét azonban figyelembe kell venni. A szakértői értékelésnek az opció időértékét meghatározó tényezőkre is ki kell terjednie, mivel a nulla belső értékű opció is rendelkezhet pozitív piaci értékkel.
A (7) bekezdés alapján a még meg nem szerzett, feltételes, nem gyakorolható és át nem ruházható opció a feltétel teljesüléséig nem minősül önálló vagyonelemnek. A későbbi gyakorolhatóság önmagában nem zárja ki a már megszerzett opció figyelembevételét. Nem kell külön értékelni azt a jogot sem, amelynek értéke más vagyonelem számított értékében már teljes egészében megjelenik.
A (8)-(10) bekezdés az opció kötelezettjénél fennálló kötelezettség levonását rendezi. Levonás csak jogilag kikényszeríthető és egyoldalúan vissza nem vonható opció alapján érvényesíthető. Pénzügyi szolgáltató vagy elszámolóház által nyilvántartott opció esetén a kimutatott negatív piaci érték abszolút összege vehető figyelembe. Magánjogi opció esetén biztosítani kell a jogosulti és kötelezetti oldalon alkalmazott érték egyezőségét és az ügylet azonosíthatóságát; bevallásra nem köteles jogosult esetén pedig levonás csak független felek között, tényleges és piaci mértékű ellenérték mellett alapított opció alapján alkalmazható. Ugyanaz az összeg más jogcímen vagy a mögöttes vagyonelem értékéből ismételten nem vonható le.
28. §
A rendelkezés a vagyonkezelési adóalany adóalapjának meghatározását rendezi.
Tekintettel arra, hogy e § nem ír elő erre vonatkozó speciális szabályt, a vagyonkezelési adóalany vagyonába tartozó adóköteles vagyonelemeket az e törvényben az adott vagyonelemre irányadó értékelési szabályok szerint, vagyonelemenként kell értékelni. A vagyonkezelési adóalany vagyonát alkotó vagyonelemekre ugyanazok az eszközspecifikus értékelési szabályok alkalmazandók, mint más adóalanyok esetében. Mindez azt jelenti, hogy a vagyonkezelési adóalany adóalapját
A 9. § általános szabályai szerint kell megállapítani, ideértve a levonható tartozások figyelembevételét és az egymilliárd forintos értékhatár alkalmazását is.
A § ugyanakkor speciális adóalap-megállapítási szabályt ír elő azon vagyonkezelési adóalanyok vonatkozásában, amelyek egymással - az e törvény által meghatározott kritériumot teljesítve -"kapcsolt" adóalanynak minősülnek.
A (3)-(8) bekezdés a kapcsolt vagyonkezelési adóalanyokra állapít meg különös szabályokat annak érdekében, hogy ugyanazon vagy egymással kapcsolatban álló vagyonrendelőkhöz kapcsolódó vagyon több konstrukció közötti megosztása ne eredményezze az egymilliárd forintos értékhatár többszörös alkalmazását. A kapcsolt vagyonkezelési adóalanyok az értékhatárt együttesen csak egyszer alkalmazhatják, és annak megosztásáról azonos tartalmú nyilatkozatot tehetnek, ennek hiányában a törvény objektív sorrendi szabály alapján rendezi az értékhatár felosztását. A rendelkezés a vagyonkezelési adóalanyok önálló adóalanyiságát nem érinti, adóalapjukat és adójukat továbbra is külön-külön kell megállapítani, bevallani és megfizetni.
29. §
A rendelkezés a vagyonadó önadózással történő megállapításának, bevallásának és az adókötelezettséget alátámasztó iratok megőrzésének szabályait határozza meg.
Az (1) bekezdés alapján az adóalany főszabály szerint az adókötelezettség keletkezésének napján fennálló vagyoni állapota alapján, önadózással állapítja meg az adót, amelyet a tárgyévet követő év augusztus 31-éig vall be és fizet meg. Bevallási kötelezettség csak akkor keletkezik, ha az adóalanynak fizetendő vagyonadója van.
A (2)-(3) bekezdés arról rendelkezik, ha a magánszemély adóalany az adókötelezettség keletkezését követően meghal anélkül, hogy adómegállapítási, bevallási és fizetési kötelezettségét teljesítette volna. Ebben az esetben az adót az állami adóhatóság állapítja meg a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően Az adóhatóság adómegállapításhoz való jogának elévülési ideje ilyen esetben - tekintettel arra, hogy a hagyaték átadását megelőzően, vagyis az örökös személyéről való hivatalos tudomásszerzés előtt az állami adóhatóságnak fizetésre kötelezhető személy hiányában nincs módja az adó megállapítására - nyugszik a halál napja és azon időpont között, melyen az adóhatóság tudomást szerez a hagyaték átadásának tényéről.
A (4) és (5) bekezdés azt a helyzetet rendezi, ha az adóalany vagyont/vagyonelemeket örökölt, de az adókötelezettség keletkezésének napjáig még nem adták át neki az adóköteles vagyonelemeket tartalmazó hagyatékot. Ilyenkor két eset lehetséges. Ha az örökös egyébként is alanya lenne a vagyonadónak, az örökölt vagyonelemek tekintetében önellenőrzéssel helyesbítheti a bevallását. Erre a törvény a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követő nyolcadik hónap utolsó napjáig ad lehetőséget anélkül, hogy ezen önellenőrzés tekintetében az örökös adózót az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti, önellenőrzés esetén alkalmazandó jogkövetkezmények terhelnék. Ha időközben az adóhatóság ellenőrzést folytatott az örököst az örökölt vagyontárgyak figyelembe nélkül terhelő adókötelezettség vonatkozásában, ezért önellenőrzésnek nincs helye, az örökölt vagyonelemekre tekintettel előállt adókülönbözetet az állami adóhatóság határozattal állapítja meg, melyet a határozat véglegessé válását követően kell megfizetnie az adóalanynak.
Ha az adóalanynak az örökölt vagyontárgyak figyelembevétele nélkül nem keletkezett volna adókötelezettsége, akkor a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követő nyolcadik hónap végéig nyújthat be adóbevallást és fizetheti meg az adót a neki a halál napjára visszaható hatállyal átadott örökség tekintetében.
A törvény által biztosított nyolc hónapos bevallási és adófizetési határidő azonos helyzetet teremt az örökös számára a főszabály szerinti adókötelezettség teljesítésére köteles adóalany helyzetével. Főszabály szerint ugyanis a december 31-i értékmegállapítási időponthoz egy 8 hónappal későbbi, vagyis augusztus 31-én esedékes bevallási és adófizetési kötelezettség kapcsolódik.
A (6) bekezdés szerint a bevallást az állami adó- és vámhatóság által biztosított elektronikus felületen kell benyújtani; az adóalany elektronikus ügyintézésre köteles. Az adóalapot és az adót - a (7) bekezdésben előírtak alapján - forintban kell meghatározni, az adót ezer forintra kerekítve kell bevallani és megfizetni.
A (8) bekezdés speciális esetet kezel, mikor előírja, hogy az adóazonosító számmal nem rendelkező adóalanynak (a külföldi illetőségű magánszemélynek) adóbevallási kötelezettsége teljesítését megelőzően be kell jelentkeznie az állami adóhatósághoz annak érdekében, hogy adóazonosító jelet kaphasson, s az adóbevallási kötelezettségét a későbbiekben ennek birtokában teljesíthesse.
A (9) bekezdés részletes, vagyonelemenkénti bevallást ír elő. A bevallásnak tartalmaznia kell az adóalany és az egyes vagyonelemek azonosításához szükséges adatokat, az adóalanyt megillető hányadot, a számított értéket és az alkalmazott értékelési módszer lényeges adatait, az adóalapot csökkentő tartozásokat, az adóból levonható adókat és egyéb adócsökkentő tételeket, valamint az adóalapot és a fizetendő adót. A vagyonkezelési adóalanynak ezen felül a minősítéséhez és képviseletéhez szükséges adatokat is fel kell tüntetnie.
A (10) bekezdés az iratmegőrzési kötelezettséget szabályozza. Az adóalany köteles a bevallásban szereplő adatokat, az alkalmazott értékelést, a levont tartozásokat, valamint az igénybe vett adócsökkentéseket és levonásokat alátámasztó iratokat az adómegállapításhoz való jog elévüléséig megőrizni, és azokat az állami adó- és vámhatóság felhívására bemutatni.
30. §
A rendelkezés a vagyonadó megfizetéséhez kapcsolódó fizetési könnyítés feltételeit határozza meg. A NAV fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezhet, ha az adó egyösszegű megfizetése az adóalany likviditási helyzetére tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene, és a későbbi megfizetés valószínűsíthető. A mérlegelés során különös jelentősége van annak, ha az adókötelezettség jellemzően, legalább 50 százalékban nem likvid vagyonelemekhez kapcsolódik. A fizetési könnyítés főszabály szerint legfeljebb tizenkét hónapra, kivételes méltánylást érdemlő esetben legfeljebb huszonnégy hónapra engedélyezhető.
31. §
A rendelkezés (1) bekezdése az e törvényben nem szabályozott adóigazgatási kérdésekben az Art. és az Air. alkalmazását írja elő.
A (2) bekezdés célja, hogy az ingatlan forgalmi értékének meghatározásában rejlő értékelési bizonytalanság kockázatát ne hárítsa teljes egészében az adóalanyra abban az esetben, ha az adóalany az e törvényben meghatározott követelményeknek megfelelő független értékelőt vesz igénybe. Ha az adóalany a szakértő által megállapított forgalmi értéket jóhiszeműen alkalmazza, az értékelés megfelel a törvény személyi, tartalmi és módszertani követelményeinek, továbbá az adóalany a szakértő részére a rendelkezésére álló adatokat és körülményeket hiánytalanul és valósághűen feltárja, az adóhatóság által utóbb megállapított magasabb értékből eredő adóhiány miatt adóbírság és késedelmi pótlék nem szabható ki. A mentesülés nem alkalmazható, ha az értékkülönbség az adóalany valótlan vagy hiányos adatszolgáltatására, illetve az értékelés eredményének megtévesztő befolyásolására vezethető vissza.
A (3) bekezdés egyértelművé teszi, hogy az adóbírság és késedelmi pótlék alóli mentesülés kizárólag a szankció alkalmazását érinti. Az adóhatóság által megállapított adókülönbözetet meg kell fizetni.
A törvény rendelkezés a 15. § (1) bekezdése szerinti számított érték-megállapítási módszerek közül azért csak a szakértői értékmegállapítás tekintetében említi a jogkövetkezmények kizárásának eseteit, mert az egyéb értékmegállapítási módszerekkel előálló számított érték (ügyleti érték, indexált érték, illetve a NAV tömeges értékelési modellje alapján kalkulált érték) adóalapként való alkalmazása a törvény által előírt értékelési sorrend miatt az adóalany és az adóhatóság számára is kötelező, ezért jogkövetkezményekkel - értelemszerűen - nem is sújtható. Így például az ügyletet követő 12 hónapon belül - a törvényi kivételekkel - az ügyleti értéket kell számított értéknek, így adóalapnak tekinteni, amelytől az adóalany az adóalap-megállapítás során nem is térhet el. Azaz ha az adott ingatlan számított értékekeként az adóalany az ügyleti értéket tüntette fel, erre vonatkozóan az adóhatóság csak akkor tehet megállapítást, ha az adóalany nem a megfelelő ügyleti értéket tüntette fel a bevallásban vagy törvény kivételszabálya miatt nem lett volna helye az ügyleti érték alkalmazásának (mert a szerzés és az értékelés között jelentős értékű beruházás történt).
Ha pedig nem állt rendelkezésre ügyleti érték, akkor a 20. § (3) bekezdésének előírásait követve az állami adóhatóság honlapján működtetett alkalmazásból kinyert értéket kell számított értéknek tekinteni, így - feltéve, hogy az adóalany megfelelő paramétereket rögzített a modell alkalmazása során - attól eltérő adóalapot az adóhatóság sem alkalmazhat.
Ezen esetekben tehát fogalmilag kizárt az eltérő érték megállapítása, illetve csak akkor jöhet szóba, ha az adóalany hibás alapadatokból indult ki. Az ingatlan paramétereinek valósághű megadása viszont az adóalany felelőssége, így a (4) bekezdés rögzíti, hogy az ebből eredő adóhiány és annak szankciói az adóalanyt terhelik.
Az (5) bekezdésben a rendeltetésszerű joggyakorlás elve jelenik meg. Ennek érvényesülése érdekében a szabályozás rögzíti, hogy az adóhatóság az az ellenőrzés során bizonyíthatja, hogy az adózó által az adómegállapítás során felhasznált ügyleti értéket a szerződő felek szándékosan, kifejezetten adóelkerülési célból állapították meg az ingatlan valós forgalmi értékénél alacsonyabb összegben. Ilyen esetben az ellenőrzés során az adhatóság által megállapított forgalmi értéket kell ügyleti értéknek tekinteni. Ebből az következik, hogy ezen érték és az adóalany által bevallott alacsonyabb érték különbözetére vetülő adóösszeg adóhiánynak fog minősülni, s az ellenőrzés eredményeként az ehhez kapcsolódó valamennyi Art.-beli jogkövetkezmény megállapítható az adózó terhére.
32. §
A rendelkezés értelmében, ha az állami adóhatóság vagyonadóról szóló bevallásban szereplő adatok és saját nyilvántartásában szereplő adatok között eltérést tapasztal, adategyeztetésre hívja fel az adózót a tényállás felderítése érdekében. Ezzel a felhívással még nem indul meg az adóellenőrzés. Ha az adózó magyarázatot ad az eltérésre, nem szükséges az ellenőrzés megindítása. Ez a köztes lépés tehát az adózó és az adóhatóság oldalán is idő- és munkamegtakarítást jelenthet.
Ha azonban az adózó nem működik együtt, vagy az együttműködés ellenére az egyeztetés nem vezet eredményre, az az állami adóhatóság ellenőrzési eljárását vonja maga után. E speciális szabály nem rontja le az állami adóhatóság általános ellenőrzési jogkörét.
33. §
Az (1) bekezdés rögzíti, hogy a vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adókötelezettségével összefüggésben az általános adóigazgatási szabályokat az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
A (2) bekezdés meghatározza, hogy a vagyonkezelési adóalany adóügyeiben ki gyakorolja az adózói jogokat és teljesíti az adózói kötelezettségeket. Főszabály szerint az irányadó jog alapján képviseletre jogosult személy jár el, ilyen személy hiányában pedig a vagyon kezelésére jogosult személy.
A (3) bekezdés a több képviselővel vagy vagyonkezelővel rendelkező konstrukciók esetére elsődleges képviselő kijelölését írja elő. Az elsődleges képviselő bejelentéséig bármely, az eljárásra jogosult személy eljárhat, ezt követően azonban a vagyonkezelési adóalany e törvény szerinti adóügyeiben az elsődleges képviselő jár el.
A (4) bekezdés a vagyonkezelési adóalany adóhatósági bejelentésének határidejét és az e törvény hatálya alá kerülés időpontját határozza meg, mégpedig azon vagyonkezelési adóalanyok tekintetében, amelyek a törvény hatályba lépését követően jöttek létre, helyezték Magyarországra a tényleges irányítási helyüket, vagy szereztek külföldi vagyonkezelői adóalanyként adóköteles vagyont Magyarországon. A bejelentési határidő esetükben a létrejöttüket, irányítási helyüknek a Magyarországra helyezését vagy a magyarországi adóköteles vagyon megszerzését követő harmincadik nap.
Az (5) bekezdés arról rendelkezik, hogy amennyiben a tényleges irányítási helyét Magyarországra helyező nem magyar jog szerint létrejött vagyonkezelési adóalany vagy a Magyarországon adóköteles vagyont szerző külföldi vagyonkezelési adóalany tényleges irányítási helyét Magyarországon megszünteti vagy magyarországi vagyonát elidegeníti, de ezt követően az adókötelezettség hatálya alá tartozó tényállási feltételek esetében újra bekövetkeznek (újra Magyarországra helyezi az irányítási helyet vagy újra magyar vagyont szerez), akkor a NAV felé újra bejelentési kötelezettsége keletkezik.
A (6) bekezdés a vagyonkezelési adóalany esetében az adószám megállapításának a szabályait rendezi. Az adószámmal még nem rendelkező vagyonkezelési adóalany a bejelentéssel egyidejűleg bejelentkezik az állami adó- és vámhatósághoz, míg a már adószámmal rendelkező adóalany az e törvény szerinti kötelezettségeit a meglévő adószáma alatt teljesíti.
A (7) bekezdés meghatározza a bejelentéssel egyidejűleg bejelentendő adatok körét. Ezek az adatok a vagyonkezelési adóalany azonosítását, adóügyi helyzetének megítélését, különösen a belföldi vagy külföldi minőség megállapítását, továbbá az adóhatósággal történő kapcsolattartást szolgálják.
A (8) bekezdés előírja a vagyonkezelési adóalany adózásával összefüggő iratok elkülönített nyilvántartását. A szabály különösen abban az esetben fontos, ha ugyanaz a személy több vagyonkezelési adóalany képviseletét vagy vagyonának kezelését látja el vagy önmaga is alanya a vagyonadónak.
A (9) bekezdés belföldi kézbesítési meghatalmazott bejelentését írja elő arra az esetre, ha a vagyonkezelési adóalany képviseletére vagy vagyonának kezelésére jogosult személyek egyike sem rendelkezik belföldi lakóhellyel vagy székhellyel. A rendelkezés az adóhatósági kapcsolattartás és a kézbesítés biztonságát szolgálja.
A (10) bekezdés a változás-bejelentési kötelezettségeket szabályozza. A vagyonkezelési adóalany harminc napon belül köteles bejelenteni belföldi vagy külföldi minőségének megváltozását, a korábban bejelentett adatok változását, valamint az e törvény hatálya alól történő kikerülését.
A (11) bekezdés az adószám törléséről rendelkezik arra az esetre, ha a vagyonkezelési adóalany e törvény hatálya alól kikerül, és az adószám fenntartása más adókötelezettség teljesítéséhez nem szükséges.
A (12)-(13) bekezdés rögzíti, hogy az e törvény szerinti adót és adótartozást a vagyonkezelési adóalany vagyonából kell teljesíteni. A rendelkezés ezzel egyértelművé teszi az adókötelezettség vagyoni forrását.
34. §
A számított vagyoni érték meghatározásához szükségesek olyan adatok, információk, amelyek az adózó számára nem, vagy nem minden esetben ismertek. Ezért az (1) bekezdés az 500 millió forintot meghaladó saját tőkével rendelkező belföldi székhelyű gazdasági társaságoknak előírja, hogy a rejtett tartalékok megállapításához szükséges adatokról az utolsó üzleti évi beszámoló elfogadását követő 30 napon belül tájékoztassák a tulajdonosi jogokat gyakorló személyeket, valamint az állami adó- és vámhatóságot. Fontos ugyanakkor, hogy a tájékoztatási kötelezettség csak abban az esetben terheli az érintett gazdasági társaságot, ha azt legalább egy tulajdonosi jogokat gyakorló személy kéri.
Külföldi székhelyű gazdasági társaságokra ilyen kötelezettség nem írható elő, ugyanakkor a (3) bekezdés rendelkezik arról, hogy a külföldi székhelyű gazdasági társaság önkéntes adatszolgáltatása a rejtett tartalékok megállapításához figyelembe vehető.
A (4) bekezdés további együttműködési kötelezettséget ír elő a társasági részesedést kibocsátó, belföldi székhelyű gazdasági társaság részére, amennyiben a társasági részesedés számított vagyoni értékének meghatározásához cégértékelésre van szükség.
35. §
A rendelkezés szerint a vagyonadó a központi költségvetés bevétele. Az adóalany ugyanakkor az adóbevallásában rendelkezhet arról, hogy az általa e törvény alapján ténylegesen megfizetett adó 5 százalékát a Nemzeti Együttműködési Alap javára számolják el. A tényleges megfizetés feltétele biztosítja, hogy kizárólag a költségvetéshez ténylegesen beérkezett összeg képezhesse a rendelkezés alapját. A szabályozás nem hoz létre új alapot, a rendelkezés alapján meghatározott összeg a már működő Nemzeti Együttműködési Alap javára kerül elszámolásra.
36. §
A rendelkezés a törvény hatálybalépésének időpontját 2026. december 15-ében határozza meg.
37. §
A rendelkezés felhatalmazást ad az adópolitikáért felelős miniszternek arra, hogy rendeletben szabályozza a vagyonadóval kapcsolatos bejelentési és nyilvántartási szabályokat.
38. §
Az (1) bekezdés átmeneti szabályként rendezi a magyarországi munkavégzésüket a törvény hatálybalépésekor már megkezdett, magyar állampolgársággal nem rendelkező, külföldi munkáltató által foglalkoztatott személyekre irányadó ötéves időtartam kezdő időpontját. Esetükben a vagyonadó alkalmazásában figyelembe veendő belföldi illetőséget eredményező öt éves tartózkodás kezdő időpontjának a vagyonadó törvény hatályba lépésének időpontját kell tekinteni.
A (2) bekezdés a 2026. évi értékelési időponthoz kapcsolódó vagyonadó megállapításához szükséges adatszolgáltatás határidejét a 2027. augusztus 31-ét megelőző 30. napban (2027. augusztus 1-jében) rögzíti a törvény hatálybalépése előtt elfogadott, utolsó, naptári évtől eltérő üzleti évi beszámolót készítő belföldi székhelyű gazdasági társaságok esetén.
39. §
A rendelkezés (1) bekezdése a visszaható hatály elkerülése érdekében egyedi tárgyév-fogalmat rögzít 2026. évre.
A (3) bekezdés átmeneti szabályokban rögzíti a már létező vagyonkezelési adóalanyok bejelentési kötelezettségét, esetükben a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül áll elő az állami adóhatóság felé a törvény hatálya alá tartozás tényéről szóló bejelentési kötelezettség.
1. melléklet
A melléklet a 15. § (3) bekezdés szerinti társasági részesedések adózás alapjául szolgáló számított vagyoni értéke meghatározásának szabályait tartalmazza.
E társasági részesedések értékelése a vagyonadó egyik legfontosabb és legérzékenyebb szabályozási kérdése. A cél olyan módszertan kialakítása, amely a lehető legnagyobb mértékben a társasági részesedést kibocsátó gazdasági társaságok számviteli adataira, elfogadott és közzétett beszámolóira épül, egyszerűen alkalmazható, tömegesen végrehajtható, ugyanakkor megfelelően közelíti a társasági részesedések valós értékét. Alapesetben a gazdasági társaságok utolsó lezárt üzleti évi egyedi beszámolóinak adatait kell figyelembe venni, kivéve, ha a társasági részesedést kibocsátó gazdasági társaság anyavállalatként összevont (konszolidált) éves beszámolót is készít, mert ez esetben a számított vagyoni értéket az egyedi beszámoló adatai helyett az összevont (konszolidált) éves beszámoló adatai alapján kell meghatározni. Ez utóbbi esetben a vagyoni érték számítása során a saját tőke és az adózott eredmény összegeként az összevont (konszolidált) éves beszámolóban szereplő saját tőke és adózott eredmény kisebbségi részesedésre jutó saját tőkével és adózott eredménnyel csökkentett összege veendő figyelembe.
A szabályozott piacon nem jegyzett és szabályozott piacon kívüli forgalomban rendszeresen nem kereskedett társasági részesedések értékelésének szabályai a svájci vagyonadóztatásban alkalmazott módszerhez hasonló formulát rögzítenek. Ennek alapján a gazdasági társaság számított vagyoni értéke főszabály szerint a saját tőke és a jövedelemtermelő képességet kifejező hozamérték súlyozott átlaga, ahol a saját tőke egyharmados, a hozamérték kétharmados súllyal kerül figyelembevételre. Ugyanakkor lényeges különbség a svájci vagyonadóztatásban alkalmazott módszerhez képest, hogy e melléklet szerinti módszer csak minimális kivétellel, korrekcióval számol, annak érdekében, hogy a vagyoni érték meghatározása közvetlenül a beszámoló adataiból egyszerűen és egyértelműen elvégezhető legyen.
A saját tőke figyelembevétele során indokolt az egyszerűsítési szempontokra is tekintettel lenni. Azon gazdasági társaságok esetében, amelyek utolsó lezárt üzleti évi beszámolója szerinti saját tőkéje nem haladta meg az 500 millió forintot, a vagyonadó alapjául szolgáló társasági részesedés számított értékének meghatározásakor elegendő az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke figyelembevétele. Azon gazdasági társaságok esetében ugyanakkor, amelyek saját tőkéje meghaladta az 500 millió forintot, a beszámoló szerinti saját tőkét korrigálni (növelni) kell a rejtett tartalékokkal. A rejtett tartalékok alatt a gazdasági társaság utolsó lezárt üzleti évi beszámolója mérlegében befektetett eszközként kimutatott ingatlanok, társasági részesedések és értékpapírok piaci értéke és könyv szerinti értéke közötti pozitív különbözet ezen eszközökhöz kapcsolódó halasztott adókötelezettséggel csökkentett összegét kell érteni, amelyet könyvvizsgálóval kell felülvizsgáltatni. További egyszerűsítésként a rejtett tartalék számítása során az ingatlanok, társasági részesedések és értékpapírok piaci értékeként ezen eszközök e törvény szerinti értékeléssel megállapított számított értéke is figyelembe vehető. Ez utóbbi esetben könyvvizsgáló általi felülvizsgálatra nincs szükség. A rejtett tartalék összege nulla, ha a könyv szerinti érték azonos a piaci értékkel, a rejtett tartalék negatív nem lehet.
A saját tőke összege csökkenthető az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló mérlegfordulónapját követően jóváhagyott vagy kifizetett osztalék összegével, amennyiben annak összegét az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke összege tartalmazza.
Ha az utolsó lezárt üzleti évi beszámoló szerinti saját tőke negatív, azt 0-nak kell tekinteni.
A hozamérték meghatározásakor a gazdasági társaság utolsó három lezárt üzleti évi beszámolója szerinti adózott eredményből kell kiindulni, a tőkésítési (kapitalizációs) ráta figyelembevételével. Amennyiben a lezárt üzleti évi beszámolók szerinti adózott eredmény egyszerű számtani átlaga negatív, abban az esetben a vagyoni érték számítása során a hozamértéket 0-nak kell tekinteni. Ha csak egy vagy két lezárt üzleti évi beszámoló adatai állnak rendelkezésre, akkor a rendelkezésre álló adatokat kell megfelelően figyelembe venni. A 365 napnál rövidebb vagy hosszabb üzleti év adózott eredményét egész évre kell átszámítani (arányosítani). A hozamérték számítása során - kiválás esetén - az adózott eredmény halmozódását is ki kell szűrni.
Az elvárt tőkemegtérülés biztosításához meghatározott tőkésítési ráta T = 15 százalék (0,15).
Külön szabályozást igényelnek a holdingtársaságok. Holdingtársaságnak azok a társaságok minősülnek, amelyek elsődleges célja nem saját termékek előállítása vagy közvetlen szolgáltatások nyújtása, hanem más gazdasági társaságokban társasági részesedések birtoklása és az azokon keresztül történő irányítás, és amelyek utolsó lezárt üzleti évi egyedi beszámolójának mérlegében szereplő eszközök döntő hányadát - legalább 90 százalékát - társasági részesedések, értékpapírok, egyéb más befektetett pénzügyi eszközök, pénzeszközök, saját célra használt ingatlanok és a tulajdonolt gazdasági társaságokkal szemben fennálló követelések teszik ki. Holdingtársaság esetében a társasági részesedés értékét főszabály szerint a számviteli beszámoló szerinti saját tőke alapján, 100 százalékos súllyal indokolt meghatározni.
Külön kezelendő a kisebbségi társasági részesedések értékelése. A kisebbségi részesedések gazdasági értéke jellemzően alacsonyabb, mint a gazdasági társaság teljes értékének tulajdoni hányadra vetített arányos része, mivel az ilyen részesedéshez főszabály szerint nem kapcsolódik meghatározó vállalatirányítási befolyás, és annak értékesíthetősége is korlátozottabb lehet. Ezért a kisebbségi társasági részesedéseknél meghatározott diszkont érvényesíthető. Az érvényesítésnek ugyanakkor az a feltétele, hogy a Ptk. szerinti közeli hozzátartozók tulajdoni hányadának egybeszámított összege se haladja meg a törvényi mértéket.
Jogelőd nélkül alapított gazdasági társaságban fennálló társasági részesedés vagyoni értékének meghatározása során az alapítás üzleti évében és az azt követő két üzleti évben, amikor jellemzően a gazdasági társaság még nem nyereséges, a hozamértéket nullának indokolt tekinteni. E megközelítés kifejezetten kedvező hatással lehet a kezdő vállalkozások számára.
Külföldi székhelyű gazdasági társaságok esetében főszabály szerint ugyanazon értékelési elvek alkalmazása indokolt, mint a belföldi székhelyű gazdasági társaságoknál. A szabályozás célja ebben az esetben is az, hogy az értékelés főszabályként a számviteli adatokon alapuló módszertanon nyugodjon.
Külön szükséges rendelkezni a számviteli törvénytől eltérő pénzügyi beszámolási keretrendszer (számviteli standard) szerint elkészített és elfogadott éves pénzügyi kimutatásokra vonatkozóan, mind a saját tőke, mind az adózott eredmény megfelelő értékeinek figyelembevétele érdekében.
Ugyanakkor a melléklet külön rendelkezése a fentiektől eltérően lehetővé teszi a társasági részesedés jelentős, 10 százalékot meghaladó, független harmadik felek közötti értékesítése, átruházása esetén, hogy a vagyoni érték meghatározására az értékesítéstől számított egy évig, az átruházási szerződésben meghatározott tranzakciós ellenérték figyelembevételével kerüljön sor, amennyiben az tükrözi az ésszerű és valószínű valós piaci értéket.
2. melléklet
A melléklet a tizenkét hónapnál régebbi ügyleti érték, valamint a szakértő által megállapított forgalmi érték aktualizálásának szabályait határozza meg. Az indexált érték a kiinduló időponthoz és a tárgyévhez tartozó ármutató arányával követi az adott ingatlanfajta árszínvonalának változását.
Indexálásra a 2. számú melléklet alapján kizárólag lakás és termőföld esetében kerülhet sor. Más ingatlanfajták esetében a 18. § (5) bekezdése alapján indexálható a korábbi ügyleti vagy szakértői érték
Lakás esetében a lakásállomány minőségi összetételének változásától megtisztított nominális MNB-lakásárindexet kell alkalmazni. A szabályozás az ingatlan fekvéséhez igazodó, rendelkezésre álló legrészletesebb területi indexből indul ki, ennek hiányában pedig az országos index alkalmazását írja elő. A kiinduló ármutatót főszabály szerint az ügylet, illetve a szakértői értékelés időpontját magában foglaló naptári negyedév, a záró ármutatót pedig a tárgyév utolsó napjáig közzétett legutolsó adat alapján kell meghatározni. A közzétételi határnap rögzítése biztosítja, hogy a későbbi adatközlés vagy adatmódosítás a már meghatározott értéket ne változtassa meg.
Termőföld esetében a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, országos, művelési ágankénti hektáronkénti éves átlagár alkalmazható. Az indexálás a megfelelő hivatalos adatsorral rendelkező művelési ágakra korlátozódik; rét és legelő esetében a gyepre vonatkozó adat irányadó. A művelési ág időközi megváltozása kizárja az indexálást, mert ebben az esetben a kiinduló és a záró ármutató nem azonos ingatlanfajtára vonatkozna. A tárgyév utolsó napjáig rendelkezésre nem álló, illetve ezt követően közzétett vagy módosított adat nem vehető figyelembe.
A melléklet végül az indexálás alapjául szolgáló adatok és számítás megőrzését, valamint az indexált érték egységes kerekítését írja elő. E szabályok az érték meghatározásának ellenőrizhetőségét és az egységes jogalkalmazást szolgálják.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.