Felelősség a társasági jogban, Úmjs. 9. (HVG-ORAC, 480 B/5 oldal, 2015)

adozona.hu

Felelősség a társasági jogban, Úmjs. 9. (HVG-ORAC, 480 B/5 oldal, 2015)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?

Jogterület(ek): Társasági jog
Érvényesség kezdete: 2015.03.01
Érvényesség vége:

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Csak a jogszabály szövegének mutatása

Felelősség a társasági jogban, Úmjs. 9. (HVG-ORAC, 480 B/5 oldal, 2015)

Második, átdolgozott és bővített kiadás

Lektor:

Wellmann György

Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kézirat lezárva: 2015. március 1.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISSN 2064-7514

ISBN 978 963 258 269 6

Budapest, 2015

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője

Internet: www.hvgorac.hu

E-mail: info@hvgorac.hu

Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt

Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

"Mi magunk törpék vagyunk, de óriások vállán állunk,

ezért messzebb nézhetünk, és többet láthatunk, mint az elődeink.

Egy hosszú fejlődési folyamat részei vagyunk."

Bernard de Chartres

Rövidítések jegyzéke

1840-es Cstv. A csődületről (Concurs) szóló 1840. évi XXII. törvénycikk
1881-es Cstv. A csődeljárásról szóló 1881. évi XVII. törvénycikk
1949-es Alkotmány A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: 1949-es Alkotmány)
1959-es Ptk. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.)
1960-as Ptké. A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1960-as Ptké.)
1970-es Gtvr. A gazdasági társulásokról szóló 1970. évi 19. számú törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1970-es Gtvr.)
1978-as Gtvr. A gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. számú törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1978-as Gtvr.)
1988-as Gt. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: 1988-as Gt.)
1989-es Abtv. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 1989-es Abtv.)
1996-os Hpt. A hitelintézetektől és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: 1996-os Hpt.)
1997-es Ctv. A cégnyilvántartásról, cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: 1997-es Ctv.)
1997-es Gt. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: 1997-es Gt.)
2000-es Szövtv. Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: 2000-es Szövtv.)
2006-os Gt. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: 2006-os Gt.)
Abtv. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.)
Alaptörvény Magyarország Alaptörvénye
Áht. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.)
Art. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.)
Átalakulási tv. Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény (a továbbiakban: Átalakulási tv.)
Ávr. Az állami vállalatról szóló 11/1967. (V. 13.) Korm. rendelet
BH Bírósági határozat
BDT Bírósági döntvények tára
Bit. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.)
Bszt. A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.)
C. A Magyar Királyi Kúria
Ctv. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végrehajtásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.)
Csjt. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.)
Cstv. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.)
EBH Elvi bírósági határozat
Evtv. Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evtv.)
FB Fővárosi Bíróság
Fnkormr. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Fnkormr.)
FT Fővárosi Törvényszék
Ftvr. A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ftvr.)
Gyer. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.)
Hpt. A hitelintézetektől és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény
Jat. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény
Kftc. A korlátolt felelősségű társaságokról és a csendes társaságokról szóló 1930. évi V. törvénycikk (a továbbiakban: Kftc.)
Kt. A kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVIII. törvénycikk (a továbbiakban: Kt.)
Ktj. A közkeresetre összeálló társaságok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVIII. törvénycikk
Krtv. A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Krtv.)
Kúria Magyarország legfőbb bírói szerve
Kvtv. A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.)
LB A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága
MNB Magyar Nemzeti Bank
Mt. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
Miniszteri Indokolás A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. miniszteri indokolása
Nvtv. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.)
PJE A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának, illetve a Kúria Polgári Jogegységi Határozata
PK A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának, illetve a Kúria Polgári Kollégiuma
PK vélemény A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának, illetve Kúria Polgári Kollégiumának véleménye
Pp. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
Ptk. A Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
Ptké. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.)
Ptk. Koncepció Az új Ptk. koncepciójáról szóló 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozat
Szmt. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szmt.)
Szövtv. A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény
Tfvt. A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény (a továbbiakban: Tfvt.)
Tpt. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
Tpvt. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.)
Vbt. A választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.)
Vht. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.)

Bevezetés

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2014. március 15. napján lépett hatályba. A jogalkotó a Ptk. Harmadik Könyvébe építette be a társasági joganyag jelentős részét, továbbá a Ptk. hatálybalépésével összefüggésben módosításra kerültek a Ctv.-ben és a Cstv.-ben elhelyezett társasági jogi szabályok. A Ptké. 12. § (1) bekezdése értelmében a Ptk. hatálybalépésekor már működő gazdasági társaságok kötelesek saját létesítő okirataikat módosítani a Ptk. hatálybalépését követő első létesítőokirat-módosításukkal egyidejűleg, továbbá határozniuk kell a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködésükről. Az ilyen közkereseti társaságok és betéti társaságok legkésőbb 2015. március 15. napjától, az ilyen korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok és egyesülések 2016. március 15. napjától kötelesek a Ptk. rendelkezéseivel összhangba hozni saját létesítő okirataikat.
A Ptk., a módosított Ctv. és Cstv. a magyar társasági jogalkotás újabb hullámaként jelentős mértékben újraszabályozta a társasági jog alanyainak polgári jogi felelősségét, különös tekintettel a minősített többséggel rendelkező tag és az uralkodó tag, valamint a vezető tisztségviselő felelősségére irányadó szabályokat. A Ptk. a felelősségi jogszabályanyagot a társasági jog alanyai vonatkozásában is számottevő mértékben gyarapította. Ezen alapvető okok miatt vált szükségessé a könyv átdolgozása és bővítése.
A könyv a felelősségi jog és a társasági jog metszéspontjában elhelyezkedő hatályos magyar joganyagot dolgozza fel átfogó jelleggel az elméleti és a gyakorlati szempontokat egyaránt szem előtt tartva. A kötet első három fejezete jogdogmatikai, jogpolitikai és jogtörténeti alapvetéseket tartalmaz, amelyek a tételes joganyag megértését segítik elő. A mű további kilenc fejezete egyrészt a társasági jog alanyai szerint, másrészt a felelősségi irányok szerint csoportosítva tárgyalja a felelősségi alakzatokat.
A könyv részletesen tárgyalja a társasági jog főszereplőinek: a gazdasági társaságnak, a tagnak, a részvényesnek, a vezető tisztségviselőnek, az árnyékigazgatónak, a fel-ügyelőbizottsági tagnak és a könyvvizsgálónak, továbbá a társasági jog mellékszereplőinek: a cégvezetőnek, a vagyonfelügyelőnek, az ideiglenes vagyonfelügyelőnek, a felszámolónak, a végelszámolónak, és a felügyelőbiztosnak a felelősségét. A kötet kizárólag a társasági jog alanyainak polgári jogi felelősségét elemzi, nem foglalkozik tehát a jogalanyok közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, büntetőjogi és fegyelmi felelősségével.
A könyv - terjedelmi korlátok miatt - nem foglalkozik a gazdasági társaságokon kívüli más jogi személy típusok (például: szövetkezet, erdőbirtokossági társulat) polgári jogi felelősségével, kivéve az egyesülés és tagjainak felelősségét. Ugyancsak terjedelmi korlátok miatt a könyv nem vállalkozik az Európai Unió sui generis társasági formái: az európai gazdasági egyesülés (european economic interest grouping), az európai részvénytársaság (societas europaea) és az európai szövetkezet (societas cooperativa europaea) vonatkozásában felmerülő felelősségi alakzatokkal. A mű második kiadása - ugyancsak terjedelmi korlátok miatt - nem foglalkozik a közös vállalat és tagjainak polgári jogi felelősségével, valamint a már nem hatályos felelősségi alakzatok elemzésével, jóllehet a gyakorlatban még számos olyan peres jogvita van folyamatban, amelyek elbírálása a korábban hatályos felelősségi szabályok szerint történik. Azok az Olvasók, akik mégis érdeklődést tanúsítanak ezek iránt, úgy a jelen mű első kiadásában remélhetőleg választ találnak kérdéseikre.
A felelősségi jogszabályanyag részletes bemutatása mellett a kötet - a gyakorlati igényeket szem előtt tartva - tartalmazza a bírósági igényérvényesítés lehetséges útjait (választottbíróság, rendes bíróság) és legfontosabb eljárásjogi szabályait, valamint az elmúlt évtizedek során kiforrott és a Ptk. hatálybalépését követően is iránymutató ítélkezési joggyakorlatot. A könyvben hivatkozott bírósági jogegységi határozatok, kollégiumi állásfoglalások, ajánlások, elvi bírósági határozatok és bírósági határozatok értelemszerűen nem a Ptk. szabályai alapján születtek, hanem a korábban hatályos törvények alapján. A könyvben kizárólag olyan bírósági határozatokban foglalt megállapításokra hivatkoztunk, amelyek a hatályos jogszabályok alapján is iránymutatónak minősülnek. A jogszabályváltozás folytán meghaladottá vált bírósági határozatokban foglalt megállapítások ismertetését mellőztük. Az egyértelműség kedvéért az egyes bírósági határozatoknál külön-külön is felhívtuk a figyelmet arra, hogy azok a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek. A bírósági eseti döntések vonatkozásában - ha az eseti döntés rendelkezik ilyen hivatkozási számmal - a hivatalos bírósági határozatgyűjteményben kapott sorszámát tüntettük fel. Amennyiben az eseti döntés ilyen hivatkozási számmal nem rendelkezik, úgy a határozatot hozó bíróság nevét és az ügyszámot közöltük. 1960 óta a hivatalos bírósági határozatgyűjteményekben közzétett bírósági eseti döntések BH jelzéssel, 1999 óta az elvi jelentőségű bírósági eseti döntések EBH jelzéssel, 2000 óta az ítélőtáblák és a megyei bíróságok által közzétett eseti döntések BDT, illetőleg IH jelzéssel kerülnek ellátásra. Az EBH jelzetű eseti döntések mindegyike BH jelzettel is fellelhető a bírósági határozatok tárában, azonban a könyv az ilyen bírósági eseti döntéseket kizárólag az EBH jelzettel közli a szükségtelen ismétlések elkerülése végett.
A szerző reményei szerint a könyv a társasági joggal (is) foglalkozó gyakorló jogászok, a jogi karokon tanuló hallgatók és a jogi posztgraduális képzésben résztvevők, valamint a társasági jog iránt érdeklődő nem jogászok számára egyaránt hasznos ismeretanyagot szolgáltat.

I. FEJEZET: A polgári jogi felelősség

1. A felelősségi jog fogalma és fejlődése

A felelősségi jog a polgári jog azon részterülete, amely a polgári jogi felelősségre vonatkozó jogszabályokat tartalmazza. A felelősségi jog meghatározza azt, hogy az adott magatartásért ki az a személy, aki felelősséggel tartozik, a jogalany felelőssége milyen előfeltételek fennállása esetén következik be, a jogalany felelőssége kivel szemben áll fenn, és szabályozza a felelősség bekövetkezésének jogkövetkezményét (a felelősség szankcióját).
A felelősségi jog központi jogfogalma a polgári jogi felelősség. A polgári jogi felelősség fogalmát a polgári jogviszony fogalmából kiindulva célszerű meghatározni. Általános szinten megfogalmazva, a polgári jogviszony olyan jogi helyzet, amely több személyt hoz jogi kapcsolatba egymással. A jogviszony tehát jogilag szabályozott kapcsolatot jelent két vagy több személy között. A jogdogmatika uralkodó felfogása szerint a polgári jogviszony személyek közötti viszony, amely mindig meghatározott tárgyra irányul és meghatározott alanyi jogokat és ezekkel összefüggésben levő alanyi kötelezettségeket hordoz. A jogviszony alanyai azok a személyek, akik között a jogviszony fennáll. A jogviszony tárgya az az érdek, amelynek védelmére és céljából maga a jogviszony létrejön, módosul vagy megszűnik, vagyis az, amire maga a jogviszony vonatkozik. A jogviszony tartalma alatt az alanyi jogokat és a velük szembenálló alanyi kötelezettségeket értjük. A polgári jog megkülönbözteti a kötelezettséget a felelősségtől. A kötelezettség azt a magatartást jelenti, amelyet a kötelezettnek a vele szemben álló jogosult alanyi joga alapján ki kell fejtenie. Ezzel szemben a felelősség: helytállás valamely kötelezettségért, illetőleg a kötelezettség megszegéséért.
A jogrendszerek történeti fejlődése szempontjából különbséget teszünk a premodern felelősségi jog és a modern felelősségi jog között. A premodern felelősségi jog (rendszer) kizárólag a vétkes felelősséget ismeri, nem létezik a károkozás általános tilalma, a bizonyítási teher kizárólag a károsulton van, nem létezik a jogi személy tagoktól elkülönült felelőssége; és a felelősség jogkövetkezménye: személyi szankció (talio, megtorlás, vérbosszú). A modern felelősségi jog a vétkes felelősség mellett ismeri a vétkességtől független felelősséget is, létezik a károkozás általános tilalma, a bizonyítási teher megoszlik a károsult és a károkozó között (fennáll a vétkesség vélelme), létezik a jogi személy tagoktól elkülönült önálló felelőssége és a felelősség jogkövetkezménye: anyagi szankció (a kártérítés).
A hatályos magyar felelősségi jog modern felelősségi jognak tekinthető azzal a lényeges újítással, hogy a hagyományos értelemben vett vétkesség fogalma helyett az 1959-es Ptk. hatálybalépése óta a felróhatóság fogalmát használja.
A 19. század közepére Nyugat-Európában egyrészt nyilvánvalóvá vált az, hogy a vétkességen alapuló felelősségi rendszer nem tudja kezelni a nagyvállalatok felelősségét a velük szemben fokozottan fennálló bizonyítási szükséghelyzet miatt, másrészt a vétkességen alapuló felelősségi rendszer segítségével nem lehetett kellő dogmatikai megalapozottsággal megmagyarázni a más személy magatartásáért való felelősségnek azt a mértékét, amelyet a korabeli forgalmi élet megkívánt. Ezen okok miatt a vétkességen alapuló felelősség mellé - külön törvények (1838. évi porosz vasúti törvény, az 1869. évi osztrák vasúti törvény, az 1871. évi német törvény) elfogadása útján - fokozatosan benyomultak az európai felelősségi jogokba a vétkességtől független felelősségi alakzatok. A vétkességen alapuló felelősségtípushoz képest szigorúbb felelősséget előíró törvények hatálybalépése a tőkés vállalkozások számára végső soron azt jelentette, hogy magasabb költségszint mellett kell az üzletszerű gazdasági tevékenységüket folytatniuk. A 20. század közepére Európában általánosan elfogadottá vált az a szemlélet, hogy egymás mellett létezik a vétkességen alapuló felelősségtípus és a vétkességtől független felelősségtípus.[1]
A természetjogászok érdeme, hogy a károkozás általános tilalma bekerült a 18-19. századi európai polgári jogi kodifikációkba (1794-es porosz polgári törvénykönyv, 1804-es francia Code Civil, 1811-es osztrák polgári törvénykönyv). Az elv legegyértelműbb megfogalmazását az 1804-es francia Code Civil 1382. §-a tartalmazta: "Minden emberi ténykedés, mely másnak kárt okoz, kötelezi azt, kinek hibájából a kár keletkezett, annak megtérítésére." Az 1383. § rögzítette a felelősséget a szándékos és a gondatlan károkozásért. Az 1384. § a másokért (gyermekek, tanulók, tanoncok, alkalmazottak) való felelősséget mondta ki. A felelősség feltételeinek bizonyítása tekintetében volt különbség a saját magatartásért való felelősségtípus (1382-1383. §-ok) és a más személy magatartásáért való felelősség-típus (1384. §) között. A saját magatartásért való felelősségtípus esetében a károsultat terhelte valamennyi feltétel (jogellenesség, kár, okozati összefüggés és vétkesség) fennállásának bizonyítása, ellenben a más személy magatartásáért való felelősségtípus esetében a törvény felállította a vétkesség vélelmét, a károkozó tehát csak akkor mentesült a felelősség alól, ha sikerült vétlenségét bizonyítania. Az alkalmazottak vonatkozásában a vélelem megdönthetetlen volt, vagyis az ellenbizonyítás ki volt zárva. A francia felelősségi jogirodalom ösztönző támogatása folytán a francia felsőbíróság egy 1930. évi teljes ülési döntésében végérvényesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a saját magatartásért való felelősségtípus esetében is fennáll a vétkesség vélelme. A francia felelősségi jog ezáltal jutott el az indirekt bizonyítási rendszer teljes körű elismeréséig.
Az 1922. évi szovjet polgári törvénykönyv volt az első olyan magánjogi kódex, amely a modern felelősségi jog két legfontosabb ismérvét: a károkozás általános tilalmát és az indirekt bizonyítási rendszert egyidejűleg tartalmazta. Az 1922-es szovjet polgári törvénykönyv 403. §-a a következőképpen fogalmazott: "Aki másnak személyében vagy vagyonában kárt okoz, köteles ezt megtéríteni. Mentesül e kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy nem tudta megelőzni a kárt, vagy törvényes hatalma volt azt okozni, vagy hogy a kár magának a sértettnek a szándékos magatartásából, vagy súlyos gondatlanságából következett." Az 1922-es szovjet felelősségi jog azonban a társadalmi elvárhatóság alsó fokozataként a hagyományos értelemben vett vétkességet határozta meg, szemben a hatályos magyar felelősségi joggal, amely az objektivizálódott társadalmi elvárhatóságot követeli meg.[2]
A 18. század folyamán a nyugat-európai jogrendszerekben a társadalmi és gazdasági szervezetek a korabeli joggyakorlat és jogirodalom által elfogadott és elismert önálló jogalannyá váltak. A jogi személy (juristische Person) szakkifejezés először Gustav von Hugo 1799-es "Civilistischer Cursus" című művének 11. kötetében jelent meg. Ezután Friedrich Carl von Savigny dolgozta ki a jogi személy fogalmát teljes körűen az 1840-as "System des heutigen römischen Rechts" 2. kötetében.[3]
A szervezetek önálló jogalannyá (jogi személlyé) válásának legfontosabb jellemvonása az lett, hogy a jogi személy tulajdona/vagyona egyértelműen elkülönült az őt alkotó tagok tulajdonától/vagyonától. A jogi személy elkülönült vagyonnal való rendelkezése pedig azt eredményezte, hogy kialakult a jogi személy tagjaitól független önálló vagyoni felelőssége.
A gazdasági társaságok önálló jogalanyokká (jogi személyekké) válása felelősségi jogi szempontból azt jelentette, hogy a tőkeegyesítő típusú társaság felelőssége elkülönült, elszakadt a tagok (részvényesek) felelősségétől, vagyis a tőkeegyesítő típusú társaság vált felelőssé a hitelezőivel szemben, míg a tagok (részvényesek) nem tartoztak felelősséggel a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. A tagi (részvényesi) felelősség hitelezőkkel szembeni hiányának szükségessége mögött a tőkeegyesítő típusú társaság által folytatott, az átlagost meghaladó fokú üzleti kockázat és veszély húzódik meg. A tőkeegyesítő típusú társaság önálló felelőssége és a tagok (részvényesek) hitelezőkkel szembeni felelősségének hiánya társadalmi szinten szétteríti az üzleti kockázatot a tagok (részvényesek), a társaság és a hitelezők között abban az értelemben, hogy a tag (részvényes) a teljes saját vagyonából kizárólag a tőkeegyesítő társaság rendelkezésére bocsátott vagyonrészét, illetőleg a társasági részesedés (részvény) megvásárlására fordított vagyonrészét kockáztatja; a tőkeegyesítő társaság teljes saját vagyonát kockáztatja; míg a hitelező a teljes saját vagyonából kizárólag a tőkeegyesítő társasággal szemben fennálló követelését mint vagyoni értéket kockáztatja. Az üzleti kockázat társadalmi szintű igazságos megosztása olyan jogi eszközt igényel, amelynek segítségével meghatározott esetekben a tőkegyesítő típusú társaságok tagjai (részvényesei) mégis felelősséggel tartoznak a hitelezőkkel szemben. A 20. század második felében a modern társasági jogokban ez az eszköz a konszernjogi intézményes felelősségátvitel jogintézménye lett. A magyar felelősségi jog intézményes felelősségátvitellel összefüggő szabályai a Ptk. hatálybalépésével bekövetkező legújabb változások tükrében erőteljesen elszakadtak a konszernjogi megközelítéstől, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre vonatkozó intézményes felelősségátviteli szabályozásra.[4]
A polgári jog a személy (jogalany) fogalmán egyaránt érti a természetes személyt (az embert) és a jogi személyt (például: gazdasági társaság, egyesület, alapítvány). Önálló magatartás kifejtésére - a szó fizikai értelmében - természetesen csak az ember képes, a polgári jogi fikcióként megkonstruált jogi személy önálló cselekvésre nem képes, e jogi személy szükségképpeni képviseletre szorul. Ebből a tényből a premodern felelősségi jog azt a következtetést vonta le, hogy mivel a nem természetes személyek semmilyen magatartást, így jogellenes magatartást sem képesek kifejteni, polgári jogi felelősségük sem lehet.
A jogellenes magatartást a nem természetes személyek tagjai, vezető tisztségviselői, munkavállalói követik el - akik valamennyien természetes személyek -, és e jogellenes magatartásért a tag, a vezető tisztségviselő, a munkavállaló polgári jogi felelőssége áll fenn harmadik személlyel szemben. Ezzel a felfogással ellentétben a modern felelősségi jog a jogi személyek önálló jogalanyiságát állítja a középpontba. Az önálló jogalanyisághoz pedig önálló név, önálló vagyon és önálló felelősség kapcsolódik. A nem természetes személy önálló vagyona az, amely biztosítja a szükséges anyagi fedezetet az önálló felelősséghez.
A jogi személy önálló felelősséggel tartozik azért a kárért, amelyet tagja, vezető tisztségviselője, munkavállalója a szervezettel fennálló jogviszonyával összefüggésben, a jogi személy érdekében és javára kifejtett eljárása, tevékenysége körében harmadik személynek okoz.
A tag, a vezető tisztségviselő, a munkavállaló - a Ptk.-ban meghatározott lényeges kivételes szabályokon kívül - saját vagyonával nem felel a harmadik személlyel szemben. A szervezeti jogban, és azon belül a társasági jogban azonban a jogi személy önálló felelősségét kimondó főszabály nem kizárólagos, a főszabálytól eltérően az intézményes felelősségátvitel területén számos olyan felelősségi szabály érvényesül, amelyek a tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes), illetve a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató hitelezőkkel szembeni közvetlen felelősségét rögzíti. E felelősségi alakzatok részletes bemutatására a könyv VII. Fejezetében és IX. Fejezetében kerül sor.

2. A polgári jogi felelősség alapelvei

2.1. Marton és Eörsi felelősségi alapelvei

Marton felelősségi elmélete szerint a polgári jogi felelősségnek négy alapelve van: a megelőzés (prevenció) elve, az egyéni érdekmérlegelés elve, a társadalmi érdekmérlegelés elve (méltányosság elve) és a kárfelosztás elve. Marton a megelőzést tartja a legfőbb elvnek, nézete szerint a többi elv csak kisegítő, moduláló, mérséklő elv lehet.[5]
Eörsi felelősségi elmélete szerint a polgári jogi felelősségnek három alapelve van: a megelőzés-nevelés (prevenció) elve, a teljes kártérítés (teljes jóvátétel, reparáció) elve és a társadalmi kárelosztás elve. Eörsi álláspontja szerint a megelőzés-nevelés a legfontosabb alapelv, ugyanis a szocialista felelősségi jogban a javak megóvása áll előtérben, mert azt a veszteséget, amelyet egy termelésre vagy szükségletkielégítésre szolgáló dolog elpusztulása vagy megrongálódása jelent, társadalmi méretekben semmilyen kártérítés nem hozhatja teljes mértékben helyre. Eörsi szerint a modern felelősségi rendszerekben a kártérítés és a biztosítás kombinációja megy végbe olyképpen, hogy a kártérítési felelősség - ha feltételei fennállnak - fedezi a társadalombiztosítás és a polgári jogi biztosítás által nem rendezett károkat, és a társadalombiztosítási szerv és a biztosító az általa a károsultnak kifizetett összegek megtérítését követelheti a károkozótól.[6]

2.2. A kárelosztás elve és a biztosítás

A kárelosztás elve alapján a jogalkotó a bekövetkezett károkat a biztosítási rendszer intézményeinek segítségével társadalmi szinten szétteríti a jogalanyok között, végső soron annak érdekében, hogy a teljes kártérítés elve minél nagyobb mértékben érvényesüljön, a kárt szenvedett jogalanyok lehetőség szerint teljes kártérítésben részesüljenek.
A károk társadalmi szintű szétterítésének jogi eszközei ma már csak részben tartoznak a polgári jog területére, egy igen jelentős részük a szociális jog területére tartozik. A polgári jog területére tartozó jogintézmény a polgári jogi biztosítás (magánbiztosítás), a szociális jog területére tartozó jogintézmények a kötelező intézményes társadalombiztosítás (a továbbiakban: társadalombiztosítás) és az önkéntes kölcsönös biztosítási pénztárak rendszere (a továbbiakban: biztosítási pénztárak).
A biztosítási rendszer feladatát úgy tölti be, hogy a hasonló kockázatnak kitett, illetve hasonló kockázatú magatartást kifejtő, tevékenységet végző, egymással jogviszonyban nem álló jogalanyoktól biztosítási díj, társadalombiztosítási járulék és tagdíj jogcímén összegyűjti azt a pénzösszeget, amelyből a minden biztosítottal külön-külön jogviszonyban álló biztosító, társadalombiztosítási szerv és biztosítási pénztár a fizetéseit (ellátásait) teljesíti.
Felelősségi szempontból meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy a társadalmi szintű kárelosztást megvalósító biztosítási rendszer miatt a megelőzés-nevelés elve hatékonyan érvényre juthat-e. Másképpen feltéve a kérdést: a károsulttól elvárt kármegelőzési magatartás és a felelősségbiztosítással fedezett károkozótól elvárt kármegelőzési magatartás vajon ténylegesen kifejtésre kerül-e vagy "a biztosító úgyis fizet" megfontolás alapján a kármegelőzés óhatatlanul háttérbe szorul. A felelősségi jog a megtérítési jogosultság konzekvens törvénybe iktatásával, a részleges (értéken aluli) biztosítási szerződés megkötésének és a biztosított terhén maradó önrész kikötésének lehetőségével, a biztosított kárenyhítési kötelezettségének kimondásával hatékony és kielégítő választ tud adni erre a kérdésre.[7]
A kárért ténylegesen helytálló biztosító - a rá vonatkozó törvényi előírás alapján - különböző terjedelmű megtérítési igénnyel léphet fel a kárért felelős személlyel szemben. A biztosítót megillető megtérítési igény vagyonbiztosítás esetén teljes, kivéve, ha a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó a kárért felelős személy [Ptk. 6:468. § (1) bekezdés első mondata]. A biztosító a balesetért felelős személlyel szemben megtérítési igénye alapján nem érvényesíthet igényt [Ptk. 6:486. § (3) bekezdés a) pont].

2.3. A felelősségbiztosítás és a kötelező felelősségbiztosítás

Felelősségi jogi szempontból a biztosítások közül a felelősségbiztosításnak van legfontosabb szerepe. A felelősségbiztosítás a vagyonbiztosítás egyik fajtája. Míg a vagyonbiztosítás egyéb eseteiben a biztosított által elszenvedett kárról van szó, vagyis a biztosított a károsult, addig a felelősségbiztosítás esetében nem a biztosított, hanem valamely harmadik személy által elszenvedett kárról van szó, mégpedig olyan kárról, amelyet éppen a biztosított okozott a harmadik személynek, vagyis a biztosított a károkozó. A felelősségbiztosítás esetében a biztosítási esemény az, hogy beáll a biztosított (károkozó) kártérítési kötelezettsége.
A felelősségbiztosítási szerződésben a biztosító rendszerint nem vállal kötelezettséget arra, hogy a biztosított (a károkozó) által a harmadik személy részére okozott kárt teljes egészében megtéríti. A teljes megtérítés ugyanis a biztosítottat (a károkozót) érdektelenné tenné a káresemény bekövetkezése, illetőleg az ehhez fűződő jogkövetkezmény elhárítása tekintetében. A teljes megtérítés esetén a nevelés-megelőzés elve nem érvényesülne, a biztosítottat (a károkozót) nem késztetné a károk megelőzésére, illetőleg csökkentésére.
A Ptk. 6:470. § (1) bekezdése értelmében felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős, vagyis az okozott kár megtérítésének bizonyos része a biztosított (a károkozó) terhén marad. A felelősségbiztosítási szerződés úgy is rendelkezhet, hogy a biztosítónak csak meghatározott mértékű önrészesedéssel is csökkentett összeg erejéig kell viselnie a kockázatot. Az önrészesedés mértéke különböző, függ egyrészt a biztosítási díj nagyságától, másrészt attól, hogy mennyire szükséges érdekeltté tenni a biztosítottat a károk elhárításában, harmadrészt a biztosított "károkozói előéletétől".
A 20. század folyamán egyrészt az ipari forradalom egyre nagyobb léptékű kibontakozása és a motorizáció széles körű elterjedése, másrészt a közbizalmi jellegű tevékenységet végző személyek jogszabályi kötelezésen alapuló igénybevétele ösztönzően hatott a felelősségbiztosítás, mégpedig a kötelező felelősségbiztosítás elterjedésére. A kockázat viselésének a biztosítóra történő áthárítása biztonságot nyújt a károkozónak, akinek a kár teljes megtérítése esetleg elviselhetetlen anyagi terhet jelentene. Biztonságot nyújt ugyanakkor a károsult számára is, mert biztosan számíthat arra, hogy a kár, vagy a kár meghatározott része a biztosító - mint megfelelő anyagi eszközökkel rendelkező szervezet - útján megtérül. A felelősségbiztosítás széles körű elterjedésében szerepe van annak is, hogy a modern felelősségi jogban egyre nagyobb teret nyer a felróhatóság nélküli felelősségtípus. Az érdekeltek a szigorú felelősség anyagi terhei alól kívánnak szabadulni a kár egy részének biztosítóra való áthárítása útján.[8]
A törvényhozó hatalom a kötelező felelősségbiztosítás előírásával - a szerződési szabadság korlátozása árán - meghatározott fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatói (például: gépjárművek üzemben tartói) és meghatározott közbizalmi jellegű tevékenység folytatói (például: könyvvizsgálók) részére jogszabállyal írja elő felelősségbiztosítási szerződés kötését és folyamatos fenntartását a tevékenység folytatásának teljes időtartamára. Alkotmányossági szempontból említést érdemel egyrészt az, hogy a szerződéskötési kötelezettség előírása alkotmányosan csak akkor megengedhető, ha van olyan alkotmányos érdek, amely indokolttá és szükségessé teszi az alkotmányos jognak minősülő szerződési szabadság korlátozását. Alkotmányossági szempontból fontos jogalkotási garancia másrészt az, hogy csak törvény vagy kormányrendelet írhat elő felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget, alsóbb szintű jogforrás (például: miniszteri rendelet, önkormányzati rendelet) nem írhat elő ilyet.

2.4. A társasági jog alanyainak felelőssége és a biztosítás

A társasági jog alanyai közül a vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelőbizottsági tag és a könyvvizsgáló károkozó magatartásai biztosításának van jelentősége, ugyanis e személyek tevékenységük kifejtése során aktív vagy passzív magatartásukkal potenciálisan képesek kárt okozni a gazdasági társaságnak. A gazdasági társaság az e személyek által okozott károk kockázatát vagyonbiztosítással vagy felelősségbiztosítással csökkentheti. Hatályos jogunk e személyek közül jelenleg kizárólag a könyvvizsgálók részére ír elő felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget [Kvtv. 11. § (1) bekezdés g) pont].
Álláspontunk szerint valamennyi gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét, cégvezetőjét és felügyelőbizottsági tagját indokolatlan és szükségtelen lenne a könyvvizsgálókhoz hasonlóan általános jelleggel kötelezni felelősségbiztosítási szerződés kötésére és folyamatos fenntartására. Ugyanakkor a piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet betöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (pénzügyi intézmények, befektetési vállalkozások, árutőzsdei szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) vezető tisztségviselői, cégvezetői, illetőleg vezető állású munkavállalói és a felügyelőbizottság tagjai részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni.[9]
E személyek számára is különböző mértékű biztosítási díjakat kellene megállapítani az általuk potenciálisan okozható károk nagyságára figyelemmel. E személyek számára a biztosítási díj viselése aligha jelentene elviselhetetlen terhet, tekintettel jelentős mértékű javadalmazásukra.
Megállapítható az, hogy jelenleg a gazdasági társaság részére potenciálisan károkozó magatartást kifejteni képes személyek közül önkéntes alapon viszonylag kevesen kötnek felelősségbiztosítási szerződést. Ugyanakkor a vezető tisztségviselő, a cégvezető, egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelőbizottsági tag a tevékenységének ellátása során nagymértékű kárt képes okozni a gazdasági társaság részére. Ezért a gazdasági társaság számára fontos az, hogy e személyek által okozott károk kockázatát részben vagy egészben a biztosítóra hárítsa át. A gazdasági társaság ezt vagy felelősségbiztosítási szerződés megkötésével, vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével teheti meg.
A felelősségbiztosítási szerződés esetében a biztosítottnak a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló vagy a felügyelőbizottsági tag minősül. Felelősségbiztosítási szerződés esetében a gazdasági társaság és a vele megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő, cégvezető, egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelőbizottsági tag megállapodásán és teherbíró képességén múlik az, hogy a felelősségbiztosítási szerződés alapján ki fizeti a biztosítási díjat. A felek megállapodhatnak úgy is, hogy kizárólag egyikük viseli a biztosítási díjat, de megállapodhatnak úgy is, hogy a biztosításidíj-fizetési kötelezettség valamilyen arányban megoszlik közöttük (például: a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő ötven-ötven százalékos arányban viseli a biztosítási díjat). A felelősségbiztosítási szerződéses konstrukciókban rendszerint a potenciális károkozó viseli egyedül a biztosítási díjat. Ennek magyarázata az, hogy a potenciális károsult nem képes felelősségbiztosítást kötni valamennyi potenciális károkozó javára. Azonban a gazdasági társaság és az ő érdekében tevékenységet kifejtő személyek közötti jogviszonyra tekintettel a gazdasági társaságnak nyomós érdeke fűződik a biztosítási díj, illetve a biztosítási díj egy részének viseléséhez.
Továbbá egyértelműen megállapítható az, hogy a károkozó személye, a kárkötelem kötelezettje: a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló vagy a felügyelőbizottsági tag, illetőleg bizonyos esetekben a kárkötelem kötelezettjei ezen alanyi körbe tartozó személyek közül többen együttesen (például: a korlátolt felelősségű társaság kettő ügyvezetője és három felügyelőbizottsági tagja együttesen) okozzák a kárt.
A gazdasági társaság a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelőbizottsági tag által a társaságnak okozott károk kockázatát vagyonbiztosítással is csökkentheti. A vagyonbiztosítás esetében a gazdasági társaság a biztosított, így kizárólagosan a társaság fizeti a biztosítási díjat. A gazdasági társaság szempontjából a megfelelő biztosítási forma kiválasztása a felelősség- és a vagyonbiztosítási szerződésben szereplő előnyök és hátrányok összehasonlítása alapján dönthető el.[10]

3. A polgári jogi felelősség szükségképpeni általános előfeltételei

A polgári jogi felelősség megállapíthatóságának szükségképpeni általános együttes előfeltételei:
a) a jogellenes magatartás;
b) a kár;
c) az okozati kapcsolat a magatartás és a kár között, valamint
d) a magatartás nem felel meg a társadalmi elvárhatóságnak.
Kihangsúlyozandó, hogy a felelősségi jogban valamennyi felelősségi alakzat esetén az általános együttes előfeltételeknek mindenképpen fent kell állniuk ahhoz, hogy a polgári jogi felelősség bekövetkezzék. Egyes felelősségi alakzatok esetén pedig további speciális előfeltétel, illetőleg előfeltételek bekövetkezése is szükséges lehet a polgári jogi felelősség bekövetkezéséhez. Az általános előfeltételek jellege miatt arra a következtetésre kell jutnunk, hogy valamennyi felelősségi alakzat normatív meghatározása jelentős részben nyitott tényállás segítségével történik meg felelősségi jogunkban. A felelősségi tényállások abból a szempontból nyitott tényállások, hogy a jogi norma nem alkot zárt rendszert, hanem szándékoltan a bírósági jogalkalmazásra bízza a tényállás egyes elemeinek a meghatározását, nevezetesen az okozati kapcsolat fennállásának és a társadalmi elvárhatóságnak a megállapítása a kártérítési perben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az ily módon relatíve nyitott tényállások biztosítják a kártérítési jog kellő rugalmasságát. A jogbiztonság (az ítélkezési gyakorlat előreláthatósága, kiszámíthatósága) szempontjából ez a szabályozási módszer aggályosnak tűnhet, azonban a polgári jogi felelősség több évszázados szabályozása alapján bátran kijelenthetjük azt, hogy a jogalkotó a folyamatosan és gyorsan változó társadalmi, gazdasági folyamatok miatt nem képes normatív módon előre minden lehetséges esetre vonatkozó szabályozást alkotni a felelősségi jog világában. (Természetesen nagy számban léteznek olyan joghelyzetek, amelyek esetén a jogalkotó képes zárt tényállások segítségével megfelelő szabályozást alkotni, például a természetes személyek halála esetén a törvényes öröklés rendjét vagy gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnésének szabályrendszerét zárt tényállások segítségével kielégítő módon lehet szabályozni.)
A magyar jogalkotó tehát helyesen ismerte fel már az 1959-es Ptk. megalkotása kapcsán azt, hogy viszonylagosan nyitott tényállások útján lehet és kell szabályozni a felelősségi jogot, és ezen a téren a Ptk. hatálybalépésével sem következett be változás. A kártérítési perekben eljáró bíróságok fognak tehát a jövőben is esetről esetre dönteni az okozati kapcsolat fennállásáról, és az elvárhatóságról mint szükségképpeni általános előfeltételekről.
Azonban már most felhívjuk a figyelmet arra, hogy éppen e két általános előfeltétel bírósági mérlegelési körbe utalása miatt az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok esetén különösen óvakodnia kellett volna a jogalkotónak attól, hogy olyan speciális előfeltételeket írjon elő, amelyek megállapítása szintúgy a kártérítési perben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a társasági jog alanyaira, s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nem kívánatos tovább fokozni. A jogbiztonság követelménye az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok vonatkozásában fokozottan kell hogy érvényre jusson, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a jogalkotó a speciális előfeltételeket egyértelműen tételes jogi szabályokkal határozza meg, azok tartalmának kitöltését nem bízza a bírósági jogalkalmazásra. Csakis ez felel meg a jogbiztonság részét képező normavilágosság alkotmányos követelményének. A normavilágosság alkotmányos követelményének valamennyi felelősségátviteli tényállás esetén ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a büntetőjogi tényállás (diszpozíció) esetén, vagyis a törvénynek kell meghatározni az összes tényállási elemet.

3.1. A jogellenesség

A jogellenesség tárgyi és nem személyi mozzanat. A polgári jogi jogellenesség azt jelenti, hogy az adott magatartás ellentétben áll egy konkrét polgári jogi normával, nem felel meg egy konkrét polgári jogi norma előírásának. A jogellenesség fogalmát határozottan el kell választani a társadalmi elvárhatóság fogalmától. A jogellenesség a magatartás minősítése, ezzel szemben az elvárhatóság hiánya a magatartást kifejtő személy minősítése.
A jogellenesség fogalmával összefüggésben kihangsúlyozandó az, hogy az adott magatartás vagy jogos, vagy jogellenes lehet. E két típus között meghúzódó semleges, közömbös magatartás nincs. Valamennyi jogág, így a polgári jog is a pozitív jogi norma (a tárgyi jog) alapján mérő jogos/jogellenes univerzális értékduál (bináris kód) alapján minősíti a magatartást. A jogos/jogellenes értékduál egymást tagadó, feltétlenül kizáró kategóriapár. Emellett hangsúlyozandó az is, hogy a jogellenességnek nincsenek fokozatai, nincsen "nagyon (súlyosan) jogellenes", "közepesen jogellenes", és "kicsit (enyhén) jogellenes" magatartás. A jogellenesség és a társadalmi elvárhatóság szembeállításakor észre kell vennünk azt is, hogy a magatartást a merev jogos/jogellenes bináris kód alapján értékeljük, ezzel szemben a magatartást kifejtő személyt a fokozatosságra épülő ún. elvárhatósági skálán elhelyezkedő gondossági fokozatok alapján értékeljük.
A jogellenes magatartás elsődlegesen magának a tárgyi jognak a sérelmét jelenti, ugyanakkor másodlagosan egy konkrét jogalany alanyi jogosultságának a sérelmét is jelenti. A sérelem éppen a tárgyi jog által védett szubjektív joghelyzet sérelme. Másképpen fogalmazva: a jogellenes magatartás minden esetében a károkozó terhére a károsulttal szemben fennálló kötelezettség megszegésében áll. A károsulti oldalról nézve ez mindig egy konkrét alanyi jogosultság (valamely konkrét dologi jog, kötelmi jog) megsértésében jelentkezik. A szubjektív joghelyzet szempontjából a jogellenesség tehát valamely konkrét alanyi jogosultság megsértését (illetőleg az alanyi jogosultsággal szemben álló konkrét alanyi kötelezettség megszegését) jelenti.
A modern felelősségi jog egyértelműen kimondja a károkozás általános tilalmát (neminem laedere, alterum non laedere), ezzel szemben a premodern felelősségi jog ezt az általános tilalmat nem tartalmazta (tartalmazza).
A Ptk. 6:518. §-a ezt úgy fogalmazza meg, hogy a törvény tiltja a jogellenes károkozást. E tilalom egyértelmű kimondása a Ptk. új rendelkezésének minősül, ugyanis ezt, legalábbis ebben a formában, az 1959-es Ptk. nem tartalmazta. E rendelkezés kimondása egyértelművé teszi azt, hogy a kártérítési perben a jogellenességet nem kell külön bizonyítani, mivel a károkozás önmagában véve jogellenes magatartás, kivéve, ha a törvény által meghatározott jogellenességet kizáró okok valamelyike áll fenn.
A jogellenes magatartás típusával összefüggésben azt kell kiemelnünk, hogy mind aktív magatartás (pozitív, tevőleges magatartás), mind passzív magatartás (negatív magatartás, nemtevés, mulasztás) ellentétben állhat egy adott polgári jogi norma előírásával. A két magatartásforma közös ismérve az, hogy a jogalany a környezetére a tevőleges magatartásával és a mulasztásával egyaránt hatást tud gyakorolni. Szubjektív szempontból pedig mindkét magatartásforma akarati viszonyt (tényleges vagy potenciális akaratlagosságot) feltételez, amely hiányában a jogellenes magatartás nem valósul meg.
Az 1959-es Ptk.-n alapuló bírósági gyakorlatban komoly bizonytalanság volt tapasztalható a károkozás általános tilalmával összefüggésben, néhány eseti döntés a károkozáson túlmenően valamely pozitív jogi norma megsértését is vizsgálta. Számos közzétett bírósági ítélet bizonyítja, hogy a bíróságok a károkozás általános tilalmának elvét nem vették át következetesen. A bíróságok az ügyek nem kis részében megkövetelték a jogellenesség külön bizonyítását, vagyis a károkozó magatartás és valamely pozitív jogi norma kollízióját. Ez a bírósági gyakorlat semmiképpen sem volt helyeselhető.
A jogalkotó a Ptk. 6:518. §-ában a jogellenes károkozás tilalmát kimondó szabállyal vélhetően egyértelműsítette ezt a lényeges jogkérdést, és az ítélkezési gyakorlat a jövőben már teljesen egyértelmű lesz e tekintetben.
A törvény ugyanakkor egyértelműen megfogalmazza azt a négy esetet, amelyben a károkozás nem minősül jogellenesnek. A Ptk. 6:520. §-a értelmében a károkozás nem jogellenes, ha a károkozó a kárt
a) a károsult beleegyezésével okozta;
b) a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c) a szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben; vagy
d) jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi.
A d) ponttal összefüggésben a Ptk. elhagyja azt a feltételt, amelyet az 1959-es Ptk. 342. § (2) bekezdése megkövetelt, nevezetesen, hogy a károkozás társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet.
A Miniszteri Indokolás szerint a d) pontban meghatározott eset kimondásával a törvény egyértelművé teszi, hogy önmagában az a tény, hogy a károkozó a kárt jogszabály által megengedett magatartással okozta, nem teszi jogszerűvé a károkozást. Ehhez az szükséges, hogy a magatartás más személy jogilag védett érdekét ne sértse, vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezze.
A Ptk. LXXI. Fejezete a felelősség közhatalom gyakorlásával okozott kárért címet viseli ugyan, azonban ebben a fejezetben csak a közhatalom gyakorlásának egyes típusai vonatkozásában találhatunk polgári jogi felelősségi szabályokat. A közhatalom gyakorlása körében kétségkívül fontos mind a közigazgatási jogalkalmazás, mind a bírósági jogalkalmazás, valamint az ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói közhatalmi tevékenység ellátása. Az 1959-es Ptk. mindössze egy szakaszba zsúfolta össze az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait. A jogalkotó a Ptk. LXXI. Fejezetében immáron két szakaszban taglalja ezt: a Ptk. 6:548. §-ában a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait, míg a Ptk. 6:549. §-ában a bírósági, az ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait helyezte el.
Sajnálatos módon azonban a Ptk.-ból kimaradt a közhatalom gyakorlásának ugyancsak lényeges vetülete, a jogalkotással okozott kárért való felelősség. Így továbbra is a Legfelsőbb Bíróságnak az 1959-es Ptk.-val összefüggésben kialakított ítélkezési gyakorlata lesz a mérvadó a jogalkotással okozott károk megtérítésével összefüggésben.[11]
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jogos/jogellenes értékduál a jogalkotás szintjén kétségtelenül szigorúan elválik egymástól, azonban a bírósági jogalkalmazás során ez a szigorúság enyhül, időnként végképp elenyészik, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság jogalakító-jogfejlesztő gyakorlata szerint a jogellenesség kizártsága pozitív jogi norma nélkül is megállapítható bizonyos esetekben. Ezek az esetek a hagyományos értelemben vett közjog, nevezetesen a jogalkotási magatartások, tevékenységek területére esnek, amely területtől a Legfelsőbb Bíróság igyekszik távol tartani a magánjog jól bevált fegyverét, a polgári jogi felelősséget, és annak szankcióját: a kártérítést. A Legfelsőbb Bíróság ezzel a felfogásával az államot védelmezi: a jogalkotó szervek (Országgyűlés, kormány, miniszterek, önkormányzatok), "közjogi immunitását" kívánja fenntartani és megóvni a polgári jog hagyományos jogalanyaival szemben, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis a polgári jogi jogellenesség hiányának kimondásával egyúttal a polgári jogi felelősség bekövetkezésének lehetőségét is kizárja.
Az Alkotmányellenes jogszabályt megalkotó jogalkotó szervre nézve kedvezőbb szabályok alkalmazásának nincs alkotmányos alapja. A jogalkotó szervek polgári jogi felelősségével összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet:
A Ptk.-ban kellett volna rögzíteni azt, hogy az Alkotmánybíróság által utóbb alaptörvény-ellenesnek nyilvánított és visszamenőlegesen megsemmisített okozott kárért az államnak (vagy az alaptörvény-ellenes jogszabályt megalkotó jogalkotó szervnek) polgári jogi felelőssége áll fenn.
Álláspontunk szerint a Ptk. megalkotása során a jogalkotónak egységes és konzekvens jogdogmatikai szempontokon nyugvó jogszabályalkotással kellett volna törvényi szinten szabályoznia az alaptörvény-ellenes jogalkotással okozott kárért való felelősséget, és ezáltal gátat szabnia a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) helyenként téves és megalapozatlan jogalakító gyakorlatának, illetőleg a helyeselhető jogfejlesztő gyakorlatát törvényi szintre kellett volna emelnie.
Az általunk kifejtett állásponttal azonos tartalmú javaslattal élt Lábady a Ptk. tervezetéhez készített Szakértői Javaslatban: "5:550. § (1) A jogalkotó az alkotmányellenes jogszabály alkotásával okozott kárért felel, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen semmisítette meg. 5:550. § (2) A jogalkotó a megsemmisítés időpontjától keletkező kárért felel, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt nem hatályba lépésének időpontjára visszamenőlegesen semmisítette meg. 5:550. § (3) Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotó a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, ezzel alkotmányellenességet idézett elő, és jogalkotási kötelezettségét az Alkotmánybíróság határozatában megállapított határidőig nem teljesíti, mulasztással okozott kárért felelősséggel tartozik. 5:550. § (4) Az állam felelősséggel tartozik azért a kárért, amelyet Európai Uniós jogharmonizációs kötelezettsége elmulasztásával vagy nem megfelelő teljesítésével okozott. 5:550. § (5) Az (1) bekezdés szerint felel a jogalkotó, ha az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a jogszabály tartalmilag egyedi határozat."[12]
A későbbi Ptk. normaszöveg-tervezetek azonban a jogalkotóra vonatkozó speciális felelősségi szabályt már nem tartalmazták, és jogalkotóbarát megoldást alkalmazva a hatályba lépett Ptk. sem tartalmaz alaptörvény-ellenes jogalkotással, illetve mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértéssel okozott kárra vonatkozó speciális törvényi rendelkezéseket.

3.2. A kár

A magatartásnak valamilyen hátrányos eredményt kell megvalósítania, a polgári jog a károkozási szándéknak, a károkozás kísérletének, előkészületének nem tulajdonít jelentőséget. A polgári jog a kár fogalma alatt ért minden olyan hátrányt, amely valamely esemény folytán vagyonában éri a károsultat.
A Ptk. - ellentétben az 1959-es Ptk. megközelítésével - a személyhez fűződő jog megsértése esetén már nem alkalmazza a nem vagyoni kár jogintézményét, hanem helyette hátrányos jogkövetkezményként sérelemdíj-fizetési kötelezettséget ír elő [Ptk. 2:52. §].
Ugyanakkor a Ptk. 6:522. § (2) bekezdése értelmében a vagyoni kárnak továbbra is három alakzata van: a tényleges kár, az értékcsökkenés (damnum emergens), az elmaradt jövedelem, haszon, előny (lucrum cessans) és a káreseménnyel okozati összefüggésben felmerült igazolt és szükséges költség, kiadás és költekezés.
Tényleges kár az, amely annak folytán áll elő, hogy a károkozás következtében a vagyonból egy rész kiesik, vagy értékben megfogyatkozik, és ezáltal a vagyon értéke csökken.
Az elmaradt jövedelem az a kieső érték, amely annak folytán marad el, hogy a károkozás következtében az egyébként a vagyonba bekerülő vagyonelemek kimaradnak, illetőleg a már meglévő vagyonrészek előre várható értékemelkedése (értéknövekedése) elmarad. Az elmaradt jövedelem fogalma alatt nemcsak valamely konkrét vagyoni jogot kell értenünk, hanem azokat a gazdaságilag előnyös helyzeteket is, amelyekből a szorosan vett vagyoni jogok keletkezni szoktak, amelyek pusztulása a károsult vagyoni helyzetét közvetlenül érinti.
Az indokolt és szükséges költség, kiadás és költekezés a károsodással vagy a károsodás következményeinek csökkentésével vagy megszüntetésével kapcsolatos költség. E költségeket önálló káralakzattá az avatja, hogy nem a károsító magatartás váltja ki őket, hanem ennek hatására a károsultnak vagy másnak (például: hozzátartozójának, barátjának) az elhatározása. A költségek indokoltságát és szükségességét vizsgálni kell, és e körben értékelni kell a kiadások megtételére vezető akaratelhatározást is (például: vizsgálni kell, hogy a betörő által összetört farostlemezből készült bejárati ajtót indokolt-e intarziás mahagónifából készült bejárati ajtóra kicserélni). Amennyiben a vizsgálat azt eredményezi, hogy a költekezés nem volt indokolt és szükséges, úgy a károkozó csak a szükséges kiadások megtérítéséért felelős (például: a betörő csak az új farostlemezből készült bejárati ajtó beszerzési értékét köteles megtéríteni, a farostlemezből és az intarziás mahagónifából készült ajtók értékkülönbözetét pedig nem).
E körben csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy míg az 1959-es Ptk. alapján mind a deliktuális, mind a kontraktuális károkozás esetén a károkozó a teljes kárt köteles volt megtéríteni, addig a hatályos Ptk. értelmében ez már nincs így. A Ptk. a szerződésen kívül okozott kár esetén kötelezi minden esetben a károsultat a teljes kár megtérítésére, azonban a szerződésszegéssel okozott kár esetén a Ptk. 6:143. §-a értelmében csak a szándékos szerződésszegés esetén kell a jogosult teljes kárát megtéríteni. Gondatlan szerződésszegés esetén a Ptk. 6:143. § (1) bekezdése értelmében kártérítés címén csak a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt kell megtéríteni, a Ptk. 6:143. § (2) bekezdése szerint pedig a gondatlan szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt csak olyan mértékben kell megtéríteni, amely mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.
A felelősségi jog fontos elve a káronszerzés tilalma. A Ptk. a káronszerzés tilalmát a következőképpen fogalmazza meg: A Ptk. 6:522. § (3) bekezdése értelmében a kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem indokolt. A megtérítendő kárból tehát le kell vonni a károkozásból származó vagyoni előnyöket. A károkozás folytán beállott vagyonmódosulást a maga egészében kell vizsgálni, vagyis hátrányos és előnyös vonatkozásaiban egységesen kell vizsgálni, mert a vagyon egésze az, amelyen a kár megmutatkozik. Fel kell mérni azt, hogy a vagyoncsökkenés mellett nem következett-e be a károsult oldalán valamilyen vagyonmegtakarítás. Amennyiben a kár által közvetlenül érintett vagyontárgyból fennmarad valamilyen maradvány (például: az elpusztított állat húsának bőrének értéke; az eltört gép ócskavas értéke), úgy a kár a maradvány (residuum) értékén túlmenő értékre korlátozódik.
A Ptk. 6:522. § (3) bekezdésében írt szabály értelmében a bíróságnak esetről esetre kell vizsgálnia, hogy melyek azok a hátrányos és előnyös vagyonmozgások, amelyek figyelembevétele nem indokolt.
Álláspontunk szerint a hátrányos és előnyös vagyonmozgások közül (az okozati összefüggés fennállása ellenére is) ki kell zárni bizonyos hátrányokat és előnyöket.
A hátrányok közül figyelmen kívül marad minden esetben a károsult tilos (jogellenes) magatartásából származó elmaradt jövedelme vagy haszna (például: tiltott szerencsejáték szervezéséből fakadó jövedelme).
Az előnyök közül figyelmen kívül maradnak a károsulthoz - a károsodás miatt - befolyó bizonyos összegek, a károsultat megillető bizonyos ellátások (együtt: surrogatum), mint például a káresemény miatt a károsultat a saját maga, illetőleg más személy (például: a munkáltató) által kötött vagyonbiztosítási szerződés alapján kapott összeg, a társadalombiztosítás által folyósított biztosítási összeg (társadalombiztosítási ellátás), avagy a károkozó felelősségbiztosítójától kapott összeg. Az előnyök közül figyelmen kívül marad továbbá az a vagyoni juttatás, ajándék, tartás, amelyet a károsult harmadik személytől (például: családtagjától, barátjától) kap a károkozásra tekintettel, de pusztán jó szándékból és ingyenesen, és nem a károkozó személyére figyelemmel.

3.3. Az okozatosság

Az okozati összefüggésnek a jogellenes magatartás és a kár között kell fennállnia. A polgári jogi jogdogmatikai nézetek az okozatossággal összefüggésben két csoportba oszthatók: a vonatkozó elméletek egyik csoportja a károsodást előidéző okok, feltételek egyenértékűségét vallja, míg a másik csoportja valamilyen okkiválasztó álláspontot képvisel. A feltételek egyenértékűséget (conditio sine qua non) valló elméletek szerint minden olyan feltétel, amely nélkül a következmény nem állhatott volna be, együttesen oka az eredménynek. Egyik sem ok külön-külön, és nincs közöttük különbség súlyuk, jelentőségük, szerepük szerint. Az okkiválasztó elméletek jellemzője az, hogy az okok közül különböző szempontok szerint válogatnak. Az okkiválasztó elméletek közé tartozik a jogi okozatosság elmélete is, amely szerint polgári jogi felelősség szempontjából azt az okot tekintjük releváns oknak, ami a kártérítés szankciójával befolyásolható, amivel szemben a polgári jogi felelősség egyik alapelve, a megelőzés-nevelés elve hatást fejthetnek ki. Valamely károsodásnak nemcsak a közvetlen kiváltó okát lehet a polgári jogi felelősség szempontjából releváns oknak tekinteni, hanem a közvetett okát is, a prevenciós hatást a polgári jog eszközeivel erre a közvetett okra lehet gyakorolni. A prevenciós hatás elvárása nagymértékben attól függ, hogy mennyire lehetett a távolabbi okozatként bekövetkezett károsodást előre látni.[13]
A Ptk. - egyezően az 1959-es Ptk.-val - nem határoz meg szabályt az okozati kapcsolat megállapítására. A jogdogmatika által kidolgozott okozatossági elméletek gyakorlatba való átültetése a bírósági jogalkalmazás feladata marad. A jogalkotó a Ptk. 6:521. §-ába beiktatott objektivizált előreláthatósági klauzula segítségével kíván támogatást nyújtani a bírósági jogalkalmazás részére az okozatosság fennállásának megállapítása körében.[14]
Az ésszerű előreláthatóság elvét (az előreláthatósági korlátot) az angol felelősségi jog alakította ki. Rendeltetése az, hogy arányos kockázatmegosztási helyzetet teremtsen a károsult és a károkozó között. Az angol jog mellett más nemzeti polgári jogokban is később helyett kapott az előreláthatósági klauzula. Utóbb az előreláthatósági klauzula bekerült a Hágai Vételi Egyezmény 82. és 86. Cikkébe. Továbbá Az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételéről szóló, Bécsben, 1980. évi április 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről szóló 1987. évi 20. tvr. 74. Cikke is alkalmazza az Egyezmény hatálya alá tartozó szerződések megszegésével okozott károk megtérítése esetében az ésszerű előreláthatóság elvét.[15]
Az objektív előreláthatóság klauzulájának rendeltetése a kontraktuális felelősség világában az, hogy ne kelljen a kötelezettnek helytállnia a szokatlan, előre nem látható, és ezért nem is kalkulálható károk megtérítéséért. Ugyanakkor a jogalkotó a Ptk. felelősségi joganyagában nemcsak a kontraktuális felelősség területére, hanem a deliktuális felelősség területére tartozó jogszabályi előírásba is beiktatta ezt a jogelvet [Ptk. 6:143. §].
A Ptk. 6:521. § utolsó fordulatát ("nem is kellett előre látnia") a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében meghatározott elvárható magatartás elvével együtt értelmezve, arra a következtetésre juthatunk, hogy nem a konkrét károkozótól elvárható előrelátást kell figyelembe vennünk, hanem egy hasonló helyzetben lévő ideáltipikus személytől elvárható előrelátást. Azt pedig, hogy a károkozóval hasonló helyzetben lévő ideáltipikus személytől milyen előrelátás várható el, a kártérítési perben eljáró bíróságnak kell esetről esetre megállapítania egy objektivizált, tipizált mérce alkalmazásával. Álláspontunk szerint ennek során a bíróság a károkozó személyéhez kapcsolódó szempontokat (például: életkor, képességek, iskolai végzettség, személyes tapasztalatok) is figyelembe veheti, ha az eset körülménye ezt indokolja.
A Ptk. 6:521. §-a szerint nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia.
Sajnos a jogalkotói "mankó" megszövegezése pontatlan, ugyanis nem került egyértelműen meghatározásra az, hogy a károkozónak mikor nem kell előre látnia a kárt. Álláspontunk szerint az előreláthatóság időpontja a károkozó által kifejtett károkozó magatartás időpontja.[16]
Az aktív magatartással való károkozás és a passzív magatartással való károkozás között a polgári jog nem tesz különbséget, mindkettőt azonos elvi alapon kell megítélni. Ha az okozati összefüggés polgári jogilag releváns, a felelősség mindkét esetben egyaránt beállhat.
Aktív magatartással (tevéssel) való károkozásról akkor beszélünk, ha a károkozó személy tiltó (passzivitást rendelő) jogi normát sért meg. A szerződésen kívüli károkozás esetén az aktív magatartással való károkozás a leggyakoribb eset.
Passzív magatartással (nemtevéssel) való károkozásról akkor beszélünk, ha a károkozó személytől a jogi norma aktív magatartást követel meg, és ennek megsértése passzivitással megtörténhet. A mulasztással való okozás esetén polgári jogi szempontból a hangsúly azon van, hogy ami a külvilágban nem történt meg, az a jogi norma megsértését valósítja-e meg. A mulasztás nem abszolút semmi, hanem valaminek a nemtevése, kötelességellenes nemtevés. E meghatározás szerint a mulasztás ontológiai alapja a cselekvési lehetőség, a normatív követelmény pedig a cselekvési kötelesség, vagyis a mulasztás az ontológiai és a normatív egysége. A mulasztás kezdete az az időpont, amikor a cselekvési kötelezettség beáll és a cselekvési lehetőség is fennforog, azonban a jogalany ennek ellenére nem fejti ki a megfelelő tevékenységet. Ha a jogalany a lehetségesnél csak később tesz eleget a kötelezettségének, a mulasztás megvalósul, ebben az esetben a károkozó pusztán kárenyhítési kötelezettségének tesz eleget. Passzív magatartással megvalósuló károkozás tipikus esete az, amikor a közigazgatási szerv az ügyintézési határidőn belül nem hoz érdemi határozatot, illetve az ügyintézési határidőt túllépve hoz határozatot. Az államigazgatási szerv "hallgatása" a kárfelelősség alapjául szolgálhat (BH 1997.225.). A társadalombiztosítási igazgatóság kártérítési felelőssége fennáll a táppénz késedelmes fizetése miatt (BH 1993.677.).
A mulasztás önmagában nem minden esetben vezet el a károsodás bekövetkezéséhez. A fatelep őrizetével megbízott, és a szolgálat alatt alvó éjjeliőr, vagy az ügyvezetés feletti ellenőrzési kötelezettségét elmulasztó felügyelőbizottsági tag mulasztása önmagában nem okoz károsodást, a károsodás bekövetkezéséhez egy másik személy aktív (tevőleges) magatartása is szükséges. A fatelepről farönköket eltulajdonító tolvaj aktív magatartása, illetve a társaság ügyvezetését ellátó vezető tisztségviselő aktív magatartása is szükséges a károsodás bekövetkezéséhez. Az ilyen esetekben valójában az aktív magatartást kifejtő személy és a passzív magatartást kifejtő személy közös károkozásáról van szó.
A passzív magatartással való károkozás esetei:
a) a szerződésszegés;
b) a veszélyeztetés;
c) a kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség elmulasztása.
A szerződésszegések körében a mulasztással való károkozás a leggyakoribb eset. A szerződés a kötelezettet általában valaminek átadására, elkészítésére, megtételére kötelezi, a szerződésszegés, illetőleg a kár pedig többnyire mulasztás eredménye. Szerződésszegés esetén, amikor is a kötelezett fél nem szolgáltat, fizikai okozatosságról nyilvánvalóan nincs szó, azonban a kötelezett a jogi norma parancsát (a szerződésben kikötött szolgáltatás teljesítését) megsérti, a kötelezett passzivitása (mulasztása) az oka a teljesítés elmaradásának.
Az a magatartás, amikor valaki jogszerűen eljárva mást (másokat) veszélyeztetett helyzetbe hoz, ha károsodásra vezet, jogellenessé válik. E magatartások közül a legfontosabb a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy magatartása.
A károkozó és a károsult kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása is passzív magatartással való okozásnak minősül. Hangsúlyozandó az, hogy a kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség általában csak az adott joghelyzetben érdekelt személyeket terheli, a kívülállókat csak ritkán. Ha ez nem így volna, akkor ugyanolyan általános jogparancs kívánná meg mindenkitől a kárelhárító aktivitást, mint amilyen a károkozástól való tartózkodást megkívánja.
Az okozatosság megszakadásáról beszélünk akkor, amikor a már megindult okfolyamatot - amely a tapasztalat szerint meghatározott és előre látható eredményre vinne - egy második, az elsőtől független okfolyamat keresztez, és az az első okfolyamat eredményét meggátolja (például: a halálra sebzett állat tűzvész következtében bennég istállójában). Ebben az esetben az eredmény nem az első ok miatt következik be, hanem a második ok miatt, amelyet nem tekinthetünk az elsővel együttműködő oknak. Az első ok esetleg már létre is hozott bizonyos (részleges) hatásokat (például: az állat sérülésével járó kár, az indokolt és szükséges gyógyítási költség), ezek a károk megmaradnak az első okozó terhén, és csak a károk további előre látható folyamata szakad meg. A megszakadás fennáll abban az esetben is, ha a második ok ugyanazt a hatást idézi elő, mint az első ok (a fenti példa szerint az állat elpusztulását). Ugyanis a beállott eredményt ténylegesen nem az első ok idézte elő, vagyis az első okozó felelőssége nem áll fenn.
Többek közös károkozása forog fenn, ha a káros eredmény előidézésében több okfolyamat vesz részt, amelynek bármelyikének közrehatása nélkül az eredmény nem következett volna be. A Ptk. 6:524. § (1) bekezdése értelmében a többek közös károkozása egyetemleges felelősséghez vezet (részletes kifejtését lásd jelen Fejezet 10. pontjában).
A többek közös károkozásának különös esete az, amikor a közös okozók egyike maga a károsult. Nyilvánvaló az, hogy a polgári jogi felelősség más személynek okozott kár esetében áll fenn. Jogkövetkezménye ugyan az önokozásnak is van (például: a tulajdon tárgyának elpusztítása a tulajdonos részéről a tulajdonjog elenyészését eredményezi), azonban a jogkövetkezmény nem felelősségi alapon nyugszik. A polgári jog az önkárosítástól eltérően értékeli a károsult mint együtt okozó magatartását. A károsult mint együtt okozó jogi helyzete olyképpen alakul, hogy a társokozóval szemben kártérítési igényét elveszíti a saját károkozása arányában. Másképpen fogalmazva: a károsult közrehatása (részvétele) a károkozásban kármegosztáshoz vezet. Az önkárosítás - amely nem minősül jogellenes magatartásnak addig, amíg hatása pusztán az okozóval szemben nyilvánul meg - jogellenessé válik, amint abból egy kívülálló személy terhére következményeket kell levonni.
A károsult közrehatása felróhatósági szempontból vizsgálandó. A törvény a károsulti közrehatást a Ptk. 6:525. §-ában szabályozza. A Ptk. 6:525. § (1) bekezdése értelmében a károsultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség terheli. Az e kötelezettségek felróható megszegése miatt keletkezett kárt a károkozó nem köteles megtéríteni. A Ptk. 6:525. § (2) bekezdése alapján a károkozó és a károsult között a kárt magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem megállapítható, közrehatásuk arányában kell megosztani. Ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kárt a károkozó és a károsult között egyenlő arányban kell megosztani. A Ptk. 6:525. § (3) bekezdése szerint a károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős.
A törvény tehát egyértelműen meghatározza a károkozó(k) és a károsult közötti kármegosztást. A bíróságnak elsődlegesen a felróhatóság arányában kell a kárt megosztani. Ha a felróhatóság aránya nem állapítható meg, akkor másodlagosan a közrehatás arányában kell a kárt megosztani. Ha a közrehatás aránya sem állapítható meg, akkor harmadlagosan egyenlő arányban kell a kárt megosztani.

3.4. A társadalmi elvárhatóság

A Ptk. az Első Könyv alapelvei között határozza meg az elvárható magatartás elvét.
A Ptk. 1:4. § (1) bekezdése értelmében, ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. a társadalmi elvárhatóság fogalmának meghatározása terén szinte szó szerint követi az 1959-es Ptk. 4. § (4) bekezdésében meghatározott rendelkezést. Egyetlen szóban ragadható meg a két megfogalmazás közötti eltérés, az 1959-es Ptk. a "szigorúbb követelmény" kifejezést, míg a Ptk. az "eltérő követelmény" kifejezést használja. Meglátásunk szerint ez tartalmilag nem jelent különbséget, ugyanis amikor a Ptk. egyéb szabályai a Ptk. 1:4. § (1) bekezdéstől eltérő követelményt támasztanak a jogalannyal szemben, úgy azok minden esetben egyúttal szigorúbb követelmények is, mint a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében meghatározott követelmény ("az adott helyzetben elvárható magatartás"). Egyértelműen megállapítható, hogy a Ptk.-ban az 1:4. § (1) bekezdésnél enyhébb követelményt megkövetelő felelősségi tényállás nem található.
A társadalmi elvárhatóság (elvárható gondosság, körültekintés) személyi és nem tárgyi mozzanat. A társadalmi elvárhatóság a közösség részéről egy meghatározott joghelyzettípusban magatartást kifejtő személytől elvárt követelmények összessége, amely követelményeknek való meg nem felelés esetén beállhat a polgári jog alanyának a felelőssége. A társadalmi elvárhatóság: pszichikai viszonyulásra vonatkozó társadalmi értékelés.
A pszichikai viszonyulás kétféle lehet: a) a jogsértő tudata átfogja azt, hogy magatartása a társadalomra veszélyes (szándékosság); b) a jogsértő tudata nem fogja át azt, hogy a magatartása a társadalomra veszélyes (gondatlanság). Az elvárhatóság egyfajta társadalmi értékelést hordoz magában a magatartást kifejtő személyről. A társadalmi értékelés nem arra vonatkozik, hogy a polgári jog alanya helyesen vagy helytelenül cselekedett, hanem arra, hogy a polgári jogi felelősség szankciója, a kártérítés alkalmas lehet a személy által kifejtett magatartástípus elleni hatékony és eredményes védekezésre. A társadalmi értékelés fő kérdése: az elvárhatóság és az előreláthatóság. A társadalmi értékelés arra irányul, hogy elvárható volt-e a társadalomra veszélyesség tudata, előre láthatók voltak-e a következmények, illetve mennyire kellett ezekkel számolni. Az objektivizálódott társadalmi elvárhatóság eldöntésénél háromféle mértéket lehet alkalmazni: az egyedi, a speciális és az általános mértéket. Az egyedi mérték a jogsértőt saját képességéhez méri, a speciális mérték a jogsértőt a hozzá hasonló és hasonló helyzetben levő személyhez méri, az általános mérték a jogsértőt ahhoz méri, hogy emberileg egyáltalán mi volt lehetséges. A magyar felelősségi jog az objektív társadalmi elvárhatóság eldöntésénél a speciális mértéket alkalmazza.
A társadalmi elvárhatóság fokozatait általános és absztrakt szinten a jogalkotó határozza meg egyes polgári jogi normák segítségével [például: az elvárhatóság egyik fokozata a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében megfogalmazott "az adott helyzetben általában elvárhatóság"].
A társadalmi elvárhatóságot - polgári jogi jogvita esetén - az egyedi és konkrét szintjén a perben eljáró bíró (bírák) és a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő (szakértők) együttesen határozza (határozzák) meg. Az egyre bonyolultabbá és összetettebbé váló élethelyzetekben az elvárható gondosságot a perben eljáró bíró egymaga egyre inkább képtelen meghatározni, ezért mindjobban rá van utalva a szakmai szokásokból, standardokból és követelményekből összeálló szakmai elvárhatóságot ismerő igazságügyi szakértő szakismeretére és szaktudására. Sok esetben a bíró kizárólag az igazságügyi szakértő által készített szakvélemény alapján képes eldönteni azt, hogy a peres fél a szakmai elvárhatóság követelményeinek eleget tett-e vagy sem. Mindez azt jelenti, hogy a polgári jogi felelősségi kérdéseket eldöntő kártérítési perekben mind nagyobb szerepre tesznek szert az igazságügyi szakértők.
A társadalmi elvárhatóság az egymástól különböző joghelyzettípusokban a cselekvő személlyel szemben más és más követelményrendszert támaszt. Az elvárhatóság foka például különböző mértékű a szerződésen kívül kárt okozó személy esetében, a vezető tisztségviselő esetében vagy a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy esetében.
A társadalmi elvárhatóság fokozatai az ún. elvárhatósági skálán helyezkednek el. Az elvárhatósági skála alsó végpontja a senkitől sem elvárható gondosság. Az elvárhatósági skálán fölfelé haladva található az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozata. A Ptk. 1:4. § (1) bekezdése értelmében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal kell eljárni a szerződésen kívüli károkozás során.
Az 1959-es Ptk. felelősségi rendszerében a szerződésen kívüli károkozáshoz és a szerződésszegéssel okozott kárhoz ugyanaz a gondossági fokozat tartozott, a törvény mindkét esetben az adott helyzetben általában elvárható gondosságot követelte meg. Ehhez képest a Ptk. egyik lényeges változtatása az, hogy immáron csak a szerződésen kívüli károkozáshoz tartozik ez a gondossági fokozat, a szerződésen kívüli károkozáshoz ennél szigorúbb gondossági fokozatot kapcsol.
A szigorítás eredményeképpen immáron az elvárhatósági skálán fölfelé haladva helyezkedik el a szerződéskötés időpontjában fennálló elvárható előreláthatóság fokozata, figyelemmel a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében írt szabályra. A törvény a gondatlan szerződésszegés tekintetében támasztja a károkozóval szemben az elvárható előreláthatóság fokozatát, amely egy objektivizált kategória. A Ptk. 6:143. § (2) bekezdés utolsó fordulatát ("a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye előre látható volt") a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében meghatározott elvárható magatartás elvével együtt értelmezve, arra a következtetésre juthatunk, hogy nem a konkrét károkozótól elvárható előrelátást kell figyelembe vennünk, hanem egy hasonló helyzetben lévő ideáltipikus személytől elvárható előrelátást.[17]
Azt pedig, hogy a szerződésszegő féllel hasonló helyzetben lévő ideáltipikus személytől milyen előrelátás várható el, a kártérítési perben eljáró bíróságnak kell esetről esetre megállapítania egy objektivizált, tipizált mérce alkalmazásával. Álláspontunk szerint ennek során a bíróság a károkozó személyéhez kapcsolódó szempontokat (például: életkor, képességek, iskolai végzettség, személyes tapasztalatok) is figyelembe veheti, ha az eset körülményei ezt indokolják.
Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé helyezkedik el az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondosság fokozata. Egyfelől a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése, másfelől a Ctv. 118/B. § (4) bekezdése követeli meg ezt a gondosságot a vezető tisztségviselőtől abban az esetben, ha a gazdasági társaság felszámolással, illetőleg kényszertörlés útján szűnt meg, és a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, s ezáltal a társaság vagyona csökkent vagy a hitelezők követeléseinek kielégítése meghiúsult. Az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható (fokozott) gondosság követelménye érvényesül a vagyonfelügyelővel szemben, az ideiglenes vagyonfelügyelővel szemben [Cstv. 15. § (1) bekezdés], a felszámolóval szemben [Cstv. 54. §], valamint a végelszámolóval szemben [Ctv. 99. § (4) bekezdés].
Az elvárhatósági skálán fölfelé tovább haladva helyezkedik el a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójától és az emberi környezetet veszélyeztető tevékenység folytatójától elvárható gondosság fokozata. A Ptk. 6:535. § (1) és (2) bekezdése szerint az üzembentartónak és az emberi környezetet veszélyeztető személynek kell ilyen fokú gondossággal eljárnia.
Az elvárhatósági skálán fölfelé tovább haladva található a kellékszavatossággal és jótállással terhelt személytől elvárható gondosság fokozata. A Ptk. 6:159. § (1) bekezdése és a Ptk. 6:171. § (1) bekezdése alapján a kellékszavatossággal terhelt személynek, és a jótállással terhelt személynek kell ilyen fokú gondosságot kifejtenie.
Az elvárhatósági skálán fölfelé tovább haladva helyezkedik el a termék gyártójától elvárható gondosság. A Ptk. 6:550. § és 6:555. § szerint a törvényben meghatározott hibás termék gyártójának kell ilyen fokú gondosságot tanúsítania.
Az elvárhatósági skálán fölfelé tovább haladva található az atomkárért felelős személytől elvárható gondosság. Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 48. § (1) bekezdése értelmében a nukleáris létesítmény engedélyesnek kell ilyen fokú gondossággal eljárnia. A magyar felelősségi rendszerben a nukleáris létesítmény engedélyestől elvárt gondosság a legmagasabb fokozatú gondosság.
Végezetül az elvárhatósági skála fölső végpontja a minden körülmény között feltétlenül elvárható gondosság.
Jól látható tehát az, hogy az elvárhatósági skálán fölfelé haladva egyre magasabb fokú a jogalanytól elvárt gondosság, következésképpen egyre szigorúbb felelősségi alakzattal állunk szemben. Másképpen fogalmazva: az elvárhatósági skála mentén fölfelé haladva a károkozónak egyre kisebb a lehetősége a felelősség alóli mentesülésre. Az elvárhatósági skála alsó részén elhelyezkedő három gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat: az adott helyzetben általában elvárható gondossági fokozathoz, a gondatlan szerződésszegőtől elvárható előreláthatóság gondossági fokozatához, és az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondosság fokozatához tartozó felelősségi alakzat a felróhatóságon alapuló felelősségtípusba tartozik. Az elvárhatósági skála középső és fölső részén elhelyezkedő többi gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat a felróhatóság nélküli felelősségtípusba tartozik.[18]
A fentiekben kifejtettek szerint jól látható egyrészt az, hogy az adott helyzetben általában elvárható gondossági fokozat csupán a társadalmi elvárhatóság egyik fokozata, annak nincsen kitüntetett szerepe a felelősségi rendszerben, másrészt az, hogy a felróhatóságon alapuló felelősségtípusba tartozó felelősségi alakzatok enyhébb fokozatú felelősséget jelentenek, mint a felróhatóság nélküli felelősségtípusba tartozó felelősségi alakzatok. Annak ellenére igaz az, hogy nincs kitüntetett helye az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló felelősségi alakzatnak, hogy a jelenleg hatályos felelősségi szabályok értelmében a legtöbb joghelyzettípusban ilyen módon kell eljárni. Mindamellett megállapítható az is, hogy a magasabb gondossági fokozatokhoz tartozó felelősségi alakzatok száma és a felelősségi rendszerben betöltött súlya folyamatosan növekszik. Az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló felelősség azért a legenyhébb felelősségi fokozat, mert a Ptk. 1:4. § (1) bekezdése értelmében, ha ez a törvény eltérő követelményt (ténylegesen szigorúbb követelmény) nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Természetesen nemcsak a Ptk., hanem más polgári jogi jogforrás is támaszthat szigorúbb követelményt, mint az adott helyzetben általában elvárható gondosság követelménye.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy egyetlen gondossági fokozatnak sincsen kitüntetett szerepe a magyar felelősségi rendszerben.[19]
Az elvárhatósági skála és az elháríthatatlan ok (erőhatalom, casus maior, vis maior) viszonyával összefüggésben azt kell vizsgálnunk, hogy a konkrét felelősségi rendszer miként viszonyul az erőhatalomhoz. A modern felelősségi jog (a magyar felelősségi jog is ilyennek minősül) szerint a társadalmi elvárhatóság végső határa ott húzódik meg, ahol a megelőzés-nevelés még hatást fejhet ki, ez pedig nem más, mint az elháríthatatlan ok. Másként fogalmazva: a modern felelősségi jog az elvárhatósági skála alsó végpontjára (a senkitől sem elvárható gondosság fokozatához) helyezi el az erőhatalmat. A premodern felelősségi jog szerint a felelősség bizonyos esetekben kiterjedhet az elháríthatatlan okra is, ennek magyarázata az, hogy a premodern felelősségi rendszert a megelőzés-nevelés alapelve egyáltalán nem vagy csak csekély fokban hatotta (hatja) át. Másként fogalmazva: a premodern felelősségi jog az elvárhatósági skála fölső végpontjára (a minden körülmények között feltétlenül elvárható gondosság fokozatához) helyezi el az erőhatalmat.

4. Direkt bizonyítási rendszer - indirekt bizonyítási rendszer

A felelősségi jogban kétfajta bizonyítási rendszer létezik: a direkt (egyenes) bizonyítási rendszer és az indirekt (közvetett, kimentő, exkulpációs) bizonyítási rendszer. A direkt bizonyítási rendszer esetén a károsultat terheli a polgári jogi felelősség valamennyi előfeltétele fennállásának bizonyítása, vagyis a károsult tartozik bizonyítani a kárt, az okozati összefüggést és azt, hogy a károkozó magatartása a társadalmi elvárhatóság követelményével ellentétes. Ehhez képest az indirekt bizonyítási rendszer esetén a bizonyítási teher megoszlik a jogalanyok között, mégpedig olyképpen, hogy a károsult tartozik bizonyítani a kárt és az okozati összefüggést, azonban a károkozó tartozik bizonyítani azt, hogy magatartása nem ellentétes a társadalmi elvárhatóság követelményével.
Az 1959-es Ptk. hatálybalépése óta a magyar felelősségi jog az indirekt bizonyítási rendszert alkalmazza, és ezen a jól bevált rendszeren a Ptk. sem változtat. Az I. Fejezet 3.4. pontjában részletesen kimutattuk azt, hogy a társadalmi elvárhatóság az egymástól különböző joghelyzettípusokban a cselekvő személlyel szemben más és más követelményrendszert támaszt, ebből pedig az következik, hogy a különböző joghelyzettípusokban a károkozó a társadalmi elvárhatóság adott fokozata szerint tartozik bizonyítani gondosságának meglétét. Az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozata esetén például a károkozó a felróhatóság hiányának eredményes bizonyítása esetén mentesül a felelősség alól; a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójától elvárható gondosság fokozata esetén például a károkozó az elháríthatatlan külső ok fennállásának eredményes bizonyítása esetén mentesül a felelősség alól.
A szerződéskötés időpontjában elvárható előreláthatóság gondossági fokozata esetén a Ptk. 6:142. § második mondata a magyar felelősségi jogban új megoldásként egy összetett bizonyítást ír elő, mégpedig azt, hogy a károkozó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Már itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ptk.-val bevezetett új szabályok közül vélhetően ez a kimentési szabály fogja a legtöbb értelmezési nehézséget okozni a joggyakorlatban az ún. tartós jogviszonyok esetén, mivel az előreláthatóság szerződéskötés időpontjában történő rögzítése minden bizonnyal hibás jogalkotási megoldás. A Ptk. 6:142. § második mondatában rögzített kimentési szabály részletes elemzését a vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szemben fennálló felelősségéről szóló VIII. Fejezet 1. pontjában végezzük el.[20]
Jól látható tehát az, hogy a hatályos magyar felelősségi jogban a meghatározott konkrét joghelyzettípushoz meghatározott elvárhatósági fokozat kapcsolódik, ami pedig meghatározott bizonyítási terhet ró a károkozóra. Másképpen fogalmazva: a hatályos magyar felelősségi jogban a károkozó az adott joghelyzettípusban megkövetelt gondosságának eredményes bizonyításával mentesülhet minden egyes joghelyzettípusban a felelősség alól.[21]
A direkt bizonyítási rendszerben, ha a károsult nem képes bizonyítani azt, hogy a károkozó magatartása a társadalmi elvárhatóság követelményének nem felel meg (például a károsult nem tudja bizonyítani a károkozó felróhatóságát), a károkozó polgári jogi felelőssége nem következik be. Ezzel szemben az indirekt bizonyítási rendszerben, ha a károkozó nem képes bizonyítani azt, hogy magatartása a társadalmi elvárhatóság követelményének megfelel (például a károkozó nem tudja bizonyítani felróhatóságának hiányát), a károkozó polgári jogi felelőssége bekövetkezik. Nyilvánvalóan következik mindezekből az, hogy a direkt bizonyítási rendszer a károsult számára hátrányos és a károkozó számára kedvező, míg az indirekt bizonyítási rendszer a károsult számára kedvező és a károkozó számára hátrányos bizonyításiteher- megosztást jelent. Másképpen fogalmazva: az indirekt bizonyítást alkalmazó modern felelősségi jog a károkozóval szemben hátrányosabb, vagyis szigorúbb követelményrendszert támaszt, mint a direkt bizonyítást alkalmazó premodern felelősségi jog. A bizonyítási rendszerek közötti eltérés tehát alapvetően és tartalmilag strukturálja a felelősségi rendszereket.
A direkt bizonyítási rendszer mind a szerződésen kívül okozott, mind a szerződésszegéssel okozott károkozás esetén nehéz bizonyítási terhet telepít a károsultra, ugyanis a károsult azt tartozik bizonyítani, hogy egy másik személy magatartása nem felelt meg a társadalmi elvárhatóság követelményének. A premodern felelősségi jog elvárhatósági szintje a "jó családapától" elvárható individuális gondosság. A szerződésen kívül okozott károkozás esetén a károsultnak egy másik, számára teljesen ismeretlen személy akarati, értelmi adottságait, pszichikai állapotát kell bizonyítania, a szerződésszegéssel okozott károkozás esetén egy számára többé-kevésbé ismert személy akarati, értelmi adottságait, pszichikai állapotát kell bizonyítania úgy, hogy e személy a szerződés teljesítése körüli tevékenységét tőle távol, előtte ismeretlen helyen, időben és módon végzi. A károsult számára további komoly nehézséget jelent a nagy szervezetrendszerrel rendelkező jogi személyek (nagyvállalatok) károkozása során a vétkesség bizonyítása. Amikor a kár a nagyvállalat működése körében következik be, a kívülálló károsult aligha tudja eredményesen bebizonyítani azt, hogy a nagyvállalat szervezetrendszerén belül konkrétan kinek, milyen magatartása folytán következet be a károsodása (a károkozás személytelenné, anonimmá válik), a nagyvállalat mely szerve, vezetője, munkavállalója okozta a károsodást, helyes volt-e ezen személyek magatartása, vagy hibás, és ha igen, miért volt hibás. Igen gyakori eset az, hogy a nagyvállalat magatartásával kapcsolatos vétkesség nem is egy meghatározott munkavállaló tevékenységében lelhető fel, hanem az egész szervezetrendszer felépítésének, működése ellenőrzésének hiányosságaiban. A nagyvállalat szervezetrendszerében tevékenykedő sok résztvevő között igen gyakran elvesznek az okozás szálai. Nyilvánvaló tehát, hogy ezekben az esetekben a vétkesség bizonyíthatóságának egyszerűen a lehetősége is hiányzik.[22]
A 19. század második felében a premodern felelősségi jog által alkalmazott direkt bizonyítási rendszer igazságtalan (méltánytalan) természete Nyugat-Európában egyre nyilvánvalóbbá vált, ugyanis a nagyvállalatok egyre nagyobb teret nyertek a gazdasági életben, és a nagyvállalatok károkozásai tömeges jelenséggé váltak. Kezdetben az európai bírósági joggyakorlatok, majd később maguk az európai polgári törvénykönyvek szakítottak a direkt bizonyítási rendszerrel, és a 20. század folyamán fokozatosan áttértek az indirekt bizonyítási rendszerre. A magyar felelősségi jogban az első lépés az indirekt bizonyítási rendszerre való áttérésre az 1874. évi XVIII. tc. volt, amely a vasúttársaság felróhatóságtól független felelősségét mondta ki, és a vasúttársaság mint károkozó felelősség alóli mentesülését akként írta elő, hogy a vasúttársaság csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt "elháríthatatlan esemény (vis maior), vagy egy harmadik személy elháríthatatlan cselekménye, melyet a vaspályatársulat megakadályozni képes nem volt, vagy a meghaltnak, illetőleg sérültnek saját hibája okozta". A későbbi magyar bírói joggyakorlat más fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy esetében is a károkozóra hárította a bizonyítási terhet a vétkesség hiányának bizonyítása tekintetében. Végezetül az 1959-es Ptk. - néhány felelősségi alakzat kivételével - valamennyi károkozás esetében általános jelleggel bevezette az indirekt bizonyítási rendszert a magyar felelősségi jogba.
Eörsi mutatott rá arra az elvi jelentőségű különbségre, ami a büntetőjog és a polgári jog (felelősségi jog) között fennáll a bizonyítási teher vonatkozásában: a büntetőjogban a nem bűnösség (ártatlanság) vélelme érvényesül, a polgári jogban a felróhatóságon alapuló felelősség körében a felróhatóság vélelme érvényesül. Eörsi a vélelem hatókörét leszűkítette a felróhatóságon alapuló felelősségtípusra, álláspontunk szerint azonban a vélelem magasabb absztrakciós szinten történő megfogalmazása esetén az nemcsak a felróhatóságon alapuló felelősségtípusok, hanem valamennyi felelősségtípus esetén érvényesül. A hatályos magyar felelősségi jog absztrakciós szintjén a társadalmi elvárhatósággal ellentétes magatartás vélelme érvényesül. Az elvárhatósági skálán elhelyezkedő különböző joghelyzettípusokhoz különböző gondossági fokozatok tartoznak, és a különböző gondossági fokozatokhoz különböző tartalmú vélelmek kapcsolódnak.[23]
A különböző tartalmú vélelmek mindegyike megdönthető vélelem, vagyis a vélelemmel szemben ellenbizonyításnak van helye, ugyanakkor az elvárhatósági skálán minél magasabban található gondossági fokozatok esetében egyre nehezedik, súlyosbodik a károkozóra (bizonyító félre) háruló, a vélelem megdöntésére irányuló bizonyítási teher. Az indirekt bizonyítási rendszerben ez azt jelenti, hogy az egyre magasabban elhelyezkedő gondossági fokozatokhoz kapcsolódóan a károkozó (bizonyító fél) kimentési lehetősége egyre szűkebb terjedelmű, a társadalmi elvárhatósággal ellentétes magatartás vélelmét egyre nehezebb megdönteni. Például az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozatához a felróhatóság fennállásának vélelme kapcsolódik, míg a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató vagy a környezetet veszélyeztető tevékenységet folytató személytől elvárható gondosság fokozatához az elháríthatatlan külső ok hiányának vélelme kapcsolódik. A károkozót a meghatározott tartalmú vélelemmel szemben terheli a bizonyítás, az első esetben a felróhatósága hiányát, a második esetben az elháríthatatlan külső ok meglétét tartozik bizonyítani. A károkozó (bizonyító fél) számára a felróhatóság vélelmének a megdöntése lényegesen könnyebb, mint az elháríthatatlan külső ok hiánya vélelmének a megdöntése. Mivel a károkozó (bizonyító fél) számára az indirekt bizonyítási rendszerben minden gondossági fokozat esetén fennáll bizonyos terjedelmű bizonyítási teher, a kártérítési perekben az figyelhető meg, hogy a károkozó fél rendszerint meg sem kísérli azt, hogy eleget tegyen az őt terhelő kimentő bizonyításnak. Ehelyett a károkozó rendszerint beéri azzal, hogy a károsultat terhelő bizonyítás vonatkozásában igyekszik felhívni a bíróság figyelmét arra, hogy a károsult nem képes eleget tenni az őt terhelő bizonyítási tehernek.
A hatályos felelősségi jogunk - a kötelmi jog területén - egy olyan felelősségi alakzatot nevesít, ahol nem érvényesül az indirekt bizonyítás, vagyis nem áll fenn a társadalmi elvárhatósággal ellentétes magatartás vélelme (tipikusan a felróhatóság vélelme). Hangsúlyozni kell ugyanakkor azt, hogy ennél a felelősségi alakzatnál ténylegesen fennáll olyan kivételes indok, amely miatt helye van a direkt bizonyítás kivételes alkalmazásának.
Az ingyenesen szerző fél tartozik bizonyítani azt, hogy a kötelezett a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kárt szándékos szerződésszegéssel okozta vagy elmulasztotta a tájékoztatást a szolgáltatás olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a jogosult nem ismer [Ptk. 6:147. § (1) bekezdés]. Az ingyenes szolgáltatást nyújtó félnek (pl.: ajándékozó) a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kárért való felelőssége enyhébb felelősségtípus, mint a visszterhesen szolgáltatást nyújtó félnek (pl.: eladó) a felelőssége. Ennek magyarázata a szolgáltatás ingyenes jellegében áll. Ezért az ingyenesen szolgáltatást nyújtó fél felelőssége csak a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károkért áll fenn akkor, ha a kárt szándékos szerződésszegéssel okozta, vagy ha elmulasztotta a tájékoztatás megadását a szolgáltatás olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a jogosult nem ismert.
A Ptk. 6:147. §-ában szabályozott ingyenes szerződéseknél való kártérítési felelősség körében éppen a szolgáltatás ingyenes jellege az indoka a direkt bizonyítási rendszer kivételes alkalmazásának.
A társasági jogban az intézményes felelősségátvitel területére tartozó több olyan felelősségi alakzat is van, ahol a törvény úgy mellőzi az indirekt bizonyítás rendszerét, hogy a direkt bizonyítás alkalmazásának különös jogpolitikai indoka nem áll fenn.
Ilyen felelősségi alakzatok a következők:
a) a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:2. § (2) bekezdés, Ctv. 118/A. § (1) bekezdés, Ctv. 118/C. §];
b) a minősített befolyással rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés, Ptk. 3:208. § (3) bekezdése, Ptk. 3:323. § (5) bekezdése és Cstv. 63. § (2) bekezdése].[24]
E felelősségi alakzatoknál a hitelező (károsult) helyzete a kártérítési perben méltánytalanul súlyosan megnehezül.

5. A felelősség jogkövetkezménye: a kártérítés és az igényérvényesítési határidő

A Ptk. a felelősség kizárólagos jogkövetkezményeként (szankciójaként) a kártérítést írja elő. Ezzel szemben az 1959-es Ptk. 355. § (1) bekezdése a felelősség elsődleges jogkövetkezményeként még az eredeti állapot helyreállítását írta elő és csak másodlagos jogkövetkezményeként említette a kártérítést. Tekintve, hogy az esetek többségében az eredeti állapot helyreállítása mind a károsult, mind a károkozó számára számottevő nehézséggel jár, a jogirodalom és a bírói joggyakorlat egybehangzóan kihangsúlyozta az 1959-es Ptk. kapcsán azt, hogy a konkrét ügyben eljáró bíróság feladata eldönteni azt, hogy a két jogkövetkezmény közül melyiket alkalmazza. Bíróságaink - helyesen - a kártérítési perekben szinte kizárólagos jogkövetkezményként a kártérítést alkalmazták. Álláspontunk szerint a jogalkotó helyesen emelte törvényi szabállyá a kialakult ítélkezési gyakorlatot a Ptk. megalkotása során és mondta ki azt, hogy a felelősség kizárólagos jogkövetkezménye: a kártérítés.
A Ptk. 6:527. §-a határozza meg a kártérítés módját. A Ptk. 6:527. § (1) bekezdése értelmében a kártérítés pénzben történő nyújtása minősül az alapesetnek. A természetben nyújtott kártérítés csak akkor rendelhető el, ha az eset összes körülménye ezt indokolja. A Ptk. 6:527. § (2) bekezdése alapján a jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésére a bíróság időszakonként visszatérően előre fizetendő, meghatározott összegű járadékot is meghatározhat. A Ptk. 6:527. § (3) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy a bíróság a kártérítés módjának meghatározásánál nincs kötve a károsult kérelméhez; a kártérítésnek azt a módját nem alkalmazhatja, amely ellen valamennyi fél tiltakozik. Ez utóbbi szabály perjogi természetű, ugyanis a kérelemhez (keresethez) való kötöttség főszabályától eltérő kivételes szabályt állapít meg.
A jogalkotó valójában a PK 44. számú állásfoglalást emelte törvényi szintre, azzal a lényeges kiegészítéssel, hogy a bíróság a kártérítésnek azt a módját nem alkalmazhatja, amely ellen valamennyi fél tiltakozik. A kivételes szabály helyességéhez kétség nem férhet, a felek magánautonómiája (közös tiltakozás) gátat szab a bíróság számára a kártérítés módjának megállapítása körében.
A Ptk. a jövedelempótló járadék [Ptk. 6:528. §], a tartáspótló járadék [Ptk. 6:529. §]részletes szabályait tartalmazza, amelyek az 1959-es Ptk. 356-358. §-ait hivatottak felváltani.
A Ptk. 6:532. §-a értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Ez a szabály megegyezik az 1959-es Ptk. 360. § (1) bekezdésében írt szabállyal. A károkozás és a kár bekövetkezése nem feltétlenül egyidejű esemény. Például a balesetet követő egy év múlva lépnek fel olyan komplikációk, amelyek a balesetre vezethetők vissza.
A felelősségi jogban a kártérítési kötelezettség és az ahhoz tartozó felelősség időbeli terjedelme fontos kérdés. A kártérítési követeléshez elévülési határidő és jogvesztő (záros) határidő egyaránt tartozhat.
A polgári jogban érvényesülő határidők jogi természetével összefüggésben a kialakult helyes bírósági gyakorlatra támaszkodva új szabályként a Ptk. 6:21. §-a kimondja, hogy jogosultság gyakorlására és követelés érvényesítésére jogszabályban előírt határidő eltelte jogvesztéssel akkor jár, ha ezt jogszabály kifejezetten így rendeli. Ha a határidő nem jogvesztő, arra az elévülés szabályait kell alkalmazni.
A Ptk. az elévülési határidővel összefüggésben több új szabályt is beiktatott polgári jogunkba. A Ptk. 6:22. § értelmében - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a követelések öt év alatt évülnek el.[25]
Speciális elévülési határidők a következők:
a) a fokozott veszéllyel járó tevékenységért fennálló felelősség és az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységért fennálló felelősség körében három év [Ptk. 6:538. §];
b) a bűncselekménnyel okozott kár esetén a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül [Ptk. 6:533. § (1) bekezdés];
c) a járadékkövetelés elévülési ideje a járadékkövetelés egészére egységesen akkor kezdődik, amikor a járadékkövetelést megalapozó kár első ízben jelentkezik [Ptk. 6:533. § (2) bekezdés];
d) termékfelelősség esetén a károsult a kártérítési igényét hároméves elévülési határidő alatt érvényesítheti [Ptk. 6:558. § (1)-(2) bekezdés].
A Ptk. a hibás teljesítés kapcsán kizárólag elévülési határidőket tartalmaz, megszünteti a jogvesztő határidőket. A kellékszavatossági igény vonatkozásában főszabály az, hogy a kellékszavatossági igény a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el [Ptk. 6:163. § (1) bekezdés]. Az egyik kivételes szabály az, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el. Ha azonban a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek ennél rövidebb elévülési határidőben is megállapodhatnak, azonban egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen [Ptk. 6:163. § (2) bekezdés]. A másik kivételes szabály az, amikor a szolgáltatás tárgya ingatlan. Ebben az esetben a kellékszavatossági igény a szolgáltatástól számított öt év alatt évül el [Ptk. 6:163. § (3) bekezdés].
Az elévülés jogkövetkezménye az, hogy ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az elévült követelést bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni [Ptk. 6:23. § (1) bekezdés].
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ptk. 6:22. § (3) bekezdése értelmében a polgári jog alanyai a törvényben meghatározott ötéves elévülési határidőtől eltérő időtartamban is jogosultak meghatározni saját jogviszonyuk tekintetében az elévülési határidőt, azonban az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodásukat kötelesek írásba foglalni. A Ptk. az elévülési határidő megváltoztatását lényegesen szélesebb körben teszi lehetővé a felek számára, mint az 1959-es Ptk., amely szerint a felek csak a törvényben meghatározottnál rövidebb elévülési határidőben állapodhattak meg írásban. Tekintettel arra, hogy a hatályos szabályozás a korábbi megszorítást nem tartja fenn, a felek a törvényben írt határidőnél akár hosszabb, akár rövidebb elévülési határidőben is megállapodhatnak egymással. A Ptk. 6:22. § (4) bekezdése csak azt a korlátot támasztja, hogy az elévülést kizáró megállapodás semmis. A korlátozó szabályra figyelemmel a bírósági gyakorlatnak kell kialakítania azt a mércét, amely az olyasféle megállapodások érvénytelen (semmis) voltát mondja ki, amelyben a felek az elévülési határidőt szász évben vagy ezer évben határozzák meg, ugyanis egy ilyen kikötés ténylegesen az elévülés kizárásának minősül.
Jogvesztő határidők a következők:
a) a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tagnak (részvényesnek) a különbözet (a létesítő okiratban megjelölt érték és a tényleges érték különbözete) megfizetési kötelezettsége öt évig áll fenn [Ptk. 3:10. § (3) bekezdés];
b) a másik tag (részvényes) túlértékelését tudomása ellenére elfogadó tag (részvényes) felelőssége esetében öt év [Ptk. 3:99. § (2) bekezdés];
c) a megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért való tagi (részvényesi) felelősség esetében a társaság megszűnésétől számított öt év [Ptk. 3:137. § (1) bekezdés];
d) a közkereseti társaságtól megváló tag, illetőleg a betéti társaságtól megváló kültag, továbbá a megszűnt (meghalt) tag jogutódja (örököse) mögöttes felelőssége esetében a tagsági jogviszony megszűnésétől számított öt év [Ptk. 3:151. § (1)-(2) bekezdései; a Ptk. 3:155. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 3:151. § (1)-(2) bekezdései];
e) ha a társaság beltagja kültaggá válik, a kültaggá válástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül a beltagra vonatkozó rendelkezések szerint köteles helyt- állni az ilyen személy a módosítást megelőzően keletkezett társasági tartozásokért [Ptk. 3:157. §].
A jogvesztő határidő lejártának jogkövetkezménye az, hogy az alanyi jog (követelés) végérvényesen megszűnik.
Az 1959-es Ptk. a teljes kártérítés elvén állt. Ezzel szemben a Ptk. a deliktuális felelősség területén tartotta fenn a teljes kártérítés elvét, míg a kontraktuális felelősség területén ezen az elven némiképp módosított.
A gondatlan szerződésszegéssel okozott kár esetén a károkozó a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt mindenképpen köteles megtéríteni (Ptk. 6:143. §), azonban a szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat (következménykárok) és az elmaradt vagyoni előnyt csak olyan mértékben köteles megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye, a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. A gondatlan szerződésszegéssel okozott kártérítés esetén tehát a károkozó nem köteles megtéríteni a teljes kárt. A törvény a károsultra (a jogosultra) telepíti a bizonyítási terhet arra az esetre, ha mégis a teljes kár megtérítését követeli a károkozótól a kártérítési perben. A bizonyítási teher károsultra történő telepítése önmagában nem helytelen. A probléma abban van, hogy a jogszabályi rendelkezés a jogosultra hárítja a károkozó szerződéskötéskori elvárható előreláthatóságának bizonyítási terhét. Meglátásunk szerint itt ugyanaz a hibás jogalkotási megoldással állunk szemben, mint a Ptk. 6:142. §-a szerinti kimentési szabály esetén, nevezetesen azzal, hogy a törvény a károkozóval szemben a szerződéskötés időpontjában elvárható előreláthatóság követelményét támasztja, holott helyesen a szerződésszegés időpontjában elvárható előreláthatóság követelményét kellene támasztani. E két időpont a tartós jogviszonyok esetében rendkívül messze eshet egymástól, adott esetben több év is eltelhet a szerződéskötés időpontja és a szerződésszegés időpontja között. A bizonyítási tehernek ilyeténképpen a károsultra történő telepítése hibás jogalkotási megoldásnak tűnik, ugyanis ezáltal igen elnehezül a helyzete annak a károsultnak, aki a teljes kára megtérítésére tartana igényt a kártérítési perben.[26]
A szándékos szerződésszegéssel okozott kár esetén ugyanakkor a teljes kártérítés elve továbbra is fennáll, ugyanis a Ptk. 6:143. § (3) bekezdése értelmében a szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni. Természetesen a szándékos szerződésszegéssel okozott kár esetén is a károsultat terheli a teljes kár összegszerűségének a bizonyítása.
A felelősségi jogban az egyik kivételes jelenség az általános kártérítés szabálya. A Ptk. 6:531. §-a szerinti általános kártérítésre vonatkozó szabályok alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a károsodás bekövetkezte bizonyos, azonban a kár mértéke (nagysága) bizonytalan.
A bekövetkezett kárelemek közül egyaránt bizonytalan lehet a tényleges kár és az elmaradt jövedelem mértéke. Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy akár a tényleges kár, akár az elmaradt jövedelem az esetek jelentős részében gondos és körültekintő bizonyítás lefolytatásával felderíthető. Általános kártérítés megállapítására nem kerülhet sor csupán azért, mert a kár mértékének a megállapítása csak terjedelmes bizonyítás útján tisztázható. A kár mértékének a bizonyítása a károsultat terheli. Általános kártérítésként mind egyösszegű, mind járadékként megállapított kártérítés megítélhető.
A felelősségi jogban a másik kivételes jelenség a kártérítés méltányosságból való mérséklése (enyhítése). A jogalkotó a kártérítési kötelezettség terjedelme körében - jogdogmatikai szempontból helyesen - helyezte el a kártérítés méltányosságból való mérséklésének szabályát. A Ptk. 6:522. § (4) bekezdése értelmében a bíróság különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kártérítés mértékét a teljes kárnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja.
A kártérítés mérséklésére méltányossági alapon csak a szerződésen kívüli károkozás esetén van lehetőség, figyelemmel a Ptk. 6:144. § (2) bekezdésében írt szabályra.
A deliktuális felelősség körében a Ptk. 6:522. § (4) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezés nem határozza meg a mérséklésre vezető okokat, ezáltal - bár kivételes tényálláskörben - széles körű mérlegelési jogkört biztosít a bíróság számára, hogy a kártérítés mértékének meghatározásakor a méltánylást érdemlő egyedi tényálláselemeket mérlegelje. Amikor a szerződésen kívüli károkozás esetében valóban méltányossági alapon a bíróság által kerül sor a kártérítés összegének mérséklésére, a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva a következő szempontokat vizsgálja: a károkozó felróhatóságának fokát (szándékosság, súlyos gondatlanság vagy enyhe gondatlanság állapítható meg), a károkozó vagyoni, jövedelmi, családi és személyi viszonyait, és az eset összes körülményét (BH 1978.403.; 1980.264.).

6. Személyes felelősség - vagyoni felelősség

Ha a jogalany személyével köteles helytállni, személyes felelősségről, ha vagyonával köteles helytállni, akkor vagyoni felelősségről beszélünk. A Ptk. 2:51. § (1) bekezdés c) pontja alapján, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak. Az elégtételadási kötelezettség személyes helytállási kötelezettséget jelent. A polgári jogi felelősség azonban általában vagyoni felelősség. Vagyoni felelősségnek minősül a pénzbeli kártérítés és a természetben való megtérítés egyaránt [Ptk. 6:527. § (1) bekezdés].

7. Saját magatartásért való felelősség - más személy magatartásáért való felelősség

A felelősségi jogban a jogalany általában saját kötelezettségért, illetőleg kötelezettségének megszegéséért tartozik helytállni. Ennek az a magyarázata, hogy a polgári jog a magánautonómia körében eljáró, önállóan cselekvő személytől várja el azt, hogy helytálljon kötelezettségeiért.
Saját magatartásért való felelősségi szabályok a következők például: a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség [Ptk. 6:519. §]; a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség [Ptk. 6:142. §]; a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy felelőssége [Ptk. 6:535. § (1) bekezdés]; a környezetet veszélyeztető tevékenységet folytató személy felelőssége [Ptk. 6:535. § (2) bekezdés]; a gondozó felelőssége a vétőképtelen által okozott kárért [Ptk. 6:544. § (2) bekezdés]; az állattartó felelőssége [Ptk. 6:562. § (1) bekezdés]; a nukleáris létesítmény engedélyesének felelőssége az atomkárért [1996. évi CXVI. törvény 48. § (1) bekezdés]; a veszélyes állat tartójának felelőssége [Ptk. 6:562. § (2) bekezdés]. Hangsúlyozandó, hogy a gondozó felelőssége nem más személy magatartásáért való felelősség, hanem saját magatartásért való felelősség. A gondozó a saját felróható magatartásáért felelős, vagyis azért, mert a gondozó elmulasztotta az elvárt felügyeleti tevékenységet ellátni a belátási képességgel nem rendelkező személy felett.
Meghatározott esetekben a felelősségi jog a jogalany felelősségét mégis kiterjeszti, és megköveteli, hogy a jogalany más személy kötelezettségéért is helytálljon.
Más személy magatartásáért való felelősségi szabályok a következők például: a jogalany felelőssége a közreműködő magatartásáért [Ptk. 6:148. §]; a munkáltató felelőssége az alkalmazott magatartásáért [Ptk. 6:540. § (1) bekezdés], a jogi személy felelőssége a jogi személy tagjának károkozásáért [Ptk. 6:540. § (2) bekezdés]; a jogi személy felelőssége a vezető tisztségviselő károkozásáért [Ptk. 6:541. §]; a megbízó felelőssége a megbízott károkozásáért [Ptk. 6:542. §]; felelősség más szerződés kötelezettjének károkozásáért [Ptk. 6:543. §]; a közhatalmat gyakorló jogi személy felelőssége a közigazgatási jogkörben okozott kárért [Ptk. 6:548. §], a bíróság, az ügyészség, a közjegyző és a végrehajtó felelőssége bírósági, ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói jogkörben okozott kárért [Ptk. 6:549. §].
A más személy magatartásáért való felelősség vagy felróhatóságon alapuló vagy felróhatóság nélküli felelősségtípus. A másért való felelősség körébe tartozó felelősségi alakzatok esetében a nevelés-megelőzés elve fokozottan előtérbe kerül. A prevenció valósul meg a szankciónak a felelős személyre való áthárítása révén, mert a felelősség ösztönzően hathat a kötelezettre a más személy irányítása, utasításokkal való ellátása vagy ellenőrzése terén a felróhatóság hiányában is. Az egyes felelősségi alakzatoknál eltérően alakul a helyzet abban a tekintetben, hogy a más magatartásáért felelős személy végleges vagy időleges jelleggel viseli-e a kárt (van-e visszkereseti igény), továbbá az is, hogy amennyiben csak időleges jelleggel viseli a kárt, úgy utóbb a kár egészét vagy csak egy részét háríthatja át a másik személyre. Például a gazdasági társaság időleges jelleggel viseli a kárt, és annak egészét a vezető tisztségviselőre átháríthatja, ha belső viszonyukban megállapítható, hogy a vezető tisztségviselő felróhatóan járt el. Természetesen, ha a károsult egyetemleges marasztalás iránt terjeszt elő keresetet és a bíróság ennek alapján a gazdasági társaságot és a vezető tisztségviselőt egyetemlegesen marasztalja, és az ítélet alapján a vezető tisztségviselő áll helyt a károsulttal szemben, a gazdasági társaságnak megtérítési igénye nem keletkezik a vezető tisztségviselővel szemben.
Aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személy közreműködését veszi igénybe, az igénybe vett személy magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el [Ptk. 6:148. § (1) bekezdés].
Harmathy mutatott rá arra, hogy a közreműködőért való felelősséget kimondó szabálynak kettős célja van, az elsődleges, alapvető cél prevenciós jellegű, mégpedig a termelés befolyásolása, vagyis a vállalatok magatartásának a befolyásolása, a másodlagos cél a jogosult érdekeinek és a forgalom biztonságának védelme. Azokban az esetekben, ahol a kötelezett a teljesítéshez harmadik személyt vesz igénybe, és a harmadik személy kötelezettségszegése miatt szerződésszegés következik be, a jogellenesség mindig megállapítható a kötelezettel szemben. Fennáll a jogellenesség, hiszen a szerződésszegés az eredményhez kapcsolódik és csak mögöttesen található meg az eredményt létrehozó magatartás feltételezése. Elemezte azt is, miként alakul a közreműködőért való felelősség abban az esetben, ha a szerződéses láncolatban nem egy, hanem több közreműködő szerepel. Harmathy szerint a felelősség vizsgálatánál addig kell visszamenni a láncolatban, amíg a szerződésszegések kiváltóját megtalálják. A messzemenő vizsgálatra azonban az esetek jelentős részében nincs szükség, ugyanis gyakran megállapítható, hogy a szerződésszegésben döntő szerepe van a szerződések nem kellő összehangolásának. Ilyenkor az összehangolást elmulasztó fél felelősségre vonásánál meg lehet állni.[27]
Az 1959-es Ptk.-n alapuló bírói gyakorlat Harmathy jogirodalmi álláspontját elfogadta és következetesen alkalmazta (BH 1988.45., BH 1996.600., BH 2004.191.). A más személy magatartásáért felelős jogalany kimentése sajátszerű módon alakul. A kötelezett általában csak ún. közvetett kimentés útján mentesülhet a felelősség alól, vagyis általában nem mentesül önmagában a saját felróhatósága hiányának bizonyításával. A közvetett kimentés jogdogmatikai (elvi) alapja az, hogy a jogalanyt más személy károkozó magatartásáért terheli a felelősség és éppen ezen ok miatt a törvény a másért felelőssé tett jogalany számára nem engedi meg azt, hogy saját felróhatósága hiányának bizonyításával mentesülhessen, hanem csak azt engedi meg, hogy a más személy felróhatósága hiányának bizonyításával mentesülhessen. A munkáltató az alkalmazottért való felelősség alól, illetőleg a jogi személy a tagjáért, vezető tisztségviselőéért való felelősség alól saját magatartására vonatkoztatott közvetlen kimentését tehát a Ptk. nem ismeri el. Kivételesen a Ptk. 6:542. § megengedi a közvetlen kimentést a megbízó részére, ha bizonyítja felróhatósága hiányát a megbízott kiválasztásában, utasításokkal való ellátásában és felügyeletében, továbbá kivételesen a Ptk. 6:543. § megengedi a más szerződés jogosultja részére a közvetlen kimentést, ha megnevezi a tényleges károkozót.
A Ptk. 6:148. §-ában írt jogszabályi rendelkezés az 1959-es Ptk. egyes szerződéstípusainál (vállalkozás, megbízás) alkalmazott rendelkezéseit általánosítva azt is kimondja, hogy ha a kötelezettnek nem volt joga más személy igénybevételére, akkor felelősséggel tartozik mindazokért a károkért, amely a közreműködő bevonása nélkül nem következtek volna be. Ezen túlmenően a Ptk. 6:148. § (3) bekezdésében írt szabály - helyesen - a közreműködőért felelős kötelezettnek helytállási kötelezettséget ír elő, amely addig illeti meg a közreműködőjével szemben, ameddig neki a jogosulttal szemben a közreműködő szerződésszegéséért helyt kell állnia.

8. Teljes felelősség - korlátozott (korlátolt) felelősség

A felelősségi jog szerint a jogalany általában a teljes vagyonával felel a kötelezettségeiért, ebben az esetben kötelezett felelőssége korlátlan. Ezzel szemben, amikor a jogalany helytállási kötelezettsége meghatározott vagyontömegre vagy vagyonrészre van szorítva, akkor a felelőssége korlátozott. A polgári jogban főszabály az, hogy - ha a törvény kivételt nem tesz - a kötelezett vagyoni felelőssége teljes. A kontraktuális károkozás körében találhatjuk meg az egyik legfontosabb kivételező szabályt: a gondatlan szerződésszegéssel okozott kár esetén a károkozó felelőssége korlátozott [Ptk. 6:143. §].
A teljes vagyoni felelősség főszabályának nem mond ellent az, hogy a Vht. értelmében az adós meghatározott vagyontárgyaira nem vezethető végrehajtás.
A Vht. 74. §-ában foglalt jogszabály tartalmazza a végrehajtás alól mentes juttatások körét, a Vht. 90-91. §-aiban meghatározott jogszabályok tartalmazzák a végrehajtás alól mentes ingóságok tárgyi körét. A Vht. 92-96/A. §-aiban rögzített jogszabályok határozzák meg a végrehajtás alól mentes egyéb vagyontárgyak (például: biztosítási összeg, saját jogon szerzett kárpótlási jegy) körét. A Vht. 96/B. §-a szerint a 90. és 91. §-ban felsorolt vagyontárgyak - a 90. § (1) bekezdés h), l) és m) pontjában felsorolt vagyontárgyak kivételével - csak a természetes személy adósok elleni végrehajtás alól tekinthetők mentesnek. A végrehajtás alól a törvény erejénél fogva mentesnek minősített vagyontárgyak meghatározásának az a magyarázata, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog miatt az embert nem lehet megfosztani a létfenntartásához szükséges minimális vagyonától. Ezzel szemben a jogi személyek, így a gazdasági társaságok teljes vagyonára, valamennyi vagyontárgyára - a Vht. 90. § (1) bekezdés h), l) és m) pontjában felsorolt vagyontárgyak kivételével - végrehajtás vezethető.
A korlátolt felelősség két fajtáját különböztetjük meg: a cum viribus felelősséget és a pro viribus felelősséget. A cum viribus felelősség azt jelenti, hogy a vagyoni helytállás csak meghatározott vagyontárgyakra terjed ki, vagyis a kötelezett csak meghatározott vagyontárgyakkal felelős. A pro viribus felelősség ezzel szemben nem meghatározott vagyontárgyakra, hanem meghatározott vagyoni érték erejéig áll fenn. A cum viribus felelősség esetében tehát a kötelezett ellen vezetett végrehajtás csak meghatározott vagyontárgyakra irányulhat, míg a pro viribus felelősség esetében a végrehajtás bármely vagyontárgyára irányulhat ugyan, de csak meghatározott érték (összeg) erejéig. A törvény alapján az örökös felelőssége korlátozott a hagyatéki hitelezőkkel szemben. A Ptk. 7:96. § (1) bekezdése értelmében az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. Amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel. Ez azt jelenti, hogy az örökös elsősorban a hagyaték tárgyaival felel (cum viribus felelősség), ha azonban ezek már nincsenek meg, akkor egész vagyonával felel ugyan, de csak az öröksége erejéig (pro viribus felelősség).
Az 1959-es Ptk. csak igen szűk körben engedte meg a jogalanyok számára azt, hogy a szerződés útján kizárják vagy korlátozzák felelősségüket, pontosabban a kártérítést. A jogalkotó ezen a megközelítésen a Ptk. megalkotása során változtatott mind a szerződésen kívüli károkozás, mind a szerződésszegéssel okozott károkozás tekintetében. (A termékfelelősség szabályainak a Ptk. deliktuális felelősségi szabályrendszerébe történő beépítése eredményeképpen immár a Ptk. 6:557. §-ában írt szabály tiltja meg a gyártó felelősségének korlátozását vagy kizárását.) Az új szabályozás lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít a polgári jog alanyai számára, ugyanakkor a törvényi szabályozás szempontrendszere változatlan maradt. A jogalkotó továbbra is két szempontra figyelemmel engedi meg a polgári jog alanyainak a károkozás, szerződésszegés jogkövetkezményének korlátozását és kizárását. Az első szempont: a magatartás felróhatóságának fokozata, ugyanis a szándékosan (szándékos szerződésszegéssel) okozott kárért a felelősséget érvényesen korlátozni vagy kizárni tilos. A második szempont: a megsértett érdek típusa, ugyanis az életet, a testi épséget és az egészséget megkárosító károkozásért (szerződésszegésért) való felelősséget nem lehet érvényesen korlátozni vagy kizárni.
A Ptk. 6:152. §-a szerint a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.
Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint tehát érvényesen nem lehet kizárni vagy korlátozni a szándékosan okozott kárért való felelősséget, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget, ezen kívüli esetekben azonban már érvényesen lehetséges a kártérítés kizárása vagy korlátozása.
A törvényi megfogalmazás jogdogmatikai szempontból nem precíz, nem jól sikerült, mivel nem a felelősség korlátozásáról, kizárásáról van valójában szó, hanem a felelősség jogkövetkezményének, vagyis a kártérítésnek a korlátozásáról, kizárásáról.
A törvény tehát csak szűk körben tiltja meg a szerződésszegésért való felelősség korlátozását vagy kizárását.
A jogalkotó tehát ugyan magának tartja fenn a felelősségi szabályok megalkotásának kizárólagos hatalmát, azonban a felelősség jogkövetkezményének: a kártérítésnek a kizárása, illetve korlátozása széles körű megengedésével mégiscsak biztosítja a polgári jog alanyainak azt, hogy szerződéses kapcsolataik rendezése során saját szerződésükben közös megegyezéssel egy vagy több szerződő felet terhelő szankciót a törvénytől eltérően szabályozzák.
A kártérítés szerződéssel történő kizárása egyértelmű és világos. A felek a szerződésben teljes mértékben kizárhatják a nem szándékosan okozott (vagyis gondatlanul okozott) kár megtérítését, és teljes mértékben kizárhatják az életen, testi épségen, egészségen kívüli károkozás miatti kár megtérítését.
A kártérítés szerződésben történő korlátozása sokféle módszerrel, technikával történhet. Erről a törvény hallgat, azt a jogalanyokra bízza. A kártérítés korlátozásának egyik legelterjedtebb technikája az, hogy konkrét értékhez, összeghez kötik a kártérítés mértékének felső határát (például: a károkozó szerződő fél legfeljebb 1 millió forint összegű kár megtérítésére köteles). A kártérítés szerződésben történő korlátozásának egy másik lehetséges technikája az, hogy a jogalanyok bizonyos kártípusokért való kártérítést kizárják (például: az elmaradt vagyoni előnyért, mint kártípusért a károkozó szerződő fél kártérítéssel nem tartozik). A fenti két technikát lehet kombinálni is egymással (például: a károkozó szerződő fél legfeljebb 1 millió forint összegű kárt köteles megfizetni az elmaradt vagyoni előnyért).
A kártérítés korlátozásának, kizárásának lehetőségével élve a létesítő okiratot megkötő/módosító alapítók, tagok (részvényesek) a tag, a vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelőbizottsági tag és az állandó könyvvizsgáló felelősségét a gazdasági társasággal szemben érvényesen korlátozhatják vagy kizárhatják, feltéve, ha valamely társasági jogi felelősségi szabály kapcsán a törvény kifejezetten nem nyilvánítja érvénytelennek (semmisnek) az érintett társasági jogalanyra nézve kedvezőbb (enyhébb) szabályt előíró létesítő okiratbeli rendelkezést.
Például: A Ptk. 3:99. §-a a nem pénzbeli hozzájárulást túlértékelő és a túlértékelést elfogadó tagok egyetemleges felelősségét írja elő a gazdasági társasággal szemben olyképpen, hogy a Ptk. 3:99. § (3) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy e felelősségi szabállyal ellentétes létesítő okiratbeli rendelkezés semmis. A nem pénzbeli hozzájárulás túlértékelése elsődlegesen magának a gazdasági társaságnak, másodlagosan pedig a gazdasági társaság hitelezőinek az érdekét sérti. Ezen megfontolás okán a jogalkotó nem engedi meg tehát azt, hogy a gazdasági társaság létesítő okiratát megkötő alapítók, tagok (részvényesek) saját kártérítési kötelezettségüket a Ptk. 6:152. §-a szerint korlátozzák vagy kizárják. E helyett a jogalkotó egyértelműen megtiltja, semmisnek minősíti a törvényben rögzített felelősségi szabállyal ellentétes létesítő okiratbeli rendelkezést.
A vezető tisztségviselőnek a gazdasági társasággal szembeni felelősségét valamennyi gazdasági társaság vonatkozásában a Ptk. 3:24. §-a mondja ki. Eszerint a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősséggel felel a gazdasági társasággal szemben. Ez a szabály egy feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amely egyfelől a vezető tisztségviselőkkel szembeni elvárhatóság szintjét határozza meg, másfelől utaló szabály is, ugyanis a Ptk. Kötelmi Könyvében szereplő szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályaira utal. E szabályok pedig a Ptk. 6:142-6:152. §-aiban találhatók.
A létesítő okiratot megkötő/módosító alapítók, tagok (részvényesek) tehát magát a Ptk. 3:24. §-ában írt szabályt "nem tehetik félre", nem írhatják elő érvényesen a létesítő okiratukban azt, hogy az ő gazdasági társaságuk kapcsán a vezető tisztségviselő felelősségére nem a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai az irányadók. Ugyanakkor mivel a törvény nem tartalmaz olyan szabályt, amely a vezető tisztségviselő kártérítési kötelezettségének kizárását vagy korlátozását megtiltaná teljes mértékben, a létesítő okiratban vagy a vezető tisztségviselővel kötött megbízási szerződésben (munkaszerződésben) lehetőség nyílik arra, hogy az alapítók, tagok (részvényesek) a Ptk. 6:152. §-ának szem előtt tartásával leszűkítsék a vezető tisztségviselő szerződésszegésért való felelősségét a gazdasági társasággal szemben.
Nyilvánvaló az, hogy az alapítók, tagok (részvényesek) számára nem kívánatos az, ha a gazdasági társaságuk vezető tisztségviselőjének kártérítő kötelezettsége leszűkül, ezért csak rendkívül indokolt esetben tartjuk helyénvalónak azt, hogy a tagok éljenek ezzel a lehetőséggel és korlátozzák a vezető tisztségviselő kártérítését saját gazdasági társaságukkal szemben. Nem gondoljuk azt, hogy a vezető tisztségviselők ösztönzésének a kártérítés korlátozását kimondó szerződéses megállapodás a megfelelő eszköze.
Ehelyett sokkal szerencsésebb megoldás az, ha a gazdasági társaság biztosítási szerződést köt arra az esetre nézve, ha vezető tisztségviselője szerződésszegéssel kárt okoz a társaság részére.
A fentiekben kifejtettek a gazdasági társasággal szembeni kártérítés korlátozására és kizárására vonatkoznak. Meg kell vizsgálnunk ugyanakkor azt a kérdést is, hogy érvényesen korlátozható vagy érvényesen kizárható-e a társasági jog alanyainak (a tag, a vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelőbizottsági tag és az állandó könyvvizsgáló) felelőssége a gazdasági társaság hitelezőivel szemben.
A társasági jogunk számos szankciós jellegű felelősségátviteli szabályt tartalmaz, amely a tag, vezető tisztségviselő felelősségét mondja ki bizonyos tényállások esetén a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. Azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy magában a létesítő okiratban érvényesen nem lehet kizárni vagy korlátozni a társasági jog alanyainak felelősségét a hitelezőkkel szemben. Ennek magyarázata a létesítő okirat relatív szerkezete, nevezetesen az, hogy a létesítő okiratnak nem szerződő fele a hitelező. Így önmagában véve az, hogy a tagok az egymással megkötött megállapodásukban saját maguk, vagy vezető tisztségviselőik, cégvezetőik, felügyelőbizottsági tagjaik, illetve állandó könyvvizsgálójuk felelősségét korlátoznák vagy kizárnák a hitelezőkkel szemben, bizonyosan nem hatályosul a hitelezőkkel szemben. (A vonatkozó felelősségátviteli szabályok szerint a vezető tisztségviselő mellett az ún. árnyékigazgató felelőssége is fennáll, s az árnyékigazgató fogalmába akár a cégvezető, a felügyelőbizottsági tag, illetve az állandó könyvvizsgáló is beletartozhat az eset összes körülményét figyelembe véve.)
A társasági jog alanyainak a társaság hitelezőivel szembeni felelőssége valójában szerződésen kívüli károkozásért való felelősség, ugyanis e személyek nem állnak szerződéses jogviszonyban a társaság hitelezőjével.
A jogalkotó a szerződésen kívüli károkozás szabályai között valójában megismétli ugyanazt a szabályt, mint amit a szerződésszegésért való felelősség szabályai között előírt.
A Ptk. 6:526. §-a szerint a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító károkozásért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.
Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint tehát a szerződésen kívüli károkozás esetében is igen széles körben lehet megállapodni a kártérítés korlátozásáról vagy kizárásáról.
Ez a szabály azt jelenti, hogy a károkozás bekövetkezte után a károkozó és a károsult megállapodhat egymással abban, hogy a károkozó kártérítési kötelezettségét korlátozzák vagy kizárják, vagyis a törvénytől eltérő módon határozzák meg. A társasági jog világában azonban igen csekély a valószínűsége annak, hogy a mögöttesen felelős taggal, vezető tisztségviselővel, az árnyékigazgatóval a gazdasági társaság hitelezője megállapodjon a meg nem térült kára vonatkozásában a körben, hogy a tagot, a vezető tisztségviselőt és az árnyékigazgatót ne terhelje teljes kártérítés. A felelősségátviteli tényállások rendeltetése éppen az, hogy a gazdasági társaság hitelezőinek teljes kára megtérüljön, éppen ezért mondja ki a törvény egyes személyek mögöttes felelősségét. Álláspontunk szerint erre tekintettel csak elméleti jelentősége van ennek a szabálynak a társasági jog világában.

9. Felelősséghiány - abszolút felelősség

A felelősséghiányról kétfajta értelemben beszélhetünk. Az első esetben a jogalanynak azért nem áll fenn a felelőssége, mert hiányzik a felelősség megállapításának valamelyik előfeltétele. Ebben az esetben a kárt elszenvedett jogalany maga tartozik viselni a károsodását. A modern felelősségi jogokban, így a hatályos magyar felelősségi jogban is tovább él az a római jogi jogelv, amely szerint a másra át nem hárítható károkat a tulajdonosnak (károsultnak) magának kell viselnie (casum sentit dominus). Ennek alapján rendelkezik a Ptk. 5:22. §-a úgy, hogy a tulajdonos viseli a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni. A második esetben a jogalanynak azért nem áll fenn a felelőssége a károsulttal szemben, mert a jogszabály egy másik jogalany felelősségét írja elő az adott joghelyzettípusban. Ilyen esettel találkozunk a társasági jog területén, amikor például a Ptk. 6:540. § (1) és (3) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy a gazdasági társaság felelős azért a kárért, amelyet tagja tagsági viszonyával összefüggésben gondatlan magatartásával okoz harmadik személynek. Ebben az esetben tehát a tag felelőssége azért nem áll fenn a hitelezővel szemben, mert az idézett jogszabályi rendelkezések a gazdasági társaság felelősségét írják elő.
Abszolút felelősségről akkor beszélünk, amikor a jogalany helytállási kötelezettsége minden körülmény között fennáll, mert a felelősségi jog nem engedi meg azt, hogy a felelősség alól mentesüljön. A hatályos magyar felelősségi jog nem ismeri el az abszolút felelősség jogintézményét. A Ptk. ugyan a társasági jog világában több helyen is alkalmazza a helytállási kötelezettség kifejezést [például: Ptk. 3:2. § (1) bekezdés; Ptk. 3:2. § (2) bekezdés; Ptk. 3:46. § (1) és (2) bekezdés; Ptk. 3:48. § (3) bekezdés; Ptk. 3:101. § (5) bekezdés; Ptk. 3:135. § (1) és (2) bekezdés] anélkül, hogy kimentést engedő szabállyal egészítené azt ki, azonban ezekben az esetekben sem beszélhetünk abszolút felelősségről. Az ilyen helytállási kötelezettségeket előíró felelősségtípusok esetén sem beszélhetünk feltétlen helytállásról, mivel ezekben az esetekben is a károkozó (kötelezett) kimentheti magát elháríthatatlan külső okra való hivatkozással.
Az elvárhatósági skála fölső végpontja tehát ilyen értelemben véve üres. Az elvárhatósági skála legmagasabb gondossági fokozatán elhelyezkedő atomkárért való felelősség sem abszolút felelősség. A nukleáris létesítmény engedélyese mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az atomkár a létesítmény tevékenységi körén kívül eső, elháríthatatlan külső ok (fegyveres összeütközés, háború, polgárháború, fegyveres felkelés, rendkívüli méretű természeti katasztrófa) által közvetlenül kiváltott nukleáris baleset következménye. A nukleáris létesítmény engedélyese részben vagy egészben mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károsultat ért kár részben vagy egészben a károsult súlyosan gondatlan, vagy kifejezetten a kár előidézésére irányuló, szándékos és elháríthatatlan cselekvésének vagy mulasztásának a következménye [1996. évi CXVI. törvény 49. § (1)-(2) bekezdés].

10. Arányos felelősség - egyetemleges felelősség

Ha több kötelezettet terhel a felelősség, akkor a kötelezettek felelőssége a jogosulttal szemben két módon alakulhat: a kötelezettek felelőssége vagy arányos, vagy egyetemleges. Az arányos felelősség azt jelenti, hogy a kötelezettek valamilyen arányban kötelesek helytállni, minden egyes kötelezett csak a saját részéért felelős.
Arányos felelősséget ír elő a Ptk. 6:28. § (1) bekezdése és a Ptk. 6:524. § (2) és (3) bekezdése. A Ptk. 6:28. § (1) bekezdése szerint, ha többen tartoznak egy osztható szolgáltatással - ha e törvény eltérően nem rendelkezik -, a jogosult minden kötelezettől a ráeső részt követelheti. Kétség esetén a kötelezettek egyenlő mértékű szolgáltatás teljesítésére kötelezettek. A Ptk. 6:524. § (2) bekezdése szerint az egyetemleges felelősség alkalmazásának mellőzése esetén a bíróság a károkozókat magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem állapítható meg, közrehatásuk arányában marasztalja. Ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a bíróság a károkozókat egyenlő arányban marasztalja. A Ptk. 6:524. § (3) bekezdése értelmében a károkozók a kárt egymás között magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem állapítható meg, közrehatásuk arányában viselik. Ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kárt a károkozók egymás között egyenlő arányban viselik. A Ptk. 6:525. § (2) bekezdése alapján a károkozó és a károsult között a kárt magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem állapítható meg, közrehatásuk arányában kell megosztani, ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kárt a károkozó és a károsult között egyenlő arányban kell megosztani.
Jól látható tehát az, hogy a többek közös károkozása esetén és a károsulti közrehatás esetén a törvény - jogdogmatikai szempontból helyesen - azonos elvek alapján rendezi egyrészt a károkozók arányos felelősségét a károsulttal szemben, másrészt a károkozók egymás közötti kármegosztását, harmadrészt a károkozó és a károsult közötti kármegosztást. Elsődlegesen a felróhatóság aránya, másodlagosan a közrehatás aránya számít, harmadlagosan egyenlő arányt ír elő a törvény.
A jogutód nélkül megszűnő gazdasági társaság korátlanul felelős tagjainak felelőssége - miután helytálltak a hitelezővel szemben - olyképpen alakul, hogy a tagok egymás közötti viszonyukban a tartozást a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik [Ptk. 3:137. § (2) bekezdés második mondat].
Az egyetemleges (in solidum) felelősség azt jelenti, hogy mindegyik kötelezett a teljes kötelezettségért helytállni tartozik, vagyis a jogosult bármelyik kötelezettől a teljes szolgáltatást (kártérítést) követelheti. Az egyetemleges felelősség alapvető rendeltetése a jogosult (károsult) érdekeinek erősítése, fokozása. Az egyetemleges felelősség alapulhat jogszabályon és szerződésen.
Jogszabály által előírt egyetemleges felelősség például: a több kezes egyetemleges felelőssége [Ptk. 6:427. § (1) bekezdés]; nem osztható szolgáltatásnál a kötelezettek egyetemleges felelőssége [Ptk. 6:29. § (1) bekezdés]; közös károkozók egyetemleges felelőssége [Ptk. 6:524. § (1) bekezdés]; az alkalmazott és a tag egyetemleges felelőssége a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés]; ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel [Ptk. 6:541. §]; a megbízó és a megbízott egyetemleges felelőssége [Ptk. 6:542. § (1) bekezdés első mondata]; a vétőképes kiskorú és a gondozója egyetemleges felelőssége [Ptk. 6:547. §]; több gondozó egyetemleges felelőssége [Ptk. 6:544. § (4) bekezdése]; a szétváló gazdasági társaság jogutódjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:46. § (1) és (2) bekezdés, Átalakulási tv. 21. § (3) és (4) bekezdés]; az egyesülési szerződés érvénytelensége esetén az egyesülő gazdasági társaságok egyetemleges felelőssége [Átalakulási tv. 27. § (1) bekezdés]; a nem pénzbeli hozzájárulás felülértékelését tudomásuk ellenére elfogadó tagok egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:99. § (2) bekezdés]; a nyilvántartásba be nem jegyzett előtársaság alapítóinak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:101. § (5) bekezdés]; az ügydöntő felügyelőbizottság tagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:123. § (2) bekezdés második mondata]; az átalakulással létrejövő gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:135. § (2) bekezdés]; a jogutód nélkül megszűnő gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:137. § (2) bekezdés első mondata]; közkereseti társaság tagjainak és betéti társaság beltagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:138-3:139. §-ok, Ptk. 3:154. §]; a korlátolt felelősségű társaság alapításánál a közös törzsbetét szolgáltatásáért a tagok egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:161. § (3) bekezdés]; a közös tulajdonában álló üzletrész tagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:165. § (1) bekezdés második mondata]; részvénytársaság alapítása és tőkeemelés esetén a névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért az alapítók egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:212. § (4) bekezdés második és harmadik mondata]; a közös tulajdonban álló részvény részvényeseinek egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:213. § (2) bekezdés]; az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén a volt részvényesek egyetemleges készfizető kezesi felelőssége [Ptk. 3:244. § (2) bekezdés második mondata]; az egyesülés tagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 3:368. § (1) bekezdés].
Szerződés alapján akkor keletkezik egyetemleges felelősség, ha a szerződő felek szóban, írásban vagy ráutaló magatartással a szerződés megkötésekor, a követelés keletkezésekor vagy később ebben kifejezetten megállapodnak.
A jogosult számára a kötelezettek egyetemleges felelőssége kedvezőbb, mint a kötelezettek arányos felelőssége, mivel az egyetemlegesség esetében a jogosultnak nagyobb esélye van arra, hogy a teljes kára megtérüljön, ugyanis minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik. A jogosult számára előnyös az, hogy bármelyik kötelezettől követelheti a teljesítést, és polgári eljárást (pert, fizetési meghagyást) indíthat egyszerre több, illetve valamennyi kötelezett ellen. Hangsúlyozni kell azt, hogy ha többen tartoznak egy nem osztható szolgáltatással, a teljesítés bármelyik kötelezettől követelhető. Egyetemleges a kötelezettség abban az esetben is, ha többen úgy tartoznak egy osztható szolgáltatással, hogy a jogosult bármelyik kötelezettől követelheti a teljesítést [Ptk. 6:29. § (1) bekezdés]. Egyetemleges kötelezettség esetén minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de ha bármelyikük teljesít, a jogosulttal szemben a teljesített rész erejéig a többiek kötelezettsége is megszűnik. A kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek [Ptk. 6:29. § (2) bekezdés]. Másképpen fogalmazva: az egyetemleges felelősség egyúttal szükségszerűen más magatartásáért való felelősséget is jelent. A kötelezett a jogosult követelésével szemben a többi kötelezettet megillető, a jogosult kielégítésével kapcsolatos kifogásra is hivatkozhat, a többi kötelezett követelését azonban nem számíthatja be [Ptk. 6:29. § (3) bekezdés]. A jogosultnak az egyik kötelezettel szemben beálló késedelme valamennyiük javára beáll [Ptk. 6:29. § (4) bekezdés]. A követelésnek egyik kötelezettel szembeni elévülése nem hat ki a többi kötelezettre [Ptk. 6:29. § (5) bekezdés]. Ha a kötelezett kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített a jogosultnak, a többi kötelezettől a követelésnek őket terhelő része erejéig az általa nyújtott többletszolgáltatás megtérítését kérheti. A kötelezett nem hivatkozhat a többi kötelezettel szemben olyan kedvezményre, amelyben a jogosulttól részesült. Az a kötelezett, akivel szemben a jogosult követelése elévült, az elévülésre a többi kötelezettel szemben is hivatkozhat [Ptk. 6:30. § (1)-(3) bekezdés].
Az egyetemleges felelősséget megállapító szabályok közül témánk szempontjából a legfontosabb szerepe a többek közös károkozását kimondó felelősségi szabálynak van. Ennek magyarázata az, hogy a vezető tisztségviselőknek és felügyelőbizottsági tagoknak a gazdasági társasággal szembeni felelőssége körében - többszörös jogszabályi utalások útján - alkalmazni kell a Ptk. 6:524. §-ában előírt többek közös károkozására vonatkozó szabályokat. A vezető tisztségviselők vonatkozásában az első utaló szabály a Ptk. 3:24. §-ában található, amelynek értelmében a vezető tisztségviselő által a gazdasági társaságnak okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősségi szabályokat kell alkalmazni, vagyis a Ptk. 6:137. §-6:152. §-aiban írt szabályokat. A felügyelőbizottsági tagok vonatkozásában az első utaló szabály a Ptk. 3:28. §-ában található, amelynek értelmében a felügyelőbizottsági tag által a gazdasági társaságnak okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősségi szabályokat kell alkalmazni, vagyis a Ptk. 6:137. §-6:152. §-aiban írt szabályokat. A Ptk. 6:144. § (1) bekezdésében található második utaló szabály értelmében pedig a szerződésszegéssel való károkozás során a közös károkozók felelősségére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni, vagyis a Ptk. 6:524. §-ában írt szabályt.
A többek közös károkozása objektív tényállás. A közös károkozás tényállásának bekövetkezéséhez nincs szükség akarategységre, ha az egyik károkozó gondatlan mulasztása teszi lehetővé a másik károkozó szándékos tevőleges károkozását. Közös károkozásról van szó minden olyan esetben, amikor a károsodásra vezető folyamatban akár egymást követően, akár egyidejűleg többen vesznek részt, vagyis ha a kár objektíve több személy közrehatásának eredményeként következik be, függetlenül attól, hogy a károkozási folyamatban részt vevők egyáltalában tudomással bírtak-e egymás károkozó magatartásairól. A többek közös károkozása alapján az egyetemleges felelősség akkor is megállapítandó, ha a károkozók tevékenységének együtthatása vezetett el a kár bekövetkeztéhez. A közös károkozás alapján az egyetemleges felelősség akkor is fennáll, ha a károkozók különböző felelősségi alakzatba tartozó magatartást fejtenek ki. Az egyetemleges felelősség tehát a károsult fokozott terjedelmű védelme a teljes kártérítés elvére és a nevelés-megelőzés elvére figyelemmel. A közös károkozás tényét ugyanakkor csak akkor indokolt és szükséges megállapítani, ha erre a prevenció érdekében szükség van. Hangsúlyozni kell azt a követelményt, hogy a károkozóra a bekövetkező kár előrelátásának kritériumát szükséges és indokolt alkalmazni.[28]
Sajnos a jogalkotó éppen a fenti elvekre nem fordított kellő figyelmet a Ptk. 6:540. § (3) bekezdésében és a Ptk. 6:540. §-ában kimondott egyetemleges felelősségi szabályok kapcsán. Az első esetben a rendszerint lényegesen nagyobb teljesítőképességgel rendelkező jogi személy (gazdasági társaság) mellé rendelte el a rendszerint lényegesen kisebb teljesítőképességgel rendelkező átlagos munkavállaló egyetemleges felelősségét. A második esetben a jogi személy (gazdasági társaság) mellé rendelte el a vezető tisztségviselő egyetemleges felelősségét, amely szabály kimondásával valójában a csekély saját tőkével rendelkező gazdasági társaságok (tipikusan a mikrovállalkozásnak minősülő családi betéti társaságok és korlátolt felelősségű társaságok) vezető tisztségviselőit sújtja, míg a nagy saját tőkével rendelkező gazdasági társaságok (tipikusan transznacionális nagyvállalatok) vezető tisztségviselőit ténylegesen nem veszélyezteti, ugyanis a károsult bizonyosan képes lesz behajtani a nagy vagyonnal rendelkező gazdasági társaságtól a bíróság által megítélt kártérítési követelését. Meglátásunk szerint sem az átlagos munkavállaló, sem a vezető tisztségviselő egyetemleges felelősségének kimondásával nem biztosítható a szerződésen kívüli hitelező fokozott terjedelmű védelme, kivéve a családi mikrovállalkozások körét. A gyakorlatban e hitelezők bizonyosan a legtöbb esetben a lényegesen nagyobb teljesítőképességű jogi személlyel (gazdasági társasággal) szemben fognak igényt érvényesíteni, adott esetben végrehajtás útján.
Az egyetemlegesség a károsult irányába ható rendelkezés, tehát a közös károkozók külső viszonyában érvényesül. A károkozók belső viszonya a kártérítési kötelezettség egymás közötti felosztási arányát jelenti. A többek közös károkozása esetén a károkozók belső viszonyát a Ptk. 6:524. § (3) bekezdésében rögzített szabály rendezi.

11. Elsődleges felelősség - másodlagos felelősség

Az elsődleges (egyenes) felelősség azt jelenti, hogy a felelősség ugyanazt a személyt terheli, akit a kötelezettség terhel. A másodlagos (járulékos) felelősség azt jelenti, hogy a felelősség mást is terhel, mint akit a kötelezettség terhel. A polgári jogban az elsődleges felelősség az általános, a másodlagos felelősség a kivételes. A másodlagos felelősség kivételes jellege ellenére viszonylag gyakorta felbukkan a felelősségi jogban, ugyanis a felelősségi jog a másodlagos felelősség jogintézményének segítségével képes megfelelően értékelni, és jogi jelentőséget tulajdonítani az elsődlegesen kötelezett személy és a másodlagosan kötelezett személy közötti kapcsolatnak, jogviszonynak, amely adott esetben a jogosult számára nem ismert vagy csak többé-kevésbé ismert. A másodlagos felelősség esetében tehát mindig van egy elsődlegesen felelős személy is, a másodlagosan felelős személy az elsődlegesen felelős személy magatartásáért tartozik helytállni. Másként fogalmazva: a másodlagosan felelős személy ugyanazon kötelezettségért felelős, mint az elsődlegesen felelős személy. Ebből következően a követelés elévülése mind az elsődlegesen felelős személlyel, mind a másodlagosan felelős személlyel szemben ugyanabban az időpontban - a követelés Ptk. 6:22. § (2) bekezdése szerinti esedékessé válásának időpontjában - kezdődik meg. A másodlagosan felelős személy felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség és felróhatóság nélküli felelősség egyaránt lehet. A közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának és az egyesülés tagjának a másodlagos felelőssége felróhatóság nélküli felelősség.
A másodlagos felelősség kétféle lehet: közvetlen (feltétlen) felelősség és közvetett (mögöttes, szubszidiárius) felelősség. Közvetlen a másodlagosan kötelezett személy felelőssége akkor, ha az elsődlegesen kötelezett személlyel egy sorban áll fenn. A közvetlen másodlagos felelősség esetében az elsődlegesen kötelezett és a másodlagosan kötelezett egyetemlegesen felel a jogosult irányában. Közvetett a másodlagosan kötelezett személy felelőssége akkor, ha a másodlagos felelősség valakit csak arra az esetre terhel, ha a követelést az elsődlegesen felelős személy vagyonából nem lehet behajtani, vagyis a közvetetten, másodlagosan felelős személy felelőssége csak akkor nyílik meg, amikor bizonyossá válik, hogy az elsődlegesen felelős személy vagyona a követelést nem fedezi.
Polgári jogunkban az egyik legelterjedtebb másodlagos felelősségtípus a kezesség. A kezesség járulékos jellegét a Ptk. 6:417. § (1) bekezdés első mondatában írt szabály egyértelműen kimondja. A jogirodalom és a bírósági joggyakorlat egységesen és következetesen hangsúlyozza a kezesség járulékos jellegét.[29]
A bírósági joggyakorlatból a következő eseti döntésekre utalunk: BH 1994.42., BH 1998.227., EBH 2000.216., EBH 2002.766., EBH 2008.1884., EBH 2012.09.P10.
A közvetett másodlagos (mögöttes) felelősséggel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság az 1/2007. PJE határozatában a következőkre mutatott rá:
1. A mögöttes felelősség olyan járulékos jellegű, másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség, amely alapulhat szerződésen (pl. szerződéses egyszerű kezesség) vagy törvény rendelkezésén (törvényi kezesség, valamint a mögöttes felelősség egyéb törvényi esetei).
2. A mögöttes felelős ugyanazon kötelezettség teljesítéséért felel, mint a főkötelezett. Ebből következően a követelés elévülése mind a főkötelezettel, mind a mögöttesen felelőssel szemben ugyanabban az időpontban - a követelés az 1959-es Ptk. 326. § (1) bekezdése szerinti esedékessé válásának időpontjában - kezdődik.
3. Az elévülést a kötelezettel szemben megszakító jogcselekmények nem szakítják meg az elévülést a mögöttesen felelős személlyel szemben.
4. A mögöttesen felelős személlyel szembeni követelés elévülése a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságán nyugszik. Az elévülés nyugvása fogalmilag kizárja az elévülés megszakadását. A főkötelezettel szemben el nem évült követelés az elévülés nyugvásának megszűnésétől (vagyis a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságától) számított egy éven belül érvényesíthető a mögöttesen felelős személlyel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság az 1/2007. PJE határozatában az egyszerű kezességgel és az 1988-as Gt.-ben meghatározott mögöttes felelőségi alakzatokkal összefüggésben foglalt állást. A Legfelsőbb Bíróság tehát nem foglalt állást sem az 1997-es Gt., sem a 2006-os Gt. mögöttes felelősségi alakzataival (például: a konszernjogi felelősségi alakzatokkal) összefüggésben. Ennek ellenére álláspontunk szerint az 1/2007. PJE határozatban kifejtettek a Ptk.-ban, a Ctv.-ben és a Cstv.-ben rögzített konszernjogi felelősségi alakzatokra jelenleg is irányadónak tekinthetőek, azzal, hogy a Ptk. 6:22. § (2) bekezdése értelmében az elévülés kezdő időpontja továbbra is a követelés esedékessé válása.
Az 1/2007. PJE határozattal összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság 679/B/2007. AB határozatával alkotmányjogi szempontból vizsgálta annak esetleges alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság az 1/2007. PJE határozatot kizárólag alkotmányossági szempontból ítélte meg, a "törvényértelmezés dogmatikai helyességét nem vitatta". Az Alkotmánybíróság az 1/2007. PJE határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést és alkotmányjogi panaszokat elutasította. Az indítványozók által felvetett alkotmányossági jogkérdésekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőket fejtette ki:
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság jogalkalmazói jogértelmezése során alkotott jogegységi határozat - joggyakorlatot alakító természete és a bíróságokra kötelező volta miatt - maga is normának minősül. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem megalapozott az indítványozóknak azon hivatkozása, hogy a jogegységi határozat azért sérti az 1949-es Alkotmány 47. § (2) bekezdését, mert a "meglévő szabályozást új, normatív tartalommal egészítette ki". Az Alkotmánybíróság megállapította: az, hogy a Legfelsőbb Bíróság a sortartási kifogást menthető okként, az elévülés nyugvását kiváltó jogi tényként értékelte, valamint az a tény, hogy az elévülés nyugvása fogalmilag kizárja az elévülés megszakadását, nem sérti, sőt ellenkezőleg, erősíti a jogbiztonság követelményét. Pontosan ezáltal válik világossá és egyértelművé, működését tekintve a norma címzettjei számára kiszámíthatóvá és előre láthatóvá a támadott rendelkezés. Az Alkotmánybíróság megállapította: azzal, hogy a jogegységi határozat taxatíve nem sorolja fel a behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságának eseteit - mely akár felszámolási, akár végrehajtási eljárás során bekövetkezhet -, nem okoz jogbizonytalanságot, mindig egyedileg, az adott ügy körülményei alapján kell megítélni azt, hogy mikor nincs már meg a reális lehetősége annak, hogy a főkövetelés a főkötelezettől behajtható, azaz mikor válik bizonyossá, hogy a főadós vagyona a követelést nem fedezi. Önmagában az, hogy e tekintetben - pontosan a felszámolási, illetve végrehajtási eljárások sajátossága miatt - egyfajta mérlegelési lehetőség áll fenn a jogalkalmazó számára, nem eredményez jogbizonytalanságot.
Az Alkotmánybíróság végezetül rámutatott arra is, hogy az 1959-es Ptk.-nak az elévülési határidő nyugvásáról rendelkező szabályából egyenesen az következik, hogy az igényérvényesítési határidő a kezessel szemben - az indítványozók állításával ellentétben - nemhogy egy évre csökken, hanem öt éven túlra nyúlhat, és ebből az is következik, hogy nem sérül a bírósághoz fordulás alapvető jogát védő alkotmányi rendelkezés sem.
Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság helyesen állapította meg azt, hogy az 1/2007. PJE határozat - az indítványozók által hivatkozott okok miatt - nem alkotmányellenes.
A Legfelsőbb Bíróság a BH 2006. évi 1. számában közzé tett tanácselnöki értekezleti állásfoglalásában és egy eseti döntésében (EBH 2005.1217.) kifejtette azt is, hogy a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatósága - felszámolás esetén - nem minden esetben a kapcsolódik a felszámolás jogerős befejezéséhez, ennél korábban is megállapítást nyerhet a behajthatatlanság. Korábban kerül sor a behajthatatlanság megállapítására akkor, ha a felszámolás során egyértelműen bebizonyosodik az, hogy a konkrét követelés kielégítése a felszámolási eljárásban nem történhet meg, mivel arra a felszámolási vagyon nem nyújt kellő fedezetet. A behajthatatlanság időpontjának meghatározása tehát a perbíróság feladata az eset összes körülményének figyelembevétele mellett. Ez pedig az előző bekezdésben ismertetett alkotmánybírósági határozat szerint nem okoz jogbizonytalanságot.[30]
Álláspontunk szerint az idézett tanácselnöki értekezleti állásfoglalásban és az eseti döntésben kifejtettek a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek, és a jogbiztonság követelményének megfelelnek.
Közvetlen másodlagos felelősségi alakzat a készfizető kezes felelőssége az adós tartozásáért (Ptk. 6:420. §); az ideiglenes részvényt átruházó személy készfizető kezessége az ideiglenes részvényt birtokló személyért [Ptk. 3:244. § (2) bekezdés].
Közvetett másodlagos felelősségi alakzatok a következők: az egyszerű (sortartó) kezes felelőssége az adós tartozásáért [Ptk. 6:419. §]; a közkereseti társaság tagjának a felelőssége a társaság kötelezettségiért [Ptk. 3:139. § (1) bekezdés]; a betéti társaság beltagjának a felelőssége a társaság kötelezettségeiért [Ptk. 3:154. §]; a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége a jogutód nélkül megszűnt társaság tartozásaiért [Ptk. 3:2. § (2) bekezdés]; a minősített befolyásszerző felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés]; az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának (részvényesének) a felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaságért [Ptk. 3:59. §]; az egyedüli tag felelőssége az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság kötelezettségeiért [Ptk. 3:208. § (3) bekezdés alapján alkalmazandó Ptk. 3:324. § (3) bekezdés]; az egyedüli részvényes felelőssége az egyszemélyes részvénytársaság kötelezettségeiért [Ptk. 3:323. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 3:324. § (3) bekezdés]; a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Cstv. 63. § (2) bekezdés]; a volt tag (részvényes) felelőssége a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatt [Cstv. 63/A. §].
A jogosult számára a kötelezett közvetlen másodlagos felelőssége a kedvezőbb, a kötelezett közvetett másodlagos felelőssége a hátrányosabb. A közvetett másodlagos felelősségnél a jogszabály mindig meghatározza azt az időpontot, amikor a felelősség beáll. Például a közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának a közvetett másodlagos felelőssége akkor következik be, ha a hitelező a gazdasági társaságtól a követelését nem tudja behajtani (a végrehajtási eljárás nem vezetett eredményre vagy a gazdasági társaság felszámolási vagyona nem nyújtott kellő fedezetet).

12. Felróhatóságon alapuló felelősség - felróhatóság nélküli felelősség

A felróhatóságon alapuló felelősségtípusba tartozik az elvárhatósági skála alsó részén elhelyezkedő két gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat: az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozathoz [Ptk. 1:4. § (1) bekezdés] és a szerződéskötés időpontjában elvárható előreláthatósághoz [Ptk. 6:143. § (2) bekezdés] tartozó felelősségi alakzat. A felróhatóság nélküli felelősségtípusba tartozik az elvárhatósági skála középső és fölső részén elhelyezkedő többi gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat.
Megegyezően az 1959-es Ptk.-val, a hatályos Ptk. szerint is a felróhatóságnak két fokozata van: a szándékosság és a gondatlanság.
Szándékos a jogsértő magatartása, ha kifejezetten a károsodással járó célra irányul. Gondatlan a jogsértő magatartása, ha a jogsértő nem törődik a károsodás lehetőségével, vagy e lehetőséget fel sem ismeri, bár fel kellene ismernie. A polgári jog a gondatlanság két nemét különbözteti meg: a súlyos gondatlanságot és az enyhe gondatlanságot. Az 1959-es Ptk. szerint a felróhatóság fokozatainak általában nem volt nagy jelentőségük, azonban ezen a Ptk. némiképp változtatott, ugyanis a korábbi szabályozáshoz képest több felelősségi alakzat esetében (például a szerződésszegéssel okozott károkozás szabályai vonatkozásában) a törvény jelentőséget tulajdonít a felróhatóság fokozatainak.
A következő esetekben van jelentősége a felróhatóság fokozatainak: a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibájából kívül károsodás érte [Ptk. 6:587. §]; beszámításnak nincs helye a szándékosan okozott kár megtérítésére irányuló követeléssel szemben [Ptk. 6:51. § (1) bekezdés b) pont]; a szándékos és a súlyos gondatlan magatartásért való felelősséget érvényesen nem lehet kizárni [Ptk. 3:152. §, Ptk. 6:526. §]; több személy együttes károkozása esetén a felelősség a károkozók között felróhatóságuk arányában oszlik meg [Ptk. 6:524. § (1) bekezdés]; a károkozó és a károsult között a kárt felróhatóságuk arányában kell megosztani elsődlegesen [Ptk. 6:525. § (2) bekezdés]; a gondatlan szerződésszegés esetén a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt kell megtéríteni, a következménykárokat és az elmaradt vagyoni előnyt csak akkor kell megtéríteni, ha a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt [Ptk. 6:143. § (1)-(2) bekezdés]; a szándékos szerződésszegés esetén a teljes kárt meg kell téríteni [Ptk. 6:143. § (3) bekezdés]; az ingyenes szolgáltatást teljesítő fél a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kárért akkor felel, ha a jogosult bizonyítja, hogy a kötelezett a kárt szándékos szerződésszegéssel okozta [Ptk. 6:147. § (1) bekezdés]; az alkalmazott és a tag egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés].
A felróhatóságon alapuló felelősség feltétele a károkozó személy vétőképessége. Vétőképesség hiányában felróható magatartáson alapuló felelősség nem állhat fenn. A jogi személyek mindig vétőképesnek minősülnek, ugyanis bármely tagjuk, vezető tisztségviselőjük, munkavállalójuk magatartása a jogi személy magatartásának számít. Ha valamely tag, vezető tisztségviselő vagy alkalmazott vétőképtelen, önmagában ez az állapot megvalósítja a jogi személy felróhatóságát.
A Ptk. - megegyezően az 1959-es Ptk.-val - a természetes személyek vétőképességére nem állapít meg korhatárt, ezzel a megoldással a bírósági gyakorlatra bízza a természetes személyek korhatártól függő vétőképességének meghatározását. Annyi mindenesetre rögzíthető, hogy a bíróságnak az eset összes körülménye szerint, a köztapasztalatot is figyelembe véve kell esetről esetre megítélnie azt, hogy megvolt-e a vétőképesség vagy sem. Ha a károkozó adott értelmi fejlettsége mellett tisztában lehetett magatartása károsító következményével, és felismerhette, hogy ezek a következmények a társadalom kedvezőtlen megítélésével találkoznak, akkor elvileg megvan a lehetőség arra is, hogy a kiszabásra kerülő szankció megelőző hatást gyakoroljon. Ebben az esetben a vétőképesség megállapítható. Ez a szemlélet egyrészt azzal jár, hogy nem mindenki ugyanabban az életkorban éri el a vétőképesség fokát, másrészt egy-egy ember nem egyidejűleg éri el a vétőképességet valamennyi cselekedete vonatkozásában, vagyis a vétőképesség a kárszituációtól függ. A forgalombiztonság szempontja miatt a bírói gyakorlat afelé hajlik, hogy ha különleges körülmények más megoldást nem indokolnak, a vétőképesség a 12. életév betöltésével bekövetkezik.
A felróhatóság nélküli felelősségtípusba tartozó felelősségi alakzatok esetében a felelősségi jog ugyan mindig biztosít a kötelezett számára lehetőséget a felelősség alól kimentésre, azonban ez a kimentés mindig igen szűk terjedelmű. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója, a környezetet veszélyeztető tevékenység folytatója, a nukleáris létesítmény engedélyese általában csak elháríthatatlan külső ok fennállásának bizonyításával mentesülhet a felelősség alól. Az elháríthatatlan ok elméletileg egyaránt lehet külső és belső ok, azonban a hatályos magyar felelősségi jog kizárólag az elháríthatatlan külső okot tekinti megfelelőnek a kimentéshez. Az elháríthatatlan külső ok lehet természeti jelenség (például: rendkívüli méretű természeti katasztrófa) vagy emberi magatartás (például: fegyveres összecsapás). A jogirodalomban az elháríthatatlan külső ok és a fokozott veszéllyel járó tevékenységi körök viszonyával összefüggésben két álláspont alakult ki, az egyik nézet szerint az erőhatalom abszolút fogalom, míg a másik nézet szerint az erőhatalom relatív fogalom. Az erőhatalom abszolút felfogása szerint, csak az olyan természeti jelenség, illetve emberi magatartás minősül elháríthatatlan körülménynek, amellyel szemben senki sem képes eredményes védekezésre, elhárításra, függetlenül fizikai képességeitől és anyagi erőforrásaitól. Az álláspontunk szerint helyes felfogás, az erőhatalom relatív felfogása szerint egyrészt az elháríthatatlan körülmények köre a technika folyamatos fejlődésével egyre szűkül, másrészt a jogalanyok anyagi erőforrásai különbözőek, ugyanazon elhárító cselekmény kifejtése az egyik jogalany számára rendkívüli, aránytalan költséget, terhet, míg a másik jogalany számára felvállalható, megengedhető mértékű költséget jelent. A technika rohamos fejlődésével nemcsak a fokozott veszéllyel járó tevékenységi körök szaporodnak, de az erőhatalomtól is állandóan elhódítanak területeket. Ami tegnap erőhatalomnak minősült, holnap már nem minősül annak, így nem is mentesít a felelősség alól. Az erőhatalom relatív felfogása azt is jelenti, hogy mentesülnie kell az üzembentartónak, ha a védekezés technikailag lehetséges lett volna, de csak objektív értelemben, tehát nem saját anyagi viszonyaihoz méretezve, aránytalan kiadások árán. Az aránytalan költekezés kérdésének megítélésénél igen gondosan ügyelni kell arra, hogy a relatív felfogás ne csapjon át szubjektív felfogásba. Ha ugyanis az aránytalan költségeket az adott üzembentartó vagyoni erőihez mérik, a kimentést ezzel szubjektív alapra helyezik, és megnyitnák az üzembentartók számára azt a védekezést, hogy ilyen vagy olyan felszerelés, berendezés, intézkedés megtétele anyagi erőiket meghaladta volna. Ez pedig visszakanyarodást jelentene a felróhatóságon alapuló felelősség konstrukciójához.[31]
Az erőhatalom relatív felfogásának alátámasztására két eseti döntést emelünk ki a bírói gyakorlatból. A bíróság az egyik eseti döntésében úgy foglalt állást, hogy ha a távvezetékre huzalt dobnak, ez harmadik személy elháríthatatlan cselekménye, mert aránytalan erőfeszítést jelentene az ország minden távvezetékének őrizete; ha azonban a huzal feldobása óta huzamosabb idő telt el és a villamos művek értesültek a veszélyről, az elháríthatatlanság megszűnik (BH 1954.505.). A bíróság egy másik eseti döntésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem állapítható meg az üzemben tartó felelőssége a Volán-buszon harmadik személy által elhelyezett és felrobbant időzített bomba következtében keletkezett kárért, mert a merényletet a veszélyes üzem működési körén kívül eső elháríthatatlan oknak minősítette. A bíróság szerint a közbiztonság és az anyagi-technikai fejlettség jelenlegi szintjén nem teljesíthető azon igény, hogy tömegközlekedési járatokat igénybe vevő személyeket a légi közlekedéshez hasonló biztonsági vizsgálatnak vessék alá (BH 2000.200.). A második eseti döntéssel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a technika folyamatos fejlődése és a közúti személyszállítást végző vállalatok anyagi erőforrásainak növekedése oda vezethet, hogy néhány év múlva a fenti tényállás mellett a bíróság úgy foglal állást, hogy a közbiztonság és az anyagi teljesítőképesség adott szintjén igenis teljesíthető azon igény, hogy a közúti tömegközlekedési eszközökön utazó személyeket az utazás megkezdése előtt a légi közlekedéshez hasonló vizsgálatnak vessék alá.

13. Deliktuális felelősség - kontraktuális felelősség

A szerződésen kívüli károkozásért való (deliktuális) felelősség [Ptk. 6:519. §] esetén a felek között nem áll fenn szerződéses jogviszony, másként fogalmazva: a deliktuális felelősség alapvető negatív előfeltétele az, hogy a felek között szerződéses jogviszony ne álljon fenn.[32]
A szerződésszegéssel okozott kárért való (kontraktuális) felelősség [Ptk. 6:142. §] esetében a felelősség megállapításának alapvető pozitív előfeltétele az, hogy a felek között fennálljon egy szerződéses jogviszony.
A Ptk. egyik lényeges újítása az 1959-es Ptk.-hoz képest, hogy viszonylagosan szétválasztja egymástól a kontraktuális és a deliktuális felelősségi szabályokat. A szétválasztás azonban csak viszonylagos, ugyanis a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség szabályai nemcsak a szerződésen kívüli károkozás során érvényesülnek, hanem a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségnek továbbra is mögöttes jogterülete maradt a törvényben szabályozott kivételekkel. Az egyik legfontosabb kivétel az, hogy a kontraktuális felelősség esetén a kártérítés méltányosságból való mérséklésének nincs helye [Ptk. 6:144. § (1)-(2) bekezdés]. A Ptk. továbbá - jogdogmatikai szempontból helyeselhető módon - kizárja a párhuzamos (deliktuális és kontraktuális) kártérítési igények érvényesítésének lehetőségét, amikor a Ptk. 6:108. §-a kimondja, hogy a jogosult kártérítési igényét a kötelezettel szemben akkor is a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítheti, ha a kár a kötelezett szerződésen kívül okozott károkért való felelősségét is megalapozza.[33]
A deliktuális felelősség és a kontraktuális felelősség közötti dogmatikai különbség lényege a következőkben foglalható össze:
Deliktuális felelősség esetén a károkozó és a károsult között a károkozó magatartást megelőzően egy abszolút szerkezetű jogviszony létezik, és egy tartózkodásra kötelező tiltó norma megsértése hozza létre a relatív szerkezetű, szerződésen kívüli kárkötelmet. (Ugyanez a jogdogmatikai helyzet az abszolút szerkezetű dologi jogok és személyhez fűződő jogok megsértése esetén.) Kontraktuális felelősség megsértése esetén viszont a károkozást megelőzően is fennáll egy relatív szerkezetű, szerződéses jogviszony a felek között, amely meghatározza a feleknek egymással szembeni jogait és kötelezettségeit. Itt a károkozó magatartás nem más, mint a szerződés megszegése. Az eltérő kiinduló helyzetből adódik, hogy a károkozó magatartás eltérő természetű a két területen. Deliktuális felelősség esetén a károkozás általános tilalma szenved sérelmet, és a lehetséges károkozó magatartások nincsenek törvényi tényállások szerint nevesítve, mert a magatartást éppen az teszi jogellenessé, hogy káreredmény kapcsolódik hozzá. Kontraktuális felelősség esetén viszont a károkozó magatartás egy már érvényesen létrejött, konkrét szerződésben vállalt kötelezettség megszegését jelenti. A szerződéses jogviszony a kárkötelem alanyait, a károkozó és a károsult személyét is behatárolja, a károkozó a kárt nem általában "másnak", hanem a másik szerződő félnek okozza. Lehetséges, hogy ugyanaz a magatartás a szerződéses jogviszonytól függetlenül is kárt okoz (a kivitelezési vagy a gyártási hiba például nem csak a szerződéses partnernek okozhat kárt), s ez a károkozás a deliktuális felelősség (termékfelelősség) szabályai szerint ítélendő meg. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség azonban mindenképp szerződést (legalább kétoldalú jogügyletet), másik szerződő felet, a szerződés megszegését és azzal okozati összefüggésben keletkezett kárt feltételez. A jogellenesség a kontraktuális felelősségnek is szükségképpeni előfeltétele.
A Ptk. egyik lényeges újítása az, hogy a deliktuális felelősség különös alakzatai közé került integrálásra a termékfelelősség [Ptk. 6:550-6:559. §-ok]. Ez jogdogmatikai szempontból mindenképpen helyeselhető, ugyanis a termékfelelősség ténylegesen a deliktuális felelősség körébe tartozó különös felelősségtípus. A termékfelelősség mellett a törvény új jogintézmény mellett beiktatta felelősségi jogunkba a termékszavatosságot [Ptk. 6:168-6:170. §-ok].

14. Az alkotmányos felelősségi jog

Az Alkotmánybíróság, különösen az 1989-1998 között működő Sólyom-féle Alkotmánybíróság a magyar jogrendszer szerves részévé változtatta az alkotmányjogi normaréteget és az alkotmánybíráskodást. A magyar jogrendszer az Alkotmánybíróság jogfejlesztő gyakorlata következtében vált modern jogrendszerré. Az alkotmányjogi normaréteg egyrészt a közhatalmi centrumok hatalmi jogosítványait, egymáshoz és a társadalom tagjaihoz, csoportjaihoz való viszonyát eljárási szempontból szabályozza, az egyéb alkotmányos szervek létrejöttét és működését írja le, másrészt alkotmányos alapjogokat (alapvető jogokat), alkotmányos alapelveket és alkotmányos alapértékeket tartalmaz, amelyek fő célja a jogrendszer tartalmának meghatározása. Az alkotmánybíráskodás az alkotmányvédelem egyik változata. Az alkotmánybíráskodás folyamán a pozitív jogi norma érvényességéről annak jogrendszerbeli megengedettsége alapján döntenek, a meg nem engedett normát érvénytelenítik. Az alkotmányjogi normaréteg és az alkotmánybíráskodás a pozitív jogi normaréteg részét képező felelősségi jog alkotmányosságát biztosítja.
A magyar alkotmánybíráskodás legfontosabb területe a jogállamiság, és azon belül a jogbiztonság alapértékének értelmezése. Ezzel összefüggésben maga az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a jogállamiság alapértékét kitöltő elveket az Alkotmánybíróság egy-egy konkrét ügy kapcsán, fokozatosan fejti ki. Noha az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata során a vizsgált rendelkezésnek elsősorban az 1949-es Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való összhangját vizsgálta, ez nem jelenti azt, hogy az általános rendelkezéseket formális deklarációnak tekinti, s az alapelveknek pusztán kisegítő, másodlagos szerepet szánna. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az 1949-es Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét [9/1992. (I. 30.) AB határozat].[34]
Az Alkotmánybíróság ezen joggyakorlata nem változott az Alaptörvény hatályba- lépését követően sem. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság (előreláthatóság, kiszámíthatóság) követelményének az felel meg, ha a polgári jogi felelősségi szabályokat és a felelősség hátrányos jogkövetkezményét (szankcióját) jogszabály tartalmazza. Jogszabályban rögzített felelősségi szabály nélkül nem kerülhet sor polgári jogi felelősség megállapítására és hátrányos jogkövetkezmény (szankció) alkalmazására.
Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése írja elő az alapjogok törvényi szintű szabályozásának követelményét. E szabályból következik, hogy valamely alapjog tartalmának meghatározása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]. A polgári jogi felelősségi szabályok megalkotásánál kizárólag a törvényi szintű és a kormányrendeleti szintű szabályozás a megfelelő jogforrási szint.
A felelősségi szabályok megalkotásával összefüggésben is érvényesül az Alkotmánybíróság által az 1949-es Alkotmány szabályai alapján kimunkált normavilágosság követelménye. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen vagy eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak [1160/B/1992. AB határozat]. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá azt is, hogy alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható, és címzettjei számára előre nem látható [42/1997. (VII. 1.) AB határozat].
A jogbiztonság - amely az 1949-es Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon [11/1992. (III. 5.) AB határozat]. A nem kellő pontossággal megfogalmazott jogszabály is alkalmazható, ha a megfogalmazás pontatlansága a jogalkalmazás során, a jogalkalmazói értelmezés által - a kialakult jogi hagyományt, joggyakorlatot, valamint a jogalkotó szándékát szem előtt tartva - orvosolható. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján egy jogszabály vagy annak valamely rendelkezése csak akkor tekinthető az 1949-es Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság követelményébe ütközőnek, ha megfogalmazása olyannyira homályos, hogy jogalkalmazói értelmezéssel sem tölthető ki tartalommal, vagy határozatlansága lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára (534/E/2001. AB határozat).
A normavilágosság követelménye nem szűnt meg azzal, hogy az 1949-es Alkotmányt az Alaptörvény váltotta fel, ugyanis egyrészt az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fogalmából az továbbra is egyértelműen levezethető, másrészt a Jat. 2. § (1) bekezdésében írt alkotmányos szabály kifejezetten tartalmazza e követelményt a következők szerint: a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.
Az Alaptörvény értelmében a felelősségi szabályok megalkotásával összefüggésben továbbra is érvényesül az az alapvető alkotmányos követelmény, hogy a B) cikk (1) bekezdése szerinti jogbiztonság részét képező jogbiztonságra figyelemmel a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilos.
A Jat. 2. § (2) bekezdése értelmében jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
Következetes az Alkotmánybírósági gyakorlat a tekintetben, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatályba léptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell [57/1994. (XI. 17.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság az 1949-es Alkotmány szabályai alapján megállapította, hogy a kártérítéshez való jog nem alapjog. Az Alkotmánybíróság ezen megállapítása az Alaptörvény rendelkezései alapján is helytállónak tekinthetők. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor rámutatott arra, hogy a kártérítési jogviszonyban a jog a károsultat - elvileg - bármely károkozóval szemben oltalmazza és a reparációt - ahol erre sort kerít - a károkozó tulajdonának a terhére oldja meg. Az Alaptörvény XIII. cikke (korábban 1949-es Alkotmány 13. §-a) szerint az alkotmányos alapjogi tulajdonvédelem viszont mindenki, vagyis a károkozó és a károsult tulajdonára is vonatkozik. A jognak tehát egy olyan kárelosztási (kártelepítési) mechanizmust kell működtetnie, amelyben nemcsak a károsult, hanem a károkozó alkotmányos tulajdonvédelme is megfelelően igazolható. Ennek a kárelosztási - ellensúlyozó - rendszernek a szempontjait a törvényhozó - minden tulajdonosra egyaránt kiterjedő alkotmányos tulajdonvédelem keretei között - általában szabadon mérlegelheti [880/B/1993. AB határozat].

15. A Ptk. társasági jogi felelősségi szabályainak időbeli alkalmazhatósága

A Ptk. 8:4. §-a főszabályként azt mondja ki, hogy a Ptk. 2014. március 15. napján lép hatályba. A társasági jogi felelősségi szabályok szempontjából megvizsgálandó, hogy vajon a tagot és a vezető tisztségviselőt terhelő új vagy megújított felelősségi szabályok alkalmazására valóban 2014. március 15. napjától kerül-e sor, vagy a Ptké. egyes további rendelkezései alapján más időpont, időpontok jönnek figyelembe.
Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a tag és a vezető tisztségviselő felelőssége a forgalmi élet önálló szereplőjének minősülő gazdasági társaság működéséhez kapcsolódik. Ezek a gazdasági társaságok zömében pedig a Ptk. hatálybalépése előtt megkezdték működésüket, létesítő okiratukat tehát az új kódex hatálybalépése előtt fogadták el, illetve módosították utoljára. Szerencsére a jogalkotó sem feledkezett meg erről, ezért a Ptk. hatálybalépésekor a nyilvántartásba már bejegyzett valamennyi jogi személy, és azokon belül a cégnyilvántartásba bejegyzett gazdasági társaságok vonatkozásában speciális szabályokat hozott létre a gazdasági társaság létesítő okiratának kötelező módosítása tárgyában.
Emellett arról sem szabad megfeledkeznünk a vezető tisztségviselő vonatkozásában, hogy a vezető tisztségviselő mind a korábbi szabályozás, mind a Ptk. alapján tartós jogviszonyban áll a gazdasági társasággal. Ez a tartós jogviszony, vagy munkaviszony, vagy megbízási jogviszony lehet.
A vezető tisztségviselő jogviszonya pedig mind a hatályos, mind pedig a korábbi szabályozás szerint lehet határozott vagy határozatlan időtartamú.
A jogalkotó a tartós kötelmi jogviszonyokra vonatkozó átmeneti szabályokról sem feledkezett meg, és speciális szabályt hozott létre a Ptk. hatálybalépésekor fennálló kötelmekkel összefüggésben.
Kérdésként merül fel tehát az, hogy a vezető tisztségviselők esetében ezt a szabályt alkalmaznunk kell-e vagy sem?
A Ptké. szabályait figyelmesen áttekintve, arra a következtetésre juthatunk, hogy nem lehet egységesen meghatározni azt az időpontot valamennyi gazdasági társaság valamennyi tagjára és vezető tisztségviselőjére nézve, hogy melyik az az időpont, amelytől kezdve a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó új vagy megújított felelősségi szabályokat kell alkalmaznunk. Ez látszólag nagyon bizonytalan helyzetnek tűnik és a jogállamiság alkotmányos követelményéből fakadó jogbiztonságnak látszólag nem felel meg.
A törvény a gazdasági társaságok vonatkozásában a létesítő okirat kötelező módosítását nem egységesen szabályozza.
Az egyik szabály azt mondja ki, hogy a Ptk. hatálybalépésekor a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságok a Ptk. hatálybalépését követő első önkéntes létesítő- okirat-módosítással egyidejűleg kötelesek dönteni arról, hogy az új Ptk. rendelkezéseivel összhangban fognak tovább működni, sőt mi több, erről egy legfőbb szervi határozatot is kell hozniuk, és be kell nyújtaniuk a cégbírósághoz [Ptké. 12. § (1) bekezdés]. Ezzel a szabályozással a jogalkotónak az volt a szándéka, hogy a lehető leghamarabbi időpontban rászorítsa a gazdasági társaságok legtöbbjét arra, hogy saját létesítő okiratukat hozzáigazítsák a Ptk.-hoz, és ettől az időponttól kezdve az adott gazdasági társaság már köteles a Ptk. társasági jogi rendelkezéseit alkalmazni működése során.
Nyilvánvaló, hogy ez a szabályozási mód azt eredményezi, hogy a sok százezer gazdasági társaság különböző időpontokban tartja meg 2014. március 15. napját követően az első olyan legfőbb szervi ülését, amelyen önkéntesen létesítő okiratot módosít, ezért a legkülönfélébb időpontokban kötelesek hozzáigazítani saját létesítő okirataikat a Ptk.-hoz, és ezáltal alkalmazni a Ptk. új társasági jogi szabályait.
A jogalkotó nem bízta a véletlenre azt, hogy ha a gazdasági társaságok nem hajtanának végre belátható időn belül a létesítőokirat-módosítást, akkor a közkereseti társaság és betéti társaság esetében 2015. március 15. napjától, a korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság esetében pedig 2016. március 15. napjától kötelesek a gazdasági társaságok a Ptk. rendelkezéseivel összhangban tovább működni. Továbbá a Ptké. azt is kimondja, hogy ezt követően a gazdasági társaság létesítő okirata nem tartalmazhat a Ptk. rendelkezéseivel összhangban nem álló rendelkezést [Ptké. 12. § (2) bekezdés b) pont].
A jogalkotó könnyítő szabályokat is beiktatott a Ptké. 12. § (3) bekezdésében.
Az egyik ezek közül az, ha a gazdasági társaság létesítő okirata általános hivatkozásként utal a Gt.-re (például: a létesítő okirat a következőt tartalmazza: "A társasági szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Gt. rendelkezései az irányadóak"), akkor nincs teendő. Azonban ha a létesítő okiratot készítő ügyvéd ennél precízebb munkát végzett, és konkrét jogszabályi utalásokkal tűzdelte tele a létesítő okiratot (például: a tagok vonatkozásában utalt a Gt. 5. §-ára vagy a vezető tisztségviselők vonatkozásában a Gt. 30. §-ára), úgy ez a jogalkotói könnyítés már nem érvényesül, a gazdasági társaságnak kötelező kiiktatni saját létesítő okiratából ezen konkrét jogszabályi rendelkezéseket.
A másik pedig az, hogy a közkereseti társaság és a betéti társaság esetében nincs szükség a létesítő okirat kötelező módosítására kizárólag annak érdekében, hogy a létesítő okirat a társaság vezető tisztségviselőjét ügyvezetőként nevesítse. Ennek a szabálynak az a magyarázata, hogy a közkereseti társaság és a betéti társaság esetében a jogalkotó átkeresztelte az üzletvezetőt ügyvezetőre.
Ha a gazdasági társaság azonban a 2014. március 15. napja utáni első legfőbb szervi ülésén a létesítő okiratát önszántából egyéb okból módosítja, úgy az előzőekben említett változásokat is át kell vezetni a létesítő okiraton. Vagyis mindörökre nem maradhat benne egyetlen létesítő okiratban sem a Gt.-re való utalás sem, a közkereseti társaság, betéti társaság létesítő okiratában pedig az, hogy üzletvezetőnek hívják a vezető tisztségviselőt.
A jogalkotó a Ptk. hatálybalépésekor működő azon korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában, amelyeknek jegyzett tőkéje nem éri el a 3 millió forintot, speciális átmeneti szabályt alkotott. Az ilyen korlátolt felelősségű társaságok legkésőbb 2016. március 15. napjáig kötelesek törzstőkéjüket megemelni, vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat. Fontos szabály az, hogy az ilyen korlátolt felelősségű társaságok a törzstőkeemelésük elhatározásának napjáig a Gt. rendelkezéseit kötelesek alkalmazni, az előbbiekben ismertetett társaságiszerződés-módosításról érvényesen nem határozhatnak. Megfordítva: A 3 millió forint jegyzett tőkével nem rendelkező gazdasági társaságok tehát csak akkor dönthetnek arról, hogy az új Ptk. hatálya alá helyezik magukat, ha felemelik jegyzett tőkéjüket legalább 3 millió forintra. Kihangsúlyozandó az, hogy e szabály nem mondja ki azt, hogy csak a törzstőke 3 millió forintra való felemelése esetén szabad az ilyen korlátolt felelősségű társaság létesítő okiratát egyéb okból módosítani. Az ilyen korlátolt felelősségű társaságok létesítő okirata egyéb okból igenis módosítható, csakhogy ilyenkor tilos a Ptk.-hoz történő hozzáigazítás, vagyis az ilyen korlátolt felelősségű társaság az egyéb létesítőokirat-módosítás után is a régi társasági jog hatálya alatt marad.
Mindezen szabályok megismerésének azért van jelentősége, mert a tagok és vezető tisztségviselők Ptk.-ban elhelyezett felelősségi szabályai kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de változtak a korábbi Gt.-ben írt felelősségi szabályokhoz képest. Márpedig addig az időpontig, ameddig valamely gazdasági társaság saját létesítő okiratát a Ptké.-ben foglalt kötelező létesítőokirat-módosítás miatt nem hozza összhangba a Ptk. szabályaival, addig a napig az adott gazdasági társaság tagja, vezető tisztségviselője a Gt.-ben írt felelősségi szabályok alapján felel. Attól a naptól kezdve azonban, mikor a gazdasági társaság saját létesítő okiratát a Ptké.-ben foglalt kötelező létesítőokirat-módosítás miatt összhangba hozza a Ptk. szabályaihoz, az adott gazdasági társaság tagja, vezető tisztségviselője már a Ptk.-ban írt társasági jogi felelősségi szabályok alapján tartozik felelősséggel.
Felmerül az a kérdés, hogy vajon a gazdasági társasággal megbízási jogviszonyban álló vezető tisztségviselő - akinek a jogviszonya nyilvánvalóan tartós kötelem -, ténylegesen az előbb elmondottak alapján a gazdasági társaság létesítő okiratának módosításától kezdődően fog-e a Ptk.-ban írt felelősségi szabályok alapján felelni, vagy a Ptké. 50. §-ában írt szabályra figyelemmel csak azt követően kellene az új felelősségi szabályokat figyelembe vennünk, ha a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő a Ptk. hatályba lépése után szerződésüket teljes egészében a Ptk. hatálya alá helyezik.
Álláspontunk szerint a Ptké. 50. §-ában írt szabály, amely a felek megállapodására bízza azt, hogy a Ptk. hatálybalépése előtt köttetett tartós kötelmet létrehozó szerződésük módosításával helyezik jogviszonyukat a Ptk. hatálya alá, nem vonatkozik a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony részét képező felelősségi szabályra. (Meglátásunk szerint ugyanez vonatkozik a felügyelőbizottsági tag és a gazdasági társaság közötti tartós megbízási jogviszonyt létrehozó szerződés részét képező felelősségi szabályra is.)
A vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelőssége közvetlenül jogszabályi rendelkezésen, mégpedig a Ptk. 3:24. §-ában írt szabályon alapul.
A Ptk. 3:24. §-a kimondja, hogy a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben.
Az idézett jogszabályi rendelkezés az elvárhatóság szintjét ugyan a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szintjére helyezi el, ugyanakkor ez a felelősségi szabály nem a felek (a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő) közötti szerződésen, hanem közvetlenül a jogszabályon alapul. A vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság, még ha nem is módosítja a Ptk. hatálybalépése előtt létrejött tartós jogviszonyát, azonban a gazdasági társaság a saját létesítő okiratát a 2014. március 15. napját követő első legfőbb szervi ülésén módosítja, illetőleg a 3 millió forintnál kisebb jegyzett tőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaság legkésőbb 2016. március 15. napjáig felemeli jegyzett tőkéjét, és létesítő okiratát módosítja, működését a Ptk. rendelkezéseivel összhangban folytatja tovább. Az a mozzanat, hogy a gazdasági társaság létesítő okiratának kötelező módosításával működését a Ptk. rendelkezéseivel összhangba hozza, egyúttal azt is jelenti, hogy a közvetlenül a Ptk. 3:24. §-án alapuló vezető tisztségviselőre vonatkozó társasági jogi felelősségi szabály is - a törvény erejénél fogva (ex lege) - hatályba lép.
Megállapítható tehát az, hogy a Ptk. 2014. március 15. napi hatálybalépése önmagában véve semmilyen szempontból nem bír jelentőséggel a tagot és a vezető tisztségviselőt terhelő társasági jogi felelősségi szabályok hatályosulása szempontjából. A jelen pontban részletesen megjelölt időpontoktól kezdődően jönnek figyelembe és alkalmazandók a tagra és a vezető tisztségviselőre nézve a Ptk.-ban elhelyezett új társasági jogi felelősségi szabályok.

II. FEJEZET: A társasági jog által védett érdekek

A társasági jog a gazdasági társaságok alapításával, szervezetével, működésével, átalakulásával és megszűnésével kapcsolatos szabályokat tartalmazza, valamint szabályozza a tagok egymás közötti, a gazdasági társaság és a tagok, valamint a gazdasági társaság és annak szervei közötti jogviszonyokat, továbbá szabályozza a gazdasági társaságban történő befolyásszerzést. A társasági jog a szabályozás során több különböző, olykor egymással szembenálló érdeket kíván összehangolni. Ezek az érdekek a következők: a gazdasági társaság érdeke, a kisebbség érdeke, a hitelezők érdeke és a befektetők érdeke. A jelen Fejezet 1-4. pontjaiban ezeket az érdekeket ismertetjük.

1. A gazdasági társaság érdeke és a gazdasági társaság védelme

A gazdasági társaság mint önálló jogalany rendelkezik olyan saját, önálló érdekkel, amely elkülönül (elválik, elhatárolódik) az egyes tagok (részvényesek) különféle egyedi érdekeitől, valamint elkülönül a tagok (részvényesek) közös érdekétől. Első lépésként bemutatjuk azt, hogy a gazdasági társaság önálló érdekének a meghatározása a gazdasági társaság fogalmának kibontása útján lehetséges. Második lépésként elhatároljuk a gazdasági társaság önálló érdekét a tagok (részvényesek) különféle egyedi érdekeitől, valamint elhatároljuk a tagok (részvényesek) közös érdekétől. Harmadik lépésként röviden ismertetjük azokat a társasági jogi szabályokat, amelyek a gazdasági társaság önálló jogi érdekének védelmét szolgálják.

1.1. A gazdasági társaság önálló érdeke

A Ptk. fenntartja a korábbi törvényi szabályozás által is elfogadott típuskényszert (formakényszert), ezen a sarkalatos elven a törvény - álláspontunk szerint mindenképpen helyesen - nem változtat. A Ptk. 3:1. § (4) bekezdése mondja ki a típuskényszer elvét általános szinten valamennyi jogi személy vonatkozásában. A Ptk. mellett a politikai-gazdasági rendszerváltástól kezdődően (az 1988-as Gt. hatálybalépésétől) a magyar társasági jogban szintúgy érvényesül a típuskényszer.
A típuskényszer azt jelenti, hogy az egyes jogi személy típusok, továbbá a gazdasági társaságon belül a társasági formák meghatározása a jogalkotó hatáskörébe tartozik. A társasági formák köre ennek megfelelően behatárolt, véges számú, a közhatalom által korlátozott. A magánjog alanyainak nem áll módjukban új társasági forma magánjogi úton történő megalkotására, kikísérletezésére és működtetésére. A formakényszer alkalmazása a hitelezők érdekeit szolgálja ugyanis azáltal, hogy a Ptk. 3:89. § (1) bekezdése kimondja, hogy egy gazdasági társaság közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság formájában alapítható, egyúttal azt is megtiltja, hogy a törvényben felsorolt, vagyis kifejezetten megengedett, nevesített formáktól eltérő formájú gazdasági társaságot lehessen érvényesen alapítani, a hitelezők számára messzemenően biztosítja azt, hogy az általuk alaposan megismerhető és beazonosítható szabályok alapján működtethető gazdasági társaságokkal kerülhessenek kapcsolatba a forgalmi életben. A formakényszer alkalmazásának garanciális jelentősége van, a jogállamiság részét képező jogbiztonságot, forgalombiztonságot, hitelezői érdekeket hivatott védelmezi. A hitelezővédelem csak akkor képes rendeltetésszerűen és hatékonyan működni, ha a forgalmi életben olyan gazdasági társaságok vesznek részt, amelyek szervezetére és működésére vonatkozó alapvető normákat (típusalkotó ismérveket) jogszabályban határozunk meg. A magánjog alanyai által egyedileg kialakított formájú gazdasági társaságok működése kiszámíthatatlan, előre nem látható kockázatokat jelentenének a hitelezők számára, ez mindenképpen olyan fokú bizonytalanság, amely elkerülendő és el is kerülhető azáltal, ha a törvény csak meghatározott formájú gazdasági társaságok alapítását engedi meg.[35]
A formakényszer azt is jelenti egyúttal, hogy a magánjog alanyainak arra sincsen lehetőségük, hogy a törvény által felkínált gazdasági társasági formákat egymással vegyítsék. Így például nincs lehetőség arra, hogy betéti részvénytársaságot hozzanak létre, annak ellenére, hogy a törvény külön-külön lehetővé teszi betéti társaság, illetve részvénytársaság alapítását.
A törvény a profitorientált (forprofit) jogi személy típusok között (a szövetkezett mellett) szabályozza a gazdasági társaságot.
A Ptk. 3:89. § (2) bekezdése értelmében a gazdasági társaság nevében a gazdasági társaság formájára vonatkozó elnevezését vagy annak e törvényben meghatározott rövidítését kell feltüntetni.
A Ptk., eltérően a korábbi társasági jogi szabályozástól, megszünteti a jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező társasági formák közötti megkülönböztetést. Míg a korábbi társasági jogi szabályozás szerint a közkereseti társaság és a betéti társaság jogi személyiség nélküli társasági formának minősül és csak a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság minősült jogi személyiségű társasági formának, addig a Ptk. értelmében immáron valamennyi társasági forma jogi személyiséggel rendelkezik. Meglátásunk szerint ennek a törvénymódosításnak a joggyakorlat szempontjából túlzott jelentősége nem lesz, ugyanis a forgalmi életben nincs jelentősége annak a ténynek, hogy egyes gazdasági társasági formák rendelkeznek-e vagy sem jogi személyiséggel.
A 2006-os Gt. határozottan és következetesen eltérő szabályokat alkotott a részvénytársaság két altípusára: a zártkörűen működő részvénytársaságra és a nyilvánosan működő részvénytársaságra, külön címben helyezve el a nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó szabályokat. A Ptk. továbbra is sok esetben lényegesen eltérő szabályokat tartalmaz egyfelől a zártkörűen működő részvénytársaságra, másfelől a nyilvánosan működő részvénytársaságokra, azonban már nem helyezi el külön címben a nyilvánosan működő (tőzsdei) részvénytársaságokra vonatkozó szabályanyagot. A törvény továbbra is a kooperációs társaság egyetlen formáját nevesíti: az egyesülést.
A Ptk. 3:88. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, és a veszteséget közösen viselik. A Ptk. elhagyja a 2006-os Gt. 3. § (1) bekezdésének azon utalását, hogy a tagok külföldi és belföldi természetes és jogi személyek egyaránt lehetnek, ugyanis ezt szükségtelen a gazdasági társaság törvényi definíciójában kimondani. E törvényi megoldástól függetlenül, a jövőben is nyilvánvalóan külföldi és belföldi természetes és jogi személyek egyaránt alapíthatnak gazdasági társaságot, illetve szerezhetnek részesedést azokban. Valamennyi gazdasági társaság alapvető sajátossága az üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatása. Az üzletszerűség árbevétel és eredmény (nyereség) elérésére irányuló folyamatos, szervezetszerű gazdasági tevékenység gazdasági kockázatvállalás mellett. A tagok (részvényesek) a gazdasági társaságon keresztül végeznek közös gazdasági tevékenységet, a törvényben és a létesítő okiratban meghatározott feltételek mellett osztoznak a gazdasági társaság által elért nyereségben-veszteségben.
A Ptk. 3:88. § (2) bekezdés első mondata egyértelműen kimondja azt a főszabályt, hogy a társaság nyeresége a tagokat vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg, és a veszteséget is ilyen arányban kell viselniük. A társaság a tag részére tárgyévi adózott eredménye, illetve szabad eredménytartaléka terhére teljesíthet kifizetést vagy más vagyoni szolgáltatást. A Ptk. 3:88. § (2) bekezdés harmadik mondata szerint semmis a létesítő okirat azon rendelkezése, amely valamely tagokat a nyereségből vagy a vesztség viseléséből teljesen kizár. E szabályból tehát az következik, hogy a létesítő okiratban érvényesen el lehet térni a törvényi főszabálytól, azonban teljesen nem lehet kizárni a tagot a nyereségből vagy a veszteség viseléséből.
Maga a törvény is tartalmaz [Ptk. 3:88. § (2) bekezdés harmadik mondata] a főszabálytól eltérő kivételes szabályt a részvénytársaság vonatkozásában, az ún. osztalék- elsőbbségi részvény szabályozása során (Ptk. 3:231. §). Gazdasági tevékenységnek minősül minden termelő (ipari és mezőgazdasági), szolgáltató és kereskedelmi tevékenység. A gazdasági társaság önálló érdeke a lehetséges legnagyobb mérlegfőösszeg és árbevétel elérése, és ezzel összefüggésben a lehetséges legnagyobb pozitív eredmény realizálása az adott üzleti évben. A több üzleti éven keresztül folyamatosan működő gazdasági társaságok érdeke továbbá az is, hogy évről évre egyre nagyobb mérlegfőösszeget és árbevételt (piaci részesedést), valamint lehetőség szerint egyre nagyobb pozitív eredményt érjen el.
A 2007. július 1. napján hatályba lépett 2006-os Gt. 4. § (1) bekezdése alapján gazdasági társaság nem jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenységre is alapítható (nonprofit gazdasági társaság).
A jogalkotó igen ügyelten módon nem a Ptk.-ban helyezte el, hanem a Ctv.-be helyezte át a nonprofit gazdasági társaságra vonatkozó szabályokat, mégpedig a Ctv. 9/F. §-ába. Jogdogmatikai szempontból a nonprofit gazdasági társaságra vonatkozó sui generis anyagi jogi természetű szabályoknak nyilvánvalóan a Ptk.-ban van a helye, nem pedig az alapvetően polgári nem peres eljárásjogi szabályokat tartalmazó Ctv.-ben. A nonprofit gazdasági társaságra vonatkozó szabályanyag lényegében változatlan maradt. A Ctv. 9/F. § (3) bekezdése értelmében a nonprofit gazdasági társaság bármely társasági formában alapítható és működtethető. Nonprofit gazdasági társaság létrejöhet úgy is, hogy a cégnyilvántartásba bejegyzett gazdasági társaság legfőbb szerve elhatározza a nonprofit gazdasági társaságként való továbbműködést. A nonprofit gazdasági társaság érdeke részben eltérő a forprofit gazdasági társaságétól. A nonprofit gazdasági társaság is a lehetséges legnagyobb mérlegfőösszeg és árbevétel elérésére törekszik, azonban elsődlegesen nem törekszik eredmény (nyereség) elérésére. A Ctv. 9/F. § (2) bekezdése szerint az a gazdasági társaság minősül nonprofit gazdasági társaságnak és cégnevében az a gazdasági társaság tüntetheti fel a nonprofit jelleget, amelynek létesítő okirata tartalmazza, hogy a gazdasági társaság tevékenységéből származó nyereség a tagok között nem osztható fel, hanem az a gazdasági társaság vagyonát gyarapítja. A visszaélések elkerülés végett a Ctv. 57/A. § kimondja, hogy nonprofit gazdasági társaság más társasági formába csak nonprofit jellegének megtartásával alakulhat át, csak nonprofit gazdasági társasággal egyesülhet, illetve csak nonprofit gazdasági társaságokká válhat szét.

1.2. A gazdasági társaság önálló érdekének elhatárolása

A gazdasági társaság önálló érdeke elválik a tagok (részvényesek) érdekeitől. Minden egyes tag (részvényes) külön vagyoni érdeke az, hogy a tulajdonában álló társasági részesedés (részvény) forgalmi értéke (árfolyama) növekedjen és a társasági részesedése (részvénye) után osztalékot kapjon. Azok a tagok (részvényesek), akik olyan üzletrésszel (részvénnyel) rendelkeznek, amely alapján őket osztalék nem illeti meg, kizárólag az üzletrész (részvény) forgalmi értékének növekedésében érdekeltek, azonban őket valamilyen elsőbbségi jog (például: szavazatelsőbbség) megilleti a gazdasági társaság működése, döntéshozatala során, az ilyen tagok (részvényesek) nem vagyoni érdeke az elsőbbségi joguk rendeltetésszerű és zavartalan gyakorlásához kapcsolódik. A gazdasági társaság önálló érdeke elkülönül a tagok (részvényesek) közös érdekétől, a folyamatos és minél nagyobb mértékű osztalékhoz fűződő érdektől. Ezen a ponton a gazdasági társaság és tagok (részvényesek) érdeke szükségszerűen ütközik egymással. A gazdasági társaság érdeke ugyanis az, hogy az elért pozitív eredmény a gazdasági társaság vagyonában maradjon (ne kerüljön sor a pozitív eredmény felosztására: osztalékfizetésre) a gazdasági társaság kutatásai, fejlesztései és beruházásai finanszírozása érdekben. Ezzel szemben a tagok (részvényesek) közös érdeke az, hogy az elért pozitív eredmény felosztásra kerüljön osztalékként (a pozitív eredmény ne maradjon a gazdasági társaság vagyonában). A két szemben álló érdek hosszú távon összeegyeztethető, a legfőbb szerv több üzleti évre vonatkozóan határozhat úgy, hogy az elért pozitív eredmény egy előre meghatározott része, hányada felosztásra kerüljön a tagok (részvényesek) között, míg a pozitív eredmény egy előre meghatározott része, hányada maradjon a gazdasági társaság vagyonában. A gazdasági társaság önálló érdeke az is, hogy az elszenvedett veszteségeket a tagok (részvényesek) pótolják. A veszteségek pótlása történhet jegyzett tőke emelés formájában, korlátolt felelősségű társaság esetében pótbefizetés szolgáltatásával, tagi (részvényesi) kölcsön vagy alárendelt kölcsön folyósításával. A tagok (részvényesek) elsődleges közös érdeke az, hogy ne képződjön veszteség a közös gazdasági tevékenység folytatása alatt, vagy ha veszteség képződik, úgy a gazdasági társaság idegen források bevonásával pótolja azt, és ne a tagoktól (részvényesektől) várja el a pótlólagos források biztosítását.

1.3. A gazdasági társaság önálló érdekének védelme

A gazdasági társaság egyik legfontosabb önálló érdeke az, hogy az alapítás során a törvényben, illetve a létesítő okiratban meghatározott mértékű, a működés során pedig a legfőbb szerv határozatában meghatározott mértékű vagyoni hozzájárulást a tagok (részvényesek) teljes mértékben, határidőn belül és megfelelő minőségben szolgáltassák, s ezáltal a gazdasági társaság megfelelő mértékű vagyonnal rendelkezzen a gazdasági tevékenység folytatásához. A gazdasági társaság másik legfontosabb önálló érdeke a már meglévő társasági vagyon védelme a működés során. A korlátolt felelősségű társaság további fontos érdeke az, hogy a tag az általa vállalt mellékszolgáltatást és pótbefizetést teljesítse. A Ptk. a gazdasági társaság érdekeit - egyéb típusú szabályok mellett - felelősségi szabályokkal kívánja biztosítani. A VI. Fejezetben tárgyaljuk a gazdasági társaság ezen vagyoni érdekeinek védelmére hivatott tagokat (részvényeseket) terhelő kötelezettségekért fennálló felelősségi szabályokat.

2. A kisebbség érdeke és a kisebbségvédelem

A tagok (részvényesek) vagyoni érdekeiket eltérő súllyal képesek érvényesíteni a gazdasági társaság alapítása és működése során. Az eltérés abból adódik, hogy a tagok (részvényesek) rendszerint nem egyenlő mértékű társasági részesedéssel (részvénnyel) rendelkeznek a gazdasági társaság jegyzett tőkéjéből. A többszemélyes gazdasági társaságon belül rendszerint létezik a tagok (részvényesek) olyan csoportja, amely gazdasági helyzeténél fogva eltérő jogi megítélés alá esik, és ezért garanciális jellegű jogi szabályozás alá tartozik. Az egyszemélyes gazdasági társaságnál, továbbá azon többszemélyes gazdasági társaságoknál, ahol a tagok részesedése egyenlő mértékű, kisebbségi érdek fennállásáról nyilvánvalóan nem eshet szó. A kisebbségi jogok többletjogoknak minősülnek a tagot (részvényest) megillető tagsági (részvényesi) jogok csoportjához képest. A kisebbségi jogok a relatívan gyengébb gazdasági helyzetű tagok (részvényesek) vagyoni érdekét, végső soron a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogát [Alaptörvény XIII. cikk] védelmező garanciális jellegű szabályok összessége.
Az Alkotmánybíróság ugyanerre az álláspontra helyezkedett az 1949-es Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog értelmezése során, amikor úgy foglalt állást, hogy a társasági jogi kisebbségvédelmi szabályoknak éppen az az egyik fő célja, hogy az önmagukat kisebb vagyoni hozzájárulással képviseltető tagok vagyonjogi érdekei megfelelő védelemben részesüljenek a társaságon belül gazdasági erőfölényben lévőkkel szemben [935/B/1997. AB határozat]. 1992 és 1995 között hatályban volt a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény, amelynek 3. § (3) bekezdése kimondta, hogy az állami tulajdonban álló Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságra (ÁVRt.) nem vonatkoznak az 1988-as Gt. 326. § (1)-(2) bekezdéseiben és 329. § (1) bekezdésében előírt kisebbségvédelmi szabályok. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ÁVRt.-t megillető privilegizáló szabályok alkotmányellenesek, mert egyrészt sértik a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogot [az 1949-es Alkotmány 13. § (1) bekezdés], másrészt sértik az 1949-es Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált egyenjogúság elvét, harmadrészt az 1949-es Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző tiltott diszkriminációt is megvalósítanak.
Az Alkotmánybíróság által kifejtett fenti álláspont az Alaptörvény XIII. cikkében biztosított tulajdonhoz való jog alapján jelenleg is irányadónak minősül.
A kisebbség helyzete szempontjából meghatározó, hogy milyen a gazdasági társaság részesedési struktúrája, kik alkotják a többséget. Két eltérő helyzetet kell megkülönböztetni: a) a szórt részesedési struktúrát és b) a konszernt. A szórt részesedési struktúra esetében a tagok (részvényesek) többé-kevésbé egyforma mértékű társasági részesedéssel (részvénnyel) rendelkeznek. A többség-kisebbség összetétele folyamatosan, a legfőbb szerv ülésén napirendi pontonként változik. Ez azt eredményezi, hogy a tag (részvényes) napirendi pontonként tartozhat a többséghez vagy a kisebbséghez. A társasági jogirodalom az ilyen kisebbséget "ad hoc" kisebbségnek nevezi. Konszern esetén az uralkodó tag (részvényes) rendelkezik a szavazatoknak a törvények által meghatározott bizonyos nagyságával (például: öten, hatvan, hetvenöt vagy kilencven százalékával).
A hatályos magyar konszernjog esetében az egyik törvényi rendelkezés, a Ptk. 3:324. § (1) bekezdésben írt szabály a szavazatok legalább háromnegyedével való rendelkezést követeli meg. Ez a többség állandó. Az uralkodó tagon (részvényesen) kívüli tagok (részvényesek) automatikusan és mindig kisebbségben vannak. A társasági jogirodalom az ilyen kisebbséget "szükségképpeni" kisebbségnek nevezi. A kisebbségvédelem kérdését a konszernkapcsolatok elterjedése élezte ki. A konszernkapcsolatok társasági jogi szabályozás alá vonása az intézményes kisebbségvédelem kialakulását jelentős mértékben elősegítette.
A kisebbséget számos érdeksérelem érheti abból adódóan, hogy a gazdasági társaságon belül csekély mértékű szavazati aránya miatt képtelen megakadályozni az érdekeivel ellentétes döntések meghozatalát. A kisebbséget sújtó legjellemzőbb érdeksérelmek a következők: nem hívják össze a gazdasági társaság legfőbb szervét, ahol a kisebbség információkat kaphat, észrevételeket tehet; nem tűzik napirendre a legfőbb szerv ülésén azokat a kérdéseket, amelyek a kisebbséget érintik; alkalmatlan személyeket jelölnek vezető tisztségviselőnek, felügyelőbizottsági tagnak; nem vonják felelősségre a kötelezettségeit megszegő vezető tisztségviselőt, felügyelőbizottsági tagot; a többséghez tartozó tag (részvényes), illetve az uralkodó tag (részvényes) vezető tisztségviselőként vagy felügyelőbizottsági tagként indokolatlanul magas jövedelemhez jut a gazdasági társaságtól; a nyereséget huzamos időn át nem osztják fel, hanem az a gazdasági társaság vagyonában marad. Konszern esetén további érdeksérelem az, hogy az uralkodó tag (részvényes) ugyanabban az ágazatban érdekelt, mint az ellenőrzött társaság. Ilyenkor az ellenőrzött társaság és az uralkodó tag (részvényes) közötti kapcsolatban az ellenőrzött társaságot ért hátrányok alapvetően a kisebbséget sújtják: az uralkodó tag (részvényes) és az ellenőrzött társaság közötti szerződés indokolatlan egyoldalú előnyt tartalmaz az uralkodó tag (részvényes) számára (például: alacsony áron vásárol az ellenőrzött társaságtól, drágán ad el az ellenőrzött társaságnak, kiszorítja az ellenőrzött társaságot a nagyobb nyereséget biztosító piacról). Előfordul az is, hogy az uralkodó tag (részvényes) megtiltja az ellenőrzött társaság számára azt, hogy az általa korábban végzett bizonyos gazdasági tevékenységet tovább folytassa, mert azt az uralkodó tag (részvényes) saját vállalatában végzi, vagy új gazdasági társaságot kíván alapítani e tevékenység folytatására.
A törvény az általános kisebbségvédelmi szabályokat a Harmadik Könyv XVIII. Fejezetében helyezi el, míg a részvénytársaságok esetében érvényesülő különös kisebbségvédelmi szabályokat a részvénytársaságra vonatkozó Harmadik Könyv XIV. Címének egyes pontjaiban szabályozza.
A Ptk. 3:103. § (1) bekezdése a kisebbség fogalmát akként határozza meg, hogy azt a szavazatok legalább öt százalékával való rendelkezéshez kapcsolja. Sajátos módon a törvény a nyilvánosan működő részvénytársaságok vonatkozásában a Harmadik Könyv XVIII. Fejezetében elhelyezett általános kisebbségvédelmi szabályok esetén nem az egyszázalékos mértéket írja elő.
A Ptk., egyezően a 2006-os Gt. kisebbségvédelmi szabályával, az általános kisebbségi jogok gyakorlását a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok részére biztosítja, míg az 1997-es Gt. még a tíz százalékot írta elő. A kisebbséget alkothatja akár egy tag (részvényes) is, ha rendelkezik a szavazatok legalább öt százalékával. Emiatt a kisebbségi jogok és az egyéni tagsági jogok összemosódnak.
A Ptk. az általános kisebbségvédelmi szabályai három kisebbségi jogot határoznak meg: a) a legfőbb szerv összehívásának kezdeményezése; b) az egyedi könyvvizsgálat kezdeményezése; c) az igényérvényesítés kezdeményezése. A Ptk. 3:106. §-a értelmében semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a jelen Fejezet rendelkezéseitől a kisebbség hátrányára tér el. E szabály értelmében tehát a létesítő okirat a törvényben írt öt százaléknál kisebb szavazati hányadot képviselő kisebbségi tagoknak (részvényeseknek) is megadhatja a törvényben biztosított jogokat, illetőleg a törvényben nem nevesített további kisebbségi jogokat is létrehozhat.
A Ptk. a zártkörűen működő részvénytársaságok és a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében további, különös kisebbségvédelmi szabályokat ír elő, a két társasági forma tulajdonosainak számát figyelembe véve a törvény - álláspontunk szerint helyesen - a zrt.-k esetében öt százalékhoz, az nyrt. esetében egy százalékhoz kapcsolja a kisebbségijog-gyakorlást.
A Ptk. 3:259. § (1) bekezdése értelmében, ha a zártkörűen működő részvénytársaságban együttesen a szavazatok legalább öt százalékéval rendelkező részvényesek a napirend kiegészítésére - a napirend részletezettségére vonatkozó szabályoknak megfelelő - javaslatot tesznek, a megjelölt kérdést napirendre tűzöttnek kell tekinteni, ha a javaslatot a közgyűlési meghívó kézhezvételétől számított nyolc napon belül közlik a tagokkal és az igazgatósággal.
A Ptk. 3:259. § (2) bekezdése alapján, ha a nyilvánosan működő részvénytársaságban együttesen a szavazatok legalább egy százalékával rendelkező részvényesek a napirend kiegészítésére vonatkozó - a napirend részletezettségére vonatkozó szabályoknak megfelelő - javaslatot vagy a napirenden szereplő vagy arra felveendő napirendi ponttal kapcsolatos határozattervezetet a közgyűlés összehívásáról szóló hirdetmény megjelenésétől számított nyolc napon belül közlik az igazgatósággal, az igazgatóság a kiegészített napirendről, a részvényesek által előterjesztett határozattervezetekről a javaslat vele való közlését követően hirdetményt tesz közzé. A hirdetményben megjelölt kérdést napirendre tűzöttnek kell tekinteni.
Meglátásunk szerint a napirend kiegészítésére való jog kisebbségi jogként való szabályozása a részvénytársaságok vonatkozásában nem feltétlenül méltányos megoldás, összevetve a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabállyal, amely értelmében a kft.-tag alanyi tagsági joga a napirend kiegészítésére való jog [Ptk. 3:190. § (2) bekezdés].
A Ptk. 3:261. § (4) bekezdése szerint a zártkörűen működő részvénytársaságnak együttesen a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező részvényesei, a nyilvánosan működő részvénytársaságnak együttesen a szavazatok legalább egy százalékával rendelkező részvényesei, valamint a részvénytársaság azon hitelezői, akiknek a kifizetés időpontjában még nem esedékes követelése eléri az alaptőke tíz százalékát, a kifizetéstől számított egyéves jogvesztő határidő lejártáig - a költségek megelőlegezésével egyidejűleg - kérhetik a nyilvántartó bíróságtól könyvvizsgáló kirendelését a kifizetés jogszerűségének megvizsgálása céljából.
A Ptk. 3:266. §-a szerint a nyilvánosan működő részvénytársaságban a kisebbségi jogok gyakorlására együttesen a szavazatok legalább egy százalékával rendelkező részvényesek jogosultak.
A Ptk. 3:290. § (3) bekezdése értelmében zártkörűen működő részvénytársaságnál, ha a szavazati jogok legalább öt százalékával együttesen rendelkező részvényesek ezt kérik, a felügyelőbizottságot létre kell hozni.
Amíg a nyilvánosan működő részvénytársaságnál felügyelőbizottság választása és működtetése minden esetben kötelező, addig a zártkörűen működő részvénytársaságnál ez nincs így. A zártkörűen működő részvénytársaságnál csak a törvényben meghatározott mértékű kisebbség kérelme esetén kell intézményesíteni a felügyelőbizottságot. (Természetesen a munkavállalói érdekek védelme céljából a Ptk. 3:124. § (1) bekezdése értelmében továbbra is intézményesíteni kell a felügyelőbizottságot minden társasági formánál, ha a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók létszáma éves átlagban a 200 főt meghaladja.)
A Ptk. a konszernjog területén - eltérően a 2006-os Gt.-től - kevés kisebbségvédelmi szabályt tartalmaz. A konszernjog területén a kisebbség érdekét védelmező szabály a Ptk. 3:57. §-ában rögzített azon kisebbségi jog, miszerint a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok kezdeményezhetik az uralkodó tag legfőbb szervének összehívását, ha az uralmi szerződés lényeges vagy ismételt megsértését észlelik.
A konszernjog területére tartozó, azonban nem a Ptk.-ban, hanem a Tpt.-ben meghatározott különös kisebbségvédelmi szabály a következő: A céltársaságban, előzetesen - a Felügyelet által jóváhagyott - nyilvános vételi ajánlatot kell tenni a) a huszonöt százalékot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez, ha a befolyást szerző részvényesen kívül senki sem rendelkezik a szavazati jogok tíz százalékát meghaladó befolyással, vagy b) a harminchárom százalékot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez [Tpt. 68. § (1) bekezdés].
A társasági szerződésben - a törvényben rögzítetteken túlmenően - egyéb kisebbségi jogokat is biztosítani lehet, mégpedig a törvényben előírt szavazati mértéktől eltérő szavazati mérték (akár alacsonyabb, akár magasabb szavazati mérték) előírása mellett. A "szükségszerű" kisebbség utolsó alkalommal a társasági szerződés megkötésekor van valóságos alkupozícióban. A társasági szerződésben kiköthető kisebbségvédelmi megoldások közül megemlítjük a szavazatelsőbbségi részvények (üzletrészek) kibocsátását. A kisebbség növelheti súlyát olyképpen is, hogy a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó minél több kérdés eldöntéséhez minősített többséggel történő döntéshozatalt írnak elő a társasági szerződésben. A nyereségből való kedvezőbb részesedést biztosíthatja az osztalékelsőbbségi, illetve kamatozó részvény (üzletrész) kibocsátása. A kisebbség érdekét védheti úgy is, hogy a társasági szerződésben előre meghatározzák a nyereségfelosztás, illetve tartalékolás rendjét. A kisebbségre kedvező eljárási rend esetén a társasági szerződésben rögzített szabályok megváltoztatását magas szótöbbséghez célszerű kötni.
Álláspontunk szerint a társasági jog kisebbségvédelmi rendeltetésű szabályai többé-kevésbé intézményes kisebbségvédelmet alkotnak, azonban a konszernjog területén hézagosak a kisebbségvédelmi szabályok. Az elismert vállalatcsoport létesítése során a Ptk. valójában a felekre bízza az uralmi szerződés uralkodó tag által történő megszegése esetére az uralkodó tagra vonatkozó hátrányos jogkövetkezmények szabályozását. A Ptk. 3:50. § (3) bekezdés második mondata csak annyit tartalmaz, hogy az uralmi szerződésben gondoskodni kell az ellenőrzött tagok tagjai és a hitelezői jogai védelméről is. Az "ellenőrzött tagok tagjai" kifejezésen kell érteni a kisebbséget. A Ptk. ezzel a szabályozási megoldással valójában az uralkodó tag érdekét védelmezi a kisebbség érdekével szemben, ugyanis aligha képzelhető el az, hogy az uralmi szerződésben a kisebbség képes lesz saját érdekeit hatékonyan védelmező szerződéses kikötéseket elfogadtatni az uralkodó taggal. A cégbíróság által az uralkodó taggal szemben alkalmazható intézkedések egyike sem alkalmas arra, hogy a kisebbség érdekét hatékonyan védelmezze.

3. A hitelezők érdeke és a hitelezővédelem

A Ptk. Harmadik Könyve a hitelező fogalmát rendszeresen és következetesen használja ugyan, azonban a hitelező fogalmát nem határozza meg. A társasági jog hitelező fogalma egyaránt különbözik a kötelmi jog hitelező fogalmától és a Cstv. hitelező fogalmától. A kötelmi jog a kölcsönszerződés esetében az egyik szerződő felet nevezi hitelezőnek. A Ptk. 6:383. §-a értelmében a kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles.
A Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint hitelező:
ca) a csődeljárásban és a felszámolási eljárásban - a felszámolás kezdő időpontjáig - az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton vagy más végrehajtható okiraton alapuló, nem vitatott vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van,
cb) a csődeljárásban a ca) pontban foglaltakon kívül az is, akinek az adóssal szemben vitatott vagy a csődeljárás alatt esedékessé vált pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és a követelést a vagyonfelügyelő nyilvántartásba vette;
cc) csődeljárásban a ca) és a cb) pontban foglaltakon kívül az is, akinek az adóssal szemben olyan jövőben lejáró, pénz- vagy pénzben kifejezett, létező vagyoni követelése van, amely szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésből jogszerűen ered, és amely a hitelező által már teljesített termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tulajdonosi részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz vagy előlegfizetéshez kapcsolódik, és ezt a hitelezői követelést a vagyonfelügyelő nyilvántartásba vette;
cd) a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette;
A társasági jogban hitelező az, akinek a gazdasági társasággal szemben vagyoni követelése (igénye) van. A társasági jogban a hitelezői minőség független attól, hogy a hitelezőnek polgári jogi vagy nem polgári jogi követelése van a társasággal szemben, független attól, hogy a követelést a gazdasági társaság elismeri-e vagy sem, független attól, hogy ez a követelés esedékessé vált-e vagy sem, továbbá független attól, hogy a hitelező követelése szerződéses jogviszonyból vagy szerződésen kívüli jogviszonyból származik-e.
Összegezve megállapítható tehát, hogy a társasági jogi hitelező fogalom tartalmilag tágabb, mint a kötelmi jogi és a Cstv. szerinti hitelező fogalom.
A Legfelsőbb Bíróság is töretlen gyakorlata során - amely a Ptk. hatálybalépése után is irányadónak tekintendő - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a társasági jog hitelező fogalma tartalmilag tágabb, mint a Cstv. szerinti hitelező fogalom (EBH 2003.886.).
A Ptk. hatálybalépése előtti társasági jogunk felelősségátviteli szabályai nem tettek különbséget az egyes hitelezői kategóriák között, noha a különböző típusú hitelezők helyzete lényegesen különbözik egymástól.
Álláspontunk szerint a felelősségátviteli szabályoknak elsődlegesen a magánjogi követeléssel rendelkező hitelezőket kell védelemben részesítenie, ugyanis a közjogi követeléssel rendelkező hitelezők (mindenekelőtt az állami adóhatóság és az önkormányzati adóhatóságok) a rájuk vonatkozó jogszabályi előírások alapján olyan többletjogosultságokkal és eszközökkel rendelkeznek, amelyekkel a magánjogi hitelezők nem. [Például: az adóhatóság az Art. 152. § (1) bekezdése szerint jogosult a fizetési számlával rendelkező adózó számlájára hatósági átutalási megbízást vezetni.] Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy egyes felelősségátviteli tényállások esetén adott esetben az állami vagy az önkormányzati adóhatóság ne érvényesíthetne igényt a jogi személyt terhelő adótartozás megfizetéséért a taggal vagy a vezető tisztségviselővel szemben.
A továbbiakban azonban a magánjogi hitelezőkre fokuszálunk, és azt vizsgáljuk, hogy a magánjogi hitelezők között indokolt és szükséges-e különbséget tenni az intézményes felelősségátviteli szabályozás során. Ebből a szempontból már jelentősége van annak, hogy a hitelező magánjogi követelése szerződéses jogviszonyból vagy szerződésen kívüli károkozásból származik-e. A kötelmi jog világában általánosan érvényesülő szerződési szabadság elvéből az is következik, hogy a jogalany jogosult eldönteni, hogy szerződéses jogviszonyba lép-e egy másik jogalannyal (kivéve, ha a jogszabály szerződéskötési kötelezettséget ír elő). A jogi személlyel szerződéses kapcsolatba lépő másik jogalany a szerződésből fakadó követelése biztosítása céljából fizetési biztosítékokat (például: zálogjog, kezesség, garancia) köthet ki, amelyek igényérvényesítésének sikerét előmozdíthatják.
Jóllehet a szerződéses kapcsolatokban sok esetben nem egyenlő érdekérvényesítő képességű személyek létesítenek egymással jogviszonyt, az ilyen esetekben rendszerint csak a nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szerződő fél van abban a helyzetben, hogy szerződésből fakadó követelése biztosítása céljából fizetési biztosítékot kössön ki (például: pénzügyi intézmények, befektetési vállalkozás). Az egyenlő érdekérvényesítő képességgel rendelkező személyek szerződéses kapcsolataiban ugyanakkor a felek kölcsönösen képesek kikötni fizetési biztosítékot.
A szerződéses hitelezőkkel szemben a szerződésen kívüli károkozás miatt hitelezővé váló károsult (aki éppen a károkozás folytán válik a jogi személy hitelezőjévé) nyilvánvalóan hátrányosabb helyzetben van, ugyanis bizonyosan nem képes követelésének biztosítása céljából fizetési biztosítékot megkövetelni a károkozó jogi személytől.
Ebből a szempontból tehát a szerződésen kívüli hitelező a jogi személy "kényszerhitelezőjének" minősül.
A Ptk. hatálybalépése előtti társasági jogunk a fentiek alapján hátrányosabb helyzetű szerződésen kívüli hitelező jogainak megóvása, előmozdítása érdekében egyetlen speciális felelősségátviteli tényállást sem tartalmazott.
Meggyőződésünk szerint a Ptk. legfontosabb újításának az intézményes felelősségátvitel terén kétségkívül az minősül, hogy a szerződésen kívüli hitelezők érdekvédelme céljából új felelősségátviteli tényállásokat iktatott be felelősségi jogunkba. Tette ezt olyképpen, hogy a jogi személy érdekében eljáró és szerződésen kívül kárt okozó tag, vezető tisztségviselő és alkalmazott felelősségét mondta ki a hitelezővel (károsulttal) szemben, feltéve, ha a tag tagsági viszonyával, a vezető tisztségviselői vezetői jogviszonyával, az alkalmazott foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben okozza a kárt. Kihangsúlyozandó e körben az, hogy a károkozás kifejtésében részt nem vevő tag, vezető tisztségviselő, alkalmazott felelőssége természetesen nem áll fenn.
A gazdasági társaság által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tulajdonosai is hitelezőnek minősülnek. A részvénytársaság által kötelezően kibocsátandó részvények lehetséges megszerzői és a részvénytársaság által szabad belátása szerint kibocsátható speciális kötvények (átváltoztatható kötvény, átváltozó kötvény, jegyzési jogot biztosító kötvény) megszerzői befektetőnek minősülnek. A befektetők érdekével és a befektetővédelemmel e Fejezet 4. pontjában foglalkozunk.
A hitelezővédelem gazdasági indoka az, hogy a gazdasági társasággal üzleti vagy egyéb kapcsolatba kerülő személynek viszonylag kevés információ áll rendelkezésére az adott gazdasági társaságról, továbbá gyakorta gazdasági erőfölényben lévő gazdasági társasággal kell szerződést kötnie. A hitelezővédelmi szabályok a hitelezők biztonságát, a forgalombiztonságot, végső soron a jogállamiság részét képező jogbiztonságot [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés] szolgáló garanciális szabályok összessége. A társasági jogban valamennyi hitelező érdekét szolgáló rendelkezések a következők: a cégnyilvánosság és a közzétételi kötelezettség (publicitás), a tőkevédelem, a gazdasági társaság alapítására, módosítására irányuló szerződés érvénytelensége, a gazdasági társaság kötelezettségeiért való tagi felelősség, a gazdasági társaság kötelezettségeiért való vezető tisztségviselői felelősség, biztosítéknyújtás a hitelezők részére a jegyzett tőke leszállítása, illetve átalakulás során.
Álláspontunk szerint a társasági jog hitelezővédelmi rendeltetésű szabályai megfelelő intézményes hitelezővédelmet alkotnak. A konszernjog területén azonban a hitelezők érdekeinek védelme nem elégséges, az intézményes felelősségátvitelt előíró szabályok ellentmondásosak, nem egyértelműek, a hitelezők számára általában kedvezőtlenek. A gazdasági társaság fizetőképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkezése esetén beálló vezető tisztségviselői felelősség szabályozása nem egyértelmű, nem megfelelő. A VII. Fejezetben a tag (részvényes) hitelezőkkel szembeni felelősségét, míg a IX. Fejezetben a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét mutatjuk be.

4. A befektetők érdeke és a befektetővédelem

A társasági jog és az értékpapírjog a befektető fogalmát eltérően használja. Az értékpapírjog a tőkepiacon működő professzionális szereplők szempontjából határozza meg a befektető fogalmát. A Tpt. 5. § (1) bekezdés 20. pontja értelmében befektető: az a személy, aki a befektetésialap-kezelővel vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a szabályozott piac, tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja.
Az értékpapírjogi értelemben vett befektetők egy része (például: a gazdasági társaság által kibocsátott nem speciális kötvény megszerzője) társasági jogi értelemben hitelezőnek minősül. A társasági jogi értelemben befektetőnek minősül bármely társasági formában fennálló társasági részesedés lehetséges megszerzője, ideértve a részvénytársaság által kötelezően kibocsátandó részvény lehetséges megszerzője, valamint a részvénytársaság által szabad belátása szerint kibocsátható speciális kötvény lehetséges és tényleges megszerzője. A részvénytársaság által kibocsátható speciális kötvénynek három típusa van: a jegyzési jogot biztosító kötvény, az átváltoztatható kötvény és az átváltozó kötvény.
A Ptk. szerint - egyezően a korábbi társasági törvényekkel - a részvénytársaság az egyetlen gazdasági társasági forma, amely jogosult és köteles a társasági részesedésről tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező értékpapírt: részvényt kiállítani.
A Ptk. 3:303. § (2) bekezdése értelmében a forgalomba hozott átváltoztatható vagy átváltozó kötvények névértékének összege nem haladhatja meg a részvénytársaság alaptőkéjének felét.
A Ptk. 3:303. § (3) bekezdése alapján az átváltoztatható kötvényt az alapszabályban meghatározott feltételek szerint a kötvényes kérésére részvénnyé kell átalakítani. Az átváltozó kötvény a kötvényben meghatározott feltétel bekövetkezése esetén alakul át részvénnyé.
A Ptk. 3:303-3:305. §-ai részletesen szabályozzák az alaptőke-emelés átváltoztatható kötvények és átváltozó kötvények részvénnyé átalakítását.
A részvénytársaság által kibocsátott speciális kötvény tulajdonosai olyan jogosítvánnyal is rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra azt, hogy a törvényben meghatározott feltételek bekövetkezésével részvényessé váljanak. Valamennyi speciális kötvényfajta spekulatív jellegű értékpapír, összehasonlítva a három speciális kötvényt, megállapíthatjuk, hogy a jegyzési jogot biztosító kötvény kevésbé befektető barát, mint az átváltoztatható és átváltozó kötvény, ugyanis a jegyzési jogot biztosító kötvény esetében a befektető számára bizonytalan az, hogy lesz-e alaptőke-emelés és részvényjegyzés (a befektető ezt nem jogosult követelni a részvénytársaságtól), míg az átváltoztatható kötvény esetében a kötvénybirtokos jogosult követelni a részvénytársaságtól a kötvénye részvénnyé történő átalakítását, az átváltozó kötvény esetén pedig már eleve a kötvény meghatározza azt az objektív okot, amely bekövetkezte esetén a kötvény átalakul részvénnyé. A speciális kötvények - azon túlmenően, hogy önmagukban hitelviszonyt testesítenek meg - olyan külön jogosultságokat biztosítanak a kötvénytulajdonosok részére, amely őket "részvényvárományossá" avatja, a részvénytársaság "előszobájába" helyezve őket.
Bizonyos joghelyzetekben veszélybe kerülhetnek befektetők (a részvények potenciális megszerzőinek és a speciális kötvények tulajdonosainak) érdekei, ezért a társasági jog számukra védelmet biztosít. Mind a zártkörűen, mind a nyilvánosan forgalomba hozott részvények potenciális megszerzői számára bizonyos mennyiségű és minőségű információra van szükség az adott részvényt kibocsátó részvénytársaságról.
A Tpt. 16. §-a értelmében részvény zártkörű forgalomba hozatala során a részvénytársaság (kibocsátó), illetve a forgalmazó köteles biztosítani, hogy minden befektető ugyanazokat a lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és várható alakulásuknak, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektetők részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges információkat megkapja, ideértve azokat az információkat is, amelyek a befektetőkkel személyesen folytatott megbeszélések keretében merültek fel.
A Tpt. 21. § (1) bekezdése főszabályként rögzíti, hogy ha e törvény másként nem rendelkezik, értékpapír nyilvános forgalomba hozatala, illetve szabályozott piacra történő bevezetése vagy multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációja esetén a kibocsátó, az ajánlattevő, az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését vagy az értékpapír multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációját kezdeményező személy kibocsátási tájékoztatót és a Bizottság 809/2004/EK rendeletének 31. cikkében meghatározott hirdetményt köteles közzétenni.
A Tpt. 36. § (1) bekezdésben rögzített főszabály értelmében a Tpt. 26. §-ában meghatározott tájékoztató, illetve a Tpt. 27. § (4) bekezdésében meghatározott alaptájékoztató, valamint a hirdetmény közzétételéhez - a (2)-(3) bekezdésben foglalt eltéréssel - a Felügyelet engedélye szükséges.
A befektetővel szemben a tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a részvénytársaság (kibocsátó) és a befektetési vállalkozás felelősséggel tartozik, amelyet részletesen az V. Fejezetben tárgyalunk.
A speciális kötvények tulajdonosainak érdeksérelme általában a részvénytársaság átalakulása kapcsán merül fel. A Ptk. 3:319. §-a szerint az átváltoztatható vagy átváltozó kötvény esetén az egyesüléssel létrejövő részvénytársaságnak a kötvénytulajdonos számára olyan jogosultságokat kell biztosítania, amelyek legalább egyenértékűek azokkal a jogosultságokkal, amelyekkel a jogelőd gazdasági társaságban rendelkeztek, kivéve, ha a kötvénytulajdonosok mindegyike hozzájárul jogosultsága csökkenéséhez. A tulajdonos az egyesülő társaságok által kibocsátott átváltoztatható, átváltozó vagy jegyzési jogot biztosító kötvény visszavásárlását is igényelheti a jogutód részvénytársaságtól. Az e bekezdésben foglalt szabályokat nem kell alkalmazni, ha az értékpapír kibocsátásakor előre meghatározták a kötvénytulajdonosok helyzetét egy esetleges egyesülés esetére.

5. Érdek-összeütközés: a társasági jogi jogvita és az "egyéb jogvita"

A Fejezet előző pontjaiban bemutatott érdek-összeütközések kapcsán a felek között polgári jogi jogvita alakulhat ki. A társasági jog területére tartozó jogviták két nagy csoportját különböztetjük meg: a társasági jogi jogviták csoportját és a társasági jog területére tartozó "egyéb jogviták" csoportját.
A Ptk. - egyezően a 2006-os Gt.-vel - a jogvitáknak csak egy bizonyos körét minősíti társasági jogi jogvitának.
A Ptk. 3:92. § (1) bekezdése szerint társasági jogi jogvitára a létesítő okiratban vagy a jogvitában érintett személyek megállapodásában választottbírósági eljárás köthető ki.
A Ptk. 3:92. § (2) bekezdése alapján társasági jogi jogvitának minősül
a) a gazdasági társaság és a tagja vagy volt tagja közötti, a társasági jogviszonyból eredő jogvita, ideértve a társasági szervek által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának kezdeményezését;
b) a tagok társasági jogviszonyával kapcsolatos, egymással szemben keletkezett jogvitája; és
c) a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag közötti, a vezető tisztségviselői vagy a felügyelőbizottsági tagsági jogviszonyból eredő jogvita.
Jóllehet a Ptk. - eltérően a 2006-os Gt.-től - nem tartalmaz utaló szabályt a Vbt. előírásaira, ettől függetlenül a társasági jogi jogvitára érvényesen igénybe vehető a választottbírósági út, amelyre a Vbt. előírásai az irányadóak.
A Vbt. 3. § (1) bekezdése értelmében bírósági peres eljárás helyett választottbírósági eljárásnak van helye, ha a) legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, és a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, továbbá b) a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, és c) a választottbírósági eljárást választottbírósági szerződésben kikötötték. A Vbt. 3. § (2) bekezdése alapján választottbírósági eljárás az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel hiányában is kiköthető, ha azt törvény megengedi.
A Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetekben az egyik fél (a gazdasági társaság) mindenképpen gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy. A Ptk. 3:92. § (2) bekezdés b) pontja esetében lehetséges, hogy a tagok (részvényesek) egyike sem foglalkozik gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen, azonban a Vbt. 3. § (2) bekezdésében kapott feljogosítás alapján a Ptk. ennek ellenére is megengedheti a választottbírósági út kikötését.
A Ptk. - eltérően a 2006-os Gt.-től - nem ad differenciált szabályozást arra nézve, hogy mely társasági jogi jogviták esetében kell a létesítő okiratban és mely társasági jogi jogviták esetében külön megállapodásban kikötni a választottbírósági eljárást. A törvény egységesen lehetőséget biztosít tehát arra, hogy valamennyi társasági jogi jogvitára vonatkozóan akár a létesítő okiratban, akár a jogvitában érintett személyek külön megállapodásában kikötésre kerüljön a választottbírósági út. Ha azonban nem a létesítő okiratban, hanem külön szerződésben kerül kikötésre a választottbírósági út, a kikötés hatálya nyilvánvalóan csak a külön szerződést megkötő felek közötti társasági jogi jogvitákra vonatkozik, míg a nem szerződő féllel felmerülő társasági jogi jogvitára nem vonatkozik, tekintettel a szerződéses jogviszony (kötelem) relatív szerkezetére.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében - amely a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekintendő - helyesen mutatott rá arra, hogy ha a tagok a társasági szerződésükben a társasági jogvitáikra a választott bíróság kizárólagos hatáskörét kötik ki, utóbb ezt a megállapodásukat ráutaló magatartással nem módosíthatják. Ilyen esetekben a társasági szerződés megkötésére irányadó eljárási szabályok (pl. ügyvédi ellenjegyzés stb.) alapján végrehajtott szerződésmódosításra van szükség (BH 1997.145.).
Hangsúlyozni kell azt, hogy a csak magyar tagokból álló gazdasági társaságnál felmerülő társasági jogi jogvita elbírálására is érvényesen ki lehet kötni külföldi választottbírósági eljárást.
Amennyiben a tagok (részvényesek) a létesítő okiratban vagy külön megállapodásban nem kötik ki a választottbírósági eljárást, úgy a társasági jogi jogviták elbírálása a rendes bíróság hatáskörébe tartozik, a bíróság hatáskörére pedig a Pp. 23. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezés vonatkozik.
A Pp. 23. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a törvényszék hatáskörébe tartoznak a cégekkel kapcsolatos perek közül: ea) a kérelemnek helyt adó cégbírósági bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránt indított perek, eb) a cég létesítő okirata vagy annak módosítása érvénytelenségének, hatálytalanságának vagy létre nem jöttének megállapítása iránti perek, ec) a cég szervei határozatának bírósági felülvizsgálata iránt indított perek, ed) a cégek és tagjaik (volt tagjaik) közötti, illetve a tagok (volt tagok) egymás közötti a tagsági jogviszonyon alapuló perek, ee) a gazdasági társaságban történő befolyásszerzéssel kapcsolatos perek, továbbá ef) a társaság tartozásaiért korlátozott felelősséggel tartozó tag (részvényes) felelősségének korlátlanná minősítése iránti perek.
A tagok (részvényesek) a létesítő okiratban vagy külön megállapodásban állandó vagy eseti választottbíróságot köthetnek ki valamennyi társasági jogi jogvita, illetve egyes, konkrétan meghatározott társasági jogi jogviták vonatkozásában. A Ptk. 3:92. § (1) bekezdésében foglalt szabály helyes értelmezéséből nem következik az, hogy a tagok (részvényesek) a létesítő okiratban vagy a külön megállapodásukban kizárólag valamennyi társasági jogi jogvita vonatkozásában élhetnek a választottbírósági eljárás kikötésének lehetőségével. A létesítő okiratban, illetve a külön megállapodásban gondosan meg kell határozniuk a feleknek azt, hogy valamennyi társasági jogi jogvitájukra vagy csak bizonyos társasági jogi jogvitájukra (jogvitáikra) kívánják kikötni a választottbírósági utat.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésben az 1988-as Gt.-vel összefüggésben elvi éllel mutatott rá a következőkre (ezen bírósági döntésben foglalt megállapítások a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekintendők): Ha a társasági szerződésben a választottbíróság hatásköre általános jelleggel kerül kikötésre, akkor valamennyi társasági jogvita a választottbíróság hatáskörébe tartozik, így a gazdasági társaság és tagjai között a társasági viszonyból eredően keletkezett jogvita is, ideértve a kizárási pert is. A választottbírósági kikötés jogi jellegét tekintve nem azonosítható a Pp. 41. §-a szerinti alávetéses illetékességgel, amely csak vagyonjogi perekben lehetséges, és mindig egy meghatározott belföldi rendes bíróság illetékességére vonatkozik. A választottbíróság a Pp., illetve a magyar bírósági szervezet szempontjából nem minősül rendes bíróságnak. Választott bírósági kikötés esetén az alávetéses illetékességtől eltérően nincs arra mód, hogy a felek jogvitájuk rendes bíróság elé vitelével, mintegy közös megegyezéssel eltekintsenek a kikötéstől [Pp. 41. § (2) bekezdés, Pp. 43. § (1) bekezdés]. Szerződéses rendelkezésről lévén szó, ehhez előbb közös megegyezéssel módosítaniuk kellene a társasági szerződésüket, amely azonban csak az 1988-as Gt. 19. §-a szerinti alakiságok megtartásával lehetséges, ráutaló magatartással nem.
A Legfelsőbb Bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a rendes bíróság valamely ügyben hatáskörének hiányát állapítja meg, ez a döntés a választott bíróságra kötelező. (BH 1994.89.). Ugyanakkor a társasági szerződésben foglalt választott bírósági kikötést nem lehet kiterjesztően értelmezni és a szindikátusi szerződésből fakadó jogvitákra is alkalmazni (BH 1994.424.).
A Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pont második fordulata szerinti társasági jogi jogvitának minősül a társasági szervek által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának kezdeményezése is. A társasági határozat bírósági felülvizsgálatát nemcsak a tag (részvényes), hanem a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag is jogosult kezdeményezni (Ptk. 3:35. §).
Álláspontunk szerint a létesítő okirat rendelkezhet úgy, hogy az összes perindításra jogosult (a tag, a részvényes, a vezető tisztségviselő, a felügyelőbizottsági tag) személy által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti per a választottbírósági útra tartozik, de rendelkezhet úgy is, hogy csak egyes perindításra jogosult személy (például: a tag, a részvényes) által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti per tartozik választottbírósági útra, míg a többi perindításra jogosult személy (például: a vezető tisztségviselő, a felügyelőbizottsági tag) által kezdeményezett ilyen per a rendes bíróság hatáskörébe tartozik.
A perindításra jogosult személyek társasági jogi pozíciója szerinti különbségtétel nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek. Hátrányos megkülönböztetésnek minősül viszont az, ha a létesítő okirat úgy rendelkezik, hogy egyes tagok (részvényesek) által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata a választottbírósági útra tartozik, míg más tagok (részvényesek) által kezdeményezett ilyen per a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. Az ilyen megkülönböztetés azon ok miatt minősül hátrányos megkülönböztetésnek, mert a kétfajta bíróság között a perindítás és a pereskedés költsége jelentős eltérést mutat, rendszerint a választottbírósági eljárás költsége lényegesen nagyobb. Az egyes tagoknak (részvényeseknek) a nagyobb költséggel járó bírói útra való kötelezése pedig hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ezért az érvényesen nem köthető ki a létesítő okiratban. A választottbírósági eljárás kikötését anyagi szempontokat is figyelembe véve alaposan meg kell tehát fontolni, ugyanis a rendes bírósági gyakorlat szerint választottbírósági eljárás kikötése esetén nincs helye rendes bírósági eljárásnak annak folytán, hogy a félnek a választottbírósági eljárással kapcsolatos költségek viseléséhez szükséges pénzügyi fedezet nem áll a rendelkezésére (BH 1995.362.).[36]
A részvényesek az alapszabályban a Tpt. által korlátozott módon köthetnek ki választottbíróságot, ugyanis a Tpt. 376. §-a intézményesítette a Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságot. A Tpt. 376. § (2) bekezdése értelmében a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság hatáskörére, eljárására a Vbt. rendelkezéseit a Tpt. 376. § (3)-(6) bekezdéseiben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. A Tpt. 376. § (3) bekezdése alapján a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárásának van helye
a) a törvény hatálya alá tartozó értékpapír forgalomba hozatalával, befektetési szolgáltatással, befektetési szolgáltatást kiegészítő szolgáltatással és árutőzsdei szolgáltatással;
b) befektetők egymás közötti, pénzügyi eszközzel;
c) részvényesi jogokkal;
d) a tőzsdei ügylettel;
e) a befektetési vállalkozás, hitelintézet és ügyfele között pénzügyi eszközre vonatkozó megbízás elfogadásának megtagadásával;
f) a tőzsde szabályzatával;
g) az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, a központi szerződő fél és a központi értéktár alapszabályával, üzletszabályzatával és szabályzataival;
h) pénzügyi szolgáltatással és kiegészítő pénzügyi szolgáltatással;
i) a befektetési és pénzügyi szolgáltatók kizárólagosságot nem sértő egyéb szolgáltatási tevékenységével
kapcsolatos jogvitában, ha a felek a választottbírósági eljárást választottbírósági szerződésben kikötötték és az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek.
A Tpt. 376. § (4) bekezdése szerint a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása kiköthető a Vbt. 3. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel hiányában is. A Tpt. 376. § (5) bekezdése értelmében a (3) bekezdés a)-b), valamint d)-i) pontjaiban meghatározott ügyekben kizárólag a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki, ideértve a Vbt. 47. §-a alapján nemzetközinek minősülő ügyeket is. A kizárólagosság a belföldi székhelyű állandó választottbíróságok tekintetében áll fenn.
A részvénytársaság és a részvényes közötti, a részvényesi jog gyakorlásával összefüggő társasági jogi jogvita elbírálására tehát a részvényesek az alapszabályban bármely belföldi vagy külföldi székhelyű, eseti vagy állandó választottbírósági eljárást kiköthetik.
A Tpt. 376. § (3) bekezdésében meghatározott egyéb társasági jogvita elbírálására a részvényesek az alapszabályban érvényesen kiköthetik vagy a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárását, vagy belföldi székhelyű eseti választott bíróság hatáskörét, vagy külföldi székhelyű eseti vagy állandó választottbíróság hatáskörét.
Másképpen fogalmazva: A Tpt. 376. § (3) bekezdésében meghatározott egyéb társasági jogvita elbírálására a részvényesek az alapszabályban érvényesen nem köthetnek ki a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságon kívüli más belföldi székhelyű állandó választottbíróságot.
A Tpt. 376. § (7) bekezdése egy lényeges átmeneti szabályt tartalmaz, amely értelmében a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárásának e § szerinti kikötése nem érinti a) a 2002. január 1-je előtt megkötött egyedi szerződésben, valamint b) a hitelintézet és a befektetési vállalkozás üzletszabályzatában - a Tpt. 376. § (6) bekezdése szerinti módosítás előtt - szereplő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság hatáskörének kikötésére vonatkozó esetleges előírás érvényességét. Az ilyen kikötések alapján a jogvita választottbírósági rendezésére továbbra is - a felek eltérő rendelkezése hiányában - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróságnak van hatásköre.
A Tpt. 376. § (7) bekezdése nem írja elő - a szerződés szabadság elvére figyelemmel - azt, hogy a felek a 2002. január 1. napja előtt kötött szerződésüket kötelesek lennének módosítani olyképpen, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság eljárása helyett a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárását kössék ki, vagyis a részvényesek az alapszabály ilyen tartalmú módosítására nem kötelesek.
A társasági jogi jogvitától megkülönböztettük a társasági jog területére tartozó úgynevezett "egyéb jogvitát". Az "egyéb jogvitának" két fajtája van: Az első csoportba tartoznak azok a jogviták, amelyek a Ctv. és a Ptk. rendelkezései szerint a cégbíróság kizárólagos hatáskörébe tartoznak. A második csoportba tartoznak azok a jogviták, amelyek nem tartoznak a cégbíróság kizárólagos hatáskörébe és a Ptk. 3:92. §-a szerint nem minősülnek társasági jogi jogvitának.
Az első csoportba tartozó, azaz a cégbíróság kizárólagos hatáskörébe tartozó "egyéb jogviták" a következők: a) a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet elutasító, vagy - ha a változásbejegyzési kérelem egyes részei elkülöníthetők - a változásbejegyzési kérelmet részben elutasító végzés ellen a gazdasági társaság által, továbbá azon személy által, akire a végzést rendelkezést tartalmaz - a rendelkezés rá vonatkozó része ellen, a gazdasági társaság számára nyitva álló határidőn belül - kezdeményezett fellebbezési ügy [Ctv. 64. § (1) bekezdés]; b) a törvényességi felügyeleti eljárásban felmerülő jogviták [Ctv. 74. § (1) bekezdés]; c) a különleges törvényességi felügyeleti eljárásokban felmerülő jogviták [Ctv. 85-91. §-ok]; d) a végelszámolási eljárásban a végelszámolási kifogással összefüggő jogvita [Ctv. 109. §]; e) a Ptk. és más, az egyes cégformákra vonatkozó törvényekben, illetve az Európai Unió rendeleteiben meghatározott, a kisebbségi jogok gyakorlását, valamint a hitelezői jogok védelmét biztosító kérelmek elbírálása [Ctv. 1. § (1) bekezdés e) pont].
A második csoportba tartozó "egyéb jogviták" a következők: A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, a felügyelőbizottsági tag, valamint a könyvvizsgáló közötti polgári jogi jogviszonnyal (megbízás, vállalkozás) összefüggő, illetőleg a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti munkaviszonnyal összefüggő jogviták. A gazdasági társaság és a hitelező, valamint a gazdasági társaság és a befektető közötti jogvita. A minősített befolyással rendelkező tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes), a vezető tisztségviselő, az árnyékigazgató és a hitelező közötti jogvita. Ezen jogvitákra a Ptk. 3:92. §-ában írt szabályok nem irányadóak. Ezen "egyéb jogviták" elbírálására az érintett felek egymással kötött szerződéseikben természetesen kiköthetik a választottbírósági eljárást a Vbt. vonatkozó szabályai szerint. Választottbírósági út kikötése hiányában ezen "egyéb jogviták" a rendes bíróság hatáskörébe tartoznak.
A választottbírósági út és a rendes bírói út közötti választással, a helyes bírói fórum előtt történő perindítással és a bírói fórumok hatáskörével összefüggésben szükségesnek véljük még megemlíteni a következő eseti döntést: A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy ha a választottbíróság hatáskörének hiányát állapítja meg, e döntés ellen nem lehet a rendes bírósághoz fordulni. Amennyiben a rendes bíróság a kérelmet - bírói út hiánya miatt - érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ez ellen az első fokú végzés ellen fellebbezésnek van helye (EBH 2004.1139.).
A fentiekben kifejtettek alapján jól látható, hogy a társasági jog területére tartozó jogviták köre rendkívül széles, a vonatkozó törvények (Ptk., Vbt., Tpt., Ctv., Pp.) összetett módon határozzák meg a jogszerűen igénybe vehető bírósági utakat, ezért a könyv a társasági jogalanyok felelősségét tárgyaló egyes fejezetekben minden felelősségi alakzattal kapcsolatos jogvita esetében ismerteti a jogvita elbírálására igénybe vehető bírói fórumot (fórumokat).

III. FEJEZET: Felelősségi alakzatok a magyar társasági jog történetében

1. A gazdasági társasági formák kialakulása Európában és Magyarországon

Az ókori (egyiptomi, babilóniai, görög és római) jogokban megjelentek a társasági jogintézmények előzményei. Az ókori jogokban a közös vállalkozás folytatására irányuló szerződések reálszerződések voltak, vagyis a közös gazdasági tevékenység folytatásához szükséges vagyon átadásával jöttek létre. Ehhez képest a klasszikus római jog jelentett áttörést, amikor a szerződés megkötéséhez már a felek megegyezése is elegendő volt. Az ókori szerződéses alakzatoknak a harmadik személyek irányában nem volt joghatása, a társaságnak nem volt a tagoktól elkülönült jogalanyisága, vagyona és felelőssége, hiányzott a társaság harmadik személyek irányában való képviselete. A jogirodalomban mindmáig vitatott, hogy az ókori római jogban ismert societas alakzatból fejlődött-e ki a középkori Nyugat-Európában a commenda.
A modern társasági jogok által ismert személyegyesítő társasági formák Nyugat-Európában alakultak ki a 14. századtól kezdődően. Elsőként az észak-itáliai városállamokban (Firenze, Genova, Velence, Milánó) jelentek meg a maihoz hasonló társasági formák: a commenda, a companie és a compagnia. A commenda célja általában egy kereskedelmi út végrehajtása volt. Kezdetben alkalmi közösség volt, később folyamatos üzleti vállalkozásként működött. A commenda esetében az egyik társ, a tőkéstárs (commendator, socius stans, portator) a másik társ, a kereskedő (commendatorius, socius tractatus, tractator) rendelkezésére bocsátotta áruját vagy pénzét, és ez utóbbi az árut értékesítette, a vállalkozásba személyes ügyességét adva. A társak a nyereségen előre meghatározott módon osztoztak. A commendát mind tengeri, mind szárazföldi kereskedelmi vállalkozáshoz használták. Ennél a társasági formánál jelent meg először az egyik tag (commendator) felelősségének hiánya a hitelezőkkel szemben. A commenda jelentős szerepet játszott a betéti társasági forma és a csendestársasági forma kialakulásában. A companie kevés tagból állt, kézműves vagy kereskedő családi vállalkozás volt, amelyben az apa és fia, vagy a testvérek együtt végeztek gazdasági tevékenységet, közösen vezették a céget. A compagnia sok tagból állt, a tagoknak korlátlan felelőssége állt fenn a hitelezők irányában, és bármely tag vállalhatott kötelezettséget a társaság nevében, amelyért valamennyi tag felelősséggel tartozott. A tagok belső viszonyában a tagok felelőssége az általuk vállalt vagyoni hozzájárulás mértékéhez igazodott. A compagnia esetében már nemcsak a tőke egyesítésével vagy személyes közreműködéssel vettek részt a tagok, hanem a 14. századtól kezdve közös cégnevet használtak.
A cégeket kezdetben a céhek tartották nyilván, a 14. századtól kezdve már a városállamok, amelyek területén működtek a cégek. Ha a társaság egy tagja megvált a cégtől, és ezt nem jegyezték be a nyilvántartásba, a tag felelőssége fennmaradt a társaság tartozásaiért. Ekkor még a társaságot nem tekintették a tagjaitól elkülönült jogalanynak, önálló vagyona azonban már volt.
A 15. századtól Itáliában megjelent a tag és a társaság számláinak elkülönülése. A colonna a compagnia speciális válfaja volt, tengeri vállalkozás végrehajtására alapították. Minden tag pénzügyi befektetéssel és érdekeltséggel bírt a tengeri vállalkozásban: a hajó tulajdonosai, a kapitány, a legénység, az áru tulajdonosa valamint a pénzügyi befektetők valamennyien előre meghatározott mértékben részesültek a vállalkozás nyereségéből. A colonna jelentős szerepet játszott a közkereseti társasági forma kialakulásában.
A societas compera (kontinentális részvénytársaság) a kölcsönjegyzők laza közössége volt, amely az észak-itáliai városállamokban és a Németalföldön alakult ki a 14. század folyamán. A societas compera hadi célokra kölcsönt folyósított az állam részére, jogi személyiséggel rendelkezett, tagjai forgalomképes okiratot kaptak a societas comperától, a tagok a societas compera tartozásaiért nem feleltek. A societas compera tagolt belső szervezettel rendelkezett: közgyűlés, intézőbizottság és ellenőrző bizottság.
A 16. században jelent meg Angliában, majd valamivel később a kontinensen a mai értelemben vett részvénytársaság előfutára a charter company (okleveles társaság, statútummal létrehozott társaság), amely a céhes formából alakult ki. Az azonos országban kereskedelmi tevékenységet végző személyek a céhek mintájára társultak egymással. A charter companynak két formája létezett: a regulated company és a joint stock company. Valamennyi charter company közös jellemzője az volt, hogy valamelyik állami szerv (az uralkodó, a parlament, a kormány vagy minisztere) alapítólevele (statútuma) alapján jött létre. Az alapítólevél egyidejűleg volt kiváltságlevél és engedély a charter company számára. Az alapítólevélben került meghatározásra a charter company működése, jellemzően kereskedelmi tevékenységére vonatkozó szabályok, a társaság jogai és kötelezettségei. A charter companyt megillető jogok kizárólagosak, monopolista jellegűek voltak egy meghatározott területre, meghatározott időszakra és meghatározott áru(k) vagy rabszolga kereskedelmére vonatkozóan. Néhány charter company rendelkezett saját szárazföldi haderővel és nyílt tengeri flottával is. A regulated companyban minden tag saját tőkéjével, saját számlájára és kockázatára kereskedett. Az egyik tag felelőssége független volt a társaság többi tagjának a felelősségétől, ezért a regulated company inkább egyfajta együttműködési keret volt, sem mint modern értelemben vett gazdasági társaság. A regulated companyt governor vagy mayor irányította, akit a tagok választottak. A tagok testvéreknek tekintették egymást, és kölcsönösen segítették egymás gazdasági tevékenységét. Korai angol regulated companyk voltak: Staplers and the Merchant Adventures és a Company of the Mayor, Constables and Fellows of the Merchants of the Staple. A joint stock companyben a tagok mindegyike tőkét bocsátott a társaság rendelkezésére, amivel a társaság mint önálló jogalany rendelkezett. Kezdetben egy-egy kereskedelmi útra alapították, később már folyamatos gazdasági tevékenységet végzett. E társaságot is a governor és az associate-ek vezették, irányították, kivéve, ha a charter másként nem rendelkezett. A tagok nem voltak felelősek a joint stock company tartozásaiért a hitelezők irányában. A tagok kezdetben átruházható időszakos részvénnyel, a 17. század közepétől már átruházható állandó részvénnyel rendelkeztek. Korai angol joint stock companyk a következők voltak: a Moszkvai Társaság (Muscovy Company vagy Muscovy Trading Company), alapítás: 1555, megszűnés: 1917; a Levantei Társaság vagy Török Társaság (Levant Company vagy Turkey Company), alapítás: 1580, megszűnés. 1825; a Brit Kelet-indiai Társaság (British Honourable East India Company), alapítás: 1600, megszűnés: 1858; a Királyi Afrika Társaság (Royal African Company), alapítás: 1660, megszűnés: 1752. Korai francia joint stock companyk az alábbiak voltak: a Százak Szövetségének Társasága (Compagnie des Cent-Associés), alapítás: 1613, megszűnés: 1663; a Francia Kelet-indiai Társaság (La Compagnie francaise des Indes orientales vagy Compagnie francaise pour le commerce des Indes orientales), alapítás: 1664; a Francia Missisipi Társaság, alapítás: 1684, megszűnés: 1718. Korai holland joint stock companyk a következők voltak: a Holland Kelet-indiai Társaság (Vereenigde Oostindische Compagnie), alapítás: 1602, megszűnés: 1798; az Új Hollandia Társaság (Nieuw-Nederland Compagnie), alapítás: 1609; a Holland Nyugat-indiai Társaság (West-Indische Compagnie), alapítás: 1621, megszűnés: 1791. További korai európai joint stock companyk voltak: a Dán Kelet-indiai Társaság (Dansk Ostindisk Kompagni), alapítás: 1616, megszűnés: 1729; a Brandenburgi Afrika Társaság (Brandenburgisch Afrikanische Compagnie), alapítás: 1682; a Svéd Kelet-indiai Társaság (Svenska Ostindiska Compainet), alapítás: 1731, megszűnés: 1813.
A 17-18. század folyamán fokozatosan kialakultak a modern részvénytársaságra jellemző főbb ismérvek: az állandó nagyságú alaptőke, a bemutatóra szóló és a névre szóló állandó részvénytípusok, a részvények forgalomképessége (átruházhatósága), a részvényesek felelősségének hiánya a hitelezőkkel szemben, valamint a részvénytársaság állandó szervezetrendszere (közgyűlés, igazgatóság és felügyelőbizottság) és képviselete a harmadik személyekkel szemben.
A részvénytársasági jog szempontjából a 19. század volt az áttérés ideje az engedélyezési rendszerről a normatív rendszerre. Az engedélyezési rendszer a charter companyk kialakulásával egyidejűleg jött létre, lényege abban állt, hogy az állam valamelyik szerve egyedi aktusával (alapítólevél, statútum) hozta létre a részvénytársaságot. A normatív rendszer lényege az, hogy nincs szükség állami szerv egyedi engedélyére (alapítólevélre, statútumra), hanem az alapítóknak az előre kihirdetett, ismert és hatályos jogszabályi előírásoknak kell csupán megfelelniük. A normatív rendszer lényegéhez tartozik az is, hogy a részvénytársaságot a nyilvánosság ellenőrzése alá helyezik, a létrejöttével és működésével, gazdálkodásával összefüggő legfontosabb adatokat a sajtó útján közzéteszik. Nyugat-Európában a 19. század második harmadában a társasági jogok áttértek a normatív rendszerre.
A 19. század utolsó harmadában a kontinentális társasági jogokban jelent meg a tőkeegyesítő gazdasági társaságok másik típusa, a korlátolt felelősségű társaság. A korlátolt felelősségű társaság egyszerűbb és rugalmasabb társasági forma a részvénytársasághoz viszonyítva. A korlátolt felelősségű társaság jellemzője, hogy a részvénytársaságnál kisebb tőkével alapítható, a társasági részesedésről tilos értékpapírt kiállítani, a társasági részesedést az üzletrész testesíti meg, ami forgalomképes (átruházható), és a tag nem tartozik felelősséggel a hitelezők irányában. Dániában 1889-ben, míg Németországban 1892-ben honosították meg a korlátolt felelősségű társasági formát.[37]
Magyarországon a 16. században jelent meg a közkereseti társasági forma, amikor a Fugger-család és a Thurzó-család közösen hozott létre ilyen társaságot a felvidéki és erdélyi ezüst-, réz- és sóbányák kiaknázása és a bányákból nyert érc és só kereskedelme céljából. Az első magyar részvénytársaság a királyi alapítólevél (statútum) által létrehozott Magyar-éjszaki kereskedő egyesület nevet viselő részvénytársaság volt (alapítás: 1804, megszűnés: 1807), amelynek célja az Oroszországban igen kedvelt magyar borok kivitele volt.
További korai magyar részvénytársaságok közé tartozott a lótenyésztési tevékenységet folytató Pályafutási Társaság (alapítás: 1827); a Dunai Gőzhajózási Társaság (alapítás: 1828), amelynek célja a Dunán történő személy- és áruszállítás volt; a Magyar Központi Vasúttársulat (alapítás: 1844, megszűnés: 1854), amelynek célja az osztrák határtól, vagyis Marcheggtől, Pozsonyon át Budapestig és Debrecenig terjedő vonal építése és vasút üzemeltetése volt; valamint a Balaton Gőzhajózási Társaság (alapítás: 1846, megszűnés: 1887), amelynek célja a Balatonon történő személy- és áruszállítás volt.[38]

2. Alapvető felelősségi alakzatok a magyar társasági jogban 1840 és 1945 között

Az 1839-1840-es rendi országgyűlés több nagy jelentőségű gazdasági tárgyú törvényt fogadott el. Így készült el a váltójogról szóló 1840. évi XV. törvénycikk, a kereskedőkről és a kereskedők viszonyairól szóló 1840. évi XVI. törvénycikk, a gyárak jogviszonyairól szóló 1840. évi XVII. törvénycikk, a közkeresetre összeálló társaságok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVIII. törvénycikk (Ktj.), a kereskedői testületekről és az alkuszi tevékenységről szóló 1840. évi XIX. törvénycikk, a fuvarozásról és a fuvarozók helyzetéről szóló 1840. XX. törvénycikk, valamint a csődről szóló 1840. évi XXI. törvénycikk.
A Ktj. valójában három gazdasági társasági formát szabályozott: a közkereseti társaságot, a betéti társaságot és a részvénytársaságot. A Ktj. 1. § a) pontja a közkereseti társaság lényegét úgy fogalmazta meg, hogy annak nevében utalni kell a társas viszonyra, továbbá a tagok teljes vagyonukkal felelősek a közkereseti társaság hitelezővel szemben. A Ktj. 1. § a) pontja kimondta, hogy a közkereseti társaság sajátos formájaként betéti társaság is alapítható, amelynek lényege az, hogy a kültag meghatározott összeget köteles a társaság rendelkezésére bocsátani, azonban ezenfelül a kültag saját vagyonával a betéti társaság tartozásaiért nem felel a hitelezőkkel szemben. A Ktj. 1. § b) pontja határozta meg a részvénytársaság fogalmát, amely társaság cégnevében egyik részvényes neve sem szerepelhetett, a részvénytársaság alaptőkéje meghatározott számú és egyenlő névértékű részvényekből állt, a részvényes a részvény ellenértékét kockáztatta, egyéb vagyonával azonban nem volt felelős a hitelezőkkel szemben. A Ktj. a normatív rendszer talaján állt. A Ktj. 12. §-a egyfelől kimondta a gazdasági társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő (aláírási czímvezető, Firmaführer) felelősségét a gazdasági társasággal szemben, másfelől előírta azt, hogy a vezető tisztségviselő által kötött szerződésből fakadó kötelezettség a gazdasági társaságot terheli. A Ktj. 14. §-a értelmében a nyereséget a tagok között hozzájárulásaik arányában kellett felosztani.
A Ktj. 34. §-a szerint a hitelezővel szemben a közkereseti társaság (betéti társaság) tagjainak (beltagjainak) egyetemleges felelőssége állott fenn a társaság tartozásaiért. A Ktj. 35. §-a kifejezetten rögzítette, hogy a betéti társaság kültagja csak a társasági szerződésben meghatározott betét szolgáltatására köteles, amennyiben ezt szolgáltatta, úgy a hitelezőkkel szemben nem tartozott felelősséggel. A Ktj. 36. §-a alapján a hitelezővel szemben helytálló tagot (beltagot) visszkereseti jog illette meg a többi taggal (beltaggal) szemben a rájuk eső rész iránt. A Ktj. 41. §-a értelmében a közkereseti társaság megszűnését követő két éven belül, illetve a közkereseti társaságból való kilépést követő két éven belül a tagok egyetemleges (in solidum) felelőssége még fennállt a hitelezőkkel szemben, két éven túl azonban a tag már csak az arányosan ráeső rész erejéig volt felelős a hitelezőkkel szemben.
A Ktj. a részvénytársaság szervezetére, működésére rendkívül kevés szabályt tartalmazott, ekként a részvénytársaság szervei közül kizárólag a közgyűlésről és a vezető tisztségviselőről (aláírási czímvezető, Firmaführer) tett említést. A törvény a részvénytársaság és a vezető tisztségviselő felelősségére külön szabályokat nem tartalmazott. A Ktj. 64. §-a ugyanakkor egy lényeges kisebbségvédelmi szabályt rögzített, mégpedig azt, hogy a részvénytársaság működési célját csak akkor változtathatta meg, ha a társaságnak legalább a háromnegyede a közgyűlésben a változtatásban megegyezett. A kisebbségben maradott rész azonban ilyen esetben kiléphetett, és a társaság ügyeinek akkori állása szerint részvényeinek, és az esetleges nyereségnek az arányosan ráeső részét követelhette a részvénytársaságtól.
A kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk (Kt.) 1876. január 1. napján lépett hatályba és hatályon kívül helyezte mindazon törvényeket (ekként a Ktj.-t is) és rendeleteket, amelyek a törvény által szabályozott kérdésekben korábban keletkeztek. A Kt. a német kereskedelmi törvény tartalmát és szerkezetét ültette át a magyar viszonyokra. A német társasági jog megoldásai a törvény hatálybalépésétől kezdődően 1945-ig alapvetően meghatározták a magyar társasági jog fejlődését. A Kt. első része a kereskedőkről és a kereskedelmi társaságokról, a második része a kereskedelmi ügyletekről szólt. A Kt. 61. §-a értelmében négy kereskedelmi társasági forma létezett: a közkereseti társaság, a betéti társaság, a részvénytársaság és a szövetkezet. A törvény nem tekintette kereskedelmi társaságnak az alkalmi egyesüléseket, amelyek közös haszon vagy veszteség elérésére egy vagy több ügyletre jöttek létre. A Kt. a kereskedelmi társaság fogalmán a mai értelemben vett gazdasági társaságot értette, a kereskedelmi társaság tehát bármilyen gazdasági tevékenységet végezhetett, nem csak kereskedelmi tevékenységet. A Kt. a normatív rendszer talaján állt. A törvény értelmében valamennyi kereskedelmi társaságnak be kellett magát jegyeztetnie a bíróság által vezetett cégjegyzékbe, vagyis azoknak a kereskedelmi társaságoknak is, amelyek írásbeli társasági szerződés nélkül jöttek létre. Ezek esetében a Kt. meghatározta a bejelentésbe foglalandó tényeket és adatokat.
A Kt. 64. §-a szerint közkereseti társaság keletkezett, ha két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt, korlátlan és egyetemleges kötelezettség mellett folytat. A társasági szerződés érvényességéhez sem okirat szerkesztése, sem más alakszerűség nem volt szükséges. A Kt. 71. §-a alapján a közkereseti társaság felelős volt a tagnak azon kiadásaiért, melyeket a társaság ügyeiben tesz, és azon kötelezettségeiért, melyeket a társaság helyett vállal, s azon veszteségekért, melyet a tagot közvetlenül ügyvezetéséből vagy az azzal elválaszthatatlanul járó veszélyekből érik. A Kt. 72. §-a értelmében minden társasági tag felelős volt a közkereseti társaságnak azon károkért, melyeket vétkessége által okozott, s e károk ellenében nem számíthatta fel azon előnyöket, melyeket szorgalma által a társaságnak más esetekben szerzett. A Kt. 88. §-a kimondta, hogy a közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségekért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek a hitelezőkel szemben. A Kt. 89. §-a a közkereseti társaságba belépő tag egyetemleges felelősségét rögzítette.
A Kt. 125. §-a értelmében betéti társaság keletkezett, ha közös cég alatt folytatott kereskedelmi üzletnél a társak közül egy vagy több (kül)tag csak kikötött vagyonbetétjével felelős, míg ellenben egy vagy több (bel)tagot korlátlan és egyetemleges felelősség terhel. A beltagokra nézve, ha ezek többen vannak, a társaság egyszersmind közkereseti társaságnak tekintetik. A társasági szerződés érvényességéhez sem okirat szerkesztése, sem más alakszerűség nem volt szükséges. A Kt. 139. §-a szerint a kültag a társasági kötelezettségekért csak betételével, vagy amennyiben ezt még be nem fizette, a kikötött összeggel volt felelős. A Kt. 140. §-a a betéti társaságba belépő kültag felelősségére a 139. § szerinti felelősségét rendelte alkalmazni. A Kt. 141. §-a alapján, ha a kültag a társaság részére ügyleteket kötött, anélkül, hogy határozottan kijelentette volna, miszerint cégvezetői vagy meghatalmazotti minőségben jár el, a megkötött ügyletekért beltagként felelős volt. A Kt. 142. §-a értelmében a kültag neve a társaság cégnevében nem szerepelhetett, ha ez mégis megtörtént, a kültag a társaság hitelezői irányában beltagként felelt.
A Kt. 147. §-a értelmében részvénytársaságnak azon társaság minősült, mely előre meghatározott, bizonyos számú és egyenértékű (egész vagy hányad) részvényekből álló alaptőkével alakult, s melynél a részvények tulajdonosai csak részvényeik erejéig voltak felelősek. A Kt. 150. §-a szerint a részvénytársaság alapítói a tervezetben foglalt adatok valóságáért egyetemlegesen felelősek voltak. A Kt. 152. §-a alapján az alapítók a részvényekre befizetett pénzekért a részvényjegyzőknek vagy ezek jogutódai-nak egyetemlegesen mindaddig felelősek voltak, míg ez alól a közgyűlés határozata folytán (154. §) fel nem oldották őket. A Kt. 154. §-a szerint, ha a részvénytársaság alapítása meghiúsult, a részvényjegyzők befizetett pénzeiket levonás nélkül visszakövetelhették. A visszafizetés kötelezettsége az alapítókat egyetemlegesen terhelte. A Kt. 162. §-a értelmében a részvénytársaság az eredetileg kibocsátott részvények teljes befizetése előtt új részvényeket nem bocsáthatott ki. A teljes befizetés előtt kibocsátott új részvények semmisek voltak, s azok kibocsátói minden, a kibocsátásból eredő kárért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek voltak. A Kt. 187. § (2) bekezdése alapján, ha azt tűnt ki, hogy a társasági vagyon a tartozásokat nem fedezte, az igazgatóság ezt csődnyitás végett az illetékes törvényszéknek bejelenteni tartozott. Az igazgatóság működésére vonatkozó szabályok közül a csődnyitási kötelezettséget előíró szabály volt az egyik legfontosabb. Ha megállapítást nyert, hogy a társasági vagyon a tartozásokat nem fedezi, vagy ha a részvénytársaság a fizetéseit megszünteti, az igazgatóság köteles volt az illetékes törvényszéktől a társasági csőd megnyitását kérni (Kt. 187. §, 1881-es Cstv. 244. §). A Kt. 188. § (1) bekezdése szerint azon ügyletek által, melyeket az igazgatóság a részvénytársaság nevében kötött, jogosítva és kötelezve a részvénytársaság volt. A Kt. 188. § (2) bekezdése értelmében harmadik személyek irányában az igazgatóság tagjai a részvénytársaság nevében teljesített cselekvényekért és az elvállalt kötelezettségekért személyesen nem voltak felelősek. A Kt. 189. § (2) bekezdése szerint azonban ha az igazgatóság tagjai megbízásuk határain túlmentek, a törvény vagy az alapszabály ellen cselekedtek, a károsultnak minden ebből eredő kárért egyetemlegesen feleltek az esetben is, ha a törvény vagy az alapszabállyal ellenkező intézkedés közgyűlési határozaton alapszik. A Kt. 191. §-a alapján a felelősség az igazgatóság határozataiért és intézkedéseiért azon tagot nem terhelte, ki a határozat vagy intézkedés ellen, mihelyt arról tudomást nyert, tiltakozott s ebbéli tiltakozását a felügyelőbizottságnak bejelentette. A Kt. 196. §-a értelmében a felügyelőbizottság tagjai egyetemlegesen voltak kártérítésre kötelezve, ha ellenőrzési kötelezettségük teljesítését elmulasztották.
A Kt. 200. §-a alapján a közgyűlés elé terjesztett évi mérleg helyes felállításáért az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai egyetemlegesen voltak felelősek.
A fenti felelősségi szabályok alapján a bírósági gyakorlat egyértelműen kimondta, hogy a törvénnyel vagy az alapszabállyal ellenkező intézkedésével kárt okozó igazgatósági tag és az ellenőrzési kötelezettségét elmulasztó felügyelőbizottsági tag egyetemleges felelőssége fennáll a károsult részvénytársaság, a károsult részvényes és a károsult hitelező irányában egyaránt. A részvénytársaság nevében a kártérítési per megindítását a közgyűlés határozta el. A perben a részvénytársaságot a közgyűlésen választott meghatalmazottak képviselték, ha a közgyűlés ilyeneket bármilyen ok miatt nem választott, az illetékes törvényszék által kirendelt képviselő képviselte a részvénytársaságot. Ha a vétkes cselekményt a közgyűlés határozta el, azt utólag jóváhagyta, vagy annak következményei alól az igazgatósági tagokat felmentette, a részvénytársaság pert nem indíthatott az igazgatósági tagok ellen. A hitelező által indítható kártérítési per előfeltétele az volt, hogy a részvénytársaság ne elégítse ki a követelését, ezért a hitelező rendszerint csak a részvénytársaság csődje esetében fordult a vétkes igazgatósági tagok ellen.
A Kt. a Ktj.-hez viszonyítva sokkal részletesebben szabályozta az egyes kereskedelmi társasági formákat. A Kt. különösen részletesen szabályozta a részvénytársaság szervezetét és működését, kötelezően előírta a felügyelőbizottság intézményesítését. A Kt. az általa szabályozott három társasági formát alapvetően strukturáló felelősségi szabályokat kialakította. A Kt. ugyanakkor a kereskedelmi társaságokra vonatkozó közös felelősségi szabályokat nem fogalmazott meg, a befolyásszerzésre vonatkozó szabályokat egyáltalán nem tartalmazott, ekként a befolyásszerző tagra (részvényesre) vonatkozó felelősségi szabályokat sem.
A korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról szóló 1930. évi V. törvénycikk (Kftc.) 1930. január 30. napján lépett hatályba. A Kftc. nemcsak a korlátolt felelősségű társaság, hanem a csendes társaság jogviszonyait is szabályozta. A Kftc. értelmében míg a korlátolt felelősségű társaság kereskedelmi társaságnak minősült, addig a csendes társaság nem minősült kereskedelmi társaságnak.
A Kftc. 1. §-a értelmében a korlátolt felelősségű társaság kereskedelmi társaság volt [1875:XXXVII. tc. 4. § (1) bekezdése], amely előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakult, s amelynél a tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben megállapított esetleges egyéb vagyoni hozzájárulásokra terjedt ki. A társaság kötelezettségeiért a tag egyébként nem felelt. A Kftc. 10. §-a szerint a korlátolt felelősségű társaság alapítása során az alapítók személyesen és egyetemlegesen feletek a Kftc. 1. § (2) bekezdése értelmében tett azon nyilatkozatuk valóságáért, miszerint a mindegyik törzsbetétre a pénzben lerovandó összegeket teljesen befizették és a nempénzbeli betéteket a társaságnak egészen beszolgáltatták. A Kftc. 11. §-a szerint, akik valamelyik tag nem pénzbeli betétét a valódi értéket meghaladó értékkel fogadtatták el a társasággal, vagy akik az alakuláskor csalárdul jártak el, személyesen és egyetemlegesen feleltek minden ebből eredő kárért mind a társasággal, mind a hitelezőkkel szemben. Ha a társaság a felelősség alól felmentette őket, a felmentés a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan. Az ily követelések - csalárd eljárás esetét kivéve - a társaság bejegyzésének közzétételétől számított öt év alatt elévültek. A Kftc. 13. § (2) bekezdése alapján, akik a bejegyzés előtt a korlátolt felelősségű társaság nevében eljártak, személyesen és egyetemlegesen feleltek a hitelezőkkel szemben. A Kftc. 18. § (2) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaságnak az a tagja, aki törzsbetétét nem pénzbeli betéttel szolgáltatja, a társaság bejegyzésétől számított öt éven át felelős volt a társaságnak azért, hogy a szolgáltatás tárgyának értéke a beszolgáltatás idejében a társasági szerződésben elfogadott értéknek megfelelt. E felelősség alól őt a társaság fel nem menthette. Mentesült azonban alóla és csupán a nem pénzbeli betét jogi hiányaiért, valamint csalárdság esetében felelt a tag, ha a nem pénzbeli betét értékének helyességét a társaság bejegyzése előtt bírósági szakértő írásbeli véleménye igazolta. A Kftc. 34. § (2) bekezdése szerint, ha a korlátolt felelősségű társaság a törvényi tilalom ellenére visszafizetést teljesített a tag részére, a visszafizetésért egyetemlegesen voltak felelősek a társaságnak azok az ügyvezetők, és ha a társaságnak felügyelőbizottsága volt, egyúttal azok a felügyelőbizottsági tagok, akiket a fizetés teljesítése körül vétkesség terhelt. A Kftc. 34. § (4) bekezdése értelmében e felelősség a visszafizetés megtörténtétől öt év alatt évült el. A Kftc. 41. §-a alapján azok a tagok, aki szavazatuk többségével oly határozatot hoztak, amelyről tudták, hogy a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, egyetemlegesen feleltek a károsultnak az ebből eredő kárért. Ez a kártérítési követelés a határozat bevezetésének napjától öt év alatt évült el.
A Kftc. 54. § (3) bekezdése szerint a törvény által előírt összeférhetetlenségi tilalmat megszegő ügyvezető a társaságnak kártérítésre volt köteles. A korlátolt felelősségű társaság a kártérítés helyett követelhette, hogy az ügyvezető a saját részére kötött ügyletet neki átengedje, és a másnak számlájára kötött ügyletből eredő hasznát kiadja, vagy arra vonatkozó követelését a társaságra engedményezze. A Kftc. 54. § (4) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaságnak az előbbi bekezdésben megállapított követelése attól az időtől számított három hónap alatt évült el, amikor valamelyik felügyelőbizottsági tag - felügyelőbizottság nemlétében a taggyűlés - az ügylet megkötéséről vagy a más társaságban való részvételről tudomást szerzett. E követelés a tudomásra tekintet nélkül az ügylet megkötésétől vagy a más társaságban való részvétel megszűntétől számított öt év alatt évült el. A Kftc. 55. § (3) bekezdése alapján a tagjegyzékbe bejegyzett adatok valóságáért az ügyvezetők személyesen és egyetemlegesen voltak felelősek. A Kftc. 59. § (1) bekezdése szerint az ügyvezetőknek a korlátolt felelősségű társaság ügyeiben a rendes kereskedő gondosságával kellett eljárniuk. Ebbéli kötelességük megsértése esetében a károsultnak (a társaságnak vagy a hitelezőknek) okozott kárért egyetemlegesen voltak felelősek. A Kftc. 59. § (2) bekezdése értelmében kártérítésre voltak kötelesek az ügyvezetők különösen, ha e törvény vagy a társasági szerződés ellenére a társaság vagyonát a tagok között felosztották, a törzsbetéteket vagy a pótbefizetéseket a tagoknak egészben vagy részben visszaadták, kamatot vagy nyereségrészesedést fizettek, a társaság saját üzletrészeit megszerezték, zálogba vették vagy bevonták. A Kftc. 60. § (1) bekezdése alapján a taggyűlésnek az a határozata, amely az ügyvezetőket a felelősség alól az előbbi szakasz második bekezdésében meghatározott esetekben felmenti, a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan. Amennyiben a kártérítés a társaság hitelezőinek kielégítésére szükséges, az ügyvezetőket nem mentesíti a felelősség alól, hogy a taggyűlés határozata alapján jártak el. A Kftc. 60. § (2) bekezdése szerint a kártérítő követelés, hacsak a kötelezettet csalárdság nem terheli, öt év alatt évült el. A Kftc. 61. §-a értelmében a felelősség az ügyvezetők határozataiért és intézkedéseiért nem terhelte azt az ügyvezetőt, aki a határozat vagy intézkedés ellen, mihelyt tudomást szerzett róla, tiltakozott és tiltakozását a felügyelőbizottságnak, vagy ilyennek nemlétében a taggyűlésnek írásban bejelentette. A Kftc. 65. §-a alapján a társaság volt felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetői és alkalmazottai az ügykörükbe eső tennivalók teljesítése közben harmadik személynek vétkesen okoztak.
A Kftc. 72. § (1) bekezdése szerint a felügyelőbizottsági tagok tisztük teljesítésében a rendes kereskedő gondosságával voltak kötelesek eljárni, ellenkező esetben felelősek voltak az eljárásukból vagy mulasztásukból a társaságra háramló kárért. A Kftc. 72. § (2) bekezdése példálódzó jelleggel felsorolta azokat az eseteket, amikor kártérítésre voltak kötelesek a felügyelőbizottság tagjai. A Kftc. 72. § (3) bekezdése értelmében a társaság hitelezőit is megilleti a kártérítési követelés a felügyelőbizottsági taggal szemben, ha a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségeit elmulasztotta. A Kftc. 72. § (4) bekezdése alapján a felügyelőbizottsági tag ellen támasztható követelés öt év alatt évült el. A Kftc. 73. § (5) bekezdése szerint a felügyelőbizottság felelősségére vonatkozó rendelkezéseket a hites könyvvizsgálókra megfelelően alkalmazni kellett.
A Kftc. részletesen szabályozta a korlátolt felelősségű társaság szervezetét és működését, előírta azokat az eseteket, amikor kötelező felügyelőbizottság intézményesítése, illetve a felügyelőbizottság helyett vagy mellett hites könyvvizsgáló intézményesítése. A Kftc. a korlátolt felelősségű társaságot alapvetően strukturáló felelősségi szabályokat kialakította. A Kftc. által kialakított egyes felelősségi szabályokat - azok hatékonyságát és szükségességét felismerve - az 1988-as Gt. a gazdasági társaságok közös szabályai közé emelte át. A Kftc. a korlátolt felelősségű társaságban való befolyásszerzésre nem tartalmazott szabályokat, ekként a befolyásszerző tagra vonatkozó felelősségi szabályokat sem.[39]

3. Alapvető felelősségi alakzatok a magyar társulási jogban 1945 és 1988 között

Az 1947. évi XV. törvénycikk megalkotásával a Kt. hatálybalépése óta kereskedelmi társaságnak minősülő szövetkezeti forma kilépett a társasági jog kereti közül, s azóta a szövetkezeti jog és a társasági jog külön fejlődési utat jár be Magyarországon. Az 1960-as Ptké. az 1959-es Ptk. 1960. május 1. napi hatálybalépésével együtt hatályon kívül helyezte a Kt. és a Kftc. számos rendelkezését, ennek következtében betéti társaság és csendes társaság alapítására már nem kerülhetett sor, azonban néhány nem államosított külföldi vállalatra tekintettel hatályban maradtak a közkereseti társaságra, a korlátolt felelősségű társaságokra és a részvénytársaságokra vonatkozó szabályok.
A szocialista társulási jog fejlődésében jelentős állomásnak minősült az állami vállalatról szóló 11/1967. (V. 17.) Kormányrendelet (Ávr.), továbbá a társulási jogot első alkalommal átfogó jelleggel szabályozó, a gazdasági társulásokról szóló 1970. évi 19. számú törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1970-es Gtvr.) és az ezt felváltó, a társulási jogot szintúgy átfogó jelleggel szabályozó, a gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. számú törvényerejű rendelet (1978-as Gtvr.).
Az Ávr. 7. §-a értelmében az állami vállalatok egymással és egyéb szocialista gazdálkodó szervezetekkel is, továbbá ez utóbbiak egymással tevékenységi körükkel kapcsolatos meghatározott közös gazdasági célok megvalósítására a) a polgári jog szabályai szerint társulhattak és ennek keretében egyesülést létesíthettek; b) kereskedelmi társaság (részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság) formájában közös vállalatot alapíthattak. Az Ávr. 34. § (1) bekezdése szerint a résztvevők az egyesülést gazdasági tevékenységeik összehangolása érdekében hozhatták létre. Az egyesülés nem volt jogi személy. Az Ávr. 36. § (4) bekezdése alapján az egyesülés működésével kapcsolatos költségeket a résztvevők viselték; tevékenységért a résztvevők közvetlen és teljes felelősséggel tartoztak. E szabály szerint tehát az egyesülésnek önálló vagyona nem lehetett, ugyanakkor a szabályból nem volt megállapítható az, hogy a tagok arányos vagy egyetemleges felelősségéről van-e szó. A közös vállalati forma valójában szövetkezeti jogból szivárgott át a társulási jogba, ugyanis a közös vállalat a szövetkezeti szektorban már 1964-ben megjelent. Az Ávr. 38. §-ában rögzített közös vállalat tehát nem egy új társulási forma volt, hanem a jogszabály pusztán azt írta elő, hogy a kereskedelmi társaság formájában működő közös vállalat megalapításához a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulása és az ágazati miniszter véleménye volt szükséges. Az Ávr. 7. § b) pontja és az Ávr. 38. §-a a közös vállalatot a kereskedelmi társasággal azonosította.
Az 1970-es Gtvr. 1. § (1) bekezdése értelmében állami vállalatok és szövetkezetek, valamint más szocialista gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban együtt: gazdálkodó szervezetek) e törvényerejű rendelet szabályai szerint társasági szerződéssel gazdasági társulásokat hozhattak létre. Belföldi és külföldi természetes személyek nem voltak jogosultak gazdasági társulást alapítani, illetőleg ahhoz tagként csatlakozni. Külföldi jogi személy, illetőleg külföldi vállalat gazdasági társulásban a pénzügyminiszter engedélyével és általa meghatározott feltételek szerint vehetett részt. Az 1970-es Gtvr. 1. § (2) bekezdése szerint a gazdasági társulás keretében a tagok közös gazdálkodó tevékenységet folytattak, amelynek nyereségéből közösen részesültek és veszteségét is közösen viselték. Az 1970-es Gtvr. 2. §-a alapján gazdasági társulásnak minősült: az egyszerű társaság, a közös vállalat. Gazdasági társulás külön jogszabályok alapján szövetkezeti társulásként, egyesülésként, részvénytársaságként vagy korlátolt felelősségű társaságként is működhetett. A közös vállalat az 1970-es Gtvr. alapján vált önálló társulási formává, és különült el a kereskedelmi társaságoktól. Az 1970-es Gtvr. 8. § (1) bekezdése értelmében a közös vállalat meghatározott vagyoni betétekből álló induló vagyonnal alakult és tagjainak kötelezettsége a közös vállalat irányában csak a betét szolgáltatására, valamint a társasági szerződésben és a jelen törvényerejű rendeletben megállapított esetleges egyéb vagyoni hozzájárulásokra terjedt ki; a társaság kötelezettségeiért a tagok - a 18. §-ban és a 30. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel - nem feleltek. Az 1970-es Gtvr. 8. § (2) bekezdése szerint a közös vállalat jogi személynek minősült, az 1970-es Gtvr. 8. § (3) bekezdése alapján a tagsági jogokról értékpapírt érvényesen nem lehetett kiállítani. Az 1970-es Gtvr. 18. §-a alapján, ha a tartalékalap a veszteség fedezetére nem volt elegendő, az igazgatótanács a tagokat betétjeik arányában további vagyoni hozzájárulásra kötelezte, vagy a közös vállalatnak más vállalattal való egyesülését, illetve megszűnését határozta el. A társasági szerződésben e szabálytól nem lehetett érvényesen eltérni. Veszteséges közös gazdálkodás esetén tehát a tagok betétjeik arányában pótbefizetésre voltak kötelesek, az igazgatótanács által előírt pótbefizetés teljesítéséért korlátlan felelősséggel tartoztak a közös vállalat irányában. Az 1970-es Gtvr. 30. § (4) bekezdése értelmében a közös vállalat felszámolása esetén a tagok harmadik személyek követelésének kielégítése végett anyagi érdekeltségük (betétjeik) arányában felelősek voltak.
Az 1978-as Gtvr. 1. § (1) bekezdése értelmében állami vállalatok, szövetkezetek és más gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban: gazdálkodó szervezetek) a Polgári Törvénykönyv és e törvényerejű rendelet szabályai szerint társulási szerződéssel gazdasági társulást (a továbbiakban: társulást) hozhattak létre. Az 1978-as Gtvr. 1. § (2) bekezdése alapján gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek a feladataik ellátásához szükséges gazdasági tevékenység körében hozhattak létre társulást, illetőleg vehették részt társulásban. Belföldi és külföldi természetes személyek továbbra sem voltak jogosultak társulást alapítani, illetőleg ahhoz tagként csatlakozni. Külföldi jogi személy a pénzügyminiszter engedélyével és általa meghatározott feltételek szerint vehetett részt társulásban. Az 1978-as Gtvr. 2. § (1) bekezdése szerint a társulások a tagok gazdasági érdekei előmozdítása céljából közös gazdálkodás folytatására, illetőleg együttes tevékenységük összehangolására alakultak. Az 1978-as Gtvr. 2. § (2) bekezdése alapján jogi személyként működő társulásnak minősült a közös vállalat, a betéti társulás és az egyesülés. Az 1978-as Gtvr. 26. §-a értelmében közös vállalatot a tagok közös gazdálkodás folytatására, gazdasági érdekeik előmozdítására hoztak létre. A közös vállalat működéséhez szükséges vagyont a tagok biztosították. A tagok a nyereségből közösen részesültek és a veszteséget közösen viselték. Az 1978-as Gtvr. 29. § (2) bekezdése alapján a közös vállalat veszteségét mindenekelőtt a tartalékalapból kellett fedezni. Ha a tartalékalap a veszteség fedezésére nem volt elegendő, a tagok a közös vállalat kötelezettségeiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában - kezesként feleltek. Az 1978-as Gtvr. 29. § (3) bekezdése továbbra is előírta, hogy a társulási szerződés vagy az igazgatóság egyhangú határozata kimondhatta, hogy a tagok - a veszteség fedezésére és annak mértékéig - a vagyoni betétjükkel arányos pótbefizetést kötelesek teljesíteni. Az 1978-as Gtvr. hozta létre tehát a közös vállalat tagjainak egyszerű (sortartó) kezesi felelősségét a hitelezőkkel szemben. Az 1978-as Gtvr. 38. §-a szerint az egyesülést a gazdálkodó szervezet gazdasági érdekeik előmozdítására és erre irányuló együttes tevékenységük összehangolására hozták létre. Lényeges új szabály volt az, hogy az egyesülésnek a tagok által biztosított önálló vagyona is lehetett. Az 1978-as Gtvr. 42. §-a értelmében a tagok az egyesülés tartozásaiért kezesként feleltek.

4. Alapvető felelősségi alakzatok a modern magyar társasági jogban 1988 és 2014 között

4.1. Az 1988-as Gt. alapvető szabályai

A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (1988-as Gt.) 1989. január 1. napján lépett hatályba, és hatályon kívül helyezte a Kt. még hatályos rendelkezéseit, a kereskedelmi utalványokról szóló 291-298. §-ok és a közraktári ügyletről szóló 434-452. §-ok kivételével; a Kftc. még hatályos rendelkezéseit; a 1978-as Gtvr.-t és az azt módosító törvényerejű rendeleteket; továbbá számos egyéb társasági (társulási) jogi tárgyú jogszabályt. Az 1988-as Gt. a német társasági jog és az 1945 előtti magyar kereskedelmi jog hagyományait és tapasztalatait felhasználva átfogó jelleggel szabályozta a magyar társasági jogot. A volt szocialista országok közül először Magyarországon alkottak átfogó jellegű társasági törvényt. Az 1988-as Gt. húzótörvénynek bizonyult az egész gazdasági jogrendszer átalakulása és a bírósági és a bíróságon kívüli joggyakorlat szempontjából egyaránt. Az 1988-as Gt. mintául szolgált a többi volt szocialista ország számára.[40]
Az 1988-as Gt. - eltérően a Kt.-től - már tartalmazott a gazdasági társaságokra vonatkozó közös szabályokat, és a közös szabályok közé számos lényeges felelősségi szabály is elhelyezésre került. A közös szabályok között elhelyezkedő felelősségi szabályok az alábbiak voltak. Természetes személy egyidejűleg csak egy gazdasági társaságnak lehetett korlátlan felelősségű tagja [1988-as Gt. 6. § (1) bekezdés]. Közkereseti társaság és betéti társaság nem lehetett korlátlanul felelős tagja másik ilyen társaságnak [1988-as Gt. 6. § (3) bekezdés]. A tagsági jogokról - a részvénytársaság esetét kivéve - tilos volt értékpapírt kiállítani. A tilalom ellenére kiállított értékpapír semmis volt, és kiállítói egyetemlegesen feleltek a kiállításból eredő károkért [1988-as Gt. 14. §]. A nem pénzbeli betétet szolgáltató tag a betét szolgáltatásától számított öt éven át felelős volt a társaságnak azért, hogy betétjének értéke a szolgáltatás idején a társasági szerződésben megjelölt értéknek megfelelt [1988-as Gt. 22. § (3) bekezdés]. Akik a cégbejegyzés megtörténte előtt a társaság nevében eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek a közös név alatt vállalt kötelezettségekért. A felelősség kizárása vagy korlátozása a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan volt. A cégbejegyzést megelőzően a gazdasági társaság nevében vállalt kötelezettségekért az (1) bekezdés alapján fennálló felelősség megszűnt, ha a társaság erre jogosított szerve a szerződést utólag jóváhagyta [1988-as Gt. 25. § (1)-(2) bekezdések]. A vezető tisztségviselők, a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgálók az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal voltak kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felelősek voltak akkor is, ha a gazdasági társasággal munkaviszonyban álltak. Korlátolt felelősségű társaságnál és részvénytársaságnál a vezető tisztségviselők (1) bekezdés szerinti felelőssége egyetemleges volt. Nem terhelte a felelősség azt a vezető tisztségviselőt, aki a határozat vagy intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a felügyelőbizottságnak, ennek hiányában a taggyűlésnek bejelentette [1988-as Gt. 32. § (1) és (3) bekezdések].
Az 1988-as Gt. hat gazdasági társasági formát nevesített, kettő jogi személyiség nélküli formát: a közkereseti társságot, a betéti társaságot, és négy jogi személyiséggel rendelkező formát: az egyesülést, a közös vállalatot, a korlátolt felelősségű társaságot és a részvénytársaságot. Az 1988-as Gt. 6. § (4) bekezdése alapján egyesülésnek és közös vállalatnak csak jogi személy lehetett tagja. A törvény hatálya az egyéb társas gazdálkodású vállalkozásokra nem terjedt ki. Az 1988-as Gt. 23. § (1) bekezdése szerint valamennyi gazdasági társaság alapítását a társasági szerződés megkötésétől, illetőleg az alapszabály elfogadásától számított harminc napon belül - bejegyzés és közzététel végett - be kellett jelenteni a cégbíróságnak. A cégbíróság határozatának konstitutív (jogkeletkeztető) hatálya volt, ugyanis az 1988-as Gt. 24. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel - a társasági szerződés megkötésének, részvénytársaságnál az alapszabály elfogadásának időpontjára visszamenőleg - jött létre.
Az 1988-as Gt. az engedélyezési rendszer és a normatív rendszer kombinációját alkalmazta. A kizárólag belföldi személyek által, illetve a többségében belföldi személyek által alapított gazdasági társaság alapításához engedélyre nem volt szükség. Az 1988-as Gt. 8. § (1) bekezdése értelmében azonban a többségében vagy teljesen külföldi tulajdonban álló gazdasági társaság alapításához, ilyen társasággá való átalakuláshoz, társaságban többségi külföldi részesedés megszerzéséhez a pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter együttes engedélye volt szükséges. Ez az engedély a devizahatósági engedélyt magában foglalta. Ha a kérelmet annak benyújtásától számított kilencven napon belül nem utasították el, az engedély megadottnak volt tekintendő.
Továbbá az 1988-as Gt. 327. §-a alapján többségében vagy kizárólag külföldi tulajdonban álló részvénytársaság más részvénytársaságban többségi részesedést nem szerezhetett. A tilalom megsértése esetén a részvénytársaság az ellenőrzött részvénytársaságnál a részvényesi jogait nem gyakorolhatta. A külföldi személyek társasági részesedés szerzését korlátozó szabályokat a törvény hatálybalépésekor két dolog indokolhatta, egyrészt - a kötött devizagazdálkodásra tekintettel - bizonyos devizagazdálkodási szempontok, másrészt kereskedelempolitikai okok. A korlátozó szabályokat egy törvénymódosítás 1991. január 1. napjával hatályon kívül helyezte.
A közkereseti társaságra vonatkozó felelősségi szabályok a következők voltak. A közkereseti társaság (a továbbiakban: társaság) létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai arra vállaltak kötelezettséget, hogy korlátlan és egyetemleges felelősségük mellett közös gazdasági tevékenységet folytatnak, és az ehhez szükséges vagyont a társaság rendelkezésére bocsátják [1988-as Gt. 55. § (1) bekezdés]. A pénzbeli hozzájárulás késedelmes megfizetése esetén a tag évi húszszázalékos kamatot volt köteles fizetni. A nem pénzbeli hozzájárulás késedelmes teljesítése esetén a társasági szerződés kötbérfizetési kötelezettséget is előírhatott. A késedelmesen teljesítő tag felelt továbbá mindazért a kárért, amelyet késedelmével a társaságnak okozott [1988-as Gt. 60. § (3) bekezdés]. A társaság képviseletére és az üzletvezetésre jogosult tag felelősségére azokat a szabályokat kellett megfelelően alkalmazni, amelyek a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek felelősségére vonatkoztak (32. §). A társaság volt felelős azért a kárért, amelyet a képviselő képviseleti jogkörében harmadik személyeknek okozott [1988-as Gt. 74. § (1)-(2) bekezdések]. A társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felelt saját vagyonával. Amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezte, a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen feleltek.
A felelősség kizárása vagy korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan volt. A társaság vagyonára a tagok perben állása nélkül is, a tagok saját vagyonára pedig csak perben állásuk esetén volt hozható marasztaló ítélet és volt vezethető végrehajtás. A tagok - mögöttes felelősségük érintése nélkül - a társasággal együtt is perelhetők voltak. A társaságba belépő tag felelőssége a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi tagéval azonos volt. Az ettől eltérő megállapodás harmadik személlyel szemben hatálytalan volt [1988-as Gt. 75. § (1)-(3) bekezdések]. A társaságtól megváló tag - tagsági viszonya megszűnésétől számított öt évig - a többi taggal azonos módon felelt a társaságnak harmadik személlyel szembeni olyan tartozásért, amely tagsági viszonya megszűnéséig keletkezett. A meghalt tag örököse - ha a társaságba nem lépett be - az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint felelt azokért a társasági tartozásokért, amelyek a halál időpontjáig keletkeztek. Ezt a rendelkezést a megszűnt tag jogutódára megfelelően alkalmazni kellett (1988-as Gt. 83. §).
A betéti társaságra vonatkozó felelősségi szabályok a következők voltak. A betéti társaság (a továbbiakban: társaság) létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai közös gazdasági tevékenység folytatására vállaltak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges a társaság kötelezettségeiért, míg legalább egy másik tag (kültag) felelőssége vagyoni betétje mértékében korlátozott [1988-as Gt. 94. § (1) bekezdés]. A társaság hitelezője a kültag ellen - a 100. § (1) bekezdésében szabályozott eset kivételével - pert csak akkor indíthatott, ha a kültag a cégjegyzékben feltüntetett vagyoni betétjét nem vagy csak részben szolgáltatta. A kültag ebben az esetben is csak a cégjegyzék szerinti vagyoni betétjének értékéig felelt (1988-as Gt. 99. §). A beltaggal azonos módon felelt a kültag, ha neve a társaság cégszövegében szerepelt. Ha a kültag a társaság többi tagjával történt megállapodás alapján betétje összegét csökkentette, az új betétnek a cégjegyzékbe történő bejegyzéséig harmadik személyekkel szemben az eredeti összegig felelt [1988-as Gt. 100. § (1)-(2) bekezdések]. A társaságba belépő kültag felelőssége a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi kültagéval azonos volt. Az ettől eltérő megállapodás harmadik személlyel szemben hatálytalan volt (1988-as Gt. 101. §).
Az 1988-as Gt.-nek a közkereseti társaságra és a betéti társaságra vonatkozó felelősség szabályai a Kt.-hez képest egy ponton mutattak lényeges eltérést. Míg a Kt.-ben a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetlen volt, vagyis a társasággal egyetemleges volt a hitelezőkkel szemben, addig az 1988-as Gt.-ben a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetetté vált, vagyis már nem volt többé egyetemleges a társasággal, hanem a társaság felelőssége utáni, mögöttes felelősséggé változott. Az 1988-as Gt. a felelősségi struktúra ilyenképpen történő megváltoztatásával is a közkereseti társaság és a betéti társaság önálló jogalanyiságát kívánta hangsúlyosabbá tenni.[41]
Az egyesülésre vonatkozó fontosabb felelősségi szabályok a következők voltak. Az egyesülés jogi személyek által saját gazdálkodásuk eredményes előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamit szakmai érdekeik képviseletére alapított gazdasági társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik, vagyonát meghaladó tartozásaiért a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek [1988-as Gt. 103. § (1) bekezdés]. A csatlakozó tag felel az egyesülésnek a csatlakozás előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 119. § (3) bekezdés]. A kilépő tag a kilépéstől számított öt évig felel az egyesülésnek a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 120. § (2) bekezdés]. A kizárt tag a kizárástól számított öt évig felel az egyesülés kizárás előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 123. § (2) bekezdés].
A közös vállalatra vonatkozó felelősségi szabályok a következők voltak. A közös vállalat jogi személyek által alapított olyan gazdasági társaság, amely a tagjai által rendelkezésre bocsátott alaptőkével és egyéb vagyonával felelt kötelezettségeiért. Ha a vállalati vagyon a tartozásokat nem fedezi, a tagok a vállalat tartozásaiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában - kezesként feleltek. A társasági szerződés ennél kedvezőbb felelősséget érvényesen nem határozhatott meg [1988-as Gt. 127. § (1) bekezdés]. A csatlakozó tag felelt a vállalatnak a csatlakozás előtt keletkezett tartozásaiért. Felelősségét a csatlakozáskor az igazgatótanácshoz (igazgatósághoz) intézett nyilatkozatával korlátozhatta; ebben az esetben csak vagyoni hozzájárulásával felelt a csatlakozása előtt keletkezett tartozásokért. A felelősség (1) bekezdés szerinti korlátozását be kellett jegyezni a cégjegyzékbe; a korlátozás harmadik személlyel szemben a bejegyzéstől kezdődően volt hatályos [Gt. 146. § (1)-(2) bekezdések]. A kilépő tag a kilépéstől számított öt évig felelt a vállalatnak a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 147. § (2) bekezdés]. A vállalatból a tagsági jogok más tagra történő átruházásával is ki lehetett lépni. Ilyen esetben a kilépő tag nem felelt a vállalatnak a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért (1988-as Gt. 149. §).
A kizárt tag a kizárástól számított öt évig felelt a vállalat kizárás előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 151. § (2) bekezdés].
A korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó fontosabb felelősségi szabályok az alábbiak voltak. A korlátolt felelősségű társaság (a továbbiakban: társaság) olyan gazdasági társaság volt, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakult, és amelynél a tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájárulásra terjedt ki. A társaság kötelezettségeiért a tag nem felelt [1988-as Gt. 155. § (1) bekezdés]. Azok a társasági tagok, akik valamely tag nem pénzbeli betétjét tudomásuk ellenére a valódi értéket meghaladó értékkel fogadtatták el a társasággal, vagy akik a létesítés során egyébként csalárd módon jártak el, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek minden ebből eredő kárért. A felelősség alóli felmentés a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan volt [1988-as Gt. 162. § (2) bekezdés]. Azok a tagok, akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták, vagy a tőlük elvárható gondosság mellett tudhatták, hogy a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek az ebből eredő kárért [1988-as Gt. 188. §]. Az ügyvezetők a társasággal együtt egyetemlegesen feleltek harmadik személlyel szemben a cégbíróságnak bejelentett adatok valótlansága esetén [1988-as Gt. 204. §]. A társaság volt felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetői az ügykörükbe eső tevékenységükkel harmadik személyeknek okoztak [1988-as Gt. 207. §].
A részvénytársaságra vonatkozó felelősségi szabályok az alábbiak voltak. A részvénytársaság előre meghatározott összegű és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakuló gazdasági társaság volt, amelynél a tag (részvényes) felelőssége a társasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjedt ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes egyébként nem felelt [1988-as Gt. 232. § (1) bekezdés]. A részvények névértéken aluli kibocsátása semmis volt; az ebből eredő károkért a kibocsátók egyetemlegesen feleltek [1988-as Gt. 235. § (2) bekezdés]. Az alapítás meghiúsulása esetén a részvényjegyzők által befizetett összeget részükre tizenöt napon belül, levonás nélkül vissza kellett fizetni. E kötelezettség teljesítéséért az alapítók egyetemlegesen feleltek [1988-as Gt. 256. § (2) bekezdés]. Az alapszabály, a közgyűlés határozata vagy a felügyelőbizottság korlátozhatta az igazgatóság képviseleti jogát; a korlátozás harmadik személyekkel szemben hatálytalan volt. A korlátozás megsértéséből eredő károkért az igazgatóság tagjai a részvénytársasággal szemben egyetemlegesen feleltek [1988-as Gt. 287. §].
A magyar társasági jog története során először az 1988-as Gt. tartalmazott konszernjogi szabályokat. A befolyásszerzésre vonatkozó szabályok személyi hatálya rendkívül szűk körű volt, ugyanis az 1988-as Gt. 321. §-a értelmében befolyásszerzésnek kizárólag az az eset minősült, amikor egy részvénytársaság részvények megszerzése révén befolyást szerez egy másik részvénytársaságban jelentős részesedéssel, többségi részesedéssel vagy kölcsönös részesedéssel. Az 1988-as Gt. 326. § (3) bekezdése szerint, ha az ellenőrzött részvénytársaság a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság befolyása révén saját érdekeire tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, az ellenőrzött részvénytársaság tartozásainak legalább húsz százalékát képviselő hitelezők kérelmére a bíróság megállapíthatta a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság korlátlan felelősségét az ellenőrzött részvénytársaság tartozásaiért. Az 1988-as Gt. 328. § (1) bekezdése alapján a többségi befolyás altípusának minősült a közvetlen irányítást biztosító befolyás, vagyis az, amikor a részvénytársaság az ellenőrzött részvénytársaságnak az alaptőkéje több mint háromnegyed részét kitevő részvényeit megszerezte. Az 1988-as Gt. 328. § (2) bekezdése értelmében az irányító részvénytársaság a közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaság tartozásai- ért korlátlanul felelt.

4.2. Az 1997-es Gt. alapvető rendelkezései

A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (1997-es Gt.) 1998. június 16. napján lépett hatályba, és hatályon kívül helyezte az 1988-as Gt.-t. Az 1997-es Gt. is átfogó jelleggel szabályozta a társasági jogot, követte az 1988-as Gt. jól bevált szabályozási modelljét, a törvény első része közös szabályokat fogalmazott meg a gazdasági társaságokra, a törvény második része az egyes gazdasági társasági formákra vonatkozó külön szabályokat tartalmazta, míg a törvény harmadik része a kapcsolódó vállalkozásokra vonatkozó szabályokat gyűjtötte egybe. Az 1997-es Gt. a kapcsolódó vállalkozások címet viselő részbe helyezte el az egyesülésre és a befolyásszerzésre vonatkozó szabályokat. A törvény a közös szabályok között továbbra is számos lényeges felelősségi szabályt fogalmazott meg, amelyek túlnyomórészt megegyeztek az 1988-as Gt.-ben írt felelősségi szabályokkal. Új felelősségi szabályok voltak a következők. Kiskorú személy nem lehetett gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja [1997-es Gt. 4. § (2) bekezdés]. Az 1997-es Gt. a német társasági jog mintájára megalkotta az előtársaság jogintézményét. Az előtársaságra vonatkozó szabályozás keretében az 1997-es Gt. 15. § (3) bekezdése szabályozta a tagok felelősségét arra az esetre, ha a cégbíróság a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítja, mégpedig olyképpen, hogy ha a létrehozni kívánt gazdasági társaság formájából következően a tagok felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott és tagok (részvényesek) helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, harmadik személyek irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni. Azok a tagok (részvényesek), akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták, vagy az elvárható gondosság mellett tudhatták volna, hogy a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek az ebből eredő kárért [1997-es Gt. 19. § (2) bekezdés]. Az 1997-es Gt. 54-55. §-ai szabályozták a megszűnt gazdasági társaság után fennmaradó tartozásokért való tagi felelősséget. A német társasági jog mintájára az 1997-es Gt. 56. § (3)-(4) bekezdéseibe foglalt szabály kimondta a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben. Az 1997-es Gt. 79. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt szabályok meghatározták a szétváló gazdasági társaság jogutódainak a felelősségét.
Az 1997-es Gt. öt gazdasági társasági formát nevesített, kettő jogi személyiség nélküli formát: a közkereseti társaságot, a betéti társaságot, és három jogi személyiséggel rendelkező formát: a közös vállalatot, a korlátolt felelősségű társaságot és a részvénytársaságot. Az 1997-es Gt. a jogi személyiséggel rendelkező egyesülést már nem gazdasági társaságnak, hanem kooperációs társaságnak minősítette. Az 1997-es Gt. megszüntette az 1988-as Gt. azon diszkriminatív szabályát, miszerint kizárólag jogi személyek lehettek tagjai a közös vállalatnak és az egyesülésnek. Az 1997-es Gt. 16. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság alapítását - ha a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény ettől eltérően nem rendelkezik - a társasági szerződés megkötésétől (alapító okirat, alapszabály elfogadásától) számított legfeljebb harminc napon belül - bejegyzés és közzététel végett - be kell jelenteni a cégjegyzéket vezető megyei (fővárosi) cégbíróságnak (a továbbiakban: cégbíróságnak). A cégbíróság határozatának továbbra is konstitutív (jogkeletkeztető) hatálya volt, ugyanis az 1997-es Gt. 16. § (2) bekezdése alapján a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jött létre. Az 1997-es Gt. lényeges újítása az volt, hogy a gazdasági társaság immáron nem a társasági szerződés megkötésének napjára visszaható hatállyal (ex tunc), hanem a cégjegyzékbe történő bejegyzés napján a jövőre vonatkozó hatállyal (ex nunc) jött létre. Az 1997-es Gt. már teljes mértékben a normatív rendszer talaján állt.
Az 1997-es Gt. az egyes gazdasági társasági formákra és az egyesülésre vonatkozóan túlnyomórészt ugyanazokat a felelősségi szabályokat írta elő, mint az 1988-as Gt.
A konszernjogi szabályok terjedelme már lényegesen nagyobb volt az 1997-es Gt.-ben, mint az 1988-as Gt.-ben. Továbbá a 1997-es Gt. hatálybalépésével egyidejűleg az 1996. évi CXI. törvény (Épt.) módosításával a magyar társasági jog történetében első alkalommal szabályozásra került a nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés (vállalatfelvásárlás). Az 1997-es Gt. befolyásszerzésre vonatkozó szabályainak személyi hatálya lényegesen kibővült. Befolyásszerző személy bárki lehetett, ellenőrzött társasági pozícióba pedig korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság kerülhetett. Az 1997-es Gt. a befolyás három fokozatát különböztette meg: a jelentős befolyást, a többségi irányítást biztosító befolyást és a közvetlen irányítást biztosító befolyást. Az 1997-es Gt. három felelősségi szabályt tartalmazott a befolyásszerzéssel összefüggésben. Az 1997-es Gt. 293. § (3) bekezdése értelmében az uralkodó tagot a többségi, illetve a közvetlen irányítást biztosító befolyásának az 1997-es Gt. 292. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettsége késedelmes teljesítése vagy elmulasztása esetén, az ellenőrzött társaság felszámolása során - ha az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők követelésére nem nyújt fedezetet - annak a bejelentés teljesítéséig felmerült tartozásiért teljes és korlátlan felelősség terhelte. Az 1997-es Gt. 296. § (1) bekezdése alapján, ha az ellenőrzött társaság az uralkodó tag legalább többségi irányítást biztosító befolyása következtében tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott, és ennek következtében az ellenőrzött társaság felszámolása esetén az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújtott fedezetet, a hitelező felszámolási eljárás során benyújtott keresete alapján a bíróság megállapíthatta az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért. Az 1997-es Gt. 296. § (3) bekezdése szerint közvetlen irányítást biztosító befolyás esetén, ha az uralkodó tag a közvetlen irányítást biztosító befolyás következtében tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott és ez az ellenőrzött társaság kötelezettségeinek teljesítését jelentősen veszélyeztette, az ellenőrzött társaság bármely tagja (részvényese), illetve hitelezője keresete alapján a bíróság megállapíthatta az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért.

4.3. A 2006-os Gt. alapvető rendelkezései

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. (2006-os Gt.) 2006. július 1. napján lépett hatályba, és hatályon kívül helyezte az 1997-es Gt.-t. A 2006-os Gt. is átfogó jelleggel szabályozta a társasági jogot, követte a korábbi Gt.-k jól bevált szabályozási modelljét. A törvény első része a gazdasági társaságok közös szabályait, a második része az egyes gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat, míg a harmadik része a kooperációs társaságra vonatkozó szabályokat tartalmazta. A 2006-os Gt. első részében került elhelyezésre a konszernjogi szabályanyag is.
A törvény a közös szabályok között továbbra is számos lényeges felelősségi szabályt fogalmazott meg, amelyek részben megegyeztek a korábbi Gt.-kben írt felelősségi szabályokkal.
A 2006-os Gt. fenntartotta az előtársaság jogintézményét, és ezzel összefüggésben a tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben [2006-os Gt. 16. § (3) bekezdés].
Az új felelősségi szabályok közül kiemelést érdemel az előtársasági létszakasz tekintetében a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségi alakzata [2006-os Gt. 16. § (3) bekezdés], és a vezető tisztségviselő ún. "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelőssége [Gt. 30. § (3) bekezdése].
A 2006-os Gt. fenntartotta a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben [2006-os Gt. 50. § (1)-(3) bekezdések].
A 2006-os Gt. négy társasági formát nevesített, kettő jogi személyiség nélküli formát: a közkereseti társaságot és a betéti társaságot, és két jogi személyiséggel rendelkező formát: a korlátolt felelősségű társaságot és a részvénytársaságot.
A 2006-os Gt. már nem ismeri el társasági formaként a közös vállalatot, így a 2006-os Gt. hatálybalépése után új közös vállalat már nem volt alapítható. A 2006-os Gt. hatálybalépése napján a cégnyilvántartásba bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló közös vállalat az 1997-es Gt.-nek a 2006. június 30. napján hatályos rendelkezései alapján működhet tovább [2006-os Gt. 333. § (7) bekezdés].
A 2006-os Gt. a jogi személyiséggel rendelkező egyesülést továbbra is kooperációs társaságnak minősítette.
A 2006-os Gt. egyik fontos újítása az volt, hogy lehetővé tette azt, hogy bármilyen gazdasági társasági forma ne jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenység folytatására is alapítható legyen, gyűjtőfogalomként elnevezve azokat nonprofit gazdasági társaságnak [2006-os Gt. 4. § (1)-(8) bekezdése]. A törvény a nonprofit jellegre vonatkozó különös szabályokat is előírta. A 2006-os Gt. hatálybalépését megelőzően csak a korlátolt felelősségű társaságra modellezett közhasznú társaságot lehetett működtetni nonprofit célra.
A 2006-os Gt. 365. § (1) bekezdése kimondta, hogy 2007. július 1. napja után közhasznú társaság nem alapítható, míg a (3) bekezdése azt írta elő, hogy a közhasznú társaság 2007. július 1. napját követő két éven belül társasági szerződése módosításával nonprofit gazdasági társaságként működhet tovább, más nonprofit gazdasági társasággá alakulhat át, vagy jogutód nélküli megszűnését határozhatja el.
A 2006-os Gt. másik fontos újítása volt az, hogy biztosította azt a lehetőséget, hogy a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság, valamint a zártkörűen működő részvénytársaság esetén a társasági szerződést a Ctv. mellékletét képező szerződésminta megfelelő kitöltésével is elkészíthessék az alapítók. Ez esetben azonban a törvény a szerződési szabadságot olyképpen korlátozta, hogy a társasági szerződés tartalmát kizárólag a kitöltött szerződésmintában foglalt rendelkezések alkothatták [2006-os Gt. 11. § (4) bekezdés].
A 2006-os Gt. fenntartotta a korábbi társasági jogi szabályozást a társaság alapításának kétlépcsős rendszerét illetően: először az alapítóknak kellett megkötniük egymással a társaság létesítő okiratát, majd azt a nyilvántartásba vétel érdekében be kellett nyújtaniuk a cégjegyzéket vezető cégbíróságra. A cégbíróság határozatának továbbra is konstitutív (jogkeletkeztető) hatálya volt, ugyanis a 2006-os Gt. 17. § (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzésével, a bejegyzés napján jött létre.
A 2006-os Gt. is teljes mértékben a normatív rendszer talaján állt.
A 2006-os Gt. gyökeresen megváltoztatta a konszernjogi szabályokat az 1997-es Gt.-hez képest, bevezette az elismert és tényleges vállalatcsoport jogintézményét, és a konszernjog területén több új felelősségi szabályt hozott létre.
Az Épt.-t 2002. január 1. napjától felváltó Tpt.-ben került elhelyezésre a nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés (vállalatfelvásárlás) szabályanyaga. A jogalkotó tehát a 2006-os Gt.-be sem tartotta szükségesnek beépíteni ezt a szabályanyagot, az továbbra is külön törvényben került elhelyezésre.

IV. FEJEZET: A gazdasági társaság felelőssége

1. A gazdasági társaság önálló felelőssége

A Ptk. valamennyi gazdasági társaságot és a kooperatív társaságnak minősülő egyesülést önálló jogalanynak minősíti. A Ptk. 3:88. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, a veszteséget közösen viselik. A társasági jog jogalanyiság koncepciója az 1988-as Gt. hatálybalépése óta változatlan. Ezen a jogalanyiság koncepción nem változtatott a Ptk., függetlenül attól a ténytől, hogy immáron valamennyi társasági formát jogi személyiséggel ruházott fel. A gazdasági társaság önálló jogalanyiságának ismérvei változatlanul a következők: önálló érdek, önálló cégnév, önálló vagyon és önálló felelősség. A gazdasági társaság önálló vagyonnal való rendelkezése alapozza meg a gazdasági társaság önálló - tagjaitól független - felelősségét a hitelezőkkel szemben. A Kódex egyrészt a jogi személyek általános szabályai közé elhelyezett Ptk. 3:9-3:10. §-aiban, másrészt a gazdasági társaságokra vonatkozó különös szabályok közé beiktatott Ptk. 3:98-3:99. §-okban írja elő azt, hogy a tagok az alapításkor kötelesek valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a társaság részére.[42][43]
Valamennyi gazdasági társaságnak alapításától kezdődően rendelkeznie kell önálló vagyonnal. A gazdasági társaság induló vagyona az alapítóktól származik. A gazdasági társaság eredményes működése, gazdálkodása eredményeképpen gyarapítja önálló vagyonát. A gazdasági társaság által elért vagyonszaporulat tehát szintén a gazdasági társaság önálló vagyonát képezi. A gazdasági társaság működése során a tagok (részvényesek) tőkeemelést hajthatnak végre, illetve a törvény bizonyos esetekben kötelező tőkeemelést ír elő a tagok (részvényesek) részére. A tőkeemelés folytán a gazdasági társaság önálló vagyona növekszik. A gazdasági társaság önálló vagyonnal való rendelkezése azt jelenti, hogy az abba tartozó vagyontárgyakkal kizárólag a gazdasági társaság jogosult rendelkezni működése során. A tagok (részvényesek) az alapításkor és a tőkeemelés alkalmával egyes vagyontárgyaikat végérvényesen átruházzák a gazdasági társaságra. Ebből az is következik, hogy az átruházott vagyontárgy felett a tag (részvényes) rendelkezési joga végérvényesen megszűnik, a tag (részvényes) az átruházást követően a vagyontárggyal többé jogszerűen nem rendelkezhet.
A Ptk. 3:2. § (1) bekezdésében rögzített főszabály valamennyi jogi személy típus vonatkozásában általános jelleggel mondja ki azt, hogy a jogi személy kötelezettségeiért saját vagyonával köteles helytállni; a jogi személy tagjai és alapítója a jogi személy tartozásaiért nem felelnek.
Az idézett jogszabályi rendelkezés egyértelműen vonatkozik a gazdasági társaságra, mint a Ptk. által nevesített jogi személy típusra is. A vizsgált jogszabályi rendelkezés olyan főszabálynak minősül, amely alól maga a Ptk., de más jogforrások is (Ctv., Cstv.) kivételes szabályokat tartalmaznak (tagra vonatkozó felelősségátviteli szabályok). A főszabály a szigorú elválasztás alapelvét fogalmazza meg, vagyis azt az alapvető jogtételt, hogy a jogi személy kötelezettségeiért a saját vagyonával köteles helytállni hitelezőivel szemben, míg a jogi személyt alapítók és a jogi személy tagjai magánvagyonukkal nem tartoznak felelősséggel a jogi személy hitelezői irányában. Az idézett jogszabályi rendelkezés azt valóban nem mondja ki, hogy a jogi személy vezető tisztségviselője, cégvezetője, felügyelőbizottsági tagja, állandó könyvvizsgálója, valamint alkalmazottja a jogi személy tartozásaiért nem tartozik polgári jogi felelősséggel a jogi személy hitelezőivel szemben. A magunk részéről ennek okát mindössze abban látjuk, hogy a jogalkotó ezt evidensnek tekinti, ezért szükségtelennek tartotta ezt kifejezetten előírni.[44]
Figyelemre méltó tény az, hogy a Ptk. hatálybalépése előtti tételes jogunk nem tartalmazta a szigorú elválasztás alapelvét. Sem az 1959-es Ptk., sem a társasági törvények nem mondták ki ezt az alapelvet, például a 2006-os Gt. 1. § (1) bekezdésében írt szabály csak annyit deklarált, hogy a törvény szabályozza a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaságok felelősségét. A 2006-os Gt. 30. § (1) bekezdésében rögzített szabály a betudhatóság alapelvét fogalmazta meg a vezető tisztségviselő vonatkozásában, ugyanakkor a cégvezető, a felügyelőbizottsági tag, a könyvvizsgáló és az alkalmazott vonatkozásában ezt az alapelvet sem tartalmazta.
Határozott álláspontunk az, hogy a szigorú elválasztás alapelvének ilyen módon történő megfogalmazásából alappal nem lehet levonni azt a következtetést, hogy az említett személyek főszabály szerint saját vagyonukkal felelősek lennének a jogi személy tartozásaiért a jogi személy hitelezőivel szemben. A vizsgált jogszabályi rendelkezés főszabálynak minősül e személyek vonatkozásában is, amely alól maga a Ptk., de más jogforrások is (Ctv., Cstv.) kivételes szabályokat tartalmaznak (vezető tisztségviselőre, árnyékigazgatóra és alkalmazottra vonatkozó felelősségátviteli szabályok).
A gazdasági társaság önálló vagyonnal való rendelkezése alapozza meg a gazdasági társaság önálló felelősségét. A gazdasági társaság önálló felelősségének fennállást nem érinti az a tény, hogy a törvény által kötelezően előírt minimális jegyzett tőkével nem rendelkező társaságok esetében a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának és az egyesülés tagjának közvetett másodlagos felelőssége áll fenn a létező (működő) társaság vagyonát meghaladó kötelezettségeiért a hitelezők irányába. A törvény által kötelezően előírt minimális jegyzet tőkével rendelkező társaságok esetében a korlátolt felelősségű társaság tagjának és a részvénytársaság részvényesének egyáltalán nem áll fenn felelőssége a létező (működő) társaság vagyonát meghaladó kötelezettségeiért a hitelezők irányában.
A Ptk. 3:159. §-ában írt szabály - immáron jogdogmatikai szempontból tökéletes módon - úgy fogalmaz, hogy a korlátolt felelősségű társaság kötelezettségeiért - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a tag nem köteles helyt állni. A Ptk. 3:210. §-ában rögzített szabály - szintén jogdogmatikai szempontból helyesen - úgy fogalmaz, hogy a részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nem köteles helytállni. Jogdogmatikai szempontból egyértelműen kijelenthető tehát az, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes felelősségének hiányáról van szó.[45]
Természetesen maga a Ptk. és más jogforrások [Ctv., Cstv.] tartalmaznak olyan eltérő rendelkezéseket (felelősségátviteli szabályok), amelyek alapján a tagot és a részvényest mégis felelősség terheli a társaság hitelezőivel szemben.
A főszabály azonban az, hogy a gazdasági társaság teljes önálló vagyonával felel a harmadik személyekkel (hitelezőkkel) szemben és a társasági jog alanyaival szemben egyaránt.
A gazdasági társaság önálló felelőssége a létezésének (működésének) időtartama alatt áll fenn. Ezért a Ptk. külön felelősségi szabályok segítségével rendezi egyrészt a cégnyilvántartásba jogerősen be nem jegyzett létrehozni kívánt gazdasági társaság (előtársaság) kötelezettségeiért való felelősséget [Ptk. 3:101. § (4) és (5) bekezdések], másrészt a cégnyilvántartásból jogerősen törölt, jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért való felelősséget [Ptk. 3:137. § (1)-(2) bekezdések].
A Legfelsőbb Bíróság egy adóhatósági ügyben hozott eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szabályozásából következően az adóhatóság ellenőrzést csak az ellenőrzés idején is létező gazdasági társasággal mint adózóval vagy jogutódjával szemben folytathat le, mégpedig akként, hogy biztosítja az ellenőrzési, adóigazgatási eljárásban a gazdasági társaságot mint adózót megillető jogokat. Az adóhatóság csak ilyen gazdasági társasággal szemben gyakorolhatja az adó megállapításához való jogát is az elévülési időn belül. A cégnyilvántartásból törölt gazdasági társasággal szemben tehát utólagos adómegállapításnak nincs helye (EBH 2005.1383.).
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a korlátolt felelősségű társaságnak adott tagi kölcsön visszafizetése az ügyvezetőtől, illetve a társaság másik tagjától - kezességvállaló nyilatkozat hiányában - alappal nem követelhető. A kölcsön visszafizetésére csak a korlátolt felelősségű társaság kötelezhető [EBH 2008.1889.].
Az eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetők.

2. A gazdasági társaság felelőssége a hitelezőkkel szemben

A gazdasági társaság saját kötelezettségeiért, illetőleg kötelezettségeinek megszegéséért tartozik felelősséggel a hitelezőivel szemben. A társasági jogi értelemben vett hitelező fogalmát a II. Fejezet 3. pontjában meghatároztuk.
A gazdasági társaság mint önálló jogi személy kizárólag szervezeti képviselője útján képes eljárni. A meghatalmazottak képviseleti joga valójában a jogi személy szervezeti képviselőjétől származik, ugyanis a szervezeti képviselő jogosult a jogi személy nevében meghatalmazást adni. A szervezeti képviselő - adott esetben meghatalmazott útján - szerez jogokat a gazdasági társaság részére, és vállal kötelezettséget a gazdasági társaság nevében. Habár ezt a Ptk. kifejezetten nem mondja ki, álláspontunk szerint szervezeti képviselőnek minősül: a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a képviseletre jogosult más munkavállaló. Ők azok a személyek, akiknek a képviseleti joga a Ptk. 6:11. § (2) bekezdésében írt szabály értelmében létesítő okiraton alapul.
A Ptk. 3:113. §-a értelmében a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők munkájának segítése érdekében egy vagy több cégvezetőt nevezhet ki. A cégvezető feladatait munkaviszonyban látja el. A cégvezető olyan munkavállaló, aki a vezető tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A Ptk. 3:30. § (3) bekezdése alapján az ügyvezetés az ügyek meghatározott csoportjára nézve a jogi személy munkavállalóit írásbeli nyilatkozattal a jogi személy képviseletének jogával ruházhatja fel; a képviseleti jogot a munkavállaló az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja. A cégvezető és a képviseletre jogosult más munkavállaló kinevezése tekintetében az a különbség, hogy a törvény szerint a cégvezetőt a legfőbb szerv, a képviseletre jogosult munkavállalót a vezető tisztségviselő nevezi ki.
A szervezeti képviselet egyúttal szükségképpeni képviseletet is jelent, ugyanis a gazdasági társaságnak rendelkeznie kell legalább egy szervezeti képviselővel (vezető tisztségviselővel) annak érdekében, hogy képes legyen részt venni a forgalmi életben, képes legyen jognyilatkozatot tenni és jognyilatkozatot elfogadni, továbbá reálcselekményeket végrehajtani. A gazdasági társaságnak nem kötelezettsége, csak jogosultsága az, hogy cégvezetővel vagy képviseletre jogosult más munkavállalóval rendelkezzen. Kihangsúlyozandó az, hogy a gazdasági társaság vezető tisztségviselő nélkül nem képes betölteni rendeltetését, nem működőképes, ezért a tagoknak (részvényeseknek) elemi érdekük az, hogy gondoskodjanak arról, hogy társaságuk minden időpillanatban rendelkezzen legalább egy vezető tisztségviselővel. A Ptk. a jogi személy (így a gazdasági társaság) működőképességének biztosítása érdekében tartalmazza azt a szabályt, hogy ha a jogi személy működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új vezető tisztségviselő kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá [Ptk. 3:25. § (4) bekezdés]. A vezető tisztségviselő lemondó nyilatkozatának hatályosulása a gyakorlatban problematikus volt, ezért a Ptk. 3:25. § (3) bekezdése egyértelműen kimondja azt, hogy a vezető tisztségviselő megbízatásáról a jogi személyhez címzett, a jogi személy másik vezető tisztségviselőjéhez intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat. Habár a Ptk.-ból kimaradt, álláspontunk szerint a vezető tisztségviselő a döntések meghozatalában, illetve a szükséges intézkedések megtételében a lemondásának hatályossá válásáig köteles részt venni.
A gazdasági társaság szervezeti képviselői magatartásaiért a következők szerint tartozik felelősséggel a hitelezőivel szemben. A Ptk. 3:2. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy kötelezettségeiért saját vagyonával köteles helytállni, a jogi személy tagjai és alapítója a jogi személy tartozásaiért nem felelnek. A törvény a szerződésen kívüli károkozás szabályai közé helyezte el a következő lényeges rendelkezéseket: a Ptk. 6:540. § (1) bekezdése értelmében, ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A Ptk. 6:540. § (2) bekezdése szerint, ha a jogi személy tagja tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a jogi személy felelős. A Ptk. 6:540. § (3) bekezdése szerint pedig az alkalmazott és a tag egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetőleg a jogi személlyel szemben, ha a kárt szándékosan okozta. A Ptk. 6:541. §-a értelmében ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel. A gazdasági társaság szempontjából az idézett jogszabályi rendelkezések együttes értelmezéséből továbbra is az következik, hogy főszabály szerint a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a képviseletre feljogosított munkavállaló nem tartozik felelősséggel a hitelezőkkel szemben, mivel ők mindannyian a gazdasági társaság javára, a gazdasági társaság érdekében járnak el, eredményes eljárásuk folytán a gazdasági társaság vagyona gyarapodik, így tehát indokolt az is, hogy a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a más munkavállaló eljárása során esetlegesen kívülálló harmadik személynek okozott kárért is a gazdasági társaság feleljen önálló vagyonával. Másképpen fogalmazva: a gazdasági társaság a jogosultságok és a vagyoni előnyök mellett a vállalt kötelezettségekért, illetve azok megszegéséért is felelősséggel tartozik. A hitelezők szempontjából pedig e szabályoknak az a magyarázata, hogy általában a gazdasági társaság nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a vezető tisztségviselő, a cégvezető vagy a más munkavállaló, tehát a károsult nagyobb eséllyel juthat kártérítéshez a gazdasági társaságtól, mint annak vezető tisztségviselőjétől, cégvezetőjétől vagy más munkavállalójától.
E főszabálytól eltérően a jogalkotó a szerződésen kívüli károkozás világában mégis áttörve a szervezeti (társasági) pajzsot, megteremtette a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő közvetlen felelősségét a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. E kivételes felelősségi szabályokkal a tag vonatkozásában a VII. Fejezetben, a vezető tisztségviselő és a cégvezető vonatkozásában a VIII. Fejezetben foglalkozunk részletesen.
A gazdasági társaság teljes önálló vagyonával felel hitelezőivel szemben. A gazdasági társaság önálló vagyonába tartozik: a jegyzett tőkéje és az eredményes működése, gazdálkodása eredményeképpen a jegyzett tőkén felüli vagyonába kerülő vagyontárgyak (vagyonelemek). A gazdasági társaság elsődlegesen minden esetben felelősséggel tartozik saját magatartásáért. A társasági jog a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyesülés esetében a tag (beltag) másodlagos felelősségét is előírja. Ezekben az esetekben a tag (beltag) felelőssége közvetett, csak abban az esetben áll fenn, ha a követelést a gazdasági társaság önálló vagyona nem fedezi, a követelést az önálló vagyonból nem lehet behajtani.
A gazdasági társaság felelősségét a hitelezők irányában a polgári jog szabályai (különösen a kötelmi jog szabályai) határozzák meg. A gazdasági társaság és a hitelező között fennálló konkrét polgári jogi jogviszonyra vonatkozó szabályok határozzák meg a jogutód gazdasági társaságot terhelő felelősségtípust. Ha a gazdasági társaság szerződéses jogviszonyba lép harmadik személlyel, a gazdasági társaságnak kontraktuális felelőssége áll fenn a szerződéses kötelezettségéért, illetőleg a szerződéses kötelezettsége megszegéséért a hitelezővel szemben. Ha a gazdasági társaság károkozó magatartása folytán szerződésen kívüli jogviszonyba lép harmadik személlyel, a gazdasági társaságnak deliktuális felelőssége áll fenn a szerződésen kívüli károkozásért a hitelezővel szemben. A gazdasági társaság kontraktuális és deliktuális felelőssége egyaránt aszerint alakul, hogy a társaság milyen jellegű károkozó magatartást fejt ki. Amennyiben a gazdasági társaság fokozott veszéllyel járó tevékenységével okoz kárt, vagy az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével okoz kárt, vagy a gazdasági társaság atomkárért tartozik helytállni, vagy a gazdasági társaságot kellékszavatosság, avagy termékfelelősség, termékszavatosság terheli, úgy a társaságot felróhatóság nélküli felelősség terheli. Amennyiben a gazdasági társaság egyéb jellegű kárt okoz, úgy a társaságot felróhatóságtól függő felelősség terheli.
A károsult hitelező tehát a társaság kontraktuális felelősségére alapított igényét a gazdasági társasággal szemben érvényesítheti, és nem a társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő, cégvezető és más munkavállaló ellen. A Ptk. lényeges újítása folytán azonban, ha a károsult hitelező a társaság deliktuális felelőssége alapján érvényesít igényt a gazdasági társasággal szemben, akkor már a taggal és az alkalmazottal szemben is felléphet, ha álláspontja szerint a kárt szándékosan okozták, míg a vezető tisztségviselővel szemben akkor is, ha álláspontja szerint a vezető tisztségviselő a kárt gondatlanul okozta. Az ilyen perek a társasági jog területére tartozó "egyéb jogvitának" minősülnek, vagyis nem minősülnek társasági jogi jogvitának. Amennyiben a gazdasági társaság és a hitelező között szerződéses jogviszony áll fenn, úgy a szerződő felek szerződésükben választottbírósági utat kiköthetnek. Választottbírósági út kikötése esetén a felperesi hitelező a kártérítési pert kizárólag a választottbíróság előtt indíthatja meg. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi gazdasági társaság (illetőleg adott esetben a tag, alkalmazott, vezető tisztségviselő) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerinti bíróság az illetékes. Ha perlik a tagot, alkalmazottat és a vezető tisztségviselőt, úgy e személyek lakóhelye, székhelye szerinti bíróság is illetékes a perre. Ha a jogi személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdés]. A felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

3. A részvénytársaság felelőssége a névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért a hitelezőkkel szemben

A Ptk. 3:212. § (4) bekezdése értelmében a részvény névértéken alul történő kibocsátása semmis. A névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért harmadik személyekkel szemben a részvénytársaság nyilvántartásba való bejegyzését megelőzően történt kibocsátás esetén az alapítókat, a nyilvántartásba való bejegyzést követően történt kibocsátás esetén a társaságot terheli felelősség a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint. Több alapítót a felelősség egyetemlegesen terheli.
A törvény - megegyezően a 2006-os Gt.-vel - egyértelműen megtiltja a részvény névértéken alul történő kibocsátását. A részvény névértéken alul történő kibocsátása a részvénytársaság hitelezőinek érdekét súlyosan sértő magatartás, ugyanis ebben az esetben már az alapításkor, illetve az alaptőke felemelésekor egyértelmű, hogy az alaptőkének, illetve az alaptőke felemelésének megfelelő mértékű vagyon nem kerül átadásra a részvénytársaság részére.
A Ptk. 3:212. § (4) bekezdés első mondatában írt rendelkezés azt jelenti, hogy a részvényes legalább akkora mértékű vagyoni hozzájárulást köteles szolgáltatni a részvénytársaság részére, mint amekkora névértékű részvényt vállal átvenni. E szabályból továbbá az is következik, hogy alapításkor a részvényeseknek összességében legalább akkora mértékű vagyoni hozzájárulást kell szolgáltatniuk, amelyek összege együttesen eléri a részvénytársaság alaptőkéjét. Új részvények forgalomba hozatalával megvalósuló alaptőke-emeléskor pedig a részvényeseknek legalább akkora mértékű vagyoni hozzájárulást kell szolgáltatniuk, amelyek összege együttesen eléri az alaptőke-emelés mértékét.
A jogalkotó - helyesen - nem elégszik meg pusztán azzal, hogy megtiltja a névértéken aluli kibocsátást, hanem e szabály megsértéséhez további jogkövetkezményt kapcsol, mégpedig egy felelősségi szabályt. Jogdogmatikai szempontból kétségtelenül helyes módon, a jogalkotó a részvénytársaság létrejövetele folyamatának időszakaitól függően, vagyis a részvénytársaság nyilvántartásba való bejegyzését megelőző, illetőleg a nyilvántartásba való bejegyzését követő időszakot elkülöníti egymástól. Ugyanis a cégnyilvántartásba vételt megelőzően a részvénytársaság mint önálló jogalany nem létezik, önálló jogalanyiságát a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel nyeri el teljes körűen, ezért jogdogmatikai szempontból nem lenne helyénvaló az, ha a helytállni köteles személy egy létre nem jött jogi személy lenne. Ehelyett a törvény azt a megoldást alkalmazza, hogy a cégnyilvántartásba való bejegyzést megelőzően történt névértéken aluli kibocsátás esetén az alapítókat terheli, mégpedig egyetemlegesen a felelősség. (Egyszemélyes részvénytársaság alapítása esetén az alapítót terheli a felelősség.)
Miután a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel a részvénytársaság létrejön, önálló jogalannyá, s ezáltal helytállásra kötelezhetővé válik, ezért a törvény a cégnyilvántartásba való bejegyzést követően történt névértéken aluli kibocsátás esetén már magát a részvénytársaságot teszi felelőssé. Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy az alapítókat kizárólag az alapításkor terheli felelősség a részvény névértéken alul történő kibocsátásáért, majd utóbb a részvénytársaság működése során elhatározott alaptőke felemelésekor már a részvénytársaságot terheli a felelősség.
A részvénytársaság helytállása mellett ugyanakkor álláspontunk szerint indokoltnak tűnne a részvény névértéken aluli kibocsátásában ténylegesen részt vevő, az ilyen körülmények között részvényeket átvevő, felróhatóan eljáró részvényesek felelősségét is előírni. Ennek indoka abban rejlik, hogy nemcsak maga a részvénytársaság jár el felróhatóan a névértéken alul történő kibocsátás során, hanem azok a részvényesek is, akik tudtak vagy tudniuk kellett arról, hogy úgy jutnak hozzá részvényhez, hogy a névértéknél kisebb vagyoni hozzájárulást szolgáltatnak cserébe a részvénytársaság részére. Ezért álláspontunk szerint a helyes szabályozás az lenne, ha kimondásra kerülne az, hogy a nyilvántartásba való bejegyzést követően a részvénytársasággal egyetemlegesen felelnek a részvény névértéken alul történő kibocsátása során felróhatóan eljáró részvényesek. Az alaptőke-emelésben részt nem vevő részvényeseket nyilvánvalóan ilyen felelősség nem terhelné.
A vizsgált jogszabályi rendelkezés egyrészt egyértelműen meghatározza a felelősség irányát. A részvénytársaság felelőssége harmadik személyekkel szemben, vagyis a részvénytársaság hitelezőivel szemben áll fenn. A vizsgált jogszabályi rendelkezés másrészt egyértelműen meghatározza azt is, hogy a részvénytársaság felelőssége a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint alakul.
A részvénytársaság felelőssége a hitelezőkkel szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus.
A névértéken felüli kibocsátásra jogszerű lehetőség van. Ebben az esetben a részvényes nem a részvény névértékének megfelelő összeget, hanem annál nagyobb összeget, a kibocsátási értéket bocsátja a részvénytársaság rendelkezésére. Ez nyilvánvalóan sem a részvénytársaság, sem a részvénytársaság hitelezőinek érdekeit nem sérti. Ebben az esetben a részvényes által rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulásból a névértéknek megfelelő összeg az alaptőkébe, a névértéket meghaladó összeg az alaptőkén felüli vagyonba kerül. Ezért írja elő a Ptk. 3:250. § (1) bekezdés b) pontja azt, hogy a kibocsátási értéken történő kibocsátás esetén az alapszabályban - egyebek mellett - a részvények kibocsátási értéket is fel kell tüntetni.
Mind az alapítás, mind az alaptőke felemelése okán a részvénytársaság köteles cégeljárást (alapbejegyzési, illetőleg változásbejegyzési eljárást) indítani a székhelye szerint illetékes cégbíróság előtt, vagyis elméletileg a cégbíróság ellenőrizhetné azt, hogy megvalósul-e a részvény névértéken alul történő kibocsátása vagy sem. Azonban a részvénytársaság csalárd módon eljárva képes olyan okiratokat benyújtani az alapbejegyzési, illetőleg változásbejegyzési eljárás során, amelyből a cégbíróság valójában nem képes megállapítani azt, hogy megvalósult-e a részvény névértéken alul történő kibocsátása. Ezért indokoltnak tűnik e különös felelősségi szabály fenntartása.
A károsult hitelező tehát a részvény névértéken alul történő kibocsátásából eredő kártérítési igényét a részvénytársasággal szemben érvényesítheti, és nem a részvényesek ellen. Az ilyen perek a társasági jog területére tartozó "egyéb jogvitának" minősülnek, vagyis nem minősülnek társasági jogi jogvitának. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerinti bíróság az illetékes. Ha a jogi személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdés]. A felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].
A részvénytársaság alapítóinak a felelősségét a névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért a VII. Fejezet 1.2. pontjában tárgyaljuk.

4. A gazdasági társaság felelőssége átalakulás, egyesülés és szétválás során a hitelezőkkel szemben

A Ptk. 3:133. § (1) bekezdése értelmében gazdasági társaság más társasági formába tartozó gazdasági társasággá, egyesüléssé és szövetkezetté alakulhat át. A Ptk. - eltérően a 2006-os Gt.-től - az átalakulás fogalmába nem vonja be az egyesülést és a szétválást, abba tehát csak a társaságiforma-váltás és a jogi személy típusváltás tartozik. A Ptk. 3:136. §-a szerint gazdasági társaság más gazdasági társasággal, valamint szövetkezettel és egyesüléssel egyesülhet. A gazdasági társaság más gazdasági társaságokra válhat szét. A Ptk. 3:44. § (1) bekezdése értelmében az egyesülésnek két módja van: az összeolvadás és a beolvadás. A Ptk. 3:45. § (1) bekezdése alapján a szétválásnak két módja van: a különválás és a kiválás.
A jogalkotó igen sajátos módon az átalakulás, egyesülés és szétválás szabályait csak részben helyezte el a Ptk.-ban, a szabályok egy másik részét az Átalakulási tv.-ben helyezte el a gazdasági társaságok, a szövetkezetek és az egyesülések vonatkozásában. Következésképpen az Átalakulási tv. szabályai a Ptk.-ban nevesített jogi személy típusok közül nem vonatkoznak az egyesületre és az alapítványra.
A Ptk. 3:39. § (1) bekezdésében a törvény az átalakulás kapcsán azt a főszabályt írja elő, hogy az átalakuló jogi személy megszűnik, jogai és kötelezettségei az átalakulással keletkező jogi személyre mint általános jogutódra szállnak át. Ez a szabály vonatkozik a gazdasági társaságra is, tehát a jogutód gazdasági társaságot illetik meg a jogelőd gazdasági társaság jogai, és terhelik a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségei, ideértve a munkavállalókkal kötött kollektív szerződésben foglalt kötelezettségeket is. Ebből a szabályból az is következik, hogy a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért főszabályként a jogutód gazdasági társaságot terheli a felelősség a hitelezők irányában.
Az átalakulás azonban nem mindig jelent általános jogutódlást.
Szétválás esetén a Ptk. 3:46. §-a rendezi a szétváló jogi személy jogait és kötelezettségeit. A Ptk. 3:46. § (1) bekezdése a szétváló jogi személy jogutódjai - ideértve kiválás esetén a megmaradó jogi személyt is - a szétváló jogi személynek a szétválás előtt keletkezett kötelezettségeiért a szétválási terv rendelkezései szerint kötelesek helytállni. Ha az adott kötelezettséget a szétválási tervben nevesített jogutód nem teljesíti, azért valamennyi jogutód egyetemlegesen köteles helytállni. A Ptk. 3:46. § (2) bekezdése szerint, ha egy kötelezettségről a szétválási tervben nem rendelkeznek, azért a jogutódok egyetemlegesen kötelesek helytállni. A Ptk. 3:46. § (3) bekezdése alapján a szétváló jogi személy vagyonmegosztás előtt szerzett jogainak érvényesítésére a szétválás után az a jogutód jogosult, amelynek az adott jogot a szétválási terv juttatta. Ha valamely jogról a szétválási tervben nem rendelkeztek, az a jogutódokat a vagyonmegosztás arányában illeti meg.
A Legfelsőbb Bíróság az 1997-es Gt. vonatkozó szabályai alapján a társaságiforma-váltás kapcsán helyesen mutatott rá arra, hogy a korlátolt felelősségű társasággá átalakult betéti társaság tartozásaiért elsődlegesen a jogutód gazdasági társaság felel, de fennmarad a jogelőd betéti társaság tagjának mögöttes felelőssége is [EBH 2007.1627.]. A Kúria a 2006-os Gt. vonatkozó szabályai alapján a szétváló (kiváló) gazdasági társaság felelősségével összefüggésben egy eseti döntésében a következőkre mutatott rá: Gazdasági társaságból történő kiválás esetén, a kiválás előtt keletkezett kötelezettségért elsősorban az a gazdasági társaság felel, amelyhez a szóban forgó kötelezettséget a szétválási szerződés szerint telepítették. Ha ez a társaság - a perbeli esetben az, amelyből a kiválás történt - kötelezettségeinek nem tesz eleget és felszámolás alá kerül, a kötelezettségekért a másik - a perbeli esetben a kivált - társaság egyetemlegesen és korlátlanul felel. A hitelezőnek elég azt igazolnia, hogy a kötelezett nem teljesített, ha pedig ellene már felszámolási eljárás indult, nem kell megvárnia annak befejezését abból a célból, hogy milyen mértékű lett a hitelezői igények kielégítése, felelősségének milyen lesz a terjedelme. A hitelező felé fennálló felelősség terjedelmét nem befolyásolja, hogy a kiválással érintett társaságok között milyen volt a vagyonmegosztás aránya [EBH 2012.06.G2.]. Álláspontunk szerint az eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek.
A gazdasági társaságok átalakulásával kapcsolatos tagi felelősségi szabályokat a Ptk. 3:135. § (1) és (2) bekezdései tartalmazzák. Ezeket a felelősségi szabályokat nem ebben a Fejezetben, hanem a VI. Fejezetben tárgyaljuk.
Az Átalakulási tv. 10. § (1) bekezdése mondja ki azt az alapelvi szintű szabályt a hatálya alá tartozó jogi személy (így a gazdasági társaságok) vonatkozásában, hogy az átalakulás az átalakuló jogi személlyel szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá.
Az Átalakulási tv. 10. § (2) bekezdése szerint az a hitelező, akinek az átalakuló jogi személlyel szemben fennálló követelése az átalakulásról hozott döntés első közzétételét megelőzően keletkezett, követelése erejéig az átalakuló jogi személytől a döntés második közzétételét követő harmincnapos jogvesztő határidőn belül megfelelő biztosítékot követelhet, ha az átalakulás követelésének kielégítését veszélyezteti.
Az Átalakulási tv. 10. § (3) bekezdése értelmében, ha a tag helytállási kötelezettsége az átalakuló jogi személy kötelezettségeiért a jogi személy fennállása alatt korlátozott, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezést csak akkor kell alkalmazni, ha
a) az átalakulásról szóló döntés meghozatalakor a jogelőd jogi személynek a saját tőke felénél magasabb összegű köztartozása van, amelyre halasztást, fizetési könnyítést nem kapott;
b) az átalakulásról szóló döntés meghozatalakor a hitelező egyébként nem rendelkezik az átalakuláshoz kapcsolódó kockázattal arányos biztosítékkal;
c) a jogi személy átalakulás utáni pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel indokolt a biztosítékadás.
Az Átalakulási tv. 10. § (4) bekezdése szerint az átalakuló jogi személy az igénybejelentés előterjesztésére biztosított határidő lejártát követő nyolc napon belül köteles dönteni a kérelem tárgyában és - elutasítás esetén indoklással ellátott - döntését a hitelező tudomására hozni. Az elutasító, illetve a hitelező által nem megfelelőnek tartott biztosíték nyújtására vonatkozó döntés felülvizsgálatát a hitelező a döntés kézhezvételétől számított nyolcnapos jogvesztő határidőn belül a nyilvántartó bíróságtól (a továbbiakban: bíróság) kérheti. A bíróság - a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával - a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül határoz. A bíróság az eljárás lefolytatását követően vagy elutasítja a kérelmet, vagy a jogi személyt megfelelő biztosíték nyújtására kötelezi. Az átalakulás mindaddig nem jegyezhető be a nyilvántartásba, amíg a hitelező megfelelő biztosítékot nem kapott, illetve a bíróság biztosítéknyújtási kérelmet elutasító végzése jogerőre nem emelkedett.
Az Átalakulási tv. 10. § (5) bekezdése szerint a jogelőd jogi személy tagjainak felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a jogutód jogi személy helytállási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.
Az átalakulás kapcsán a hitelezők bármilyen formában működő átalakuló gazdasági társaságtól biztosíték adását követelhetik a törvényben rögzített jogvesztő határidőn belül. A hitelező ugyanis az átalakulást követően követelését elsődlegesen a jogutód gazdasági társaságtól követelheti. Valamennyi gazdasági társaságnál irányadó szabály szerint a hitelezői igények kielégítésére a jogutód gazdasági társaság teljes vagyona szolgál. Az átalakulás kapcsán azonban előfordulhat az, hogy a jogutód gazdasági társaság vagyona kevesebb lesz, mint a jogelőd gazdasági társaság vagyona. Szétválás esetén minden esetben ez történik, de társaságiforma-váltás, egyesüléssé és szövetkezetté átalakulás esetében is bekövetkezhet ez, ugyanis előfordulhat az, hogy a jogelőd gazdasági társaság egyes tagjai nem kívánnak tagjai lenni a jogutód gazdasági társaságnak, egyesülésnek, szövetkezetnek, így velük az átalakuló gazdasági társaság köteles elszámolni az átalakulás során, s ennek következtében a jogutód gazdasági társaság vagyoni csökkenést szenved el. A hitelezőket a jogutód gazdasági társaság vagyonának csökkenése hátrányosan érintheti. Ezért a Ptk. a hitelező ez irányú, jogvesztő határidőn belül előterjesztett kérelme alapján a jogutód gazdasági társaság köteles biztosítékot nyújtani.
A biztosítékadási kötelezettség a korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság esetében csak a törvényben meghatározott együttes feltételek esetén áll fenn. Az átalakuló gazdasági társaság biztosítékként bármilyen, a hitelező által megfelelőnek tartott fedezetet szolgáltathat, így például óvadék nyújtása, zálogjog alapítása egyaránt szóba jöhet.
Amennyiben a gazdasági társaság nem tesz eleget, vagy csak részben tesz eleget biztosítéknyújtási kötelezettségének, úgy a hitelező a Ctv. szerinti törvényességi felügyeleti eljárást indíthat a gazdasági társaság ellen, és azt kérheti, hogy a bíróság kötelezze megfelelő értékű biztosíték nyújtására. Az átalakulás mindaddig nem jegyezhető be a cégnyilvántartásba, míg a hitelező megfelelő biztosítékot nem kapott, illetve a bíróság biztosítéknyújtási kérelmet elutasító végzése jogerőre nem emelkedett.
Az Átalakulási tv. a hatálya alá tartozó jogi személy, így a gazdasági társaság szétválásával összefüggésben a következő alapvető szabályokat írja elő:
Az Átalakulási tv. 21. § (1) bekezdése szerint a szétváló jogi személy vagyonmegosztás előtt szerzett jogainak érvényesítésére a szétválás után az a jogutód jogosult, amelyhez az adott jogot a szétválási szerződés telepítette.
Az Átalakulási tv. 21. § (2) bekezdése szerint, ha valamely vagyontárgyról, igényről a szétválási szerződésben nem rendelkeztek vagy az csak utóbb vált ismertté, a vagyontárgy, igény vagy annak ellenértéke (érvényesítési joga) valamennyi jogutód jogi személyt a vagyonmegosztás arányában illeti meg.
Az Átalakulási tv. 21. § (3) bekezdése szerint, ha valamely kötelezettségről a szétválási szerződésben nem rendelkeztek vagy az csak utóbb vált ismertté, a jogutód jogi személyek (ideértve a szétválás után megmaradó jogi személyt is) felelőssége egyetemleges.
Az Átalakulási tv. 21. § (4) bekezdése szerint a szétválási szerződésben nevesített követelést elsősorban azzal a jogutóddal szemben kell érvényesíteni, amelyhez az adott kötelezettséget a szétválási szerződés a vagyonmegosztás folytán telepítette. Ha a jogutód e kötelezettségét a követelés esedékességekor nem teljesíti, valamennyi jogutód felelőssége egyetemleges. A jogutódok egymás közötti viszonyában az elszámolás alapja a szétválási szerződésben írt vagyonmegosztási rendelkezés, ilyen rendelkezés hiányában pedig a vagyonmegosztás aránya.
A szétválás kapcsán kulcsfontosságú a jogelőd gazdasági társaság jogosítványai és kötelezettségei sorsának egyértelmű és világos meghatározása. Ezt a célt szolgálja - egyebek között - a szétválási szerződés is, amely ebben az értelemben egy vagyonközösség-megszüntetési megállapodás. Előfordul azonban, hogy egyes aktívák és passzívák tekintetében utólag zavar támad, akár azért, mert arról elmulasztottak döntést hozni, akár azért, mert a jogutód gazdasági társaság a kötelezettségért való helytállásra nem képes, vagy nem hajlandó. Az Átalakulási tv. ilyen esetekre adja meg a szétválással kapcsolatos jogutódlási szabályokat.
A szétválással történő átalakulásnál a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségeiért főszabályként az a jogutód gazdasági társaság felel, amelyikhez az adott kötelezettség a szétválási szerződés szerint került. A hitelező tehát az igényét elsősorban ettől a jogutód gazdasági társaságtól követelheti. Ha ez a jogutód gazdasági társaság a kötelezettséget nem tudja, vagy csak részben tudja teljesíteni, akkor a jogutód gazdasági társaságok egyetemlegesen felelősek a hitelező irányába. A jogutód gazdasági társaságok egyetemleges felelősségének kimondása a hitelező érdekének fokozott védelme miatt szükséges. Ugyanis az egyetemleges felelősséget előíró szabály hiányában a jogelőd gazdasági társaság legfőbb szerve elhatározhatná szétválását olyképpen is, hogy a jogelőd gazdasági társaság valamennyi kötelezettségét és megterhelt vagyontárgyát az egyik jogutód gazdasági társaságba, míg valamennyi jogosultságát és tehermentes vagyontárgyát a másik jogutód gazdasági társaságba telepíteni. Ebben az esetben a kötelezettségekkel terhelt jogutód gazdasági társaság nyilvánvalóan képtelen lenne a hitelezők követeléseinek kielégítésére, ugyanakkor a másik jogutód gazdasági társaság nem tartozna felelősséggel a hitelezők irányába. Ezt a megoldást hivatott kivédeni az egyetemleges felelősséget előíró szabály, ugyanis e szabály alapján a kizárólag jogosultságokkal és tehermentes vagyontárgyakkal ellátott jogutód gazdasági társaság is felelősséggel tartozik a hitelező irányába. A jogutód gazdasági társaságok egymás közötti viszonyukban elszámolhatnak a szétválási szerződésben írt vagyonmegosztási rendelkezés alapján, ilyen rendelkezés hiányában pedig a vagyonmegosztás arányában.
A jogelőd gazdasági társaságot megillető jogokat, amelyeket a szétválási szerződésben rendeztek, az a jogutód gazdasági társaság jogosult érvényesíteni, amelyikhez a konkrét jog került. Előfordulhat olyan eset, amikor a szétválási szerződésben nem rendezték a jogelőd gazdasági társaságot megillető valamely jogot vagy a jogelőd gazdasági társaságot terhelő valamely kötelezettséget. A szétválási szerződésből kimaradt jogosultságok a vagyonmegosztás arányában illetik meg a jogutód gazdasági társaságokat, míg a szétválási szerződésben nem rendezett kötelezettségekért a jogutódok egyetemlegesen felelnek.
A jogutód gazdasági társaság felelősségét a hitelezők irányában a polgári jog szabályai (különösen a kötelmi jog szabályai) határozzák meg. A gazdasági társaság és a hitelező között fennálló konkrét polgári jogi jogviszonyra vonatkozó szabályok határozzák meg a jogutód gazdasági társaságot terhelő felelősségtípust. A hitelezőnek az átalakulás folytán létrejövő jogutód gazdasági társasággal (társaságokkal) szembeni perindítására a jelen Fejezet 2. pontjában írtak teljes mértékben irányadóak.

5. A gazdasági társaság felelőssége a jegyzett tőke leszállítása során a hitelezőkkel szemben

A kötelező minimális jegyzett tőkével működő tőkeegyesítő gazdasági társaságok (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) jegyzett tőkéje a végső vagyoni fedezet a hitelezők számára. A hitelezőknek nyomós érdekük fűződik ahhoz, hogy a tőkeegyesítő gazdasági társaság az alapítástól kezdődően egészen a megszűnésig valóban rendelkezzen a cégjegyzékben feltüntetett mértékű jegyzett tőkével; továbbá nyomós érdekük fűződik ahhoz, hogy a jegyzett tőkét a tagok (részvényesek) jogellenes módon el ne vonhassák a gazdasági társaságtól; és végezetül nyomós érdekük fűződik ahhoz is, hogy a gazdasági társaság a jegyzett tőkéjét jogszerűen is csak oly módon csökkenthesse, hogy azáltal a hitelezői érdekek ne csorbuljanak. Felhívjuk ismételten a figyelmet a Legfelsőbb Bíróságnak az alaptőke-leszállítás kapcsán kifejtett azon töretlen gyakorlatára, miszerint a társasági jog által használt hitelező fogalom tartalmilag tágabb, mint a Cstv. szerinti hitelező fogalom [EBH 2003.886.]. Másképpen fogalmazva: a társasági jog hitelezővédelmi rendelkezései nem csak a Cstv. szerinti hitezőkre terjednek ki. A társasági jog az alapvető hitelezői érdekek védelme céljából számos garanciális szabályt intézményesített, amely garanciális szabályok között felelősségi szabályokat is találunk. A társasági jog a kötelező minimális jegyzett tőkével működő tőkeegyesítő gazdasági társaság jegyzett tőkéjének leszállítása esetén - akár a társaság saját elhatározásából, akár a törvény kötelező rendelkezése folytán kerül arra sor - meghatározott hitelezővédelmi eljárás lefolytatását írja elő.
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a Ptk. 3:202-3:206. §-aiban a korlátolt felelősségű társaság törzstőkéjének leszállítása során alkalmazandó és a Ptk. 3:308-3:317. §-aiban a részvénytársaság alaptőkéjének leszállítása során alkalmazandó hitelezővédelmi eljárásra vonatkozó szabályok tartalmilag egyező módon szabályozzák a kérdést. A társasági jog a személyegyesítő gazdasági társaságok (közkereseti társaság, betéti társaság), valamint az egyesülés esetén, ahol nincsen kötelező minimális jegyzett tőke- követelmény, nem ír elő ilyen hitelezővédelmi eljárást, az ugyanis szükségtelen lenne, tekintettel arra, hogy a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának, valamint az egyesülés tagjának közvetett másodlagos felelőssége áll fenn a hitelezőkkel szemben. Ez a tagi mögöttes felelősség pedig elégséges további kiegészítő fedezetet biztosít a hitelezők számára.
Az ügyvezető (az igazgatóság) a törzstőke (alaptőke) leszállítását elhatározó taggyűlési (közgyűlési) határozat meghozatalát követő harminc napon belül köteles a taggyűlési (közgyűlési) határozatról szóló közleményt a cégbíróságnak megküldeni, egyidejűleg intézkedni a tőkeleszállításról hozott döntés Cégközlönyben történő kétszer egymás utáni közzétételéről, akként, hogy a két közzététel között legalább harminc napnak kell eltelnie. A hirdetményben fel kell tüntetni a döntés tartalmát, valamint fel kell hívni a társaság hitelezőit, hogy a hirdetmény első alkalommal történt közzétételét megelőzően keletkezett és ezen időpontig esedékessé nem vált követeléseik után - a törvényben meghatározott kivételekkel - biztosítékra tarthatnak igényt. Az ismert hitelezőket a társaság közvetlenül is köteles értesíteni. A hitelezők a hirdetmény második közzétételétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül jogosultak bejelenteni, ha a társaság törzstőkéjének (jegyzett tőkéjének) leszállításával összefüggésben biztosítékra tartanak igényt.
A társaság az igénybejelentés előterjesztésére biztosított határidő lejártát követő nyolc napon belül köteles biztosítékot nyújtani, vagy a kérelem elutasítását és annak indokát a hitelező tudomására hozni. Az elutasító, illetve a hitelező által nem megfelelőnek tartott biztosíték nyújtására vonatkozó döntés felülvizsgálatát a hitelező a határozat kézhezvételétől számított nyolcnapos jogvesztő határidőn belül a cégbíróságtól kérheti. A cégbíróság - a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával - a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül határoz. A cégbíróság az eljárás lefolytatását követően elutasítja a kérelmet, vagy a társaságot megfelelő biztosíték nyújtására kötelezi. A törzstőke (alaptőke) leszállítása mindaddig nem jegyezhető be a cégnyilvántartásba, amíg a hitelező megfelelő biztosítékot nem kapott.
A hitelező az alábbi négy esetben nem jogosult biztosítékra:
a) ha már rendelkezik a törzstőke-leszállításhoz kapcsolódó kockázattal arányos biztosítékkal;
b) ha a társaság törzstőke-leszállítás utáni pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan;
c) ha a törzstőke leszállítására a társaság törzstőkéjén felüli lekötött tartalék javára történő átcsoportosítás céljából kerül sor, és a törzstőke-leszállításról hozott határozatot megelőző öt évben a társaság nem hajtott végre tartalékképzési céllal törzstőke-leszállítást; vagy
d) ha a törzstőke leszállítása kötelező.
Az a) pont szerinti esetben a törzstőke (jegyzett tőke) terhére képzett tartalék nem haladhatja meg a társaság törzstőkéjének (jegyzett tőkéjének) 10 százalékát. Az így képzett lekötött tartalék a társasági veszteségek csökkentésére vagy utóbb a társaság törzstőkéjének (jegyzett tőkéjének) a felemelésére fordítható, tilos abból a tagok (részvényesek) javára kifizetést teljesíteni.
A törvény a jegyzett tőke leszállítása során a még esedékessé nem vált követeléssel rendelkező hitelezők védelmét oly módon kívánja biztosítani, hogy a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság részére főszabályként biztosítéknyújtási kötelezettséget ír elő, amely kötelezettség teljesítéséért a gazdasági társaság felelősséggel tartozik. A törvény kivételes szabálya szerint a gazdasági társaságot négy esetben eleve nem terheli biztosítékadási kötelezettség.
A biztosítéknyújtási kötelezettség hiányának a) pont szerinti esete az, amikor a hitelező - akár jogszabály rendelkezése alapján, akár szerződés alapján - a jegyzetttőke-leszállításhoz kapcsolódó kockázattal arányos biztosítékkal rendelkezik. A törvény nem határozza meg a biztosíték fogalmát. Biztosítékként szóba jöhet a Ptk.-ban nevesített valamennyi szerződést biztosító mellékkötelezettség (foglaló, kötbér, garancia, jogvesztés kikötése, zálogjog, kezesség), továbbá a Ptk.-ban nem nevesített egyéb biztosíték (például: biztosítéki célzattal kötött engedményezés, biztosítéki célzattal kikötött vételi jog, biztosítéki célzattal elhelyezett pénzösszeg ügyvédnél) is. A hitelezőt jogszabály rendelkezése alapján számos esetben eleve megilleti valamilyen típusú és értékű biztosíték. A Ptk. szerint például törvényes zálogjog illeti meg a hitelezőket a következő esetekben: a vállalkozót (hitelezőt) a díj biztosítására zálogjog illeti meg a megrendelőnek (gazdasági társaságnak) azokon a vagyontárgyain, amelyek a vállalkozási szerződés következtében a birtokába kerültek [Ptk. 6:246. §]; ingatlan vagy lakás bérbeadóját, albérletbe adóját (hitelezőt) a hátralékos bér és járulékai erejéig a bérlőnek (gazdasági társaságnak) a bérlemény területén levő vagyontárgyain zálogjog illeti meg [Ptk. 6:337. § (1) bekezdés]; a haszonbérbe adót (hitelezőt) a hátralékos haszonbér erejéig a dolog hasznain, valamint a haszonbérlőnek (gazdasági társaság) a haszonbérelt területen levő vagyontárgyain zálogjog illeti meg [Ptk. 6:353. § (1) bekezdés]; a letéteményest (hitelezőt) díjkövetelése és költségei biztosítására zálogjog illeti meg a letevőnek (gazdasági társaságnak) azon a vagyontárgyain, amelyek a letét következtében kerültek a birtokába [Ptk. 6:363. §]; a megbízottat (hitelezőt) költségei és díjkövetelése biztosítására zálogjog illeti meg a megbízónak (gazdasági társaság) azokon a vagyontárgyain, amelyek a megbízás következtében kerültek a birtokába [Ptk. 6:277. §]; a fuvarozót (hitelezőt) a fuvardíj és költségek erejéig zálogjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a fuvarozással kapcsolatosan a birtokába kerültek [Ptk. 6:267. §].
A szerződő felek a konkrét szerződésükben bármilyen típusú és értékű biztosítékot kiköthetnek a hitelező javára. A biztosítéknyújtási kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy a jegyzett tőke leszállítását elrendelő taggyűlési (közgyűlési) határozat meghozatalának időpontjában a hitelező javára fennálló (kikötött) biztosíték értéke arányban áll-e a jegyzet tőke leszállításához kapcsolódó kockázattal. A jegyzett tőke leszállításának kockázata annál nagyobb, minél nagyobb összegű a tőkeleszállítás. A gazdasági társaság köteles először elvégezni a biztosíték értékelését és a jegyzett tőke leszállításához kapcsolódó kockázat elemzését, és értékelni e kettő egymáshoz való viszonyát (arányossági teszt). Amennyiben a gazdasági társaság arra az álláspontra helyezkedik, hogy az arányosság fennáll, úgy megtagadhatja a további biztosíték nyújtását.
A biztosítéknyújtási kötelezettség hiányának b) pont szerinti esete az, amikor a gazdasági társaság pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan. Ezzel összefüggésben ki kell emelni azt, hogy a gazdasági társaság jegyzett tőkéje nem azonos a saját tőkéjével, következésképpen a jegyzett tőke leszállítása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gazdasági társaság vagyoni helyzete súlyosan megromlik bizonyos mértékű jegyzett tőke csökkenéskor. Amennyiben a jegyzett tőke leszállítása ellenére a gazdasági társaság teljes pénzügyi, vagyoni helyzete szilárd és biztos marad, úgy indokolatlan és szükségtelen biztosítékot nyújtani a hitelezőnek. A biztosítékadás még abban az esetben is indokolatlan és szükségtelen ilyenkor, ha a hitelező egyáltalán nem rendelkezik semmilyen biztosítékkal.
A biztosítéknyújtási kötelezettség hiányának c) pont szerinti esete az, amikor a gazdasági társaságot nem terheli biztosítéknyújtási kötelezettség, ha a jegyzett tőke leszállítására az Szmt.-ben meghatározott módon, a társaság jegyzett tőkéjén felüli lekötött tartalék javára történő átcsoportosítás céljából kerül sor. Az így képzett tartalék nem haladhatja meg a társaság jegyzett tőkéjének tíz százalékát. Ez a tartalékösszeg azt a célt szolgálja, hogy indokolt esetben abból a társaság később keletkező veszteségeit fedezzék. Ha a tartalékösszeg felhasználása nem szükséges, utóbb abból tőkeemelés hajtható végre. A lekötött tartalékképzés esetében nyilvánvalóan nem csökken a gazdasági társaság saját tőkéje, tehát hitelezővédelmi eljárásra sincs szükség.
A biztosítéknyújtási kötelezettség hiányának d) pont szerinti esete az, amikor a jegyzett tőke leszállítása kötelező. A törvény a kötelező jegyzett tőke leszállítását eleve akkor írja elő mind a korlátolt felelősségű társaság, mind a részvénytársaság esetében, amikor az veszteséges gazdálkodás eredményeképpen súlyos vagyonvesztést szenved el, éppen ezért a törvény nem engedi meg azt, hogy a hitelező biztosítékot igényelhessen a társaságtól, ugyanis egy ilyen hitelezői igény éppenséggel a kötelező tőkeleszállítást akadályozhatná meg, amelynek pedig kifejezetten hitelezővédelmi rendeltetése van.
A hitelező által előterjesztett biztosítéknyújtási igényről a gazdasági társaság ügyvezetője (igazgatósága) hoz határozatot. A biztosítéknyújtást elutasító határozatot írásban kell közölni a hitelezővel, és az elutasítást meg kell indokolni. Az elutasító, illetve a hitelező által nem megfelelőnek tartott biztosíték nyújtására vonatkozó döntés felülvizsgálatát a hitelező nyolcnapos jogvesztő határidőn belül a cégbíróságtól kérheti.
Kihangsúlyozandó az, hogy ebben az esetben is a társaság szerve (az ügyvezetés) által hozott határozat bírósági felülvizsgálatáról van szó, ugyanakkor mégsem a Ptk. 3:35-3:37. §-ai szerinti rendes bírói út (polgári peres eljárás) áll nyitva a hitelező előtt, hanem a Ptk. 3:204. § (4) bekezdésében, illetve a Ptk. 3:313. § (4) bekezdésben rögzített speciális szabályra figyelemmel a cégbíróság előtti törvényességi felügyeleti eljárás igénybevételére van lehetőség. A hitelező a gazdasági társaság székhelye szerint illetékes cégbíróság előtt kezdeményezhet törvényességi felügyeleti eljárást az ilyen ügyvezetői (igazgatósági) határozat felülvizsgálata iránt, azonban polgári peres eljárást nem indíthat.
A cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárásra vonatkozó szabályok szerint vagy elutasítja a hitelező kérelmét, vagy megfelelő biztosíték nyújtására kötelezi a gazdasági társaságot. Törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésekor tehát a cégbíróság maga is köteles elvégezni az arányossági tesztet, ugyanis csak ez alapján képes döntést hozni abban a kérdésben, hogy megilleti-e a hitelezőt a biztosíték, avagy sem. Az arányossági teszt elvégzése komoly közgazdasági szakismereteket igényel, ezért a cégbíróságnak igazságügyi szakértőt kell bevonnia a hitelező javára esetlegesen már fennálló biztosíték és a gazdasági társaság által felajánlott biztosíték értékelése, valamint a jegyzett tőke leszállításához kapcsolódó kockázatértékelés elvégzése érdekében. A cégbíróság a szakvéleményben foglaltak alapján lesz abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozhasson a biztosítéknyújtási kötelezettség fennállása kérdésében. Kihangsúlyozandó az, hogy a cégbíróság a biztosítéknyújtási kötelezettséget elrendelő végzésében nem határozhatja meg a biztosíték típusát (nem írhatja elő például azt, hogy a gazdasági társaság valamely konkrét ingatlanát terhelő zálogjogot alapítson a hitelező javára), ugyanis egy ilyen cégbírósági rendelkezés a gazdasági társaság magánautonómiájába történő alkotmányellenes beavatkozás lenne. A cégbíróság a végzésében a megfelelő értékű biztosíték nyújtására kötelezheti csak a gazdasági társaságot, ezáltal a gazdasági társaságra bízva azt, hogy maga döntse el azt, milyen típusú biztosítékot fog nyújtani hitelezője részére.
A gazdasági társaság a hitelezővel kötött külön szerződés alapján nyújt biztosítékot. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy az alaptőke-leszállításhoz kapcsolódó - a hitelezőknek nyújtandó - biztosítékadási kötelezettség teljesíthető a hitelezői követelés ügyvédi letétbe helyezésével is. A cégbíróságnak azonban vizsgálnia kell, hogy a hitelező hozzájuthat-e és hogyan a letétbe helyezett pénzösszeghez (BH 2003.380.). Azt követően, hogy a gazdasági társaság a hitelező kérelmének önként eleget téve vagy a cégbíróság végzésének eleget téve a külön szerződés alapján megfelelő biztosítékot nyújtott a hitelező részére, és ezt a tényt hitelt érdemlően igazolta a cégbíróság felé (például: ha a gazdasági társaság a tulajdonában álló ingatlant terhelte meg zálogjoggal a hitelező javára, akkor a zálogjogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyző földhivatali határozatot tartozik benyújtani a cégbíróságnak), kerülhet sor a jegyzett tőke leszállításának cégjegyzékbe történő bejegyzésére. Amennyiben a gazdasági társaság a hitelező követelését teljes mértékben kielégítette, úgy a hitelező a kapott biztosítékot haladéktalanul köteles visszaszolgáltatni a gazdasági társaságnak (például: kézizálog esetén a kapott zálogtárgyat köteles visszaadni, jelzálogjog esetén a törlési engedélyt köteles kiadni).
A gazdasági társaság biztosítéknyújtási kötelezettségéért fennálló felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.

6. A gazdasági társaság felelőssége a társasági jog alanyaival szemben

A jelen Fejezet 2-5. pontjaiban a gazdasági társaság külső jogviszonyaiból származó kötelezettségeiért való felelősségét vizsgáltuk. A gazdasági társaság belső jogviszonyaiból származó kötelezettségeiért a társasági jog alanyaival szemben: a taggal (a részvényessel), a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelőbizottsági taggal és a könyvvizsgálóval szemben felelős.

6.1. A gazdasági társaság felelőssége a taggal (a részvényessel) szemben

A gazdasági társaságnak a taggal (a részvényessel) szembeni fennálló alapvető kötelezettsége az, hogy a gazdasági társaság legfőbb szerve által elrendelt osztalékot részére megfizesse. A hitelezői érdekeket szolgálja az, hogy a törvény a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének megőrzése céljából korlátozza az osztalékfizetés lehetőségét. Az Szmt. 114. § (1) bekezdése értelmében osztalék a gazdasági társaság tagjai részére a tárgyévi, valamint az előző év(ek)ben ki nem osztott adózott eredményből kifizetni jóváhagyott összeg, amelyet az egyszerűsített mérlegben a rövid lejáratú kötelezettségek közé is fel kell venni, függetlenül attól, hogy év közben történt-e osztalékelőleg-kifizetés. (Az év közben fizetett osztalékelőleget a pénzkiadásból származó pénzkövetelések között kell az egyszerűsített mérlegben szerepeltetni.) Az Szmt. 114. § (2) bekezdése alapján a tárgyévi, valamint az előző év(ek)ben ki nem osztott adózott eredmény akkor fizethető ki osztalékként (részesedésként), ha a lekötött tartalékkal [ideértve az Szmt. 103. § (4) bekezdése szerint elkülönítetten nyilvántartott támogatás még fel nem használt összegét is] csökkentett saját tőke összege az osztalék (a részesedés) kifizetése után sem csökken a jegyzett tőke összege alá.
A Ptk. 3:184. § (1) bekezdése, illetőleg a Ptk. 3:261. § (1) bekezdése a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság osztalékfizetésével összefüggésben a következő azonos tartalmú szabályokat tartalmazza. A korlátolt felelősségű társaság, illetőleg a részvénytársaság saját tőkéjéből a tag, illetőleg a részvényes javára, annak tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és - a törzstőke, illetőleg az alaptőke leszállításának esetét kivéve - csak a számviteli törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén, a tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét (alaptőkéjét), továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét.
A tagok, illetve a részvényesek részére történő kifizetés feltételeivel összefüggésben a korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó szabályozás és a részvénytársaságra vonatkozó szabályozás között egy lényeges különbségre hívjuk fel a figyelmet, amely kisebbségvédelmi és hitelezővédelmi rendeltetésű. A részvénytársaság esetén speciális kisebbségvédelmi szabályt tartalmaz a Ptk. 3:261. § (4) bekezdése. Eszerint a zártkörűen működő részvénytársaságnak együttesen a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező részvényesei, míg a nyilvánosan működő részvénytársaságnak együttesen a szavazatok legalább egy százalékával rendelkező részvényesei, valamint a részvénytársaság azon hitelezői, akiknek a kifizetés időpontjában még nem esedékes követelése eléri az alaptőke 10 százalékát, a kifizetéstől számított egyéves jogvesztő határidő lejártáig a költségek megelőlegezésével egyidejűleg kérhetik a cégbíróságtól könyvvizsgáló kirendelését a kifizetés jogszerűségének megvizsgálása céljából.
A szabályozás hiányosnak tűnik. A Ptk. nem határozza meg a könyvvizsgálói vizsgálat cégbírósági elrendelésének jogkövetkezményét, ugyanis a törvény nem írja elő sem azt, hogy a vizsgálat elrendelése esetén tilos az osztalék kifizetését megkezdeni; sem azt, hogy az elrendeléstől függetlenül kifizethető az osztalék. Egyértelmű törvényi szabályozás hiányában - álláspontunk szerint - ez utóbbi megoldás a jogszerű. A korlátolt felelősségű társaság esetében a törvény ilyen speciális szabályt nem tartalmaz.
A Ptk. 3:185. § (1) bekezdése, illetve a Ptk. 3:262. § (1) bekezdése értelmében a tagot, illetőleg a részvényest a korlátolt felelősségű társaságnak, illetőleg a részvénytársaságnak a törvény szerint felosztható és a taggyűlés (a közgyűlés) által felosztani rendelt eredményéből az üzletrészei, illetőleg a részvényei névértékére jutó arányos hányad (osztalék) illeti meg. Osztalékra az a tag, illetőleg az a részvényes jogosult, aki az osztalékfizetésről döntő taggyűlés (közgyűlés) időpontjában a tagjegyzékben (részvénykönyvben) szerepel, kivéve, ha a társasági szerződés, illetőleg az alapszabály ettől eltérő időpontot határoz meg.
A tag, illetőleg a részvényes az osztalékra csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult. A részvénytársaság esetében az alapszabályban az egyes részvényosztályokra meghatározott külön jogok figyelembevételével kerülhet sor. A korlátolt felelősségű társaság esetében a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában az eredményt a törzsbetétek arányában kell a tagok között felosztani. A taggyűlés (a közgyűlés) az osztalékfizetésről a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejűleg, az ügyvezetők, illetőleg az igazgatóság javaslatára határozhat. Ha a korlátolt felelősségű társaságnál, illetőleg a részvénytársaságnál felügyelőbizottság működik, az ügyvezetők, illetőleg az igazgatóság javaslatát a felügyelőbizottságnak előzetesen jóvá kell hagynia.
A Ptk. 3:186. §-a a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában, míg a Ptk. 3:263. §-a a részvénytársaság vonatkozásában - egyező tartalommal szabályozza az osztalékelőleg kifizetését a következők szerint:
A taggyűlés (közgyűlés) két, egymást követő beszámoló elfogadása közötti időszakban osztalékelőleg fizetéséről határozhat, ha
a) közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a társaság rendelkezik osztalék fizetéséhez szükséges fedezettel;
b) a kifizetés nem haladja meg az utolsó beszámoló szerinti üzleti év könyveinek lezárása óta keletkezett eredménynek a megállapított, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített összegét; és
c) a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a törzstőke összege alá.
Osztalékelőleg fizetésére az ügyvezető (igazgatóság) tesz javaslatot. Ha a társaságnál felügyelőbizottság működik, az ügyvezető (igazgatóság) javaslatához a felügyelőbizottság jóváhagyása szükséges.
Ha az osztalékelőleg kifizetését követően elkészülő éves beszámolóból az állapítható meg, hogy osztalékfizetésre nincs lehetőség, az osztalékelőleget a tagok (részvényesek) kötelesek visszafizetni.
A Ptk. 3:263. § (1) bekezdésében írt szabály a részvénytársaság esetében lehetővé teszi azt, hogy az alapszabály felhatalmazza az igazgatóságot arra, hogy a közgyűlés helyett határozzon osztalékelőleg fizetéséről. A törvény a korlátolt felelősségű társaság esetében ezt a jogot nem biztosítja az ügyvezető számára.
A gazdasági társaság a legfőbb szerv, illetve részvénytársaság esetében az igazgatóság által elrendelt osztalék és osztalékelőleg megfizetéséért való felelőssége a tagok (részvényesek) irányában vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A korlátolt felelősségű társaság kötelezettsége a társasági szerződésben meghatározott mellékszolgáltatásért járó díjazás megfizetése, amennyiben a tag a mellékszolgáltatást külön díjazás ellenében látja el [Ptk. 3:182. § (1) bekezdés]. A korlátolt felelősségű társaság kötelezettsége továbbá a veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetés visszafizetése a tagok részére [Ptk. 3:183. § (5) bekezdés]. A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság kötelezettsége az is, hogy ha a taggyűlés (közgyűlés) elrendeli a törzstőke (alaptőke) leszállítását tőkekivonás céljából, akkor a korábbi törzstőke (alaptőke) és a leszállítás utáni törzstőke (alaptőke) közötti különbözet tagok (részvényesek) részére köteles visszafizetni.
A gazdasági társaságnak a fentiekben említett kötelezettségeiért való felelőssége a tagok (részvényesek) irányában vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A tag (részvényes) és a gazdasági társaság közötti jogvita Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogi jogvitának minősül. Amennyiben a társasági szerződésben (létesítő okiratban) a Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pontja szerint társasági jogi jogvitára választottbírósági út igénybevételét kikötötték, úgy a tag (részvényes) a pert kizárólag a választottbíróság előtt indíthatja meg. Választottbírósági út kikötése hiányában a tag (részvényes) a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A per a törvényszék hatáskörébe tartozik a Pp. 23. § (1) bekezdés e) pont ed) alpontjában írtak szerint. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi tag (részvényes) által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerinti bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdés].

6.2. A gazdasági társaság felelőssége a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelőbizottsági taggal és a könyvvizsgálóval szemben

A Ptk. 3:112. § (1) bekezdése értelmében a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő - a társasággal kötött megállapodás szerint - megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el.
A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között Ptk. 6:272. §-a szerinti visszterhes megbízási jogviszony vagy Ptk. 6:280. § ingyenes megbízási jogviszony vagy Mt. 32. §-a szerinti munkaviszony áll fenn. A gazdasági társaság és a cégvezető között az Mt. 32. §-a szerint munkaviszony áll fenn. A gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag között a Ptk. 6:272. §-a szerinti visszterhes megbízási jogviszony vagy a Ptk. 6:280. §-a szerinti ingyenes megbízási jogviszony áll fenn. A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között a Ptk. 6:238. §-a szerinti vállalkozási jogviszony áll fenn. A gazdasági társaságnak a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelőbizottság tagjával és a könyvvizsgálóval szembeni alapvető kötelezettsége a visszterhes jogviszony fennállása esetén az őket illető megbízási díj, vállalkozási díj, illetve munkadíj (munkabér és egyéb juttatások) megfizetése.
A gazdasági társaságnak a vezető tisztségviselővel, a felügyelőbizottság tagjával és a könyvvizsgálóval szemben fennálló felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A gazdasági társaságnak mint megbízónak (megrendelőnek) a vele polgári jogviszonyban álló vezető tisztségviselőt, felügyelőbizottsági tagot és könyvvizsgálót megillető díj megfizetéséért polgári jogi, kontraktuális felelőssége áll fenn, amely felróhatóságon alapuló felelősség. Ezzel szemben a gazdasági társaságnak mint munkáltatónak a vele munkaviszonyban álló vezető tisztségviselőt és cégvezetőt megillető munkadíj megfizetéséért az Mt. 166. § (1) bekezdése szerinti munkajogi felelőssége áll fenn, amely felróhatóság nélküli felelősség.
A vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelőbizottsági tag és a könyvvizsgáló által a gazdasági társaság ellen a megbízási díj, a vállalkozási díj, illetve a munkadíj meg nem fizetése miatt indított per a társasági jog területére tartozó "egyéb jogvitának" minősül, vagyis nem minősül társasági jogvitának. A cégvezető és a vezető tisztségviselő - amennyiben munkaviszonyban áll a gazdasági társasággal - a Pp. 349. § (1) bekezdése szerinti munkaügyi per keretében érvényesítheti munkadíj iránti igényét a gazdasági társaság munkáltatóval szemben. A Pp. 349/B. § (2) bekezdése értelmében munkaügyi perre kizárólag a gazdasági társaság munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a gazdasági társaság munkáltató azon telephelye szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróság illetékes, ahol a cégvezető, illetve a vezető tisztségviselő munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez vagy végzett.
Amennyiben a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, a felügyelőbizottsági tag, a könyvvizsgáló között megbízási vagy vállalkozási jogviszony áll fenn, úgy a szerződő felek szerződésükben választottbírósági út igénybevételét kiköthetik. Választottbírósági út kikötése esetén a felperesi vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag, a könyvvizsgáló a pert kizárólag a választottbíróság előtt indíthatja meg. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperes a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi gazdasági társaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdés].

7. Értékelés

A társasági jog a gazdasági társaság és a kooperatív társaságnak minősülő egyesülés önálló jogalanyiságából fakadó önálló felelősségét helyesen szabályozza. A törvény helyesen jár el akkor, amikor az önálló felelősség általános érvényű szabálya alól nem enged eltérést, még abban az esetben sem, amikor a törvény által előírt kötelező minimális jegyzett tőkével nem rendelkező társaságokról van szó. Az ilyen gazdasági társaságoknak is fennáll az önálló felelőssége, ugyanis az ilyen társaságok tagjának a mögöttes felelőssége prevenciós jellegű, a fokozott szintű hitelezővédelmet szolgálja. A kármegelőzés elve nem homályosíthatja el az ilyen gazdasági társaságok önálló elsődleges felelősségének szükségszerűségét, mivel valamennyi társasági forma közös jellemzője az önálló - tagjaitól elkülönült - vagyon. A törvény helyesen írja elő a gazdasági társaság teljes vagyoni felelősségét mind a hitelezőkkel szemben, mind pedig a társasági jog alanyaival szemben. A gazdasági társaságot mint munkáltatót terhelő magasabb szintű elvárhatósági fokozat a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, cégvezető viszonylatában a munkaviszonynak a polgári jogviszonytól eltérő jellegéből fakad. Dogmatikai szempontból feszültséget okoz az a helyzet, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő viszonylatában a gazdasági társaságot mint munkáltatót magasabb szintű elvárhatósági fokozat terheli, mint a gazdasági társaságot mint megbízót. Sajnos a jogalkotó jogdogmatikai szempontból helytelenül nem ismerte fel azt, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony tartalma összeegyeztethetetlen a munkaviszony lényegi sajátszerűségeivel (alá-fölé rendeltség, teljes körű folyamatos utasítási és ellenőrzési jogkör).
A Ptk. hatálybalépésével együtt megalkotásra került Átalakulási tv. 21. § (4) bekezdésében írt szétválással összefüggő felelősségi szabály - egyezően a korábbi törvényi szabályozással - helyesen mondja ki azt a hitelezők érdekeinek védelme céljából, hogy ha a jogutód társaság a helytállási kötelezettségét a követelés esedékességekor nem teljesíti, valamennyi jogutód társaság felelőssége egyetemleges. Az Átalakulási tv. 21. § (4) bekezdése helyesen rendezi a jogutód társaságok egymás közötti viszonyát olyképpen, hogy a jogutódok egymás közötti viszonyában az elszámolás alapja a szétválási szerződésben írt vagyonmegosztási rendelkezés, ilyen rendelkezés hiányában pedig a vagyonmegosztás aránya. A Ptk. és az Átalakulási tv. egységes szempontok szerint és helyesen szabályozza a hitelezők részére történő biztosíték- nyújtási kötelezettséget egyfelől a jegyzett tőke leszállítás esetén, másfelől az átalakulás, az egyesülés és a szétválás esetén.

V. FEJEZET: A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben

1. A részvénytársaság mint kibocsátó

A Tpt. 5. § (1) bekezdés 67. pontja értelmében kibocsátó: az a személy, aki az értékpapírban megtestesített kötelezettség teljesítését a maga nevében vállalja. A Ptk. 3:11. §-a alapján a részvénytársaság kivételével tagsági jogokról nem lehet értékpapírt kibocsátani. A részvénytársaság tehát az egyetlen olyan gazdasági társaság, amely jogosult és köteles kibocsátóként az értékpapírpiacra lépni és azon folyamatosan jelen lenni, ugyanis a részvénytársaság az alapítás során mindenképpen köteles részvényt kibocsátani.
A Ptk. és a Ptké. több lényeges új szabályt tartalmaz a nyilvánosan működő részvénytársaság alapítása vonatkozásában. Ennek alapvető indoka az a figyelemre méltó tény, hogy az 1988-as Gt. hatálybalépése óta nem került sor nyilvánosan működő részvénytársaság alapítására Magyarországon. A jogalkotó lényegében elismerte az új szabályok megalkotásával azt, hogy szükségtelen megengedni a nyilvános alapítás lehetőségét, ugyanis erre tényszerűen gyakorlati igény nincs, elegendő a zártkörű alapítást megengedni és megfelelően szabályozni. Viszont a korábbi társasági jogi törvények nem írták elő kötelezően azt, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeit kötelező bevezetni a tőzsdére, holott a részvénytársaság nyilvános jellege valójában csak akkor tud érvényesülni ténylegesen, ha részvényei a tőzsdén forognak.
Az első új szabály az, hogy a Ptk. 3:249. §-a értelmében tilos a részvénytársaság alapítása során a részvénytársaság részvényeseit és alaptőkéjét nyilvános felhívás útján gyűjteni. A nyilvános felhívás útján történő tőkegyűjtés tilalmának kimondása helyes, ugyanis az bizonyosan nem áll összhangban a zártkörű alapítással.
A második új szabály az, hogy a Ptk. 3:211. § (1) bekezdése értelmében csak az a részvénytársaság minősül nyilvánosan működő részvénytársaságnak, amelynek részvényeit tőzsdére bevezették. Meglátásunk szerint az a részvénytársaság is nyilvánosan működik, amelynek a részvényeit nem tőzsdére, hanem multilaterális kereskedési rendszerbe vezetik be, figyelemmel a Tpt. 5. § (1) bekezdés 114. pontjában foglaltakra is.
A harmadik új szabály az, hogy a Ptké. 14. § (1) bekezdése értelmében a Ptk. hatálybalépését követően nyilvánosan működő részvénytársaság már nem alapítható, nyilvánosan működő részvénytársaság bejegyzése iránti kérelem nem nyújtható be. Továbbá a Ptké. 14. § (2) bekezdése kimondja azt a fontos átmeneti szabályt, miszerint a Ptk. hatálybalépésekor a cégnyilvántartásba bejegyzett vagy a Ptké. 9. § (1) bekezdése szerint bejegyzés alatt álló olyan nyilvánosan működő részvénytársaság, amelynek részvényei nincsenek bevezetve a Ptk. szerinti tőzsdére, köteles részvényeit 2016. március 15. napjáig a tőzsdére bevezetni vagy működési formájának megváltozásáról, illetve átalakulásáról, egyesüléséről határozni. A Ptké. 14. § (3) bekezdése pedig azt is rögzíti, hogy a (2) bekezdés szerinti döntésig a társaságnak a Gt. rendelkezéseit kell alkalmaznia, a Ptké. 12. §-a szerinti alapszabály módosításáról nem határozhat.
A részvénytársaság a részvényen túlmenően jogosult kibocsátani három speciális kötvényfajtát: az átváltoztatható kötvényt, az átváltozó kötvényt és a jegyzési jogot biztosító kötvényt. A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a társasági jogi értelemben vett befektetőkkel szemben áll fenn. Társasági jogi értelemben vett befektetőnek minősül a részvény lehetséges megszerzője, valamit a speciális kötvény fajták lehetséges és tényleges megszerzője. (A részvény tényleges megszerzője részvényessé válik, ezáltal a társasági jogi értelemben vett befektetői minősége megszűnik.)
A részvény és a speciális kötvény a Tpt. 5. § (1) bekezdés 113. pontja szerint sorozatban kibocsátott értékpapírnak minősül. Sorozatban kibocsátott értékpapír (sorozatpapír): ha jogszabály másként nem rendelkezik, az alapjául szolgáló jogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket több azonos, egymással egyenértékű részre (névérték) osztva megtestesítő értékpapír. Kivételesen előfordulhat az, hogy egyetlen darab sorozatban kibocsátott értékpapír testesíti meg az alapjogviszonyból származó jogosultságokat és kötelezettségeket (például: a kibocsátó döntése értelmében egy darab szavazatelsőbbségi részvény kerül kibocsátásra), azonban ez a körülmény nem változtat azon, hogy az ilyen értékpapír sorozatban kibocsátott értékpapírnak minősül, következésképpen kibocsátására az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi előírások vonatkoznak.
Sorozatpapír forgalomba hozatala nyilvánosan és zártkörűen történhet. A Tpt. 14. § (1) bekezdése értelmében zártkörű forgalomba hozatalnak minősül, ha
a) az értékpapírt kizárólag minősített befektetők részére ajánlják fel;
b) az értékpapírt minősített befektetőnek nem minősülő, tagállamonként százötvennél kevesebb személy részére ajánlják fel;
c) az értékpapírt kizárólag olyan befektetők részére ajánlják fel, akik egyenként legalább százezer euró vagy annak megfelelő értékben vásárolnak a felajánlott értékpapírokból;
d) az értékpapír névértéke legalább százezer euró vagy annak megfelelő összeg; vagy
e) az összes forgalomba hozott értékpapír uniós szinten számított kibocsátási értéke az ajánlattételtől számított tizenkét hónapon belül nem haladja meg a százezer eurót vagy az annak megfelelő összeget;
f) a részvénytársaság szövetkezet átalakulásával jön létre és a részvényeket kizárólag az átalakuló szövetkezet tagjainak, üzletrész-tulajdonosainak ajánlják fel.
A Tpt. 14. § (2) bekezdése alapján már zártkörűen forgalomba hozott értékpapír esetében zártkörű forgalomba hozatalnak minősül az is, ha
a) a kibocsátó korábban már kibocsátott részvényekkel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó, azokat helyettesítő részvényeket bocsát ki, és az ilyen új részvények kibocsátása nem jelenti a kibocsátott alaptőke növelését;
b) az értékpapírt részvénytársaságban, nyilvános vételi ajánlat keretében történő befolyásszerzéssel kapcsolatban ellenértékként ajánlják fel;
c) az értékpapírt a társaságok egyesülésével vagy szétválásával kapcsolatosan ellenértékként ajánlják fel;
d) a részvénytársaság a részvényeseinek ingyenesen juttat az alaptőkén felüli vagyon terhére részvényeket vagy osztalékként ezekkel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket juttat, mint amelyre tekintettel az osztalékfizetés történik;
e) az értékpapírt a kibocsátó, illetőleg kapcsolt vállalkozása bármelyikük munkavállalójának, vezető tisztségviselőjének, felügyelőbizottsági tagjának, illetve volt munkavállalójának, vezető tisztségviselőjének és felügyelőbizottsági tagjának ajánlja fel, értékesíti, illetőleg juttatja, ha a kibocsátó valamely értékpapírja valamely szabályozott piacra már be van vezetve.
A Tpt. 15. §-a értelmében hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (például: speciális kötvény) zártkörű forgalomba hozatala esetén a Bszt. 5. § (1) bekezdés f) vagy g) pontjában meghatározott szolgáltatás végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozás, hitelintézet igénybevétele kötelező, kivéve, ha
a) hitelintézet, illetve befektetési vállalkozás saját kibocsátású értékpapírt hoz forgalomba;
b) a külföldi hitelintézet, illetve a külföldi befektetési vállalkozás saját kibocsátású értékpapírját fióktelepe útján hozza forgalomba;
c) a befektetési alapkezelő az általa kezelt befektetési alap befektetési jegyét hozza forgalomba.
A Tpt. 16. §-a értelmében értékpapír zártkörű forgalomba hozatala során a kibocsátó, illetve a forgalmazó köteles biztosítani, hogy minden befektető ugyanazokat a lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és várható alakulásuknak, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektetők részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges információkat megkapja, ideértve azokat az információkat is, amelyek a befektetőkkel személyesen folytatott megbeszélések keretében merültek fel. A Tpt. a zártkörű forgalomba hozatal esetében nem írja elő kibocsátási tájékoztató készítésének és közzétételének kötelezettségét. A Tpt. szakít a korábbi előzetes bejelentés előírásával, és helyette a Tpt. 17. § (1) bekezdésében rögzített szabályban úgy rendelkezik, hogy az értékpapír zártkörű forgalomba hozatalát a forgalomba hozatali eljárás lezárását követő 15 napon belül köteles a kibocsátó a Felügyeletnek bejelenteni.
A részvénytársaság nyilvános alapításának tilalmára tekintettel, témánk szempontjából a nyilvános forgalomba hozatal szabályainak két ok miatt továbbra is jelentősége van. Egyik ok az, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság működési formájának megváltoztatása esetén a nyilvános forgalomba hozatal szabályait kell alkalmazni, ugyanis ebben az esetben a részvények szabályozott piacra történő bevezetése kötelező. A másik ok az, hogy a részvénytársaság (mind a zártkörűen működő részvénytársaság, mind a nyilvánosan működő részvénytársaság) jogosult speciális kötvényt kibocsátani nyilvános forgalomba hozatal útján.
A Tpt. szerint nyilvános forgalomba hozatalnak minősül a nem zártkörű forgalomba hozatal. A Tpt. egységes szabályozást ad az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozóan [Tpt. 20-43. §-ok], és néhány külön rendelkezést tartalmaz az egyes értékpapírokra (állampapír, nemzetközi pénzügyi intézmény, helyi önkormányzat, tagállam regionális vagy helyi önkormányzata által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír) vonatkozóan [Tpt. 44-46. §-ok].
A Tpt. 20. § (1) bekezdése főszabályként rögzíti azt, hogy ha az értékpapír forgalomba hozatala a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek nem felel meg, a nyilvános forgalomba hozatal szabályait kell alkalmazni. A Tpt. 20. § (2) bekezdése általános szabályként rögzíti azt is, hogy ha a Tpt. másként nem rendelkezik, a zártkörűen forgalomba hozott értékpapír nyilvános értékesítésre történő felajánlására, illetve szabályozott piacra történő bevezetésére vagy multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációjára az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Tpt. 20. § (3) bekezdése értelmében zártkörűen működő részvénytársaság részvényének nyilvános értékesítésre történő felajánlásához, illetve szabályozott piacra történő bevezetéséhez, vagy multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációjához a létesítő okirat módosításáról szóló közgyűlési határozat szükséges. A Tpt. 20. § (4) bekezdése értelmében a zártkörűen forgalomba hozott értékpapír a nyilvános értékesítésre történő felajánlását, illetve a szabályozott piacra történő bevezetését vagy multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációját követően nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírnak minősül.[46]
A Tpt. 5. § (1) bekezdés 114. pontja a többször módosított 2004/39/EK irányelv rendelkezéseivel összhangban meghatározza a szabályozott piac fogalmát, amely a következő: az Európai Unió tagállamának tőzsdéje és minden más olyan piaca, amely megfelel a következő feltételeknek:
a) piacműködtető által működtetett, illetve irányított multilaterális rendszer,
b) megkülönböztetésmentesen, szabályaival összhangban összehozza több harmadik fél pénzügyi eszközökben lévő vételi és eladási szándékát, vagy elősegíti ezt oly módon, hogy az szerződést eredményez a szabályai alapján kereskedésre bevezetett pénzügyi eszköz tekintetében,
c) a székhely szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságának engedélyével rendelkezik,
d) rendszeres időszakonként, meghatározott időben működik,
e) szerepel az Európai Bizottság honlapján közzétett, a szabályozott piacokról készített jegyzékben.
Sándor és Vezekényi hívja fel a figyelmet arra, hogy alapvető törvényi követelmény az, hogy a tőzsde és "más piac" az Európai Unió tagállamához tartozzék. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Tpt. 5. § (3) bekezdése értelmében az Európai Unió fogalmán az Európai Gazdasági Térséget (annak részes államait) is érteni kell. Álláspontunk szerint a Tpt. 5. § (1) bekezdés 114. pontjában írt fogalommeghatározó szabály indokolatlanul és versenyjogi szempontból aggályos módon szűkíti le a szabályozott piac fogalomkörét azáltal, hogy megköveteli azok Európai Unió és Európai Gazdasági Térség tagállamaihoz való tartozását. A többször módosított 2004/39/EK irányelv maga is meghatározza a szabályozott piac fogalmát, és előírja, hogy a tagállamok az irányelvvel összhangban kötelesek a fogalom átültetését a belső jogban végrehajtani. Ebből azonban nem következik az, hogy csak és kizárólag az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamaihoz tartozó piacok (pontosabban a tagállamok területén székhellyel rendelkező piacműködtetők) minősülhetnének szabályozott piacnak. Meglátásunk szerint az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamain kívül működő piacműködtetők is képesek azoknak az irányelvi követelményeknek megfelelni, amelynek az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban székhellyel rendelkező versenytársaik megfelelnek.[47]
A Tpt. 21. § (1) bekezdése főszabályként továbbra is rögzíti, hogy ha e törvény másként nem rendelkezik, értékpapír nyilvános forgalomba hozatala, illetve szabályozott piacra történő bevezetése vagy multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációja esetén a kibocsátó, az ajánlattevő, az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését vagy az értékpapír multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációját kezdeményező személy kibocsátási tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató) és a Bizottság 809/2004/EK rendeletének 31. cikkében meghatározott hirdetményt köteles közzétenni. A Tpt. 36. § értelmében a tájékoztató és a hirdetmény közzétételéhez a Felügyelet előzetes engedélye szükséges. Nem szükséges a tájékoztató és a hirdetmény közzétételéhez a Felügyelet engedélye, ha azt az Európai Unió másik tagállamának hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága engedélyezte és a Felügyeletnek igazolja, hogy a tájékoztató megfelel az Európai Unió szabályainak. Magyarországon székhellyel rendelkező kibocsátó a tájékoztató vagy alaptájékoztató közzétételét az Európai Unió másik tagállamának hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságával is engedélyeztetheti, ha:
a) olyan, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt hoz forgalomba, amelynek névértéke legalább ezer euró, vagy a forgalomba hozatal napján az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon átszámítva ennek megfelelő összeg, vagy
b) olyan, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt hoz forgalomba, amely átváltás útján, vagy az általa megtestesített jog gyakorlásával jogot ad valamely más értékpapír vagy pénz megszerzésére, feltéve, hogy a kibocsátó nem azonos a megszerezhető másik értékpapír kibocsátójával és nem tartozik vele azonos csoportba.
Az előzőekben meghatározott esetben a kibocsátó, az ajánlattevő vagy a szabályozott piacra történő bevezetést, illetve multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációt kezdeményező személy abban a tagállamban kezdeményezheti a tájékoztató vagy alaptájékoztató közzétételének engedélyezését, amelyben az értékpapírt nyilvánosan vételre fel akarja ajánlani, vagy amelyben az értékpapírt szabályozott piacra be kívánja vezetni, illetve multilaterális kereskedési rendszerbe regisztrálni kívánja.
A Tpt. 26-27. §-ai részletesen meghatározzák a tájékoztató és a hirdetmény tartalmát. A Tpt. 26. § (4) bekezdése értelmében a tájékoztató három részből áll: a regisztrációs okmányból, az értékpapírjegyzékből és az összefoglalóból. A tájékoztató egyetlen összevont dokumentumként is elkészíthető (összevont tájékoztató).
A Tpt. 27. § (1) bekezdése szerint az összefoglalóban röviden, közérthetően, a tájékoztató eredeti nyelvén, olyan formában és tartalommal kell ismertetni az értékpapír lényeges jellemzőit és fő kockázatait, hogy az a befektetők értékpapírra vonatkozó befektetési döntésének meghozatalát elősegítse. Az összefoglalót az értékpapírok jellemzőinek összehasonlíthatóságát biztosító, az (1a) bekezdés szerinti kiemelt információt is tartalmazó formátumban kell elkészíteni. Az összefoglalóban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy
a) az összefoglaló a tájékoztató bevezető része;
b) a befektetési döntést a tájékoztató egészének ismeretében lehet meghozni;
c) ha a tájékoztatóban foglalt információkkal kapcsolatban keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályai alapján a felperes befektetőnek kell viselnie a bírósági eljárás megindítását megelőzően a tájékoztató fordításának költségeit; és
d) az összefoglaló tartalmáért felelősséget vállaló személyt, illetve azt, hogy az összefoglaló fordítását végző személyt kártérítési felelősség terheli a befektetőknek okozott kárért abban az esetben, ha az összefoglaló félrevezető, pontatlan, nincs összhangban a tájékoztató más elemeivel, vagy nem tartalmazza az (1a) bekezdés szerinti kiemelt információt.
A Tpt. 23. § (1) bekezdése főszabályként továbbra is rögzíti, hogy értékpapír nyilvános forgalomba hozatalának előkészítésével és lebonyolításával a kibocsátó befektetési szolgáltatót köteles megbízni. A törvény kimerítő jelleggel meghatározza azokat az eseteket, amikor kivételesen nem kötelező tájékoztatót vagy hirdetményt közzétenni, illetőleg befektetési szolgáltató közreműködését igénybe venni. A törvény lehetővé teszi hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (például: speciális kötvény) kibocsátási program keretében történő forgalomba hozatalát.
A Tpt. 34. §-a a tájékoztató közzétételének módjára és időpontjára vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A Tpt. 34. § (1) bekezdése alapján a Felügyelet általi jóváhagyását követően a tájékoztatót közzé kell tenni legkésőbb a forgalomba hozatali eljárás kezdő időpontját, illetve a szabályozott piacon, illetve multilaterális kereskedési rendszerben történő kereskedés megkezdését megelőzően, legalább a (3) bekezdésben megjelölt helyen.
A Tpt. 34. § (2) bekezdése szerint, ha egy részvénysorozatot kibocsátásakor hoznak nyilvánosan forgalomba és a forgalomba hozatali eljárás időtartama kevesebb, mint hat munkanap, a tájékoztatót legalább hat munkanappal a forgalomba hozatali eljárás lezárását megelőzően kell közzé tenni.
A Tpt. 34. § (3) bekezdése értelmében a tájékoztató teljes szövegét az (1)-(2) bekezdésben meghatározott időpontban
a) közzé kell tenni a (4) bekezdésben meghatározott helyen, vagy
b) valamennyi forgalomba hozatali helyen, valamint a kibocsátó székhelyén vagy a szabályozott piac, illetve multilaterális kereskedési rendszer kijelölt helyiségében ingyenesen a nyilvánosság számára elvitelre is rendelkezésre kell bocsátani, és
c) a Felügyeletnek elektronikus úton be kell jelenteni a 391. § (1) bekezdés k)-r) pontjában meghatározott - a tájékoztató tartalmával megegyező - adatokat.
A Tpt. 34. § (4) bekezdése értelmében a közzététel helye:
a) legalább egy országos terjesztésű napilap,
b) a kibocsátó és - ha van - a forgalmazó honlapja,
c) annak a szabályozott piacnak, illetve multilaterális kereskedési rendszernek a honlapja, amelyen az értékpapírral kereskednek, vagy
d) a Felügyelet honlapja, ha a Felügyelet nyújt ilyen szolgáltatást az e törvény szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése céljából.
A Tpt. 34. § (6) bekezdése szerint a (4) bekezdés a) pontja szerinti közzététel esetén a tájékoztatót minden olyan tagállamban, ahol az értékpapírt nyilvánosan forgalomba hozzák vagy szabályozott piacra be kívánják vezetni, illetve multilaterális kereskedési rendszerben regisztrálni kívánják, legalább egy, széles körben terjesztett napilapban meg kell jelentetni.
A Tpt. 34. § (7) bekezdése szerint, ha a tájékoztatót elektronikus úton teszik közzé, a kibocsátó, az ajánlattevő, az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését, illetve multilaterális kereskedési rendszerben történő regisztrációját kezdeményező személy vagy a forgalmazó a befektető kérésére köteles azt nyomtatott formában ingyenesen rendelkezésére bocsátani.
A Tpt. 34. § (8) bekezdése alapján az elektronikus úton történő közzététel esetében biztosítani kell, hogy a tájékoztató mindaddig könnyen hozzáférhető legyen, amíg az értékpapír forgalomban van.
A Tpt. 34. § (9) bekezdése szerint, ha a tájékoztató különálló dokumentumokból áll, illetve hivatkozást tartalmaz, az egyes dokumentumok és információk külön-külön is közzétehetők a (3) bekezdés szerint. Ebben az esetben minden dokumentumban fel kell tüntetni, hogy a többi dokumentum vagy a tájékoztató egésze hol tekinthető meg.
A Tpt. 34. § (10) bekezdése értelmében a tájékoztatót, illetőleg a tájékoztató módosítását mindig a Felügyelet által engedélyezett tartalommal, formában, és legalább a tájékoztató - 31. § (1) bekezdésben meghatározott - hatályosságának időtartamáig kell közzétenni.
A Tpt. 34. § (11) bekezdése alapján a Felügyelet - a hozzá bejelentett adatok alapján - a honlapján közzéteszi, hogy a közzétételre kötelezettek hol tesznek eleget közzétételi kötelezettségüknek.
Mind a zártkörű, mind a nyilvános forgalomba hozatal esetében főszabályként a részvénytársaságnak mint kibocsátónak kötelező forgalmazót, vagyis az értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő befektetési vállalkozást igénybe vennie [Tpt. 5. § (1) bekezdés 51. pont]. A Tpt. 15. §-ában foglalt szabály tartalmazza azokat a kivételes eseteket, amikor a zártkörű forgalomba hozatal során nem kötelező befektetési vállalkozás igénybevétele. A részvénytársaság mint kibocsátó és a befektetési vállalkozás között megbízási szerződés áll fenn.

2. A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a kibocsátás során

A zártkörű forgalomba hozatal körében a zártkörűen működő részvénytársaságra mint kibocsátóra egy felelősségi szabály vonatkozik. A Tpt. 17. § (3) bekezdése kimondja, hogy semmis az értékpapír adásvételére kötött szerződés, ha az értékpapírt nem a nyilvános forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok szerint hozták forgalomba és a forgalomba hozatal nem felelt meg a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek. A befektetőknek okozott kárért a zártkörűen működő részvénytársaság mint kibocsátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel. A zártkörű forgalomba hozatal során előre meghatározott befektetők veszik át a zártkörűen működő részvénytársaságtól a részvényeket, illetve a speciális kötvényeket. A zártkörű kibocsátás során tehát részvényjegyzésre, illetve speciális kötvényjegyzésre nem kerül sor. Ha a forgalomba hozatal nem felel meg a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek, akkor a zártkörűen működő részvénytársaság és a befektető közötti, a részvény átruházására, illetve a speciális kötvény átruházására kötött adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményén túlmenően, amennyiben a befektető még károsodást is elszenved, úgy a zártkörűen működő részvénytársaságnak kártérítő felelőssége áll fenn a vele semmis szerződést kötő befektetővel szemben.
A zártkörűen működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus, továbbá a forgalmazóval egyetemleges felelősség.
Az egyetemleges felelősség kimondását a befektető érdekének fokozott védelme indokolja, ugyanis a zártkörű forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok betartásának kötelezettsége a zártkörűen működő részvénytársaságot és a forgalmazót egyaránt terheli. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amikor a zártkörűen működő részvénytársaság akár jogszerűen, akár jogellenes módon befektetési vállalkozás nélkül jár el a zártkörű forgalomba hozatal során, az egyetemleges felelősség nem jöhet szóba.
A nyilvános forgalomba hozatal körében a nyilvánosan működő részvénytársaságra mint kibocsátóra kettő felelősségi szabály vonatkozik.
Az első felelősségi alakzat a nyilvános forgalomba hozatal szabályainak betartásáért áll fenn.
A Tpt. 25. § (1) bekezdése szerint semmis az értékpapír jegyzése, illetve az adásvételére kötött szerződés, ha - a 21. §-ban foglalt kivétellel - az értékpapírt a Felügyelet által engedélyezett tájékoztató és hirdetmény hiányában, illetve - a 23. § (1) bekezdésében meghatározott eset kivételével - befektetési szolgáltató igénybevétele nélkül hozták nyilvánosan forgalomba. Ugyancsak semmis az értékpapír jegyzése, illetve az adásvételére kötött szerződés, ha zártkörűen működő részvénytársaság részvényét a működési forma megváltoztatására vonatkozó közgyűlési határozat nélkül ajánlották fel nyilvános értékesítésre, illetve kezdeményezték annak szabályozott piacra történő bevezetését, illetve multilaterális kereskedési rendszerben történő regisztrációját.
A Tpt. 25. § (2) bekezdése értelmében a Tpt. 25. § (1) bekezdésében említett esetben a befektetőknek okozott kárért a kibocsátó, az ajánlattevő, az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését, illetve multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációját kezdeményező személy és a forgalmazó egyetemlegesen felel.
A nyilvános forgalomba hozatal során előre meg nem határozott befektetők jegyzik le a részvényeket, illetve a speciális kötvényeket. Ha a Felügyelet által engedélyezett tájékoztató és hirdetmény hiányában vagy a befektetési szolgáltató igénybevétele nélkül kerül sor a jegyzésre és a szerződéskötésre, vagy a működési forma megváltoztatására vonatkozó közgyűlési határozat nélkül ajánlották fel a részvényeket nyilvános értékesítésre, akkor egyrészt maga a részvényjegyzés, illetve maga a speciális kötvényjegyzés semmis, másrészt a nyilvánosan működő részvénytársaság és a befektető közötti, a részvény átruházására, illetve a speciális kötvény átruházására kötött adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményén túlmenően, amennyiben a befektető még károsodást is elszenved, úgy a nyilvánosan működő részvénytársaságnak kártérítő felelőssége áll fenn a vele semmis szerződést kötő befektetővel szemben.
A nyilvánosan működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való felelősség, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus, továbbá a befektetési szolgáltatóval egyetemleges felelősség.
Az egyetemleges felelősség kimondását a befektető érdekének fokozott védelme indokolja, ugyanis a nyilvános forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok betartásának kötelezettsége a nyilvánosan működő részvénytársaságot és a forgalmazót egyaránt terheli. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amikor a nyilvánosan működő részvénytársaság jogellenes módon befektetési szolgáltató nélkül jár el a nyilvános forgalomba hozatal során, az egyetemleges felelősség nem jöhet szóba.
A második felelősségi alakzat a kibocsátási tájékoztatóban foglalt adatok, információk és állítások valóságáért áll fenn.
A Tpt. 29. § (1) bekezdése értelmében az értékpapír tulajdonosának a tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó, a forgalmazó (forgalmazási konzorcium esetében a vezető forgalmazó), az értékpapírban foglalt jogokért kezességet (garanciát) vállaló személy, az ajánlattevő vagy az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését, illetve multilaterális kereskedési rendszerben történő regisztrációját kezdeményező személy felel. A tájékoztatóban pontosan, egyértelműen azonosítható módon meg kell jelölni annak a személynek a nevét vagy megnevezését, a forgalomba hozatalban betöltött szerepét, valamint lakcímét vagy székhelyét, aki vagy amely a tájékoztató vagy annak valamely része tartalmáért felel. A tájékoztatóban foglalt minden információra, illetve az információ hiányára is ki kell terjednie valamely személy felelősségvállalásának.
A Tpt. 29. § (2) bekezdése alapján a tájékoztatót a Tpt. 29. § (1) bekezdése szerint felelős valamennyi személy köteles külön aláírt felelősségvállaló nyilatkozattal ellátni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt, hogy a tájékoztató a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmazza, illetve nem hallgat el olyan tényeket és információkat, amelyek az értékpapír, valamint a kibocsátó és az értékpapírban foglalt kötelezettségért kezességet (garanciát) vállaló személy helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bírnak.
A Tpt. 29. § (3) bekezdése szerint felelősség nem állapítható meg kizárólag az összefoglaló alapján - ideértve annak bármely nyelvre lefordított változatát is -, kivéve, ha
a) az összefoglaló félrevezető, pontatlan vagy a tájékoztatóban foglalt információnak nem megfelelő információt tartalmaz, vagy
b) az összefoglaló nem tartalmazza a 27. § (1a) bekezdés szerinti kiemelt információt.
A Tpt. 30. § értelmében a Tpt. 29. § (1) bekezdésében meghatározott személyt a tájékoztató, illetőleg a hirdetmény közzétételétől számított öt évig terheli a 29. §-ban meghatározott felelősség. E felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.
A tájékoztató a befektetők részére készül, rendeltetése az, hogy a kibocsátó pénzügyi, gazdasági helyzetéről és a kibocsátás részletes adatairól valamennyi befektető számára értékelhető, átlátható, a kockázatokat feltáró, egységes információt nyújtson. A tájékoztató minimális tartalmát a Tpt. meghatározza.
A nyilvánosan működő részvénytársaságnak mint kibocsátónak és a befektetési szolgáltatónak a tájékoztatóban foglalt adatok és állítások valódiságáért való felelőssége a befektetőkkel szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
A nyilvánosan működő részvénytársaság nem mentesül a felelősség alól azzal, ha bizonyítja, hogy a tájékoztató összeállítása során úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. A tájékoztató a forgalomba hozandó részvényre vagy speciális kötvényre vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza, a befektető kizárólag a valós adatokat és állításokat tartalmazó tájékoztató alapján képes megalapozott döntést hozni abban a kérdésben, hogy egyáltalán jegyezzen-e az adott részvényből vagy speciális kötvényből, és ha igen, akkor mekkora mennyiségű részvényt vagy speciális kötvényt jegyezzen. Az értékpapírpiacba vetett befektetői bizalom fenntartása, az értékpapírpiac forgalombiztonsága olyan nyomós érdek, amely indokolttá teszi a kibocsátó és a befektetési szolgáltató felróhatóság nélküli felelősségét. Önmagában az összefoglaló miatt is megállapítható a kibocsátó és a forgalmazó egyetemleges felelőssége, ha az félrevezető, pontatlan vagy a kibocsátási tájékoztató egyéb részeihez képest valótlan információt tartalmaz.
A Tpt. 27. § (1) bekezdés d) pontja szerint az összefoglaló tartalmáért felelősséget vállaló személyt, illetve azt, hogy az összefoglaló fordítását végző személyt kártérítési felelősség terheli a befektetőknek okozott kárért abban az esetben, ha az összefoglaló félrevezető, pontatlan, nincs összhangban a tájékoztató más elemeivel, vagy nem tartalmazza az (1a) bekezdés szerinti kiemelt információt. A törvény a tájékoztató részét képező összefoglaló tartalmáért felelősséget vállaló személy kártérítő felelősségét külön kimondja. Ennek indoka az, hogy a befektetők a nagy terjedelmű tájékoztató helyett az összefoglalóból nyernek információkat.
A nyilvánosan működő részvénytársaság és a forgalmazó közösen készíti el, állítja össze a tájékoztatót, a kibocsátó és a forgalmazó közösen okoz kárt akkor, ha a tájékoztatóban szereplő adat vagy állítás valótlansága miatt a befektetőt károsodás éri, ezért a Tpt. szerint egyetemlegesen felelősek a befektetővel szemben.
A Tpt. 29. § (1) bekezdés második mondatában írt szabály szerint lehetőség van arra, hogy a kibocsátó és a forgalmazó megállapodjon abban egymással, hogy a kibocsátó készíti el a tájékoztató egyik részét, míg a forgalmazó készíti el a tájékoztató másik részét, és egyértelműen azonosítható módon megjelölik azt, hogy melyikük készítette az egyes részeket. Mindazonáltal a kibocsátó és a forgalmazó közötti ilyen tartalmú megállapodás nem érinti az egyetemleges felelősségük fennállását a befektetővel szemben, annak kizárólag a kibocsátó és a forgalmazó belső viszonyában van jelentősége. Ha például a kibocsátó és a forgalmazó úgy állapodik meg egymással, hogy a tájékoztatónak a kibocsátó pénzügyi, jövedelmi, vagyoni helyzetét bemutató részét kizárólag a kibocsátó készíti el, és ez a rész valótlan információkat tartalmaz, és emiatt a befektetőt károsodás éri, a kibocsátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel a befektetővel szemben, azonban egymás közötti viszonyukban kizárólagosan a kibocsátót terheli a felelősség. Ilyen esetben tehát, ha a kibocsátó helytáll a befektetővel szemben, megtérítési igénye azonban nem keletkezik a forgalmazóval szemben.
A Tpt. 30. §-a ugyan azt tartalmazza, hogy a tájékoztatóban foglalt adatok és állítások valóságáért való felelősség a hirdetmény közzétételétől számított öt évig áll fenn. Ez egy elévülési határidő, ezért az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek. Az ötéves elévülési határidő Tpt. 30. §-ában történő külön kimondása valójában szükségtelen, ugyanis a Ptk. 6:22. § (1) bekezdése alapján amúgy is egyértelműen így van. Jóllehet a Tpt. 21. § (1) bekezdésében rögzített szabály szerint tájékoztatót és hirdetményt egyaránt kötelező közzétenni, álláspontunk szerint nyilvánvalóan jogalkotási hibáról van szó, amikor a törvény a hirdetmény közzétételét határozza meg kezdő időpontként, ugyanis a felelősség nem a hirdetményben foglalt adatokért és állításokért, hanem a tájékoztatóban foglalt adatokért és állításokért áll fenn, következésképpen a tájékoztató közzétételétől számított öt évig áll fenn valójában a felelősség. A törvény ugyanakkor helyesen és egyértelműen tartalmazza azt, hogy a tájékoztatóért való felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható. A Tpt. 30. §-a tehát egy különös szabályt tartalmaz a Ptk. 6:526. §-ában írt általános szabályhoz képest.
A kárt szenvedett befektető a kártérítési igényét választottbíróság előtt és rendes bíróság előtt egyaránt érvényesítheti. Belföldi székhelyű állandó választottbíróságként kizárólag a Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Külföldi székhelyű állandó vagy eseti választottbíróság és belföldi székhelyű eseti választottbíróság hatásköre szintén kiköthető. Választottbírósági út kikötése hiányában a felperesi befektető a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi részvénytársaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdés].

3. A nyilvánosan működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a működés során

A Tpt. nemcsak az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatala során ír elő tájékoztatási kötelezettséget a kibocsátó részére, hanem kötelezővé teszi azt is, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság teljes működésének időtartama során rendszeres és rendkívüli tájékoztatást nyújtson pénzügyi, vagyoni helyzetéről a befektetők részére. A Tpt. 52. § (1) bekezdése értelmében a működés során fennálló rendszeres tájékoztatási kötelezettség lényege az, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság (kibocsátó) nyilvánosan köteles a nyilvánosságot rendszeresen tájékoztatni vagyoni, jövedelmi helyzetének, működésének főbb adatairól. A rendszeres tájékoztatási kötelezettség tehát nem szűkül le a nyilvánosan forgalomba hozott részvényekre, illetve speciális kötvényekre vonatkozó adatokra, információkra, a rendszeres tájékoztatási kötelezettség köre ennél jóval szélesebb körű.
A Tpt. 54. § (1) bekezdése értelmében a rendszeres tájékoztatást éves és féléves jelentés, valamint nyilvánosan forgalomba hozott részvény kibocsátója időközi vezetőségi beszámoló formájában kell teljesíteni.
A Tpt. 54. § (4) bekezdése értelmében a kibocsátónak az egyes pénzügyi évek végét követő legkésőbb négy hónapon belül közzé kell tennie az éves jelentését.
A Tpt. 54. § (5) bekezdése szerint részvény, illetve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátója az adott időszak végét követően mielőbb, de legkésőbb két hónapon belül a pénzügyi év első hat hónapjára vonatkozóan féléves jelentést tesz közzé.
A Tpt. 54. § (7) bekezdése alapján a nyilvánosan forgalomba hozott részvény kibocsátója a pénzügyi év első, illetve második hat hónapjában időközi vezetőségi beszámolót köteles közzétenni az adott hat hónapos időszak kezdete utáni hetvenedik nap és a vége előtti negyvenkettedik nap közötti időszakban, az adott hat hónapos időszak kezdete és ezen beszámoló közzétételének napja közötti időszakra vonatkozóan.
A Tpt. 54. § (9) bekezdése értelmében a kibocsátó minden naptári hónap utolsó napjára vonatkozóan köteles közzétenni a részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számát sorozatonként, a saját részvényállományok feltüntetésével, és az alaptőke nagyságát haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon.
A Tpt. 54. § (10) bekezdése alapján a rendszeres tájékoztatásra vonatkozó részletszabályokat a miniszter rendeletben állapítja meg.[48]
A törvény a rendszeres tájékoztatási kötelezettségen kívül előírja a kibocsátó részére a rendkívüli tájékoztatási kötelezettséget. A Tpt. 55. § (1) bekezdése értelmében a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátója rendkívüli tájékoztatás keretében haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül tájékoztatja a nyilvánosságot minden, az értékpapír értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információról. A kibocsátó a közzététellel egyidejűleg köteles a Felügyeletet tájékoztatni.
A Tpt. 55. § (2) bekezdése szerint a kibocsátó a hozzá érkezett, 61. § szerinti tájékoztatást haladéktalanul, de legkésőbb két naptári napon belül közzéteszi a Felügyelet egyidejű tájékoztatása mellett.
A Tpt. 55. § (3) bekezdése alapján a rendkívüli tájékoztatásra vonatkozó részletszabályokat a miniszter rendeletben állapítja meg.[49]
A törvény a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettséggel összefüggésben a következő felelősségi szabályt tartalmazza a szabályozott információ valóságtartalmáért:
A Tpt. 5. § (1) bekezdés 116. pontja szerint szabályozott információ: az összefoglaló jelentés, a rendszeres és a rendkívüli tájékoztatás körébe tartozó, a befolyásszerzéssel kapcsolatos, továbbá a bennfentes információk.
A Tpt. 57. § (1) bekezdése értelmében a szabályozott információk nyilvánosságra hozatalának elmaradásával, illetve félrevezető tartalmával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó felel.
A Tpt. 57. § (2) bekezdése szerint, ha a kibocsátóról olyan valótlan adat kerül nyilvánosságra, amely az általa kibocsátott értékpapír értékét vagy hozamát érintheti, köteles a valóságnak megfelelő adatok haladéktalan nyilvánosságra hozatalára. A kibocsátó nyilatkozatát a Tpt. 56. §-ában meghatározott módon és a valótlan adat megjelenésének helyén is közzé kell tenni.
A Tpt. 57. § (3) bekezdése alapján a felszámolási eljárás, illetve végelszámolás esetén a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség a felszámolót, végelszámolót terheli.
A nyilvánosan működő részvénytársaság felelőssége a szabályozott információk nyilvánosságra hozatalának elmaradásával, illetve félrevezető tartalmával okozott kár megtérítéséért a befektetőkkel szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes elsődleges, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
A nyilvánosan működő részvénytársaság nem mentesül a felelősség alól azzal, ha bizonyítja, hogy a szabályozott információk elkészítése érdekében, illetve a szabályozott információk összeállítása során úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. A szabályozott információk a nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazzák, a befektető kizárólag a határidőben teljesített, valamint a valós adatokat és állításokat tartalmazó szabályozott információk alapján képes megalapozott döntést hozni abban a kérdésben, hogy vegyen-e vagy eladjon-e a nyilvánosan működő részvénytársaság által kibocsátott részvényből vagy speciális kötvényből, és ha igen, akkor mekkora mennyiségű részvényt vagy speciális kötvényt vegyen, vagy adjon el. Az értékpapírpiacba vetett befektetői bizalom fenntartása, az értékpapírpiac forgalombiztonsága olyan nyomós érdek, amely indokolttá teszi a kibocsátó felróhatóság nélküli felelősségét. A törvény helytelenül nem írja elő, hogy a szabályozott információk nyilvánosságra hozatalának elmaradásáért való felelősség, illetve a szabályozott információk félrevezető tartalmával okozott kárért való felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható. Ebből következően a Ptk. 6:526. §-ában írt főszabály szerint az ilyen típusú károkozásért való felelősség korlátozható, illetve kizárható.
A törvény a szabályozott információk nyilvánosságra hozatali kötelezettségének megszűnését a következők szerint határozza meg: A Tpt. 59. §-a értelmében a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátójának rendszeres, illetve rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége megszűnik
a) az értékpapír lejártával;
b) nyilvános részvény kibocsátása esetében a Felügyelet 60. § szerinti engedélyével;
c) az értékpapír teljes kibocsátott mennyiségének lejárat előtti visszavásárlásával.
A Tpt. 60. § (1) bekezdése szerint, ha a kibocsátó igazolja, hogy zártkörűen működő részvénytársaságként működik tovább, kérelmezheti, hogy az adott részvénysorozat tekintetében a nyilvánosságnak történő adatszolgáltatási kötelezettség alól a Felügyelet mentesítse.
A Tpt. 60. § (2) bekezdése szerint a kérelem benyújtásával egyidejűleg a kibocsátó rendkívüli tájékoztatást köteles közzétenni a Tpt. 56. §-ában meghatározott helyen, amelyben az értékpapír tulajdonosait a kérelem beadásának tényéről és annak indokairól tájékoztatja.
A Tpt. 60. § (3) bekezdése szerint a Felügyelet a kérelem tárgyában huszonkét munkanap után, de legkésőbb harminc munkanapon belül dönt. A Felügyelet az engedélyt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek nem állnak fenn.
A Tpt. 60. § (4) bekezdése szerint, ha a Felügyelet az engedélyt megadja, a határozatban megjelölt időponttól kezdve a kibocsátót az adott értékpapír-sorozat tekintetében a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség nem terheli.
A Tpt. 60. § (5) bekezdése értelmében a Felügyelet határozatát a kibocsátó a Tpt. 56. §-ában meghatározott helyeken köteles megjelentetni.
A fentiekben idézett szabályok szerint a nyilvánosan működő részvénytársaság rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége megszűnik, ha igazolja, hogy zártkörűen működő részvénytársaságként működik tovább, és kérelmezi, hogy az adott részvénysorozat tekintetében a nyilvánosságnak történő adatszolgáltatási kötelezettség alól a Felügyelet mentesítse. Mindaddig, ameddig a részvénytársaság rendelkezik legalább egy nyilvános forgalomban lévő részvénysorozattal, a részvénytársaság nyilvánosan működő részvénytársaságnak minősül, és a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége fennmarad. Amennyiben a nyilvánosan működő részvénytársaság az általa nyilvánosan kibocsátott speciális kötvénysorozatot megszünteti (a speciális kötvényt bevonja, és helyette részvényt bocsát ki a befektetők részre), vagy a nyilvánosan forgalomba hozott speciális kötvénysorozatot zártkörűvé alakítja át, úgy a kibocsátó rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége fennmarad, figyelemmel arra, hogy a részvénytársaság továbbra is nyilvánosan működik tovább, a részvényei továbbra is nyilvános forgalomban maradnak. Az adatszolgáltatási kötelezettség alól történő mentesítés iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kibocsátó rendkívüli tájékoztatást köteles közzétenni a Tpt. 56. §-ában meghatározott helyen, amelyben a befektetőket a kérelem beadásának tényéről és annak indokairól tájékoztatja. A Felügyelet a kérelem benyújtását követő 22 munkanap után, de legkésőbb 30 munkanapon belül dönt a kérelem tárgyában. A Felügyelet az engedélyt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha a törvényben meghatározott feltételek nem állnak fenn. Ha a Felügyelet az engedélyt megadja, a határozatban megjelölt időponttól kezdve a kibocsátót az adott részvénysorozat tekintetében a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség nem terheli. A Felügyelet határozatát a kibocsátó a Tpt. 56. §-ában előírt közzétételi helyeken köteles megjelentetni.
A kárt szenvedett befektető a kártérítési igényét választottbíróság előtt és rendes bíróság előtt egyaránt érvényesítheti. Belföldi székhelyű állandó választottbíróságként kizárólag a Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Külföldi székhelyű állandó vagy eseti választottbíróság és belföldi székhelyű eseti bíróság hatásköre szintén kiköthető. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi befektető a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi részvénytársaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdés].

4. Értékelés

A Tpt. a zártkörűen működő részvénytársaságnak és a nyilvánosan működő részvénytársaságnak a forgalomba hozatal szabályszerűségéért fennálló felelősségét megfelelően szabályozza. Helyeselhető az a törvényi megoldás is, hogy a befektetők érdekeinek fokozott védelme céljából a kibocsátó és a befektetési forgalmazó egyetemleges felelősségét rögzíti.
A törvényi szabályozás hiányosságának minősül az, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság és a forgalmazó számára nem ír elő a Tpt. külön felelősségi szabályt arra az esetre, ha a kibocsátó és a forgalmazó jogellenes módon nem biztosítja azt, hogy minden befektető ugyanazokat a lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és várható alakulásuknak, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektetők részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges információkat megkapja, ideértve azokat az információkat is, amelyek a befektetőkkel személyesen folytatott megbeszélések keretében merültek fel. Álláspontunk szerint erre a tényállásra ugyanolyan tartalmú felelősségi szabályt kellene a törvénybe iktatni, mint amilyen felelősségi szabály vonatkozik a nyilvánosan működő részvénytársaságnak és a forgalmazónak a kibocsátási tájékoztatóért való felelősségére, vagyis a zártkörűen működő részvénytársaság és a forgalmazó egyetemleges felelősségét kellene kimondani azzal, hogy a felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.
A Tpt. a nyilvánosan működő részvénytársaságnak a tájékoztatóban foglalt adatok és állítások valóságáért való felelősségét megfelelően szabályozza. A törvény helyesen jár el akkor, amikor a befektetők érdekeinek fokozott védelme céljából a nyilvánosan működő részvénytársaság és a forgalmazó egyetemleges felelősségét írja elő, és megtiltja a felelősség kizárását és korlátozását. A Tpt. tévesen a hirdetmény közzétételének napját minősíti az elévülés kezdő napjának, holott helyesen a tájékoztató közzétételének kezdő napját kellene az elévülés kezdőnapjának minősíteni.
A törvény a nyilvánosan működő részvénytársaságnak a szabályozott információk nyilvánosságra hozataláért (rendszeres és rendkívüli tájékoztatásért) való felelősségét alapvetően megfelelően szabályozza, ugyanakkor e felelősségi alakzat vonatkozásában is indokolt és szükséges lenne megtiltani a felelősség kizárását és korlátozását.
A 2005. évi LXII. törvény 2005. július 1. napi hatállyal megszüntette az ügyésznek a Tpt. 207. §-ában szabályozott közérdekű keresetindítási jogát a félrevezető tájékoztatással forgalomba hozott értékpapírra vonatkozó szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ptk. 6:105-6:106. §-aiban írt szabályok a tisztességtelen általános szerződési feltétellel kapcsolatos közérdekű keresetindítási jogot, nem pedig a félrevezető tájékoztatással forgalomba hozott értékpapírra vonatkozó szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt előterjeszthető közérdekű keresetindítási jogot szabályozza. Álláspontunk szerint vissza kell állítani a befektetők érdekeinek fokozott védelme céljából a közérdekű keresetindítás jogintézményét (keresetindításra jogosult lehetne a Felügyelet és a befektetői érdek-képviseleti szervezet).

VI. FEJEZET: A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társasággal szemben

1. A tag (részvényes) felelősségéről általában

A gazdasági társaság tagjának (részvényesének) polgári jogi felelőssége kétirányú: a tag felelőssége egyrészt fennáll a gazdasági társasággal (egyesüléssel) szemben, másrészt fennállhat a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal (egyesüléssel) szemben fennálló felelőssége a társasági formától függetlenül alakul, vagyis valamennyi gazdasági társaság tagjának (részvényesének) a felelőssége azonos terjedelmű a gazdasági társasággal szemben, függetlenül attól, hogy személyegyesítő vagy tőkeegyesítő társaságról van-e szó. Ezzel szemben a tagnak (részvényesnek) a hitelezőkkel szemben fennálló felelőssége a társasági formától függően alakul. A közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja és az egyesülés tagja közvetett másodlagos felelősséggel tartozik a társaság vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben. A VI. Fejezetben a tagnak a gazdasági társasággal és az egyesüléssel szemben fennálló felelősségét vizsgáljuk, míg a VII. Fejezetben a tagnak a társaság hitelezőivel szemben fennálló felelősségét mutatjuk be.
A gazdasági társasággal szemben fennálló tagi (részvényesi) felelősség rendeltetése a gazdasági társaság önálló érdekeinek védelmezése és megóvása a tagok (részvényesek) külön érdekeivel szemben. A gazdasági társasággal szemben fennálló tagi (részvényesi) felelősség általános közös jellemzője az, hogy a felelősség fennállása független a tag (részvényes) befolyásának, részesedésének, szavazatszámának mértékétől, független a társaságon belül elfoglalt többségi vagy kisebbségi helyzetétől.
A Ptk. a korábbi társasági jogi szabályozáshoz képest a tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal szemben fennálló felelősségi szabályrendszerében három alapvető változtatást hozott. Az első újítás az, hogy míg korábbi társasági jogunk felelősségi alakzatként szabályozta a tag (részvényes) felelősségét a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékeléséért, addig a Ptk. már nem felelősségi jogi megközelítést alkalmaz, hanem a tag (részvényes) objektív pénzszolgáltatási kötelezettségét írja elő a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékeléséért. A második újítás az, hogy a törvény már nem nevesíti önálló felelősségi alakzatként a tag (részvényes) felelősségét a gazdasági társaságnak kárt okozó határozat meghozataláért. A harmadik változás az, hogy a törvény már nem nevesíti önálló felelősségi alakzatként a részvényest terhelő felelősséget a részvénytársaság üzleti titkaival kapcsolatos titoktartási kötelezettség megszegéséért. Ettől függetlenül azonban az utóbbi két esetben - álláspontunk szerint - a gazdasági társaság továbbra is indíthat kártérítési pert azon tagja (részvényese) ellen, akinek károkozó magatartása abban áll, hogy olyan határozat meghozatalában vett részt, amelyről tudták, illetve tudhatták, hogy a gazdasági társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, illetőleg azon részvényes ellen, aki megsértette a részvénytársaság üzleti titkát. E körben a tag (részvényes) felelősségét a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére vonatkozó szabályok szerint kell megítélni (Ptk. 6:142-6:152. §), ugyanis a gazdasági társaság és a tag (részvényes) között szerződéses jogviszony áll fenn.[50]
A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal szemben fennálló felelősségi alakzatai két csoportba oszthatók. Az első csoportba tartozó felelősségi alakzatok valamennyi társasági forma esetén érvényesülnek, míg a második csoportba tartozó felelősségi alakzatok az egyes társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) tagját (részvényesét) terhelik. Az első csoportba tartozó tagi (részvényesi) felelősségi alakzatok (hátrányos jogkövetkezmények) a következők: a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt fennálló felelősség (Ptk. 3:98. §); a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékeléséért való objektív pénzszolgáltatási kötelezettség [Ptk. 3:10. § (3) bekezdés]; a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékelt elfogadásáért való felelősség [Ptk. 3:99. § (2) bekezdés].
A második csoportba tartozó tagi (részvényesi) felelősségi alakzatok a következők: a közös tulajdonban álló üzletrész és a közös tulajdonban álló részvény tulajdonostársait terhelő kötelezettségekért való egyetemleges felelősség [Ptk. 3:165. § (1) bekezdés és Ptk. 3:213. § (2) bekezdés]; az ideiglenes részvényt átruházó részvényes készfizető kezesi felelőssége [Ptk. 3:244. § (2) bekezdés].
A tag (részvényes) és a gazdasági társaság között a társasági jogi jogviszonyt alapvetően a létesítő okirat tartalma határozza meg. Ugyanakkor a törvény által nem nevesített kiegészítő együttműködési (szindikátusi) szerződést is köthetnek egymással a tagok (részvényesek), amelynek rendelkezései a tag (részvényes) és a gazdasági társaság közötti társasági jogi jogviszonyra hatást gyakorolhatnak. Adott esetben a tag (részvényes) a szindikátusi szerződésben vállalt kötelezettségének megszegésével is kárt okozhat a gazdasági társaság részére. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a részvényes kártérítési felelősséggel tartozik a részvénytársasággal szemben, ha a szindikátusi szerződést megszegve meghatározott pénzösszegnek a tőketartalékba vállalt befizetését jogos ok nélkül megtagadja. Az okozott kár szakértői bizonyítás nélkül nem állapítható meg, mert az nem azonos a befizetni elmulasztott összeg részvényekre vetített matematikailag arányos részével [EBH 2008.1885.].

2. A tag (részvényes) felelőssége a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt

A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal, egyesüléssel (a továbbiakban együtt: gazdasági társaság) szemben az egyik alapvető kötelezettsége a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása. Az alapításkor a tagok által nyújtott vagyoni hozzájárulások együttes összege a jegyzett (induló) tőke. A Ptk. a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyesülés tekintetében nem ír elő minimális tőkekövetelményt. A törvény a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában 3 000 000 Ft összegben [Ptk. 3:161. § (4) bekezdése], a zártkörűen működő részvénytársaság esetében 5 000 000 Ft összegben [Ptk. 3:212. § (2) bekezdés első mondata], míg a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében 20 000 000 Ft összegben [Ptk. 3:212. § (2) bekezdés második mondata] állapítja meg a tőkeminimumot.[51]
A gazdasági társaság szempontjából a vagyoni hozzájárulás lényege a következőkben foglalható össze: Az alapító tagok (részvényesek) gazdasági társaságot üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására hoznak létre. Gazdasági tevékenység folytatásának egyik alapfeltétele az, hogy a létrejövő gazdasági társaság vagyonnal rendelkezzen. A gazdasági társaság mint önálló jogalany induló vagyon hiányában nem képes megkezdeni gazdasági tevékenységét, és így nem képes megvalósítani alapvető rendeltetését. A gazdasági társaság alapításakor az alapító tagok, részvényesek feladata az, hogy biztosítsák a gazdasági társaság induló vagyonát.
A Ptk. 3:9. § (1) bekezdése és Ptk. 3:88. § (1) bekezdése alapján valamennyi alapító tag (részvényes) köteles valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a gazdasági társaság részére. Természetesen az egyes tagok vagyoni hozzájárulásának mértéke különböző lehet. A társasági jog általában nem határozza meg azt, hogy mekkora mértékűnek kell lennie a tag (részvényes) vagyoni hozzájárulásának, azonban korlátolt felelősségű társaság esetében a törvény ezt mégis megteszi, a Ptk. 3:161. § (1) bekezdés második mondata értelmében az egyes törzsbetétek mértéke nem lehet kevesebb százezer forintnál. Komáromi szerint ennek az lenne a magyarázata, hogy a törvény a százezer forint összegű minimális törzsbetét szolgáltatásának előírásával a komolytalan, eseti jellegű üzleti vállalkozások korlátolt felelősségű társaság formájában való megjelenését így kívánja megakadályozni. Ha e szabály előírásakor a jogalkotót valóban ilyen szándék vezérelte volna, nyilvánvalóan a részvénytársaság esetében is előírta volna valamekkora összegű minimális vagyoni hozzájárulás szolgáltatását. Ehhez képest azonban a jogalkotó sem a korábbi társasági törvényekben, sem a Ptk.-ban a részvényes által szolgáltatandó vagyoni hozzájárulás mértékére (vagyis a részvény névértékére) törvényi minimumot nem írt, illetőleg nem ír elő. Álláspontunk szerint a korlátolt felelősségű társaság esetében sem indokolt és szükséges meghatározni a vagyoni hozzájárulás minimális mértékét. Ez csak felesleges terhet ró az alapítókra (a tagokra), az üzletrész felosztását esetenként megnehezítheti, illetve megakadályozhatja, továbbá az üzleti vállalkozás komolyságát ez valójában nem érinti. Ugyanilyen felesleges adminisztratív teher volt a tízezerrel való oszthatóság előírása a korábbi társasági törvényekben, amelyet szerencsére a Ptk. már nem tart fenn.[52]
Megvizsgálandó kérdés az, hogy a Ptk. 3:161. § (1) bekezdésének azon szabálya, hogy az egyes törzsbetétek mértéke nem lehet kevesebb százezer forintnál, imperatív, kógens vagy diszpozitív szabály-e? Álláspontunk szerint e szabály nem imperatív szabály, ugyanis a korlátolt felelősségű társasági formának nem lényegi fogalmi ismérve az, hogy mekkora az egyes törzsbetétek mértéke. Miután megállapítottuk, hogy a szabály nem imperatív, azt kell tovább vizsgálnunk, hogy az kógens vagy diszpozitív-e. Az egyértelműen megállapítható, hogy a törvény ettől a szabálytól való eltérést kifejezetten nem tiltja.
Ezért azt kell megvizsgálnunk, hogy a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában írt keretszabály követelményeivel ellentétes lenne-e egy olyan társasági szerződésbeli rendelkezés, amely szerint a tag törzsbetétjének mértéke százezer forintnál kevesebb. Konkrétan egy ilyen társasági szerződéses rendelkezés nyilvánvalóan sértené-e a hitelezők, a munkavállalók, a kisebbség jogait, avagy a cégbíróság felügyeletének érvényesülését akadályozná-e. Álláspontunk szerint a társasági szerződésnek egy olyan rendelkezése, mely szerint a tag törzsbetétjének mértéke kevesebb, mint százezer forint, nem sérti sem a kisebbség, sem a hitelezők, sem a munkavállalók jogait, és nem akadályozza a cégbíróságnak a társaság törvényes működése feletti felügyeletének érvényesülését sem. A szerzőtől eltérő álláspontot képvisel Pázmándi, aki szerint a korlátolt felelősségű társaság tőkeminimumára vonatkozó előírások szerves kapcsolatban vannak a törzsbetét minimális értékének meghatározásával, így az arra vonatkozó szabályok és értelmezési elvek a törzsbetétminimum esetében is ahhoz vezetnek, hogy ettől a rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet.[53]
Álláspontunk szerint nincs "szerves kapcsolat" a korlátolt felelősségű társaság törzsbetét minimális értékére vonatkozó előírás és a törzsbetét minimális értéke között. Az 1988-as Gt. szerint egymillió forint volt a korlátolt felelősségű társaság kötelező legkisebb törzstőkéje. Az 1997-es Gt. és az eredeti 2006-os Gt. szerint hárommillió forint volt a korlátolt felelősségű társaság kötelező legkisebb törzstőkéje. Majd a 2006-os Gt. 2007. szeptember 1. napi módosításától 500 000 Ft volt a korlátolt felelősségű társaság tőkeminimuma. Végezetül a Ptk. szerint ismét hárommillió forint a korlátolt felelősségű társaság tőkeminimuma, miközben minden törvényi szabály értelmében a törzsbetét minimális értéke 100 000 Ft volt. Jól látható tehát az, hogy a jogalkotó az elmúlt 25 év során soha nem változtatott a törzsbetét minimális értékén, miközben a korlátolt felelősségű társaság tőkeminimumát időről időre megváltoztatta, így tehát a két szabály között logikai kapcsolat tényszerűen nem áll fenn. Még ha lenne is logikai kapcsolat a kettő között, annak hitelezővédelmi szempontból nem lenne jelentősége, ugyanis a hitelezők érdekeinek védelme szempontjából nem az egyes törzsbetétek mértékének, hanem a korlátolt felelősségű társaság törzstőkemi-nimumának, illetve a vagyoni hozzájárulások, vagyis a törzstőke rendelkezésre bocsátása határidejének van jelentősége.
A Ptk. 3:9. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy alapítója vagy tagja a jogi személy alapításakor vagy a tagsági jogok keletkezésének más eseteiben köteles a jogi személy részére vagyoni hozzájárulást teljesíteni. A jogi személy részére teljesített vagyoni hozzájárulást vagy annak értékét nem lehet visszakövetelni.
A Ptk. 3:88. § (1) bekezdése alapján a gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, és a veszteséget közösen viselik.
A fenti két szabály együttes értelmezéséből egyértelműen megállapítható az, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása a tag (részvényes) alapvető kötelezettsége, amelyből az következik, hogy a tagok (részvényesek) nem mentesíthetők a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása alól, a gazdasági társasággal szemben beszámításnak sincs helye, továbbá a gazdasági társaság létezése (működése) alatt a tag (részvényes) az általa teljesített vagyoni hozzájárulást - a tőkekivonás céljából végrehajtott jegyzett tőke leszállítás kivételével - a gazdasági társaságtól nem követelheti vissza.
Az alapítás során tehát valamennyi alapító köteles valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a létrejövő gazdasági társaság részére, ugyanakkor a létező (működő) gazdasági társaság esetén a társasági jog már nem követeli meg a tagtól (részvényestől) azt, hogy további vagyoni hozzájárulást legyen köteles szolgáltatni a gazdasági társaság részére. A Ptk. kizárólag a korlátolt felelősségű társaság esetében tartalmaz kifejezett rendelkezést arra nézve, hogy a társasági szerződésben előre rögzített szabályok szerint a taggyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozata alapján pótbefizetésre kötelezhesse a tagokat a veszteségek fedezésére (Ptk. 3:183. §). Azonban, figyelemmel a Ptk. 3:4. § (2) bekezdésében írt szabályra, a létesítő okirat tartalmának szabad meghatározása miatt valamennyi társasági forma esetén előírható pótbefizetés, ha az a kisebbség jogait nem sérti. Az egyértelmű, hogy a pótbefizetési kötelezettség a hitelezők és a munkavállalók érdekeit nem sérti, valamint a társaság törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését nem akadályozza.
Főszabály tehát az, hogy a létező (működő) gazdasági társaság tagja (részvényese) nem köteles, legfeljebb jogosult valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a gazdasági társaság részére, és ez így van még abban az esetben is, ha a gazdasági társaság működése során veszteséget halmozott fel. A létező (működő) gazdasági társaság részére történő önkéntes vagyoni hozzájárulás jegyzett tőke emelés formájában valósul meg. A veszteségesen működő gazdasági társaság részére nyújtott vagyoni hozzájárulás nyilvánvalóan üzleti és jogi megfontolásokon, kockázatelemzésen nyugszik. Ilyen esetben a tagoknak (részvényeseknek) azt kell mérlegelniük, hogy az új tőke biztosításával a gazdasági társaság egyáltalán képes lesz-e leküzdeni a veszteségeket, továbbá az új vagyoni hozzájárulás szolgáltatásának vagy a tagot (részvényest) terhelő esetleges másodlagos felelősség bekövetkezésének nagyobb a kockázata. Amennyiben a tagok (részvényesek) úgy látják, hogy a veszteség leküzdése érdekében vagy az eredményesebb gazdasági tevékenység elérése érdekében a gazdasági társaságnak nagyobb mértékű vagyonra van szüksége, úgy a gazdasági társaság működése során bármikor további vagyoni hozzájárulást bocsáthatnak a társaság rendelkezésére. Amikor a tagok (részvényesek) önkéntesen határozzák el, hogy növelni kívánják a gazdasági társaság vagyonát, akkor szabadon állapodhatnak meg abban, hogy valamennyi tag (részvényes), vagy csak a tagok (részvényesek) egy része vesz részt a társaság tőkeemelésében, avagy külső személyek számára is lehetőséget biztosítanak a tőkeemelésben való részvételben, illetve abban, hogy a tőkeemelésben részt vevő tagok (részvényesek) mekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatnak.

2.1. A vagyoni hozzájárulás jogi természete

A vagyoni hozzájárulás szolgáltatása visszterhes átruházás, vagyis jogutódlás. Ez azt jelenti, hogy az átruházó jogalany valamilyen alanyi jogot juttat a jogszerző jogalanynak. Ebből a meghatározásból három állítás következik.
Az első állítás az, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásához kettő önálló jogalanyra van szükség: az átruházóra és a jogszerzőre. Átruházó lehet külföldi és belföldi természetes személy és jogi személy egyaránt. A jogszerző a létrejövő gazdasági társaság. Csakhogy a Ptk. 3:4. § (4) bekezdése alapján a gazdaság társaság a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre, vagyis a cégbíróság bejegyző végzésének konstitutív, jogalanyiságot keletkeztető hatálya van. E rendelkezés szerint tehát a gazdasági társaság csak a cégnyilvántartásba való bejegyzés napjától létezik, csak e naptól kezdve rendelkezik önálló jogalanyisággal.
A Ptk. a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában különös szabályokat ír elő a pénzbeli és a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítése vonatkozásában.
A korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában e különös szabályok a következők:
A Ptk. 3:162. § (1) bekezdése szerint, ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig valamelyik tag a pénzbetétének felénél kisebb összeget köteles befizetni, vagy a társasági szerződés a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a társaság nyilvántartásba vételétől számított egy évnél hosszabb határidőt állapít meg, a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét.
A Ptk. 3:162. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben meghatározott esetben a tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért.
A Ptk. 3:163. § (1) bekezdése szerint, ha alapításkor a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értéke eléri vagy meghaladja a törzstőke felét, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani.
A Ptk. 3:163. § (2) bekezdése szerint, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a társaság alapításakor nem bocsátották teljes egészében a társaság rendelkezésére, a fennmaradó nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a társasági szerződésben meghatározott időpontig kell szolgáltatni. A társasági szerződésnek a nyilvántartásba vételtől számított három évnél hosszabb határidőt megállapító rendelkezése - a három évet meghaladó részében - semmis.
A részvénytársaságra vonatkozó különös rendelkezések a következők:
A Ptk. 3:252. § (1) bekezdése értelmében a részvénytársaság nyilvántartásba vételére azt követően kerülhet sor, ha a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig
a) a pénzbeli hozzájárulás teljesítését vállaló alapítók az alapszabályban átvenni vállalt részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének legalább huszonöt százalékát befizették; és
b) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást - kivéve, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értéke az alaptőke huszonöt százalékát nem éri el - a részvénytársaság rendelkezésére bocsátották.
A Ptk. 3:252. § (2) bekezdése értelmében a részvényes legkésőbb a részvénytársaság nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül köteles a részvények teljes névértékét, illetve kibocsátási értékét a részvénytársaság részére befizetni és a nyilvántartásba vételtől számított három éven belül köteles a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljes egészében a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani.
A Ptk. 3:252. § (3) bekezdése alapján semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a vagyoni hozzájárulásokkal kapcsolatban az e §-ban meghatározottnál későbbi teljesítési határidőt ír elő.
A második állítás az, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása során az átruházó valamilyen alanyi jogot juttat a jogszerzőnek. A 2006-os Gt.-vel megegyezően a Ptk. 3:10. § (2) bekezdése és a 3:99. § (1) bekezdése együttesen meghatározza, mégpedig valamennyi társasági formára nézve egységesen a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként (apportként) szolgáltatható alanyi jogok körét. A Ptk. 3:10. § (2) bekezdése értelmében nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre. A Ptk. 3:99. § (1) bekezdése alapján nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy jogerős bírósági határozaton alapul. A tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás.
A jogalkotó a 2006-os Gt. apportszabályának megalkotása során figyelemmel volt a Tanács többször módosított 77/91/EGK irányelvében (2. számú társasági jogi irányelv) tőkevédelmi rendelkezéseire. A nyilvánosan működő társaságok (Magyarország esetében ez a nyilvánosan működő részvénytársaság) vonatkozásában a 2. számú társasági jogi irányelv 7. cikke azt mondta ki, hogy jegyzett tőke kizárólag vagyoni értékkel rendelkező dolog lehet. A munkavégzésre vagy szolgáltatások nyújtására vonatkozó kötelezettségvállalások azonban nem tekinthetők ilyen dolognak. Az idézett előírás tehát kifejezetten nem mondta ki azt, hogy az adós által elismert vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított követelés is apportálható, ugyanakkor kifejezetten megtiltotta azt, hogy a tag személyes közreműködését nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként elszámolják. A magyar jogalkotó - álláspontunk szerint helyesen - az irányelvi szabályt kiterjesztette valamennyi társasági formára, ugyanis hitelezővédelmi szempontból nem indokolt eltérő apportszabályokat alkotni egyfelől a nyilvánosan működő, másfelől a zártkörűen működő, személyegyesítő jellegű társasági formák vonatkozásában.[54]
A 2006-os Gt.-ben alkalmazott megoldás (amelyet a Ptk. a gazdasági társaságok vonatkozásában teljes mértékben fenntartott) végérvényesen megszüntette a jogbiztonság alkotmányos alapelvét súlyosan sértő állapotot, miszerint a korlátolt felelősségű társaságra és a részvénytársaságra nézve egymástól eltérő tartalmú apportrendelkezések voltak hatályban. Mivel a vagyoni hozzájárulás végrehajtás alá vonhatóságát a 2. számú társasági jogi irányelv nem tartalmazta, ezt az előírást a 2006-os Gt. - szemben az 1997-es Gt. szabályozásával - mellőzte. A Ptk. nem írja elő azt, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyának forgalomképesnek kell lennie, ugyanakkor ez kifejezett törvényi előírás nélkül is így van, ugyanis a forgalomképtelen vagyontárgyon fennálló alanyi jogot nem lehet érvényesen átruházni (elidegeníteni). Ez annak ellenére így van, hogy a Ptk. - eltérően az 1959-es Ptk. 173. § (2) bekezdésével - nem tartalmazza azt az előírást, hogy törvényben forgalomképtelenként meghatározott vagyontárgyak elidegenítése semmis. A Ptk.-n kívüli törvény, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 3. pontja határozza meg a forgalomképtelen nemzeti vagyon fogalmát a következők szerint: az a nemzeti vagyon, amely az e törvényben meghatározott kivétellel nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló, továbbá az ingatlanra közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek javára alapított használati jog, vezetékjog vagy ugyanezen okokból alapított szolgalom, továbbá a helyi önkormányzat javára alapított vezetékjog kivételével nem terhelhető meg, biztosítékul nem adható, azon osztott tulajdon nem létesíthető. Ilyen forgalomképtelen nemzeti vagyon például a helyi önkormányzat törzsvagyona.
A joggyakorlatban bizonytalanság tapasztalható a körben, hogy az "adós által elismert követelés" fogalmán kizárólag harmadik személy által elismert követelést kell-e érteni, vagy a tagnak a gazdasági társasággal szemben fennálló követelése is ideértendő. Egy bírósági eseti döntés szerint a tagi kölcsönből származó követelésnek nem pénzbeli hozzájárulásként történő rendelkezésre bocsátása nem kizárt [ÍH 2008.72.].
Álláspontunk szerint ez a bírósági döntés több ok miatt téves. A tagnak a gazdasági társasággal szemben fennálló kötelmi jogi követelését nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a gazdasági társaság rendelkezésére bocsátani érvényesen nem lehet, mivel az ellentétes a visszterhesség követelményével, a követelés átruházásához szükséges három jogalanyt igénylő jogviszonyrendszer nem áll fenn, és egyúttal fiktív jegyzett tőke képződést eredményez, vagyis sérti a hitelezők jogait, ellentétes a társasági jog által védett jogtárggyal.
Fontos kihangsúlyozni e körben azt is, hogy a Ptk. kizárólag a részvénytársaság esetén engedi azt meg, hogy speciális kötvény kibocsátása esetén a részvénytársasággal szemben fennálló pénzkövetelést a részvénytársaság alaptőkéjévé lehessen átalakítani. Erre nézve azonban a törvény különös tőkevédelmi előírásokat tartalmaz, amelyek az átváltoztatható és átváltozó kötvények részvénnyé alakításával megvalósítható alaptőke-emelés cím alatt találhatók [Ptk. 3:303-3:305. §-ok]. Megállapíthatjuk, hogy a jogalkotó az átváltoztatható, átváltozó kötvény jogintézményének Ptk.-ban történő szabályozása során is tartózkodott a jogfejlesztéstől, holott - meglátásunk szerint - társasági jogi praxisunkban komoly igény mutatkozik arra, hogy ne csak részvénytársaság, hanem más társasági forma (különösen korlátolt felelősségi társaság) is jogosult legyen átváltoztatható, átváltozó kötvény kibocsátására és jegyzett tőke emelésre átváltoztatható, átváltozó kötvény társasági részesedéssé alakítására. A Ptk. szerint már a közkereseti társaság és a betéti társaság is jogi személynek minősül, így e társasági formák is jogosulttá váltak értékpapír (átváltoztatható, átváltozó kötvény) kibocsátására. Könnyen belátható, hogy az átváltoztatható, átváltozó kötvény jogintézménye nem kapcsolódik szorosan a részvénytársasághoz, ugyanis a gazdasági társaság által kapott hitel (kölcsön) jegyzett tőkévé történő átalakításához valamennyi gazdasági társaságnak lényeges gazdasági érdeke fűződik, különösen a tulajdonosi hitel (kölcsön) jegyzett tőkévé történő átalakításához. Természetesen a többi társasági formában működő gazdasági társaság vonatkozásában is a részvénytársaságoknál bevált tőkevédelmi szabályokat fenn kell tartani.
A Ptk. szabályrendszere értelmében tehát a tag a harmadik személlyel szemben fennálló, az adós által elismert vagy - az adós elismerésének hiányában - jogerős bírósági ítéleten alapuló kötelmi jogi követelést jogosult nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a gazdasági társaság rendelkezésére bocsátani.[55]
A harmadik állítás az, hogy az alapító (az átruházó) a vagyoni hozzájárulást visszterhesen, vagyis ellenérték fejében szolgáltatja a gazdasági társaságnak (a jogszerzőnek). Az alapítót megillető ellenérték a gazdasági társaságból őt megillető társasági részesedés, vagyis a tagsági jogok összessége. A tagsági jogok közül a legfontosabbak: a társaság szervezetében való részvétel joga és a társaság által elért eredményből való részesedés joga. Az átruházás visszterhes jellege a Ptk. 3:9. § (1) bekezdéséből és a Ptk. 3:88. § (1) bekezdéséből egyértelműen következik, ezért a létesítő okirat ezzel ellentétes kikötése érvénytelen.
Összegezve megállapítható, hogy vagyoni hozzájárulásként visszterhesen bármilyen alanyi jog szolgáltatható, ha a bírói gyakorlat szerint az megfelel a polgári jog és a társasági jog alapelveinek. Tehát a vagyoni hozzájárulás tárgya lehet vagyoni értékkel rendelkező dolog, jog, értékpapír, korlátolt felelősségű társaság üzletrésze, szellemi alkotás és pénz.

2.2. A vagyoni hozzájárulás mértéke és fajtái

A Ptk. a gazdasági társaság alapításakor differenciált módon szabályozza a vagyoni hozzájárulás, és ezáltal a társaság jegyzett tőkéjének mértékét. A törvény a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyesülés esetében nem írja elő a jegyzett tőke legkisebb mértékét. Ennek az a magyarázata, hogy e társaságok esetében a társaság kötelezettségeiért mögöttesen a tag (beltag) saját vagyonával köteles helytállni a hitelezőkkel szemben. A minimális kötelező jegyzett tőkével nem rendelkező gazdasági társaságok esetében a hitelezők vagyoni érdekét tehát a közvetett másodlagos tagi felelősség biztosítja. (A betéti társaság kültagját mögöttes felelősség nem terheli, a hitelezőknek a beltag(ok) közvetett másodlagos felelősségének fennállásával kell megelégedniük.)
A törvény a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő gazdasági társaságoknál: a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében az alapításkor kötelezően előírja a jegyzett tőke legkisebb mértékét. A Ptk. 3:161. § (4) bekezdése alapján a korlátolt felelősségű társaság törzstőkéje nem lehet kevesebb hárommillió forintnál.
A Ptk. 3:212. § (2) bekezdése értelmében a zártkörűen működő részvénytársaság alaptőkéje nem lehet kevesebb ötmillió forintnál. A nyilvánosan működő részvénytársaság alaptőkéje nem lehet kevesebb húszmillió forintnál. Ennek az a magyarázata, hogy a tőkeegyesítő társaságoknál a törvény főszabály szerint szigorúan elkülöníti a társaság és a tagok (részvényesek) vagyonát, ezért a törvény szükségesnek tartja, hogy e társasági formák esetében az alapítók a társaság biztonságos működésének megkezdését garantáló mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltassanak. A tag (részvényes) a vállalt mértékű vagyoni hozzájárulás szolgáltatására köteles, a továbbiakban főszabály szerint a társaság tartozásaiért saját vagyonával a társaság hitelezőivel szemben nem felel. A minimális jegyzett tőkével rendelkező gazdasági társaságok esetében a hitelezők vagyoni érdekét tehát az alapítás időpillanatában kizárólag a jegyzett tőke biztosítja (a működés során már a saját tőke), a hitelezők a tag (részvényes) másodlagos felelősségével nem számolhatnak. A forgalom biztonsága, a hitelezői érdekek biztosítása céljából a törvény tartalmaz olyan felelősségi szabályokat, amelyek a tag (részvényes) hitelezőkkel szembeni felelősségét előírja. Ezeket a felelősségátviteli szabályokat a VII. Fejezetben tárgyaljuk.
A Ptk. a vagyoni hozzájárulás két fajtáját különbözteti meg: a pénzbeli vagyoni hozzájárulást és a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást (apport). A Ptk. három társasági formánál: a közkereseti társaságnál, betéti társaságnál és korlátolt felelősségi társaságnál nem ír elő pénzbeli vagyoni hozzájárulás/nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) arányt. A Ptk. kizárólag a részvénytársasági formánál ír elő ilyen arányt, mégpedig a Ptk. 3:212. § (3) bekezdésében azt a követelményt támasztja, hogy a pénzbeli hozzájárulás összege alapításkor nem lehet kevesebb az alaptőke harminc százalékánál. Ehhez tartozik még az, hogy a Ptké. 17. §-a olyan átmeneti szabályt tartalmaz, amely szerint a Ptk. hatálybalépésekor a cégnyilvántartásba bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló részvénytársaság esetén a jegyzett tőkének a pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás arányára vonatkozó szabályát nem kell alkalmazni.
Sándor és Vezekényi hívja fel a figyelmet arra, hogy a részvénytársaság esetében a pénzbeli hozzájárulás kötelező arányának előírása nem tekinthető új megoldásnak társasági jogunkban.[56]
A Ptk.-n kívül több ágazati törvény ír elő pénzbeli vagyoni hozzájárulás/nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás arányt speciális tevékenységet végző vállalkozások számára.
A pénzügyi intézmények (hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások), a befektetési vállalkozások esetében a külön törvények továbbra is előírják, hogy a vagyoni hozzájárulás kizárólag pénzbeli hozzájárulásból állhat (vagyis a pénzbeli hozzájárulás arányának 100 százaléknak, a nem pénzbeli hozzájárulás arányának 0 százaléknak kell lennie), míg a biztosítók és a közraktárak esetében külön törvények továbbra is kötelezően előírják a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás arányát.
A Hpt. vonatkozó előírásai szerint bank legalább kétmilliárd forint, szövetkezeti hitelintézet legalább háromszázmillió forint, a pénzügyi vállalkozás legalább ötvenmillió forint, a harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe legalább kettőmilliárd forint, a pénzügyi holding társaság legalább kettőmilliárd forint induló tőkével (jegyzett tőkével) alapítható [Hpt. 12. § (1)-(7) bekezdése]. Valamennyi pénzügyi intézmény alapításához az induló tőkét kizárólag pénzbeli hozzájárulással lehet teljesíteni [Hpt. 13. § (1) bekezdés]. A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény - ide nem értve a pénzügyi holding társaságot - új részvények jegyzésével történő alaptőke-emelését, a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény esetében a dotációs tőke emelését, illetve szövetkezeti hitelintézet alaptőke-emelését kizárólag pénzbeni hozzájárulással lehet végrehajtani [Hpt. 13. § (2) bekezdés]. Ha az állam hajt végre alaptőke-emelést új részvények jegyzésével, akkor az alaptőke emelését állampapír rendelkezésre bocsátásával is végre lehet hajtani olyan esetben, amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit, vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné, és a fizetésképtelenség, illetve a felszámolás csak az állam beavatkozásával hárítható el [Hpt. 13. § (3) bekezdés].
A befektetési vállalkozás tevékenysége megkezdéséhez - a Bszt.-ben foglalt kivétellel - legalább hétszázharmincezer euró összegű induló tőkével kell rendelkeznie [Bszt. 13. § (1) bekezdés]. A befektetési vállalkozás jegyzett tőkéje - figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra - kizárólag pénzbeli hozzájárulással szolgáltatható [Bszt. 15. § (1) bekezdés].
A biztosító tevékenységének megkezdésekor a biztosító részvénytársaságnak legalább olyan nagyságú jegyzett tőkével, a szövetkezetnek tőkével, az egyesületnek induló tőkével, illetve a harmadik országbeli biztosító fióktelepének dotációs tőkével kell rendelkeznie, amely elegendő a) a működés megkezdéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására, valamint b) a tevékenység megkezdésekor felvállalt kockázatokból adódó kötelezettségek teljesítésére (minimális biztonsági tőkerész) [Bit. 66. § (1) bekezdés]. A jegyzett tőkén belül a pénzbeli hozzájárulás legkisebb mértéke 70 százalék [Bit. 11. § (2) bekezdés b) pontja].
A közraktár legalább ötszázmillió forint alaptőkével, fióktelep esetén dotációs tőkével alapítható, amelyből legalább kettőszázötvenmillió forint pénzbeli hozzájárulás és az (5) bekezdésben meghatározott ingatlan mint nem pénzbeli hozzájárulás [Krtv. 2. § (2) bekezdés].
A jegyzett tőke összetételére vonatkozó különös szabályoknak az a magyarázata, hogy egyrészt e vállalkozások központi szerepet játszanak a piacgazdaság egészében, másrészt a betétesek, a befektetők és a biztosítottak érdekvédelme is ezt követeli meg.
A Ptk. 3:5. § e) pontja szerint a jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni a jogi személy részére teljesítendő vagyoni hozzájárulásokat, azok értékét, továbbá a vagyon rendelkezésre bocsátásának módját és idejét. A törvény a különböző társasági formáknál eltérő módon szabályozza a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának határidejét. A közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyesülés esetében maga a törvény nem állapít meg kötelező határidőt a vagyoni hozzájárulás szolgáltatására. Ennek az a magyarázata, hogy a közvetett másodlagos felelősség fennállása miatt a hitelezők vagyoni érdeke szempontjából közömbös az, mikor kerül sor a vagyoni hozzájárulás szolgáltatására. Ugyanakkor e gazdasági társaságok esetében is a létesítő okiratban kell meghatározni azt a véghatáridőt, ameddig a tag köteles vagyoni hozzájárulását szolgáltatni. Nyilvánvaló az, hogy a gazdasági társaság szempontjából szükséges, hogy a létesítő okiratban a tagok ésszerű határidőt állapítsanak meg a rendelkezésre bocsátás idejére nézve, hiszen megfelelő mértékű jegyzett tőke nélkül a társaság nem képes megkezdeni üzletszerű gazdasági tevékenységét.
A korlátolt felelősségű társaság esetében a Ptk. 3:162. §-a a magyar társasági jogban eddig ismeretlen, újszerű és meglehetősen bonyolult megoldást alakított ki a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának határidejével összefüggésben. E megoldás kialakítására vélhetően azért került sor, mert a törvény ötszázezer forintról újfent hárommillió forintra emelte fel a korlátolt felelősségű társaság törzstőke-minimumát. A jogalkotó a megnövelt mértékű törzstőke befizetésének bizonyos mértékű megkönnyítésével kívánja elősegíteni a korlátolt felelősségű társaság alapítását, ugyanakkor a hitelezők jogainak védelme érdekében garanciális szabályokat is előír. A szabályozás lényege az, hogy a pénzbeli vagyoni hozzájárulás (pénzbetét) befizetésének határidejét a tagok jelentős mértékben megnövelhetik, ugyanis a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig a tag csak a pénzbetétének felénél kisebb összeget köteles befizetni. A létesítő okirat a pénzbetét ezt meghaladó részének befizetésére a társaság nyilvántartásba vételétől számított tetszőleges határidőt (akár egy évnél hosszabb határidőt) is megállapíthat. Mindaddig, amíg a teljes pénzbeli hozzájárulás nem kerül befizetésre, egyrészt a tagok nem részesülhetnek osztalékkifizetésben, másrészt a törvény a tagok mögöttes felelősségét írja elő a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig. E felelősségi szabályt részletesen ismertetjük a VII. Fejezet 2.2. pontjában. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) szolgáltatására a létesítő okirat három évnél hosszabb véghatáridőt érvényesen nem írhat elő.
A Ptk. 3:252. § (1) és (2) bekezdése a részvénytársaság vonatkozásában fenntartotta a társasági jogunkban jól bevált jogvesztő határidők előírását mind a pénzbeli vagyoni hozzájárulás, mind a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása vonatkozásában. A részvénytársaság nyilvántartásba vételére azt követően kerülhet sor, ha a nyilvántartási kérelem benyújtásáig a) a pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítését vállaló alapítók az alapszabályban átvenni vállalt részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének legalább huszonöt százalékát befizették; és b) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást - kivéve, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értéke az alaptőke huszonöt százalékát nem éri el - a részvénytársaság rendelkezésére bocsátották. A részvényes legkésőbb a részvénytársaság nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül köteles a részvények teljes névértékét, illetve kibocsátási értékét a részvénytársaság részére befizetni, és a nyilvántartásba vételtől számított három éven belül köteles a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljes egészében a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani. A Ptk. 3:252. § (3) bekezdése értelmében semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a vagyoni hozzájárulásokkal kapcsolatban a fentiekben meghatározottaknál későbbi teljesítési határidőt ír elő.
A vagyoni hozzájárulást szolgáltató tag (részvényes) a törvényben, illetőleg a létesítő okiratban megállapított jogvesztő határidő lejárata előtt is jogosult vagyoni hozzájárulása szolgáltatására, ilyen esetben a gazdasági társaság alappal nem tagadhatja meg a vagyoni hozzájárulás elfogadását.

2.3. Jogkövetkezmények a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása miatt

A törvény a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztását - mind a gazdasági társaság alapítása során, mind a gazdasági társaság létezése (működése) során - súlyos kötelezettségszegésnek tekinti, ezért ahhoz elsődlegesen súlyos jogkövetkezményt kapcsol, mégpedig a mulasztó tag (részvényes) tagsági jogviszonyának megszűnését. A Ptk. 3:9. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy alapítója vagy tagja a jogi személy alapításakor vagy a tagsági jogok keletkezéseinek más eseteiben köteles a jogi személy részére vagyoni hozzájárulást teljesíteni. A törvény idézett rendelkezése egyrészt az alapítás során, másrészt a "tagsági jogok keletkezésének más eseteiben" teszi kötelezővé a vagyoni hozzájárulás szolgáltatását. A jogalkotó igen ügyetlenül és szerencsétlenül határozta meg az alapításon kívüli további esetköröket, ugyanis a "tagsági jogok keletkezésének más eseteiben" kitétel alá tartoznak egyrészt az eredeti szerzésmóddal, másrészt a származékos szerzésmóddal keletkező tagsági jogok is. Származékos szerzésmód esetén (társasági részesedés, üzletrész, részvény átruházása, átszállása) bizonyosan nem köteles a tag vagyoni hozzájárulást szolgáltatni, holott nyilvánvalóan tagsági (részvényesi) jogviszonya keletkezik. A tag valójában csak az eredeti szerzésmód esetén köteles vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a társaság részére. Eredeti szerződésmódok a következők: a közkereseti társaságba, betéti társaságba történő belépés, az egyesüléshez történő csatlakozás, valamint az az eset, amikor új vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával megvalósuló jegyzett tőke felemelésében részt vevő kívülálló személy vagyoni hozzájárulást szolgáltat a társaság részére. Ezekben az esetekben a gazdasági társaság és e személy között egyfajta megállapodás jön létre arra nézve, hogy valamekkora mértékű új vagyoni hozzájárulást kap a gazdasági társaság. A vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásával megvalósul a súlyos szerződésszegés, és a törvény erejénél fogva már bekövetkezik az első hátrányos jogkövetkezmény.[57]
A Ptk. 3:98. § (1) bekezdése alapján, ha a tag a létesítő okiratban vállalt vagyoni hozzájárulását az előírt időpontig nem szolgáltatja, az ügyvezetés harmincnapos határidő tűzésével és a jogkövetkezmények feltüntetésével felszólítja a tagot a teljesítésre. Az ügyvezetés kitételen a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét kell érteni, figyelemmel a Ptk. 3:112. § (1) bekezdésében írt szabályra. A Ptk. 3:91. § (1) bekezdésében írt szabályra figyelemmel, a vezető tisztségviselő írásban, míg a Ptk. 3:91. § (3) bekezdésében írt szabályra figyelemmel "késedelem nélkül" köteles a felszólítást megküldeni a mulasztó tag (részvényes) részére. A felszólításban 30 napos határidőt kell tűzni, és a jogkövetkezményeket is egyértelműen fel kell tüntetni. A felszólítás elkészítése a gazdasági társaság mindenkori vezető tisztségviselőjének joga és kötelezettsége. A testületi ügyvezetés esetén az ügyvezető testület készíti el a felszólítást. Együttes képviselet esetén a vezető tisztségviselők közösen készítik el a felszólítást.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a tagsági jogviszony a törvény erejénél fogva szűnik meg, a tagsági jogviszony megszűnése nem az ügyvezető által kiadott felhíváshoz kapcsolódik. A felhívást az ügyvezetőnek kell az érintett tag részére megküldeni, és a felhívás érvényességét vagy hatályosságát nem érinti az a körülmény, ha a teljesítésre megszabott határidőn belül az ügyvezető személyében bármilyen oknál fogva változás áll be. A perbeli esetben a felhívást kibocsátó ügyvezető ügyvezetői minősége éppen a harmincnapos határidő alatt szűnt meg, a bíróság ugyanakkor helyesen foglalt állást akkor, amikor úgy döntött, hogy ez a körülmény nem eredményezi azt, hogy a felhívott tag tagsági jogviszonya ne szűnhetett volna meg [EBH 2003.888.].
Az eseti döntés helytálló, ugyanis az ügyvezető nem a saját nevében, hanem a sérelmet szenvedett gazdasági társaság nevében jár el a felhívás elkészítése, aláírása és megküldése során, a gazdasági társaság által elszenvedett sérelem (a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása) független attól a körülménytől, hogy az ügyvezető személyében változás következik be.
Kihangsúlyozandó az is, hogy a harmincnapos póthatáridő jogvesztő határidő, lejárata előtt a késedelembe esett tag (részvényes) még a hátrányos jogkövetkezmény nélkül teljesítheti vagyoni hozzájárulása szolgáltatását. A Ptk. 3:98. § (2) bekezdése szerint harmincnapos határidő eredménytelen elteltével a vagyoni hozzájárulását nem teljesítő tag tagsági jogviszonya a határidő lejáratát követő nappal megszűnik. A tagsági jogviszony megszűnését az ügyvezetésnek a volt taggal közölnie kell. A Ptk. 3:91. § (1) bekezdésében és a 3:98. § (3) bekezdésében írt szabály értelmében az ügyvezetés a tagsági jogviszony megszűnésének tényét írásban és "késedelem nélkül" köteles közölni a volt taggal. Ez azt jelenti, hogy a mulasztó tag (részvényes) tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva (ex lege) szűnik meg, ha a tag (részvényes) a harmincnapos póthatáridő alatt sem teljesíti a teljes vagyoni hozzájárulását, vagyis a póthatáridő lejárta után további jogcselekmény nem szükséges a tagsági jogviszony megszűnéséhez. (Nincs szükség tehát a tag kizárása iránti per kezdeményezésére sem.) Jól látható az, hogy a társasági jog a gazdasági társaság egyik alapvető vagyoni érdekének védelme, a vagyoni hozzájárulás határidőben történő szolgáltatásának biztosítása céljából elsődlegesen nem kártérítési felelősségi szankciót, hanem annál szigorúbb szankciót, a tagsági jogviszony megszűnésének szankcióját alkalmazza.
A törvény a tagsági jogviszony megszűnésének elsődleges szankciója mellett további másodlagos szankciót is kilátásba helyez a jogellenesen eljáró taggal (részvényessel) szemben. Ez a másodlagos szankció már felelősségi szankció. A mulasztó tag (részvényes) az esetlegesen okozott kárért felelős a gazdasági társaság irányában, ugyanis a Ptk. 3:98. § (2) bekezdés harmadik mondata értelmében a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásával a gazdasági társaságnak okozott kárért a volt tag a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel.
A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság irányában vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, kontraktuális és felróhatóságon alapuló felelősségtípus.
A 2006-os Gt. 14. § (3) bekezdésében írt szabállyal tartalmilag azonos módon a Ptk. 3:98. § (2) bekezdésének harmadik mondatában írt jogszabályi rendelkezés - jogdogmatikai szempontból helyesen - egyértelműen és világosan kimondja azt, hogy a mulasztó tag (részvényes) felelőssége a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint alakul. A tag (részvényes) felelőssége azért kontraktuális felelősségtípus, mert egyfelől az alapításkor a létesítő okiratban vállalt kötelezettségét, másfelől a közkereseti társaságba, betéti társaságba belépő személy, illetőleg az új pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásával megvalósuló jegyzett tőke felemelésében részt vevő személy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatására irányuló kötelezettségvállaló nyilatkozatában vállalt kötelezettségét szegi meg. A Ptk. 3:98. § (3) bekezdése értelmében semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása esetére az e törvényben meghatározottnál a tagra nézve enyhébb következményeket ír elő. A törvény által használt "tagra nézve enyhébb következmény" kitételen azt kell érteni, hogy a létesítő okiratban tilos a tagra nézve kedvezőbb (a gazdasági társaságra hátrányosabb) szabályokat előírni a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása miatt. Ebből következően a Ptk. 3:98. § (2) bekezdés harmadik mondata szerinti felelősség alapján teljesítendő kártérítés nem zárható ki, illetőleg nem korlátozható. A gazdasági társaság kárt szenvedhet el például abban az esetben, ha a tag jegyzett tőke emelés során nem pénzbeli hozzájárulásként ingatlan tulajdonjogának átruházására vállal kötelezettséget harmincnapos teljesítési határidővel, és erre figyelemmel a gazdasági társaság eladóként ugyanazon ingatlan tárgyában adásvételi szerződést köt, amelynek során a vevőtől foglalót fogad el. Utóbb a tag szerződésszegő módon az ingatlan apportot nem bocsátja harminc napon belül a gazdasági társaság rendelkezésére, s ennek következtében a gazdasági társaság eladóként nem képes teljesíteni az ingatlan adásvételi szerződésben vállalt átruházási kötelezettségét a vevőjével szemben, ezért a kapott foglaló kétszeresét köteles megfizetni a vevő részére. A gazdasági társaság az általa megfizetett kétszeres foglaló összeget kártérítési követelésként érvényesítheti a mulasztó taggal szemben, aki ezért felelősséggel tartozik a gazdasági társasággal szemben.[58]
Azzal a taggal (részvényessel), akinek a Ptk. 3:98. §-a alapján szűnt meg a tagsági jogviszonya, a gazdasági társaság köteles elszámolni, hiszen lehetséges, hogy az érintett tag (részvényes) valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást teljesített, azonban ez kevesebb volt, mint amennyi szolgáltatására a létesítő okiratban kötelezettséget vállalt. Ha nem történne elszámolás, akkor a gazdasági társaság jogalap nélkül gazdagodna az érintett tag (részvényes) rovására. A közkereseti társaság és a betéti társaság esetében az elszámolás a Ptk. 3:150. §-a alapján történik. A törvény az elszámolást a társaság és az érintett tag megállapodására bízza. Megállapodás hiányában a társaságtól megváló tag követelését a tagsági jogviszony megszűnésétől számított három hónapon belül pénzben kell kifizetni. Az egyesülés esetében a Ptk. 3:376. § (1) bekezdésében foglalt szabály alapján a kilépő taggal a kilépés időpontjában fennálló állapot szerint kell elszámolni. A taggyűlés határozza meg, hogy az egyesülés és a kilépő tag vagyonhányadát mikor és milyen részletekben adja ki. A kiadás időpontját úgy kell meghatározni, hogy az ne veszélyeztesse az egyesülés további működését, de a vagyon kiadása befejeződjék egy éven belül.
A korlátolt felelősségű társaság esetében az elszámolás a következő szabályok szerint alakul.
A Ptk. 3:177. § (1) bekezdése szerint, ha a tagot a bíróság kizárja a társaságból, vagy a tag tagsági viszonya a vagyoni hozzájárulás vagy a pótbefizetés teljesítésének elmaradása miatt szűnt meg, a volt tag üzletrészét értékesíteni kell.
A Ptk. 3:177. § (2) bekezdése értelmében az értékesítés feltételeiről és módjáról a volt tagnak és a társaságnak a tagsági viszony megszűnésétől számított tizenöt napon belül kell megállapodnia. A megállapodásban meg kell határozni az értékesítés határidejét, ami nem lehet hosszabb három hónapnál, továbbá a minimális eladási árat, amelynek el kell érnie a volt tag által nem teljesített vagyoni hozzájárulás vagy pótbefizetés összegét. Ha a határidőn belül nem jön létre megállapodás, vagy a megállapodás szerinti határidőben nem történik meg az értékesítés, az üzletrészt a társaság a megállapodásra vagy az értékesítésre nyitva álló határidő lejártát követő negyvenöt napon belül nyilvános árverésen köteles értékesíteni.
A Ptk. 3:177. § (3) bekezdése alapján a társaság jogosult az értékesítés lebonyolítása érdekében az értékesítéshez szükséges intézkedések és nyilatkozatok megtételére.
A korlátolt felelősségű társaság által lebonyolított nyilvános árverés kényszerértékesítésnek minősül, vagyis az érintett tag hozzájárulása nélkül, akarata ellenére is végrehajtható.
A nyilvános árverés szabályait a Ptk. 3:178-3:181. §-ai tartalmazzák. A Ptk. 3:180. § (1) bekezdése alapján a vételárból a társaság igényt tarthat a volt tag által nem teljesített vagyoni hozzájárulás vagy pótbefizetés összegére. Ha a vételár ezt az összeget meghaladja, a többletből a társaság az értékesítés költségeinek megfelelő összegre jogosult; a vételár ezt meghaladó része a volt tagot illeti meg.
A Ptk. 3:181. § (1) bekezdése szerint, ha az árverésen senki nem tett legalább a kikiáltási árnak megfelelő ajánlatot, az árverést meghiúsultnak kell tekinteni.
A Ptk. 3:181. § (2) bekezdése alapján a tag kizárásának vagy tagsági viszonya megszűnésének időpontjától számított hat hónapon belül az üzletrészt tetszőleges alkalommal ismételten árverésre lehet bocsátani.
A Ptk. 3:181. § (3) bekezdése értelmében bármelyik sikertelen árverést követő harminc napon belül a társaság az üzletrészt bevonhatja.
A Ptk. 3:181. § (4) bekezdése szerint, ha a tag kizárásának vagy tagsági viszonya megszűnésének időpontjától számított hat hónapon belül a volt tag üzletrészét nem értékesítették, a társaság köteles bevonni az üzletrészt. Az üzletrész bevonása esetén a volt tag a társaság saját tőkéjéből ráeső részre az üzletrész értékesítéséből befolyt vételár elszámolására irányadó szabályok szerint tarthat igényt.
A részvénytársaság esetében az elszámolás a következő szabályok szerint alakul.
A Ptk. 3:267. § (1) bekezdése szerint a részvényes köteles az általa átvett, illetve jegyzett részvények névértékének, illetve kibocsátási értékének megfelelő pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani. A részvényes e kötelezettségek alól - az alaptőke-leszállítás esetét kivéve - érvényesen nem mentesíthető.
A Ptk. 3:267. § (2) bekezdése értelmében a részvényes az alapszabályban meghatározott határidőn belül a részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének befizetésére akkor köteles, amikor az igazgatóság az alapszabályban meghatározott feltételek szerint erre felszólítja. A részvényes fizetési kötelezettségének a felszólítást megelőzően is eleget tehet.
A Ptk. 3:267. § (3) bekezdése szerint, ha a részvényes részvényesi jogviszonya a vállalt vagyoni hozzájárulás határidőben való teljesítésének elmulasztása miatt szűnt meg, és a részvényes által átvenni vállalt, illetve jegyzett részvényekre jutó vagyoni hozzájárulás teljesítésének kötelezettségét más személy nem vállalja át, az alaptőkét a volt részvényes által vállalt vagyoni hozzájárulás mértékével le kell szállítani.
A Ptk. 3:267. § (4) bekezdése alapján a késedelembe esett részvényest az általa teljesített vagyoni hozzájárulás értéke az alaptőke leszállítását követően, illetve akkor illeti meg, amikor a helyébe lépő részvényes vagyoni hozzájárulását a részvénytársasággal szemben teljesíti.
A részvényes tagsági jogviszonyának megszűnésével még fennmarad az a probléma, hogy a részvénytársaság alaptőkéjének egy része a mulasztó részvényes hiányzó vagyoni hozzájárulása következtében fedezetlen marad. Ezért a Ptk. 3:267. § (3) bekezdése lehetővé teszi azt, hogy a mulasztó részvényes helyett más személy átvállalja az elmaradt vagyoni hozzájárulás teljesítését. Az elmaradt vagyoni hozzájárulás teljesítését bárki átvállalhatja: akár egy másik részvényes, akár egy kívülálló harmadik személy. Az elmaradt vagyoni hozzájárulás teljesítését több személy is jogosult átvállalni. Amennyiben átvállalásra kerül sor, úgy az átvállaló személy (személyek) a mulasztó részvényes teljes vagyoni hozzájárulását köteles (kötelesek) szolgáltatni, nem elegendő tehát a késedelembe esett részvényes által nem teljesített rész szolgáltatása. Ennek az a magyarázata, hogy kizárólag a teljes vagyoni hozzájárulás teljesítése esetén nyílik lehetőség arra, hogy a tagsági jogviszonyát elvesztő részvényes visszakaphassa az általa esetlegesen teljesített vagyonihozzájárulás-részt. A teljes vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával az átvállaló személy (személyek) válik (válnak) a részvénytársaság részvényesévé (részvényeseivé). Bármely igazgatósági tag tudomására jutásától számított nyolc napon belül köteles az igazgatóság rendkívüli közgyűlést összehívni az alaptőke kötelező leszállítása céljából. Az alaptőke kötelező leszállítását ebben az esetben a Ptk. 3:270. §-ában írt szabályok szerint kell végrehajtani. A késedelembe esett részvényest az általa teljesített vagyoni hozzájárulás értéke csak az alaptőke leszállítását követően, illetve akkor illeti meg, amikor a helyébe lépő részvényes (részvényesek) a vagyoni hozzájárulást a részvénytársasággal szemben teljesíti(k). A mulasztó részvényest az általa teljesített vagyoni hozzájárulás pénzbeli ellenértéke illeti meg, így van ez akkor is, ha nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást (apportot) teljesített. A késedelembe esett részvényest a pénzbeli ellenérték után késedelmi kamat nem illeti meg, figyelemmel a Ptk. 6:156. § (2) bekezdésében írt szabályra.
A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében a törvény a mulasztó taggal (részvényessel) történő elszámolás során a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének nagyságát - és ezen keresztül végső soron a hitelezők vagyoni érdekét - védelmezi, ezért a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének leszállítását csak végső megoldásnak tekinti. Ha pedig az elszámolás nem megállapodás alapján történik, akkor az érintett tag (részvényes) vagy az általa teljesített vagyoni hozzájárulás értékére, vagy a saját tőkéből ráeső részre jogosult.
A vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásával összefüggésben pert indíthat egyrészt a mulasztó tag (részvényes) a gazdasági társasággal szemben, másrészt a károsodást elszenvedett gazdasági társaság a károkozó taggal (részvényessel) szemben. A mulasztó tag (részvényes) tagsági jogviszonyának megszüntetése iránt alappal pert indítani nem lehet, ugyanis a tagsági jogviszony a törvény erejénél fogva szűnik meg, mint ahogy azt a fentiekben már részletesen kifejtettük.
A mulasztó tag (részvényes) közvetlenül a gazdasági társaság ellen indíthat pert, és nem a társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő ellen azon a jogi alapon, hogy a vezető tisztségviselő által a taggal (részvényessel) közölt Ptk. 3:98. § (1) bekezdése szerinti határozata (a vagyoni hozzájárulás teljesítésére való felhívás) jogszabályellenes. Az ilyen per a Ptk. 3:92. § a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül, mégpedig a Ptk. 3:35. § szerinti jogi személy határozata bírósági felülvizsgálatának. A perben a tag (részvényes) hivatkozhat arra, hogy az általa vállalt vagyoni hozzájárulást határidőben rendelkezésre bocsátotta, hivatkozhat arra, hogy a vagyoni hozzájárulás tárgyának átvételében a gazdasági társaság nem működött vele együtt, vagyis a jogosult átvételi késedelme áll fenn [Ptk. 6:156. § (1) bekezdés], de hivatkozhat arra is, hogy a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának határideje még nem telt el. A tag (részvényes) a vezető tisztségviselő határozatáról (felhívásáról) való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül nyújthatja be keresetét. Választottbí-rósági út kikötése esetén a felperesi tag (részvényes) a pert kizárólag a választottbíróság előtt indíthatja meg. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi tag (részvényes) a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi gazdasági társaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ec) alpontján alapul. A felperesi tag (részvényes) által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerinti bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bekezdése].
A károsodást elszenvedett gazdasági társaság a károkozó tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Az ilyen kártérítési per a Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogi jogvitának minősül. Választottbírósági út kikötése esetén a felperesi gazdasági társaság a kártérítési pert kizárólag a választottbíróság előtt indíthatja meg. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi tag (részvényes) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesi tag (részvényes) lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, Pp. 30. § (1)-(2) bekezdések].
További fontos illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett (Pp. 37. §). Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3. A tagot (részvényest) terhelő objektív pénzszolgáltatási kötelezettség a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékeléséért

A törvény főszabálya az, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékét az apportot szolgáltató tag (részvényes) maga állapítja meg és az összes tag (részvényes) fogadja el vagy utasítja vissza azt. Ha a tag (részvényes) több apporttárgyat szolgáltat a gazdasági társaság, egyesülés (a továbbiakban együtt: gazdasági társaság) részére, akkor a tag (részvényes) az egyes apporttárgyakat külön-külön köteles értékelni, és az összes tag (részvényes) az egyes apporttárgyakat külön-külön jogosult elfogadni vagy visszautasítani. A tag (részvényes) csak és kizárólag abban az esetben szolgáltathat nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a gazdasági társaság részére, ha az általa felajánlott konkrét apporttárgyat az összes tag (részvényes) elfogadja. A gazdasági társaság alapításánál a törvény az egyik tag által szolgáltatott apporttárgy elfogadását vagy visszautasítását nem szabályozza, arról a gazdasági társaság legfőbb szerve alakszerű határozatot nem hoz, hiszen az alapítás során felajánlott apporttárgy elfogadásakor, illetve visszautasításakor a gazdasági társaság szervei nem léteznek, nem működnek, így a legfőbb szerv sem működik, következésképpen nem hozhat érvényes határozatot ebben a kérdésben sem.
Álláspontunk szerint az alapítás során a tagok (részvényesek) egyhangúlag dönthetnek az apporttárgy elfogadása, illetve visszautasítása kérdésében. A gazdasági társaság működése során már működik a gazdasági társaság legfőbb szerve, s ezen ok miatt a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik az apporttárgy elfogadása, illetve visszautasítása tárgyában hozandó határozat, amelynek elfogadásához egyszerű szótöbbség szükséges. Az apport elfogadása, illetve visszautasítása tárgyában hozandó határozat (döntés) meghozatalánál nem szavazhat az a tag (részvényes), aki az apporttárgyat szolgáltatni kívánja, ugyanis a Ptk. 3:19. § (2) bekezdés b) pontja alapján a határozat meghozatalakor nem szavazhat az, akivel a határozat szerint szerződést kell kötni. E szabálynak az a magyarázata, hogy a nagy szavazati aránnyal rendelkező tag (részvényes) saját szavazatával ne fogadtathasson el olyan apporttárgyat, amelyet a többi tag (részvényes) nem kívánna elfogadni. E szabálynak tehát kisebbségvédelmi rendeltetése is van.
A törvény az apport felülértékelésére vonatkozó többletszabályokat kizárólag a részvénytársaság vonatkozásában ír elő, mégpedig azt, hogy a részvényes, illetve a részvénytársaság köteles könyvvizsgálót vagy az adott vagyontárgy értékeléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező szakértőt igénybe venni, és köteles a könyvvizsgáló (szakértő) jelentését az alapszabályhoz mellékelni, és benyújtani a cégbíróságra. A többi társasági forma vonatkozásában a Ptk. nem követeli meg azt, hogy a társaság, illetve a tag szakértőt vegyen igénybe a szolgáltatásra kerülő nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) értékelése tárgyában. Meglátásunk szerint a jogalkotó a szabályozás eltérésének határvonalát nem megfelelő helyen húzta meg, ugyanis azt nem a részvénytársaság és a többi társasági forma között, hanem egyfelől a nyilvánosan működő részvénytársaság, másfelől a zártkörűen működő részvénytársaság és a többi társasági forma között kellett volna meghúzni. Ennek magyarázata az, hogy társasági jogunkban egyedül a nyilvánosan működő részvénytársaság az a társasági forma, amely nagy létszámú, egymást nem ismerő személyekből áll, míg az összes többi társasági forma viszonylag kevés tagból áll, akik egymást többé-kevésbé ismerik, e társaságok személyegyesítő, illetve zárt jellegűek. A személyegyesítő, illetve zárt jellegű társaságok tagjai között egyfajta bizalmi többlet áll fenn a nyilvánosan működő részvénytársaságok egymást nem ismerő részvényeseihez képest. Emiatt a tagok rendszerint jobban megbízhatnak a másik tag által szolgáltatott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás valós értékelésében (különösen így van a "családi vállalkozásként" működtetett társaságok esetén).
Mindazonáltal a Ptk. diszpozitív szabályozására figyelemmel nincsenek elzárva e társasági formák sem attól a lehetőségtől, hogy saját létesítő okiratukban kötelezően előírják a könyvvizsgáló, illetve más szakértő igénybevételét a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelése tárgyában. A Ptk. a 2006-os Gt.-hez képest - helyesen - annyi változtatást hajtott végre e körben, hogy megszüntette azt a kötelező előírást a korlátolt felelősségű társaság esetében, hogy vagy a tagnak magának kellett az értékelési szempontok meghatározásával értékelnie a nem pénzbeli hozzájárulást, és erről írásbeli nyilatkozatot adni a társaság részére, vagy könyvvizsgálót, illetve más szakértőt kellett igénybe venni az értékeléshez.
Álláspontunk szerint azonban a törvény szükségtelenül írja elő a zártkörűen működő részvénytársaságok vonatkozásában azt, hogy kötelezően igénybe kell venni könyvvizsgálót vagy más szakértőt a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelése céljából. Megjegyzendő e körben, hogy a tőkevédelmi irányelv (jelenleg ez a 2012/30/EK irányelv, korábban a 2. számú társasági irányelv) is csak a nyilvános társaságok tekintetében követeli meg a szakértő igénybevételét a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelése tárgyában, a magyar társasági jog szerint ilyennek pedig csak a nyilvánosan működő részvénytársaság minősül. A közösségi jogalkotó a tőkevédelmi irányelvben tehát a nyilvánosan működő társaság/zártkörűen működő társaság szempontja alapján húzta meg a határvonalat.
A részvénytársaság tekintetében a Ptk. 3:251. § (1) bekezdése értelmében nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása esetén az alapszabályhoz mellékelni kell könyvvizsgáló vagy az adott vagyontárgy értékeléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező szakértő jelentését, amely tartalmazza a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás leírását, értékét, értékelését, az alkalmazott értékelési módszer ismertetését és azt, hogy az értékelést érintő új befolyásoló körülmény nem merült fel. A könyvvizsgálónak vagy szakértőnek a jelentésben nyilatkoznia kell arról, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak az alapítók által előzetesen megállapított értéke egyensúlyban van-e az ellenében adandó részvények számával, névértékével. A Ptk. 3:251. § (2) bekezdése alapján nincs szükség könyvvizsgálói vagy szakértői jelentésre, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást nyújtó részvényes a szolgáltatás időpontjához képest három hónapnál nem régebbi, könyvvizsgáló által ellenőrzött beszámolóval rendelkezik, amely a hozzájárulás tárgyát képező vagyontárgy értékét tartalmazza, vagy ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás olyan vagyontárgyakból áll, amelyeknek tőzsdén jegyzett ára van.
A többi társasági formával ellentétben a részvénytársaság esetében a főszabály szerint kötelező könyvvizsgálót vagy más szakértőt igénybe venni a nem pénzbeli hozzájárulás előzetes értékelésére. A törvény nem foglal állást a tekintetben, hogy a részvénytársaság vagy az apportot szolgáltatni kívánó részvényes köteles-e felkérni a könyvvizsgálót, illetve a szakértőt a jelentés elkészítésére, ezt valójában a felekre bízza. Ezért álláspontunk szerint esetről esetre kell az apportot szolgáltatni kívánó részvényesnek és a részvénytársaságnak megállapodni egymással abban, hogy melyikük kéri fel a feladat ellátására a könyvvizsgálót, illetve a szakértőt, kivéve, ha ezt a kérdést a létesítő okirat szabályozza.
A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az apporttárgy típusától függően eldöntse az érintett részvényes, illetőleg a részvénytársaság, hogy könyvvizsgálónak vagy más szakértőnek ad megrendelést a jelentés elkészítésére. Álláspontunk szerint a jelentés elkészítése eredménykötelem, a könyvvizsgáló (szakértő) főkötelezettsége az, hogy elkészítse a jelentést, és azt átadja a részvényes, illetve a részvénytársaság részére, vagyis a felek között vállalkozási szerződés jön létre.
A 2006-os Gt. 209. § (1) bekezdés második mondatával ellentétben a Ptk. már nem rögzíti azt, hogy a részvénytársság állandó választott könyvvizsgálója a nem pénzbeli hozzájárulás előzetes értékelésére nem jogosult, ezért álláspontunk szerint a részvénytársaság, illetőleg a részvényes jogosult a részvénytársaság állandó könyvvizsgálójának megrendelést adni az apport előzetes értékelésére. Nyilvánvaló, hogy a könyvvizsgáló számos apporttárgytípus értékeléséhez nem rendelkezik kellő szakértelemmel, ingatlanok vagy speciális rendeltetésű ingóságok (pl. gépjárművek, szerszámgépek, gyártóberendezések) értékelése különös szakértelmet igényel, amely értékelés elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel rendelkező szakértő bevonása szükséges. A tőkevédelmi irányelv (2012/30/EU irányelv) 10. cikk (1) bekezdése szerint a társaság bejegyzése, illetve tevékenysége megkezdésének engedélyezése előtt közigazgatási hatóság vagy bíróság által kijelölt vagy elismert, egy vagy több független szakértő jelentést készít a nem pénzbeli hozzájárulásról. A szakértők az adott tagállam jogszabályainak megfelelően lehetnek természetes vagy jogi személyek, illetve társaságok. Az idézett előírásnak megfelelő szakértőnek a magyar jogban egyfelől könyvvizsgálói kamarai tagsággal rendelkező könyvvizsgáló, másfelől az illetékes miniszter által nyilvántartásba vett igazságügyi szakértő felel meg.
Önmagában az a körülmény, hogy könyvvizsgálót vagy szakértőt vettek igénybe az apport értékelésére, nem jelenti azt, hogy a részvényesek kötelesek lennének az apportot elfogadni, továbbá ezen körülmény folytán az apportot szolgáltató részvényes nem mentesül a nem pénzbeli hozzájárulás felülértékelése miatti objektív pénzszolgáltatási kötelezettsége alól.
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) értékelésére igénybe vett könyvvizsgáló (szakértő) felelősségére vonatkozó szabályokat a XI. Fejezet 2. pontjában ismertetjük részletesen.
A Ptk. 3:251. § (2) bekezdése két kivételes szabályt állapít meg, amikor is az apportot szolgáltatni kívánó részvényes nem köteles megbízást adni könyvvizsgáló vagy más szakértő részére az apport előzetes értékelésére. A kivételes szabályok indoka az, hogy léteznek olyan pénzügyi jelentések, kereskedési rendszerek, amelyek az apport vonatkozásában megbízható és valós piaci értéket adnak. Az egyik kivételes szabály az, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást nyújtó részvényes a szolgáltatás időpontjához képest három hónapnál nem régebbi könyvvizsgáló által ellenőrzött beszámolóval rendelkezik, amely a hozzájárulás tárgyát képező vagyontárgy értékét tartalmazza. Az Szmt. szerinti beszámolóval nem rendelkező részvényesekre (például: egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személyek) e kivételes szabály eleve nem vonatkozik. Fontos követelménye a kivételes szabálynak egyrészt az, hogy három hónapnál ne legyen régebbi a beszámoló, másrészt az, hogy a beszámoló tartalmazza a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékét. A másik kivételes szabály az, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás olyan vagyontárgyakból áll, amelynek tőzsdén jegyzett ára van. Tőzsdén jegyzett vagyontárgynak minősül például bármely szabályozott piacra bevezetett értékpapír, továbbá árutőzsdén jegyzett termékek (pl. energiahordozók, nemesfémek, színesfémek, gabonafélék, húsfélék). Álláspontunk szerint a "tőzsdén jegyzett vagyontárgy" fogalom helyett a "szabályozott piacon jegyzett vagyontárgy" fogalmát kellene használni, ugyanis ez utóbbi fogalom tágabb, abba a tőzsdén kívül a multilaterális kereskedési rendszer is beletartozik. A multilaterális kereskedési rendszer esetében is megvalósul a szabályozott, folyamatos átlátható piaci árjegyzés.[59]
E körben megjegyzendő az, hogy a Ptk. - ellentétben a 2006-os Gt. 209. § (3) bekezdésében írt szabállyal - nem ír elő külön a részvénytársaság részére közzétételi kötelezettséget a jelentés vonatkozásában. A 2006-os Gt. vonatkozó szabálya szükségtelen is volt, hiszen a jelentést amúgy is a részvénytársaság köteles volt benyújtani a létesítő okirattal együtt a cégbíróságra, és így a jelentés a cégnyilvántartás részét képező olyan cégirattá vált, amelynek tartalmát bármely hitelező megismerhette. Hitelezővédelmi szempontból elégséges a jelentés kötelező cégbírósághoz történő benyújtását előírni, mint ahogy azt a Ptk. 3:251. § (1) bekezdés első mondata jelenleg előírja.
A Ctv. a részvénytársaság mellett a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában ír elő cégbírósághoz kötelezően benyújtandó iratokat. A Ctv. különbséget tesz a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékleteként kötelezően benyújtandó okiratok körében a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság között. A Ctv. 1. számú melléklet II. pont 1. bb) alpontja értelmében a korlátolt felelősségű társaság esetén kötelező benyújtani a cégbíróságra az ügyvezetői nyilatkozatot a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról, a tagoknak a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére vonatkozó nyilatkozatával együtt. Álláspontunk szerint nyilvánvaló jogalkotási hibáról van szó, amikor a Ctv. előírja a tagoknak a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére vonatkozó nyilatkozatának csatolását, miközben a Ptk. már nem követeli meg azt, hogy a korlátolt felelősségű társaság esetében az apportot szolgáltató tag tegyen ilyen írásbeli nyilatkozatot. A Ctv. 2. számú melléklet II. pont 1. b) alpontja alapján a korlátolt felelősségű társaság esetén kötelező benyújtani a cégbíróságra a könyvvizsgálói (szakértői) véleményt, ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékeléséhez könyvvizsgálót vagy szakértőt vesznek igénybe. A Ctv. 1. számú melléklet II. pont 2. cb) alpontja szerint a részvénytársaság esetén kötelező benyújtani a cégbíróságra az alapítók nyilatkozatát a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról. A Ctv. 2. számú melléklet II. pont 2. a) alpontja értelmében a részvénytársaság alapításával összefüggésben kötelező benyújtani a cégbíróságra a nem pénzbeli hozzájárulás értékéről adott könyvvizsgálói (szakértői) véleményt.
A korlátolt felelősségű társaság esetében tehát az ügyvezető nyilatkozatát, míg a részvénytársaság esetén az alapítók nyilatkozatát kell benyújtani a cégbíróságra. Az alapítók kitétel használata önmagában helytelen, ugyanis alapítókról csak a gazdasági társaság alapítása során beszélünk, a gazdasági társaság működése során tagokról (részvényesekről) beszélünk. A részvénytársaság esetében sem elégséges azonban az, ha a részvényesek tesznek nyilatkozatot, ugyanis a nem pénzbeli hozzájárulást (apportot) nem a részvényesek kapják, hanem maga a részvénytársaság, következésképpen a részvénytársaság nevében eljáró igazgatóság nyilatkozata az, amely hitelt érdemlően igazolja azt, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásra (átadásra) került.
A Ptk. 3:10. § (3) bekezdésében foglalt szabály valamennyi társasági formára nézve általános jelleggel tiltja meg a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékelését mind a gazdasági társaság alapítása során, mind a gazdasági társaság működése során. A nem pénzbeli hozzájárulás felülértékelése egyrészt sérti a gazdasági társaság és a többi tag (részvényes) érdekét, másrészt sérti a hitelezők érdekét. A Ptk. 3:10. § (3) bekezdése szerint, ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított öt éven belül követelheti a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató személytől.
Az apport felülértékeléséért való tagi felelősség szabálya a Kftc. hatálybalépése óta ismert felelősségi alakzat a társasági jogban. A Kftc. kizárólag a korlátolt felelősségű társaságok vonatkozásában írta elő ezt a felelősségi szabályt, az 1988-as Gt. óta valamennyi társasági forma vonatkozásában érvényesül e felelősségi szabály. A Ptk. egyik legfontosabb újítása a korábbi társasági jogunkhoz képest a tagnak a társasággal szembeni felelőssége körében az, hogy az apport felülértékeléséért való tagi felelősséget (helytállást) objektív pénzszolgáltatási kötelezettséggel váltotta fel. A 2006-os Gt. 13. § (4) bekezdése a "helytállni tartozik" kifejezést használta, amelyből egyértelműen megállapítható volt az, hogy felelősségi alakzatról, mégpedig felróhatóság nélküli felelősségi alakzatról van szó. Ezzel szemben a Ptk. 3:10 § (3) bekezdése sem a "felel", sem a "helytáll", sem a "helytállni tartozik" kifejezést nem használja, hanem ehelyett azt tartalmazza, hogy a "különbözet megfizetésére" köteles az apportot felülértékelő tag (részvényes). Álláspontunk szerint nyilvánvaló a jogalkotó szándéka e körben, mégpedig az, hogy szakítani kíván a felelősségi alapú megközelítéssel, és azt fel kívánja váltani egy annál szigorúbb objektív pénzszolgáltatási kötelezettség előírásával. A felelősség (helytállás) és az objektív pénzszolgáltatási kötelezettség közötti különbségnek sokkal inkább jogdogmatikai, elvi jelentősége van, mint gyakorlati jelentősége. Jogdogmatikai szempontból a felróhatóság nélküli felelősség (helytállás) előírása esetében elvileg adott volt egy rendkívül szűk körű kimentés, az elháríthatatlan külső okra való hivatkozás, míg az objektív pénzszolgáltatási kötelezettség esetében már ez a rendkívül szűk körű kimentési lehetőség sem áll fenn. A gyakorlatban azonban az apportot felülértékelő tag (részvényes) aligha tudott volna alapos elháríthatatlan külső okra hivatkozni. A "különbözet megfizetése" kitétel egyértelműen azt jelenti, hogy a sérelmet szenvedett gazdasági társaság pénz fizetését követelheti az apportot felülértékelő tagtól (részvényestől), mégpedig a létesítő okiratban (létesítőokirat-módosításban) meghatározott érték és az apporttárgy valós értékének különbözetét.
A felülértékelés megállapíthatóságának alapja a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) szolgáltatáskori tényleges, piaci értéke. A törvény tehát azt a követelményt támasztja a taggal (részvényessel) szemben, hogy általa a létesítő okiratban (létesítőokirat-módosításban) megjelölt érték nem nagyobb, mint az apporttárgy szolgáltatáskori tényleges, piaci értéke. A szolgáltatáskori tényleges, piaci érték meghatározásakor abból kell kiindulnunk, hogy az apportot szolgáltató tag ténylegesen mikor bocsátja az apporttárgyat a gazdasági társaság rendelkezésére. A rendelkezésre bocsátás határidejét egyfelől maga a törvény, másfelől a létesítő okirat (létesítőokirat-módosítás) határozza meg. Ugyanakkor a tényleges szolgáltatás időpontja jogszerűen ennél korábbi időpont is lehet. Például a létesítő okirat azt tartalmazza, hogy alapításkor a tag az apportként szolgáltatandó használt ütve fúró gépet a létesítő okirat aláírásától számított egy évben belül köteles a korlátolt felelősségű társaság rendelkezésére bocsátani. A példa szerinti esetben a használt ütve fúró az egyetlen apporttárgy, amelynek értéke nem éri el a törzstőke felét az alapításkor. Azonban a tag már a létesítő okirat aláírásától számított 120. napon átadja a használt ütve fúró gépet a korlátolt felelősségű társaság részére. Ebben az esetben a szolgáltatás időpontja nem a létesítő okiratban meghatározott véghatáridő, hanem a létesítő okirat aláírásától számított 120. nap. Ebből következően a szolgáltatáskori tényleges, piaci érték meghatározásakor azt kell vizsgálni, hogy a használt ütve fúró gép valós értéke a létesítő okirat aláírásától számított 120. napon volt-e akkora, mint amekkora értéket a létesítő okiratban megjelöltek. Használt ingóság apportálása esetén fennáll annak a kockázata, hogy a szolgáltatás időpontjáig való használat miatt az apporttárgy értéke csökken.[60]
A Ptk. 3:10. § (3) bekezdésében írt szabály alapján az apportot szolgáltató tagtól ilyen esetben az értékkülönbözet megfizetése alappal követelhető. Ha azonban az apporttárgy értéke a szolgáltatást követően csökken le bármilyen okból, akkor már nem követelhető alappal az értékkülönbözet megfizetése az apportot szolgáltató tagtól, az apporttárgyaknak a szolgáltatást követően előálló értékcsökkenése a gazdasági társaság kockázati körébe tartozik. Ez így van még abban az esetben is, ha a gazdasági társaság (ügyvezetője), illetőleg a többi tag kisebb mértékű értékcsökkenésre számított.
A Ptk. 3:10. § (3) bekezdésében rögzített szabály igényérvényesítési határidőt ír elő a következők szerint: "a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított öt éven belül követelheti". A jogszabályi rendelkezés nem tartalmazza azt, hogy az előírt határidő eltelte jogvesztéssel jár. Ezért figyelemmel a Ptk. 6:21. §-ában írt szabályra, e határidő nem tekinthető jogvesztőnek, arra az elévülés szabályait kell alkalmazni. Álláspontunk szerint e szabály nyilvánvalóan helytelen, a törvényben ki kellett volna mondani e határidő jogvesztő jellegét. A 2006-os Gt. 13. § (4) bekezdés első mondatában írt jogszabályi rendelkezés - helyesen - egyértelműen kimondta az igényérvényesítési határidő jogvesztő jellegét. A tagot terhelő szigorú objektív pénzszolgáltatási kötelezettség természetével ugyanis teljesen ellentétes az, ha e határidőt elévülési határidőnek tekintenénk, és megengednénk azt, hogy a társaság az elévülés nyugvására, illetve megszakadására hivatkozással meghosszabbítsa a törvény által megszabott határidőt. A Ptk. 3:10. § (3) bekezdésében kimondani azt, hogy ötéves elévülési határidőn belül lehet érvényesíteni az igényt, teljesen szükségtelen és indokolatlan, hiszen ennek kimondása nélkül is a Ptk. 6:22. § (1) bekezdése értelmében ez így van. Az ötéves igényérvényesítési határidő kimondásának csak akkor van értelme, ha a törvény annak jogvesztő jellegét is kifejezetten előírja. A határidő kezdő napja az apporttárgy gazdasági társaság részére történő átadásának napja.
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás alulértékelésére a törvény lehetőséget biztosít, ugyanis ez alapvetően nem sérti sem a gazdasági társaság, sem a többi tag (részvényes), sem a hitelezők érdekét. Az 1997-es Gt. 12. § (3) bekezdése rendelkezést tartalmazott arra az esetre, hogy ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékét könyvvizsgáló állapítja meg, a gazdasági társaság tagjai - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik - a nem pénzbeli hozzájárulás értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél alacsonyabb összegben is meghatározhatják. A szabályból az következett, hogy az apport alulértékelése csak könyvvizsgálói közreműködés esetében volt lehetséges valamennyi társasági formánál, továbbá az alulértékelés nem az apportot szolgáltató tag (részvényes) egyoldalú aktusa volt, hanem az alulértékeléshez valamennyi tag (részvényes) beleegyezésére volt szükség. A Ptk.-ból (csakúgy, mint a 2006-os Gt.-ből) ez a rendelkezés kimaradt, ugyanakkor álláspontunk szerint továbbra is van jogi lehetőség a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás alulértékelésére, feltéve, ha ahhoz tagok (részvényesek) egyszerű többsége hozzájárul. Az alulértékelés azonban sértheti az apportáló tag hitelezőinek érdekét abban az esetben, ha az apportot elfogadó tagok tudják vagy az elvárható gondosság mellett tudniuk kell azt, hogy az apportot szolgáltató tag fedezetelvonás céljából szolgáltatja az alulértékelt apporttárgyat a társaság részére. (Megjegyzendő, hogy alulértékeléstől függetlenül is lehet fedezetelvonó adott esetben az apport szolgáltatása.)
A Ptk. 6:157. §-ában foglalt szabály értelmében a visszterhes szolgáltatásra irányuló szerződés esetén a kötelezett a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik (kellékszavatosság). E Fejezet 2.2. pontjában részletesen kifejtettük, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása visszterhes szolgáltatásnak minősül. E szabályok alapján megválaszolandó az a kérdés, hogy a tag (részvényes) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) hibás teljesítéséért felelősséggel tartozik-e a gazdasági társaság irányában. Másként megfogalmazva a kérdést: a Ptk. 3:10. § (3) bekezdésében rögzített nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékeléséért való objektív pénzszolgáltatási kötelezettség mellett fennáll-e a Ptk. 6:157. §-ában rögzített hibás teljesítésért való felelősségi alakzat. Mindkét szabály azt a társadalmi elvárást támasztja a kötelezettel szemben, hogy a jogosult megfelelő értékkel rendelkező vagyontárgyhoz jusson hozzá a szerződés alapján. (A kellékszavatosság alapján fennálló hibátlan teljesítési kötelezettség is végső soron a megfelelő értékkel rendelkező dolog, munka stb. szolgáltatását írja elő.) Mivel mindkét szabály ugyanazt a jogosulti érdeket védelmezi, nincs létjogosultsága annak, hogy a két szabály egymás mellett érvényesüljön. A társasági jog a létesítő okirat sajátszerűségei miatt nem ad teret a kellékszavatosság szabályának, hanem helyette a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékeléséért való különös szabályt használja és alkalmazza. A hagyományos polgári jogi szerződések (a dologszolgáltatásra vagy más típusú szolgáltatásra irányuló, jellemzően kétalanyú szerződések) esetében a kellékszavatosság megfelelő hatékonyságú védelmet képes biztosítani a maga sajátos szankciórendszerével (dologszolgáltatás esetén: kijavítás, kicserélés, árleszállítás és elállás; nem dologszolgáltatás esetén: kicserélés helyett a szolgáltatás újbóli teljesítése). A létesítő okirat (önálló jogalanyt létrehozó, jellemzően sokalanyú szerződés) esetében a kellékszavatosság sajátos szankcióinak alkalmazására nincs reális lehetőség (árleszállítás, a gazdasági társaság részéről történő elállás egyáltalán nem jöhet szóba, rendkívül szűk körben jöhetne csak szóba a nem megfelelő értékű (felülértékelt) apporttárgy megfelelő értékű apporttárgyra való kicserélése), helyette a Ptk. egy objektív pénzszolgáltatási kötelezettséget ír elő.
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékelése a tag (részvényes) létesítő okiratban (létesítőokirat-módosításban) vállalt lényeges kötelezettségének súlyos megszegése, amely adott esetben a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztetheti, ezért a Ptk. 3:107. § (1) bekezdése alapján a társaságnak az érintett tag ellen indított keresete alapján a bíróság határozattal a társaságból kizárhatja az apportot felülértékelő tagot (részvényest). Természetesen ebben az esetben sem indítható alappal kizárási per kétszemélyes társaságnál, nyilvánosan működő részvénytársaságnál, illetve olyan tag ellen, aki a szavazatok legalább háromnegyedével rendelkezik [Ptk. 3:107. § (2) bekezdés].
A gazdasági társaság - a másik (többi) tag (részvényes) azonban nem - a tag (részvényes) ellen indíthat pert. Az ilyen per a Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Amennyiben a gazdasági társaság a Ptk. 3:107. §-a alapján a tag kizárását kezdeményezi, úgy ezen per szintén a Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Választottbírósági út kikötése esetén a felperesi gazdasági társaság a kártérítési pert kizárólag a választottbíróság előtt indíthatja meg. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi tag (részvényes) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított perre az alperesi tag (részvényes) lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges pert indítani.

4. A tag (részvényes) felelőssége a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékelt elfogadásáért

Mint ahogy azt már e Fejezet 3. pontjában kifejtettük, a Ptk. 3:10. § (3) bekezdésében foglalt szabály valamennyi társasági formára nézve általános jelleggel tiltja meg a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékelését. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékelése egyrészt sérti a gazdasági társaság és a többi tag (részvényes) érdekét, másrészt sérti a hitelezők érdekét. A törvényben megfogalmazott általános tilalom fontosságára tekintettel a Ptk. 3:99. § (2) bekezdése kimondja azt is, hogy azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, az ebből eredő károkért a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A Ptk. 3:99. § (3) bekezdése értelmében a létesítő okiratnak az (1) és a (2) bekezdésben foglalt szabályokkal ellentétes rendelkezése semmis.
A felülértékelt apport elfogadásáért való tagi felelősséget első alkalommal a 2006-os Gt. 13. § (4) bekezdés második mondata írta elő az általános rendelkezések körében. Ezt a lényeges felelősségi szabályt tartja fenn a Ptk. valamennyi társasági forma vonatkozásában. A diszpozitív szabályozási módra tekintettel a törvény - helyesen - kimondja, hogy a létesítő okiratban érvényesen nem lehet eltérni a Ptk. 3:99. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi szabálytól.
Sem a Kftc., sem az 1988-as Gt., sem az 1997-es Gt. ilyen felelősségi szabályt az általános rendelkezések között nem tartalmazott. A korábbi törvények kizárólag a korlátolt felelősségű társaságok vonatkozásában írták csak elő ezt a felelősségi szabályt. A Ptk. - megegyezően a 2006-os Gt.-vel - a gazdasági társaság egyik alapvető vagyoni érdekének védelmezése céljából helyesen, valamennyi társasági formára vonatkozóan kógens jelleggel írja elő az apportot elfogadó többi tag (részvényes) felelősségét a gazdasági társasággal szemben. Kihangsúlyozandó az, hogy a jegyzett tőke felemelésekor e felelősségi szabály alapján kizárólag a nem vagyoni hozzájárulást elfogadó tag (részvényes) felelőssége áll fenn, vagyis az a tag (részvényes) tartozik felelősséggel, aki igenlő szavazatával hozzájárult a felülértékelt apporttárgy elfogadásához. Annak a tagnak a felelőssége nem állapítható meg, aki a felülértékelt apporttárgy visszautasítása mellett szavazott. Az apporttárgyat elfogadó tag (részvényes) felelőssége is csak abban az esetben következik be, ha tudomással bírt arról, hogy az apportot szolgáltató tag a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát felülértékelte. Alapításkor - az apportot szolgáltató tagon kívül - a létesítő okiratot aláíró valamennyi tag felelőssége megállapítható, ugyanis a létesítő okirat elfogadásához, ezáltal az apport elfogadásához egyhangúság szükséges.
A tagnak (részvényesnek) az apport felülértékelt elfogadásáért való felelőssége a gazdasági társaság irányában vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A törvény tehát különbséget tesz az apportot szolgáltató tag (részvényes) és az apportot elfogadó tag (részvényes) között, az apportot szolgáltató tagra vonatkozó szankció szigorúbb: objektív pénzszolgáltatási kötelezettség, míg az apportot elfogadó tagra vonatkozó szankció enyhébb: felróhatóságon alapuló felelősségtípus. Az apportot elfogadó tag (részvényes) tehát mentesül a felelősség alól azzal, ha képes bizonyítani azt, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értékének elfogadásakor úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Előfordulhat például az az eset, hogy az apportot szolgáltató tag megtéveszti az apportot elfogadó tagtársait az apporttárgy értéke tekintetében. Ebben az esetben kizárólag az apportot szolgáltató tag objektív pénzszolgáltatási kötelezettsége áll fenn, a megtévesztett, apportot elfogadó tagok felelőssége ugyanakkor nem állapítható meg. A Ptk. 3:99. § (3) bekezdésében írt szabályból, miszerint a létesítő okirat érvényesen nem térhet el a Ptk. 3:99. § (2) bekezdésében írt felelősségi szabálytól, az is következik, hogy a létesítő okirat a felülértékelt apport elfogadásáért való tagi felelősséget érvényesen nem zárhatja ki, és nem korlátozhatja. Mivel a tag (részvényes) felelőssége kontraktuális felelősségtípus, a kártérítés méltányosságból való enyhítésének nincs helye [Ptk. 6:144. § (2) bekezdés].
A felülértékelt apportot elfogadó taggal szembeni kártérítési igény érvényesíthetőségének határidejét a Ptk. 3:99. § (2) bekezdésében írt szabály nem határozza meg. A kontraktuális felelősség szabályainak alkalmazását viszont a szabály egyértelműen előírja, ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy a taggal szemben támasztott kártérítési követelés öt év alatt évül el, figyelemmel a Ptk. 6:22. § (1) bekezdésében írt szabályra. A határidő kezdő napja ebben az esetben is az apporttárgy tényleges szolgáltatásának a napja. Az apport felülértékelését elfogadó tag (részvényes) a saját magatartásáért tartozik felelősséggel, tehát nem az apportot felülértékelő tag (részvényes) magatartásáért felelős. Amennyiben utóbb egyértelművé válik, hogy az apportot elfogadó tag (részvényes) az apport felülértékeléséről tudomással bírt, úgy a gazdasági társaság öt éven belül kártérítésként követelheti a tagtól (részvényestől) az értékkülönbözet megtérítését. A gazdasági társaság érdekének fokozott védelme céljából egyrészt az apport felülértékelését elfogadó tag (részvényes) és az apportot szolgáltató tag (részvényes) felelőssége egyetemleges. A felülértékelt apportot elfogadó tag és a felülértékelt apportot szolgáltató tag egyetemleges marasztalását nem gátolja az a tény hogy az egyik tag kötelezettsége felelősségi alapon, a másik tag kötelezettsége objektív alapon nyugszik. Másrészt az apport felülértékelését elfogadó több tag (részvényes) felelőssége egyetemleges. A törvény az egyetemlegesség előírásával a hitelezők érdekeit hatékonyan biztosítja. Az apport felülértékelését elfogadó tag (részvényes) felelőssége teljes felelősségtípus. Ha a tagnak (részvényesnek) a felülértékelt apportot elfogadó magatartása a gazdasági társaság céljának elérését nagymértékben veszélyezteti, akkor a gazdasági társaság a tag (részvényes) kizárását keresettel kezdeményezheti a bíróságon a Ptk. 3:107. § (1) bekezdése alapján. Természetesen ebben az esetben sem indítható alappal kizárási per kétszemélyes társaságnál, nyilvánosan működő részvénytársaságnál, illetve olyan tag ellen, aki a szavazatok legalább háromnegyedével rendelkezik [Ptk. 3:107. § (2) bekezdés].
A károsodást elszenvedett gazdasági társaság igényérvényesítésére a jelen Fejezet 3. pontja utolsó bekezdésében kifejtettek az irányadóak.

5. A korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes felelőssége

5.1. A közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársainak egyetemlegessége

A törvény a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében a tagot (részvényest) terhelő további felelősségi szabályokat is tartalmaz. A korlátolt felelősségű társaság esetében a Ptk. 3:165. § (1) bekezdése előírja, hogy egy üzletrésznek több jogosultja is lehet. Ezek a személyek a társasággal szemben egy tagnak számítanak, jogaikat közös képviselőjük útján gyakorolhatják, és a tagot terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen kötelesek helytállni. A közös képviselőt a jogosultak maguk közül választják meg a tulajdoni hányaduk szerinti szavazati jog gyakorlásával.
A részvénytársaság esetében a Ptk. 3:213. § (2) bekezdése előírja, hogy ha a részvénynek több tulajdonosa van, a részvénytársasággal szemben egy részvényesnek számítanak; jogaikat közös képviselőjük útján gyakorolhatják, és a részvényest terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen kötelesek helytállni.
Mindkét tőkeegyesítő típusú társasági forma esetében tehát a társasági jog megengedi azt, hogy a tagsági jogokat megtestesítő forgalomképes üzletrész (részvény) közös tulajdonban álljon. A közös tulajdonban álló üzletrésznek (részvénynek) a gyakorlatban egyrészt a dolgozói üzletrész (részvény) kialakítása során, másrészt jogutódlás (öröklés) során, amikor több jogutód (örökös) van, mutatkozik jelentősége. A közös tulajdonra vonatkozó szabályokat a Ptk. Ötödik Könyv XIX. fejezet 5:73. §-5:84. §-ai tartalmazzák.
A közös tulajdonnal kapcsolatos képviseleti kérdéseket az idézett társasági jogi rendelkezések egyértelműen rendezik, amikor kimondják azt, hogy az üzletrész (részvény) tulajdonosai jogaikat kizárólag közös képviselőjük útján gyakorolhatják a gazdasági társasággal szemben. A Ptk. 3:197. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában, míg a Ptk. 3:245. § (1) bekezdése alapján a részvénytársaság vonatkozásában a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) esetén az egyes tulajdonosok és a közös képviselő nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét) a tagjegyzékben (részvénykönyvben) fel kell tüntetni. E szabályok a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság érdekét védelmezik azáltal, hogy egyértelművé teszik a mindenkori közös képviselő személyét, és nem adnak lehetőséget arra, hogy a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársai egymásnak ellentmondó jognyilatkozatokat tehessenek a gazdasági társaság irányában. A törvény értelmében ugyanis a tagjegyzékben (részvénykönyvben) feltüntetett közös képviselő által tett jognyilatkozat érvényes a gazdasági társasággal szemben. Álláspontunk szerint kifejezett törvényi rendelkezés hiányában is kizárólag a közös képviselő jogosult a létesítő okirat megkötésére, módosítására, tekintettel arra a szabályra, hogy a közös tulajdonú üzletrész (részvény) tulajdonosai jogaikat közös képviselőjük útján gyakorolhatják.
A közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársait terhelő kötelezettségek közül a vagyoni hozzájárulás határidőn belül történő szolgáltatása, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékelésének tilalma, valamint a felülértékelt apport elfogadásának tilalma a legfontosabb.
Az üzletrész (részvény) tulajdonostársainak objektív pénzszolgáltatási kötelezettsége a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékelése vonatkozásában egyetemleges kötelezettség. Az üzletrész (részvény) tulajdonostársainak felelőssége a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása és a felülértékelt apport elfogadása miatt a korlátolt felelősségű társasággal (részvénytársasággal) szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges és kontraktuális felelősségtípus.
A tulajdonostársak felelőssége a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásáért és a felülértékelt apport elfogadásáért felróhatóságon alapuló felelősségtípus. A tulajdonostársak pénzszolgáltatási kötelezettsége, illetve felelőssége minden esetben egyetemleges a korlátolt felelősségű társasággal (részvénytársasággal) szemben, ugyanis a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) számít egy egésznek a társaság irányában. Az egyetemlegességet kimondó felelősségi szabály a tulajdonostársak belső döntésének megfelelő közös magatartásnak tulajdonít jelentőséget. Ennél a felelősségi szabálynál a teljes kártérítés elve és a nevelés-megelőzés elve maradéktalanul érvényesül. Azt követően, hogy a tulajdonostársak kártérítési felelőssége bekövetkezett, és a kárt megtérítették a korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) részére, a tulajdonostársak belső viszonyukban jogosultak rendezni a helytállás arányát [Ptk. 6:30. §].

5.2. Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége

A Ptk. 3:242. § (1) bekezdése szerint a részvénytársaság alapításának, illetve az alaptőke felemelésének a nyilvántartó bíróság által történő bejegyzését követően az alaptőke, a felemelt alaptőke, illetve a részvények kibocsátási értékének teljes befizetéséig terjedő időszakra a részvényes által átvenni vállalt vagy az általa jegyzett részvényre teljesített vagyoni hozzájárulás összegéről ideiglenes részvényt kell előállítani. Semmis az az ideiglenes részvény, amelyet a részvénytársaság nyilvántartásba vételét megelőzően vagy a ténylegesen teljesített vagyoni hozzájárulást meghaladó értékben állítanak ki. A Ptk. 3:242. § (2) bekezdése alapján az ideiglenes részvény értékpapír, amelyre a részvényre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy az ideiglenes részvény átruházása a társasággal szemben az ideiglenes részvény tulajdonosának a részvénykönyvbe történő bejegyzésével válik hatályossá.
A Ptk. 3:244. § (1) bekezdés első mondata értelmében az ideiglenes részvénnyel a részvényes részvényesi jogait az általa már teljesített vagyoni hozzájárulás mértékével arányosan gyakorolja. A Ptk. 3:244. § (2) bekezdése szerint, ha a részvényes az ideiglenes részvényt másra átruházza, a részvénytársasággal szemben az általa átvenni vállalt vagy jegyzett részvényekre teljesítendő vagyoni hozzájárulásából eredő tartozásáért készfizető kezesként felel. Az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén a készfizető kezesi felelősség valamennyi volt részvényest egyetemlegesen terheli.
Az ideiglenes részvény jogintézményét az 1988-as Gt., míg az ideiglenes részvény átruházásáért való felelősségi szabályt az 1997-es Gt. vezette be társasági jogunkba. A 2006-os Gt. újítása az volt, hogy nemcsak az alapításkor, hanem az alaptőke-emeléskor is kötelező ideiglenes részvény kiállítása a cégbírósági bejegyzést (változásbejegyzést) követően, feltéve, ha a részvények névértékének (kibocsátási értékének) megfelelő vagyoni hozzájárulások nem kerültek teljes mértékben szolgáltatásra. Amennyiben tehát a cégbírósági bejegyzést (változásbejegyzést) megelőzően a vagyoni hozzájárulások teljes egészében szolgáltatásra kerültek, úgy ideiglenes részvény kiállítására nincs szükség.
A 2006-os Gt. a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására hosszabb időtartamot engedélyezett, mint a korábbi törvények, a pénzbeli hozzájárulás teljes névértékét (kibocsátási értékét) a cégjegyzékbe történő bejegyzéstől (változásbejegyzéstől) számított egy éven belül, míg a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak (apportnak) a cégbejegyzésig (változásbejegyzésig) rendelkezésre nem bocsátott részét a cégbejegyzéstől (változásbejegyzéstől) számított ötödik év végéig kellett a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani [2006-os Gt. 210. § (3)-(4) bekezdések]. A Ptk. a 2006-os Gt. ideiglenes részvényre vonatkozó szabályozását fenntartja. Abból a szabályból, hogy az ideiglenes részvényre vonatkozóan a részvényre megfogalmazott szabályokat kell alkalmazni, az is következik, hogy az ideiglenes részvény is állhat közös tulajdonban, s így a közös tulajdonban álló ideiglenes részvény tulajdonostársaira is vonatkozik a Ptk. 3:213. § (2) bekezdésében rögzített egyetemleges helytállási kötelezettséget előíró szabály.
Az ideiglenes részvény átruházásával összefüggő felelősségi szabály rendeletetése az, hogy a vagyoni hozzájárulást szolgáltatni vállaló személy az ideiglenes részvény átruházásával ne szabadulhasson a vagyoni hozzájárulásból eredő tartozásért való felelősség alól.
A vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával összefüggő felelősségi alakzatok a következők: a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásáért való felelősség [Ptk. 3:98. § (2) bekezdés]; a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékelt elfogadásáért való felelősség [Ptk. 3:99. § (2) bekezdés]. A vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával összefüggő további kötelezettség: a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékeléséért való objektív pénzszolgáltatási kötelezettség [Ptk. 3:10. § (3) bekezdés].
Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége bekövetkezésének kettő különös előfeltétele van. Az egyik különös előfeltétel az, hogy az ideiglenes részvény átruházásra kerüljön. Az átruházás jogcíme közömbös. A másik különös előfeltétel az, hogy az ideiglenes részvénytulajdonosnak a fenti felelősségi szabályok valamelyike szerint bekövetkezzen a felelőssége a részvénytársasággal szemben.
Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége a részvénytársasággal szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, közvetlen másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus, valamint a többi átruházó személlyel egyetemleges felelősségtípus.
Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége közvetlen másodlagos felelősség, azon belül is készfizető kezesi felelősség. Az ideiglenes részvényt átruházó személyt tehát a sortartás kifogása nem illeti meg. A felelősségi jogban újszerű és egyedülálló esettel állunk szemben ennél a felelősségi alakzatnál, ugyanis a törvény által előírt egyéb törvényes kezesi felelősségi alakzatok minden más esetben egyszerű (sortartó) kezesi felelősséget írnak csupán elő. A készfizető kezesi felelősség szigorúbb felelősségi alakzatnak minősül, mint az egyszerű (sortartó) kezesi felelősség a sortartási kifogás hiánya miatt.
A Ptk. 3:244. § (2) bekezdés második mondata azt is kimondja, hogy az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén a készfizető kezesi felelősség valamennyi volt részvényest egyetemlegesen terheli. (A törvény jogdogmatikai szempontból helytelenül a részvényesek jogfogalmat használja, jogdogmatikai szempontból helyesen ideiglenes részvénytulajdonosokról, illetve ideiglenes részvényt átruházó személyekről van szó.) Többszöri átruházás esetén az egykori ideiglenes részvénytulajdonosok készfizető kezesi felelőssége egyetemleges a részvénytársasággal szemben, vagyis a részvénytársaság bármelyik korábbi ideiglenes részvényt átruházó személytől teljesítést követelhet. Az egykori ideiglenes részvénytulajdonosok egyetemleges készfizető kezesi felelősséggel történő összekapcsolása a részvénytársaság alapvető érdekének (a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásához fűződő érdeknek) rendkívül nagyfokú védelmét jelenti. Ennél a felelősségi szabálynál a teljes kártérítés elve és a nevelés-megelőzés elve maradéktalanul érvényesül. Az átruházási láncolatban korábban elhelyezkedő és a kártérítést megfizető ideiglenes részvénytulajdonos a hozzá képest később elhelyezkedő (őt időben követő) ideiglenes részvénytulajdonossal szemben megtérítési igényt érvényesíthet a Ptk. 6:57. § (2) bekezdésében rögzített szabály alapján. Az átruházási láncolatban később elhelyezkedő és a kártérítést megfizető ideiglenes részvénytulajdonos a hozzá képest korábban elhelyezkedő (őt időben megelőző) ideiglenes részvénytulajdonossal szemben megtérítési igényt alappal nem támaszthat, ugyanis ő az ideiglenes részvény megszerzésével a részvénytársasággal szemben teljesítendő vagyoni hozzájárulás szolgáltatási kötelezettséget átvállalta.

5.3. Az igényérvényesítés szabályai

A korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársai ellen, illetőleg a részvénytársaság az ideiglenes részvényt átruházó személy(ek) ellen indíthat pert. A közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) valamennyi tulajdonostársával szemben meg kell indítani a pert, ugyanis e személyek egységes pertársaságot alkotnak a Pp. 51. § a) pontja szerint. Az ilyen kártérítési per a Ptk. 3:92. § (2) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogi jogvitának minősül. Választottbírósági út kikötése esetén a felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) a pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Felperesi nyilvánosan működő részvénytársaság és a közös tulajdonban álló részvény tulajdonostársak mint alperesek közötti perre, valamint felperesi nyilvánosan működő részvénytársaság és az ideiglenes részvényt átruházó személy(ek) mint alperes(ek) közötti perre belföldi székhelyű állandó választottbíróságként kizárólag a Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Ugyanezen peres felek között külföldi székhelyű állandó vagy eseti választott bíróság és belföldi székhelyű eseti bíróság hatásköre szintén kiköthető. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesek ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) által indított perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes), ideiglenes részvényt átruházó személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett (Pp. 37. §). Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes), ideiglenes részvényt átruházó személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

6. Értékelés

A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társaság, egyesülés (a továbbiakban együtt: gazdasági társaság) irányában fennálló egyes felelősségi szabályai helyesen kerültek szabályozásra a Ptk.-ban. A törvény a társasági jog hagyományaiban gyökerező, jól bevált felelősségi szabályait túlnyomórészt átvette, azokat kisebb jelentőségű kérdésekben módosította, illetőleg pontosította. A törvény következetesen és egyértelműen különbséget tesz a felelősségi szabályok két csoportja között. Az első csoportba tartozó szabályok valamennyi társasági formára, míg a második csoportba tartozó felelősségi szabályok csak a tőkeegyesítő társasági formákra (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) vonatkoznak. A valamennyi társasági formára vonatkozó felelősségi szabályok az általános rendelkezések között, míg a tőkeegyesítő társasági formákra vonatkozó felelősségi szabályok a korlátolt felelősségű társaságra, illetőleg a részvénytársaságra vonatkozó fejezetben kerültek elhelyezésre. A Ptk. egyik legfontosabb újítása a gazdasági társaság irányában fennálló tagi felelősségi alakzatok vonatkozásában az, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás felülértékeléséért immáron nem felelősségi alapon tartozik helytállni a tag, hanem annál szigorúbb, objektív pénzszolgáltatási kötelezettsége áll fenn a gazdasági társasággal szemben.
A valamennyi társasági formára vonatkozó tagi (részvényesi) felelősségi szabályok értékelésével összefüggésben a következők állapíthatók meg: A Ptk. szerint a vagyoni hozzájárulás teljesítése elmulasztásának két jogkövetkezménye van: a tagsági jogviszony megszűnése a törvény erejénél fogva (ex lege); és károsodás elszenvedése esetén, kártérítési felelősség bekövetkezése. Helyesen szabályoz a törvény akkor, amikor elsődlegesen igen szigorú jogkövetkezményt, a tagsági jogviszony megszűnését kapcsolja a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztásához. Helyeselhető az az új törvényi megoldás is, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékeléséért szigorúbb, objektív pénzszolgáltatási kötelezettséget ír elő. A Ptk. helyesen fenntartja azt a felelősségi alakzatot, amely értelmében a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) felülértékelt elfogadásáért való felelősség valamennyi társasági formára vonatkozik, és ez a felelősség felróhatóságon alapuló és egyetemleges felelősségtípus.
A korlátolt felelősségű társasági formára és a részvénytársasági formára vonatkozó tagi (részvényesi) felelősségi szabályok értékelésével összefüggésben a következők állapíthatók meg. A törvény helyesen szabályozza a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársainak a felelősségét azáltal, hogy a tulajdonostársak egyetemleges felelősségét írja elő. A Ptk. helyeselhető szabályozást ad az ideiglenes részvényt átruházó személy felelősségére, amikor készfizető kezesi felelősséget ír elő. Helyénvaló az a törvényi megoldás is, amely az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén az átruházók egyetemleges felelősségét írja elő. A Ptk. ugyanakkor jogdogmatikai szempontból helytelenül használja a többszöri átruházás során fennálló felelősségi szabály körében a részvényes jogfogalmat, ugyanis ekkor még nem létezik részvény, csak ideiglenes részvény létezik. Ezért jogdogmatikai szempontból a részvényes jogfogalom helyett az ideiglenes részvénytulajdonos (ideiglenes részvényt átruházó személy) jogfogalom lenne a helyes.
A jelen Fejezetben található felelősségi szabályok jelentős része egyetemleges felelősségtípus, ennélfogva megfelelő és hatékony védelmet képes biztosítani a gazdasági társaság részére. E felelősségi szabályok esetében a teljes kártérítés elve és a nevelés-megelőzés elve maradéktalanul érvényesül a gazdasági társaság érdekének fokozott védelme céljából.

VII. FEJEZET: A tag (részvényes) felelőssége a hitelezőkkel szemben

1. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság különös létszakaszaiban

A gazdasági társaság "normál létszakaszának" kezdőpontja az az időpont, amikor a gazdasági társaság már teljes mértékben létrejött, vagyis a cégbíróság a társaságot (annak valamennyi adatával együtt) a cégjegyzékbe bejegyezte, végpontja pedig az az időpont, amikor a cégbíróság a társaságot (annak valamennyi adatával együtt) a cégjegyzékből törölte. A gazdasági társaság különös létszakaszai az előtársasági létszakasz, az átalakulás, az egyesülés és a szétválás folyamata. A gazdasági társaság jogutód nélkül történő megszűnése szoros értelemben véve nem minősül a gazdasági társaság létszakaszának, hiszen ekkor már a társaság nem létezik, azonban a társasági jog a megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért kimondja az egykori tagok (részvényesek) felelősségét. A cégjegyzékbe be nem jegyzett előtársaság, a jogutód gazdasági társaság és a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért való tagi felelősség esetében nincs szó szűkebb értelemben vett intézményes felelősségátvitelről.[61]
Egyrészt azért, mert a mögöttesen felelős tag felelőssége pontosan úgy alakul, ahogyan a létező (működő) társaság fennállása során alakul, a nem felelős tag (részvényes) pedig csak az egyébként is kockáztatott és a kockázat megszűnése (a társaság megszűnése) után megmaradt és ráeső ún. likvidációs vagyonhányaddal felel a hitelezők irányában. A szűkebb értelemben vett intézményes felelősségátvitel lényege éppen abban áll, hogy a hitelezőkkel szemben felelősséggel egyáltalán nem tartozó tag (részvényes) teljes felelőssége következik be a hitelezők irányában.
Másrészt azért, mert nem szankciós jelleggel, a tag (részvényes) felróható magatartásának kifejtése miatt következik be a helytállás. A még létre nem jött gazdasági társaság - amely önálló vagyonnal még egyáltalán nem rendelkezik vagy csak a szolgáltatni vállalt vagyon egy részével rendelkezik - önálló felelőssége a hitelezők követeléseinek kielégítésére alkalmatlan. A már nem létező, jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság - amely önálló vagyonnal már nem rendelkezik - önálló felelőssége ugyancsak alkalmatlan a hitelezők igényeinek kielégítésére. Ehelyett a Ptk. - helyesen - a még létre nem jött gazdasági társaság esetén az alapítók felelősségét, míg a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság esetén az egykori tagok felelősségét írja elő a hitelezőkkel szemben. Az átalakulás, az egyesülés és a szétválás esetén pedig a tagi pozíció megszűnése (a társaságtól való megválás), illetve a tagi pozíció minőségének megváltozása ("a korlátlanul felelős" tag "korlátozottan felelős" taggá válik) miatt szükséges a hitelezőkkel szemben fennálló tagi felelősség előírása. E Fejezet 1. pontjában tehát a gazdasági társaság különös létszakaszaiban a hitelezőkkel szemben fennálló tagi felelősségi alakzatokat mutatjuk be.

1.1. A tag (részvényes) felelőssége az előtársaság kötelezettségeiért

A Ptk. 3:101. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság a létesítő okirat közjegyzői okiratba foglalásától vagy ügyvédi vagy jogtanácsosi ellenjegyzésétől kezdődően a létrehozni kívánt társaság előtársaságaként működhet. Üzletszerű gazdasági tevékenységet az előtársaság a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtását követően folytathat. Az előtársasági jelleget a társaság iratain és jognyilatkozatain fel kell tüntetni; ennek hiányában az előtársaság által tett jognyilatkozat - ha a nyilvántartó bíróság a társaságot nem jegyzi be - az alapítók által együttesen tett jognyilatkozatnak minősül.
A Ptk. 3:101. § (2) bekezdése szerint az előtársaságra a létrehozni kívánt gazdasági társaságra irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy
a) a tagok személyében kizárólag jogszabályon alapuló változás következhet be;
b) a létesítő okirat módosítására - a nyilvántartó bíróság, valamint a hatósági engedély kiadására jogosult szerv felhívása teljesítésének kivételével - nem kerülhet sor;
c) az előtársaság gazdasági társaságot nem alapíthat, és abban tagként nem vehet részt;
d) nem kezdeményezhető tag kizárására irányuló per; és
e) nem határozható el átalakulás, egyesülés, szétválás, valamint jogutód nélküli megszűnés.
A Ptk. 3:101. § (3) bekezdése értelmében, ha a gazdasági társaságot a bíróság jogerősen bejegyzi, az előtársasági létszakasz megszűnik, és az előtársaságként kötött jogügyletek a gazdasági társaság jogügyleteinek minősülnek.
A Ptk. 3:101. § (4) bekezdése szerint, ha a gazdasági társaság nyilvántartásba vételét jogerősen elutasítják, az erről való tudomásszerzés után az előtársaság a működését késedelem nélkül köteles megszüntetni. E kötelezettség megszegésével okozott károkért az előtársaság vezető tisztségviselői a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felelnek.
A Ptk. 3:101. § (5) bekezdése alapján az előtársaság működésének (4) bekezdés szerinti megszűnése esetén a megszűnésig vállalt kötelezettségeket a létrehozni kívánt társaság rendelkezésére bocsátott vagyonból kell teljesíteni. Az ebből ki nem egyenlíthető követelésekért az alapítók harmadik személyekkel szemben egyetemlegesen kötelesek helytállni. Ha a létrehozni kívánt gazdasági társaságnál a tag felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott volt, és a tag helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, e tartozásokért harmadik személyek irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni.
A Ptk. 3:101. § (6) bekezdése értelmében a (4)-(5) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a társaság a nyilvántartásba vételi kérelmet visszavonja.
Az előtársaság jogintézményét az 1997-es Gt. vezette be a magyar társasági jogba a német társasági jogban már jól bevált Vorgesellschaft mintáját követve. Az előtársaság jogi természetéről itt elegendő annyit rögzítenünk, hogy az előtársaság nem válik el a létrehozni kívánt társaságtól, hanem azzal azonos, annak egy átmeneti és feltételes, a teljes mértékű létrejövetelt megelőző minősége. Álláspontunk szerint nem beszélhetünk tehát az előtársaság önálló jogalanyiságáról sem.[62]
A korábbi polgári jogi szabályozás nem tartalmazott általános előírást az előjogi személy működésére, ugyanakkor a társasági jogban már az 1997-es Gt. elismerte az előtársaságot mint a gazdasági társaság létrejövetelének olyan létszakaszát, amelyben a gazdasági társaság a társasági szerződés ellenjegyzésének vagy közokiratba foglalásának napjától megkezdheti működését, továbbá a bejegyzés iránti kérelem benyújtásától kezdődően már megkezdheti üzletszerű gazdasági tevékenységét. A Ptk. a gazdasági társaságok esetében fenntartja az előtársaság jogintézményét. A törvény miniszteri indokolása szerint az előtársaság létjogosultsága és jelentősége is csökken, azonban teljes egészében még nem vált mellőzhetővé, hiszen továbbra is lehet olyan időbeli különbség a társaság létesítésének elhatározása és nyilvántartásba vétele között, amely igényli ennek a létszakasznak a jogi rendezését. Jellemző azonban a jogalkotói gyakorlat idegen, elméleti hozzáállására az, hogy a kódex az előtársaság jogintézményét nem általánosította, és nem vezette be az előjogi személy jogintézményét. Holott a gyakorlatban a jogi személy típusok mindegyike esetében (különösen a profitorientált jogi személyek esetében) a jogi személy létesítésével elérendő cél megvalósításához gyakorta elengedhetetlen az, hogy az újonnan létesített jogalany "azon nyomban" megkezdhesse működését. A nyilvántartásba vételi eljárás időtartama - figyelemmel szélsőségesen divergáló nézeteket valló bírósági ügyintézők és bírók által kibocsátható hiánypótló végzésekre - továbbra is hátráltathatja a jogi személyek gyors és zökkenőmentes nyilvántartásba vételét, a teljes jogalanyiság elnyerését.
Mindazonáltal az a körülmény, hogy a Ptk. nem szabályozza általános jelleggel az előjogi személy jogintézményét, álláspontom szerint nem jelenti azt, hogy a gazdasági társaságon kívüli jogi személy típusok ne kezdhetnék meg működésüket a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtását megelőzően. A törvényben ugyanis nincs olyan szabály, amely ezt megtiltaná.
Függetlenül attól, hogy a Ptk. nem vezette be szervezeti jogunkba az előjogi személy jogintézményét, az előtársaság jogintézményét fenntartotta, és azt több vonatkozásban továbbfinomította. A törvény az előtársasági létszakasz kezdő időpontját egységessé tette. Mivel az alapítóknak érdekükben áll, hogy az alakulóban lévő gazdasági társaság minél előbb bejelentkezzen a cégbírósághoz, az előtársaság kezdetét a Ptk. 3:101. § (1) bekezdés első mondata az ügyvédi vagy jogtanácsosi ellenjegyzés vagy közokiratba foglalás napjához köti azzal, hogy a Ptk. 3:101. § (1) bekezdés második mondata szerint üzletszerű gazdasági tevékenységet az előtársaság a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtását követően folytathat. A Ptk. 3:101. § (1) bekezdés harmadik mondata értelmében az előtársasági jelleget a társaság iratain és jognyilatkozatain fel kell tüntetni; ennek hiányában az előtársaság által tett jognyilatkozat - ha a nyilvántartó hatóság a társaságot nem jegyzi be, az alapítók által együttesen tett jognyilatkozatnak minősül. Ha az alapítók által együttesen tett jognyilatkozat kötelezettségvállaló nyilatkozat és az előtársaság e kötelezettségét megszegi, úgy bekövetkezik az alapítók egyetemleges felelőssége.
A Ptk. 3:101. § (4)-(5) bekezdéseiben foglalt szabályok valamennyi gazdasági társaságra vonatkozóan komplex módon szabályozzák az előtársasági létszakaszban a vezető tisztségviselők és az alapítók felelősségét a hitelezőkkel szemben. A jelen Fejezetben kizárólag az alapítók felelősségére vonatkozó szabályozást ismertetjük, a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályokat a IX. Fejezetben tárgyaljuk. Az alapító felelősségének különös negatív előfeltétele az, hogy a cégbíróság a gazdasági társaságot ne jegyezze be a cégjegyzékbe.
Az alapítóknak a hitelezővel szemben fennálló felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért (kötelezettségéért) való, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli, deliktuális felelősségtípus.
Az alapító felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem az előtársaság kötelezettségéért áll fenn. A tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősségtípus, mert az előtársaság az elsődlegesen felelős személy. A Ptk. 3:101. § (5) bekezdés első mondatában rögzített új szabályra tekintettel az előtársaság működésének a Ptk. 3:101. § (4) bekezdése esetén a megszűnésig vállalt kötelezettségeket a létrehozni kívánt társaság rendelkezésére bocsátott vagyonból kell teljesíteni. E szabály szerint tehát, ha az előtársaság rendelkezik valamekkora mértékű vagyonnal, úgy az előtársaság kötelezettségeiért e vagyonával felel a hitelezőkkel szemben. Az alapítók pedig csak az előtársaság vagyonából ki nem elégíthető követelésekért tartoznak felelősséggel harmadik személyekkel szemben. Az alapító másodlagos felelőssége tehát közvetett, mivel a létre nem jött gazdasági társaság helytállását követően következik csak be. Az alapító felelőssége felróhatóság nélküli felelősségtípus, ugyanis az alapító nem mentesül azzal, ha bizonyítja, hogy ő maga úgy járt el az előtársasági létszakaszban, ahogy általában elvárható. Az alapító csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy az előtársaság úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az alapító felelőssége azért deliktuális felelősségtípus, mert az alapító és a hitelező között egyetlen esetben sem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel az alapító felelőssége deliktuális felelősségtípus, a kártérítés bírói mérséklésének van helye méltányosság alapján. A Ptk. 3:101. §-a nem tartalmaz utaló szabályt a megszűnés esetére irányadó felelősségi szabályokra [eltérően a 2006-os Gt.16. § (3) bekezdésében írt szabálytól], azonban ettől függetlenül vizsgálni kell azt, hogy az alapító felelőssége miként alakul a gazdasági társaság fennállása alatt. Amennyiben a tagnak van másodlagos felelőssége (amely teljes és egyetemleges) a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag felelőssége az előtársaság kötelezettségéért is teljes és egyetemleges. Vagyis a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának és az egyesülés tagjának az előtársaság kötelezettségéért teljes és egyetemleges a felelőssége a hitelezőkkel szemben. E tagok a helytállási kötelezettségre tekintettel felmerült tartozást - egymás közötti viszonyukban - a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik, ha a létesítő okirat másként nem rendelkezik. Amennyiben a tagnak (részvényesnek) nem áll fenn felelőssége a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag (részvényes) felelőssége az előtársaság kötelezettségeiért a társasági vagyonból a neki jutó rész (likvidációs hányad) erejéig áll fenn a hitelezőkkel szemben. Vagyis a betéti társaság kültagjának, a korlátolt felelősségű társaság tagjának, a részvénytársaság részvényesének korlátozott, mégpedig pro viribus felelőssége áll fenn a hitelezőkkel szemben. A tag (részvényes) felelőssége a bejegyzési kérelem jogerős elutasításának napjától számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.
A Ptk. 3:101. § (5) bekezdés harmadik mondata szerint, ha a létrehozni kívánt gazdasági társaságnál a tag felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott volt, és a tag helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, e tartozásokért harmadik személy irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni. A vezető tisztségviselő e felelősségi alakzatát is a IX. Fejezetben tárgyaljuk részletesen. A korlátlan tagi felelősségű társasági formáknál a vezető tisztségviselő másodlagos helytállási kötelezettsége akkor sem áll fenn, ha a tagok korlátlan felelőssége ellenére marad kielégítetlen hitelezői követelés, hiszen a közkereseti társasánál és a betéti társaságnál a vezető tisztségviselő és a tag (beltag) személye azonos, és egyesülésnél pedig a tipikusan jogi személy tagok mellett a természetes személy igazgató felelőssége nem nyújt többletgaranciát a hitelezőknek.
A hitelező az előtársaság bármelyik vagy valamennyi tagja (részvényese) ellen indíthat kártérítési pert. A tagok (részvényesek) a vezető tisztségviselővel (vezető tisztségviselőkkel) együtt is perelhetők. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő(k) marasztalása csupán feltételes lehet, a tagoktól (részvényesektől) való behajthatatlanság esetén kell helytállniuk. Wellmann hívja fel a figyelmet arra, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagjai és a részvénytársaság részvényesei mellett célszerűnek látszik az, ha a felperesi hitelező perli a vezető tisztségviselő(ke)t, ugyanis a beperelt tagok (részvényesek) könnyen védekezhetnek azzal a perben, hogy likvidációs hányadhoz nem jutottak hozzá, mert az induló vagyon elfogyott az előtársasági működés során, a likvidációs vagyonhányadot meghaladó felelőssége pedig nincs a tagoknak (részvényeseknek). Ilyen perfelállás mellett a vezető tisztségviselő(k)nek kell majd azzal védekezniük a perben, hogy az ő felelősségük csak másodlagos, az előtársaságnak megmaradt az induló vagyona, és az szétosztásra került a tagok (részvényesek) között.[63]
A cégjegyzékbe jogerősen be nem jegyzett előtársaság nyilvánvalóan nem lehet peres fél (alperes), mivel teljes mértékben nem jött létre, jogilag nem létezik, jogképességgel nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett (Pp. 37. §). Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

1.2. Az alapítók felelőssége a részvény névértéken alul történő kibocsátásáért

A Ptk. 3:212. § (4) bekezdése értelmében a részvény névértéken alul történő kibocsátása semmis. A névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért harmadik személyekkel szemben a részvénytársaság nyilvántartásba való bejegyzését megelőzően történt kibocsátás esetén az alapítókat, a nyilvántartásba való bejegyzést követően történt kibocsátás esetén a társaságot terheli felelősség a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint. Több alapítót a felelősség egyetemlegesen terheli.
A törvény - megegyezően a 2006-os Gt.-vel - egyértelműen megtiltja a részvény névértéken alul történő kibocsátását. A részvény névértéken alul történő kibocsátása a részvénytársaság hitelezőinek érdekét súlyosan sértő magatartás, ugyanis ebben az esetben már az alapításkor, illetve az alaptőke felemelésekor egyértelmű, hogy az alaptőkének, illetve az alaptőke felemelésének megfelelő mértékű vagyon nem kerül átadásra a részvénytársaság részére.
A Ptk. 3:212. § (4) bekezdés első mondatában írt rendelkezés azt jelenti, hogy a részvényes legalább akkora mértékű vagyoni hozzájárulást köteles szolgáltatni a részvénytársaság részére, mint amekkora névértékű részvényt vállal átvenni. E szabályból továbbá az is következik, hogy alapításkor a részvényeseknek összességében legalább akkora mértékű vagyoni hozzájárulást kell szolgáltatniuk, amelyek összege együttesen eléri a részvénytársaság alaptőkéjét. Új részvények forgalomba hozatalával megvalósuló alaptőke-emeléskor pedig a részvényeseknek legalább akkora mértékű vagyoni hozzájárulást kell szolgáltatniuk, amelyek összege együttesen eléri az alaptőke-emelés mértékét.
A jogalkotó - helyesen - nem elégszik meg pusztán azzal, hogy megtiltja a névértéken aluli kibocsátást, hanem e szabály megsértéséhez további jogkövetkezményt kapcsol, mégpedig egy felelősségi szabályt. Jogdogmatikai szempontból kétségtelenül helyes módon a jogalkotó a részvénytársaság létrejövetelének időszakaitól (fázisaitól) függően, vagyis a részvénytársaság nyilvántartásba való bejegyzését megelőző, illetőleg a nyilvántartásba való bejegyzését követő időszakot (fázist) elkülöníti egymástól. Ugyanis a cégnyilvántartásba vételt megelőzően a részvénytársaság mint önálló jogalany nem létezik, önálló jogalanyiságát a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel nyeri el teljes körűen, ezért jogdogmatikai szempontból nem lenne helyénvaló az, ha a helytállni köteles személy egy létre nem jött jogi személy lenne. Ehelyett a törvény azt a megoldást alkalmazza, hogy a cégnyilvántartásba való bejegyzést megelőzően történt névértéken aluli kibocsátás esetén az alapítókat terheli, mégpedig egyetemlegesen a felelősség. (Egyszemélyes részvénytársaság alapítása esetén az alapítót terheli a felelősség.) Miután a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel a részvénytársaság létrejön, önálló jogalannyá, s ezáltal helytállásra kötelezhetővé válik, ezért a törvény a cégnyilvántartásba való bejegyzést követően történt névértéken aluli kibocsátás esetén már magát a társaságot teszi felelőssé. Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy az alapítókat kizárólag az alapításkor terheli felelősség a részvény névértéken alul történő kibocsátásáért, majd utóbb a részvénytársaság működése során elhatározott alaptőke-felemeléskor már a részvénytársaságot terheli a felelősség.
A vizsgált jogszabályi rendelkezés egyrészt egyértelműen meghatározza a felelősség irányát. Az alapítók felelőssége harmadik személyekkel szemben, vagyis a részvénytársaság hitelezőivel szemben áll fenn. A vizsgált jogszabályi rendelkezés másrészt egyértelműen meghatározza azt is, hogy az alapítók felelőssége a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint alakul.
Az alapítók felelőssége a hitelezőkkel szemben vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
Az alapítók felelőssége saját felróható magatartásukért, nem pedig az előtársaság (a létrehozni kívánt részvénytársaság) magatartásáért áll fenn. A törvény helyesen kimondja azt is, hogy több alapítót a felelősség egyetemlegesen terheli. A törvény abból az előfeltevésből indul ki, hogy zártkörűen működő részvénytársaság alapításánál valamennyi alapító tudja vagy tudnia kell azt, hogy a kibocsátásra kerülő részvényeknek mennyi a névértéke, és ehhez képest valamennyi alapító tisztában van, tisztában kell lennie azzal, hogy a létesítő okiratban meghatározott mértékű névértéknek megfelelő vagyoni hozzájárulást nem szolgáltatják a részvénytársaság részére. Az egyetemleges felelősség előírása a hitelezők érdekeinek fokozott védelme céljából indokolt.
A névértéken felüli kibocsátásra jogszerű lehetőség van. Ebben az esetben az alapító nem a részvény névértékének megfelelő összeget, hanem annál nagyobb összeget, a kibocsátási értéket bocsátja a részvénytársaság rendelkezésére. Ez nyilvánvalóan sem a részvénytársaság, sem a részvénytársaság hitelezőinek érdekeit nem sérti. Ebben az esetben az alapító által rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulásból a névértéknek megfelelő összeg az alaptőkébe, a névértéket meghaladó összeg az alaptőkén felüli vagyonba kerül. Ezért írja elő a Ptk. 3:250. § (1) bekezdés b) pontja azt, hogy a kibocsátási értéken történő kibocsátás esetén az alapszabályban - egyebek mellett - a részvények kibocsátási értéket is fel kell tüntetni.
Mind az alapítás, mind az alaptőke felemelése okán a részvénytársaság köteles cégeljárást (alapbejegyzési, illetőleg változásbejegyzési eljárást) indítani a székhelye szerint illetékes cégbíróság előtt, vagyis elméletileg a cégbíróság ellenőrizhetné azt, hogy megvalósul-e a részvény névértéken alul történő kibocsátása vagy sem. Azonban a részvénytársaság csalárd módon eljárva képes olyan okiratokat benyújtani az alapbejegyzési, illetőleg változásbejegyzési eljárás során, amelyből a cégbíróság valójában nem képes megállapítani azt, hogy megvalósult-e a részvény névértéken alul történő kibocsátása. Ezért indokoltnak tűnik e különös felelősségi szabály fenntartása.
A károsult hitelező tehát a részvény névértéken alul történő kibocsátásából eredő kártérítési igényét az alapítókkal szemben érvényesítheti, és nem a létrehozni kívánt részvénytársaság (előtársaság) ellen. Az ilyen perek a társasági jog területére tartozó "egyéb jogvitának" minősülnek, vagyis nem minősülnek társasági jogi jogvitának. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre bármelyik alperesi alapító lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság az illetékes. Ha a jogi személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 29. § (1) bekezdés, Pp. 30. § (1) bekezdés]. A felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].
A részvénytársaság felelősségét a névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért a IV. Fejezet 3. pontjában tárgyaljuk.

1.3. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság átalakulása, egyesülése és szétválása során

A Ptk. 3:133. § (1) bekezdése értelmében gazdasági társaság más társasági formába tartozó gazdasági társasággá, egyesüléssé és szövetkezetté alakulhat át. A Ptk. 3:39. § (1) bekezdése alapján jogi személy más típusú jogi személlyé történő átalakulása esetén az átalakuló jogi személy megszűnik, jogai és kötelezettségei az átalakulással keletkező jogi személyre mint általános jogutódra szállnak át. A Ptk. 3:44. § (1) bekezdése szerint a jogi személy más jogi személyekkel összeolvadás vagy beolvadás útján egyesülhet. Összeolvadásnál az összeolvadó jogi személyek megszűnnek, és új jogi személy jön létre általános jogutódlás mellett. Beolvadásnál a beolvadó jogi személy szűnik meg, általános jogutódja az egyesülésben részt vevő másik jogi személy. A Ptk. 3:45. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy különválás vagy kiválás útján több jogi személlyé szétválhat. Különválás esetén a jogi személy megszűnik, és vagyona a különválással létrejövő több jogi személyre mint jogutódra száll át. Kiválás esetén a jogi személy fennmarad, és vagyonának egy része a kiválással létrejövő jogi személyre mint jogutódra száll át.
A Ptk. a 2006-os Gt.-től eltérő tartalommal használja az átalakulás jogfogalmát. A Ptk. a jogi személy vonatkozásában átalakulás fogalmán a jogi személy típusváltását, míg a gazdasági társaság vonatkozásában egyrészt a társaságiforma-váltást, másrészt a jogiszemély-típusváltást (egyesüléssé és szövetkezetté való átalakulást) érti. A Ptk. az átalakulás jogfogalmába nem vonja be az egyesülést és a szétválást eltérően a 2006-os Gt. 67. § (1) bekezdésében szabályozott átalakulás fogalomtól. Ugyanakkor a Ptk. a 2006-os Gt.-vel megegyező tartalommal használja az egyesülés és a szétválás jogfogalmát. Az egyesülésnek továbbra is két típusa van: összeolvadás és beolvadás; a szétválásnak továbbra is két típusa van: kiválás és különválás. A Ptk. új szabálya az, hogy a gazdasági társaság nemcsak másik gazdasági társasággal, hanem szövetkezettel és egyesüléssel is egyesülhet (Ptk. 3:136. §).
A gazdasági társaság átalakulása esetén az átalakulással létrejövő gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet az átalakult gazdasági társaság általános jogutódja. [Az általános jogutódlást a Ptk. 3:39. § (1) bekezdése mondja ki.] Az egyesülés esetében az összeolvadásnál az összeolvadó gazdasági társaságok megszűnnek, és új gazdasági társaság jön létre általános jogutódlás mellett, míg a beolvadásnál a beolvadó gazdasági társaság szűnik meg, általános jogutója az egyesülésben részt vevő másik gazdasági társaság. A szétválás esetében nyilvánvalóan nem beszélhetünk általános jogutódlásról, hiszen különválás esetén egy helyett több gazdasági társaság jön létre, míg kiválás esetén az eredeti gazdasági társaság fennmarad és vagyonának egy része a kiválással létrejövő gazdasági társaságra mint jogutódra száll át.
A fenti szabályokból az következik, hogy a jogutód gazdasági társaság(ok) tartoznak helytállni a jogelőd gazdasági társaság(ok) kötelezettségeiért a hitelezőkkel szemben. A jogutód gazdasági társaság(ok) felelősségét az V. Fejezetben részletesen tárgyaltuk.
A Ptk. 3:135. § (1) bekezdése értelmében az átalakulás során a társaságtól megváló tag a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén irányadó szabályok szerint köteles helytállni az átalakuló gazdasági társaságnak az átalakulással létrejövő jogi személy által nem teljesített kötelezettségeiért. A Ptk. 3:135. § (2) bekezdése szerint, ha egy korlátlanul felelős tag az átalakulás következtében korlátozottan felelős taggá válik, a jogutód bejegyzésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül - és az átalakulással létrejövő jogi személy más, korlátlanul felelős tagjaival egyetemlegesen - köteles helytállni a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért.
A Ptk. átfogó jelleggel szabályozza az átalakuló gazdasági társaság kötelezettségei-ért fennálló felelősségi viszonyokat. A törvény általános jelleggel - jóllehet három külön szakaszban - kimondja, hogy a jogutód gazdasági társaságnak áll fenn elsődleges felelőssége a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért a hitelezők irányában, míg a tagoknak (részvényeseknek) csak közvetett másodlagos felelőssége áll fenn a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért a hitelezők irányában. A tagok (részvényesek) tehát csak abban az esetben tartoznak felelősséggel a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért, ha azok a jogutód gazdasági társaságtól nem hajthatók be.
E körben három felelősségi szabállyal kell megismerkednünk. Az átalakulás során a társaságtól megváló tag felelőssége aszerint alakul, hogy a társaság működése során fennállt-e közvetett másodlagos felelőssége a társaság tartozásaiért (a Ptk. szóhasználatában a "korlátlanul felelős tag"), avagy a társaság működése során egyáltalán nem állt fenn felelőssége a társaság tartozásaiért (a Ptk. szóhasználatában "korlátozottan felelős tag"). Ebből fakadóan két felelősségi szabályt kell megvizsgálnunk a társaságtól megváló tag felelőssége vonatkozásában. A harmadik felelősségi szabály arra az esetre vonatkozik, amikor a "korlátlanul felelős tag" "korlátozottan felelős taggá" válik az átalakulás során.
A Ptk. 3:135. § (1) bekezdése szerint az átalakulás során a társaságtól megváló tag a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén irányadó szabályok szerint köteles helytállni az átalakuló gazdasági társaságnak az átalakulással létrejövő jogi személy által nem teljesített kötelezettségeiért. A törvény egy utaló szabályt iktat be, amely szerint a társaságtól megváló tag felelőssége a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén irányadó szabályok szerint alakul. Ez az utaló szabály valójában két jogszabályi rendelkezésre utal, egyfelől a Ptk. 3:48. § (3) bekezdésében írt szabályra, másfelől a Ptk. 3:137. § (1)-(2) bekezdésében írt szabályokra. (A Ptk. sajátszerűsége az, hogy egyetlen utaló szabályánál sem tartalmazza azt a konkrét jogszabályi rendelkezést, amelyre utal, így a jogalkalmazónak kell azt felkutatnia.) A Ptk. 3:48. § (3) bekezdése értelmében a jogutód nélkül megszűnt jogi személy tagjai és alapítója a felosztott vagyonból való részesedésük mértékéig kötelesek helytállni a megszűnt jogi személy ki nem elégített tartozásaiért. Ez a felelősségi szabály tehát az átalakuló betéti társaság kültagjára, korlátolt felelősségű társaság tagjára és az átalakuló részvénytársaság részvényesére vonatkozik, vagyis az olyan tagra (részvényesre), akinek nem áll fenn közvetett másodlagos felelőssége a társaság létezése (működése) során a hitelezőkkel szemben. A tag (részvényes) felelősségének különös előfeltétele az, hogy a tartozás a tagsági jogviszony megszűnése, vagyis a tag (részvényes) cégjegyzékből történő törlése előtt keletkezzen.
A tag (részvényes) felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért való, korlátozott, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus.
A tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját magatartásáért, hanem a jogelőd gazdasági társaság magatartásáért áll fenn. A tag (részvényes) felelőssége közvetett másodlagos felelősségtípus, mivel az elsődlegesen felelős személy a jogutód gazdasági társaság, a tag (részvényes) másodlagos felelőssége közvetett, mert csak akkor kell helytállnia, ha a jogutód társaságtól a követelés nem hajtható be. A tag (részvényes) felelőssége felróhatóság nélküli felelősségtípus, mert a tag (részvényes) nem mentesül a felelősség alól azzal, ha azt bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a jogutód gazdasági társaság (az elsődleges kötelezett) úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősségtípus, ugyanis a tag és a hitelező között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősségtípus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A tag (részvényes) felelőssége korlátozott, mégpedig pro viribus felelősségtípus, mivel a tag (részvényes) kizárólag a kiválásakor kapott járandóságával felel.
A tag (részvényes) járandóságát úgy kell megállapítani, hogy az a tagnak (részvényesnek) a jogelőd gazdasági társaság jegyzett tőkéjéhez viszonyított vagyoni hozzájárulása arányához igazodjon, kivéve, ha a létesítő okirat a tagsági viszony megszűnése esetére más elszámolási módot ír elő. Ha a tag (részvényes) járandóságát piaci értéken kívánják megállapítani, akkor kötelező - az Szmt. vonatkozó előírásainak figyelembevételével - vagyonértékelést végrehajtani. Nincs helye a tag (részvényes) részére vagyonkiadásnak, ha a jogelőd gazdasági társaság saját tőkéje nulla vagy negatív. Ez utóbbi esetben tehát az átalakuló gazdasági társaságtól megváló tag (részvényes) felelősséggel nem tartozik a hitelezők irányában. Hangsúlyozni kell, hogy a tag (részvényes) felelőssége nem válik terhesebbé az átalakulás következtében, a különös felelősségi szabály célja éppen az, hogy a tag (részvényes) csak az eredetileg kockáztatott (és az esetlegesen hozammal növekedett) vagyoni hozzájárulásával tartozzon felelősséggel a hitelezőkkel szemben a tagsági viszony megszűnésétől számított öt évig.
A helytállásra előírt határidő egyértelműen jogvesztő határidő, ugyanis a korábbi felelősségi szint véghatárideje nem szabad hogy bizonytalan legyen. A jogvesztő határidőre tekintettel az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak.
A Ptk. 3:137. § (1) bekezdése értelmében gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a megszűnő társaságot terhelő kötelezettségből származó követelés a társaság nyilvántartásból való törlésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül érvényesíthető a társaság volt tagjaival szemben. A Ptk. 3:137. § (2) bekezdése szerint, ha a tag helytállási kötelezettsége a társaság kötelezettségeiért a társaság fennállása alatt korlátlan volt, helytállási kötelezettsége a megszűnt társaság kötelezettségeiért korlátlan és a többi korlátlan helytállásra köteles taggal egyetemleges. A tagok egymás közötti viszonyukban a tartozást a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik.
Ez a felelősségi szabály tehát arra a tagra vonatkozik, akinek másodlagos felelőssége fennáll a társaság működése, létezése során, ilyen tagnak minősül a közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja és az egyesülés tagja. A tag felelősségének különös előfeltétele az, hogy a tartozás a tagsági jogviszony megszűnése, vagyis a tag cégjegyzékből történő törlése előtt keletkezzen.
A tag felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért való, teljes, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
A tag felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját magatartásáért, hanem a jogelőd gazdasági társaság magatartásáért áll fenn. A tag felelőssége közvetett másodlagos felelősségtípus, mivel az elsődlegesen felelős személy a jogutód gazdasági társaság, a tag másodlagos felelőssége közvetett, mert csak akkor kell helytállnia, ha a jogutód társaságtól a követelés nem hajtható be. A tag felelőssége felróhatóság nélküli felelősségtípus, mert a tag nem mentesül a felelősség alól azzal, ha azt bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a jogutód gazdasági társaság (az elsődleges kötelezett) úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A tag felelőssége deliktuális felelősségtípus, ugyanis a tag és a hitelező között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag felelőssége deliktuális felelősségtípus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A tag felelőssége teljes felelősségtípus, vagyis saját teljes vagyonával tartozik helytállni a hitelezőkkel szemben. Hangsúlyozni kell, hogy a tag felelőssége nem válik enyhébbé az átalakulás következtében, a különös felelősségi szabály célja éppen az, hogy a korábbi, szigorúbb felelősségi szint továbbra is fennmaradjon a változás bekövetkeztétől számított öt évig. A helytállásra előírt határidő egyértelműen jogvesztő határidő, ugyanis a korábbi, szigorúbb felelősségi szint véghatárideje nem szabad hogy bizonytalan legyen.
A jogvesztő határidőre tekintettel az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak.
A Ptk. 3:135. § (2) bekezdése szerint, ha egy korlátlanul felelős tag az átalakulás következtében korlátozottan felelős taggá válik, a jogutód bejegyzésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül - és az átalakulással létrejövő jogi személy más, korlátlanul felelős tagjaival egyetemlegesen - köteles helytállni a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért.
Ez a felelősségi szabály tehát arra a tagra vonatkozik, akinek teljes másodlagos felelőssége áll fenn a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségeiért, ilyen tagnak minősül a közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja és az egyesülés tagja. Amennyiben az átalakulás következtében az ilyen tagok továbbra is megőrzik tagsági jogviszonyukat és korlátlan felelősségű társaság tagjává vagy részvénytársaság részvényesévé válnak, úgy e változás bekövetkeztétől számított öt évig - ha a jogutód társaság vagyona a követelést nem fedezi - korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaság azon tartozásaiért, amelyek korlátlanul felelős tagsági viszonyának megszűnése előtt keletkeztek. Az ilyen tag felelősségének különös előfeltétele az, hogy a tartozás a korlátlanul felelős tagsági viszony megszűnése, vagyis a jogutód gazdasági társaság cégjegyzékbe történő bejegyzése előtt keletkezzen.
Az ilyen tag felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért való, teljes, egyetemleges, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus.
Az ilyen tag felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját magatartásáért, hanem a jogelőd gazdasági társaság magatartásáért áll fenn. Az ilyen tag felelőssége közvetett másodlagos felelősségtípus, mivel az elsődlegesen felelős személy a jogutód gazdasági társaság, az ilyen tag másodlagos felelőssége azért közvetett, mert csak akkor kell helytállnia, ha a jogutód társaságtól a követelés nem hajtható be. Az ilyen tag felelőssége felróhatóság nélküli felelősségtípus, mert az ilyen tag nem mentesül a felelősség alól azzal, ha azt bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a jogutód gazdasági társaság (az elsődleges kötelezett) úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ilyen tag felelőssége deliktuális felelősségtípus, mert a tag és a hitelező között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősségtípus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. Az ilyen tag felelőssége teljes felelősségtípus, vagyis saját teljes vagyonával tartozik helytállni a hitelezőkkel szemben. Hangsúlyozni kell, hogy az ilyen tag felelőssége nem válik enyhébbé az átalakulás következtében, a különös felelősségi szabály célja éppen az, hogy a korábbi, szigorúbb felelősségi szint továbbra is fennmaradjon a változás bekövetkeztétől számított öt évig.
A helytállásra előírt határidő egyértelműen jogvesztő határidő, ugyanis a korábbi, szigorúbb felelősségi szint véghatárideje nem szabad hogy bizonytalan legyen. A jogvesztő határidőre tekintettel az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak. Ha több ilyen tag van, úgy felelősségük egyetemleges a hitelezők irányában. Az egyetemlegesség kimondása a hitezők érdekeinek fokozott védelmét szolgálja.
A hitelező a jogutód gazdasági társasággal (társaságokkal) együtt jogosult az átalakuló gazdasági társaságtól megváló bármelyik vagy valamennyi tag (részvényes) ellen kártérítési pert indítani. A Kúria ennek megfelelően egy eseti döntésében kimondta, hogy együttes perlés esetén a beltag védekezhet azzal is, hogy a betéti társasággal szemben az adott követelés nem érvényesíthető, ezért a beltag mögöttesen nem marasztalható. Ilyen esetben a beltag és a betéti társaság között egységes pertársaság áll fenn [BH 2014.249.].
Alperesként tehát perbe kell vonni a jogutód gazdasági társaságot (társaságokat), ugyanis az elsődleges felelősség a jogutód gazdasági társaságot (társaságokat) terheli. A perelt tag (részvényes) marasztalása csupán feltételes lehet, a jogutód gazdasági társaságtól (társaságoktól) való behajthatatlanság esetén kell helytállnia. Kizárólag a perben jogerős ítélettel marasztalt tag (részvényes) ellen vezethető végrehajtás. Alperes a jogelőd gazdasági társaság nem lehet, ugyanis a cégjegyzékből jogerősen törölt jogelőd gazdasági társaság jogilag nem létezik, jogképességgel nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

1.4. A tag felelőssége a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért

A Ptk. 3:48. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy jogutód nélkül megszűnik, ha
a) határozott időre jött létre és a meghatározott időtartam eltelt;
b) megszűnése meghatározott feltétel bekövetkezéséhez kötött és e feltétel bekövetkezett;
c) a tagok vagy alapítók kimondják megszűnését; vagy
d) az arra jogosult szerv megszünteti
feltéve mindegyik esetben, hogy a jogi személy vagyoni viszonyainak lezárására irányuló megfelelő eljárás lefolytatását követően a bíróság a jogi személyt a nyilvántartásból törli.
A gazdasági társaság a fenti szabály értelmében megszűnhet olyképpen, hogy a létesítő okiratban megjelölt határidő eltelik, a legfőbb szerv kimondja a gazdasági társaság végelszámolással való megszűnését, a bíróság elrendeli felszámolását, vagy a cégbíróság elrendeli kényszertörlését.
A Ptk. 3:137. § (1) bekezdése értelmében gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a megszűnő társaságot terhelő kötelezettségből származó követelés a társaság nyilvántartásból való törlésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül érvényesíthető a társaság volt tagjaival szemben. A Ptk. 3:137. § (2) bekezdése szerint, ha a tag helytállási kötelezettsége a társaság kötelezettségeiért a társaság fennállása alatt korlátlan volt, helytállási kötelezettsége a megszűnt társaság kötelezettségeiért korlátlan és a többi korlátlan helytállásra köteles taggal egyetemleges. A tagok egymás közötti viszonyukban a tartozást a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik.
A Ptk. a 2006-os Gt.-vel azonosan rendezi a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért való tagi (részvényesi) felelősséget. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért a tagok (részvényesek) felelőssége a hitelezők irányában főszabály szerint akként alakul, hogy a gazdasági társaság létezése (működése) során a tagot terhelte-e közvetett másodlagos felelősség, avagy a tagot (részvényest) felelősség egyáltalán nem terhelte a hitelezőkkel szemben.
Amennyiben a tagnak van közvetett másodlagos felelőssége (amely teljes és egyetemleges) a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag felelőssége a megszűnt társaság kötelezettségéért is korlátlan és egyetemleges. Vagyis a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának és az egyesülés tagjának a megszűnt társaság kötelezettségéért teljes és egyetemleges a felelőssége a hitelezőkkel szemben. E tagok a helytállási kötelezettségre tekintettel felmerült tartozást - egymás közötti viszonyukban - a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik, ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik. Amennyiben a tagnak (részvényesnek) nem áll fenn felelőssége a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag (részvényes) felelőssége a megszűnt társaság kötelezettségeiért a társasági vagyonból a neki jutó rész (likvidációs hányad) erejéig áll fenn a hitelezőkkel szemben. Vagyis a betéti társaság kültagjának, a korlátolt felelősségű társaság tagjának, a részvénytársaság részvényesének korlátolt, mégpedig pro viribus felelőssége áll fenn a hitelezőkkel szemben.
A fentiekben kifejtett különbségtől eltekintve a megszűnt társaság tagjainak (részvényeseinek) felelőssége egységesen alakul. A megszűnt társaság kötelezettségeiért fennálló tagi (részvényesi) felelősség különös előfeltétele az, hogy maradjon fenn a jogutód nélkül megszűnő társaságot terhelő követelés.
A tagnak (részvényesnek) a hitelezővel szemben fennálló felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért való, közvetlen másodlagos, felróhatóság nélküli, deliktuális felelősségtípus.
A tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem a társaság kötelezettségéért áll fenn. A tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősségtípus, mert a megszűnt társaság az elsődlegesen felelős személy. A megszűnt társaság elsődleges felelősségének csak jogdogmatikai szempontból van jelentősége, tekintettel arra, hogy a cégjegyzékből törölt gazdasági társaság mint önálló jogalany már nem létezik. A tag (részvényes) másodlagos felelőssége közvetett, mivel a jogutód nélkül megszűnő társaság az elsődlegesen felelős személy, a tag másodlagos felelőssége közvetett, mert csak akkor kell helyt állnia, ha a jogutód nélkül megszűnő társaságtól a követelés nem hajtható be. A tag (részvényes) felelőssége felróhatóság nélküli felelősségtípus, ugyanis a tag (részvényes) nem mentesül azzal, ha bizonyítja, hogy ő maga úgy járt el a gazdasági társaság működése során, ahogy általában elvárható. A tag (részvényes) csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a megszűnt társaság úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A tag (részvényes) felelőssége azért deliktuális felelősségtípus, mert a tag és a hitelező között egyetlen esetben sem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősségtípus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A törvény - helyesen - egyértelműen és kifejezetten kimondja a határidő jogvesztő jellegét. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.
A jogutód nélküli megszűnést eredményező eljárásokba való hitelezői bejelentkezéssel összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet. A végelszámolással összefüggésben a Ctv. 106. § (1) bekezdése értelmében a cég hitelezői a követeléseiket a végelszámolás megindításának közzétételét követő negyven napon belül jelenthetik be a végelszámolónak. A bejelentés akkor is szükséges, ha a céggel szemben a követeléssel kapcsolatban hatósági vagy bírósági eljárás van folyamatban. A bejelentés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése nem jár jogvesztéssel, de a zárómérleg és a vagyonfelosztási határozat elfogadását követően hitelezői igényt már csak a megszűnt cég tartozásaiért történő helytállásra vonatkozó szabályok szerint lehet érvényesíteni. A Ctv. 106. § (1) bekezdés harmadik mondatában írt utaló szabály a gazdasági társaságok tekintetében a Ptk. 3:137. § (1) és (2) bekezdéseiben rögzített szabályokra utal.
A felszámolással összefüggésben a Cstv. 37. § (1) bekezdése alapján az adóssal szemben fennálló olyan követeléseket, amelyeket a felszámolás közzétételétől számított 40 napon túl, de 180 napon belül jelentettek be, a felszámoló nyilvántartásba veszi, és - az egyezségkötést kivéve - akkor elégíti ki, ha az 57. § (1) bekezdésében felsorolt tartozások kiegyenlítése után van rá vagyoni fedezet. Több késedelmesen bejelentkező hitelező között a kielégítési sorrend általános szabályai (57-58. §) az irányadók. Ha a zálogjogosult a követelését 40 napon belül bejelenti, a felszámoló a bejelentést követően intézkedik a követelés kielégítésére a 49/D. §-ban foglaltak szerint. Ha a zálogjogosult a követelését 40 napon belül nem jelenti be, ez nem akadálya a zálogtárgy értékesítésének, de a vételárat elkülönítetten kell kezelni, és a zálogjogosultat - az egyezségkötést kivéve - akkor elégíti ki, ha az 57. § (1) bekezdésében felsorolt tartozások kiegyenlítése után van rá vagyoni fedezet.
A Cstv. 37. § (2) bekezdése szerint a felszámolás alatt keletkezett és felszámolási költségnek nem minősülő követelések tekintetében - ha a felszámolási zárómérleget még nem nyújtották be - a hitelezői igényt a követelés esedékessé válását követő 40 napon belül kell a felszámolónak bejelenteni, aki a követelést a - 28. § (2) bekezdésének f) pontjában foglalt - határidőn belül benyújtott hitelezői igények között veszi nyilvántartásba. A 40 nap elteltével, de 180 napon belül - legalább a felszámolási zárómérleg benyújtásáig - bejelentett igények nyilvántartásba vételére és kielégítésére az (1) bekezdés az irányadó.
A Cstv. 37. § (3) bekezdése szerint az (1)-(2) bekezdésekben foglalt esetekben a 180 napos határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
A kényszertörléssel összefüggésben a Ctv. 117. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdés szerinti végzésben a cégbíróság felhívást tesz közzé arra vonatkozóan, hogy akinek
a) a céggel szemben követelése van - ideértve a számviteli törvény szerinti függő követelést is,
b) tudomása van arról, hogy a cég ellen bírósági, közjegyzői vagy más hatósági eljárás van folyamatban,
c) a cég tulajdonában lévő eszköz van a birtokában, a cég vagyontárgyára vonatkozó jog jogosultjaként van bejegyezve, valamely vagyontárgyat illetően a javára, illetve érdekében tény van feljegyezve, vagy a cég vagyontárgyára tarthatna igényt,
d) tudomása van a kényszertörlés közzétételének a napját megelőző évben a cég vagyonában bekövetkezett változásról, vagy
e) a céggel fennálló munkaviszonyon alapuló bérkövetelése vagy munkaviszonyból származó egyéb követelése van,
azt a közzétételt követő hatvan napon belül jelentse be a cégbíróságnak.
Összegezve megállapítható az, hogy a végelszámolás esetében a Ctv. 106. § (1) bekezdésében írt szabály egyértelműen kimondja azt, hogy a negyvennapos határidő elmulasztása nem jár jogvesztéssel; a felszámolás esetén a Cstv. 37. § (3) bekezdésében rögzített szabály egyértelműen kimondja, hogy a 180 napos határidő elmulasztása jogvesztéssel jár; a kényszertörlési eljárás esetén Ctv. 117. § (2) bekezdése nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a 60 napos határidő elmulasztása jogvesztéssel jár-e.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésben elvi éllel mutatott rá arra, hogy a jogutód nélkül megszűnt korlátolt felelősségű gazdasági társaság tagjainak a társaság tartozásaiért való felelősségére nem vonatkoznak az 1959. évi IV. törvénynek a többalanyú kötelmek kötelezetti pozíciójában lévő személyek kötelezettségére vonatkozó szabályok. A jogosult a követelését a tagokkal szemben csak a felosztott vagyonból nekik jutó rész erejéig érvényesítheti [BH 2011.109.]. Álláspontunk szerint a bírósági döntés a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthető.
A hitelező a megszűnt társaság bármelyik vagy valamennyi tagja (részvényese) ellen indíthat kártérítési pert. A per a végelszámolás, felszámolás, illetve a kényszertörlési eljárás jogerős befejezését követően indítható meg. A fentiekben kifejtettek szerint végelszámolás esetén a hitelező akkor is jogosult a perindításra, ha elmulasztotta a Ctv. 106. § (1) bekezdése szerinti negyvennapos határidőt; felszámolás esetén a hitelező csak akkor jogosult a perindításra, ha a Cstv. 37. § (1)-(3) bekezdéseiben előírt 180 napos jogvesztő határidőn belül bejelentette hitelezői igényét; míg a kényszertörlési eljárás esetén a Ctv. 117. § (2) bekezdése alapján nem állapítható meg az, hogy a hitelező jogosult-e a perindításra a 60 napos határidő elmulasztása esetén. A Kúria a fentiekben kifejtetteknek megfelelően egy eseti döntésében kimondta azt, hogy ha a jogosult a társaság felszámolási eljárásában a követelését a jogvesztő határidőn belül nem jelentette be, a követelése a társasággal szemben megszűnt, és ez kihat a beltag kötelezettségére is [BH 2014.249.].
A cégjegyzékből jogerősen törölt gazdasági társaság nyilvánvalóan nem lehet peres fél (alperes), mivel jogilag már nem létezik, jogképességgel már nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

2. A létező (működő) gazdasági társaság kötelezettségeiért fennálló közvetett másodlagos tagi felelősség

A létező (működő) gazdasági társaságot önálló felelősség terheli a hitelezőkkel szemben. A gazdasági társaság mint önálló jogalany teljes saját vagyonával felel kötelezettségeiért a hitelezők irányában. Azon társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) esetében, ahol a törvény jegyzett tőkeminimum-követelményt állapít meg, a tagot (részvényest) másodlagos felelősség sem terheli a hitelezőkkel szemben, ezzel szemben azon társasági formák (közkereseti társaság, betéti társaság) és az egyesülés esetében, ahol a törvény jegyzett tőkeminimum-követelményt nem állapít meg, a tagot (beltagot) közvetett másodlagos (mögöttes) felelősség terheli a hitelezőkkel szemben.
Wellmann fejti ki a "mögöttes felelősség" jogfogalmának létjogosultságát a Ptk. vonatkozásában is a közkereseti társaság és a betéti társaság beltagjának tekintetében. Másként fogalmazva: a társasági jog a tagok (részvényesek) által kötelezően szolgáltatott minimális jegyzett tőkét azzal "jutalmazza", hogy lehetővé teszi a tag (részvényes) felelősségének hiányát a hitelezőkkel szemben, míg a minimális jegyzett tőke hiányát azzal "bünteti", hogy a tag (beltag) másodlagos felelősségét írja elő. A minimális jegyzett tőkével rendelkező gazdasági társaságok esetében a hitelezőknek meg kell elégedniük azzal, hogy az ilyen társaság kizárólag teljes saját vagyonával felel. A minimális jegyzett tőkével nem rendelkező gazdasági társaságoknál a hitelezők helyzete kedvezőbb, ugyanis a tag (beltag) közvetett másodlagos felelőssége az ilyen társaságoknál a hitelezői érdekek hatékonyabb védelmét szolgálja. A közkereseti társaság tagja és a betéti társaság beltagja közvetett másodlagos felelősséggel tartozik a társaság vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben. Az egyesülés tagját szintén közvetett másodlagos felelősség terheli az egyesülés vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben. A mögöttes felelősség rendeltetése az, hogy a hitelező számára további kiegészítő fedezetet biztosítson, ugyanis a közvetett másodlagos felelősség előírásával megnövekszik a kötelezettség teljesítéséért felelős személyek száma, s ezáltal megnövekszik a hitelezői követelés vagyoni fedezete.[64]
A tag (beltag) mögöttes felelőssége csak abban az esetben képes hatékony védelmet biztosítani a hitelező számára, ha a törvény kizárja a korlátlan tagi felelősségek halmozását. A közvetett másodlagos felelősségben rejlő kiegészítő fedezet csak akkor képes betölteni rendeltetését, ha ugyanaz a személy az ilyen helytállási kötelezettségek halmozásával a vagyonát egyidejűleg nem terheli meg több gazdasági társaságban korlátlan felelősséggel.
A jogalkotó a jogi személy létesítésének szabadságát (a gazdasági társaságok vonatkozásában: a társulás szabadságát) kimondó Ptk. 3:4. § (1) bekezdésben rögzített alapelv korlátozása árán képes csak megvalósítani a hatékony hitelezővédelmet. Éppen ezért került előírásra a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában az, a jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el a Ptk.-ban foglaltaktól, ha az eltérés a jogi személy hitelezőinek jogait nyilvánvalóan sérti. A Ptk. 3:90. § (1) bekezdés első mondatában és a Ptk. 3:90. § (2) bekezdésében foglalt szabály megalkotására nyilvánvalóan a hitelezők érdekeinek védelme miatt került sor a gazdasági társaságok vonatkozásában. A Ptk. 3:90. § (1) bekezdés első mondata értelmében természetes személy egyidejűleg csak egy gazdasági társaságban lehet korlátlanul felelős tag, míg a Ptk. 3:90. § (2) bekezdése alapján közkereseti társaság, betéti társaság és egyéni cég nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. A természetes személy, a közkereseti társaság és a betéti társaság korlátlan felelősséghalmozásának tilalma az 1988-as Gt. óta fennáll. A hitelezővédelem azáltal válik teljessé, hogy a természetes személy vállalkozási jogának korlátozását az egyéni vállalkozó vonatkozásában is érvényesíti a jog. Ezért az Evtv. 3. § (2) bekezdés d) pontja úgy rendelkezik, hogy nem lehet egyéni vállalkozó, aki egyéni cég tagja vagy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.
A korlátlan felelősségek halmozásának tilalma csak az egyidejűségre áll fenn. Ebből az következik, hogy egymást követő időpontokban bármennyi korlátlan felelősséggel járó tagsági viszony létesíthető, amennyiben a megelőzően létesített ilyen tagsági jogviszony már megszűnt. Hangsúlyozni kell továbbá azt is, hogy nem tilos az, hogy a korlátlan felelősséggel járó tagsági viszony mellett több más, a hitelezőkkel szembeni felelősséghiánnyal járó tagsági jogviszony létesítésére kerüljön sor.[65]
A Ptk. 3:90. § (1) bekezdés második mondata szerint kiskorú személy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja nem lehet. Ez a tilalom az 1997-es Gt. hatálybalépése óta áll fenn.
A Ptk. szerint a cselekvőképtelen, illetőleg a korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy - akinek a polgári jog a vagyoni felelősségét egyébként is jelentős mértékben korlátozza - vagyoni érdekeinek fokozott védelme céljából a törvény így kívánja teljes körűen megakadályozni azt, hogy a kiskorú személy törvényes képviselője a kiskorú nevében eljárva annak vagyonát indokolatlanul kockáztassa. A kiskorú személy gazdasági társaság korlátolt felelősségű tagja azzal a feltétellel lehet, hogy a kiskorú (gyermek) törvényes képviselőjének jognyilatkozata a gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a kiskorú jogszabályban meghatározott összeget meghaladó értékű vagyontárgyáról való rendelkezés esetén [Ptk. 2:15. § (1) bekezdés e) pontja]. A Ptk. által felhívott jogszabály nem más, mint a Gyer. 26/B. § (3) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezés, amelynek értelmében a kiskorú gyámhatóságnak át nem adott vagyonáról való rendelkezést érintő szülői jognyilatkozathoz [Ptk. 2:15. § (1) bekezdés e) pontja] abban az esetben szükséges a gyámhivatal jóváhagyása, ha a szülői rendelkezéssel érintett vagyon értéke meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének hétszeresét. Az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét egy további jogszabály határozza meg, amely nem más, mint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 11. §-ában írt jogszabályi rendelkezés, amelynek értelmében a 2007. december 31-ét követő, de 2015. január 1-jét megelőző időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege havi 28 500 forint. E többszörös jogszabályi utalás bizonyosan nem könnyíti meg a jogalkalmazók munkáját.
A polgári jog tehát a gyermek korlátolt felelősségű tagsági jogviszonyát lehetővé teszi azzal, hogy a kiskorú személy vagyoni érdekeinek fokozott védelme céljából a gyámhatóság hatáskörébe utalja a törvényes képviselő jognyilatkozatához való hozzájárulás megadását, illetve elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy az együttesen gyakorolt szülői felügyelet esetén a kiskorú vagyonáról rendelkező társasági szerződést a kiskorú nevében mindkét szülőnek alá kell írnia, ingatlanapportról rendelkező szerződés esetén a gyámhatóság hozzájárulására is szükség van. Ellenkező esetben a társasági szerződés érvénytelen (BH 2000.22.). Ettől eltérő eset az, ha a kiskorú és törvényes képviselője ugyanazon gazdasági társaságban kívánnak korlátolt felelősségű tagsági jogviszonyt létesíteni. A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében úgy foglalt állást, hogy abban az esetben, ha a korlátolt felelősségű társaság tagjai között olyan kiskorúak is vannak, akik felett a szülői felügyeletet a társaság más tagjai látják el, a közöttük lehetséges érdekellentétnek a gyámhatóság útján való tisztázása nélkül a cégbejegyzési kérelem nem teljesíthető (BH 1998.438.). Az eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek.
A Ptk. jóllehet kifejezetten nem mondja ki azt, hogy egyszemélyes gazdasági társaság újabb egyszemélyes társaságot alapíthat, gazdasági társaság egyedüli tagja (részvényese) lehet, ugyanis a létesítő okirat tartalmának a Ptk. 3:4. § (2) bekezdés szabályainak megfelelő szabad meghatározása miatt ennek külön kimondása szükségtelen. A gyakorlati igények alapján a Ptk. - a 2006-os Gt. szabályozásával megegyezően - lehetővé teszi azt, hogy egyszemélyes gazdasági társaság további egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot vagy részvénytársaságot alapítson, illetve ilyen társaság egyedüli tagja legyen. Ebből a szabályból következik az is, hogy egyszemélyes gazdasági társaság másik egyszemélyes társasággal egyesülhessen, illetve több egyszemélyes gazdasági társasággá válhasson szét.

2.1. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának közvetett másodlagos felelőssége és a betéti társaság kültagjának a felelőssége

2.1.1. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának közvetett másodlagos felelőssége

A Ptk. 3:138. §-a értelmében közkereseti társaság (kkt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, és a társaságnak a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségeiért korlátlanul és egyetemlegesen helytállnak. A Ptk. 3:139. § (1) bekezdése szerint a közkereseti társaság tagjai egyetemlegesen kötelesek helytállni a társaságnak a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségeiért.
A Ptk. 3:154. §-a értelmében a betéti társaság (bt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, továbbá legalább az egyik tag (a továbbiakban: beltag) vállalja, hogy a társaságnak a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségeiért a többi beltaggal egyetemlegesen köteles helytállni, míg legalább egy másik tag (a továbbiakban: kültag) a társasági kötelezettségekért - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nem tartozik helytállási kötelezettséggel. A Ptk. 3:155. §-a alapján a betéti társaságra - az e címben foglalt eltérésekkel - a közkereseti társaságra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
A Legfelsőbb Bíróság elvi éllel mutatott rá a gazdasági társaságok (közkereseti és betéti társaság) cégbejegyzési eljárása során irányadó szempontok között arra, hogy a törvény szerint a társasági szerződésnek nem kötelező tartalmi eleme a felelősségi szabályok rendezése, ugyanis erről - az egyes cégformáknál - a törvény rendelkezik. Tehát már a cégforma választásánál megállapítható, hogy milyen felelősségi szabályok mellett működik a társaság [BH 1990.393.]. Ez az általános megállapítás annyiban szorul pontosításra, hogy a társaság és a tagok hitelezőkkel szembeni (külső) felelősségét a törvény valóban rendezi (mégpedig eltérést nem engedő, feltétlen érvényesülést kívánó imperatív normával), ugyanakkor a törvény a tagok egymással szembeni (belső) felelősségi viszonyait nem rendezi, következésképpen a belső felelősségi kérdéseket szabályozni lehet a társasági szerződésben.
A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának a hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért való, teljes, egyetemleges, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
A tag (beltag) felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem a közkereseti (betéti) társaság kötelezettségéért áll fenn. A tag (beltag) felelőssége másodlagos felelősségtípus, mert a közkereseti (betéti) társaság az elsődlegesen felelős személy. A tag (beltag) felelőssége a többi taggal (beltaggal) egyetemleges a hitelezők irányában. Az egyetemleges felelősség a hitelezők érdekeinek fokozott védelmét biztosítja. A tagok (beltagok) egymás közötti (belső) viszonyukban - eltérő megállapodás hiányában - vagyoni hozzájárulásaik arányában felelnek.
A tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetett, mivel a közkereseti (betéti) társaság elsődleges felelősségét követő sorban áll fenn. A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségének eljárásjogi következménye az, hogy I. r. alperesként főszabály szerint szükség van a társaság perben állására.
A törvény a következő lényeges eljárásjogi szabályokat tartalmazza a tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségével összefüggésben: A Ptk. 3:139. § (2) bekezdése értelmében a társaság tagjaival szemben az (1) bekezdés szerinti helytállási kötelezettségük alapján perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet és vezethető végrehajtás. A Ptk. 3:139. § (3) bekezdése szerint a tagok a társasággal együtt is perelhetők. A bíróság a tagokkal szemben hozott marasztaló ítélet végrehajtását akkor rendelheti el, ha a társasággal szemben a követelés végrehajtása eredménytelen volt. A Ptk. 3:139. § (2) bekezdésében írt szabály szerint tehát a taggal (beltaggal) szemben csak perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet és vezethető ellenük végrehajtás. Amennyiben tehát a hitelező elmulasztja a közkereseti (betéti) társaság mellett alperesként perbe vonni a tagot (beltagot), úgy sikeres perlése esetében is a bíróság csak a közkereseti (betéti) társaságot marasztalja ítéletével, és a hitelező csak a társaság ellen vezethet végrehajtást. A társaság ellen hozott marasztaló ítélet alapján tehát a végrehajtásnak az egyes tagok ellen nincs helye [C. 2598/1880.]. Amennyiben a hitelező követelését a közkereseti (betéti) társaságtól behajtani nem tudja, úgy újabb pert indíthat a korábban nem perelt tag (beltag) ellen. A Ptk. 3:139. § (3) bekezdés első mondata pedig azt a szabályt mondja ki, hogy a tagok (beltagok) a társasággal együtt is perelhetők. Továbbá a bíróság helyes joggyakorlata szerint a közkereseti társaság tagjai és a betéti társaság tagjai - mögöttes felelősségük érintése nélkül - a társasággal együtt is perelhetők.
Mivel a követelés fedezeteként elsődlegesen a társasági vagyon szolgál, a közkereseti társaságnak (betéti társaságnak) a perben állása főszabályként szükséges. E főszabály alól három kivétel van: a) ha a társaság már jogutód nélkül megszűnt, b) ha a társaság ellen már felszámolási eljárás indult, c) ha a társaságot már korábban perelték, a perben jogerősen marasztalták, és a végrehajtás eredménytelensége miatt indít a hitelező újabb pert.
A b) pontban említett kivételes esettel összefüggésben mondta ki a bíróság azt, hogy ha a társaság perindításkor felszámolás alatt áll, a pert csak a taggal szemben lehet lefolytatni [BH 2005.27.]. Ennek magyarázata az, hogy ilyenkor a társasággal szemben már csak a felszámolási eljárás keretében lehet igényt érvényesíteni, polgári peres eljárásban azonban már nem. A helyes bírói gyakorlat szerint azonban a folyamatban lévő felszámolási eljárás nem akadálya a tag elleni perindításnak, hiszen, míg a felszámolási eljárás a társasági vagyonra folyik, addig a polgári peres eljárás a tagok magánvagyonát érinti. A tagokat marasztaló ítéleti döntés alapján azonban a tagok vagyonára mindaddig nem vezethető végrehajtás, amíg nem bizonyosodik be, hogy a felszámolási eljárás során a felperes mint hitelező követelése nem nyert kielégítést. Erre a körülményre a tagot marasztaló érdemi döntés rendelkező részében kell utalnia a bíróságnak.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésben helyesen mutatott rá arra is, hogy kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a hitelező kérje nyilvántartásba vételét, követelésének érvényesítését jogvesztő határidőn belül a felszámolási eljárásban. Ha az adós betéti társaság elleni felszámolási eljárásban a hitelező - a felszámolás közzétételétől számított 1 éves jogvesztő határidőn belül - szabályszerűen nem érvényesíti a követelését, s emiatt a felszámoló őt hitelezőként nem veszi nyilvántartásba, a hitelező az igényérvényesítési jogát nemcsak a betéti társasággal, hanem annak mögöttesen felelős bel- és kültagjával szemben is elveszti [BH 2008.159.]. Az eseti döntésben foglalt megállapítás a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekintendő azzal, hogy a hatályos szabályok szerint a nyilvántartásba vételre a jogvesztő határidő 180 nap.
Az 1959-es Ptk. a kezesség két fajtáját különböztette meg:
a) az egyszerű (sortartásos) kezességet, és
b) a készfizető kezességet.
A Ptk. már a kezesség három fajtáját különbözteti meg:
a) az egyszerű (sortartásos) kezességet,
b) a készfizető kezességet és
c) a kártalanító kezességet.
Korábbi társasági jogunkban a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának felelősségére az egyszerű kezesség szabályai voltak az irányadóak, vagyis a tagot (beltagot) megillette a sortartási kifogás.[66]
Megvizsgálandó kérdés az, hogy a Ptk.-nak a kezességfajtákat bővítő megoldása, a kártalanítátó kezesség jogintézményének bevezetése változtatott-e ezen a helyzeten. A kártalanító kezesség lényege az, hogy az ilyen kezes kizárólag a követelésnek a kötelezettől be nem hajtható részéért tartozik helytállni. A kezes szempontjából kétségkívül ez a legenyhébb helytállás a három kezességfajta közül. A közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja a társaság vagyona által nem fedezett hitelezői követelésért tartozik a törvény szerint helytállni. Bodzási és Tőkey hívják fel a figyelmet arra, hogy a kártalanító kezesség szabálya az irányadó a közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának a mögöttes felelősségére. Maradéktalanul egyetértünk ezzel az állásponttal. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának még csak sortartási kifogást sem kell támasztania a perben, a bíróság hivatalból köteles figyelembe venni a Ptk. 6:421. §-ában írt szabályt a társaság és a tag/beltag együttes perlése esetén.[67]
A Ptk. 6:421. §-ában szereplő jogszabályi rendelkezésben található végrehajtás fogalmán értendő:
a) a bírósági végrehajtás (mint szinguláris végrehajtás) és
b) a felszámolás (mint globális végrehajtás).
Ezért a Miniszteri Indokolásban foglaltakkal nem érthetünk egyet teljes mértékben. Az igaz, hogy a kötelezett (közkereseti társaság, betéti társaság) elleni végrehajtást akkor is le kell folytatni, ha nyilvánvaló, hogy az eredménytelen lesz. Azonban az már nem helytálló, hogy a felszámolási eljárás esetén ennek befejezését is be kell várni. Pomeisl mutat rá arra, hogy a felszámolás esetén nem kell megvárni annak befejezését, ha egyébként a biztosított követelés tárgyában a végrehajtás nem vezetett eredményre, ugyanis ebben az esetben a törvényi feltétel már teljesült, így nincs miért megvárni a felszámolás befejeződését.[68]
Álláspontunk szerint abban az esetben sem kell megvárni a felszámolás befejeződését, ha a több évig tartó felszámolási eljárás alatt olyan közbenső felszámolási mérleg [Cstv. 50. §] készül, amelyből aggálytalanul megállapítható az, hogy a hitelező követelése nem nyerhet kielégítést a felszámolási vagyonból [például: a közbenső mérleg alapján a felszámolási vagyon az f) kategóriás hitelezői követelésre nem nyújt fedezetet]. Az utóbb említett két esetben tehát a jogerősen marasztalt tag/beltag köteles az ítéleti rendelkezésnek megfelelően teljesíteni azt követően, hogy a gazdasági társaság vagyonából a hitelezői követelés nem nyert kielégítést. Ha a tag/beltag nem teljesít, akkor magánvagyonára már jogszerűen vezethető végrehajtás.
A törvény kifejezett rendelkezéséből [Ptk. 3:138. § (3) bekezdés első mondata] következik az, hogy a tagok/beltagok a közkereseti társasággal/betéti társasággal együtt is perelhetők. A bíróság a tagokkal/beltagokkal szemben hozott marasztaló ítélet végrehajtását akkor rendelheti el, ha a közkereseti társasággal/betéti társasággal szemben a követelés behajtása eredménytelen volt [Ptk. 3:138. § (3) bekezdés második mondata]. Az együttes perlést pergazdaságossági szempontok indokolják. A mögöttes felelősséggel tartozó taggal (beltaggal) szemben csak feltételes hatályú marasztalásra kerülhet sor, vagyis az ítélet csak olyan rendelkezést tartalmazhat, amely szerint a tagtól (beltagtól) teljesítés csak akkor követelhető (vele szemben végrehajtás csak akkor vezethető), amikor már aggálytalanul megállapítható az, hogy a követelés a közkereseti (betéti) társaságtól behajthatatlan.
A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségét hangsúlyozza a bírósági joggyakorlat is:
A betéti társaság beltagja saját vagyonával csak akkor felel - korlátlanul - a társaság kötelezettségeiért, ha a társasági vagyon a követelést nem fedezi, ezért a betéti társaság beltagját mögöttes felelősség terheli [BH 1994.335.]. A közkereseti társaság tagjai saját vagyonukkal csak annyiban felelnek, amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi [BH 1996.96.]. A sortartási kifogáson túlmenően a tagok (beltagok) az ellenük indított perben vitathatják azt a hitelezői követelést is, amelyet a felszámoló a felszámolási eljárás során elismert [BH 1996.337.]. Ha azonban a perben a társaságot a tag (beltag) képviseli, és a társaságot jogerősen marasztalják, akkor az utóbb perelt tag (beltag) nem élhet olyan kifogással, amelyet az általa képviselt társaság ellen folyó perben a társaság is érvényesíthetett volna, még abban az esetben sem, ha a kifogásra alkalmas tényekről a tag (beltag) csak a társaság ellen lefolytatott per jogerős befejezése után nyert tudomást [C. 4585/1928.]. A bíróság helyesen mutatott rá arra a beltag közvetett másodlagos felelősségével összefüggésben, hogy önmagában az, hogy a felperesi hitelező az őt jogosító zálogszerződés alapján nem a betéti társaság, hanem harmadik személy tulajdonában álló zálogtárgyból nem keres kielégítést, nem mentesíti a betéti társaság tagját tagi felelőssége alól [BH 2001.285.]. A versenytörvény által meghatározott objektív és szubjektív szankciók alkalmazhatósága közötti különbségre mutatott rá a bíróság, amikor úgy foglalt állást, hogy a volt betéti társaság tagjaival szemben a versenytárs a betéti társaság által tanúsított tisztességtelen piaci magatartás miatt objektív szankciók érvényesítésére nem jogosult. Kártérítést azonban a beltaggal szemben érvényesíthet, ha annak a feltételei fennállnak [EBH 2002.640.]. Nincs akadálya annak, hogy a hitelező először csak a társaság egyes tagjait perelje, majd a jogerős ítéletet követően - ha követelése még mindig nem nyert kielégítést - a korábbi perben nem szerepelt további tagokat (beltagokat) is perelje, az újabb perben marasztalt tagok (beltagok) a korábbi perben marasztaltakkal egyetemlegesen felelnek [BH 1996.540.].
A betéti társaság beltagja mint mögöttesen felelős személy adóhatósági határozatok bíróság általi felülvizsgálata iránt indított perben vitathatja a határozatok jogszerűségét arra alapítottan, hogy nincs jogerős határozaton alapuló, esedékes és meg nem fizetett adótartozás [EBH 2010.2286.]. A közkereseti társaság tagja és a betéti társaság beltagja a tagsági jogviszonya megszűnéséig esedékessé vált társasági tartozásokért tartozik helytállni [BH 2013.130.]. A jelen bekezdésben ismertetett döntéseket a bíróságok a korábbi társasági törvények alapján hozták meg, ugyanakkor azok a Ptk. hatályos azonos tartalmú rendelkezéseire tekintettel továbbra is irányadónak tekinthetőek.
A tag (beltag) felelőssége felróhatóság nélküli felelősségtípus, ugyanis a tag (beltag) nem mentesül azzal, ha bizonyítja, hogy ő maga úgy járt el a társaság működése során, ahogy általában elvárható. A tag (beltag) csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a társaság úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A tag (beltag) felelőssége azért deliktuális felelősségtípus, mert a tag (beltag) és a hitelező között egyetlen esetben sem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (beltag) felelőssége deliktuális felelősségtípus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye.
A tag (beltag) közvetett másodlagos felelőssége a hitelezőkkel szemben áll fenn, nem pedig a társaság másik (többi) tagjával szemben. A harmadik személyek irányában fennálló társasági kötelezettségekért a közkereseti társaság tagjai egyetemlegesen felelősek ugyan, de a társasági tagot, szemben a másik társtaggal, ennek a társas cég irányában fennálló követeléséért felelőssé tenni nem lehet [Bp. T. 2170/1912.]. A társasági tag a társasági viszonyból származó követeléssel csak a társaság ellen léphet fel a társaság fennállása alatt, nem pedig a társasági tagok ellen [C. 869/1929.]. A társaságtól megváló tag azonban már hitelezőnek minősül. A törvény egyfelől a társaság hitelezőiként jelentkező harmadik személynek, másfelől a kilépett társasági tagoknak a társasággal szemben fennálló jogaik tekintetében különbséget nem tesz, következésképpen a közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségekért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek a kilépett társasági taggal szemben fennálló kötelezettségekért is [C. 1057/1935.]. Az eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatályba lépését követően is irányadónak tekinthetőek.
A Ptk. 3:139. § (4) bekezdése a társaságba belépő tag a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi taggal azonos módon köteles helytállni. A tagok ezzel ellentétes megállapodása harmadik személyekkel szemben nem hatályos. A közkereseti (betéti) társaságba utóbb belépő tagot (beltagot) a belépése előtt keletkezett társasági tartozásokért mögöttes felelősség terheli, függetlenül attól, hogy a tartozás a belépését megelőzően mikor keletkezett. A tagok ezzel ellentétes megállapodása csak kifejezett speciális törvényi előírás esetén hatályosulhat a hitelezőkkel szemben, hiszen a társasági szerződés relatív szerkezetű jogviszonyt hoz létre a tagok között, míg a hitelező a társasági szerződében nem vesz részt szerződő félként. A Ptk. ilyen kifejezett előírást nem tartalmaz a közkereseti társaság és a betéti társaság vonatkozásában, azonban az egyesülés vonatkozásában tartalmaz ilyet (lásd részletesen jelen Fejezet 2.3. pontjában). A felelősségi szabály ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a társasági szerződésben a tagok (beltagok) egymás közötti viszonyukban a felelősség fennállását szabadon rendezzék, adott esetben az utóbb belépő tag (beltag) felelősségét teljes mértékben kizárhatják a belépése előtt keletkezett társasági tartozásokért. Az ilyen megállapodásnak a tagok (beltagok) egymás közötti elszámolásakor van kiemelkedő jelentősége.
A Ptk. 3:140. §-a értelmében a tag hitelezője a társaság vagyonából nem elégítheti ki a követelését. A hitelező követelésének fedezetéül az a vagyonhányad szolgál, amely a tagot a tagsági jogviszonya megszűnése esetére megilleti. Ha a hitelező e vagyonhányadra végrehajtást vezet, a tagot megillető felmondás jogát gyakorolhatja, és ennek eredményeként a tagnak kiadandó vagyonhányadból elégítheti ki a követelését. E szabály az 1988-as Gt. hatálybalépése óta érvényes. Rendeltetése a társaság önálló vagyonának védelme a tag hitelezőjével szemben. A tag hitelezőjének követelésére elsődlegesen a tag társaságon kívül maradt vagyona szolgál, és csak másodlagosan a tagot megillető likvidációs vagyonhányad.
A törvény a tag hitelezője részére felmondási jogot biztosít, annak ellenére, hogy a tag hitelezője tényszerűen nem szerződő fél a társasági szerződés tekintetében. Wellmann mutat rá arra, hogy valójában egy törvényi fikcióval állunk szemben.[69]
A tag hitelezője e vagyonhányadra vezethet végrehajtást a Vht. 132/A. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint, amelynek keretében a hitelező felmondás útján (írásban, három hónapra) felmondhatja az adós tag tagsági jogviszonyát. A társaság a felmondási idő lejártát követően köteles pénzben elszámolni a hitelezővel. A tag hitelezőjét a likvidációs vagyonhányadból csak a saját követelésére tarthat igényt, az ezenfelül megmaradó rész az adós tagot illeti meg. A Vht. 132/A. § (2) bekezdése alapján a társaság és a tag hitelezője közötti elszámolás megtörténte nem érinti az adósnak a társasági tatozásokért fennálló, jogszabályban megállapított tagi felelősségét. A végrehajtást kérő (a tag hitelezője) az elszámolás megtörténte esetén sem felel a társaság tartozásaiért a társaság hitelezőivel szemben. A Vht. 112. § (2) bekezdése alapján, ha a társaság a követelést nem a tag hitelezőjének teljesítette, a követelés összegéig (erejéig) felelős a végrehajtást kérő (a tag hitelezője) irányában. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ebben az esetben egy olyan, a társasági jogunkban egyedülálló, kivételes felelősségi szabályról van szó, amikor a közkereseti társaság tartozik felelősséggel a tag hitelezője irányában.
A Ptk. 3:151. § (1) bekezdése értelmében társaság volt tagja és a megszűnt tagnak a társaságba be nem lépett jogutódja a tagsági jogviszony megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül ugyanúgy köteles helytállni a tagsági jogviszony megszűnése előtt keletkezett társasági tartozásokért, mint a tag a tagsági jogviszonya fennállása alatt. A Ptk. 3:151. § (2) bekezdése szerint a meghalt tagnak a társaságba be nem lépett örököse a tag halálától számított ötéves jogvesztő határidőn belül a hagyatéki tartozásokért való felelősség szabályai szerint köteles helytállni a tag halála előtt keletkezett társasági tartozásokért.
A Ptk. 3:151. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezés szerint tehát a közkereseti (betéti) társaságtól megváló tag (beltag) felelőssége a tagsági jogviszony megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül még fennmarad, a tagsági jogviszony megszűntével a mögöttes felelőssége nem enyészik el.
Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy nem mentesül a közkereseti társaságból kilépő tag a hitelezővel szemben a társaság tartozásáért való helytállási kötelezettsége alól, ha az elszámolás során a belépő taggal megállapodik abban, hogy ez utóbbi a tartozásokért való felelősségét átvállalja (BH 2008.193.). Az eseti döntésben kifejtett álláspont a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthető.
A Ptk. 3:151. § (1) bekezdésében írt szabály magyarázata az, hogy a törvény így kívánja megakadályozni azt, hogy a tag (beltag) rendes felmondás útján (ami egyoldalú jognyilatkozat), vagy a társasági részesedése átruházása útján menekülhessen a szigorú másodlagos felelőssége alól, ami a többi tag (beltag) jogos érdekét súlyosan sértené. E tagsági jogviszonyon túlnyúló felelősség fennállásának különös előfeltétele az, hogy a társasági tartozás a tagsági jogviszony megszűnése előtt keletkezzen. A tag (beltag) felelőssége a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A törvény - helyesen - egyértelműen és kifejezetten kimondja a határidő jogvesztő jellegét. A jogvesztő határidő kimondásának lényege tehát az, hogy a tagsági viszony ideje alatt keletkezett követelést - ha az egyébként még nem évült el - a tagsági jogviszony megszűnésétől számított ötéves időszakon belül másodlagosan még érvényesíteni lehet a közkereseti (betéti) társaságtól megvált taggal (beltaggal) szemben is. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.[70]
A Ptk. 3:151. § (2) bekezdése szerint a meghalt tagnak a társaságba be nem lépett örököse a tag halálától számított ötéves jogvesztő határidőn belül a hagyatéki tartozásokért való felelősség szabályai szerint köteles helytállni a tag halála előtt keletkezett társasági tartozásokért. E szabály szerint az elhunyt tag (beltag) örököse másodlagosan felel a társaság tarozásaiért, másodlagos felelőssége azonban korlátozott. A közkereseti (betéti) társaságba be nem lépő természetes személy tag (beltag) örököse az elszámolás alapján neki jutott vagyon tárgyaival (cum viribus felelősség), illetve annak értékéig (pro viribus felelősség) ötéves jogvesztő határidőn belül felelős az örökhagyó tagsági jogviszonyának megszűnéséig keletkezett társasági tartozásokért. Az örökös cum viribus felelőssége akkor áll fenn, ha a hitelezői igény érvényesítéskor a neki jutott vagyontárgyak még birtokában vannak. Az örökös pro viribus felelőssége akkor áll fenn, ha a hitelezői igény érvényesítésekor a neki jutott vagyontárgyak már nincsenek birtokában.
A közkereseti (betéti) társaságtól megváló tagot (beltagot) a tagsági jogviszonya időszakában keletkezett társasági tartozásokért terheli mögöttes felelősség a hitelezőkkel szemben. A megyei bíróság egy eseti döntésben [BDT 2002.549.] helyesen mutatott rá arra, hogy a betéti társaságnál - a beltag felmondása esetén - a beltagnak a cégjegyzékből való törlése nem konstitutív hatályú jogi esemény, ezért a felmondást követően keletkezett társasági tartozásért a beltag már nem felel. Ugyanakkor tévedett a megyei bíróság akkor, amikor úgy foglalt állást, hogy a társaság tagjai ellen kell elszámolási pert indítani, s megállapítani, hogy a tagsági viszony megszűnésének időpontjáig a hitelezői követelésekből melynek kielégítéséért felel a kivált tag a többi taggal azonos módon, ugyanis a konkrét peres ügyben alkalmazandó 1988-as Gt. 81. §-ában rögzített rendelkezésekből egyértelműen az következik, hogy a társaság és a társaságtól megváló tag köteles egymással elszámolni, és nem a társaságban bennmaradó tagok és a társaságtól megváló tag köteles egymással elszámolni. Ebből pedig az következik, hogy a társaságtól megváló tag a társaság ellen indíthat elszámolási pert, és nem a társaságban bennmaradó tagok ellen. Kihangsúlyozzuk azt, hogy a Ptk. 3:150. §-ában írt rendelkezések szerint is a társaság és a társaságtól megváló tag köteles egymással elszámolni.
A Ptk. 3:153. § (2) bekezdése alapján a társaság betéti társasággá való átalakulása során kültaggá váló tag az átalakulástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül korlátlanul köteles helytállni a társaságnak az átalakulás előtt keletkezett tartozásaiért. Fontos hitelezővédelmi szabályt rögzít a Ptk. 3:153. § (2) bekezdése. A közkereseti társaság tagjának közvetett másodlagos felelőssége a betéti társasággá történt átalakulástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül is fennmarad a hitelezőkkel szemben. A közkereseti társaság tagjának a tagsági jogviszonya időtartamán "túlnyúló" felelőssége itt is érvényesül.

2.1.2. A betéti társaság kültagjának a felelőssége

A betéti társaság kültagjának a felelőssége eltérően alakul a beltag felelősségétől. A Ptk. 3:154. §-ában rögzített főszabály szerint a kültag nem tartozik felelősséggel a hitelezőkkel szemben. Ha tehát a kültag betétjét a társasági tartozások felemésztik, őt sem újabb befizetésre, sem a társasági tartozások kiegyenlítésére nem lehet kötelezni. Az, hogy a kültag főszabály szerint nem felel a betéti társaság kötelezettségeiért a hitelezőkkel szemben, nyilvánvalóan vonatkozik a betéti társaságtól megvált kültagra is, vagyis a betéti társaságtól megváló kültag felelősségére a Ptk. 3:151. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt szabályok nem vonatkoznak. A betéti társaságtól való megválás folytán a kültag felelősségének hiánya nem változik át teljes másodlagos felelősséggé. A Ptk. 3:48. § (3) bekezdése alapján a betéti társaság jogutód nélküli megszűnésekor tagsági viszonyban állt kültag viszont a megszűnéskor felosztott társasági vagyonból neki jutó rész (likvidációs hányadrész) erejéig a megszűnéstől számított ötéves jogvesztő határidő alatt felelősséggel tartozik a megszűnt betéti társaság kötelezettségeiért.
A Ptk. 3:154. §-ában felhívott törvényi kivétel valójában kettő kivételes szabályra utal. Az egyik kivételes szabály az általános rendelkezések között található felelősségátvitelt kimondó Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi szabály, amelyet e Fejezet 3.2. pontjában mutatunk be részletesen. A másik kivételes szabály a Ptk. 3:157. §-ában rögzített felelősségi szabály.
A Ptk. 3:157. §-a értelmében ha a társaság beltagja kültaggá válik, a kültaggá válástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül a beltagra vonatkozó rendelkezések szerint áll helyt a módosítást megelőzően keletkezett társasági tartozásokért. A felelősségi szabály alapján, ha a betéti társaság beltagja kültaggá válik, akkor e személy a korábbi beltagsági jogviszonya miatt a beltagi minősége megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül másodlagosan felelős a hitelezőkkel szemben fennálló olyan társasági tartozásért, amely e változás előtt keletkezett. A beltagnak a beltagsági jogviszonya időtartamán "túlnyúló" felelőssége itt is érvényesül.
Az olyan családi betéti társaságok esetében, ahol az egyik házastárs a beltag, a másik házastárs a kültag, a kültag felelőssége az általános felelősségi szabályoktól eltérően alakul, figyelemmel a házassági vagyonközösségre vonatkozó speciális családjogi szabályokra.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a házastársak által a házassági életközösség fennállása alatt alapított betéti társaság esetében a társaságnak az életközösség alatt keletkezett tartozásaiért való felelőssége - az egyéb szerződésekhez hasonlóan - mindkét házastársnak fennáll. A társasági szerződés közös megkötésének a ténye ugyanis mindkét házastárs esetében a vagyonközösség idejére a másik házastárs kötelezettségvállalásához való - a Csjt. 30. § (1) bekezdése szerinti - kölcsönös hozzájárulás tényleges megadásának minősül. Ebből az következik, hogy a kültag házastársnak a Csjt.-n alapuló felelőssége fennáll a hitelezőkkel szemben a beltag házastársnak - a betéti társaság vagyonával nem fedezett - tartozásáért való helytállási kötelezettsége alapján [BH 2006.82.].
A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében hasonlóképpen azt mondta ki, hogy a kültag házastárs a családjogi szabályok alapján felel a beltag házastársnak a betéti társaság vagyonából behajthatatlan, a beltag mögöttes felelősségén alapuló tartozásáért [BH 2012.9.].
Az eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek azzal, hogy a Ptk. 4:45. §-a szerint áll fenn a házastársak kölcsönös hozzájárulása.

2.1.3. Az igényérvényesítés szabályai

A hitelező a közkereseti (betéti) társaság és bármelyik vagy valamennyi tagja (beltagja) ellen indíthat kártérítési pert. A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségének eljárásjogi következménye az, hogy I. r. alperesként főszabály szerint szükség van a társaság perben állására. A főszabály alól három kivétel van: a) ha a társaság már jogutód nélkül megszűnt (a Pp. 48. §-ában írtakra tekintettel), b) ha a társaság ellen már felszámolás indult [a Cstv. 38. § (3) bekezdésében írtakra tekintettel], c) ha a hitelező a társaságot már korábban perelte, a perben a társaságot jogerősen marasztalták, és a hitelező a végrehajtás eredménytelensége miatt indít újabb pert. A közkereseti (betéti) társaság és tagjainak együttes perlése esetén felelősségük jogalapja közös, a jogvita csak egységesen dönthető el, a közöttük fennálló pertársaság a Pp. 51. §-ának a) pontja szerinti egységes (kényszerű) pertársaság [BH 1997.235.]. Ezzel szemben a tagok (beltagok) egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt tagok (beltagok) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]
Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a társaság valamint annak tagja (beltagja) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi társaság és a tag (beltag) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (beltag) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (beltag) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

2.2. A korlátolt felelősségű társaság tagjának másodlagos felelőssége a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig

A Ptk. 3:162. § (1) bekezdése szerint, ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig valamelyik tag a pénzbetétének felénél kisebb összeget köteles befizetni, vagy a társasági szerződés a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a társaság nyilvántartásba vételétől számított egy évnél hosszabb határidőt állapít meg, a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. A Ptk. 3:162. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben meghatározott esetben a tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért.
A korlátolt felelősségű társaság esetében a Ptk. 3:162. §-a a magyar társasági jogban eddig ismeretlen, újszerű és meglehetősen bonyolult megoldást alakított ki a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának határidejével összefüggésben. E megoldás kialakítására vélhetően azért került sor, mert a törvény ötszázezer forintról újfent hárommillió forintra emelte fel a korlátolt felelősségű társaság törzstőkeminimumát. A jogalkotó a megnövelt mértékű törzstőke befizetésének bizonyos mértékű megkönnyítésével kívánja elősegíteni a korlátolt felelősségű társaság alapítását, ugyanakkor a hitelezők jogainak védelme érdekében garanciális szabályokat is előír. A szabályozás lényege az, hogy a pénzbeli vagyoni hozzájárulás (pénzbetét) befizetésének határidejét a tagok jelentős mértékben megnövelhetik, ugyanis a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig a tag csak a pénzbetétének felénél kisebb összeget köteles befizetni. A létesítő okirat a pénzbetét ezt meghaladó részének befizetésére a társaság nyilvántartásba vételétől számított tetszőleges határidőt (akár egy évnél hosszabb határidőt) is megállapíthat. Mindaddig, amíg a teljes pénzbeli hozzájárulás nem kerül befizetésre, egyrészt a tagok nem részesülhetnek osztalékkifizetésben, másrészt a törvény a tagok mögöttes felelősségét írja elő a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig. A tag mögöttes felelősségének anyagi jogi jogkövetkezménye a sortartási kifogás fennállása. A sortartási kifogás anyagi jogi lényege az, hogy a mögöttesen felelős személy mindaddig megtagadhatja a teljesítést, vagyis a hitelező követelésének teljesítését, amíg az elsődlegesen felelős személytől (főkötelezettől) a követelés behajtható.
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért való korlátozott, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
A tag felelőssége más személy magatartásáért való felelősségtípus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem a korlátolt felelősségű társaság kötelezettségeiért áll fenn. Ebből fakadóan a tag nem mentheti ki magát azzal, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvátható, hanem kimentésére csak az ad alapot, ha azt bizonyítja, hogy a korlátolt felelősségű társaság úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A hitelező követeléséért elsődlegesen maga a korlátolt felelősségű társaság tartozik felelősséggel, még abban az esetben is, ha a tag nem szolgáltatta az általa vállalt teljes pénzbeli vagyoni hozzájárulást a társaság részére. Így a tag felelőssége közvetett másodlagos (mögöttes) felelősségtípus. E felelősségi szabály kimondásával a törvény nem várja el a tagtól nagyobb mértékű pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatását, mint amennyit ő maga a létesítő okiratban (létesítőokirat-módosításban) elvállalt, a tagnak nem kell többletszolgáltatást nyújtania. Csak éppen annyit követel meg a törvény a tagtól, hogy az általa vállalt teljes pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltassa a társaság részére, vagy ha ez nem történik meg, úgy a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulás összegének erejéig álljon helyt a hitelezőkkel szemben. Mivel a törvény megelégszik azzal, hogy a tag a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulása összege erejéig álljon helyt a hitelezőkkel szemben, a tag felelőssége korlátozott, mégpedig pro viribus felelősségtípus. Összehasonlítva a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának felelősségével a korlátolt felelősségű társaság ezen tagjának felelősségtípusát, az állapítható meg, hogy az előbbi tagok felelőssége szigorúbb, mint a korlátolt felelősségű társaság tagjának felelőssége, ugyanis ők teljes magánvagyonukkal kötelesek helytállni, míg a korlátolt felelősségű társaság tagja csak a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulása összegének erejéig köteles helytállni a hitelezőkkel szemben. Előfordulhat olyan eset, hogy az egyik tag már teljesítette az általa vállalt teljes pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatását, míg a másik tag még nem teljesítette azt teljes mértékben. A törvényi előírás egyértelmű és világos a tekintetben, hogy csak annak a tagnak a felelőssége áll fenn, aki még nem teljesítette teljes mértékben a vállalt pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatását. Amennyiben több olyan tag van, aki még nem teljesítette teljes mértékben a vállalt pénzbeli hozzájárulást, úgy e tagok felelőssége nem egyetemleges a hitelezőkkel szemben. Mindegyik tag önállóan, csak az általa még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulás erejéig köteles helytállni. A tag felelőssége deliktuális felelősség, mivel nem áll fenn szerződéses jogviszony közötte és a hitelezők között.
A hitelező a korlátolt felelősségű társasággal és a Ptk. 3:162. § (2) bekezdése szerinti tagokkal szemben indíthat kártérítési pert. Egyfelől a társaság és a tag között, másfelől a tagok között egyszerű pertársaság áll fenn. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

2.3. Az egyesülés tagjának közvetett másodlagos felelőssége

A Ptk. 3:368. § (1) bekezdése értelmében az egyesülés a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére alapított, jogi személyiséggel rendelkező kooperációs társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik; vagyonát meghaladó tartozásaiért a tagok egyetemlegesen kötelesek helytállni.
A Ptk. 3:374. § (1) bekezdése értelmében a társasági szerződésben foglalt feltételek szerint az egyesülésbe bárki beléphet. A Ptk. 3:374. § (2) bekezdése szerint a csatlakozás elfogadásáról a taggyűlés határoz, egyúttal megállapíthatja a csatlakozás időpontját, az azzal járó kötelezettségek esedékességét, valamint a kiegészítő gazdálkodási tevékenység körében a csatlakozó tag szavazati jogának mértékét. A Ptk. 3:372. § (1) bekezdés g) pontja értelmében a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az egyesüléshez való csatlakozás elfogadása, illetve a csatlakozó tag felelőssége korlátozásának elfogadása. A Ptk. 3:374. § (3) bekezdése alapján a csatlakozó tag helytáll az egyesülésnek a csatlakozás előtt keletkezett tartozásaiért, kivéve, ha a helytállás alól a csatlakozást elfogadó határozat előzetesen mentesíti. A Ptk. 3:374. § (4) bekezdése értelmében a csatlakozás tényét, időpontját és a helytállás alóli esetleges mentesítést be kell jegyezni a nyilvántartásba; a mentesítés harmadik személlyel szemben a bejegyzéstől kezdődően hatályos.
Az egyesülés tagjának a hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásáért való teljes, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
Az egyesülés tagját főszabály szerint közvetett másodlagos és egyetemleges felelősség terheli az egyesülés tartozásaiért a hitelezőkkel szemben. Az egyetemleges felelősség a hitelezők érdekeinek fokozott védelmét szolgálja. A tagok egymás közötti (belső) viszonyukban - eltérő megállapodás hiányában - vagyoni hozzájárulásaik arányában felelnek. A törvény kifejezett speciális felelősségi előírása a tagra nehezedő szigorú felelősség kizárását lehetővé teszi azáltal, hogy a csatlakozó tag kezdeményezheti azt, hogy a taggyűlés a csatlakozását elfogadó határozatával mentesítse őt a csatlakozás előtt keletkezett tartozásokért való felelősség alól. A Ptk. ilyen kifejezett speciális előírást nem tartalmaz a közkereseti társaság és a betéti társaság vonatkozásában, ezért a tag (beltag) nem mentesíthető a hitelezőkkel szembeni mögöttes felelősség alól (lásd részletesen jelen Fejezet 2.1.1. pontjában). A csatlakozást követően keletkezett tartozásokért való felelősség érvényesen nem zárható ki. A felelősségkizárás a hitelezőkkel szemben csak akkor hatályos, ha azt a cégjegyzékbe bejegyzik, és csak a bejegyzéstől kezdődően hatályos. Hitelezővédelmi megfontolásból tehát nem a taggyűlési határozat meghozatalának időpontja, hanem a változásbejegyző végzés meghozatalának időpontja a releváns.
A Ptk. 3:375. § (1) bekezdése szerint megszűnik a tagsági viszony
a) ha a tag a társasági szerződésben meghatározott vagyoni hozzájárulást felhívás ellenére nem teljesítette, a felhívásban meghatározott - tizenöt napnál nem rövidebb - időpontban;
b) a tag kilépésével;
c) a tag kizárásával;
d) a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;
e) ha annak fenntartása jogszabályba ütközik;
f) a tagsági jog átruházásával.
A Ptk. 3:376. §-a szabályozza a kilépő taggal, az elhunyt taggal és a jogutóddal megszűnt taggal való elszámolási szabályokat. Ha a megszűnt tag jogutódja, vagy az elhunyt tag örököse folytatni kívánja a tag tevékenységét, a taggyűlés hozzájárulásával az egyesülés tagjává válhat. Ebben az esetben a jogelőd tagsági viszonyának megszűnése előtti tartozásokért a tagsági viszonyt folytató (jogutód, örökös) felel.
Összehasonlítva a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának), és az egyesülés tagjának felelősségét, megállapíthatjuk, hogy a törvény a közkereseti (betéti) társaság tagját terhelő szigorú mögöttes felelősség kizárását nem engedi meg, ezzel szemben meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi az egyesülés tagját terhelő szigorú felelősség kizárását.
A hitelezőnek az egyesülés tagjával szembeni igényérvényesítésére a 2.1.3. pontban írtak vonatkoznak.

2.4. A többségi befolyással rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) kártalanító kezesi felelőssége a vagyonfelügyelő díjának és költségeinek megfizetéséért

A Cstv. 2009. szeptember 1. napjától hatályos - azóta többször módosított - 16. § (2) bekezdése és Cstv. 21/B. §-ában írt rendelkezések alapján a jogalkotó megteremtette a csődeljárásban kirendelésre kerülő vagyonfelügyelő érdekében azt a szabályt, hogy ha a csődbe került gazdasági társaság nem fizeti meg a vagyonfelügyelő díját, akkor az ilyen gazdasági társaságban többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tagja a Ptk. 6:421. §-a szerinti kártalanító kezesként felel a vagyonfelügyelő díjának és költségeinek megfizetéséért. Álláspontunk szerint az ilyen tag felelőssége azon ok miatt minősül kártalanító kezességnek, mert csak abban az esetben kell helytállnia, ha a vagyonfelügyelő díja és költsége a csődbe jutott gazdasági társaságtól nem behajtható. A korábbi Cstv. ilyen törvényi kezességet előíró szabályt nem tartalmazott.
A Cstv. 16. § (2) bekezdése értelmében a vagyonfelügyelő díját és igazolt költségeit a 12. § (1) bekezdése szerinti hitelezői nyilvántartási díjakból kell fedezni. A vagyonfelügyelő a költségeit azok felmerülésekor, számla ellenében számolhatja el. Amennyiben a nyilvántartási díjak már nem nyújtanak fedezetet, akkor a vagyonfelügyelő díjának és költségtérítésének kifizetésére az adós köteles, melynek megfizetéséért az adós - legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező - tulajdonosa (egyéni cég esetén a tag) kezesként felel. A vagyonfelügyelő az eljárás során költségeit folyamatosan és tételesen köteles külön nyilvántartani, és azzal a hitelezői választmánynak, hitelezői képviselőnek, az adósnak és a bíróságnak elszámolni.
A Cstv. 16. § (2) bekezdés első mondatában írt szabály értelmében a vagyonfelügyelő díját és igazolt költségeit főszabály szerint a Cstv. 12. § (1) bekezdése szerinti hitelezői nyilvántartási díjakból kell fedezni, előfordulhat azonban az az eset, hogy a hitelezők által befizetett nyilvántartási díjak nem fedezik azt. Ebben az esetben a Cstv. 16. § (2) bekezdés harmadik mondata értelmében a csődbe jutott gazdasági társaság köteles a vagyonfelügyelő díját és költségét megfizetni. Álláspontunk szerint a fenti szabályok helyesnek tekinthetők. Azonban az a törvényi előírás, hogy abban az esetben, ha a csődbe jutott gazdasági társaság nem fizetné meg a vagyonfelügyelő díját és költségét, akkor a gazdasági társaság legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tagja kezesként felel annak megfizetéséért, már vitatható szabály. A társasági jog egyértelműen különbséget tesz az egyes társasági formák között abból a szempontból, hogy vannak jegyzett tőke minimummal alapítható társaságot, és vannak olyan társaságok, amelyeknél jegyzett tőke minimumot a törvény nem ír elő. A jegyzett tőke minimummal alapítható társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) esetén a tag (részvényes) főszabály szerint nem felel a társaság hitelezőivel szemben. Azoknál a társasági formáknál, ahol a törvény nem ír elő jegyzett tőke minimumot (közkereseti társaság, betéti társaság, egyesülés) a tag, beltag felelősséggel tartozik a társaság vagyona által nem fedezett hitelezői követelésekért. Ezt a jól bevált társasági jogi rendszert írja felül a Cstv. 16. § (2) bekezdés harmadik mondatában írt szabály, ugyanis ezen jogszabályi rendelkezés értelmében a jegyzett tőke minimummal rendelkező társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) legalább többségi befolyással biztosító részesedéssel rendelkező tagja (részvényese) is felelősséggel tartozik a vagyonfelügyelővel szemben. Írja elő mindezt olyképpen a Cstv., hogy a legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag (részvényes) számára semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosít, ugyanis ő nem alanya a csődeljárásnak. A vagyonfelügyelő említett díját a bíróság a csődeljárást megszüntető vagy a csődeljárást befejezetté nyilvánító végzésében állapítja meg, illetve hagyja jóvá. Ezen bírósági végzéssel szemben jogorvoslati joggal (fellebbezési joggal) kizárólag a csődeljárás alanyai rendelkeznek (csődbe jutott gazdasági társaság, hitelező, vagyonfelügyelő). A törvényi szabályozás tehát alaptörvény-ellenesnek tűnik ezen ok miatt. A bíróság ezen végzése, amennyiben a csődbe jutott gazdasági társaságban legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tagot kötelezi a vagyonfelügyelő díjának és költségének megfizetésére, végrehajtható határozatnak minősül az ilyen taggal (részvényessel) szemben is. Az alkotmányos törvényi szabályozás az lenne, ha az ilyen tag (részvényes) is rendelkezne jogorvoslati (fellebbezési) joggal.
A Cstv. 21/B. §-a szerint, ha az egyezség nem jött létre, vagy a jogszabályokban foglaltaknak nem felel meg, a bíróság a csődeljárást megszünteti, ezt követően a III. fejezet szerinti felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségét hivatalból állapítja meg [27. § (2) bekezdés e) pont], és elrendeli az adós felszámolását. A csődeljárást megszüntető végzésben a bíróság a fizetési haladékot meghosszabbítja a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételi napját követő második munkanap 0 óráig. A vagyonfelügyelő kirendelése - az ideiglenes vagyonfelügyelőre vonatkozó jogosítványokkal és díjazással (24/A. §) - a felszámoló tevékenységének megkezdéséig meghosszabbodik, az adós továbbá a felszámolási eljárás alatt nem kérhet a bíróságtól fizetési haladékot. A vagyonfelügyelőt ezen időszakra megillető díj előlegezésére az adós köteles. A díj előlegezéséről szóló végzést az adós gazdálkodó szervezet azon többségi befolyással rendelkező tagjának (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tagnak, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak) is meg kell küldeni, amelyek az említett mértékű részesedéssel rendelkeznek. Az említett tag, illetőleg a külföldi székhelyű vállalkozás a megtérítési kötelezettség teljesítéséért behajthatatlanság esetén kezesként felel.
A Cstv. 21/B. §-a azt az esetet szabályozza, hogy a csődeljárásban egyezség nem jött létre. A vagyonfelügyelő nyilvánvalóan ebben az esetben is tevékenységet fejt ki. A Cstv. 21/B. § negyedik mondata értelmében a vagyonfelügyelőt a csődeljárás időszakára ebben az esetben is megilleti díja, amelynek előlegezése a csődbe jutott gazdasági társaság köteles. A Cstv. 21/B. § ötödik mondta értelmében a díj előlegezéséről a bíróság külön végzést bocsátott ki, amelyet köteles megküldeni a csődbe jutott gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tagnak is. A törvény hallgat arról, hogy ezen külön végzéssel szemben az ilyen tagot jogorvoslati jog (fellebbezési jog) megilleti-e vagy sem. Az említett tag a vagyonfelügyelő díjának megtérítési kötelezettség teljesítéséért behajthatatlanság esetén kezesként felel. A szabályozás abból a szempontból helyes, hogy a csődbe jutott gazdasági társaságot kötelezi a vagyonfelügyelő díjának megfizetésére. Azonban az, ha az csődbe jutott gazdasági társaság nem fizeti meg, úgy a többségi befolyással rendelkező tag kezesként felel a vagyonfelügyelővel szemben, már aggályosnak tekinthető a fentiekben kifejtettek okán.
A Cstv. 57. § (2) bekezdés h) pontja végezetül kimondja azt, hogy felszámolási költségnek minősül a vagyonfelügyelő ki nem fizetett és a kezesektől meg nem térült költsége és díja, ha a felszámolási eljárást csődeljárás előzte meg.

2.5. A többségi befolyással rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) kártalanító kezesi felelőssége a felszámolás alá került gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének egyes pénzfizetési kötelezettségeiért

A Cstv. 2009. szeptember 1. napjától hatályos - azóta többször módosított - 9. § (10) bekezdése, a Cstv. 11. § (7) bekezdése és 33. § (2) bekezdése, valamint 2012. március 1. napjától hatályos Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján a jogalkotó megteremtette a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet (gazdasági társaság) vezető tisztségviselőjének egyes pénzfizetési kötelezettségeiért az ilyen gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tagjának, egyedüli tagjának (részvényesének) a Ptk. 6:421. §-a szerinti kártalanító kezesi felelősségét. Álláspontunk szerint az ilyen tag felelőssége azon ok miatt minősül kártalanító kezességnek, mert csak abban az esetben kell helytállnia, ha a vezető tisztségviselőtől a pénzösszeg (ez vagy a bírság, vagy pedig a pénzügyi biztosíték) behajthatatlan. A korábbi Cstv. ilyen törvényi kezességet előíró szabályt nem tartalmazott.
A Cstv. 9. § (10) bekezdése értelmében a bíróság az adósi kérelem benyújtóját 100 000 forinttól 2 000 000 forintig terjedő bírsággal sújtja, és az eljárás költségeiben marasztalhatja, ha a csődeljárás iránti kérelemben vagy a csatolt dokumentumokban valótlan adatot közölt, valótlan tartalmú dokumentumokat csatolt, továbbá ha a 8. § (2) bekezdés i) pontja szerinti értesítési kötelezettségét elmulasztja. A kötelezettség teljesítésére és a bírság kiszabására figyelmeztető végzést, valamint a bírságot kiszabó végzést az adós gazdálkodó szervezet azon többségi befolyással rendelkező tagjának (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tagnak, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak) is meg kell küldeni, amely a bírság kiszabásának alapjául szolgáló cselekmény vagy mulasztás idején az említett mértékű részesedéssel rendelkezett. Az említett tag, illetőleg külföldi székhelyű vállalkozás a bírság megfizetéséért behajthatatlanság esetén kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelepe rendelkezésére bocsátott vagyonból.
A Cstv. 11. § (7) bekezdése értelmében a bíróság az adós gazdálkodó szervezet vezetőjét pénzbírsággal sújtja, ha a (2) bekezdés e) pontjába ütközően kifizetést teljesít, vagy lehetővé teszi, hogy a hitelezők a (2) bekezdésbe ütköző módon érvényesítsék követeléseiket. A pénzbírság összege a kifizetett összeg 10%-a. A kötelezettség teljesítésére és a bírság kiszabására figyelmeztető végzést, valamint a bírságot kiszabó végzést az adós gazdálkodó szervezet azon többségi befolyással rendelkező tagjának (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tagnak, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak) is meg kell küldeni, amely a bírság kiszabásának alapjául szolgáló cselekmény vagy mulasztás idején az említett mértékű részesedéssel rendelkezett. Az említett tag, illetőleg a külföldi székhelyű vállalkozás a bírság megfizetéséért behajthatatlanság esetén kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelepe rendelkezésére bocsátott vagyonból.
A Cstv. 33. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben említett vezetőt a bíróság kötelezheti, hogy viselje azokat a költségeket is, amelyek a 31. §-ban foglalt feladatoknak a felszámoló részéről megbízott szakértő által történő elvégeztetésével, valamint a külön jogszabály szerinti végrehajtói kézbesítéssel merültek fel. A kötelezettség teljesítésére és a bírság kiszabására figyelmeztető végzést, valamint az (1) bekezdésben meghatározott bírságot kiszabó és a költségek megtérítésére vonatkozó végzést az adós gazdálkodó szervezet azon többségi befolyással rendelkező tagjának (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tagnak, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak) is meg kell küldeni, amely a bírság kiszabásának alapjául szolgáló cselekmény vagy mulasztás idején az említett mértékű részesedéssel rendelkezett. Az említett tag, illetőleg a külföldi székhelyű vállalkozás a bírság megfizetéséért behajthatatlanság esetén kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelepe rendelkezésére bocsátott vagyonból.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szerint a keresetben vagyoni biztosíték nyújtása is kérhető a hitelezők követelésének kielégítése céljából. A biztosíték a bíróság gazdasági hivatalában letéti számlára befizetendő pénzösszeg vagy hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét), EGT-állam vagy hitelintézet által kibocsátott vagy garantált, a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű, azonnal beváltható vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, bankgarancia, biztosítói garancia, biztosító által kiállított, készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény lehet. A keresetlevelet - a beavatkozás lehetőségére történő felhívással - és a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelmet, valamint az eljárásban hozott határozatokat az adós gazdálkodó szervezet azon többségi befolyással rendelkező tagjának (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tagnak, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak) is meg kell küldeni, amely az (1) bekezdés szerinti időszakban az említett részesedéssel rendelkezett. A biztosítéknyújtásra kötelező végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. Az említett tag, illetőleg a külföldi székhelyű vállalkozás a pénzügyi biztosíték teljesítéséért a vezetőtől való behajthatatlanság esetén kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelepe rendelkezésére bocsátott vagyonból.
A többségi befolyással rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) kártalanító kezesi felelősségének bekövetkezéséhez az alábbi együttes feltételeknek kell fennállnia:
a) a bíróság rendelje el jogerős végzésével a gazdasági társaság csődeljárását, illetőleg felszámolási eljárását,
b) a bíróság sújtsa a vezető tisztségviselőt bírsággal, illetőleg kötelezze pénzügyi biztosíték nyújtására,
c) a vezető tisztségviselő nem tesz eleget a bíróság végzésében foglalt pénzfizetési kötelezettségének.
A többségi befolyással rendelkező tag, egyedüli tag (részvényes) felelőssége a meg nem fizetett bírság esetében az állammal szemben, míg a pénzügyi biztosíték nem teljesítése esetén a pert indító hitelezővel (hitelezőkkel) szemben áll fenn.
Az a) és b) pontban írt feltételekkel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a bíróság a csődbe jutott, illetőleg felszámolás alá került gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét több ok miatt sújthatja pénzbírsággal. A Cstv. 9. § (10) bekezdése értelmében a bíróság akkor sújtja pénzbírsággal a csődbe jutott gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét, ha a csődeljárás iránti kérelemben vagy a csatolt okiratokban valótlan adatot közöl. A Cstv. 11. § (7) bekezdése értelmében a bíróság akkor sújtja a csődbe jutott gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét pénzbírsággal, ha jogellenes módon kifizetéseket teljesít a csődeljárás alatt. A Cstv. 33. § (1) bekezdése értelmében a bíróság akkor sújtja pénzbírsággal a felszámolás alá került gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét, ha a Cstv. 31. § a)-h) pontjaiban írt iratkészítési, átadási, tájékoztatási, értesítési és nyilatkozattételi kötelezettségét megszegi.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdése értelmében pedig a hitelező által a felszámolás alá került gazdasági társaság vezető tisztségviselője ellen megindítható megállapítási perben a hitelező kérelmére a bíróság kötelezheti a vezető tisztségviselőt pénzügyi biztosíték nyújtására.
Abban az esetben, ha a vezető tisztségviselő a pénzbírságot nem fizeti meg, illetőleg a vezető tisztségviselő a pénzügyi biztosítékot nem teljesíti, úgy a Cstv. fentiekben idézett jogszabályi előírásai értelmében a csődbe jutott gazdasági társaság, illetőleg a felszámolás alá került gazdasági társaság azon többségi befolyással rendelkező tagja kezesként felel, aki a bírság kiszabásának alapjául szolgáló cselekmény vagy mulasztás idején, illetőleg a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" bekövetkeztekor az említett mértékű részesedéssel rendelkezett.
A Cstv. azon törvényi előírása, miszerint a mulasztó vezető tisztségviselőt bírsággal kell sújtani, helyes szabály. A vezető tisztségviselő pénzügyi biztosíték nyújtására való kötelezését lehetővé tevő jogszabályi rendelkezés aggályosnak tűnik (ezt a szabályt részletesen a IX. Fejezet 2.2. pontjában vizsgáljuk). A Cstv. azon további törvényi előírásai, miszerint ha a vezető tisztségviselő nem fizetné meg a bírságot, illetőleg nem teljesítené a pénzügyibiztosíték-nyújtási kötelezettségét, akkor az érintett gazdasági társaság többségi befolyással rendelkező tagja, egyedüli tagja (részvényese) kezesként felel a bírság megfizetéséért, illetőleg a pénzügyi biztosíték teljesítéséért, erősen vitatható szabály. A szervezeti jog, a társasági jog megközelítése az, hogy a jogi személy, gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének vezetői jogviszonyával összefüggésben kifejtett magatartását a jogi személynek, a gazdasági társaságnak kell betudni, nem pedig a jogi személy, a gazdasági társaság többségi befolyással rendelkező tagjának, egyedüli tagjának, részvényesének. A csődbe jutott gazdálkodó szervezet, illetőleg a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője által meg nem fizetett bírság, illetőleg nem teljesített pénzügyi biztosíték miatt az érintett gazdasági társaság többségi befolyással rendelkező tagjának, egyedüli tagjának (részvényesének) kezesi felelősségét előíró szabály abszurd megoldásnak minősül. Amennyiben elfogadnánk a Cstv. szabályozási logikáját, miszerint a jogi személy, a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének jogellenes és felróható magatartása miatt a jogi személy, a gazdasági társaság többségi befolyással rendelkező tagjának, egyedüli tagjának (részvényesének) felelősségét lehetne megállapítani, úgy a csődeljáráson és a felszámolási eljáráson kívüli esetekben is "át lehetne nyúlni" a jogi személyen, a gazdasági társaságon, és felelőssé lehetne tenni az ilyen tagot. A többségi befolyással rendelkező tagra, egyedüli tagra (részvényesre) vonatkozó felelősségátviteli szabályok azonban hatályos polgári jogunkban (társasági jogunkban) egyértelműen kivételesek és szankciós jellegűek. Vagyis a törvény által előírt speciális előfeltételek fennállása esetében akkor telepítik át a felelősséget a tagra, ha felróható eljárása eredményeképpen marad kielégítetlenül a hitelezői követelés.
A Cstv. vizsgált, kezességet előíró szabályai valójában felróhatóság nélkül viszik át a felelősséget a többségi befolyással rendelkező tagra, egyedüli tagra (részvényesre), mégpedig a gazdálkodó szervezet (gazdasági társaság) vezető tisztségviselőjének jogellenes és felróható magatartása (a bírság meg nem fizetése, illetőleg a pénzügyi biztosíték nem teljesítése) miatt.
A fentiekben kifejtetteken túlmenően a társasági jog egyértelműen különbséget tesz az egyes társasági formák között abból a szempontból, hogy vannak jegyzett tőke minimummal alapítható társaságok, és vannak olyan társaságok, amelyeknél jegyzett tőke minimumot a törvény nem ír elő. A jegyzett tőke minimummal alapítható társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) esetén a tag (részvényes) főszabály szerint nem felel a társaság hitelezőivel szemben. Azoknál a társasági formáknál, ahol a törvény nem ír elő jegyzett tőke minimumot (közkereseti társaság, betéti társaság, egyesülés) a tag, beltag felelősséggel tartozik a társaság vagyona által nem fedezett hitelezői követelésekért. Ezt a jól bevált társasági jogi rendszert írják felül a Cstv. idézett törvényi előírásai, ugyanis ezen jogszabályi rendelkezések értelmében a jegyzett tőke minimummal rendelkező társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tagja (részvényese) is felelősséggel tartozik. A Cstv. 9. § (10) bekezdése, a Cstv. 11. § (7) bekezdése, valamint a Cstv. 33. § (2) bekezdése esetén a törvény mindezeket olyképpen írja elő, hogy többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) számára semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosít, ugyanis ő nem alanya sem a csődeljárásnak, sem a felszámolási eljárásnak. A bírságot kiszabó végzéssel szemben kizárólag az érintett vezető tisztségviselőnek van fellebbezési joga, a többségi befolyással rendelkező tagnak, egyedüli tagnak (részvényesnek) azonban nincs fellebbezési joga. A törvényi szabályozás tehát alaptörvény-ellenesnek tűnik ezen ok miatt. A bíróság bírságot kiszabó végzése végrehajtható határozatnak minősül az ilyen taggal (részvényessel) szemben is. Az alkotmányos törvényi szabályozás az lenne, ha az ilyen tag (részvényes) is rendelkezne jogorvoslati, fellebbezési joggal.
Eltérő a helyzet a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése esetén, ugyanis ez utóbbi esetben, ha a többségi befolyással rendelkező tag, egyedüli tag (részvényes) alperesi beavatkozóként becsatlakozik a megállapítási perbe, úgy a biztosítéknyújtásra kötelező végzés ellen ő is benyújthat külön fellebbezést.

3. Az intézményes felelősségátvitel

E Fejezet első pontjában a gazdasági társaság különös létszakaszaiban fennálló tagi felelősséget, a második pontjában a létező (működő) gazdasági társaság tagjának másodlagos felelősségét mutattuk be. Az előző kettő pontban bemutatott felelősségi alakzatok a társasági jog hagyományos felelősségi szabályrendszerébe tartoznak. A jelen pontban ismertetésre kerülő felelősségi alakzatok a szankciós jellegű intézményes felelősségátvitel területére tartoznak.

3.1. Az intézményes felelősségátvitel elvi alapja

Mint ahogy azt a IV. Fejezet 1. pontjában már kifejtettük, a jogi személy önálló vagyonnal való rendelkezése alapozza meg a jogi személy önálló - tagjaitól független - felelősségét a hitelezőkkel szemben. Polgári jogunkban a főszabály jelenleg is az, hogy a jogi személy tagja, vezető tisztségviselője nem tartozik felelősséggel a jogi személy kötelezettségeiért a jogi személy hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel elvi, jogdogmatikai alapja az, hogy a jogi személynek a tagjaitól való vagyoni elkülönülése - a hitelezők érdekeinek fokozott védelme céljából - nem abszolút jellegű, törvényben meghatározott kivételes tényállások esetén a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő mégis felelősséggel tartozik a jogi személy hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel jogpolitikai célja tehát egyértelműen a jogi személy hitelezőinek érdekvédelme azokban az esetekben, amikor a "szervezeti pajzs" mögött álló tag, illetőleg vezető tisztségviselő valamilyen jogellenes és felróható magatartást fejt ki a hitelezők rovására.
A magyar polgári jogban az intézményes felelősségátvitel jogintézménye első alkalommal nem a tag (részvényes) vonatkozásában, hanem a részvénytársaság igazgatósági tagjainak vonatkozásában bukkant fel a Kt. 189. § (2) bekezdésében írt szabály alapján. A Kt.-nak a részvénytársaságra (valamint a közkereseti társaságra) vonatkozó rendelkezéseit az 1988-as Gt. helyezte hatályon kívül, így az igazgatósági tagokra vonatkozó felelősségátviteli szabály - legalábbis formálisan - 1988. december 31. napjáig hatályban volt. Az 1988-as Gt. a tag (részvényes) vonatkozásában alkalmazta a felelősségátvitel jogintézményét, amely ekkor - egy tényállás kivételével - a konszernjog területére korlátozódott. Az 1988-as Gt. a tag (részvényes) vonatkozásában három felelősségátviteli tényállást nevesített: a korlátolt felelősségű társaság tagja vonatkozásában az 1988-as Gt. 162. § (2) bekezdésében írt felelősségátviteli alakzat a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság vonatkozásában; az 1988-as Gt. 326. § (3) bekezdésében írt felelősségi alakzat; valamint a közvetlen irányítással rendelkező részvénytársaság vonatkozásában az 1988-as Gt. 328. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi alakzat. A későbbi jogfejlesztés eredményeképpen a jogalkotó fokozatosan újabb és újabb felelősségátviteli tényállásokat iktatott be a társasági jogba egyfelől a tagok vonatkozásában, másfelől a vezető tisztségviselők vonatkozásában. A német társasági jog mintájára az 1997-es Gt. 56. § (3)-(4) bekezdésében foglalt szabály már kimondta a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelősségét anélkül, hogy megkövetelte volna azt, hogy a tagnak (részvényesnek) bármekkora mértékű befolyása legyen a társaságban. Az angol csődjog mintájára a 2006-os Gt. 30. § (3) bekezdése és a Cstv. 33/A. § (1)-(3) bekezdéseiben rögzített szabályok mondták ki a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének felelősségét a hitelezőkkel szemben az ún. "jogszerűtlen gazdálkodásért". A jogalkotó azáltal, hogy a gazdasági társaság tagjára és vezető tisztségviselőjére vonatkozó szabályokat nem a Gt.-be, hanem külön jogforrásokba (Ctv., Cstv.) iktatta be, elérte egyúttal azt is, hogy a gazdasági társaságokon túlmenően más jogi személy típusokra vonatkozóan is érvényesüljenek a felelősségátviteli szabályok. Ezekkel a lépésekkel a magyar jogalkotó az intézményes felelősségátvitelt kiemelte a társasági konszernjog területéről. A jogalkotó a Ptk. megalkotásával még tovább lépett, ugyanis a felelősségátvitel jogintézményét a társasági jog területéről transzponálta a szervezeti jogba, és immáron nemcsak a gazdasági társaságok, hanem valamennyi jogi személy típus vonatkozásában előírt felelősségátviteli tényállásokat. A jogalkotó egyfelől a társasági jog területéről [2006-os Gt. 50. § (1)-(3) bekezdései] transzponálta át az elkülönült jogalanyisággal való visszaélést szankcionáló felelősségátviteli tényállást a szervezeti jog területére [Ptk. 3:2. § (2) bekezdése]. A jogalkotó másfelől új felelősségátviteli tényállásokat hozott létre valamennyi jogi személy típus vonatkozásában, amelyek esetében már nincs jelentősége a tagi befolyás mértékének [például: a tag vonatkozásában Ptk. 6:540. § (3) bekezdés; a vezető tisztségviselő vonatkozásában Ptk. 6:541. §].
Mivel az intézményes felelősségátvitel eredetileg a konszernjog területére tartozott, érdemes néhány gondolat erejéig kitérnünk a konszernjog kialakulására és alapvető jellemzőire. A konszernjog (vállalatcsoportok joga) a modern társasági jog szerves része, a 20. század második felében bontakozott ki az európai és az amerikai társasági jogokban. A konszernjog az egymásban részesedést szerző és ezáltal befolyással bíró, és így vállalatcsoportot képező gazdasági társaságok joga. A konszernjog szabályozza a) befolyás megszerzését, vagyis a konszern létrejövetelét; b) az uralkodó társaság (tag, részvényes) és az ellenőrzött (irányított, alávetett) társaság, illetőleg az ellenőrzött társaságbeli kisebbség viszonyát, vagyis a konszern belső viszonyait; c) az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság hitelezőinek a viszonyát, továbbá a vállalatcsoport és az állami hatóság (a magyar jogban: a Felügyelet) viszonyát, vagyis a konszern külső viszonyait. Sárközy mutatott rá arra, hogy e definíció szerint az angol-amerikai vállalatfelvásárlási jog (take over jog) nem valódi konszernjog, mert egyfelől csak egy elemet, a vállaltfelvásárlást, a nyilvánosan működő részvénytársaság feletti ellenőrzés megszerzését szabályozza, másfelől tipikusan tőkepiaci, befektetési vállalkozási jogintézmény, amely az értékpapírtőzsdén szereplő nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkozik. Ezzel szemben a német típusú konszernjog - bár a részvénytársaságnál fejlődött ki - egyre több társasági formára kiterjedő általános társasági jogintézménnyé válik, mint a társasági jog sajátos belső közérdekvédelmi kontrollja. A kontinentális társasági jogok a német konszernjog mintáját követik. Átfogó jellegű konszernjogi szabályozással Németország, Portugália és a Gt. 2006. július 1. napi hatálybalépése óta Magyarország rendelkezik, a többi európai államban csak általános társasági jogi eszközöket használnak.[71][72]
A konszernjogi szabályozás alapvető oka az a kemény gazdaságszociológiai tény, hogy a modern piacgazdaságban olyan vállalatcsoportok alakulnak ki és működnek, amelyekben létezik uralkodó társaság és létezik egy vagy több ellenőrzött társaság, és az uralkodó társaság az ellenőrzött társaság üzletpolitikáját fokozott módon képes befolyásolni saját gazdasági érdekeire tekintettel. Néhány száz hatalmas méretű és árbevételű transznacionális (multinacionális) vállalatcsoport uralja a modern világgazdaságot. A vállalatcsoport részét képező ellenőrzött társaság magánautonómiáját részben vagy egészben elveszíti, nem önálló érdekeit képviseli, hanem igazodik a vállalatcsoport mint egész üzletpolitikájához. A vállalatcsoport üzletpolitikája pedig az uralkodó társaság döntéseiben testesül meg. Az uralkodó társaság üzletpolitikája sértheti az ellenőrzött társaság érdekeit, valamint sértheti az ellenőrzött társaság kisebbségi tagjainak (részvényeseinek) és az ellenőrzött társaság hitelezőinek érdekeit is. A konszernjogon belül több szempontból is eltérő szabályozást igényel egyrészt a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés, másrészt a korlátolt felelősségű társaságokban és a zártkörűen működő részvénytársaságokban történő befolyásszerzés. A nyilvánosan működő részvénytársaságok felvásárlására vonatkozó szabályozásnak kógens jellegűnek, kimerítőnek és részletezőnek kell lennie, és hatékony külső állami (hatósági) kontroll alatt kell állnia. Ennek magyarázata az, hogy a modern piacgazdaságban a nyilvánosan működő részvénytársaságok töltik be a legfontosabb szerepet tőkenagyságukra, mérlegfőösszegükre, árbevételükre, eredményükre és a foglalkoztatott munkavállalók számára tekintettel, ezért az ilyen társaságokban történő befolyásszerzés esetében a kisebbség és a hitelezők fokozott védelme körültekintő és viszonylag nagy terjedelmű szabályozást igényel.
A vállalatcsoportok szabályozása nem a konszernjog kizárólagos felségterülete, sőt a vállalatcsoportok első szabályozását nem is a konszernjog hajtotta végre. A vállalatcsoportok szabályozása először versenyjogi szempontból vált jelentőssé. A 19. századi európai és amerikai versenytörvények a versenykorlátozó megállapodásokat semmisnek minősítették. A monopóliumok kialakulása elleni küzdelemből fejlődött ki a fúziókontroll joga, az előzetes állami hatósági engedélyhez való kötés kötelezettsége. A vállalatcsoportokra szabályozásának másik vetülete közjogi jellegű: az adójogi és a számviteli jogi szabályozás. A vállalatcsoportba tartozó társaságok egymással szembeni költségelszámolásai csökkentették a kimutatott eredményt, ezáltal a társasági adóalapot, ez pedig sértette az adóztató állam érdekét. A számviteli jog reakciója az összevont (konszolidált) mérlegkészítési kötelezettség előírása volt. A vállalatcsoporton belüli költségátcsoportosítások és nyereségátcsoportosítások nemcsak az állami adóbevételeket csökkenti, hanem a különböző tagi (részvényesi) csoportok és a hitelezők érdekeit is sértheti. Ez már társasági jogi (konszernjogi) szempontból is releváns. Kihangsúlyozandó az, hogy míg a versenyjog és a pénzügyi jog tilos jelenségnek tekinti a vállalatcsoportot, addig a konszernjog jogos jelenségnek minősíti, és ennek megfelelően elismeri és szabályozza a vállalatcsoport létrejöttét és működését.
A konszernjogi szabályozás célja, hogy a kialakult érdekütközések kapcsán a gyengébb helyzetű, érdekeinek érvényesítésére nem vagy csak kismértékben képes fél helyzetét erősítse, így elsődlegesen az ellenőrzött társaságban létrejövő kisebbség és az ellenőrzött társaság hitelezőinek fokozott jogi védelme indokolt. Ezen érdekek védelmében a konszernjog szabályozza a meghatározott mértékű befolyásszerzést, a meghatározott mértékű befolyásszerzés közzétételének kötelezettségét, üzletrész- (részvény-) eladási jogot biztosít a kisebbségi tagoknak (részvényeseknek), lehetővé teszi uralmi szerződés kötését, meghatározza az uralmi szerződés (Beherrschungsvertrag) kötelező tartalmi elemeit, továbbá meghatározott tényállások esetében az intézményes felelősségátvitel (felelősségáttörés, disregarding the corporate entity, piercing [lifting] the corporate veil, Haftungsdurchriff) szabályát alkalmazza. Intézményes felelősségátvitelről egyrészt a tag (részvényes), másrészt a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató vonatkozásában beszélünk. Az intézményes felelősségátvitel lényege a tag (részvényes) tekintetében abban áll, hogy a tőkeegyesítő típusú társaságoknál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetében a tag (részvényes) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel lényege a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató tekintetében abban áll, hogy valamennyi társasági formánál a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősségé a társaság hitelezőivel szemben. A tagot (részvényest) és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) védelmező "társasági pajzsot" az intézményes felelősségátvitelre vonatkozó szabályozás áttöri.
A magyar tételes jog nem használja a felelősségátvitel (felelősségáttörés) jogfogalmát. Wellmann mutatott rá, hogy a jogirodalomban a tag (részvényes) vonatkozásában az intézményes felelősségátvitel fogalmát két értelemben használják. A tágabb értelemben vett intézményes felelősségátvitel egyrészt magában foglalja a mögöttes tagi felelősséggel működő jogi személy típusok esetén fennálló felelősségátvitelt, másrészt magában foglalja a szankciós jelleggel felróhatósági alapon bekövetkező felelősségátviteli tényállásokat. A Ptk.-ban a tagra (részvényesre) vonatkozó szűkebb értelemben vett intézményes felelősségátvitel azonban kizárólag a szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon bekövetkező felelősségátviteli tényállásokat foglalja magában. Álláspontunk szerint a tágabb értelemben vett intézményes felelősségátvitel fogalmába belevont két esetkör között jogdogmatikai, elvi szempontból lényeges különbség tapasztalható. Az első esetkörbe tartozó felelősségátviteli tényállások tekintetében működő jogi személy (közkereseti társaság, betéti társaság, egyesülés) tartozásáért fennálló mögöttes, korlátlan tagi felelősség előírásáról van szó, amelynek jogpolitikai indoka a jegyzett tőke minimum hiánya. A tag közvetett másodlagos felelősségét előíró szabállyal a polgári jog a jogi személy hitelezője részére kiegészítő fedezetet biztosít, mert nemcsak a jogi személy vagyona, hanem a jogi személy tagjának a magánvagyona is a hitelezői követelés kielégítésének fedezetéül szolgál. Ezeknél az intézményes felelősségátviteli tényállásoknál a mögöttesen felelős tag objektív, vagyis felróhatóság nélküli helytállásra köteles, a felelősségátvitel tehát nem szankciós jellegű. A második esetkörbe tartozó felelősségátviteli tényállások tekintetében a tételes jog által meghatározott tényállási elemek (előfeltételek) fennállása esetén szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon viszi át a jog a jogi személy tagjára (aki egyébként a jogi személy kötelezettségeiért nem lenne felelős a hitelezőkkel szemben) a felelősséget. Korábbi polgári jogunkban (társasági jogunkban) az is elhatárolási szempont volt, hogy a második esetkörbe tartozó felelősségátviteli tényállások esetében csak a jogi személy jogutód nélküli megszűnése után következett be a tag hitelezőkkel szembeni felelőssége. A jogalkotó azonban ezen változtatott, ugyanis a Ptk. új felelősségátviteli szabályainak megalkotásával már működő jogi személyek esetében is előírja szankciós jelleggel, vagyis felróhatósági alapon a tag felelősségét a jogi személy hitelezőivel szemben [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés].[73][74][75]
A tagra vonatkozó tágabb értelemben vett intézményes felelősségátviteli tényállások között tehát jogdogmatikai alapon két szempontból van különbség: az első esetkörbe tartozó intézményes felelősségátviteli tényállások felróhatóság nélküli és közvetett másodlagos (mögöttes) felelősségtípusok; a második esetkörbe tartozó intézményes felelősségátviteli tényállások felróhatóságon alapuló és elsődleges felelősségtípusok.
A tagra vonatkozó szűkebb értelemben vett felelősségátvitel jogpolitikai célja a jogi személy elkülönült jogalanyisága, a "szervezeti pajzs" mögött elhelyezkedő, a hitelezők rovására valamilyen jogellenes és felróható magatartást kifejtő tag hitelezőkkel szembeni felelősségének megteremtése. Valamennyi tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállás közös jellemvonása az, hogy a felelősségátvitelre valamilyen joggal való visszaélést megvalósító tagi magatartás ad alapot. Jogdogmatikai szempontból ennek így kellene lennie a Ptk. 6:541. § (3) bekezdésében írt felelősségátviteli szabály esetében is, azonban sajnálatos módon a vonatkozó jogi norma ügyetlen megfogalmazása miatt a joggal való visszaélés követelménye itt nem tényállási elem. (Ezzel a kérdéssel még részletesen foglalkozunk a jelen Fejezet 3.3. pontjában.)
Kihangsúlyozandó az, hogy a vezető tisztségviselőre vonatkozó intézményes felelősségátviteli tényállások közül a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősség felróhatóságon alapuló felelősségtípus [Ptk. 3:118. §, Cstv. 33/A. § (1)-(6) bekezdések, Ctv. 118/B. §-118/C. §-ok], míg a vezető tisztségviselő egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli károkozásért való felelőssége felróhatóságtól független felelősség-típus (Ptk. 6:541. §). A vezető tisztségviselőre történő felelősségátvitel jogpolitikai célja a jogi személy elkülönült jogalanyisága, a "szervezeti pajzs" mögött elhelyezkedő, a hitelezők rovására valamilyen jogellenes és felróható magatartást kifejtő vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségének megteremtése. Jól látható tehát az, hogy a tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátvitel és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitel jogpolitikai célja azonos.
Tisztán kell látnunk azt is, hogy a tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátvitel és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitel esetén a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő által kifejtett magatartással okozati összefüggésben marad kielégítetlenül a jogi személy hitelezőjének követelése. Az ilyen módon kielégítetlenül maradó hitelezői követelésért tartozik felelősséggel a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő. Valamennyi intézményes felelősségáviteli tényállás esetén tehát a polgári jogi felelősség szükségképpeni általános előfeltételeinek fenn kell állnia. Következésképpen egyrészt fent kell állnia az okozati kapcsolatnak a tag, illetőleg a vezető tisztségviselő magatartása és a kár (a jogi személy vagyona által nem fedezett kielégítetlenül maradó hitelezői követelés) között. Következésképpen másrészt a kár bekövetkezése és a hitelezői követelés elévülése tekintetében is a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó általános szabályok az irányadóak.
A szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások esetén a kár nem más, mint a hitelezői követelés kielégítetlenül maradása. Ezért ennek bekövetkezése azoknál a felelősségátviteli tényállásoknál, ahol a tag, a vezető tisztségviselő felelőssége csak a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után áll fenn, az esedékesség nem lehet korábbi, mint a behajthatatlanság megállapítása. A jogutód nélküli megszüntetési eljárásokban (mindenekelőtt a felszámolással történő megszűnés esetén) a behajthatatlanság megállapítása nem feltétlenül esik egybe a jogutód nélküli megszüntetési eljárás befejeződésével, vagyis a gazdasági társaság cégnyilvántartásból való törlésével. A felszámolási eljárásban például a felszámoló által készített közbenső mérleg alapján már előfordulhat, hogy egyértelműen megállapítható a behajthatatlanság. A Ptk. azonban ezeknél a felelősségátviteli tényállásoknál a felelősség egyik különös előfeltételeként írja elő a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnését. Ezért a gazdasági társaság jogutóddal történő megszűnése előtt nem a hitelezői követelés elévülésének a nyugvásáról van szó, hanem arról, hogy az elévülés még meg sem kezdődött.
Wellmann mutatott rá arra, hogy ilyen felfogás mellett ezeknél a felelősségátviteli tényállásoknál a 1/2007. PJE határozatban kifejtettek nem irányadóak, hanem az ilyen igények a taggal szemben a társaság megszűnésétől számított ötéves általános elévülési időn belül érvényesíthetőek (kivéve azoknál a felelősségátviteli tényállásoknál, ahol a törvény kifejezett jogvesztő perindítási határidővel zárja le az igényérvényesítést).[76]
A tagra vonatkozó szankciós jellegű intézményes felelősségátviteli tényállásokat több szempont alapján csoportosíthatjuk. Az első szempontunk az, hogy a felelősségátviteli tényállás valamennyi jogi személy típusra vonatkozik-e vagy csak a törvényben meghatározott egyes jogi személy típusokra, társasági formákra vonatkozik. A második szempontunk az, hogy a tag (részvényes) szavazati arányának van-e jelentősége. Az első és második szempontunk alapján történő csoportosítás eredménye azonos, ezért azt egységesen vizsgáljuk. A harmadik szempontunk az, hogy a törvény a tag szavazati arányának jelentőséget tulajdonít-e vagy sem. A negyedik szempontunk az, hogy a törvény a társasággal még tagsági jogviszonyban álló tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget vagy a társasággal már tagsági jogviszonyban nem álló, korábbi tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget.
Az első és második szempontunk: valamennyi jogi személy típusra (társasági formára) vonatkozik-e a felelősségátviteli szabály és a tag (részvényes) szavazati arányának van-e jelentősége.
1. Valamennyi jogi személy típusra vonatkozik és a tag (részvényes) szavazati arányától független tényállások:
a) a jogi személy elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:2. § (2) bekezdés, Ctv. 118/A. § (1) bekezdés, Ctv. 118/C. §];
b) a tag (részvényes) egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés].
2. Csak a törvényben meghatározott jogi személy típusra, társasági formára vonatkozik és a tag (részvényes) szavazati arányától függő tényállások:
a) a minősített többséggel rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés; Ptk. 3:208. § (3) bekezdés; Ptk. 3:323. § (5) bekezdés; Cstv. 63. § (2) bekezdés];
b) az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának (részvényesének) felelőssége [Ptk. 3:59. §; 3:63. § (3) bekezdés];
c) a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatt a korábbi tag (részvényes) felelőssége [Cstv. 63/A. §];
d) a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő korábbi tag (részvényes) és a részesedését rosszhiszeműen átruházó korábbi tag (részvényes) felelőssége [Ctv. 118/A. § (3) bekezdés].
A 2. a) pontban írt felelősségátviteli tényállás kizárólag a korlátolt felelősségű társaságra és a zártkörűen működő részvénytársaságra vonatkozik.
A 2. b) pontban írt felelősségátviteli tényállás kizárólag a korlátolt felelősségű társaságra, a zártkörűen működő részvénytársaságra, a szövetkezetre és az egyesülésre vonatkozik, mivel ezek a jogi személy típusok alkothatnak elismert vállalatcsoportot.
A 2. c) pontban írt felelősségátviteli tényállás kizárólag a Cstv. 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti gazdálkodó szervezetnek minősülő jogi személy típusokra vonatkozik.
A 2. d) pontban írt felelősségátviteli tényállás kizárólag a Ctv. szerint cégnek minősülő jogi személy típusokra vonatkozik.
Az 1. a) pont szerinti felelősségátviteli tényállás és a 2. a), b), c), és d) pont szerinti felelősségátviteli tényállások között nyilvánvaló normakollízió áll fenn. Ennek okszerű magyarázata az, hogy a jogi személy (gazdasági társaság) elkülönült jogalanyiságával való visszaélés fogalmába jogdogmatikai szempontból egyértelműen beletartozik a "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatása, az "egységes üzletpolitika" folytatása, a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása is. Az, hogy a "tartósan hátrányos üzletpolitika" a korlátolt felelősséggel való visszaélés fogalmába beletartozik, egyértelműen következik a Ctv. 118/A. § (2) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezés kimerítő jellegű (taxatív) felsorolásából. A Ptk. 3:2. § (2) bekezdés szerinti felelősségátviteli tényállás esetében egyfelől nem követelmény az, hogy a tag minősített többséggel rendelkezzen vagy egyedüli tag (részvényes) legyen, hanem bármekkora szavazati aránnyal rendelkező tag felelőssége is megállapítható a társaság hitelezőjével szemben. Wellmann is észleli ezt a problémát, amikor úgy fogalmaz, hogy ezen felelősségátviteli esetek tényállásai adott esetben át is fedhetik egymást, a két jogszabályhely tényállási elemei nem választhatók el mereven egymástól. A Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében írt felelősségátviteli tényállás esetében másfelől nem követelmény az, hogy az elkülönült jogalanyisággal (a felelősséghiánnyal) visszaélő tag a jogi személy (gazdasági társaság) nyilvántartásból való törlésekor tag legyen. Másként fogalmazva: a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében írt felelősségátviteli tényállás alapján nemcsak a jogi személy (gazdasági társaság) törléskori tagja perelhető, hanem a jogi személlyel (gazdasági társasággal) a törléskor már tagsági viszonyban nem álló tag is. Ezzel ellentétes jogértelmezés esetén e felelősségátviteli szabály rendkívül könnyen kijátszható lenne azzal, hogy a felszámolási eljárás során a visszaélő magatartást kifejtő tag társasági részesedését átruházza. Álláspontunk szerint nem egyszerűen a tényállási elemek "átfedéséről" van szó, hanem arról, hogy a 2. a), b), c) és d) pontokban írt felelősségátviteli tényállások mindegyike tökéletesen beleilleszthető az 1. a) pont szerinti felelősségátviteli tényállásba. A kifejtettek okán meglátásunk szerint nincs létjogosultsága a jelenlegi előfeltételek mellett a 2. a), b), c) és d) pontokban írt felelősségátviteli tényállásoknak. Ebből a szempontból tehát kijelenthető az, hogy a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében írt felelősségátviteli tényállás a tagra vonatkozó szankciós jellegű általános felelősségátviteli tényállásnak minősül.[77]
A harmadik szempontunk az, hogy mikor következik be a tag (részvényes) felelőssége:
1. A tag (részvényes) felelőssége a jogi személy működése, létezése alatt bekövetkezik:
a) A tag (részvényes) egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés].
2. A tag (részvényes) felelőssége a jogi személy jogutód nélküli megszűnése után következik be:
a) a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:2. § (2) bekezdés, Ctv. 118/A. § (1) bekezdés, Ctv. 118/C. §];
b) a minősített többséggel rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés; Ptk. 3:208. § (3) bekezdés; Ptk. 3:323. § (5) bekezdés; Cstv. 63. § (2) bekezdés];
c) az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának (részvényesének) felelőssége [Ptk. 3:59. §; Ptk. 3:63. § (3) bekezdés];
d) a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatt a korábbi tag (részvényes) felelőssége [Cstv. 63/A. §];
e) a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő korábbi tag (részvényes) és a részesedését rosszhiszeműen átruházó korábbi tag (részvényes) felelőssége [Ctv. 118/A. § (3) bekezdés].
A negyedik szempontból annak van jelentősége, hogy a törvény a társasággal még tagsági jogviszonyban álló tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget vagy a társasággal már tagsági jogviszonyban nem álló, korábbi tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget:
1. A törvény a társasággal még tagsági jogviszonyban álló tagra és a társasággal már tagsági jogviszonyban nem álló korábbi tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget:
a) a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:2. § (2) bekezdés, Ctv. 118/A. § (1) bekezdés, Ctv. 118/C. §];
2. A törvény a társasággal még tagsági jogviszonyban álló tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget a következő tényállások esetén:
a) a tag (részvényes) egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés];
b) a minősített többséggel rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés; 3:208. § (3) bekezdés; 3:323. § (5) bekezdés; Cstv. 63. § (2) bekezdés];
c) az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának (részvényesének) felelőssége [Ptk. 3:59. §; Ptk. 3:63. § (3) bekezdés].
3. A törvény a társasággal már tagsági jogviszonyban nem álló, korábbi tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget a következő tényállások esetén:
a) a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatt a korábbi tag (részvényes) felelőssége [Cstv. 63/A. §];
b) a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő korábbi tag (részvényes) és a részesedését rosszhiszeműen átruházó korábbi tag (részvényes) felelőssége [Ctv. 118/A. § (3) bekezdés].

3.2. A tag (részvényes) egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért

A Ptk. 6:540. § (1) bekezdése értelmében, ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató a felelős. A Ptk. 6:540. § (2) bekezdése szerint, ha a jogi személy tagja tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a jogi személy a felelős. A Ptk. 6:540. § (3) bekezdése alapján az alkalmazott és a tag egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta.
A Ptk. 6:541. § értelmében, ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel.
A magyar felelősségi jogba a Ptk. hatálybalépésével új felelősségátviteli tényállásként került beiktatásra a tag (részvényes) egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért. A tagra vonatkozó felelősségátviteli tényállás szoros logikai egységet alkot az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállással, ezért ezeket a felelősségátviteli tényállásokat a jelen pontban együttesen tárgyaljuk.
A Ptk. LXIX. Fejezetében szereplő öt felelősségi alakzat közös jellemzője az, hogy más személy magatartásáért való deliktuális felelősségi alakzatokról van szó: a jogi személy, a munkáltató, a megbízó, a szerződés jogosultja a konkrét károkozó (más személy) magatartásáért tartozik felelősséggel a károsult irányában.[78]
A károsult oldaláról vizsgálva a kérdést: a károsult csak olyan kívülálló, harmadik személy lehet, aki nem áll szerződéses jogviszonyban a Ptk. által felelőssé tett személyekkel. Fuglinszky igen találó megfogalmazása szerint "kétszeresen (duplán) deliktuális" tényállásokkal állunk szemben: a károsult sem a Ptk. által egyetemlegesen felelőssé tett személlyel, sem a konkrét károkozóval nem áll szerződéses jogviszonyban. A konkrét károkozó: a tag, az alkalmazott, a vezető tisztségviselő, a megbízott és az egyéb szerződés kötelezettje. A más személy magatartásáért való felelősségtípusból egyenesen következik az, hogy a törvény által felelőssé tett személy mentesüléséhez annak bizonyítása szükséges, hogy a konkrét károkozó eljárása nem ellentétes a társadalmi elvárhatóság követelményével (ez az ún. közvetett kimentés). Még a felróhatóság hiányának bizonyítása sem elégséges minden esetben. A felelősség alapja ugyanis mind az öt felelősségi alakzat esetében az, hogy a konkrét károkozó valamilyen deliktuális felelősségi alakzatba illeszkedő magatartást fejtsen ki. Ez lehet felróható magatartás [Ptk. 6:519. §], de lehet felróhatóságtól független magatartás is [Ptk. 6:535. § (1) bekezdés].[79]
A tag, az alkalmazott, a vezető tisztségviselő által deliktuálisan okozott kár esetén a Ptk. által felelőssé tett személy saját elvárható magatartására hivatkozással soha nem mentesül a felelősség alól. Ezzel szemben a megbízó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja felróhatóságának hiányát a megbízott megválasztása, utasításokkal való ellátása és felügyelete körében. Az egyéb szerződés jogosultja pedig már azzal is mentesül a felelősség alól, ha megnevezi a konkrét károkozót (vagyis a szerződés kötelezettjét). E különbség elvi, jogdogmatikai alapja - mint ahogy azt majd a későbbiekben látni fogjuk -, hogy a jogi személy (munkáltató) esetében fennáll a betudhatóság alapelve, ezzel szemben a megbízó és az egyéb szerződés kötelezettje esetében az nem áll fenn.
Tárgyalt témánk, vagyis a szankciós jellegű intézményes felelősségátvitel szempontjából a vizsgált öt felelősségi tényállás két csoportba osztható abból a szempontból, hogy sor kerül-e egyáltalán felelősségátvitelre vagy sem. A tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő károkozása esetén valóban beszélhetünk felelősségátvitel esetéről, azonban a megbízott, az egyéb szerződés kötelezettje esetében már nem.[80]
A polgári jog egyértelműen szankciós jelleggel telepíti át a felelősséget a jogi személyről (a munkáltatóról) a tagra, az alkalmazottra (ilyen személy mások mellett a cégvezető is), azonban a vezető tisztségviselőre csak részben szankciós jelleggel viszi át a felelősséget. Egyfelől a jogi személy (munkáltató), másfelől a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő között tartós jogviszony: tagsági jogviszony, foglalkoztatási jogviszony, vezetői jogviszony áll fenn. E jogviszonyok közös jellemzője az, hogy minőségileg eltérnek a hagyományos kötelmi jogi jogviszonyoktól a tekintetben, hogy sokkal szorosabb, intenzívebb jogi kapcsolatot hoznak létre a felek között. A jogi személy (munkáltató) a vele tartós jogviszonyban álló személyek magatartása által szerez alanyi jogosultságokat, vállal alanyi kötelezettségeket. Ha e személyek jogi személlyel (munkavállalóval) fennálló jogviszonyukkal összefüggésben kívülálló harmadik személynek kárt okoznak, úgy károkozó magatartásukat a jogi személynek (a munkáltatónak) kell betudni. A jogi személy, mint a polgári jog által megkonstruált jogi fikció önmaga nyilvánvalóan nem képes kárt okozni. A polgári jogi jogirodalom kimunkálta a betudhatóság alapelvét (amely maga is egy jogi fikció), vagyis azt, hogy a jogi személlyel ilyen szoros kapcsolatban álló személyek (károkozó) magatartását a jogi személy magatartásának kell tekinteni.[81]
A jogi személy (munkáltató) - tagjaitól, alkalmazottaitól, vezető tisztségviselőitől - elkülönült, önálló vagyonnal rendelkezik, és főszabály szerint ezzel a vagyonnal köteles helytállni a vele tartós jogviszonyban álló tényleges károkozó által okozott kárért. A károsult szempontjából megvizsgálva, ez azt jelenti, hogy a kielégítési alap - főszabály szerint - a jogi személy (a munkáltató) önálló vagyona; a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő magánvagyonához nem férhet hozzá. Kivételes esetekben, ha a tag tagsági jogviszonyával, az alkalmazott foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben szándékosan, míg a vezető tisztségviselő vezető tisztségviselői jogviszonyával összefüggésben felróhatóan (szándékosan vagy gondatlanul), avagy felróhatóságtól függetlenül okoz kárt, a jogi személy (munkáltató) és a konkrét (tényleges) károkozó együttesen felel a kívülálló harmadik személy irányában.
A károsult szempontjából megvizsgálva: a kielégítési alap a jogi személy (munkáltató) vagyona és a konkrét (tényleges) kározó magánvagyona együttesen. Sajnálatos módon a tagra, az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállás normaszövegének hatályos változatából a joggal való visszaélés követelménye kimaradt. E ponton érdemes kitérnünk e tényállások kialakulására, fejlődésmenetére.
A Ptk. Koncepciója a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő károkozásának előfeltételeként még azt követelte meg, hogy a kárt szándékos bűncselekménnyel vagy szabálysértéssel okozza.
Lábady a Szakértői Javaslatban még olyan felelősségátviteli tényállás kimondását tartotta szükségesnek, ahol tényállási elem az, hogy a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő a jogi személlyel fennálló jogviszonyával visszaélve szándékos magatartással okozzon kárt.[82]
A hatályba nem lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. tv. 5:535. §-a pedig az alkalmazott vonatkozásában felelősségátviteli szabályt nem írt elő, míg a tag és a vezető tisztségviselő vonatkozásában tényállási elemként azt követelte meg, hogy a tag és a vezető tisztségviselő jogviszonyával visszaélve okozzon kárt.
A Ptk. 6:540. § (3) bekezdésében és a Ptk. 6:541. §-ában írt tényállásokból helytelenül kimaradt a joggal való visszaélés követelménye, vagyis az, hogy a tagot, az alkalmazottat és a vezető tisztségviselőt csak abban az esetben terheli felelősség a károsulttal szemben, ha a jogi személlyel fennálló jogviszonyával a károsult rovására, azzal visszaélve okoz kárt. A szankciós jellegű felelősségátviteli tényállás esetén egy vagy több, a tételes jog által egyértelműen nevesített joggal való visszaélést megvalósító magatartás kifejtése szükségképpeni speciális előfeltétel kellene hogy legyen. Határozott meggyőződésünk az, hogy a vizsgált három felelősségátviteli tényállás a jelenlegi normatartalom mellett nem megfelelően szélesíti ki a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő felelősségét. A tagra és az alkalmazottra vonatkozó felelősségátviteli tényállás ugyanakkor a hatályos normaszöveg szerinti is felróhatóságon alapuló felelősségtípus, vagyis szankciós jellegű. Azonban a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállás már felróhatóságtól független felelősségtípus: a vezető tisztségviselő nem csak a felróhatóan okozott kárért, hanem a felróhatóságtól függetlenül okozott kárért is felelős.
A tagra, az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi alakzatok tehát - a hatályos normatartalom mellett is - felelősségátviteli tényállások, míg a megbízót és az egyéb szerződés jogosultját felelőssé tevő alakzatok nem felelősségátviteli tényállások. Mind a megbízás, mind az egyéb szerződések esetén "hagyományos" kötelmi jogi jogviszonyok állnak fenn a felek között. A megbízott és a más szerződés kötelezettjének magatartása semmilyen körülmények között nem tudható be a megbízónak és a más szerződés jogosultjának. Ez így van még akkor is, ha a megbízott és a más szerződés kötelezettje a megbízó és a más szerződés jogosultjának javára, érdekkörében jár el. A jogi személy - vezető tisztségviselő és a megbízó - megbízott közötti jogviszony között minőségi különbség áll fenn a jogviszony tartalmának intenzitása miatt még abban az esetben is, ha a megbízó és a megbízott között állandó jellegű megbízási jogviszony áll fenn [ebben az esetben a károsult a kárigényét az alkalmazott károkozásért való felelősség szabálya szerint is érvényesítheti a Ptk. 6:542. § (2) bekezdése szerint]. A jogi személy és a vezető tisztségviselők közötti speciális tartalmú vezetői jogviszony alapozza meg a vezető tisztségviselőnek kívülálló harmadik személlyel szembeni felelősségét.[83]
Egyértelműen látnunk kell azt, hogy a más személy által okozott kárért való öt felelősségi tényállás esetében soha nem áll fenn többek közös károkozása. Ezen tényállások körében mindig csak egy károkozó magatartás kerül kifejtésre. Soha nem kerül sor több károkozó magatartás kifejtésére. Amikor a törvény egyetemleges felelősséget ír elő egyes tényállások vonatkozásában, ennek elvi alapja nem a többek közös károkozása (a több károkozó magatartás kifejtésének értékelése), hanem az, hogy a jogalkotó a felelőssé tett személy vagyona mellett a konkrét (tényleges) károkozó vagyonát is kielégítési alapként kívánja biztosítani a károsult számára. Másképpen fogalmazva: a károsult fokozott vagyoni érdekeinek védelmét kívánja elősegíteni a törvény az egyetemleges felelősség kimondásával. Felelősségi jogunkban az egyetemleges felelősség alapja nem csak a többek közös károkozása lehet. A most vizsgált felelősségi tényállásokon kívül is találunk példát arra felelősségi jogunkban, amikor nem a többek közös károkozásának következtében ír elő a törvény egyetemleges felelősséget. Például, amikor a főadós és a készfizető kezes egyetemleges felelőssége áll fenn, akkor sincs arról szó, hogy a főadós és a készfizető kezes közösen okozta a kárt.[84]
A tag felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, szándékos és deliktuális felelősségtípus.
A tag saját felróható, mégpedig szándékos magatartásáért tartozik felelősséggel a hitelezők irányában. A tag felelőssége kizárólag akkor állapítható meg, ha a jogi személlyel fennálló tagsági jogviszonyával összefüggésben szándékosan okozza a kárt, vagyis a tagsági jogviszony teszi lehetővé számára a károkozást. A tag vonatkozásában tehát sem a felróhatóságtól független deliktuális károkozás, sem a gondatlan károkozás nem alapozza meg a felelősséget, ebben az esetben csak a jogi személy tartozik felelősséggel a károsult irányában. Például, ha a tag által vezetett, veszélyes üzemnek minősülő munkagép az építkezés területére behajtó károsult járművében kárt okoz, úgy ez csak a jogi személy által okozott kár, mégpedig felelőssége felróhatóságtól független felelősség-típus, a fokozott veszéllyel járó tevékenységért tartozik felelősséggel [Ptk. 6:535. §]. Ebben az esetben a tag felelőssége csak abban az esetben lenne megállapítható, ha a károsult képes lenne bebizonyítani azt, hogy tag szándékosan okozta a kárt. A tag szándékos magatartása okaként kell hogy a kár bekövetkezzen. Tekintettel arra, hogy a felelősségi tényállás speciális kimentési szabályt nem tartalmaz, a deliktuális kártérítési felelősségben érvényesülő általános kimentési szabály az irányadó [Ptk. 6:519. § második mondat]. A felelősség deliktuális jellegére tekintettel, a kártérítés mértékét méltányosságból a bíróság mérsékelheti. A tagot a szavazati arányától függetlenül terheli ez a felelősség a károsulttal szemben. Felelősségi jogunkban a tag szavazati arányától független felelősségi tényállás a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége. Kihangsúlyozandó végezetül az, hogy csak az a tag felel egyetemlegesen a jogi személlyel, aki maga okoz szándékosan kárt. A jogi személy többi tagja (aki nem fejt ki szándékos károkozó magatartást) nyilvánvalóan nem tartozik felelősséggel a károsulttal szemben.
Világosan látnunk kell azt, hogy a tagot e felelősségi tényállás alapján a jogi személy működése, fennállása alatt is terheli a felelősség. Korábbi polgári jogunk a hátrányosabb helyzetű szerződésen kívüli hitelező jogainak megóvása, előmozdítása érdekében egyetlen speciális felelősségátviteli tényállást sem tartalmazott.
A Ptk. legfontosabb újításának az intézményes felelősségátvitel terén kétségkívül az minősül, hogy a szerződésen kívüli hitelezők fokozott érdekvédelme céljából új felelősségátviteli tényállásokat iktatott be felelősségi jogunkba. Tette ezt olyképpen, hogy a jogi személy nevében, képviseletében eljáró és szerződésen kívül kárt okozó tag, alkalmazott és vezető tisztségviselő felelősségét mondta ki a szerződésen kívüli hitelezővel (károsulttal) szemben, feltéve, ha a tag tagsági viszonyával, a vezető tisztségviselői vezetői jogviszonyával, az alkalmazott foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben okozza a kárt. (Zárójelben megjegyezzük, hogy a Ptk. valamennyi munkáltató által foglalkoztatott munkavállalóra nézve előírja ezt a felelősséget, nem csak a jogi személy munkáltatóért, azonban Magyarországon a munkavállalók döntő többségét a jogi személyiségű munkavállalók alkalmazzák.) Kihangsúlyozandó továbbá, hogy a tag, a vezető tisztségviselő és a munkavállaló felelőssége közvetlen (feltétlen) elsődleges felelősség, vagyis a jogi személlyel egy sorban felelnek a károsulttal szemben. A jogi személlyel egy sorban való felelősség, vagyis az egyetemleges felelősség miatt az új szabályozás folytán lényegesen kedvezőbbé vált a szerződésen kívüli hitelező (károsult) helyzete, mint a szerződéses hitelezőé. A Miniszteri Indokolás lakonikus és pontatlan egyszerűséggel indokolja ezt: "A jogi személyekre vonatkozó szabályoknak a törvénybe történő beillesztése miatt szükségessé vált az alkalmazott, a jogi személy tagja, és a jogi személy vezető tisztségviselője által okozott károk megtérítésének újragondolása. A törvény bizonyos fokig egységesítette e szabályokat. A károsulttal szemben a munkáltató, illetve a jogi személy felel a munkáltató alkalmazottja, illetve a jogi személy tagja által e jogviszonyukkal összefüggésben okozott károk esetén. Eltérő szabályt mond ugyanakkor a törvény a vezető tisztségviselők esetében. E körben, a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott szigorúbb elvárásokra tekintettel, a törvény egyetemleges felelősséget ír elő, azaz a károsult a vezető tisztségviselővel és a jogi személlyel szemben is jogosult igényt érvényesíteni."
A törvény valóban különbséget tesz egyfelől a tag, az alkalmazott, másfelől a vezető tisztségviselő felelőssége között, azonban nem az egyetemlegesség szempontjából, ugyanis mind az alkalmazott, mind a tag, mind a vezető tisztségviselő egyetemlegesen felel a rá vonatkozó törvényi tényállási feltételek szerint a jogi személynek betudhatóan okozott kárért a hitelezővel szemben. A különbség valójában abban áll, hogy amíg a tag és az alkalmazott csak akkor felel, ha a kárt szándékosan okozta, addig a vezető tisztségviselő a felróhatóság fokától függetlenül felelős, tehát a gondatlan és a szándékos károkozásért egyaránt felelősséggel tartozik, sőt a vezető tisztségviselő felróhatóságtól független deliktuális károkozásért is felelősséggel tartozik.
Álláspontunk szerint csak látszólagos normakollízió áll fenn a Ptk. által bevezetett szerződésen kívüli hitelezőket védelmező felelősségátviteli tényállások és a régebbi felelősségátviteli tényállások között a gazdasági társaságok tekintetében. Ugyanis a szerződésen kívüli hitelező az őt ért kárt egymástól eltérő előfeltételek fennállása esetén követelheti a gazdasági társaság tagjától, vezető tisztségviselőjétől az egyes felelősségátviteli tényállások kapcsán.
A Ptk. 6:540. § (3) bekezdése esetében akkor léphet fel a szerződésen kívüli hitelező a gazdasági társaság tagjával szemben, ha az a kárt szerződésen kívül szándékosan okozta, a Ptk. 6:541. §-a esetében akkor léphet fel a szerződésen kívüli hitelező a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjével szemben, ha az a kárt szerződésen kívül akár felróhatóan, akár felróhatóságtól függetlenül okozta; ezzel szemben a Ptk. 3:2. § (2) bekezdése esetében a szerződésen kívüli hitelező akkor léphet fel a gazdasági társaság tagjával szemben, ha az "korlátolt felelősségével" visszaélt, a Ptk. 3:118. § esetében akkor léphet fel a szerződésen kívüli hitelező a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjével szemben, ha az "jogszerűtlen gazdálkodást" valósít meg.
Megállapítható tehát az, hogy a Ptk. alapján a szerződésen kívüli hitelező számára több felelősségátviteli tényállás áll rendelkezésre, mint a szerződéses hitelezőnek.
A szerződéses hitelező számára továbbra is csak azok a felelősségáviteli tényállások állnak rendelkezésre, amelyek esetében a felelősségátvitelre kizárólag a jogi személy jogutód nélküli megszűnése után kerülhet sor. Ugyanakkor a szerződéses hitelezők csoportja sem homogén, ugyanis a szerződéses hitelezők közül is csak az érvényesíthet alappal igényt a taggal, illetve a vezető tisztségviselővel szemben, aki a felszámolási eljárásba a jogvesztő határidőn belül hitelezőként bejelentkezik. E tekintetben a Ptk. szabályozása nem hozott változást.
A károsult a gazdasági társaság és a tag ellen indíthat kártérítési pert. A gazdasági társaság és a tag egyetemleges marasztalására irányuló kereset az elbírálás szükségképpeni egységességét vonja maga után. Ennek oka az, hogy a gazdasági társaságnak és tagjának nincs jogilag értékelhető külön magatartása, károkozó magatartásuk egy és ugyanaz, nem tudnak önállóan, egymástól eltérő védekezést előterjeszteni. A gazdasági társaság és a tag tehát egységes (kényszerű) pertársaságot alkot egymással [Pp. 51. § a) pont]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A peres felek elméletileg megállapodhatnak bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha az alperesi gazdasági társaság vagy a jogi személy tag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3.3. A gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége

A Ptk. 3:2. § (2) bekezdése értelmében, ha a jogi személy tagja vagy alapítója korlátolt felelősségével visszaélt, és emiatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelések maradtak fenn, e tartozásokért a tag vagy az alapító korlátlanul köteles helytállni.
A Ctv. 118/A. § (1) bekezdése szerint, ha a korlátozott tagi felelősséggel működő céget a cégbíróság kényszertörlési eljárásban törölte a cégjegyzékből, a cég - a cég törlésének időpontjában a cégjegyzékbe bejegyzett - volt tagja korlátlanul felel a cég hitelezőjének kielégítetlen követelése erejéig, ha a tag a korlátolt felelősségével visszaélt. Több tag felelőssége egyetemleges. A Ctv. 118/A. § (2) bekezdése alapján korlátozott felelősségükkel visszaéltek azok a tagok, akik "tartósan hátrányos üzletpolitikát" folytattak, a cég vagyonával sajátjukként rendelkeztek, továbbá azok, akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták vagy az általában elvárható gondosság mellett tudhatták volna, hogy az a cég törvényes működésével nyilvánvalóan ellentétes.
A Ctv. 118/C. § (1) bekezdése szerint hitelező az a személy, aki követelését a kényszertörlési eljárásban a 117. § (2) bekezdése szerint bejelentette és követelése jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton, más végrehajtható okiraton alapul vagy nem vitatott vagy elismert, pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés. A Ctv. 118/C. § (2) bekezdése alapján a hitelező a keresetét a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő kilencvennapos jogvesztő határidőn belül a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken terjesztheti elő.
A jogalkotó a társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelősségét kimondó szabályt az 1997-es Gt. 53. §-ában ültette be első alkalommal társasági jogunkba. A 2006-os Gt. ezt a felelősségi szabályt átvette, a hitelezővédelemre vonatkozó fejezetbe helyezte át, továbbá kisebb pontosításokat hajtott azon végre. A Ptk. e felelősségi szabályt a társasági jog területéről transzponálta a jogi személyek általános szabályai közé, s ezáltal már nemcsak a gazdasági társaságok, hanem valamennyi jogi személy elkülönült jogalanyiságával visszaélő tagra vonatkozik. A jogalkotó a Ptk. mellett a kényszertörlés útján megszűnt cégek vonatkozásában többletszabályokat írt elő, amelyeket a Ctv.-ben helyezett el.
E felelősségi alakzat a német bíróságok által kifejlesztett Haftungsdurchgriffen alapuló joggyakorlata, valamint az 1993-as szlovén és horvát társasági törvényhozás mintájára vált a magyar tételes jog részévé. A szabály jogpolitikai indoka az ún. "vállalatkiürítésekkel" szembeni fellépés megfelelő jogi eszközének megteremtése volt. A Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében rögzített szabály a jogutód nélkül megszűnt (jogilag már nem létező) jogi személy típusok közül témánk szempontjából a korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság és a betéti társaság valamennyi volt tagjának, részvényesének és kültagjának az elsődleges felelősségére vonatkozik, függetlenül attól, hogy mekkora a részesedésük (szavazati arányuk) a társaságban. Megállapítható tehát az, hogy e felelősségátviteli tényállás esetében a jogalkotó nem tulajdonít jelentőséget a szavazati aránynak. {Hatályos polgári jogunkban a másik ilyen felelősségátviteli tényállás a tag (részvényes) egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés]}. Ugyanakkor aligha képzelhető el az, hogy csekély részesedéssel (szavazattal) rendelkező tag, részvényes, kültag képes legyen a társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélni a hitelezők rovására. A csekély szavazati aránnyal rendelkező tagok legfeljebb egymással csalárd módon összejátszva képesek a társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélni a hitelezők rovására.
A felelősség fennállásának különös előfeltételei:
a) a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és a betéti társaság jogutód nélkül megszűnése;
b) a tag, a részvényes, a kültag a felelősségének hiányával, illetve a társaság elkülönült jogalanyiságával a hitelezők rovására visszaéljen. Az a) pontban írt különös előfeltétellel összefüggésben kihangsúlyozzuk azt, hogy a jogutód nélküli megszűnés módja a törvényi tényállás szerint közömbös.
A jogutód nélküli megszűnésnek három esete van:
a) végelszámolás útján történő megszűnés;
b) felszámolás útján történő megszűnés;
c) kényszertörlés útján történő megszűnés.
Álláspontunk szerint azonban végelszámolás útján történő megszűnés esetén indokolatlan és szükségtelen e felelősségi szabály előírása, ugyanis a végelszámolás lényegi fogalmi ismérve az, hogy végelszámolás útján való megszűnésre csak akkor kerülhet sor, ha nem áll fenn kielégítetlen hitelezői követelés. Ezért e felelősségi alakzat esetében is a Ptk.-nak ki kellett volna mondania azt, hogy végelszámolás esetén nem alkalmazható. Ugyanilyen elvi megfontolás alapján a jogalkotó - helyesen - a minősített befolyással rendelkező személy felelőssége vonatkozásában kimondta azt, hogy e szabály végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés második mondata].
Az tehát mindenképpen követelmény, hogy a jogi személy (gazdasági társaság) jogutód nélkül megszűnjön, ugyanis a vizsgált felelősségi szabály a már nem létező jogi személy (gazdasági társaság) tagjának (részvényesének) a felelősségére vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy időelőttiség miatt meg kell szüntetni azt a pert, amelyet a hitelező a részvényesekkel szemben arra alapítva indított, hogy a korlátolt felelősségükkel a hitelező rovására visszaéltek. Ez a felelősségi szabály ugyanis már nem létező társaság volt tagjának (részvényesének) a felelősségére vonatkozik [BH 2011.72]. Álláspontunk szerint a bírósági döntésben foglalt megállapítás a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthető.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jogalkotó a felszámolással történő megszűnés vonatkozásában további szabályokat nem írt elő, következésképpen a felszámolással történő megszűnés esetén a tagi felelősség eltérően alakul, mint a kényszertörléssel történő megszűnés esetén. A jogalkotó ugyanis a kényszertörléssel történő megszűnés esetére többletszabályokat írt elő, amelyeket a Ctv. 118/A. § (1)-(2) bekezdéseiben, valamint a Ctv. 118/C. § (1)-(2) bekezdéseiben helyezett el. Ezeket a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében írt szabállyal együttesen kell alkalmazni a kényszertörléssel való megszűnés esetén bekövetkező tagi felelősség vonatkozásában. Álláspontunk szerint hibás jogalkotási megoldással állunk szemben. Nincs elvi alapja annak, hogy csak a kényszertörléssel való megszűnés esetén alkalmazzunk többletszabályokat, míg a felszámolással történő megszűnés esetén nem. Egységes szempontok alapján kellett volna mindkét megszűnési mód tekintetében a szabályokat megalkotni. A hibás jogalkotás miatt a legfontosabb eltérés a két megszűnési mód között az, hogy a felszámolással történő megszűnés esetén a tételes jog nem határozza meg a joggal való visszaélés esetköreit, míg a kényszertörléssel történő megszűnés esetén a Ctv. 118/A. § (2) bekezdése kimerítő módon (taxatív jelleggel) határozza meg a korlátozott felelősséggel visszaélés esetköreit. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ctv. 118/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetkörök nem példálózó, hanem kimerítő jelleggel tartalmazzák az esetköröket, ugyanis míg a 2006-os Gt. 50. § (2) bekezdésében szerepelt a "különösen" kitétel, addig a Ctv. 118/A. § (2) bekezdésében az nem szerepel. A vizsgált szabály szerint tehát három esetköre van a korlátozott felelősséggel való visszaélésnek:
a) a tag "tartósan hátrányos üzletpolitikát" folytat;
b) a tag a cég vagyonával sajátjaként rendelkezik;
c) a tag olyan határozatot hoz, amelyről tudta vagy az általában elvárható gondosság mellett tudhatta volna, hogy az a cég működésével nyilvánvalóan ellentétes.
Az a) pontban említett esetkörrel összefüggésben felhívjuk a figyelmet a következő normakollízióra: A Ptk. 3:2. § (2) bekezdése és a Ctv. 118/A. § (1)-(2) bekezdése, a Ctv. 118/C. § (1)-(2) bekezdése szerinti felelősségátviteli tényállás esetén - mint ahogy azt már fentebb rögzítettük - közömbös a tag szavazati arányának mértéke. Ezzel szemben a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelősségátviteli tényállása [Ptk. 3:324. § (3) bekezdés; 3:208. § (3) bekezdés; 3:323. § (5) bekezdés; Cstv. 63. § (2) bekezdés] esetében már számít a tag szavazati aránya, a minősített befolyásszerzőnek a tagnak a szavazatok legalább háromnegyedével kell rendelkeznie, míg az egyedüli tagnak (részvényesnek) a szavazatok 100 százalékával kell rendelkeznie. Ennek tükrében mégis mindkét felelősségátviteli tényállás esetén a tagnak felróható magatartás azonos: a hátrányos üzletpolitika folytatása. Mivel az első felelősségátviteli tényállás esetében a jog nem követeli meg a magas szavazati arányt, a második felelősségátviteli tényállás kimondása szükségtelennek tűnik, ugyanis a csekély mértékű szavazati aránnyal rendelkező tag felelőssége is már bekövetkezhet. A hátrányos üzletpolitika fogalmát a jelen Fejezet 3.4. pontjában fejtjük ki.
A b) pontban írt esetkörrel összefüggésben felhívjuk a figyelmet egyrészt arra, hogy a társaság vagyonával való sajátjakénti rendelkezés megvalósulhat úgy is, hogy a tag saját javára vagy harmadik személy javára csökkenti a vagyont, feltéve, hogy a tag tudta vagy az elvárható gondosság tanúsítása esetén tudnia kellett volna azt, hogy ezáltal a társaság nem tudja teljesíteni a hitelező felé fennálló kötelezettségét. Felhívjuk a figyelmet másrészt arra, hogy a cég vagyonának jogellenes elvonása büntetőjogi értelemben a saját tőke csorbítása elnevezésű bűncselekménynek minősül [Btk. 407. §]. A jogellenes vagyonelvonás esetén a hitelezőnek nem elég azt bizonyítania, hogy a társaság vagyona elvonásra került, hanem azt is bizonyítania kell, hogy a tag tudta vagy elvárható gondosság tanúsítása esetén tudnia kellett volna a vagyonelvonás időpontjában azt, hogy magatartása eredményeképpen a hitelező vagyoni érdeke sérül.
A c) pontban írt esetkörrel összefüggésben kihangsúlyozzuk azt, hogy míg az 1997-es Gt. 56. §-a és a 2006-os Gt. 50. §-a alapján a tag felelőssége az olyan legfőbb szervi határozat meghozataláért, amelyről tudta vagy kellő gondosság mellett tudhatta volna, hogy a társaság jelentős érdekeit sérti, a társaságnak kárt okoz, nem a hitelezőkkel szemben, hanem a társaság irányában állt fenn. A Ptk. ezt a felelősségi alakzatot ugyan nem tartotta fenn, azonban ettől függetlenül a tag felelőssége továbbra is fennáll a társasággal szemben az ilyen legfőbb szervi határozat meghozataláért, mégpedig a szerződésszegéssel való károkozás szabályai szerint [Ptk. 6:142-6:152. §-ok]. Ugyanakkor a jogalkotó a Ctv. 118/A. § (2) bekezdésében a felelősség irányát kiterjesztette a hitelezőkkel szemben is. A tagnak a társaság vagyoncsökkenését eredményező, üzleti szempontból utóbb hibásnak bizonyuló legfőbb szervi határozat meghozatalában való részvétele azonban önmagában véve a tagnak sem a társaság, sem a hitelezők irányában nem alapozza meg a felelősségét. E körben helytállóan mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében arra, hogy nem állapítható meg, hogy a kft. tagja a korlátolt felelősségével visszaélt, ha gazdaságilag később hibásnak bizonyult határozat meghozatalában vett részt. A bankhitel felvételéről döntő taggyűlési határozat meghozatalában való részvétel önmagában nem alapozza meg a tag helytállási kötelezettségét, ahhoz az is szükséges, hogy a tagot szándékosság vagy súlyos gondatlanság terhelje, átlátta vagy át kellett volna látnia, hogy az ezáltal a társaság vagyona a hitelezők rovására oly módon csökken, hogy nem képes a társaság kötelezettségeinek eleget tenni. A társaság, illetőleg a hitelező köteles bizonyítani, hogy a taggyűlési döntés és a kft. fizetésképtelenné válása között ok-okozati összefüggés áll fenn [BH 2012.124.].
Álláspontunk szerint ugyanakkor nem feltétlenül indokolt és szükséges a joggal való visszaélés körébe bevonni azt az esetkört, amikor a tag olyan határozat meghozatalában vesz részt, amelyről tudta vagy az általában elvárható gondosság mellett tudhatta volna, hogy az a cég működésével nyilvánvalóan ellentétes. A gazdasági társaság legfőbb szervének döntése eredményeképpen két módon csökkenhet a társaság vagyona:
a) a társaság és valamely tagja vagy kívülálló harmadik személy közötti kötelmi jogi szerződés alapján a társaság valamely vagyontárgyát átruházza olyképpen, hogy ez a szerződés vagy színlelt, vagy fedezetelvonó;
b) a társaság tőkekivonással járó alaptőke-csökkentést hajt végre, átalakul, más társasággal egyesül, avagy szétválik.
Az a) pont szerinti esetben a színlelt szerződést [Ptk. 6:92. § (2) bekezdés] és a fedezetelvonó szerződést [Ptk. 6:120. §] szankcionáló jogszabályi rendelkezések nyújtanak védelmet a hitelezők részére, míg a b) pont szerinti esetben a Ptk. és az Átalakulási tv. vonatkozó szabályai által előírt biztosítéknyújtási kötelezettségek [Ptk. 3:204. §, 3:313. §, 3:47. §, Átalakulási tv. 10. § (2) bekezdés] garantálják a hitelezővédelmet.
A tag, a részvényes, a kültag felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
A tag saját felróható magatartásáért tartozik felelősséggel a hitelezők irányában, a visszaélést szándékosan és gondatlanul is el lehet követni. A tag által kifejtett felróható magatartás okaként kell hogy lecsökkenjen, elvesszen a társaság önálló vagyona, és ezen ok miatt kell hogy a hitelezői követelés kielégítetlen maradjon. A Ctv. 118/A. § (1) bekezdés első mondatának megfogalmazása szerint: "a cég hitelezőjének kielégítetlen követelése erejéig" áll fenn a tagi felelősség. Például: ha a tag a cég vagyonából egymillió forinttal sajátjaként rendelkezik, és ennek következtében egymillió forinttal csökken a társaság vagyona, az nem oka annak, hogy a megszűnt társaság vagyona nem nyújt fedezetet a hitelezők százmillió forintos követelésére. A példa szerint a tag csak egymillió forint erejéig felel a hitelezőkkel szemben.
Amennyiben a közös károkozás objektív tényállása megvalósul (a csekély szavazattal rendelkező tagok csalárd módon összejátszanak egymással), úgy a tagok egyetemlegesen felelnek a hitelezők irányában. Az egyetemleges felelősség a hitelezők érdekeinek fokozott védelmét biztosítja. A tagok egymás közötti (belső) viszonyukban felróhatóságuk arányában felelnek. A tag felelőssége deliktuális, mert nincs szerződéses jogviszony a tag és a hitelező között. A felelősség deliktuális jellegére tekintettel, a kártérítés mértékét méltányosságból a bíróság mérsékelheti.
A tag, a részvényes, a kültag felelősségének fennállásának időbeli terjedelme attól függően alakul, hogy a társaság felszámolással vagy kényszertörléssel szűnik meg. A felszámolással történő megszűnés esetén - mivel hiányoznak a többletszabályok - az általános ötéves elévülési határidőn belül lehet igényt érvényesíteni. A kényszertörléssel történő megszűnés esetén azonban létezik többletszabály, mégpedig a Ctv. 118/C. § (2) bekezdésében írt szabály, amely szerint a hitelező a keresetét a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken terjesztheti elő. Álláspontunk szerint a jogalkotó kényszertörléssel történő megszüntetés körében helyesen írt elő rövid jogvesztő határidőt az igényérvényesítésre, ugyanilyen rövid jogvesztő határidőt kellett volna előírni a felszámolással történő megszűnés esetében is.
A bizonyítási teherrel összefüggésben a következőket állapíthatjuk meg: A vizsgált felelősségátviteli tényállás esetén a törvény úgy mellőzi az indirekt bizonyítás rendszerét, hogy a direkt bizonyítás alkalmazásának különös jogpolitikai indoka nem áll fenn. Ebből fakadóan a hitelező helyzete a kártérítési perben méltánytalanul súlyosan megnehezül.
A Legfelsőbb Bíróság a hitelezőre háruló bizonyítási teher nem teljesítése okán utasította el a keresetet egy eseti döntésében, ugyanis a peradatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a felperesi hitelező (aki egyúttal tag is) nem bizonyította, hogy a kölcsöntartozás visszafizetése vezetett volna a korlátolt felelősségű társaság felszámolásának az elrendeléséhez, továbbá ahhoz, hogy a hitelező teljes körű kielégítése elmaradt. Nem volt bizonyított tehát az, hogy a felperesi hitelező károsodását a másik tag idézte volna elő, visszaélve korlátozott felelősségével [BH 2008.94.].
Az igényérvényesítésre jogosult hitelező személye a felszámolással történő megszűnés esetén - álláspontunk szerint - a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerinti hitelező, vagyis a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. A felszámolói nyilvántartásba vétel feltétele az, hogy a hitelező a 180 napos jogvesztő határidőn belül bejelentse követelését [Cstv. 37. § (3) bekezdés]. Ezt azonban egyértelmű törvényi szabálynak kellene kimondania.
Az igényérvényesítésre jogosult hitelező személye a kényszertörléssel történő megszűnés esetében egyértelműen meghatározott, a Ctv. 118/C. § (1) bekezdése értelmében hitelező az a személy, aki követelését a kényszertörlési eljárásban a 117. § (2) bekezdése szerint bejelentette és követelése jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton, más végrehajtható okiraton alapul vagy nem vitatott vagy elismert, pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés.
Felhívjuk a figyelmet a vizsgált felelősségátviteli tényállás és a többi tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállás közötti normakollízióra, amelyet részletesen kifejtettünk a jelen Fejezet 3.1. pontjában.
A hitelező a jogutód nélkül megszűnt korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és betéti társaság bármelyik vagy valamennyi megszűnéskori tagja, részvényese, illetőleg kültagja ellen indíthat kártérítési pert (a társaságtól a megszűnés időpontját megelőzően megvált tag, részvényes és kültag e felelősségátviteli tényállás alapján nem perelhető). A tagok, részvényesek, kültagok egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt tagok, részvényesek, kültagok tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.] Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és tag, részvényes, kültag elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A bíróság hatásköre és illetékessége eltérően alakul a felszámolással történő megszűnés és a kényszertörléssel való megszűnés esetén. A felszámolással történő megszűnés esetén a Pp. következő szabályai az irányadóak: A törvényszék hatásköre a Pp. 22. § (1) bekezdés ef) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
A kényszertörléssel való megszűnés esetén azonban a Ctv. 118/C. § (2) bekezdésében írt szabály speciális illetékességi és hatásköri szabályt ír elő, mégpedig azt, hogy a per az cég utolsó székhelye szerint illetékes törvényszéken terjeszthető elő.

3.4. A minősített többséggel rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége

3.4.1. A közvetlen és a közvetett befolyás, a befolyásszerzés időpontja

A Ptk. 3:324. § (1) bekezdése értelmében minősített többséggel rendelkezik az a tag, aki a korlátolt felelősségű társaságban, vagy a zártkörűen működő részvénytársaságban közvetlenül vagy közvetve a szavazatok legalább háromnegyedével rendelkezik.
A tag akkor rendelkezik közvetlen befolyással a társaságban, ha a tag maga rendelkezik szavazati joggal.
A közvetett befolyás fogalmát a Ptk. 8:2. § (4) bekezdése határozza meg. A Ptk. 8:2. § (4) bekezdése alapján közvetett befolyással rendelkezik a jogi személyben az, aki a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyben (köztes jogi személy) befolyással bír. A közvetett befolyás mértéke a köztes jogi személy befolyásának olyan hányada, amilyen mértékű befolyással a befolyással rendelkező a köztes jogi személyben rendelkezik. Ha a befolyással rendelkező a szavazatok felét meghaladó mértékű befolyással rendelkezik a köztes jogi személyben, akkor a köztes jogi személynek a jogi személyben fennálló befolyását teljes egészében a befolyással rendelkező közvetett befolyásaként kell figyelembe venni.
A jogalkotó lényeges pontosítást hajtott végre a közvetett befolyás fogalmának meghatározásával összefüggésben, ugyanis a korábban helytelenül használt szavazatszám fogalom helyett immáron helyesen a szavazati hányadot rendeli figyelembe venni. A normaszövegből egyértelműen megállapítható az, hogy a szavazati hányadokat (törtszámokat) kell egymással megszorozni a közvetett befolyás mértékének meghatározásakor. Első példa a közvetett befolyás fennállásának vizsgálatára: Ha a tagnak a köztes jogi személyben 40% mértékű szavazata, míg a köztes jogi személynek a társaságban 90% mértékű szavazata van: 40/100 × 90/100 = 3600/10 000; 3600/ 10 000 = 36%; a tag tehát kevesebb mint 75% mértékű szavazattal rendelkezik. Második példa a közvetett befolyás fennállásának vizsgálatára. Ha a tagnak a köztes jogi személyben 60% mértékű szavazata, míg a köztes jogi személynek a társaságban 90% mértékű szavazata van: mivel a köztes jogi személyben fennálló szavazat mértéke az ötven százalékot meghaladja, azt egy egészként kell figyelembe venni, vagyis 100/100 × 90/100 = 9000/10 000; 9000/10 000 = 90%; a tag tehát több mint 75% mértékű szavazattal rendelkezik.
A Ptk. - a 2006-os Gt.-vel megegyezően - már csak a legalább hetvenöt százalékos szavazati aránynak tulajdonít jelentőséget. Eltérően az 1997-es Gt.-től (amely túlnyomórészt a közvetlen befolyásra fokuszált) a Ptk. nemcsak egyszemélyes gazdasági társaságon keresztül megvalósuló közvetett befolyásnak, hanem valamennyi jogi személy típuson keresztül megvalósuló közvetett befolyásnak jelentőséget tulajdonít. Álláspontunk szerint a befolyás megszerzésének jogcíme közömbös, létrejöhet jogutódlással és jogátruházással egyaránt. Eltérően az 1997-es Gt.-től a Ptk. nem tulajdonít jelentőséget a minősített többséggel rendelkező tag felelőssége szempontjából sem annak, ha a minősített többséggel rendelkező tag nem első alkalommal (hanem második vagy sokadik alkalommal) tesz szert a meghatározott mértékű befolyásra, sem annak, hogy befolyásának mértéke (szavazati aránya) adott esetben nem éri el az üzletrész (részvény) korábbi tulajdonosa befolyásának mértékét.[85]
A Ptk. 3:324. §-a szerinti minősített befolyásszerzés szempontjából kiemelkedő jelentősége van a befolyásszerzés időpontjának. A befolyásszerzés időpontja eltérően alakul a közvetlen és a közvetett befolyásszerzés esetén. Terjedelmi korlátok miatt itt csak a leggyakrabban előforduló közvetlen befolyásszerzési esetek időpontjait határozzuk meg. Üzletrész (részvény) átruházása esetén a befolyásszerzés időpontja: az üzletrész (részvény) tulajdonjogának megszerzése. Üzletrészen (részvényen) szerződéssel alapított haszonélvezet [Ptk. 5:147-5:158. §-ok], használat [Ptk. 5:159. §] esetén a befolyásszerzés időpontja: a haszonélvezeti jog (használati jog) keletkezése. Üzletrész (részvény) öröklés útján való megszerzése esetén a befolyásszerzés időpontja: az öröklés megnyílásának, vagyis az örökhagyó halálának időpontja. Üzletrész (részvény) szervezeti jogutódlással (átalakulással, egyesüléssel, szétválással) való megszerzése esetén a befolyásszerzés időpontja: a szervezeti átalakulás (az átalakulás) időpontja. Az átalakulás időpontja a cégbejegyzés napja, vagy ha a felek ettől el kívánnak térni, akkor az általuk a Ctv. 57. § (2) bekezdése szerint meghatározott időpont. Üzletrész (részvény) jogszabályon alapuló szerzésénél a befolyásszerzés időpontja: a jogszabály hatálybalépésének napja. A közvetett befolyásszerzéssel összefüggésben itt csak annyit említünk meg, hogy a közvetett befolyásszerzés esetében a tagok (részvényesek) és az ellenőrzött társaság viszonyrendszerében nem történik változás, a változás a tagok (részvényesek) feletti tulajdonosi mezőben következik be, következésképpen a tagjegyzékbe, részvénykönyvbe változásra, bejegyzésre nem kerül sor. Felhívjuk a figyelmet tehát arra, hogy sem a közvetlen, sem a közvetett befolyásszerzés esetén nincs jogi relevanciája a tagjegyzékbe, illetve a részvénykönyvbe való bejegyzésnek.[86][87]
A befolyásszerzés időpontjával összefüggésben kihangsúlyozandó az, hogy az üzletrész és a részvény egyaránt alanyi jogokat, mégpedig tagsági jogokat testesít meg [Ptk. 3:164. § (1) bekezdés, Ptk. 3:213. § (1) bekezdés]. Aki megszerzi az üzletrész (részvény) tulajdonjogát, az megszerzi a tagsági jogokat, rendelkezik e jogosultságokkal. Az üzletrész (részvény) által megtestesített alanyi jogok egyik csoportjába tartozó jogosultságok kívülálló harmadik személyekkel szemben érvényesülnek (például: az elidegenítéshez és megterheléshez való jog), az alanyi jogok másik csoportjába tartozó jogosultságok a társasággal szemben érvényesülnek (például: vagyoni jogok [osztalékhoz való jog, likvidációs hányadhoz való jog], nem vagyoni jogok [legfőbb szerv ülésén való részvételi jog, szavazati jog]). Megállapítható az, hogy az üzletrész (részvény) által megtestesített alanyi jogok közül a társasággal szemben érvényesülő egyik nem vagyoni jog a szavazati jog. A fentiekben kifejtettekből az következik, hogy aki megszerzi az üzletrészt (részvényt), az rendelkezik a szavazati joggal. A Ptk. 3:324. § (1) bekezdésben írt szabály szerint az a személy a minősített befolyásszerző, aki az ellenőrzött társaságban - közvetlenül vagy közvetve - a szavazatok legalább hetvenöt százalékával rendelkezik.
A tagsági joggal való rendelkezéstől elkülönül a gazdasági társasággal szembeni tagsági jog gyakorolhatósága. A szavazati joggal való rendelkezéstől tehát elkülönül a szavazati jog gyakorolhatósága. Az gyakorolhat a gazdasági társasággal szemben tagsági jogot, aki közli és igazolja a tagi (részvényesi) jogállását, minőségét a társaság felé. A korlátolt felelősségű társaság esetében a Ptk. 3:168. § (2) bekezdésében rögzített szabály azt írja elő, hogy nyolc napon belül be kell jelenteni a tulajdonosváltozást és annak időpontját a tagjegyzékbe való bejegyzés végett; a részvénytársaság esetében a Ptk. 3:246. § (1) bekezdésében írt szabály azt írja elő, hogy a részvényes a részvényesi jogok gyakorlására a részvénykönyvbe történő bejegyzést követően jogosult. Mindkét esetben a társaság (pontosabban: a társaság vezető tisztségviselője) által vezetett nyilvántartás (tagjegyzék, részvénykönyv) rendeltetése az, hogy a társaság, a többi tag (részvényes) és a hitelezők egyértelműen megtudják azt, hogy kik azok a személyek, akik tagsági jogokat gyakorolhatnak a társasággal szemben. Másképpen fogalmazva: a társaság által vezetett nyilvántartásba vétel előfeltétele annak, hogy az üzletrész (részvényes) bármilyen tagsági jogot gyakorolhasson a társasággal szemben, ezzel szemben a kívülálló harmadik személyekkel szembeni joggyakorlásnak nem előfeltétele a társaság általi nyilvántartásba vétel. A korlátolt felelősségű társaság tagjegyzékét, illetőleg annak módosítását mindig be kell nyújtani a cégbíróságra, így a tagjegyzék mint cégirat a cégnyilvántartás részét képezi, abba bárki betekinthet. A részvénytársaság részvénykönyvébe is bárki betekinthet jogi érdek valószínűsítése nélkül. A Ptk. tehát mindkét társasági forma nyilvántartása esetén teljes körűen biztosítja a hitelezők számára a betekintés jogát. Mind a korlátolt felelősségű társaság, mind a részvénytársaság esetében kizárólag a társaság által megismert, beazonosított és nyilvántartásba vett személy (tag, részvényes) jogosult tehát szavazati jogot gyakorolni.
Az üzletrész (részvény) megszerzése folytán a minősített többséggel rendelkező tag rendelkezési jogot szerez arra nézve, hogy a tagsági jogokat (például: a szavazati jogot) gyakorolhassa. A szavazati joggal való rendelkezés és a szavazati jog gyakorolhatósága nem egy és ugyanaz, a kettő nem esik egymással egybe. A befolyásszerzésnél nem a minősített többséggel rendelkező tag - társaság közötti jogviszonynak, hanem a minősített többséggel rendelkező tag - többi tag (részvényes) közötti jogviszonynak, illetőleg a minősített többséggel rendelkező tag - hitelező közötti jogviszonynak van relevanciája. A minősített többséggel rendelkező tagot a társasággal szembeni tagsági jogok gyakorolhatóságától függetlenül terhelik a Ptk. 3:324. §-ában meghatározott többletkötelezettségek egyfelől a kisebbséggel, másfelől a hitelezőkkel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében ugyanerre az álláspontra helyezkedett, amikor kimondta, hogy a konszernjogi szabályok alkalmazása vonatkozásában a befolyásszerzés időpontja nem a részvénykönyvi bejegyzés, hanem a részvények megszerzésének időpontja. Nem annak van jelentősége, hogy a részvényes mikor gyakorolhatja a legalább többségi részesedés megszerzésével járó jogokat, hanem annak, mikortól gyakorolhatná [BH 2003.202.]. A bírósági döntés az 1997-es Gt. 295. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésen alapult, amikor is még a többségi (ötven százalékot meghaladó) befolyásnak is jelentősége volt, a Ptk. 3:324. § (1) bekezdésében írt szabály szerint kizárólag a legalább hetvenöt százalékos befolyásnak van jelentősége. Ettől függetlenül azonban az eseti döntésben foglalt álláspont a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthető. E körben végezetül felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben elfogadnánk azt a megközelítést, hogy a tagjegyzékbe, részvénykönyvbe való bejegyzés hozza létre a befolyást, úgy a minősített többséggel rendelkező tag önkényesen, maga határozhatná meg a befolyásszerzés időpontját, ami a kisebbség és a hitelezők jogait nyilvánvalóan sérthetné.

3.4.2. A minősített többséggel rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatása miatt

A Ptk. 3:324. § (3) bekezdése értelmében, ha a társaság jogutód nélkül megszűnik, a ki nem elégített követelésekért a hitelező keresete alapján a minősített többséggel rendelkezett tag köteles helytállni, feltéve, hogy a jogutód nélküli megszűnésre a minősített többséggel rendelkezett tag hátrányos üzletpolitikája miatt került sor. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható.
A Ptk. 3:208. § (3) bekezdése szerint az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tagjának felelősségére a minősített többséget biztosító befolyásra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
A Ptk. 3:323. § (5) bekezdése szerint az egyszemélyes részvénytársaság részvényesének felelősségére a minősített többséget biztosító befolyásra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
A Cstv. 63. § (2) bekezdése alapján a minősített többséget biztosító befolyás alatt álló, valamint egyszemélyes gazdasági társaság, továbbá az egyéni cég felszámolása esetében a befolyással rendelkező, illetve az egyedüli tag (részvényes) korlátlan felelősséggel tartozik a társaság minden olyan kötelezettségéért, amelynek kielégítését a felszámolási eljárás során az adós vagyona nem fedezi, ha a hitelezőnek a felszámolási eljárás során, vagy annak jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott keresete alapján a bíróság megállapítja e tagnak (részvényesnek) - az adós társaság felé érvényesített "tartósan hátrányos üzletpolitikájára" figyelemmel - korlátlan és teljes felelősségét a társaság tartozásaiért. A felszámoló a keresetindítást megalapozó körülményekről és információkról köteles a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt vagy a hozzá forduló hitelezőket tájékoztatni.
Az 1988-as Gt. hatálybalépését megelőzően egyáltalán nem volt konszernjogi felelősség a magyar társasági jogban. Az 1988-as Gt. két konszernjogi felelősségi alakzatot tartalmazott: az 1988-as Gt. 326. § (3) bekezdésében és a 328. § (2) bekezdésben rögzített felelősségi alakzatokat. Az 1997-es Gt. már három konszernjogi felelősségi alakzatot tartalmazott: az 1997-es Gt. 292. § (3) bekezdésében, a 296. § (1) bekezdésében és a 296. § (3) bekezdésében rögzített felelősségi alakzat. A 2006-os Gt. a bejelentési kötelezettség késedelmes teljesesítése, nem teljesítése miatti [1997-es Gt. 292. § (3) bekezdés] és az ellenőrzött társaság kötelezettségei teljesítésének jelentős veszélyeztetése miatti [1997-es Gt. 296. § (3) bekezdés] felelősségi alakzatokat megszüntette. A Ptk. a minősített befolyással rendelkező tag biztosítékadási kötelezettségét [2006-os Gt. 54. § (1) bekezdés] megszüntette. A Ptk. a 2006-os Gt. 54. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi alakzatot több lényeges módosítással hatályában fenntartotta.
A törvényi rendelkezések a minősített többséggel rendelkező tag és az egyedüli tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben az alábbi együttes (konjunktív) különös előfeltételek fennállása esetében írja elő:
a) a tag (részvényes) minősített többséget biztosító befolyással rendelkezzen a társaságban;
b) a minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) "tartósan hátrányos üzletpolitikát" folytasson a társaság vonatkozásában;
c) a "tartósan hátrányos üzletpolitika" miatt nem lehet kielégíteni a társaság hitelezőinek követelését; és
d) a hitelező a társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül nyújtsa be a keresetet.
A minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősségtípus, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
Az a) pontban rögzített előfeltétellel összefüggésben megállapítható, hogy a Ptk. 3:324. § (3) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezés egyértelműen a "minősített többséggel rendelkezett tag" fogalmat használja. Ezzel szemben a 2006-os Gt. 54. § (2) bekezdése a "minősített befolyásszerző" fogalmat használta. Álláspontunk szerint a Ptk. megváltozott fogalomhasználatából egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy a "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatásáért a felelősség mind a társaság alapításakor, mind a társaság működése során a minősített többséggel rendelkező tagot terheli. A módosult fogalom használata helyes, ugyanis "tartósan hátrányos üzletpolitikát" nemcsak az a tag képes folytatni, aki a társaság működése során szerzi meg a szavazatok legalább háromnegyedét, hanem az a tag is, aki már a társaság alapításakor rendelkezik ekkora mértékű szavazati aránnyal. A minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a jogutód nélkül megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségéért áll fenn. A törvény - helyesen - két utaló szabály segítségével [Ptk. 3:208. § (3) bekezdés, 3:323. § (5) bekezdés] utal vissza a Ptk. 3:324. § (3) bekezdésében írt felelősségi szabályra az egyedüli tag és az egyedüli részvényes vonatkozásában. A minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége teljes felelősség-típus, mivel saját teljes vagyonával köteles helytállni a hitelezőkkel szemben.
A minősített többséggel rendelkező tagot, az egyedüli tagot (részvényest) terhelő konszernjogi felelősség tartalmával és a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmával összefüggésben a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) két eseti döntését kell kiemelnünk. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a Kúria az EBH 2013.02.P4. számú eseti döntésében a konszernjogi felelősség tartalmával és a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmával, míg a Legfelsőbb Bíróság az EBH 2004.1038. számú eseti döntésében a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmával összefüggő állásfoglalásai a vonatkozó bírósági jogalkalmazás irányát alapvetően meghatározzák. A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) ugyan e két döntését a korábban hatályos felelősségi szabályok alapján hozta meg, azonban az eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek. Ezért e két eseti döntésben foglalt elvi jelentőségű megállapításokat részletesen ismertetjük és elemezzük.
A Kúria az EBH 2013.02.P4. számú eseti döntésében a következőket fejtette ki:
A konszernjogi felelősségátvitel alapja egy sui generis deliktuális kárfelelősség, ahol az ellenőrzött társaság hitelezője és az uralkodó (minősített befolyást szerző) tag között a károkozás ténye keletkeztet kötelmi jogviszonyt.
A Kúria tekintettel volt arra, hogy a tőkeegyesítő társaságok a tulajdonosaik kockázatát mérséklik, mert azok nem a teljes, hanem csak a bevitt vagyonukkal felelnek a társaság kötelezettségeiért. A társasági jogban alapelv, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagja, a részvénytársaság részvényese a társaság tartozásaiért nem felel. Vannak azonban olyan esetek, amikor - elsősorban a hitelezők védelme érdekében - a tagot mégis felelőssé lehet tenni a tőle elkülönült jogi személyiségű társaság tartozásaiért. A jogalkotó kivételes szabályként, kifejezetten szankciós jelleggel viszi át a társaság felelősségét a tagra. A tagi felelősségátvitel célja a gazdasági társaság elkülönült jogi személyisége mögött megbújó, valamilyen jogellenes és vétkes magatartást tanúsító tag hitelezőkkel szembeni felelősségének megteremtése.
Ha a volt uralkodó tagnak az ellenőrzött társasággal szembeni "tartósan hátrányos üzletpolitikát" folytató magatartása alapján a kár - az ellenőrzött társaság vagyoncsökkenése - megállapítható, a kár bekövetkezte miatt az ellenőrzött társaság felszámolása megindult, és vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet, akkor a volt uralkodó taggal szemben a kártérítési felelősségének megállapítása iránti igény az elévülési időn belül érvényesíthető. A volt uralkodó tag tagsági viszonyának időközbeni megszűnése nem akadálya a kártérítési felelősség megállapításának.
A konszernjogi felelősség esetén a bíróság az uralkodó tag "tartósan hátrányos üzletpolitikájának" folytatását állapítja meg, aminek következtében maradtak kielégítetlenül hitelezői követelések az ellenőrzött társaságnál. Az uralkodó tag részéről a felelősséget megalapozó jogellenes és felróható magatartás abban áll, hogy meghiúsította egy másik jogalany (az ellenőrzött társaság) tartozásának a megfizetését. Az uralkodó tag felelőssége nem járulékos jelleggel az alapjogviszonyért áll fenn (tehát az uralkodó tag nem ugyanazon követelésért ugyanazon a jogcímen felel, mint az ellenőrzött társaság), hanem az uralkodó tag kártérítés jogcímén felel az alapjogviszonytól már elkülönült kárért.
Az egymást követő uralkodó tagok felelőssége nem egyetemleges, egymás tevékenységéért nem tartoznak felelősséggel.
A Kúria álláspontja szerint az uralkodó tag konszernjogi felelőssége csak azokért a tartozásokért állapítható meg, amelyek azért keletkeztek, mert az uralkodó tag egy adott időszakban az ellenőrzött társaságban "tartósan hátrányos üzletpolitikát" folytatott, tehát a más által folytatott "tartósan hátrányos üzletpolitikából" eredő következményekért nem felel.
Az előzőekben kifejtettek szerint a konszernjogi felelősség tartalmából - az önálló kárfelelősségből - az következik, hogy a "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatásának eredményeként bekövetkezett kárért - de csak azért - az is feleljen, aki már nem rendelkezik vagyoni hányaddal a felszámolás alá került ellenőrzött társaságban, hiszen a korábbi uralkodó tag magatartása kárt okozott az ellenőrzött társaságnál, s ennek következtében nem elégíthetők ki az ellenőrzött társaság hitelezői.
Az uralkodó tagok csak egymást követően kerülhetnek ilyen pozícióba, nem közösen okozzák a kárt, s egymás tevékenységéért nem tartoznak felelősséggel, ezért egyetemleges kötelezettségük nem állapítható meg. Előfordulhat, hogy az új uralkodó tag az elődjének a hátrányos üzletpolitikáját folytatja - és emiatt a korábban elkezdett, "tartósan hátrányos üzletpolitika" folyamatába az új, esetleg csak rövidebb ideig uralkodó tagi pozícióban levő taggal szemben is megállapítható a konszernjogi felelősség. Minden uralkodó tag azonban a saját többségi irányításának időtartama alatt folytatott "tartósan hátrányos üzletpolitikájáért" tartozik felelősséggel, így azt tagonként külön-külön kell meghatározni, s a korlátlan és teljes felelősségük is csak az általuk okozott kár mértékéig állapítható meg.
A Kúria a "tartósan hátrányos üzletpolitika" vonatkozásában kihangsúlyozta, hogy nem állapítható meg a konszernjogi felelőssége annak, aki ugyan uralkodó tagja az ellenőrzött társaságnak az ellenőrzött társaság felszámolásának időpontjában, de uralkodó tagként kifejtett üzletpolitikájának célja az ellenőrzött társaság gazdasági helyzetének javítása, a hitelezők igénye kielégítési alapjának növelése volt. Ha próbálkozása sikertelen maradt, a konszernjogi felelőssége nem áll fenn, mert nem az üzletpolitikája volt hátrányos az ellenőrzött társaság tekintetében, hanem az nem vezetett az általa kívánt eredményre.
Korábbi álláspontunktól eltérően, a Kúria eseti döntésében foglaltakra figyelemmel, úgy véljük, hogy a minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége elsődleges (a Kúria szóhasználata szerint önálló, sui generis) és deliktuális felelősségtípus. A törvényi tényállás által felelőssé tett tag önálló felróható magatartása miatt tartozik felelősséggel a társaság hitelezőivel szemben. A minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) önálló felróható magatartása egy joggal való visszaélést megvalósító magatartás: a "tartósan hátrányos üzletpolitika" kifejtése. Tekintettel arra, hogy a törvény által felelőssé tett személy és a társaság hitelezője között szerződéses jogviszony nem áll fenn, a felelősség egyértelműen deliktuális felelősségtípus. Teljes mértékben egyetértünk a Kúria azon megállapításával, hogy csak egymást követően fejthetnek ki többen "tartósan hátrányos" üzletpolitikát. Ugyanis egyidejűleg több személy - legalábbis közvetlenül - nem rendelkezhet a szavazatok legalább hetvenöt százalékával ugyanazon társaságban. Több személy közvetetten azonban már rendelkezhet egyidejűleg a szavazatok több mint hetvenöt százalékával ugyanazon társaságban. Ez akkor fordulhat elő, ha a tulajdonosi láncolatban több olyan köztes jogi személy helyezkedik el, amely közvetett módon maga is a szavazatok több mint hetvenöt százalékával rendelkezik. Ebben az esetben azonban a tényleges befolyással rendelkező tagnak a tulajdonosi láncolat felső végpontján elhelyezkedő személy minősül. Az ilyen személyek kizárólag egymást követően fejthetik ki e tevékenységüket, az egyik tag a másik tag tevékenységéért nem tartozik felelősséggel, ezért e tagok egyetemleges felelőssége nem állapítható meg a társaság hitelezőjével szemben. E körben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a cégeljárási szabályozásunk nincsen figyelemmel arra, hogy a minősített befolyás közvetett módon is fennállhat, ugyanis a cégnyilvántartásba csak a közvetlen befolyás jegyezhető be (mindkét társasági forma esetén a cégformától függő adatok körében az 1. rovatban csak a tag, részvényes (vagyis a közvetlen befolyásszerző) tüntethető fel).
A Kúria az EBH 2013.02.P4. számú eseti döntése indokolásában ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a "tartósan hátrányos üzletpolitikát" folytató személy elsődleges felelősségétől eltérően, a korlátozott felelősséggel visszaélő tag és a vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó tag felelőssége mögöttes felelősség. Álláspontunk szerint ez a kúriai álláspont erősen vitatható, ugyanis valamennyi említett felelősségátviteli tényállás esetén azonos joghelyzettel állunk szemben. A társaság hitelezőjével szemben felelőssé tett tag mindegyik esetben valamilyen joggal való visszaélést valósít meg a hitelező rovására, vagyis saját felróható magatartásának eredményeképpen következik be az a helyzet, hogy a társaság vagyona nem biztosít kielégítést a hitelezők követelésére. Meglátásunk szerint tehát mindegyik felelősségátviteli tényállás esetében a tag elsődleges (önálló) felelősségéről van szó.
A Legfelsőbb Bíróság az EBH 2004.1038. számú eseti döntésében a "tartósan hátrányos üzletpolitika" vonatkozásában a következőket fejtette ki:
A "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatását mindig az ellenőrzött társaság nézőpontjából kell megítélni. Az ellenőrzött társaságnak veszteséget okozó üzletpolitika objektíve akkor is hátrányos, ha a döntés tágabb értelemben racionális, mert a hátrányt a konszernen belül máshol jelentkező előny vagy veszteségcsökkenés kompenzálja, vagy esetleg meg is haladja. Ugyanakkor a tartós hátrányokozás egy szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartás kell hogy legyen, amelynek okozati összefüggésben kell állnia az ellenőrzött társaságnál keletkező, a felszámolási eljáráshoz vezető veszteséggel. Ha a veszteség keletkezése objektív gazdasági folyamatokra és nem az uralkodó tag befolyásoló magatartására vezethető vissza, akkor az a racionális tulajdonosi döntés, amellyel az uralkodó tag meg kívánja szüntetni a veszteséges leányvállalata további működését, nem alapozhat meg konszernjogi felelősséget. Ha az uralkodó tagnak is csak veszteséget jelentő elhibázott üzleti döntés miatt keletkezik vesztesége az ellenőrzött társaságnál, az nem von maga után konszernjogi felelősséget. Összefoglalva: az ellenőrzött társaságnál az uralkodó tag hátrányos befolyásolása folytán kell hogy a felszámolási eljáráshoz vezető veszteség keletkezzen. Ha a veszteség objektív gazdasági körülmények következménye, akkor nem áll fenn konszernjogi felelősség.
A "tartósan hátrányos üzletpolitikával" összefüggő további eseti döntések:
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kihangsúlyozta, hogy a hátrányos üzletpolitika folytatását mindig az ellenőrzött társaság pozíciójából kell megítélni. Ha a veszteség keletkezése objektív gazdasági folyamatokra és nem az uralkodó tag befolyásoló magatartására vezethető vissza, akkor az a racionális tulajdonosi döntés, amellyel az uralkodó tag meg kívánja szüntetni a veszteséges vállalata további működését, nem alapozhat meg konszernjogi felelősséget. Ha az uralkodó tagnak is csak veszteséget jelentő, elhibázott üzleti döntés miatt keletkezett vesztesége az ellenőrzött társaságnál, az nem von maga után konszernjogi felelősséget [EBH 2005.1228.].
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a hátrányos üzletpolitikát mindig az ellenőrzött társaság nézőpontjából kell megítélni és az uralkodó tag, mint tag tevékenysége vizsgálandó. A tagi kölcsön nyújtása, illetve annak részbeni felvétele, hátrányos üzletpolitikának a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem minősülhet, hiszen tagi kölcsön nyújtására az alperes nem volt kötelezett, annak részbeni megszüntetése hátrányos üzletpolitika folytatásaként nem értékelhető, hiszen ha a tag nem nyújt tagi kölcsönt, más forrásból kellett volna feltehetőleg a hiányzó tőkét beszereznie, melyet ugyancsak vissza kellett volna fizetnie. Ugyancsak nem tekinthető hátrányos üzletpolitika folytatásának az alperesi korlátolt felelősségű társaságban levő üzletrészének "megkísérelt" értékesítése, illetve ennek kapcsán az a következmény, hogy az iratok "fantomszemélyeknek" történő átadásával lehetetlenné vált a társaság gazdálkodásának utólagos vizsgálata. Ez az alperesi magatartás egyszeri ténykedés volt, míg a "folytat" kifejezés többszöri huzamosabb magatartást feltételez, az ellenőrzött társaság üzletrésze vonatkozásában tett jognyilatkozat (szerződéskötés), illetve cselekedet (iratok átadása) az ellenőrzött társaság vonatkozásában hátrányos üzletpolitikaként nem értékelhető, ahogy a számviteli törvény rendelkezéseinek megsértése sem. Ezen alperesi magatartások felvethetik az alperes felelősségének kérdését, de semmiképpen nem az 1997-es Gt. 296. § (3) bekezdése alapján. Végül a veszteséges szerződések megkötése sem indokolja az alperes konszernjogi felelősségének megállapítását, figyelemmel arra, hogy az alperesnek is csak veszteséget jelentő elhibázott üzleti döntés az alperes konszernjogi felelősségét nem alapozhatja meg [BH 2008.91].
A Fővárosi Ítélőtábla egy eseti döntésében a következőket mondta ki: a bíróság a részvényes korlátlan és teljes felelősségét a behajthatatlan tartozásért - egyéb előfeltételek fennállása esetén - akkor állapíthatja meg, ha az egyedüli tag (részvényes) által alkalmazott üzletpolitika - stratégiai irányító tevékenység - vizsgálata alapján arra a következtetés jut, hogy az egyedüli tag e körbe sorolható tevékenysége, magatartása, mulasztása, döntései a társasági befolyás kezdetétől a felszámolási eljárás megindulásáig terjedő időszakban, vagy annak meghatározott részében az ellenőrzött társaság érdekeivel, a működés gazdaságos és ésszerű folytatásának és fenntartásának elvével ellentétben állnak, s ezáltal veszteséget és valamely hitelezőnek kárt okoztak [Győri Ítélőtábla Gf. IV. 20.453/2010/6.].
A Kúria egy eseti döntésében elvi éllel mutatott rá arra is, hogy hátrányos üzletpolitikát nemcsak tevőleges magatartással, hanem az egyedüli részvényes saját gazdasági céljai elérése érdekében tanúsított passzív magatartással, megfelelő intézkedések megtételének elmulasztásával is lehet folytatni [Kúria Gfv. X. 30.082/2012/4.].
A törvény a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát továbbra sem határozza meg, következésképpen annak meghatározása továbbra is a bíróság hatáskörébe (mérlegelési körébe) tartozik. Míg a korábbi normaszövegek a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát használták egységesen, addig a Ptk. hatálybalépését követően a Ptk. 3:324. § (3) bekezdése a "hátrányos üzletpolitika", azonban a Cstv. 63. § (2) bekezdése továbbra is a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát használja. A felelősség megállapítása szempontjából ugyanakkor bizonyosan nem közömbös az, hogy egy magatartással (jogügylettel), vagy több magatartással (jogügylettel) valósítható meg a hátrányos üzletpolitika. E normakollízió - álláspontunk szerint - jogértelmezéssel úgy oldható fel, hogy ha a bíróság a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fennállását követeli meg továbbra is a kártérítési felelősség előfeltételeként.
Álláspontunk szerint hátrányos üzletpolitikának minősül például: a társaság eredményének vagy annak egy részének elvonása, a minősített befolyással rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) és a társaság között létrejövő olyan kölcsönszerződés, amely a társaság számára súlyosan hátrányos, vagy ha a minősített befolyással rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) által felvett hitelhez a társaságnak kell fedezetet biztosítania (óvadék, jelzálog vagy kezesség). Egyetértünk a Legfelsőbb Bíróság álláspontjával abban, hogy a "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatása mindig súlyosan felróható, mégpedig szándékos és célzatos, illetve súlyosan gondatlan magatartásnak minősül.
A minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes) felelősségének szükségképpeni általános előfeltétele az, hogy károkozó magatartása és a kár között okozati kapcsolat álljon fenn. A "tartósan hátrányos üzletpolitika" tehát okozati kapcsolatban kell hogy álljon azzal, hogy a társaság felszámolásában a hitelező követelését nem lehet kielégíteni. Az okozati kapcsolat mint előfeltétel tehát nem különös előfeltétel.
A minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (a részvényes) felelőssége a jogutód nélkül megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért áll fenn a társaság hitelezőjével szemben. A jogutód nélküli megszűnésnek három esetköre van:
a) a felszámolással történő megszűnés,
b) kényszertörléssel való megszűnés és
c) a végelszámolással történő megszűnés.
A Ptk. 3:324. § (3) bekezdésének második mondatában írt jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a minősített többséggel rendelkező tagot, az egyedüli tagot (a részvényest) terhelő felelősség végelszámolással történő megszűnés esetén nem áll fenn. Ennek magyarázata az, hogy végelszámolással csak úgy szűnhet meg jogszerűen a társaság, ha nincs kielégítetlen hitelezői követelés.
Megvizsgálandó kérdés az, hogy a vizsgált felelősségátviteli tényállás szerinti felelősség a felszámolással történő megszűnés és a kényszertörléssel való megszűnés esetén fennáll-e?
Egyértelműen kijelenthető, hogy a felszámolással történő megszűnés esetén a felelősségátviteli tényállás fennáll. A felszámolással történő megszűnés esetén vizsgálandó az, hogy ki minősül hitelezőnek, és a hitelező mikor nyújthatja be a keresetét.
A Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerint a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Habár a Ptk. vonatkozó rendelkezései hallgatnak arról, hogy a hitelező mikor nyújthatja be keresetét, a Cstv. 63. §-ában írt szabályokból ez megállapítható. A Cstv. 63. § (2) bekezdése szerint a hitelező a társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül kell hogy benyújtsa a keresetet. Helyes jogalkotási megoldás az, hogy a törvény rövid jogvesztő határidőt ír elő a keresetindításra. Ez ösztönzi a hitelezőket arra, hogy a felszámolás jogerős lezárását követő rövid időn belül benyújtsák keresetüket a bíróságra. Mivel a keresetindítás végső soron jogvesztő határidőhöz kötött, az 1/2007. PJE határozatban foglalt elévüléssel kapcsolatos kérdések nem merülnek fel.
A bizonyítási teherrel összefüggésben a következőket állapíthatjuk meg: A vizsgált felelősségátviteli tényállás esetén a törvény úgy mellőzi az indirekt bizonyítás rendszerét, hogy a direkt bizonyítás alkalmazásának különös jogpolitikai indoka nem áll fenn. Ebből fakadóan a hitelező helyzete a kártérítési perben méltánytalanul súlyosan megnehezül.
A keresetindításra jogosult hitelező személyével összefüggésben felhívjuk a figyelmet a Cstv. 37. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltakra.
A Cstv. 37. § (1) bekezdése értelmében az adóssal szemben fennálló olyan követeléseket, amelyeket a felszámolás közzétételétől számított 40 napon túl, de 180 napon belül jelentettek be, a felszámoló nyilvántartásba veszi, és - az egyezségkötést kivéve - akkor elégíti ki, ha az 57. § (1) bekezdésében felsorolt tartozások kiegyenlítése után van rá vagyoni fedezet. Több késedelmesen bejelentkező hitelező között a kielégítési sorrend általános szabályai (57-58. §) az irányadók. Ha a zálogjogosult a követelését 40 napon belül bejelenti, a felszámoló a bejelentést követően intézkedik a követelés kielégítésére a 49/D. §-ban foglaltak szerint. Ha a zálogjogosult a követelését 40 napon belül nem jelenti be, ez nem akadálya a zálogtárgy értékesítésének, de a vételárat elkülönítetten kell kezelni, és a zálogjogosultat - az egyezségkötést kivéve - akkor elégíti ki, ha az 57. § (1) bekezdésében felsorolt tartozások kiegyenlítése után van rá vagyoni fedezet. A Cstv. 37. § (2) bekezdése szerint a felszámolás alatt keletkezett és felszámolási költségnek nem minősülő követelések tekintetében - ha a felszámolási zárómérleget még nem nyújtották be - a hitelezői igényt a követelés esedékessé válását követő 40 napon belül kell a felszámolónak bejelenteni, aki a követelést a - 28. § (2) bekezdésének f) pontjában foglalt - határidőn belül benyújtott hitelezői igények között veszi nyilvántartásba. A 40 nap elteltével, de 180 napon belül - legalább a felszámolási zárómérleg benyújtásáig - bejelentett igények nyilvántartásba vételére és kielégítésére az (1) bekezdés az irányadó. A Cstv. 37. § (3) bekezdése értelmében az (1)-(2) bekezdésekben foglalt esetekben a 180 napos határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
A Cstv. 37. § (3) bekezdése értelmében tehát csak az a hitelező nyújthat be keresetet a felszámolással megszűnt társaság minősített többséggel rendelkező tagja, egyedüli tagja (részvényese) ellen, aki a 180 napos jogvesztő határidőn belül bejelentette, érvényesítette követelését a felszámolási eljárásban.
Wellmann mutatott rá arra, hogy ennek indoka nem az - mint a mögöttes felelősségnél -, hogy a járulékosság folytán a jogvesztés a taggal szemben is bekövetkezett, hanem egyszerűen az, hogy az ilyen megszűnt követelés jogosultja nem minősül hitelezőnek, márpedig a taggal szemben felelősségátvitel jogcímén csak hitelező léphet fel.[88]
A Ctv. kényszertörlésre vonatkozó szabályaiból álláspontunk szerint nem állapítható meg egyértelműen, hogy a hitelező a Ptk. 3:324. § (3) bekezdése szerinti felelősségátviteli szabály alapján érvényesíthet-e követelést a kényszertörléssel történő megszűnés esetén. Azonban ez a hitelezők érdekeit nem csorbítja, ugyanis egy másik felelősségátviteli tényállás alapján bizonyosan érvényesíthetnek igényt, mégpedig a Ptk. 3:2. § (2) bekezdése szerinti felelősségátviteli tényállás alapján.
Felhívjuk a figyelmet a vizsgált felelősségátviteli tényállás és a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében rögzített felelősségátviteli tényállás közötti normakollízióra, amelyet részletesen kifejtettünk a jelen Fejezet 3.1. pontjában.
Megvizsgálandó jogkérdés az, hogy a hitelező által indítandó per marasztalási per vagy megállapítási per. A korábbi normaszöveg helytelenül használta a "bíróság megállapítja" kitételt, amely jogértelmezési bizonytalansághoz vezetett. A jogalkotó a Ptk. 3:324. § (3) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezésben már egyértelműen a következőképpen fogalmaz: "a hitelező keresete alapján a minősített többséggel rendelkezett tag köteles helytállni". Ebből pedig az következik, hogy a hitelezőnek marasztalásra irányuló kereseti kérelmet kell előterjesztenie. Ugyanakkor, mivel a Cstv. 63. § (2) bekezdése lehetővé teszi azt, hogy a hitelező már a felszámolási eljárás során előterjeszthesse keresetét, s ezáltal előfordulhat az, hogy még a felszámolás jogerős lezárását megelőzően megszületik a bíróság döntése a perben, a bíróságnak ebben az esetben feltételes marasztalásra irányuló ítéletet kell hoznia.
A Ptk. 3:324. § (1) bekezdése értelmében a minősített többséggel rendelkező tag a minősített többség megszerzésétől számított 15 napon belül köteles ezt bejegyzés és közzététel végett a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni. Erre tekintettel továbbra is irányadó a Legfelsőbb Bíróság azon elvi döntése, miszerint nem mentesíti az uralkodó tagot a minősített többséget biztosító befolyás megszerzésének bejelentése alól az ellenőrzött társaság változásbejegyzési kérelmének benyújtása [EBH 2004.1141.]. A minősített többséggel rendelkező tag bejelentési kötelezettsége elmulasztásának felelősségjogi következménye is van. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében mutatott rá arra, hogy ha a befolyásszerző közvetlen irányítást biztosító befolyása nem került bejegyzésre az ellenőrzött társaság cégjegyzékébe, a befolyásszerzőnek kell bizonyítania a perben, hogy a hitelező ennek hiányában is tudomással bírt a befolyásszerző felelősségéről, ezért nem áll fenn olyan menthető ok, amely gátolta volna őt a konszernjogi felelősségre alapított igényérvényesítésben [BH 2008.247.].
A hitelező az ellenőrzött társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül a minősített többséggel rendelkező tag, egyedüli tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Amennyiben időben egymást követően több minősített többséggel rendelkező tag, egyedüli tag (részvényes) volt a társaságnál, úgy mindegyik ellen megindítható a kártérítési per. E személyek felelőssége nem egyetemleges. Alperesi pertársak eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat terjeszthetnek elő. Az alperesként perelt minősített többséggel rendelkező tagok, egyedüli tagok (részvényesek) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]. A kialakult bírósági gyakorlat alapján [BDT 2005.1213., valamint ÍH 2006.126.] a felszámolási eljárás folyamata alatt benyújtott kereseti kérelem alapján a bíróság feltételesen marasztaló ítéletet hoz, amennyiben megállapítja a minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (a részvényes) felelősségét. Az ítélet csak olyan rendelkezést tartalmazhat, amely szerint a minősített többséggel rendelkező tagtól, az egyedüli tagtól (részvényestől) teljesítés csak akkor követelhető (vele szemben végrehajtás csak akkor vezethető), amikor már aggálytalanul megállapítható az, hogy a követelés a felszámolt társaságtól (annak felszámolási vagyonából) behajthatatlan. Egyértelmű, hogy ha a per a felszámolási eljárás alatt befejeződik vagy a felszámolási eljárás befejeződését követő 90 napon belül indítják meg, akkor marasztalási kereset terjeszthető elő. A per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a minősített befolyással rendelkező tag, egyedüli tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A törvényszék hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés e) pont ef) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.[89]

3.5. Az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának (részvényesének) felelőssége

A 2006-os Gt. a konszernjog területén két új jogintézményt vezetett be: a 2006-os Gt. 55. §-a szerinti elismert vállalatcsoportot és a 2006-os Gt. 64. §-a szerinti tényleges vállalatcsoportot. A Ptk. lényeges változtatásokkal, de fenntartotta mindkét jogintézményt. Az elismert vállalatcsoportra vonatkozó szabályokat a Ptk. 3:49-3:61. §-ok, míg a tényleges vállalatcsoportra vonatkozó szabályokat a Ptk. 3:62. § (1)-(2) bekezdései tartalmazzák. Sem az elismert vállalatcsoport, sem a tényleges vállalatcsoport nem minősül önálló jogalanynak, a vállalatcsoportban részt vevő jogi személyek önálló jogalanyiságukat megőrzik. Ugyanakkor a vállalatcsoport részét képező tag (jogi személy) magánautonómiáját részben vagy egészben elveszíti, nem önálló érdekeit képviseli, hanem igazodik a vállalatcsoport mint egész üzletpolitikájához.
A Ptk. 3:49. § (1) bekezdése értelmében elismert vállalatcsoport az összevont, konszolidált éves beszámoló készítésére kötelezett, legalább egy uralkodó tag és legalább három, az uralkodó tag által ellenőrzött tag által kötött uralmi szerződésben meghatározott, egységes üzletpolitikán alapuló együttműködés. A Ptk. 3:49. § (2) bekezdése alapján a vállalatcsoportban tagként részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság, egyesülés és szövetkezet vehet részt. A Ptk. 3:49. § (3) bekezdése szerint, ha a vállalatcsoportban uralkodó tagként több jogi személy közösen vesz részt, az egymással kötött szerződésük határozza meg, hogy melyikük gyakorolja az uralmi szerződésben megállapított, az uralkodó tagot megillető jogokat.
A Ptk. 3:49. §-a a 2006-os Gt. 55. §-ától lényegesen eltérő módon határozza meg az elismert vállalatcsoportban uralkodó tagként és ellenőrzött tagként részt vevők alanyi körét. A Ptk. 3:49. § (1) bekezdése szerint uralkodó tagi és ellenőrzött tagi pozícióban részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság, egyesülés és szövetkezet szerepelhet. Az uralkodó tagi pozíció betöltéséhez az is szükséges, hogy e jogi személy összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére legyen kötelezett. A 2006-os Gt.-hez képest a Ptk. 3:49. § (1) bekezdése azt is megköveteli az elismert vállalatcsoport létrehozásához, hogy legalább három ellenőrzött tag legyen.
A Ptk. 3:49. § (1) bekezdése azonban kifejezetten nem tartalmazza azt a követelményt, hogy az uralkodó tagnak a számviteli törvény alapján meghatározó befolyással kell rendelkeznie az ellenőrzött tagban. Ez helyes jogalkotási megoldás, ugyanis ez az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont a) alpontjából egyértelműen következik, míg a b)-d) alpontok esetében más típusú kapcsolat is megalapozza az anyavállalat-leányvállalat kapcsolatot.
A törvényi követelmény tehát az, hogy az uralkodó tag köteles legyen az Szmt. szerint összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére. Az Szmt. VI. fejezete tartalmazza az összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére vonatkozó szabályokat. Az Szmt. 115. §-a szerint főszabály az, hogy az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pontja szerinti anyavállalat köteles összevont (konszolidált) éves beszámolót készíteni.
Az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pontja szerint anyavállalat: az a vállalkozó, amely egy másik vállalkozónál (a továbbiakban: leányvállalat) közvetlenül vagy leányvállalatán keresztül közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni, mert az alábbi feltételek közül legalább eggyel rendelkezik:
a) a tulajdonosok (a részvényesek) szavazatának többségével (50 százalékot meghaladóval) tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik, vagy
b) más tulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött megállapodás alapján a szavazatok többségét egyedül birtokolja, vagy
c) a társaság tulajdonosaként (részvényeseként) jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelőbizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja, vagy
d) a tulajdonosokkal (a részvényesekkel) kötött szerződés (vagy a létesítő okirat rendelkezése) alapján - függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól - döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol.
Az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont a) alpontja alapján az elismert vállalatcsoport uralkodója tagja (részvényese) tehát elégséges, ha a szavazatok többségével (és nem a háromnegyedével) rendelkezik, továbbá a szavazatok többségével való rendelkezés mellett más jogi tény is megvalósíthatja a befolyás fennállását.
A 2006-os Gt. 58. § (2) bekezdés negyedik mondata értelmében az elismert vállalatcsoport uralkodó tagját (részvényesét) nem terhelte a 2006-os Gt. 54. § (2) bekezdésében rögzített "tartósan hátrányos üzletpolitika" miatti felelősség a hitelezők irányában az elismert vállalatcsoportként való működés tényének cégjegyzékbe történő bejegyzésétől kezdődően e tény cégjegyzékből való törléséig. A Ptk. ezzel teljesen ellentétes módon kifejezetten előírja az uralkodó tag felelősségét a hitelezőkkel szemben, ha az ellenőrzött társaság fizetésképtelensége az egységes üzletpolitika következtében állt be. A 2006-os Gt.-szabályozás helyes logikája azon alapult, hogy az uralkodó tag azáltal mentesülhet a számára többletterhet jelentő felelősség alól, ha uralmi szerződés megkötése útján elismert vállalatcsoportot hoz létre az általa ellenőrzött társaságokkal. A Ptk. ezt a helyes logikát elvetette, és felelősségátviteli szabállyal megteremti azon uralkodó tag felelősségét is, amely nem hoz létre elismert vállalatcsoportot, és azon uralkodó tag felelősségét is, amely létrehoz elismert vállalatcsoportot. Ez nyilvánvalóan nem fogja ösztönözni a befolyással rendelkező jogi személyeket elismert vállalatcsoport létrehozására.
A Ptk. 3:59. §-a szerint, ha a vállalatcsoport valamely ellenőrzött tagját felszámolják, az uralkodó tag a ki nem elégített hitelezők követeléseiért helytállni tartozik. Mentesül a helytállás alól, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nem a vállalatcsoport egységes üzletpolitikája következtében állt be.
A Ptk. 3:59. §-ában írt jogszabályi rendelkezés alapján az uralkodó tag (részvényes) felelősségét az ellenőrzött tag hitelezőivel szemben az alábbi együttes (konjunktív) különös előfeltételek fennállása esetében írja elő:
a) az uralkodó tag (részvényes) az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pont a)-d) alpontja szerinti kapcsolatban áll az ellenőrzött tagokkal;
b) az uralkodó tag (részvényes) egységes üzletpolitikát folytasson a társaság vonatkozásában;
c) az egységes üzletpolitika miatt következik be az ellenőrzött tag fizetésképtelensége.
A Ptk. 3:59. § speciális kimentési szabályt ír elő, amely értelmében az uralkodó tag (részvényes) csak akkor mentesül a helytállás alól, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nem a vállalatcsoport egységes üzletpolitikája következtében állt be. Ezzel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jogalkotó helyesen az indirekt bizonyítást alkalmazza ennél a felelősségátviteli tényállásnál, ellentétben a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésben és a Ptk. 3:324. § (3) bekezdésében írt felelősségátviteli tényállásokkal.
Az uralkodó tag (egyedüli részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősségtípus, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
Az a) pontban rögzített előfeltétellel összefüggésben megállapítható, hogy az uralkodó tag és az ellenőrzött tag között az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pontja szerinti anyavállalati-leányvállalati kapcsolatnak kell fennállnia. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pontjában írt négy feltétel vagylagos, így elegendő azok közül egy fennállása ahhoz, hogy az anyavállalati-leányvállalati kapcsolat megállapítást nyerjen.
Az uralkodó tag (részvényes) felelősségével kapcsolatban felhívjuk a figyelmet a Kúria EBH 2013.02.P4. számú eseti döntésében foglaltakra, amelyet már a VII. Fejezet 3.4. pontjában részletesen ismertettünk, ezért e helyütt azt ismételten nem elemezzük részletesen.
Az uralkodó tag (részvényes) felelőssége elsődleges és deliktuális felelősségtípus. A törvényi tényállás által felelőssé tett uralkodó tag (részvényes) önálló felróható magatartása miatt tartozik felelősséggel az ellenőrzött tag hitelezőivel szemben. Az uralkodó tag (részvényes) önálló felróható magatartása egy joggal való visszaélést megvalósító magatartás: az egységes üzletpolitika, amely az ellenőrzött tag fizetésképtelenségét eredményezi. Tekintettel arra, hogy a törvény által felelőssé tett uralkodó tag (részvényes) és az ellenőrzött tag hitelezője között szerződéses jogviszony nem áll fenn, a felelősség egyértelműen deliktuális felelősségtípus. Helyes a Kúria azon megállapítása az uralkodó tag (részvényes) vonatkozásában is, hogy csak egymást követően fejthetnek ki többen egységes üzletpolitikát. Ugyanis egyidejűleg több uralkodó tag nem szerepelhet az elismert vállalatcsoportban.
A Ptk. 3:49. §-ában írt jogszabályi rendelkezés nem a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát, hanem az "egységes üzletpolitika" fogalmát használja. Ennek az uralkodó tag által kifejtett "egységes üzletpolitikának" kell azt eredményeznie, hogy bekövetkezzen az ellenőrzött tag fizetésképtelensége. Megvizsgálandó egyik jogkérdés az, hogy mit kell érteni az "egységes üzletpolitikán", a megvizsgálandó másik jogkérdés pedig az, hogy mit kell érteni az "ellenőrzött tag fizetésképtelenségén".
Álláspontunk szerint az "egységes üzletpolitika" fogalma megegyezik a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmával, ugyanis mindkét esetben arról van szó, hogy az uralkodó tag (minősített többséggel rendelkező tag) által kifejtett üzletpolitika hatására az ellenőrzött tag (társaság) vagyona nem nyújt fedezetet a hitelező követelésére. Az elismert vállalatcsoport uralkodó tagja (részvényese) által kifejtett "egységes üzletpolitika" megítélése körében tehát irányadónak tekinthetőek a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) által a "tartósan hátrányos üzletpolitika" vonatkozásában kifejtett elvi jellegű megállapítások [BH 2008.91; EBH 2005.1228; Kúria Gfv. X. 30.082/2012/4.], amelyeket a VII. Fejezet 3.4. pontjában már részletesen ismertettünk, ezért eltekintünk azok ismételt bemutatásától és elemzésétől.[90]
Álláspontunk szerint az ellenőrzött tag fizetésképtelenségének fogalmán a Cstv. 27. §-a szerinti fizetésképtelenséget kell értenünk. Ennek indoka az, hogy a Ptk. 3:59. §-a egyértelműen kimondja a felelősségi alakzat egyik előfeltételként azt, hogy az ellenőrzött tagot felszámolják. Márpedig a felszámolás elrendelésére akkor kerülhet sor a Cstv. 27. § (1) bekezdése alapján, ha a bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapítja. A Cstv. 27. § (2) bekezdése pedig egyértelműen szabályozza azokat az esetköröket, amikor a bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapítja. A Cstv. szerinti fizetésképtelenségi fogalom használata kétségkívül szerencsésebb, mint a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalomhasználata (ezt a fogalmat a törvény a vezető tisztségviselőre vonatkozó ún. "jogellenes gazdálkodásért" való felelősségátviteli tényállás esetén használja), mivel a fizetésképtelenség legalább egyértelmű és világos normatartalommal rendelkezik, míg ez a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmáról koránt sem mondható el. A normavilágosság alkotmányos követelményének való megfelelősége, illetve meg nem felelőssége kérdésétől független az a kérdés, hogy a Cstv. 27. §-a szerinti fizetésképtelenség fogalma jogpolitikai és gazdaságpolitikai szempontokból helytálló-e.[91]
Az uralkodó tag (részvényes) felelősségének szükségképpeni általános előfeltétele az, hogy károkozó magatartása és a kár között okozati kapcsolat álljon fenn. Az "egységes üzletpolitika" tehát okozati kapcsolatban kell hogy álljon azzal, hogy az ellenőrzött tag felszámolásában a hitelező követelését nem lehet kielégíteni. Az okozati kapcsolat, mint előfeltétel tehát nem különös előfeltétel.
A hitelező személyével összefüggésben is csak utalunk a 3.4. pontban kifejtettekre, amelyek teljes mértékben irányadóak az uralkodó tagra (részvényesre) vonatkozó felelősségi tényállás esetén.
Ellentétben a minősített többséggel rendelkező tagra vonatkozóan előírt 90 napos jogvesztő igényérvényesítési határidővel, a Ptk. 3:59. §-a az uralkodó tagra (részvényesre) vonatkozóan nem ír elő speciális igényérvényesítési határidőt, ezért az ellenőrzött tag felszámolással történő megszűnéséről (vagyis a cégjegyzékből történő törlésétől) számított ötéves elévülési határidőn belül lehet igényt érvényesíteni.
A Ptk. 3:61. § (3) bekezdése értelmében az uralkodó tag az elismert vállalatcsoportként való működés idején vállalt kötelezettségeinek teljesítéséért a vállalatcsoport megszűnését követően is helytállni tartozik. Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint tehát nem a Ptk. 3:59. §-ában írt felelősségátviteli szabály alapján az uralkodó tagot terhelő helytállásról van szó, hanem az elismert vállalatcsoportként való működés idején az uralkodó tag által önkéntesen vállalt kötelezettség teljesítéséről. Ilyen önkéntes kötelezettségvállalás történhet például valamilyen biztosítéki szerződés (kezesi szerződés, garanciaszerződés) megkötésével. Annak külön törvényi kimondása, hogy valamilyen szerződéses jogviszonyban önkéntesen vállalt kötelezettségért helytállni tartozik az uralkodó tag, álláspontunk szerint szükségtelen és indokolatlan, ugyanis ezen kötelezettségért az uralkodó tagnak a szerződés alapján enélkül is helyt kell állnia, kivéve, ha a szerződésben kifejezetten szerepelne olyan kikötés (feltétel), miszerint az uralkodó tag szerződéses kötelezettsége megszűnik abban az esetben, ha az elismert vállalatcsoport megszűnik.
A 2006-os Gt. 64. § (2) bekezdése értelmében tényleges vállalatcsoport uralkodó tagját (részvényesét) terhelte a 2006-os Gt. 54. § (2) bekezdése szerinti "tartósan hátrányos üzletpolitikáért" való felelősség. A Ptk. a tényleges vállalatcsoport uralkodó tagjára vonatkozó felelősségi alakzatot azonban megszüntette.
A Ptk. 3:62. § (1) bekezdése értelmében, az uralmi szerződés megkötésének a feltételei legalább három éven keresztül megszakítás nélkül fennállnak, bármely jogilag érdekelt kérelmére a bíróság kötelezheti a tényleges uralkodó tagot, illetve az ellenőrzött tagokat az uralmi szerződés megkötésére és a vállalatcsoport bírósági nyilvántartásba vételének kezdeményezésére. A Ptk. 3:62. § (2) bekezdése szerint legalább hároméves megszakítás nélküli tényleges vállalatcsoportként való működés esetén a bíróság a jogilag érdekelt kérelmére az uralkodó tag és az ellenőrzött tag viszonyában az uralkodó tag és az ellenőrzött tag ügyvezetése közötti viszonyra vonatkozó rendelkezéseket uralmi szerződés és vállalatcsoportként való nyilvántartásba vétel hiányában is alkalmazhatja.
A Ptk. 3:62. § (1) bekezdésében írt szabály szerint, aki jogi érdekeltségét valószínűsíteni tudja, kérheti a bíróságtól azt, hogy kötelezze a tényleges uralkodó tagot, illetve az ellenőrzött tagot uralmi szerződés megkötésére és vállalatcsoport bírósági nyilvántartásba vételének kezdeményezésére. Ilyen keresetet támaszthat például az ellenőrzött tag hitelezője, amennyiben képes bizonyítani, hogy az uralmi szerződés megkötésének a feltételei legalább három éven keresztül megszakítás nélkül fennállnak. Amennyiben a bíróság helytad a keresetnek, úgy valójában az uralkodó tag és az ellenőrzött tag (tagok) akarata ellenére jön létre az uralmi szerződés és az elismert vállalatcsoport. Ebből pedig az is következik, hogy az elismert vállalatcsoport cégbírósági nyilvántartásba vételét követően az uralkodó tag felelőssége fennáll a Ptk. 3.59. §-ban foglaltak szerint.
Felhívjuk a figyelmet a vizsgált felelősségátviteli tényállás és a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében rögzített felelősségátviteli tényállás közötti normakollízióra, amelyet részletesen kifejtettünk a jelen Fejezet 3.1. pontjában.
A hitelező az ellenőrzött tag felszámolással történő megszűnésétől (cégjegyzékből való törléséről) számított ötéves elévülési határidőn belül az uralkodó tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Amennyiben időben egymást követően több uralkodó tag (részvényes) volt a társaságnál, úgy mindegyik ellen megindítható a kártérítési per. E személyek felelőssége nem egyetemleges. Alperesi pertársak eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat terjeszthetnek elő. Az alperesként perelt uralkodó tagok (részvényesek) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]. A per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és az uralkodó tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A törvényszék hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés e) pont ef) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított perre az alperesek székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3.6. A vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatt a korábbi tag (részvényes) felelőssége

A jelen Fejezet 3.6. és 3.7. pontjaiban azokat a felelősségátviteli tényállásokat ismertetjük és elemezzük, amelyek esetén a törvény a gazdasági társasággal már tagsági jogviszonyban nem álló, korábbi tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget. A folyamatos jogalkotási kísérletek jogpolitikai célja a "fantomizálódott" cégek hátrahagyott tartozásaiért való tagi (részvényesi) felelősség megteremtése a hitelezőkkel szemben. Ez a jogalkotási folyamat 2004. január 1. napján vette kezdetét és tart mind a mai napig. Azt tapasztalhatjuk, hogy a hitelezővédelem teljes körűvé tétele érdekében a jogalkotó kísérletet tesz arra, hogy ne csak a gazdasági társasággal, a jogutód nélküli megszűnéskor tagsági jogviszonyban álló taggal (részvényessel) szemben érvényesíthessen igényt a társaság hitelezője, hanem a gazdasági társasággal a jogutód nélküli megszűnéskor már jogviszonyban nem álló korábbi taggal (részvényessel) szemben is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen Fejezet 3.6. és 3.7. pontjaiban ismertetésre kerülő szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások látszólagos hasonlósága ellenére több lényeges előfeltétel tekintetében eltérnek egymástól. A hatályos normaszöveg 2014. március 15. napjától, a Ptk. hatálybalépésének napjától áll fenn.
Cstv. 63/A. §: Amennyiben az adósnak - a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg (egyszerűsített eljárás esetén pedig a bíróság által jóváhagyott vagyonfelosztási javaslat szerint - a jegyzett tőkéjének 50%-át meghaladó mértékű tartozása van, a hitelező vagy az adós képviseletében a felszámoló kereseti kérelmére a bíróság megállapítja, hogy a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) korlátlanul felel az adós ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a részesedés átruházásának időpontjában az adós még fizetőképes volt, a tartozás felhalmozódása csak ezt követően következett be, vagy az adós ugyan fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt vagy nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el. A felszámoló az ilyen jogügyletre vonatkozó információkról köteles a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt vagy a hozzá forduló hitelezőket tájékoztatni. A keresetet legkésőbb a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül lehet benyújtani.
A Cstv. 63/A. §-ában előírt felelősség különös együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a volt tagnak (részvényesnek) a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül kell a vagyoni hányadát átruháznia;
b) a vagyoni hányadát átruházó korábbi tagnak (részvényesnek) többségi befolyással kell rendelkeznie;
c) a gazdasági társaság felszámolás folytán szűnjön meg;
d) a gazdasági társaság a jegyzett tőkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyjon hátra;
e) a gazdasági társaságban fennálló társasági vagyoni hányad átruházása történjen;
f) a keresetet legkésőbb a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül kell előterjeszteni;
g) a volt tag (részvényes) a vagyoni hányad átruházásakor rosszhiszemű volt.
Az a) pontban írt előfeltétellel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tagnak (részvényesnek) a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül kell a részesedését átruháznia. A felszámolási eljárás megindítása (a felszámolási eljárás kezdő időpontja): az a nap, amelyen a felszámolási eljárás megindítására jogosult személy kérelme a bíróságra megérkezik. A felszámolási eljárás megindítása (a felszámolási eljárás kezdő időpontja) tehát nem egyezik meg a felszámolás jogerős elrendelésének a napjával. A vizsgált felelősségátviteli tényállás alapján tehát az olyan tag (részvényes) felelőssége nyerhet megállapítást, aki a felszámolási eljárás megindításakor már nem tagja (részvényese) a társaságnak, mivel ezt megelőzően már átruházta részesedését.
A b) pontban írt előfeltétel azt követeli meg, hogy a korábbi tag (részvényes) többségi befolyással rendelkezzen az átruházás időpontjában a gazdasági társaságban. A többségi befolyás fogalmát nem a Cstv., hanem a Ptk. 8:2. § határozza meg, jóllehet a Cstv. 63/A. §-a nem tartalmaz kifejezett utaló szabályt a Ptk. vonatkozó rendelkezésére.
A Ptk. 8:2. § (1) bekezdése értelmében többségi befolyás az olyan kapcsolat, amelynek révén természetes személy vagy jogi személy (befolyással rendelkező) egy jogi személyben a szavazatok több mint felével vagy meghatározó befolyással rendelkezik.
A Ptk. 8:2. § (2) bekezdése szerint befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személyben meghatározó befolyással, ha annak tagja vagy részvényese, és
a) jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására; vagy
b) a jogi személy más tagjai, illetve részvényesei a befolyással rendelkezővel kötött megállapodás alapján a befolyással rendelkezővel azonos tartalommal szavaznak, vagy a befolyással rendelkezőn keresztül gyakorolják szavazati jogukat, feltéve, hogy együtt a szavazatok több mint felével rendelkeznek.
A Ptk. 8:2. § (3) bekezdése szerint a többségi befolyás akkor is fennáll, ha a befolyással rendelkező számára az (1)-(2) bekezdés szerinti jogosultságok közvetett befolyás útján biztosítottak.
A Ptk. 8:2. § (4) bekezdése alapján közvetett befolyással rendelkezik a jogi személyben az, aki a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyben (köztes jogi személy) befolyással bír. A közvetett befolyás mértéke a köztes jogi személy befolyásának olyan hányada, amilyen mértékű befolyással a befolyással rendelkező a köztes jogi személyben rendelkezik. Ha a befolyással rendelkező a szavazatok felét meghaladó mértékű befolyással rendelkezik a köztes jogi személyben, akkor a köztes jogi személynek a jogi személyben fennálló befolyását teljes egészében a befolyással rendelkező közvetett befolyásaként kell figyelembe venni.
A Ptk. 8:2. § (5) bekezdése értelmében a közeli hozzátartozók közvetlen és közvetett tulajdoni részesedését vagy szavazati jogát egybe kell számítani.
A c) ponttal összefüggésben azt érdemes megemlíteni, hogy a vizsgált felelősségátviteli tényállás és a Ctv. 118/A. § (3) bekezdése szerinti felelősségátviteli tényállás elhatárolása szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a jelen esetben felszámolással kell megszűnnie a társaságnak, míg a másik felelősségátviteli tényállás esetén kényszertörléssel kell megszűnnie a társaságnak.
A d) pontban írt előfeltétel azt írja elő, hogy csak akkor áll fenn a korábbi tag (részvényes) felelőssége, ha a társaság jegyzett tőkéjének 50 százalékát meghaladó mértékű tartozása áll fenn a hitelezőkkel szemben. A korábbi szabályozás még a társaság saját tőkéjének 50 százalékát követelte meg, ami adott esetben nagyobb mértékű lehetett, mint a jegyzett tőke. Akár a jegyzett tőkéhez, akár a saját tőkéhez viszonyított meghatározott arányú tartozás mint felelősségi előfeltétel előírása teljesen abszurd elképzelés. A teljes kártérítés elvéből fakadóan a polgári jogi felelősségnek nem lehet előfeltétele a hitelezők társasággal szembeni követeléseinek együttes mértéke. Amennyiben a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felróható magatartásával okozati összefüggésben marad kielégítetlenül a hitelező követelése, úgy a teljes kártérítés elvéből fakadóan a kielégítetlenül maradó teljes hitelezői követelésért helyt kellene állni. A jogalkotó ezt az abszurd előfeltételt a vizsgált felelősségátviteli tényállás esetén sajnos fenntartotta, míg a Ctv. 118/A. § (3) bekezdésében írt felelősségátviteli tényállás esetén szerencsére már nem tartotta fenn.
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben azt kell kihangsúlyoznunk, hogy a korábbi tag (részvényes) akaratából történjen a vagyoni hányad (üzletrész, részvény) átruházása. Az átruházás jogcíme közömbös. Azonban, ha a korábbi tag (részvényes) vagyoni hányada nem átruházással, hanem átszállással (pl.: a vagyoni hányad szervezeti jogutódlás, vagyis egyesülés vagy szétválás eredményeképpen száll át) háramlik át, úgy e felelősség ezen előfeltétele nem valósul meg.
Az f) pontban írt előfeltétel, hogy a felperes a keresetét a törvényi tényállás szerinti rövid jogvesztő határidőn belül köteles benyújtani a bíróságra. A perindításra jogosult a keresetet legkésőbb a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül nyújthatja be [Cstv. 63/A. § második mondat]. Mohai mutatott rá arra, hogy az idézett jogszabályi rendelkezésben szereplő "legkésőbb" szó helyes értelmezése az, hogy a keresetet már a felszámolási eljárás során is be lehet nyújtani a bíróságra. Amennyiben ilyen speciális keresetindítási szabály nem került volna előírásra, úgy a bíróságnak a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellene utasítania a keresetlevelet, mivel a felperesi követelés idő előtti. Ez a speciális keresetindítási szabály biztosítja azt a lehetőséget a felperes számára, hogy már a felszámolási eljárás során benyújthassa keresetlevelét, amelyben feltételes marasztalásra irányuló kérelmet terjeszthet elő. A felperes azért terjeszthet elő csak feltételes marasztalásra irányuló keresetet a felszámolási eljárás során, mivel ekkor még nincs abban a helyzetben, hogy egyértelműen megállapíthassa azt, hogy követelése ténylegesen kielégítetlenül fog-e maradni. Ebből fakadóan a bíróság is csak feltételes marasztaló ítéletet hozhat a felszámolási eljárás lezárulta előtt.[92]
A g) pontban írt előfeltétel értelmében a volt tag (részvényes) rosszhiszeműsége akkor állapítható meg, ha a vagyoni hányad átruházása során nem vette figyelembe a hitelezők érdekeit, mivel az átruházáskor a társaság "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben" volt vagy nem volt fizetőképes.
A vizsgált felelősségátviteli tényállás két speciális kimentési szabályt tartalmaz. A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) csak akkor mentesül, ha:
a) bizonyítja, hogy a részesedés átruházásának időpontjában a társaság még fizetőképes volt, a tartós felhalmozódása csak ezt követően következett be, vagy
b) a társaság ugyan "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben" volt, vagy nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) bizonyítja, hogy az átruházás során jóhiszeműen vagy a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el.
Az a) pontban írt esetben tehát a többségi befolyással rendelkező volt tagnak (részvényesnek) az okozati összefüggés hiányát kell bizonyítania, vagyis azt, hogy a vagyoni hányad átruházásának időpontjában a társaság még fizetőképes volt, tartozása ezt követően keletkezett. Felelősségi jogunkban egyedülálló esetként a jogalkotó az okozati összefüggés fennállása mellett állít fel törvényi vélelmet a hitelező érdekében. A törvényi vélelem: megdönthető vélelem, a tag (részvényes) döntheti azt meg.[93]
A b) pontban írt esetben pedig a jóhiszeműségének fennállását kell bizonyítania, vagyis azt, hogy a vagyoni hányad átruházása során jóhiszeműen, a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el.
A kimentő (exkulpációs) bizonyítási teher alkalmazása helyes, ugyanis ez felel meg a kárt szenvedett hitelező méltányos érdekének. Azonban a kimentési okok tartalmi meghatározása sok bizonytalanságot hordoz magában. Az a) pontos kimentés esetén az "adós még fizetőképes" kitétel egyértelmű és világos normatartalommal nem rendelkezik. A b) pont szerinti kimentés esetén azonban sem a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalma, sem a "nem fizetőképes" kitétel egyértelmű és világos normatartalommal nem rendelkezik. A perben eljáró bíróságoknak kellene ezeket a bizonytalan fogalmakat tartalommal kitölteniük, amennyiben az alperes ilyen kimentésre egyáltalán kísérletet tesz.
A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősségtípus, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus.
A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felelősségével kapcsolatban felhívjuk a figyelmet a Kúria EBH 2013.02.P4. számú eseti döntésében foglaltakra, amelyet már e Fejezet 3.4. pontjában részletesen ismertettünk, ezért e helyütt azt ismételten nem mutatjuk be és elemezzük részletesen. A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felelőssége elsődleges és deliktuális felelősségtípus. A törvényi tényállás által felelőssé tett többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) önálló felróható magatartása miatt tartozik felelősséggel a társaság hitelezőivel szemben. A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) önálló felróható magatartása egy joggal való visszaélést megvalósító magatartás: a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása. A vagyoni hányad átruházása azért minősül rosszhiszeműnek, mert az átruházás időpontjában a társaság már fizetésképtelen, vagy ha még fizetőképes is, a tag az átruházás során nem vette figyelembe a hitelezők érdekeit. Tekintettel arra, hogy a törvény által felelőssé tett, többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) és a társaság hitelezője között szerződéses jogviszony nem áll fenn, a felelősség egyértelműen deliktuális felelősségtípus. Helyes a Kúria azon megállapítása a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) vonatkozásában is, hogy csak egymást követően ruházhatják át többen rosszhiszeműen vagyoni hányadukat. Ugyanis egyidejűleg több - legalább közvetlen - többségi befolyással rendelkező tagja (részvényese) nem lehet a gazdasági társaságnak. Több személy közvetetten azonban már rendelkezhet egyidejűleg a szavazatok több mint hetvenöt százalékával ugyanazon társaságban. Ez akkor fordulhat elő, ha a tulajdonosi láncolatban több olyan köztes jogi személy helyezkedik el, aki közvetett módon maga is a szavazatok több mint hetvenöt százalékával rendelkezik. Ebben az esetben azonban a tényleges befolyással rendelkező tagnak a tulajdonosi láncolat felső végpontján elhelyezkedő személy minősül. Az ilyen személyek kizárólag egymást követően fejthetik ki e tevékenységüket, az egyik tag a másik tag tevékenységéért nem tartozik felelősséggel, ezért e tagok egyetemleges felelőssége nem állapítható meg a társaság hitelezőjével szemben. E körben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a cégeljárási szabályaink nincsenek figyelemmel arra, hogy a minősített befolyás közvetett módon is fennállhat, ugyanis a cégnyilvántartásba csak a közvetlen befolyás jegyezhető be (mindkét társasági forma esetén a cégformától függő adatok körében az 1. rovatban csak a tag, részvényes [vagyis a közvetlen befolyásszerző] tüntethető fel).
A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felelősségének szükségképpeni általános előfeltétele az, hogy károkozó magatartása és a kár között okozati kapcsolat álljon fenn. A vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása tehát okozati kapcsolatban kell hogy álljon azzal, hogy a társaság felszámolásában a hitelező követelését nem lehet kielégíteni. Ez az okozati kapcsolat csak akkor állhat fenn, ha az átruházáskor már fizetésképtelen volt a társaság. Az okozati kapcsolat mint előfeltétel tehát nem különös előfeltétel.
A felperes személyével összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet: A felelősségátviteli tényállás szerint felperes lehet egyrészt a hitelező, másrészt az adós képviseletében a felszámoló.
A hitelező személyével összefüggésben csak utalunk a jelen Fejezet 3.4. pontjában kifejtettekre, amely teljes mértékben irányadó a többségi befolyással rendelkező volt tagra (részvényesre) vonatkozó felelősségi tényállás esetén. A Cstv. 63/A. § második mondata értelmében a hitelezői keresetindítás elősegítése érdekében előírja a felszámoló számára azt, hogy a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) vagyoni hányadának rosszhiszemű átruházó ügyletére vonatkozó információkról köteles a hitelezőt tájékoztatni. A felszámoló természetesen csak akkor tud ezen kötelezettségének eleget tenni, ha rendelkezik erre vonatkozó iratanyaggal, iratanyag hiányában nyilvánvalóan ilyen tájékoztatást nem képes adni.
Keresetet nyújthat be a társaság képviseletében a felszámoló is. Felperesi pozícióban tehát nem maga a felszámoló, hanem a felszámolás alatt álló társaság szerepel. Álláspontunk szerint a felszámolás alatt álló társaság keresetindítási joggal történő felruházása indokolatlannak és szükségtelennek tűnik több ok miatt. Az első ok az, hogy a felszámolás alatt álló társaság nyilvánvalóan nem saját maga javára kérhet kártérítést, hiszen a károsodás nem a társaságot, hanem a társaság hitelezőjét (hitelezőit) érte a minősített többséggel rendelkező volt tag károkozó magatartása eredményeképpen. Ez a keresetindítási jog valójában azt jelenti, hogy a felszámolás alatt álló társaság felszámolója döntheti el a hitelező (hitelezők) helyett azt, hogy egyáltalán kívánnak-e kártérítési igényt érvényesíteni a többségi befolyással rendelkező volt taggal (részvényessel) szemben, és ha igen, mekkora mértékű kártérítési igényt támaszt. Ez nyilvánvalóan sérti a hitelező (hitelezők) magánautonómiáját.
A második ok az, hogy ha a felszámolás alatt álló társaság képviseletében a felszámoló is és a hitelező is keresetet nyújt be, úgy a két per egymáshoz való viszonyát a törvény nem rendezi. Ha például a felszámolás alatt álló társaság képviseletében eljáró felszámoló által indított kártérítési pert a bíróság jogerősen elutasítja, annak vajon ítélt dolog (res iudicata) hatálya van-e arra nézve, hogy a hitelező később nem indíthat a saját követelése iránt kártérítési pert? A harmadik ok az, hogy a felszámolás alatt álló társaság képviseletében a felszámoló csak a felszámolás jogerős befejezését megelőzően indíthat pert, ugyanis a felszámolás jogerős befejezését követően az általa képviselt társaság már nem létezik, az törlésre került, így annak perbeli jogképessége sincs. Sőt mi több, a felszámolás alatt álló társaság képviseletében a felszámolási eljárás során megindított pert a felszámolás jogerős lezárulta után meg kell szüntetni, mivel a felperes elveszíti a per alatt a perbeli jogképességét.
Felhívjuk a figyelmet a vizsgált felelősségátviteli tényállás és a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében rögzített felelősségátviteli tényállás közötti normakollízióra, amelyet részletesen kifejtettünk a jelen Fejezet 3.1. pontjában.
A hitelező és a felszámolás alatt álló társaság képviseletében a felszámoló a felszámolási eljárás során és a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Annak ellenére, hogy a felelősségátviteli tényállás normaszövege a "bíróság megállapítja" kitételt alkalmazza, álláspontunk szerint feltételes marasztalási pert, illetve marasztalási pert kell indítani. Amennyiben időben egymást követően több többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) ruházta át vagyoni hányadát, úgy mindegyik ellen megindítható a kártérítési per. E személyek felelőssége nem egyetemleges. Alperesi pertársak eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat terjeszthetnek elő. Az alperesként perelt többségi befolyással rendelkező volt tagok (részvényesek) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]. A kialakult bírósági gyakorlat alapján [BDT 2005.1213., valamint ÍH 2006.126.] a felszámolási eljárás folyamata alatt benyújtott kereseti kérelem alapján a bíróság feltételesen marasztaló ítéletet hoz, amennyiben megállapítja a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felelősségét. Az ítélet csak olyan rendelkezést tartalmazhat, amely szerint a többségi befolyással rendelkező volt tagtól (részvényestől) teljesítés csak akkor követelhető (vele szemben végrehajtás csak akkor vezethető), amikor már aggálytalanul megállapítható az, hogy a követelés a felszámolt társaságtól (annak felszámolási vagyonából) behajthatatlan. Egyértelmű, hogy ha a per a felszámolási eljárás alatt befejeződik vagy a felszámolási eljárás befejeződését követő 90 napon belül indítják meg, akkor marasztalási kereset terjeszthető elő.[94]
A per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A törvényszék hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés e) pont ef) alpontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított perre az alperesek székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett (Pp. 37. §). Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3.7. A gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő korábbi tag (részvényes) és a részesedését rosszhiszeműen átruházó korábbi tag (részvényes) felelőssége

A jelen Fejezet 3.6. és 3.7. pontjaiban azokat a felelősségátviteli tényállásokat ismertetjük és elemezzük, amelyek esetén a törvény a gazdasági társasággal már tagsági jogviszonyban nem álló, korábbi tagra (részvényesre) viszi át a felelősséget. A folyamatos jogalkotási kísérletek jogpolitikai célja a "fantomizálódott" cégek hátrahagyott tartozásaiért való tagi (részvényesi) felelősség megteremtése a hitelezőkkel szemben. Ez a jogalkotási folyamat 2004. január 1. napján vette kezdetét és tart mind a mai napig. Azt tapasztalhatjuk, hogy a hitelezővédelem teljes körűvé tétele érdekében a jogalkotó kísérletet tesz arra, hogy ne csak a gazdasági társasággal, a jogutód nélküli megszűnéskor tagsági jogviszonyban álló taggal (részvényessel) szemben érvényesíthessen igényt a társaság hitelezője, hanem a gazdasági társasággal a jogutód nélküli megszűnéskor már jogviszonyban nem álló korábbi taggal (részvényessel) szemben is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen Fejezet 3.6. és 3.7. pontjaiban ismertetésre kerülő szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások látszólagos hasonlósága ellenére több lényeges előfeltétel tekintetében eltérnek egymástól. A hatályos normaszöveg 2014. július 1. napjától áll fenn.
A Ctv. 118/A. § (2) bekezdése értelmében korlátozott felelősségükkel visszaéltek azok a tagok, akik tartósan hátrányos üzletpolitikát folytattak, a cég vagyonával sajátjukként rendelkeztek, továbbá azok, akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták vagy az általában elvárható gondosság mellett tudhatták volna, hogy az a cég törvényes működésével nyilvánvalóan ellentétes.
A Ctv. 118/A. § (3) bekezdése értelmében, ha a korlátozott tagi felelősséggel működő céget a cégbíróság a kényszertörlési eljárásban törölte a cégjegyzékből, az a volt tag, aki a kényszertörlési eljárás megindulását megelőző három éven belül ruházta át részesedését, korlátlanul felel a cég hitelezőjének kielégítetlen követelése erejéig, ha a korlátolt felelősségével tagsági jogviszony alatt visszaélt vagy a részesedésének átruházásakor rosszhiszemű volt. Mentesül a tag a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezői érdekek figyelembevételével járt el. Több tag felelőssége egyetemleges.
A Ctv. 118/C. § (1) bekezdése alapján hitelező az a személy, aki követelését a kényszertörlési eljárásban a 117. § (2) bekezdése szerint bejelentette és követelése jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton, más végrehajtható okiraton alapul vagy nem vitatott vagy elismert, pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés.
A Ctv. 118/C. § (2) bekezdése szerint a hitelező a keresetét a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő kilencvennapos jogvesztő határidőn belül a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken terjesztheti elő.
A Ctv. 118/A. § (3) bekezdése valójában két felelősségátviteli szabályt tartalmaz. Az első felelősségátviteli tényállás esetében a tag (részvényes) felróható magatartása abban áll, hogy korlátolt felelősségével tagsági jogviszonya alatt visszaélt. A második felelősségátviteli tényállás esetében a tag (részvényes) felróható magatartása pedig abban áll, hogy részesedésének átruházásakor rosszhiszemű volt.
Az első felelősségátviteli alakzat esetében a felelősség különös együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a tagnak (részvényesnek) a kényszertörlési eljárás megindítását megelőző három éven belül kell a részesedését átruháznia;
b) a gazdasági társaság kényszertörlés folytán szűnjön meg;
c) a gazdasági társaságban fennálló részesedés átruházása történjen;
d) a keresetet a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül kell előterjeszteni a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken;
e) a tag (részvényes) a korlátolt felelősségével tagsági jogviszonya alatt visszaélt.
Az a) pontban írt előfeltétellel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tagnak (részvényesnek) a kényszertörlési eljárás megindítását megelőző három éven belül kell a részesedését átruháznia. A kényszertörlési eljárás megindítását a Ctv. 117. § (1) bekezdésében írt szabály határozza meg a következők szerint: A kényszertörlési eljárás megindításáról szóló jogerős végzést a cégbíróság a Cégközlönyben közzéteszi. A közzétételre a Cégközlöny honlapján napi feltöltéssel kerül sor. A kényszertörlés kezdő időpontja a közzététel napja. A kényszertörlési eljárás megindítása (a cégbíróság kényszertörlési eljárást megindító végzésének meghozatala napja) tehát nem egyezik meg a kényszertörlés kezdő időpontjával, jóllehet a napi feltöltés miatt lényegi különbség a kettő között nincs. A vizsgált felelősségátviteli tényállás alapján tehát az olyan tag (részvényes) felelőssége nyerhet megállapítást, aki a kényszertörlési eljárás megindításakor már nem tagja (részvényese) a társaságnak, mivel ezt megelőzően már átruházta részesedését.
A b) ponttal összefüggésben azt érdemes megemlíteni, hogy a vizsgált felelősségátviteli tényállás és a Cstv. 63/A. §-a szerinti felelősségátviteli tényállás elhatárolása szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a jelen esetben kényszertörléssel kell megszűnnie a társaságnak, míg a másik felelősségátviteli tényállás esetén felszámolással kell megszűnnie a társaságnak.
A c) pontban írt előfeltétellel összefüggésben azt kell kihangsúlyoznunk, hogy a korábbi tag (részvényes) akaratából történjen a részesedés (üzletrész, részvény) átruházása. Az átruházás jogcíme közömbös. Azonban, ha a korábbi tag (részvényes) részesedése nem átruházással, hanem átszállással (pl.: a részesedés szervezeti jogutódlás, vagyis egyesülés vagy szétválás eredményeképpen száll át) háramlik át, úgy e felelősség ezen előfeltétele nem valósul meg.
A d) pontban írt előfeltétel speciális keresetindítási határidőt ír elő, amely szerint a hitelező a keresetét a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül kell hogy előterjessze. E speciális keresetindítási szabály nem biztosítja azt a lehetőséget, hogy a kényszertörlési eljárás alatt előterjeszthető legyen a kereset. Ezért amennyiben a hitelező a kényszertörlési eljárás során terjesztené elő a keresetét, úgy a bíróságnak a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellene utasítania a keresetet, mivel a felperesi követelés idő előtti.
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a tagnak (részvényesnek) a Ctv. 118/A. § (2) bekezdésében kimerítő jelleggel, taxatív módon meghatározott magatartások alapozzák meg a felelősséget, ezek a következők:
a) "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatása;
b) a cég vagyonával sajátjakénti rendelkezés, vagy
c) a tag olyan határozatot hozott, amelyről tudta vagy az általában elvárható gondosság mellett tudhatta volna, hogy az a cég működésével nyilvánvalóan ellentétes.
Mindhárom visszaélésszerű magatartásról már részletesen kifejtettük álláspontunkat a jelen Fejezet 3.3. pontjában, ezért itt csak utalunk a korábban írtakra.
A Ctv. 118/A. § (3) bekezdés második pontjában rögzített speciális kimentési szabály nem vonatkozik a jelen pontban vizsgált első felelősségátviteli tényállásra, ugyanis a kimentési szabály szerint a tag akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezői érdekek figyelembevételével járt el. Márpedig a jelen pontban foglalt első felelősségátviteli tényállásnak nem előfeltétele az, hogy a volt tag (részvényes) részesedésének átruházásakor rosszhiszeműen járjon el. Ez csak a második felelősségátviteli tényállásnak az előfeltétele. Úgy tűnik, hogy a jogalkotó ebben az esetben nem enged kimentést, és valójában abszolút felelősségnek minősül, amely a modern felelősségi joggal aligha áll összhangban.
A második felelősségátviteli alakzat esetében a felelősség különös együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a tagnak (részvényesnek) a kényszertörlési eljárás megindítását megelőző három éven belül kell a részesedését átruháznia;
b) a gazdasági társaság kényszertörlés folytán szűnjön meg;
c) a gazdasági társaságban fennálló részesedés átruházása történjen;
d) a keresetet a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 90 napos jogvesztő határidőn belül kell előterjeszteni a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken;
e) a volt tag (részvényes) a részesedésének átruházásakor rosszhiszemű volt.
A vizsgált második felelősségátviteli alakzat a)-d) pontokban írt előfeltételei teljes mértékben azonosak az első felelősségátviteli alakzat a)-d) pontjaiban írt előfeltételeivel, ezért az előzőekben írtak itt is teljes mértékben irányadóak.
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben azt kell kiemelnünk, hogy a volt tag (részvényes) részesedésének átruházása akkor minősül rosszhiszeműnek, ha annak az a célja, hogy a társaság működésképtelenné váljon.
A Ctv. 118/A. § (3) bekezdés második mondatában írt speciális kimentési szabály a vizsgált második felelősségátviteli tényállás esetében alkalmazandó. A kimentő (exkulpációs) bizonyítás alkalmazása helyes, ugyanis ez felel meg a hitelező méltányos érdekeinek. A volt tag (részvényes) akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az átruházás során jóhiszeműen, a hitelezők érdekeinek figyelembevételével járt el, tehát nem az volt az átruházás célja, hogy azáltal a társaság működésképtelenné váljon.
A Ctv. 118/A. § (3) bekezdésében rögzített mindkét felelősségátviteli tényállás esetében megállapítható, hogy nem előfeltétel egyrészt az, hogy a volt tag (részvényes) bármekkora mértékű szavazattal, befolyással rendelkezzék a társaságban, és másrészt az, hogy csak akkor áll fenn a korábbi tag (részvényes) felelőssége, ha a társaság jegyzett tőkéjének 50 százalékát meghaladó tartozása áll fenn a hitelezőkkel szemben. Tekintettel arra, hogy a Ctv. 118/A. § (3) bekezdésében írt két felelősségátviteli tényállás esetében nem követelmény az, hogy a volt részvényes bármekkora mértékű szavazattal, befolyással rendelkezzék a részvénytársaságban, a hitelező csak azzal a részvényessel szemben képes egyáltalán igényt érvényesíteni, aki kéri a részvénykönyvben való nyilvántartásba vételét. Mindazon részvényesek, akik nem kérik a részvénykönyvbe való nyilvántartásba vételüket (mivel nem kívánnak semmilyen részvényesi jogot gyakorolni a részvénytársasággal szemben), ugyanúgy képesek lehetnek részvényüket rosszhiszeműen átruházni, mint azok a részvényesek, akik kérik magukat bejegyezni a részvénykönyvbe, azonban a részvénykönyvbe be nem jegyzett részvényesekkel szemben a hitelező bizonyosan nem lesz képes igényt érvényesíteni, mivel nem is tud létezésükről.
A volt tag (részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősségtípus, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
A volt tag (részvényes) felelősségével kapcsolatban felhívjuk a figyelmet a Kúria EBH 2013.02.P4. számú eseti döntésében foglaltakra, amelyet már a jelen Fejezet 3.4. pontjában részletesen ismertettünk, ezért itt azt ismételten nem elemezzük részletesen. A volt tag (részvényes) felelőssége elsődleges és deliktuális felelősségtípus. A törvényi tényállás által felelőssé tett volt tag (részvényes) önálló felróható magatartása miatt tartozik felelősséggel a társaság hitelezőivel szemben. A volt tag (részvényes) önálló felróható magatartása egy joggal való visszaélést megvalósító magatartás: a vizsgált első felelősségátviteli tényállás esetén a korlátolt felelősséggel visszaélt a tagsági jogviszonya alatt, a vizsgált második felelősségátviteli tényállás esetében a részesedés rosszhiszemű átruházása. A vagyoni hányad átruházása azért minősül rosszhiszeműnek, mert a volt tag (részvényes) az átruházáskor nem vette figyelembe a hitelezők érdekeit. Tekintettel arra, hogy a törvény által felelőssé tett volt tag (részvényes) és a társaság hitelezője között szerződéses jogviszony nem áll fenn, a felelősség egyértelműen deliktuális felelősségtípus.
A volt tag (részvényes) felelősségének szükségképpeni általános előfeltétele az, hogy károkozó magatartása és a kár között okozati kapcsolat álljon fenn. A korlátolt felelősséggel való visszaélés, illetőleg a részesedés rosszhiszemű átruházása tehát okozati kapcsolatban kell hogy álljon azzal, hogy a társaság kényszertörlési eljárásában a hitelező követelését nem lehet kielégíteni. Ez az okozati kapcsolat a részesedés átruházásakor csak akkor állhat fenn, ha az átruházáskor már fizetésképtelen volt a társaság. Az okozati kapcsolat mint előfeltétel tehát nem különös előfeltétel.
A Ctv. 118/A. § (3) bekezdés harmadik mondata értelmében mindkét felelősségi alakzat esetében a törvény kimondja, hogy több tag felelőssége egyetemleges. Habár a normaszöveg nem tartalmazza, nyilvánvalóan a hitelezőkkel szemben áll fenn az egyetemlegesség. Álláspontunk szerint aggályos ebben a formában az egyetemleges felelősség előírása. Az egymás tevékenységéről nem tudó, egymástól függetlenül, egymást időben követően felróható magatartást kifejtő volt tagok (részvényesek) vonatkozásában az egyetemleges felelősség előírása túlzottnak tűnik. Meglátásunk szerint csak akkor kellene előírni a volt tagok (részvényesek) egyetemleges felelősségét, amennyiben a közös károkozás objektív tényállása megvalósul (amikor a csekély szavazattal rendelkező volt tagok (részvényesek) csalárd módon összejátszanak egymással). Az egyetemleges felelősség a hitelezők vagyoni érdekeinek fokozott védelmét biztosítja. A tagok egymás közötti (belső) viszonyukban felróhatóságuk arányában felelnek. A tag felelőssége deliktuális, mert nincs szerződéses jogviszony a tag és a hitelező között. A felelősség deliktuális jellegére tekintettel, a kártérítés mértékét méltányosságból a bíróság mérsékelheti.
A hitelező személyével összefüggésben kiemeljük azt, hogy a Ctv. 118/C. § (1) bekezdése egyértelműen meghatározza a hitelező személyét.
Felhívjuk a figyelmet a vizsgált felelősségátviteli tényállások és a Ptk. 3:2. § (2) bekezdésében rögzített felelősségátviteli tényállás közötti normakollízióra, amelyet már részletesen kifejtettünk a jelen Fejezet 3.1. pontjában.
A hitelező a keresetét a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételt követő 90 napos jogvesztő határidőn belül terjesztheti elő. Amennyiben időben egymást követően több volt tag (részvényes) élt vissza korlátozott felelősségével vagy ruházta át részesedését, úgy mindegyik ellen megindítható a kártérítési per. E személyek felelőssége egyetemleges. A per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A Ctv. 118/C. § (2) bekezdése meghatározza a bíróság hatáskörét és illetékességét egyaránt, ugyanis a keresetlevelet jogszerűen kizárólag a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken lehet előterjeszteni.

3.8. Felelősségátvitel bírói ítélet alapján a létező (működő) gazdasági társaság tagjára (részvényesére)

A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2008. (XII. 4.) számú ajánlással módosított, egységes szerkezetbe foglalt 1/2005. (VI. 17.) számú kollégiumi ajánlásának II., III. és IV. pontjaiban megfogalmazottak szerint a jogilag létező (működő) jogi személy elkülönült felelősségéből származó előnyökkel, az ebből eredő jogosultságaival szándékosan visszaélő tagnak felelőssége áll fenn a jogi személy hitelezőivel szemben az 1959-es Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdéseiben és 5. § (1) bekezdésében deklarált polgári jogi alapelvek alapján. A jogi személy elkülönült felelősségével való visszaélés valósul meg különösen akkor, ha a jogi személyt olyan célból működtetik, amely a jogrenddel ellentétes, a hitelezők kifejezett megkárosítását célozza. Joggal való visszaélést jelent az is, ha a tag külsőleg azt a látszatot kelti, hogy a jogi személy nevében és érdekében jár el, ténylegesen azonban a vagyoni előnyöket a magánvagyona javára vonja el. A joggal való visszaélés következménye, hogy a tag a jogi személy elkülönült felelősségére nem hivatkozhat, ezért a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személy ugyanazokat a polgári jogi felelősségi következményeket érvényesítheti közvetlenül a taggal szemben is, mint a jogi személlyel szemben. A jogi személy és a tag felelőssége ilyen esetben egyetemleges.[95]
Álláspontunk szerint a kollégiumi ajánlásban foglalt megállapítások erősen vitathatóak. A kollégiumi ajánlás meghozatalakor (módosításakor) a magyar polgári jogban (társasági jogban) kizárólag olyan felelősségátviteli tényállások léteztek, amelyek a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság vonatkozásában írták elő a felelősségátvitelt a tagra vonatkozóan. A Ptk. hatálybalépésével a helyzet gyökeresen megváltozott. A Ptk.-t megelőző időszakban a törvényalkotónak - vitatható módon - nem állt még szándékában megteremteni a jogilag létező (működő) gazdasági társaságok tagjainak (részvényeseinek) felelősségét, és nem állt szándékában megteremteni a jogutód nélkül megszűnt más társasági formák tagjainak felelősségét a hitelezőkkel szemben a társaság elkülönült jogalanyiságával való visszaélés esetére. A Ptk. megalkotása kapcsán azonban a jogalkotó - helyesen - már úgy vélte, hogy igenis szükséges a jogilag létező jogi személyek mellett kimondani törvényben a tagra, az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre egyaránt vonatkozó felelősségátviteli tényállást [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés, 6:541. §]. A jogalkotó tehát nemcsak a "korlátolt tagi felelősség" mellett működő gazdasági társasági formák, hanem valamennyi jogi személy típus esetében megteremtette a jogszabályi alapját az intézményes felelősségátvitelnek a deliktuális károkozás esetén. A Ptk.-ba beiktatott új felelősségátviteli tényállásokra figyelemmel egyértelműen kijelenthető, hogy már jogpolitikai indoka sincsen a kollégiumi ajánlásban foglaltaknak.
A kollégiumi ajánlásban foglalt megállapítás nincs összhangban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság (kiszámíthatóság, előreláthatóság) követelményével, ugyanis a jogalanyok számára kiszámíthatatlan, előre nem látható az, hogy a bíróság esetről esetre, mikor állapítja meg a Ptk.-ban rögzített magánjogi alapelvekre hivatkozással a tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben. A kollégiumi ajánlás logikájából az következne, hogy nincsen szükség egyáltalán felelősségi jogra (polgári jogi felelősségi szabályokra), ugyanis minden felelősségi kérdés eldönthető a Ptk. alapelvei szerint. A magánjogi alapelveken nyugvó esetjogi (precedens) bíráskodás a kontinentális jogfejlődés által kimunkált kodifikált jogon nyugvó magyar bírósági joggyakorlattal teljes mértékben ellentétes. A Ptk. alapelvein nyugvó tagi (részvényesi) felelősség bírósági megállapítása bizonytalan ítélkezési gyakorlat kialakulásának veszélyét rejti magában. A nevelés-megelőzés elve szempontjából kizárólag a tételes jogban kifejezetten megfogalmazott (s ezáltal a jogalanyok által egyértelműen megismerhető és megérthető) felelősségi alakzatnak van megfelelő súlyú visszatartó ereje. A kollégiumi ajánlásban foglalt megállapítás a megfelelő alkotmányos jogforrási szinten történő szabályozás követelményébe is ütközik. Az Alaptörvény I) cikk (3) bekezdése alapján fennálló alkotmányos követelmény az, hogy a polgári jogi felelősségi szabályok megalkotásánál kizárólag a törvényi szintű és a kormányrendeleti szintű szabályozás a megfelelő jogforrási szint. Az eseti bírósági határozaton alapuló polgári jogi felelősség "megalkotása" ezen alkotmányos követelménynek nem felel meg.[96]
A Legfelsőbb Bíróság egy jogerős másodfokú ítéletet hatályon kívül helyező eseti döntésében az 1988-as Gt. korlátolt felelősségű társaságok tagjának korlátozott felelősségére vonatkozó szabály áttörésének lehetősége és ennek előfeltételei kapcsán a követezőkre mutatott rá. A Legfelsőbb Bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az első és másodfokon eljáró bíróságok nem tárták fel megfelelően az irányadó tényállást, ugyanis a jogutód nélkül megszűnt korlátolt felelősségű társaság természetes személy tagjai ellen folyamatban volt büntetőeljárás csalás bűncselekménye miatt, azonban a perben eljárt polgári bíróságok úgy hoztak ítéletet, hogy nem várták be a folyamatban lévő büntetőeljárásban hozandó jogerős büntetőbírósági ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint, ha bebizonyosodik a jogerős büntetőbírósági ítélet alapján, hogy a természetes személy tagok a korlátolt felelősségű társaságot azért működtették, hogy azzal felelősségüket lekorlátozva bűncselekmény-sorozatot kövessenek el, nem hivatkozhatnak a károsultakkal szemben a korlátolt felelősségű társaság tagjának korlátozott felelősségére, és a bűncselekményből eredő kárért helytállni tartoznak az 1959-es Ptk. 339. §-a alapján (BH 1999.465.). A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésben kimondta, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagja által elkövetett, bűncselekményt megvalósító környezetszennyezést okozó kárért a tag is felelősséggel tartozik. A perben nem volt vitatott az a tény, hogy a bérleti szerződést a felperessel a korlátolt felelősségű társaság kötötte meg, és a kár a bérleti szerződés megszegéséből származott. A szerződésszegés azonban egyben bűncselekmény elkövetését is eredményezte, és a felperes kára ennek folytán következett be. A bűncselekmény mozzanata a szerződésszegés mellé önálló károkozást helyez, és ezért felmerült a szerződésen kívüli károkozás szabályainak alkalmazhatósága, vagyis az eseti döntés alapjául szolgáló ügyben az, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagjai az általuk elkövetett és bűncselekménynek minősített magatartásuk alapján az 1959-es Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján felelőssé tehető-e. Az eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság a bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem merült fel olyan többlettényállás, amely arra utalt volna, hogy a tagok a társaság és a felperes által kötött bérleti szerződéstől függetlenül, a felperes ingatlanát károsító önálló magatartást végeztek volna. Ennek következtében a bíróság a korlátolt felelősségű társaság tagjainak felelősségét az ügyben nem állapította meg [BH 2001.113.].
Álláspontunk szerint a fenti eseti döntésekben kifejtettek a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetőek.
A helytálló bírósági döntésekhez annyit kell még hozzáfűzni, hogy a természetes személy tag önérdekű bűncselekmény elkövetésével okozott kárért az általános deliktuális felelősségi szabály (Ptk. 6:519. §) alapján tartozik felelősséggel mind a létező (működő) gazdasági társaság, mind a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság esetén. Jól látható tehát az, hogy szükségtelen a Ptk. alapelveire való hivatkozás, ugyanis kifejezett felelősségátviteli tényállás hiányában a Ptk. 6:519. §-ában írt szabályra alappal lehet hivatkozni. A károkozó tag nem hivatkozhat alappal a társasági jog területére eső felelősségkorlátozó szabályokra. Következésképpen az önérdekű bűncselekmény elkövetésével okozott kárért való felelősségi alakzatnak nincsen társasági jogi vetülete, nincsen szó joggal való visszaélésen alapuló felelősségátvitelről.[97]

4. Értékelés

A jelen Fejezet 1. pontjában elemeztük a tag (részvényes) felelősségét a gazdasági társaság különös létszakaszaiban. Megállapíthatjuk, hogy a Ptk. 3:101. § (5) bekezdésében rögzített felelősségi szabály az előtársaság kötelezettségeiért fennálló tagi felelősséget, míg a Ptk. 3:137. §, 3:48. § (1) bekezdéseiben írt felelősségi szabályok a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért való tagi felelősséget helyesen szabályozzák. Megállapíthatjuk azt is, hogy a Ptk. 3:135. § (1)-(2) bekezdésében rögzített jogszabályi előírások az átalakulás, egyesülés és szétválás során a tag felelősségét helyesen szabályozza.
A jelen Fejezet 2. pontjában elemeztük a tag (beltag) mögöttes felelősségét. Megállapíthatjuk, hogy a Ptk. 3:138. §, 3:139. § és a 3:154. §-ai helyesen szabályozzák a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának) közvetett másodlagos felelősségét. Az 1988-as Gt. hatálybalépését megelőzően a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetlen volt, egy sorban felelt a társasággal, a tagot (beltagot) sortartási kifogás nem illette meg. Az 1988-as Gt. hatálybalépése óta a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetett, a tag (beltag) mögöttes felelőssége csak a követelés társaságtól való behajthatatlansága esetén áll fenn. A tag (beltag) felelősségének egy sorral hátrább szorítása azért indokolt, mert ezáltal egyértelműen kifejezésre jut a közkereseti (betéti) társaság önálló jogalanyiságának egyik legfontosabb dimenziója, az önálló vagyoni felelősség.
A Ptk. és a Vht. helyesen szabályozza a tag hitelezőjének jogállását, amikor nem engedi meg a tag hitelezőjének a társaság vagyonához való közvetlen hozzáférést. E szabály kimondása azért indokolt, mivel ezáltal egyértelműen kifejezésre kerül a közkereseti (betéti) társaság önálló jogalanyiságának másik legfontosabb dimenziója, a tagok vagyonától elkülönült önálló társasági vagyon létezése.
A Ptk. helytálló módon és konzekvensen szabályozza a közkereseti (betéti) társaságtól megváló tag tagsági jogviszonya időtartamán "túlnyúló" felelősséget, amelynek a hitelezővédelmi szempontból van kiemelkedő jelentősége. A Ptk. helyesen kifejezetten tartalmazza azt, hogy a társaságtól megváló tag (beltag) "túlnyúló" felelőssége ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn.
Helyes az, hogy a törvény nem engedi meg a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának) szigorú közvetett másodlagos felelőssége kizárását, korlátozását, ugyanakkor helytelen az, hogy a Ptk. lehetővé teszi azt, hogy az egyesüléshez csatlakozó tagot terhelő szigorú másodlagos felelősség kizárásra kerüljön. Egyik jogi személy típusnál sincs minimális jegyzett tőke követelmény, ezért a hitelezők vagyoni érdekeinek fokozott védelme azt kívánja meg, hogy az egyesülés esetében se lehessen kizárni a csatlakozó tag felelősségét a hitelezőkkel szemben.
A jelen Fejezet 3. pontjában az intézményes felelősségátvitel területére tartozó szankciós jellegű felelősségátviteli alakzatokat elemeztük. Teljes mértékben téves a szankciós jellegű intézményes felelősségátvitel hatályos szabályozásának koncepciója, megközelítése, ugyanis a hitelezővédelem jogpolitikai célkitűzésének nem képes hatékonyan eleget tenni. A jogalkotó a felelősségátviteli tényállások számának növelésével és a felelősségátviteli tényállások személyi hatályának kiterjesztésével kísérli meg megvalósítani a gazdasági társaságok hitelezőinek fokozott védelmét. A Ptk. és a vele elvileg összhangban álló Cstv., Ctv. tagra vonatkozó hat szankciós jellegű felelősségátviteli tényállást tartalmaz, amelyek között nyilvánvaló normakollízió áll fenn. Létjogosultsága valójában kizárólag a Ptk. 3:2. § (2) bekezdése szerinti felelősségátviteli tényállásnak van. E felelősségátviteli tényállás azonban alulszabályozott, csak a kényszertörléssel megszűnt jogi személy (gazdasági társaság) vonatkozásában vannak "kiegészítő szabályok" a Ctv.-ben, míg a felszámolással megszűnő jogi személy (gazdasági társaság) vonatkozásában nem találhatunk ilyen "kiegészítő szabályokat" sem a Ptk.-ban, sem a Cstv.-ben. Meglátásunk szerint egységes szabályozásra van szükség: a polgári anyagi jogi jellegű szabályokat a Ptk.-ban, a polgári eljárásjogi szabályokat a Pp.-ben kellene elhelyezni.
Az álláspontunk szerint a fokozott hitelezővédelem érdekében a helyes megközelítés az lenne, ha a törvény a minősített többséggel rendelkező tag, az egyedüli tag (részvényes), valamint az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának felelősségét azon az alapon mondaná ki, hogy konszernkapcsolat áll fenn, vagyis a konszern fennállásának ténye önmagában megalapozná a károkozó felróhatóság nélküli felelősségét. A felróhatóság nélküli felelősség elvi alapja az, hogy a szavazatok több mint a felével rendelkező tagtól elvárható, hogy gondoskodjon az irányítása alatt álló ellenőrzött társaság jogszerű működéséről és rentábilis gazdálkodásáról. Ennek érdekében az ilyen tagot meg kell hogy illesse az utasításadási jog és a hatáskör-elvonási jog a vezető tisztségviselők vonatkozásában.
Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó egyes felelősségi alakzatokkal összefüggésben a következőket állapíthatjuk meg.
Helyes az, hogy a jogalkotó végre megteremtette a jogilag létező jogi személy (gazdasági társaság) mellett a tagra vonatkozó felelősségátviteli szabályt [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés] a deliktuális károkozások területén. E felelősségátviteli szabály végső normaszövege azonban nem megfelelő, mivel nem szerepel a tényállásban a tételes jog által egyértelműen nevesített egy vagy több joggal való visszaélést megvalósító magatartás. A hiányos normaszöveg miatt vélhetően számos egymástól eltérő bírósági döntés fog születni e felelősségátviteli szabály alapján.
A Ptk. 3:324. § (3) bekezdésében írt felelősségi szabály helytelen módon, a magyar felelősségi jogban általános indirekt bizonyítási rendszer helyett, direkt bizonyítást ír elő. A direkt bizonyítás esetén a hitelezőnek (károsultnak) csak kivételes esetekben van esélye arra, hogy valamennyi előfeltétel (különösen a "tartósan hátrányos üzletpolitika" folytatásának) fennállását eredményesen bizonyítsa. A minősített befolyásszerzés esetében előfordulhat a közvetett befolyásszerzés. Minél távolabb helyezkedik el a tulajdonosi láncolatban a közvetett befolyásszerző, annál nehezebben bizonyítható az, hogy ő ténylegesen folytatott "tartósan hátrányos üzletpolitikát" a társaság tekintetében.
A tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások a felelősség speciális előfeltételeként bizonytalan tartalmú fogalmakat használnak: "korlátolt felelősséggel való visszaélés", "tartósan hátrányos üzletpolitika", "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet", "nem fizetőképesség". Álláspontunk szerint e tényállások alaptörvény-ellenesek, sértik a normavilágosság alkotmányos követelményét, mert nem határozzák meg egyértelműen e fogalmakat, hanem azok meghatározását a bíróságra bízzák. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a tagra, s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nem kívánatos tovább fokozni. A jogbiztonság követelménye az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok vonatkozásában fokozottan kell hogy érvényre jusson, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a jogalkotó a speciális előfeltételeket egyértelműen tételes jogi szabályokkal határozza meg, azok tartalmának kitöltését nem bízza a bírósági jogalkalmazásra. Csakis ez felel meg a jogbiztonság részét képező normavilágosság alkotmányos követelményének. A normavilágosság alkotmányos követelményének valamennyi felelősségátviteli tényállás esetén ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a büntetőjogi tényállás (diszpozíció) esetén, vagyis a törvénynek kell meghatározni az összes tényállási elemet.
Az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjára vonatkozó felelősségátviteli szabállyal összefüggésben megállapítható, hogy az a szabályozási koncepció, hogy az uralkodó tag felelőssége lényegében azonos a minősített többséggel rendelkező tag felelősségével, bizonyosan nem fogja ösztönözni a jogi személyeket elismert vállalatcsoport önkéntes létrehozására.
A vagyoni részesedését rosszhiszeműen átruházó többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelősségét előíró Cstv. 63/A. §-ában írt szabályban abszurd megoldás az, hogy a felelősség a társaság jegyzett tőkéjének 50 százalékát meghaladó mértékű tartozás esetén mint speciális felelősségi előfeltétel jelenik meg. E megoldás ellentétes a teljes kártérítés elvével. Szükségtelen és indokolatlan megengedni azt, hogy a felszámolás alatt álló társaság képviseletében a felszámoló is indíthasson kártérítési pert. Ez a hitelezők magánautonómiáját sérti. Szükségtelen megengedni azt, hogy a hitelező a felszámolási eljárás során feltételes marasztalásra irányuló keresetet támaszthasson. Ez ténylegesen nem segíti, nem mozdítja elő a hitelezői követelések kielégítését.
A tagra vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások esetén mindig indirekt bizonyítást kellene előírni. Ez valóban elősegíti a hitelezők követeléseinek kielégítését, az általuk indított kártérítési per megnyerését.
A hatályos szabályozási koncepció keretei között helyesnek minősíthető az, hogy a Ctv. 118/A. § (3) bekezdésében és a Cstv. 63/A. §-ában írt szabály a felelősség fennállását a kényszertörlési, illetőleg felszámolási eljárás megindítását megelőző háromévi időtartamra mondja ki, ugyanis ennél régebbi magatartások (mulasztások) általában nem állnak okozati összefüggésben a hitelezői követelés kielégítetlenül maradásával.
A jogalkotó a szankciós jellegű intézményes felelősségátvitelt csodafegyvernek tekinti, ez azonban súlyos tévedés. A jogi személy (gazdasági társaság) hitelezőinek érdekvédelmét nem csak úgy lehet fokozni, ha megnöveljük a felelősségátviteli tényállások számát és kitágítjuk személyi hatályuk körét. A polgári anyagi jog más jogintézményeinek (például a fedezetelvonásra vonatkozó Ptk.- és Cstv.-szabályok) újragondolásával, továbbá a vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségátviteli tényállásokkal és a tőkeegyesítő társaságok tőkevédelmi szabályaival való koherencia megteremtésével lehet egy valóban hatékony hitelezővédelmet megvalósítani. A jelen Fejezet 3. pontjában vizsgált szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások veszélyesen nyitott tényállások, ugyanis a kártérítési felelősség általános előfeltételei mellett olyan speciális előfeltételeket tartalmaznak, amelyek bizonytalan tartalmú fogalmak sokaságával terheltek. Ez pedig a jogbiztonság (a bírói ítélet előreláthatósága, kiszámíthatósága) alkotmányos követelményével ellentétes. Ha őszintén gondoljuk azt, hogy az intézményes felelősségátvitel polgári jogunkban kivételes jogintézménynek minősül, úgy óvakodnunk kell e veszélyesen nyitott felelősségátviteli tényállások tömeges alkalmazásától. Az ilyen tényállások túlzott alkalmazása ugyanis a jogi személy (gazdasági társaság) elsődleges felelősségének lerontását eredményezheti.
Ma már nem elég megfújni a riadókürtöket. Itt az ideje megkongatni a vészharangot![98]

VIII. FEJEZET: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a gazdasági társasággal és a tagokkal szemben

A jelen Fejezetben a vezető tisztségviselőre vonatkozó következő felelősségi alakzatokat tárgyaljuk:
- a vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelőssége;
- a vezető tisztségviselő felelőssége a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság megszűnéskori tagjaival szemben.
A jelen Fejezetben a cégvezetőnek a gazdasági társasággal szembeni felelősségét tárgyaljuk. A cégvezetőnek a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság megszűnéskori tagjaival szemben felelőssége nem áll fenn.
A vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság hitelezőivel szemben fennálló felelősségét a IX. Fejezetben ismertetjük.

1. A vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelőssége

1.1. A vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság közötti jogviszony

A Ptk. 3:21. § (3) bekezdése értelmében a jogi személy első vezető tisztségviselőit a jogi személy létesítő okiratában kell kijelölni. A jogi személy létrejöttét követően a vezető tisztségviselőket a jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személyek esetén a jogi személy alapítói választják meg, nevezik ki vagy hívják vissza. A vezető tisztségviselői megbízás a tisztségnek a kijelölt, megválasztott vagy kinevezett személy által történő elfogadásával jön létre.
A Ptk. 3:112. § (1) bekezdése szerint a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő - a társasággal kötött megállapodása szerint - megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el.
A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között szerződéses jogviszony áll fenn. Ez így van annak ellenére, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti szerződéses jogviszony rendszerint nem úgy jön létre, mint a hagyományos kötelmi jogi szerződéses jogviszony. Alapításkor ugyanis az alapítók a gazdasági társaság létesítő okiratában jelölik ki a vezető tisztségviselőt. Majd ezt követően a vezető tisztségviselő elfogadó nyilatkozatot tesz. A többszemélyes gazdasági társaság működése során a legfőbb szerv választja meg, egyszemélyes gazdasági társaság működése során pedig az egyedüli tag nevezi ki a vezető tisztségviselőt. Majd ezt követően a vezető tisztségviselő elfogadó nyilatkozatot tesz.
A Ptk. 3:21. § (3) bekezdés harmadik mondata nem hagy kétséget afelől, hogy a vezető tisztségviselői megbízás a tisztségnek, a kijelölt, megválasztott vagy kinevezett személy által történő elfogadásával jön létre.
A Ptk. 3:112. § (1) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő vagy megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el a társaság ügyvezetését. A megbízási jogviszony fogalmán egyaránt értendő mind a visszterhes megbízás [Ptk. 6:272. §], mind pedig az ingyenes megbízás [Ptk. 6:280. §]. Míg korábbi polgári jogunkban az ingyenes megbízás nem volt önálló nevesített szerződéstípus, addig a Ptk. már önálló szerződéstípusként szabályozza azt. Felelősségi jogi szempontból - mint ahogy azt majd a későbbiekben látni fogjuk - jelentősége van annak, hogy a vezető tisztségviselő visszterhes vagy ingyenes megbízás keretében látja el feladatait. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben jogi személy látja el az ügyvezetési feladatokat, úgy a gazdasági társaság és a jogi személy között csak megbízási jogviszony állhat fenn, ugyanis az Mt. 34. § (1) bekezdés szerint munkavállaló csak természetes személy lehet.
Álláspontunk szerint hibás jogalkotási megoldás az, hogy a Ptk. megengedi azt, hogy a vezető tisztségviselő munkaviszony keretében lássa el a társaság ügyvezetését. A munkaviszony nem a vezető tisztségviselői jogviszonyra van modellezve. A klasszikus munkaviszony lényegi fogalmi ismérvei: az alá-fölé rendeltségi viszony, a folyamatos széles körű munkáltatói utasítási, ellenőrzési jogkör, és a munkavállaló önálló cselekvési szabadságának korlátozottsága. Ezen lényegi ismérvek egyike sem áll fenn a vezető tisztségviselői jogviszony esetében. A vezető tisztségviselői jogviszony mellérendeltségi viszony. A vezető tisztségviselő főszabály szerint nem utasítható, hatásköre nem vonható el. Még abban az esetben is, amikor az egyedüli tag, az ügydöntő felügyelőbizottság, vagy az elismert vállalatcsoport esetén az uralkodó tag utasíthatja a vezető tisztségviselőt, illetve elvonhatja hatáskörét, sincs arról szó, hogy állandó, folyamatos és intenzív utasításokkal látnák el a vezető tisztségviselőt. Még abban az esetben is, amikor a gazdasági társaságnál felügyelőbizottság és/vagy állandó könyvvizsgáló működik, sincs szó arról, hogy a vezető tisztségviselő folyamatos, állandó és intenzív ellenőrzés alatt áll. A vezető tisztségviselő önállóan látja el feladatait, cselekvési szabadsága nem korlátozott, ezért álláspontunk szerint a Ptk.-nak valamennyi jog személy típusnál, gazdasági társasági formánál meg kellene tiltania azt, hogy a társaság ügyvezetését munkaviszony keretében lehessen ellátni.
Mindenesetre, ha a vezető tisztségviselő munkaviszonyban áll a gazdasági társasággal, úgy a gazdasági társaság munkáltatóként a kártérítési igényt a munkaügyi bíróság előtt érvényesítheti, függetlenül attól, hogy a vezető tisztségviselő felelősségére a polgári jog általános szabályai az irányadóak [BH 1993.98., BH 1993.492.].
Korábbi társasági jogunkhoz képest lényeges új szabály az, hogy vezető tisztségviselő természetes személy és jogi személy egyaránt lehet valamennyi gazdasági társasági forma esetén. Korábbi társasági jogunk csak a betéti társaság és a közkereseti társaság esetén engedte meg azt, hogy jogi személy legyen a vezető tisztségviselő, ilyen esetben a jogi személynek ki kellett jelölnie azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat ellátja. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy ha a betéti társaság üzletvezetését a társaság jogi személy tagja a saját szervezeti képviseletére jogosult természetes személy útján látja el, akkor az üzletvezető a jogi személy beltag, és az őt képviselő természetes személy tekintetében érvényesülnek az üzletvezetővel szemben fennálló kizáró okok és tilalmak. Ezért az ezzel ellentétesen létrehozott munkaszerződés semmis [EBH 2005.1335.].
Ezzel szemben a Ptk. valamennyi jogi személy típusnál, s ezáltal valamennyi társasági formánál megengedi azt, hogy jogi személy lássa el a társaság ügyvezetését.[99]
Megvizsgálandó kérdés az, hogy a Ptk. milyen jogpolitikai indokok alapján engedi ezt meg. Az evidens, hogy ha jogi személyt választanak meg, jelölnek ki vezető tisztségviselővé, maga a jogi személy mint jogi fikció nem képes ellátni az ügyvezetési feladatokat. A Ptk. 3:22. § (2) bekezdése értelmében, ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. Az idézett jogszabályi rendelkezés első mondata egyértelmű rendelkezést tartalmaz. A vezető tisztségviselő jogi személy minden esetben köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja, ugyanis csak így képes egy jogi személy vezető tisztségviselői feladatokat ellátni.
Álláspontunk szerint a vezető tisztségviselő jogi személy nemcsak egy, hanem több személyt is jogosult kijelölni. Önmagában abból, hogy a jogszabályi rendelkezés egyes számot használ ("azt a természetes személyt"), nem vonható le alappal az a következtetés, hogy a vezető tisztségviselő jogi személy kizárólag csak egy természetes személy kijelölésére jogosult. Az idézett jogszabályi rendelkezés második mondata azonban már több kérdést is felvet. Úgy kell-e értelmezni ezt a szabályt, hogy csak a vezető tisztségviselővel szembeni követelményekre és kizáró okokra vonatkozó szabályokat kell a kijelölt természetes személyre alkalmazni, vagy úgy kell értelmezni ezt a szabályt, hogy a vezető tisztségviselőre vonatkozó valamennyi polgári jogi szabályt alkalmazni kell a kijelölt természetes személyre? Ez utóbbi értelmezés esetén a kijelölt természetes személyre is alkalmaznunk kellene a vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségi szabályokat, csakhogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő jogi személy között jön létre a szerződéses kapcsolat, a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő jogi személy által kijelölt természetes személy között szerződéses jogviszony nem jön létre. Ebből következően a kijelölt természetes személy már nem tartozhat a szerződésszegéssel okozott károkért való szabályok szerint felelősséggel a gazdasági társasággal szemben.
Meglátásunk szerint, amennyiben a vezető tisztségviselő jogi személy és az általa kijelölt természetes személy között fennáll valamilyen jogviszony, úgy a más személy által okozott kárért való felelősségi alakzatok valamelyikének [Ptk. 6:540-6:543. §] alkalmazására kerülhet sor. Amennyiben azonban a vezető tisztségviselő jogi személy és az általa kijelölt természetes személy között nem áll fenn semmilyen jogviszony, úgy még a más személy által okozott kárért való felelősségi szabályok alkalmazására sem kerülhet sor.
Jogpolitikai szempontból a gazdasági társaság önálló érdekének és a hitelezők érdekeinek védelme szempontjából kritikus az, hogy a törvény megengedi azt, hogy valamennyi jogi személy típus (gazdasági társasági forma) esetén jogi személy láthassa el a vezető tisztségviselői feladatokat. Ugyan a természetes személy és a jogi személy vezető tisztségviselő egyaránt teljes magánvagyonával felel a gazdasági társasággal és a hitelezőkkel szemben, azonban könnyedén létre lehet hozni olyan minimális jegyzett tőkével rendelkező jogi személyt (3 000 000 Ft-os törzstőkéjű korlátolt felelősségű társaságot), amely adott esetben csak a minimális jegyzett tőkéjével fog felelősséggel tartozni, mivel ennél nagyobb mértékű saját vagyonnal soha nem fog rendelkezni!
Jól látható tehát, hogy e körben a Ptk. szabályozása hiányos, nem határozza meg egyértelműen azt, hogy a vezető tisztségviselő jogi személy mellett az általa kijelölt természetes személy milyen felelősségi szabályok alapján tartozik felelősséggel a gazdasági társasággal szemben.
A közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetésére vonatkozó szabályok között nem találunk további szabályt a vezető tisztségviselő jogi személy kapcsán. A részvénytársaság vonatkozásában azonban találunk egy rendelkezést, mégpedig a Ptk. 3:282. § (1) bekezdés második mondatában írt jogszabályi előírást, mely szerint az igazgatóság három természetes személy tagból áll. A harmadik mondat szerint semmis az alapszabály azon rendelkezés, amely háromnál kevesebb tagú igazgatóság felállítását írja elő. A törvény tehát csak azt az eltérést tiltja, hogy az alapszabályban háromnál kevesebb tagú igazgatóságot intézményesítsenek. A törvény azt nem tiltja, hogy az alapszabályban úgy rendelkezzenek, hogy jogi személy tagokból álljon az igazgatóság. Álláspontunk szerint tehát a természetes személy igazgatósági tagra vonatkozó szabály diszpozitív szabály, amelytől érvényesen eltérhetnek az alapszabályban, és érvényesen létre lehet hozni legalább három jogi személy tagból álló igazgatóságot.[100]
A Ptk. 3:21. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület jogosult. Annak ellenére, hogy a Ptk. csak a részvénytársasági formánál nevesít testületi ügyvezetést, a zártkörűen működő részvénytársaságnál: az igazgatóságot, a nyilvánosan működő részvénytársaságnál: az igazgatóságot vagy az igazgatótanácsot, álláspontunk szerint más társasági formánál is jogosultak az alapító tagok a létesítő okiratban testületi ügyvezetés intézményesítésére. Az egyesülés esetén a törvény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az egyesülés ügyvezetését igazgató és igazgatóság is elláthatja [Ptk. 3:373. § (1)-(2) bekezdések].
A Ptk. 3:4. § (3) bekezdése szerinti diszpozitivitás teszt alapján megállapíthatjuk, hogy nincs olyan tiltó szabály a közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetésére vonatkozó szabályok között, amely tiltaná a testületi ügyvezetés létesítését. A nem testületi ügyvezetésre vonatkozó szabálytól való eltérés a gazdasági társaság hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének a jogait nyilvánvalóan nem sérti, továbbá kijelenthető az is, hogy a gazdasági társaság feletti cégbírósági törvényességi felügyelet érvényesülését sem akadályozza ez.

1.2. A vezető tisztségviselő feladatai

A vezető tisztségviselőnek két alapvető feladata van:
a) a gazdasági társaság ügyvezetésének ellátása, és
b) a gazdasági társaság törvényes képviseletének ellátása harmadik személyekkel szemben és bíróságok, hatóságok előtt.
A Ptk. - megegyezően korábbi társasági jogunkkal - egyértelműen megkülönbözteti a vezető tisztségviselő két alapvető feladatát egymástól abból a szempontból, hogy a vezető tisztségviselő tevékenysége a társaság belső viszonyaira vagy külső viszonyaira irányul. A törvény az ügyvezetés fogalmán a jogi személy (gazdasági társaság) belső ügyeinek irányítását [Ptk. 3:21. § (1) bekezdés], míg a képviselet fogalmán a külső viszonyok ellátását [Ptk. 3:29-3:30. §, 3:116. §] érti.

1.2.1. Az ügyvezetés

A Ptk. 3:21. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület jogosult.
A Ptk. idézett jogszabályi rendelkezése a 2006-os Gt. 21. § (1) bekezdésében írt szabályt tartja fenn azzal az eltéréssel, hogy a legfőbb szerv hatásköre helyett az alapítók vagy a tagok hatásköre kifejezést használja, és elhagyja a más társasági szerv hatáskörére való utalást. Meglátásunk szerint a 2006-os Gt. 21. § (1) bekezdésben írt jogszabályi rendelkezés pontosabb, ugyanis egyfelől szervezeti jogi értelemben a hatáskör nem a tagokhoz, alapítókhoz, hanem a legfőbb szervhez kapcsolható fogalom, másfelől a Ptk. idézett jogszabályi rendelkezéséből kimaradt a más társasági szerv hatáskörére való utalás, holott a gazdasági társaságok vonatkozásában létezhet ilyen társasági szerv, mégpedig az ügydöntő felügyelőbizottság.
A Ptk. 3:21. § (1) bekezdésében írt szabály az ügyvezetés fogalmán a jogi személy (gazdasági társaság) irányításával kapcsolatos döntések meghozatalát érti. A jogirodalomban egymástól eltérő álláspontok ismeretesek az irányítási döntésekkel összefüggésben. A magunk részéről az ügyvezetés fogalmát széles értelemben használjuk, abban nem csak a szoros értelemben vett irányítási döntések helyezkednek el. Ennek okszerű magyarázata az, hogy a gazdasági társaság méretétől függően eltérően alakul a helyzet a meghozandó döntések vonatkozásában. A mikrovállalkozások esetén (ahol csak legfőbb szerv és egy vezető tisztségviselő működik) szükségszerűen a vezető tisztségviselő ügyvezetési hatáskörébe tartozik valamennyi döntés meghozatala: az irányítási és a nem irányítási döntések meghozatala egyaránt. A nagyvállalatok esetén (ahol a legfőbb szerv mellett több vezető tisztségviselő, valamint nagyméretű munkaszervezet működik), nem a vezető tisztségviselők hozzák meg az összes ügyvezetési döntést, a döntések egy részét átengedik (átadják) a gazdasági társasággal jogviszonyban álló személyek részére (tipikusan felső vezetők, középvezetők részére), továbbá a nem irányítási döntéseket egyes nem vezető beosztású munkavállalók is meghozhatják. Egy példán keresztül szemléltetve a fentieket: A gazdasági társaságnál döntést kell hozni nyomtatóba tartozó egy darab festékpatron (beszerzési ára: 9800 Ft + áfa) megvásárlása tárgyában. A mikrovállalkozás esetén ezt a döntést szükségszerűen a vezető tisztségviselő hozza meg, ugyanis nincs más olyan társasági szerv, személy, amely, aki meghozhatná ezt a döntést. A nagyvállalat esetén ezt a döntést nyilvánvalóan nem a vezető tisztségviselő hozza meg, hanem az anyagbeszerzési osztályon dolgozó nem vezető állású munkavállaló.[101]
A Ptk. 3:22. § (3) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.
A Ptk. - megegyezően a 2006-os Gt.-vel - előírja azt, hogy a vezető tisztségviselő személyesen köteles ügyvezetési feladatait ellátni. E jogszabályi rendelkezés helyes értelmezése azt jelenti, hogy a vezető tisztségviselő nem jogosult meghatalmazott képviselő útján ellátni ügyvezetési feladatait. Ez a jogviszony bizalmi jellegéből fakadó követelmény, és mint ilyen, lényegi fogalmi ismérve az ügyvezetésnek. E szabály tehát imperatív szabály, amelytől eltérni nem lehet.
A bíróság egy eseti döntésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vezető tisztségviselő ügyvezetői feladatait személyesen köteles ellátni (továbbdelegálási tilalom). A vezető tisztségviselő a társaság testületével, más tisztségviselőivel kapcsolatos feladatait csak személyesen láthatja el, ebben a körben képviseletnek nincs helye (Pécsi Ítélőtábla Gf. V. 30.322/2008/7.).
A bíróság ezen döntése némi értelmezésre szorul. A bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a vezető tisztségviselő az ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni, és más társasági szervekkel történő kapcsolattartása során képviseletnek nincs helye. Azonban az ügyvezetési feladatok személyes ellátási kötelezettsége nem jelent továbbdelegálási tilalmat abban az értelemben, hogy a vezető tisztségviselő ne lenne jogosult egyes ügyvezetési feladatait a gazdasági társasággal jogviszonyban álló személyek részére (tipikusan felső vezetők, középvezetők) részére átadni, átengedni. A gazdasági társaság méretétől, szervezetrendszerének bonyolultságától függ az, hogy a vezető tisztségviselő(k) ténylegesen az összes ügyvezetői feladatot ellátja-e (ellátják-e), vagy a feladatok egy részét - szélső esetben az összes ügyvezetési feladatot - átadja (átadják) a gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek részére. Az ügyvezetési feladat átadásának és visszavonásának módjára vonatkozóan a Ptk. semmilyen előírást nem tartalmaz. A törvény tehát nem követel meg alakszerűséget a feladat átadásához, visszavonáshoz, vagyis az írásban, szóban, és ráutaló magatartással egyaránt érvényesen megvalósítható. A számonkérhetőség szempontjából is - amint azt később látni fogjuk - a felelősség szempontjából, a vezető tisztségviselő elemi érdeke az, hogy bizonyítható módon adja át, vonja vissza a korábban átengedett ügyvezetési feladatot. Ezért álláspontunk szerint célszerű azt írásban foglalni (például nagyvállalat esetén szervezeti és működési szabályzatban foglaltan, kis- és középvállalkozás esetén egyedi vezető tisztségviselői döntés, határozat formájában). A vezető tisztségviselő által átengedett ügyvezetési döntési hatáskör bármikor - indokolás nélkül - visszavonható.
Felelősségi jogi szempontból megvizsgálandó kérdés az, hogy az ügyvezetési feladat átadása esetén a vezető tisztségviselő mentesül-e akár a gazdasági társasággal, akár a hitelezővel szemben a felelősség alól? Másképpen feltéve a kérdést: Mentesül-e a vezető tisztségviselő a felelősség alól azon az alapon, hogy az adott ügyben nem ő döntött, hanem egy másik személy, akinek a részére a vezető tisztségviselő átadta a vezető tisztségviselői hatáskört?
Álláspontunk szerint önmagában a vezető tisztségviselő arra hivatkozással, hogy nem ő maga döntött, hanem egy olyan személy, akiknek átengedte a vezető tisztségviselői hatáskörét, nem elégséges a felelősség alóli mentesüléshez. Ellentétes álláspont elfogadása esetén ugyanis rendkívül könnyen kijátszható lenne mind a gazdasági társasággal szembeni, mind a hitelezőkkel szembeni felelősség. Elegendő lenne ehhez csupán annyi, hogy a vezető tisztségviselő az összes feladatát - bizonyítható módon - átadja az gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló vezető állású személy(ek) részére. Az ügyvezetési feladatok átadása azonban nem mentesíti a vezető tisztségviselőt az általános, teljes körű ellenőrzési kötelezettsége alól, amely kiterjed arra is, hogy folyamatosan ellenőrizze azt, hogy az átengedett ügyvezetési hatáskörrel rendelkező személyek döntéshozataluk során a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján járnak-e el ("fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" esetén pedig figyelemmel vannak-e a hitelezők érdekeire is). Ügyvezetési feladat átadása esetén tehát a vezető tisztségviselőnek azt kell bizonyítani a mentesüléshez, hogy ellenőrzési tevékenysége során megtett-e minden szükséges intézkedést, beszámoltatta-e, számon kérte-e bizonyos időszakonként a tényleges döntéshozót. Ebből a szempontból pedig kiemelkedő jelentősége van annak, hogy mikor és milyen ügyvezetési döntési hatásköröket engedett át (írásbeliség jelentősége).
A Ptk. 3:112. § (2) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján önállóan látja el. E minőségében a jogszabályoknak, a létesítő okiratnak és a társaság legfőbb szerve határozatainak van alávetve. A vezető tisztségviselőt a társaság tagja nem utasíthatja, és hatáskörét a legfőbb szerv nem vonhatja el.
A Ptk. 3:112. § (2) bekezdés első mondatában írt szabály - megegyezően a 2006-os Gt. 30. § (1) bekezdésében írt szabállyal - egyértelműen kimondja, hogy a vezető tisztségviselő nem öncélúan, hanem a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni ügyvezetési tevékenységét.
Álláspontunk szerint a gazdasági társaság ilyen önálló érdeke létezik, ezt részletesen kifejtettük a II. Fejezet 1. pontjában.
A Ptk. 3:112. § (2) bekezdés második mondata értelmében az ügyvezető a jogszabálynak, a létesítő okiratnak, és a társaság legfőbb szerve határozatainak van alávetve. A vezető tisztségviselő tehát nem csak a Ptk.-ban írt szabályokat, sőt nem is csak a polgári jogi jogszabályokat, hanem az összes hatályos (a gazdasági társaság működésére vonatkozó) jogszabályt köteles betartani ügyvezetési tevékenységének ellátása során. A létesítő okiratbeli rendelkezések betartásának különös jelentősége van arra tekintettel, hogy a Ptk. szerint a tagok (alapítók) a létesítő okirat tartalmát szabadon határozhatják meg a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésben írt korlátok között.
A Ptk. 3:112. § (2) bekezdés harmadik mondata szerint a vezető tisztségviselőt a társaság tagja nem utasíthatja, és hatáskörét a legfőbb szerv nem vonhatja el. Az idézett jogszabályi rendelkezés egy főszabályt tartalmaz, amely alól a törvény több kivételes szabályt tartalmaz. A főszabály indoka az, hogy a törvény a vezető tisztségviselőtől önálló tevékenységet, önálló ügyvezetési döntések meghozatalát várja el, és ezen önállóan meghozott döntésekért tartozik a vezető tisztségviselő felelősséggel a gazdasági társasággal szemben.
Az utasíthatósági tilalmat és a hatáskör-elvonási tilalmat kimondó főszabály alóli kivételek a következők:
a) az egyszemélyes társaságok [Ptk. 3:112. § (3) bekezdés],
b) az ügydöntő felügyelőbizottsággal működő gazdasági társaságok [Ptk. 3:123. §], és
c) az elismert vállalatcsoport [Ptk. 3:55. § (3) bekezdés].
Az a) pontban írt kivételes esethez:
A Ptk. 3:112. § (3) bekezdése szerint egyszemélyes gazdasági társaságnál az egyedüli tag az ügyvezetésnek utasítást adhat, amelyet a vezető tisztségviselő köteles végrehajtani.
A Ptk. e körben megismétli a 2006-os Gt. 22. § (5) bekezdésében írt szabályt azzal az eltéréssel, hogy a Ptk.-ból kimaradt az a lényeges rendelkezés, hogy amennyiben az egyedüli tag (részvényes) utasítja a vezető tisztségviselőt, úgy a vezető tisztségviselő mentesül a gazdasági társasággal szembeni és a hitelezőkkel szembeni felelősség alól. Álláspontunk szerint a Ptk. 3:112. § (3) bekezdése ebből a szempontból hiányos szabálynak minősül. Mindettől függetlenül továbbra is alappal hivatkozhat a vezető tisztségviselő arra mentesülése érdekében, hogy az egyedüli tag (részvényes) utasításának megfelelően járt el mind a gazdasági társaság által, mind a hitelező által ellene indított kártérítési perben. Ennek okszerű magyarázata az, hogy a vezető tisztségviselő nyilvánvalóan nem tartozik felelősséggel az egyedüli tag (részvényes) által meghozott ügyvezetési döntésért. A vezető tisztségviselő ugyanakkor csak az egyedüli tag (részvényes) által megadott jogszerű utasítást köteles végrehajtani, a jogellenes utasítás végrehajtását köteles megtagadni.
E körben a Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tagjának az alapító okiratot módosító azon határozata, amellyel feljogosítja magát a vezető tisztségviselő hatáskörének elvonására és részére írásbeli utasítás adására, érvénytelenség címén sikerrel nem támadható [EBH 2007.1628.].
Az eseti döntésben kifejtett álláspont a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthető.
A b) pontban írt kivételes esethez:
A Ptk. 3:123. § (1) bekezdése alapján, ha a létesítő okirat a legfőbb szerv vagy az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát vagy azok jóváhagyását a felügyelőbizottság hatáskörébe utalja, a felügyelőbizottság tagjai az e hatáskörükben kifejtett tevékenységgel a társaságnak okozott károkat a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint kötelesek megtéríteni.
Az idézett jogszabályi rendelkezés több ponton eltér a 2006-os Gt. 37. § (1) bekezdésében írt szabályától. A 2006-os Gt. 37. § (1) bekezdésében írt szabály szerint csak zártkörűen működő részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság intézményesíthetett ügydöntő felügyelőbizottságot. A Ptk. 3:123. § (1) bekezdése alapján valamennyi társasági forma intézményesíthet ügydöntő felügyelőbizottságot, amennyiben létesítő okiratában így rendelkezik. A 2006-os Gt. 37. § (1) bekezdése esetében az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe csak az egyes ügyvezetési döntések előzetes jóváhagyását lehetett utalni. A Ptk. 3:123. § (1) bekezdése esetén azonban már lehetőség van arra is, hogy a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát is az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe utalják, továbbá lehetőség van arra, hogy az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát is az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe utalják. A Ptk. hatálybalépését követően az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörét ezáltal a létesítő okiratban sokkal szélesebben lehet meghatározni, mint korábban. Abban az esetben, amikor a létesítő okirat az ügyvezetés helyett az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe utal, vagy az ügydöntő fel-ügyelőbizottság előzetes jóváhagyásához köt egyes ügyvezetési döntéseket, valójában az ügyvezetés hatáskörét korlátozza. A törvény úgy fogalmaz, hogy nem az ügyvezetés hatáskörébe tartozó összes döntés meghozatala vagy azok jóváhagyása utalható az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe, hanem azt tartalmazza, hogy az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatala vagy azok jóváhagyása utalható oda. Ez azt jelenti, hogy a létesítő okiratban nem lehet teljes mértékben kiüresíteni a vezető tisztségviselő ügyvezetési hatáskörét, abban legalábbis formálisan, legalább egy ügyvezetési hatáskört meg kell hagyni. Ezen túlmenően azonban valójában az összes többi ügyvezetési hatáskör az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe utalható. Tekintettel arra, hogy a törvény ügydöntő felügyelőbizottságról rendelkezik, álláspontunk szerint a vezető tisztségviselőt megillető törvényes képviseleti jog nem utalható át az ügydöntő felügyelőbizottság hatáskörébe, a törvényes képviselet továbbra is joga és kötelezettsége a vezető tisztségviselőt illeti, illetőleg terheli.
A c) pontban írt kivételes esethez:
A Ptk. 3:55. § (1) bekezdése értelmében az uralkodó tag ügyvezetése az uralmi szerződésben meghatározottak szerint az ellenőrzött tag ügyvezetését utasíthatja és az ellenőrzött tag működésére kötelező határozatokat hozhat. Ha az uralkodó tag eljárása megfelel az uralmi szerződésnek, nem alkalmazhatók az ellenőrzött tagnál e törvénynek a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörére és az ügyvezetés önállóságára vonatkozó rendelkezései.
A Ptk. 3:55. § (4) bekezdése szerint az ellenőrzött tag vezető tisztségviselője az ellenőrzött tag ügyvezetését az uralmi szerződésnek megfelelően, az uralkodó tag irányítása alatt, a vállalatcsoport egésze üzletpolitikájának elsődlegessége alapján köteles ellátni. Mentesül a vezető tisztségviselőket a taggal szemben terhelő felelősség alól, ha tevékenysége megfelel a jogszabályoknak és az uralmi szerződésnek.
Az elismert vállalatcsoport uralkodó tagja (ügyvezetése) utasíthatja az ellenőrzött tag ügyvezetését (vezető tisztségviselőjét) az uralmi szerződésben meghatározottak szerint. Ebben az esetben az ellenőrzött tag vezető tisztségviselője köteles a jogszerű utasításokat végrehajtani. Az elismert vállalatcsoportba tartozó ellenőrzött tag vezető tisztségviselője ráadásul nem is az ellenőrzött tag érdekeinek elsődlegessége, hanem a vállalatcsoport egésze üzletpolitikájának elsődlegessége alapján köteles ellátni. Az elismert vállalatcsoportba tartozó ellenőrzött tag vezető tisztségviselőjének utasítására indoka az, hogy az ellenőrzött tag egy alávetett pozícióban van, önálló érdekkel nem rendelkezik, hanem a vállalatcsoport egészének érdekeit kell figyelembe vennie. A Ptk. 3:55. § (4) bekezdés második mondata speciális mentesülési szabályt ír elő az ellenőrzött tag vezető tisztségviselője vonatkozásában, miszerint mentesül a vezető tisztségviselő az ellenőrzött taggal szembeni felelőssége alól, ha tevékenysége megfelel a jogszabályoknak és az uralmi szerződésnek.

1.2.2. A képviselet

A vezető tisztségviselő alapvető feladata a gazdasági társaság törvényes képviseletének ellátása. A Ptk. - a 2006-os Gt.-től eltérően - egyértelműen megkülönbözteti egymástól a vezető tisztségviselőt megillető törvényes képviseleti jogot a cégvezetőt és a képviseleti joggal felruházott munkavállalót megillető szervezeti képviselettől.
A Ptk. a képviseletre vonatkozó szabályokat a Harmadik Könyvön belül több helyen szabályozza. A jogi személy általános szabályai közé kerültek elhelyezésre a jogi személy törvényes képviseletére [Ptk. 3:29. §], a szervezeti képviseletre [Ptk. 3:30. §] és a képviseleti jog korlátozására [Ptk. 3:31. §] vonatkozó szabályok. A gazdasági társaságok közös szabályai közé kerültek elhelyezésre a társaság képviseletére és a cégjegyzésre vonatkozó szabályok [Ptk. 3:116. §]. Az egyes társasági formák tekintetében további képviseletre vonatkozó szabályokkal találkozunk. A közkereseti társaságra és a betéti társaságra vonatkozóan nem találunk képviseleti szabályt ugyanis a Ptk. 3:144. §-a - a címével ellentétben - képviseletre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz (csak ügyvezetésre vonatkozó rendelkezéseket). A korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó képviseleti szabályt a Ptk. 3:196. § (1) bekezdése tartalmaz. A részvénytársaságra vonatkozó képviseleti szabályt pedig a Ptk. 3:282. § (3) bekezdése tartalmaz. Emellett a Ctv. is tartalmaz - továbbra is - képviseletre és cégjegyzésre vonatkozó lényeges polgári anyagi jogi és polgári eljárásjogi szabályokat [Ctv. 8. § (1)-(4) bekezdések, 22. § (5)-(6) bekezdések].
A Ptk. 3:29. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy törvényes képviseletét a vezető tisztségviselő látja el. A vezető tisztségviselő törvényes képviseleti joga szükségképpeni képviselet, a jogi személy mint jogi fikció csak törvényes képviselője útján képes részt venni a forgalmi életben, képes jognyilatkozatot tenni és elfogadni, valamint reálcselekményt végrehajtani. A jogi személy (gazdasági társaság) tehát legalább egy vezető tisztségviselővel (törvényes képviselővel) kell hogy rendelkezzék mindvégig működése során. A vezető tisztségviselő törvényes képviseleti joga közvetlenül jogszabályon, mégpedig a Ptk. 3:29. § (1) bekezdésében írt szabályon alapul.
A Ptk. 3:30. § (1) bekezdése szerint a jogi személy szervezeti képviselete már nem közvetlenül a jogszabályon, hanem a jogi személy létesítő okiratán vagy a szervezetére és működésére vonatkozó belső szabályzatán alapul. Például a gazdasági társaság létesítő okirata tartalmazhat olyan rendelkezést, hogy a gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személyt, valamilyen munkakört betöltő személyt szervezeti képviseleti joggal ruház fel. Az ilyen személy képviseleti joga önálló.
A Ptk. 3:30. § (3) bekezdése értelmében a jogi személy ügyvezetése az ügyek meghatározott csoportjára nézve a jogi személy munkavállalóit írásbeli jognyilatkozattal a jogi személy képviseleti jogával ruházhatja fel; a képviseleti jogot a munkavállaló az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.
A Ptk. 3:113. § (1) bekezdése alapján a gazdasági társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők munkájának segítése érdekében egy vagy több cégvezetőt nevezhet ki. A cégvezető feladatait munkaviszonyban látja el. A Ptk. 3:116. § (2) bekezdése értelmében az ügyvezetés a cégvezető számára általános képviseleti jogot biztosíthat. A Ptk. 3:116. § (3) bekezdése értelmében a cégvezető és a képviseletre feljogosított munkavállaló cégjegyzési jogát érvényesen nem ruházhatja át.
A fentiekben kifejtettek szerint a gazdasági társaság képviseletét tehát a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a képviseletre feljogosított munkavállalók láthatják el.
A Ptk. 3:116. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság cégjegyzése a gazdasági társaság írásbeli képviseletét jelenti. Ugyanezt a szabályt mondja ki a Ctv. 8. § (1) bekezdés második mondata is, miszerint a cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírásra való jogosultság. A harmadik mondat pedig kimondja azt a lényeges szabályt is, hogy a képviselet, valamint cégjegyzés módja csak azonos lehet. Ha tehát a vezető tisztségviselők képviseleti joga önálló, úgy cégjegyzési joga is önálló kell hogy legyen. Ha a vezető tisztségviselők képviseleti joga együttes, úgy cégjegyzési joguk is együttes kell hogy legyen.
A Ptk. egyrészt használja a képviseleti jog korlátozása kifejezést, másrészt használja a képviseleti jog megosztása kifejezést. E két jogfogalom között lényegi különbség van.
A képviseleti jog korlátozása azt jelenti, hogy a képviselő nem valamennyi személlyel szemben, hatóság vagy bíróság előtt jogosult képviselni a gazdasági társaságot, hanem csak a létesítő okiratban meghatározott személyekkel szemben, hatóságok, bíróságok előtt. A képviseleti jog megosztása azt jelenti, hogy a gazdasági társaságnál több vezető tisztségviselő vagy több szervezeti képviselő működik, és a létesítő okirat rendelkezése szerint e vezető tisztségviselők, szervezeti képviselők képviseleti joga nem önálló, hanem együttes. Az együttes képviseleti joggal rendelkező képviselők csak együttesen tehetnek, illetve együttesen fogadhatnak el jognyilatkozatot. Sem a Ptk., sem a Ctv. nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy együttes képviseleti (cégjegyzési) jog esetén hány személy gyakorolhatja e jogot. Elvileg bármennyi személy felruházható együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal, a gyakorlatban azonban kettő vagy három személyt szokásos együttes képviseleti joggal felruházni. Ennél több személy együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal való felruházása a jognyilatkozat elfogadását, megtételét megnehezítené, ami nem kívánatos az üzleti életben.
A Ctv. 8. § (2) bekezdés második mondata értelmében kettőnél több cégjegyzésre jogosult esetén a cég úgy is rendelkezhet, hogy egyes jogosultakat önálló, más jogosultakat együttes cégjegyzési jog illeti meg, vagy hogy az együttes cégjegyzésre jogosultak közül az egyik aláíró mindig meghatározott személy. Első példa: A gazdasági társaság létesítő okirata három vezető tisztségviselőt jogosít fel képviseletre (cégjegyzésre). ’A’ ügyvezetőt önálló képviseleti (cégjegyzési) joggal ruházza fel, míg ’B’ és ’C’ ügyvezetőt együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal ruházza fel. Második példa: A gazdasági társaság létesítő okirata három vezető tisztségviselőt együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal ruház fel, olyképpen, hogy a gazdasági társaságot két ügyvezető együttesen jogosult képviselni, és az egyik cégjegyzésre jogosult mindig az ’A’ ügyvezető kell hogy legyen.
A Ptk. 3:31. §-a a jogi személyek vonatkozásában főszabályként kimondja, hogy a képviseleti jog korlátozása harmadik személyekkel szemben nem hatályos, azonban kivételező szabályt enged, mégpedig a vonatkozásban, ha a harmadik személy a korlátozástól vagy a feltétel bekövetkezésének, vagy a jóváhagyásnak a szükségességéről vagy annak hiányáról tudott vagy tudnia kellett volna. A kivételező szabály - álláspontunk szerint - egyik jogi személy típus vonatkozásában sem indokolt, a gazdasági társaságok vonatkozásában pedig kifejezetten káros. A gazdasági társaságokra vonatkozó, Ptk.-ban elhelyezett közös szabályok között nem találhatunk olyan szabályt, amely általános jelleggel kimondaná, hogy a képviseleti jog korlátozása harmadik személyekkel szemben nem hatályos. Ilyen szabályt a Ctv.-ben találunk.
A Ctv. 8. § (4) bekezdése értelmében mind az önálló, mind az együttes cégjegyzési jog korlátozható, a korlátozás azonban harmadik személyekkel szemben hatálytalan.
A Ctv. 22. § (5) bekezdése alapján, ha a cég a képviseletére jogosult személyre vonatkozó adatokat a cégbíróságnak bejelentette, és azokat a cégbíróság nyilvánosságra hozta, a képviselő megválasztásával vagy kinevezésével kapcsolatos jogszabálysértésre harmadik személlyel szemben a cég csak akkor hivatkozhat, ha bizonyítja, hogy a harmadik személynek a jogszabálysértésről tudomása volt.
A Ctv. 22. § (6) bekezdése szerint a közzététel megtörténtét követően a cég nem hivatkozhat harmadik személlyel szemben arra, hogy a bejegyzett képviselő a hatáskörét túllépve járt el.
A 68/151/EGK (1. sz. társasági jogi) Irányelv 8. cikkének megfelelően a Ctv. kimondja, hogy ha a cég képviseletére jogosult személyre vonatkozó adatokat bejelentették és azok megjelentek a Cégközlönyben, a harmadik személlyel szemben a cég a megválasztással vagy kinevezéssel kapcsolatos jogszabálysértésre csak akkor hivatkozhat, ha bizonyítja, hogy a harmadik személynek a jogszabálysértésről tudomása volt. Ilyen jogszabálysértésnek minősül például az, ha nem szabályszerűen összehívott legfőbb szerv választotta meg a vezető tisztségviselőt, vagy hiányzik a vezető tisztségviselő elfogadó nyilatkozata.
A 68/151/EGK Irányelv 9. cikkével összhangban a Ctv. úgy rendelkezik, hogy a cég nem hivatkozhat harmadik személlyel szemben arra, hogy a bejegyzett képviselő hatáskörét túllépve járt el. Ez a gazdasági társaság vezető tisztségviselője vonatkozásában azt jelenti, hogy a vezető tisztségviselő olyan ügyben hozott döntést, amely a gazdasági társaság más szervének (például legfőbb szervének vagy ügydöntő felügyelőbizottságának) hatáskörébe tartozik.
A Ctv.-ben elhelyezett szabályok egyértelműen a hitelezők érdekeit hivatottak biztosítani, ugyanis a jogalkotó nem kívánja megengedni a cégek (így a gazdasági társaságok) számára azt, hogy a képviseleti jog korlátozására és a hatáskör túllépésére alappal hivatkozni tudjanak. A jogszabálysértésre való hivatkozás is csak annyiban megengedett, hogy ha azt a cég (gazdasági társaság) a perben kétséget kizáróan bizonyítani tudja.
A Ptk. az egyes társasági formák tekintetében következetlenül szabályozza a képviseleti jog korlátozását. A Ptk. a közkereseti társaság és betéti társaság vonatkozásában - helytelenül - nem tartalmaz olyan szabályt, amely általános jelleggel kimondaná azt, hogy a képviseleti jog korlátozása harmadik személlyel szemben nem hatályos, a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában a Ptk. ugyanakkor tartalmaz olyan szabályt, amely szerint a képviseleti jog korlátozása a harmadik személlyel szemben nem hatályos [Ptk. 3:196. § (1) bekezdés, Ptk. 3:282. § (3) bekezdés].
A képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságáról a Ptk. sem a jogi személyek általános szabályai között, sem a gazdasági társaságok közös szabályai között rendelkezést nem tartalmaz. A Ptk. a közkereseti társaságra és a betéti társaságra vonatkozóan sem tartalmaz szabályt a képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságáról. A Ptk. kizárólag a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában tartalmaz olyan szabályt, amely szerint a képviseleti jog megosztása harmadik személyekkel szemben nem hatályos [Ptk. 3:196. § (1) bekezdés, Ptk. 3:282. § (3) bekezdés]. Álláspontunk szerint e szabályozási megoldás rendkívül aggályos. A helyes szabályozási megoldás az lenne, ha a Ptk. valamennyi jogi személy típus vonatkozásában általános jelleggel mondaná ki azt, hogy a képviseleti jog megosztása harmadik személyekkel szemben nem hatályos. A képviseleti jog korlátozása és megosztása a harmadik személyekkel szemben nem hatályos. Ennek okszerű magyarázata az, hogy nincs olyan polgári jogi szempontból releváns tény, amely miatt különbséget kellene tenni a korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság és a többi jogi személy típus, társasági forma között a képviseleti jog korlátozásának és megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalansága kérdésében. A képviseleti jog korlátozásának és megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalansága azt jelenti, hogy ha a gazdasági társaság létesítő okirata szerint a vezető tisztségviselő csak a létesítő okiratban meghatározott jognyilatkozat megtételére jogosult vagy több vezető tisztségviselő vagy szervezeti képviselő együttesen jogosult képviselni (jegyezni) a társaságot, és a gazdasági társaság nevében valamely jognyilatkozatot ennek ellenére a vezető tisztségviselő megteszi vagy csak egy vezető tisztségviselő, szervezeti képviselő tesz meg, a társaság nem hivatkozhat alappal harmadik személlyel szemben arra, hogy a jognyilatkozat joghatás kiváltására alkalmatlan. A 2006-os Gt. 29. § (1) bekezdés második mondatában írt szabály helyesen valamennyi gazdasági társaság vonatkozásában még kimondta azt, hogy a képviseleti jog korlátozása, illetve megosztása a harmadik személyekkel szemben nem hatályos.
Megvizsgálandó jogkérdés az, hogy a képviseleti jog korlátozásának, megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságát kimondó, Ptk.-ban elhelyezett szabályok kógens vagy diszpozitív szabálynak minősülnek. Tény az, hogy a törvény sem a Ptk. 3:196. § (1) bekezdésében írt szabály kapcsán, sem a Ptk. 3:282. § (3) bekezdésében írt szabály kapcsán nem írja elő azt, hogy semmis a létesítő okirat e szabálytól eltérő rendelkezése. Azonban a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésében írt keretszabály alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a vizsgált jogszabályi előírástól a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság létesítő okirata eltérő rendelkezést érvényesen nem tartalmazhat, mivel az eltérés a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság hitelezőinek jogait nyilvánvalóan sérti. Álláspontunk szerint ugyanis a hitelezőkkel (harmadik személyekkel) szembeni hatálytalanság előírásával a törvény éppen a korlátolt felelősségű társasággal, részvénytársasággal polgári jogi jogviszonyt létesítő személyek jogait kívánja biztosítani azáltal, hogy a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság utóbb alappal ne hivatkozhasson arra, hogy a nevében tett/elfogadott jognyilatkozat azon ok miatt nem érvényes, hogy saját létesítő okirata szerint képviselőinek képviseleti (cégjegyzési) joga korlátozott és/vagy megosztott.
Ha a vezető tisztségviselő a képviseleti jog korlátozására vagy megosztására vonatkozó létesítő okiratbeli rendelkezést megszegi, az egyúttal a gazdasági társasággal kötött szerződésének megszegését is jelenti. Ennek magyarázata az, hogy a vezető tisztségviselő egyik alapvető szerződéses kötelezettsége a képviselet ellátása, ennek körében pedig a létesítő okirat vonatkozó rendelkezéseit is köteles betartani. Felelősségi jogi szempontból azonban kihangsúlyozandó az, hogy a képviseleti jogot korlátozó vagy megosztó létesítő okiratbeli rendelkezés megszegése önmagában véve még nem alapozza meg a vezető tisztségviselő kártérítő felelősségét a gazdasági társasággal szemben. A felelősség bekövetkezéséhez az 1.3. pontban részletesen kifejtésre kerülő többi előfeltétel bekövetkezése is szükséges.

1.3. A vezető tisztségviselő felelősségének előfeltételei

A vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelősségének együttes (konjunktív) előfeltételei a következőek:
a) szerződéses jogviszony fennállása a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között,
b) a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti szerződés megszegésével okozza a kárt;
c) a vezető tisztségviselő az ügyvezetői tisztségével összefüggésben okozzon kárt;
d) a kár bekövetkezése a gazdasági társaság oldalán és
e) okozati összefüggés álljon fenn a szerződésszegés és a kár között.
Az a) pontban írt előfeltétellel összefüggésben rögzíthetjük, hogy a Ptk. a vezető tisztségviselő felelősségének típusát egyértelműen meghatározza: az kontraktuális felelősségtípus.
A Ptk. 3:24. §-a értelmében a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben. A Ptk. tehát egy utaló szabály segítségével teljesen egyértelműen és világosan a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályait rendeli el alkalmazni, ezek pedig a Ptk. 6:137-6:152. §-okban található szabályok.
A Ptk. szabályozása helyes, ugyanis a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között szerződéses jogviszony áll fenn. A vezető tisztségviselő felelőssége teljesen független attól, hogy visszterhes megbízás vagy (visszterhes) munkaviszony keretében látja el tevékenységét, annak azonban már jelentősége lesz - ahogy azt későbbekben látni fogjuk -, ha a vezető tisztségviselő ingyenes megbízás keretében látja el ügyvezetési feladatait.[102]
A b) pontban rögzített előfeltétellel összefüggésben azt kell megvizsgálnunk, hogy a vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság közötti szerződés alapján milyen típusú szerződésszegés elkövetésére kerülhet sor. Ennek körében világosan látnunk kell azt, hogy a Ptk. 3:21. § (2) bekezdése értelmében - amely szabály megegyezik a 2006-os Gt. 30. § (2) bekezdésében írt követelménnyel - a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a jogi személy érdekeinek megfelelően köteles ellátni. Az idézett szabály egyértelműen orientálja a vezető tisztségviselőt azáltal, hogy kifejezetten előírja a vezető tisztségviselő számára azt, hogy feladatait a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni, továbbá be kell tartania a jogszabályokat, a társasági szerződést, és a legfőbb szerv által hozott határozatokat. A vezető tisztségviselő tehát a gazdasági társaság önálló érdekét (IV. Fejezet 1. pont) kell hogy szem előtt tartsa, és nem az egyes tagok (részvényesek) külön érdekeit. Ismételten kihangsúlyozzuk, hogy ez a főszabály, a főszabály alóli kivételeket, az elismert vállalatcsoport esetét, amikor a vállalatcsoport egésze üzletpolitikának elsődlegessége alapján köteles eljárni [Ptk. 3:55. § (4) bekezdése szerint köteles eljárni], már részletesen ismertettük.
A vezető tisztségviselő szerződésszegése egyrészt az, amikor a gazdasági társaság érdekeit sértő ügyvezetési döntést hoz (aktív magatartást), másrészt, amikor a gazdasági társaság érdekeit sértő ügyvezető döntés meghozatalát elmulasztja (passzív magatartás), harmadrészt, amikor az ügyvezetési döntés jogszerű átengedése esetén elmulasztja az ellenőrzést, számonkérést (passzív magatartás).
A c) és d) pontban írt előfeltétellel összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet:
A vezető tisztségviselő a gazdasági társasággal fennálló szerződésének megszegésével összefüggésben kétféle módon okozhat kárt a gazdasági társaságnak: a) közvetlen módon vagy b) közvetett módon.[103]
A vezető tisztségviselő közvetlen módon okoz kárt, ha magatartásával a gazdasági társaság vagyonában értékcsökkenést okoz (például: a vezető tisztségviselő összetöri a gazdasági társaság tulajdonában álló gépet, berendezést; a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság igényének érvényesítése során nem tesz meg egy fontos jognyilatkozatot, aminek következtében a gazdasági társaságot megillető követeléshez többé nem lehet hozzájutni).
A vezető tisztségviselő közvetett módon okoz kárt a következő esetekben:
a) a harmadik személynek szerződésszegéssel okozott kárért a gazdasági társaság által megfizetett kártérítés;
b) a harmadik személynek szerződésen kívül okozott kárért a gazdasági társaság által megfizetett kártérítés,
c) a gazdasági társaság által az állam javára megfizetett bírság a gazdasági társaság vagyonában kárként jelentkezik.
Az a) pontban írt esetre példa: a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság nevében szerződést köt, ezt a gazdasági társaság azért nem tudja szerződésszerűen teljesíteni, mert a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság nevében kötött másik szerződése ezt lehetetlenné teszi.
A b) pontban írt esetre példa: a gazdasági társaság tulajdonát képező daru rádől a harmadik személy tulajdonát képező közúti gépjárműre, a vezető tisztségviselő feladata volt a daru rendeltetésszerű és biztonságos működésének az ellenőrzése.
A c) pontban írt esetre példa: a vezető tisztségviselő által irányított gazdasági társaság tisztességtelen piaci magatartást folytat vagy versenykorlátozó megállapodást köt, és e miatt a Gazdasági Versenyhivatal bírsággal sújtja a gazdasági társaságot.
A közvetett módon okozott kár megtérítését a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő belső viszonyában a gazdasági társaság a Ptk. 3:24. §-a alapján követelheti a vezető tisztségviselőtől. A vezető tisztségviselő az a) és c) pontban írt esetekben közvetlenül nem felel a harmadik személyekkel szemben. A b) pontban írt esetben a vezető tisztségviselő a Ptk. 6:541. §-a szerint egyetemlegesen felel a harmadik személlyel szemben. Az a) és a c) pontban írt esetekben a gazdasági társaság köteles megtéríteni a kárt, míg a b) pontban írt esetben a károsult a gazdasági társaságtól is követelheti a kár megtérítését. Természetesen, ha a vezető tisztségviselő fizeti meg a kártérítést, ebben az esetben nem lesz megtérítési igénye a gazdasági társaságnak a vezető tisztségviselővel szemben. A vezető tisztségviselő a kár megtérítése alól azonban véglegesen nem mentesül, amennyiben a gazdasági társaság fizeti meg a kártérítést és megtérítési igényt támaszt vele szemben. A gazdasági társaság számára előnytelen, nagy összegű kárt okozó szerződést megkötő vagy nagy összegű bírságot előidéző magatartást kifejtő vezető tisztségviselő azonban aligha lesz képes a gazdasági társaságot megillető megtérítési igény teljes összegének megtérítésére. A gazdasági társaság e kockázatát mérsékelheti felelősségbiztosítási vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével.
Szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség esetében a vezető tisztségviselő ügykörében eljárva a harmadik személlyel szerződve a gazdasági társaság részére szerez jogot és vállal kötelezettséget. A Ptk. 6:11. § (1) bekezdése értelmében a képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. A képviseleti jogkör korlátozása harmadik személyekkel szemben nem hatályos, ezért a vezető tisztségviselő jogkörének túllépése folytán harmadik személyekkel szemben soha nem minősül álképviselőnek. Következésképpen a vezető tisztségviselő által kötött ügylet érvényes lesz, amelyért a gazdasági társaságnak helyt kell állnia. A jogkörét túllépő vezető tisztségviselő felelőssége csak a gazdasági társaság irányában áll fenn a Ptk. 3:24. §-a szerint.
Ugyanígy foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében, amikor kimondta, hogy a harmadik személyekkel kötött szerződéseknek a taggyűlés általi jóváhagyása a társaság belső ügye. A jóváhagyás hiánya megalapíthatja az ügyvezető felelősségét a társaság irányában, de nem teszi az ügyvezető által megkötött szerződést hatálytalanná vagy érvénytelenné (BH 1994.622., BDT 1999.47.). Ugyanígy foglalt állást a megyei bíróság, amikor egy eseti döntésében rámutatott arra, hogy a gazdasági társaság ügyvezetőjeként tett nyilatkozat miatt saját személyében az ügyvezető nem, hanem az általa képviselt társaság tartozhat felelősséggel. Az ügyvezető által harmadik személyekkel kötött szerződésnek a taggyűlés általi jóváhagyása a társaság belső ügye (BDT 2001.513.).
A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében ugyanakkor rámutatott arra, hogy rosszhiszemű álképviselőnek minősül a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjévé választott személy, ha a körülményekből tudnia kell, hogy az üzletrész-átruházási szerződés semmis, ezért az őt megválasztó személyek nem válhattak a gazdasági társaság tagjává. A bíróság megítélése szerint az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondosság alapján a vezető tisztségviselőnek a társasági szerződés vonatkozó pontja szerint tudnia kellett azt, hogy az üzletrész átruházásra csak a teljes törzsbetét rendelkezésre bocsátása esetén van mód. Ha az ügyvezető eljárását a korlátolt felelősségű társaság nem hagyja jóvá, az elvállalt kötelezettség teljesítéséért magának kell helytállnia [BH 2006.333.].
A fenti eseti döntésekben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően az irányadónak tekinthetőek.
A joggyakorlatban a vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni közvetett károkozásai közül a harmadik személlyel (üzleti partnerrel) kötött szerződés nem megfelelő, a gazdasági társaság számára káros volta miatt indult kártérítési perek megítélése okozza a legtöbb problémát. E körben a következő eseti döntésekre hívjuk fel a figyelmet:
A Fővárosi Ítélőtábla egyik eseti döntésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vezető tisztségviselő által hozott rossz döntés - noha a cégnek vitathatatlanul kárt okoz - egyéb tényállási elem hiányában nem tekinthető jogellenes magatartásnak [BH 2004.372.]
A Szegedi Ítélőtábla egy eseti döntésében a következőképpen foglalt állást:
"Azt, hogy a vezető tisztségviselő a társaság - és ezen keresztül a társaság tagjai, adott esetben a »kisrészvényesek« - érdekében járt-e el vagy sem, az ésszerű gazdasági kockázat szempontjai szerint lehet megítélni. Önmagában a tévesnek bizonyult gazdasági döntés vagy veszteség nem alapozza meg felelősségét. Az ésszerű, vagy legalábbis elfogadható gazdasági kockázat felvállalása akkor sem eredményez kárfelelősséget, ha az üzlet veszteségessé válik, miután az a piaci gazdálkodással együtt járó természetes kockázatviselés körébe esik. A kártérítési felelősséget még bűncselekményt megvalósító magatartás sem alapozza meg feltétlenül, a vezető tisztségviselővel szembeni büntetőjogi felelősségre vonás ugyanis nem alapoz meg szükségszerűen - kár bekövetkeztének hiányában - polgári jogi, kártérítési felelősséget is. A vezető tisztségviselővel szemben a Gt. szerinti kártérítési felelősség akkor állapítható meg, ha olyan irracionális, ésszerűtlen üzleti kockázatot vállal, amely a társaság (és így a befektetők) érdekének nyilvánvalóan nem felel meg, és vagyoni hátrányt okoz.
Azt, hogy a vezető tisztségviselő által felvállalt üzleti kockázat mennyiben volt ésszerű vagy sem, akkor lehet értékelni, ha a vezető tisztségviselő az ügyletekről hitelt érdemlően beszámol. A vezető tisztségviselővel szembeni alapvető követelmény, hogy az ügyvezetés, üzletpolitika során hozott döntések és ennek eredményeként a vagyonmozgások világosan követhetők legyenek; számot tudjon adni hitelt érdemlően arról, hogy kifizetései mire történtek, milyen célból, milyen ellenszolgáltatáshoz jutott a társaság ennek fejében. A bizonyítási kötelezettség a vezető tisztségviselőt terheli; amennyiben elszámolási kötelezettségének hitelt érdemlő módon nem tesz eleget, akkor vezetői tisztségviselői felelősségét önmagában ez a körülmény megalapozza.
Az ún. "piramisjátékból" származó, több mint húszezer "kisbefektető" pénzeszközeinek a társasági jogi szabályok súlyos megsértésével egy földrajzilag távoli, polgárháborúval sújtott afrikai országban jogilag ellenőrizhetetlen formában gyémántfelvásárlási, illetve kitermelési tevékenységbe történő befektetése a társaság érdekeivel nyilvánvalóan ellentétes, súlyosan ésszerűtlen pénzeszköz-felhasználásnak minősül. A nyilvánvalóan ésszerűtlen kockázatvállalás miatt a társaságnak okozott kárért a vezető tisztségviselő felelősséggel tartozik" [BDT 2004.959.].
A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához az vezethet, ha a vezető a gazdasági társaság helyzetét, valamint a piaci környezetet teljes egészében tévesen felmérve, előre láthatóan és kirívóan ésszerűtlen kockázatot vállalt. Felróható módon jár el a vezető tisztségviselő, ha úgy köt általa nem ismert idegen nyelven szerződést, hogy annak valós jogi tartalmáról nem győződik meg, úgy utal át külföldi illetőségű offshore cégnek, mint szerződő félnek jelentős összeget, hogy a teljesítésnek vagy a teljesítés lehetetlenné válásának esetére semmilyen biztosítékot nem köt ki, a társaság mérlegadataiból megállapítható módon, kintlévőségei behajtásának lehetősége csekély, a szerződésszegésből eredő követelésének érvényesítése céljából pedig a szükséges intézkedéseket mindezek ellenére nem teszi meg [EBH 2011.2417.].
Álláspontunk szerint az ügyvezetési döntések tartalmi megítélése nem tartozik a bíróság hatáskörébe sem a harmadik személlyel, üzleti partnerrel kötött szerződésekből fakadó károk, sem a más ügyvezetési döntésekből fakadó károk esetén. A bíróságnak elsődlegesen nem szükséges vizsgálnia azt, hogy helyes vagy helytelen volt a döntés, ésszerű vagy ésszerűtlen mértékű kockázatot vállalt a vezető tisztségviselő, előnyös vagy hátrányos volt-e a döntés a gazdasági társaság számára. Meglátásunk szerint a vezető tisztségviselő ellen indított kártérítési perekben a bíróságnak nem az ügyvezetési döntés tartalmát kellene megvizsgálniuk, hanem az ügyvezetési döntés meghozatalának folyamatát kellene vizsgálni. Mindaddig, amíg a bíróság arra a megállapításra jutna, hogy az ügyvezetési döntés ésszerű információkon alapul és nem volt irracionális, a vezető tisztségviselő mentesülne a felelősség alól, még akkor is, ha ügyvezetési döntése eredményeképpen a gazdasági társaság károsodást szenved el. Természetesen a kirívó, szélső esetekben, amikor a vezető tisztségviselő teljesen ésszerűtlen, irracionális kockázatokat vállalva hozza meg az ügyvezetési döntést, az általunk javasolt megközelítés szerint is megállapítható a vezető tisztségviselő felelőssége. A vezető tisztségviselőnek - a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján - gondosan kell eljárnia, de hibákat is véthet döntéshozatala során. Nem szabad a vezető tisztségviselőtől azt elvárni, hogy minden döntése esetén az optimális döntést hozza meg, meg kell elégednünk azzal, hogy a kielégítően racionális döntést hozza meg.[104]
A vezető tisztségviselőre vonatkozó gondossági mércét tehát a döntéshozatali eljárás (döntés-előkészítési eljárás) megfelelősségére kell vonatkoztatni. Egy ilyen megközelítés azzal a nyilvánvaló előnnyel jár a bíróság számára, hogy megszabadul attól, hogy a vezető tisztségviselők ügyvezetési döntéseinek a tartalmát kellene utólagosan vizsgálnia.[105]
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gyakorlatban a legtöbb problémát a vezető tisztségviselő gondatlan mulasztásos károkozása és a bekövetkezett kár közötti okozati kapcsolat bizonyítása jelenti. A vezető tisztségviselő a gazdasági társaság érdekeit sértő ügyvezetési döntés gondatlan elmulasztásával vagy az ügyvezetési döntés jogszerű átengedése esetén az ellenőrzés, a számonkérés gondatlan elmulasztásával képes kárt okozni a gazdasági társaságnak. Ezekben az esetekben a gazdasági társaság tartozik bizonyítani az okozati összefüggés fennállását, azonban a vezető tisztségviselőtől "távol eső döntések" ellenőrzésének elmulasztását nagyon nehéz bizonyítani a gyakorlatban, különösen a nagyvállalatok többlépcsős döntéshozatali rendszerében.

1.4. A vezető tisztségviselő mentesülése

A vezető tisztségviselő mentesülése aszerint alakul, hogy visszterhes vagy ingyenes szerződéses jogviszonyban áll a gazdasági társasággal. Jól látható tehát az, hogy a visszterhesség / ingyenesség a mentesülés körében bír jelentőséggel. A törvény mind a visszterhes, mind az ingyenes szerződéses jogviszony fennállása esetében - helyesen - kimentő (exkulpációs) bizonyításiteher-elosztást alkalmaz, vagyis a károkozó (esetünkben a vezető tisztségviselő) tartozik bizonyítani a törvényben meghatározott feltételek fennállását és csak eredményes bizonyítás esetén mentesül a felelősség alól.
Visszterhes szerződéses jogviszony esetén (visszterhes megbízás, munkaviszony) a Ptk. 6:142. §-ában írt mentesülési szabály vonatkozik a vezető tisztségviselőre.
A Ptk. 6:142. §-a értelmében, aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
A Ptk. a visszterhes szerződéses jogviszony tekintetében - az 1959-es Ptk.-hoz képest - lényegesen megszigorítja a kimentést. A szigorítás okát már részletesen ismertettük az I. Fejezet 13. pontjában.
A Miniszteri Indokolás kihangsúlyozza, hogy a kimentés három feltételének együttesen kell fennállnia ahhoz, hogy a kötelezett mentesüljön a felelősség alól, és a törvény a bizonyítási terhet mindhárom kimentési feltétel tekintetében a szerződésszegő félre helyezi.
A kimentéshez a károkozónak (esetünkben a vezető tisztségviselőnek) az alábbi három együttes (konjunktív) feltételt kell bizonyítani:
a) a körülménynek a szerződésszegő fél ellenőrzési körén kívül kell felmerülnie;
b) a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta a kárt; és
c) nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
Az a) pontban írt mentesülési feltétellel összefüggésben a Miniszteri Indokolás annyit rögzít, hogy azok a körülmények tekinthetők ilyennek, amelyekre a fél nem képes hatást gyakorolni. A Miniszteri Indokolás a következő példákat említi:
- a vis maior esetei, például: természeti katasztrófák;
- politikai, társadalmi események, például: háború, forradalom, szabotázs;
- állami intézkedések, például: devizakorlátozás, embargó, bojkott,
- súlyos üzemzavarok,
- a szerződésszerű teljesítést lehetetlenné tevő radikális piaci változások, például: drasztikus árrobbanás, a fizetés pénznemének rendkívüli meggyengülése.
A vezető tisztségviselő tekintetében ellenőrzési körön kívül eső ok lehet a vezető tisztségviselő által elszenvedett betegség, baleset miatti akadályoztatás. Azonban, ha a vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság közötti szerződés megtiltja extrém sportok űzését a vezető tisztségviselő számára, és a vezető tisztségviselő e tilalmat megszegve, ilyen sportot űzve szenved el sportbalesetet, az erre való hivatkozás kimentéshez nem vezethet.
Álláspontunk szerint a b) pontban írt mentesülési feltétel megfogalmazása hibás, igazságtalan és méltánytalan megoldás a károsult (esetünkben a gazdasági társaság) számára. A törvény által alkalmazott megoldás alapvetően figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy polgári jogunkban nemcsak egyszeri szolgáltatással teljesíthető jogviszonyok, hanem tartós (időszakonként visszatérő jellegű) szolgáltatással teljesíthető jogviszonyok is léteznek. A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti szerződéses jogviszony is tartós jogviszony, ugyanis a vezető tisztségviselő folyamatosan köteles a gazdasági társaság érdekeinek megfelelő ügyvezetési döntéseket hozni és folyamatosan köteles törvényes képviseletét ellátni. A törvény mind a kimentés, mind a kártérítés mértékének meghatározása során az előreláthatóság referencia-időpontjaként a szerződéskötés időpontját határozza meg (esetünkben a szerződéskötés időpontján a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti szerződéses jogviszony megkötésének időpontját kell érteni, vagyis azt az időpontot, amikor a vezető tisztségviselő elfogadja a megválasztását, kinevezését, illetve kijelölését).
A törvény által alkalmazott megoldás legfeljebb az egyszeri szolgáltatással teljesíthető szerződéses jogviszonyok (tipikusan adási kötelmek) esetén eredményezhet a károsultra nézve igazságos (méltányos) megoldást, amikor is a szerződés megkötésének időpontja és a szerződésszegés (károkozás) időpontja egybeesik, vagy a kettő között csak néhány óra, néhány nap telik el. (Például: az ingó-adásvételi szerződések esetén tipikusan a szerződéskötés időpontja és a szerződés teljesítésének, így esetleges megszegésének az időpontba egybeesik.) Az egyszeri szolgáltatással teljesítendő szerződéses jogviszonyok esetében a szerződéskötés, szerződés teljesítése, és a szerződésszegés (károkozás) egybeesése elfedi azt a problémát, ami a tartós jogviszonyok esetében szembeötlővé válik.
A tartós jogviszonyok, így a vezető tisztségviselői jogviszony esetén a szerződés megkötésének időpontja és a szerződés megszegésének (károkozás) időpontja között igen hosszú idő telhet el (akár több hónap, több év). Nyilvánvaló, hogy a szerződéskötés időpontjában nem lesz előre látható az a körülmény, amely a károsodáshoz vezet, ezért ezt a feltételt a károkozó (esetünkben a vezető tisztségviselő) könnyedén tudja bizonyítani. Így tehát a törvény valójában nem három, hanem csak kettő feltétel bizonyítására szorítja rá a károkozót (esetünkben a vezető tisztségviselőt) tartós jogviszonyok esetén.
Különösen érthetetlen a jogalkotó Ptk.-ban alkalmazott megoldása, miközben az Mt. 179. § (4) bekezdésében jogpolitikai szempontból helyesen a károkozás időpontjához kötötte az előreláthatóságot.[106]
Tekintettel arra, hogy a Ptk. az előreláthatóság referencia-időpontjaként a szerződéskötés időpontját írja elő, megvizsgálandó kérdés az, hogy a vezető tisztségviselő újraválasztása esetén mely időpont minősül a szerződéskötés időpontjának. A Ptk. - megegyezően a 2006-os Gt.-vel - lehetővé teszi azt, hogy a gazdasági társaság legfőbb szerve "újraválassza", egyedüli tagja "újra kinevezze" ugyanazt a személyt vezető tisztségviselőnek. Jóllehet, míg a 2006-os Gt. 24. § (2) bekezdés második mondata egyértelműen kimondta, hogy a vezető tisztségviselők újraválaszthatók, míg a Ptk. erről hallgat, ez nem jelent tartalmi különbséget. Tiltó szabály hiányában a Ptk. szerint is nyilvánvalóan lehetőség van a vezető tisztségviselő "újraválasztására", "újra kinevezésére". Az "újraválasztás", "újra kinevezés" tartalmát tekintve új szerződéses jogviszony létrejöttét jelenti a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között. Ebben az esetben is a vezető tisztségviselő elfogadó nyilatkozatának megtételével jön létre a felek között a szerződéses jogviszony, ebből fakadóan ezen utóbbi időpont minősül a szerződéskötés időpontjának (és nem a korábbi szerződéskötés időpontja), s ezért ezen időpontban kell a vezető tisztségviselő előrelátását vizsgálni.
A c) pontban írt mentesülési feltétel esetében a mérce a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében megfogalmazott általános elvárható magatartás, így tehát nem az egyedi vezető tisztségviselői szempontokat kell vizsgálnunk, hanem azt, hogy az adott helyzetben általában milyen előrelátás várható el a vezető tisztségviselőtől.
Az ingyenes szerződés esetén a kimentés a Ptk. 6:147. §-a szerint alakul.
A Ptk. 6:147. § (1) bekezdése értelmében, aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kárért akkor felel, ha a jogosult bizonyítja, hogy a kötelezett a kárt szándékos szerződésszegéssel okozta vagy elmulasztotta a tájékoztatást a szolgáltatás olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a jogosult nem ismert. A Ptk. 6:147. § (2) bekezdése értelmében, aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, köteles a jogosult vagyonában a szolgáltatással okozott kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a magatartása nem volt felróható.
Az ingyenes szerződés esetén a bizonyításiteher-elosztás - a Ptk.-ban írt főszabálytól - eltérően alakul, ugyanis nem kimentő (exkulpációs) bizonyítással állunk szemben, hanem a károsult (esetünkben: a gazdasági társaság) tartozik bizonyítani a törvényben meghatározott feltételeket. A szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár a gazdasági társaság és vezető tisztségviselő közötti jogviszony esetében nem értelmezhető, ugyanis az tevékenység kifejtésére irányuló szolgáltatás, márpedig a tevési szolgáltatásra vonatkozó szerződéseknek nincsen tárgya. (A szolgáltatás tárgyáról az adási típusú szerződések esetén beszélhetünk csak, ilyenkor a szolgáltatás tárgya tipikusan valamilyen dolog átadása.)
Mivel a szolgáltatás tárgyában nem következhet be kár a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszonyban, így csak a Ptk. 6:147. § (2) bekezdésében írt mentesülési szabálynak van relevanciája. A vezető tisztségviselő ugyanis csak a gazdasági társaság vagyonában képes kárt okozni, ebben az esetben azonban a törvény - helyesen - már kimentő (exkulpációs) bizonyításiteher-elosztást alkalmaz. A vezető tisztségviselő akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.

1.5. A vezető tisztségviselő által okozott kár mértéke

A vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság közötti szerződéses jogviszony: tevékenység végzésére irányuló kötelem, ezért fogalmilag kizárt az, hogy a szolgáltatás tárgyában kár keletkezzék. Ezt részletesen a jelen Fejezet 1.4. pontjában már kifejtettük.
A törvény a kár mértékét eltérően határozza meg a visszterhes vezető tisztségviselői jogviszony (visszterhes megbízás, munkaviszony) és az ingyenes vezető tisztségviselői jogviszony esetén.
A visszterhes szerződés esetén a kár mértékét a Ptk. 6:143. § (2)-(3) bekezdéseiben írt szabályok határozzák meg. A Ptk. 6:143. § (2) bekezdése értelmében a szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. A Ptk. 6:143. § (3) bekezdése szerint szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.
A Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében írt szabály a gondatlan szerződésszegéssel okozott kár mértékét, míg a Ptk. 6:143. § (3) bekezdésében rögzített szabály a szándékos szerződésszegéssel okozott kár mértékét határozza meg.
A Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében írt szabály értelmében a gondatlan szerződésszegéssel okozott károkozás esetén a károkozó (esetünkben a vezető tisztségviselő) a jogosult (esetünkben a gazdasági társaság)
a) vagyonában keletkezett károkat (a károsult vagyonában beálló értékcsökkenés), és
b) az elmaradt vagyoni előnyt
köteles megtéríteni, feltéve, ha a jogosult (esetünkben a gazdasági társaság) bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges jogkövetkezménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.
A törvény az előreláthatóság referencia-időpontját ebben az esetben is a szerződés megkötésének időpontjához kapcsolja. Álláspontunk szerint ez téves, a jogosult (esetünkben a gazdasági társaság) számára igazságtalan, méltánytalan megoldás. Ezzel kapcsolatos álláspontunkat már részletesen kifejtettük a jelen Fejezet 1.4. pontjában.
A Ptk. 6:143. § (3) bekezdése értelmében, ha a kötelezett (esetünkben a vezető tisztségviselő) szándékos szerződésszegéssel okozza a kárt, úgy a jogosult (esetünkben a gazdasági társaság) teljes kárát köteles megtéríteni. A gondatlan károkozás körében megtérítendő két kártípuson felül a Ptk. még egy harmadik kártípust nevesít, a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költséget [Ptk. 6:522. § (2) bekezdés c) pont], így valójában ezen harmadik kártípus megtérítése tekintetében minősül szigorúbb szabálynak a Ptk. 6:143. § (3) bekezdésében írt szabály, mint a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében írt szabály.
Az ingyenes szerződés esetén a kár mértékét a Ptk. 6:147. § (2) bekezdés első mondatában írt szabály határozza meg a következők szerint: aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, köteles a jogosult vagyonában a szolgáltatással okozott kárt megtéríteni.
Amennyiben tehát a vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság közötti jogviszony ingyenes és a vezető tisztségviselő a szerződés megszegésével (akár szándékosan, akár gondatlanul) kárt okoz, úgy a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni. Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint tehát a két másik kártípus (az elmaradt vagyoni előny, és a gazdasági társaságot ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek) megtérítésére nem köteles.
E körben kihangsúlyozzuk, hogy a Ptk. 6:144. § (2) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő károkozása esetében a kártérítés méltányosságból való mérséklésének nincs helye.

1.6. A szerződésszegés jogkövetkezményeinek korlátozása és kizárása

A szerződéses kapcsolatok világában a Ptk. szerződésszegés jogkövetkezményeinek korlátozása és kizárása kapcsán olyképpen avatkozik be a jogalanyok magánautonómiájába, hogy azt határozza meg, milyen típusú károkozások vonatkozásában tilos korlátozni vagy kizárni a szerződésszegésért való felelősséget.
A Ptk. 6:152. § értelmében a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.
Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint tehát érvényesen nem lehet kizárni vagy korlátozni a szándékosan okozott kárért való felelősséget, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget, ezen kívüli esetekben azonban már érvényesen lehetséges a kártérítés kizárása vagy korlátozása.
A törvényi megfogalmazás jogdogmatikai szempontból nem precíz, nem jól sikerült, mivel nem a felelősség korlátozásáról, kizárásáról van valójában szó, hanem a felelősség jogkövetkezményének, vagyis a kártérítésnek a korlátozásáról, kizárásáról van szó.
A törvény tehát csak szűk körben tiltja meg a szerződésszegésért való felelősség korlátozását vagy kizárását.
A jogalkotó tehát ugyan magának tartja fenn a felelősségi szabályok megalkotásának kizárólagos hatalmát, azonban a felelősség jogkövetkezményének: a kártérítésnek a kizárása, illetve korlátozása széles körű megengedésével mégiscsak biztosítja a polgári jog alanyainak azt, hogy szerződéses kapcsolataik rendezése során saját szerződésükben közös megegyezéssel egy vagy több szerződő felet terhelő szankciót a törvénytől eltérően szabályozzák.
A kártérítés szerződéssel történő kizárása egyértelmű és világos. A felek a szerződésben teljes mértékben kizárhatják a nem szándékosan okozott (vagyis gondatlanul okozott) kár megtérítését, és teljes mértékben kizárhatják az életen, testi épségen, egészségen kívüli károkozás miatti kár megtérítését.
A kártérítés szerződésben történő korlátozása sokféle módszerrel, technikával történhet. Erről a törvény hallgat, azt a jogalanyokra bízza. A kártérítés korlátozásának egyik legelterjedtebb technikája az, hogy konkrét értékhez, összeghez kötik a kártérítés mértékének felső határát (például: a károkozó szerződő fél legfeljebb 1 millió forint összegű kár megtérítésére köteles, vagy legfeljebb a szerződés alapján járó pénzszolgáltatás [díj] mértékéig terjedő kár megtérítésére köteles). A kártérítés szerződésben történő korlátozásának egy másik lehetséges technikája az, hogy a jogalanyok bizonyos kártípusokért való kártérítést kizárják (például: az elmaradt vagyoni előnyért mint kártípusért a károkozó szerződő fél kártérítéssel nem tartozik). A fenti két technikát lehet kombinálni is egymással (például: a károkozó szerződő fél legfeljebb 1 millió forint összegű kárt köteles megfizetni az elmaradt vagyoni előnyért).
A kártérítés korlátozásának, kizárásának lehetőségével élve a létesítő okiratot megkötő/módosító alapítók, tagok (részvényesek) a tag, a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag felelősségét a jogi személlyel (gazdasági társasággal) szemben érvényesen korlátozhatják vagy kizárhatják, feltéve, ha valamely társasági jogi felelősségi szabály kapcsán a törvény kifejezetten nem nyilvánítja érvénytelennek (semmisnek) a tagra nézve kedvezőbb (enyhébb) szabályt előíró létesítő okiratbeli rendelkezést.
A vezető tisztségviselőnek a gazdasági társasággal szembeni felelősségét valamennyi jogi személy (gazdasági társaság) vonatkozásában a Ptk. 3:24. § mondja ki. Eszerint a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősséggel felel a jogi személlyel szemben. Ez a szabály egy feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amely egyfelől a vezető tisztségviselőkkel szembeni elvárhatóság szintjét határozza meg, másfelől utaló szabály is, ugyanis a Ptk. Kötelmi Jogi Könyvében szereplő szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályaira utal. E szabályok pedig a Ptk. 6:142-6:152. §-aiban találhatók.
A létesítő okiratot megkötő/módosító alapítók, tagok (részvényesek) tehát magát a Ptk. 3:24. §-ában írt szabályt "nem tehetik félre", nem írhatják elő érvényesen a létesítő okiratukban azt, hogy az ő gazdasági társaságuk kapcsán a vezető tisztségviselő felelősségére nem a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai az irányadók. Ugyanakkor mivel a törvény nem tartalmaz olyan szabályt, amely a vezető tisztségviselő kártérítési kötelezettségének kizárását vagy korlátozását megtiltaná teljes mértékben, a létesítő okiratban vagy a vezető tisztségviselővel kötött megbízási szerződésben lehetőség nyílik arra, hogy az alapítók, tagok (részvényesek) a Ptk. 6:152. §-ának szem előtt tartásával leszűkítsék a vezető tisztségviselő szerződésszegésért való felelősségét a gazdasági társasággal szemben.
Nyilvánvaló az, hogy az alapítók, tagok (részvényesek) számára nem kívánatos az, ha a gazdasági társaságuk vezető tisztségviselőjének kártérítő kötelezettsége leszűkül, ezért csak rendkívül indokolt esetben tartjuk helyénvalónak azt, hogy a tagok éljenek ezzel a lehetőséggel és korlátozzák a vezető tisztségviselő kártérítését saját gazdasági társaságukkal szemben. Álláspontunk szerint a vezető tisztségviselők ösztönzésének nem a kártérítés korlátozását kimondó szerződéses megállapodás a megfelelő eszköze. Ehelyett sokkal szerencsésebb megoldás az, ha a gazdasági társaság biztosítási szerződést köt arra az esetre nézve, ha vezető tisztségviselője szerződésszegéssel kárt okoz a társaság részére.

1.7. Több vezető tisztségviselő közös károkozása

A Ptk. szabályozása hiányos, mivel nem tartalmaz szabályt a több vezető tisztségviselő közös károkozására. Mondhatnánk ugyan azt, hogy a Ptk. Hatodik Könyve ezt a kérdést rendezi, mivel a Ptk. 6:144. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 6:524. §-a szabályozza a többek közös károkozását és azt "megfelelő módon" alkalmazni lehet a több vezető tisztségviselő közös károkozására. Azonban ez nem teljesen helytálló így. Abban az esetben ugyanis, amikor a létesítő okirat testületi ügyvezetést intézményesít és a testületi ügyvezetés által hozott határozattal történik a károkozás, speciális mentesülési szabályra van szükség. A testületi ügyvezetés által hozott károkozó döntés esetében a Ptk. 6:524. § (1) bekezdése értelmében a károkozó határozatra igenlő szavazatot leadó vezető tisztségviselők egyetemleges felelőssége állapítandó meg a gazdasági társasággal szemben.
Amikor a vezető tisztségviselők nem testületi határozattal, hanem más módon okoznak kárt (például a korlátolt felelősségű társaság két ügyvezetője együttesen, ittas állapotban megrongálja a gazdasági társaság irodabútorait egy vállalati rendezvény alkalmával) a Ptk. 6:524. §-ában írt szabályok teljes mértékben alkalmazandóak.
A 2006-os Gt. - helyesen - tartalmazott speciális mentesülési szabályt a testületi ügyvezetés által hozott károkozó határozat kapcsán. A speciális mentesülési szabály a 2006-os Gt. 30. § (4) bekezdés második mondata alapján úgy szólt, hogy ha a kárt a testületi ügyvezetés határozata okozta, mentesül a felelősség alól az a tag, aki a döntésben nem vett részt vagy a határozat ellen szavazott. A Ptk. ezt a helyes szabályt nem tartotta fenn, így a testületi ügyvezetés károkozó döntésében részt nem vevő vezető tisztségviselő vagy a károkozó határozat ellen szavazó vezető tisztségviselőt ilyen speciális mentesülési szabály nem védi, azonban álláspontunk szerint erre továbbra is hivatkozhat kimentési okként visszterhes jogviszony esetén a Ptk. 6:142. § második mondata alapján, ingyenes jogviszony esetén a Ptk. 6:147. § (2) bekezdés második mondata alapján.

1.8. A felmentvény

A vezető tisztségviselő felelősségével összefüggő társasági jogi jogintézmény a felmentvény, amelyet a 2006-os Gt. 30. § (5) bekezdése - a német társasági jog mintájára - vezette be társasági jogunkba. A Ptk. kisebb módosítással fenntartja a felmentvényre vonatkozó szabályozást.
A Ptk. 3:117. § (1) bekezdése szerint, ha a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselő kérésére a beszámoló elfogadásával egyidejűleg az előző üzleti évben kifejtett ügyvezetési tevékenység megfelelőségét megállapító felmentvényt ad, a társaság a vezető tisztségviselő ellen akkor léphet fel az ügyvezetési kötelezettségek megsértésére alapozott kártérítési igénnyel, ha a felmentvény megadásának alapjául szolgáló tények vagy adatok valótlanok vagy hiányosak voltak. A Ptk. 3:117. § (2) bekezdése alapján, ha a vezető tisztségviselői jogviszony két egymást követő, beszámolóval foglalkozó ülés között megszűnik, a vezető tisztségviselő kérheti, hogy a legfőbb szerv következő ülésén döntsön a felmentvény kiadásáról.
A felmentvénynek az a tartalma, hogy a legfőbb szerv - általában az Szmt.-ben meghatározott éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg - értékeli a vezető tisztségviselő teljesítményét, és megállapítja, hogy tevékenységét a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján látta el. A felmentvény hatálytalanná válik, ha utóbb jogerős bírósági ítélet alapján az állapítható meg, hogy a felmentés megadásának alapjául szolgáló adatok nem voltak valósak, illetve azokban lényeges hiány volt.
A felmentvénnyel összefüggésben három jogkérdésre hívjuk fel a figyelmet.
Az első az, hogy habár a Ptk. 3:117. § (1) bekezdéséből nem állapítható meg egyértelműen, hogy a legfőbb szervnek határozatot kell hozni a felmentvény megadása/megtagadása tárgyában. Azonban a legfőbb szerv mint testület döntését kizárólag határozati formában hozhatja meg jogszerűen, ezért a felmentvény megadása/megtagadása tárgyában is csak határozati formában hozhat jogszerű döntést. Minden egyes felmentvényt tehát szabályszerű határozatba kell foglalni, minden egyes határozatról külön-külön kell szavaznia a legfőbb szerv ülésén jelen lévő tagoknak (részvényeseknek). A törvény szerint egyszerű szótöbbséggel elfogadott határozattal adható meg a felmentvény, a társasági szerződésben ennél nagyobb szavazati arány előírható. A határozati forma alkalmazása kisebbségvédelmi szempontból is szükséges és indokolt, ugyanis a többség által megszavazott felmentvényt megadó legfőbb szervi határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti a határozatra nemmel szavazó bármely kisebbségi részvényes a Ptk. 3:35-3:37. §-aiban írt szabályok alapján.
A második az, hogy amennyiben a gazdasági társaságnál több vezető tisztségviselő vagy testületi ügyvezetés működik, úgy a felmentvény a vezető tisztségviselőknek külön-külön adható meg. Ennek az a magyarázata, hogy minden egyes vezető tisztségviselő önállóan felelős saját magatartásáért, tevékenységéért. Ebből következően a felmentvény megadásáról tárgyaló legfőbb szerv minden egyes vezető tisztségviselő tevékenységét külön-külön értékeli, és minden egyes vezető tisztségviselő vonatkozásában külön-külön jogosult dönteni arról, hogy megadja-e a felmentvényt vagy sem. Előfordulhat az az eset, hogy a legfőbb szerv bizonyos vezető tisztségviselők részére megadja, bizonyos vezető tisztségviselők részére nem adja meg a felmentvényt.
A harmadik az, hogy habár a Ptk. 3:117. § (1) bekezdésében írt szabály kifejezetten nem tartalmazza azt, hogy milyen időszakra adható meg a felmentvény, álláspontunk szerint a főszabály az, hogy egy üzleti év terjedelmű időszakra adható meg a felmentvény. A Ptk. 3:117. § (2) bekezdése egyértelmű szabályt ad arra az esetre, ha a vezető tisztségviselő jogviszonya két egymást követő, beszámolóval foglalkozó ülés között szűnik meg. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő kérheti, hogy a legfőbb szerv a soron következő ülésén döntsön a felmentvény kiadásáról. Ezen legfőbb szervi ülés megtartásakor a vezető tisztségviselő már nyilvánvalóan nem áll jogviszonyban a gazdasági társasággal, azonban ez nem akadálya a felmentvény tárgyában való döntéshozatalnak.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a felmentvény megadása vagy megtagadása körében a legfőbb szerv ülésén részt vevő tagok (részvényesek) értékelik a vezető tisztségviselő tevékenységét. Az értékelési szempontokat tartalmazhatja a társasági szerződés, vagy a szervezeti és működési szabályzat. Amennyiben egyik társasági okirat sem tartalmazza az értékelési szempontokat, úgy az a tagok (részvényesek) belátására van bízva. A tagoknak (részvényeseknek) az értékelés körében figyelemmel kell lenniük az adott üzleti évről készített éves beszámolóban, az igazgatóság üzleti jelentésében, a felügyelőbizottság jelentésében és a könyvvizsgáló jelentésében foglaltakra. Mindezek alapján képesek a tagok (részvényesek) dönteni abban a kérdésben, hogy az adott vezető tisztségviselő valóban a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegességét szem előtt tartva járt-e el.

1.9. Az igényérvényesítés szabályai

A Ptk. 3:109. § (3) bekezdése értelmében a gazdasági társaság legfőbb szerve dönt a taggal, a vezető tisztségviselővel, a felügyelőbizottsági taggal és a társasági könyvvizsgálóval szembeni kártérítési igény érvényesítéséről.
A Ptk. idézett jogszabályi rendelkezése immáron valamennyi társasági forma vonatkozásában egyértelműen kimondja azt, hogy a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik a vezető tisztségviselővel szembeni kártérítési igényérvényesítésről való döntés. Ezt az összes társasági forma vonatkozásában a 2006-os Gt. közös szabályként nem mondta ki. Amennyiben a legfőbb szerv úgy dönt, hogy kártérítési igényt kell érvényesíteni a vezető tisztségviselővel szemben, úgy az olyan gazdasági társaságoknál, ahol csak egy vezető tisztségviselő működik, nyilvánvalóan a legfőbb szervnek döntenie kell a vezető tisztségviselő visszahívásáról és új vezető tisztségviselő megválasztásáról. A vezető tisztségviselővel szembeni kártérítési igény érvényesítéséről való döntés egyértelműen a vezető tisztségviselővel szembeni bizalomvesztést jelent.
A gazdasági társaság a vezető tisztségviselő(k) ellen indíthat kártérítési pert. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt vezető tisztségviselők tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.].
A kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. Munkaviszony fennállása esetén a Pp. 349/B. § (2) bekezdése szerint munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez vagy végzett. Megbízási jogviszony fennállása esetén a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társasága pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperes lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy vezető tisztségviselő székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
Felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Ptk. 3:105. §-a értelmében, ha a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az indítványt, hogy a társaságnak valamely tag, vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag, továbbá a könyvvizsgáló ellen támasztható követelését érvényesítsék, a követelést a szavazati jogok öt százalékával rendelkező tagok a legfőbb szerv ülésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül a gazdasági társaság képviseletében a társaság javára maguk is érvényesíthetik.
E kivételes szabály szerint tehát a kisebbségi tagok (részvényesek) a gazdasági társaság javára kártérítési pert indíthatnak.

2. A vezető tisztségviselő felelőssége a jogutód nélkül megszűnt társaság megszűnéskori tagjaival szemben

A Ptk. 3:117. § (3) bekezdése értelmében a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után a társaság vezető tisztségviselőivel szembeni kártérítési igényt - a társaság nyilvántartásból való törlésétől számított egyéves jogvesztő határidőn belül - a törlés időpontjában tagsági jogviszonyban állók érvényesíthetik. A tag a kártérítési igényt a társaság megszűnésekor felosztott vagyonból őt megillető rész arányában érvényesítheti.
A vezető tisztségviselőnek a jogutód nélkül megszűnő gazdasági társaság megszűnésekori tagjaival szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A jelen Fejezet 1. pontjában a vezető tisztségviselő felelősségével összefüggésben írtak a jelen pontban írt felelősségi alakzatra vonatkozóan teljes mértékben irányadóak. A kontraktuális felelősségtípus vonatkozásában csak annyit tartunk fontosnak kiemelni, hogy az igaz, hogy a vezető tisztségviselő és a jogutód nélkül megszűnő gazdasági társaság tagjai között nem áll fenn szerződéses jogviszony, azonban a vezető tisztségviselő a kárt nem e tagoknak okozza, hanem az utóbb jogutód nélkül megszűnő gazdasági társaság részére. Márpedig a vezető tisztségviselő és az utóbb jogutód nélkül megszűnő gazdasági társaság között szerződéses jogviszony áll fenn, és a vezető tisztségviselő e szerződés megszegésével okozza a kárt a gazdasági társaság részére.
A törvény a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében egy különös felelősségi szabályt tartalmaz, amely szerint a vezető tisztségviselő kártérítő felelőssége a megszűnt gazdaság társaság megszűnéskori tagjaival (részvényeseivel) szemben áll fenn. Nyilvánvaló, hogy a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság mint nem létező jogalany igényt már nem érvényesíthet, ezért a Ptk. 3:117. § (3) bekezdésében foglalt szabály - ami tartalmilag törvényi engedményezés - kimondja, hogy a gazdasági társaságot megillető kártérítési igény átszáll a társaság cégbírósági törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tagokra (részvényesekre). Ebből az is következik, hogy az a tag (részvényes), akinek tagsági jogviszonya korábban szűnt meg, igényt nem érvényesíthet a vezető tisztségviselővel szemben. Ez így van még abban az esetben is, ha a vezető tisztségviselő károkozása a korábbi tagok (részvényesek) tagságának időszakában következett be. Ez látszólag igazságtalan (méltánytalan) megoldásnak tűnik, azonban ha belegondolunk abba, hogy abban az esetben is, ha nem szűnik meg jogutód nélkül a gazdasági társaság, a vezető tisztségviselő szerződésszegésének (károkozásának) időpontjában és a kártérítési igény érvényesítésének időpontjában nem feltétlenül ugyanazok a személyek a gazdasági társaság tagjai (részvényesei). A tag (részvényes) kártérítési igényét a társaság cégnyilvántartásból való törlésétől számított egyéves jogvesztő határidőn belül érvényesítheti. A határidő jogvesztő jellegéből következően, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek szóba.
A törvény rendezi a tagi igényérvényesítés mértékét is. A Ptk. 3:117. § (3) bekezdése értelmében a kártérítési igényt a tag (részvényes) az őt megillető likvidációs vagyonhányada arányában érvényesítheti. A Ptk. - eltérően a 2006-os Gt. 30. § (6) bekezdésében írt szabálytól - helyesen már nem tesz különbséget a tagok között aszerint, hogy a tagot terhelte-e felelősség a társaság kötelezettségeiért a hitelezőkkel szemben a társaság fennállása alatt vagy sem. A vezető tisztségviselővel szembeni kártérítési igény érvényesítése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság kötelezettségeiért a gazdasági társaság fennállása alatt korlátozott volt-e vagy sem a hitelezőkkel szemben.
A fenti szabály szerint a tag a likvidációs vagyonhányadának arányában érvényesíthet igényt, ami azt jelenti, hogy csak likvidációs vagyon fennmaradása esetén van helye igényérvényesítésnek. Márpedig a felszámolással történő megszűnés esetében rendszerint nem marad likvidációs vagyon, ami pedig a vezető tisztségviselővel szembeni igényérvényesítés lehetőségét meggátolja, holott nem kizárt az, hogy éppen a vezető tisztségviselő felróható magatartása (a hibás vállalatirányítás) okozta a gazdasági társaság felszámolását. Álláspontunk szerint a felosztott vagyonból való részesedés előírása helyett a társasági részesedés arányát kellene előírni, ugyanis ez értelmezhető a felszámolással történő megszűnés esetén is.

3. A cégvezető felelőssége a gazdasági társasággal szemben

A Ptk. 3:113. § (1) bekezdése értelmében a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők munkájának segítése érdekében egy vagy több cégvezetőt nevezhet ki. A cégvezető feladatait munkaviszonyban látja el. A cégvezető olyan munkavállaló, aki a vezető tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A Ptk. 3:113. § (2) bekezdése szerint a cégvezetőre a vezető tisztségviselőkkel kapcsolatos kizáró és összeférhetetlenségi okokat megfelelően alkalmazni kell. A Ptk. 3:113. § (3) bekezdése alapján az általános hatáskörű cégvezető mellett a gazdasági társaság legfőbb szerve vagy felhatalmazása alapján az ügyvezetés a társaság telephelyein és fióktelepein tevékenykedő korlátozott hatáskörű cégvezetőket is kinevezhet.
A Ptk. - a 2006-os Gt.-vel megegyezően - fenntartja a cégvezető jogintézményét. A Ptk.-ban - eltérően a 2006-os Gt. 32. § (1) bekezdésében írt szabályoktól - nem szerepel az az előírás, hogy a cégvezető a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni és nem szerepel az a szabály sem, hogy a cégvezető tevékenysége nem érinti a vezető tisztségviselők társasággal szembeni felelősségét. Ezen szabályok elhagyása ellenére, álláspontunk szerint a cégvezető a Ptk. hatálybalépését követően is egyfelől a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni (ez levezethető az Mt. 8. §-ában található jogszabályi rendelkezésekből), másfelől a cégvezető tevékenysége továbbra sem érinti a vezető tisztségviselőnek a társasággal szembeni felelősségét. Ennek okszerű magyarázata az, hogy a Ptk. 3:113. § (1) bekezdés második mondata értelmében a vezető tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a cégvezető a társaság folyamatos működését, vagyis a cégvezető a vezető tisztségviselő irányítása alatt álló munkavállaló.
A cégvezető nem vezető tisztségviselő, hanem Mt. szerinti munkavállaló, rendszerint vezető állású munkavállaló [Mt. 208. §]. A Ptk. 3:113. § (2) bekezdése értelmében a cégvezetőre alkalmazni kell a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi okokat [Ptk. 3:22. §, 3:115. §]. A cégvezető szervezeti képviselőnek minősül [Ptk. 3:30. § (1) bekezdés], az ügyvezetés a cégvezető számára általános képviseleti jogot biztosíthat [Ptk. 3:116. § (2) bekezdés], ugyanakkor a cégvezető szervezeti képviseleti jogát érvényesen nem ruházhatja át másra [Ptk. 3:116. § (3) bekezdés].
A Ptk. 3:113. § (1) bekezdés első mondata értelmében továbbra is a gazdasági társaság legfőbb szerve nevezi ki a cégvezetőt (cégvezetőket). A létesítő okiratra vonatkozó szabályok diszpozitivitása okán nincs akadálya annak, hogy a gazdasági társaság létesítő okirata úgy rendelkezzen, hogy nem a legfőbb szerv, hanem a vezető tisztségviselő(k) nevezi(k) vagy az ügydöntő felügyelőbizottság nevezi ki a cégvezetőt (cégvezetőket). Még annak sincs akadálya, hogy több cégvezető esetén egyes cégvezetőket a legfőbb szerv, más cégvezetőket a vezető tisztségviselő, illetve az ügydöntő felügyelőbizottság nevezzen ki. Az továbbra is törvényi előírás, hogy a cégvezetőnek a gazdasági társasággal munkaviszonyban álló munkavállalónak kell lennie. Ebből fakadóan nem nevezhető ki a taggal (részvényessel), avagy a gazdasági társaság anyavállalatával vagy leányvállalatával munkaviszonyban álló személy cégvezetővé.
A törvény egy kivételes szabályt tartalmaz az elismert vállalatcsoport vonatkozásában, mégpedig a Ptk. 3:55. § (2) bekezdését, amely alapján, ha az ellenőrzött társaság cégvezetőjévé az uralkodó tag munkavállalója is kinevezhető. A Ptk. 3:113. § (3) bekezdése értelmében az általános hatáskörű cégvezető mellett a gazdasági társaság legfőbb szerve vagy felhatalmazása alapján az ügyvezetés a társaság telephelyén és fióktelepein működő korlátozott hatáskörű cégvezetőket is kinevezhet. Az ilyen korlátozott hatáskörű cégvezető kizárólag azon telephely vagy fióktelep vonatkozásában lát el vezetői feladatokat, amely tekintetében őt kinevezték.
A gazdásági társaság mint munkáltató és a cégvezető mint munkavállaló között munkaviszony áll fenn. Mivel a cégvezető rendszerint vezető állású munkavállalónak minősül, nem vonatkoznak rá az átlagos munkavállalókat védő munkajogi szabályok. A cégvezetőre mint vezető állású munkavállalóra az Mt. 209-211. §-ai speciális szabályokat tartalmaznak. Amennyiben a cégvezető vezető állású munkavállalónak minősül, úgy vezetői tevékenysége keretében okozott teljes kárt köteles megtéríteni, akár gondatlanul, akár szándékosan okozza a kárt [Mt. 209. § (5) bekezdés].
A cégvezető vezetői tevékenységének keretében okoz kárt például, ha irányítási, szervezési hibák miatt vagy megrendelések hiánya miatt keletkezik kár a gazdasági társaság vagyonában.
A cégvezető a gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
Az Mt. 6. § (1) bekezdése értelmében a munkaszerződés teljesítése során - kivéve, ha törvény eltérő követelményt ír elő - úgy kell eljárjon, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Az Mt. által a cégvezetővel mint munkavállalóval szemben támasztott elvárhatóság alacsonyabb fokú, mint a Ptk. által a vezető tisztségviselővel szemben támasztott elvárhatóság. A cégvezető mint munkavállaló felelősségére az Mt. 179. §-ában írt szabályok az irányadóak. Az Mt. 179. § (4) bekezdése - helyesen - az előreláthatóság referencia-időpontjaként a károkozás időpontját írja elő. Kizárólag a gazdasági társaság jogosult kártérítési igényt érvényesíteni a cégvezetővel szemben, sem a gazdasági társaság tagja, sem a Ptk. 3:103. §-a szerinti kisebbség nem jogosult az igényérvényesítésre. A cégvezetővel szembeni kártérítési igény főszabály szerint három év alatt évül el [Mt. 286. § (1) bekezdés]. Kivételes szabályok a következők: az Mt. 286. § (2) bekezdése szerint a bűncselekménnyel okozott a) kár megtérítésére vagy; b) személyiségi jogsértéssel összefüggő sérelemdíj megfizetésére irányuló igény öt év; ha a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el. A cégvezető felelősségének korlátozására a vezető tisztségviselőnél írtak az irányadóak.
A cégvezető felelőssége főszabály szerint a gazdasági társasággal szemben áll fenn, azonban a Ptk. 6:540. § (3) bekezdése értelmében a cégvezető mint alkalmazott egyetemlegesen felel a gazdasági társasággal mint munkáltatóval, ha szerződésen kívül a kárt szándékosan okozza. A cégvezetőre vonatkozó ezen felelősségi szabályt a IX. Fejezetben tárgyaljuk.
Amennyiben a cégvezető a gazdasági társaság részére közvetetten kárt okoz, a gazdasági társaságot ugyanolyan jellegű megtérítési igény illeti meg a cégvezetővel szemben, mint a vezető tisztségviselővel szemben. A gazdasági társaság számára előnytelen, nagy összegű kárt okozó szerződést megkötő cégvezető azonban aligha lesz képes a gazdasági társaságot megillető megtérítési igény teljes összegének megfizetésére. A gazdasági társaság e kockázatát mérsékelheti felelősségbiztosítási vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével.
A gazdasági társaság a cégvezető ellen indíthat kártérítési pert. Mivel a felek között munkaviszony áll fenn, a Pp. 349/B. § (2) bekezdése szerint munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez vagy végzett. Telephelyi (fióktelepi) cégvezető esetében a telephely (fióktelep) szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróság is illetékes.

4. Értékelés

A jelen Fejezetben a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság irányában és a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság megszűnéskori tagjai irányában, valamint a cégvezetőnek a gazdasági társaság irányában fennálló felelősségét elemeztük. Megállapíthatjuk, hogy Ptk. csak többé-kevésbé szabályozza helyesen a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság irányában fennálló felelősségét.
Helyes az, hogy a törvény a vezető tisztségviselő felelősségét kontraktuális felelősségtípusnak minősíti, ugyanis egyértelmű az, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között szerződéses jogviszony áll fenn. Helytelen, hogy a Ptk. megengedi azt, hogy a vezető tisztségviselő munkaviszony keretében is elláthassa ügyvezetési tevékenységét, ugyanis a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony jogdogmatikai szempontból nem minősül munkaviszonynak, tekintettel arra, hogy a munkaviszony egyetlen fogalmi ismérve sem áll fenn.
Felelősségi jogi szempontból alulszabályozott a jogi személy vezető tisztségviselővé válása, ugyanis nincs egyértelmű szabály arra, milyen szabály alapján tartozik felelősséggel a gazdasági társasággal szemben a vezető tisztségviselő jogi személy által kijelölt természetes személy.
Helytelen a Ptk. által előírt mentesülési szabály: az előreláthatóság referencia-időpontját nem a szerződéskötéshez, hanem a szerződésszegéshez (károkozáshoz) kellene kapcsolni, ez felelne meg a károsult gazdasági társaság méltányos érdekeinek.
A Ptk. többek közös károkozására vonatkozó szabályai szerint a testületi ügyvezetés által hozott károkozó határozatokat meghozó vezető tisztségviselők felelőssége egyetemleges, ez helyes megoldás. Azonban a Ptk. helytelenül elhagyta a speciális mentesülési szabályt, miszerint mentesül a felelősség alól a vezető tisztségviselő, aki nem vett részt a határozathozatalban vagy a döntés ellen szavazott. Sárközy az igazgatósági tagok egyetemleges kártérítési felelősségének előírását abszurdnak minősíti, mert a döntéshozatalt a menedzsment készíti elő. Álláspontunk szerint a vezető állású munkavállalók felróható döntéshozatalt előkészítő tevékenysége nem mentesítheti a vezető tisztségviselőket (az igazgatósági tagokat) a felelősség alól. Ugyanakkor megfontolandó lenne kimondani az ilyen esetekre a vezető tisztségviselők és a vezető állású munkavállalók egyetemleges felelősségét a gazdasági társaság irányában.[107]
Álláspontunk szerint hasznos és a gyakorlatban bevált jogintézmény a felmentvény, ezért az arra vonatkozó szabályozás fenntartása és pontosítása helyeselhető.
A vezető tisztségviselőnek a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság megszűnésekori tagjaival szembeni felelőssége esetén álláspontunk szerint a felosztott vagyonból való részesedés előírása helyett a társasági részesedés arányát kellene előírni, ugyanis ez értelmezhető a felszámolással történő megszűnés esetén is
Álláspontunk szerint a Ptk. helyesen fenntartotta a cégvezető jogintézményét. A gazdasági társaság és a cégvezető között munkaviszony áll fenn, ebből fakadóan a cégvezetőre mint munkavállalóra az Mt. felelősségi szabályai az irányadóak. Az Mt. az előreláthatóság referencia-időpontját helyesen a károkozás időpontjához kapcsolja. A Ptk. 3:105. §-a szerinti kisebbségnek meg kellene adni a cégvezetővel szembeni kártérítési igényérvényesítés jogát, megegyezően a vezető tisztségviselővel szembeni igényérvényesítési joggal.
A piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet betöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (pénzügyi intézmények, befektetési szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) vezető tisztségviselői, cégvezetői, illetőleg vezető állású munkavállalói részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni.

IX. FEJEZET: A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a hitelezőkkel szemben

A vezető tisztségviselőnek és a cégvezetőnek (mint alkalmazottnak) a hitelezőkkel szembeni felelőssége az intézményes felelősségátvitel területére tartozik. Intézményes felelősségátvitelről egyrészt a tag (részvényes), másrészt a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató vonatkozásában beszélünk. Az intézményes felelősségátvitel lényege a tag (részvényes) tekintetében abban áll, hogy a tőkeegyesítő típusú társaságoknál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetében a tag (részvényes) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel lényege a vezető tisztségviselő (az árnyékigazgató) és a cégvezető tekintetében abban áll, hogy valamennyi társasági formánál a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató), cégvezető felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé a társaság hitelezőivel szemben. A tagot (részvényest) és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót), cégvezetőt védelmező társasági pajzsot az intézményes felelősségátvitelre vonatkozó szabályozás áttöri.
A tagra (részvényesre) vonatkozó és a vezető tisztségviselőre (árnyékigazgatóra), cégvezetőre vonatkozó intézményes felelősségátvitel szabályozása közötti különbség lényege abban áll, hogy a tagra vonatkozó egyes felelősségátviteli tényállásoknál a felelősség egyik előfeltétele az, hogy a tag (részvényes) meghatározott mértékű befolyással rendelkezzék a társaságban, míg a vezető tisztségviselőre, cégvezetőre vonatkozó szabályozás egyetlen esetben sem követeli meg azt, hogy a gazdasági társaság befolyás alatt álljon. A közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyesülés esetén a tagot (beltagot) mögöttes felelősség terheli, amely általában elegendő többletfedezetet nyújt a hitelezők részére abban az esetben, ha követelésüket a társaság vagyona nem fedezi. Ezért e társasági formáknál, jogi személy típusnál a vezető tisztségviselő hitelezővel szembeni különös felelősségi szabályaira nincs szükség.
Más a helyzet, ha a betéti társaság kültagját feljogosítják vezető tisztségviselői feladatok ellátására, ugyanis az ilyen személyt mint kültagot nem terheli teljes másodlagos felelősség a hitelezőkkel szemben, ezért itt a vezető tisztségviselőt terhelő különös felelősségnek már van jelentősége. A korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság vezető tisztségviselői esetében hitelezővédelmi szempontból kiemelt jelentősége van a vezető tisztségviselőre, cégvezetőre vonatkozó felelősségátvitelnek.
A vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitelt előíró szabályok a következők:
a) a vezető tisztségviselő felelőssége az előtársasági létszakasz idején keletkezett kötelezettségekért [Ptk. 3:101. § (4)-(6) bekezdések]
b) a vezető tisztségviselő felelőssége a "jogszerűtlen gazdálkodásért" [Ptk. 3:118. §, Cstv. 33/A. §, Ctv. 118/B.-118/C. §-ok];
c) a vezető tisztségviselő a gazdasági társasággal egyetemleges felelőssége a szerződésen kívüli károkozás esetén [Ptk. 6:541. §].
A cégvezetőre vonatkozó felelősségátvitelt előíró szabály a következő: a cégvezető a gazdasági társasággal egyetemleges felelőssége a szerződésen kívüli szándékos károkozás esetén [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés].

1. A vezető tisztségviselő felelőssége az előtársasági létszakasz idején

A Ptk. 3:101. § (4) bekezdése értelmében, ha a gazdasági társaság nyilvántartásba vételét jogerősen elutasítják, az erről való tudomásszerzés után az előtársaság a működését késedelem nélkül köteles megszüntetni. E kötelezettség megszegésével okozott károkért az előtársaság vezető tisztségviselői a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felelnek. A Ptk. 3:101. § (5) bekezdése szerint az előtársaság működésének (4) bekezdés szerinti megszűnése esetén a megszűnésig vállalt kötelezettségeket a létrehozni kívánt társaság rendelkezésére bocsátott vagyonból kell teljesíteni. Az ebből ki nem egyenlíthető követelésekért az alapítók harmadik személyekkel szemben egyetemlegesen kötelesek helytállni. Ha a létrehozni kívánt gazdasági társaságnál a tag felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott volt, és a tag helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, e tartozásokért harmadik személyek irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni. A Ptk. 3:101. § (6) bekezdése alapján a (4)-(5) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a társaság a nyilvántartásba-vételi kérelmet visszavonja.
Az előtársasági létszakasz tekintetében a törvény a vezető tisztségviselő vonatkozásában kettő, egymástól több szempontból is eltérő felelősségi szabályt tartalmaz. A Ptk. 3:101. § (4) bekezdése szerinti felelősségi alakzat szankciós jellegű, felróhatóságon alapuló felelősségtípus, ezzel ellentétben a Ptk. 3:101. § (5) bekezdése szerinti felelősségi alakzat kockázattelepítő, felróhatóságtól független felelősségtípus.
A Ptk. 3:101. § (4) bekezdésében rögzített felelősségi szabály a 2006-os Gt. hatálybalépése óta áll fenn, a Ptk. ezt a szabályt fenntartotta, és pontosította a körben, hogy egyértelműen kimondta azt, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint alakul. E felelősségi szabály szerint a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége akkor következik be, ha a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítják vagy visszavonják, vagyis a gazdasági társaság nem jön létre. A vezető tisztségviselő erről tudomást szerez, azonban ennek ellenére a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság működését nem szünteti meg, hanem további kötelezettségeket vállal a gazdasági társaság nevében. A vezető tisztségviselőnek a cégbejegyzési kérelem jogerős elutasításáról való tudomásszerzése bármilyen forrásból megtörténhet, általában a vezető tisztségviselő a cégbíróság cégbejegyzést elutasító határozatából szerez tudomást erről a tényről.
A felelősség bekövetkezésének különös előfeltétele az, hogy a tudomásszerzést követően a vezető tisztségviselő nem gondoskodik a létre nem jött gazdasági társaság működésének megszüntetéséről. Nyilvánvaló, hogy a vezető tisztségviselő az a társasági jogalany, akitől elvárható az, hogy gondoskodjon a létre nem jött gazdasági társaság működésének késedelem nélküli megszüntetéséről. Álláspontunk szerint abban az esetben, ha a cégbíróság jogerősen elutasítja a gazdasági társaság cégnyilvántartásba vételét (bejegyzését), és az előtársaság már megkötött egy vagy több polgári jogi szerződést, amelyet (amelyeket) még nem teljesítettek, e szerződés(ek) teljesítésének lehetetlenné válásáról van szó [Ptk. 6:179. §]. A szerződés teljesítésének lehetetlenné válása esetén általában mindkét szerződő fél még létező (élő) jogalany, ezért a törvényi szabályozás egyfelől a teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerződő félre, másfelől a teljesítés lehetetlenné válásáról felelős szerződő félre telepít felelősséget, azonban az esetünkben éppen arról van szó, hogy az egyik szerződő fél egy létre nem jött gazdasági társaság. Ebben az esetben nyilvánvalóan értelmetlen lenne a létre nem jött gazdasági társaságra felelősséget telepíteni. Ehelyett a Ptk. helyesen a létre nem jött gazdasági társaság vezető tisztségviselőjére telepít felelősséget abban az esetben, ha nem gondoskodik az előtársaság működésének késedelem nélküli megszüntetéséről. Ennek keretében tehát nincs szükség arra, hogy a vezető tisztségviselő a polgári jogi szerződést egyoldalúan megszüntesse, hanem egyszerűen a lehetetlenné válás tényéről köteles késedelem nélkül a másik szerződő felet értesíteni.
A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért (kötelezettségért) való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A vezető tisztségviselő a cégbejegyzés jogerős elutasításáról való tudomásszerzést követően valójában már nem is a gazdasági társaság nevében, hanem a saját a nevében jár el. A vezető tisztségviselő jogellenesen jár el egyfelől akkor, amikor nem gondoskodik késedelem nélkül a létre nem jött gazdasági társaság működésének megszüntetéséről, másfelől akkor, ha újabb szerződés megkötésével újabb kötelezettséget vállal a nem létező gazdasági társaság nevében. A létre nem jött gazdasági társaság nevében nem lehet érvényesen jogviszonyt fenntartani, illetőleg létesíteni. Több vezető tisztségviselő felelőssége akkor egyetemleges a hitelezők irányában, ha a közös károkozás objektív tényállása megvalósul. A harmadik személlyel szerződést nem kötő és a szerződéskötésről tudomással nem bíró vezető tisztségviselő felelőssége nem áll fenn. Mivel a vezető tisztségviselő felelőssége kontraktuális felelősségtípus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye, figyelemmel a Ptk. 6:144. § (2) bekezdésében rögzített rendelkezésre. A vezető tisztségviselővel szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A Ptk. 3:101. § (5) bekezdésében rögzített felelősségi szabály az 1997-es Gt. hatálybalépése óta áll fenn. E felelősségi szabály szerint a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő társasági formáknál az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért áll fenn a vezető tisztségviselő felelőssége, ha a tagok (részvényesek) helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn. A felelősség bekövetkezésének két különös előfeltétele van. Az egyik előfeltétel az, hogy az előtársaság korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság legyen, a másik előfeltétel az, hogy a tag (részvényes) helytállása ellenére maradjon fenn ki nem elégített hitelezői követelés. A korlátlan tagi felelősségű társasági formáknál a vezető tisztségviselő másodlagos helytállási kötelezettsége akkor sem áll fenn, ha a tagok korlátlan felelőssége ellenére marad kielégítetlen hitelezői követelés, hiszen a közkereseti társaságnál és a betéti társaságnál a vezető tisztségviselő és a tag (beltag) személye azonos, az egyesülésnél pedig a tipikusan jogi személy tagok mellett a természetes személy igazgató felelőssége nem nyújt többletkielégítési alapot a hitelezőknek. Ezért nyilvánvaló az, hogy a tag mögöttes felelőssége mellett működő társasági formáknál nincs szükség hitelezővédelmi szempontból a vezető tisztségviselők helytállására.
A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, más személy magatartásért (kötelezettségért) való, teljes, egyetemleges, másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősségtípus.
Ebben az esetben tehát még az előtársasági létszakasz időszakában vállalt a vezető tisztségviselő kötelezettséget a gazdasági társaság nevében, vagyis a vezető tisztségviselő nem saját magatartásáért (kötelezettségéért), hanem az előtársaság magatartásáért (kötelezettségéért) tartozik felelősséggel. Több vezető tisztségviselő felelőssége akkor egyetemleges a hitelező irányában, ha a közös károkozás objektív tényállása megvalósul. A tag (részvényes) felelőssége elsődleges, hozzájuk képest a vezető tisztségviselő felelőssége csak másodlagos. A vezető tisztségviselő felelőssége felróhatóság nélküli, nem mentesül a felelősség alól azzal, ha a bizonyítja, hogy az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal járt el. A vezető tisztségviselő felelőssége deliktuális felelősségtípus, mert nem a vezető tisztségviselő, hanem az előtársaság áll szerződéses jogviszonyban a hitelezővel. Mivel a vezető tisztségviselő felelőssége deliktuális felelősségtípus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. Mivel a tag (részvényes) felelőssége a bejegyzési kérelem jogerős elutasításának napjától számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn, a vezető tisztségviselő felelősségének időtartama is ennek megfelelően alakul. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.
A hitelező az előtársaság bármelyik vagy valamennyi vezető tisztségviselője ellen indíthat kártérítési pert. A Ptk. 3:101. § (4) bekezdése szerinti kártérítési perben a tagok (részvényesek) nem perelhetők, kizárólag a vezető tisztségviselő(k) perelhető(k), ugyanis itt a vezető tisztségviselő valójában a saját magatartásáért (kötelezettségéért) tartozik felelősséggel. A Ptk. 3:101. § (5) bekezdése szerinti kártérítési perben a vezető tisztségviselő(k) a tagokkal (részvényesekkel) együtt is perelhetők. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő(k) marasztalása csupán feltételes lehet, a tagoktól (részvényesektől) való behajthatatlanság esetén kell helytállniuk.
Wellmann hívja fel a figyelmet arra, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagjai és a részvénytársaság részvényesei mellett célszerűnek látszik az, ha a felperesi hitelező perli a vezető tisztségviselő(ke)t, ugyanis a beperelt tagok (részvényesek) könnyen védekezhetnek azzal a perben, hogy likvidációs hányadhoz nem jutottak hozzá, mert az induló vagyon elfogyott az előtársasági működés során, a likvidációs vagyonhányadot meghaladó felelőssége pedig nincs a tagoknak (részvényeseknek). Ilyen perfelállás mellet a vezető tisztségviselő(k)nek kell majd azzal védekezniük a perben, hogy az ő felelősségük csak másodlagos, az előtársaságnak megmaradt az induló vagyona, és az szétosztásra került a tagok (részvényesek) között.[108]
A cégjegyzékbe jogerősen be nem jegyzett előtársaság nyilvánvalóan nem lehet peres fél (alperes), mivel teljes mértékben nem jött létre, jogilag nem létezik, jogképességgel nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye szerint bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi vezető tisztségviselő ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a "jogszerűtlen gazdálkodásért"

A vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályok három jogforrásban találhatók: a Ptk.-ban, a Cstv.-ben és a Ctv.-ben. Külön alpontokban ismertetjük azokat.

2.1. A Ptk. 3:118. §-ában írt általános szabályok

A Ptk. 3:118. §-a értelmében, ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a társaság vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható.
A 2006-os Gt. a vezető tisztségviselő vonatkozásában az intézményes felelősségátvitel új szabályát iktatta be a magyar társasági jogba. A törvényalkotó régóta fennálló súlyos mulasztását küszöbölte ki ezen új felelősségi alakzat megalkotásával, helyesen ismerve fel azt a komoly hitelezővédelmi igényt, hogy a gazdasági társaság tényleges irányítását ellátó vezető tisztségviselő, illetve árnyékigazgató - a "jogszerűtlen gazdálkodás" folytatása esetén - felelősséggel tartozzon a hitelezők irányában. A Ptk. 3:118. §-ában írt szabály kimondja, hogy a társaság fizetőképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a vezető tisztségviselők a hitelezők érdekeinek figyelembevételével kötelesek ügyvezetési feladataikat ellátni.
A törvény az angol csődjog mintájára honosította meg a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősséget, annak érdekében, hogy a gazdasági társaság ügyvezetését csődközeli helyzetben visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő, indokolatlan mértékű kockázatvállalástól. Az angol 1986-os Insolvency Act (Fizetésképtelenségi törvény) alapján szándékosan megvalósított csalárd gazdálkodásnak (fraudulent trading), illetőleg gondatlanul megvalósított jogszerűtlen gazdálkodásnak (wrongful trading) minősül minden olyan eljárás, amely a társaság hitelezőjének megkárosítását eredményezi. Az ilyen magatartást kifejtő személyek közvetlenül felelnek a hitelezőkkel szembenn. Az Insolvency Act kimondja az árnyékigazgató (shadow director), vagyis az olyan személy felelősségét is a hitelezők irányában, aki aktívan közreműködött a menedzsment döntéseiben, vagy az igazgatónak utasítást adott.[109]
A vezető tisztségviselő (az árnyékigazgató) a hitelezőkkel szembeni felelősségének együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a gazdasági társaság felszámolással vagy kényszertörléssel történő megszűnése;
b) bekövetkezzen a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet;
c) a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után a vezető tisztségviselő nem vette figyelembe a hitelezői érdekeket;
d) a gazdasági társaság hitelezőjének követelése kielégítetlen maradjon, és
e) okozati összefüggés álljon fenn a vezető tisztségviselő magatartása és a hitelezői követelés kielégítetlenül maradása között.
Az a) pontban írt előfeltétellel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ptk. 3:118. § második mondata értelmében egyértelműen megállapítható, hogy a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabály a végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható. Ebből az következik, hogy a vizsgált felelősségátviteli szabály kizárólag a felszámolással és kényszertörléssel történő megszűnés esetén alkalmazható.
A b) pontban írt előfeltétellel, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmával összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet.
Az 1988-as Gt. 289. §-a a részvénytársaság vonatkozásában használta a fizetés-megszüntetés fogalmát, míg az 1997-es Gt. 152. §-a a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában használta a fizetés beszüntetése fogalmat, a részvénytársaság vonatkozásában továbbra is a fizetés megszüntetése fogalmat használta.
A jogalkotó a fizetés megszüntetése/beszüntetése fogalmat nem határozta meg. Ez nem is szükséges, ugyanis e fogalom tartalma egyértelmű. A fizetésmegszüntetés, -beszüntetés fogalmán azt kell érteni, amikor a részvénytársaság, illetőleg a korlátolt felelősségű társaság jogellenesen nem teljesíti esedékességkor a jogszabályon vagy szerződésen alapuló valamely pénzfizetési kötelezettségét. Az 1988-as Gt. és az 1997-es Gt. szerint, ha bekövetkezik a fizetés megszüntetése/beszüntetése és a társaság vagyona a tartozásait nem fedezi, az ügyvezető/igazgatóság köteles volt összehívni a taggyűlést/közgyűlést annak érdekében, hogy a korlátolt felelősségű társaság/részvénytársaság tőkehelyzetének rendezéséről határozzon. Megállapíthatjuk tehát azt, hogy sem az 1988-as Gt., sem az 1997-es Gt. a fenyegető fizetésképtelenség fogalmát nem használta.
A 2006-os Gt. hatálybalépésével a helyzet lényegesen megváltozott. Ugyanis a fizetés megszüntetése/beszüntetése mellett a 2006-os Gt. 143. §-a a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában, a 2006-os Gt. 245. §-a a részvénytársaság vonatkozásában immáron a fenyegető fizetésképtelenség fogalmát is bevezette, anélkül azonban, hogy annak tartalmát meghatározta volna. A két jogszabályi rendelkezés továbbra is azt írta elő, hogy ha a korlátolt felelősségű társaságot/részvénytársaságot fizetésképtelenség fenyegeti az ügyvezető/igazgatóság köteles összehívni a taggyűlést/közgyűlést annak érdekében, hogy a korlátolt felelősségű társaság/részvénytársaság tőkehelyzetének rendezéséről határozzon. Emellett ugyanakkor - témánk szempontjából lényeges újításként - a 2006-os Gt. 30. § (3) bekezdésében rögzített felelősségátviteli szabály valamennyi társasági forma vonatkozásában előírta azt, hogy a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet esetén a gazdasági társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni. A jogalkotó a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmát meghatározta, azonban a fogalommeghatározó szabályt nem a 2006-os Gt.-ben, hanem a módosított Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében helyezte el.
A Ptk. 3:189. §-a a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában, míg a Ptk. 3:270. §-a a részvénytársaság vonatkozásában - megegyezően a 2006-os Gt. szabályaival - egyaránt használja a fenyegető fizetésképtelenség és a fizetésmegszüntetés fogalmát. E két jogszabályi rendelkezés továbbra is azt írja elő, hogy ha a korlátolt felelősségű társaságot/részvénytársaságot fizetésképtelenség fenyegeti vagy megszüntette fizetését, akkor az ügyvezető/igazgatóság köteles összehívni a taggyűlést/közgyűlést annak érdekében, hogy a korlátolt felelősségű társaság/részvénytársaság tőkehelyzetének rendezéséről határozzon. Amennyiben a tagok/részvényesek nem tudják vagy nem kívánják biztosítani a törvény által megkövetelt tőkeminimumot, úgy végső soron el kell határozniuk a jogutód nélküli megszűnést, és az erről szóló taggyűlési/közgyűlési határozatot három hónapon belül végre kell hajtani.
A Ptk. 3:118. §-ában írt szabály fenntartja a 2006-os Gt. 30. § (3) bekezdésével bevezetett vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályt és ennek keretében továbbra is a felelősség bekövetkezésének egyik speciális előfeltételként írja elő a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet". A jogalkotó továbbra sem az anyagi jogi szabályokat tartalmazó kódexben, jelesül a Ptk.-ban, helyezi el a felelősségre vonatkozó szabályt, hanem sajátos jogalkotási megoldást alkalmazva, két eljárásjogi jogforrásban: a Cstv.-ben és a Ctv.-ben határozza meg, lényegében szó szerint azonos módon a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmát. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés negyedik mondatában meghatározott és a Ctv. 118/B. § (3) bekezdésében meghatározott jogfogalom lényegében azonos, a különbség csak annyi, hogy a Cstv. a gazdálkodó szervezet, míg a Ctv. a cég gyűjtőfogalmat használja. Témánk szempontjából ez közömbös, ugyanis a gazdasági társaság mint jogi személy típus beletartozik mind a gazdálkodó szervezet, mind a cég gyűjtőfogalomba. Meglátásunk szerint nincs alapos indoka annak, hogy két jogszabályi rendelkezés határozza meg ugyanazt a fogalmat. A felelősség egyik speciális előfeltételét meghatározó polgári anyagi jogi normát (imperatív szabályt) a Ptk.-ban kellene elhelyezni, nem pedig eljárásjogi törvényekben.
Világosan kell látnunk egyfelől azt, hogy a fenyegető fizetésképtelenség azonos a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel, másfelől azt, hogy a fenyegető fizetésképtelenség/fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem azonos azzal, amikor a gazdasági társaság megszünteti fizetéseit. A "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" időszakában lehetséges ugyanis az, hogy a gazdasági társaság egyes pénzfizetési kötelezettségeit esedékességkor jogszerűen teljesíti, más pénzfizetési kötelezettségeit azonban esedékességkor már jogellenes módon nem teljesíti. Ezzel ellentétben a fizetés megszüntetése egyértelműen azt jelenti, hogy a gazdasági társaság már egyáltalán nem teljesíti pénzfizetési kötelezettségeit egyetlen jogosult irányában sem.
Észre kell vennünk egyfelől azt, hogy polgári jogunk (társasági jogunk) nem a fizetés megszüntetéséhez kapcsolja a felelősségátvitelt, hanem a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzethez". Észre kell vennünk másfelől azt, hogy polgári jogunk (társasági jogunk) valamennyi társasági forma vezető tisztségviselőjére átviszi a felelősséget a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" beállta után. Ugyanakkor csak a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében kötelezi a vezető tisztségviselő(ke)t arra, hogy összehívja (összehívják) a legfőbb szervet a tőkehelyzet rendezése érdekében. Társasági jogunk soha nem várta el, és a Ptk. sem követeli meg azt, hogy a közkereseti társaság és betéti társaság legfőbb szervét össze kelljen hívni a tőkehelyzet rendezése céljából. Ennek okszerű magyarázata az, hogy a közkereseti társaság esetében a tagok, a betéti társaság esetében a beltag(ok) mögöttes felelőssége így is, úgy is, a tőkehelyzet rendezésétől függetlenül fennáll, és e többletfedezettel a hitelezőknek meg kell elégedniük. Ez a hitelezők nézőpontjából vizsgálva egyáltalán nem jelent hátrányt, ugyanis a hitelezők sokkal könnyebben képesek pert nyerni a közkereseti társaság tagjával, betéti társaság beltagjával szemben e személyek mögöttes felelőssége alapján, mint ugyanezen személyekkel szemben a Ptk. 3:118. §-a szerinti vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségátviteli szabály alapján. Tisztán kell ugyanis látnunk azt, hogy a közkereseti társaság tagja, betéti társaság beltagja egyúttal az adott társaság vezető tisztségviselőjének is minősül.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés negyedik mondata szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
A Ctv. 118/B. § (3) bekezdése szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a cég vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a cég nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
A "fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának ilyenképpen történő meghatározása azt a követelményt támasztja a vezető tisztségviselővel szemben, hogy minden szerződéses jogviszony esetében előre lássa azt, hogy az általa irányított gazdasági társaság a jövőben képes lesz-e esedékességkor kielégíteni a követelést. Tartós jogviszonyok esetében, illetőleg a szerződéskötésekhez képest távol eső esedékességek esetében nyilvánvalóan nem lehet előre látni azt, hogy a folyamatosan és gyorsan változó piaci és adózási környezetben versengő gazdasági társaság a szerződéskötéstől számított több hónap vagy több év elteltével is képes lesz esedékességkor kiegyenlíteni a hitelezői követeléseket. A "fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának ilyenképpen történő meghatározása tehát komoly bizonytalanságot rejt magában, ugyanis nem lehet egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy mely időponttól kell a vezető tisztségviselőnek a hitelezők érdekeihez igazodnia, vagyis mely időponttól áll fenn a vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezők irányában. A "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalma tehát igen bizonytalan tartalommal rendelkezik. Meglátásunk szerint a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmát közgazdasági, számviteli fogalmak segítségével lenne célszerű a jövőben meghatározni.[110]
Azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy nem alakult ki még egységes ítélkezési gyakorlat a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmát illetően.
A Pécsi Ítélőtábla egyik eseti döntésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy bekövetkezik a fenyegető fizetésképtelenség, ha a termelő tevékenységet már nem folytató adós úgy nyújt kölcsönt egy (kapcsolt) vállalkozásnak, hogy a kölcsönadás időpontjában a vele szemben fennálló, felszámolási kérelmet is megalapozó követelések összege meghaladja a vagyonát [Pécsi Ítélőtábla Gf. 30.266/2009/7.].
A megyei bíróság egy eseti döntésében a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" bekövetkeztét számviteli fogalmak használatával, a vagyoncsökkenés mértékét könyvszakértő bevonásával állapította meg [Tolna Megyei Bíróság 4. G. 40.041/2010/39.].
Az a személy, aki csak névlegesen tekinti magát vezető tisztségviselőnek, de ténylegesen nem lát el ügyvezetési feladatokat, kirívóan jogsértő magatartást tanúsít. Ezért a Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a II. r. alperes "névleges" ügyvezetőnek tekintette magát és akkor sem látott el ügyvezetői feladatokat, amikor a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Ezzel megsértette a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írtakat és előidézte a társasági vagyon csökkenését [EBH 2011.2326.].
A Kúria egy eseti döntésében kimondta, hogy a vezető tisztségviselő nem a hitelezők érdekeinek megfelelően jár el, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után igazolható módon létre nem jött szerződések, és teljesítési igazolások nélkül rendelkezik különböző nagyságú összegek kifizetése felől [BH 2013.222.].
A fenti eseti döntésekben foglalt álláspontok a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetők.
A Kúria egy eseti döntésében kimondta, hogy fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezik, ha az adós tartozását esedékességkor előreláthatólag nem képes kiegyenlíteni. Ennek fennállása alatt a vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekeket szolgálva kell gazdálkodnia. Ez a kötelező gazdálkodási elv addig áll fenn, amíg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennáll [BH 2014.188.]. Ezen álláspont annyiban pontosításra szorul, hogy a 2006-os Gt. 30. § (3) bekezdésében valóban a vezető tisztségviselőnek kizárólag a hitelezői érdekeket figyelembe véve kellett gazdálkodni, azonban a Ptk. 3:118. §-a szerint ez már nincs így, hanem "csak" figyelembe kell venni a hitelezői érdekeket. Ugyanakkor helytálló teljes mértékben az a megállapítás, hogy ez a gazdálkodási elv (Ptk. 3:118. § szerinti hitelezői érdekek figyelembevétele) addig áll fenn, amíg a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" fennáll.
A "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" kialakulásáért a vezető tisztségviselő nem tartozik felelősséggel a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. Amennyiben a vezető tisztségviselő nem megfelelő ügyvezetői döntéssel, avagy a szükséges ügyvezetői döntés meghozatalának elmulasztásával maga idézi elő a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet", s ezáltal a gazdasági társaság vagyonvesztése következik be, úgy a vezető tisztségviselő a gazdasági társasággal szemben tartozik felelősséggel a Ptk. 3:21. § (2) bekezdésében és a Ptk. 3:24. §-ban írt szabályok szerint.[111]
A c) pontban írt előfeltétellel összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet:
A Ptk. 3:112. § (2) bekezdése - megegyezően a 2006-os Gt. 30. § (2) bekezdésében rögzített előírással - azt követeli meg, hogy a vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait a gazdasági társaság érdekének elsődlegessége alapján lássa el. A 2006-os Gt. 30. § (3) bekezdése a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" beállta után azt követelte meg, hogy a vezető tisztségviselő többé már egyáltalán ne vegye figyelembe a gazdasági társaság önálló érdekét, hanem ahelyett kizárólagosan a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján járjon el. A gazdasági társaságtól egzisztenciálisan függő vezető tisztségviselővel szemben ilyen törvényi elvárást támasztani nem volt ésszerű. Ezért a Ptk. 3:118. §-a szerint már "csak" az a követelmény, hogy a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" beállta után a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság hitelezőinek érdekeire is köteles figyelemmel lenni. E megfogalmazás alapján tehát a vezető tisztségviselőnek két egymással ellentétes érdekrendszernek kell megfelelnie, egyfelől a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kell eljárnia, másfelől figyelemmel kell lennie a hitelezők érdekeire is.
A törvénymódosítás azonban azon az alapproblémán nem változtatott, hogy tényszerűen nem létezik olyan, hogy a gazdasági társaság hitelezőinek közös érdeke. Ugyanis minden egyes hitelezőnek - a többi hitelező érdekétől határozottan eltérő - önálló érdeke létezik, mégpedig az, hogy a gazdasági társaság az ő követelését elégítse ki teljes mértékben. Az egyik hitelezőnek nem érdeke az, hogy a gazdasági társaság a másik (többi) hitelező követelését is kielégítse. Megállapíthatjuk, hogy a hitelezőknek nemcsak hogy nincs közös érdeke, hanem érdekeik éppenséggel egymással ellentétben állnak, ugyanis az egyik hitelező követésének kielégítése ahhoz vezethet, hogy a másik (többi) hitelező követelése kielégítetlenül marad. Mivel nem létezik a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" beállta után a gazdasági társaság hitelezőinek közös érdekeke, a vezető tisztségviselő nem is képes azt figyelembe venni. Még ha el is fogadnánk azt, hogy létezik elvont hitelezői közös érdek, akkor is rendkívül bonyolult kérdés az, hogy vajon milyen vezetői magatartás felel meg leginkább ennek, ugyanis egyáltalán nem biztos az, hogy minden esetben a gazdasági tevékenység azonnali beszüntetése a legcélravezetőbb megoldás.
A hitelezői érdekek figyelembevételét előíró törvényi követelmény nagyon nehéz helyzetbe hozza a vezető tisztségviselőt. Ha ugyanis a vezető tisztségviselő rosszul méri fel azt, hogy mikor következik be a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet", vagyis mikortól kell figyelembe vennie a hitelezői érdekeket is, azt kockáztatja, hogy vagy a társaság, vagy a hitelezők fognak fellépni vele szemben. A vezető tisztségviselő úgy tudja elhárítani magától ezt a kockázatot, hogy összehívja a társaság legfőbb szervét. A vezető tisztségviselő a legfőbb szervet tájékoztatja a kialakult helyzetről, javasolva, hogy a legfőbb szerv hozzon megfelelő tartalmú döntést a követendő eljárásról. Ilyen legfőbb szervi döntés meghozatala esetén sem a társaság, sem a hitelezők alappal már támaszthatnak kártérítési igényt a vezető tisztségviselővel szemben.
A d) pontban írt előfeltétellel összefüggésben azt kell rögzítenünk, hogy a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság hitelezőivel szembeni felelőssége csak akkor következik be, ha a hitelező követelése kielégítetlen marad, vagyis a társaság vagyona nem nyújt fedezetet arra.
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben kihangsúlyozandó az, hogy okozati összefüggésnek kell fennállnia a vezető tisztségviselő magatartása (a hitelezői érdekek figyelmen kívül hagyása) és a hitelezői követelés kielégítetlenül maradása között.
A bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a helytállási kötelezettség csak a ki nem elégített hitelezői követelések olyan mértékéig állnak fenn, amilyen mértékben a gazdasági társaság vagyona a vezető tisztségviselő felróható magatartása folytán csökkent [ÍH 2011.164.]. Ez az álláspont a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthető.
A bizonyítási teher tekintetében a Ptk. 3:118. §-a speciális szabályt nem tartalmaz. Azonban egyfelől a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése, másfelől a Ctv. 118/B. § (4) bekezdése speciális kimentési szabályokat tartalmaz. Ezeket a jelen Fejezet 2.2. és 2.3. pontjaiban részletesen tárgyaljuk.
A Ptk.-ban található általános (közös szabályok) mellett a Cstv. 33/A. §-ában és a Ctv. 118/B-118/C. §-aiban találhatók további speciális szabályok a vezető tisztségviselő "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősségével összefüggésben. A Cstv. által és a Ctv. által előírt szabályozási rendszerek közötti főbb különbségek a következők:
a) a Cstv. "kétlépcsős" perindítást, míg a Ctv. "egylépcsős" perindítást ír elő;
b) a Cstv. szerint vagyoni (pénzügyi) biztosíték nyújtása kérhető a vezető tisztségviselőtől, míg a Ctv. szerint nem kérhető;
c) a Cstv. és a Ctv. egymástól részben eltérő tartalmú törvényi vélelmeket tartalmaz;
d) a Cstv. tartalmaz szabályt több kereset egyesítésére, a Ctv. nem tartalmaz ilyen szabályt.
Teljesen illogikus az, hogy a jogalkotó két egymástól eltérő, speciális szabályrendszert ír elő. Álláspontunk szerint egységes szabályokat kellene előírni. A polgári anyagi jogi szabályokat a Ptk.-ban, a polgári eljárásjogi szabályokat pedig a Pp.-ben kellene elhelyezni. Tekintettel azonban arra, hogy a jogalkotó két egymástól eltérő szabályrendszert alkalmaz, a továbbiakban magunk is külön pontokban tárgyaljuk azokat.

2.2. A Cstv. 33/A. §-ában rögzített speciális szabályok

A 2006-os Gt. 2006. július 1. napján lépett hatályba. Ezzel együtt került beiktatásra a "két lépcsős" perindítás a Cstv.-ben, egyrészt a Cstv. 33/A. §-ába, másrészt a Cstv. 63. § (3)-(4) bekezdéseibe. Azóta a Cstv.-ben elhelyezett szabályok többször módosításra kerültek. A hatályos szabályok 2014. március 15. napján léptek hatályba.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése értelmében a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól (6. §) annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. A gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első mondata értelmében egyrészt a hitelező, másrészt az adós nevében a felszámoló jogosult megállapítási pert indítani.
Hitelezőnek minősül a felszámolás kezdő időpontja után mindenki, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpont]. A kereset a felszámolási eljárás ideje alatt nyújtható be. A felszámolási eljárás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő végzés közzétételének napja [Cstv. 27. § (1) bekezdés negyedik mondat]. Ezen időpont előtt benyújtott kereset idő előttinek minősül, ezért azt a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés j) pontja alapján elutasítja. A Kúria helyesen mutatott rá arra, hogy a felszámolási eljárás jogerős lezárásán azt az időpontot kell érteni, amikor az adós társaság felszámolásának megszüntetéséről szóló végzésről valamennyi érintett hitelező tudomást szerezhet, tehát, amikor az erről szóló jogerős bírósági határozat a Cégközlönyben közzétételre kerül [BH 2014.279.]. Amennyiben a keresetet ezen időpont után, vagyis elkésetten nyújtják be, úgy a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja. Az első, megállapítási per kizárólag a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségének jogalapja megállapítására irányulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kereseti kérelemnek csak a felelősség megállapítását kell tartalmaznia. A helyes kereseti kérelemben a felperes annak megállapítását kéri, hogy a vezető tisztségviselő jogellenes magatartása következtében a felszámolás alá került gazdasági társaság vagyona milyen mértékben csökkent. A bíróság a keresethez való kötöttség korlátai között ennek megfelelő tartalmú ítéletet köteles hozni, amennyiben a felperes eredményesen bizonyítja a törvény által megkövetelt, vezető tisztségviselő felelősségéhez szükséges előfeltételek fennállását.
A törvényi szabályozás hiányos. Nincs speciális eljárásjogi szabály arra az esetre, amikor több hitelező indít megállapítási pert. A Cstv. 33/A. § (6) bekezdés második mondata szerint, ha több hitelező indít marasztalási pert, a bíróság köteles a pereket egyesíteni. A törvény azonban ezt a szabályt a több hitelező által indított megállapítási perek esetén nem tartalmazza. Ebből az következik, hogy a Pp. általános eljárásjogi szabálya szerint a bíróság csak jogosult egyesíteni a pereket [Pp. 149. § (2) bekezdés]. Ha azonban a bíróság nem egyesíti a pereket, előfordulhat, hogy egy vagy több perben megállapítják a vezető tisztségviselő felelősségét, míg egy vagy több perben nem állapítják meg azt. Törvényi rendelkezés hiányában az egyik megállapítási perben hozott jogerős ítéletnek nincs kötőereje a többi perben eljáró bíróságra nézve.
Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint az adós nevében a felszámoló is jogosult megállapítási pert indítani. Álláspontunk szerint ez helytelen törvényi rendelkezés, ugyanis egy ilyen perindítási jog biztosítása a felszámoló részére súlyosan sérti a hitelezők magánautonómiáját. Az igaz ugyan, hogy a felszámolás alá került gazdasági társaság vagyoni helyzetéről, a vezető tisztségviselő esetleges jogellenes magatartásáról a legtöbb információval a felszámoló rendelkezhet, azonban ez még nem elégséges indok arra, hogy a törvény az adós nevében a felszámoló részére keresetindítási jogot biztosítson. A Cstv. 33/A. § (4) bekezdése egyértelműen kötelezi a felszámolót arra, hogy az (1) bekezdés szerinti körülményről és információkról a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt, vagy a hozzá forduló bármelyik hitelezőt tájékoztassa. Ezáltal a hitelezők a felszámoló rendelkezésére álló információkhoz aggálytalanul hozzájuthatnak, és ezen információk birtokában képesek eldönteni, hogy kívánnak-e keresetet támasztani a vezető tisztségviselővel szemben vagy sem. Nincs ésszerű indoka annak, hogy a felszámolóra bízza a törvény azt, hogy a hitelező(k) helyett eldöntse azt, hogy szükséges-e pert indítani a vezető tisztségviselő ellen vagy sem. Továbbá amennyiben a felszámoló bármilyen ok miatt pervesztes lesz, úgy a hiányos törvényi szabályozás miatt kérdéses az, hogy a bíróság a felszámoló által indított perben hozott keresetet elutasító és/vagy a keresetnek helyt adó jogerős ítéletének hatálya kiterjed-e a perben nem álló hitelezőre (hitelezőkre).
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első mondata részben megismétli a Ptk. 3:118. §-ában írt előfeltételeket, részben bővíti azokat. Az ismétlések valójában szükségtelenek. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első mondatában írt szabály egyértelműen rögzíti, hogy okozati összefüggésnek kell fennállnia a vezető tisztségviselő mulasztása (vagyis nem veszi figyelembe a hitelezők érdekeit) és a gazdasági társaság vagyoncsökkenése között. Az okozati összefüggés fennállása vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság helyesen mondta ki, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első mondatában írt rendelkezésre alapított kérelem nem valamely hitelező elszámoltatási igénye a vezető tisztségviselő irányában. A kereseti kérelem alapján ugyanis nem a ki nem elégített hitelezői igények összessége érvényesíthető a vezető tisztségviselővel szemben, hanem az az összeg, amely a vezető tisztségviselő mulasztása miatt jelenik meg vagyoncsökkenésként az adós társaságnál. A vagyoncsökkenés a vezető tisztségviselői mulasztást követő sikertelen gazdasági döntéseknek a következménye az adós vagyonában [Legfelsőbb Bíróság Gfv. X. 30.047/2011/3.]. Az eseti döntésben foglalt álláspont a Cstv. módosítását követően is irányadónak tekinthető.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első mondatában található többletszabályok közül továbbá jelentősége egyfelől annak van, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írt első mondat kimondja, hogy a vezető tisztségviselők közül azon vezető tisztségviselő felelőssége állapítható meg, aki a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben nem vette figyelembe a hitelezői érdekeket a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" bekövetkeztét követően, másfelől a környezeti terhek rendezésének elmulasztása kitételnek van jelentősége.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második mondatában az is kimondásra került, hogy vezető tisztségviselőnek minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, vagyis a törvény a vezető tisztségviselő mellett az ún. "árnyékigazgató" (shadow director) hitelezőkkel szembeni felelősségét is előírja.
Ez kiemelkedő jelentőségű szabály. Árnyékigazgató egyaránt lehet természetes személy (például: a gazdasági társaság tagja, részvényese, felügyelőbizottsági tagja, cégvezetője, egyéb vezető állású munkavállalója) és jogi személy (például: a gazdasági társaság tagja, részvényese, a gazdasági társaság részére kölcsönt, hitelt folyósító hitelintézet). Az árnyékigazgatóra vonatkozó szabály konszernjogi szempontból is jelentősséggel bír, ugyanis a tagra vonatkozó felelősségátvitel lehetőséget teremti meg. Amennyiben a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes) árnyékigazgatói minősége bizonyítást nyer, úgy e személyek a Cstv. 33/A. §-a szerint tartoznak felelősséggel a hitelezők irányában. Amennyiben a gazdasági társaságot finanszírozó hitelintézet árnyékigazgatói minősége bizonyítást nyer, úgy e hitelintézet nyilvánvalóan nem jogosult hitelezőként igényérvényesítésre a vezető tisztségviselővel szemben, vagyis az ilyen hitelintézet által indított perben a vezető tisztségviselő védekezhet azzal, hogy a gazdasági társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem a hitelintézet határozta meg. A vezető tisztségviselő természetesen más hitelező perindításakor is védekezhet azzal, hogy a társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem az általa megnevezett árnyékigazgató hozta meg. Az árnyékigazgató felelősségének is előfeltétele az, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben fejtse ki tevékenységét.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés harmadik mondata kimondja, hogy ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A deliktuális közös károkozásra a Ptk. 6:524. §-ában írtak az irányadók. Az egyetemleges felelősség a közös károkozás következménye, amely szabály a hitelezők vagyoni érdekeit hivatott biztosítani.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés negyedik mondata határozza meg a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" időpontját, amelyet már részletesen tárgyaltunk és elemeztünk a jelen Fejezet 2.1. pontjában.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján a keresetben vagyoni biztosíték nyújtása is kérhető a hitelezők követelésének kielégítése céljából. A biztosíték a bíróság gazdasági hivatalában letéti számlára befizetendő pénzösszeg vagy hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét), EGT-állam vagy hitelintézet által kibocsátott vagy garantált, a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű, azonnal beváltható vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, bankgarancia, biztosítói garancia, biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény lehet. A keresetlevelet - a beavatkozás lehetőségére történő felhívással - és a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelmet, valamint az eljárásban hozott határozatokat az adós gazdálkodó szervezet azon többségi befolyással rendelkező tagjának (egyszemélyes társaság és egyéni cég esetén a tagnak, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozásnak) is meg kell küldeni, amely az (1) bekezdés szerinti időszakban az említett részesedéssel rendelkezett. A biztosítéknyújtásra kötelező végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. Az említett tag, illetőleg a külföldi székhelyű vállalkozás a pénzügyi biztosíték teljesítéséért a vezetőtől való behajthatatlanság esetén kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelepe rendelkezésére bocsátott vagyonból.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdés első mondata értelmében a keresetlevélben vagyoni (pénzügyi) biztosíték (a továbbiakban: biztosíték) nyújtása is kérhető. Kihangsúlyozandó az, hogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezés szerint kizárólag a keresetlevélben terjeszthető elő ilyen kérelem, később, a per folyamán már nem.
A biztosíték típusait a Cstv. 33/A. § (2) bekezdés második mondata határozza meg. Álláspontunk szerint a törvényi szabályozás hibás, ugyanis abból a téves előfeltevésből indul ki, hogy a felperes bizonyosan pernyertes lesz és az alperes bizonyosan fedezetelvonó ügylet (ügyletek) megkötésével el kívánja vonni a pernyertes felperes elől vagyonát. Ez az előfeltevés azonban megalapozatlannak tűnik, ugyanis egyáltalán nem bizonyos az, hogy a felperes pernyertes lesz, és egyáltalán nem bizonyos az sem, hogy az alperes fedezetelvonó ügyleteket kíván kötni. Amennyiben ez az előfeltevés igaz lenne, úgy valamennyi polgári perben elő lehetne írni ilyen típusú biztosíték nyújtását az alperes számára. Ez össztársadalmi szinten a természetes személyek és jogi személyek vagyoni ellehetetlenítését eredményezné.
Álláspontunk szerint a vezető tisztségviselők (árnyékigazgatók) ellen indítható kártérítési perekben is indokolatlan és szükségtelen a biztosítéknyújtás ilyen formában történő előírása. A biztosíték nyújtására vonatkozó szabályozás azon ok miatt is aggályos, hogy a törvény semmiféle mérlegelési szempontot nem ír elő a körben, hogy mit kell vizsgálnia és értékelnie a bíróságnak akkor, amikor a felperes biztosíték nyújtása iránti kérelmet terjeszt elő keresetlevelében. A törvény ezzel a megoldással teljes mértékben a bíróság mérlegelési jogkörébe utalja annak a kérdésnek az eldöntését, hogy egyáltalán kötelezi-e a vezető tisztségviselőt a biztosíték nyújtására, és ha igen, mekkora összegű biztosíték nyújtására kötelezi. A bíróság külön végzésben köteles dönteni a biztosítéknyújtás elrendeléséről vagy elutasításáról. A biztosítéknyújtásra kötelező végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. A biztosítéknyújtást elrendelő jogerős végzés alapján ugyanakkor bírósági végrehajtásának van helye mind az alperesi vezető tisztségviselővel szemben, mind a gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező taggal szemben, függetlenül attól, hogy a megállapítási perben még nem született döntés.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdés harmadik-hatodik mondatai a felszámolás alá került gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tagja kezesi felelősségével összefüggő szabályokat tartalmaz. Ezeket a szabályokat már részletesen ismertettük és tárgyaltuk a VII. Fejezet 2.5. pontjában, ezért azokra itt csak utalunk.
A Cstv. 33/A. § (3) bekezdése szerint mentesül a felelősség alól az (1) bekezdésben említett vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója (összevont [konszolidált] éves beszámolója) külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell.
A Cstv. 33/A. § (3) bekezdés első mondata speciális mentesülési szabályt írt elő. A törvényi szabály - helyesen - kimentő (exkulpációs) bizonyítást ír elő, vagyis a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) tartozik bizonyítani, hogy magatartása a törvény által előírtaknak megfelelő volt, és csak ebben az esetben mentesül a felelősség alól.
Ezen túlmenően a Cstv. 33/A. § (3) bekezdés második mondata a hitelezők érdekeinek védelme céljából törvényi vélelmet ír elő. Ez a törvényi vélelem egy egyszerű, megdönthető vélelem (praesumtio iuris). A vélelem hatókörén belül kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a hitelezői érdekek sérelmét kell vélelmezni akkor, ha a vezető tisztségviselő a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének. Törvényi vélelem szól továbbá a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban előírt iratok átadásának, továbbá tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetére is. A törvényi vélelem egyértelműen megdönthető vélelem, ugyanis a jogszabályi rendelkezés nem tiltja az ellenbizonyítást. A hitelezői érdek sérelmének hiányát, vagyis azt, hogy figyelembe vette a hitelezők érdekeit a felszámolással fenyegető helyzet beállta után, tehát a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) tartozik bizonyítani a vélelem hatókörén belül. Az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének elmulasztása miatti hitelezői érdeksérelem hiánya például eredményesen bizonyítható azzal, hogy ha a vezető tisztségviselő hitelt érdemlően bizonyítja azt, hogy ennek a kötelezettségének nem tett ugyan eleget, azonban az éves beszámolót a felperesi hitelezőnek átadta, s ezáltal a hitelező annak tartalmával teljes mértékben tisztában volt.[112]
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy ha a gazdasági társaságnak több önálló képviseletre (cégjegyzésre) jogosult ügyvezetője van, akik a felszámolás kezdő időpontját megelőzően elmulasztották az éves beszámoló letétbe helyezési közzétételi kötelezettségük teljesítését, emiatt a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell, és a vezető tisztségviselők egyetemleges felelősségét kell megállapítani. Ha pedig a perben az alperesi ügyvezetők e vélelmet megdönteni nem képesek, úgy a bíróság meg kell hogy állapítsa a hitelezői érdeksérelem bekövetkeztét [BH 2012.101.].
A Kúria egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy nem állapítható meg az éves beszámoló letétbe helyezésével kapcsolatos mulasztás, ha a gazdálkodó szervezet felszámolásának kezdő időpontja megelőzi a letétbe helyezési kötelezettség teljesítésére a számviteli törvényben előírt határidőt [BH 2013.222.].
Az eseti döntésekben kifejtett álláspontok a Cstv. módosítását követően is irányadónak tekinthetőek.
A vélelem hatókörébe tartozó esetekben is a felperesnek kell bizonyítani az okozati összefüggés fennállását, a vezető tisztségviselő jogellenes magatartása (valójában a vélelmező tény) és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között. Csakhogy a vélelmező tények és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között lehetséges, hogy ténylegesen nem áll fenn okozati kapcsolat. Például az éves beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között egyáltalán nem biztos, hogy fennáll okozati kapcsolat. Jogdogmatikai szempontból helytelen az az álláspont, miszerint a vélelem beálltára tekintettel nem kell a felperesnek bizonyítania az okozati összefüggés fennállását, ugyanis a jogszabályi rendelkezés az okozati kapcsolat fennállására vélelmet nem ír elő.
A Cstv. 33/A. § (4) bekezdése alapján a felszámoló az (1) bekezdés szerinti körülményekről és információkról köteles a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt vagy a hozzá forduló hitelezőket tájékoztatni.
A Cstv. 33/A. § (5) bekezdése értelmében a (2) bekezdésben meghatározott vagyoni biztosíték hitelezők közötti felosztásáról a felszámolási eljárás jogerős lezárása után, a marasztalásra irányuló per jogerős lezárásakor kell rendelkezni, a hitelezők pernyertessége esetén. A felosztás a hitelezők között a felszámolási eljárásban meg nem térült követeléseik arányában történik.
Az idézett jogszabályi rendelkezés azt a látszatot kelti, mintha a második perben (marasztalási perben) hozandó ítélet csak a biztosíték felosztásáról rendelkezhetne. Ez azonban nincs így. A marasztalási perben nyilvánvalóan csak akkor kell rendelkezni a biztosíték hitelezők közötti felosztásáról, ha a megállapítási perben a bíróság elrendelte a biztosíték nyújtását. Ha biztosítéknyújtás elrendelése nem történt, akkor a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében foglalt szabály alkalmazására nem kerülhet sor.
A Cstv. 33/A. § (6) bekezdése szerint a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 60 napos jogvesztő határidőn belül - ki nem elégített követelése erejéig - bármely hitelező keresettel kérheti a bíróságtól (6. §), hogy az (1) bekezdés szerinti perben jogerősen megállapított felelősség alapján kötelezze az adós volt vezetőjét követelésének kielégítésére. Amennyiben határidőben több hitelező terjeszt elő keresetet, a bíróság a pereket egyesíti, és a hitelezői követelések arányos kielégítéséről rendelkezik. Amennyiben a felszámolási eljárás jogerős lezárásáig az (1) bekezdés szerinti perben még nincs jogerős döntés, a 60 napos jogvesztő határidő kezdő napja a jogerős bírósági döntés napját követő nap.
A "kétlépcsős" perindítás okán a második per a marasztalási per. A marasztalási pert már csak a hitelező kezdeményezheti. A hitelezőnek minősül az a személy, aki a megállapítási perben hitelezőnek minősül. Ugyanakkor az nem törvényi követelmény, hogy csak az a hitelező indíthat marasztalási pert, aki maga is megindította a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási pert.
A jogszabályi rendelkezés helyesen írja elő azt, hogy a hitelező a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról szóló határozat Cégközlönyben való közzétételét követő 60 napos jogvesztő határidőn belül jogosult megindítani a marasztalási pert. Amennyiben a felperesi hitelező elmulasztja a jogvesztő határidőt, úgy a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja. Előfordulhat azonban az, hogy a felszámolási eljárás hamarabb fejeződik be, mint a megállapítási per. Ebben az esetben még nincs olyan jogerős ítélet, amely megállapítaná a felszámolás alá került gazdasági társaság vagyoncsökkenésének mértékét, és a vezető tisztségviselő felelősségét.
A Cstv. 33/A. § (6) bekezdés harmadik mondata szerint amennyiben a felszámolási eljárás jogerős lezárásáig a megállapítási perben még nincs jogerős döntés, a 60 napos jogvesztő határidő kezdő napja a jogerős bírósági döntést követő nap. E szabály aggályos egyfelől azon ok miatt, hogy a megállapítási pert nem indító, perben nem álló hitelező nyilvánvalóan nem képes tudomást szerezni az ítélet jogerőre emelkedéséről, másfelől azon ok miatt, hogy ha több megállapítási pert indítottak, nem lehet egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy melyik jogerős döntés a releváns. Ezért álláspontunk szerint a helyes törvényi szabályozás az lenne, hogy a második pert (marasztalási pert) fel kell függeszteni az első per(ek)ben (megállapítási per(ek)ben) hozandó ítélet(ek) jogerőre emelkedéséig.
Az adós nevében a felszámoló marasztalásra irányuló pert nem jogosult indítani. Ennek okszerű magyarázata az, hogy a felszámolás jogerős befejeződése után az adós (felszámolás alá került gazdasági társaság) már nem létezik, mivel a cégjegyzékből törölték, s ekként perbeli jogképességgel sem rendelkezik.
A marasztalási perben a bíróság a ki nem elégített hitelezői követelések arányában kötelezi kártérítés megfizetésére a vezető tisztségviselőt. Amennyiben pedig a megállapítási perben a bíróság biztosíték nyújtására kötelezte a vezető tisztségviselőt, úgy a biztosítékot a ki nem elégített követelések arányában rendeli felosztani a hitelezők között. Ezekben az esetekben a Cstv. 57. § szerinti kielégítési sorrendre vonatkozó szabályok nem alkalmazandók.[113]
A Cstv. 33/A. § (6) bekezdés második mondata azt a helyes perjogi szabályt tartalmazza, hogy amennyiben határidőben több hitelező terjeszt elő keresetet, a bíróság a pereket egyesíti, és a hitelezői követelések arányos kielégítéséről rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy a bíróság csak úgy tud megfelelő rendelkezést hozni a hitelezők arányos kielégítéséről több marasztalási per esetén, hogy ha e pereket kötelező jelleggel egymással egyesíti.
A Cstv. 33/A. § (7) bekezdése szerint, amennyiben a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg és részleges vagyonfelosztási javaslat alapján a hitelezők igényeinek kielégítéséhez nem elegendő az adós felszámolás körébe tartozó vagyona, bármely hitelező vagy az adós nevében a felszámoló az (1) bekezdés szerinti eljárásban kérheti a bíróságtól azt is, hogy a bíróság a ki nem elégített követelés megfizetésére kötelezze az (1) bekezdés alapján az adós volt vezetőjét.
A jogalkotó részben felismerve a "kétlépcsős" perindítás hitelezőkre nézve hátrányos szabályrendszerét, olyan könnyítő szabályt vezetett be, miszerint már a felszámolás alatt is megindítható a marasztalási per, amennyiben a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg és részleges vagyonfelosztási javaslat alapján a hitelezők igényeinek kielégítéséhez nem elegendő a felszámolás alá került gazdasági társaság vagyona. A Cstv.-t módosító törvénymódosítás miniszteri indokolása szerint azért vezették be ezt a speciális perindítási lehetőséget, hogy az alperes által nyújtott biztosíték mielőbb felhasználható legyen a hitelezők követeléseinek kielégítésére. Jellemző módon a jogalkotó evidensnek tekinti azt, hogy a bíróság el fogja rendelni a biztosíték nyújtását. Holott ez egyáltalán nincs így. Amennyiben korábban megállapítási pert indítottak, abban a perben kell a felelősség előfeltételeit a felperesnek bizonyítania. Amennyiben nem indított korábban megállapítási pert, a felszámolás alatt megindítható marasztalási perben kell a felperesnek a felelősség előfeltételeit bizonyítania.
A megállapításra irányuló perben a felperes lehet a hitelező és az adós nevében a felszámoló. A marasztalásra irányuló perben kizárólag a hitelező szerepelhet felperesi pozícióban. A megállapítási perben és a marasztalási perben alperesként a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) foglalhat helyt. Alperesi pozícióban több vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) is szerepelhet. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Hitelezői szempontból célszerű a vezető tisztségviselők mellett a potenciálisan szóba jöhető árnyékigazgatók perlése is, ugyanis ilyen esetben az alperesként perelt vezető tisztségviselőt terheli a bizonyítás a körben, hogy a társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem az alperesként perelt árnyékigazgató hozta meg. Az alperesként perelt a vezető tisztségviselők (árnyékigazgatók) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]. A megállapítási perben a bíróság a kereseti kérelemhez való kötöttség korlátai között megállapítja a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségét, és egyúttal a vezető tisztségviselő jogellenes magatartása következtében a felszámolás alá került gazdasági társaság vagyoncsökkenésének mértékét. A marasztalási perben a bíróság a hitelező felszámolási vagyonból ki nem elégített követelésének megfizetésére kötelezi az alperest, több hitelező esetén a ki nem elégített követelések arányában történik a marasztalás. Mind a megállapítási, mind a marasztalási per vagyonjogi pernek minősül. Mind a marasztalási, mind a kártérítési per a Cstv. 6. §-a szerinti törvényszék illetékességébe és hatáskörébe tartozik, vagyis a felszámolás alá került gazdasági társaság székhelye szerinti törvényszék előtt kell a pert megindítani.

2.3. A Ctv. 118/B-118/C. §-aiban írt speciális szabályok

A 2011. évi CXCVII. tv. 2012. március 1. napjától beiktatta társasági jogunkba a Ctv. 118/A. § (3)-(4) bekezdések szerinti speciális szabályokat. A Ptk. hatálybalépését követően a 2013. évi CCLII. tv. módosította a vonatkozó szabályokat és azokat a Ctv. 118/B.-118/C. §-aiba helyezte el.
A vezető tisztségviselőnek a "jogellenes gazdálkodás miatt" a hitelezőkkel szemben fennálló felelősségét előíró szabály eredeti rendeltetése az volt, hogy a vezető tisztségviselőt rászorítsa arra, hogy a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" beálltát követően a hitelező jogos érdekeit vegye figyelembe. A "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" beálltát követően a gazdasági társaságok jelentős része felszámolás sorsára jut, és az ilyen társaságok hitelezőinek követelései gyakorta kielégítetlenül maradnak. A módosított szabályozás azonban már nemcsak a felszámolással megszűnt gazdasági társaság hitelezőit kívánja védelemben részesíteni, hanem a kényszertörléssel megszűnt gazdasági társaságok hitelezőit is. A kényszertörléssel megszűnt társaságokra vonatkozó szabályozás nincs figyelemmel arra a tényre, hogy két egymástól teljesen eltérő megszűnési módról van szó: egyrészről felszámolásról, másrészről a kényszertörlésről; továbbá a vonatkozó Cstv.- és Ctv.-szabályok egymástól teljesen eltérő logika mentén határozzák meg egyfelől a felszámolás elrendelésének okait, másfelől a kényszertörlési eljárás megindításának okait. A kényszertörlési eljárás megindítása előtt a gazdasági társaságokat általában nem fenyegeti fizetésképtelenség, ekként a vezető tisztségviselőknek sem kell figyelembe venniük a hitelezők érdekeit.
A Ctv. 116. § (1) bekezdése az alábbi négy esetben írja elő a kényszertörlési eljárás megindítását:
A cégbíróság kényszertörlési eljárás megindítását rendeli el, ha
a) a céget megszűntnek nyilvánítja,
b) a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be és törlése iránt kérelmet nem terjesztett elő,
c) a cég a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre, vagy
d) a cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, és végelszámolási eljárás lefolytatásának nincs helye.
Abban az esetben, ha mégis a gazdasági társaságot fenyegetné fizetésképtelenség a kényszertörlési eljárás megindítását megelőzően, és bejelentenek hitelezői követeléseket, a kényszertörlési eljárás átalakul felszámolási eljárássá [Ctv. 118. § (3) bekezdés]. Ha pedig ez megtörtént, úgy már a Cstv. 33/A. §-a szerinti perindításoknak van helye.
A Ctv. 118/B. § (1) bekezdése szerint, ha a cégbíróság a céget kényszertörlési eljárásban törölte a cégjegyzékből, a cég vezető tisztségviselője - ideértve a kényszertörlési eljárás előtt a cégjegyzékből törölt vezető tisztségviselőt is - az okozott hátrány erejéig felel a kielégítetlenül maradt hitelezői követelésekért, ha a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, és ezáltal a cég vagyona csökkent, illetve a hitelezők követeléseinek kielégítése meghiúsult. Több vezető tisztségviselő esetén felelősségük egyetemleges.
A Ctv. 118/B. § (1) bekezdés első mondata értelmében a hitelező jogosult pert indítani a vezető tisztségviselő ellen. A Ctv. 118/B. § (1) bekezdésében írt szabály alapján "egylépcsős" perindításról van szó, a felperes marasztalásra irányuló keresetet köteles előterjeszteni.
A hitelező fogalmát a Ctv. 118/C. § (1) bekezdésében írt szabály egyértelműen meghatározza.
Hitelező az a személy, aki követelését a kényszertörlési eljárásban a 117. § (2) bekezdése szerint bejelentette és követelése jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton, más végrehajtható okiraton alapul vagy nem vitatott vagy elismert, pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés. A hitelező a keresetét kizárólag a cég kényszertörlési eljárásban való törlését elrendelő határozat Cégközlönyben való közzétételét követően nyújthatja be a bíróságra. A hitelező tehát a kényszertörlési eljárás folyamatban léte alatt jogszerűen nem terjesztheti elő keresetét. A törlést elrendelő határozat Cégközlönyben való közzétételét megelőzően benyújtott kereset idő előttinek minősül, ezért azt a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés j) pontja alapján elutasítja.
A törvényi szabályozás hiányos. Nincs speciális eljárásjogi szabály arra az esetre, amikor több hitelező indít pert. A Cstv. 33/A. § (6) bekezdés második mondata szerint, ha több hitelező indít pert, a bíróság köteles a pereket egyesíteni. A Ctv. azonban ezt a szabályt a több hitelező által indított perek esetén nem tartalmazza. Ebből az következik, hogy a Pp. általános eljárásjogi szabálya szerint a bíróság csak jogosult egyesíteni a pereket [Pp. 149. § (2) bekezdés]. Ha azonban a bíróság nem egyesíti a pereket, előfordulhat, hogy egy vagy több perben marasztalják a vezető tisztségviselőt, míg egy vagy több perben nem.
A Ctv. 118/B. § (1) bekezdés első mondata részben megismétli a Ptk. 3:118. §-ában írt előfeltételeket, részben bővíti azokat. Az ismétlések valójában szükségtelenek. A kiegészítések közül jelentősége van egyfelől az okozati összefüggést előíró szabálynak, másfelől annak, hogy a kényszertörlési eljárás előtt a cégjegyzékből törölt vezető tisztségviselő felelőssége is fennáll.
A Ctv. 118/B. § (1) bekezdés második mondata értelmében a közös károkozás tényétől függetlenül a több vezető tisztségviselő felelőssége egyetemleges a hitelezőkkel szemben. Álláspontunk szerint ez a szabály indokolatlan. A helyes szabályozás az lenne, ha a vezető tisztségviselők közösen okozzák a kárt, akkor felelősek egyetemlegesen a hitelezőkkel szemben.
A Ctv. 118/B. § (2) bekezdése alapján e § alkalmazásában vezető tisztségviselő a cég által megválasztott végelszámoló is. E § alkalmazásában a cég vezető tisztségviselőjének minősül az a személy is, aki a cég döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.
Az idézett jogszabályi rendelkezés első mondata értelmében a vezető tisztségviselő mellett a végelszámoló felelőssége is megállapítható. Ennek magyarázata az, hogy a kényszertörlési eljárás elrendelését megelőzően a gazdasági társaság állhat végelszámolás alatt, és ebben az esetben a végelszámoló képviseli már a társaságot és nem a vezető tisztségviselő.
A Ctv. 118/B. § (2) bekezdés második mondatában az is kimondásra került, hogy vezető tisztségviselőnek minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, vagyis a törvény a vezető tisztségviselő mellett az ún. "árnyékigazgató" (shadow director) hitelezőkkel szembeni felelősségét is előírja.
Ez kiemelkedő jelentőségű szabály. Árnyékigazgató egyaránt lehet természetes személy (például: a gazdasági társaság tagja, részvényese, felügyelőbizottsági tagja, cégvezetője, egyéb vezető állású munkavállalója) és jogi személy (például: a gazdasági társaság tagja, részvényese, a gazdasági társaság részére kölcsönt, hitelt folyósító hitelintézet). Az árnyékigazgatóra vonatkozó szabály konszernjogi szempontból is jelentőséggel bír, ugyanis a tagra vonatkozó felelősségátvitel lehetőségét teremti meg. Amennyiben a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes) árnyékigazgatói minősége bizonyítást nyer, úgy e személyek a Ctv. 118/B. §-a szerint tartoznak felelősséggel a hitelezők irányában. Amennyiben a gazdasági társaságot finanszírozó hitelintézet árnyékigazgatói minősége bizonyítást nyer, úgy e hitelintézet nyilvánvalóan nem jogosult hitelezőként igényérvényesítésre a vezető tisztségviselővel szemben, vagyis az ilyen hitelintézet által indított perben a vezető tisztségviselő védekezhet azzal, hogy a gazdasági társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem a hitelintézet határozta meg. A vezető tisztségviselő természetesen más hitelező perindításakor is védekezhet azzal, hogy a társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem az általa megnevezett árnyékigazgató hozta meg. Az árnyékigazgató felelősségének is előfeltétele az, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben fejtse ki tevékenységét.
A Ctv. 118/B. § (3) bekezdése értelmében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a cég vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a cég nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
A Ctv. 118/B. § (3) bekezdése határozza meg a "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet" időpontját, amelyet már részletesen tárgyaltunk és elemeztünk a jelen Fejezet 2.1. pontjában.
A Ctv. 118/B. § (4) bekezdése szerint mentesül a felelősség alól a vezető tisztségviselő, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem a vezető tisztségviselői jogviszonya alatt vagy ügyvezetési tevékenysége miatt következett be, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően pedig az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá a cég legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Ha a vezető tisztségviselő a kényszertörlés elrendelését megelőzően vagy a kényszertörlési eljárás alatt nem tett eleget a számviteli beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy - végelszámolás esetén - nem teljesítette a Ctv. 98. § (3) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. A hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell akkor is, ha a kényszertörlési eljárást végelszámolás előzte meg és a végelszámoló nem tett eleget a 104. § (3) és (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének.
A Ctv. 118/B. § (4) bekezdés első mondata speciális mentesülési szabályt írt elő. A törvényi szabály - helyesen - kimentő (exkulpációs) bizonyítást ír elő, vagyis a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) tartozik bizonyítani, hogy magatartása a törvény által előírtaknak megfelelő volt, és csak ebben az esetben mentesül a felelősség alól.
Ezen túlmenően a Ctv. 118/B. § (4) bekezdés második és harmadik mondata a hitelezők érdekeinek védelme céljából törvényi vélelmeket ír elő. Ezek a törvényi vélelmek egyszerű, megdönthető vélelmek (praesumtio iuris). Az első vélelem hatókörén belül kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a hitelezői érdekek sérelmét kell vélelmezni akkor, ha a vezető tisztségviselő a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének. Törvényi vélelem szól továbbá, ha a Ctv. 98. § (3) bekezdés a), c) és d) pontjaiban előírtakat elmulasztja. A törvényi vélelem egyértelműen megdönthető vélelem, ugyanis a jogszabályi rendelkezés nem tiltja az ellenbizonyítást. A hitelezői érdek sérelmének hiányát, vagyis azt, hogy figyelembe vette a hitelezők érdekeit a felszámolással fenyegető helyzet beállta után, tehát a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) tartozik bizonyítani a vélelem hatókörén belül. Az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének elmulasztása miatti hitelező érdeksérelem hiánya például eredményesen bizonyítható azzal, ha a vezető tisztségviselő hitelt érdemlően bizonyítja azt, hogy ennek a kötelezettségének nem tett ugyan eleget, azonban az éves beszámolót a felperesi hitelezőnek átadta, s ezáltal a hitelező annak tartalmával teljes mértékben tisztában volt.
A második vélelem a végelszámolóra vonatkozik, amely szerint, ha a kényszertörlési eljárást végelszámolás előzte meg, és a végelszámoló nem tett eleget a Ctv. 104. § (3) és (4) bekezdéseiben foglaltakat, ez esetben szintúgy vélelmezni kell a hitelezői érdekek sérelmét.
A vélelem hatókörébe tartozó esetekben is a felperesnek kell bizonyítani az okozati összefüggés fennállását, a vezető tisztségviselő jogellenes magatartása (valójában a vélelmező tény) és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között. Csakhogy a vélelmező tények és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között lehetséges, hogy ténylegesen nem áll fenn okozati kapcsolat. Például az éves beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása és a kielégítetlenül maradó hitelezői követelés között egyáltalán nem biztos, hogy fennáll okozati kapcsolat. Jogdogmatikai szempontból helytelen az az álláspont, miszerint a vélelem beálltára tekintettel nem kell a felperesnek bizonyítania az okozati összefüggés fennállását, ugyanis a jogszabályi rendelkezés az okozati kapcsolat fennállására vélelmet nem ír elő.
A Ctv. 118/C. § (1) bekezdése értelmében hitelező az a személy, aki követelését a kényszertörlési eljárásban a 117. § (2) bekezdése szerint bejelentette és követelése jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton, más végrehajtható okiraton alapul vagy nem vitatott vagy elismert, pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelés.
A Ctv. 118/C. § (2) bekezdése alapján a hitelező a keresetét a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő kilencvennapos jogvesztő határidőn belül a cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken terjesztheti elő.
Az idézett jogszabályi rendelkezés egyértelműen meghatározza a keresetindítási határidőt, amely helyesen egy rövid jogvesztő határidő. Ugyanezen szabály az eljárásra illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróságot is meghatározza.
A perben a felperes a hitelező lehet, míg alperesként a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) foglalhat helyt. Alperesi pozícióban több vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) is szerepelhet. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Hitelezői szempontból célszerű a vezető tisztségviselők mellett a potenciálisan szóba jöhető árnyékigazgatók perlése is, ugyanis ilyen esetben az alperesként perelt vezető tisztségviselőt terheli a bizonyítás a körben, hogy a társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem az alperesként perelt árnyékigazgató hozta meg. Az alperesként perelt a vezető tisztségviselők (árnyékigazgatók) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]. A perben a bíróság a hitelező ki nem elégített követelésének megfizetésére kötelezi az alperest, több hitelező esetén a ki nem elégített követelések arányában történik a marasztalás. A per vagyonjogi pernek minősül. A per a cég bejegyzett utolsó székhelye szerint illetékes törvényszék hatáskörébe és illetékességébe tartozik.

3. A vezető tisztségviselő és a cégvezető egyetemleges felelőssége a gazdasági társasággal a szerződésen kívüli károkozásért

A Ptk. 6:540. § (1) bekezdése értelmében, ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató a felelős. A Ptk. 6:540. § (2) bekezdése szerint, ha a jogi személy tagja tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a jogi személy a felelős. A Ptk. 6:540. § (3) bekezdése alapján az alkalmazott és a tag egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta.
A Ptk. 6:541. §-a értelmében, ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel.
A magyar felelősségi jogba a Ptk. hatálybalépésével új felelősségátviteli tényállásként került beiktatásra a vezető tisztségviselő és a cégvezető mint alkalmazott egyetemleges felelőssége a jogi személlyel a szerződésen kívüli szándékos károkozásért. A tagra vonatkozó felelősségátviteli tényállás szoros logikai egységet alkot az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállással, ezért ezeket a felelősségátviteli tényállásokat a jelen pontban együttesen tárgyaljuk.
A Ptk. LXIX. Fejezetében szereplő öt felelősségi alakzat közös jellemzője az, hogy más személy magatartásáért való deliktuális felelősségi alakzatokról van szó: a jogi személy, a munkáltató, a megbízó, a szerződés jogosultja a konkrét károkozó (más személy) magatartásáért tartozik felelősséggel a károsult irányában.[114]
A károsult oldaláról vizsgálva a kérdést: a károsult csak olyan kívülálló, harmadik személy lehet, aki nem áll szerződéses jogviszonyban a Ptk. által felelőssé tett személyekkel. Fuglinszky igen találó megfogalmazása szerint "kétszeresen (duplán) deliktuális" tényállásokkal állunk szemben: a károsult sem a Ptk. által egyetemlegesen felelőssé tett személlyel, sem a konkrét károkozóval nem áll szerződéses jogviszonyban. A konkrét károkozó: a tag, az alkalmazott, a vezető tisztségviselő, a megbízott és az egyéb szerződés kötelezettje. A más személy magatartásáért való felelősségtípusból egyenesen következik az, hogy a törvény által felelőssé tett személy mentesüléséhez annak bizonyítása szükséges, hogy a konkrét károkozó eljárása nem ellentétes a társadalmi elvárhatóság követelményével (ez az ún. közvetett kimentés). Még a felróhatóság hiányának bizonyítása sem elégséges minden esetben. A felelősség alapja ugyanis mind az öt felelősségi alakzat esetében az, hogy a konkrét károkozó valamilyen deliktuális felelősségi alakzatba illeszkedő magatartást fejtsen ki. Ez lehet felróható magatartás [Ptk. 6:519. §], de lehet felróhatóságtól független magatartás is [Ptk. 6:535. § (1) bekezdés]. A tag, az alkalmazott, a vezető tisztségviselő által deliktuálisan okozott kár esetén a Ptk. által felelőssé tett személy saját elvárható magatartására hivatkozással soha nem mentesül a felelősség alól. Ezzel szemben a megbízó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja felróhatóságának hiányát a megbízott megválasztása, utasításokkal való ellátása és felügyelete körében. Az egyéb szerződés jogosultja pedig már azzal is mentesül a felelősség alól, ha megnevezi a konkrét károkozót (vagyis a szerződés kötelezettjét). E különbség elvi, jogdogmatikai alapja - mint ahogy azt majd a későbbiekben látni fogjuk -, hogy a jogi személy (munkáltató) esetében fennáll a betudhatóság alapelve, ezzel szemben a megbízó és az egyéb szerződés kötelezettje esetében az nem áll fenn.[115]
A vizsgált öt felelősségi tényállás két csoportba osztható abból a szempontból, hogy sor kerül-e egyáltalán felelősségátvitelre vagy sem. A tag, a cégvezető mint alkalmazott és a vezető tisztségviselő károkozása esetén valóban beszélhetünk felelősségátvitel esetéről, azonban a megbízott, az egyéb szerződés kötelezettje esetében már nem.[116]
A polgári jog egyértelműen szankciós jelleggel telepíti át a felelősséget a jogi személyről (a munkáltatóról) a tagra, az alkalmazottra (ilyen személy mások mellett a cégvezető is), azonban a vezető tisztségviselőre csak részben szankciós jelleggel viszi át a felelősséget. Egyfelől a jogi személy (munkáltató), másfelől a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő között tartós jogviszony: tagsági jogviszony, foglalkoztatási jogviszony, vezetői jogviszony áll fenn. E jogviszonyok közös jellemzője az, hogy minőségileg eltérnek a hagyományos kötelmi jogi jogviszonyoktól a tekintetben, hogy sokkal szorosabb, intenzívebb jogi kapcsolatot hoznak létre a felek között. A jogi személy (munkáltató) a vele tartós jogviszonyban álló személyek magatartása által szerez alanyi jogosultságokat, vállal alanyi kötelezettségeket. Ha e személyek jogi személlyel (munkavállalóval) fennálló jogviszonyukkal összefüggésben kívülálló harmadik személynek kárt okoznak, úgy károkozó magatartásukat a jogi személynek (a munkáltatónak) kell betudni. A jogi személy, mint a polgári jog által megkonstruált jogi fikció önmaga nyilvánvalóan nem képes kárt okozni. Polgári jogi jogirodalom munkálta ki a betudhatóság alapelvét (amely maga is egy jogi fikció), vagyis azt, hogy a jogi személlyel ilyen szoros kapcsolatban álló személyek (károkozó) magatartását a jogi személy magatartásának kell betudni.[117]
A jogi személy (munkáltató) - tagjaitól, alkalmazottaitól, vezető tisztségviselőitől - elkülönült, önálló vagyonnal rendelkezik, és főszabály szerint ezzel a vagyonnal köteles helytállni a vele tartós jogviszonyban álló tényleges károkozó által okozott kárért. A károsult szempontjából megvizsgálva ez azt jelenti, hogy a kielégítési alap - főszabály szerint - a jogi személy (a munkáltató) önálló vagyona; a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő magánvagyonához nem férhet hozzá. Kivételes esetekben, ha a tag tagsági jogviszonyával, az foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben szándékosan, míg a vezető tisztségviselő vezető tisztségviselői jogviszonyával összefüggésben felróhatóan (szándékosan vagy gondatlanul), avagy felróhatóságtól függetlenül okoz kárt, a jogi személy (munkáltató) és a konkrét (tényleges) károkozó együttesen felel a kívülálló harmadik személy irányában.
A károsult szempontjából megvizsgálva: a kielégítési alap a jogi személy (munkáltató) vagyona és a konkrét (tényleges) kározó magánvagyona együttesen. Sajnálatos módon a tagra, az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállás normaszövegének hatályos változatából a joggal való visszaélés követelménye kimaradt. E ponton érdemes kitérnünk e tényállások kialakulására, fejlődésmenetére.
A Ptk. Koncepciója a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő károkozásának előfeltételeként még azt követelte meg, hogy a kárt szándékos bűncselekménnyel vagy szabálysértéssel okozza.
Lábady a Szakértői Javaslatban még olyan felelősségátviteli tényállás kimondását tartotta szükségesnek, ahol tényállási elem az, hogy a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő a jogi személlyel fennálló jogviszonyával visszaélve szándékos magatartással okozzon kárt.
A hatályba nem lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. tv. 5:535. §-a pedig az alkalmazott vonatkozásában felelősségátviteli szabályt nem írt elő, míg a tag és a vezető tisztségviselő vonatkozásában tényállási elemként azt követelte meg, hogy a tag és a vezető tisztségviselő jogviszonyával visszaélve okozzon kárt.
A Ptk. 6:540. § (3) bekezdésében és a Ptk. 6:541. §-ában írt tényállásokból helytelenül kimaradt a joggal való visszaélés követelménye, vagyis az, hogy a tagot, az alkalmazottat és a vezető tisztségviselőt csak abban az esetben terheli felelősség a károsulttal szemben, ha a jogi személlyel fennálló jogviszonyával a károsult rovására, azzal visszaélve okoz kárt. A szankciós jellegű felelősségátviteli tényállás esetén egy vagy több, a tételes jog által egyértelműen nevesített joggal való visszaélést megvalósító magatartás kifejtése szükségképpeni speciális előfeltétel kellene hogy legyen. Határozott meggyőződésünk az, hogy a vizsgált három felelősségátviteli tényállás a jelenlegi normatartalom mellett nem megfelelően szélesíti ki a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselő felelősségét. A tagra és az alkalmazottra vonatkozó felelősségátviteli tényállás ugyanakkor a hatályos normaszöveg szerinti is felróhatóságon alapuló felelősségtípus, vagyis szankciós jellegű. Azonban a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállás már felróhatóságtól független felelősségtípus: a vezető tisztségviselő nemcsak a felróhatóan okozott kárért, hanem a felróhatóságtól függetlenül okozott kárért is felelős.
A tagra, az alkalmazottra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi alakzatok tehát - a hatályos normatartalom mellett is - felelősségátviteli tényállások, míg a megbízót és az egyéb szerződés jogosultját felelőssé tevő alakzatok nem felelősségátviteli tényállások. Mind a megbízás, mind az egyéb szerződések esetén "hagyományos" kötelmi jogi jogviszonyok állnak fenn a felek között. A megbízott és a más szerződés kötelezettjének magatartása semmilyen körülmények között nem tudható be a megbízónak és a más szerződés jogosultjának. Ez így van még akkor is, ha a megbízott és a más szerződés kötelezettje a megbízó és a más szerződés jogosultjának javára, érdekkörében jár el. A jogi személy - vezető tisztségviselő és a megbízó - megbízott közötti jogviszony között minőségi különbség áll fenn a jogviszony tartalmának intenzitása miatt még abban az esetben is, ha a megbízó és a megbízott között állandó jellegű megbízási jogviszony áll fenn [ebben az esetben a károsult a kárigényét az alkalmazott károkozásért való felelősség szabálya szerint is érvényesítheti a Ptk. 6:542. § (2) bekezdése szerint]. A jogi személy és a vezető tisztségviselők közötti speciális tartalmú vezetői jogviszony alapozza meg a vezető tisztségviselőnek kívülálló harmadik személlyel szembeni felelősségét.[118]
Egyértelműen látnunk kell azt, hogy a más személy által okozott kárért való öt felelősségi tényállás esetében soha nem áll fenn többek közös károkozása. Ezen tényállások körében mindig csak egy károkozó magatartás kerül kifejtésre. Soha nem kerül sor több károkozó magatartás kifejtésére. Amikor a törvény egyetemleges felelősséget ír elő egyes tényállások vonatkozásában, ennek elvi alapja nem a többek közös károkozása (a több károkozó magatartás kifejtésének értékelése), hanem az, hogy a jogalkotó a felelőssé tett személy vagyona mellett a konkrét (tényleges) károkozó vagyonát is kielégítési alapként kívánja biztosítani a károsult számára. Másképpen fogalmazva: a károsult fokozott vagyoni érdekeinek védelmét kívánja elősegíteni a törvény az egyetemleges felelősség kimondásával. Felelősségi jogunkban az egyetemleges felelősség alapja nem csak a többek közös károkozása lehet. A most vizsgált felelősségi tényállásokon kívül is találunk példát arra felelősségi jogunkban, amikor nem a többek közös károkozásának következtében ír elő a törvény egyetemleges felelősséget. Például, amikor a főadós és a készfizető kezes egyetemleges felelőssége áll fenn, akkor sincs arról szó, hogy a főadós és a készfizető kezes közösen okozta a kárt.[119]
A vezető tisztségviselő felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságtól független és deliktuális felelősségtípus.
A vezető tisztségviselő mind felróható, mind felróhatóságtól független magatartásáért felelősséggel tartozik a hitelezők irányában. A vezető tisztségviselő felelőssége kizárólag akkor állapítható meg, ha a jogi személlyel fennálló vezetői jogviszonyával összefüggésben okozza a kárt, vagyis a vezetői jogviszony teszi lehetővé számára a károkozást. Összehasonlítva tehát a vezető tisztségviselő felelősségét a tag és a cégvezető mint alkalmazott felelősségével, egyértelműen megállapítható az, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége szigorúbb. A vezető tisztségviselő - eltérően a tag és a cégvezető felelősségétől - felróhatóságtól függetlenül is kárt okozhat. Például, ha a vezető tisztségviselő által vezetett, veszélyes üzemnek minősülő munkagép az építkezés területére behajtó károsult járművében kárt okoz, úgy ez a jogi személy által okozott kár, mégpedig felelőssége felróhatóságtól független felelősségtípus, a jogi személy és a vezető tisztségviselő a fokozott veszéllyel járó tevékenységért egyetemlegesen tartozik felelősséggel [Ptk. 6:535. §].
A vezető tisztségviselő szerződésen kívüli károkozásával összefüggésben vélhetően a legtöbb problémát a joggyakorlat számára a passzív magatartással (mulasztással) történő károkozások megítélése fogja okozni, különösen a nagyvállalatok vezető tisztségviselői esetében. Például: a nagyvállalat iszaptárolójának falazata megreped a nem megfelelő karbantartás miatt, és a tározóból kiömlő szennyező anyag épületeket és termőföldeket áraszt el, fertőz meg. A nagyvállalat vezető tisztségviselőjének nyilvánvalóan nem feladata az iszaptároló falazatának karbantartása. Ennek ellenére kérdéses, hogy megállapítható-e a vezető tisztségviselő felelőssége azon az alapon, hogy elmulasztotta ellenőrizni a nem közvetlen irányítása alatt álló munkavállalókat a tekintetben, hogy ők megfelelően elvégezték-e karbantartási kötelezettségüket. Ráadásul a környezeti kárért való felelősség felróhatóságtól (a példa szerint gondatlanságtól) függetlenül megalapozhatja a vezető tisztségviselő szerződésen kívüli kárfelelősségét.
A kimentés a vezető tisztségviselő esetében attól függ, hogy felróható vagy felróhatóságtól független a felelőssége, az első esetben a Ptk. 6:519. § második mondata szerinti, míg a második esetben a veszélyes üzemi felelősség esetén a Ptk. 6:535. § (1) bekezdés második mondata szerinti szabály szerint, míg a termékfelelősség esetén a Ptk. 6:555. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt szabályok szerint mentesülhet a felelősség alól. A felelősség deliktuális jellegére tekintettel, a kártérítés mértékét méltányosságból a bíróság mérsékelheti.
Kihangsúlyozandó végezetül az, hogy csak az a vezető tisztségviselő felel egyetemlegesen a jogi személlyel, aki maga okoz kárt. A jogi személy többi vezető tisztségviselője (aki nem fejt ki károkozó magatartást) nyilvánvalóan nem tartozik felelősséggel a károsulttal szemben.
A cégvezető, mint alkalmazott felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, szándékos és deliktuális felelősségtípus.
A cégvezető saját felróható, mégpedig szándékos magatartásáért tartozik felelősséggel a hitelezők irányában. A cégvezető felelőssége kizárólag akkor állapítható meg, ha a jogi személlyel fennálló munkaviszonyával összefüggésben szándékosan okozza a kárt, vagyis a munkaviszony teszi lehetővé számára a károkozást. A cégvezető vonatkozásában tehát sem a felróhatóságtól független deliktuális károkozás, sem a gondatlan károkozás nem alapozza meg a felelősséget, ebben az esetben csak a jogi személy tartozik felelősséggel a károsult irányában. Például, ha a cégvezető által vezetett, veszélyes üzemnek minősülő munkagép az építkezés területére behajtó károsult járművében kárt okoz, úgy ez csak a jogi személy által okozott kár, mégpedig felelőssége felróhatóságtól független felelősségtípus, a fokozott veszéllyel járó tevékenységért tartozik felelősséggel [Ptk. 6:535. §]. Ebben az esetben a cégvezető felelőssége csak abban az esetben lenne megállapítható, ha a károsult képes lenne bebizonyítani azt, hogy tag szándékosan okozta a kárt. A cégvezető szándékos magatartása okaként kell hogy a kár bekövetkezzen. Tekintettel arra, hogy a felelősségi tényállás speciális kimentési szabályt nem tartalmaz, a deliktuális kártérítési felelősségben érvényesülő általános kimentési szabály az irányadó [Ptk. 6:519. § második mondat]. A felelősség deliktuális jellegére tekintettel, a kártérítés mértékét méltányosságból a bíróság mérsékelheti. Kihangsúlyozandó végezetül az, hogy csak az a cégvezető felel egyetemlegesen a jogi személlyel, aki maga okoz szándékosan kárt. A jogi személy többi cégvezetője (aki nem fejt ki szándékos károkozó magatartást) nyilvánvalóan nem tartozik felelősséggel a károsulttal szemben.
Világosan látnunk kell, hogy a vezető tisztségviselőt és a cégvezetőt mint alkalmazottat e felelősségi tényállások alapján a jogi személy működése, fennállása alatt is terheli a felelősség. Korábbi polgári jogunk a hátrányosabb helyzetű szerződésen kívüli hitelező jogainak megóvása, előmozdítása érdekében egyetlen speciális felelősségátviteli tényállást sem tartalmazott. A Ptk. legfontosabb újításának az intézményes felelősségátvitel terén kétségkívül az minősül, hogy a szerződésen kívüli hitelezők fokozott érdekvédelme céljából új felelősségátviteli tényállásokat iktatott be felelősségi jogunkba. Tette ezt olyképpen, hogy a jogi személy nevében, képviseletében eljáró és szerződésen kívül kárt okozó tag, alkalmazott és vezető tisztségviselő felelősségét mondta ki a szerződésen kívüli hitelezővel (károsulttal) szemben, feltéve, ha a tag tagsági viszonyával, a vezető tisztségviselői vezetői jogviszonyával, az alkalmazott foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben okozza a kárt. (Zárójelben megjegyezzük, hogy a Ptk. valamennyi munkáltató által foglalkoztatott munkavállalóra nézve előírja ezt a felelősséget, nem csak a jogi személy munkáltatóért, azonban Magyarországon a munkavállalók döntő többségét a jogi személyiségű munkavállalók alkalmazzák.) Kihangsúlyozandó továbbá, hogy a tag, a vezető tisztségviselő és a munkavállaló felelőssége közvetlen (feltétlen) elsődleges felelősség, vagyis a jogi személlyel egy sorban felelnek a károsulttal szemben. A jogi személlyel egy sorban való felelősség, vagyis az egyetemleges felelősség miatt az új szabályozás folytán lényegesen kedvezőbbé vált a szerződésen kívüli hitelező (károsult) helyzete, mint a szerződéses hitelezőé. A Miniszteri Indokolás lakonikus és pontatlan egyszerűséggel indokolja ezt: "A jogi személyekre vonatkozó szabályoknak a törvénybe történő beillesztése miatt szükségessé vált az alkalmazott, a jogi személy tagja, és a jogi személy vezető tisztségviselője által okozott károk megtérítésének újragondolása. A törvény bizonyos fokig egységesítette e szabályokat. A károsulttal szemben a munkáltató, illetve a jogi személy felel a munkáltató alkalmazottja, illetve a jogi személy tagja által e jogviszonyukkal összefüggésben okozott károk esetén. Eltérő szabályt mond ugyanakkor a törvény a vezető tisztségviselők esetében. E körben, a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott szigorúbb elvárásokra tekintettel, a törvény egyetemleges felelősséget ír elő, azaz a károsult a vezető tisztségviselővel és a jogi személlyel szemben is jogosult igényt érvényesíteni."
A törvény valóban különbséget tesz egyfelől a tag, az alkalmazott, másfelől a vezető tisztségviselő felelőssége között, azonban nem az egyetemlegesség szempontjából, ugyanis mind az alkalmazott, mind a tag, mind a vezető tisztségviselő egyetemlegesen felel a rá vonatkozó törvényi tényállási feltételek szerint a jogi személynek betudhatóan okozott kárért a hitelezővel szemben. A különbség valójában abban áll, hogy amíg a tag és az alkalmazott csak akkor felel, ha a kárt szándékosan okozta, addig a vezető tisztségviselő a felróhatóság fokától függetlenül felelős, tehát a gondatlan és a szándékos károkozásért egyaránt felelősséggel tartozik, sőt a vezető tisztségviselő felróhatóságtól független deliktuális károkozásért is felelősséggel tartozik.
Álláspontunk szerint csak látszólagos normakollízió áll fenn a Ptk. által bevezetett szerződésen kívüli hitelezőket védelmező felelősségátviteli tényállások és a régebbi felelősségátviteli tényállások között a gazdasági társaságok tekintetében. Ugyanis a szerződésen kívüli hitelező az őt ért kárt egymástól eltérő előfeltételek fennállása esetén követelheti a gazdasági társaság tagjától, vezető tisztségviselőjétől az egyes felelősségátviteli tényállások kapcsán.
A Ptk. 6:540. § (3) bekezdése esetében akkor léphet fel a szerződésen kívüli hitelező a gazdasági társaság tagjával szemben, ha az a kárt szerződésen kívül szándékosan okozta, a Ptk. 6:541. §-a esetében akkor léphet fel a szerződésen kívüli hitelező a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjével szemben, ha az a kárt szerződésen kívül akár felróhatóan, akár felróhatóságtól függetlenül okozta; ezzel szemben a Ptk. 3:2. § (2) bekezdése esetében a szerződésen kívüli hitelező akkor léphet fel a gazdasági társaság tagjával szemben, ha az "korlátolt felelősségével" visszaélt, a Ptk. 3:118. §-a esetében akkor léphet fel a szerződésen kívüli hitelező a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjével szemben, ha az "jogszerűtlen gazdálkodást" valósít meg.
Megállapítható tehát az, hogy a Ptk. alapján a szerződésen kívüli hitelező számára több felelősségátviteli tényállás áll rendelkezésre, mint a szerződéses hitelezőnek.
A szerződéses hitelező számára továbbra is csak azok a felelősségáviteli tényállások állnak rendelkezésre, amelyek esetében a felelősségátvitelre csak a jogi személy jogutód nélküli megszűnése után kerül sor. Ugyanakkor a szerződéses hitelezők csoportja sem homogén, ugyanis a szerződéses hitelezők közül is csak az érvényesíthet alappal igényt a taggal, illetve a vezető tisztségviselővel szemben, aki a felszámolási eljárásba a jogvesztő határidőn belül hitelezőként bejelentkezik. E tekintetben a Ptk. szabályozása nem hozott változást.
A károsult a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, illetve a cégvezető mint alkalmazott ellen indíthat kártérítési pert. A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, cégvezető egyetemleges marasztalására irányuló kereset az elbírálás szükségképpeni egységességét vonja maga után. Ennek oka az, hogy a gazdasági társaságnak és vezető tisztségviselőnek, cégvezetőnek nincs jogilag értékelhető külön magatartása, károkozó magatartásuk egy és ugyanaz, nem tudnak önállóan, egymástól eltérő védekezést előterjeszteni. A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, cégvezető tehát egységes (kényszerű) pertársaságot alkot egymással [Pp. 51. § a) pont]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A peres felek elméletileg megállapodhatnak bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha az alperesi gazdasági társaság vagy a vezető tisztségviselő székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1)-(2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi vezető tisztségviselő ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

4. A vezető tisztségviselő bűncselekmény elkövetésével való károkozása

A vezető tisztségviselőre vonatkozó intézményes felelősségátviteltől el kell határolni azt az esetet, amikor a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság "felhasználásával", bűncselekmény (szabálysértés) elkövetésével kárt okoz harmadik személynek. Jogdogmatikai szempontból az eldöntendő jogkérdés az, hogy ilyen esetben a vezető tisztségviselő károkozó magatartása betudható-e a gazdasági társaságnak vagy sem? Másként megfogalmazva a kérdést: a betudhatóság alapelve alapján a jogi személynek csak a vezető tisztségviselő magánjog által elismert, szankcionált magatartásait kell-e betudni, avagy a közjog (büntetőjog, szabálysértési jog) által szankcionált magatartásait is be kell-e tudni?
Kijelenthető, hogy e körben nem létezik sem egységes jogirodalmi álláspont, sem egységes bírósági joggyakorlat.
Az egyik bírósági álláspont szerint, ha a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság felhasználásával bűncselekmény elkövetésével kárt okoz harmadik személynek, akkor az nem tudható be a gazdasági társaságnak, vagyis ebben az esetben nem a gazdasági társaság tartozik felelősséggel a harmadik személy irányában, hanem a vezető tisztségviselő.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy ha az ügyvezető bűncselekmény elkövetésével kárt okoz, nem hivatkozhat arra, hogy a harmadik személlyel szemben a társaság felel, mert az ügykörébe tartozó tevékenységet látott el. A perbeli esetben a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetője a felperes és házastársa sérelmére bűncselekményt (csalás bűntettét) követett el azzal a magatartásával, hogy őket anyagi haszonszerzés végett szándékosan tévedésbe ejtette, és ezzel nekik 2 357 000 Ft kárt okozott. A bűncselekmény elkövetésének tényét a bíróság jogerős ítélettel megállapította. A korlátolt felelősségű társaság időközben felszámolás útján jogutód nélkül megszűnt. A felszámolási eljárás során a hitelezői igények nagyobb részben kielégítetlenül maradtak, a gazdasági társaságnak felosztható vagyona nem volt. A Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a bűncselekmény elkövetése semmiképpen sem minősülhet az ügyvezető ügykörébe eső tevékenységnek, mert egyetlen gazdasági társaság tevékenységi körébe sem tartozhat bűncselekmény elkövetésének az elősegítése [BH 2004.408.]. A cselekmény elkövetésekor hatályos 1988-as Gt. 207. §-a kimondta, hogy a korlátolt felelősségű társaság felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetője az ügykörébe eső tevékenységével harmadik személynek okozott.
A Ptk. ilyen szabályt nem tartalmaz, azonban a Ptk. 3:21. § (1) bekezdése olyan szabályt tartalmaz, miszerint a vezető tisztségviselő hatáskörébe a jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatala tartozik, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe. A Ptk. 3:21. § (1) bekezdésében írt szabály alapján egyértelműen kijelenthető az, hogy a vezető tisztségviselő hatáskörébe a jogi személy irányításával kapcsolatos döntések, vagyis a polgári jog által megengedett (nem tilos) döntések meghozatala tartozik. E jogszabályi rendelkezés értelmében bizonyosan nem tartozik a vezető tisztségviselő hatáskörébe a közjog által tiltott magatartások (bűncselekmények, szabálysértések) elkövetése. Amikor a vezető tisztségviselő bűncselekményt követ el az általa irányított gazdasági társaság "felhasználásával", soha nem a jogi személy irányításával kapcsolatos döntést hoz. Azonos álláspontra helyezkedik e jogkérdésben a Győri Ítélőtábla a Pf. I. 20.198/2005. számú ügyében, a Pécsi Ítélőtábla Pf. IV. 20.257/2006. számú eseti döntésében.
A bírósági gyakorlatban a fentiekben kifejtettekkel teljesen ellentétes álláspontra helyezkedik e jogkérdésben a Szegedi Ítélőtábla a BDT 2008.1802. számú eseti döntésében, valamint a Fővárosi Ítélőtábla a Pf. 20.192/2008/3. számú eseti döntésében. Ezekben az eseti döntésekben a bíróságok úgy foglaltak állást, hogy a társaságot terheli felelősség harmadik személynek okozott kárért, függetlenül attól, hogy a vezető tisztségviselőnek ezen magatartásával összefüggésben a büntetőbíróság a bűnösséget megállapította.
A magunk részéről az első álláspontra helyezkedő bírósági döntésekkel értünk egyet, mivel meggyőződésünk szerint nem lehet alappal betudni a gazdasági társaságnak azt, ha a vezető tisztségviselője bűncselekmény (szabálysértés) elkövetésével okoz kárt harmadik személy részére.[120]
Ehhez az állásponthoz még annyit érdemes hozzáfűznünk, hogy a természetes személy vezető tisztségviselő bűncselekménnyel okozott kárért való felelőssége [Ptk. 6:519. §] fennáll, akár létező (működő) gazdasági társaság, akár jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság "felhasználásával" okozták a kárt. A károkozó vezető tisztségviselő nem hivatkozhat alappal a társasági jog területére eső felelősségkorlátozó szabályra. Következésképpen a bűncselekménnyel okozott kárért való felelősségi alakzatnak nincsen társasági jogi vetülete, nincsen szó felelősségátvitelről.

5. Értékelés

A jelen Fejezetben a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) és a cégvezető mint alkalmazott hitelezőkkel szembeni felelősségét elemeztük. Megállapíthatjuk, hogy az előtársasági létszakaszban előírt felelősségi alakzatok szabályozása hitelezővédelemi szempontból megfelelő. Ugyanakkor a vezető tisztségviselőnek a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelőségi alakzata, valamint a vezető tisztségviselőnek és a cégvezetőnek a gazdasági társasággal egyetemleges deliktuális kárfelelősségét előíró felelősségi alakzat több helytelen megoldást tartalmaz.
A Ptk. 3:101. § (4) és (5) bekezdéseiben az előtársasági létszakasz időtartamára előírt felelősségi szabályok egyértelműek és világosak, a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő társasági formák hitelezőinek fokozott védelmét kellőképpen biztosítják. Hasznos lenne ugyanakkor a Ptk. 3:101. § (4) bekezdése vonatkozásában egyértelmű utaló szabályt előírni a Ptk. 6:179. §-ára vonatkozóan.
A vezető tisztségviselőnek a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősségét előíró szabályozás [Ptk. 3:118. §, Cstv. 33/A. §, Ctv. 118/B-118/C. §-ok] hitelezővédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű felelősségi alakzat. A törvényalkotó ugyan helyesen ismerte fel azt, hogy bizonyos tényállás esetén szükséges a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság hitelezőivel szembeni felelősségét előírni, azonban a jogalkotó által választott szabályozási módszer több szempontból sem tűnik megfelelőnek.
Álláspontunk szerint a vezető tisztségviselőnek a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősségét előíró szabályozás egyik legfontosabb problémája az, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja azt a gazdaságszociológiai tényt, miszerint a gazdasági társaság a tagok (részvényesek) tulajdonát képezi, ezért az végső soron a cégtulajdonosok vagyoni érdekeiknek megfelelően működik. A vonatkozó jogszabályi rendelkezések az egzisztenciálisan a tagoktól (részvényesektől) függő vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét úgy szabályozza, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a tag (részvényes) hitelezőkkel szembeni felelősségét, holott ezeket a felelősségátviteli szabályokat egymással össze kellene hangolni a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) esetén.
A másik alapvető probléma az, hogy a jogalkotó a vezető tisztségviselőnek a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősségének szabályait három jogforrásba helyezi el olyképpen, hogy a Cstv.-ben és a Ctv.-ben részben egymást átfedő, párhuzamos szabályozást alkot, amelynek ésszerű magyarázata nincs. Álláspontunk szerint egységes szabályozásra van szükség, mégpedig olyanra, hogy a nyilvánvalóan a polgári anyagi jog területére tartozó felelősségi szabályokat egyazon jogforrásban, jelesül a Ptk.-ban, míg a speciális polgári eljárásjogi szabályokat a Pp.-ben kellene elhelyezni.
A Ptk. 3:118. §-ában elhelyezett felelősségátviteli szabály megfogalmazása rosszul sikerült. A törvényalkotó túlzottan magas absztrakciós szinten fogalmazta meg a vezető tisztségviselővel szembeni követelményt. A vezető tisztségviselőtől azt elvárni, hogy a gazdasági társaság érdeke mellett a hitelezők érdekeit is vegye figyelembe, nem tűnik helyes megoldásnak. Ehelyett a törvényben konkrét magatartások elvárását kellene támasztani a vezető tisztségviselővel szemben. Álláspontunk szerint alacsonyabb absztrakciós szinten kellene előírni a törvényben olyan magtartástípusokat, amelyek elmulasztása esetén bekövetkezne a vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezők irányában. A "fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának törvényi meghatározása csak látszólag tesz eleget a normavilágosság alkotmányos követelményének, azonban a rendelkezés valójában irreális, teljesíthetetlen követelményt támaszt a vezető tisztségviselővel szemben (ugyanis a jövőbe látás képességét várja el tőle). Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzat [Ptk. 3:118. §] ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepít polgári jogi felelősséget a vezető tisztségviselőre, s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzat viszonylagos nyitottságát nem kívánatos tovább fokozni. A jogbiztonság követelménye ezen intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzat vonatkozásában is fokozottan kell hogy érvényre jusson, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a jogalkotó a speciális előfeltételeket egyértelműen tételes jogi szabályokkal határozza meg, azok tartalmának kitöltését nem bízza a bírósági jogalkalmazásra. Csakis ez felel meg a jogbiztonság részét képező normavilágosság alkotmányos követelményének. A normavilágosság alkotmányos követelményének valamennyi felelősségátviteli tényállás esetén ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a büntetőjogi tényállás (diszpozíció) esetén, vagyis a törvénynek kell meghatározni az összes tényállási elemet.
A jogalkotó a Cstv. szerinti szabályozási rendszerben "kétlépcsős" perindítást, míg a Ctv.-ben "egylépcsős" perindítást ír elő. Álláspontunk szerint hitelezővédelmi szempontból az "egylépcsős" perindítás a megfelelő. Az helytálló törvényi megoldás, hogy rövid jogvesztő határidőt ír elő mindkét szabályozás (a Cstv. 60 napos, a Ctv. 90 napos jogvesztő határidőt ír elő). A Ctv. szerinti szabályozás hiányossága, hogy a több felperesi hitelező által megindított perek egyesítésére vonatkozóan nincs speciális eljárásjogi szabály, a Cstv. tartalmaz ilyen speciális eljárásjogi szabályt a második perek kötelező egyesítésére nézve.
Álláspontunk szerint a Cstv. szabályozási rendszerében előírt vagyoni biztosíték nyújtása eltúlzott megoldás. A Ctv. szabályozási rendszere - helyesen - ezt nem is tartalmazza. A felperesi hitelező pernyertességének előmozdítása érdekében valóban lehetséges törvényi vélelmeket beiktatni, azonban a Cstv.-ben és a Ctv.-ben beiktatott törvényi vélelmek nem kellően hatékonyak (például: az okozati összefüggés fennállására vonatkozó vélelem mindkét szabályozási rendszerből hiányzik).
A jogalkotó helyesen ismerte fel azt, hogy a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitel akkor képes fokozott hitelezővédelmet megvalósítani, ha a vezető tisztségviselő felelősségének bekövetkezését időben előrébb helyezi.
A Ptk. egyik legfontosabb újítása az, hogy a létező (működő) gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének és cégvezetőjének felelősségét megteremti a társaság hitelezőivel szemben, azonban a Ptk. 6:540. §-ában és 6:541. §-ában elhelyezett felelősségi alakzatok normaszövege nem megfelelő, ugyanis a vezető tisztségviselő, cégvezető felelőssége megállapíthatóságának előfeltételei között a vezetői jogviszonnyal, munkaviszonnyal való visszaélés, illetőleg egy vagy több konkrét visszaélést megvalósító magatartás nem szerepel.
A vezető tisztségviselőnek a gazdasági társaság hitelezőivel szembeni felelősségét felróhatóságtól független felelősségtípusként meghatározni indokolatlanul szigorú megoldásnak tűnik.

X. FEJEZET: A felügyelőbizottság tagjának felelőssége

1. A felügyelőbizottságra vonatkozó általános és közös szabályok

A Ptk. a felügyelőbizottságra vonatkozó szabályokat három helyen helyezi el: a jogi személy általános szabályai között [Ptk. 3:26-3:28. §], a gazdasági társaságok közös szabályai között [Ptk. 3:119. §-3:128. §] és a részvénytársaságokra vonatkozó különös szabályok között [Ptk. 3:290. §-3:291. §].
A Ptk. 3:26. § (1) bekezdése értelmében a tagok vagy az alapítók a létesítő okiratban három tagból álló felügyelőbizottság létrehozását rendelhetik el azzal a feladattal, hogy az ügyvezetést a jogi személy érdekeinek megóvása céljából ellenőrizze. A társasági jogban a felügyelőbizottság alapvető feladata az ügyvezetés általános ellenőrzése. A felügyelőbizottság általános, azaz teljes körű tulajdonosi ellenőrzésre jogosult és köteles. A felügyelőbizottság tehát az ügyvezetés valamennyi döntését, intézkedését ellenőrizheti és a gazdasági társaság legfőbb szerve részére végzi az ellenőrzési tevékenységét, azt vizsgálva, hogy az ügyvezetés a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján működik-e. A legtöbb gazdasági társaság esetében a tagok (részvényesek) önkéntesen dönthetnek a felügyelőbizottság létesítéséről és működtetéséről.
A Ptk. szerint az alábbi esetekben kötelező a felügyelőbizottság létesítése és működtetése:
A Ptk. 3:119. §-a értelmében kötelező felügyelőbizottság létrehozása, ha a társaság teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóinak száma éves átlagban a kétszáz főt meghaladja, és az üzemi tanács nem mondott le a felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételről.
A Ptk. 3:290. § (1) bekezdése értelmében nyilvánosan működő részvénytársaságnál - a gazdasági társaságok közös szabályaiban meghatározott eseteken kívül - felügyelőbizottság választása akkor is kötelező, ha a társaság nem egységes irányítási rendszerben működik. Az igazgatótanács független tagjainak arányára és függetlenségére vonatkozó szabályokat ebben az esetben a felügyelőbizottságra kell alkalmazni. A Ptk. 3:290. § (2) bekezdése alapján nyilvánosan működő részvénytársaságnál ügydöntő felügyelőbizottság nem működhet. A Ptk. 3:290. § (3) bekezdése szerint zártkörűen működő részvénytársaságnál, ha a szavazati jogok legalább öt százalékával együttesen rendelkező részvényesek ezt kérik, a felügyelőbizottságot létre kell hozni. A Ptk. 3:290. § (4) bekezdése alapján az alapszabály e §-ba ütköző rendelkezése semmis.
A Ptk. 3:26. § (1) bekezdésében írt szabályra figyelemmel a felügyelőbizottság létrehozásáról a társasági szerződésben kell - önkéntesen vagy törvényi kötelezés alapján - rendelkezni.
A Ptk. a felügyelőbizottság létszámára vonatkozóan két szabályt tartalmaz:
A Ptk. 3:26. § (1) bekezdése értelmében valamennyi jogi személy esetén három tagból álló felügyelőbizottság létrehozása rendelhető el.
A Ptk. 3:121. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaságok esetén a felügyelőbizottság három tagból áll. Ha a társaságnál kötelező a felügyelőbizottság létrehozása vagy ügydöntő felügyelőbizottság működik, semmis a létesítő okirat azon rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú felügyelőbizottság felállítását írja elő.
Az idézett jogszabályi rendelkezésekből tehát az állapítható meg, hogy ha a gazdasági társaságnál önkéntes alapon intézményesítenek nem ügydöntő felügyelőbizottságot, úgy háromnál kevesebb tagból álló felügyelőbizottság is jogszerűen létesíthető. Álláspontunk szerint az ilyen esetben a kéttagú és az egytagú felügyelőbizottság létrehozása is jogszerűnek minősül.[121]
Amennyiben azonban törvény kötelezően írja elő felügyelőbizottság intézményesítését vagy önkéntesen ügydöntő felügyelőbizottságot hoznak létre, úgy a felügyelőbizottság minimális létszáma három fő.
A Ptk. egyetlen esetben sem írja elő a felügyelőbizottság létszámának maximumát.
A Ptk. 3:26. § (2) bekezdésében írt szabály értelmében felügyelőbizottsági tag csak természetes személy lehet, ellentétben a vezető tisztségviselővel, aki természetes személy és jogi személy egyaránt lehet.
A Ptk. 3:121. § (1) bekezdés harmadik mondata szerint a felügyelőbizottság testületként működik, az egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, és az ellenőrzési feladatokat megoszthatja tagjai között. A felügyelőbizottság ugyan testületi szerv, azonban a törvény egyértelműen kimondja azt, hogy nem kell minden esetben valamennyi felügyelőbizottsági tagnak részt vennie egy adott ellenőrzési feladat ellátásában, hanem ésszerűségi, praktikussági szempontokra tekintettel az ellenőrzési feladatokat egymás között jogszerűen megoszthatják.
A Ptk. 3:26. § (3) bekezdése értelmében a felügyelőbizottság tagjai a felügyelőbizottság munkájában személyesen kötelesek részt venni. A felügyelőbizottság tagjai a jogi személy ügyvezetésétől függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak. A személyes eljárás követelményét előíró rendelkezés lényege abban áll, hogy a felügyelőbizottsági taggá megválasztott személy maga lássa el feladatait, annak teljesítése során semmilyen képviselőt ne vegyen igénybe. A személyes eljárás követelményével nem áll ellentétben az, hogy a felügyelőbizottság szakértőt vehet igénybe ellenőrzési feladata ellátása érdekében, figyelemmel a Ptk. 3:27. § (2) bekezdésében és a Ptk. 3:120. § (1) bekezdésben írt szabályokra.
A Ptk. 3:121. § (3) bekezdése értelmében egyértelműen kijelenthetjük, hogy a felügyelőbizottsági tagsági jogviszonyra a megbízási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. megkülönbözteti egymástól a visszterhes megbízási szerződést [Ptk. 6:272. §] és az ingyenes megbízási szerződést [Ptk. 6:280. §]. A gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag közötti megbízási szerződés - a felek megállapodásától függően - lehet tehát visszterhes megbízási szerződés vagy ingyenes megbízási szerződés. A visszterhesség - ingyenesség tényének a felelősség szempontjából van jelentősége, amelyre a jelen Fejezet 2. pontjában részletesebben kitérünk.
Míg a felügyelőbizottság teljes körű ellenőrzési jogkört gyakorol az ügyvezetés működése felett, addig az állandó könyvvizsgáló csak pénzügyi-számviteli szempontból jogosult ellenőrizni az ügyvezetés működését. Míg a felügyelőbizottság kizárólag a gazdasági társaság legfőbb szerve részére végzi az ellenőrzési tevékenységét, addig az állandó könyvvizsgáló egyrészt a gazdasági társaság legfőbb szerve, másrészt a hitelezők, befektetők, hatóságok részére végez ellenőrzést.
A felügyelőbizottság teljes körű ellenőrzési jogkörét hivatottak biztosítani a Ptk. 3:27. § (1) és (2) bekezdésében írt szabályok:
A Ptk. 3:27. § (1) bekezdése értelmében a felügyelőbizottság köteles a tagok vagy az alapítók döntéshozó szerve elé kerülő előterjesztéseket megvizsgálni, és ezekkel kapcsolatos álláspontját a döntéshozó szerv ülésén ismertetni. A Ptk. 3:27. § (2) bekezdése alapján a felügyelőbizottság a jogi személy irataiba, számviteli nyilvántartásaiba, könyveibe betekinthet, a vezető tisztségviselőktől és a jogi személy munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a jogi személy fizetési számláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit megvizsgálhatja és szakértővel megvizsgáltathatja.
A Ptk. idézett rendelkezéseiből az is következik, hogy az ellenőrzés keretében a felügyelőbizottság nemcsak a vezető tisztségviselőktől, hanem a társaság valamennyi munkavállalójától is felvilágosításokat kérhet a társaság ügyvezetésével kapcsolatos kérdésekben.
A gyakorlatban a felügyelőbizottság az ügyvezetés teljes körű ellenőrzését kellő szakértelem és rálátás hiányában nem tudja ellátni. A Ptk. 3:27. § (2) bekezdésében és a Ptk. 3:120. § (1) bekezdésében írt szabályok szakértők bevonásának lehetőségét kínálja fel e probléma megoldására, ami azonban nem elégséges.
Álláspontunk szerint kizárólag a felügyelőbizottság alá rendelt állandó belső ellenőrrel (belső ellenőrzési osztállyal) megerősített ügydöntő felügyelőbizottság lenne képes hatékonyan ellátni a teljes körű ellenőrzést. A hatályos magyar jog szerint a gazdasági társaságok közül kizárólag a bank, a szakosított hitelintézet [Hpt. 152. §, 154. §], a biztosító részvénytársaság [Bit. 89. §], a befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató [Bszt. 19. §] köteles ilyen belső ellenőrzési rendszert működtetni.[122]
Az ügydöntő felügyelőbizottság jogintézményét a 2006-os Gt. 37. §-a iktatta be a magyar társasági jogba. A Ptk. az ügydöntő felügyelőbizottság jogintézményét fenntartotta, azon több lényeges módosítást hajtott végre.
A Ptk. 3:123. § (1) bekezdése szerint, ha a létesítő okirat a legfőbb szerv vagy az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát vagy azok jóváhagyását a felügyelőbizottság hatáskörébe utalja, a felügyelőbizottság tagjai az e hatáskörükben kifejtett tevékenységgel a társaságnak okozott károkat a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint kötelesek megtéríteni. A Ptk. 3:123. § (2) bekezdése szerint, ha a létesítő okirat az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyásához köti, és a felügyelőbizottság az ügyvezetés határozati javaslatát nem hagyja jóvá, de az ügyvezetés a javaslatot fenntartja, az ügyvezetés jogosult a társaság legfőbb szervének döntését kérni. Ha a felügyelőbizottság jóváhagyta az ügyvezetés javaslatát, a határozatból eredő károkért az azt megszavazó vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok a társasággal szemben egyetemlegesen felelnek a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A Ptk. 3:123. § (3) bekezdése értelmében a felügyelőbizottság tagjaira - ügydöntő tevékenységük tekintetében - megfelelően alkalmazni kell azokat a rendelkezéseket, amelyek az adott kérdésben az e törvény alapján döntésre jogosult személyekre vonatkoznak.
A Ptk. 3:290. § (2) bekezdése szerint a nyilvánosan működő részvénytársaságnál ügydöntő felügyelőbizottság nem működhet.
A fenti szabályok alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a Ptk. szerint valamennyi társasági formánál immáron jogszerűen működtethető ügydöntő felügyelőbizottság, kivéve a nyilvánosan működő részvénytársaságot (a 2006-os Gt. 37. §-a szerint csak a korlátolt felelősségű társaságnál és a zártkörűen működő részvénytársaságnál kerülhetett sor ügydöntő felügyelőbizottság intézményesítésére).
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügydöntő felügyelőbizottság jóváhagyásával kötött jogügylet nem minősül a Ptk. 6:118. §-a szerinti harmadik személy belegyezésével kötött szerződésnek, ugyanis a felügyelőbizottság nem minősül a polgári jog önálló jogalanyának. Az ügydöntő felügyelőbizottság azzal a jogkörével élve, hogy a vezető tisztségviselő visszahívására jogosult, a károkozó vezető tisztségviselőt elmozdíthatja ugyan tisztségéből, azonban a károkozó vezető tisztségviselő elleni kártérítési igény érvényesítéséről szóló határozat meghozatala továbbra is a legfőbb szerv határkörébe tartozik [Ptk. 3:109. § (3) bekezdése]. A felügyelőbizottság a Ptk. 3:120. § (3) bekezdése alapján ilyen esetben maga jogosult összehívni a legfőbb szerv rendkívüli ülését, és javaslatot tenni annak napirendjére.
Anélkül, hogy az ügydöntő felügyelőbizottságra vonatkozó új szabályozás részletes elemezésébe bocsátkoznánk, kiemeljük, hogy míg a 2006-os Gt. 37. §-a értelmében csak az ügyvezetés hatáskörébe tartozó feladatokat lehetett az ügydöntő felügyelőbizottságra áttelepíteni, addig a Ptk. 3:123. § értelmében már a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó feladatokat is a felügyelőbizottsághoz lehet telepíteni. Egyértelmű törvényi szabályozás hiányában a gyakorlatban kérdéses lehet, hogy a legfőbb szerv hatásköréből mi ruházható át a létesítő okiratban az ügydöntő felügyelőbizottságra.

2. A felügyelőbizottság tagjainak felelőssége

A felügyelőbizottsági tag felelősségét a Ptk. többszörös utaló szabályok segítségével az alábbiak szerint határozza meg:
A Ptk. 3:28. §-a értelmében a felügyelőbizottsági tagok az ellenőrzési kötelezettségük elmulasztásával vagy nem megfelelő teljesítésével a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felelnek a jogi személlyel szemben.
A Ptk. 3:28. §-ában található utaló szabály a Ptk. 6:137-6:152. §-okra utal. Ezek között található a Ptk. 6:144. § (1) bekezdése.
A Ptk. 6:144. § (1) bekezdése értelmében a károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére, továbbá a közös károkozók felelősségére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni.
A Ptk. 6:144. § (1) bekezdésében található további utaló szabály - egyebek mellett - a Ptk. 6:524. §-ában írt többek közös károkozására vonatkozó szabályra utal.
Egyértelműen megállapítható tehát, hogy a Ptk. a felügyelőbizottsági tag felelősségét és nem a felügyelőbizottság mint testület felelősségét szabályozza.
A felügyelőbizottsági tagnak a gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
A nem ügydöntő (hagyományos) felügyelőbizottsági tag felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, kívülálló harmadik személyekkel szemben nem felelős. Mivel a normál felügyelőbizottsági tag felelőssége kizárólag a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a felügyelőbizottság tagjával szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert a felügyelőbizottsági tag ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Ptk. 3:105. §-ában fogalt kisebbségvédelmi szabályt, amikor is a társaság képviseletében teheti azt meg.
A Ptk. 6:524. § (1) bekezdésében írt szabály kifejezetten kimondja, ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, vagyis ha több felügyelőbizottsági tag közösen okoz kárt, felelősségük a gazdasági társasággal szemben egyetemleges. Az egyetemleges felelősség előírása a gazdasági társaság vagyoni érdekének fokozott védelmét biztosítja.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy önmagában véve az ellenőrzési kötelezettség megszegésével, vagyis mulasztással nem lehetséges kárt okozni, attól ugyanis, hogy a felügyelőbizottság elmulasztja az ellenőrzési kötelezettségét, még nem keletkezik szükségképpen kár a gazdasági társaságnál. A károsodás bekövetkezéséhez az szükséges, hogy az ügyvezetés cselekedjen (vagy esetleg károsodást megelőző, elhárító intézkedést maga elmulasszon), és a kár közvetlenül az ügyvezetés magatartásával legyen okozati összefüggésben. A károkozás bekövetkezéséhez tehát szükség van a vezető tisztségviselő, illetve a vezető állású munkavállaló aktív vagy passzív magatartására is. Valójában tehát a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló aktív vagy passzív magatartásával és a felügyelőbizottsági tag passzív magatartásával (az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával) közösen képesek károkozásra.[123]
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében még az 1988-as Gt. szabályai alapján részletesen elemezte a felügyelőbizottság felelősségét abból a szempontból, hogy a felügyelőbizottság alapvető feladata az ügyvezetés ellenőrzése és az, hogy amennyiben ilyen ellenőrzése során rendellenességet, szabálytalanságot, a társaság céljait veszélyeztető magatartást tapasztal, úgy a felügyelőbizottság milyen intézkedések meghozatalára köteles (EBH 2008.1788.).
Álláspontunk szerint az eseti döntésben kifejtettek a Ptk.-nak a felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó felelősségi szabályai alapján is iránymutatónak minősülnek.
A Legfelsőbb Bíróság EBH 2008.1788. számú eseti döntésében elvi éllel a következőkre mutatott rá:
"A felügyelőbizottság feladata az ügyvezetés alapvetően károkozásra alkalmas, vagy arra vezethető magatartásának kiszűrése. Ha az ügyvezetés részéről ilyen magatartás objektíve nem észlelhető, vagy egyfajta veszélyhelyzet fennáll ugyan, de az végül is a társaságnak nem okoz kárt, az ügyvezető kártérítési felelősségének hiányában a felügyelőbizottság kárfelelőssége sem következhet be.
Károsodás esetén az ügyvezetés és a felügyelőbizottság felelőssége ugyanazon káreseményért állhat be. Amíg azonban az ügyvezetés a reá irányadó, addig a felügyelőbizottság az őt érintő szabályok megsértése esetén tartozik helytállni. Az ügyvezetés jogellenes, felróható, kárt okozó magatartása tehát nem vonja automatikusan maga után a felügyelőbizottság felelősségét, csak abban az esetben, ha a felügyelőbizottság az ismertetett kötelezettségeit megszegte.
A felügyelőbizottságnak a Gt. szabályai szerint nem az a kötelessége, hogy a kárt ténylegesen elhárítsa, a társaságot a kártól megóvja, és ennek következtében egy kármentes állapotot, mint eredményt hozzon létre, hanem az, hogy észlelése alapján a veszélyhelyzetre, a fenyegető károkozásra, vagy az ügyvezetés jogellenes, károkozó magatartására az ügyvezetés és a tagok figyelmét felhívja. Ez a figyelemfelhívás ugyanis már alkalmas lehet arra, hogy az ügyvezetés vezetési magatartásán változtasson, vagy a tagok döntsenek abban a kérdésben, az adott ügyvezetésre a továbbiakban is igényt tartanak-e. Függetlenül attól, hogy eljárása akár az ügyvezetés, akár a tagok irányában eredményes volt-e, a tagok a felügyelőbizottság figyelemfelhívásával egyetértettek-e vagy sem, a fent felsorolt intézkedésekkel, figyelemfelhívással, a tagok esetleg taggyűlés útján történő tájékoztatásával a felügyelőbizottság kötelezettségének eleget tett. A felügyelőbizottságnak ugyanis a Gt. nem biztosít olyan eszközrendszert, amellyel az ügyvezetés eljárását ténylegesen meg tudja akadályozni, éppen ezért ezt az eredményt nem is várja el tőle.
A felügyelőbizottság tagjai nem hivatkozhatnak eredménnyel arra, hogy a kisebbségi tagok aktív magatartása miatt nem kellett tevékenységüket ellátni, figyelemmel arra, hogy a kisebbségi tagok kezdeményezésére számos kérdés a taggyűlés napirendjére került.
Ahhoz, hogy a felügyelőbizottság törvényes feladatát el tudja látni, ellenőrzési feladatait folyamatosan, a rá irányadó szabályok szerint kell végeznie, és az nem merülhet ki az év végi beszámolók ellenőrzésével, véleményezésével. Nem függhet továbbá attól sem, hogy az ügyvezetés igényt tart-e a közreműködésére vagy sem, miután a felügyelőbizottságnak jogszabály, illetve az ügyrend által pontosan körülhatárolt feladata van."
A törvényi szabályozás a felügyelőbizottsági határozattal való károkozással, illetőleg ezzel összefüggésben a felügyelőbizottsági tag mentesülésével összefüggésben egyértelműen hiányos, csakúgy, mint a több vezető tisztségviselő közös károkozásának szabályozása. Ezt a kérdést már részletesen elemeztük a VIII. Fejezet 1.7. pontjában.
A lényeg a felügyelőbizottság esetében is az, hogy speciális mentesülési szabály kimondására lenne szükség. Álláspontunk szerint annak ellenére, hogy a felügyelőbizottsági tagot speciális mentesülési szabály nem illeti meg, erre továbbra is hivatkozhat kimentési okként visszterhes jogviszony esetén a Ptk. 6:142. § második mondata alapján, ingyenes jogviszony esetén a Ptk. 6:147. § (2) bekezdés második mondata alapján.
A gazdasági társaság számára nagy összegű kárt okozó ügyvezetési cselekmény ellenőrzésének elmulasztásakor a felügyelőbizottsági tag azonban aligha lesz képes a gazdasági társaságot megillető kártérítési igény teljes összegének megtérítésére. A gazdasági társaság e kockázatát mérsékelheti felelősségbiztosítási vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével.
A felügyelőbizottsági tag mentesülése kapcsán a VIII. Fejezet 1.4. pontjában, a felügyelőbizottsági tag által okozott kár mértékére vonatkozóan a VIII. Fejezet 1.5. pontjára, míg a szerződésszegés jogkövetkezményeinek korlátozása körében a VIII. Fejezet 1.6. pontjára utalunk vissza azzal, hogy az ott írtak megfelelően irányadók a felügyelőbizottsági tagra nézve.
A felügyelőbizottsági tag mentesülésével összefüggésben kiemelést érdemel a következő:
A felügyelőbizottság, illetőleg az általa felkért szakértő az ügyvezetéstől és/vagy a munkavállalótól kap adatokat, információkat. Ezért a felügyelőbizottsági tag mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés és/vagy a munkavállaló valótlan adatokat adott át részére, vagy a valós adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt hiúsult meg az ellenőrzése, került sor valótlan tartalmú felügyelőbizottsági jelentés készítésére.
A felügyelőbizottsági taggal szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A felügyelőbizottsági tag felelőssége kontraktuális felelősségtípus, mert a gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag között megbízási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti, figyelemmel a Ptk. 6:144. § (2) bekezdésben írt szabályra.
A törvény az ügydöntő felügyelőbizottsági tag felelősségére két szabályt ír elő. Az első felelősségi szabályt a Ptk. 3:123. § (1) bekezdése tartalmazza, amely arra az esetre vonatkozik, amikor a létesítő okirat értelmében az ügydöntő felügyelőbizottság a legfőbb szerv vagy az ügyvezetés hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára jogosult, és e hatáskörében kifejtett tevékenységével okoz kárt a társaságnak. Az ilyen károkozás esetén a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint kötelesek a felügyelőbizottsági tagok megtéríteni a kárt. E tekintetben tehát nincs különbség a hagyományos felügyelőbizottsági tag felelőssége és az ügydöntő felügyelőbizottsági tag felelőssége között. Megállapíthatjuk tehát, hogy az első felelősségi szabály kimondása szükségtelen.
A második felelősségi szabályt a Ptk. 3:123. § (2) bekezdése tartalmazza, amely arra az esetre vonatkozik, amikor a létesítő okirat értelmében az ügydöntő felügyelőbizottság előzetes jóváhagyása szükséges az ügyvezetés döntéséhez. Ebben az esetben, ha az ügydöntő felügyelőbizottság jóváhagyta az ügyvezetés javaslatát, a határozatból eredő károkért, az azt megszavazó vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok a társasággal szemben egyetemlegesen felelnek a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. E szabály specialitása abban áll, hogy kifejezetten kimondja a vezető tisztségviselők és az ügydöntő felügyelőbizottsági tagok egyetemleges felelősségét. Ez egyébként a Ptk. 6:524. §-ában írt többek közös károkozása szabályából is következik, ugyanis ilyen esetben a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok közösen hozzák meg azt a határozatot, amely kárt okoz a gazdasági társaság számára.
A Ptk. 3:123. § (3) bekezdése egy utaló szabályt ír elő az ügydöntő felügyelőbizottság tagjaira, mégpedig azt, hogy rájuk megfelelően alkalmazni kell azokat a rendelkezéseket, amelyek az adott kérdésben az e törvény alapján döntésre jogosult személyekre vonatkoznak. A nem egyértelmű jogszabályi rendelkezés alapján kérdésként merülhet fel a gyakorlatban az, hogy ez az utaló szabály egyáltalán mely más, Ptk.-ban vagy esetleg Ptk.-n kívüli más jogforrásban található jogszabályi rendelkezésekre tartalmaz utalást. Felelősségjogi szempontból konkrétan e jogszabály utal-e a Ptk. 3:117. § (3) bekezdésében található felelősségi szabályra, a Ptk. 6:540. §-ában található felelősségi szabályra vagy a Ptk. 6:541. §-ában található felelősségi szabályra?

3. Az igényérvényesítés szabályai

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ptk. 3:109. § (3) bekezdése értelmében a legfőbb szerv dönt a felügyelőbizottsági taggal szembeni kártérítési igény érvényesítéséről.
A gazdasági társaság a felügyelőbizottsági tag(ok) ellen indíthat kártérítési pert. Célszerűnek mutatkozik a felügyelőbizottsági tagok és a vezető tisztségviselők együttes perlése a közös károkozás körében kifejtettekre figyelemmel. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt felügyelőbizottsági tagok tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [BH 1996.540., BH 2001.285.]. A kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
A Legfelsőbb Bíróság a már hivatkozott EBH 2008.1788. számú eseti döntésében egy lényeges eljárásjogi kérdésre is felhívta a figyelmet. Abban az esetben, ha a vezető tisztségviselő ellen már korábban indítanak kártérítési pert, amelyben megállapítják a felelősségét, és utóbb a felügyelőbizottsági tag ellen indítanak kártérítési pert, úgy ez utóbbi perben hozandó ítélet rendelkező részében utalni kell arra, hogy a felügyelőbizottság tagja az őt terhelő marasztalási összeg erejéig a vezető tisztségviselővel egyetemlegesen felel. Ennek hiányában a társaság javára a marasztalási összeg mértékéig a kétszeres behajtás lehetősége nyílna meg, amire nyilvánvalóan lehetőség nincs.
Felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Ptk. 3:105. §-a értelmében, ha a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az indítványt, hogy a társaságnak valamely tag, vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag, továbbá a könyvvizsgáló ellen támasztható követelését érvényesítsék, a követelést a szavazati jogok öt százalékával rendelkező tagok a legfőbb szerv ülésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül a gazdasági társaság képviseletében a társaság javára maguk is érvényesíthetik.
Míg a Ptk. 3:117. § (3) bekezdése a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében egy különös felelősségi szabályt tartalmaz, amely szerint a vezető tisztségviselő kártérítő felelőssége a megszűnt társaság tagjaival (részvényeseivel) szemben áll fenn, addig a törvény a hagyományos felügyelőbizottsági tag kártérítő felelőssége vonatkozásában ilyen szabályt nem tartalmaz. Ebből az következik, hogy a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után a társaság volt tagjai (részvényesei) alappal igényt nem érvényesíthetnek az egykori felügyelőbizottsági tagokkal szemben. Azonban az ügydöntő felügyelőbizottság vonatkozásában a Ptk. 3:123. § (3) bekezdésében írt homályos tartalmú utaló szabály alapján lehetséges, hogy a bíróság arra az álláspontra helyezkedik egy felügyelőbizottsági tag ellen indított kártérítési perben, hogy az ügydöntő felügyelőbizottsági tagra alkalmazandó a Ptk. 3:117. § (3) bekezdésében írt felelősségi szabály.

4. Értékelés

A jelen Fejezetben a felügyelőbizottsági tag felelősségét vizsgáltuk. Megállapítható, hogy a hatályos szabályozás alapján a felügyelőbizottság pusztán díszítmény a társaság karácsonyfáján. A gyakorlatban a Ptk. által szabályozott felügyelőbizottság az általános, teljes körű ellenőrzést képtelen ellátni. A felügyelőbizottság alá rendelt belső ellenőr (belső ellenőrzési osztály) intézményesítését kellene előírni a Ptk.-ban akár önkéntesen, akár törvény alapján kötelezően működő felügyelőbizottságról van szó. Ha a törvény kötelezően írja elő a felügyelőbizottság működését, akkor ügydöntő felügyelőbizottság működtetését kellene kötelezővé tenni, és az ügydöntő felügyelőbizottság jogkörét meg kellene erősíteni azzal, hogy a károkozó vezető tisztségviselő elleni kártérítési követelés érvényesítéséről maga hozhasson határozatot, és ne kelljen ennek érdekében rendkívüli közgyűlést összehívnia.
A felügyelőbizottsági tag felelősségének szabályozása két utaló szabály alkalmazásával nem tűnik jogalkalmazó-barát megoldásnak. A Ptk. helytelenül nem tartalmaz speciális mentesülési szabályt a felügyelőbizottsági tag számára, amikor a felügyelőbizottsági határozat meghozatalával kerül sor a károkozásra. Álláspontunk szerint a felügyelőbizottsági tag esetében is fennáll két speciális mentesülési ok, nevezetesen: ha a tag a döntésben nem vesz részt, vagy ha a határozat ellen szavaz.
A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság felügyelőbizottsági tagjával szembeni kártérítési követelés érvényesíthetőségét biztosítani kellene az egykori tagok (részvényesek) részére a jogerős cégbírósági törléstől számított egyéves jogvesztő határidőn belül a Ptk. 3:117. § (3) bekezdés analógiája szerint. Álláspontunk szerint nem csak az ügydöntő felügyelőbizottsági tag felelősségét kellene tehát kimondani az ilyen esetben.
A piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet beöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (pénzügyi intézmények, befektetési vállalkozások, árutőzsdei szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) felügyelőbizottsági tagjai részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni.

XI. FEJEZET: A könyvvizsgáló felelőssége

1. A könyvvizsgálóra vonatkozó általános szabályok

A könyvvizsgálóra vonatkozó szabályok több jogforrásban találhatók, úgymint a Ptk., az Szmt. és a Kvtv.
A Ptk.-ban is több helyen találhatók az állandó könyvvizsgálóra vonatkozó szabályok: egyrészt a jogi személy általános szabályai között a törvényes működés biztosítékai cím alatt (Ptk. 3:38. §); másrészt a gazdasági társaságok közös szabályai között (Ptk. 3:129-3:131. §-ok), harmadrészt a részvénytársaságokra vonatkozó különös szabályok között (Ptk. 3:292. §). A könyvvizsgálót a magánjogi felelősség mellett fegyelmi felelősség is terheli, azonban a jelen könyvben ezen utóbbi felelősségét nem vizsgáljuk.
A Ptk. 3:38. § (1) bekezdése értelmében, ha a jogi személy a könyvvizsgálat ellátására állandó könyvvizsgálót vesz igénybe, az állandó könyvvizsgáló feladatai ellátása érdekében betekinthet a jogi személy irataiba, számviteli nyilvántartásaiba, könyveibe, a vezető tisztségviselőktől, a felügyelőbizottság tagjaitól és a jogi személy munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a jogi személy fizetési számláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit megvizsgálhatja. A Ptk. 3:38. § (2) bekezdése szerint, ha az állandó könyvvizsgáló a jogi személy vagyonának olyan változását észleli, amely veszélyezteti a jogi személlyel szembeni követelések kielégítését, vagy ha olyan körülményt észlel, amely a vezető tisztségviselők vagy a felügyelőbizottsági tagok e minőségükben kifejtett tevékenységükért való felelősségét vonja maga után, késedelem nélkül köteles az ügyvezetésnél kezdeményezni a tagok - tagság nélküli jogi személyek esetén az alapítói jogkör gyakorlójának - döntéshozatalához szükséges intézkedések megtételét. Ha a kezdeményezés nem vezet eredményre, a könyvvizsgáló köteles a feltárt körülményekről a jogi személy törvényességi felügyeletét ellátó nyilvántartó bíróságot értesíteni.
Különbséget kell tennünk az állandó könyvvizsgáló és az eseti könyvvizsgáló fogalma között. Az állandó könyvvizsgáló az a könyvvizsgáló, akit a gazdasági társaság önkéntes alapon vagy törvényi előírás folytán kötelező jelleggel az éves beszámoló pénzügyi-zámviteli felülvizsgálatára felkér és arról független könyvvizsgálói jelentést készít és ad át a gazdasági társaság részére. Az állandó könyvvizsgálót a gazdasági társaság köteles a cégnyilvántartásba bejegyeztetni. Az eseti könyvvizsgáló az a könyvvizsgáló, akit a gazdasági társaság önkéntes alapon bármilyen tartalmú pénzügyi-számviteli jellegű feladat ellátására felkér. Az eseti könyvvizsgáló nem jegyezhető be a cégnyilvántartásba.
Az Szmt. 156. § (1) bekezdése értelmében a vállalkozótól független könyvvizsgáló feladata az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló valódiságának és szabályszerűségének (a mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet) felülvizsgálata, e törvény és a létesítő okirat előírásai betartásának ellenőrzése, és ennek alapján az éves beszámolóról, az egyszerűsített éves beszámolóról a könyvvizsgáló állásfoglalását tükröző vélemény kialakítása, a független könyvvizsgálói jelentés elkészítése. Míg a felügyelőbizottság az ügyvezetés általános, azaz teljes körű ellenőrzését látja el, addig a könyvvizsgáló kizárólag pénzügyi-számviteli ellenőrzést végez. Míg a felügyelőbizottság kizárólag a gazdasági társaság legfőbb szerve részére végzi az ellenőrzési tevékenységét, addig a könyvvizsgáló egyrészt a gazdasági társaság legfőbb szerve, másrészt a hitelezők, befektetők, hatóságok részére végez ellenőrzést. A törvény a könyvvizsgáló közérdekvédelmi (hitelezővédelmi, befektetővédelmi) funkcióját erősítő számos garanciális szabályt tartalmaz [például: Ptk. 3:131. § (1) bekezdés; Ptk. 3:131. § (2) bekezdés]. A legtöbb gazdasági társaság esetében a tagok (részvényesek) önkéntesen dönthetnek az állandó könyvvizsgáló választásáról és működtetéséről.
A Ptk. a 2006-os Gt.-től eltérő módon határozza meg a kötelező állandó könyvvizsgálat esetköreit, azonban lényegében a helyzet változatlan, három esetkörben kötelező állandó könyvvizsgálót választani. Az első esetkör az, amikor az Szmt. azt kötelezően előírja. A második esetkör a nyilvánosan működő részvénytársaságok. A harmadik esetkör, amikor a külön törvény a köztulajdon védelme érdekében ezt előírja.
Az első esetkörrel összefüggésben a következő jogszabályi rendelkezések az irányadók:
Az Szmt. 155. § (2) bekezdése szerint kötelező a könyvvizsgálat - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozónál. Minden olyan esetben, amikor a könyvvizsgálat e törvény vagy más jogszabály előírásai szerint nem kötelező, a vállalkozó dönthet arról, hogy a beszámoló felülvizsgálatával könyvvizsgálót bíz meg.
Az Szmt. 155. § (3) bekezdése értelmében nem kötelező a könyvvizsgálat, ha az alábbi két feltétel együttesen teljesül:
a) az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele nem haladta meg a 300 millió forintot, és
b) az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó által átlagosan foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 50 főt.
Az Szmt. 155. § (4) bekezdése alapján jogelőd nélkül alapított vállalkozónál - a (3) bekezdésben foglaltak alkalmazásakor -, ha az üzleti évet megelőző két üzleti év egyikének vagy mindkettőnek az adatai hiányoznak vagy csak részben állnak rendelkezésre, akkor a tárgyévi várható adatokat és - ha van - a megelőző (első) üzleti évi (éves szintre átszámított) adatait kell figyelembe venni.
Az Szmt. 155. § (6) bekezdése értelmében, ha kötelező a könyvvizsgálat, akkor a vállalkozó legfőbb szerve az üzleti évről készített éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló felülvizsgálatára, az abban foglaltak valódiságának és jogszabályszerűségének ellenőrzésére köteles a (7) bekezdésnek megfelelően bejegyzett könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget - az előző üzleti év éves beszámolójának, egyszerűsített éves beszámolójának elfogadásakor, jogelőd nélkül alapított vállalkozónál az üzleti év mérlegfordulónapja előtt - választani.
Az Szmt. 155. § (7) bekezdése alapján a (6) bekezdés szerinti könyvvizsgálatra a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja vagy a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál nyilvántartásba bejegyzett könyvvizsgáló cég választható.
A második esetkörrel összefüggésben felhívjuk a figyelmet a Ptk. 3:292. §-ában írt szabályra, amely értelmében részvénytársaságnál állandó könyvvizsgáló működik, nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabályának eltérő rendelkezése semmis. Az idézett jogszabályi rendelkezést a zártkörűen működő részvénytársaságok tekintetében eltérést megengedő (diszpozitív) szabály, tehát a zártkörűen működő részvénytársaság létesítő okiratában rendelkezhetnek úgy, hogy nem kerül sor állandó könyvvizsgáló választására. Ha azonban a zártkörűen működő részvénytársaság létesítő okirata nem tartalmaz a Ptk. 3:292. §-ában írt szabálytól eltérő rendelkezést, úgy a diszpozitív szabály érvényre jut, és a zártkörűen működő részvénytársaság is köteles állandó könyvvizsgálót választani. Az idézett jogszabályi rendelkezés a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében eltérést nem engedő (kógens) szabály, következésképpen a nyilvánosan működő részvénytársaság létesítő okirata nem tartalmazhat olyan szabályt, miszerint nem kerül sor állandó könyvvizsgáló választására.
A Ptk. 3:129. § (1) bekezdés első mondata szerint az állandó könyvvizsgáló a könyvvizsgálói nyilvántartásban szereplő egyéni könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég lehet. A Ptk. 3:129. § (2) bekezdés első mondatában írt utaló szabály a Kvtv. rendelkezéseire utal.
A Kvtv. 10. § (1) bekezdése értelmében természetes személyként jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet Magyarország területén az végezhet, aki a kamara tagja és rendelkezik az ezt igazoló könyvvizsgálói igazolvánnyal.
A természetes személy könyvvizsgáló mellett könyvvizsgálói cég is végezhet könyvvizsgálói tevékenységet. A Ktv. alapján a természetes személy könyvvizsgálót és a könyvvizsgáló céget kérelmére fel kell venni a könyvvizsgálói kamara tagjainak sorába, amennyiben a törvényi követelményeknek maradéktalanul megfelel. A Kvtv. 32-33. §-ai alapján a könyvvizsgálói kamara a tagjairól nyilvántartást vezet, tagjainak nevét, címét évenként közzéteszi a Pénzügyi Közlönyben és a Cégközlönyben.
A Kvtv. 11. § (1) bekezdés g) pontja szerint a kamarába - kérelem alapján - tagként fel kell venni azt a természetes személyt, aki a kamara alapszabályában meghatározott mértékű, Magyarország területén végzett jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó könyvvizsgálói felelősségbiztosítással rendelkezik.
A Ptk. 3:129. § (2) bekezdés második mondata értelmében, ha könyvvizsgáló cég látja el a könyvvizsgálói feladatokat, ki kell jelölnie azt a személyt, aki a könyvvizsgálatot személyében végzi. A 2006-os Gt. 41. § (4) bekezdése a "könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős" kitételt használta, ezzel szemben a Ptk. 3:129. § (2) bekezdés második mondata a "könyvvizsgálatot személyében végzi" kitételt használja. A Ptk. szóhasználata a helyes, ugyanis a könyvvizsgáló cég által kijelölt személy az, aki ténylegesen elvégzi a könyvvizsgálatot, ugyanakkor ez a személy nem tartozik felelősséggel a gazdasági társaság irányában. A Ptk.-ból azonban kimaradt az a szabály, hogy a könyvvizsgáló által kijelölt személy csak természetes személy lehet, továbbá a törvény - a 2006-os Gt. 41. § (4) bekezdésével ellentétben - nem írja elő azt, hogy ez a személy kizárólag a könyvvizsgáló cég tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója lehet. A Kvtv. 58. § (2) bekezdése csak azt a követelményt támasztja a könyvvizsgáló cég által kijelölt természetes személlyel szemben, hogy ő a könyvvizsgálói kamara tagja legyen.
Álláspontunk szerint a könyvvizsgáló cég által kijelölt természetes személy nem tartozik felelősséggel a gazdasági társaság irányában, ugyanis a szerződéses jogviszony a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló cég között jön létre, következésképpen a könyvvizsgáló céget terheli a szerződésből fakadó valamennyi kötelezettség és a kötelezettségért való felelősség. A könyvvizsgáló cég által kijelölt természetes személy a könyvvizsgáló cég Ptk. 6:148. § szerinti közreműködőjének minősül.[124]
A Hpt. 260. § (1) bekezdés a) pontja szerint pénzügyi intézmény esetén könyvvizsgálói feladatok ellátására csak akkor adható az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha a könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) pénzügyi intézményi minősítéssel rendelkezik.
A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszony vállalkozási kötelem.
A Miniszteri Indokolás szerint: "A törvény nem kíván szakítani a megbízási és a vállalkozási szerződés elhatárolásának szempontjaival. Az uralkodó álláspont szerint a két szerződés elhatározása a tevékenység természete alapján lehetséges: vállalkozás esetén a vállalkozó meghatározott eredmény előállítására köteles, míg megbízás esetén a megbízott kötelezettsége a rábízott ügy gondos ellátására terjed ki. Másként fogalmazva: a vállalkozó szolgáltatása a mű vagy valami más, nem tárgyiasult konkrét eredmény, a megbízotté a gondos tevékenység, amelytől ugyan a felek szintén valamilyen eredményt várnak, de tisztában vannak azzal, hogy az eredmény - a feleken kívül álló - esetleg éppen a megbízó oldalán felmerülő okból - a megbízott gondos eljárása esetén is elmaradhat. Az, hogy a felek sikerdíjat kötnek ki, nem változtat a jogviszony jellegén, nem teszi a megbízási szerződést vegyes szerződéssé."
Habár a jogforrások (Ptk., Szmt.) a könyvvizsgálói jogviszony tekintetében megbízást említenek, a könyvvizsgáló szerződéses kötelezettségének jellege alapján egyértelmű, hogy nem gondossági kötelemről, hanem eredménykötelemről van szó. Az Szmt. 156. § (1) bekezdésében rögzített szabály utolsó fordulatából egyértelműen megállapítható az, hogy a könyvvizsgáló jelentést köteles készíteni, vagyis a könyvvizsgáló akkor teljesíti szerződéses kötelezettségvállalását, amikor elkészíti a könyvvizsgálói záradékot tartalmazó könyvvizsgálói jelentését a beszámolóról, és azt átadja a gazdasági társaságnak. A könyvvizsgáló eredmény (mű) létrehozására köteles. A jogviszonyra a Ptk.-nak a vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályait kell a könyvvizsgálói jogviszonyra vonatkozó speciális (az Szmt.-ben és a Kvtv.-ben elhelyezett) szabályokkal együttesen alkalmazni.[125]
Egy eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság szintén vállalkozásnak minősítette a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszonyt, azonban téves indok alapján. A bíróság álláspontja szerint a könyvvizsgáló nemcsak az ügy ellátására vállalkozik, hanem eredmény szolgáltatására, azaz a gazdálkodó szervezet számvitelének és könyvelésének helyes voltáért is felelősséget vállal [BH 1998.35.]. A bíróság álláspontja azért téves, mert nem a könyvvizsgáló, hanem az ügyvezetés felelős a gazdasági társaság számvitelének és könyvelésének helyességéért, ugyanakkor a könyvvizsgáló eredmény elérésére, könyvvizsgálói jelentés elkészítésére és átadására köteles.

2. Az állandó könyvvizsgáló felelőssége az éves beszámolóról szóló független könyvvizsgálói jelentésért

Az állandó könyvvizsgáló feladata a Ptk. 3:129. § (1) bekezdése értelmében az, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és ennek alapján független könyvvizsgálói jelentésben foglaljon állást arról, hogy a gazdasági társaság beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, és megbízható, valós képet ad-e a társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, működésének gazdasági eredményeiről. Az állandó könyvvizsgáló az általa készített könyvvizsgálói jelentésért tartozik felelősséggel a gazdasági társasággal szemben.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében elvi éllel mutatott rá arra, hogy a könyvvizsgáló feladatai közé a napi operatív vezetéssel kapcsolatos teendők nem tartoznak. A könyvvizsgáló a társaság ügyvezetésének számviteli szempontú ellenőrzését végzi, amely az ügyvezetés döntéseit követően utólagosan történik. Nem feladata a könyvvizsgálónak az ügyvezetői intézkedések célszerűségének, eredményességének, hatékonyságának esetenkénti minősítése, úgyszintén az egyes szerződések előzetes véleményezése, vizsgálata sem (EBH 2008.1788.). Az eseti döntést a bíróság az 1988-as Gt. alapján hozta meg, azonban a döntésben foglaltak a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetők.
A könyvvizsgálónak a gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
Mivel a könyvvizsgáló felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a könyvvizsgálóval szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert a könyvvizsgáló ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Ptk. 3:105. §-ában fogalt esetet, amikor a társaság képviseletében teheti azt meg. Mivel a könyvvizsgáló és a gazdasági társaság között szerződéses jogviszony áll fenn, az állandó könyvvizsgáló felelőssége kontraktuális felelősségtípus, szerződésszegésére a Ptk. 6:137-6:152. §-ában írt szabályok vonatkoznak. Ezek közül felhívjuk a figyelmet a Ptk. 6:142. § második mondatában írt szigorú kimentési szabályra, valamint arra, hogy a bíróság nem mérsékelheti a kártérítést méltányosság alapján. Ennek részletes elemezését már végrehajtottuk a VIII. Fejezet 1.4. pontjában. Ugyancsak részletesen kifejtettük már az okozott kár mértékére vonatkozó szabályokat a VIII. Fejezet 1.5. pontjában, valamint a szerződésszegés jogkövetkezmények korlátozására vonatkozó szabályokat a VIII. Fejezet 1.6. pontjában.
A könyvvizsgáló az ügyvezetés által elkészített és részére átadott pénzügyi kimutatásokat ellenőrzi. Ezért a könyvvizsgáló mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés valótlan pénzügyi adatokat adott át részére, vagy a valós pénzügyi adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt került sor valótlan tartalmú könyvvizsgálói jelentés készítésére. A könyvvizsgálóval szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel elévülési határidőről van szó, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A könyvvizsgáló felelőssége kontraktuális felelősségtípus, mert a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között vállalkozási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti, figyelemmel a Ptk. 6:144. § (2) bekezdésében írt szabályra. A könyvvizsgáló nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság részére részleges megtérülést biztosíthat a könyvvizsgáló kötelező felelősségbiztosítója.

3. A könyvvizsgáló (szakértő) felelőssége a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékeléséről szóló jelentésért

A Ptk. 3:251. §-a kizárólag a részvénytársaság tekintetében írja elő kötelezően azt, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásakor a szolgáltatásra kerülő vagyontárgy értékelését könyvvizsgálónak, illetve szakértőnek kell elvégeznie, és erről a könyvvizsgáló vagy a szakértő köteles jelentést készíteni és átadni a részvénytársaság részére. Ettől függetlenül azonban más társasági formák is jogosultak önkéntesen megrendelést adni könyvvizsgálónak vagy szakértőnek a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásakor a szolgáltatásra kerülő vagyontárgy értékelésére.
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) értékelésére igénybe vett könyvvizsgáló (szakértő) gazdasági társasággal szembeni felelőssége attól függően alakul, hogy a gazdasági társaság vagy az apportot szolgáltatni kívánó tag (részvényes) ad megrendelést részére. Amennyiben a gazdasági társaság ad megrendelést a könyvvizsgáló (szakértő) részére, úgy közöttük szerződéses (vállalkozási) jogviszony jön létre, és amennyiben a könyvvizsgáló (szakértő) valótlan értékelést tartalmazó jelentést készít és ad át a megrendelő (gazdasági társaság) részére, és ezzel hozzájárul az apport felülértékeléséhez, úgy szerződésszegéssel okozott kár címén felelősséggel tartozik a gazdasági társasággal szemben a Ptk. 6:142. §-a alapján. Amennyiben a gazdasági társaság könyvvizsgáló részére ad megrendelést, úgy akár állandó könyvvizsgálója részére, akár más könyvvizsgáló részére is megrendelést adhat. A Ptk. - ellentétben a 2006-os Gt. 209. § (1) bekezdés második mondatában írt szabállyal - a részvénytársaságok vonatkozásában sem tartalmaz olyan megszorító szabályt, hogy az állandó könyvvizsgáló részére nem adható megrendelés a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelésére.
Amennyiben az apportot szolgáltatni kívánó tag (részvényes) ad megrendelést a könyvvizsgáló (szakértő) részére, úgy a tag és a könyvvizsgáló között jön létre szerződéses (vállalkozási) jogviszony, és nem a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között. Ebből következően, amennyiben a könyvvizsgáló szerződésszegéssel kárt okoz azáltal, hogy valótlan értékelést tartalmazó jelentést készít és ad át a megrendelő (az apportáló tag) részére, szerződésszegéssel okozott kár címén csak az apportáló taggal szemben tartozik felelősséggel. Álláspontunk szerint ilyen esetben a könyvvizsgáló (szakértő) felelőssége a szerződésen kívül okozott kár jogcímén állhat fenn a gazdasági társasággal szemben. A gazdasági társaság tehát igényt érvényesíthet egyrészt az apportot felülértékelő taggal (részvényessel) szemben a Ptk. 3:10. § (3) bekezdése alapján, másrészt a felülértékelt apportot elfogadó taggal szemben a Ptk. 3:99. § (2) bekezdése alapján, harmadrészt az apportot szolgáltató taggal szerződéses jogviszonyban álló könyvvizsgálóval szemben a Ptk. 6:519. §-a alapján. Meglátásunk szerint a gazdasági társaság legkönnyebben az apportot felülértékelő taggal szemben képes pert nyerni, ugyanis az ilyen tagot objektív pénzszolgáltatási kötelezettség terheli (lásd részletesen VI. Fejezet 3. pont).

4. Az igényérvényesítés szabályai

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ptk. 3:109. § (3) bekezdésében írt szabály értelmében a gazdasági társaság legfőbb szerve dönt a társasági könyvvizsgálóval szembeni kártérítési igény érvényesítéséről.
A gazdasági társaság a könyvvizsgáló ellen indíthat kártérítési pert. A könyvvizsgáló cég esetében nem lehet alappal pert indítani a könyvvizsgáló cég által kijelölt természetes személy ellen. A könyvvizsgáló cég marasztalása esetén a könyvvizsgáló cég megtérítési igénnyel fordulhat a közreműködője ellen. A könyvvizsgáló elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló megállapodhat bármilyen választottbírósági út kikötésében. Választottbírósági út hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].
Felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Ptk. 3:105. §-a értelmében, ha a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az indítványt, hogy a társaságnak valamely tag, vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag, továbbá a könyvvizsgáló ellen támasztható követelését érvényesítsék, a követelést a szavazati jogok öt százalékával rendelkező tagok a legfőbb szerv ülésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül a gazdasági társaság képviseletében a társaság javára maguk is érvényesíthetik.
Míg a Ptk. 3:117. § (3) bekezdése a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében egy különös felelősségi szabályt tartalmaz, amely szerint a vezető tisztségviselő kártérítő felelőssége a megszűnt társaság tagjaival (részvényeseivel) szemben áll fenn, addig a törvény a könyvvizsgáló kártérítő felelőssége vonatkozásában ilyen szabályt nem tartalmaz. Ebből az következik, hogy a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után a társaság volt tagjai (részvényesei) alappal igényt nem érvényesíthetnek az egykori könyvvizsgálóval szemben.

5. A könyvvizsgáló felelősség harmadik személyekkel szemben

A könyvvizsgáló felelőssége a szerződésen kívüli károkozás szabályai alapján fennáll harmadik személyekkel szemben. E felelősség fennállásának két különös előfeltétele van. Az egyik előfeltétel az, hogy a könyvvizsgáló jelentése valótlan (hamis) állítást, adatot, tényt, illetve információt tartalmazzon. A másik előfeltétel az, hogy az ilyen könyvvizsgálói jelentés ismerete és elfogadása következtében a harmadik személy a független könyvvizsgálói jelentésben foglaltakra alapozza magatartását, döntését, és emiatt szenved el kárt. A könyvvizsgáló harmadik személlyel szemben fennálló felelőssége független attól, hogy állandó könyvvizsgálóként vagy eseti könyvvizsgálóként készítette el a kárt okozó könyvvizsgálói jelentést.[126]
A könyvvizsgálónak a harmadik személyekkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
A könyvvizsgáló és a harmadik személy között nem áll fenn szerződéses jogviszony, ezért a könyvvizsgáló felelőssége deliktuális felelősségtípus. A könyvvizsgáló felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a könyvvizsgáló akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A könyvvizsgáló az ügyvezetés által elkészített és részére átadott pénzügyi kimutatásokat ellenőrzi. Ezért a könyvvizsgáló mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés valótlan pénzügyi adatokat adott át részére, vagy a valós pénzügyi adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt került sor valótlan tartalmú könyvvizsgálói jelentés készítésére. A könyvvizsgálóval szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel elévülési határidőről van szó, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek. A könyvvizsgáló felelőssége deliktuális felelősségtípus, mert a befektető és a könyvvizsgáló között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság mérsékelheti.
A könyvvizsgáló felelőssége a harmadik személyek közé tartozó befektetőkkel szemben is fennáll. A befektető fogalmát a II. Fejezet 4. pontjában meghatároztuk. Itt csak azt kell kihangsúlyozni, hogy nem minősül befektetőnek az a személy, aki már a könyvvizsgálói jelentés elkészülése előtt tagja (részvényese) a gazdasági társaságnak. Társasági jogi szempontból a tagi (részvényesi) pozíció és a befektetői pozíció elkülönül egymástól.
A Ptk. 3:23. §-a értelmében a vezető tisztségviselő a tag (részvényes) részére felvilágosításokat köteles adni, s ezáltal a tag (részvényes) több információhoz juthat hozzá a gazdasági társaság pénzügyi helyzetéről, mint a kívülálló befektető. Ennek felelősségi jogi jogkövetkezménye az, hogy a könyvvizsgáló deliktuális felelőssége a befektetőkkel szemben fennáll, a tagokkal (részvényesekkel) szemben azonban nem áll fenn. A könyvvizsgáló befektetővel szembeni felelősségének fennállása szempontjából közömbös az a körülmény, hogy a befektető milyen módon szerzett társasági részesedést. A társaságirészesedés-szerzés történhet például üzletrész átruházása útján, tőzsdei vagy tőzsdén kívüli részvényvásárlás útján, avagy részvényjegyzéssel alaptőke-emelés során. A befektetőt kár akkor éri, ha a társasági részesedését (részvényét) utóbb a szerzéskori értéknél alacsonyabb értéken idegeníti el. A kár tehát a szerzéskori érték és az elidegenítéskori érték különbözete. Az a körülmény, hogy a befektető a társasági részesedés (részvény) szerzésekor annak meghatározott mértékű növekedésére számított, és ez a növekedés elmaradt, a befektető szokásos üzleti kockázatába tartozik, kárként azt érvényesíteni nem lehet. Ellenkező álláspont oda vezetne, hogy a befektető az általa remélt értéknövekedést a könyvvizsgálótól kárként követelhetné, ami adott esetben a befektetői kockázat kiiktatását jelentené, és a befektető számára kockázat nélküli vagyongyarapodást eredményezne.
A harmadik személy a könyvvizsgáló ellen indíthat kártérítési pert. A könyvvizsgáló cég esetében nem lehet alappal pert indítani a könyvvizsgáló cég közreműködje ellen. A könyvvizsgáló cég marasztalása esetén megtérítési igénnyel fordulhat a Ptk. 6:148. §-a szerinti közreműködője ellen. A könyvvizsgáló elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A harmadik személy és a könyvvizsgáló megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított kártérítési perre az alperes lakóhelye, székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

6. Értékelés

A jelen Fejezetben a gazdasági társaság állandó könyvvizsgálójának és a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást értékelő könyvvizsgáló (szakértő) felelősségét vizsgáltuk.
A könyvvizsgálóra vonatkozó jogszabályok egyértelműen és világosan meghatározzák a könyvvizsgáló alapvető kötelezettségét, a pénzügyi-számviteli ellenőrzés ellátását.
Jogalkotási hiba az, hogy a jogszabályok a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti szerződéses jogviszonyt megbízásnak minősítik. E jogviszony - tartalma alapján - eredménykötelem, vagyis vállalkozás.
A Ptk.-ban lenne célszerű rögzíteni a könyvvizsgáló deliktuális felelősségét a független könyvvizsgálói jelentés tartalmáért a harmadik személyekkel szemben a mentesüléshez vezető bizonyítandó tényekkel együtt. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság könyvvizsgálójával szembeni kártérítési követelés érvényesíthetőségét biztosítani kellene az egykori tagok (részvényesek) részére a jogerős cégbírósági törléstől számított egyéves jogvesztő határidőn belül a Ptk. 3:117. § (3) bekezdés analógiája szerint.[127]
Helyes a Kvtv. 11. § (1) bekezdés g) pontjának azon előírása, miszerint a könyvvizsgáló köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni és fenntartani.

XII. FEJEZET: A társasági jog egyéb jogalanyainak felelőssége

Ebben a Fejezetben a társasági jog öt mellékszereplőjének a felelősségét vizsgáljuk. A vagyonfelügyelő a gazdasági társaság reorganizációjának, az eredményes gazdálkodás helyreállításának érdekében működik. Az ideiglenes vagyonfelügyelő a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtása és a felszámolás kezdő időpontja (vagy a felszámolási eljárás megszüntetése) közötti időtartam alatt felügyeli az adós gazdasági társaság gazdálkodását. A felszámoló és a végelszámoló a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésének folyamatában, a gazdasági társaságnak a forgalmi életből történő jogszerű kivezetésében vesz részt. A felügyelőbiztos a gazdasági társaság törvényes működésének helyreállításához nyújt segítséget.

1. A vagyonfelügyelő és az ideiglenes vagyonfelügyelő felelőssége

A Cstv. 13. § (1) bekezdése értelmében a vagyonfelügyelő kirendelésére, a kirendelés visszautasítására, a vagyonfelügyelői tevékenységgel való összeférhetetlenség eseteire, annak jogkövetkezményeire, továbbá a vagyonfelügyelő felmentésére [ide nem értve a 27/A. § (8) bekezdés szerinti felmentést] a felszámolóra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A Cstv. 13. § (2) bekezdése szerint az adós gazdálkodó szervezet vezetői, továbbá a gazdálkodó szervezet legfőbb szerve, tulajdonosai jogkörüket csak a vagyonfelügyelő részére biztosított jogok megsértése nélkül gyakorolhatják. A bíróság az adós gazdálkodó szervezet vezetőjét 100 000 forinttól 500 000 forintig terjedő bírsággal sújtja, ha a vagyonfelügyelővel szemben az e törvényben előírt együttműködési kötelezettségét nem teljesíti. A bírság ismételten is kiszabható.
A Cstv. 13. § (3) bekezdése alapján a vagyonfelügyelő - a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával, és a hitelezőkkel kötendő egyezség előkészítése érdekében - figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét. Ennek keretében
a) áttekinti az adós vagyoni helyzetét, ennek során betekinthet az adós könyveibe, az adós eszközeit, kötelezettségeit, szerződéseit, pénzforgalmi számláit megvizsgálhatja, a gazdálkodó szervezet vezetőitől, a legfőbb szervtől, a felügyelőbizottsági tagoktól, a könyvvizsgálótól - a Ptk. szerinti elismert vállalatcsoport esetén az uralkodó tagtól - felvilágosítást kérhet, és erről a hitelezőket az 5. §-ban foglaltaknak megfelelően tájékoztatja,
b) az adós közreműködésével ellátja a követelések nyilvántartásba vételével, besorolásával kapcsolatos feladatokat [12. § (2)-(4) bekezdés, 14. § (1) bekezdés],
c) jóváhagyja, ellenjegyzi az adósnak a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével,
d) felhívja az adóst követeléseinek érvényesítésére, és ellenőrzi annak végrehajtását, ennek elmulasztása esetén ezt jelzi a legfőbb szervnek, a felügyelőbizottságnak és a könyvvizsgálónak,
e) megtámadhatja azokat a jognyilatkozatokat vagy szerződéseket, amelyeket az adós a c) pontban megkövetelt jóváhagyása vagy ellenjegyzése nélkül tett, illetve kötött, kezdeményezi vagy megindítja a 11. § (2) bekezdésének e) pontjába ütközően - jogellenesen teljesített vagy jogellenes igényérvényesítésből származó - kifizetések visszakövetelésére, az eredeti állapot helyreállítására irányuló eljárásokat,
f) az adós közreműködésével ellátja a 14. § (1) bekezdésében meghatározott feladatokat,
g) a 11. § (8) bekezdése, a 17. § (1) bekezdése, továbbá a 18. § (10) bekezdése szerinti esetekben együttes cégjegyzési és a pénzforgalmi számlák feletti együttes rendelkezési jog illeti meg,
h) ellátja a fizetésihaladék-meghosszabbítás kezdeményezésének feladatait [18. § (11) bekezdés].
A Cstv. 13. § (4) bekezdése értelmében a (3) bekezdés e) pontjában említett jogügyletek vagy jognyilatkozatok eredményes megtámadása esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
A Cstv. 13. § (5) bekezdése szerint a vagyonfelügyelő hagyja jóvá az adós új kötelezettségvállalásait. Ennek során azonban csak olyan kötelezettségvállalásokhoz, illetve kifizetésekhez járulhat hozzá, amelyek az adós célszerű - veszteséget mérséklő - működéséhez, valamint az egyezség előkészítéséhez szükségesek, és ezen kötelezettségeire vonatkozó biztosítékot csak akkor vállalhat, ha ahhoz hozzájárulnak a szavazati joggal [18. § (4)-(5) bekezdés] bíró hitelezők követeléseinek többségét képviselő hitelezők.
A Cstv. 13. § (6) bekezdése alapján a vagyonfelügyelőnek haladéktalanul be kell jelentenie az adós számláit vezető pénzforgalmi szolgáltatóknak a (3) bekezdés c) és g) pontjaiban, továbbá az (5) bekezdésben meghatározott jogosítványait és hitelt érdemlő módon igazolt aláírását.
A vagyonfelügyelő jogintézménye a Cstv. 1992. január 1. napi hatálybalépése óta létezik. A törvény meghatározza a vagyonfelügyelő alapvető kötelezettségeit. A vagyonfelügyelő a csődeljárás (reorganizációs eljárás) alatt álló gazdasági társaság eredményes működése érdekében figyelemmel kíséri a társaság gazdasági tevékenységét, ennek keretében áttekinti vagyoni helyzetét, jóváhagyja a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, felhívja a társaságot követeléseinek érvényesítésére, és a törvényben meghatározott feltételek mellett keresetet indíthat, valamint jóváhagyja a csődeljárásban kötött egyezséget. A Cstv. 13. § (1) bekezdésében írt utaló szabály szerint a vagyonfelügyelő kirendelésére a Cstv. 27/A. § (1) bekezdésében írt szabályt kell alkalmazni. Az állam és a vagyonfelügyelő között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a bíróság Cstv. 27/A. § (1) bekezdése szerinti kirendelő határozata hoz létre. A Ptk. 6:2. § (3) bekezdése értelmében kötelem jogszabályból, bírósági vagy hatósági határozatból akkor keletkezik, ha a jogszabály, a bírósági vagy a hatósági határozat így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást meghatározza. Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni. A bíróság Cstv. 27/A. § (1) bekezdése szerinti kirendelő határozata a Ptk. 6:2. § (3) bekezdés szerinti kötelemfakasztó jogi tény. Az állam és a vagyonfelügyelő közötti megbízás a Ptk. 6:136. §-a szerinti harmadik személy, a csődeljárás alatt álló gazdasági társaság és a hitelezők javára szóló szerződés, ugyanis a vagyonfelügyelő az ilyen társaság reorganizációját köteles elősegítni a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával. Vagyonfelügyelővé kizárólag az rendelhető ki, aki a felszámolói névjegyzékbe felvételre került, amennyiben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn a vagyonfelügyelő és az adós gazdasági társaság között.
Az Fnkormr. 2. § (1) bekezdése alapján a felszámolók névjegyzékébe - nyilvános pályázat alapján - a Cstv. 27/C. §-ában és az e rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő
a) magyarországi székhelyű korlátolt felelősségű társaság vagy zártkörűen működő részvénytársaság, vagy
b) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező, a székhelye szerinti államban - a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet szerinti eljárásokban - felszámolói tevékenység végzésére jogosult vállalkozás magyarországi fióktelepe
vehető fel.
Az Fnkormr. 2. § (2) bekezdése szerint a Cstv. 27/C. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltakról az állami adóhatóságtól beszerezhető adóigazolás helyett arról is lehet nyilatkozni, hogy a gazdasági társaság szerepel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/B. §-a szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban.
Az Fnkormr. 2. § (3) bekezdése értelmében a Cstv. 27/C. § (2) bekezdésének b) pontjában foglaltakra tekintettel a felszámoló szervezetnek folyamatosan rendelkeznie kell legalább 70 millió forint biztosítékkal, amely - a felszámoló szervezet választása szerint -
a) a törvényszék gazdasági hivatalában letéti számlára befizetett pénzösszeg,
b) magyarországi székhelyű hitelintézetnél vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét),
c) értékpapírletét (amely magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett hitelintézet által kibocsátott vagy garantált, azonnal beváltható vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő olyan értékpapír, amely az említett országokban van letéti számlán, és a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű értékpapírokat tartalmaz),
d) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett hitelintézet által kibocsátott bankgarancia,
e) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosító által kibocsátott biztosítói garancia,
f) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény,
g) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosítóval kötött felelősségbiztosítás,
h) Magyarország vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam által kibocsátott, ezen államok valamelyikében értékpapírszámlán, értékpapír letéti számlán nyilvántartott, legalább 1 éves futamidejű állampapír
lehet. A felszámoló szervezetnek a vagyoni biztosíték meglétét évente november 1-jéig, továbbá a hatósági ellenőrzéskor is igazolnia kell.
Az Fnkormr. 2. § (4) bekezdése alapján a Cstv. 27/C. § (2) bekezdés c)-d) és f) pontjaiban előírt feltételek fennállásáról nyilatkozatot kell tenni.
Az Fnkormr. 2. § (5) bekezdése szerint a névjegyzékbe való felvétel feltétele annak igazolása is, hogy a felszámoló szervezet legalább két-két közgazdászt, jogi szakvizsgát tett jogászt, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál bejegyzett és könyvvizsgálói igazolvánnyal rendelkező könyvvizsgálót, továbbá a Cstv. 27/C. § (1) bekezdése szerinti szakképzettségű személyt foglalkoztat. Az említettek közül legalább egy-egy főnek (kivéve a könyvvizsgálót) munkaviszonyban vagy személyes közreműködésre is kötelezettséggel is járó tagsági jogviszonyban kell állnia a felszámoló szervezettel. E feltételek teljesítését a Cstv.-ben és az 1. melléklet 1. pont b) alpontjában meghatározott okiratokkal kell igazolni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vagyonfelügyelő kirendelése nem szünteti meg a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének megbízatását. A vagyonfelügyelő kirendelését követően a vezető tisztségviselő továbbra is köteles ellátni mindkét alapvető feladatát: a gazdasági társaság törvényes képviseletét és a gazdasági társaság ügyvezetését. A vagyonfelügyelő nem jogosult utasításokat adni a vezető tisztségviselőnek, törvényben biztosított jogosultságait csak oly módon gyakorolhatja, hogy ne gátolja a vezető tisztségviselőt jogosultságai gyakorlásában. Ugyanez a vezető tisztségviselőre is vonatkozik. Összegezve: a vagyonfelügyelő és a vezető tisztségviselő köteles együttműködni a csődeljárás alatt álló gazdasági társaság eredményes gazdálkodásának helyreállítása érdekében.
A Cstv. 15. § (1) bekezdése értelmében a vagyonfelügyelő működése során az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondossággal köteles eljárni. Kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség szabályai szerint felel. A vagyonfelügyelő elvárható gondosságának körébe tartozik az is, hogy amennyiben a csődeljárás előtt az adós vezető tisztségviselője részéről a hitelezők érdekeit sértő vagyonkimentés történt, akkor erről értesíti az adós legfőbb szervét, felügyelőbizottságát, könyvvizsgálóját, és kezdeményezi, hogy azok a szükséges intézkedéseket tegyék meg, kezdeményezzék, illetve indítsák meg a jogügyletek megtámadására irányuló eljárásokat is. A tájékoztatási kötelezettség nem áll fenn azon személyekkel szemben, akik a jogellenes cselekményeket elkövették. A vagyonfelügyelő minderről tájékoztatja a hitelezői választmányt, illetve a hitelezői képviselőt is. A vagyonfelügyelő a tudomására jutott jogszabálysértő cselekményt - ha az elkövető személye ismert, akkor annak megjelölésével - köteles a bíróságnak és a más eljárások lefolytatására illetékes szervezeteknek írásban bejelenteni.
A vagyonfelügyelő felelőssége fennáll egyrészt a csődeljárás alatt álló gazdasági társaság irányában, másrészt az ilyen társaság hitelezői irányában. A hitelező fogalma alatt e körben a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont ca)-cc) alpontjai szerinti hitelezőt kell érteni.
A vagyonfelügyelő a csődeljárás alatt álló gazdasági társasággal és a hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
Mivel a vagyonfelügyelő felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a vagyonfelügyelővel szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert - sem a saját, sem a társaság nevében - a vagyonfelügyelő ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett.
A Cstv. a vagyonfelügyelőtől magasabb szintű gondosságot követel meg, mint a Ptk. a vezető tisztségviselőtől. A vagyonfelügyelő az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondosság szigorú követelményének azon ok miatt kell hogy megfeleljen, mivel az Fnkormr. 2. § (5) bekezdése szerinti szakértőket köteles foglalkoztatni működése során.
A vagyonfelügyelő felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. Felróhatóan jár el a vagyonfelügyelő, ha felületesen ellenőrzi a gazdasági társaság nyilvántartását, könyvelését, bankszámláját, ha szemet huny az indokolatlanul magas kiadások felett, ha elmulasztja a vagyonkimentést célzó színlelt szerződések megtámadását. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a vagyonfelügyelő akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A vagyonfelügyelő az ügyvezetés által elkészített és részére átadott nyilvántartásokat, könyvelési dokumentumokat, szerződéseket ellenőrzi. Ezért a vagyonfelügyelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés valótlan adatokat adott át részére, vagy a valós adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt nem látta el megfelelően feladatát. A vagyonfelügyelővel szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A vagyonfelügyelő és az állam között ugyan szerződéses jogviszony áll fenn, azonban a vezető tisztségviselő polgári jogi felelőssége nem a vele szerződéses jogviszonyban álló állammal szemben, hanem a csődeljárás alatt álló gazdasági társasággal és a hitelezőkkel szemben áll fenn. Ezért korábbi álláspontunktól eltérően a vagyonfelügyelő felelősségét deliktuális felelősségtípusnak tekintjük. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság mérsékelheti, figyelemmel a Ptk. 6:522. § (4) bekezdésében írt szabályra. A vagyonfelügyelő nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság, illetve a hitelezők részére részleges megtérülést biztosíthat az Fnkormr. 2. § (3) bekezdésében előírt kötelező (70 millió forint összegű) biztosíték.
A gazdasági társaság, illetve a hitelező a vagyonfelügyelő ellen indíthat kártérítési pert. A vagyonfelügyelő minden esetben gazdasági társaság, ezért nem lehet alappal pert indítani a vagyonfelügyelő társaság azon tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója ellen, aki a vagyonfelügyelői tevékenységet személyesen látta el. A vagyonfelügyelő társaság marasztalása esetén a vagyonfelügyelő társaság megtérítési igénnyel fordulhat Ptk. 6:148. §-a szerinti közreműködője (a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója) ellen. A vagyonfelügyelő elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság, illetve a hitelező és a vagyonfelügyelő megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság, hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság, hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság, hitelező által indított kártérítési perre az alperes székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság, hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].
Az ideiglenes vagyonfelügyelő jogintézménye a módosított Cstv. 24/A. §-ának 2005. október 16. napján történt hatálybalépésével jött létre. A Cstv. 24/A. §-át a hatálybalépést követően megindított eljárások vonatkozásában kell alkalmazni. A jogintézmény rendeltetése az, hogy a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtása és a felszámolás elrendelése közötti időtartam alatt meg lehessen akadályozni az adós gazdálkodó szervezetből történő vagyonkimentést.
A Cstv. 24/A. § (1) bekezdése értelmében a hitelező a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy azt követően a felszámolás kezdő időpontjáig kezdeményezheti, hogy a bíróság az adós gazdálkodásának felügyeletére a felszámolói névjegyzékből ideiglenes vagyonfelügyelőt rendeljen ki. A bíróság a kérelem elbírálása előtt az adóst meghallgathatja. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelésére a 27/A. § (1) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.
A Cstv. 24/A. § (7) bekezdése alapján az ideiglenes vagyonfelügyelő a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával figyelemmel kíséri a gazdálkodó szervezet tevékenységét, áttekinti az adós vagyoni helyzetét. Ennek keretében betekinthet az adós könyveibe, pénztárát, értékpapír- és eszközállományát, iratait, valamint pénzforgalmi számláit megvizsgálhatja, a gazdálkodó szervezet vezetőjétől felvilágosítást kérhet, illetve az adós helyiségeibe beléphet, bármely vagyontárgyát átvizsgálhatja. Az adós a lezárt helyiségét, vagyontárgyát (bútorát, egyéb ingóságát) az ideiglenes vagyonfelügyelő felhívására köteles haladéktalanul felnyitni, a vagyontárgy meglétéről és hollétéről tájékoztatást adni. Az ideiglenes vagyonfelügyelő az ily módon tudomására jutott információkról csak a bíróságot tájékoztathatja. Haladéktalanul köteles tájékoztatni a bíróságot a tudomására jutott olyan adósi szerződésről vagy más jognyilatkozatról, amelynek tárgya a 40. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiba és (2) bekezdésébe tartozó jogügylet, és felhívja az adóst a hitelezők érdekeit figyelembe vevő intézkedések megtételére.
A Cstv. 24/A. § (8) bekezdése szerint az adós cég vezetői kötelesek együttműködni az ideiglenes vagyonfelügyelővel, részére minden olyan segítséget megadni, amely feladatának elvégzéséhez szükséges. Ha az adós cég vezetői együttműködési kötelezettségüket súlyosan vagy ismétlődően megsértik - így különösen legalább két alkalommal a vagyonfelügyelő hozzájárulása nélkül kötnek szerződést vagy tesznek más jognyilatkozatot -, az ideiglenes vagyonfelügyelő kérelmére a bíróság - a fizetésképtelenségre tekintet nélkül - soron kívül dönt a felszámolás elrendeléséről. A bíróság felszámolást elrendelő végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
A Cstv. 24/A. § (10) bekezdés első mondata szerint az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelése a felszámolás kezdő időpontjáig vagy a felszámolási eljárás 27. § (6) bekezdése szerinti megszüntetéséig tart.
Az ideiglenes vagyonfelügyelő felelősségére és a vele szembeni igényérvényesítésre a vagyonfelügyelő felelőssége körében kifejtettek az irányadóak.

2. A felszámoló felelőssége

A Cstv. 27/A. § (1) bekezdése értelmében a bíróság elektronikus, véletlenszerű kiválasztás segítségével - a külön jogszabályban meghatározott eljárási szabályok szerint - haladéktalanul kirendeli a felszámoló szervezetet (a továbbiakban: felszámoló). Az eljáró felszámoló kirendelése átlátható, ellenőrizhető módszertan szerint és olyan elvek alapján történhet, amelyek biztosítják az eljárás hatékony lefolytatásához szükséges felszámolói kapacitásokat, a felszámolók arányos munkaterhelését, és - az eljárás költségeinek csökkentése érdekében - figyelembe veszik a felszámoló, valamint az adós gazdálkodó szervezet földrajzi elhelyezkedését. Felszámolóként - a IV. Fejezetben foglaltak kivételével - az a gazdálkodó szervezet rendelhető ki, amely szerepel a felszámolók névjegyzékében. A felszámolói névjegyzék 27/C. § (4) bekezdése szerinti adatai nyilvánosak.
A Cstv. 27/A. § (2) bekezdése alapján a felszámolóként kirendelhetők körét a kormány rendelettel állapítja meg. Felszámoló csak olyan szervezet lehet, amelynek tagja (részvényese) megismerhető, továbbá amelyben közvetlen vagy közvetett részesedéssel nem rendelkezik olyan tag (részvényes), amely olyan államban - ide nem értve az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban illetőséggel rendelkező államot - rendelkezik adóügyi illetőséggel, amelyben jogszabály nem ír elő a társasági adónak megfelelő adókötelezettséget vagy az előírt adómérték legfeljebb 10 százalék. A kormány a felszámolók névjegyzékébe való felvételre nyilvános pályázatot ír ki.
A Cstv. 27/A. § (3) bekezdése alapján a felszámoló az adós felszámolásának lefolytatására felszámolóbiztost jelöl ki, aki büntetlen előéletű, nem áll felszámolóbiztosi vagy felszámolói tevékenységben való közreműködést kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, nem áll fenn vele szemben a (4) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi, illetve kizáró ok, és megfelel az e törvényben meghatározott feltételeknek. Felszámolóbiztosnak csak a 27/C. § (1) bekezdésében említett felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező olyan személy jelölhető ki, aki legalább egy év időtartamú, felszámolószervezetnél töltött szakmai gyakorlatot tud igazolni. A kijelölést megelőzően a felszámoló számára nyilatkozatot kell tenni arról, hogy nem esik kizáró ok alá, továbbá az adott eljárásban a személyével összefüggésben nem áll fenn összeférhetetlenségi ok. A kijelölt felszámolóbiztos a felszámolóval létesített munkaviszonya, tagsági viszonya vagy megbízási jogviszonya alapján, annak nevében jár el.
A Cstv. 27/A. § (12) bekezdése értelmében a kirendelt felszámoló a felszámolási eljárás lefolytatását másnak nem engedheti át. A felszámoló az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el, ezt a jogkörét az általa kijelölt felszámolóbiztos útján látja el.
A Cstv. 34. § (1) bekezdése kimondja, hogy a felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tulajdonosnak a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos külön jogszabályokban meghatározott jogai. A Cstv. 34. § (2) bekezdésének első mondata alapján a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet.
A felszámoló (korábban: tömeggondnok) jogintézményét az 1840-ben hatályba lépett 1840-es Cstv. hozta létre. Az 1840-es Cstv. szerint a csődületi hitelezők választották meg a tömeggondnokot. Az 1881-es Cstv. szerint a csődeljárásban már két szereplő volt: a csődbiztos és a tömeggondnok. A csődbíróság a saját tagjai közül jelölte ki a csődbiztost, míg a csődbiztostól elkülönült személy volt a tömeggondnok, akit a csődbíróság határozatával rendelt ki. Az 1881-es Cstv. szabályozta a tömeggondnok felelősségét is. A szocialista társulási jogban felszámolási eljárás, s ebből fakadóan a felszámoló jogintézménye sem létezett. Az 1986. szeptember 1. napján hatályba lépett Ftvr. újjáélesztette a felszámolást és a felszámoló jogintézményét, azonban a hatálya alatt kizárólag az állami tulajdonban álló Pénzintézeti Központot lehetett kijelölni felszámolóvá. 1992. január 1. napja óta a Cstv. szabályozza a felszámolást és a felszámoló jogintézményét, felelősségét, a felszámolói névjegyzékben szereplő magántulajdonban álló felszámoló szervezetek közül kell kijelölni a felszámolót.
A felszámoló alapvető feladata a felszámolás alatt álló adós gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetéséről való gondoskodás olyképpen, hogy az adós hitelezőinek követelései a Cstv.-ben meghatározott rangsor szerint kielégítésre kerüljenek. Ezen alapvető feladat ellátása érdekében a felszámoló részére a Cstv. számos kötelezettséget állapít meg [például: Cstv. 33. § (4) bekezdése szerinti feljelentési kötelezettség, Cstv. 39. § (1) bekezdése szerint hitelezői választmány megalakítása céljából köteles a nyilvántartott hitelezőket összehívni, a Cstv. 48. §-a szerint a felszámoló köteles az adós követeléseit esedékességkor behajtani, igényeit érvényesíteni].
Az állam és a felszámoló között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a bíróság Cstv. 27/A. § (1) bekezdése szerinti kirendelő határozata hoz létre. A Ptk. 6:2. § (3) bekezdése értelmében kötelem jogszabályból, bírósági vagy hatósági határozatból akkor keletkezik, ha a jogszabály, a bírósági vagy a hatósági határozat így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást meghatározza. Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni. A bíróság Cstv. 27/A. § (1) bekezdése szerinti kirendelő határozata a Ptk. 6:2. § (3) bekezdés szerinti kötelemfakasztó jogi ténynek minősül. Az állam és a felszámoló közötti megbízás a Ptk. 6:136. §-a szerinti harmadik személy, a felszámolás alatt álló gazdasági társaság és a hitelezők javára szóló szerződés, ugyanis a felszámoló az ilyen társaság jogutód nélküli megszüntetéséről köteles gondoskodni a hitelezői érdekek figyelembevétele mellett. Felszámolóvá kizárólag az rendelhető ki, aki a felszámolói névjegyzékbe felvételre került, amennyiben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn a felszámoló és az adós gazdasági társaság között.[128]
Az Fnkormr. 2. § (1) bekezdése alapján a felszámolók névjegyzékébe - nyilvános pályázat alapján - a Cstv. 27/C. §-ában és az e rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő -
a) magyarországi székhelyű korlátolt felelősségű társaság vagy zártkörűen működő részvénytársaság, vagy
b) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező, a székhelye szerinti államban - a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet szerinti eljárásokban - felszámolói tevékenység végzésére jogosult vállalkozás magyarországi fióktelepe
vehető fel.
Az Fnkormr. 2. § (2) bekezdése szerint a Cstv. 27/C. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltakról az állami adóhatóságtól beszerezhető adóigazolás helyett arról is lehet nyilatkozni, hogy a gazdasági társaság szerepel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/B. §-a szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban.
Az Fnkormr. 2. § (3) bekezdése értelmében a Cstv. 27/C. § (2) bekezdésének b) pontjában foglaltakra tekintettel a felszámoló szervezetnek folyamatosan rendelkeznie kell legalább 70 millió forint biztosítékkal, amely - a felszámoló szervezet választása szerint -
a) a törvényszék gazdasági hivatalában letéti számlára befizetett pénzösszeg,
b) magyarországi székhelyű hitelintézetnél vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét),
c) értékpapírletét (amely magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett hitelintézet által kibocsátott vagy garantált, azonnal beváltható vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő olyan értékpapír, amely az említett országokban van letéti számlán, és a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű értékpapírokat tartalmaz),
d) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett hitelintézet által kibocsátott bankgarancia,
e) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosító által kibocsátott biztosítói garancia,
f) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény,
g) magyarországi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosítóval kötött felelősségbiztosítás,
h) Magyarország vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam által kibocsátott, ezen államok valamelyikében értékpapírszámlán, értékpapír letéti számlán nyilvántartott, legalább 1 éves futamidejű állampapír
lehet. A felszámoló szervezetnek a vagyoni biztosíték meglétét évente november 1-jéig, továbbá a hatósági ellenőrzéskor is igazolnia kell.
Az Fnkormr. 2. § (4) bekezdése alapján a Cstv. 27/C. § (2) bekezdés c)-d) és f) pontjaiban előírt feltételek fennállásáról nyilatkozatot kell tenni.
Az Fnkormr. 2. § (5) bekezdése szerint a névjegyzékbe való felvétel feltétele annak igazolása is, hogy a felszámoló szervezet legalább két-két közgazdászt, jogi szakvizsgát tett jogászt, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál bejegyzett és könyvvizsgálói igazolvánnyal rendelkező könyvvizsgálót, továbbá a Cstv. 27/C. § (1) bekezdése szerinti szakképzettségű személyt foglalkoztat. Az említettek közül legalább egy-egy főnek (kivéve a könyvvizsgálót) munkaviszonyban vagy személyes közreműködésre is kötelezettséggel is járó tagsági jogviszonyban kell állnia a felszámoló szervezettel. E feltételek teljesítését a Cstv.-ben és az 1. melléklet 1. pont b) alpontjában meghatározott okiratokkal kell igazolni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Cstv. 34. § (1) bekezdésében írt szabály értelmében a felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tagok (részvényesek) gazdasági társasággal kapcsolatos tagsági (részvényesi) jogai. E főszabály alól azonban néhány kivételt teremt a Cstv. Feltámad a tagi (részvényesi) rendelkezési jog a felszámolási eljárás alatti egyezségkötés alkalmával [Cstv. 41. §], a kifogás előterjesztésére való jogosultság gyakorlása alkalmával [Cstv. 51. §] és a hitelezői követelések kielégítése után fennmaradó vagyonból való részesedéshez (likvidációs hányadhoz) való jogosultság esetén [Cstv. 61. § (4) bekezdés]. Kihangsúlyozandó e körben az is, hogy a felszámolás elrendelésének ténye egyrészt nem érinti azt, hogy a tag (részvényes) az adós gazdasági társaságban fennálló társasági részesedését átruházza, megterhelje (például: az adós korlátolt felelősségű társaság tagja üzletrészét elajándékozhatja, zálogjoggal megterhelheti), másrészt nem érinti az adós gazdasági társaságban fennálló társasági részesedés átszállását (például: az adós részvénytársaság részvénye megörökölhető). E körben említést érdemel az a bírósági döntés, amely szerint felszámolás alatt álló részvénytársaság által kibocsátott részvények a részvényes által apportálhatók. Amennyiben nem a felszámolás alatt álló társaság a részvényes, az apportáláshoz nem szükséges a felszámoló hozzájárulása. A társaság vagyonába adott részvények apportáláskori értékének meghatározására a tagok jogosultak [BH 2003.209.].
Az eseti döntésben kifejtett álláspont a Cstv. módosítását követően is iránymutatónak tekinthető.
Felhívjuk a figyelmet továbbá arra, hogy a Cstv. 34. § (2) bekezdés első mondatában rögzített szabály szerint a felszámolás kezdő időpontjától a gazdasági társaság vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A Cstv. 2006. július 1. napja előtt nem mondta ki kifejezetten azt, hogy a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet képviselőjének minősül. A jogirodalom és a joggyakorlat többségi álláspontja már ebben az időszakban is az volt - figyelemmel a Cstv. 27/A. § (5) bekezdésében, a Cstv. 34. § (2) bekezdésében és a 1997-es Ctv. 32. § (1) bekezdésében írt szabályok együttes értelmezésére -, hogy a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet szervezeti képviselőjének minősül. A törvényalkotó a Cstv. 2006-os módosításával ezt a hiányosságot megszüntette.[129]
Jelenleg a Cstv. 27/A. § (12) bekezdésében egyértelműen előírja azt, hogy a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el, ezt a jogkörét az általa kijelölt felszámolóbiztos útján látja el. A kijelölt felszámolóbiztos a felszámoló szervezet Ptk. 6:148. §-a szerinti közreműködőnek minősül. A felszámoló az adós gazdasági társaság képviselete mellett az adós gazdasági társaság teljes körű ügyvezetését is ellátja.
Mindezekből egyenesen következik az, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a vezető tisztségviselő megbízatása megszűnik, ettől az időponttól kezdve a vezető tisztségviselő nem jogosult sem a képviselet, sem az ügyvezetés ellátására. A felszámolás kezdő időpontjától az ügydöntő felügyelőbizottság sem jogosult ügyvezetési feladatok ellátására. A Cstv. 31. §-a az egykori vezető tisztségviselő részére speciális kötelezettségeket ír elő a felszámolás jogszerű és eredményes lefolytatása érdekében (például: tevékenységet lezáró mérleg elkészítése, iratátadás, tájékoztatás a felszámoló részére). A törvény e kötelezettségszegések hátrányos jogkövetkezményeként az egykori vezető tisztségviselő polgári jogi felelősségét előírja [Cstv. 33/A. §]. Továbbá a Cstv. 33. §-a hátrányos jogkövetkezményként előírja azt is, hogy a bíróság pénzbírsággal sújthatja a Cstv. 31. §-ában írt kötelezettségét megszegő vezető tisztségviselőt, továbbá a bíróság kötelezheti őt a mulasztásával összefüggésben felmerült költségek viselésére. A Cstv. 33. § (4) bekezdése előírja a felszámoló részére azt, hogy a tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert annak megjelölésével - köteles az eljárás lefolytatására illetékes hatóságnak írásban bejelenteni.
A Cstv. 54. §-a értelmében a felszámoló a felszámolás során az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondossággal köteles eljárni. Kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség szabályai szerint felel. A felszámoló felelőssége az adósnak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő - illetve a felszámolás alatt szerzett - vagyonával [4. § (1) bekezdés] összefüggésben áll fenn. A felszámoló elvárható gondosságának körébe tartozik, hogy amennyiben a fizetésképtelenség bírósági megállapítása előtti időszakban jogszabályellenes vagyonkimentés történt, és a felszámoló úgy látja, hogy az ilyen vagyonkimentéssel szembeni fellépéssel a felszámolói vagyon növelhető, köteles az eljárásokat megindítani, tájékoztatva erről a hitelezői választmányt is.
A felszámoló felelőssége három irányban áll fenn: a hitelezőkkel szemben, az adós gazdasági társasággal szemben és harmadik személyekkel szemben. A hitelező fogalma alatt e körben a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerinti hitelezőt kell érteni. Harmadik személy fogalma alatt e körben azokat a személyeket értjük, akikkel a felszámoló által képviselt adós bármilyen polgári jogi jogviszonyt létesít.
A felszámoló a felszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság hitelezőivel szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
A Cstv. a felszámolótól magasabb szintű gondosságot követel meg, mint a Ptk. a vezető tisztségviselőtől. A felszámoló az ilyen tisztséget ellátó személytől elvárható gondosság szigorú követelményének azon ok miatt kell megfeleljen, mivel az Fnkormr. 2. § (5) bekezdése szerinti szakértőket köteles foglalkoztatni működése során.
A felszámoló felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. Felróhatóan jár el a felszámoló, ha nem tud elszámolni az átvett, illetve a felszámolás alatt szerzett felszámolási vagyonnal, ha nem számoltatja el az egykori vezető tisztségviselőt, ha az általa észlelt jogszabályellenes vagyonkimentéssel szemben nem lép fel, a szükséges eljárásokat nem indítja meg. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a felszámoló akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felszámoló mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az egykori vezető tisztségviselők, tagok (részvényesek) jogszabályellenes vagyonkimentést hajtottak végre, emiatt ő a szükséges valamennyi eljárást lefolytatta, kezdeményezte, azonban mindezek ellenére csökkent a felszámolási vagyon.
A felszámolónak a hitelezőkkel szembeni felelősségét megalapozza egyrészt a saját felszámolói kötelezettségszegése, másrészt a felszámolói jogkörén kívüli, illetve az azon túllépve történő ténykedése.
A felszámolónak a hitelezőkkel szemben fennálló felelőssége körében az alábbi eseti döntéseket emeljük ki:
A felszámoló kártérítési felelősséggel tartozik a hitelezővel szemben a munkabér-követelés késedelmes kifizetéséért [BH 1997.410.].
A felszámoló által az adós vagyonáról, a kielégítés várható mértékéről adott - a valós helyzetnek meg nem felelő - tájékoztatás esetén a felszámoló kártérítési felelőssége fennáll a károsult hitelezővel szemben [BH 2009.185.].
A felszámoló kártérítési felelősséggel tartozik a felszámolási költségek - Bérgarancia Alapból nyújtott támogatás - esedékességekor történő kielégítésének elmulasztása miatt, ha annak akár csak részbeni megfizetésére az adós - a felszámolás alatt - pénzeszközzel rendelkezett, de azt a felszámoló nem az esedékes felszámolási költség kifizetésére fordította [EBH 2011.2331.].
A fenti eseti döntésekben kifejtettek a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetők.
A felszámolónak a harmadik személyekkel szembeni felelőssége körében a bírósági gyakorlat nem egységes annak megítélésében, hogy a felszámoló által okozott kár mikor tudható be az általa képviselt adósnak, és mikor állapítható meg a felszámoló saját felelőssége. Fónagy helyesen mutat rá arra, hogy a felszámolónak a harmadik személyek felé fennálló kárfelelősségénél főszabályként abból kell kiindulnunk, hogy a felszámoló az adós képviselőjének minősül, ezért felelősséggel a harmadik személlyel szemben nem tartozik. Azonban amennyiben a felszámoló a felróható magatartásával (az adós érdekében kifejtett képviseleti tevékenységével összefüggésben) többlettényállási elemet valósít meg, úgy a szerződésen kívüli kártérítési felelősség szabályai szerint tartozik kártérítéssel a harmadik személyek irányában.[130]
Az alaphelyzet tehát az, hogy a felszámoló a felszámolás alatt álló adós gazdasági társaság törvényes képviselőjeként jár el, ebből következően nem a saját nevében, hanem a gazdasági társaság nevében, képviseletében köt szerződést, tesz egyoldalú jognyilatkozatot. A felszámoló által az adós gazdasági társaság nevében, képviseletében megkötött szerződés megszegéséből fakadó kárigényt az adós gazdasági társasággal ügyletet kötő szerződő fél (károsult) köteles bejelenteni a felszámolásban, és felszámolási költségként jogosult ezt érvényesíteni [Cstv. 57. § (2) bekezdés]. A szerződés megszegéséért nem a képviselőként eljáró felszámoló, hanem az adós gazdasági társaság mint szerződő fél tartozik felelősséggel. Ilyen esetben tehát a szerződő fél (károsult) közvetlenül a felszámolóval szemben alappal nem indíthat kártérítési pert.
A következő bírósági döntések arra az esetre vonatkoznak, amikor a felszámoló önálló cselekvőséget valósít meg és ezzel okoz kárt harmadik személyek részére.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében elvi éllel rögzítette azt, hogy az önálló cselekvősége esetén a felszámolót terhelő polgári jogi felelősség elbírálásánál a károsult közrehatását is vizsgálni kell, vagyis azt, hogy a károsult az 1959-es Ptk. 340. §-ában előírt kárelhárítási és kárcsökkentési kötelezettségének eleget tett-e [BH 2000.417.].
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a felszámolónak az adós vagyona értékesítésekor az értékesítésre vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia. Ha azok megsértésével másnak kárt okoz, azért az adós felelősségétől független, önálló kártérítési felelősséggel tartozik. Az ilyen igény érvényesítésére nem a felszámolási eljárásban, hanem a felszámoló ellen indított perben kerülhet sor [EBH 2001.550.]. A Legfelsőbb Bíróság elvi éllel rögzítette azt, hogy a felszámoló önálló polgári jogi felelőssége esetében is vizsgálni kell a polgári jogi kárfelelősség szükségképpeni elemeit: a kár, a jogellenes magatartás és e kettő közötti okozati összefüggés fennállását. A Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra is e körben, hogy a perben a felperesi hitelező tartozik e feltételek fennállását bizonyítani [EBH 2001.451.].
Az 1959-es Ptk. 4. §-ában megfogalmazott alapelvek megsértése nem ad alapot a felszámolási eljárás során megkötött adásvételi szerződés semmisségének a megállapítására. A felszámoló az ingatlan értékesítése során tanúsított felróható magatartásáért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint tartozik helytállni [EBH 2009.1972.].
Az eseti döntésekben kifejtettek a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetők.
A felszámolónak a felszámolás alatt álló gazdasági társasággal szembeni felelősségével összefüggésben a következő eseti döntésre utalunk:
A felszámolás alatt álló céggel szemben egyetemleges kártérítési felelősséggel tartozik a felszámoló és a vevő, amennyiben a felszámoló a vevővel összejátszva a felszámolási vagyonba tartozó követelést a forgalmi érték töredékéért ruházza át (BH 2011.227.).
A fenti eseti döntésben kifejtettek a Ptk. hatálybalépését követően is irányadónak tekinthetők.
A felszámolóval szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A felszámoló és az állam között ugyan szerződéses jogviszony áll fenn, azonban a vezető tisztségviselő polgári jogi felelőssége nem a vele szerződéses jogviszonyban álló állammal szemben, hanem a csődeljárás alatt álló gazdasági társasággal, és a hitelezőkkel szemben áll fenn. Ezért korábbi álláspontunktól eltérően a felszámoló felelősségét deliktuális felelősségtípusnak tekintjük. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság mérsékelheti, figyelemmel a Ptk. 6:522. § (4) bekezdésében írt szabályra. A felszámoló nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság, illetve a hitelezők részére részleges megtérülést biztosíthat az Fnkormr. 2. § (3) bekezdésében előírt kötelező (70 millió forint összegű) biztosíték.
Fónagy hívja fel a figyelmet arra, hogy a Cstv. 54. § negyedik mondatában írt szabály lex imperfecta, ugyanis a felszámoló kizárólagos döntési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy indít-e peres eljárást vagyonkimentés miatt. A perindításra a felszámoló nem kötelezhető. Ha a felszámoló a peres eljárást nem indítja meg, azt nem lehet a felszámoló jogszabálysértő intézkedésének vagy mulasztásának minősíteni. A felszámoló esetleges mulasztása legfeljebb az ellene indított kártérítési perben értékelhető.[131]
A hitelezők, az adós tagjai és a harmadik személyek indíthatnak kártérítési pert a felszámoló ellen. A hitelezők és a harmadik személyek igényérvényesítési joga részletesebb magyarázatra nem szorul. Az adós gazdasági társaság tagjainak igényérvényesítési joga azon alapul, hogy a felszámoló jogsértő magatartásával (például: értéken aluli vagyonértékesítéssel, vagyonkimentés miatti perindítások jogellenes elmulasztásával) csökkentette a felszámolási vagyont, és ezzel okozati összefüggésben a hitelezők kielégítése után a tagok között felosztható likvidációs vagyont. A felszámoló minden esetben gazdasági társaság, ezért nem lehet alappal pert indítani a felszámoló szervezet azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a felszámolói tevékenységet személyesen látta el. A felszámoló szervezet marasztalása esetén a felszámoló társaság megtérítési igénnyel fordulhat a Ptk. 6:148. §-a szerinti közreműködője (a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója) ellen. A felszámoló elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a felszámoló megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperes székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

3. A végelszámoló felelőssége

A Ctv. 98. § (1) bekezdése értelmében a cég legfőbb szerve - az erre irányadó jogszabályok szerint - határozatot hoz a cég jogutód nélküli megszűnéséről, illetve a végelszámolás elrendeléséről. A cég legfőbb szerve a határozatában megállapítja a végelszámolás kezdő időpontját és megválasztja a végelszámolót, illetve rendelkezik a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, valamint a részvételével működő alapítvány vagy egyesület sorsáról is. A végelszámolás elrendelése és a végelszámoló megválasztása a létesítő okirat módosítását nem igényli.
A Ctv. 98. § (2) bekezdése szerint a végelszámolás kezdő időpontjában a cég vezető tisztségviselőjének megbízatása megszűnik. A végelszámolás kezdő időpontjától a cég önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselőjének a végelszámoló minősül.
A Ctv. 98. § (3) bekezdése alapján a végelszámolás kezdő időpontját követő harminc napon belül a cég korábbi vezető tisztségviselője
a) a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal a számviteli törvény alapján a cég tevékenységét lezáró beszámolót készít, elvégzi mindazon feladatokat, melyeket számára a számviteli, az adóügyi vagy egyéb jogszabályok előírnak, és ezeket az okiratokat, valamint a cég iratanyagát a végelszámolónak legkésőbb a végelszámolás kezdő időpontjától számított harmincadik napon átadja,
b) a végelszámoló díjazása esetén a végelszámoló díjának és költségtérítésének kifizetéséhez előreláthatólag szükséges összegre tartalékot képez, és azt a pénzforgalmi számlájára befizeti, ott elkülönítetten tartja nyilván;
c) a folyamatban lévő ügyekről a végelszámolót tájékoztatja,
d) a nem selejtezhető és titkos minősítésű iratokról iratjegyzéket készít, és azokat, valamint az irattári anyagokat a végelszámolónak átadja,
e) a végelszámolás megindításáról a munkavállalókat, valamint a Munka Törvénykönyvében meghatározott szakszervezeteket, az üzemi tanácsot (üzemi megbízottat) haladéktalanul tájékoztatja.
A Ctv. 98. § (4) bekezdése értelmében a (3) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a végelszámoló a korábbi vezető tisztségviselő.
A Ctv. 98. § (5) bekezdése alapján a cég korábbi vezető tisztségviselője a (3) bekezdésben meghatározott feladatok, illetve határidők elmulasztásából vagy nem megfelelő teljesítéséből eredő károkért a polgári jog általános szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik. A korábbi vezető tisztségviselő mulasztása esetén a végelszámoló vagy a cég hitelezője kérelmére a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében a korábbi vezető tisztségviselőt 100 000 Ft-tól 900 000 Ft-ig terjedő, ismételten is kiszabható pénzbírsággal sújtja.
A Ctv. 98. § (6) bekezdése szerint a végelszámoló vagy a cég hitelezője kérelmére a mulasztó vagy valótlan adatot közlő korábbi vezető tisztségviselőt a cégbíróság arra is kötelezheti, hogy viselje azokat a költségeket, amelyek a (3) bekezdésben foglalt feladatoknak a végelszámoló által megbízott szakértő által történő elvégeztetésével merülnek fel.
A végelszámoló (korábban: felszámoló) jogintézményét az 1876-ban hatályba lépett Kt. hozta létre. 2006. július 1. napja óta a Ctv. szabályozza a végelszámolást és a végelszámoló jogintézményét, felelősségét. A végelszámoló alapvető feladata a végelszámolás alatt álló gazdasági társaság jogutód nélküli megszüntetéséről való gondoskodás. Végelszámolás útján kizárólag azt követően szüntethető meg a gazdasági társaság, ha valamennyi hitelező követelése maradéktalanul kielégítésre került.
A Ctv. 98. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság legfőbb szervének hatáskörébe tartozik a végelszámolás elrendelése. Maga a Ctv. nem tartalmaz szabályt arra nézve, hogy a cég legfőbb szerve milyen szótöbbséggel kell hogy döntsön a végelszámolás elrendeléséről. A Ctv. 98. § (1) bekezdése egy utaló szabályt tartalmaz, miszerint az erre irányadó jogszabályok szerint köteles a cég legfőbb szerve a végelszámolás elrendeléséről szóló határozatát meghozni. A gazdasági társaságok esetében az "erre irányadó jogszabályok" a Ptk. Harmadik Könyvében találhatók. A Ptk. Harmadik Könyve a jogi személyek általános szabályai között nem tartalmaz szabályt a jogutód nélküli megszűnés elrendelése (így a végelszámolás elrendelése) tárgyában meghozandó határozathoz szükséges szótöbbség kérdésében. A Ptk. Harmadik Könyve a gazdasági társaságok közös szabályai között sem tartalmaz ilyen szabályt. A Ptk. Harmadik Könyve az egyes társasági formákra vonatkozó különös szabályai között találunk ilyen szabályokat, de csak a közkereseti társaság és a betéti társaság vonatkozásában.
A közkereseti társaság vonatkozásában a Ptk. 3:143. § (4) bekezdése értelmében valamennyi tag szavazatával egyhangúlag meghozott határozat kell a jogutód nélküli megszűnés elhatározásához. A betéti társaság vonatkozásában a Ptk. 3:155. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 3:143. §-a ugyanezt a szabályt, vagyis az egyhangú határozathozatalt írja elő. A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában azonban a Ptk. nem tartalmaz olyan szabályt, hogy minősített, háromnegyedes szótöbbséggel vagy egyhangú határozathozatallal hozható meg a jogutód nélküli megszűnést elrendelő határozat, ellentétben a 2006-os Gt. 165. § (1) bekezdésében, illetőleg a Gt. 277. §-ában írt szabályokkal, amelyek szerint háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatra volt szükség a jogutód nélküli megszűnés elrendeléséhez. Következésképpen a korlátolt felelősségű társaság taggyűlése, a részvénytársaság közgyűlése egyszerű szótöbbséggel elfogadott határozattal dönthet a jogutód nélküli megszűnés elrendeléséről.
Meglátásunk szerint jogalkotási hibáról van szó, kimaradt a Ptk.-ból a korlátolt felelősségű társaság esetén és a részvénytársaság esetén annak előírása, hogy minősített többséggel, vagyis háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatra van szükség a jogutód nélküli megszűnés elrendeléséhez. Ugyanis a jogutód nélküli megszűnés elrendelése olyan lényeges határozat, amelynek elfogadásához nem engedhető meg az, hogy csak egyszerű szótöbbséget írjon elő a törvény.
Az egyesülés esetében a Ptk. 3:372. § (5) bekezdésében írt szabály helyesen legalább háromnegyedes szótöbbséget követel meg a jogutód nélküli megszűnés elhatározásához.
A Ctv. 98. § (1) bekezdés második mondata ugyanakkor egyértelműen kimondja, hogy a cég legfőbb szerve a határozatában köteles megállapítani a végelszámolás kezdő időpontját és megválasztani a végelszámolót, illetve rendelkezni a cég vagyoni rendelkezésével működő jogalanyok, valamint a résztvételével működő alapítvány és egyesület sorsáról is.
A Ctv. 99. § (1) bekezdése értelmében a végelszámoló személyére a cégformától függetlenül megfelelően alkalmazni kell a Ptk. Harmadik Könyvének a vezető tisztségviselőre vonatkozó általános szabályait és a gazdasági társaság társaságokra vonatkozó közös szabályait azzal, hogy végelszámolóvá jogi személy és olyan személy is kijelölhető, aki a céggel azonos főtevékenységet folytató cégben vezető tisztségviselő.
A Ctv. 99. § (2) bekezdése szerint a cég legfőbb szerve végelszámolóvá bárkit megválaszthat, ha az a vezető tisztségviselővel szemben támasztott követelményeknek megfelel, és a megbízatást elfogadja. Végelszámolóvá a feladat ellátására alkalmas jogi személy is választható. A jogutód nélküli megszűnését elhatározó cég a végelszámoló megválasztásakor a végelszámoló díjazásáról, illetve a feladat ellátásának ingyenességéről is rendelkezik.
A Ctv. 99. § (3) bekezdése szerint, ha a végelszámoló nem természetes személy, a Cstv.-ben előírt összeférhetetlenségi és alkalmassági feltételeknek a szervezetnek, míg az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezéseknek annak kell megfelelnie, akit a szervezet a végelszámolási feladatok ellátására kijelöl.
A Ctv. 99. § (1) bekezdésében írt szabály általános jelleggel tartalmaz egy utaló szabályt a Ptk. Harmadik Könyvének a vezető tisztségviselőre vonatkozó általános szabályaira, valamint a gazdasági társaságokra vonatkozó közös szabályaira. Témánk szempontjából a vezető tisztségviselőre vonatkozó felhívott jogszabályi előírások közül kiemelkedő jelentősége van egyrészt annak, hogy a végelszámoló - megegyezően a vezető tisztségviselővel - állhat munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban (ingyenes vagy visszterhes) egyaránt a gazdasági társasággal. Kiemelkedő jelentősége van másrészt annak, hogy a közkereseti társaság és a betéti társaság esetében nem tag is megválasztható végelszámolóvá.
A Ctv. 99. § (2) bekezdés második mondatában írt szabálynak, miszerint végelszámolóvá a feladat ellátására alkalmas jogi személy is választható, a Ctv. 99. § (1) bekezdésében található utaló szabály tükrében nincs jelentősége, tekintettel arra, hogy a felhívott Ptk. Harmadik Könyvének jogi személyek általános szabályai között már egyértelműen kimondásra került az, hogy jogi személy is lehet vezető tisztségviselő [Ptk. 3:22. §].
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a végelszámoló megválasztásával egyidejűleg megszűnik a vezető tisztségviselő megbízatása. Ebből egyenesen következik az, hogy ettől az időponttól kezdve a vezető tisztségviselő nem jogosult sem a képviselet, sem az ügyvezetés ellátására. A végelszámoló megválasztásának időpontjától az ügydöntő felügyelőbizottság sem jogosult ügyvezetési feladatok ellátására. A Ctv. 98. § (3) bekezdése az egykori vezető tisztségviselő részére speciális kötelezettségeket ír elő a végelszámolás jogszerű és eredményes lefolytatása érdekében (például: tevékenységet lezáró mérleg elkészítése, iratátadás, tájékoztatás a felszámoló részére). A Ctv. 118/B. §-a szerint a végelszámoló is felelősséggel tartozik a törvényben meghatározott feltételek bekövetkezte esetén a hitelezőkkel szemben. Továbbá a Ctv. 98. § (5)-(6) bekezdései hátrányos jogkövetkezményként előírják, hogy a bíróság pénzbírsággal sújthatja a Ctv. 98. § (3) bekezdésében írt kötelezettségét megszegő vezető tisztségviselőt, továbbá a bíróság kötelezheti őt a mulasztásával összefüggésben felmerült költségek viselésére.
A Ctv. 99. § (4) bekezdése értelmében a végelszámoló az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal, a végelszámolás alatt álló cég, valamint a hitelezők érdekeinek szem előtt tartásával köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.
A Ctv. 99. § (4a) bekezdése szerint, ha jogszabály rendelkezése alapján a végelszámolást a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben (a továbbiakban: MNBtv.) meghatározott szervezetek felszámolását végző nonprofit gazdasági társaság végzi, a végelszámolási feladatok ellátására kijelölt személy nem lehet az, aki a végelszámolás alatt álló cégnél az MNBtv. szerinti felügyeleti biztosi tevékenységet látott, illetve lát el.
A Ctv. 99. § (5) bekezdése alapján, ha a végelszámolás alatt álló cég felszámolás alá kerül, és megállapítható, hogy a végelszámoló alapos ok nélkül késlekedett a felszámolási eljárás kezdeményezésével, vagy nem tett meg mindent a hitelezők veszteségeinek csökkentése, illetve a környezeti károk mérséklése, a kármentesítés érdekében vagy egyes hitelezőket mások rovására előnyben részesített, a felszámoló vagy a hitelezők keresetére a bíróság arra kötelezi a végelszámolót, hogy a cég vagyonához a károkozás összege mértékéhez igazodó tőke-hozzájárulást teljesítsen. A bíróság ebben az esetben a végelszámoló díját részben vagy egészben megvonhatja.
A Ctv. 99. § (6) bekezdése értelmében az (5) bekezdésben foglaltak alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha a végelszámoló az egyszerűsített végelszámolás alkalmazásáról annak törvényben foglalt feltételei hiányában sem tér át az általános szabályok szerint lefolytatandó végelszámolásra, vagy a törvényi feltételek bekövetkezése ellenére elmulasztotta a felszámolási eljárás kezdeményezését, továbbá a felszámolás elrendelésére a végelszámoló hibájából nem került sor.
A fenti jogszabályi rendelkezések alapján a végelszámoló felelőssége két irányban áll fenn: a gazdasági társaság és a hitelezők irányában. A Ctv. 99. § (4) bekezdésében írt szabály azt a teljesíthetetlen követelményt támasztja a végelszámolóval szemben, hogy megbízatásának ellátása során egyidejűleg legyen figyelemmel a végelszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság érdekére és a hitelezők érdekeire. Nyilvánvaló az, hogy ezen egymással szükségszerűen ellentétes érdekeket nem lehetséges egyidejűleg figyelembe venni. Erre azonban valójában nincs is szükség. A végelszámoló eljárása ugyanis megfelelő akkor is, ha kizárólagosan a gazdasági társaság érdekének elsődlegessége alapján cselekszik, ugyanis végelszámolás elrendelésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a gazdasági társaság, illetőleg a tagok (részvényesek) úgy látják, hogy a társaságnak egyáltalán nincsen tartozása, vagy ha van is, azt maradéktalanul képes megfizetni hitelezőinek. Abban az esetben, ha a végelszámolás elrendelését követően a végelszámoló az általa készítendő korrigált végelszámolási nyitómérleg vagy az éves beszámoló (mérleg) alapján arra a megállapításra jut, hogy a gazdasági társaság, illetőleg a tagok vélekedése téves volt, mert a társaságnak akkora mértékű tartozása van, hogy azt nem képes maradéktalanul megfizetni, a végelszámoló köteles a felszámolási eljárást kezdeményezni, figyelemmel a Ctv. 108. § (1) bekezdésében írt szabályra. Álláspontunk szerint elégséges lenne kimondani azt, hogy a végelszámoló felelőssége akkor következik be a hitelezők irányában, ha alapos ok nélkül késedelmeskedik a felszámolási eljárás kezdeményezésével.
A Ctv. 99. § (5) bekezdésében írt szabály egyértelműen felelősségi szabály. A Ctv. 99. § (5) bekezdése a végelszámoló felróható mulasztásának hátrányos jogkövetkezményeként azt írja elő, hogy a felszámoló vagy a hitelezők keresetére a bíróság arra kötelezi a végelszámolót, hogy a cég vagyonához a károkozás összege mértékéhez igazodó tőke-hozzájárulást teljesítsen. A törvényalkotó merész, ugyanakkor teljes mértékben elhibázott újításként a polgári jogi felelősséghez speciális szankciót kapcsol. A polgári jogi felelősség hagyományos jogkövetkezménye: a kártérítés. Álláspontunk szerint a végelszámolót terhelő felelősség esetében indokolatlan és szükségtelen eltérni a jól bevált szankciótól: a kártérítéstől. A törvényi rendelkezésből ugyanis nem állapítható meg egyértelműen az, hogy a felszámoló és a hitelezők mikortól meddig jogosultak keresetet támasztani a végelszámolóval szemben, és mit kell érteni a "tőke-hozzájárulás" fogalmán. A teljes kártérítés elvével ellentétes az, hogy a károkozó végelszámoló nem a károsult hitelezőnek köteles kártérítést fizetni, hanem feltehetően a felszámolási vagyonba köteles "tőke-hozzájárulást" teljesíteni, miközben a Cstv. 57. §-ában meghatározott kielégítési rangsorra tekintettel a károsult hitelező egyáltalán nem biztos, hogy hozzájut követeléséhez.[132]
A Ctv. 99. § (4) bekezdése alapján a végelszámoló felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősségtípus.
Mivel a végelszámoló felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a végelszámoló ellen. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert - sem a saját, sem a társaság nevében - a vagyonfelügyelő ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Ctv. 99. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 3:105. §-ában fogalt esetet. A Ctv. 99. § (4) bekezdésében írt szabály a végelszámoló gondossági fokozatát a vezető tisztségviselő gondossági fokozatánál magasabb szintre helyezi, vagyis az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal köteles eljárni. A végelszámoló felelősségére, a kimentésre, a felelősség korlátozására és kizárására, az elévülésre és az igényérvényesítésre a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társasággal szembeni felelőssége körében írtak az irányadóak (VIII. Fejezet). Az igényérvényesítéssel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ctv. 99. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 3:109. § (3) bekezdése szerint a legfőbb szerv dönt a végelszámolóval szembeni kártérítési igény érvényesítéséről.
Kivételes esetben fennáll a végelszámoló felelőssége a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság hitelezőjével szemben is. Ez az eset akkor fordul elő, ha a végelszámoló szándékosan nem fizeti meg, vagy gondatlanságból elmulasztja megfizetni a végelszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság képviseletében a tartozást, és a nemfizetés tényét a hitelező csak a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnését követően észleli. Ebben a kivételes esetben a hitelező szerződésen kívüli károkozás jogcímén indíthat kártérítési pert a végelszámolóval szemben. Társasági jogi értelemben hitelező bárki lehet. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság egykori munkavállalója is hitelezőnek minősül. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy ha az ilyen munkavállaló a végelszámolóval szemben annak e minőségében tanúsított magatartása miatt azért indít pert, hogy a munkaügyi perben hozott ítéletben meghatározott járandóságát megkapja, e per elbírálására az általános hatáskörű bíróság rendelkezik hatáskörrel [BH 2003.130.].
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy a végelszámoló megszegte a törvényben foglalt kötelezettségét, amikor a végelszámolási eljárás során hitelezői igényként nem vette figyelembe a jogerős fizetési meghagyásokon alapuló hitelezői követelést, ezért a deliktuális felelőssége fennáll a hitelezővel szemben. Ha ilyen esetben a végelszámoló a társaság vagyonát a tagok között már korábban felosztotta, majd a kárigényt érvényesítő hitelezővel szemben helytállt, úgy a tagoktól arányosan visszakövetelheti a felosztott vagyont [EBH 2000.235.].
A fenti eseti döntésekben kifejtettek a Ptk. hatályba lépését követően is irányadónak tekinthetők.

4. A felügyelőbiztos felelőssége

A Ctv. 82. § (1) bekezdése értelmében, ha a cégbíróság a 81. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak szerint kérelemre vagy hivatalból végzésében felügyelőbiztost rendel ki, e végzésben meghatározza a felügyelőbiztos feladatkörét. A cég vezető tisztségviselői a hatáskörüket csak a felügyelőbiztos részére biztosított jogok megsértése nélkül gyakorolhatják. A cégbíróság felügyelőbiztosként a cégtől független, arra alkalmas személyt jelölhet ki az állami szerv vagy kamara által vezetett névjegyzékben szereplő személyek közül (pl. ügyvéd, közvetítő, könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő), feltéve, hogy ez a személy a megbízatást elvállalja. A felügyelőbiztos a működése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.
A Ctv. 82. § (2) bekezdése szerint nem lehet felügyelőbiztos, akinek a Ptk. szerinti közeli hozzátartozója, illetve élettársa a cég tagja, vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja vagy könyvvizsgálója, valamint az, aki a céggel azonos tevékenységet folytató más cégben vezető tisztségviselő.
A Ctv. 82. § (3) bekezdése alapján a felügyelőbiztos feladata a cég törvényes működésének helyreállításához szükséges intézkedések megtétele. Ennek érdekében a vezető tisztségviselőktől, illetve a cég vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet. A felügyelőbiztos a cég üzleti titkait köteles megőrizni és a birtokába jutott információkról csak a cégbíróságot tájékoztathatja. A felügyelőbiztos a cégbíróság felhívására, a bíróság által megadott határidőn belül és módon köteles tevékenységéről beszámolni.
A Ctv. 82. § (4) bekezdése szerint, ha a törvényességi felügyeleti eljárásnak az az oka, hogy a cégnek nincs megválasztott vezető tisztségviselője, a felügyelőbiztos - a cégbíróság végzésében meghatározottak szerint - a vezető tisztségviselő jogkörét gyakorolja. Erre tekintettel a cégbíróság a felügyelőbiztost - szükség esetén a korábbi vezető tisztségviselő törlésével egyidejűleg - a cégjegyzékbe hivatalból bejegyzi. Ha a felügyelőbiztos kirendelése a cég tagja kérelmére történt, a cégbíróság feljogosíthatja a felügyelőbiztost arra is, hogy betekintsen a cég könyvvezetésébe, szerződéseit, pénzforgalmi számláit megvizsgálhassa.
A Ctv. 82. § (5) bekezdése értelmében a cég vezető munkavállalói, illetve tagjai kötelesek a felügyelőbiztos részére minden olyan eszközt, iratot, illetve információt biztosítani, amely hozzásegíti ahhoz, hogy a vezető tisztségviselői feladatait elláthassa. A felügyelőbiztos kérelmére a cégbíróság a felügyelőbiztos tevékenységét akadályozó személyt a Pp. 120. §-ában meghatározott pénzbírsággal sújtja. A pénzbírság többször is kiszabható.
A Ctv. 82. § (6) bekezdése szerint, ha a felügyelőbiztos kirendelésére a cég tagja kérelmére került sor, a felügyelőbiztos a vezető tisztségviselő jogkörében a halaszthatatlan intézkedések megtételére is jogosult. Szerződést azonban csak akkor köthet, követelést csak akkor ismerhet el, illetve jogról csak akkor mondhat le, ha ezáltal az általa képviselt céget nyilvánvaló károsodástól óvja meg.
A Ctv. 82. §-a 2006. július 1. napjától új jogintézményként létrehozta a felügyelőbiztost. A cégbíróság határozatával akkor rendel ki felügyelőbiztost legfeljebb 90 napos időtartamra, ha a gazdasági társaság működése törvényességének helyreállítása más módon nem lehetséges. A felügyelőbiztos kirendelése akkor indokolt, ha a gazdasági társaság törvénysértő működése bonyolultabb, összetettebb okokra vezethető vissza, illetőleg a törvénysértő helyzet orvoslása hosszabb időt vesz igénybe (például: a gazdasági társaság legfőbb szervének összehívása szükséges valamilyen határozat elfogadása céljából). A cégbíróság felügyelőbiztosként a gazdasági társaságtól független, arra alkalmas személyt rendelhet ki állami szervek, illetve kamarák által vezetett névjegyzékben szereplő személyek közül. A cégbíróság a konkrét feladattól függően választja ki az adott feladat ellátására alkalmasnak tartott személyt. Álláspontunk szerint nincs akadálya annak, hogy a feladat összetettségére tekintettel a cégbíróság több, különböző szakértelmű személyt is kinevezzen felügyelőbiztossá (például: ügyvédet és könyvvizsgálót a konszolidált éves beszámoló elfogadása és az eredmény felhasználása céljából összehívandó rendes közgyűlés összehívása és lebonyolítása céljából). Az állam és a felügyelőbiztos között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a cégbíróság Ctv. 82. § (1) bekezdése szerinti kirendelő határozata hoz létre. A Ptk. 6:2. § (3) bekezdése szerint kötelem jogszabályból, bírósági vagy hatósági határozatból akkor keletkezik, ha a jogszabály, a bírósági vagy a hatósági határozat így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást meghatározza. Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni. A cégbíróság Ctv. 82. § (1) bekezdése szerinti kirendelő határozata a Ptk. 6:2. § (3) bekezdése szerinti kötelemfakasztó jogi ténynek minősül. Az állam és a felügyelőbiztos közötti megbízás a Ptk. 6:136. §-a szerinti harmadik személy, a törvényességi felügyeleti eljárás hatálya alatt álló gazdasági társaság javára szóló szerződés, ugyanis a felügyelőbiztos az ilyen társaság törvényes működésének helyreállításáról köteles gondoskodni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy felügyelőbiztos kirendelésére egyrészt sor kerülhet akkor, ha működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál, másrészt sor kerülhet akkor, ha bármilyen ok miatt nem működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál. Amennyiben működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál, úgy a felügyelőbiztos kirendelése nem szünteti meg a vezető tisztségviselő megbízatását, ugyanakkor a felügyelőbiztos tevékenységének eredményes ellátása érdekében a vezető tisztségviselőtől felvilágosítást kérhet. A vezető tisztségviselő, továbbá a vezető állású munkavállaló, tag (részvényes) köteles elősegíteni a felügyelőbiztos tevékenységét (iratátadási, információátadási kötelezettség). A törvény ugyanakkor e kötelezettségszegések hátrányos jogkövetkezményeként a vezető tisztségviselő tag (részvényes) polgári jogi felelősségét, a vezető állású munkavállaló munkajogi felelősségét nem írja elő. A Ctv. 82. § (5) bekezdésben írt szabály csak annyit ír elő, hogy a felügyelőbiztos kérelmére a cégbíróság a felügyelőbiztos tevékenységét akadályozó személyt a Pp. 120. §-ában meghatározott pénzbírsággal sújtja. A pénzbírság többször is kiszabható. Amennyiben nem működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál, úgy a felügyelőbiztos - a cégbíróság végzésében meghatározottak szerint - a vezető tisztségviselő jogkörét gyakorolja.
Új szabály a Ctv. 82. § (6) bekezdésében írt jogszabályi előírás, miszerint a cég tagja kérelmére is kirendelhető felügyelőbiztos. Ebben az esetben a felügyelőbiztos a vezető tisztségviselő jogkörében a halaszthatatlan intézkedések megtételére is jogosult. Tekintettel arra, hogy a törvény nem határozza meg a halaszthatatlan intézkedések körét, ennek megítélése a felügyelőbiztos jogkörébe tartozik. A Ctv. 82. § (6) bekezdés második mondata csak annyit tartalmaz, hogy a felügyelőbiztos a vezető tisztségviselő jogkörében szerződést csak akkor köthet, követelést csak akkor ismerhet el, jogról csak akkor mondhat le, ha ezáltal az általa képviselt céget nyilvánvaló károsodástól óvja meg.
A Ctv. 82. § (1) bekezdése értelmében a felügyelőbiztos működése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.
A felügyelőbiztos felelőssége a törvényességi felügyeleti eljárás hatálya alatt álló gazdasági társaság irányában áll fenn.
A felügyelőbiztos gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősségtípus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősségtípus.
Mivel a felügyelőbiztos felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a felügyelőbiztossal szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert - sem a saját, sem a társaság nevében - a felügyelőbiztos ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett. A felügyelőbiztos az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A felügyelőbiztos felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. Felróhatóan jár el a felügyelőbiztos, ha nem szerez be minden szükséges felvilágosítást, iratot és információt, ha nem tesz meg minden szükséges intézkedést a törvényes működés helyreállítása érdekében. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a felügyelőbiztos akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felügyelőbiztos a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló által elkészített és részére átadott iratokkal dolgozik, a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló és a tag (részvényes) által közölt felvilágosításokat, információkat használja fel tevékenysége ellátása során. Ezért a felügyelőbiztos mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló vagy a tag (részvényes) valótlan adatokat adott át részére, vagy a valós adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt nem látta el megfelelően feladatát. A felügyelőbiztossal szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A felügyelőbiztos és az állam között ugyan szerződéses jogviszony áll fenn, azonban a felügyelőbiztos polgári jogi felelőssége nem a vele szerződéses jogviszonyban álló állammal szemben, hanem a gazdasági társasággal szemben áll fenn. Ezért korábbi álláspontunktól eltérően a felügyelőbiztos felelősségét deliktuális felelősségtípusnak tekintjük. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság mérsékelheti, figyelemmel a Ptk. 6:522. § (4) bekezdésében írt szabályra. A felügyelőbiztos nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság részére részleges megtérülést biztosíthat a felügyelőbiztosként eljáró ügyvéd, könyvvizsgáló kötelező felelősségbiztosítója.
A gazdasági társaság a felügyelőbiztos ellen indíthat kártérítési pert. Ha a felügyelőbiztos gazdasági társaság (például: könyvvizsgáló cég), nem lehet alappal pert indítani a felügyelőbiztos társaság azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a felügyelőbiztosi tevékenységet személyesen látta el. A felügyelőbiztos társaság marasztalása esetén a felügyelőbiztos társaság megtérítési igénnyel fordulhat a Ptk. 6:148. §-a szerinti közreműködője (a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója) ellen. A felügyelőbiztos elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság és a felügyelőbiztos megállapodhat bármilyen választottbíróság kikötésében. Választottbírósági út kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperes lakóhelye, székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

5. Értékelés

A jelen Fejezetben a társasági jog mellékszereplőinek a felelősségét vizsgáltuk.
A törvényben kellene kimondani azt, hogy egyrészről az állam, másrészről a vagyonfelügyelő, az ideiglenes vagyonfelügyelő, a felszámoló és a felügyelőbiztos között harmadik személy javára szóló megbízási szerződés jön létre. Helyes az, hogy a vagyonfelügyelőtől, az ideiglenes vagyonfelügyelőtől, a felszámolótól és a végelszámolótól is az ilyen tisztséget ellátó személytől elvárható gondosságot, vagyis magasabb szintű gondosságot követel meg. Álláspontunk szerint a felügyelőbiztostól is ilyen szintű gondosságot kellene a törvénynek megkövetelnie.
A Cstv. 27/A. § (12) bekezdése helytállóan mondja ki azt, hogy a kijelölt felszá-moló tevékenysége során az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el, és a felszámolási eljárás lefolytatását másnak nem engedheti át.
Helyes az, hogy a Ctv. 118/B. §-a megteremti a végelszámoló felelősségét a hitelezőkkel szemben. E szabályra tekintettel ugyanakkor nincs szükség a Ctv. 99. § (5) bekezdése szerinti felelősségi alakzatra.
Jogalkotási hiba az, hogy a Ctv. 99. § (4) bekezdése azt a teljesíthetetlen elvárást támasztja a végelszámolóval szemben, hogy a gazdasági társaság, valamint a hitelezők érdekeit egyaránt szem előtt tartva járjon el. Elégséges lenne azt előírni, hogy a végelszámoló a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni azzal, hogy a végelszámoló felelőssége bekövetkezik a hitelezők irányában, ha alapos ok nélkül késedelmeskedik a felszámolási eljárás megindításával.

Felhasznált szakirodalom

I. Monográfiák, kézikönyvek, tankönyvek, PhD-értekezések
Balogh Zsolt-Holló András: Az értelmezett Alkotmány. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2005.
Benisné Györffy Ilona (szerkesztő): Harmincharmadik Jogász Vándorgyűlés, Sopron, 2013. május 9-11., Magyar Jogászegylet, Budapest, 2013.
Berkes-Dancs-Havasi-Koday-Lőrinczi-Szegediné: Ki felel a végén? Raabe Kiadó, Budapest, 1997.
Bíró György: Kötelmi jog, Novotni Alapítvány a Magánjog fejlesztéséért Kiadó, Miskolc, 2006.
Brehószki Márta: Mennyire korlátolt a jogi személy gazdasági társaságok tagjainak felelőssége? A felelősség-áttörés hazánkban és a "lepelátszúrás" doktrínája az Amerikai Egyesült Államokban (PhD-értekezés), Budapest, 2009.
Csehi-Koltay-Landi-Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapjára, Pázmány Press, Budapest, 2014.
Csikvári Jákó: A közlekedési eszközök története. Franklin társulat Könyvkiadója, Budapest, 1883.
Csőke Andrea (szerkesztő): Csőd, felszámolás, végelszámolás. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2001.
Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség. Akadémia Kiadó, Budapest, 1961.
Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.
Fazekas-Harsányi-Miskolczi-Újváriné: Társasági jog és konszern jog. Unió Kiadó, Budapest, 2002.
Fónagy Sándor: A fizetésképtelenségért való magánjogi felelősség, PhD-értekezés, Miskolc 2011.
Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2015.
Gál Judit-Pálinkásné Mika Ágnes: Társasági jogi perek 2007, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2007.
Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből I-II., Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1932.
Harmathy Attila: Felelősség a közreműködőért. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974.
Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt. Budán, a Magyar Kir. Egyetem betűivel, 1840.
Kecskés László: Magyar polgári jog. Általános rész II. Személyek joga. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 1999.
Kisfaludi András: Társasági jog. DominiCard Kiadó, Budapest, 1996.
Kun Tibor (szerkesztő): A társasági törvény 1988. Láng Kiadó, Budapest, 1988.
Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata I-II. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1922-1929.
Kuncz Ödön-Nizsalovszky Endre-Szende Péter Pál: Hiteljog I-II. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1937.
Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 1998.
Marton Géza: A polgári jogi felelősség. Triorg Kiadó, Budapest, 1992.
Mádl Ferenc: A deliktuális felelősség. A társadalom és a jog fejlődésének történetében. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.
Méhes Tamás: Monista és dualista felfogás a magánjogban. Gazdasági társaságok a Ptk.-ban, PhD-értekezés, Budapest, 2012.
Miskolczi Bodnár Péter (szerkesztő): A gazdasági társaságok. Budapest, 1998.
Miskolczi Bodnár Péter (szerkesztő): Európai társasági jog. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2004.
Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 2005.
Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. és a kapcsolódó jogszabályok nagy kommentárja I-IV. kötet. Opten Kiadó, Budapest, 2014.
Pázmándi Kinga (szerkesztő): Sárközy Tamás ünnepi kötet, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2006.
Petrik Ferenc (szerkesztő): A kártérítési jog. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1991.
Petrik Ferenc (szerkesztő): Polgári jog - kommentár a gyakorlat számára I-III., HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1997.
Petrik Ferenc (főszerkesztő): Polgári jog, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2013.
Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2005.
Sárközy Tamás: A jogi személy elméletének átalakulása - vizsgálódás a szervezetek komplex jogalanyiságáról. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1985.
Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2000.
Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2001.
Sárközy Tamás-Vékás Lajos (szerkesztők): Eörsi Gyula emlékkönyv. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2002.
Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2006.
Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok - cégtörvény, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2014.
Szabó Miklós (szerkesztő): Jogdogmatika és jogelmélet. Miskolc: Bíbor Kiadó, 2007.
Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata I-II. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933.
Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog I-VI. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1941.
Török Tamás: Konszernjog. HVG-ORAC Kiadó, Budapest 2009.
Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, Complex Kiadó, Budapest 2008.
Vékás Lajos-Gárdos Péter (szerkesztők): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwert Kiadó, Budapest, 2014.
Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog I-II. kötet. Tankönyvkiadó. Budapest, 1965.
Wellmann György (szerkesztő): A gazdasági társaságok tisztségviselőinek kézikönyve. Agrocent Kiadó, Budapest, 2001.

II. Tanulmányok

Bacsa György: Gondolatok a polgári jogi felelősség céljairól és a felelősségen belüli funkcionális elhatárolásokról. In: Bibó István Szakkollégium folyóirata, Budapest 2001.
Bodor Mária: A vezető tisztségviselő felelősségének egyes kérdései a felszámolási eljárás alatt. In: Csőd-Felszámolás-Válság, 2012. 4. szám.
Bodzási Balázs: A jogi személyek körében felmerülő felelősségi kérdésekről, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám.
Boronkay Miklós: A deliktuális felelősség határai, In: Iustum Awquum Salutare, 2007/4.
Brehószki Márta: A könyvvizsgálói jogviszony. In: Magyar Jog, 2004. 10. szám.
Cseh Tamás: A magyar "wrongful trading" és annak elméleti alapjai. In: Themis, 2006. június.
Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges deliktuális felelőssége? In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. 5-6. szám.
Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő döntési felelőssége és az üzleti kockázat. In: Gazdaság és Jog, 2012. 9. szám.
Einsele, Dorothee: A konszernfelelősség szabályozási modelljei. In: Magyar Jog, 1997. 2. szám.
Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9-10. szám.
G. Farkas Judit: Mögöttes felelősség a magyar társasági jogban. In: Gazdaság és Jog, 2006. 6-7. szám.
Juhász László: Megtámadási perek a felszámolási eljárásban. In: Magyar Jog 1999. 3. szám.
Juhász László: A vezetői felelősséggel kapcsolatos perek néhány kérdése. In: Gazdaság és Jog, 2011. 5. szám.
Kemenes István: Felelőségi kérdések és visszaélésszerű joggyakorlás a gazdaságban. In: Gazdaság és Jog, 2001. 5. szám.
Kisfaludi András: A Fővárosi Ítélőtábla végzése a törzstőkeemelésről. A tagnak a társasággal szemben fennálló kölcsönkövetelése, mint vagyoni hozzájárulás. In: Jogesetek Magyarázata, 2010/3.
Kisfaludi András: A jogi személyek szabályozása az új Polgári Törvénykönyvben. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. július-augusztus.
Komáromi Gábor: A korlátolt felelősségű társaságra és a zártkörűen működő részvénytársaságra vonatkozó szabályozás összevetése de lege ferenda. In: Gazdaság és Jog, 2003. 12. szám.
Ifj. Korsós Antal: Az intézményes felelősség átvitel problémája a társasági jogban. In: Gazdaság és Jog, 1999. 5. szám.
Lászlófi Pál: Az előtársaságról, különös tekintettel annak jogalanyiságára. In: Magyar Jog 2003. 2. szám.
Miskolczi Bodnár Péter: A vezető tisztségviselők felelőssége és azok biztosíthatósága. In: Gazdaság és Jog, 1997. 7-8. szám.
Miskolczi Bodnár Péter: Fekete lyukak a hatályba léptető rendelkezésekben. In: Gazdaság és Jog, 1998. 4. szám.
Mohai Máté: A tagi felelősségátviteli szabályok változásai társasági jogunkban. In: Csőd-Felszámolás-Válság, 2013. 7. szám.
Nochta Tibor: Néhány problémafelvetés a felszámoló magánjogi felelősségéről. In: Csőd-Felszámolás-Válság, 2012. 4. szám.
Nochta Tibor: A vezető tisztségviselő magánjogi felelősségének mércéjéről és irányairól az új Ptk. alapján. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám.
Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban. In: Magyar Jog, 2013. 9. szám.
Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. október.
Török Tamás: A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony. In: Gazdaság és Jog, 2001. 4. szám.
Török Tamás: A gazdasági társaság és a felügyelő bizottság közötti jogviszony. In: Gazdaság és Jog, 2001. 9. szám.
Török Tamás: A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszony. In: Gazdaság és Jog, 2003. 1. szám.
Török Tamás: A vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatti felelősség. In: Gazdaság és Jog, 2005. 10. szám.
Török Tamás: Értékpapírok forgalomba hozatala. In: Gazdaság és Jog, 2006. 3. szám.
Török Tamás: A nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés új szabályozása. In: Gazdaság és Jog, 2006. 8. szám.
Török Tamás: A követelés nem pénzbeli hozzájárulásként történő szolgáltatása. In: Gazdaság és Jog, 2009. 5. szám.
Török Tamás: A módosult felelősségátviteli szabályok társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog, 2012. 6. szám.
Török Tamás: Szerződésen kívüli károkozás szervezeti jogi vetülete: az intézményes felelősségátvitel. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám.
Török Tamás: Az átváltoztatható kötvény. In: Gazdaság és Jog, 2013. 10. szám.
Vezekényi Ursula: A kft. tagjának felelőssége az új Gt. tükrében. In: Gazdaság és Jog, 1999. 12. szám.
Vezekényi Ursula: A konszernjogi felelősség kérdőjelei. In: Gazdaság és Jog, 2002. 4. szám.
Wellmann György: A vezető tisztségviselők polgári jogi felelőssége. In: Gazdaság és Jog, 1996. 12. szám.
Wellmann György: A vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottsági tagok felelőssége az új Gt.-ben. In: Gazdaság és Jog, 1998. 6. szám.
Wellmann György: Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért. Gazdaság és Jog, 2001. 1. szám.
Wellmann György: A közkereseti társaság és a betéti társaság ügyvezetése és képviselete. In: Gazdaság és Jog, 2001. 4. szám.
Wellmann György: A mögöttes felelősségről, különös tekintettel annak elévülésére. In: Magyar jog, 2006. 9. szám.
Wellmann György: Felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Céghírnök 2006. 12. szám.
Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog 2008. 11. szám.

Lábjegyzet

[1]A vétkességtől független felelősségtípus kialakulását részletesen tárgyalja Mádl Ferenc: A deliktuális felelősség című munkájában (Deliktuális felelősség a kapitalista társadalom jogában című fejezetben) és Marton Géza: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet – Kötelmi jog különös rész, 806–809. o.

[2]Az individuális, morális megalapozottságú, hagyományos értelemben vett vétkesség fogalom és a vétkességen alapuló felelősségi rendszer kialakulásának és fejlődésének átfogó jellegű kritikai elemzését adja Marton. Marton Géza Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog, Negyedik kötet – Kötelmi jog, különös rész és Marton Géza: A polgári jogi felelősség.

[3]Pokol Béla: Magánjogdogmatika-történeti elemzések. In: Szabó Miklós: Jogdogmatika és jogelmélet. Miskolc: Bíbor Kiadó, 2007., 290–315. o. Kecskés és Sárközy részletesen tárgyalja a jogi személyek elméleteit. Kecskés László: Magyar polgári jog. Általános rész II. A jogi személyek joga, 128–148. o. Sárközy Tamás: A jogi személy elméletének átalakulása – vizsgálódások a szervezetek komplex jogalanyiságáról.

[4]Nochta is az üzleti kockázatnak a tagok és hitelezők közötti társadalmi szintű megosztására hívja fel a figyelmet. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 12–13. o. Sándor és Sárközy a modern társasági jogokban a konszernjog szerepének megerősödését emeli ki. Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában, 26. o. és Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai, 297–304. o.

[5]Marton Géza: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásokból. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet – Kötelmi jog, különös rész, 826–845. o. és Marton Géza: A polgári jogi felelősség.

[6]Eörsi Gyula: Kötelmi jog – általános rész, 245–247. o.

[7]A közgazdasági szakirodalom a moral hazard tárgyalásakor hasonló jellegű probléma előtt áll. Moral hazard az intézményes betétbiztosítás/befektetésbiztosítás esetében azt jelenti, hogy a betétesek/befektetők hajlamosak kellő körültekintés nélkül pénzügyi intézményt/befektetési szolgáltatót választani, ugyanis „a betétbiztosító/befektetésbiztosító úgyis helytáll” a jogszabályban meghatározott összeg erejéig. Magyarországon jelenleg a Hpt. X. Fejezete alapján intézményes betétbiztosítás (OBA), míg a Tpt. XXIV. Fejezete alapján intézményes Befektetésbiztosítás (BEVA) működik, megfelelve a vonatkozó közösségi jogi előírásoknak.

[8]Bacsa részletesen ismerteti a reparatív funkció és a kötelező felelősségbiztosítás viszonyával kapcsolatos elméleteket. Bacsa György: Gondolatok a polgári jogi felelősség céljairól és a felelősségen belüli funkcionális elhatárolásokról. In: Bibó István Szakkollégum folyóirata, 224–226. o.

[9]Sárközy hasonló tartalmú javaslatot fogalmazott meg, amikor amellett érvel, hogy meghatározott nagyságú gazdasági társaságok esetében ki kellene mondani a menedzsment (vezető állású munkavállalók) kötelező felelősségbiztosításának kötelezettségét. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 409. o.

[10]A vezető tisztségviselők felelősségének biztosításáról és a gazdasági társaság által köthető különböző formájú biztosítási szerződésekről ír részletesen Miskolczi Bodnár Péter: A vezető tisztségviselők felelőssége és ennek biztosíthatósága című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 1997. 7–8. szám.

[11]Sárközy ugyancsak fájdalmasnak tartja, hogy kimaradt a Ptk.-ból a Szakértői Javaslatban (2008) még benne lévő szabály a jogalkotással okozott kár megtérítésére. Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban – szerződés, deliktuális-kár és sérelemdíj az új Ptk.-ban. In: Benisné Győrffy Ilona (szerkesztő): Harmincharmadik Jogász Vándorgyűlés, 212. o.

[12]Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívüli károkozásért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1139. o.

[13]A feltételek egyenértékűséget valló elméletekről és az okkiválasztó elméletekről bővebben: Marton Géza: kontraktuális felelősség. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Harmadik kötet – Kötelmi jog, általános rész 365–377. o.; és Eörsi Gyula: Kötelmi jog – általános, 268–271. o.

[14]Harmathy ugyanerre hívja fel a figyelmet. Harmathy Attila: A kártérítési felelősség általános szabálya és közös szabályai. In: Petrik Ferenc (főszerkesztő): Polgári jog – Kötelmi jog, Harmadik, Negyedik, Ötödik és Hatodik Rész, 442. o.

[15]Vékás elemzi és mutatja be az előreláthatósági klauzula kialakulását és fejlődését a nemzeti magánjogokban és a nemzetközi magánjogban. Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél. In: Sárközy Tamás–Vékás Lajos (szerkesztők): Eörsi Gyula emlékkönyv, 205–238. o.

[16]Sárközy Tamás ugyanerre az álláspontra helyezkedik a Fordulat a magyar kártérítési jogban – szerződés, deliktuális kár és sérelemdíj az új Ptk.-ban című írásában. In: Benisné Győrffy Ilona (szerkesztő): Magyar Jogászegylet 33. Vándorgyűlés c. kiadvány, 210. o.

[17]Csécsy, Fuglinszky és Vékás egyaránt az előreláthatóság objektivizált jellegét hangsúlyozza. Csécsy Andrea: A szerződésszegés. In: Osztovics András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. és a kapcsolódó jogszabályok nagy kommentárja III. kötet, 355. o., Fuglinszky Ádám: A szerződésszegés. In: Petrik Ferenc (főszerkesztő): Polgári jog – Kötelmi jog, Első és Második Rész, 243. o., Vékás Lajos: Felelősség a szerződésszegéssel okozott károkért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 810. o.

[18]Eörsi felelősségelméletében a felróhatóság a társadalmi elvárhatóság ellentéte. Eörsi szerint a felróhatóságnak három típusa van: a) a rosszhiszeműség; b) a vétkesség (szándékosság és gondatlanság együtt); c) a különleges védekezést igénylő helyzetben a védekezés elmulasztása, különösen a felidézett, illetve fenntartott veszély el nem hárítása. Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség, 323–326. o.

[19]A jogirodalomban vannak olyan szerzők (Eörsi Gyula, Kemenes Béla és mások), akik a szerzővel ellentétes álláspontot képviselnek, és az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló felelősségnek kitüntetett szerepet tulajdonítanak.

[20]Fuglinszky szerint az előreláthatóság rögzítése, rögzülése a szerződéskötés időpontjában nem feltétlenül vezet igazságos megoldáshoz az ún. tartós jogviszonyok esetén, és ő is kihangsúlyozza a probléma súlyosságát a jogi személy vezető tisztségviselőinek felelőssége kapcsán. Fuglinszky Ádám: A szerződésszegés. In: Petrik Ferenc (főszerkesztő): Polgári jog – Kötelmi jog, V. kötet, 246. o. Bodzási szintén aggályosnak minősíti a kimentési szabályt a vezető tisztségviselők vonatkozásában. Bodzási Balázs: A jogi személyek körében felmerülő felelősségi kérdésekről, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám.

[21]Az indirekt bizonyítási rendszert azért nevezhetjük kimentő, illetve exkulpációs bizonyításnak is, mert a károkozó tartozik kimenteni magát a felelősség alól. Hangsúlyozandó azonban az, hogy az indirekt bizonyítási rendszerben a kimentés a károkozó számára nem jelent kötelezettséget, csak lehetőséget, a károkozó döntheti el, hogy élni kíván-e a kimentés lehetőségével vagy sem.

[22]Adolf Exner: Der Begriff der Höheren Gewalt (vis major) im römischen und heitigenVerkehrsrecht (1883) című tanulmányában a direkt bizonyítási rendszerben a károsultat terhelő szorult bizonyítási helyzetet Beweisnotstand (bizonyítási szükséghelyzet) névvel jelöli. Marton ugyancsak részletesen tárgyalja ugyanezt. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet – Kötelmi jog, különös rész, XI. fejezet: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból 795–797. o.

[23]Eörsi álláspontját Kötelmi jog – Általános rész 273–274. oldalain fejti ki.

[24]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Wellmann. Wellmann: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog, 2008. 11. szám 4–5. o.

[25]Az elévülés jogintézményének monografikus feldolgozásához lásd: Rudolf Lóránt: Az elévülés, KJK, Budapest 1961.; Gondosné dr. Pusztahelyi Réka: A magánjogi elévülés dogmatikai alapjai, PhD-értekezés, Miskolc, 2013.

[26]Sárközy hasonló álláspontra helyezkedik. Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban – szerződés, deliktuális kár és sérelemdíj az új Ptk.-ban. In: Benisné Győrffy Ilona (szerkesztő): Harmincharmadik Jogász Vándorgyűlés, 213. o.

[27]Harmathy álláspontját a Felelősség a közreműködőért című monográfiájában foglalta össze.

[28]A közös károkozás objektív tényállását, a teljes kártérítés elvének és a nevelés-megelőzés elvének fontosságát hangsúlyozza a jogirodalomban: Eörsi Gyula, Lábady Tamás, Nochta Tibor, Petrik Ferenc és Wellmann György egyaránt.

[29]A jogirodalomban Bíró György, Bodzási Balázs–Tőkey Balázs, Csizmazia Norbert, Harmathy Attila, Pomeisl András, Szladits Károly, Villányi László és Wellmann György egyaránt a kezesség járulékosságát hangsúlyozza. Bíró György: Kötelmi jog, 540. o.; Bodzási Balázs–Tőkey Balázs: A biztosítéki szerződések. In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagy kommentárja, III. kötet 997–1002. o.; Csizmazia Norbert: Biztosítéki szerződések. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1032. o.; Harmathy Attila: A szerződést biztosító mellékkötelezettségek. In: Petrik Ferenc (szerkesztő): Polgári jog – kommentár a gyakorlat számára, II. kötet, 462. o.; Pomeisl András: A biztosítéki szerződések. In: Petrik Ferenc (főszerkesztő): Polgári jog – kötelmi jog Harmadik, Negyedik, Ötödik és Hatodik Rész 303. o.; Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata, Második rész 138. o.; Villányi László: Kezesség. In: Szladits Károly (főszerkesztő): A magyar magánjog, Harmadik kötet, 92–93. o.; Wellmann György: A közkereseti társaság tagjainak mögöttes felelősségéről, különös tekintettel annak elévülésére. In: Pázmándi Kinga (szerkesztő): Sárközy Tamás ünnepi kötet, 343. o.

[30]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik G. Farkas és Wellmann. G. Farkas Judit: Mögöttes tagi felelősség a magyar társasági jogban. Wellmann György: A mögöttes felelősségről, különös tekintettel annak elévülésére.

[31]Eörsi is az erőhatalom relatív felfogását tartja helyesnek. Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémai. A polgári jogi felelősség, 373–375. o.

[32]Boronkay elemzi a deliktuális felelősség jogszabályi korlátozásának lehetséges módszereit és bemutatja a felelősségkorlátozás jogpolitikai szempontjait. Boronkay Miklós: A deliktuális felelősség határai. In: Iustum Aequum Salutare, 2007/4., 175–202. o.

[33]Sárközy szerint: „Viszonylagos elválasztásról van szó, mert a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség megőrizte elsődlegességét, nemcsak a kártalanításnál, hanem a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségnek is mögöttes jogterülete a deliktuális károkért való kártérítési felelősség (6:144. §).” Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban – szerződés, deliktuális kár és sérelemdíj az új Ptk.-ban. In: Benisné Győrffy Ilona (szerkesztő): Harmincharmadik Jogász Vándorgyűlés c. kiadvány. 209. o. Vékás megfogalmazásában: „A Javaslat részben mégis szakít az egységes szabályozással: a kimentés és a megtérítendő kár feltételeinél elválasztja egymástól a kártérítés két területét.” „Megjegyzendő ugyanakkor, hogy e két lényeges ponton kívül a Javaslat is megtartja a kártérítési felelősségi jog egységét. Vékás Lajos: Felelősség a szerződésszegéssel okozott károkért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 808. és 809. o.

[34]Balogh részletesen tárgyalja az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság és a jogbiztonság alapértékével összefüggő gyakorlatát. Balogh–Holló (szerkesztők): Az értelmezett Alkotmány, 13–15. o.

[35]Kisfaludi ugyanerre az álláspontra helyezkedik. Kisfaludi András: Jogi személyek. In: Vékás Lajos (szerkesztő) Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez.

[36]Sárközy ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik. Sárközy szerint, ha a társasági szerződésben választottbí-rósági klauzula szerepel, úgy ennek ki kell terjednie a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekre is. Sárközy (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006, 74. o.

[37]A nyugat-európai gazdasági társaságok kialakulását és fejlődését részletesen tárgyalja Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában és Kun Tibor: A társasági jog kialakulásának rövid története című tanulmányában. In: Kun Tibor (szerkesztő): A társasági törvény 1988.

[38]A korai magyar gazdasági társaságokat ismerteti Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt című munkájában és Csikvári Jákó: A közlekedési eszközök története című művében.

[39]Méhes Tamás részletesen ismerteti a magyar kereskedelmi (gazdasági) társasági formákra vonatkozó szabályozást az 1840–2006 közötti időszakban a Monista és dualista felfogás a magánjogban, gazdasági társaságok a Ptk.-ban c. PhD-értekezésében.

[40]Az 1997-es Gt. hatásáról részletesen ír Sárközy bevezető tanulmányában az 1997. évi társasági és cégtörvényhez. Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény.

[41]Az 1988-as Gt. újszerű jogalanyiság-koncepciójára hívja fel a figyelmet Wellmann is. Wellmann György: III. fejezet – A közkeresei és a betéti társaság. In: Kun Tibor (szerkesztő): Gazdasági társaságok 1988, 157–158. o.

[42]A gazdasági társaság és az egyesülés önálló felelőssége azonos jogi megítélés alá tartozik, ezért a IV. fejezetben a gazdasági társaságra vonatkozó megállapításaink az egyesülésre is irányadóak.

[43]Kisfaludi is ugyanerre hívja fel a figyelmet. Kisfaludi megfogalmazása szerint: „A jogi személy lényegi, fogalmi ismérve a vagyoni elkülönülés és az ezen alapuló önálló felelősség. A jogi személy saját neve alatt szerez jogokat – így tulajdonjogot is – s ezzel a vagyonnal kell helyt állnia a saját neve alatt vállalt kötelezettségekért.” Kisfaludi András: A jogi személyek általános szabályai. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 112. o.

[44]A jogirodalomban Csőke Andrea, Kisfaludi András, Lábady Tamás és Vékás Lajos egyaránt a szigorú elválasztás alapelvét hangsúlyozza a jogi személy önálló felelőssége tekintetében. Lábady megfogalmazása szerint: „A jogi személyiség klasszikus kritériuma között szerepel a jogi személy önálló, a tagtól elkülönült felelőssége. A jogi személy tagjai csak magával a jogi személlyel szemben felelősek magatartásukért. A törvényi rendelkezésekben következetesen érvényesül a jogi személy és a tagjai szigorú elválasztását kimondó elv, amely szerint a polgári jogi felelősség kizárólag a jogi személlyel szemben érvényesíthető, ha a jogi személy ügyvezetője, tagja, alkalmazottja a jogi személy nevében, képviseletében tevékenységi körében jár el.” Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1136. o.

[45]A korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes hitelezőkkel szembeni felelősségének hiányát hangsúlyozza ifjabb Korsós is Az intézményes felelősségátvitel problémája a társasági jogban című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog 1999. 5. szám.

[46]A multilaterális kereskedési rendszerre vonatkozó szabályok a Bszt. Hetedik Részében, a 142–154. §-aiban találhatók. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 1/2013. (I. 15.) számú ajánlása ad iránymutatást a kereskedési platformok és a befektetési vállalkozások által az automatizált kereskedési környezetben alkalmazandó rendszerekről és kontrollokról.

[47]Sándor és Vezekényi a következőképpen fogalmaz: „…a Tpt. alapvető kritériuma az Európai Unióhoz való tartozás.” Sándor Tamás–Vezekényi Ursula: A részvénytársaság. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 153. o.

[48]A részletszabályokat a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól szóló 24/2008. (VIII. 15.) PM rendelet tartalmazza. E rendelet 1. számú melléklete az éves jelentésre, a 2. számú melléklete a féléves jelentésre, a 3. számú melléklete az időközi vezetőségi beszámoló elkészítésére és közzétételére vonatkozó szabályokat tartalmazza. A rendkívüli tájékoztatási kötelezettségnek legalább a 4. számú mellékletben meghatározott információk vonatkozásában kell eleget tenni.

[49]A részletszabályokat a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól szóló 24/2008. (VIII. 15.) PM rendelet tartalmazza.

[50]Kisfaludi által készített Szakértői Javaslat még tartalmazta ezt a felelősségi alakzatot. Kisfaludi András: A jogi személyek általános szabályai. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 242. o.

[51]Kisfaludi a Szakértői Javaslatban amellett érvelt, hogy a korlátolt felelősségű társaság tekintetében mellőzni kell a tőkeminimumot előíró szabályt. Kisfaludi szerint: „A Javaslat mellőzi ilyen minimális tőkekövetelmény megállapítását, mert az nem nyújtott reális védelmet a hitelezők számára, nem volt képes megakadályozni megalapozatlan vállalkozások létrejöttét, viszont gátja lehetett olyan vállalkozások versenyképes piaci megjelenésének, amelyek tevékenysége nem feltétlenül igényelte volna a törvény által egységesen, a tevékenységtől függetlenül, a társasági formára szabottan meghatározott minimális tőkét sem.” Kisfaludi András: A korlátolt felelősségű társaság. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 279. o. A jogalkotó ezt az elképzelést később elvetette, sőt utóbb 500 000 Ft-ról 3 000 000 Ft-ra emelte meg a korlátolt felelősségű társaság tőkeminimumát.

[52]Komáromi álláspontját a korlátolt felelősségű társasághoz fűzött kommentárjában fejti ki. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006, IX. fejezet 1. cím, 225. o.

[53]Pázmándi Kinga: A korlátolt felelősségű társaság. In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja I. kötet, 594. o.

[54]A közösségi jogalkotó utóbb, 2012. október 25. napjával hatályon kívül helyezte a 77/91/EGK irányelvet, és egyúttal megalkotta a helyébe lépő 2012/30/EU irányelvet, amely tartalmát tekintve azonos előírásokat tartalmaz az apporttárgyakra vonatkozó követelmények tekintetében.

[55]Kisfaludi a szerzővel azonos álláspontra helyezkedik. Kisfaludi fő érve: „A tag vagyoni hozzájárulásként egy olyan jogosultságot ruház át a társaságra, amely épp az átruházás tényénél fogva, az átruházás pillanatában meg is szűnik. E miatt pedig ugyanúgy nem lesz alkalmas a hitelezői igények fedezetéül szolgálni, mintha beszámítás folytán szűnne meg a társaság és a tag kötelezettsége. Megítélésünk szerint ezt a tartalmi hasonlóságot hagyta figyelmen kívül a bíróság, amikor a formai különbözőségre helyezve a hangsúlyt megengedte, hogy a tagnak a társasággal szemben fennálló követelése legyen nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgya.” Kisfaludi András: A Fővárosi Ítélőtábla végzése a törzstőkeemelésről. A tagnak a társasággal szemben fennálló kölcsönkövetelése mint vagyoni hozzájárulás.” In: Magánjog és munkajog, 2010/3., 24. o.

[56]Sándor és Vezekényi a következőket írja: „Ez a megoldás egyébként nem új, a Gt/2 (1997-es Gt. – a szerző) 2003. évi módosítása törölte el a készpénz – apport kötelező arányát. Ennek nyomán került a Gt/3-ba (2006-os Gt. – a szerző) az a szabály, amely kimondta, hogy a részvénytársaság pénzbeli hozzájárulás nélkül, tisztán apporttal is alapítható. Ezt követően most a Ptk. újra változtatott, és bevezette a legalább 30% készpénz szabályt az alapítás körében.” Sándor Tamás–Vezekényi Ursula: A részvénytársaság. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 152. o.

[57]Kisfaludi a Szakértői Javaslatban – helyesen – a „tagsági jogok eredeti módon való megszerzésének más esetei” kitételt használja. Indokként kiemeli: „Ez a kötelezettség akkor is terheli a tagokat, ha később csatlakoznak a jogi személy tagságához oly módon, hogy a tagsági jogokat eredeti módon szerzik meg, s nem korábban már létező tagsági jogok átruházása révén válnak a jogi személy tagjává.” In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 109. o.

[58]Gadó is ugyanerre hívja fel a figyelmet, jóllehet álláspontja szerint ez érdemi változás a 2006-os Gt. 14. § (3) bekezdésében előírtakhoz képest, mivel ott az szerepelt, hogy a mulasztó tag „a polgári jog általános szabályai szerinti felelősséggel tartozik”, és véleménye szerint az 1959-es Ptk. 339. §-ában foglalt deliktuális felelősségi szabályra való utalást jelentette. Gadó Gábor: Gazdasági társaságok közös szabályai az új Ptk.-ban. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 63. o.

[59]2012. január óta a magyar állampapírok már nem tőzsdén (BÉT), hanem multilaterális kereskedési rendszerben (MTS Hungary Platform) zajlik. Az MTS Hungary Platformot a London Stock Exchange Group Plc. közvetett többségi tulajdonában álló olaszországi székhelyű MTS SpA működteti, amely az olasz felügyeleti hatóság engedélyével rendelkező piacműködtető.

[60] Kisfaludi is az apporttárgy szolgáltatáskori tényleges, piaci értékének fontosságát emeli ki a felülértékelés megállapíthatósága kapcsán. Kisfaludi a következőképpen fogalmaz: „A felülértékelése tilalmára vonatkozó szabály alkalmazásakor a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak a létesítő okiratban rögzített értékét, és a kérdéses vagyoni hozzájárulásnak a szolgáltatáskori tényleges, piaci értékét kell összevetni egymással.” Kisfaludi András: A jogi személyek általános szabályai. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 111. o.

[61]Ezzel ellentétes álláspontot képvisel ifjabb Korsós, amikor arra az álláspontra helyezkedik, hogy felelősség-átvitelről van szó a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság megszűnésénél. Ifjabb Korsós Antal: Az intézményes felelősségátvitel problémája a társasági jogban. In: Gazdaság és Jog 1999. 5. szám.

[62]A magyar jogirodalomban az előtársaság jogalanyiságával összefüggésben két nézet alakult ki. Az egyik nézet képviselői (Harsányi Gyöngyi, Sárközy Tamás, Wellmann György) az előtársaság és a bejegyzett társaság azonosságát vallják, vagyis a két forma között nincs jogutódlás. A másik nézet képviselői (Veszeley Józsefné) az előtársaság önálló jogalanyisága mellett érvelnek. Wellmann és Veszeleyné a jogalanyiság szempontjából tetszetős párhuzamot von az előtársaság és a méhmagzat jogi helyzete között, végkövetkeztetéseik azonban eltérnek egymástól. Lászlófi szerint az előtársaság és a „végleges” társaság viszonyát nem lehet leképezni a méhmagzat és a megszületett ember analógiájára. Kisfaludi és Lászlófi az 1997-es Gt. előtársaságra vonatkozó szabályait több szempontból sem tartja megfelelőnek. Lászlófi Pál: Az előtársaságról, különös tekintettel annak jogalanyiságára. In: Magyar jog, 2003. 2 szám. Wellmann György: Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért. In: Gazdaság és Jog, 2001. 1. szám.

[63]Wellmann álláspontját a Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért című már hivatkozott tanulmányában fejti ki.

[64]Wellmann a következőképpen fogalmaz: „A mögöttes felelősség tehát nem más, mint egy más személy (a főkötelezett) valamely vagyoni kötelezettségének a teljesítéséért való másodlagos helytállási kötelezettség.” Wellmann György: A közkereseti és betéti társaság. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 84. o.

[65]Nochta aggályosnak tartja ezt a törvényi megoldást. Egyfelől a 2006-os Gt. 104. § (1) bekezdésében foglalt azon szabályra tekintettel, miszerint a társaságtól megváló tag – ideértve a társasági részesedését átruházó tagot is – a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül ugyanúgy felel a társaságnak harmadik személlyel szemben fennálló, a tagsági jogviszonya megszűnése előtt keletkezett tartozásért, mint ahogy a tagsági jogviszonya alatt felelt. Másfelől azért, mert a korlátolt felelősség törvényben is rögzített áttörésének esetei a halmozott korlátlan felelősségek helyzetét megteremthetik. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 64–65. o. Nem osztjuk Nochta aggályait e körben. Egyrészt azon ok miatt, mivel a közkereseti társaságtól és a betéti társaságtól megváló tag (beltag) ún. „túlnyúló felelőssége” kivételes jelenség, másrészt azon ok miatt, mert a korlátlan felelősségek halmozásának tilalma a társasági jog területére tartozik, az intézményes felelősségátvitel folytán előálló korlátlan felelősség – a társasági jog szemszögéből tekintve – kivételes jelenség.

[66]A sortartási kifogás anyagi jogi lényege az, hogy a közvetett másodlagosan (mögöttesen) felelős személy mindaddig megtagadhatja a teljesítést, vagyis a hitelező követelésének kielégítését, ameddig az elsődlegesen felelős személytől (főkötelezettől) a követelés behajtható. A jogirodalomban Villányi és Eörsi ugyanerre az álláspontra helyezkedik a főadós (főkötelezett) és az egyszerű kezes viszonylatában. Villányi László: A kötelem alanyai. In: Szladits (szerkesztő): A magyar magánjog, Harmadik kötet, Kötelmi jog – Általános rész, 108–111. o. Eörsi Gyula: Kötelmi jog, Általános rész, 216. o.

[67]Bodzási Balázs–Tőkey Balázs: A kezességi szerződés. In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja III. kötet, 1026. o.

[68]Pomeisl András: A biztosítéki szerződések. In: Petrik Ferenc (főszerkesztő): Az új Ptk. magyarázata, VI. kötet, 317. o.

[69]Wellmann a következőképpen fogalmaz: „A törvény egy fikciós megoldással lehetőséget ad a hitelezőnek arra, hogy a tagot megillető felmondás jogát gyakorolja, és ezáltal a vele szemben kötelezett társasági tag tagsági jogviszonyát megszüntesse.” Wellmann György: A közkereseti és a betéti társaság. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 86. o.

[70] Wellmann ugyanígy foglal állást ebben a kérdésben. Wellmann György: Gt. VII–VIII. fejezet. In: Sárközy (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006, 213. o.

[71]Az intézményes felelősségátvitel történeti fejlődését tárgyalja Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 314–315. o., Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 90–95. o., és ifjabb Korsós Antal: Az intézményes felelősségátvitel problémája a társasági jogban. Piercing (lifting) the corporate veil (lepelátszúrás) common law jogrendszerekben kialakult doktrínáját Brehószki tárgyalja. Brehószki Márta: Mennyire korlátolt a jogi személy gazdasági társaságok tagjainak felelőssége? A felelősség-áttörés hazánkban és a „lepelátszúrás” doktrínája az Amerikai Egyesült Államokban (PhD-értekezés) 99–198. o.

[72]Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 297–304. o.

[73]A hatályba nem lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. tv. 5:553. §-a címében a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállás vonatkozásában használta a felelősségáttörés fogalmát. Azonban a hatályos Ptk. ezen tartalmú bekezdéseiben [Ptk. 6:540., 6:541. §] már nem használja sem a felelősségátvitel, sem a felelősségáttörés fogalmát, jóllehet tartalmilag arról van szó.

[74]Wellmann György: Felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Céghírnök 2006. 12. szám. Wellmann György: A közkereseti társaság tagjainak mögöttes felelősségéről, különös tekintettel annak elévülésére, in.: Pázmándi Kinga (szerkesztő): Sárközy Tamás ünnepi kötet, 341–342. o.; Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog, 2008. 11. szám, 4. o.

[75]Ez nem volt mindig így. Az 1988-as Gt. 328. § (2) bekezdésében rögzített felelősségátviteli tényállás nem szankciós jellegű, felróhatóságon alapuló felelősségátviteli tényállás volt. A Legfelsőbb Bíróság a Gfv. X. 30.829/2003. számú eseti döntésében helyesen fejtette ki a következőket: „Közvetlen irányítás esetén önmagában az adott hatalmi pozíció az, amely a korlátozott tagi felelősség áttörését, az irányító társaság felelősségének ex lege módon történő szabályozását eredményezi. Az uralkodó részvénytársaság felelőssége törvényen alapuló, korlátlan, mögöttes, személyes felelősség az irányított társaság hitelezőinek irányában. Az uralkodó társaság felelőssége annak a ténynek a jogkövetkezménye, hogy a kötelezettségét teljesíteni nem tudó társaság az ő közvetlen irányítása alatt áll. Felelőssége tehát nem kárlátozódik azokra a tartozásokra, amelyek utasítási jogának tényleges gyakorlásával okozati összefüggésben keletkeztek.” A hatályos Ptk.-ban azonban ilyen felróhatóságtól független felelősségátviteli alakzat már nem található.

[76]Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog, 2008. 11. szám 10. o. Az 1/2007. számú PJE határozat tartalmát részletesen bemutattuk az I. Fejezet 11. pontjában.

[77]Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog 2008. 11. szám 5. o.

[78]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedve, a vizsgált felelősségi alakzatok deliktuális jellegét hangsúlyozza a jogirodalomban: Cseh, Fónagy, Fuglinszky és Kisfaludi. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges felelőssége. In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. év 5–6. szám, 32. o. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9–10. szám, 15. o. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőjének felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In: Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 333. o. A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik Sárközy, aki a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi alakzatot a deliktuális felelősség mellett a kontraktuális felelősség eseteire is alkalmazhatónak tartja. Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban. In: Magyar jog, 2013. 9. szám, 541. o., Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. október, 467–468. o.

[79]Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog.

[80]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedve a jogirodalomban a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselők károkozása esetén felelősségátvitelt (felelősségáttörést) előíró szabályok fennállását hangsúlyozza: Cseh, Fónagy, Fuglinszky, Lábady és Sárközy. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges felelőssége. In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. 5–6. szám, 32. o. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9–10. szám, 15. o. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban. In: Magyar jog, 2013. év 9. szám, 541. o., Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. október, 467–468. o. Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1136. o. A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik Kisfaludi, aki szerint a vezető tisztségviselő delikutális károkozása esetén nincs szó felelősségátvitelről. Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőjének felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In: Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 335. o.

[81]A tag és az alkalmazott vonatkozásában Orosz is a betudhatóság elvét hangsúlyozza. Orosz Árpád: Felelősség más személy által okozott kárért, In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, IV. kötet, 178. o.

[82]Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért, In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1135–1136. o.

[83]Sárközy megfogalmazásában: „…ez tehát lex specialis a megbízotti károkozásért való felelősség 6:542. §-ában foglalt általános szabályával szemben is.” Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny 2013. október, 467. o.

[84]A szerzőtől eltérően Sárközy szerint a vezető tisztségviselő deliktuális felelőssége esetén alkalmazandó a közös károkozás szabálya (Ptk. 6:524. §). Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny 2013. október, 467–468. o. A szerzőtől eltérően Cseh szerint jogdogmatikai szempontból kizárt az, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő egyetemlegesen legyen felelős harmadik személy irányában. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges felelőssége. In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. 5–6. szám, 32. o. A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Fónagy, aki szerint az egyetemleges marasztalásnak dogmatikai akadálya nincs sem a vezető tisztségviselő, sem az alkalmazott esetén. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9–10. szám, 15–16. o.

[85]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik: Bodor Mária, Gadó Gábor és Vezekényi Ursula; ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik: Sárközy Tamás. A bírósági joggyakorlat ugyanerre az álláspontra helyezkedik: LB Gfv. X. 31.654/200/5. számú határozat, LB Gf. I. 32.620/2000/10. számú határozat.

[86]Részletesen foglalkozunk ezzel a témával Konszernjog című könyvünk III. fejezetében 83–142. o.

[87]A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik Bodor. Bodor szerint: „…mindaddig, amíg az említett mértékű szavazatokat biztosító részvénytulajdonost a részvénykönyvbe nem jegyzik be, nem tud rendelkezni a szavazati jogával. Sem ő nem tud részvényesi jogaival élni/visszaélni, de nincs olyan veszélyeztetett érdek a kisebbség oldalán, amelyet védelemben kellene részesíteni.” Bodor Mária: Befolyásszerzés, In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagy kommentárja, 959. o.

[88]Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog 2008. 11. szám 9. o.

[89]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Wellmann. Wellmann megfogalmazása szerint: „Az ítéleti marasztalás »feltételessége« abban nyilvánul meg, hogy annak végrehajtására csak akkor és annyiban kerülhet sor, amikor a felszámolási eljárásban a hitelezői követelés kielégítetlenül marad. Ha a per ideje alatt a felszámolási eljárás befejeződik, vagy a pert eleve a felszámolási eljárás befejeződését követően indítják [pl. a Cstv. 63. § (2) bekezdés szerinti 90 napon belül], akkor a marasztalási kereset előterjesztésének, illetve marasztalási ítélet meghozatalának ezekben a felelősségátviteli esetekben sincs semmi akadálya.”, Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In.: Gazdaság és Jog, 2008. 11 szám, 5. o.

[90]A szerzővel azonos álláspontot képvisel Pázmándi. Pázmándi Kinga: A vállalatcsoport. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 234–235. o.

[91]Ezzel a kérdéssel több szakíró is foglalkozik mind a jogi szakirodalomban: Fónagy Sándor: A fizetésképtelenségért való magánjogi felelősség, PhD-értekezés, Miskolc 2011; Juhász László: A vezetői felelősséggel kapcsolatos perek néhány kérdése. In.: Gazdaság és Jog, 2011. 5. szám, mind a közgazdasági szakirodalomban: Deliné Pálinkó Éva: A csőd és csődelkerülő eljárás pénzügyi kérdései, Doktori (PhD) értekezés, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Horváth Győző: Válságmenedzselés a gyakorlatban, Glória Press, Budapest 2003; Katits Etelka: A vállalati válságkezelés pénzügyi módszerei, Perfekt 2000; Ráday Lóránt: Adósok és hitelezők, Közgazdasági Szemle 7–8. sz., 1993., 646–662. o.; Veress József: Közgazdasági megfontolások a csőd és a felszámolás törvényi szabályozásának modernizációjához Magyarországon. In: A fizetésképtelenség szabályozása, Europa Insitut Budapest, 2002., 89–101. o.

[92]Mohai Máté: A tagi felelősségátviteli szabályok változásai társasági jogunkban. In: Csőd- és Felszámolás Válság, 2013. 7. szám, 34. o.

[93]A károsulti igényérvényesítés ilyen módon történő jogalkotói megkönnyítésével részletesen foglalkozik Bacsa, aki helytállóan mutat rá arra, hogy a res ipsa loquitur, azaz a prima-facie liability (prima-facie Beweis) lényegében mentesíti a károsultat a kár és a károkozói magatartás közötti ok-okozati viszony bizonyítása alól (ami főszabály szerint őt terhelné), ha az általános tapasztalatok alapján a kár bekövetkezésére a károkozó magatartása vezetett. Bacsa György: Gondolatok a polgári jogi felelősség céljairól és a felelősségen belüli funkcionális elhatárolásokról, 217. o.

[94]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Wellmann. Wellmann megfogalmazása szerint: „Az ítéleti marasztalás »feltételessége« abban nyilvánul meg, hogy annak végrehajtására csak akkor és annyiban kerülhet sor, amikor a felszámolási eljárásban a hitelezői követelés kielégítetlenül marad. Ha a per ideje alatt a felszámolási eljárás befejeződik, vagy a pert eleve a felszámolási eljárás befejeződését követően indítják [pl. a Cstv. 63. § (2) bekezdés szerinti 90 napon belül], akkor a marasztalási kereset előterjesztésének, illetve marasztalási ítélet meghozatalának ezekben a felelősségátviteli esetekben sincs semmi akadálya.” Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog, 2008. 11 szám, 5. o.

[95]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik Kemenes István: Felelősségi kérdések és visszaélésszerű joggyakorlás a gazdaságban című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 2001. 5. szám.

[96]A jogirodalomban Cseh Tamás, Fuglinszky Ádám és Wellmann György egyaránt aggályosnak és vitathatónak tartja a kollégiumi ajánlásban kifejtetteket különböző indokok miatt. Cseh Tamás: A magyar „wrongful trading” és annak elméleti alapjai. In: Themis 2006. június, 6–7. o. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Wellmann György: Tagi felelősségátvitel társasági jogunkban. In: Gazdaság és Jog, 2008. 11. szám, 7. o.

[97]Ezzel szemben Nochta és Kemenes a bíróság által alkalmazott felelősségátvitelként értékeli ezt az eseti döntést. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 102. o. Kemenes István: Felelősségi kérdések és visszaélésszerű joggyakorlás a gazdaságban című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 2001. 5. szám.

[98]A szerzővel azonos aggályokat fogalmaz meg Sárközy: „A hitelezővédelem fokozása elvileg helyes törvényhozói törekvés. Az új Ptk. azonban e téren több esetben jelentős túlzásokba esett, és feleslegesen, illetve aránytalanul áttörte a jogi személyek elsődleges és egységes vagyoni felelősségét (helytállási kötelezettségét), illetve a tagi ún. korlátozott felelősség intézményét.” Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In.: Jogtudományi Közlöny, 2013. október, 467. o.

[99]Ugyanerre hívja fel a figyelmet Sándor–Vezekényi, Sárközy és Wellmann. Sándor Tamás–Vezekényi Ursula: A részvénytársaság, 208. o.; Sárközy Tamás: A jogi személyek általános szabályainak jelentősége a gazdasági társaságok jogában, 37. o., Wellmann György: A közkereseti és betéti társaság. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény 88. o.

[100]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik e körben Bodor. Bodor megfogalmazása szerint: „Tekintettel arra, hogy ezen ellentétes kikötésre a törvénynek semmisséggel fenyegető szabályozása nincs, az ellentétes diszpozitív szabályozás miatt ezt a lehetőséget nem lehet kizárni, ha az alapszabály így rendelkezik, bár meg kell jegyezni, hogy ilyen értelmezés mellett, a törvény természetes személyre vonatkozó kikötése, ez esetben különösebb jelentőséggel nem bír.” Bodor Mária: A részvénytársaság szervezete. In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, 870. o.

[101]A szerzővel azonosképpen Nochta és Sárközy az ügyvezetési, irányítási tevékenység fogalmát széles értelemben használja. Nochta Tibor: A gazdasági társaságok közös szabályai. In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, I. kötet, 522. o. Sárközy Tamás: A gazdasági társaság ügyvezetése. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény – Cégtörvény, 2006., 90. o. A szerzőtől eltérő álláspontra helyezkedik Kisfaludi, aki az ügyvezetés fogalmát szűkítően használja. Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőinek felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In: Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztő): (L)ex cathedra ex praxis, Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születés napja alkalmából, 318–320. o.

[102]A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik Bodzási. Bodzási álláspontja szerint, ha a vezető tisztségviselő és a gazdasági társaság között munkaviszony áll fenn, úgy a vezető tisztségviselő felelőssége az Mt. szerint alakul, mivel az Mt. lex specialis a Ptk.-hoz képest, ezért álláspontja szerint ilyen esetben az Mt. 179. § (4) bekezdését kell irányadónak tekinteni. Bodzási Balázs: A jogi személyek körében felmerülő felelősségi kérdésekről, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám, 12. o.

[103]A jogirodalomban ugyanezen álláspontra helyezkedik: Berkes–Dancs–Havas–Koday–Lőrinczi–Szegediné: Ki felel a végén? 118–119. o.; Kisfaludi András: A társasági jog, 176. o.; Wellmann György: A vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok felelőssége az Gt.-ben. In: Gazdaság és Jog, 1998. 9. szám.

[104]Az optimális és a kielégítően racionális döntés kérdéséhez a következő döntéselméleti és vezetéselméleti alapművekre hívjuk fel a figyelmet: Chester Irving Barnard: The Funcitons of The Executive, Harward University Press, 1938., Herbert Alexander Simon: Administrativ Organizations, MacMillan Comp., 1947.; Kindler József: Fejezetek a döntéselméletből, Aula Kiadó, Budapest, 1990.; Temesi József: A döntéselmélet alapjai, Aula Kiadó, Budapest, 2002.; Zoltayné Paprika Zita: Döntéselmélet, Alina Kiadó, Budapest, 2005.

[105]Az általunk javasolt megközelítés az amerikai bírósági gyakorlatban kialakított Business Judgement Rule doktrínájának felel meg. A doktrínát részletesen ismerteti Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő döntési felelőssége és üzleti kockázat című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 2012. 9. szám.

[106]Fuglinszky szerint az előreláthatóság rögzítése, rögzülése a szerződéskötés időpontjában nem feltétlenül vezet igazságos megoldáshoz az ún. tartós jogviszonyok esetén, és ő is kihangsúlyozza a probléma súlyosságát a jogi személy vezető tisztségviselőinek felelőssége kapcsán. Fuglinszky Ádám: A szerződésszegés, In: Petrik Ferenc (főszerkesztő): Polgári jog – Kötelmi jog, V. Kötet, 246. o. Bodzási szintén aggályosnak minősíti a kimentési szabályt a vezető tisztségviselők vonatkozásában. Bodzási Balázs: A jogi személyek körében felmerülő felelősségi kérdésekről, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám.

[107]Sárközy az igazgatósági tagok egyetemleges kártérítési felelősségének előírását abszurdnak minősíti, mert a döntéshozatalt a menedzsment készíti elő. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európába. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 409. o.

[108]Wellmann álláspontját a „Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért” című már hivatkozott tanulmányában fejti ki.

[109]A vezető tisztségviselő felelőssége szempontjából az angol társasági jogot és csődjogot részletesen tárgyalja Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 122–127. o., Einsele Dorothee: a konszernfelelősség szabályozási modelljei. In: Magyar jog, 1997. 2. szám, és Cseh Tamás: A magyar „wrongful trading” és annak elméleti alapjai. In: Themis, 2006. június.

[110]Ezzel a kérdéssel több szakíró is foglalkozik mind a jogi szakirodalomban: Fónagy Sándor: A fizetésképtelenségért való magánjogi felelősség, PhD-értekezés, Miskolc 2011; Juhász László: A vezetői felelősséggel kapcsolatos perek néhány kérdése. In: Gazdaság és Jog, 2011. 5. szám, mind a közgazdasági szakirodalomban: Deliné Pálinkó Éva: A csőd és csődelkerülő eljárás pénzügyi kérdései, Doktori (PhD) értekezés, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Horváth Győző: Válságmenedzselés a gyakorlatban, Glória Press, Budapest 2003; Katits Etelka: A vállalati válságkezelés pénzügyi módszerei, Perfekt 2000; Ráday Lóránt: Adósok és hitelezők, Közgazdasági Szemle 7–8. sz., 1993., 646–662. o.; Veress József: Közgazdasági megfontolások a csőd és a felszámolás törvényi szabályozásának modernizációjához Magyarországon, In: A fizetésképtelenség szabályozása, Europa Insitut Budapest, 2002., 89–101. o.

[111]Ebben a kérdésben a szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Nochta. Nochta Tibor: A vezető tisztségviselők magánjogi felelősségének mércéjéről és irányairól az új Ptk. alapján. In: Gazdaság és Jog, 2013. 6. szám, 5. o.

[112]A vélelem megdönthetőségével összefüggésben a szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Bodor, ellentétes állaspontra Juhász. Bodor Mária: A vezető tisztségviselő felelősségének egyes kérdései a felszámolási eljárás alatt. In: Csőd-Felszámolás-Válság, 2012. 4. szám 23. o., Juhász László: A vezetői felelősséggel kapcsolatos perek néhány kérdése. In: Gazdaság és Jog, 2011. 5. szám, 7. o.

[113]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Bodor. Bodor Mária: A vezető tisztségviselők felelősségének egyes kérdései a felszámolási eljárás alatt. In: Csőd-Felszámolás-Válság, 2012. 4. szám, 26. o.

[114]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedve a vizsgált felelősségi alakzatok deliktuális jellegét hangsúlyozza a jogirodalomban: Cseh, Fónagy, Fuglinszky és Kisfaludi. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges felelőssége. In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. 5–6. szám, 32. o. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9–10. szám, 15. o. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőjének felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In: Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 333. o. A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik Sárközy, aki a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi alakzatot a deliktuális felelősség mellett a kontraktuális felelősség eseteire is alkalmazhatónak tartja. Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban. In: Magyar jog, 2013. 9. szám, 541. o. Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. október, 467–468. o.

[115]Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog.

[116]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedve a jogirodalomban a tag, az alkalmazott és a vezető tisztségviselők károkozása esetén felelősségátvitelt (felelősségáttörést) előíró szabályok fennállását hangsúlyozza: Cseh, Fónagy, Fuglinszky, Lábady és Sárközy. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges felelőssége. In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. 5–6. szám, 32. o. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9–10. szám, 15. o. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Sárközy Tamás: Fordulat a magyar kártérítési jogban. In: Magyar jog, 2013. 9. szám, 541. o., Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. október, 467–468. o. Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1136. o. A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik Kisfaludy, aki szerint a vezető tisztségviselő delikutális károkozása esetén nincs szó felelősségátvitelről. Kisfaludi András: A jogi személy vezető tisztségviselőjének felelőssége az új Polgári Törvénykönyvben. In: Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 335. o.

[117]A tag és az alkalmazott vonatkozásában Orosz is a betudhatóság elvét hangsúlyozza. Orosz Árpád: Felelősség más személy által okozott kárért. In: Osztovits András (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, IV. kötet, 178. o.

[118]Sárközy megfogalmazásában: „…ez tehát lex specialis a megbízotti károkozásért való felelősség 6:542. §-ában foglalt általános szabályával szemben is.” Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny 2013. október, 467. o.

[119]A szerzőtől eltérően Sárközy szerint a vezető tisztségviselő deliktuális felelőssége esetén alkalmazandó a közös károkozás szabálya [Ptk. 6:524. §]. Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny 2013. október, 467–468. o. A szerzőtől eltérően Cseh szerint jogdogmatikai szempontból kizárt az, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő egyetemlegesen legyen felelős harmadik személy irányában. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges felelőssége. In: Polgári jogi kodifikáció, 2008. 5–6. szám, 32. o. A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Fónagy, aki szerint az egyetemleges marasztalásnak dogmatikai akadálya nincs sem a vezető tisztségviselő, sem az alkalmazott esetén. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog 2010. 9–10. szám, 15–16. o.

[120]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik e körben Fónagy. Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége. In: Gazdaság és Jog, 2010. 9–10. szám, 11. o. A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik e körben Cseh. Cseh Tamás: A vezető tisztségviselő és a társaság egyetemleges deliktuális felelőssége. In: Polgári Jogi Kodifikáció, 2008. 5–6. szám, 33. o.

[121]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik ebben a kérdésben Gadó és Sárközy. Gadó Gábor: A gazdasági társaságok közös szabályai az új Ptk.-ban. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Gazdasági társaságok – Cégtörvény, 71. o. Sárközy Tamás: Az új Ptk. jogi személy könyvéről. In: Jogtudományi Közlöny, 2013. október, 466. o.

[122]Már az 1945 előtti jogirodalomban rámutatott Kuncz arra, hogy a felügyelőbizottság teljes körű ellenőrzési kötelezettsége nem vált be a gyakorlatban, mert a törvény lehetetlenséget követel tőle (az ügyvezetés minden ágának ellenőrzését), elzárva őt az ügyvezetés irányításától, nem ad módot neki az alapos ellenőrzés megvalósítására, és arra sem hatalmazza fel, hogy a vizsgálat lefolytatásánál szakértők segítségéhez folyamodjék. Kuncz álláspontja szerint a felügyelőbizottság passzív, az éves számadásokat, mérleget felülvizsgálja ugyan, de a vétkes igazgatósági tagot nem mozdíthatja el, ennek érdekében a közgyűlést köteles összehívni, az észlelt mulasztást nem szüntetheti meg. Kuncz utal a korabeli német részvénytársasági jogi megoldásra, amely aktív felügyelőbizottságot intézményesít. (Ez a hatályos magyar társasági jogban az ügyvezető felügyelőbizottságnak felel meg.) Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata I–II., 278–280. o.

[123]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik e körben Kisfaludi. Kisfaludi András: A jogi személy ellenőrző szerve. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 136–137. o.

[124]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik Nochta. Nochta Tibor: A könyvvizsgálói felelősségről. In: Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 349. o.

[125]A szerzővel ellentétes álláspontra helyezkedik e körben Brehószki és Nochta, akik szerint a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között megbízási jogviszony áll fenn. Brehószki Márta: A könyvvizsgálói jogviszony. In: Magyar jog, 2004. év 10. szám. Nochta Tibor: A könyvvizsgálói felelősségről. Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 345. o.

[126]A jogirodalomban Sárközy és Nochta is arra az álláspontra helyezkedik, a könyvvizsgálót deliktuális felelősség terheli. Sárközy Tamás: Társasági törvény, cégtörvény, 117. o. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 195. o. Nochta Tibor: A könyvvizsgálói felelősségről. Csehi–Koltay–Landi–Pogácsás (szerkesztők): (L)ex cathedra et praxis, 348–349. o.

[127]Sárközy álláspontja szerint a könyvvizsgálónak a gazdasági társaság mérlegéért való deliktuális felelősségét kellene rögzíteni. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai, 409. o. Álláspontom szerint ez túlzottan szigorú követelmény lenne. Elegendőnek tűnik a könyvvizsgálói jelentés tartalmáért való felelősség előírása.

[128]Bíró ugyanerre az álláspontra helyezkedik gondolatébresztő tanulmányában. Bíró György: A felszámoló jogi helyzete. In: Gazdaság és Jog, 1999. 11. szám.

[129]A jogirodalomban Bíró és Juhász képviseli ezt az álláspontot. Bíró György: A felszámoló jogi helyzete. In: Gazdaság és Jog, 1999. 11. szám. Juhász László: Megtámadási perek a felszámolási eljárásban. In: Magyar jog, 1999. 3. szám.

[130]Fónagy Sándor: Fizetésképtelenségért való magánjogi felelősség, 328–329. o.

[131]Fónagy Sándor: Fizetésképtelenségért való magánjogi felelősség, 331. o.

[132]A szerzővel azonos álláspontra helyezkedik e körben Fónagy. Fónagy Sándor: Fizetésképtelenségért való magánjogi felelősség. 344. o.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Megbízható forrás, szakértő munkatárs

adozona.hu