T/2842. számú törvényjavaslat indokolással - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni:
a) a Magyar Köztársaság területén végzett, e törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységre, valamint betétbiztosításra,
b) a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező hitelintézet által külföldön alapított hitelintézet, pénzügyi vállalkozás e törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi sz...

T/2842. számú törvényjavaslat indokolással - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A törvény hatálya
1. §
Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni:
a) a Magyar Köztársaság területén végzett, e törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységre, valamint betétbiztosításra,
b) a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező hitelintézet által külföldön alapított hitelintézet, pénzügyi vállalkozás e törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységének c) pont szerinti felügyeletére,
c) a magyar hatóság által ellátott - e törvényben meghatározott - felügyeleti tevékenységre.
2. §
(1) E törvény rendelkezései nem terjednek ki:
a) az 1. számú mellékletben felsorolt pénzügyi intézményeknek a Magyar Köztársaság területén folytatott tevékenységére;
b) a betétnek nem minősülő, visszafizetendő pénzeszközöknek a Magyar Állam és a helyi önkormányzatok által a nyilvánosságtól történő - külön törvényben szabályozott - gyűjtésére;
c) a pénzletét-kezelésre, ha annak üzletszerű végzéséről külön jogszabály rendelkezik;
d) a postai pénzforgalmi közvetítő tevékenységre;
e) a nemzetközi postautalvány működtetésére.
(2) E törvény rendelkezései nem terjednek ki:
a) az elkülönített állami pénzalapokra,
b) a Magyar Nemzeti Bankra (a továbbiakban: MNB),
c) a Magyar Államkincstárra,
d) a Kincstári Vagyoni Igazgatóságra,
e) az elszámolóházra,
f) kizárólag garanciavállalással foglalkozó, e törvény hatályba lépése előtt nem gazdasági társaságként működő jogi személyre.
(3) Az értékpapír-forgalmazó alapítására, a pénzügyi intézmény által végzett értékpapír-forgalmazási tevékenységek engedélyezésére, az ilyen tevékenységeket végző pénzügyi intézmények működésére és felügyeletére - e tevékenységek tekintetében - Az értékpapírok forgalmazásáról és az értékpapír tőzsdéről szóló 1996. évi.........törvény (a továbbiakban Épt:) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(4) A befektetési alapkezelő alapítására, a pénzügyi intézmény által végzett befektetési alap kezelésre, valamint befektetési alap letétkezelésre a befektetési alapokról szóló 1991. évi LXIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(5) Az árutőzsde tag alapítására, a pénzügyi intézmény által az árutőzsdén végzett tevékenységre az árutőzsdéről és az árutőzsdei ügyletről szóló 1994. évi XXXIX. törvény szabályait kell alkalmazni.
A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás
3. §
(1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetőleg devizában, valutában:
a) betét és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő gyűjtése;
b) pénzkölcsön (hitel, kölcsön, követelések megelőlegezése, megvásárlása, valamint leszámítolása, a továbbiakban: kölcsön) nyújtása;
c) pénzügyi lízing;
d) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása;
e) készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása és az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása;
f) kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása;
g) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység;
h) értékpapír-kibocsátás szervezése, illetőleg az azzal kapcsolatos szolgáltatások nyújtása, ideértve a jegyzési garancia vállalását is;
i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység);
j) portfóliókezelés és tanácsadás;
k)befektetési alap letétkezelés;
l) értékpapír letéti őrzés, valamint értékpapír-letétkezelés;
m) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás;
n) hitel referencia szolgáltatás;
o) önkéntes kölcsönös biztosító pénztár részére történő vagyonkezelés.
(2) Kiegészítő pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetve devizában:
a) pénzváltási tevékenység;
b) tanácsadás vállalkozásoknak a tőkeszerkezettel, valamint az ezzel összefüggő kérdésekkel kapcsolatban, továbbá tanácsadás és szolgáltatások nyújtása vállalkozások beolvadásával, egyesülésével, összeolvadásával és megvásárlásával kapcsolatban;
c) az elszámolás-forgalom lebonyolítását végző elektronikus átutalási rendszerek működtetése (elszámolás-forgalmi ügylet);
d) pénzfeldolgozási tevékenység;
e) arany pénzérme kereskedelem;
r) pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt tevékenységek üzletszerűen csak engedéllyel végezhetők.
(4) Ha törvény másként nem rendelkezik, kizárólag az Állami Pénz- és Tőkepiaci Bankfelügyeletnek (továbbiakban: Felügyelet) az e törvény alapján kiadott engedélyével végezhetők az (1) bekezdés a)-dd) és f)-lq) és r) pontjaiban b) és e) meghatározott pénzügyi szolgáltatások, valamint a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott kiegészítő pénzügyi szolgáltatás.
(5) Pénzügyi szolgáltatásnak devizában, valutában való végzését, valamint az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenységet és a (2) bekezdésének re) pontjában meghatározott kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet a Felügyelet az MNB előzetes véleményének kikérésével engedélyezi.
(6) Az (1) bekezdés e) pontjában, valamint a (2) bekezdés a)-d) pontjában és c)-d) meghatározott tevékenységet az MNB engedélyezi, illetve az ilyen engedélyt az MNB vonja vissza.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott tevékenységek végzésének engedélyezéséről az MNB a Felügyeletet értesíti. A Felügyelet az értesítés alapján a jogi személyt nyilvántartásba veszi.
(8) Törvény korlátozott rendeltetésű pénzforgalmi számla vezetését (3. § (1) bekezdésének d) pontja), a váltóval saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenységet (3. § (1) bekezdésének g) pontja), továbbá az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak részére történő vagyonkezelést (3. § (1) bekezdésének l) pontja) más jogi személy részére is lehetővé teheti.
A pénzügyi intézmény
4. §
(1) Pénzügyi intézmény a hitelintézet (5. §), illetve a pénzügyi vállalkozás (6. §).
(2) A 3. § (1) bekezdésében meghatározott pénzügyi szolgáltatást - a pénzügyi szolgáltatás közvetítése (3. § (1) bekezdésének h) pontja) kivételével - kizárólag pénzügyi intézmény végezhet.
(3) A pénzügyi intézmény, ha törvény másként nem rendelkezik, pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag:
a) kiegészítő pénzügyi szolgáltatást,
b) a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvényben,valamint az árutőzsdéről és az árutőzsdei ügyletekről szóló 1994. évi XXXIX. törvényben, valamint az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről szóló 1996. évi.....törvényben (továbbiakban: Épt.) foglalt feltételekkel biztosítási ügynöki, árutőzsde-ügynöki, illetve befektetési szolgáltatási, kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet,
c) arany kereskedelmi ügyletet, valamint
d) részvénykönyv vezetést
folytathat.
A hitelintézet
5. §
(1) Hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely betétet gyűjt és egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végez.
(2) Kizárólag hitelintézet jogosult betét (3. § (1) bekezdésének a) pontja), valamint - a saját tőkéjét meghaladó mértékben - más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való gyűjtésére.
(3) A hitelintézet bank, szakosított hitelintézet vagy szövetkezeti hitelintézet (takarék-, illetőleg hitelszövetkezet) lehet.
(4) A bank az a hitelintézet, amely a 3. § (1) bekezdésének a) és d) pontjában meghatározott tevékenységet üzletszerűen végzi. Kizárólag bank kaphat engedélyt a 3. § (1) bekezdésében foglalt tevékenységek teljes körének végzésére.
(5) A szakosított hitelintézet - a 3. § (1) bekezdés k) és r) pontjaiban meghatározott tevékenységek kivételével, külön a rá vonatkozó külön törvényi szabályozásnak (illetve e törvény XXXI. fejezetének) megfelelően - jogosult a pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységének meghatározott körének végzésére, azzal, hogy nem kaphat engedélyt a 3. § (1) bekezdésében foglalt tevékenységek teljes körének végzésére.
(6) A szövetkezeti hitelintézet
a) a 3. § (1) bekezdésének a)-e-i), h) és j) pontjában, illetve a 3. § (2) bekezdésének a) pontjában, valamint
b) - kizárólag saját számlára - a 3. § (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott tevékenységeket végezhet.
(7) A hitelszövetkezet az (6) bekezdésben meghatározott tevékenységeket - a pénzváltás kivételével - csak saját tagjai körében végezheti.
A pénzügyi vállalkozás
6. §
(1) A pénzügyi vállalkozás az a pénzügyi intézmény, amely - az 5. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenység kivételével - , külön jogszabályban meghatározott feltételekkel, egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez.
(2) A 3. § (2) bekezdésének e) pontjában meghatározott tevékenységet csak pénzügyi vállalkozás, kizárólagos tevékenységként végezheti.
Értelmező rendelkezések
7. §
Az értelmező rendelkezéseket a 2. számú melléklet tartalmazza.
I. RÉSZ
A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK ENGEDÉLYEZÉSE
I. fejezet
Általános szabályok
Szervezeti szabályok
8. §
(1) Bank és szakosított hitelintézet kizárólag részvénytársaságként, egyéb pénzügyi intézmény részvénytársaságként vagy szövetkezetként működhet.
(2) A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézményre a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.), a szövetkezeti formában működő pénzügyi intézményre a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Szt.) rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(3) Pénzügyi szolgáltatás közvetítését (3. § (1) bekezdés h) pontja), valamint kiegészítő pénzügyi szolgáltatást pénzügyi intézménynek nem minősülő, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagy szövetkezet is végezhet.
A jegyzett tőke legkisebb összege
9. §
(1) Bank legalább kétmilliárd forint jegyzett tőkével alapítható.
(2) Szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozással meghatározott jegyzett tőkével alapítható.
(3) Szövetkezeti hitelintézet legalább százmillió forint jegyzett tőkével alapítható.
(4) Pénzügyi vállalkozás legalább húszmillió forint jegyzett tőkével alapítható.
10. §
(1) A pénzügyi intézmény alapításához a jegyzett tőkét pénzben kell befizetni. A jegyzett tőkét kizárólag olyan magyarországi székhelyű hitelintézetnél lehet befizetni, amely nem vesz részt az alapításban.
(2) A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény új részvények jegyzésével történő alaptőke emelését kizárólag pénzbeli hozzájárulással lehet végrehajtani.
(3) A pénzügyi intézmény saját kibocsátású részvényeinek értékesítése esetén halasztott fizetést illetőleg visszavásárlási kötelezettséget érvényesen nem köthet ki.
A befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok
11. §
A pénzügyi intézmény befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosa csak olyan személy lehet,
a) aki (amely) független a pénzügyi intézmény óvatos, körültekintő és megbízható (a továbbiakban együtt: prudens) működését veszélyeztető befolyástól, és biztosítani képes a pénzügyi intézmény megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenőrzését, valamint
b) akinek (amelynek) üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható és ezáltal nem zárja ki a pénzügyi intézmény fölötti hatékony felügyelet gyakorlását.
12. §
(1) A hitelintézet jegyzett tőkéjében egy tulajdonosnak sem a közvetlen és közvetett tulajdoni hányada, sem az általa gyakorolt szavazati jog mértéke - a más hitelintézet, a biztosító intézet, a befektetési társaság, az Országos Betétbiztosítási Alap a 104. § (1) bekezdésben meghatározott cél érdekében történő tulajdonszerzése, illetve a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - nem lehet több tizenöt százaléknál.
(2) A Magyar Állam tulajdoni hányada az (1) bekezdés szerinti arányt meghaladhatja
a) meghatározott pénzügyi szolgáltatás végzésének állam által történő biztosítása érdekében;
b) olyan hitelintézetben, amelynek piaci részesedése a lakossági betétgyűjtés, a lakossági hitelezés, a vállalkozások, illetve a helyi önkormányzatok pénzforgalmi számlavezetése, hitelezése területén a huszonöt százalékot eléri;
c) - hároméves átmeneti időre - olyan esetben, amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné és a fizetésképtelenség, illetve a felszámolás másként nem hárítható el.
(3) A feladatkörében eljáró önkéntes betét-, illetve intézményvédelmi alap - a Felügyelettel egyeztetett módon - az (1) bekezdés szerinti arányt meghaladó tulajdoni hányadot (szövetkezeti hitelintézet esetében részesedést) szerezhet a hitelintézetben, annak érdekében, hogy
a) a Felügyelet által alkalmazható kivételes intézkedés, illetve
b) a betétek befagyása
elkerülhető legyen.
(4) Az (1) bekezdés alkalmazásában hitelintézetnek, biztosító intézetnek, befektetési társaságnak minősül az a jogi személy is, amely a székhely ország joga szerint hitelintézetnek, biztosító intézetnek, befektetési társaságnak tekintendő.
Személyi és tárgyi feltételek
13. §
(1) A pénzügyi szolgáltatási tevékenység csak
a) jogszabálynak megfelelő számviteli rend, valamint nyilvántartási rend,
b) a prudens működésnek megfelelő belső szabályzat,
c) a pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges, külön jogszabályban meghatározott személyi feltételek,
d) a tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki, biztonsági felszereltség, helyiség,
e) ellenőrzési eljárások és rendszerek, valamint vagyonbiztosítás (továbbiakban együtt: személyi és tárgyi feltételek) megléte esetén kezdhető meg, illetve folytatható.
(2) A pénzügyi intézmény csak olyan helyiségben működhet, amely a szakmai érdekképviseleti szervezetek által ajánlott és a Felügyelet által jóváhagyott biztonsági és ügyfélszolgálati követelményeknek megfelel.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakat székhely-, telephely- és fiókváltozás esetén, valamint a pénzügyi szolgáltatási tevékenység módosításakor is biztosítani kell.
II. fejezet
Engedélyezési eljárás
Engedély szükségessége
14. §
A Felügyelet engedélye szükséges a hitelintézet
a) alapításához;
b) egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához;
c) alapszabályának módosításához (20. §); ) részvényei befolyásoló részesedést biztosító hányadának megszerzéséhez, illetőleg a befolyásoló részesedés e törvényben meghatározott mértéket elérő növeléséhez;
d) igazgatóságának, felügyelő bizottságának elnökévé vagy tagjává történő megválasztáshoz, vagy ügyvezetőjének történő kinevezéshez, szövetkezeti hitelintézet esetén az igazgatóság elnökévé, illetve a felügyelő bizottság elnökévé, ügyvezetőjévé történő megválasztásához;
e) működésének megkezdéséhez;
f) tevékenységi körének módosításához;, további pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzéséhez,
g) pénzügyi szolgáltatási tevékenységének más, pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult (a továbbiakban: ügynök) igénybevételével történő végzéséhez;
h) fiókjának, képviseletének, - a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Szmt.) szerinti - leányvállalalatának (hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy egyéb vállalkozás) külföldön történő létesítéséhez;
i) devizakülföldinek minősülő vállalkozásban történő befolyásoló részesedés szerzéséhez;
k) betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló szerződésállományának átruházásához (a továbbiakban: betétállomány-átruházás),
l) működésének megszüntetéséhez.
15. §
(1) A Felügyelet engedélye szükséges a pénzügyi vállalkozás
a) alapításához,
b) tevékenységi körének módosításához,
c) átalakulásához, egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához, valamint
d) az igazgatóság elnökének, illetőleg a felügyelő bizottság elnökének megválasztásához.
(2) A pénzügyi vállalkozás alapítására adott engedély a tevékenységi kör megállapításához, illetőleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyt is tartalmazza.
16. §
A 3. § (2) bekezdésének er) pontjában meghatározott kiegészítő pénzügyi szolgáltatás végzésére a pénzügyi vállalkozás a 3. § (4) és (5) bekezdése szerinti engedélyt akkor kaphatja meg, ha igazolja, hogy:
a) legalább húszmillió forint készpénzből álló jegyzett tőkével rendelkezik,
b) kizárólag névreszóló részvényekkel rendelkező részvénytársaságként működik és tulajdonosai között hitelintézet sem közvetlen, sem közvetett tulajdonosként nem szerepel,
c) megfelel a külön jogszabályban megállapított személyi és tárgyi feltételeknek.
Az alapítási engedély iránti kérelem
17. §
(1) A pénzügyi intézmény alapítási engedély iránti kérelméhez mellékelni kell:
a) az alapítani tervezett pénzügyi intézmény - típusának, tevékenységi körének egyértelmű meghatározását tartalmazó - alapító okiratát;
b) a tervezett működési terület (országos kiterjedésű vagy meghatározott területi egységre korlátozott) meghatározását tartalmazó iratot;
c) hitelintézet esetében a 9. §-ban meghatározott jegyzet tőke ötven százalékának, pénzügyi vállalkozás esetében a 9. §-ban meghatározott jegyzett tőke teljes összegének az alapítók által történő tényleges befizetésére és rendelkezésre állására vonatkozó igazolást; ) a szervezeti felépítésének, az irányítási, döntési és ellenőrzés rendjének bemutatását, ha ezeket az alapító okirat részletesen nem tartalmazza;
d) külföldi székhelyű kérelmező esetében nyilatkozatot a kérelmező kézbesítési megbízottjáról, aki csak Magyarországon bejegyzett ügyvéd, illetve (társas) ügyvédi iroda, vagy a kérelmező magyarországi bankképviselete lehet;
e) pénzügyi vállalkozás esetében annak igazolását, hogy a vállalkozás rendelkezik a pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, valamint a 18. § (2) bekezdés e)-f), h) és k)-l) pontjában foglaltakat.
(2) Ha az alapítók között olyan személy szerepel, aki (amely) az alapítás alatt lévő pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést kíván szerezni, az (1) bekezdésben foglaltakon kívül az engedély iránti kérelemhez mellékelni kell
a) a cég alapító okiratát,
b) a cég három hónapnál nem régebbi cégkivonatát, külföldi cég esetében az eredeti cégkivonatot és annak hiteles magyar nyelvű fordítását, vagy igazolást arról, hogy a céget a vállalati (gazdasági) nyilvántartásba bejegyezték,
c) a cégben befolyásoló részesedéssel rendelkező személy 3. számú mellékletben meghatározott azonosító adatait, illetőleg a büntetlen előéletére vonatkozó igazolást,
d) természetes személy büntetlen előéletére vonatkozó igazolást,
e) harminc napnál nem régebbi igazolást arra vonatkozóan, hogy az alapításban részt vevő személynek az adóhatósággal, vámhatósággal, illetve a társadalombiztosítási szervvel szemben tartozása nincs,
f) nyilatkozatot az erre vonatkozó okirati bizonyítékkal együtt arra, hogy a jegyzett tőke befizetéséhez szükséges összeg az alapításban résztvevő személy törvényes jövedelméből származik,
g) hitelintézet esetén a gazdasági társaság előző három naptári évre, pénzügyi vállalkozás esetén egy naptári évre vonatkozó, könyvvizsgáló által hitelesített mérlegét és eredmény-kimutatását,
h) nyilatkozatot arról, hogy milyen - az Szmt. szerinti - függő és jövőbeni kötelezettségei vannak,
i) ügyfélcsoporthoz tartozó alapító esetén az alapító tulajdonosi szerkezetének, valamint azon körülmények részletes leírását, amelyek miatt az alapító kapcsolatban álló személyek csoportjához tartozónak minősül, továbbá az irányító vállalat előző évre vonatkozó konszolidált éves beszámolóját, ha az irányító vállalat csoport konszolidált beszámoló készítésére kötelezett,
j) a kérelemben érintett személyek teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy hozzájárulnak az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának a Felügyelet által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.
(3) Ha az alapítók között befolyásoló részesedést szerezni kívánó külföldi székhelyű pénzügyi intézmény, biztosító intézet vagy befektetési társaság van, az (1)-(2) bekezdésben foglaltakon kívül az engedély iránti kérelemhez be kell nyújtani a székhely szerinti ország illetékes felügyeleti hatóságának igazolását, illetőleg nyilatkozatát arról, hogy a vállalkozás a prudens tevékenység végzésére vonatkozó szabályokat betartva működik.
(4) Alapítási engedély alapján a hitelintézet a banküzem létesítésével kapcsolatos tevékenységet végezhet.
A tevékenységi (működési) engedély iránti kérelem
18. §
(1) A hitelintézet működésének - pénzügyi szolgáltatási tevékenységének - megkezdéséhez a Felügyelet engedélye szükséges.
(2) A hitelintézetnek a tevékenységi engedély megadása iránti kérelméhez a következőket kell a Felügyelethez benyújtani:
a) a jegyzett tőkének a 10. § (1) bekezdése szerinti teljes befizetésére vonatkozó igazolást,
b) az a) pont szerinti összeg teljes vagy részleges felhasználása esetén igazolást, illetőleg nyilatkozatot arról, hogy a felhasználás az alapítás, illetőleg a működés megkezdése érdekében történt,
c) a hitelintézet jegyzett tőkéjében legalább öt százalékos részesedéssel vagy szavazati joggal rendelkező tulajdonos azonosítására alkalmas adatokat,
d) a középtávú - az első három évre vonatkozó - üzleti tervet, a működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására vonatkozó tényeket,
e) a folytatni kívánt tevékenységekre vonatkozó általános szerződési feltételt és üzletszabályzatot,
f) nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a tevékenységét mikor kívánja megkezdeni,
g) az Országos Betétbiztosítási Alap nyilatkozatát vagy - hitelszövetkezet esetében - valamelyik önkéntes betét-, illetve intézményvédelmi alap nyilatkozatát arról, hogy a kérelmezőt felveszi tagjai közé,
h) nyilatkozatot arról, hogy a jogszabályban meghatározott, illetőleg jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, valamint az adatszolgáltatáshoz felhasznált számítógépes programok tesztfuttatási eredményeit,
i) számviteli politikájának, részletes számviteli rendszerének tervezetét,
j) bank és szakosított hitelintézet esetében a hitelintézetek közötti országos elszámolás-forgalom lebonyolítását végző átutalási rendszerhez való közvetlen csatlakozásról szóló nyilatkozatot és a csatlakozást biztosító informatikai rendszer könyvvizsgálói igazolását, szövetkezeti hitelintézet esetében az előbb említett iratokat vagy a közvetve történő csatlakozás elfogadásáról adott nyilatkozatot,
k) devizában végzett pénzforgalmi szolgáltatás esetén a nemzetközi elszámolás-forgalom lebonyolítását végző valamely átutalási rendszerhez közvetlenül vagy közvetett formában történő csatlakozásról szóló nyilatkozatot,
l) a természetes személy hiteladósokat nem érintő, a hitelintézetek által létrehozott és működtetett - a természetes személy hiteladósokat nem érintő - a Felügyelet által elismert központi hitelinformációs rendszerhez történő csatlakozási nyilatkozatot, továbbá
m) szövetkezeti hitelintézet esetén a 216. §-ban meghatározott integrációs szervezet nyilatkozatát arról, hogy a kérelmezőt tagjai közé felveszi.
(3) Már működő pénzügyi intézmény, illetve befektetési vállalkozás tevékenységi körének pénzügyi szolgáltatással történő bővítésére vonatkozó engedély iránti kérelméhez köteles benyújtani a tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek meglétét bizonyító igazolást, valamint a (2) bekezdés e)-f), h), és k)-l) pontjában foglaltakat.
19. §
A 14. § h) pontjában meghatározott esetben az engedély iránti kérelemhez be kell nyújtani az írásbeli szerződést, amely azt a szerződési kikötést is tartalmazza, hogy a Felügyelet, illetőleg a hitelintézet korlátozás nélkül ellenőrizheti az ügynök a megbízás tárgyát képező tevékenységgel kapcsolatos gazdálkodását és üzleti könyveit.
Az alapszabály módosításának engedélyezése
20. §
A Felügyelet engedélye szükséges a hitelintézetek alapszabályának módosításához a következő esetekben:
a) a cég nevének és székhelyének megváltoztatása,
b) a tevékenységi kör módosítása,
c) a jegyzett tőke leszállítása,
d) részvényfajta megváltoztatása, új részvényfajta kibocsátása, vagy a korábban kibocsátott részvények típusainak módosítása,
e) az igazgatóság jogkörének módosítása,
f) átváltoztatható vagy elővásárlási jogot biztosító kötvény kibocsátása és az azokra vonatkozó szabályok módosítása,
g) részvényre vonatkozó elővásárlási jog alapítása és megváltoztatása.
Átalakítás, egyesülés és szétválás engedélyezése
21. §
Hitelintézet más típusú hitelintézetté történő átalakítása esetén az alapításra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
22. §
(1) Részvénytársasági formában működő hitelintézet csak részvénytársasági formában működő hitelintézettel, szövetkezeti formában működő hitelintézet csak szövetkezeti formában működő hitelintézettel egyesülhet.
(2) Pénzügyi vállalkozás hitelintézettel, pénzügyi vállalkozással vagy befektetési vállalkozással, hitelintézet csak hitelintézettel egyesülhet.
(3) Hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás egyesülés esetén az engedélyezésre irányuló kérelemhez be kell nyújtani:
a) az átalakulási tervet,
b) a könyvvizsgáló által hitelesített:
1. vagyon-mérleg tervezetet,
2. a kötelezettségek és a követelések állományát,
c) a 18. §-ban meghatározott mindazon iratot, amely a végezni kívánt tevékenységi kör engedélyezéséhez szükséges,
d) hitelintézetek egyesülése esetén olyan adatokat, amelyekből a 74. § (2) bekezdésében foglalt feltétel fennállása megállapítható.
23. §
A Felügyeletnek a pénzügyi intézmények egyesüléséhez adott engedélye nem pótolja a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét. A Gazdasági Versenyhivatal az érdemi határozatot harminc napon belül hozza meg.
24. §
Pénzügyi intézmények összeolvadása esetén a Felügyelet az alapítás és a működés megkezdésének engedélyezésével kapcsolatos határozatot egy eljárásban is meghozhatja.
25. §
(1) Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások szétválására az alapításra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(2) Az alapszabály módosításának engedélyezése iránti eljárásban e törvénynek az alapítás és működés engedélyezésére megállapított szabályait kell alkalmazni.
Az engedély megadása
26. §
Az engedélyezési eljárás során a Felügyelet a kérelemmel összefüggő és rendelkezésére álló okiratokat és információkat köteles gondosan mérlegelni és meggyőződni arról, hogy az engedély kiadása nem ütközik jogszabályba. A Felügyelet a tevékenységi engedélyezési eljárás során az egyes engedélyezési feltételek meglétét a helyszínen is megvizsgálja.
Az engedély iránti kérelem elutasítása
27. §
(1) A Felügyelet az alapítás iránti kérelmet elutasítja, ha a kérelmező
a) az engedélyezési eljárásban megtévesztő vagy valótlan adatot közöl,
b) által alapítani kívánt pénzügyi intézmény nem felel meg a jegyzett tőkére, a társasági formára, a tulajdonlásra, illetőleg az irányító testületekre vonatkozó törvényi követelményeknek,
c) devizakülföldi és nincs kézbesítési megbízottja.
(2) A tevékenységi engedély iránti kérelmet a Felügyelet elutasíthatja, ha a kérelmező
a) esetében az (1) bekezdésben említett valamely elutasítási ok fennáll,
b) a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezik,
c) üzleti terve, az engedély iránti kérelemhez mellékelt egyéb irat, továbbá a Felügyelet rendelkezésére álló bármely okirat, adat, vagy információ alapján megállapítható, hogy a kérelmező nem tud megfelelni a prudens működésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Az alapítási engedély érvényességének határideje
28. §
A hitelintézet alapítását engedélyező határozat érvényét veszti, ha a tevékenységi engedély iránti kérelmet a határozat kézhezvételétől számított hat hónapon belül a hitelintézet nem nyújtja be a Felügyelethez. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.
Az engedély visszavonása, visszaadása
29. §
(1) A Felügyelet az engedélyt visszavonhatja, ha
a) az engedélyt a Felügyelet megtévesztésével vagy más jogszabálysértő módon szerezték meg,
b) a pénzügyi intézmény - törvény által - tiltott tevékenységet folytat,
c) a pénzügyi vállalkozás az alapítási engedély, illetőleg a hitelintézet a tevékenységi engedély kézhezvételétől számított tizenkét hónapon belül a tevékenységét nem kezdi meg,
d) a pénzügyi vállalkozás tizenkét hónapon keresztül nem - vagy csak jelentéktelen mértékben - folytat pénzügyi szolgáltatási tevékenységet,
e) a pénzügyi intézmény már nem felel meg e törvény vagy - a prudens működésre vonatkozó - más jogszabályban foglalt rendelkezéseknek,
f) a pénzügyi intézmény több alkalommal súlyosan megsértette a számvitelre, a független és megbízható irányításra, illetve ellenőrzésre vonatkozó, továbbá az e törvényben, valamint a prudens működésre vonatkozó más jogszabályokban, illetve a Felügyelet határozataiban foglalt előírásokat,
g) olyan körülmény áll fenn, amely miatt a pénzügyi intézmény működése súlyosan veszélyezteti vagy sérti a betétesek vagy más ügyfelek érdekeit, akadályozhatja a pénzforgalmat, illetve a pénz- és tőkepiac megfelelő működését,
h) a pénzügyi intézmény alapítási, vagy tevékenységi engedélyét - 31. §-nak megfelelően - visszaadja.
(2) A pénzügyi intézménynek nem minősülő gazdálkodó szervezet engedélyét a Felügyelet az (1) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával vonhatja vissza.
30. §
(1) A Felügyelet a hitelintézet tevékenységi engedélyét - a 29. §-ban felsorolt eseteken felül - akkor is visszavonhatja, ha a hitelintézet
a) tevékenységét hat hónapnál hosszabb időre beszüntette,
b) esetében fennáll a veszélye annak, hogy nem tud eleget tenni kötelezettségeinek,
c) nem tud eleget tenni kötelezettségeinek,
d) az Országos Betétbiztosítási Alappal fennálló tagsági jogviszonya kizárással megszűnt vagy más, betét-, illetve intézményvédelmi alapban fennálló tagsággal együttjáró kötelezettségének nem tesz eleget.
(2) A Felügyelet az engedély visszavonásával egyidejűleg
a) kezdeményezi a hitelintézet felszámolását,
b) kezdeményezheti a pénzügyi vállalkozás felszámolását.
(3) Hitelintézet tevékenységi engedélyét a Felügyelet a pénzügyminiszter és az MNB elnökének jóváhagyásával vonhatja vissza.
31. §
A pénzügyi intézmény a tevékenységi engedélyét a Felügyeletnek akkor adhatja vissza, ha bizonyítja, hogy pénzügyi szolgáltatásokból származó kötelezettsége nincs. A Felügyelet meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítéséig a pénzügyi intézmény működését - az arra vonatkozó szabályok szerint - köteles folytatni.
Közös rendelkezések
32. §
Az engedély iránti kérelem alapjául meghatározott iratokat három példányban kell benyújtani. Idegen nyelvű kérelem esetén mellékelni kell a benyújtott iratok hiteles magyar nyelvű fordítását is. Az iratok benyújtásától el lehet tekinteni, ha azok tartalmáról a Felügyeletnek hivatalos tudomása van.
III. fejezet
A bankképviseletre vonatkozó sajátos szabályok
33. §
(1) A bankképviselet kapcsolatot tarthat személyekkel és szervezetekkel, a jogszabályok keretei között adatokat és információkat szolgáltathat a képviselt hitelintézetről, valamint elősegítheti annak szolgáltatás-nyújtását és ügyfeleivel való kapcsolattartását, de üzletszerű tevékenységet nem folytathat.
(2) A magyarországi székhellyel nyilvántartott bankképviselet jogi személy, amelyet a cégjegyzékbe be kell jegyezni.
34. §
A Felügyelet engedélye szükséges külföldi székhelyű hitelintézet bankképviseletének Magyarországon történő létesítését a Felügyeletnek be kell jelenteni. , valamint A Felügyelet engedélye szükséges magyarországi székhelyű hitelintézet bankképviseletének külföldön történő létesítéséhez és a bankképviselet működésének megkezdéséhez.
35. §
(1) Magyarországi székhellyel rendelkező hitelintézet külföldi képviseletének létesítésére irányuló engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a bankképviselet megnevezését a képviseleti jellegre való utalással, ) a végezni kívánt tevékenységek részletes megjelölését, ) a működés tervezett időtartamát,
b) az alkalmazni kívánt érdemi ügyintézők számát és szakmai önéletrajzát,
c) a bankképviselet vezetőjének nevét és szakmai önéletrajzát.
(2) Külföldi hitelintézet magyarországi bankképviseletének létesítésére irányuló kérelem bejelentés esetén a engedélykérelem-bejelentésnek - az (1) bekezdésben felsoroltakon felül - tartalmaznia kell a kérelmező-bejelentő illetékes felügyeleti hatóságától származó
a) képviselet-létesítésre vonatkozó engedélyt, illetőleg hozzájáruló nyilatkozatot vagy tudomásulvételt,
b) nyilatkozatot, amely szerint a képviselet vezetőjének személyére nézve kizáró okot nem állapított meg.
36. §
(1) A bankképviselet vezetője felelős az e törvényben a bankképviseletre meghatározott rendelkezések betartásáért.
(2) A bankképviselet öt munkanapon belül köteles bejelenteni a Felügyeletnek a bankképviselet áthelyezését vagy megszüntetését, illetve a képviseletet ellátó személy megváltozást.
II. RÉSZ
A HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK TULAJDONJOGÁNAK GYAKORLÁSA, IRÁNYÍTÁS ÉS ELLENŐRZÉS
IV. fejezet
A tulajdonjog gyakorlásának szabályai
A befolyásoló részesedés megszerzése vagy módosítása
37. §
(1) Köteles a Felügyelettől - a szerződéskötést megelőzően - a engedélyt kérni, aki a pénzügyi intézményben
a) befolyásoló részesedést kíván szerezni, vagy
b) befolyásoló részesedését úgy kívánja módosítani, hogy a tulajdoni részesedése vagy szavazati joga elérje a tizenöt, harminchárom, ötven, vagy a hetvenöt százalékos határértéket.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott engedély iránti kérelemhez a kérelmezőnek be kell nyújtani 17. § (2)-(3) bekezdésben meghatározott iratokat.
(3) A pénzügyi intézmény tulajdonosa a tulajdonjoghoz, illetőleg a szavazati joghoz kapcsolódó, annak arányát meghaladó előnyöket biztosító megállapodást csak a Felügyelet engedélyével köthet.
(4) Aki olyan vállalkozásban, amely pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkezik, többségi részesedést kíván szerezni, köteles - a szerződéskötést megelőzően - a Felügyelettől engedélyt kérni.
(5) Az (1)-(4) bekezdés szerinti engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező vállalkozás megnevezését,
b) a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező vállalkozásból a kérelmező birtokában lévő részesedés megjelölését,
c) a megszerezni kívánt részesedés arányát,
d) a tulajdonszerzésre, illetőleg a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodásra tett szerződéses ajánlatot,
e) a kérelmezőnél vezető tisztségviselői beosztásban lévő személy tekintetében a 44. § (4) bekezdésében foglalt kizáró ok megítéléséhez szükséges tényeket.
(6) Az engedélyt kérő, illetőleg a tulajdonos
a) a befolyásoló részesedésből eredő engedélyeztetni kívánt szavazati jogát, illetőleg
b) a tulajdonszerzéshez, illetőleg a szavazati joghoz kapcsolódó, engedélyeztetni kívánt előnyöket biztosító megállapodásból származó jogokat
az engedély iránti kérelemnek a Felügyelet által történt kézhezvételétől számított kilencvenedik nap elteltétől gyakorolhatja, kivéve ha a Felügyelet a 39-40. §-ban meghatározott jogával él.
38. §
(1) A pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező személy köteles a Felügyeletnek a szerződéskötést megelőzően két nappal bejelenteni, ha
a) befolyásoló részesedését teljes egészében meg kívánja szüntetni, vagy
b) tulajdoni részarányát, vagy az előnyt biztosító szerződését úgy kívánja módosítani, hogy tulajdoni részesedése vagy szavazati joga a tizenöt, harminchárom, ötven, vagy a hetvenöt százalékos határérték alá csökkenjen.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személy két napon belül köteles a Felügyeletnek bejelenteni, ha új vezető állású személyt választott.
(3) A bejelentésnek - az (1) bekezdés b) pontja esetében - tartalmaznia kell a fennmaradó tulajdoni részesedést, a szavazati jog mértékét vagy a jelentős előnyt biztosító szerződés módosítását is.
39. §
(1) A Felügyelet a 37. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott engedély iránti kérelem benyújtásától számított kilencven napon belül megtagadja a pénzügyi intézményben történő befolyásoló részesedés megszerzésére, illetőleg felemelésére irányuló vagy jelentős előnyt biztosító szerződés megkötésére vonatkozó engedély megadását, ha a kérelmező (ideértve tulajdonosának vagy vezető tisztségviselőjének)
a) tevékenysége, illetve a pénzügyi intézményre gyakorolt befolyása veszélyezteti a pénzügyi intézmény független, megbízható és körültekintő tulajdonosi irányítását,
b) üzleti tevékenységének, illetőleg kapcsolatainak jellege, vagy a más vállalkozásokkal fennálló közvetlen és közvetett tulajdoni részesedésének szerkezete olyan, hogy a felügyeleti tevékenységet akadályozza.
(2) Az engedélyt kérő személy, vagy tulajdonosának, vezető tisztségviselőjének tevékenysége, illetve a pénzügyi intézményre gyakorolt befolyása különösen akkor veszélyezteti a pénzügyi intézmény független, megbízható és körültekintő tulajdonosi irányítását, ha
a) pénzügyi, gazdasági helyzete az ajánlat tárgyát képező részesedésszerzés nagyságához viszonyítva nem minősíthető megfelelőnek,
b) nem bizonyítható a részesedés szerzéshez felhasznált pénzeszközök eredetének törvényessége, vagy a pénzeszközök tulajdonosaként megjelölt személy adatainak valódisága,
c) nem teljesíti a Felügyelet által a hitelintézet számára a helyreállítási tervben megállapított feltételeket,
d) szavazati jogának gyakorlását a Felügyelet - a bejelentést megelőző öt éven belül - felfüggesztette,
e) természetes személy esetén a 44. § (4) bekezdésében foglalt kizáró okok megítéléséhez szükséges tényeket.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott tény, illetőleg körülmény ellenőrzése érdekében a Felügyelet bármelyik érdekelt féltől törvény felhatalmazása alapján kezelhető adatot, illetve tájékoztatást kérhet.
(4) Ha a tulajdonszerzésre irányuló szerződés engedélyezésének feltételei már nem állnak fenn, a Felügyelet a jogellenes állapot megszüntetéséig, illetve a feltételek meglétének ismételt igazolásáig a tulajdonos szavazati jogának gyakorlását felfüggeszti.
(5) A Felügyelet engedélye nem helyettesíti a Gazdasági Versenyhivatalnak az irányítás megszerzéséhez szükséges engedélyét.
40. §
Az előírt engedély iránti kérelem benyújtásának elmulasztása, a kérelem elutasítása, az előírt bejelentési kötelezettség elmulasztása, illetőleg az adatszolgáltatás megtagadása esetén a részesedésszerzésre vagy az előny biztosítására irányuló szerződésből származó szavazati jogok gyakorlását a Felügyelet a megfelelő törvényes feltételek biztosításáig megtilthatja.
41. §
(1) A szerződéskötést követő harminc napon belül írásban köteles értesíteni a Felügyeletet, aki a pénzügyi intézményben
a) befolyásoló részesedést szerzett,
b) befolyásoló részesedését úgy módosította, hogy
1. a tulajdoni részesedése vagy szavazati joga eléri a tizenöt, harminchárom, ötven, vagy a hetvenöt százalékos határértéket, vagy
2. tulajdoni részesedése vagy szavazati joga már nem éri el a tizenöt-, harminchárom-, ötven-, vagy a hetvenöt százalékos határértéket, vagy
c) a tulajdonjoghoz, illetőleg a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket biztosító megállapodást kötött, vagy az ilyen megállapodást módosította.
(2) A pénzügyi intézmény öt munkanapon belül köteles a Felügyeletet írásban tájékoztatni, ha tudomást szerez a 12. § és a 37-38. §-okban meghatározott arányú részesedés megszerzéséről, elidegenítéséről, illetve módosulásáról.
V. fejezet
A tulajdonosokra, a vezető testületek tagjaira és a vezető állású személyekre vonatkozó követelmények
42. §
A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény részvényei - a szavazati jogot nem biztosító elsőbbségi részvények kivételével - kizárólag névre szóló részvények lehetnek.
43. §
(1) A pénzügyi intézmény igazgatósága a névre szóló részvényekről olyan részvénykönyvet köteles vezetni, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:
a) a részvénytulajdonosok nevét, természetes személy esetén lakcímét, anyja nevét, állampolgárságát, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén pedig székhelyét,
b) ha a részvénynek több tulajdonosa van, akkor a tulajdonosok és a közös képviselő a) pontban meghatározott adatait,
c) a részvény kódját és névértékét,
d) a részvény fajtáját,
e) a részvényvásárlás időpontját,
f) a részvényvásárlás részvénykönyvbe történő bejegyzésének időpontját,
g) a felülbélyegzés időpontját,
h) a részvény bevonásának és megsemmisítésének időpontját,
i) a tulajdonszerzéssel összefüggő felügyeleti határozat ügyszámát és időpontját.
(2) A részvénykönyvet úgy kell vezetni, hogy abból visszamenőlegesen is megállapítható legyen mindennemű változtatás, módosítás, törlés vagy javítás, illetőleg az adatot bejegyző személye, valamint a bejegyzés jogalapja és időpontja.
(3) A részvénykönyv mellékleteként nyilván kell tartani a legalább öt százalékot elérő tulajdonosok által a pénzügyi intézményben birtokolt - a 4. számú melléklet szerint számított - közvetett tulajdonának azonosításra alkalmas adatait is.
Közös szabályok
44. §
(1) A Felügyelet előzetes engedélyével választható meg, illetőleg nevezhető ki:
a) a banknál és szakosított hitelintézetnél vezető állású személy,
b) a szövetkezeti hitelintézetnél az igazgatóság és a felügyelő bizottság elnöke, illetőleg az ügyvezető,
c) a pénzügyi vállalkozásnál az igazgatóság és a felügyelő bizottság elnöke.
(2) Ha a Felügyelet a kérelem kézhezvételét követő harminc napon belül a kérelmet nem utasítja el, az engedélyt megadottnak kell tekinteni.
(3) A Felügyelet - az (1) bekezdésnek megfelelően a (4)-(5) bekezdésben foglaltakra figyelemmel - a megválasztásra, illetőleg kinevezésre csak olyan természetes személy esetében adhat engedélyt, aki szakmai hozzáértése, vezetői, illetőleg üzleti gyakorlata alapján a rendelkezésre álló adatok, illetve információk szerint alkalmas a pénzügyi intézmény független, megbízható és körültekintő irányítására és ellenőrzésére, tevékenysége az intézmény hasznára lesz, s egyéb vállalt funkciói nem akadályozzák feladatai teljesítésében.
(4) Vezetőállású személynek nem választható meg, továbbá ilyenként nem foglalkoztatható az, aki:
a) befolyásoló részesedéssel rendelkezik (vagy rendelkezett), illetőleg vezető állású személy (vagy az volt) egy olyan pénzügyi intézményben
1. amely esetében a fizetésképtelenséget csak a Felügyelet által alkalmazott kivételes intézkedésekkel lehet elkerülni vagy
2. amelyet a tevékenységi engedély visszavonása miatt fel kellett számolni és akinek személyes felelősségét e helyzet kialakulásáért jogerős határozat megállapította,
b) súlyosan vagy ismételten megsértette e törvény vagy más, a banküzemre vagy a pénzügyi intézmény gazdálkodására vonatkozó jogszabály előírásait és emiatt vele szemben a Felügyelet, más hatóság vagy bíróság öt évnél nem régebben kelt jogerős határozatban bírságot alkalmazott,
c) büntetett előéletű.
(5) Hitelintézetnél nem lehet vezető állású személy a felügyelő bizottsági tag kivételével a (4) bekezdésében foglaltakon túl az sem, aki
a) nem rendelkezik legalább három évi - a banki vagy vállalati gazdálkodás, illetve az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén szerzett - vezetői gyakorlattal,
b) más pénzügyi intézménynél könyvvizsgáló,
c) olyan tisztséget tölt be, amely tisztség ellátása korlátozhatja
szakmai feladatainak ellátását.
(6) Az (5) bekezdés b) pontjában foglalt tilalom nem terjed ki a bankcsoportnál alkalmazott vezető állású személyre a bankcsoporthoz tartozó pénzügyi intézmények vonatkozásában.
(7) Ha a szövetkezeti hitelintézet más pénzügyi intézményben közvetlenül vagy közvetve tulajdonos, az (5) bekezdés b) pontjában foglalt tilalmat nem kell alkalmazni.
VI. fejezet
Felelősségi és képviseleti szabályok
45. §
A pénzügyi intézmény igazgatóságának, felügyelő bizottságának vezetői és tagjai felelősek azért, hogy a pénzügyi intézmény az engedélyezett tevékenységeket az e törvényben és a külön jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően végezze.
46. §
A vezető állású személy és a pénzügyi intézmény alkalmazottja mindenkor - e beosztásával járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelő - elvárható gondossággal és szakértelemmel, a pénzügyi intézmény és az ügyfelek érdekeinek figyelembe vételével, a jogszabályok szerint köteles eljárni.
47. §
(1) Hitelintézet esetében cégjegyzésre - ideértve a bankszámla feletti rendelkezést is - és a hitelintézet nevében a pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra külső igazgatósági tag (63. § (2) bekezdése) csak az egyik belső igazgatósági taggal (62. § (2) bekezdése) vagy két belső igazgatósági tag, illetve két ügyvezető együttesen jogosult.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott két belső igazgatósági tag, illetve a két ügyvezető együttes aláírási jogosultsága - a hitelintézet igazgatósága által jóváhagyott belső szabályzatban rögzített eljárási rend szerint - együttes aláírási jogosultságként átruházható. A hitelintézet ügyfelének kérésére be kell mutatni a hitelintézet nevében kötelezettséget vállalók aláírási jogosultságát tartalmazó belső szabályzatot.
48. §
A vezető állású személy, illetőleg a pénzügyi intézmény könyvvizsgálója köteles két napon belül bejelenteni a Felügyeletnek, ha ) a pénzügyi intézmény szükséghelyzetbe kerül, illetőleg fennáll a veszélye annak, hogy nem tud eleget tenni a pénzügyi szolgáltatási tevékenységből származó kötelezettségeinek, nem tud megfelelni e törvény és a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény (továbbiakban: MNB tv.), a pénzforgalomról szóló jogszabályok, a devizajogszabályok és a jegybanki rendelkezések előírásainak,
a) a pénzügyi intézmény nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek vagy
b) bekövetkezett a pénzügyi intézmény alapítási, illetőleg tevékenységi
engedélye visszavonásának a 29. §-ban meghatározott oka.
VII. fejezet
Titoktartás
Üzleti titok
49. §
(1) Üzleti titok minden olyan, a pénzügyi intézmény tevékenységéhez kapcsolódó tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a pénzügyi intézménynek méltányolható érdeke fűződik és amelyet a pénzügyi intézmény üzleti titokká minősített, illetve amelynek titokban tartása érdekében a pénzügyi intézmény a szükséges intézkedéseket megtette.
(2) A pénzügyi intézmény tulajdonosa, a pénzügyi intézményben részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, valamint a pénzügyi intézmény alkalmazottja köteles a pénzügyi intézmény működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot - időbeli korlátozás nélkül - megtartani.
(3) A (2) bekezdésben előírt titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró
a) Felügyelettel,
b) Országos Betétbiztosítási Alappal, önkéntes betét- és intézményvédelmi alappal,
c) MNB-vel,
d) nemzetbiztonsági szolgálattal,
e) Állami Számvevőszékkel,
f) Gazdasági Versenyhivatallal,
g) a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző Kormányzati Ellenőrzési Irodával
szemben.
(4) A (2) bekezdésben előírt titoktartási kötelezettség az eljárás alapját képező ügyre vonatkozóan nem áll fenn a feladatkörében eljáró
a) nyomozóhatósággal, ügyészséggel szemben a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében,
b) a büntető-, valamint hagyatékkal kapcsolatos polgári ügyben, továbbá a csőd-, illetve felszámolási eljárás keretében a bírósággal szemben.
Banktitok
50. §
(1) Banktitok minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.
(2) E törvény banktitokra vonatkozó rendelkezései szempontjából a pénzügyi intézmény ügyfelének kell tekinteni mindenkit, aki (amely) a pénzügyi intézménytől pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe.
51. §
(1) Banktitok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha ) a pénzügyi intézmény ügyfele, annak törvényes képviselője a rá vonatkozó kiszolgáltatható banktitok-kört pontosan megjelölve közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri, vagy erre felhatalmazást ad,
a) e törvény a banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad,
b) a pénzügyi intézmény érdeke ezt az ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy lejárt követélése érvényesítéséhez szükségessé teszi.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Országos Betétbiztosítási Alappal, MNB-vel, Állami Számvevőszékkel, Gazdasági Versenyhivatallal, a Felügyelettel, az önkéntes intézményvédelmi és betétbiztosítási alapokkal,a a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző Kormányzati Ellenőrzési Irodával,
b) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, valamint a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
c) a csődeljárás, felszámolási eljárás, bírósági végrehajtási eljárás, illetve végelszámolás ügyében eljáró vagyonfelügyelővel, felszámolóval, végrehajtóval, illetve végelszámolóval,
d) a folyamatban lévő büntető eljárás keretében eljáró, valamint a feljelentés kiegészítését végző nyomozóhatósággal, ügyészséggel,
e) a büntető-, valamint hagyatékkal kapcsolatos polgári ügyben, továbbá a csőd-, illetve felszámolási eljárás keretében a bírósággal,
f) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
g) a főigazgató eseti engedélye alapján a törvényben meghatározott feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
h) a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 17. § (5) bekezdésében meghatározott esetben a belügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel,
i) az adó-, vám-, és társadalombiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése, valamint az ilyen tartozást megállapító végrehajtható okirat végrehajtása érdekében folytatott eljárás keretében eljáró adóhatósággal, vámhatósággal, illetve társadalombiztosítási szervvel szemben
e szerveknek a pénzügyi intézményhez intézett írásbeli megkeresése esetén.
(3) A banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben sem, ha az adóhatóság nemzetközi szerződés alapján, külföldi hatóság írásbeli megkeresésének teljesítése érdekében írásban kér adatot a pénzügyi intézménytől.
(4) Az írásbeli megkeresésben meg kell jelölni azt az ügyfelet vagy bankszámlát, akiről vagy amelyről a (2) bekezdésben megjelölt szerv vagy hatóság a banktitok kiadását kéri, valamint a kért adatok fajtáját és az adatkérés célját.
(5) A (2) és (3) bekezdés szerint adatkérésre jogosult a rendelkezésére bocsátott adatokat kizárólag arra a célra használhatja fel, amelyet az adatkéréskor megjelölt.
(6) A pénzügyi intézmény az (1)-(3) bekezdésekben, valamint az 52. §-ban foglalt esetekben az adatok kiszolgáltatását - titoktartási kötelezettségére hivatkozva - nem tagadhatja meg.
52. §
A pénzügyi intézmény a nyomozóhatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére haladéktalanul köteles kiszolgáltatni a kért adatot a nála vezetett bankszámláról és az általa lebonyolított ügyletről, ha adat merül fel arra, hogy a bankszámla vagy az ügylet
a) kábítószer-kereskedelemmel
b) terrorizmussal,
c) illegális fegyverkereskedelemmel,
d) pénzmosással,
e) szervezett bűnözéssel
van összefüggésben.
53. §
(1) Az 51. § (2) bekezdésének d), és f)-g) pontjai, valamint az 52. § alapján történő adatátadásról a pénzügyi intézmény az érintett ügyfelet nem tájékoztathatja.
(2) Az adatkérő az (1) bekezdésben említett esetek kivételével az ügyfelet az adatkérésről köteles tájékoztatni.
54. §
(1) Nem jelenti a banktitok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) az ügyfél pénzforgalmi bankszámlájának elnevezésére és számára vonatkozó adatszolgáltatás,
c) a hitelintézet és befektetési társaság részéről az általuk létrehozott és működtetett - a természetes személy hiteladósokat nem érintő - az általuk létrehozott és működtetett - a természetes személy hiteladósokat nem érintő - központi hitelintézeti hitelinformációs rendszernek, illetve e rendszerből a pénzügyi intézményeknek a (2)-(4) bekezdés szerinti, valamint a rendszer szabályainak megfelelő adatszolgáltatás,
d) a pénzügyi intézmény által felhatalmazott könyvvizsgálónak, jogi vagy egyéb szakértőnek történő adatátadás,
e) a pénzügyi intézmény igazgatóságának írásbeli hozzájárulásával a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosnak vagy az ilyen részesedést szerezni kívánó személy (társaság), illetve az ilyen tulajdonos vagy esetleges jövőbeni tulajdonos által felhatalmazott könyvvizsgálónak, jogi vagy más szakértőnek történő, a pénzügyi intézmény eszközeire vonatkozó adatátadás,
f) a bíróság megkeresése esetén a peres fél számlája felett rendelkezésre jogosultak aláírásmintájának bemutatása,
g) a Felügyelet által - a banktitokra vonatkozó szabályok betartásával - a hitelintézetekről egyedi azonosításra alkalmas adatok szolgáltatása statisztikai célra a Központi Statisztikai Hivatal, a nemzetgazdasági folyamatok elemzése, illetve a központi költségvetés tervezése céljából a Pénzügyminisztérium részére.
(2) A hitelnyilvántartás az adósnak a hitelintézettel és befektetési társasággal kötött hitel- és hiteljellegű szerződéseire vonatkozóan kizárólag hitelintézettől, illetve befektetési társaságtól kapott adatot tarthat nyilván és adhat át az érintett adósnak, valamint hitelintézetnek, továbbá a befektetési társaságnak.
(3) Az adattovábbítás tényéről a hitelnyilvántartásnak és az adatszolgáltató hitelintézetnek nyilvántartást kell vezetnie.
(4) Az adatkérő hitelintézet részére az érintett adósra vonatkozó adatokon kívül egyéb adat nem szolgáltatható ki.
Az üzleti titok és a banktitok közös szabályai
55. §
(1) Aki üzleti vagy banktitok birtokába jut, köteles azt időbeli korlátozás nélkül megtartani.
(2) A titoktartási kötelezettség alapján az üzleti, illetőleg a banktitok körébe tartozó tény, információ, megoldás vagy adat, az e törvényben meghatározott körön kívül a pénzügyi intézmény, illetve az ügyfél felhatalmazása nélkül nem adható ki harmadik személynek és feladatkörön kívül nem használható fel.
(3) Aki üzleti titok vagy banktitok birtokába jut, nem használhatja fel arra, hogy annak révén saját maga vagy más személy részére közvetlen vagy közvetett módon előnyt szerezzen, továbbá hogy a pénzügyi intézménynek vagy az intézmény ügyfeleinek hátrányt okozzon.
VIII. fejezet
Összeférhetetlenségi szabályok
56. §
A vezető állású személy köteles a Felügyeletnek haladéktalanul bejelenteni, ha:
a) egy másik pénzügyi intézménynél igazgatósági taggá vagy felügyelő bizottsági taggá választják vagy ilyen tisztségét megszünteti,
b) egy vállalkozásban befolyásoló részesedést vagy szavazati jogot szerez vagy az ilyen részesedését megszünteti.
57. §
(1) A vezető állású személy és az üzleti döntésre felhatalmazott alkalmazott nem vehet részt a - pénzügyi intézmény által történő - kötelezettség vállalásra vonatkozó döntés előkészítésében és meghozatalában, ha annál az ügyfélnél, amely részére a kockázatvállalás történik,
a) vezető állást tölt be, illetőleg
b) befolyásoló részesedéssel rendelkezik.
(2) A vezető állású személy, a pénzügyi intézmény alkalmazottja, megbízott szakértője nem vehet részt olyan döntés előkészítésében, illetőleg olyan döntésben, amelyhez saját magának, közeli hozzátartozójának vagy a közvetlen és közvetett tulajdonában álló vállalkozásnak üzleti érdeke fűződik.
(3) A vezető állású személy nem vállalhat szerződéses kötelezettséget, illetőleg nem köthet adásvételi szerződést azzal a pénzügyi intézménnyel, amelyben igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tag, illetőleg ügyvezető, kivéve ha a szerződés megkötéséhez - előzetesen - az igazgatóság egyhangú szavazással hozzájárult.
(4) A (3) bekezdésben foglalt rendelkezést kell megfelelően alkalmazni a bankcsoporthoz tartozó pénzügyi intézményben igazgatósági, felügyelő bizottsági illetőleg ügyvezetői tisztséget vagy állást betöltő vezető állású személyre, ha a bankcsoporthoz tartozó pénzügyi intézménnyel kíván szerződést kötni. Ebben az esetben a szerződéskötéshez a szerződő pénzügyi intézmény és - ha az nem azonos a bankholding vállalattal - a bankholding vállalat igazgatóságának előzetes egyetértése szükséges.
A belső információval kapcsolatos ügylet tilalma
58. §
(1) Belső információ a pénzügyi intézmény vagy ügyfele pénzügyi, gazdasági vagy jogi helyzetével, vagy ezek várható változásával összefüggő - nyilvánosságra még nem került olyan információ, amely nyilvánosságra kerülése esetén - a pénzügyi intézmény vagy ügyfele megítélésének jelentős befolyásolására alkalmas.
(2) E szabály alkalmazása szempontjából belső információval rendelkező személynek minősül:
a) a vezető állású személy, valamint az a személy, akit e törvény, illetőleg a pénzügyi intézmény belső szabályozása vezetőnek vagy vezető tisztségviselőnek minősít,
b) az a hatósági, szakértői tevékenységet ellátó személy, aki a belső információhoz a pénzügyi intézménnyel kapcsolatos tevékenysége során hozzájut,
c) az a)-b) pontokban felsorolt személyek közeli hozzátartozója, valamint
d) az a személy, aki belső információhoz hozzájutott.
59. §
(1) Az 58. § (2) bekezdésében meghatározott személy munkakörét vagy az annak révén birtokába jutott - a pénzügyi intézmény működésével és a hitelintézet, valamint a pénzügyi vállalkozás ügyfeleivel kapcsolatos - belső információt nem használhatja fel és nem adhatja át azért, hogy annak révén saját maga vagy más személy részére közvetlen vagy közvetett módon előnyt szerezzen, vagy a pénzügyi intézménynek, illetőleg ezek ügyfelének hátrányt okozzon.
(2) Tilos a belső információ felhasználásával vagy az 58. § (2) bekezdésében meghatározott személlyel a belső információval érintett körben olyan ügyletet kötni, olyan ügyletkötésre megbízást vagy befektetési tanácsot adni, amelynek alapján a 58. § (2) bekezdésében meghatározott személy vagy közeli hozzátartozója, illetve harmadik személy bármilyen vagyoni előnyhöz jut, illetve amely más személynek kárt okoz.
Belső hitel
60. §
(1) Hitelintézet, ide nem értve a hitelszövetkezetet - a (2)-(3) bekezdés kivételével - nem nyújthat kölcsönt, illetve nem vállalhat kötelezettséget
a) a hitelintézet igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, valamint könyvvizsgálója,
b) az a) pontban megjelölt személy közeli hozzátartozója,
c) az a)-b) pontokban megjelölt személy által ellenőrzött vállalkozás
részére, vagy
d) az a)-b) pontokban megjelölt személy által ellenőrzött vállalkozás harmadik személy részére történő értékesítéséhez.
(2) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdés szerinti korlátozást:
a) a hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi számlához kapcsolódó hitelkeretre a belső szabályzatban meghatározott mértékig,
b) a munkáltató által adott fizetési előleg vagy lakás-, illetve más szociális célú kölcsön esetében.
(3) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott személy részére, csak az igazgatóság jelenlévő tagjainak több mint kétharmados többséggel hozott döntése alapján - az igazgatóság által jóváhagyott szabályzat szerint - a (2) bekezdésben meghatározottakon túlmenően kizárólag lakossági kölcsönt nyújthat, amelyekről elkülönített nyilvántartást vezet. Az igazgatóság döntésének tartalmaznia kell a kamat- és törlesztés feltételeit is.
Kapcsolódó hitel
61. §
(1) A hitelintézetben befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos vagy olyan vállalkozás részére, amelyben a hitelintézet vagy a hitelintézet tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, illetve ezek közeli hozzátartozója befolyásoló részesedéssel rendelkezik, a hitelintézet által nyújtott hitelek és vállalt kötelezettségek összege nem érheti el a hitelintézet szavatoló tőkéjének tizenöt százalékát.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt korlátozás nem vonatkozik
a) a bankholding vállalat által a bankcsoporthoz tartozó vállalkozás részére nyújtott hitelre és vállalt kötelezettségre,
b) a hitelintézet tulajdonában lévő azon pénzügyi, illetve járulékos vállalkozások részére nyújtott kölcsönökre, amelyben a hitelintézet ellenőrző részesedéssel rendelkezik, valamint
c) állampapír vásárlására, ha a hitelintézetben az állam befolyásoló részesedéssel rendelkezik.
(3) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott kockázatvállalásáról az igazgatóság jelenlévő tagjainak több mint kétharmados többségével dönt, az igazgatóság által jóváhagyott szabályzat alapján. A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott kockázatvállalásokról elkülönített nyilvántartást köteles vezetni.
(4) A kölcsönnyújtásról a (3) bekezdés alapján hozott döntésnek tartalmaznia kell a kamat- és törlesztési feltételeket is.
(5) A hitelintézet az (1) bekezdésben foglalt korlátozást akkor lépheti túl, ha a túllépések összegével csökkentett szavatoló tőkével számítva is képes megfelelni a nyolcszázalékos tőkemegfelelési mutató fenntartására vonatkozó, valamint a szavatoló tőkéhez rendelt más korlátozó előírásnak.
IX. fejezet
A pénzügyi intézmények irányítása
Irányító és ellenőrző testületek
62. §
(1) Pénzügyi intézmény igazgatóságának tagja csak természetes személy lehet.
(2) A hitelintézet igazgatóságában legalább két olyan tagnak kell lennie, aki a hitelintézettel munkaviszonyban áll (a továbbiakban: belső tag).
(3) A szövetkezeti hitelintézet igazgatóságában legalább egy belső tagnak kell lennie.
63. §
(1) A hitelintézet igazgatóságában legalább két olyan igazgatósági tagnak kell lennie, akik magyar állampolgárok, a devizajogszabályok alapján devizabelföldinek minősülnek és - legalább egy éve - állandó belföldi lakóhellyel rendelkeznek.
(2) A hitelintézet igazgatóságában a - hitelintézettel vagy a hitelintézet ellenőrzése alatt álló vállalkozással - munkaviszonyban nem álló (a továbbiakban: külső) tagok számának meg kell haladnia a belső tagok számát. Az igazgatóság nem hozhat érvényes döntést, ha az ülésen jelen lévő, szavazni jogosult külső tagok száma kevesebb, mint a belső tagoké.
(3) Belső igazgatósági taggá a hitelintézet ügyvezetői választhatóak. Nem lehet igazgatósági tag, aki a hitelintézetnél vagy a bankcsoporthoz tartozó bármely pénzügyi intézménynél az előző három évben könyvvizsgáló volt.
(4) A belső igazgatósági tagok munkaviszonyának megszűnése esetén az igazgatósági tagság egyidejűleg megszűnik.
64. §
Pénzügyi intézmény esetében az igazgatóság gyakorolja az ügyvezetőkkel kapcsolatban a munkáltatói jogokat.
65. §
(1) A pénzügyi intézmény igazgatóságának üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni.
A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:
a) az igazgatósági ülés helyét és idejét,
b) a jelenlévő igazgatósági tagok nevét,
c) az elhangzott indítványokat,
d) a meghozott döntéseket, illetve e döntések elleni tiltakozásokat.
(2) Az igazgatóság tagja kérheti véleményének szó szerinti felvételét a jegyzőkönyvbe.
(3) A jegyzőkönyvet az ülés elnöke és két jelenlévő további igazgatósági tag írja alá. A jegyzőkönyvet valamennyi igazgatósági tagnak meg kell küldeni.
(4) Távbeszélőn, telefaxon, telexen és más hasonló módon az igazgatóság csak akkor hozhat érvényes határozatot az alapszabályban meghatározott időtartamon belül, ha az igazgatósági tagok - alapszabályban meghatározott hányada - szavazatát teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalja és megküldi a pénzügyi intézmény székhelyére.
66. §
(1) A felügyelő bizottság tagja csak természetes személy lehet.
(2) A felügyelő bizottság legalább három, legfeljebb kilenc tagból álló testület, amelynek tagjai a pénzügyi intézménnyel nem állhatnak munkaviszonyban.
(3) A felügyelő bizottság feladata különösen:
a) gondoskodás arról, hogy a pénzügyi intézmény rendelkezzen átfogó és az eredményes működésre alkalmas ellenőrzési rendszerrel,
b) javaslattétel a közgyűlés számára a megválasztandó könyvvizsgáló személyére és díjazására,
c) a pénzügyi intézmény éves és közbenső pénzügyi jelentéseinek ellenőrzése,
d) a belső ellenőrzés irányítása,
e) a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlások és javaslatok kidolgozása,
f) a belső ellenőrök és a választott könyvvizsgáló közötti információáramlás biztosítása.
(4) A felügyelő bizottság előzetes egyetértése szükséges a belső ellenőrzési szervezet vezetői és alkalmazottai munkaviszonyának létesítésével, megszüntetésével kapcsolatos döntések meghozatalához, valamint díjazásuk megállapításához.
(5) A felügyelő bizottság elnöke - a bizottsági ülést követő tíz napon belül - köteles a Felügyeletnek megküldeni azokat a jegyzőkönyveket, előterjesztéseket, illetőleg jelentéseket, amelyek a felügyelő bizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelynek tárgya a pénzügyi intézmény belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.
67. §
(1) A bank és a szakosított hitelintézet köteles a felügyelő bizottság irányítása alá tartozó belső ellenőrzési szervezetet működtetni.
(2) A szövetkezeti hitelintézet köteles legalább egy belső ellenőrt foglalkoztatni. A szövetkezeti hitelintézetek, ha írásban megállapodnak arról, hogy a belső ellenőr kölcsönös foglalkoztatása ellen nem emelnek kifogást, ugyanazon személyt is foglalkoztathatják belső ellenőrként.
(3) A hitelintézetnél működő belső ellenőrzési szervezet (belső ellenőr) feladata a hitelintézet
a) belső szabályzatnak megfelelő működésének, valamint
b) pénzügyi szolgáltatási tevékenységének a törvényesség, a biztonság, az áttekinthetőség szempontjából történő
vizsgálata.
(4) A belső ellenőrzés a jelentését megküldi mind a felügyelő bizottságnak, mind az igazgatóságnak.
68. §
(1) Hitelintézetnél ügyvezetőnek az nevezhető ki, aki
a) megfelel a vezető állású személyekre vonatkozó, a 44. §-ban meghatározott általános követelményeknek;
b) akinek személyét a megválasztás, illetve a kinevezés tervezett életbe lépésének időpontját harminc nappal megelőzően a Felügyeletnek - az előzetes engedély megszerzése érdekében - bejelentették és a Felügyelet az engedélyt megadta vagy a 44. § (1) bekezdése szerint a Felügyelet az engedély kiadását nem tagadta meg;
c) rendelkezik
1. szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel és legalább négyéves, hitelintézetnél szerzett vezetői gyakorlattal,
2. szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel és legalább ötéves, az MNB-nél, a Felügyeletnél, az Országos Betétbiztosítási Alapnál vagy önkéntes betét-, illetve intézményvédelmi alapnál szerzett vezetői gyakorlattal,
3. szakirányú felsőfokú végzettséggel és - vállalkozásnál vagy az államigazgatásban - gazdasági területen szerzett legalább hatéves szakirányú vezetői gyakorlattal vagy
4. nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, de azonos típusú vagy hasonló méretű pénzügyi intézménynél, befektetési társaságnál szerzett legalább hatéves szakirányú vezetői gyakorlattal.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti bejelentésnek tartalmaznia kell a kinevezni tervezett személy szakmai önéletrajzát, valamint az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésére vonatkozó okiratokat vagy azok hiteles másolatait.
(3) Az (1) bekezdés c) pontjának 1.-3. alpontja alkalmazásában szakirányú felsőfokú iskolai végzettségűnek minősül, aki közgazdasági, jogi, pénzügyi és számviteli, vagy külkereskedelmi végzettséget igazoló egyetemi diplomával, illetve főiskolai oklevéllel, illetőleg könyvvizsgálói, vagy felsőfokú, illetőleg posztgraduális bankszakmai képesítéssel rendelkezik.
69. §
Hitelintézet ügyvezetését legalább két ügyvezetőnek kell ellátnia.
III. RÉSZ
A BANKÜZEM PRUDENS MŰKÖDÉSE
X. fejezet
Általános szabályok
70. §
A hitelintézet a prudens működésre vonatkozó előírások betartásával úgy köteles a rábízott idegen és saját forrásokkal gazdálkodni, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját).
XI. fejezet
A tőkére vonatkozó szabályok
Saját tőke
71. §
(1) A hitelintézet saját tőkéjének összege nem lehet kevesebb a 9. §-ban - az engedélyezés feltételeként - előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél.
(2) Ha a hitelintézet saját tőkéjének összege az (1) bekezdésben előírt legalacsonyabb szint alá csökken, a Felügyelet legfeljebb tizennyolc hónapra meghatározott időt biztosíthat a hitelintézet számára a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére.
Jegyzett tőke
72. §
(1) Ha a hitelintézet saját tőke összege a jegyzett tőke összege alá csökken, a Felügyelet kötelezheti a hitelintézet igazgatóságát a közgyűlés összehívására.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a közgyűlés dönt arról, hogy a hitelintézet jegyzett tőkéjét leszállítja vagy a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok alaptőke emeléssel gondoskodnak arról, hogy a hitelintézet saját tőkéjének összege legalább a jegyzett tőkére előírt mértéknek megfelelően helyreálljon.
A jegyzett tőke leszállítása
73. §
(1) A hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítása esetén, ha a hitelintézet tőkemegfelelése a jegyzett tőke leszállított értéke tekintetében is eléri vagy meghaladja a 76. § (2) bekezdésében előírt mértéket, a vele szemben fennálló követeléseket a Gt. 312. §-a szempontjából biztosítékkal ellátottnak kell tekinteni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítását kimondó közgyűlési határozatot kétszer egymás után legalább tizenöt napos időközzel kell az igazgatóságnak az alapszabályban megjelölt módon közzétenni. A jegyzett tőke leszállítás közzétételének igazolását követően a cégbíróság kérelemre a jegyzett tőke leszállítását bejegyzi.
(3) Ha a hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítására sor kerül és a saját tőke elemei között negatív érték szerepel, akkor elsődlegesen a negatív értéket kell elszámolni, a tulajdonosok csak a fennmaradó összeggel rendelkezhetnek. Saját tőke
73. §
(1) A hitelintézet saját tőkéjének összege nem lehet kevesebb a 9. §-ban - az engedélyezés feltételeként - előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél.
(2) Ha a hitelintézet saját tőkéjének összege az (1) bekezdésben előírt legalacsonyabb szint alá csökken, a Felügyelet - a 163. §-ban foglaltak figyelembevételével, de legfeljebb tizennyolc hónapra - meghatározott időt biztosíthat a hitelintézet számára a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére.
Szavatoló tőke
74. §
(1) A hitelintézet szavatoló tőkéjének nagyságát a 5. számú melléklet alapján kell megállapítani.
(2) Hitelintézetek egyesülése esetén az általános jogutód, illetőleg az átvevő hitelintézet szavatoló tőkéje nem lehet kevesebb, mint az egyesülő hitelintézetek egyesülés előtti szavatoló tőkéjének összege.
Általános tartalékképzés
75. §
(1) A hitelintézetnek az adózott eredményéből az osztalék, illetve a részesedés kifizetése előtt általános tartalékot kell képeznie.
(2) A hitelintézet a tárgyévi adózott eredmény tíz százalékát köteles általános tartalékba helyezni.
(3) A hitelintézetet kérelmére a Felügyelet az általános tartalékképzés alól mentesítheti, ha tőkemegfelelési mutatója tizenkét százalék felett van és nincs negatív eredménytartaléka.
(4) A hitelintézet osztalékot, illetőleg részesedést csak akkor fizethet, ha az adott naptári évben a (2) bekezdés szerint általános tartalékot képzett vagy ha a felügyelet az általános tartalékképzés alól mentesítette.
(5) A hitelintézet az általános tartalékot csak a tevékenységéből eredő veszteségek rendezésére használhatja fel.
(6) A hitelintézet a rendelkezésre álló eredménytartalékot az általános tartalékba részben vagy egészben átcsoportosíthatja.
A hitelintézetek tőkemegfelelése
76. §
(1) A hitelintézetnek - a mindenkori fizetőképesség (szolvencia) fenntartása és a kötelezettségek teljesíthetősége érdekében - az általa végzett pénzügyi és befektetési szolgáltatás kockázatának mindenkor (minden mérési időpontban) megfelelő nagyságú szavatoló tőkével kell rendelkeznie, amely nem lehet kevesebb a 9. §-ban - az engedélyezés feltételeként - előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél.
(2) A hitelintézetnek legalább nyolc százalékos - jogszabályban meghatározott módon számított - tőkemegfelelési mutatót kell folyamatosan fenntartania.
XII. fejezet
A kockázatvállalás korlátozása, ügyleti szabályok
Kockázatvállalás
77. §
(1) A hitelintézet köteles - a kihelyezések és kötelezettségvállalások megalapozottságát, áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését és csökkentését lehetővé tevő - belső szabályzatot kidolgozni és alkalmazni.
(2) Hitelintézet kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban köthet. A szóban kötött pénzpiaci műveleteknél az ügyletkötést írásban vissza kell igazolni.
78. §
(1) A hitelintézetnek a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezetek, illetőleg biztosítékok meglétéről, valós értékéről és érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre vonatkozó szerződéshez, illetőleg a leszámítolt váltóhoz kell csatolni.
(2) A hitelintézet nem fogadhat el olyan biztosítékot, amelyet
a) az ügyfél vagy harmadik személy már más jogügylet biztosítékául adott, ide nem értve a jelzálogjoggal terhelt zálogtárgyat,
b) jelzálogjog esetén a biztosíték értékének hetven százalékát meghaladó mértékben már lekötöttek.
(3) A hitelintézet fedezetként nem fogadhatja el:
a) a saját maga által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt,
b) bankcsoporthoz tartozó másik pénzügyi intézmény által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt,
c) a hitelintézet vagy a bankcsoporthoz tartozó másik pénzügyi intézmény tulajdonában álló egyszemélyes részvénytársaság részvényét,
d) olyan gazdasági társaság üzletrészét vagy részvényét, amely az adósban befolyásoló részesedéssel rendelkezik, illetve amelyikben az adósnak befolyásoló részesedése van.
(4) A kockázatvállalást tartalmazó szerződés tartama alatt a hitelintézet köteles rendszeresen figyelemmel kísérni és dokumentálni a szerződésben foglalt feltételek megvalósulását, beleértve az ügyfél pénzügyi, gazdasági helyzetének alakulását és az (1) bekezdésben foglaltakat.
Nagykockázat vállalásának korlátozása
79. §
(1) Nagykockázat vállalásának minősül az a kockázatvállalás, amikor egy ügyfél vagy ügyfélcsoport részére történt összes kockázatvállalás nagysága külön-külön, vagy együttesen a hitelintézet szavatoló tőkéjének tíztizenöt százalékát meghaladja.
(2) Az egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben a hitelintézet által vállalt kockázatok együttes összege nem haladhatja meg a hitelintézet szavatoló tőkéjének huszonöt százalékát.
(3) A hitelintézet által vállalt nagykockázat együttes összege nem lehet több, mint a hitelintézet szavatoló tőkéjének nyolcszorosa.
(4) A 2. számú melléklet III. 10/c. pontjában foglalt kötelezettségeket - az (5) bekezdés kivételével - ötven százalékos értéken kell figyelembe venni.
(5) A hitelintézet által kötött határidős ügyleteket jogszabályban meghatározott kockázati súlyokkal korrigálva kell figyelembe venni.
80. §
(1) A 79. § (1)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni
a) a központi költségvetéssel (államkincstárral), a külön törvényben szabályozott, elkülönített állami pénzalapokkal, az MNB-vel, és az Országos Betétbiztosítási Alappal szemben fennálló követelésekre,
b) a kockázatvállalásnak a Magyar Export-import Bank Részvénytársaság által a központi költségvetés készfizető kezességvállalása mellett nyújtott garanciaügyleteivel fedezett részére,
c) a kockázatvállalásnak a Hitelgarancia Részvénytársaság készfizető kezességével fedezett részére,
d) a központi költségvetés készfizető kezességével biztosított kockázatvállalásra,
e) az óvadékként lekötött összeg vagy óvadékul adott betétokirat, állampapír, illetve az MNB által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír által fedezett kockázatvállalásra,
f) a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság politikai és árfolyamkockázatok biztosításával fedezett exporthitel szerződéseknél a biztosítási kárfizetés mértékéig, abban az esetben, ha az exportokmányok a bankra engedményezettek, és az ügylet kapcsán csak politikai és árfolyamkockázat merül fel, valamint
g) azon tételek esetében, amelyeknek megfelelő összeget - az 5. számú melléklet előírásainak megfelelően - a szavatoló tőke számítása során a szavatoló tőkéből le kell vonni.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt biztosítékokat a hitelintézet köteles elkülönítetten nyilvántartani.
81. §
(1) A nagykockázat vállalásának számításakor a hitelintézetet megillető fedezeteket, valamint az ügyfélnek, illetve vele kapcsolatban álló ügyfelek csoportjának a hitelintézettel szembeni követelését - a 80. §-ban meghatározottak kivételével - levonni nem lehet.
(2) A hitelintézet szabályzatában meg kell határozni a nagykockázat vállalásra vonatkozó kérelem elbírálásának, illetve a nagykockázat vállalásra vonatkozó döntés meghozatalának, elkülönített nyilvántartásának és rendszeres figyelésének rendjét.
Tulajdonszerzéshez kapcsolódó kockázatvállalás korlátozása
82. §
(1) A hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, amelynek célja, hogy az ügyfél, a hitelintézet által kibocsátott, tagsági jogot megtestesítő értékpapírt vagy alárendelt kölcsöntőkének minősülő értékpapírt vásároljon.
(2) A hitelintézet tagsági jogot megtestesítő értékpapír, illetve üzletrész vásárlása céljára nem nyújthat a megvásárolni kívánt értékpapír azok vételárának ötven százalékáig meghaladó nyújthat kölcsönt.
(3) Ha a hitelintézet olyan vállalkozás által kibocsátott értékpapír vagy olyan vállalkozás üzletrészének megszerzéséhez nyújt kölcsönt, amellyel szemben már kockázatot vállalt, köteles az ügyféllel szembeni kockázatvállalásnál figyelembe venni az ilyen módon jelentkező közvetett kockázatvállalást is.
(4) Nem nyújtható kölcsön a hitelintézet saját kibocsátású részvényének megszerzéséhez, sem pedig olyan vállalkozásban való részesedés megszerzéséhez, amelyben a hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik.
Befektetések korlátozása
83. §
(1) Hitelintézet a szavatoló tőkéjének tizenöt százalékát meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot - más pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, biztosító részvénytársaság, illetve a járulékos vállalkozás kivételével - egy vállalkozásban sem szerezhet, illetve nem tarthat birtokában.
(2) A hitelintézet a vállalkozás jegyzett tőkéjének ötvenegy százalékát meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot - más pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, biztosító részvénytársaság, illetve a járulékos vállalkozás kivételével - egy vállalkozásban sem szerezhet, illetve nem tarthat birtokában.
(3) A hitelintézetnek a más pénzügyi intézményen, befektetési vállalkozáson, biztosító részvénytársaságon, valamint járulékos vállalkozáson kívüli egyéb vállalkozásokban meglévő befolyásoló részesedéseinek teljes összege nem haladhatja meg a szavatoló tőkéjének hatvan százalékát.
(4) Az (1)-(3) bekezdés szerinti korlátozásoknál nem kell figyelembe venni a hitelintézet tulajdonába csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb hároméves időtartamra, pénzügyi szolgáltatásból származó veszteségmérséklés céljából, illetőleg hitel-tulajdonrész csereügylet vagy felszámolás következtében került - elkülönítetten nyilvántartott és elkülönítetten kezelt, rendszeresen minősített - tulajdoni hányadokat.
(5) A hitelintézet az (1)-(3) bekezdésben foglalt korlátokat túllépheti, feltéve, hogy a túllépések összegével csökkentett szavatoló tőkével számolva is képes megfelelni a nyolc százalékos tőkemegfelelési mutató fenntartására vonatkozó, valamint a szavatoló tőkéhez rendelt más korlátozó előírásnak. Ingatlanbefektetések korlátozása
84. §
(1) A hitelintézet összes - a közvetlen banküzemi célt szolgáló és a (2) bekezdésen kívüli - ingatlanba történő befektetése nem haladhatja meg a szavatoló tőkéje öt százalékát.
(2) A hitelintézetnek tevékenysége során
a) a 83. § (4) bekezdése szerinti hitel-ingatlan csereügylet,
b) a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 56. § (2) bekezdése, és
c) a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény alapján megszerzett ingatlanokat három éven belül el kell idegenítenie.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában közvetlen banküzemi célt szolgál az az ingatlan vagy ingatlanrész, amely a hitelintézet saját üzletviteléhez, illetve zavartalan működéséhez nélkülözhetetlen, vagy alkalmazottainak jóléti szolgáltatásokkal való ellátásához szükséges, és amelyről a hitelintézet külön nyilvántartást vezet.
Egyes befektetésekre vonatkozó egyéb korlátozások
85. §
(1) A hitelintézet - nettó értéken számított - összes befektetése nem haladhatja meg szavatoló tőkéjének száz százalékát.
(2) A hitelintézet nem szerezhet részesedést, illetőleg nem létesíthet tagsági viszonyt olyan vállalkozásban, amelynek tartozásaiért a részesedés mértékére való tekintet nélkül a hitelintézetre tulajdonosként korlátlan felelősség hárulhat.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott befektetésnél nem kell figyelembe venni
a) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében a hitelintézet tulajdonába került befektetést, ha az három évet meg nem haladóan van a hitelintézet tulajdonában, illetve birtokában,
b) a Hitelgarancia Részvénytársaságban alapítása során, illetve ezt követően az abban történt részesedésszerzést,
c) az állampapírt,
d) a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, valamint
e) azt a tételt, amelynek megfelelő összeget a szavatoló tőke számítása során a tőkéből levonták,
ha azt az egyéb befektetésektől elkülönítve tartják nyilván és elkülönítve kezelik.
Eszközök minősítése
86. §
(1) A hitelintézet rendszeresen köteles eszközeit (befektetett pénzügyi eszközeit, követeléseit, értékpapírjait, illetve pénzeszközeit és készleteit) vállalt kötelezettségeit, valamint egyéb kihelyezéseit értékelni és minősíteni.
(2) A hitelintézet - a hatályos jogszabályok és a szokásos banküzemi gyakorlat keretei között - köteles mindent megtenni az esedékes, illetve lejárt követelése behajtására.
Kockázati céltartalékképzés
87. §
(1) A hitelintézet a tevékenységével együttjáró valamennyi feltárható és minősíthető hitelezési, kamat-, árfolyam-, befektetési, ország- és egyéb kockázat fedezetére, a hitelintézet által - az e törvényben, valamint a kormányrendeletben előírt - kockázati céltartalékot köteles képezni.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a hitelintézetnek a kockázatvállalással összefüggő, előre nem látható, illetőleg előre nem meghatározható lehetséges veszteségeinek fedezetére - a korrigált mérlegfőösszeg 1,25 százalékáig - általános kockázati céltartalékot kell képeznie, amelyet a kockázati céltartalékok között, elkülönítetten kell nyilvántartani.
(3) A hitelintézet a kockázati céltartalékot, ideértve az általános kockázati céltartalékot is, ráfordításként történő elszámolással képzi. A kockázatvállalásból származó veszteség és a behajthatatlan követelés leírására először a kockázati céltartalékot, illetőleg az általános kockázati céltartalékot kell felhasználni.
XIII. fejezet
A likviditás biztosítása
Forrásgyűjtés
88. §
Hitelintézet visszafizetendő pénzeszközöknek a nyilvánosságtól történő gyűjtése érdekében - betét elfogadásán kívül - kizárólag kötvényt és letéti jegyet bocsáthat ki.
A lejárati összhang és az azonnali fizetőképesség biztosítása
89. §
(1) A hitelintézet folyamatosan köteles biztosítani azonnali fizetőképességét (továbbiakban: likviditás). Forrásgyűjtését és eszközkihelyezését likviditása folyamatos fenntartása mellett köteles végezni.
(2) A hitelintézetnek az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségét - tevékenységének jellegére, terjedelmére és kockázataira figyelemmel - követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak és összegeinek megfelelő összhangjával kell biztosítania.
(3) A hitelintézet köteles az (1) bekezdésben meghatározott likviditás biztosítására vonatkozó belső szabályzatot és tervet készíteni.
XIV. fejezet
A bankcsoport összevont alapú felügyelete
A bankcsoport
90. §
(1) A bankholding vállalat akkor köteles e fejezet rendelkezéseit teljesíteni, ha:
a) belföldi székhelyű és
b) nem leányvállalata egy belföldi székhelyű hitelintézetnek.
(2) A bankholding vállalat köteles úgy irányítani és összehangolni az ellenőrzése alatt álló pénzügyi intézmények és járulékos vállalkozások tevékenységét, hogy mind a bankcsoporttagok, mind a bankholding vállalat számára külön-külön és együttesen is biztosított legyen a prudens működés.
(3) A bankholding vállalat felelős a bankcsoporthoz tartozó pénzügyi intézmények tőkemegfeleléséért, valamint a prudens tevékenység végzésére vonatkozó előírások csoportszintű betartásáért.
(4) A bankholding vállalat igazgatósága az ellenőrzött pénzügyi intézmény vezetésére vonatkozóan az V. fejezetben, valamint a (3) bekezdésben foglalt rendelkezésekben foglaltak végrehajtása érdekében utasíthatja az ellenőrzött pénzügyi intézmény igazgatóságát, amely köteles az utasítást végrehajtani.
Az összevont felügyelet terjedelme
91. §
(1) Az összevont felügyelet kiterjed:
a) a bankholding vállalatra,
b) a bankcsoporthoz tartozó vállalkozásra,
c) az olyan pénzügyi intézményre és járulékos vállalkozásra, amely jegyzett tőkéjének legalább húsz százaléka közvetlenül vagy közvetve a bankcsoporthoz tartozó vállalkozás tulajdonában van,
d) az olyan pénzügyi intézményre és járulékos társaságra, amely nem tartozik a bankcsoporthoz, de amely olyan személy ellenőrzése alatt áll, aki a bankcsoportot, vagy annak valamely hitelintézet tagját is ellenőrzi.
(2) A Felügyelet jogosult ellenőrizni, hogy a bankcsoport tagjai külön-külön és együttesen is megfelelnek-e a 92-96. §-ban foglalt rendelkezéseknek.
Bejegyzés
92. §
(1) A Felügyelet a bankcsoportokról nyilvántartást vezet.
(2) A bankholding vállalat köteles haladéktalanul kérni a Felügyelettől a bankcsoport létrejöttének, illetőleg a bankcsoportban bekövetkezett módosulásoknak nyilvántartásba vételét.
(3) A nyilvántartásba való bejegyzés előtt a Felügyelet ellenőrizheti a bejegyzés iránti kérelemben foglalt adatokat, illetőleg információkat, és a bejegyzést ennek alapján teljesíti.
(4) A bankcsoporthoz tartozó pénzügyi intézményeknek és járulékos vállalkozásoknak okmányaikban fel kell tüntetniük, hogy melyik - a Felügyelet által bejegyzett - bankcsoporthoz tartoznak.
Adatszolgáltatási követelmények
93. §
(1) Az összevont felügyelet ellátása érdekében a Felügyelet - rendszeresen vagy esetenként - jelentést, adatot, illetőleg információt kérhet a 91. § (1) bekezdésében megjelölt személyektől, akik azt kötelesek a Felügyeletnek megadni.
(2) A Felügyelet előírhatja az (1) bekezdésben említett jelentés, adat, illetőleg információ könyvvizsgálóval történő hitelesíttetését.
(3) A 91. § (1) bekezdésének b)-d) pontjában meghatározott - belföldön bejegyzett - személy köteles - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a bankholding vállalat részére megadni az összevont felügyelet ellátásához szükséges jelentést, adatot, illetőleg információt.
(4) A bankholding vállalat az Szmt. szerint készített összevont (konszolidált) - a könyvvizsgálói záradékot is tartalmazó - éves beszámolóját, az üzleti jelentéssel együtt legkésőbb a tárgyévet követő év szeptember 30-ig köteles megküldeni a Felügyeletnek.
Ellenőrzés
94. §
(1) Az összevont felügyelet ellátása érdekében a Felügyelet ellenőrzést végezhet a 91. § (1) bekezdésében meghatározott személyek körében.
(2) A pénzügyi intézménynek, illetve járulékos vállalkozásnak nem minősülő vállalkozásnál a Felügyelet az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést csak annak megállapítása érdekében folytathatja, hogy megvizsgálja az összevonás céljából átadott jelentés, adat és információ valódiságát, illetőleg pontosságát.
(3) A Felügyelet felkérheti más ország illetékes felügyeleti szervezetét, hogy a 91. § (1) bekezdésében meghatározott személynél végezzen helyszíni vizsgálatot, vagy működjön közre a helyszínen kívüli ellenőrzésben.
(4) A Felügyelet - más ország illetékes felügyeletének kérésére - elvégezheti az (1) bekezdés szerinti vizsgálatot, illetőleg hozzájárulhat, hogy azokat a hozzájárulást kérő felügyeleti szervezet, illetve egy kijelölt könyvvizsgáló vagy egyéb szakértő végezze el.
A bankcsoport összevont szavatoló tőkéjének kiszámítása
95. §
(1) A bankcsoport összevont szavatoló tőkéjét a bankholding vállalatnak kell kiszámolnia, úgy, hogy a saját szavatoló tőkéjéhez az ellenőrzött pénzügyi intézmény, valamint járulékos vállalkozás saját- vagy szavatoló tőkéjének olyan hányadát kell hozzáadnia, amely megegyezik az általa az ellenőrzött vállalkozásban közvetlenül és közvetve birtokolt tulajdoni, illetve szavazati hányaddal.
(2) Ha a bankcsoportba tartozó ellenőrzött pénzügyi intézmény vagy járulékos vállalkozás nem közli a 93. § (3) bekezdése szerinti adatokat, a bankholding vállalat az összevont szavatoló tőke számítása során az erre az ellenőrzött pénzügyi intézményre vagy járulékos vállalkozásra eső, az (1) bekezdés szerinti tőkehányadot nem veheti figyelembe.
A bankcsoport kockázatvállalása
96. §
Az azonos bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek-pénzügyi intézmények által együttesen nyújtott-vállalt kockázatokra-vállalásra is alkalmazni kell a 77-87. §-ban foglalt korlátozásokat.
IV. RÉSZ
BETÉTBIZTOSÍTÁS ÉS INTÉZMÉNYVÉDELEM
XV. fejezet
Az Országos Betétbiztosítási Alap
97. §
(1) A hitelintézet - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott kivételekkel - köteles az Országos Betétbiztosítási Alaphoz (a továbbiakban: Alap) csatlakozni.
(2) Nem köteles az Alaphoz csatlakozni a meghatározott pénzügyi szolgáltatás végzésének az állam által történő biztosítása érdekében külön törvénnyel létrehozott olyan hitelintézet, amelynek minden kötelezettségéért a Magyar Állam kezességet vállal.
(3) Hitelszövetkezet nem csatlakozhat az Alaphoz.
98. §
(1) Az Alap feladata
a) a 104. §-ban meghatározott, a betét befagyásának megelőzését célzó intézkedések megtétele,
b) a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézetnél elhelyezett betét befagyása esetén a betétes részére a 101. §-ban meghatározott kártalanítási összeg kifizetése, illetve
c) az állammal kötött külön megállapodásban foglalt megbízás alapján az állam által egyes betétre vállalt kezesség vagy adott biztosítás teljesítésével kapcsolatos feladatok térítés ellenében történő ellátása,
d) a betétes tájékoztatása.
(2) Az Alap a betétestől és más hitelezőtől kapott megbízás alapján ellátja a képviseletet az (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében egyezségi tárgyaláson, illetve a felszámolási eljárás során.
Az Alap által biztosított betétek
99. §.
(1) Az Alap által nyújtott biztosítás csak a névre szóló betétre terjed ki.
(2) Az Alap által nyújtott biztosítás - a 100. §-ban meghatározott kivételekkel - a betétek számától és pénznemétől függetlenül kiterjed minden olyan betétre, amelyet
a) 1993. június 30-ig jogszabályban vállalt állami garancia, illetve állami helytállás nélkül, valamint
b) 1993. június 30-át követően állami garancia nélkül az Alapban tagsággal rendelkező hitelintézetnél helyeztek el.
(3) Az Alap által nyújtott biztosítás kiterjed az 1993. június 30-ig sorozatban értékpapírszerűen kibocsátott vagy forgalomba hozott betéti okiratra, tekintet nélkül annak elnevezésére.
(4) Az MNB által közzétett árfolyamlapon szereplő külföldi pénznemben elhelyezett betétet az Alap az elhelyezés pénznemében biztosítja.
100. §
(1) Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki:
a) a költségvetési szerv,
b) a tartósan száz százalékban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság,
c) az önkormányzat,
d) a biztosító intézet, valamint az önkéntes biztosító pénztár,
e) a befektetési alap,
f) a Nyugdíjbiztosítási Alap és Egészségbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei és igazgatási szervezetei,
g) az elkülönített állami pénzalap,
h) a pénzügyi intézmény,
i) az MNB,
j) a befektetési vállalkozás,
k) a Befektető-védelmi Alap
l) a hitelintézet vezető állású személye, a hitelintézet választott könyvvizsgálója, továbbá a hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosa és mindezen személyekkel közös háztartásban élő közeli hozzátartozói,
m) az l) pontban említett személy befolyásoló részesedésével működő gazdálkodó szervezet (Ptk. 685. § c) pontja) által elhelyezett
betéteire.
(2) Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki továbbá:
a) az olyan betétekre, amelyekre a betétes a szerződés szerint, a szerződéskötés időpontjában elhelyezett azonos nagyságú és lekötési idejű betétekhez képest jelentősen magasabb kamatot vagy más vagyoni előnyt kap, valamint
b) az olyan betétre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az abban elhelyezett összeg pénzmosásból származik.
Az Alap által fizetett kártalanítás
101. §
(1) Az Alap a kártalanításra jogosult személy részére a befagyott betét tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb egymillió forint összeghatárig fizeti ki kártalanításként. Devizabetét esetén a devizában kifizetett kártalanítás összegének, valamint az e bekezdés szerinti összeghatárnak a megállapítása - a kifizetés időpontjától függetlenül - a betét befagyása napján érvényes - az MNB által jegyzett devizáknál - hivatalos deviza árfolyamon történik. Az MNB által nem jegyzett devizákat a magyar hitelintézetek által közzétett legmagasabb és legalacsonyabb, az adott pénznemre vonatkozó deviza eladási árfolyamok számtani átlaga alapján kell számba venni, ha ilyen nem áll rendelkezésre, a betét befagyása napján a devizabetét kezelő hitelintézet deviza eladási árfolyamát kell figyelembe venni.
(2) Az Alap a befagyott tőkeösszeg után a kártalanításra jogosult személy részére a 105. § (1) bekezdésében foglalt időpontig járó, még nem tőkésített és ki nem fizetett kamatot az (1) bekezdésben meghatározott összeghatárig, a szerződés szerinti kamatlábbal, de legfeljebb a kamattérítés időtartama alatt alkalmazott - az idővel súlyozott - átlagos jegybanki alapkamatlábbal számítottan téríti meg.
(3) Devizabetétek esetén az Alap a szerződés szerinti kamatot, de legfeljebb az öt - előző évi mérlegfőösszege alapján - legnagyobb hazai hitelintézet által, az azonos pénznemben jegyzett, azonos lekötési idejű devizabetétek - szerződéskötés időpontjában alkalmazott - kamatlábának számtani átlaga alapján számított kamatot fizeti meg.
(4) Nyereménybetétek esetén a szerződés szerinti kamat alatt az a kamat értendő, amellyel a betétet elfogadó hitelintézet a kifizetés időpontját megelőző sorsolás időpontja óta a nyereményalapot képezte. A kamatszámítás szempontjából a lekötés időpontjául a kifizetés időpontját megelőző sorsolás időpontját kell figyelembe venni.
(5) A betétes az (1)-(3) bekezdés szerinti kártalanítást meghaladó kifizetésre az Alappal szemben semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
(6) Közös betét esetén a (1) bekezdésben meghatározott kártalanítási összeghatárt a kártalanításra jogosult minden személy esetén külön kell számításba venni. A kártalanítási összeg számítása szempontjából - eltérő szerződési kikötés hiányában - a betét összege a betéteseket azonos arányban illeti meg.
(7) Hitelintézetek egyesülése esetén az (1) bekezdés szerinti összeghatár szempontjából továbbra is külön betétnek minősülnek egyazon betétesnek az egyesülés időpontja előtt az összeolvadó, beolvadó vagy átvevő hitelintézetnél elhelyezett betétei megszűnésükig,
(8) A betétállomány átruházása esetén az (1) bekezdés szerinti összeghatár szempontjából, a (7) bekezdésnek a beolvadásra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
102. §
(1) Az Alap által biztosított betétek esetében a hitelintézet és a betétes között beszámításnak akkor van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben hitel vagy más ügylettel kapcsolatos lejárt vagy a betét kifizetéséig lejáró tartozása is van. A hitelintézet köteles a beszámítási igényét az Alappal közölni és igényének jogosságát hitelt érdemlő módon bizonyítani. A hitelintézet köteles okirattal igazolni, hogy a betétest (az adóst) a beszámítási igényéről tájékoztatta. Az Alap bizonyításig felfüggeszti az adott betétre történő kifizetést. Ha a beszámításra sor kerül, akkor az Alap a 101. § szerinti összegből hitelintézetet megillető és részére átutalt összeg levonása után fennmaradó összeget fizeti ki a betétes részére.
(2) A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az Alap tagjánál fennálló valamennyi befagyott követelését össze kell számítani. Ha az Alap tagjának az ügyféllel szemben lejárt vagy a kártalanítás kifizetéséig lejáró követelése van, azt a kártalanítás megállapítása során az ügyfél követelésébe be kell számítani.
(3) Fedezetül szolgáló betét esetén az Alap akkor teljesít kifizetést, ha a kártalanítási összeg felvételére való jogosultság a felek megegyezése vagy bíróság, illetve hatóság jogerős határozata alapján kétséget kizáróan megállapítható.
103. §
(1) Az állam által 1993. június 30-át követően biztosítani kívánt betétek biztosítását az Alap - megegyezés szerinti térítés ellenében - átvállalhatja.
(2) Ha egy állami garanciával (kezességgel) fedezett betét elfogadására felhatalmazott hitelintézetnél a betétek befagynak, a központi költségvetés a betét befagyásától számított harminc napon belül megkezdi - a betétesek kifizetésének ütemében - a garancia beváltásához szükséges pénzeszközöknek az Alap rendelkezésére bocsátását. Ezt az összeget az Alap kizárólag az állami garancia beváltásból származó fizetési kötelezettség teljesítésére használhatja fel, amely kifizetéseket a Pénzügyminisztérium képviselője a hitelintézetnél a helyszínen ellenőrizheti.
(3) Az Alap az (1) és (2) bekezdés szerinti feladatot az állammal írásban kötött szerződés alapján végezheti.
(4) Az állami garancia beváltása címén kifizetett összegek erejéig a hitelintézettel szembeni követelés a betétesről az államra száll át. A követelés átszállásával az állam a korábbi jogosult helyébe lép. Az állam a követeléseit a felszámolási eljárásban jogosult érvényesíteni. A hitelintézet felszámolása során az állam azon betétek tekintetében is jogosult hitelezőként fellépni, amelyekből származó jogok még nem szálltak át az államra, ha az állam garancia alapján egyébként fizetni köteles.
XVI. fejezet
Kártalanítás
A kártalanítás kifizetésének megelőzése
104. §
(1) Az Alap a kártalanítási összegek kifizetésén kívül más kötelezettséget (hitelnyújtás, alárendelt kölcsön nyújtás, tulajdonrész szerzése hitelintézetben, kezességvállalás, betétállomány átruházásához fedezetnyújtás stb.) is vállalhat a Felügyelet által alkalmazott kivételes intézkedés (157168. §) kedvező hatásának elősegítése és a betétek befagyásának elkerülése érdekében az e §-ban meghatározott keretek között, a Felügyelettel egyeztetett módon.
(2) Az Alap a betétek befagyásának elkerülése érdekében köteles azt a megoldási módot választani, amely a betétesek és hitelintézetek, valamint a központi költségvetés számára a legkisebb hosszú távú veszteséggel jár.
(3) Az Alap az (1) bekezdés szerinti kötelezettségeit kizárólag a szokásos üzleti feltételek (kamat, díj, árfolyam) mellett vállalhatja.
(4) Az Alap köteles az (1) bekezdésben foglaltak szerinti kötelezettség vállalását megfelelő biztosítékkal fedezni. A hitelintézet felszámolása esetén ezeket a biztosítékokat határidőben érvényesen kikötötteknek kell tekinteni akkor is, ha Cstv. 57. §. (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételektől eltérően kötötték ki.
(5) A hitelintézet helyzetének rendezése érdekében az (1) bekezdés szerint vállalt feltételes és feltétlen kötelezettségvállalások együttes összege nem haladhatja meg a hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétek után a 101. § szerint kifizetendő kártalanítások és az Alapnál ezek kifizetésével kapcsolatban felmerült költségek várható összegét.
Kifizetés az Alapból
105. §
(1) Az Alap a betétek befagyását követő legfeljebb harminc nap elteltével, illetve felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást elrendelő végzésének közzététele után tizenöt napon belül - a két időpont közül a korábbiban - megkezdi a betétesek részére a kártalanítás kifizetését.
(2) Az Alap köteles legalább két országos napilapban közzétenni a betétesek számára az igényérvényesítés legelső napját, a kifizetéssel megbízott hitelintézet nevét, és az igényérvényesítés helyét (helyeit), valamint módját.
(3) Ha a kártalanításra jogosult a betéti szerződést és a jogosultság igazolásához szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja és azok a (4) bekezdés szerinti nyilvántartás adataival megegyeznek, az Alap köteles gondoskodni a neki vagy az általa teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott személy részére járó kártalanítás haladéktalan kifizetéséről.
(4) A betétet gyűjtő hitelintézet a névre szóló betét esetén köteles a betétes nevén kívül - a 3. számú mellékletben felsoroltak közül az Alap előírásai szerint - két további azonosító adatot nyilvántartani, a kártalanításra való jogosultság egyértelmű megállapítása érdekében.
(5) A kifizetések teljesítése külföldi és belföldi hitelintézetnek adott megbízás, a kártalanítási összeg más hitelintézethez betétként való áthelyezése, postai átutalás, csekk kiállítása, vagy közvetlen kifizetés útján történik. A száz forintnál kisebb összegű kártalanítás nem fizethető ki.
106. §
Az Alap a 101. § (1) bekezdése szerinti összeget a betét befagyásától a kártalanítás kifizetéséig terjedő időszakra - de legfeljebb a kártalanítás kifizetésének a 105. § (1) bekezdésében meghatározott időpontjáig számított kamattal növelve - fizeti ki, amely összeg azonban nem haladhatja meg a 101. § (1) bekezdésében meghatározott mértéket.
A kifizetett betétkövetelések átszállása
107. §
(1) Ha az Alap a betéteseknek kártalanítást fizetett ki, a hitelintézettel szembeni követelés - a kifizetett összeg erejéig - a betétesről az Alapra száll át. A követelés átszállásával az Alap a korábbi jogosult helyébe lép. Az Alap a felszámolási eljárásban az átszállt követeléseket jogosult érvényesíteni.
(2) Az Alapból a kártalanításra jogosult személy részére történt bármilyen kifizetés, illetve az Alap által a 104. § alapján vállalt kötelezettség teljesítéséből eredő kifizetés esetén az érintett hitelintézet az Alap által kifizetett összeget, és a kifizetéshez kapcsolódóan az Alapnál felmerült költségeket köteles az Alapnak visszafizetni, illetőleg megfizetni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a hitelintézet az Alapból kilépett vagy onnan kizárták.
(3) Hitelintézet felszámolása során az Alap azon betétek tekintetében is jogosult hitelezőként fellépni, amelyekből eredő jogok még nem szálltak át az Alapra, de amelyekért a 101. § szerint fizetni tartozik, ideértve a kifizetés kapcsán felmerülő költségeket is.
XVII. fejezet
Az Alap jogállása és szervezete
Az Alap jogállása
108. §
(1) Az Alap jogi személy.
(2) Az Alap székhelye: Budapest.
(3) Az Alap saját vagyona, bevételei és jövedelme után sem társasági adó, sem helyi adó, sem illeték fizetésére nem kötelezhető.
(4) Az Alap pénzeszközei nem vonhatók el és a 98. §-ban meghatározottól eltérő célra nem használhatók fel.
(5) Az Alap saját tőkéje nem osztható fel.
109. §
Az Alap pénzügyi-számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi.
Az Alap szervezete
110. §
(1) Az Alap irányító szerve az igazgatótanács.
(2) Az Alap igazgatótanácsának tagjai:
a) a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára;
b) az MNB alelnöke;
c) a Felügyelet elnöke;
d) a hitelintézetek érdekképviseleti szervezetei által kijelölt két személy, továbbá
e) az Alap ügyvezető igazgatója.
(3) Az igazgatótanácsi tag - az igazgatótanács jóváhagyásával - írásban állandó helyettest nevezhet ki, aki a tag távollétében teljes döntési joggal vesz részt az igazgatótanács ülésein.
(4) Az igazgatótanács ülése akkor határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van. Az igazgatótanács határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség estén az elnök szavazata dönt. Az Alap által történő kötelezettség-vállaláshoz az igazgatótanács legalább négy tagjának igenlő szavazata szükséges.
(5) Az igazgatótanács tagjai közül évenként elnököt és alelnököt választ.
Nem választható elnökké és alelnökké az ügyvezető igazgató.
Az igazgatótanács feladata
111. §
(1) Az igazgatótanács
a) irányítja és ellenőrzi az Alap gazdálkodási és egyéb tevékenységét,
b) elfogadja az Alap szabályzatait,
c) meghatározza az Alap ügyvezetőjének és megbízottainak feladatait, valamint megállapítja díjazásukat,
d) dönt az egyes feladatokra esetileg létrehozott különleges bizottságok összetételéről,
e) meghatározza az igazgatótanács üléseinek ügyrendjét, helyét, időpontját,
f) meghatározza a hitelintézetek számára azoknak a különleges jelzéseknek, tájékoztatóknak vagy más eszközöknek az alkalmazását, amelyek alapján megállapítható, hogy a hitelintézeteknél elhelyezett betétek biztosítva vannak,
g) dönt az Alap feladatainak végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről,
h) meghatározza az Alap által e törvény értelmében teljesítendő kifizetések rendjét,
i) dönt az Alap költségvetéséről, ezen belül a működési költségeiről,
j) évente egyszer, legkésőbb a gazdasági év befejezését követő év május 31. napjáig megállapítja az Alap éves beszámolóját, vagyoni helyzetét és az ezekről szóló beszámolóját benyújtja az Állami Számvevőszéknek, valamint megküldi a hitelintézeteknek,
k) évente egyszer kialakítja az Alap díjpolitikáját az e törvényben foglalt kereteken belül és azt ismerteti a hitelintézetekkel; a díjpolitika alapján meghatározza tagjainak éves befizetési kötelezettségét,
l) dönt a kizárásokról,
m) határoz a 121. § (6)-(8) bekezdése szerinti megemelt, illetve rendkívüli díjfizetési kötelezettség előírásairól,
n) határoz a 104. § szerinti intézkedés szempontrendszeréről,
o) dönt a 104. §-ban meghatározott intézkedések alkalmazásáról,
p) ellátja az e törvényben meghatározott egyéb feladatokat.
(2) Az igazgatótanács feladatainak végrehajtása során igénybe veheti a Felügyelet szolgáltatásait.
112. §
(1) Az igazgatótanács nevezi ki és menti fel az ügyvezető igazgatót, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgatótanács e jogkörét - a kinevezés és felmentés kivételével - az igazgatótanács elnökére átruházhatja.
(2) Az igazgatótanács ellenőrzi az Alap ügyvezető igazgatójának tevékenységét.
Az Alap ügyvezető igazgatója és munkaszervezete
113. §
(1) Az Alap önálló munkaszervezettel rendelkezik.
(2) Az Alap tevékenységének operatív irányítását az ügyvezető igazgató látja el. Az ügyvezető igazgató gyakorolja az Alap alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat.
(3) Az ügyvezető igazgató - az igazgatótanács egyetértésével - egyes feladatok ellátására munkaviszonyon kívüli megbízást adhat ki, illetve együttműködési megállapodásokat köthet.
(4) Az Alap vezetője és alkalmazottai tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
114. §
Az igazgatótanács feladatkörében eljárva a megbízásokat az e törvényben meghatározott összeférhetetlenségi szabályok megfelelő alkalmazásával adja ki.
Az Alap információ ellátása
115. §
(1) Az Alap a hitelintézettől csak a tevékenysége ellátásához szükséges, a Felügyeletnek vagy az MNB-nek rendelkezésére nem álló adatokat kérhet.
(2) Az Alap kérésére köteles
a) a hitelintézet az e törvényben foglaltaknak megfelelően az Alap által meghatározott adatokból,
b) a Felügyelet és az MNB a rendelkezésükre álló adatokból a kért információt megadni.
(3) Az Alap a (2) bekezdésben meghatározott adatokat kizárólag feladatainak ellátása érdekében használhatja fel.
(4) Ha az Alap a rendelkezésére álló adatokból megállapítja, hogy valamely hitelintézetnél e törvény szerinti közreműködése szükségessé válhat, megvizsgáltathatja a hitelintézet könyvelését, számláit és nyilvántartásait. Az Alapnak a vizsgálat lefolytatásához a Felügyelet egyetértését be kell szereznie.
(5) A (4) bekezdés szerinti vizsgálat során az Alap vagy az általa megbízott személy betekinthet a hitelintézet könyveibe, számláiba, nyilvántartásaiba, a hitelintézet vezető állású személyeitől, alkalmazottaitól, könyvvizsgálójától, vagy felszámolójától információt kérhet.
116. §
(1) Az Alappal munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, megbízási jogviszonyban álló személy, valamint az igazgatótanács tagja a feladata ellátásával kapcsolatban tudomására jutott banktitkot, üzleti titkot, továbbá minden olyan adatot, tényt vagy körülményt, amelyet törvény előírásai szerint az Alap nem köteles más hatóságok, illetve a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni szakmai titokként köteles megőrizni
(2) Az Alap által végzett ellenőrzés során az (1) bekezdésben meghatározott személy hivatalos személynek minősül.
117. §
Kártérítési igény az Alappal szemben a jogellenesen okozott kár miatt csak akkor érvényesíthető, ha megállapítható, hogy az Alap eljárása vagy mulasztása törvénysértő volt és a bekövetkezett kárt ez idézte elő.
Az Alap számlavezetése és pénzkezelése
118. §
(1) Az Alap pénzforgalmi számláját az MNB vezeti.
(2) Az Alap pénzforgalmi számláján jóváírandók az Alap összes pénzbevételei, beleértve a működésből származó bevételeket is, ugyanakkor a pénzforgalmi számlát meg kell terhelni a működéssel kapcsolatos pénzkiadásokkal, a biztosítási jellegű tevékenységből eredő, valamint a betétek befagyásának megelőzésével kapcsolatos kifizetésekkel.
(3) Az Alap pénzeszközeit - a házipénztárt, a pénzforgalmi számlán tartott likviditási tartalékot, valamint a kifizetések lebonyolítására vagy más, az Alap működéséhez szükséges célra hitelintézethez átutalt összeget kivéve - állampapírban kell tartani.
(4) Az Alap esetleges nyereségét kizárólag a saját tőkéjének növelésére fordíthatja.
XVIII. fejezet
Az Alap forrásai
119. §
(1) Az Alap forrásai:
a) a csatlakozási díj,
b) hitelintézetek által teljesített rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetés;
c) a Felügyelet által a hitelintézetektől, ide nem értve a hitelszövetkezeteket, a beszedett bírságok összegének nyolcvan százaléka,
d) az Alap által felvett kölcsön;
e) egyéb bevétel.
(2) Az Alap - a 98. § (1) bekezdésének a)-b) pontja szerinti feladatok ellátása érdekében - hitelt vehet fel:
a) az MNB-től, illetve
b) hitelintézettől.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az Alap kérésére az MNB nyolc napon belül kölcsönt nyújthat, illetőleg a Kormány - az Alap által a 98. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti kötelezettségei teljesítése érdekében felvett kölcsönre - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 33. § (3) bekezdésére tekintettel készfizető kezességet vállal.
(4) Az Alap a külföldi pénzemben vállalt biztosítás kifizetése érdekében az MNB-től devizát vásárolhat, az Alap a devizát hitelintézettől vagy magyar hitelintézet közvetítésével külföldről vásárolhatja meg, ha az adott devizát az MNB nem jegyzi.
Csatlakozási díj
120. §
Az Alaphoz csatlakozó, a Felügyelettől betétgyűjtés végzésére engedélyt kapott hitelintézet - az engedély kézhezvételét követő harminc napon belül - a jegyzett tőkéjének fél százalékával megegyező összeget köteles az Alapba egyszeri csatlakozási díjként befizetni.
Éves díjfizetési kötelesség
121. §
(1) Az Alap tagjainak éves befizetési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy az figyelembe vegye a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én fennálló, az Alap által a 99. § és 100. § szerint biztosított betétek teljes összegét, illetve az Alap szabályzata által megállapított egyéb szempontokat, különösen a hitelintézetnél elhelyezett betétek átlagos nagyságát.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott módon megállapított éves befizetési kötelezettség nem lehet magasabb, mint a tagintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én meglévő, az Alap által biztosított betétek és - a hitelintézetek éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségéről szóló jogszabályok szerint - az Alap által biztosított betétek utáni passzív időbeli elhatárolások között feltüntetett kamatok együttes teljes állományának két ezreléke.
(3) Az éves befizetés összegét a hitelintézet minden évben negyedéves részletekben, legkésőbb a tárgynegyedév tizenötödik napjáig köteles befizetni az Alap pénzforgalmi számlájára.
(4) A hitelintézet által fizetendő díj összegének meghatározása azon nyilatkozatok alapján történik, amelyeket a hitelintézet továbbít az Alapnak az Alap szabályzatában meghatározott formában és időpontban.
(5) A hitelintézet által a hitelintézeti tevékenység engedélyezésének évére vonatkozóan fizetendő díjat az általános szabályoknak megfelelően a tárgyév végi betétállomány alapján megállapított éves díj háromszázhatvanötödének és az Alap által biztosított napok számának szorzata határozza meg.
(6) Ha az adott hitelintézet olyan - kockázatos - tevékenységet folytat, amely a szabályzat szerint indokolja az emelést, az Alap növelheti a hitelintézet által a tárgyév során fizetendő díjat.
Az emelés előtt az Alap:
a) véleményt kér a Felügyelettől és az MNB-től;
b) módot ad a hitelintézetnek észrevételei megtételére.
(7) A (6) bekezdés alapján felemelt éves díj nem lépheti túl a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző év december 31-én fennálló, biztosított betétállomány három ezrelékét.
(8) Az Alap az általa a 119. § (1) bekezdésének d) pontja szerint felvett kölcsön visszafizetése érdekében a hitelintézetek számára egységes elvek szerint megállapított rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő, mely fizetési kötelezettség mértékének és ütemezésének igazodnia kell a kölcsöntörlesztési feltételekhez. A rendkívüli fizetési kötelezettség mértéke nem haladhatja meg egyetlen hitelintézet esetében sem a (2) bekezdés szerint megállapított díj mértékét.
(9) Ha a kölcsön igénybevételét szükségessé tevő káresemény kapcsán az Alap bevételre tesz szert, azt elsősorban a fennálló kölcsöntartozás csökkentésére, ezt követően pedig a hitelintézeteket terhelő rendkívüli fizetési kötelezettség mérséklésére, illetőleg visszafizetésére kell fordítani.
(10) A hitelintézet a felszámolása kezdő évében az e §-ban meghatározottak szerint köteles éves díjat fizetni. A díj vetítési alapja a befizetést megelőző negyedév átlagos biztosított betétállománya.
A díjfizetés elszámolása
122. §
A hitelintézet az Alapba befizetett összeget (ideértve a csatlakozási díjat is) egyéb ráfordításként számolja el.
Csatlakozás az Alaphoz
123. §
(1) A hitelintézet a 18. §-ban szabályozott tevékenységi engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles a csatlakozásról szóló nyilatkozatot az Alapnak megküldeni, és annak másolatát csatolni a tevékenységi engedély iránti kérelemhez.
(2) A csatlakozási nyilatkozatot az Alap által közzétett formában kell megtenni.
XIX. fejezet
Intézkedések, szankciók kezdeményezése, az Alappal fennálló tagsági viszony megszüntetése
124. §
(1) Ha a hitelintézet:
a) a 120-121. §-okban meghatározott fizetési kötelezettségét határidőre nem teljesíti;
b) üzletszabályzatában vagy a betétokiratokon az Alapban való tagságát megtévesztő módon tünteti fel, vagy harmadik személyeket tévesen tájékoztat az Alap által biztosított betétekkel kapcsolatos lényeges kérdésekről;
c) a jogszabályba ütköző módon hirdeti a betétbiztosítást;
d) nyilvántartása nem teszi lehetővé a betétesek kártalanítási jogosultságának egyértelmű megállapítását,
az Alap felszólítja a hitelintézetet jogsértő magatartás megszüntetésére és egyidejűleg tájékoztatja a Felügyeletet.
(2) A felszólítást követő harminc nap elteltével - ha a hitelintézet az (1) bekezdés szerinti jogsértő magatartást nem szüntette meg - az Alap kezdeményezheti a Felügyeletnél a hitelintézettel szemben intézkedés, bírság alkalmazását, vagy a hitelintézetet tagjai sorából kizárhatja. A felügyeleti intézkedés kezdeményezéséről egyidejűleg értesíti az MNB-t.
(3) Kizárás kezdeményezése esetén a hitelintézet tagsága az Alapban az előzetes felszólításban megjelölt határidőt követően megszűnik kivéve, ha
a) a hitelintézet meghozta az előírásokhoz való alkalmazkodást vagy szabálytalanság megszüntetését célzó intézkedéseket;
b) a hitelintézet a szükséges intézkedések meghozatala érdekében az Alap igazgatótanácsától - legfeljebb további hatvan napra - a határidő meghosszabbítását kéri.
125. §
A hitelintézetet az Alap azonnali hatállyal kizárja, ha a Felügyelet határozata alapján a hitelintézet nem gyűjthet betétet.
126. §
(1) A hitelintézet kizárása vagy a tagsági jogviszony megszüntetése nem érinti a tagság fennállása alatt a hitelintézetnél elhelyezett betétekre vonatkozó biztosítást.
(2) Ha a hitelintézetet az Alapból kizárták, vagy tagsági jogviszonyát megszüntették, a korábban teljesített befizetését nem igényelheti vissza. A kizárás vagy a tagsági viszony megszüntetése nem érinti a kizárt hitelintézetnek azt a kötelezettségét, hogy a biztosítás alá eső betétek után a 121. §-nak megfelelően éves díjat fizessen.
127. §
Az Alap a 124. §-ban foglalt kizárás esetén - huszonnégy órán belül - köteles írásban tájékoztatni a kizárás tényéről és okáról a Felügyeletet és az MNB-t. Az Alap erről negyvennyolc órán belül legalább két országos napilapban felhívást tesz közzé.
XX. fejezet
Önkéntes betét- és intézménybiztosítás
128. §
(1) A hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapot (továbbiakban: önkéntes alap) hozhatnak létre. Az önkéntes alap jogi személy.
(2) Az önkéntes alap pénzeszközei nem vonhatók el és a létesítő okiratban meghatározottól eltérő célra nem használhatók fel. Az önkéntes alapból kilépés esetén kifizetés nem teljesíthető.
(3) Az önkéntes alap - a házipénztárt, a pénzforgalmi számlán tartott likviditási tartalékot, valamint a kifizetések lebonyolítására vagy más, az Alap működéséhez szükséges célra hitelintézethez átutalt összeget kivéve - pénzeszközeit állampapírban kell tartani.
(4) A hitelintézet az önkéntes alapba befizetett összeget egyéb ráfordításként számolhatja el.
(5) A Felügyelet által a hitelszövetkezetektől beszedett bírságok összegének nyolcvan százalékát a hitelszövetkezetek által létrehozott önkéntes alapba kell befizetni.
129. §
(1) Az önkéntes alapot létesítő okiratban meg kell határozni ) az alapítókat,
a) az önkéntes alaphoz történő csatlakozás és az önkéntes alapból történő kilépés rendjét,
b) a befizetések megállapításának és teljesítésének módját, ) az önkéntes alap kezelőjét és az önkéntes alap kezelésének szabályait,
c) az önkéntes alapból történő kifizetések rendjét.
(2) Az önkéntes alap létrehozásához és működésének megkezdéséhez a Felügyelet jóváhagyása szükséges.
(3) Az intézményvédelmi alap a létesítő okiratában meghatározott feladatai ellátása érdekében jogosult - a tagintézettel, illetve annak tulajdonosával kötött támogatási szerződés keretében - a tagintézet részére
a) kezességet vállalni,
b) tőkejuttatást adni, valamint
c) kölcsönt nyújtani.
(4) Az önkéntes betétbiztosítási alapot felhasználó hitelintézetek a pénzeszközök visszafizetéséig kamatként legalább a jegybanki alapkamatot kötelesek téríteni. A kilépés az önkéntes betétbiztosítási alappal szembeni visszafizetési kötelezettséget nem érinti.
130. §
Az önkéntes alap a betétek befagyása miatt, illetve a kifizetés elkerülése érdekében tervezett intézkedéseiről köteles tájékoztatni a Felügyeletet.
V. RÉSZ
A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK SZÁMVITELE ÉS KÖNYVVIZSGÁLATA
XXI. fejezet
Könyvvezetés
131. §
(1) A pénzügyi intézmény az üzletszerű tevékenységre vonatkozó nyilvántartásait magyar nyelven - a magyar számvitelre vonatkozó jogszabályok előírásainak betartásával - a felügyeleti és a jegybanki ellenőrzésre is alkalmas módon köteles vezetni.
(2) Az üzleti nyilvántartás és a belső ellenőrzési rendszer akkor megfelelő, ha lehetővé teszi a gondos és megbízható vezetést, a pénzügyi intézmény és a vezető állású személyek tevékenységének - a belső ellenőrzés, illetőleg a könyvvizsgáló, valamint a tulajdonosok, a Felügyelet és az MNB által történő - ellenőrzését, továbbá, ha segíti a pénzügyi intézményt abban, hogy eleget tegyen a jogszabályokban és a szerződésekben előírt kötelezettségeknek.
132. §
(1) A pénzügyi intézmény köteles az arra jogosult testület által elfogadott - a könyvvizsgálói záradékot is tartalmazó - éves beszámolót, valamint az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot a Felügyeletnek a tárgyévet követő év május 31-ig, az összevont (konszolidált) éves beszámolót szeptember 30-ig megküldeni.
(2) A kizárólag kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat végző jogi személy könyvvezetésére és könyvvizsgálatára a 131-137. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
XXII. fejezet
Könyvvizsgálat
133. §
(1) Hitelintézet esetén - a Gt. 40. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeken túlmenően - könyvvizsgálói feladatok ellátására csak akkor adható az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha
a) a könyvvizsgáló felelősségbiztosítással rendelkezik,
b) a Felügyelet az általa vezetett pénzügyi intézményi könyvvizsgálók névjegyzékében a könyvvizsgálót nyilvántartásba vette,
c) a könyvvizsgáló nem rendelkezik a hitelintézetben közvetlen vagy közvetett tulajdonnal,
d) a könyvvizsgálónak nincs a hitelintézettel szemben fennálló kölcsöntartozása, valamint
e) a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos a könyvvizsgáló cégben közvetlen vagy közvetett tulajdonnal nem rendelkezik.
(2) Az (1) bekezdés c)-d) pontjaiban foglalt korlátozásokat a könyvvizsgáló közvetlen hozzátartozójára is alkalmazni kell.
(3) A hitelintézet természetes személy könyvvizsgálójának megbízatása legfeljebb öt évig tarthat és az nem hosszabbítható meg. A könyvvizsgálói társaság által alkalmazott vagy megbízott könyvvizsgáló legfeljebb öt évig láthat el könyvvizsgálói feladatokat ugyanannál a hitelintézetnél.
(4) Az (1) bekezdésben előírtakon túlmenően további követelmény a hitelintézeti természetes személy könyvvizsgálóval szemben, hogy
a) egyidejűleg legfeljebb öt hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot, ide nem értve a szövetkezeti hitelintézeteket,
b) egyidejűleg legfeljebb tíz szövetkezeti hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot,
c) egy-egy hitelintézettől származó jövedelme (bevétele) nem haladhatja meg éves jövedelmének (bevételének) harminc százalékát.
(5) A hitelintézeti könyvvizsgáló társaságokkal szemben az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően további követelmény, hogy
a) a könyvvizsgálói társaságon belül az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek megfelelő könyvvizsgáló - egyidejűleg - legfeljebb öt hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot, ide nem értve a szövetkezeti hitelintézeteket,
b) a könyvvizsgálói társaságon belül az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek megfelelő könyvvizsgáló - egyidejűleg - legfeljebb tíz szövetkezeti hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot,
c) könyvvizsgálói társaság egy-egy hitelintézettől származó bevétele nem haladhatja meg éves nettó árbevételének tíz százalékát.
134. §
(1) A hitelintézet által választott könyvvizsgáló a vizsgálatának eredményéről köteles a pénzügyi intézménnyel egyidejűleg a Felügyeletet - írásban - haladéktalanul tájékoztatni, ha olyan tényeket állapított meg, amelynek alapján:
a) a könyvvizsgálói záradék korlátozása vagy megtagadása válhat szükségessé,
b) bűncselekmény elkövetésére vagy a hitelintézet belső szabályzatának súlyos megsértésére, illetőleg az előzőekben említettek súlyos veszélyére utaló körülményeket észlel,
c) e törvény vagy más jogszabályok, illetve az MNB rendelkezéseiben foglalt előírások súlyos megsértésére utaló körülményeket észlel,
d) a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését a rábízott vagyoni értékek megőrzését nem látja biztosítottnak, vagy
e) a hitelintézet belső ellenőrzési rendszereinek súlyos hiányosságait vagy elégtelenségét állapítja meg,
f) jelentős véleménykülönbség alakult ki közte és a hitelintézet vezetése között a hitelintézet fizetőképességét, jövedelmét, adatszolgáltatását vagy könyvvezetését érintő, a hitelintézet működését lényegesen érintő kérdésekben.
(2) Az (1) bekezdésben fel nem sorolt esetekben is
a) a könyvvizsgáló jogosult
1. a Felügyelettel konzultálni, illetőleg
2. a Felügyeletet a vizsgálat eredményéről tájékoztatni,
b) a Felügyelet jogosult a könyvvizsgálótól ennek megállapításairól közvetlenül tájékoztatást kérni és kapni.
135. §
A Felügyelet a 151. § (3) bekezdésének k) pontjában meghatározott esetben jogosult arra, hogy a hitelintézetet más, a 133. §-ban meghatározott követelményeknek megfelelő könyvvizsgáló választására kötelezze.
136. §
(1) A könyvvizsgálónak a hitelintézet éves beszámolójának vizsgálata mellett az alábbiakat is meg kell vizsgálnia:
a) az értékelés szakmai helyességét,
b) az előírt és szükséges értékhelyesbítések és leírások elvégzését,
c) az előírt és szükséges tartalékok képzésének megtörténtét,
d) a szavatoló tőkére, a tőkemegfelelésre, folyamatos fizetőképességre, valamint az egyes pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szabályok betartását,
e) az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok, a devizajogszabályok és a jegybanki rendelkezések, illetve felügyeleti és jegybanki határozatok betartását, valamint
f) a megfelelő ellenőrzési rendszerek működését.
(2) A könyvvizsgálónak az (1) bekezdésben foglaltakra vonatkozó megállapításait külön kiegészítő jelentésben kell rögzítenie, és ezt az igazgatóságnak, az ügyvezetőnek, a felügyelő bizottság elnökének, a Felügyeletnek, valamint az MNB-nek legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-ig meg kell küldenie.
A kiegészítő jelentés szerkezetét külön jogszabály állapítja meg.
137. §
(1) A hitelintézet köteles a könyvvizsgálóval - az éves beszámoló könyvvizsgálatára - kötött szerződést és valamennyi, a könyvvizsgáló által az éves beszámolóval kapcsolatban készített jelentést a Felügyelet számára megküldeni.
(2) A Felügyelet jogosult a könyvvizsgáló jelentésének alapján - az éves beszámoló jóváhagyása előtt - a hitelintézet igazgatóságát kötelezni, hogy a lényeges helytelen adatokat tartalmazó beszámolót vizsgáltassa felül, helyesbítse és gondoskodjon a helyesbített adatok könyvvizsgálóval történő hitelesítéséről.
(3) Ha az éves beszámoló jóváhagyását követően jutott a Felügyelet tudomására, hogy az éves beszámoló lényeges, helytelen adatot tartalmaz, a Felügyelet kötelezheti a hitelintézet igazgatóságát az adatok felülvizsgáltatására, könyvvizsgálóval való hitelesíttetésére. A felülvizsgált és könyvvizsgálóval hitelesített adatot - a közgyűlés elé történt beterjesztés előtt - a hitelintézet köteles a Felügyeletnek bemutatni.
VI. RÉSZ
A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK TEVÉKENYSÉGÉNEK FELÜGYELETE
XXIII. fejezet
A Felügyelet
138. §
(1) A Felügyelet hatáskörét és jogállását külön törvény határozza meg.
(2) A Felügyelet feladata:
a) az engedélykérelmek és más beadványok elbírálása,
b) vezeti az e törvényben előírt nyilvántartásokat, ellenőrzi a pénzügyi intézmények információ szolgáltatásának rendszerét és adatszolgáltatását,
c) ellenőrzi, illetve vizsgálja a pénzügyi, és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet meghatározó szabályok érvényesülését,
d) vizsgálja, elemzi és értékeli a pénzügyi intézmények prudens működését, a betétek és más visszafizetendő források biztonságát, illetve a független és szakszerű irányítást, ellenőrzést és vezetést veszélyeztető körülményeket,
e) intézkedéseket hoz az észlelt szabálytalanságok megszüntetésére,
f) kivételes intézkedéseket hoz a súlyos szabálytalanságok megszüntetésére,
g) bírságot alkalmaz a feltárt szabályszegés miatt,
h) segíti az Alap igazgatótanácsának működését, a döntések előkészítését és végrehajtását.
A Felügyelet bevételei
139. §
(1) A Felügyelet bevételei:
a) igazgatás-szolgáltatási díj,
b) a felügyeleti díj,
c) a felügyeleti bírság,
d) egyéb bevételek.
(2) A pénzügyi intézmény és a 8. § (3) bekezdésében meghatározott, pénzügyi intézménynek nem minősülő jogi személy felügyeleti díjat köteles fizetni az egyéb ráfordítások terhére.
(3) A pénzügyi intézmények által fizetett éves felügyeleti díj a pénzügyi intézmény mérlegfőösszegének háromtized ezreléke, kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó - pénzügyi intézménynek nem minősülő - vállalkozás által fizetett éves felügyeleti díj évi hatvanezer forint, melyet negyedéves részletekben, a negyedévet követő hónap tizenötödik munkanapjáig kell a Felügyelet számlájára átutalni.
(4) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott díjakat a Felügyelet csak működésének fedezetére használhatja fel.
(5) A Felügyelet által kirótt felügyeleti bírságokból származó bevétel húsz százalékát a következő célokra kell fordítani:
a) bankszakemberek képzésére,
b) a felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos tanulmányok készítésének és közzétételének támogatására, valamint
c) a betétesek, illetve más ügyfelek tájékoztatására.
(6) A Felügyelet által a hitelintézetekre - ide nem értve a hitelszövetkezeteket - kirótt felügyeleti bírságokból származó bevétel nyolcvan százalékát az Alapba kell befizetni. A hitelszövetkezetekre kirótt felügyeleti bírságokból származó bevétel nyolcvan százalékát a hitelszövetkezetek önkéntes betét-, illetve intézményvédelmi alapjába kell befizetni.
(7) A Felügyelet által nyújtott államigazgatási eljárások és szolgáltatások igénybevételéért fizetendő díjak körét és mértékét a pénzügyminiszter rendeletben állapítja meg.
Feladatok
139. §
(1) A felügyeleti hatáskör gyakorlásának célja a pénzügyi intézmények ügyfelei érdekeinek védelme, a pénzügyi intézmények megbízható, gondos tulajdonlásának, továbbá óvatos működésének, a pénz-, és tőkepiac zavartalan, illetőleg eredményes működésének, valamint a tisztességes és szabályozott piaci verseny elősegítése.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célok érdekében a Felügyelet:
a) elbírálja az engedélykérelmeket és más beadványokat,
b) vezeti az e törvényben előírt nyilvántartásokat, ellenőrzi a hitelintézetek információ szolgáltatásának rendszerét és adattartalmát,
c) ellenőrzi, illetve vizsgálja a pénzügyi intézmények pénzügyi-, és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységét meghatározó szabályok érvényesülését,
d) vizsgálja, elemzi és értékeli a pénzügyi intézmények megbízható és körültekintő működését, a betétek és más visszafizetendő források biztonságát, illetve a független és szakszerű irányítást, ellenőrzést és vezetést veszélyeztető körülményeket,
e) intézkedéseket hoz az észlelt szabálytalanságok megszüntetésére,
f) kivételes intézkedéseket hoz a súlyos szabálytalanságok megszüntetésére,
g) bírságot alkalmaz a feltárt szabályszegés miatt,
h) segíti az Alap igazgatótanácsának működését, a döntések előkészítését és végrehajtását, továbbá
i) kezdeményezheti jogszabályok megalkotását.
A Felügyelet bevételei
140. §
(1) A pénzügyi intézmény és a 16. §-ban meghatározott pénzügyi intézménynek nem minősülő jogi személy felügyeleti díjat köteles fizetni az egyéb költségek terhére.
(2) A Felügyelet bevételei:
a) a felügyeleti díj,
b) a felügyeleti bírság,
c) egyéb bevételek.
(3) A felügyeleti díj
a) pénzügyi intézmény alapítása iránti kérelem esetén a jegyzett tőke öttized ezreléke, de legalább százezer forint;
b) kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó - pénzügyi intézménynek nem minősülő - vállalkozás nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtásakor tízezer forint;
c) az éves felügyeleti díj a pénzügyi intézmény mérlegfőösszegének kéttized ezreléke, melyet negyedéves részletekben, a negyedévet követő hónap tizenötödik munkanapjáig kell a Felügyelet számlájára átutalni.
(4) A Felügyelet által kirótt felügyeleti bírságokból származó bevétel húsz százalékát a következő célokra kell fordítani:
a) elsősorban a bankszakemberek képzésére, továbbá
b) a felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos tanulmányok készítésének és közzétételének támogatására, valamint
c) a betétesek, illetve más ügyfelek tájékoztatására.
(5) A Felügyelet által a hitelintézetekre - ide nem értve a hitelszövetkezeteket - kirótt felügyeleti bírságokból származó bevétel nyolcvan százalékát az Alapba kell befizetni. A hitelszövetkezetekre kirótt felügyeleti bírságokból származó bevétel nyolcvan százalékát a hitelszövetkezetek önkéntes betét- és intézményvédelmi alapjába kell befizetni.
XXIV. fejezet
A Felügyelet ellátásának eszközei
Engedélyezés
140. §
A Felügyelet a 3. §-ban és a 14-16. §-ban meghatározott engedélyt határozott időre, feltételhez kötötten, valamint korlátozott tevékenységi körrel, területi korlátozással, a pénzügyi szolgáltatási tevékenységen belül pedig üzletági vagy termékkorlátozással is megadhatja.
141. §
(1) Ha a Felügyelet tudomást szerez arról, hogy egy meghatározott személy engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytat, a tevékenység folytatóját felszólíthatja a helyzet tisztázásához szükséges szerződés, okirat, jelentés, kimutatás, könyvvizsgálati jelentés bemutatására, továbbá helyszíni ellenőrzést rendelhet el minden olyan helyen, ahol a rendelkezésére álló adat alapján ilyen tevékenység folyt, illetőleg folyik.
(2) Engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység megállapítása esetén a Felügyelet
a) bűncselekmény gyanúja esetén büntetőeljárást kezdeményez az illetékes nyomozóhatóságnál,
b) azonnali hatállyal megtiltja az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzését, továbbá
c) pénzügyi intézmény esetében felügyeleti intézkedést hoz vagy kivételes intézkedést rendel el, illetőleg pénzbírságot szab ki.
Adatszolgáltatás
142. §
(1) A hitelintézet igazgatósága köteles a Felügyeletnek és az MNB-nek haladéktalanul - írásban - bejelenteni, ha
a) az azonnali fizetésképtelenség (illikviditás) veszélye következett be,
b) szavatoló tőkéje huszonöt százalékot elérő vagy meghaladó összegben csökkent,
c) fizetéseit megszüntette, illetőleg
d) hitelintézeti működését - pénzügyi szolgáltatási tevékenységét megszüntette.
(2) A hitelintézet igazgatósága köteles a Felügyeletnek két munkanapon belül - írásban - bejelenteni:
a) a hitelintézet tevékenységi körét érintő veszélyhelyzet - pl. fizetésképtelenség (inszolvencia) - kialakulását,
b) a jegyzett tőke felemelését vagy leszállítását,
c) az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységek szüneteltetését.
143. §
A pénzügyi intézmény és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatást végző egyéb jogi személy - jogszabályban illetve jegybanki rendelkezésben előírt tartalommal, módon és formában, rendszeres időközönként - köteles az MNB-nek és a Felügyeletnek adatszolgáltatást teljesíteni.
144. §
A pénzügyi intézmény számára a Felügyelet - határozott időre - az általa meghatározott tartalommal és rendszerességgel történő olyan (rendkívüli) adatszolgáltatási kötelezettséget írhat elő, amelyet
a) a likviditás,
b) a szolvencia,
c) a kockázatvállalás,
d) a pénzügyi, és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység szabályainak betartása,
e) a szervezet működésének, valamint
f) a belső ellenőrzés
rendszeres figyelemmel kíséréséhez, ellenőrzési feladatainak ellátása érdekében szükségesnek tart.
145. §
A Felügyelet a pénzügyi intézménytől, valamint pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb jogi személytől közbülső beszámoló, meghatározott formájú és tagolású kimutatás, könyvvizsgálati jelentés bemutatását kérheti, továbbá a pénzügyi intézménytől, annak szerveitől valamennyi üzleti ügyéről felvilágosítást kérhet.
Helyszíni ellenőrzés
146. §
(1) A Felügyelet az e törvényben és más jogszabályokban foglalt, a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások alapítására, az eredményes, megbízható és a - nemkívánatos - befolyástól mentes tulajdonlásra, a prudens működésére vonatkozó szabályok, valamint a Felügyelet határozatainak megtartását jogosult a helyszínen ellenőrizni.
(2) A pénzügyi intézmény, a bankképviselet, valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző személy köteles a Felügyelet számára a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni, illetőleg segíteni, biztosítva az üzleti könyvek, jelentések ellenőrzését, valamint a vizsgálathoz szükséges adatokhoz, információkhoz való hozzáférést.
(3) A Felügyelet - az általa összeállított vizsgálati terv szerint - minden hitelintézetnél legalább két évenként köteles átfogó helyszíni ellenőrzést tartani.
(4) A Felügyelet a pénzügyi intézmény vizsgálatával - versenyeztetési szabályzata szerint - külső szakértőt is megbízhat. A szakértőnek szerepelnie kell a Felügyelet által összeállított szakértői névjegyzékben. A névjegyzékbe az vehető fel, aki (illetve amely gazdasági társaság vagy ügyvédi iroda legalább egy tagja, illetve az önkéntes betét- és intézményvédelmi alap alkalmazottja) hitelintézeti könyvvizsgálók névjegyzékében szereplő könyvvizsgáló és legalább egy hitelintézeti referenciát fel tud mutatni.
(5) A Felügyelet által megbízólevéllel ellátott személy eljárása során hivatalos személynek minősül.
(6) A Felügyelet csak az ellenőrzési feladatainak ellátása érdekében vizsgálhatja a pénzügyi intézmény ügyfelére vonatkozó adatokat.
147. §
(1) A Felügyelet által a szokásos - terv szerinti - helyszíni ellenőrzéshez igénybevett szakértő díja és költsége a Felügyeletet terheli.
(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó rendkívüli helyszíni ellenőrzés díját és költségeit a pénzügyi intézmény fizeti, ha az ellenőrzésre a pénzügyi intézmény szolgáltatott okot.
148. §
(1) A Felügyelet feladatainak teljesítéséhez betekinthet a pénzügyi intézmény, valamint pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb jogi személy könyveibe, irataiba és adathordozóiba.
(2) A Felügyelet által kiküldött - helyszíni ellenőrzésre jogosult - alkalmazott vagy megbízott az ellenőrzés lefolytatásához az üzletszerű tevékenység ellenőrzéséhez szükséges helyiségekbe beléphet, iratokat, adathordozókat, tárgyakat, munkafolyamatokat vizsgálhat meg, felvilágosítást, nyilatkozatot kérhet, próbavásárlást végezhet.
149. §
A Felügyelet nevében eljáró vizsgáló, illetőleg ellenőrzést végző személy a feltárt jogsértés vagy hiányosság megszüntetése érdekében felügyeleti intézkedés megtételét, bírság kiszabását vagy kivételes intézkedés alkalmazását kezdeményezheti a Felügyeletnél.
Az intézkedések, a kivételes intézkedések és a bírság alkalmazásának közös szabályai
150. §
E törvény és a pénzügyi szolgáltatási tevékenységre vonatkozó egyéb jogszabályok, illetve jegybanki rendelkezések, továbbá a Felügyelet határozatai maradéktalan betartása, a jogsértések vagy hiányosságok megelőzése illetőleg megszüntetése érdekében a Felügyelet a pénzügyi intézménnyel szemben - az MNB egyidejű értesítése mellett - intézkedést, kivételes intézkedést és bírságot alkalmazhat.
151. §
(1) A Felügyeletnek mérlegelnie kell az intézkedés szükségességét, ha a pénzügyi intézmény, valamint pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb jogi személy, illetőleg tulajdonosa megsérti az e törvény, az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok, a devizajogszabályok és a jegybanki rendelkezések előírásait és
a) döntési, illetőleg eljárási szabályzatai nem felelnek meg az előírásoknak, illetőleg a működés során ezeket nem tartja be,
b) számviteli, nyilvántartási, és ellenőrzési rendszere nem felel meg a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseinek,
c) határidőben nem tesz eleget a Felügyelettel, az MNB-vel, a részvényeseivel, az Alappal szemben fennálló adatszolgáltatási, jelentési, illetőleg tájékoztatási kötelezettségének,
d) a könyvvizsgálójának tevékenysége nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek vagy késedelmesen, pontatlanul tájékoztatja az igazgatóságot, felügyelő bizottságot, illetve a Felügyeletet a pénzügyi intézménynél tapasztalt jogszabálysértésekről, hiányosságokról és egyéb - a prudens működését veszélyeztető - problémákról,
e) tőkemegfelelési mutatója alacsonyabb az e törvényben meghatározott mértéknél,
f) a kockázatvállalásra, a kockázatok megállapítására, elemzésére értékelésére, és behatárolására, a kockázatvállalás ellenőrzésére, a kockázatok kezelésére, továbbá csökkentésére vonatkozó szabályok valamelyikét megsérti,
g) elmulasztja a közgyűlésnek a Felügyelet intézkedéseiről történő tájékoztatását, valamint ha a hitelintézet ) az azonnali fizetőképesség, illetőleg a források és az eszközök lejárati összhangjának biztosítására vonatkozó előírásokat nem tartja be,
h) nem tesz eleget tartalékképzési kötelezettségeinek.
(2) A Felügyeletnek e törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok, a devizajogszabályok, továbbá a jegybanki rendelkezések előírásainak jelentős megsértése esetén - a rendelkezésére álló adatokat és információkat mérlegelve - meg kell tennie a szükséges intézkedést (153. §, 155-156. §), ha a pénzügyi intézmény
a) jogszabály által tiltott vagy részére nem engedélyezett tevékenységet végez,
b) működése során nem tud folyamatosan megfelelni egyes, az e törvényben meghatározott engedélyezési feltételeknek,
c) alultőkésített, vagyis tőkemegfelelési mutatója - több, mint száznyolcvan napon keresztül - hat százaléknál alacsonyabb,
d) osztalékot kíván fizetni vagy fizet olyan helyzetben, amikor tőkemegfelelési mutatója nem érte el az előírt mértéket, illetve az adott évben általános tartalékát nem képezte meg,
e) nem rendelkezik elégséges céltartalékkal és kimutatott céltartalékképzési kötelezettsége miatt szavatoló tőkéjét csökkentenie kell,
f) a kockázatvállalásra vonatkozó szabályokat rendszeresen illetőleg jelentős mértékben megsérti (így pl. a megfelelő gondosság és körültekintés nélkül vállal kockázatokat),
g) könyvvizsgálójának tevékenysége nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek, a könyvvizsgáló elmulasztja a hitelintézet igazgatóságának, felügyelő bizottságának, illetőleg a Felügyelet tájékoztatását a hitelintézetnél tapasztalt jogszabálysértésekről, hiányosságokról és egyéb - a hitelintézet prudens működését veszélyeztető - problémákról,
h) nem tud eleget tenni, vagy határidőben - ismétlődően - nem tesz eleget, a Felügyelettel, az MNB-vel, a részvényeseivel, az Alappal szemben fennálló adatszolgáltatási, jelentési, illetőleg tájékoztatási kötelezettségének,
i) akadályozza a Felügyeletet vagy a könyvvizsgálót tevékenységének végzésében,
j) az előírt, illetőleg a szükséges szabályzatok, nyilvántartások, informatikai, és ellenőrzési rendszerek nélkül működik,
k) az előírásoknak való meg nem felelés miatt a vele szemben alkalmazott felügyeleti intézkedésben foglaltakat nem teljesíti,
l) az (1) bekezdésben említett előírásokat - a Felügyelet által alkalmazott intézkedést, illetőleg bírságot megállapító határozat jogerőre emelkedését követő két éven belül - ismételten megsérti.
(3) A Felügyeletnek e törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok, a devizajogszabályok és a jegybanki rendelkezések előírásainak súlyos megsértése esetén - a rendelkezésére álló adatokat és információkat mérlegelve - meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, illetőleg kivételes intézkedéseket (157-160. §), ha a hitelintézet
a) súlyosan alultőkésített, vagyis tőkemegfelelési mutatója - kilencven napot meghaladóan - négy százaléknál alacsonyabb,
b) osztalékot kíván fizetni vagy fizet olyan helyzetben, amikor tőkemegfelelési mutatója nem éri el a négy százalékot,
c) nem tesz eleget céltartalékképzési kötelezettségének illetőleg nem rendelkezik elégséges céltartalékkal, illetve kimutatott céltartalékképzési kötelezettsége miatt a tőkemegfelelési mutatója négy százalék alá csökken,
d) az azonnali fizetőképesség, illetőleg a források és az eszközök lejárati összhangjának biztosítására vonatkozó előírások be nem tartásával a hitelintézet likviditásának fenntartását súlyosan veszélyezteti,
e) a kockázatvállalásra vonatkozó szabályokat rendszeresen illetőleg jelentős mértékben megsérti és ezzel a hitelintézet likviditását, fizetőképességét (szolvenciáját) illetőleg jövedelemtermelő képességét súlyosan veszélyezteti,
f) jogszabály által tiltott vagy részére nem engedélyezett tevékenységet folytat rendszeresen,
g) működése során nem tud megfelelni az e törvényben meghatározott engedélyezési feltételeknek,
h) a szükséges számviteli, vezetői információs, illetőleg belső ellenőrzési rendszer nélkül működik, vagy e rendszerek nem teszik lehetővé a hitelintézet tényleges pénzügyi helyzetének megállapítását,
i) forrásgyűjtési tevékenysége során a piaci kamat mértékétől jelentősen eltérő kamatmértéket állapít meg, amely fokozott kockázatot jelent a hitelintézet, illetve a betétesek számára,
j) tiltott, vagy színlelt szerződéseket köt vagyoni előny szerzése, vagy a mérleg szerinti eredmény, illetőleg a tőkemegfelelési mutató módosítása céljából,
k) könyvvizsgálója elmulasztja a Felügyelet, a hitelintézet igazgatóságának illetve felügyelő bizottságának tájékoztatását a hitelintézetnél tapasztalt súlyos jogszabálysértésekről, hiányosságokról és egyéb - a hitelintézet prudens működését veszélyeztető - problémákról,
l) a (1) bekezdésben említett előírásokat - a Felügyelet által a (2) bekezdés alapján alkalmazott intézkedést, illetőleg bírságot megállapító határozat jogerőre emelkedését követő öt éven belül - ismételten megsérti,
m) az előírások jelentős megsértése miatt alkalmazott felügyeleti intézkedésben foglaltakat nem teljesíti.
152. §
Az előírások megsértése, illetőleg hiányosság megállapítása esetén a Felügyeletnek a rendelkezésére álló adatok és információk elemzése, illetőleg mérlegelése alapján, a szabály megsértésének, illetőleg a hiányosságnak
a) a pénzügyi intézmény prudens működésére,
b) a pénzügyi intézményre és ügyfeleire, illetve
c) a pénzügyi intézményrendszer tagjaira gyakorolt hatásának és veszélyességi fokának figyelembevételével kell kiválasztania és alkalmaznia - az előreláthatólag a legkisebb költséggel -, és az elvárható legjobb eredménnyel járó - intézkedést, illetőleg kivételes intézkedést.
Intézkedések
153. §
(1) Az előírások megsértése, illetőleg hiányosság megállapítása esetén - ha azok a pénzügyi intézmény prudens működését jelentősen vagy súlyosan nem veszélyeztetik - a Felügyelet a következő intézkedéseket alkalmazza:
a) a vezető állású személlyel folytatott tárgyalás keretében a pénzügyi intézményt felhívhatja, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket
1. e törvény, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok előírásainak betartására, a feltárt hiányosságok megszüntetésére,
2. pénzügyi helyzetének megőrzésére, illetőleg javítására,
b) javaslatot tehet a pénzügyi intézménynek
1. az alkalmazottak (vezetők) szakmai továbbképzésére vagy megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező alkalmazottak (vezetők) felvételére,
2. üzletszabályzat, illetve belső szabályzat meghatározott határidőn belüli kidolgozására, vagy meghatározott szempontok szerinti átdolgozására,
3. ügyvezetési módszereinek megváltoztatására,
c) előírhatja rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését,
d) kötelezheti a pénzügyi intézményt intézkedési terv kidolgozására és végrehajtására.,
(2) a 151. § (2) bekezdése szerinti esetekben - a Felügyelet a következő intézkedéseket alkalmazza:
a) a pénzügyi intézményhez - egy vagy több - helyszíni ellenőrt rendelhet ki.
b) kötelezheti a pénzügyi intézményt
1. belső szabályzat kidolgozására, vagy meghatározott szempontok szerinti átdolgozására, illetőleg alkalmazására,
2. az alkalmazottak (vezetők) szakmai továbbképzésére, illetőleg megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező alkalmazottak (vezetők) felvételére,
3. az okozott kárért való felelősség megállapítása érdekében vizsgálat lefolytatására, és a felelőssel szembeni eljárás kezdeményezésére,
4. a működési költségek csökkentésére,
5. megfelelő nagyságú tartalékok képzésére,
6. az igazgatóság, illetőleg a felügyelő bizottság összehívására, továbbá meghatározott napirendi pontok megtárgyalására és meghatározott döntések meghozatalának szükségességére hívhatja fel e testületek figyelmét,
7. helyreállítási terv kidolgozására és végrehajtására,
8. más könyvvizsgáló választására,
c) megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételhez kötheti
1. az osztalék kifizetését,
2. a vezető tisztségviselők díjainak kifizetését,
3. a pénzügyi intézmény tulajdonosainak kölcsön felvételét, illetőleg, hogy a hitelintézet részükre kockázatvállalással járó szolgáltatást nyújtson,
4. a tulajdonosok és a vezető tisztségviselők érdekeltségi körébe tartozó vállalkozások részére a pénzügyi intézmény által történő kölcsön nyújtását,
5. a hitel-, vagy kölcsönszerződésekben foglalt határidők meghosszabbítását (prolongálását),
6. az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységek vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek végzését,
7. új fiókok megnyitását, új pénzügyi szolgáltatások megkezdését, valamint egy pénzügyi szolgáltatáson belül új tevékenység (új üzletág) megkezdését.
154. §
A Felügyelet által a 153. § (2) bekezdésének a) pontja alapján kirendelt helyszíni ellenőr jogosult
a) a 146. § (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően bármely ellenőrzési tevékenység ellátására;
b) megfigyelőként részt venni és felszólalni az ügyvezetés, az igazgatóság vagy a felügyelő bizottság ülésén, illetve a közgyűlésen; ) konzultálni a pénzügyi intézmény könyvvizsgálójával.
155. §
(1) Ha a Felügyelet helyreállítási terv elfogadását is szükségesnek tartja, annak kidolgozására legfeljebb harmincnapos határidőt engedélyezhet.
(2) Tőkeemelés szükségessége esetén a rendkívüli közgyűlés megtartására további legfeljebb harmincnapos határidő engedélyezhető. Ha a közgyűlés a tőkeemelésről, illetőleg az alárendelt kölcsöntőke nyújtásáról határozott, e határozat meghozatalától további legfeljebb tizenöt nap engedélyezhető a tőkeösszeg befizetésére.
156. §
A Felügyelet a pénzügyi intézmény részére a helyreállítási tervben foglaltak végrehajtása érdekében, meghatározott időre, de legfeljebb egy évre a 76. §-ban, valamint a 79-81. §-okban, valamint a 83-85. §-okban foglalt kötelezettségek teljesítése alól felmentést adhat.
Ezt a felmentést a Felügyelet egy alkalommal, legfeljebb hat hónapra meghosszabbíthatja.
Kivételes intézkedések
157. §
(1) A 151. § (3) bekezdése szerinti esetekben - a Felügyelet a 153. § (2) bekezdésében megjelölt intézkedéseken túlmenően a következő - a csődeljárást helyettesítő - kivételes intézkedéseket alkalmazza:
a) előírhatja
1. a hitelintézet nem banküzemi célú eszközeinek eladását,
2. hogy a hitelintézet a Felügyelet által megállapított határidőn belül és követelményeknek megfelelően rendezze tőkeszerkezetét,
3. a hitelintézet által végzett pénzügyi szolgáltatásokra, a hitelintézet által vállalt kockázatokra tekintettel a 76. §-ban meghatározott mértéket meghaladó tőkemegfelelési mutató elérését, illetőleg fenntartását,
b) korlátozhatja illetőleg megtilthatja a hitelintézet számára
1. a tulajdonosok és a hitelintézet közötti ügyleteket,
2. a betétek és más visszafizetendő források kifizetését,
3. a kötelezettségek vállalását,
c) meghatározhatja a hitelintézet által kiköthető kamat legnagyobb mértékét,
d) kötelezheti az igazgatóságot a közgyűlés összehívására, továbbá meghatározott napirendi pontok megtárgyalására és meghatározott döntések meghozatalának szükségességére hívhatja fel e testületek figyelmét, illetőleg
e) felügyeleti biztost rendelhet ki a hitelintézethez.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kivételes intézkedésekkel egyidejűleg a Felügyelet felszólíthatja a szükséges intézkedések megtételére a hitelintézet
a) részvénykönyvben, szövetkezeti hitelintézet esetén tagnyilvántartásban, nyilvántartott tulajdonosai közül az öt százalékot elérő vagy meghaladó közvetlen tulajdoni hányaddal, továbbá
b) befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosát.
(3) A Felügyelet a (2) bekezdés szerinti felszólítással egyidejűleg értesíti a hitelintézet igazgatóságát, felügyelő bizottságát, valamint könyvvizsgálóját, és felszólítja az igazgatóságot a 153. § (2) bekezdésének b) pontjában felsorolt egyes intézkedések haladéktalan megtételére. Ha ezt az igazgatóság elmulasztja, az intézkedéseket a Felügyelet határozatban teszi meg.
(4) Az (1) bekezdés b), c) és e) pontjaiban meghatározott kivételes intézkedéseket - a b) pont 2. alpontjában foglaltak kivételével - a Felügyelet határozott időtartamra, de legfeljebb egy évre hozhatja meg. Ezt a határidőt a Felügyelet egy alkalommal, legfeljebb hat hónapra meghosszabbíthatja.
(5) Az (1) bekezdés b) pontjának 2. alpontjában meghatározott intézkedést a Felügyelet legfeljebb kilencven napra rendelheti el.
158. §
(1) A hitelintézet igazgatósága a 157. § (1) bekezdésében meghatározott értesítés kézhezvételét követően köteles haladéktalanul intézkedni aziránt, hogy a tulajdonosok
a) betéteit és a hitelintézettel szemben fennálló más követeléseit zárolják,
b) érdekeltségi körébe tartozó vállalkozások hitelezését felfüggesszék,
c) részére kötelezettségvállalást tartalmazó pénzügyi szolgáltatás nyújtását mellőzzék.
(2) Ha az (1) bekezdésben felsorolt intézkedések megtörténtek, a tulajdonosok (157. § (2) bekezdése) a hitelintézettel szemben beszámítással nem élhetnek.
(3) A tulajdonosok csak akkor mentesülnek a 157. § (2) bekezdésében szabályozott felszólításhoz fűződő jogkövetkezmények alól, ha részvényeik elidegenítését már a felszólítás kézhezvétele előtt legalább hatvan nappal a Felügyeletnek írásban bejelentették.
(4) Az (1)-(2) bekezdésben felsorolt korlátozásokat a hitelintézet igazgatósága addig tartja érvényben, amíg a tulajdonosok az intézkedések megtételére szolgáló okot meg nem szüntetik, vagy a hitelintézet felszámolását a bíróság el nem rendeli.
159. §
(1) Ha a hitelintézet nem tesz eleget a 157. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti felügyeleti intézkedésnek, a Felügyelet a cégbíróságnál kezdeményezheti a hitelintézet közgyűlésének összehívását.
(2) A Felügyeletnek az (1) bekezdés szerinti kérelemben javaslatot kell tennie a közgyűlés összehívásának helyére, idejére, napirendi pontjaira. Ebben az esetben a Gt. 279. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés végrehajtásáról a hitelintézet igazgatósága gondoskodik.
(3) Az (1) bekezdésben szabályozott esetben a Gt. 273. § (2) bekezdése nem alkalmazható.
A közgyűlés összehívásáról a cégbíróság nyolc napon belül határoz.
160. §
A Felügyelet a hatáskörébe tartozó pénzügyi intézmények tulajdonosainak szavazati jogát meghatározott időre, de legfeljebb egy évre a 157. § (1) bekezdésben felsorolt intézkedések mellett felfüggesztheti, ha a tulajdonos tevékenysége, illetve a pénzügyi intézményre gyakorolt befolyása a rendelkezésre álló tények alapján veszélyezteti a pénzügyi intézmény megbízható, biztonságos működését; ilyen esetben a határozatképesség megállapításánál a korlátozással érintett szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni.
161. §
(1) A betétállomány és más visszafizetendő pénzeszköz - az átadó és az átvevő hitelintézet közötti megállapodás alapján - a Felügyelet engedélyével átruházható. Az állomány-átruházás során a Ptk. tartozásátvállalásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az állomány-átruházáshoz nem szükséges a betétes szerződő fél hozzájárulása. Az állomány-átruházással - az engedély kézhezvételének időpontjától - a betétállományt átvevő hitelintézet válik a szerződés alanyává.
(2) Az állomány-átruházás engedélyezése iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) az átruházó és az átvevő állományátadásra és - átvételre irányuló jognyilatkozatát,
b) az átruházandó állományhoz kapcsolódó eszközök, fedezetek megjelölését,
c) az állomány-átruházás időpontját, ellenértékét,
d) annak igazolását, hogy az átvevő hitelintézet rendelkezik a saját állományához tartozó minimális szavatoló tőkén túl az átvett állományhoz szükséges minimális szavatoló tőkével.
(3) A szerződésállományt átvevő hitelintézet - az engedélyező határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül - írásban köteles az átadásról minden érintett szerződő felet értesíteni. Bemutatóra szóló betét vagy értékpapír esetén az értesítést két országos napilapban hirdetményként kell közzétenni.
(4) A Felügyelet az állomány-átruházás engedélyezését megtagadja, ha az veszélyezteti az átvevő, illetve az átadó hitelintézet által megkötött betétszerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését.
162. §
A Felügyelet a 153. §-ban, valamint a 157-160. §-ban meghatározott intézkedéseket, illetőleg kivételes intézkedéseket - szükség szerint - külön-külön vagy együttesen és ismételten is alkalmazhatja.
163. §
(1) A Felügyelet egy vagy több felügyeleti biztost rendelhet ki, különösen akkor, ha:
a) fennáll a kifizetések felfüggesztésének veszélye,
b) a hitelintézet olyan helyzetbe kerül, amelyben fennáll a veszélye, hogy a hitelintézet nem tud eleget tenni kötelezettségeinek,
c) a hitelintézet igazgatósága nem tudja ellátni feladatát és ez veszélyezteti a betétesek érdekeit,
d) a hitelintézet számvitelében vagy a belső ellenőrzési rendszerében feltárt hiányosságok oly mértékűek, hogy lehetetlenné vált a hitelintézet valódi pénzügyi helyzetének értékelése.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti helyzet különösen akkor áll fenn, ha a hitelintézet tőkemegfelelési mutatója két százalék alá csökken, valamint
a) a Felügyelet kivételes intézkedése ellenére az igazgatóság a közgyűlést nem hívja össze, vagy
b) a tulajdonosok nem képesek, illetőleg nem hajlandók a hitelintézet saját tőkéjét, illetve tőkemegfelelési mutatóját a jogszabályban előírt szintre felemelni, vagy
c) a Felügyelet által jóváhagyott helyreállítási tervben foglaltakat nem, vagy csak jelentős késedelemmel, illetőleg eltérésekkel hajtják végre.
164. §
(1) A felügyeleti biztos kirendeléséről rendelkező határozat kézhezvételéig a hitelintézet igazgatósági tagjainak a Gt. 32. §-a, valamint az Szt. 71. §-a szerinti felelőssége fennmarad.
(2) Ha nincs lehetőség a hitelintézet ügyeinek átvételére, a felügyeleti biztos közjegyző, illetőleg rendőrség közreműködését veheti igénybe.
165. §
(1) Felügyeleti biztos kirendelésének ideje alatt vezető állású személy a Gt-ben, az Szt-ben és az alapszabályban rögzített feladatát, cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja. A kirendelés tartamára a felügyeleti biztos gyakorolja a vezető állású személynek a törvényben és az alapszabályban megállapított jogait.
(2) A felügyeleti biztos részére a Felügyelet más feladatot is megállapíthat.
166. §
A felügyeleti biztos az e minőségében okozott kárért, ha a Felügyelettel munkaviszonyban áll, a Ptk. 348. §-a szerint, ha pedig megbízási jogviszonyban áll, a Ptk. 350. §-a szerint felel.
167. §
A felügyeleti biztos nevét és lakóhelyét - bejegyzés és közzététel végett - be kell jelenteni a cégbíróságnak.
168. §
(1) A hitelintézettel szemben fennálló a 157. § (1) bekezdésének b) pontjában, illetőleg a 158. § (1) bekezdésének a) pontjában említett követelések e törvény szempontjából nem minősülnek befagyott betétnek.
(2) A 48. § szerinti bejelentésről, illetőleg a 157. § szerinti kivételes intézkedések megtételének szükségességéről a Felügyelet haladéktalanul értesíti az Alapot. Az értesítés alapján az Alap jogosult a hitelintézettel, illetve tulajdonosaival kötött szerződés alapján a 104. §-ban meghatározott intézkedések megtételére.
XXV. fejezet
Bírságok
169. §
A Felügyelet a törvényben felsorolt intézkedések, illetőleg a kivételes intézkedések mellett - egyidejűleg - bírságot is alkalmazhat.
A bírság megállapításakor a Felügyelet mérlegeli:
a) a szabályszegéssel vagy a mulasztással előidézett kockázat illetőleg kár mértékét,
b) a felelős személyek által a Felügyelettel kapcsolatban tanúsított együttműködést,
c) az intézkedéssel érintett személy jó-, illetve rosszhiszeműségét, az általa a szabályszegéssel, vagy a mulasztással elért vagyoni előnyt, kárenyhítési hajlandóságát,
d) az intézkedés alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolását, illetve annak szándékát,
e) a szabályok megsértésének ismétlődését, illetőleg gyakoriságát.
170. §
(1) A pénzügyi szolgáltatásokra és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok és jegybanki rendelkezések előírásainak megsértése esetén a Felügyelet bírságot szabhat ki.
(2) Bírság kiszabásának van helye azzal a hitelintézettel, illetőleg a vezető állású személlyel szemben, amely az e törvényben, a Felügyelet határozatában foglaltak teljesítését elmulasztja, késedelmesen vagy hiányosan teljesíti.
(3) A hitelintézet terhére kiszabható bírság összege a 151. §-ban említett esetekben, illetőleg a 153. § (1) bekezdésében felsorolt intézkedés mellett alkalmazható bírság esetén a bírsággal érintett hitelintézet típusához e törvényben megállapított minimális jegyzett tőke egytized százalékától egy százalékáig, míg a 153. § (2) bekezdésében felsorolt intézkedések mellett alkalmazható bírság esetén fél százaléktól két százalékig terjedhet.
(4) A hitelintézet terhére kiszabható bírság összege a 157. § (1) bekezdésében felsorolt intézkedések mellett, valamint a 158. § (1) bekezdésében előirt kötelezettség elmulasztása esetén a bírsággal érintett hitelintézet típusához e törvényben megállapított minimális jegyzett tőke egy százalékától három százalékig terjedhet.
(5) A (4) bekezdésben említett esetekben, valamint a hitelintézet mulasztása esetén a késedelembe esés napjától számított és a késedelem napjainak számával felszorzott felügyeleti bírság kiszabásának van helye. A bírság egy napi tételének megfelelő összege ötvenezer forint.
171. §
A vezető állású személlyel szemben - ideértve a bankképviselet vezetőjét - kiszabott bírság a bírsággal érintett személy megelőző évben tisztségével vagy megbízatásával elért nettó jövedelmének tíz százalékától ötven százalékáig terjedő összeg lehet. Ilyen jövedelem hiányában a bírság összege százezer forinttól egymillió forintig terjedhet.
172. §
Nem lehet bírságot kiszabni a mulasztásnak, jogsértésnek vagy kötelezettségszegésnek a Felügyelet tudomására jutásától számított két éven túl, de legkésőbb azok elkövetésétől számított három éven túl.
173. §
Nem kötelezhető bírság megfizetésére az az igazgatósági tag, aki a bírság alapját képező döntés meghozatala ellen tiltakozott és e tiltakozást az ülésről készített jegyzőkönyvben rögzítették, továbbá aki a jegyzőkönyv kézhezvételét követő nyolc napon belül tiltakozását mind az igazgatóságnak, mind a Felügyeletnek írásban bejelentette.
174. §
Pénzügyi vállalkozás vagy a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személy tekintetében az e törvényben, valamint az e törvény alapján kiadott egyéb jogszabályban megállapított kötelezettség megszegése esetén a Felügyelet a 169-173. § szabályait a 175. §-ban szabályozott eltérésekkel alkalmazza.
175. §
(1) Pénzügyi vállalkozással vagy a pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személlyel szemben kiszabható bírság összege kétszázezertől kétmillió forintig terjedhet.
(2) Pénzügyi vállalkozás vagy a pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személy mulasztása esetén a késedelembe esés napjától számított és a késedelem napjainak számával felszorzott felügyeleti bírság kiszabásának van helye. A bírság egy napi tételének megfelelő összege kétezertől húszezer forintig terjedhet.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott számítás szerinti bírság kiszabásának van helye azzal a pénzügyi vállalkozással vagy a pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személlyel szemben, amely a Felügyelet határozatában foglaltak teljesítését elmulasztja, késedelmesen vagy hiányosan teljesíti.
(4) Pénzügyi vállalkozás vagy a pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személy működésére vonatkozó döntés előkészítésével és a döntés meghozatalával összefüggésben tevékenykedő természetes személyek felróható magatartásának megállapításakor a bírság a bírsággal érintett személy megelőző évben adott tisztségéből eredően felvett nettó jövedelmének harmincöt százalékáig terjedő összeg lehet. Ilyen jövedelem hiányában a bírság összege százezer forinttól egymillió forintig terjedhet.
176. §
Az MNB bírság kiszabását kezdeményezheti, ha a pénzügyi intézmény vagy a pénzügyi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személy megsérti az MNB tv., a pénzforgalomról szóló jogszabályok, a devizajogszabályok és a jegybanki rendelkezések előírásait.
XXVI. fejezet
Felszámolási eljárás
Hitelintézet felszámolása
177. §
(1) Hitelintézet felszámolására a Cstv. rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Hitelintézet felszámolásával kapcsolatos eljárás lefolytatására a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességgel rendelkezik.
(3) A hitelintézet felszámolójának a bíróság csak a Felügyelet által létrehozott közhasznú társaságot jelölheti ki.
(4) Az (3) bekezdés szerinti közhasznú társaságot kizárólag hitelintézet felszámolására lehet kijelölni.
178. §
(1) A hitelintézet esetében a Cstv. II. fejezete nem alkalmazható. Egyszerűsített felszámolási eljárás hitelintézet esetében nem alkalmazható.
(2) Hitelintézet esetén a felszámolási eljárásban az eljárás felfüggesztésének nincs helye.
179. §
(1) Hitelintézet ellen a felszámolási eljárás megindítását - a (2) és (3) bekezdésekben meghatározott esetekben - a Felügyelet vagy a Felügyelet egyetértésével - önmaga ellen - a hitelintézet kezdeményezheti.
(2) A Felügyelet köteles a felszámolási eljárást kezdeményezni, ha a hitelintézet tevékenységi engedélyét visszavonta.
(3) A Felügyelet felszámolási eljárást kezdeményezhet a hitelintézet ellen, ha
a) 153. §-ban és 157. §-ban meghatározott intézkedések alkalmazása ellenére a hitelintézet prudens működését nem sikerült biztosítani, így különösen
1. a kivételes intézkedések meghozatala óta egy év eltelt anélkül, hogy a fizetőképességet (szolvenciát), a likviditást, illetve a jövedelmező és az előírásoknak megfelelő banküzemi tevékenységet helyreállították volna, illetőleg
2. a hitelintézet nem hajtja végre a helyreállítási tervben foglaltakat, illetőleg
3. a tulajdonosok nem biztosítják a hitelintézet számára az előírásoknak való megfeleléshez szükséges tőkét,
b) a hitelintézet működését veszélyeztető helyzet legkisebb költséggel járó megoldása a felszámolás.
(4) Ha a Felügyelet a tevékenységi engedély visszavonása miatt kezdeményezi a felszámolási eljárás lefolytatását, azt a bíróság a hitelintézet fizetésképtelenségének megállapítása nélkül köteles elrendelni.
180. §
(1) A bíróság a felszámolás iránti kérelemről a benyújtástól számított nyolc napon belül határoz. A felszámolást elrendelő végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
(2) Ha a bíróság a felszámolási eljárást a Felügyelet kérelmére indítja meg, nem kell beszerezni a Cstv 8. § (1) bekezdésében meghatározott előzetes egyetértést.
181. §
(1) Ha a Felügyelet már a felszámolási eljárás iránti kérelem bejelentését megelőzően felügyeleti biztost rendelt ki, a megbízatás mindaddig tart, amíg a bíróság a felszámolás elrendeléséről szóló jogerős határozatában a felszámolót nem rendeli ki.
(2) A Felügyelet a felszámolási kérelem benyújtásától a felszámolást elrendelő végzés Cégközlönyben történő megjelenéséig teljes körű kifizetési tilalmat rendelhet el.
182. §
(1) A felszámolói díj összege nem haladhatja meg a felszámolás során az eladott vagyontárgyak árbevételének és a befolyt követelések együttes összegének 1,25 százalékát. Egyezség esetén a felszámoló díja nem lehet több a vagyontárgyak nettó értékének 1,25 százalékánál.
(2) A felszámolóra a Cstv. 59. § (2)-(3) bekezdése nem alkalmazható.
183. §
(1) Hitelintézet felszámolása során a betételhelyezésből eredő követeléseket a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni; e követelések egyenrangúak.
(2) A felszámolás során tartott egyezségi tárgyaláson az állam és az Alap képviselője - az általuk biztosított betétek tekintetében és értékében - hitelezőként vesznek részt, jogosultak megtenni az egyezség létrejöttéhez szükséges engedményeket.
184. §
(1) A felszámolási eljárás során a felszámoló, illetőleg az Alap megindokolt kérelme alapján - a felszámolás alatt álló hitelintézet számára - a Felügyelet a pénzügyi szolgáltatások meghatározott körére ideiglenes tevékenységi engedélyt adhat.
(2) A hitelintézet felszámolása során az egyezségi eljárásban az egyezség jóváhagyásához a Felügyelet engedélye szükséges akkor, ha az egyezség feltétele a hitelintézet további működése, hitelintézetként vagy pénzügyi vállalkozásként.
(3) A felszámolás során a követelések beszámításának - a 102. § (1) bekezdésében szabályozott esetet kivéve - csak akkor van helye, ha a felszámolásra nem a hitelintézet fizetésképtelensége miatt került sor.
185. §
(1) A felszámolás elrendelését kimondó jogerős végzést a cégbíróság haladéktalanul és hivatalból jegyzi be.
(2) Hitelintézet végelszámolására csak akkor kerülhet sor, ha a működését még nem kezdte meg.
XXVII. fejezet
A Felügyelet adatkezelése
186. §
(1) A Felügyelet a törvényben meghatározott hatáskör ellátásához szükséges mértékben adatot kezelhet, ideértve az e törvényben meghatározott körben kezelt személyes adatot is.
(2) A Felügyelet - határozattal - nyilvántartásba veszi a pénzügyi intézmény, illetőleg a bankcsoport következő adatait:
a) név, székhely;
b) tevékenységi kör;
c) az alapítás pontos időpontja;
d) a jegyzett tőke nagysága;
e) a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos;
f) a vezető állású személy neve;
g) a pénzügyi szolgáltatások megkezdésének időpontja;
h) a hitelintézet, valamint fiókja, leányvállalata, külföldi bankképviselete létesítésének időpontja és helye;
i) az h) pontban felsoroltak vezetésével megbízott személyek neve;
j) az a)-i) pontban felsorolt adatokban történt változásokat.
187. §
A Felügyelet határozattal nyilvántartásba veszi a külföldi hitelintézetek bankképviseleteinek a következő adatait:
a) a képviselt hitelintézet neve, székhelye, tevékenységi köre, a tevékenység végzésének helyére vonatkozó adatok;
b) a bankképviselet alapításának, engedélyének időpontja;
c) a bankképviselet székhelye;
d) a bankképviselet vezetőjének neve;
e) a bankképviselet megnyitásának időpontja;
f) az a)-d) pontokban felsorolt adatokban történt változásokat.
188. §
Pénzügyi intézmény és bankképviselet működése megkezdésének, illetőleg bankcsoport létrejöttének feltétele a Felügyelet által történő nyilvántartásba vétel.
189. §
A Felügyelet saját feladatai ellátására szolgáló adatot vagy információt kizárólag az 51. § (2)-(3) bekezdésében megjelölt szerveknek - törvényben meghatározott feladataik ellátásához szükséges mértékben - szolgáltathat.
190. §
(1) A Felügyelet az e törvényben meghatározott feladatai ellátásához a 186187. §-ban meghatározott, valamint az általa elrendelt adatszolgáltatások alapján nyilvántartja:
a) a pénzügyi intézményeket, bankcsoportokat és bankképviseleteket,
b) a kiegészítő pénzügyi szolgáltatást végző vállalkozásokat,
c) a pénzügyi intézmény tulajdonosait,
d) a pénzügyi intézmény vezető állású személyeit,
e) a könyvvizsgálót,
f) a kérelmezőket,
(2) A nyilvántartás a 3. számú mellékletben megjelölt azonosító adatokon túl a következőket tartalmazza:
a) a befolyásoló részesedéssel összefüggésben a befolyásoló részesedés arányát, valamint a befolyás gyakorlását biztosító szerződést,
b) a vezető állású személy tisztségét, a betöltött munkakört, a megbízás tárgyát, a jogviszony jellegét, a szakmai önéletrajzot, továbbá a Felügyelet által alkalmazott, a nyilvántartottal kapcsolatos intézkedéseket,
c) az engedély kiadásával vagy visszaadásával kapcsolatos kérelem tartalmát, továbbá a kérelem elbírálásához csatolt dokumentum adatait,
d) a hitelintézet belső szabályait, így különösen az alapszabályt, az üzletszabályzatot, az adós vagy hitelminősítési szabályzatot, a fizetőképesség biztosítására vonatkozó szabályzatot, a belső hitelszabályzatot,
e) a pénzügyi intézmény éves beszámolóját, valamint az eredmény felhasználására vonatkozó határozatot,
f) a hitelintézet közgyűléséről, az igazgatóság és a felügyelő bizottsági üléséről készült jegyzőkönyveket,
g) a panasz vagy közérdekű bejelentés esetén a panasztevő által megjelölt személyes adatokat és a panaszra okot adó eseményt és pénzügyi intézményt,
h) a szavatoló tőke és a tőkemegfelelés kiszámításának dokumentálását,
i) a nagykockázat, belső hitel, kapcsolódó hitel, befektetési korlát és kockázati céltartalék képzés ellenőrzéséhez szükséges adatokat.
(3) A (2) bekezdésben megjelölt célok érdekében a 3. számú mellékletben felsoroltakon kívül a Felügyelet a pénzügyi intézmény ügyfelének következő személyes adatait kezelheti:
a) az ügyfél hiteladatait,
b) az ügyfél egyéb kockázati adatait,
c) az ügyfél betétadatait,
d) az ügyfél pénzügyi intézménnyel szembeni követelésre vonatkozó egyéb adatait.
(4) A Felügyelet engedélye egyúttal a nyilvántartásba vételt is igazolja.
191. §
A Felügyelet az e törvény alapján birtokába került személyes adatokat öt évig kezelheti.
XXVIII. fejezet
A Felügyelet eljárása
A Felügyelet határozatai
192. §
A Felügyelet határozatát az írásban benyújtott kérelem és az ahhoz csatolt mellékletek, valamint a más szervek megkeresése és saját feladatköre ellátása során tudomására jutott tények alapján - az e törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően - hozza meg.
193. §
A tulajdonosi jogok gyakorlásának korlátozására vonatkozó határozatot a cégbíróság a Felügyelet értesítése alapján nyolc napon belül a cégjegyzék utolsó rovatába bejegyzi.
Határidők
194. §
(1) A Felügyelet az érdemi határozatot
a) hitelintézet és szakosított hitelintézet alapítására, illetve működésének megkezdésére irányuló engedély iránti kérelmek alapján külön-külön három hónapon,
b) az a) pont alá nem tartozó felügyeleti engedélyek megadására vonatkozó kérelmek alapján három hónapon belül hozza meg, kivéve a 44. § (2) bekezdésében foglaltakat.
(2) Az eljárási határidő a kérelem előterjesztésétől, illetve hiánypótlás esetén az e törvény rendelkezéseinek megfelelő kérelem, illetve a Felügyelet által előírt mellékletek hiánytalan benyújtásától számítandó.
(3) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott eljárási határidő legfeljebb egy alkalommal, és legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.
Jogorvoslat
195. §
(1) A Felügyelet határozatának azonnali végrehajthatóságát - a bírságot tartalmazó határozat kivételével - a pénz- és tőkepiac biztonságos működése, illetve a betétesek védelme érdekében is elrendelheti.
(2) A Felügyelet határozatát felügyeleti jogkörben megváltoztatni, módosítani vagy megsemmisíteni nem lehet, és ellene - a közigazgatási eljárás keretében - fellebbezésnek nincs helye.
196. §
A Felügyelettel szemben - hatósági jogkörében hozott határozatai miatt - kártérítési igény csak akkor érvényesíthető, ha megállapítható, hogy a Felügyelet határozata vagy mulasztása törvénysértő és a bekövetkezett kárt ez idézte elő.
197. §
A bíróság a tárgyaláson a Felügyelet által benyújtott és a határozat megalapozásához szükséges banktitkot tartalmazó iratokat kizárólag ismertetheti. A bíróság az ilyen iratokat zárt iratként kezeli, azokról másolatokat nem adhat ki, az eljárás jogerős befejezése után az iratokat a Felügyeletnek visszaküldi.
Tájékoztatás
198. §
(1) A Felügyelet az általa kiadott engedélyekről, azok módosításáról vagy visszavonásáról szóló határozatát, ideértve a 14. § c) pontja szerinti engedélyét is, haladéktalanul megküldi a cégbíróságnak.
(2) A Felügyelet az engedély iránti kérelmet elutasító jogerős határozatát megküldi a cégbíróságnak.
VII. RÉSZ
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
XXIX. fejezet
Fogyasztóvédelem
Az elnevezés védelme
199. §
(1) Cégnevében, hirdetésében vagy bármilyen más módon a "hitelintézet", "bank", "takarék", "takarékszövetkezet" vagy "hitelszövetkezet" elnevezést, e fogalmak összetételeit, jelzős alakját, továbbá rokonértelmű vagy idegen nyelvű megfelelőjét csak a törvényben előírtaknak megfelelően engedélyezett hitelintézet vagy bankképviselet szerepeltetheti. E korlátozások nem vonatkoznak az MNB-re, továbbá a pénzügyi intézmények szakmai és érdekképviseleti szervezeteire, valamint az e törvény hatálybalépése előtt alapított és engedélyezett hitelintézetekre.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak arra az esetre, ha cégnevében, hirdetésében vagy bármilyen más módon valamely személy a "bank", kifejezést olyan összefüggésben használja, amely kizárja azt a látszatot, hogy pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytat.
200. §
Abban a kérdésben, hogy egy vállalkozás a 199. § alapján jogosult-e az ott megjelölt elnevezés használatára, a Felügyelet határoz.
Hirdetés
201. §
(1) Hitelintézet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - fiatalkorúak körében betételhelyezésre, hitelfelvételre vagy egyéb pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó hirdetési tevékenységet csak nyilvános módon, legalább két országos napilap útján folytathat.
(2) Szövetkezeti hitelintézet az (1) bekezdés szerinti hirdetési tevékenységet nyilvános módon legalább két napilap útján folytathat, amelyből az egyik országos napilap.
(3) A hitelintézet által közzétett hirdetésben egyértelműen meg kell határozni a betét, illetve a hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír egy évre vonatkozó átlagkamatának, illetőleg átlaghozamának mértékét.
(4) A pénzügyi intézmény hirdetésében sorsolást - nyereménybetétet kivéve - nem reklámozhat.
(5) A pénzügyi intézmény nem küldhet ügyfelének közvetlen postai úton reklámanyagot, ha ezt az ügyfél kifejezett rendelkezéssel kizárta.
(6) E § alkalmazásában hirdetés: a pénzügyi intézményre, bankképviseletre, illetőleg a pénzügyi-, valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységre vonatkozó, kereskedelmi úton történő figyelemfelhívás, tekintet nélkül arra, hogy az a sajtó vagy a posta útján, címke, kártya, matrica, szórólap, hanglemez, katalógus, árjegyzék vagy egyéb nyomtatott (nyomott) anyag szétosztásával, mozi-, televízió- vagy rádióműsor előadásával vagy bármi más módon történik, ideértve az olyan hirdetést is, amely olyan cikkben, műsorban jelenik meg, amelynek nem a hirdetés az elsődleges célja, ha a cikk, illetve a műsorrészlet a pénzügyi intézmény kezdeményezésére vagy támogatásával jött létre.
Tiltott hirdetés
202. §
Tilos a betétbiztosításra, az Alapra, illetőleg az önkéntes betét-, és intézményvédelmi alapra vonatkozó információkat hirdetés útján, a betétállomány növelése céljából felhasználni.
Az ügyfelek tájékoztatása
203. §
(1) A pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézményt által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben könnyen hozzáférhető helyen kifüggeszteni, valamint az ügyfél kívánságára azt ingyenesen az ügyfél rendelkezésére bocsátani.
(3) A pénzügyi intézmény köteles az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben hirdetményben közzé tenni
a) üzletszabályzatait (általános szerződési feltételeit),
b) az ügyfelek számára ajánlott pénzügyi, és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal (ügyletekkel) kapcsolatos szerződési feltételeket,
c) a kamatokat, szolgáltatási díjakat, az ügyfelet terhelő egyéb költségeket, a késedelmi kamatokat, valamint a kamatszámítás módszerét.
(4) A pénzügyi intézmény köteles az ügyfél kívánságára ingyenesen rendelkezésre bocsátani
a) üzletszabályzatait, továbbá
b) a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat.
A betétesek tájékoztatása
204. §
A hitelintézet köteles az Alappal kapcsolatos, a betétest érintő lényeges kérdésekről, így különösen az Alap által biztosított betéttípusokról, a biztosítás mértékéről, továbbá - a betétek befagyása, illetve a hitelintézet felszámolása esetén - a 101. § (1) bekezdése szerinti kártalanítási kifizetés feltételeikről, valamint a biztosítás igénybevételéhez szükséges eljárásról a betétest közérthető formában tájékoztatni.
205. §
Az a hitelintézet, amelyet kizártak vagy amely az Alapból kilépett, köteles erről a betéteseit tájékoztatni és minden tájékoztatás szövegéből törölni a jelen törvény által előírt minden, a betétbiztosításra vonatkozó megjelölést. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a betéttulajdonos jogait, illetőleg e jogok érvényesítésének módját.
Időszakos tájékoztatás
206. §
(1) Folyamatos szerződések (betétösszegek ismétlődő lekötésére szóló szerződés) esetében a pénzügyi intézmény köteles az ügyfél részére
a) legalább évente egy alkalommal, valamint
b) a szerződés lejártakor egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni.
(2) A számláról megküldött kimutatást - az üzletszabályzat vagy szerződés eltérő rendelkezése hiányában - elfogadottnak kell tekinteni, ha az ügyfél a kézbesítéstől számított hatvan napon belül írásban nem emelt kifogást; ez nem érinti a követelés érvényesíthetőségét.
(3) Az ügyfél - saját költségére - a kérést megelőző öt évben végrehajtott egyedi ügyletekről kimutatást kérhet. Az ilyen kimutatást a pénzügyi intézmény legkésőbb kilencven napon belül köteles az ügyfélnek írásban megküldeni.
(4) A pénzforgalmi számláról bankszámla kivonat adásának módját, rendszerességét jegybanki rendelkezés szabályozza.
Üzletszabályzat
207. §
A pénzügyi intézmény köteles a részére engedélyezett és általa rendszeresen végzett tevékenységre vonatkozó általános szerződési feltételeit üzletszabályzatba foglalni.
208. §
A betétügylet feltételeit magában foglaló üzletszabályzatnak tartalmaznia kell különösen
a) a hitelintézet teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát,
b) a kamatszámítás, illetőleg az átlagkamat számítás módját, a kamat megváltoztatásának lehetőségét,
c) azt a legkisebb összeget, amelyet a hitelintézet betétként elfogad,
d) azt a legrövidebb időtartamot, amíg a betétet nem, illetve csak a kamat, vagy annak egy része elvesztése árán lehet kivenni,
e) a fizetendő kamatból történő - a hitelintézet által eszközölt - esetleges levonásokat,
f) a betét biztosítottságára vonatkozó információt,
g) névre szóló betét esetében a hitelintézet által nyilvántartott személyi azonosító adatok körét.
209. §
A bankhitel- és a bankkölcsönügylet általános szerződési feltételeit magában foglaló üzletszabályzatnak tartalmaznia kell legalább
a) a hitelintézet teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát,
b) azt, hogy változtatható-e, és ha igen, milyen módon a kamat,
c) a kamatszámítás módját,
d) az egyéb díjakat és költségeket,
e) a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket.
210. §
(1) A pénzügyi intézmény pénzügyi, és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban köthet és a szerződés egy - eredeti - példányát köteles az ügyfélnek átadni.
(2) A pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit is.
(3) A kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha szerződés ezt - külön pontban - a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi.
(4) Az üzletszabályzat kamatot, díjat vagy egyéb feltételeket érintő - az ügyfelek számára kedvezőtlen - módosítását, a módosítás hatályba lépését tizenöt nappal megelőzően, hirdetményben közzé kell tenni.
211. §
(1) A hitelintézet - kivéve a hitelszövetkezetet - csak akkor köthet betétszerződést (szolgáltathat ki betétokiratot), ha
a) a betét e törvény szerint biztosítva van, vagy
b) a 100. § alapján a betétre nem terjed ki az Alap által nyújtott
biztosítás, akkor a szerződésben (a betétokiraton) a következő, feltűnően elhelyezett záradék szerepel:
"A jelen szerződés tárgyát képező betét a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi......törvény alapján nincs biztosítva".
(2) Ha az Alapban tagsággal rendelkező hitelintézet a 14. § (1) bekezdésének h) pontja alapján más jogi személy útján végez betétügyletet, a jogi személynek közölnie kell azt is, hogy mely hitelintézet megbízásából történik a betét elfogadása.
(3) Az értékpapírszerű formában kiállított betétokiraton feltűnően fel kell tüntetni, hogy az alapjául szolgáló szerződés betétszerződés.
Fogyasztási kölcsön
212. §
(1) A fogyasztási kölcsönszerződésben egyértelműen meg kell állapítani az éves százalékban kifejezett teljes - induló - hiteldíjat.
(2) A hiteldíj a fogyasztó által a kölcsönért fizetendő terhelésnek a nyújtott fogyasztási kölcsön éves összegének százalékában kifejezett része. A fogyasztási kölcsönért fizetendő terhelés tartalmazza a kamatokat, folyósítási jutalékokat és minden egyéb - a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő - költséget.
(3) A teljes hiteldíj megállapításánál figyelembe kell venni a tőke visszafizetése során csökkenő kölcsönösszeget.
213. §
A hitelfelvevő a szerződést megtámadhatja, ha a fogyasztási kölcsönszerződés nem tartalmazza:
a) a hiteldíj százalékos értékét,
b) azoknak a feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható,
c) a hiteldíj számítása során figyelembe nem vett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést
d) a szükséges biztosítékok meghatározását, valamint
e) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások
megjelölését.
214. §
(1) Fogyasztási kölcsön esetében az ügyfél - a szerződés megszüntetése érdekében - minden esetben élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával.
(2) Ha a fogyasztó él az (1) bekezdésben meghatározott jogával, a hitelező köteles a hiteldíjat arányosan csökkenteni.
Bankszünnap
215. §
(1) A hitelintézet évenként legfeljebb két bankszünnapot tarthat. A pénzügyi szolgáltatás meghatározott munkanapon történő ilyen szüneteltetése kiterjedhet
a) a könyvelésre ( könyvelési szünnap), vagy
b) a pénztári szolgálatra (pénztári szünnap),
c) a könyvelésre és a pénztári szolgálatra (könyvelési és pénztári szünnap).
(2) A hitelintézet a bankszünnapot - tizenöt nappal megelőzően - legalább két országos napilapban köteles meghirdetni, valamint a Felügyeletnek és az MNB-nek bejelenteni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a Felügyelet az MNB-vel egyetértésben a hitelintézet kérelmére bankszünnap tartását rendeli el. Az elrendelt bankszünnapok száma évenként három napnál nem lehet több.
XXX. fejezet
Szövetkezeti hitelintézet
216. §
A szövetkezeti hitelintézet köteles csatlakozni - a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő - olyan integrációs szervezethez, amelynek központi szerve biztosítja a csatlakozott intézmények ellenőrzését, illetőleg azonnali és folyamatos fizetőképességének fenntartását.
217. §
(1) Az a szövetkezeti hitelintézet, amelynek saját tőkéje nem éri el a száz-millió forintot a 3. § (1) bekezdésében felsorolt pénzügyi szolgáltatási tevékenységek közül - amíg a saját tőke követelménynek meg nem felel - csak a 5. § (5) bekezdésében meghatározott tevékenységeket végezheti.
(2) A (1) bekezdés szerinti szövetkezeti hitelintézet pénzügyi szolgáltatási tevékenységét a következők szerint végezheti:
a) a 79. § (1) bekezdése szerinti nagy kockázatvállalásnak minősül az a kockázatvállalás, amely a hitelintézet szavatoló tőkéjének tizenkét százalékát meghaladja;
b) a 79. § (2) bekezdés szerinti nagy kockázatvállalás mértéke a szavatoló tőkéjének húsz százalékát nem haladhatja meg;
c) a szövetkezeti hitelintézet által vállalt nagy kockázatok együttes összege nem lehet több, mint a szövetkezeti hitelintézet szavatoló tőkéjének hatszorosa.
(2) A (1) bekezdés a)-b) pontjában foglalt korlátozásokat csak a törvény hatálybalépése után kötött szerződéseken alapuló kötelezettségvállalásokra kell alkalmazni.
XXXI. fejezet
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság
218. §
(1) A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Rt.) részvénytársasági formában működő szakosított hitelintézet.
(2) Az MFB Rt-ben a Magyar Állam százszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik.
(3) Az MFB Rt.-t feladatkörének ellátásában a pénzügyminiszter vezetése alatt álló tanácsadó testület segíti.
219. §
(1) Az MFB Rt. feladatkörében:
a) elősegíti a magyar gazdaság modernizációját, élénkítését;
b) részt vesz a területfejlesztési törvényben meghatározott célok érvényesítésében, ennek érdekében a regionális fejlesztési programok keretében regionális fejlesztési hálózatot működtet, a térségfejlesztési programokhoz kapcsolódóan hitelt nyújt,
c) részt vesz nemzetközi pénzügyi és gazdasági szervezetektől történő forrásbevonás lebonyolításában,
d) szerepet vállal az elkülönített állami pénzalapok, illetve cél- előirányzatok kezeléséhez kapcsolódó lebonyolítói tevékenységben.
(2) Az MFB Rt. alapszabályában meghatározott és a Felügyelet által engedélyezett körben az alábbi pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységeket végezheti:
a) betétek és más visszafizetendő pénzeszközök - jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoktól továbbá egyéni vállalkozóktól történő - gyűjtése,
b) pénzkölcsön (hitel, kölcsön, követelések megelőlegezése, megvásárlása, valamint leszámítolása, a továbbiakban: kölcsön) nyújtása,
c) pénzügyi lízing,
d) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása a pénzforgalmi-számlavezetés kivételével,
e) pénzügyi szolgáltatások közvetítése (ügynöki tevékenység), ) kezesség és bankgarancia, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
f) hitelreferencia szolgáltatása,
g) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás.
(3) Az MFB Rt. alapszabályában meghatározott és a Felügyelet által engedélyezett körben az alábbi befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeket végezheti:
a) bizományosi és kereskedelmi tevékenység (Épt. 4. § (1) bekezdésének b) és c) pontja) az Épt. 5. §-ának b)-e) pontjaiban meghatározott befektetési eszközök, valamint állampapír és zárt körben kibocsátott értékpapír tekintetében,
b) portfolió kezelés (Épt. 4. § (1) bekezdésének d) pontja),
c) tanácsadás vállalkozásoknak a tőkeszerkezettel kapcsolatban, továbbá tanácsadás és szolgáltatás a vállalkozások egyesülésével, szétválásával és a tulajdonosi szerkezet átalakításával kapcsolatban (Épt. 4. § (2) bekezdésének c) pontja),
d) befektetési tanácsadás (Épt. 4. § (2) bekezdésének e) pontja),
e) értékpapír-számla vezetés (Épt. 4. § (2) bekezdésének g) pontja),
f) ügyfélszámla vezetés (Épt. 4. § (2) bekezdésének h) pontja).
220. §
(1) Az MFB Rt. esetében a 79. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a szavatoló tőke huszonöt százalékát meghaladó kockázat minősül nagykockázatnak.
(2) Az MFB Rt. által egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalt kockázatok együttes összege nem haladhatja meg az MFB Rt. szavatoló tőkéjének harmincöt százalékát.
(3) A 79. § (1)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni az MFB Rt. által a hitelintézetek számára nyújtott fejlesztési célú közép- és hosszúlejáratú hitelek esetében.
(4) Az MFB Rt. esetén az átmeneti tőkerészvétel vállalása érdekében a 83. § (1)-(3) bekezdésében, valamint a 85. § (1) bekezdésében foglalt korlátozásokat nem kell figyelembe venni az Szmt. 23. §; (4) bekezdése szerint elkülönítetten nyilvántartott és kezelt, rendszeresen minősített tulajdoni hányadok vonatkozásában.
(5) Az MFB Rt. esetében a 61. § (1) bekezdésében foglalt a kapcsolódó hitelekre vonatkozó korlátozást azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy olyan vállalkozás részére, amelyben az MFB Rt. befolyásoló részesedéssel rendelkezik, a nyújtott hitel vagy vállalt kötelezettségek együttes összege nem érheti el az MFB Rt. szavatoló tőkéjének harminc százalékát.
(6) Évente a költségvetési törvényben kell meghatározni a Kormány által a központi költségvetési keret terhére, az MFB Rt. fejlesztési célú közép- és hosszúlejáratú nemzetközi hitelfelvételből, illetve kötvénykibocsátásból eredő fizetési kötelezettségeinek teljesítéséért vállalt készfizető kezességállományának felső határát.
XXXII. fejezet
Átmeneti és záró rendelkezések
Hatálybalépés
221. §
(1) E törvény 1997. január 1-én lép hatályba azzal, hogy rendelkezései a folyamatban lévő ügyekben akkor alkalmazandók, ha azok az ügyfélre kedvezőbb szabályt tartalmaznak. A Felügyelet által alkalmazott bírságolás esetén a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény (a továbbiakban Pit.) előírásait kell alkalmazni mindazokban az esetekben, amikor az annak alapjául szolgáló esemény teljes egészében e törvény hatálybalépése előtt következett be és az a Pit. alapján enyhébb elbírálás alá esik. Az engedélyezési eljárások tekintetében folyamatban lévő ügynek kell tekinteni azt az eljárást, amelyben a kérelmet a hatálybalépés előtt - a Pit.-ben meghatározott módon és tartalommal - szabályszerűen nyújtották be.
(2) E törvény hatálybalépésének napján hatályát veszti:
a) a Pit., a 103-106. §-ok kivételével,
b) a Pit. módosításáról szóló 1993. évi XLVII. törvény, 1993. évi CXII. törvény - a 43. § (1)-(3) bekezdése kivételével -, az 1996. évi XII. törvény, valamint az 1995. évi L. törvény,
c) a Pit. módosításáról és az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működésének részletes szabályairól szóló 1993. évi XXIV. törvény módosításáról szóló 1994. évi CI. törvény,
d) a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény 80. §-a,
e) a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Eximbank tv.) 24/A. §-a, 29-31. §-a, valamint 32. §-ának (2) bekezdése,
f) a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 128. §-ának (1) bekezdése,
g) a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 109. §-a,
h) az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működésének részletes szabályairól szóló 1993. évi XXIV. törvény,
i) a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény 31. §-ának (3) bekezdése, és 82. §-ának (2) bekezdése,
j) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/B. § (3) bekezdésének utolsó mondata,
k) a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 211 §-ának (7) bekezdése.
(4) E törvény hatálybalépésének napján hatályát veszti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 51/B. §-a, az előtte lévő cím, valamint az 1991. évi LXVIII. törvény.
(5) A Kölcsönös Segítő Takarékpénztárakról szóló 34/1957. (XI. 5.) PM rendelet, valamint az azt módosító 9/1965. (VI. 15.) PM rendelet és 16/1966. (X. 30.) PM rendelet 1997. december 31-én a hatályát veszti.
Átmeneti rendelkezések
222. §
(1) Ha törvény másként nem rendelkezik, e törvény hatálybalépésekor a 12. §-ban meghatározott korlátot túllépő tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos a megengedett arányt meghaladó tulajdoni hányadát 1999. december 31-ig köteles elidegeníteni; 2000. január 1-jétől semmilyen, e tulajdoni hányadával kapcsolatos szavazati jogot nem gyakorolhat.
(2) 1999. december 31-ig nem kell alkalmazni:
a) a 61. § (1) bekezdésében foglalt korlátozást a külön törvényben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársasághoz rendelt vagyon körébe tartozó vállalkozásnak nyújtott hitelre és vállalt kötelezettségre, ha a hitelintézetben az állam befolyásoló részesedéssel rendelkezik, továbbá
b) a 79. § (1)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság készfizető kezességével biztosított kockázatvállalásra.
223. §
A hitelintézet a 87. § (2) bekezdése szerinti általános kockázati céltartalékot legkésőbb a hatálybalépést követő három éven belül, fokozatosan, a következőképpen köteles képezni:
a) 1997. december 31-ig legalább az 1997. évi korrigált mérlegfőösszege 1,25%-ának egyharmad részét,
b) 1998. december 31-ig legalább az 1998. évi korrigált mérlegfőösszege 1,25%-ának kétharmad részét,
c) 1999. december 31-ig legalább az 1999. évi korrigált mérlegfőösszege 1,25%-ának mértékében.
224. §
A Magyar Köztársaság területén külföldi székhelyű hitelintézet bankfiókot külön törvény hatálybalépéséig nem nyithat.
225. §
(1) Ha a hatálybalépéskor a pénzügyi intézmény megválasztott vezetője az előírt követelményeknek nem felel meg, megbízatásának lejártáig e tisztségét betöltheti.
(2) Az (1) bekezdés alapján a 62. § (1) bekezdésétől eltérően legfeljebb a pénzügyi intézmény 1998. évi közgyűléséig igazgatósági tagságot betöltő jogi személy tekintetében a 60. § (1) bekezdése szerinti korlátozást nem kell alkalmazni
(3) A hatálybalépéskor működő hitelintézet a 63. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott követelményeknek 1997. december 31-ig köteles megfelelni.
226. §
(1) A hatálybalépéskor már működő, vagy a hatálybalépést követően a 221. § (1) bekezdése alapján a Pit. szabályai szerint engedélyezett szövetkezeti hitelintézet legalább egyik választott vezetőjének meg kell felelnie a 68. §-ban meghatározott követelményeknek. E szabályt 1998. december 31-ig a szövetkezeti hitelintézet választott vezetője esetében nem kell alkalmazni, ha a szövetkezeti hitelintézettel vagy választott vezetőjével szemben két éven belül kivételes intézkedést vagy a Pit. 63., illetve 88. §-ában meghatározott intézkedést a Felügyelet nem alkalmazott.
(2) Ha a Felügyelet a 157-168. §-ban meghatározott kivételes intézkedést alkalmaz a szövetkezeti hitelintézettel vagy választott vezetőjével szemben, akkor az (1) bekezdés szerinti felmentés szabályait a továbbiakban nem lehet alkalmazni.
(3) A 216. §-ban foglalt kötelezettségének a szövetkezeti hitelintézet a külön törvény hatályba lépését követő egy éven belül köteles eleget tenni.
227. §
Az 51. § (2) bekezdésének i) pontjában meghatározott szervek - a hatálybalépést követő hatvan napon belül - kötelesek a hitelintézetekhez intézett és a banktitok kiadására vonatkozó megkeresések elrendelésére, nyilvántartására, és az adatkezelés rendjének meghatározására belső szabályzatot kidolgozni. A belső szabályzatban rögzíteni kell azt is, hogy mely, törvényben meghatározott feladat ellátása érdekében és milyen indok alapján történhet az adatkérés.
228. §
(1) A hatálybalépéskor már működő vagy a hatálybalépést követően a 221. § (1) bekezdése alapján a Pit. szabályai szerint engedélyezett - az e törvényben előírt legkisebb jegyzett tőke összegével nem rendelkező - hitelintézet saját tőkéje nem csökkenhet a hatálybalépés időpontjában meglévő jegyzett tőkéjének összege alá.
(2) Az (1) bekezdésben említett hitelintézet saját tőkéjét 1998. december 31-ig kell az előírt legkisebb szintre felemelni.
(3) A Pit. 5. §-ának (2) bekezdése, illetve 35. §-a szerinti szakosított pénzintézet saját tőkéjét 1999. december 31-ig köteles egymilliárd forintra felemelni és 2002. december 31-ig bankká vagy szakosított hitelintézetté átalakulni. Tevékenységére és felügyeletére - az átalakulásig - e törvénynek a bankra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(4) A szövetkezeti hitelintézet saját tőkéjének legkésőbb 1999. december 31-ig el kell érnie a negyvenmillió forintot, 2001. december 31-ig a százmillió forintot.
229. §
Ha a hitelintézet a törvény hatályba lépése előtt kötött szerződések miatt a 79. § (2)-(3) bekezdésében foglalt korlátozásokat nem tartja be - a felső határértéket meghaladó összeget évente legalább húsz százalékkal csökkentve -, legkésőbb 2001. december 31-éig kell az előírt szintet elérnie.
230. §
(1) A hatálybalépéskor a 83.-85. §-ban meghatározott befektetési korlátot túllépő tulajdoni hányaddal rendelkező hitelintézet az előírt arányt meghaladó tulajdoni hányadát 1998. december 31-ig köteles elidegeníteni. Ha a 83. § szerinti tulajdoni hányadát 1999. január 1-től nem idegeníti el, e tulajdoni hányadával kapcsolatos szavazati jogot nem gyakorolhat.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott határidőt - kérelemre - meghosszabbíthatja, ha a 83. § és 85. §-ban meghatározott befektetéseknek a szavatoló tőkéhez viszonyított aránya csökkent.
231. §
A hitelintézet 1997. december 31-ig köteles a 77. §-ban foglaltaknak megfelelően belső szabályzatait elkészíteni.
232. §
(1) Ha a pénzügyi vállalkozás - e törvény hatálybalépéséig - az általa végzett pénzintézeti tevékenységet a Felügyelethez a törvényi előírásoknak megfelelően bejelentette, a nyilvántartásbavételt - a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása és az ezekkel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása kivételével - felügyeleti engedélynek kell tekinteni.
(2) A hatálybalépéskor már működő vagy a hatálybalépést követően a 221. § (1) bekezdése alapján a Pit. szabályai szerint engedélyezett pénzügyi vállalkozás a 9. § (4) bekezdésében meghatározott jegyzett tőke előírásnak 1998. december 31-ig köteles eleget tenni.
(3) Az a vállalkozás, amely a hatálybalépéskor nem az Állami Bankfelügyelet által kiadott engedéllyel rendelkezik valamely, e törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére, engedélyét a törvény lépéstől számított kilencven napon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni.
(4) A hatálybalépéskor már működő vagy a hatálybalépést követően a 221. § (1) bekezdése alapján a Pit. szabályai szerint engedélyezett pénzügyi vállalkozás 1998. december 31-ig köteles eleget tenni az e törvényben a pénzügyi vállalkozásra vonatkozó szabályoknak és ezt a Felügyelet által előírt módon igazolni. A törvényi előírásoknak meg nem felelő vállalkozás pénzügyi szolgáltatási tevékenységet 1999. január 1-től kezdődően nem végezhet.
(5) A hatálybalépéskor pénzváltási engedéllyel rendelkező egyéni vállalkozó korábbi engedélye alapján a pénzváltási tevékenységet 1997. december 31-ig folytathatja.
(6) Ha a hatálybalépéskor a hitelintézet - a Felügyelet engedélyével - írásbeli szerződés alapján a 3. § (1) bekezdésében meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenységek végzésére vonatkozó jogosultságát más pénzügyi intézmény vagy pénzügyi intézménynek nem minősülő jogi személy útján gyakorolja, e jogosultságát 1997. december 31. után akkor gyakorolhatja, ha a megbízott (bizományos)
a) pénzügyi intézmény eleget tett az e törvényben meghatározott követelményeknek,
b) pénzügyi intézménynek nem minősülő jogi személy eleget tett a 19. §-ban meghatározott követelménynek.
233. §
(1) Az 1993. június 30-át megelőzően kötött betétszerződések alapján elhelyezett - külön jogszabályban meghatározott állami garanciával (helytállással) biztosított - betétekbe az 1993. június 30-át követően teljesített új befizetés e törvény rendelkezéseinek megfelelően - az Alap által - biztosított.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott betétekből a kifizetéseket minden esetben a legrégebben befizetett összegből kell teljesíteni.
234. §
(1) A hatálybalépéskor részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény részvényeit a 42. §-ban foglaltaknak megfelelően 1998. június 30-ig köteles névre szóló részvényekké átalakítani.
(2) A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény igazgatósága a részvénykönyv adatait a 43. §-ban foglaltak szerint 1998. június 30-ig köteles kiegészíteni.
(3) A hatálybalépéskor már működő vagy a hatálybalépést követően a 221. § (1) bekezdése alapján a Pit. szabályai szerint engedélyezett hitelintézetek - a szövetkezeti hitelintézetek kivételével - a 44. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott követelményeknek 1998. január 1-ig kötelesek megfelelni.
(4) Az a természetes személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely a hatálybalépéskor kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkezik, 1998. december 31-ig köteles e tevékenység végzésére jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságot létrehozni, vagy ilyen társasággá átalakulni.
(5) A hatálybalépést követően a 221. § (5) bekezdésben említett jogszabály alapján betét elfogadásra, hitelnyújtásra vonatkozó új szerződés nem köthető, a már megkötött szerződésekre befizetett összegek visszafizetését legkésőbb a hatálybalépést követő háromszázhatvanötödik napon meg kell kezdeni.
235. §
(1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg:
a) a 3. § (1) bekezdésében meghatározott egyes szolgáltatások végzésére,
b) a kamat tőkésítésének lehetőségére,
c) a betéti kamat számítására és közzétételére,
d) a teljes hiteldíj számítására és közzétételére, továbbá
e) a pénzügyi szolgáltatási tevékenységek folytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételekre
vonatkozó részletes szabályokat.
(2) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy rendeletben állapítsa meg:
a) a tőkemegfelelési mutató és az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységekből származó kockázatoknak megfelelő szavatoló tőke szükséglet számítására,
b) a különböző pénzügyi szolgáltatások, illetőleg egyes eszközök, források, valamint mérlegen kívüli tételek kockázatainak meghatározására,
c) a kintlevőségek, befektetések a mérlegen kívüli tételek és a fedezetek minősítésének, illetőleg értékelésének szempontjaira,
d) a rossznak minősített követelések átstrukturálására,
g) a sajátos kockázatok fedezetére szolgáló céltartalékképzés szabályaira,
h) az azonnali fizetőképesség alapelveire és az esedékességi napok nyilvántartási rendszereire,
j) a belső ügyintézésre, eljárásokra vonatkozó szabályzatok kötelező tartalmára, ideérve a nyilvántartások vezetésére vonatkozó előírásokat is,
k) a belső ellenőrzési rendszerekre, illetőleg eljárásokra,
n) a Felügyeletnek szolgáltatandó rendszeres jelentések tartalmára, formájára, a jelentésadás módjára és időpontjára,
o) a könyvvizsgálók által - a Felügyeletnek évente - a 136. § alapján készítendő külön kiegészítő jelentés szerkezetére és tartalmára,
p) a hitelintézetek követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak összhangjával kapcsolatosan a lejárati szerkezetre,
q) a kockázatok megállapítására, elemzésére, értékelésére, behatárolására, kezelésére és csökkentésére, a kockázatvállalás ellenőrzésére,
r) az információs és ellenőrzési rendszerek megfelelő működtetésére,
s) a deviza nyitott pozícióra,
t) a tőkemegfelelési és tőkeszükségleti követelményeknek konszolidált módon való megfelelésre, továbbá
v) az igazgatási-szolgáltatási díjra vonatkozó részletes szabályokat.
Módosuló jogszabályok
236. §
Az Áe. 3. § (6) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
"(6) Ezt a törvényt a honvédelmi, a külkereskedelmi igazgatási, a társadalombiztosítási, az adó-, jövedéki- és vámigazgatási, az iparjogvédelmi ügyekben, továbbá a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról és a versenykorlátozásról, az árak megállapításáról, a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről, valamint az atomenergiáról szóló törvényben meghatározott ügyekben akkor kell alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik."
237. §
Az Szt. 5. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
"5. § Szövetkezetet legalább öt tag, oktatási intézményben működő szövetkezetet (a továbbiakban: iskolai szövetkezet), továbbá szövetkezeti formában működő pénzügyi intézményt legalább tizenöt tag alapíthat."
238. §
A bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. tvr. 16. § (4) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) Ha a bejegyzési kérelem valamely része a cég vagy a változás bejegyzésével egyidejűleg azért nem teljesíthető, mert a cég tevékenységi körének egy részéhez hatósági engedély beszerzése szükséges, a cégbíróság az eljárást részben felfüggeszti, ha további okirat csatolása szükséges, a cégbíróság az eljárást részben felfüggesztheti."
239. §
(1) Az Eximbank tv. 2. § (1) bekezdése c) pontjának 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[c/ Saját számlára vagy bizományosként (más számlájára) történő adásvételi (kereskedelmi) tevékenység az alábbi körben]
"4. Átruházható értékpapírral végzett műveletek, kivéve az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásról és az értékpapírtőzsdéről szóló 1996. évi.... törvény (továbbiakban: Épt.) 24. §-ának (1)-(3) bekezdése alapján nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt (értékpapírügylet),"
(2) Az Eximbank tv. 20. § (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi .... törvény (a továbbiakban: Hpt.) 5. számú melléklet II. pontja 2. alpontjában foglaltakat az Eximbankra nem kell alkalmazni."
(3) Az Eximbank tv. 21. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"21. § (1) Az Eximbank esetében a Hpt. 79. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a szavatoló tőke huszonöt százalékát meghaladó kölcsön minősül nagykockázatnak.
(2) Az egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben az Eximbank által vállalt kockázatok együttes összege nem haladhatja meg az Eximbank szavatoló tőkéjének harmincöt százalékát.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben, valamint a Hpt. 79. § (1)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni - a Hpt. 80. § (1) bekezdésében meghatározottakon túlmenően - az Eximbank által a hitelintézetek számára nyújtott exportcélú hiteleknél."
(4) Az Eximbank tv. 22. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
"22. § A Hpt. 61. §-ában foglaltakat az Eximbanknak nem kell alkalmaznia."
(5) Az Eximbank tv. 24. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
"24. § A Hpt. 51. §-ában foglalt titoktartási kötelezettség nem terjed ki az 51. § (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a központi költségvetés készfizető kezességvállalása mellett befogadott ügyletek tekintetében tulajdonosi jogok gyakorlója részére adott adatszolgáltatásra sem."
240. §
Az állam tulajdonában levő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény mellékletének a "Tulajdonosi jogokat gyakorló szerv: Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt." részben a "Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. 25 % + 1 szavazat" szövegrész helyébe a "Magyar Fejlesztési Bank Rt. 100 %" szövegrész lép.
241. §
(1) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg, ahol jogszabály "pénzintézetet" említ a továbbiakban "hitelintézetet", ahol "pénzintézeti tevékenységet" említ, a továbbiakban "pénzügyi szolgáltatási tevékenységet" kell érteni.
(2) Ahol jogszabály "pénzintézeti tevékenységet is végző egyéb jogi személy"-t említ, helyette "pénzügyi vállalkozást" kell érteni.
(3) Ahol jogszabály szakosított hitelintézetet említ, ott a külön törvényben meghatározott szakosított hitelintézetet kell érteni.
(4) Ahol jogszabály a pénzintézeti törvényre utal, ezen a továbbiakban a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényt kell érteni.
(5) Ahol e törvény jogszabályra utal, azon az 1997. január 1. után még hatályban maradó bankfelügyeleti rendelkezéseket is érteni kell.
242. §
E törvény - a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény alapján - az Európai Közösségek szabályaihoz való közeledés érdekében a 6. számú mellékletben felsorolt irányelveket vette figyelembe.
1. számú melléklet az 1996. évi.........törvényhez
A törvény hatálya alól kivett nemzetközi pénzügyi intézmények
1. Afrikai Fejlesztési Bank
2. Amerika-közi Fejlesztési Bank
3. Ázsiai Fejlesztési Bank
4. Európai Beruházási Bank
5. Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
6. Északi Fejlesztési Bank
7. Karibi Fejlesztési Bank
8. Nemzetközi Beruházási Bank
9. Nemzetközi Pénzügyi Társaság
10. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank
11. Nemzetközi Valuta Alap
2. számú melléklet az 1996. évi...........törvényhez
Értelmező rendelkezések
I. Pénzügyi szolgáltatások
1. Arany: a színarany (az arany, amelynek finomsága legalább 995/1000), valamint - aranytartalmára tekintet nélkül - a rúdarany, az aranytömb.
2. Arany pénzérme: a forgalomban lévő és a forgalomban nem lévő arany pénzérme.
3. Betét: a Ptk. szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is.
4. Betét és más, a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszköz (ide nem értve a követelés eladásáért kapott pénzt és zártkörűen kibocsátott kötvényt) gyűjtése: pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől történő üzletszerű gyűjtése olymódon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt - kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül - visszafizetni. Nem minősül betétgyűjtésnek az olyan jegy, kártya vagy egyéb tanúsítvány kibocsátása, amely kizárólag a kibocsátó árujának, szolgáltatásának vásárlása, illetve igénybevétele során fizetőeszközként használható.
5. Hitelreferencia szolgáltatások: bankinformáció díjazás ellenében történő -a banktitkot nem sértő - nyújtása.
6. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz: a hitelintézet által kibocsátott fizetési eszköz (kártya, csekk, vagy egyéb dolog), amely birtokosa számára lehetővé teszi, hogy a kibocsátó hitelintézettel szemben fennálló valamely pénzkövetelésével rendelkezzék, annak terhére készpénzt vegyen fel vagy áruk, illetőleg szolgáltatások ellenértékét kiegyenlítse.
7. Letéti szolgáltatás (pénzletét kezelés): pénzösszegek az ügyfél megbízásából, elkülönített letéti számlán kamatra vagy kamat nélkül történő elhelyezése és kezelése, külön jogszabályban rögzített feltételek szerint.
8. Önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak részére történő vagyonkezelés: az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. tv. alapján működő pénztárak részére vagyonkezelési szolgáltatás nyújtása.
9. Pénzfeldolgozási tevékenység: bankjegyek és pénzérmék tételes megszámlálása, valódiság és forgalomképesség szempontjából történő ellenőrzése, továbbá az újra forgalomba hozható bankjegykötegek és pénzérme-tételek kialakítása.
10. Pénzforgalmi szolgáltatás: külön jogszabály és jegybanki rendelkezés szerint a pénzforgalom körében nyújtott szolgáltatások összessége, ideértve elsősorban a pénzforgalmi számlavezetést, a fizetési megbízások teljesítését, továbbá a nemzetközi fizetési forgalom lebonyolítását.
11. Pénzkölcsön nyújtása:
a) a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében, vagy anélkül - köteles visszafizetni;
b) követelésnek - az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül történő - megvásárlása, megelőlegezése (ideértve a faktoringot és a forfetírozást
is), valamint leszámítolása, függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi. Nem minősül pénzkölcsön nyújtásának
a) a munkáltató által a munkavállaló részére szociális céllal - esetileg - adott kölcsön,
b) árura vagy szolgáltatásra vonatkozó adásvételi szerződéshez kapcsolódóan a szerződő felek által egymásnak adott előleg, továbbá a halasztott fizetésben való megállapodás, ide nem értve a hitelintézet által kötött ilyen ügyleteket,
c) a biztosítóintézet által az életbiztosítási kötvény tulajdonosának nyújtott kötvénykölcsön,
d) a biztosítóintézet által folytatott, a biztosító intézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 1. számú melléklete a) részének 14. és 15. pontjaiban meghatározott hitelbiztosítási, illetve kezességbiztosítási tevékenység,
e) az önkormányzat által adott kölcsön,
f) külön törvény alapján folytatott zálogházi tevékenység keretében nyújtott zálogkölcsön.
12. Pénzügyi lízing: az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbe vevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő
a) viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot,
b) a hasznok szedésére jogosulttá válik,
c) viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási- és amortizációs költségeket is),
d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését.
13. Pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység): egy vagy több meghatározott pénzügyi intézmény vagy bankcsoport javára folytatott tevékenység, melynek célja a hitelintézet betétszerzési, illetőleg pénzkölcsönző és egyéb szolgáltató tevékenységének elősegítése.
14. Pénzügyi ügynöki tevékenység bankközi piacon: bankközi piaci résztvevők közötti forint-, illetve devizahitel-, és -betétügylet, deviza-adásvétel közvetítése annak érdekében, hogy a hitelintézetek, továbbá más bankközi piaci résztvevők az erre irányuló jogügyleteket egymással közvetlenül megkössék.
15. Pénzváltási tevékenység: külföldi fizetőeszközök adásvétele a törvényes fizetési eszköz ellenében, valamint külföldi fizetési eszközök adásvétele külföldi fizetési eszközök ellenében.
16. Széfszolgáltatás: az ügyféllel kötött megállapodás alapján, az ügyfél számára - állandóan őrzött - helyiségben széf rendelkezésre bocsátása, melybe értékeit az ügyfél maga helyezi el és veszi ki.
II. A XIV. Fejezethez kapcsolódó fogalom-meghatározások
1. Bankcsoport: a bankholding vállalat és az általa ellenőrzött (III.3. pont) pénzügyi intézmények és járulékos vállalkozások összessége.
2. Bankholding vállalat: olyan hitelintézet, amely egy vagy több hitelintézetet, továbbá más pénzügyi, illetőleg járulékos vállalkozást ellenőriz (III.3. pont).
3. Járulékos vállalkozás: olyan vállalkozás, amely kizárólagosan vagy elsődlegesen egy vagy több hitelintézet vagy a bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek üzletszerű tevékenységét kiegészítő tevékenységeket, így különösen ingatlankezelést, adatfeldolgozást, pénzszállítást, biztonsági, illetőleg kommunikációs szolgáltatást végez.
III. Egyéb meghatározások
1. Befektetés: az ingatlan, az ingó dolog, a vagyoni értékű jog, illetve a vállalkozásokban fennálló részesedés (részvény, üzletrész, tagsági viszony stb.), valamint a más pénzügyi vállalkozás részére nyújtott alárendelt kölcsöntőke. Nem minősül befektetésnek a hitelintézet által kereskedési céllal vásárolt, a kereskedési könyvben nyilvántartott eszköz.
2. Befolyásoló részesedés: egy személy olyan közvetlen és közvetett tulajdona egy vállalkozásban, illetőleg egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan kapcsolat, amely alapján a személy
a) összességében a tulajdoni hányad, illetőleg a szavazati jogok legalább tíz százalékát birtokolja,
b) a vállalkozás döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, illetőleg testületei tagjainak jelentős részét kinevezheti vagy elmozdíthatja, illetőleg
c) alapszabály, alapító okirat vagy szerződés alapján döntő befolyást gyakorolhat a vállalkozás működésére.
3. Ellenőrző részesedés: egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolat, amely alapján
a) a személy a vállalkozással, illetőleg a vállalkozás tulajdonosaival kötött szerződés vagy tulajdoni részesedése alapján a szavazati jogok többségével rendelkezik, illetőleg a vállalkozás döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, illetőleg testületei tagjainak többségét kinevezheti vagy elmozdíthatja,
b) a pénzügyi, üzleti, szervezeti kapcsolat következtében a következő feltételek valamelyike fennáll
1. a nyereség átadása, vagy a veszteség viselése,
2. a vállalkozás irányításának más vállalkozás irányításával való összehangolása valamely közös cél érdekében,
3. olyan mértékű szavazati, irányítási jog birtoklása, amely a tulajdoni részesedés mértékét meghaladja,
c) a közös irányítás az igazgatóság, vagy egyéb vezető testületek - részben
vagy teljesen azonos - összetételén keresztül.
4. Ellenőrzött vállalkozás: olyan vállalkozás, amelyben egy személy ellenőrző részesedéssel rendelkezik.
5. Fogyasztási kölcsön: a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez -a természetes személy részére - nyújtott kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe.
6. Jegyzett tőke: az Szmt. 26. §-ának (3) bekezdése szerint meghatározott tőke.
7. Kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybevett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék.
8. Korrigált mérlegfőösszeg: külön jogszabályban meghatározott, kockázati tényezők figyelembevételével súlyozott szorzószámok alapján kiszámított eszközök és mérlegen kívüli tételek összege.
9. Közvetlen banküzemi célt szolgáló vállalkozás: egy vagy több hitelintézet üzemviteléhez, zavartalan működéséhez nélkülözhetetlen fejlesztést, beszerzést, értékesítést, ipari szolgáltatást és termék-előállítást végző vállalkozás.
10. Kockázat, illetőleg kockázatvállalás:
a) a kölcsön nyújtása, ideértve az adósságra kibocsátott, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlását is;
b) a váltó és csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása;
c) a hitelintézet által adott bankgarancia, bankkezesség és az egyéb biztosíték, ideértve a hitelintézet bármilyen más, jövőbeni vagy függő kötelezettségét, vállalt garanciáját, kezességét, illetve az ezekre nyújtott egyéb bankári biztosítékot is;
d) a hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel a hitelintézet ellenszolgáltatás fejében átruházott pénzkövetelés teljesítéséért jótáll, vagy vállalja, hogy a vevő követelésére azt visszavásárolja;
e) a hitelintézetnek bármely vállalkozásában szerzett részesedése, függetlenül a részesedés birtoklásának időtartamától;
f) a hitelintézet által megvásárolt pénzkövetelés, valamint
g) a pénzügyi lízing nyújtása.
11. Közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyv 685. §-ának b) pontjában meghatározott személy.
12. Közvetett tulajdon: egy vállalkozás (a 4. számú melléklet alkalmazásában: eredeti vállalkozás) tulajdoni hányadának, illetőleg szavazatainak az eredeti vállalkozásban tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazatokkal rendelkező más vállalkozás (a 4. számú melléklet alkalmazásában: köztes vállalkozás) tulajdoni hányadain, illetve szavazatain keresztül történő birtoklása vagy gyakorlása.
13. Lakossági kölcsön: a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás, illetőleg üdülő vásárlására, építésére, felújítására, korszerűsítésére, továbbá közműfejlesztésre a természetes személy által igénybe vehető kölcsön.
14. Likvid eszköz: pénz, illetőleg az azonnal pénzzé tehető eszközök összessége.
15. Mérlegfőösszeg: a számviteli jogszabályok által ilyenként meghatározott összeg.
16. Nettó érték: kizárólag a 85. § (1) bekezdés alkalmazásában a befektetés könyv szerinti bruttó értékének az értékcsökkenési leírással, illetőleg a képzett kockázati céltartalékkal csökkentett összege.
17. Szavatoló tőke: a hitelintézetnek a számviteli jogszabályok által meghatározott saját tőkéje és azok a források, amelyek a hitelintézettel szemben fennálló követelések kielégítésébe tőkeként bevonhatók.
18. Személy: a természetes személy, a jogi személy, továbbá a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság.
19. Tőkemegfelelési mutató: a fizetőképesség mérését szolgáló összetett mutatószám, amelyet a szavatoló tőke összege (számláló) és a korrigált mérlegfőösszeg (nevező) aránya fejez ki.
20. Ügyfélcsoport (kapcsolatban álló ügyfelek csoportja): két vagy több ügyfél, akikkel szemben a pénzügyi intézmény (vagy a bankcsoport több tagja) kockázatot vállalt és akik részére való kihelyezés egyetlen kockázatnak minősül, mert
a) az egyik ügyfél közvetve vagy közvetlenül - a Szmt. 8. §-a szerint -ellenőrzést gyakorol a másik felett,
b) az ügyfelek olyan kapcsolatban állnak egymással, hogy ha az egyiknél pénzügyi problémák merülnek fel, valószínűsíthető, hogy a másik is visszafizetési nehézségekkel kénytelen számolni; ilyen kapcsolatnak számít különösen a
1. kezesség, készfizető kezesség, garanciák és egyéb biztosíték,
2. jogszabályon vagy szerződésen alapuló korlátlan és egyetemleges felelősség,
3. közvetlen kereskedelmi függőség, amelyet rövidtávon nem lehet megszüntetni, illetőleg más üzleti kapcsolattal helyettesíteni.
4. közeli hozzátartozói viszony közös háztartásban élő hozzátartozók esetén.
21. Ügyvezető: a pénzügyi intézmény vezetésére kinevezett, a hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással munkaviszonyban álló első számú vezető, valamint e vezető valamennyi helyettese.
22. Üzletszerű tevékenység: az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett - előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló - rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység.
23. Vállalkozás: a gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni vállalkozás. Kétség esetén a vállalkozás jelleget vélelmezni kell.
24. Veszteségmérséklő tevékenység: a hitelintézet minden olyan - nem üzletszerű - tevékenysége, melynek célja a kockázatvállalással kapcsolatos, már megállapított veszteség csökkentése.
25. Vezető állású személy:
a) bank és szakosított hitelintézet esetén az igazgatóság, a felügyelő bizottság elnöke, tagja, és az ügyvezető;
b) szövetkezeti hitelintézet esetén az igazgatóság, a felügyelő bizottság elnöke és az ügyvezető.
IV. Kizárólag a IV. Részre vonatkozó fogalom-meghatározások
1. Betét: e melléklet I/3.. pontja szerinti betét, ide nem értve
a) a hitelintézetnél más hitelintézet által elhelyezett betétet,
b) az alárendelt kölcsöntőkét,
c) szövetkezeti hitelintézetnél a szövetkezeti tagi hozzájárulást.
2. Betétes: akinek a betét a nevére szól, vagy - kizárólag a nem névre szóló betétek esetében - aki a betétokiratot felmutatja.
3. Rendelkezésre jogosult személy: aki a betét tulajdonosa, vagy, ha nem tulajdonosa a betétnek, aki a tulajdonos rendelkezése alapján korlátozással vagy anélkül rendelkezhet a betét fölött.
4. Kedvezményezett: a betét tulajdonosa vagy a betétes által kedvezményezettként a hitelintézetnek írásban bejelentett személy.
5. Közös betét: az olyan betét, amelynek több tulajdonosa illetőleg kedvezményezettje van (több személy nevére szól). A betétbiztosítás szempontjából közös betétnek minősülnek a társasházak, lakásszövetkezetek, az építőközösségek, a gáz- és egyéb közműépítők közössége, valamint a telefonhálózat bővítésének céljából létrejött közösségek betétei is.
6. Kártalanításra jogosult személy: a betétes, ha pedig a betétes kedvezményezettet jelentett be, akkor a kedvezményezett. Kivételt képeznek azok a betétek, amelyek szerződéses feltételei ettől eltérő megállapodást tartalmaznak. Nem minősül kártalanításra jogosult személynek az a személy, aki a betét tulajdonosának rendelkezése alapján rendelkezik a betét fölött a betét befagyása pillanatában, de egyébként sem tulajdonosa, sem kedvezményezettje a betétnek.
7. Befagyott betét: az olyan betét, amelyre a hitelintézet nem képes a jogszabályi rendelkezések vagy a szerződéses kikötések szerinti esedékességet követő három munkanapon belül a kifizetést teljesíteni.
3. számú melléklet az 1996. évi........törvényhez
Az azonosító adatok
1. természetes személy személyazonosító és lakcím adatai: név, leánykori név, anyja neve, születési hely, idő, állampolgárság, lakcím, postacím, személyi igazolvány (útlevél) száma.
2. a pénzügyi intézményt, céget azonosító adatok: a név, cím (székhely), a cégbejegyzés száma, ideje, postacím, telefon, telefax, adószám.
4. számú melléklet az 1996. évi ......... törvényhez
A közvetett tulajdon kiszámítása
E törvény alkalmazásában a közvetett tulajdon számításának szabályai:
1. A közvetett tulajdon arányának megállapításához a köztes vállalkozásban (2. számú melléklet III/12.. pont) fennálló tulajdoni hányadot meg kell szorozni a köztes vállalkozásnak az eredeti vállalkozásban vállalkozásban (2. számú melléklet III/12.. pont) fennálló tulajdoni vagy szavazati hányadával.
2. Természetes személy esetében a természetes személynek a közeli hozzátartozóival együtt birtokolt, illetve gyakorolt tulajdoni vagy szavazati hányadokat egybe kell számítani.
3. A szavazati jogot a tulajdoni hányaddal azonos módon kell számításba venni.
4. A közvetett tulajdont akkor nem kell figyelembe venni, ha
a) a köztes vállalkozásban a tulajdonos huszonöt százalékot el nem érő tulajdoni vagy szavazati hányaddal rendelkezik,
b) a köztes vállalkozásban a tulajdonos egynél több vállalkozáson keresztül rendelkezik tulajdoni részesedéssel.
5. Bankban történő tulajdonszerzés esetén az 4/b. pontban meghatározott rendelkezést nem kell alkalmazni.
5. számú melléklet az 1996. évi........törvényhez
A szavatoló tőke
I. A szavatoló tőke elemei
1. A pénzügyi intézmény szavatoló tőkéje a következő - alapvető és járulékos - tőkeelemekből áll:
a) jegyzett tőke;
b) tőketartalék;
c) eredménytartalék;
d) mérleg szerinti eredmény;
e) általános tartalék;
f) alárendelt kölcsöntőke;
gf) értékelési tartalék.
g) alárendelt kölcsöntőke;
[Az a)-e) alpontban foglaltak a továbbiakban együtt: alapvető tőkeelemek; az f)-g) alpontban foglaltak a továbbiakban együtt: járulékos tőkeelemek].
2. A törvény alkalmazásában az 1. pont f) alpontjában foglalt alárendelt kölcsöntőkének minősül minden olyan kölcsön, amely kielégíti az alábbi feltételeket:
a) ténylegesen rendelkezésre áll, és az igénybe vevő pénzügyi intézmény számára azonnal, jogvita vagy sortartási kötelezettség nélkül hozzáférhető, továbbá az igénybe vevő pénzügyi intézmény mérlegében szerepel;
b) az alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződés tartalmazza a kölcsönt nyújtó fél egyetértését arra vonatkozóan, hogy az általa nyújtott kölcsön bevonható a pénzügyi intézmény adósságának rendezésébe és a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a részvényesek előtti legutolsó helyen áll;
c) a kölcsön eredeti futamideje öt évet meghaladó lejáratú, illetve - ha a lejárat nincs meghatározva - a kölcsön csak a szerződésben rögzített, legkevesebb öt év múlva mondható fel;
d) az alárendelt kölcsöntőke összegének a szavatoló tőkébe történő beszámítását legalább a visszafizetési időpontot megelőző öt év során - évente, fokozatosan - csökkenteni kell;
e) a hitel esetében tőketörlesztés az eredeti lejárat, vagy a szerződésben kikötött felmondási idő előtt nem lehetséges.
3. Évközi szavatoló töke számítás esetén az évközi pozitív eredmény összege szavatoló tőke elemként nem vehető figyelembe, az évközi negatív eredmény összege a szavatoló tőkét csökkenti.
4. Értékelési tartalékként az Szmt. 41/A. § (3) bekezdése alapján képzett tartalék 0,45-szörös tényezővel módosított értéke vehető figyelembe.
5. Ha a közgyűlés a jegyzett tőke emeléséről dönt, a megemelt összegű jegyzett tőke a szavatoló tőkébe a közgyűlési határozat és a tőkeemelés összegének befizetését igazoló dokumentumok Felügyeletnek való bemutatásától kezdődően számítható be. Ugyanezt a szabályt kell alkalmazni visszaalakuló hitelintézet esetén is.
6. Ha a közgyűlés a jegyzett tőke leszállításáról dönt, a hitelintézetnek a szavatoló tőke számítása során a jegyzett tőkét leszállított értéken kell figyelembe venni.
II. A szavatoló tőke kiszámítása
1. A szavatoló tőke számítása során az alapvető tőkeelemek együttes összegéből le kell vonni:
a) a jegyzett tőke be nem fizetett összegét,
b) az Szmt. 22. § (3) bekezdésében meghatározott immateriális javak értékét, a pénzügyi intézmény elhelyezését szolgáló vásárolt bérleti jog Szmt. szerinti értékét kivéve,
c) a visszavásárolt saját részvény Szmt. szerinti értékét,
d) a más pénzügyi intézménybe, biztosítóba illetve befektetési vállalkozásba nem pénzbeli hozzájárulásként befizetett összeget, vagy pénzbeli hozzájárulásként befizetett összeget,
e) a más pénzügyi intézmény illetve befektetési vállalkozás részére nyújtott alárendelt kölcsöntőkét,
f) a kockázati céltartalék hiányát (ideértve a könyvvizsgáló vagy a Felügyelet vizsgálata során feltárt céltartalék hiányt is), valamint
g) a 83. § (5) bekezdésében foglaltak miatt levonásra kerülő egyes befektetések összegét.
2. A szavatoló tőke számításánál a járulékos tőkeelemeket csak olyan mértékig lehet figyelembe venni, amíg azok nem érik el az alapvető tőkeelemek összegét.
A visszavásárlási kötelezettséggel eladott részvényekből szerzett tőkét a szavatoló tőke számításánál figyelembe venni nem lehet.
6. számú melléklet az 1996. évi........törvényhez
Az Európai Uniónak a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénytervezetben figyelembe vett Irányelvei:
1. a Tanács 1973. június 28-án kelt 73/183/EGK irányelve a bankok és más pénzintézetek önálló tevékenységeivel összefüggő, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó rendelkezés eltörléséről,
2. a Tanács 1977. december 12-én kelt 77/780/EGK első irányelve a hitelintézeti tevékenység megkezdését és folytatását érintő jogszabályok, szabályozások és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról,
3. a Tanács 1989. december 15-én kelt 89/646/EGK második irányelve a hitelintézeti tevékenység megkezdését és folytatását érintő jogszabályok, szabályozások és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, valamint a 77/780/EGK irányelv módosításáról,
4. a Tanács 1991. június 10-én kelt 91/308/EGK irányelve a pénzügyi rendszer pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről,
5. az Európai Parlament és a Tanács 1994. május 30-án kelt 94/19/EGK irányelve a betétbiztosító rendszerekről,
6. a Tanács 1989. április 17-én kelt 89/299/EGK irányelve a hitelintézetek saját forrásairól,
7. a Tanács 1989. december 18-án 89/647/EGK kelt irányelve a hitelintézetek folyamatos fizetőképességi mutatójáról,
8. a Tanács 1992. április 6-án kelt 92/30/EGK irányelve a hitelintézetek összevont alapú felügyeletről,
9. a Tanács 1992. december 21-én kelt 92/121/EGK irányelve a hitelintézetek nagykockázatainak megfigyeléséről és ellenőrzéséről,
10. a Tanács 1993. március 15-én kelt 93/6/EGK irányelve a befektetési vállalatok és hitelintézetek tőkemegfeleléséről,
11. a Tanács 1986. december 18-án kelt 86/635/EGK irányelve a bankok és más pénzintézetek éves beszámolójáról és összevont beszámolójáról,
12. a Tanács 1986. december 22-én kelt 87/102/EGK irányelve a Tagállamok fogyasztói kölcsönt érintő jogszabályainak, szabályozásainak és közigazgatási rendelkezéseinek közelítéséről.
INDOKOLÁS
Általános indokolás
I.
Az elmúlt évek egyértelműen bebizonyították, hogy a piacgazdaságra való áttérés következtében Magyarországon is a gazdasági fejlődés egyik kulcstényezőjévé vált egyrészt a pénz és tőkepiac fejlettségi szintje, képessége a gazdaság egyéb szereplőinek finanszírozására, másrészt a pénz- és tőkepiac résztvevőinek felügyelete, az ún. szürkezóna és feketegazdaság visszaszorításának kérdése. E folyamat nagyjelentőségű résztvevői a hitelintézetek, melyek alaptevékenységük révén, az általuk gyűjtött források leghatékonyabb kihelyezésével segítik elő a gazdaság fejlődését. A kétszintű bankrendszer kialakulása óta eltelt közel egy évtized alatt nemcsak kialakult, de meg is erősödött a magyar bankszektor. A dinamikus fejlődés egyik jelentős állomása volt a pénzintézetekre vonatkozó szabályozást átfogóan rögzítő, 1991. évi LXIX. törvény. E törvény az elmúlt időszakban jól töltötte be szerepét és amellett, hogy korszerűen szabályozta a pénzügyi szektor e fontos területét, elősegítette fejlődését is. A folyamat eredményeképpen megerősödött az Állami Bankfelügyelet, amely európai színvonalon látja el ennek a sok szempontból nagy körültekintést igénylő területnek a felügyeletét.
A jelen Javaslat (a továbbiakban: Javaslat) támaszkodhat a kialakult intézményrendszerre, és a korábbi törvény alkalmazása nyomán kikristályosodott joggyakorlatra, amelyek megőrzése a jövő szempontjából is fontos célként jelennek meg a Javaslatban. Ugyanakkor az új törvény megalkotását két kiemelt szempont indokolja. Elsőként kell megemlíteni a pénzügyi intézményrendszer jelentős és sokrétű megváltozását, amely követi a nemzetközi gyakorlatot, másik jelentős tényező pedig az Európai Unióhoz (a továbbiakban: EU) csatlakozás elősegítése.
II.
A Javaslat alapvető szándéka szerint beépül az európai jogharmonizációs programba. Ennek érdekében a Javaslat figyelembe veszi valamennyi, az Európai Közösségek jogának a hitelintézeti szabályozás területén hatályban lévő direktíváit. Túl azon, hogy az Európai Unióhoz való jövőbeni csatlakozás érdekében szükség van e normák alkalmazására, a szabályozás kidolgozásakor azok alapulvételét indokolta még az is, hogy azok hosszú szabályozási fejlődés eredményei, s ezáltal az elért eredmények felhasználásával esetleg elkerülhetővé válnak azok a problémák, amelyek a szabályozás fejletlenségéből származhatnának. Szándékai szerint a Javaslat megteremti a Magyarországon engedélyezett hitelintézetek nemzetközi tevékenységének jogi alapjait is, egységes versenyhelyzetet kialakítva a külföldi és a hazai hitelintézetek között.
A jogharmonizáció keretében a Javaslat fogalomrendszere követi az EU által kialakított fogalomrendszert, mind a pénzügyi intézménytípusok, mind a pénzügyi szolgáltatói tevékenységek vonatkozásában. Az EU-ban használatos szabályozási rendszer értelemszerű átvételével megtörténik azoknak a korszerű szabályozási eszközöknek a beiktatása, amelyek a pénzügyi intézmények biztonságos tevékenységének alapjait képezik. A Javaslat számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a hitelintézetek nemzetközi pénzügyi szolgáltatói tevékenységére vonatkozó konszolidált felügyelet alapjait teremtik meg, lehetőséget adva a Felügyelet számára, hogy a Magyarországon bejegyzett hitelintézetek külföldön folytatott tevékenységeiről tájékozódhasson.
A Javaslat első lépésként lehetővé teszi a hitelintézetek számára, hogy részt vehessenek az állampapírok, valamint a zárt kibocsátású vállalati papírok piacán. E lépés után belátható időn belül lehetőség nyílik a hitelintézetek számára a nyilvános kibocsátású vállalati papírok piacán való részvételre, ezzel a magyar bankrendszer - a Kormány döntésének megfelelően - univerzális bankrendszerré válik.
Az univerzális bankrendszer kialakításának koncepciója szervezeti oldalról azt jelenti, hogy az Állami Bankfelügyeletet, valamint az Állami Értékpapír-és Tőzsdefelügyeletet össze kell vonni, mert csak így teremthető meg a széleskörű pénzügyi, illetve befektetési szolgáltatást nyújtó hitelintézetek átfogó felügyelete. Az összevonás nyomán, 1997. január 1-je után az egységes Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) fogja ellátni a pénz- és tőkepiac területén működő gazdálkodó szervezetek állami felügyeletét. A Felügyelet jogállását külön törvény szabályozza, feladatait azonban a két ún. "ágazati" törvény - így a pénzpiacot érintő feladatait e törvény - határozza meg. A Felügyelet létrehozása során a jogalkotó erős, politikai és más szűkebb szakmai érdekektől mentes felügyeleti szervet kíván létrehozni, amely hatékonyan reagál a pénz- és tőkepiac változásaira, és megteszi azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a betétesek - mint speciális fogyasztók - védelmét szolgálják, szem előtt tartva a pénz- és tőkepiac más szereplőinek, illetve magának a piacnak az érdekeit is. A Javaslat jelentősen szigorítja a hitelintézeti tulajdonosokra vonatkozó előírásokat. Ez egyrészt a tulajdonlásra vonatkozó szabályok erősítését, így többek között a maximális tulajdoni hányad mértékének csökkentését jelenti, de ugyanakkor nagyobb felelősséget is ír elő a tulajdonos számára a hitelintézet biztonságos tevékenységének a kialakításában. Ilyenek például a különböző jelentéstételekre vonatkozó előírások vagy a belső ellenőrzési szervezetműködtetésével kapcsolatos szabályok. A Javaslat számos előírást tartalmaz annak érdekében, hogy a tulajdonosok ne használhassák fel a hitelintézetet saját maguk vagy vállalkozásaik finanszírozására. Ezekkel a szabályokkal egyrészt megtörténik a tulajdonosi felelősség szigorítása, ezáltal a kiterjedtebb és hatékonyabb tulajdonosi kontroll kiépítésének követelménye is egyértelművé válik, másrészt ezek a szabályok a tulajdonosi oldalról jelentkező kockázatok csökkentésére törekszenek. Jelentős változást jelent a piacra lépés szabályainak szigorítása. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a Felügyelet a törvényi előírások alapján csak az engedélykérelem tartalmi követelményeinek való megfelelést és a minimális jegyzett tőke meglétét vizsgálhatta. A Javaslat a Felügyelet számára a piacra lépés elbírálásában a gondos mérlegelés és a felelős döntéshozatal kötelezettségét határozza meg. Ezáltal lehetővé válik, hogy a piacra csak olyan intézmények léphessenek, amelyekről valószínűsíthető, hogy képesek lesznek a hosszú távú működésre, tevékenységükkel javítják a pénz és tőkepiac szereplőinek kiszolgálását, valamint a versenyhelyzetet. A Javaslat kétszeresére emeli a minimális jegyzett tőkére vonatkozó előírásokat, amelyek azonban reálértéken tényleges emelést nem jelentenek, gyakorlatilag az 1991-ben megalkotott minimum előírásokat korrigálják.
A piacralépés szigorításához kapcsolódóan jelentősen megváltozik a pénzügyi szolgáltatói tevékenységet nem hitelintézetként végző pénzügyi vállalkozások vonatkozásában gyakorolt felügyeleti tevékenység. A Javaslat egyrészt négyszeresére emeli az ilyen vállalkozásként való működés feltételéül szabott minimális jegyzett tőke mértékét, másrészt a tevékenység megkezdését a Felügyelet engedélyéhez köti. Felhatalmazza továbbá a Javaslat a Felügyeletet a helyszíni ellenőrzések lefolytatására valamint a pénzügyi vállalkozásoktól való rendszeres információkérésre. Mindezek az előírások arra irányulnak, hogy a pénzügyi vállalkozások tekintetében hatékony felügyelet teremtődjön meg, amely összességében a pénz és tőkepiaccal szembeni bizalom növekedésének irányába hat, ezáltal a szabályozás a versenyegyenlőség irányába mozdul el. A Javaslat megerősíti a bankképviseletekre vonatkozó eddigi szabályokat. A bankképviselet a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a továbbiakban sem végezhet majd pénzügyi szolgáltatói tevékenységet, de a Felügyelet a tevékenység megkezdéséről tájékozódni kíván, ezért bankképviseleti tevékenység megkezdése a Felügyelet által történő nyilvántartásba vételhez lesz kötött. A hitelintézetek tevékenységére vonatkozó prudenciális szabályok olyan korlátokat fogalmaznak meg a hitelintézetek számára, amelyek a hosszú távú biztonságos működés alapfeltételeit jelentik. A prudenciális szabályokat a Javaslat alapvetően nem változtatja meg, bár sor kerül néhány szabály, így például az általános tartalék vagy a kockázati céltartalék számításának módosítására.
Új elemnek minősíthető a magyar szabályozásban a bankholdingra vonatkozó előírások megalkotása. Az eddigi szabályozás is tartalmazott ugyan előírásokat a pénzintézeti csoportra nézve, azok a szabályok azonban csak a pénzintézeti formában működő kapcsolt vállalkozások együttesére vonatkoztak. A Javaslat a bankholding fogalmát ennél szélesebben határozza meg, és olyan szabályokat rögzít, amelyek betartásának vizsgálatakor a holdingvállalat azon vállalkozásait is figyelembe kell venni, amelyek nem pénzügyi intézményként működnek. Ezeknek a szabályoknak az előírásával teremtődnek meg a konszolidált (összevont) felügyelet alapjai, amelyben valamennyi kockázat összesítésre kerül, amely a bankholdig tevékenysége során felmerül. A Javaslat hatályon kívül helyezi az Országos Betétbiztosítási Alapról szóló törvényt és az arra vonatkozó szabályozást e Javaslatba illeszti be. A Javaslat nagyobb lehetőséget ad az OBA számára arra, hogy az preventív módon beavatkozzon a hitelintézetek működésébe, és a betéteseket ért kár, valamint a kifizetendő biztosítási összegek csökkentése érdekében anyagi kockázatokat vállaljon a hitelintézet megmentésében.
A felügyeleti gyakorlat az elmúlt években egyértelműen megmutatta, hogy a hatékony felügyelethez a Felügyelet jogosítványainak és eszköztárának bővítésére van szükség. A Javaslat tartalmazza ezért azokat a főbb változásokat, amelyek azt segítik elő, hogy a Felügyelet a jövőben preventív és proaktív módon tevékenykedjen, vagyis a bankválságok kialakulásának lehetőségeit tárja fel, intézkedjen annak elkerülése érdekében és ne csupán utólagosan a válság tényét állapítsa meg. A felügyeleti jogosítványok kiszélesítése sem jelenti azt, hogy a jövőben bankválságok kialakulása nem fordulhat elő, de a Felügyelet számára rendelkezésre álló eszközök csökkentik ezen nem kívánt események bekövetkezésének valószínűségét. Külön fejezet foglalkozik a Javaslaton belül a különböző fogyasztóvédelmi előírásokkal. Ilyen jellegű követelmények az eddigi szabályozásban is megtalálhatók voltak, a Javaslat azonban jelentősen bővíti ezeknek a körét és részletes szabályokat határoz meg az ügyfelek védelme érdekében a hitelintézetek hitelezési, betétgyűjtési és számlavezetési tevékenységére vonatkozóan. A szabályok többsége az ügyfél megfelelő tájékoztatására és kiszolgálására vonatkozik.
Részletes indokolás
az 1. §-hoz
A Javaslat megállapítja a nemzetközi szerződés primátusát azzal, hogy a törvényt csak akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, s egyúttal tárgyi hatálya alá vonja a Magyar Köztársaság területén végzett pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységet, valamint a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező hitelintézet külföldön végzett pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységét, függetlenül attól, hogy azt milyen formában működő gazdasági társaság végzi. E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni továbbá a magyar hatóság által ellátott, e törvényben meghatározott, felügyeleti tevékenységre is. Fontos változás, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a külföldi bankfelügyeleti hatóság Magyarországon végzett felügyeleti tevékenységére, aminek a következtében megteremtődik az Európai Unióban kialakult felügyeleti felelősség megosztásának lehetősége és a székhely szerinti ország felügyeleti szerve elsődleges felelősségének meghatározása. A törvény hatálya kiterjed a betétbiztosításra is, és a betétbiztosítási szabályoknak az e törvényben való meghatározása egyidejűleg hatályon kívül helyezi az Országos Betétbiztosítási Alapról szóló törvényt.
A nemzetközi banktevékenység felügyeletéhez szükséges, hogy a Felügyeletnek meglegyen a megfelelő felhatalmazása arra, hogy a Javaslat előírásainak betartását ellenőrizze abban az esetben is, ha a tevékenységet a hitelintézet külföldön folytatja. A Javaslat ezzel a kiterjesztéssel egyben a lehetőséget is megadja arra, hogy a Magyarországon bejegyzett hitelintézetek tevékenységüket külföldön is folytathassák, amennyiben arra vonatkozóan külön engedéllyel rendelkeznek, illetve ehhez kapcsolódóan kiterjeszti a felügyeleti jogkört és arra is megadja a lehetőséget, hogy a Felügyelet az ilyen tevékenységet az e törvényben meghatározott felügyeleti tevékenység körében ellenőrizze. A Javaslat lehetőséget ad arra is, hogy nemzetközi szerződés más rendelkezése esetén a Javaslat hatálya ne terjedjen ki az adott hitelintézet Magyarországon végzett tevékenységére vagy a Magyarországon bejegyzett hitelintézet külföldön végzett pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységére. Ilyen nemzetközi szerződés lehet például Magyarország EU csatlakozási szerződése, hiszen az Unión belül a székhely szerinti ország felügyeleti felelőssége alapján történik a hitelintézetek tevékenységének szabályozása és felügyelete, vagyis a magyar hatóságnak egyben kötelessége is lesz a Magyarországon bejegyzett székhelyű hitelintézetnek a más EU országokban végzett tevékenységét felügyelni, míg az EU országbeli hitelintézetek magyarországi tevékenységét az EU országbeli felügyeleti hatóság fogja felügyelni.
a 2. §-hoz.
A 2. § részletesen megállapítja azt a személyi és tárgyi kört, amelyekre a Javaslat rendelkezéseit nem kell alkalmazni. A személyi körbe tartozik a Javaslat 1. számú mellékletében felsorolt pénzügyi intézményeknek a Magyar Köztársaság területén folytatott tevékenysége, amelyek kivétele a Javaslat hatálya alól megfelel a nemzetközi gyakorlatnak és szokásoknak. A Javaslat hatálya alá nem tartozó másik személyi kört a 2. § (2) bekezdése nevesíti, így ide tartoznak az elkülönített állami pénzalapok, a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB), a Magyar Államkincstár, valamint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az elszámolóház, továbbá a kizárólag garanciavállalással foglalkozó, a törvény hatályba lépése előtt nem társasági formában működő jogi személyre (például alapítványra). A Javaslat tárgyi hatálya nem terjed ki a betétnek nem minősülő, visszafizetendő pénzeszközöknek a Magyar Állam és a helyi önkormányzatok által nyilvánosságtól történő - külön törvényekben szabályozott - gyűjtésére, és a pénzletét kezelésre (pl. gyámi letét, ügyvédi letét stb.), amennyiben ezekről külön jogszabály rendelkezik, valamint a postaforgalmi közvetítő tevékenységre és a nemzetközi postautalvány működtetésére.
A Javaslat tárgyi hatálya alóli mentességet az államháztartás működéséhez szükséges forrásgyűjtési tevékenység, illetve a működéshez kapcsolódó pénzforgalom szabályai külön törvényben való meghatározottsága indokolja, ezért arra a Javaslat rendelkezései nem terjednek ki, hiszen ezekre a tevékenységekre egyébként sem alkalmazhatók a hitelintézet működésére vonatkozó szabályok.
Az MNB az állam bankja és a bankok bankja szerepköréből adódóan végez olyan tevékenységeket, amelyek tartalmilag megfelelnek az e Javaslatban definiált pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek, például vezeti a hitelintézetek számláit, hitelt nyújt, váltót viszontleszámítol, de ezen tevékenységére a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény előírásait kell alkalmazni. A Javaslat hatálya nem terjed ki továbbá az elszámolóházra, noha egyes tevékenységei megfelelnek a pénzügyi szolgáltatási tevékenységek körében felsorolt tevékenységeknek, mert az elszámolóház működésére az értékpapír törvény részletes szabályokat állapít meg.
A kizárólag garanciavállalással foglalkozó nem társasági formában működő jogi személyekre sem terjed ki a Javaslat hatálya, ha az érintett személyek e tevékenységüket már a törvény hatályba lépése előtt folytatták.
a 3. §-hoz
Az európai jogharmonizációs program keretében, valamint a pénzügyi szolgáltatások nemzetközi szinten való folytatásához és az egységes versenyfeltételek megteremtéséhez feltétlenül szükséges, hogy a pénzügyi szolgáltatások fogalma és tartalma e Javaslatban olyan módon kerüljenek meghatározásra, amelyek megfelelnek az Európai Közösség 2. bankdirektívájában (a Tanács 1989. december 15-én kelt 89/646/EGK második irányelve a hitelintézeti tevékenység megkezdését és folytatását érintő jogszabályok, szabályozások és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, valamint a 77/780/EGK irányelv módosításáról) foglaltaknak és ezáltal a korszerű európai banktörvényekben foglalt tevékenységek definícióinak. A Javaslat a tevékenységek két típusát különbözteti meg. Az elhatárolás ismérve az, hogy az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységeket, az ún. pénzügyi szolgáltatásokat, - a pénzügyi szolgáltatások közvetítése (ügynöki tevékenység) kivételével - kizárólag pénzügyi intézménynek minősülő jogi személyek végezhetik. Ide tartozik a betétek és más visszafizetendő pénzeszközök nyilvánosságtól történő gyűjtése, a pénzkölcsön nyújtása, a pénzügyi lízing, a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása és az ezekkel kapcsolatos szolgáltatások nyújtása, a kezesség vállalása, a bankgarancia és egyéb bankári kötelezettség vállalása, a saját számlára vagy bizományosként valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval és csekkel történő kereskedelmi tevékenység, pénzügyi szolgáltatások közvetítése (ügynöki tevékenység), befektetési alap letétkezelés, hitelreferencia szolgáltatások, valamint a letéti szolgáltatás, a széf-szolgáltatás, és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak részére történő vagyonkezelés. Ezek a tevékenységek a jellegükből és a kockázatukból adódóan megkövetelik, hogy azokat csak olyan személyek végezhessék, akiknek tevékenységére részletes prudenciális és felügyeleti előírások vonatkoznak.
A tevékenységek másik típusába az ún. kiegészítő pénzügyi szolgáltatások tartoznak. Ezeket a tevékenységeket nem pénzügyi intézmények is végezhetik. A kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat - a bankközi piacon végzett pénzügyi ügynöki tevékenység kivételével - az MNB engedélyével lehet végezni. Ezek a tevékenységek ugyanis jelentősen kötődnek az egyéb, engedélyhez kötött pénzügyi szolgáltatási tevékenységekhez, de ugyanígy szorosan kapcsolódhatnak más tevékenységhez is (pl. szállodák esetében a pénzváltási tevékenység). Ezen intézmények esetében, amennyiben kizárólag kiegészítő pénzügyi szolgáltatói tevékenységet végeznek, a szigorú bankbiztonsági előírások alkalmazása nem indokolt. Sajátos kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, a pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon, mely tevékenység végzésének engedélyezése a Felügyelet hatáskörébe tartozik, a Javaslat 16. § pedig meghatározza az engedélykérelem alapvető feltételeit. A tevékenységek végzésének engedélyezése a Felügyelet feladatai közé tartozik alapvetően, de az engedélyezés feladatainak egy részét az MNB látja el. Azon tevékenységek körében azonban, amelyeket az MNB engedélyez, a Felügyeletet az engedély megadásáról értesítenie kell, s az engedéllyel rendelkezőket a Felügyelet nyilvántartásba veszi.
a 4. §-hoz
A Javaslat alapján pénzügyi szolgáltatás alapvetően pénzügyi intézmény végezhet, mely intézmény két csoportra osztható hitelintézetre és pénzügyi vállalkozásra. Egyes szolgáltatásokat azonban nem pénzügyi intézmény is végezhet, így a pénzügyi szolgáltatás közvetítését végző ügynök, a váltóval bizományosi, illetve kereskedelmi tevékenységet, valamint önkéntes kölcsönös biztosító pénztár részére vagyonkezelést végző befektetési vállalkozás. A Javaslat meghatározza azt is, hogy pénzügyi intézmény milyen szolgáltatásokat végezhet a pénzügyi szolgáltatási tevékenységén kívül. Ez azért szükséges, mert a Javaslat alapvető koncepciója, hogy pénzügyi intézmény szorosan pénzügyi szolgáltatási tevékenységeken kívül más tevékenységet ne folytathasson. A Javaslat ezért felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyek kivételt képeznek az általános tiltás alól.
a 5. §-hoz
Betétgyűjtési tevékenységet Magyarországon kizárólag hitelintézet végezhet, és kizárólag hitelintézet jogosult a saját tőkéjét meghaladó mértékben visszafizetendő pénzeszköznek a nyilvánosságtól való gyűjtésére. Kétségtelen tény, hogy ez a hatályos szabályozáshoz képest szigorítás, de az elmúlt évek tapasztalatai feltétlenül indokolják a Javaslatban foglalt korlátozást. Pénzeszköznek a nyilvánosságtól való gyűjtésére nemcsak betétgyűjtés formájában van lehetőség, hanem más módon, például kötvénykibocsátás útján is. A Javaslat ezáltal nemcsak a betétesek, hanem más pénzeszköz tulajdonosok részére is biztonságot kíván nyújtani azzal, hogy csak olyan intézmények számára teszi lehetővé saját tőkét meghaladó mértékű pénzeszközgyűjtést, amelyek az e Javaslatban meghatározottak szerint felügyelet alá tartoznak, rendszeres ellenőrzés alatt állnak, illetve olyan prudenciális szabályok vonatkoznak rájuk, amelyek jelentősen csökkentik a náluk elhelyezett pénzeszközök kockázatát.
Az elmúlt évek gyakorlata megmutatta, hogy milyen veszélyes lehet a betétesek, a befektetők (a lakosság) számára, ha olyan vállalkozás gyűjt a nyilvánosságtól különböző jogcímeken forrásokat, amely nem áll megfelelő szabályozás, illetve felügyelet alatt, de ennek ellenére tevékenységét külső forrásból finanszírozza.
A pénzügyi szolgáltatások körének és fogalmának meghatározásához hasonlóan az EU szabályozásban alkalmazott hitelintézet fogalmát is átvette a Javaslat. A hitelintézet lehet bank, szakosított hitelintézet vagy szövetkezeti hitelintézet (takarék-, illetőleg hitelszövetkezet). A Javaslat a hitelintézetek típusai között az általuk végezhető tevékenységek szerint tesz különbséget.
A bank az a hitelintézet, amely üzletszerűen betétet gyűjt, valamint pénzforgalmi szolgáltatást üzletszerűen nyújt, továbbá csak bank kaphat engedélyt arra, hogy az összes pénzügyi szolgáltatási tevékenységet együttesen végezhesse.
A szakosított hitelintézet, külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult a pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek meghatározott körének végzésére, de még törvényi felhatalmazás alapján sem végezheti a pénzügyi szolgáltatási tevékenységek teljes körét együttesen.
A szövetkezeti hitelintézet széles körben folytathat pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, azonban nem kaphat engedélyt kezesség és bankgarancia vállalás, befektetési alap letétkezelés, hitelreferencia szolgáltatás, valamint önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak részére történő vagyonkezelés folytatására, és csak saját számlára folytathatja a 3. § (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott tevékenységet. Jogosult továbbá - engedély alapján - a szövetkezeti hitelintézet pénzváltási tevékenység folytatására is.
A szövetkezeti hitelintézet sajátos formáját képező hitelszövetkezet, a fentebb felsoroltakat csak saját tagjai körében végezheti, ide nem értve a pénzváltási tevékenységet, amelyet tagjain kívül is folytathat.
6. §-hoz
A pénzügyi vállalkozásokat úgy határozza meg a Javaslat, hogy azon pénzügyi intézmények tekintendők pénzügyi vállalkozásnak, amelyek pénzügyi szolgáltatásokat korlátozottan végezhetnek, mivel betétgyűjtésre és más visszafizetendő pénzeszközöknek nyilvánosságtól való gyűjtésére (saját tőkéjét meghaladó mértékben) nincs jogi felhatalmazásuk. Sajátos pénzügyi vállalkozásként jelenik meg a pénzügyi ügynöki tevékenységet végző vállalkozás, mert e tevékenység csak pénzügyi vállalkozásként végezhető és csak kizárólagos tevékenységként, tehát más tevékenység végzésére az e tevékenységet végzőnek nincs lehetősége.
a 7. §-hoz
Az értelmező rendelkezések nem a Javaslat szövegén belül, hanem külön mellékletben kerülnek felsorolásra.
I. fejezet
a 8. §-hoz
A Javaslat a pénzügyi intézmények szervezeti működésének előírásaira részletes rendelkezéseket nem tartalmaz, de meghatározza azokat a szervezeti típusokat, amelyekben az egyes pénzügyi intézmények működhetnek. Így pénzügyi intézmény részvénytársaságként vagy szövetkezetként, bank és szakosított hitelintézet kizárólag részvénytársaságként működhet.
A részvénytársaságok, valamint a szövetkezetek működésére a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, valamint a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ugyanakkor figyelembe kell venni azokat az eltéréseket, amelyek e Javaslat rendelkezéséből következnek. A pénzügyi intézményekben a tevékenységük jellege folytán fennálló kockázatok megkövetelik, hogy gazdasági társaságokra, illetve szövetkezetekre vonatkozó, az általános szabályozáson túlmenően speciális előírásokat állapítson meg a Javaslat. Ilyen eltérő előírás például a belső ellenőrzés meglétének kötelező előírása, és a belső ellenőrzés funkcióinak átláthatóbbá tétele, valamint a felügyelő bizottság egyes speciális feladatainak pontosítása. Különleges szabályokat állapít meg a Javaslat a pénzügyi szolgáltatás közvetítését végzőkkel, valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatást végzőkkel szemben, e tevékenységek végzéséhez ugyanis elégséges jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társasági forma is.
a 9. §-hoz
A pénzügyi szolgáltatási tevékenységek végzése megköveteli, hogy az adott intézmény működéséhez megfelelő minimális saját tőkével rendelkezzen. Ez azzal jár, hogy az alapításkori minimális jegyzett tőke követelmény jóval meghaladja a részvénytársaságtól vagy szövetkezettől megkövetelt minimumot. A pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére jogosult bank legalább kettő milliárd forint jegyzett tőkével alapítható. Ez az előírás a jelenlegi tőkekövetelmények megkétszerezését jelenti. Az 1991-ben megalkotott hatályos szabályozás egymilliárd forintos minimális alaptőke-követelményre vonatkozó előírása az infláció következtében körülbelül a jelenlegi kettő milliárd forintos jegyzett tőke követelmény előírásnak felel meg.
Változik a szövetkezeti hitelintézetre vonatkozó tőkekövetelmény is, ugyanis szövetkezeti hitelintézet legalább százmillió forint jegyzett tőkével alapítható. A pénzügyi vállalkozások esetében a jelenlegi öt millió forintos minimális jegyzett-tőke követelmény előírás húsz millió forintra emelkedik. A gyakorlat megmutatta, hogy egyrészt az öt millió forintos korlát túlságosan alacsony szinten került meghatározásra, másrészt a pénzügyi vállalkozások a jövőben szélesebb körben végezhetik majd tevékenységüket, ezért a minimális jegyzett-tőke követelmény emelésére az inflációt meghaladó mértékben került sor.
a 10. §-hoz
Az alapításkor történő megfelelő pénzeszközökkel való ellátáshoz és a likviditás biztosításához szükséges, hogy a jegyzett tőke befizetése mindenkor pénzben történjék, ami kizárja a tárgyi eszközök nem pénzbeli hozzájárulásként történő bevitelét, illetve az immateriális javakkal történő jegyzett tőke befizetést, vagy emelést. Az alapításhoz hasonlóan a tőkeemelésre is a fenti előírások vonatkoznak. Ezek a szabályok, kiegészülve a pénzbeli befizetések eredetének vizsgálhatóságára vonatkozó előírásokkal, elősegítik, hogy a hitelintézetek tőkéje csak olyan elemeket tartalmazzon, amelyek egy esetleges válság esetén a betétesek és hitelezők kielégítését lehetővé teszik. A jegyzett tőkét kizárólag olyan magyarországi hitelintézetnél lehet befizetni, amely nem vesz részt az alapításban ezáltal jobban ellenőrizhető a tőkeemeléshez szükséges pénz megléte, és annak forrása. Ugyancsak a betétesek, illetve a befektetők biztonságát hivatott szolgálni az a szabály is, hogy a pénzügyi intézmény saját kibocsátású részvényeinek értékesítése esetén halasztott fizetést vagy visszavásárlási kötelezettséget érvényesen nem köthet ki.
a 11. §-hoz
A Javaslat a pénzügyi intézmény befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosaira nézve is szabályokat állapít meg, szabályozva azt a különleges felelősséget, amely egy pénzügyi intézmény tulajdonlásával jár. A Javaslat szerint a pénzügyi intézmény befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosa csak olyan személy lehet, aki független a pénzügyi intézmény óvatos, körültekintő, biztonságos működését veszélyeztető befolyástól és biztosítani képes a pénzügyi intézmény megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenőrzését, valamint akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható, ezzel nem zárja ki a pénzügyi intézmény feletti hatékony felügyelet gyakorlását.
A pénzügyi intézmény és a tulajdonos közötti kapcsolat a Javaslat több pontján is szabályozásra került. Az előírások azt a célt szolgálják, hogy a pénzügyi intézmény tulajdonosa semmilyen különleges elbánásban ne részesülhessen a pénzügyi intézmény részéről, s az semmilyen kedvezményt ne biztosíthasson tulajdonosa számára, továbbá a tulajdonosok a pénzügyi intézményt ne használhassák fel egyéb tevékenységeik finanszírozására és működtetésére. Ezeknek az elveknek az ellenőrzéséhez szükséges a Felügyelet számára, hogy a tulajdonos kapcsolatrendszere és a pénzügyi intézmény tulajdonosi szerkezete átlátható legyen.
A magyar és a nemzetközi gyakorlat is egyértelműen megmutatta, hogy a pénzügyi intézmények működésének egyik legfontosabb veszélyforrása a tulajdonosi ellenőrzés hiányossága, valamint az olyan tulajdonosi szándék, amely az adott pénzügyi intézményt saját vállalata finanszírozására használja
a 12. §-hoz
Az előzőekhez kapcsolódóan annak érdekében, hogy egy tulajdonos se rendelkezhessen túlságosan nagy befolyással egy adott pénzügyi intézményben, az egy tulajdonos közvetett és közvetlen tulajdonosi hányada, valamint az általa gyakorolt szavazati jog mértéke tizenöt százalékban kerül meghatározásra. A tulajdonlási korlát előírásai alól kivételt képez a hitelintézet, befektetési társaság, a részvénytársasági formában működő biztosító intézet, és az Országos Betétbiztosítási Alap. Az Országos Betétbiztosítási Alap tulajdonosi korlátozásból való kizárását indokolja, hogy ezen intézmények a pénzügyi intézményekben keletkező veszteség minimalizálása érdekében, valamint a betétesek minél nagyobb kielégítési hányada érdekében szerezhetnek a hitelintézetekben tulajdonjogot és annak irányítását is átvehetik.
A részvénytársasági formában működő biztosító intézet - bár más felügyeleti szerv által - szintén felügyelt intézménynek minősül, és ezen intézmény olyan szolgáltatást végez, amelyet a pénzügyi szolgáltatói tevékenységet végzők is, ezáltal az ügyfél jobb kiszolgálása érhető el. A Javaslat tehát nem zárja ki a különböző pénz és tőkepiachoz kapcsolódó tevékenységek összefonódását, de azokat szigorúan elkülönített vállalkozásokban írja elő végezni, mivel a különböző jellegű tevékenységekhez különböző kockázatok kapcsolódnak, amelyek keveredése ellehetetleníti a kockázatok tényleges megállapítását. A Javaslat az állam számára általános jellegű felmentést a tizenöt százalékos korlát alól nem ad, tehát az állam sem részesedhet egy hitelintézetben tizenöt százaléknál magasabb mértékben. Ez alól az előírás abban az esetben van kivétel, ha külön törvény lehetőséget biztosít arra, hogy meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenységet az állam az általa közvetlenül tulajdonolt hitelintézettel végeztethessen, különös tekintettel azokra a tevékenységekre, melyeknek működtetése az állam érdeke és amelyről valószínűsíthető, hogy más piaci szereplők a tevékenységhez fűződő kockázatok felvállalására nem képesek, illetve, ha egy-egy fontos részpiacon a hitelintézet meghatározó jelentőséggel bír.
A privatizáció hatékonysága érdekében az állami tulajdonlás leépítésére külön átmeneti rendelkezések vonatkoznak.
Figyelembe véve azt a tényt, hogy egy hitelintézet fizetésképtelensége az általa gyűjtött idegen források magas állományának következtében a gazdaság egészére nézve is kritikus következményekkel járhat, a Javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy amennyiben egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit, vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné, az állam az adott hitelintézetben legfeljebb 3 éves átmeneti időre a tizenöt százalékos tulajdoni részesedést meghaladóan szerezhet tulajdoni hányadot. A válságba jutott bankok ilyen állami kezelése más országokban is gyakorlat, adminisztratív menedzsment elnevezéssel.
A Javaslat lehetőséget nyújt az önkéntes betét- és intézményvédelmi alap számára, hogy feladatkörében eljárva, a Felügyelettel egyeztetve tizenöt százalékot meghaladó tulajdoni hányadot, illetve részesedést szerezhessen a hitelintézet jegyzett tőkéjében.
a 13. §-hoz
A hitelintézet megfelelő színvonalú működtetéséhez nem elegendő a megfelelő tőkével való ellátottság. A begyűjtött idegen források biztonságos kezeléséhez, megfelelő fizikai biztonsági, illetve informatikai követelmények is tartoznak. Ennek érdekében a Javaslat előírja, hogy a pénzügyi intézmény a pénzügyi szolgáltatási tevékenységét csak a pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges banktechnikai, bankinformatikai, műszaki felszereltség, illetve vagyonbiztosítás meglétének és a tevékenység végzésére alkalmas helyiségek birtokában kezdheti meg, vagy folytathatja. A pénzügyi intézmények szakmai érdekképviseleti szervezetei a bankbiztonság és az ügyfélszolgálati követelmények vonatkozásában ajánlásokat dolgoznak ki, amelyeket a Felügyeletnek bemutatnak. Pénzügyi intézmény csak olyan helyiségben működhet, amely ezeknek az ajánlásoknak megfelelően kialakított, kormányrendeletben foglalt követelményeknek megfelel.
II. fejezet
a 14.-16. §-hoz
A Javaslat tételesen felsorolja azokat az aktusokat, illetve tevékenységeket, amelyek érvényességéhez, illetve végzéséhez a Felügyelet engedélye szükséges a hitelintézetek számára. E § előírása alapján elkülönül egymástól a hitelintézet alapításához és működési tevékenységének megkezdéséhez kiadott engedély. Hitelintézetek egyesülésével, illetve szétválásával új hitelintézet ill. hitelintézetek jönnek létre, amelyek esetében szintén biztosítani kell, hogy azok azonos feltételek alapján alakulhassanak meg. A hitelintézetek egyesülésére és szétválására ezért külön szabályok vonatkoznak, amelyek teljesülését a Felügyelet ellenőrzi, az egyesüléshez, illetve szétváláshoz az engedélyt csak abban az esetben adja meg, ha ezek a feltételek teljesülnek.
A hitelintézet az alapszabályának módosításával olyan működésére vonatkozó alapvető szabályokat változtathat meg, amelyek a hitelintézet biztonságosságának mértékét, tehát az ügyfelek által elhelyezett pénzek biztonságát jelentős mértékben befolyásolhatják. Azt, hogy mely esetekben szükséges a Felügyelet engedélye a hitelintézet alapszabályának módosításához, a 20. § tartalmazza részletesen. A Javaslat a Felügyelet engedélyéhez köti befolyásoló részesedés megszerzését, illetőleg növelését is. A hitelintézet igazgatóságának, felügyelő bizottságának elnökévé, vagy tagjává történő megválasztáshoz illetőleg ügyvezetőjének történő kinevezéséhez szintén a Felügyelet engedélye szükséges. Szövetkezeti hitelintézet esetén a Felügyelet engedélye csak az igazgatóság, illetve a felügyelő bizottság elnökévé, továbbá az ügyvezetővé történő megválasztáshoz szükséges. Ez a megkülönböztetés az eltérő szervezeti jellegből adódik.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően arra lehetőséget biztosít a Javaslat arra, hogy a hitelintézet a pénzügyi szolgáltatási tevékenységét más pénzügyi intézmény, vagy pénzügyi intézménynek nem minősülő jogi személy útján végezze, ha az adott területen a hitelintézetnek nincs fiókja, vagy az adott vállalkozás nagyobb gyakorlattal vagy jobb személyi kapacitással bír a tevékenység végzéséhez. Ez esetben azonban a Felügyelethez az engedélykérelemmel együtt be kell nyújtani azt az írásbeli szerződést is, amely alapján a Felügyelet, illetőleg a hitelintézet korlátozás nélkül ellenőrizheti a hitelintézet megbízottjának a megbízás tárgyával összefüggő gazdálkodását és üzleti könyveit.
A hitelintézetek válságkezelése során biztonsági okokból sor kerülhet a hitelintézetnél elhelyezett betétállomány teljes egészének vagy egy részének átruházására egy másik hitelintézet számára. A külföldi gyakorlat szerint a betéteseknek a betétbiztosítás által garantált betéteit bankválság esetén gyakran azonnal egy másik bankhoz irányítják, és ekkor a betétbiztosítási összegek nagy része a gyakorlatban kifizetésre sem kerül, hanem változatlan feltételekkel betétként a másik bankhoz kerül át. Az ilyen lépések megtételéhez szintén a Felügyelet engedélye szükséges. A hitelintézet külföldi vállalkozásai is felügyeleti engedélyhez kötöttek, tekintet nélkül arra, hogy e vállalkozás pénzügyi intézmény, illetőleg pénzügyi intézménynek nem minősülő szervezet keretében történik.
A Javaslat jelentősen megváltoztatja az eddig nem pénzintézetként működő, de pénzintézeti tevékenységet végző egyéb jogi személyek felügyeleti szempontú kezelését. A hatályos szabályozás regisztrációs aktusa helyett a Javaslat szerint a Felügyelet engedélye szükséges a pénzügyi vállalkozások alapításához, tevékenységi körének megváltoztatásához, átalakulásához, egyesüléséhez és szétválásához. A Javaslat szerinti szabályozás a hatályos szabályozáshoz képest versenysemlegesebb, hiszen a pénzügyi szolgáltatói tevékenység végzését engedélyhez köti, függetlenül attól, hogy azt milyen vállalkozási formában végzik. A pénzügyi vállalkozások feletti felügyeleti szabályok további szigorítását jelenti, hogy a Javaslat a Felügyelet engedélyének szükségességét írja elő a pénzügyi vállalkozás igazgatósági és felügyelő bizottsági elnökének megválasztásához.
A Javaslat 16. §-a tartalmazza a pénzügyi ügynöki tevékenység bankközi piacon való végzésének feltételeit. Ezt a pénzügyi vállalkozást csak önmagában lehet végezni, hozzá nem kapcsolódhat sem más pénzügyi szolgáltatási tevékenység, sem pedig kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység, sem más egyéb tevékenység. A tevékenység végzésének alapfeltétele a vállalkozás húszmillió forint készpénzből álló jegyzettő tőkével rendelkezzék, valamint kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság legyen, amelynek tulajdonosai között hitelintézet sem közvetlenül, sem közvetetten nem szerepelhet. A tevékenység folytatásának részletes személyi és tárgyi feltételeit külön kormányrendelet határozza meg.
a 17. §-hoz
Az alapítási engedélykérelemben a hitelintézetnek vagy a pénzügyi vállalkozásnak fel kell tüntetni mindazokat az információkat, amelyek a piacra lépés lehetőségének elbírálásához szükségesek. Annak érdekében, hogy ezeknek az információknak a köre egyértelműen behatárolva legyen, a Javaslat részletesen felsorolja az alapítási engedély iránti kérelem kötelező kellékeit és tartalmát. Ezek között szerepel az alapító okirat, a tervezett működési terület pontos meghatározása, a jegyzett-tőke befizetésére vonatkozó információk, valamint a szervezeti felépítésre, irányításra és döntésre vonatkozó adatok illetve az ellenőrzés rendjének a bemutatása. Hitelintézet esetében az alapítási engedély iránti kérelem beadásához elégséges az előírt jegyzett-tőke 50 százalékának befizetéséről szóló igazolás, míg pénzügyi vállalkozás esetében az alapítási engedély iránti kérelem beadásakor már a teljes jegyzett-tőke befizetéséről gondoskodni kell A hitelintézetek megkülönböztetése ebből a szempontból azért szükséges, mert rájuk lényegesen magasabb tőkekövetelmények vonatkoznak. és a tulajdonos ezáltal lehetőséget kap arra, hogy a jegyzett-tőke másik 50 százalékát csak abban az esetben fizesse be, amennyiben az alapítási engedélyt a hitelintézet megkapta.
Pénzügyi vállalkozásra is előírja a Javaslat, hogy tevékenységét csak akkor kezdheti meg, amennyiben rendelkezik a megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel. Az eddigi jogszabályok a pénzügyi vállalkozásra ilyen jellegű kötelezettséget nem írtak elő, ezáltal mind a verseny, mind a biztonságosság, mind az ügyfelek kiszolgálása tekintetében egységesebb lesz a szabályozás a pénzügyi vállalkozások és a hitelintézetek között. Ezen feltételek meglétének igazolását az alapítási kérelemhez csatolni kell. Részletes információ szolgáltatási kötelezettség vonatkozik azokra a személyekre, akik az alapítás alatt lévő pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést kívánnak szerezni. Ezek az információk annak elbírálásához szükségesek, hogy a leendő tulajdonos mennyiben képes a hitelintézetben a szükséges tulajdonosi ellenőrzést elvégezni, illetve annak megállapításához, hogy a tulajdonos hogyan képes menedzselni eddigi befektetéseit, és fennáll-e annak a veszélye, hogy a tulajdonos a hitelintézetet az egyéb vállalkozásai finanszírozására kívánja felhasználni.
Igazolni kell azt is, hogy a jegyzett tőke befizetéséhez szükséges összeg az alapításban résztvevő személy törvényes jövedelméből származik. Ennek igazolása azért szükséges, hogy a befizetett jegyzett tőkéről megállapítható legyen annak forrása, így zárja ki a Javaslat, hogy a jegyzett tőke emelése hitelintézet által folyósított hitelből, vagy különböző pénzügyi manőverek útján történjék. Ennek megítéléséhez információk szükségesek a tulajdonos jövedelmi és pénzügyi helyzetéről, valamint arról, hogy milyen függő és jövőbeni kötelezettségei vannak, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a pénzügyi helyzetének jövőbeni alakulására.
A kérelem benyújtásához szükséges az is, hogy a kérelemben érintett személyek hozzájáruljanak a Felügyelet által az engedély megadásához szükségesnek tartott mindennemű adat megszerzéséhez, valamint vizsgálat lefolytatásához, beleértve az alapításhoz szükséges összeg eredetének, továbbá az alapítók megbízhatóságának vizsgálatát is.
Amennyiben az alapítók között külföldi székhelyű vállalkozás is van, amely a székhely szerinti ország joga alapján hitelintézetnek minősül, további információk benyújtása szükséges. Ennek előírása azért fontos, mert a nemzetközi gyakorlat megmutatta, hogy egy adott hitelintézet pénzügyi problémái vagy esetleges csődje jelentős kihatással van az adott hitelintézet külföldön alapított leány-hitelintézeteinek működésére is, annak ellenére, hogy azok önálló jogi személyiséggel rendelkeznek. Az európai normák szerint éppen ezért egy nemzetközi tevékenységű hitelintézet felügyeletét mindig a székhely szerinti ország felügyeletének kell elvégeznie. Ennek érdekében az Európai Unión belül egységes bankalapítási normákat állapítottak meg, és harmonizálták a bankok működésére vonatkozó szabályrendszert is. Más országok engedélyezési gyakorlatában is megszokott, hogy a hitelintézetek alapítási engedélyének megadásakor részletesen tájékozódnak arról, hogy az anya hitelintézet milyen felügyelet alatt működik, és a székhely szerinti ország felügyelete hogyan járul hozzá az adott hitelintézet külföldön végzett pénzügyi szolgáltatói tevékenységének ellenőrzéséhez. A székhely szerinti ország bankfelügyeletének igazolnia kell azt is, hogy a hitelintézet az adott országban lévő prudenciális szabályokat figyelembe véve tevékenykedik. A hitelintézet igazgatóságának vagy felügyelő bizottságának pedig nyilatkoznia kell arról, hogy hogyan fogja irányítani és ellenőrizni a megalapítani tervezett magyarországi hitelintézetet. Ez ahhoz szükséges, hogy elbírálható legyen a külföldön végzett pénzügyi szolgáltatói tevékenység ellenőrzésére való képesség.
A külföldi székhelyű tulajdonosra vonatkozó további információ szolgáltatási kötelezettségek nem hátrányos megkülönböztetést jelentenek, hanem azt a célt szolgálják, hogy a Felügyelet megfelelő információval rendelkezzen a kérelem elbírálásához.
a 18. §-hoz
Hitelintézet működésének megkezdéséhez az alapítási engedély megadása nem elegendő. Ahhoz, hogy a hitelintézet a működését megkezdhesse, be kell mutatnia a jegyzett tőke 100 százalékos befizetésére vonatkozó igazolást azzal, hogy a belőle történt felhasználás az alapítás, illetőleg a működés megkezdését szolgálta, a fontosabb tulajdonosai azonosítására alkalmas adatokat, az első három évre vonatkozó üzleti tervét, a személyi és tárgyi feltételek biztosítására vonatkozó tervét, általános szerződési feltételeinek és üzletszabályzatának tervezetét, tevékenysége megkezdésének időpontjára vonatkozó nyilatkozatát. A Felügyelet a betét gyűjtésére vonatkozó engedélyt csak az esetben adja meg, amennyiben az adott hitelintézet csatlakozik az Országos Betétbiztosítási Alaphoz, ezért a működési engedély iránti kérelem benyújtásakor az Országos Betétbiztosítási Alaphoz történt belépési nyilatkozatot mellékelni kell. Hitelszövetkezet esetében azonban elégséges, ha valamelyik önkéntes betét- illetve intézményvédelmi alaphoz csatlakozik.
Információkat kell szolgáltatni arról is, hogy az adott hitelintézet közvetlenül vagy közvetve csatlakozni kíván a hitelintézetek közötti országos elszámolás forgalom lebonyolítását végző átutalási rendszerhez, és az ehhez szükséges informatikai hátteret biztosítani tudja. A technikai feltételek igazolása azért szükséges, mert az elszámolásforgalmi rendszer megfelelő informatikai hálózatot és napi munkálatokat is igényel. A hitelintézetnek nyilatkoznia kell továbbá, hogy a Felügyelet által előírt adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, és be kell nyújtania a számviteli rendjére vonatkozó szabályainak részletes tervezetét.
Bank és szakosított hitelintézet esetében arról is nyilatkoznia kell a kérelmezőnek, hogy csatlakozott a hitelintézetek közötti országos elszámolás forgalmat végző átutalási rendszerhez, szövetkezeti hitelintézet esetén a közvetve való csatlakozást írja elő a Javaslat. A csatlakozást biztosító informatikai rendszerének hitelességét bizonyító iratokat is mellékelnie kell a kérelemhez.
Devizában végzett pénzforgalmi szolgáltatás végzése esetén nemzetközi elszámolásforgalom lebonyolítását végző elszámolás rendszerhez való csatlakozásról szóló nyilatkozatot kell a kérelemmel együtt benyújtani. Fontos - a megbízható működést elősegítő - a hitelinformációs rendszer kialakítása, melyhez a hitelintézeteknek és a befektetési társaságoknak csatlakozniuk kell. Az erről szóló nyilatkozatot szintén a kérelemmel együtt kell benyújtani.
A már működő pénzügyi intézmények, illetve befektetési vállalkozások tevékenységi körük módosítása során mindazon igazolásokat kötelesek a Felügyelethez az engedély iránti kérelemmel egyidejűleg benyújtani, amelyekkel igazolni lehet, hogy a kérelmező megfelel azoknak a további személyi és tárgyi feltételeknek, amelyek az új tevékenység végzéséhez szükségesek.
a 19. §-hoz
Abban az esetben, amennyiben a hitelintézet a pénzügyi szolgáltatói tevékenységre vonatkozó jogosítványát nem kívánja önállóan gyakorolni, hanem azt átruházza más jogi személyre, ezt csak a Felügyelet engedélyével teheti meg. Az ehhez szükséges engedélykérelem tartalmi követelményeit tartalmazza a 19. § Eszerint a más jogi személy útján végzett pénzügyi szolgáltatói tevékenység csak akkor engedélyezhető, amennyiben mind a Felügyelet, mind a hitelintézet bármilyen korlátozás nélkül ellenőrizheti a megbízott gazdálkodását és üzleti könyveit. Ezáltal megfelelő információhoz jutnak arról, hogy az adott vállalkozás a pénzügyi szolgáltató tevékenységet legalább olyan hatékonysággal végzi, mintha azt a hitelintézet önállóan végezné, s lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az adott vállalkozás tevékenysége hitelintézetben rejlő összes kockázatot növeli, vagy csökkenti.
a 20. §-hoz
A Felügyelet engedélye szükséges a hitelintézet alapszabályának módosításához, ha az a cég nevének és székhelyének megváltoztatásával jár együtt, továbbá a tevékenységi körének módosításához, a jegyzett tőkéjének leszállításához, részvényfajták megváltoztatásához, új részvényfajta kibocsátásához vagy a korábban kibocsátott részvények típusainak módosításához, az igazgatóság jogkörének módosításához, az átváltoztatható vagy elővásárlási jogot biztosító kötvény kibocsátásához, valamint az azokra vonatkozó szabályok módosításához, a részvényre vonatkozó elővásárlási jog alapításához és annak megváltoztatásához.
a 21. §-hoz
A Javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy hitelintézetek más típusú hitelintézetté alakulhassanak át. Ilyen átalakulás esetén a hitelintézet alapítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ebben az esetben nem a gazdasági társaságok szokásos szervezeti átalakulásáról van szó - ezért használja a Javaslat az átalakítás kifejezést - hanem a hitelintézeti típusokon belüli átalakításról.
a 22. §-hoz
A Javaslat részletesen meghatározza az egyesülés feltételeit és lehetőségeit. Részvénytársasági formában működő hitelintézet csak ilyen gazdasági társasági formában működő hitelintézettel, szövetkezeti formában működő hitelintézet csak e formában működő hitelintézettel egyesülhet. A részvénytársaság szövetkezettel való egyesülésének kizárása azért szükséges, mert a szövetkezeti vagyon a részvénytársaságba nem vihető át. A Javaslat kizárja továbbá a hitelintézetnek pénzügyi vállalkozásba való beolvadását, mivel a hitelintézet működési engedélyét pénzügyi vállalkozásba nem viheti át.
a 23. §-hoz
A pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény 1993-ban történt módosítása következtében a pénzügyi intézmények versenyfelügyeletét a Gazdasági Versenyhivatal látja el. A pénzügyi intézmények egyesülésére ugyanúgy vonatkoznak a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára vonatkozó szabályok, mint bármely más gazdasági vállalkozásra Magyarországon. Ezért a pénzügyi intézmények egyesüléséhez a versenyfelügyeletet ellátó szervezet engedélye szükséges. A Gazdasági Versenyhivatal az egyesülés tárgyában benyújtott kérelemről harminc napon belül érdemi határozatot hoz.
a 24. §-hoz
A Javaslat lehetőséget ad arra, hogy összeolvadás esetén a Felügyelet az alapítás és a működés megkezdésének engedélyezésével kapcsolatos határozatát egy eljárásban is meghozhassa, ez a technikai előírás a határozatok meghozatalát gyorsítja fel.
a 25. §-hoz
Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások szétválása esetén a létrejött külön pénzügyi intézményeket abból a szempontból kell megítélni, hogy azok hogyan felelnek meg az alapítás általános szabályainak. Pénzügyi intézmények szétválása esetén tehát a szétvált intézmény működési engedélyében szereplő tevékenységi körök a szétvált intézményekre nem vihetők át, hanem azokra új alapítási és működési engedélyt kell kérni az e Javaslatban foglalt előírások alapján.
a 26. §-hoz
A Javaslat a mérlegelési jogkört biztosít a Felügyelet számára, megteremtve ezzel a felügyeleti tevékenység első lépcsőfokának, vagyis a piacra lépés szigorú kontrolljának a jövőben való jobb érvényesülését. A Javaslat arra is feljogosítja a Felügyeletet, hogy az engedélyezési eljárás során a kérelmezőnél helyszíni vizsgálatot folytasson le annak érdekében, hogy meggyőződhessen az engedélykérelemben foglalt információk valóságtartalmáról, vagy arról, hogy a kérelmező képes-e a kért tevékenységi kör végzésére.
a 27. §-hoz
Az engedélykérelem elutasításának két alapvető megoldását tartalmazza a 27. §. Az első esetben a Felügyeletnek el kell utasítani az engedélykérelmet, míg a második esetben a Felügyelet számára mérlegelési jogkört biztosít a Javaslat. Az alapítás iránti kérelmet a Javaslat alapján kell elutasítania a Felügyeletnek érdemi vizsgálat nélkül, ha a kérelmező az engedélyezési eljárásban megtévesztette a Felügyeletet azzal, hogy megtévesztő vagy valótlan adatot közölt, az alapítani kívánt pénzügyi intézmény nem felel meg a Javaslatban foglalt törvényi követelményeknek (pl. nincs meg a jegyzett tőkéhez szükséges összeg, más társasági formában alapították stb.), külföldi kérelmező esetén pedig, ha nem rendelkezik kézbesítési megbízottal. A működési engedély iránti kérelem elutasításában a Felügyeletet mérlegelési jogkör illeti meg atekintetben, hogy elutasítsa-e a kérelmet. A Felügyelet döntésén múlik tehát, hogy elutasítja-e a kérelmező működési engedély iránti kérelmét, ha egyébként nem felelt meg az alapítási követelményeknek, nem rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, illetve a rendelkezésre álló adatok, vagy más információk alapján megállapítható, hogy a kérelmező nem tud megfelelni a prudenciális szabályoknak.
a 28. §-hoz
A hitelintézet alapítását engedélyező határozat érvényét veszti, ha a működési engedély iránti kérelmet a határozat kézhezvételétől számított hat hónapon belül a kérelmező nem nyújtja be a Felügyeletnek. A határidő jogvesztő, igazolási kérelemnek nincs helye. Ilyen esetben a kérelmezőnek új alapítási engedélykérelmet kell kérnie, mert hat hónap alatt a kérelmező körülményeiben olyan változások állhatnak be, amelyek a működési engedélykérelem megadását alapvetően befolyásolják.
a 29.-30. §-hoz
A Felügyeletnek lehetőséget biztosít a Javaslat arra, hogy a pénzügyi intézménynek már kiadott engedélyt visszavonhassa. Ez rendkívül súlyos szankciós lehetőség a Felügyelet számára, ezért a Javaslat pontosan rögzíti azokat a lehetőségeket, amikor erre sor kerülhet. Így elsősorban a Felügyelet akkor vonhatja vissza a pénzügyi intézmény engedélyét, ha azt a Felügyelet megtévesztésével vagy más jogszabálysértő eszközzel szerezték meg, a pénzügyi intézmény törvény által tiltott tevékenységet folytat, a pénzügyi vállalkozás az alapítási engedély vagy - hitelintézet esetében - a működési engedély kézhezvételétől számított egy éven belül nem kezdi meg tevékenységét, a pénzügyi vállalkozás egy éven keresztül nem, vagy jelentéktelen mértékben folytatja pénzügyi szolgáltatási tevékenységét, a pénzügyi intézmény súlyosan veszélyezteti ügyfelei érdekeit, illetve a pénz- és tőkepiac megfelelő működését stb. A hitelintézetek esetében a fentebb említetteken kívül a Felügyelet akkor is visszavonhatja a hitelintézet engedélyét, ha az hat hónapnál hosszabb időre beszünteti tevékenységét, fennáll a veszélye - vagy bekövetkezett az a lehetőség -, hogy nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, illetve az Országos Betétbiztosítási Alapból kizárják. A Felügyelet az engedély visszavonásával egyidejűleg kezdeményezi a hitelintézet felszámolását, pénzügyi vállalkozás esetében a Javaslat erre a Felügyeletnek mérlegelési jogot biztosít. A hitelintézet működési engedélyének visszavonásához szükséges a pénzügyminiszter, illetőleg az MNB elnökének a jóváhagyása is. E rendelkezésre azért van szükség, mert a hitelintézet piacról való kivezetése mélyrehatóan érintheti a gazdasági folyamatokat, különösen a költségvetést költségvetést, illetve a monetáris politikát is , ezért az e területért felelős személyek jóváhagyása feltétlenül indokolt.
a 31. §-hoz
A Javaslat lehetőséget biztosít a pénzügyi intézménynek arra, hogy működési engedélyét a Felügyeletnek visszaadja. Ez a lehetőség azonban nem jelent kibúvót a pénzügyi intézménynek kötelezettségei teljesítése alól, mert egyfelől bizonyítania kell, hogy pénzügyi szolgáltatásokból származó kötelezettsége nincs, másfelől pedig a Felügyelet is meghatározza azokat a feltételeket és előírásokat, amelyek teljesítéséig a pénzügyi intézmény köteles a jelen Javaslat szabályait alkalmazni.
a 32. §-hoz
A Felügyelethez három példányban kell az iratokat benyújtani, ha azok idegen nyelvűek, akkor a hiteles magyar nyelvű fordításokkal együtt.
III. fejezet
a 33.-36. §-hoz
Amennyiben egy hitelintézet a későbbiek során külföldön kívánja pénzügyi szolgáltatási tevékenységét folytatni és a piacról megfelelő információkat akar szerezni, lehetősége van arra, hogy az adott országban ne azonnal hitelintézetet alapítson vagy fiókot nyisson, hanem bankképviseletet létesítsen. A bankképviselet a jogszabályok keretei között adatokat és információkat szolgáltathat a képviselt hitelintézetről a piaci szereplők számára, valamint elősegítheti a szolgáltatás nyújtását és az ügyfelekkel való kapcsolattartást, de üzleti tevékenységet nem folytathat. Ennek megfelelően nem végezhet pénzügyi szolgáltatási tevékenységet sem. Külföldi hitelintézet által Magyarországon történő bankképviselet létesítéséhez az eddigi jogszabályok alapján is lehetőség volt, és az eddigi nyilvántartásba vételi rendszeren a jelenlegi Javaslat sem változtat. Új előírást jelent azonban, hogy a magyarországi székhelyű, nyilvántartott bankképviseletet a cégjegyzékbe be kell jegyezni. Ezáltal a Magyarországon létesített bankképviseletek listája és fontosabb adatai bárki számára hozzáférhetőek lesznek. A bejelentéshez azonban mellékelni kell a bejelentő illetékes felügyeleti hatóságától származó, a képviselet létesítésére vonatkozó engedélyét - vagy ha a hazai joga nem teszi engedélykötelessé e tevékenységet -, hozzájáruló nyilatkozatát vagy tudomásulvételét. A kérelmezőnek nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy az illetékes bankfelügyeleti hatósága a képviselet vezetőjének személyére nézve kizáró okot nem állapított meg.
A Felügyelet engedélye szükséges a magyarországi székhelyű hitelintézet külföldön történő bankképviseletének létesítéséhez, az engedély iránti kérelem részletes feltételeit a Javaslat meghatározza.
A bankképviselet vezetője felelős a bankképviseletre vonatkozó törvényi szabályok betartásáért. A bankképviselet áthelyezését, megszüntetését vagy a képviseletet ellátó személyek körében beálló változást, a bankképviselet öt munkanapon belül köteles a Felügyeletnek nyilvántartásba vétel végett bejelenteni.
IV. fejezet
a 37. §-hoz
A Javaslat a befolyásoló részesedés szerzését, illetőleg a befolyásoló részesedés olyan jellegű módosítását, amelynek következtében a tulajdoni részesedéshez kötődő szavazati jog eléri a 15, 33, 50 vagy 75 százalékos - EU előírásokat követő - határértéket, a Felügyelet engedélyéhez köti. A részesedést szerezni kívánó még a szerződéskötést megelőzően köteles a Felügyelettől az engedélyt megkérni. Ezek az előírások azt segítik elő, hogy a Felügyelet mindenkor megfelelő információkkal rendelkezzen az adott hitelintézet tulajdonosi köréről, egyértelműen megállapítható legyen, hogy ki és milyen befolyást gyakorolhat a hitelintézet működésére, ellenőrizhető legyen a Javaslat egyes, a befolyásoló részesedés mértékéhez kötődő szabályainak betartása.
Szintén ehhez kapcsolódik az az előírás is, hogy a pénzügyi intézmény tulajdonosa a tulajdonjoghoz illetőleg a szavazati joghoz kapcsolódó jelentős előnyöket biztosító megállapodást kizárólag a Felügyelet engedélyével köthet. Ezekkel az előírásokkal a Felügyelet nemcsak információkat szerez az adott hitelintézetek tulajdonosi köréről, hanem közvetlen módon hathat abba az irányba, hogy az adott pénzügyi intézményben ne alakulhasson ki olyan tulajdonosi kör, amely a pénzügyi intézmény tevékenységét és a nála elhelyezett idegen források biztonságát veszélyeztetné. A befolyásoló részesedés szerzésére vonatkozó előírásokat nemcsak a közvetlen részesedés szerzésre kell alkalmazni, hanem a közvetett részesedés szerzésre is, amikor a részesedést szerezni kívánó nem közvetlenül a pénzügyi intézményben szerez részesedést, hanem egy, a pénzügyi intézményben már részesedéssel bíró egyéb vállalkozásban. Ebben az esetben, ha ellenőrző részesedésnek minősül a részesedésszerzés, a szerződést megelőzően szintén a Felügyelettől kell engedélyt kérni.
A Javaslat itt is felsorolja az engedélykérelem részletes tartalmát. A tulajdonos a befolyásoló részesedésből eredő, engedélyeztetni kívánt szavazati jogát illetve a tulajdonszerzéséhez kapcsolódó jogokat az engedélykérelemnek a Felügyelet által történt kézhezvételétől számított 90. nap elteltétől gyakorolhatja, kivéve azt az esetet, ha 90 napon belül a Felügyelet az engedélykérelmet egyértelműen elutasítja. Ez az előírás egyben azt is jelenti, hogy a kérelmező a jogait csak arra a szavazati jogra vagy szerződésre vonatkozóan nem gyakorolhatja, amelynek engedélyezésére a felügyeleti eljárás folyamatban van.
a 38. §-hoz
A Javaslat nemcsak a befolyásoló részesedésszerzésére, hanem a befolyásoló részesedés megszüntetésére is tartalmaz előírásokat. Befolyásoló részesedés eladása esetén a részesedést eladó az elidegenítésről szóló szerződéskötést megelőző két napon belül a Felügyeletnek köteles azt bejelenteni, ha a szerződés nyomán befolyásoló részesedése teljesen megszűnik, vagy a tulajdoni részarány, illetve szavazati joga a 15, 32, 50 vagy 75 százalékos határérték alá csökken, vagy új vezető állású személy, illetve vezető tisztségviselő kerül megválasztásra. Ezek az előírások ugyanazon elvet követik, mint a piacról való kilépés lehetőségének korlátozására vonatkozó szabályok, vagyis ki akarják zárni annak a lehetőségét, hogy egy hitelintézeti tulajdonos felismerve a hitelintézet válságos állapotát, a részesedésének eladásával kimenekülhessen a tulajdonosi ellenőrzés elmulasztásából, vagy a válsághelyzet kialakításában való tevékeny részvételből fakadó felelősségre vonás alól.
a 39.-41. §-hoz
A Javaslat részletesen meghatározza azokat az eseteket, amikor a Felügyeletnek lehetőségei illetve kötelezettségei vannak arra, hogy megtagadja a befolyásoló részesedés szerzésének engedélyezését. Az engedélykérelem elutasításának alapvetően két oka lehet. Az első esetben a Felügyelet azt állapítja meg, hogy a kérelmező tevékenysége veszélyeztetheti a pénzügyi intézmény független, megbízható és körültekintő tulajdonosi irányítását. Ilyen esetek különösen, ha a kérelmező eddigi tevékenysége alapján megállapítható, hogy olyan ügyleteket köt, amely a szokásos üzleti kockázatot meghaladó, túlzott kockázatvállalási hajlamra utalnak, nem tisztázott megfelelően a részesedés szerzéséhez felhasznált pénzeszközök eredete, vagy a Felügyelet a korábbiakban olyan intézkedéseket kényszerült hozni ellene, mely kétségessé teszi a megfelelő tulajdonosi irányításra való képességét. Az engedélykérelem megtagadásának másik oka lehet a befolyásoló részesedést szerezni kívánó személy tulajdoni részesedéseinek szerkezetének olyan mértékű átláthatatlansága, amely a megfelelő felügyeleti tevékenységet ellehetetleníti vagy akadályozza.
Amennyiben a Felügyelet az engedélykérelmet elutasította, vagy a kötelezett személy a bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, a szavazati jogok gyakorlását a Felügyelet megtilthatja. Ha a többlet tulajdonszerzés oly módon történt, hogy ahhoz a Felügyelet engedélye lett volna szükséges, de a Felügyelet engedélyt nem adott, a szerződésre az érvénytelenség jogkövetkezményét kell alkalmazni.
Ezek az előírások a Felügyelet felelősségét és hatáskörét jelentős mértékben kiterjesztik, és a jövőben nem csupán az lesz a Felügyelet kötelessége, hogy vizsgálja, hogy az adott pénzügyi intézmény a Javaslatban, illetve egyéb jogszabályokban előírt prudenciális szabályoknak megfelel-e, hanem azt is kontrollálnia kell, hogy milyen a tulajdonosi kör szerkezete. E Javaslat szerint a Felügyelet felelőssége arra is ki fog terjedni, hogy a már piacon levő pénzügyi intézmény tulajdonosi szerkezete biztosítja-e azt, hogy az adott pénzügyi intézmény ugyanolyan vagy még szigorúbb elbírálásban részesítse a saját tulajdonosát, mint bármely más ügyfelét. A Felügyelet engedélye azonban nem helyettesíti a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó, az irányítás megszerzéséhez szükséges engedélyt. Ezek a szabályok azt hivatottak biztosítani, hogy a jövőben pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést csak olyan személy szerezhessen, akiről nem feltételezhető, hogy az adott pénzügyi intézményt saját céljaira kívánja felhasználni. A Javaslat szándéka szerint ezzel a jövőben jelentősen csökkenhet a tulajdonosi részesedéssel való visszaélés lehetősége. Amennyiben a kérelmező megkapta az engedélyt a befolyásoló részesedés megszerzésére vagy a jelentős előnyt biztosító megállapodás kötéséhez, az engedélykérelemben foglaltak érvényesítésekor a megtörtént eseményről köteles a Felügyeletet a szerződést követő 30 napon belül írásban értesíteni. Ezekkel az előírásokkal a Felügyelet mindenkor naprakész információkkal fog rendelkezni az adott pénzügyi intézmény tulajdonosi köréről, amely információ mind az adott pénzügyi intézmény felügyeleti szempontú kezeléséhez, mind egy esetleges válsághelyzet esetén szükséges intézkedések meghozatalának mérlegelésekor elengedhetetlenül szükséges.
V. fejezet
a 42. §-hoz
A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény részvényei a szavazati jogot nem biztosító elsőbbségi részvények kivételével kizárólag névre szóló részvények lehetnek. A tulajdoni hányadok egyértelmű megállapíthatóságának érdekében szükséges az, hogy a pénzügyi intézmény részvényei kizárólag névre szóló részvények lehessenek. Az elsőbbségi részvények azért képeznek kivételt ebből a körből, mert az elsőbbségi részvények szavazati jogot nem biztosítanak, így azokkal a pénzügyi intézmény működését közvetlenül befolyásolni nem lehet.
a 43. §-hoz
A Javaslat kötelezően előírja, hogy a pénzügyi intézmény igazgatósága a pénzügyi intézmény által kibocsátott névre szóló részvényekről részvénykönyvet köteles vezetni, és meghatározza a részvénykönyvben nyilvántartandó minimális adatokat is. A részvénykönyvet úgy kell vezetni, hogy adatai visszamenőlegesen is megállapíthatóak legyenek. Külön kimutatást kell vezetni továbbá azokról a személyekről, melyek az adott pénzügyi intézményben legalább 5 százalékos, vagy befolyásoló részesedéssel rendelkeznek és ezt a nyilvántartást olyan módon kell vezetni, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen az is, hogy ezek a személyek milyen közvetett tulajdonnal rendelkeznek az adott pénzügyi intézményben.
A részvénykönyv vezetésével a pénzügyi intézmény igazgatósága maga is tisztában lesz azzal, hogy kik azok a tulajdonosok, akik a pénzügyi intézmény közgyűlésén szavazati joggal rendelkeznek, illetve a részvénykönyv nyilvántartásai bármikor összevethetővé válnak a felügyeleti nyilvántartásban szereplő tulajdonosokkal és pontosan rögzítik, hogy az egyes részvényekhez milyen szavazati jogok kapcsolódnak.
a 44. §-hoz
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Javaslat a pénzügyi intézmények vezetőire vonatkozó szabályozás kidolgozásakor számos fejlett pénz- és tőkepiaccal rendelkező ország tapasztalataival is megegyezően, a 77/780/EGK irányelv 11. cikkelyében foglalt előírást is alkalmazva, fokozottabb követelményeket támaszt.
A tapasztalatok azt mutatták, mind a nemzetközi, mind a hazai gyakorlatban, hogy a prudenciális szabályok, a kockázati limitek megtartása mellett a pénzügyi intézmények biztonságos működését leginkább az biztosítja, ha kompetens, felelős és megfelelő szakmai képzettséggel és tapasztalatokkal rendelkező vezetők irányítják. Ennek érdekében a Javaslat azon az elvi állásponton van, hogy pénzügyi intézmény vezetője a megválasztása, kinevezése előtt mérettessék meg a felügyeleti hatóság által, ne pedig utólag, amikor is az általa vezetett intézménynél problémák, válsághelyzetek merülnek fel. A Javaslat kiemelt fontosságúként kezeli a hitelintézetek vezetőit és számukra speciális szabályokat állapít meg, így minimális vezetői gyakorlatot ír elő számukra, illetve kizárja azon személyek alkalmazását, amelyeknél összeférhetetlenség állapítható meg.
A Javaslat szerint pénzügyi intézménynél vezető állású személynek csak olyan természetes személy választható, illetve nevezhető ki, akiről okkal feltételezhető, hogy alkalmas a pénzügyi intézmény független, megbízható és körültekintő irányítására és ellenőrzésére, tevékenysége az intézmény hasznára lesz, s egyéb vállalt funkciói sem akadályozzák feladatai teljesítésében. Ezeknek a feltételeknek a teljesüléséhez vizsgálni kell mind a jelölt iskolai végzettségét mind pedig az eddig végzett szakmai tevékenységét. A büntetett előélet egyértelműen kizáró ok a vezető állású személynek történő megválasztáshoz. A Javaslat felsorolja továbbá azokat az eseteket is, amikor valamely személy vezetővé való megválasztását egyértelműen ki kell zárni. Ide tartozik többek közt a befolyásoló részesedéssel rendelkező vezető állású személy, akinek tevékenysége miatt korábban a Felügyelet kivételes intézkedést alkalmazott a fizetésképtelenség elkerülése érdekében, vagy akinek tevékenysége miatt fel kellett számolni a pénzügyi intézményt és a helyzet kialakulásáért a felelőssége megállapítható. Nem nevezhető megbízhatónak - és ezért vezető állású személynek sem választható meg - az aki súlyosan vagy ismételten megsértette a jogszabályokat s emiatt vele szemben a Felügyelet, vagy más hatóság, illetve bíróság 5 évnél nem régebben jogerős határozatban szankciót alkalmazott.
Természetesen az összeférhetetlenségi szabályokat nem kell alkalmazni abban az esetben, mikor az illető személy összeférhetetlensége azért állna fenn, mert egy bankholding két vagy több tagjánál tölt be vezető szerepet. Bankholding esetében a csoport összehangolt működése érdekében előnyös lehet, ha egy személy a csoport minden tagjáról rendelkezik megfelelő információval, illetve a csoport több tagjánál rendelkezik döntési joggal, és ezáltal az egész bankholding működésének hatékonyságát segíti elő. Figyelembe véve azt is, hogy a Javaslat a bankcsoport egészére nézve is állapít meg szabályokat, ezeknek a szabályoknak a bankcsoport által való betartása érdekében és a szabályok kontrollálásának elősegítéseként, szintén indokolt, hogy a bankcsoporton belül egy személy a csoport több tagjánál is tölthessen be vezető tisztséget.
VI. fejezet
a 45.-46. §-hoz
A Javaslat a személyes felelősség megállapítását javasolja a pénzügyi intézmény igazgatóságának és felügyelő bizottságának tagjai számára abban, hogy a pénzügyi intézmény az engedélyezett tevékenységeket az e Javaslatban és a külön jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően végezze. Rögzítésre kerül az is, hogy mind a vezető állású személy, mind a pénzügyi intézmény alkalmazottja köteles mindenkor megfelelő gondossággal és szakértelemmel a hitelintézet és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével eljárni.
a 47. §-hoz
Hitelintézet esetében a cégjegyzési jognak különleges szerepe van, figyelembe véve a pénzügyi intézménynél kezelt idegen források magas állományát is. Ezért a Javaslat meghatározza, hogy hitelintézet esetében cégjegyzésre a jogosultságot csak legalább két személy együttesen gyakorolhatja, és azok közül is legalább az egyiknek belső igazgatósági tagnak kell lennie, lehetőség van arra, is, hogy az ügyvezetők gyakorolják a cégjegyzés jogát. A cégjegyzési jog belső szabályzat alapján átruházható, hitelintézet ügyfelének - kérésére - a hitelintézetek nevében kötelezettséget vállalók aláírási jogosultságát tartalmazó belső szabályzatot be kell mutatni.
a 48. §-hoz
A Javaslat bejelentési kötelezettséget ír elő a pénzügyi intézménynél a vezető állású személyekre illetve könyvvizsgálókra nézve abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény valamilyen válsághelyzetbe kerül. A tájékoztatási kötelezettség előírása azért különösen fontos, mert a Felügyelet ennek alapján képes időben meghozni intézkedéseit. Adódhat ugyanis olyan eset, amikor a pénzügyi intézmény válságos állapota a Felügyelet részére szolgáltatott információk alapján nem állapítható meg, illetve a válsághelyzet kialakulásának gyors időtartama nem teszi lehetővé a Felügyelet megfelelő tájékozódását.
Az ügyfelek érdeke mindenkor azt kívánja meg, hogy a Felügyelet a lehető leghamarabb hozza meg intézkedéseit, a betéteseket ért kár minimalizálása érdekében, ezt segíti elő a Javaslat előírása a bejelentési kötelezettség rögzítésével. A felügyeleti intézkedések esetleges késésében ezáltal a pénzügyi intézmény vezető állású személyei, illetve könyvvizsgálója is felelőssé válnak.
VII. fejezet
a 49. §-hoz
A Javaslat kétfajta titok fogalmat rögzít, melyeket jól megkülönböztet egymástól. Az egyik titokfogalom az üzleti titok, a másik pedig a banktitok. A kettő közötti különbség abban keresendő, hogy míg az üzleti titok a pénzügyi intézmény titka, addig a banktitok a pénzügyi intézménynél az ügyfélről rendelkezésre álló adatokat tartalmazza, tehát ebben az esetben az ügyfél titkáról van szó. A Javaslat szerint üzleti titok a pénzügyi intézmény tevékenységéhez kapcsolódó tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a pénzügyi intézménynek méltányolható érdeke fűződik és amelyet a pénzügyi intézmény üzleti titokká minősített, illetve amelynek titokban tartása érdekében pénzügyi intézmény a szükséges intézkedéseket megtette.
Az üzleti titok megtartásának kötelezettsége nem csupán a pénzintézet vezető állású személyére vonatkozik, hanem a pénzügyi intézmény tulajdonosára, illetve az abban részesedést szerezni kívánó személyre, valamint a pénzügyi intézmény alkalmazottjára is. Az üzleti titok megtartásának kötelezettsége azonban nem hátráltathatja sem a felügyeleti tevékenységet, sem az különböző állami szervek tevékenységét. Így az üzleti titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró Felügyelettel, Országos Betétbiztosítási Alappal, önkéntes betét- és intézményvédelmi alappal, MNB-vel, nemzetbiztonsági szolgálattal, Állami Számvevőszékkel, Gazdasági Versenyhivatallal, - és bizonyos korlátok között - a Kormányzati Ellenőrzési Irodával szemben. Az eljárás alapját képező ügyre vonatkozóan az üzleti titok megtartási kötelezettsége nem áll fenn a feladatkörében eljáró nyomozóhatósággal, ügyészséggel szemben, a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében, illetőleg a büntető-, valamint hagyatékkal kapcsolatos polgári ügyben, továbbá a csőd-, illetve felszámolási eljárás keretében a bírósággal szemben.
az 50.-55. §-hoz
A banktitok minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely az ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézmény által vezetett egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.
A Javaslat szigorúan meghatározza tehát a banktitok fogalmát és azt is, hogy kik juthatnak hozzá. A Javaslat összességében négy esetkörben teszi lehetővé a banktitoknak harmadik személy részére történő kiszolgáltatását. Az első esetkörbe azok a lehetőségek tartoznak, amikor a pénzügyi intézmény ügyfele vagy annak törvényes képviselője a banktitok kiadását kéri vagy arra felhatalmazást ad. Garanciális szabály, hogy ilyen esetben is pontosan meg kell jelölni a kiszolgáltatható banktitokkört és a kérelmet közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
A második esetkör a pénzügyi intézmény számára ad lehetőséget a banktitok feloldására, ha magának a pénzügyi intézménynek az érdeke szükségessé teszi ezt abból a célból, hogy az ügyféllel szemben fennálló követelését érvényesíthesse.
A harmadik esetkörbe tartoznak azok az esetek, amelyben maga a törvény ad lehetőséget a banktitok megtartási kötelezettsége alóli felmentésre. A törvény 51. §-ának (2) bekezdése részletesen felsorolja ezeket, így a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn az Országos Betétbiztosítási Alap, az MNB, az Állami Számvevőszék, a feladatkörében eljáró Felügyelet, az intézményvédelmi és betétbiztosítási alapok, a versenyfelügyeleti eljárásban eljáró Gazdasági Versenyhivatal, Kormányzati Ellenőrzési Iroda, a hagyatéki ügyben eljáró közjegyző, feladatkörében eljáró gyámhatóság, a csődeljárást, felszámolási eljárást és bírósági eljárást végző vagyonfelügyelő, felszámoló, bírósági végrehajtó a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró, valamint a feljelentés kiegészítését végző nyomozóhatóság, ügyészség, a bíróság büntető, hagyatéki ügyekben, valamint csőd és felszámolási eljárása, a titkosszolgálati eszközök alkalmazására felhatalmazott szervek, a nemzetbiztonsági szolgálatok, az adó- és vámhatóság, valamint a társadalombiztosítási szervek, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási ügyeiben a belügyminiszter, illetve a pénzügyminiszter esetében. Sajátos, szigorúbb - s ezáltal gyorsabb - a banktitok feloldási lehetősége abban az esetben, ha adat merül fel arra, hogy a bankszámla vagy egy adott ügylet kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal, illegális fegyverkereskedelemmel, pénzmosással vagy szervezett bűnözéssel van összefüggésben. Ez a jogi szabályozás megfelel a 91/308/EGK irányelvnek, amely a pénzügyi rendszer pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szól. Ebben az esetben a pénzügyi intézmény a megkeresésről, illetve az adatátadásról az érintett ügyfelet nem tájékoztathatja (egyébként tájékoztatási kötelezettsége nem áll fenn büntetőeljárás esetén, titkosszolgálati eszközök alkalmazásával végzett információgyűjtés esetén, valamint a nemzetbiztonsági szolgálat által folytatott eljárás esetén sem), minden más esetben az ügyfelét az adatkérésről tájékoztatnia kell. A Javaslat több garanciális szabályt is felállít a banktitok kiadásának módjára. Írásban kell megkeresni a pénzügyi intézményt, meg kell jelölni azt az ügyfelet vagy bankszámlát, amelyről a banktitok kiadását kérik, a kért adatok fajtájával, valamint az adatkérés céljával. A Javaslat - nemzetközi szervezetekhez való csatlakozás elősegítése céljából - lehetőséget ad arra az adóhatóságnak, hogy külön nemzetközi szerződés alapján külföldi hatóság írásbeli megkeresésének teljesítése érdekében írásban kérhessen adatot a pénzügyi intézménytől.
A banktitokhoz való hozzájutás negyedik esetköreiben - bár a banktitok fogalma jelen esetben nem pontos -, a Javaslat kiemeli azokat az eseteket, amelyek a törvényalkotó szerint nem minősülnek a banktitok sérelmének, így kiadásuk sem sérti a banktitkot. Nem jár a banktitok sérelmével az ügyfél pénzforgalmi számlájának elnevezésére és számára vonatkozó adatszolgáltatás, olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg, a hitelintézet és a befektetési társaság által létrehozott és működtetett, a hiteladósokra vonatkozó központi hitelintézeti hitelinformációs rendszernek, illetve e rendszerből történő adatszolgáltatás (ez a rendszer természetes személy hiteladósokra nem terjeszthető ki), a pénzügyi intézmény által felhatalmazott könyvvizsgálónak, jogi vagy egyéb szakértőnek történő adatátadás, a pénzügyi intézmény igazgatóságának írásbeli hozzájárulásával a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosnak vagy az ilyen részesedést kívánó személynek, illetve az általa felhatalmazott könyvvizsgálónak, jogi vagy más szakértőnek történő, a pénzügyi intézmény eszközeire vonatkozó adatátadás, valamint bírósági megkeresés esetén a peres fél számlája felett rendelkezésre jogosultak aláírásmintájának bemutatása. Ezekben az esetekben általában nem állapítható meg a konkrét ügyfél adata, mert többségében összesített adatszolgáltatásról van szó, illetve más, elsősorban tulajdonosi vagy pénzügyi intézményi érdek szól a banktitok ilyen irányú felhasználása mellett. Mind az üzleti, mind pedig a banktitok birtokosa köteles a feladatkörében vagy megbízásának teljesítése során birtokába került üzleti és banktitkot megtartani időbeli korlátozás nélkül, azt feladatkörén kívül nem használhatja fel és törvényi felhatalmazás nélkül harmadik személynek nem adhatja ki. A Javaslat szigorúan tiltja az üzleti titok külső személy részére való kiszolgáltatását, illetve annak saját célú felhasználását annak érdekében, hogy az illető személy azzal gazdasági előnyt szerezzen, vagy a pénzügyi intézménynek, illetve az intézmény ügyfeleinek hátrányt okozzon. A hitelnyilvántartási rendszer a hitelintézetek és a befektetési társaságok közötti adatcserét teszi lehetővé adósaikról. Ez a rendszer egyfelől elősegíti a rossz adósok nyilvántartását, másfelől viszont garanciális szabály, hogy a nyilvántartás a természetes személyekre nem terjedhet ki és az adatátadás is szabályozott.
VIII. fejezet
az 56. §-hoz
Egy pénzügyi intézmény működése során jelentős kockázati tényezőnek minősül az, hogy a pénzügyi intézmény vezető állású tisztségviselője a pénzügyi intézménynél elhelyezett pénzek fölött rendelkezési, illetve döntési jogkörrel bírhat. Annak érdekében, hogy ezt a jogkörét ne használhassa fel olyan célra, amellyel magának, vagy az általa tulajdonolt vállalkozásoknak gazdasági előnyt szerez, szükséges összeférhetetlenségre vonatkozó előírásokat tartalmaznia a Javaslatnak. A Javaslat által előírt bejelentési kötelezettség egyben lehetővé teszi a Felügyelet számára, hogy a belső illetve kapcsolódó hitelezésre vonatkozó prudenciális előírások betartását ellenőrizhesse. A vezető állású személy ezért köteles a Felügyeletnek haladéktalanul bejelenteni, amennyiben egy másik pénzügyi intézménynél igazgatósági taggá, vagy felügyeleti bizottsági taggá választják, vagy ilyen tisztségét megszünteti, illetve amennyiben egy vállalkozásban befolyásoló részesedést, vagy szavazati jogot szerez, vagy az ilyen részesedését megszünteti.
az 57. §-hoz
A Javaslat a pénzügyi intézmény vezető állású személyét illetve alkalmazottját kizárja azon döntések meghozatalából és előkészítéséből, amelyek a pénzügyi intézmény számára olyan ügyféllel kapcsolatos kockázatvállalást jelentenek, amely az adott személy vagy közeli hozzátartozója közvetlen vagy közvetett tulajdonában áll. A Javaslat szabályozza továbbá a vezető állású személy szerződéses kötelezettségvállalását, illetve adás-vételi szerződéskötését azzal a pénzügyi intézménnyel, amelyben igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tag, illetve ügyvezető. Ilyen szerződést vezető állású személy csak abban az esetben köthet, amennyiben a szerződéskötéséhez előzetesen az igazgatóság egyhangú szavazással hozzájárult. Ugyanezt ezt az előírást kell alkalmazni, ha a szerződéskötés olyan vezető állású személy és pénzügyi intézmény között jönne létre, amely pénzügyi intézmény és az a pénzügyi intézmény, amiben a személy vezető állást tölt be, azonos bankholdingnak a tagja. Ezekben az esetekben a szerződéskötéshez mind a pénzügyi intézmény, mind a bankholding vállalat igazgatóságának előzetes egyetértése szükséges.
az 58.-59. §-hoz
Pénzügyi intézmény működésével, illetve ellenőrzésével foglalkozó személyek olyan információkhoz juthatnak, amelyek lévén saját maguk, vagy más személyek számára közvetlen, vagy közvetett módon előnyt szerezhetnek, vagy a hitelintézetnek, a pénzügyi vállalkozásnak, illetve ezek ügyfelének hátrányt okozhatnak. A Javaslat ezeket az információkat bennfentes információknak nevezi, az ezen információk ismeretében végrehajtott ügyleteket pedig bennfentes ügyleteknek. A Javaslat a bennfentes ügyletek szigorú tilalmát írja elő a versenysemlegesség és a pénzügyi szolgáltatói tevékenység tisztasága érdekében.
A Javaslat előírásainak alkalmazásában bennfentes személynek minősül az a vezető állású személy, vagy vezető tisztségviselő, illetve az a hatósági szakértői tevékenységet ellátó személy, aki a bennfentes információhoz, a pénzügyi intézménnyel kapcsolatos tevékenysége során hozzájut, valamint ezen személyek közeli hozzátartozói, továbbá az is, akinek belső információt átadtak vagy ahhoz egyéb módon hozzájutott.
a 60. §-hoz
Amennyiben a hitelintézet igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, valamint könyvvizsgálója, illetve ezen személyek közeli hozzátartozója, vagy ezen személyek tulajdonában lévő, vagy általuk ellenőrzött vállalkozások a hitelintézethez hitelkérelmet nyújtanak be, a hitelkérelem elbírálásának objektivitása nem biztosított. Ezen személyek ezért a hitel megszerzésével jelentős vagyoni előnyökre tehetnek szert, amely egyben a pénzügyi intézmény számára veszteséget jelent, vagy azt túlzott mértékű kockázatvállalásnak teszi ki. A Javaslat ezért jelentősen szigorít az eddigi törvényi előírásokon, megtiltja az ezen személyek részére, illetve ezen személyek tulajdonában levő, vagy általuk ellenőrzött vállalkozások részére a hitelintézet által hitel nyújtását, illetve kötelezettség vállalását. Ezáltal biztosított, hogy ezen személyek, illetve vállalkozások a pénzügyi intézményben fennálló befolyásukat nem használhatják ki gazdasági előny szerzésére, hanem hitelt csak és kizárólag más hitelintézettől kaphatnak. Ez alól a szigorú belső hitelezési korlát alól három felmentés létezik: az egyik a hitelintézet sajátos típusából, a másik a hitel jellegéből, a harmadik pedig a sajátos hitel jellegen túl garanciális szabályok rögzítéséből adódik. A hitelszövetkezet legfontosabb sajátossága, hogy tevékenységét kizárólag saját tagjai körében végzi. Nem indokolt ezért ezen pénzügyi intézmények fentiekben megnevezett személyeinek, illetve vállalkozásainak kizárása a hitelezői körből, amennyiben azok egyébként a hitelszövetkezet tagjának minősülnek.
A hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi számlához kapcsolódó hitelkeret, valamint a munkáltató által adott fizetési előleg, vagy más szociális célú hitel folyósítását más belső szabályzatok is befolyásolják, amelyek nem adnak lehetőséget az egyedi elbírálásra. Ezáltal ezen hitel típusok esetében a belső hitel korlát alól felmentés adható.
A hitelintézet korábban meghatározott személyei részére a már korábban ismertetett pénzforgalmi számlához kapcsolódó hitelkeret, valamint szociális célú hitel folyósításán kívül kizárólag lakossági kölcsönt nyújthat. Garanciális szempontból azonban ez a kölcsönnyújtás szigorú feltételekhez kötött, mert az igazgatóság által jóváhagyott szabályzat szerint, a jelenlévő igazgatósági tagok több mint kétharmados többséggel hozott döntése alapján nyújtható. Az így nyújtott kölcsönökről elkülönített nyilvántartást kell vezetni és az igazgatóság döntésének magába kell foglalnia a kamat és törlesztés feltételeiről szóló döntést is.
a 61. §-hoz.
A Javaslat korlátozza továbbá a hitelintézetben befolyásoló részesedéssel rendelkező összes tulajdonos részére, vagy az azon vállalkozás részére, amelyben a hitelintézet vagy a hitelintézet tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője illetve ezek közeli hozzátartozója részesedéssel rendelkezik, a nyújtott hitelek vagy kötelezettségvállalások összegét. Ez az összeg nem érheti el a hitelintézet szavatoló tőkéjének 15 százalékát. Ez az előírás azt hivatott biztosítani, hogy a hitelintézet az általa begyűjtött idegen forrásokat valóban üzleti alapon helyezze ki és arról objektív megítélési szempontok alapján döntsön.
A kapcsolódó hitelre vonatkozó korlátozások nem vonatkoznak azonban a bankholding vállalatra, valamint a hitelintézet tulajdonában lévő pénzügyi, illetve járulékos vállalkozások részére nyújtott kölcsönökre. A hitelintézet szavatoló tőkéjének tizenöt százalékát elérő kockázatvállalásáról az igazgatóság által jóváhagyott szabályzat alapján kell az igazgatóság jelenlévő tagjainak több mint kétharmados többséggel döntenie, mely döntésekről elkülönített nyilvántartást is köteles vezetni az igazgatóság. A kapcsolódó hitelkorlát túllépésére van lehetőség, ha a hitelintézet a túllépés összegével csökkentett szavatoló tőkével számolva is képes megfelelni a 8 százalékos tőkemegfelelési mutató fenntartására vonatkozó szabályoknak, valamint a szavatoló tőkéhez rendelt más - korlátozó - előírásoknak.
IX. fejezet
a 62.-63. §-hoz
A Javaslat előírja, hogy pénzügyi intézmény igazgatóságának tagja csak természetes személy lehet. Ennek előírása azért szükséges, mert amennyiben a pénzügyi intézmény igazgatóságának tagja jogi személy is lehetne, abban az esetben megtörténhetne az, hogy az adott jogi személyt az egyes igazgatósági üléseken nem azonos személy fogja képviselni, és ezáltal nem képes eleget tenni az igazgatósági tag számára e Javaslatban megállapított felelősségnek és feladatkörnek.
A Javaslat megkülönböztetést tesz az ún. belső és külső igazgatósági tagok között. Belső igazgatósági tagnak azok minősülnek, akik a hitelintézettel munkaviszonyban állnak és ügyvezető igazgatóként tevékenykednek. Ezek az igazgatók részt vesznek a hitelintézet napi munkájában, és egy-egy részterületért felelősséget vállalnak. A Javaslat előírja, hogy a hitelintézet igazgatóságának legalább két belső taggal kell rendelkeznie, akik tényleges befolyással vannak a hitelintézet napi irányítására. A szövetkezeti hitelintézet esetében a Javaslat lehetővé teszi, hogy az igazgatóságnak csak egy belső tagja legyen.
A Javaslat ezekkel az előírásokkal arra törekszik, hogy a pénzügyi intézmény legfőbb ügydöntő szervében olyan személyek is jelen legyenek, illetve hozzanak döntéseket, akik a pénzügyi intézmény napi működését ismerik, abban részt vesznek, és ezáltal az igazgatóságot a döntés folyamatában megfelelően informálni tudják, rendelkeznek továbbá a döntéshez szükséges információkkal és szakmai gyakorlattal.
Ezekhez a szabályokhoz kapcsolódnak a hitelintézet igazgatóságának összetételére vonatkozó további szabályok, amelyek szerint a hitelintézet igazgatóságában legalább két olyan igazgatósági tagnak kell lenni, akik magyar állampolgárok, a deviza jogszabályok alapján deviza belföldinek minősülnek és legalább egy éve állandó belföldi lakhellyel rendelkeznek. A hitelintézet igazgatóságában a külső tagok számának mindenkor meg kell haladnia a belső tagok számát. Ennek előírása azért szükséges, mert az igazgatóságnak gyakran kell hoznia olyan döntéseket, melyek az ügyvezető igazgatók tevékenységét érintik, vagy annak káros megítélését tartalmazzák. Az ügyvezető igazgató nem objektív döntése ezekben az esetekben nem biztosított, ezért az objektivitást a külső tagoknak kell biztosítaniuk. A külső tagok nem függnek az igazgatóság döntésétől, illetve végrehajtásukról nem nekik kell gondoskodniuk, ezért képesek az adott helyzetben az objektív döntés meghozatalára.
A belső igazgatósági tagok munkaviszonyának megszűnése esetén az igazgatósági tagságuk egyidejűleg megszűnik. Erre az előírásra azért van szükség, mivel a belső igazgatósági tagok igazgatósági tagsága munkaviszonyukból adódik, ezért annak megszűnése esetén a továbbiakban belső igazgatóként nem tevékenykedhetnek.
a 64. §-hoz
A gazdasági társaságok igazgatóságaira vonatkozóan a gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a számviteli törvény állapít meg jogokat és kötelezettségeket. Pénzügyi intézmény esetében a sajátos tevékenységi jellegből adódóan szükséges, hogy e Javaslat az általános előírásokhoz képest továbbiakat állapítson meg, nevezetesen gyakorolja az ügyvezetőkkel kapcsolatos munkáltatói jogokat.
a 65. §-hoz
A pénzügyi intézmények igazgatóságának ülésein rendszeresen születnek olyan döntések, amelyek jelentősen befolyásolják az adott pénzügyi intézmény vagyoni helyzetét. Ezért szükséges, hogy a pénzügyi intézmény igazgatóságának üléseiről mindenkor írásos jegyzőkönyv készüljön, amely rögzíti azt, hogy kik vettek részt az adott döntésben, illetve kik tiltakoztak a döntés ellen. Amennyiben az igazgatóság bármely tagjának külön véleménye van, azt a jegyzőkönyvben rögzítheti. Ezáltal az egyes döntések következményeiben a döntést hozók felelőssége egyértelműen megállapítható lesz, és a döntésben résztvevők felelősségre vonhatóvá válnak. A jegyzőkönyv biztosítja azt is, hogy az igazgatósági döntések egyértelműbbek és pontosabban végrehajthatók legyenek.
A Javaslat lehetővé teszi továbbá, hogy az igazgatósági tagok modern távközlési eszközök igénybevételével is kifejezhessék akaratukat - feltételezve ezzel, hogy az igazgatóság tagjainak nem mindig kell együtt meghozniuk a döntést - így lehetővé válik távbeszélőn, faxon, telexen, avagy más hasonló eszközzel is az igazgatósági tagok szavazása azzal a megkötöttséggel, hogy ilyen esetekben az alapszabályban meghatározott időtartamon belül a szavazatot teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és azt a pénzügyi intézmény székhelyére megküldeni.
a 66. §-hoz
A Javaslat a pénzügyi intézmény felügyelő bizottságára vonatkozóan is speciális szabályokat állapít meg. Szintén rögzítésre kerül, hogy a felügyelő bizottság tagja csak természetes személy lehet. A felügyelő bizottság legalább három, de maximum kilenc tagból állhat, és tagjai a hitelintézettel nem állhatnak munkaviszonyban. A felügyelő bizottság feladatait a Javaslat részletesen felsorolja és ezek között is kiemelten állapítja meg a hitelintézet belső ellenőrzési rendszerével, valamint a külső könyvvizsgáló foglalkoztatásával kapcsolatos feladatokat.
A hitelintézet működése során a felügyelő bizottságnak kell biztosítania azt a teljes körű objektivitást, amely alkalmas a hitelintézet valós vagyoni helyzetének megállapítására, valamint amely alapján képessé válik az igazgatóság munkájának, valamint a hitelintézet ügyvezetője tevékenységének megítélésére. A felügyelő bizottság ezen funkciójának érdekében Javaslatot tesz a külső könyvvizsgáló személyének kijelölésére és díjazására, a pénzügyi intézmény éves és közbenső pénzügyi ellenőrzésére, a belső ellenőrzés irányítására, valamint a belső ellenőrök által végzett vizsgálatai alapján Javaslatok kidolgozására és a belső ellenőrök, valamint a választott könyvvizsgálók közötti koordináció megvalósítására. Ezeket a feladatokat azonban a Javaslat nem kimerítő felsorolásnak tekinti, hanem csak egy példálózó felsorolásnak, amely bővíthető az adott pénzügyi intézmény szervezeti felépítésének megfelelően.
A belső ellenőrzés objektivitásának és a hitelintézeti ügyvezetőktől való függetlenségének biztosítása érdekében szükséges, hogy a belső ellenőrzés szakmai irányítását a felügyelő bizottság lássa el. Ezáltal a belső ellenőrzés az általa feltárt hiányosságokat és javaslatait nem csupán a hitelintézet ügyvezetése számára jelenti, hanem a felügyelő bizottságnak is. A felügyelő bizottság ezen információk alapján pedig felelősségre vonhatja a hitelintézet ügyvezetőjét, illetve javaslatokat dolgozhat, illetve dolgoztathat ki a belső ellenőrzés által feltárt hiányosságok kiküszöbölésére. A felügyelő bizottság egyben ellátja a belső ellenőrök és a választott könyvvizsgáló közötti kapcsolattartás biztosítását, amely mind a belső ellenőrök, mind a választott könyvvizsgáló munkájának hatékonyságát növeli. A belső ellenőrzési szervezet vezetője és alkalmazottai - bár a hitelintézettel munkaviszonyban állnak és a munkáltatói jogokat felettük a hitelintézet ügyvezetői gyakorolják - objektivitásának biztosítása érdekében a belső ellenőri szervezet vezetőjére és alkalmazottaira vonatkozó munkáltatói döntések meghozatalához a Javaslat a felügyelő bizottság előzetes egyetértését teszi szükségessé. A Javaslat a felügyelő bizottság elnökének feladatává teszi azt is, hogy az megküldje a Felügyelet számára mindazokat a jegyzőkönyveket és előterjesztéseket vagy jelentéseket, amelyek tárgya a pénzügyi intézmény belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az irányításban észlelt súlyos szabálytalanság volt, és a felügyelő bizottság előtt megtárgyalásra került.
a 67. §-hoz
A Javaslat az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra is kötelezővé teszi a bankok és a szakosított hitelintézetek számára a felügyelő bizottság szakmai irányítása alá tartozó belső ellenőrzési szervezet létrehozását és működtetését. A szövetkezeti hitelintézetek számára a Javaslat lehetővé teszi, hogy a belső ellenőrzési funkciót egy személy láthassa el, illetve azt, hogy több szövetkezeti hitelintézet ugyanazt a személyt bízza meg belső ellenőrként. Ez esetben azonban, ezek a szövetkezeti hitelintézetek kötelesek írásban megállapodni atekintetben, hogy a belső ellenőr kölcsönös foglalkoztatása ellen nem emelnek kifogást.
A szövetkezeti hitelintézetek kedvezőbb megkülönböztetését az indokolja, hogy ezeknek a hitelintézeteknek az aktivitása jóval alacsonyabb, mint az általános felhatalmazású hitelintézeteké, ezért a belső ellenőrzési funkció munkája is sokkal kevesebb. A Javaslat meghatározza a belső ellenőrzési szervezet feladatát is, amely szerint az kizárólag a hitelintézet belső szabályzatoknak megfelelő működésének, valamint a pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek a törvényesség, a biztonság, az áttekinthetőség és célszerűség szempontjából történő vizsgálatára terjed ki. Mivel a belső ellenőrzési szervezet a felügyelő bizottság szakmai irányítása alatt áll, ezért jelentéseit köteles megküldeni a felügyelő bizottság részére, valamint az igazgatóságnak.
a 68. §-hoz
A 68. § a hitelintézet vezetésére vonatkozó, már korábban megállapított szabályokat egészíti ki a hitelintézet ügyvezetőjére vonatkozó szabályokkal. A hitelintézet vezetésére kinevezett, a hitelintézettel munkaviszonyban álló első számú vezető, valamint e vezető valamennyi helyettese minősül ügyvezetőnek. Az ügyvezetőre ugyanúgy vonatkoznak a vezető állású személyekre korábban meghatározott követelmények, de ezek további szigorúbb követelményekkel egészülnek ki. Az ügyvezető megválasztása, illetve kinevezése csak abban az esetben léphet életbe, amennyiben azt 30 nappal megelőzően a Felügyeletnek bejelentették és a Felügyelet azt bejegyezte. A vezető állású személyekre vonatkozó követelmények az ügyvezető tekintetében egyrészt szigorúbbak, másrészt megkövetelik a korábbi vezetői gyakorlatot is.
a 69. §-hoz
A hitelintézet ügyvezetése olyan komplex munkát igényelő feladat, amelyben több hatáskör, illetve döntési jogkör összpontosul. A hitelintézet folyamatos működésének fenntartása érdekében szükséges, hogy a hitelintézet ügyvezetését legalább 2 ügyvezető lássa el. Ez a szabályozás megfelel a fejlett bankrendszerrel rendelkező országokban alkalmazott ún. "négy szem" elvének.
X. fejezet
a 70. §-hoz
A Javaslat megállapítja a hitelintézet felelősségét, a rábízott idegen források és a saját források kihelyezésének vonatkozásában. Megkülönbözteti továbbá egymástól az azonnali fizetőképesség, azaz a likviditás és a fizetőképesség, azaz a szolvencia fogalmát. Az azonnali fizetőképesség ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy a hitelintézetnek képesnek kell lennie a vele szemben jogosan felmerült követelésnek eleget tenni, míg a szolvencia fenntartása a saját vagyon megőrzését jelenti, vagyis azt, hogy hitelintézet eszközeinek értéke mindenkor meg kell haladja a kötelezettségeinek értékét.
XI. fejezet
a 71. §-hoz
A hitelintézetek jelentős mennyiségű idegen forrást vonnak be működésük során, forrásaik összetételében viszonylag kevés saját tőke található, ezért a saját tőkéhez viszonyítva magasabb üzleti aktivitás a saját tőke összegét lényegesen érintő veszteségeket eredményezhet. Figyelembe véve azt, hogy ezekre a veszteségekre a hitelintézeteknél a teljes mérlegfőöszeghez képest csak alacsony összegű saját tőke áll rendelkezésre, a Javaslat szerint mindenkor figyelemmel kell lenni arra, hogy a hitelintézet a veszteségek következtében ne veszítse el saját tőkéjét. Ha a hitelintézet saját tőkéjének összege az előírt jegyzett tőke alá csökken a Felügyelet mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy tizennyolc hónapos határidőt biztosítson a hitelintézet számára a saját tőke előírt szintre történő feltöltése érdekében.
a 72. §-hoz
Ha a hitelintézet saját tőkéjének összege a jegyzett tőke összege alá csökken, a Felügyelet kötelezheti a hitelintézet igazgatóságát a közgyűlés összehívására.
A rendezés érdekében a Javaslat kétféle megoldási lehetőséget biztosít: egyrészt sor kerülhet a hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítására, másrészt pedig a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok gondoskodhatnak arról, hogy alaptőke-emeléssel a hitelintézet saját tőkéjének összege megfelelően helyre álljon.
a 73. §-hoz
A gazdasági társaságok tőkéjének leszállítására vonatkozóan a gazdasági társaságokról szóló törvény tartalmaz előírásokat. A hitelintézetek speciális tevékenysége következtében azonban az általános előírásoktól itt is eltéréseket tartalmaz a Javaslat. A gazdasági társaságokról szóló törvény kimondja, hogy a jegyzett tőke leszállítása esetén a hitelezők számára biztosítékot kell adni. A hitelintézetek esetében ez a gyakorlatban nem érvényesíthető az ügyfelek magas számának következtében. Ezért a Javaslat megállapítja, hogy amennyiben a hitelintézet tőkemegfelelése a jegyzett tőke leszállított értéke esetében is eléri a számára megállapított minimális tőkemegfelelési mutatót, akkor a vele szemben fennálló követelést a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 312. §-a szempontjából biztosítékkal ellátottnak kell tekinteni, vagyis a jegyzett tőke leszállítását végre lehet hajtani.
A hitelintézetek működése során a saját tőke mértéke és a jegyzett tőke mértéke lényegesen eltérhet egymástól Az eltérést egyrészt a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény által meghatározott tőketartalékra, az eredménytartalékra, az értékelési tartalékra és a mérleg szerinti eredményre vonatkozó előírások adják, másrészt az e Javaslatban meghatározott általános tartalék képzési kötelezettség is különbséget jelent a saját tőke és a jegyzett tőke között. A saját tőke inkább jelzi a hitelintézet tényleges vagyoni helyzetét, mint a jegyzett tőke, hiszen mindenkor tartalmazza a kimutatott veszteségek értékét, valamint a működés során felhalmozott többletvagyon értékét is. Ezért nem elegendő, hogy a Javaslat a minimális jegyzett tőkére vonatkozóan szabályokat állapított meg, de szükség van arra is, hogy a hitelintézet tényleges vagyoni helyzetére vonatkozóan és a saját tőke minimális mértékére szabályt állapítson meg.
Ennek megfelelően a hitelintézet saját tőkéjének összege nem lehet kevesebb az előírt legkisebb jegyzett tőke összegénél. Amennyiben mégis ez alá a szint alá csökken a saját tőke (vagyis tőkevesztés következett be), a Felügyelet indokolt esetben meghatározott időt biztosíthat a hitelintézet számára a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére. Erre csak abban az esetben kerül sor, amennyiben a Felügyelet megfelelő biztosítékot lát arra, hogy a saját tőke csökkenése a meghatározott időtartam alatt megáll, vagy pedig a tőkecsökkenés tőkeemeléssel korrigálásra kerül.
a 74. §-hoz
A hitelintézetek esetében a számviteli saját tőke fogalmon túlmenően szükséges, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon az a tőkemennyiség, amely a hitelintézetnél bekövetkezett esetleges veszteségek számára fedezetül szolgál. Ennek meghatározása a szavatoló tőke számítás, amelynek során a saját tőkéből figyelmen kívül kell hagyni azokat az elemeket, amelyek tényleges fedezetet nem jelentenek a veszteségekre, illetve az egyes, a hitelintézet portfoliójában meglévő kockázatok szempontjából módosítják a saját tőke értékét. A hitelintézet szavatoló tőkéjét a Javaslat 5. sz. mellékletében foglalt meghatározások alapján kell kiszámítani. A szavatoló tőke meghatározása azért is alapvető fontosságú a hitelintézetek esetében, mert a legfontosabb tevékenységi korlátozások a szavatoló tőke mértékéhez kötődnek.
A hitelintézetek beolvadása, vagy összeolvadása esetén a létrejött általános jogutód, illetőleg az átvevő hitelintézet szavatoló tőkéje nem lehet kevesebb, mint az egyesülő hitelintézetek szavatoló tőkéjének összege az egyesülés előtt.
a 75. §-hoz
A hatályos szabályozás kötelezővé tette a bankok számára a mérlegfőösszegés a vállalt kötelezettségek meghatározott aránya alapján az adózott eredményből történő általános tartalék képzést.
Az általános tartalék kettős célt szolgál: egyrészt tartalékul szolgál azokra a veszteségekre, amelyekre a megképzett kockázati céltartalék már nem elegendő és ezáltal erősíti a hitelintézet tőkepozícióját, másrészt pedig biztosítékot szolgáltat arra, hogy a hitelintézet több éven keresztül való működése során hullámzó jövedelmezőség kiegyenlítésre kerüljön.
Az általános tartalék képzése azonban egyben azt is jelenti, hogy a tulajdonosok ennyivel kevesebb osztalékhoz juthatnak hozzá, ezáltal a bank kevésbé jelent vonzó befektetési lehetőséget, vagyis a bank az általános tartalék képzésében csak korlátozottan érdekelt. Az eddigi gyakorlat szerint ezért előfordulhatott, hogy a bankok az általános tartalék képzési kötelezettségüknek nem tettek eleget, ugyanakkor osztalékot fizettek eredményükből.
A Javaslat megtiltja azt a hitelintézetek számára osztalék fizetését ha az általános tartalékot még nem képezték meg. Az általános tartalék mértékét ezentúl nem a mérlegfőösszeg és a vállalt kötelezettség arányában kell kiszámítani, hanem a mindenkori éves adózott eredmény 10 százalékát kell az általános tartalékba helyezni, addig amíg az ily módon képzett általános tartalék nem éri el a hitelintézet saját tőkéjének összegét. Ebben az esetben azért nem szükséges a további általános tartalékképzés, mert a hitelintézetek tőkepozíciójának meghatározó elemének a továbbiakban is a jegyzett tőkének kell lennie.
Az általános tartalékképzés alól a Felügyelet felmentést adhat abban az esetben, ha a hitelintézet tőkemegfelelési mutatója 12 százalék felett van. A 12 százalékos tőkemegfelelési mutató azt is jelenti, hogy a hitelintézet szilárd tőkepozícióval rendelkezik, ezért a további tőkeerősítés alól átmenetileg mentesíthető.
A 12 százalék feletti tőkemegfelelési mutató azonban nem jelenti az általános tartalékképzés alóli automatikus mentesítést. A Felügyelet csak abban az esetben adhat felmentést, ha a hitelintézet szilárd tőkepozícióját tartósnak ítéli.
A hitelintézeteknél a számviteli szabályok szerint képzett eredménytartalék, illetve az e Javaslat előírásai alapján képzett általános tartalék hasonló célt szolgál, az eddigi előírások alapján azonban nem volt lehetőség arra, hogy a hitelintézetnél meglévő eredmény tartalék fedezhesse az esetleges általános tartalékhiányt. A Javaslat ezért megteremti annak a lehetőségét, hogy a hitelintézet az eredménytartalékot az általános tartalékba részben vagy egészében átcsoportosíthassa.
Ez a hitelintézet tőkepozícióját nem érinti, mivel mind az eredménytartalék mind az általános tartalék egyben saját tőke elemnek, illetve szavatoló tőke elemnek is minősülnek.
a 76. §-hoz
A tőkemegfelelési mutatót, amely a hitelintézetek portfoliójában fennálló kockázatokat és a hitelintézet rendelkezésére álló tőkét viszonyítja egymáshoz a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság dolgozta ki, s jelenleg a világ minden fejlett pénz és tőkepiaci szabályozással rendelkező országában használatos, mint a hitelintézetek kockázatosságának mérésére szolgáló mutatószám. Az Európai Unión belül a hitelintézetek tőkemegfelelését külön erre vonatkozó EU direktíva szabályozza, annak érdekében, hogy az egyes tagországok tőkemegfelelési előírásai hasonlóak legyenek és ezáltal egységes versenyhelyzet teremtődjön valamennyi országban működő hitelintézet számára. A hatályos pénzintézeti törvény ezt a tőkemegfelelési mutatószámot vette át a magyar szabályozásba és beiktatta a magyar jogrendszerbe a nemzetközileg elfogadott 8 százalékos minimális tőkemegfelelési követelményt is. A tőkemegfelelési mutató számítása olyan részletes szabályokat követel meg, melyek törvényi szintű szabályozása nem indokolt, sőt kerülendő, a Javaslat a Kormány hatáskörébe utalja, hogy a tőkemegfelelési mutató számításáról rendeletet tegyen közzé.
Gyakorlati tapasztalatok igazolták, hogy a tőkemegfelelési mutató alkalmas a hitelintézeti kockázatok és a tőkepozíciók komplex egybevetésére és megfelelő módon képes jelezni a hitelintézeteknél bekövetkező veszélyeket.
XII. fejezet
a 77. §-hoz
A hitelintézetek az aktív bankügyleteik során kihelyezik azokat a forrásokat, melyeket betét vagy más idegen forrás formájában a nyilvánosságtól begyűjtöttek. A források kihelyezésével a hitelintézetek - a legkörültekintőbb eljárás mellett is - mások pénzét kockáztatják, ezért alapvető fontosságú, hogy a kihelyezés gyakorlatát, illetve az egyéb kockázatvállalások szabályait a hitelintézetek olyan belső szabályzatok szerint végezzék, amelyek biztosítják a kihelyezések és a kötelezettségvállalások megalapozottságát és áttekinthetőségét. A belső szabályzatok kidolgozása azért is fontos, hogy a hitelintézet képes legyen a hitelekhez kapcsolódó kockázatok felmérésére, s ehhez kapcsolódóan megfelelő limiteket tudjon kidolgozni és alkalmazni működése során.
A Javaslat ezért előírja a hitelintézetek számára, hogy a kihelyezési és a kötelezettségvállalási tevékenységére megfelelő belső szabályzatokat dolgozzon ki és alkalmazzon.
A hatályos szabályozás szerint a Felügyelet már eddig is előírta a hitelintézetek számára bizonyos szabályzatok kidolgozását. Ez az előírás azonban ezáltal törvényszintre emelkedik.
A Javaslat előírja továbbá, hogy hitelintézet kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban köthet.
Az írásbeli szerződéskötést az eddigi előírások is kötelezővé tették, de azok csak a hitelezési gyakorlatra vonatkoztak. A Javaslat a mostani változással ezt a kötelező előírást kiterjeszti valamennyi kockázatvállalással járó ügyletre.
a 78. §-hoz
A Javaslat szerint a hitelintézetnek a kihelyezéssel járó kockázatok mérséklése érdekében két lehetősége van: egyrészt a leendő adós pénzügyi helyzetének, az eddigi kapcsolat, illetve a jövőre vonatkozó elképzelések függvényében fel kell mérni az adós jövőbeni hitel, illetve kamat törlesztő képességét, másrészt a kockázat további csökkentése érdekében a hitelintézet az ügylet mögé biztosítékot, vagy fedezetet követelhet meg. A Javaslat a hitelezési tevékenység biztonságosságának fokozása érdekében részletesen tartalmazza a fedezet elfogadásának szabályait is. A Javaslat előírja a hitelintézetnek, hogy a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződniük a szükséges fedezetek illetve biztosítékok meglétéről, valós értékéről, érvényesíthetőségéről, és ezeket megfelelően dokumentálniuk kell. Nem fogadhat el a hitelintézet olyan biztosítékot, amelyet az ügyfél vagy harmadik személy már más jogügylet biztosítékául adott, ide nem értve a jelzálogot, amelynek esetén a kizáró tényezőt az jelenti, ha az adott ingatlant az értékének 70 százalékát meghaladó mértékben már lekötötték.
Ezek az előírások megkövetelik a hitelintézettől a fedezet elfogadása előtt annak vizsgálatát, hogy a fedezetet nem kötötték-e le esetleg más jogügylet biztosítékául, illetve jelzálog esetén milyen egyéb jelzálog bejegyzések vonatkoztak az adott ingatlanra.
A Javaslat megtiltja a hitelintézetek számára olyan értékpapír fedezet elfogadását, amely az adott hitelintézetben tagsági jogokat biztosít, vagy ugyanahhoz a bankholdinghoz tartozó másik pénzügyi intézményben biztosít tagsági jogokat, vagy a hitelintézet, illetve a bankholdinghoz tartozó másik pénzügyi intézmény tulajdonában álló egyszemélyes részvénytársaság részvénye. Ezekre a korlátozásokra azért van szükség, mert ha a bankholding kockázatvállalását konszolidált szinten vizsgáljuk, ezek a biztosítékok nem jelentenek valódi fedezetet, hiszen a bankholding egészében vizsgált kockázatokat nem csökkentik.
A Javaslat kötelezővé teszi a hitelintézetek számára az ún. hitelutógondozás végzését, vagyis a hitelintézet nem csupán a kihelyezés időtartama előtt köteles vizsgálni a kockázatok alakulását, hanem a kockázatvállalást tartalmazó szerződések időtartama alatt folyamatosan ellenőriznie kell a kockázatvállaláshoz kapcsolódó kockázatok mértékét.
a 79. §-hoz
A Javaslat az eddigi nagyhitel fogalom helyett az Európai Unióban használatos alapelvnek megfelelő nagykockázat vállalás fogalmát vezeti be. Ez az elv kimondja, hogy egy adott ügyféllel kapcsolatosan irreleváns, hogy a hitelintézetnek követelése, befektetése vagy valamilyen kötelezettség vállalása áll fent, kockázat koncentráció vizsgálata szempontjából ezek a tételek ugyanis hasonló módon viselkednek, vagyis ha az ügyféllel kapcsolatosan probléma merül fel, az mindenképpen érinti a hitelintézetet, függetlenül attól, hogy kockázat vállalására milyen formában áll fenn. Ezért a Javaslat a kockázat koncentráció szempontjából nem tesz különbséget a kockázatvállalás formája szerint.
A Javaslat ezért egyrészt a hitelintézet szavatoló tőkéjének 10 százalékában definiálja a nagykockázat vállalás fogalmát, másrészt két limitet állapít meg a nagy kockázatvállalás mértékére. E szerint az egy ügyféllel vagy egymással kapcsolatban álló ügyfelekkel szemben a hitelintézet által vállalt kockázatok együttes összege nem haladhatja meg a hitelintézet szavatoló tőkéjének 25 százalékát. A Javaslat tartalmaz előírásokat a hitelintézetek által vállalt nagykockázatok együttes összegére is, amelyeket a hitelintézet szavatoló tőkéjének 8-szorosában állapítja meg. Ezeknek a szabályoknak a kidolgozása alapvetően az Európai Unió nagy kockázatvállalásokra vonatkozó direktíváján alapszik.
a 80.-81. §-hoz
Az Európai Unióban alkalmazott direktíva (92/121/EGK irányelv a hitelintézetek nagy kockázatainak megfigyeléseiről és ellenőrzéséről) is lehetővé teszi a tagországok számára, hogy bizonyos tételeket mentesítsenek a nagykockázat vállalási szabály alól. A Javaslat is tartalmaz ilyen mentesítéseket és azokat a tételeket, amelyek kockázata a hitelintézet szempontjából anulálható, illetve azokat a tételeket, amelyeket a hitelintézet szavatoló tőkéjével teljes mértékben fedez, a nagykockázat vállalás szempontjából nem kell figyelembe venni. A Javaslatban felsorolt eseteket kivéve más esetekben az ügyfél által adott fedezeteket, illetve az ügyfeleknek a hitelintézetekkel szembeni követelését a nagy kockázatvállalás szempontjából figyelembe venni nem lehet.
A hitelintézetnek a kockázatvállalásokra vonatkozó szabályzatában vagy szabályzataiban kiemelten kell kezelnie a nagykockázat vállalásokra vonatkozó kérelmek elbírálásának, illetve a nagykockázat vállalásokra vonatkozó döntések meghozatalának elkülönített nyilvántartásának és rendszeres figyelésének rendjét. Ez azért szükséges, mivel ezek a szerződések a hitelintézet számára kiemelt jelentőséggel bírnak és adott esetben akár a szavatoló tőke egynegyedét jelentő veszteséget is eredményezhetnek. Ezért szükséges, hogy ezeknek a szerződéseknek, illetve az ehhez kapcsolódó tevékenységnek a hitelintézet kiemelt fontosságot tulajdonítson mind az elbírálás és döntés, mind az utógondozás folyamatában.
a 82. §-hoz
A Javaslat a hitelintézetek által végzett értékpapír ügyletek hitelezéséhez két fontos előírást kapcsol. Egyrészt a hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, vagyis nem nyújthat hozzá hitelt, illetve nem vállalhat ahhoz kapcsolódó kötelezettséget, amelynek célja, hogy az ügyfél a hitelintézet által kibocsátott tagsági jogokat megtestesítő értékpapírokat vagy alárendelt kölcsöntőkének minősülő értékpapírokat vásároljon. Ezáltal ugyanis a hitelintézet tőkeemelésére, vagy a szavatoló tőke növelésére szolgáló pénz befizetés nem jelent valóságos tőkenövelést a hitelező számára, hiszen mindössze a betéteket konvertálja át befektetéssé, de az átkonvertálás ellenére a betéteket vissza kell fizetni. Az ilyen tőkeemelés tehát nem elégíti ki a tőkeemelésre vonatkozó alapelveket.
Függetlenül attól, hogy a hitelintézet maga bocsátotta-e ki az értékpapírt, nem nyújthat tagsági jogokat megtestesítő értékpapír vásárlás céljára a megvásárolni kívánt értékpapír árának 50 százalékát meghaladó kölcsönt. Ez az előírás azonban nem zárja ki azt, hogy több hitelintézet nyújtson a megvásárolni kívánt értékpapír árának 50 százalékát meghaladó módon kölcsönt egy adott értékpapír vásárláshoz.
a 83. §-hoz
A Javaslat a kockázatvállalásokon belül a befektetésekre vonatkozóan külön is tartalmaz szabályokat. A hitelintézetekben rejlő kockázatok pontos felmérése érdekében ugyanis mindenkor figyelembe kell venni az adott hitelintézet befektetéseit is. Fontos előírás, hogy a hitelintézetnek alapvetően csak olyan vállalkozásokban lehet befektetése, amelyek a pénzügyi szolgáltatói tevékenységéhez kapcsolódnak, ezért hitelintézet a szavatoló tőkéjének 15 százalékát meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányaddal más pénzügyi intézmény biztosító részvénytársaság, illetve a közvetlen banküzemi célt szolgáló vállalkozások kivételével egy vállalkozásban nem rendelkezhet. Ez az előírás azt hivatott biztosítani, hogy hitelintézet komoly befektetést csak olyan vállalkozásba tegyen, mely ügyfeleinek jobb kiszolgálását biztosítja.
A más pénzügyi intézmény, biztosító részvénytársaság, illetve a közvetlen banküzemi célt szolgáló vállalkozások kivételével a hitelintézetnek nem lehet az adott vállalkozásban a jegyzett tőke 25 százalékát meghaladó tulajdoni hányada és az összes ilyen vállalkozásokban meglévő befolyásoló részesedésének teljes összege nem haladhatja meg a szavatoló tőkéjének 60 százalékát. Ezek a előírások abból az elvből indulnak ki, hogy a hitelintézetek alapvető feladata a pénzügyi szolgáltatói tevékenységek végzése. Ettől egyrészt idegen, másrészt a hitelintézet szakértelme nem megfelelően biztosított, az azon vállalkozásokban való részvételnél, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a pénzügyi szolgáltatói tevékenységhez. A hitelintézet tulajdonába kerülhet a tagsági jogot megtestesítő értékpapír olyan módon is, hogy az valamilyen korábban kötött ügylet fedezetéül szolgált, illetve azt a hitelintézet valamilyen az ügyféllel szembeni követelésért kapta. Ebben az esetben az ilyen befektetések megszerzése egyértelműen a veszteség mérséklésére szolgál, ezért bármilyen mértékű korlátozásuk jelentős hatást gyakorolna a hitelintézetek jövedelmezőségi pozíciójára. A Javaslat ezért lehetővé teszi a hitelintézeteknek, hogy ezeket a tulajdonrészeket figyelmen kívül hagyhassák a befektetési limitek kiszámításánál. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban azokat a befektetéseket, amelyek nem átmenetileg, hanem 3 évet meghaladóan kerültek ily módon a pénzintézet tulajdonába.
A Javaslat lehetőséget biztosított továbbá a hitelintézetek számára arra is, hogy amennyiben szilárd tőke pozícióval rendelkeznek, s az ilyen befektetéseiket teljes mértékben szavatoló tőkével fedezni tudják, ennek következtében mind a tőkemegfelelési, mind az egyéb szavatoló tőkéhez kötött előírásoknak képesek megfelelni, a befektetési korlátokat túlléphessék. Ebben az esetben azonban a befektetési korlát túllépést a szavatoló tőkéből le kell vonni és a hitelintézetnek ezek után is meg kell tudni felelnie valamennyi tőkéhez kötött előírásnak.
a 84. §-hoz
A Javaslat külön előírásokat tartalmaz a hitelintézetek ingatlanbefektetéseire. Az ingatlanbefektetés ugyanis, kivéve a közvetlen banküzemi célt szolgáló ingatlan befektetéseket, (pl. a hitelintézet székhelyének, illetve fiókjának minősülő ingatlanokat) nem tartoznak a pénzügyi szolgáltatói tevékenység keretébe. A Javaslat szerint a hitelintézet egyéb módon csak akkor szerezhet ingatlant, ha az valamilyen ügylet fedezetéül szolgált, vagy felszámolási eljárás útján jutott a hitelintézet birtokába. Ezeket a befektetéseket azonban a hitelintézetnek meghatározott időn belül el kell idegenítenie.
a 85. §-hoz
A Javaslat a hitelintézet összes befektetései vonatkozásában a hitelintézet szavatoló tőkéjének 100 százalékában állapítja meg a korlátot. A befektetések ilyen szigorú korlátozására azért van szükség, mert a befektetés alapvetően nem pénzügyi szolgáltatói tevékenység és a befektetések hozama az adózott eredményt befolyásolja, tehát nem szolgálhat a pénzintézetnél elhelyezett betétek fedezetéül. A Javaslat beiktatja továbbá annak tilalmát, hogy a hitelintézet részesedést szerezzen illetőleg tagsági viszonyt létesítsen olyan vállalkozásban, amelynek tartozásaiért a hitelintézetre tulajdonosként korlátlan felelősség hárulhat. Nem lehet a hitelintézetnek részesedése ezért például közös vállalatban, hiszen ez esetben a közös vállalat által végzett tevékenység kockázata a hitelintézet ügyfelei tekintetében ugyanolyan veszélyes tényezőt jelent, mintha a hitelintézet azt önmaga végezte volna. Az ilyen vállalkozás által végzett tevékenységre viszont nem vonatkoznak az e Javaslatban előírt bankbiztonsági előírások. A Javaslat ezért ezzel az előírással azt a lehetőséget vonja meg a hitelintézetektől, hogy a hitelintézetekben meglevő kockázatokat olyan vállalkozásokban csoportosíthassák át, amelyekre a szigorúbb prudenciális előírások nem vonatkoznak.
A Javaslat az összes befektetések vonatkozásában is tartalmaz bizonyos mentesítéseket, amelyek közül az egyik legfontosabb változás, hogy ezentúl a kötvények a befektetési limitek vonatkozásában nem minősülnek befektetésnek, annak ellenére, hogy azok az adott vállalkozást hosszú távon szolgálják. A szabály módosításának legfőbb oka, hogy a kötvények alapvetően hitelezési jogviszonyt testesítenek meg, így a befektetési korlátok alól kikerülnek és csak a nagykockázat vállalások között kerülnek számításba. A befektetési korlátok számításakor nem kell figyelembe venni azokat a tételeket sem, amelyeket a szavatoló tőke számítás során egyébként már a tőkéből levontak. Ennek megfelelően nem tartozik például a 100 százalékos befektetési korlát alá a pénzintézeti befektetés, amely a szavatoló tőke számítás során levonásra kerül, vagyis amelyet a hitelintézet 100 százalékos mértékben tőkével fedez. Ugyanez vonatkozik azokra a befektetési korlát túllépésekre, amelyeket a hitelintézet megfelelő szavatoló tőkével fedezni tudott.
a 86. §-hoz
Annak érdekében, hogy a hitelintézet által felvállalt kockázatok rendszeresen összesítésre kerüljenek, illetve az utánuk képzendő céltartalék szükséges mértéke megállapítható legyen, szükséges, hogy a hitelintézet rendszeresen értékelje és minősítse eszközeit, vállalt kötelezettségeit, valamint egyéb kihelyezéseit, ezáltal azok tényleges értéke megállapítható legyen. A minősítés részletes szabályaira vonatkozóan előírásokat a Javaslat nem állapít meg, hanem azt külön kormányrendelet hatáskörébe utalja, amely megfelel az eddigi gyakorlatnak is.
a 87. §-hoz
A Javaslat a prudenciális szabályok között megkülönböztetett figyelmet szentel a kockázati céltartalék képzés szabályainak. A kockázati céltartalék pontos mértékének megállapítása a hitelintézetek számára azért különösen fontos, mert ezáltal megtörténik eszközeik és vállalt kötelezettségeik tényleges értéken való meghatározása, kimutatásra kerülnek azok a veszteségek, amelyek a hitelintézet tevékenysége következtében már bekövetkeztek, de kimutatásra egyébként még nem kerülnének. A kockázati céltartalék elnevezéséből adódóan is mindig egyedi mérlegtételhez vagy mérlegen kívüli tételhez kötődik, ezáltal beazonosítható az, hogy az adott kockázati céltartalékot milyen követelés vagy mérlegen kívüli vállalt kötelezettség után képezték. Kockázati céltartalék képzés szempontjából a hitelezési, a kamat, az árfolyam, a befektetési, az ország valamint egyéb kockázatokat kell figyelembe venni.
A kockázati céltartalék mértékére vonatkozóan szintén a Javaslat felhatalmazása folytán kiadandó kormányrendelet tartalmaz további előírásokat. A hitelintézet tevékenysége során azonban gyakran merülhetnek fel olyan veszteségek, amelyek nem köthetők egyedi mérlegtételhez (ilyen például a különböző koncentrációkból adódó veszteség), vagy pedig előre nem láthatóak, illetve előre nem meghatározhatók. Az ilyen veszteségek fedezésére a kockázati céltartalékképzés módszere nem megfelelő, mert ezen veszteségek esetében az egyedi tételhez való beazonosítás nem történhet meg. A Javaslat ezért bevezeti az általános kockázati céltartalék képzési kötelezettséget, amely az ilyen általános jellegű kockázatok fedezetéül szolgál és amelyet a korrigált mérlegfőösszeg 1,25 százaléka erejéig kell képezni. A hitelintézet számára az általános kockázati céltartalék képzése költséget jelent, ami azt jelenti, hogy tőkeelemként figyelembe nem vehető, ugyanakkor a veszteség és a behajthatatlan követelés leírására kockázati céltartalékkal együtt felhasználható.
A különböző tartalékképzések rendszere a hitelintézetnél azt a célt szolgálja, hogy a hitelintézet csak olyan jövedelmet mutathasson ki, amelynek mértéke megfelel a tevékenységéből származó tényleges jövedelmezőségnek, vagyis nem tartalmaz olyan jövedelmi elemeket, amelyek realizálódása még nem történt meg, vagy kétséges, továbbá biztosítva legyen, hogy a jövedelme kimutatásakor figyelembe vételre kerültek mindazok a veszteségek, amelyek a hitelintézet tevékenységéből származtak. A kockázati céltartalék, illetve az általános kockázati céltartalék megképzése során az az elv került figyelembevételre, hogy a pénzügyi szolgáltatói tevékenységnek természetes velejárója az, hogy a pénzügyi vállalkozás kockázatokat vállal föl. A kockázatok felvállalásából adódóan azonban az is természetszerű, hogy veszteségek keletkezhetnek, és bár a hitelintézetnek törekednie kell ezen veszteségek minimalizálására, azok teljes mértékben nem zárhatók ki. Az ilyen veszteségek keletkezése mindaddig nem jelent különösebb problémát a pénzügyi intézmény számára, ameddig azt megfelelő jövedelemmel vagy tőkével fedezni tudja. A Javaslat ezen előírásai ennek a veszteség fedezésnek az alapjait teremtik meg.
XIII. fejezet
88. §-hoz
A Javaslat előírja a hitelintézetek számára, hogy visszafizetendő pénzeszközöknek a nyilvánosságtól történő gyűjtése érdekében betét elfogadásán kívül kizárólag kötvényt vagy letéti jegyet bocsáthatnak ki. Az eddigi gyakorlat alapján ugyanis a bankok olyan pénzügyi eszközöket is felhasználtak forrásgyűjtés céljából, amelyek értékpapírnak a hatályos jogszabályok alapján nem minősültek, és a betétbiztosítás szempontjából való figyelembevételük sem volt egyértelmű, mivel betétszerződés általában nem állt mögöttük. A Javaslat ezen előírásával a hitelintézetek számára forrásgyűjtésre kizárólag a betét elfogadást, a kötvény, illetve a letéti jegy kibocsátást teszi lehetővé. Ezáltal a hitelintézetek forrásgyűjtési tevékenysége megfelelő jogi alapokra kerül és elkerülhetőek lesznek a forrásgyűjtés módjának eltérő megítéléséből származható jogviták.
a 89. §-hoz
A hitelintézetek működése során alapvető követelmény, hogy a hitelintézet a vele szemben támasztott követeléseknek eleget tudjon tenni. Az azonnali fizetőképesség biztosítása a hitelintézet követeléseinek és kötelezettségeinek naprakész nyilvántartását igényli, hiszen azok különböző lejárati időpontban és összegekben jelennek meg.
A hitelintézetek a lejárati transzformációból vagyis a náluk rövid távra elhelyezett források hosszabb távra való kihelyezéséből jelentős jövedelmet képesek realizálni. Az ilyen tevékenység azonban egyben azzal is jár, hogy veszélybe kerülhet az azonnali fizetőképesség biztosítása. A Javaslat lehetővé teszi a hitelintézetek számára az ilyen jellegű lejárati transzformáció végzését, azonban a Kormány hatáskörébe utalja, hogy a lejárati szerkezettel kapcsolatosan követelményeket írjon elő a hitelintézetek számára. A hitelintézet az azonnali fizetőképesség biztosítása érdekében köteles belső szabályzatot és tervet készíteni. XIV. fejezet
90. §-hoz
A Javaslat az eddig használt pénzintézeti csoport fogalom helyett bevezeti a bankholding fogalmát. Ez a fogalom meghatározás és a rávonatkozó szabályozás megfelel a 92/30/EGK irányelvének, amely a hitelintézetek összevont alapú felügyeletéről rendelkezik. Az új fogalom jelentős bővítést eredményez, és már nem csupán a valamilyen okból összetartozó pénzintézetek csoportját jelöli, hanem magában foglalja mindazokat a járulékos vállalkozásokat is, amelyek pénzügyi szolgáltatói tevékenységet nem folytatnak, de az adott vállalkozási csoporthoz tartoznak.
A pénz- és tőkepiacon fennálló összefonódások következtében ugyanis gyakran előfordulhat, hogy hitelintézet biztosító intézetet vagy értékpapírforgalmazót tulajdonol, illetve hogy ezek az intézmények azonos tulajdonosi körhöz tartoznak. Tekintettel arra, hogy a bankholding vállalat által tulajdonolt vállalkozásokon belül a kockázatok egyébként átcsoportosíthatóak lennének és ezáltal lehetővé válna a bankbiztonságra vonatkozó szabályok kijátszása, a Javaslat szigorú előírásokat állapít meg a bankholdingok egészére vonatkozóan is.
A Javaslat értelmező rendelkezései között meghatározza, hogy bankholding vállalat csak hitelintézet lehet. A Javaslat a bankholding vállalatra nézve akkor ír elő kötelezően végrehajtandó rendelkezéseket, amennyiben annak székhelye belföldön van bejegyezve, és nem leányvállalata egy magyarországi székhelyű pénzügyi hitelintézetnek. A bankholding vállalatra nézve a Javaslat alapvetően azt a kötelezettséget állapítja meg, hogy a bankholding vállalat köteles úgy irányítani és összehangolni az ellenőrzése alatt álló pénzügyi intézmények és járulékos vállalkozások tevékenységét, hogy mind a holdingtagok, mind a holdingvállalat számára külön-külön és együttesen is biztosított legyen az óvatos, körültekintő és biztonságos működés. Ez azt jelenti, hogy a Javaslat felelősséget állapít meg a bankholding vállalatra nézve az egyes holdingtagok irányítását illetően, illetve az egész bankholding összehangolt működésére.
A Javaslat egyben eszközt is biztosít a bankholding vállalatnak annak érdekében hogy eleget tudjon tenni a Javaslatban megállapított felelősségnek, Így utasíthatja az ellenőrzött pénzügyi intézmény igazgatóságát olyan döntések meghozatalára illetőleg végrehajtására, amelyekkel mind az ellenőrzött pénzügyi intézmény biztonsági előírásoknak való megfelelését, mind a bankholding egészének biztonsági megfelelését érintik. Az ilyen utasításokat az ellenőrzött pénzügyi intézmény köteles végrehajtani.
a 91. §-hoz
A Javaslat a Felügyelet számára előírja az összevont (konszolidált) felügyelet végzésének kötelezettségét, amely kiterjed a bankholding vállalatokra, a bankholdinghoz tartozó vállalkozásokra, az olyan pénzügyi intézményekre és járulékos vállalkozásokra, amelyek jegyzett-tőkéjének legalább 20 százaléka közvetlenül, vagy közvetve a bankholdinghoz tartozó vállalkozás tulajdonába van, illetve az olyan pénzügyi intézményekre és járulékos társaságokra, amelyek nem tartoznak a bankholdinghoz, de amelyek olyan személy ellenőrzése alatt állnak, aki a bankcsoportot vagy annak valamely hitelintézet tagját is ellenőrzik.
A Javaslat ezen előírásaival azt kívánja biztosítani, hogy a bankholdingok esetében az összevont felügyelet jelentse mindazon kockázatoknak az ellenőrzését, mely a bankholding pénzügyi pozícióját, és amely ezáltal a bankholdinghoz tartozó hitelintézet pénzügyi pozícióját és ezen keresztül a nála elhelyezett betétek biztonságosságának mértékét érintheti. Tekintettel arra, hogy a külföldön bejegyzett székhelyű bankholding felügyeleti ellenőrzése megfelelő információk és eszközök hiányában nem biztosítható, a Javaslat lehetőséget ad a Felügyelet számára arra, hogy más országok felügyeleti feladatait ellátó szervezeteivel együttműködési megállapodást kössön a bankholdingok felügyeletéhez kapcsolódó felügyeleti feladatok megosztásáról. Ennek a lehetőségnek várhatóan akkor lesz nagyobb jelentősége, amikor Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, amelyen belül a hitelintézet székhelye szerinti ország felügyeletének elve működik, vagyis egy hitelintézetet mindig annak az országnak a felügyeletének kell ellenőriznie, ahol a hitelintézet be van jegyezve.
a 92.-93. §-hoz
A felügyeleti tevékenység hatékony ellátásának érdekében a Javaslat a Felügyelet hatáskörébe utalja a bankholdingokról való nyilvántartás vezetését, amelyekben a bankholding vállalat alapvető adatai, illetve az általa tulajdonolt intézmények felsorolása található. A Javaslat kötelezően megállapítja, hogy a bankholdingok a létrejöttüket követően haladéktalanul kérni kötelesek a felügyeleti nyilvántartásba való bejegyzést. A Javaslat a Felügyelet számára lehetőséget ad az összevont felügyeleti funkció ellátásához, mind a nem helyszíni, vagyis az információ átadásán alapuló ellenőrzés lefolytatására, mind helyszíni ellenőrzések végzésére bankholding vállalatnál illetve a hozzá tartozó pénzügyi intézményeknél. A Felügyelet a bankholding-vállalat, illetve a hozzátartozó pénzügyi intézmények tevékenységéről rendszeresen, vagy esetenként információt kérhet és előírhatja, hogy az ily módon átadott információt az adatszolgáltató könyvvizsgálóval hitelesítesse. Bankholding-vállalat a számviteli előírásoknak megfelelően évente konszolidált beszámolót köteles készíteni, amelyet könyvvizsgálóval hitelesíttetni köteles. Ezt az éves beszámolóját, valamint üzleti jelentését legkésőbb a tárgyévet követően szeptember 30-ig köteles megküldeni a Felügyelet számára. A Felügyelet ezekből a jelentésekből alapvetően azt ellenőrizheti, hogy a bankholding-vállalat egésze, illetve a bankholdinghoz tartozó pénzügyi intézmények hogyan felelnek meg e Javaslat biztonsági előírásainak, illetve hogy a bankholdinghoz tartozó hitelintézet törvényi előírásoknak való megfelelésénél milyen, a bankholding-tagságból következő további kockázatokkal kell számolni.
a 94. §-hoz
A Javaslat szerint az összevont felügyelet megfelelő ellátásához azonban nem elegendő az információ szolgáltatáson alapuló vizsgálatok végzése. Az adatszolgáltatás során a Felügyelet tudomására jutott tény, vagy más helyről származó információ helyszíni ellenőrzés végzését indokolhatja, amely során megtörténik az átadott jelentések, adatok és információk valódiságának illetve pontosságának ellenőrzése.
Amennyiben az összevont felügyelet külföldön végrehajtandó helyszíni ellenőrzést követelne meg, a Javaslat lehetőséget ad a Felügyelet számára, hogy más ország illetékes felügyeleti szervét vagy kijelölt könyvvizsgálót, illetve egyéb szakértőt kérjen fel a helyszíni ellenőrzés lefolytatására, vagy abban való közreműködésre. Ezáltal egyrészt jelentősen lecsökkenthető az adott vizsgálat lefolytatásának a költsége, másrészt pedig biztosított, hogy a vizsgálatot végző az adott ország szabályozását is ismerő szakértő legyen.
a 95. §-hoz
Bankholding esetében a bankbiztonsági előírások megtartásának vizsgálatakor alapvető fontossága van a bankholding szinten számított szavatoló tőke megállapításának, amelynek számítási módjára vonatkozóan a Javaslat ad előírásokat. A bankholding a holding szinten számított szavatoló tőke számításakor az általa tulajdonolt vállalkozások saját, vagy szavatolt tőkéjének olyan hányadát számíthatja hozzá, amely megegyezik az általa az ellenőrzött vállalkozásban közvetlenül és közvetve birtokolt tulajdoni illetve szavazati hányadnak.
Ennél az előírásnál figyelembe kell venni azt is, hogy amennyiben a bankholding vállalat hitelintézet, akkor a szavatoló tőke számítása során a más pénzügyi intézményekbe való befektetései a saját szavatoló tőkéjéből már eleve levonásra kerülnek. Ez az előírás tehát nem jelenti a tőke duplázódását a bankholding-vállalat csoporton belül, hanem elősegíti a ténylegesen rendelkezésre álló szavatoló tőke mértékének meghatározását. A bankholding vállalat az általa tulajdonolt intézmény szavatoló tőkéjét saját szavatoló tőkéjéhez csak akkor számíthatja hozzá, amennyiben az általa tulajdonolt intézménytől erre vonatkozóan egyértelmű és megbízható információval rendelkezik.
a 96. §-hoz
A Javaslat a bankholdinghoz tartozó hitelintézetek számára együttesen is kötelezővé teszi a kockázatvállalásra, az értékpapír ügylet hitelezésére, a befektetésekre, a kapcsolódó hitelre, az eszközök minősítésére, a kockázati céltartalék képzésére vonatkozó szabályokat. Itt az összevont előírás elsősorban azért szükséges, mert létezhet olyan eset, elsősorban a különböző koncentrációkból adódóan, mikor a bankholding vállalathoz tartozó hitelintézetek külön-külön megfelelnek a jogszabályi előírásoknak, de bankholding szinten már nem.
XV. fejezet
a 97. §-hoz
Tekintettel arra, hogy a pénzügyi szolgáltatói tevékenység alapvetően a bizalmon alapszik, a bizalom erősítése érdekében a fejlett országokban különféle betétbiztosítási rendszereket vezettek be. Ezek célja (küldetése, funkciója) az, hogy a betétes által a hitelintézeteknél elhelyezett betétek bizonyos összeghatárig biztosítottak legyenek, azaz a hitelintézet megoldhatatlan likviditási problémái esetén visszafizetésük garantált legyen. A volt szocialista országok közül elsőként Magyarországon került sor a betétbiztosítási rendszer kialakítására, amikor 1993-ban külön törvény létrehozta az Országos Betétbiztosítási Alapot. Több ország gyakorlatában a betétbiztosítási intézmény és a bankfelügyelet ellátó szerv szoros kapcsolatban tevékenykedik. Az eddigi betétbiztosítási gyakorlat is azt mutatta, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap és a Felügyelet együttműködését erősíteni kell, különös tekintettel arra, hogy a Felügyelet hatósági jogköre és az Alap pénzügyi forrása együtt jobb hatásfokkal képes növelni a betétek biztonságát. Az e Javaslatban az Országos Betétbiztosítási Alapra meghatározott előírások alapvetően az eddig hatályos, OBÁ-ra vonatkozó törvény rendelkezésein alapulnak, de közel a három év működési tapasztalatai is felhasználásra kerültek. Az OBÁ-ra vonatkozó szabályok korábbi kidolgozása során is és a Javaslatban is felhasználásra került az Európai Parlament és a Tanács 1994. május 30-án kelt, a betétbiztosító rendszerekről szóló 94/19/EGK irányelve.
Az Országos Betétbiztosítási Alap alapvetően a hitelintézetek befizetéséből működik és a hitelintézetnél elhelyezett betétek ezen keresztül közvetetten a hitelintézet tevékenységének biztonsági alapjait teremti meg. A hitelintézetek kötelesek az Országos Betétbiztosítási Alaphoz csatlakozni, amely csatlakozás maga után vonja az egyszeri csatlakozási, majd az éves rendszeres biztosítási díj fizetését, adatszolgáltatási kötelezettséget. Cserébe azt a szolgáltatást nyújtja, hogy a betétesek által a hitelintézeteknél elhelyezett betétek 1 millió Ft összeghatárig az OBA által biztosítva vannak.
Nem köteles az Alaphoz csatlakozni az olyan hitelintézet, amelyet meghatározott pénzügyi szolgáltatás végzésére külön törvénnyel hoznak létre, s amelynek kötelezettségeiért a magyar állam kezességet vállal. Hitelszövetkezetnek az Alaphoz való csatlakozását a Javaslat azért zárja ki, mivel a hitelszövetkezet kizárólag a hitelszövetkezeti tagoktól fogadhat el betétet, így a hitelszövetkezeti betétes kockázata nem jelenti az összes magyarországi betétessel való közös kockázati csoportba tartozást. Nem zárja ki ugyanakkor a Javaslat azt, hogy a Magyarországon működő hitelszövetkezetek önkéntes betétbiztosítási alapot hozzanak létre a náluk elhelyezett betétek kockázatának csökkentése érdekében.
a 98. §-hoz
A Javaslat meghatározza az Alap feladatát, amely elsődlegesen a betétesek részére való kártalanítási összeg kifizetésére; a betéteseket fenyegető veszteség csökkentésére, elhárítására irányuló megelőző intézkedések meghozatalára, továbbá az állami kezesség beváltásában való közreműködésre, a felszámolási eljárásban való részvételre, végül a betétesek tájékoztatására terjed ki. Az Alap a betétesektől és más hitelezőktől kapott megbízás alapján ellátja a képviseletet az egyezségi tárgyaláson, illetve a felszámolási eljárás során.
a 99. §-hoz
A Javaslat nevesíti, a 104. § pedig részletezi az Alapnak a betétek befagyásának megelőzését célzó feladatait. Ezt az a tapasztalat indokolja, hogy az esetek többségében mind az OBA, mind a betétesek számára előnyösebb - az OBA részéről pénzügyi terhek vállalása árán is - a betétek befagyásának és a hitelintézet felszámolásának elkerülése.
A Javaslat meghatározza, hogy az Alap által nyújtott biztosítás továbbra is csak a névre szóló betétek esetében alkalmazható, a kártalanításra való jogosultság szigorúan kötődik ahhoz, hogy a betétes kiléte a betét befagyásának pillanatában egyértelműen megállapítható legyen. A Javaslat nem változtat azon az előíráson sem, hogy a biztosítás az 1993. június 30-ig jogszabályban vállalt állami garancia, illetve állami helytállás nélkül, valamint az 1993. június 30-át követően állami garanciavállalás nélkül az OBA-ban tagsággal rendelkező hitelintézeteknél elhelyezett betétekre vonatkozik.
a 100. §-hoz
A Javaslat tartalmazza szervezetek és személyek felsorolását, amelynek betéteire a biztosítás nem terjed ki. A korlátozás indoka, hogy ezen szervektől elvárható a gondos betételhelyezés, valamint olyan személyeket kellene kártalanítani e korlátozás hiányában, akik kapcsolatba hozhatók a hitelintézet csődjével, illetve a pénzmosásból származik betétjük.
a 101. §-hoz
A Javaslat az Alap által kártalanításra jogosult betétes részére a befagyott tőke és kamat összegére vonatkozó kifizetési összeghatárt továbbra is 1 millió Ft-ban állapítja meg. Devizabetét esetén két megoldást tartalmaz a Javaslat attól függően, hogy az MNB jegyzi-e vagy sem a betét alapjául szolgáló devizát. Az első esetben a betét befagyásának napján az MNB által megállapított deviza eladási árfolyamon történik a kártalanítás, míg a második esetben a magyar hitelintézetek által közzétett legmagasabb és legalacsonyabb, az adott pénznemre vonatkozó devizaeladási árfolyamok számtani átlagát kell figyelembe venni, ha ilyen nincs, akkor a deviza betétet kezelő hitelintézet deviza eladási árfolyama irányadó a kártalanítási összeg megállapítására. A Javaslat előírásai szerint a forintbetétek esetében a kártalanítás szerződéses kamatösszegét, de legfeljebb az átlagos jegybanki kamatlábat kell kifizetni, míg devizabetétek esetében a szerződés szerinti kamatot, de legfeljebb az öt legnagyobb hazai hitelintézet által jegyzett kamatláb számtani átlaga alapján megállapított kamatot fizeti meg az OBA.
Az (5) bekezdés alapján egyazon betét biztosítottságának mértéke növelhető azáltal, hogy a betétnek több tulajdonosa van. Ebben az esetben ugyanis az 1 millió forintos összeghatár a közös betét minden egyes tulajdonosára külön-külön érvényes.
Ha egy betétes két vagy több hitelintézetnél helyezett el betétet és a hitelintézetek egyesülnek - vagy a betéteket az egyik hitelintézet átruházza egy másikra -, emiatt a betétes biztosításának mértéke nem csökkenhet. Ennek érdekében a Javaslat úgy rendelkezik, hogy hitelintézetek egyesülése, illetve a betétek átruházása esetén az ilyen betétek továbbra is úgy minősülnek, mintha azokat különböző hitelintézeteknél helyezték volna el. A betétesnek az Alap által történő kártalanítása nem jelenti azt, hogy az OBA által meg nem térített, a hitelintézettel szemben fennálló tőke- és kamatkövetelése megszűnne, hanem azokat a hitelintézettel szemben a felszámolási eljárás során továbbra is érvényesítheti. Ezek a további követelések azonban a kielégítési sorrendet is figyelembe véve csak, a felszámoló által megállapított kielégítési hányad mértékében (ami 0 vagy akár 100 százalék is lehet) érvényesíthetők. Az Alappal szembeni kártalanítási igényekre egyébként az elévülés általános és különös szabályai érvényesek.
a 102. §-hoz
A Javaslat megteremti a biztosított betétek vonatkozásában - az 1 millió forintos kártalanítási összeghatáron belül - a hitelintézet és a betétes közötti beszámítás lehetőségét abban az esetben, ha a befagyott betét tulajdonosának a hitelintézettel szemben hitel vagy más ügylettel kapcsolatos, esedékes, vagy a betét kifizetéséig esedékessé váló tartozása van. Ezúton elérhető, hogy a hitelintézet az őt jogszerűen megillető követetésekhez minden külön eljárás nélkül hozzájusson.
a 103. §-hoz
A Javaslat lehetőséget ad arra, hogy az Alap közreműködjön az állam által 1993. június 30-át követően védeni kívánt betétek biztosításában. Az állam megbízhatja továbbá az Alapot azzal, hogy az állami kezesség beváltásból származó fizetési kötelezettségét - a szükséges fedezet rendelkezésre bocsátásával - helyette teljesítse. Mindez szabályozottabbá, ellenőrizhetőbbé teszi az állam garanciális kötelezettségeinek teljesítését anélkül, hogy az ilyen kifizetések bonyolítására külön szervezetet kellene létrehozni.
XVI. fejezet
104. §-hoz
Hitelintézetek válsága esetén előfordulhat, hogy mind a betétesek összessége, mind az Alap számára pénzügyileg is kedvezőbb elkerülni a betétek befagyását és az azonnali nyílt felszámolást, a betét befagyással együttjáró botrány, pánikhangulat, valamint az eszközök kényszerértékesítéséből adódó veszteség miatt. Ezért indokolt az Alap felruházása olyan jogosítvánnyal, hogy a betétek befagyásának elkerülése, ezáltal a betétesek veszteségének csökkentése, vagy elhárítása érdekében - szigorúan a legkisebb költség elvét követve - például hitelt vagy alárendelt kölcsönt nyújthasson, kezességet vállalhasson, tulajdonrészt szerezhessen hitelintézetben, vagy fedezetet nyújthasson a betétállománynak egy biztonságos hitelintézetre való átruházásához a Felügyelettel egyeztetett módon. Az ilyen módon vállalt feltételes és feltétlen kötelezettségvállalások együttes összege azonban nem haladhatja meg a hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétek után kifizetendő kártalanítás várható összegét. Erre a korlátozásra azért van szükség, hogy az Alap maga ne kockáztassa túlzott mértékben a hitelintézetek által biztosítási díjként hozzá befizetett összegeket, azaz a kártalanítási kifizetést helyettesítő kötelezettségvállalás ne lehessen nagyobb, mint a betétesek kártalanításával járó pénzkifizetés.
a 105.-106. §-hoz
A Javaslat tartalmazza a kártalanítási összeg a betétesek számára történő kifizetésének tájékoztatási és technikai szabályait, továbbá egyértelműsíti, hogy a kártalanításra való jogosultság elismerésének előfeltétele az, hogy a betétes által szolgáltatott azonosító adatok megegyezzenek a hitelintézetnél nyilvántartott adatokkal. a 107. §-hoz
Ha az Alap a betétesek számára kártalanítási összeget fizetett ki, akkor a hitelintézettel szembeni követelés - a kifizetett összeg erejéig - a betétesről az Alapra száll át. Ezáltal az Alap a felszámolási eljárás során hozzájuthat az általa kifizetett összeghez, illetve annak egy részéhez, ami csökkenti az Alap veszteségét. Az OBA által kezelt pénzalapok védelmét szolgálja az is, hogy ily módon az Alapnak a hitelintézettel szembeni követelései a kielégítési sorrend szempontjából előnyös helyet foglalnak el.
XVII. fejezet
a 108-109. §-hoz
A Javaslat meghatározza az Alap jogállását, valamint adózási kedvezményeit, amelyek biztosítása az intézmény non-profit jellegéből adódik. Az Alap pénzügyi-számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi.
a 110. §-hoz
Az Alapot az igazgatótanács irányítja, amelynek az MNB elnöke, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a Felügyelet elnöke, a hitelintézetek érdekképviseleti szervezete által kijelölt két személy, továbbá az Alap ügyvezető igazgatója a tagja, távollétükben pedig mindezen személyek kijelölt helyettese. Az Alap által történő pénzügyi kötelezettségvállaláshoz az Igazgató Tanács legalább négy tagjának szavazata szükséges, egyéb döntésekhez elég az egyszerű szavazati többség.
a 111. §-hoz
A Javaslat meghatározza az igazgatótanács hatáskörébe utalt feladatokat, döntési jogokat és a feladatai ellátását segítő, együttműködő partnerei közül nevesíti a Felügyeletet. A Felügyelet különösen az információs rendszere, elemző, probléma-felismerő képessége révén tudja elősegíteni az OBA feladatai ellátását.
a 112.-113. §-hoz
Az Alap igazgatótanácsa nevezi ki az ügyvezető igazgatót és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az Alap munkaszervezetének élén az ügyvezető igazgató áll, aki gyakorolja az alkalmazottak feletti munkáltatói jogokat.
a 114.-117. §-hoz
Az Alap a biztosítási díj mértékének megállapításához rendszeresen információkat kérhet a hitelintézetektől. Ezek az információk azonban csak olyanok lehetnek, melyeket a hitelintézet a Felügyelet, vagy az MNB számára nem közöl. Ez az előírás a hitelintézeteket mentesíti a párhuzamos adatszolgáltatási kötelezettség alól.
A Javaslat az Alap alkalmazottai, tisztségviselői, megbízottai, valamint az igazgatótanács tagjai számára előírja a banki és üzleti titok megőrzésének kötelezettségét. Az Alap tisztségviselőire és alkalmazottaira hasonló összeférhetetlenségi és kártérítési felelősségi szabályok vonatkoznak, mint a Felügyelet dolgozóira.
A Javaslat korlátozza az Alappal szemben érvényesíthető kártérítési igényt, amely csak akkor érvényesíthető, ha az Alap törvénysértő eljárása közvetlenül vezetett a kár bekövetkezéséhez.
a 118. §-hoz
A Javaslat lehetővé teszi az Alap számára, hogy a betétesek részére történő kifizetések teljesítése érdekében belföldi, illetve külföldi hitelintézeteknél is nyithasson bankszámlát. Az Alap pénzforgalmi számláját az MNB vezeti, pénzeszközeit pedig kockázatmentes állampapírban kell tartania.
XVIII. fejezet
a 119. §-hoz
Az Alap forrásai a csatlakozási díj, a hitelintézetek által teljesített rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetés, a Felügyelet által beszedett bírságok összegének 80 százaléka, az Alap által felvett hitel, illetve kibocsátott kötvény, valamint az egyéb - pl. kamat - bevételek. A Javaslat szabályozza az Alap által történő hitelfelvételt, amelyre abban az esetben kerülhet sor, ha az Alap rendelkezésre álló pénzeszközei nem elegendőek a betétesekkel szembeni kötelezettségei maradéktalan teljesítéséhez. Az Alap az MNB-től vagy hitelintézettől vehet fel hitelt. Annak érdekében, hogy az Alap a kölcsönforráshoz minél alacsonyabb kamatozással juthasson, a Javaslat előírja, hogy a Kormány kezességet vállal, ha azt az Alap kéri. Az Alap külföldi pénznemben vállalt biztosítás kifizetése érdekében devizát vásárolhat.
a 120. §-hoz
A Javaslat az Alaphoz való csatlakozási díjat továbbra is a jegyzett tőke fél százalékában állapítja meg. Ez abból a feltételezésből indul ki, hogy a tevékenység megkezdésének időpontjában a hitelintézet méretére vonatkozó mutatóként a jegyzett tőke használható.
a 121.-122. §-hoz
A Javaslat a hitelintézetek éves rendszeres díjfizetési kötelezettségeinek megállapítását - meghatározott keretek között - az Alap hatáskörébe utalja. A díj mértéke az Alap által biztosított betétek és az ugyancsak biztosított - a passzív időbeli elhatárolások között szerepeltetett - kamatok együttes teljes állományának a két ezreléke évente. A Javaslat azonban lehetőséget ad az Alap számára arra, hogy ha valamely hitelintézetről megállapítható, hogy az különösen kockázatos tevékenységet folytat, akkor az általánosnál magasabb éves díjat állapítson meg részére. Ez esetben sem lehet azonban magasabb az éves díj, mint a biztosított betétállomány három ezreléke.
Az Alap működése során adódhat olyan eset, amikor egy vagy több hitelintézet fizetésképtelensége az Alapot olyan kártérítés kifizetésére kötelezi, amelyet az Alap önerőből nem képes teljesíteni és ezért hitelt kell felvennie. Ilyen esetben a Javaslat lehetőséget ad az Alap számára arra, hogy a hitelintézetekre egységesen - azaz a normál díj szempontrendszerét követve -rendkívüli fizetési kötelezettséget írjon elő. A hitelintézetek számára fontos garanciális szabály azonban, hogy ez a rendkívüli kötelezettség nem haladhatja meg a normál éves díj kétszeresét.
A hitelintézetek által az Alapba befizetett összegek költségnek minősülnek, azaz adózatlan forrásból teljesíthetők.
a 123. §-hoz
Az Alaphoz való csatlakozási nyilatkozatot az Alap által közzétett formában kell megtenni, és az Alapnak, másolatát pedig a Felügyeletnek - a működési engedély iránti kérelemhez mellékelve - benyújtani.
XIX. fejezet
a 124.-127. §-hoz
A hitelintézet az Alap tagjainak sorából kizárható, ha fizetési kötelezettségét határidőre nem teljesíti, üzletszabályzatában az Alapban való tagságát megtévesztő módon tünteti fel, tévesen tájékoztat az Alap által biztosított betétekkel kapcsolatos lényeges kérdésekről, jogszabályba ütköző módon hirdeti a betétbiztosítást, vagy nyilvántartása nem teszi lehetővé a betétesek kártalanítási jogosultságának egyértelmű megállapítását. A hitelintézetnek a betétbiztosítással kapcsolatos kötelezettségei megsértése esetén az Alap kezdeményezheti felügyeleti szankciók alkalmazását. A hitelintézetet az Alap azonnali hatállyal kizárja, ha a Felügyelet határozata alapján a hitelintézet nem gyűjthet tovább betéteket. Az Alapból való kizárás nem vonja maga után a betétesek érdekeinek csorbulását, mert az alapvetően nem a betétesek biztosítottsága ellen irányul, hanem a hitelintézetre nézve jelent súlyos szankciót, mert az Alapból való kizárással egyidejűleg a Felügyelet megvonja a betétgyűjtési tevékenységre való jogosultságát.
Az Alap huszonnégy órán belül köteles írásban tájékoztatni a Felügyeletet, illetve a MNB-t, ha a hitelintézet kizárására a 124. §-ban rögzített kizárási okok miatt került sor. A betétesek széles körének tájékoztatását szolgálja a Javaslat azon rendelkezése, mely szerint a kizárás tényéről az Alap a kizárást követő negyvennyolc órán belül két országos napilapban felhívást tesz közzé.
XX. fejezet
128.-130. §
A Javaslat lehetővé teszi a hitelintézetek számára önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapok létrehozását. Az önkéntes alap nagy önállóságot élvez, így pénzeszközei nem vonhatók el és a létesítő okiratban meghatározott célon kívül másra nem fordítható. Az önkéntes alap pénzeszközeit csak készpénzben, vagy állampapírban tarthatja. Az alap forrásait képezi a befizetett összegeken kívül - melyek egyéb ráfordításként számolhatók el - a Felügyelet által a hitelszövetkezetektől beszedett bírságok 80 százaléka is, ha az önkéntes alapot hitelszövetkezetek hozták létre. A Javaslat rögzíti az önkéntes alapot létesítő okirat tartalmi kellékeit. Az önkéntes alap létrehozásához és megkezdéséhez felügyeleti jóváhagyás kell és az alap köteles tájékoztatni a Felügyeletet, ha betétek befagyása miatt, illetve kifizetés elkerülése érdekében intézkedéseket kell foganatosítania.
XXI. fejezet
a 131. §-hoz
A Javaslat a pénzügyi intézményekre a vállalkozások számvitelére vonatkozó előírásokon túlmenően kötelezővé teszi azt is, hogy nyilvántartásait a felügyeleti és a jegybanki ellenőrzése is alkalmas módon vezesse. Az ilyen nyilvántartás vezetés teszi lehetővé ugyanis az egyes bankbiztonsági előírások betartásának ellenőrzését, amelyekkel a pénzügyi intézmény ellenőrizni tudja, hogy eleget tett a jogszabály előírásának, és a felügyeleti hatóságok is vizsgálni képesek a jogszabályok betartatását.
Ez a követelmény kiegészül azzal is, hogy a nyilvántartásokat magyar nyelven kell vezetni. Különösen a vegyes tulajdonban lévő bankok esetében fordul elő gyakran, hogy nyilvántartásaikat nem magyar nyelven vezetik, ami az ellenőrző munkát jelentősen hátráltatja.
a 132. §-hoz
A Javaslat előírja a pénzügyi intézmények számára, hogy könyvvizsgálói záradékot is tartalmazó éves beszámolójukat az üzleti jelentéssel együttesen két országos napilapban tegyék közzé. Ennek előírása azért szükséges, hogy a pénzügyi intézmények ügyfelei megfelelően tájékozódhassanak arról, hogy milyen annak a pénzügyi intézménynek a helyzete, amelynél betétet kívánnak elhelyezni, vagy amelynél már betétet helyeztek el. Az éves beszámoló közzétételének előírásai ezért az ügyfelek minél jobb tájékozódását igyekszik elősegíteni. A Javaslat a konszolidált beszámoló készítésének kötelezettségét legkésőbb a tárgyévet követő szeptember 30-ig teszi kötelezővé.
XXII. fejezet
a 133. §-hoz
Hitelintézetek könyvvizsgálata esetén a könyvvizsgálónak jóval nagyobb felelőssége, mint egy gazdasági vállalkozás könyvvizsgálójának. A könyvvizsgálónak egyrészt szélesebb körű ellenőrzést kell folytatnia a hitelesítő záradék megadásához, mert a hitelintézetek mérete általában meghaladja a gazdasági vállalkozásokét. Másrészt azonban a hitelintézeteknél elhelyezett idegen források kockázatosságának mértékének megítéléséhez az adott pénzügyi intézmény nyilvánosság számára készített jelentései alapvető fontosságúak.
Hitelintézeteknél végzett könyvvizsgálati munka hatékonyságának javítása érdekében a Javaslat megállapítja, hogy hitelintézetnél könyvvizsgálati tevékenységet csak az a könyvvizsgáló végezhet, akit a Felügyelet az általa vezetett könyvvizsgálói névjegyzékbe hitelintézeti könyvvizsgálói minősítéssel nyilvántartásba vett. Ez az előírás azt hivatott biztosítani, hogy hitelintézet minősítését olyan könyvvizsgáló végezze, aki ahhoz megfelelő szakmai gyakorlattal és iskolai végzettséggel rendelkezik, és akiről valószínűsíthető, hogy a könyvvizsgálati munkát megfelelő gondossággal fogja elvégezni.
A Javaslat továbbá szigorú előírásokat tartalmaz a könyvvizsgáló függetlenségének megőrzésére és ezért részletesen meghatározza, hogy milyen összeférhetetlenségi okok léphetnek fel a könyvvizsgáló tekintetében, amelyek az adott pénzügyi intézménynél való könyvvizsgálatát kizárják, illetve csökkentik a könyvvizsgáló függetlenségét. A Javaslat kötelezi a pénzügyi intézményt arra, hogy legalább öt évente köteles legyen új természetes személy könyvvizsgálót megválasztani.
A pénzügyi intézménynél a könyvvizsgáló ötévenkénti cseréjének kötelezővé tételére azért van szükség, mert a tapasztalatok szerint az új könyvvizsgálónak mindig nagyobb az érdekeltsége abban, hogy rámutasson az adott pénzügyi intézménynél meglévő hiányosságokra, szabálytalanságokra. A Javaslat azonban csak a természetes személyre vonatkozó változtatást írja elő, azt nem zárja ki, hogy a pénzügyi intézmény ugyanazon a könyvvizsgáló cégen belül egy másik könyvvizsgálót bízzon meg.
Amennyiben a könyvvizsgáló jövedelme túlzottan egy pénzügyi intézménytől függ, akkor az a függetlenség csorbulását jelenti, hiszen a könyvvizsgáló abban is érdekeltté válik, hogy a jövőre vonatkozóan meghosszabbítsák a szerződéseket. Az ilyen, elsősorban gazdasági jellegű függőséget zárja ki a Javaslat azzal az előírással, hogy a hitelintézeti természetes személy könyvvizsgáló esetében az egy hitelintézettől vagy egy szövetkezeti hitelintézettől való jövedelme nem haladhatja meg a teljes jövedelmének 30 százalékát. Ennek az előírásnak a vizsgálatánál nem csak a mérleg hitelesítésével kapcsolatos munkálatokból származó jövedelmet kell figyelembe venni, hanem a hitelintézettel kötött egyéb megbízási szerződésekből származó bevételt is.
A hitelintézetek esetében a könyvvizsgálói feladatnak való megfelelés sok munkát és időt igényel, ennek következtében a könyvvizsgáló csak akkor képes megfelelni a követelményeknek, amennyiben megfelelő ideje jut a hitelintézet átvizsgálására. A Javaslat ezért korlátozza az egy természetes személy könyvvizsgáló által felvállalható auditori munkákat. Az előírás szerint egy természetes személy könyvvizsgáló maximum öt hitelintézetnél és legfeljebb tíz szövetkezeti hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot. Ugyanez a szabály érvényes a könyvvizsgálói társaságokon belül működő könyvvizsgálókra is. A könyvvizsgálói társaság egy-egy hitelintézettől származó bevétele nem haladhatja meg éves nettó árbevételének 10 százalékát.
a 134. §-hoz
A Javaslat megállapítja a könyvvizsgáló felelősségét abban, hogy az a vizsgálat eredményéről köteles mind a hitelintézetet, mind a Felügyeletet írásban haladéktalanul tájékoztatni az (1) bekezdésben felsorolt esetek bármelyikében. A Javaslat ezáltal jelentősen megváltoztatja a könyvvizsgáló és a bank kapcsolatát, és az nem csupán a bank év végi eredményeinek és beszámolóinak a hitelesítésére terjed ki, hanem az év közi tevékenység folyamatos figyelemmel kísérésére is. A jelentési kötelezettség előírása pedig azért szükséges, hogy ezáltal a Felügyelet értesüljön azokról az eseményekről, amelyek bankfelügyeleti intézkedés meghozatalát eredményezhetik.
a 135. §-hoz
Annak érdekében, hogy a könyvvizsgáló tájékoztatási kötelezettsége a felügyeleti tevékenységet megfelelően segítse, a Javaslat lehetőséget ad a Felügyeletnek arra, hogy a hitelintézetet kötelezhesse más könyvvizsgáló választására, amennyiben megítélése szerint az addigi könyvvizsgáló nem járt el megfelelő gondossággal.
a 136. §-hoz
A Javaslat részletesen meghatározza azokat a vizsgálati szempontokat, amelyeket a könyvvizsgálónak a hitelintézet éves beszámolójának vizsgálatakor figyelembe kell vennie. A könyvvizsgálónak az ezen vizsgálati szempontok alapján elvégzett munkájáról szóló jelentését meg kell küldeni az igazgatóság, az ügyvezetők, a felügyelő bizottság elnöke, a Felügyelet valamint az MNB részére, legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-ig. A Javaslat ezen túlmenően előírja a könyvvizsgáló számára a nemzetközi gyakorlatban is használatos un. hosszú auditori jelentés készítését. Ez a hosszú formátumú jelentés tartalmazná azoknak a vizsgálatoknak a bemutatását, amelyeket a könyvvizsgáló a hitelesítési záradék megadásához folytatott le. A Javaslat előírásai szerint ennek a könyvvizsgálói jelentésnek az elkészítése a hitelintézet és a könyvvizsgáló között kötött szerződésnek a része lesz, ezáltal a megbízást a hitelintézet adja ki.
a 137. §-hoz
A Javaslat tájékoztatási kötelezettséget ír elő a hitelintézetre nézve a könyvvizsgálóval kötött szerződéseknek és a könyvvizsgáló által készített jelentéseknek kapcsolatosan a Felügyelet számára való megküldésre. A könyvvizsgálói munka során ugyanis bevett gyakorlat, hogy a hitelesítési záradék megadásán túlmenően a könyvvizsgáló a főbb megállapításairól a bank vezetését az úgynevezett vezetői levélben tájékoztatja. Ezek alapján az információk alapján a Felügyelet az éves beszámoló jóváhagyása előtt a hitelintézet igazgatóságát kötelezheti a könyvvizsgálat terjedelmének és tartalmának megváltoztatására, valamint az éves beszámoló adatainak helyesbítésére. A Javaslat előírásai szerint a hitelintézet igazgatósága a közgyűlési jóváhagyás után is kötelezhető az adatok felülvizsgálatára, ez esetben a módosítást ismételten a közgyűlés elé kell terjeszteni. A Javaslat ezen előírásai azt a célt szolgálják, hogy a Felügyeletnek egyrészt megfelelő információja legyen egy külső független szakértő által végzett vizsgálat eredményéről, másrészt információt kap a könyvvizsgálói munka színvonaláról, megfelelőségéről és annak eredményeinek megbízhatóságáról. Mindezek a szabályok nem korlátozzák a könyvvizsgáló függetlenségét, hanem annak érdekében kerültek megalkotásra, hogy a könyvvizsgálati munka minél jobban szolgálja a pénzügyi intézményeknél elhelyezett idegen források biztonságát.
XXIII. fejezet
a 138. §-hoz
Az egységes Felügyelet megteremtésének érdekében összevonásra kerülő Állami Bankfelügyelet, valamint az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet jogutódjaként létrejövő Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet jogállásáról és hatásköréről külön törvény rendelkezik.
A Javaslat a Felügyelet feladatává teszi, az engedély kérelmek és más beadványok elbírálását, a törvényben előírt nyilvántartások vezetését, a pénzügyi intézmények információ szolgáltatási rendszerének és adatszolgáltatásának ellenőrzését, a pénzügyi-, illetőleg a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet meghatározó szabályok ellenőrzését, illetve érvényesülését, a pénzügyi intézmények prudens működésének ellenőrzését az észlelt szabálytalanságok, illetve súlyos szabálytalanság esetén intézkedések, illetve kivételes intézkedések meghozatalát, bírságoltást a feltárt szabályszegések miatt, valamint az Alap igazgatótanácsának működésének segítését.
a 139. §-hoz
A Javaslat részletesen meghatározza a Felügyelet bevételeit, amely igazgatás-szolgáltatási díjból, felügyeleti díjból, felügyeleti bírságból, illetve egyéb bevételekből állnak. A pénzügyi intézmények, illetőleg pénzügyi intézménynek nem minősülő jogi személyek egyéb ráfordításaik terhére kötelesek felügyeleti díjat fizetni. Az igazgatás-szolgáltatási díj egyszeri alkalommal fizetendő az engedélyezési, illetőleg a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásakor. A felügyeleti díjat a pénzügyi intézménynek, illetőleg a pénzügyi intézménynek nem minősülő vállalkozásnak folyamatosan kell fizetnie negyedéves részletekben, a negyedévet követő hónap 15. munkanapjáig. Az igazgatási-szolgáltatási díjat és az éves felügyeleti díjat a Felügyelet számlájára kell átutalni. A Felügyelet az igazgatási-szolgáltatási díjat, valamint az éves felügyeleti díjat csak működésének fedezetére használhatja fel. A Felügyelethez e módon befolyó díjak sajátos felügyeleti bevételnek minősülnek, céljuk a Felügyelet és ezen keresztül a pénzügyi szolgáltató szféra színvonalas működésének megalapozása, ezért szükséges annak külön rögzítése, hogy csak a Felügyelet működéséhez használható fel. A pénzügyi intézmények által fizetett éves felügyeleti díj mértéke a pénzügyi intézmény mérlegfőösszegének háromtized ezreléke, a kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtó vállalkozások pedig éves felügyeleti díjként ötvenezer forintot fizetnek a Felügyeletnek.
A Felügyelet bírságból származó bevételeinek húsz százaléka marad a Felügyeletnél, amelyet bankszakember képzésre, a felügyeleti tevékenységek kapcsolatos tanulmányok készítésének és közzétételének támogatására, valamint a betétesek, illetve más ügyfelek tájékoztatására kell fordítani. A felügyeleti bírságok nyolcvan százalékát az OBÁ-nak, illetve a hitelszövetkezetek önkéntes betét-, illetve intézményvédelmi alapjának kell befizetni.
a 140. §-hoz
A Felügyelet engedélyeit határozott időre, feltételhez kötötten, korlátozott tevékenységgel, területi korlátozással, illetve pénzügyi szolgáltatási tevékenységen belül üzletági vagy termék korlátozással is megadhatja. A Felügyelet jogosult arra, hogy az általa kiadott engedélyt visszavonhassa, módosíthassa vagy megváltoztathassa, ha ennek törvényi feltételei fennállnak.
a 141. §-hoz
A Felügyelet jogosult az engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatási, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatóval szemben fellépni. E személyt a Felügyelet felszólíthatja a helyzet tisztázásához szükséges minden okirat bemutatására, illetve helyszíni ellenőrzést rendelhet el. Amennyiben a Felügyelet megállapítja, hogy az engedély nélküli a tevékenység folytatása megalapozza a bűncselekmény gyanúját büntetőeljárást kezdeményez, ha ennek feltételei nem állnak fenn, intézkedést vagy kivételes intézkedést rendel el, illetve bírságot szab ki, enyhébb esetekben eltilthatja az engedély nélküli tevékenység végzőjét ettől a magatartástól.
a 142.-145. §-hoz
Az eddig hatályos törvény előírásai szerint azok a jogi személyek, akik pénzintézeti tevékenységet folytatnak, de tevékenységüket nem pénzintézetként végezték, a Felügyelet számára csak korlátozottan szolgáltattak információt. A Javaslat előírásai a jelentési kötelezettséget a hitelintézeteken túlmenően kiterjesztik a pénzügyi vállalkozásokra is, ezáltal a nem helyszíni (információ szolgáltatáson alapuló) felügyeleti ellenőrzés a pénzügyi vállalkozások tekintetében sokkal hatékonyabban tud működni, mint eddig, amikor is a Felügyelet csak az ilyen tevékenységet végző személy alapadatait tarthatta nyilván.
A pénzügyi intézmények adatszolgáltatása kiterjed a likviditás, a szolvencia, a kockázatvállalás, a pénzügyi és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység szabályainak betartása, a szervezet működésének valamint a belső ellenőrzés rendszeres figyelemmel kíséréséhez szükséges információkra. A pénzügyi intézményeknek a Felügyelet számára a külön kormányrendeletben előírt tartalommal, módon és formában kell a jelentést megadniuk.
A Javaslat a kormányrendeletben foglalt rendszeres jelentési kötelezettségen túlmenően további jelentési kötelezettségeket állapít meg a hitelintézet igazgatóságára valamint a hitelintézettel munkaviszonyban álló első számú vezetőjére nézve. Ez a jelentési kötelezettség a Javaslatban felsorolt olyan eseményekre terjed ki, amelyek esetenként fordulnak elő, ezért nem képezhetik egy rendszeres beszámolónak a részét. A Javaslat a hitelintézet igazgatóságára nézve kötelezővé teszi a Felügyeletnek és a MNB-nek történő haladéktalan bejelentést, abban az esetben, amennyiben az azonnali fizetésképtelenség veszélye áll fenn, valamint ha a szavatoló tőkéje 25 százalékot elérő, vagy meghaladó összegben csökkent, vagy fizetéseit megszüntette, vagy hitelintézeti működését megszüntette. Ezeknek az eseményeknek a haladéktalan bejelentése azért szükséges, mert a hozzájuk kapcsolódó felügyeleti intézkedéseket is haladéktalanul kell megtenni.
Tekintettel arra, hogy ezek az események a pénz és tőkepiac, valamint a gazdasági egészére nézve is jelentős hatásokat gyakorolhatnak szükséges, hogy az igazgatóság ezeket az eseményeket ne csak a Felügyelet, hanem az számára is jelentse, annak érdekében, hogy az MNB is meghozhassa az ezekhez az eseményekhez kapcsolódó jegybanki intézkedéseit, így például kötelező tartalék felszabadítását, vagy kényszerhitel folyósítását. A Javaslat a hitelintézet igazgatóságára nézve két munkanapon belüli bejelentési kötelezettséget ír elő azokban az esetekben, amikor a hitelintézet tevékenységi körét érintő veszélyhelyzet alakul ki, a jegyzett tőke felemelése vagy leszállítása következik be, a vezető állású személyek, a felügyeleti bizottság tagjai, az ügyvezetők, valamint a főkönyvelő illetve a hitelintézet által megbízott könyvvizsgáló személyében valamilyen változás következik be, vagy ha a hitelintézet valamely pénzügyi szolgáltatási tevékenységét, vagy tevékenységeit szünetelteti.
Pénzügyi intézmény és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatást végző egyéb jogi személy rendszeres adatszolgáltatásra is köteles az MNB-nek és a Felügyeletnek. A Javaslat lehetőséget ad a Felügyelet számára, hogy határozott időre rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettséget írjon elő, amely elősegíti ellenőrzési feladatainak alaposabb ellátását, különösen abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény működésében problémák jelentkeznek.
a 146. §-hoz
A felügyeleti tevékenység két alappillére a helyszíni, illetve a nem helyszíni ellenőrzés. A nem helyszíni ellenőrzés szabályait a hitelintézetekre előírt különböző jelentési kötelezettségek alkotják. A felügyeleti hatékonyság növelése érdekében azonban szükséges, hogy a pénzügyi intézmények jelentéseit a Felügyelet a helyszínen ellenőrizhesse, valamint a helyszínen tájékozódhasson a pénzügyi intézmény gyakorlati napi működéséről és feltárhassa az abból adódó veszélyeket. Ebből következően, a Javaslat meghatározása szerint a helyszíni ellenőrzés alapvetően prudens szabályok, valamint a Felügyelet határozatainak megtartásának vizsgálatára terjed ki, de tartalmazza az eredményes, megbízható és a befolyástól mentes tulajdonlásra vonatkozó előírásoknak az ellenőrzését is. A helyszíni ellenőrzés kiterjed továbbá a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások alapítására, tevékenységi kör módosítására.
A pénzügyi intézmény, a bankképviselet, valamint a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző személy köteles a Felügyeletet a helyszíni ellenőrzési munkájában segíteni és a szükséges dokumentumokhoz, információkhoz való hozzáférést biztosítani. A Javaslat lehetővé teszi a Felügyelet számára, hogy helyszíni ellenőrzési feladatokkal könyvvizsgálót, vagy más szakértőt bízzon meg. A megbízott szakértőnek szerepelnie kell a Felügyelet által összeállított szakértői névjegyzékben, melybe az vehető fel, aki azon kívül, hogy szerepel a hitelintézeti könyvvizsgálói névjegyzékben, legalább egy hitelintézetnél referenciát is fel tud mutatni. A külső szakértő megbízásának módjára vonatkozóan a Felügyeletnek versenyeztetési szabályzatot kell kidolgoznia, ami azt a célt szolgálja, hogy a megbízást az a szakértő kaphassa meg, aki a legjobb minőségben képes a vizsgálatot elvégezni, úgy, hogy egyben annak költségei is kedvezőek. A Felügyelet által megbízó levéllel ellátott személy eljárása során hivatalos személynek minősül és ennek megfelelően büntetőjogi védelemben részesül.
A Javaslat kötelezővé teszi a Felügyelet számára, hogy minden hitelintézetnél legalább kétévenként átfogó ellenőrzést tartson.
A Javaslat a Felügyelet számára a pénzügyi intézmény ügyfelére vonatkozó adatok vizsgálatát csak abban az esetben teszi lehetővé, amennyiben az az előzőekben megjelölt vizsgálati célok megítéléséhez szükséges.
a 147. §-hoz
A Felügyelet saját felügyeleti elveinek és módszereinek meghatározása és közzététele során meghatározza azt, hogy milyen időszakon belül látja szükségesnek a pénzügyi intézmények teljes körű helyszíni vizsgálatának lefolytatását. Az ilyen időszakonként lefolytatott teljes körű helyszíni vizsgálat terv szerinti ellenőrzésnek minősül és az ilyen ellenőrzéshez igénybevett szakértő díját és költségét a Felügyelet fizeti. Amennyiben azonban a pénzügyi intézmény tevékenysége során olyan tevékenységet folytat, vagy olyan eseményt idéz elő, ami a tervtől eltérő, rendkívüli ellenőrzés lefolytatását teszi szükségessé (pl. tőkéje jelentősen lecsökken, valamely üzletága túlságosan kockázatossá válik stb.), akkor a rendkívüli ellenőrzés díját és költségeit a pénzügyi intézmény fizeti.
Ez az előírás megteremti azt a helyzetet, hogy azok a pénzügyi intézmények, amelyek magasabb kockázat mellett működnek, és ennek következtében ezekkel kapcsolatosan a Felügyeletnek több munkája van, a Felügyelet költségeinek fedezéséhez is nagyobb arányban járuljanak hozzá.
a 148. §-hoz
A Javaslat meghatározza a Felügyelet valamint a Felügyelet által kiküldött helyszíni ellenőrzésre jogosult alkalmazott, vagy megbízott dokumentumokhoz illetve információkhoz való hozzáférési lehetőségeit.
a 149. §-hoz
A Javaslat szerint, ha a helyszíni ellenőrzést nem a Felügyelet maga, vagy megbízott alkalmazottja végzi, hanem arra külső szakértőt vagy könyvvizsgálót kér fel, az ellenőrzést végző személy jogosult arra, hogy az ellenőrzés eredményeiről ne csak jelentést készítsen a Felügyelet számára, hanem felügyeleti intézkedés megtételét, bírság kiszabását, kivételes intézkedés alkalmazását kezdeményezze a Felügyeletnél. Ezt a rendelkezést az indokolja, hogy az intézkedésre a Javaslatot az a személy tegye meg, aki az adott témakörben a helyszíni vizsgálat alapján a legjobban tájékozott a helyzet súlyosságában, és az ehhez kapcsolódó felügyeleti intézkedés szükségességében.
a 150.-153. §-hoz
A Javaslat lehetőséget ad a Felügyelet számára, hogy e Javaslat és a pénzügyi szolgáltatási tevékenységre vonatkozó egyéb jogszabályokban, illetve jegybanki rendelkezésben is a Felügyelet határozataiban foglaltak maradéktalan betartása, illetőleg a jogsértések és a hiányosságok megelőzése, megszűntetése érdekében a pénzügyi intézményekkel szemben intézkedéseket, kivételes intézkedéseket és szankciókat alkalmazhasson. Ezek a jogosultságok jelentik a felügyeleti eszköztárat, vagyis azokat az eszközöket, amelyekkel a Felügyelet kényszerítheti a pénzügyi intézményeket a jogkövető megtartására, ezáltal biztosítva a pénzügyi intézményekre bízott idegen források biztonságát, illetve a pénzügyi szolgáltatási tevékenység tisztaságát. A Javaslat részletesen meghatározza a Felügyelet által hozható intézkedéseket, kivételes intézkedéseket és szankciókat. A Javaslat részletesen meghatározza azokat az eseményeket, amikor a Felügyeletnek mérlegelési jogkörrel egybekötve van intézkedési lehetősége. Ez esetben tehát a Felügyelet nincs a Javaslat által kötelezve az intézkedés meghozatalára, hanem annak meghozatalát, illetve az intézkedés mértékét saját hatáskörben dönti el. A Javaslat felsorolja továbbá azokat az eseményeket is, amikor a Felügyeletnek mérlegelési jogköre nincs, hanem az adott pénzügyi intézménnyel szemben intézkedéseket meghozni köteles. Ezen esetek részletes felsorolása azért szükséges, hogy a Felügyelet intézkedéseit, kivételes intézkedései, illetve az általa hozott szankciók jogi megalapozottsága mindenkor biztosított legyen, a meghozott felügyeleti intézkedések ne legyenek megkérdőjelezhetőek. A Javaslat tartalmazza az intézkedések, valamint a kivételes intézkedések részletes szabályait. A Javaslat a Felügyelet által hozható intézkedéseket két csoportba foglalja.
Az első csoportba azok az intézkedések tartoznak, amelyeket a Felügyelet akkor hoz meg, amennyiben az előírások megsértését és hiányosságot állapít meg a hitelintézeteknél, de azok a hitelintézet óvatos, körültekintő és megbízható működését jelentősen vagy súlyosan nem veszélyeztetik. Ezek az intézkedések felhívó jellegűek, vagy javaslattevők, rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettségre, illetve intézkedési terv kidolgozására irányulhatnak. Ha a jogszabályok, illetve más előírások megsértése, a hitelintézet óvatos, körültekintő vagy megbízható működését jelentősen veszélyeztetik, a Felügyelet szigorúbb intézkedéseket is foganatosíthat, így többek között egy vagy több helyszíni ellenőrt rendelhet ki, kötelezheti a hitelintézetet belső szabályzat kidolgozására, belső vizsgálat lefolytatására, a működési költségek csökkentésére, a megfelelő nagyságú tartalékok képzésére, más könyvvizsgáló választására, megtilthatja osztalék kifizetését, a hitelintézet tulajdonosainak hitelfelvételét, vagy új fiókok megnyitását, illetve új pénzügyi szolgáltatások megkezdését. Ezekkel az intézkedésekkel a Felügyelet már jelentősen befolyásolja az adott hitelintézet tevékenységét, és ezzel abba az irányba hat, hogy a hitelintézet kockázatosságának mértéke csökkenjen.
a 154. §-hoz
A Javaslat meghatározza azt, hogy a Felügyelet által kirendelt helyszíni ellenőr ellenőrzési tevékenysége során mire jogosult. A helyszíni ellenőrt megilleti a Felügyelet számára e Javaslatban megállapított bármely ellenőrzési jogosítvány, így megfigyelőként részt vehet és felszólalhat az ügyvezetés és az igazgatóság, vagy a felügyelő bizottság ülésén, illetve a közgyűlésen, továbbá konzultálhat a hitelintézet könyvvizsgálójával. A helyszíni ellenőr azonban nem vesz részt semmilyen döntéshozásban és ennek következtében nincs felelőssége abban, hogy az ügyvezető és az igazgatóság vagy a felügyelő bizottság, illetve a közgyűlés milyen döntéseket hoz.
a 155. §-hoz
A Javaslat szerint, ha a Felügyelet tőkeemelés szükségességét állapítja meg, a rendkívüli közgyűlés megtartására legfeljebb 30 napos határidőt engedélyezhet. A határidő megállapítása azért szükséges, mivel figyelembe kell venni a rendkívüli közgyűlés megtartására vonatkozó, a gazdasági társaságokról szóló törvényben foglalt előírásokat is.
a 156. §-hoz
A Javaslat a Felügyelet számára lehetőséget ad a hitelintézet helyreállítási tervében foglaltak végrehajthatóvá tétele érdekében, hogy meghatározott időre, de legfeljebb egy évre a tőkemegfelelési, kockázatvállalási valamint a különböző befektetési előírások alól felmentést adjon. A Felügyelet felmentést csak akkor adhat, ha biztosított, hogy a hitelintézet a meghatározott időszak alatt ezen előírások teljesítésére képessé válik. A felmentést a Felügyelet egy alkalommal, legfeljebb hat hónapra meghosszabbíthatja.
a 157. §-hoz
A Javaslat szerint, ha a Felügyelet az előírások súlyos megsértését, illetőleg súlyos hiányosságot állapít meg és azok a hitelintézet prudens működését veszélyeztetik, a Felügyelet a csődeljárást helyettesítő kivételes intézkedéseket alkalmazhat. Ezek a kivételes intézkedések a Felügyelet válságkezelő tevékenységét szabályozzák, ha a hitelintézet ügyfeleivel szemben fennálló kötelezettségek teljesítése és a rábízott vagyoni, értékeinek biztonsága veszélybe kerül. Ilyen esetekben a Felügyelet többek között előírhatja a hitelintézet nem banküzemi célú eszközeinek eladását, a tőkeszerkezet rendezését, a törvényi minimumnál magasabb értékben meghatározott tőkemegfelelési mutató elérését, illetve fenntartását, korlátozhatja vagy megtilthatja a betétek és más visszafizetendő források kifizetését vagy kötelezettségek vállalását, meghatározhatja a hitelintézet által fizetendő kamat legnagyobb mértékét, illetve felügyeleti biztost rendelhet ki a hitelintézethez.
A Felügyelet a kivételes intézkedések meghozatalával egyidejűleg felszólíthatja a szükséges intézkedések megtételére a hitelintézet meghatározó tulajdonosait. A betétek és más visszafizetendő források kifizetését a Felügyelet legfeljebb 90 napra rendelheti el. A kivételes intézkedéseket a Felügyelet mindenkor annak érdekében hozza, hogy a hitelintézet betétesei, illetve hitelezői lehetőség szerint ne szenvedjenek veszteséget vagy a veszteség minimalizálására törekszenek. A Felügyeletnek ezen kivételes intézkedések meghozatalakor azonban nem az egyes betétesek veszteségeit kell figyelembe vennie, hanem valamennyi betétes együttes érdekét.
a 158. §-hoz
A Javaslat szerint, a kivételes intézkedések alkalmazása esetén indokolt egyúttal a tulajdonosok jogainak korlátozása is a Felügyelet által. A Javaslat a hitelintézet igazgatóságának kötelezettségévé teszi, hogy a kivételes intézkedések bevezetéséről szóló felügyeleti értesítés kézhezvételét követően haladéktalanul intézkedjék a tulajdonosok betéteinek és a hitelintézettel szemben fennálló követeléseinek zárolása, érdekeltségi körükbe tartozó vállalkozások hitelezésének felfüggesztése, a részükre kötelezettségvállalást tartalmazó pénzügyi szolgáltatás nyújtásának beszüntetése iránt. Ezen intézkedések megtörténte után a tulajdonosok nem élhetnek a hitelintézettel szemben a beszámítás lehetőségével. A tulajdonosok csak akkor mentesülhetnek a kivételes intézkedések megtételére felszólító felügyeleti határozatban foglalt jogkövetkezmények alól, ha részvényeik elidegenítését a Felügyeletnek a felszólítás kézhezvétele előtt legalább hatvan nappal írásban bejelentették. A tulajdonosokkal szemben meghatározott korlátozásokat a hitelintézet igazgatóságának kell érvényben tartani mindaddig, amíg a tulajdonosok meg nem szüntetik a kivételes intézkedésre szolgáló okokat, vagy pedig a bíróság el nem rendeli a hitelintézet felszámolását.
a 159. §-hoz
A Javaslat szerint, ha a Felügyelet kötelezte az igazgatóságot a közgyűlés összehívására, de az igazgatóság ennek a felszólításnak nem tett eleget, a Felügyelet a cégbíróságnál kezdeményezi a hitelintézet közgyűlésének összehívását, amelynek napirendi pontjai az éves beszámoló helyesbítése, a jegyzett tőke emelése, illetve alárendelt kölcsöntőke nyújtása, a részvényesek felügyeleti tájékoztatása valamint vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok, könyvvizsgáló megválasztása illetve visszahívása lehetnek. Ha a Felügyelet a hitelintézetet a közgyűlés összehívására kötelezi, a közgyűlés összehívásáról a cégbíróság nyolc napon belül határoz. A közgyűlés ilyen jellegű összehívására elsősorban akkor van szükség, amikor a hitelintézet igazgatósága a Felügyelet által elrendelt lépéseket nem tette meg, és erről a Felügyelet tájékoztatni kívánja a részvényeseket azzal a céllal, hogy a szükséges intézkedéseket ők hozzák meg, vagy az adott döntés meghozatalára csak a közgyűlés jogosult.
a 160. §-hoz
Amennyiben a Felügyelet megállapítja vagy valószínűsíti, hogy a tulajdonosok az adott válsághelyzet kezelése során nem a tőlük elvárható gondossággal járnak el, és döntéseikkel a hitelintézet betéteseinek, illetve hitelezőinek érdekeit nem szolgálják, és nekik okozott veszteségek minimalizálására nem törekszenek, a Felügyelet a pénzügyi intézmények tulajdonosainak szavazati jogát a 157. § (1) bekezdésben felsorolt intézkedések alkalmazása mellett legfeljebb egy évre felfüggesztheti. A szavazati jog felfüggesztése csak kivételes esetekben alkalmazható. A gyakorlatban azonban már a felügyeleti eszközként való megjelentetése is elég ahhoz, hogy elősegítse a tulajdonosi intézkedések kikényszerítését. Különösen fontos eszközt jelent olyan bankválságok kezelése esetén, amikor a válság ténye alapvetően a tulajdonos helytelen vagy szándékos magatartásából származik.
a 161. §-hoz
Betétállományok átruházására hitelintézetek között alapvetően azokban az esetekben kerülhet sor, ha a hitelintézet az adott területről vagy piacról való kivonulásról dönt, vagy ha a hitelintézetnél olyan válsághelyzet lép fel, amely valószínűsíti, vagy már meg is indította a biztosított betétek kifizetésére vonatkozó folyamatot. Ilyenkor az egyik hitelintézet a betétállományát, vagy annak egy részét másik hitelintézet részére az átruházandó állományhoz kapcsolódó eszközökkel együtt átadhatja a Felügyelet engedélyével. A betétállomány átruházása válsághelyzet esetén a biztosított betétek kifizetésének módját könnyíti meg, és lehetőséget ad az ügyfél számára arra, hogy a biztosított összeget akár fel se vegye, hanem azt továbbra is betétként tartsa az átvevő banknál.
A betétállomány átruházása esetében a Ptk. tartozás átvállalásra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatók, mert az ügyfelek nagy száma miatt valamennyi betétes engedélyének beszerzése technikailag nehezen lebonyolítható, és túl hosszú időt vesz igénybe. Ezért a Javaslat előírásai szerint az ilyen állomány átruházáshoz nem szükséges a betétes szerződő fél hozzájárulása, hanem a betétes érdekeit ezen esetben a Felügyelet védi, és az engedély megadásával vagy megtagadásával dönt arról, hogy az átvevő hitelintézetnél az elhelyezett betétek mennyire vannak biztonságban.
A Javaslat tartalmazza az állomány átruházásának engedélyezése iránti kérelem tartalmi követelményeit, amelynek többek között azt is tartalmaznia kell, hogy az átvevő hitelintézet rendelkezik a saját betétállománya által meghatározott üzleti aktivitáshoz szükséges minimális szavatolótőkén túl az átvett betétállomány okozta üzleti aktivitás növekedéshez szükséges minimális szavatolótőkével is.
A betétesek kiértesítését ezek után a betétállományt átvevő hitelintézet végzi, akik az értesítés után dönthetnek arról, hogy betéteiket továbbra is fenntartják-e az átvevő hitelintézetnél, vagy azt felveszik. Végső soron ez a döntési lehetőség jelenti egyben a betétes hozzájárulásának megkérését az ügylet lebonyolításához.
a 162. §-hoz
A Felügyelet mérlegelési jogkörébe tartozik az, hogy milyen intézkedéseket, illetve kivételes intézkedéseket alkalmaz. Ezen intézkedések elrendelhetők külön-külön, együttesen, illetőleg ismételten is annak függvényében, hogy a Felügyelet az intézkedés, illetőleg kivételes intézkedés alapjául szolgáló cselekményt miként minősíti.
a 163.-168. §-hoz
A Javaslat szerint a felügyeleti eszköztár fontos eleme a felügyeleti biztos, vagy biztosok kirendelése. A felügyeleti biztos kirendelésének elsősorban akkor van helye, ha fennáll a kifizetések felfüggesztésének veszélye, a hitelintézet olyan helyzetbe kerül, amelyben fennáll a veszélye, hogy a hitelintézet nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, a hitelintézet igazgatósága nem tudja ellátni feladatát és ez veszélyezteti a betétesek érdekeit, vagy a hitelintézet számvitelében vagy a belső ellenőrzési rendszerében feltárt hiányosságok oly mértékűek, hogy lehetetlenné vált a hitelintézet valódi pénzügyi helyzetének értékelése. A felügyeleti biztos a kirendelése után átveszi a hitelintézet irányítását és a hitelintézet vezető állású személyei a gazdasági társaságokról szóló törvényben, a számviteli törvényben, illetve az alapszabályban rögzített feladataikat, valamint cégjegyzési jogukat nem gyakorolhatják. A felügyeleti biztos felelőssége a helyszínre érkezés időpillanatától kezdve él. A felügyeleti biztost kirendelés esetén a cégbíróságnak a cégjegyzékbe be kell jegyeznie, egyidejűleg az igazgatósági tagoknak a cégjegyzékből való törlése iránt intézkednie kell.
A felügyeleti biztos kirendelését a Felügyelet elsősorban abban az esetben rendeli el, ha valószínűsíthető, hogy a hitelintézet vezetői felelősek a hitelintézetben kialakult helyzetért, és a hitelintézetet a válságból kivezetni nem képesek, vagy jelenlétük és intézkedési, valamint döntés jogosultságaik fenntartása a későbbiekben veszélyezteti a felelősség egyértelmű megállapítását. A felügyeleti biztos vagy biztosok átveszik a hitelintézet irányítását és a döntésekhez fűződő felelősséget és a válság mértékének függvényében vagy válságmenedzserként működnek, vagyis a hitelintézet válságból való kivezetése irányában tevékenykednek, vagy pedig az a feladatuk, hogy a hitelintézetben meglévő vagyont a felszámolási eljárás megindításának és befejezésének időpontjáig megőrizzék.
XXV. fejezet
a 169.-170. §-hoz
A Javaslat megkülönbözteti a hitelintézetekkel szemben hozott felügyeleti intézkedéseket, illetve a felügyeleti bírságok rendszerét. A bírság kiszabható mind a hitelintézettel, mind a hitelintézet vezető állású személyével szemben, amennyiben az e Javaslatban, illetve a Felügyelet határozatában, intézkedésében, vagy a felügyeleti megállapodásban foglaltak teljesítését elmulasztja. A bírság megállapításához a Javaslat a Felügyelethez mérlegelési jogkört rendel, amelynek során figyelembe vehető a felelős személyek által tanúsított együttműködés mértéke, a jó, illetve rosszhiszeműség, a tények eltitkolása vagy annak szándéka, illetve a szabályok megsértésének ismétlődése vagy gyakorisága. A Javaslat a hitelintézet terhére kiszabható bírságot a szankciót kiváltó ok súlyosságának függvényében a hitelintézet típusához megállapított minimális jegyzett-tőke 0,1 százalékától 3 százalékáig állapítja meg. Mulasztásos szabályszegés okán a Felügyelet napi ötvenezer forint bírságot szabhat ki, amelyet a késedelmi napok számával kell felszorozni.
a 171.-172. §-hoz
A vezető állású személlyel szemben kiszabott bírság mértékének megállapítása a Felügyelet jogkörébe tartozik, annak a Javaslat a maximumát határozza csak meg, a bírság megállapításának módját nem. A vezető állású személlyel szemben kiszabható bírság a bírsággal érintett személy megelőző évben a tisztségével vagy megbízatásával összefüggésben elért nettó jövedelmének 10-50 százalékáig terjedő összeg lehet. Ilyen jövedelem hiányában a bírság összege százezer forinttól egymillió forintig terjedhet. A bírság kiszabásának lehetőségét a Javaslat időben korlátozza, a mulasztás, jogsértés, vagy kötelezettség szegés elkövetésétől számított három éven belülre, illetve Felügyelet tudomására jutásától számított két éven belülre.
a 173. §-hoz
A Javaslat egyértelműen védi azt az igazgatósági tagot, aki az igazgatósági döntés meghozatala során a döntés ellen határozottan tiltakozott, a tiltakozást az igazgatósági ülésről készített jegyzőkönyvben rögzítettek, vagy pedig aki a döntés meghozatalát követő 8 napon belül tiltakozását a Felügyeletnek és az Igazgatóságnak írásban egyaránt bejelentette. Ezekben az esetekben az Igazgatósági tag az Igazgatóság egészének döntése miatt bírság megfizetésére nem kötelezhető.
a 174-175. §-hoz
Az eddig hatályos előírásokhoz képest jelentős változást jelent, hogy a Felügyelet nem csupán a hitelintézetek vonatkozásában, hanem pénzügyi vállalkozások esetében is szankció kiszabására jogosult. A pénzügyi vállalkozással szemben kiszabható bírság összege 200 ezertől 2 millió Ft-ig terjedhet. A Javaslat a pénzügyi vállalkozások esetében is lehetővé teszi, hogy a pénzügyi vállalkozáson túlmenően a pénzügyi vállalkozás működésével összefüggően tevékenykedő természetes személyek szintén bírságolhatóak legyenek. A Javaslat szankcionálásra vonatkozó előírásai egyértelműen a pénzügyi intézmények jogkövetését segítik elő, különösen az e Javaslatban, illetve a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott előírások vonatkozásában. A Javaslat a pénzügyi vállalkozás vagy a kiegészítő pénzügyi vállalkozási tevékenységet végző egyéb jogi személy döntéshozójára is bírság kiszabását teszi lehetővé, melynek mértéke nettó jövedelmének harmincöt százalékáig terjedhet. Amennyiben a jövedelem nem határozható meg, a bírság összege százezer forinttól egymillió forintig terjedhet.
a 176. §-hoz
A Javaslat lehetőséget ad az MNB-nek arra, hogy a Felügyeletnél bírság kiszabását kezdeményezze azzal a pénzügyi intézménnyel vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző egyéb jogi személlyel szemben, amely megsérti a jegybanktörvényben, a pénzforgalomról és devizáról szóló jogszabályokban, illetve a jegybanki rendelkezésekben foglalt előírásokat.
XXVI. fejezet
a 177.-178. §-hoz
A hitelintézetek felszámolási eljárásának lefolytatása speciális szakértelmet és gyakorlatot követel meg, mivel a nem kellő szakértelemmel lefolytatott felszámolási eljárás jelentősen csökkentheti az ügyfelek kielégítési hányadát. A Javaslat ezért megállapítja, hogy hitelintézet felszámolására kizárólag a Felügyelet által létrehozott közhasznú társaság jogosult. Ez a közhasznú társaság más tevékenységet nem végezhet, kizárólag hitelintézet felszámolására lehet kijelölni.
A közhasznú társaság kizárólag annak érdekében jár el, hogy az ügyfelek kielégítési hányada minél magasabb, a betétesek vesztesége minél alacsonyabb legyen. A hitelintézetek felszámolása számos olyan sajátosságot tartalmaz, amely miatt a csődtörvény előírásait nem lehet, vagy csak meghatározott eltérésekkel lehet alkalmazni. Ezeket az eltéréseket tartalmazza a XXVI. fejezet. A hitelintézet felszámolásakor a csődtörvény 2. fejezete nem alkalmazható és a felszámolási eljárásban az eljárás felfüggesztésének nincs helye.
Függetlenül attól, hogy a hitelintézet székhelye hol található, a hitelintézet felszámolásával kapcsolatos eljárás lefolytatására a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességgel rendelkezik. Erre szintén azért van szükség, mert a hitelintézetek felszámolása megköveteli a szakmai gyakorlatot és ezt a Javaslat azáltal kívánja biztosítani, hogy hitelintézetek felszámolását kizárólag egy megnevezett bíróság végezhesse.
a 179.-180. §-hoz
Hitelintézet ellen a felszámolási eljárás megindítását csak a Felügyelet vagy a Felügyelet egyetértésével önmaga ellen a hitelintézet kezdeményezheti.
A hitelintézet betétesei és hitelezői tehát nem indíthatják meg a felszámolási eljárást a hitelintézet ellen abban az esetben sem, ha a hitelintézet nem képes eleget tenni kötelezettségeinek. A Javaslat előírja a Felügyelet kötelezettségét a felszámolási eljárás kezdeményezésében, amennyiben a Felügyelet a hitelintézet működési engedélyét visszavonta. A Felügyelet a felszámolási eljárást azokban az esetekben kezdeményezheti a hitelintézet ellen, ha annak prudens működése nem biztosított, vagy pedig az adott esetben a betétesek veszteségének csökkentése azt indokolja.
A bíróság nem vizsgálja a hitelintézet fizetésképtelenségét, amennyiben a Felügyelet a működési engedély visszavonása miatt kezdeményezte a felszámolási eljárás lefolytatását.
a 181. §-hoz
Amennyiben a Felügyelet a felszámolási eljárás iránti kérelem bejelentését megelőzően felügyeleti biztost rendel ki a hitelintézethez, a felügyeleti biztosok megbízatása addig tart, amíg a bíróság a felszámolás elrendeléséről szóló jogerős határozatában a felszámolót, vagyis a Felügyelet által alapított közhasznú társaságot nem rendeli ki. A Javaslat a hitelintézetek felszámolási folyamatának felgyorsítását azzal kívánja elősegíteni, hogy egyrészt a bíróságnak a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtásától számított 8 napon belül határozati kényszert ír elő, és a felszámolást elrendelő végzés elleni fellebbezésnek halasztó hatályát kizárja, meghatározza a felszámoló egyetlen lehetséges személyét és meghatározza azt a bíróságot is, aki a hitelintézet felszámolási eljárásának megindítására jogosult. Amennyiben a Felügyelet a felszámolási kérelmet benyújtotta a Fővárosi Bírósághoz, a felszámolást elrendelő végzés megjelenéséig teljes körű kifizetési tilalmat rendelhet el a hitelintézetnél ezáltal is védve a hitelintézetben lévő, a betétesek kielégítésére szolgáló eszközértéket. Hitelintézet jogutód nélküli megszűnése kizárólag felszámolási eljárás lefolytatásával lehetséges.
a 182.-183. §-hoz
A Javaslat az ügyfelek minél magasabb kielégítési hányadát azzal is elősegíti, hogy megállapítja a felszámolói díj összegét, mégpedig jóval alacsonyabb értékben, mint más vállalkozások felszámolása esetén, ezzel is dekralálva a felszámoló társaság közhasznú jellegét. Hitelintézet felszámolása esetén a betételhelyezésből eredő követelések egyenrangúak, azok között sorrendiség nem állapítható meg.
a 184.-185. §-hoz
A Javaslat lehetőséget ad arra, hogy a felszámolás alatt álló hitelintézet számára a Felügyelet a pénzügyi szolgáltatások meghatározott körére ideiglenes működési engedélyt adhasson ki. Ez jelentősen megkönnyíti többek között a biztosított betétek kifizetését és a hitelintézet tulajdonában álló eszközök értékének megóvását. Amennyiben a hitelintézet felszámolása során a felek egyezségben állapodnak meg, és az egyezségnek feltétele a hitelintézet további működése hitelintézetként vagy pénzügyi vállalkozásként, akkor az egyezség jóváhagyásához a Felügyelet engedélye is szükséges. A Javaslat kizárja azt, hogy a felszámolás során a követelések beszámíthatóak legyenek, kivéve azt az esetet, amennyiben a felszámolásra nem a hitelintézet fizetésképtelensége miatt került sor.
XXVII. fejezet
a 186. §-hoz
A Javaslat meghatározza azoknak az adatoknak a körét, amelyekről a Felügyelet nyilvántartást köteles vezetni és bizonyos jogok gyakorlását a felügyeleti nyilvántartásban való szerepléshez köt. A Felügyelet számára a Javaslat lehetővé teszi a törvényben meghatározott körben történő személyes adatkezelést is. A Felügyelet határozattal veszi nyilvántartásba a pénzügyi intézmény, illetve a bankcsoport e §-ban meghatározott adatait. Ide tartozik ezen intézmények neve, székhelye, tevékenységi köre, az alapítás pontos időpontja, a jegyzett tőke nagysága, a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok, vezető állású személyek neve, a cégjegyzésre jogosult személyek neve, a pénzügyi szolgáltatások megkezdésének időpontja, a hitelintézet bankfiókja, leányvállalata, külföldi bankképviselete létesítésének időpontja és helye, az ezek vezetésével megbízott személyek neve, illetve a felsorolt adatokban történt változások.
A nyilvántartásra azért van szükség, hogy a pénzügyi intézmény alapvető adatai mindenkor a Felügyelet rendelkezésére álljanak, illetve a Felügyelet tudomással bírjon azokról a személyekről, akik a pénzügyi intézményben, illetve a bankholdingban döntési jogkörrel rendelkeznek, vagy annak tevékenységére befolyással bírnak. Ennek megfelelően a pénzügyi intézmény igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja és a pénzügyi intézménnyel munkaviszonyban álló vezető állású személy továbbá a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos jogosítványait, csak a nyilvántartásba való bejegyzést követően gyakorolhatja.
a 187.-188. §-hoz
Szintén határozattal veszi nyilvántartásba a Felügyelet, a külföldi hitelintézetek bankképviseletének főbb adatait, így különösen a képviselet hitelintézetre vonatkozó adatokat, a bankképviselet adatait, és a bankképviselet vezetőjének nevét. A Felügyelet által történő nyilvántartásba vétel nem pótolja a cégbírósági bejegyzést, de a pénzügyi intézmény és bankképviselet működésének megkezdésének, illetve a bankholding létrejöttének feltétele a Felügyelet által történő nyilvántartásba vétel.
a 189. §-hoz
A Javaslat előírásai szerint a Felügyelet nyilvántartásait elsősorban saját feladatainak ellátására használhatja és azok nem minősülnek nyilvánosnak. A Felügyelet kiszolgáltathatja azonban ezeket az adatokat a törvényben megjelölt egyéb szerveknek, de csak azok törvényben meghatározott feladatainak ellátásához szükséges mértékben.
a 190.-191. §-hoz
A Javaslat meghatározza továbbá, hogy a Felügyelet a 186-187. §-okban meghatározott adatokon túlmenően is további adatokat tarthat nyilván. A Javaslat részletesen meghatározza azoknak az adatoknak a körét, amelyeket a Felügyelet nyilvántarthat ezáltal, a Felügyelet adatnyilvántartása megfelel az adatvédelmi törvényben előírtaknak. A Felügyelet által vezetett nyilvántartásból való törlésre hivatalból, vagy az érintett személy kérelmére kerülhet sor. A felügyeleti engedély magába foglalja a nyilvántartásba vételt is, így az engedéllyel rendelkezőknek nem kell külön nyilvántartásba vételt is kérni. A Felügyelet birtokába került személyes adatokat öt évig kezelheti.
XXVIII. fejezet
a 192.-193. §-hoz
A Felügyelet eljárására a Javaslatban foglalt eltérésekkel az államigazgatási eljárás általános szabályai vonatkoznak. A Felügyelet határozatát az írásban benyújtott kérelem, valamint az ahhoz csatolt mellékletek, más szervek megkeresése, továbbá saját feladata ellátása során tudomására jutott tények alapján hozza meg. A Javaslat a tulajdonosi jogok gyakorlásának korlátozására vonatkozó határozat bejegyzésével kapcsolatban kötelezettséget állapít meg a cégbíróság számára, amelynek a Felügyelet értesítése alapján nyolc napon belül az erről szóló határozatot a cégjegyzék utolsó rovatába be kell jegyeznie.
a 194. §-hoz
A Felügyelet eljárására a Javaslat az államigazgatási eljárás általános szabályaitól eltérő határidőket állapít meg. A hitelintézet, szakosított hitelintézet alapítására, illetve működésének megkezdésére irányuló engedélykérelmek külön-külön 3 hónapon (mely egy alkalommal további 3 hónappal meghosszabbítható), az egyéb felügyeleti engedélyek megadására vonatkozó kérelmek esetében pedig 3 hónapon belüli elbírálását írja elő a Javaslat. Az államigazgatási szervekre megállapított általános szabályoktól való eltérésre azért van szükség, mert az alapítás, illetve működési engedély kiadását, az e Javaslatban meghatározottak alapján megfelelő gondossággal kell a Felügyeletnek elvégeznie, amihez a szükséges iratok beszerzése különösen külföldi bankfelügyeleti szervek vagy hitelintézetek megkeresése esetében az eljárás időtartamát jelentősen meghosszabbíthatja. Az eljárási határidő a kérelem előterjesztésétől, illetve hiánypótlás esetén a megfelelően előterjesztett kérelem benyújtásától számít.
a 195.-198. §-hoz
A Javaslat rendelkezik a Felügyelet határozatának azonnali végrehajthatóságáról, tekintve, hogy a pénz- és tőkepiac biztonságos működése, illetve a betétesek érdeke ezt adott esetben szükségessé teheti. Bírságot tartalmazó határozat azonban nem lehet azonnal végrehajtható. A Felügyelet határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, az közigazgatási bíróság előtt támadható meg. A Javaslat szűkíti a Felügyelettel szembeni kártérítési igény érvényesíthetőségét a többi államigazgatási szervhez képest. A Felügyelettel szemben kártérítési igény csak akkor érvényesíthető, ha a Felügyelet határozata vagy mulasztása törvénysértő volt és a bekövetkezet kárt ez idézte elő. Tekintettel arra, hogy a Felügyelet határozata banktitkot is tartalmazhat a Javaslat előírja az eljáró bíróság számára, hogy ezen iratokat kizárólag ismertetheti, továbbá ezen iratokat zárt iratként kell kezelnie, azokról másolatot nem lehet kiadni. A Felügyelet az általa kiadott engedélyekről, azok módosításáról vagy visszavonásáról szóló határozatát megküldi a cégbíróságnak, csakúgy mint az engedély iránti kérelmet elutasító jogerős határozatát.
XXIX. fejezet
a 199.-202. §-hoz
A Javaslat jelentősen kibővíti az eddigi alkalmazott fogyasztóvédelmi előírások körét. Ezek az előírások egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy a pénzügyi intézmények ügyfelei ne kerülhessenek hátrányos helyzetbe. A fogyasztóvédelem egyik fontos eszköze az elnevezés védelmére vonatkozó előírás, amely kimondja azt, hogy cég nevében, hirdetésekben, vagy bármilyen más módon a hitelintézet, bank, takarékszövetkezet, vagy hitelszövetkezetet elnevező fogalmak összetételeit jelzős alakját, továbbá a rokoni értelmű, vagy idegen nyelvű megfelelőjét csak a törvényben előírtaknak megfelelően engedélyezett hitelintézet vagy bankképviselet szerepeltetheti, illetve ezen vállalkozások is csak a felügyeleti engedélyben meghatározott típusra utaló elnevezést szerepeltethetnek címnevükben. Ennek előírása azt a célt szolgálja, hogy amennyiben az ügyfél valamilyen vállalkozás cégnevében ezeket az elnevezéseket látja, bizonyos lehessen abban, hogy az ilyen vállalkozások betartják a pénzügyi intézményekre vonatkozó jogszabályokat, illetve megfelelő felügyelet alatt állnak. A Javaslat ez alól az előírás alól akkor tesz kivételt, ha ezeket az elnevezéseket az adott vállalkozások, vagy személyek olyan összefüggésben használják, amely kizárja azt a látszatot, hogy pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatnak. A Felügyelet határoz abban a kérdésben, hogy egy adott vállalkozás jogosult-e olyan elnevezések használatára, amelyek védelem alá esnek.
A Javaslat kiemelten védi a fiatalkorúakat és a körükben betételhelyezésre, hitelfelvételre, egyéb pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó hirdetési tevékenységre vonatkozóan előírja, hogy ilyen hirdetési tevékenységet nyilvános módon csak legalább két országos napilap útján folytathat a hitelintézet. A különböző magas kamathozamokkal kecsegtetés kizárása miatt a Javaslat előírja a hitelintézetek számára, hogy betétgyűjtésre vonatkozó hirdetéseikben közzé kell tenniük a betét egy naptári évre vonatkozó átlagkamatának illetőleg átlaghozamának mértékét is. A Javaslat lehetőséget ad továbbá az ügyfél számára, hogy kifejezett rendelkezéssel kizárja annak lehetőségét, hogy a pénzügyi intézmény számára közvetlen postai úton reklámanyagot küldjön.
A Javaslat szigorúan megtiltja a hitelintézetek számára, hogy a betétbiztosításra, az Alapra illetőleg az önkéntes betét- és intézményvédelmi alapra vonatkozó információkat hirdetés útján a betétállomány növelése céljából felhasználhassák. A Javaslat részletesen szabályozza a hitelintézetek tájékoztatási kötelezettségét az ügyfelek vonatkozásában, ezek között is kiemelten a betétesek tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget. A pénzügyi intézmény köteles az ügyfél kívánságára ingyenesen rendelkezésre bocsátani az üzletszabályzatait, továbbá az egyéb a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat. A Javaslat részletesen meghatározza továbbá a pénzügyi intézményeknek az ügyfelekkel szemben fennálló kötelezettségeit mind a számlavezetés, mind a betétgyűjtés, mind a hitelnyújtás esetében.
a 203.-211. §-hoz
A Javaslat külön szól a betétesek tájékoztatásáról is, mely különösen a hitelintézet és az OBA kapcsolataira vonatkozó tájékoztatást szabályozza. A hitelintézet megítélése tekintetében ugyanis nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy az OBA biztosítja e betéteit vagy sem. Ezért a hitelintézet köteles tájékoztatni betéteseit arról, hogy az Alapból kilépett, kizárták és így a betétbiztosításra vonatkozó szabályok továbbiakban a betéteseik náluk elhelyezett betéteikre nem érvényesek.
A fogyasztók érdekeit szolgálja a folyamatos tájékoztatási kötelezettség előírása a pénzügyi intézmény részére, mely keretében a pénzügyi intézmény köteles ügyfelét évente legalább egyszer, valamint a szerződés lejártakor tájékoztatni. A pénzügyi intézmény köteles általános szerződési feltételeit üzletszabályzatba foglalni és azt az ügyfelei részére nyilvános helyen elhelyezni. A pénzügyi intézmény és ügyfeleinek szerződéskötésére vonatkozóan is részletes szabályokat tartalmaz a Javaslat, ezzel is elősegítvén az ügyfél érdekeinek védelmét.
a 212.-214. §-hoz
A fogyasztóvédelmi előírásokon belül a Javaslat kiemelten foglalkozik a fogyasztási kölcsönnel. Előírja, hogy fogyasztási kölcsön esetén a hitelintézetnek ki kell számítania a teljes hiteldíjat, ami tartalmazza a kamaton túlmenően a különböző jutalékokat és költségeket is. Ezáltal az ügyfél jobban tájékozódik az általa kért hitel tényleges költségeiről, és a hitelintézetek által különböző feltételekkel ajánlott hitelek költségei összehasonlíthatóvá válnak. A Javaslat előírja továbbá a hitel egyéb feltételeiről való tájékoztatási kötelezettséget azzal, hogy részletesen felsorolja azokat az információkat, amelyeket a kölcsönszerződésnek minimálisan az ügyfél érdekében tartalmaznia kell. A Javaslat lehetőséget ad továbbá az ügyfél számára, hogy az minden esetben éljen az előtörlesztési lehetőséggel.
a 215. §-hoz
A hitelintézet évenként összesen legfeljebb öt bankszünnapot tarthat, melyből kettő saját elhatározásából eredhet, hármat pedig a Felügyelet rendelhet el az MNB-vel egyetértésben a hitelintézet kérelmére. A hitelintézet saját hatáskörében könyvelési szünnapot, pénztári szünnapot, illetve könyvelési és pénztári szünnapot tarthat, ha azt tizenöt nappal megelőzően, legalább két országos napilapban meghirdette és a Felügyeletnek, valamint a MNB-nek bejelentette. A további három bankszünnap tartását a Felügyelet kérelmére rendeli el a Felügyelet, egyetértésben a MNB-vel.
XXX. fejezet
a 216.-217. §-hoz
A szövetkezeti hitelintézet köteles csatlakozni - külön törvényben meghatározott - olyan integrációs szervezethez, amely biztosítja a csatlakozott intézmény ellenőrzését, illetőleg az azonnali és folyamatos fizetőképességének fenntartását. E kötelezettség a külön törvény hatályba lépését követő egy éven belül terheli a szövetkezeti hitelintézetet. Ennek alapjául az EU országok tapasztalatai szolgálnak. Ott a szövetkezeti hitelintézetek az 50-60-as években nyerték el mai formájukat. Több évtized szerves fejlődésének eredményeként integrált szövetkezeti bankhálózatok jöttek létre. Magyarországon a takarékszövetkezetek integrációs törekvései állami közreműködéssel a 90-es évek elején kezdődtek. Tekintettel arra, hogy a bankbiztonsági és méretgazdaságossági követelmények elkerülhetetlenné teszik a szövetkezeti hitelintézetek összefogását, a Javaslat szükségesnek tartja ezen integrációk kialakulásának előmozdítását, azzal, hogy az integrációkra vonatkozóan külön törvény kerül megalkotásra. Az a szövetkezetei hitelintézet, amelynek saját tőkéje százmillió forint alatt maradt, korlátozottan végezhet pénzügyi szolgáltatási tevékenységet.
XXXI. fejezet
a 218.-220. §-hoz
A Javaslat a befektetési bankra vonatkozó szabályozást megszünteti. Az eddig létrejött egyetlen hazai fogalmak szerinti befektetési bank a Magyar Fejlesztési és Befektetési Bank Rt. volt. Erre a hitelintézetre állami érdekből továbbra is szükség van, ezért a Javaslat létrehozta a Magyar Fejlesztési Bankot, amely szakosított hitelintézetként fog működni. A Javaslat meghatározza azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyet ez a hitelintézet végezhet, továbbá felmentéseket tartalmaz a nagykockázat vállalási és a befektetési korlátok alól. Ezeket a felmentéseket az MFB Rt. speciális feladata és az ebből származó működési sajátosságok indokolják.
XXXII. fejezet
a 221. §-hoz
A Javaslat számos olyan új előírást tartalmaz, ami a hitelintézetek működését alapvetően befolyásolja, ezért a szabályoknak való megfelelésre átmeneti időt szükséges adni. Egyfajta általános halasztást ad a Javaslat azáltal, hogy nem a kihirdetését követően, hanem csak 1997. január 1-től lép hatályba. A pénzügyi intézmények, valamint a magyar társadalom széles rétegei megismerhetik a Javaslat előírásait, alkalmazkodhatnak ahhoz, felkészülhetnek a megváltozott követelményeknek való megfelelésre. A Javaslat a törvény hatálybalépésekor már folyamatban lévő felügyeleti engedélyezési eljárásokra az ügyfél számára kedvezőbb rendelkezések alkalmazását rendeli el. A visszaélések megakadályozása érdekében garanciális szabályként rögzíti, hogy folyamatban lévő ügynek azt az ügyet kell tekinteni, ha az ügyfél az kérelmet a hatályos törvényben meghatározott mellékletekkel együtt, szabályszerűen terjesztette elő.
A Javaslat szerint más felügyeleti eljárásokban a törvény hatálybalépését követően az új szabályokat kell alkalmazni.
a 222. §-hoz
A Javaslat a hitelintézeti tulajdonosok számára 1999. december 31-ig biztosít átmeneti időt a jegyzett tőke 15 százalékos maximális részesedésre vonatkozó előírásának való megfelelésre, ezáltal megadja a lehetőséget arra, hogy a tulajdonosok ne kényszerüljenek hitelintézeti tulajdonaikat gyorsan értékesíteni, mivel így árfolyamveszteséget szenvedhetnének el. A tulajdoni korlát a Javaslatban meghatározott mértékének túllépésére külön törvény rendelkezése alapján biztosított a lehetőség.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság tulajdonában álló vállalkozásoknak a hitelintézet által nyújtott hitelekre és vállalt kötelezettségekre nem terjednek ki a kapcsolódó hitel korlátozások, ha a hitelintézetben az állam befolyásoló részesedéssel rendelkezik
a 223. §-hoz
A Javaslat részletesen szabályozza a kockázati céltartalék képzésének fokozatosságát, így a piac szereplői felkészülhetnek a fontos prudenicális szabály betartására.
a 224. §-hoz
A Javaslat továbbra sem engedélyezi külföldi székhelyű hitelintézetek számára a Magyarországon történő fióknyitást. A külföldi hitelintézetek fiókjának nyitása azért nem indokolt jelenleg, mert az egyrészt túlságosan magas versenykövetelményeket jelentene a hazai hitelintézetek számára, hiszen a fiók létrehozására külön tőkeelhelyezés nélkül is sor kerülhet, másrészt pedig jelenleg nem adottak a fiókok tevékenységének felügyeletét szolgáló nemzetközi megállapodások. A jogharmonizációs program keretében természetesen külön figyelemmel kell lenni a külföldi székhelyű hitelintézetek fióknyitási lehetőségére, hiszen az Európai Unió országain belül a fióknyitás korlátozására nincs lehetőség, ezért az Európai Unióhoz való csatlakozás esetén a fiókok nyitására vonatkozó korlátozást fel kell oldani.
a 225.-229. §-hoz
A Javaslat átmeneti szabályokat állapít meg annak érdekében, hogy a pénzügyi intézmények eleget tudjanak tenni a Javaslatban szereplő prudenciális szabályoknak. A Javaslat rögzíti a pénzügyi intézmények választott vezetőire vonatkozó átmeneti szabályokat, valamint a saját tőke felemelésére vonatkozó kötelezettségek teljesítésének időpontját, továbbá a belső szabályzatok megalkotásának kötelezettségét stb.
a 230. §-hoz
Amennyiben a hitelintézet a törvény hatálybalépésekor a befektetésekre, az ingatlan befektetésekre, valamint az egyes tartós befektetések korlátozására vonatkozó szabályoknak megfelelni nem képes, akkor ezen korlátok átlépéseit okozó tulajdoni hányadait legkésőbb 1998. december 31-ig köteles elidegeníteni. A Javaslat lehetőséget ad továbbá a Felügyelet számára, hogy a befektetésekre vonatkozó átmeneti időket a hitelintézet kérelmére indokolt esetben meghosszabbíthassa, amennyiben egyértelműen megmutatkozott az, hogy ezen befektetések tekintetében a csökkenő tendencia elindult és bár hosszabb idő-tartam alatt , de a hitelintézet képes lesz megfelelni a törvényi előírásoknak.
a 231. §-hoz
A Javaslat a hitelintézetek számára 1997. december 31-ig ad átmeneti időszakot az e Javaslatban meghatározott különböző belső szabályzatoknak a kidolgozására. Ez viszonylag rövid határidőnek tűnik, de figyelembe kell venni azt is, hogy az eddigi törvényben előírt kötelezettségek, valamint a felügyeleti rendelkezések tartalma alapján a hitelintézetek már eddig is kötelezve voltak bizonyos belső szabályzatok elkészítésére.
a 232.-234. §-hoz
A Javaslat átmeneti időt biztosít a törvény hatálybalépésekor már működő pénzügyi vállalkozások számára is. Amennyiben a pénzügyi vállalkozás a korábbi törvényi előírásoknak megfelelően tevékenységét a Felügyelethez bejelentette, akkor azt felügyeleti szempontból oly módon kell kezelni, mintha a Felügyelet kiadta volna rá az engedélyt. Tekintettel arra, hogy a Javaslat a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó minimális jegyzett-tőke mértékét a négyszeresére emelte, a Javaslat a pénzügyi vállalkozások számára is átmeneti időt engedélyez a jegyzett-tőke előírásnak való megfelelésre, és 1998. december 31-ig engedi azt az átmeneti időszakot, amíg a pénzügyi vállalkozások egyrészt feltölthetik saját jegyzett-tőkéjüket, másrészt képessé válnak megfelelni a Javaslat egyéb előírásainak. A Javaslat a korábban a pénzintézeti tevékenységet végző egyéb jogi személyként emlegetett vállalkozásokat a továbbiakban pénzügyi vállalkozásként kezeli.
A Javaslat szerint az 1993. június 30-át megelőzően kötött betétszerződések alapján elhelyezett betétekbe a jelzett időpontot követően teljesített új befizetés az Országos Betétbiztosítási Alap által továbbra is biztosított. A törvény hatálybalépésekor már működő, vagy a kedvezőbb elbírálás okán engedélyezett hitelintézet a Javaslat 44. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott követelményeknek 1998. január 1-éig köteles eleget tenni.
a 235. §-hoz
A Javaslat tartalmazza azokat az alapvető előírásokat, amelyek a hitelintézetek biztonságos működésének szabályozásához szükségesek. A Javaslat lehetőséget biztosít a Kormány, illetve a pénzügyminiszter számára, hogy az e Javaslatban rögzített szabályok részletes előírásait megállapíthassa, illetve meghatározott szabályozási témakörökben további, a bankbiztonságra vonatkozó szabályokat állapítson meg és azokat kormányrendeletben közzé tehesse. A Javaslat által biztosított szabályozási jogkörök többsége az 1991-ben hatályba lépett pénzintézeti törvény előírásai alapján a Felügyelet szabályozási jogosítványai közé tartozott. Ennek megfelelően a Javaslatban felsorolt szabályozási témakörök többségében felügyeleti rendelkezések már kiadásra kerültek. A felügyeleti rendelkezések által teljesített szabályozási feladatokat a Kormány, illetve a pénzügyminiszter hatáskörébe utalja.
a 236.-240. §-hoz
A Javaslat ezen része tartalmazza azon jogszabályokat, amelyek megváltoztatása szükséges a Javaslatban foglaltak megvalósításához. Így például módosul az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 3. § (6) bekezdése, a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény több pontja, a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 5. §-a.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.