T/... számú törvényjavaslat indokolással - a Büntető Törvénykönyvről

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Büntető Törvénykönyv a bűnözés elleni küzdelem alapvető jogi eszköze. Meghatározza a bűncselekményeket és az elkövetőikkel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket.
1. Magyarországon száz éve van büntető törvénykönyv.
Az 1873. évi V. törvénycikkel elfogadót első magyar büntető törvénykönyv magán viselte a liberálkapitalizmus jogalkotásának és a korabeli büntetőjogi felfogásnak minden jegyét. Fő célkitűzése természetesen a kapitalista állami, társadalmi és gazdasági rend védelme...

T/... számú törvényjavaslat indokolással - a Büntető Törvénykönyvről
1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
Indokolás
Általános indokolás
A Büntető Törvénykönyv a bűnözés elleni küzdelem alapvető jogi eszköze. Meghatározza a bűncselekményeket és az elkövetőikkel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket.
I.
1. Magyarországon száz éve van büntető törvénykönyv.
Az 1873. évi V. törvénycikkel elfogadót első magyar büntető törvénykönyv magán viselte a liberálkapitalizmus jogalkotásának és a korabeli büntetőjogi felfogásnak minden jegyét. Fő célkitűzése természetesen a kapitalista állami, társadalmi és gazdasági rend védelme volt. Különös szigorral lépett fel a. magántulajdon elleni minden támadással szemben. A politikai bűncselekményeket szabályozó rendelkezései az akkor kibontakozó munkásmozgalom ellen irányultak.
Ugyanakkor a törvény nagy súlyt helyezett a jogi fogalmak pontos kidolgozására, a tényállások szabatos meghatározására, a büntetési rendszer különböző nemeinek kialakítására, s mindezzel kétségtelenül haladást jelentett a szokásjogon, a bírói önkényen alapuló korábbi joggyakorlathoz képest. Mégis rövidesen szükségessé vált e törvénykönyv reformja, mivel már megalkotása idején egy hanyatlóban levő büntetőjogi irányzatot képviselt. Átfogó reformra azonban nem került sor. Az uralkodó körök a legfontosabb büntetőpolitikai igényeknek a nagyszámú módosító és kiegészítő törvények útján szereztek érvényt.
2. A Tanácsköztársaság fennállásának 133 napja alatt nem volt mód új büntető törvénykönyv megalkotására. Az ekkor született büntető rendelkezések a proletárdiktatúra védelmét szolgálták. Ezek voltak az első szocialista büntető jogszabályok hazánk történelmében.
3. A Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalmi korszak politikája a büntető törvényhozásban is tükröződött. Szigorú törvényeket hoztak az ellenforradalmi rendszer védelmére, a munkásmozgalom és más haladó erők elnyomására, és a büntetőjog eszközeit is felhasználták a hitleri és a hazai fasizmus térhódításának támogatására, céljai, így a faji üldözés megvalósításához is.
4. Hazánk felszabadulását követően a büntető jogalkotásra fontos feladatok vártak. Hatékony jogszabályokra volt szükség a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásához, a demokratikus államrend védelméhez, a spekuláció letörése és a közellátás biztosítása érdekében.
A proletárdiktatúra megteremtése és az Alkotmány megalkotása után szükségessé vált a büntetőjog új, szocialista alapjainak megteremtése. Az egész büntetőjogi szabályozást magába foglaló törvénykönyv megalkotásának azonban még nem voltak meg a feltételei, így csak a büntető törvénykönyv általános része született meg az 1950. évi II. tv.-el (Btá). Ez a felszabadulás előtti kódex általános részét váltotta fel.
A Btá kifejezte a hazánkban végbement társadalmi, gazdasági és politikai átalakulást. A büntető törvények feladatát abban határozta meg, hogy védelmet biztosítsanak a társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben. A szocialista büntetőjog elveinek megfelelően átalakította a felelősségi rendszert és gyökeresen megváltoztatta a büntetési rendszert. Bevezette az egységes szabadságvesztést és új intézményként meghonosította a javító-nevelő munkát.
A régi törvénykönyv egyéb rendelkezései számos módosítással és kiegészítéssel egészen 1962-ig hatályban maradlak. Az 1950-es években jogszabályok sora fejezte ki a szocialista büntetőjog egészének fokozatos kialakítására irányuló törekvéseket. A sok módosítás és kiegészítés folytán csaknem áttekinthetetlenné vált joganyagot az Igazságügyi Minisztérium rendszerezte és hivatalos kiadványban tette közzé (A hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása. - BHÖ).
5. Több évi előkészítő munka után 1961-ben jött létre az első átfogó szocialista magyar büntető törvény, a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve (Btk. - 1961. évi V. tv.). A Btk. egységesen szabályozta a büntetőjog egész anyagát, magába foglalva a "fiatalkorúak büntetőjogát" és a "katonai büntetőjogot" is.
A hatályos Btk. az akkori társadalmi, gazdasági és politikai viszonyoknak megfelelően, a magyarországi jogfejlődést figyelembe véve, arra törekszik, hogy segítse a szocializmus sikeres építését, és előretekintően, hatékonyan szolgálja a szocialista társadalom védelmét. Előkészítése során felhasználták más szocialista országok büntető jogalkotásának tapasztalatait is.
A Btk. szocialista jellegét fejezi ki a törvény feladatának meghatározása is. Eszerint a törvény feladata, hogy védje a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét és jogait, neveljen a szocialista társadalmi együttélés szabályainak a megtartására, valamint az állampolgári fegyelemre.
6. A Büntető Törvénykönyv alkalmazásának több mint másfél évtizedében eredményesen védelmezte szocialista társadalmi rendünket, az állampolgárok személyét és jogait, hozzájárult a közrend és közbiztonság megszilárdításához. Ebben szerepet játszott az a tervszerű, átfogó jogalkotási folyamat is, amely az 1970-es évek elején indult meg a büntető jogszabályok korszerűsítésére.
E folyamat a Btk. 1971. évi módosításával kezdődött. Ez megteremtette a bűncselekmények súly szerinti felosztását bűntettekre és vétségekre, szűkítette a halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények körét, a társadalmi-gazdasági fejlődésnek megfelelően jelentősen módosította a közlekedési, a népgazdaság elleni és a vagyon elleni bűncselekmények szabályozását. A Btk. újabb - 1973. évi - módosítása megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a bíróságok a jogpolitikai irányelveknek megfelelő, differenciált büntetéskiszabási gyakorlatot folytathassanak és szélesebb körben alkalmazhassanak vagyoni hátránnyal járó büntetéseket (pénzbüntetést, vagyonelkobzást).
A büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvénnyel jött létre a büntetőjogi felelősségre vonás hatékony, gyors és a bűncselekmények társadalomra veszélyességének megkülönböztetésén alapuló rendszere.
1974-ben a szigorított őrizetre és az alkoholisták munkaterápiás intézeti gyógykezelésére alkotott jogszabályok a társadalom hatékony védelmét biztosítják a különösen veszélyes visszaeső bűnözéssel és a bűnözésben igen nagy szerepet játszó alkoholizmussal szemben.
1975-ben új jogszabályok jelentek meg a szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozásáról. Ezek alapján kiépült a hivatásos és társadalmi pártfogók hálózata, és az elítéltek a korábbinál nagyobb segítséget kapnak ahhoz, hogy büntetésük letöltése után megfelelően beilleszkedjenek a társadalomba, ne lépjenek ismét a bűnözés útjára.
Ezek a részleges kiegészítések és módosítások - bár beváltották a hozzájuk fűzött reményeket - nem törekedtek és nem is törekedhettek a büntetőjog átfogó reformjára. Szükségessé vált az eddigi jogfejlődést összegező és továbbfejlesztő, új Büntető Törvénykönyv megalkotása.
II.
1. A büntetőjog korszerűsítésére irányuló törekvések alapja az a tudományos felismerés, hogy a bűnözés a fejlett szocializmust építő társadalomban sem csökken automatikusan, azonban megvannak a feltételek fokozatos visszaszorítására.
A szocialista társadalmi rendszer a bűnözést, mint káros múltbeli örökséget, csak hosszabb történelmi időszak alatt szüntetheti meg. A társadalmi és a gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában, amikor a múlt káros, főként tudati örökségeit még nem sikerült mindenben leküzdenünk, amikor a szocialista tudat még csak kialakulóban van, amikor társadalmunk még nem mentes bizonyos ellentmondásoktól és megoldatlan problémái is vannak, s nem utolsósorban, amikor a fejlődés alapvetően kedvező kísérőjelenségei (az urbanizáció, az iparosodás, a népesség növekedése, a társadalom átrétegződése, mobilitása, a tudományos-technikai fejlődés) bizonyos feltételek mellett kriminogén hatásúak lehetnek és a bűnözés növekedése irányában hathatnak, reális feladatként csak a bűnözés korlátozása, csökkentése határozható meg. Azonban ennek teljesítéséhez is az egész társadalom összefogására, céltudatos, tervszerű és magas színvonalú bűnmegelőzésre és bűnüldözésre van szükség.
Magyarországon a bűnözés alakulását az elmúlt másfél évtizedben csökkenések és emelkedések jellemezték, de összességében és lényegében nem emelkedett, szemben a fejlett kapitalista országok többségével, amelyekben a bűnözés nagymértékű, sőt rohamos növekedése figyelhető meg. Kedvező jelenség az, hogy hazánkban az elkövetett bűncselekmények túlnyomó többsége csekély súlyú, az olyan veszélyes formák pedig, mint a szervezett bűnöző alvilág, a kábítószer-kereskedelem, a terrorizmus és az emberrablás lényegében nem fordulnak elő.
A bűnözés helyzetével azonban mégsem lehetünk elégedettek. A bűnözés visszaszorításában ugyanis nem sikerült még döntő fordulatot elérnünk, mert a bűnözés összességében nem csökkent jelentősebben, és időről időre kedvezőtlen jelenségek mutatkoznak a bűnözés összetételében is.
Annak érdekében, hogy a bűnözés alakulásában jelentős fordulatot érjünk el, erőteljesen fokoznunk kell a bűnmegelőzés és a bűnüldözés hatékonyságát, a társadalom összefogását és tevékeny közreműködését a bűnözés elleni küzdelemben. Ennek egyik feltétele, hogy a büntető jogszabályok mindenkor megfeleljenek a társadalmi igényeknek, a bűnözés helyzetének és várható alakulásának.
2. Az új Büntető Törvénykönyv megalkotásának alapvető célja, hogy a jelenleginél nagyobb összhangot teremtsen a társadalmi-gazdasági viszonyok másfél évtized alatti fejlődése és azok büntetőjogi védelme között. Olyan korszerű törvénykönyvet kell létrehozni, amely megfelel társadalmunk jelenlegi fejlettségének és a következő évtizedekben várható fejlődésnek. Ennek érdekében a társadalmi viszonyok változásaiból, a társadalom tudati és erkölcsi állapotából, a bűnözés helyzetéből és várható alakulásából le kellett vonni a szükséges következtetéseket.
Az előbbivel szorosan összefüggő célja az új törvény alkotásának az is, hogy a bűnözés elleni küzdelemhez az eddiginél hatékonyabb és időtállóbb jogi eszközöket adjon a bűnüldöző és igazságügyi szervek kezébe.
A büntetőjogi eszközök hatékonyságának fokozása mellett a kodifikáció fontos célkitűzése a hatályos törvény azon hiányosságainak kiküszöbölése, amelyek a jogalkalmazói-ítélkezési gyakorlatban zavarokat, nehézségeket okoztak, úgyszintén az is, hogy a büntetőjogi szabályozás még közérthetőbbé és egyszerűbbé váljon.
3. E célok megvalósítása érdekében 1974 őszén indult meg az új Büntető Törvénykönyv előkészítése.
a) A törvény előkészítésének szervezeti formái több szintűek voltak. Az egyes résztémák kidolgozására kiváló gyakorlati és elméleti szakemberekből, munkacsoportok alakultak. Munkájuk eredményét e célra létrehozott kodifikációs bizottság tárgyalta meg. A bizottságban a bűnüldöző, igazságügyi szervek és a jogtudomány képviselői vettek részt.
A munka irányítását és összehangolását az érdekelt szervek vezetőiből és a büntetőjog elméletének legkiválóbb képviselőiből alakított testület végezte.
A kodifikáció hasznosította mindazokat a tapasztalatokat és eredményeket, amelyeket a jogalkalmazói gyakorlatból, valamint a hazai és a külföldi jogtudományból meríteni lehetett.
A szabályozandó kérdések tudományos feltárására és kidolgozására, a statisztikai, szociológiai adatok összegyűjtésére és elemzésére külön munkálatokat végeztek. A büntetőjogi és a kriminológiai kutatási eredmények mellett jelentőséghez jutottak más társadalomtudományi ágak, illetve a természettudományok, elsősorban az orvostudomány eredményei is. A kodifikáció értékelte az új szocialista büntető törvénykönyvek megalkotásának és gyakorlati alkalmazásának tapasztalatait, és kritikailag elemezte és hasznosította a fejlett kapitalista országok büntetőjogi szabályozását is.
Az előkészítés egyik alapvető módszere volt a jogalkalmazói, elsősorban a bírósági gyakorlat gondos tanulmányozása és elemzése. Ebből a szempontból mindenekelőtt a Legfelsőbb Bírósági iránymutatásait kell kiemelni, amelyek számos új rendelkezésnek, megoldásnak alapjául szolgáltak.
b) Az új Büntető Törvénykönyv tervezetét széles körben vitatták meg az állampolgárok és a szakemberek. A társadalmi vitát a Hazafias Népfront szervezte.
A tervezetet alaposan megvitatták szakmai körökben is. A szakmai vita során véleményt nyilvánítottak a bírák, az ügyészek, a rendőrök, az ügyvédek és más jogalkalmazók, valamint a tudományos fórumok. A szakmai és társadalmi vitában elhangzott észrevételek és javaslatok is felhasználásra kerültek az új Büntető Törvénykönyv Javaslatának előkészítésénél.
III.
1. A Javaslat szocialista büntetőjogunk fejlődésének eddigi vívmányaira épül. A szocialista büntetőjog elvei érvényesülnek a Javaslat valamennyi rendelkezésében, mégis elsősorban a törvény céljának, a bűncselekmény fogalmának, a büntetőjogi felelősség feltételeinek, a büntetés céljának meghatározásában, a büntetések és intézkedések rendszerének kialakításában jutnak kifejezésre.
a) A Javaslat - szocialista jellegének megfelelően - a büntető törvény célját abban ismeri fel, hogy védelmet nyújtson a társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben, neveljen a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megtartására és a törvények tiszteletére.
A Javaslat a hatályos joggal egyezően megjelöli azt is, hogy mely cselekményeket tart veszélyesnek a társadalomra. Ilyen az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti [10. § (2) bek.].
b) A hatályos Btk. szerint a bűncselekmény olyan társadalomra veszélyes, bűnösen (szándékosan vagy gondatlanságból) elkövetett cselekmény, amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Ezek az ismérvek - a társadalomra veszélyesség, a bűnösség és a cselekmény bűncselekménnyé nyilvánítása - szocialista büntetőjogunk szilárd alkotóelemévé váltak, amelyeket továbbra is meg kell őrizni [10. § (1)-(2) bek.].
c) A bűncselekményeknek bűntettekre és vétségekre való - 1971-ben bevezetett - felosztása bevált, ezt a Javaslat továbbfejleszti.
A Javaslat szerint valamennyi gondatlanul elkövetett bűncselekmény vétség; ezt a gondatlan cselekménynek a szándékos magatartástól minőségileg különböző jellege és eltérő társadalmi megítélése indokolja. A szándékos bűncselekményeken belül a bűntettek és a vétségek közötti megkülönböztetés továbbra is a bűncselekmény büntetési tételén alapul, mert ez fejezi ki a cselekmény társadalomra veszélyességét. A Javaslat azokat a szándékos bűncselekményeket tekinti bűntettnek, amelyekre a törvény két évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli [11. § (2) bek.]. A Különös Részben a Javaslat valamennyi bűncselekménynél feltünteti, hogy az vétség vagy bűntett.
d) A bűnözés elleni nemzetközi összefogás az államok közötti együttműködés új formáit igényli. A szocialista országok már tettek lépéseket ennek irányában. A Javaslatnak a külföldi ítélet érvényére (6. §), a büntetés végrehajtásának átvételére és átengedésére (7. §), valamint a büntető eljárás felajánlására (8. §) vonatkozó rendelkezései megteremtik ezeknek az új együttműködési formáknak a kereteit.
e) A Javaslat III. fejezete azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek kizárják a büntetőjogi felelősségre vonást. Ezek lényegében megfelelnek a hatályos rendelkezéseknek, alapvető változtatásra nem volt szükség.
A Javaslat továbbra is a tizennegyedik életév betöltéséhez köti a büntetőjogi felelősséget (23. §). Aki az egyébként büntetendő cselekmény elkövetésekor 14. életévét még nem töltötte be, mint gyermekkorú nem büntethető. A gyermekkorúakkal szemben a gyámhatóság alkalmazhat védő- és óvóintézkedéseket. A 14 éven aluli gyermekek jogellenes magatartásának megváltoztatására alkalmas eszközök tehát nem a büntetőjogban, hanem elsősorban a gyermek- és ifjúságvédelem rendszerében találhatók, így nem a felelősségre vonhatóság korhatárának leszállításával, hanem a gyermek-és ifjúságvédelem rendszerének továbbfejlesztésével kell a gyermekkorúak "bűnözése" ellen felvenni a harcot.
A kóros elmeállapotban elkövetett, egyébként büntetendő magatartásokért való felelősség szabályozásánál (24. §) a Javaslat felhasználja az orvostudomány legújabb eredményeit. A beszámítási képességet kizáró okként a jelenlegi Btk.-ban csupán az elmebetegség, a gyengeelméjűség és a tudatzavar szerepel. Ezt a Javaslat kiegészíti a szellemi leépüléssel és a személyiségzavarral, és kifejezésre juttatja, hogy az elmeműködés olyan kifejezetten meg nem jelölt egyéb kóros állapota is előfordulhat, amely képtelenné teszi az elkövetőt cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
A kóros elmeállapotra vonatkozó büntethetőséget kizáró rendelkezések továbbra sem alkalmazhatók annak javára, aki a bűncselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el (25. §).
f) A hatályos törvény büntetési rendszere általában kiállta a próbát. A Javaslatnak a büntetésekre és intézkedésekre vonatkozó rendelkezései (IV. fejezet) tehát a jelenlegi rendszeren alapulnak, azonban az elkövetők személyiségének és a bűncselekmény súlyának megfelelőbb, egyéniesítettebb, s így hatékonyabb felelősségre vonás érdekében több elemmel bővítik azt.
f/1. A Javaslat szerint - a hatályos Btk.-val egyezően - főbüntetések a halálbüntetés, a szabadságvesztés, a javító-nevelő munka és a pénzbüntetés. Mellékbüntetések a közügyektől eltiltás, a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás, a kiutasítás, a vagyonelkobzás és a pénzmellékbüntetés.
Új rendelkezés, hogy egyes mellékbüntetések önállóan, főbüntetés kiszabása nélkül is alkalmazhatók [38. § (3) bek.].
A szocialista jogfejlődés a halálbüntetés fokozatos háttérbe szorítása és - végső célként - megszüntetése felé tart, azonban jelenleg még nem időszerű e büntetés eltörlése. A Javaslat a legsúlyosabb állam, emberiség, élet- és közbiztonság elleni, valamint katonai bűncselekménynél határozza meg vagylagos büntetésként a halálbüntetést.
A Javaslat a jelenlegi szabályozáshoz képest jobban kiemeli a halálbüntetés kivételes jellegét. Ezt az az új rendelkezés fejezi ki, amely szerint halálbüntetést kivételesen és csak akkor lehet kiszabni, ha - a bűncselekmény és az elkövető kiemelkedő társadalomra veszélyességére, a bűnösség különösen magas fokára figyelemmel - a társadalom védelme csak e büntetés alkalmazásával biztosítható (84. §).
A halálbüntetés kivételes jellegét tükrözi a Javaslatnak az a rendelkezése is, hogy csak csak azzal szemben alkalmazható, aki a bűncselekmény elkövetésekor 20. életévét betöltötte [39. § (1) bek.]. - A hatályos Btk. lehetővé teszi halálbüntetés kiszabását a katona által 20. életévének betöltése előtt elkövetett bűncselekmény esetén is. Ezt a szabályozást a Javaslat úgy módosítja, hogy halálbüntetés csak a 18. életévét betöltött katonával szemben alkalmazható, feltéve, hogy a bűncselekmény a katonai érdekeket súlyosan sérti (126. §).
A szabadságvesztés továbbra is fontos helyet foglal el a büntetési rendszerben. A szabadságvesztés életfogytig vagy határozott ideig tart [40. § (1) bek.]
A határozott ideig tartó szabadságvesztés alsó határát a Javaslat a jelenlegi harminc napról három hónapra emeli fel. A harminc napi szabadságvesztés ugyanis túlságosan rövid idő ahhoz, hogy a büntetés pozitív hatásai érvényesüljenek; e rövid idő nem alkalmas megfelelő nevelő hatás elérésére, de súlyánál fogva nem alkalmas a visszatartásra sem. Ugyanakkor a szabadságvesztés olyan hátrányai, mint a bűnözőkkel való összezártság, a munkahely elvesztése stb., az ilyen rövid tartamú szabadságvesztésnél is érvényesülnek. A Javaslatnak az eddiginél szélesebb büntetési és intézkedési rendszere lehetővé teszi majd az ilyen rövid tartamú szabadságvesztés helyettesítését más joghátránnyal.
A szabadságvesztés általános felső határát a Javaslat továbbra is tizenöt évben, amikor pedig a bíróság egy eljárásban több bűncselekmény miatt egy büntetést (halmazati büntetést) szab ki, húsz évben határozza meg. Ugyancsak húsz év a szabadságvesztés felső határa abban az esetben, ha a bíróság több büntetést utólag foglal egy büntetésbe (összbüntetés).
A szabadságvesztés végrehajtásának differenciálása, a büntetés több fokozatban való végrehajtása a gyakorlatban bevált. A hatályos Btk.-ban meghatározott négy fokozat (fegyház, szigorított börtön, börtön, fogház) azonban soknak bizonyult. Az elítéltek jogait és kötelezettségeit, valamint a büntetésvégrehajtási intézet belső rendjét nehéz a négy fokozatnak megfelelően úgy differenciálni, hogy azok tartalma jól felismerhető legyen és érzékelhető eltéréseket mutasson.
Annak érdekében, hogy a büntetés végrehajtásának fokozatai jobban igazodjanak az elítéltek társadalomra veszélyességében ténylegesen meglevő különbségekhez, a nevelés intenzitásában, a szigor mértékében, az elítéltekkel való bánásmódban jobban érzékelhető különbségeket lehessen tenni, a Javaslat a fokozatok számát háromra csökkentette. A szabadságvesztést fegyház, börtön vagy fogház fokozatban kell végrehajtani (41. §).
A javító-nevelő munka legrövidebb tartamát a Javaslat a jelenlegi három hónap helyett hat hónapban, leghosszabb tartamát a jelenlegi másfél év helyett két évben, halmazati és összbüntetés esetén három évben határozza meg (49. §).
A bíróságok jelentős és fokozódó mércékben alkalmazzák a pénzbüntetést. A Javaslat, kedvező külföldi tapasztalatok alapján, a pénzbüntetés kiszabásának új, ún. "napi tételes" rendszerét (51. §) vezeti be. Ennek lényege: a bíróság előbb a cselekmény súlyát, az elkövető bűnösségét értékeli. Ennek alapján meghatározza a pénzbüntetés napi tételeinek számát. Ezt követően vizsgálja az elkövető keresetét (jövedelmét), amelynek alapján megállapítja az egy napi tételnek megfelelő összeget.
Ez a rendszer alkalmas lesz annak a kedvezőtlen jelenségnek a felszámolására, hogy a bíróságok esetenként azonos súlyú cselekmények miatt - az eltérő jövedelmű elitéltekre - azonos mértékű pénzbüntetést szabnak ki. A pénzbüntetés kiszabásának a Javaslatbeli rendszere egyéniesített, és ezáltal hatékonyabb büntetéskiszabáshoz vezet, jobban megfelel a társadalom igazságérzetének.
A mellékbüntetésekre (53-65. §) vonatkozó szabályokban a Javaslat két lényeges módosítást tartalmaz. A büntetések körének szélesítése, a büntetőjogi felelősségre vonás differenciáltabbá tétele érdekében két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén lehetőség van arra, hogy a bíróság főbüntetés helyett kizárólag mellékbüntetést szabjon ki (38. és 88. §). Ez azt jelenti, hogy pl. közlekedési bűncselekménynél a bíróság kizárólag a járművezetéstől való eltiltást alkalmazhat. A mellékbüntetések ugyanis adott esetben önmagukban is alkalmasak lehetnek olyan súlyos hátrány okozására, amely a büntetés céljának eléréséhez szükséges.
A foglalkozástól eltiltás és a járművezetéstől eltiltás esetén a Javaslat módot ad végleges eltiltásra is (58. és 60. §). A közvélemény ezt már régóta kívánja (és joggal, mert az arra alkalmatlanokat valóban indokolt a foglalkozástól, vagy a járművezetéstől véglegesen eltiltani).
f/2. A hatályos Btk. a következő intézkedéseket ismeri: figyelmeztetés (csekély súlyú bűncselekmény esetén), kényszerelvonó-kezelés (alkoholistával szemben), kényszergyógykezelés (elmebetegség esetén) és elkobzás. A Javaslat az intézkedések rendszerét bővíti. Intézkedésként szabályozza a próbára bocsátást, a szigorított őrizetet és a pártfogó felügyeletet is (70. §).
A próbára bocsátás (72-73. §) jelenleg csak fiatalkorúval szemben alkalmazható intézkedés. A Javaslat ezt az intézkedést a felnőtt korúaknái is bevezeti, ha az elkövetett bűncselekmény két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő. Olyan elkövető esetében alkalmazható majd, aki nem visszaeső és akinél nincs szükség büntetés kiszabására, de magatartásának további alakítása és figyelemmel kísérése érdekében kívánatos, hogy a büntetés kiszabásának lehetősége meghatározott ideig (egy-három évig) fennmaradjon.
Az 1974. évi 9. számú tvr.-rel bevezetett szigorított őrizet lehetővé teszi, hogy a különösen veszélyes visszaesőket a szabadságvesztés végrehajtása után még további, két évtől öt évig terjedő időre megfosszák a szabadságuktól. A visszaeső bűnözés elleni küzdelemnek ezt az új intézményét a gyakorlat már alkalmazza. A Javaslat az intézményt fenntartja, azonban az alkalmazásának feltételeit a jelenlegitől eltérően határozza meg. Ennek célja, hogy a szigorított őrizetet csak azokkal a bűnözőkkel szemben alkalmazzák, akik valóban jelentős társadalomra veszélyességű bűncselekményeket követnek el, és ne legyen alkalmazható azokkal szemben, akik bár ismételten, de kisebb súlyú bűncselekményeket követnek el (78-81. §).
A Javaslat az intézkedések között szabályozza a pártfogó felügyelet legáltalánosabb szabályait (82. §). Ez annyiban sajátos intézkedés, hogy nem önálló, hanem más büntetéshez, illetőleg intézkedéshez kapcsolódik. Jelenleg csak fiatalkorúaknál, továbbá a szabadságvesztésből szabadultak utógondozásának körében (1975. évi 20. sz. tvr.) van pártfogó felügyelet. A Javaslat ezt lényegesen kiterjeszti.
Az alkoholisták kényszergyógyításánál (75-76. §) a Javaslat sajátos új, büntetést helyettesítő intézkedést tartalmaz. Hat hónapot meg nem haladó szabadságvesztés vagy ennél enyhébb büntetés helyett önálló intézkedésként munkaterápiás intézeti kezelésre kötelezhető az, aki a bűncselekményét alkoholista életmódjával összefüggésben követte el, és fennállnak azok a körülmények, amelyek esetén az 1974. évi 10. számú tvr. szerint kötelező intézeti gyógykezelése elrendelhető. Az intézeti gyógykezelés leghosszabb tartama két év lesz.
g) A büntetés kiszabására (V. fejezet) vonatkozó új szabályok közül két témakörrel kell kiemeltén foglalkozni.
A büntetés enyhítésének, azaz a törvényben meghatározott büntetési keret alsó határánál enyhébb büntetés kiszabásának lehetőségét a hatályos Btk. nem kivételes intézményként szabályozza.
Bűnözési helyzetünket az jellemzi, hogy tömegesen fordulnak elő kisebb súlyú bűncselekmények. A törvényi büntetési keretek magasan megállapított alsó határa miatt a bíróságok csak úgy tudtak a jogalkalmazás jogpolitikai elveinek megfelelő büntetéseket kiszabni, ha az ügyek jelentősebb részében éltek a büntetés enyhítésének lehetőségével. Ez azonban nem kívánatos, mert akadályozza a büntetőpolitikailag helyes és egységes büntetéskiszabási gyakorlat kialakítását, és a törvényi büntetési tételek lejáratásához vezet.
Ezt az ellentmondást a Javaslat megszünteti; kiemeli a büntetés enyhítésének kivételes jellegét (87. §), a Különös Részben pedig reális, a bűnüldözési tapasztalatokat is tükröző büntetéseket határoz meg. Ezt célozza egyes bűncselekmények büntetési tételeinek, főleg alsó határának csökkentése is, valamint a szabadságvesztés mellett a javító-nevelő munkával és a pénzbüntetéssel is fenyegetett bűncselekmények körének növelése.
Az új Büntető Törvénykönyv fontos feladata a visszaeső bűnözőkkel szembeni hatékony védelem megteremtése. A hatályos Btk. a visszaesést (amely egyes bűncselekményeknél súlyosabb büntetéssel járó ún. minősítő körülmény) általában az ugyanolyan bűncselekmény miatt öt éven belüli szabadságvesztésre ítélésben határozza meg. Ugyanakkor már a hatályos törvény egyes rendelkezései is ennél jóval tágabb körben fűznek következményeket a bűncselekmény ismételt elkövetéséhez (pl. a szabadságvesztés végrehajtási fokozatainál, a feltételes szabadságra bocsátásból kizárt elítéltek körének meghatározásánál).
A jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei pedig azt írják elő, hogy szigorúan meg kell büntetni azokat, akiket azonos vagy hasonló bűncselekmények miatt korábban már elítéltek.
A Javaslat a büntető eljárásban ismételten felelősségre vont elkövetők különböző csoportjait alakítja ki (137. § 12., 13., 14. pont) és az egyes visszaeső kategóriáknál különböző, a társadalomra veszélyességük fokának megfelelően súlyos jogkövetkezményeket határoz meg (42-43. §, 47. §, 72. §, 78. §, 90 §, 97-98. §, 102-103. §).
A hatályos Btk. a visszaesést csupán egyes bűncselekményeknél értékeli olyan körülménynek, amely a törvényi büntetési tétel súlyosbodásához vezet. A Javaslat szerint minden szándékos bűncselekménynél súlyosabb büntetés kiszabására vezet, ha az elkövetőt meghatározott időn belül ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmény miatt már megbüntették.
h) Büntetőjogunk humánus intézménye a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítés (rehabilitáció). Lényege az, hogy az elítélt bizonyos feltételek mellett, illetve bizonyos idő elteltével büntetlen előéletűnek tekintendő. Ennek eredményeként korlátozás nélkül gyakorolhatja a csak büntetlen előéletűeket megillető jogokat (pl. olyan állásba kerülhet, amelyet csak büntetlen előéletűek tölthetnek be).
A mentesítés jelenlegi szabályozása meglehetősen bonyolult és ellentmondásos. Emellett indokolatlan kedvezményekhez juttatja a bűncselekményt ismételten elkövetőket, holott az újabb bűncselekmény elkövetésével megcáfolták a mentesítés alapjául szolgáló azt a feltételezést, hogy visszataláltak a társadalomba és a jövőben tartózkodni fognak az újabb bűncselekménytől.
A Javaslat megszünteti a Btk. alapján kialakult ellentmondásokat. A mentesítés csupán a büntető ítélethez, az elítéléshez fűződő államigazgatási jogi, munkajogi stb. jogkövetkezményekre terjed ki. E körben a mentesített személyt büntetlen előéletűnek kell tekinteni, és nem tartozik számot adni olyan elítéléséről, amelyre nézve mentesítésben részesült. A mentesítés azonban nem terjed ki azokra a hátrányos jogkövetkezményekre, amelyeket az újabb bűncselekmény miatti felelősségre vonás esetére a büntető törvény fűz az elítéléshez (100. §). A Javaslat ezzel jelentősen egyszerűsíti a szabályozást, és megkönnyíti a büntető ügyekben eljáró hatóságok munkáját is.
i) A bűncselekmény elkövetésekor 14-18 éves elkövetőkre, a fiatalkorúakra vonatkozó hatályos szabályozás alapvetően bevált, a Javaslat csupán kisebb módosításokat tartalmaz (VII. fejezet).
A gyengeelméjű vagy értelmi fogyatékos fiatalkorúak gyógyító-nevelésével kapcsolatban a Btk. hatályba lépése óta sok probléma merült fel. Ezek kiküszöbölése érdekében a Javaslat a gyógyító-nevelést, mint önálló intézkedést megszünteti. A gyógyító-nevelés a jövőben a javítóintézeti nevelés (118. §) egyik végrehajtási módja lesz, feltéve hogy a fiatalkorú addigi környezetéből való kiemelése szükséges. Ha erre nincs szükség, a pártfogó felügyelet keretében rendelhető el olyan intézkedés, amely biztosítja a fogyatékos értelmű fiatalkorú gyógypedagógiai nevelését.
j) A Javaslat VIII. fejezete a katonákra vonatkozó külön rendelkezéseket tartalmazza. A katonai büntetőjog általános szabályai kisebb módosításokkal megfelelnek a jelenlegi Btk. rendelkezéseinek.
2. A Büntető Törvénykönyv Különös Része tartalmazza azokat a magatartásokat, amelyeket a törvény büntetni rendel.
a) A hatályos Btk. többségében helyesen határozza meg azokat a társadalomra veszélyes cselekményeket, amelyeket bűncselekménynek kell nyilvánítani. A társadalom fejlődése, a gazdasági, az erkölcsi, a tudati viszonyok változása azonban elsősorban a büntetendő magatartások körére, a cselekmények társadalomra veszélyességének fokára vannak kihatással, így a Javaslat e tekintetben több módosítást tartalmaz.
Néhány, a társadalomra nagy fokban veszélyes cselekmény megelőzése, elkövetőik megfelelő felelősségre vonása érdekében a Javaslat új bűncselekményeket állapít meg:
A közbiztonság elleni bűncselekmények között tartalmazza a Javaslat a terrorcselekményt (260. §). Önálló bűncselekménnyé nyilvánításának indoka az, hogy az utóbbi években világszerte elszaporodtak az olyan cselekmények, amikor az elkövetők egy vagy több személyt vagy jelentős anyagi javakat kerítenek hatalmukba, majd állami szervekhez zsaroló követelést intéznek. A követelés nem teljesítése esetére pedig az általuk fogva tartott személyek megölésével, illetőleg az anyagi javak megsemmisítésével fenyegetőznek.
A büntetőjog eszközeivel is biztosítani kell az emberi környezet korszerű védelmét, természeti értékeinek megóvását. Ezt a Javaslatnak a környezetkárosításra (279. §) és a természetkárosításra (280. §) vonatkozó szabályai szolgálják.
A nemzetközi bűnözés egyik jellegzetes új eleme: a muzeális értékek fosztogatása, rongálása, illetve az ország területéről engedély nélküli kivitele. Ez igen nagy károkat okoz, mivel e tárgyak, gyűjtemények pénzbeli értéke, a nemzeti vagyont ért kár, sok esetben pénzben ki sem fejezhető. A Javaslat ezért értékre tekintet nélkül súlyosabb büntetést helyez kilátásba, ha a devizagazdálkodás megsértését (309. §), a lopást (316. §), a rongálást (324. §) és az orgazdaságot (326. §) muzeális tárgyra követik el.
A fiatalok egészséges fejlődésének biztosítása, és egészségének védelme, valamint a kábítószerfogyasztás világszerte tapasztalható elterjedésének megakadályozása érdekében a Javaslat fokozza a kábítószerrel és a kábító hatású anyagokkal kapcsolatos cselekmények büntetőjogi fenyegetettségét a kábítószerrel visszaélés (282. §) és a kóros szenvedélykeltés (283. §) tényállásaiban.
A sugárzó anyaggal visszaélés (264. §) bűncselekménnyé nyilvánítását a radioaktív anyagoknak a tudományos kutatásban, a gyógyászatban és a termelésben betöltött egyre fontosabb szerepe indokolja.
A közlekedési bűncselekmények között új tényállás a járművezetés tiltott átengedése (189. §). A törvény jelenleg csak a vezetésnek ittas személy részére való átengedését bünteti. A büntetőjogi felelősségre vonás azonban olyan esetekben is indokolt, amikor a vezetést arra egyéb okból alkalmatlan személynek (pl. gyermeknek) engedik át. Ez a magatartás jelenleg csupán szabálysértés.
b) A Javaslat Különös Része fejezeteinek sorrendje eltér a hatályos Btk. megoldásától. A sorrend ugyanis értékrendet is kifejez. Ebből a szempontból a személy elleni bűncselekmények jelenlegi elhelyezése - a Különös Rész kilenc fejezete közül a hatodik fejezetben - nem megfelelő. A Javaslat az állampolgárok életének, testi épségének, szabadságának és méltóságának kiemelt büntetőjogi védelmét azzal is kifejezésre kívánja juttatni, hogy a személy elleni bűncselekményeket az állam és az emberiség elleni bűncselekmények után helyezi el. A védett társadalmi viszonyok összefüggésére tekintettel ugyancsak előbbre helyezi a Javaslat az önálló fejezetbe került közlekedési bűncselekményeket, valamint a házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket.
c) A Javaslat Különös Részében a legfontosabb változások még a következők:
1. Az állam elleni, valamint az emberiség elleni bűncselekmények előfordulása igen ritka.
A szervezett ellenforradalmi tevékenység miatt felelősségre vont személyek száma sem jelentős, e cselekmények veszélyességére tekintettel mégis fokozott figyelmet kell fordítani a leküzdésüket szolgáló büntetőjogi eszközök hatékonyságára. Az ellenforradalmi jellegű cselekmények az 1971. évi Btk.-módosítás szerint általában az összeesküvés vagy a szervezkedés bűntettét valósítják meg. A gyakorlatban azonban a két bűncselekmény nehezen volt elhatárolható egymástól. A Javaslat ezért a szervezkedés tényállását elhagyja, és összeesküvés elnevezéssel rendelkezik a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjének megdöntésére vagy gyengítésére irányuló ellenforradalmi erőcsoportosulások büntetéséről (139. §). Magasabb büntetést helyez kilátásba, ha az összeesküvés súlyos veszélyeztetést jelent.
A bűnüldözés hatékonyságának növelését célozza a hűtlenség tényállásának (145. §) megfogalmazása. Ez azokkal szemben teszi lehetővé a büntetőjogi eszközök igénybevételét, akik hazánk képviseletében, az állami szolgálattal vagy hivatalos megbízatással visszaélve, külföldi kormánnyal vagy szervezettel kapcsolatot vesznek fel vagy tartanak fenn, és ezzel a Magyar Népköztársaság függetlenségét, területi épségét, politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más, hasonlóan fontos érdekét veszélyeztetik. Ennek a rendelkezésnek a megalkotása azért szükséges, mert a jelenlegi törvényben is szabályozott hazaárulás (amely a fenti cselekményt is magában foglalta) célzatos cselekmény, az viszont a gyakorlatban nehezen bizonyítható, hogy az elkövető milyen céllal lépett érintkezésbe külföldi kormánnyal vagy szervezettel.
Az állam elleni bűncselekmények közé tartozik az izgatás. A jelenlegi szabályozás szerint nem izgatást, hanem közösség megsértését kell megállapítani, ha a cselekmény az eset összes körülményeire tekintettel kisebb súlyú. A közösség megsértése azonban nem állam elleni, hanem közrend elleni bűncselekmény. Ezt a kettőséget a Javaslat is fenntartja (148. §, 269. §). A hatályos szabályozástól eltérően viszont csak a tudatosan ellenséges tartalmú (célzatú) cselekményeket tekinti izgatásnak. Ezzel szűkíti az izgatás miatt, és szélesíti a közösség megsértése miatt felelősségre vonhatók körét.
2. Büntetőpolitikánk egyik alapvető követelménye az emberi élet hatékony védelme.
A legsúlyosabb élet elleni bűncselekmény a szándékos emberölés. A jogalkalmazó gyakorlat ma számos olyan cselekményt is emberölés kísérletének tekint, amely valójában nem ölésre irányult. Ennek az a végső oka, hogy az emberölés és a súlyos testi sértés között nincs átmenet, a két bűncselekmény büntetési tételei között túlságosan nagy a különbség. Az ellentmondás feloldása érdekében a Javaslat az emberölésénél enyhébb, de a súlyos testi sértésénél szigorúbb büntetést rendel arra az esetre, ha a testi sértés életveszélyt okoz (170. § (5) bek.).
3. Az emberi szabadság és méltóság védelme szintén fontos érdek, az ezeket sértő cselekményekkel szemben jogunk többféle szankció alkalmazását teszi lehetővé.
A Javaslat szabályozása ugyanakkor azt a törekvést is tükrözi, hogy a bíróság lehetőleg ne foglalkozzék jelentéktelen ügyekkel, így a magánlaksértés és a becsületsértés vonatkozásában szűkíti a büntetőjogi felelősségre vonhatóság körét. A felelősségre vonás természetesen nem mellőzhető ezek miatt sem, ezért a Javaslat szerint az enyhébb esetek elbírálása szabálysértésként tanácsi hatáskörbe kerül. Ezeknek a cselekményeknek súlyosabb minősített eseteinél továbbra is meg lesz a büntető felelősségre vonás lehetősége.
4. A közlekedési bűncselekmények az összbűnözésen belül a vagyon elleni bűncselekmények után a legnagyobb hányadot jelentik ás tendenciájuk emelkedő.
A közlekedés egyre növekvő jelentősége és sajátosságai teszik indokolttá, hogy a közlekedési bűncselekményeket a Javaslat kiemeli a jelenlegi Btk.-nak a közbiztonság és a közrend elleni bűncselekményeket tartalmazó fejezetéből és az új, külön fejezetben szabályozza.
A közlekedési bűncselekmények szabályozásánál két elv érvényesült: kerüljenek ki a büntetőjogi felelősség köréből a társadalomra kisebb veszélyességű magatartások, amelyeket megfelelőbben lehet szabálysértésként elbírálni, ugyanakkor legyenek meg a szigorú büntetőjogi felelősségre vonás feltételei az olyan közlekedési szabályszegések miatt, amelyek a közlekedés biztonságának nagyfokú veszélyeztetését jelentik.
Az előbbiek szem előtt tartásával a Javaslat közúti baleset okozása (187. §) címén csak azt fenyegeti büntetéssel, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével gondatlanul súlyos testi sértést vagy halált okoz.
A jelenlegi törvénnyel szemben tehát nem büntető úton, hanem szabálysértési eljárásban kell felelősségre vonni azt, aki a közlekedési szabályok megszegésével nem sérti, de veszélyezteti mások életét, testi épségét, illetve másnak legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoz. Az ilyen szabályszegések ellen súlyos pénzbírság kiszabásával, a vezetői jogosítvány bevonásával gyorsabban és hatékonyabban lehet fellépni a szabálysértési eljárásban.
Jelenleg bűncselekményt követ el, aki közúton bármilyen járművet vezet szeszes italtól befolyásolt állapotban. A Javaslat az ittas járművezetés miatti büntetőjogi felelősséget a gépi meghajtású jármű közúton való vezetésére korlátozza (189. §). A gyakorlati tapasztalatok szerint ugyanis, bár nagy számban fordul elő lovaskocsi ittas hajtása és ittas kerékpározás, emiatt büntető eljárás csak akkor indul, ha az egyéb szabályszegéssel párosul. Ezeknek a magatartásoknak a veszélyessége általában kisebb, mint a gépjármű ittas vezetéséé, így elegendő, sőt hatékonyabb a szabálysértési eljárásban kiszabható pénzbírság. Amennyiben viszont a nem gépi meghajtású jármű ittas vezetője súlyos testi sértést vagy halált okoz, a Javaslat szerint továbbra is bűncselekményért felel.
5. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekményeket tartalmazó XV. fejezet a választás rendje elleni bűncselekményt, a rendészeti bűncselekményeket, az államtitok és a szolgálati titok megsértését, a hivatali, a hivatalos személy elleni, az igazságszolgáltatás elleni, valamint a közélet tisztasága elleni bűncselekményeket foglalja magába. Az ún. korrupciós bűncselekmények jelenlegi szabályozása meglehetősen bonyolult, a Javaslat ennek egyszerűsítésére törekszik, növelve egyben a szabályozás hatékonyságát is (250. §).
A hazatérés megtagadását jelenleg az követi el, aki megengedett módon hagyja el az országot és annak területére felhívás ellenére nem tér vissza, vagy egyébként kifejezésre juttatja, hogy végleg külföldön marad. A gyakorlatban az ilyen elkövetőknek csak kisebb része ellen indul büntető eljárás. Ennek a gyakorlatnak megfelelően a Javaslat a hazatérés megtagadásának tényállását elhagyja. A tiltott határátlépésről szóló rendelkezéseket (217. §) pedig kiegészíti a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszásával. Eszerint az követ el bűncselekményt, aki a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszásával tartósan külföldön marad, és ezzel a Magyar Népköztársaság érdekeit jelentősen sérti. Fokozottan veszélyes a jogellenes külföldön maradás, ha szolgálattal vagy hivatalos megbízatással visszaélve követik el. A Javaslat ezt súlyosabb büntetéssel fenyegeti.
6. A közrend elleni bűncselekményekről szóló XVI. fejezet a közbiztonság, a köznyugalom, a közbizalom és a közegészség elleni bűncselekményeket tartalmazza.
Az ebbe a fejezetbe tartozó bűncselekmények közül leggyakoribb a garázdaság. A jogalkalmazási gyakorlatban a garázdaságnak kiterjesztő értelmezése alakult ki. A Javaslat ezért a garázdaság tényállását - a hatályoshoz képest szűkítve - úgy fogalmazza meg, hogy az megfeleljen a szó köznapi értelmének. Olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tekint garázdaságnak, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen (271. §).
A hatályos Btk. tiltott visszatérés címén büntetni rendeli azt, aki a kitiltást kimondó bírósági határozatot megszegve, olyan helységbe vagy az ország olyan részébe megy, ahonnan a bíróság kitiltotta. A Javaslat szerint a kitiltás végrehajtásának meghiúsításával, szemben nem szükséges büntetőjogi eszközöket igénybe venni, szabálysértési úton hatékonyan lehet ez ellen fellépni.
7. A gazdasági bűncselekmények az összbűnözésnek igen csekély %-át teszik ki.
A Javaslat szabályozása abból indul ki, hogy a gazdasági bűncselekményekért fennálló büntetőjogi felelősség fontos, de csak a legsúlyosabb és a végső esetben alkalmazható része a gazdaságirányítás jogi felelősségi rendszerének. A gazdálkodás fegyelmét sértő cselekményekkel szemben ugyanis a gazdasági szankciók és egyéb jogkövetkezmények (pl. gazdasági bírság, polgári jogi kártérítési felelősség), illetve a személyi felelősség formái (szabálysértési, fegyelmi felelősség stb.) hatékonyan alkalmazhatók. A gazdasági élet területén a büntetőjogi felelősséget tehát csak azokkal a káros kihatású, kiemelkedően társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben kell kilátásba helyezni, amelyek esetében a gazdasági szankciók, illetve az egyéb felelősségi formák már nem elegendőek.
Ennek az elvi álláspontnak az érvényesítése megkövetelte, hogy korszerűsítsük a gazdasági bűncselekmények szabályozását, s a gazdasági-társadalmi fejlődés által támasztott igényeknek megfelelő, a megelőzést és a hatékonyabb bűnüldözést egyaránt szolgáló büntetőjogi szabályozást alakítsunk ki. Ezért hagytuk ki a Javaslatból mindazokat a gazdasági bűncselekményeket, amelyek csak a szabályozásban, a gyakorlatban viszont egyáltalában nem fordultak elő, illetve amelyek ellen a büntetőjogon kívüli eszközökkel hatékonyabban lehet fellépni. Így nem tartalmazza a Javaslat a pazarló gazdálkodás és felelőtlen eladósodás tényállásait. Emellett a gazdálkodási kötelességeket sértő bűncselekmények körében a jelenlegi szabályozáshoz képest több tényállás módosult. Ennek célja, hogy a büntetőjogi felelősség csak olyan magatartásokhoz kapcsolódjék, amelyeknek káros hatása túlterjed az adott gazdálkodó egység viszonyain, érdekkörén és jelentőségénél fogva a népgazdaság érdekét sérti, annak hátrányt okoz (287., 288., 290., 297., 298. §).
E fejezet keretében különös gonddal szabályozza a Javaslat - elsősorban növekvő irányzatuk miatt - a devizagazdálkodást sértő bűncselekményeket, valamint a vámbűntetteket.
A devizagazdálkodást sértő bűncselekmény és a devizaszabálysértés (1968. évi I. tv. 116. §) elhatárolása jelenleg pontosan meghatározott értékhatárral történik: 3000 forint érték alatt devizaszabálysértés valósul meg.
A Javaslat a devizagazdálkodás megsértését (309. §) a jelenlegi törvénynél differenciáltabban szabályozza. Megteremti a vétségi alakzatot, és ezt vagylagosan egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával és pénzbüntetéssel fenyegeti. A súlyosabb esetek - üzletszerűen, bűnszövetségben, nagyobb értékre, muzeális tárgyra elkövetés - bűntettek maradnak, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetve. A fokozottan veszélyes eseteket a Javaslat öt évig, illetőleg két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Az elhatárolás alapjául szolgáló kisebb, nagyobb, jelentős érték, illetve különösen nagy érték meghatározása jogértelmezési kérdés.
Jelenleg a vámbűntettet és a vámszabálysértést (1968. évi I. tv. 114. §) a vámáru belföldi forgalmi értékének meghatározott összege: 10 000 forint választja el. Ez fenntartandónak látszik. A vámbűncselekmények két formája a csempészet és a vámorgazdaság (312. §).) A Javaslat ezeket a jelenleginél differenciáltabban szabályozza. A jelenlegi szabályozás szerint e cselekmények minden esetben bűntettet valósítanak meg és büntetésük három évig terjedő szabadságvesztés. A Javaslat szerint e két cselekmény enyhébb esetei vétségnek minősülnek, büntetésük pedig egy évig terjedő szabadságvesztés, javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés. Továbbra is bűntettek maradnak a társadalomra fokozottan veszélyes esetek (üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős értékű vámárura, muzeális tárgyra elkövetés), büntetésük három évig, súlyosabb esetekben öt évig terjedő szabadságvesztés.
8. A vagyon elleni bűncselekmények az összbűnözés legnagyobb hányadát teszik ki
A lopás, sikkasztás, csalás, jogtalan elsajátítás, szándékos rongálás és hűtlen kezelés bűncselekményt és szabálysértést megvalósító alakjait jelenleg 500 forintos értékhatár választja el egymástól. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ennél valamivel nagyobb kárt okozó lopás stb. társadalomra veszélyessége is általában lehetővé teszi a büntetőjogon kívüli felelősségre vonást. Az ilyen cselekmények miatt a szabálysértési eljárásban kiszabható pénzbírság sokszor hatékonyabb, gyorsabb eszköz. Ezért a szabálysértési értékhatár felemelése indokolt, amelyről külön jogszabály szól. Továbbra is bűncselekmények maradnak azonban azok az esetek, amelyek az elkövetés módja, illetve az elkövető személyisége folytán akkor is fokozottan veszélyesek, ha az érték a szabálysértési értékhatárt nem haladja meg (pl. hamis vagy lopott kulcs használatával elkövetett lopás, zsebtolvajlás, visszaesés).
A hatályos törvény a vagyon elleni bűncselekmények körében számos olyan - súlyosabb büntetéssel járó - minősítő körülményt ismer, amely egyrészt a szabályozást bonyolulttá teszi, másrészt nem is fejez ki reális társadalomra veszélyességet. A Javaslat ezért jelentősen egyszerűsíti a vagyon elleni bűncselekmények minősítési rendszerét.
A Javaslat a lopás (316. §). a sikkasztás (317. §) és a csalás (318. §) büntetésének alapjául a bűncselekménnyel okozott kárt, illetőleg azt az értéket veszi, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették, azonban ezeket az értékhatárokat sem jelöli meg összegszerűen. Ez a feladat a törvény hatálybalépéséről szóló rendeletre, illetve a Legfelsőbb Bíróságra hárul.
Az egyszerűsítés szükségességének szem előtt tartásával szűkíti a Javaslat azokat a minősítő körülményeket, amelyek - az értékhatárokon kívül - a lopás, a sikkasztás és a csalás súlyosabb minősítését vonják maguk után.
Nem tartalmaz a Javaslat külön tényállást az uzsorára. Ennek életszerű és fokozottan veszélyes esete az üzletszerű pénzkölcsönzés, amelyet a Javaslat az üzérkedés sajátos elkövetési formájaként értékel (299. §). Az uzsora egyéb eseteire viszont elegendő a polgári jogi jogkövetkezmény.
A hatályos joggal ellentétben nem tekinti bűncselekménynek a Javaslat a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények feljelentésének elmulasztását. A feljelentés elmulasztását csak az állam elleni bűncselekmények, valamint az ezekhez közelálló államtitoksértés és tiltott határátlépés esetén bünteti. A társadalmi tulajdon védelme e bűncselekmény megszüntetésével nem csorbul, mert a társadalmi tulajdont károsító cselekmények bejelentésének, feljelentésének kötelezettsége továbbra is hivatali, munkaköri kötelesség marad.
9. A katonai bűncselekmények jelenlegi szabályozása általában megfelelő, a Javaslat csak kisebb módosításokat tartalmaz. Így szűkíti a büntetőjogi felelősséget a függelemsértés, valamint az elöljárói bűncselekmények körében.
A szolgálati tekintély megsértését (356. §) a Javaslat csak akkor tekinti bűncselekménynek, ha az elöljáró stb. tekintélyének megsértése más előtt vagy feltűnően durván történt. Ezzel van összhangban az alárendelt megsértésének új tényállása is (358. §).
Kiküszöböli a Javaslat a zendülés (352. §) és a parancs iránti engedetlenség (354. §) törvényi tényállása közötti átfedést azzal a céllal, hogy a kisebb jelentőségű esetek (pl. étkezés megtagadása) ne minősüljenek zendülésnek.
Részletes indokolás
ÁLTALÁNOS RÉSZ
1. Az Általános Rész azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek rendszerint valamennyi bűncselekményre vonatkoznak.
Az Általános Rész kilenc fejezetből áll. Ide kerültek a törvény hatályáról, a bűncselekményről és az elkövetőről, a büntetőjogi felelősség alapjairól és a felelősségre vonás akadályairól, a büntetésekről és az intézkedésekről, a büntetés kiszabásáról, a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésről szóló rendelkezések. Ez a Rész tartalmazza a fiatalkorúakat és a katonákat érintő általános jellegű szabályokat, valamint egyes olyan fogalmak meghatározását is. amelyek a Különös Rész több fejezete szempontjából jelentősek.
2. Az első fejezetet megelőzően határozza meg a Javaslat a büntető törvény célját, mint elvi jelentőségű, az egész törvény rendeltetését kifejező, értelmezése és alkalmazása során irányt mutató rendelkezést.
A BÜNTETŐ TÖRVÉNY CÉLJA
Az 1. §-hoz
1. A Javaslat 1. §-a megjelöli a Büntető Törvénykönyv célját. Ez a cél kettős: védő és nevelő jellegű. E kettős cél nem különül el egymástól, hanem a büntető jogalkotás és jogalkalmazás két oldalát jelöli meg.
2. Az 1. § azt emeli ki, hogy a Javaslat a büntetőjog eszközeivel védelmet nyújt a társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben. A társadalomra veszélyes cselekmény meghatározását és a büntetőjogilag oltalmazott társadalmi értékek rövid összefoglalását a Javaslat 10. §-ának (2) be-kezdése tartalmazza.
3. A fejlett szocialista társadalmat építő Magyarországon már nincsenek antagonisztikus ellentétes érdekű társadalmi osztályok. Nincsenek tehát olyan - tömegbázissal rendelkező - erkölcsi értékrendszerek sem, amelyek a társadalmi együttélés lényeges kérdéseiben egymással ellentétesek. Hazánkban a szocialista társadalmi együttélési szabályoknak olyan általánosan ismert és elismert rendszere alakult ki, amelynek tiszteletben tartása mindenkitől elvárható. Ezért büntetőjogunk, az egész nép érdekében, a szocialista társadalom alapvető együttélési szabályainak megsértését bünteti.
Amikor a törvény a szocialista társadalmi együttélés legfontosabb szabályainak büntetőjogi oltalmat biztosít, egyben előírja az állampolgároknak, hogy melyek azok a társadalomellenes magatartások, amelyek elkerülését a társadalom feltétlenül elvárja tőlük; ezáltal nevelő, megelőző feladatot is betölt.
Az állami akaratot kifejező törvényt feltétlenül meg kell tartani. Ennek társadalmi elvárhatósága azon alapul, hogy a szocialista állam az egész dolgozó nép állama. Szocialista törvényességünk féltve őrzött, becses alapját kell, hogy jelentse e tisztelet, amelyben törvényeink már azon az alapon részesülnek, hogy a dolgozó nép érdekeit fejezik ki. Erre is nevel a büntető törvény.
4. A büntető törvény célját azzal szolgálja, hogy meghatározza, mely társadalomra veszélyes cselekmények valósítanak meg bűncselekményt, továbbá, hogy megszabja: ezek elkövetőivel szemben milyen büntetések és intézkedések alkalmazhatók.
5. A Javaslat meg kívánja szilárdítani azt a jogalkotási gyakorlatot, hogy a bűncselekményekről kizárólag a Büntető Törvénykönyv rendelkezzék. Ez biztosítja, hogy a bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések ne legyenek több törvényben elszórva. A büntető törvény céljáról szóló szabály azt a fontos törvényességi követelményt is magában foglalja, hogy valamely magatartást csak törvény - vagy törvényerejű rendelet -nyilváníthat bűncselekménnyé [1974. évi 24. számú tvr. 4. § (1) bekezdés].
Az 1. §-ból az is következik, hogy a bűncselekmények elkövetőivel szemben nem alkalmazhatók más büntetések vagy intézkedések, mint amelyeket ez a törvény tartalmaz.
I. fejezet
A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA
Az I. fejezet a büntető törvény hatályát, vagyis azt szabályozza, hogy a Javaslat rendelkezései mikor, hol és kire hatnak ki. A jogszabály hatályának három iránya - az időbeli, a területi és a személyi hatály - egymással szorosan összefügg. A területi és a személyi hatály meghatározza a hazai és a külföldi büntetőjog kapcsolatait.
Időbeli hatály
A 2. §-hoz
1. A büntető törvény magatartási szabályokat tartalmaz; rendelkezéseit általában csak azokra a cselekményekre célszerű alkalmazni, amelyeket a hatályban léte idején követnek el. Ez felel meg a törvényesség követelményének. A Javaslat ezért az időbeli hatályt illetően azt az általános szabályt tartalmazza, hogy a bűncselekményt az elkövetése idejében hatályban levő törvény szerint kell elbírálni.
A jogszabály hatályba lépését illetően a jogszabályok hatálybalépéséről és kihirdetéséről szóló 1974. évi 24 számú tvr. 5. §-ának rendelkezései irányadók.
2. A büntető törvény időbeli hatályának általános szabályából következik, hogy ha a bűncselekmény elkövetésétől annak elbírálásáig új törvény lép hatályba, ennek nincs visszaható ereje, azaz a cselekményt nem az új, hanem a régi törvény szerint kell elbírálni. Ez alól a Javaslat abban az esetben tesz kivételt, ha az új törvény szerint a cselekmény nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el. A büntető jogszabály ilyen változása ugyanis azt jelenti, hogy az új törvény -a cselekmény társadalomra veszélyességét a korábbitól eltérően értékelve - a büntetőjogi védelmet megszünteti vagy csökkenti, ezt pedig méltányos az elkövető javára figyelembe venni.
Azt, hogy az új törvény enyhébb elbírálást tesz-e lehetővé, nemcsak az alkalmazandó büntetés neme és mértéke alapján, hanem a büntetőjogi felelősségre vonatkozó összes rendelkezés egybevetésével kell megállapítani.
A Javaslat Különös Részének egyes tényállásai ún. keretrendelkezések [pl. a 311. § (1) bek.]. A keretrendelkezéseket kitöltő jogszabályok nem büntető jogszabályok, ezért ezek változására a 2. § általában nem vonatkozik. Kivételesen azonban ez a változás is figyelembe vehető, ha általa a büntetőjogi védelem megszűnik.
Területi és személyi hatály
A 3. §-hoz
1. A büntető törvény területi és személyi hatályára vonatkozó rendelkezések jelentősége az utóbbi évtizedben megnőtt. Ennek egyik oka, hogy a nemzetközi gazdasági és kulturális kapcsolatok bővülése, az egyre inkább terjedő turizmus következtében számottevően megnőtt azoknak a száma, akik más ország területén tartózkodnak. A másik fontos ok, hogy elszaporodtak az olyan bűnözési formák, amelyek eleve nemzetközi jellegűek (pl. csempészet) vagy kívánatos velük szemben a nemzetközi összefogás és együttműködés, mert a leküzdésükre csak így van remény (pl. terrorizmus, légi jármű hatalomba kerítése).
A bűnözés alakulásának ezek a jellegzetességei arra késztetik az államokat, hogy bővítsék a bűnözés elleni küzdelmet elsegítő kapcsolataikat. Az együttműködést szolgáló intézkedéseknek azonban együtt kell járniok az állam, szuverenitásából is folyó, joghatóságának indokolt védelmével.
Az állam joghatóságának széles körű kiépítése és biztosítékokkal való megerősítése nem mond ellent a bűnözés elleni nemzetközi összefogás erősödésének, nem akadályozza az államok közös intézkedéseit.
2. A Javaslat a büntető törvény területi és személyi hatályának, a Magyar Népköztársaság bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervei joghatóságának főszabályaként körülhatárolja a személyeknek és a cselekményeknek azt a körét, amelyben a magyar állam büntető igényét érvényesíteni kívánja, majd arról rendelkezik, hogy milyen feltételekkel és mely esetekben mond le a joghatóságról.
3. A területi és a személyi hatály meghatározásának négy alapvető elve van:
- a területi elv, amely szerint az állam büntető hatalma a területén elkövetett minden bűncselekményre kiterjed, az elkövető állampolgárságára tekintet nélkül;
- az állampolgársági elv szerint az állam büntető hatalma kiterjed a saját állampolgáraira, tekintet nélkül arra, hogy a bűncselekményt hol követték el;
- az állami önvédelem elve, amely az állam büntető hatalmát az elkövető állampolgárságára és az elkövetés helyére tekintet nélkül kiterjeszti azokra a bűncselekményekre, amelyek az alapvető érdekeit sértik;
- a feltétlen büntető hatalom (egyetemesség) elve szerint büntetni kell a bárki által elkövetett bűncselekményt, az elkövető állampolgárságára és az elkövetés helyére tekintet nélkül.
Önmagában a felsorolt elvek egyike sem érvényesülhet kizárólagosan, mert vagy kielégítetlenül hagyná a társadalom védelmét vagy túlságosan kiterjesztené a büntető törvény alkalmazását és ez nemzetközi konfliktusokra vezethetne. Ezért a Javaslat az ismertetett elveket kombinálja, és azokból azt fogadja el, ami szükséges és célszerű.
4. Az (1) bekezdés kifejezi a területi elv lényegét: a Magyar Népköztársaság területén elkövetett valamennyi bűncselekményre a magyar törvényt kell alkalmazni. Ugyanez a bekezdés érvényesíti az állampolgársági elvet is: magyar állampolgár esetén nemcsak a Magyarországon, hanem a külföldön elkövetett cselekményre is a magyar törvényt kell alkalmazni, ha ez a magyar törvény szerint bűncselekmény. Magyar állampolgárnál a joghatóság korlátozását a Javaslat csak kivételes esetben engedi meg: erről részletesen a 6-8. § rendelkezik.
A (2) bekezdés a magyar hajón és légi járművön elkövetett bűncselekményeket - a hajó és a légi jármű tartózkodási helyétől függetlenül - a belföldön elkövetett bűncselekménnyel azonos elbírálás alá vonja.
A hajó fogalma alá a vízi járművek, az úszó munkagépek és az úszóművek tartoznak. A hajózásról szóló 1973. évi 6. számú tvr. 4. §-a ad iránymutatást arra, hogy milyen hajó tekintendő magyar hajónak.
A magyar légi jármű fedélzetén elkövetett bűncselekmények esetében a magyar joghatóság érvényesítésére a Magyar Népköztársaság a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló, az 1973. évi 17. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezmény 5. cikke 1/b pontjában, valamint a légi járművek jogellenes hatalomba kerítésének leküzdéséről szóló, az 1972. évi 8. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezmény 4. cikkének l/a pontjában, kötelezettséget vállalt.
A 4. §-hoz
1. A 4. § a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekményekre vonatkozik. Az (1) bekezdés felsorolásában részben az állami önvédelem, részben az egyetemesség elve érvényesül.
Az a) pontot akkor is alkalmazni kell, ha a cselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint nem bűncselekmény, hanem például kihágás vagy más jogellenes, de nem a büntető törvénybe ütköző cselekmény. Míg a b) pont az állami önvédelem elvét, addig a c) pont az egyetemesség elvét tükrözi. Az utóbbi a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan bűncselekményekre írja elő a magyar törvény alkalmazását, amelyeknek üldözésére nemzetközi szerződések köteleznek (pl. a háború áldozatainak védelmére vonatkozó, az 1954. évi 32. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezmények, a népirtás megelőzése és megbüntetése tárgyában kötött, az 1955. évi 16. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezmény, a pénzhamisítás elnyomásáról szóló, az 1933. évi XI. törvénnyel kihirdetett egyezmény).
2. Annak, hogy nem magyar állampolgár ellen külföldön elkövetett bűncselekmény miatt eljárás indul, esetleg külpolitikai jelentősége is lehet. Ezért a (2) bekezdés a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész hatáskörébe utalja.
Ha a legfőbb ügyész a büntetőeljárás megindítását nem rendeli el, büntethetőséget kizáró ok [22. § i) pont] áll fenn.
Diplomáciai és nemzetközi jogon alapuló egyéb mentesség
Az 5. §-hoz
Az 5. § a büntetőjogi felelősségre vonás mellőzését biztosítja a diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek részére. A mentesség olyan terjedelemben illeti meg ezeket a személyeket, ahogy ezt nemzetközi szerződés, vagy ennek hiányában a nemzetközi gyakorlat biztosítja.
Általános jelleggel a diplomáciai kapcsolatokról szóló, az 1965 évi 22. számú tvr.-rel kihirdetett nemzetközi szerződés 31. cikkének 1. pontja mondja ki, hogy a diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető joghatósága alól.
A nemzetközi gyakorlat kérdésében való állásfoglalás sajátos jogterületen kíván meg széles körű ismereteket és áttekintést. Ezért ebben a kérdésben a jogalkalmazónak az igazságügyminiszter nyilatkozatát kell alapul vennie.
Külföldi ítélet érvénye
A 6. §-hoz
1. A nemzetközi kapcsolatok bővülésével a jogfejlődés a külföldi ítéletek hatályának elismerése félé halad. A külföldi büntető bíróság ítéletének belföldi - vagyis a magyar bíróság ítéletével azonos - érvénye jelentkezhet a büntetés végrehajtásának átvételében, az elítéléshez fűződő büntetőjogi következmények (pl. visszaesés) és a büntetett előélet megállapításában.
Ezek közül a büntetés végrehajtásának átvételéről a 7. § rendelkezik. - A társadalmi rendszerek és a jogrendszerek különbözősége folytán nem lenne helyes, ha minden külföldi büntető bíróság ítéletét a magyar bíróság ítéletével azonos érvényűnek tekintenénk. Ezért a Javaslat akkor tekinti a külföldi bíróság ítéletét a magyar bíróság ítéletével azonos érvényűnek, ha ezt nemzetközi szerződés írja elő.
A büntetőeljárás lefolytatása a 8. §-ban szabályozott feltételek mellett felajánlható külföldi hatóságnak. Amennyiben az eljárást a felajánlás folytán külföldön lefolytatták, indokolt, hogy az ennek során hozott ítéletet a magyar bíróság ítéletével azonos érvényűnek tekintsük.
2. Ha - az (1) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában - a külföldi bíróság ítélete nem azonos érvényű a magyar bíróságéval, a magyar büntető törvény hatálya alá tartozó személlyel szemben a külföldön történt elbírálás ellenére is helye van büntetőeljárásnak. Az eljárás lefolytatása azonban nem mindig szükséges, pl. akkor, ha előreláthatóan a magyar bíróság sem szabna ki súlyosabb büntetést. Jelenleg a büntetőeljárási jog (Be. 393. §) utalja a legfőbb ügyész hatáskörébe annak elbírálását, hogy az adott esetben szükséges-e a büntetőeljárás megindítása. A Javaslat ezt a rendelkezést átveszi. A legfőbb ügyész eljárás megindítását elrendelő határozatának a hiánya büntethetőséget kizáró ok [22. § i) pont]. Amennyiben a legfőbb ügyész a büntetőeljárás megindításáról rendelkezik, méltánytalan lenne, ha az elkövető ugyanazon bűncselekmény miatt kétszeres büntetést állna ki. Ezért a külföldön végrehajtott büntetést, valamint az ott kiállt előzetes fogvatartást be kell számítani a magyar bíróság által kiszabott büntetésbe. Az előzetes fogvatartás beszámítására ebben az esetben is a 99. § rendelkezései irányadók.
A büntetés végrehajtásának átvétele és átengedése
A 7. §-hoz
1. Külföldi bíróság ítéletének belföldi végrehajtása esetén a magyar hatóságok arra vállalnak kötelezettséget, hogy a külföldi bíróság ítéletében kiszabott büntetést végrehajtják.
A Javaslat megteremti a külföldi bíróság által kiszabott büntetés belföldi végrehajtásának lehetőségét. Minthogy ez a büntetőjogi intézmény az állami szuverénitás korlátozásával jár, ennek alkalmazására csak nemzetközi szerződés alapján kerülhet sor.
Külföldi bíróság ítéletének végrehajtása esetén is alapvető követelmény, hogy ez a végrehajtást átvevő állam büntetési rendszerébe illeszkedő formában történjék. Szükségtelen és a gyakorlatban megoldhatatlan nehézségeket okozna, ha a végrehajtás külföldi jogszabály szerint történnék. Ezért a Javaslat kimondja, hogy a külföldön kiszabott büntetés végrehajtásának módjára a magyar törvényt kell alkalmazni.
2. A magyar bíróság ítéletével kiszabott büntetés végrehajtásának más állam részére átengedése a büntető joghatóság egyrészéről való lemondást jelenti. A nemzetközi kapcsolatok bővülése azonban ezt is szükségessé teszi. A büntetés célja elsősorban az egyéni megelőzés - nem magyar állampolgár esetén korlátozottan érvényesül, az pedig, hogy külföldön hajtanak rajta végre büntetést, fokozott hátrányt jelenthet. A Javaslat ezért lehetőséget ad arra, hogy a magyar bíróság által kiszabott büntetés végrehajtását más államnak átengedjék. Erre szintén csak nemzetközi szerződés alapján kerülhet sor.
A büntetőeljárás felajánlása
A 8. §-hoz
1. A büntetőeljárás felajánlása a büntető joghatóságról való lemondásnak az az esete, amikor a joghatósággal rendelkező állam kezdeményezi, hogy az eljárás lefolytatását más állam vegye át. Az eljárás felajánlása, amely a nemzetközi kapcsolatok bővülésével egyre nagyobb jelentőséget kap, a büntető törvény területi és személyi hatályának általános szabályaival szemben az állampolgársági elv fokozott érvényesülését jelenti. A felajánlás a büntetés céljának hatékonyabb megvalósulása érdekében lehetővé teszi, hogy az elkövetőt akkor is a hazai hatóságai vonják felelősségre, ha külföldön követett el bűncselekményt és az eljárás egyébként külföldön is lefolyhatna. Egyben humánus célt is szolgál, mert a külföldön történő felelősségre vonás általában fokozott hátránnyal jár.
Jelenleg a büntetőeljárási jog rendelkezik a büntetőeljárás felajánlásáról (Be. 391-393. §), de minthogy ez a büntető törvény hatályával összefüggő jogintézmény, a Javaslat meghatározza a felajánlás előfeltételeit.
A büntetőeljárás felajánlására két esetben kerülhet sor. Ha a nem magyar állampolgárral szembeni büntetőeljárásra fennáll a magyar joghatóság, de az elkövető visszatért a hazájába, kiadatásnak nincs helye; a magyar hatóságok tehát az eljárás felajánlásán kívül nem tehetnek intézkedést. A büntetőeljárás lefolytatását akkor is célszerű lehet a nem magyar állampolgár elkövető hazai hatóságának átengedni, ha az eljárás megindításakor még Magyarországon tartózkodik. A büntetőeljárás felajánlására sor kerülhet az eljárás bármely szakaszában, annak jogerős befejezéséig. Minden esetben feltétele a felajánlásnak, hogy az eljárásnak az elkövető hazai hatósága által lefolytatása célszerű legyen.
A büntetőeljárás felajánlása nemcsak nemzetközi szerződés, vagy viszonosság alapján történhet. Célszerűségi szempontok indokolják, hogy ilyen megkötést a törvény ne tartalmazzon. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy nemzetközi szerződés is rendelkezzék a büntetőeljárás felajánlásáról.
2. A büntetőeljárás felajánlásának tartalmából és rendeltetéséből következik, hogy magyar állampolgár esetében erre általában nem kerülhet sor. A magyar állampolgárok teljes kizárása azonban meghiúsítaná ezt a célszerű intézkedést olyan esetekben, amikor a magyar állampolgár külföldön él, és azok a szempontok, amelyek a joghatóság átengedését indokolttá teszik, ugyanúgy fennállnak, mint nem magyar állampolgár esetében. A (2) bekezdés ezért lehetővé teszi a magyar állampolgár elleni büntetőeljárás felajánlását, ha az elkövető egyúttal más államnak is állampolgára (ún. kettős állampolgárság) vagy külföldön telepedett le.
3. Amennyiben a cselekményt a magyar bíróság már jogerősen elbírálta, nem az eljárás felajánlásának, hanem a büntetés végrehajtása átengedésének lehet helye [7. § (2) bek.]. A (3) bekezdés tehát ilyen esetben kizárja a felajánlás lehetőségét.
A kiadatás és a menedékjog
A 9. §-hoz
1. A kiadatás az államok közötti olyan bűnügyi jogsegély, amelynek folytán az egyik állam a területén tartózkodó személyt büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetés végrehajtása céljából a másik államnak kiadja.
A kiadásnak a nemzetközi büntetőjogban általában érvényesülő alapelve, hogy az állam a saját állampolgárát más államnak nem adja ki. Ezt mondja ki az (1) bekezdés. A Javaslat rendelkezése nem érinti az 1947. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett békeszerződés 6. cikkében foglalt nemzetközi jogi kötelezettség érvényét.
2. A (2) bekezdés szerint nem magyar állampolgár kiadatásának nemzetközi egyezmény alapján, ennek hiányában pedig viszonosság esetében van helye. A viszonosság lehet állandó vagy esetről-esetre biztosított. Minthogy a fennállásának nincs jogszabályi formája, ebben a kérdésben az igazságügyminiszter nyilatkozatát kell irányadónak tekinteni.
3. A kiadatás feltétele, hogy az adott cselekményt mind a kiadatást kérő, mind a kiadatás iránt megkeresett állam büntető törvénye bűncselekménynek tekintse, illetve a kiadni kért személy mindkét állam büntető törvény szerint felelősségre vonható legyen. A kiadatásról szóló nemzetközi szerződések ezt a kérdést megfelelően szabályozzák. Ennek az elvnek azonban viszonosság esetén is érvényesülnie kell. Erről rendelkezik a (3) bekezdés.
4. Az Alkotmány 67. §-a menedékjogot biztosít azoknak, akiket demokratikus magatartásukért, a társadalmi haladás, a népek felszabadítása, a béke védelme érdekében kifejtett tevékenységükért üldöznek. A menedékjog jelentőségével összhangban áll annak kizárása, hogy olyan személyt adjanak ki, aki menedékjogot kapott.
II. fejezet
A BŰNCSELEKMÉNY ÉS AZ ELKÖVETŐ
A büntető törvény - amint ezt az 1. § kimondja - azzal szolgálja kitűzött célját, hogy meghatározza a bűncselekményeket, valamint az elkövetőkkel szemben alkalmazható joghátrányokat. A büntető törvény két központi fogalma - a bűncselekmény és az elkövető - szorosan összefügg. Bűncselekmény elkövető nélkül - és megfordítva - fogalmilag kizárt. A Javaslat ezért egy fejezetben szabályozza a bűncselekményre és az elkövetőre vonatkozó legáltalánosabb rendelkezéseket.
A II. fejezet három Címre oszlik. Az I. Címben a bűncselekmény a. maga teljes, befejezett alakjában szerepel; ez a Cím rendelkezik a bűnösség alakzatairól, valamint a bűnhalmazatról, vagyis arról az esetről, amikor az elkövetőt egy eljárásban több bűncselekmény elkövetése miatt vonják felelősségre. A bűncselekmény rendhagyó megjelenési formái, amikor az elkövető tevékenysége kísérleti vagy előkészületi szakaszban marad, a II. Címben kaptak helyet. A III. Cím a bűncselekmény elkövetőivel foglalkozik.
I. CÍM
Az I. Cím a bűncselekményre vonatkozó alapvető rendelkezéseket tartalmazza. Meghatározza a bűncselekmény fogalmát, rendelkezik a bűncselekményeknek bűntettre és vétségre felosztásáról. A bűncselekmény-egység és a bűnhalmazat elhatárolása a bűncselekmény jogi minősítésének fontos kérdése, ezért ebben a címben kapott helyet a bűnhalmazat fogalma, valamint annak szabályozása, hogy mikor valósul meg folytatólagosan elkövetett bűncselekmény. - A bűnösség két alapvető formája a szándékosság és a gondatlanság. A Javaslat itt határozza meg ezek fogalmát, és rendelkezik arról is. hogy a bűncselekmény eredményéhez fűzött súlyosabb következmények mikor alkalmazhatók.
A bűncselekmény
A 10. §-hoz
1. Bűncselekményt kizárólag emberi cselekmény - tevékenység vagy mulasztás - valósíthat meg. Az (1) bekezdés a bűncselekményre olyan meghatározást ad, amely magába foglalja a bűncselekmény lényeges tartalmi ismertető jegyeit.
A Javaslat kiemeli a társadalomra veszélyességet, mint a bűncselekmény fogalmának alapját. A cselekmény társadalomra veszélyessége azt jelenti, hogy az sérti vagy veszélyezteti a társadalom érdekét.
2. A cselekmény társadalomra veszélyessége önmagában nem elegendő a bűncselekmény fogalmának meghatározásához. A törvény szerves része az egyes bűncselekményeket meghatározó Különös Rész is. A Javaslat a bűnösen elkövetett, társadalomra Veszélyes cselekmények közül kizárólag azokat nyilvánítja bűncselekménynek, amelyekre a Különös Rész büntetés kiszabását rendeli. A Különös Rész tehát kimerítő jellegű: a benne felsoroltakon kívül más bűncselekmény - analógia útján - nem állapítható meg.
3. Általánosan elfogadott elv, hogy büntetőjogi következmény alkalmazására csak az elkövető bűnössége esetén kerülhet sor. A bűnösség tágabb értelemben arra utal, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak mind anyagi jogi, mind eljárásjogi feltételei megvalósultak. A 10. § azonban e kifejezést szűkebb értelemben tartalmazza: a bűncselekmény szubjektív elemét, az alanyi bűnösséget érti alatta, és ezt - anélkül, hogy a bűnösség szót használná - a szándékos és gondatlan elkövetés kategóriáiban fejezi ki.
A gondatlanság a bűnösségnek a szándékosságnál enyhébb alakzata. A gondatlan magatartások büntetőjogi üldözése az esetek nagy részében nem szükséges, célszerűtlen. Leküzdésükre más - szabálysértési, fegyelmi, polgári jogi, államigazgatási - eszközök is elégségesek. Büntetőjogilag felelősségre vonni általában azt indokolt, aki szándékosan szegül szembe a törvény rendelkezéseivel. Aki viszont hanyagsága vagy könnyelműsége folytán sértette meg a büntető törvényt, azt csupán kivételesen, a törvény által meghatározott esetekben kell felelősségre vonni.
4. A (2) bekezdés a társadalomra veszélyesség fogalmát határozza meg. A meghatározás alapja a Magyar Népköztársaság szocialista állami, társadalmi és gazdasági rendje. Az állami, társadalmi és gazdasági rend védelme - a legelvontabb formájában - magában foglalja az állampolgárok személyének és jogainak társadalmi mértékű védelmét is. A Javaslat azonban külön kiemeli, hogy ezeket az érdekeket nemcsak általában, hanem az egyes állampolgárokat illetően is oltalmazza. A büntetőjogi védelem nem korlátozódik csak a magyar állampolgárokra. Az állampolgáron - eltérő rendelkezés hiányában - az embert, a természetes személyt kell érteni, állampolgárságától függetlenül.
A büntetőjogi védelemben részesülő alanyok köre az egyes állampolgártól a valamennyi állampolgárt magába foglaló Magyar Népköztársaságig terjed. Ez a rendelkezés tehát értelemszerűen kiterjed az állami, társadalmi és gazdasági szervekre, szervezetekre is. Az olyan cselekmény, amely az emberek meghatározott csoportját sérti vagy veszélyezteti, a társadalomra épp úgy veszélyes, mint az állami, társadalmi vagy gazdasági rend, illetőleg a közösséget alkotó állampolgárok jogának sérelme vagy veszélyeztetése.
5. A társadalomra veszélyesség azt jelenti, hogy a bűncselekmény valamely, a büntetőjog által oltalmazott tárgyat sért vagy veszélyeztet.
A büntetőjogi védelmet nemcsak olyan cselekmények ellen kell biztosítani, amelyek nyomán a társadalomra hátrányos eredmény következett be, hanem azokkal szemben is. amelyek felidézik az ilyen hátrány veszélyét. Ezért - egyes esetekben - a Javaslat olyan magatartásokat is bűncselekménynek nyilvánít, amelyek nem okoznak tényleges hátrányt, de veszélyhelyzetet jelentenek, vagy jelenthetnek. Ebbe a körbe tartozik a kísérlet büntetendősége, egyes előkészületi cselekmények büntetés alá vonása, valamint a különféle veszélyeztetési tényállások.
6. A társadalomra veszélyesség a bűncselekmény fogalmának fokozható eleme. A társadalomra veszélyes magatartások közül a büntető törvény csak azokat nyilvánítja bűncselekménynek, amelyek ellen büntetőjogi eszközökkel kell küzdeni.
A cselekménynek a jogalkotó által figyelembe vett elvont társadalomra veszélyessége és a valóságos esetek tényleges társadalomra veszélyessége között adódhat eltérés. Ennek oka egyrészt, hogy a bűncselekmények megfogalmazásakor a jogalkotó a magatartás tipikus vonásait ragadja meg és írja le, így a cselekmény társadalomra veszélyességét is csak általánosságban tudja kifejezni. Másrészt az egyes magatartások társadalomra veszélyességének mértéke az idő múlásával is változhat, a társadalmi viszonyok alakulásának megfelelően csökkenhet vagy növekedhet.
A cselekmény elvont és tényleges társadalomra veszélyessége közötti eltérés egyes esetekben odáig is terjedhet, hogy a különös részi tényállási elemek formális megvalósulása a társadalomra egyáltalán nem veszélyes.
A bűncselekmény fogalmának az (1) bekezdésben adott meghatározásából közvetlenül levezethető, hogy nincs bűncselekmény, ha egy magatartás formálisan megvalósítja ugyan a törvény Különös Részének valamelyik tényállását, de az elkövetés konkrét körülményei miatt nem veszélyes a társadalomra. Ilyen esetben ugyanis hiányzik a bűncselekmény egyik fogalmi eleme, a társadalomra veszélyesség.
Bűntett és vétség
A 11. §-hoz
1. A bűncselekmények társadalomra veszélyességének súlya és jellege eltérő. Ez az alapja a bűncselekmények differenciálásának, amelyet a Javaslat azáltal is megvalósít, hogy a bűncselekményeket bűntettekre és vétségekre osztja fel. Ez a felosztás megfelel a közfelfogásnak is, amely lényeges különbséget lát az eltérő súlyú bűncselekmények között.
A bűntett és a vétség közötti elhatárolás alapja egyrészt a bűnösség formája, másrészt - a szándékos magatartásoknál - a cselekmények társadalmi veszélyességét tükröző törvényi büntetési tétel.
2. A (2) bekezdés alapján vétség valamennyi gondatlanságból elkövetett bűncselekmény, függetlenül a törvényi büntetési tétel mértékétől. Ezt a szándékosan és a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények jellegében, társadalmi megítélésében jelentkező alapvető különbség indokolja.
A szándékosan elkövetett bűncselekmények esetén a Javaslat a két évi szabadságvesztést jelöli meg határvonalként. A legfeljebb két évi szabadságvesztéssel fenyegetett, szándékosan elkövetett bűncselekmények eszerint vétségnek, az ennél súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmények pedig bűntettnek minősülnek. A könnyebb tájékozódás végett a Különös Rész minden egyes törvényi tényállása meghatározza, hogy az adott bűncselekmény bűntett vagy vétség.
3. A bűntett és a vétség közötti súlybeli különbséget egyes jogintézmények szabályozásánál is figyelembe kell venni. Ennek megfelelően a Javaslat a szabadságvesztés végrehajtásának módja, a büntetés végrehajtásának felfüggesztése, a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés, valamint a katonai büntetőjogban érvényesülő büntethetőséget megszüntető ok és a fegyelmi jogkörben elbírálás terén a vétségekre eltérő szabályokat állapít meg.
4. A Javaslat szóhasználatában a bűncselekmény a bűntetteket és a vétségeket átfogó gyűjtőfogalom. Ahol tehát a törvény nem bűntettet vagy vétséget említ, hanem általában bűncselekményről szól, ezen bűntettet és vétséget is érteni kell.
Halmazat
A 12. §-hoz
1. Az elkövető megvalósíthat egy vagy több bűncselekményt. Társadalomra veszélyességének helyes értékelése, továbbá eljárási célszerűségi szempontok azt indokolják, hogy ugyanazon elkövető több bűncselekménye lehetőleg egy eljárásban kerüljön elbírálásra. Ilyenkor a bűncselekmények halmozódnak, bűnhalmazat áll fenn. A bűnhalmazat tehát bűncselekmény-többség, amely akkor jön létre, ha az elkövető több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el. Ez a meghatározás magába foglalja a bűnhalmazat mindkét esetét: amikor több bűncselekmény tényállását az elkövetőnek egyetlen cselekményként jelentkező magatartása (alaki bűnhalmazat), illetve amikor több, elkülöníthető magatartása (anyagi bűnhalmazat) valósítja meg.
2. A bűncselekményi egység azt jelenti, hogy az elkövető egy bűncselekményt valósít meg. Az, hogy mi minősül egy bűncselekménynek, elsősorban a bűncselekmény törvényi tényállásának megfogalmazásától függ, de a törvény egyéb rendelkezései is létesíthetnek egységet.
A (2) bekezdés a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény törvényi ismérveit határozza meg. E rendelkezés alapján a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény törvényi bűncselekményegység.
A folytatólagosság megállapításának alanyi és tárgyi feltételei vannak. Alanyi feltétele az elkövető elhatározásának egysége. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egységes elhatározásnak eleve valamennyi bűncselekmény elkövetésére kiterjedően kell kialakulnia; azt a követelményt jelenti, hogy minden egyes cselekmény ugyanabból az elhatározásból fakadjon.
A folytatólagosság tárgyi feltétele, hogy több cselekmény legyen, és ezek egymással összefüggjenek. Az "ugyanolyan" bűncselekmény viszont azt jelenti, hogy csak a Különös Rész azonos törvényi tényállásában meghatározott bűncselekmények tartozhatnak a folytatólagosság egységébe. Nem kell azonban az egyes cselekmények jogi minősítésének is teljesen azonosnak lennie, például nem kizárt folytatólagosan elkövetett bűncselekmény megállapítása, ha a lopások egy része a törvényi tényállás alapesetét, míg a többi annak minősített esetét valósítja meg.
A folytatólagos egységbe tartozó cselekmények közötti időbeli kapcsolatot fejezi ki a "rövid időközökben" elkövetés. A rövid időközök viszonylag szoros időbeli kapcsolatot jelentenek, nem szükséges tehát a cselekmények egymást közvetlenül követő véghezvitele. A cselekmények között nemcsak napok és hetek, de esetleg egy-két hónap is eltelhet. Kizárja azonban a folytatólagosságot az a hosszabb időmúlás, amelynek folytán a cselekmények olyan élesen elkülönülnek egymástól, hogy az egységbe foglalásuk a jogi értékelés és a közfelfogás számára egyaránt elfogadhatatlan.
A törvényi egység további esete az Általános Részben értelmezett üzletszerűség (137. § 7. pont). A Különös Rész egyes tényállásai is tartalmaznak olyan rendelkezést, amely több bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósítását egységbe foglalja [pl. a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, 166. § (2) bek. e) pont].
Szándékosság és gondatlanság
A 13. §-hoz
1. A Javaslat a bűnösség két formáját, a szándékosságot és a gondatlanságot különbözteti meg. A szándékosan cselekvő tudatában felmerül a büntető törvényben tiltott cselekmény következményének a képzete. Ez azonban nem tartja őt vissza a bűncselekmény elkövetésétől; akár azért, mert éppen arra törekszik, hogy az említett következmények beálljanak, azaz kívánja ezeket, akár azért, mert - bár nem kívánja - belenyugszik bekövetkezésükbe. E szerint különül el egymástól az egyenes és az eshetőleges szándék.
2. A szándék büntetőjogi fogalma szélesebb kört fog át annál, amit a közfelfogás szándékon ért. Ez utóbbi szerint a cselekmény akkor szándékos, ha elkövetője a cselekményhez fűződő következmények megvalósulását akarta elérni. A büntetőjog az ilyen cselekményt célzatosnak nevezi.
Ha a Javaslat a Különös Rész valamely tényállásában mellőzni kívánja az eshetőleges szándékú elkövetés büntetését, ezt úgy oldja meg, hogy a célzatot tényállási elemként veszi fel. Ha a bűncselekmény törvényi tényállása a célzatra nem utal, a cselekménynek nemcsak egyenes szándékkal, hanem eshetőleges szándékkal való elkövetése is büntetendő. A kétféle szándék eltérő súlyának értékelése a büntetés kiszabásának körébe tartozik.
3. A szándéknak alkotó eleme a társadalomra veszélyesség tudata is. A szándékosság megállapításához tehát nem elegendő a társadalomra veszélyesség tudatának a puszta lehetősége. A Javaslat ugyan erről a szándékos elkövetés ismérveinek meghatározásánál nem szól, azonban a társadalomra veszélyességben való tévedésre vonatkozó szabályokból [27. § (2) és (3) bek.] egyértelműen következik, hogy a társadalomra veszélyesség tudatának hiánya esetén szándékos bűnösségről nem lehet szó.
A 14. §-hoz
1. Míg a szándékosságnak fogalmi eleme a cselekmény következményének képzete, a gondatlanság egyik formájánál ez hiányzik. Ha az elkövető tudatából a következmények előrelátása azért hiányzik, mert őt e tekintetben mulasztás terheli, cselekménye gondatlanságból elkövetett bűncselekmény. Ezt a mulasztást a Javaslat abban jelöli meg, hogy az elkövető a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést mulasztotta el. A gondatlanságnak ez a formája a hanyagság (negligentia).
A gondatlanság másik formája, a tudatos gondatlanság (luxuria) esetén nem hiányzik a következmény képzete. Az elkövető azonban nem mond le a tervbe vett cselekményről, mert - ha könnyelműen is - bízik abban, hogy a káros következmény elmarad.
2. A tudatos gondatlanság körében merül fel a kockázat (rizikó) kérdése is. A Javaslat álláspontja szerint a megengedett kockázat vállalása nem a bűnösséget, hanem a cselekmény jogellenességét zárja ki. A társadalmilag hasznos célok néha más jogi tárgyak sérelmének a veszélyével érhetők el. Ha e cél érdekében a veszély felidézése megengedett és szükséges, a vele járó kockázat - feltéve, hogy a veszély elkerülése, illetve csökkentése érdekében minden lehetséges és szükséges intézkedést megtettek - nem bűncselekmény.
A 15. §-hoz
A büntetőjogi felelősség elengedhetetlen feltétele a bűnösség. Ezt az elvet érvényesíti a Javaslat a cselekmény eredményéért, mint a bűncselekményt súlyosabban minősítő körülményért való felelősség szabályozásában is.
A Javaslat szerint az elkövető az ilyen eredményért csak akkor felel, ha legalább gondatlanságból okozza, ez a rendelkezés kizárja a puszta okozáson alapuló tárgyi felelősséget.
Ez a rendelkezés csak akkor alkalmazható, ha az eredmény minősítő körülményként szerepel. A rendelkezést egyaránt alkalmazni kell a szándékosan, illetve a gondatlanul elkövetett bűncselekményeknél. A Javaslat szövegében a "legalább gondatlanság" azt jelenti, hogy ha az eredmény tekintetében a gondatlanság is hiányzik, az elkövető az eredményért nem felelős, de nem kizárt az eredmény tekintetében a szándékosság sem.
Ha a szándékos bűncselekményt súlyosabban minősítő eredményt az elkövető gondatlanságból okozza, vegyes bűnösség jön létre. A vegyes bűnösségű bűncselekmény a Javaslat rendszerében a jogkövetkezmények szempontjából szándékos bűncselekmény.
A Javaslat Különös Részében előfordulnak olyan tényállások, amelyek csak akkor valósulnak meg, ha az elkövetőt vegyes bűnösség terheli [pl. halált okozó testi sértés, 170. § (5) bek.], míg más tényállásoknál az elkövetőt az eredmény tekintetében akár szándékosság, akár gondatlanság terhelheti, [pl. maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, 170. § (4) bek.].
II. CÍM
A szándékos bűncselekmény megvalósulása szakaszokra bontható: a bűncselekmény elkövetésének elhatározására, az előkészületre, a kísérletre és a befejezett bűncselekményre. A gyakorlatban azonban nem minden bűncselekménynél fordul elő az elkövetés valamennyi szakasza, egyesek elmaradhatnak.
A szándék keletkezését a büntetőjog csak akkor értékeli, ha előkészület, kísérlet vagy befejezett bűncselekmény formájában kifejezésre jut. A befejezett bűncselekményről a Javaslat nem rendelkezik, mert a befejezettség a törvényi tényállás teljes megvalósulása; az egyes bűncselekmények törvényi tényállásait pedig a Különös Rész tartalmazza. A kísérlet és az előkészület azonban sajátos elbírálást igényel.
Kísérlet és előkészület
A 16. §-hoz
1. A 16. § a kísérlet fogalmát határozza meg. A bűncselekmény "szándékos" jelzője kiemeli, hogy kísérlete csak a szándékos bűncselekménynek van.
2. Kísérlet akkor jön létre, ha a bűncselekmény elkövetését megkezdik. Ez a mozzanat határolja el a kísérletet az előkészülettől. Hogy a bűncselekmény elkövetése mikor tekinthető megkezdettnek, ez az adott törvényi tényállás elemzése alapján állapítható meg. Pl. a lopás megkezdésének minősül a lopás szándékával való erőszakos bemenetel idegen lakásba; az emberölés elkövetésének megkezdése a mérgezett folyadék elhelyezése abból a célból, hogy azt valaki megigya és meghaljon tőle.
Az elkövetés befejezetlensége akkor állapítható meg, ha nem valósult meg a bűncselekmény összes tényállási eleme. Ha például az eredmény, a bűncselekménynek törvényi tényállási eleme, eredmény bekövetkezése nélkül akkor is csak kísérlet állapítható meg, ha az elkövető minden tőle telhetőt megtett az eredmény létrehozása érdekében.
A 17. §-hoz
1. A kísérleti cselekmény társadalomra veszélyessége a befejezett bűncselekményhez képest általában enyhébb, bár sokszor nem az elkövető tehet arról, hogy a bűncselekmény befejezetlen maradt. Ezért nyújt lehetőséget az (1) bekezdés arra, hogy a kísérlet elkövetőjét is a befejezett bűncselekményért járó büntetéssel sújtsák.
A kísérleti cselekményeknek több változata (befejezett - befejezetlen, közeli - távoli stb.) ismeretes. Ezek, és elkövetőik társadalomra veszélyességének súlya jelentősen eltérhetnek egymástól. A Javaslat mindezt figyelembe veszi akkor, amikor kísérlet esetén a befejezett bűncselekmény büntetési tételének az alkalmazásáról szól. Ez a rendelkezés kifejezi, hogy a büntetés meghatározásánál a befejezett bűncselekményre megállapított büntetési tétel a kiindulási alap, de a kiszabott büntetésnek nem kell szükségképpen azonosnak lennie azzal, amelyet befejezett bűncselekmény esetén alkalmaznának.
2. Ahhoz, hogy a kísérleti szakaszban maradt bűncselekmény büntetést érdemeljen, a befejezetlensége ellenére is társadalomra veszélyesnek kell lennie. A kísérlet társadalomra veszélyességét közvetlenül érinti, ha alkalmatlan tárgyon vagy alkalmatlan eszközzel követik el. - Alkalmatlan a tárgy, ha azon a szándékolt eredmény létrehozása nem lehetséges. Az eszköz pedig akkor alkalmatlan, ha az adott körülmények között vagy az adott feltételek mellett, illetőleg az alkalmazott mértékben vagy mennyiségben nem alkalmas a szándékolt eredmény létrehozására.
A büntetőjog elmélete az alkalmatlan kísérlet értékelésére több megoldást ismer:
Van olyan nézet, amely az elkövetési tárgy vagy az elkövetési eszköz abszolút alkalmatlansága esetében kizárja a büntetendőséget. Büntetni csak akkor kell, ha az eszköz, illetőleg a tárgy alkalmatlansága csupán viszonylagos.
Az ezzel ellentétes felfogás a személyi oldalt hangsúlyozza. Ehhez képest büntetendőnek tart minden olyan kísérletet, amely kifejezésre juttatja a bűncselekmény elkövetésére irányuló végleges és konkrét akaratot.
Teljes következetességében egyik felfogás sem elégíti ki a társadalom igazságérzetét. Az előbbi nézet büntetlenül hagyná azt a zsebtolvajt, aki üres zsebből akart lopni; az utóbbi szerint viszont büntetni kellene azt a babonás embert is, aki a haragosát elátkozással akarja megölni.
A kísérlet alkalmatlanságának számos fokozata különböztethető meg, és helyes megítélése csak az adott körülmények alapján, így például a tettes és a sértett közötti viszony figyelembevételével, lehetséges. Erre nyújt módot a Javaslat, amikor lehetővé teszi a büntetés korlátlan enyhítését, sőt alkalmazásának mellőzését is. A teljes büntetlenség feltétlen biztosítása ezért nem lenne helyes, mert adott esetben még az alkalmatlan kísérlet is bizonyos fokú veszélyt jelenthet a társadalomra.
3. Azok közül az okok közül, amelyek következtében a bűncselekmény elkövetésének befejezése elmarad, különös jelentősége van annak, amikor az elkövető megváltoztatja az elhatározását és a cselekménye befejezésétől eláll. Ha ez önkéntes, a Javaslat kizárja az elkövető büntethetőségét.
Ez a rendelkezés azon a jogpolitikai megfontoláson alapul, hogy a társadalomnak nagyobb érdeke fűződik a jogsértő eredmény elmaradásához, mint az elkövető megbüntetéséhez. Ez a meggondolás találkozik a társadalom igazságérzetével is. Az önkéntes elállás ugyanis rendszerint annak a jele, hogy az elkövető nem gátlástalanul társadalomellenes, hanem működnek benne a bűncselekmény elkövetésével szemben ható indítékok is. A büntetlenség kilátásba helyezése fokozza ezeknek a pozitív tényezőknek a hatóerejét, mégpedig sokkal erőteljesebben, mint ha a törvény - önkéntes elállás esetére - csupán a büntetés enyhítését tenné lehetővé.
Az önkéntes elállás a befejezetlen kísérletre vonatkozik, vagyis arra az esetre, amikor az elkövető a maga részéről még nem tett meg mindent a bűncselekmény befejezése érdekében.
4. Az eredmény önkéntes elhárítására akkor kerülhet sor, amikor az elkövető a bűncselekmény törvényi tényállásában meghatározott tevékenységet már befejezte; ami még hátra van, az - az elkövető további tevékenységét nem igénylő - eredmény bekövetkezése. Különösen az élet és a testi épség elleni bűncselekmények azok, amelyeknél az elkövetőnek módjában állhat elhárítani az eredmény bekövetkezését, vagy enyhíteni annak súlyosságát. A 3. pontban az önkéntes elállással kapcsolatban említett jogpolitikai megfontolások az eredmény önkéntes elhárítására is érvényesek.
5. Ha a bűncselekménynek több elkövetője van, és közülük valamelyik elhárítja az eredmény bekövetkezését, nem élvez büntetlenséget az, aki az eredmény elhárításában nem működött közre. - Befejezetlen kísérlet esetén az önkéntes elállás csak akkor vonja maga után az elálló büntetlenségét, ha a cselekmény befejezetlen marad, tehát azt a tettestársak sem fejezik be.
6. A (4) bekezdés a maradék-cselekményről rendelkezik. A kísérleti szakaszban maradt bűncselekmény egy másik bűncselekmény tényállását is megvalósíthatja. Ez utóbbi vonatkozásban az elkövető cselekménye már nem kísérlet, ezért elállásról sem lehet szó. Például, ha az idegen lakásba lopási szándékkal betörő a lopás elkövetésétől önként eláll, ezért nem lesz büntethető, felelős marad viszont a magánlaksértésért.
A 18. §-hoz
1. Előkészület az a tevékenység, amelynek célja valamely szándékos bűncselekmény elkövetésének lehetővé tétele, vagy megkönnyítése. Ilyen cselekmény például az eszközök beszerzése, előkészítése, a helyszín és a kiszemelt sértett kikémlelése.
Az (1) bekezdés mindezt az elkövetéshez szükséges vagy az ezt könnyítő feltételek biztosításában jelöli meg; átfogva ezzel mindenféle előkészületi cselekményt. A bekezdés további része már példálódzó jellegű, mivel a felhívás, az ajánlkozás, a vállalkozás és a megállapodás az elkövetés személyi feltételei biztosításának körébe tartozik. - A felhívás határos a felbújtással; elhatárolásukra a 21. §-hoz fűzött indokolás tér ki.
Minden büntetendővé nyilvánított előkészületi cselekmény közös jellegzetessége a célzat.
Az előkészületi tevékenységek - a kísérlettel ellentétben - nem tartoznak az elkövetni szándékolt bűncselekmény törvényi tényállásához.
Az előkészület csak akkor büntetendő, ha a törvény Különös Része így rendelkezik. Erre csak kivételesen, egyes súlyosabb bűncselekmények esetén kerül sor.
2. Azok a szempontok, amelyekre figyelemmel a Javaslat önkéntes elállás vagy eredmény-elhárítás esetén a kísérlet elkövetőjének büntetlenséget biztosít, az előkészület vonatkozásában is érvényesek. Előkészület esetén a bűncselekmény elmaradása felel meg annak a jogpolitikailag kívánatos célnak, amit kísérleti szakaszban az eredmény elhárítása jelent. Az előkészületi szakaszban levő bűncselekmény megelőzésének megfelelő eszköze a kellő időben tett feljelentés is; ez indokolja a mentesítő hatását.
3. A Javaslat a (3) bekezdésben a maradék-cselekményért való felelősséget szabályozza. Ha a bűncselekmény megkezdése az elkövető önkéntes elállása folytán marad el, vagy ha az elkövetés megkezdése az ennek elhárítása céljából kifejtett tevékenysége folytán, avagy ilyen törekvése esetén akár más okból is elmarad, illetőleg ha az elkövető az előkészületet a hatóságnál feljelenti - az előkészülettel megvalósított más bűncselekményért a felelőssége fennmarad.
III. CÍM
A Javaslat a Különös Részben az egyes bűncselekmények tényállásának megfogalmazásánál a tettes személyét veszi alapul. Indokolt azonban azoknak a megbüntetése is, akik nem tettesként, hanem más módon sértik meg a büntető törvényt. Ezért szükséges, hogy az Általános Rész olyan rendelkezéseket is tartalmazzon, amelyek alapján megállapítható, hogy milyen jellegű magatartás esetén kapcsolódik valakinek a cselekménye az egyes törvényi tényállásokhoz úgy, hogy nem tettese ugyan a cselekménynek, de azért mégis büntetőjogi felelősséggel tartozik.
A III. cím a bűncselekmény elkövetőiről rendelkezik, ilyennek tekinti a tetteseket (a tettest és a társtettest), valamint a részeseket (a felbújtót és a bűnsegédet).
A Javaslat nem az elkövetőkről szóló címben, hanem az értelmező rendelkezésekben szabályozza a társas bűnelkövetési formák közül a bűnszövetséget(137. § 6. pont) és a csoportos elkövetést (137. § 11. pont). A bűnkapcsolati formákról pedig a Javaslat Különös Része szól. Így pl. a bűnpártolásról (244. §) és a feljelentés elmulasztásáról (pl. a 150. §, 219. §, 223. és 344. §-ok).
Az elkövetők
A 19. §-hoz
A 19. § a bűncselekmény elkövetőit sorolja fel. Az elkövető gyűjtőfogalom, amely a tettest, a társtettest, a felbújtót és a bűnsegédet foglalja magába.
A Javaslat az elkövetőket két fő csoportra osztja: tettesekre és részesekre. Ennek megfelelően a továbbiakban külön § szól a tettesekről (20. §) és külön § a részesekről (21. §).
A 20. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a tettes fogalmát határozza meg: a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósítása a tettesi tevékenység. Ez a meghatározás a tettesség legáltalánosabb formájára, az önálló vagy közvetlen tettességre vonatkozik. A közvetlen tettes egyedül, más tettes segítsége nélkül valósítja meg a bűncselekmény törvényi tényállását. Cselekvésének önálló jellegét nem befolyásolja, ha valamilyen eszközt használ, vagy a cselekvésnek felbújtó, illetve bűnsegéd a részese.
2. A tettes a bűncselekményt nemcsak egyedül, hanem - egy vagy több - más személlyel együttesen is elkövetheti. Ha ez a más személy büntetőjogilag felelősségre vonható, társtettességről van szó. A fogalom meghatározását a (2) bekezdés adja.
A társtettesek közösen követik el a bűncselekményt, tehát mindegyikük tevékenysége megvalósítja annak legalább egy tényállási elemét. A társtettességnek ezenkívül tudati eleme is van; ezt fejezi ki az "egymás tevékenységéről tudva" meghatározás. A betörő, aki felfeszíti az ajtót, nem társtettese a másik tolvaj lopásának, aki - anélkül, hogy a betörő erről tudna - bemegy a felnyitott ajtón, és elviszi a helyiségben levő dolgot.
A Javaslat szerint társtettesség csak szándékos bűncselekménynél lehetséges. A gondatlanság hanyagságban jelentkező alakzatánál a társtettesség fogalmilag kizárt. Tudatos gondatlanság esetén elvileg nem lenne kizárt társtettesség megállapítása. A gondatlan társtettesség törvényi elismerése azonban szükségtelenül bonyolulttá és következetlenné tenné a tettesség és a részesség szabályozását.
A társtettesek által közösen végrehajtott bűncselekményt, attól függetlenül, hogy a törvényi tényállás melyik mozzanatát melyikük valósította meg, egyetlen egységes bűncselekménynek kell felfogni. Ebből következik, hogy mindegyik társtettes nemcsak a maga cselekményéért, hanem a közösen elkövetett bűncselekményért felel.
Minthogy a társtettes is tettes, a tettesre megállapított büntetéssel büntetendő.
3. A Javaslat nem határozza meg a közvetett tettes fogalmát, azét, aki nem saját személyében követi el a bűncselekményt, hanem olyan személlyel követteti el, aki nem tartozik érte büntetőjogi felelősséggel. Ilyen pl. az az eset, amikor a közvetett tettes a bűncselekményt gyermekkorúval vagy elmebeteggel hajtatja végre.
A közvetett tettesség a lényegét tekintve önálló tettesség. A bűncselekményért felelősségre nem vonható személy ugyanis - a büntetőjog szempontjából - olyannak tekintendő, mint a bűncselekmény eszköze, amelynek segítségével az egyedüli tettes hajtja végre a bűncselekményt.
A 21. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a felbújtó fogalmát határozza meg. A felbujtó tevékenysége a rábírás: az a tevékenység, amelynek hatására a felbujtott elhatározza a bűncselekmény elkövetését, és ennek az elhatározásnak a következtében azt elköveti, vagy megkísérli.
Nem kell, hogy a felbújtó tevékenysége legyen kizárólagos oka a tettes bűncselekményének; arra sincs szükség, hogy a bűncselekmény elkövetésének gondolata a felbújtótól származzék. A lényeg az, hogy a tettes elhatározásának kialakulásában a felbujtás szolgáltassa a döntő motívumot. A felbujtót, ez különbözteti meg a pszichikai bűnsegédtől, aki a tettesben már kialakult szándékot erősíti.
A rábírásnak szándékosnak kell lennie; a szándék eshetőleges is lehet. A rábírás eredménye bűncselekmény elkövetése. Ha tehát a felbujtott egyetlen bűncselekmény törvényi tényállási elemét sem valósítja meg, felbujtás nem állapítható meg. Ez nem zárja ki, hogy az eredménytelen felbujtás bűncselekmény legyen. Ha ugyanis az adott bűncselekmény előkészülete büntetendő, a bűncselekmény elkövetésére való eredménytelen felhívást mint előkészületi cselekményt kell értékelni. Amennyiben viszont a felhívás eredményes, az már nem előkészület, hanem felbujtás.
Ha a tettes súlyosabb bűncselekményt követ el annál, mint amelyre a felbujtás irányult - tehát a ténylegesen elkövetett cselekmény tekintetében a felbujtó eshetőleges szándéka is hiányzik -, e súlyosabb cselekményért a felbujtó nem felelős.
2. A (2) bekezdés a bűnsegéd fogalmát határozza meg. A bűnsegély segítségnyújtás, tehát olyan tevékenység, amely a tettes számára megkönnyíti, előmozdítja a bűncselekmény elkövetését.
Ez a segítség lehet fizikai tevékenység (pl. eszköz készítése, akadály elhárítása), de pszichikai is (bátorítás, tanácsadás). Elkövethető a bűnsegély mulasztással is, ha a bűnsegéd olyan kötelességét mulasztja el szándékosan, amelynek teljesítése a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására, vagy legalább megnehezítésére lett volna alkalmas.
Mind a tettes bűncselekményének, mind a bűnsegéd segítségnyújtásának szándékosnak kell lennie. A bűnsegédnek tehát ismernie kell azt a szándékos bűncselekményt, amelyhez segítséget kíván nyújtani, tudatának át kell fognia a saját segítő tevékenységét és annak hatását a tettes tevékenységére, végül ténylegesen segítenie kell a tettest a bűncselekmény elkövetésében.
A gondatlan segítségnyújtás nem bűnsegély, de nem nyújtható bűnsegély gondatlan bűncselekményhez sem.
3. A (3) bekezdés a részesek büntetéséről rendelkezik. Mind a felbujtó, mind a bűnsegéd a tettessel azonos büntetési tétel alapján büntetendő.
A felbujtó büntetésének ez a szabályozása kifejezi azt, hogy cselekményének súlya, társadalomra veszélyessége általában nem kisebb, mint a tettesé. Ez az értékelés megegyezik a társadalom felfogásával is.
A bűnsegéd cselekménye általában kevésbé jelentős, mint a tettesé vagy a felbujtóé, ezért a legtöbbször azokénál kisebb felelősség terheli az elkövetett bűncselekményért. Kivételes esetekben azonban a bűnsegéd cselekményének súlya és jelentősége is elérheti a tettesét, vagy a felbujtóét, ezért a Javaslat lehetővé teszi egyenlő megbüntetésüket. Egyébként azonban a bűnsegédet a bíróság rendszerint enyhébb büntetéssel sújtja, mint a tettest vagy a felbujtót. Ezt az enyhébb értékelést a 87. § (3) bekezdése is kifejezi, amikor bűnsegély esetében módot ad a kiszabandó büntetés kétszeres enyhítésére.
III. FEJEZET
A BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGRE VONÁS AKADÁLYAI
A III. fejezet a büntethetőség akadályait és az ezekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A Javaslat a büntethetőségi akadályokat két csoportra: a büntethetőséget kizáró és a büntethetőséget megszüntető okokra osztja. Ennek megfelelően a fejezet két címre tagolódik.
I. CÍM
A BÜNTETHETŐSÉGET KIZÁRÓ OKOK
A büntethetőséget kizáró okok olyan körülmények, amelyek kizárják a bűncselekmény létrejöttét annak ellenére, hogy a konkrét cselekmény megvalósítja valamely bűncselekménynek a törvény Különös Részében meghatározott tényállását. Büntethetőséget kizáró okok esetén hiányzik a bűncselekmény létrejöttének valamelyik mellőzhetetlen feltétele.
A Javaslat büntethetőséget kizáró okként szabályozza a magánindítvány és a törvényben meghatározott egyéb okok közül a feljelentés [232. § (5) bek.], valamint a kívánat hiányát [183. § (3) bek.] is. Ezekben az esetekben nem a bűncselekmény létrejötte kizárt, hanem az elkövető büntethetőségének az is feltétele, hogy az erre jogosult büntetőjogi felelősségre vonását kívánja. Ennek hiánya tehát büntethetőséget kizáró ok. A törvényben meghatározott további büntethetőséget kizáró okok viszont általában azon alapulnak, hogy az elkövetőtől nem várható el a jogszerű magatartás [pl. 150. § (2) bek., 241. § (1) bek.].
A 22. § b), c), f) és g) pontjában felsorolt okok nem minden esetben zárják ki az elkövető büntethetőségét, hanem - a Javaslatban meghatározott feltételek esetén - csak korlátozzák felelősségét. Az I. Cím a büntethetőséget kizáró okokon kívül ezekről is rendelkezik.
A 22. §-hoz
1. A 22. § a büntethetőséget kizáró okokat sorolja fel. Az a)-h) pontban felsoroltakról a 23-31. § részletesen rendelkezik. A felsorolás i) pontjában említett, a törvényben meghatározott egyéb ok olyan körülményeket foglal össze, amelyekről a katonákra vonatkozó VIII. fejezet [123. § (1) és (3) bek.], valamint a Különös Rész rendelkezik. Az utóbbi a feljelentés elmulasztása [150. § (2) bek., 219. § (2) bek., 223. § (2) bek.], a valóság bizonyítása (182. §), a kívánat [183. § (3) bek.], a vérfertőzés [203. § (2) bek.], a hatóság vagy hivatalos személy megsértése [232. § (4)-(5) bek.], a hamis tanúzás [241. § (1) bek.], a mentő körülmény elhallgatása [243. § (2) bek.], a bűnpártolás [244. § (4) bek.] és a vesztegetés [253. § (3) bek.] szabályozásánál tartalmaz ilyen rendelkezéseket.
2. A 22. § csak a Javaslatban meghatározott büntethetőséget kizáró okokat tartalmazza és nem zárja ki a büntetőjogi elméletben és a jogalkalmazói gyakorlatban kialakult egyéb büntethetőséget kizáró okok figyelembevételét (pl. a sértett beleegyezése, jogszabály engedélye, hivatásbeli kötelesség teljesítése stb.).
A gyermekkor
A 23. §-hoz
A gyermekkorú nem lehet a bűncselekmény alanya. Ha gyermekkorú valósítja meg valamely bűncselekmény törvényi tényállását, az alany hiányára tekintettel bűncselekmény nem jön létre.
Gyermekkorú az, aki a tizennegyedik életévét nem töltötte be. A korhatár megállapításánál a Javaslat figyelemmel van arra, hogy a fiatalok áltálában tizennégy éves korukban fejezik be általános iskolai tanulmányaikat, ekkorra szerzik meg a társadalmi együttéléshez szükséges alapismereteket. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító gyermekkorúval szemben az arra illetékes hatóság szükség esetén megfelelő védő- és óvóintézkedést foganatosítson. Erre a gyámhatósági eljárásról szóló 1/1974. (VI. 27.) OM számú rendelet lehetőséget ad.
A kóros elmeállapot
A 24. §-hoz
1. A tizennegyedik életévét betöltött személy akkor lehet bűncselekmény alanya, ha beszámítási képességgel rendelkezik. Beszámítási képesség hiányában nincs a bűncselekménynek büntethető alanya, és ezért nem jön létre bűncselekmény sem. Az (1) bekezdés a beszámítási képesség olyan hiányáról rendelkezik, amelynek biológiai okai vannak.
A beszámítási képességet kizáró biológiai okokat a Javaslat a kóros elmeállapot gyűjtőfogalomban foglalja össze. Az öt felsorolt ok nem meríti ki a kóros elmeállapot körébe tartozó valamennyi biológiai okot, mert vannak más olyan pathológiás esetek is, amelyek a beszámítási képességre ugyancsak kihatnak.
Az elmebetegség olyan - általában tartós - megbetegedés, amely a magasabb rendű idegműködésben súlyos zavarokat idéz elő, s amely többek között az abban szenvedő gondolati, akarati és érzelmi világára is kihat.
A gyengeelméjűség nem betegség, hanem az értelmi teljesítőképesség csökkent állapota, amelynek oka lehet az agy vele született vagy esetleg a gyermekkorban szerzett károsodása. A súlyosabb fokban gyengeelméjű az élet minden területén csak korlátozott szellemi tevékenységre képes; értelmi, akarati, érzelmi színvonala alacsony.
A szellemi leépülés (dementia) a már kifejlődött értelmi teljesítőképesség különböző kórokú és mértékű - olykor csak az értelmi működés bizonyos körére kiterjedő - végleges, többnyire előrehaladó hanyatlása.
A tudat a központi idegrendszer legmagasabb rendű funkciója. A tudatzavar általában időleges, múló jellegű; oka lehet a központi idegrendszer megbetegedésein kívül mérgező anyagok fogyasztása (kábítószer, alkohol stb.), illetőleg bizonyos élettani folyamatok következményeként is előfordulhat. A néha csak másodpercekig tartó pszichés elváltozás hatása is igen nagy lehet a cselekvésre (ilyen pl. az indulati cselekményeknél is előforduló tudatszűkület). Önmagában a tudatzavar egyik formája sem a beszámíthatóságot érintő tényező, hanem csupán súlyosságától függően lehet ilyen hatása.
Kizárhatja a beszámíthatóságot a személyiségzavar is. Büntetőjogi szempontból ennek egyik legjelentősebb formája a pszichopátia. Ez önmagában nem betegség, hanem olyan személyiség, amely a társadalmi elvárások szempontjából elégtelen magatartáshoz vezethet. Lehet olyan fokú, amely kimeríti a betegség fogalmát és az elmebetegséggel egyenértékű, így a beszámíthatóság kizárását eredményezi.
2. A Javaslat szerint a büntethetőség akkor kizárt, ha a kóros elmeállapot az elkövetőt képtelenné tette cselekménye következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy ennek a felismerésnek megfelelően cselekedjék. A kóros elmeállapot tehát önmagában nem értékelhető beszámítási képességet kizáró okként, másrészt a cselekmény következményeinek felismerésére, vagy az ennek megfelelő cselekvésre képtelenség csak akkor zárja ki a beszámítási képességet, ha ez kóros elmeállapot következménye.
3. A kóros elmeállapot mértéke és jellege különböző lehet. Ha olyan mértékű, amely nem zárja ki, hanem csupán korlátozza az elkövetőt a cselekmény következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy ennek megfelelően cselekedjék, a bűncselekmény megvalósul. A beszámítási képesség korlátozott volta azonban csökkenti az elkövető büntetőjogi felelősségét; ennek következménye a büntetés korlátlan enyhítésének lehetősége a 87. § (1) bekezdése szerint.
A 25. §-hoz
1. A társadalmi tapasztalat, az ítélkezési gyakorlat, a kriminológiai kutatások és a bűnügyi statisztika egyértelműen bizonyítják a bűnözés és az alkoholfogyasztás közötti szoros összefüggést. A bűnözés visszaszorítása érdekében is fel kell lépni az alkoholizmus ellen, ehhez hatékony büntetőpolitikai intézkedések is szükségesek.
Az alkoholos állapot közvetlenül befolyásolja a beszámítási képességet, a bűncselekmény alanyává válásához megkívánt tudati és akarati folyamatokat. Az ittasság - mértékétől függően - eltérő fokú tudatzavart idéz elő. A 24. § rendelkezéseiből tehát az következnék, hogy az ittas állapotban elkövetett cselekményért a büntetőjogi felelősség kizárt vagy korlátozott. Az ilyen szabályozás azonban - büntetőpolitikai szempontból nem célszerű. Bár nem a büntetőjog az elsődleges eszköze az alkoholizmus elleni küzdelemnek, a bűnözés és az alkoholfogyasztás összefüggésére tekintettel indokolt különbséget tenni az önhibából eredő ittas állapot és a tudatzavar egyéb esetei között, és az ittas állapotban bűncselekményt elkövetőt ittasságára tekintet nélkül megbüntetni. Ezért zárja ki ilyen esetekben a Javaslat a 24. § alkalmazását.
Ezek a büntetőpolitikai szempontok akkor is irányadók, ha az elkövető a cselekményt önhibájából eredő bódult állapotban valósította meg. Ez a bódult állapot elsősorban kábítószer fogyasztása útján idézhető elő; az ilyen állapotban elkövetett jogsértések elleni következetes fellépés is elősegítheti a kábítószerfogyasztás elterjedésének megakadályozását.
A Javaslat ezért az önhibából eredő ittas, vagy bódult állapot esetén nem engedi alkalmazni a 24. §-nak a beszámíthatóság hiányára és a korlátozott beszámíthatóságra vonatkozó rendelkezéseit.
2. A 25. § az ittasság általában jelentkező formájára vonatkozik. Az ittas állapotnak a típusos részegségtől eltérő formái a pathológiás részegség - amely a heveny elmebetegséggel egyenlő állapot - és az abortív pathológiás részegség. Ezekben az esetekben a Javaslat nem zárja ki a 24. § alkalmazását, de az ittasság kóros eseteinek megítélése az adott körülményektől függő olyan jogalkalmazási kérdés, amelyről a törvényben nem szükséges külön rendelkezni.
A kényszer és a fenyegetés
A 26. §-hoz
1. A kényszer és a fenyegetés a beszámítási képességre kívülről ható olyan okok, amelyek következményeként a hatásuk alatt levő ember nem az akaratának megfelelő magatartást tanúsítja. A kényszer fizikai ráhatás, erőszak, amely kifejeződhet pl. bántalmazásban, fájdalom okozásában, lekötözésben.
A fenyegetés - a 138. §-ban foglalt értelmező rendelkezés szerint - súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetésnek nem kell szükségképpen rémületet vagy rendkívüli idegállapotot kiváltani, hanem elegendő az, hogy a megfenyegetett a kilátásba helyezett súlyos hátrány bekövetkezésének a lehetőségét komolyan vegye és annak - valamely bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósítása árán is - elhárítására indítsa.
2. A kényszer és a fenyegetés a ráhatás erősségétől, illetőleg a hatása alá került személy tulajdonságaitól függően képtelenné teheti őt az akaratának megfelelő magatartásra, illetőleg ebben korlátozhatja. Az előbbi esetben nem jön létre bűncselekmény, mert hiányzik a bűncselekmény alanya. Ezért a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító személy nem büntethető. Az, aki a kényszert vagy a fenyegetést alkalmazta, közvetett tettesként vonható felelősségre. Amennyiben a kényszer vagy a fenyegetés korlátozta az elkövetőt az akaratának megfelelő magatartásban, a bűncselekmény létrejön, a bíróság azonban a büntetést a 87. § (4) bekezdése szerint korlátlanul enyhítheti.
A tévedés
A 27. §-hoz
1. A Javaslat a tévedés két fajtáját, a ténybeli és a társadalomra veszélyességben való tévedést szabályozza. A tévedésnek ezek az esetei kizárják a szándékos bűnösséget. Ha a Különös Rész a cselekménynek csak a szándékos elkövetését bünteti, a tévedés a büntethetőséget zárja ki.
A szándékos bűnösség megállapításának egyik feltétele, hogy az elkövető tudata átfogja a bűncselekmény törvényi tényállásához tartozó körülményeket. Ténybeli tévedés esetén az elkövető ilyen körülményben téved, szándékos bűnössége ezért nem állapítható meg. A szándékos bűnösség megállapításához az elkövetőnek nem a törvényi tényállásban meghatározott fogalmakat, pl. a "hivatalos személy", a "közveszély" vagy a "muzeális tárgy" fogalmát kell ismernie, hanem az ezek alapjául szolgáló életbeli tényeket, körülményeket. Ezért nem lehet szó ténybeli tévedésről, ha az elkövető pl. tévesen azt hiszi, hogy az általa bántalmazott társadalmi bírósági tag nem hivatalos személy.
Lehetnek a bűncselekmény elkövetésének olyan tárgyi körülményei is - elsősorban a bűncselekmény tárgya, módja, eszköze -, amelyeket a törvényi tényállás nem tartalmaz, de a bűncselekmény megvalósulása szempontjából jelentős szerepet játszanak. Az ilyen körülményekben való tévedés is ténybeli tévedés, pl. az elkövető olyan eszközt használ, amelynek veszélyes jellegét nem ismerte fel.
2. A cselekmény társadalomra veszélyességének tudata a szándékos bűnösség megállapításának feltétele. Aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, szándékos bűncselekményért nem büntethető.
A társadalomra veszélyesség ismerete azt jelenti, hogy az elkövetőnek tudomása van a cselekményre vonatkozó társadalmi felfogásról; ismeri azt, hogy a cselekmény elkövetését jogszabály tiltja, de megállapítható a társadalomra veszélyesség tudata akkor is, ha az elkövető a jogszabály tilalmáról nem tud, azt azonban tudja, hogy magatartása ellenkezik a társadalmi együttélés szabályaival.
A cselekmény társadalomra veszélyességének ismeretét kizárhatja valamely társadalomra veszélyességet kizáró ok (pl. a jogos védelem, a végszükség, a sértett beleegyezése) téves feltételezése, de egyéb ok is (pl. a hatóságtól kapott téves felvilágosítás).
A társadalomra veszélyesség hiányának téves feltételezése csak akkor zárja ki a büntethetőséget, ha az elkövetőnek a feltevésre alapos oka volt. Az elkövető ebben az esetben gondatlan bűncselekményért sem büntethető. A társadalomra veszélyességben nemcsak az téved alapos okból, akinek egyáltalán nem áll módjában eloszlatni tévedését, hanem az is, aki ezt az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintés ellenére sem tudta megtenni. Ha az elkövetőnek a tévedésre nincs alapos oka, akkor tévedését gondatlanság okozza. Erről a (3) bekezdés rendelkezik.
Nem a társadalomra veszélyességben, hanem a jogban való tévedés áll fenn, ha az elkövető nem cselekményének tilalmazott voltában, hanem jogi értékelésében, minősítésében, büntetési tételében téved. Ennek nincs kihatása a büntetőjogi felelősségre.
3. Amennyiben az elkövetőnek a kérdéses tényre, illetőleg a cselekmény társadalomra veszélyességére vonatkozó tévedését gondatlansága okozta, és az adott törvényi tényállás gondatlan megvalósítása is bűncselekmény, a tévedés nem zárja ki az elkövető büntethetőségét, hanem felelőssége a gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt áll fenn.
A cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka
A 28. §-hoz
A cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát a Javaslat büntethetőséget kizáró oknak tekinti. Ez akkor áll fenn, ha a Különös Részben meghatározott tényállást megvalósító cselekmény olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen. A 71. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy ebben az esetben az elkövetőt megrovásban kell részesíteni.
A jogos védelem
A 29. §-hoz
1. A jogos védelemnek minősülő cselekmény jogtalan támadás elhárítására irányul. Megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállását, de mégsem büntethető, mert a jogtalan támadás elhárítása nem veszélyes a társadalomra.
Az (1) bekezdés meghatározza a jogos védelem feltételeit. - Jogtalan támadáson olyan tevőleges támadó cselekményt kell érteni, amely megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállását. Fennáll azonban a jogos védelmi helyzet akkor is, ha a támadó nem lehet bűncselekmény alanya (gyermek, elmebeteg stb.).
Nemcsak a már megkezdett, hanem a közvetlenül fenyegető támadás ellen is helye van jogos védelemnek. A közvetlen fenyegetés azt jelenti, hogy a támadás megkezdésének nincs akadálya, és a megkezdésétől rövid időn belül tartani lehet.
A támadás tárgyai: az elhárítást végző, illetőleg mások személye, ezek javai vagy a közérdek.
A jogos védelmi cselekmény olyan magatartás, amely a jogtalan támadás elhárítására irányul, a sérelem bekövetkezésének megakadályozását célozza. E magatartásnak a támadás elhárításához szükségesnek kell lennie. A jogtalan támadás elől általában nincs menekülési kényszer, az elhárítás szükségességét tehát nem zárja ki, hogy a megtámadottnak módja lett volna elmenekülni. A szükségesség azt is magába foglalja, hogy az elhárító cselekmény nem lehet aránytalanul súlyosabb, mint a jogtalan támadás.
2. A jogos védelem esetén előfordul, hogy az elkövető az elhárítás szükséges mértékét túllépi. - A jogtalan támadást elhárító cselekmény csak addig tekinthető jogos védelemnek, amíg a támadás tart, illetve annak közvetlen veszélye fennáll. Az elhárító cselekmény akkor lépi túl a szükséges mértéket, ha az ezzel okozott sérelem jelentősen, aránytalanul nagyobb, mint amilyen a jogtalan támadásból bekövetkezett volna.
A (2) bekezdés kizárja annak a büntethetőségét, aki a jogos védelem határát azért lépi túl, mert az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. Az ijedtség és a felindulás a jogtalan támadás, illetve annak közvetlen veszélye által kiváltott olyan állapot, amelyben a támadás elhárítója az adott helyzetet tévesen értékeli és a támadást aránytalanul súlyosabb cselekménnyel hárítja el, mint amilyen veszélyt az valójában tartalmazott. Az ijedtség és a menthető felindulás nem lehet alapja a 24. § alkalmazásának.
3. A (3) bekezdés arról az esetről rendelkezik, amikor az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt csupán korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében. Ez nem zárja ki az elkövető büntethetőségét, de a büntetését a 87. § (4) bekezdésének megfelelően korlátlanul enyhíteni lehet.
A végszükség
A 30. §-hoz
1. Nem veszélyes a társadalomra, ha az elkövető a bűncselekmény törvényi tényállását végszükségben valósítja meg. A végszükség olyan veszélyhelyzet, amely a végszükségben cselekvő személyét vagy javait, mások személyét vagy javait, illetve a közérdeket fenyegeti. A veszélynek közvetlennek és másként el nem háríthatónak kell lennie. A veszély közvetlensége azt jelenti, hogy az ebből fakadó sérelem bekövetkezésére rövid időn belül számítani lehet. A veszély pedig abban az esetben nem hárítható el másként, ha az csak valamely bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósításával lehetséges, mert az elhárítás más módja nem lenne célravezető.
A veszélyhelyzetet létrehozhatja természeti esemény, állat támadása, más személy vétlen vagy bűncselekményt megvalósító magatartása, kivéve a jogellenes támadás esetét. Az utóbbi elhárítása ugyanis a jogos védelem (29. §) körébe tartozik. A végszükség megállapításának feltétele, hogy a végszükségben cselekvőt ne terhelje sem szándékosság, sem gondatlanság a veszély előidézésében.
A végszükségben elkövetett cselekmény akkor nem veszélyes a társadalomra, ha kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására az elkövető törekedett.
2. A (2) bekezdés abban az esetben is kizárja a veszélyhelyzet elhárítására végrehajtott cselekmény büntethetőségét, ha az elhárítással okozott sérelem azonos vagy nagyobb volt annál, mint amelynek elhárítására az elkövető törekedett, de ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen volt felismerni a veszélyből vagy az elhárító cselekményéből származó sérelem nagyságát. Az ijedtség és a felindulás megítélésével kapcsolatos szempontokat a 29. §-hoz fűzött indokolás 2. pontja fejti ki.
3. Ha az ijedtség vagy a menthető felindulás csupán korlátozta az elkövetőt abban, hogy a veszélyhelyzetből vagy az elhárító cselekményből származó sérelem nagyságát felismerje, büntethetősége nem kizárt. A Javaslat azonban itt is lehetőséget nyújt a büntetésnek a 87. § (4) bekezdése szerinti korlátlan enyhítésére.
4. Egyes hivatásoknál az azokat betöltő személy kötelességei közé tartozik, hogy bizonyos esetekben olyan veszélyben is helytálljon, amelynek előidézésében vétlen (pl. tűzoltó, rendőr). Ezért a (4) bekezdés szerint nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek hivatásánál fogva kötelessége a veszély vállalása. Ez a rendelkezés természetesen csak arra az esetre zárja ki a végszükség megállapítását, ha az ilyen hivatás gyakorlója saját személyét mentené a veszélyből.
A magánindítvány hiánya
A 31. §-hoz
1. A hatóság hivatalból való eljárása a büntetőeljárás alapelve (Be. 2. §). Egyes bűncselekmények jellege azonban azt indokolja, hogy csak a sértettnek vagy az arra jogosított más személynek az elkövető megbüntetésére irányuló nyilatkozata esetén indulhasson büntetőeljárás. Ez a nyilatkozat a magánindítvány, amely a büntetőeljárás megindításának feltétele, a hiánya viszont a büntethetőség akadálya. A magánindítvány vegyes jellegű, részben a büntetőjogba, részben a büntetőeljárási jogba tartozó jogintézmény.
A Javaslat Különös Része határozza meg azokat az eseteket, amikor a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető. Ilyen rendelkezést tartalmaz a 170. § (7) bekezdése (könnyű testi sértés), a 183. § (magánlaksértés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, rágalmazás, becsületsértés, kegyeletsértés), a 209. § (az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak és a megrontás súlyosabban nem minősülő esetei), valamint a 331. § (személyi vagyont károsító lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, rongálás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, gépjármű önkényes elvétele, ha az elkövető a sértett hozzátartozója).
A magánindítvány előterjesztésének határidejét a Javaslat nem határozza meg; ennek szabályozása a büntetőeljárási jogra tartozik.
2. A magánindítvány előterjesztésére elsősorban a sértett, vagyis az jogosult, akinek jogát vagy jogos érdekét, a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette [Be. 53. § (1) bek.].
Ha a sértett cselekvőképtelen (Ptk. 15-17. §), a magánindítványra kizárólag a törvényes képviselője jogosult. A sértett korlátozott cselekvőképessége (Ptk. 12-13. §) esetén mind a sértett, mind a törvényes képviselője jogosult a magánindítvány előterjesztésére.
A gyámhatóság feladata a kiskorúak [Ptk. 12. § (2) bek.], valamint a testi vagy értelmi fogyatékosságuk miatt cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes nagykorú személyek személyi és vagyoni érdekeinek védelme. Ennek a feladatnak ellátása érdekében a Javaslat biztosítja, hogy amennyiben a sértett korlátozottan cselekvőképes, illetve cselekvőképtelen, a gyámhatóság az arra jogosult személyekkel párhuzamosan, önállóan terjeszthesse elő a magánindítványt.
3. Ha a sértett a magánindítvány előterjesztése előtt meghal, ez a joga a hozzátartozójára (137. § 5. pont) száll.
4. Az (5) bekezdés a magánindítvány oszthatatlanságának elvét juttatja kifejezésre. Nem csupán azzal az elkövetővel szemben kell a büntetőeljárást lefolytatni, akit a jogosult a magánindítványban megnevezett, hanem a bűncselekmény valamennyi elkövetőjével szemben.
5. A (6) bekezdés kizárja a magánindítvány visszavonását. Ez a rendelkezés a magánindítványra jogosultat arra ösztönzi, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás kezdeményezését fontolja meg, és elejét kívánja venni a magánindítvánnyal való visszaélésnek, pl. annak, hogy a magánindítványra jogosult a visszavonás kilátásba helyezésével előnyt szerezzen az elkövetőtől.
II. CÍM
A BÜNTETHETŐSÉGET MEGSZÜNTETŐ OKOK
A büntethetőséget megszüntető okok a bűncselekmény elkövetése után következnek be. A bűncselekmény elkövetésének és a büntethetőséget megszüntető ok létrejöttének időpontja között fennáll az elkövető büntethetősége, és azt csupán az utóbb bekövetkező körülmény szünteti meg.
A 22. §-hoz
1. A 32. § felsorolja a büntethetőséget megszüntető okokat. Ezek közül az elévülésről és a cselekmény társadalomra veszélyességének elenyészéséről a 33-36. §-ok részletesen rendelkeznek.
2. Az elkövető halála is megszünteti a büntethetőséget. Az intézkedések közül azonban az elkobzást nem zárja ki az elkövető halála; az elkobzásra irányuló eljárás (Be. 375. §) ebben az esetben is lefolytatható.
3. A kegyelem olyan tény, amellyel az állam a büntetőjogi igényéről egészben vagy részben lemond. Ez a lemondás történhet akár a büntetőjogi felelősségnek jogerős ítélettel való megállapítása előtt, akár ezt követően, Az előbbi esetben a kegyelem a bűncselekmény büntethetőségét szünteti meg, míg az utóbbiban a büntetés végrehajtását zárja ki [66. § c) pont], de mentesíthet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól is (106. §).
A kegyelmezési jogot az Alkotmány 30. §-a (1) bekezdésének j) pontja szerint a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja. Személyi hatályának terjedelmét tekintve a kegyelem lehet közkegyelem és egyéni kegyelem.
4. A törvényben meghatározott - a büntethetőséget megszüntető - egyéb okon olyan körülmények értendők, amelyeket az Általános Rész, illetve a Különös Rész rendelkezései határoznak meg egyes jogintézmények szabályozása, illetőleg egyes bűncselekmények törvényi tényállásának megállapítása kapcsán. Ilyenek a kísérlet [17. § (3) bek.], az előkészület [18. § (2) bek.], a próbára bocsátás [73. § (3) bek.], az összeesküvés [139. § (5) bek.], a lázadás [140. § (6) bek.], a kémkedés [147. § (4) bek.], a tartás elmulasztása [196. § (4) bek.] és a hivatalos személy elleni erőszak [228. § (6) bek.] szabályozásánál találhatók. Indokuk elsősorban az a meggondolás, hogy a törvény a büntethetőség megszűnésének a kedvezményével is késztesse az elkövetőt jogellenes magatartásának abbahagyására, illetve magatartása következményeinek az elhárítására.
A büntethetőség elévülése
A 33. §-hoz
1. Az elévülés az állam büntetőjogi igényének időmúlás folytán történő megszűnése. Az időmúlás megszüntetheti a büntetőjogi igényt már akkor, amikor annak tényleges fennállását és jogkövetkezményét a bíróság még nem állapította meg, de megszüntetheti az ítélethozatal után is. Az előbbi esetben a büntethetőség évül el, míg az utóbbiban a büntetés elévülése (67. §) következik be.
Az elévülés intézménye mellett célszerűségi szempontok szólnak. A büntetőjogi felelősségre vonás ugyanis csak akkor hatékony és megelőző hatású, ha a bűncselekmény elkövetését gyakran követi a felelősség megállapítása. Az elévülés intézményét azonban az a gyakorlati szempont is indokolja, hogy az idő elhúzódásával bizonyítási nehézségek is előállhatnak. Ez pedig nemcsak a hatóságok munkáját akadályozza, de az elkövető védekezését is nehezíti, s mindezzel a törvényesség érvényesülését veszélyeztetheti.
A Javaslat a büntethetőség elévülésének idejét általában a bűncselekmény büntetési tételének felső határával azonosan állapítja meg. Sajátos rendelkezés szükséges arra az esetre, ha a bűncselekmény vagylagosan halállal is büntethető, a Javaslat erre az esetre húsz évben állapítja meg az elévülés idejét. - Túlságosan rövid elévülési határidő ellentétben állna a jogintézmény rendeltetésével. Ezért a Javaslat legalább három évben határozza meg azt az időt, amelynek elteltével a büntethetőség elévül.
Ha az elkövető több bűncselekményt követ el, az egyes bűncselekmények büntethetősége külön-külön évül el. Újabb bűncselekmény elkövetése nem befolyásolja a korábbi bűncselekmény elévülését.
2. A (2) bekezdés kizárja az emberiség ellem bűncselekmények és a háborús bűntettek elévülését. Ez összhangban áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról elfogadott nemzetközi egyezménnyel, amelyet az 1971. évi 1. számú törvényerejű rendelet hirdetett ki.
A 34. §-hoz
Az elévülésnek a 33. § (1) bekezdésében szabályozott határideje akkor kezdődik, amikor a bűncselekményt elkövették, Az elkövetés időpontja azonban a törvényi tényállások különböző típusainál eltérő. A 34. § ezeket az eltéréseket figyelembe véve, részletesen szabályozza az elévülés határidejének kezdő napját.
Az a) pont a befejezett bűncselekményeknek azokra a típusaira vonatkozik, amelyeket a büntetőjog tudománya alaki, illetve eredmény bűncselekményeknek nevez. Alaki bűncselekmény esetén az elévülés kezdő napja az a nap, amelyen az elkövető a törvényi tényállást megvalósító cselekményt (pl. tiltott határátlépést) befejezte. Eredmény bűncselekmény esetén az elévülés kezdő napja az a nap, amikor a törvényi tényállásban meghatározott eredmény bekövetkezett, pl. a csalásnál a károkozás.
A kísérlet, illetőleg az előkészület elévülésének kezdő napja a b) pont szerint az a nap, amelyen az elkövető a kísérletnek, illetve az előkészületnek minősülő utolsó tevékenységet megvalósította.
A c) pont a kizárólag kötelesség teljesítésének elmulasztásával megvalósított, ún. tiszta mulasztásos bűncselekmények (pl. feljelentési kötelezettség elmulasztása, mentő körülmény elhallgatása) elévülésének kezdő napját szabályozza. A kezdő nap a kötelesség jogszerű teljesítésére nyitva álló utolsó nap.
Az állapotbűncselekmény a jogellenes állapot létrehozásával már befejezetté válik, és ez a befejezett bűncselekmény mindaddig fennmarad, amíg a jogellenes állapot véget nem ér (pl. lőfegyver engedély nélküli tartása). Az ilyen bűncselekmény elévülésének kezdő napja az a nap, amikor a jogellenes állapot akár az elkövető akaratából, akár a bűncselekmény felderítése folytán vagy más okból véget ér.
A 35. §-hoz
1. A büntethetőség elévülése azért következhet be, mert a büntető ügyekben eljáró hatóságok nem szereznek tudomást a bűncselekményről, vagy tudomást szereznek ugyan, de valamilyen ok (pl. az hogy az elkövető kézrekerítésére tett intézkedések nem vezetnek eredményre) gátolja a büntetőeljárást. Mivel azonban alapvető követelmény, hogy a büntető ügyekben eljáró hatóságok minden bűncselekményt felderítsenek, és az elkövetőket felelősségre vonják, a 35. § olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek az elévülés bekövetkezését késleltetik
2. Az (1) bekezdés az elévülés félbeszakadásáról rendelkezik. Joghatása abban áll, hogy a félbeszakadás napjáig eltelt idő figyelmen kívül marad, és az elévülés határideje a félbeszakadás napján újból kezdődik.
Az elévülési idő félbeszakadását a büntető ügyekben eljáró hatóságok büntetőeljárási cselekménye idézi elő. Büntetőeljárási cselekmény az eljáró hatóságnak a büntetőeljárási jogban szabályozott az az intézkedése, amely az eljárás előbbrevitelét szolgálja. Ügyviteli jellegű intézkedés nem szakítja félbe az elévülést.
A hatóság büntetőeljárási cselekménye akkor szakítja félbe az elévülést, ha az elkövető ellen irányul, és ugyanazzal a bűncselekménnyel kapcsolatos. Nem feltétele azonban az elévülés félbeszakadásának, hogy az elkövető személye ismeretes legyen a hatóság előtt, mert a nyomozás elrendelésére ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekmény esetén is sor kerülhet.
Újabb bűncselekmény elkövetésének nincs az elévülést félbeszakító hatása.
3. A büntetőeljárás felfüggesztése az eljárás ideiglenes lezárása, amelyre mind a nyomozási, mind a bírósági szakaszban sor kerülhet. Feltételeit a büntetőeljárás szabályai határozzák meg [Be. 137. § (1)-(3) bek., 169. § (1) és (4) bek., 182. § (2) bek., 207. § (3) bek., 249. § c) pont]. Ezek általában olyan körülmények, amelyeknél nem indokolt, hogy az eljárás felfüggesztésének tartama beszámítson az elévülés határidejébe, ez ellentétes lenne az elévülés rendeltetésével. Ez alól az általános szabály alól kivétel, ha az eljárás felfüggesztésére azért került sor, mert az elkövető ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a bűncselekmény elkövetése után elmebeteg lett. Ilyen esetekben a felfüggesztés tartama beszámít az elévülés határidejébe.
4. A próbára bocsátás (72. §) céljával ellentétben állna, ha a büntethetőség elévülése a próbaidő tartama alatt is folynék; ez esetben ugyanis megtörténhetne, hogy a büntethetőség időközben bekövetkezett elévülése folytán a próbára bocsátást nem lehetne megszüntetni, noha ennek feltétele fennáll [73. § (3) bek.]. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy próbára bocsátás esetén a próbaidő tartama nem számít be az elévülés határidejébe.
A cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnése
A 36. §-hoz
A Javaslat az elkövető büntethetőségét megszüntető okként szabályozza, ha a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító cselekmény az elkövetéskor a társadalomra veszélyes volt ugyan, de az elbíráláskor a veszélyessége már elenyészett. Ez egyaránt fennáll, ha a cselekmény az elbírálásakor már nem veszélyes a társadalomra, vagy csak olyan csekély fokban veszélyes, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen.
IV. FEJEZET
BÜNTETÉSEK ÉS INTÉZKEDÉSEK
A büntető törvény céljának (1. §) elérésében fontos szerepet töltenek be a törvényben meghatározott jogkövetkezmények: a büntetések és az intézkedések. A bűncselekmény rendszerinti jogkövetkezménye a büntetés, amely a bűncselekmény elkövetése miatt a bűncselekmény társadalomra veszélyességével arányban álló joghátrányt jelent. A büntetés alkalmazásának az a feltétele, hogy a cselekmény elkövetője a törvény értelmében büntetendő legyen és a bíróság megállapítsa a bűnösségét
A büntető törvény céljának eléréséhez azonban a büntetéseken kívül szükség van más jellegű jogkövetkezményekre is, ezeket a Javaslat intézkedések gyűjtőnév alatt foglalja össze.
I. CÍM
A BÜNTETÉSEK
A büntetés nem öncélú, hanem reális társadalmi, jogpolitikai és büntetőpolitikai célok szolgálatában áll. Ezért a büntetésekről szóló I. Cím rendelkezéseit a büntetés céljának meghatározása vezeti be.
A büntetések tudományos osztályozásának egyik alapja annak a hátránynak a jellege, amelyet a büntetés okoz (halálbüntetés, szabadságelvonó és szabadságkorlátozó büntetések, vagyoni büntetések stb.) Erre a felosztásra a büntető törvényben nincs szükség, így a Javaslat a büntetéseket e csoportosítás nélkül sorolja fel. Megkülönbözteti viszont a főbüntetéseket és a mellékbüntetéseket
Az egyes büntetésekre vonatkozó rendelkezések a büntetési nem alapvető tartalmi elemeit határozzák meg, ide értve a szabadságvesztés végrehajtási fokozatait és a feltételes szabadságra bocsátás büntető anyagi jogi jellegű szabályait is. - Rendelkezik az I. Cím azokról az okokról is, amelyek a büntetés végrehajtását kizárják; ezek közül részletesen szabályozza a büntetés elévülését.
A büntetés célja
A 37. §-hoz
1. A bűncselekmény elkövetése miatt rendszerint büntetést kell alkalmazni, ezért a büntetésnek különösen fontos szerep jut a büntető törvény céljának megvalósításában.
A büntetőjogi büntetés, a bűncselekmény miatt, ennek elkövetőjével szemben alkalmazott joghátrány. Fogalmi eleme a megbüntetett személytől jogok vagy javak elvonása. A joghátrány okozása nem cél, hanem eszköz, amely a büntetés célját szolgálja.
2. A büntető törvény egységes alkalmazása végett a Javaslat meghatározza a büntetés célját. Ennek megfogalmazásánál a társadalom védelmét valamint az egyéni és az általános megelőzést emeli ki. - A büntetés céljának meghatározása általános, tehát a Javaslatban szabályozott minden büntetési nemre vonatkozik.
Az egyéni megelőzés három módon érhető el.
A szocialista büntetőjog elsősorban az elkövető megjavítására, mint a legkívánatosabb eredményre törekszik. Tapasztalati tény azonban, hogy ez a törekvés az elítéltek egy részénél nem vezet sikerre.
Emiatt azt a módot sem tagadjuk, ha az elítélt csupán az újabb büntetéstől tartva tartózkodik a további bűnelkövetéstől. Ez a büntetés visszatartó hatása.
Végül a büntetés egyéni megelőző hatása bizonyos esetekben azáltal is megvalósul, hogy az elítéltet megfosztják az újabb bűnelkövetés fizikai lehetőségétől. Ilyen eredménnyel jár a halálbüntetés, valamint időlegesen a szabadságelvonással járó büntetések. Az elkövetés lehetőségét korlátozó hatása más büntetéseknek is van, például a foglalkozástól eltiltásnak vagy a kiutasításnak.
A büntetés célja nem merül ki az egyéni megelőzésben, mert azt a célt is szolgálnia kell, hogy másokat visszatartson a bűnözéstől.
A büntetési nemek
A 38. §-hoz
Az (1) bekezdés a főbüntetések felsorolását tartalmazza.
A (2) bekezdés a mellékbüntetéseket sorolja fel. Minthogy a pénzbüntetés a főbüntetések között foglal helyet, a mellékbüntetésként alkalmazott pénzbüntetés elnevezése: pénzmellékbüntetés.
A (3) bekezdés olyan törvényalkotói elgondolást valósít meg, amely a felszabadulás utáni büntetőjogunkban öltött először alakot. A büntetés célja számos esetben elérhető valamely - egyébként mellékbüntetésnek tekintendő - büntetés önálló kiszabásával. A büntetési nemek ennek megfelelő, kötetlenebb kezelése az egyéniesítést jobban szolgálja, mint a fő- és mellékbüntetések merev elkülönítése.
A (3) bekezdés a mellékbüntetések önálló alkalmazásának körét nem a Különös Részben határozza meg, hanem általános rendelkezéssel teszi lehetővé. A törvényi feltétel mindössze az, hogy az adott bűncselekmény esetén az önálló büntetésként alkalmazni kívánt mellékbüntetés kiszabásának egyébként helye legyen. A mellékbüntetés önálló büntetésként alkalmazásának nyilván nem feltétele, hogy mellette főbüntetést is alkalmazzanak. A mellékbüntetés alkalmazásának egyéb Általános és Különös Rész-i feltételei viszont nem vesztik érvényüket. Az alkalmazás szempontjait a 88. § határozza meg.
A mellékbüntetések közül a Javaslat a közügyektől eltíltás és a pénzmellékbüntetés önálló alkalmazására nem ad lehetőséget. A közügyektől eltiltás az elítéltet azoktól a jogaitól fosztja meg, amelyek az állampolgároknak a közügyekben való részvételét biztosítják. E mellékbüntetésnek az alkalmazása csak olyan súlyos esetekben indokolt, amikor szabadságvesztés kiszabásától sem lehet eltekinteni. A közügyektől eltiltás önálló büntetéskénti alkalmazása ezért nem volna alkalmas a büntetés céljának elérésére. A pénzmellékbüntetés önálló büntetésként való alkalmazására pedig azért nincs szükség, mert a pénzbüntetés szerepel a főbüntetések között.
A halálbüntetés
A 39. §-hoz
A halálbüntetés fenntartása vagy eltörlése a büntetőjog legvitatottabb kérdései közé tartozik. A szocialista jogfejlődés a halálbüntetés fokozatos háttérbe szorítása és - végső célként - megszüntetése felé halad. A fenntartásának indokoltsága elsősorban annak alapján ítélhető meg, hogy az egyéni és az általános megelőzés szempontjából mellőzhetetlen-e. A legsúlyosabb élet elleni, állam elleni és katonai bűncselekmények, a nemzetközi méretekben szaporodó terrorcselekmények esetén a társadalom védelme jelenleg nem nélkülözheti a halálbüntetést. Ezért a Javaslat annak fenntartása mellett foglal állást.
A halálbüntetés a Javaslat büntetési rendszerében azonban kivételes jellegű büntetés, amit a 84. § kifejezetten ki is mond. A halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények szűk köre és a halálbüntetés kiszabásának különös szempontja mellett e büntetés kivételes jellegét fejezi ki az is, hogy a Különös Részben a halálbüntetés mindig vagylagos büntetésként szerepel, a nála enyhébb szabadságvesztés mellett. Végezetül ezt a kivételességet tükrözi az (1) bekezdésnek az a rendelkezése is, amely megtiltja a halálbüntetés alkalmazását olyan személlyel szemben, aki a bűncselekmény elkövetésekor a huszadik életévét még nem töltötte be. E szabály alól csak a katonák kivételek. (126. §).
Arra az esetre, ha a halálbüntetést kegyelemből más büntetésre változtatják át, a Javaslat nem határozza meg a helyébe lépő büntetés nemét és mértékét. Nincs ugyanis szükség arra, hogy a büntető törvény a kegyelmezési jog gyakorlását korlátozza.
A szabadságvesztés
A 40. §-hoz
1. A Javaslat büntetési rendszerében a szabadságvesztés az egyik legáltalánosabb büntetési nem. Ezzel a szankcióval - illetőleg ezzel a szankcióval is - fenyegeti a Különös Rész a bűncselekmények nagy részének az elkövetőit.
A szabadságvesztést - főként a szakirodalomban - sok bírálat éri a hátrányos mellékhatásai miatt. Ezek nagyrészt a börtön-ártalom fogalmában foglalhatók össze, amelyet a társadalomtól elszigeteltség, a bűnöző környezet, a családi kapcsolatok megszakadása, valamint a szabad társadalomban történő újbóli beilleszkedés nehézségei hoznak létre. Ezek a bírálatok sok reális kifogást tartalmaznak. A megoldás azonban nem a szabadságvesztés mellőzése a büntetések közül, hanem olyan végrehajtási rend kialakítása, amely a börtön-ártalmakat kiküszöböli, illetve káros hatásukat a minimálisra csökkenti.
A szabadságvesztésre, mint a legerőteljesebb visszatartó hatású büntetésre szükség van. A szabadságvesztés az elkövető elszigetelése révén, közvetlenül szolgálja a társadalom védelmét. E biztonsági szemponton túl a büntetés nevelési feladata sem oldható meg nélküle. Az elítélt személyiségének formálására fordított erőfeszítésektől csak akkor várható eredmény, ha kellő időn át, zavaró körülmények kizárásával folyik, ha az elítélt nem vonhatja ki magát alóla tetszése szerint.
2. A Javaslat nem határozza meg a szabadságvesztés tartalmát. E büntetési nem joghátránytartalma a személyi szabadság elvesztésében foglalható össze. A szabadságvesztés lényegéhez tartozik a nevelő feladata és az is, hogy végrehajtása alatt az elítélt társadalmilag hasznos munkát végezzen. Minderről külön jogszabály rendelkezik.
3. A Javaslat szerint a szabadságvesztés határozatlan vagy határozott tartamú. Határozatlan tartamú az életfogytig tartó szabadságvesztés, amely a halálbüntetés után a legsúlyosabb büntetés. A Különös Rész büntetési tételei az életfogytig tartó szabadságvesztést sohasem tartalmazzák önállóan, hanem mindig vagylagos, halálbüntetés és határozott tartamú szabadságvesztés mellett. Bár az életfogytig tartó szabadságvesztés kivételes jellegét a Javaslat nem mondja ki, a kivételes jellegű halálbüntetés mellett vagylagos büntetésként történt meghatározásából ez természetszerűen következik. Alkalmazásának tehát csak azokban az esetekben van helye, amikor a büntetés célja, a társadalom védelme halálbüntetést ugyan nem indokol, de az elkövető végleges elszigetelése szükségessé válik.
4. A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartamát a Javaslat három hónapban határozza meg.
Az ennél rövidebb tartamú szabadságvesztés ellen, a gyakorlati tapasztalatok alapján, megalapozott kifogások merülnek fel, A börtön-ártalom rövid idő alatt is káros hatású lehet, az elítélt nevelő célú befolyásolására viszont a túlságosan rövid tartam elégtelen. Nem arról van tehát szó, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés általában alkalmatlan lenne a büntetés céljának elérésére, csupán arról, hogy a tartam ne legyen túlságosan rövid; érje el azt a minimális időt, amelyen belül nevelő hatású befolyásolásról, kedvező kriminálpedagógiai ráhatásról egyáltalán szó lehet.
A Javaslat arra törekszik, hogy a kisebb súlyú bűncselekményeket első ízben elkövetőket a szabadságvesztésnél enyhébb büntetések alkalmazásával tartsa vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől. Közöttük is lehet azonban olyan elkövető, akinél kedvező eredmény csak a rövid tartamú szabadságvesztés alkalmazásától várható.
A határozott ideig tartó szabadságvesztés leghosszabb tartamát a Javaslat tizenöt évben állapítja meg. Tizenöt év megfelelő idő ahhoz, hogy az elítélt érezze a vele szemben alkalmazott joghátrány szigorúságát, és átnevelésére is - minden olyan esetben, amikor ez egyáltalában megvalósítható - mód nyíljék. Ez alól kivétel a halmazati és az összbüntetés esete, amikor a büntetéskiszabás sajátos szempontjai megkövetelik a felső határ növelésének a lehetőségét. Ilyenkor húsz év a szabadságvesztés leghosszabb tartama.
A 41. §-hoz
1. A szabadságvesztést büntetésvégrehajtási intézetben kell végrehajtani. A büntetésvégrehajtási intézet gyűjtőfogalom, amely magába foglalja a különböző végrehajtási fokozatú intézeteket és a büntetésvégrehajtás egyes sajátos intézményeit (pl. a büntetésvégrehajtás kórházát) is.
A korszerű büntetésvégrehajtási tevékenység általánosan elfogadott elve az egyéniesítés. Ennek lehetőségét biztosítja a szabadságvesztés differenciált végrehajtása.
2. A Javaslat a szabadságvesztés végrehajtására három fokozatot állapít meg: a fegyházat, a börtönt és a fogházat. A három fokozat mellett a következő megfontolások szólnak:
Az átnevelhetőség szempontjából az elítéltek három alapvető csoportja ismerhető fel: a többszörösen visszaeső és az igen súlyos bűncselekményt elkövetett elítéltek, azok a szándékos bűncselekmény miatt elítéltek, akiknek büntetése viszonylag hosszabb tartamú vagy korábban már büntetve voltak, végül a szándékos bűncselekmény miatt viszonylag rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítéltek és a gondatlan bűncselekmények miatt szabadságvesztésre ítéltek. Ezért a leghelyesebb megoldásnak három büntetésvégrehajtási fokozat létesítése mutatkozik. - A differenciálás eszközei is olyan jellegűek, hogy háromnál több fokozat esetén az egyes fokozatok között nem tehető kellő különbség, a köztük levő eltérések megfelelően nem érzékelhetők; ezért a háromnál több fokozat nem jár büntetőpolitikai előnnyel, viszont a szabályozást bonyolulttá teszi.
A büntetésvégrehajtási fokozatok elnevezései jogi és köznyelvünkben régóta megszokottak, és egymás közötti viszonyuk a köztudatban is megfelel a Javaslat szerinti - a súlyosabbtól az enyhébb felé haladó - felsorolásnak.
3. A szabadságvesztés végrehajtásának rendje, az elítéltek kötelezettségei és jogai olyan fontos kérdések, amelyeknek jogszabályi rendezése szükséges. Ez azonban, jellege folytán, nem a Büntető Törvénykönyvbe, hanem a büntetésvégrehajtásról szóló külön jogszabályba tartozik. A Javaslat ennek megfelelő rendelkezést tartalmaz.
4. A szabadságvesztés természetéből és céljából következik, hogy a végrehajtása során az elítélt állampolgári jogainak és kötelezettségeinek körében változás áll be. A büntetésvégrehajtás jogkövetkezményeinek a teljesség igényével történő szabályozása azonban meghaladná a büntető törvény kereteit. A Javaslat ezért általánosságban mondja ki, hogy a büntetés céljával ellentétes állampolgári jogok és kötelezettségek szünetelnek. Mindenképpen ellentétes lenne a szabadságvesztés jellegével, ha az elítélt ennek végrehajtása alatt is gyakorolhatná azokat a jogait, amelyekkel az állampolgárok a közügyek intézésében részt vesznek; ezért a Javaslat ezt a joghátrányt kiemeli. Ez a rendelkezés független attól, hogy az elítélttel szemben mellékbüntetésként alkalmaztak-e közügyektől eltiltást.
A 42. §-hoz
1. A szabadságvesztés egyes végrehajtási fokozataiba kerülő elítéltek körének meghatározásánál a Javaslat figyelemmel van arra, hogy mind a büntetőjog tudománya, mind a büntetésvégrehajtás gyakorlata az elítéltek kategorizálását illetően több szempontot ismer. Általában az elkövetett bűncselekmény jellege, a büntetés mértéke és az elítélt előélete azok a körülmények, amelyeket az elítéltek kategóriáinak kialakításánál figyelembe kell venni. Egyik szempont sem tekinthető azonban olyannak, amely a kategorizálás kizárólagos alapja lehetne. Ez érvényesül annak szabályozásánál is, hogy milyen esetekben kell a szabadságvesztést fegyházban végrehajtani.
A fegyház a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási fokozata, ahová azok az elítéltek kerülnek, akiknek törvénytisztelő állampolgárrá nevelése a legnehezebb.
Életfogytig tartó szabadságvesztést csak a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel szemben szabnak ki. Ugyanez áll arra az esetre is, ha kegyelem folytán, halálbüntetés helyett alkalmaznak szabadságvesztést. Ebből következik, hogy az ilyen szabadságvesztés végrehajtására csak a legszigorúbb fokozat lehet alkalmas.
2. A bűncselekmények bizonyos kategóriái, jellegüknél fogva, olyan társadalomellenes beállítottságot tükröznek, hogy elkövetőiknél a legszigorúbb büntetésvégrehajtási fokozat alkalmazása a szükséges. Ezek a bűncselekmények: az állam és az emberiség elleni bűntettek, a terrorcselekmény, a légi jármű jogellenes hatalomba kerítése, továbbá az emberölés, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a közveszélyokozás és a rablás súlyosabban minősülő esetei, valamint a halálbüntetéssel is büntethető katonai bűncselekmények.
A fegyház jellegével az áll összhangban, hogy itt csak viszonylag hosszabb tartamú szabadságvesztést hajtanak végre. Ellentmondásos lenne az olyan szabályozás, amely néhány hónapi szabadságvesztés végrehajtását is lehetővé tenné a legszigorúbb fokozatban. Ezért az előbbiekben felsorolt bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztést csak akkor lehet fegyházban végrehajtani, ha a mértéke a három évet eléri vagy meghaladja.
3. A többszörös visszaeső elítélt (137. § 14. pont) e személyi sajátosságai folytán rendszerint nehezen nevelhető. Ezért a büntetését - az elkövetett bűncselekmény jellegére tekintet nélkül - fegyházban indokolt végrehajtani. Ha azonban a büntetés mértéke két évet nem ér el, fegyházban történő végrehajtása szükségtelen.
A 43. §-hoz
A börtön a szabadságvesztésnek a fegyháznál enyhébb, a fogháznál szigorúbb végrehajtási fokozata.
1. A Javaslat szerint a börtön a bűncselekmény súlyosabb alakzata, a bűntett [11. § (2) bek.] miatt kiszabott szabadságvesztés általános végrehajtási fokozata. A bűntett miatt kiszabott szabadságvesztést tehát általában börtönben kell végrehajtani. Kivétel ez alól, ha a végrehajtás a 42. § értelmében fegyházban történik. Ez azt jelenti, hogy börtönben kell végrehajtani: a) a 42. § (2) bekezdés a)-c) pontjaiban felsorolt bűntettek miatt három évnél rövidebb tartamban kiszabott szabadságvesztést; b) a többszörös visszaeső elítéltnek bűntett miatt két évnél rövidebb tartamban kiszabott szabadságvesztését; c) bármely más bűntett miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztést. Ez utóbbi esetben az elkövető lehet első ízben szabadságvesztésre ítélt, visszaeső (137. § 12. pont), vagy különös visszaeső (137. § 13. pont).
2. Börtönben kell végrehajtani a bűncselekmény enyhébb alakzata, a vétség [11. § (2) bek.] miatt kiszabott szabadságvesztést, ha az elítélt visszaeső (137. § 12. pont). A Javaslat szövegében csak a visszaesőt említi, de természetesen börtönben kell végrehajtani a vétség miatt kiszabott szabadságvesztést akkor is, ha az elítélt különös visszaeső, vagy többszörös visszaeső. Utóbbi esetben csak akkor, ha a szabadságvesztést nem kell a 42. § (2) bekezdés d) pontja értelmében fegyházban végrehajtani.
A 44. §-hoz
A szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási fokozata a fogház. A fogház a vétség miatt kiszabott szabadságvesztés általános végrehajtási fokozata. Eszerint fogházban kell végrehajtani a gondatlan bűncselekmények miatt elítéltek büntetését, továbbá a két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő szándékos bűncselekmény miatt elítéltek büntetését.
Ez utóbbi eset alól kivétel, ha az elkövető visszaeső. A rendelkezés célja és indoka egyrészt az első ízben megtévedt elkövetők megóvása a visszaesők káros hatásától, másrészt az, hogy a fogház viszonylag enyhe végrehajtási rendje nem alkalmas azok nevelésére, akik már korábban is töltöttek szabadságvesztést.
A 45. §-hoz
A Javaslat a bíróság feladatává teszi a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának meghatározását. Mind a törvényességi, mind a gyakorlati szempontok amellett szólnak, hogy a fokozat meghatározása a bíróság jogkörébe tartozzék. A bíróság a tárgyalás anyaga alapján a legjobban ismeri a vádlott egyéniségét, előéletét, az elkövetett bűncselekmény jellegét, vagyis azokat a tényezőket, amelyeket a fokozat meghatározásánál figyelembe kell venni. Ebből az is következik, hogy a fokozat meghatározása a szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozatban, az ítéletben történik.
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának meghatározására a 42-44. § rendelkezései az irányadók. Lehetséges azonban, hogy az e rendelkezések alapján meghatározott fokozat szigorúbb vagy enyhébb lenne annál, amelyet a bíróság az adott esetben a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre, különösen az elkövető személyiségére és cselekményének indítékára figyelemmel, a büntetés céljának eléréséhez megfelelőnek talál. Az ilyen esetekre gondolva nyújt módot a Javaslat a bíróságnak arra, hogy a 42-44. §-okban meghatározott végrehajtási fokozattól eltérjen, és a büntetés végrehajtását ennél eggyel szigorúbb vagy enyhébb fokozatban rendelje el.
A 46. §-hoz
A bíróság az ítéletben, tehát a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt határozza meg a szabadságvesztés fokozatát. Az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatti magatartása azonban azt mutathatja, hogy a büntetés céljának elérésére nem az ítéletben meghatározott fokozat alkalmas. Ezért a Javaslat lehetővé teszi, hogy a bíróság a büntetés végrehajtása alatt megváltoztassa az ítéletben meghatározott fokozatot, és az elítéltet eggyel enyhébb, illetőleg eggyel szigorúbb fokozatba utalja. Ez a rendelkezés jelentős nevelési lehetőséget biztosít.
Az enyhébb fokozatba utalás feltétele az elítélt kifogástalan magatartása. Szigorúbb végrehajtási fokozatba az elítélt akkor utalható, ha a büntetésvégrehajtás rendjét ismételten és súlyosan megzavarja. Eseti fegyelmezetlenség tehát nem adhat alapot a fokozat megváltoztatására.
A Javaslat azzal is számol, hogy az enyhébb, illetőleg szigorúbb fokozatba utalt elítélt magatartása a szabadságvesztés végrehajtása folyamán megváltozik, és ezért a büntetés hátralevő részének az ítéletben megállapított fokozatban való végrehajtása célszerű. Ezért lehetőséget ad arra is, hogy a bíróság az enyhébb, illetőleg a szigorúbb fokozatba helyezésről szóló határozatot utóbb hatályon kívül helyezze. Ebben az esetben a büntetés végrehajtását az ítéletben megállapított fokozatban kell folytatni.
Feltételes szabadságra bocsátás
A 47. §-hoz
1. A kriminálpedagógia eszközeinek sorában kiemelkedő helyet foglal el a feltételes szabadságra bocsátás intézménye. A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége a büntetés végrehajtása alatt a büntetésvégrehajtás rendjének megtartására ösztönzi az elítéltet, s ezáltal segíti a büntetésvégrehajtási szervek munkáját. A feltételes szabadságon levő elítélt felügyelete és annak kilátásba helyezése, hogy újabb bűncselekmény elkövetése esetén a büntetését folytatni kell, mind olyan befolyásoló tényezők, amelyek szintén segítik az elítélt nevelését és reszocializálását.
E megfontolások és gyakorlati tapasztalatok alapján a Javaslat az elítéltek széles körénél teszi lehetővé a feltételes szabadságra bocsátást. A jogintézmény hatékonyságát az szolgálja, ha minden konkrét esetben körültekintően vizsgálják a feltételes szabadságra bocsátás indokoltságát, és kerülik a mechanikus elbírálást.
2. A feltételes szabadságra bocsátás közvetlenül és jelentősen érinti az ítéletben kiszabott büntetés Végrehajtását. A Javaslat ezért e kérdésben a döntést a bíróság jogkörébe utalja.
Az elítélt feltételes szabadságra bocsátására akkor kerülhet sor, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Erre különösen abból lehet következtetni, hogy az elítélt a büntetés végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsít és készséget mutat arra, hogy szabadulása után törvénytisztelő életmódot fog folytatni. Ennek az általános feltételnek a megléte esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének az időpontja a végrehajtási fokozathoz igazodik. Ez a fokozat lehet a 42-44. § alapján, vagy a 45. § (2) bekezdése, illetve a 46. § alapján megállapított végrehajtási mód. A Javaslat a különböző büntetésvégrehajtási fokozatokban a büntetés meghatározott idejének kiállása után teszi lehetővé a feltételes szabadságra bocsátást.
3. A Javaslat az elítéltek, illetve a büntetések meghatározott kategóriáinál a feltételes szabadságra bocsátást eleve indokolatlannak, illetve célszerűtlennek tekinti. A (3) bekezdés elsősorban a többszörös visszaesőket, továbbá azokat zárja ki a feltételes szabadságra bocsátásból, akik az érdemességüket a korábbi elítélésük után elkövetett szándékos bűncselekménnyel cáfolták meg [a)-b) pont]. Nincs gyakorlati értelme az olyan feltételes szabadságnak, amelynek tartama igen rövid. Ezért a c) pont kizárja annak a feltételes szabadságra bocsátását, aki a szabadságvesztésből legalább három hónapot nem töltött ki. A d) pont a kiutasításra ítéltet zárja ki a feltételes szabadságra bocsátásból. Ez következik abból, hogy a kiutasítottnak szabadulása után el kell hagynia az ország területét. Ennek folytán viszont nem kísérhető figyelemmel, hogy a büntetés elérte-e a célját.
4. A Javaslat humanizmusa fejeződik ki abban, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet sem zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Ennek reménye az elítéltet a büntetés végrehajtása során a helyes magatartásra ösztönözheti. E büntetés súlyával azonban az áll összhangban, hogy az elítéltnek hosszú időn át kell kifogástalan magatartást tanúsítania. A Javaslat ezért legalább húsz év kitöltése után teszi lehetővé a feltételes szabadságra bocsátását.
Rendelkezik a Javaslat arról az esetről is, ha az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a büntetés végrehajtása alatt újabb bűncselekményt követ el, és emiatt szabadságvesztésre ítélik. Ilyenkor az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása folytatódik. Az utóbb kiszabott szabadságvesztés végrehajtását a 69. § kizárja; viszont az újabb elítélés azzal a következménnyel jár, hogy a bíróság az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját legfeljebb öt évvel elhalaszthatja. A halasztás legrövidebb tartamát szükségtelen a törvényben meghatározni.
A 48. §-hoz
1. A feltételes szabadság tartama általában azonos a szabadságvesztés hátralevő részével. Egy évnél rövidebb feltételes szabadságnak azonban nem lenne kellő súlya, és nem szolgálná megfelelően a jogintézmény célját. Ezért a Javaslat a feltételes szabadság legrövidebb tartamát egy évben határozza meg. Az általánostól eltérő rendelkezés szükséges az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás esetére is, mert ilyenkor a büntetés hátralevő része nem határozott tartamú. A Javaslat ezt tíz évben határozza meg.
2. A szabadságvesztés kiállásához jelentős következmények fűződnek, pl. a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés és a visszaesés szempontjából. Ha az elítéltet feltételes szabadságra bocsátották, és ez anélkül telt le, hogy megszüntették volna, a büntetést azon a napon kell ki-állottnak tekinteni, amikor a feltételes szabadság letelt. Ezt a magától értetődő szabályt a Javaslat szövege nem is mondja ki. Ez azonban méltánytalan lenne, ha a szabadságvesztés hátralevő része egy évnél rövidebb, mert így a feltételes szabadságra bocsátás következtében később kezdődnék a mentesítés határideje, mintha az elítéltet nem bocsátották volna feltételes szabadságra. Ezt az ellentmondást küszöböli ki a (2) bekezdés.
3. A feltételes szabadságra bocsátottak egy részénél a társadalom védelme és az elítélt érdekében is szükséges, hogy a társadalomba történő beilleszkedésüket elősegítsék, egyben azonban ellenőrzés alatt is álljanak. A (3) bekezdés ezért lehetőséget ad a feltételes szabadságra bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezésére. (A pártfogó felügyelet alatt álló elítélt kötelezettségeiről a 82. § rendelkezik.) A pártfogó felügyelet elrendelése nem kötelező, hanem a bíróság mérlegelésétől függ. Ennek kapcsán figyelembe kell venni a szabadságvesztésből szabaduló személyiségét, családi körülményeit, a társadalomba való beilleszkedés iránti készségét és a beilleszkedés tárgyi feltételeit.
A pártfogó felügyelet tartama a feltételes szabadság idejével azonos. Ez a tartam szükséges az elítéltnek a társadalomba való beilleszkedése elősegítésére és a visszaesés megelőzésére. Gyakorlati szempontból is célszerű, hogy a pártfogó felügyelet és a feltételes szabadság azonos ideig tartson. Minthogy a feltételes szabadság legalább egy évig tart, a pártfogó felügyelet sem lehet egy évnél rövidebb.
4. A (4) bekezdés a feltételes szabadság kötelező és bírói mérlegeléstől függő megszüntetéséről rendelkezik. A bíróság köteles megszüntetni a feltételes szabadságot, ha az elítéltet a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. Az ilyen büntetés ugyanis megcáfolja azt a kedvező feltevést, amelyet az elítéltről a feltételes szabadságra bocsátáskor kialakítottak. E szempontból közömbös, hogy a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény szándékos, vagy gondatlan volt-e.
A feltételes szabadság bírói mérlegeléstől függő megszüntetésére a pártfogó felügyelettel járó magatartási szabályok megszegése, vagy olyan bűncselekmény elkövetése adhat alapot, amely miatt nem végrehajtandó szabadságvesztést, hanem más büntetést szabtak ki. A bíróságnak a mérlegelés során figyelembe kell vennie a magatartási szabályszegés jelentőségét, esetleges ismétlődését, illetőleg az újabb bűncselekmény súlyát és jellegét; a feltételes szabadságot akkor kell megszüntetnie, ha arra a meggyőződésre jut, hogy a büntetés célja e cselekményekre tekintettel a szabadságvesztés hátralevő részének végrehajtása nélkül nem érhető el.
A pártfogó felügyelettel járó magatartási szabályok megszegése természetesen csak akkor eredményezheti a feltételes szabadság megszüntetését, ha a szabályszegés a feltételes szabadság tartama alatt történik. Ha a pártfogó felügyelet tartama hosszabb, mint a feltételes szabadság, a feltételes szabadság eltelte után elkövetett magatartási szabályszegés nem lehet alapja a feltételes szabadság megszüntetésének.
5. Ha a bíróság bármely okból megszünteti a feltételes szabadságot, az elítélt nem csupán a feltételes szabadság hátralevő részének, hanem a feltételes szabadság egész tartamának megfelelő szabadságvesztést köteles kitölteni. Ez mondja ki az (5) bekezdés.
A javító-nevelő munka ű
A 49. §-hoz
1. A Javaslat szükségesnek tart büntetési rendszerünkben olyan büntetési nemet, amely súlyban a szabadságvesztés és a pénzbüntetés között helyezkedik el. Ez a büntetési nem módot ad a bíróságnak, hogy az enyhébb kriminalitás olyan eseteiben, ahol a büntetések céljának eléréséhez a rendszeres munka és nevelés együttes hatása szükséges és elegendő, ne alkalmazzon szabadságvesztést.
2. A javító-nevelő munka elsősorban munkakötelezettség. Az elítélt a bíróság által kijelölt munkahelyen köteles meghatározott természetű munkát végezni. Alkalmazható olyan elítéltek esetén, akik az ítélet meghozatalakor nem állnak munkaviszonyban vagy szövetkezeti tagsági viszonyban. Alkalmazható természetesen a munkaviszonyban vagy szövetkezeti tagsági viszonyban állók esetén is, ekkor a kijelölt munkahely az elítéltnek az ítélethozatalkor fennálló munkahelye.
E büntetés az elítélt személyi szabadságát csak a munkahely szabad megválasztásában korlátozza. A Javaslat ezért kimondja, hogy az elítélt személyi szabadsága egyébként nem korlátozható.
3. A (2) bekezdés a javító-nevelő munkát a büntetés tartamára meghatározott vagyoni hátránnyal kapcsolja össze. A javító-nevelő munkának lényeges eleme, hogy az elítélt csökkentett munkabérben részesül. Munkabérét az érvényes bértételek alapján kell megállapítani, ebből azonban a bíróság által meghatározott részt az állam javára le kell vonni. A levonás öt százaléktól harminc százalékig terjedhet, a bíróság mérlegelésétől függően. A munkabérnek nem tekinthető juttatások (pl. családi pótlék, kiküldetési illetmény) a javító-nevelő munkára ítéltet teljes egészükben megilletik; ezeknek csökkentése nem szolgálná a büntetés célját
4. Az elítéltnek a javító-nevelő munka alatti jogi helyzetét illetően a Javaslat azt az általános rendelkezést tartalmazza, hogy a munkában álló dolgozók jogai illetik meg, amennyiben ezek nincsenek ellentétben a büntetés jellegével. Ennek részleteit külön jogszabály határozza meg.
5. A javító-nevelő munka legrövidebb tartama hat hónap, a leghosszabb tartama két év. Hat hónapnál rövidebb idő alatt a munka, illetőleg a munkahelyi közösség kedvező hatása rendszerint még nem érvényesül; ha viszont e kedvező hatás elérésére két év is kevés lenne, ez szigorúbb büntetés - szabadságvesztés - alkalmazásának a szüksége mellett szól.
Amennyiben azonban a javító-nevelő munkát halmazati büntetésként szabják ki, az általánosnál magasabb, három évi felső határ megállapítása indokolt
A 92. § (1) bekezdése szerint több javító-nevelő munka összbüntetésbe foglalható. Az összbüntetést a 93. § (1) bekezdése értelmében javító-nevelő munkában kell kiszabni. A Javaslat a büntetés felső határát erre az esetre is három évben állapítja meg.
Az 50. §-hoz
1. A javító-nevelő munka végrehajtása az elítélt vonakodása esetén karhatalommal nem kényszeríthető ki. Ha az elítélt kivonja magát a büntetés végrehajtása alól, a bíróság a végre nem hajtott javító-nevelő munkát szabadságvesztésre változtatja át. Ugyanez a következménye annak, ha az elítélt a munkafegyelmet súlyosan megsérti. A fegyelemsértés súlyosságának a megítélése a bíróság feladata.
Az átváltoztatás szempontjából a javító-nevelő munka hátralevő részét attól a naptól kell számítani, amikor az elítélt az átváltoztatásra okot adó magatartást megvalósította. Ezt azonban nem szükséges a törvény szövegében kimondani.
A javító-nevelő munka helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a Javaslat - a javító-nevelő munkának a büntetési rendszeren belüli súlya alapján - fogházban jelöli meg.
2. A javító-nevelő munka a szabadságvesztésnél enyhébb büntetés. Ezért a (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy szabadságvesztésre átváltoztatás esetén két napi javító-nevelő munka egy napi szabadságvesztésnek felel meg.
Előfordulhat, hogy a javító-nevelő munka hátralevő része nem tesz ki hat hónapot, az átváltoztatási kulcs szerint tehát a helyébe lépő szabadságvesztés mértéke három hónapnál rövidebb. Az elítélt számára méltánytalan lenne, ha ebben az esetben is irányadó lenne a szabadságvesztésnek a 40. § (2) bekezdése szerinti általános alsó határa. A Javaslat ezért kimondja, hogy javító-nevelő munka átváltoztatása esetén a szabadságvesztés három hónapnál rövidebb is lehet
A pénzbüntetés
Az 51. §-hoz
1. A Javaslat a pénzbüntetés intézményét a napi pénzbüntetés rendszerének a bevezetésével szabályozza. Ennek a rendszernek az alapja az, hogy a pénzbüntetés meghatározásánál kifejezésre kell juttatni egyrészt a bűncselekmény büntetést érdemlőségének a fokát, másrészt az elkövető anyagi körülményeit. Ez a rendszer a jelenleginél alkalmasabb arra, hogy a közel azonos súlyú bűncselekményt elkövető, de eltérő jövedelmű vádlottak esetén hatékonyabb büntetéskiszabást eredményezzen. A pénzbüntetés napi tételes rendszere a jogalkalmazót arra készteti, hogy a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket gondosan számba vegye, s azokat tudatosabban értékelje.
2. A Javaslat szerint a pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy a bíróság megállapítja a napi tételek számát, valamint az egy napi tételnek megfelelő összeget. A napi tételek száma elsősorban a bűncselekmény súlyát juttatja kifejezésre, míg az egy napi tételnek megfelelő forintösszeg az elkövető jövedelmi és személyi viszonyaihoz igazodik.
3. A (2) bekezdés értelmében a pénzbüntetés alsó határa tíz, a felső határa száznyolcvan napi tétel, halmazati büntetés esetén kétszázhetven napi tétel. Ez utóbbi összhangban áll a szabadságvesztésnél és a javító-nevelő munkánál meghatározott halmazati büntetés leghosszabb tartamával.
A napi tétel összegének a meghatározásakor a Javaslat az alsó határt olyan összegben rögzíti, hogy a pénzbüntetés a legkisebb keresetű elkövető esetében is alkalmazható legyen anélkül, hogy túlságosan alacsony volta ellentétben állna a büntetés joghátrány jellegével.
A napi tétel legmagasabb összegét a Javaslat ezer forintban jelöli meg. Ez a felső határ kiemelkedő jövedelmű elkövetőnél is megfelelőnek látszik.
A napi tétel összegének meghatározásánál figyelembe kell venni egyrészt a bevételeket (munkabér, vagyonból származó haszon és egyéb jövedelem), másrészt a létfenntartási költségeket, valamint a jogszabályon vagy hatósági határozaton alapuló tartási stb. kötelezettségeket. A bíróság akkor jár el helyesen, ha az elítélt létfenntartási költségeit a társadalmi átlag szerint, nem pedig az ezt esetleg meghaladó tényleges mértékben veszi számításba. Az elkövető jövedelmet nem hajtó vagyonát a napi tétel összegének meghatározásánál figyelmen kívül kell hagyni, mert a pénzbüntetés nem vagyonelkobzás jellegű.
Az 52. §-hoz
Az 52. § arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha az elítélt a pénzbüntetést nem fizeti meg. A pénzbüntetést meg nem fizetés esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Átváltoztatásnak akkor van helye, ha az elítélt a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. A végrehajtás előzetes megkísérlése és ennek eredménytelensége tehát nem feltétele az átváltoztatásnak. Ettől eltérő rendelkezést tartalmaz a fiatalkorúak vonatkozásában a 114. § (2) bekezdése.
Átváltoztatásnál egy napi tétel összegének helyébe egy napi szabadságvesztés lép. Maga a napi tétel elnevezés is arra utal, hogy a bíróság a napi tétel összegében a szabadságvesztés egy-egy napjának megfelelő összeget határoz meg.
A pénzbüntetés a szabadságvesztésnél enyhébb büntetési nem, ezért az átváltoztatott büntetést mindig a szabadságvesztés legenyhébb fokozatában, fogházban kell végrehajtani.
Ha a meg nem fizetett pénzbüntetés napi tételeinek száma kilencvennél kevesebb, méltánytalan lenne, ha az átváltoztatás folytán megállapított szabadságvesztés nem lehetne három hónapnál rövidebb. A Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben a szabadságvesztés három hónapnál, vagyis a 40. § (2) bekezdésében meghatározott legrövidebb tartamnál rövidebb is lehet.
A közügyektől eltiltás
Az 53. §-hoz
A közügyektől eltiltás jogfosztó-jogkorlátozó jellegű mellékbüntetés. Alkalmazásának két feltétele van: azzal szemben kell alkalmazni, akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek és méltatlan arra, hogy a közügyekben részt vegyen.
Javító-nevelő munka és pénzbüntetés mellett közügyektől eltiltás nem alkalmazható. A közügyektől eltiltás az elítéltet jelentős hátránnyal sújtó mellékbüntetés; ezért nem indokolt, hogy olyan főbüntetések mellett is kiszabásra kerüljön, amelyek a szabadságvesztésnél enyhébbek.
Az 54. §-hoz
E §-ban a Javaslat a közügyektől eltiltás tartalmi elemeit sorolja fel. A közügyektől eltiltás egységes mellékbüntetés, tehát a bíróság nem teheti meg, hogy az elítéltet a felsorolt jogosítványoknak csak egy részétől fossza meg.
Az (1) bekezdés felsorolása a közügyektől eltiltással érintett jogok közül elsőként az egyik legfontosabb állampolgári jogot, a választójogot emeli ki, és ennek kapcsán - az elfogadott államjogi fogalmat használva - népképviseleti szervről szól.
A (2) bekezdés a) pontja szerint az elítélt elveszti a már meglevő olyan tagságát, állását, tisztségét vagy megbízatását, amelyet az (1) bekezdés szerint nem nyerhet el. A b) pont ugyanezt mondja ki a katonai rendfokozat és a kitüntetések vonatkozásában.
Az 55. §-hoz
1. A Javaslat viszonylag széles keretet biztosít a bíróság számára a közügyektől eltiltás kiszabásánál: legrövidebb tartamát egy évben, leghosszabb tartamát tíz évben határozza meg. A mellékbüntetés kiszabásánál elsősorban az elkövető személyének társadalomra veszélyességét kell figyelembe venni, de arányban kell állnia a közügyektől eltiltásnak a szabadságvesztés mértékével is.
2. A (2) bekezdés a közügyektől eltiltás tartamának számításáról rendelkezik. A közügyektől eltiltás tartamát az ezt kimondó ítélet jogerőre emelkedésétől kell számítani. Ez alól a szabály alól azonban a Javaslat kivételt tesz. Nem számítható be a közügyektől eltiltás tartamába az az idő, amíg az elítélt szabadságvesztést tölt [41. § (3) bek.] vagy szigorított őrizetben van [81. § (1) bek.]. Ugyancsak ki kell zárni a közügyektől eltiltás tartamából azt az időt, amely alatt az elítélt a főbüntetés végrehajtása, vagy a szigorított őrizet alól kivonja magát.
A Javaslat méltányos megítélést biztosít annak kimondásával, hogy a feltételes szabadságon, illetőleg a szigorított őrizetből ideiglenes elbocsátáson töltött időt be kell számítani a közügyektől eltiltás tartamába, ha a feltételes szabadságot nem szüntették meg, illetve az ideiglenes elbocsátás véglegessé vált
A foglalkozástól eltiltás
Az 56. §-hoz
A foglalkozástól eltiltás az elítélt jogait korlátozó mellékbüntetés; ahhoz a foglalkozáshoz kapcsolódik, amelynek körében a bűncselekményt megvalósította. Azzal szemben alkalmazható, aki a szakképzettséget igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével vagy a foglalkozás szándékos felhasználásával vált bűncselekmény elkövetőjévé.
Ez a mellékbüntetés a társadalom védelmét azáltal szolgálja, hogy megfosztja az elkövetőt attól a lehetőségtől, hogy foglalkozásának gyakorlásával újabb bűncselekményt kövessen el.
Az 57. §-hoz
1. A Javaslat szerint a foglalkozástól eltiltás végleges hatályú, vagy határozott ideig - egy évtől tíz évig - tart. A végleges hatályú eltiltásnak az a feltétele, hogy az elkövető a foglalkozás gyakorlására alkalmatlannak bizonyult. Az alkalmatlanság rendszerint egészségügyi okból állapítható meg, pl. olyan személy követ el a foglalkozás körében veszélyeztetést, aki kábítószerélvező és a foglalkozása szabályainak megszegése ezzel a szenvedélyével függött össze.
A foglalkozástól eltiltásnak nem feltétele meghatározott nemű vagy mértékű főbüntetés alkalmazása. A bíróság nemcsak szabadságvesztés, hanem javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés mellett is alkalmazhatja. Nem akadálya a kiszabásának az sem, ha főbüntetés végrehajtását felfüggesztik.
2. A foglalkozástól eltiltás tartamának számítását illetően, a (2) bekezdés megfelelően alkalmazni rendeli az 55. § (2) bekezdésének a közügyektől eltiltás tartamára vonatkozó rendelkezését. A szabályozás azonosságát az indokolja, hogy e két mellékbüntetés az eltiltás tartama szempontjából közel áll egymáshoz.
3. Határozott ideig tartó foglalkozástól eltiltás esetén a társadalom érdekeit veszélyeztetheti, ha az elítélt a mellékbüntetés kiállása után a foglalkozását újból gyakorolhatja. Ezért a Javaslat lehetőséget ad a bíróságnak, hogy a foglalkozás újbóli gyakorlását az ehhez szükséges jártasság igazolásától tegye függővé. Ennek az eltiltás tartamának letelte után, meghatározott módon - pl. vizsga letételével - lehet helye. - A Javaslat végleges hatályú eltiltás esetén is lehetőséget nyújt arra, hogy az eltiltott a foglalkozását újból gyakorolhassa. A szabályozás egyaránt figyelembe veszi a társadalom védelmének és az eltiltottal szembeni méltányosságnak a szempontjait. A bíróságot jogosítja fel az eltiltott utólagos mentesítésére, de erre csak akkor kerülhet sor, ha az eltiltás óta már tíz év eltelt és az eltiltott igazolja, hogy a foglalkozás gyakorlására alkalmas, pl. az egészségügyi alkalmatlansága megszűnt.
A járművezetéstől eltiltás
Az 58. §-hoz
1. A járművezetéstől eltiltás az elítéltnek azt a jogát korlátozza, hogy járművet vezessen.
A mellékbüntetés elsősorban azzal szemben alkalmazható, aki engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követett el bűncselekményt. A mellékbüntetés alkalmazása ebben az esetben sem kötelező, hanem a bíróság mérlegelésétől függ. Kötelező előírása indokolatlan joghátrányt jelenthetne a közlekedési bűncselekmények elkövetőivel szemben, és az egyéniesített büntetéskiszabást is akadályozná. A mérlegelésnél a bíróságnak elsősorban azt kell vizsgálnia, hogy az elkövetőnek a közlekedésben való részvétele veszélyt jelent-e a közlekedés biztonságára.
A járművezetéstől eltiltható az is, aki bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ. Az utóbbi években alakult ki a bűnözés egyik veszélyes formája, az úgynevezett mozgó bűnözés. Ennek jellemzője, hogy gépjárművel bűncselekmények sorozatát követik el, mivel a gépjármű nagymértékben megkönnyíti a bűncselekmény végrehajtását és a helyszínről való menekülést. Ilyen esetekben az újabb bűncselekmények megelőzését is szolgálja a járművezetéstől eltiltás.
A Javaslat azáltal, hogy az eltiltás szempontjából szóbajöhető járművek felsorolása helyett a járművezetés engedélyhez kötöttségére utal, figyelemmel van arra, hogy a vezetési engedélyhez kötött járművek köre változhat. Jelenleg az 1/1976. (I. 10.) BM számú rendelet 2. §-ának (1) bekezdése sorolja fel, hogy a közúti forgalomban milyen vezetői engedéllyel, illetőleg igazolvánnyal szabad járművet vezetni. Engedélyhez kötött egyes nem közúti - légi- vízi, vasúti stb. - járművek vezetése is. Nem tilthat el a bíróság olyan jármű vezetésétől, amelynek vezetését jogszabály nem köti engedélyhez; ilyen pl. a kerékpár.
2. A bíróság eltilthatja az elkövetőt valamennyi engedélyhez kötött jármű vezetésétől, de az eltiltást meghatározott fajtájú járműre is korlátozhatja. Erre a (2) bekezdés ad lehetőséget. Ennek az indoka az, hogy egyes esetekben az elkövető csak bizonyos jármű vezetésével kapcsolatban jelent veszélyt a közlekedés biztonságára. A (2) bekezdés alkalmazása esetén a bíróság kimondhatja az eltiltást vasúti, légi, közúti stb. járművekre, a közúti járműveken belül pedig azokra a járműkategóriákra, amelyeket az 1/1976. (I. 10.) BM számú rendelet 4. §-a sorol fel.
Az 59. §-hoz
1. Az 59. § a járművezetéstől eltiltás időtartamáról rendelkezik. Az eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tartó lehet. A végleges eltiltás feltétele az elkövetőnek a járművezetésre való alkalmatlansága. Ez alatt a közúti közlekedésre alkalmatlanságot kell érteni. [A gépjárművezetők egészségi alkalmasságára vonatkozó jogszabály az 1/1976. (I. 16.) EüM számú rendelet]
A határozott tartamú eltiltás legrövidebb tartamát a Javaslat egy évben, a leghosszabb tartamát tíz évben határozza meg. Ez a széles időhatárokat tartalmazó rendelkezés bő lehetőséget ad a mellékbüntetés differenciált alkalmazására.
2. A (2) bekezdés a járművezetéstől eltiltás tartamának számítását nem szabályozza önállóan, hanem - a két mellékbüntetés jellege közötti hasonlóság folytán - a közügyektől eltiltás tartamának számítására vonatkozó rendelkezés [55. § (2) bek.] megfelelő alkalmazását írja elő. - A járművezetéstől határozott tartamú eltiltás esetén az újbóli járművezetés engedélyezésének a jártasság igazolásától való függővé tételére, végleges eltiltásánál pedig az eltiltás alóli bírósági mentesítésre éppúgy indokolt lehetőséget adni, mint a foglalkozástól eltiltás körében. A Javaslat ezt akként szabályozza, hogy az 57. § (3) bekezdésének a foglalkozástól eltiltásra vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni rendeli. A megfelelő alkalmazás a járművezetés körében azt jelenti, hogy az eltiltott a járművezetéshez szükséges jártasságát, illetőleg az erre alkalmasságát igazolja meghatározott módon.
A kitiltás
A 60. §-hoz
1. A kitiltás a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát korlátozó mellékbüntetés. Az erre ítélt elveszti azt a jogát, hogy a bíróság által meghatározott területen tartózkodjék.
A kitiltás alkalmazásának három feltétele van: a Javaslat Különös Része az adott bűncselekménynél a kitiltást tegye lehetővé, a bíróság főbüntetésként szabadságvesztést szabjon ki, és az elkövetőnek meghatározott helyen tartózkodása a közérdeket veszélyeztesse.
A Különös Rész rendelkezései azoknál a bűncselekményeknél teszik lehetővé a kitiltást, amelyeknél - a kriminológiai és a bűnüldözési tapasztalatok szerint - az elkövetőnek egy meghatározott helyen tartózkodása megkönnyítette a bűncselekmény elkövetését, s a bűnismétlés megelőzése végett az elkövetőnek az eddigi tartózkodási helyéről való eltávolítása szükséges. Ilyenek pl. a közveszélyes munkakerülés, a tiltott szerencsejáték szervezése. - A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése a kitiltásnak nem akadálya, mert a mellékbüntetésnek elsősorban az egyéni megelőzést szolgáló hatása ilyen esetben is érvényesülhet.
A Javaslat nem rendeli el kötelezően a kitiltás alkalmazását. A bíróságnak kell mérlegelnie, hogy az elítéltnek meghatározott területen való tartózkodása veszélyezteti-e a közérdeket.
A kitiltás vonatkozhat egy vagy több helységre, illetve az ország meghatározott részére (pl. Budapestre, Pest megyére vagy a Balaton melletti megyékre), attól függően, hogy a közérdeket az elítéltnek milyen területen való tartózkodása veszélyezteti.
2. A (2) bekezdés szerint a kitiltás egy évtől öt évig terjedhet. Egy évnél rövidebb időtartam nem látszik alkalmasnak a mellékbüntetés céljának elérésére. Öt évet meghaladó kitiltás viszont azért szükségtelen, mert öt év általában elegendő arra, hogy a kitiltottnak a közérdeket veszélyeztető kapcsolatai a kitiltás helyén megszakadjanak, és másutt beilleszkedjék a társadalomba.
A kitiltás tartamának számításánál a közügyektől eltiltásra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Ezt a szabályozást a két mellékbüntetés közötti hasonlóság indokolja.
A kiutasítás
A 61. §-hoz
A kiutasítás is az elítélt jogait korlátozó mellékbüntetés. Csak azzal szemben alkalmazható, aki nem magyar állampolgár, tehát a külföldi állampolgárokon kívül a hontalanokra is kiterjed.
A kiutasított köteles az országot elhagyni, illetve tűrni azt, hogy a Magyar Népköztársaság területéről eltávolítsák. Ha az elítélt az ország területét elhagyta, oda csak külön engedéllyel (pl. vízum) térhet vissza. Az engedély nélküli visszatérés bűncselekmény (214. §).
A Javaslat nem korlátozza a kiutasítás alkalmazását meghatározott bűncselekményekre, azért bármely bűncselekmény miatt alkalmazható, ha a bíróság arra a meggyőződésre jut, hogy az elkövetőnek az országban tartózkodása nem kívánatos. - Akivel szemben kiutasítást alkalmaztak, feltételes szabadságra nem bocsátható [47. § (3) bek. d) pont].
A vagyonelkobzás
A 62. §-hoz
A vagyonelkobzás a bűncselekmény elkövetőjét vagyoni hátránnyal sújtja, vagyonának egészét vagy meghatározott vagyontárgyát elvonja. A Javaslat büntetési rendszerében a vagyonelkobzás súlyos mellékbüntetés, ezért alkalmazásának körét indokolt a pénzbüntetéshez képest szűkebb térre korlátozni.
A vagyonelkobzás alkalmazásának általános feltétele, hogy az elkövetőnek megfelelő vagyona legyen. Vagyontalan személy esetén a mellékbüntetés jelképes lenne, végrehajtása nem vezetne eredményre s ez nemcsak felesleges terhet róna a végrehajtásért felelős hatóságokra, hanem az ítélet tekintélyét is csorbítaná. Ezért e mellékbüntetést illetően megfelelő az a vagyon, amelynek elvonása az elkövető és tartásra jogosult hozzátartozói létfenntartását nem veszélyezteti. Ez rendszerint azonos a bírósági végrehajtás alól nem mentes vagyonnal.
Megfelelő vagyonnal rendelkező elkövetővel szemben is csak akkor van helye vagyonelkobzásnak, ha a Javaslat Különös Része ezt az adott bűncselekménynél lehetővé teszi, vagy ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követték el. A haszonszerzési célzat alatt vagyoni előny szerzésére törekvést kell érteni; ez a feltétel nem korlátozható a vagyon elleni bűncselekményekre, hanem általában az olyan bűncselekményeknél valósul meg, amelyeket vagyoni haszon érdekében követtek el.
E feltételek megléte esetén a Javaslat a vagyonelkobzás kötelező és a bíróság mérlegelésétől függő alkalmazásáról rendelkezik. - Három évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést - a Javaslat büntetési rendszerét és büntetési tételeit figyelembe véve - olyan bűncselekmények esetén szabnak ki, amelyeknek tárgyi súlya, illetve elkövetőjük személyének veszélyessége jelentős. Ilyenkor a büntetés célja megkívánja a vagyonelkobzás alkalmazását. Amennyiben viszont a főbüntetés három évnél nem súlyosabb végrehajtandó szabadságvesztés, a vagyonelkobzás kötelezővé tétele nem indokolt, hanem a bíróságnak kell mérlegelnie, hogy a büntetés célja érdekében erre szükség van-e. Felfüggesztett szabadságvesztés, javító-nevelő munka és pénzbüntetés mellett a Javaslat nem teszi lehetővé a vagyonelkobzást. A felfüggesztett szabadságvesztés súlyával nem áll arányban a vagyonelkobzás; a javító-nevelő munka és a pénzbüntetés pedig vagyoni hátránnyal jár, s mellette indokolatlan volna további vagyoni jellegű mellékbüntetés.
A 63. §-hoz
1. A Javaslat még a vagyonelkobzás kötelező alkalmazása esetén is lehetővé teszi, hogy a bíróság a mellékbüntetés meghatározásánál messzemenően egyéniesítsen, a bűncselekmény súlya és a főbüntetés mértéke mellett figyelembe vegye az elkövető személyi és vagyoni viszonyait, családi körülményeit és azt, hogy ez a büntetés az elkövető hozzátartozóit is hátrányosan érintheti. Ezért az (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a vagyonelkobzás az elkövető egész vagyonára, vagy meghatározott vagyontárgyaira rendelhető el.
2. A (2) bekezdés a vagyonelkobzás kijátszására irányuló jogügyeletekkel szemben kíván biztosítékot nyújtani. A vagyonelkobzás alapja általában az elkövetőnek a bűncselekmény elbírálásakor meglevő vagyona. A Javaslat azonban lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a vagyonelkobzás meghiúsítása céljából másra átruházott vagyontárgyakra is kimondja a vagyonelkobzást, feltéve, hogy a vagyontárgy megszerzőjének az átruházás céljáról tudomása volt. Ebből a szempontból közömbös az átruházás időpontja. - Azokra a vagyontárgyakra, amelyeket az elkövető a bűncselekmény elkövetése után ingyenesen ruházott át, a vagyonelkobzás akkor is kimondható, ha az átruházás célja nem a vagyonelkobzás meghiúsítása volt, vagy ha az ingyenesen szerző az átruházás ilyen céljáról nem tudott.
3. A (3) bekezdés a vagyonelkobzás következményéről rendelkezik. Eszerint az elkobzott vagyon az államra száll. Ez azt jelenti, hogy az elkövető tulajdonában levő és elkobzott vagyon felett az állam szerez tulajdonjogot. Mindez az ítélet jogerőre emelkedésével következik be, nem pedig a vagyonelkobzás végrehajtását célzó cselekmények időpontjában.
A Javaslat nem rendelkezik az állam felelősségéről vagyonelkobzás esetén, minthogy ezt a polgári jog (Ptk. 120. § (2)-(3) bek.) szabályozza.
A pénzmellékbüntetés
A 64. §-hoz
1. A pénzmellékbüntetés rendeltetése az, hogy az elkövetőt vagyoni hátránnyal sújtsa. Ezért csak akkor indokolt az alkalmazása, ha az elkövetőnek megfelelő keresete, jövedelme vagy vagyona van. E feltétel hiányában a pénzmellékbüntetés kiszabása - az átváltoztatás folytán - közvetve a szabadságvesztés alkalmazását jelentené.
Pénzmellékbüntetés csak határozott tartamú szabadságvesztés mellett kerülhet alkalmazásra. Halálbüntetés és életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a büntetés célja nem indokolja a pénzmellékbüntetést. A javító-nevelő munka viszont már önmagában is vagyoni hátránnyal jár. - Határozott tartamú szabadságvesztés mellett akkor is alkalmazható pénzmellékbüntetés, ha a főbüntetés végrehajtását a bíróság felfüggeszti. A végrehajtandó pénzmellékbüntetés ebben az esetben is hatékonyan szolgálhatja a büntetés célját.
Az előbbi általános feltételek megléte esetén a pénzmellékbüntetés alkalmazása kötelező, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követték el. Haszonszerzési célból elkövetett bűncselekményen nemcsak azokat kell érteni, amelyeknek ez a célzat a tényállási eleme, hanem bármilyen bűncselekményt, amelynek célja vagyoni előny szerzése.
A Javaslat ezenkívül bármely bűncselekmény elkövetése miatt is lehetőséget nyújt pénzmellékbüntetés kiszabására, ha az hozzájárul az elkövetőnek az újabb bűncselekménytől való hatásosabb visszatartásához. Ilyenkor azonban az alkalmazása nem kötelező, hanem a bíróság mérlegelésétől függ.
2. A pénzmellékbüntetés mértékének is igazodnia kell az elkövető jövedelmi és személyi viszonyaihoz, és természetesen nem hagyható figyelmen kívül a bűncselekmény súlya sem. Ezeknek a tényezőknek az értékelése azonban nem történhet a főbüntetésként alkalmazott pénzbüntetéssel azonos módon. A pénzmellékbüntetésnél ugyanis figyelemmel kell lenni a főbüntetésre és azokra a sajátos szempontokra is, amelyek e mellékbüntetés alkalmazásának feltételei. Ebből következik, hogy a pénzmellékbüntetés kiszabásánál nem lenne célszerű az 51. §-ban szabályozott napi pénzbüntetés rendszere. A Javaslat ezért nem napi tételekből kiindulva, hanem konkrét pénzösszegben határozza meg a pénzmellékbüntetés alsó és felső határát. Az alsó határ azonos az 51. § (2) bekezdése szerint kiszabható pénzbüntetés legkisebb mértékével, a legmagasabb összeg megállapításánál viszont azt kellett szem előtt tartani, hogy 100 000,-forinton felüli pénzmellékbüntetés vagyonelkobzás-jellegű joghátrány lenne, erre tehát nem indokolt lehetőséget adni.
3. Mind a pénzmellékbüntetés, mind a vagyonelkobzás vagyoni hátránnyal sújtja az elkövetőt, együttes alkalmazásuk tehát nem indokolt. A vagyonelkobzás a súlyosabb büntetés, ezért a (3) bekezdés vagyonelkobzás esetén kizárja a pénzmellékbüntetés kiszabását.
A 65. §-hoz
1. A pénzmellékbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatásának feltételét a Javaslat a pénzbüntetéssel azonosan, a megnemfizetésben határozza meg. Az átváltoztatott szabadságvesztés végrehajtási fokozatát illetően azonban indokolt az eltérés az 52. §-tól. Minthogy a pénzmellékbüntetést szabadságvesztés mellett szabják ki, elvileg helytelen lenne, és gyakorlati nehézséget is okozna, ha az átváltoztatott büntetést akkor is fogházban hajtanák végre, amikor a főbüntetés végrehajtási fokozata fegyház vagy börtön. A Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy az átváltoztatott szabadságvesztés végrehajtási fokozata fogház, amennyiben azonban a főbüntetést is végre kell hajtani, ennek fokozata irányadó az átváltoztatott büntetésre is.
2. A pénzmellékbüntetés kiszabásának rendszeréből következik, hogy átváltoztatás esetén meghatározott összegű pénzmellékbüntetés helyett kell egy-egy napi szabadságvesztést számítani. A (2) bekezdés az egy napi szabadságvesztésnek megfelelő forintösszeget legalább 100 és legfeljebb 500 forintban határozza meg, ezen a kereten belül a bíróság állapítja meg, hogy az adott esetben milyen kulcs szerint történik az átváltoztatás. - A pénzmellékbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés legrövidebb tartama egy nap, a szabadságvesztés háromhónapos általános minimumának alkalmazása ugyanis indokolatlanul súlyos hátrányt jelentene. Az átváltoztatás során megállapított szabadságvesztés pedig akkor sem haladhatja meg a hat hónapot, ha a törvényben szabályozott árváltoztatási kulcs alkalmazásával ennél hosszabb szabadságvesztést kellene megállapítani. Hat hónapot meghaladó szabadságvesztés ugyanis bármilyen magas pénzmellékbüntetéshez képest aránytalanul súlyos büntetés lenne.
A büntetés végrehajtását kizáró okok
A 66. §-hoz
A büntetés végrehajtását kizáró okok olyan körülmények, amelyek a büntetést kiszabó ítélet meghozatalát követően jelentkeznek.
Az elítéltnek az ítélet meghozatalát követő halála természetszerűen kizárja a büntetésnek, illetve a még végre nem hajtott részének a végrehajtását. A vagyonelkobzás foganatosításának azonban ez esetben is helye van, mert a 63. § (3) bekezdése szerint az elkobzott vagyon az ítélet jogerőre emelkedésével az államra száll.
Az idő múlásának a Javaslat olyan jelentőséget tulajdonít, amely a büntetés végrehajtását kizárhatja. Az elévüléssel kapcsolatos rendelkezéseket a 67-68. §-ok tartalmazzák.
Kizárja a büntetés végrehajtását a kegyelem is. A kegyelmezési jogot a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja (Alkotmány 30. § (1) bek. j) pont). A büntetés végrehajtását kizáró kegyelem szempontjából is különbséget kell tenni a közkegyelem és az egyéni kegyelem között. A közkegyelem gyakorlása jogszabály formájában történik, s rendszerint az elítéltek szélesebb körét érinti.
A büntetés végrehajtását olyan okok is kizárhatják, amelyeknek tételes felsorolását a Javaslat célszerűségből mellőzi. A törvényben meghatározott egyéb okra utalás azt jelenti, hogy csak törvény vagy a törvény felhatalmazása álapján kiadott jogszabály határozhat meg olyan körülményt, amelynek folytán a kiszabott büntetést nem lehet végrehajtani. Ilyen jellegű rendelkezést tartalmaz a 69. § (a büntetés végrehajtásának kizárása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén). A büntetés végrehajtását kizáró ok az is, ha a bíróság a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette, és a próbaidő eredményesen telt el (89. §).
A büntetés elévülése
A 67. §-hoz
1. A büntetés végrehajtásának elévülése esetén a jogerős ítélettel kiszabott büntetés végrehajthatósága szűnik meg időmúlás folytán. Ennek indoka a méltányosság és az, hogy az idő múlásával csökken az elkövető személyének társadalomra veszélyessége. - A jogintézmény jellegéből adódik, hogy az elévülés határidejét a bíróság által kiszabott büntetés alapul vételével kell meghatározni.
Az (1) bekezdés a főbüntetések elévülésének határidejét szabályozza. A büntethetőség elévülésének legrövidebb tartama három év (33. § (1) bek. b) pont), jogerősen kiszabott szabadságvesztés esetén azonban ez túlságosan alacsony lenne. Ezért a Javaslat szabadságvesztésnél legalább öt évben, a javító-nevelő munka és a pénzbüntetés esetén három évben határozza meg a büntetés elévülésének határidejét
2. A főbüntetésként és a mellékbüntetésként kiszabott pénzbüntetés között a végrehajtás elévülése szempontjából nem indokolt különbséget tenni. Ezért a (2) bekezdés a pénzmellékbüntetés elévülésének a határidejét a pénzbüntetésével azonos tartamban határozza meg.
A többi mellékbüntetés elévülésére a Javaslat nem ad lehetőséget. Ezeknek a mellékbüntetéseknek egyrészt olyan a jellege, hogy a társadalom védelme érdekében nem lenne indokolt az elévülés, másrészt a mellékbüntetéseknél a főbüntetés elévülését megalapozó körülmények kevésbé jönnek figyelembe.
3. Az elévülés általános szabályai alól a (3) bekezdés jelent kivételt, amely kizárja a háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés, továbbá a XI. fejezetben meghatározott emberiség elleni egyéb bűncselekmények miatt kiszabott bármely büntetés elévülését. Ez a rendelkezés a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról elfogadott az 1971. évi 1. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi egyezmény végrehajtását szolgálja.
A 68. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a főbüntetés elévülése határidejének számítását szabályozza. Az általános szabály az, hogy a határidő a büntetést kiszabó határozat jogerőre emelkedésének napján kezdődik. Ez alól kivétel az az eset, amikor a büntetés végrehajtását felfüggesztik. Az általános szabály érvényesülése esetén ugyanis a próbaidő alatt is folyna az elévülés ideje, és előfordulhatna, hogy bár a felfüggesztett büntetés végrehajtását el kell rendelni (91. §), az elévülés bekövetkezése a büntetés végrehajtását akadályozná. Ezt küszöböli ki az a rendelkezés, hogy a felfüggesztett főbüntetés elévülésének határideje a próbaidő leteltének napján kezdődik. - Sajátos szabály szükséges arra az esetre is, amikor az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt megszökik. Indokolatlan kedvezményt jelentene a számára, ha az elévülés határidejét ilyenkor is az ítélet jogerőre emelkedésétől számítanák. A Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy az elévülés határideje a szökés napjával ismét elkezdődik.
2. Elsősorban a pénzmellékbüntetés elévülésének rövidebb határidejére tekintettel nem célszerű az olyan szabályozás, amely a főbüntetés végrehajtásának, illetve elévülésének tartama alatt lehetővé teszi a pénzmellékbüntetés elévülését. Ezért a (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a pénzmellékbüntetés elévülése akkor kezdődik, amikor a főbüntetést végrehajtották, illetőleg annak végrehajthatósága megszűnt
3. A büntetés elévülését késlelteti az elévülés félbeszakadása. Az elévülést olyan intézkedés szakítja félbe, amelyet az arra illetékes hatóság a büntetés végrehajtása érdekében tesz. Ilyen intézkedés pl. az ismeretlen helyen tartózkodó elítélt tartózkodási helyének felkutatása, illetve elfogatóparancs kibocsátása [Be. 397. § (2) bek.]. Nem érinti az elévülést a bíróság kizárólag ügyviteli jellegű intézkedése. - A félbeszakadás jogi hatása abban áll, hogy a büntetés végrehajtása iránt tett intézkedés napjáig eltelt idő figyelmen kívül marad, és az elévülés határideje ismét kezdetét veszi.
4. A (4) bekezdés az elévülés félbeszakadásának sajátos szabályát tartalmazza arra az esetre, amikor a bíróság pénzmellékbüntetést is kiszabott. A Javaslat a célszerűséget tartja szem előtt, amikor mind a főbüntetés, mind a pénzmellékbüntetés végrehajtása iránt tett intézkedésnek mindkét büntetés elévülését félbeszakító hatást tulajdonít. - A többi mellékbüntetés nem évül el, ezért az ezek végrehajtása iránt tett intézkedések sem befolyásolják a főbüntetés elévülését.
A büntetés végrehajtásának kizárása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén
A 69. §-hoz
A 69. § olyan végrehajtást kizáró okot szabályoz, amely a 66. § d) pontjában említett "a törvényben meghatározott egyéb ok" körébe tartozik. Az életfogytig tartó szabadságvesztés fogalmával nem lenne összeegyeztethető, ha az elítélten más ítélettel kiszabott határozott tartamú szabadságvesztést vagy javító-nevelő munkát hajtanának Végre, akár az életfogytig tartó szabadságvesztés foganatosításának félbeszakításával, akár az ebből történő feltételes szabadságra bocsátást követően. A Javaslat ezért kimondja, hogy határozott ideig tartó szabadságvesztés vagy javító-nevelő munka nem hajtható végre azon, akit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. [A büntetés végrehajtása alatt elkövetett újabb bűncselekmény esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztásáról a 47. § (4) bekezdése rendelkezik.]
II. CÍM
AZ INTÉZKEDÉSEK
A büntetések mellett a bűncselekmény büntetőjogi következményeinek másik csoportját az intézkedések alkotják. A büntetések és az intézkedések közös feladata a társadalom védelme. Ennek elérésére azonban különböző eszközökkel törekszenek.
Az intézkedési nemek
A 70. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a valamennyi elkövetővel szemben alkalmazható intézkedéseket sorolja fel. Csak fiatalkorúval szemben elrendelhető intézkedés a javítóintézeti nevelés, amelyről a 118. § rendelkezik.
2. Az intézkedések önállóan büntetés helyett, vagy büntetés, illetőleg intézkedés mellett kerülnek alkalmazásra. Az intézkedések akkor alkalmazhatók önállóan, ha az elkövető nem büntethető, de a társadalom védelme érdekében mégis szükség van intézkedés alkalmazására, vagy ha az elkövető büntethető ugyan, de a büntetés helyett alkalmazott intézkedés is megfelelően biztosítja a társadalom védelmét. - Csak önállóan, büntetés helyett alkalmazható intézkedés a megrovás, a próbára bocsátás és a kényszergyógykezelés, míg az alkoholisták kényszergyógyítása önállóan (76. §) és büntetés mellett (75. §) is elrendelhető. Az elkobzás akár önállóan, akár büntetés vagy intézkedés mellett alkalmazható. - Szigorított őrizet elrendelésének csak büntetés, míg pártfogó felügyelet elrendelésének mind büntetés, mind intézkedés mellett helye van.
A megrovás
A 71. §-hoz
1. A megrovás nevelő jellegű intézkedés. A bűncselekmény elkövetőjének erkölcsi elítélését jelenti, materiális joghátrány nélkül. Legfontosabb célja az, hogy az elkövetőt törvénytisztelő magatartásra nevelje. Az intézkedésnek ezt a jellegét az elnevezése is kifejezésre juttatja.
Az (1) bekezdés a megrovás alkalmazásának kötelező, a (2) bekezdés pedig a hatóság mérlegelésétől függő eseteit szabályozza.
A bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító személyt akkor kell megrovásban részesíteni, ha a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokára tekintettel nem büntethető (28. §), illetőleg a társadalomra veszélyesség csekéllyé válása miatt a büntethetősége megszűnt (36. § második fordulata). Ezekben az esetekben a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen. Minthogy azonban az elkövető bűncselekmény tényállását valósította meg, az erkölcsi elítélését kifejező és figyelmeztető jellegű megrovás újabb bűncselekmény elkövetésétől való visszatartása érdekében indokolt.
Amennyiben viszont azért nem büntethető, mert a cselekmény társadalomra veszélyessége megszűnt (36. § első fordulata), a megrovás kötelezővé tétele nem szükséges, a hatóság mérlegelésétől kell függővé tenni, hogy az adott esetben indokoltnak látja-e az intézkedés alkalmazását.
Azok a törvényben meghatározott egyéb okok, amelyek a büntethetőséget megszüntetik [32. § e) pont], eltérő jellegűek. Ilyenkor tehát nem lenne helyes minden esetben kötelezően előírni az elkövető megrovásban részesítését. Vannak viszont olyan esetek, amikor az elkövetett, de nem büntethető bűncselekmény miatt és újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése végett indokolt a megrovás alkalmazása. A Javaslat ezért ebben a körben is a hatóság mérlegelésétől függően ad lehetőséget a megrovásra.
2. A megrovás tartalma egyrészt a rosszallás, vagyis annak kifejezésre juttatása, hogy a hatóság az elkövető cselekményét károsnak tartja, és rámutat a személyes felelősségére, másrészt pedig a hatóság felhívása az elkövetőhöz, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől.
A megrovás alkalmazásának alapja az, hogy az elkövető bűncselekményt valósított meg, vagyis a megrovás előfeltétele a büntetőjogi felelősség megállapítása. Ez általában a bíróság hatáskörébe tartozik. A büntető eljárás hatékonysága érdekében azonban indokolt, hogy megrovást ne csak a bíróság, hanem - a nyomozás megszüntetése kapcsán - a nyomozó hatóság és az ügyész is alkalmazhasson. Ezért rendelkezik a (3) bekezdés általában hatóságról. Ez alatt a büntető ügyekben eljáró valamennyi hatóságot érteni kell.
A próbára bocsátás
A 72. §-hoz
1. A próbára bocsátás célja nem tér el a büntetésétől. Ezt azonban nem közvetlen hátrányokozással, hanem a hátránnyal való fenyegetéssel, és adott esetben azzal is szolgálja, hogy a hátrány elmaradását magatartási szabályok megtartásától teszi függővé. A próbára bocsátás tehát a feltételes elítélésnek az a változata, amikor a bíróság megállapítja ugyan az elkövető büntetőjogi felelősségét, de nem szab ki büntetést, hanem a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztja.
A próbára bocsátásnak két feltétele van. Alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az elkövető által megvalósított bűncselekményre a Különös Rész szerint kiszabható büntetés két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb. Az ezt meghaladó büntetéssel fenyegetett bűncselekmények absztrakt súlya ugyanis olyan fokú, hogy a próbára bocsátás lehetősége nem szolgálná a társadalom védelmét.
A próbára bocsátás további feltétele, hogy az adott esetben alaposan feltehető legyen: a büntetés célja ennek az intézkedésnek az alkalmazásával is elérhető.
Az intézkedés jellegéből következik, hogy csak a bíróság alkalmazhatja.
2. A próbára bocsátás nem tekinthető megfelelő büntetőjogi eszköznek, ha az elkövető visszaeső (137. § 12. pont). A (2) bekezdés ezért visszaesőnél a próbára bocsátást kizárja.
3. A (3) bekezdés a próbaidő legrövidebb és leghosszabb tartamát határozza meg. Egy évnél rövidebb próbaidő nem elegendő annak bebizonyításához, hogy a bűncselekmény elkövetése alkalomszerű, az elkövető életmódjától idegen magatartás volt, a három éven túli próbaidő viszont aránytalanul súlyos jogkövetkezményt jelentene, és az esetleg kiszabásra kerülő büntetés céljával sem lenne összhangban. - Ezeken a határokon belül a bíróság határozza meg - években - a próbaidő tartamát. Ez lehetőséget ad az egyéniesítésre.
4. A próbára bocsátás célját elősegítheti, ha magatartási szabályokkal és azok megtartásának ellenőrzésével jár együtt. Ezt szolgálja a próbára bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezése. Ennek kötelezővé tétele azonban nem lenne célszerű; vannak esetek, amikor a pártfogó felügyelet alá helyezés szükségtelen (pl. gondatlan bűncselekményt elkövetőknél). A Javaslat tehát csupán lehetőséget nyújt a pártfogó felügyelet elrendelésére. A bíróság ezt akkor alkalmazza, ha úgy látja, hogy az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése érdekében szükséges. Erre a bíróság elsősorban az elkövető személyiségéből és eddigi életmódjából következtethet
A 73. §-hoz
1. Az (1) bekezdés lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a próbára bocsátáskor megállapított próbaidőt meghosszabbítsa. Ennek csak azzal szemben van helye, akit a bíróság pártfogó felügyelet alá helyezett, és az ezzel járó magatartási szabályokat megszegte. A meghosszabbításra egy ízben kerülhet sor, és a tartama legfeljebb egy év lehet. Ilyen esetben tehát a próbaidő teljes tartama meghaladhatja a 72. § (3) bekezdésében írt három évet. A bíróságnak a magatartási szabályok megszegése esetén gondosan mérlegelnie kell, hogy a szabályszegés súlya indokolttá teszi-e a próbaidő meghosszabbítását. Kisebb jelentőségű szabályszegés esetén ugyanis aránytalan hátrány lenne a próbaidő meghosszabbítása.
2. Ha a próbára bocsátott a próbaidő alatti magatartásával azt tanúsítja, hogy az intézkedés a célját nem érte el, a próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni. Ennek két oka lehet: a próbára bocsátott súlyosan megszegi a pártfogó felügyelettel járó magatartási szabályokat, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik.
Az előbbi megszüntetési ok tehát csak annál jöhet szóba, akit pártfogó felügyelet alá helyeztek. Azt, hogy a magatartási szabályok megszegése súlyos volt-e, a bíróság dönti el. [Ha a szabályszegés nem súlyos, az (1) bekezdés alapján a próbaidő meghosszabbításának van helye.]
A próbára bocsátást meg kell szüntetni, ha a próbára bocsátott a próbaidő alatt bűncselekményt követ el, és emiatt elítélik. A Javaslat nem ad a bíróságnak mérlegelési lehetőséget, mert az újabb bűncselekmény miatti elítéléshez nem fűzhető enyhébb következmény, mint a magatartási szabályok súlyos, de bűncselekményt meg nem valósító megszegéséhez. Előfordulhat, hogy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekményt csak a próbaidő letelte után bírálják el. Az ekkor hozott ítélet is a próbára bocsátás sikertelenségét tanúsítja, tehát a próbára bocsátásra alapot adott bűncselekmény elkövetése miatt is büntetést kell kiszabni.
3. A próbaidő kedvező elteltének az a következménye, hogy az elkövető büntethetősége megszűnik. Ez azok közé a büntethetőséget megszüntető okok közé tartozik, amelyeket a 32. § e) pontja a törvényben meghatározott egyéb ok gyűjtőnévvel említ.
A kényszergyógykezelés
A 74. §-hoz
1. A kényszergyógykezelés a kóros elmeállapot folytán nem büntethető személyekkel szemben alkalmazható intézkedés, amelynek célja a gyógyítás és a társadalom védelme.
Alkalmazásának feltételeit az (1) bekezdés határozza meg. Kényszergyógykezelés azzal szemben rendelhető el, aki elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető. Ez a 24. § (1) bekezdésének valamennyi fordulatára vonatkozik, nem korlátozódik csak az elmebetegekre.
A további feltétel az, hogy az elkövető személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekményt valósított meg. Személy elleni erőszakos cselekmények a merénylet, az emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, a testi sértés, a hivatalos és a közfeladatot ellátó személy, valamint az elöljáró elleni erőszak, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a természet elleni erőszakos fajtalanság, a garázdaság és a rablás. Közveszélyt okozó cselekmény elsősorban a közveszélyokozás (259. §), de az adott tényállástól függően más magatartás is e körbe vonható. A gyakorlati tapasztalatok szerint a kóros elmeállapotú személyek cselekményei közül ezek a legveszélyesebbek, ezért indokolt a kényszergyógykezelés alkalmazásának lehetőségét ezekre korlátozni. - Azt, hogy a cselekmény - az elkövető büntethetősége esetén - milyen bűncselekménynek minősülne, a tárgyi ismérvek alapján kell megállapítani.
Az említett alanyi és tárgyi feltételek csak akkor alapozzák meg a kényszergyógykezelést, ha attól kell tartani, hogy az elkövető hasonló cselekményt fog elkövetni. Ha az ismétlés veszélye hiányzik, a társadalom védelme nem kívánja meg ezt az intézkedést.
A kényszergyógykezelésnek további feltétele, hogy az elkövetőre büntethetősége esetén, egy évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni. Ez a feltétel kizárja azt, hogy csekély jelentőségű cselekmények miatt kényszergyógykezelést rendeljenek el. A bíróságnak e feltétel vizsgálatánál a 83. §-ban írt elveket kell alkalmaznia, azzal az eltéréssel, hogy az elkövető társadalomra veszélyességét és bűnösségét figyelmen kívül kell hagyni. A feltételezett büntetést tehát kizárólag a cselekmény tárgyi ismérvei alapján kell megállapítani.
Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 33. §-a az elmebetegek kötelező gyógykezelését, illetőleg gondozását írja elő. Ezért, ha a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei hiányoznak, de az elkövető a kóros elmeállapota miatt gyógykezelésre, illetve gondozásra szorul, a bíróságnak értesítenie kell az illetékes egészségügyi szervet. Az értesítés célja az, hogy az egészségügyi szerv tudomást szerezzen az elkövető kezelésének szükségességéről.
2. A Javaslat a kényszergyógykezelés egyetlen formáját, az erre kijelölt, zárt intézetben végrehajtást ismeri. Az (1) bekezdés a kényszergyógykezelés körét úgy határozza meg, hogy az intézkedésnek csak azokkal szemben legyen helye, akiknél a társadalom védelme a zárt intézeti kezelést teszi szükségessé. A kijelölt intézetben történő végrehajtás pedig azt biztosítja, hogy az intézet rendje összhangban áll a kényszergyógykezelés sajátos feladatával.
A kényszergyógykezelésnek a kijelölt zárt intézeten kívüli, kórházi elmeosztályon, idegbeteggondozó intézetben vagy más hasonló módon történő végrehajtását a Javaslat nem teszi lehetővé. Ha a kóros elmeállapotú elkövetőnek ilyen kezelésére van szükség, ez az egészségügyi szakigazgatás keretén belül, büntetőjogi intézkedés nélkül is megoldható.
3. A kényszergyógykezelés határozatlan tartamú intézkedés, amelyet addig kell folytatni, amíg szükséges. A bíróságnak a kényszergyógykezelést meg kell szüntetnie, ha a szükségessége már nem áll fenn. A szükségesség pedig akkor szűnik meg, ha nem kell tartani attól, hogy a gyógykezelt ismét olyan büntetendő cselekményt követ el, amely miatt kényszergyógykezelésnek helye van.
Az alkoholisták kényszergyógyítása
A 75. §-hoz
Az alkoholizmus és a bűnözés között szoros összefüggés van. A Javaslat ezért gondot fordít az alkoholizmus visszaszorítását szolgáló hatékony büntetőjogi eszközök kialakítására. Ennek érdekében az alkoholisták kényszergyógyítása elnevezéssel olyan intézkedést vezet be, amely a bűncselekményt elkövető alkoholisták gyógyítását biztosítja, mégpedig két formában.
A 75. §-ban szabályozott kényszergyógyítás nem önálló intézkedés, hanem a szabadságvesztés végrehajtásához kapcsolódik. Azzal szemben rendelhető el, akinek bűncselekménye összefügg alkoholista életmódjával. A személyi körnek ez a meghatározása azon a gyakorlati tapasztalaton alapszik, hogy gyógyításra elsősorban az ún. narkomán alkoholisták szorulnak. Alkalmi - bár mértéktelen - alkoholfogyasztás tehát nem alapozhatja meg ezt az intézkedést.
Az elrendelés további feltétele, hogy az alkoholistát hat hónapot meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. A kényszergyógyításra csak a szabadságvesztés tartama alatt, büntetésvégrehajtási intézetben kerülhet sor. A szabadságvesztés hat hónapot meghaladó tartama azt biztosítja, hogy a gyógyításra elegendő idő legyen.
Ha a bíróság nem alkalmaz hat hónapot meghaladó szabadságvesztést, vagy a 76. § szerinti önálló intézkedést, a gyógyítás érdekében nincs szükség büntetőjogi intézkedésre.
Ehelyett, ha a bűncselekmény elkövetése az alkoholista életmóddal függött össze, a bíróságnak az illetékes egészségügyi szervet kell értesítenie. Az alkoholisták gondozásáról és gyógykezeléséről az 1972. évi II. törvény 35. §-a, valamint a 15/1972. (VIII. 5.) EüM számú rendelet 66-70. §-ai rendelkeznek.
A 76. §-hoz
A kényszergyógyításnak a 76. §-ban szabályozott formája a munkaterápiás intézeti kezelés. Ez önálló intézkedés, amelyet a bíróság büntetés kiszabása nélkül alkalmaz. Tartalmában az 1974. évi 10. számú tvr.-rel bevezetett kötelező intézeti gyógykezeléshez hasonló.
A 75. § szerinti kényszergyógyítással összhangban ennek az önálló intézkedésnek is csak olyan elkövetővel szemben van helye, akinek bűncselekménye alkoholista életmódjával függ össze; alkalmi italfogyasztóval szemben tehát nem rendelhető el. Szükséges továbbá, hogy az intézeti gyógykezelés feltételei fennálljanak. Ez alatt azt kell érteni, hogy értelemszerűen irányadóak azok a feltételek, amelyek mellett az 1974. évi 10. számú tvr. szerinti kötelező intézeti gyógykezelés elrendelhető.
A munkaterápiás intézeti kezelés a szabadságvesztésnél enyhébb jogkövetkezmény. Ezért csak hat hónapot meg nem haladó szabadságvesztés, vagy ennél enyhébb büntetés - javító-nevelő munka, pénzbüntetés - helyett alkalmazható. A bíróságnak tehát a munkaterápiás intézeti kezelésre kötelezés előtt - a 83. §-ban meghatározott elvek figyelembevételével - vizsgálnia kell, hogy a konkrét esetben milyen büntetést szabna ki, és csak akkor kerülhet sor az önálló intézkedésre, ha arra a következtetésre jut, hogy egyébként nem szabna ki hat hónapi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést.
Az önálló intézkedésként elrendelt munkaterápiás kezelést az 1974. évi 10. számú tvr.-rel szabályozott kötelező intézeti gyógykezelés szabályai alapul vételével hajtják végre. Ebből következik, hogy az intézeti kezelés legalább egy évig és legfeljebb két évig tarthat. Az utóbbiról a Javaslat is rendelkezik.
Az elkobzás
A 77. §-hoz
1. Az elkobzás jogi természete ellentmondásos. Bizonyos vonatkozásokban büntetés-jellege, más tekintetben intézkedés-jellege domborodik ki. Célja elsődlegesen nem az, hogy joghátrány alkalmazásával tartson vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől, de a gyakorlatban sokszor súlyos hátrányt jelent az elkövetőnek. Minthogy elkobzás akkor is alkalmazható, ha az elkövető nem büntethető, az intézkedésként történő szabályozás indokolt
2. Azokat az általános feltételeket, amelyek mellett elkobzásnak helye van, az (1) bekezdés sorolja fel.
A bűncselekmény elkövetésének eszközéül használt dolog elkobzásának indoka az, hogy ez a dolog, az elkövetett bűncselekmény tanúsága szerint, a társadalomra veszélyes. - A bűncselekmény elkövetésére szánt dolog elkobzása azt jelenti, hogy elkobzásnak akkor is helye van, ha a dolgot a bűncselekmény kísérleti vagy előkészületi szakaszában, annak eszközéül szánták. Előkészületi cselekmény kapcsán azonban az elkobzás csak akkor rendelhető el, ha az adott bűncselekmény előkészülete büntetendő.
A bűncselekmény elkövetésének eszközéül használt vagy arra szánt dolog általában csak akkor kobozható el, ha az elkövető tulajdona. Egyébként csak akkor kerülhet erre sor, ha a dolog birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti.
Az (1) bekezdés b) pontja alapján azt a dolgot kell elkobozni, amely közvetlenül a bűncselekmény elkövetése révén jött létre. Ilyen dolog pl. pénzhamisításnál a hamis bankjegy. A bűncselekmény elkövetése útján létrejött dolgot meg kell különböztetni attól a dologtól, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették. [Az utóbbiról a (3) bekezdés rendelkezik.]
Azt a dolgot, amelyet a bűncselekmény elkövetője a tulajdonostól vagy ennek hozzájárulásával mástól kapott az elkövetésért, azért indokolt elkobozni, mert ellenkeznék az erkölcsi felfogásunkkal, ha a bűncselekmény díja az elkövetőnél maradna; nem juttatható ez vissza a tulajdonosnak sem, mert ő a társadalom sérelmére élt vele vissza. E rendelkezés alapján nem kobozható el az a dolog, amely a bűncselekmény elkövetéséért kapott dolog helyébe lépett, pl. a kapott pénzért vásárolt dolog.
Annak a sajtóterméknek az elkobzása, amelyben a bűncselekmény (pl. izgatás, rágalmazás) megvalósult, a társadalom, illetve a sértett személyiségi jogainak védelme érdekében indokolt. Az (1) bekezdés általános szabályai alapján azonban erre nem lenne lehetőség, ezért a (2) bekezdés külön rendelkezéssel teszi ezt kötelezővé.
3. Egyes bűncselekmények jellege szükségessé teszi, hogy azt a dolgot is elkobozzák, amelyre a bűncselekményt elkövették, illetve amely az adott vagyoni előny tárgya volt. A (3) bekezdés akként rendelkezik, hogy a törvényben meghatározott esetekben kell ilyen alapon az elkobzást kimondani; ezzel a Különös Rész rendelkezéseire utal. Ilyen rendelkezést tartalmaz a közélet tisztasága elleni bűncselekményekre a 258. §, a robbanóanyaggal, a robbantószerrel, lőfegyverrel vagy lőszerrel, sugárzó anyaggal, méreggel, ártalmas közfogyasztási cikkel és kábítószerrel való visszaélésre a 286. §, a gazdálkodási kötelesség megszegésére, az üzérkedésre, az árdrágításra, a közellátás veszélyeztetésére, a devizagazdálkodás megsértésére, a jövedékkel visszaélésre, a csempészetre és a vámorgazdaságra a 314. §
4. Előfordulhat, hogy az a dolog, amelyet el kell kobozni, a büntető eljárás lefolytatásakor már nincs meg (megsemmisült, tulajdonjoga másra szállt stb.). Ilyen esetben is indokolt biztosítani, hogy az elkobzás célja érvényesüljön. Ezt szolgálja az elkövető kötelezése a dolog értékének megfizetésére. Ennek alkalmazása az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a bíróság mérlegelésétől függ. Az (1) bekezdés c) pontja és a (3) bekezdés az elkobzásnak olyan eseteit szabályozza, amelyek jellege indokolttá teszi a dolog értékének megfizetésére kötelezést, amennyiben az elkobzást nem lehet elrendelni vagy foganatosítani. Ezekben az esetekben tehát a kötelezést kivételt nem ismerő szabály írja elő.
5. Az (1) bekezdés a) pontján alapuló elkobzás kötelező alkalmazása egyes esetekben a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelenthetne. Az (5) bekezdés ezért lehetőséget nyújt a bíróságnak, hogy az elkövető tulajdonában álló dolog elkobzását mellőzze. Erre azonban csak kivételesen kerülhet sor. A közbiztonságot veszélyeztető dolog elkobzása nem mellőzhető.
6. Az elkobzott dolog tulajdonjoga az elkobzást kimondó határozat jogerőre emelkedésével az államra száll. Ez következik az elkobzás céljából.
7. Az (1)-(3) bekezdés rendelkezései szerint az elkobzásnak feltétele, hogy bűncselekmény valósult meg. A társadalom védelme azonban szükségessé teszi az elkobzást akkor is, ha a cselekmény megvalósította - ugyan valamely bűncselekmény törvényi tényállását, de az elkövető büntethetősége kizárt. A 22. §-ban felsorolt valamennyi büntethetőséget kizáró ok esetére nem lenne indokolt az elkobzást lehetővé tenni. Ezek közül a gyermekkor (23. §) és a kóros elmeállapot (24. §) esetén a bűncselekmény tárgyi oldala megvalósul, míg a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka (28. §) esetén a bűncselekmény létrejön ugyan, csupán a büntetés alkalmazása szükségtelen. Ilyenkor az elkobzást ugyanúgy lehetővé kell tenni, mintha az elkövető büntethetősége fennállna.
8. A jogintézmény rendeltetésén túlmenő, méltánytalan hátrányt jelentene, ha az elkobzásnak a bűncselekmény elkövetése után bármilyen hosszú idővel helye lenne. A (8) bekezdés figyelembe veszi az időmúlást, és az elkobzást csak meghatározott időn belül teszi lehetővé. Ez a határidő azonos azzal az időtartammal, amely alatt az elkobzásra alapot adó bűncselekmény büntethetősége, elévül. Túlságosan rövid határidő azonban ellentétes lenne az elkobzás céljával, ezért a Javaslat ezt legalább öt évben állapítja meg.
A szigorított őrizet
A 78. §-hoz
1. A visszaeső bűnözés csökkentése büntetőjogunk egyik legfontosabb feladata. Ezt szolgálják a Javaslatnak a visszaesőkre, a különös visszaesőkre és a többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezései. A többszörös visszaesőknek van egy csoportja, amelynél arról beszélhetünk, hogy a bűnözés már életformává vált. Ezekben a bűnözőkben olyan erős és tartós a társadalomellenes beállítottság, hogy velük szemben az általánosan alkalmazható büntetőjogi eszközök nem elegendőek. A Javaslat ezért a többszörös visszaesők e csoportjánál olyan sajátos intézkedés alkalmazását teszi lehetővé, amely a határozott tartamú szabadságvesztést követő, relatíve határozatlan tartamú szabadságelvonásból áll. Ennek az intézkedésnek kettős a célja. Részben a közbiztonság és a társadalom nyugalma érdekében egy időre elkülöníti e bűnöző csoportot a becsületes emberek társadalmától, másrészt hosszabb időt biztosít e kategóriánál a nevelő munkára, s ezzel arra, hogy szabadulásuk után ezek az elítéltek is be tudjanak illeszkedni a társadalomba.
Az intézkedés eredményes alkalmazásának és a törvényesség biztosításának alapvető feltétele azoknak az elkövetőknek a körültekintő meghatározása, akikkel szemben szigorított őrizetnek helye lehet. A Javaslat gondoskodni kíván arról, hogy ezt az intézkedést csak azokkal a bűnözőkkel szemben lehessen alkalmazni, akiknél a társadalom védelme ezt valóban indokolja, másrészt biztosítja azt is, hogy a feltételek megléte esetén az intézkedést következetesen alkalmazzák. Ennek a követelménynek a Javaslat azzal tesz eleget, hogy tüzetesen meghatározza a szigorított őrizet elrendelésének a kötelező (mérlegeléstől független) feltételeit, és a bíróság mérlegelésének csak e feltételek fennforgása esetén ad teret.
Az (1) bekezdés a szigorított őrizet elrendelésére alapot adó körülmények meghatározásánál abból indul ki, hogy ennek az intézkedésnek csak többszörös visszaesővel szemben van helye. A többszörös visszaeső fogalmát a 137. § 14. pontja határozza meg. A szigorított őrizet elrendelése szempontjából azonban e kör szűkítése indokolt. A Javaslat ezért felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyek a bűnöző életmódot folytatók körében tipikusak. Ugyanakkor ez a felsorolás nem teszi lehetővé a szigorított őrizet alkalmazását azoknál a többszörös visszaesőknél, akiket a felsorolt bűncselekmények miatt, már legalább háromszor elítéltek ugyan, de ezeknek súlya nem mutat fokozott társadalomra veszélyességet. A Javaslat szerinti egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés már olyan súlyú büntetés, amelyből levonható az a következtetés, hogy ha az elkövetőt ilyen mértékben korábban legalább háromszor elítélték, szigorított őrizetére szükség van.
Jelentőséget tulajdonít a Javaslat az elkövető életkorának is: csak 20. életévét betöltött személlyel szemben van helye szigorított őrizetnek. Ez azért indokolt, mert a 20. életévüket be nem töltött elkövetőknél általában még nem alakult ki az a társadalomellenes beállítottság, amely erre az intézkedésre alapot ad.
Az előbbi feltételek fennállása esetén is csak akkor rendelhető el a szigorított őrizet, ha a bíróság az újabb bűncselekmény miatt legalább két évi szabadságvesztést szab ki. Ez a rendelkezés biztosítja, hogy szigorított őrizetnek csak olyan büntetés mellett legyen helye, amely a tartamánál fogva a bűncselekmény jelentősebb tárgyi súlyára utal. - Ha a szigorított őrizet elrendelésének kötelező feltételei fennállanak, az intézkedés alkalmazása a bíróság mérlegelésétől függ. A bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése érdekében a kiszabott szabadságvesztésen kívül szükség van-e további szabadságelvonással járó intézkedésre. Ha ezt igenlően dönti el, a szigorított őrizetet el kell rendelnie.
2. A szigorított őrizet tartamáról, a bíróságnak nem kell rendelkeznie. Leghosszabb tartamát a (2) bekezdés öt évben határozza meg. Ennél hosszabb időtartam már nem szolgálná az intézkedés célját. A szigorított őrizet legrövidebb tartamáról a 79. § (1) bekezdése rendelkezik.
3. A (3) bekezdés tartalmi meghatározást ad a szigorított őrizetről. A szigorított őrizet szabadságelvonás, amely a szabadságvesztés kiállásával kezdődik. Minthogy az elítélt továbbra is a szabadságelvonás körülményei között marad, azokat a határidőket, amelyek egyébként a szabadságvesztés végrehajtásával kezdődnek (pl. a mentesítés várakozási ideje: 102., 103. és 121. §-ok; a visszaesésnél az utolsó büntetés kiállásától eltelt idő: 137. § 12-14. pontok), a szigorított őrizet végrehajtásának befejezésétől kell számítani. Ha az elítéltet a szigorított őrizetből ideiglenesen elbocsátották, e határidők akkor kezdődnek, amikor az elbocsátás véglegessé vált.
4. A határozott ideig tartó szabadságvesztés leghosszabb tartama halmazati vagy összbüntetés esetén húsz év. A szigorított őrizet céljával kerülne ellentétbe, ha az elítélt ennek az intézkedésnek a következtében húsz évnél hosszabb ideig lenne szabadságelvonás körülményei között. Ilyen hosszú szabadságelvonás ugyanis már nem segítené elő az elítéltnek a társadalomba való beilleszkedését. Ezért a (4) bekezdés úgy rendelkezik, hogy amennyiben a szabadságvesztés és a szigorított őrizet együttes tartama húsz évnél több, nem lehet végrehajtani a szigorított őrizetnek azt a részét, amellyel az elítélt fogvatartása a húsz évet meghaladná.
A 79. §-hoz
1. A szigorított őrizet szabályozásánál nem lenne helyes abból kiindulni, hogy ezek az elitéltek eleve javíthatatlanok. A Javaslat lehetőséget teremt arra, hogy azok, akinél már komoly remény van a becsületes életmód folytatására, a szigorított őrizet leghosszabb tartamának letelte előtt szabadulhassanak. Ezt a célt szolgálja az ideiglenes elbocsátás.
Az ideiglenes elbocsátásnak két feltétele van: az elítélt legalább két évet töltsön le a szigorított őrizetből, és alaposan feltételezhető róla, hogy nem követ el újabb bűncselekményt. Ez a szabályozás egyrészt biztosítja, hogy kellő idő álljon rendelkezésre az elítélt neveléséhez, másrészt ösztönöz is, éspedig arra ösztönzi az elítéltet, hogy a szabadságvesztés és a szigorított őrizet végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsítson. A bíróság ugyanis elsősorban az elítélt magatartásából vonhat le következtetést arra, hogy nem követ el újabb bűncselekményt. A kétéves időtartam a legrövidebb tartam, tehát a bíróság később is elbocsáthat ideiglenesen elítéltet
2. Az ideiglenes elbocsátás tartama alatt az ideiglenesen elbocsátott pártfogó felügyelet alatt áll, magatartási szabályok kötik, és folyamatosan ellenőrzik. A pártfogó felügyelet biztosítja, hogy a szabadságelvonás és a szabad élet körülményei között ne legyen mély szakadék. Az elbocsátottnak nem közömbös, hogy megtartja-e a pártfogó felügyelet magatartási szabályait; ez az "érdekeltség" elősegítheti azt hogy a társadalomba való beilleszkedésére vonatkozó remények valóra váljanak.
A 80. §-hoz
1. Az ideiglenes elbocsátás jellegéből következik, hogy azt a bíróság megszüntetheti. A megszüntetésnek vannak kötelező és a bíróság mérlegelésétől függő esetei. Megszüntethető az ideiglenes elbocsátás a pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megszegése esetén, illetőleg akkor, ha az ideiglenesen elbocsátottat az elbocsátás tartama alatt elkövetett szándékos bűncselekmény miatt javító-nevelő munkára vagy pénzbüntetésre ítélik. Ezekhez a körülményekhez ugyanis nem indokolt olyan súlyos következményt fűzni, hogy minden esetben kötelező legyen a szigorított őrizet folytatása; helyesebb ezt a bíróság mérlegelésére bízni. Amennyiben a bíróság az ideiglenes elbocsátást nem szünteti meg, nincs akadálya, hogy a javító-nevelő munkát az ideiglenes elbocsátás alatt hajtsák végre. - A magatartási szabályok megszegése akkor teszi indokolttá az ideiglenes elbocsátás megszüntetését ha olyan súlyos vagy rendszeres szabályszegésről van szó, amelyből a bíróság feltételezheti, hogy az ideiglenes elbocsátás nem érte el a célját, hanem változatlanul szükség van a szigorított őrizetre.
Ha az ideiglenes elbocsátás alatt elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztést szabnak ki, az ideiglenes elbocsátást meg kell szüntetni. - Gondatlan bűncselekmény miatti elítélésből nem vonható le következtetés arra, hogy az ideiglenes elbocsátás céltalan volt ezért emiatt az elbocsátás megszüntetésének nincs helye.
2. Az elítélt indokolatlan kedvezményhez jutna, ha az ideiglenes elbocsátás megszüntetése esetén ennek tartamát beszámítanák a szigorított őrizetbe. A (2) bekezdés a beszámítás lehetőségét kizárja.
3. A (3) bekezdés a büntetés végrehajtását kizáró okot létesít arra az esetre, ha a bíróság javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés kiszabása folytán - az (1) bekezdés alapján - megszünteti az ideiglenes elbocsátást. A javító-nevelő munka és a pénzbüntetés enyhébb jogkövetkezmény, mint a szigorított őrizet. Ha e büntetések következtében folytatni kell a szigorított őrizetet, méltánytalan további hátrányt jelentene a javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés végrehajtása. A javító-nevelő munka végrehajtása gyakorlati nehézséggel is járna, mert erre csak a szigorított őrizet végrehajtása után kerülhetne sor.
4. Az ideiglenes elbocsátás a 79. § (1) bekezdésében meghatározott tartam elteltével válik véglegessé, feltéve hogy nem szüntették meg. Ez azt jelenti, hogy a szigorított őrizet leghosszabb tartamából még hátralevő részt az elítéltnek nem kell letöltenie.
5. Ha az ideiglenesen elbocsátotton olyan szabadságvesztést kell végrehajtani, amely miatt az ideiglenes elbocsátás megszüntetésének nincs helye, az ideiglenes elbocsátás a szabadságvesztés végrehajtásának tartamára félbeszakad. A szabadságvesztés végrehajtásának befejezése után az ideiglenes elbocsátás a 79. § (1) bekezdése szerinti tartamból még hátralevő időre folytatódik. Ilyen eset akkor fordulhat elő, ha gondatlan bűncselekmény vagy az ideiglenes elbocsátás előtt elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabnak ki szabadságvesztést, és az utóbbi esetben a szabadságvesztés mellett nem rendelik el a szigorított őrizetet.
6. Előfordulhat, hogy a szigorított őrizet végrehajtásának befejezése előtt vagy az ideiglenes elbocsátás alatt szabnak ki újabb szabadságvesztést, és egyben elrendelik az elítélt szigorított őrizetét. A (6) bekezdés szerint a több végre nem hajtott szigorított őrizet közül azt kell végrehajtani, amely az elítélt számára a leghátrányosabb, vagyis amelyből a leghosszabb tartam van hátra. Több szigorított őrizet egymást követő végrehajtása ugyanis olyan súlyos hátrányt jelentene, amely nem lenne összhangban az intézkedés céljával.
A 81. §-hoz
1. Az (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az elítéltnek a 41. § (3) bekezdésében meghatározott jogai és kötelezettségei a szigorított őrizet alatt szünetelnek. Ez a rendelkezés hasonló indokokon alapszik, mint a 41. § (3) bekezdése, amely a szabadságvesztés végrehajtásának idejére vonatkozik. Ha a szabadságvesztés mellett, a közügyektől eltiltáson kívül, más jogfosztó, vagy jogkorlátozó mellékbüntetést is alkalmazott a bíróság (foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást vagy kitiltást), az ezzel érintett jogok is szünetelnek a szigorított őrizet tartama alatt. Ez kitűnik a Javaslat 81. §-a (1) bekezdésének és 55. §-a (2) bekezdésének az összevetéséből, valamint az említett mellékbüntetések tartamának számítására vonatkozó szabályokból [57. § (2) bek., 59. § (2) bek, és 60. § (2) bek.]. Ha azonban az ideiglenes elbocsátást a bíróság nem szünteti meg, az ideiglenes elbocsátásán töltött időt mindegyik említett mellékbüntetés tartamába be kell számítani. Ez a beszámítás azonban csak utólag, az ideiglenes elbocsátás sikeres kiállása után történik meg.
2. Az intézkedések végrehajthatóságának elévüléséről a Javaslat általános rendelkezést nem tartalmaz. Az elévülésnek a szigorított őrizet esetében van gyakorlati jelentősége. Ellentmondás lenne, ha a szigorított őrizet végrehajthatósága sohasem szűnnék meg, noha a szabadságvesztést - amely mellett kiszabták - már régebben végrehajtották, illetve végrehajthatóságának elévülése óta hosszú idő telt el. - A (2) bekezdés a szigorított őrizet végrehajthatóságának megszűnésére öt évi határidőt állapít meg, amely a szabadságvesztés végrehajthatóságának elévülésével, illetve e büntetés végrehajtásának befejezésével kezdődik. Szökés esetén a határidő számítására vonatkozó rendelkezés összhangban van a 68. § (1) bekezdésével, amely a főbüntetés végrehajthatósága elévülésének határidejét szabályozza arra az esetre is, ha az elítélt megszökött.
A pártfogó felügyelet
A 82. §-hoz
1. A pártfogó felügyelet a bűncselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba beilleszkedésük segítését és támogatását szolgáló intézkedés. A Javaslat nem ad lehetőséget ezen intézkedés önálló alkalmazására, hanem más jogintézményekhez kapcsolódva lehet vagy kell elrendelni. A bíróság pártfogó felügyelet alá helyezheti azt, akit feltételes szabadságra bocsátott [48. § (3) bek.], akit próbára bocsátott [72. § (4) bek.], és akinél a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztette [89. § (6) bek.). Kötelező a pártfogó felügyelet a szigorított őrizetből ideiglenes elbocsátás esetén [79. § (2) bek.].
A fiatalkorúak pártfogó felügyelete kötelező a felfüggesztett szabadságvesztés, a próbára bocsátás, a feltételes szabadságra bocsátás és a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás esetén (119. §).
Pártfogó felügyeletnek van helye a szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozása körében is. Ennek szabályozása azonban nem a büntetőjog körébe tartozik, hanem a büntetések végrehajtásához kapcsolódik, ezért a Javaslat erről nem szól.
Az (1) bekezdés iránymutatást ad arra, hogy a mérlegelésétől függő esetekben mikor rendelje el a bíróság a pártfogó felügyeletet. A pártfogó felügyelet elrendelésének akkor van helye, ha a feltételes szabadság, illetve a próbára bocsátás és a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje eredményes elteltéhez szükséges, hogy az elkövetőt rendszeresen figyelemmel kísérjék. A szigorított őrizetből ideiglenes elbocsátás esetén viszont ilyen mérlegelésnek nincs helye, mert az ideiglenesen elbocsátott személyiségéből következik, hogy rendszeres figyelemmel kísérése mindig szükséges.
2. A pártfogolt alapvető kötelezettségei azonosak, bármilyen címen helyezték pártfogó felügyelet alá. Ezeket a kötelezettségeket sorolja fel a (2) bekezdés.
A pártfogolt legfontosabb kötelezettsége, hogy az előírt magatartási szabályokat megtartsa. Általános jellegű magatartási szabályokat nemcsak a törvény, hanem az egyes jogintézmények végrehajtására kiadott alacsonyabb szintű jogszabály is megállapíthat. - Szükséges lehet azonban, hogy a bíróság a pártfogolt személyiségét, családi körülményeit, egészségi állapotát figyelembe véve külön magatartási szabályokat állapítson meg. A Javaslat erre is lehetőséget ad.
A pártfogó felügyelet csak akkor lehet eredményes, ha a pártfogó munkáját a pártfogolt is segíti. E téren a legfontosabb követelmény az, hogy a pártfogolt a pártfogóval rendszeres kapcsolatot tartson, és megadja részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást. Ezt jogi kötelezettséggel is biztosítani kell, mert enélkül a pártfogolt közreműködése nem lenne kikényszeríthető, és a pártfogó felügyelet meghiúsulhatna.
3. A magatartási szabályok célja az, hogy a pártfogolt képessége szerint dolgozzék és törvénytisztelő életmódot folytasson, vagyis a jogsértésektől tartózkodjék. Ezt a célt kötelezettségek és tilalmak szolgálják. Kimerítő felsorolásuk a törvényben nem lehetséges, tekintettel az egyéniesítés követelményére. A (3) bekezdés ezért csak azokat a legfontosabb szempontokat emeli ki, amelyek a kötelezettségek és a tilalmak meghatározásánál irányt mutatnak a részletes szabályozás, illetőleg a bíróság számára. Nem kizárt tehát, hogy akár jogszabály, akár a bíróság más jellegű magatartási szabályt állapítson meg, amely ugyancsak az említett célt szolgálja.
V. FEJEZET
A BÜNTETÉS KISZABÁSA
A Javaslat Különös Részében az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek a törvényi tényállás alá eső magatartások társadalomra veszélyességének általános értékelését fejezik ki. A büntetés kiszabása a bíróságnak az a tevékenysége, amellyel a törvényben megállapított keretek között, a konkrét eset körülményeinek figyelembevételével meghatározza a büntetés nemét és mértékét, valamint a büntetés végrehajtásának módját.
Az V. fejezet azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek szerint a bíróság a büntetést kiszabja. A fejezet a büntetéskiszabás elveinek meghatározása (83-84. §) után a bűnhalmazat büntetésére vonatkozó szabályokat tárgyalja (85-86. §). Ezt követik a büntetés enyhítésével kapcsolatos rendelkezések (87. §), a főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetésre (88. §) és a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó szabályok (89-91. §), valamint azok a rendelkezések, amelyek szerint az ugyanazon elkövetőre különböző ítéletekkel kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalása történik. (92-96. §). A visszaesők különböző csoportjaira vonatkozó szigorúbb rendelkezések alapja az elkövető fokozott személyi társadalomra veszélyessége. A Javaslat a különös és a többszörös visszaesőkre vonatkozó büntetéskiszabás átfogó szabályozásával (97-98. §) szolgálja büntetőpolitikánk fontos célkitűzését, a visszaeső bűnözés visszaszorítását. - A büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések sorát az előzetes fogvatartás beszámításának szabályozása zárja (99. §).
A büntetés kiszabásának elvei
A 83. §-hoz
1. A 83. § a büntetéskiszabás általános elveit tartalmazza. Ezek az elvek áthatják a büntetés kiszabására vonatkozó valamennyi rendelkezést. A Javaslat egyes rendelkezései erre kifejezetten utalnak [pl. a szabadságvesztés végrehajtására eggyel szigorúbb vagy enyhébb fokozat meghatározásánál a 45. § (2) bek.], de ott is ezeket az elveket kell a büntetés kiszabásánál figyelembe venni, ahol a kifejezett utalás hiányzik (pl. a halmazati büntetésnél.)
A büntetés meghatározott célt szolgál (37. §), tehát - a büntetési tétel keretein belül - azt a büntetést kell megtalálni, amely ennek a célnak az elérésére az adott esetben alkalmas.
A Különös Rész megalkotásánál az egyes bűncselekmények és elkövetőik társadalomra veszélyessége csak elvontan határozható meg. A büntetés kiszabásának viszont az adott bűncselekmény és elkövetője társadalomra veszélyességéhez kell igazodnia.
A bűncselekmény társadalomra veszélyességének foka jelentős mértékben a cselekmény következményeinek a függvénye. Így a vagyon elleni bűncselekmények társadalomra veszélyessége szempontjából kiemelkedő jelentősége van az okozott kárnak, illetve annak az értéknek, amelyre a bűncselekményt elkövették. A gazdasági bűncselekmények körében a gazdasági hátrány, a testi épség és az egészség elleni bűncselekményeknél az okozott sérülés vagy betegség tartama és súlya lehet a társadalomra veszélyesség kifejezője. - Befolyással lehetnek a cselekmény társadalomra veszélyességének mértékére a sértett jogi tárgy tulajdonságai (pl., hogy a vagyon elleni bűncselekmény a társadalmi tulajdont károsította), a sértett személyi tulajdonságai és a bűncselekmény elkövetésének körülményei (az elkövetés módja, eszköze, helye, ideje). A társadalomra veszélyességét fokozza az adott bűncselekmény gyakoribb előfordulása.
Az elkövető társadalomra veszélyessége az általa megvalósított bűncselekmény társadalomra veszélyességének a következménye. Az elkövető tehát nem általában, hanem a bűncselekmény elkövetése folytán veszélyes a társadalomra. Az elkövető személyéből - az előzőek szerint - következő társadalomra veszélyességet különböző, főleg alanyi körülmények fokozhatják vagy csökkenthetik. Nagy jelentősége van ebből a szempontból az elkövető előéletének. A Javaslat megkülönbözteti a visszaesést, a különös visszaesést és a többszörös visszaesést; ezekhez hátrányos következményeket fűz. A büntetett előélet egyéb eseteit a büntetés kiszabásának keretében kell értékelni.
Az elkövető társadalomra veszélyességére gyakran következtetni lehet a bűncselekmény elkövetése utáni magatartásából is.
Azt, hogy a bűncselekményt szándékosan vagy gondatlanul követték el, a Javaslat eltérő büntetési tételekkel értékeli. A szándékos vagy gondatlan bűnösség fokának azonban a büntetés kiszabásánál van jelentősége. A szándék nagyobb fokára általában a cselekmény tárgyi körülményeiből lehet következtetni. - A bűnösség fokával függ össze a bűncselekmény indítéka és célja is.
Súlyosító és enyhítő minden olyan körülmény, amelyet a büntetés kiszabásánál a büntetés céljának megvalósítása érdekében figyelembe kell venni. A bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességével, a bűnösség fokával közvetlenül összefüggő körülményeket tehát a bíróság súlyosító vagy enyhítő körülményként veszi figyelembe. Van azonban számos egyéb tényező is, amelynek a büntetési célok megvalósítása, a cselekmény és az elkövető értékelése szempontjából jelentősége lehet. A Javaslat ezekre az "egyéb súlyosító és enyhítő körülmények" megjelöléssel utal. Általában jelentősége van pl. a bűncselekmény elkövetése és elbírálása közötti hosszabb időmúlásnak, az elkövető családi állapotának, a büntető eljárás alatti magatartásának, a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésének.
A súlyosító és enyhítő körülményeket a Javaslat még példálódzva sem sorolja fel. Az ilyen felsorolás egyrészt nem lehet teljes és végleges; másrészt ugyanaz a körülmény adott esetben enyhítő, ettől eltérő elkövetési helyzetben súlyosító vagy közömbös lehet; változhat ez a jellege a társadalmi és gazdasági viszonyok fejlődésének hatására is.
2. E § elvi iránymutatása nemcsak a főbüntetésre, hanem az esetleg alkalmazott egy vagy több mellékbüntetésre, tehát a büntetéskiszabás egészére vonatkozik.
A büntetés kiszabására vonatkozó szabályok általában nem alkalmazhatók az intézkedésekre. Az intézkedések alkalmazása azonban több vonatkozásban összefügg a büntetés kiszabásának szabályaival, pl. a kényszergyógykezelés, illetve a 76. § szerinti kényszergyógyítás elrendelése a feltételezett büntetéskiszabás függvénye, amelynek során a büntetéskiszabás elveit kell figyelembe venni.
A 84. §-hoz
A Javaslat büntetési rendszerében a halálbüntetés kivételes büntetési nem. Ezért a halálbüntetés kiszabásáról külön § rendelkezik, amely kiemeli a büntetés kivételes jellegét és ennek megfelelően határozza meg alkalmazásának feltételeit. Ezek a feltételek: a bűncselekmény és az elkövető kiemelkedő társadalomra veszélyessége, bűnösségének különösen magas foka, amelyekre figyelemmel a társadalom védelme csak halálbüntetés alkalmazásával biztosítható.
A halmazati büntetés
A 85. §-hoz
A Javaslat a bűnhalmazatot a bűncselekményről és az elkövetőről szóló II. fejezet I. címében szabályozza (12. §), míg a halmazati büntetésről a büntetés kiszabása körében rendelkezik.
Az (1) bekezdés kimondja, hogy bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni. A halmazati büntetés minden szempontból egységes büntetés; a bűnhalmazatban levő bűncselekmények számára tekintet nélkül egyszeri elítélést jelent.
A bűnhalmazat büntetésére a büntetőjog fejlődése során különböző elvek alakultak ki; a Javaslat a halmazati büntetést az abszorpció és az aszperáció elvének alapul vételével szabályozza. Az előbbi a (2) bekezdésben jut kifejezésre: a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni a főbüntetést, ennek keretei között kell értékelni a bűnhalmazatban levő többi bűncselekményt is.
A (2) bekezdés általános szabályának kivételt nem ismerő alkalmazása azonban adott esetben azzal a következménnyel járhat, hogy a legsúlyosabb büntetés felső határa sem elegendő a büntetés céljának eléréséhez. A (3) bekezdés ezért lehetőséget ad arra, hogy ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőnek a büntetési tétele határozott ideig tartó szabadságvesztés, a legsúlyosabb büntetési tételt a bíróság a felével emelje; az így megállapított büntetés sem érheti el azonban a halmazatban levő egyes bűncselekmények büntetési tételei felső határának együttes tartamát. Az emelés feltétele az, hogy a konkrét esetben a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a büntetés céljának eléréséhez ne legyen elegendő. A halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztés azonban a 40. § (2) bekezdése szerint nem haladhatja meg a húsz évet.
A halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztés alsó határáról a Javaslat külön nem rendelkezik. A (2) bekezdésben foglalt szabályból az következik, hogy a legrövidebb tartam ilyen esetben a legsúlyosabb bűncselekményekre megállapított büntetési tétel alsó határa; ennek általános törvényi rendelkezéssel való emelése szükségtelen.
A 85. § nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, ha a halmazati büntetés javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés. A javító-nevelő munkát illetően a 49. § (4) bekezdése a két évi általános felső határral szemben három évben határozza meg a halmazati büntetés leghosszabb tartamát. - Halmazati pénzbüntetés esetében a 180 napi tételben megállapított általános legnagyobb mértékkel szemben 270 napi tétel a halmazati büntetés legnagyobb mértéke [51. § (2) bek.]. Ezek a rendelkezések összhangban vannak azzal, hogy halmazati szabadságvesztés esetében is felével emelhető a büntetési tétel felső határa. A (3) bekezdésben meghatározott elv a halmazati pénzbüntetésre és a halmazati büntetésként alkalmazott javító-nevelő munkára is irányadó, azaz a büntetési tétel felső határának (180 napi tétel, illetve két évi javító-nevelő munka) emelésére csak akkor kerülhet sor, ha ez a büntetés céljának eléréséhez szükséges.
A 86. §-hoz
A mellékbüntetések alkalmazására halmazati büntetés esetén is ugyanolyan szabályok szerint kerül sor, mint az egy bűncselekmény miatti elítélésnél. Ha a törvény a bűnhalmazatban levő bűncselekmények bármelyikére valamely mellékbüntetés alkalmazását kötelezően előírja vagy lehetővé teszi, annak halmazati büntetés kiszabása esetén is helye van. Az (1) bekezdésben a "kiszabható" szövegrész nem azt jelenti, hogy bűnhalmazat esetén a törvény mindig a bíróságra bízza a mellékbüntetés alkalmazását; ha valamelyik bűncselekményre a törvény a mellékbüntetést kötelezően rendeli, azt bűnhalmazat esetén is alkalmazni kell.
A halmazati büntetésként kiszabott mellékbüntetések mértékének, illetőleg tartamának növelése a mellékbüntetés céljával összhangban nem álló, indokolatlan szigorítás lenne, ezért erre a Javaslat nem ad lehetőséget.
A büntetés enyhítése
A 87. §-hoz
1. A Javaslat Különös Része az egyes bűncselekmények büntetési tételeit úgy határozza meg, hogy ezen belül az igen enyhe és a nagyon súlyos eset büntetése egyaránt kiszabható legyen. Lehetnek azonban olyan esetek, amelyeknél a cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége olyan kisfokú, hogy a megfelelő büntetés a Különös Rész büntetési tételén belül nem szabható ki, mert az túl szigorú lenne. Ezekre a kivételes esetekre biztosítja a Javaslat a büntetési tétel keretének tágítását, és ezzel szélesebb lehetőséget ad az egyéniesítésre. A büntetés enyhítése tehát rendkívüli intézmény, ezt a jellegét a Javaslat a "kivételesen" szövegrésszel emeli ki. E jogintézmény széles körben alkalmazása esetén ugyanis csökkenne a törvényi büntetési tételek jelentősége, és nem érvényesülne kellően a büntetés célja.
2. A Javaslat Különös Része a határozott tartamú szabadságvesztés büntetési tételeit úgy állapítja meg, hogy a legmagasabb alsó határ tíz év, ezt öt, két- és egyéves alsó határok követik. Ha a Különös Rész a szabadságvesztés alsó határát nem jelöli meg, a büntetés általános legrövidebb tartama - három hónap - az irányadó [40. § (2) bek.]. A 87. § (2) bekezdése az említett alsó határok mindegyikével kapcsolatban megjelöli, hogy a büntetés enyhítése esetén milyen alsó határ lép a helyébe.
A különös visszaesőnél a büntetési tétel alsó határa a 97. § (3) bekezdése szerint emelkedik; a büntetést hathónapos, egy év és hathónapos, hároméves, hét éves és tizenkét éves alsó határok mellett kell kiszabni. Ezekre a sajátos alsó határokra utal a (2) bekezdés a)-d) pontja a "legalább" szóval. Ez azt jelenti, hogy ha például különös visszaesőnél a büntetési tétel alsó határa három évre emelkedik, a büntetés enyhítésénél a (2) bekezdés c) pontját kell alkalmazni.
Míg az a)-c) pont alkalmazásával kiszabható büntetés mindig szabadságvesztés, a d) és e) pont szabadságvesztés helyett más büntetési nemek alkalmazására is lehetőséget ad, tekintettel arra, hogy olyan büntetési tételek enyhítésére vonatkozik, amelyeknek alsó határa viszonylag rövidebb tartamú. Ha a büntetési tétel alsó határa egy évi szabadságvesztés, ehelyett rövidebb tartamú - vagyis legalább három hónapi - szabadságvesztés vagy javító-nevelő munka szabható ki. A Javaslat számol olyan esetekkel is, amikor még ez a büntetés is túl szigorú, ilyenkor pénzbüntetés alkalmazására nyújt lehetőséget. Erre azonban csak az elkövető különös méltánylást érdemlő személyi körülményei adhatnak alapot, pl. súlyos betegsége, igen terhes családi körülményei. A bűncselekmény tárgyi oldalával összefüggő körülményekre tekintettel a d) pont alapján nincs helye pénzbüntetésnek, mert ez az eredeti büntetési tétel indokolatlan enyhítését jelentené.
Ahol a büntetési tétel alsó határa egy évnél rövidebb, vagyis három hónapi szabadságvesztés, az e) pont javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés kiszabását teszi lehetővé. Ez utóbbi büntetési nemek jellegére és súlyára tekintettel a Javaslat nem ad lehetőséget a javító-nevelő munka legrövidebb tartamának [49. § (4) bek.], valamint a pénzbüntetés legkisebb mértékének [51. § (2) bek.] enyhítésére.
A különös visszaeső és a többszörös visszaeső büntetésének enyhítésére a 97. § (4) bekezdése, illetve a 98. § (2) bekezdése tartalmaz eltérő szabályt.
3. A Javaslat a kísérletre és a bűnsegélyre ugyanazt a büntetési tételt rendeli alkalmazni, mint a befejezett bűncselekményre [17. § (1) bek.], illetve a tettesre [21. § (3) bek.]. A kísérleti szakaszban maradt bűncselekmény azonban általában csekélyebb fokban veszélyes a társadalomra, mint a befejezett, és a bűnsegéd magatartása is rendszerint enyhébb megítélés alá esik, mint a tettesé. A (3) bekezdés ezért kétfokú enyhítést enged kísérlet és bűnsegély esetében. Ez azt jelenti, hogy a (2) bekezdés a)-d) pontja helyett a (2) bekezdés soron következő pontja alapján lehet kiszabni a büntetést. A (3) bekezdésre is vonatkozik a büntetés enyhítésének általános feltétele: az intézmény kivételes jellegű és akkor van helye, ha az egyébként kiszabható büntetés az adott esetben túl szigorú lenne. A (3) bekezdés alkalmazására olyan körülmények adhatnak alapot, amelyek a bűncselekmény kísérleti szakaszához (pl. ún. távoli kísérlet) vagy az elkövető bűnsegédi részességéhez kapcsolódnak. Az olyan enyhítő körülmények, amelyek függetlenek a bűncselekmény kísérleti szakaszban maradásától, illetve attól, hogy az elkövető bűnsegéd, a kétfokú enyhítés alapjául nem szolgálhatnak (pl. büntetlen előélet, családos állapot).
4. Míg az (1)-(3) bekezdés alapján a büntetés csak meghatározott keretek között enyhíthető, a (4) bekezdés a büntetés korlátlan enyhítésére ad lehetőséget. A korlátlan enyhítés a bűncselekmény büntetési tételében meghatározott büntetési nem általános alsó határáig terjedő enyhítésen kívül magába foglalja akár a legenyhébb büntetési nem alkalmazásának lehetőségét is; a legsúlyosabb büntetés helyett is kiszabható tehát a pénzbüntetés legkisebb mértéke. Korlátlan enyhítés esetén sincs mód azonban az adott büntetési nem alsó határánál enyhébb büntetés - pl. három hónapnál rövidebb szabadságvesztés - kiszabására, mert ez a büntetés hatékonyságát veszélyeztetné.
A korlátlan enyhítés jogintézményét az indokolja, hogy vannak olyan rendkívüli esetek, amikor a büntetés enyhítésének általános szabályai nem adnak lehetőséget a megfelelő elbírálásra. A Javaslat a korlátlan enyhítést azokra az esetekre korlátozza, amelyekben a törvény ezt megengedi. Ilyenek az alkalmatlan tárgyon vagy eszközzel elkövetett kísérlet [17. § (2) bek.], a beszámítást korlátozó kóros elmeállapot [24. § (2) bek.], az elkövető akaratának megfelelő magatartást korlátozó kényszer vagy fenyegetés [26. § (2) bek.], a jogos védelem szükséges mértékének, illetve a végszükségben okozott sérelem nagyságának ijedtségből vagy menthető felindulásból fel nem ismerése [29. § (3) bek., 30. § (3) bek.], a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynél, továbbá a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetésénél a veszély önkéntes megszüntetése [184. § (4) bek., 185. § (4) bek.], az elmulasztott tartás teljesítése az első fokú ítélet meghozataláig [196. § (4) bek.], az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak tettese és sértettje között az első fokú ítélet meghozatala előtt kötött házasság [197. § (3) bek., 198. § (3) bek.], a vád hamisságának feltárása, illetve a bizonyítási eszköz hamis voltának bejelentése az ügy befejezése előtt [236. § (2) bek., 241. § (2) bek.], a fogolyzendülés abbahagyása [246. § (4) bek.], a közveszély önkéntes megszüntetése [259. § (6) bek.], a terrorcselekmény és a légijármű hatalomba kerítésének abbahagyása [261. § (5) bek., 262. § (4) bek.], a tevékeny megbánás a vagyon elleni, valamint a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeknél (332. §, 342. §), a hatóságnál önként jelentkezés szökés esetén [343. § (7) bek.], a zendülés abbahagyása [352. § (5) bek.].
A korlátlan enyhítés csak a főbüntetésekre vonatkozik, a mellékbüntetésekkel kapcsolatos szabályok ugyanis megfelelő egyéniesítésre adnak lehetőséget.
Főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetés
A 88. §-hoz
Mellékbüntetésnek főbüntetés helyett önálló büntetésként alkalmazása a büntetések egyéniesítését szolgáló lehetőség. A gyakorlatban ugyanis előfordulnak olyan esetek, amikor valamelyik mellékbüntetés önmagában is alkalmas a büntetés céljának elérésére, pl., ha a kisebb jelentőségű közlekedési bűncselekmény oka egyedül az elkövetőnek a járművezetésre alkalmatlansága, a társadalom védelmét megfelelően szolgálhatja a járművezetéstől eltiltás. - A 38. § (3) bekezdése szerint a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás, a kiutasítás és a vagyonelkobzás alkalmazható önállóan.
A mellékbüntetés önálló alkalmazásának alapvető tartalmi eleme, hogy ilyenkor nem szabnak ki főbüntetést; ebből következik, hogy erre csak kivételesen kerülhet sor. Ezt a Javaslat kiemeli.
Mellékbüntetés akkor alkalmazható önálló büntetésként, ha az adott bűncselekmény büntetési tétele két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb. Az ennél súlyosabb büntetéssel fenyegetett Bűncselekmények társadalomra veszélyessége ugyanis olyan jelentős, hogy a büntetés célja érdekében főbüntetés alkalmazása nem mellőzhető.
További feltétel, hogy a büntetésnek a 37. §-ban meghatározott célja mellékbüntetés önálló alkalmazásával elérhető legyen. Ennek a feltételnek a fennállását az elkövető személyi körülményeinek, a bűncselekmény jellegének és súlyának, az alkalmazni kívánt mellékbüntetés hatékonyságának gondos mérlegelésével kell megállapítani.
A Javaslat kizárja annak a lehetőségét, hogy egyidejűleg több mellékbüntetést alkalmazzanak önálló büntetésként. Ez ugyanis ellentétben állna ennek a jogintézménynek a jellegével. Ha az adott esetben több mellékbüntetés alkalmazásának feltételei állnak fenn, ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a büntetés célja főbüntetés kiszabása nélkül nem érhető el.
A büntetés végrehajtásának felfüggesztése
A 89. §-hoz
1. A szabadságelvonással nem járó büntetőjogi eszközök között fontos helyet foglalnak el azok a jogintézmények, amelyeket a büntetőjog tudománya a feltételes elítélés gyűjtőfogalma alá sorol. A Javaslat a feltételes elítélés két formáját: a próbára bocsátást és a büntetés végrehajtásának felfüggesztését ismeri; az előbbit intézkedésként, az utóbbit a büntetés kiszabásának körében szabályozza.
Az (1) bekezdés a főbüntetések közül a szabadságvesztés és a pénzbüntetés végrehajtásának a felfüggesztését teszi lehetővé. Nem függeszthető fel a javító-nevelő munka végrehajtása; ennek a büntetésnek a jellegével állna ellentétben, ha nem kerülne az ítélet jogerőre emelkedése után végrehajtásra.
Akár főbüntetés mellett, akár önállóan alkalmazott mellékbüntetés végrehajtásának a felfüggesztésére nincs lehetőség. A mellékbüntetéseket ugyanis olyan sajátos célból alkalmazzák, hogy a végrehajtásuk felfüggesztése ezzel nem lenne összeegyeztethető. Ebből következik, hogy a főbüntetés végrehajtása felfüggesztésének hatálya nem terjed ki a kiszabott mellékbüntetésre.
A büntetés végrehajtása felfüggesztésének alapja az a feltételezés, hogy a büntetésnek a 37. §-ban meghatározott célja a végrehajtás nélkül is elérhető. Ebből az következik, hogy a súlyos büntetés végrehajtásának felfüggesztése nem lenne helyes. Az (1) bekezdés szabadságvesztés esetén egy évben határozza meg azt a felső határt, amelynél a büntetés végrehajtása felfüggeszthető. A pénzbüntetésnél nem indokolt a büntetés mértéke szerinti differenciálás.
Annak vizsgálatánál, hogy a büntetés célja a végrehajtása nélkül elérhető-e, különösen az elkövető személyi körülményeire kell figyelemmel lenni. Ez azt jelenti, hogy elsősorban annál az elkövetőnél van helye a büntetés végrehajtása felfüggesztésének, aki a bűncselekményt csupán alkalomszerűen követte el, de egyébként becsületes életmódot folytat. A személyi körülményeken belül fokozott jelentősége van a büntetlen előéletnek, de ebből nem következik az, hogy a bűncselekményt első ízben elkövetők büntetésének végrehajtását általában fel kellene függeszteni. Ugyanakkor önmagában az a tény, hogy az elkövető büntetett előéletű - ha nem kell visszaesőnek tekinteni -, nem akadálya a büntetés végrehajtása felfüggesztésének. - A személyi körülmények különös jelentőségének kiemelése azonban nem jelenti azt, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatban nem kell szem előtt tartani a 83. §-ban meghatározott valamennyi büntetéskiszabási elvet.
2. Míg az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés és a pénzbüntetés végrehajtásának felfüggesztése nem kivételes intézmény, az egy évnél hosszabb, de két évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére csak különös méltánylást érdemlő körülmények esetén kerülhet sor. Ezek elsősorban az elkövető személyével függhetnek össze, ilyen lehet pl. az elkövető idős kora, vagy súlyos betegsége.
Két évet meghaladó szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére a Javaslat nem ad lehetőséget. Ezt a bűncselekmény tárgyi súlya zárja ki.
3. A büntetés végrehajtásának felfüggesztése próbaidőre történik. A próbaidő tartama pénzbüntetés esetén egy év; a pénzbüntetés alapjául szolgáló bűncselekmény súlya nem olyan jelentős, hogy ennél hosszabb próbaidő szükséges lenne. A szabadságvesztést illetően viszont a Javaslat csak a próbaidő legrövidebb és leghosszabb tartamát határozza meg, ezen belül pedig a próbaidő megállapítását a bíróságra bízza. A próbaidő kereteinek meghatározásánál a Javaslat különbséget tesz a bűntett és a vétség között.
A próbaidő megállapításánál szükséges bírói egyéniesítést korlátozni indokolt azzal, hogy a próbaidőt években kell meghatározni, és hogy az a kiszabott szabadságvesztésnél nem lehet rövidebb. A próbaidőnek hónapokban, hetekben vagy napokban meghatározása ugyanis a gyakorlatban célszerűtlen lenne, ilyen mértékű egyéniesítésre nincs szükség. - Ellentmondást jelentene, ha a próbaidő a szabadságvesztés tartamánál rövidebb lenne.
Az azt kizáró rendelkezés természetesen csak az egy évet meghaladó szabadságvesztés felfüggesztésére vonatkozik.
4. A 90. § értelmében nem kizárt, hogy a próbaidő alatt elkövetett gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott büntetés végrehajtását a bíróság ugyancsak felfüggessze. Előfordulhat tehát, hogy az elítélt több próbaidőt egyidejűleg tölt. Felfüggesztett büntetések összbüntetésbe foglalására a Javaslat nem ad lehetőséget; viszont nem lenne helyes, ha ilyen esetben az egyik felfüggesztett büntetés próbaideje eltelne, míg a másik még folyna. Ennek a lehetőségét küszöböli ki a (4) bekezdés annak kimondásával, hogy az előző büntetés próbaideje az utóbbi büntetés próbaidejének leteltéig meghosszabbodik.
5. A 91. § rendelkezéseiből következik annak a lehetősége, hogy a felfüggesztett büntetés hatálya alatt álló elkövetőn olyan szabadságvesztést hajtsanak végre, amely miatt a felfüggesztett büntetés végrehajtását nem lehet elrendelni (pl. a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott büntetés esetében). Ellentmondás lenne, ha a próbaidő a szabadságvesztés tartama alatt telnék. Ezért az (5) bekezdés kimondja, hogy ilyen esetben a próbaidő a szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik.
6. A (6) bekezdés felfüggesztett szabadságvesztés mellett lehetővé teszi az elkövető pártfogó felügyelet alá helyezését. A 82. §-ban szabályozott pártfogó felügyelet azt jelenti, hogy az elítélt részére egyéniesített magatartási szabályokat írnak elő, és ezek megtartását a pártfogó ellenőrzi; ezért általában hatékony büntetőjogi eszköz. Annak elbírálásánál, hogy az adott esetben szükséges-e az elkövető pártfogó felügyelet alá helyezése, a személyiségét, valamint a bűncselekmény súlyát és jellegét egyaránt figyelembe kell venni. Gondatlan bűncselekmény esetén pl. rendszerint nem szükséges a pártfogó felügyelet.
Pénzbüntetés végrehajtásának felfüggesztése esetén indokolatlan lenne az elkövető pártfogó felügyelet alá helyezése, ezért a Javaslat erre nem ad lehetőséget.
A 90. §-hoz
A büntetés végrehajtása felfüggesztésének általános feltételeit meghatározó rendelkezések a bíróság mérlegelésére bízzák az ebben való döntést Vannak azonban olyan esetek, amikor a törvény kötelező rendelkezésével ki kell zárni a felfüggesztés lehetőségét. Ezeket tartalmazza a 90. §
Kizárt a büntetés végrehajtásának felfüggesztése, ha a szándékos bűncselekményt szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt vagy felfüggesztésének próbaideje alatt követték el.
Gondatlan bűncselekmény elkövetéséből nem vonható le minden esetben olyan következtetés, hogy a büntetés célja a végrehajtás nélkül nem érhető el; ilyen esetben tehát a felfüggesztés lehetőségének a kizárása nem indokolt, célszerűbb ezt a bíróság mérlegelésétől függővé tenni.
Nem függeszthető fel a visszaeső elkövető büntetésének végrehajtása sem. A 137. § 12. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint a visszaesőt korábban már szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték és ez - az újabb szándékos bűncselekmény tanúsága szerint - hatástalannak bizonyult. Ezeknél az elkövetőknél általában feltételezhető, hogy a büntetés célja csak annak végrehajtásával érhető el. Amennyiben viszont a büntetett előéletű elkövetőt nem kell visszaesőnek tekinteni, szükségtelen a felfüggesztés lehetőségét kizárni.
A mellékbüntetések közül a közügyektől eltiltásnak és a vagyonelkobzásnak csak végrehajtandó szabadságvesztés mellett van helye. Ezeknek a mellékbüntetéseknek a kiszabását azonban szükségtelen a büntetés végrehajtásának felfüggesztését kizáró okok között felsorolni, mert a büntetés kiszabása során a bíróság általában előbb dönt a főbüntetésről - ennek keretében annak felfüggesztéséről is -, és csak a főbüntetés mértékére, végrehajthatóságára figyelemmel foglal állást a mellékbüntetések alkalmazását illetően.
A 91. §-hoz
1. Ha a bíróság a büntetés végrehajtását a törvényi feltételek hiányában függesztette fel, vagy az elítélt a végrehajtás felfüggesztésére méltatlannak bizonyult, a felfüggesztett büntetés végrehajtását el kell rendelni. Ennek általános szabályait az (1) bekezdés tartalmazza.
A 90. §-ban meghatározott kizáró ok ellenére történt felfüggesztés esetén csak akkor lehet a büntetés végrehajtását elrendelni, ha a törvénysértés megállapítására a próbaidő tartama alatt kerül sor. Ha ugyanis a próbaidő sikeresen eltelt, nincs többé ok a büntetés végrehajtására.
A próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény nem minden esetben vonja maga után a felfüggesztett büntetés végrehajtását; a Javaslat ezt az újabb büntetésre figyelemmel differenciáltan szabályozza. Ha a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki; megdőlt az a korábbi feltételezés, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. Ezért ebben az esetben a felfüggesztett büntetést végre kell hajtani. - A próbaidő alatt elkövetett gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott büntetés végrehajtásának felfüggesztése a 90. § a) pontja szerint nem kizárt; ezzel a rendelkezéssel az áll összhangban, ha az újabb felfüggesztett szabadságvesztés nem vonja maga után a korábbi felfüggesztett büntetés végrehajtását.
Amennyiben a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt javító-nevelő munkát vagy pénzbüntetést szabnak ki, az újabb büntetésből nem vonható következtetés arra, hogy a felfüggesztett büntetés végrehajtása szükséges. Ezt tanúsítja az, hogy az újabb bűncselekmény elkövetése miatt csupán az említett büntetéseket, nem pedig a súlyosabb megítélést mutató szabadságvesztést alkalmazták. Ilyen esetben a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése indokolatlan hátránnyal sújtaná az elkövetőt. Ha azonban az elkövető a javító-nevelő munkára ítélés után olyan magatartást tanúsít, amely miatt a javító-nevelő munkát szabadságvesztésre kell átváltoztatni, ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a korábbi felfüggesztett büntetés végrehajtásának elrendelése is indokolt.
Ha a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt elkövetőt a 89. § (6) bekezdése alapján pártfogó felügyelet alá helyezték, a pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megszegéséből is következtetés vonható arra, hogy a büntetés végrehajtása szükséges. A magatartási szabályok megszegésének súlya azonban igen különböző lehet. Kisebb jelentőségű szabályszegéshez helytelen lenne azt a következményt fűzni, hogy a szabadságvesztést végre kell hajtani. A Javaslat ezért csak a magatartási szabályok súlyos megszegése esetére írja elő a felfüggesztett büntetés végrehajtását. Annak megítélése, hogy a szabályszegés súlyos volt-e, a bíróság mérlegelésétől függ.
2. Az (1) bekezdés rendelkezései valamennyi felfüggesztett büntetésre vonatkoznak; ezeket egészíti ki a (2) bekezdés olyan szabályokkal, amelyek csak a felfüggesztett pénzbüntetésre irányadók. A pénzbüntetés a szabadságvesztésnél és a javító-nevelő munkánál enyhébb büntetési nem; ezért indokolt, hogy a felfüggesztett pénzbüntetés végrehajtására akkor is sor kerüljön, ha a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt felfüggesztett szabadságvesztést, javító-nevelő munkát vagy végrehajtandó pénzbüntetést szabnak ki. Újabb felfüggesztett pénzbüntetés kiszabása esetén viszont a végrehajtás nem rendelhető el.
Az összbüntetés
A 92. §-hoz
1. Az összbüntetés szoros összefüggésben van a halmazati büntetéssel. Halmazati büntetést akkor kell kiszabni, ha az elkövető több bűncselekményét egy eljárásban bírálják el. Amennyiben viszont az elkövető több bűncselekményét több eljárásban bírálták el, a külön ítéletekben kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni, ha ennek feltételei fennállnak.
Az összbüntetésbe foglalható büntetések körét az (1) bekezdés abból kiindulva határozza meg, hogy több büntetésnek egymást követő, megszakítás nélküli végrehajtása az elítélt számára olyan hátrányt jelent, amelyet a büntetés mértékének csökkentésével kell kiküszöbölni. Ebből következik, hogy a Javaslat csak olyan büntetések összbüntetésbe foglalását engedi meg, amelyeknek egyhuzamban való kitöltése fokozott hátránnyal jár. Ez akkor áll fenn, ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre, több javító-nevelő munkára, vagy határozott ideig tartó szabadságvesztésre és javító-nevelő munkára ítélték.
Ha az egyik büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés, összbüntetés kiszabására nem kerülhet sor, mert ilyenkor a határozott tartamú szabadságvesztés és a javító-nevelő munka végrehajtását a 69. § kizárja.
Csak olyan büntetések foglalhatók összbüntetésbe, amelyeket jogerős ítélettel szabnak ki. Nem jogerős ítélet összbüntetésbe foglalásának nem lenne értelme, mert azt a másodfokú bíróság megváltoztathatja.
2. A (2) bekezdés azokat a feltételeket határozza meg, amelyek esetén az (1) bekezdésben felsorolt büntetések összbüntetésbe foglalásának helye van. Alapvető feltétel, hogy a büntetések végrehajtandók legyenek. Felfüggesztett büntetésnél ugyanis nem állnak fenn azok a körülmények, amelyek az összbüntetésbe foglalást indokolttá teszik.
A végrehajtandó büntetések közül is csak azokat lehet összbüntetésbe foglalni, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre. Azt a büntetést kell végre nem hajtottnak tekinteni, amelynek a végrehajtását meg sem kezdték, vagy már megkezdték, de még nem fejezték be. Ha az elítélt az egyik büntetést már kitöltötte, a másikat pedig ezt követően folyamatosan tölti, az összbüntetésbe foglalás indoka éppúgy fennáll, mint végre nem hajtott büntetések esetén. Amennyiben viszont az egyik büntetést már végrehajtották, és a másik végrehajtását nem kezdték meg, vagyis a végrehajtás nem folyamatos, az elítéltet nem éri az egyhuzamban való végrehajtásból fakadó fokozott hátrány; ezért az összbüntetésbe foglalás szükségtelen.
3. A pénzbüntetés más ítéletben kiszabott pénzbüntetéssel vagy egyéb főbüntetéssel nem foglalható összbüntetésbe. Az átváltoztatás folytán a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés összbüntetésbe foglalását a (3) bekezdés kizárja. Ezt az ilyen szabadságvesztések rövid tartama, továbbá az indokolja, hogy a pénzbüntetés megfizetésére az átváltoztatás után is lehetőség van, így a pénzbüntetés helyébe lépett szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása gyakorlati nehézséget okozhatna.
A 93. §-hoz
1. Az összbüntetés nemét illetően az (1) bekezdés állít fel általános szabályt.
2. A (2) bekezdés az összbüntetés mértékének alsó és felső határát állapítja meg. Az összbüntetésnek meg kell haladnia az egyes ítéletekben kiszabott legsúlyosabb büntetés felső határát, az abszorpció elvének érvényesülése helytelen lenne. Két büntetés összbüntetésbe foglalása nem eredményezheti az egyik teljes elenyészését, kettőnél több büntetés esetén viszont ez nem kizárt. - Az összbüntetésbe foglalt büntetések együttes tartamát az összbüntetés nem érheti el, mert ez ellentétes lenne az összbüntetés céljával.
3. Több javító-nevelő munka esetén lehetséges, hogy a munkabérből levonás mértékét az egyes ítéletek eltérően állapították meg. Összbüntetésbe foglalásuk esetére a (3) bekezdés olyan rugalmas szabályozást ad, amely a levonás mértékének alsó és felső határát állapítja meg, az összbüntetésbe foglalt büntetések alapul vételével.
4. Összbüntetésbe foglalásra rendszerint akkor kerül sor, ha az elkövető a korábbi ítélet jogerőre emelkedése után követett el újabb bűncselekményt. Az is lehetséges azonban, hogy az összbüntetés alapjául szolgáló ítéletekben elbírált valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követték el, tehát elvileg megvolt a lehetőség a halmazati elbírálásra, ez azonban valamilyen okból elmaradt, pl. azért, mert az egyik bűncselekmény csak később jutott a hatóság tudomására. A (4) bekezdés erre, a jogtudomány által quasi halmazatnak nevezett esetre állapít meg sajátos szabályokat.
A halmazati büntetés az elkövető számára kedvezőbb, mintha minden egyes bűncselekményét külön-külön bírálnák el. Ebből következik, hogy ha a halmazati elbírálás törvényi feltételei fennálltak, de erre mégsem került sor, a több ítélettel kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalásánál az összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki. Az összbüntetés tartamának el kell érnie a legsúlyosabb büntetését, tehát az összbüntetésbe foglalás nem eredményezhet a korábbi büntetések közül a legsúlyosabbnál rövidebb tartamú büntetést; előfordulhat azonban az egyik büntetés teljes elenyészése akkor is, ha csak két büntetést foglalnak összbüntetésbe. A büntetések együttes tartamát ebben az esetben sem érheti el az összbüntetés. A (4) bekezdés alapján kiszabott büntetés egy elítélést jelent.
A 94. §-hoz
1. Az össbűntetésbe foglalás folytán a korábbi több büntetés helyett egy büntetést hajtanak végre. Az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának tehát egy fokozatban kell történnie akkor is, ha különböző fokozatokban végrehajtandó szabadságvesztéseket foglaltak összbüntetésbe. Az általános szabály az, hogy az összbüntetést az egyes ítéletekben megállapítottak közül a legszigorúbb fokozatban kell végrehajtani. Ellenkező esetben ugyanis az összbüntetésbe foglalás a büntetés céljának kevésbé megfelelő végrehajtási módot eredményezhetne, és a jogintézmény céljával összhangban nem álló előnyhöz juttatná az elítéltet.
A 42. § (2) bekezdésében felsorolt esetekben a szabadságvesztést akkor kell fegyházban végrehajtani, ha a büntetés tartama legalább három év, míg többszörös visszaesőnél a 42. § (3) bekezdése szerint a legalább két évi szabadságvesztést hajtják végre fegyházban. - A 94. § (1) bekezdésének második mondata arról az esetről rendelkezik, ha olyan büntetéseket foglalnak összbüntetésbe, amelyeknek mértéke a három évet - többszöri visszaesőnél a két évet - nem haladja meg, de a fegyház fokozat egyéb feltétele fennáll, az összbüntetés mértéke pedig legalább három év, illetve többszörös visszaesőnél legalább két év. Ilyenkor az összbüntetést fegyház fokozatban kell végrehajtani.
2. A gyakorlatban lehetnek olyan esetek, amikor az összbüntetés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabály érvényesülése az elítéltnek méltánytalan hátrányt jelentene, pl. hosszabb tartamú fogházban és rövid tartamú börtönben végrehajtandó szabadságvesztés találkozása esetén. Ennek a kiküszöbölésére ad lehetőséget a (2) bekezdés azáltal, hogy eggyel enyhébb fokozat megállapítását engedi meg. Kizárt viszont, hogy a bíróság az összbüntetésbe foglalás során az (1) bekezdésben szabályozottnál szigorúbb fokozatot állapítson meg. Ez a jogerős ítéletekkel kiszabott büntetések olyan felülvizsgálatát jelentené, amely nem illenék be az összbüntetésbe foglalás kereteibe.
A 95. §-hoz
1. A 92. § (1) bekezdése szerint a jogerősen kiszabott, határozott ideig tartó szabadságvesztést és a javító-nevelő munkát összbüntetésbe kell foglalni. Az összbüntetést ilyen esetben mindig szabadságvesztésben kell meghatározni. Ez következik abból, hogy ha valamelyik bíróság azt állapította meg, hogy a büntetés célja szabadságvesztéssel érhető el, ezt a megítélést nem módosíthatja az a körülmény, hogy az elítélt más bűncselekményt is elkövetett.
A szabadságvesztés és a javító-nevelő munka nem foglalható összbüntetésbe, ha az egyik büntetést már teljes tartamában végrehajtották; két különböző nemű büntetésnél ugyanis nem lehet szó folyamatos végrehajtásról.
2. Ha a bíróság javító-nevelő munkát szabadságvesztéssel foglal összbüntetésbe, szabadságvesztésre változtatja át a javító-nevelő munkát. Ezért az 50. § (2) bekezdése szerint irányadó számítást az összbüntetés tartamának megállapításánál is irányadónak kell tekinteni. - Az 50. § (1) bekezdésével van összhangban az a rendelkezés, hogy összbüntetésbe foglalásnál a javító-nevelő munkát fogházban végrehajtandó szabadságvesztésnek kell tekinteni. Ha az összbüntetésbe foglalandó büntetések között szigorúbb fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés van, az összbüntetés végrehajtási fokozatát a 94. § szerint kell meghatározni.
A 96. §-hoz
1. Azok a körülmények, amelyek egyes főbüntetések összbüntetésbe foglalását indokolttá teszik, a mellékbüntetéseknél nem állnak fenn. Ezért az (1) bekezdés kizárja a mellékbüntetések összbüntetésbe foglalását. - A 92. § (3) bekezdése szerint nem foglalható összbüntetésbe a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés, ezzel összhangban ki kell zárni a pénzmellékbüntetés átváltoztatása esetén a helyébe lépő szabadságvesztés összbüntetésbe foglalását is.
2. A mellékbüntetések összbüntetésbe foglalásának tilalma gyakorlati nehézséget és méltánytalan hátrányt jelenthet azonos tartalmú mellékbüntetések esetén. Több mellékbüntetés akkor azonos tartalmú, ha a bennük foglalt joghátrány azonos, csupán mértékben különbözik egymástól. Például azonos tartalmú a két ítélettel kiszabott közügyektől eltiltás; nem azonos tartalmú viszont az a két kitiltás, amely különböző helységekre vonatkozik. - Azt a kérdést, hogy a külön ítéletekkel kiszabott, azonos tartalmú mellékbüntetéseket hogyan kell végrehajtani, a (2) bekezdés a mellékbüntetések eltérő jellegére figyelemmel differenciáltan szabályozza. A főszabály az, hogy az azonos tartalmú mellékbüntetések közül azt kell végrehajtani, amely az elítéltre hátrányosabb (pl. két közügyektől eltiltás közül azt, amelyikből hosszabb idő van hátra).
A több ítélettel kiszabott vagyonelkobzást és pénzmellékbüntetést viszont egymásra tekintet nélkül végre kell hajtani. A vagyoni jellegű mellékbüntetések halmozása sem elvi, sem gyakorlati szempontból nem aggályos. A mellékbüntetésekre vonatkozó szabályokat akkor is alkalmazni kell, ha több ítélettel szabtak ki főbüntetés helyett, önálló büntetésként azonos tartalmú mellékbüntetést. Az önálló büntetésként alkalmazás ugyanis ebből a szempontból nem változtat a büntetés jellegén.
A különös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések
A 97. §-hoz
1. A bűncselekmények ismételt elkövetésének megakadályozása, a visszaeső bűnözőkkel szembeni hatékony védekezés a Javaslat egyik fontos célkitűzése.
A bűncselekményt ismételten elkövetők - kriminológiai és a jogalkalmazási tapasztalatok szerint - a társadalomra veszélyességük szempontjából négy csoportra oszthatók. Az egyes csoportokba tartozó elkövetőkkel szemben eltérő jogkövetkezmények szükségesek. Ezek meghatározása szorosan összefügg a büntetés kiszabásával.
A bűncselekményt ismételten elkövetők csoportjai és az egyes csoportokba tartozókkal szemben alkalmazható jogkövetkezmények a következőkben foglalhatók össze:
a) Az első csoportba azok tartoznak, akik a bűncselekmény elkövetését megelőzően bűncselekményt követtek el, és emiatt a bíróság büntetést szabott ki. Ennek az a következménye, hogy a büntetett előéletet a bíróság súlyosító körülményként értékelheti. Erről a kategóriáról a Javaslat nem rendelkezik, minthogy a súlyosító körülményeket még példálódzóan sem sorolja fel.
b) Visszaeső az, aki szándékos bűncselekményt követett el, és a korábban szándékos bűncselekmény miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig öt év még nem telt el. Erre a 137. § 12. pontja ad értelmező rendelkezést.
A visszaesőre is irányadó az, hogy a korábbi elítéltetés súlyosító körülmény, ehhez azonban további jogkövetkezmények kapcsolódnak. Ezek: a szabadságvesztést szigorúbb fokozatban kell végrehajtani (43-44. §), a próbára bocsátás kizárt [72. § (2) bek.], a büntetés végrehajtása nem függeszthető fel [90. § b) pont], a bírósági mentesítés szabályai szigorúbbak [103. § (2) bek.].
c) Fokozottan veszélyes csoportot jelentenek azok a visszaesők, akik nem bármilyen, hanem ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követtek el ismételten. Ezeket a Javaslat különös visszaesőknek nevezi; a különös visszaeső fogalmára a 137. § 13. pontja ad értelmező rendelkezést.
A különös visszaesést a Javaslat nem különös részi minősítő körülményként, hanem az Általános Részben büntetéskiszabási intézményként szabályozza.
Vannak azonban a különös visszaesésnek olyan sajátos esetei, amelyek a Különös Részben igényelnek szabályozást. Ilyen rendelkezést tartalmaz a Javaslat az emberöléssel [166. § (2) bek. h) pont], a lopással [316. § (2) bek. e) pont], a sikkasztással [317. § (2) bek. d) ponti, a csalással [318. § (2) bek. d) pont] és az orgazdasággal [326. § (2) bek. b) pont] kapcsolatban. Az elsőre a 166. § (5) bekezdése, a továbbiakra a 333. § tartalmaz értelmező rendelkezést.
d) A bűncselekményt ismételten elkövetők legveszélyesebb kategóriáját a többszörös visszaesők alkotják. Büntetésük kiszabásáról a 98. § rendelkezik, az ehhez fűzött indokolás fejti ki a többszörös visszaesőkre vonatkozó alapvető kérdéseket.
2. A különös visszaeséshez fűződő legfontosabb jogkövetkezmény az, hogy a bűncselekményre a Különös Részben megállapított büntetési tétel felső és alsó határa emelkedik. A felső határ emelkedésének mértéke a büntetés fele (pl. három éves felső határ esetén a különös visszaeső büntetése négy év és hat hónapig terjedő szabadságvesztés); azonban a felemelt felső határ sem haladhatja meg a tizenöt évet. A Javaslat büntetési rendszerében ez azt jelenti, hogy a tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények büntetési tétele különös visszaesőnél tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre emelkedik, a tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő esetekben viszont nincs további emelkedés, mert ez szükségtelen súlyosítást jelentene. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a tizenöt évig terjedő szabadságvesztés rendszerint vagylagos büntetési tétel az életfogytig tartó szabadságvesztés és a halálbüntetés mellett; a különös visszaesés tehát a vagylagos büntetések közötti választással is értékelhető.
Nem kizárt a különös visszaesés olyan bűncselekmény esetén, amelynek büntetési tétele kizárólag pénzbüntetés. A Különös Rész büntetési tételei nem határozzák meg a pénzbüntetés felső határát, az 51. § (2) bekezdése ezt általános rendelkezéssel 180 napi tételben állapítja meg. Különös visszaesőnél ez emelkedik a felével.
Ha a különös visszaeső bűncselekménye a Különös Részben meghatározott minősítő körülmény folytán súlyosabban büntetendő, a büntetési tétel emelésénél ebből a súlyosabb büntetésből kell kiindulni, pl. csoportosan elkövetett garázdaság esetén a 271. § (2) bekezdésében meghatározott három évig terjedő szabadságvesztést kell a felével emelni. Amennyiben ugyanis csak a bűncselekmény minősítő körülmény nélküli ún. alapesetének büntetési tétele emelkednék, minősítő körülmény esetén a különös visszaesés jelentősége elenyészne, és a szabályozás nem lenne hatékony eszköz a visszaeső bűnözés elleni fellépésre.
Halmazati büntetés esetén a 85. § (3) bekezdése lehetőséget ad a (2) bekezdés szerinti - tehát a halmazatban levő bűncselekmények közül a legsúlyosabb - büntetési tételnek a felével történő emelésére. Különös visszaesés és bűnhalmazat találkozása esetén azonban indokolatlan lenne a kétszeres emelés. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy ha az elkövető különös visszaeső, akkor halmazat esetében a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt kell a felével emelni. A büntetés azonban ilyenkor sem haladhatja meg a húsz évet [40. § (2) bek.].
Az indokolás 1. c) pontja felsorolja azokat az eseteket, amikor a Különös Rész rendelkezik a különös visszaesésről, mint minősítő körülményről. Ezekre a 97. § rendelkezései nem alkalmazhatók.
3. A Különös Rész számos büntetési tétele vagylagosan állapít meg egy évig terjedő szabadságvesztést, javító-nevelő munkát és pénzbüntetést. A különös visszaesők büntetési tételeinek súlyosításából az következik, hogy ilyen elkövető esetén ne legyen mód a vagylagos büntetések közötti választásra, hanem a büntetési tétel csak szabadságvesztés legyen. [Ennek felső határa az (1) bekezdés szerint a felével emelkedik.]
4. A különös visszaesők következetesen szigorú megítélését biztosítja a Különös Részben meghatározott büntetési tételek alsó határának emelése. Ezt a (3) bekezdés differenciáltan szabályozza. A felső határokkal ellentétben az alsó határoknál nem célszerű az azonos mértékben való emelés, az alacsonyabb alsó határoknál nagyobb, a magasabbaknál kisebb mértékű emelés teremti még a helyes arányokat.
5. A büntetés enyhítésének kizárása különös visszaesőnél sem lenne célszerű. A bűncselekmény tárgyi oldalával, de az elkövető személyével összefüggő körülmények (pl. súlyos betegség) is indokolttá tehetik a büntetés enyhítését. Ennek feltételeit azonban a (4) bekezdés a 87. § (2) bekezdésében foglaltaknál szigorúbban állapítja meg. Az egyébként is kivételes jellegű enyhítésnek különös visszaesőnél csak különös méltánylást érdemlő esetben van helye; alkalmazására tehát az általános feltételekhez képest is csak igen kivételesen kerülhet sor.
A 87. § (3) és (4) bekezdése olyan sajátos esetekben tesz lehetővé kétszeres, illetve korlátlan enyhítést, amelyeknél rendszerint nincs jelentősége a különös visszaesésnek. Ezért az enyhítésnek ezekre az eseteire nem indokolt eltérő rendelkezés.
A büntetés enyhítésénél a különös visszaesőre irányadó büntetési tételből kell kiindulni; a (3) bekezdésben meghatározott alsó határnál enyhébb büntetés tehát csak a büntetés enyhítésének keretében szabható ki. A 87. § (2) bekezdésének alkalmazása esetén azonban, ennek a)-e) pontjában meghatározott legkisebb mértékig lehet a büntetést enyhíteni.
A többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések
A 98. §-hoz
1. A többszörös visszaeső fogalmára a 137. § 14. pontja tartalmaz értelmező rendelkezést. Ha az ebben meghatározott feltételek fennállnak, az elkövető személye olyan fokozottan veszélyes a társadalomra, hogy a valamennyi visszaesővel szemben alkalmazható joghátrányon túl sajátos büntetőjogi eszközök is szükségesek. A Javaslat ezért a többszörös visszaesővel szemben kiszabott legalább két évi szabadságvesztést fegyházban rendeli végrehajtani [42. § (3) bek.], kizárja a feltételes szabadságra bocsátást [47. § (2) bek. a) pont], és nem ad lehetőséget a törvényi mentesítésre [102. § (3) bek.]. A legveszélyesebb többszörös visszaesőkkel szemben - a 78. § (1) bekezdése szerint - szigorított őrizet rendelhető el.
Ezenkívül a büntetés kiszabását illetően is sajátos rendelkezések indokoltak. - A többszörös visszaeső nem feltétlenül különös visszaeső; lehetséges, hogy a 137. § 14. pontjában meghatározott büntetéseket nem ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények miatt szabták ki. Azonban a büntetés kiszabásának azok a szigorúbb szabályai, amelyeket a 97. § a különös visszaesőre határoz meg, a többszörös visszaesőnél is szükségesek. Minthogy a többszörös visszaesők kategóriája a különös visszaesőkénél veszélyesebb, önellentmondás lenne a különös visszaesőkre irányadónál enyhébb szabályozás. Általában nem indokoltak azonban szigorúbb szabályok sem; a büntetési tételek kereteinek további emelése az elkövető személyi körülményeinek olyan túlzott értékeléséhez vezetne, amely a büntetéskiszabást helytelen irányba terelhetné.
2. A többszörös visszaesőre is érvényes a 97. § (4) bekezdésének az a szabálya, hogy a büntetés enyhítésére csak különös méltánylást érdemlő esetben kerülhet sor. Ezekkel a fokozottan veszélyes elkövetőkkel szemben azonban további korlátozás is szükséges. Az enyhítés csak a bűncselekményre a Különös Részben megállapított büntetési tétel legkisebb mértékéig terjedhet. Az enyhítésnek tehát az a következménye, hogy megszűnik a többszörös visszaesőre irányadó felemelt alsó határ [97. § (3) bek.], és a Különös Részben meghatározott büntetési tétel keretében szabható ki a büntetés, a 87. § (2) bekezdésében felsorolt alsó határok viszont nem alkalmazhatók.
A 87. § (3) és (4) bekezdésének érvényesülését többszörös visszaesőnél sem célszerű kizárni, mert az alkalmazásukat olyan körülmények indokolják, amelyeket általában nem befolyásol az elkövető előélete.
Az előzetes fogvatartás beszámítása
A 99. §-hoz
1. A büntetőeljárás során alkalmazható kényszerintézkedések egy része a személyi szabadságtól megfosztással jár (őrizet, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés). A Javaslat ezeket előzetes fogvatartás gyűjtőnévvel jelöli meg. A törvényben felsorolásuk nem célszerű, a jogalkalmazási gyakorlatot szükségtelenül merevíthetné.
Az előzetes fogvatartás nem büntetés. Minthogy azonban az előzetes fogvatartásban levő elkövető ténylegesen a büntetés végrehajtásához hasonló körülmények között van, méltánytalan lenne, ha az előzetes fogvatartásban töltött időt a büntetés kiszabásánál nem vennék figyelembe. Ennek kiküszöbölését szolgálja az előzetes fogvatartás beszámítása.
Az előzetes fogvatartás tartamát a szabadságvesztésbe, a javító-nevelő munkába és a pénzbüntetésbe kell beszámítani. Az utóbbinál akkor is helye van beszámításnak, ha a pénzbüntetést mellékbüntetésként szabták ki. - A jogintézmény céljának az felel meg, hogy az említett büntetésekbe az előzetes fogvatartás teljes idejét kell beszámítani. Nem indokolt a beszámítás kizárása arra az esetre sem, ha az előzetes fogvatartásra az elkövetőnek a büntetőeljárást akadályozó magatartása adott okot
2. Az előzetes fogvatartás jellegéből következik, hogy szabadságvesztésbe beszámítás esetén egy napi előzetes fogvatartás ugyanennyi szabadságvesztésnek felel meg.
Javító-nevelő munkánál figyelemmel kell lenni arra, hogy ez a szabadságvesztésnél enyhébb büntetési nem. Ezért a Javaslat az 50. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést veszi alapul; a beszámításnál tehát egy napi előzetes fogvatartás két napi javító-nevelő munkának felel meg.
Az előzetes fogvatartásnak pénzbüntetésbe beszámítására vonatkozó rendelkezés összhangban van a pénzbüntetés szabadságvesztésre átváltoztatásánál alkalmazott számítással (52. §): egy napi előzetes fogvatartás egy napi tétel pénzbüntetésnek felel meg. Pénzmellékbüntetés esetén a beszámításnál a 65. § (2) bekezdésében szabályozott számítást kell alkalmazni.
VI. FEJEZET
MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL
A bíróság büntetőjogi felelősséget megállapító és büntetést kiszabó határozatához - az elítéléshez - a különböző jogszabályok hátrányos következményeket fűznek. A büntetőjogi hátrányokat a Javaslat tartalmazza: számos rendelkezése fűz súlyosabb jogkövetkezményeket a visszaeséshez. Jelentősek a büntetett előélet munkajogi kihatásai, de befolyásolja az állampolgárokat megillető más jogok gyakorlását is.
A javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy az elítélt mentesüljön a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól és újból teljes jogú állampolgárként vehessen részt a társadalom életében.
A mentesítés szabályozásánál a Javaslat - a büntető törvény céljának (1. §) megfelelően - szem előtt tartja a társadalom védelmét és az elitéltek nevelését, ezen kívül biztosítja azt is, hogy a mentesítés ne sértse mások jogait. e követelmények együttes érvényesítése érdekében a Javaslat differenciáltan szabályozza a mentesítést.
A mentesítés hatályának meghatározásánál (100. §) a Javaslat az elítéléshez fűződő büntetőjogi és egyéb jogkövetkezmények között differenciál, a mentesítés módjának szabályozásánál (101-104. és 106. §-ok) pedig a bűncselekmény miatt kiszabott büntetés súlyának, valamint az elítélt előéletének és személyiségének alapul vételével. Rendelkezik a mentesítés egységességéről is (105. §).
a bűncselekmény miatt elitéltekről hatósági bűnügyi nyilvántartást vezetnek. Az erre jogosultak a bűnügyi nyilvántartásból szerezhetnek tudomást az állampolgár büntetett előéletéről. A bűnügyi nyilvántartásról rendelkező jogszabály meghatározza, hogy milyen elítélést, meddig kell nyilvántartani. Ha a nyilvántartást megszüntették, az elítélésről a büntető ügyekben eljáró hatóságok nem kapnak felvilágosítást. a bűnügyi nyilvántartás szabályozása azonban nem tartozik a Büntető Törvénykönyvbe, a Javaslat ezért erről nem rendelkezik.
A fiatalkorúak és a katonák esetében sajátos mentesítési szabályok indokoltak. Ezeket a 121. és a 136. § tartalmazza.
A mentesítés hatálya
A 100. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a mentesítés hatályának a körét határozza meg. A mentesítés azoknak a hátrányos következményeknek a megszűnését jelenti, amelyeket különböző - államjogi, államigazgatási jogi, munkajogi vagy szövetkezeti jogi - jogszabályok az elítéléshez fűznek. E jogkövetkezmények az állampolgároknak a társadalom életében való részvételét érintik, és a büntetett előéletüket bizonyos jogoktól megfosztják, illetve e jogok megszerzését kizárják. Ilyen következményt tartalmaz pl. a kisiparról szóló 1977. évi 14. számú tvr. 4. § (1) bekezdése, a magánkereskedelemről szóló 1977. évi 15. számú tvr. 4. § (1) bekezdése, a halászatról szóló 1977. évi 30. számú tvr. 8. § (2) bekezdése, az államigazgatási és az igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről szóló 38/1973. (XII. 27.) MT számú rendelet 4. § (1) bekezdésének c) pontja.
A mentesítés - a jogintézmény rendeltetésének megfelelően - a bekövetkezésének időpontjától kezdődően hatályosul. A büntetett előélet folytán elvesztett munkaviszonyt, jogosítványt a mentesítés nem adja vissza; a mentesített a jövőre nézve válik teljes jogú állampolgárrá.
Abból, hogy a (3) bekezdésből kitűnően a mentesítés hatályát a Javaslat a büntetőjogi következmények kivételével minden egyéb jogkövetkezményre kiterjeszti, következik, hogy a mentesítés alá esett elítéléshez jogszabály nem fűzhet hátrányos következményeket.
2. A (2) bekezdés a mentesítés tartalmáról rendelkezik. A mentesítés célját biztosítja, hogy a mentesített személyt büntetlen előéletűnek kell tekinteni, és az ilyen elítéltetésről nem tartozik számot adni.
Az e rendelkezés, amely a mentesített személyt büntetettségének az elhallgatására jogosítja fel, hatástalanná válnék, ha a részére kiállított ún. hatósági erkölcsi bizonyítványból kitűnnék az elítéltetés. Ahol a büntetlen előéletnek jelentősége van, ott az érintett személynek erkölcsi bizonyítvány bemutatásával kell e körülményről számot adnia; a (2) bekezdésből tehát az következik, hogy a mentesített elítéltetést a hatósági erkölcsi bizonyítvány nem tünteti fel. Mivel a mentesítés nem terjed ki a büntetőjogi következményekre, a bűnügyi nyilvántartó a büntető ügyekben eljáró hatóságokat mindazon elítélésekről tájékoztatja, amelyek nyilvántartását nem szüntették meg.
3. A mentesítés célja az, hogy az elítélt újból teljes jogú állampolgárként vehessen részt a társadalom életében. Ezért a mentesítés kiterjed mindazon jogokra, amelyek az állampolgároknak a társadalom életében való részvételét érintik. Viszont a mentesítés céljával ellenkezne, ha csorbítaná a társadalom védelmét. A (3) bekezdés ezért kizárja a mentesítés hatálya alól a büntetőjogi következményeket.
A mentesítés nem érinti azokat a hátrányos következményeket, amelyeket a büntető törvény az elítéléshez fűz. Az elítéléshez a törvény csak újabb bűncselekmény elkövetése esetén fűz hátrányos következményeket, az egyszeri elítélésnek az alkalmazott büntetésen (és esetleg intézkedésen) kívül más büntetőjogi következménye nincs. Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a társadalom védelme azt kívánja, hogy a bíróság a korábbi elítélést a büntetés kiszabása körében értékelje (83. §), illetve - ha ennek feltételei fennállnak - az elkövetővel szemben a visszaesőkre (137. § 12-14. pont) vonatkozó szigorúbb rendelkezéseket alkalmazza.
A mentesítés módja
A 101. §-hoz
A 101. § a mentesítés három módját sorolja fel.
A törvényi mentesítés
A 102. §-hoz
1. A törvényi mentesítés az érintett személy kezdeményezése, a hatóságok külön intézkedése és az érdemesség vizsgálata nélkül, a törvény erejénél fogva, a törvényben meghatározott feltételek meglétekor áll be. Ebből következik, hogy a törvényi mentesítés csak viszonylag enyhébb büntetésekre terjed ki.
a) Pénzbüntetés esetén az ítélet jogerőre emelkedésével beáll a mentesítés. A pénzbüntetésnek a Javaslat büntetési rendszerében elfoglalt helyéből, az e büntetéssel járó joghátrány jellegéből következik, hogy a mentesítés vonatkozásában sem indokolt a pénzbüntetésre ítéléshez szigorú jogkövetkezményt fűzni.
Az azonnali törvényi mentesítés indokolt akkor is, ha a bíróság főbüntetés helyett önálló büntetésként alkalmaz mellékbüntetést (88. §).
b) Ha a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, a megállapított próbaidő egyben a törvényi mentesítéshez szükséges várakozási időt is jelenti. A próbaidőnek és a törvényi mentesítés határidejének ugyanis lényegileg ugyanaz a célja: módot adni az elítéltnek, hogy - törvénytisztelő életmódjával - bizonyságot tegyen a megjavulásáról.
c) Javító-nevelő munka esetén a törvényi mentesítés a büntetés kitöltésének, illetve végrehajthatósága megszűnésének napján következik be. Általában indokolatlan volna, ha az elítélt már a büntetés végrehajtása alatt a törvény erejénél fogva mentesülne az elítéltetés hátrányos következményei alól, mert így büntetlen előéletűn hajtanának végre büntetést; a büntetés végrehajtása után további várakozási idő előírása viszont a javító-nevelő munka súlyával nem állna arányban.
d) Végrehajtandó szabadságvesztés esetén jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy a bűncselekmény bűntett vagy vétség, az utóbbi kategórián belül pedig gondatlan vagy szándékos volt-e. Gondatlan vétség esetén a Javaslat a törvényi mentesítést a büntetés kiállásához, illetőleg végrehajthatósága megszűnéséhez fűzi. A gondatlan bűncselekmény jellegére tekintettel nem indokolt a büntetés mértéke szerint differenciált szabályozás.
Amennyiben a szabadságvesztést szándékos vétség miatt szabták ki, a törvényi mentesítést a büntetés kiállását, illetve végrehajthatósága megszűnését követő három évi határidőhöz célszerű kötni.
e) A bűntett miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés vonatkozásában a Javaslat a büntetés mértéke szerint különböztet. A várakozási időket mindig a büntetés kitöltésétől, illetve végrehajthatóságának megszűnésétől kell számítani. Egy évet meg nem haladó büntetés esetén a várakozási idő öt év, míg az egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb szabadságvesztésnél az előbbinél lényegesen hosszabb, tíz évi határidőhöz indokolt kötni a törvényi mentesítést. A bűntett miatt öt évet meghaladó tartamban kiszabott szabadságvesztés olyan jelentős társadalomra veszélyességet mutat, hogy törvényi mentesítésnek nem lehet helye.
2. A (2) bekezdés értelmében a felfüggesztett szabadságvesztés vonatkozásában a mentesítés nem áll be, illetőleg hatályát veszti, ha a büntetés végrehajtását elrendelik. Erre a próbaidő alatt, vagy annak letelte után akkor kerülhet sor, ha akár a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény, akár a felfüggesztés kedvezményéből kizáró ok fennállásának utólagos megállapítása miatt, akár pedig azért rendelik el a felfüggesztett büntetés végrehajtását, mert az elítélt a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegte [91. § (1) bek.].
A végrehajtás elrendelése esetén a büntetést úgy kell tekinteni, mintha eredetileg sem függesztették volna fel. Ez érvényesül a mentesítésnél is: az ilyen büntetésre a végrehajtandó szabadságvesztéssel kapcsolatos mentesítési szabályok irányadók; ezért az (1) bekezdés b) pontja alapján esetleg már beállott mentesítés hatályát veszti.
3. A Javaslat a többszörös visszaesőket (137. § 14. pont) a mentesítés terén is szigorúbban ítéli meg; a törvényi mentesítésből kizárja őket. Ilyen előélet esetén nem lenne helyes a mentesítés bekövetkezését pusztán az időmúláshoz fűzni.
A bírósági mentesítés
A 103. §-hoz
1. Míg a törvényi mentesítés lehetőségét a Javaslat csak az elítéltek bizonyos kategóriái részére biztosítja, a bírósági mentesítés lehetősége - a halálbüntetésre vagy az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet kivéve - minden elítélt számára nyitva áll.
A törvényi és a bírósági mentesítés között lényeges eltérés, hogy a bírósági mentesítésnek a várakozási idő eredményes eltöltésén kívül további feltétele is van: az érdemesség bírói megállapítása. Ennek alapja az, hogy a bírósági mentesítés körébe elsősorban olyan büntetések tartoznak, amelyeknél a bűncselekmény tárgyi, illetőleg az elkövető személyi társadalomra veszélyessége jelentősebb fokú, így az elítélt megjavulásának nem lehet egyetlen bizonyítéka a várakozási idő kedvező eltöltése, hanem ezt más feltételhez is kapcsolni kell Azokban az esetekben pedig, amikor a bírósági mentesítésre a törvényi mentesítésnél rövidebb határidőn belül kerülhet sor, további feltételhez kötés indokolt.
2. Pénzbüntetés, javító-nevelő munka, továbbá felfüggesztett, valamint vétség miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés esetén a törvényi mentesítés szabályai olyan kedvezőek, hogy ezekkel a büntetésekkel kapcsolatban bírósági mentesítés általában nem szükséges (kivéve az előzetes bírósági mentesítést, a 104. §-ban szabályozott keretben).
Bűntett miatt kiszabott, öt évet meg nem haladó végrehajtandó szabadságvesztés kapcsán a Javaslat a törvényi mentesítésnél rövidebb határidővel ad lehetőséget a bírósági mentesítésre.
Bűntett miatt kiszabott, öt évet meghaladó, határozott tartamú szabadságvesztés esetén nincs lehetőség törvényi mentesítésre. A bírósági mentesítéshez szükséges várakozási időt a Javaslat tíz évben állapítja meg. A várakozási időnek a büntetés mértékére tekintettel történő további differenciálása nem látszik szükségesnek.
3. Eltérő a helyzet, ha az elítélt visszaeső. A Javaslat a visszaeső bűnözés elleni következetes fellépés érdekében a visszaeső számára nem biztosítja azt a kedvező lehetőséget, hogy a törvényi mentesítéshez szükséges várakozási idő letelte előtt a bíróság mentesítésben részesítse. Ezért a (2) bekezdés visszaesőnél kizárja az (1) bekezdés a) és b) pontjának alkalmazását.
4. A bírósági mentesítés kizárása többszörös visszaesőnél sem lenne helyes; a társadalomba beilleszkedés elősegítése érdekében erre lehetőséget kell adni. Az ilyen elítélt személyisége azonban az általánosnál szigorúbb elbírálást tesz szükségessé. A (3) bekezdés szabályozza azt, hogy milyen várakozási idő elteltével lehet helye többszörös visszaeső bírósági mentesítésének. Ezen a kategórián belül annyiban indokolt a különbségtétel, hogy tizenöt évet meghaladó, határozott tartamú szabadságvesztés esetén tizenöt év legyen a mentesítéshez megkívánt várakozási idő. Ha a többszörös visszaeső büntetése tizenöt évi szabadságvesztésnél nem volt súlyosabb, a büntetés mértéke szerinti további megkülönböztetés szükségtelen; a tíz évi várakozási idő megfelelő.
5. A (4) bekezdés az érdemesség elbírálásának szempontjait jelöli meg. Az elítélt életmódjának megítélésénél messzemenően érvényesülnie kell az egyéniesítésnek. Az elítélt egész életmódjából ki kell tűnnie, hogy a bűncselekmény elkövetését megbánta, és úgy élt, ahogy az minden állampolgártól elvárható. Az érdemesség elbírálásánál azt is figyelembe kell venni, hogy az elítélt jóvátette-e a cselekményével okozott sérelmet. A sérelem természetesen nemcsak anyagi károkozást jelenthet. A sérelem jóvátétele azonban csak abban a keretben vizsgálható, amennyiben - a bűncselekmény jellegére tekintettel - a jóvátételre egyáltalában mód volt.
A 104. §-hoz
1. A Javaslat javító-nevelő munka és felfüggesztett szabadságvesztés esetére biztosítja az elítélt előzetes mentesítésének lehetőségét. Az ilyen büntetésre ítéltek személyének társadalomra veszélyessége, és bűncselekményük súlya is igen különböző. Ezért indokolt a mentesítést a bíróság mérlegeléséhez kötni. Ezt szolgálja az előzetes bírósági mentesítés, amelyet a bíróság a javító-nevelő munkát vagy felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítéletben mondhat ki. Feltétele az elítélt érdemessége.
Az érdemesség elbírálásához a Javaslat - a 103. §-ban szabályozott bírósági mentesítéstől eltérően - nem ad iránymutatást. Az előzetes mentesítésre való érdemesség vizsgálatánál is figyelembe kell venni az elítélt személyiségét, életvitelét, de nem maradhat figyelmen kívül a bűncselekmény jellege, a büntetés mértéke sem.
2. Az előzetes mentesítés feltételes, vagyis hatályát veszti, ha a javító-nevelő munkát szabadságvesztésre változtatják át vagy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik. Ilyen esetben ugyanis megdőlt az a feltételezés, hogy az elítélt a mentesítésre érdemes.
A mentesítés egységessége
A 105. §-hoz
A mentesítés alapvető célkitűzéseiből következik, hogy a mentesítés csak egységes lehet, nem valósulhat meg részlegesen. A törvényi mentesítés bekövetkezését, illetőleg a bírósági mentesítésben részesítést akadályozhatja, ha a főbüntetés alapján meglennének ugyan a mentesítés feltételei, de a mellékbüntetések végrehajtása még nem fejeződött be. Ebben az esetben érvényesül a mentesítés egységességének elve, amelyet a 105. § fogalmaz meg.
A mentesítés egységessége alól azonban kivételt indokolt tenni. Felfüggesztett szabadságvesztés esetén a pénzmellékbüntetés nem zárja ki az előzetes mentesítést; ellenkező esetben ugyanis az előzetes mentesítésre egyébként érdemes elítéltet méltánytalan hátrány érné. A foglalkozástól eltiltásnak és a járművezetéstől eltiltásnak pedig a rendeltetése olyan sajátos, hogy végrehajtásuk nem áll ellentétben az elítélt mentesítésével; ezeknek a mellékbüntetéseknek a végrehajtása alatt tehát mind törvényi, mind bírósági mentesítésre sor kerülhet, nem zárják ki az előzetes mentesítést sem.
A kegyelmi mentesítés
A 106. §-hoz
A kegyelmi mentesítés a törvényi és a bírósági mentesítéstől abban különbözik, hogy nincs a büntető törvény által meghatározott előfeltétele. A kegyelmezési jogot az Alkotmány szerint a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja.
Kegyelmi mentesítés mind közkegyelem, mind egyéni kegyelem formájában lehetséges. Egyéni kegyelmen alapuló mentesítésre általában akkor kerülhet sor, ha az elítélt a törvényi vagy a bírósági mentesítéshez szükséges feltételek valamelyikének hiánya ellenére a mentesítésre érdemesnek mutatkozik.
VII. FEJEZET
A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
1. A VII. fejezet a fiatalkorúakra vonatkozó - az általánostól eltérő - szabályokat tartalmazza. A 14-18 éves fiatalok büntető törvénybe ütköző cselekményei elleni küzdelemben az általános gyermek- és ifjúságvédelem eszközei egymagukban elégtelenek. Ezért a Javaslat szerint - a gyermekkorúaktól (23. §) eltérően - az ilyen korú elkövetők már büntetőjogi felelősséggel tartoznak, és büntetőjogi büntetéseket vagy intézkedéseket lehet velük szemben alkalmazni.
2. A 14-18 éves fiatalok testi, szellemi és erkölcsi fejlettsége, valamint társadalmi helyzete eltér a felnőttekétől. Ezt a büntető törvénynek is figyelembe kell venni.
A fiatalkorúaknál a büntetés és az intézkedés alkalmazásának célja elsősorban a nevelés (108. §), s az elkövetőket többnyire az általánosnál enyhébb szabályok szerint kell felelősségre vonni. Így egyes büntetéseket fiatalkorúval szemben nem lehet alkalmazni (halálbüntetést, életfogytig tartó szabadságvesztést és vagyonelkobzást: a 39., 109. és 110. §), illetőleg alkalmazásuk köre szűkebb vagy alkalmazásuk esetén enyhébb szabályok vonatkoznak rájuk (ilyen a szabadságvesztés, a javító-nevelő munka, a pénzbüntetés, a közügyektől eltiltás és a kitiltás: 110-116. §).
A büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés szabályai is kedvezőbbek a fiatalkorúaknál (121. §). Fiatalkorúval szemben nem alkalmazható szigorított őrizet [78. § (1) bek.] és a fiatalkorú kedvezőbb szabályok szerint bocsátható próbára (117. §).
A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések nevelő jellege nyilvánul meg a szabadságvesztés végrehajtásának sajátos fokozataiban, és abban is, hogy intézkedésként javítóintézeti nevelést is el lehet rendelni.
A fiatalkorú
A 107. §-hoz
1. Az (1) bekezdés meghatározza a fiatalkorú fogalmát. A fiatalkor alsó határát az elkövető tizennegyedik életévében állapítja meg. Ennek indokaira lásd a gyermekkorról szóló 23. §-t.
A fiatalkor felső határa összhangban áll más jogszabályokkal, mindenekelőtt a Ptk. 12. § (2) bekezdésének a kiskorúságról szóló rendelkezésével. A fiatalkor azonban büntetőjogi fogalom; a házasságkötés folytán nagykorú személy büntetőjogi szempontból fiatalkorú.
2. A VII. fejezet egyes rendelkezései a bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévüket be nem töltött fiatalkorúakra enyhébb szabályokat állapítanak meg [1. a szabadságvesztés felső határára vonatkozó rendelkezéseket: 110. § (3) bek., 120. § (1) bek., javító-nevelő munka csak a bűncselekmény elbírálásakor tizenhatodik életévét betöltött fiatalkorúval szemben alkalmazható: 113. §].
3. A fiatalkor megállapítása szempontjából a bűncselekmény elkövetésének időpontja az irányadó. Ebből következik, hogy a büntetéseket és az intézkedéseket a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint kell végrehajtani akkor is, ha az elkövető a tizennyolcadik életévét már meghaladta. Ez a szabály azonban a Javaslat szerint csak bizonyos időbeli korlátok között érvényesülhet: a szabadságvesztést az elítélt huszonegyedik életévének betöltéséig lehet a fiatalkorúak börtönében, illetve fogházában végrehajtani (111. §); az elkövetőt el kell bocsátani a javítóintézetből, ha tizenkilenc éves már elmúlt [118. § (4) bek.].
4. A (2) bekezdés szervesen beépíti a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseket a Büntető Törvénykönyvbe. A Javaslat rendelkezései rendszerint általános érvényűek, felnőttekre és fiatalkorúakra egyaránt vonatkoznak. Vannak azonban az Általános Részben olyan rendelkezések is, amelyek csak felnőttkorúakra érvényesek. Így pl. a halálbüntetés csak azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor huszadik életévét betöltötte [39. § (1) bek.]. A katonákra viszont a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók [122. § (3) bek.].
A VII. fejezet különös szabályai megelőzik az általános rendelkezéseket: azok alkalmazását kizárják vagy csak bizonyos eltérésekkel engedik meg.
Büntetés és intézkedés alkalmazása
A 108. §-hoz
1. A büntetés céljáról szóló általános rendelkezés (37. §) a fiatalkorúakra is érvényes. A fiatalkorúaknál azonban - bár az általános megelőzés szempontjait sem szabad figyelmen kívül hagyni - a büntetés és az intézkedés alkalmazásának célja elsődlegesen a nevelés, az egyéni megelőzés. Ez jut kifejezésre a büntetések és az intézkedések rendszerében is.
2. A nevelési cél elsődlegessége nyilvánul meg a 108. § (2) bekezdésének rendelkezésében: fiatalkorú ügyében elsősorban intézkedést kell alkalmazni, büntetést csupán akkor, ha intézkedés alkalmazása nem célravezető.
Különös gonddal kell mérlegelni, hogy a fiatalkorút feltétlenül szükséges-e végrehajtandó szabadságvesztésre ítélni.
Büntetések és intézkedések
A 109. §-hoz
1. A büntetési nemek (38. §) és az intézkedések (70. §) közül a Javaslat szerint nem alkalmazhatók a fiatalkorúval szemben azok, amelyeknek nem lenne kellő nevelő hatása.
A halálbüntetést a 39. § (1) bekezdése zárja ki, az életfogytig tartó szabadságvesztést a 110. § (2) bekezdése, ezenfelül a 109. § (1) bekezdése a vagyonelkobzást is.
2. A (2) bekezdés szerint sajátos, csak fiatalkorúval szemben alkalmazható nevelő jellegű intézkedés a javítóintézeti nevelés.
A szabadságvesztés
A 110. §-hoz
1. A Javaslat szerint a fiatalkorúval szemben alkalmazható szabadságvesztés alsó és felső határa alacsonyabb az általánosnál.
Az (1) bekezdés szerinti három hónapi szabadságvesztés lép a Különös Részben meghatározott törvényi büntetési tétel legkisebb mértéke helyébe, ha az ennél magasabb. Ebből következik, hogy a büntetés enyhítéséről szóló 87. § (2) bekezdés a)-d) pontja fiatalkorúra nem alkalmazható.
Az (1) bekezdés a különös visszaesőkre és a többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezésekkel (97. § és 98. §) összhangban érvényesül. A különös visszaeső fiatalkorú szabadságvesztésének legrövidebb tartama mindig hat hónap [97. § (3) bek. a) pont], és vonatkozik rá a 97. § (4) bekezdése is.
Többszörös visszaeső fiatalkorúra hat hónapi szabadságvesztésnél enyhébb büntetés a 87. § (2) bekezdésének kivételes alkalmazásakor sem szabható ki [98. § (2) bek.].
2. A (2)-(4) bekezdés a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés felső határát állapítja meg. Ezek a határok lépnek a Különös Részben meghatározott törvényi büntetési tételek felső határai helyébe.
A Javaslat szerint életfogytig tartó szabadságvesztést fiatalkorúra nem lehet kiszabni. Egyébként a szabadságvesztés felső határa az eredeti büntetési tétel felső határától és az elkövető életkorától függ. A tizenhatodik életévüket be nem töltött fiatalkorúakra vonatkozó felső határok alacsonyabbak.
3. Minthogy a fiatalkorúval szemben alkalmazható szabadságvesztés felső határa az eredeti büntetési tétel felső határa helyébe lép, azok - az (5) bekezdés szerint - a büntethetőség elévülése határidejének számítása szempontjából (33. §) is irányadók.
A különös visszaeső fiatalkorúakra vonatkozó büntetési tétel felső határát is a 110. § (2)-(4) bekezdésének alapulvételével kell kiszámítani.
4. A halmazati és az összbüntetés kereteit a 120. § (1) bekezdése állapítja meg.
A 111. §-hoz
1. A fiatalkorúak életkori sajátosságainak megfelelő szempontokat a szabadságvesztés végrehajtása során is érvényesíteni kell.
A szabadságvesztés fokozatainak az a rendszere, amelyet a Javaslat a felnőttkorúak részére meghatározott, a fiatalkorúaknál nem lenne célravezető. A fiatalkorúak a nevelhetőség szempontjából két nagy csoportra oszthatók. Ennek megfelelően kell a büntetésvégrehajtás módszereit is kialakítani. Ezért a fiatalkorúaknál a szabadságvesztés két végrehajtási fokozatának létesítése indokolt. A Javaslat ezeket a fiatalkorúak börtönének és a fiatalkorúak fogházának nevezi.
2. A fiatalkorúak börtönében végrehajtandó büntetésekre a (2) bekezdés három kategóriát határoz meg.
Az ítélkezési gyakorlatot tekintve az a fiatalkorú, akit bűntett miatt két évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítéltek, általában olyan jelentős súlyú bűncselekményt követett el, amely a fokozott társadalomra veszélyességére mutat.
A visszaeső fiatalkorúnál a személyi társadalomra veszélyesség jelentősebb foka indokolja a szigorúbb fokozatban történő végrehajtást. Nem lenne azonban célszerű, ha rövid tartamú szabadságvesztést is a szigorúbb fokozatban hajtanának végre. A Javaslat egy évben határozza meg azt a legrövidebb tartamot, amelynek esetén a visszaeső büntetését a fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani.
Bár a javítóintézeti nevelés nem büntetés, hanem intézkedés, és nem vonja maga után a visszaesés megállapítását, a büntetésvégrehajtási fokozat szempontjából a szabadságvesztéssel azonos megítélése indokolt, mert a tapasztalat szerint az ilyen fiatalkorú személyisége nem mutat lényeges eltérést attól, akin szabadságvesztést hajtottak végre. Ebből következik az a feltétel, hogy a korábbi javítóintézeti nevelés csak akkor lehet alapja a szabadságvesztés fiatalkorúak börtönében történő végrehajtásának, ha mind az előző, mind az újabb bűncselekményt szándékosan követték el.
3. A (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a fiatalkorúval szemben kiszabott szabadságvesztést a fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani.
4. A szabadságvesztést a Javaslat szerint akkor is a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint kell végrehajtani, ha az elkövető betöltötte a tizennyolcadik életévét. Ha azonban a huszonegyedik életévét is elérte, az általános - a felnőttekre irányadó - büntetésvégrehajtási szabályok alkalmazása indokolt. Ebben az esetben meg kell állapítani, hogy a büntetést a továbbiakban milyen büntetésvégrehajtási fokozatban - fegyházban, börtönben vagy fogházban [41. § (1) bek.] - kell végrehajtani.
Egyébként ilyenkor a bíróság alkalmazhatja a 45. § (2) bekezdését, illetőleg a 46. § rendelkezését.
Feltételes szabadságra bocsátás
A 112. §-hoz
A fiatalkorúak feltételes szabadságra bocsátásának szabályait a Javaslat a szabadságvesztés végrehajtási fokozata szerint differenciálja. A fiatalkorúak börtönében végrehajtott szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátásnál a börtönre, míg fiatalkorúak fogháza esetén a fogházra irányadó szabályozást [47. § (2) bek. b)-c) pont] veszi alapul.
A feltételes szabadságra bocsátást kizáró általános okok [47. § (3) bek.] - eltérő rendelkezés hiányában - a fiatalkorúakra is érvényesek.
A javító-nevelő munka
A 113. §-hoz
A tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorúval szemben a Javaslat azért tiltja meg a javító-nevelő munka alkalmazását, mert ezek a fiatalkorúak rendszerint nem, vagy csak igen rövid ideje állnak munkaviszonyban.
A pénzbüntetés
A 114. §-hoz
1. A pénzbüntetés a bűncselekmény elkövetőjét kívánja vagyoni hátránnyal sújtani. Mivel a fiatalkorúak rendszerint nem rendelkeznek önállóan vagyonnal, a Javaslat szerint akkor lehet kiszabni pénzbüntetést (akár fő-, akár mellékbüntetésként), ha a vagyoni joghátrány magát a fiatalkorút és nem másokat, pl. a hozzátartozóit érinti.
2. A (2) bekezdés részleges kivétel az 52. § rendelkezése alól. A meg nem fizetett pénzbüntetést és pénzmellékbüntetést be kell hajtani, illetve behajtását meg kell kísérelni.
A közügyektől eltiltás
A 115. §-hoz
Fiatalkorút a közügyektől eltiltani csak akkor szükséges, ha viszonylag hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélik. Ilyenkor a mellékbüntetést vagy egy részét rendszerint az elkövető tizennyolcadik életévének betöltése után hajtják végre. A közügyekben való részvételnek főleg nagykorúak esetében van gyakorlati jelentősége.
A kitiltás
A 116. §-hoz
A megfelelő családi környezet elősegíti a fiatalkorú helyes irányú fejlődését és társadalmi beilleszkedését. A fiatalkorú kitiltással sem fosztható meg az ilyen környezettől. Ellenben nincs akadálya annak, hogy olyan helységből tiltsák ki, ahol nem a családjával él.
A próbára bocsátás
A 117. §-hoz
1. Az (1) bekezdés az általános szabályoknál [72. § (1) bek.] szélesebb körben teszi lehetővé a próbára bocsátást. Fiatalkorú próbára bocsátását két évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekmény esetében sem célszerű kizárni, ha ennek egyéb feltételei fennállanak. A visszaeső fiatalkorú [72. § (2) bek.] azonban nem bocsátható próbára.
2. Próbára bocsátott fiatalkorúnál a próbaidő tartama - a 72. § (3) bekezdésétől eltérően - mindig egy év. A fiatalkorúak személyisége gyorsabban fejlődik, és ennyi idő elegendő annak leméréséhez, hogy a próbára bocsátás elérte-e a célját.
A próbaidő az elkövető tizennyolcadik életévének betöltése után is folytatódhat.
3. A próbára bocsátott fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll (119. §). A pártfogó felügyelet magatartási szabályai részben eltérhetnek az általános szabályoktól (pl. gyógypedagógiai nevelésre szoruló fiatalkorúak esetében). Erről alacsonyabb szintű jogszabálynak kell rendelkeznie.
4. A próbaidőt a 73. § (1) bekezdésének megfelelően meg lehet hosszabbítani. Ha a bíróság a próbára bocsátást megszünteti [73. § (2) bek.], a 117. § (3) bekezdése szerint nemcsak büntetést szabhat ki, hanem a csak fiatalkorúval szemben alkalmazható javítóintézeti nevelést is elrendelheti. Az elkövető tizennyolcadik életévének betöltése után azonban ez általában már nem célravezető.
A javítóintézeti nevelés
A 118. §-hoz
1. A javítóintézeti nevelés csak fiatalkorúval szemben alkalmazható intézkedés. Elrendelésével a fiatalkorú kikerül addigi környezetéből, és olyan intézetben helyezik el, ahol gondoskodnak oktatásáról és neveléséről.
A javítóintézeti nevelés végrehajtásának rendjét alacsonyabb szintű jogszabályok részletesen szabályozzák.
2. A javítóintézeti nevelés a (2) bekezdés szerint határozatlan tartamú intézkedés, de legalább egy évig tart. Határozatlansága azonban - a (4) bekezdésre figyelemmel - csak viszonylagos.
3. A (3) bekezdés szabályozza a fiatalkorú ideiglenes és végleges elbocsátását a javítóintézetből. Erről a bíróság dönt.
4. A (4) bekezdés szerint a javítóintézeti nevelés folytatását nem akadályozza, ha az elkövető elmúlt tizennyolc éves, de az intézkedés legfeljebb a tizenkilencedik életév betöltéséig tarthat. Az elkövető érdekében áll, hogy az intézetben megkezdett tanulmányait ne szakítsa félbe. Ezért teszi lehetővé a Javaslat, hogy a bíróság rendelkezése alapján a javítóintézeti nevelés akkor is az adott oktatási év végéig tartson, ha az elkövető időközben már betöltötte tizenkilencedik életévét.
Ha az elkövető a bűncselekmény elbírálásakor már több mint tizennyolc éves, általában nem célravezető a javítóintézeti nevelés elrendelése, mert az - a 118. § (2) bekezdése ellenére - egy évnél rövidebb ideig tartana, s ez az idő kevés az eredményes neveléshez.
A pártfogó felügyelet
A 119. §-hoz
A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, a próbára bocsátott vagy a feltételes szabadságra bocsátott felnőttkorú pártfogó felügyeletének elrendelése nem kötelező, hanem a bíróság megítélésétől függő lehetőség [89. § (6) bek., 72. § (4) bek., 48. § (3) bek.]. Fiatalkorúnál a Javaslat minden esetben szükségesnek tartja ennek az intézkedésnek az elrendelését, s ezért azt nem bízza a bíróság eseti mérlegelésére.
Halmazati és összbüntetés
A 120. §-hoz
1. A 120. § (1) bekezdése a 110. § (2)-(4) bekezdésére figyelemmel állapítja meg a halmazati és az összbüntetés kereteit. A halmazati büntetés és az összbüntetés általános szabályai egyébként a fiatalkorúak ügyeiben is irányadók.
2. A 120. § (2) bekezdése a javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés összbüntetésbe foglalását szabályozza. Nem lenne célravezető, ha olyan fiatalkorú, akit szabadságvesztésre ítéltek, ennek kitöltése után javítóintézetbe kerülne, vagy fordítva. Ezért javítóintézeti nevelés és végrehajtandó szabadságvesztés találkozása esetén a szabadságvesztést kell végrehajtani.
Az összbüntetésnek el kell érnie, de nem feltétlenül kell meghaladnia az alapügyben kiszabott szabadságvesztés mértékét. Az adott eset körülményei szerint azonban a bíróság - a relatíve határozatlan tartamú javítóintézeti nevelést figyelembe véve - legfeljebb egy évvel meghosszabbíthatja a szabadságvesztés tartamát, ha ez a büntetés céljának elérése érdekében szükséges.
3. Javítóintézeti nevelés javító-nevelő munkával nem foglalható összbüntetésbe, és egyidejű vagy egymást követő végrehajtásuk is kizárt. E két joghátrány találkozása esetén csak egyikük hajtható végre. Ha a bíróság a javítóintézeti nevelést rendeli végrehajtani, annak tartamára a 118. § irányadó. A javító-nevelő munka végrehajtása esetén a bíróság meghosszabbíthatja a kiszabott büntetés tartamát, de ez nem kötelező. A javító-nevelő munka tartama meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg az összbüntetés mértékét [49. § (4) bek.].
4. Ha valaki fiatal korban és felnőtt korban is követett el bűncselekményt, a halmazati és az összbüntetés kereteit a fiatalkorúakra és a felnőttkorúakra vonatkozó rendelkezések együttesen határozzák meg [a fiatalkorban elkövetett bűncselekményre irányadó a 110. § (2)-(4) bekezdése].
A jogkövetkezményeket a felnőttkorúakra vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani. "Egységes intézkedésként" javítóintézeti nevelést nem lehet elrendelni, a halmazati büntetésként vagy az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztést nem a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak fogházában, hanem fegyházban, börtönben vagy fogházban kell végrehajtani stb.
Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól
A 121. §-hoz
1. A fiatalkorúak törvényi és bírósági mentesítésének szabályai kedvezőbbek az általánosnál. Ez megkönnyíti a fiatalkorúak beilleszkedését a társadalomba.
A 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú már az ítélet jogerőre emelkedése napján mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A 100. § (3) bekezdésére tekintettel azonban nincs akadálya annak, hogy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt a felfüggesztett büntetés végrehajtását a bíróság elrendelje [91. § (1) bek. b) pont].
A rövidebb tartamú szabadságvesztésre irányadó mentesítési feltételek [121. § (1) bek. b) és c) pont] ugyancsak előnyösebbek a fiatalkorúra, mint az általános szabályok [102. § (1) bek. d)-f) pont].
2. A 121. § (2) bekezdése szerint a bíróság a szabadságvesztés kitöltése után nyomban mentesítésben részesítheti a fiatalkorút, azaz a 103. §-ban megállapított határidő elteltének bevárása nélkül.
Egyébként a mentesítési szabályok - értelemszerű eltérésekkel - a fiatalkorúakra is vonatkoznak. Ilyen eltérés pl., hogy felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén a fiatalkorút nem lehet előzetes mentesítésben részesíteni, mivel a mentesítés a törvény erejénél fogva beáll.
VIII. FEJEZET
A KATONÁKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
A Javaslat a katonákra vonatkozó anyagi büntetőjogi rendelkezéseket a Büntető Törvénykönyv szerves részének tekinti, amelyek csupán részlegesen igényelnek az általánostól eltérő vagy azt kiegészítő szabályozást. - A katonákra vonatkozó általános szabályokat az Általános Részen belül a VIII. fejezet foglalja magában, míg a katonai bűncselekmények a Különös Részben a XX. fejezetet alkotják.
A VIII. fejezet az elkövetőre (122. §), a büntetőjogi felelősségre vonás akadályaira (123-125. §), a büntetésekre és intézkedésekre (126-135. §), valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre (136. §) állapít meg sajátos szabályokat.
Az elkövetők
A 122. §-hoz
1. A Javaslat a katonákra vonatkozó anyagi büntetőjogi rendelkezések személyi hatályát közvetlenül meghatározza. A büntető törvény alkalmazásában katonának kell tekinteni a fegyveres erőknél tényleges és a fegyveres testületeknél hivatásos állományban szolgálatot teljesítő személyeket. A megkülönböztetés oka az, hogy a fegyveres erőknél (a néphadseregnél és a határőrségnél) a tényleges állományhoz tartozók köre szélesebb, mint a fegyveres testületeknél (a rendőrségnél, a munkásőrségnél és a büntetésvégrehajtási testületnél) szolgálatot teljesítők.
A fegyveres erőknél a tényleges állományhoz tartoznak: a hivatásos és a továbbszolgáló állományúak, a sorkatonák, a szolgálatot teljesítő tartalékosok és a katonai tanintézetek hallgatói (1976. évi I. tv. 33. §). Ezzel szemben a fegyveres testületek tényleges állományába általában csak hivatásos állományú személyek tartoznak.
Katonának tekinti a büntető törvény alkalmazásában a Javaslat azt is, aki nem a fegyveres erőknél teljesít tartalékos katonai szolgálatot. A rendőrség, a büntetésvégrehajtási testület és az állami tűzoltóság részére biztosított hadkötelesek ugyanis a tartalékos katonai szolgálatot ezeknél a testületeknél teljesítik [6/1976. (III. 31.) MT sz. rend. 44. § (1) bek.]. E mellett lehetőség van a tartalékos katonai szolgálat teljesítésére a honvédelmi miniszter által meghatározott más szerveiméi is [1976. évi I. tv. 40. § (1) bek.].
2. A Javaslat abból az elvből indul ki, hogy a büntetőjogi szabályok általában kiterjednek a katonákra is. Ez azonban nem zárja ki néhány olyan rendelkezés felvételét, amelyeket az általános szabályok helyett lehet, illetve kell alkalmazni. Ezeket a rendelkezéseket a fegyveres erők és testületek szolgálati viszonyainak az általános életviszonyoktól való eltérése, a szolgálat sajátosságai, a szolgálati viszonyokból adódó szigorúbb kötelezettségek indokolják. A külön szabályok azokra vonatkoznak, akik a bűncselekmény elkövetésekor katonák. A joghátrányok alkalmazásánál azonban már figyelemmel kell lenni az elbíráláskori állapotra is.
3. A katonák között - kivételesen - fiatalkorúak is lehetnek. Ezek katonai szolgálatra való alkalmasságuk folytán szellemileg és fizikailag közel állnak a felnőttkorúakhoz, akikkel azonos jogaik és kötelességeik is vannak. Ezért rájuk a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések nem alkalmazhatók. Ez áll összhangban azzal a szolgálati renddel, amellyel nem egyeztethető össze, hogy a fiatalkorú katona a többi katonától eltérő rendelkezések hatálya alatt álljon; ez megbontaná az egységesen szabályozott felelősségi rendszert.
4. A katonai bűncselekmények sajátos jogi tárgya a szolgálati rend és fegyelem, amely közvetlenül csak a katonának biztosít speciális jogokat és csak őt terheli speciális kötelezettségekkel. Ebből adódik, hogy a katonai bűncselekmény tettese csak katona lehet. A Javaslat 19. §-a tettesen nemcsak az önálló tettest, hanem a társtettest is érti, tehát a katonai bűncselekményt közösen elkövetők társtettesek csak akkor lehetnek, ha katonák. A katonai bűncselekmény részese (felbújtó vagy bűnsegéd) viszont bárki lehet
A büntethetőséget kizáró okok
A 123. §-hoz
1. A szolgálati rend a szigorú alá- és fölérendeltségre épül. Az elöljáró parancsát az alárendelt köteles teljesíteni, ellenkező esetben büntetőjogi felelősséggel tartozik. Ezért büntethetőségi akadály, ha az alárendelt a parancs végrehajtásával valósít meg bűncselekményt.
Előfordulhat, hogy a parancsot végrehajtó alárendelt tudja, hogy a parancs teljesítésével bűncselekményt követ el. Ilyen esetben a szolgálati előírások a parancs végrehajtásának megtagadására adnak lehetőséget. Ezért a parancsra elkövetett bűncselekmény esetén a büntetlenség biztosítása indokolatlan lenne.
2. A parancs alapján elkövetett bűncselekmény felfogható úgy is, mint a parancsot adó elöljáró által mással végrehajtatott cselekmény. Mivel az alárendelt a parancsot köteles végrehajtani, annak indokoltságát nem vizsgálhatja, a parancs végrehajtásával megvalósult bűncselekményért a felelősséget a parancsot adó elöljáró viseli, mégpedig a tettesre vonatkozó szabályok szerint.
3. A szolgálati rend és fegyelem elleni támadás - azonos elkövetési magatartás esetében - súlyosságához képest lehet fegyelemsértés vagy bűncselekmény. Fegyelemsértés esetében a fegyelmi eljárás az elöljáró hatáskörébe tartozik. A katonai vétségként minősített magatartások közül is leginkább a körülményeket legjobban ismerő illetékes parancsnok képes eldönteni, hogy kivel szemben elegendő fegyelmi fenyítés alkalmazása. Ilyen esetben nem tesz feljelentést, hanem fenyítést szab ki, és ezzel kizárja a katonai vétség miatti büntethetőséget. Az illetékes parancsnoknak azonban kizárólag a katonai vétség esetében van ilyen lehetősége. Az egyéb vétségek a jellegük, a katonai bűntettek a súlyuk miatt igénylik azt, hogy a fegyelmi jogkörben elbírálás felől ne parancsnoki jogkörben döntsenek.
A büntethetőséget megszüntető ok
A 124. §-hoz
Az elkövető szolgálati viszonyának megszűnése után kikerül a katonai szolgálat köréből, és ezáltal személye nem jelenthet veszélyt a katonai fegyelemre. Ezért nem büntethető a tettes a leszerelését követő egy év elteltével. Ugyanekkor megszűnik a felbújtó, valamint a bűnsegéd büntethetősége is, függetlenül attól, hogy katona-e vagy sem, fennáll-e a szolgálati viszonya vagy sem, mert a tettes büntethetőségének megszűnése után méltánytalan lenne a részesekkel szembeni eljárás.
Viszont nem rövidíti le az elévülési időt a felbújtó vagy a bűnsegéd szolgálati viszonyának a megszűnése, mert a speciális büntethetőségi akadály kizárólag a tettes szolgálati viszonyának a függvénye. Ha tehát a felbújtó leszerelése után egy évvel kerül sor a katonai vétség elbírálására, az általános elévülési idők vonatkoznak minden elkövetőre.
A büntethetőséget megszüntető speciális ok a katonai vétségre korlátozódik. A katonai bűntett társadalmi veszélyessége meghaladja azt a mértéket, amely a katonákkal szemben, az általánoshoz képest kedvezőbb rendelkezés alkalmazását indokolná.
Bűncselekmény elbírálása fegyelmi jogkörben
A 125. §-hoz
A fegyveres erők és a fegyveres testületek alapvető szabályzatai a szolgálati rend és fegyelem ellen vétőkkel szemben fegyelmi felelősségre vonást helyeznek kilátásba. Fenyítésként különböző fenyítési nemek alkalmazhatók. Ezek között vannak olyanok is, amelyek fő- vagy mellékbüntetésként a büntetőeljárás eredményeként, bűncselekmény miatt is kiszabhatók. Ez az egybeesés az egyik indoka annak, hogy katonával szemben büntetés helyett fegyelmi fenyítés is alkalmazható.
A katonák által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban is vizsgálni kell a cselekmény társadalomra veszélyességének konkrét mértékét. Ennek során felmerülhet, hogy az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásának akadálya van, mert a cselekmény társadalomra veszélyessége csekély, illetőleg elenyészett. Ezekben az esetekben, az eljárás megszüntetésével egyidejűleg, a megrovással kapcsolatos rendelkezések (71. §) katona esetében is alkalmazhatók. További differenciálásra ad lehetőséget, hogy katonával szemben kisebb mértékű társadalmi veszélyesség esetén büntetés helyett fegyelmi fenyítés is alkalmazható. Ez általában a megrovásnál súlyosabb szankció, és ezért alkalmazására olyankor kerül sor, amikor a konkrét társadalomra veszélyesség a 28. és a 36. §-ban írt mértéket valamelyest meghaladja, illetőleg olyan fokú, hogy fegyelmi fenyítés kiszabása is elegendő. Ebből adódik, hogy bűncselekmény elbírálása során a fegyelmi fenyítés kizárólag büntetés helyett alkalmazható. Viszont nem lehet a 125. §-ba foglalt rendelkezést alkalmazni akkor, ha büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn.
A katonai szolgálati viszonyok velejárója az az egymásba fonódó felelősség-rendszer, amelyben a jogsértő magatartás konkrét társadalmi veszélyessége alapján a fegyelmi vagy büntetési cél elérhető fenyítéssel, büntetés helyett alkalmazott fenyítéssel, illetőleg büntetéssel. Különösen a katonai bűncselekmények esetében fordul elő, hogy azonos vagy hasonló elkövetési magatartások jelentősen eltérő következményekre vezetnek. Például a szolgálatban elkövetett kötelességszegések lehetnek olyan csekély súlyúak, hogy fenyítéssel is elbírálhatók, de esetenként a büntetés célja csak szigorú büntetéssel érhető el. Ennek a fokozatosságnak olyan jelentősége van, hogy katonai vétség miatt büntetés csak akkor szabható ki, ha az illetékes parancsnok feljelentést tett. A büntetést helyettesítő fegyelmi fenyítés lehetőségét a Javaslat a vétségekre korlátozza. A bűntettek absztrakt társadalomra veszélyessége olyan súlyú, hogy a büntetés célja nem érhető el csupán fegyelmi fenyítéssel. Vétség esetében viszont nem szükséges a megkülönböztetés aszerint, hogy katonai vagy nem katonai vétség valósult-e meg.
A halálbüntetés alkalmazása
A 126. §-hoz
A 39. § (1) bekezdésével ellentétben, katonával szemben halálbüntetés a 20. életévének betöltése előtt elkövetett bűncselekmény miatt is alkalmazható. Katonai szolgálati viszonyok között különösen súlyos bűncselekmények is elkövethetők. Ezek elbírálása során nehezen lehetne különbséget tenni aszerint, hogy az elkövető betöltötte-e a 20. életévét vagy sem. Ezért kell lehetővé tenni a 18. és a 20. év között levő katonával szemben is a halálbüntetés alkalmazását. Kivételes jellegét viszont nagy nyomatékkal hangsúlyozza, hogy alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény a katonai érdekeket súlyosan sérti.
Katonai szolgálatot 18 év alatti személyek csak kivételesen teljesíthetnek. Az általuk elkövetett bűncselekmények elbírálásakor a legsúlyosabb büntetés kiszabására nem kerülhet sor, mert a társadalmi érdekek ezt nem igénylik. Ez van összhangban egyébként a nemzetközi egyezményekkel is.
A szabadságvesztés végrehajtása fegyelmező zászlóaljban és katonai fogdában
A 127. §-hoz
1. A szolgálatban a büntetésük letöltése után is megmaradó katonák szabadságvesztését olyan körülmények között célszerű végrehajtani, ahol a büntetésvégrehajtás szabályai az általánostól csak a szükséges mértékben térnek el. Ilyenek a fegyelmező zászlóalj és a katonai fogda, ahol az elítéltek katonai életviszonyok között maradnak, s az elítéltek nevelését szabadságelvonással, katonai kiképzéssel. valamint katonai jellegű munkáltatással biztosítják.
A szabadságvesztésnek fegyelmező zászlóaljban, illetve katonai fogdában való végrehajtása kötelező, ha a kiszabott büntetés mértékére, a hátralevő szolgálat idejére, valamint a cselekmény súlyára és jellegére tekintettel az elitélt a szolgálatban megtartható.
Fegyelmező zászlóaljban a sorállományú katonára kiszabott, két évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztést lehet végrehajtani. A Javaslat megkülönböztetést tesz aszerint, hogy az általános szabályok alapján milyen fokozatban kellene a szabadságvesztést végrehajtani. Ha a 43. § szerint a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön lenne, a sorállományú katona két évet meg nem haladó büntetését fegyelmező zászlóaljban hajtják végre. Amennyiben viszont a 44. § szerint fogház alkalmazásának feltételei állnak fenn, a sorállományú katona akkor kerül fegyelmező zászlóaljba, ha a szabadságvesztés hat hónapnál hosszabb, de két évet nem halad meg.
Katonai fogdában akkor lehet a szabadságvesztést végrehajtani, ha az általános szabályok szerint fogház lenne a büntetésvégrehajtás fokozata. Amennyiben ez a feltétel fennáll, hivatásos és továbbszolgáló katona esetén az egy évet meg nem haladó, sorállományú katona esetén a hat hónapot meg nem haladó tartamú, szabadságvesztést kell katonai fogdában végrehajtani.
Annák elbírálásánál, hogy a fegyelmező zászlóaljban, illetőleg a katonai fogdában végrehajtás feltételei fennállanak-e, figyelemmel kell lenni a 45 § (2) bekezdésére is.
2. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatához jogkövetkezmények fűződnek, ezek közül különösen jelentős a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, amelyet a 47. § (2) bekezdése a büntetésvégrehajtás fokozata szerint differenciáltan szabályoz. A 127. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy ebből a szempontból a fegyelmező zászlóalj és a katonai fogda melyik fokozatnak felel meg. A fegyelmező zászlóalj aszerint felel meg börtönnek, illetőleg fogháznak, hogy az elítélt szabadságvesztését egyébként börtönben vagy fogházban kellene-e végrehajtani. A katonai fogda a büntetésvégrehajtási fokozat szempontjából mindig fogháznak felel meg.
3. Ha az elítélt szolgálati viszonya akár a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt, akár a végrehajtás alatt megszűnik, a szabadságvesztést a (2) bekezdés szabályozása szerint kell börtönben vagy fogházban végrehajtani, illetve a végrehajtását ebben folytatni.
Összbüntetés
A 128. §-hoz
Katonával is előfordulhat, hogy több esetben ítélték el és büntetéseit a 92. § értelmében összbüntetésbe kell foglalni. Ebből a szempontból közömbös, hogy a büntetései alapját képező bűncselekményeket katonaként vagy polgári személyként követte el. Az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés végrehajtásánál ugyancsak vizsgálni kell a 127. §-ban foglaltakat, és ha a büntetés mértékére, valamint egyéb szempontokra figyelemmel az elítélt a szolgálatban megtartható, a büntetést fegyelmező zászlóaljban vagy katonai fogdában kell végrehajtani. Így tehát a katona akkor is folyamatosan befejezheti katonai szolgálatát, ha a bevonulása előtt elkövetett bűncselekményei miatt büntetésben részesült, és a bevonulása után újabb olyan bűncselekményt követ el, amely miatt szabadságvesztésre ítélik. Az összbüntetésbe foglalás általános szabályai egyébként a katonák esetében is alkalmazandók.
A javító-nevelő munka alkalmazásának kizárása
A 129. §-hoz
Katonai szolgálati viszonyok között a javító-nevelő munka nem hajtható végre, mert a katona nem áll munkaviszonyban és nincs munkabére. Ezért a büntetés kiszabásakor katonai szolgálatot teljesítő személlyel szemben javító-nevelő munka nem alkalmazható. Viszont nincs akadálya e büntetési nem alkalmazásának, ha az elkövető szolgálati viszonya időközben megszűnt, és kivételesen akkor sem, ha a szolgálati viszonyt az ítélet következtében meg kell szüntetni.
A katonai mellékbüntetések
A 130. §-hoz
1. A katonai szolgálatban különös jelentősége van a rendfokozatnak. Ehhez a különböző szolgálati jogokon kívül társadalmi elismerés is járul. Mindezek a rendfokozat viselőjét arra kötelezik, hogy magatartása magasabb követelményeknek feleljen meg. Az a katona, aki bűncselekményt követ el, megsérti vagy veszélyezteti rendfokozatának tekintélyét is. Bűncselekménye elbírálásakor erre is tekintettel kell lenni és ennek megfelelően kell dönteni atekintetben, hogy szükséges-e alkalmazni vele szemben katonai mellékbüntetést is. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság közügyektől eltiltást nem alkalmazott, mert ez már magában foglalja a legsúlyosabb katonai mellékbüntetést, a lefokozást is.
2. A katonai mellékbüntetések közül a lefokozás, valamint a szolgálati viszony megszüntetése kihatásában olyan súlyúak, hogy más büntetéssel is felérnek, ezért ezeket alkalmanként önállóan is lehet alkalmazni.
A lefokozás
A 131. §-hoz
A lefokozás a legsúlyosabb katonai mellékbüntetés. Alkalmazására akkor kerül sor, ha a katona által elkövetett bűncselekmény jellege és súlya olyan, ami az elkövetőt méltatlanná teszi a rendfokozat viselésére. Közügyektől eltiltás alkalmazása esetén a lefokozást nem kell külön kimondani.
A szolgálati viszony megszüntetése
A 132. §-hoz
A hivatásos vagy a továbbszolgáló állományú katona esetén előfordulhat, hogy az elkövetett bűncselekmény jellege nem teszi lehetővé a katonának a szolgálatban való meghagyását. Ilyenkor lefokozás helyett a szolgálati viszony megszüntetése alkalmazható mellékbüntetésként vagy önállóan, főbüntetés helyett. E büntetés alkalmazásával az elkövető tartalékos rendfokozata megmarad és így később - szükség esetén - a tanult katonai ismeretei hasznosíthatók.
A rendfokozatban visszavetés
A 133. §-hoz
1. Arra az esetre, ha a katona bűncselekménye az általa viselt rendfokozat tekintélyének sérelmével jár ugyan, de nem olyan mértékben, hogy a lefokozást is ki kellene mondani, a Javaslat a rendfokozatban visszavetést írja elő.
A visszavetés nem bármely, hanem csupán eggyel alacsonyabb rendfokozatba történhet; ebből a szempontból nem a bűncselekmény elkövetése, hanem az elbírálás idején viselt rendfokozatot kell alapul venni. Az elkövetéskor viselt rendfokozatból való visszavetés ugyanis - időközbeni előléptetés esetén - indokolatlanul súlyos kihatással járna.
2. A rendfokozatban visszavetéssel egyidejűleg a bíróságnak arról is rendelkeznie kell, hogy az elítéltnek mennyi időt kell az alacsonyabb rendfokozatban eltöltenie. A (3) bekezdés, ennek legrövidebb és leghosszabb tartamát határozza meg. Egy évnél rövidebb tartamú visszavetés nem látszik hatékony mellékbüntetésnek, két évet meghaladó időtartam viszont olyan tartós joghátrány lenne, amely nem állna arányban a mellékbüntetés céljával. Ezek a keretek módot adnák arra, hogy a bíróság a mellékbüntetést egyéniesítve szabja ki.
Az alacsonyabb rendfokozatban eltöltendő idő meghatározása nem zárja ki, hogy az elítéltet soron kívül léptessék elő magasabb rendfokozatba [1971. évi 10. számú tvr. 12. § (3) bek.].
A várakozási idő meghosszabbítása
A 134. §-hoz
A legenyhébb katonai mellékbüntetés azoknál alkalmazható, akiknél a soron következő rendfokozatba való előlépéshez várakozási idő van előírva. A büntetés akkor veszi kezdetét, amikor a rendfokozatra előírt várakozási idő lejár. Nem célszerű tehát olyankor alkalmazni, amikor a következő rendfokozat eléréséhez amúgy is hosszú idő szükséges. A soron kívüli előléptetést ez a mellékbüntetés sem gátolja.
A próbára bocsátás
A 135. §-hoz
A próbára bocsátásra vonatkozó általános rendelkezések katonával szemben is alkalmazhatók. Sorállományú katona esetében azonban - a szolgálati viszony időtartamára figyelemmel - el kell tekinteni attól, hogy a próbaidő tartamát években határozzák meg. A magatartási szabályok meghatározása és megtartása miatt is az látszik célszerűnek, ha a sorállományú katona esetén a próbára bocsátás a szolgálati viszony megszűnéséig tart. Figyelemmel azonban arra, hogy bármilyen rövid idő nem lenne elegendő annak megítélésére, hogy a büntetés elérte-e célját, a próbaidő hat hónapnál nem lehet kevesebb.
Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól
A 136. §-hoz
A Javaslat az előzetes bírósági mentesítésnek a 104. §-ba foglalt rendelkezéseit kiterjeszti azokra a katonai elítéltekre, akiknél a bíróság úgy rendelkezett, hogy a szabadságvesztést fegyelmező zászlóaljban vagy katonai fogdában kell végrehajtani. Az ilyen büntetéseknek az alapját jórészt katonai vagy egyéb olyan bűncselekmények képezik, amelyeket katonai életviszonyok között, fokozott felelősség mellett követtek el. Ezekben az esetekben méltányos, hogy az elítéltek a büntetés kitöltése után mentesüljenek a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Kivételesen mentesíthetők olyan katonák is, akik a bűncselekményt nem a szolgálati viszonnyal összefüggésben követték el, de az összes körülményekre figyelemmel a mentesítésre érdemesek.
Előfordulhat, hogy betegség vagy egyéb ok folytán az elítéltet a büntetésnek a fegyelmező zászlóaljban vagy a katonai fogdában való kiállása előtt leszerelik, és ezért a szabadságvesztést másutt kell folytatni. Emiatt indokolatlan lenne a mentesítésre vonatkozó rendelkezést megváltoztatni. A mentesítés tehát ilyenkor is a büntetés kiállásának napján vagy akkor következik be, amikor a végrehajthatóság megszűnik.
A katonai mellékbüntetés hatásai huzamosabb ideig is tarthatnak. Méltánytalan lenne, ha ez a mentesítést késleltetné. Ezért kell kimondani, az ilyen mellékbüntetés nem akadályozza a mentesítést
IX. FEJEZET
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
A Javaslatban szereplő fogalmak értelmezése a jogalkalmazás során a büntető ügyekben eljáró hatóságok feladata. A törvényi fogalmakat általában köznapi jelentésüknek megfelelően kell értelmezni. A büntetőjogi szabályok megszövegezésénél azonban a Javaslat nem mondhat le egyes sajátos, büntetőjogi fogalmak használatáról. Ezek révén a büntetőjogi rendelkezések pontosabban és egyértelműbben fogalmazhatók meg, s használatuk mellett törvényszerkesztési, egyszerűsítési szempontok is szólnak. A büntető törvénykönyv egységes értelmezése érdekében a Javaslat e fogalmak tartalmát értelmező rendelkezésekben határozza meg. Ez az értelmezés a jogalkalmazás során eljáró hatóságokra kötelező.
A Javaslat több helyen tartalmaz törvényi értelmezést, így pl. a 107. §-ban a fiatalkorú, a 122. §-ban a katona fogalmát határozza meg. A IX. fejezet azokat az értelmező rendelkezéseket öleli fel, amelyek az Általános Részben vagy a Különös Rész több fejezetében szereplő fogalmak tartalmát határozzák meg. A Különös Résznek csupán egy-egy fejezetére érvényes fogalommeghatározásokat a Javaslat az egyes fejezetek végén adja meg (191. §, 210. §, 315. §, 333. és 367. §).
A 137. §-hoz
1. A hivatalos személy a Javaslat által meghatározott körben fokozott büntetőjogi felelősséggel tartozik, illetve fokozott büntetőjogi védelmet élvez.
A Javaslat a hivatalos személy fogalmát a közhatalmi jellegű tevékenységhez fűzi. A modern alkotmányjogi felfogás szerint a közhatalmi tevékenység négy szerv-típus: a népképviseleti, a bírói, az ügyészi és az államigazgatási szervek tevékenységében valósul meg. A Javaslat a hivatalos személy fogalma alá vonja ezen kívül a más szerveknél, az állam nevében igazgatási teendőket ellátó személyeket.
a) Hivatalos személy a népképviseleti szerv tagja. A népképviseleti szervek: az országgyűlés, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a tanácsok. Hivatalos személy tehát az országgyűlési képviselő és a tanácstag.
Hivatalos személy a bíró, mégpedig mind a hivatásos bíró, mind az ítélkezésben résztvevő népi ülnök.
A jogviták, kisebb jogsértések elbírálásának közhatalmi jogosítvánnyal is rendelkező társadalmi szervei: a társadalmi bíróság, a munkaügyi és a szövetkezeti döntőbizottság.
A társadalmi bíróságok a dolgozók választott szervei, feladatuk, hogy a hatáskörükbe tartozó ügyeket elbírálják (1975. évi 24. sz. tvr.). A munkaügyi döntőbizottság a vállalat megbízott, illetve kijelölt dolgozóiból alakul meg. Feladata a dolgozók és a vállalat között, a munkaviszonyból eredő jogokkal és kötelezettségekkel összefüggésben felmerült viták eldöntése (1967. évi II. tv.). A szövetkezeti döntőbizottság a szövetkezet tagjai közül a közgyűlés által választott bizottság. Feladata: a szövetkezeti tag jogaival és kötelességeivel kapcsolatban, a szövetkezet és tagja, továbbá a szövetkezet és alkalmazottja között a munkaviszonyból eredő jogokkal és kötelezettségekkel összefüggésben keletkezett vita eldöntése, továbbá a szövetkezet által tagjának okozott kár megtérítésére kötelezés (1971. évi III. tv.).
Tevékenységük jellegére tekintettel indokolt, hogy a társadalmi bíróság, a munkaügyi és a szövetkezeti döntőbizottság tagjait fokozott büntetőjogi felelősség terhelje és fokozott büntetőjogi védelem illesse meg. Ezért a Javaslat szerint hivatalos személyek.
b) Az államigazgatási szervek közhatalmat gyakorló végrehajtó, rendelkező szervek. Egyrészt szervező-ellenőrző tevékenységet folytatnak és egyedi ügyekben alkalmazzák az általánosan kötelező állami előírásokat (végrehajtó tevékenység), másrészt a népképviseleti szervek határozataiban kijelölt feladatok végrehajtása érdekében maguk is megállapítanak általános magatartási szabályokat.
A Javaslat szerint hivatalos személyek a népképviseleti, az államigazgatási szervnél, a bíróságnál és az ügyészségnél szolgálatot teljesítők közül azok a személyek, akiknek tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik.
Az, hogy kinek a tevékenysége tartozik a szerv rendeltetésszerű működéséhez, általánosságban nem határozható meg, ezért minden esetben külön vizsgálandó. Így pl. az adóügyben idézéseket kézbesítő községi tanácsi hivatalsegéd hivatalos személy, minthogy ez a munkája az államigazgatási szerv rendeltetésszerű tevékenységéhez tartozik. Ugyanilyen alapon hivatalos személy az iktatást végző tanácsi vagy bírósági tisztviselő, a jegyzőkönyvvezető a bíróságnál vagy az ügyészségnél, a büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi szakértő, a javítóintézeti nevelés végrehajtására szolgáló intézet vezetője, valamint a büntetésvégrehajtásnál dolgozó, az elítéltek munkáltatását irányító polgári alkalmazott is.
c) A Javaslat hivatalos személynek tekinti - az a) és b) alpontban szereplő személyeken kívül -azokat, akik államigazgatási feladatot látnak el.
Az államigazgatási feladatokat általában államigazgatási szervek látják el. Államigazgatási feladat: az állampolgárokat vagy más szerveket érintő jogok és kötelezettségek megállapítása, az állampolgárok vagy más szervek részére adatok igazolása, az állampolgárokat vagy más szerveket érintő nyilvántartások vezetése.
Államigazgatási feladatot azonban nemcsak államigazgatási szervnél látnak el. A feladatok közhatalmi jellege indokolja, hogy a b) alpontban fel nem sorolt szerveknél (gazdálkodó szerveknél, társadalmi szervezeteknél, fegyveres erőknél és testületeknél, oktatási, egészségügyi intézményekben stb.) államigazgatási feladatokat ellátó személyt hivatalos személynek kell tekinteni.
Így pl. a körzeti orvos államigazgatási feladatot lát el a táppénzes betegállományba vétel vagy igazolások, bizonyítványok kiadása során és ilyen minőségében hivatalos személy. A pedagógus fő tevékenysége az oktatás, de a bizonyítvány kiállításakor vagy a felvételi bizottságban való részvétele során államigazgatási feladatot lát el.
A népi ellenőrzési bizottság tagjai, amikor a népi ellenőrzési bizottságtól kapott megbízás alapján konkrét ellenőrzési feladatokat teljesítenek, államigazgatási tevékenységet fejtenek ki.
Az önkéntes rendőrök és határőrök segítséget nyújtanak az állambiztonsági, bűnüldözési, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, igazgatásrendészeti feladatok ellátásában. Az önkéntes rendőr és az önkéntes határőr szolgálatának ellátása során hivatalos személy [26/1975. (X. 15.) MT sz. rendelet].
A munkásőrök szintén látnak el közrendvédelmi feladatokat. E tevékenységük körében hivatalos személyek.
2. A Javaslat az állami szerv fogalmát a legszélesebb körben határozza meg. Nem csupán a közhatalmi tevékenységet ellátó népképviseleti, államigazgatási, bírói és ügyészi szerveket vonja ide, hanem az állam gazdálkodó szerveit (pl. állami vállalat) és minden más állami intézményt (iskola, kórház stb.).
3. A Javaslat az elkövetési mód fokozott társadalomra veszélyessége miatt több bűncselekmény súlyosabban minősítő körülményeként határozza meg a fegyveres és a felfegyverkezve elkövetést. A fegyveres elkövetés fogalmát a Javaslat a szó köznyelvi értelménél részben szűkebben, részben tágabban határozza meg. Szűkebb a meghatározás abban, hogy a fegyveres elkövetésből kirekeszti a lőfegyveren kívüli, ütő, vágó, szúró fegyvereket Ugyanakkor tágabb ez a fogalom, mert magában foglalja azt az esetet is, amikor az elkövető robbanóanyagot tart magánál. A robbanóanyag pusztító hatású, távolra is ható eszköz; veszélyessége az előbbi értelemben használt egyéb fegyvereket felülmúlja. A fegyveres elkövetés megállapítása szempontjából közömbös, hogy az elkövető a lőfegyvert vagy a robbanóanyagot milyen célból tartja magánál.
A felfegyverkezve elkövetés megállapításának tárgyi feltétele az, hogy az elkövető az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál, alanyi feltétele pedig az, hogy ez az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása végett történik. Az emberi élet kioltására alkalmas eszköz lehet bármiféle fegyver, robbanóanyag, de egyéb célt szolgáló eszköz is (pl. kalapács, csákány).
4. A Javaslat e fejezetben határozza meg a vagyoni hátrány fogalmát. A vagyoni hátrány tartalma a kár büntetőjogi fogalmánál tágabb, polgári jogi fogalmánál azonban szűkebb.
A kár büntetőjogi fogalmát a Javaslat 333. § 2. pontja határozza meg. E szerint kár a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés. A polgári jogi kárfogalom ennél szélesebb körű. A Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint ugyanis kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A vagyon elleni bűncselekmények társadalomra veszélyességének megítélésében elsősorban a bűncselekmény folytán a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés a meghatározó. Bizonyos bűncselekmények társadalomra veszélyességének fokát azonban a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés önmagában nem tükrözi hűen (közveszélyokozás: 259. §, közérdekű üzem működésének megzavarása: 260. §, hűtlen kezelés: 319. §, hanyag kezelés: 320. §). E cselekmények helyes megítélésénél a bűncselekmény miatt elmaradt vagyoni előnyt is figyelembe kell venni, amely esetleg jóval meghaladja a ténylegesen bekövetkezett kárt. Az elmaradt vagyoni előny az az érték, amellyel a károsult vagyona gyarapodott volna, ha a károsító magatartás (a bűncselekmény) nem következett volna be.
5. A Javaslat több helyen jelentőséget tulajdonít a hozzátartozói kapcsolatnak. Bizonyos bűncselekmények miatt a hozzátartozó nem büntethető (feljelentés elmulasztása: 150. §, 219. §, 223. §, hamis tanúzás: 241. §, mentő körülmény elhallgatása: 243. §, bűnpártolás: 244. §), más esetekben súlyosabban büntetendő az elkövető, ha a sértett hozzátartozója (pl. kerítés: 207. §). A hozzátartozói kapcsolatnak jelentősége van a magánindítványra vonatkozó rendelkezések között is [31. § (4) bek., 183. § (2) bek., 331. §].
A hozzátartozó körében felsorolt emberi kapcsolatok tartalmát a családjog szabályai határozzák meg. A nevelőszülő és a nevelt gyermek büntetőjogi fogalma azonban a családjoginál tágabb, magában foglalja a mostohaszülőt és a mostohagyermeket is (Csjt. 62. §).
6. A bűnszövetség a társas bűnelkövetés legveszélyesebb formája. A Javaslat számos bűncselekmény esetén súlyosabban minősítő körülményként értékeli a bűnszövetségben elkövetést.
Bűnszövetség akkor jön létre, ha két vagy több személy legalább két bűncselekményt szervezetten követ el, továbbá akkor is, ha legalább két bűncselekmény szervezett elkövetésében előzetesen megállapodnak, és ennek alapján egy bűncselekményt elkövetnek vagy elkövetését megkísérlik.
A bűnszövetség megállapítása "bűncselekmények" elkövetését (vagy az erre vonatkozó megállapodást) feltételezi. A bűnszövetség akkor is megállapítható, ha az elkövetők két vagy több cselekmény megvalósítását határozzák el és kezdik meg vagy fejezik be, de bűncselekményeik törvényi egységet alkotnak. Nem bűnszövetségben követik el azonban a bűncselekményt - bármilyen szervezetten is történjen annak végrehajtása -, ha az elkövetők között az előzetes megállapodás csak egyszeri elkövetésre vonatkozott. A bűnszövetség irányulhat akár ugyanolyan, akár különböző jellegű bűncselekmények elkövetésére.
A bűncselekmények elkövetésének szervezettsége az elkövetők között a szerepek felosztásában, a végrehajtás jelentősebb körülményeinek, módjainak tervszerűségében, a végrehajtás következetességében, a hasonló bűnözési lehetőségek keresésében vagy azok ismétlődő kihasználásában stb. nyilvánulhat meg.
A bűncselekmények szervezett elkövetésében való megállapodás előkészületet (18. §) valósít meg. Azoknál a bűncselekményeknél, amelyeknél a Javaslat ezt büntetni rendeli, előkészületként büntetendő a megállapodás, ha az elkövetők nem jutottak el az első bűncselekmény kísérletéig.
7. Az üzletszerűség a Javaslat Különös Részében egyes bűncselekmények tényállási eleme (204, §, 248. §, 300. §), míg más bűncselekményeknél súlyosabban minősítő körülményként szerepel.
A szigorúbb büntetőjogi megítéléssel a Javaslat a rendszeres haszonszerzésre irányuló bűnözés, mint életforma ellen kíván fokozott védelmet nyújtani. Az üzletszerűség megállapításához nem szükséges, hogy a bűnözés az elkövetőnek egyetlen keresetforrása, vagy akár fő keresetforrása legyen, elegendő, ha azt rendszeres mellékkereset biztosítása végett űzi.
Az üzletszerűség megállapítása alapjául általában több bűncselekmény elkövetése szolgál. Nem kizárt azonban az üzletszerűség megállapítása egyetlen bűncselekmény esetén sem, ha az elkövető - rendszeres haszonszerzésre törekedve - több bűncselekmény elkövetését határozza el.
Nem előfeltétele az üzletszerűség megállapításának, hogy az elkövető ténylegesen haszonra tegyen szert, elegendő az arra való törekvés.
Az üzletszerűen elkövetett bűncselekményeknek hasonló jellegűeknek kell lenniük. A hasonló jellegre a 13. ponthoz fűzött indokolásban kifejtett álláspont az irányadó.
Az üzletszerűség törvényi egységet létesít az üzletszerű elkövetés megállapításának alapjául szolgáló több ugyanolyan bűncselekmény között; így azok bűnhalmazatban való értékelése kizárt. Nyilvánvaló, hogy ahol az üzletszerűség a bűncselekmény tényállási eleme, ott az egyes részcselekmények többrendbeli bűncselekményként nem értékelhetők. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az üzletszerűség minősítő körülményként szerepel. Az azonban csupán az azonos bűncselekményeket foglalja törvényi egységbe. Az üzletszerűen elkövetett, hasonló jellegű bűncselekmények bűnhalmazatot képeznek.
8. A Javaslat több, elsősorban állam elleni és katonai bűncselekménynél tartalmazza súlyosabban minősítő körülményként a háború idején elkövetést.
A bűncselekményeknek háború idején elkövetése nyilvánvalóan fokozza e magatartások társadalomra veszélyességét. Háború alatt elsősorban az
az időszak értendő, amelyben az országgyűlés által kinyilvánított hadi állapot fennáll. Ezek a háború idején súlyosabban büntetendő magatartások azonban fokozott veszélyt jelentenek olyan helyzetben is, amikor nincs háború, de az állam biztonságát akár belső, akár külső okból veszély fenyegeti.
Az állam biztonságát súlyosan fenyegető veszély bekövetkezését a Népköztársaság Elnöki Tanácsa állapítja meg és hirdeti ki [Alkotmány 31. § (2) bek.].
9. A Javaslat az egyes bűncselekményi tényállásokban szereplő termék fogalmát a szó köznyelvi, illetve közgazdasági jelentésénél tágabb értelemben használja. A Javaslat szerint a termék jelenti mind az ipari (építőipari), mind a mezőgazdasági terméket és terményt az előállítás, illetve a termelés minden szakaszában. A terméken a Javaslat szerint érteni kell az élő állatot is, továbbá a termelőeszközt, ide sorolva az ingatlant, így a földet is.
10. A nagy nyilvánosság a Javaslatban több bűncselekmény súlyosabban minősítő körülménye. A Javaslat nem határozza meg a nagy nyilvánosság fogalmát, ezt a jogalkalmazói gyakorlatra bízza. Nagy nyilvánosság állapítható meg akkor, ha nagyobb létszámú személy van jelen, vagy megvan a reális lehetőség arra, hogy nagyobb vagy előre meg nem határozható számú személy szerezzen a bűncselekményről tudomást. A jelenlevő személyek száma akkor nagyobb létszámú, ha legalább annyi, hogy egyszeri ránézéssel nem állapítható meg.
A Javaslat értelmezése szerint a cselekmény akkor is nagy nyilvánosság előtt elkövetett, ha sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, vagy sokszorosítás útján valósul meg.
E fogalmakat a sajtóval kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 26/1959. (IV. 26.) Korm. sz. rendeletnek megfelelően kell értelmezni. E szerint sajtótermék a műszaki vagy vegyi úton sokszorosított irat, ábra vagy zenemű [1. § (1) bek.]. Nem sajtótermék a nyilvános terjesztésre nem kerülő iratmásolat, ha a másolatok száma az irat ügyviteli vagy levelezési célja által indokolt példányszámot nem haladja meg [1. § (2) bek.]. A sajtó fogalma alá tartozik a gondolatnak rádió vagy televízió útján történő közvetítése, valamint film, hanglemez, magnetofonkészülék vagy bármely más készülék útján terjesztés céljára történő sokszorosítása [1. § (3) bek.]. A Javaslat, a meghatározás egyértelművé tétele érdekében, kifejezetten is utal az egyéb tömegtájékoztatási eszközökre.
11. A bűncselekmény csoportos elkövetése bizonyos bűncselekmények társadalomra veszélyességét nagy mértékben növeli. Ezért a Javaslat egyes bűncselekményeknél ezt súlyosabban minősítő körülményként szabályozza.
Csoportos elkövetés a bűncselekménynek három vagy több személy általi egyidejű, együttes megvalósítása. Csoportot tehát három vagy több személy hoz létre. Ez utóbbi szabály irányadó azokban az esetekben is, ahol a Javaslat szerint a bűncselekménynek csoport tagjakénti elkövetése a súlyosabban minősítő körülmény.
12. A visszaeső bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében a Javaslat a büntető eljárásban ismételten felelősségre vont személyek három csoportját különíti el, és az egyes csoportokba tartozó elkövetőkkel szemben különböző, súlyukban fokozódó jogkövetkezményeket állapít meg. (E jogkövetkezményekről részletesen a 97. és 98. §-hoz fűzött indokolás szól.)
A büntető eljárásban ismételten felelősségre vont személyek első csoportja, amelyről a Javaslat rendelkezik, a visszaesők. A társadalomra fokozott veszélyt jelentenek azok az elkövetők, akik a korábbi szándékos bűncselekményük miatt kiszabott szabadságvesztés kitöltése után újabb szándékos bűncselekményt követnek el. Amennyiben ez öt éven belül történik, alaposan feltehető, hogy korábbi büntetésük nem érte el a célját. Ezért a Javaslat a visszaesőket kizárja azokból a kedvezményes lehetőségekből, amelyek azon a feltételezésen alapulnak, hogy a büntetés célja annak kiszabása [72. § (2) bek.], vagy végrehajtása nélkül (90. §) is elérhető.
Kivételesen előfordul, hogy a büntetés végrehajtására nem kerül sor. Az a tény, hogy az elkövető viszonylag súlyosabb büntetésre ítélés után újabb bűncselekményt követ el, a büntetés végrehajtásának elmaradása esetén is indokolja magatartásának súlyosabb értékelését. Ilyenkor az öt éves időtartam a büntetés végrehajthatóságának a megszűnésétől számít.
13. A visszaesők szélesebb csoportjából emelkednek ki a különös visszaesők. A különös visszaesők is visszaesők, tehát rájuk is irányadók az előző pontban írtak. A különös visszaeső abban különbözik a visszaesőtől, hogy a visszaesés alapját képező bűncselekmények között sajátos kapcsolat van. Ez a bűncselekmények ugyanolyan vagy hasonló jellege.
Az ugyanolyan bűncselekmény azt jelenti, hogy az elkövető cselekményei a Különös Rész azonos törvényi tényállásában meghatározott bűncselekményeket valósítanak meg. Nem szükséges, hogy az egyes cselekmények jogi minősítése is teljesen azonos legyen, azaz lehet pl., hogy a korábbi cselekmény a bűncselekmény alapesetének, az újabb cselekmény ugyanezen bűncselekmény minősített esetének minősül.
A hasonló jellegű bűncselekmények körének kialakítása a jogalkalmazói gyakorlatra vár. Hasonló jellegűek pl. azok a bűncselekmények, amelyeket személy elleni közvetlen testi erőszakkal követnek el. Egymásközt hasonló jellegűek továbbá az erőszakosan elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények és a megrontás; a korrupciós bűncselekmények; az élősdi jellegű bűncselekmények; a visszaélésszerű gazdasági bűncselekmények; a deviza- és vámbűncselekmények; a vagyon elleni bűncselekmények.
14. A visszaesőknek a társadalomra legveszélyesebb csoportját a többszörös visszaesők képezik. A többszörös visszaesőt megelőzően már legalább két ízben szándékos bűncselekmény miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítélték. Az újabb szándékos bűncselekmény elkövetésében bizonyos következetes, viszonylag kitartó jellegű bűnelkövetői magatartás nyilvánul meg.
A többszörös visszaesőknél a korábbi büntetés kitöltése (végrehajthatóság megszűnése) és az újabb bűncselekmény elkövetése közötti időtartamot a Javaslat három évben határozza meg. A többszörös visszaesőkkel szemben meghatározott jogkövetkezmények alapja az, hogy az ilyen személyek bűncselekmények sorozatos elkövetésével állandó veszélyt jelentenek a társadalomra. A büntetés kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől számított három éven túl az újabb bűncselekmény elkövetése azonban nem tekinthető a sorozat elemének.
A 138. §-hoz
Az e §-ban adott fogalommeghatározás annyiban tér el az előző §-ban foglaltaktól, hogy érvényessége nem terjed ki az egész Javaslatra.
A Javaslat Különös Része ugyanis egyes bűncselekményeknél a fenyegetés fogalmát az itt adott általános meghatározástól eltérően, szűkebben határozza meg. Az eltérések magyarázatát a megfelelő §-okhoz fűzött indokolás tartalmazza.
A Javaslat a fenyegetés fogalmát egyrészt tárgyi, másrészt alanyi ismérvek segítségével határozza meg.
A fenyegetés tárgyi eleme: súlyos hátrány kilátásba helyezése. A hátrány súlyosságának megítélése a jogalkalmazói gyakorlat feladata. Mindenképpen súlyos hátránynak kell tekinteni az olyan támadás kilátásba helyezését, amelyet a Javaslat egyébként bűncselekménynek minősít (pl. a lakás felgyújtásával, valamilyen vagyontárgy megrongálásával, testi sértéssel való fenyegetés). A súlyos hátrány fogalma azonban nem szűkíthető le erre. Ide sorolható valamely egyébként jogszerű magatartás kilátásba helyezése, ha azt az elkövető valaminek jogtalan kikényszerítésére használja fel. Így pl. büntető vagy szabálysértési feljelentéssel vagy bizonyos tényeknek közlésével fenyegetés, amelyek a megfenyegetett személy vagyoni érdekeit, családi együttélését vagy becsületét érinthetik.
A büntetőjogi fenyegetés megvalósulásához szükséges, hogy az elkövető olyan súlyos hátrányt helyezzen kilátásba, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Ezt a sértett személy helyzetének ismeretében kell esetenként eldönteni. Nyilvánvaló, hogy egy gyenge, kimerült, labilis idegrendszerű emberben könnyebb félelmet ébreszteni. A komoly félelem nem jelent szükségképpen rémületet, rendkívüli idegállapotot, csupán azt, hogy a sértett komolyan veszi a kilátásba helyezett súlyos hátrány bekövetkezésének lehetőségét, és ennek elhárítása érdekében cselekszik.
X. FEJEZET
AZ ÁLLAM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
1. A büntetőjog egyik alapvető feladata, hogy védelmet nyújtson azokkal a cselekményekkel szemben, amelyek a Magyar Népköztársaság léte vagy alapvető fontosságú érdekei ellen irányulnak.
A Javaslat a X. fejezetben olyan bűncselekmények tényállásait határozza meg, amelyek közvetlenül a Magyar Népköztársaság megdöntésére vagy gyengítésére irányulnak.
2. Több állam elleni bűncselekmény tényállása (139-142. §-ok) a bűncselekmény jogi tárgyát a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjében határozza meg. Hazánkban az állami, a társadalmi és a gazdasági rend lényeges elemeit meghatározó viszonyokat a Magyar Népköztársaság Alkotmánya szabályozza.
Az állami rend az államhatalom gyakorlásának formáját és kereteit jelenti. Az állami rend átfogja azt, hogy Magyarország népköztársaság, a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé, a város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek által gyakorolják hatalmukat stb. Az állami rend körébe tartozik a legfontosabb állami szervek (az Országgyűlés, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, a tanácsok stb.) felépítésének és működésének rendje is.
A társadalmi rend a társadalom osztályainak helyzetét, hatalmi viszonyait jelenti. A társadalmi rend meghatározó eleme az, hogy a Magyar Népköztársaság szocialista állam. A társadalom vezető osztálya a munkásosztály, amely a hatalmat a szövetkezetekbe tömörült parasztsággal szövetségben, az értelmiséggel és a társadalom többi dolgozó rétegével együtt gyakorolja. A társadalmi rend lényeges eleme, hogy a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje, valamint a társadalmi szervezetek részvétele a szocialista építőmunkában.
A gazdasági rend alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona. Hazánk gazdasági életét a népgazdasági terv határozza meg. Az állam, a társadalmi tulajdonban levő vállalatokra, szövetkezetekre és intézményekre támaszkodva, irányítja és ellenőrzi a népgazdaságot Hazánkban uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok, és megszűntek a kizsákmányoló osztályok.
Az állami, a társadalmi és a gazdasági rend egymással szorosan összefügg, ezért az egyikük ellen irányuló támadás általában a másikat, illetve a többit is sérti vagy veszélyezteti.
3. Az e fejezetben szabályozott bűncselekmények állam elleni jellegét a Javaslat az egyes tényállásokban az elkövetési magatartás objektív irányának a meghatározásával vagy a bűncselekmény állam elleni motívumának, illetőleg célzatának a feltüntetésével juttatja kifejezésre. A cselekmény objektív irányának a meghatározása jellemzi az összeesküvés, a lázadás és a hűtlenség tényállását. Az elkövető állam elleni célzatát jelöli meg a tényállás a kártevés, a rombolás, a hazaárulás, az ellenség támogatása, a kémkedés és az izgatás esetén, míg az elkövetés állam elleni motívumát említi a merénylet és a tettleges bántalmazással elkövetett izgatás tényállása.
Összeesküvés
A 139. §-hoz
1. Az összeesküvés több személy ellenforradalmi erőcsoportosulása, amely az állami, társadalmi vagy gazdasági rend megdöntésére vagy gyengítésére irányuló tevékenység céljából jön létre; ez a tevékenység rendszerint konspirált és összehangolt.
Az (1) bekezdés meghatározza a bűncselekmény tárgyát: a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjét. E fogalmak értelmezését a fejezet bevezető indokolása tartalmazza. Az elkövetési magatartásnak e jogi tárgy megdöntésére vagy gyengítésére kell irányulnia.
A megdöntés a fennálló és a Magyar Népköztársaság Alkotmányában rögzített állami, társadalmi és gazdasági rend erőszakkal vagy más módon való megváltoztatását jelenti. A gyengítés politikai, erkölcsi és anyagi bomlasztást jelent, az alkotmányos intézmények, hatalmi viszonyok hátrányos befolyásolását. Az állami, társadalmi vagy gazdasági rend gyengítése eszköze lehet az összeesküvés végső céljának, az alkotmányos rend megdöntésének.
Az, hogy az összeesküvés az állami, társadalmi vagy gazdasági rend megdöntésére vagy gyengítésére irányul, az összeesküvés objektív hatásirányát, irányultságát jelzi, és nem az elkövetők szubjektív célzatára utal. Az összeesküvés irányultságát azonban az abban közreműködők - elsősorban az összeesküvés kezdeményezője és vezetője - határozzák meg.
2. Az összeesküvés elkövetője bárki lehet, magyar és nem magyar állampolgár egyaránt. Ha nem magyar állampolgár külföldön követi el, a 4. § (1) bekezdésének b) pontja alapján büntethető.
A bűncselekmény szándékos. Ez azt jelenti, hogy az összeesküvésben közreműködőknek fel kell ismerniük azt, hogy az erőcsoportosulás a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjének megdöntésére vagy gyengítésére irányul, és ezt kívánják, vagy ebbe belenyugodnak.
Az összeesküvést csak több elkövető együttes tevékenysége valósíthatja meg. A Javaslat, a társadalomra veszélyesség fokának megfelelően, különböztet az összeesküvés résztvevője és támogatója, illetőleg kezdeményezője és vezetője között; az utóbbiak cselekményét súlyosabb büntetéssel fenyegeti.
A kezdeményezés jellegzetes esete mások rábeszélése, meggyőzése az összeesküvés létrehozásának helyességéről, javaslat az összeesküvés létrehozására. Ugyancsak kezdeményezés a már létrejött összeesküvés kiterjesztése új területre, továbbá a korábban működött, de később széthullott összeesküvés felélesztése.
Vezető tevékenység az összeesküvés egészének elvi és gyakorlati irányítása, ideértve olyan program kidolgozását is, amely az összeesküvés további irányvonalát meghatározza, valamint az összeesküvés új ágának létrehozása vagy a területi csoportok irányítása. Az összeesküvésnek több vezetője is lehet. Az összeesküvés fő irányítói a vezetést egymás között megoszthatják, emellett kialakulhat az alá- és fölérendeltek hierarchikus kapcsolata is. Vezető tehát minden olyan személy, aki nemcsak utasításokat hajt végre, hanem feladatokat jelöl ki.
Az összeesküvés résztvevője mindenki, aki bármilyen magatartással közreműködik a már létrejött összeesküvésben, feltéve hogy nem fejt ki vezető tevékenységet. Ebből a szempontból nincs jelentősége az aktivitás kisebb vagy nagyobb fokának. Megállapítható a részvétel akkor is, ha az összeesküvés tagja nem fejt ki semmiféle aktív tevékenységet, hanem pl. csak jelen van az összeesküvő csoport megbeszélésein. Az összeesküvés veszélyességét ugyanis a benne résztvevők száma is befolyásolja, a puszta részvétel pedig ösztönzőleg, erősítőleg hat a többi elkövetőre.
A támogató anélkül segíti az összeesküvést, hogy abban részt venne. E segítségnyújtás társadalomra veszélyessége azonban elérheti az összeesküvés résztvevője által kifejtett tevékenység veszélyességét. Előfordulhat az is, hogy a kívülről jött támogatás teszi lehetővé az összeesküvés további működését.
A támogatás mindig aktív tevékenységben nyilvánul meg. Jellegét tekintve lehet anyagi és erkölcsi hatású. Passzív magatartás formájában a támogatás nem valósulhat meg, szóba jöhet viszont ilyen esetben a feljelentés elmulasztása (150. §).
Az összeesküvésnek fogalmilag nem lehet bűnsegéde, mert az általános szabályok szerint bűnsegélynek minősülő magatartás vagy részvétel vagy támogatás.
3. Az összeesküvés súlya igen különböző lehet, függhet a résztvevők személyi adottságaitól és a tárgyi oldal sajátosságaitól is.
Az (1) bekezdésben meghatározott alapeset alá elsősorban az olyan erőcsoportosulás vonható, amelynek tagjai többségükben politikailag kiforratlanok, zavaros gondolkodásúak és laza szervezetű, általában alacsonyabb létszámú csoportot hoznak létre.
Súlyosabb megítélés alá esnek azok az ellenforradalmi csoportok, amelyek jól szervezettek, tevékenységük teljesen vagy nagy fokban konspirált, eszközeik és módszereik fokozottan veszélyes jellegűek, a személyi összetételük és egyes résztvevők személye jelentős társadalomra veszélyességet mutat. - A (2) bekezdés ezeket az állami, társadalmi vagy gazdasági rendet súlyosan veszélyeztető cselekményeket fenyegeti magasabb büntetéssel. Ebben az esetben is szükséges a differenciálás az összeesküvés résztvevőjének és támogatójának, illetőleg kezdeményezőjének és vezetőjének büntetési tétele között.
4. Jelentősen fokozza az összeesküvés veszélyességét, ha fegyveresen vagy háború idején követik el. Ezekre az esetekre állapít meg súlyosabb büntetést a (3) bekezdés. - A fegyveresen elkövetésre a 137. § 3. pontja, a háborúra pedig a 137. § 8. pontja ad értelmezést.
A fegyveresen elkövetés megállapítása nem függ az összeesküvés rendelkezésére álló fegyverek számától vagy tűzerejétől, sem attól, hogy minden résztvevőnek van-e fegyvere. Ez a minősített eset tehát akkor is megvalósul, ha az összeesküvés kevés, esetleg csak egy fegyverrel rendelkezik. Az egyes résztvevő oldaláról azonban vizsgálni kell, hogy tudott-e a fegyveres elkövetésről.
Az előbbiekből következik, hogy a fegyveres elkövetés nem minden esetben jelenti az állami, társadalmi vagy gazdasági rend súlyos veszélyeztetését, pl. néhány kisebb tűzerejű lőfegyver önmagában még nem ad alapot ennek megállapítására. Háború idején is létrejöhet olyan erőcsoportosulás, amely nem veszélyezteti súlyosan a jogilag védett tárgyat. Ezért a (3) bekezdésben meghatározott büntetési tételek aszerint különböznek, hogy az összeesküvés alapesete, vagy a (2) bekezdésben írt minősített eset áll-e fenn. Mindkét esetben indokolt a különbségtétel az összeesküvés résztvevőjének és támogatójának, illetőleg kezdeményezőjének és vezetőjének büntetése között. A vagylagosan halálbüntetést is tartalmazó büntetési tétel csak a kezdeményező és a vezető legsúlyosabb cselekményeinél szükséges.
5. A (4) bekezdés büntetni rendeli az összeesküvés előkészületét. Az összeesküvésnek az (1) bekezdésben írt törvényi tényállása lényegében előkészületi magatartást is magában foglal; összeesküvésként büntetendő már az az erőcsoportosulás is, amely az állami, társadalmi vagy gazdasági rend megdöntését, meggyengítését tűzi ki célul. Az összeesküvés előkészülete ezért csak olyan cselekmény lehet, amely az erőcsoportosulás létrejöttét megelőzi, például felhívás vagy több személy megegyezése összeesküvés létrehozására.
Háború idején az összeesküvésre irányuló előkészület veszélyessége is fokozott. Ezért erre súlyosabb büntetést indokolt meghatározni.
6. Az (5) bekezdésben az a jogpolitikai megfontolás érvényesül, hogy az összeesküvés megszüntetése fontosabb, mint elkövetőinek a megbüntetése. A Javaslat büntethetőséget megszüntető okot létesít, amely arra vonatkozik, aki az összeesküvést feljelentette, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna.
A hatóság tudomására akkor jut az összeesküvés, ha a hatóság olyan adatok birtokába kerül, amelyek alapul szolgálnak a büntető eljárás megindítására.
A feljelentés a büntető ügyekben eljáró hatóság tájékoztatása bűncselekmény elkövetéséről, abból a célból, hogy a hatóság az eljárás megindítása iránt intézkedjék. - Az összeesküvés elkövetőjének büntethetősége akkor szűnik meg, ha a feljelentés önkéntes volt, vagyis az elkövető saját akaratából, minden külső, különösen hatósági intézkedéstől mentesen teszi meg a feljelentést. Ez azonban nem értelmezhető szűken. Megszűnik a büntethetősége annak is, aki a hozzátartozójának rábeszélésére, vagy azért tesz feljelentést, mert tévesen azt feltételezi, hogy a hatóság gyanakszik az összeesküvésre.
Lázadás
A 140. §-hoz
1. A 139. § indokolása már szólt arról, hogy az összeesküvés olyan állam elleni erőcsoportosulás, amely tevékenységét konspiráltan fejti ki. Az összeesküvés "titkosságán", konspirált jellegén mit sem változtat az, hogy állam elleni cselekményt (pl. izgatást, rombolást) nyíltan is végrehajt, ha az továbbra is titokban marad, hogy ezt egy ellenforradalmi erőcsoportosulás hajtotta végre.
Az ellenforradalmi cselekmények egy másik csoportja csak a nyilvános, a nyílt cselekvőséggel hajtható végre; a cselekménnyel elérni kívánt cél - a bűncselekmény természetéből adódóan - csak a nyilvánosság előtt valósítható meg. A Javaslat ezt az elkövetési magatartást a lázadás tényállásába foglalja.
2. A Javaslat a lázadást a Magyar Népköztársaság állami vagy társadalmi rendjének megdöntésére vagy gyengítésére irányuló tömegzavargásként határozza meg.
A tömegzavargás több ember együttes, nyílt fellépését jelenti. A bűncselekmény megvalósulásához nem szükséges, hogy az elkövető a lázadás létrejöttétől kezdve részt vegyen a tömegzavargásban, elegendő az is, ha a már létrejött tömegzavargáshoz csatlakozik.
3. A lázadás a Magyar Népköztársaság állami vagy társadalmi rendjének a megdöntésére vagy gyengítésére irányul. Nem szükséges, hogy a nyílt, együttes fellépés olyan szerv, pl. az államhatalom vagy az államigazgatás központi szerve ellen irányuljon, amelyen keresztül az állami rend megdönthető. Megvalósulhat a bűncselekmény helyi államigazgatási szerv elleni tömegzavargással is, feltéve hogy a nyílt, együttes fellépés egyben a Magyar Népköztársaság állami vagy társadalmi rendjének gyengítésére is irányul. Ha ez nem állapítható meg, nem lázadás, hanem más, csoportosan elkövetett bűncselekmény, pl. csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak valósul meg (228. §).
4. A lázadás a Magyar Népköztársaság állami vagy társadalmi rendjének megdöntésére vagy gyengítésére irányul. Az "irányul" kitétel nem a lázadás elkövetőinek egyéni célját jelenti, hanem a lázadás objektív irányultságát fejezi ki. A lázadás irányultságát azonban a közreműködők - elsősorban a lázadás szervezője és vezetője - határozzák meg.
A lázadás szándékos bűncselekmény. Az elkövetőnek fel kell ismernie, hogy a tömegzavargás a Magyar Népköztársaság állami vagy társadalmi rendjének megdöntésére vagy gyengítésére irányul, és ezt kívánja vagy abba belenyugszik.
5. A cselekmény kollektív jellege e tényállásnál is azzal a következménnyel jár, hogy a Javaslat több elkövetői magatartást határoz meg. Alapvető elkövetési magatartás a tömegzavargásban való részvétel. A részvétel minősége alapján különböztet a Javaslat a részvétel és annak veszélyesebb megnyilvánulása: a vezetés és a szervezés között. Az elkövetési magatartás másik alakja a tömegzavargás támogatása.
A részvétel a tömegzavargásban való fizikai jelenlétet, a nyílt fellépésben való közreműködést jelenti. Az közömbös, hogy a résztvevő más tevékenységet is kifejtett-e, pl. dolgok, személyek elleni erőszakot. A tömegzavargás mérete, veszélyessége nem kis mértékben függ a benne részt vevő személyek számától, így pl. a közvéleményre, a közrendre gyakorolt hatást illetően is. Mindenki, aki a tömegzavargásban részt vesz, lázadásért felel. A résztvevő egyéni célja közömbös; a szándékos bűnösség megállapításához azonban természetesen szükséges, hogy a tömegzavargás irányával tisztában legyen.
A lázadás szervezője az, aki a tömegzavargást létrehozza, kialakítja, vagy a más okból kialakult tömeget az állami vagy társadalmi rend megdöntésére vagy gyengítésére irányuló tömegzavargássá alakítja át. Vezető az, aki a tömegzavargást irányítja, a részt vevők cselekvőségét meghatározza, kijelöli, s vezető tevékenysége átfogó jellegű, kiterjed a tömegnek vagy a tömeg jelentős részének irányítására. A tömegzavargásnak több vezetője is lehet. A lázadás szervezője utóbb vezetői tevékenységet is kifejthet.
Támogatni, a dolog természeténél fogva, csak a már kialakult tömegzavargást lehet. A támogatás elkövetési magatartásként való meghatározásával a Javaslat azt biztosítja, hogy ne bűnsegédként, hanem tettesként feleljen az is, aki személyesen nem vesz részt a tömegzavargásban. Támogatás fogalma alá esik pl. a tömegzavargás helyszínének a biztosítása, az odavezető útvonal ellenőrzése, olyan személyeknek a helyszíntől való távoltartása, akik a tömegzavargással szemben lépnének fel, stb.
6. Minthogy a tömegzavargás csak megfelelő számú, legalább 15-20 személy együttes fellépése alapján valósulhat meg, a lázadás kísérlete fogalmilag kizárt. Minden olyan tevékenységet tehát, amelyet a tömegzavargás kialakulását megelőzően hajtottak végre, a bűncselekmény megelőző fázisának: előkészületnek kell minősíteni.
7. A közrend a Magyar Népköztársaság Alkotmányában, s jogszabályaiban meghatározott, valamint az uralkodó szocialista normáknak megfelelő, ténylegesen fennálló állami és társadalmi viszonyok rendjét jelenti. A közrend fogalma magában foglalja azt a helyzetet is, amelyben az államhatalom, illetve államigazgatás központi és helyi szervei a hatályos jogi és erkölcsi normáknak megfelelően gyakorolhatják állami és társadalmi funkcióikat; az állami, a társadalmi szervek zavartalanul működhetnek; az állampolgárok jogai és kötelességei zavartalanul, maradéktalanul érvényesülhetnek.
Ezért a közrend súlyos megzavarása állapítható meg, ha pl. a tömegzavargás országos szerv ellen irányul, méretei miatt jelentős karhatalmi erőket kellett bevetni, a lázadás nagyobb területen vagy összehangoltan az ország különböző területein bontakozott ki, ha a tömegzavargás a nemzetközi kapcsolatokra is hátrányos következményekkel járt stb.
A tömegzavargás társadalomra veszélyességét fokozza, ha olyan eszközökkel rendelkezik, amelyek a tömegfellépést erőteljesebbé, annak leküzdését nehezebbé teszik. Az így számbajöhető eszközök különbözőségét tekintve a Javaslat a lázadás két minősített esetét határozza meg: a felfegyverkezve, illetőleg a fegyveresen elkövetést. Mindkét fogalom meghatározása a 137. § 3. pontjában szerepel. Az eszközök veszélyességének a különbözősége a büntetési tételekben jut kifejezésre.
8. A lázadásra irányuló előkészület egyes elkövetési magatartásait az Általános Rész (18. §) határozza meg. Kiemelést - ezek közül - csak a "felhívás" érdemel. A felhívás, mint elkövetési magatartás, a felbujtás fogalmával rokon. A két cselekmény aszerint különbözik egymástól, hogy a tömegzavargás létrejött-e vagy sem. Igenlő esetben a lázadás felbujtásának minősül a cselekmény, mégpedig - a felbujtott személy elkövetői cselekményének megfelelően - vezetés vagy részvétel felbujtásának. Sikertelen felbujtás esetében a lázadás előkészületét kell az elkövető terhére megállapítani.
9. Az összeesküvésnél már utalt az indokolás arra a jogpolitikai indokra, amely állam elleni cselekmények esetében a büntethetőség megszűnésére vonatkozó rendelkezést indokolja.
A (6) bekezdés szövegéből kitűnően a büntethetőséget megszűntető ok csak a lázadás résztvevőjét, illetve annak támogatóját illeti meg, és az csak a tömegzavargásban való részvételre vonatkozhat, súlyos következmény esetében azonban a büntethetőséget megszüntető ok nem érvényesül.
A "súlyos következmény" nem azonosítható a "közrend súlyos megzavarása" tényállási elemmel. Ez utóbbi a nagyobb fokú, a súlyosabb társadalomra veszélyességre utal. Súlyos következmény pl. számottevő rongálás, személyi sérülés stb. is lehet.
Kártevés
A 141. §-hoz
1. Az a felismerés, hogy meghatározott magatartások, egyedi elkövetés esetén is sérthetik vagy veszélyeztethetik az állami, társadalmi vagy gazdasági rendünket, vezetett az ilyen magatartásokkal szemben védelmet nyújtó tényállások: a kártevés, a rombolás és a merénylet megszövegezéséhez.
Az ezekben a tényállásokban meghatározott cselekmények közvetlen elkövetési tárgyát (pl. az élet, testi épség) a Javaslat egyébként is védelemben részesíti. Ez a felismerés ahhoz a törvényszerkesztési megoldáshoz vezetett, hogy a Javaslat e cselekmények állam elleni jellegét az elkövető célzatával, tehát az alanyi oldalon jelöli meg.
A kártevés tehát célzatos cselekmény. A célzat fenn- vagy fenn nem állása a tettesi felelősségre vonás alapja; a részes (bűnsegéd, felbujtó) tudatának csak azt kell átfognia, hogy a tettes mily célzattal cselekszik.
2. A kártevést tettesként csak hivatalos személy (137. § 1. pont), a fegyveres erőknél és a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítő személy, illetőleg olyan személy valósíthatja meg, aki választás vagy kinevezés folytán állami vagy társadalmi szerveknél közügyeket intéz.
3. A Javaslat a kártevés tényállásában azokat a magatartásokat bünteti, amelyeket az elkövető - ellenforradalmi céllal - hivatala, szolgálata vagy közmegbízatása körében tanúsít, és amelyekkel súlyos hátrányt okoz. Az elkövetési magatartás célzatos mulasztás is lehet, pl. a hivatali stb. kötelesség nem-, vagy nem kellő teljesítése. Az elkövetőt terhelő kötelességet jogszabály, rendelkezés, utasítás, kialakult gyakorlat, konkrét megbízatás stb. írhatja elő.
4. A kártevés eredménybűncselekmény; az eredmény bekövetkezésének elmaradása kísérletként értékelhető.
A Javaslat a bűncselekmény eredményének a meghatározásánál - az eredmény jellegére is tekintettel - különféle fogalmakat alkalmaz. Vagyon elleni bűncselekményeknél az okozott kár nagyságával, az emberi szabadság és méltóság elleni bűncselekményeknél az érdeksérelem fogalmával jelöli meg a bűncselekmény eredményét.
A kártevésnél az eredmény meghatározására a Javaslat a hátrány kifejezést használja. Az elkövető a kártevés tényállását megvalósító bűnös tevékenységét ugyanis egyaránt kifejtheti az állami, a társadalmi, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet területén. Az e területeken keletkezhető sokféle káros következmény legtalálóbban a hátrány szóhasználattal fejezhető ki.
A hátrány - az elkövetés céljának megfelelően - csak meghatározott nagyságrendben sértheti vagy veszélyeztetheti az állami, társadalmi vagy gazdasági rendünket. A Javaslat ezért tényállási elemként, mint eredményt a súlyos hátrány okozását jelöli meg. A hátrány súlyosságát a kötelességszerű magatartás tanusítása esetén beálló helyzethez viszonyítva lehet megállapítani. Figyelemmel kell lenni a kötelességszegés távolabbi, közvetett kihatásaira is.
A most elmondottak vonatkoznak a (2) bekezdésben meghatározott "különösen súlyos hátrány" - minősítő körülmény - megítélésére is.
Rombolás
A 142. §-hoz
1. A rombolás kiemelkedő fontosságú vagyontárgyakra, állam elleni célzattal elkövetett rongálás. Az állam elleni célzat iránya - a kártevéshez hasonlóan - összefügg az elkövetői magatartással: bármilyen értékes vagyontárgynak az elpusztítása sem vonhatja maga után az állami, a társadalmi vagy a gazdasági rend megdöntését, vagy ilyen eredmény bekövetkeztének a lehetőségét (veszélyét), de alkalmas lehet ezek gyengítésére.
A rombolás tényállásában ezért a Javaslat a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjének a gyengítését jelöli meg az elkövetési tevékenység céljául.
2. A cselekmény célja azt a követelményt is támasztja a tényállással szemben, hogy meghatározza azoknak a vagyontárgyaknak a körét, amelyek a bűncselekmény elkövetési tárgyai lehetnek. A Javaslat e vagyontárgyak megnevezésének azt a módját választotta, hogy egyrészt felsorolja azokat, amelyek tipikusan szerepelhetnek mint elkövetési tárgyak. A felsorolás azonban mégsem kimerítő. Egyes megnevezések ugyanis maguk is több vagyontárgyat ölelnek fel, emellett a tényállás kifejezetten is utal más vagyontárgyak, mint elkövetési tárgyak lehetőségére. A "hasonlóan fontos" kifejezés használata viszont biztosítja, hogy a rombolás elkövetési tárgya csak olyan vagyontárgy lehet, amelynek megsemmisítése stb. - a vagyontárgy rendeltetésénél fogva is - sértheti vagy veszélyeztetheti a bűncselekmény jogi tárgyát: állami, társadalmi vagy gazdasági rendünket.
A közmű olyan műszaki berendezés, termelői egység, amely az ipar, a mezőgazdaság és a lakosság folyamatos víz-, gőz-, villany-, gáz-, hőenergia ellátását biztosítja, illetőleg a lakosság elemi kényelmét és egészségét szolgálja.
Termelőüzem minden olyan üzem, amelyben terméket vagy terményt készítenek, illetőleg állítanak elő. Közforgalmú üzemek a közlekedés, a személy- és áruszállítás feladatait ellátó üzemek. Hírközlő üzemek a posta, a rádió, a televízió, a sajtó üzemei. Az üzemek berendezéseire utalás a tényállásban a jogi védelem teljességének a biztosítását szolgálja. A középület mellett az építmény megjelölés minden olyan létesítmény kifejezője, amelynek meghatározott gazdasági, stb. rendeltetése van, pl. duzzasztógát, kikötő stb. A termék meghatározását a 137. § 9. pontja adja.
3. Az elkövetési magatartások közül a megsemmisítés a vagyontárgy állagának megszüntetését vagy olyan fokú károsítását jelenti, amelynek folytán használhatóságát teljesen elveszti. A használhatatlanná tétel a vagyontárgy rendeltetésének megfelelő felhasználását állagának károsítása nélkül időlegesen vagy véglegesen kizárja. A megrongálás a vagyontárgy állagának olyan károsítását jelenti, amely nem eredményezi annak megsemmisülését.
4. A rombolás - az elkövetési magatartások természetéből folyóan - eredménybűncselekmény.
A minősített esetek azonosak a kártevés minősített eseteivel; az ott mondottak - értelemszerűen - e bűncselekményre is vonatkoznak.
Merénylet
A 143. §-hoz
1. A merénylet a szocializmussal szembeni ellenséges indítékból elkövetett emberölés, illetve súlyos testi sértés.
A merénylet csak meghatározott személyek ellen követhető el, akiknek a tevékenysége olyan szorosan összefügg a szocializmus építésével, hogy az ellenük elkövetett támadás egyben az állam elleni támadást is jelent. E személyek közé tartozik a népképviseleti szerv tagja, valamint az állami szerveknél, illetve társadalmi szervezetekben irányító szerepet betöltő személyek. Az állami szerv fogalmát a 137. § 2. pontja határozza meg. Társadalmi szervezetek a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a szakszervezetek stb.
2. A merénylet állam elleni jellegét a passzív alanyok körén kívül a bűncselekmény motívuma határozza meg. A tényállásban meghatározott személyek ellen végrehajtott támadást e személyeknek a szocializmus érdekében kifejtett tevékenysége motiválja.
3. A Javaslat a merényletnek két alapesetét határozza meg: a súlyos testi sértés okozását és az ölést.
A kazuisztika elkerülés végett a testi sértés okozásával végrehajtott merénylet minősített esetei közül a Javaslat csak a halált okozó testi sértést szabályozza. Ilyen eredmény bekövetkezése nélkül a testi sértés egyéb minősített esetei - a maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást, illetve életveszélyt előidéző merényletek - alapesetnek minősülnek és mint súlyosító körülmények, az ott meghatározott büntetési tétel (két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés) keretei között bírálandók el. Ugyanez a helyzet a különös kegyetlenséggel végrehajtott cselekményeket illetően is. Az aljas indok vagy cél - a merénylet speciális motiváltságára tekintettel - külön nem értékelhető.
4. Tekintettel arra, hogy a merényletnek - a beállott eredményre figyelemmel - két alapesetét szabályozza a Javaslat, indokolt, hogy a különböző társadalomra veszélyességi foknak megfelelően az előkészületi magatartásokat is különböző büntetéssel fenyegesse. Az itt előirányzott büntetési tételekre figyelemmel - a megfelelő differenciálás érdekében - indokolt volt mindkét alapeset vonatkozásában a háború idején való elkövetést is minősített esetként szabályozni.
Hazaárulás
A 144. §-hoz
1. A hazaárulás tényállása olyan magatartásokat büntet, amelyekkel az elkövető a Magyar Népköztársaság iránti kötelező hűségét szegi meg. Ennek megfelelően e bűncselekmény elkövetője csak magyar állampolgár lehet. Az állampolgárságról szóló törvény (1957. évi V. tv. 4. §) szerint magyar állampolgár a kettős állampolgár is.
2. A bűncselekmény tárgya: a szocialista államrend és annak biztonsága. A biztonságot a Javaslat a legszélesebb körben védi; a bűncselekmény közvetlen tárgyait a célzat irányának megjelölésével határozza meg. Eszerint a cselekményt az elkövető a Magyar Népköztársaság függetlenségét, területi épségét, politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más hasonlóan fontos érdekét sértő célzattal követi el. A más hasonlóan fontos érdekre való utalás célja az, hogy teljessé tegye a Magyar Népköztársaság érdekeinek védelmét. Ez a megfogalmazás egyben a sértett érdek fontosságát is megfelelően kifejezésre juttatja.
3. Az elkövetési magatartás: külföldi kormánnyal vagy szervezettel kapcsolat felvétele vagy fenntartása. Ez felölel minden olyan magatartást, amellyel a magyar állampolgár a külföldi kormánnyal, illetőleg szervezettel érintkezésbe bocsátkozik.
4. A minősített esetek közül a súlyos hátrány okozása a tényállás többi elemének a figyelembevételével, valamint az elkövetés körülményeinek a mérlegelésével határozható meg. A diplomáciai kapcsolatban - akár időlegesen - beállott zavar, államunk ellen tett bárminő hátrányos megkülönböztetés, nemzetközi tekintélyünk sérelme, stb. egyaránt megalapozhatják e minősítést.
Az elkövető társadalomra veszélyességét feltétlenül emeli, ha olyan személy követi el a hazaárulást, aki állami szolgálata vagy hivatalos megbízatása alapján jár el.
5. A Javaslat - mint minden állam elleni bűncselekmény esetén a cselekmények nagy társadalomra veszélyességére figyelemmel és a büntetőjogi védelem teljessége kedvéért - büntetni rendeli az előkészületet is. Az előkészület elkövetési magatartásait az Általános Rész (18. §) tartalmazza. A Javaslat az előkészület és a befejezett cselekmény könnyebb elhatárolását szolgálja a befejezett bűncselekmény elkövetési tevékenységének a meghatározásával. A kapcsolatba lépés ugyanis feltételezi a kétoldalúságot. A hazaárulásra vonatkozó ajánlkozás ennél fogva előkészületi magatartás.
Hűtlenség
A 145. §-hoz
A hűtlenség tényállásának meghatározásával a Javaslat az állami szolgálattal vagy hivatalos megbízatással való visszaélést rendeli büntetni. A bűncselekmény állam elleni jellegét a Magyar Népköztársaság fontos érdekeinek veszélyeztetése határozza meg.
A hűtlenség a hazaárulásnak a 144. § (2) bekezdése b) pontjában meghatározott minősített esetével mutat hasonlóságot. A hűtlenség elkövetője - a hazaárulás említett esetével egyezően - az állami szolgálatot vagy hivatalos megbízatást teljesítő magyar állampolgár.
A bűncselekmény elkövetési magatartása - a hazaárulással egyezően - külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolat felvétele vagy fenntartása. A hazaárulás azonban célzatos bűncselekmény, az elkövető a Magyar Népköztársaság függetlensége, területi épsége, politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más, hasonlóan fontos érdekének sértése végett cselekszik. A hűtlenség elkövetőjét a kapcsolat felvétele vagy fenntartása során ilyen célzat nem vezérli, a hűtlenség nem célzatos bűncselekmény.
A hűtlenség megvalósuláséhoz nem elegendő a külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel a kapcsolat felvétele vagy fenntartása, vagy a szolgálattal, illetőleg a megbízatással való visszaélés, hanem szükséges az is, hogy az elkövető az állami szolgálattal vagy a hivatalos megbízatással visszaélve a Magyar Népköztársaság függetlenségét, területi épségét, politikai, gazdasági, honvédelmi, vagy más hasonlóan fontos érdekét veszélyeztesse.
Az állami szolgálattal vagy hivatalos megbízatással való visszaélés olyan kötelességellenes magatartást jelent, amely jogszabályba, illetőleg a szolgálattal vagy megbízatással kapcsolatos utasításba ütközik.
A hűtlenség szándékos bűncselekmény. Az elkövetőnek fel kell ismernie azt, hogy visszaélésével a Magyar Népköztársaság függetlenségét, területi épségét, politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más hasonlóan fontos érdekét veszélyezteti, és azt kívánja, vagy abba belenyugszik.
A hűtlenségnek a hazaárulásnál enyhébb büntetési tételét az indokolja, hogy a hűtlenségnél az elkövetőt nem állam elleni célzat, hanem pl. anyagi vagy más személyes cél vezérli.
Az ellenség támogatása
A 146. §-hoz
1. Az ellenség támogatásának tényállása a Magyar Népköztársaság katonai erejét háború idején védi az ellenséggel való együttműködéssel, a saját, illetve a szövetséges fegyveres erők elárulásával szemben.
2. A bűncselekmény elkövetési magatartása az ellenséggel érintkezésbe bocsátkozás, az ellenségnek segítség nyújtása, illetőleg a saját vagy a szövetséges fegyveres erőknek hátrány okozása.
Az érintkezésbe bocsátkozás mindenféle kapcsolat felvételét vagy fenntartását átfogja, tekintet nélkül arra, hogy ez milyen formában történik. E fordulat megvalósulásához nem szükséges, hogy a kapcsolat tényleges segítséget jelentsen az ellenségnek. A segítség nyújtásának megállapításához viszont nem szükséges, hogy az elkövető előzőleg érintkezésbe bocsátkozzék az ellenséggel, az sem, hogy az ellenség a segítségnyújtásról tudjon. Az ellenségnek történő segítségnyújtás, illetőleg a saját vagy szövetséges fegyveres erőknek való hátrányokozás legtöbbször együtt jár. A Javaslat a segítségnyújtásnak, illetőleg a hátrány okozásának a megjelenési formáit nem részletezi, ezek bármely formában megvalósulhatnak. Az ellenségnek nyújtott segítség, illetve a saját vagy szövetséges fegyveres erőnek hátrány okozása a konkrét cselekmény mindenirányú hatásának értékelésével állapítható meg. Az anyagi segítségen, illetőleg a hátrányon kívül figyelembe kell venni a politikai, valamint a fegyveres erők harcképességével és fegyelmével kapcsolatos hatásokat is.
A Javaslat a szövetséges fegyveres erőt is ugyanúgy védelmezi, mint a Magyar Népköztársaság fegyveres erejét.
3. A jogilag védett tárgy természete miatt az elkövetői kör nem korlátozódik a magyar állampolgárokra.
A cselekmény csak célzatosan valósítható meg: a Magyar Népköztársaság katonai erejének a gyengítése céljából.
Kémkedés
A 147. §-hoz
1. A kémkedés tényállása az ellen kíván védelmet nyújtani, hogy a Magyar Népköztársaság hátrányára felhasználható bármiféle adat külföldi kormány vagy külföldi szervezet tudomására jusson.
A védett érdekek fontosságára tekintettel a Javaslat szélesen vonja meg a büntetőjogi védelem körét.
A kémkedésnek a 147. § (1) bekezdésében meghatározott tényállása befejezett bűncselekményként határoz meg olyan magatartásokat, amelyek egyébként csak előkészületet valósítanának meg. E tényállás befejezettségéhez elegendő a hírszerzésre ajánlkozás vagy vállalkozás, a tényleges hírszerzésre nincs szükség.
A 147. § (2) bekezdésében meghatározott kémkedés tényállása tartalmazza a hírszerzés fogalmát. Az elkövetési magatartás a Magyar Népköztársaság hátrányára felhasználható adat megszerzése, gyűjtése vagy kiszolgáltatása. Az adat megszerzése minden olyan magatartást átfog, amellyel az elkövető az adat birtokába jut. Az adat gyűjtése folyamatos, tervszerű tevékenységet jelent. Az adat kiszolgáltatása annak hozzáférhetővé tételét jelenti. Ez történhet tevékenység vagy mulasztás útján egyaránt. Az elkövetési magatartásokat az elkövető abból a célból valósítja meg, hogy az adat külföldi kormány vagy külföldi szervezet tudomására jusson. A bűncselekmény befejezettségéhez nem szükséges, hogy az adat ténylegesen a külföldi kormány vagy külföldi szervezet tudomására jusson. A tényállás megvalósulása szempontjából közömbös, hogy az elkövető az adatot a külföldi kormánynak vagy külföldi szervezetnek közvetlenül avagy közvetve, azok megbízottja útján kívánja tudomásra hozni.
A külföldi szervezet nemcsak külföldi hírszerző szerveket jelent, hanem átfogja a külföldi gazdasági, kulturális és egyéb szervezeteket is.
2. A Magyar Népköztársaság hátrányára felhasználható adat szélesebb kört jelent, mint az államtitok (224. §). Ez kitűnik abból is, hogy az államtitok tekintetében elkövetett kémkedés a bűncselekmény minősített esete [147. § (3) bek. a) pontja]. A Magyar Népköztársaság hátrányára felhasználható adat az állami életre, nemzetközi kapcsolatainkra, a honvédelemre vonatkozó adatokon kívül felöleli a gazdasági és a kulturális életet, az állami tevékenység minden területét. Ezért kémkedésnek minősülhet a gazdasági vagy kulturális területen folytatott hírszerző tevékenység, független attól, hogy az a szervezet, amelynek részére a hírszerzés történik, a Magyar Népköztársasággal egyébként kapcsolatban áll-e, és tekintet nélkül arra, hogy az érintett szervezet a szerzett adatokkal mit kíván tenni.
A kémkedés elkövethető gazdasági adatok tekintetében, ha a hírszerzés olyan adatok megszerzésére, gyűjtésére vagy kiszolgáltatására irányul, amelyek révén a külföldi szervezet a tárgyalásokon egyoldalú előnyökhöz juthat, az üzleti feltételeket egyoldalúan szabhatja meg, az esetleges gazdasági nehézségeket kihasználhatja, vagy éppen gazdasági nehézségeket okozhat. Az ilyen - kémkedésnek minősülő - tevékenység élesen különbözik a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban alkalmazott piackutatástól, amely a külkereskedelmi üzletkötés, tárgyalás természetes menetéhez tartozik.
A Javaslat általános jelleggel határozza meg, hogy milyen adatra követhető el a kémkedés, mert mindig csak a konkrét esetben állapítható meg, hogy valamely adat a Magyar Népköztársaság hátrányára felhasználható-e. Ennek megállapítása a bíróság feladata.
3. A kémkedés minősített esetei közül az államtitok fogalmát a Javaslat 224. §-ának (1) és (2) bekezdése, a háború idején elkövetést a 137. §-ban adott értelmező rendelkezés alapján kell megítélni. Kémszervezet tagja, akit ilyen szervezetbe kémtevékenység folytatása végett beszerveztek, akinek ilyen irányú ajánlkozását elfogadták és e tényről értesítették. A beszervezés módja - politikai meggyőzés, anyagi előny, zsarolás stb. - a minősítés szempontjából közömbös.
4. A Javaslat csak a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény előkészületét rendeli büntetni. Az (1) bekezdésben meghatározott kémkedés egyébként előkészületnek minősülő cselekményeket befejezett bűncselekményként rendel büntetni, az ezek előkészítését célzó cselekmények büntetendővé nyilvánítása a veszélyeztetés távoli foka miatt nem indokolt. Az ajánlkozás, illetve a vállalkozás megkísérlése viszont az általános szabályok (16-17. §) szerint büntetendő.
5. Az a jogpolitikai megfontolás, hogy a súlyosabb eredmény megelőzése olyan fontos érdek, amely adott esetben megelőzi az állam büntetőjogi igényének az érvényesülését, az állam elleni bűncselekményeknél - összeesküvésnél, lázadásnál - büntethetőséget megszüntető rendelkezés megalkotására vezetett. Különös jelentősége van ennek a kémkedés esetében.
A kémkedés elkövetési tevékenységei közül az (1) bekezdésben meghatározott magatartások azok, amelyeknél a súlyosabb következmény, a kémadat megismerése leginkább megelőzhető. A Javaslat ezért büntetlenséget biztosít annak, aki - mielőtt egyéb kémtevékenységet kifejtett volna - a hatóságnak a külföldi szervezethez fűződő kapcsolatát nyomban és teljesen feltárja.
Izgatás
A 148. §-hoz
1. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya széles körben biztosítja az állampolgárok szabadságjogait, köztük a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot. A gondolat és a bírálat szabadsága azonban nem jelentheti azt, hogy bárki is ennek ürügyén az alkotmányos rend aláásására, szocialista társadalmunk békés építőmunkájának megzavarására törekedjék. A Javaslat a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje és az Alkotmányban biztosított állampolgári jogok, köztük a szabadságjogok védelme érdekében állam elleni bűncselekményként szabályozza azokat a cselekményeket, amelyek célja az, hogy ezek ellen gyűlöletet szítsanak. Az izgatás állam elleni propagandát és agitációt, hangulatkeltést jelent, amelynek célja a gyűlöletkeltés, szocialista államunk tömegbefolyásának gyengítése.
Szocialista társadalmunk békés építőmunkájának fontos feltételét képezi az a közhangulat, amely az alkotmányos rendet, az állam alapvető intézményeit támogatja. Ezt a közhangulatot különböző cselekmények befolyásolhatják károsan. A Javaslat állam elleni bűncselekményként csak a gyűlöletkeltési célzattal elkövetett és ennek felkeltésére alkalmas cselekményt szabályozza.
2. A Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje megjelölés magában foglalja az Alkotmány alapelveit, valamint azokat az alapvető követelményeket, amelyek az Alkotmány rendelkezéseiből folynak: a szocialista törvényességet, az állampolgárok egyenjogúságát, személyi szabadságának a sérthetetlenségét, a lelkiismereti szabadságot, a bírói függetlenséget, a szocialista tervgazdálkodást stb. De magában foglalja az alkotmányos rend megjelölés azokat az államhatalmi és államigazgatási szerveket, társadalmi szervezeteket, azokat a szervezeti formákat is, amelyeken államunk szervezete és társadalmi berendezkedése nyugszik. Így a Pártot, az Országgyűlést, az Elnöki Tanácsot, a Minisztertanácsot, az egyes minisztériumokat, a tanácsi szerveket, a bíróságot, az ügyészséget, a rendőrséget, a szakszervezeteket, a KISZ-t, a Hazafias Népfrontot, a szövetkezeti mozgalmat stb.
A Magyar Népköztársaság szövetségi vagy barátsági kapcsolatai mellett az együttműködésre irányuló kapcsolatok az olyan nemzetközi kapcsolatokra utalnak, amelyek államunk szocialista jellegéből vagy külpolitikája alapelveiből folynak. Az ezekkel szemben való fellépés is alkalmas lehet az államunk elleni gyűlölet szítására.
Valamely nép, nemzetiség, felekezet vagy faj kiemelése a közvetlen tárgyak közé a nemzetközi és a hazai fasizmus, az ellenforradalmi tapasztalatok és az ellenséges propaganda folytán indokolt. A "faj" szóhasználatot - a tudományosan jobban alátámasztott "fajta" helyett - a szó hétköznapi használata mellett az is magyarázza, hogy a fasiszta fajbiológiai felfogásból eredő fajgyűlölet felélesztése és terjesztése ellen kíván a Javaslat védelmet nyújtani.
3. Az izgatás veszélyeztetési bűncselekmény Ez azt jelenti, hogy a cselekménynek a gyűlölet keltésére alkalmasnak kell lennie, de nem feltétele a tényállás megvalósulásának az, hogy ténylegesen gyűlöletet váltson ki. A gyűlölet keltésére alkalmasságot mindig a konkrét cselekmény körülményei alapján kell megállapítani.
Az izgatás akkor valósul meg, ha a cselekményt "mások előtt" követik el. Nem szükséges azonban, hogy a legalább két személy együttesen legyen jelen a cselekmény elkövetésénél. Az izgatás megvalósul akkor is, ha külön-külön, eltérő alkalmakkor követik el a cselekményt. Ilyen alkalmakkor nem szükséges az egyes cselekmények tartalmának azonossága.
Az izgatás kísérlete akkor állapítható meg, ha az elkövető a tényállásban meghatározott célzattal a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölet keltésére alkalmas cselekményt "mások előtt" elkövesse, ez azonban nem következik be. A kísérlet megállapítására sor kerülhet pl. másoknak címzett küldemény esetén, ha az a címzettekhez nem érkezik meg.
Az ún. hólabdaszerű izgatás esetén sajátos, láncszerű elkövetési mód valósul meg, amelyhez minden elkövető azzal a céllal csatlakozik, hogy a gyűlölet keltésére alkalmas közlést ismeretlen személyeknek továbbítsa, annak folyamatosságát biztosítsa.
4. A nagy nyilvánosság előtti elkövetés megállapításánál a 137. § 10. pontjában írt értelmezést kell alapul venni. Csoporton - összhangban a 137. § 11. pontjával - legalább három személyt kell érteni. Nem szükséges azonban az együttes elkövetés. E minősített eset akkor is megállapítható, ha az izgatásra - vagy arra is - alakult csoport tagjaként az elkövető egyedül izgat.
Amennyiben az izgatást összeesküvés tagjai hajtják végre, az összeesküvés mellett, az izgatás minősített esetét is meg kell az elkövetők terhére állapítani.
A nemzetközi kapcsolat megzavarása bármilyen hátrányos intézkedés alapján megállapítható, amelyet az izgatás következményeként a Magyar Népköztársaság irányában tesznek.
A 149. §-hoz
A merénylet indokolásában már szó volt arról, hogy a Javaslat e bűncselekményt - a társadalom védelmi igényeinek megfelelően - az emberölésre és a súlyos testi sértésre, valamint meghatározott személyi körre korlátozza. A személyt érő bántalmazások körében azonban fokozott társadalomra veszélyessége van az olyan bántalmazásnak, amelyet az elkövető a sértettel szemben azért alkalmaz, mert így akarja megtorolni a szocializmus érdekében kifejtett tevékenységét.
A Javaslat ezért ezeket a bűncselekményeket - tekintettel az elkövetés motívumára - az izgatás keretében szabályozza.
Feljelentés elmulasztása
A 150. §-hoz
1, A Javaslat szerint társadalmunk tagjaitól elvárható, hogy megakadályozzák a bűncselekmények elkövetését. Ez az elvárhatóság - adott körülmények között - állampolgári kötelezettség, amelynek teljesítését a büntetőjognak is elő kell segítenie.
A Javaslat a feljelentési kötelezettséget csak meghatározott bűncselekményekre írja elő. Ilyen bűncselekmények az állam elleni bűncselekmények, kivéve az izgatást. A hozzátartozó feljelentési kötelezettsége csak az elkövetést megelőzően, a még el nem követett bűncselekményre áll fenn. E rendelkezésnek az az indoka, hogy a feljelentés magát a hozzátartozót is megóvja a súlyosabb, a befejezett bűncselekményért való felelősségre vonás következményeitől.
2. A tudomásszerzés hiteltérdemlősége tényállási elem, amelynek fennállását a bíróság csak a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján állapíthatja meg. Hitelt érdemlőnek akkor tekinthető az értesülés, ha a kötelezett közvetlen értesülés alapján szerez tudomást az állam elleni bűncselekmény elkövetéséről, illetve az arra való készülődésről, ha a bűncselekmény valamely elkövetőjétől értesül, vagy egyéb megbízható közlésből, pl. szavahihető ember szavaiból, tárgyi bizonyítékból stb.
A könnyelműen tett, gyanúsítgató, feltételezgető, élcelődő formában, általában nem szavahihető ember által tett kijelentések ugyanúgy nem tekinthetők hitelt érdemlőnek, mint a bizonytalan tartalmú vagy eredetű értesülések.
Más szocialista állam elleni bűncselekmények
A 151. §-hoz
A szocialista államokkal hazánkat összekötő ideológiai, politikai és gazdasági érdekazonosság, a proletár nemzetköziség indokolttá teszi, hogy az állam elleni cselekményeket a Javaslat akkor is büntesse, ha azokat más szocialista állam terhére valósítják meg.
Mellékbüntetések
A 152. §-hoz
A 60. § (1) bekezdésében, illetve a 62. § bevezető rendelkezésében meghatározott feltételre figyelemmel szükséges a vagyonelkobzás és a kitíltás alkalmazhatóságáról külön rendelkezni.
XI. FEJEZET
AZ EMBERISÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A Javaslat közvetlenül az állam ellen irányuló bűncselekményeket követően szabályozza az emberiség elleni bűncselekményeket. Az e fejezetben foglalt tényállások túlnyomó többségének a Büntető Törvénykönyvbe való felvétele a Magyar Népköztársaság nemzetközi jogi kötelezettségeiből is folyik.
Az emberiség ellen elkövethető bűncselekmények az államok és népek közötti kapcsolatokat sértik vagy veszélyeztetik. A büntető kódexek az ilyen cselekmények közül eleinte csak azokat büntették, amelyeket a háború viszonyai között követnek el. A második világháború és az ezt előkészítő fasizmus tanulságai alapján vált világossá, hogy a háborús uszítás és a békés viszonyok között elkövetett más olyan cselekmények, amelyek háború kirobbantását, illetve - hadüzenettel vagy enélkül - államok és népek elnyomását vagy kiirtását célozzák, nem kevésbé veszélyesek az emberiségre.
A most mondottakhoz képest oszlik e fejezet két címre: a béke elleni bűncselekményekre és a háborús bűncselekményekre.
I. CÍM
A BÉKE ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A békét, amely az emberiség legfontosabb érdekei közé tartozik, a szocialista államok büntetőjoga védelmezi, mert a háború az élet és a javak nemzetközi méretű pusztulásával, az egyetemes emberi kultúra és civilizáció létének veszélyeztetésével jár.
A szocialista országok, köztük hazánk politikájának szerves részét képezi a béke védelme és a béke elleni bűncselekmények szigorú üldözése.
Az e címben meghatározott bűncselekmények a békét, a népek szabadságát, a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok létét és elnyomástól mentes élethez való jogát veszélyeztetik.
Háborús uszítás
A 153. §-hoz
1. Hazánk már a Béke Hívei II. Világkongresszusának felhívására megalkotta a béke védelméről szóló 1950. évi V. törvényt; ennek elvei a Btk. 135. §-ában, a Javaslat jelen §-ával megegyezően, kerültek megfogalmazásra. Azóta az 1976. évi 8. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya is kimondotta, hogy törvényben kell megtiltani minden háborús propagandát (20. cikk 1. pontja).
2. Az (1) bekezdés elkövetési magatartásként a háborúra uszítást és az egyéb háborús hírverést jelöli meg. Az uszítás a háborúra való nyílt felhívást jelent. Az egyéb háborús hírverés átfogja a háborús propaganda valamennyi lehetséges formáját, a háborús hangulatkeltés minden módját.
A bűncselekmény társadalomra veszélyességét jelentősen fokozza az, ha nagy nyilvánosság előtt követik el; ezért a Javaslat erre az esetre súlyosabb büntetést határoz meg. A nagy nyilvánosság fogalmáról a 137. § 10. pontja tartalmaz értelmező rendelkezést.
A bűncselekmény társadalomra veszélyességének jellege miatt indokolt az előkészület büntetése. Erről rendelkezik a (3) bekezdés.
Bűncselekmény a népek szabadsága ellen
A 154. §-hoz
1. Hazánk külpolitikája tiszteletben tartja a népek önrendelkezési jogát, és támogatja a gyarmati elnyomás ellen küzdő népek felszabadító mozgalmait. Ezért tiltja meg a Magyar Népköztársaság állampolgárainak, hogy olyan fegyveres alakulat tagjai legyenek, amely valamely nép szabadságának, függetlenségének az elnyomását szolgálja.
2. A tényállásban említett fegyveres alakulatnak nem kell eleve a népek elnyomására szervezettnek lennie. Lehet eredetileg más célra szervezett alakulat, sőt reguláris katonai egység is; a lényeg az, hogy az elkövetés időpontjában népelnyomó célt szolgáljon.
A Javaslat a magyar állampolgárokra korlátozza az elkövetők körét. A hazai büntető törvény személyi hatályának túlzott kiterjesztése lenne, ha a fentebb említett fegyveres alakulatba lépésért más államok polgárait is büntetéssel fenyegetnénk. Más kérdés, hogy ha az alakulat tagja pl. népirtást vagy valamely háborús bűncselekményt követ el, ezért - tekintet nélkül állampolgárságára - büntetőjogi felelősséggel tartozik.
3. A bűncselekmény elkövetési magatartása a népelnyomó fegyveres alakulatba önként történő belépés. A belépésen az alakulathoz való mindenfajta csatlakozás, az alakulat működésében bármilyen formában történő részvétel értendő. Az alakulatba lépés célja és indoka közömbös. Ennek indoka rendszerint az alakulat célkitűzéseivel való egyetértés, vagy egyéni haszonszerzés. Ez utóbbinak általános formája: a zsoldosszolgálat.
Népirtás
A 155. §-hoz
1. E törvényi tényállás megalkotásának alapja az 1955. évi 16. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett nemzetközi egyezmény a népirtás (genocidium) bűntettének megelőzéséről. Az egyezmény V. cikke értelmében a szerződő felek kötelezték magukat, hogy törvényhozási intézkedéseket tesznek a népirtásban bűnös személyek szigorú megbüntetésére. E nemzetközi kötelezettségnek tesz eleget a 155. §
2. A népirtást különleges célzat, mégpedig valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtásának a célzata jellemzi. A szövegben a "csoport" szó természetesen nem abban a sajátos büntetőjogi értelemben szerepel, melyet a 137. § 11. pontja - a csoportos elkövetés fogalomkörében - határoz meg, hanem a szó legtágabb értelmében: olyan emberek összessége, akiknek "csoporttagságát" nemzeti, népi, faji vagy vallási hovatartozásuk határozza meg.
Az (1) bekezdés a)-d) pontjaiban felsorolt elkövetési magatartások meghatározása az indokolás előbbi pontjában említett egyezményből származik. Alapjuk a történelmi tapasztalat.
3. A Javaslat - e §-ban és egyebütt - a "faji" jelzőt használja, jóllehet ez antropológiai szempontból nem pontos megjelölés. A fajelméletek hatása alatt elkövetett nemzetközi bűncselekmények megbüntetése és megelőzése érdekében létrejött nemzetközi egyezmények azért alkalmazzák a "faj" és "faji" kifejezéseket, mert a fasizmus propagandája hosszú időn át ezt használta, és a tömegek előtt így vált ismertté. A Javaslat ezt a nemzetközileg elfogadott szóhasználatot követi.
4. A népirtás előkészületének büntetését a cselekmény társadalomra veszélyességének súlya és jellege indokolja.
Nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény
A 156. §-hoz
E § rendelkezéseinek a törvénybe iktatása a megelőző § indokolásában említett nemzetközi egyezményből, illetőleg az ennek kihirdetése tárgyában alkotott 1955. évi 16. számú törvényerejű rendeletből folyik.
A 156. § tényállása a 155. §-tól eltérően nem célzatos cselekmény. A nemzeti stb. csoport elleni bűncselekményt alanyi oldalon a motívum jellemzi. Az elkövető a csoport tagjának a csoporthoz való tartozása miatt okoz súlyos testi vagy lelki sérelmet. A bűncselekmény elkövetése tehát a csoport iránti gyűlöletből, ellenséges érzésből fakad.
Faji megkülönböztetés
A 157. §-hoz
1. Az 1976. évi 27. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett New York-i egyezményből, amely az úgynevezett apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről szól, kitűnik, hogy az apartheid bűncselekmények körébe tartozik a 155. és 156. §-okban meghatározott tényállás is. E két tényálláson kívül az egyezmény II. cikke a faji elkülönítés és megkülönböztetés egyéb formáit is meghatározza. Így pl. a csoport tagjainak önkényes letartóztatását, törvénytelen bebörtönzését, törvényhozási vagy más intézkedés kezdeményezését annak megakadályozása érdekében, hogy a csoport részt vehessen a politikai, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális életben; a munkához, a szakszervezetek létesítéséhez való jog megtagadását; a gyülekezési és egyesülési jog megvonását és így tovább.
A Javaslat az elkövetési magatartások részletes felsorolása helyett keret-tényállást alkot és a faji elnyomás célzatának kiemelése mellett elkövetési tevékenységként a nemzetközi jog által tiltott cselekmény elkövetését jelöli meg.
Ha a faji megkülönböztetés súlyosabb bűncselekmény tényállását is megvalósítja, pl. a népirtásét (155. §), a súlyosabb bűncselekményt kell megállapítani.
II. CÍM
A HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNYEK
A Javaslat a nemzetközi jogban kialakult azt az álláspontot teszi magáévá, hogy háborús bűncselekmények a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekmények közé tartoznak. Figyelemmel arra, hogy e bűncselekményeket a háború viszonyai között követik el - az újabb nemzetközi konvenciókkal összhangban - a Javaslat e bűncselekményeket háborús bűncselekményeknek nevezi és az emberiség elleni bűncselekmények fejezetének önálló címeként szabályozza.
E címbe - nem szólva itt a 165. §-ban említett ún. egyéb háborús bűntettekről - hét tényállás tartozik. E tényállások elkövetője nemcsak katona lehet. Ezért nem indokolt ezeket a rendelkezéseket a katonai bűncselekmények között elhelyezni.
Polgári lakosság elleni erőszak
A 158. §-hoz
1. E bűncselekmény passzív alanya a polgári lakossághoz tartozó személy és a hadifogoly egyaránt lehet. A hadifogoly még a hadműveleti (megszállt) terület polgári lakosánál is kiszolgáltatottabb helyzetben van; nincs tehát ok a vele szemben elkövetett erőszak enyhébb megítélésére.
A 158. § a személyiségnek nyújt védelmet az erőszak és hatalmaskodás ellen. A vagyon elleni túlkapásokról a Javaslat külön (159. §) rendelkezik.
A (2) bekezdés a legsúlyosabb büntetési tétellel fenyegeti a bűncselekményt, ha az halált okoz. E minősített eset akkor is megvalósul, ha az elkövetőt a halál okozása tekintetében csupán gondatlanság terheli (15. §). A legsúlyosabb büntetés kilátásba helyezését a védett jogi tárgyak - az emberi élet és a nemzetközi hadijog - fontossága és az indokolja, hogy háború idején az erkölcsi és humanitárius gátlások meglazulnak. Ezért az általános visszatartás érdeke a legszigorúbb törvényi fenyegetést követeli meg.
Más minősített esetek létesítése helyett a Javaslat megfelelően tág büntetési keret meghatározásával teszi lehetővé, hogy e súlyos bűncselekmény elkövetője minden elkövetési mód esetében arányos büntetéssel legyen sújtható.
2. Az embertelen bánásmódra mint tényállási elemre a (3) bekezdés példálózó jellegű törvényi értelmezést tartalmaz. Az itt a)-c) pont alatt felsorolt elkövetési módok meghatározását nemzetközi egyezmények tartalmazzák.
Az (1) bekezdésben meghatározott tényállás csak akkor alkalmazható, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg. Ha a cselekmény egyben a Javaslat más fejezeteiben meghatározott tényállást is megvalósít, ezt kell alkalmazni, feltéve, hogy büntetési tétele súlyosabb.
Háborús fosztogatás
159. §-hoz
1. E § a 161. §-ban meghatározott harctéri fosztogatástól abban különbözik, hogy elkövetési helye a harctérnél tágabb (hadműveleti vagy megszállt terület), és elkövetési tárgyai nem a harci cselekménynek áldozatul esett (halott, sebesült vagy beteg) személyeknek, hanem az elkövetési hely polgári lakosságának a javai (ideértve a jogi személyek javait is). A szöveg ugyanis nem polgári egyének (személyek) javairól szól, hanem - a polgári jelzőt a javak mellett használva - azt juttatja kifejezésre, hogy nem-katonai (civil) vagyontárgyakról van szó.
A fegyveres és a csoportos elkövetés minőségileg fokozott veszélyességére tekintettel a Javaslat minősítő körülménynek tekinti ezeket az elkövetési módokat. A fegyveres, illetve a csoportos elkövetés fogalmát az értelmező rendelkezések (137. § 3. és 11. pont) határozzák meg.
2. A vagyontárgyak katonai szükség nélküli pusztítása a Javaslat szerint súlyosabb bűncselekményt, bűnös hadviselést valósít meg (160. §). A fosztogató nem a katonai szükségszerűség mérlegelésére hivatott parancsnok.
A Javaslat a háborús fosztogatást - csakúgy, mint a polgári lakosság elleni erőszakot - szubszidiárius bűncselekményként szabályozza. Ha tehát a károsító cselekmény pl. a 259. § (3) bekezdése szerint minősülő közveszélyokozást valósít meg, az elkövető ez utóbbi bűncselekményben bűnös.
Bűnös hadviselés
160. §-hoz
A bűnös hadviselés tényállása is általánosan elfogadott, és a háború áldozatainak védelméről szóló genfi konvenciót kiegészítő jegyzőkönyvekben megszövegezett, nemzetközi jogelv alapján került a Javaslatba.
A bűnös hadviselésnek különös alanya van, nevezetesen csak hadműveletet irányító katonai parancsnok követheti el. A b) pontban említett támadásindítás esetén magától értetődik, hogy ez alatt nem egyes katonák önkényes támadó fellépése, hanem hadművelet értendő.
Az a) pont szövege ki is emeli az elkövetési tevékenység hadművelet-jellegét. Az egyes harcosok vagy az olyan alsóbb parancsnokok pusztító, romboló, a polgári lakosság élet- és vagyonbiztonságát károsító cselekményei, akik hadműveletet nem irányíthatnak, nem a jelen §, hanem a 158., illetőleg 159. § rendelkezései szerint bírálandók el.
A nemzetközileg védett kulturális javak megoltalmazását fegyveres összeütközés esetén az 1957. évi 14. számú tvr.-rel kihirdetett hágai egyezmény kötelezővé tette.
Harctéri fosztogatás
A 161. §-hoz
1. E bűncselekmény elkövetője polgári személy és katona egyaránt lehet. A Javaslat szövegében a passzív alanyoknál következetesen használt többesszám és a "fosztogatja" gyakorító igealak azt jelzi, hogy e rendelkezés alá csak a több sértett sérelmére, illetőleg több alkalommal elkövetett cselekmények vonhatók.
2. A Javaslat álláspontja szerint a büntetési tétel kellően szigorú ahhoz, hogy minden elkövetési mód esetére megfelelő legyen. Az erőszakos elkövetés fegyveres vagy bűnszövetségben megvalósított változatai az elkövetőket a 321. § (3) bekezdése szerint minősülő rablásért teszik büntethetővé, ezért minősítő körülmények felvételére nincs szükség.
Fegyverszünet megszegése
A 162. §-hoz
A szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól, szóló 1907. évi hágai egyezményhez csatolt Szabályzat (36-41. cikk) tiltja a fegyverszünet megszegését. Az egyezményben részes államok, így hazánk is, büntetik e nemzetközi bűncselekményt, mivel a fegyverszüneti feltételek megsértése - azonkívül, hogy minden nép erkölcse szerint becstelen cselekmény - véres retorziókra vezethet. A következmények előre fel sem mérhetők, ezért van szükség a különösen súlyos következményekkel járó minősített esetnek a szigorúbb büntetéssel fenyegetésére.
Hadikövet elleni erőszak
A 163. §-hoz
Ez a bűncselekményi tényállás szintén része a nemzetközi hadijognak. A hadikövetet és kíséretét már a hágai egyezmények előtt is sérthetetlennek tekintette és büntetőjogi védelemben részesítette a civilizált népek háborús szokásjoga.
A bűncselekmény enyhébb elkövetési módjainak (tettleges becsületsértés vagy testi sértés) szigorúbb a büntetése, mint az ilyen cselekmények "köztörvényi" formáinak. A testi sértés három évnél súlyosabb büntetéssel fenyegetett, minősített eseteiben az ezekre vonatkozó rendelkezéseket [170. § (3) bek. második fordulata, (4) és (5) bek.] hadikövet elleni erőszaknál is alkalmazni kell. Ez utóbb említett elkövetési módnál a passzív alanynak a különleges minősége súlyosító körülmény.
A passzív alany szándékos megölése akkor is az emberölés minősített eseteire meghatározott büntetéssel [166. § (2) bek.] büntetendő, ha az ott írt minősítő körülmények nem forognak fenn. E szigorú büntetőjogi megítélés alapja az, hogy a hadikövet elleni erőszakos cselekmény nemcsak a passzív alany személyét veszélyezteti, hanem nagyfontosságú katonai vagy más állami érdeket is.
Visszaélés a vöröskereszttel
A 164. §-hoz
1. A háború áldozatainak védelméről szóló, és az 1954. évi 32. számú tvr.-rel kihirdetett genfi egyezményt kiegészítő jegyzőkönyvek alapján a Javaslat a vöröskereszt jelvénye mellett a vörös félhold, valamint a vörös oroszlán és nap jelvényét is védelemben részesíti.
Az említett jelvényeket használó szervezetek humanitárius célokat szolgálnak; tiszteletben tartásuk minden országnak érdeke. Ezért büntetőjogi védelmet érdemlő voltukat világszerte elismerik.
A jelvénnyel visszaélés formái sokfélék lehetnek, pl. jogosulatlan viselése avagy jogosulatlan elhelyezése épületen vagy járművön.
2. A tényállás első fordulatában felsorolt jelvények nemzetközi szervezeteket szimbolizálnak. A második fordulat rendelkezéseit egyrészt az tette szükségessé, hogy háború idején humanitárius feladatokat nemcsak az említett nemzetközi szervezetek, hanem az egyes országok polgári védelmi szervezetei is ellátnak. Ezek tagjai és létesítményei is jogosultak megkülönböztető jel használatára (kék háromszög narancsszín alapon) és ugyancsak kedvezményezett jogállást élveznek.
Különleges jellel (3 narancsszínű kör) különböztethetők meg azok a létesítmények, amelyek veszélyes energiákat tartalmaznak (gát, töltés, atomerőmű), s ezért károsításuk a terület polgári lakosságára katasztrofális hatással járhat.
Kézenfekvő, hogy - az 1. pontban említett nemzetközi egyezményekkel összhangban - a most említett jelvényeket (jeleket) is védje a büntető törvény.
A tényállás az elkövetési tárgyak sorában jelzéseket is említ. Erre azért van szükség, mert az orvosi segítséget, illetőleg sebesülteket és betegeket szállító járművek egyezményes fény- és rádiójelzések használatára jogosultak, melyek a használó számára védelmet biztosítanak. Az ilyen jelzéssel megkülönböztetett objektumok elleni erőszakos cselekmények, illetőleg a jelzéssel kapcsolatos visszaélések büntetést érdemlőségére az eddig mondottak ugyancsak érvényesek.
Egyéb háborús bűntettek
A 165. §-hoz
A Javaslat Különös Része minden bűncselekmény tényállását tartalmazza. Kivételt csupán az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt - az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített - 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek jelentenek.
E háborús bűntettek nem évülnek el [33. § (2) bek.]. Mindaddig tehát, amíg a második világháború folyamán elkövetett háborús bűntettek elkövetői életben lehetnek, indokolt, hogy a Javaslat utaljon ezekre, megjelölve azt a jogszabályt, amely a reájuk vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
XII. FEJEZET
A SZEMÉLY ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Büntetőpolitikánk egyik alapvető követelménye az állampolgárok személyének büntetőjogi védelme. Kiemelkedő társadalmi jelentősége indokolja, hogy a Javaslat a személy elleni bűncselekményekről szóló fejezetet közvetlenül az állam és az emberiség elleni bűncselekményeket tartalmazó fejezetek után helyezze el.
A személy elleni bűncselekmények a személyiségből fakadó alapvető emberi jogokat támadják. A személyiség az élettani értelemben vett emberhez kapcsolódik, azonban társadalmi vonatkozásokkal is kiegészül. Ezért az ember biológiai létezésének feltételein kívül büntetőjogi védelmet kell biztosítani a személyiség kifejeződésének és megnyilvánulásainak is. A személyiségi jogok tehát egyfelől az élethez, a testi épséghez és az egészséghez, másfelől az emberi szabadsághoz és méltósághoz fűződnek. Ennek megfelelően a fejezet két címre oszlik.
I. CÍM
AZ ÉLET, A TESTI ÉPSÉG ÉS AZ EGÉSZSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Az I. cím azokat a személy elleni bűncselekményeket foglalja magába, amelyek az ember biológiai létezése ellen irányulnak. A bűncselekmények rendszerezésénél a Javaslat a védett jogtárgy mibenlétét és a jogtárgy elleni támadás súlyát veszi alapul. Ezért az I. cím az életet, a testi épséget és az egészséget sértő bűncselekményekről rendelkezik, majd azokról a bűncselekményekről szól, amelyek ezeket a jogtárgyakat veszélyeztetik.
Emberölés
A 166. §-hoz
1. A magyar büntetőjog hagyományos kodifikációs megoldása, hogy különböztet egyrészt a bűnösség jellegére tekintettel a szándékos és a gondatlan emberölés között, másrészt - a szándékos bűnelkövetési alakzatokon belül - a társadalomra veszélyesség fokára tekintettel, a bűncselekmény alakzatai között. Ebből ered az ölési cselekmények hármas felosztása; a szándékos emberölés alapesetének, a minősített és privilegizált eseteinek a szabályozása.
2. A Javaslat a szándékos emberölés minősített eseteit az elkövető motívumaira és céljaira, az elkövetésnek a társadalomra különösen veszélyes módjára és a sértett meghatározott, fokozott védelmet igénylő minőségére tekintettel alakítja ki. A minősített esetek csoportosítása a következő logikai meggondolás alapján történt: a szándék kialakulása, a motívum, a végrehajtás módja, a sértett személye. A Javaslat e meggondolásoknak megfelelően szövegez.
a) Az előre kitervelt elkövetés nem a végrehajtás módja, hanem a szándék kialakulása és fejlődése, a cselekmény elkövetésének és az elkövetés következményének mérlegelése miatt fokozza a cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességét.
b) Az aljas cél mellett a nyereségvágyból elkövetésre utalás azért nem felesleges, mert a haszonszerzés céljából elkövetett ölési cselekményeket a köztudat is így ismeri. Mivel az aljas célból elkövetett emberölések többsége nyereségvágyból elkövetett és az utóbbi sajátos, jól jellemezhető típus, célszerűnek látszott önálló pontban elhelyezése.
c) A kegyetlenség kiemelkedő társadalomra veszélyességét nem a sértett, hanem az elkövető oldaláról határozza meg a Javaslat. Ezért függetlenül attól, hogy az ölési cselekmény a sértettnek milyen testi szenvedést vagy lelki gyötrelmet okozott, a cselekmény megvalósításában tanúsított különös kegyetlenség fokozza az elkövető társadalomra veszélyességét. A Javaslat ezért a szadizmus minden megnyilvánulását e minősítő körülmény alá vonja.
d) A hivatalos személy életének fokozott büntetőjogi védelmét a Javaslat a hivatalos személyi jelleghez fűzi. Ezért ez a minősítő körülmény nem terjed ki a közfeladatot ellátó személyekre (230. §).
e) A több emberen elkövetett emberölés akkor állapítható meg, ha a cselekményt két vagy több emberen követik el; e minősítő körülmény alkalmazásának nem feltétele az egyidőben való elkövetés; a felelősségre vonásnak kell egy eljárásban történnie.
f) A sok ember életét veszélyeztető módon elkövetett emberölés akkor állapítható meg, ha az elkövető a sértetten kívül meghatározatlan számú vagy meghatározott, de nagyobb számú személy életét veszélyezteti anélkül, hogy szándéka ezek megölésére irányulna.
g) A Javaslat 97. §-ához fűzött indokolás utal arra, hogy az emberölésnél minősített esetként szerepel a visszaesés. A 137. § 13. pontja szerint különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményt követ el. A törvényesség megkívánja, hogy a legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekményi alakzatnál a törvény határozza meg: mi tekintendő hasonló jellegű bűncselekménynek. Ennek a kívánalomnak tesz eleget az (5) bekezdés.
3. A Javaslat az emberölés előkészületét, valamint a gondatlanságból elkövetett emberölést az élet fokozott büntetőjogi védelme érdekében nyilvánítja bűncselekménnyé.
Erős felindulásban elkövetett emberölés
A 167. §-hoz
1. Az erős felindulásban elkövetett emberölés privilegizált tényállásának feltételei a következők: Az erős felindulás megállapításának előfeltétele, hogy az elkövető olyan felzaklatott állapotban hajtsa végre cselekményét, amelyben tudata elhomályosodott, amelyben a cselekményének szokásos meggondolására, megfontolására képtelen. A privilegizált tényállás megállapíthatóságának további előfeltétele, hogy a felindulás - legalább bizonyos mértékig - erkölcsileg menthető legyen; feltétel az is, hogy az elkövetőnek a "körülményekhez képest rövid időn belül", tehát az erős felindulás állapotában kell cselekednie.
Pusztán az elkövető felindulásának foka alapján a korlátozott beszámítás szabálya [24. § (2) bek.] nem alkalmazható. Azt, hogy az elkövető az emberölést méltányolható okból származó erős felindulásban követi el, a Javaslat az enyhébb büntetési tétel meghatározásával értékeli.
A privilegizált tényállás megalkotása tehát az élet fokozott védelmét is szolgálja, mert a korlátozott beszámíthatóság következménye: a büntetés korlátlan enyhítésének lehetősége, nem alkalmazható.
A Javaslat a méltányolható okból származó erős felindulásban elkövetést csak az emberölésnél határozza meg privilegizált esetként és kapcsol hozzá enyhébb büntetési tételt. A testi sértésnél az ilyen elkövetést a büntetés kiszabása körében kell értékelni.
Öngyilkosságban közreműködés
A 168. §-hoz
A tényállásban megfogalmazott elkövetési magatartások (a rábírás, illetőleg a segítségnyújtás) járulékos cselekmények: bűncselekményhez kapcsolódva a felbujtás, illetőleg a bűnsegély megállapításának lehetnek az alapjai. A Javaslat az alapcselekményt, az öngyilkosságot, annak ellenére, hogy azt a szocialista közfelfogással ellentétesnek tekinti, azért nem fenyegeti büntetéssel, mert az meghaladná a büntetés célját. Alapcselekmény hiányában szükséges tehát a társadalomra veszélyes és büntetést érdemlő "járulékos" magatartásokat büntetéssel fenyegetni.
Magzatelhajtás
A 169. §-hoz
1. A terhesség művi megszakítása kockázatos orvosi beavatkozás, amely veszélyezteti a terhes nő egészségét, nem ritkán életét is. A terhesség megszakításával összefüggő kockázat megfelelő kórházi feltételek biztosításával csökkenthető a legkisebb mértékre. Sokkal nagyobb a veszélye a jogellenes terhességmegszakításnak, amikor többnyire nem megfelelő körülmények között, a szükséges körültekintés és elővigyázatosság nélkül, igen gyakran hozzá nem értő kuruzslók a fertőzés veszélyével járó eszközökkel és feltételek között idézik elő a vetélést.
2. A Javaslat álláspontja szerint a társadalomra veszélyes terhességmegszakítás elleni büntetőjogi fellépés a közegészség védelmét is szolgálja. A jogellenes és bűnös terhességmegszakítás nemcsak a terhes nő egészségét veszélyezteti, de károsan hat a népesség egészségügyi viszonyaira is. A büntetőjog nem lehet ugyan a népesedéspolitika elsődleges eszköze, de nem kétséges, hogy a társadalomra veszélyes terhességmegszakítás elleni büntetőjogi védelem bizonyos mértékben és közvetve befolyást gyakorol a születések számának az alakulására is. Mindezeknél fogva a jogellenes terhességmegszakítással szemben a társadalomnak büntetőjogi úton is védekeznie kell.
3. A magzatelhajtás tárgya: a teherben levő nő és a méhmagzat. Indokolt ezért, hogy a magzatelhajtást a személy elleni bűncselekmények fejezetében, az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények között szabályozza a törvény.
4. Minden bűncselekmény jogellenes cselekmény; a jogszabályban biztosított jogok gyakorlása esetén bűncselekmény nem jön létre. Erre az általános büntetőjogi elvre figyelemmel tartja szükségtelennek a Javaslat annak külön kiemelését, hogy a terhesség engedélyezett művi megszakítása, illetve megszakíttatása [4/1973. (XII. 1.) EüM számú rendelet] nem bűncselekmény.
A Javaslat súlyosabbnak ítéli annak a cselekményét, aki más magzatát hajtja el. Ezt határozza meg alapesetként és súlyosabb büntetéssel fenyegeti, mint a nő cselekményét.
Az anya magatartását - akár maga hajtja el a méhmagzatát, akár mással hajtatja el - privilegizált esetként szabályozza, ezért a terhes nő cselekménye nem minősülhet az (1) bekezdés szerint.
A magzatelhajtás minősített eseteire vonatkozó rendelkezések a gyakorlatban megvalósuló cselekmények közötti szükséges és helyes különbségtételre alkalmasak. Az üzletszerű, a terhes nő beleegyezése nélkül végrehajtott, a súlyos testi sértést vagy életveszélyt okozó magzatelhajtás szigorúbban büntetendő. Az üzletszerűségre a 137. § 7. pontjának értelmező rendelkezése az irányadó. A (2) bekezdés c) pontja és a (3) bekezdés, a testi sértés minősített eseteinek a szabályozásával van összhangban.
Testi sértés
A 170. §-hoz
1. A Javaslat a szándékos testi sértés egyetlen alapesetét fogalmazza meg. Ez az (1) bekezdésben meghatározott könnyű testi sértés. A (2) bekezdésben körülírt súlyos testi sértés a könnyű testi sértés minősített esete.
E kétfajta testi sértést a gyógytartam határolja el egymástól, amelyet a Javaslat napokban határoz meg. A nyolc napos gyógytartam alapulvételének ugyanis megvan a tapasztalati alapja: nyolc nap az a legkedvezőbb időtartam, amikorra a seb anatómiai gyógyulása bekövetkezik, vagyis a seb általában a nyolcadik napon összeforr. A Javaslat a többi minősítő körülményt a testi sértés alapesetéhez és a súlyos testi sértéshez fűzi.
A többi minősítő körülmény büntetési tételének meghatározásakor a Javaslat a minősítő körülményeket aszerint csoportosítja, hogy azok a könnyű vagy a súlyos testi sértést minősítik-e avagy a sérülés (betegség) gyógytartamától függetlenül rendelik súlyosabban büntetni a testi sértést. Az előzőeket a (3) bekezdés határozza meg, az utóbb említett minősítő körülményekről a (4)-(5) bekezdés rendelkezik.
2. A minősítő körülmények egy része megegyezik az emberölés minősítő körülményeivel, ezért az ott elmondottak a testi sértésnél is értelemszerűen irányadók.
A "maradandó fogyatékosság" kifejezés mind a testi, mind a szellemi fogyatékosságot magában foglalja. A súlyos egészségromlás nem azonosítható feltétlenül a hosszú gyógytartammal: a minősítő körülmény megállapításánál figyelembe kell venni - a szakértői vélemény alapján - a poszttraumás állapotot is. A halált okozó testi sértés mint minősített eset megállapítására széles körű gyakorlat áll a jogalkalmazó rendelkezésére.
Az életveszélyt okozó testi sértést illetően a következők érdemelnek figyelmet: Az életveszély - orvosilag - általában akkor állapítható meg, ha a sértettet ért behatás életfontos szervet sért, életfontos szervek működésének másodlagos gátlását idézi elő, súlyos heveny belső vagy külső vérzést okoz, olyan sokkhoz vezet, amely sokktalanítást követel meg, illetve testüregek megnyitásával szövődmények közvetlen okozója lehet. Az életveszély okozásáért - mint eredményért - az Általános Rész rendelkezései szerint (15. §) az elkövető egyaránt felel, ha e vonatkozásban szándékosság, vagy gondatlanság terheli.
Az alapesetet - a testi sértést - illetően az elkövető szándékosan kell, hogy cselekedjék. Ha csak gondatlanság terheli, a cselekmény a (6) bekezdésben meghatározott, gondatlanságból elkövetett testi sértésnek minősül.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
A 171. §-hoz
1. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetési cselekmények tényállásának a Büntető Törvénykönyvbe felvétele olyan jogi tárgyak fokozott védelme érdekében szükséges, amelyek kapcsán a veszélyhelyzetből nagy gyakorisággal, tipikusan következik be a sérelem, és a sérelem az esetek nagy számában olyan jelentős, hogy emiatt már a sérelem bekövetkezésének veszélyét előidéző magatartásokat is büntetni kell.
2. A bűncselekmény jogi tárgya egy vagy több ember élete, testi épsége, illetve egészsége.
A foglalkozás gyűjtőfogalom, amely felöleli a hivatás és az állás fogalmát is.
A bűncselekményt elkövető személyek (foglalkozási szabályok hatálya alatt álló személyek) körének meghatározásánál a Javaslat abból indul ki, hogy nem biztosítaná kellően az emberi élet, testi épség és az egészség védelmét, ha azt csupán a fokozott veszéllyel járó, illetve egyes kiemelt foglalkozás (pl. gyógykezelés) szabályai vagy csupán némely (pl. munkavédelmi) előírás megszegésének az esetére korlátozná.
Nem találja viszont indokát annak sem, hogy általános érvényű (bárki által, bármilyen módon megvalósítható) veszélyeztetési tényállást alkosson. A büntetőjogi felelősséget ugyanis azokra az esetekre kell korlátozni, amelyeknél csak ez a felelősségi rendszer alkalmas a társadalomra veszélyes magatartások megelőzésére, a helyes magatartásra késztetésre, és amelyeknél a büntetőjogi kényszer alkalmazása a társadalmi jogtudatnak is megfelel.
A Javaslat ezért a büntetőjogi védelmet a foglalkozási szabályokra korlátozza, foglalkozási szabálynak minősítve a lőfegyver használatára és karbantartására vonatkozó szabályokat is.
3. A foglalkozási szabályok hatálya alatt álló személyek fogalmi körébe - a rendelkezés helyes értelme szerint - nemcsak azok tartoznak, akik szakképzettséget igénylő tevékenységet folytatnak, hanem azok is, akik írott vagy íratlan, általánosan elfogadott szabályokhoz kötött egyéb tevékenységet gyakorolnak, függetlenül attól, hogy e tevékenységet kereset céljából űzik-e vagy sem.
4. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés materiális bűncselekmény, amelyet az követ el, aki mást a foglalkozása szabályainak megszegésével közvetlen veszélynek tesz ki, vagy a foglalkozása szabályainak megszegésével másnak testi sértést okoz. A veszély "közvetlenségének" tényállási eleme azért szükséges, hogy alkalmazásának a köre - az élet követelményeinek megfelelően - szűküljön.
A közvetlen veszély büntetőjogi fogalma kialakultnak tekinthető. A közvetlen veszély az élet, a testi épség vagy az egészség sérelmének reális lehetőségét, a helyzetre és a személyre konkretizált veszélyt jelenti. A lényeg az, hogy a veszély, általános jellegéből kilépve, határozott, külsőleg felismerhető formában, egyes személyhez, vagy személyekhez kapcsolódva jelentkezzék.
A testi sértés okozásánál a Javaslat nem differenciál aszerint, hogy a sérülés nyolc napon belül vagy ezen túl gyógyult-e [170. § (1)-(2) bek.], ez a büntetés kiszabása körében értékelhető.
5. A testi sértésnél súlyosabb tényleges sérelmet a Javaslat minősítő körülménynek tekinti. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnek mind a szándékos, mind a gondatlan változatánál felvett minősítő körülmények összhangban vannak a testi sértés, illetve a közlekedési bűncselekmények minősítő körülményeivel.
Segítségnyújtás elmulasztása
A 172. §-hoz
1. Minden polgártól megkövetelhető, hogy a sérült, illetve az életet vagy testi épséget közvetlenül veszélyeztető helyzetbe került személynek tőle elvárható segítséget nyújtson,
A Javaslat nemcsak azoknak nyújt védelmet, akik mások felróható magatartása miatt sérültek meg, hanem mindenkinek, aki az életet vagy a testi épséget közvetlenül veszélyeztető helyzetbe került.
2. A bűncselekmény passzív alanya a sérült vagy az életet avagy a testi épséget közvetlenül veszélyeztető helyzetbe került személy.
A (3) bekezdésben meghatározott minősített eset szabályozásánál a Javaslat feleslegesnek ítélte az arra utalást, hogy a segítségnyújtásra kötelezett milyen magatartása idézte elő a sérülést, illetve az életet, vagy a testi épséget közvetlenül veszélyeztető helyzetet Az elkövető e magatartásának ilyen értelemben vett büntetőjogi értékelése ugyanis nem releváns. Ha ez a magatartás valamely bűncselekmény tényállását meríti ki, az elkövető - a halmazati szabályoknak megfelelően - amiatt, az elkövetett bűncselekményhez képest felel. Ha a magatartás nem bűncselekmény, közömbös, hogy az azt tanúsító vétkesen vagy vétlenül járt-e el: a segítségnyújtás elmulasztásáért a felelőssége - ha a büntethetőség feltételei egyébként fennállnak - így is, úgy is megállapítható. Minthogy önmagát feljelenteni senki sem köteles, változatlanul helytálló az a gyakorlat, hogy a szándékos bűncselekmény elkövetője, cselekménye sérültjének nyújtandó segítség elmulasztása miatt nem vonható felelősségre.
3. A Javaslat 190. §-a "Cserbenhagyás" elnevezéssel olyan tényállást szövegez meg, amely a közlekedési balesettel érintett jármű vezetőjét fenyegeti büntetéssel, ha a helyszínen nem áll meg, illetve onnan arról való meggyőződés nélkül távozik, hogy valaki megsérült-e. A cserbenhagyás tényállása szubszidiárius. Amennyiben tehát a közlekedési baleset sérüléssel jár, és a sérülést okozó jármű vezetője nem nyújt segítséget, a segítségnyújtás elmulasztásáért tartozik felelősséggel.
Gondozás elmulasztása
A 173. §-hoz
1. Az emberi élet, testi épség és egészség nemcsak a foglalkozás szabályainak megsértésével, hanem attól függetlenül is veszélyeztethető. Ilyen helyzet áll elő akkor, ha az arra kötelezett az önmagáról gondoskodni nem tudó személlyel szemben fennálló gondozási kötelezettségét megszegi, és ezáltal hozza őt veszélyhelyzetbe. Az élet, a testi épség és az egészség védelme megkívánja, hogy a büntetőjog az ilyen magatartásokkal szemben is védelmet nyújtson.
2. E bűncselekmény azzal szemben követhető el, aki állapotánál vagy idős koránál fogva nem tud önmagáról gondoskodni. Az az állapot, amely az embert képtelenné teszi arra, hogy önmagáról gondoskodjék, fennállhat életkor, betegség, testi vagy szellemi fogyatékosság miatt, de nem kizárt az sem, hogy más körülmény váltja ki. Az életkort illetően a Javaslat kiemeli az idős kort. A gyakorlatban ugyanis leginkább idős, magatehetetlen emberek gondozásának elmulasztása fordul elő, a büntetőjogi védelem tehát ezen a téren különösen fontos.
Ez a bűncselekmény kiskorú sérelmére nem követhető el. A kiskorú veszélyeztetésének a 195. § (1) bekezdésében meghatározott tényállása mint speciális tényállás alkalmazandó a kiskorú gondozásának elmulasztása esetén.
3. E bűncselekményt csak az követheti el, akire a sértettel szemben jogi alapon álló gondozási kötelezettség hárul. Ez a gondozási kötelezettség fakadhat jogszabály rendelkezéséből (családi kapcsolatból), szerződésből, a sértett és az elkövető között fennálló más személyes viszonyból.
A gondozás tartalma az erre rászoruló állapotától függ. Nemcsak a szorosan vett testi szükségletek kielégítését foglalja magába, hanem az élet, a testi épség és az egészség fenntartásához szükséges minden teendő elvégzését, adott esetben a gyógykezelés biztosítását, az állandó felügyeletet és ellenőrzést is.
4. A bűncselekmény akkor valósul meg, ha a gondozásra köteles személy mulasztása folytán a sértett élete, testi épsége, illetőleg egészsége sérelmének reális lehetősége következik be, és erre az elkövető szándéka kiterjed.
II. CÍM
A SZABADSÁG ÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A szabadság és az emberi méltóság büntetőjogi védelme az állampolgárok alapvető jogainak az Alkotmányban elismert társadalmi jelentőségéből következik.
Az állampolgári jogok érvényesülését a szocialista társadalmi viszonyok biztosítják. A büntetőjog ott nyújt védelmet az állampolgári jogok érvényesülését akadályozó magatartásokkal szemben, ahol erre külön is szükség van és a büntetőjog eszközei erre alkalmasnak mutatkoznak.
A II. cím olyan tényállásokat ölel fel, amelyek az állampolgári jogok ellen irányulnak. A cselekvési és személyi szabadság, a magánlakás és a levéltitok tiszteletben tartása olyan jogok, amelyeknek védelme az emberi szabadság büntetőjogi védelmének körébe tartozik.
Az emberi méltóság az ember személyiségének elválaszthatatlan része, amely különösen a becsület vonatkozásában igényel büntetőjogi védelmet. A II. cím az emberi méltóság, a becsület elleni támadások különböző alakzataihoz büntetőjogi következményt fűz.
Kényszerítés
A 174. §-hoz
1. Az a törekvés, hogy a védett jogtárgy minél teljesebb védelmet kapjon, indokolja a kényszerítés bűncselekménnyé nyilvánítását.
Azokkal a cselekményekkel szemben, amelyek az emberi szabadságot támadják, a Javaslat XII. fejezetének II. címe speciális tényállásokat fogalmaz meg: a személyi szabadság megsértését, a magánlaksértést, stb-t. Ezek mellett azonban olyan tényállásra is szükség van, amely az emberi cselekvés szabadságát tágabb körben védi. A bűncselekményt meghatározó társadalomra veszélyességet az így számba jöhető magatartások közül azok érik el, amelyeket erőszakkal vagy fenyegetéssel valósítanak meg. Indokolt tehát minden olyan magatartást bűncselekménnyé nyilvánítani, amely erőszakkal vagy fenyegetéssel a sértett cselekvési szabadságát befolyásolja, amely őt arra készteti, hogy szabad akaratának meg nem felelően vagy azzal éppen ellentétesen cselekedjék, valamint - ilyen értelemben - tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön valamit.
Ez a megfontolás adja a kényszerítés tényállásának jogpolitikai indokát.
2. A Javaslat a társadalom meghatározott, védeni kívánt érdekeinek jellege szerint különböztet a bűncselekmények fajtái között. Bármely érdek védelme végett alkotott tényállás azonban szükségszerűen az emberi szabadságot is védi, amennyiben azt erőszakkal vagy fenyegetéssel hajtják végre. A kényszerítés tényállásának az érvényesülési köre ezért meghaladja a XII. fejezet kereteit: minden olyan bűncselekmény, amelyet erőszakkal vagy fenyegetéssel hajtanak végre, a kényszerítés tényállása alá is vonható lenne.
A bírósági gyakorlat a konkurráló bűncselekményi tényállások közül - ilyen esetben - a súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekményben állapítja meg a bűnösséget. A Javaslat álláspontja szerint azonban a kényszerítés tényállásának általános jellegéből az következik, hogy a kényszerítés csak akkor állapítható meg, ha más bűncselekmény nem valósult meg. Akkor is a megvalósult másik bűncselekményt kell megállapítani, ha annak a büntetési tétele enyhébb mint a kényszerítésé.
A 174. § tényállásában ezért szerepel az "amennyiben más bűncselekmény nem valósult meg" kitétel.
3. Más a helyzet természetesen, ha a megvalósított cselekmény nem meríti ki más bűncselekmény tényállásának az elemeit (pl. azért, mert az alkalmazott fenyegetés nem tényállásszerű.)
A Javaslat 138. §-a szerint fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A Javaslatban találhatók olyan tényállások (pl. 197., 321., 322. §, stb.), amelyek a fenyegetés fogalmát szűkebben határozzák meg. E bűncselekményeknél fenyegetés alatt csak az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés értendő. Minden olyan esetben ezért, ahol a tényállásba foglalt fenyegetés nem a meghatározott jogtárgyra, pl. az életre, a testi épségre irányul, de olyan tartalmú, hogy a sértettben komoly félelmet kelt, a kényszerítés tényállása alá vonható.
4. A tényállás általános jellege azzal a veszéllyel járhat, hogy alkalmazási körét a gyakorlat túl tágan vonja meg. A Javaslat, hogy a megfelelő alkalmazást biztosítsa, a tényállás megvalósulását eredményhez, a jelentős érdeksérelem okozásához fűzi.
A jelentős érdeksérelem megvalósulását a bírósági gyakorlatban kialakult fogalomnak megfelelően kell megállapítani. Ez a közérdek, valamint az egyes személyek érdekének a sérelme lehet. Megnyilvánulhat nemcsak anyagi, de egyéb jellegű hátrányban - a családi becsület, a jóhírnév stb. sérelmében - is. Az érdeksérelem jelentőségét a konkrét eset valamennyi körülménye alapján lehet csak megítélni, az érdeksérelem jellege, iránya, társadalmi megítélése alapján.
Személyi szabadság megsértése
A 175. §-hoz
1. A személyi szabadság fogalma az emberi szabadság sokirányú megnyilvánulását öleli fel. A Javaslat az ember cselekvési szabadságának a büntetőjogi védelmét szolgálja. Minthogy pedig a kényszerítés tényállása - mint láttuk - az emberi cselekvés szabadságát a legszélesebb körben védelmezi, amennyiben azt erőszak vagy fenyegetés útján támadják, a 175. § a cselekvési szabadságnak meghatározott körét: a tartózkodási hely megválasztásának a szabadságát védelmezi.
2. A Javaslat e bűncselekmény tényállásának meghatározásakor kerüli a túlzott részletezést, és az elkövetési magatartást másnak a személyi szabadságától való megfosztásában határozza meg. Ez minden olyan magatartást átfog, amely a sértettet a mozgásban, a helyváltoztatásban vagy a tartózkodási hely megválasztásában korlátozza vagy akadályozza.
3. A minősített eseteket illetően: a) Az indok vagy cél aljasságát társadalmi, erkölcsi szempontok alapján helyes megítélni. Aljas indoknak vagy célnak minősül a hosszan tartó harag, a gyűlölködés, a bosszú, a féltékenység. A sértettnek való károkozás céljából elkövetett személyes szabadság megsértése aljas célból elkövetettnek minősül. Ellenszolgáltatásért végrehajtott személyes szabadság megsértése, mint minden ilyen indokból elkövetett bűncselekmény általában, megvalósítja a minősített esetet.
b) A Javaslat szabályozásában végigvonul az a gondolat, hogy a hivatalos személyi jelleggel kapcsolatos büntetőjogi értékelés - akár az elkövetői, akár a védelmi vonalon - elválaszthatatlan a hivatalos eljárástól. Ennek a gondolatnak következetes végrehajtása indokolta a szóban lévő minősített eset megszövegezését is. Ezért a Javaslat nem azokat fenyegeti nagyobb büntetéssel, akik "hivatalos minőség", hanem akik "hivatalos eljárás" színlelésével hajtják végre cselekményüket.
Ez a minősített eset felölel tehát minden olyan tevékenységet, amelyet közhatalmi tevékenységet ellátó állami szerv tevékenységének tüntetnek fel.
c) A köznyelv sanyargatáson mindenféle testi vagy lelki szenvedés, gyötrelem okozását, kínzást ért. A Javaslat minősített esete e fogalmat szűkebben értelmezi. Ha ugyanis a cselekmény a sértett testén olyan sérülést vagy egészségromlást idéz elő, amelyet a büntető jogszabály egyébként is büntet - a büntetési tételekre is figyelemmel - nem a személyi szabadság megsértésének a minősített esete, hanem annak alapesete, s ezzel halmazatban pl. a súlyos testi sértés megállapítására kerülhet sor.
A sanyargatás módja sokféle lehet: az éheztetés, a víz (ital) megvonása, embertelen körülmények között (sötétben, hidegben) tartás stb. Sanyargatásnak minősül a sértett életveszélyes megfenyegetése, halálfélelemben tartása, hozzátartozóiról a valóságnak meg nem felelő hír, pl. halálos betegség közlése stb.
d) A személyi szabadság megsértésének társadalomra veszélyességét fokozza, ha jelentős érdeksérelmet okoz. Az érdeksérelem nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem a sértettet ért mindennemű hátrányos következmény, a személyi, a családi, az erkölcsi jellegű következmény egyaránt.
E minősítést alapozza meg pl. az a következmény is, ha a sértett a személyi szabadságától való megfosztása miatt nem tud életbe vágóan fontos megbeszélésén megjelenni, elmulasztja valamely nagy fontosságú szerződés megkötését stb.
Magánlaksértés
A 176. §-hoz
1. Az emberi szabadság és méltóság védelme fontos érdek, az ezt támadó vagy sértő cselekmények jelentősége - társadalomra veszélyessége - tehát le nem becsülhető. Annak a kérdésnek az eldöntésénél azonban, hogy valamely társadalomra veszélyes magatartás eléri-e a bűncselekményi szintet, nemcsak a védeni kívánt érdek jellegéből kell kiindulni, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a magatartások konkrét társadalomra veszélyessége, a bűnüldöző szerveket foglalkoztató, ténylegesen megvalósult cselekmények társadalomra veszélyessége - általában - milyen fokú.
A magánlaksértés tényállása az emberi szabadságot jelentő jogosítványok között a lakás zavartalan használatát védi. A magánlakás sérthetetlenségét az Alkotmány is deklarálja. A Javaslat mégis arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem indokolt bűncselekménynek nyilvánítani a hatályos jogi szabályozás szerint magánlaksértésnek minősülő valamennyi elkövetési magatartást
Állásfoglalása kialakításánál a Javaslat a következőket vette figyelembe.
a) Ítélkezési tapasztalat, hogy a magánlaksértést megvalósító magatartások jelentős része nem önálló cselekményként, hanem más büntetendő cselekménnyel, pl. lopással összefüggésben valósul meg. Minthogy pedig az a - szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékre megvalósított - lopás, amelyet az elkövető helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve hajt végre, a lopás vétségének minősül [316. § (2) bek. f) pont], a hatályos jog értelmében magánlaksértésnek - tehát bűncselekménynek - minősülő e cselekmények a jövőben is változatlanul bűncselekményként lesznek elbírálandók.
b) Megváltoztak azok az életviszonyok is, amelyek alapján - régebben - a magánlaksértést meghatározták. Már a hatályban levő törvény miniszteri indokolása is utal arra, hogy megváltozott viszonyaink folytán a magánlaksértésnek minősülő cselekmények jelentős részét a társbérleti viszonyból, vagy más kényszerű együttlakásból következően hajtják végre. (Itt kell megemlíteni, hogy társbérlet ma már nem hozható létre.) Az elkövetés indítéka - a felderített esetek jelentős részében - inkább az alkalomszerűségre, mint a bűnözési szándékra mutat.
c) Jelentőséget kell tulajdonítani annak is, hogy a hatályos jogi szabályozás - a szocialista kódexek szabályozásával egyezően - nem terjed ki azokra a helyiségekre, amelyek nem állnak magánszemélyek rendelkezése alatt. Az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet 146. §-ában meghatározott önkényes beköltözés tényállása a lakásbérletre vagy a helyiséggazdálkodásra vonatkozó jogszabály hatálya alá tartozó üres helyiség elfoglalását vagy az abba önkényes beköltözést nyilvánítja szabálysértéssé. A tapasztalatok szerint a szabálysértés miatt indult eljárások funkciójukat - a társadalom védelmét - jól is szolgálják.
E meggondolások alapján a Javaslat a magánlaksértésnek a hatályos jogban alapesetként meghatározott eseteit nem nyilvánítja bűncselekménnyé.
2. Más a helyzet azokban az esetekben, amelyekben valamely körülmény pl. az éjjel vagy felfegyverkezve elkövetés - általában azok a körülmények, amelyeket a hatályos jog minősítő körülményeknek értékel - a cselekmény társadalomra veszélyességi fokát emeli. Ezeket a tényállásokat a Javaslat is olyan fokban ítéli társadalomra veszélyesnek, hogy azok bűncselekménnyé nyilvánítását már indokoltnak tartotta.
3. A magánlaksértés tényállása akkor valósul meg, a cselekmény akkor jogellenes, ha az elkövető az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére cselekszik. Az erőszakkal vagy fenyegetéssel elkövetett cselekménynél azonban e tényállási elem felesleges: az elkövető ugyanis, aki ily módon megy be vagy marad benn a lakásban, stb. nem is cselekedhet másképpen. Hasonló a helyzet a hivatalos eljárás színlelésével történő bemenetelnél. Ennél az elkövetésnél a bemenetel engedélyezett ugyan, de az engedély megadása megtévesztésen alapul, azaz nem fejezi ki a sértett valóságos akaratát
Ez a felismerés a tényállás szerkezetét határozta meg. A Javaslat az (1) bekezdésben azt az elkövetési módot írja le, amelynél az elkövető erőszakot, fenyegetést vagy megtévesztést alkalmaz; a
(2) bekezdésben viszont tényállási elem "az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére" való cselekvés.
4. Lakás minden olyan helyiség, amely - akár ideiglenesen is - emberek tartózkodási helyéül szolgál. Alapvető ismérv, hogy a helyiség lakhatásra legyen rendelve. Ebből a szempontból a Javaslat nem különböztet aszerint, hogy ingatlanról vagy ingó dologról van-e szó: a hálókocsi, a lakókocsi, a sátor stb. egyaránt a lakás fogalma alá tartozik.
Az egyéb helyiség olyan zárt épületet vagy épületrészt jelent, amely nem lakásul, hanem más, elsősorban gazdasági tevékenységre szolgál. Az ilyen helyiségnek nem kell összefüggésben állnia a lakás céljára szolgáló helyiséggel, lehet pl. önálló gazdasági épület is. Helyiség a Javaslat szóhasználatában minden olyan helyiség is, amely szoros összeköttetésben áll a lakásul szolgáló helyiséggel, pl. pince, padlás, lépcsőház, erkély stb.
A bekerített hely olyan terület, ahová csak a bemenetelre rendelt eszközök felhasználásával lehet szabályszerűen bejutni, illetve a bejutás fizikai erőkifejtéssel azon az akadályon keresztül lehetséges, amelyet a hely védése végett emeltek.
5. A bűncselekmény elkövetési magatartása a lakásba stb. való bemenetel vagy bennmaradás. A bemenetel feltételezi, hogy az elkövető egész testével bejusson a lakásba: az ablakon való behajolás, benyúlás még nem "bemenetel". Bennmaradás: a lakásnak stb. felszólítás ellenére el nem hagyása
6. A fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan elkövetés meghatározását az Általános Rész tartalmazza (137. § 11. pont, 138. §). Az éjjel elkövetés városokban általában a kapuzárás idejével - esti 11 óra -, kisebb helyeken azonban a helyi szokásoknak megfelelően ítélendő meg, általában esti 10 órát követő elkövetés felel meg e tényállási elemnek.
7. Más akadályozása abban, hogy lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen [a (3) bekezdés], csak abban az esetben valósítja meg a magánlaksértés vétségét ha az az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott módon valósul meg.
8. A Javaslat az éjjel, a fegyveresen, a felfegyverkezve történő és a csoportos elkövetés társadalomra veszélyességét olyan fokúnak ítéli, amely erőszakkal vagy fenyegetéssel párosulva súlyosabb büntetési tételt indokol. Ezért az (1) bekezdésben meghatározott alapesetnek a (2) bekezdés a)-d) pontja szerinti elkövetése a (4) bekezdés szerinti büntetési tételt vonja maga után. Nem vonatkozik a (4) bekezdésben meghatározott minősített eset a
(3) bekezdés szerinti elkövetési magatartásra.
Magántitok megsértése
A 177. §-hoz
1. A magántitok megsértésének a tényállása arra épül, hogy társadalmunkban a magántitok megőrzése minden olyan személytől megkövetelhető, aki - bármely funkció folytán - ilyen titok birtokába juthat.
A magántitok ilyen széles körű védelmét a Javaslat azzal a rendelkezéssel biztosítja, hogy nem korlátozza a titok védelmét a foglalkozás során megtudott adatra, hanem azt a közmegbízatás folytán betöltött tisztségre - megbízatásra - is kiterjeszti. Ez a szabályozás felel meg annak a ténynek, hogy társadalmunk a társadalmi, a politikai, a gazdasági és a kulturális életben számos olyan szervezetet hozott létre, amelyeknek működésével kapcsolatban fejtik ki az állampolgárok köztevékenységüket, élik közösségi életüket.
2. A magántitok széles körű védelme még egy vonatkozásban jut kifejezésre a tényállásban: a "titok" megszerzésének a meghatározásánál. A sértett személy szempontjából ugyanis közömbös, hogy a titok milyen módon jutott az elkövető tudomására; érdeke abban jelentkezik, hogy azt más, illetéktelen személy ne tudja meg. A tényállás ezért a titok megszerzését illetően semmiféle megkötöttséget nem tartalmaz: a tudomására jutott titkot kell az érintett személynek megőriznie. Ezért közömbös az, hogy a sértett rábízta-e a titkot az elkövetőre, vagy az más módon, pl. harmadik személy közlése alapján jutott az elkövető tudomására.
3. A magántitok az általánosan elfogadott meghatározás szerint minden olyan, csak kevesek által ismert tény, körülmény, amelynek megőrzéséhez az érintett személynek méltányolható érdeke fűződik: magántitok. A titok tehát bármilyen személyi, családi, vagyoni vonatkozású bizalmas adat lehet.
Valamely tény titokjellegét mindig a konkrét összefüggések alapján kell megítélni. A titok tehát relatív fogalom. Adott esetben pl. valamely fogyatékosság - testi, szellemi fogyatékosság egyaránt - titoknak minősülhet, amennyiben feltárása sértheti az érintett személy érdekeit.
4. A magántitok meghatározott személy tudomására jutásához olyan érdekek fűződhetnek, amelyeket a társadalomnak el kell ismernie. A büntető törvények ezért általában, kellő indok esetében, megengedik a titok felfedését. A Javaslat e szempontnak úgy tesz eleget, hogy a magántitok felfedésének a lehetőségét az alapos ok fennállásához kapcsolja. Az alapos ok minden olyan helyzet, adottság, körülmény stb., amelynek súlya és jelentősége felülmúlja azt az érdeket, amely a titoktartáshoz fűződik.
Az alapos ok a titok felfedésének egyik megengedett esete. Vannak olyan helyzetek - és ezt a jognak ugyancsak honorálnia kell -, amikor a titok felfedése "kötelezettség". A tanúskodás és a szakértés esetén - amennyiben a tanút, illetve a szakértőt mentességi joga alól felmentették - a valóságnak megfelelően kell vallani, nyilatkozni abban az esetben is, ha ezzel magántitkot fednek fel.
5. A Javaslat általános szóhasználatának megfelelően, e tényállásban is a "jelentős érdeksérelem" kifejezéssel jelöli meg azt a káros eredményt, amelynek beállta minősíthető körülményként értékelhető.
Levéltitok megsértése
A 178. §-hoz
1. Az emberi érintkezés során tett közlés természete határozza meg, hogy az milyen körben válhat ismertté. E személyi kör meghatározása az érdekeltek joga. Társadalmi igény, hogy a közlések tartalmának a megismerése erre a körre korlátozódjék. E társadalmi igény megóvása elsősorban az érdekeltek feladata, nekik kell gondoskodniuk arról, hogy a közléseik tartalma ne jusson illetéktelen személy tudomására. Követelmény ezért, hogy a közlés olyan alakban történjék, amely - amellett, hogy kifejezésre juttatja: a közlés megismerésének a lehetőségét korlátozni kívánják - egyúttal biztosítja, hogy illetéktelen személy csak meg nem engedett úton ismerhesse meg azt.
A közlés tartalmának meg nem engedett módon való megismerése olyan mértékben veszélyes a társadalomra, hogy bűncselekménnyé nyilvánítása indokolt.
2. A tényállás meghatározásánál - fentiekből kitűnően - nagy jelentősége van az elkövetési tárgy megjelölésének.
Az elkövetési tárgynak "levél"-ben, "zárt irat"-ban és a "távirat"-ban történő megjelölése nem kielégítő. Manapság elterjedt a gondolatközlésnek magnetonfonszalagra felvett módja is. A technika fejlődése folytán pedig nem láthatók előre azok az eszközök, amelyek ugyancsak alkalmasak lesznek a gondolat rögzítésére és annak továbbítására. Ezért olyan általános érvényű fogalom használata szükséges, amely minden ilyen lehetséges eszközt, közelebbi megnevezés nélkül, magában foglal.
A Javaslat ilyen átfogó megjelölésként a "közlést tartalmazó zárt küldemény" szóhasználatot találta a legmegfelelőbbnek.
A küldemény zárt jellege kifejezésre juttatja a gondolatot közlőnek azt az igényét, hogy az általa közölteket csak illetékesek - elsősorban a címzett - ismerjék meg. A közlemény tartalmának a titokban tartása erkölcsi kötelesség; mindazoktól, akik zárt küldemény tartalmát megismerik, elvárható, hogy a közlő akarata ellenére azt ne továbbítsák. A büntetőjogi védelmet ilyen széles körben megvonni azonban nem célszerű. Ezért a tényállás csak a célzatos magatartást bünteti, azt, aki a zárt küldemény tartalmának a megismerése végett cselekszik. Így elkövetési magatartásként a zárt küldemény felbontását, annak megszerzését, illetve - avégett, hogy tartalmát megismerje - illetéktelen személynek átadását jelöli meg.
3. A tényállás második fordulata a távközlési berendezés útján továbbított küldemény kifürkészését bünteti. A "kifürkész" szó kifejezi a közlemény tartalmának a megismerésére való törekvést, az tehát célzatos magatartás.
Rágalmazás A 179. §-hoz
1. A becsület az emberről, tulajdonságairól, jelleméről, magatartásáról a társadalmi környezetében kialakult kedvező ítélet. Az emberi méltóság annak az igénynek a kifejezője, hogy a személyt, az egyént a társadalomban kialakult kulturált érintkezési mód minimális követelményeinek megfelelően kezeljék. Amikor a törvény a becsületet, mint büntetőjogi tárgyat védi, e védelem is két irányban hat: Védi az egyént, a személyt egyrészt a társadalmi megbecsülését, másrészt az emberi méltóságát sértő - veszélyeztető - cselekményekkel szemben.
A jogilag védett tárgynak ez a kettősége bizonyos fokig eligazítást ad a becsületet védő két tényállás: a rágalmazás és a becsületsértés elhatárolására is. A rágalmazás elsősorban azok ellen a cselekmények ellen nyújt védelmet, amelyek a sertett társadalmi megbecsülését, társadalmi értékelését támadják, a becsületsértés tényállása pedig a személy, az egyén emberi méltóságát védi.
2. A Javaslat a két bűncselekmény elhatárolását illetően abból a tapasztalati tényből indul ki, hogy az emberek - nagy általánosságban - a tényeknek jobban hisznek, mint a puszta állításnak; a tényeknek nagyobb a meggyőző erejük. Ezért a vélemények kialakításában, így a személynek, az egyénnek a becsületével kapcsolatban kialakított kedvező értékítélet meghozatalában is a tényeknek van domináló szerepe. Mivel a rágalmazás a társadalomban kialakult kedvező értékítélet lerombolásának, megváltoztatásának a veszélyét idézi elő, elkövetési magatartásának is az arra alkalmas ténnyel kell összefüggnie.
A két bűncselekmény elhatárolásának ezért egyik módja, hogy rágalmazás elkövetési tevékenysége ténnyel van összefüggésben.
A rágalmazás természetéből folyik, hogy csak abban az esetben alkalmas a becsület csorbítására, ha az erre alkalmas tény más személy tudomására jut. Az emberi méltóság megsértése azonban már akkor bekövetkezik, amikor a sértésről a sértett értesül. A Javaslat ezért a rágalmazásnál tényállási elemként határozza meg a más előtt való elkövetést
3. A rágalmazás elkövetési magatartása: tény állítása, híresztelése vagy tényre közvetlenül utaló kifejezés használata.
Tényállítás: személyes tudomásszerzésen alapuló közlés arról, hogy a múltban létezett vagy jelenben létezik valamely jelenség. A tényállítás a maga egyediségében és meghatározottságában élesen elhatárolandó a becsület csorbítására alkalmas, általánosságban tett értékítélettől. Tényállítás akkor valósul meg, ha a sértő kijelentés egyedileg felismerhetően meghatározza a sértett személy cselekvőségét.
Híresztelés a tényállítás továbbítása. A tény - ez esetben - mások tapasztalatán, észlelésén alapszik. Tényre utaló közvetlen kifejezés: egy tényből valamely jellemző mozzanat olyan kiemelése és továbbadása, amelyből okszerűen következtetni lehet az egészre.
Valamely tény állítása, tény híresztelése vagy tényre közvetlenül utaló kifejezés használata akkor alkalmas a becsület csorbítására, ha a tény - valósága esetén - a sértett ellen büntető, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás megindításának alapja lehet, vagy a sértett társadalmi megbecsülését bármi módon csökkentheti.
4. A rágalmazás passzív alanya bárki lehet; olyan személy is, akinek nincs cselekvőképessége, pl. gyermek, elmebeteg. E személyekkel szemben is érvényesülnek ugyanis bizonyos társadalmi elvárások.
5. A rágalmazás minősített esetei: a) az aljas indokból vagy célból elkövetés. A Javaslat következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy az aljas indok mellett az aljas cél megjelölése is szükséges, mert az előbbi alá nem vonható minden ilyen indítékú cselekmény.
b) A nagy nyilvánosság fogalmának meghatározását az Általános Rész tartalmazza (137. § 10. pont). E minősítő körülménynél is az az alapvető, hogy nem az elkövetés - nagy nyilvánosságot eredményező - módja, pl. sajtó vagy sokszorosítás útján való elkövetés a fontos, nem ez a tény emeli a cselekmény társadalomra veszélyességét, hanem az a következmény, hogy a rágalmazást megvalósító tényállítás stb. sok, esetleg megszámlálhatatlan személy tudomására jut vagy juthat
c) A jelentős érdeksérelem - mint minősítő körülmény - a személy elleni bűncselekmény tárgyi oldalán jelentkező, a társadalomra veszélyesség fokát emelő tényező. Ezért tényállási elem az érdeksérelem okozása a kényszerítésnél (174. §), és minősítő körülmény a magántitok és a levéltitok megsértésénél (177-178. §) stb. is.
6. Rágalmazás csak akkor állapítható meg, ha az elkövetett cselekmény egyúttal más jogilag védett tárgyat nem sértett vagy veszélyeztetett, ha tehát a sértett személyén keresztül más jogilag védett tárgy nem szenvedett sérelmet. Ha viszont súlyosabb bűncselekmény valósult meg, az elkövető bűnösségét a súlyosabb bűncselekményben kell megállapítani.
E megfontolás alapján nem rágalmazást, hanem izgatást (148. §) kell megállapítani, ha az állított stb. tény a sértett személyén keresztül alkalmas arra, hogy pl. valamely nemzetiség ellen gyűlöletet keltsen, és az elkövető e célból hajtotta végre cselekményét
7. A rágalmazás jogellenességét (társadalomra veszélyességét) - a joggyakorlat szerint - kizárja a) az állampolgárt terhelő jelentési kötelezettség (feljelentés, bejelentés) teljesítése; b) a tanúzási kötelezettség teljesítése során tett tényállítás; c) a hatóság előtt folyamatban levő ügyben szóval vagy ügyiratban az ügyre, az ügy elbírálása érdekében szükséges keretben tett nyilatkozat; d) a hivatali kötelesség teljesítése pl. a személyi nyilvántartás anyagának az illetékesek tudomására hozatala; e) bírósági tárgyalásról vagy állami szerv üléséről készült tudósítás.
Becsületsértés
A 180. §-hoz
1. A becsületsértés tényállásának a megalkotásával a hatályos jog is az emberi méltóságot sértő cselekményekkel szemben ad büntetőjogi védelmet. Az emberi méltóságot, bár közvetve - amint arra a 179. §-hoz fűzött indokolás már rámutatott - a rágalmazás tényállása is védi.
2. Az előzőekben (lásd a 176. §-hoz fűzött indokolást) már utalás történt arra is, hogy a Javaslat álláspontja szerint annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy valamely társadalomra veszélyes magatartás eléri-e a bűncselekményi szintet, nemcsak a védeni kívánt érdek jellegéből kell kiindulni, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a konkrét, a bűnüldöző szerveket foglalkoztató, ténylegesen megvalósult cselekmények társadalomra veszélyessége - általában -, milyen fokú.
Az ítélkezés tapasztalata az, hogy a hatályos jog szerint becsületsértésnek minősülő cselekmények jelentős része nem éri el a bűncselekményi szintet meghatározó társadalomra veszélyességi fokot.
A rágalmazás és a becsületsértés elhatárolásánál már szó volt arról, hogy rágalmazás csak valamely tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával valósul meg, a becsületsértés viszont olyan kifejezés használatával is, amely nem utal közvetlenül tényre, amelyből nem lehet meghatározott eseményre, történésre, jelenségre egyértelmű következtetést levonni. A gyakorlatban a becsületet sértő kifejezés számos esetben becsületsértő jelző alakjában jelentkezik. Az ilyen jelzők, pl. szamár, ostoba, nyápic stb. sokszor olyan körülmények között hangzanak el, hogy a konkrét esetben - a kifejezést használó és a címzett közötti személyes viszonyra tekintettel is - a cselekmény a társadalomra nem veszélyes. Ha azonban e kifejezések használatát azok sértő tartalma, jellege motiválja, társadalmi igény a felelősségrevonás.
A felelősségrevonás viszont nem feltétlenül azonos a bűncselekménnyé nyilvánítással.
3. A tényállás a becsületsértésnek két elkövetési magatartását határozza meg: a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatát, vagy más ilyen cselekmény elkövetését. Más ilyen cselekmény pl. testrész mutogatása, fintorgatás, egyéb mutogatás stb.
A becsmérlő szidalmak, a mutogatás stb. társadalomra veszélyességi fóka azonban általában nem haladja meg a szabálysértések társadalomra veszélyességi fokát. Ezért a Javaslat a becsületsértésnek a hatályos törvény szerinti alapesetét úgy értékeli, hogy a benne megnyilvánuló társadalomra veszélyesség nem éri el azt a szintet, amely bűncselekménnyé nyilvánítását indokolná.
4. Szigorúbb megítélést igényelnek azonban azok az esetek, amelyeknél az elkövetés módja durvább, vagy olyan körülmények között hajtják végre a cselekményt, amely fokozott mértékben, módon sérti a becsületet.
Társadalmunk egyik jellemző vonása, hogy az állampolgárok mind nagyobb számban vesznek részt a közügyek intézésében. Az állami feladatok egy része - fejlődésünk során - társadalmi feladattá vált. Ilyen feladatokat az állampolgárok közmegbízatás folytán látnak el. A közösség érdekében való fellépés büntetőjogi védelme nem függhet ennek formájától. A megbízás nélküli közérdekű fellépés a közmegbízatás teljesítésével egyenlő védelmet igényel. Ugyanígy indokolt a fokozott védelem abban az esetben is, ha a becsületsértést a sértettek munkájuk végzése során szenvedik el.
A nagy nyilvánosság előtti elkövetés büntetendővé nyilvánításának indokai megegyeznek a 179. § (2) bekezdésnek b) pontjához fűzött indokolásban említettekkel.
5. A jelenlegi bírósági gyakorlat feltűnően durva módon elkövetett becsületsértésnek értékeli és tettleges becsületsértésnek nevezi pl. az arculütést, amely elszíneződést okoz, de hámhorzsolást nem, s így nem minősül testi sértésnek; idevonja a gyakorlat a sértett orrának a felfricskázását, testének szennyes lével való leöntését, kalapjának a leverését, leköpését stb. A sértett testének, valamely testrészének a megfogása, simogatása, ha nem irányul a nemi vágy kielégítésére vagy felkeltetésére, szintén becsületsértés.
A Javaslat a becsületsértésnek e durvább elkövetési módjait "tettlegesen" elkövetett becsületsértésnek nevezi.
Kegyeletsértés
A 181. §-hoz
A kegyeletsértés tényállása olyan cselekményekkel szemben nyújt védelmet, amelyek a rágalmazás vagy a becsületsértés tényállásában meghatározott módon a halottat vagy annak emlékét gyalázzák. A bűncselekmény irányulhat a halott emberről kialakult kedvező társadalmi értékítélet ellen vagy közvetlenül a holttest, illetve a halott emlékének rendelt tárgyak ellen. A tényállás elnevezéséből is kitűnik, hogy a bűncselekmény jogi tárgya a halott személyhez kapcsolódó kegyeleti érzés.
A valóság bizonyítása
A 182. §-hoz
A valótlan tény állítása stb. feltétlenül megvalósítja a rágalmazás tényállását. Való tény állítása stb. is lehet rágalmazás, azonban a Javaslat megengedi a valóság bizonyításának elrendelését, ha a tény állítására stb. közérdek vagy bárkinek jogos érdeke indította az elkövetőt.
Közérdek minden, ami az államot, a társadalmat, azok intézményeit, valamint az egyes kollektívákat érinti. Az érdek jellege közömbös, a valóság bizonyításának a tárgya lehet a politikai, a gazdasági, a kulturális stb. életet érintő minden tény. A magánérdek minden olyan tényhez fűződhetik, amely személyi, családi, vagyoni stb. tekintetben érinti a sértettet. A valóság bizonyításának feltétele azonban, hogy a sértett "jogos érdekéről" legyen szó.
A valóság bizonyításának elrendelésekor azt kell vizsgálni, hogy a tényállítás stb. megtételéhez fűződő érdek és a becsületet ért támadással okozott jogsérelem milyen viszonyban áll egymással; nincsen-e aránytalanság a kétféle érdek között.
Nincs helye a valóság bizonyításának, ha a becsületsértés ténytartalom nélküli, gyalázkodó, szidalmazó kifejezésekkel történt. Ha a cselekmény a női tisztességet támadja, a valóság bizonyítása nem kizárt, de fokozott gonddal kell vizsgálni, hogy az erre vonatkozó indítványnak hely adható-e.
A tény állítása stb. valóságának a megállapítása szempontjából nem elengedhetetlenül szükséges az állított és a bizonyított tények teljes egybehangoltsága. Sikeres a valóságbizonyítás akkor is, ha a tényállítás lényege bizonyult valónak.
Magánindítvány és kívánat
A 183. §-hoz
1. A szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekményekkel okozott sérelem elsősorban magánjellegű. E bűncselekmények egy részének természete olyan, hogy sok esetben a sértett megítélésén, a közte és az elkövető között fennálló viszonyon múlik, hogy a törvényi tényállást megvalósító cselekmény egyáltalán veszélyes-e a társadalomra.
Az (1) bekezdés ezért a magánlaksértés, a magántitok megsértése, a levéltitok megsértése, a rágalmazás, a becsületsértés és a kegyeletsértés elkövetőjének büntethetőségét magánindítvány előterjesztésétől teszi függővé.
A kényszerítésnek és a személyi szabadság megsértésének a jellege viszont olyan, hogy a törvényi tényállást megvalósító cselekmények a sértett megítélésétől függetlenül veszélyesek a társadalomra. E két bűncselekmény büntethetőségét tehát nem indokolt magánindítványhoz kötni.
2. A kegyeletsértés az elhalt hozzátartozóinak, valamint örököseinek kegyeleti érzését sérti, ezért a (2) bekezdés az elhalt hozzátartozóit és örököseit jogosítja fel a magánindítvány előterjesztésére.
3. Diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés esetében a büntethetőség előfeltétele a kívánat. Ezt a sértettnek diplomáciai úton kell kijelentenie.
XIII. FEJEZET
A KÖZLEKEDÉSI BŰNCSELEKMÉNYEK
A Javaslat külön fejezetbe foglalja a közlekedési bűncselekményeket. Ez nem jelenti önálló "közlekedési büntetőjog" kialakítását. Az általános büntetőjogi elvek és szabályok a közlekedési bűncselekményekre is érvényesek, de ez a szerkezeti megoldás kiemeli viszonylagos önállóságukat. A büntető törvénynek ugyanis figyelembe kell vennie, hogy a közlekedés valamennyi ága, különösen pedig a közúti közlekedés rohamosan fejlődik, és a társadalom életének egyre fontosabb összetevője, sajátos társadalmi viszonyokkal, jogi és erkölcsi szabályokkal.
A XIII. fejezetben elhelyezett bűncselekmények tárgya a vasúti, a légi, a vízi és a közúti közlekedés biztonsága. A Javaslat azonban közúti közlekedési bűncselekményként rendeli büntetni a közúti járművezetés szabályainak megszegésével nem közúton sérülés vagy halál okozását is [191. § (1) bek.]. Jellegüket tekintve ezek a magatartások is közlekedési bűncselekmények.
A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény
A 184. §-hoz
1. A rendelkezés a vasúti, a légi, a vízi és a közúti közlekedés biztonságát védi a közlekedési szabályok hatálya alatt nem álló ("kívülálló") személyek támadásai ellen.
Az (1) bekezdés a bűncselekmény alapesetét határozza meg, több elkövetési magatartással. Ezek közül első a Javaslatban felsorolt elkövetési tárgyak megrongálása.
Az elkövetési tárgyak közül a "közlekedési útvonal" és a "jármű" átfogó fogalmak. Közlekedési útvonal a vasútvonal, a villamos zártpályás útvonala, a közút stb. Jármű e rendelkezés alkalmazásában vasúti, légi, vízi vagy közúti jármű egyaránt lehet. Az "üzemi berendezés" olyan felszerelés, szerkezet, készülék stb., amely közvetlenül szolgálja a közlekedés biztonságát, ezek tartozékai pedig olyan járulékos tárgyak, amelyeknek rendeltetése közvetve ugyanez. Az "akadály létesítése", illetve "a közlekedési jelzés eltávolítása" fordulat nem szorul értelmezésre.
"A közlekedési jelzés megváltoztatása" a jelzés bármilyen illetéktelen módosítása. A "megtévesztő jelzés" tévedésbe ejtésre, félrevezetésre alkalmas, nem valódi jelzés.
Az erőszak vagy fenyegetés értelmezésére az általános szabályok irányadók.
Az elkövetési magatartások felsorolása nem taxatív: a Javaslat szerint a bűncselekmény "más hasonló módon" is elkövethető.
2. A bűncselekmény akkor valósul meg, ha az elkövető a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Ezen olyan konkrét helyzetet kell érteni, amikor fennáll a mások életét vagy testi épségét sértő, illetőleg jelentős anyagi kárt okozó baleset veszélye. Ennek hiányában a cselekmény más bűncselekményt, pl. rongálást valósít meg.
3. A (2) bekezdésben meghatározott minősített esetek differenciált - a halmazati szabályok szerintinél szigorúbb - felelősséget állapítanak meg arra az esetre, ha a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményből súlyosabb következmény (legalább súlyos testi sértés) származik, amelynek tekintetében az elkövetőt legalább gondatlanság terheli (15. §). A könnyű testi sértést az alapeset büntetési tételének keretei között kell értékelni.
A maradandó fogyatékosság és a súlyos egészségromlás e §-nál is a 170. §-hoz fűzött indokolás szerint értelmezendő.
Hasonló súlyú eredményként értékeli a Javaslat, ha a bűncselekmény tömegszerencsétlenséget okoz. "Tömegszerencsétlenség" az olyan baleset, amelynek következtében legalább egy ember súlyos testi sérülést, nagyobb számú - legalább kilenc - személy pedig sérülést (legalább könnyű testi sérülést) szenvedett.
Súlyosabban büntetendő - a (2) bekezdés d) pontja szerint - a halálos tömegszerencsétlenség okozása. Ez olyan tömegszerencsétlenség, amelynek következtében legalább egy ember meghalt, és legalább kilenc más személy megsérült.
A (3) bekezdés az alapeset és a minősített esetek gondatlan alakzatát állapítja meg.
4. A (4) bekezdés indoka az, hogy nagyobb társadalmi érdek fűződik a közlekedés biztonságát fenyegető káros következmény elhárításához, mint az elkövető feltétlen megbüntetéséhez. "Káros következmény"-en nem csupán a (2) bekezdésben felsorolt eredményeket kell érteni, hanem az elkövető cselekményéből származó egyéb hátrányt is.
A rendelkezés azonban akkor is alkalmazható, ha a cselekményből származott ugyan bizonyos hátrányos következmény, de az a megszüntetett veszélyhez képest elhanyagolható (pl. az elkövető vasúti üzemi berendezés megrongálásával nem jelentős kárt okoz, de ezután elhárítja a katasztrófa veszélyét).
A veszély elhárításának "önkéntességére" a 17-18. §-hoz fűzött indokolásban kifejtettek az irányadók.
Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése
A 185. §-hoz
1. A bűncselekmény elkövetői vasúti, légi vagy vízi közlekedési szabályok hatálya alatt álló személyek lehetnek. Ezeket a rendelkezéseket alacsonyabb szintű jogszabályok vagy ún. szakmai szabályok (gyakorlat) állapítják meg. A gyalogosokra és az utasokra vonatkozó szabályok e rendelkezés alkalmazásában nem tekinthetők közlekedési szabályoknak [191. § (2) bek.].
A közlekedési vállalatok, üzemek stb. olyan dolgozói, akik nem közlekedési, hanem más foglalkozási szabály megszegésével veszélyeztetik más vagy mások életét, vagy testi épségét, nem a 185. § alapján, hanem foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért (171. §) tartoznak felelősséggel.
A bűncselekmény elkövetési magatartása a közlekedési szabályok szándékos megszegése. Az elkövető szándéka a más vagy mások életének, vagy testi épségének veszélyeztetését mint következményt is átfogja. A büntetőjogi felelősséget megalapozza már a sérelem bekövetkezésének távoli lehetősége is.
A rendelkezés "más vagy mások" kitétele kifejezésre juttatja, hogy ha a cselekmény több ember életét vagy testi épségét veszélyezteti, nem kell halmazatot megállapítani. A veszélyeztetett személyek számát a büntetés kiszabása körében kell értékelni.
2. A (2) bekezdés szerinti minősített esetek, a bűncselekmény gondatlan alakzata és a (4) bekezdés rendelkezése a büntetés korlátlan enyhítéséről (mellőzéséről), azonosak a 184. § megfelelő rendelkezéseivel.
Közúti veszélyeztetés
A 186. §-hoz
1. A bűncselekmény a közúti közlekedés szabályainak szándékos megszegésével követhető el. Ezeket a szabályokat a KRESZ állapítja meg. A gyalogosokra és az utasokra vonatkozó rendelkezések azonban e § alkalmazásában nem tekinthetők közlekedési szabályoknak [191. § (2) bek.].
2. A bűncselekmény eredménye más vagy mások életének vagy testi épségének közvetlen veszélyeztetése. A "közvetlen veszély" az élet, testi épség vagy egészség sérelmének reális lehetőségét, személyre és helyzetre konkretizált veszélyt jelent. Az elkövető szándéka a közlekedési szabály megszegésén kívül a veszélyeztetést is átfogja.
A "más vagy mások" kitétel értelmezése azonos a 185. §-hoz fűzött indokolásban kifejtettekkel.
3. A bűncselekmény minősített esetei [(2) bek.] azonosak a 184. § (2) bekezdésével. A (2) bekezdés d) pontja azonban a halálos tömegszerencsétlenség okozásával azonosan értékeli kettőnél több ember halálát. 3-4 ember halála ugyanis nem "halálos tömegszerencsétlenség", ha mások nem sérültek meg. Az igen súlyos eredményre tekintettel azonban a szigorúbb felelősség indokolt.
A bűncselekményt kizárólag a (2) bek. a) vagy b) pontja szerint kell minősíteni akkor is, ha az elkövető szándéka az itt felsorolt minősítő körülményekre is kiterjed. Vagyis a súlyos testi sértést és minősített eseteit nem kell alaki halmazatban megállapítani a közúti veszélyeztetés mellett, mert a fenti rendelkezések már ezeket is értékelték. Más a helyzet a (2) bekezdés c) és d) pontjával. Ha az elkövető szándéka a sértett halálát is átfogja, szándékos emberölés valósul meg.
Közúti baleset okozása
A 187. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a 186. §-nak megfelelő gondatlan bűncselekményt határoz meg, de a büntetőjogi felelősség határát szűkebben vonja meg.
A közúti közlekedés szabályait az elkövető megszegheti akár szándékosan, akár gondatlanságból. E § szerinti bűncselekmény azonban csak akkor valósul meg. ha az elkövető a szabályszegéssel gondatlanságból súlyos testi sértést okoz. A kevésbé súlyos eredmény - a gondatlanságból okozott könnyű testi sértés, illetve a gondatlan veszélyeztetés - szabálysértési felelősség alapjául szolgálhat. A közúti balesettel a társadalmi vagyonban gondatlanságból okozott jelentős vagy különösen nagy kár a 324. § (6) bekezdése szerinti rongálás.
2. A (2) bekezdésben meghatározott minősített esetek tartalmilag megfelelnek a 186. § (2) bekezdés b)-d) pontjának, de enyhébb büntetési tételekkel, mivel az elkövetőt csupán gondatlanság terheli.
Ittas járművezetés
A 188. §-hoz
1. A KRESZ 4. § (1) bekezdésének c) pontja szerint nem vezethet járművet közúton az, akinek a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van. Hasonló tilalmat írnak elő a vasúti, a légi vagy a vízi közlekedés szabályai is. Az említett rendelkezések megszegése a Javaslat szerint akkor von maga után büntetőjogi felelősséget, ha az elkövető "szeszes italtól befolyásolt állapotban" vezet járművet. Ezen olyan állapotot kell érteni, amikor a vér alkoholkoncentrációjának foka, valamint a klinikai tünetek együttes értékelése alapján megállapítható, hogy a járművezető a szeszesital fogyasztása következtében már nem képes a biztonságos vezetésre.
A Javaslat az ittas járművezetést egymagában - azaz súlyosabb következmény beállása nélkül - akkor minősíti bűncselekménynek, ha a jármű fajtájára és a közlekedési útvonal jellegére tekintettel fokozott veszélyt jelent a közlekedés biztonságára. E szempontokra figyelemmel az (1) bekezdés bűncselekménnyé nyilvánítja bármilyen vasúti vagy légi jármű szeszes italtól befolyásolt állapotban történő vezetését. Ezzel szemben a vízi és a közúti közlekedésben csupán a gépi meghajtású ilyen járművek vezetése von maga után büntetőjogi felelősséget.
"Gépi meghajtású" az a jármű, amelyet beépített erőgép hajt. Ez tágabb fogalom, mint a KRESZ gépjármű fogalma (KRESZ Függelékének II/b pontja). Gépi meghajtású jármű a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a segédmotoros kerékpár és a villamos is. A hajózásról szóló 1973. évi 6. sz. tvr. a vízi járművektől megkülönbözteti az úszó munkagépet. Az úszó munkagép lehet gépi meghajtású is.
2. A 188. § (2) bekezdése a bűncselekmény minősített eseteit állapítja meg. A minősítő körülmények megegyeznek a 187. § megfelelő rendelkezéseivel, de a büntetési tételek szigorúbbak.
Az elkövető csak akkor vonható felelősségre a (2) bekezdés alapján, ha szeszes italtól befolyásolt állapota okozati összefüggésben áll az itt felsorolt következményekkel, és ezekre nézve gondatlanság terheli (15. §). A tényállásban meghatározott következmények és a szeszes italtól befolyásolt állapotban történő járművezetés között az okozati kapcsolatot valamilyen más közlekedési szabály megsértése közvetíti. Ez a (2) bekezdésben felsorolt eredmények közvetlen oka. Az ittasság ezzel a közlekedési szabályszegéssel van közvetlen kapcsolatban (pl. az elkövető ittassága miatt későn fékez és így okoz halált).
Az ittas járművezetés szándékos bűncselekmény. Ehhez igazodik a minősített esetekért való felelősség is [a 187. § (2) bekezdésétől eltérően nem vétségek, hanem bűntettek].
3. A nem gépi meghajtású vízi jármű vagy úszó munkagép, illetve közúton a nem gépi meghajtású jármű szeszes italtól befolyásolt állapotban vezetése nem bűncselekmény. Ha azonban az ilyen állapotban járművet vezető személy a (2) bekezdésben felsorolt következményeket idézi elő, az (1) bekezdésben felsorolt járművek ittas vezetéséhez hasonló mértékben sérti a közlekedés biztonságát.
Ezért ilyenkor az elkövető - a (3) bekezdés szerint - ugyanolyan büntetőjogi felelősséggel tartozik, mint a (2) bekezdés eseteiben.
Járművezetés tiltott átengedése
A 189. §-hoz
1. A rendelkezés a 188. §-hoz kapcsolódik. A Javaslat nemcsak az ittas járművezetőket bünteti, hanem azokat is, akik az (1) bekezdésben felsorolt járművek vezetését szeszesitaltól befolyásolt állapotban levő személynek átengedik. A "gépi meghajtású" jármű fogalmára a 188. §-hoz fűzött indokolás irányadó.
Az ittas vezetőkhöz hasonló veszélyt jelentenek a közlekedés biztonságára azok, akik egyéb okból alkalmatlanok a jármű vezetésére. Ezért a járművezetés átengedése ilyen személy részére ugyancsak bűncselekmény. Az "alkalmatlanság" olyan állapot, amely ténylegesen tesz képtelenné valakit a biztonságos vezetésre. Oka többféle lehet (gyermekkor, betegség, vezetésben járatlanság stb.).
2. A (2) bekezdés a bűncselekmény minősített eseteit állapítja meg. A jármű vezetését átengedő személy közvetve veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Ezért büntetőjogi felelőssége enyhébb, mint az ittas járművezetőé. Ha a vezetést átvevő személy a 187. § (1) bekezdése vagy a 188. § (2) bekezdése a) pontja szerint büntetendő magatartásával súlyos testi sértést okoz, az átengedő a 189. § (1) bekezdése szerint felel. Egyébként a (2) bekezdés szerinti minősített esetek büntetési tételei alacsonyabbak a 188. § (2) bekezdésében meghatározottaknál.
A járművezetést átengedő személy cselekménye csupán akkor minősül a 189. § (2) bekezdése szerint, ha az eredmény tekintetében gondatlanság terheli (15. §).
A 188. § (3) bekezdésében felsorolt járművek vezetésének (hajtásának) tiltott átengedése esetén az átengedő legfeljebb közúti baleset okozásáért (187. §), illetőleg a vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetéséért [185. § (3) bek.] vonható felelősségre.
Cserbenhagyás
A 190. §-hoz
1. A § büntetőjogi következményeket fűz a közlekedési balesettel érintett jármű vezetőjét terhelő ún. "megállási kötelezettség" megszegéséhez.
"Közlekedési balesettel érintett" jármű vezetője az a járművezető, aki részese (akár okozója, akár sértettje) a balesetnek.
Az elkövetési magatartásnak két fordulata van. Az első fordulat szerint az a járművezető büntetendő, aki a baleset helyszínén nem áll meg.
A második fordulat szerint tartozik felelősséggel az a járművezető, aki formailag teljesíti ugyan megállási kötelezettségét, de ezután eltávozik a helyszínről, mielőtt meggyőződnék arról, hogy valaki megsérült vagy az életét, vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségre szorul-e.
2. A cserbenhagyás a segítségnyújtás elmulasztásához (172. §) képest szubszidiárius bűncselekmény. A 172. § szerint felel a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője, ha a körülményekből arra következtethet, hogy a baleset során valaki megsérült, illetve élete vagy testi épsége közvetlen veszélybe került, és ebbe a lehetőségbe belenyugodva nem áll meg a baleset helyszínén, illetve eltávozik onnan, holott ott valóban volt segítségre szoruló személy.
Értelmező rendelkezések
A 191. §-hoz
1. Az (1) bekezdésben meghatározott értelmező rendelkezés a közúton elkövetett bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések hatályát kiterjeszti a nem közúton okozott balesetekre. Ez nem jelenti azt, hogy a KRESZ valamennyi szabálya irányadó arra, aki nem közúton vezet járművet. Vannak azonban olyan alapvető járművezetési szabályok, amelyekhez - a balesetek elkerülése érdekében - a közúton kívül is igazodni kell. Ezek megszegése is a közlekedés biztonságát sérti. A Javaslat ugyanis azon az elvi alapon áll, hogy a közúton kívül ilyen közlekedési szabályszegéssel okozott eredmény - jellegénél és speciális elkövetési módjánál fogva - nem tekinthető a XII. fejezetben meghatározott személy elleni bűncselekménynek, hanem közlekedési bűncselekmény.
A bírói gyakorlatnak kell kidolgoznia, melyek azok az alapvető közlekedési szabályok, amelyeket a közúton kívüli járművezetés során is meg kell tartani.
Az (1) bekezdés értelmében azonban csak sérülés vagy halál okozása esetén lehet alkalmazni a közúton kívüli balesetre a XIII. fejezet rendelkezéseit. Ennek megfelelően az ittas járművezetésnek vagy a járművezetés tiltott átengedésének alapesetei [188. § (1) bek., 189. § (1) bek.] közúton kívül nem követhetők el.
Alacsonyabb szintű jogszabályok kiterjeszthetik a KRESZ alkalmazását olyan területre is, amely nem közút. Az ilyen terület a büntető törvény szempontjából is közútnak tekintendő.
2. A (2) bekezdésben meghatározott értelmező rendelkezés célja az, hogy a gyalogosokra és az utasokra vonatkozó közlekedési szabályszegéseket ne lehessen a XIII. fejezet rendelkezései szerint elbírálni. Ez ugyanis a büntetőjogi felelősség túlzott kiterjesztését jelentené.
A közlekedési szabályt szegő gyalogos vagy utas - az eredménytől függően - a XII. fejezetben meghatározott bűncselekményért (gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértésért vagy emberölésért) vonható felelősségre.
XIV. FEJEZET
A HÁZASSÁG, A CSALÁD, AZ IFJÚSÁG ÉS A NEMI ERKÖLCS ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A XIV. fejezet rendelkezései - az Alkotmánnyal, a Csjt.-vel és az Ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvénnyel összhangban - a házasság és a család intézményét, az ifjúság fejlődését, valamint a nemi kapcsolatoknak a társadalomban kialakult és elfogadott rendjét védik. Ezek a jogi tárgyak szorosan összefüggnek egymással, különbségeikre figyelemmel a fejezet két címre tagolódik.
A Javaslat más fejezeteiben (így különösen a személy elleni bűncselekményekről szóló XII. fejezetben) szintén vannak olyan rendelkezések, amelyek az említett jogi tárgyakat is védik, de nem kizárólag, illetőleg nem elsősorban.
I. CÍM
A házasság, a család és az ifjúság elleni bűncselekmények
A XIV, fejezet I. címe a házasság, a család és az ifjúság elleni bűncselekményeket foglalja össze.
A kettős házasság büntetésével (192. §) a Javaslat a monogám házasság intézményét védi. A címben elhelyezett többi bűncselekményi tényállás a család, a családi kapcsolatok, különösen pedig a kiskorú családtagok és általában a kiskorúak büntetőjogi védelméről gondoskodik.
A családi állás megváltoztatása (193. §) a sértett családon belüli - rokonságon vagy örökbefogadáson alapuló - társadalmi és jogi helyzetét sérti.
A kiskorú elhelyezésének megváltoztatása (194. §) akadályozza a kiskorú elhelyezéséről rendelkező hatósági határozat érvényesülését, és ezáltal veszélyezteti a kiskorú fejlődését.
A kiskorú veszélyeztetésének bűncselekménnyé nyilvánításával (195. §) a Javaslat a kiskorúak testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését védi, mind a családon belül, mind azon kívül.
A család tagjai - a jogszabályokban meghatározott körben és feltételek mellett - kötelesek egymás eltartásáról gondoskodni. Ennek a kötelességnek a megszegése sérti a család intézményét. Ezért a Javaslat szerint a tartás elmulasztása bűncselekmény (196. §).
Kettős házasság
A 192. §-hoz
1. A bűncselekmény tényállásának két fordulata van. Kettős házasság miatt az büntetendő, aki tudja, hogy korábbi házassága fennáll, s ennek ellenére újabb házasságot köt. E rendelkezés szerint kell felelősségre vonni azt a nem házas személyt is, aki annak tudatában köt házasságot, hogy a másik fél házassága fennáll.
A házasság megkötéséről a Csjt. 2. §-ának (1) bekezdése rendelkezik. A korábbi házasság mindaddig fennáll, amíg érvénytelenítési perben hozott bírósági ítélet érvénytelennek nem nyilvánítja [Csjt. 13. § (1) bek.]. Az érvénytelenítésről kizárólag a polgári bíróság dönthet. Ennek ellenére a büntető bírósági eljárás felfüggesztése a Be. 169. § (2) bekezdésének második mondatára figyelemmel sem kötelező. A "büntető törvény alkalmazása" (követtek-e el bűncselekményt vagy sem), ugyanis nem függ a korábbi házasság érvényességétől. Legfeljebb a büntetés kiszabása szempontjából lehet jelentősége annak, hogy a bűncselekmény elkövetése után a korábbi házasság megszűnt, vagy érvénytelenné nyilvánították, és ennélfogva az újabb házasság érvényessé válik [Csjt. 7. § (2) bek.].
A bűncselekmény elkövetésének időpontja az újabb házasság megkötése.
2. A kettős házasság szükségszerűen megvalósítja a 274. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti közokirathamisítást is, mégis csupán a kettős házasságot - mint speciális tényállást - kell megállapítani. Bűnhalmazat létesülhet azonban a 274. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott közokirathamisítás és a kettős házasság között (pl. valaki meghamisítja a személyi igazolványát, és ennek felhasználásával köt házasságot).
Családi állás megváltoztatása
A 193. §-hoz
1. A bűncselekmény általános elkövetési magatartása más családi állásának megváltoztatása. Ezáltal az elkövető akadályozza, vagy meghamisítja a családi állásból eredő jogok gyakorlását és kötelességek teljesítését.
Az általános elkövetési magatartáson túlmenően a Javaslat kifejezetten utal két jellegzetes elkövetési változatra: a gyermek kicserélésére vagy más családba csempészésére. A "kicserélés" két gyermek egymás helyébe juttatása. A más családba "csempészés" megtévesztő magatartást jelent.
A bűncselekmény sértettje nagykorú személy is lehet, bár ez ritkán fordul elő.
A családi állás megváltoztatása a 274. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott közokirathamisításhoz képest speciális tényállás.
2. Fokozott a bűncselekmény társadalomra veszélyessége, ha gyógyító-, vagy nevelőintézet alkalmazottja foglalkozása körében követi el. Ezt értékeli a (2) bekezdésben meghatározott minősített eset.
A (3) bekezdés kizárólag a minősített eset gondatlan alakzatát bünteti.
Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása
A 194. §-hoz
1. A bűncselekmény alanya bárki lehet, de többnyire az a szülő követi el, akinek a gyermekét a hatóság a másik szülőnél, vagy harmadik személynél (pl. rokonnál, intézetben) helyezte el.
A gyermek elhelyezéséről rendelkező hatósági határozat mindenekelőtt a bíróság döntése, beleértve a nem jogerős ideiglenes intézkedést [Csjt. 76. § (3) bek.] is. Ilyen továbbá a gyámhatóság akár jogerős, akár nem jogerős, de végrehajtható határozata a kiskorú állami gondozásba vételéről [a kiskorúakról való állami gondoskodásról szóló 20/1969. (V. 13.) Korm. számú rendelet].
Ha a külön élő szülő gyermeke másnál van elhelyezve, megegyezésük hiányában a gyámhatóság jelöli ki azt a szülőt, aki a szülői felügyeletet gyakorolja [Csjt. 72. § (2) bek.]. Az ilyen határozat nem a gyermek elhelyezéséről dönt.
2. Az elkövetési magatartásnak két fordulata van aszerint, hogy a kiskorú elhelyezéséről rendelkező hatósági határozatot végrehajtották-e már vagy sem. A már végrehajtott hatósági határozat további érvényesülését hiúsítja meg az elkövető, ha a kiskorút "elhelyezésének tartós megváltoztatása céljából" elviszi. Az említett célzat hiányában a bűncselekmény első fordulata nem valósul meg (így pl., ha a szülő engedély nélkül ugyan, de csak azért viszi magával a kiskorút, hogy néhány órát vele töltsön).
A második fordulat: a kiskorú "rejtve, vagy titokban tartása" a határozat végrehajtását akadályozza. A "rejtve tartás"-sal az elkövető úgy helyezi el a kiskorút, hogy a jogosult számára hozzáférhetetlenné teszi, és egyúttal hollétét leplezi. "Titokban tartja" a kiskorút, ha nem fedi fel, hol található, vagy hollétéről hamis adatokat közöl.
A kiskorú rejtve; vagy titokban tartása - az elvitellel szemben, amely egyszeri magatartás - ún. állapot-bűncselekmény. Elévülése azon a napon kezdődik, amelyen a rejtve vagy titokban tartás megszűnik (34. § d) pont).
Mindkét fordulat tényállási eleme, hogy a jogosult (akinél a kiskorút a hatóság elhelyezte) beleegyezése nélkül kövessék el. A bűncselekmény elkövetésének indítékát (ragaszkodás a kiskorúhoz, bosszú, anyagi okok stb.) a büntetés kiszabása körében kell értékelni.
Kiskorú veszélyeztetése
A 195. §-hoz
1. A bűncselekmény első alakzatának [(1) bek.] alanya olyan személy, aki fokozott felelősséggel tartozik a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődéséért. Ilyenek elsősorban a szülők, továbbá mindazok, akik a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására a családjogi szabályoknál fogva kötelesek (pl. a gyám). Ezenfelül elkövetheti a bűncselekményt más is, akit a kiskorú nevelésével, felügyeletével, vagy gondozásával - állandó vagy ideiglenes jelleggel - megbíztak, vagy azt elvállalta.
A szülő akkor is érintkezhet gyermekével - akár jogosan, akár jogtalanul -, ha szülői felügyeleti joga megszűnt, illetőleg szünetel (Csjt. 92. §-a). Ebben az esetben a szülő az (1) bekezdés szempontjából "a kiskorú nevelésére vagy felügyeletére köteles" személynek tekintendő.
A kiskorú fogalmát a Ptk. 12. §-ának (2) bekezdése határozza meg.
2. A nevelés, a felügyelet és a gondozás - mint köznapi fogalmak - nem szorulnak tüzetes értelmezésre. A nevelés mint célzatos és nem célzatos hatások sorozata, a felügyelet mint folyamatos és szakadatlan ellenőrzés, a gondozás mint a kiskorú normális testi fejlődésének biztosítása, a legkülönfélébb jogi és erkölcsi kötelezettségeket foglalja magában. Ezeket a Javaslat nem részletezi.
3. A bűncselekmény elkövetési magatartása a súlyos kötelességszegés. Ez lehet egyszeri, de állhat ismétlődő kötelességszegésekből is.
A bűncselekmény eredménye a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése. Csak az ügy összes körülményeinek figyelembevételével, a kiskorú személyiségét, életkorát és konkrét helyzetét gondosan elemezve lehet elbírálni, hogy a testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődés veszélye bekövetkezett-e, illetőleg az elkövető magatartására vezethető-e vissza.
A testi, értelmi vagy az erkölcsi fejlődés veszélyeztetése külön-külön is megvalósítja a bűncselekmény tényállását, de rendszerint együttjárnak. A kiskorú életkora és személyisége, a kötelességszegések jellege, és az adott eset körülményei szerint azonban hol a testi, hol az értelmi, hol az erkölcsi veszélyeztetés a jellemző.
4. A bűncselekmény első alakzata nem állapítható meg alaki halmazatban olyan bűncselekménnyel, amelynek a jogi tárgya azonos, de büntetési tétele súlyosabb. Ilyenek pl. a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, ha az elkövető a nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt álló személy sérelmére követi el [pl. a megrontás: 201. § (3) bek., 202. (3) bek.].
Az elkövető magatartása az (1) bekezdés mellett a gondozás elmulasztásának (173. §) törvényi tényállását is megvalósíthatja. Ebben az esetben csak a 195. § (1) bekezdését kell megállapítani. Ez a rendelkezés védi, mint speciális rendelkezés, a kiskorúakat.
5. A (2) bekezdés a bűncselekmény második alakzatát határozza meg. Ennek alanya lehet bármely nagykorú, aki nem köteles a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására.
Az elkövetési magatartás a bűncselekményre vagy züllött életmód folytatására "rábírás, vagy rábírásra törekvés". Ez fogalmilag felbújtás, illetőleg annak kísérlete, mint sui generis delictum.
"Bűncselekmény"-en olyan büntetendő cselekményt is érteni kell, amelyet gyermekkorú (23. §) vagy olyan fiatalkorú követett el, aki cselekményéért pl. beszámítási képességének hiánya miatt nem büntethető [24. § (1) bek.].
A "züllött életmód" nem elszigetelt, egyszeri magatartás, hanem huzamosabb időn át tartó, erkölcsileg kifogásolható olyan életvitelt jelent, amely még nem valósít meg bűncselekményt (pl. csavargás, koldulás stb.).
A bűncselekmény sértettje csak olyan kiskorú lehet, akinek az erkölcsi fejlődése - viszonylagos értelmi fejlettségére tekintettel - már károsan befolyásolható.
A kiskorú veszélyeztetésének a (2) bekezdésben szabályozott esete csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg.
Ha a nagykorú kiskorút züllött életmód folytatására bír rá vagy törekszik rábírni, a kiskorú veszélyeztetését kell megállapítani.
Ha a nagykorú kiskorút bűncselekmény elkövetésére bír rá, a kiskorú veszélyeztetését akkor kell megállapítani, ha az a cselekmény, amelyre a kiskorút rábírták (pl. üzletszerű kéjelgés: 204. §), három évig terjedő szabadságvesztésnél nem büntetendő súlyosabban. Ha viszont a cselekmény büntetési tétele a három évig terjedő szabadságvesztésnél súlyosabb (pl. rablás: 321. §), a nagykorút felbujtóként vagy közvetett tettesként kell felelősségre vonni.
Általában kiskorú veszélyeztetésének minősül az, ha a nagykorú kiskorút bűncselekmény elkövetésére rábírni törekszik. Az ilyen magatartás bűncselekmény előkészületét jelenti [18. § (1) bek.], de csak akkor minősíthető az adott bűncselekmény előkészületének, ha annak büntetési tétele súlyosabb, mint három évig terjedő szabadságvesztés.
A káros szenvedélykeltés (283. §) akkor Valósítja meg a 195. § (2) bekezdésének törvényi tényállását, ha nem eseti jellegű a rábírásra törekvés, illetőleg a segítségnyújtás a kábító hatású anyag kóros élvezetéhez, hanem már "züllött életmód" folytatására rábírásnak vagy rábírásra törekvésnek tekintendő. Hasonló módon határolható el a kiskorú veszélyeztetése olyan szabálysértéstől, mint a "szeszes ital kiszolgálása fiatalkorú részére" és a "lerészegítés" [17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. r. 21. és 22. §].
Tartás elmulasztása
A 196. §-hoz
1. Az (1) bekezdés büntetőjogi eszközökkel biztosítja a családjogi szabályon alapuló tartási kötelezettség teljesítését. A tartási és életjáradéki szerződés (Ptk. XLIX. fejezet) megszegéséhez nem fűződnek büntetőjogi következmények.
A Javaslat szerint a "végrehajtható hatósági határozatban előírt" tartási kötelezettség nem teljesítése bűncselekmény. Ilyen határozat lehet a polgári bíróság ítélete, vagy ideiglenes intézkedése, valamint a gyámhatóság gondozási díjat megállapító határozata. A "végrehajtható" határozat lehet nem jogerős is.
A tartási kötelezettség a polgári jog szabályai szerint érvényesíthető követelést jelent, és ezek a szabályok határozzák meg a büntetőjogi felelősség kereteit is. A tartási kötelezettség teljesítését lehetőleg polgári jogi eszközökkel kell kikényszeríteni, de a bűncselekménynek nem feltétele, hogy a határozat végrehajtását megkíséreljék és ez sikertelen maradjon.
2. Az elkövető csak annyiban felelős, amennyiben "önhibájából" nem teljesíti tartási kötelezettségét. A bűncselekmény szándékos, és az elkövető önhibája akkor állapítható meg, ha a mulasztás okára nézve is legalább eshetőleges szándék terheli.
Nem mentesíti az elkövetőt a felelősség alól, ha az állam ideiglenesen folyósítja helyette a tartásdíjat [12/1974. (V. 14.) MT számú rendelet 7. §-a].
3. A (2) bekezdés - a tartásra jogosult gyermek érdekében - kiterjeszti a büntetőjogi felelősséget arra a férfira is, akit az apaság megállapítása nélkül terhel tartási kötelezettség (Csjté. 43. §). Ebben az esetben azonban csak a bíróság jogerős határozata alapozhatja meg a büntetőjogi felelősséget.
4. A 196. § (3) bekezdése szerint súlyosabban büntetendő az elkövető, ha a jogosultat "súlyos nélkülözés"-nek teszi ki. Ez a helyzet akkor, ha a tartási kötelezettség nem teljesítése miatt a tartásra jogosult az elemi életszükségletek kielégítésére szolgáló javakban hiányt szenved.
Ennek a minősített esetnek a megállapítására csak ritkán kerül sor, mert az állami és a társadalmi szervek vagy harmadik személy a súlyos nélkülözést többnyire elhárítja. A súlyos nélkülözésre, mint eredményre nézve az elkövetőt szándékosság, vagy gondatlanság terhelheti (15. §).
A tartásra jogosult kiskorú rendszerint nem áll az elkövető nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt. Ezért a 195. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény nem valósul meg, ha a tartási kötelezettség nem teljesítése veszélyezteti a kiskorú testi fejlődését.
5. A (4) bekezdés szerinti büntethetőséget megszüntető ok - a jogosult érdekében - arra ösztönzi az elkövetőt, hogy tartási kötelezettségét a büntető eljárás megindítása után teljesítse. Ha azonban a jogosultat súlyos nélkülözésnek tette ki, a teljes büntetlenség nem indokolt.
6. A tartás elmulasztása halmazatban állhat a közveszélyes munkakerüléssel (266. §).
II. CÍM
A NEMI ERKÖLCS ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A fejezet II. címe a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket tartalmazza.
Az erőszakos közösülés (197. §) a legsúlyosabb támadás a nő nemi szabadsága ellen. Ugyancsak a nemi szabadságot védi a Javaslat, amikor a szemérem elleni erőszakot (198. §) és a természet elleni erőszakos fajtalanságot (200. §) bünteti.
A homoszexualitást - az erőszakos elkövetés esetén kívül - akkor bünteti a Javaslat, ha kiskorú egészséges nemi fejlődését veszélyezteti (199. §). Egyébként nem szükséges büntetőjogi eszközökkel fellépni ellene.
A Javaslat a megrontás büntetésével (201-202. §) az ifjúság egészséges nemi és erkölcsi fejlődését védi a túl korán, serdülő korban megkezdett nemi élet veszélyeivel szemben. A bűncselekmény a kiskorú veszélyeztetésének (195. §) kiemelt és súlyosabban büntetendő változata.
A vérfertőzés (203. §) az új nemzedék egészséges fejlődését veszélyezteti, amellett sérti a nemi kapcsolatok társadalmilag elismert rendjét.
A prostitúció és "járulékos cselekményei" (204-207. §) az élősdi életvitel jellegzetes megnyilvánulási formái, és gyakran párosulnak más bűncselekmények elkövetésével, illetőleg bűnöző életmóddal,
Az ún exhibicionizmust a Javaslat szeméremsértésként bünteti (208. §). Önálló szabályozását és ebbe a fejezetbe helyezését, főleg sajátos szexuális indítéka tette szükségessé.
A II. cím a bűncselekményi tényállásokhoz kapcsolódó kiegészítő rendelkezésekkel zárul: Magánindítvány (209. §) és Értelmező rendelkezés (210. §).
Erőszakos közösülés
A 197. §-hoz
1. Az erőszakos közösülés a legsúlyosabb támadás a nő nemi szabadsága ellen. A bűncselekmény sértettje csak nő lehet.
A bűncselekményi tényállásnak két fordulata van. Ezek közös tényállási eleme a közösülés. A közösülés büntetőjogi szempontból - amely nem fedi az élettani fogalmat - akkor befejezett, ha a férfi a nemi szervét közösülési szándékkal a nő nemi szervéhez érinti. Így a bűncselekmény sértettje gyermeklány is lehet, aki élettani értelemben vett közösülésre képtelen.
Ugyancsak közös tényállási elem, hogy a közösülés "házassági életközösségen kívül" történjen. A házassági életközösség alatt elkövetett erőszakos közösülés nem bűncselekmény.
A házassági életközösség megszűnése után történő erőszakos közösülés már büntetőjogi védelmet igénylő mértékben sérti a feleség nemi szabadságát. Általában megszakadt az életközösség, ha a feleség végleges szándékkal tagadta meg a közösülést.
2. A törvényi tényállás első fordulatát - a közösülésre kényszerítést - nemcsak férfi, hanem nő is megvalósíthatja. A kényszerítés tehát irányulhat arra, hogy a sértett a kényszert alkalmazó férfival közösüljön, de arra is, hogy a sértett más férfival közösüljön. Ez utóbbi esetben a kényszert alkalmazó személy nő is lehet.
A közösülésre kényszerítés erőszakkal, vagy fenyegetéssel történhet. Az erőszak a komoly ellenállás leküzdésére alkalmas fizikai kényszer.
A fenyegetés fogalmát a 138. § határozza meg. Az erőszakos közösülésért való felelősséget azonban csak kiemelt jogi tárgyak (az élet vagy testi épség) ellen irányuló közvetlen fenyegetés alapozza meg. Az ilyen fenyegetés jellege és súlya lényegében azonos az erőszakéval.
A közvetlen fenyegetés azonnal bekövetkező hátrányt helyez kilátásba, és így rendszerint jelenlevő személy ellen irányul.
A "nemi zsarolás" enyhébb változatai (így pl., ha a fenyegetés nem közvetlen) kényszerítést (174. §) valósíthatnak meg.
Mind az erőszak, mind a fenyegetés megállapítása szempontjából gondosan mérlegelni kell a sértett személyiségét, az előzményeket és az adott helyzetet (a sértett testi erejét, ellenállásának komolyságát, alkalmas volt-e a fenyegetés arra, hogy "komoly félelmet" keltsen, stb.).
3. A törvényi tényállás második fordulatát tettesként csak férfi követheti el. Az elkövető olyan módon él vissza a sértett állapotával, amely egy tekintet alá esik az erőszakkal vagy a fenyegetéssel.
Védekezésre képtelen állapotban van a sértett, ha fizikai adottságainál vagy helyzeténél fogva nem tud ellenállást kifejteni. A tizenkét éven aluli gyermeket a 210. § értelmező rendelkezése szerint védekezésre képtelennek kell tekinteni.
Akaratnyilvánításra képtelen állapotban van a sértett, ha pszichikai adottságainál vagy állapotánál fogva teljesen képtelen arra, hogy a szexuális kapcsolat jelentőségét, következményeit felismerje. Ezért "akaratát", a közösülésbe való esetleges "beleegyezését" nem lehet figyelembe venni, ez tehát nem zárja ki az elkövető felelősségre vonását.
4. A (2) bekezdés a bűncselekmény minősített eseteit határozza meg. Az a) pont szerint súlyosabban büntetendő az elkövető, ha a bűncselekményt a sértetthez fűződő különleges viszonyával visszaélve követi el. A rendelkezés olyan helyzeteket, kapcsolatokat tart szem előtt, amelyeknél fogva az elkövető - a tőle kisebb-nagyobb mértékben függő - sértettért fokozott felelősséggel tartozik.
A b) pont az erőszakos közösülés legvisszataszítóbb változatát bünteti. Az azonos alkalom a cselekmények közti időbeli kapcsolatra utal. A súlyosabb minősítés feltétele, hogy legalább két férfi egymás cselekményéről tudva közösüljön a sértettel. Az is társtettese a bűncselekménynek, aki a társa, illetve a társai által alkalmazott erőszak vagy fenyegetés hatása alatt levő sértettel közösül, ha maga nem is alkalmaz erőszakot vagy fenyegetést.
5. A (3) bekezdés - a büntetés korlátlan enyhítése - arra ösztönöz, hogy a tettes az utólagos házasságkötéssel erkölcsi elégtételt adjon a sértettnek. Más elkövető részére a kedvezmény nem indokolt, mivel a felbujtó vagy a bűnsegéd nem létesített a sértettel szexuális kapcsolatot, s így nem is adhat neki elégtételt.
A (2) bekezdés b) pontja esetében erkölcsi elégtételről már nem lehet szó, ezért a Javaslat erre a minősített esetre nézve kizárja a korlátlan enyhítés lehetőségét.
Szemérem elleni erőszak
A 198. §-hoz
1. A szemérem elleni erőszak az erőszakos közösüléshez hasonló, de általában kevésbé súlyos támadás a nemi szabadság ellen. A két bűncselekmény törvényi tényállási elemei nagyrészt megegyeznek. Ezért az erőszak és a fenyegetés, valamint a védekezésre, illetve az akaratnyilvántartásra képtelen állapot fogalmára a 197. §-hoz fűzött indokolásban írtak irányadók.
E § nemcsak a nő, hanem a férfi nemi szabadságát is védi. Az elkövető és a sértett azonban különböző nemű személy. A 198. §-nak megfelelő magatartás, ha azonos nemű személyek között történik, természet elleni erőszakos fajtalanságként büntetendő (200. §).
2. Az elkövetési magatartás elemei közül a fajtalanság fogalma szorul értelmezésre. Fajtalanság - a közösülés kivételével - minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál. Közömbös, hogy a közfelfogás a cselekményt "normális"-nak, vagy "rendellenesé"-nek tartja-e.
A közfelfogás szerint nem "súlyosan" szeméremsértő, illetőleg a nem szexuális jellegű szeméremsértő cselekmények más bűncselekményt valósíthatnak meg (pl. becsületsértést).
A Javaslat általában csak az emberek közötti fajtalansághoz fűz büntetőjogi következményeket. Szeméremsértésként büntetendő az ún. exhibicionizmus (l. a 203. §-t). Egyébként az önkielégítés, vagy embernek állattal véghezvitt fajtalansága csak akkor büntetendő, ha olyan módon történik, hogy a közrendet is sérti (pl. garázdaságot - 271. § - valósit meg).
A fajtalanságra, illetőleg a fajtalanság eltűrésére kényszerítés aszerint különbözik, hogy a sértett végzi-e, vagy - s ez a gyakoribb - elszenvedi a fajtalan cselekményt.
3. A (2) bekezdésben meghatározott minősített eset és a (3) bekezdésnek a büntetés korlátlan enyhítéséről szóló rendelkezése megfelel a 197. § (2) és (3) bekezdésének. A 197. § (2) bekezdés b) pontjának megfelelő minősített esetre azonban itt nincs szükség, mert nem gyakori, illetőleg a társadalomra veszélyessége az előírt büntetési tételen belül is kellően értékelhető.
4. A szemérem elleni erőszak az azonos alkalommal elkövetett erőszakos közösülés mellett nem állapítható meg halmazatban, az előbbi az utóbbi, súlyosabb bűncselekménybe "beolvad".
Természet elleni fajtalanság
A 199. §-hoz
A bűncselekmény alanya férfi és nő is lehet. A sértett azonban csak olyan személy lehet, aki a tizennegyedik életévét meghaladta. Tizenkét éven aluli sértett esetén természet elleni erőszakos fajtalanságot (200. §), ha pedig a sértett tizenkettedik életévét betöltötte, de a tizennegyediket még nem, megrontást (201. §) kell megállapítani.
A tizennyolc éven aluli sértett egészséges nemi fejlődését a Javaslat akkor is védi, ha házasságkötés folytán nagykorú [Ptk. 12. § (2) bek.].
Természet elleni erőszakos fajtalanság
A 200. §-hoz
A természet elleni erőszakos fajtalanság éppen úgy sérti a nemi élet szabadságát, mint a szemérem elleni erőszak (198. §). Tényállási elemeik megegyeznek, de itt az elkövető és a sértett azonos nemű személy.
A (2) bekezdésben meghatározott minősített eset is megfelel a 198. § (2) bekezdésének. A tényállási elemek értelmezésére a 197. és a 198. §-hoz fűzött indokolásban írtak irányadók.
A tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel véghez vitt fajtalanság - a 210. § értelmében - természet elleni erőszakos fajtalanság.
Megrontás
A 201. §-hoz
1. E § azt bünteti, aki 12-14 év közötti serdülővel - annak beleegyezésével - nemi kapcsolatot létesít. Az elkövető és a sértett külön nemű és azonos nemű személy is lehet. A fajtalankodás fogalmát a 198. §-hoz fűzött indokolás tartalmazza.
2. A Javaslat az elkövető életkora szerint eltérően vonja meg a felelősség körét, s ennek megfelelően a bűncselekményi tényállásnak két fordulata van. A tizennyolc éven felüli elkövető megrontásért felel, akár közösül, akár fajtalankodik a tizennégy éven aluli kiskorúval. A tizennyolc éven aluli elkövető azonban csak közösülésért büntetendő. A tizennyolc éven aluliak személyisége ugyanis még fejletlen, és gyakran alig idősebbek, mint a sértettek, akikhez többnyire érzelmi szálakkal is szorosabban kötődnek ("gyermekszerelem"). Ezért büntetőjogi felelősségre vonásuk - a közösülést mint legsúlyosabb magatartást nem tekintve - nem indokolt.
3. A (2) bekezdés szerint - társadalomra veszélyességére figyelemmel - önálló bűncselekmény a közösülésre vagy fajtalankodásra rábírni törekvés. Ezért csak a tizennyolc éven felüli elkövető büntetendő.
4. A (3) bekezdés az (1)-(2) bekezdés szerinti megrontás minősített esetét határozza meg. Súlyosabb büntetést érdemel az elkövető akkor is, ha a bűncselekményt hozzátartozója sérelmére követi el, aki nem feltétlenül áll a nevelése, felügyelete, vagy gondozása alatt. Egyébként a minősítő körülmények megegyeznek a 197. § (2) bekezdésének a) pontjában felsoroltakkal.
5. Az (1) és a (2) bekezdés szerinti megrontás magánindítványra büntethető (209. §). Ez lehetővé teszi a büntetőjogi felelősségre vonás mellőzését, amikor az nem lenne célszerű.
A (3) bekezdés szerinti minősített eset azonban már nem magánindítványra büntethető, miként a kiskorú veszélyeztetése (195. §) sem.
A 202. §-hoz
1. A 202. § szerint büntetendő az elkövető, ha nem maga közösül, vagy fajtalankodik a sértettel, hanem arra bírja rá, illetőleg arra törekszik rábírni, hogy ezt mással tegye. A megrontásnak ezt a változatát azért kell önállóan szabályozni, mert a 201. §-ban meghatározott bűncselekmény részeseként az elkövetőt nem minden esetben lehetne felelősségre vonni.
2. A (2) bekezdés a 201. § (2) bekezdésével összhangban a büntetőjogi felelősséget a tizennyolc éven felüli elkövetőkre korlátozza.
Ha az elkövető arra bírja rá, illetőleg arra törekszik rábírni a kiskorút, hogy állattal fajtalankodjék, vagy önkielégítést végezzen, nem a 202. § szerint, hanem esetleg kiskorú veszélyeztetéséért büntetendő (195. §).
Vérfertőzés
A 203. §-hoz
1. Az (1) bekezdés az egyenes ági rokonok közötti nemi kapcsolatot bünteti. Az örökbefogadó és az örökbefogadott ilyen kapcsolata nem büntetendő.
"Fajtalanság"-on a természet elleni fajtalanságot is érteni kell (l. a 198. és 199. §-hoz fűzött indokolást).
2. A (2) bekezdés büntethetőséget kizáró okot létesít a tizennyolc éven aluli leszármazó javára, mivel személyisége még kiforratlan és rendszerint függő helyzetben van a felmenő ági rokonától.
3. A kiskorú veszélyeztetésének első alakzata [195. § (1) bek.] nem állapítható meg halmazatban a 203. § (1) bekezdése szerinti vérfertőzés mellett. Ez utóbbi ugyanis a speciális és súlyosabban büntetendő bűncselekmény.
Több nemi erkölcs elleni bűncselekmény súlyosabban minősül, ha a bűncselekmény sértettje az elkövető nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt áll, illetőleg az elkövető hozzátartozója [197. § (2) bek. a) pont, 198. § (2) bek., 200. § (2) bek., 201. § (3) bek., 202. § (3) bek., stb.]. E minősített esetek mellett, mivel súlyosabban büntetendők, mint a vérfertőzés, az utóbbi nem állapítható meg halmazatban. A minősített esetek büntetési tételei ugyanis értékelik a lényegében azonos jogi tárgy ellen irányuló vérfertőzés társadalomra veszélyességét is.
4. A 203. § (3) bekezdés a testvérek közötti szexuális kapcsolatok közül - mint súlyosabbakat - csak a közösülést és a természet elleni fajtalanságot bünteti.
Üzletszerű kéjelgés
A 204. §-hoz
1. Az üzletszerű kéjelgés elkövetője nő és férfi egyaránt lehet. Férfiak és nők közötti, illetőleg azonos nemű személyek közötti fajtalanság is megvalósítja a tényállást. A fajtalanság fogalmára a 198. §-hoz fűzött indokolás irányadó.
Üzletszerűen közösül, vagy fajtalankodik, aki ezáltal rendszeres haszonszerzésre törekszik (137. § 7. pont).
Az üzletszerű kéjelgés anyagi ellenszolgáltatásért történik. Az elkövető különböző személyekkel, többé-kevésbé eseti jelleggel lép nemi kapcsolatra, és közömbös a nemi partner személye iránt. Nem valósítja meg a 204. § törvényi tényállását az olyan nemi kapcsolat, amely nem vagy nem kizárólag anyagi tényezőkön alapul, hanem bensőségesebb, érzelmi tényezőkön is. Nem büntetendő a rendelkezés szerint az sem, aki nem anyagi okokból váltogatja nemi partnereit.
A Javaslat szerint az üzletszerű kéjelgés "folytatása" bűncselekmény. Ez azt jelenti, hogy az elkövető több, egymástól elkülönülő alkalommal végzi az említett szexuális cselekményeket. Az egy alkalommal kifejtett ilyen magatartás szabálysértés lehet.
2. Ha az üzletszerű kéjelgést tizennyolc éven aluli személy követi el, a felbujtót általában nem a 204. §, hanem súlyosabb büntető rendelkezés szerint kell felelősségre vonni: kiskorú veszélyeztetéséért (195. §) vagy megrontásért (201. §).
Üzletszerű kéjelgés elősegítése
A 205. §-hoz
1. Az (1) bekezdés olyan magatartást nyilvánít önálló bűncselekménnyé, amely fogalmilag bűnsegély.
A bűncselekmény elkövetője bárki lehet, aki a lakással rendelkezik (tulajdonos, bérlő, albérlő stb.). Lakáson a hozzátartozó összes helyiséget érteni kell (konyha, kamra stb.).
A lakás "rendelkezésre bocsátása" történhet egy alkalomra, de állandó jelleggel és hosszabb időre is.
A lakás rendelkezésre bocsátása "üzletszerű kéjelgés céljára" történik. Ez nem feltétlenül jelenti üzletszerű kéjelgés bűncselekményét (204. §). A lakás rendelkezésre bocsátója a 205. § szerint felel akkor is, ha az üzletszerű kéjelgés csupán szabálysértés, vagy annak elkövetője bármilyen okból nem büntethető.
Nem tényállási eleme a bűncselekménynek, hogy a lakást anyagi ellenszolgáltatásért bocsássák rendelkezésre, bár ez a tipikus.
A (2) bekezdés első fordulata önálló bűncselekménnyé nyilvánításának indoka a 204. §-hoz képest szigorúbb büntetési tétel alkalmazhatósága.
A (2) bekezdés második fordulatában meghatározott bűncselekmény Magyarországon gyakorlatilag nem fordulhat elő, mert a prostitúció minden formája tiltott. Felvételét a Javaslatba az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában New Yorkban 1950. március 21 napján kelt és az 1955. évi 34. sz. tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezmény 2. cikkében foglalt megállapodás indokolja.
Kitartottság
A 206. §-hoz
1. A kitartottság illegális jövedelemforrást jelent. Nem követi el a bűncselekményt az, akit az üzletszerű kéjelgést folytató személy a törvénynél fogva köteles eltartani.
A teljes kitartottság nem szorul értelmezésre. A részleges kitartottság rendszeres és nem jelentéktelen, az elkövető életszínvonalát lényegesen emelő juttatásokat jelent. Nem zárja ki a 206. §-ban meghatározott bűncselekmény megállapítását az, hogy az elkövetőnek olyan legális jövedelme van, amelyből egyébként is meg tud élni.
2. A kitartottság mellett nem kell önállóan értékelni, hogy az elkövető üzletszerű kéjelgésre bujtotta fel a kitartóját (204. §), illetőleg üzletszerű kéjelgés céljára rendelkezésre bocsátotta a lakását [205. § (1) bek.]. Bűnhalmazat megállapítása nélkül beolvad a kitartottságba a közveszélyes munkakerülés (266. §) is.
Kerítés
A 207. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a kerítés alapesetének törvényi tényállását határozza meg. A bűncselekmény sértettje nő és férfi egyaránt lehet. Az elkövetési magatartás elemei közül a "fajtalanság" különböző nemű személyek közötti, illetőleg természet elleni fajtalanságot egyaránt jelenti.
A "másnak megszerzés" tágabb fogalom, mint a közösülésre vagy fajtalanságra rábírás. Minden olyan magatartást átfog, amellyel a kerítő lehetőséget teremt mások nemi kapcsolatára, akár elhatározták már a partnerek ezt a kapcsolatot, akár nem.
A "haszonszerzés céljából" törvényi tényállási eleme, amely a Javaslat számos rendelkezésében előfordul, nem szorul értelmezésre.
2. A kerítő által "összehozott" partnerek egyike lehet olyan személy is, aki üzletszerű kéjelgést folytat. A kerítés mellett nem értékelhető halmazatban az, hogy a kerítő bujtotta fel ezt a személyt az üzletszerű kéjelgésre (204. §), illetőleg lakását az üzletszerű kéjelgés céljára a partnerek rendelkezésére bocsátotta [205. § (1) bek.].
A kitartottság (206. §) és a kerítés alapesete akkor állapítható meg bűnhalmazatban, ha a kitartott személy nemcsak a kitartójával állt kapcsolatban, hanem ő "szerezte meg" egymásnak a partnereket.
3. A (2) bekezdés szerint súlyosabban büntetendő az üzletszerű kerítés, amely a bűncselekmény különösen veszélyes formája. Az üzletszerűség fogalmára a 137. § 7. pontja irányadó.
4. A (3) bekezdés a) pontjában meghatározott súlyosabban minősülő eset azt értékeli, hogy a kerítő olyan személy sérelmére követte el a bűncselekményt, akiért fokozott felelősséggel tartozik, illetőleg aki fokozott védelemre szorul.
A (3) bekezdés b) pontja a kerítésnek azokat az eseteit fenyegeti súlyosabb büntetéssel, amelyek az elkövetés módjára figyelemmel különösen veszélyesek. A megtévesztéssel az elkövető tévedésbe ejti vagy tévedésben tartja a sértettet valódi szándéka felől.
Az erőszak, illetőleg az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés értelmezésére a 197. §-hoz fűzött indokolás irányadó.
5. A 207. § (4) bekezdése az üzletszerű kerítésben való megállapodást bünteti, mint igen veszélyes előkészületi magatartást [18. § (1) bek.].
Szeméremsértés
A 208. §-hoz
A bűncselekmény alanya - az exhibicionizmus jellegére figyelemmel - gyakorlatilag csak férfi lehet, de ezt nem szükséges kifejezetten kimondani a törvényben.
"Szeméremsértő módon mutogatja magát", aki nemi szervét mások előtt szándékosan mutatja, és feltűnően látni engedi.
"Mások előtt" történik a nemi szervek mutogatása, ha azt legalább két személy láthatja. A két személynek azonban nem feltétlenül kell együttesen jelen lennie.
Az elkövető akkor büntetendő a 208. § szerint, ha "nemi vágyának kielégítése végett" mutogatja magát. A cselekmény sajátos jellegét az adja, hogy a nemi kielégülés a nemi szervek mutogatásából származik, és nem más szexuális cselekmény előzménye. E célzat hiányában a magatartás más bűncselekményt valósíthat meg (pl. garázdaságot, becsületsértést stb.).
Magánindítvány
A 209. §-hoz
Az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak és a megrontás enyhébb esetei a Javaslat szerint magánindítványra [31. § (1) bek.] büntethetők. Ennek indoka elsősorban a sértett kímélete. Súlyosabb esetekben azonban az ilyen cselekmények büntetőjogi üldözéséhez fűződő közérdek háttérbe szorítja az egyéni érdeket.
A sértett kíméletének szempontja akkor is elesik, ha a 209. §-ban felsoroltakkal összefüggő és nem magánindítványra büntethető bűncselekményt is elkövettek. Ilyenkor a Javaslat szerint az egyébként magánindítványra büntethető bűncselekmény is "hivatalból" üldözendő. Erre akkor kerül sor, ha olyan szoros tárgyi összefüggés van a magánindítványra és a nem magánindítványra büntetendő bűncselekmény között, hogy az utóbbira nézve nem lehet felderíteni a tényállást, ha nem derítik fel egyúttal a magánindítványra büntethető bűncselekmény tényállását is.
Értelmező rendelkezés
A 210. §-hoz
Több erőszakos jellegű, nemi erkölcs elleni bűncselekmény törvényi tényállási eleme a sértett "védekezésre képtelen állapota". A 210. § a tizenkét éven aluli gyermeket mindig védekezésre képtelennek minősíti. Az ilyen korú sértett ugyanis - kis testi ereje miatt - általában képtelen a nagyobb ellenállásra. A Javaslat rendelkezéseinek egységes értelmezését a 210. § biztosítja.
XV. FEJEZET
AZ ÁLLAMIGAZGATÁS, AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÉS A KÖZÉLET TISZTASÁGA ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A büntetőjog az államot funkcióiban is védi. Míg a Javaslat X. fejezetében meghatározott bűncselekmények alapjaiban, létében támadják az államot, az e fejezetben szabályozott magatartások az állam tevékenységét, az állami feladatok ellátását sértik vagy veszélyeztetik.
Az állami feladatok az államélet különböző területein jelentkeznek. A fejezet címekre tagolása az egyes területekhez igazodik.
A legfontosabb állami funkciók ellátása feltételezi a népképviseleti szervek létrejöttét; ez választások útján történik. A választás rendje elleni bűncselekmény e speciális jogi tárgy fontossága alapján került a fejezet élére.
A II. cím rendészeti bűncselekmények elnevezéssel főleg határrendészeti, sajtórendészeti és más, hasonló jellegű bűncselekményt tartalmaz.
A Javaslat e fejezetben szabályozza az államtitok és a szolgálati titok büntetőjogi védelmét (III. cím), ennek indokoltsága a bűncselekmények tárgyára tekintettel kézenfekvő.
A hivatali bűncselekmények (IV. cím) tényállásai az államigazgatás, az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekről szóló rendelkezések (VI. cím) pedig az igazságszolgáltatás rendjét és törvényességét védelmezik. E fejezetbe tartoznak a hivatalos személy elleni bűncselekmények (V. cím) is, mivel az állami szervek működését zavaró vagy veszélyeztető támadásnak egyik gyakori módja az ilyen feladatokat ellátó személyek elleni cselekmény.
Végül e fejezetbe került a közélet tisztasága elleni bűncselekmények tényállásait tartalmazó VII. cím. A korrupciós bűncselekmények külön cím alatt egyesítését a hivatali bűncselekményekéhez képest sajátos jogi tárgy indokolja. Ez pedig a közélet tisztasága, amely a hivatali élet tisztasága mellett a gazdasági és az egyéb területen dolgozók munkájának tisztaságát is magában foglalja.
I. CÍM
A VÁLASZTÁS RENDJE ELLENI BŰNCSELEKMÉNY
Alkotmányunk értelmében az Országgyűlés és a tanácsok tagjait a választópolgárok általános, egyenlő és közvetlen választójog alapján, titkos szavazással választják.
Az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló 1966. évi III. törvényben meghatározott választási alapelvek tiszteletben tartása biztosítja, hogy a választók akarata érvényesüljön. E fontos cél érdekében volt szükség a választás rendje elleni bűncselekmény tényállásának megalkotására, amelynek jogi tárgya a választások tisztasága.
A 211. §-hoz
A Javaslat e §-ban a választójog jogosulatlan gyakorlását, a választásra jogosultnak e jog gyakorlásában való akadályozását, a választás titkosságának megsértését és eredményének meghamisítását nyilvánítja büntetendővé.
A választójog jogosulatlan gyakorlásához nyújtott segítség a bűnsegély szabályai szerint (21. §) büntetendő.
A választójog gyakorlásának akadályozását a Javaslat minden alakjában üldözi. A jogosult befolyásolása akkor éri el a büntetendőség szintjét, ha alkalmas arra, hogy a választót akadályozza meggyőződése szerinti szavazásban. A Javaslat mellőzi a módozatok (erőszak, fenyegetés stb.) részletezését.
A Javaslat külön szól a választás eredményének meghamisításáról. Lehetséges ugyanis, hogy az egyes szavazatok leadása vagy regisztrálása törvényes, de a választás eredményét nem e valós adatok alapján, hanem a szavazási eredmény meghamisításával állapítják meg. A közokirat-hamisításnak, mint elkövetési módnak a d) pontban való kiemelése nem szükséges.
II. CÍM
A RENDÉSZETI BŰNCSELEKMÉNYEK
A II. címben szabályozott bűncselekmények - amint ez a cím elnevezéséből is kitűnik - speciális tárgyuk szerint rendészeti bűncselekmények. A büntetőjog a rendészeti igazgatásnak azokat a legfontosabb intézkedéseit védi, amelyeknek megsértése jelentős mértékben veszélyes a társadalomra. Ezek közül is kiemelkednek a határrendészeti intézkedések.
Egyesülési joggal visszaélés
A 212. §-hoz
1. Az egyesületekről szóló 1970. évi 35. számú tvr. értelmében a jogszabályok rendelkezéseivel ellentétes célú egyesület nyilvántartásba vételét a felügyelő szerv megtagadja, a nyilvántartásba vett egyesületet pedig - a külön jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén - feloszlatja.
A nyilvántartásba nem vett vagy feloszlatott egyesület további működése veszélyt jelent a társadalomra, mert törvényellenes cél további előmozdítását, illetőleg közérdeket sértő működés folytatását jelenti. Aki ilyen egyesületet vezet vagy szervez, már e tevékenysége révén szembekerül a törvényes renddel.
2. A szervezés olyan egyesület részére végzett munkára utal, amely működését már megkezdte. A működés megkezdése előtt kifejtett szervező munka, amelynek a célja éppen a nyilvántartásba vételi kérelem előkészítése, természetesen nem esik büntetés alá.
Szervezés és vezetés alatt tényleges tevékenységet kell érteni, függetlenül a viselt címtől.
3. A bűncselekményt nemcsak olyan egyesület funkcionáriusai követik el, amelynek a nyilvántartásba vételét a felügyelő szerv megtagadta, vagy amelyet a nyilvántartásba vételt követően feloszlatott. A tényállás azokra is vonatkozik, akik egyesületük nyilvántartásba vételének a kieszközlését meg sem kísérelték, mert tisztában voltak vele, hogy céljaik törvényellenesek, az egyesület legalizáltatását kilátástalan megpróbálni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az olyan egyesület, amely már eleve titkos tevékenység folytatására alakul, fokozott veszélyt jelent a társadalomra.
Sajtórendészeti vétség
A 213. §-hoz
A Javaslat a sajtórendészeti szabályok megszegésének azokat az eseteit nyilvánítja bűncselekménynek, amelyekkel szemben az államigazgatási (szabálysértési), illetve a munkajogi joghátrányok nem elegendők, és veszélyességük folytán szükséges a büntetőjogi felelősségrevonás lehetősége. Ezek a magatartások:
a) A sajtótermék engedély nélküli előállítása vagy terjesztése, amennyiben, ehhez engedély szükséges.
Sajtótermék a műszaki vagy vegyi úton sokszorosított irat, ábra vagy zenemű. A nyilvános terjesztésre nem kerülő iratmásolat akkor minősül sajtóterméknek, ha a másolatok száma az irat ügyviteli vagy levelezési célja által indokolt példányszámot meghaladja.
A sajtójogi rendelkezések általános szabálya, hogy a sajtótermékek előállításához és terjesztéséhez engedély szükséges. Az engedélyezés alól azonban jogszabály kivételeket tehet. [Ilyen jogszabály jelenleg a 26/1959. (V. 1.) Korm. számú rendelet.]
Terjesztésen a sajtótermék árusítását, szétküldését, kézbesítését, ingyenes szétosztását, nyilvános helyen történő elhelyezését és bemutatását kell érteni. A terjesztés lényege az, hogy a terjesztő a sajtóterméket más személyekhez eljuttatja, és így biztosítja, hogy a sajtótermék tartalmát mások megismerjék.
b) Olyan sajtótermék terjesztése, amelynek lefoglalását vagy elkobzását rendelték el.
A lefoglalás büntető eljárási kényszerintézkedés, amelynek a büntető eljárási jog szabályaiban (Be. 101. §) meghatározott feltételek esetén van helye. Az elkobzás a Javaslat 77. §-ában szabályozott intézkedés, ennek (2) bekezdése rendelkezik a sajtótermék elkobzásáról.
A sajtójogi rendelkezések szerint terjesztési engedély birtokában sem szabad terjeszteni azt a sajtóterméket, amelyet a nyomozó hatóság lefoglalt, illetőleg amelynek elkobzását a bíróság jogerős ítélettel elrendelte. A tényállás b) pontjában meghatározott magatartás szempontjából tehát nincs jelentősége annak, hogy a lefoglalt vagy elkobzott sajtótermék terjesztését korábban engedélyezték-e.
Jogellenes belföldi tartózkodás
A 214. §-hoz
Napjainkban - a modern közlekedés hatásaként - a bűnözés is egyre inkább nemzetközi jelleget ölt. A legveszélyesebb állam, élet és vagyon elleni bűncselekmények szervezett elkövetésében olyanok is részt vesznek, akik nem az elkövetési hely államának polgárai. Ezért a nem magyar állampolgárok illegális tartózkodása hazánkban nem hagyható büntetőjogi következmény nélkül.
A Javaslat 61. §-a szerint azt a nem magyar állampolgárt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, ki kell utasítani. A kiutasított köteles az ország területét elhagyni és csak külön engedéllyel térhet vissza.
A 214. § a kiutasítás végrehajtásának biztosítékául szolgál. Elkövetője azonban nemcsak az lehet, akivel szemben a kiutasítást mellékbüntetésként alkalmazták, hanem az is, akitől államigazgatási úton [pl. a 24/1966. (IX. 25.) Korm. számú rendelet 7. §-a alapján] vonták meg a tartózkodási engedélyt. Az engedély nélküli tartózkodáson egyaránt értendő az ország területének elhagyására vonatkozó kötelezettség nem teljesítése és a kiutasítottnak az országba engedély nélküli visszatérése. Ha az engedély nélküli visszatérés a 217. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott módon történik, a jogellenes belföldi tartózkodással halmazatban a tiltott határátlépést is meg kell állapítani.
Földmérési jel megrongálása
A 215. §-hoz
Az ország területének vagy e terület egy részének mérése és térképezése fontos közérdek, ennek a helyessége függ a földmérési jelek állapotától. Megrongálásuk stb. államigazgatási vagy honvédelmi szempontból jelentős munkát zavarhat meg, továbbá ellentétek és károk forrása lehet az érintett terület használatára jogosultak számára.
Elkövetési tárgyként elegendő a földmérési jelet megnevezni; közömbös, hogy a földmérés célja térképészeti vagy más igazgatási feladat megoldása-e, illetőleg, hogy a földmérést katonai vagy polgári hatóság végzi-e.
Műemlék megsemmisítése
A 216. §-hoz
A műemlék hazánk történeti múltjának olyan jellegzetes, pótolhatatlan emléke (építmény és egyéb alkotás, annak tartozéka, továbbá a vele kapcsolatos képző- és iparművészeti alkotás), amely az ország gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének tárgyi bizonyítéka, és építészeti, történeti, régészeti, képzőművészeti, iparművészeti vagy néprajzi szempontból kiemelkedő jelentőségű. Ezért a műemlékeket fokozott védelemben kell részesíteni.
A Javaslat 216. §-ában meghatározott bűncselekmény elkövetési magatartása a műemlék megsemmisítése. Megsemmisítés alatt a műemlék állagának megszüntetését vagy olyan fokú károsítását kell érteni, amelynek következtében a műemléket már nem lehet az eredeti állapotába visszaállítani.
A bűncselekmény tettese csak a műemlék tulajdonosa lehet. Ha a műemléket idegen személy semmisíti vagy rongálja meg, felelősségre vonását a Javaslat 324. §-a teszi lehetővé.
Tiltott határátlépés A külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása
A 217. §-hoz
1. A külföldre utazásról és az útlevélről szóló jogszabály (1978. évi 20. sz. tvr.) szerint minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy külföldre utazzék. Ez a jog a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően gyakorolható; az ezzel való visszaélésnek a társadalomra fokozottan veszélyes eseteit a Javaslat bűncselekménynek nyilvánítja, és a rendészeti bűncselekmények között szabályozza. Ezek közül a leggyakoribb a tiltott határátlépés, valamint a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása, amelyekről a Javaslat egy § keretében rendelkezik.
2. Az (1) bekezdés kétféle elkövetési magatartást határoz meg:
a) Az a) pont a tiltott határátlépés törvényi tényállása, amelyet az államhatár engedély nélkül vagy meg nem engedett módon átlépése valósít meg. Az elkövetés tárgya a Magyar Népköztársaság államhatára. Közömbös, hogy az államhatár átlépése a Magyar Népköztársaság területéről kilépéssel vagy oda belépéssel történt-e. Nem valósul meg a bűncselekmény, ha az elkövető más államok közötti határt lép át tiltott módon. Más államok határának büntetőjogi védelme nem a magyar büntető törvény feladata.
Az államhatár őrizetéről szóló jogszabály [40/ 1974. (XI. 1.) MT számú rendelet 12. § (1) bek.] szerint az államhatárt csak érvényes útiokmánnyal és a hatályos rendelkezések szerint szükséges be-, illetőleg kiutazási engedély birtokában szabad átlépni; az átlépés ellenőrzés mellett történik. - Ezért az államhatár engedély nélküli átlépésén elsősorban azt kell érteni, hogy a határt érvényes útiokmány és - a szükséges esetbenbe-, illetve kiutazási engedély nélkül, nem ellenőrzés mellett lépik át. A bűncselekmény tettese lehet nem magyar állampolgár is.
A tiltott határátlépés elkövethető másként is, pl. hamis vagy hamisított, illetve más nevére szóló útlevél felhasználásával. Emellett számos más elkövetési mód is elképzelhető. A Javaslat ezeket a "meg nem engedett módon" szövegrésszel jelöli meg.
b) Az útlevél meghatározott vagy határozatlan idejű külföldön tartózkodásra jogosít. Visszaél az útlevéllel az, aki az abban meghatározott időn túl, tehát jogellenesen marad külföldön. A b) pont a jogellenes külföldön maradásnak azokat az eseteit határozza meg, amelyeknél indokolt a büntetőjogi felelősségre vonás. Ezek tettese csak az a magyar állampolgár lehet, aki megengedett módon hagyta el az országot. A Javaslat a tényállást nem korlátozza kifejezetten a magyar állampolgárokra, de ez következik az elkövetési magatartásból.
A megengedettnél hosszabb ideig külföldön maradás akkor bűncselekmény, ha tartós, vagyis az elkövető nem átmenetileg, hanem hosszabb, határozatlan ideig kíván külföldön tartózkodni, ott állandó jelleggel letelepedik. Nem szükséges, hogy az elkövető ezt az elhatározását szóban vagy írásban kifejezésre juttassa; megállapítható ez az új tartózkodási helyén tanúsított magatartásából is.
A tartósan külföldön maradás megvalósítható akár a külföldre utazás, akár a külföldön tartózkodás szabályainak a kijátszásával. A külföldre utazás szabályait az játssza ki, aki már a kiutazás előtt elhatározza, hogy tartósan külföldön marad, azonban utazásának célját illetően a hatóságot megtéveszti, pl. látogatás vagy turisztika céljából kéri a kiutazásának engedélyezését.
A külföldön tartózkodás szabályainak megszegése több magatartással valósulhat meg. Magáncélból külföldre utazás esetén általában akként történhet, hogy az elkövető a külföldön tartózkodás engedélyezett határidejének lejártával nem tér vissza; ehhez kapcsolódhat más országba távozás, mint ahova az utazásának engedélyezését kérte. Szolgálati célú külföldön tartózkodás esetén az elkövetési magatartás általában az, hogy az elkövető a hazatérésére vonatkozó utasításnak (a szolgálati tartózkodás megállapított időtartama, hazarendelés, hazatérésre való felszólítás) nem tesz eleget.
További tényállási elem, hogy a tartósan külföldön maradás a Magyar Népköztársaság érdekeit, jelentősen sérti. A Javaslat ezzel azokat a cselekményeket kívánja a büntetőjogi felelősség körébe vonni, amelyek akár az elkövető személye, akár az eset tárgyi körülményei folytán fokozottabb veszélyt jelentenek. Ez állapítható meg pl., ha az elkövető államtitok birtokában van, vagy külföldön a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges magatartást tanúsít.
Mind az a), mind a b) pontban meghatározott magatartás társadalomra veszélyességéből következik, hogy azt bűntettként indokolt szabályozni.
3. Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott cselekmény társadalomra veszélyességét jelentősen növeli, ha azt a külföldön tartózkodó magyar állampolgár szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve követi el. A (2) bekezdés ezt minősített esetként szabályozza. Ennek alanya nemcsak hivatalos személy lehet, hanem bárki, aki szolgálati célú külföldi tartózkodása során követi el a bűncselekményt. Nem vonható viszont ide az az eset, ha hivatalos személy magáncélú utazása során marad tartósan külföldön.
A (2) bekezdésben meghatározott esetben az elkövetők szolgálatának, hivatalos megbízatásának jellege különböző lehet; megvalósíthatja ezt fontos beosztású, és kevésbé jelentős munkakört, feladatot ellátó személy. A Javaslat ezért a büntetési tételt úgy határozza meg, hogy széles körű egyéniesítésre legyen lehetőség.
4. A tiltott határátlépés társadalomra veszélyessége fokozott, ha fegyveresen vagy csoportosan követik el. A (3) bekezdés ezeket minősítő körülményként szabályozza. A két fogalomra a 137. § 3. és 11. pontja tartalmaz értelmező rendelkezést
5. A légi jármű külföldre vitele útján elkövetett tiltott határátlépés veszélyessége igen jelentős és megakadályozása is nehezebb. A (4) bekezdés ezért erre súlyos büntetést helyez kilátásba.
Közömbös, hogy a légi jármű kinek a tulajdonában van, és hogy a cselekményt gépi meghajtású repülőgéppel, vitorlázó repülőgéppel vagy léghajóval követik-e el. A feltétel csak az, hogy a Magyar Népköztársaság területén (légiterében) levő légi jármű külföldre vitelével történjék a határ átlépése.
Amennyiben az elkövető a légi jármű ellenőrzését annak fedélzetén, erőszakkal, fenyegetéssel, avagy másnak öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezésével ragadta magához, és így lépte át a határt, a cselekmény nem a (4) bekezdés szerinti minősített esetet, hanem a légi jármű hatalomba kerítését (262. §) valósítja meg.
6. Mind a tiltott határátlépésre, mind a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszására tett előkészület veszélyessége olyan fokú, hogy emiatt indokolt a büntetőjogi felelősségre vonás.
A tiltott határátlépés előkészületeként értékelhető pl. ha az elkövető a lakóhelyét a határ átlépésének céljával elhagyta, de még nem lépett be a határőrség rendszeres ellenőrzése és felügyelete alatt álló területre. - Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott cselekmény előkészülete lehet pl. a kiútazási engedély megszerzése a hatóság félrevezetésével, vagyontárgyak átruházása ellenértékük külföldre juttatása, vagy az esetleges vagyonelkobzás meghiúsítása céljából. Az előkészület büntetendőségnek is feltétele, hogy amennyiben az elkövető a cselekményt befejezi - tartósan külföldön marad -, ez jelentősen sértse a Magyar Népköztársaság érdekeit.
A (2) és a (3) bekezdésben foglalt minősített esetek előkészületének nincs olyan kiemelkedő veszélyessége, hogy ez magasabb büntetést tenne szükségessé. Ezzel szemben a légi jármű jogellenes külföldre vitelével történő elkövetés előkészületénél indokolt a súlyosabb büntetési tétel.
7. A (6) bekezdés az (1) bekezdésben meghatározott cselekménynek differenciált elbírálását biztosítja. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor, a törvényi tényállást megvalósító cselekmény kisebb súlyú, és ezért enyhébb büntetési tétel indokolt. A cselekmény súlyára az indítékából, céljából, és az eset más körülményeiből lehet következtetést vonni. Ilyen lehet pl. az engedély nélküli határátlépés hozzátartozó meglátogatása, esküvőn vagy temetésen részvétel céljából. Az eset más körülményeit általánosságban nem lehet megjelölni; ezek összefüggésben lehetnek az elkövető személyével és a cselekmény tárgyi oldalával is, pl. egészen rövid tartamú külföldi tartózkodás tiltott határátlépés útján.
A kisebb súlyú cselekményeket a Javaslat vétségnek tekinti; az egyéniesítést szolgálja a vagylagos büntetési tétel is.
A (2)-(4) bekezdésben meghatározott minősítő körülmények kizárják a (6) bekezdés alkalmazását; ilyen esetekben a cselekmény nem lehet kisebb súlyú.
8. Az (1)-(5) bekezdésben meghatározott bűncselekményeknél mellékbüntetésként indokolt a vagyonelkobzás és a kitiltás lehetővé tétele. Vagyonelkobzás alkalmazásának főként akkor van jelentősége, ha az elkövető külföldön tartózkodik, és így a szabadságvesztést nem lehet végrehajtani. A kitiltás a bűncselekmény ismétlésének lehetőségét zárhatja ki, pl. a határ közelében lakó elkövető esetében.
Embercsempészés
A 218. §-hoz
1. A tiltott határátlépéshez nyújtott bűnsegély köréből a Javaslat kiveszi a fokozottan veszélyes magatartásokat, és ezeket önálló tényállásként szabályozza.
Az embercsempészés mindkét tényállási fordulata a tiltott határátlépéshez kapcsolódik: segítségnyújtás, erre ajánlkozás vagy vállalkozás vagyoni haszonszerzés végett, illetőleg az ilyen cselekményeket elősegítő szervezet tagjaként vagy megbízásából. A második fordulat az embercsempész szervezetek tagjai és megbízottjai elleni büntetőjogi fellépést biztosítja. Ilyen elkövetőnél felesleges annak vizsgálata, hogy ő maga vagyoni haszonszerzés céljából járt-e el, közreműködése mindenképpen jelentős fokban társadalomra veszélyes.
Az ajánlkozás önmagában előkészületnek minősülő tevékenység, de - éppen az embercsempészek, főleg az ilyen szervezetek gyakorlatából ismerten - olyan nagy fokban veszélyes, hogy az embercsempészés befejezett alakzataként kell értékelni.
2. Az embercsempészés tárgyi súlyát, és az elkövető személyi veszélyességét egyaránt jelentősen fokozza az üzletszerűség (137. § 7. pont). Ezért a (2) bekezdés az üzletszerű elkövetést súlyosabban rendeli büntetni.
3. Az embercsempészés törvényi tényállása első fordulatának eleme a vagyoni haszonszerzési célzat, de ez jellemző az embercsempész szervezetek tevékenységére is. Ezért a vagyonelkobzás alkalmazását lehetővé kell tenni.
A gyakorlati tapasztalat szerint az embercsempészek gyakran a helyi ismereteik felhasználásával segítik elő a tiltott határátlépést. A (3) bekezdés ezért lehetőséget ad mellékbüntetésként a kitiltásra.
Feljelentés elmulasztása
A 219. §-hoz
1. A bűncselekmények feljelentése az állampolgárok erkölcsi kötelessége, illetve - a körülményektől függően - munkaköri, szolgálati kötelezettsége. Ezért a feljelentés elmulasztásához általában munkajogi és hasonló jogkövetkezmények fűződnek. A Javaslat csak azoknál a bűncselekményeknél fenyegeti büntetéssel a feljelentés elmulasztását, amelyeknél a büntetőjog által védett érdek jelentősége folytán ez nem mellőzhető. Ilyenek az állam elleni bűncselekmények (150. §), valamint egyes, jellegük folytán ezekhez közel álló bűncselekmények. A 219. § az utóbbiak egy csoportjáról rendelkezik.
2. Az (1) bekezdés három pontban sorolja fel az elkövetési cselekményeket.
Az a) pont a tiltott határátlépés, valamint a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása súlyosabb eseteinél [217. § (2)-(4) bek.], továbbá az embercsempészésnél már az előkészület feljelentésének elmulasztását is bünteti. Ez a különösen veszélyes, nehezen megakadályozható cselekmények megelőzése érdekében szükséges. A 217. § (1) bekezdése szerinti alapesetben, valamint a 217. § (6) bekezdésében foglalt kisebb súlyú cselekmények esetében ez nem indokolt.
Ha a katona azért távozik külföldre, hogy ezzel magát a szolgálatának teljesítése alól kivonja, a szökésnek a 343. § (3)-(4) bekezdése szerinti minősített esetét valósítja meg. Ennek a súlyos bűncselekménynek a megelőzéséhez is fontos érdek fűződik, ezért indokolt már az előkészület feljelentésének elmulasztását bűncselekménnyé nyilvánítani. - Ha a külföldre szökés feljelentését katona mulasztja el, a 344. § alapján büntetendő.
A közérdek azt is megkívánja, hogy a hatóság tudomást szerezzen azoknak a bűncselekményeknek a tényleges elkövetéséről, amelyeknél már az előkészület feljelentésének elmulasztása is büntetendő. Ezért a c) pont az a)-b) pontban megjelölt, még le nem leplezett bűncselekmény feljelentésének elmulasztását büntetni rendeli. A bűncselekmény akkor le nem leplezett, ha a hatóság még nem szerzett róla tudomást. - Az a), b) és c) pont alapján nemcsak a befejezett bűncselekmény, hanem a kísérlet feljelentésének elmulasztása is büntetendő.
Mindhárom elkövetési magatartás esetén a büntetőjogi felelősség feltétele, hogy a feljelentés elmulasztójának hitelt érdemlő tudomása legyen az előkészületről, illetve a még le nem leplezett bűncselekményről. A tudomás hitelt érdemlősége ténykérdés, amelynek megítélése az eset körülményeitől függ. Hitelt érdemlő a tudomása annak, aki közvetlen személyes észlelés alapján értesül a cselekményről; hitelt érdemlő lehet azonban a szóbeli vagy írásbeli közlésen, tárgyi bizonyítékon alapuló tudomásszerzés is.
A feljelentési kötelezettség a bűncselekmény előkészületéről, illetve véghezviteléről való hitelt érdemlő tudomásszerzéssel keletkezik, és akkor szűnik meg, ha a tudomást szerző ezt a hatóságnak jelenti. A késedelmes közlés rendszerint nem éri el a célját, ezért kell a kötelezettnek a tudomásszerzés után ezt nyomban, mihelyt teheti, a hatóság tudomására hozni. A hatósággal való közlést a Javaslat nem szűkíti a büntető eljárásban szabályozott feljelentésre, ezért használja a tágabb értelmű "jelentés" kifejezést.
Hatóság alatt elsősorban a büntető ügyekben eljáró hatóságokat (nyomozó hatóság, ügyész, bíróság) kell érteni, de adott esetben államigazgatási szervnél (pl. helyi tanácsnál) vagy más hatóságnál tett bejelentés is megfelelő lehet.
A bűncselekmény jellegére figyelemmel a Javaslat ezt vétségnek tekinti, és vagylagosan szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával, valamint pénzbüntetéssel rendeli büntetni.
3. A (2) bekezdés szerint a hozzátartozó (137. § 5. pont) nem vonható felelősségre a feljelentés elmulasztása miatt. Az itt érintett bűncselekményekkel kapcsolatban helytelen lenne az olyan büntetőjogi szabály, amely a hozzátartozókat szembeállítaná egymással, és bennük lelkiismereti konfliktust idézne elő.
Határjelrongálás
A 220. §-hoz
Az államhatár megjelölésére különböző jelek (kő-, beton-, faoszlop, tábla stb.) szolgálnak. A jelzés helyének a határvonal megállapítása, felismerése, az államhatár őrizete szempontjából jelentősége van. E jelek jogtalan eltávolítása, megváltoztatása sérti az államhatár rendjét.
A határjelrongálás törvényi tényállásának elkövetési magatartásai az államhatár megjelölésére szolgáló jel megsemmisítése, megrongálása és elmozdítása.
A megsemmisítés a jel teljes megszüntetését, a megrongálás az állagának hátrányos megváltoztatását jelenti. Ez magában foglalja a jel felismerhetetlenné tételét is. Az elmozdítás jelenthet eltulajdonítást, vagy az eredeti helyről - eltulajdonítási szándék nélküli - elvitelt, ha az elvitt jelet másutt felállítják.
E cselekmények súlyára figyelemmel a Javaslat a határjelrongálást vétségnek tekinti, és vagylagos büntetési tételként szabadságvesztést, javító-nevelő munkát, valamint pénzbüntetést határoz meg.
III. CÍM
AZ ÁLLAMTITOK ÉS A SZOLGÁLATI TITOK MEGSÉRTÉSE
Az állami szervek, a társadalmi szervezetek és a szövetkezetek munkájának zavartalansága érdekében szükség van arra, hogy a működésükkel kapcsolatos egyes adatokról illetéktelenek ne szerezzenek tudomást. Ezek az adatok különböző jelentőségűek lehetnek; büntetőjogi védelmet igénylő alapvető kategóriáik az államtitok és a szolgálati titok.
A III. cím az államtitok és a szolgálati titok megsértésének körében három bűncselekmény - az államtitoksértés (221. §), a szolgálati titoksértés (222. §), valamint az államtitoksértés feljelentésének elmulasztása (223. §) - tényállását, továbbá az államtitok és a szolgálati titok fogalmát (224. §) határozza meg.
Államtitoksértés
A 221. §-hoz
1. Az államtitoksértés elkövetésének két alapvető módozata a titok jogosulatlan megszerzése, illetőleg visszaélés az elkövető birtokában levő államtitokkal. Ez utóbbi a titok jogosulatlan felhasználását, illetéktelen személy részére hozzáférhetővé, vagy az illetékes részére hozzáférhetetlenné tételét jelenti.
Ez utóbbi módozat - amennyiben az államtitok még nincs az elkövető jogszerű birtokában - feltételezi annak megszerzését.
Az illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tételnek lehet egy vagy több egyedileg meghatározott "címzettje", de ide tartozik a nyilvánosságra hozatal (közzététel) is. A hozzáférhetetlenné tételbe pedig nem csak a jogosult előli elrejtés, hanem a titok anyagi hordozójának a megsemmisítése vagy a tartalom megismerését akadályozó megrongálása is beleértendő.
2. Fokozott az államtitoksértés társadalomra veszélyessége, ha különösen fontos államtitokra követik el vagy ha súlyos hátrányt okoz. Még inkább ez a helyzet, ha a bűncselekmény következtében az államtitok illetéktelen külföldi személy részére válik hozzáférhetővé. Ezekben az esetekben a (2) bekezdés szigorúbb büntetést állapít meg.
3. Az államtitoksértés jogi tárgyának kiemelkedő fontossága megköveteli, hogy a törvény a gondatlan elkövetést is büntetéssel fenyegesse. Ugyanez az alapja az előkészület büntetendővé nyilvánításának is [(3)-(4) bek.].
Szolgálati titoksértés
A 222. §-hoz
A bűncselekmény törvényi tényállásának elemei alapjában véve megegyeznek az államtitoksértésével, de a büntetési tételek itt enyhébbek. Ennek, nemkülönben a gondatlan elkövetés és az előkészületi büntetlenül hagyásának az alapja egyaránt az a minőségi különbség, mely a szolgálati és az államtitok fontossága között van. A (3) bekezdés b) pontja szerinti minősített eset felvételét a katonai szolgálati titok kiemelkedő jelentősége és ennélfogva fokozott védelmének igénye indokolja,
Államtitoksértés feljelentésének elmulasztása
A 223. §-hoz
Az államtitok nagy jelentősége szükségessé teszi, hogy feljelentésének elmulasztását a Javaslat büntetéssel fenyegesse.
A feljelentést elmulasztó hozzátartozó büntetlensége csak a már elkövetett államtitoksértésre korlátozódik. Az (1) bekezdés a) pontja esetén - amikor az elkövetés még megelőzhető - az államtitok fontosságára tekintettel a hozzátartozótól is megkövetelhető a feljelentés, figyelemmel arra is, hogy ezáltal az előkészület elkövetőjét is megóvja ama súlyosabb büntetőjogi következményektől, amelyek a befejezett államtitoksértéshez fűződnek.
Az államtitok és a szolgálati titok
A 224. §-hoz
A törvényi meghatározás az államtitoknak és a szolgálati titoknak azt a lényeges tulajdonságát veszi alapul, hogy az előbbinek illetéktelen személy tudomására jutása a Magyar Népköztársaság fontos érdekét, utóbbié pedig az állami szerv, társadalmi szervezet vagy szövetkezet működését, illetőleg az államigazgatás, honvédelem, igazságszolgáltatás vagy gazdálkodás rendjét veszélyezteti.
A materiális meghatározást formális meghatározással kiegészíteni csak az államtitok tekintetében kell. A (2) bekezdés kizárja azt a lehetőséget, hogy államtitokká nyilvánított adat ilyen jellegét bárki felülbírálhassa. A szolgálati titok azonban már nem annyira kiemelkedő fontosságú, hogy ilyen szigorú megkötés szükséges lenne.
IV. CÍM
A HIVATALI BŰNCSELEKMÉNYEK
A hivatali bűncselekmények közös sajátossága, hogy tettesük csak hivatalos személy lehet. Azokat a bűncselekményeket, amelyeket hivatalos személy és nem hivatalos személy egyaránt elkövethet, a Javaslat nem ebben a címben helyezi el. Ilyen a bűnpártolás (244. §) és a vesztegetés (250. §).
Hivatali visszaélés
A 225. §-hoz
1. A cím élére a hivatali visszaélés mint általános tényállás került. Valamennyi, hivatali bűncselekményre jellemző ugyanis az, hogy elkövetője visszaél hivatali helyzetével stb., a cím további §-ai e visszaélés sajátos formáit büntetik.
A hivatalos személy törvényi meghatározását a 137. § 1. pontja tartalmazza.
2. A hivatali kötelesség megszegése mellett, amely valamennyi hivatali bűncselekménynek jellegzetessége, a hatáskör túllépésének és a hivatali helyzettel egyéb módon visszaélésnek a szövegben példálódzó jellege van. A hivatali kötelesség körébe tartozik ugyanis a hatásköri szabályok megtartása és a visszaéléstől tartózkodás is.
A bántalmazás hivatalos eljárásban, a kényszervallatás és a jogellenes fogvatartás (226-228. §) - mint speciális tényállások - kizárják a hivatali visszaélés megállapítását, jóllehet mindezek jellegzetes példái a hivatali helyzettel való visszaélésnek. Ezért az "egyébként" szót a cím összefüggésében úgy kell értelmezni, hogy a szabály ezzel az egyéb hivatali bűncselekményektől eltérő módon elkövetett visszaélésekre utal.
A Javaslat a célzatos hivatali visszaélést bünteti; célzat hiányában elégséges, ha a hivatalos személyt fegyelmi úton vonják felelősségre.
A célzat a jogtalan hátrány okozása, illetve jogtalan előny szerzése. E bűncselekmény esetében a jogtalan előny magából a hivatali visszaélésből származik. A megvesztegetett hivatalos személyt, ezzel szemben, egy másik személy jutalmazza.
Bántalmazás hivatalos eljárásban
A 226. §-hoz
A rendelkezés a hivatali visszaélés egyik súlyos formáját bünteti. Tényállási eleme, hogy a bántalmazás a hivatalos személy eljárása során történjék. Egyébként a cselekmény becsületsértést valósíthat meg.
Ha a hivatalos személy a bántalmazáshoz valaki másnak (pl. alárendeltjének) a fizikai tevékenységét veszi igénybe, tehát nem maga bántalmaz, hanem bántalmaztat, akkor cselekményének a minősítése azon múlik, hogy a tényleges bántalmazó felelősségre vonható-e, és milyen bűncselekményért. Ennek megfelelően vagy felbújtó lesz, vagy közvetett tettes.
A bántalmazás erőszakos ráhatás az emberi testre, de nem feltétlenül sérti a testi épséget.
Kényszervallatás
A 227. §-hoz
A kényszervallatás a kényszerítéshez (174. §) és a zsaroláshoz (323. §) hasonló tevékenység; ez utóbbiaktól az alany és a cél speciális volta különbözteti meg.
Az elkövető olyan hivatalos személy, aki előtt a cselekmény sértettje az eljárásban vallomást vagy nyilatkozatot tesz. Bár ez a § - eltérően a 226. és a 228. §-tól - az "eljárása során" szavakat nem tartalmazza, nem kétséges, hogy vallatásról csak ilyenkor lehet szó. Az elkövető célja rendszerint az, hogy - főleg a büntető eljárásban - vallomást kényszerítsen ki, de a Javaslat az egyéb nyilatkozat kikényszerítését célzó cselekményt is bünteti.
Arra az esetre, ha a hivatalos személy az erőszak vagy fenyegetés alkalmazásához másnak a közreműködését veszi igénybe, a megelőző § indokolásában mondottak az irányadók.
A rendelkezés - az erőszakon és a fenyegetésen kívül - a pszichés és a morális kényszer "finomabb" eszközeit is bünteti, amelyek alkalmasak rá, hogy a sértett magatartását döntően befolyásolják. Ezt fejezi ki a "más hasonló módszer" fordulat.
A bűncselekménynek nem feltétele, hogy a kikényszerített vallomás vagy nyilatkozat eltérjen az igazságtól. A cél nem szentesíti a törvénytelen eszközt; az elkövetőnek a való tények felderítésére irányuló szándéka adott esetben enyhítő körülmény lehet, de bűnösségét nem zárja ki.
Jogellenes fogvatartás
A 228. §-hoz
1. A bűncselekményt olyan hivatalos személy követheti el, aki - az eljárására vonatkozó szabályok értelmében és az ott meghatározott feltételek mellett - jogosult arra, hogy mást a személyes szabadságától megfosszon. Jogellenessé akkor válik e cselekménye, ha ezek a feltételek hiányoznak.
Súlyosabban büntetendő - a (2) bekezdés szerint - a jogtalan fogvatartás, ha indoka vagy célja aljas, ha a szabadságelvonás a sértett sanyargatásával párosul vagy pedig súlyos következményre vezet.
A sanyargatás - a szabadság elvonásán túlmenően - testi vagy lelki szenvedés okozását jelenti.
2. A (3) bekezdés ún. privilégizált esetet határoz meg annak kimondásával, hogy vétségért büntetendő az elkövető, ha a jogellenes fogvatartás időtartama huszonnégy óránál nem hosszabb.
Ennyire rövid idő ugyanis sem a szabadságelvonással járó szenvedés, sem a szabadság hiányából származó különféle hátrányok szempontjából nem szokott nagyobb jelentőségű lenni.
V. CÍM
A HIVATALOS SZEMÉLY ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Az V. cím rendelkezései a társadalmi igényeknek megfelelően határozzák meg a büntetőjogi védelem körét, és nemcsak a hivatalos személy, hanem a közfeladatot ellátó személyek és támogatóik elleni támadásokat is büntetik.
Hivatalos személy elleni erőszak
A 229. §-hoz
1. A bűncselekmény elkövetési magatartásának az (1) bekezdés szerint több változata van.
Az akadályozásnak a hivatalos személy jogszerű eljárásában kell történnie. Az elkövető azonban az eljárás jogszerűségének hiányára csak akkor hivatkozhatik, ha ez a jogellenesség nyilvánvaló, felismerése mérlegelést nem igényel.
Erőszakkal akadályozáson személy elleni erőszakot kell érteni. Dolog elleni erőszak csak akkor tényállásszerű, ha a dologról áttevődik a személyre. A fenyegetés fogalmát a 138. § határozza meg.
Az intézkedésre kényszerítésnek is erőszakkal vagy fenyegetéssel kell történnie. Olyan intézkedésről van itt szó, amelyet a hivatalos személy nem a saját, hanem a tettes akarata szerint foganatosít. Ebből következik, hogy az eljárás során tanúsított engedetlenség, amely passzív magatartásban nyilvánul meg, intézkedésre kényszerítést akkor sem jelent, ha a hivatalos személy az engedelmességet intézkedéssel kényszeríti ki; ilyenkor ugyanis nem a hivatalos személy az, akit kényszerítenek. Ugyanezen okból (erőszak vagy fenyegetés hiánya) akadályozásról sem lehet ilyenkor szó.
A bántalmazás akkor hivatalos személy elleni erőszak, ha az eljárás alatt vagy miatt történik. Az ilyen magatartás akkor is sérti az államigazgatás rendjét, ha a sértett az elkövetés időpontjában már nem hivatalos személy. Az (5) bekezdés kifejezetten kimondja, hogy ebben az esetben hivatalos személy elleni erőszakot, és nem személy elleni bűncselekményt (XII. fejezet) kell megállapítani.
2. Fokozottan veszélyes és a (2) bekezdés szerint súlyosabban minősül a bűncselekmény, ha csoportosan vagy felfegyverkezve követik el. Ezeket a fogalmakat a 137. § 3. és 11. pontja határozza meg. Még súlyosabban büntetendő - a (3) bekezdés szerint - a csoport szervezője vagy vezetője.
3. A hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoportosulás már önmagában olyan fenyegetést fejez ki, mely alkalmas arra, hogy a hivatalos személy eljárását befolyásolja. A csoportban jelentkező erő-összpontosítás azokra is visszatartóan hat, akik egyébként hajlandók lennének a hivatalos személyt támogatni, vagy védelmére kelni. Ezért a (4) bekezdés szerint az ilyen csoportban való részvétel egymagában is bűncselekmény. A csoport szervezőjének és vezetőjének büntetése szigorúbb.
4. A (6) bekezdés - kriminálpolitikai indokokból - büntetlenséget biztosít a csoport résztvevőjének, ha ettől az előkészületi jellegű magatartásától eláll.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak
A 230. §-hoz
A rendelkezés a)-f) pontjában felsorolt személyek nem hivatalos személyek, de közérdekű feladatokat - a tömörebb törvényi szóhasználat szerint közfeladatokat - látnak el; különleges büntetőjogi védelmüknek tevékenységük e közérdekű volta az alapja. Nem terheli azonban őket olyan fokozott felelősség, mint a hivatalos személyeket.
Közforgalmú közlekedési vállalatok azok, amelyek a személyszállítás célját szolgálják. Ezek, valamint a posta végrehajtó vagy biztonsági szolgálatot ellátó alkalmazottait illeti meg a 230. § szerinti védelem.
A b) és c) pont ugyancsak biztonsági feladatokat ellátó személyek védelméről intézkedik.
A mentőszolgálat tagja és a hatósági eljárásban az ügyvéd más jellegű, de szintén olyan közérdekű tevékenységet fejt ki, amely hasonló védelmet igényel, mint amely a hivatalos személyeket megilleti [d) és e) pont]. Ugyanez vonatkozik - meghatározott körben - az orvosra, de e védelem kereteit célszerűbb alacsonyabb szintű jogszabályban megállapítani [f) pont].
Hivatalos személy támogatója elleni erőszak
A 231. §-hoz
A 231. § jogpolitikai indoka hasonló ahhoz, amelyet a megelőző § indokolása tartalmaz. A hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személyek is közérdekből járnak el.
Hatóság vagy hivatalos személy megsértése
A 232. §-hoz
1. Az állami szervek tevékenysége, az államigazgatási feladatok ellátása csak akkor lehet zavartalan, ha az ilyen funkciót ellátó személy bizalmat és tekintélyt élvez. E bizalom és tekintély csorbítása - a rágalmazásnak és a becsületsértésnek megfelelő magatartással - a Javaslat szerint nem személy (közelebbről az emberi méltóság) elleni, hanem az államigazgatás és igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény.
2. Az (1) bekezdésben meghatározott vétség elkövetője tényt állít (híresztel stb.), mely a hatóság iránti bizalom megingatására vagy a hivatalos személy becsületének csorbítására alkalmas. Bár a kétféle alkalmasság vagylagosan szerepel, nem téveszthető szem elől, hogy a hivatalos személy becsületének csorbulása - kisebb-nagyobb mértékben - mindig hátrányosan érinti a hatóság iránti bizalmat is.
3. Való tény állítása rendszerint nem veszélyes a társadalomra; a hibák feltárása segíti a fejlődést. Ha azonban az állítás körülményeiből kitűnik, hogy a tény állítása csak ürügyül szolgál a bizalom megingatására, vagy méltánylást nem érdemlő, önző személyes érdek előmozdítására szolgál, a büntetőjogi felelősség megállapítása indokolt.
Ezért mondja ki a (4) bekezdés, hogy az állított tény valósága csak akkor bizonyítható, ha állítását (híresztelését stb.) közérdek vagy jogos személyi érdek indokolja. Ez utóbbi azonban nemcsak az elkövetőnek, hanem bárki másnak az érdeke is lehet.
4. A (2) bekezdésben meghatározott vétség elkövetője nem megtörtént (vagy meg nem történt) tényt hangoztat, hanem sérteget. A hatóságra vonatkozó sértő, gyalázkodó szó vagy cselekedet, nem a bizalmat, hanem a tekintélyt veszi célba. Megjelenési formájában eszerint a cselekmény a becsületsértéshez hasonló; ha hivatalos személy ellen irányul, akkor a becsületsértéstől csupán az különbözteti meg, hogy az illetőnek a működésével kapcsolatos.
5. A (3) bekezdés szerint minősítő körülmény, ha az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott vétséget nagy nyilvánosság előtt követik el.
Az elkövetés ilyen módja ugyanis a hatóság tekintélyét fokozottan veszélyezteti. Nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, vagy sokszorosítás útján való elkövetését is érteni kell (137. § 10. pont).
6. A bírálat jogával való visszaélés, sőt a sértés méltányolható és emberileg érthető volta is olyan kategóriák, melyek az életben nem jelentkeznek mindig egyértelmű tisztasággal. A közvetlenül érintett hivatalos személy olykor, érthető módon túlértékeli a sérelem jelentőségét, illetőleg - ami a jogi tárgy szempontjából döntő - a közérdek veszélyének valós voltát és fokát. Ezért a Javaslat szerint a jelen §-ban meghatározott vétség miatt csak a jogszabályban meghatározott szerv feljelentése alapján indítható büntetőeljárás. A személyhez fűződő jogok védelmét szolgálja, hogy e feljelentés - ha megtételét a sértett kívánja - csak akkor tagadható meg, ha az a közérdek sérelmével járna.
VI. CÍM
AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A címben elhelyezett bűncselekmények közös jogi tárgya az igazságszolgáltatás zavartalan működése. Ezt azonban a Javaslat tágan értelmezi és nem csupán a bíróság, hanem az igazságszolgáltatással többé-kevésbé szoros kapcsolatban álló vagy hasonló jellegű tevékenységet kifejtő más hatóságok működését is védi, ideértve a büntetésvégrehajtási szerveket is.
Hamis vád
A 233. §-hoz
1. A hamis vád az igazságszolgáltatás elleni egyik legsúlyosabb bűncselekmény. Elnevezése hagyományos, jóllehet nem pontos, mert hazánkban, a magánvádas ügyek szűk körétől eltekintve, ügyészi vádmonopólium van. Az egyén tehát -jogi értelemben - nem vádol, hanem gyanúsít, feljelent, vádaskodik. Szándéka - rendszerint -éppen az, hogy az ügyészt bírja rá vádemelésre. Ennek módja annak, a valósággal ellentétes, állítása a hatóság előtt, hogy a sértett bűncselekményt követett el [az (1) bekezdés a) pont], vagy pedig bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítéknak a hatósághoz juttatása [az (1) bekezdés b) pont].
A vádolásnak hatóság előtt kell történnie. A Be. 122. §-ának (2) bekezdése - a hatóságon kívül - a hivatalos személyt is kötelezi arra, hogy a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelentse. Ezért a feljelentésre kötelezett hivatalos személy előtti vádolás is hamis vád.
2. A vádolás tényállítás, amely szerint meghatározott személy bűncselekményt követett el, és amely tényállítás a büntetőeljárás kiváltására alkalmasnak látszik. A vádolás módja nemcsak a tényállítás közlése lehet (szóban vagy írásban, személyesen vagy közvetítő útján), hanem elkövethető a bűncselekmény gyanúját megalapozó bizonyítéknak a hatóság tudomására hozatalával is.
Ebből az utóbbi szempontból csupán a tárgyi bizonyítékoknak, illetve bizonyítási eszközöknek van jelentőségük. Hamis személyi bizonyíték "koholása" hamis tanúzásra felhívásként, illetve hamis tanúzásra felbújtásként büntetendő.
Az (1) bekezdés b) pont szerinti módon elkövetett hamis vádat a 238. § (1) bekezdés c) pontja szerint elkövetett hamis tanúzástól az határolja el, hogy az utóbbi bűncselekmény esetén a vád nem hamis, vagy pedig a hamisan vádoló a hamis tanúzás elkövetőjétől különböző személy.
A vádolás tanúvallomás keretében is elkövethető, pl. más személy vagy ismeretlen tettes ellen folyó eljárás során.
A vádolás természeténél fogva szándékos tevékenység, anélkül, hogy a Javaslat előírná célzatos voltát. Nem szükséges tehát, hogy a vádaskodó kívánja a tényállításai alapján az eljárás megindítását, elegendő, ha ebbe, mint lehetséges következménybe belenyugszik, azaz szándéka eshetőleges.
3. A hamis vád büntetési tétele a következményekhez igazodik. Ha a hamis vád annyira megtévesztően volt felépítve, hogy a nyomozó és vádhatóságot is félrevezette, tehát a büntetőeljárás megindítását eredményezte, ez a bűncselekmény fokozott veszélyessége mellett szól. Ennél is nagyobb veszélyességről tanúskodik, ha a vád hamisságát a bíróság sem tudta kideríteni és ártatlan embert ítélt el.
A 234. §-hoz
A Javaslat a gondatlanságból elkövetett hamis vádat külön §-ban szabályozza. Ennek az a fő oka, hogy a rendelkezés nem egyszerűen a 233. § gondatlan alakzatát határozza meg, hanem a törvényi tényállás felépítése sajátos. A hamis vád enyhébb elbírálása akkor indokolt, ha az elkövető a tényállás valótlanságáról vagy a bizonyíték hamis voltáról gondatlansága miatt nem tud (ténybeli tévedés).
A 235. §-hoz
1. Szabálysértés, illetőleg fegyelmi vétség hivatali hatáskörben észlelése nem vonja maga után a Be. 122. § (2) bekezdése szerinti feljelentési kötelezettséget. Ezért a Javaslat a hatóságok (hivatalos személyek) körét, akik előtt a bűncselekmény elkövethető, szűkebben vonja meg akkor, ha a hamis vád tárgya szabálysértés vagy fegyelmi vétség. Az említett körbe - a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás hatóságain kívül - csak szabálysértési hatóság, illetőleg a fegyelmi jogkör gyakorlója tartozik. Szabálysértési hatóságon bármely, szabálysértés elintézésére jogosult szerv értendő. A fegyelmi jogkör gyakorlója csak a megvádolt felett fegyelmi jogkörrel rendelkező személy lehet.
2. Az elkövetési tevékenység megfelel a 233. § (1) bekezdésének, a büntetési tétel azonban - a cselekmény kisebb társadalomra veszélyességére figyelemmel - enyhébb.
A 236. §-hoz
1. A Javaslat szerint, ha a hamis vád folytán eljárást (alapügy) indítanak, ennek befejezése előtt a hamisan vádaskodó ellen csak az alapügy hatóságának a feljelentése alapján lehet eljárni.
Meg kell előzni ugyanis annak lehetőségét, hogy tényleges bűnelkövetők - hamis vád címén - a feljelentő ellen forduljanak, őt megfélemlítsék és feljelentésének a visszavonására indítsák. A hamis vád ügyében rendszerint nem is lehet az alapügy elbírálása előtt dönteni, mert a vádaskodás alaptalansága az alapügy eredményétől függ.
Az elévüléssel kapcsolatos rendelkezés annak a kizárását szolgálja, hogy az alapügyben folyó eljárás befejezése előtt - elévülés folytán - megszűnhessék a hamis vád büntethetősége. Természetesen tárgytalan a szabály, ha a hamisan megvádolt személy ellen büntető, illetőleg fegyelmi vagy szabálysértési eljárást nem indítottak, tehát alapügy nincsen.
2. A (2) bekezdésben a Javaslat módot ad rá, hogy korlátlanul enyhítsék, sőt - különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén - mellőzzék a hamis vád elkövetőjének a megbüntetését, ha vádjának hamisságát az eljáró hatóság előtt még az alapügy befejezését megelőzően feltárja. Az anyagi igazság felderítése, különösen pedig az ártatlan személy elítélésének az elkerülése annyira fontos társadalmi és jogpolitikai érdek, hogy jelentőségében a hamisan vádaskodó megbüntetéséhez fűződő érdeket is megelőzi. A vád hamisságának feltárása nem feltétlenül jelenti a valóság feltárását, amelyet a hamisan vádoló esetleg nem is ismer. Így méltánytalan lenne a valóság feltárását megkövetelni tőle.
Hatóság félrevezetése
A 237. §-hoz
A büntetőeljárás alapjául szolgáló valótlan bejelentés a hamis vád esetén kívül is büntetést érdemel. Elvonja a hatóságokat, különösen a nyomozó hatóságokat a tényleges bűncselekmények felderítésének és megelőzésének feladataitól, és ezzel közvetve a bűnözők tevékenységét segíti.
A tényállási elemek értelmezésénél figyelembe kell venni a 233. §-hoz fűzött indokolást.
Hamis tanúzás
A 238. §-hoz
1. A hamis tanúzást, mint hagyományos elnevezést, a Javaslat fenntartja, bár tartalmilag a tényállás - a hamis tanúzás mellett - a hamis szakvéleményre, a hamis szaktanácsadói felvilágosításra, a hamis fordításra és a hamis tolmácsolásra is vonatkozik.
Az (1) bekezdés szerint hamis tanúzás valótlan vallomással vagy a való tények elhallgatásával követhető el. E tényállási elemeket az elkövető szándékának át kell fognia.
A hamis tanúzás hatóság előtt követhető el. A Javaslat szövege kiemeli a hatóságok közül a bíróságot, mivel e bűncselekményt legtöbbször bíróság előtti peres vagy nemperes eljárásban követik el. Bár a Javaslat külön szabályozza a büntető, a polgári, valamint a fegyelmi, szabálysértési, munkaügyi vagy szövetkezeti döntőbizottsági, választottbírósági, illetve egyéb hatósági eljárásban elkövetett hamis tanúzást, az (1) bekezdésben előbb általános meghatározást ad.
A hamis tanúzásnak az ügy lényeges körülményére kell vonatkoznia. Nemcsak az a körülmény lényeges, amely kihat az ügy érdemi eldöntésére, hanem az olyan is, amely az eljárásban hozott egyéb határozat szempontjából jelentős (pl. büntető ügyben az előzetes letartóztatásra alapot adó körülmények).
2. A (2) bekezdés a hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását írja elő a hamis szakvéleményre, a hamis szaktanácsadói felvilágosításra, valamint a hamis tolmácsolásra és fordításra.
A tényállási elemek értelmezésére az 1. pontban kifejtettek megfelelően irányadók.
Hasonlóan kell megítélni - akár büntető, akár polgári ügyben - a hamis okirat vagy hamis tárgyi bizonyítási eszköz szolgáltatását. Nem tartozik ide az az eset, amikor e cselekmény a 233. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott hamis vádat valósítja meg, sem az, amikor a büntetőeljárásban ennek terheltje szolgáltatja a hamis bizonyítékot. Ezt a lehetőséget a (3) bekezdés kifejezetten kizárja.
3. A büntető ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetéséről a (4) bekezdés rendelkezik. Súlyosabb büntetés indokolt, ha a hamis tanúzást halálbüntetéssel is büntethető bűncselekményre nézve követik el.
4. Hasonlóképpen differenciáltan állapítja meg az (5) bekezdés a polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetését. A minősítő körülmény az ügy tárgyának különösen nagy vagyoni értéke, illetőleg a különösen jelentős egyéb (nemvagyoni) érdek. A különösen jelentős egyéb érdek például a személyállapotra vonatkozó perekben fordulhat elő, ahol az ítélet mindenkivel szemben hatályos, illetőleg - a perújítás kizártsága folytán - a téves döntéssel okozott sérelem nem orvosolható.
5. A (6) bekezdés a büntető vagy polgári ügyben gondatlanul elkövetett hamis tanúzást bünteti, ideértve a (2) bekezdés eseteit is.
A 239. §-hoz
A fegyelmi eljárás, a szabálysértési eljárás, a munkaügyi vagy a szövetkezeti döntőbizottsági eljárás, a választottbírósági, illetve egyéb hatósági eljárás során elkövetett hamis tanúzás kisebb jogsérelem veszélyével jár, mint az előbbi §-beli. Ez az enyhébb büntetőjogi megítélés alapja, az ilyen eljárásban gondatlanul tett hamis vallomást nem szükséges büntetőjogi eszközökkel üldözni.
A 240. §-hoz
E § a hamis tanúzás vonatkozásában ugyanúgy rendelkezik, mint a 236. § a hamis vád körében; az utóbbi § indokolásában kifejtettek a jelen §-ra is érvényesek.
A 241. §-hoz
1. A § büntethetőséget kizáró okot létesít arra az esetre, ha a tanút a Be. 65. §-ának rendelkezése ellenére hallgatják ki. Ilyenkor a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe [Be. 67. § (3) bek.]. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik a szakértőre, a szaktanácsadóra és a tolmácsra is [Be. 71. § (3) bek., 79. § (2) bek., 80. § (3) bek.].
2. A (2) bekezdés alapja ugyanaz a jogpolitikai megfontolás, amely a 236. § (2) bekezdésénél érvényesül. A hamis tanúvallomás visszavonásával azonos jelentőségű az elhallgatott lényeges körülmény utólagos feltárása.
Hamis tanúzásra felhívás
A 242. §-hoz
A hamis tanúzásra felhívás fogalmilag előkészületi jellegű magatartás (eredménytelen felbújtás). Társadalomra veszélyessége azonban olyan fokú, hogy úgynevezett sui generis bűncselekményként való büntetése szükséges.
A § - a 238. és 239. §-hoz igazodva - differenciált büntetési tételeket állapít meg.
Mentő körülmény elhallgatása
A 243. §-hoz
A körülmények kedvezőtlen találkozása folytán, hamis vád vagy tanúzás nélkül is válhat valaki ártatlanul büntetőeljárás terheltjévé, sőt elítéltjévé. Az ilyen sérelem megelőzése, illetőleg orvoslása érdekében a Javaslat bünteti a mentő körülmény elhallgatását.
A mentő körülményt a büntetőeljárás alá vont személlyel, védőjével vagy a hatósággal kell közölni. A büntetőeljárás alá vont személy lehet gyanúsított, vádlott vagy elítélt.
Az a kötelezettség, hogy a mentő körülményt, mint az ügy lényeges körülményét a hatóság tudomására kell hozni, tartalmilag nem különbözik a tanúskodási kötelezettségtől, ennélfogva a hamis tanúzásért nem büntethető személyek e § alapján sem vonhatók felelősségre (241. §-hoz fűzött indokolás).
Bűnpártolás
A 244. §-hoz
1. A bűnpártolást - mint a bűnkapcsolat egyik változatát - az különbözteti meg a bűnsegélytől [21. § (2) bek.], hogy a bűnpártoló csupán utólag, előzetes megegyezés nélkül nyújt segítséget a bűncselekmény elkövetőjének.
Az (1) bekezdés a) és b) pontjában felsorolt elkövetési magatartások közül a b) pont szerinti az általánosabb. A büntetőeljárás sikerét törekszik meghiúsítani az is, aki segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön. Az a) pont különtartása azért indokolt, mert a (4) bekezdésben a hozzátartozónak biztosított mentességet az a) pont esetére helyes korlátozni, és nem adható meg annak, aki nem csupán az elkövető meneküléséhez nyújt segítséget, hanem egyébként is arra törekszik, hogy a büntetőeljárás sikerét meghiúsítsa.
Az (1) bekezdés c) pontja szerinti tárgyi bűnpártolást mindenekelőtt az különbözteti meg az orgazdaságtól (326. §), hogy a bűnpártoló az alapcselekmény elkövetőjének érdekét szolgálja, az orgazda viszont a maga vagy más részére próbál vagyoni hasznot szerezni.
2. Szigorúbb büntetést érdemel, aki a bűnpártolást hasznonszerzés végett követi el. Erről rendelkezik a (2) bekezdés. A 326. § (1) bekezdésében felsorolt bűncselekményekkel kapcsolatban a (2) bekezdés szerinti bűnpártolás nem követhető el. Az ilyen magatartás orgazdaság.
3. Szigorúbban bünteti a Javaslat a bűnpártolást, ha súlyos bűncselekményekkel kapcsolatban követik el, illetve hivatalos személy az eljárása során követi el. Erről a (3) bekezdés rendelkezik.
4. A (4) bekezdés szerint nem büntethető az, aki a bűnpártolást hozzátartozója menekülése érdekében, tehát méltányolható indítékból követi el. Érdemtelen azonban e mentességre az, aki haszonszerzés végett, valamint a hivatalos személy, aki eljárása során követi el a bűnpártolást.
Fogolyszökés
A 245. §-hoz
1. A büntetőeljárás során a hatóságok olyan kényszerintézkedéseket alkalmazhatnak, amelyek az állampolgárokat megfosztják személyi szabadságuktól. Ugyancsak a személyi szabadság elvesztésével jár a jogerős ítélet alapján végrehajtott szabadságvesztés és szigorított őrizet.
Fontos igazságszolgáltatási és társadalmi érdek, hogy az, akivel szemben ilyen intézkedést vagy büntetést rendeltek el (fogoly) ne vonhassa ki magát annak foganatosítása alól. Ezt az érdeket szolgálja a 245. § rendelkezése. A bűncselekményt az követi el, aki a hatóság őrizetéből megszökik. Az őrizet átfogó kifejezés, de csak az említett intézkedések és büntetés foganatosításával kapcsolatos szabadságelvonás értendő rajta.
2. Vannak más büntetőjogi és államigazgatási jellegű intézmények, amelyek a személyi szabadság elvonásával járnak, vagy jelentős mértékű korlátozását eredményezik (kényszergyógykezelés, az alkoholisták kényszergyógyítása munkaterápiás intézetben, javítóintézeti nevelés, elzárás stb.). Aki ezek végrehajtása alól vonja ki magát, nem követ el fogolyszökést.
Fogolyzendülés
A 246. §-hoz
1. A 246. § a büntetésvégrehajtás rendje elleni legsúlyosabb támadást bünteti.
A bűncselekményt a fogoly követheti el; "foglyon" a 245. §-ban meghatározottak értendők.
A tényállás megvalósulásához legalább három fogoly együttes fellépése szükséges; egy vagy két fogoly hasonló jellegű magatartása más bűncselekmény (pl. hivatalos személy elleni erőszak) lehet.
Az elkövetési magatartás a büntetésvégrehajtás rendjét súlyosan veszélyeztető, nyílt ellenszegülés. Súlyos veszély hiányában más bűncselekmény, illetve fegyelmi vétség állapítható meg.
"Ellenszegülés" a szembehelyezkedés bármilyen, aktív vagy passzív formája.
Az ellenszegülés akkor "nyílt", ha kifejezett, határozott és felismerhető, de nem kell nyilvánosnak lennie.
2. Mint minden csoportos bűncselekmény, a fogolyzendülés is veszélyesebb, ha a nyílt ellenszegülés nem spontán, hanem szervezett. Ezért a szervező és vezető, illetőleg a rend oltalmazója ellen erőszakot elkövető zendülő - a (2) bekezdés szerint - minősített eset elkövetőjeként felel. Még súlyosabban büntetendő a fogolyzendülés, ha különösen súlyos következményre vezet. Különösen súlyos következmény lehet pl., ha a fogolyzendülés következtében sokan megsérülnek, vagy igen nagy kár keletkezik.
3. Az önkéntes elállást - a büntetés korlátlan enyhítésének kilátásba helyezésével - bátorító (4) bekezdés jogpolitikai indokoltsága kézenfekvő; az sem szorul magyarázatra, hogy a súlyosabb, a minősített esetek elkövetőivel szemben ily kedvezménynek már nincs helye.
Az (5) bekezdés a fogolyzendülés előkészületét bünteti. Ezt a bűncselekmény nagy társadalomra veszélyessége indokolja.
Ügyvédi visszaélés
A 247. §-hoz
Az ügyvéd fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik a hivatásából folyó kötelességének bármilyen megszegéséért. A legsúlyosabb - és már büntetőjogi felelősségre vonást igénylő - az olyan kötelességszegés, amelynek az a célja, hogy az ügyvéd az ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon. A 247. § ennek büntetéséről rendelkezik.
A jogtalan hátrány nemcsak vagyoni lehet, hanem egyéb érdeksérelem is.
Az anyagi érdek motiválta elkövetés súlyosabban büntetendővé teszi e bűncselekményt, mégpedig attól függetlenül, hogy az elkövető magának vagy másnak akar-e hasznot szerezni.
Az ügyvédjelölti minőség, valamint az olyan foglalkozás, amelynek gyakorlásához a jogi képviseletre felhatalmazottság fűződik, az ügyvédéhez hasonló helyzetet jelent, indokolt tehát, hogy e helyzettel hasonló büntetőjogi felelősség párosuljon.
Zugírászat
A 248. §-hoz
A rendelkezés a jogosulatlan, üzletszerű beadvány- vagy okiratszerkesztést bünteti.
Az üzletszerűség fogalmát a 137. § 7. pontja határozza meg.
A zugírászat zavarja a hatóságok munkáját, sérti az ügyvédség érdekeit, kárt okozhat a jogban járatlan állampolgároknak. A nem üzletszerűen, bár ellenszolgáltatásért beadványt, vagy okiratot szerkesztő személy tevékenységének társadalomra veszélyessége azonban nem éri el a büntetőjogi üldözést igénylő szintet.
Zártörés
A 249. §-hoz
A zár alá vétel és a lefoglalás jogszabályon alapuló, fontos hatósági intézkedés, amelyeknek tiszteletben tartását a büntetőjog eszközeivel is biztosítani kell.
A 249. § a zártörés két alakzatát határozza meg. Az (1) bekezdés a szűkebb értelemben vett zártörésről rendelkezik. Elkövetési magatartásai a zár alá vételt külsőleg is kifejezésre juttató hatósági cselekményt (pecsét, a helyiség lezárása) sértik.
Súlyosabban büntetendő - a (2) bekezdés szerint - a lefoglalt dolog elvonása a végrehajtás alól. Ezt rendszerint a dolog tulajdonosa követi el, de nem feltétlenül.
VII. CÍM
A KÖZÉLET TISZTASÁGA ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A VII. cím rendelkezései mindenek előtt az állami szervek, a hivatalos és más fontos társadalmi funkciót betöltő személyek törvényes, pártatlan és elfogulatlan működésébe vetett bizalmat védik. Az úgynevezett korrupciós bűncselekmények (a vesztegetés és a befolyással üzérkedés) veszélyeztetik ezt a bizalmat, és általában a közélet tisztaságát, azokat a fokozott erkölcsi és társadalmi követelményeket, amelyek a szocialista társadalom körülményei között nemcsak a hatóságok és hivatalos személyek működésében érvényesek, hanem a gazdasági és a kulturális életben is.
A 250-252. § az úgynevezett passzív vesztegetés, a 253-254. § az aktív vesztegetés eseteit szabályozza. A 255. § a vesztegetés speciális, a sajtóval kapcsolatos változatát határozza meg. Ezzel védi a közéletben rendkívül fontos szerepet betöltő sajtót minden illetéktelen befolyással szemben.
A közélet tisztaságát sérti a bírálat elfojtása is. Ezért a Javaslat bünteti a közérdekű bejelentő üldözését (257. §).
Vesztegetés
A 250. §-hoz
1. A 250. § a vesztegetés legsúlyosabb változatát bünteti. A bűncselekmény alanya a hivatalos személy (137. § 1. pont). Az (1) bekezdés a büntetőjogi felelősség körét - a közélet tisztaságának védelme érdekében - tágan vonja meg. Nem utal kifejezetten arra, hogy az előny kérése, ígéretének elfogadása, illetve az előny kérőjével vagy elfogadójával való egyetértés (a továbbiakban: előny kérése), a hivatalos személyt a közérdek kárára befolyásolhatja, mivel ez az egyéb tényállási elemekből következik.
Az "előny" nemcsak vagyoni, hanem más jellegű is lehet.
A vesztegetést kezdeményezheti a hivatalos személy (az előny kérése), de elkövetheti a bűncselekményt úgy is, hogy elfogadja az aktív vesztegető által felajánlott előnyt vagy ennek ígéretét (a jövőbeli előnyt).
Vesztegetés továbbá, ha az előny kérője vagy elfogadója harmadik személy (pl. a hivatalos személy hozzátartozója), de a hivatalos személy - kifejezetten vagy hallgatólagosan - egyetért azzal, hogy őreá tekintettel az a harmadik személy előnyt kérjen vagy kapjon.
Az előny kérésének kapcsolatban kell állnia a hivatalos személy működésével. A büntetés kiszabása körében van jelentősége annak, hogy ez a kapcsolat mennyire szoros. Legszorosabb akkor, ha a hivatalos személy folyamatban levő ügyben kéri az előnyt, míg mielőtt konkrét hivatali kötelességének teljesítésére sor kerülne. De vesztegetés az is, ha csupán az ügy elintézése után kéri az előnyt.
A hivatalos személy bármilyen konkrét ügytől függetlenül is kérhet előnyt. Az ilyen vesztegetés értelme a hivatalos személy "jóindulatának" elnyerése, valamilyen jövőbeli viszonzás reményében.
A bűncselekmény az előny kérésével stb. befejezett. Ebből a szempontból közömbös, hogy a hivatalos személy tesz-e valamit az előny ellenében vagy sem.
2. Fokozott a vesztegetés társadalomra veszélyessége, ha azt vezető beosztású vagy fontosabb ügyben intézkedésre hivatott hivatalos személy, illetve más hivatalos személy fontosabb ügyben követi el. Ezekben az esetekben a (2) bekezdés szigorúbb büntetést állapít meg.
3. A (3) bekezdés a vesztegetés legsúlyosabban minősülő eseteit szabályozza. A bűncselekmény akkor befejezett, ha az elkövető az előnyért hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél.
A 251. §-hoz
1. E bűncselekmény a 250. §-ban meghatározott vesztegetéstől abban különbözik, hogy elkövetője nem hivatalos személy, hanem állami szervnek, szövetkezetnek vagy egyesületnek - az említett minőséggel nem rendelkező - dolgozója, illetve tagja. Az állami szervek közül (137. § 2. pont) itt elsősorban az állam gazdálkodó szervei és intézményei jöhetnek szóba, az előbbiek között különösen az állami vállalatok.
A "gazdasági" vesztegetés elkövetőit a közfelfogás nem a hivatalos személyekre vonatkozó mértékkel méri. Ezt a jogszabály sem hagyhatja figyelmen kívül. Ezért, a társadalmi tudat jelenlegi szintjén, a 251. § (1) bekezdése csak a kötelességszegéssel kapcsolatos gazdasági vesztegetést bünteti. Nem szükséges azonban, hogy az elvárt, illetőleg kilátásba helyezett kötelességszegést ténylegesen el is kövessék. Az egyéb tényállási elemek értelmezésére a 250. §-hoz fűzött indokolás megfelelően irányadó.
2. Ha a vesztegetés elkövetője (a megvesztegetett) meg is szegi kötelességét, cselekménye - a (2) bekezdés szerint - súlyosabban minősül.
A 252. §-hoz
1. A 252. § a gazdasági vesztegetés súlyosabb változatát határozza meg. A 251. §-ban felsorolt szervek olyan dolgozójával, illetve tagjával szemben, aki önálló intézkedésre jogosult, a hivatalos személyekéhez hasonló fokozott követelményeket kell támasztani. Ezért a tényállás megfelel a 250. § (1) bekezdésének, és az e §-hoz fűzött indokolást itt is figyelembe kell venni.
Azt a körülményt, hogy az elkövető önálló intézkedésre jogosult-e, nem munkakörének vagy beosztásának elnevezése szerint kell elbírálni. Az a döntő, hogy ténylegesen milyen jogok illetik meg.
2. Ez a büntetendő magatartás is súlyosabban minősül, ha az elkövető az előnyért kötelességét megszegi. A 251. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolásban írtak tehát ehelyütt is irányadók.
A 253. §-hoz
1. A 253. § a hivatalos személy megvesztegetését bünteti (aktív vesztegetés), és a 250. § szerinti passzív vesztegetés megfelelője. Tényállási elemeinek értelmezéséhez az utóbbi §-hoz fűzött indokolást is figyelembe kell venni.
Az (1) bekezdés az olyan előny adását stb. bünteti, amely alkalmas arra, hogy a hivatalos személyt működésében a közérdek kárára befolyásolja - kivéve a (2) bekezdés esetét.
2. A (2) bekezdés szerint súlyosabban minősül a bűncselekmény, ha a vesztegető azért adja vagy ígéri az előnyt, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje stb. (célzatos magatartás).
Az aktív vesztegető e rendelkezés szerint és nem a 250. § (3) bekezdésében meghatározott vesztegetés felbújtójaként büntetendő, ha a hivatalos személy az előnyért megszegi hivatali kötelességét. A fokozott felelősség ugyanis csak a hivatalos személyt terheli.
3. Előfordul, hogy az előnyt a korrupt hivatalos személy kéri [250. § (1) bek.], és az ügyfél vonakodása esetén jogtalan hátránytól tarthat. Ezt a kényszerítő helyzetet méltányolja a (3) bekezdés rendelkezése, amely büntethetőséget kizáró okot létesít.
Ha a vesztegető kötelességszegésért adja vagy ígéri az előnyt [(2) bekezdés], nem érdemel büntetlenséget.
A 254. §-hoz
A 254. § a gazdasági vesztegetés (251. §) aktív változatát bünteti. A tényállási elemek értelmezését illetően a 253. §-hoz fűzött indokolást is figyelembe kell venni. A 254. § szerint kell felelősségre vonni a vesztegetőt akkor is, ha a 252. § (1) bekezdésében megjelölt, önálló intézkedésre jogosult dolgozónak azért ad vagy ígér előnyt, hogy az kötelességét megszegje.
Az aktív vesztegető mindig a 254. § szerint és nem a 251-252. §-ban meghatározott bűncselekmények részeseként büntetendő, ha az utóbbi bűncselekményeket az előnyért elkövetik.
A 255. §-hoz
A bűncselekményt olyan személy követheti el, akinek módjában áll befolyásolni a sajtótermék, illetve az egyéb tömegtájékoztatási eszközök (rádió, televízió) útján leadott információk tartalmát. A sajtórendészeti szabályok megszegését a 213. § bünteti, így az e §-hoz fűzött indokolás itt is megfelelően irányadó.
A kért vagy elfogadott előnynek jogtalannak kell lennie. Nem ilyen előny pl. a hirdetés közzétételéért törvényesen kért díj.
Az előny kérésének vagy adásának célzata kétféle lehet: valaminek a közzététele, illetve elhallgatása.
A rendelkezés a súlyosabb bűncselekményekhez - pl. a 323. §-ban meghatározott zsaroláshoz - képest kisegítő jellegű.
Befolyással üzérkedés
A 256. §-hoz
1. A befolyással üzérkedés a vesztegetéshez szorosan kapcsolódó bűncselekmény. Elkövetője mintegy beékelődik a passzív és az aktív vesztegetés lehetséges alanyai közé, de önálló szerepe van.
Az (1) bekezdés a 250. § szerinti vesztegetésnek megfelelő befolyással üzérkedés. Elkövetője arra hivatkozással kéri vagy fogadja el az előnyt, hogy hivatalos személyt fog befolyásolni. Közömbös azonban, hogy ezt valóban tudja-e és akarja-e. Ha nem, a magatartása csalásszerű, de elsődlegesen a közélet tisztaságát is sérti.
2. A (2) bekezdés a befolyással üzérkedés minősített eseteit határozza meg.
Súlyosabban sérti a közélet tisztaságát, a hivatalos személyek pártatlanságába vetett bizalmat, ha az elkövető azt állítja, vagy azt a látszatot kelti, hogy hivatalos személyt fog megvesztegetni, vagy hivatalos személynek adja ki magát.
Szigorúbb büntetést érdemel az is, aki üzletszerűen (137. § 7. pont) követi el a bűncselekményt.
3. A (3) bekezdés a befolyással üzérkedés enyhébb, a 251. §-al kapcsolatos változatát határozza meg.
4. A befolyással üzérkedő "ügyfele" a 253-254. § szerinti vesztegetésért akkor is felelősségre vonható, ha csak a befolyással üzérkedővel kerül kapcsolatba.
Közérdekű bejelentő üldözése
A 257. §-hoz
A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény szerint a bejelentőt védelem illeti meg. Ezt a Javaslat büntetőjogi eszközökkel is biztosítja.
A közérdekű bejelentés fogalmát az említett törvény 4. §-a határozza meg. A 257. § szerinti bűncselekményt az követi el, aki az ilyen bejelentés miatt hátrányos intézkedést tesz a bejelentővel szemben azaz - esetleg a törvényesség látszatának megóvása mellett - "megtorolja" a bejelentést.
Ezzel szemben a bejelentés alapján tett törvényes intézkedés nem valósítja meg a 257. §-ban meghatározott bűncselekményt, ha az valamilyen vonatkozásban magára a bejelentőre nézve is hátrányos.
Elkobzás
A 258. §-hoz
A 77. § (3) bekezdése szerint a törvényben meghatározott esetekben el kell kobozni azt a dolgot, amely az adott vagyoni előny tárgya volt. A közélet tisztasága elleni bűncselekmények körében feltétlenül szükség van ilyen rendelkezésre, amely elvonja az elkövetőtől a jogellenesen szerzett vagyoni előnyt. Erről szól a 258. § (1) bekezdése.
Ha az elkobzást nem lehet elrendelni, vagy foganatosítani, az elkövetőt a dolog értékének megfizetésére kell kötelezni [77. § (4) bek.].
A 258. § (5) bekezdése az olyan vagyoni előny elvonását is lehetővé és egyben kötelezővé teszi, amelynek nem dolog volt a tárgya. Ilyen lehet pl. valamilyen vagyoni értékű szolgáltatás.
XVI. FEJEZET
A KÖZREND ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
1. A közrend a Magyar Népköztársaság Alkotmányában és egyéb törvényes jogszabályában meghatározott, törvényes rendjét, valamint a szocialista társadalmi együttélés normáinak megfelelő állami és társadalmi viszonyok rendjét jelenti. Olyan helyzetet jelent tehát, amelyben az államhatalom és az államigazgatás szervei, valamint a társadalmi szervezetek rendeltetésüknek megfelelően, zavartalanul működhetnek; az állampolgárok jogai és kötelességei háborítatlanul érvényesülhetnek. Ebben az értelemben minden bűncselekmény sérti a közrendet is.
A Javaslat többi fejezetében meghatározott bűncselekmények azonban elsősorban valamely jellegzetes jogi tárgy (pl. a személy, a vagyon stb.) ellen támadnak, és ez határozza meg a Különös Rész rendszerében való elhelyezésüket.
2. A XVI. fejezetben a Javaslat olyan bűncselekmények tényállásait határozza meg, amelyek általában nem meghatározott személy jogait vagy érdekeit sértik vagy veszélyeztetik, hanem káros hatásuk ennél szélesebb kört érint, az állampolgárok nagyobb vagy szűkebb csoportját. E káros hatás iránya határozza meg a fejezet belső tagolódását. Ennek eredményeként alakult ki a négy cím: a közbiztonság, a köznyugalom, a közbizalom és a közegészség elleni bűncselekmények tényállásaival.
I. CÍM
A KÖZBIZTONSÁG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A közbiztonságon általában azt értjük, hogy sikerül ellenőrzés alatt tartani és megelőzni a súlyos társadalomellenes magatartásokat. Ezek nagy része a Különös Rész más fejezeteiben szabályozott bűncselekmény; megelőzésük - mint pl. az élet és a vagyon biztonsága - szintén része a közbiztonságnak. A jelen fejezetben foglalt tényállások közül a közbiztonság megőrzéséhez az alábbi bűncselekmények elleni harc tartozik:
A közveszélyokozás, a közérdekű üzem működésének megzavarása, a terrorcselekmény, a légi jármű hatalomba kerítése, a robbanóanyaggal stb. elkövetett visszaélés, nemkülönben a sugárzó anyaggal és a méreggel való visszaélés. E cselekményeknek a közbiztonságot veszélyeztető volta könnyen belátható.
A közveszélyes munkakerülés és a tiltott szerencsejáték szervezése a munkakerülő, s ezért a közbiztonságra veszélyt személyükben jelentő, élősdi elemek magatartási formája.
Közveszélyokozás
A 259. §-hoz
1. E § veszélyeztetési bűncselekményt szabályoz. Az elkövetési tevékenység közveszély előidézése, vagy pedig annak a megakadályozása, hogy fennálló közveszélyt elhárítsanak, illetőleg következményeit enyhítsék.
A közveszély fogalmát a Javaslat nem határozza meg, hanem kimunkálását a bírói gyakorlatra bízza. A technika rohamos fejlődése a közveszélynek mindig új forrásait és formáit hozza létre; egy törvényi meghatározással megmerevített gyakorlat nem tarthatna lépést a fejlődéssel. Mindazonáltal megállapítható, hogy a veszély akkor válik közveszéllyé, ha nem csupán egy vagy több - de mindenesetre kis számú - meghatározott személyt, hanem egy vagy több meg nem határozott, vagy pedig nagyobb számú meghatározott személyt fenyeget. Közveszélyről van szó akkor is, ha jelentős értékű dolgok kerülnek veszélybe.
2. Az (1) bekezdésben felsorolt elkövetési módok közül az első kettő (gyújtogatás és árvíz okozása) példálózó jellegű, csakúgy mint a robbanó és a sugárzó anyag vagy energia kiemelése az anyagok és energiák sorából. Az anyag vagy energia pusztító hatása kiváltásának említésével a tényállás az elkövetés minden lehetőségét átfogja.
Anyag és energia együttes szerepeltetése a szövegben a közérthetőség fokozását és félreértések kizárását szolgálja. Árvíz esetén az ártérre zúduló víztömeg roppant mozgási energiája és a víz anyagi tulajdonsága egyaránt jelentheti a veszélyforrást. Ha valaki felhalmozott vagy felhalmozódott anyag (ölfa, állványzat, fal, föld stb.) leomlását idézi elő, ez kifejezhető akként, hogy az anyag tulajdonságai (súly, keménység stb.) rejtettek magukban veszélyt, de kifejezhető úgy is, hogy az elkövető a leomlasztható anyagban szunnyadó helyzeti energia pusztító hatását váltotta ki.
Megvalósul e bűncselekmény gázberendezés megrongálásával is, ha ez gázrobbanás lehetőségét idézi elő.
3. A gyújtogatás akkor befejezett, ha a meggyújtott dolog tüzet fog, tehát a gyújtóanyagtól függetlenül, önállóan ég tovább; ameddig ez be nem következik, addig kísérletről lehet csak szó.
Árvíz okozásánál a bűncselekményt a víz elszabadulása, a védett terület elárasztása teszi befejezetté. Így pl. ha a tettes átvágja ugyan a gátat, de a kétfelől beomló gátrész a nyílást elzárja, és így a víz a gáton inneni területet nem árasztja el, kísérlet létesül.
4. A közveszélyokozás minősített eseteként szabályozza a Javaslat a bűnszövetségben elkövetést. Ezzel az alanyi vonatkozású minősített esettel egyenlő súlyt tulajdonít a tárgyi oldalon annak, ha a közveszélyokozás különösen nagy kárt okoz.
Az iméntieknél súlyosabban büntetendő minősített eset létesül a (3) bekezdés szerint akkor, ha a bűncselekmény egy vagy több ember halálát okozza. Ez az eset a gondatlan emberöléssel létesít törvényi egységet.
5. A közveszélyokozás nagyfokú társadalomra veszélyessége indokolja a gondatlan elkövetés és az előkészület büntetendővé nyilvánítását.
Végül a káros következmények elkerülésének nagyfontosságú jogpolitikai érdeke diktálta a (6) bekezdésben az olyan elkövető részére felkínált korlátlan enyhítési lehetőséget, aki a közveszélyt a káros következmények beállta előtt, önként megszünteti.
Közérdekű üzem működésének megzavarása
A 260. §-hoz
1. A Javaslatnak ez a §-a a népgazdaság és a lakosság szükségletei szempontjából jelentős üzemek működésének a megzavarását nyilvánítja bűncselekménnyé.
A közérdekű üzem törvényi fogalmát a (4) bekezdés tartalmazza. Eszerint ide tartozik a közmű, a közforgalmú tömegközlekedési üzem, a távközlési üzem, és végül bizonyos nagyfontosságú javakat termelő üzemek.
Közműn olyan termelő egységet értenek, mely az ipar, a mezőgazdaság vagy a lakosság víz-, gőz-, villany-, gáz-, hőenergia ellátását biztosítja, illetőleg a lakosság általános kényelmét, valamint egészségét szolgálja.
A közforgalmú tömegközlekedés fogalmába olyan közlekedési eszközök üzeme tartozik, melyeket a használók széles köre vehet igénybe (közforgalmú jelleg) és amelyek tömeges közlekedés lebonyolítására alkalmasak. Eszerint pl. a bérkocsi (taxi) nem tartozik ide, mert közforgalmú ugyan, de nem tömegközlekedési eszközökkel történik.
A távközlés körébe a távbeszélő, távíró, rádió, televízió, telex stb. üzemén kívül a tenger alatti kábel is tartozik (ennek büntetőjogi védelmét nemzetközi egyezmény írja elő).
A (4) bekezdésben említett alapanyag - közgazdaságtani fogalom: szűkebb értelemben a nyersanyagok bizonyos csoportját jelenti, melyek a népgazdaság egésze szempontjából alapvető jelentőségűek (mint pl. a szén, a vas, az olaj); tágabb értelemben pedig az egyes termékek fő alkotóelemét (pl. gépnél a vasat, textilneműnél a gyapjút vagy pamutot), melyből a terméket előállítják, mely a termék alapja.
2. A közérdekű üzem működésének megzavarása - eredménybűncselekmény; a működés jelentős mértékű zavarának tehát be kell következnie.
A Javaslat a működés minden megzavarását büntetni rendeli és csak példaszerűen emeli ki a berendezés és a vezeték megrongálását. A működés magában foglalja a termelés, illetve a szolgáltatás teljes folyamatát. Pl. a különféle alközpontok (centrálék), transzformátorok éppúgy elkövetési tárgyak lehetnek, mint a szén, vagy alapanyag jellegű egyéb ásvány feltárása és szállítása céljából létesített berendezések.
3. A (2) bekezdés értelmében súlyosabban minősítő körülmény, ha a bűncselekményt bűnszövetségben vagy különösen nagy vagyoni hátrány okozásával követik el. Ennek indokai a 259. §-hoz fűzött indokolás 4. pontjában találhatók.
A gondatlan elkövetés pönalizálásának vonatkozásában ugyancsak a 259. § indokolására kell utalni.
Ha a bűncselekmény folytán sérülés vagy halál következik be, mely az elkövetőnek felróható, halmazat keletkezik. Halmazattal állunk szemben akkor is, ha a cselekmény a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállását is megvalósítja.
Nem létesül viszont halmazat rongálás esetében, mert ezt a tényállás magában foglalja.
Terrorcselekmény
A 261. §-hoz
1. A hivatásos és szervezett bűnözés a legutóbbi években a kényszerítésnek és a zsarolásnak az eddig ismerteknél félelmetesebb, minőségileg új formáit hozta létre. Közös vonásuk, hogy az elkövető (személy vagy csoport) előzetes biztosíték szerzésével igyekszik kizárni a kudarc lehetőségét. Egy vagy több személyt - esetleg nagyértékű javakat - kerít hatalmába, és a személy szabadon bocsátását, illetve a javak visszaadását követelések teljesítésétől teszi függővé.
Ha a követelés címzettje nem állami szerv vagy társadalmi szervezet, akkor a cselekmény - a követelés tartalmától függően - zsarolás vagy kényszerítés, melyhez halmazatban egyéb bűncselekmények járulhatnak aszerint, hogy az elkövető a "biztosíték" hatalmába kerítésének és hatalmában tartásának során milyen egyéb tényállásokat valósít meg. Ha viszont a követelést állami vagy társadalmi szervhez intézi, akkor a jelen §-ban meghatározott új típusú bűncselekmény: terrorcselekmény valósul meg.
2. A követelés tartama alapján kell megállapítani, hogy azt kihez intézték.
Lehetséges, hogy a követelést tartalmazó üzenet alakszerű címzettje nem állami szerv, vagy társadalmi szervezet, hanem pl. magánszemély. Az ilyen címzettnek az elkövető közvetítő szerepet szán: kellő alappal feltételezi róla, hogy - a túsz érdekében - továbbítja a követelést, ahhoz a fórumhoz, melynek módjában áll azt teljesíteni. Hasonló a helyzet olyan anyagi követelés esetében, melyet a címzett vagy túsz hozzátartozója akár azért nem teljesíthet, mert a követelt javak az állami szerv vagy társadalmi szervezet birtokában vannak, akár azért, mert vagyoni helyzete ezt eleve kizárja. Nem kétségesen ilyen követelés az is, amely foglyok vagy elítéltek szabadon bocsátására, betiltott tevékenység engedélyezésére vagy büntető eljárás megszüntetésére irányul.
3. A nemzetközi bűnüldözési tapasztalatok szerint az ilyen cselekmény elkövetői mindenre elszánt személyek, akik a legsúlyosabb hátrány okozásától, így a túszok megcsonkításától vagy megölésétől sem riadnak vissza. A (2) bekezdés értelmében az ilyen tevékenységgel a terrorcselekmény minősített esete valósul meg, olyan összefoglalt bűntett, melyet a Javaslat legsúlyosabb büntetési tétele fenyeget. E minősített eset akkor is megállapítható, ha az elkövetőt az eredményt illetően legalább gondatlanság terheli (15. §).
A most említetthez hasonló fokban emeli a terrorcselekmény veszélyességét a háború idején elkövetés is; a büntetés az így minősített esetben szintén a legsúlyosabb.
4. A terrorcselekmények magas fokú társadalomveszélyessége szükségessé teszi, hogy előkészületüket a (3) bekezdés szerint bűntettként üldözzék. Kriminalisztikai tapasztalat ugyanis, hogy a terroristák rendszerint gondosan összeállított és részletekbe menően kidolgozott terv alapján hajtják végre támadásukat. Az előkészület bűncselekménnyé nyilvánítása e bűncselekmények megelőzését szolgálja.
A megelőzést segíti a (4) bekezdésben a feljelentési kötelezettség előírása is.
A cselekmény folytán kockán forgó értékek és érdekek nagysága diktálja az (5) bekezdésben biztosított korlátlan enyhítési lehetőséget arra az esetre, ha az elkövető olyankor áll el a bűncselekmény folytatásától, amikor ez még nem járt súlyos következménnyel.
Légi jármű hatalomba kerítése
A 262. §-hoz
1. A Javaslat a most tárgyalt bűntettet nem véletlenül helyezi el a terrorcselekmény tényállása mellett; az előbbi nem ritkán eszközcselekménye az utóbbinak. Ám a légi jármű hatalomba kerítése ilyen összefüggés nélkül, önmagában is veszedelmes bűncselekmény.
A tényállás alapja a légi járművek jogellenes hatalomba kerítésének leküzdéséről Hágában, 1970. december 16. napján aláírt, az 1972. évi 8. számú tvr.-rel kihirdetett egyezményben vállalt kötelezettség az ilyen cselekmények büntetőjogi üldözésére.
A bűncselekmény tárgya a légi közlekedés biztonsága. Ezt a jogi tárgyat a XIII. fejezet rendelkezései is védik, de más oldalról.
A 184. §-ban meghatározott bűncselekmény szintén megvalósulhat erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával, de míg ez a bűncselekmény az erőszak (fenyegetés) alkalmazásával befejezett, a 262. § eredmény-bűncselekményt határoz meg, amelynek tényállása a jármű feletti ellenőrzés megszerzésével, mint eredménnyel válik teljessé, enélkül kísérleti szakban marad. E sajátos eredmény, mely a forgalom rendjének és biztonságának sérelmét jelenti, utalja a 262. §-t a közrend - közelebbről a közbiztonság - elleni bűncselekmények közé.
2. Bár a légi jármű jogellenes hatalomba kerítésének rendszerint az útvonal megváltoztatása a célja, a Javaslat mégsem szabályozza célzatos bűncselekményként. Ennek oka pusztán az, hogy a légi jármű feletti ellenőrzésnek a tényállásban meghatározott módon megvalósított, jogtalan megszerzése egyéb célból is elképzelhető.
A tényállás a repülőgépen kívül az összes többi légi közlekedési eszközre (pl. helikopter, léghajó) is kiterjed. Közömbös, hogy milyen célra (polgári utasforgalomra vagy katonai, mezőgazdasági, egészségügyi stb. célra) rendelt gépről van szó.
Az elkövetés helye a légi jármű fedélzete. Bár a légi jármű feletti ellenőrzés erőszakos stb. átvétele más helyen - pl. a repülőtér irányító tornyában - is lehetséges, az ilyen mód veszélyessége alatta marad a tényállás szerinti, tipikus változatnak, és üldözésére az egyéb tényállások elegendők.
3. Jelentős különbség a 184. § és a 262. § elkövetési tárgya között, hogy az utóbbiban a légi járműnek nem kell "közlekedő" járműnek lennie, azaz a bűntett nem csak repülés közben követhető el.
Kétségtelen, hogy a repülés közbeni elkövetés a légi jármű lezuhanásának a veszélyét is magában rejti, ami földön tartózkodó légi jármű esetében nem áll fenn. A kriminalisztikai tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a felszállás előtt, illetve a leszállás után elkövetett hatalomba kerítés folytán a légi jármű személyzete és az utasok rendszerint ugyanolyan veszélyes helyzetbe kerülnek, mintha az elkövetésre a levegőben került volna sor. Ezért a Javaslat a repülés közben elkövetésre utalást mellőzi.
A jogi védelem teljessé tétele érdekében az elkövetési tevékenység módozatai között, az erőszak és a fenyegetés mellett (melyekre a 184. § példaszerűen utal), a Javaslat ebben a §-ban az öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezést is felsorolja.
4. A légi jármű hatalomba kerítése gyakran eszközcselekménye a 261. §-ban meghatározott terrorcselekménynek. A légikalózokra is érvényes az előbbi § indokolásának 3. pontjában szereplő az a megállapítás, hogy az emberi élet elpusztításától csak a Javaslat büntetési tételeinek a legszigorúbbikával lehet őket visszatartani. Ezért a (2) bekezdés szerint, a legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett minősített eset valósul meg, ha a bűncselekmény egy vagy több ember halálát okozza.
5. A légi jármű hatalomba kerítése előkészületének bűncselekménnyé nyilvánítása szükségszerű következménye az alapcselekmény rendkívül magas fokú társadalomra veszélyességének. E tekintetben utalni kell a megelőző § indokolásának 4. pontjában kifejtettekre.
Visszaélés robbanóanyaggal, robbantószerrel, lőfegyverrel vagy lőszerrel
A 263. §-hoz
1. A robbanóanyag és a robbantószer - veszélyes tárgyak. Beszerzésük, tárolásuk, kezelésük, előállításuk, forgalmazásuk, felhasználásuk különféle - jogszabályokban meghatározott - szigorú rendelkezések megtartásához van kötve. E szabályok megszegése veszélyezteti a közbiztonságot. Ez indokolja a büntetőjogi üldözést.
A robbanóanyag fogalma nem igényel magyarázatot. Robbantószer alatt azt az eszközt értjük, amely a robbanóanyagnak (pl. dinamitnak) a felrobbantására szolgál, ilyen pl. a gyutacs és a gyújtózsinór. A robbantásokhoz használt készülékek (bomba, pokolgép, kézigránát stb.) tehát a robbanóanyagnak és a robbantószernek az egyesítései.
2. A robbanóanyagra és robbantószerre előbb elmondottak nagyban-egészében érvényesek a lőfegyverre és a lőszerre is, tehát ezek visszaélésszerű tartása stb. nem kevésbé veszélyezteti a közbiztonságot, mint az előbbieké. A lőfegyverek és lőszerek gyártására, forgalomba hozatalára, tartására vonatkozó szabályokat a 2/1975. (IV. 16.) BM számú rendelet tartalmazza.
Említést érdemlő különbség viszont, hogy lőfegyvert - pl. vadászat vagy önvédelem céljára - megfelelő engedély alapján magánszemélyek is birtokukban tarthatnak.
Visszaélés sugárzó anyaggal
A 264. §-hoz
A sugárzó (radioaktív) anyagok és készítmények előállítását, felhasználását, szállítását a 10/1964. (V. 7.) Korm. számú rendelet, valamint az 1/1964. (V. 7.) EüM számú rendelet szabályozza.
A sugárfizikai kutatások eredményeként egyre jobban elterjedt a sugárzó anyagok alkalmazása a különböző termelési folyamatokban, a gyógyászatban és a tudományos munkában. A sokféle radioaktív izotóp és a többi sugárzó anyag jelentős része veszélyes; szabályellenes kezelésük egészségi ártalmaknak a forrása lehet. Az ártalmak - a sugárzás minőségétől, erősségétől függően - életveszélyesek is lehetnek.
E veszélyekre tekintettel szigorú biztonsági szabályoknak kell érvényesülniük az ilyen anyagokkal való foglalkozás körében. E biztonsági szabályok megszegése a sugárzó anyagokkal jogszerűen foglalkozók részéről szabálysértés, kivéve ha nem okoz a Javaslat 259. §-ában büntetni rendelt közveszélyt vagy nem minősül a Javaslat 171. §-ában meghatározott veszélyeztetésnek.
Az egészségre veszélyes sugárzó anyagoknak vagy készítményeknek arra való jogosultság nélküli előállítása, megszerzése, tartása, forgalomba hozatala, illetve tartásra nem jogosult személy részére való átadása az adminisztratív biztonsági szabályok megszegésénél jóval veszélyesebb magatartás, így ezt a Javaslat bűncselekménynek nyilvánítja.
Az egészségre veszélyesség fogalmához az 1/1964. (V. 7.) EüM számú rendelet nyújt eligazítást. E rendelet az 1. §-ában határozza meg a hatálya alá tartozó sugárzó anyagok körét. Közülük az e § a) pontjában felsoroltak azok, melyeknek az aktivitása a 2 mikrocurie-t, illetve a veszélytelen radioaktivitásnak a rendelet 1. számú mellékletében megjelölt mértékét meghaladja. A Javaslat ezeket érti "egészségre veszélyes sugárzó anyag" alatt. (Ezek köre - a sugárfizika rohamos fejlődése folytán - idővel nyilván módosulni fog.)
Visszaélés méreggel
A 265. §-hoz
A Javaslat büntetőjogi szempontból nem tesz különbséget a hivatalos méregjegyzékben [16/ 1972. (IV. 29.) MT számú rendelet 5. § (1) bekezdése] feltüntetett mérgek és a méregjegyzékbe fel nem vett, ún. tilos mérgek között.
A jegyzékben szereplő mérgek természetét és hatását, valamint e hatásnak esetleg lehetséges közömbösítési vagy enyhítési módját az orvos ismeri. Más a helyzet a tilos mérgeknél, ezért ez utóbbiak - az előbbiekhez képest - fokozott veszélyt rejtenek magukban; e különbség a büntetéskiszabás során értékelhető.
A méreggel kapcsolatban a veszélyeztetés kizárására előírt intézkedések elmulasztása is büntetendő. E fordulat megvalósulásához nem szükséges, hogy az emberi életre, testi épségre vagy egészségre közvetlen veszély jöjjön létre. Ha az elkövető foglalkozása körében közvetlen veszélyt vagy más súlyosabb következményt idéz elő, a 171. § alapján kell felelősségre vonni.
Közveszélyes munkakerülés
A 266. §-hoz
1. E bűncselekmény alanya a munkaképes személy. Hazánkban minden munkaképes embernek Alkotmányban biztosított és megvalósult joga, hogy dolgozzék.
A munka a szocialista ember számára nem csupán a létfenntartási eszközök megszerzésének módja, hanem életszükséglet is. Az elemi létszükségletek (táplálkozás, ruházat stb.) kielégítésének igénye a nem dolgozó emberben is kényszerítő erővel jelentkezik, és a munkakerülőt - anyagi eszközök hiányában - a javak bűnös megszerzésére ösztönzi. Az ilyen személy helyzeténél fogva a lopásnak és a munka nélküli szerzés egyéb bűnös formáinak potenciális elkövetőjeként veszélyezteti a közbiztonságot.
2. Az elkövetési tevékenység nem egyszerű passzivítás ("nemdolgozás"), hanem munkakerülő életmód folytatása.
A munkaképtelen személy nem "kerüli" a munkát; ezért azzal, hogy nem dolgozik, nem valósít meg bűncselekményt.
Lehet, hogy az egyén munkaképes, és tárgyi akadálya sem lenne annak, hogy dolgozzék, de rendelkezik legális megélhetési forrással. Ilyen például a korábbi, hasznos tevékenységből származó keresmény (megtakarított munkabér, szerzői vagy újítói díj), a nyeremény, az örökség stb. Ezek az esetek legfeljebb erkölcsileg ítélhetők el, a jogi tárgy nincs veszélyeztetve, tehát bűncselekmény nem jön létre.
Büntetőjogi szempontból munkakerülő életmódot eszerint az a munkaképes személy folytat, aki megélhetését biztosító munkát annak ellenére nem vállal, hogy nem rendelkezik a létfenntartását biztosító anyagi javakkal. Csak ilyen körülmények között jelent magatartása veszélyt a közbiztonságra.
3. A Javaslat álláspontja szerint az első ízben elkövetett közveszélyes munkakerülés nem valósít meg bűncselekményt. A bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha az elkövetőt - akár közveszélyes munkakerülés vétsége, akár ennek szabálysértése miatt - korábban már megbüntették, és a büntetés kitöltése vagy végrehajthatóságának a megszűnése óta két év még nem telt el.
A munkakerülést jelentősen befolyásolhatja az elkövető környezete. A nagyobb városokban könnyebben lehet munkakerülő életmódot folytatni. Ezért a Javaslat mellékbüntetésként lehetővé teszi a kitiltás alkalmazását.
Tiltott szerencsejáték szervezése
A 267. §-hoz
A tiltott szerencsejáték számos embert visz az erkölcsi és anyagi romlással fenyegető hazárdjáték útjára. A tiltott szerencsejáték olyan - pénzben vagy pénzértékkel bíró javakban játszott - játék, melyben a nyerés vagy vesztés a véletlentől függ.
A Javaslat az ilyen szerencsejáték szervezőjével egy szintre helyezi azt is, aki a tiltott szerencsejátékból oly módon húz hasznot, hogy annak űzéséhez helyiséget bocsát a játékosok rendelkezésére. A kriminalisztikai tapasztalat szerint erre busás haszonért szoktak vállalkozni.
E vétséget olyan személy is elkövetheti, akinek emellett kimutatható, legális foglalkozása is van, de túlnyomórészt olyan személyek űzik, akik tisztességes munkára nem hajlandók, és másokat is a dologtalan életre tesznek vele hajlamossá. Ez a § rendszerbeli elhelyezésének az indoka.
II. CÍM
A KÖZNYUGALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A nyugodt társadalmi légkör, amelyben a törvényes rend iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés, egymás személyiségének és jogos érdekeinek tiszteletben tartása uralkodik, fontos feltétele a társadalom kiegyensúlyozott fejlődésének Nemzetiségi és vallási előítéletből, önzésből vagy erkölcsi szabadosságból fakadó antiszociális viselkedésformák, ellenséges eredetű rémhírek terjesztése gyakran alkalmasak a köznyugalom veszélyes mérvű megzavarására anélkül, hogy az állam, az emberiség, a vagyon stb. elleni bűncselekmények valamelyikének a tényállását betöltenék.
A köznyugalom elleni bűncselekmények hatása elsődlegesen a közvéleményben észlelhető nyugtalanság, zavar, ez a közös vonásuk indokolja önálló címbe foglalásukat.
Ide tartozik a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, a közösség megsértése, a rémhírterjesztés, a garázdaság, a közszemérem megsértése és az önbíráskodás.
Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás
A 268. §-hoz
1. A köznyugalom alapja a törvény és a hatósági rendelkezések tiszteletben tartása. Ezeknek, mint közvetlen tárgyaknak a megtámadásán keresztül valósul meg a bűntett.
Ez a cselekmény a köznyugalom megzavarására akkor alkalmas, ha az engedetlenségre izgatás széles körhöz szól. Ha valaki a törvénnyel vagy a hatósági rendelkezéssel szemben egy-két személyt izgat eredménytelenül engedetlenségre, cselekménye általában nem éri el a büntetőjogi üldözendőség szintjét. A Javaslat ezért a törvény vagy más jogszabály, illetőleg hatósági rendelkezés ellen engedetlenségre izgatásnak csak nagy nyilvánosság előtti elkövetését nyilvánítja bűntetté. A nagy nyilvánosság fogalmát a 137. § 10. pontja határozza meg.
A bűntett formális (veszélyeztetési) jellegű, azaz megvalósulásához nem szükséges, hogy a címzetteket engedetlenségre indítsa. Ha az izgatás hatására bűncselekményt köveinek el, az elkövető felbújtásért felelhet.
Közösség megsértése
A 269. §-hoz
1. E § (1) bekezdésének a tényállása megegyezik a 148. §-ban meghatározott izgatás tényállásával, kivéve az utóbbiban tényállási elemként szereplő célzatot. Az izgatást a célzat teszi politikai bűncselekménnyé, illetőleg ennek az államellenes célzatnak a hiányára tekintettel indokolt a közösség megsértését a köznyugalom elleni bűncselekmények között elhelyezni.
A cselekménynek - mely akár tettleges, akár szóbeli lehet - olyannak kell lennie, mely az (1) bekezdés a)-d) pontjában felsorolt közvetlen tárgyak bármelyike ellen gyűlölet keltésére alkalmas. Veszélyeztető bűncselekményről lévén szó, közömbös, hogy a gyűlöletet az észlelőkben ténylegesen felkelti-e.
2. A (2) bekezdés a közösség megsértésének azt a viszonylag enyhébb formáját szabályozza, amelyet röviden gyalázkodásnak lehet nevezni. Míg az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény arra vezethet, hogy címzettjeiben gyűlölet ébred, a második "lejáratja" a magyar nemzetet stb., csökkenti az iránta érzett megbecsülést. Kézenfekvő, hogy szóbeli vagy írásbeli elkövetésnél az előbbihez több-kevesebb érvelésre, tényállításra vagy tényre-utalásra van szükség, az utóbbihoz elegendő a lebecsülés kinyilvánítása, a lealacsonyítás, bemocskolás.
3. A (3) bekezdésben szabályozott minősítő körülmények mind az (1), mind a (2) bekezdésben meghatározott cselekmény súlyosabb büntetendőségét eredményezik (természetesen az alapesettel arányos mértékben). A nagy nyilvánosság minősítő voltának indokai azonosak a 268. § indokolásában kifejtettekkel.
A csoport tagjaként fellépő elkövető szigorúbb büntetést érdemlőségét több szempont indokolja: A csoport, mint erőkoncentráció, megfélemlítően hat azokra, akik a bűnös megnyilvánulással szemben fel akarnak lépni, egyben fokozza az elkövető önbizalmát, kitartását. A gyenge kritikai érzésű, utánzásra hajlamos elemeket a csoportos fellépés megtéveszti, azt a benyomást kelti bennük, hogy a hangoztatott állítások igazak, illetőleg a lebecsülés indokolt, mert sokan magukévá teszik. Ezenkívül mindig magában hordja annak a veszélyét is, hogy a felkavart köznyugalmat az államrend tudatos ellenségei is megpróbálják kihasználni.
Rémhírterjesztés
A 270. §-hoz
1. A köznyugalom megzavarásának egyik jellegzetes módja a rémhírterjesztés.
A rémhír tartalma bármely tény lehet. A rémhírterjesztés különböző jogi tárgyakat, mint pl. az állam külpolitikai érdeke, a honvédelem érdeke vagy a forint vásárlóereje stb. közvetve érint, veszélyeztet. A veszély abban a lehetőségben rejlik, hogy a rémhír elterjed, zavart és nyugtalanságot kelt a tömegekben, és a lakosság ennek a nyugtalanságnak a hatására tanúsít olyan magatartást, mely a fenti érdekeket sérti. A közös, és elsődleges védelmet igénylő jogi tárgy tehát a köznyugalom.
2. A rémhír tipikus alakja a koholmány, a kitalált valótlan hír. Nem kevésbé veszélyes lehet azonban az olyan tény, amelynek van bizonyos igazság-tartalma, de állítása vagy híresztelése elferdítve történik.
Elferdítés alatt főként az összefüggéseiből torzítóan kiragadott tényközlést kell érteni. Adott eseményben kedvezően és kedvezőtlenül megítélhető mozzanatok keveredhetnek, és a tendenciózus közlés - a maga szempontjai szerint válogatva - csak a kedvező vagy csak a kedvezőtlen mozzanatokat tartalmazza. Egy tény "valósága" általában nem ítélhető meg elszigetelten; a valósághű tájékoztatás a szükséges mértékben utal a legfontosabb kisérő körülményekre, esetleges előzményekre és következményekre is.
3. A rémhírterjesztés is veszélyeztetési bűncselekmény; büntethetőségének tehát nem feltétele, hogy a köznyugalmat ténylegesen megzavarja. Feltétlenül szükséges viszont, hogy az elkövető tevékenysége az ilyen eredmény létrehozására alkalmas legyen, enélkül hiányzik a cselekmény társadalomra veszélyessége. Az elkövető személyét és az elkövetés körülményeit is figyelembe kell venni a társadalomra veszélyesség megítélésénél, hogy a büntetőjog fegyverét ne alkalmazzák komolyan nem vehető túlzások és általánosítások esetén.
Garázdaság
A 271. §-hoz
1. A bűncselekmények mindig ellentétesek a társadalmi együttélés szabályaival, azaz közösségellenesek. A garázda cselekménynél a tárgyi oldalnak ehhez az állandó eleméhez bizonyos többlet járul: a cselekmény kihívóan közösségellenes. A cselekményt másoknak észlelniök kell, mert egyébként nem lehet alkalmas arra, hogy megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
A kihívó közösségellenességet magának a cselekménynek kell kifejeznie. A kihívó közösségellenesség a szocialista társadalmi együttélési szabályok tudatos semmibevételét jelenti, amelyre a dolgozó emberek erkölcsi érzéke megbotránkozással vagy riadalommal reagál.
A garázdaság szándékos bűncselekmény. Az elkövetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy cselekménye kihívóan közösségellenes, és ezért alkalmas mások megbotránkozásának vagy riadalmának kiváltására.
A Javaslat szerint a garázdaság csak erőszakos magatartással valósulhat meg. Az erőszak irányulhat mind személy, mind dolog ellen. A személy elleni erőszakkal megvalósuló garázdaságnál az erőszak a sértett testének támadó szándékú megérintését jelenti; a bűncselekmény jellege miatt nem szükséges az, hogy a sértett komoly ellenállásának megtörésére alkalmas legyen. Ezért garázdaságot valósíthat meg pl. az arculütés vagy fellökés is. A dolog elleni erőszak általában a dolog átlagának sérelmével jár, pl. ruhadarab eltépése, ablak betörése stb.
2. A garázdaság - mint a közrend elleni bűncselekmények legtöbbje - veszélyeztetési bűncselekmény. Nem eleme tehát, hogy a megbotránkozás vagy a riadalom létre is jöjjön; elegendő, ha a konkrét cselekmény ilyen eredmény létrehozására, az adott körülmények között, közvetlenül alkalmas.
A törvény helytelen alkalmazását jelentené azonban, ha kisebb rendzavarásokat is garázdaságként üldöznének. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a köznyugalom elleni bűncselekményről van szó; ez már minőségileg több annál, amit egy-két személy nyugalmának a veszélyeztetése jelent. Ha tehát az elkövetés módja olyan, hogy a történtekről csak kevesen szerezhetnek közvetlen tudomást, akkor a cselekmény tárgyilag alkalmatlan a közrend, közelebbről a köznyugalom veszélyeztetésére.
3. Bár a köznyugalom tényleges megzavarása a garázdaságnak nem tényállási eleme, igen sokszor bekövetkezik ez az eredmény. A Javaslat szerint minősítő körülmény, ha a köznyugalom megzavarása súlyos mérvű. (Súlyos megzavaráson rendszerint a tartós megzavarást is érteni kell.) Ez természetesen ténykérdés, melyet a bíróság dönt el. A 15. § rendelkezéséből következik, hogy e súlyos következmény csak akkor róható az elkövető terhére, ha bűnössége - legalább gondatlan alakjában - kiterjed rá.
A (2) bekezdésben szabályozott másik minősítő körülmény a csoportos elkövetés (137. § 11. pont). E rendelkezés a huligán bandák elleni védekezés célját szolgálja. A csoportos fellépés bátorítja az elkövetőket, egyben megfélemlítően hat azokra, akik egy-két személy garázdálkodását még képesek és hajlandók lennének megakadályozni.
Közszemérem megsértése
A 272. §-hoz
1. A Javaslat e szeméremsértő vétséget - melyet általában pornográfia néven szoktak emlegetni - a közrend elleni, közelebbről a köznyugalom elleni bűncselekmények közé sorolja.
A szocialista erkölcstől mind a szemforgató álszenteskedés, mind pedig a gátlástalan szexuális szabadosság véglete távol esik. A nemi élet kérdéseiben is az őszinteség és a tömegek felvilágosítása mellett áll, de helyteleníti a szexuális szabadosságot, és különösen a nemiségnek üzleties célú kihasználását. Büntetőjogi eszközökkel is fellép az ellen, hogy efféle, eszmei mondanivaló nélküli, "művészi" mázzal bevont "alkotások" jobbik esetben elvonják az ifjúság figyelmét az értékesebb céloktól, rosszabbik esetben káros és egészségtelen szokások, aberrációk rabjává tegyék.
2. Szeméremsértő tárgy a szexuális életre utaló olyan dolog vagy olyan hasonló tartalmú írásmű, amely a társadalomban uralkodó nemi erkölcsöt sérti. Nem tartozik viszont a szeméremsértő tárgyak közé a nemi élet kérdéseinek tudományos vagy ismeretterjesztő célú feldolgozása, valamint az emberi test hasonló célú, illetőleg művészi törekvéseket megvalósító ábrázolása. Olyan pontosságú meghatározás természetesen nem adható, melynek alapján egyértelműen megkülönböztethető lenne egyfelől a tudományos és művészeti alkotás, másfelől az áltudományos pornográfia és a művészet ürügyén ábrázolt erkölcstelenség. Ezt esetenként a jogalkalmazónak kell eldöntenie.
3. A pornográfia termékei - tárgyuknál fogva - árucikkek. A közrend számára veszélyessé akkor válnak, amikor a közszemlére tétel vagy a forgalomba hozatal megteremti számukra a közönséghez vezető utat. Enélkül a köznyugalmat nem zavarják.
A Javaslat ezért a szeméremsértő tárgy előállítását vagy megszerzését csak akkor rendeli büntetni, ha ez forgalombahozatal, illetve közszemlére tétel céljából történik. Maga a közszemlére tétel vagy forgalombahozás mindenkor büntetendő.
Önbíráskodás
A 273. §-hoz
1. Az önbíráskodás tényállását a Javaslat a köznyugalom elleni bűncselekmények sorában helyezi el. Ennek az az indoka, hogy az önbíráskodás bűncselekménnyé nyilvánítását nem a cselekmény célzata, hanem a jogérvényesítésnek a törvénysértő módja teszi szükségessé. Az önbíráskodás nem, vagy nem feltétlenül sérti a vagyoni viszonyokat, de a közrend súlyos megzavarására vezethet, mindig veszélyezteti a köznyugalmat.
2. Az állam általában nem tűrheti el, hogy a jogosultak erőszakos egyéni fellépéssel érvényesítsék igényeiket. Kivételt jelent ez alól a (2) bekezdés: Ha a törvény egyenesen megengedi az ilyesmit, akkor - jogellenesség hiányában - nincs szó bűncselekményről. Példa erre a birtokvédelem gyakorlásához szükséges erőszak alkalmazása, vagy a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében feljelentést kilátásba helyező fenyegetés.
III. CÍM
A KÖZBIZALOM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A Javaslat ebben a címben olyan tényállásokat csoportosít, amelyek valamilyen módon kapcsolatosak az okiratokkal.
Az okiratok - az államigazgatási intézkedésektől kezdve, a gazdasági vonatkozású és a tudományos értékű okmányokon át, az állampolgárok személyi és vagyoni jogaira vonatkozó iratok, levelek, feljegyzések tömegéig - a köz- és magánélet szinte valamennyi megnyilvánulásával kapcsolatban lehetnek. Ha olyan, közös elemet keresünk, amely bármilyen fajta okirat jellegzetességeként fogadható él büntetőjogi tárgy gyanánt, akkor ez az okiratok valódiságába vetett bizalom. Ha ez a bizalom elveszne, megrendülne a társadalmi és gazdasági élet nyugodt menete, és súlyos kárt szenvedne az emberek biztonságérzete.
E megfontolások alapján a Javaslat az okiratokkal kapcsolatos bűncselekményi tényállásokat - a fenti cím alatt - a közrend elleni bűncselekmények fejezetében helyezi el.
Közokirat-hamisítás
A 274. §-hoz
1. A Javaslat sem az okirat, sem a közokirat fogalmát nem határozza meg. Ezek ugyanis nem sajátosan büntetőjogi fogalmak, hanem a jogrendszer más ágaiban (polgári jog, államigazgatási jog stb.) is használatosak.
A tényállás megszövegezése során a Javaslat a közokiratnak a Pp.-ben meghatározott fogalmát [195. § (1) bekezdés] tartotta szem előtt.
Az elkövetési tárgyak körét a Javaslat nem korlátozza a belföldön kiállított közokiratokra, tehát büntetendő a külföldi közokirat hamisítása is.
2. A közokirat-hamisítás veszélyeztetési bűncselekmény. A tényállásnak nem eleme az, hogy a cselekmény folytán valaki sérelmet szenvedjen; a közbizalomnak, mint jogi tárgynak a veszélyeztetett volta pedig - a közokiratokhoz fűződő érdek fontosságánál fogva - bizonyításra rendszerint nem szorul. A veszély foka természetesen esetenként nagy mértékben különböző lehet.
3. Az (1) bekezdés a) pontja szerinti elkövetési formák: hamis "közokirat" készítése és valódi közokirat tartalmának meghamisítása.
Hamis közokirat készítése nem jelenti feltétlenül azt, hogy a hamisítványnak az eredeti okiratra előírt összes kellékkel rendelkeznie kell, csupán azt, hogy a hamisítvány alkalmas legyen az eredetivel, illetőleg a valódival összetévesztésre. A formának nem azonossága, csupán hasonlósága szükséges.
Megvalósul a közokirat-hamisítás akkor is, ha az elkövető a közokirat téves tartalmát a valóságnak megfelelően javítja ki, mert az ilyen cselekmények megengedése is a közokiratokba vetett közbizalom megingatása felé nyitna kaput. Más kérdés, hogy adott esetben az ilyen cselekmény veszélyessége annyira csekély lehet, hogy a büntetés szükségességét kizárja (28. §).
4. Az (1) bekezdés b) pontja szerinti cselekménynél az elkövetési magatartást a felhasználás jelenti. Az elkövetési tárgy - a b) pont első fordulatánál - más által készített hamis vagy más által meghamisított közokirat. E tényállási konstrukcióból következik, hogy ha a hamisító és a felhasználó azonos személy, akkor közokirat-hamisítása nem két-, hanem egyrendbeli, éspedig az a) pontban meghatározott közokirat-hamisítás. A b) pont második fordulatánál az elkövetési tárgy, mint közokirat, valódi, ám a felhasználás ennek ellenére csalárd, mert valótlanságot tanúsítanak vele.
A c) pont szól az úgynevezett intellektuális közokirat-hamisításról, mely a közvetett tettes útján elkövetett közokirat-hamisítás sajátos módja. A tartalmilag hamis közokirat készítője (közvetlen "tettese") a kiállítására hivatott - tévedésben levő - hivatalos személy, a közvetett tettes pedig az, akinek akarata szerint és közreműködése alapján a valótlanság az okiratba kerül. A valótlan adat valamely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére kell, hogy vonatkozzék.
5. Az intellektuális közokirat-hamisítás gyakran valósul meg az okirat kiállításához adatokat szolgáltató személynek a gondatlansága folytán. Az ilyen cselekmény tárgyilag éppen annyira veszélyes lehet, mint a szándékosan elkövetett, ezért a gyakorlatban a nyilatkozattevőt rendszerint figyelmeztetik is büntetőjogi felelősségére. Ezt a felelősséget a (2) bekezdés alapozza meg.
A 275. §-hoz
E § olyan közokirat-hamisítás tényállását tartalmazza, melynek speciális alanya van: a hivatalos személy (137. § 1. pont).
Az a) pontban leírt elkövetési tevékenység megegyezik az előző § (1) bekezdésének a) pontja szerintivel. Az előző § (1) bekezdésének b) pontja a jelen § vonatkozásában tárgytalan, a c) pontjában foglalt (intellektuális) elkövetési módnak pedig a jelen § b) pontja felel meg.
A hivatalos személy csak hivatali hatáskörében (ügykörében) hivatalos személy; ezért a Javaslat értelmében tényállási elem, hogy a cselekményt hivatali hatáskörével visszaélve kövesse el. Enélkül őt közokirat-hamisítás címén felelősségre vonni csak a 274. § rendelkezése alapján lehet.
E § büntetési tétele az előzőéhez képest azért szigorúbb, mert a cselekmény egyben hivatali visszaélés is; ezt a szöveg ki is fejezi. Az esetleges egyéb - rendszerint vesztegetési - bűncselekménnyel az e §-ban meghatározott közokirat-hamisítás halmazatot alkot.
Magánokirat-hamisítás
A 276. §-hoz
1. A "magánokirat" kifejezés - kiegészítő fogalom. Az okiratok rendszerezésének első lépése a közokiratok - mint különleges jelentőségű okiratfajta - kiemelése volt az okiratok közül. Minden más okirat magánokirat.
Az okirat olyan irat, amely jogilag jelentős tény (elsősorban jog vagy kötelezettség) létrejöttét, változását vagy megszűnését bizonyítja (lehet, hogy egyben a tényt meg is testesíti).
Az okirat írás útján bizonyít, ami nem jelent feltétlenül betűírást. Szó lehet rajz-, szám- vagy jelírásról is, ha a kérdéses írásmód gondolati tartalom kifejezésére alkalmas. Az sem követelmény, hogy az okirat anyaga papír legyen; lehet az írásjelek elhelyezésére alkalmas más anyag is. Szükséges viszont, hogy megállapítható legyen, kitől származik az okirat, mert nyilatkozatot foglal magában, és ennek jogi jelentősége csak akkor lehet, ha a nyilatkozattevő személye megállapítható.
2. Valótlan tartalmú vagy hamis magánokirat készítése, illetőleg létezőnek a meghamisítása önmagában nem éri el a társadalomra veszélyességnek a büntető üldözéshez megkívánt fokát. Az ilyen tevékenység büntetendővé csak akkor válik, ha az említett magánokiratot joghatások elérésére (jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűntének bizonyítására) használják fel.
A szabályozás most említett módjából következik, hogy a "tiszta" magánokirat-hamisítás a bírói gyakorlatban ritkaság. A magánokirat-hamisítás tipikus eszközcselekmény: rendszerint más bűncselekmény elkövetését segíti elő vagy ennek leplezését szolgálja.
Visszaélés okirattal
A 277. §-hoz
1. Az okiratok jelentősége megkívánja, hogy nem csupán hamisításukat, hanem a velük elkövetett egyéb visszaéléseket is büntessék. A mást illető okirat jogellenes megszerzése, megsemmisítésé, megrongálása vagy a jogosult előli eltitkolása veszélyes a társadalomra. Az említett elkövetési tevékenységek megjelölésére az "ellop, elsikkaszt, jogtalanul elsajátít" kifejezések azért nem alkalmasak, mert vagyon elleni bűncselekményre utalnak, az okiratnak pedig rendszerint nincs vagyoni értéke.
2. A közokirat fokozott jelentőségéből következik, hogy szándékosan elkövetett jogtalan megszerzése stb. attól függetlenül büntetendő, hogy hátrány okozása céljából történt-e. Természetesen a hátrány lehetőségének fenn kell állnia, tehát pl. olyan régi közokirat, amely már senkinek a joga vagy kötelezettsége szempontjából releváns tényre nem vonatkozik, nem lehet e bűncselekmény elkövetési tárgya.
Magánokirat vonatkozásában viszont a tényállásnak az is eleme, hogy az elkövetőt hátrányokozási célzat vezesse. Ez a megoldás felel meg a magánokirat-hamisítás konstrukciójának, mely a hamisítási tevékenységet nem bünteti, ha nem járul hozzá a felhasználás mozzanata.
Hamis statisztikai adatszolgáltatás
A 278. §-hoz
Bár a szöveg okirati formáról nem tesz említést, könnyen belátható, hogy ez a § is okirati bűncselekményt szabályoz. A statisztikai adatszolgáltatások és felvilágosítások túlnyomó részét írásban - rendszerint kérdőív vagy más formanyomtatvány kitöltésével - kérik. Ha pedig az összeíró biztos, vagy a statisztikai apparátus más tagja, kivételesen élőszóban kap ilyen adatot, ezt nyomban fel kell jegyeznie, hogy a statisztikában felhasználható legyen. Ilyen esetben az okirathamisítás intellektuális elkövetési módja ismerhető fel.
IV. CÍM
A KÖZEGÉSZSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Az ember egészsége elleni bűncselekményeket a Javaslat a XII. fejezet I. címében szabályozza. Az ott található tényállások többsége materiális bűncselekmény, de vannak közöttük veszélyeztetési bűncselekmények is.
Ez utóbbiaknak közös jellemzője, hogy közvetlen veszély okozását büntetik, azaz a veszélyeztető cselekmény hatókörében egy vagy több sértettnek kell lennie (konkrét veszély).
A jelen címbe foglalt bűncselekmények is veszélyeztetik az egészséget, de ez a veszély inkább absztrakt, mint konkrét. Egyes tényállásokban (visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel, kóros szenvedélykeltés) viszonylag konkrétabb a sértetti kör; másokban egészen általános. A környezetet és a természetet károsító bűncselekmények veszélyessége általában közvetett; többszörös áttétel útján veszélyeztetik csak a lakosság egészségét.
Azok az államigazgatási szabályok, melyek a lakosság egészségét az imént jellemzett veszélyektől általánosságban hivatottak védeni, a közegészségügy szabályai. Az egészségügyi törvény (1972. évi II. tv.) 6. §-ának (1) bekezdése szerint "a közegészségügy feladata, hogy a környezet emberre károsan ható tényezőinek okait, ezek csökkentésének, illetőleg kiküszöbölésének egészségügyi vonatkozásait vizsgálja..."; a (2) bekezdés szerint pedig "a járványügy feladata, hogy a fertőző betegségeket, a járványokat megelőzze és leküzdje...".
A büntető törvény, amikor a közegészség elleni bűncselekményekről beszél, a közegészségügy fogalmába a járványügyet is beleérti. Ezenkívül a közegészségügy fogalmát annyiban is kiterjesztően kezeli, hogy nemcsak a környezetből, hanem bizonyos emberi tevékenységekből fakadó veszélyforrások ellen alkotott büntető tényállásokat is e címben helyez el (kuruzslás stb.).
Visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel
A 279. §-hoz
1. Tekintve, hogy egyes közfogyasztási cikkek (pl. dohányáru, szeszes ital) ártalmasak az egészségre, a Javaslat e §-a alá csupán olyan ártalmas közfogyasztási cikk tartozik, amelyikben az ártalmasság nem a cikk állandó, rendes tulajdonsága, hanem rendellenes sajátosság. Ilyen pl. a mérgezett vagy romlott élelmiszer, az egészségre ártalmas anyagot tartalmazó gyermekjáték, kozmetikum vagy falfesték.
A nikotintartalom a dohányban nem rendellenes sajátosság, de más élvezeti cikkben igen. A metilalkohol (faszesz) tulajdonságai metilalkohol adásvételénél rendes tulajdonságok, de rendellenes sajátosságként jelentkeznek a metilalkohollal hamisított likőrben. Az utóbbi árucikkekben tehát, az áru rendes tulajdonságai mellett, az (1) bekezdésben említett egészségre ártalmasság már többlet: a kérdéses árura nem jellemző, rendellenes tulajdonság.
A rendellenes tulajdonságok a közfogyasztási cikkben általában gyártási hiba, megromlás vagy szándékos hamisítás folytán keletkeznek.
2. Káros közfogyasztási cikk készítése akkor bűncselekmény, ha forgalomba hozatal céljából történik; az (1) bekezdés szerinti elkövetési mód tehát célzatos.
A (2) bekezdés a forgalombahozatalt bünteti. Ez már nem célzatos bűncselekmény, ezért nincs akadálya, hogy gondatlan változata is büntetendő legyen. Ha tehát az árucikket a készítő maga hozza forgalomba, halmazat nem létesül, hanem a (2) bekezdés szerinti bűntett valósul meg, illetőleg - gondatlan bűnösség esetén - ehelyett a (3) bekezdés szerinti vétség. A (2) és (3) bekezdés rendelkezései természetesen a más által készített áru forgalmazójára is vonatkoznak, mert az (1) bekezdés lényegileg előkészületi cselekményt határoz meg.
A kettéválasztást az indokolja, hogy a készítő vagy raktáron tartó birtokában levő ártalmas árucikknél még fennáll a lehetőség, hogy valaki (vezető, ellenőr stb.) észreveszi ártalmasságát (pl. hogy megromlott) és megakadályozza, hogy a fogyasztókhoz jusson.
Környezetkárosítás
A 280. §-hoz
1. A gazdasági haladásnak, előnyei mellett, hátrányos mellékhatásai is vannak. Ilyen különösen a természeti környezet károsítása, mely a lakosság egészségét, sőt a gazdasági fejlődést magát is veszélyezteti, hátrányosan hat rá vissza.
E veszélyek megelőzése, illetőleg csökkentése érdekében alkották meg az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvényt. E törvény alapvető céljainak érvényesülését büntető jogszabályokkal is biztosítani kell.
Az emberi környezet védelem alatt álló tárgyai: a föld, a víz, a levegő, az élővilág (fauna és flóra), a táj és a települési környezet (1976. évi II. tv. 9. §).
2. A Javaslat az (1) bekezdésben az emberi környezet védelem alatt álló tárgyának a szennyezését, rongálását vagy pusztítását abban az esetben nyilvánítja bűntetté, ha az ilyen károsítás jelentős mértékű.
Annak megállapításához, hogy a károsítás mértéke mikor jelentős, eligazításul szolgál a környezetvédelmi törvény 10. §-a. Eszerint a károsításnak olyannak kell lennie, amelynek hatására a védelem alatt álló tárgy tulajdonságai hátrányosan változnak, illetőleg az emberi életkörülmények romlanak. A környezetkárosítás tehát materiális bűncselekmény.
A hátrányos változások, illetve az életkörülmények rosszabbodásai kimerítően nem sorolhatók fel. A szennyeződés és az ártalom mértéke többnyire kvantitatív módszerekkel is meghatározható; a természetvédelmi törvény szerint az a szennyezés vagy ártalom káros, mely a külön jogszabályokban meghatározott határértéket meghaladja. Jelenlegi jogszabályaink a víz- és a levegőszennyezésre állapítanak meg határértéket.
3. A környezetvédelem alatt álló tárgy jelentős mértékű károsításának társadalomra veszélyessége - a Javaslat szerint - a közegészségnek, mint jogi tárgynak a vonalán lép előtérbe. Az a tény, hogy az ilyen károsítás a közegészség szempontjából veszélyes, tudományosan is igazolt, sőt köztudomású is; bizonyításra nem szorul.
A (2) bekezdés a bűncselekmény minősített eseteként szabályozza, ha az imént említett, absztrakt veszély konkretizálódik, azaz a cselekmény következtében egy vagy több ember élete veszélybe kerül.
4. A környezetkárosítás a (3) bekezdés értelmében - az elkövetési tárgy jelentőségére tekintettel - gondatlan elkövetés esetén is büntetendő, még pedig mind az alapesetben, mind pedig a (2) bekezdésben meghatározott esetben. A környezetkárosító cselekmények jelentős része nem szándékos - bűnösségi formájuk igen gyakran luxuria -, de káros hatásuk ettől függetlenül igen nagy, olykor helyrehozhatatlan lehet.
Természetkárosítás
A 281. §-hoz
1. A természet az emberi környezet kiemelkedően fontos része. Ám a természetet ezen kívül is védeni kell.
A természetnek azok a tárgyai, amelyekre ennek a §-nak a rendelkezései vonatkoznak, nem állnak olyan közvetlen kapcsolatban a társadalom élet- és munkafeltételeivel, mint a környezetvédelem tárgyai, illetőleg e kapcsolat lazább az előbbinél. Egy-egy állat- vagy növényfaj kipusztulása azonban szegényebbé teszi az emberiség életét; ugyanez áll a védett földtani alakulatok és a természetvédelmi területek elvesztésére. Meg kell említeni azt a ki nem zárható veszélyt is, hogy a természetkárosítás bizonyos eseteiben, a természetes úton kialakult ökológiai egység megzavarása folytán, súlyos hiányok keletkezhetnek az ún. táplálék-láncban, ez pedig népgazdasági hátrányok forrása lehet. Pontosan nem lehet azt előre látni, hogy az ilyen absztrakt veszély mikor konkretizálódhat.
2. Az (1) bekezdés az elkövetési tárgyakat három csoportba sorolja.
a) A növénnyel, állattal és állat tojásával kapcsolatos büntetőjogi védelmet a Javaslat azokra korlátozza, amelyek fokozottan védettek. A védett növények és állatok köre ugyanis túlságosan széles, az ezekkel kapcsolatos jogsértéseknél rendszerint elegendő a szabálysértési felelősségre vonás [17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet 111. §]. A büntetőjogi felelősségre vonás lehetősége csak az említett védelem alatt álló növény- és állatfajtáknál indokolt. Az, hogy melyik növény vagy állat védett fokozottan, jogértelmezési kérdés. Jogszabályban meghatározása azért nem célszerű, mert a védettség foka módosulhat, minthogy változásoknak kitett tényezőktől, pl. az állat elszaporodottságától, értékének alakulásától is függ. Adott esetben szakértő bevonásával, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal meghallgatásával tisztázható, hogy a növény vagy állat fokozottan védett-e.
A vadon élő madarak védettsége kiterjed a tojásaikra is. A fokozottan védett állat tojásához akkor kapcsolódik a büntetőjogi védelem, ha a cselekmény az állat fiókájának létrejöttét veszélyezteti. Olyan tojásra, amelyből fióka már nem kelhet ki, a bűncselekményt nem lehet elkövetni.
b) A barlangok a természetvédelemről szóló 1961. évi 18. számú tvr. alapján védelem alatt állnak. Védetté nyilváníthatók más földtani alakulatok (pl. szikla, hegy) is, amelyek tudományos szempontból, ritkaságuk vagy különlegességük miatt értékesek.
c) A természetvédelem alatt álló területek a természetvédelmi területek, a tájvédelmi körzetek és a nemzeti parkok.
3. A bűncselekmény elkövetési magatartása az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tárgyaknál az elpusztítás és a gyűjtés. A tojás gyűjtésével kapcsolatban utalni kell az indokolás 2. a) pontjára, tehát fokozottan védett állat tojásának gyűjtése csak akkor bűncselekmény, ha a gyűjtés az egyed elpusztulásához vezethet.
Barlangot és védett földtani alakulatot illetően csak súlyos megrongálás valósít meg bűncselekményt. Kisebb jelentőségű megrongálás esetén szükségtelen a büntetőjogi felelősségre vonás. Az, hogy a megrongálás súlyos-e, olyan jogértelmezési kérdés, amely adott esetben szakértő bevonásával tisztázható.
Természetvédelem alatt álló terület esetén annak hátrányos megváltoztatásával valósul meg a bűncselekmény. Ez lehet pl. a táj szépségének, a kilátásnak, a növény- és állatvilág tenyészetének megzavarása, a művelési ág megváltoztatása, fák kivágása.
4. A bűncselekmény alapesetét a Javaslat vagylagos büntetéssel fenyegetett vétségnek tekinti.
Súlyosabb büntetési tétel szükséges akkor, ha a fokozottan védett növény, állat vagy állat tojása elpusztítása vagy gyűjtése ezek tömeges pusztulását idézi elő.
Barlang, védett földtani alakulat megrongálása, továbbá a természetvédelem alatt álló terület hátrányos megváltoztatása akkor esik súlyosabb megítélés alá, ha ennek folytán a védett tárgy megsemmisül. Ezeket a magatartásokat a Javaslat bűntettnek nyilvánítja.
5. A (2) bekezdésben meghatározott minősített esetek társadalomra veszélyessége olyan jelentős, hogy nemcsak a szándékos, hanem a gondatlan elkövetést is indokolt büntetni. Az (1) bekezdésben foglalt alapeset gondatlan elkövetésénél a büntetőjogi felelősség nem szükséges.
Visszaélés kábítószerrel
A 282. §-hoz
1. Hazánkban sem a kábítószer élvezésének, sem a kábítószerkészítésnek nincsenek hagyományai. A világ más országaiban azonban rohamosan terjed a kábítószerfogyasztás és az ezzel összefüggő bűnözés. Hazai elterjedésének megelőzése érdekében nem mellőzhetjük a büntetőjogi eszközök alkalmazását sem.
A kóros élvezetre alkalmas kábítószerek köre változó. Ennek oka egyrészt a fogyasztói réteg szokásainak, igényeinek a változása (bizonyos kábítószerek és élvezeti módok divatja), másrészt a kémia és kémiai technológia fejlődése, mely egyre újabb vegyületeket produkál, illetőleg tesz kóros élvezetre is alkalmassá. A büntető törvényben ezért sem lenne helyes meghatározni a kábítószer fogalmát. Büntetőjogi szempontból is ugyanaz tekintendő kábítószernek, amit külön jogszabály kábítószernek nyilvánít.
2. Az (1) bekezdésben felsorolt elkövetési magatartások (készítés, megszerzés, tartás, forgalmazás, szállítás az országhatáron át) mellett a Javaslat (2) bekezdése azt is büntetéssel fenyegeti, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek ad kábítószert. Nemzetközi tapasztalat ugyanis, hogy a kábítószerélvezés a serdülő korosztályok körében válik a legkönnyebben és leggyorsabban szenvedéllyé. A fejlődésben levő szervezetben pedig erőteljesebben érvényesülnek a narkotikum káros hatásai, és a korai kábítószerélvezés - azzal, hogy visszatartja az egyént bármilyen hasznos foglalkozás megtanulásától - szinte végzetszerűen sodorja áldozatát a bűnöző életmódba.
3. A bűnüldözési tapasztalatok szerint a kábítószerkereskedelem erre specializálódott, kábítószerüzérek és szervezett bűnbandák kezében van. Ezek - a többnyire nemzetközi méretekben megszervezett bűnszövetségek keretében - olykor hatalmas mennyiségű kábítószerrel bonyolítanak le milliós értékű üzleteket; tevékenységüket a korrupciós és az élet elleni bűnözés emelkedése is kíséri.
A most kifejtettekre tekintettel a Javaslat minősített esetként, súlyosabb büntetéssel fenyegeti az üzletszerűen, a bűnszövetségben és a jelentős mennyiségű (értékű) kábítószerre elkövetett cselekményeket.
4. Míg az (1)-(3) bekezdésben meghatározott cselekmények bűntettek, a (4) és (5) bekezdés vétségi alakzatokat szabályoz.
A (4) bekezdés büntetni rendeli az (1) bekezdésben meghatározott bűntett előkészületét; ezt a cselekmény nagyfokú tárgyi társadalomveszélyessége teszi szükségessé.
Az (5) bekezdés külön kívánja választani egymástól a kábítószer áldozatait és haszonélvezőit. A törvény szigorának az utóbbiak ellen kell érvényesülnie. Az előbbiek esetében sem mellőzhető ugyan - a visszatartás érdekében - a büntetés fenyegetése, de ennek minőségileg enyhébbnek kell lennie. E vétségi tényállás fő jellemzői: a forgalombahozási célzat hiánya és az elkövetési tárgy csekély mennyisége.
Kóros szenvedélykeltés
A 283. §-hoz
E §-nak a kábítószerek elleni büntetőjogi küzdelemben kiegészítő szerepe van.
Megállapították, hogy a serdülők körében a kábítószer iránti érdeklődés igen gyakran olyan anyagok felhasználásával kezdődik, amelyek a kábítószerek listáján nem szerepelnek, de - kábító hatásuk révén - alkalmasak a kóros élvezetre. Az ilyen pótszerek sorában számos gyógyszerfajta található, de vannak közöttük más anyagok, pl. ragasztók is.
Az ilyen anyag egészségrontó hatása rendszerint alatta marad a kábítószerének. A bűncselekménnyé nyilvánítás indoka elsősorban a kóros hajlam felkeltésével járó az a veszély, hogy az ilyen anyagra rászokó fiatalból idővel kábítószerélvező lesz.
Annak megítélése, hogy valamely anyag rendelkezik-e a tényállásban megkívánt hatással, orvosszakértői feladat.
Járványügyi szabályszegés
A 284. §-hoz
1. Az (1) bekezdés a ragályos betegség behurcolásának vagy terjedésének megakadályozása érdekében tett egészségügyi igazgatási intézkedések megszegését nyilvánítja vétséggé. A vétség megvalósulása nem függ attól, hogy a szabályszegés folytán megbetegszik-e valaki; az ilyen hatás (eredmény) csak a büntetés kiszabása szempontjából jelentős.
2. A (2) bekezdés tényállása olyan helyzetre vonatkozik, amikor már járványsújtotta területen teszi meg az egészségügyi hatóság a szükséges elkülönítési, felügyeleti és ellenőrzési intézkedéseket, és az elkövető ezek megszegésével akadályozza a fennálló járvány leküzdését. Ezek az intézkedések annak a veszélynek az elkerülését célozzák, hogy a járvány időben elhúzódjék, a megbetegedések kimenetele súlyosabb legyen, gyógyult személyek visszaessenek a betegségbe stb. A szabályszegés ilyen eredménye (ha kimutatható) ez esetben is csak büntetéskiszabási tényező.
3. A (3) bekezdés a fertőző állat- és növénybetegségek vonatkozásában tartalmaz az előbbiekhez hasonló veszélyeztetési tényállást.
Kuruzslás
A 285. §-hoz
1. A kuruzslás alanya az orvosi gyakorlat folytatására nem jogosult személy; e fogalom meghatározását a (3) bekezdés tartalmazza.
Az elkövetési tevékenység az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenység kifejtése, azzal a további feltétellel, hogy a tettes e tevékenységet ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen végzi. Az eseti "orvos-kontár" is veszélyezteti másnak az egészségét: de ilyenkor a közegészség, mint jogi tárgy veszélye még távoli. Ha azonban az eseti kontárkodáshoz a nyerészkedés mozzanata is járul, ez esetben a cselekmény már eléri a büntetendőséghez megkívánt szintet. Az elkövetésnek ennél a változatánál az is jogalkotási indokul szolgál, hogy a rendszeresség bizonyítása - éppen az anyagiasan motivált kuruzslásnál - igen nehéz.
A rendszeres orvosi kontárkodás közegészséget veszélyeztető volta kézenfekvő.
2. A kuruzslásnak nem tényállási eleme, hogy a beteg egészségét károsítsa, sőt még az sem, hogy ennek életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztesse. (Ha ilyen tényállás is megvalósul, ez a kuruzslással halmazatba kerül.) A büntetés kiszabása szempontjából természetesen nem közömbös, hogy a kuruzsló tevékenysége milyen eredménnyel járt, és mennyiben felelt meg az orvostudomány álláspontjának.
3. A kuruzslás, mely az ún. alapesetben vétség, bűntetté akkor minősül, ha az elkövető azt színleli, hogy jogosult az orvosi gyakorlat folytatására.
A (2) bekezdésben szabályozott esetben összetett bűncselekményről van valójában szó, amely az ellenszolgáltatásért végzett kuruzslás és a csalás között létesít törvényi egységet. Az elkövető azzal, hogy orvosnak adja ki magát, megtéveszti a betegeket, és így jut hozzá az "orvosi tiszteletdíjhoz".
Elkobzás
A 286. §-hoz
A 77. § (3) bekezdésére figyelemmel rendeli a Javaslat, hogy a jelen §-ban felsorolt öt bűncselekmény esetén el kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették. A felsorolt bűncselekmények vagy a közbiztonságot (263., 264., és 265. §) vagy a közegészséget (279. és 282. §) veszélyeztető dolgokkal kapcsolatosak; ez az elkobzási szabály indoka.
Az elkobzást a Javaslat ahhoz a vagylagos feltételhez köti, hogy a dolog az elkövető tulajdona, vagy (ha nem is az ő tulajdona) birtoklása veszélyezteti a közbiztonságot. A közegészség veszélyeztetése e vonatkozásban egyértelmű a közbiztonság veszélyeztetésével (ez utóbbiban benne van az előbbi).
Az elkövetőt - az elkobzás lehetetlensége vagy meghiúsulása esetén - e § eseteiben nem lehet a dolog értékének a megfizetésére kötelezni [amit a 77. § (4) bekezdése egyébként előír]. Az érték megfizetésére kötelezés a korrupciós és a vagyoni haszon végett elkövetett bűncselekmények elkövetőire előírt intézkedés; a közrend elleni bűncselekmények esetén alkalmazása szükségtelen.
XVII. FEJEZET
A GAZDASÁGI BŰNCSELEKMÉNYEK
A gazdasági bűncselekmények a szocialista tervgazdálkodás hatékony működését zavarják. A tervgazdálkodás hatékony működésének biztosítására a büntetőjogi eszközöket a különböző gazdasági bűncselekmények jellegétől függően lehet igénybe venni.
A pénz- és bélyeghamisítás elleni fellépésnek a büntetőjog az elsődleges eszköze. Ezek a cselekmények oly mértékben veszélyesek a társadalomra, hogy a büntetőjogi üldözésük feltétlenül indokolt.
A gazdálkodás rendjét sértő és a pénzügyi bűncselekmények törvényi tényállásait a Javaslat annak figyelembevételével alkotta meg, hogy a védett érdekeket csekélyebb súlyban sértő magatartások ellen a szabálysértési és egyéb (pl. munkajogi) szankció igénybevételével is biztosítható a kellő védelem. Ezeknél a bűncselekményeknél a jelentős mennyiségre vagy értékre elkövetés rendszerint a súlyosabban minősülő eset megállapítását vonja maga után.
A gazdálkodási kötelességeket sértő bűncselekmények meghatározásánál a Javaslat abból indult ki, hogy az itt érintett érdekek védelmében a büntetőjog a végső eszközt adja, és csak akkor kerül alkalmazásra, ha a gazdasági eszközök és más jogi felelősségi formák már nem bizonyulnak elég hatékonynak. A védett érdekeket legsúlyosabban sértő magatartásokkal szemben tehát a gazdasági és más jogi eszközök mellett a legsúlyosabb állami szankció, a büntetőjogi büntetés igénybevétele is indokolt lehet. Ezt a büntetőpolitikai célkitűzést a Javaslat az egyes törvényi tényállások megfogalmazásakor azzal juttatja kifejezésre, hogy a bűncselekmények alapeseteiben törvényi tényállási elemmé teszi a különféle népgazdasági érdeksérelmeket, illetve a jelentős mennyiségre vagy értékre elkövetést.
I. CÍM
A GAZDÁLKODÁSI KÖTELESSÉGEKET SÉRTŐ BŰNCSELEKMÉNYEK
1. A gazdálkodási kötelességeket sértő bűncselekmények közé a Javaslat azokat a bűncselekményeket sorolja, amelyek a gazdasági ösztönzők rendjét, a gazdasági ellenőrzést, a beruházások rendjét, az állam hitelmonopóliumát, a termékek minőségéhez fűződő érdekeket, a gazdasági élet tisztaságát és a külkereskedelmi monopóliumot, illetve a külkereskedelem lebonyolításának rendjét sértik. Az említett, és a törvényi tényállásokból pontosan kiderülő érdekek mellett a Javaslat általános kerettényállással (287. §) védi a jogilag közvetlenül szabályozott termelési, elosztási stb. viszonyokat. Ilyen általános kerettényállás alkotására azért van szükség, mert a gazdaságirányítás dinamikusan fejlődik, a fejlődés együtt jár azzal, hogy a gazdaságirányítás időszakonként más és más kötelességeket és tilalmakat ír elő a gazdálkodók részére.
A gazdálkodókat terhelő kötelességek megsértését a Javaslat akkor minősíti bűncselekménnyé, ha a kötelességszegést jelentős mennyiségű vagy értékű termékkel kapcsolatban követték el, illetve a kötelességszegés eredményeként valamilyen gazdasági érdeksérelem is bekövetkezett.
2. A bűncselekmények minősített eseteiben írt népgazdasági hátrány fogalmán a Javaslat a több irányú gazdasági érdeksérelmek halmozódását érti. Ha egy-egy kötelességszegés nemcsak a kötelességgel közvetlenül érintett területen zavarja meg a tervszerű gazdálkodást, hanem hatása több irányú, a több irányú hatás olyan zavart kelthet a tervgazdálkodás rendes menetében, amely már a népgazdaságnak is hátrányt okoz.
A népgazdasági jelentőségű hátrány akkor állapítható meg, ha a bűncselekmény következményei az egyes gazdasági ágak zavartalan működését, a gazdasági ágazatok közötti együttműködést, a gazdasági folyamatok zökkenőmentes lebonyolítását, a tervszerűen szabályozott piac áru- és pénzviszonyainak funkcionálását, a szabályozóeszközök hatásának zavartalan érvényesülését akadályozzák, vagy az állammal szemben fennálló jelentős kötelezettségek teljesítésének elmaradására vezetnek. A népgazdaság érdekeinek sérelme azonban megvalósulhat olyan esetekben is, amikor viszonylag kisebb értékű káros következménnyel jár a cselekmény, de zavarok keletkeznek pl. a lakosság ellátásában fontos, alapvető termékekből.
3. A gazdálkodási kötelességeket sértő bűncselekményeket általában a gazdálkodó szervezetek keretében követik el. Nem lehet azonban kizárni, hogy az egyéni gazdálkodás is okozhat népgazdasági érdeksérelmet.
Gazdálkodási kötelesség megszegése
A 287. §-hoz
1. A gazdálkodási kötelesség megszegésének bűncselekménnyé nyilvánításával a büntetőjog bizonyos, a gazdaságirányítás által előírt kötelességek teljesítésének kikényszerítéséhez nyújt segítséget. A büntetőjog ebben az esetben olyan általános kerettényállást alkot, amely a tervgazdálkodásnak a törvényi tényállásban nem nevesített területére vonatkozó gazdaságirányítási rendelkezések védelmére szolgál. Ezért a 287. §-hoz képest a többi gazdasági bűncselekmény speciális szabálynak tekintendő.
2. E tényállással a Javaslat csak azoknak a gazdaságirányítási direktíváknak biztosít védelmet, amelyeket jogszabály vagy jogszabály kibocsátására jogosult szerv rendelkezése tartalmaz. A jogszabályok kihirdetéséről és hatályba lépéséről külön jogszabály (1974. évi 24. sz. tvr.) rendelkezik. E szakasz alkalmazásában jogszabálynak csak ebben a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő igazgatási normák minősülnek. A jogszabály kibocsátására jogosult szerv rendelkezésén pedig azokat - a rendszerint egyedi - utasításokat kell érteni, amelyek a gazdálkodó szervekre kötelességeket rónak.
3. A kötelességek termék előállítására, felhasználására, forgalmára, bejelentésére, rendelkezésre bocsátására, készletbentartására vagy kezelésére vonatkoznak. Az említett kötelességek korlátozzák a gazdálkodó szervek önállóságát, mert meghatározzák, hogy mit kell, illetve mit nem szabad termelni és a terméket hogyan kell felhasználni. A termék fogalmát a 137. § 9. pontja határozza meg.
A termelés és a felhasználás kötelezettségének, illetve tilalmának a megszegése akkor minősül bűncselekménynek, ha a népgazdaság érdekeit sérti. Ez az érdeksérelem az elhatároló ismérv a szabálysértés és a bűncselekmény között.
A népgazdasági érdeksérelem juttatja kifejezésre, hogy a kötelességszegés eredménye nemcsak vagyoni hátrány lehet, mert a magatartás akkor is büntetendő, ha a gazdálkodó szervezet részére a kötelességszegés esetleg előnyt jelent (pl. olyan termék előállítása, amely meg nem engedett, de gyártása a gazdálkodó szervezet nyereségét növeli, vagy nyereséget nem növelő termék előállításának kötelességellenes elmulasztása).
A népgazdasági érdeksérelem olyan fogalom, amely mindig a kötelességszegés függvénye. Ha pl. a kötelesség a lakosság ellátását szolgáló áruválasztékra vonatkozik, akkor a kötelességszegés eredménye a lakosság ellátásához fűződő érdeksérelem, ha a kötelesség szoros anyaggazdálkodásra vonatkozik, akkor az érdeksérelem az adott terület anyaggazdálkodásában jelentkezik.
A minősített eset megállapítását maga után vonó népgazdasági hátrány már nemcsak a kötelesség megszegéséhez közvetlenül fűződő népgazdasági érdeksérelmet foglalja magába, hanem azokat a hatásokat is, amelyek a népgazdaság más területeit érintik. Ha pl. egy adott termék tiltott felhasználása miatt rendkívüli importra van szükség, a kötelességszegés nemcsak az anyaggazdálkodáshoz, hanem a tervszerű külkereskedelemhez fűződő érdeket is sérti, s. ezek a sérelmek együttesen értékelhetők népgazdasági hátrányként.
A népgazdaság szerveinek megtévesztése
A 288. §-hoz
A gazdaságirányítás nemcsak kötelességeket ró a gazdálkodó szervezetekre, hanem működésüket különféle gazdasági támogatással is befolyásolja. A különféle támogatások megszerzése a gazdálkodó szervezet számára gazdasági előnyt jelent. Az állam különféle gazdaságpolitikai, szociálpolitikai stb. célok megvalósulása érdekében a gazdálkodó szervezetek mellett költségvetési szerveknek, sőt állampolgároknak is nyújt anyagi támogatást.
A gazdasági előny megtévesztéssel való megszerzése zavarja a támogatások tervszerű szétosztását és ezzel az adott területen a tervgazdálkodást.
A gazdasági előny mindenfajta anyagi támogatást (pl. árkiegészítést, hitelt, állami visszatérítést, deviza engedélyt stb.) jelent.
A gazdasági előny akkor minősül jogtalannak, ha megszerzésének feltételei hiányoztak.
A megtévesztés megfelel a csalás törvényi tényállásában írt elkövetési magatartásnak. A megtévesztés eszköze rendszerint a kérelem vagy jelentés adatainak a meghamisítása, de ide vonható a szándékosan hamis prognózis készítése is. A megtévesztést az előny megszerzése céljából alkalmazzák.
A népgazdaság döntésre jogosult szerve alatt azt a szervet kell érteni, amelynek joga van az adott gazdasági előny odaítéléséről dönteni. Ide sorolhatók a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, a hitelnyújtásról rendelkező pénzintézetek, a különféle anyagi támogatások megadásáról határozó tanácsi szervek stb.
A bűncselekmény eredménye a jelentős hátrány okozása. A jelentős hátrány fogalma szorosan összefügg az előny jellegével, és akkor állapítható meg, ha az adott előny nem töltötte be azt a gazdasági funkciót, amelyre szánták.
A minősített esetben írt népgazdasági hátrány megállapítására akkor kerülhet sor, ha az előny nyújtása további gazdasági célok elérését szolgálta, de ezek elérése meghiúsult. (Pl. export-termékek gyártásának kifejlesztésére nyújtott anyagi támogatást olyan gazdálkodó szerv szerez megtévesztéssel, amely a célkitűzést képtelen megvalósítani, s ezzel nemcsak az előnyt használja fel gazdaságilag indokolatlanul, hanem az indokolatlan felhasználás a külkereskedelem tervszerűségét is sérti.)
Gazdasági ellenőrzés meghiúsítása
A 289. §-hoz
A gazdasági tevékenység ellenőrzése a gazdaságirányítás egyik fontos feladata. Ennek a feladatnak teljesítését akadályozza a 289. §-ban bűncselekménnyé nyilvánított magatartás.
A bűncselekmény eredménye a gazdasági ellenőrzés egészbeni vagy részbeni meghiúsítása. A meghiúsítás fejezi ki, hogy az ellenőrzést végző szervek a feladatukat egyáltalán nem tudták vagy csak részben tudták teljesíteni, mert a számviteli vagy egyéb nyilvántartások nem álltak vagy nem olyan módon álltak rendelkezésre, amelyek az adott ellenőrzést lehetővé tették volna.
Az elkövetési magatartások közül, mint a leggyakrabban előfordulót, kiemeli a Javaslat a számviteli nyilvántartás vezetésének rendszeres elmulasztását, de a meghiúsítás történhet más módon is.
A jogszabály, illetve a jogszabály-kibocsátásra jogosult szerv rendelkezése fogalmának értelmezésére a 287. §-hoz fűzött indokolásban elmondottak az irányadók.
Beruházási fegyelem megsértése
A 290. §-hoz
A beruházások rendjéről külön jogszabályok (pl. a 34/1974. (VIII. 6.) MT sz. r.) rendelkeznek, s ezek a jogszabályok töltik ki részben a büntetőjogi kerettényállást. A keretet kitöltő jogszabályok számos kötelezettséget és tilalmat állapítanak meg. Ezek közül a büntetőjog számára azok relevánsak, amelyek a beruházás céljával, illetve forrásával kapcsolatosak.
A bűncselekmény elkövetési magatartása a kötelességszegés (kötelezettség vagy tilalom megszegése). A kötelességszegés megvalósulhat az állam által biztosított pénzeszközöknek az engedélyezett céltól eltérő felhasználásával [a) pont], illetve saját eszközök szabálytalan felhasználásával [b) pont].
A kötelességszegés következménye a beruházások rendjéhez fűződő érdek jelentős sérelme. Az a) pont esetén az érdeksérelem abban jelentkezhet, hogy nem valósul meg az a beruházási cél, amelyet az állam által nyújtott eszközzel el kellett volna érni. A b) pont esetén a sérelem megnyilvánulhat abban, hogy e magatartás következményeként a beruházási javak és szolgáltatások területén nem kívánatos többletvásárlóerő jelentkezik.
A minősített eset megállapításának alapjául olyan más irányú népgazdasági érdeksérelem bekövetkezése szolgál, amelyre a 287. § minősített esetének indokolása utal.
Pénzügyi fegyelem megsértése
A 291. §-hoz
A Javaslat az állam hitelmonopóliumát kerettényállással védi. A kötelezettségeket és a tilalmakat a hitelrendszerről és a pénzforgalomról szóló jogszabályok [pl. a 37/1967. (X. 12.) Korm. sz. r.] határozzák meg. A bűncselekmény elkövetési magatartása a meg nem engedett hitel nyújtása vagy igénybevétele, illetve a hitelnek a céljától eltérő felhasználása.
A bűncselekmény eredménye a hitelrendszer vagy a pénzforgalom rendjéhez fűződő jelentős érdeksérelem. Az érdeksérelem jelentősége általában a hitel mértékétől, időtartamától és fajtájától függ.
A minősített esetre a 287. §-nál elmondottak értelemszerűen irányadók, tehát a hitel- vagy pénzforgalom rendjében bekövetkezett érdeksérelem mellett a cselekmény a népgazdaságot más irányban is károsan érinti.
Rossz minőségű termék forgalomba hozatala
A 292. §-hoz
A termékek minőségére vonatkozó követelmények megtartásához mind a további feldolgozás, mind pedig a közvetlen fogyasztás szempontjából fontos érdekek fűződnek. Ezeknek az érdekeknek a védelmét több törvényi tényállás megalkotásával szolgálja a Javaslat.
A rossz minőségű termék fogalmát a 294. § és a 137. § 9. pontja együtt adja meg, a jelentős mennyiség vagy érték fogalmára pedig a bírói gyakorlatban alakul ki értelmezés.
A bűncselekmény alanya a gazdálkodó szervezet vezető munkakört betöltő dolgozója, aki az értékesítés stb. iránt intézkedik. A Javaslat a forgalomba hozatal fogalmának szűkebb vagy tágabb értelmezéséből adódó problémákat kívánja elkerülni azzal, hogy az értékesítésről és a használatba adásról külön rendelkezik.
A bűncselekmény alanyára és az elkövetési magatartásra vonatkozó szabályozással juttatja kifejezésre a Javaslat, hogy ez a rendelkezés csak a gazdálkodásban egyébként is fokozott felelősséggel tartozó elkövetőkre vonatkozik, szemben a 293. §-ban foglaltakkal.
A gondatlan elkövetés tipikus esete, ha az intézkedő elmulasztja a kellő körültekintést, és ezért nincs tisztában a termék minőségével. Ha a mulasztás felróható a kiemelt felelősséggel tartozó személyeknek, a büntetőjogi szankció kilátásba helyezése is indokolt.
A 293. §-hoz
A 293. § rendelkezései az alanyra és a tárgyra vonatkozóan térnek el a 292. § rendelkezéseitől. Ennek a bűncselekménynek az alanya az, akire a termék minőségének megállapítására vonatkozó szabályok kötelességeket rónak; tehát nemcsak a vezető munkakört betöltő dolgozó valósítja meg ezt a bűncselekményt. A tárgya pedig nem a 294. § szerint meghatározott rossz minőségű termék, hanem minden olyan termék, amelynek minősítése nem felel meg a valóságnak. A termék minőségének megállapítására vonatkozó szándékos kötelességszegés akkor válik bűncselekménnyé, ha lehetővé teszi jelentős mennyiségű vagy értékű termék értékesítését, használatba adását, illetve forgalomba hozatalát. A bűncselekménynek ez utóbbi elemei megegyeznek a 292. §-ban foglalt tényállási elemekkel.
A 294. §-hoz
A termék rossz minőségének meghatározásánál a Javaslat különbséget tesz az állami szabvány hatálya alá tartozó, a külkereskedelmi forgalomba kerülő, illetve az egyéb termék között. A (2) bekezdésben írt jelentős hátrány és a használhatóságnak a (3) bekezdésben írt jelentős mértékű csökkenése olyan viszonylagos fogalmak, amelyek a termék jellegétől és azoktól a konkrét gazdasági viszonyoktól függnek, amelyben a termék forgalomba, illetve felhasználásra kerül.
Ha a termék minőségének vizsgálatánál a termék természetéből folyóan csak reprezentatív vizsgálat végezhető, akkor a minőség megállapítására a szabványban, szakmai szokásban javasolt vizsgálatmód eredménye az irányadó. Ennek következtében, ha a mintavétel értéke nem felel meg a szabványban, szakmai szokásban meghatározott értéknek, a reprezentatív vizsgálat eredménye a bizonyítás során figyelembe vehető a termék minőségének megállapítására vonatkozó szabályok megszegésénél és a minőséget tanúsító okirat kiállításánál is.
Minőség hamis tanúsítása
A 295. §-hoz
A fogyasztók érdekeinek védelmében számos jogszabály rendelkezik a minőség tanúsításáról. A büntetőjogi védelem szempontjából a tanúsításnak nem mindenféle adata, hanem csak az olyan adat részesül védelemben, amely a termék minősége szempontjából lényeges. Ilyen lényeges adat az az információ, amely a 294. §-ban foglalt értelmezésnél vagy a 293. §-ban írt elkövetési módnál is figyelembe jöhet.
A jelentős mennyiség és érték fogalmát a 292. § (1) bekezdésével összhangban kell megállapítani.
Hamis termékjelzés
A 296. §-hoz
A hamis termékjelzés a fogyasztókat megtéveszti a termék származásáról, s az esetek jelentős részében ezzel súlyosan sérti az érdekeiket is. Ez a cselekmény a gazdasági élet tisztaságát is veszélyezteti.
Jelzésen - a védett jogi tárgynak megfelelően - többek között a védjegyeket, márkajeleket, az áru előállítójának megnevezését kell érteni. A minőségi jel akkor vonható a jelzés fogalma alá, ha nem egyszerűen az osztályba sorolást, hanem a termék márkacikk jellegét, oltalmazott minőségét fejezi ki.
A bűncselekmény alanya mind a forgalomba hozó, mind a forgalomba hozatal iránt intézkedő személy lehet.
Az elkövetés tárgya jelentős mennyiségű termék. Jelentős értékű termék egyedi hamis jelzését nem indokolt büntetéssel sújtani.
E bűncselekmény megállapítására akkor kerülhet sor, ha a cselekmény nem minősül súlyosabb bűncselekménynek (pl. csalásnak vagy rossz minőségű termék forgalomba hozatala minősített esetének).
Jogosulatlan külkereskedelmi tevékenység
A 297. §-hoz
A jogosulatlan külkereskedelmi tevékenység bűncselekménnyé nyilvánításával a Javaslat az állam külkereskedelmi monopóliumát védi.
A 297. §-ba foglalt büntető rendelkezés keretjogszabály, s a kereteket a külkereskedelemre vonatkozó hatályos jogszabályok [az 1974. évi III. tv., a 7/1974. (X. 17.) KkM sz. r.] töltik ki, amelyek meghatározzák, hogy ki a jogosult és mit kell külkereskedelmi tevékenység alatt érteni.
Az (1) bekezdésben meghatározott magatartás immaterális bűncselekmény, tehát a törvényi tényállás eredményt nem tartalmaz.
A minősített eset megállapítására akkor kerülhet sor, ha a külkereskedelmi monopólium sérelme mellett a jogosulatlan külkereskedelmi tevékenység a népgazdaság számára egyébként is hátrányos volt.
Engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység
A 298. §-hoz
E bűncselekmény alanya csak külkereskedelmi tevékenységre jogosult lehet. A külkereskedelmi joggal nem rendelkező vagy a jog kereteit túllépő nem ezt a bűncselekményt, hanem a jogosulatlan külkereskedelmi tevékenységet valósítja meg.
A külkereskedelmi tevékenységre jogosult vállalatok feladataik ellátása során egyes meghatározott gazdasági tevékenységeket csak külön engedély alapján végezhetnek. (Ilyen engedély például az árubehozatallal kapcsolatos importengedély, a kivitellel kapcsolatos exportengedély, a tárgyalási engedélyek stb.). Az ilyen engedélyek nélkül végzett gazdasági tevékenység minősül engedély nélküli külkereskedelmi tevékenységnek.
E törvényi tényállással a Javaslat a külkereskedelmi engedélyezési rendszert védi, ha a külkereskedelem érdekei sérelmet szenvednek.
II. CÍM
A GAZDÁLKODÁS RENDJÉT SÉRTŐ BŰNCSELEKMÉNYEK
A gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények közé a Javaslat azokat a bűncselekményeket sorolja, amelyek a termelés és a fogyasztás rendjét úgy sértik, hogy a cselekmények jellemzője a gazdaságilag indokolatlan nyerészkedés, munka nélküli vagy a munkával arányban nem álló jövedelemszerzés, az egyéni vagy csoport-gazdasági érdekeknek az össztársadalmi érdekkel szembeni érvényesítése. Általában gazdaságilag indokolatlan nyerészkedésre törekvés jellemzi az üzérkedést és az árdrágítást, s ez a közellátás veszélyeztetésénél is felismerhető.
A Javaslat nem különböztet aszerint, hogy a bűncselekményt egyén vagy gazdálkodó szervezet, azaz csoport érdekében követik-e el. A gazdaságilag indokolatlan nyerészkedés a csoport érdekében is tiltott tevékenység.
Az árdrágítás és a közellátás veszélyeztetése gondatlan magatartással is megvalósítható. A gondatlan bűncselekmény rendszerint akkor valósul meg, ha az elkövető a büntetőjogi kereteket kitöltő igazgatási szabály létezésében vagy tartalmában téved felróhatóan.
Üzérkedés
A 299. §-hoz
1. Az üzérkedés azt a termelési és elosztási rendet sérti, amelyet a gazdaságirányítási szabályok megállapítanak. A gazdaságirányítási előírások, jogszabályok határozzák meg a kereskedelmi tevékenység folytatására és a vállalkozásra való jogosultságot. Az üzérkedő azzal, hogy jogosulatlanul folytat kereskedelmi tevékenységet vagy tart fenn vállalkozást, rendszerint munka nélküli vagy a munkával arányban nem álló jövedelemre kíván szert tenni. Ha a jogosulatlan tevékenységet gazdálkodó szervezet érdekében követik el, akkor csoport érdekében szegik meg a gazdaságirányítási jogszabályokat.
A kereskedelmi tevékenység folytatásának, mint fogalomnak az ismérvei a gazdasági életben kialakultak, és ezek az ismérvek a büntető jogszabály alkalmazására is irányadóak. A kereskedelmi tevékenység folytatása megfelelő jogosítványhoz van kötve, mely egyben meghatározza a tevékenység kereteit is. A jogosítvány nélküli vagy a jogosítványtól eltérő tevékenység minősül jogosulatlannak.
E bűncselekmény szempontjából vállalkozásnak kell tekinteni az árútermeléssel és a gazdasági jellegű szolgáltatással kapcsolatos szervező tevékenységet. A vállalkozás az árutermelésnél elsősorban idegen munkaerő igénybevételében, a munka megszervezésében jut kifejezésre, ami mellett a saját termelő tevékenység háttérbe szorul. A gazdálkodó szervezet érdekében elkövetett jogosulatlan vállalkozásnak szintén a gazdaságilag indokolatlan jövedelemszerzés a jellemzője. Gazdasági jellegű szolgáltatással kapcsolatos szervező tevékenység például a munkaerő közvetítése.
A vállalkozás akkor minősül jogosulatlannak, ha jogosítványhoz kötött, de jogosítvány nélkül folytatják vagy a jogosítvány kereteit túllépik, illetve ha jogosítvány az adott tevékenységre egyáltalán nem is adható. Ha jogosítvány azért nem adható, mert szükségtelen, tehát a tevékenység nem igényel igazgatási szabályozást, a vállalkozás nem minősül jogosulatlannak.
2. Az áru minden olyan ingó vagy ingatlan, ami kereskedelmi forgalomba került vagy arra szánták, feltéve, hogy egyáltalán kereskedelmi forgalom tárgya lehet. Az áru fogalma a 315. §-ban meghatározott szolgáltatást is magában foglalja.
A közbeeső kereskedés gazdasági indokolatlansága viszonylagos, mindig az adott áruval kapcsolatos gazdasági viszonyok szabják meg, hogy a közbeeső kereskedés indokolt volt-e. A szabályozás teljessége érdekében tartalmazza a b) pont a második fordulatot, amely kiegészítő rendelkezés, mindenféle üzérkedés büntetésére alapot ad. Alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a magatartás az előző fordulatok alá nem vonható.
3. Az üzletszerűség és bűnszövetség fogalmát a 137. § 6. és 7. pontja, a jelentős mennyiségre vagy értékre vonatkozó irányösszeget pedig a bírói gyakorlat állapítja meg.
A Javaslat minősített esetként törvényi egységbe foglalja az üzérkedés és a devizagazdálkodás megsértésének, illetve az üzérkedés és a csempészet vagy a vámorgazdaság alapeseteit. A halmazati szabályok adta lehetőségnél súlyosabb büntetés kilátásba helyezését a cselekmény fokozott társadalomra veszélyessége indokolja.
Ha az üzérkedést gazdálkodó szervezet szabályszerű működésével álcázzák, nemcsak az alapesettel érintett érdekek szenvednek sérelmet. Ilyenkor a gazdálkodó szervezet adta lehetőségeket, előnyöket is káros társadalmi tevékenységre fordítják, s ezzel az adott szervezet rendes gazdasági kapcsolatait is megzavarják. Ezért indokolt a súlyosabb büntetés kilátásba helyezése.
A (3) bekezdésben írt népgazdasági hátrány okozásának értelmezésénél abból kell kiindulni, hogy az üzérkedés során rendszerint valamilyen ténylegesen létező gazdasági szükségletet elégítenek ki meg nem engedett módon. Ha a tevékenység módja jogellenes, a magatartás az (1) és (2) bekezdés keretei között értékelendő. A (3) bekezdés megállapítására akkor kerülhet sor, ha az üzérkedésnek káros gazdasági következménye is van (pl. jelentős piacot von el a jogos gazdasági tevékenység elöl vagy megzavarja az adott területen a jogszerűen gazdálkodók munkáját).
4. Az üzérkedés megállapítható akkor is, ha az üzérkedő esetleg nem törekedett anyagi haszonszerzésre vagy anyagi hasznot nem ért el. Az esetek többsége azonban azt mutatja, hogy az üzérkedés mögött haszonszerzésre törekvés van.
A 300. §-hoz
Az állampolgárok pénzkölcsön-ügyleteivel a tervgazdálkodás keretei között az Országos Takarékpénztár foglalkozik. Tevékenységének tervszerűsége összefügg az áru- és pénzviszonyok egyensúlyának biztosításával. Az üzletszerű pénzkölcsönzés amellett, hogy gyakran uzsorás szerződéseket takar és ezzel munka nélküli jövedelem forrása, a pénzkölcsönzés tervszerűségét is veszélyezteti. Ezért tartja a Javaslat szükségesnek az ilyen cselekmények büntetendőségét.
Árdrágítás
A 301. §-hoz
1. A termelői és fogyasztói árak rendszere, az árak kialakításának, szabályozásának és érvényesítésének mechanizmusa ösztönzője a termelésnek és eszköze a nemzeti jövedelem elosztásának. Az árdrágító cselekmények sértik az árszínvonalat, megzavarják az árarányokat.
2. Az áru fogalmára az üzérkedésnél elmondottak az irányadók.
A Javaslat az elkövetési magatartásokat két pontba sorolja. Az a) pont esetén a hatósági vagy az eladóra nézve kötelezően előírt ár túllépése valósul meg. A b) pontban írt tisztességtelen haszon megállapításának irányelveit jogszabály [1022/1973. (VI. 27.) Mt. h] állapítja meg. A b) pont mindkét fordulatára érvényes azonban a 302. §-ba foglalt értelmező rendelkezés.
A "tartja fenn" elkövetési magatartás azt fejezi ki, hogy ha az árkalkuláció tényezői időközben változtak, akkor a változásra tekintettel az eredetileg helyesen kalkulált ár további érvényesítése is büntetendő magatartás.
3. Az üzletszerűség s a bűnszövetség fogalmát a 137. § 6. és 7. pontja határozza meg. Az ilyen elkövetés fokozott társadalomra veszélyessége indokolja a súlyosabb büntetés kilátásba helyezését. Ugyancsak súlyosabb büntetési tétel előírása indokolt, ha az árdrágítást jelentős mennyiségű árura követik el. A jelentős érték helyett a Javaslat a jelentős mértékű nyereség elérésére törekvést tartja súlyosabban büntetendőnek, mert ha jelentős értékű áru árát csak kis mértékben emelik, a cselekmény társadalomra veszélyessége az alapeset keretei között is figyelembe vehető.
A (3) bekezdésben írt népgazdasági hátrány megállapítására akkor kerülhet sor, ha az árdrágítás az áraknak a termelést ösztönző funkcióját a termelésre is kihatóan megzavarta, vagy ha a nemzeti jövedelem elosztását, az életszínvonal alakulását nem egyes személyekkel kapcsolatban, hanem társadalmi méretekben érinti. A termelést ösztönző funkció megzavarására többek között akkor kerülhet sor, ha az árdrágítás a népgazdaság számára jelentős egyes termékek gyártását károsan befolyásolja, vagy nagymértékű beruházást aránytalanul drágít. Az életszínvonalat társadalmi méretekben pl. egyes alapvető közszükségleti cikkek összességének a drágítása érintheti károsan.
A 302. §-hoz
A tisztességtelen haszon olyan fogalmi eleme az árdrágításnak, amely a gazdasági tevékenység területétől, a gazdaság fejlődésétől, az áruk fajtájától függően változó tartalmat nyerhet. A fogalom magyarázatát a Javaslat csak azzal kívánja korlátozni, hogy ha az árura hatósági irányár vonatkozik, akkor a bűncselekmény megállapításának elengedhetetlen feltétele ennek az irányárnak a túllépése is.
A (2) bekezdésbe foglalt értelmezési szabály kétségtelenné teszi, hogy az árunak tényleges minőségénél magasabb minőségi osztályba sorolása, és ez utóbbinak megfelelő áron árusítása nem más bűncselekményt (pl. csalást), hanem árdrágítást valósít meg.
Közellátás veszélyeztetése
A 303. §-hoz
A közellátás veszélyeztetése szorosan összefügg a gazdaság zavartalan működésével. A lakosságnak a közszükségleti cikkekekkel való ellátása, a fogyasztási javak társadalmi érdekű felhasználása, illetve elosztása a gazdaság normális működése esetén rendszerint nem igényel bűntetőjogi beavatkozást. Rendkívüli körülmények (pl. súlyos természeti csapás) kialakíthatnak olyan helyzetet, amelyben a közellátás bizonyos területeken vagy egyes cikkekkel kapcsolatban csak szigorú kötöttségek mellett biztosítható. Ha a közellátás zavartalansága érdekében szabályozni kell a termékek készletgazdálkodását, beszerzését vagy forgalmát, akkor a közellátás érdekeinek a sérelme esetén az ilyen szabály megszegése büntetőjogi büntetést von maga után.
A Javaslat szerint a bűncselekmény megállapításának elengedhetetlen feltétele a közellátás érdekeinek a sérelme. Ezt a sérelmet jogszabályban írt tilalom vagy a rendes gazdálkodás, illetve a szükséglet szerinti beszerzés követelményének a megszegésével okozzák. A rendes gazdálkodás szabálya, illetve a szükséglet szerinti beszerzés követelménye a rendkívüli körülményeknek megfelelően alakul. A szabályok, illetve a követelmények rendszerint köztudomásúak, de ezeket helyi felhívás útján is a lakosság tudomására lehet hozni.
III. CÍM
A PÉNZ- ÉS BÉLYEGHAMISÍTÁS
A pénzhamisítás a szocialista pénzgazdálkodás érdekeit és a pénzforgalom rendjét sérti, támadja az állam által kibocsátott pénzbe vetett bizalmat, nagy mennyiségű vagy értékű pénz hamisítása esetén pedig a forgalomban levő pénzeszközök és az árualap egyensúlyát is veszélyeztetheti.
A bélyeghamisítás elsősorban az állam pénzbevételét csökkenti, mert a postai, illeték és más bélyegek kötelező használatának előírásából az állam pénzeszközökhöz jut. Amellett postai bélyegnek a gyűjtése, illetve a gyűjtés célját szolgáló forgalma olyan széles körben elterjedt tevékenység, amelynek a hamisítással történő megzavarását büntetőjogi büntetéssel kell sújtani.
A pénz- és bélyeghamisítás elkövetési magatartása olyan mértékben hasonló, hogy egy címbe foglalásuk indokolt.
Pénzhamisítás
A 304. §-hoz
A pénzhamisítás tárgya a forgalomban levő pénz. A pénz fogalmát jogszabály, az utánzást és a meghamisítást a 305. § határozza meg. Az utánzás útján előállított pénz a hamis pénz, a meghamisítás terméke pedig a meghamisított pénz. A Javaslat nem magát az utánzást, illetve a meghamisítást, hanem a hamis vagy meghamisított pénz forgalomba hozatalát, illetve a forgalomba hozatalt célzó magatartásokat kívánja büntetni. Ennek megfelelően a törvényi tényállás a) és b) pontja célzatos bűncselekmény.
A b) pontban írt elkövetési magatartás (a "megszerez") értelemszerűen magába foglalja a hamis vagy hamisított pénz átvételét is. Az országba behozatalt, mint elkövetési tevékenységet pedig azért felesleges külön kiemelni, mert azt szükségszerűen megelőzi vagy a megszerzés vagy az utánzás, illetve meghamisítás.
A forgalomba hozatal, mint cél, az egyes elkövetési magatartások önálló eleme. Ezért esik büntetés alá az eredetileg nem ilyen célból utánzott vagy meghamisított pénz megszerzése forgalomba hozatal céljából. A forgalomba hozatal alatt nemcsak a fizetést vagy a pénz átadását, ajándékozását kell érteni, hanem minden olyan hozzáférhetővé tételt, amelynek eredményeként a pénzt más felhasználhatja.
A fokozott társadalomra veszélyességre tekintettel minősül súlyosabban a bűnszövetségben elkövetés. A nagy mennyiségre vagy értékre elkövetett bűncselekmény szintén súlyosabban, a nem jelentős mennyiségre vagy értékre elkövetett pedig enyhébben minősül. Ugyancsak enyhébben büntetendő a pénzhamisítás, ha a tárgya váltópénz.
A pénzhamisítás rendkívüli társadalomra veszélyessége indokolja az előkészületi cselekmény büntetéssel fenyegetést.
Vagyonelkobzásnak a pénzhamisítás valamennyi, tehát az enyhébben minősülő eseteiben is helye van.
A 305. §-hoz
Az utánzás terméke a hamis pénz. A hamis pénz a forgalomban levő valódi pénz látszatát kelti. Utánzásnak minősül a kopás miatt forgalomból kivont pénz ötvözetének a felújítása is.
A meghamisítás terméke a hamisított pénz. Tipikus, hogy a meghamisítás folytán a pénz nagyobb értékűnek látszik, a nemesfémből készült pénzérmének a belső érteke csökken.
Hamis pénz kiadása
A 306. §-hoz
A hamis pénz kiadásaként szabályozott privilegizált eset megállapításának két feltétele van: egyrészt a pénz jogszerű, másrészt valódi vagy hamisítatlan gyanánt való szerzése. E két feltétel együttes fennforgása esetén keletkezik az a "kár", amelynek elhárítására a hamis pénz kiadója törekszik. A kárelhárítási törekvés indokolja az enyhébb büntetési tételt.
A forgalomba hozatal, mint elkövetési magatartás megegyezik a pénzhamisításéval. A minősített eset megfelel a 304. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltaknak.
Bélyeghamisítás
A 307. §-hoz
A bélyeg fogalmát jogszabály határozza meg. A forgalomba hozatal fogalma a pénzhamisításéhoz [304. § (1) bek. c) pont] képest annyival bővül, hogy a bélyeggyűjtés céljára történt forgalomba hozást is érteni kell rajta (303. §). A bélyeghamisításnál a forgalomba hozatal mellett a felhasználás is elkövetési magatartás, illetve a forgalomba hozatal célja mellett a felhasználás célja is releváns.
Az utánzás terméke - hasonlóan a pénzhamisításhoz - ennél a bűncselekménynél a hamis bélyeg. A. hamis bélyeg a valódi látszatát kelti. A meghamisítás terméke a meghamisított bélyeg, s a meghamisítás a 308. §-nak megfelelően speciális értelemmel is bővül. A megszerzésre, mint elkövetési magatartásra a pénzhamisításnál elmondottak az irányadók.
A felhasználás a bélyeg rendeltetésszerű alkalmazását jelenti. A bélyeg rendeltetésszerű alkalmazása rendszerint az egyszeri felhasználás, és ezzel válik a bélyeg felhasználttá. Az egyszeri felhasználásra szolgáló bélyeg újabb - eredeti rendeltetésének megfelelő - felhasználása már büntetendő magatartás.
A minősített, illetve a privilegizált eset - az értelemszerű eltéréssel - megfelel a pénzhamisítás ilyen eseteinek [304. § (2)-(3) bek.].
A 308. §-hoz
A bélyegek rendeltetésszerű felhasználása rendszerint az egyszeri felhasználást jelenti. Kialakult azonban a bélyegeknek egy másik, igen elterjedt felhasználási módja, a bélyegek gyűjtése. A bélyegnek a gyűjtés során esetleg az eredeti névértéket jóval meghaladó ára van. A Javaslat ezt a másodlagos felhasználást, forgalmat is védelemben részesíti. Ezt a védelmet szolgája a forgalomba hozatal és a meghamisítás fogalmának törvényi kiterjesztése.
IV. CÍM
A PÉNZÜGYI BŰNCSELEKMÉNYEK
A pénzügyi bűncselekményeket a Javaslat büntetőjogi kerettényállásokba foglalja. A kereteket kitöltő jogszabályok határozzák meg azokat a fogalmakat, amelyek a védett jogatárgyakra utalnak és azokat a kötelességeket, illetve tilalmakat, amelyek a bűncselekmények elkövetési magatartásai szempontjából jelentősek lehetnek.
Devizagazdálkodás megsértése
A 309. §-hoz
1. A Javaslat a tervszerű devizagazdálkodás védelménél más jogszabályban meghatározott kötelezettségekre és tilalmakra utal. A bűncselekmény elkövetési magatartása mindig attól függ, hogy a büntetőjogi kereteket kitöltő más jogszabály milyen kötelességeket és tilalmakat ír elő. A tervszerű devizagazdálkodásról szóló jogszabályban meghatározott kötelességek és tilalmak megszegése, illetve kijátszása esetén az érdeksérelem az értékhatáron belül is különböző lehet. Az érdeksérelem mértékét a konkrét cselekmény társadalomra veszélyességének értékelésénél lehet figyelembe venni.
2. Az üzletszerűség és a bűnszövetség fogalmát a 137. § 6. és 7. pontja határozza meg. A muzeális tárgyak fokozott védelmének szükségessége indokolja, hogy az ezekkel kapcsolatos bűncselekmény értékre tekintet nélkül bűntettnek minősüljön.
Ha a cselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben, jelentős vagy különösen nagy értékre követik el, az elkövetés fokozott társadalomra veszélyességét a Javaslat súlyosabban minősülő esetek alkotásával fejezi ki.
3. A jelentős értéket meghaladó érdeksérelmet gondatlan elkövetés esetén a büntetés mértékének megállapítása során lehet figyelembe venni.
Adócsalás
A 310. §-hoz
Az adó fogalmát jogszabály határozza meg. A Javaslat a szándékos adócsökkentésnek azokat a formáit rendeli büntetni, amelyek az adó meghatározásában írt adónemekkel kapcsolatban valósulnak meg.
Az elkövetési cselekmény megnyilvánulhat tevőleges magatartásban (pl. valótlan adat bejelentése, adócsökkentés célját szolgáló hamis könyvelés) vagy valamilyen kötelesség elmulasztásában (pl. az adó megállapítása szempontjából jelentős adat elhallgatása, eltitkolása, a könyvvezetési kötelezettség elmulasztása, a könyvekből egyes adatok kihagyása). Az adómentességnek vagy adókedvezménynek a hatóság megtévesztésével való kieszközlése az elkövetési magatartás harmadik fordulata alá vonható. Az adókötelezettséget és az ennek megállapításával kapcsolatos eljárást, az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényeket, adatokat, az adómentességet, az adókedvezményt a büntetőjogi kerettényállást kitöltő más jogszabályok állapítják meg.
Az adóbevétel csökkenése a bűncselekménynek a törvényi tényállásba felvett eredménye, az eredmény bekövetkezése nélkül a cselekmény kísérleti stádiumban marad.
Visszaélés jövedékkel
A 311. §-hoz
A Javaslat külön szabállyal védi a jövedék tárgyát képező termékek joszabályszerű előállításához, bejelentéséhez és forgalmához fűződő érdeket.
A bűncselekmény megvalósulásához nem szükséges megtévesztő tevékenység. Az elkövetési magatartás első két fordulata (előállítás és elvonás) a büntetőjogi kereteket kitöltő szabályok rendelkezéseinek a megszegésével megvalósul. Az elkövetési magatartás harmadik fordulata a jövedék tárgyát képező termékkel kapcsolatos orgazdaságot tartalmazza.
Csempészet és vámorgazdaság
A 312. §-hoz
A vámjogszabályokban írt kötelességek teljesítéséhez fűződő érdekek védelmét a büntetőjog kerettényállással biztosítja. A vámjogszabályok határozzák meg a vámáru fogalmát, valamint minden olyan körülményt, amely a vám fizetésére vagy a mentességre, a fizetendő vám összegére, a vámkezeléshez szükséges engedély megadására stb. befolyással bír. Ügyszintén a vámjogszabályok határozzák meg a vámellenőrzésre jogosult hatóságokat, amelyek előtt a vámnyilatkozatot teszik, továbbá a vámnyilatkozat módját is.
A vámorgazdaság elkövetési magatartása azonos az orgazdaság elkövetési magatartásával. A minősített esetek pedig azonosak a 309. § (2), illetve (3) bekezdés b) pontjában foglaltakkal.
Visszaélés csekkel
A 313. §-hoz
A pénzgazdálkodás rendjére vonatkozó joszabályok határozzák meg, hogy a csekk, mint fizetési eszköz, mikor kerülhet alkalmazásra. Az ezekben a jogszabályokban meghatározott fizetési rend védelmét szolgálja a büntetőjog azzal, hogy a fedezetlen csekk kibocsátását vagy forgalomba hozatalát büntetni rendeli akkor is, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. A védelmet a büntetőjog kerettényállással biztosítja, mert a kibocsátás és a forgalomba hozatal feltételeiről más jogszabályok rendelkeznek.
V. CÍM
VEGYES RENDELKEZÉSEK
A 314. § a 77. § (3) és (4) bekezdésében írt általános szabályt konkretizálja a gazdasági bűncselekményekre. A 315. § pedig az e fejezet alkalmazása szempontjából jelentős áru és ár fogalmát értelmezi.
A 314. §-hoz
A 314. § (1) bekezdésében írt gazdasági bűncselekmények elkövetése esetén elkobzásra akkor kerül sor, ha a dolog az elkövető tulajdona. A (2) bekezdés ad lehetőséget azoknak a dolgoknak az elkobzására, amelyek nem az elkövető tulajdonai, feltéve hogy a tulajdonos a bűncselekmény elkövetéséről előzetesen tudott. Ezek a rendelkezések értelemszerűen magukba foglalják azt a szabályt is, hogy az állami szervek vagy szövetkezetek tulajdonában levő dolgok elkobzására nem kerülhet sor, mert a bűncselekmény elkövetője csak természetes személy lehet, illetve csak természetes személy bírhat tudomással a bűncselekmény elkövetéséről.
A csempészet és vámorgazdaság esetében a Javaslat - egyetlen kivételtől eltekintve - szükségtelennek tartja annak bizonyítását, hogy a bűncselekmény tárgya kinek a tulajdona. A vámbűncselekményeket olyan külföldi eredetű árukra is elkövetik, amelyeknek tulajdonosa sem tisztázható kellő bizonyossággal, ezért a Javaslat csak az állami szervek és szövetkezetek tulajdonában álló dolgok elkobzását zárja ki.
Az elkobzásra vonatkozó általános szabályok az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezést arra az esetre írják elő, ha az elkobzást nem lehet elrendelni vagy foganatosítani, egyébként viszont az elkobzás kötelező.
A (4) bekezdéssel a Javaslat lehetőséget biztosít a bíróság számára a konkrét körülmények mérlegelésére. Méltánytalan hátrányt jelentene pl. egy olyan beépített alkatrész elkobzása, amely az egész szerkezet használhatóságát akadályozza, vagy olyan dolog elkobzása, amely a forgalmi érték mellett ún. előszereteti értékkel is bír.
Értelmező rendelkezés
A 315. §-hoz
A Javaslat e fejezet alkalmazásában törvényi értelmezéssel az áru fogalma alá von minden olyan ipari vagy más gazdasági jellegű szolgáltatást, amelynek gazdasági értéke van, pl. fuvarozás, javítás, lakás- és helyiségbérlet, vagy rendszeres ellenérték fejében nyújtott kulturális szolgáltatás. A szolgáltatás fogalma kiterjed a gazdasági jellegű fizikai és szellemi munkavégzésre.
A Javaslat az ár fogalmának törvényi értelme alá vonja a vagyoni értékű ellenszolgáltatást is. Így az áru (szolgáltatás) ellenértéke a pénz mellett értékpapír, cseretárgy, munkavégzés vagy egyéb vagyoni értékű szolgáltatás is lehet.
XVIII. FEJEZET
A VAGYON ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
1. A szocialista állam gazdasági tevékenységének alapja a társadalmi tulajdon. A termelési eszközök döntő többsége társadalmi tulajdonként állami vagy szövetkezeti tulajdonban van. Az állampolgároknak személyes és családi szükségleteik kielégítését szolgáló javai személyi tulajdonban vannak. Termelési eszközök - meghatározott körben - magántulajdonban is lehetnek. Az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően a Magyar Népköztársaság védi a társadalmi tulajdon minden formáját, a személyi tulajdont és elismeri a magántulajdont is. A tulajdon védelmében fontos szerepet kapnak a büntetőjogi szabályok is.
A XVIII. fejezet szabályai nagyrészt a tulajdonjog elleni különböző támadásokkal szemben nyújtanak védelmet, de ezen kívül büntetni rendelik az egyéb vagyoni jogok elleni támadásokat is.
2. A Javaslat általában egységes büntetőjogi védelemben részesíti a különböző tulajdoni formákat. A büntetés kiszabása körében - súlyosítóként - értékelhető, ha a cselekmény a társadalmi tulajdont károsította. Ennek indoka a társadalmi tulajdonnak az előző pontban vázolt jelentősége.
A tulajdoni formák egységes védelmének elve alól a hanyag kezelés (320. §) és a gondatlan rongálás [324. § (6) bek.] esetén indokolt kivételt tenni akként, hogy a büntetőjogi felelősség a társadalmi tulajdont károsító cselekményekre korlátozódjék.
3. A vagyon elleni bűncselekménnyel okozott kárnak, illetve annak az értéknek, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették, a Javaslat olyan jelentőséget tulajdonít, amely kihat egyes vagyon elleni bűncselekmények minősítésére, illetőleg alapja a cselekmény szabálysértéssé nyilvánításának. A bűncselekményeken belül a minősítésre kiható érték-, illetve kárösszeget a Javaslat a kisebb, a nagyobb, a jelentős és a különösen nagy kár (érték) megjelöléssel határolja el, a vétség és a bűntett elhatárolására a kisebb érték vagy kár megjelölés szolgál. A Javaslat az értéknek, illetve a kárnak jelentőséget tulajdonít a bűncselekményt minősítő egyéb körülményekkel kapcsolatban is.
A minősítésre kiható érték, illetve kár összegszerűségét a Javaslat nem határozza meg. Ez számos körülménytől függ. Az esetleges gyakoribb változtatások elkerülése végett helyesebb, ha ezt nem a Büntető Törvénykönyv tartalmazza.
4. Az érték - büntetőjogi szempontból - annak a dolognak az elkövetés időpontjában meglevő, pénzben kifejezett forgalmi értékét jelenti, amelyre a bűncselekményt elkövették. A forgalmi értéket a kiskereskedelmi ár alapján kell megállapítani akkor is, ha a bűncselekményt feldolgozó, gyártó, készletező vagy nagykereskedelmi vállalat sérelmére követték el. Ha a dolognak kiskereskedelmi ára nincs, az elkövetési értéket az összes körülmény figyelembevételével kell megállapítani.
A kár fogalmát a Javaslat 333. §-a 2. pontjának értelmező rendelkezése határozza meg. E fejezet alkalmazásában kár: a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés.
A polgári jog a kár fogalmát szélesebb körben határozza meg. A Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A kár polgári jogi és büntetőjogi fogalmának eltérését az indokolja, hogy a polgári jogi szabályozás célja a károsult kárának megtérítése, míg a büntetőjogban az okozott kár a bűncselekmény társadalomra veszélyességének a meghatározója. Ebből a szempontból pedig a vagyonban okozott értékcsökkenésnek van jelentősége.
A kár pénzben kifejezhető, összegszerűen meghatározható. Ha a kár nem pénzben, hanem egyéb dologban következett be, a kár megállapításánál a dolog forgalmi értékét kell figyelembe venni. A forgalmi érték megállapítására az érték megállapítására írtak irányadók.
Lopás
A 316. §-hoz
1. A lopás tényállása a meglevő birtokállapotot, és azon keresztül a tulajdonjogot védi.
A lopás elkövetési tárgya: a dolog. A Javaslat a dolog fogalmát általános érvénnyel nem határozza meg. A polgári jog szabályai szerint a tulajdonjog tárgya minden birtokba vehető dolog [Ptk. 94. § (1) bek.]. A lopás tárgya azonban csak olyan dolog lehet, amelynek vagyoni értéke van. Ez kitűnik abból, hogy a lopás jogi minősítését az elvett dolog értéke határozza meg. A lopás elkövetési magatartásából következik, hogy elkövetési tárgya csak ingó dolog lehet.
Mivel vagyoni értéke nemcsak a birtokba vehető dolognak lehet, a Javaslat 333. §-ának 1. pontja a dolog fogalma alá vonja a villamos- és a gazdaságilag hasznosítható más energiát is. Az ilyen energia jogtalan igénybevétele tehát lopás.
A dolog általános fogalma alá vonható az okirat is. Tekintettel arra, hogy a lopás - és más vagyon elleni bűncselekmények - elkövetési tárgya csak vagyoni értékű dolog lehet, a 333. § 1. pontjának értelmező rendelkezése szerint a fejezet alkalmazásában az olyan vagyoni jogosultságot megtestesítő okirat tekintendő dolognak, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában biztosítja. Az egyéb okiratokkal kapcsolatban elkövetett bűncselekmények tényállásait a Javaslat 273-276. §-ai határozzák meg.
A lopás elkövetési tárgya lehet tehát pl. a bemutatóra szóló értékpapír, a bemutatóra szóló takarékbetétkönyv. Nem minősül azonban dolognak, és ezért nem lehet a lopás elkövetési tárgya a rendelkezési jog fenntartásával elhelyezett takarékbetétről kiállított ún. fenntartásos takarékbetétkönyv, mert önmagában nem biztosítja a benne tanúsított érték feletti rendelkezést.
A dolog fogalmi meghatározásából következik, hogy a nem vagyoni jogok, jogosítványok nem lehetnek a lopás elkövetési tárgyai.
2. Az idegen dolog szóhasználat értelme kettős. Kifejezi egyrészt, hogy a tárgy nem az elkövető tulajdona, másrészt, hogy az meghatározott, természetes vagy jogi személyé. Az őrizet nélkül hagyott, a tévedésből szemétre került, s általában a birtokos uralmi köréből véletlenül kikerült dolog, ha gyakorlatilag nem szűnt meg annak a lehetősége, hogy a jogosult azt ismét birtokba vegye - nem uratlan, s így a lopás tárgya lehet. Ugyanígy nem uratlan, gazdátlan dolog a közönség számára nyitvaálló hivatali vagy más épületben vagy helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat eszközén felejtett dolog. Az e helyeken "talált" dologra a találó ugyanis nem szerez tulajdonjogot [Ptk. 129. § (2) bek.]. Nem uratlan dolog az elkóborolt háziállat, az őrizetlenül hagyott közlekedési eszköz, vagy a vállalati (üzemi, gyári) öltözőhelyiségben "talált" dolog sem.
Az a dolog, amely részben az elkövető tulajdonában áll, közös tulajdon, tehát nem idegen dolog. A házastárs különvagyonához tartozó tárgy azonban - a másik házastárs szempontjából - idegen dolog.
3. A cselekmény elkövetési tevékenysége az elvétel. Az elvétel a dolog feletti tényleges hatalom megszerzése. Az elvétel nem jelenti tehát szükségképpen a dolog elszállítását, elvitelét.
4. A lopás célzatos cselekmény: a dolog elvétele jogtalan eltulajdonítás céljából történik. Az eltulajdonítás akkor jogtalan, ha az elvételt sem a jogszabály, sem az erre jogosult nem engedi meg. Így pl. a tilosban talált állatra a károsultnak visszatartási joga van.
5. A lopás minősítése szempontjából meghatározó jelentősége van az elvett dolog értékének. Más minősítő körülmények az érték alapján meghatározott büntetési tételnél egy fokkal súlyosabbat vonnak maguk után.
E minősítő körülményeket tekintve a Javaslat a szabályozás során két szempontot vett figyelembe. Egyrészt a vagyon elleni bűncselekményeknél is igyekezett elkerülni a túlzott kazuisztikát. Ezért arra törekedett, hogy átfogóbb elnevezéssel jelölje meg a minősítő körülményeket, másrészt arra, hogy minősítő körülménynek csak olyan körülményt értékeljen, amely a bűncselekmény társadalomra veszélyességi fokát valósan, mégpedig a meghatározott büntetési tételnek megfelelő mértékben emeli.
A Javaslat e célkitűzéseiből folyik, hogy a hatályos jogban meghatározott azokat a minősítő körülményeket, amelyek a cselekmény társadalomra veszélyességi fokát a fentebb írt mértékben nem emelik, a minősítő körülmények közül mellőzte, azok tehát az átfogóbb szóhasználattal megjelölt minősítő körülmények alá nem vonhatók. Ellenkező esetben ugyanis nem realizálódna az a törekvés, hogy elkerülhető legyen - a törvényhozásban és a jogalkalmazásban egyaránt - a túlzott kazuisztika. Az így mellőzött minősítő körülmények, az adott büntetési keretben súlyosító körülményként lesznek értékelhetők.
6. A most ismertetett rendezési elvnek megfelelően a Javaslat a lopással kapcsolatban a következő minősítő körülményeket határozza meg:
a) Valamennyi elkövetési értékhez kapcsolódó minősítő körülmény a bűnszövetségben, a közveszély színhelyén, az üzletszerűen, valamint a dolog elleni erőszakkal elkövetés.
a/1. A Javaslat a 137. § 6. pontjában határozza meg a bűnszövetség fogalmát.
a/2. Közveszély akkor jön létre, ha valamely anyag vagy energia pusztító hatása következtében egy vagy több meg nem határozott, vagy nagyobb számú meghatározott személy avagy jelentős értékű dolgok kerülnek veszélybe. Így közveszély színhelyén elkövetettnek minősül az a cselekmény, amelyet elemi csapás (árvíz, földrengés) vagy más rendkívüli esemény (robbanás, tűzvész), színhelyén követtek el.
a/3. Az üzletszerű elkövetést a 137. § (7. pontja) értelmezi. E körülménynek általános minősítő körülményként alkalmazását az indokolja, hogy a vagyon elleni cselekményeknél a haszonszerzés, mint tipikus indíték nemcsak az elkövetőt jellemzi, de alkalmas arra is, hogy a végrehajtott cselekmény valóságos társadalomra veszélyességi fokát kifejezze. Az üzletszerűen végrehajtott cselekmények ugyanis egységet alkotnak, s így e minősítéssel biztosítható, hogy az üzletszerűen megvalósított lopásra a bíróság a magasabb büntetési tételt alkalmazza.
a/4. A Javaslat - amint arról fentebb már szó volt - minősített esetként átfogóbb elnevezéssel von össze olyan körülményeket, amelyek a cselekmény társadalomra veszélyességét fokozzák. Így a lopásnak dolog elleni erőszak útján elkövetése magában foglalja a helyiségbe vagy ahhoz tartozó bekerített helyre erőszakkal behatolást, továbbá a megőrzésre szolgáló zár vagy készülék feltörését.
b) A Javaslat az értékhatár mellett más körülménynek is a társadalomra veszélyességet fokozó hatást tulajdonít. A Javaslat azért, hogy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékre nézve elkövetett cselekmények vétségnek minősüljenek - az előző pontban ismertetett minősítő körülményeken kívül - a következő körülményeket értékeli:
b/1. Különös visszaeső - a 137. § 13. pontjában és a 333. § 4. pontjában adott meghatározás szerint - az az elkövető, akit az újabb cselekményének elkövetése előtt lopás vagy más vagyon elleni bűncselekmény miatt jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől öt év még nem telt el. A különös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések szerint (97. §) - ellenkező rendelkezés hiányában - az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a felével emelhető, de nem haladhatja meg a tizenöt évet. E rendelkezés folytán a Különös Részben a különös visszaesés, mint minősítő körülmény általában nem szerepel.
Más a helyzet a lopás - most tárgyalt - vétségét illetően. Ebben az esetben ugyanis az újabban elkövetett lopás - az értékre tekintettel - csak szabálysértés lenne. Az a körülmény, hogy az elkövetőt megelőzően vagyon elleni bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a különös visszaesésnek a törvényben meghatározott egyéb feltételei is fennállnak, azt eredményezi, hogy az újabb cselekmény már bűncselekménynek, különös visszaesőként elkövetett lopás vétségének minősül. Miután a különös visszaesés a szabálysértést bűncselekménnyé minősítő körülményként nyert értékelést, az még egyszer mint e vétség büntetési tételét a 97. § szerint emelő körülmény nem értékelhető.
b/2. Minthogy a dolog elleni erőszak - a fentebb ismertetettek szerint - a helyiségbe vagy ahhoz tartozó bekerített helyre erőszakkal való behatolást, továbbá a megőrzésre szolgáló zár vagy készülék feltörését magában foglalja, minősítő körülményként azt az esetet is meg kellett jelölni, amikor az elkövető helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül megy be (besurranás).
Megtévesztő magatartásnak minősül pl. az, ha az elkövető a kisgyermektől kéri el a lakáskulcsot azért, hogy a lakásba bejutva lophasson, mert a gyermek nem foghatja fel, milyen következményekkel jár a kulcs átadása.
A Javaslat álláspontja szerint az a körülmény, hogy az elkövető nem a lakással rendelkező tudtával, illetve beleegyezésével jut be a lakásba - feltéve, hogy ez a lopás elkövetése céljából történt - olyan fokban emeli a cselekmény társadalomra veszélyességi fokát, amely annak nem szabálysértési, hanem vétségkénti megítélését indokolja.
b/3. A (2) bekezdésben szereplő többi minősítő körülménnyel kapcsolatban a következők érdemelnek említést.
Hamis kulccsal felnyitás akkor állapítható meg, ha az elkövető a megőrzésre szolgáló zár vagy készülék felnyitására erre a célra általában nem használt eszközt vesz igénybe, pl. álkulcsot, meggörbített szöget, vaspálcikát vagy olyan kulcsot, amely nem a felnyitott zárhoz készült, de a véletlen vagy az átalakítás folytán alkalmas vagy alkalmassá vált a zár felnyitására. Lopott az a kulcs, amelyet nem az arra jogosult vesz magához abból a célból, hogy a bűncselekményt elkövesse. Lopott kulccsal elkövetésnek minősül az ismert rejtekhelyről elővett kulcs használatával elkövetett lopás is.
b/4. A közösen használt lakásban együttélők számára a lakásban levő idegen vagyontárgyak könnyebben hozzáférhetők; ez megkönnyíti, kedvező alkalmat ad a lopás elkövetésére. Ez a körülmény indokolja a lakást közösen használó sérelmére, a lakásban végrehajtott lopás szigorúbb megítélését. Az együttlakás a huzamosabb ideig tartó vagy állandó jellegű együttélés. A rövid ideig, vendéglátásból vagy szívességből eredő együttlakás még nem alapozza meg ezt a minősítést. Ha azonban a lakás közös használata a véglegesség, illetve a tartós együttlakás szándékával történik, a tényleges együttlakás, együttlét időtartamától függetlenül ezt a minősítő körülményt kell alkalmazni. Az egyik társbérlő által a másik társbérlő sérelmére a társbérletből eredő helyzet kihasználásával elkövetett lopás, valamint a munkásszálláson a lakótárs sérelmére elkövetett lopás c minősítés alá esik.
A lakás mellett vannak olyan más helyiségek is, amelyek emberek tartózkodására szolgálnak, és amelyeket azonos személyek - ugyancsak állandó vagy tartós jelleggel - közösen használnak. A védekezés nehézsége, bizonyos értelemben a kiszolgáltatottság indokolja, hogy az e helyzet kihasználásával végrehajtott lopások is szigorúbb megítélés alá essenek. Közösen használt helyiség a közös munkahely helyiségei, a közös öltöző, a munkaterem. A közös munkahely fogalma - a minősítés szempontjából - azt a területet jelenti, ahol az ugyanazon gazdasági egységhez tartozó dolgozók munkájuk végzése során jogszerűen tartózkodhatnak. Nem közös munkahely tehát ugyanazon vállalatnak a területileg különböző munkahelyei. Nem alapozza meg e minősítést az ugyanazon munkahelyen történő, pusztán eseti jellegű munkavégzés sem. Közömbös azonban, hogy az elkövető a közös munkahelyen mint munkaviszonyban álló dolgozó (munkavállaló), avagy mint szövetkezeti tag, vagy bármilyen más minőségben dolgozik.
Közösen használt helyiség a kórházi kórterem az itt kezelt betegek vonatkozásában.
7. Az elmúlt évtizedekben a muzeális értékekkel elkövetett visszaélés nemzetközi jellegű bűncselekmény-kategóriává vált. Ezek a bűncselekmények igen nagy kárt idéznek elő a nemzeti vagyonban. Pótolhatatlan közgyűjteményi tárgyak, műkincsek pusztulnak el vagy jutnak engedély nélkül külföldre. Ezért indokolt a muzeális értékek fokozottabb védelme. Ezt a fokozott védelmet a Javaslat úgy biztosítja, hogy minősített esetként szabályozza az ilyen tárgyakra elkövetett bűncselekményeket.
A muzeális tárgyra elkövetett lopás mindig bűntett és legalább három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha azonban a muzeális tárgy jelentős, vagy különösen nagy értékű, a lopást az elkövetési érték szerint kell minősíteni. A muzeális tárgy fogalmát az 1975. évi 6. számú tvr., illetve a 2/1965. (I. 8.) MM számú rendelet határozza meg.
Sikkasztás
A 317. §-hoz
1. A sikkasztás tényállását illetően - a lopással azonos tényállási elemeken túlmenően - a következők érdemelnek figyelmet.
A Javaslat a sikkasztás két elkövetési magatartását határozza meg: a dolog jogtalan eltulajdonítását, illetve a dologgal sajátjaként rendelkezést.
Jogtalan eltulajdonítás a tulajdonost megillető jogok tényleges gyakorlását jelenti, a dolog tulajdonosként való birtoklását és használatát, valamint a dologgal tulajdonosként való rendelkezést.
A dologgal sajátként való rendelkezéssel akkor valósul meg a sikkasztás, ha az elkövető az erre jogosult engedélye nélkül időlegesen tanúsít olyan magatartást, amelyre csak a tulajdonos - vagy annak hozzájárulásával más - jogosult. Így pl. a dologgal sajátjaként rendelkezik az elkövető, ha a dolog birtokát, használatát időlegesen másnak átengedi, a dolgot zálogba adja vagy más módon megterheli. Ezekben az esetekben az elkövető szándéka nem a dolog végleges eltulajdonítására, hanem a tulajdonosi rendelkezési jog időleges gyakorlására irányul.
2. A sikkasztásnál az elkövető jogszerűen kerül az idegen dolog birtokába. A rábízás a dolog birtokba adását jelenti, amelynek jogcíme közömbös, történhet pl. megőrzés, kezelés, használat, szállítás végett. A sikkasztás megállapítása szempontjából közömbös a rábízás időtartama, az történhet rövid időre is. A dolognak pillanatnyi elfoglaltság okából történő átadása azonban nem rábízás. Az ilyen dolog célzatos elvitele lopásnak minősül.
Közömbös a rábízó és az elkövető közötti kapcsolat is: nem szükséges, hogy kettejük között olyan bizalmas viszony álljon fenn, amely a rábízás tényét indokolná. Alkalmi ismeretség alapján, alkalomadta helyzetben rábízott dologra nézve is elkövethető a sikkasztás, pl. pályaudvaron, vendéglőben az elkövetőre ideiglenesen rábízott dologgal kapcsolatban.
3. A minősített esetek vonatkozásában a 316. §-hoz fűzött indokolás 6. pontjának a/1.-a/3. pontjai a sikkasztásnál is irányadóak.
A szabálysértési értékre elkövetett sikkasztás részben ugyanazon körülmények folytán minősül vétségnek, mint amelyek a sikkasztás bűncselekményénél is minősítő körülményként szerepelnek.
A "különös visszaesés" szerinti minősítés indokait a 316. §-hoz fűzött indokolás 6. pontjának b/1. pontja tartalmazza.
Csalás
A 318. §-hoz
1. A csalás tényállása az ellen kíván védelmet nyújtani, hogy másnak a tévedését jogtalan haszonszerzés végett kihasználhassák. A tévedés folytán a sértett úgy rendelkezik, hogy ezzel valakinek kárt okoz. A tévedés és a károkozás között okozati kapcsolatnak kell fennállnia.
2. A csalás elkövetési tevékenysége a tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. A tévedésbe ejtés a valótlanságnak való tényként feltüntetése, vagy való tény elferdítése, megmásítása. A tévedésben tartás pedig az elkövető magatartásától függetlenül keletkezett tévedés el nem oszlatása vagy megerősítése.
A tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás tartalma a csalás tárgyául szolgáló ügylet jellegétől függ: mindig konkrétan, az adott tényállás adatai alapján állapítható meg. Nem szükséges, hogy a tévedésbe ejtés, illetve a tévedésben tartás az egész ügyletre kiterjedjen, csak az kell, hogy olyan lényeges körülményre vonatkozzék, amellyel kapcsolatos tévedés a bekövetkezett kárral okozati összefüggésben van.
A károsult hiszékenysége, könnyelműsége - amit az elkövető a megtévesztésnél kihasznál - a csalásban való bűnösség megállapításánál közömbös. Éppígy közömbös a megtévesztő magatartás primitív, könnyen felismerhető jellege is.
3. A csalás tényállási eleme a károkozás. A kár fogalmát a Javaslat 333. §-ának 2. pontja határozza meg. A kár megállapítására a XVIII. fejezetet bevezető indokolásban írtak irányadók.
4. A minősített esetek vonatkozásában a 316. §-hoz fűzött indokolás 6. pontjának a/1-a/3. pontjaiban írtak alkalmazandók.
A szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást részben ugyanazon körülmények minősítik vétséggé, mint amelyek a csalás bűncselekményénél minősítő körülményként szerepelnek.
A "különös visszaesés" szerinti minősítés indokait a 316. §-hoz fűzött indokolás 6. pontjának b/1 pontja tartalmazza.
Hűtlen kezelés
A 319. §-hoz
1. A hűtlen kezelést az különbözteti meg más vagyon elleni bűncselekményektől, hogy megvalósulásánál nincs eltulajdonítás. Ez esetben ugyanis sikkasztásról lenne szó. A hűtlen kezelés lényege: kárt okozó visszaélés a vagyonkezelési megbízatással
2. A hűtlen kezelés tettese csak olyan személy lehet, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg.
A "kezelési kötelezettség megszegése" tényállási elemét mindig az adott ügy tényállása alapján lehet csak megállapítani. E vonatkozásban különbség tehető a társadalmi, illetve a személyi tulajdonban levő vagyon között. Társadalmi tulajdonban levő vagyon esetén a pénzügyi és a vagyonkezelésre vonatkozó szabályokkal ellentétes tevékenység, az ilyen kötelesség (előírás) szándékos elmulasztása: kötelességszegés. Személyi tulajdonban álló vagyon esetén a kezelési kötelezettség a rábízással függ össze. A rábízás történhet hatósági úton, pl. gyámhatóság, bíróság útján, amikor a megbízott - gyám vagy gondnok - kezelési kötelezettségét jogszabály állapítja meg. Ilyen esetben a jogszabállyal, esetleg a hatóságnak erre alapozott előírásával ellentétes, azt meg nem tartó tevékenység alapján lesz a kötelességszegés megállapítható. Nem hatósági intézkedésen - pl. tartós távolléten - alapuló megbízás esetén a megállapodás tartalma, ennek hiányában az ésszerű kezelésre vonatkozó szabályok szándékos megszegése alapozhatja meg a kötelességszegés megállapítását.
A vagyont alkotó vagyontárgy (vagyontárgyak) természete is meghatározója a kezelés mikéntjének. Más kezelési szabályok érvényesülnek pl. az ingatlanra (az ingatlan jellegére is tekintettel), és mások az ingóságokra. Az alapvető szabály: a károsodás elkerülése, az elérhető haszon (jövedelem) biztosítása.
3. A tényállásból kitűnően a hűtlen kezelés materiális bűncselekmény: befejezett hűtlen kezelés csak akkor állapítható meg, ha a cselekmény vagyoni hátrányt idézett elő. A hátránynak okozati összefüggésben kell állnia a kötelességszegéssel.
A vagyoni hátrány a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés mellett, az elmaradt vagyoni előnyt is magában foglalja. (137. § 4. pont).
Az eredménynek kár helyett vagyoni hátrányként megjelölése a cselekmény jellegéből folyik. A vagyonkezelő kötelessége ugyanis - a gazdasági élet követelményeinek megfelelően - nem korlátozható az olyan tevékenységre, amely a vagyonban egyébként beálló értékcsökkenést hárítja el; biztosítani kell - a vagyon jellegétől függően - annak hasznát, jövedelmét is.
4. A cselekmény egyenes és eshetőleges szándékkal egyaránt elkövethető. A szándéknak ki kell terjednie a vagyoni hátrány okozására is.
5. A büntetési tételeket illetően a Javaslat abból az elgondolásból indul ki, hogy indokolt a cselekményeket értékhatárra tekintettel elhatárolni, és az elhatárolás alapjául ugyanazok az értékhatárok szolgálhatnak, mint a lopásnál, a sikkasztásnál és a csalásnál. Itt is meg kell tehát különböztetni a kisebb, a nagyobb, a jelentős és a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó cselekményeket.
Hanyag kezelés
A 320. §-hoz
1. Minden állampolgárnak alkotmányos kötelessége a nép vagyonának védelme. Fokozott kötelességük ez azoknak, akiket társadalmi vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg. A Javaslat, a társadalmi vagyon fokozott védelme érdekében, büntetni rendeli annak hanyag kezelését.
2. A hanyag kezelés elkövetési tárgya nem valamely idegen dolog, hanem idegen vagyon, mégpedig társadalmi tulajdonban levő vagyon. E vagyon széles körű védelme indokolja, hogy a tényállás nemcsak annak az elkövetőnek a magatartását büntesse, akit a vagyon kezelésével bíztak meg, hanem annak a magatartását is, akinek a vagyonkezelés felügyelete, ellenőrzése a kötelessége.
Társadalmi tulajdonban levő vagyontárgy megsemmisítése vagy megrongálása akkor is gondatlan rongálásnak [324. § (6) bek.] minősül, ha a vagyon kezelésével vagy felügyeletével megbízott személy követi el. A társadalmi tulajdon gondatlan rongálása azonban csak jelentős kár okozása esetén büntetendő.
3. A hanyag kezelés tettese csak az lehet, akit társadalmi vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg. A vagyonkezelést illetően a 319. §-hoz fűzött indokolás 2. pontjában foglaltak az irányadók. A felügyelet fogalma a vagyonkezelés ellenőrzését, a vagyonkezelés irányítását foglalja magában.
4. Hanyag kezelés csak gondatlanul követhető el. A gondatlanság egyaránt lehet tudatos (luxuria) vagy hanyag (negligentia).
Csak az elkövetési körülmények alapos, részletes felderítése és mérlegelése útján lehet eldönteni, hogy az adott esetben eshetőleges szándékkal elkövetett hűtlen kezelés avagy tudatos gondatlansággal végrehajtott hanyag kezelés valósult-e meg.
5. A vagyoni hátrány okozati összefüggésben kell, hogy álljon a kötelességszegéssel. Az okozati összefüggés az adott ügy körülményei alapján állapítható meg. Okozati összefüggés állapítható meg az elkövető magatartása és a vagyoni hátrány között, ha az a pénzkezelésre vonatkozó utasítások sorozatos megszegése folytán következett be, ha az árudavezető sorozatosan mérlegelés és a minőség ellenőrzése nélkül vette át a boltba szállított árukat; ha az államot illető követelés érvényesítésének elmulasztása folytán vált a követelés behajthatatlanná; ha leltárhiány esetén az elkövető terhére különböző kötelességszegések állapíthatók meg stb.
6. A Javaslat szerint a személyi tulajdonban álló vagyon kezelésével kapcsolatban hanyag kezelés nem állapítható meg; a károsodás miatt a kezelő a polgári jog rendelkezései értelmében felel.
Rablás
A 321. §-hoz
1. A rablás részben összefoglalt, részben összetett bűncselekmény, három elkövetési magatartással.
Az (1) bekezdésben meghatározott rablást két fordulatú cselekményként határozza meg a Javaslat. Az első fordulat személy ellem erőszakkal elkövetett lopás. A személy elleni erőszak végrehajtási magatartása az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása. A fenyegetés fogalmát a rablás tényállása szűkebben határozza meg, mint a 138. § értelmező rendelkezése; rablást csak az a cselekmény - lopás - valósít meg, amelyet az elkövető az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával hajt végre. Sem az erőszaknak, sem a fenyegetésnek nem kell a sértett személye ellen irányulnia, tehát azon személy ellen, akitől az elkövető a dolgot elveszi, de az alkalmazott erőszak fogalmából, a fenyegetést jellemző abból a körülményből, hogy annak közvetlenül az élet, illetve a testi épség ellen kell irányulnia, következik, hogy általában jelenlevő személy ellen alkalmazott erőszakról, illetve jelenlevő személy ellen irányuló fenyegetésről van szó.
Az (1) bekezdés második fordulata az öntudatlan, illetve védekezésre képtelen állapotba helyezés. A tényállás ugyan a sértett személyét illetően e fordulatnál is a "valaki" szóhasználattal él, minthogy azonban a rablásnak ennél az eseténél az elkövető más személyt azért helyez öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba, hogy tőle dolgát elvegye, következik, hogy a rablás most tárgyalt esetében az elkövetési magatartást a sértettel szemben kell tanúsítani.
2. Az erőszak, a fenyegetés alkalmazásának célzatosnak kell lennie: Az elkövetőnek abból a célból kell cselekednie, hogy az idegen dolgot elvegye, más szóval a lopást végrehajtsa. Az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása a rablás most tárgyalt fordulatánál tehát a lopás eszközcselekménye.
Ha az elkövető az erőszakot, illetve a fenyegetést nem a lopás végrehajtása végett alkalmazza, rablás nem állapítható meg. Ez kitűnik a (2) bekezdésben meghatározott rablás tényállásából is. Ebben az esetben ugyanis az erőszak, illetve a fenyegetés alkalmazása a lopás befejezése után történik. A tettenért tolvaj alkalmazza azt a lopott dolog megtartása végett. Az erőszak, illetve a fenyegetés e tényállásban is célzatos, de ezt nem a lopás végrehajtása végett, hanem a befejezett lopásból származó dolog megtartása végett alkalmazza az elkövető. Ezért itt az erőszak, illetve fenyegetés nem eszköz- (elő-), hanem utócselekménye a lopásnak.
3. Az erőszak valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtése, amely az ellenállást megtöri: a dolog elvételének megakadályozását kizárja. Az erőszaknak mindig személy ellen kell irányulnia. A dolog ellen alkalmazott erőszak a lopás minősített esete.
A fenyegetésnek közvetlenül az élet vagy testi épség ellen kell irányulnia, és éppen olyan lenyűgöző hatást kell kiváltania, mint az erőszaknak. A különbség csak annyi, hogy míg az erőszak a fizikai erőkifejtés eredménye, addig a fenyegetés ennek kilátásba helyezése, tehát pszichikai ráhatás. Az élet vagy testi épség elleni támadás közvetlen kilátásba helyezése nemcsak a dolog birtokosa, hanem más személy ellen is történhet, de a fenyegetés tartalmának olyannak kell lennie, hogy a dolog birtokosában olyan komoly félelmet váltson ki, amely a dolog átadására készteti.
4. Öntudatlan állapotban a sértett a dolog elvételével szemben ellenállást kifejteni képtelen (pl. elkábult, alszik). Ezt az állapotot az elkövetőnek célzatosan - a dolog elvétele végett - kell előidéznie.
A Javaslat értelmében különbséget kell tenni az öntudatlan állapotot előidéző okok között. Ha ugyanis azt részegség okozta, az ilyen állapotban levő sértettel szemben végrehajtott lopás kifosztásnak (322. §) minősül.
Védekezésre képtelen állapotba helyezés akkor állapítható meg, ha a sértett az ellenállást fizikai okból nem tudja kifejteni (pl., mert rázárták az ajtót, elállják az útját stb.).
5. A rablás minősített esetei közül a fegyveresen elkövetés fogalmát a 137. § 3. pontja, a csoportos elkövetést pedig 11. pontja határozza meg.
Kifosztás
A 322. §-hoz
1. A Javaslat a más lerészegesítésével, illetve az elkövető által más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés kihasználásával elkövetett lopást önálló tényállásban szabályozza, és kifosztásnak nevezi.
2. A lerészegesítés a sértett mértéktelen alkoholfogyasztásra Való ösztönzését jelenti, amelynek eredményeképpen az ittas állapotba kerül. A leittasodásához maga a sértett is hozzájárul magatartásával. Nem feltétele a lerészegítés megállapításának, hogy a sértett öntudatlan ittas állapotba kerüljön, megállapítható akkor is, ha az elkövető a nem öntudatlan sértett ittasságának kihasználásával követi el a lopást. A kifosztás esetén az elkövető azért részegíti le a sértettet, hogy a lopást elkövethesse, a lerészegítés ezért célzatos cselekmény. Nem valósul meg kifosztás, ha az elkövető más okból ittas személytől lop.
3. Rablás esetén az erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása a lopás végett történik. Ha az elkövető más bűncselekmény elkövetése során alkalmaz erőszakot vagy fenyegetést, ez nem a lopás végett történik, ezért rablás nem állapítható meg. Ha tehát az elkövető az ilyen erőszak vagy fenyegetés hatása alatt levő személytől lop, akkor kifosztásért felel, mert a sértett - állapota folytán - nem képes a dolog elvételét megakadályozni. A kifosztás megállapítása természetesen nem érinti az elkövető felelősségét a más erőszakos bűncselekmény elkövetéséért.
4. A kifosztás büntetési tételét a Javaslat a bűncselekmény társadalomra veszélyességének megfelelően a lopásnál szigorúbban, viszont a rablásnál enyhébben határozza meg.
Zsarolás
A 323. §-hoz
1. A zsarolás tényállása a vagyoni jogokat és a személyi szabadságot védi.
A rablás és a kifosztás tényállásához hasonlóan a zsarolás tényállásának is eleme az erőszak és a fenyegetés.
Az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazásával az elkövető a sértettet valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy eltűrésére kényszeríti. Ez a zsarolás elkövetési magatartása.
2. A zsarolás elkövetője a sértettet valamilyen vagyoni joggal kapcsolatos magatartásra kényszeríti. Ez a vagyoni jog vonatkozhat ingó vagy ingatlan dologra, vagyoni követelésre, tartozás elengedésére, vagyoni kötelezettség vállalására stb.
A kényszerítés erőszakkal vagy fenyegetéssel történik. Ha az erőszak dolog elvételének az eltűrésére vagy dolog átadására irányul - rablást kell megállapítani. A fenyegetés fogalmát a 138. § határozza meg. A fenyegetés zsarolás esetén történhet személyi vagy vagyoni hátrány kilátásba helyezésével. Nem feltétele a fenyegetés megállapításának a fenyegetés közvetlensége, de szükséges, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.
3. A zsarolás eredménybűncselekmény: a tényállás a kár bekövetkeztével befejezett. A károsodás elmaradása esetén a cselekmény kísérlet marad. Mint minden eredménybűncselekménynél, a zsarolásnál is szükséges az okozati összefüggés a bekövetkezett kár és az elkövető magatartása között. A kár: a vagyonban okozott értékcsökkenés (333. § 2. pont). Az azonban nem szükséges, hogy a kár annak a vagyonában következzék be, akivel szemben az erőszakot, illetve a fenyegetést alkalmazták. A kár bárkit érhet, de okozati összefüggésben kell állnia az elkövető zsaroló tevékenységével.
4. Az elkövető célzata a jogtalan haszonszerzés. Jogtalan az a haszon, amely jogszabályba ütközik, amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek ki, vagy ha nyilvánvalóan a társadalom érdekeibe vagy a szocialista együttélés követelményeibe ütközik. A jogtalan haszonszerzési célzat akkor is fennáll, ha az elkövető bírósági úton nem érvényesíthető követelést kényszerít ki.
Nem szükséges, hogy az elkövető saját érdekében kényszerítse valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy eltűrésére a sértettet. Ez a körülmény a cselekmény célzatosságát nem befolyásolja. Zsarolást kell akkor is megállapítani, ha az elkövető más részére szerzi a jogtalan hasznot. A cselekmény célzatosságából viszont következik, hogy tettesi (társtettesi) tevékenységet csak az az elkövető valósíthat meg, aki jogtalan haszonszerzés végett vesz részt a kényszerítésben, az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazásában.
A "jogtalan" haszonszerzés szóhasználat e kényszerítő cselekményt elhatárolja a "jogos" haszonszerzés végett végrehajtott ilyen magatartástól. Ha az elkövető jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének az érvényesítése végett alkalmazza az erőszakot vagy a fenyegetést, a cselekmény önbíráskodásnak (273. §) minősül.
5. A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott minősítő körülmény: a zsarolás élet vagy testi épség elleni vagy más hasonlóan súlyos fenyegetés alkalmazásával elkövetése. Ha a fenyegetés közvetlenül az élet vagy a testi épség ellen irányul, és az elkövető a sértettet dolog átadására vagy dolog átvételének az eltűrésére kényszeríti, rablás valósul meg. A zsarolás minősített esete tehát akkor állapítható meg, ha az élet vagy a testi épség elleni fenyegetés nem közvetlen, avagy ha közvetlen, akkor nem dolog átadására vagy elvételének a tűrésére irányul, hanem más vagyoni joggal kapcsolatos cselekményre.
A (2) bekezdés c) pontjában meghatározott minősített eset a zsarolás és a csalás elhatárolásának kérdését veti fel. E minősített eset ugyanis akkor is megvalósul, ha az elkövető a hivatalos megbízás vagy minőség színlelésével hajtja végre cselekményét. Csalás állapítható meg akkor, ha a sértett a megtévesztés eredményeként önként cselekszik, de nem tudja, hogy ezzel kárt okoz, zsarolás pedig akkor, ha a sértett a fenyegetés hatására tesz, nem tesz, vagy eltűr valamit, annak ellenére, hogy tudja, hogy ezzel károsodik.
Rongálás
A 324. §-hoz
1. A rongálás jogi tárgya a tulajdon. A Javaslat e tényállással a tulajdonjog elleni olyan támadásokkal szemben nyújt védelmet, amelyek a vagyontárgy állagát megsemmisítik vagy károsítják.
A vagyontárgy megjelölés egyébként mind az ingót, mind az ingatlant felöleli. Az idegen vagyontárgy megrongálása csak abban az esetben okozhat kárt, ha a vagyontárgynak értéke van.
2. Az elkövetési magatartás a megrongálás, illetve a megsemmisítés.
A megsemmisítés a vagyontárgy állagának megszüntetését vagy olyan fokú károsítását jelenti, amelynek következtében eredeti állapotába már nem állítható vissza.
A megrongálás a dolog állagának olyan károsítását jelenti, amelynek folytán annak értéke csökken. Nem feltétele a megrongálás megállapításának a vagyontárgy használhatóságának sérelme.
3. Az elkövetési tárgy az idegen vagyontárgy. Saját dolognak a megrongálása, illetőleg megsemmisítése nem minősül rongálásnak, vagyon elleni bűncselekménynek. A vagyontárgy idegen voltának megítélése szempontjából a lopás indokolásában mondottak ide is vonatkoznak.
4. A Javaslat a rongálás gondatlan alakzatát akkor bünteti, ha a vagyontárgy a társadalmi vagyon része és az okozott kár jelentős. Minősített eset, ha a rongálás különösen nagy kárt okozott. Mindkét cselekmény - a gondatlan elkövetésre tekintettel - vétség.
Jogtalan elsajátítás
A 325. §-hoz
1. A vagyon teljeskörű védelme az olyan magatartások bűncselekménnyé nyilvánítását is igényli, amikor az elkövető nem célzatosan - jogtalan eltulajdonítás végett - veszi el más dolgát: az eltulajdonítást csak később, a nem bűnös magatartás folytán birtokába jutott dolgon követi el.
A talált dolgok tekintetében követendő eljárásról szóló 18/1960. (IV. 13.) Korm. sz. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése szerint a találó köteles a talált dolgot a találástól számított nyolc nap alatt a dolog elvesztőjének, tulajdonosának, vagy más átvételre jogosult személynek átadni, vagy a helyi tanácsnak beszolgáltatni. Bár a Javaslat a tulajdonost és a más átvételre jogosult személyt nem említi, a talált dolog e személyeknek átadása kizárja a jogellenességet.
2. A tényállás a visszaadási kötelezettség megsértését tekinti annak a társadalomra veszélyes magatartásnak, amely a bűncselekménnyé nyilvánítást indokolja. Az elkövető azonban az eltulajdonítást a nyolcnapos határidő alatt is megvalósíthatja: kifejezésre juttathatja e szándékát vagy lehetetlenné teheti a visszaadást azáltal, hogy a dolog felett rendelkezik. Ezért vált szükségessé az eltulajdonításnak, mint elkövetési magatartásnak a megjelölése. A tényállásnak az a mozzanata, hogy a dolog véletlenül került az elkövetőhöz, a társadalomra veszélyesség kisebb fokára mutat. Ez indokolta, hogy a jogtalan elsajátítás büntetési tétele kisebb legyen, mint az egyéb vagyon elleni cselekményeké.
3. A bűncselekmény elkövetési tárgya a talált, a véletlenül vagy tévedésből az elkövetőhöz került idegen dolog. A találás az elveszett dolog birtokba vételét jelenti. A dolog elveszett, ha a tulajdonos birtokából kiesett, és az a dolgot ismét birtokába venni már nem tudja, vagy lehetetlen, hogy a dolgot fizikai uralma alá vonja.
Nem elveszett a dolog, ha a tulajdonos olyan körülmények között veszíti el, hogy visszaszerzésére még komoly lehetősége van, ilyen pl. a közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat eszközén felejtett dolog, mert ezt a vállalat megőrzi és a tulajdonosnak visszaszolgáltatja. Az ilyen dolog egyébként a közlekedési vállalat rendelkezési körébe kerül. Nem elveszett dolog a közönség számára nyitva álló hivatali vagy más épületben vagy helyiségben elveszített dolog sem.
Véletlenül leginkább emberi magatartástól függetlenül kerül a dolog az elkövetőhöz. Tévedésből akkor kerül az idegen dolog az elkövetőhöz, ha a birtoklás a dolog felett rendelkezni jogosult személy tévedése folytán történt. Így pl. a kifizető szerv tévedés folytán kétszeresen fizet.
Orgazdaság
A 326. §-hoz
1. Az orgazdaság járulékos cselekmény, a bűnkapcsolat egyik esete. E fejezetben való szabályozását az indokolja, hogy szintén a vagyoni viszonyokat támadja. Társadalomra veszélyessége kétirányú. Egyrészt ösztönöz a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére, mert az elkövetőt hozzásegíti a lopott stb. dolog értékesítéséhez, másrészt az orgazda azáltal, hogy a meghatározott vagyon elleni bűncselekményből származó dolgot megszervezi, megnehezíti a bűncselekmény felderítését.
2. Az orgazdaság járulékossága azt jelenti, hogy az elkövető más bűncselekményből származó dologra követi el cselekményét. E bűncselekmények (az alapcselekmények) körét a Javaslat azokban a vagyon elleni bűncselekményekben vonja meg, amelyek révén az elkövető idegen dolog felett rendelkezhet. Ilyen bűncselekmények: a lopás, a sikkasztás, a csalás, a hűtlen kezelés, a rablás, a kifosztás, a zsarolás, a jogtalan elsajátítás és maga az orgazdaság is.
Az orgazdaság az alapcselekményekből származó dologra követhető el. Az alapcselekményekből származó dolgon nemcsak azt kell érteni, amelyre nézve az alapcselekményt elkövették, hanem minden olyan dolgot, amely az alapcselekmény elkövetéséből közvetlenül vagy közvetve származik. Az alapcselekményből Származik az a dolog is, amelyet az alapcselekmény elkövetése után feldolgoztak, átalakítottak és a dolog elidegenítésének ellenértéke is.
3. Az alapcselekmények felsorolása kimerítő. Minősítésük azonban az orgazdaság megállapítása szempontjából közömbös. Ez annak a következménye, hogy az orgazdaság bűnkapcsolat, egy már korábban elkövetett bűncselekményhez tapadó magatartás. Ebből folyik, hogy az orgazdaság minősített esetei önállóak: nem kapcsolódnak az alapcselekmény minősített eseteihez.
Az orgazdaság tényállásának önállósága folytán, ha az alapcselekmény elkövetője valamely oknál fogva nem büntethető, ez a körülmény az orgazdaság megállapítását - ha a cselekmény tényállásszerű - nem zárja ki. Ha azonban az alapcselekmény nem bűncselekmény, hanem pl. csak szabálysértés, úgy az orgazda cselekménye sem minősül bűncselekménynek, esetleg az orgazdaság szabálysértése valósul meg.
4. A megszerzés a dolog tényleges hatalomba vétele. Ennek alakja csak jogügylet lehet, az azonban, hogy az orgazdaság elkövetője ad-e és milyen ellenértéket, vagy milyen jellegű ellenszolgáltatást, az orgazdaság megállapítása szempontjából közömbös. Orgazdaságot kell tehát megállapítani akkor is, ha az orgazda a lopott dolog értékét meghaladó ellenszolgáltatást ad, pl. a tolvaj az orgazdával szemben csalást követ el. Orgazdaság azonban az is, ha az orgazda a dolgot a tolvajtól - tudva annak lopott voltáról - ajándékba kapja.
Az elrejtés akkor valósul meg, ha az elkövető a dolog feletti rendelkezés lehetőségét anélkül szerzi meg, hogy a dolgot formálisan birtokba vette volna. Kapcsolódhat az elrejtés a megszerzéshez is, pl. a lopott dolog átalakítása, átfestése stb. Ilyenkor azonban a megszerzés az elkövetési magatartás.
Az elidegenítésben közreműködés: segítségnyújtás ahhoz, hogy az alapcselekmény elkövetője a dolgot értékesíthesse. Az orgazda ilyen esetben nem szerzi meg a dolgot. Az orgazdaságot a 243. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott tárgyi bűnpártolástól az határolja el, hogy az orgazda vagyoni haszonszerzés végett cselekszik. [A 243. § (2) bekezdésében meghatározott haszonszerzés végett elkövetett bűnpártolástól pedig az különíti el, hogy orgazdaság csak a tényállásban felsorolt alapcselekményekből származó dologra követhető el.]
5. Az orgazdaság célzatos cselekmény: az elkövetőnek vagyoni haszonszerzés végett kell cselekednie. Nem szükséges azonban, hogy saját vagyoni hasznára cselekedjék, az történhet bárki érdekében, kivéve az alapcselekmény elkövetőjét. Ha az elkövető az alapcselekményből származó dolgot az alapcselekmény elkövetőjének a részére és érdekében rejti el, illetve működik közre az alapcselekményből származó előny biztosítására, a cselekmény nem orgazdaságnak, hanem bűnpártolásnak minősül.
6. Az orgazdaság csak szándékosan valósítható meg. Az elkövető tudatának tehát át kell fognia, hogy az elkövetési tárgy a tényállásban felsorolt valamely vagyon elleni bűncselekményből származik. Abban az esetben, ha az elkövető nem tudja, de a körülményekből gyaníthatja, hogy a dolog lopásból stb. származik, cselekménye szabálysértésnek minősül.
Jármű önkényes elvétele
A 327. §-hoz
1. A motorizáció elterjedésével mind gyakoribb, hogy gépkocsit, gépjárművet, illetve más gépi meghajtású járművet (pl. munkagépet) önhatalmúlag vesznek birtokba, azt jogtalanul használják. A cselekmény elkövetését megkönnyíti, hogy a járműveknek garázsban elhelyezése világszerte nehézséget okoz, ezért az utcán hagyják. A Javaslat szerint ezek a körülmények indokolják a gépi meghajtású járművek fokozott büntetőjogi védelmét. Ezért valamennyi modern büntetőkódex szabályozásával egyezően a Javaslat is bűncselekménnyé nyilvánítja a gépi meghajtású jármű jogtalan használatát.
A jogtalan használat következtében a tulajdonos, illetve a jármű jogos használója annak használatában akadályozott. A cselekmény tehát a vagyoni viszonyokat sérti, illetve veszélyezteti. A Javaslat ezért helyezi el a jármű önkényes elvételét a vagyon elleni bűncselekmények között
2. A járművet - a tényállás szerint - az elkövető célzatosan azért veszi el, hogy jogtalanul használja. Az elvétel azt eredményezi, hogy a jogosult a jármű felett időlegesen nem rendelkezhet, az időlegesen kikerül rendelkezése alól. A cselekmény elkövetési tevékenysége (az elvétel) tehát ez esetben azonos a lopáséval. A két bűncselekményt a célzat határolja el. A lopásnál az eltulajdonítás, a jármű önkényes elvételénél a jogtalan használat a cél.
A bűncselekményt az is megvalósítja, aki a jogtalan használat végett más által elvett járművet használja jogtalanul. Ez valósul meg pl. akkor, ha a járművet elvett személy másnak engedi át a vezetést.
A tulajdonos, a jogos használó zavartalan rendelkezési jogát azonban azzal a magatartással szemben is védeni kell, amikor az elkövető a rábízott járművet használja jogtalanul. Az elvételre e tényállásnál már nincs szükség, mert a jármű az elkövető birtokában van. E cselekmény a sikkasztáshoz hasonló: az elkövetési tevékenység - minthogy az eltulajdonítási célzat e magatartásnál is hiányzik - ez esetben is a jogtalan használat.
A fentiekből következik, hogy amennyiben az idegen jármű elvétele eltulajdonítás végett történik, illetve a rábízott ily járművet az elkövető eltulajdonítja vagy azzal sajátjaként rendelkezik, lopás, illetve sikkasztás valósul meg.
3. Az idegen jármű önkényes elvétele csak szándékosan követhető el. A cselekmény célzatosságából, illetve a cselekmény jellegéből (második fordulat) következik, hogy az elkövető az idegen jármű jogtalan használatával csak ideiglenesen vonja ki azt a jogosult rendelkezése alól. A tényállásban ezért e körülmény felvétele szükségtelen. A bírósági gyakorlatra hárul annak a megítélése, hogy a használat időtartamára tekintettel, mikor állapítható meg jogtalan használat helyett jogtalan eltulajdonítás.
4. Azok közül a minősítő körülmények közül, amelyek a vagyon elleni bűncselekmények társadalomra veszélyességét általában fokozzák, a Javaslat - a gyakorlati tapasztalatok alapján - az idegen jármű önkényes elvétele esetén a helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre jogtalan behatolást, a bűnszövetségben elkövetést, illetve azt az esetet értékeli, amikor az elkövető erőszakot, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
Vásárlók megkárosítása
A 328. §-hoz
1. A vásárlók megkárosításának tényállása a fogyasztók védelmét szolgálja az őket károsító megtévesztő magatartásokkal szemben.
A vásárlók megkárosításának tényállása hasonló a csaláséhoz. Mindkét tényállás a tulajdont védi, mindkettő megtévesztő magatartással valósul meg és mindkettőben közös elem a kár okozása.
Külön tényállás megalkotását az elkövetés speciális körülményei indokolják. Körülhatárolt az elkövetői kör: rendszerint az iparban, a kereskedelemben vagy a szolgáltatás különböző területein tevékenykedő személy. Körülhatárolt a károsult személyek köre is: a cselekmény a vásárlók, illetve a megrendelők terhére követhető el. Speciális az elkövetési magatartás is: a cselekmény közvetlenül a fogyasztók részére forgalomba hozott áru eladása, illetve gazdasági jellegű szolgáltatás körében, hamis méréssel, számolással és a minőségre kiható megtévesztő tevékenységgel követhető el [(1) és (2) bekezdés].
Az elkövetés körülményei folytán a cselekmény sok (több) személy károsodását idézi elő: egy-egy károsult aránylag kisebb összegű károsodást szenved. Indokolt tehát, hogy a cselekmény az okozott kár összegétől függetlenül büntetendő legyen.
A tényállás ezen sajátosságai indokolják, hogy a vásárlók megkárosítása csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg.
2. Az elkövetési tárgy közvetlenül a fogyasztó részére forgalomba hozott áru, vagy gazdasági jellegű szolgáltatás.
Az áru fogalmát a 315. § határozza meg. Eszerint az áru fogalma alá tartozik az ipari vagy egyéb gazdasági jellegű szolgáltatás is. E fogalommeghatározás azonban a gazdasági bűncselekmények vonatkozásában érvényesül; a vagyon elleni bűncselekményt megvalósító vásárlók megkárosítása tényállásában tehát ezt az elkövetési tárgyat is meg kellett jelölni.
Az árunak közvetlenül a fogyasztók részére való forgalomba hozatala az árunak az állami, szövetkezeti vagy magánkereskedelemben, piaci elárusítóhelyen vagy a vendéglátóiparban értékesítését jelenti. A gazdasági jellegű szolgáltatáson elsősorban a különböző kisipari szolgáltatásokat kell érteni.
Másrészről indokolt azokat az árukat is a védelem körébe vonni, amelyeket a kiskereskedelem stb. mint előcsomagolt árukat eredeti csomagolásban, változtatás nélkül hoz forgalomba. Az ily árukkal kapcsolatos bűnös tevékenységért - pl. súlycsökkentésért - az árut előállító vállalat alkalmazottja felel.
3. Az elkövetési tevékenység a vásárlókat, illetve a megrendelőket hamis méréssel, számolással, az áru minőségének a megrontásával, illetve a gazdasági jellegű szolgáltatás során ennek megfelelő magatartással: a nem megfelelő minőségű szolgáltatással folytatott károsító tevékenység. Az elkövetési magatartás az esetek többségében kár bekövetkezését vonja maga után. A károsító tevékenység folytatásába azonban olyan cselekmények is bevonhatók, amelyek pl. a fogyasztó ébersége folytán csak a kísérleti szakig jutottak el. A tevékenység folytatásának a megállapítása nem köthető kizárólagosan sem az időtartamhoz, sem a vásárlók, megrendelők számához. A károsító tevékenységet az elkövető általában több vásárló, megrendelő terhére folytatja, amire a vásárlókat, illetve megrendelőket károsító tevékenység szóhasználat is utal. Szúrópróbaszerű ellenőrzésnél egyszeri hamis mérés stb. alapján is megállapítható a vásárlók megkárosítása, ha az eset körülményei a károsító tevékenység folytatását bizonyítják, pl. a mérleg hamis beállítása esetén, vagy a boltban előcsomagolt áruk súlycsonkításánál vagy minőségének megrontásánál.
A bűncselekmény megállapítására alapul szolgáló tevékenységfolyamatba beletartoznak azok a cselekmények is, amelyek miatt az elkövetőt fegyelmi vagy szabálysértési úton már felelősségre vonták.
4. Az elkövetési tevékenység módjait illetően: hamis számolásnak minősül az áruk egyes tételeinél a jogosnál magasabb összegű számlázás; olyan áruért követelt ellenérték, amit a vásárlónak nem szolgáltattak ki; a kiszolgáltatott áru minőségének a megrontása az azonos fajtájú, de különböző minőségű áru összekeverése, és a jobb minőségnek megfelelő áron kiszolgáltatása útján; az árunak a felhígítása, idegen anyag hozzáadásával, alacsonyabb értékű árunak magasabb értékű áruként való kiszolgáltatása.
Bitorlás
A 329. §-hoz
1. A bitorlás - meghatározott elkövetési tárgyakra vonatkozóan - részint az olyan kárt okozó magatartásokat nyilvánítja bűncselekménnyé, amelyeket az elkövető megtévesztő magatartásával idéz elő. A tényállás e részében tehát a család tényállási elemei ismerhetők fel (a) pont); másrészt pedig olyan magatartás, amellyel az elkövető kötelességének a teljesítését ellenértéktől teszi függővé. A tényállás e részében (b) pont) a vesztegetés tényállási elemei ismerhetők fel.
Az önálló tényállásnak a vagyon elleni bűncselekmények közötti elhelyezését az indokolja, hogy a tényállás vagyoni értékű szellemi alkotásokat stb. véd.
2. Az a) pontban meghatározott cselekményt más szellemi alkotására, találmányára, újítására vagy ipari mintájára követik el.
A polgári jogban szellemi alkotás a találmány, a szabadalmazott találmány és az újítás is. Mivel a tényállás a találmányt és az újítást külön kiemeli, szellemi alkotáson az egyéb szellemi termékeket kell érteni, így pl. a védett ipari mintát.
Szellemi alkotás e tényállásban továbbá a szerzői jog védelem alá eső irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás, amelynek vagyoni értéke van. Így pl. az irodalmi (tudományos, szépirodalmi, szakirodalmi, publicisztikai stb.) mű, színmű, zenés színmű, táncjáték vagy némajáték, zenemű, rádió-és televízió játék, filmalkotás, rajz, festés, szobrászat stb. útján előállított alkotás, építészeti alkotás, műszaki létesítmény terve, iparművészeti alkotások, művészi fényképek stb. [1. az 1969. évi III. törvényt és a 9/1969. (XII. 29.) MM számú rendeletet].
Találmány minden új, haladást jelentő műszaki jellegű megoldás, amely a gyakorlatban alkalmazható (1969. évi II. tv. 1. §).
Újítás az a műszaki, illetőleg munka- vagy üzemszervezési megoldás, amely a) viszonylag új, b) hasznosítása a vállalat részére hasznos eredménnyel jár, c) nem tartozik előterjesztőjének munkaköri kötelességei közé, vagy munkaköri kötelessége ugyan, de jelentős alkotó tevékenységnek minősül, d) nem eredményez a fogyasztói érdeket sértő minőségrontást [38/1974. (X. 30.) MT sz. r. 2. §].
Ipari mintán valamely iparcikk külső alakjára vonatkozó és ezen az iparcikken alkalmazható alakításnak, illetve ábrázolásnak példánya értendő. A minta éppúgy vonatkozhat iparcikkek sík felületének különös vagy sajátos kiképzésére, mint domború vagy homorú alakítására, vagy ilyen alakítások vegyítésével előállított iparcikkekre, illetve plasztikai alakításokra.
A találmányt, az újítást, az ipari mintát a büntetőjogi védettség szempontjából is el kell határolni a védjegytől, a márkától és az egyéb üzletjelzőktől. Az előbbiek ugyanis személyes szellemi alkotások, illetőleg egyéni ötlet, lelemény termékei. Utóbbiak az ipari vagy kereskedelmi tevékenység eredményét, adott vállalat, üzem, gyár hírnevét védik. É tárgyakat sértő (veszélyeztető) cselekményeket a 296. §-ba foglalt tényállás (hamis termékjelzés) védi.
3. A b) pontban meghatározott tényállás a szellemi alkotásoknak stb. más irányban nyújt védelmet. Gyakorlati tapasztalat, hogy a védett szellemi alkotásokból származó jövedelmet egyesek úgy igyekeznek a maguk számára biztosítani - vagy legalább abban részesedni -, hogy munkakörükkel visszaélnek. Azt a helyzetet, hogy a találmány stb. vonatkozásában jogosultak véleményezni, vagy azt pl. a vállalatnál bevezetni, egyesek arra használják fel, hogy a kedvező elintézést attól teszik függővé, hogy a felfedező, újító stb. a díjból, haszonból, nyereségből részesítse őket.
A cselekmény elkövetője tehát - a fentiek szerint - csak meghatározott munkakört betöltő személy lehet.
Hitelsértés
A 330. §-hoz
1. A tartós fogyasztási eszközök gyártásának növekedésével, mind több ilyen tennék kerül a kereskedelmi forgalomba. Az életszínvonal emelkedése nemcsak a keresletet növelte e cikkek iránt, de azt az igényt is támasztotta, hogy azokat megfelelő fizetési feltételek mellett részletre, tehát hitel igénybe vételével is meg lehessen vásárolni.
E helyzetben mind több személy vesz hitelt - kölcsönt - igénybe. Bár kis számban, de vannak, akik úgy igyekeznek maguknak jogtalan hasznot szerezni, hogy a hitel biztosítékául szolgáló fedezetet, a kielégítésre lekötött vagyontárgyakat elvonják, s ezzel meghiúsítják, hogy a hitelező a fedezetből követelését kielégítse.
A Javaslat szerint a tárgyalt, valamint a gazdálkodó szervek által elkövetett hasonló magatartások a hitelező vagyoni érdekeit sértik, ezért a hitelsértés tényállását a vagyon elleni bűncselekmények között helyezte el.
Magánindítvány
A 331. §-hoz
Egyes vagyon elleni bűncselekményeknél a sértett és az elkövető közötti hozzátartozói viszony esetén a sértett kímélete megkívánja, hogy a büntetőeljárás megindulásához ne legyen elegendő a hatóságnak a bűncselekményről való tudomásszerzése, hanem a sértett juttassa kifejezésre az elkövető megbüntetésére vonatkozó akaratát.
A Javaslat szerint a személyi vagyont károsító lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, valamint jármű önkényes elvétele csak magánindítványra üldözhető, ha az elkövető a sértett hozzátartozója. A hozzátartozói viszony megítélésére a 137. § 5. pontja irányadó.
Az ismeretlen elkövető ellen tett feljelentés a magánindítványt nem pótolja.
Tevékeny megbánás
A 332. §-hoz
1. A Javaslaton végigvonuló jogpolitikai elv, hogy a nagyobb károsodás elkerülése végett büntetlenséget, korlátlan enyhítési lehetőséget biztosít az olyan magatartások esetén, amelyek a már végrehajtott bűncselekmény társadalomra káros következményeit jóváteszik vagy enyhítik.
Minthogy pedig a 87. § (4) bekezdése szerint a korlátlan enyhítés lehetősége csak akkor áll fenn, ha a törvény ily rendelkezést tartalmaz, kifejezetten rendelkezni kellett minden olyan esetre, amikor a társadalom védelme a szóban levő jogpolitikai elv érvényesülését igényli.
Ezt a rendelkezést tartalmazza - a vagyon elleni bűncselekmények körében - a 332. §
2. Az indokolás több helyen utal arra, hogy milyen nagy jelentősége van a vagyon elleni bűncselekményeknél az okozott kárnak. A tevékeny megbánás intézményével a Javaslat elsősorban azt kívánja biztosítani, hogy a sértettet a bűncselekmény folytán ért kár megtérüljön, illetve csökkenjen. Nem indokolt azonban ilyen kedvezmény nyújtása akkor, ha az elkövető a vagyon elleni bűncselekmény elkövetése során más jogtárgyat is sért, vagy ha a bűncselekmény jellege zárja ki a tevékeny megbánást. A Javaslat ezért felsorolja azokat a vagyon elleni bűncselekményeket, amelyekkel kapcsolatban tevékeny megbánás tanúsítható, s e körből kizárja a rablást, a kifosztást és a zsarolást, valamint a vásárlók megkárosítását, a bitorlást és a hitelsértést. A 332. § felsorolása kimerítő.
3. Eltérő rendelkezés hiányában a felsorolt cselekményeknek mind alap-, mind pedig minősített eseteire vonatkozik a tevékeny megbánás. Mivel a tevékeny megbánás több irányban is szolgálja a társadalom védelmét, és a konkrétan megvalósuló bűncselekmények társadalomra veszélyességi foka - minősítésüket is figyelembe véve - igen különböző, a 332. § tényállásában speciális kizáró körülményt a Javaslat nem fogalmaz meg.
4. A tevékeny megbánás intézménye megalkotásának további indoka, hogy az a társadalom védelmét azzal is szolgálja, hogy lehetővé teszi a bűncselekmény mielőbbi lelepleződését is. Ezt a célt szolgálja az a tényállási elem, hogy az elkövetőnek a bűncselekményt akkor kell a hatóságnak, illetve a károsultnak bejelentenie, amikor azt még nem fedezték fel. A bejelentés a cselekmény és az elkövető személyének felfedését jelenti. A bűncselekmény felfedezése után a még ismeretlen elkövető jelentkezése tehát akkor sem minősül tevékeny megbánásnak, ha a kárt megtérítette.
A tevékeny megbánás intézményével így elérhető, hogy az olyan nagyobb tárgyú, esetleg sok elkövető által végrehajtott cselekmény is időben lelepleződjék, amelynek felderítése a sokfelé ágazó tényállás, nem utolsó sorban az elkövetők száma folytán is igen nehéz.
Az ilyen cselekményekre tekintettel az általánostól eltérően alakul az elkövetőnek a kár megtérítésével kapcsolatos kötelezettsége. Az elkövetőnek ugyanis a kárt, amelyet a bűncselekménnyel okozott, meg kell - a cselekmény felfedezése előtt - térítenie, illetve a kár megtérítése érdekében minden tőle elvárhatót meg kell tennie.
Egyedi elkövetés esetében a tevékeny megbánás megállapítására akkor kerülhet sor, ha az elkövető a kárt teljes egészében megtéríti, s csak kivételesen - az elkövetés körülményeire, indítékára, az elkövető kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaira tekintettel - indokolt az alkalmazása akkor is, ha minden tőle elvárhatót megtesz a kár megtérítése érdekében, pl. a kár egy részének a megtérítése mellett, a fennmaradó összegre fedezetet nyújt. Abban az esetben, ha több elkövető okoz nagyobb kárt, a tevékeny megbánás az elkövetőnek a bűncselekmény megvalósítása során kifejtett tevékenységével és az így keletkezett kár összegével kell, hogy összhangban álljon.
5. Az eset összes körülményei, különösen a megtérített kár összege, igazítanak el abban a kérdésben, hogy konkrét esetben a büntetés mellőzése vagy korlátlan enyhítése az indokolt. Ha a tevékeny megbánás szabálya nem alkalmazható, az elkövetőnek a kár megtérítésével kapcsolatos tevékenysége enyhítő körülményként lesz értékelhető.
Értelmező rendelkezések
A 333. §-hoz
1. A dolog fogalmának meghatározásával kapcsolatos indokokat a 316. §, a kár fogalmával kapcsolatos indokokat pedig a fejezet indokolása tartalmazza.
2. A Javaslat a hanyag kezelést (320. §) és a gondatlan rongálást [324. § (6) bekezdés] csak akkor rendeli büntetni, ha azokat a társadalmi vagyon sérelmére követik el. A társadalmi vagyon kifejezést a Ptk. nem használja, ezért e fogalomnak törvényi meghatározása szükséges.
A Javaslat büntetőjogi védelemben a társadalmi vagyont részesíti. A társadalmi vagyon alanyai - a polgári jog szabályaival összhangban - az állam, a szövetkezet, a társadalmi szervezet és az egyesület.
Társadalmi vagyonként védi a büntetőjog az állami és a szövetkezeti tulajdont, amelynek alanyait és tárgyait a Ptk. meghatározza (Ptk. 89. §, 90. § 172-176. §, 182-184. §). A Ptk. 183. §-a értelmében a szövetkezeti tulajdonjog szabályait kell alkalmazni a társadalmi szervezetek és egyesületek tulajdoni viszonyaira is.
A vagyon polgári jogi fogalma azonban szélesebb körű a tulajdon fogalmánál, átfogja valamely személy vagyoni érdekű jogainak és kötelezettségeinek összességét. A büntetőjogi védelmet a Javaslat tehát kiterjeszti azokra a vagyontárgyakra is, amelyekre az államnak, a szövetkezetnek, a társadalmi szervezetnek és az egyesületnek nincs tulajdonjoga, de használatában, kezelésében vagy rendelkezése alatt állanak. E vagyontárgyakat tehát akkor is a társadalmi vagyon részeinek kell tekinteni, ha személyi vagy magántulajdonban vannak.
Társadalmi vagyonnak kell tekinteni más szocialista országoknak a Magyar Népköztársaság területén levő társadalmi tulajdonát is.
3. A különös visszaeső fogalmát a Javaslat 137. §-ának 13. pontja határozza meg. Amint az e ponthoz fűzött indokolás tartalmazza, a különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncselekmények körének kialakítása a bírói gyakorlatra vár. A vagyon elleni bűncselekményeknél a Javaslat mégis kivételt tesz. Ennek garanciális - törvényességi okai vannak. E kérdés megítélésétől függ ugyanis, hogy a szabálysértési értékre elkövetett lopás, sikkasztás, csalás, rongálás és orgazdaság szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül.
A Javaslat egymáshoz hasonló jellegűnek az e fejezetben meghatározott bűncselekményeket tekinti.
XIX. FEJEZET
A HONVÉDELMI KÖTELEZETTSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
A honvédelelmről szóló 1976. évi I. törvény határozza meg az állampolgárok honvédelmi kötelezettségeit. A Javaslatnak ez a fejezete az ezek ellen vétők bűnös magatartásait nyilvánítja bűncselekménnyé.
Bevonulási kötelezettség megszegése
A 334. §-hoz
1. A katonai szolgálatra behívás behívó-, vagy bevonulási paranccsal történik, amelynek a hadköteles késedelem nélkül tartozik eleget tenni (1976. évi I. tv. 27. §). A törvényi tényállásban nem határozható meg, hogy mikor késedelmes a bevonulás. A késve történt teljesítés esetén az eset összes körülményeinek vizsgálata után dönthető el, hogy a mulasztás a bevonulási kötelezettség megszegésének tekintendő-e vagy sem. A védett érdek fontosságára figyelemmel a gondatlan elkövetést is büntetni kell.
2. Háború idején a bevonulási kötelezettség teljesítéséhez fokozott társadalmi érdek fűződik, mert a mulasztásnak nagyobb a veszélye. Ezért ilyenkor az elkövetőt súlyosabb büntetéssel kell fenyegetni.
Kibúvás a katonai szolgálat alól
A 335. §-hoz
1. A hadköteles részére előírt kötelezettségek teljesítésének elmulasztása megvalósulhat a jelentkezési (megjelenési, bejelentési) vagy a bevonulási kötelezettség elmulasztásával. A katonai szolgálat alól kivonás célzatával elkövetett ilyen magatartásoknál a bűncselekmény befejezetté válik attól függetlenül, hogy az eredmény bekövetkezett-e. A célzat irányulhat végleges vagy időleges kivonásra. A végleges kivonásra irányuló célzatnál a cselekmény társadalmi veszélyessége nagyobb, amit a büntetés kiszabása során kell értékelni.
2. Az (1) bekezdésben írt cselekmény ún. tiszta mulasztásos tényállás. A hadköteles azonban a kivonás érdekében olyan tevőleges magatartást is tanúsíthat, amely - következményére tekintettel - az illetékes katonai szerv intézkedése folytán éri el a kívánt célt. Az ilyen fondorlatot magában foglaló bűnös magatartásokat súlyosabban kell büntetni. Ebből a szempontból mindegy, hogy a cél általában a szolgálati kötelezettség alóli kivonás volt, vagy csak a szolgálatra alkalmasságot érintő olyan változás előidézése, amely az eredetihez képest - egészségi vagy egyéb szempontból - kisebb értékű igénybevételre ad lehetőséget. Ezekben az esetekben sem kell az eredménynek bekövetkezni, a bűncselekmény az ilyen tevékenység célzatos kifejtésével már megvalósult.
3. Sajátos elkövetési mód, ha a hadköteles úgy kíván kibújni a katonai szolgálati kötelezettség alól, hogy engedély nélkül külföldre távozik, vagy tartósan külföldön marad. Ebben az esetben a 217. § (1) bekezdése szerinti tiltott határátlépés, illetőleg a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása beolvad a katonai szolgálat alóli kibúvásba. Amennyiben a 217. §-ban meghatározott bűncselekménynek valamely minősített esete forog fenn, halmazati büntetés kiszabására van lehetőség.
4. Háború idején a kibúvásnak minden formája nagyobb társadalmi veszélyességet hord magában, ezért ilyenkor a bűncselekmény elkövetőjét szigorúbb büntetéssel kell fenyegetni.
Katonai szolgálat megtagadása
A 336. §-hoz
Előfordulhat, hogy a hadköteles valamilyen (pl. lelkiismereti) okra hivatkozással, vagy enélkül megtagadja a katonai szolgálati kötelezettség teljesítését. Az ilyen cselekményt elkövetőket is ugyanolyan büntetéssel szükséges fenyegetni, mint azokat, akik más módon óhajtják kivonni magukat a katonai szolgálat teljesítése alól. A bűncselekmény - miként az egyéb kibúvási cselekmények - csak konkrét kötelezettséggel kapcsolatban valósulhat meg. A hadkötelest csak a behívó-, illetve bevonulási parancs átvétele után terheli a katonai szolgálati kötelezettség, amelynek megtagadására tehát csak ezt követően kerülhet sor.
Jelentkezési kötelezettség elmulasztása
A 337. §-hoz
A bejelentési és a megjelenési kötelezettségnek [1976. évi I. tv. 25. §, 30. § (1) bek. a) pont] célzat nélküli elmulasztása csak háború idején bír olyan jelentőséggel, hogy emiatt a hadkötelest büntetéssel kell fenyegetni. A kétféle kötelezettség közül a megjelenési kötelezettség azért jelentősebb, mert ez magában foglalja az orvosi vizsgálat vagy gyógykezelés, illetőleg a sorozás céljából történő megjelenési kötelezettséget is, amelyek közvetlen kihatással vannak a soron levő katonai szolgálatra. Ezt juttatja kifejezésre a büntetési tételek közötti különbség. A bűncselekmény megvalósulásához eredmény bekövetkezése nem szükséges.
Hadkötelezettség teljesítésének akadályozása
A 338. §-hoz
1. A Javaslat a 334., a 335. és a 337. §-ban megjelölt honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeknek a hadkötelestől különböző személy által történő megval