adozona.hu
T/927. számú törvényjavaslat indokolással - egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
T/927. számú törvényjavaslat indokolással - egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A belföldi vállalkozások versenyképességének növelése, valamint a jövő évi költségvetési bevételek megalapozása érdekében az adóadminisztrációt a digitalizáció által nyújtott lehetőséggel élve csökkentő, egyúttal a gazdaság fehérítését és a jogbiztonságot erősítő, valamint Magyarországnak az Európai Uniós tagságával összefüggő jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó intézkedések meghozatala indokolt.
[2] A nemzetközi adóügyi együttműködés hatékonyságának biztosítása érdekében...
[2] A nemzetközi adóügyi együttműködés hatékonyságának biztosítása érdekében bővül a harmadik országokkal történő adóügyi együttműködés lehetősége és a végrehajtáshoz szükséges hazai belső eljárási szabályok is pontosításra kerülnek.
[3] Az [1] preambulumbekezdésben említett cél megvalósítása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:
"1/C. §
(1) A külföldi illetőségű előadóművész (ide nem értve a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 31/B. § (2a) bekezdés g) pontja szerint bejelentett külföldi illetőségű előadóművészt) vagy sportoló az előadóművészi vagy sportolói minőségében Magyarországon kifejtett tevékenységével összefüggésben megszerzett (ideértve azt is, ha az e tevékenységből származó jövedelem nem a magánszemélynél, hanem egy másik külföldi személynél keletkezik), kifizetőnek minősülő személytől származó, nemzetközi egyezmény alapján, vagy nemzetközi egyezmény hiányában belföldön adóztatható jövedelme után keletkező adókötelezettségét e § rendelkezései szerint teljesíti. A szabály alkalmazásának feltétele, hogy a magánszemély ideiglenesen tartózkodik Magyarországon és a Tbj. szerint nem belföldi. Ideiglenesnek tekinthető a magyarországi tartózkodás, ha a magánszemély bármely 12 hónapos időszakban 30 napot meg nem haladóan tartózkodik Magyarországon.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jövedelem megállapítása során nem kell bevételként figyelembe venni a tevékenység ellátásával összefüggésben utazásra és szállásra fizetett költségtérítést, ideértve a magánszemély részére kifizető által közvetlenül biztosított utazás, szállás ellenértékét is. A kifizető a jövedelmet az előzőek figyelembevételével megállapított bevétel 50 százalékát meg nem haladó mértékű, az előadóművész, a sportoló magánszemély, vagy a másik külföldi személy nyilatkozata szerinti vagy a bevétel 50 százalékát meghaladó mértékű, igazolt költség (bármely esetben figyelembe véve a belföldi illetőségű előadóművésznek, sportolónak kifizetett díjat is) levonásával állapítja meg. Az ily módon megállapított jövedelem nem tartozik az összevont adóalapba. Ha az e tevékenységből származó jövedelem nem a magánszemélynél, hanem egy másik külföldi személynél keletkezik, a kifizető a jövedelmet a másik külföldi személy által nyilatkozott vagy igazolt költség figyelembevételével, de arra tekintet nélkül állapítja meg, hogy a kifizetés (jóváírás) kizárólag az előadóművész vagy sportoló magánszemélyt illeti-e meg.
(3) A kifizető a bevétel kifizetését, jóváírását az előadóművész vagy sportoló adóazonosító jele közlése nélkül is teljesítheti, feltéve, hogy az előadóművész vagy sportoló magánszemély külföldi adóügyi illetőségét az előadóművész vagy sportoló magánszemély, vagy a másik külföldi személy (utóbbi esetben akár több magánszemélyt érintően) egyidejűleg közli.
(4) A kifizető a levont adóról igazolást ad a magánszemélynek (vagy a másik külföldi személynek), amelyen feltünteti az adó alapját és a levont adót. A kifizetőnek a megállapított adót a kifizetés (a juttatás) hónapját követő hónap 12. napjáig kell megfizetnie, továbbá az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezése szerint kell bevallania az állami adó- és vámhatóság részére.
(5) A külföldi illetőség igazolására a kifizető a külföldi adóhatóság által kiállított okirat helyett az illetőségről az előadóművész vagy sportoló írásbeli nyilatkozatát is elfogadhatja. Amennyiben a jövedelem nem a magánszemélynél, hanem egy másik külföldi személynél keletkezik, a kifizető a másik külföldi személy írásbeli nyilatkozatát is elfogadhatja a külföldi illetőség igazolására.
(6) E § alkalmazásában előadóművésznek minősül a Központi Statisztikai Hivatal elnökének 7/2010. (IV. 23.) számú közleményével kiadott Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere alapján az alábbiakban meghatározott foglalkozást végző magánszemély, függetlenül attól, hogy azt a magánszemély önálló tevékenység (ideértve az egyéni vállalkozói tevékenységet is) vagy nem önálló tevékenység keretében végzi:
a) 2724 Zeneszerző, zenész, énekes foglalkozásból a zenész, énekes,
b) 2726 Színész, bábművész,
c) 2727 Táncművész, koreográfus foglalkozásból a táncművész,
d) 2728 Cirkuszi és hasonló előadóművész, és
e) 3711 Segédszínész, statiszta.
(7) E § alkalmazásában sportolónak minősül a sportról szóló 2004. évi I törvény 1. § (1), (2) és (5) bekezdése szerinti sportoló, hivatásos sportoló.
(8) Amennyiben az (1)-(3) bekezdés szerinti feltételek nem teljesülnek, a külföldi illetőségű előadóművész vagy sportoló az általa megszerzett bevétellel összefüggő adókötelezettségeket az általános szabályok alapján teljesíti."
(E törvény alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:)
"103. Induló tőke: a kezelt vagyon és a magánalapítvány saját tőkéjében a számviteli jogszabályok szerint ilyen címen kimutatott összeg, magánalapítvány esetében növelve a számviteli jogszabályok rendelkezései szerinti tőkeváltozásnak azzal a részével, amelyet a tartós vagyonkezelésében lévő kezelt vagyon kedvezményezettjeként a kezelt vagyon saját tőkéjéből nem hozamkifizetés címén szerzett."
[Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a magánszemély az adóévben egyáltalán nem szerzett bevételt, vagy kizárólag olyan bevételt szerzett, amelyet nem kell bevallania. Nem kell bevallani azt a bevételt,]
"i) amely az 1/C. § szerint adóztatható és abból a kifizető az adót levonta."
"Az adóügyi illetőség változásából származó jövedelem
65/D. §
(1) A belföldi illetőségű magánszemély belföldi adóügyi illetőségének megszűnése esetén az illetőségváltási eszköz tekintetében az eszköz ellenérték fejében történő átruházására, beváltására, visszaváltására, visszafizetésére, bevonására, megszűnésére vagy más módon történő realizálására (a továbbiakban együtt: realizálás) e törvény szerint irányadó jövedelemmegállapítási szabályok megfelelő alkalmazásával nem realizált eszközérték-növekményt (a továbbiakban: illetőségváltozásból származó jövedelem) kell megállapítani. Bevételnek az illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értéket kell tekinteni.
(2) Az (1) bekezdést akkor kell alkalmazni, ha
a) a magánszemély az illetőség megszűnését megelőző tíz adóévből legalább öt adóévben belföldi illetőségű volt,
b) az illetőségváltási eszközök együttes szokásos piaci értéke az illetőség megszűnését megelőző napon meghaladja az 500 millió forintot, vagy a magánszemély tulajdonában álló vagyoni részesedés legalább 20 százalékos mértékű, és annak szokásos piaci értéke legalább 250 millió forint, és
c) az illetőség megszűnése következtében Magyarországnak az illetőségváltási eszköz későbbi átruházásából, beváltásából, visszaváltásából vagy más módon történő realizálásából származó jövedelem adóztatására fennálló joga megszűnik, vagy korlátozottá válik.
(3) Nem kell az (1) bekezdés szerint jövedelmet megállapítani azon illetőségváltási eszköz tekintetében, amelynek későbbi átruházásából vagy más módon történő realizálásából származó jövedelem adóztatására Magyarország az illetőség megszűnését követően is az illetőség megszűnését megelőzővel azonos terjedelemben jogosult, továbbá azon eszköz tekintetében, amely az illetőség megszűnését követően a magánszemély belföldi telephelyéhez tartozik.
(4) Az (1) bekezdés szerinti realizálás és az illetőségváltozásból származó jövedelem megszerzésének időpontja az illetőség megszűnését megelőző nap.
(5) E § alkalmazásában a 3. § 9. pontjának a tőzsdén nem forgalmazott részvény, vagyoni betét, üzletrész és más hasonló, tagsági jogot megtestesítő vagyoni részesedés szokásos piaci értékére vonatkozó rendelkezése alkalmazása során a vagyoni részesedés megszerzésének alapjául szolgáló szerződés megkötésének, illetve jogügylet létrejöttének napja alatt az illetőség megszűnését megelőző napot kell érteni.
(6) E § és a 65/E. § alkalmazásában illetőségváltási eszköz
a) az értékpapír,
b) a külföldi jog alapján létrejött, jogi személyiséggel rendelkező vagy azzal nem rendelkező szervezetben fennálló, értékpapírnak nem minősülő vagyoni részesedés, ideértve a tagsági, tulajdoni és nyereségrészesedési jogot is,
c) az a) vagy b) pont szerinti eszköz megszerzésére, jegyzésére, átváltására vagy átruházására vonatkozó opció, vételi, jegyzési, átváltási vagy más hasonló jog, valamint az ilyen eszközhöz kapcsolódó származtatott pénzügyi eszközben fennálló pozíció,
d) az a) vagy b) pont szerinti eszköz átruházásához kapcsolódó feltételes vagy jövőbeli ellenértékrészre vonatkozó követelés,
e) a 67/C. § alkalmazásában kriptoeszköznek minősülő eszköz,
f) az egyes tartós befektetési szerződések alapján vezetett lekötési nyilvántartásban nyilvántartott teljes állomány,
g) a nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott teljes követelés,
h) az életbiztosítási szerződéshez fűződő maradékjog, ideértve a nyugdíjbiztosítási szerződéshez fűződő maradékjogot is.
(7) Nem minősül illetőségváltási eszköznek a készpénz, a fizetési számlán fennálló pénzkövetelés, valamint a bankbetét. A (6) bekezdés f) vagy g) pontja szerinti illetőségváltási eszközben nyilvántartott pénzösszeg, pénzkövetelés, bankbetét vagy más vagyonelem az adott illetőségváltási eszköz részét képezi, és külön illetőségváltási eszköznek nem minősül.
(8) A (6) bekezdés f) pontja szerinti tartós befektetési szerződés esetén az illetőségváltozáshoz kapcsolódó különbözetet a 67/B. §-nak a lekötési hozam megállapítására vonatkozó rendelkezései megfelelő alkalmazásával úgy kell meghatározni, mintha a lekötés az illetőség megszűnését megelőző napon megszakadt volna. A 67/B. § adómértékre vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni. Az e bekezdés szerinti jövedelemmegállapítás a tartós befektetési szerződés megszűnését vagy a lekötés megszakítását nem eredményezi. Az illetőség megszűnésének időpontjában e bekezdés szerint megállapított pozitív különbözetet és az arra jutó adót - a 65/E. § (7) bekezdésében foglaltak kivételével - a lekötési időszak későbbi lejárta, a tartós befektetési szerződés újrakötése, valamint a 67/B. § alapján később alkalmazandó adómérték nem módosítja.
(9) A (6) bekezdés g) pontja szerinti nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott követelés esetén az illetőségváltozáshoz kapcsolódó különbözetet a 28. § (17) bekezdésének a számított követelés meghatározására vonatkozó rendelkezései megfelelő alkalmazásával, az illetőség megszűnését megelőző napra kell megállapítani. Az e bekezdés szerinti jövedelemmegállapítás nem minősül a nyugdíj-előtakarékossági számláról teljesített adóköteles kifizetésnek, nem eredményezi a nyugdíj-előtakarékossági számla megszűnését, és nem keletkeztet a 44/B. § szerinti visszafizetési kötelezettséget. Az illetőség megszűnésének időpontjában megállapított pozitív különbözetet és az arra jutó adót - a 65/E. § (7) bekezdésében foglaltak kivételével - a követelés későbbi adómentessége vagy kedvezményes adózása nem módosítja.
(10) A (6) bekezdés h) pontja szerinti maradékjog esetén az illetőségváltozáshoz kapcsolódó különbözetet a 65. § biztosítói teljesítésből származó kamatjövedelem megállapítására vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával úgy kell meghatározni, mintha a biztosítási szerződés az illetőség megszűnését megelőző napon megszűnt volna, és a biztosító az ezen időpontra járó visszavásárlási értéket, illetve más vagyoni értéket teljesítette volna. A 65. § (3) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontját nem kell alkalmazni. Az e bekezdés szerinti jövedelemmegállapítás a biztosítási szerződést nem szünteti meg, biztosítói teljesítésnek nem minősül, és nyugdíjbiztosítás esetén nem keletkeztet a 44/C. § (8) bekezdése szerinti visszafizetési kötelezettséget. Az illetőség megszűnésének időpontjában megállapított pozitív különbözetet és az arra jutó adót - a 65/E. § (7) bekezdésében foglaltak kivételével - a biztosítói teljesítés későbbi adómentessége vagy kedvezményes adózása nem módosítja.
(11) Nem kell az illetőségváltozásból származó jövedelem megállapításánál figyelembe venni azt az illetőségváltási eszközt, amelynek az illetőség megszűnését megelőző napon történő tényleges realizálásából származó jövedelem e törvény alapján adómentes lenne, vagy amelynek realizálása esetén e törvény alapján jövedelmet nem kellene megállapítani. E rendelkezés a (6) bekezdés f)-h) pontja szerinti illetőségváltási eszközre nem alkalmazható.
(12) Az illetőségváltozásból származó jövedelem az egyes illetőségváltási eszközök tekintetében az (1) bekezdés, illetve a (8)-(10) bekezdés alapján eszközönként megállapított pozitív különbözetek együttes összege. Ha valamely illetőségváltási eszköz tekintetében a megállapított különbözet nulla vagy negatív, azt az illetőségváltozásból származó jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni, és az más illetőségváltási eszköz tekintetében megállapított pozitív különbözetet nem csökkentheti. A szerzési értéket és az elszámolható költséget a magánszemély igazolja; igazolás hiányában az igazolatlan összeg nem vehető figyelembe. Az illetőségváltozásból származó jövedelmet és az arra jutó adót a magánszemély az ezen adóévre vonatkozó bevallásában, illetőségváltási eszközönkénti kimutatással állapítja meg és vallja be.
65/E. §
(1) Ha a magánszemély adóügyi illetőségét halasztásra jogosító államba helyezi át, a 65/D. § szerint megállapított adó megfizetésére a törvény erejénél fogva, kérelem nélkül, kamatmentes fizetési halasztás illeti meg. A fizetési halasztás feltétele, hogy a magánszemély az illetőségváltozásból származó jövedelmet és az arra jutó adót határidőben bevallja, és az illetőségváltási eszközönkénti kimutatást benyújtsa. E § alkalmazásában halasztásra jogosító állam az Európai Unió tagállama, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam.
(2) Az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti fizetési halasztás biztosítására akkor írhat elő biztosítékot, ha a halasztott adó későbbi behajtása veszélyeztetett. Ennek megítélése során különösen figyelembe kell venni a magánszemély belföldön és külföldön végrehajtás alá vonható vagyonának értékét, a célállammal fennálló behajtási együttműködés lehetőségét, a magánszemély korábbi adózási kötelezettségeinek teljesítését, fizetőképességét, valamint a halasztott adó összegének a végrehajtás alá vonható vagyonhoz viszonyított arányát. A biztosíték összege nem haladhatja meg a még meg nem fizetett adó összegét. A biztosíték előírásáról az állami adó- és vámhatóság határozatot hoz.
(3) A fizetési halasztás időtartama alatt a magánszemély évente, az adóévet követő év május 20-áig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak az aktuális lakóhelyéről, adóügyi illetőségéről, valamint arról, hogy az illetőségváltási eszköz továbbra is a tulajdonában áll. A magánszemély a fizetési halasztás megszűnését eredményező eseményt annak bekövetkezésétől számított 30 napon belül bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak.
(4) A fizetési halasztás az illetőségváltási eszközre jutó adó tekintetében megszűnik, ha
a) az illetőségváltási eszköz egészben vagy részben realizálódik,
b) a magánszemély az illetőségváltási eszközt részben vagy egészben ingyenesen átruházza,
c) az illetőségváltási eszköznek minősülő vagyoni részesedéshez kapcsolódóan az illetőség megszűnését követően teljesített osztalékfizetés, tőkekivonás vagy más vagyonkiadás együttes összege meghaladja a vagyoni részesedés illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értékének 25 százalékát, az értékkivonással érintett részben,
d) a magánszemély olyan államban válik adóügyi illetőségűvé, amely nem halasztásra jogosító állam, vagy
e) a magánszemély a (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatási vagy bejelentési kötelezettségét az állami adó- és vámhatóság felszólításában meghatározott, legalább 30 napos póthatáridőben sem teljesíti.
(5) A (4) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti esetben a fizetési halasztás az érintett eszközrészre jutó adó tekintetében szűnik meg. A (4) bekezdés c) pontja szerinti esetben a fizetési halasztás az összesített értékkivonásnak az illetőségváltási eszköz illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értékéhez viszonyított arányában, az e jogcímen korábban már esedékessé vált adórész figyelembevételével szűnik meg.
(6) A 65/D. § (6) bekezdés f) pontja szerinti illetőségváltási eszközben nyilvántartott pénzügyi eszköz átruházása, beváltása, visszaváltása vagy más módon történő realizálása önmagában nem eredményezi a fizetési halasztás megszűnését. A tartós befektetési szerződés lekötési időszakának lejárta önmagában ugyancsak nem érinti a fizetési halasztást. A fizetési halasztás azon vagyoni értéknek megfelelő rész tekintetében szűnik meg, amely a lekötési állományból kifizetés, kivonás vagy más jogcímen a magánszemély rendelkezése alá kerül. Nem szűnik meg a fizetési halasztás azon rész tekintetében, amelyet a magánszemély a 67/B. § szerinti újrakötött tartós befektetési szerződés alapján befizetésként vesz figyelembe. Részleges újrakötés esetén a fizetési halasztás az újrakötéssel érintett rész tekintetében marad fenn.
(7) A 65/D. § (6) bekezdés g) pontja szerinti illetőségváltási eszköz esetén a nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott pénzügyi eszközök realizálása önmagában nem eredményezi a fizetési halasztás megszűnését. Ha a nyugdíj-előtakarékossági számláról pénz vagy más vagyoni érték kerül a magánszemély rendelkezése alá, a fizetési halasztás a kifizetett vagy átadott vagyoni értéknek az eseményt közvetlenül megelőzően a nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott teljes vagyoni értékhez viszonyított arányában szűnik meg. A 65/D. § (6) bekezdés h) pontja szerinti illetőségváltási eszköz esetén a fizetési halasztás a biztosítási szerződéshez fűződő maradékjog egészének vagy részének gyakorlása, így különösen pénzkivonás, visszavásárlás vagy biztosítói teljesítés esetén, a kifizetett vagy más módon a magánszemély rendelkezése alá kerülő vagyoni értéknek az eseményt közvetlenül megelőzően fennálló maradékjog teljes értékéhez viszonyított arányában szűnik meg.
(8) A (4) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti esetben, ha az illetőségváltási eszköz realizálása során e törvény szerint figyelembe veendő bevétel, illetve ingyenes átruházás esetén az átruházás időpontjára megállapított szokásos piaci érték alacsonyabb az illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értéknél, az adott eszközre jutó adót az értékcsökkenés figyelembevételével újra kell számítani. Az értékcsökkenés csak annyiban vehető figyelembe, amennyiben azt a magánszemély illetősége szerinti állam az ugyanazon eszközhöz kapcsolódó jövedelem vagy veszteség megállapításánál nem vette és később sem veszi figyelembe. Az illetőségváltozásból származó jövedelem e bekezdés alkalmazásával nem lehet kevesebb nullánál.
(9) Az (1) bekezdés szerinti fizetési halasztás időbeli korlátozás nélkül a fizetési halasztás megszűnését eredményező eseményig fennmarad. Ha a magánszemély ezt megelőzően ismét belföldi illetőségűvé válik, és az illetőségváltási eszköz továbbra is a tulajdonában áll, illetve a 65/D. § (6) bekezdés f)-h) pontja szerinti jogviszony vagy konstrukció fennáll, az eszközre jutó halasztott adó megszűnik.
(10) A magánszemély halálának időpontjáig esedékessé nem vált, az (1) bekezdés alapján halasztott adó a magánszemély halálával megszűnik.
(11) Ha a magánszemély adóügyi illetőségét nem halasztásra jogosító államba helyezi át, a 65/D. § szerint megállapított adót az adóévre vonatkozó bevallás benyújtására előírt határidőig megfizeti.
(12) Ha az illetőségváltási eszköz későbbi realizálásából származó jövedelem e törvény alapján Magyarországon adóköteles, az eszköz szerzési értéke az illetőségváltozásból származó jövedelemnek az adott eszközre jutó, ténylegesen megfizetett adóval arányos részével növelhető. Az így meghatározott szerzési érték nem haladhatja meg az illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értéket.
(13) Ha a magánszemély más államból válik belföldi illetőségűvé, az illetőségváltási eszköz szerzési értékeként a másik állam illetőségváltozáshoz kapcsolódó adója alapjának megállapításakor figyelembe vett érték vehető figyelembe, feltéve, hogy az nem tér el nyilvánvalóan a belföldi illetőség megszerzését megelőző napra megállapított szokásos piaci értéktől.
(14) A 65/F. § szerinti illetőségváltozásból származó jövedelemre jutó adó tekintetében a kezelt vagyonon, illetve a magánalapítványi vagyonon belüli eszköz realizálása és az abból származó vagyoni érték újrabefektetése önmagában nem eredményezi a fizetési halasztás megszűnését.
(15) A fizetési halasztás a 65/F. § szerint a magánszemélyhez rendelhető vagyonrészből a vagyonrendelő, alapító, csatlakozó, kedvezményezett vagy más személy részére közvetlenül vagy közvetve teljesített juttatás esetén, a juttatással érintett vagyonrészre jutó adó tekintetében szűnik meg.
(16) A kezelt vagyon, a bizalmi vagyonkezelési jogviszony vagy a magánalapítvány megszűnése, továbbá a magánszemélyhez rendelhető vagyonrész más bizalmi vagyonkezelésbe, magánalapítványba vagy ezeknek megfelelő külföldi vagyonkezelési formába történő áthelyezése esetén a fizetési halasztás megszűnik, kivéve, ha a vagyonrész halasztásra jogosító államban működő ilyen vagyonkezelési formába kerül.
65/F. §
(1) Ha a belföldi adóügyi illetőségét megszüntető magánszemély a 65/C. § szerinti vagyonrendelő, alapító vagy csatlakozó, az illetőségváltozásból származó jövedelem megállapítása során az e § szerint a magánszemélyhez rendelhető vagyonrész tekintetében figyelembe kell venni
a) a 65/C. § alapján az illetőség megszűnését megelőző napon a magánszemély vagyonátadásához kapcsolódóan nyilvántartott, korábban adóztatás alá nem vont eszközértéknövekményt,
b) a magánszemélyhez rendelhető vagyonrészhez tartozó egyes vagyonelemeknek az illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értéke és nyilvántartási értéke közötti pozitív különbözetet, valamint
c) a magánszemélyhez rendelhető vagyonrészre jutó, az illetőség megszűnését megelőző napig felhalmozott hozamot.
(2) E § alkalmazásában a magánszemélyhez rendelhető vagyonrészhez tartozik a magánszemély által átadott vagyoni érték, valamint az annak helyébe lépő vagy annak felhasználásával megszerzett vagyoni érték.
(3) E § alkalmazásában felhalmozott hozam a magánszemélyhez rendelhető vagyonrész vagyonátadást követő hasznosításából vagy realizálásából származó, az illetőség megszűnését megelőző napig realizált, ezen a napon a kezelt vagyon vagy a magánalapítványi vagyon részét képező, a magánszemélynél korábban jövedelemként figyelembe nem vett hozam. Nem minősül felhalmozott hozamnak az (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján figyelembe vett összeg.
(4) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti különbözetet vagyonelemenként kell megállapítani. A nulla vagy negatív különbözetet nem kell figyelembe venni, és az más vagyonelem pozitív különbözetét, valamint az (1) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti összeget nem csökkentheti. Ugyanazon vagyoni érték, értéknövekmény vagy hozam az illetőségváltozásból származó jövedelem megállapításánál csak egyszer vehető figyelembe.
(5) Több vagyonrendelő, alapító vagy csatlakozó esetén az (1) bekezdés szerinti összegeket a magánszemélyekhez rendelhető vagyonrészek szerint kell megállapítani. A hozzárendelést elsődlegesen a vagyonkezelő, illetve a magánalapítvány nyilvántartása alapján kell elvégezni. Ha valamely vagyoni érték vagy hozam közvetlenül nem rendelhető egyetlen magánszemélyhez, azt azon vagyonrészek nyilvántartási értékének arányában kell felosztani, amelyekből az adott vagyoni érték vagy hozam származik.
(6) Az (1) bekezdés szerinti összegek az illetőségváltozásból származó jövedelem részét képezik. A 65/D. § (2) bekezdés b) pontja szerinti értékhatár meghatározása során a magánszemélyhez rendelhető vagyonrész illetőség megszűnését megelőző napra megállapított szokásos piaci értékét is figyelembe kell venni.
(7) A vagyonkezelő, illetve a magánalapítvány a magánszemélyhez rendelhető vagyonrészről, az (1) bekezdés a)-c) pontja szerint megállapított összegekről, valamint az azokra jutó adó megállapításáról és tényleges megfizetéséről magánszemélyenként elkülönített nyilvántartást vezet.
(8) Ha az (1) bekezdés szerint illetőségváltozásból származó jövedelemként figyelembe vett összegre jutó adót a magánszemély ténylegesen megfizette,
a) az (1) bekezdés a) pontja alapján figyelembe vett összegnek a megfizetett adóval arányos része a 65/C. § alapján nyilvántartott eszközérték-növekmény összegét csökkenti,
b) az (1) bekezdés b) pontja alapján figyelembe vett összegnek a megfizetett adóval arányos része az érintett vagyonelem e törvény alkalmazásában figyelembe veendő nyilvántartási értékét növeli,
c) az (1) bekezdés c) pontja alapján figyelembe vett összegnek a megfizetett adóval arányos részét a vagyonkezelő, illetve a magánalapítvány adózott hozamként tartja nyilván.
(9) A (8) bekezdés alkalmazásában az adott összegből olyan hányad vehető figyelembe, amilyen arányban az arra megállapított adót ténylegesen megfizették.
(10) A (8) bekezdés a) pontja alapján az eszközérték-növekmény nyilvántartásából kivezetett összeg későbbi juttatás során eszközérték-növekményként ismételten nem vehető figyelembe. A (8) bekezdés c) pontja szerint adózott hozamként nyilvántartott összeg terhére teljesített későbbi juttatás ugyanazon összeg tekintetében nem eredményezhet ismételten adóköteles jövedelmet.
(11) A (8) bekezdés b) pontja alapján növelt nyilvántartási értéket az érintett vagyonelem későbbi átruházásából vagy más módon történő realizálásából származó jövedelem meghatározása során szerzési értékként figyelembe kell venni. Ha az érintett vagyonelemet a kezelt vagyonból vagy a magánalapítványi vagyonból magánszemély részére juttatják, a juttatásban részesülő magánszemély szerzési értékének meghatározása során a növelt nyilvántartási érték vehető figyelembe, legfeljebb a vagyonelem juttatás időpontjára megállapított szokásos piaci értékéig."
"(6) Az e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény szerint kifizetőnek minősülő hitelintézet, befektetési szolgáltató
a) a tartós befektetésből származó jövedelemről, az első befizetés napjáról (a szerződés újrakötése esetén a befizetés napjának minősülő napról), a szerződés újrakötése esetén a (10) bekezdés alapján befizetésnek minősülő összegről, valamint a lekötési időszak megszűnésének vagy megszakításának napjáról a jövedelem keletkezésének adóévét követő év január 31-éig igazolást ad a magánszemélynek,
b) az igazolás tartalmáról - a magánszemély nevének, adóazonosító jelének feltüntetésével - adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak,
c) a lekötési nyilvántartásban rögzített osztalékra jogosító értékpapír esetében az osztalékfizetést megelőzően értesíti a kibocsátót, hogy e jövedelemmel összefüggésben adókötelezettség nem terheli."
(2) Az Szja tv. 67/B. §-a a következő (6a) bekezdéssel egészül ki:
"(6a) Az e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény szerint kifizetőnek minősülő hitelintézet, befektetési szolgáltató az adóévet követő év január 31-éig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak
a) a magánszemély nevének és adóazonosító jelének feltüntetésével a magánszemély adóévben megkötött tartós befektetési szerződéseiről, a megkötött szerződés típusáról (betéti vagy portfólió típusú), továbbá tartós befektetési szerződésenként a magánszemély által az elhelyezés naptári évében a tartós befektetési szerződés alapján befizetett összegről (lekötött pénzösszegről, ide nem értve a (10) bekezdés alapján befizetésnek minősülő eseteket),
b) lekötési átutalás esetén az átadó hitelintézet, befektetési szolgáltató - lekötési utalást indító magánszemélyenként - a (12) bekezdés alapján kiállított lekötési igazolás tartalmáról."
"115. §
(1) Az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel megállapított 67/B. § (6) és (6a) bekezdését a 2026. december 31-ét követően megkötött, újrakötött vagy lekötési átutalással érintett tartós befektetési szerződések esetében kell alkalmazni.
(2) Az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi . törvénnyel 2027. január 1-jétől módosított 69. § (5a) bekezdését és 70. § (4a) bekezdését a 2027. január 1-jén kezdődő, eltérő üzleti év esetén a 2027-ben kezdődő adóévre elszámolt, étteremben, cukrászdában nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelemre (juttatás értékére) lehet alkalmazni."
a) 3. § 3. pontjában a "83. § (1) bekezdés e) pontja" szövegrész helyébe a "85. §-a" szöveg,
b) 66. § (5) bekezdésében az "ag) alpontja" szövegrész helyébe az "af) alpontja" szöveg,
c) 69. § (5a) bekezdésében az "a 100 millió forintot" szövegrész helyébe az "az 50 millió forintot" szöveg,
d) 70. § (4a) bekezdésében az "a 100 millió forintot" szövegrész helyébe az "az 50 millió forintot" szöveg
lép.
(E törvény alkalmazásában)
"23b. kedvezményezett eszközátruházás: az a jogügylet, leválás, amelynek alapján egy társaság (az átruházó társaság) - megszűnése nélkül - legalább egy önálló szervezeti egységét átruházza egy másik társaságra (az átvevő társaságra) annak jegyzett tőkéjét megtestesítő részesedés ellenében, feltéve, hogy a jogügyletet, leválást valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg, azzal, hogy a valós gazdasági, kereskedelmi okok fennállását az adózó köteles bizonyítani;"
"(15b) Amennyiben az adózónál az (1) bekezdés f) pontja szerinti fejlesztési tartalék lekötése adóévét követő négy adóévben elemi kár merül fel, akkor a fejlesztési tartaléknak az elemi kár adóévében beruházásra még fel nem használt részére vonatkozóan a (15) bekezdés szerinti feloldási időtartam a fejlesztési tartalék lekötése adóévét követő ötödik adóév végéig, egy alkalommal meghosszabbodik. E bekezdés alkalmazásában elemi kár az elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz) okozta kár. Az elemi csapás igazolására a kár tényét tartalmazó okmány (különösen a biztosító, a mezőgazdasági igazgatási szerv, a katasztrófavédelem végrehajtását végző szerv által kiállított szakvélemény, jegyzőkönyv, más okmány), vagy - ha az adózó nem rendelkezik független szervezet által kiállított okmánnyal - az adózó által kiállított jegyzőkönyv szolgál. Az adózó az általa kiállított, a kár tényét és mértékét tartalmazó jegyzőkönyvet a kár keletkezését követő 15 napon belül megküldi az illetékes állami adóhatóság részére. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem nem terjeszthető elő."
"(5) Az adóév utolsó napján kisvállalkozásnak nem minősülő gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, európai szövetkezet és külföldi vállalkozó (kivéve a közhasznú nonprofit gazdasági társaságot, és azt az adózót, amelyben az állam rendelkezik közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással), köteles az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet előírásai szerint
a) a társaságiadó-bevallás benyújtásáig rögzíteni a szokásos piaci árat, az annak meghatározásánál általa alkalmazott módszert, valamint az azt alátámasztó tényeket és körülményeket, továbbá
b) a társaságiadó-bevallás benyújtására előírt határidőben az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített külön nyomtatványon a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggésben adatot szolgáltatni az állami adó- és vámhatóságnak."
"(144) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel megállapított 7. § (15b) bekezdését az adózó első alkalommal arra a fejlesztési tartalékra alkalmazhatja, amelyet az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvény hatálybalépésének adóévében beruházásra még nem használt fel."
(2) A Tao. törvény 29/A. §-a a következő (145) bekezdéssel egészül ki:
"(145) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel megállapított 18. § (5) bekezdése szerinti adatszolgáltatást a 2026. adóévre vonatkozóan az adózó választása szerint a 18. § (5) bekezdésének 2026. december 31-én hatályos rendelkezései szerint is teljesítheti."
"(9) Amennyiben a (8) bekezdéstől eltérően nem minden belföldi csoporttag a helyi pénzügyi számviteli standard alapján vezeti könyvviteli nyilvántartásait vagy a helyi pénzügyi számviteli standard szerint meghatározott üzleti év eltér attól az adóévtől, amelyet a belföldi csoporttagra, illetve a közös vállalkozás leányvállalatára az összevont (konszolidált) pénzügyi beszámoló elkészítésekor alkalmaztak, akkor a belföldi többletnyereséget a 15. § (1) és (2) bekezdése szerinti számviteli standard alkalmazásával kell meghatározni."
(2) A Minimumadó törvény 11. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(10) Amennyiben az elismert belföldi kiegészítő adót a helyi pénzügyi számviteli standard alapján kell meghatározni és minden csoporttag a helyi pénzügyi számviteli standard szerint teszi közzé beszámolóját, akkor a 2. § (3)-(5) bekezdésétől eltérően az elismert belföldi kiegészítő adót is a helyi pénzügyi számviteli standard szerinti beszámoló elkészítésénél alkalmazott devizanem alapulvételével kell meghatározni. Amennyiben a helyi számviteli standard szerinti beszámoló elkészítésénél alkalmazott devizanem a nagyméretű belföldi vállalatcsoporton belül eltérő, akkor az elismert belföldi kiegészítő adót - a vállalatcsoport öt adóévre vonatkozó választása alapján - a végső anyavállalat összevont (konszolidált) beszámolója elkészítésénél alkalmazott devizanem, vagy a helyi pénzügyi számviteli standard szerinti devizanem alapulvételével kell meghatározni."
(3) A Minimumadó törvény 11. § (13) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az elismert belföldi kiegészítő adókötelezettséggel rendelkező vállalatcsoport évente választhat, hogy)
"c) az összes belföldi csoporttagra meghatározott, a 27. § (4) bekezdése szerinti kiegészítő adó azon csoporttagok adókötelezettsége, amelyekben a jövedelem-hozzászámítási szabály alkalmazására kötelezett anyavállalat (vagy több anyavállalat együttesen) 100 százalékos tulajdoni részesedéssel rendelkezik, vagy"
"(2a) A (2) bekezdéstől eltérően, ha valamely nagyméretű belföldi vállalatcsoport anyavállalata nem rendelkezik közvetlen vagy közvetett tulajdonosi érdekeltséggel olyan közös vállalkozásban vagy valamely közös vállalkozás kapcsolt vállalkozásában, amely Magyarországtól eltérő tagállamban tartozik elismert belföldi kiegészítő adó hatálya alá, akkor a belföldi csoporttag a (2) bekezdés szerinti bevallás benyújtásával teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettségét."
"49. §
(1) A 44. § (9) bekezdésétől eltérően a kiegészítő adóval kapcsolatos adóbevallást, adatszolgáltatást legkésőbb azon adóév utolsó napját követő 18 hónapon belül kell benyújtani az állami adó- és vámhatósághoz, amely az átmeneti év.
(2) A 44. § (10) bekezdésétől eltérően a belföldi csoporttag a kiegészítő adót legkésőbb azon adóév utolsó napját követő 18 hónapon belül köteles megfizetni, amely az átmeneti év."
a) 11. § (7) bekezdésében az "elismert kiegészítő adó" szövegrész helyébe az "elismert belföldi kiegészítő adó" szöveg,
b) 11. § (13) bekezdés d) pontjában az "adót egy kijelölt csoporttag fizeti meg" szövegrész helyébe az "adó a kijelölt helyi szervezet adókötelezettsége" szöveg,
c) 16. § (1) bekezdés a) pontjában az "adóráfordítások" szövegrész helyébe az "adóráfordítás" szöveg,
d) 37. § (2) bekezdésében a "tételes jelleggel összevont alapon kezel" szövegrész helyébe a "soronként szerepelteti összevont (konszolidált) pénzügyi beszámolójában" szöveg,
e) 44. § (4) bekezdésében a "helyéről a" szövegrész helyébe a "helyéről az" szöveg
lép.
"(1) A 12. § (1) bekezdéséhez fűződő joghatás nem áll be, ha a 12. § (1) bekezdésében említett adóalany a terméket a Közösség más tagállamában fenntartott vevői készlete céljára 2028. június 30-án vagy azt megelőzően továbbítja."
"(2) Ha egy adóalany elektronikus felület (így különösen piactér, platform, portál vagy más hasonló eszköz) használata által termék Közösség területén történő olyan értékesítését segíti elő, amelyet egy, a Közösségben nem letelepedett másik adóalany teljesít
a) olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére, aki (amely) azon tagállami szabályozás szerint, amelyben ilyen minőségében eljár, tartalmában megfelel a Héa-irányelv 3. cikk (1) bekezdésének és a termékek Közösségen belüli beszerzése után egyébként adófizetésre nem kötelezett, vagy
b) bármely más nem adóalany részére,
akkor a termékértékesítést elősegítő adóalanyt úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ennek a terméknek a beszerzője és értékesítője is egyben."
"Egyes, termék Közösségen belüli távértékesítését és a 45/A. § hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtást teljesítő adóalanyokra vonatkozó értékhatár"
(2) Az Áfa tv. 49/A. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A 29. § a) pontja és a 45/A § nem alkalmazandó a terméket értékesítő vagy szolgáltatást nyújtó adóalanyra vonatkozó következő feltételek együttes teljesülése esetén:]
"b) a szolgáltatást olyan nem adóalany részére nyújtja, aki (amely) a Közösségnek az a) pontban meghatározottaktól eltérő tagállamában telepedett le gazdasági céllal, gazdasági célú letelepedés hiányában rendelkezik ott lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel, vagy a terméket az a) pontban említett tagállamból ezen tagállamtól eltérő tagállamba szóló rendeltetéssel adja fel küldeményként vagy fuvarozza el;"
(3) Az Áfa tv. 49/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelő azon adóalany, (aki) amely belföldön telepedett le gazdasági céllal, gazdasági célú letelepedés hiányában belföldön van lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye, 45/A. § szerinti szolgáltatásokat nyújt vagy terméket belföldről ad fel küldeményként vagy fuvaroz el a Közösség másik tagállamába szóló rendeltetéssel, vagy a belföldön található termék küldeménykénti feladását, fuvarozását a Közösség másik tagállamába szóló rendeltetéssel a javára más végzi, az állami adó- és vámhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy nem az (1) bekezdést, hanem a 29. § a) pontját és a 45/A. §-t alkalmazza."
"(6) Az (1a) bekezdés nem alkalmazható arra a termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, amely tekintetében az adóalany adófizetési kötelezettségének azon tagállami szabályozás szerint tesz eleget, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2. vagy 3. szakaszában meghatározott különös szabályozásnak."
"(6) E § nem alkalmazható arra a termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, amely tekintetében az adóalany adófizetési kötelezettségének azon tagállami szabályozás szerint tesz eleget, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2. vagy 3. szakaszában meghatározott különös szabályozásnak."
"(1) A belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentheti
a) termék Közösségen belüli beszerzése kivételével a 120. § b) pontja, c) pont cb) alpontja szerinti, az ugyanezen adómegállapítási időszakban keletkezett levonható előzetesen felszámított adó,
b) az a) pont alá nem tartozó, az ugyanezen adómegállapítási időszakban vagy ezt megelőzően, de legfeljebb ezen adómegállapítási időszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható előzetesen felszámított adó
összegével."
(Mentesül a nyugtakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha)
"d) a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény hatálya alá tartozó személyszállítási közszolgáltatást nyújt."
a) a 143. § (2) bekezdése szerint adófizetésre kötelezett nem adóalany személy, szervezet;
b) a 6. § (4) bekezdés a) pontja alapján adóalannyá váló természetes személy
bevallási, valamint a 4/A. számú melléklet I. és III. pontja szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét az Art. szerinti nyomtatvány benyújtásával teljesíti."
(2) Az Áfa tv. 184. § (5)-(8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) A (2) bekezdés c) pontja szerint jóváhagyott bevallás alapjaként elkészült adónyilvántartást a bevallás jóváhagyását követő kilencvenedik napig töltheti le az adóalany.
(6) Ha az adóalany a bevallási kötelezettségét az Art. szerinti nyomtatványon és a (2) bekezdés b)-c) pontjai közül több módon is teljesíti, akkor az elsőként benyújtott bevallás minősül az adóalany bevallásának.
(7) Az adóalany az Art. szerinti nyomtatványon benyújtott bevallásában szereplő adóalapot, adót kizárólag az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítheti önellenőrzéssel.
(8) Az adóalany a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint benyújtott bevallásában szereplő adóalapot, adót a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti elektronikus formában helyesbítheti önellenőrzéssel."
"(1) A Közösség területén nem letelepedett adóalany választhatja, hogy nem adóalany részére történő szolgáltatásnyújtása utáni adófizetési és adóbevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget."
"(9) Ezen alfejezet alkalmazásában a Közösségen belüli távértékesítéssel esik egy tekintet alá a 34. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott termékek 35. § szerinti feltételek melletti értékesítése, feltéve, hogy az értékesítés
a) olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére történik, aki (amely) azon tagállami szabályozás szerint, amelyben ilyen minőségében eljár, tartalmában megfelel a Héa-irányelv 3. cikk (1) bekezdésének és a termékek Közösségen belüli beszerzése után egyébként adófizetésre nem kötelezett, vagy
b) bármely más nem adóalany részére."
(2) Az Áfa tv. 253/I. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:
"(9) Ezen alfejezet alkalmazásában a Közösségen belüli távértékesítéssel esik egy tekintet alá a 34. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott termékek 35. § szerinti feltételek melletti értékesítése, feltéve, hogy az értékesítés
a) olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére történik, aki (amely) azon tagállami szabályozás szerint, amelyben ilyen minőségében eljár, tartalmában megfelel a Héa-irányelv 3. cikk (1) bekezdésének, termék Közösségen belüli beszerzése után adófizetésre nem kötelezett, vagy
b) bármely más nem adóalany részére."
(Ez a törvény - az Art.-vel együtt - a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:)
"m) a Tanács (EU) 2025/516 irányelve (2025. március 11.) a 2006/112/EK irányelvnek a digitális korhoz igazodó héaszabályok tekintetében történő módosításáról."
"381. §
(1) Az e törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló ... törvénnyel megállapított 58. § (6) bekezdését azon ügyletek esetében kell először alkalmazni, amelyek esetében az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak első napja 2026. december 31-ét követő időpont.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően e törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló . törvénnyel megállapított 58. § (6) bekezdése nem alkalmazandó, ha az ügylet teljesítési időpontja az 58. § (1a) bekezdése alapján 2027. január 1-jét megelőző időpontra esik.
(3) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló ... törvénnyel megállapított 61. § (6) bekezdését abban az esetben kell először alkalmazni, ha mind a teljesítési időpont, mind az ellenérték megfizetése 2026. december 31-ét követő időpont."
"382. §
E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló ... törvénnyel módosított 153/A. §-a a hatálybalépését megelőzően, de elévülési időn belül keletkezett levonható előzetesen felszámított adóra is alkalmazható."
"383. §
(1) E törvénynek a 2027. július 1-jétől hatályos 184. § (2), (2a), (5)-(8) bekezdését a 2027. július 1-jét magában foglaló és azt követő adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallási kötelezettségre kell alkalmazni.
(2) Az állami adó- és vámhatóság azokat az adóalanyokat, akikre (amelyekre) az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
a) 2026. adóévben legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózónak minősül,
b) 2026. szeptember 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakban bevallási kötelezettségét havi gyakorisággal köteles teljesíteni,
c) belföldön gazdasági céllal letelepedett,
2026. december 15-ig elektronikus úton értesíti az (1) bekezdés szerinti kötelezettségükről.
(3) A (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó adóalanyok bevallási kötelezettségüket - az (1) bekezdéstől eltérően - e törvénynek a 2027. június 30-án hatályos 184. § (2), (5)-(8) bekezdése szerint teljesíthetik, és e törvénynek a 2027. július 1-jétől hatályos 184. § (2), (2a), (5)-(8) bekezdését a 2028. január 1-jét magában foglaló és azt követő adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallási kötelezettségre kötelesek alkalmazni.
(4) Amennyiben az adóalany a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint benyújtott bevallásban szereplő adóalapot, adót az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítette önellenőrzéssel, a bevallásban szereplő adóalapot, adót a továbbiakban kizárólag az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítheti önellenőrzéssel."
"384. §
E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló ... törvénnyel megállapított 4/A. számú melléklet I. pont 6/A. pontja a 2027. január 1-jét magában foglaló összesítő nyilatkozatadási időszak során alkalmazandó először."
a) 77. § (9), (10) bekezdésében, 153/D. § (2) bekezdésében az "az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóhatóság részére" szövegrész helyébe az "az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített formában, illetve közzétett adatstruktúrában az állami adó- és vámhatóság részére" szöveg,
b) 253/E. § (1) bekezdés b) pontjában az "e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szövegrész helyébe az "e-mail-címét és - amennyiben rendelkezésre áll - a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szöveg,
c) 253/T. § (1) bekezdés b) pontjában az "e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szövegrész helyébe az "e-mail-címét, és - amennyiben rendelkezésre áll - a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szöveg,
d) 253/T. § (2) bekezdés b) pontjában az "e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szövegrész helyébe az "e-mail-címét, és - amennyiben rendelkezésre áll - a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szöveg,
e) 253/T. § (3) bekezdés b) pontjában az "e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szövegrész helyébe az "e-mail-címét," szöveg,
f) 253/T. § (4) bekezdés b) pontjában az "e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szövegrész helyébe az "e-mail-címét, és - amennyiben rendelkezésre áll - a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját)," szöveg,
g) 253/ZA. § (1) bekezdésében az "erre a célra rendszeresített nyomtatványon" szövegrész helyébe az "erre a célra rendszeresített formában, illetve közzétett adatstruktúrában" szöveg,
h) 4/A. számú melléklet I. pont 10. alpontjában az "az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapon," szövegrész helyébe az "az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített formában, illetve közzétett adatstruktúrában," szöveg,
i) 4/A. számú melléklet III. pontjában az "az erre a célra rendszeresített nyomtatványon" szövegrész helyébe az "az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített formában, illetve közzétett adatstruktúrában" szöveg,
j) 11. számú melléklete B) pont 1. alpontjában a "kibocsátást követő 3 naptári napon belül" helyébe a "kibocsátást követő 7 naptári napon belül" szöveg
lép.
a) 12/A. §-a,
b) 22. § (4)-(6) bekezdése,
c) 182. §-a és 183. §-a,
d) 184. § (2) bekezdés a) pontja,
e) 253/H. § (9) bekezdése,
f) 253/I. § (9) bekezdése,
g) 328. §-a,
h) 4/A. számú melléklet 1/A. pontja.
"(1) Az adóraktár engedélyese az adóelőleget a tárgyhó 25. napjáig fizeti meg, ha az előző év azonos negyedévében keletkezett adófizetési kötelezettsége elérte a 12 millió forintot. Az adóelőleg mértéke az előző év azonos negyedévében keletkezett adófizetési kötelezettségének egyhatod része.
(2) Ha az adóraktár engedélyese a tárgyévet megelőző évben nem fizetett adót, de a tárgyév első negyedévében az adó várható összege eléri a 12 millió forintot, akkor a várható adóösszeg egyhatodát kell adóelőlegként fizetni. A második, harmadik és negyedik negyedévben akkor kell adóelőleget fizetni, ha az előző negyedévi adó összege a 12 millió forintot meghaladja. Az adóelőleg összege az előző negyedévi adófizetési kötelezettségének egyhatod része."
"(3a) A 114. § szerinti adó-visszaigénylés a csoportmentességi rendelet 44. cikke alapján a 2003/96/EK tanácsi irányelv szerinti környezetvédelmi adókedvezmény formájában nyújtható támogatás."
"(2) Az adó mértéke - a (4) bekezdés szerinti eltéréssel -
a) a bérfőzött párlat esetében
aa) egy bérfőzető részére évente legfeljebb 50 liter mennyiségig - abban az esetben is, ha a bérfőzető adóraktárnak kívánja értékesíteni - hektoliterenként 0 forint,
ab) egy bérfőzető részére évente az 50 litert meghaladó vagy a nem adóraktárnak értékesítésre szánt mennyiségre hektoliterenként 688 090 forint,
b) az a) pontban meg nem határozott esetben hektoliterenként 688 090 forint."
(A jövedéki adó mértéke)
"b) a szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 21 százaléka, de legalább 11 600 forint/ezer darab,"
"(47) A 2027. tárgyévre vonatkozóan a 132/A. §-t nem kell alkalmazni a 131. § (2) bekezdése és 132. § (2) bekezdése tekintetében.
(48) A 2027. tárgyévre vonatkozóan a 145. § (1a) bekezdését nem kell alkalmazni a 145. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében.
(49) A 2027. évben a 110. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti adómértékek 110. § (4) bekezdése szerinti valorizációja július 1-jétől alkalmazandó. A 2028. évben a 110. § (4) bekezdése tekintetében a tárgyévet megelőző évi adó mértéke alatt a 2027. július 1-jétől alkalmazandó adó mértékét kell érteni."
"(3) A jövedelemadó kötelezettség a jövedelemadó-köteles tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig tart."
"(11c) A jövedelemadó-köteles tevékenységet az adóév során kezdő vagy befejező adóalanynak a (11) bekezdés szerinti arányt a jövedelemadó-köteles árbevételének az összes árbevételének százalékában (két tizedesjegyre) számítva, a jövedelemadó-köteles tevékenység időszakára vonatkozóan, könyvviteli zárlat alapján kell meghatároznia."
"(1) A fizetendő jövedelemadót - az adóévben megfizetett jövedelemadó-előlegek beszámításával -, valamint a jövedelemadó-előleget az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben a társasági adóra előírt határidőben kell megállapítani, bevallani és megfizetni, illetve ettől az időponttól lehet visszaigényelni figyelemmel az (1a)-(8) bekezdésben foglaltakra is."
(2) A Távhő. törvény 8. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) A jövedelemadó-köteles tevékenységét az adóév közben befejező adóalanynak a fizetendő jövedelemadót a jövedelemadó-köteles tevékenység befejezésének napjától számított 30 napon belül kell megállapítania, bevallania és megfizetnie, illetve ettől az időponttól lehet visszaigényelnie."
(3) A Távhő. törvény 8. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) Nem kell a (2)-(6) bekezdés rendelkezéseit alkalmaznia az adóalanynak megszűnésekor, a jövedelemadó-köteles tevékenysége befejezésekor, valamint, ha adóbevallást a cégbejegyzési eljárás befejezése miatt ad be."
"5. §
(1) Az adó mértéke a 4. § (1) bekezdés szerinti adóalap esetén
a) az adóalap 500 millió forintot meg nem haladó része után 0 %,
b) az adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 10 milliárd forintot meg nem haladó része után 2,5 %,
c) az adóalap 10 milliárd forintot meghaladó, de 40 milliárd forintot meg nem haladó része után 4,5 %,
d) az adóalap 40 milliárd forintot meghaladó része után 7,5 %.
(2) Az adó mértéke a 4. § (2) bekezdés szerinti adóalap esetén az adóalap 2,5 %-a.
(3) Ha az adóév 365 napnál rövidebb, a fizetendő adó összege az adóévi 4. § (1) bekezdés szerinti adóalapnak az adóév naptári napjai alapján 365 napos időszakra számított összege alapján az (1) bekezdés szerinti adómértékkel megállapított adóösszegnek az adóév naptári napjaival arányos része."
"5. Kapcsolt vállalkozás adó- és adóelőlegfizetési kötelezettségének megállapítása
(2) Az (1) bekezdés szerinti adóalanyoknak - a 7. §-ban foglaltakra is figyelemmel - az (1) bekezdésben foglalt adószámítási mód szerint kell megállapítani az adóelőleget is.
(3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti számítások végrehajtása érdekében az egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok kötelesek együttműködni. A számítások dokumentálását (ideértve az elkészítést és a megőrzést is) az egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok mindegyike köteles elvégezni. A számítások dokumentációját az adóhatóság kérésére be kell mutatni.
(4) Ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony nem áll fenn az adóév egészében,
a) az (1) bekezdés alkalmazása során csak a kapcsolt vállalkozási viszony fennállásának időtartamára jutó - napi időarányosítással számított - adóalapot kell figyelembe venni,
b) a (2) bekezdés alkalmazása során a 7. § szerinti előleg alapjául szolgáló adóalapnak - a 7. § (3) bekezdés szerinti esetben várható adóalapnak - csak a kapcsolt vállalkozási viszony fennállásának időtartamára jutó, napi időarányosítással számított részét kell figyelembe venni."
"(1) A 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany (a továbbiakban e § alkalmazásában: adóalany) adókötelezettségét - önadózás útján - az adóévet követő ötödik hónap utolsó napjáig állapítja meg és vallja be az e célra rendszeresített nyomtatványon az állami adóhatósághoz."
(2) A Ratv. 7. § (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az adóelőleg összege:)
"c) az adóköteles tevékenységet az adóévben jogelőd nélkül kezdő adóalany esetében az adóévre várható adóalap alapulvételével az 5. § szerinti adómértékkel számított összeg,"
"7/A. §
(1) Az állami adóhatóság a 3. § (1) bekezdés szerinti adóalany nevéről (elnevezéséről) és adóazonosító számáról a (2)-(6) bekezdés szerinti külön nyilvántartást vezet, melyet a honlapján közzétesz.
(2) A 3. § (1) bekezdés szerinti adóalanyt - annak kérelmére - az állami adóhatóság akkor veszi nyilvántartásba, ha
a) adó-, adóelőleg-bevallási és adó-, adóelőleg-fizetési kötelezettségét határidőben teljesítette, vagy
b) nyilatkozik az állami adóhatóságnak arról, hogy az adóévben adófizetési kötelezettség nem terheli, vagy
c) bejelentkezik az adó hatálya alá az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon, a 7. § (2)-(4) bekezdése szerinti adóelőleg-bevallási és adóelőleg-fizetési kötelezettségét az adóévre teljesíti és ezzel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az adóévre vonatkozó adóbevallási kötelezettségét teljesíti.
(3) Az állami adóhatóság a nyilvántartásba vételt megelőzően ellenőrzéssel vizsgálhatja a (2) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozat megalapozottságát.
(4) Ha a (2) bekezdés c) pontja szerinti adóalany az adóévre vonatkozó adóbevallási kötelezettségét - a (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozata ellenére - nem teljesíti, az állami adóhatóság 5 millió forintig terjedő mulasztási bírságot állapít meg.
(5) Az állami adóhatóság törli az adóalanyt az (1) bekezdés szerinti, honlapján közzétett nyilvántartásból
a) az adóalany kérelmére,
b) ha az adóalany bevallás-benyújtási kötelezettségét elmulasztja vagy adófizetési kötelezettségét maradéktalanul nem teljesíti,
c) a (2) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot tevő adóalany esetén az adóév végével,
d) ha az adóalany megszűnik,
e) ha az adóalany ellen felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás indult.
(6) Az állami adóhatóság az adatváltozást az adatváltozásról való tudomásszerzés napján átvezeti az (1) bekezdés szerinti nyilvántartáson, és azt az átvezetést követő hónap első napján a honlapján közzéteszi.
7/B. §
(1) Az a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany, amelyet az állami adóhatóság valamely adónem hatálya alá tartozó adózóként nem vett nyilvántartásba, a 2. § (1) bekezdése szerinti adóköteles tevékenység megkezdését követő 30 napon belül köteles bejelentkezni az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon. E rendelkezés nem alkalmazható az Szja tv. szerint egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély esetén.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti adóalany a bejelentkezési kötelezettségét nem teljesíti, akkor az állami adóhatóság - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - 15 napos határidő tűzésével felhívja az adóalanyt az adókötelezettség jogszerű teljesítésére.
(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen elteltét követően az állami adóhatóság 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki és - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - 15 napos határidő tűzésével ismételten felhívja az adóalanyt az adókötelezettség jogszerű teljesítésére. Az állami adóhatóság a bejelentkezési kötelezettség elmulasztásának minden további megállapításakor 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki, és - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - 15 napos határidő tűzésével ismételten felhívja az adóalanyt az adókötelezettség jogszerű teljesítésére.
(4) Ha az adóalany az állami adóhatóság felhívására a bejelentkezési kötelezettségét teljesíti, akkor az állami adóhatóság a (3) bekezdés szerint utoljára kiszabott mulasztási bírságot elengedi, a (3) bekezdés szerint korábban kiszabott mulasztási bírságot pedig az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) bírságmérséklésre vonatkozó szabályai szerint mérsékelheti vagy elengedheti.
7/C. §
(1) Ha a 7/A. § szerint közzétett nyilvántartásban a reklám közzétételének megrendelése időpontjában nem szereplő, 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany a 3. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozattételi kötelezettségét a reklám-közzététel megrendelője számára nem teljesíti, akkor az állami adóhatóság a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalanyt felhívja a 3. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat állami adóhatósághoz történő teljesítésére. Ezzel egyidejűleg figyelmezteti arra, hogy amennyiben a 3. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot a felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül nem teszi meg, 500 ezer forint mulasztási bírságot kell fizetnie. E rendelkezés nem alkalmazható, ha a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany az Szja tv. szerint egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély.
(2) Ha a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany a 3. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozattételi kötelezettsége teljesítését ugyanazon megrendelő számára ismételten elmulasztja, akkor az állami adóhatóság az (1) bekezdés szerint jár el azzal, hogy amennyiben a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany a 3. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot a felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül nem teszi meg, 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki. A nyilatkozattételi kötelezettség minden további, ugyanazon megrendelő számára történő elmulasztása esetén az állami adóhatóság az előző alkalommal kiszabott mulasztási bírság kétszeresét kitevő mulasztási bírságot szab ki.
(3) Ha az adóalany az állami adóhatóság felhívására a nyilatkozattételi kötelezettségét teljesíti, akkor az állami adóhatóság a (2) bekezdés szerint utoljára kiszabott mulasztási bírságot elengedi, az (1) és (2) bekezdés szerint korábban kiszabott mulasztási bírságot pedig az Art. bírságmérséklésre vonatkozó szabályai szerint mérsékelheti vagy elengedheti.
7/D. §
Ha a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany adóbevallás-benyújtási kötelezettségét nem teljesítette, akkor az állami adóhatóság az adóellenőrzést megindítja és az adót becsléssel állapítja meg."
"9. §
A 2019. július 1. és 2026. december 31. között kötött, reklámközzétételre irányuló szerződés esetén a 3. § (3) bekezdését a 2026. december 31-ét követően közzétett reklámra alkalmazni kell."
a) 2. § (2) bekezdés b) pontjának bc) alpontjában a "ba)" szövegrész helyébe a "ba) és bb)" szöveg,
b) 7. § (3) bekezdés a) és b) pontjában az "5. § szerint" szövegrész helyébe az "5. § szerinti adómértékkel" szöveg
lép.
a) 3. § (3) bekezdésében a "A (2) bekezdés szerinti adóalanynak nem kell alkalmaznia az adókötelezettség teljesítése során a 7. § (1)-(8) bekezdésében és a 9. §-ban foglaltakat." szövegrész,
b) 5/A. §-a,
c) "6/A. Az Európai Bizottság C(2016) 6929 final számú határozatának végrehajtását szolgáló rendelkezések" alcíme,
d) 8. § és 8/A. §-a,
e) 10. §-a és 11. §-a.
"A gépjárműadó beszámítása
17/F. §
(1) Az adóalany egy, a választása szerinti személygépkocsi után negyedévre fizetendő adóból levonhatja a személygépkocsi után az adóalany terhére megállapított gépjárműadót. Levonásra a negyedév azon hónapjaira jutó gépjárműadó esetén van lehetőség, amelyben a személygépkocsi utáni cégautóadó- és gépjárműadó-kötelezettség egyaránt fennállt, feltéve, hogy az adóalany a gépjárműadó fizetési kötelezettségének határidőben eleget tett.
(2) Az adóalany a negyedévről szóló bevallásban nyilatkozik arról, hogy az (1) bekezdés szerinti levonást melyik személygépkocsija utáni adókötelezettségénél érvényesíti."
"(2) Az 1. § (5) bekezdés a)-e) pontja esetében (ide nem értve az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti jövedelmet) az adót addig kell megfizetni, amíg a természetes személy 1. § (1)-(3) bekezdés és az 1. § (5) bekezdés a)-e) pontja szerinti jövedelme (ide nem értve az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti jövedelmet) a tárgyévben eléri a minimálbér összegének huszonnégyszeresét (a továbbiakban: adófizetési felső határ)."
"(5) Az 1. § (5) bekezdés szerinti jövedelem esetében - ide nem értve az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti jövedelmet - adófizetésre kötelezett személynek a jövedelmet szerző természetes személy minősül. Az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti jövedelem esetében adófizetésre kötelezett személynek a kifizető minősül."
"(4) A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendeletek hatálya alá tartozó, másik tagállamban vagy az Európai Unió intézményei által biztosított személy jövedelme után nem kell adót fizetni, ide nem értve az olyan jövedelmet, ami az 1. § (9) bekezdésének figyelembevételével adóalapot képez. Az adófizetési kötelezettség alóli mentességet a természetes személy az illetékes külföldi hatóság által kiállított, a másik tagállamban vagy az Európai Unió intézményénél fennálló biztosítást tanúsító igazolással igazolja. Nem vonatkozik e kötelezettség az Szja tv. 1/C. §-a szerint adóztatható jövedelmet szerző természetes személyre.
(4a) A szociális biztonsági egyezmények hatálya alá tartozó, másik államban biztosított személy Szja tv. 1/B. §-a és 1/C. §-a szerinti jövedelme után nem kell adót fizetni. Az adófizetési kötelezettség alóli mentességet a természetes személy az illetékes külföldi hatóság által kiállított másik államban fennálló biztosítást tanúsító igazolással igazolja. Nem vonatkozik e kötelezettség az Szja tv. 1/C. §-a szerint adóztatható jövedelmet szerző természetes személyre."
(2) A Szocho tv. 5. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(6) A Tbj. szerint külföldinek minősülő személy által megszerzett
a) az 1. § (5) bekezdés a)-d, f) és g) pontja szerinti jövedelmet,
b) az Szja tv. szerint egyéb jövedelemnek minősülő jövedelmet,
c) az 1. § (4) bekezdés c) pontja szerinti jövedelmet és
d) az Szja tv. 1/B. §-a és 1/C. §-a szerint adóztatható jövedelmet
nem terheli adófizetési kötelezettség."
"(2c) Az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti esetben az adót a kifizető az Art. rendelkezései szerint havonta állapítja meg, és a tárgyhónapot követő hónap 12-éig vallja be és fizeti meg."
"36/J. §
A 2027. január 1-je előtt a javadalmazási politika keretében megszerezhető pénzügyi eszközök juttatása érdekében indított MRP-k és KMRP-k esetében az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel megállapított 2. § (2) bekezdése, 3. § (5) bekezdése, 18. § (2c) bekezdése és 29. § (1), (2) és (4) bekezdése először a 2028. december 31-ét követően juttatott bevétel tekintetében alkalmazandó."
a) 29. § (1) bekezdésében az "1. § (5) bekezdés a)-d) pontja szerinti jövedelmek" szövegrész helyébe az "1. § (5) bekezdés a)-d) pontja szerinti jövedelmek - ide nem értve az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti jövedelmet-" szöveg,
b) 29. § (2) bekezdésében az "1. § (5) bekezdés a)-d) pontja szerinti jövedelmeinek" szövegrész helyébe az "1. § (5) bekezdés a)-d) pontja szerinti jövedelmeinek (ide nem értve az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti jövedelmet)" szöveg,
c) 29. § (4) bekezdésében az "az 1. § (5) bekezdés a)-d), f) és g) pontjában foglaltak szerint" szövegrész helyébe az "az 1. § (5) bekezdés a)-d), f) és g) pontjában foglaltak szerint - ide nem értve az Szja tv. 68. § (6) és (6a) bekezdése szerinti esetet -" szöveg,
lép.
(E törvény alkalmazásában:)
"7. Harmadik állam: a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, az Európai Gazdasági Térség és Magyarország által kötött kétoldalú szociális biztonságról szóló egyezmény és a Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodás hatálya alá nem tartozó állam."
"1. § [A rendeltetésszerű (célhoz kötött) joggyakorlás követelménye (joggal való visszaélés tilalma)]
(1) Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, ügylet vagy más hasonló cselekmény (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: ügylet), amelynek célja az adózási tárgyú jogszabályokban foglalt rendelkezések megkerülése.
(2) Az adózási tárgyú jogszabályokban foglalt rendelkezések megkerülésének minősül különösen, ha
a) az ügylet kizárólagosan vagy elsődlegesen a szabályozás céljával ellentétesen irányul adóelőny elérésére és az ügyletet az elért adóelőnyön kívül valós gazdasági, üzleti vagy egyéb okok nem indokolják,
b) az ügylet eredményeképpen az adókötelezettség összege anélkül csökken, hogy annak más, az adókötelezettség csökkenéséhez képest jelentős gazdasági vagy jogi eredménye lenne,
c) egymást követő ügyletek sorozatát úgy hozzák létre, hogy az egyes ügyleteknek önálló gazdasági vagy jogi indoka nincs, de azok együttesen adóelőnyt eredményeznek,
d) ügylet vagy az ügyletek ismétlődése vagy láncolata az adókötelezettség csökkentése érdekében belföldi vagy külföldi harmadik személy, szervezet vagy egyéb jogalany közbeiktatásával jön létre, feltéve, hogy a közbeiktatott fél részvétele gazdaságilag nem indokolható és az ügyletnek nincs egyéb valós gazdasági tartalma.
(3) E § alkalmazásában adóelőnynek minősül különösen az adókötelezettség keletkezésének megakadályozása, az adókötelezettség elkerülése, az adó alapjának, az adó mértékének vagy az adó összegének a csökkentése, az adómentesség, az adókedvezmény, az adó-visszaigénylés vagy az adó-visszatérítés igénybevétele és a fizetési kötelezettség elhalasztása."
(Magyarország területén)
"g) adóköteles, az a)-f) pontok alá nem tartozó, a vagyonadóról szóló törvény szerinti vagyonkezelési adóalany"
([az a)-d) pont a továbbiakban együtt: személy] adózásának és költségvetési támogatásának rendjére e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.)
"(2) Ha a természetes személy az adóazonosító jelét nem közli, a munkáltató és a kifizető a kifizetést, az adókedvezmény (adómentesség), a költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiállítója az igazolás kiadását - az adóazonosító jel közléséig - megtagadja. Az Szja tv. szerinti kamat és az Szja tv. 1/C. § szerint adóztatható bevétel kifizetését, jóváírását a kifizető a természetes személynek adóazonosító jel hiányában is teljesítheti. Ez a szabály alkalmazandó az Szja tv. 1/C. § szerinti esetben akkor is, ha az előadóművész vagy sportoló természetes személy adóazonosító jellel nem rendelkezik és a kifizetés az ott említett másik külföldi személy részére történik."
"(1) Havonként, a tárgyhót követő hónap tizenkettedik napjáig elektronikus úton bevallást tesz az adó- és/vagy társadalombiztosítási kötelezettségeket eredményező, természetes személyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő valamennyi adóról - ide nem értve a kamatjövedelem adót, továbbá az Szja tv. 1/C. § szerint kiszámított jövedelem alapján megállapított és levont adót (abban az esetben is, ha nem természetes személynek történik a kifizetés, juttatás) -, járulékokról és/vagy a (2) bekezdésben meghatározott adatokról
a) a munkáltató;
b) a kifizető (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy munkáltatót is);
c) a Tbj. 87. § (5) bekezdése szerinti kötelezett."
"(3) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése során az állami adó- és vámhatóság a következő sávok szerint szolgáltat adatot az igénybevett kedvezmény támogatástartalmának összege alapján:
a) a tízezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a százezer eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
b) a százezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a félmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
c) a félmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az egymillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
d) az egymillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a kettőmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
e) a kettőmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az ötmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
f) az ötmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a tízmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
g) a tízmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a harmincmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
h) a harmincmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó mértékű támogatástartalom."
(2) Az Art. 132. §-a a következő (9a)-(9c) bekezdéssel egészül ki:
"(9a) Az állami adó- és vámhatóság adatot szolgáltat az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére az Európai Unió működéséről szóló szerződés 93., 107. és 108. cikke alkalmazásában a vasúti, belvízi és multimodális szállítási ágazatban nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2026. március 16-i (EU) 2026/562 bizottsági rendelet [a továbbiakban: (EU) 2026/562 bizottsági rendelet)] hatálya alá tartozó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás igénybevételéről az (EU) 2026/562 bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából, feltéve, hogy az adózó által érvényesített kedvezmény összege jogcímenként a százezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladja.
(9b) A (9a) bekezdés szerinti adatszolgáltatást havi gyakoriságú adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén az adóévet követő év március tizenötödikéig, éves adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén a bevallás benyújtásának határidejét követő szeptember tizenötödikéig kell teljesíteni az alábbi adatokról:
a) az adózó neve, székhelye, adószáma,
b) az adózónak az (EU) 2026/562 bizottsági rendelet I. melléklete szerinti típusa, ha ez az adat rendelkezésre áll,
c) az adózó főtevékenysége a mindenkor hatályos TEÁOR-nómenklatúra szerint, egyéni vállalkozó esetén az ÖVTJ-kódok szerint,
d) az adóbevallás benyújtásának az esedékessége.
(9c) A (9a) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése során az állami adó- és vámhatóság a következő sávok szerint szolgáltat adatot az igénybevett kedvezmény támogatástartalmának összege alapján:
a) a százezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az félmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
b) az félmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az egymillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
c) az egymillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a kettőmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
d) a kettőmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az ötmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
e) az ötmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a tízmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
f) a tízmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a húszmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
g) a húszmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az ötvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;
h) az ötvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó mértékű támogatástartalom."
"(1) Az állami adó- és vámhatóság a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló törvény szerinti
a) bejelentési kötelezettség elmulasztása, késedelmes teljesítése esetén ötmillió forintig,
b) bevallási kötelezettség elmulasztása, késedelmes, hiányos, hibás vagy valótlan adattartalmú teljesítése esetén tízmillió forintig
terjedő mulasztási bírságot szabhat ki."
"(5a) Az adótanácsadói, adószakértői és okleveles adószakértői tevékenység végzésére való jogosultságot az (5) bekezdés alapján közzétett közhiteles nyilvántartás igazolja."
"274/X. § [Átmeneti rendelkezés az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi .... törvényhez]
(1) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.15.) hatályon kívül helyezett 249. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezését megelőzően kiadott adótanácsadói, adószakértői és okleveles adószakértői hatósági igazolványok a törvény erejénél fogva érvénytelenné válnak.
(2) E törvénynek a Módtv.15.-tel hatályon kívül helyezett 249. § (3) bekezdését a hatályon kívül helyezésekor folyamatban lévő eljárásokban sem kell alkalmazni."
a) 131. § (14) bekezdés m) pontjában az "a pénztárgép" szövegrészek helyébe az "a pénztárgép és az e-pénztárgép" szöveg,
b) 132. § (1) bekezdésében az "ötszázezer" szövegrész helyébe az "elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vagy a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékenykedő kedvezményezettek esetében a tízezer eurónak, egyéb tevékenységet folytató kedvezményezettek esetében a százezer" szöveg,
c) 132. § (10) bekezdésében a "SA.46672." szövegrészek helyébe az "SA117068" szöveg, az "ötszázezer" szövegrész helyébe az "elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vagy a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékenykedő kedvezményezettek esetében a tízezer eurónak, egyéb tevékenységet folytató kedvezményezettek esetében a százezer" szöveg,
d) 175. § (3a) bekezdés b) pont ba) alpontjában a "harmadik" szövegrész helyébe a "második" szöveg,
e) 175. § (3a) bekezdés c) pontjában a "harmadik" szövegrész helyébe a "második" szöveg,
f) 227/B. § (2) bekezdésében a "forint" szövegrész helyébe a "forintig terjedő" szöveg,
g) 249. § (2) bekezdésében az "a), d), g)" szövegrész helyébe az "a), g)" szöveg,
h) 255. § (1) bekezdés d) pontjában a "hatósági igazolvány száma, a kiadás" szövegrész helyébe a "nyilvántartásba vételének" szöveg,
i) 255. § (4) bekezdésében a "neve, születési neve, anyja születési neve," szövegrész helyébe a "természetes személyazonosító adatai,", valamint az "adótanácsadói, adószakértői vagy okleveles adószakértői hatósági igazolványának száma," szövegrész helyébe a "nyilvántartásba vételének időpontja," szöveg
lép.
a) 50. § (2) bekezdés 5. pontjában az "illetve azt, hogy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül-e," szövegrész,
b) 50. § (6) bekezdésében az "illetve az arra vonatkozó adatának, hogy a természetes személy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül-e," szövegrész,
c) 131. § (4) bekezdése,
d) 175. § (3a) bekezdés b) pont bc) alpontjában a "második" szövegrész,
e) 231. §-a,
f) 249. § (3) bekezdése,
g) 249. § (5) bekezdésében a "(3) és" szövegrész,
h) 253. §-ában az " , a hatósági igazolvány pótlásával, cseréjével," szövegrész,
i) 269. § (4) bekezdésében az " , a hatósági igazolvány pótlásával, cseréjével" szövegrész,
j) 1. melléklet 1.15. pontjában a " , korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék vagy átmeneti bányászjáradék mellett folytatott tevékenység" szövegrész.
"(1) Ha törvény nem írja elő az adózó személyes eljárását, helyette törvényes képviselője, szervezeti képviselője, vagy az általa, illetve törvényes képviselője által meghatalmazott személy is eljárhat.
(2) Jogi személy törvényes képviselőjének és szervezeti képviselőjének eljárása személyes eljárásnak minősül."
"14/A. § [Szervezeti képviselet]
(1) A szervezeti képviselő képviseleti jogát az adóhatósághoz köteles bejelenteni. A bejelentést az állami adó- és vámhatósághoz az általa rendszeresített elektronikus űrlapon kell megtenni. A képviseleti jog keletkezése az adóhatósággal szemben az adóhatósághoz történő bejelentés beérkezésétől hatályos.
(2) A szervezeti képviselő a képviseleti jogát annak az adóhatósághoz történő bejelentésekor igazolni köteles. A bejelentésnek tartalmaznia kell a képviselt adózó és a szervezeti képviselő azonosításához szükséges adatok mellett a képviselet módjára és terjedelmére vonatkozó adatokat is. A bejelentéshez csatolni kell a szervezeti képviselet fennállását teljes bizonyító erővel igazoló okiratot.
(3) A szervezeti képviselő vagy az adózó a képviseleti jogosultság megszűnését haladéktalanul köteles bejelenteni az adóhatósághoz, kivéve, ha annak tényéről az adóhatóság a közhiteles nyilvántartási adatok alapján hivatalos tudomással rendelkezik.
(4) A képviseleti jog megszűnése az adóhatósághoz történő bejelentés beérkezésétől vagy az erre vonatkozó közhiteles nyilvántartási adatról való tudomásszerzéstől hatályos azzal, hogy a képviseleti jog megszűnésének bejelentése vagy az arról való tudomásszerzés napján a természetes személyt még szervezeti képviselőnek kell tekinteni."
(Nem lehet betekinteni)
"i) az adóhatóság Art. szerinti kockázatelemzési eljárásában keletkezett dokumentumaiba."
"(2a) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó ügyekben az állami adó- és vámhatóság vezetője egy alkalommal, a (2b) bekezdésben meghatározott időtartamig meghosszabbíthatja az adóellenőrzés határidejét, ha
a) az általánosforgalmiadó-kötelezettség megállapításához az ügyletek láncolatával érintett több adózó ellenőrzése szükséges, vagy
b) személyi jövedelemadó ellenőrzése során az adóalap megállapításához az állami adó- és vámhatóság becslést alkalmaz."
"99/A. § [A rendeltetésszerű joggyakorlás bizonyítása az ellenőrzés során]
Ha az adóellenőrzés során az adóhatóság által feltárt bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy a szerződés, ügylet vagy más hasonló cselekmény, illetve ezek ismétlődése vagy láncolata a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik, az adózót terheli annak bizonyítása, hogy
a) a szerződés, az ügylet megkötését, a cselekményt, a cselekménysorozatot olyan valós gazdasági, üzleti vagy egyéb okok indokolták, amelyek az elért adóelőny figyelmen kívül hagyásával is észszerűvé és gazdaságilag indokolttá tették volna annak létrejöttét, megvalósítását, és
b) a választott struktúra megfelel a független felek közötti rendeltetésszerű joggyakorlatnak."
"139/L. § [Átmeneti rendelkezés az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvényhez]
E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.7.) módosított 95. § (2a) bekezdését a Módtv.7. hatálybalépését követően indult ellenőrzések során kell alkalmazni."
"(19) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel módosított 208. § (7) bekezdése hatályba lépését megelőzően kiadott vámtanácsadói és vámügynöki hatósági igazolványok a törvény erejénél fogva érvénytelenné válnak. A vámtanácsadói és vámügynöki tevékenység végzésére való jogosultságot a 208. § (6) bekezdése alapján az egységes Kormányzati Portálon közzétett közhiteles nyilvántartás igazolja.
(20) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel módosított 208. § (7) bekezdését a módosítás hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell."
1. 156. §-ában a "100 forintra" szövegrész helyébe az "a legközelebb eső egész számra" szöveg,
2. 208. § (5) bekezdés d) pontjában a "hatósági igazolvány száma, a kiadás" szövegrész helyébe a "nyilvántartási szám, a nyilvántartásba vétel" szöveg,
3. 208. § (6) bekezdésében a "neve, levelezési címe, igazolványának száma," szövegrész helyébe a "természetes személyazonosító adatai, nyilvántartási száma, nyilvántartásba vételének időpontja," szöveg,
4. 208. § (9) bekezdésében a "dokumentumot, továbbá, ha az adatváltozás érinti az igazolványon feltüntetett adatokat, magát az igazolványt is. A beküldött igazolványt a nyilvántartásba vételt végző szervezet az adatváltozás átvezetését követően haladéktalanul megsemmisíti." szövegrész helyébe a "dokumentumot." szöveg,
5. 209. § (1) bekezdés g) pontjában az "az igazolvány" szövegrész helyébe az "a nyilvántartás" szöveg,
6. 209. § (5) bekezdés c) pontjában az "az adott igazolvány" szövegrész helyébe az "a nyilvántartás" szöveg,
7. 211. § (6) bekezdésében a "208-210. §-t" szövegrész helyébe a "208-209. §-t" szöveg
lép.
1. 157. § (4) bekezdése,
2. 208. § (7) bekezdésében az "A vámtanácsadói nyilvántartásba vételt végző szervezet a nyilvántartásba vételt követő 30 napon belül hivatalból igazolványt állít ki." szövegrész,
3. 208. § (10) és (11) bekezdése,
4. 209. § (1) bekezdés e) pontjában az " illetve a 208. § (10) bekezdése szerinti bejelentést nem teszi meg," szövegrész,
5. 209. § (3) bekezdése,
6. 209. § (6) bekezdésében az " , a hatósági igazolvány pótlásával, cseréjével," szövegrész,
7. 210. §-a,
8. 211. § (5) bekezdése,
9. 213. § (1) bekezdés 20. pontjában az "a vámtanácsadói, illetve vámügynöki igazolvány pótlásáért," szövegrész.
(E fejezet alkalmazásában:)
"4. önkéntes használatra szánt fenntarthatósági beszámolási standardok: a 2013/34/EU irányelv alapján elfogadott, az Európai Unió Hivatalos Lapjában felhatalmazáson alapuló rendeleti formában kihirdetett, önkéntes használatra szánt fenntarthatósági beszámolási standardok;"
(2) Az Szt. 95/D. § (1) bekezdése a következő 7. ponttal egészül ki:
(E fejezet alkalmazásában:)
"7. védett vállalkozó: olyan vállalkozó, amelynél a megelőző üzleti évben a mérleg fordulónapján az átlagosan foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 1 000 főt és fenntarthatósági jelentéstételre kötelezett vállalkozó értékláncához tartozik."
"(1) Az a vállalkozó, amelynél az üzleti évet megelőző két - egymást követő - üzleti évben a mérleg fordulónapján az éves nettó árbevétel meghaladta a 180 000 millió forintot és az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 1 000 főt, az üzleti jelentésének részeként, a fenntarthatósági jelentésében feltünteti a működése fenntarthatósági kérdésekre gyakorolt hatásainak megértéséhez szükséges információkat, valamint az annak megértéséhez szükséges információkat, hogy a fenntarthatósági kérdések hogyan befolyásolják a vállalkozó fejlődését, teljesítményét és helyzetét."
(2) Az Szt. 95/E. §-a a következő (7a) és (7b) bekezdésekkel egészül ki:
"(7a) A fenntarthatósági jelentéstételre kötelezett vállalkozó annak meghatározásakor, hogy az értékláncához tartozó vállalkozó védett vállalkozónak minősül-e, az érintett vállalkozótól származó nyilatkozatra is támaszkodhat, amelyben szereplő információkat nem köteles ellenőrizni. Nem vehető figyelembe a vállalkozó olyan nyilatkozata, amelyről ismert, vagy a körülmények alapján észszerűen megállapítható, hogy annak tartalma nem felel meg a valóságnak.
(7b) A védett vállalkozó jogosult megtagadni a 2013/34/EU irányelvben előírt fenntarthatósági beszámolás céljából kért, de az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét meghaladó információ szolgáltatását. E rendelkezés alkalmazásában:
a) amikor szerződést vagy egyéb megállapodást kötnek a fenntarthatósági jelentéstételi követelmények teljesítése céljából, a fenntarthatósági jelentést készítő vállalkozó a védett vállalkozótól nem követelheti meg az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét meghaladó információ szolgáltatását;
b) az a) ponttal ellentétes szerződéses rendelkezések nem kötelező erejűek, de ez nem érinti a szerződés egyéb rendelkezéseinek kötelező jellegét;
c) amennyiben a fenntarthatósági jelentést készítő vállalkozó közvetlenül vagy közvetve információt kér a védett vállalkozótól a fenntarthatósági jelentés készítése céljából, és a kért információ részben vagy egészben meghaladja az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét, a fenntarthatósági jelentést készítő vállalkozó köteles a védett vállalkozót tájékoztatni a következőkről:
ca) mely információk haladják meg az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét; és
cb) a védett vállalkozó azon jogszabályban meghatározott jogáról, hogy az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét meghaladó információ szolgáltatását megtagadhatja;
d) az értékláncra vonatkozó, (7) bekezdés szerinti jelentéstételi kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni azon, fenntarthatósági jelentést készítő vállalkozó esetében, amely az értékláncra vonatkozóan előírt információkról anélkül ad számot, hogy fenntarthatósági jelentésében a védett vállalkozótól származó, az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét meghaladó információ szerepelne."
(3) Az Szt. 95/E. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) A fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség első három évében és abban az esetben, ha az értékláncára vonatkozóan nem áll rendelkezésre minden szükséges információ, a vállalkozónak ismertetnie kell az értékláncára vonatkozó szükséges információk megszerzése érdekében tett erőfeszítéseket, annak okait, hogy miért nem lehetett minden szükséges információt beszerezni, valamint az összes szükséges információ jövőbeli beszerzésére vonatkozó terveit. Az említett hároméves átmeneti időszakot követően a vállalkozó az értékláncához tartozó vállalkozóktól közvetlenül kapott információk vagy adott esetben az ezen információkra vonatkozó becslések felhasználásával teljesíti az értékláncra vonatkozó jelentéstételi követelményeket."
(4) Az Szt. 95/E. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(10) A fenntarthatósági jelentésből kihagyható:
a) kivételes esetben azon információ, amelynek közzététele súlyosan sértené a vállalkozó üzleti érdekét, feltéve, hogy:
aa) az információ elhagyása nem akadályozza a vállalkozó fejlődésének, teljesítményének és helyzetének, valamint fő kockázatainak vagy fő hatásainak helyes és tárgyilagos megértését;
ab) a vállalkozó megállapította, hogy az információt nem lehet olyan módon - így különösen összesített szinten - közzétenni, amely biztosítaná a közzétételi követelmény céljainak elérését anélkül, hogy az üzleti érdekét súlyosan sértené;
ac) a vállalkozó közzéteszi, hogy az e bekezdésben meghatározott mentességet alkalmazta; valamint
ad) a vállalkozó minden mérlegfordulónapon felülvizsgálja, hogy az információ elhagyásának feltételei továbbra is fennállnak-e;
b) a szellemi tőkére, szellemi tulajdonra, know-how-ra, technológiai információra vagy innovációs tevékenységek eredményeire vonatkozó olyan információ, amely az (EU) 2016/943 európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 1. pontjában meghatározott üzleti titoknak minősülhet, feltéve, hogy a vállalkozó közzéteszi, hogy az e bekezdésben meghatározott mentességet alkalmazta, valamint minden mérlegfordulónapon felülvizsgálja, hogy az információ elhagyásának feltételei továbbra is fennállnak-e;
c) az (EU) 2023/2418 európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 7. pontjában meghatározott minősített adat, feltéve, hogy a vállalkozó közzéteszi, hogy az e bekezdésben meghatározott mentességet alkalmazta, valamint minden mérlegfordulónapon felülvizsgálja, hogy az információ elhagyásának feltételei továbbra is fennállnak-e;
d) olyan egyéb információ, amelyet védeni kell a jogosulatlan hozzáféréssel vagy közzététellel szemben más uniós jogi aktusok vagy a nemzeti jogban megállapított kötelezettségek miatt, vagy a természetes személyek magánéletének vagy biztonságának, illetve a jogi személyek biztonságának védelme érdekében, feltéve, hogy a vállalkozó közzéteszi, hogy az e bekezdésben meghatározott mentességet alkalmazta, valamint minden mérlegfordulónapon felülvizsgálja, hogy az információ elhagyásának feltételei továbbra is fennállnak-e."
(5) Az Szt. 95/E. §-a a következő (10a) bekezdéssel egészül ki:
"(10a) A (10) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik a 2013/34/EU irányelvben előírt fenntarthatósági beszámolástól eltérő célból történő információkéréseket, ideértve a vállalkozóra vonatkozó átvilágítási eljárás lefolytatására irányuló uniós követelményeknek való megfelelést érintő kéréseket is; valamint nem ír elő vagy von maga után kötelezettséget az értéklánchoz tartozó bármely vállalkozó számára fenntarthatósági információk szolgáltatására vonatkozóan."
"(10) Az (1)-(3) bekezdés szerinti mentesség a 95/E. § (1) bekezdése hatálya alá tartozó azon vállalkozókra is alkalmazható, amelyek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták."
(2) Az Szt. 95/F. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki:
"(13) Mentesül a 95/E. § (1)-(11) bekezdése szerinti kötelezettség alól az uniós tagállam jogának hatálya alá tartozó vállalkozás magyarországi fióktelepe, ha az alapító vállalkozás vagy annak anyavállalata fenntarthatósági beszámolási standardokkal összhangban elkészített fenntarthatósági jelentésében a fióktelep tevékenysége is szerepel."
"(1a) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség kizárólag akkor alkalmazandó a leányvállalatra, ha az éves nettó árbevétele a legutolsó üzleti évben meghaladta a 200 millió eurót."
(2) Az Szt. 95/G. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:
"(4a) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérően, ha az uniós tagállam jogának hatálya alá nem tartozó vállalkozás a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 15. pontja szerinti pénzügyi holdingvállalkozás, amely egymástól független üzleti modellel és működéssel rendelkező leányvállalatokat foglal magába, a leányvállalat és a fióktelep dönthet úgy, hogy nem teszi közzé és nem teszi hozzáférhetővé az (1) és (2) bekezdés szerinti fenntarthatósági jelentést."
"(1a) Az (1) bekezdés szerinti véleményt annak figyelembevételével kell elkészíteni, hogy az értéklánchoz tartozó azon vállalkozó, amelynél a megelőző üzleti évben a mérleg fordulónapján az átlagosan foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 1 000 főt, jogosult megtagadni a fenntarthatósági jelentést készítő vállalkozó részére olyan információ szolgáltatását, amely az önkéntes alkalmazásra szánt fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét meghaladja."
"(1a) A fenntarthatósági jelentés megjelölésére vonatkozó kötelezettség kizárólag az (EU) 2019/815 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben meghatározott jelölési követelmények elfogadását követően alkalmazandó."
"(1) Az az összevont (konszolidált) éves beszámolót készítő anyavállalat, amelynél az üzleti évet megelőző két - egymást követő - üzleti évben a mérleg fordulónapján az éves nettó árbevétel meghaladta a 180 000 millió forintot és az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 1 000 főt, összevont (konszolidált) üzleti jelentésében a konszolidálásba bevont vállalkozásokra vonatkozóan összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentést készít és tesz közzé."
(2) Az Szt. 134/I. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) A (7) bekezdés szerinti mentesség az (1) bekezdés hatálya alá tartozó azon anyavállalatokra is alkalmazható, amelyek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták."
(3) Az Szt. 134/I. §-a a következő (9)-(12) bekezdéssel egészül ki:
"(9) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha a vállalatcsoport összetétele az üzleti év során vállalkozások felvásárlása vagy egyesülése következtében megváltozik, az anyavállalat dönthet úgy, hogy az adott üzleti évre vonatkozó összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésében nem szerepelteti az (1) bekezdésben meghatározott információkat a felvásárlással vagy egyesüléssel érintett vállalkozások tekintetében.
(10) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően az anyavállalat dönthet úgy, hogy az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésében nem szerepelteti az (1) bekezdésben meghatározott információkat azon leányvállalat tekintetében, amely az üzleti évben elhagyja a vállalatcsoportot.
(11) Az az anyavállalat, amely a (9) vagy (10) bekezdésben meghatározott lehetőséget alkalmazza, köteles bemutatni minden olyan, az üzleti évben bekövetkezett jelentős eseményt, amely a leányvállalatot érinti, és amely hatással lehet a vállalatcsoport fenntarthatósági kérdésekkel összefüggő hatásaira, kockázataira vagy lehetőségeire.
(12) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha az anyavállalat a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 15. pontja szerinti pénzügyi holdingvállalkozás, amely egymástól független üzleti modellel és működéssel rendelkező leányvállalatokat foglal magába, dönthet úgy, hogy az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésében nem szerepelteti az (1) bekezdésben meghatározott információkat."
"(1a) Az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentés (1) bekezdés szerinti megjelölésére vonatkozó kötelezettség kizárólag az (EU) 2019/815 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben meghatározott jelölési követelmények elfogadását követően alkalmazandó."
(E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:)
"l) a 2006/43/EK, a 2013/34/EU, az (EU) 2022/2464 és az (EU) 2024/1760 irányelvnek a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati beszámolási követelmények és a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati átvilágítási követelmények tekintetében történő módosításáról szóló, 2026. február 24-ei (EU) 2026/470 európai parlamenti és tanácsi irányelv."
"(98) Az a vállalkozó, amelynél az üzleti évet megelőző két - egymást követő - üzleti évben a mérleg fordulónapján az éves nettó árbevétel meghaladta a 180 000 millió forintot, és az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 1 000 főt, e törvénynek a Mód2. törvény által megállapított fenntarthatósági jelentésre vonatkozó előírásait először a 2027. évben induló üzleti évre alkalmazza."
(2) Az Szt. 177. §-a a következő (98a) bekezdéssel egészül ki:
"(98a) Az a (96) bekezdés szerinti vállalkozó, amely megfelel a (98) bekezdésben meghatározott feltételeknek, az e törvénynek a Mód2. törvény által megállapított fenntarthatósági jelentésre vonatkozó előírásait a 2026. évben induló üzleti évre is alkalmazza."
(3) Az Szt. 177. § (99) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(99) Az az összevont (konszolidált) éves beszámolót készítő anyavállalat, amelynél az üzleti évet megelőző két - egymást követő - üzleti évben a mérleg fordulónapján az éves nettó árbevétel meghaladta a 180 000 millió forintot, és az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 1 000 főt, e törvénynek a Mód2. törvény által megállapított összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésre vonatkozó előírásait először a 2027. évben induló üzleti évre alkalmazza."
(4) Az Szt. 177. §-a a következő (99a) bekezdéssel egészül ki:
"(99a) Az a (97) bekezdés szerinti anyavállalat, amely megfelel a (99) bekezdésben foglalt feltételeknek, az e törvénynek a Mód2. törvény által megállapított összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentésre vonatkozó előírásait a 2026. évben induló üzleti évre is alkalmazza."
(5) Az Szt. 177. §-a a következő (117) és (118) bekezdéssel egészül ki:
"(117) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel megállapított 9. § (3) és (4) bekezdését, 95/D. § (1) bekezdés 4. és 7. pontját, 95/E. § (1), (7a), (7b), (8), (10), (10a) és (15) bekezdését, 95/F. § (10), (11) és (13) bekezdését, 95/G. § (1a), (3), (4) és (4a) bekezdését, 95/H. § (1a) bekezdését, 95/I. § (1a) bekezdését, 134/I. § (1) és (8)-(12) bekezdését, 134/J. § (1a) bekezdését, 154/A. § (4) bekezdését először a 2027. évben induló üzleti évre kell alkalmazni.
(118) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi . törvénnyel megállapított 9. § (3) és (4) bekezdését, 95/D. § (1) bekezdés 4. és 7. pontját, 95/E. § (1), (7a), (7b), (8), (10), (10a) és (15) bekezdését, 95/F. § (10), (11) és (13) bekezdését, 95/G. § (1a), (3), (4) és (4a) bekezdését, 95/H. § (1a) bekezdését, 95/I. § (1a) bekezdését, 134/I. § (1) és (8)-(12) bekezdését, 134/J. § (1a) bekezdését, 154/A. § (4) bekezdését a 2026. évben induló üzleti évre is alkalmazni lehet."
(6) Az Szt. 177. §-a a következő (119) és (120) bekezdéssel egészül ki:
"(119) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel módosított 151. § (3) bekezdése hatályba lépését megelőzően kiadott könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító hatósági igazolványok a törvény erejénél fogva érvénytelenné válnak.
(120) E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvénnyel módosított 151. § (3) bekezdését a módosítás hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell."
a) 3. § (1) bekezdés 4. pont r) alpontjában a "jogszabályban meghatározott" szövegrész helyébe a "külön jogszabályban meghatározott" szöveg,
b) 9. § (3) bekezdésében az "az anyavállalat" szövegrész helyébe az "az összevont (konszolidált) éves beszámolót készítő anyavállalat" szöveg,
c) 9. § (4) bekezdésében az "Anyavállalatnak nem minősülő konszolidálásba bevont" szövegrész helyébe az "A konszolidálásba bevont" szöveg,
d) 95/G. § (3) bekezdésében a "40 millió" szövegrész helyébe a "200 millió" szöveg,
e) 95/G. § (4) bekezdésében a "150 millió" szövegrész helyébe a "450 millió" szöveg,
f) 134/E. § (17) bekezdés b) pontjában az "a 134/G. § (1) és (2) bekezdése alapján jelentést tett közzé" szövegrész helyébe az "a 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban jelentést tesz közzé" szöveg,
g) 151. § (8) bekezdés d) pontjában a "hatósági igazolványának számát, a hatósági igazolvány kiadásának" szövegrész helyébe a "nyilvántartásba vételének" szöveg,
h) 151. § (8a) bekezdésében a "foglalat" szövegrész helyébe a "foglalt" szöveg,
i) 151. § (10) bekezdésében a "természetes személy neve, születési neve, anyja születési neve," szövegrész helyébe a "személy természetes személyazonosító adatai," szöveg, valamint a "hatósági igazolványának száma," szövegrész helyébe a "nyilvántartásba vételének időpontja," szöveg,
j) 154/A. § (4) bekezdésében a "fióktelep magyar nyelven" szövegrész helyébe a "fióktelep a külföldi vállalkozás éves beszámolójának, illetve összevont (konszolidált) éves beszámolójának elfogadásától számított 60 napon belül, magyar nyelven" szöveg,
k) 155/A. § (2) bekezdésében a "vagy ha a megbízást a vállalkozó felmondta" szövegrész helyébe a "vagy ha visszahívták" szöveg,
l) 156. § (5) bekezdés k) pontjában és 158/A. § (2) bekezdés e) pontjában a "keltezését" szövegrész helyébe a "dátumát" szöveg,
m) 158/B. § (2) bekezdésében a "vagy ha a megbízást a vállalkozó felmondta" szövegrész helyébe a "vagy ha visszahívták" szöveg,
n) 177. § (96) és (97) bekezdésében az "először a 2024. évben" szövegrész helyébe az "a 2024. és a 2025. évben" szöveg
lép.
a) 95/E. § (13) és (14) bekezdése,
b) 95/E. § (15) bekezdésében az "és a (13)" szövegrész,
c) 95/F. § (11) bekezdésében az "és (13)" szövegrész,
d) 134/I. § (5) bekezdése,
e) 151. § (3) bekezdésében az "A könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító engedély megadásával egyidejűleg a nyilvántartásba vételt végző szervezet hivatalból hatósági igazolványt állít ki." szövegrész,
f) 152/A. §-ában, valamint 178. § (5) bekezdésében az "a hatósági igazolvány pótlásával, cseréjével," szövegrész,
g) 177. § (100)-(102) és (104) bekezdése.
"(1) A közfelügyeleti hatóság a 9/G. § (1) bekezdése szerinti igazolást visszavonja, amennyiben a természetes személy nem felel meg a 9/G. § (1) bekezdésében, (2) bekezdésében vagy a 9/J. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek."
(2) A Kkt. 9/L. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A természetes személy kamarai tagsága megszűnésének 31. § (1), (4) vagy (5) bekezdése szerinti napjával a 9/G. § (1) bekezdése szerinti igazolás érvényét veszti."
"(4) Ha a kamarai tagság a 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján szűnik meg, akkor a kamarai tagot a fegyelmi bizottság kizárást tartalmazó döntése jogerőre emelkedésének napjával kell törölni a kamarai tagok nyilvántartásából.
(5) Ha a kamarai tagság a 30. § (1) bekezdés d) pontja alapján szűnik meg, akkor a kamarai tagot a közfelügyeleti hatóság vagy a kamara minőségellenőrzési bizottságának eltiltásról szóló határozata véglegessé válásának napjával kell törölni a kamarai tagok nyilvántartásából."
"(8) A könyvvizsgáló cég kamarai nyilvántartásból való törlését megállapító határozat véglegessé válásának napjával - a (3) bekezdés b) pontja szerinti kivétellel - a 35. § és a 35/A. § (1) bekezdése szerinti engedély érvényét veszti."
"(3) Ha a kamarai tag könyvvizsgáló, illetve könyvvizsgáló cég az archiválás időpontjában a megőrzési kötelezettség lejáratáig olyan fejlesztői szoftver-dokumentációval rendelkezik, amely tartalmazza az archiválás módját, valamint a dokumentumok biztonságos megőrzésének leírását, és amely igazolja, hogy az alkalmazott szoftver vagy informatikai megoldás megfelel a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott követelményeknek, akkor ezen dokumentáció e tekintetben a digitális archiválás szabályairól szóló jogszabályban meghatározott, zárt rendszerű archiválást lehetővé tevő szoftver vagy informatikai megoldás fejlesztőjének írásbeli nyilatkozatával egyenértékűnek tekinthető."
"(1a) A harmadik országbeli könyvvizsgálóra a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyossági jelentések tekintetében nem kell alkalmazni az e törvényben meghatározott minőségbiztosítási rendelkezéseket, továbbá nem köteles teljesíteni a 68. § (1) bekezdése szerinti engedély megszerzéséhez e törvényben előírt engedélyezési feltételeket, amennyiben a közfelügyeleti hatóság részére az alábbi adatokat megküldi:
a) az érintett harmadik országbeli könyvvizsgáló nevét és címét;
b) nyilatkozatot arról, hogy a bizonyossági jelentést aláíró harmadik országbeli könyvvizsgáló rendelkezik a fenntarthatósági jelentés és az arra vonatkozó bizonyosságnyújtás területén szükséges ismeretekkel, valamint az ilyen ismeretek szintjére vonatkozó információkat;
c) amennyiben a harmadik országbeli könyvvizsgáló hálózathoz tartozik, a hálózat leírását;
d) az érintett fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság tekintetében alkalmazott bizonyossági standardokat és a függetlenséggel kapcsolatos követelményeket; és
e) annak jelzését, hogy a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtásával megbízott harmadik országbeli könyvvizsgálónál sor került-e minőségbiztosítási ellenőrzésre, ha igen, annak időpontját, valamint az ellenőrzés eredményére vonatkozó információkat.
(1b) A közfelügyeleti hatóság az (1a) bekezdés szerinti adatszolgáltatás hiánytalan teljesítése esetén a harmadik országbeli könyvvizsgáló részére a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosságnyújtás céljából a 68. § (1) bekezdése szerinti engedélyt ad. A kamara az engedély alapján a harmadik országbeli könyvvizsgálót jegyzékbe veszi, és a jegyzékben feltünteti, hogy az engedély kiadására az (1a) bekezdés szerinti átmeneti rendszer alapján került sor."
(2) A Kkt. 69. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az engedély (1) és (1b) bekezdés szerinti kibocsátásáról, valamint (2) bekezdés szerinti visszavonásáról szóló, véglegessé vált döntéséről a közfelügyeleti hatóság - a döntés véglegessé válását követő 30 napon belül - tájékoztatja a kamarát."
"(1a) A harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóra a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyossági jelentések tekintetében nem kell alkalmazni az e törvényben meghatározott minőségbiztosítási rendelkezéseket, továbbá nem köteles teljesíteni a 68. § (1) bekezdése szerinti engedély megszerzéséhez e törvényben előírt engedélyezési feltételeket, amennyiben a közfelügyeleti hatóság részére az alábbi adatokat megküldi:
a) az érintett harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó nevét és címét, valamint a jogi formájára vonatkozó információkat;
b) nyilatkozatot arról, hogy a bizonyossági jelentést aláíró harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó rendelkezik a fenntarthatósági jelentés és az arra vonatkozó bizonyosságnyújtás területén szükséges ismeretekkel, valamint az ilyen ismeretek szintjére vonatkozó információkat;
c) amennyiben a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó hálózathoz tartozik, a hálózat leírását;
d) az érintett fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság tekintetében alkalmazott bizonyossági standardokat és függetlenséggel kapcsolatos követelményeket;
e) a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosságot nyújtó harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó belső minőségellenőrzési rendszerének leírását; és
f) annak jelzését, hogy a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtásával megbízott harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodónál sor került-e minőségbiztosítási ellenőrzésre, ha igen, annak időpontját, valamint az ellenőrzés eredményére vonatkozó információkat.
(1b) A közfelügyeleti hatóság az (1a) bekezdés szerinti adatszolgáltatás hiánytalan teljesítése esetén a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó részére a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosságnyújtás céljából a 68. § (1) bekezdése szerinti engedélyt ad. A kamara az engedély alapján a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodót jegyzékbe veszi, és a jegyzékben feltünteti, hogy az engedély kiadására az (1a) bekezdés szerinti átmeneti rendszer alapján került sor."
(2) A Kkt. 71. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az engedély (1) és (1b) bekezdés szerinti kibocsátásáról, valamint (2) bekezdés szerinti visszavonásáról szóló véglegessé vált döntéséről a közfelügyeleti hatóság - a döntés véglegessé válását követő 30 napon belül - tájékoztatja a kamarát."
(A küldöttgyűlés szavazati joggal rendelkező tagjai:)
"b) amennyiben a területi szervezethez tartozó, a könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók létszáma meghaladja a 20 főt, a kamara területi szervezetéhez tartozó, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók közül területi szervezetenként a 20 tag felett megkezdett 20 tagonként választott további 1-1 küldött,"
"208/Y. §
E törvénynek az egyes adózási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2026. évi ... törvény (a továbbiakban: Mód4. törvény) által módosított 90. § f) pontjában foglalt rendelkezése a Mód4. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő okleves könyvvizsgálói képzések tekintetében is alkalmazható."
(2) A Kkt. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő 208/Z. §-sal egészül ki:
"208/Z. §
E törvénynek a Mód4. törvény által megállapított 69. § (1a) és (1b) bekezdése, valamint 71. § (1a) és (1b) bekezdése a 2025. január 1. és 2030. december 31. között kezdődő üzleti évekre vonatkozó fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyossági jelentések tekintetében alkalmazható."
(E törvény)
"e) az Európai Parlament és a Tanács 2026. február 24-i, a 2006/43/EK, a 2013/34/EU, az (EU) 2022/2464 és az (EU) 2024/1760 irányelvnek a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati beszámolási követelmények és a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati átvilágítási követelmények tekintetében történő módosításáról szóló (EU) 2026/470 irányelvének"
(való megfelelést szolgálja.)
a) 9/F. § (2) bekezdés b) pontjában a "35. § szerinti" szövegrész helyébe a "35. § és a 35/A. § (1) bekezdése szerinti" szöveg,
b) 30. § (3) bekezdésében a "tekintetében" szövegrész helyébe a "tekintetében az (1) bekezdés b) és d) pontja kivételével" szöveg,
c) 34. § (1) bekezdésében a "35. § alapján" szövegrész helyébe a "35. § vagy a 35/A. § (1) bekezdése alapján" szöveg,
d) 36/A. § b) pontjában, 41. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a "35. § szerinti" szövegrész helyébe a "35. § vagy 35/A. § (1) bekezdése szerinti" szöveg,
e) 40. § c) pontjában a "35. §-ban," szövegrész helyébe a "35. §-ban, 35/A. § (1) bekezdésében," szöveg,
f) 41. § (1) bekezdés c) pontjában a "35. §-ban foglalt" szövegrész helyébe a "35. §-ban vagy a 35/A. § (1) bekezdésében foglalt" szöveg,
g) 41. § (3) bekezdés b) pontjában a "35. § szerinti engedélyét véglegesen visszavonta" szövegrész helyébe a "35. § vagy 35/A. § (1) bekezdése szerinti engedélyét visszavonta" szöveg,
h) 50. § (2) bekezdés a) pontjában a "tevékenységet végzett" szövegrész helyébe a "tevékenységet végzett kamarai tag könyvvizsgálóként" szöveg,
i) 50. § (2) bekezdés b) és c) pontjában, (2e) bekezdés b) pontjában a "közreműködött" szövegrész helyébe a "közreműködött kamarai tag könyvvizsgálóként" szöveg,
j) 62. § (8) bekezdés c) pontjában a "partner szerepel-e" szövegrész helyébe a "partner, illetve - fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosságot nyújtó könyvvizsgáló cég esetén - a fő fenntarthatósági partner szerepel-e" szöveg,
k) 69. § (2) bekezdés c) pontjában az "az (1) bekezdésben" szövegrész helyébe az "az (1) bekezdésben vagy az (1a) bekezdésben" szöveg,
l) 71. § (2) bekezdés c) pontjában az "az (1) bekezdésben" szövegrész helyébe az "az (1) bekezdésben vagy az (1a) bekezdésben" szöveg,
m) 90. § f) pontjában az "ellenőrzés" szövegrész helyébe az "ellenőrzés, ideértve a fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálatát" szöveg,
n) 170. § (6) bekezdésében a "90 nap" szövegrész helyébe a "120 nap" szöveg,
o) 173/C. § (9) és (12) bekezdésében a "Budapesti Értéktőzsde Zrt.-t" szövegrész helyébe a "Budapesti Értéktőzsde Nyrt.-t" szöveg
lép.
a) 9/L. § (2) bekezdésében az "és (2)" szövegrész,
b) 27. § (3) bekezdés a) pontjában a "lakóhelye szerinti" szövegrész,
c) 41. § (1) bekezdés f) pontja,
d) 52. § (1) bekezdés c) pontja,
e) 90. § h) pontja,
f) 98. § (2) bekezdése,
g) 110. § (2) bekezdés c) pontja,
h) 145. § (1) bekezdésében az "az illetékességi területén székhellyel, lakóhellyel rendelkező" szövegrész.
"(3) A 23. § (1) bekezdésének alkalmazása során a munkaadó által foglalkoztatott,
a) a 22. § d) pontja szerinti személyt, és
b) az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelő gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült személyt
kétszeresen kell a munkaadó által foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek számának meghatározása során figyelembe venni."
"(5) A rehabilitációs hozzájárulás mértéke a tárgyév első napján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összegének
a) kilencszerese/fő/év, ha a munkaadó által foglalkoztatottak létszáma nem éri el a 250 főt,
b) tizenegyszerese/fő/év, ha a munkaadó által foglalkoztatottak létszáma legalább 250 fő, de nem éri el az 500 főt,
c) tizenháromszorosa/fő/év, ha a munkaadó által foglalkoztatottak létszáma legalább 500 fő, de nem éri el az 1000 főt,
d) tizenötszöröse/fő/év, ha a munkaadó által foglalkoztatottak létszáma legalább 1000 fő."
"(3) A családtag vagyonnyilatkozatába - a (3a) bekezdésben meghatározottakon túl - csak az Integritás Hatóság és a Mentelmi Bizottság tagjai tekinthetnek be a képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárás során."
(2) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 94. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
"(3a) Az állami adó- és vámhatóság a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényben meghatározott egyedi kockázatelemzési eljárás tekintetében a vizsgálat alanyának minősülő, egyben törvény alapján az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok szerint vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személy (a továbbiakban: kötelezett) családtagjának vagyonnyilatkozatába betekinthet a kötelezettel szemben lefolytatott egyedi kockázatelemzési eljárás, valamint adóellenőrzés során."
a) 3/A. § szakaszában a "teljesítése, valamint" szövegrész helyébe a "teljesítése és" szöveg,
b) 21/T. § (2) bekezdésében az "erre a célra rendszeresített elektronikus nyomtatványon" szövegrész helyébe a "meghatározott módon" szöveg,
c) 43. § (2) bekezdésében az "információ megszerzése" szövegrész helyébe az "eljárások lefolytatása" szöveg,
d) 43/F. § (1) bekezdésében az "október 20-ig" szövegrész helyébe a "december 31-ig" szöveg
lép.
(2) A 113. § és 125. § 2026. december 1-jén lép hatályba.
(3) A 73. § d), e) pontja, 74. § d) pontja, 83. § 1. pontja, 84. § 1. pontja és 122. § e törvény kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.
(4) Az 66. § 2026. december 30-án lép hatályba.
(5) Az 1. §-7. §, a 8. § c) és d) pontja, 11. §, 12. § (2) bekezdése, 14. §-18. §, 20. §-24. §, 26. §, 28. §-31. §, 34. §, 35. §, 36. § b)-f) és j) pontja, 38. §, 40. §-42. §, 44. §-64. § 67. §, 68. §, 74. § a), b), c), és j) pontja, 85. §-93. §, 94. § (1)-(5) bekezdése, 95. § b)-e), j) és n) pontja, 96. § a)-d) és g) pontja, 101. §, 102. §, 104. § (2) bekezdése, 105. §, 107. § j) pontja, 109. §-112. §, 120. §, 121. §, az 1-3., 7. és 8. melléklet 2027. január 1-jén lép hatályba.
(6) A 27. §, 36. § a), g)-i) pontja, 37. § d) pontja, 75. § és 76. § 2027. július 1-jén lép hatályba.
(7) A 37. § e) és f) pontja 2028. július 1-jén lép hatályba.
(8) A 37. § a)-c), g) és h) pontja 2029. július 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény 40. §-41. §-a az alkohol és az alkoholtartalmú italok jövedékiadó-mértékének közelítéséről szóló, 1992. október 19-i 92/84/EGK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(3) E törvény 42. §-a a dohánygyártmányokra alkalmazott jövedéki adó szerkezetéről és adókulcsáról szóló, 2011. június 21-i 2011/64/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(4) E törvénynek a 85. §-93. §-a, 94. § (1)-(5) bekezdése, 95. § d)-e) és n) pontja, 96. § a)-d) és g) pontja, 101. §-102. §-a, 104. § (2) bekezdése, 105. §-a és 107. § j) pontja a 2006/43/EK, a 2013/34/EU, az (EU) 2022/2464 és az (EU) 2024/1760 irányelvnek a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati beszámolási követelmények és a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati átvilágítási követelmények tekintetében történő módosításáról szóló, 2026. február 24-i (EU) 2026/470 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(5) E törvény 83. § 1. pontja az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és a tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
[A családi gazdaságokról szóló törvény szerinti őstermelők családi gazdasága keretében végzett tevékenységre (a továbbiakban: családi őstermelői tevékenység) vonatkozó szabályok a következők:]
"8. Ha az őstermelők családi gazdaságának tagjai év közben módosítják az alapító szerződésben a nyereség-veszteség tagok közötti megoszlásának arányát, akkor - az 5. pontban foglaltaktól eltérően - a családi őstermelői tevékenységet folytató őstermelő e tevékenységből származó bevételét és - tételes költségelszámolás esetén - azzal kapcsolatos költségét a 2. pont szerinti arányban, az alapító szerződés évközi módosításának az őstermelői nyilvántartásba történő bejegyzése időpontját figyelembe véve kell megállapítani."
"6/A. Az az adóalany, aki (amely) bevallási kötelezettségét a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint teljesíti - választása szerint - az 1. pontban meghatározott ügyletekről ügyletenként is szolgáltathat adatot."
A cégautóadó havi mértékei
"
"I/A. Az 50. § (2e) bekezdésére alapozott fenntarthatósági minősítés iránti kérelem esetén a kamara oktatási bizottsága által kiállított, a szakmai minősítő vizsga követelményeinek való megfelelésre vonatkozó igazolás, vagy a kamara oktatási bizottsága által kiállított, az okleveles könyvvizsgálói képzésben sikeresen teljesített fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálata című modulra vonatkozó igazolás, valamint az alábbiakban meghatározott igazolás benyújtása szükséges az igazolást alátámasztó dokumentumokkal együtt:
1. az igazolás tartalmazza a kérelmezőnek, valamint annak a fenntarthatósági minősítésű kamarai tag könyvvizsgálónak a kamarai nyilvántartással megegyező azonosító adatait, akinél a kérelmező megfelelően közreműködött,
2. az igazolás tartalmazza azoknak a gazdálkodóknak a cégnyilvántartás szerinti azonosító adatait, amelyekre vonatkozóan jogszabály a fenntarthatósági minősítés meglétét előírja, s amelyek tekintetében a kérelmező a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyosság nyújtására irányuló tevékenység ellátásában közreműködött,
3. az igazolásból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kérelmező eleget tett a minősítés feltételéül az e törvényben meghatározott követelményeknek,
4. az igazolást kibocsátó, fenntarthatósági minősítésű kamarai tag könyvvizsgáló írta alá."
[Pénzügyi Számla: olyan Pénzügyi Intézménynél vezetett számla, amely Betéti Számlából, Letétkezelői Számlából, valamint az a)-c) pontban felsoroltakból áll:]
"c) A Pénzügyi Intézmény által magánszeméllyel kötött Visszavásárlási értékkel rendelkező Biztosítási Szerződés vagy Járadékbiztosítási Szerződés, kivéve azt a magánszemély részére kibocsátott, nem befektetéshez kötött, nem átruházható azonnali életjáradék-szerződést, amely Kizárt Pénzügyi Számlára folyósított öregségi nyugdíj- vagy rokkantsági jogosultság pénzbeli értékre váltására szolgál."
"12a. Benin"
2. A Megállapodást kihirdető törvény 1. 1. melléklete a következő 25a. ponttal egészül ki:
"25a. Fidzsi-szigetek"
3. A Megállapodást kihirdető törvény 1. 1. melléklete a következő 47a. ponttal egészül ki:
"47a. Kuvait"
4. A Megállapodást kihirdető törvény 1. 1. melléklete a következő 86. és 87. ponttal egészül ki:
"86. Vietnám
87. Zöld-foki Köztársaság"
"3a. Chile"
2. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. melléklete a következő 5a. ponttal egészül ki:
"5a. Egyesült Arab Emírségek"
3. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. melléklete a következő 10a. ponttal egészül ki:
"10a. Izland"
4. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. melléklete a következő 19a. ponttal egészül ki:
"19a. Mauritius"
5. A Megállapodást kihirdető törvény 2. 1. melléklete a következő 20a. ponttal egészül ki:
"20a. Panama"
1. Albánia
2. Andorra
3. Anguilla
4. Antigua és Barbuda
5. Argentína
6. Bahama-szigetek
7. Bahrein
8. Barbados
9. Brazília
10. Brit Virgin-szigetek
11. Chile
12. Costa Rica
13. Dél-Afrika
14. Ecuador
15. Egyesült Arab Emírségek
16. Egyesült Királyság
17. Feröer-szigetek
18. Gibraltár
19. Guernsey
20. Indonézia
21. Izland
22. Izrael
23. Japán
24. Jersey
25. Kajmán-szigetek
26. Kanada
27. Kolumbia
28. Korea
29. Kuvait
30. Liechtenstein
31. Makaó
32. Malajzia
33. Man-sziget
34. Mauritius
35. Mexikó
36. Moldova
37. Monaco
38. Mongólia
39. Montenegró
40. Montserrat
41. Norvégia
42. Omán
43. Örményország
44. Panama
45. Pápua Új-Guinea
46. Peru
47. Ruanda
48. San Marino
49. Svájc
50. Szaud-Arábia
51. Szingapúr
52. Trinidad és Tobago
53. Uruguay
54. Új-Zéland"
1. Ausztrália
2. Bahrein
3. Barbados
4. Brazília
5. Dél-Afrika
6. Egyesült Arab Emírségek
7. Egyesült Királyság
8. Észak-Macedónia
9. Gibraltár
10. Guernsey
11. Hong-Kong
12. Indonézia
13. Japán
14. Jersey
15. Kanada
16. Korea
17. Liechtenstein
18. Malajzia
19. Man-sziget
20. Norvégia
21. Svájc
22. Szingapúr
23. Thaiföld
24. Törökország
25. Új-Zéland
26. Vietnám"
A Kormány a vállalkozások és a magánszemélyek adóadminisztrációjának egyszerűsítése, a Kormány adópolitikai céljainak elérése, továbbá az egyes uniós jogharmonizációs kötelezettségekből eredő módosítások jogrendbe iktatása érdekében a következő módosítási javaslatot teszi.
A javaslat egyszerűsített szabályozást vezet be, melynek eredményeként a külföldi előadóművészek, sportolók Magyarországon szerzett jövedelmeit terhelő adókötelezettség teljesítésre a kifizető köteles.
A javaslat az adóügyi illetőség változásából keletkező jövedelmek adóztatására vonatkozó szabályozást vezet be.
Az adatminőség javítása érdekében és a bevallási rendszer átalakításával összefüggésben a javaslat szerint a transzferár adatokat nem az éves társasági adóbevallásban, hanem különálló nyomtatványon köteles az adózó benyújtani.
Ezen túlmenően a módosítás jogharmonizációs célú, valamint a gazdaság fehérítését célzó intézkedéseket tartalmaz, így a fordított adózás alkalmazásának meghosszabbítását az idén lejáró esetekben, valamint az újlakás értékesítésére vonatkozó 5%-os adókulcs alkalmazhatóságának további biztosítását.
A szivar és a szivarka termékkategória esetében 2027. január 1-jétől az adószerkezet 14%-os szintről 21%-os szintre emelkedik, míg a szivarka minimumadó 6 100 Ft-os mértéke 11 600 Ft-ra emelkedik annak érdekében, hogy a minimumadó érdemi funkciót töltsön be az adószerkezeten belül.
A magas üzemanyagárakra tekintettel a prémium üzemanyagok (benzin, gázolaj) és a kerozin jövedéki adómértékeinek 2027. évi valorizációja fél évvel elhalasztásra kerül.
A jövedéki adóelőlegfizetési értékhatár 1991. óta 6 millió forint adó/negyedév, amelybe akkoriban csak a nagy, nemzetgazdasági szempontból jelentőséggel bíró cégek estek bele, jelenleg már kisebb adóraktárak is. Az értékhatár 12 millió forintra felemelése a kisebb adóraktárak számára jelent adminisztráció egyszerűsítést, ugyanakkor költségvetési negatív hatással nem jár, mert költségvetési szempontból jelentéktelen összeg.
További fontos változtatás, hogy a módosítás eredményeként újra előáll az állami adóhatóság korábbi, a jogkövető reklámközzétevők listájára vonatkozó nyilvántartás-vezetési és -közzétételi kötelezettsége. Ezen, a NAV honlapján megismerhető nyilvántartás léte mind a reklám-közzétevő, mind a reklám-megrendelő számára kedvező szabály, figyelemmel arra, hogy ha egy reklámközzétevő személy vagy szervezet a nyilvántartásban szerepel, akkor ő mentesül a megrendelő felé fennálló nyilatkozattételi kötelezettség alól, valamint a megrendelő adókötelezettsége ez esetben nem állhat elő.
Emellett az adóeljárási szabályok módosítása között bevételnövelő intézkedésként helyet kapott még a végrehajtáshoz való jog elévülése szabályainak kiegészítése is, melynek értelmében az elévülési idő már a fizetési könnyítés időtartama alatt is nyugszik, megakadályozva ezzel a tartozások elévülését.
Az adóeljárást érintő egyéb módosítások között jogalkalmazást segítő, illetve az uniós joggal való összeegyeztethetőség, valamint a jogszabályok közötti összhang megteremtését célzó rendelkezések szerepelnek. Ilyen rendelkezés többek között az adóelőleg-kiegészítési kötelezettség megsértését szankcionáló szabály hatályon kívül helyezése vagy az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatási kötelezettségéhez kapcsolódó részletszabályok kibővítése a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése érdekében.
A nemzetközi megállapodást kihirdető törvények módosításának célja, hogy a hatékony nemzetközi információcsere kapcsolatot további államokra és joghatóságokra terjesszük ki. Erre úgy kerül sor, hogy az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi XCI. törvény, a kriptoeszközökre vonatkozó adatszolgáltatási keret alapján történő automatikus információcseréről szóló illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2025. évi LXXII. törvény, a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kiegészítésének kihirdetéséről szóló 2025. évi LXXIV. törvény, valamint a globális minimumadóval kapcsolatos információk cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2025. évi XC. törvény mellékletébe az érintett országok is bekerülnek annak érdekében, hogy Magyarország a jövőben információt tudjon cserélni ezen országokkal és joghatóságokkal.
A módosítás a nemzetközi adóegyüttműködési szabályok belső, elsősorban jogalkalmazást segítő végrehajtási szabályait is érintik.
A pénzügyi szabályozott szakmák végzésére jogosultságot igazoló igazolványok megszüntetése
A javaslat az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásához kapcsolódó adminisztratív terheket csökkenti. Tekintettel arra, hogy a tevékenység végzésére jogosultak közhiteles nyilvántartása a Kormányzati Portálon bárki számára hozzáférhető és naprakészen ellenőrizhető, a nyilvántartásba vételt igazoló fényképes igazolvány fenntartása és használata nem indokolt. A javaslat ezért az igazolvány intézményét szünteti meg, és az aktuális jogosultság ellenőrzését a közhiteles nyilvántartásra alapozza, amely a regisztráció megszűnésére vonatkozó információt is biztosítja.
A módosítás célja a vámösszegek kerekítésére vonatkozó hazai szabályozás uniós előírásokkal való összhangjának megteremtése. A tételsoronként 3 eurós átalányvám esetében a jelenlegi, 100 forintra történő kerekítés jelentős eltérést okozhat a kerekítés nélküli vámösszeghez képest, ezért olyan szabályozás szükséges, amelynek pénzügyi hatása nem haladja meg az egész euróra történő kerekítés hatását.
A vámtanácsadói és vámügynöki igazolványok megszüntetése
A módosítás az adminisztratív terhek csökkentése érdekében megszünteti a vámtanácsadói és vámügynöki igazolványokat. Az érintettek jogosultsága a nyilvános, közhiteles nyilvántartásokból közvetlenül ellenőrizhető, ezért a külön igazolvány fenntartása nem indokolt.
2026. február 26-án került kihirdetésre a 2006/43/EK, a 2013/34/EU, az (EU) 2022/2464 és az (EU) 2024/1760 irányelvnek a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati beszámolási követelmények és a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati átvilágítási követelmények tekintetében történő módosításáról szóló (EU) 2026/470 európai parlamenti és tanácsi irányelv. Az irányelv a fenntarthatósági jelentéstételi szabályokat egyszerűsíti, jelentősen szűkíti az érintett vállalkozások körét, mérsékli az értékláncból történő adatbekérést és további adminisztratív könnyítéseket vezet be. A módosítások célja a vállalati jelentéstételi terhek csökkentése, fenntartva egyúttal a fenntarthatósági beszámolási keretrendszer alapvető elemeit. A fenntarthatósági jelentéstétellel kapcsolatos követelményeket 2027. március 19-ig kell a nemzeti jogszabályokba átültetni. Az új követelményeket először a 2027. évben induló üzleti évről készített fenntarthatósági jelentésre kell alkalmazni, de már a 2026. évben induló üzleti évről készített fenntarthatósági jelentésre is alkalmazhatóak.
A pénzügyi szabályozott szakmák végzésére jogosultságot igazoló igazolványok megszüntetése
A javaslat csökkenti a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásához kapcsolódó adminisztratív terheket. Tekintettel arra, hogy a közhiteles nyilvántartás (névjegyzék) a Kormányzati Portálon bárki számára hozzáférhető és naprakészen ellenőrizhető, a nyilvántartásba vételt igazoló fényképes igazolvány fenntartása és használata nem indokolt. A javaslat ezért az igazolvány kiállításának kötelezettségét megszünteti, és az aktuális jogosultság ellenőrzését a közhiteles, nyilvános nyilvántartásra alapozza, amely a regisztráció későbbi megszűnésére vonatkozó információt is biztosítja.
Az egyszerűsített éves beszámoló készítésének lehetővé tétele a konszolidáció alól mentesülő anyavállalatok számára
A javaslat lehetővé teszi, hogy az összevont (konszolidált) éves beszámolót nem készítő anyavállalatok meghatározott feltételek mellett egyszerűsített éves beszámolót készíthessenek. A javaslat összhangban áll a számviteli törvényben a könyvvizsgálati kötelezettség tekintetében már alkalmazott megoldással, amely alapján az összevont (konszolidált) éves beszámolót nem készítő, az alól mentesülő anyavállalatok számára is lehetővé válik az éves beszámoló helyett az egyszerűsített éves beszámoló készítésének lehetősége. A módosítás ezáltal arányosabb beszámolási kötelezettséget tesz lehetővé és az érintett vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését szolgálja.
Az uniós vállalkozások magyarországi fióktelepeinek fenntarthatósági jelentéstételi mentessége
A javaslat célja a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség egyértelművé tétele az uniós székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei tekintetében. A rendelkezés rögzíti, hogy a fióktelep önálló fenntarthatósági jelentés készítésére nem köteles, amennyiben a rá vonatkozó információkat az alapító vállalkozás vagy annak anyavállalata a saját fenntarthatósági jelentésében bemutatja. A módosítás ezáltal biztosítja a szabályozás egyértelmű alkalmazását, és kizárja a párhuzamos jelentéstételi kötelezettségből eredő indokolatlan adminisztratív terheket.
A harmadik országbeli társaságok leányvállalataira és fióktelepeire vonatkozóan a társaságiadó-információkat tartalmazó jelentéstételi szabályok pontosítása
A javaslat a harmadik országbeli, legfelső szintű anyavállalat vagy önálló vállalkozás leányvállalatai, illetve fióktelepei tekintetében pontosítja a társaságiadó-információkat tartalmazó jelentéstételi (pCBCR) kötelezettség alóli mentesülés feltételeit. A módosítás egyértelművé teszi, hogy a mentesség - az egyéb feltételek változatlansága mellett - abban az esetben alkalmazható, ha a harmadik országbeli, legfelső szintű anyavállalat vagy önálló vállalkozás által elkészített pCBCR jelentésben szerepeltetik annak az uniós leányvállalatnak, illetve fióktelepnek az adatait, amely a 2013/34/EU irányelvvel összhangban, 12 hónapos közzétételi határidőn belül a jelentést közzéteszi.
Mentesülő fióktelep közzétételi határidejének pontosítása
A számviteli törvény előírása alapján - bizonyos feltételek teljesülése esetén - a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe mentesül a saját működéséről szóló beszámolójának letétbe helyezése, közzététele és könyvvizsgálata alól. A mentesülő fióktelepet kizárólag a külföldi székhelyű vállalkozás által a székhely szerinti állam jogszabályai alapján összeállított beszámoló tekintetében terheli közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség. A módosítás e közzétételi kötelezettség határidejét állapítja meg, összhangban a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény által meghatározott határidővel.
A független könyvvizsgálói jelentés kötelező tartalmi elemeinek pontosítása
A javaslat pontosítja a független könyvvizsgálói jelentés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó szabályozást. A jövőben a jelentés keltezése helyett a könyvvizsgálói jelentés dátumát kell feltüntetni, a hely megjelölésének kötelezettsége nélkül. A módosítás biztosítja a hazai szabályozás összhangját az uniós előírásokkal, a vonatkozó könyvvizsgálói standardokkal, valamint az elektronikus aláírás alkalmazásának gyakorlatával.
A könyvvizsgálói megbízás megszűnésére vonatkozó bejelentési szabályok pontosítása
A módosítás egyértelművé teszi, hogy a könyvvizsgálói megbízatás megszűnésének bejelentése szempontjából a lemondás és a visszahívás az irányadó jogi kategóriák, amelyek lefedik a megbízatás közös megegyezéssel történő megszüntetését is. Ennek megfelelően a közös megegyezéssel megszűnő megbízást is be kell jelenteni, amelynek során a megszűnés jogcíme hivatalosan a könyvvizsgáló lemondása vagy visszahívása lehet, a közös megegyezés pedig ennek a szerződéses jogi formája. A pontosítás biztosítja a számviteli, könyvvizsgálati és társasági jogi szabályok összhangját, valamint az egységes és egyértelmű jogalkalmazást.
2026. február 26-án került kihirdetésre a 2006/43/EK, a 2013/34/EU, az (EU) 2022/2464 és az (EU) 2024/1760 irányelvnek a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati beszámolási követelmények és a fenntarthatósággal kapcsolatos egyes vállalati átvilágítási követelmények tekintetében történő módosításáról szóló (EU) 2026/470 európai parlamenti és tanácsi irányelv. Az irányelv egyszerűsíti a fenntarthatósági jelentések könyvvizsgálatához kapcsolódó követelményeket, valamint átmeneti könnyítéseket vezet be a harmadik országbeli könyvvizsgálók számára. A követelményeket 2027. március 19-ig kell a nemzeti jogszabályokba átültetni.
Fenntarthatósági minősítés iránti kérelem benyújtásának szabályozása
A javaslat célja az új fenntarthatósági minősítés kérelmezéséhez kapcsolódó részletszabályok (követelményeket) meghatározása, az eddigi minősítések esetében kialakított kérelmezési eljárás mintájára. A módosítás rögzíti az új minősítés kérelmezésének kereteit és eljárási szabályait, ezáltal egyértelművé téve az érintett kamarai tag könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek számára a minősítés megszerzéséhez szükséges eljárást és követelményeket. A szabályozás kialakítása biztosítja, hogy az új fenntarthatósági minősítés a már működő minősítési rendszerbe illeszkedve, egységes és kiszámítható módon legyen kérelmezhető.
Hatósági eljárások egyszerűsítése
A javaslat szerint a természetes személy kamarai tagságának megszűnésekor, továbbá a könyvvizsgáló cég kamarai nyilvántartásból való törlésekor a közfelügyeleti hatóság által korábban kiadott igazolások és engedélyek - külön hatósági eljárás nélkül - a törvény erejénél fogva érvényüket vesztik. Hasonlóan, ha minőségellenőrzéshez kapcsolódó szankcióként visszavonásra kerül egy könyvvizsgálói minősítés, akkor a jövőben további külön, a minősítést visszavonó közfelügyeleti hatósági eljárásra nem lesz szükség.
Minősítések visszavonásához kapcsolódó előírások pontosítása
A javaslat célja a minősítések visszavonására vonatkozó eljárások egyértelműsítése és párhuzamosságuk megszüntetése. Amennyiben a minőségellenőrzéshez kapcsolódó szankcióként visszavonásra kerül egy könyvvizsgálói minősítés, akkor további külön, minősítést visszavonó hatósági eljárásra nincs szükség. A pontosítás ezáltal kizárja a kettős eljárást és a felesleges hatósági adminisztrációt.
Az elektronikus archiválás előírásainak kiegészítése a fejlesztői nyilatkozattal kapcsolatban
A gyakorlati tapasztalatok alapján pontosítja és kiegészíti az elektronikus archiválásra vonatkozó előírásokat. A módosítás lehetővé teszi, hogy amennyiben a megőrzésre kötelezett olyan, a jogszabályi követelményeknek megfelelő fejlesztői szoftver-dokumentációval rendelkezik, amely az archiválás módját és a dokumentumok biztonságos megőrzését is tartalmazza, úgy e szoftverdokumentáció a digitális archiválás szabályairól szóló jogszabály szerinti fejlesztői nyilatkozattal egyenértékűnek tekinthető. A kiegészítés az archiválásra vonatkozó követelmények sérelme nélkül lehetővé teszi a piacon már korábban kialakult megoldások további alkalmazását.
A kamarai minőségellenőrzési eljárás ügyintézési határidejének meghosszabbítása
A javaslat a minőségellenőrzési eljárásban a határozat meghozatalára rendelkezésre álló határidőt 90 napról 120 napra növeli. A módosítást az eljárások összetett, többlépcsős jellege indokolja, amely a megalapozott döntéshozatalhoz hosszabb ügyintézési határidőt tehet szükségessé. A 120 napos határidő egyben összhangot teremt a közfelügyeleti minőségellenőrzési eljárásokra irányadó határidővel, és biztosítja a döntések kellő megalapozottságához szükséges időt.
A küldöttgyűlés összetételének módosítása
A javaslat biztosítja, hogy a területi szervezetek küldöttgyűlési képviselete a taglétszám alakulásához igazodjon, ezáltal arányosabb legyen. Ennek érdekében a módosítás a jelenlegi 25 fő helyett minden 20 tag után biztosítja 1 küldött választásának lehetőségét, amelynek meghatározásakor a területi szervezet elnöke is figyelembe veendő. A változtatást a kamarai taglétszám elmúlt években tapasztalt csökkenése indokolja, és célja, hogy a kisebb létszámú területi szervezetek is megfelelő képviseletet biztosíthassanak a küldöttgyűlésen.
A területi tagságra vonatkozó illetékességi szabályok megszüntetése
A kamara területi szervezeteinek tevékenységében a jövőben nem csak az adott területi szervezet illetékességi területén székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező kamarai tag könyvvizsgálók vehetnek részt. A módosítás szélesebb körű részvételi lehetőséget biztosít a kamarai tagok számára, elősegítve a területi szervezetek működésének rugalmasabb és hatékonyabb szervezését.
A fenntarthatósági modul integrálása a könyvvizsgálat és ellenőrzés modulba
A javaslat célja a fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálatára vonatkozó képzési követelmények egyszerűsítése az okleveles könyvvizsgálói képzésben. Ennek keretében a fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálata önálló modul helyett a könyvvizsgálat és ellenőrzés modul részeként, alapismereti szinten jelenne meg. A módosítás egyszerűsíti a képzési struktúrát, miközben a szükséges szakmai ismeretek továbbra is beépülnek a képzésbe, így a képzés színvonalát és minőségét nem érinti. Átmeneti rendelkezés biztosítja, hogy a módosítás a már folyamatban lévő okleves könyvvizsgálói képzésekre is alkalmazható legyen.
A könyvvizsgáló jelöltek párhuzamos munkavégzésének lehetővé tétele
A javaslat megszünteti azt a korlátozást, amely szerint a könyvvizsgáló jelölt egyidejűleg kizárólag egy kamarai tag könyvvizsgálóval vagy egy könyvvizsgáló céggel állhat munkaviszonyban. A módosítás nagyobb rugalmasságot biztosít a szakmai gyakorlat megszervezésében és teljesítésében, ezáltal szélesebb körben teremti meg a gyakorlati tapasztalatszerzés lehetőségét.
Minősítésekkel kapcsolatos közreműködés szabályainak pontosítása
A módosítás rögzíti, hogy a közreműködés kizárólag abban az esetben vehető figyelembe, ha a kérelmező a közreműködés időpontjában már bejegyzett kamarai tag könyvvizsgáló volt. A pontosítás biztosítja, hogy a minősítés megszerzéséhez csak olyan szakmai tapasztalat legyen figyelembe vehető, amelyet a kérelmező kamarai tag könyvvizsgálóként szerzett.
Nemzetközi adóügyi együttműködés
A nemzetközi adóügyi információcsere megállapodások aktualizálása
A javaslatban szereplő egyes - adóügyi információcsere tárgyú - nemzetközi Megállapodásokat kihirdető törvények melléklete tartalmazza azokat a joghatóságokat, amelyek a Megállapodások kihirdetését megelőzően csatlakoztak az egyes adóügyi információcsere megállapodásokhoz. Mivel a kihirdetés óta folyamatos a csatlakozás, ezért szükséges a mellékletekben szereplő listák rendszeres felülvizsgálata és frissítése. A módosítás a legújabb csatlakozókkal egészíti ki a Megállapodásokat kihirdető törvények mellékletét.
A nemzetközi adóügyi együttműködés szabályozásának előzményei közül elsőként az OECD által kidolgozott, a pénzügyi számlákra vonatkozó közös jelentéstételi előírás (a továbbiakban: CRS) emelendő ki, melynek célja a külföldön kezelt pénzügyi számlákhoz fűződő adóügyi átláthatóság elősegítése. A CRS kiadására 2014-ben került sor (átvételére a 2015. évi CXC. törvénnyel került sor), és azóta több mint 100 joghatósági területen alkalmazzák. Mára mind a kormányzatok, mind a pénzügyi intézmények jelentős tapasztalattal rendelkeznek a CRS működéséről, ezért az OECD 2023-ban elvégezte a CRS első, a hatékonyság fejlesztését szolgáló teljes körű felülvizsgálatát, amelyet a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kiegészítésének kihirdetéséről szóló 2025. évi LXXIV. törvény hirdetett ki.
Az előterjesztés következő előzménye az OECD által 2015-ben kidolgozott országonkénti jelentések (a továbbiakban: CbCR) keretszabályai, melyek a transzferár-dokumentáció adatszolgáltatási elemeként a transzferár-dokumentáció országok közötti megosztásának szabályait tartalmazzák. A CbCR keretszabályokat, valamint a hozzá kapcsolódó illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodást a 2017. évi XCI. törvény hirdette ki.
Az előterjesztés további előzménye a szintén az OECD által 2023-ra kidolgozott kriptoeszközökre vonatkozó adatszolgáltatási keret (a továbbiakban: CARF), amely alapján azok a szervezetek vagy magánszemélyek, akik ügyfeleik részére vagy megbízásából üzleti vállalkozás keretében kriptoeszközökben végeznek ügyleteket, az érintett felhasználók és ügyletek egyes adatait érintően adatszolgáltatásra kötelezettek az adóhatóság felé. A CARF és a hozzá kapcsolódó illetékes hatóságok közötti megállapodás szabályait a 2025. évi LXXII. törvény hirdette ki.
Végül az OECD által 2021-ben kidolgozott globális minimumadó modell-szabályokhoz kapcsolódik a Magyarországon a 2025. évi XC. törvénnyel kihirdetett, a globális minimumadóval kapcsolatos információk cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás (GIR MCAA).
E módosítások eredményeként a fenti törvényekkel kihirdetett nemzetközi megállapodások terén a hatékony információcsere kapcsolat további államokra és joghatóságokra terjeszthető ki. A módosítás a nemzetközi adóegyüttműködési szabályok belső, elsősorban jogalkalmazást segítő hazai végrehajtási szabályait is érinti, ezek körében elsősorban a helyes jogalkalmazás érdekében szükséges pontosításokra kerül sor.
Az Szja tv. új 65/D. §-hoz: A rendelkezés meghatározza az illetőségváltozásból származó jövedelem keletkezésének feltételeit, az érintett eszközök körét és a jövedelem megállapításának módját.
Az adóztatás feltétele, hogy a magánszemély az előző tíz adóévből legalább ötben belföldi illetőségű legyen, és az illetőségváltási eszközök értéke meghaladja a törvényben meghatározott értékhatárt, továbbá az illetőség megszűnésével Magyarország későbbi adóztatási joga megszűnjön vagy korlátozottá váljon.
A jövedelmet főszabály szerint az adott eszköz realizálására irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával, az illetőség megszűnését megelőző napi szokásos piaci érték alapján kell meghatározni.
A tartós befektetési szerződés, a nyugdíj-előtakarékossági számla és a biztosítási maradékjog esetében a rendelkezés speciális számítási szabályokat állapít meg. Ezek alkalmazása kizárólag az illetőség megszűnéséig felhalmozott jövedelem meghatározását szolgálja, és nem eredményezi az adott szerződés vagy számla megszűnését.
Tartós befektetési szerződés esetén a lekötési hozamot úgy kell meghatározni, mintha a lekötés az illetőség megszűnését megelőző napon megszakadt volna. A 67/B. § kedvezményes adómértékei ugyanakkor nem alkalmazhatók, mivel az illetőségváltozásból származó jövedelem önálló adóztatási tényállás. A későbbi lejárat, újrakötés vagy kedvezményes adózás ezért az adóügyi illetőség változásakor megállapított adót nem módosítja.
Az illetőségváltozásból származó jövedelem az egyes eszközökön megállapított pozitív különbözetek összege; az egyes eszközök vesztesége más eszközök pozitív különbözetével nem számolható el.
Az Szja tv új 65/E. §-hoz: A rendelkezés az adó megfizetésének és halasztásának szabályait tartalmazza.
EU- vagy EGT-államba történő illetőségváltás esetén az adó megfizetésére automatikus, kamatmentes halasztás jár. Biztosíték csak akkor írható elő, ha a követelés későbbi behajtása veszélyeztetett.
A halasztás az eszköz realizálásakor, ingyenes átruházásakor, jelentős értékkivonáskor, EU-n vagy EGT-n kívüli államba történő továbbköltözéskor, illetve súlyos adatszolgáltatási mulasztás esetén szűnik meg.
Tartós befektetési szerződés, nyugdíj-előtakarékossági számla és biztosítás esetében a konstrukción belüli eszközmozgás önmagában nem eredményezi a halasztás megszűnését. Az adó akkor válik arányosan esedékessé, amikor vagyoni érték ténylegesen a magánszemély rendelkezése alá kerül.
A rendelkezés lehetővé teszi az illetőség megszűnését követő értékcsökkenés figyelembevételét, ha azt a másik állam nem érvényesíti. A Magyarországra történő visszatéréskor, valamint a magánszemély halálakor az addig esedékessé nem vált halasztott adó megszűnik.
Az Szja tv új 65/F. §-hoz: A rendelkezés a bizalmi vagyonkezeléshez és magánalapítványhoz kapcsolódó vagyoni értékek speciális exit tax szabályait tartalmazza.
Az illetőségváltozásból származó jövedelem részeként figyelembe kell venni a magánszemélyhez rendelhető vagyonrészhez kapcsolódó, korábban adóztatás alá nem vont eszközérték-növekményt, az egyes vagyonelemek további értéknövekményét, valamint az illetőség megszűnéséig felhalmozott, korábban nem adóztatott hozamot.
A szabály meghatározza a vagyon magánszemélyhez rendelésének módját, és kizárja ugyanazon vagyoni érték vagy jövedelem többszörös figyelembevételét.
Az exit tax tényleges megfizetéséhez kapcsolódó nyilvántartási korrekciók biztosítják, hogy a már megadóztatott értéknövekmény vagy hozam későbbi realizálásakor vagy juttatásakor ne keletkezzen ismételten adókötelezettség.
A (2) bekezdéshez: A javaslat szerint a jövőben (2026. december 31-ét követően) -magánszemélyenkénti bontásban - adatszolgáltatási kötelezettség terheli a szolgáltatót (hitelintézetet, befektetési szolgáltatót) a tartós befektetési szerződés megkötésével, valamint lekötési átutalás indítása esetén a lekötési átutalással összefüggésben. Az újfajta adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének határnapja az adóévet követő év január 31-e. A szerződéskötéssel összefüggésben tájékoztatni kell a NAV-ot a magánszemély adóévben megkötött szerződéseiről, a szerződés típusáról (vagyis, hogy az betéti vagy portfólió típusú), valamint arról, hogy a magánszemély a gyűjtőévben (az elhelyezés naptári évében) mekkora befizetést teljesített összesen az adott tartós befektetési szerződésre.
A javaslat azt is kimondja, hogy az adatszolgáltatás nem vonatkozik az Szja tv. 67/B. § (10) bekezdése alapján befizetésnek minősülő két esetre (az egyik eset a NYESZ számla TBSZ-szé történő átalakítása, a másik eset a TBSZ újrakötése esetén szabályozza, hogy mi minősül a TBSZ alkalmazásában befizetésnek). Lekötési átutalás esetén (amikor a TBSZ teljes állománya az egyik szolgáltatótól egy másik szolgáltatóhoz kerül) az állományt átadó szolgáltató az általa a magánszemély és a fogadó szolgáltató részére az Szja tv. 67/B. § (12) bekezdése alapján kiállítandó igazolás tartalmáról szolgáltat adatot az adóhatóság számára.
A (2) bekezdéshez: Átmeneti rendelkezés, amely alapján az éttermi, cukrászdai vendéglátás keretében nyújtott reprezentációs célú juttatás adómenteségére vonatkozó szabályokat utoljára 2026-ra, eltérő üzleti év esetén a 2026-ban kezdődő üzleti évre lehet alkalmazni.
A c) és d) ponthoz: 50 millió forintra csökken az a bevételi értékhatár, ameddig nem kell megfizetni az étteremben, cukrászdában nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelem 1,18-szorosa után a személyi jövedelemadót és a szociális hozzájárulási adót (ún. reprezentációs adó).
A fejlesztési tartalékban az elemi kár a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályrendszerében meghatározottakhoz hasonló tartalmú és hasonlóképpen igazolandó, azonban a fejlesztési tartalék esetén nincs az elemi kár árbevételhez viszonyított nagyságrendjére vonatkozó elvárás.
(2) A transzferár-adatszolgáltatást az adózó a 2026. adóévre a 2026. december 31-én hatályos szabályok szerint is teljesítheti.
A javaslat rendezi azt az esetet, amikor a helyi pénzügyi számviteli standardot alkalmazó magyar vállalatcsoporton belül eltérő devizanemben készülnek a beszámolók. Ilyen esetben a vállalatcsoport 5 éves választása alapján az elismert belföldi kiegészítő adót a csoporton belül alkalmazott, kiválasztott devizanem alapján kell kiszámítani.
A javaslat pontosítja, hogy azon anyavállalat tulajdoni részesedése alapján kell teljesíteni a 100 százalékos tulajdoni részesedésre vonatkozó feltételt, amely jövedelem-hozzászámítási szabályok alkalmaz, vagy alkalmazna.
Az egyablakos rendszerek működésének egyszerűsítése érdekében, a Héa-irányelv pontosította, hogy a nem uniós és import egyablakos rendszerbe történő regisztráció során a vállalkozásnak a honlap címet akkor kell megadnia, ha rendelkezik ilyennel. A módosítás ezt vezeti át.
A módosítás adminisztrációs könnyítés céljából 3 napról 7 napra emeli a kézi nyugtákról történő adatszolgáltatás határidejét.
Az eÁfa használatának kötelezővé tételéhez kapcsolódóan a rendelkezés hatályon kívül helyezi annak lehetőségét, hogy a bevallási kötelezettséget nyomtatványon lehessen teljesíteni.
Üzemanyagok (benzin, gázolaj, kerozin) jövedéki adómértékei 2027. évi valorizációjának elhalasztása fél évvel.
A reklám-közzétételt megrendelő adóalany esetében alkalmazandó adómértéket a javaslat - a 2019. július 1-je előtti adómérték 50%-ában - az adóalap 2,5 %-ában határozza meg.
A 0 %-os adómértéksáv bevezetése nem jelent a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész adóterhe esetében a 2019. július 1-jét megelőző állapothoz képest változást, viszont a 100 és 500 millió forint közötti adóalaprész tekintetében adókönnyítést eredményez. A korábbi szabályozás 100 millió forintos adóalaprész tekintetében biztosított adóalap-mentességet, melyet az uniós jogi szabályokra figyelemmel "de minimis" kedvezményként kezelt. Figyelemmel azonban a 2019 óta kialakult európai uniós bírósági gyakorlatra is, mely az uniós joggal, s ezen belül az uniós állami támogatási szabályokkal teljes mértékben összeegyeztethetőnek tekintette a progresszív adómértéktábla alkalmazását, a progresszív adómérték-rendszer bevezetésével egyidejűleg a módosítás hatályon kívül helyezi a "de minimis" szabályok figyelembevételének előírását.
Az összeszámítási szabályt az adóelőleg kiszámítása során is alkalmazniuk kell a reklám-közzétevő adóalanyoknak, betartva az adóelőleg-megállapításra vonatkozó általános, 7. §-beli szabályokat.
A rendelkezés előírja az egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok együttműködési kötelezettségét, továbbá az összeszámítási kötelezettséggel kapcsolatos dokumentáció megőrzését.
Speciális szabály vonatkozik arra az esetre, ha a kapcsolt vállalkozási viszony nem áll fenn egész évben. Ebben az esetben az adóalapszámítás során csak a kapcsolt viszony fennállásának időtartamára jutó adóalapot kell összeszámítani. Az adóelőleg-számítást hasonlóan kell elvégezni, azzal, hogy adóalap helyett a 7. § szerinti adóelőleg alapjául szolgáló összegnek a kapcsolt viszony fennállásának napjaival arányos részét kell az összesítés során figyelembe venni.
A szabályozás gyakorlati alkalmazása során előállhat az a helyzet, hogy az adóelőleg-bevallás időpontjában még fennálló és az adóelőleg-bevallás tekintetében egész évre figyelembe vett kapcsolt vállalkozási viszony az adóév vége előtt megszűnik. Ez esetben az adóalany az adózás rendjéről szóló törvény adóelőleg-mérséklésére vonatkozó szabályai alapján kérheti az általa bevallott előleg módosítását.
A javaslat által beillesztett 7/A. § visszaállítja 2014. december 1-jétől 2025. december 31-ig működő nyilvántartást, melyet részben a reklám-közzétevő, részben a megrendelő adóalanyok adókötelezettsége teljesítésének megkönnyítése érdekében vezetett, illetve vezet a jövőben az állami adóhatóság.
Ezen - a NAV honlapján közzétett - nyilvántartásban az állami adóhatóság egyrészt az adókötelezettségüket (azaz adó- és adóelőleg-bevallási és adófizetési kötelezettségüket) jogszerűen teljesítő, másrészt az adófizetésre nem köteles reklámközzétevőket tartja nyilván, annak érdekében, hogy a megrendelők tudják egy adott közzétevőtől megrendelt reklám-közzététel esetén terheli-e őket adókötelezettség vagy sem. A nyilvántartásba-vétel előnyös a reklámközzétevők számára is, hiszen, ha abban szerepelnek, akkor nem áll fenn a reklám-közzétételt megrendelőkkel szembeni nyilatkozattételi kötelezettségük.
A NAV által vezetett és a honlapján közzétett nyilvántartásba akkor vezethető fel a reklámot közzétevő adóalany, ha erre irányuló kérelmet terjeszt elő az adóhatóságnál és megállapítható, hogy az adókötelezettségét jogszerűen teljesítette vagy nyilatkozik arról, hogy őt az adóévben a reklámadóban adófizetési kötelezettség nem terheli. Ez utóbbi esetben az állami adóhatóság ellenőrzéssel vizsgálhatja a kérelmet előterjesztő nyilatkozatának a megalapozottságát.
A korábbi szabályozáshoz képest új elemként jelenik meg a tevékenységüket kezdő reklámközzétevők nyilvántartásba vételének lehetősége. Az ilyen adóalany esetén a nyilvántartásba vétel feltétele, hogy az adóalany az adó hatálya alá bejelentkezzen és az adóköteles tevékenység megkezdését követő 15 napon belül az adóelőlegről bevallást nyújtson be, az adóelőlegre vonatkozó adófizetési kötelezettségét teljesítse, továbbá nyilatkozatban vállalja, hogy az adóévre vonatkozó adóbevallási kötelezettségét teljesíti. Bár e nyilatkozattétel lényegében a törvény alapján egyébként is teljesítendő kötelezettség vállalására vonatkozik, mivel a vállalás a nyilvántartásban való szereplésre is jogosít, az adóbevallási és -fizetési kötelezettség elmulasztásához fűződő szankciókon túl egy speciális bírságtételt is rögzít arra az esetre a szabály, ha az adóalany a vállalásának nem tesz leget. Ilyen esetben a NAV 5 millió forintig terjedő bírságot állapít meg.
Tekintettel arra, hogy a közzétevő adóalany a NAV által vezetett és közzétett nyilvántartásba vételét bármikor kezdeményezheti, a NAV az adatbázist havonta, az adatváltozást (bejelentést) követő hónap 1. napjáig köteles frissíteni a hozzá az előző frissítés óta beérkezett adatokkal.
Figyelemmel arra, hogy az állami adóhatóság ezen nyilvántartása tulajdonképp - célja szerint - a jogkövető magatartást tanúsító, "jó" adózók nyilvántartása, így a NAV törli a nyilvántartásból az adózót, akkor ha ezt kéri; ha a bevallás-benyújtási vagy adófizetési kötelezettségét elmulasztja; ha az adóalanyt, annak ellenére, hogy ennek ellenkezőjéről nyilatkozott, az adóévben adókötelezettség terheli és e kötelezettségének nem tesz jogszerűen eleget; az adóévre nyilatkozó adóalany esetében, ha az adóév véget ér; ha az adóalany megszűnik, felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljáráshatálya alatt áll, illetve akkor is, ha az adóalany adótartozása - bármely adónemben - a 100 000 forintot meghaladja.
A javaslat jogtechnikai okok miatt, a szabályozás belső koherenciájának biztosítása érdekében 7/B §-ként kodifikálja újra a 2026. január 1-je óta 7/A. §-ként hatályos szabályozást, mely az állami adóhatóságnál bármely más adónem hatálya alá tartozó adózóként nyilvántartásba nem vett reklámközzétevők bejelentkezési kötelezettségére, illetve az annak elmulasztása esetén alkalmazható szankciókra vonatkozik.
Eszerint bejelentkezési kötelezettség elmulasztásának észlelésekor az adóhatóság - az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 221. §-ának analógiájára - első körben még nem szab ki bírságot. Ekkor kizárólag az adóalany felhívásának van helye. Az adóhatóság a felhívásban figyelmezteti az adóalanyt a mulasztása esetleges jogkövetkezményeire és 15 napos határidő tűzésével felhívja az adókötelezettség jogszerű teljesítésére. A határidő eredménytelen eltelte esetén az adóhatóság második körben 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki, továbbá 15 napos határidő tűzésével ismételten felhívja az adóalanyt az adókötelezettség jogszerű teljesítésére, egyben figyelmezteti a mulasztása további jogkövetkezményeire.
Az újabb 15 napos határidő eredménytelen elteltét követően a kiszabható bírság összege ismételten 10 millió forintig terjed alkalmanként. Az adóhatóság ezen utóbbi kiszabások során is felhívja és figyelmezteti az adóalanyt az adókötelezettségére és a jogkövetkezményekre. Amennyiben az adóalany az adóhatóság felhívására teljesíti a bejelentkezési kötelezettségét, akkor az adóhatóságnak az utolsó alkalommal kiszabott mulasztási bírságot el kell engednie, az utolsó bírságot megelőzően kiszabott mulasztási bírság(ok) esetében pedig az Art. bírságmérséklésre vonatkozó szabályai alkalmazásának van helye. A mulasztási bírságot kiszabó határozatok ellen az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) szerinti jogorvoslatnak van helye.
A javaslat - a szabályozás belső koherenciájának biztosítása érdekében, jogtechnikai okok miatt -7/C. §-ként, néhány szövegpontosítás átvezetésével kodifikálja újra a 2026. január 1. óta 7/B. §-ként hatályos szabályozást. A § arra vonatkozó szankciórendszert tartalmaz, ha a reklámközzétevő a megrendelő irányában fennálló nyilatkozatadási kötelezettségének nem tesz eleget.
A javaslat - jogtechnikai okok miatt - 7/D. §-ként kodifikálja újra a hatályos a 2026. január 1. óta 7/C. §-ként hatályos szabályozást, mely kimondja, hogy ha a 3. § (1) bekezdése szerinti adóalany adóbevallás-benyújtási kötelezettségét nem teljesítette, akkor az állami adóhatóság az adóellenőrzést megindítja és az adót becsléssel állapítja meg.
Fontos összefüggés, hogy a reklámadó-törvény a 2019. július 1-je és 2026. december 31-e közötti időszakban is hatályban volt. Erre figyelemmel a 2027. évi adóelőlegre, illetve adóelőlegkiegészítésre vonatkozó bevallási, -fizetési kötelezettségét az adóalany átmeneti szabályoknak a bevezetése nélkül is teljesíteni tudja. Az a tény ugyanis, hogy adófizetési kötelezettsége a reklámközzétevőnek a 2026. december 31-ig élő 0 %-os adókulcs miatt, illetve a megrendelő felé fennálló nyilatkozattételi kötelezettség az erre vonatkozó szabályok alkalmazásának a felfüggesztése miatt 2027. január 1-jéig nincs, még nem jelenti azt, hogy adóalapja a 2019. július 1-je és 2026. december 31-e közötti időszakban nem keletkezett.
Emellett a rendelkezés - a tartalom megváltoztatása nélkül - pontosítja a 7. § (3) bekezdés a) és b) pontjában az 5. § szerinti adómérték alkalmazására utaló szövegrészt.
A módosítás nem eredményez adótehernövelést a 120 kW teljesítmény alatti személygépkocsik esetében. A táblázatban szereplő, a Gjt. jelenlegi mellékletében rögzített adómértékeknél magasabb adómértékek feltüntetésének oka ezen gépjárműkategóriák esetében az, hogy a javaslat a Gjt. 17/E. § szerinti szabály alapján a 2027. évre alkalmazandó adómértékeket rögzíti.
A legkedvezőbb környezetvédelmi kategóriát indokolt kiegészíteni az "5N" és az "5P" környezetvédelmi osztályjelzésekkel.
c) ponthoz: Az MRP-ből és a KMRP-ből származó vállalkozásból kivont jövedelem tekintetében nem a természetes személy, hanem a kifizető kötelezettsége az adó megfizetése, illetve bevallása, így ezen rendelkezés az ilyen típusú jövedelmek tekintetében nem alkalmazandó.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 93., 107. és 108. cikke alkalmazásában a vasúti, belvízi és multimodális szállítási ágazatban nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló (EU) 2026/562 bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, adózó által érvényesített kedvezmény formájában megvalósuló támogatási programok tekintetében is rendelkezni kell az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatási kötelezettségének részletszabályairól.
Az b) és c) pontokhoz: Az érintett rendelkezések nincsenek összhangban a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet közzétételi kötelezettség teljesítésére vonatkozó módosított rendelkezéseivel az összeghatár tekintetében, így az uniós joggal való összeegyeztethetőség miatt indokolt a módosítás.
A d) és e) pontokhoz: A szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárásokban a díj visszautalását szükséges kizárni az olyan esetekben, amikor a hatóságra háruló munkateherrel a díj 85%-ának visszautalása nem lenne arányos. Ezen eljárásokban, különösen a kétoldalú vagy többoldalú típusban, a kérelem és a hiánypótlások jelentős terjedelmű és szakmailag bonyolult iratanyagot tartalmaznak. Továbbá jellemzően részletes és időigényes vizsgálatot szükségessé tevő összehasonlító kutatásokat (benchmark) kell ellenőrizni, illetve készíteni az eljárás folyamán. A módosítás célja a hatályoshoz képest a hatósági munkateherrel arányosabb szabályozás kialakítása.
Az f) ponthoz: Az eredeti jogalkotói szándéknak megfelelően pontosítani szükséges a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókkal kapcsolatos bejelentési, bevallási és adatszolgáltatási kötelezettség megsértése esetén kiszabható mulasztási bírság szabályait. Az állami adó- és vámhatóság számára biztosítani kell a mérlegelés lehetőségét annak érdekében, hogy a jogsértés súlyához, egyéb körülményeihez igazodó bírság kerüljön megállapításra.
Az g)-i) pontokhoz: Az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők igazolványainak kivezetéséhez kapcsolódó technikai módosítások.
A d) ponthoz: A szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárásokban a díj visszautalását szükséges kizárni az olyan esetekben, amikor a hatóságra háruló munkateherrel a díj 85%-ának visszautalása nem lenne arányos. Ezen eljárásokban, különösen a kétoldalú vagy többoldalú típusban, a kérelem és a hiánypótlások jelentős terjedelmű és szakmailag bonyolult iratanyagot tartalmaznak. Továbbá jellemzően részletes és időigényes vizsgálatot szükségessé tevő összehasonlító kutatásokat (benchmark) kell ellenőrizni, illetve készíteni az eljárás folyamán. A módosítás célja a hatályoshoz képest a hatósági munkateherrel arányosabb szabályozás kialakítása.
Az e) ponthoz: Technikai módosítás. Az adóelőleg-kiegészítési kötelezettséget előíró szabályok 2019. július 24-étől hatályon kívül helyezésre kerültek. Az Art. módosítása ezen változást követi le.
Az f)-i) pontokhoz: Az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők igazolványainak kivezetésével összhangban az igazolványok kiállítására vonatkozó rendelkezések hatályukat vesztik.
A j) ponthoz: A rendelkezés a korhatár előtti nyugdíjszerű ellátásoknak az éves keretösszeg elérése miatti szüneteltetésére vonatkozó szabályok hatályon kívül helyezésére tekintettel módosítja az Art. szabályát, ugyanis a korhatár előtti nyugdíjszerű ellátásokat csak az éves keresetkorlát miatt kell feltüntetni a bevallásokban.
Amikor a szervezeti képviselet valamely formájáról rendelkezik a jogi személy, kifejezetten dönt a képviselet kérdéséről, és azt írásban rögzíti is. Emiatt indokolatlan az a szabályozási elv, miszerint csak többlet-adminisztráció útján, meghatalmazás kiállításával és benyújtásával járhat el az adóhatóság előtt a szervezeti képviselő. A módosítás alapján a szervezeti képviselet egy, már meglévő társasági (illetve más szervezeti) irattal igazolható lenne az adóhatóságnál. A képviseleti jog keletkezése az adóhatóság előtti eljárásban bejelentéshez kötött, melynek oka, hogy a cégbejegyzésre kötelezett szervezet esetén a cégjegyzék tartalmazza ugyan a szervezeti képviselők adatait és képviseleti joguk módját is (önálló vagy együttes), de a képviselet tartalmát, terjedelmét nem, így az úgynevezett egyablakon keresztül az adóhatóság nem kaphatja meg ezeket az adatokat a cégnyilvántartásból.
A kockázatelemzési tevékenység eredményességének alapvető feltétele, hogy a kockázatelemzés során alkalmazott módszerek, szempontok és értékelési eljárások megismerése ne tegye lehetővé az adóhatósági ellenőrzési tevékenység kijátszását, illetve ne csökkentse a kockázatelemzés hatékonyságát és az adóhatósági ellenőrzések eredményességét. A módosítás ezért az iratbetekintési jog korlátai között kifejezetten nevesíti az adóhatóság kockázatelemzési eljárása során keletkezett iratokat. A szabályozás hozzájárul ahhoz, hogy az adóhatóság a jogszabályban meghatározott feladatait hatékonyan, az adókötelezettségek teljesítésének előmozdítása és az adóelkerülési kockázatok feltárása érdekében láthassa el.
A 2-7. pontokhoz: A módosítás megszünteti a vámtanácsadói és vámügynöki nyilvántartásba vételhez kapcsolódó igazolványokat, ezáltal csökkentve az ügyfelek adminisztratív terheit. Az igazolványok fenntartása nem indokolt, mivel a jogosultság a nyilvános, közhiteles nyilvántartásokból közvetlenül ellenőrizhető.
A 2-9. pontokhoz: Lásd a 83. § 2-7. pontjához fűzött indokolást.
A fenntarthatósági jelentés készítésére kötelezett vállalkozóknak a saját műveleteiken túl az értékláncukról is információkat kell közzétenniük. Az irányelvi előírásokkal összhangban, az értéklánchoz tartozó, 1000 főnél alacsonyabb átlagos foglalkoztatotti létszámmal rendelkező, védett vállalkozók terheinek csökkentése érdekében az új előírás meghatározza a védett vállalkozók fenntarthatósági jelentéssel összefüggő adatszolgáltatási szabályait. Az új szabályok a jelentéstevő vállalkozások számára megtiltják, hogy az értékláncukra vonatkozó információk megszerzése érdekében az önkéntes fenntarthatósági beszámolási standardokban meghatározott információk körét meghaladó információkat kérjenek a védett vállalkozóktól, míg a védett vállalkozók számára jogot biztosít arra, hogy megtagadják az említett korlátokat meghaladó információszolgáltatást.
Az értékláncra vonatkozó fenntarthatósági információk beszerzésével és közzétételével kapcsolatos hároméves átmeneti időszak szabályai kiegészülnek annak előírásával, hogy az átmeneti időszakot követően a vállalkozó a kapott információk, illetve becslések felhasználásával teljesíti az értékláncra vonatkozó jelentéstételi követelményeket.
Részletesen meghatározza azokat a kivételes eseteket, amelyekben a vállalkozó egyes fenntarthatósági információk közzétételét elhagyhatja. A szabályozás lehetővé teszi az üzleti titkot, szellemi tulajdont, minősített adatot vagy egyéb védett információt érintő adatok elhagyását, amennyiben az nem veszélyezteti a vállalkozás helyzetének valós bemutatását. Az információk elhagyásának tényét közzé kell tenni és annak indokoltságát minden mérlegfordulónapon felül kell vizsgálni.
A szabályozás egyértelművé teszi, hogy az értéklánchoz tartozó vállalkozókra vonatkozó információkérések korlátozása nem érinti a fenntarthatósági jelentéstételen kívüli, jogszabályi előíráson alapuló információkéréseket, és nem von maga után fenntarthatósági információszolgáltatási kötelezettséget az értéklánc szereplői számára.
A számviteli törvény hatálya alá tartozó, uniós székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei nem minősülnek önálló fenntarthatósági jelentéstételre kötelezett jogalanynak, mivel a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség fennállása esetén a fenntarthatósági információk az alapító vállalkozás vagy annak anyavállalata által készített fenntarthatósági jelentésben jelennek meg. A számviteli törvény kiegészítésével egyértelművé válik, hogy az uniós székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei mentesülnek az önálló fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség alól, amennyiben a fióktelep tevékenységére vonatkozó információkat az alapító vállalkozás vagy annak anyavállalata fenntarthatósági jelentésében bemutatja.
A módosítás megerősíti, hogy a fenntarthatósági jelentésre vonatkozó bizonyossági véleményt annak figyelembevételével kell elkészíteni, hogy az értéklánchoz tartozó védett vállalkozó jogosult megtagadni az önkéntes fenntarthatósági standardokban meghatározott információkon túlmenő adatszolgáltatás nyújtását.
A módosítás egyértelművé teszi, hogy az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentés közzétételére vonatkozó mentességi szabályok azokra a vállalkozókra is alkalmazhatóak, amelyek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták.
Az új szabály irányelvi előírással összhangban kínál arra lehetőséget, hogy ha egy csoport összetétele vállalkozások felvásárlása vagy egyesülése miatt az üzleti év során megváltozik, akkor az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentéstételi követelmények hatálya alá tartozó anyavállalat saját döntése szerint az újonnan megszerzett vagy egyesített vállalkozásokra vonatkozó fenntarthatósági jelentéstételt a következő üzleti évre halassza el. Az anyavállalat arról is dönthet, hogy az összevont (konszolidált) üzleti jelentésében nem szerepeltet fenntarthatósági információkat azon leányvállalkozás tekintetében, amely az üzleti évben elhagyja a csoportot. Az említett lehetőségekkel élő anyavállalatnak jeleznie kell minden olyan jelentős eseményt, amely az üzleti évben hatással volt a leányvállalatra, a csoport fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatos hatásaira, kockázataira vagy lehetőségeire.
Irányelvi előírások alapján új szabály rendelkezik azokról az anyavállalatokról, amelyek egymástól független üzleti modellekkel és műveletekkel rendelkező leányvállalatokat magukban foglaló pénzügyi holdingvállalkozásoknak minősülnek. A pénzügyi holdingvállalkozások dönthetnek arról, hogy az összevont fenntarthatósági információkról jelentenek-e vagy sem. A lehetőség csak akkor alkalmazható, ha az anyavállalat megfelel a pénzügyi holdingvállalkozás fogalmának, beleértve azt a követelményt is, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem vehet részt a leányvállalatok irányításában, a részvényesi jogainak a sérelme nélkül.
Az irányelvi változásokkal összhangban a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség hatálya az értékhatárok megemelése következtében 2027. január 1-jétől azokra a vállalkozókra korlátozódik, amelyeknél az üzleti évet megelőző két - egymást követő - üzleti évben a mérleg fordulónapján az éves nettó árbevétel meghaladta a 180 milliárd forintot és az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 1000 főt.
A fenntarthatósági jelentéstételi szabályok módosításával kapcsolatos rendelkezéseket először a 2027. évben induló üzleti évről készített fenntarthatósági jelentésre kell alkalmazni, de már a 2026. évben induló üzleti évről készített fenntarthatósági jelentésre is alkalmazhatóak.
A könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartása közhiteles nyilvántartás, amely elérhető a Kormányzati Portálon. A hatályos előírások szerint a nyilvántartásba vételkor a nyilvántartásba vételt végző szervezet fényképes igazolványt is kiállít a regisztrációról. Tekintettel arra, hogy a nyilvántartottak névjegyzéke publikus, bárki által elérhető és ellenőrizhető, az igazolvány használata és megőrzése többlet terhet jelent, ráadásul a regisztráció törléséről sem ad információt. A naprakész, publikus adatbázis tudja csak azt a célt szolgálni, hogy a gazdálkodók ellenőrizhessék a szolgáltató aktuális jogosultságát, ezért indokolt a könyvviteli szolgáltatást végzők igazolványának kivezetése. A könyvviteli szolgáltatást végzők igazolványának kivezetésével egyidejűleg átmeneti szabály rendelkezik a már kiadott igazolványok érvénytelenítéséről és a folyamatban lévő ügyekhez kapcsolódó igazolványok kiállításának mellőzéséről.
A módosítás lehetővé teszi, hogy az összevont (konszolidált) éves beszámolót nem készítő anyavállalatok meghatározott feltételek teljesülése esetén egyszerűsített éves beszámolót készíthessenek. A szabályozás összhangban áll a számviteli törvényben a könyvvizsgálati kötelezettség tekintetében alkalmazott megoldással, amely szerint az összevont (konszolidált) éves beszámolót nem készítő, az alól mentesülő anyavállalatok számára is biztosítható az egyszerűsített éves beszámoló készítésének lehetősége. A módosítás az érintett vállalkozásokra háruló beszámolási kötelezettségek arányosabbá tételét és adminisztratív terheik csökkentését szolgálja.
A módosítás a harmadik országbeli legfelső szintű anyavállalat vagy önálló vállalkozás leányvállalatai, illetve fióktelepei tekintetében pontosítja a társaságiadó-információkat tartalmazó jelentéstételi (pCBCR) kötelezettség alóli mentesülés feltételeit. Ahhoz, hogy a harmadik országbeli legfelső szintű anyavállalat vagy önálló vállalkozás leányvállalata, illetve fióktelepe mentesüljön a legfelső szintű anyavállalatra vonatkozó társaságiadó-információkról szóló jelentés közzétételének kötelezettsége alól, a harmadik országbeli legfelső anyavállalatnak vagy önálló vállalkozásnak el kell készítenie és honlapján közzé kell tennie a társaságiadó-információkról szóló jelentést, és biztosítania kell, hogy a jelentést egy uniós leányvállalat vagy fióktelep legalább egy uniós cégnyilvántartásba benyújtsa. Egyértelművé válik, hogy a mentesség - az egyéb feltételek változatlansága mellett - abban az esetben alkalmazható, ha a harmadik országbeli, legfelső szintű anyavállalat vagy önálló vállalkozás által elkészített pCBCR jelentésen szerepeltetik annak az uniós leányvállalatnak, illetve fióktelepnek az adatait, amely a 2013/34/EU irányelvvel összhangban, 12 hónapos közzétételi határidőn belül a jelentést közzéteszi.
Technikai módosítások kapcsolódónak a könyvviteli szolgáltatást végzők igazolványának kivezetéséhez.
A számviteli törvény előírása alapján - bizonyos feltételek teljesülése esetén - a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe mentesül a saját működéséről szóló beszámolójának letétbe helyezése, közzététele és könyvvizsgálata alól. A mentesülő fióktelepet kizárólag a külföldi székhelyű vállalkozás által a székhely szerinti állam jogszabályai alapján összeállított beszámoló tekintetében terheli közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség. A módosítás e közzétételi kötelezettség határidejét állapítja meg, összhangban a számviteli törvény előírásától függetlenül fennálló, a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény által meghatározott határidővel. Az új előírás értelmében a mentesülő fióktelep a közzétételi és letétbe helyezési kötelezettségének a külföldi vállalkozás éves beszámolójának, illetve összevont (konszolidált) éves beszámolójának elfogadásától számított 60 napon belül, magyar nyelven köteles eleget tenni.
A módosítás a könyvvizsgáló felmentésére és lemondására vonatkozó bejelentési szabályok pontosítását célozza. A módosítás egyértelművé teszi, hogy a könyvvizsgálói megbízatás megszűnésének bejelentése szempontjából a lemondás és a visszahívás az irányadó jogi kategóriák, amelyek lefedik a megbízatás közös megegyezéssel történő megszüntetését is. Ennek megfelelően a közös megegyezéssel megszűnő megbízást is be kell jelenteni, amelynek során a megszűnés jogcíme hivatalosan a könyvvizsgáló lemondása vagy visszahívása lehet, a közös megegyezés pedig ennek jogi formája. A pontosítás biztosítja a számviteli, könyvvizsgálati és társasági jogi szabályok összhangját, valamint az egységes és egyértelmű jogalkalmazást.
A módosítás a független könyvvizsgálói jelentés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó szabályokat pontosítja. A szabályozás alapján a jelentésen a keltezés helyett a jelentés dátumát kell feltüntetni, a hely megjelölésének kötelezettsége nélkül. A módosítás megteremti a hazai szabályozás összhangját az uniós előírásokkal és a vonatkozó könyvvizsgálói standardokkal, továbbá figyelembe veszi az elektronikus aláírás alkalmazásának gyakorlatát.
Módosulnak a fenntarthatósági jelentéstételre vonatkozó átmeneti rendelkezések. A megemelt, új értékhatárokat el nem érő vállalkozók 2027. január 1-jétől kikerülnek a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség hatálya alól, ők már a 2026. üzleti év tekintetében is mentesülnek a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség alól.
A könyvviteli szolgáltatást végzők hatósági igazolványának kivezetésével összhangban az igazolvány kiállításra vonatkozó rendelkezések hatályukat vesztik.
Az átmeneti rendelkezés lehetővé teszi, hogy a fenntarthatósági modulnak a könyvvizsgálati és ellenőrzési modulba történő beépítése a folyamatban lévő okleveles könyvvizsgálói képzésekben is alkalmazható legyen.
Átmeneti rendelkezés határozza meg a harmadik országbeli könyvvizsgálók és könyvvizsgáló gazdálkodók számára biztosított, egyszerűsített engedélyezési feltételek és felügyelet alóli mentesség alkalmazásának átmeneti időszakát.
A módosítás egyszerűsíti a kizárásról vagy eltiltásról rendelkező határozatokhoz kapcsolódó kamarai nyilvántartási eljárást. Ennek alapján a kamarai tagsági jogviszony megszűnése és a nyilvántartásból való törlés külön eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül a kizárásról vagy eltiltásról rendelkező határozat joghatásaként következik be. A módosítás rövidíti a törlés ügyintézési idejét és csökkenti az adminisztratív terheket, továbbá biztosítja, hogy a közhiteles kamarai nyilvántartás a jogviszony megszűnését és az eltiltás tényét gyorsabban és pontosabban tükrözze. Ezáltal erősödik a nyilvántartásból tájékozódók jogbiztonsága.
A módosítás rugalmasabbá teszi a könyvvizsgáló jelöltek szakmai gyakorlatának teljesítését. Ennek keretében megszűnik az a korlátozás, amely szerint a könyvvizsgáló jelölt egyidejűleg kizárólag egy kamarai tag könyvvizsgálóval vagy egy könyvvizsgáló céggel állhat munkaviszonyban. A módosítás nagyobb rugalmasságot biztosít a szakmai gyakorlat megszervezésében és teljesítésében, ezáltal szélesebb körben teszi lehetővé a gyakorlati tapasztalat megszerzését.
A módosítás egyértelműsíti a minősítések kérelmezése során a szakmai közreműködés igazolására vonatkozó feltételeket. Ennek alapján a közreműködés kizárólag akkor vehető figyelembe, ha a kérelmező a közreműködés időpontjában már bejegyzett kamarai tag könyvvizsgáló volt. A pontosítás biztosítja, hogy a minősítés megszerzéséhez kizárólag olyan szakmai tapasztalat legyen figyelembe vehető, amelyet a kérelmező kamarai tag könyvvizsgálóként szerzett.
A módosítás egyszerűsíti a fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálatára vonatkozó képzési követelményeket az okleveles könyvvizsgálói képzésben. Ennek keretében a fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálata önálló modul helyett a könyvvizsgálat és ellenőrzés modul részeként, alapismereti szinten jelenik meg. A módosítás egyszerűsíti a képzési struktúrát, miközben biztosítja, hogy a fenntarthatósági jelentés könyvvizsgálatához szükséges szakmai ismeretek továbbra is a képzés részét képezzék, így a képzés szakmai színvonala és minősége nem változik.
A módosítás a minőségellenőrzési eljárásban a határozat meghozatalára rendelkezésre álló határidőt 90 napról 120 napra hosszabbítja. A módosítást az eljárások összetett, többlépcsős jellege indokolja, amely a megalapozott döntéshozatalhoz hosszabb ügyintézési határidőt tehet szükségessé. A 120 napos határidő összhangot teremt a közfelügyeleti minőségellenőrzési eljárásokra irányadó határidővel, és megfelelő időt biztosít a döntések kellő megalapozásához.
A módosítás rugalmasabbá teszi a területi szervezetek működésében való részvétel szabályait. Ennek keretében megszűnik az a korlátozás, amely szerint a területi szervezet tevékenységében kizárólag az adott szervezet illetékességi területén székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező kamarai tag könyvvizsgálók vehetnek részt. A módosítás szélesebb körű részvételi lehetőséget biztosít a kamarai tagok számára, ezáltal elősegítve a területi szervezetek működésének rugalmasabb és hatékonyabb szervezését.
A módosítás egyértelműsíti a minősítés visszavonására vonatkozó eljárási szabályokat és megszünteti az eljárások párhuzamosságát. Ennek alapján, ha a minősítés az ellenőrzéshez kapcsolódó szankcionálás eredményeként kerül visszavonásra, ugyanazon minősítés külön minősítést visszavonó eljárás keretében ismételten nem kerül visszavonásra. A pontosítás kizárja a párhuzamos eljárások lefolytatását, csökkenti a felesleges hatósági adminisztrációt.
A javaslat a különösen hátrányos helyzetű személyek elhelyezkedési esélyeinek javítása érdekében lehetővé teszi a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő, sajátos nevelési igényű vagy fogyatékossággal élő fiatalok, valamint a fogyatékossági támogatásban vagy vakok személyi járadékában részesülő személyek kétszeres beszámítását a rehabilitációs hozzájárulás szempontjából előírt kötelező foglalkoztatási szintbe.
A globális minimumadó adatszolgáltatás összetettségére tekintettel a magyar adóhatóság külön elektronikus felületet alakított ki, amelyre az adózók fel tudják tölteni az adatszolgáltatás alapjául szolgáló adatfájlt. Ezzel a megközelítéssel a nemzetközi gyakorlatot és előírásokat követve alakította ki az adóhatóság az adatszolgáltatás adózói teljesítésének módját. Az Aktv. ezt az eljárási módot követi le.
A hatályos jogszabályi rendelkezés módosításnak megfelelő szövegezése elősegíti a nemzetközi adóügyi együttműködés tekintetében a helyes jogalkalmazást, mivel a módosítás megszünteti az együttműködési kötelezettségnek az információ megszerzési kötelezettségre való korlátozását.
Mivel a FATCA adatok hasznosítása a hasonló adatkörre tekintettel az Aktv. V/B. fejezet szerinti adatcserével együtt történik, amelynek statisztika határideje december 31., továbbá tekintettel arra, hogy a IV. negyedév során is számottevő változásokra kerülhet sor az adatok hasznosítása terén, így a módosítás az október 20-i határidő kitolásával összehangolja a két statisztikára vonatkozó határidőt.
A korábbi korlátozó rendelkezések kiiktatásával a módosítás az új lakás értékesítésére vonatkozó 5%-os áfakulcs alkalmazhatóságát véghatáridő előírása nélkül biztosítja.
A módosítás nem eredményez adótehernövelést a 120 kW teljesítmény alatti személygépkocsik esetében. A táblázatban szereplő, a Gjt. jelenlegi mellékletében rögzített adómértékeknél magasabb adómértékek feltüntetésének oka ezen gépjárműkategóriák esetében az, hogy a javaslat a Gjt. 17/E. § szerinti szabály alapján a 2027. évre alkalmazandó adómértékeket rögzíti.