Mit kell tudni az öregségi nyugdíjról?
Nyugdíjemelés
Változás 2012. január 1-jétől.
A januári nyugdíjemelés mértéke kizárólag a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ, azaz a költségvetési törvényben elfogadott infláció mértékével emelik a nyugdíjakat. (Eddig a bruttó hazai termék, a GDP változatlan áron számított növekedési ütemétől és a nettó átlagkereset növekedésétől is függött a nyugdíjemelés mértéke. A GDP költségvetési törvényben elfogadott, 3 százalékot elérő növekedési üteme esetén a nettó átlagkereset ugyancsak költségvetési törvényben tervezett növekedését is figyelembe vették a januári nyugdíjemelésnél.)
2012. január 1-jétől 4,2 százalékkal kell emelni a 2011-ben vagy azt megelőzően megállapított nyugellátásokat. A 2011 novemberében egyszeri kiegészítésben részesülők nyugellátását ezt megelőzően 0,5 százalékkal is meg kell emelni.
Nem változott.
Ha a KSH-adatok alapján kalkulált nyugdíjemelési mérték a januárit
■ legalább 1 százalékponttal meghaladja, a nyugdíjasok a többletet novemberben - kiegészítő nyugdíjemelésként - januárig visszamenően megkapják;
■ 1 százalékpontnál kisebb mértékben haladja meg, akkor a nyugdíjasok az egész évre felszorzott nyugdíjtöbbletet egy összegben kapják meg a novemberi nyugdíjukkal, s e nyugdíjkülönbözettel növelt összeg lesz a következő januári nyugdíjemelés alapja.
A novemberi nyugdíjemelésnél a KSH által a nyugdíjasok fogyasztására közzétett január és augusztus közötti adatokból számított éves fogyasztóiár-indexet kell figyelembe venni, ha ez meghaladja az átlagosból számíthatót.
Januárban és novemberben továbbra is csak azokat a nyugdíjakat kell emelni, amelyeket az előző év végéig már megállapítottak (vagyis mindkét nyugdíjemelés mindig csak a nyugdíjba menetelt követő években jár).
Nyugdíjprémium
Nem változott.
A kormánynak a novemberi nyugellátást és annak esetleges emelését ki kell egészítenie egyszeri nyugdíjprémiummal, ha év közben (legkésőbb szeptemberben) úgy értékeli, hogy a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedése év végére eléri a 3,5 százalékot, a költségvetési hiány pedig nem lesz nagyobb a költségvetési törvényben elfogadottnál.
Azok kaphatnak nyugdíjprémiumot, akik az előző év végéig betöltötték a rájuk irányadó öregséginyugdíj-korhatárt. Nem adható nyugdíjprémium ideiglenes özvegyi nyugdíjasnak és a rehabilitációs járadékosnak.
A nyugdíjprémium összegét úgy kell kiszámítani, hogy a GDP becsült növekedési üteméből ki kell vonni 3,5-et, és az eredménnyel - de legfeljebb 4-gyel - meg kell szorozni a havi nyugdíj egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot. A nyugdíjprémium tehát maximum 80 ezer (4 x 20 000) forint lehet, amihez azonban az szükséges, hogy a GDP várható évi növekedése legalább 7,5 százalék legyen, s akkor is maximum 80 ezer, ha a GDP-növekedés bármennyivel is 7,5 százalék fölött lenne.
Havi nyugdíjminimumok
Nem változott.
2012-ben a 2008 óta változatlan nyugdíjminimumok maradnak érvényben.
__________________________________________________________________________________
Nyugdíjminimumok 2012-ben
Ellátás megnevezése
|
A nyugdíjminimum havi
összege
|
Öregségi nyugdíj
|
28 500 Ft
|
Árvaellátás
|
24 250 Ft
|
__________________________________________________________________________________
Öregségi nyugdíj
Nem változott.
A nyugdíjkorhatár 62 évről fokozatosan 65 évre nő: az 1952-ben születettek 62 és fél éves korukban töltik be a nyugdíjkorhatárt, amely az 1952-t követő születési évenként fél évvel emelkedik, így az 1957-ben születettek és a náluk fiatalabbak már 65 évesen mehetnek majd nyugdíjba.
A nyugdíjkorhatár elérése esetén továbbra is 20 év szolgálati idő szükséges az öregségi teljes nyugdíj és 15 év az öregségi résznyugdíj megállapításához. A résznyugdíjnak továbbra sincs minimuma; az öregségi résznyugdíjat akkor is a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset szolgálati időtől függő százalékában kell megállapítani, ha a kapott összeg nem éri el a nyugdíjminimumot.
Biztosítási jogviszony megszüntetése nyugdíjazáskor
Változás 2012. január 1-jétől.
Azoknak is meg kell szüntetniük a jogviszonyukat nyugdíjazásuk napján, akik 2007 végéig szereztek jogosultságot teljes vagy csökkentett előrehozott nyugdíjra. (Tehát az 1951 előtt született nőknek és az 1947 előtt született férfiaknak, ha 2008 előtt 33 év szolgálati időt szereztek.) Eddig nekik a jogviszony megszüntetése nélkül is megállapították a nyugdíjat.
Nem változott.
Az öregséginyugdíj-jogosultság érvényesítésének - a szükséges szolgálati idő megszerzésén túl - az is feltétele, hogy a biztosítási jogviszonyt legkésőbb a nyugdíj megállapításának napján, illetve legalább arra a napra megszüntessék. Így ha például egy 1951-ben született férfi közalkalmazott 2013- ban betölti a 62. életévét, de felmentési ideje miatt a biztosítási jogviszonya áthúzódik 2014- re, a korhatára és a szolgálati ideje alapján a jogosultságot már 2013-ban megszerzi, de azt csak 2014-ben, a biztosítási jogviszonya megszűnését követő naptól érvényesítheti (ezt annak ellenére megteheti, hogy az 1952-ben született, tehát 2014-ben 62 éves férfiak már csak 62 és fél éves korukban töltik be az irányadó nyugdíjkorhatárt).
A korhatár betöltése után nyugdíjba vonulónak legalább a nyugdíjba menetele napjára itthon, valamint az EGT-államokban, illetve a Magyarországgal kétoldalú szociális biztonsági egyezményt kötött országokban is meg kell szüntetnie minden biztosítási jogviszonyát.
Nem kell megszüntetniük biztosítási jogviszonyukat azoknak, akik 2009 végéig elérték a nyugdíjkorhatárt, és megszerezték a szükséges szolgálati időt.
Méltányosságok
Változás 2012. január 1-jétől.
Megváltozott munkaképesség miatt csak özvegy részére, rehabilitációs járadékra jogosultság miatt pedig nem lehet megállapítani kivételes nyugellátást. (Eddig legalább 50 százalékos egészségkárosodás esetén a nem rehabilitálható - tehát rokkant -, valamint a rehabilitálható személyeknek az ellátáshoz szükséges szolgálati idő nélkül is megállapíthatták az ellátást különös méltányosságból.)
Nem változott.
Ha az öregséginyugdíj-korhatárt elérő személynek nincs meg ugyan a nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje, de annak legalább a felével rendelkezik, méltányossági nyugdíjat kaphat.
Méltányossági árvaellátás akkor állapítható meg, ha az elhunyt az előírt szolgálati idő legalább felével rendelkezett. Kivételes árvaellátás rendkívül indokolt esetben akkor is megállapítható, ha az elhunyt szülő nem szerzett szolgálati időt (például ha meghal az egyetemista apa, akinek nem volt még szolgálati ideje, s a másik szülőnek nincs jövedelme). Az árva addig kaphatja az árvaellátást, amíg az első alap- és mester- vagy osztatlan képzésében a képzési és kimeneti időn belül tanul, de 25 éves kora után méltányosságból is legfeljebb 27 éves koráig.
A kivételes nyugdíjemelés engedélyezése esetén az öregséginyugdíj-korhatárt betöltött személynek folyósított mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is társadalombiztosítási nyugellátásnak kell tekinteni.
A méltányossági nyugdíjemelés iránti kérelmek rangsorolásakor előnyben részesül, aki idős, egyedülálló, vagy hosszú - férfiak esetében legalább 35, nők esetében minimum 30 év - szolgálati időt szerzett, illetve az, aki még soha nem kapott méltányossági nyugdíjemelést. Méltányossági alapon háromévente növelhető a nyugdíj.
A nyugellátásban részesülő rendkívüli élethelyzetben évente egyszer segélyt kaphat. Rendkívüli élethelyzetnek számít például az elemi csapás, a közeli hozzátartozó halála, a hirtelen fellépő, nagy kiadással járó betegség.
Az egyszeri segély legalább 15 ezer forint, de legfeljebb az öregséginyugdíj-minimum összegének másfélszerese (2012-ben 42 750 forint) lehet.
Kivételes nyugdíjemelést az kaphat, akinek a havi nyugdíja és egyéb ellátása együtt nem haladja meg a 70 ezer forintot, és az emelést az élethelyzete is indokolja, például nem tud dolgozni, nyugdíjához képest jelentős a havi gyógyszerkiadása, eltartó rokonsága nincs.
Egyszeri segély annak adható, akinek a szociális törvény szerint figyelembe vett egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg a 70 ezer forintot, egyedülálló esetén a 80 ezer forintot.
Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság vezetője méltányosságból akkor is emelheti a nyugdíjat, ha a kérelmező havi jövedelme meghaladja a 70 ezer forintot, de nem több 80 ezer forintnál.
Az öregségi nyugdíj alapja
Új előírás 2012.január 1-jétől.
A nyugdíjalap meghatározásakor - ha a kérelmező számára ez a kedvezőbb - a nyugdíjjárulék-köteles (tehát a 2012. január 1-jétől megállapított) rehabilitációs ellátás összegét figyelmen kívül kell hagyni.
Változás 2012. január 1-jétől.
Az öregségi nyugdíj alapjába 2012-ben havi 372 ezer forint valorizált nettó átlagkereset számítható be teljesen (2011-ben 330 ezer forintot lehetett beszámítani), az ezt meghaladó részből pedig továbbra is fokozatosan csökkenő hányad. Például 500 ezer forintos nettó átlagkereset esetében a nyugdíjalap 372 ezer forint plusz a 372 ezer és a 421 ezer forint közötti rész 90 százaléka, vagyis 44 100 forint, valamint a 421 ezer forint feletti rész 80 százaléka, vagyis 63 200 forint; a nyugdíjalap így összesen 479 300 forint.
Nem változott.
A keresetet a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályokban meghatározott járulékmértékekkel számított nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, munkavállalói járulék, vállalkozói járulék (2010. január 1-jétől egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék) összegével kell csökkenteni. Ezt követően le kell vonni a bérből a rá eső személyi jövedelemadót is. A személyi jövedelemadó számított alapja különböző, annak függvényében, mikori is a jövedelem. Azaz a számított adóalap:
■ 2009 végéig szerzett keresetek, jövedelmek esetén a járulékokkal csökkentett összeg,
■ 2010-től szerzett keresetek, jövedelmek esetén a járulékokkal csökkentett összeg plusz a járulékokkal csökkentett összeg 27 százaléka (vagyis az adóalap-kiegészítés) a személyi jövedelemadó szabályai szerint. (Tehát a 2012. évi jövedelem beszámításakor az évi 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelemrészt kell emelni.)
2013 után a bruttó kereset lesz a nyugdíj alapja.
Az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdőnapjáig szerzett keresetbe (jövedelembe) kizárólag az a kereset (jövedelem) számít bele, amely a kifizetéskor hatályos rendelkezések szerint nyugdíjjárulék-alap volt.
A havi átlagkeresetbe számít
■ 1988. január 1-je és 1996. december 31-e között a főfoglalkozás keretében elért kereset, az ezen idő alatt kifizetett év végi részesedés, prémium, jutalom és a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadék;
■ 1997. január 1-je után a biztosítással járó jogviszonyból származó, nyugdíjjárulék-alapot képező minden kereset, jövedelem, több biztosítással járó jogviszony esetén pedig a nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségre meghatározott összeghatárig számított valamennyi kereset, jövedelem.
Ha a nyugdíjjárulékot a biztosítási jogviszony keretében meghatározott fix összeg után kellett fizetni - például ha 1992. április 1-je előtt fizették háztartási alkalmazott után -, akkor ez az összeg a nyugdíjalap.
A nyugdíjalap meghatározásakor - ha a kérelmező számára ez a kedvezőbb - számításon kívül kell hagyni a munkanélküli-járadékot, a vállalkozói járadékot, a nyugdíj előtti munkanélküli-segélyt, az álláskeresést ösztönző juttatást, a gyest és a nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátásokat (a gyermeknevelési támogatást és az ápolási díjat), valamint a rehabilitációs járadékot. Továbbra is számításon kívül kell hagyni az ezen juttatások folyósítása idején kapott, biztosítással járó jogviszonyból származó keresetet, jövedelmet, kivéve, ha az ezen juttatások és keresetek beszámításával megállapított nyugdíj kedvezőbb lenne, mint anélkül (a nyugdíj-biztosítási igazgatóság automatikusan e szabály szerint végzi el a számítást).
A közszférában a prémiumévek program keretében járó juttatás összegét szintén figyelmen kívül kell hagyni az átlagkereset számításakor, ha az érintettnek ez a kedvezőbb (részmunkaidős foglalkoztatásnál a közszférában a hiányzó időre a költségvetés megfizeti a járulékot, így a közalkalmazottnak a teljes munkaidős bére számít a nyugdíjalapjába).
Annál a nyugdíjigénylőnél, aki nem rendelkezik 1988 és a nyugdíjba vonulás időpontja között legalább a fele időre keresettel, figyelembe kell venni az 1988. január 1-je előtti időszakok keresetét is. Ha még így sem igazolható kereset az irányadó időszak legalább felére, a hiányzó időszakra az adott időszakban érvényben volt minimálbérekkel számolnak. Kivétel ez alól, ha valaki az átlagkereset-számítási időszak éveinél kevesebb szolgálati időt szerzett - mondjuk mert külföldön dolgozott -, az ő nyugdíját e rövidebb idő alapján kell kiszámítani. Például annak csak az itthon "teljesített" négy év, nem pedig az általános szabály szerinti minimum tíz év jövedelme alapján számítják ki a magyar nyugdíját, aki 1988 és 2011 között csak négy évet dolgozott Magyarországon, és 2011-ben nyugdíjra jogosult.
Az öregségi nyugdíj összege
Nem változott.
Az öregségi nyugdíjat a nettó átlagkereset alapján meghatározott nyugdíjalapból a szolgálati idő hosszától függően kell kiszámítani. Például 20 év szolgálati idő esetén a nyugdíjalap 53, míg 40 év szolgálati idő esetén a nyugdíjalap 80 százaléka lesz a nyugdíj. A 40 évnél több szolgálati idővel rendelkezők nyugdíja a plusz szolgálati évekre 2-2 százalékkal nő.
A nyugdíjmértékszabály - a még 1997-ben elfogadott törvény szerint - 2013. január 1-jétől változik: ekkortól szolgálati évenként a bruttó kereset 1,65 százaléka, magánpénztári tagok esetében 1,22 százaléka lesz a nyugdíj.
__________________________________________________________________________________
Az öregségi nyugdíj a szolgálati évek függvényében
Szolgálati idő, év
|
havi átlagkereset %-a
|
10
|
33,0
|
11
|
35,0
|
12
|
37,0
|
13
|
39,0
|
14
|
41,0
|
15
|
43,0
|
16
|
45,0
|
17
|
47,0
|
18
|
49,0
|
19
|
51,0
|
20
|
53,0
|
21
|
55,0
|
22
|
57,0
|
23
|
59,0
|
24
|
61,0
|
25
|
63,0
|
26
|
64,0
|
27
|
65,0
|
28
|
66,0
|
29
|
67,0
|
30
|
68,0
|
31
|
69,0
|
32
|
70,0
|
33
|
71,0
|
34
|
72,0
|
35
|
73,0
|
36
|
74,0
|
37
|
75,5
|
38
|
77,0
|
39
|
78,5
|
40
|
80,0
|
és minden további évre
2-2 százalék
|
__________________________________________________________________________________
Keresetvalorizáció
Nem változott.
Minden év márciusában kormányrendeletben közzé kell tenni az öregségi nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításakor alkalmazott, a KSH adatai alapján kiszámított valorizációs szorzókat.
A nyugdíjazás évét megelőző év előtti évi nettó átlagkereseteket a nyugdíjazás előtti év átlagkeresetének szintjére kell felszorozni. A valorizációs szorzókat tényadatok alapján kell - azaz csak utólag lehet - megállapítani. A 2011-re vonatkozó szorzó például csak 2012. márciusban lesz ismert, így az első három hónapra a nyugdíj-megállapító szervek csak nyugdíjelőleget állapítanak majd meg, amelyet a 2011-es valorizációs szorzókkal számítanak ki.
Egyéb öregséginyugdíj-szabályok
Változás 2011. december 31-étől.
A magán-nyugdíjpénztári tagok 2011 novemberét követő biztosítási jogviszonya beszámít a társadalombiztosítási nyugdíj kiszámításánál figyelembe vett szolgálati időbe, és a 2011. december 1-jé-től szerzett jövedelmeiket figyelembe veszik a nyugdíj kiszámításakor. (Az eddig érvényes, hatályon kívül helyezett szabály szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok 2011 decemberétől nem szereztek volna szolgálati időt, és jövedelmük nem számított volna be a nyugdíjba.)
Nem változott.
A magánpénztári tag tb-nyugdíjának csökkentése során az általános szabályok szerint kiszámított nyugdíjat a 2010. október 1-je előtt megszerzett szolgálatiidő-részarány 75 százalékának és a 2010. október 1. - 2011. november 30. közötti időszakban szerzett szolgálatiidő-részarány 100 százalékának összegével kell megszorozni.
A megállapított öregségi nyugdíj nem haladhatja meg a havi átlagkeresetet (kivéve, ha a nyugdíjigénylő nyugdíjnövelésre jogosult, és e növelés folytán nő a kereset fölé a nyugdíja).
A nyugdíjminimum alatti nyugdíjat a megállapításkor kiegészítik az adott évben érvényes minimumra. Nem érvényesül a nyugdíjminimum résznyugdíj esetében, vagy ha a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kisebb, mint a nyugdíjminimum.
Az, akinek a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresete nem éri el a mindenkori nyugdíjminimumot, de legalább húsz év szolgálati ideje van - azaz a nyugdíjkorhatár betöltése esetén öregségi teljes nyugdíjra jogosult -, nyugdíjként a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetét kapja.
Tovább dolgozók nyugdíjának növelése
Nem változott.
A nyugdíj mellett szerzett jövedelem utáni járulékfizetés esetén járó nyugdíjnövelés összegét naptári évenként kiszámítják. A havi nyugdíjat az év során szerzett jövedelem átlagos havi összegének 0,5 százalékával - tehát az éves jövedelem 2400-ad részével - emelik. (Függetlenül attól, hogy év közben hány napig szerzett jövedelmet a nyugdíjas.)
A 2010 végéig szerzett jövedelmek után bármikor kérelmezhető a nyugdíjnövelés. Ennek során nem veszik figyelembe azokat a jövedelmeket, melyek után korábban már érvényesítettek növelést, és a 2010-ig megszerzett jövedelmeket 2012-ben a 2011. évi szintre emelik fel.
A növelés mértéke a megszerzett jövedelem havi átlagának 0,5 százaléka, tehát a megszerzett jövedelem 2400-ad része.
Aki a nyugdíj mellett dolgozik tovább, nyugdíjjárulékot köteles fizetni a keresete után.
Ellátásszerzés korhatár felett
Nem változott.
Nyugdíjnövelési pótlékkal kell kiszámítani azoknak a nyugdíját, akik tovább dolgoztak, miután legalább 20 év szolgálati időt szereztek, a reájuk irányadó korhatárt betöltötték, és nem vettek fel nyugdíjat, bár az járt volna nekik, a megszerzett szolgálati időtől és a tovább dolgozás időtartamától függetlenül. A nyugdíjnövelés mértéke 30 naponként a nyugdíj 0,5 százaléka.
Például az az 1944. október 27-én született férfi, aki 2012. október 27-étől kéri öregségi nyugdíja megállapítását, és 62 éves kora után folyamatosan összesen 72-szer 30 napot (hat évet) dolgozott, járulékot fizetett, és 62 éves koráig legalább 20 év szolgálati idővel rendelkezett, 36 (72-szer 0,5) százalékkal növelt nyugdíjat kap.
Az öregségi nyugdíj e növeléssel meghaladhatja a nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet.
Nyugdíjösszeg-rögzítés
Nem változott.
Aki elérte az öregséginyugdíj-korhatárt, és megszerezte az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt (20 évet), kérheti, hogy a nyugdíját állapítsák meg, de azt ne folyósítsák.
Ha a nyugdíja rögzítését kérő biztosított tovább dolgozik, s a nyugdíjra jogosító öregséginyugdíj-korhatár betöltését követően legalább egy év (365 naptári nap) szolgálati időt szerez, és ez idő alatt nem kéri nyugdíja folyósítását, tényleges nyugdíjazásakor választhat a tényleges nyugdíjazás időpontjához igazodóan megállapított öregségi nyugdíj, illetve az öregséginyugdíjkorhatára időpontjához igazodóan megállapított nyugdíj összege között.
Nem választhat az, aki a nyugdíja rögzítését követő és a tényleges nyugdíjazása közötti időnek legalább a fele részében özvegyi nyugdíjat vett fel (ha választani akar, érdemes szüneteltetnie özvegyi nyugdíját).
Nyugdíj-szüneteltetés
Nem változott.
Az öregségi és az öregségi jellegű nyugdíjakat a biztosítási jogviszonyban álló nyugdíjas kérelmére mindaddig szüneteltetni kell, amíg nem kéri az újbóli folyósítást. A nyugellátás szüneteltetése alatt az érintett nyugdíjasnak minősül, a nyugdíj újbóli folyósításakor a szünetelés alatti emeléseket megkapja.
Szolgálati idő
Nem változott.
A nyugdíjjogosultságot a szolgálati idő alapozza meg. Szolgálati időnek számít - az 1997 végéig megszerzetteken túl - az 1997. december 31-e után biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban eltöltött minden olyan idő, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
Szolgálati idő a biztosítási idő azon része is, amelyre a munkáltató a biztosított keresetéből, jövedelméből levonta a nyugdíjjárulékot, de annak befizetését részben vagy teljesen elmulasztotta. Ha a biztosítottság a társadalombiztosítás nyilvántartásaiból megállapítható, de a nyugdíjjárulék befizetése a rendelkezésre álló okiratok, igazolások alapján nem bizonyítható, a nyugdíjjárulék levonását (megfizetését) vélelmezni kell.
Az 1997. december 31-e utáni egyetemi, főiskolai tanulmányi idő nem számít bele a szolgálati időbe.
A gyed, gyes, gyet, az ápolási díj, a munkanélküli-ellátások folyósításának időtartama szolgálati idő, ha arra megfizették az előírt nyugdíjjárulékot. A táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély és a sorkatonaság időtartama szolgálati idő.
Az egyéni és a társas vállalkozók szolgálatiidő-számításához az adóhatóság igazolja a nyugdíj-biztosítási és a nyugdíjjárulék befizetését, illetve az esetleges tartozás összegét. Az adóhatósági igazolás kiadásáig az érintettek szolgálati idejét saját igazolásuk vagy nyilatkozatuk alapján kell elismerni. Ha a vállalkozónak járuléktartozása van, és az adóhatóság, illetve a vállalkozó nem közli, hogy a tartozás melyik időszakra vonatkozik, a szolgálati időt annyi nappal kell csökkenteni, amennyi a tartozás összegének és a nyugdíj-megállapítás előtti hónapban érvényes minimálbér harmincadrésze után számított nyugdíj-biztosítási és nyugdíjjárulék összegének a hányadosa. Ha a tartozást utólag megfizetik, a szolgálati idő a befizetés napját magában foglaló naptári hónap első napjától vehető figyelembe, tehát a korábbi dátumtól megállapított nyugdíj visszamenőleg nem korrigálható (vagyis nem vehető fel a különbözet).
A minimálbérnél kisebb összeg után járulékot fizetők esetében a nyugdíjjogosultság elbírálásakor nem kell arányosan csökkenteni a szolgálati időt. Ha például valaki húsz évig részmunkaidőben dolgozik, és a minimálbér fele után fizet járulékot, jogosult a nyugdíjra - mivel húsz évet dolgozott -, de azt csak tíz év szolgálati időre számítják ki neki.
Az egészségügyi dolgozók a 2004. május 1-je utáni időszakra a heti 48 órát meghaladó, önként vállalt többletmunkavégzés arányában kiegészítő szolgálati időt szerezhetnek. Nyolc óra többletmunka számít egy napnak.
Özvegyi járadék
Nem változott.
A magánnyugdíjrendszerből 2010. november 2-ától 2011. március 1-jéig visszalépő tagok halála esetén özvegyi járadék is megállapítható.
Erre akkor kerül sor, ha az özvegyi nyugdíjnál magasabb ellátás állapítható meg. Ebben az esetben az özvegyi járadékot az özvegyi nyugdíj helyett folyósítják. (Az özvegyi járadék megállapítására vonatkozó szabályokat a kormány 2012-ben fogja meghatározni.)
Özvegyi nyugdíj
Új előírás 2012. január 1-jétől.
A rokkantsági nyugdíj megszűnése miatt érvényét veszti az a szabály, amely az elhunyt rokkantsági nyugdíjas ellátásának alapján határozta meg az ideiglenes özvegyi nyugdíj és az özvegyi nyugdíj összegét.
Változás 2012. január 1-jétől.
A nem nyugdíjas személy halálakor az özvegyi nyugdíj megállapítása nem függ attól, hogy az elhunyt dolgozott-e korkedvezményes időre jogosító munkakörben. (Eddig az ilyen munkakör betöltőjének halála esetén kevesebb szolgálati idő is elegendő volt az özvegyi nyugdíj megállapításához.)
Az özvegy munkaképesség-csökkenése akkor jogosít özvegyi nyugdíjra az ideiglenes ellátás egyéves időtartamának lejárta után, ha a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal megállapítja, hogy egészségi állapota 50 százalék alatti. (Eddig akkor jogosított, ha az egészségkárosodása meghaladta az 50 százalékot.)
Az özvegyi nyugdíj akkor lesz 60 helyett 30 százalék, ha az öregségi nyugdíjban és az 1998 előtt hatályos rendelkezések szerint megállapított mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi vagy növelt összegű járadékban nem részesülő özvegynek rokkantsági ellátást, rehabilitációs ellátást, korhatár előtti ellátást, átmeneti bányászjáradékot, illetve balettművészeti életjáradékot sem folyósítanak. (Eddig az öregségi nyugdíjasok és a mezőgazdasági szövetkezeti járadékosok mellett a rokkantsági nyugdíjasoknak járt feleakkora özvegyi nyugdíj.)
A 60 százalékos özvegyi nyugdíj az özvegyet mindaddig megilleti, amíg saját jogán nem állapítanak meg a részére öregségi nyugellátást, mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, rokkantsági ellátást, rehabilitációs ellátást, korhatár előtti ellátást, átmeneti bányászjáradékot, illetve balettművészeti életjáradékot. Akkortól a megállapított ellátás mellett már csak az elhunyt nyugdíjának 30 százaléka jár neki. (Eddig az öregségi nyugdíj és a mezőgazdasági szövetkezeti járadék, továbbá a rokkantsági nyugdíj megállapításakor csökkent felére az özvegyi nyugdíj.)
Nem változott.
Özvegyi nyugdíjat a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat - akár külön-, akár azonos neműek -, de élettárs csak akkor, ha társával annak halálát megelőzően legalább egy évig megszakítás nélkül együtt élt, és van közös (bármikor is született) gyermekük, vagy legalább tíz év óta megszakítás nélkül együtt éltek (ilyenkor nem kell közös gyermeküknek lennie).
Nem jogosult élettársa után özvegyi nyugdíjra az, aki az együttélési idő vagy annak egy része alatt özvegyi vagy baleseti özvegyi nyugdíjban részesült.
Özvegyi nyugdíjra az jogosult, akinek elhunyt házastársa (élettársa) jogosult lett volna öregségi, nyugdíjra, illetve öregségi nyugdíjas volt, vagy megszerezte a rokkantsági nyugdíj megállapításához a 2011. december 31-ei szabályok szerint szükséges szolgálati időt. Nem jogosult az özvegyi nyugdíjra e feltételek fennállása esetén sem az, aki házastársa (élettársa) halálát jogerős bírói ítélet szerint szándékosan okozta.
A házastárs (élettárs) halála után az özvegynek egy évig ideiglenes özvegyi nyugdíj jár. Ha az özvegy - árvaellátásra jogosult - másfél évesnél kisebb gyermeket tart el, az ideiglenes özvegyi nyugdíj legalább a gyermek 18 hónapos koráig jár. Ha a gyermek fogyatékos vagy tartósan beteg, az ideiglenes özvegyi nyugdíj a gyermek harmadik életévéig jár.
Az ideiglenes özvegyi nyugdíjat annak az öregségi nyugdíjnak az alapján kell kiszámítani, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Ha az elhunyt nem érte el a nyugdíjkorhatárt, a részére 2011. december 31-ei szabályok szerint megállapítható rokkantsági nyugdíj alapján számítják ki az ideiglenes özvegyi nyugdíjat. Az ellátás az özvegy saját keresetétől, jövedelmétől, nyugdíjától függetlenül teljes egészében jár.
Az özvegyi nyugdíjra jogosultság házasság esetén főszabályként nem kötődik együttélési időhöz. Ha azonban az elhunyt a házasságkötéskor már betöltötte az öregségi nyugdíjra jogosító életkort, az özvegy az özvegyi nyugdíjra csak akkor jogosult, ha a házasságkötéstől számítva öt éven át együtt éltek. Nem vonatkozik ez a megkötés azokra, akiknek közös gyermekük van, vagy korábban elváltak ugyan, de az öregséginyugdíj-korhatár betöltését követően ismét házasságot kötöttek.
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának megszűnése után az jogosult özvegyi nyugdíjra, aki házastársa halálakor az öregséginyugdíj-korhatárt már betöltötte, vagy rokkant, vagy házastársa (élettársa) jogán legalább két, árvaellátásra jogosult gyermeket tart el. A fogyatékos gyermeket nevelő özvegy akkor is jogosult özvegyi nyugdíjra, ha csak egy gyermeket nevel (a fogyatékosságot a családipótlékszabályok szerint kell igazolni).
Az özvegyi nyugdíj abban az esetben is jár, ha az előbbi feltételek valamelyike a házastárs (élettárs) halálától számított tíz éven belül következik be.
Az özvegyi nyugdíj annak az öregségi nyugdíjnak a 30 százaléka, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Ha az elhunyt nem érte el a nyugdíjkorhatárt, a részére 2011. december 31-ei szabályok szerint megállapítható rokkantsági nyugdíj 30 százaléka az özvegyi nyugdíj. Ez az özvegy nyugdíjának összegére, keresetére, jövedelmére tekintet nélkül jár.
Az elváltak vagy egy évnél régebben külön élők abban az esetben jogosultak özvegyi nyugdíjra, ha házastársuktól annak haláláig tartásdíjban részesültek (vagy bíróság azt megítélte), és az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike a különéléstől számított tíz éven belül bekövetkezett (például az özvegy eléri a nyugdíjkorhatárt). Az özvegyi nyugdíj ebben az esetben nem haladhatja meg a tartásdíj összegét.
Ha az elhunyt magánpénztári tag volt, és özvegye (illetve az árva vagy a szülő) nem szerepelt a kedvezményezettek között, de valamennyi kedvezményezett átutaltatta az elhunyt egyéni számláján lévő összeget a Nyugdíj-biztosítási Alapba, akkor az özvegy (árva, szülő) nem csökkentett, hanem teljes nyugdíjra (árvaellátásra, szülői nyugdíjra) lesz jogosult.
[Lásd a 168/1997. évi kormányrendelet 59/C. §-ában.]
Élettársnak a polgári törvénykönyv - 1959. évi IV. törvény - 685/A paragrafusában meghatározott személyeket kell tekinteni, az érintettek nemétől függetlenül. Az együttélést azonos lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy egyéb, hitelt érdemlő módon igazolni kell.
Együtt folyósított ellátások
Változás 2012. január 1-jétől.
Az 1998. január 1-je előtt megözvegyültek számára - akik együtt kaphatják saját nyugdíjukat és mellé elhunyt házastársuk nyugdíjának a 60 százalékát - az együtt folyósított saját jogú és özvegyi nyugdíj felső határa 76 260 forint (2011-ben 72 820 forint volt).
Nem változott.
A 30 százalékos özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogán járó ellátásának összegétől függetlenül jár.
Ha az özvegyi nyugdíj az elhunyt 1998. január 1-je előtti halála okán jár, az özvegy saját jogú nyugellátását főszabály szerint a 60 százalékos özvegyi nyugdíjjal kiegészítve kell folyósítani -függetlenül attól, hogy az özvegyi ellátást 1998. január 1-je előtt vagy után állapították meg -, de csak a kormány által évente meghatározott összegig (2012-ben 76 260 forintig), ha az özvegy számára ez a kedvezőbb.
Az özvegy kérheti, hogy 30 százalékos özvegyi nyugdíjat állapítson meg neki a nyugdíjfolyósító, és ezzel együtt folyósítsa saját jogú nyugellátását; ekkor nem érvényes az együttfolyósítási összeghatár.
Özvegyi nyugdíjra jogosultság feléledése
Nem változott.
Az özvegyi nyugdíj 1993. február 28-át követő megözvegyülés esetén tíz éven belül éledhet fel. Ha az özvegyi nyugdíjra jogosultság nem házasságkötés - hanem például az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnése, a megváltozott munkaképességű özvegy állapotjavulása - miatt szűnt meg, a jogosultság akkor éled fel, ha a feltételek (nyugdíjkorhatár, munkaképesség-változás) valamelyike az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül beáll.
Ha az özvegyi nyugdíj "feléled", a jogosultat megilletik a megszűnés óta érvényesült emelések, kiegészítések. Ha a megszűnt özvegyi nyugdíjat 1997. január 1-je előtt állapították meg, akkor az 1996. december 31-én érvényes nyugdíjkorhatárt (nőknél 55, férfiaknál 60 évet) kell figyelembe venni.
Feléled az özvegyinyugdíj-jogosultsága annak, akinek a házastársa (élettársa) 1993. március 1-je előtt hunyt el, és az elhunyt jogán folyósított özvegyi nyugdíj beszüntetésétől számított 15 éven belül betöltötte a nyugdíjkorhatárt, vagy elszenvedte az 50 százalékos munkaképességváltozást (ez esetben sincs feléledés akkor, ha az özvegy közben házasságot kötött). Tehát például annak, akinek a házastársa (élettársa) 1993. február 28-án hunyt el, és ő árvaellátásra jogosult gyermekek miatt 1999. május 15-éig özvegyi nyugdíjat kapott, 2014. május 15-éig kell betöltenie az öregséginyugdíj-korhatárt ahhoz, hogy özvegyi nyugdíja feléledjen.
Egyéb özvegyinyugdíj-szabályok
Nem változott.
Ha többen is jogosultak özvegyi nyugdíjra - például a külön élő házastárs és az élettárs -, az ellátást egyenlő arányban kell közöttük megosztani.
Megszűnik az özvegyinyugdíj-jogosultság, ha az özvegy az öregséginyugdíj-korhatára betöltése előtt házasságot köt.
Az özvegy munkaképesség-változása okán megállapított özvegyi nyugdíjra akkor szűnik meg a jogosultság, ha a munkaképesség változásának mértéke már nem éri el az 50 százalékot, az árvaellátás címén megállapított özvegyi nyugdíjra pedig akkor, ha már egyik gyermeket sem illeti meg az árvaellátás.
Árvaellátás
Új előírás 2012. január 1-jétől.
A rokkantsági nyugdíj megszűnése miatt érvényét veszti az a szabály, mely az elhunyt rokkantsági nyugdíjas ellátásának alapján határozta meg az árvaellátás összegét.
Nem változott.
Az árvaellátás annak az öregségi nyugdíjnak a 30 százaléka, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Ha az elhunyt nem érte el a nyugdíjkorhatárt, a részére 2011. december 31-ei szabályok szerint megállapítható rokkantsági nyugdíj 30 százaléka az ellátási összeg.
Az árvaellátás gyermekenként 2012-ben is minimum havi 24 250 forint.
Az árvaellátás a 16-25 éves korúaknak akkor jár (a korhatár méltányosságból 27 éves korig meghosszabbítható), ha az árva oktatási intézmény nappali tagozatán tanul. Ha az árva közben megrokkan, az árvaellátás életkortól függetlenül jár (mint a már az elhunyt halálakor rokkant kiskorú árvák esetében). A középiskolai tanulói jogviszony fennállását évente, a felsőfokú iskolaiét félévente kell igazolni. A 16. életévet betöltött árva a tanulmányokat a megkezdésüktől számított egy hónapon belül köteles igazolni.
A hallgatói jogviszony szünetelése alatt kizárólag akkor jár az árvaellátás, ha a szünetelés betegség vagy szülés miatt következik be.
Szülői nyugdíj
Új előírás 2012. január 1-jétől.
A rokkantsági nyugdíj megszűnése miatt érvényét veszti az a szabály, amely az elhunyt rokkantsági nyugdíjas ellátásának alapján határozta meg a szülői nyugdíj összegét.
Nem változott.
Szülői nyugdíjra az jogosult, akit gyermeke (unokája) a halála előtti évben túlnyomó részben eltartott. Túlnyomó részben eltartottnak az minősül, akinek nyugellátása, hozzátartozói nyugellátása a gyermek (unoka) elhalálozása időpontjában nem haladta meg az öregséginyugdíj-minimumot (havi 28 500 forintot).
A szülői nyugdíj összege azonos az özvegyi nyugdíjéval. Tehát abban az esetben, ha a szülőnek (nagyszülőnek) öregségi nyugdíja, rokkantsági ellátása, rehabilitációs ellátása, korhatár előtti ellátása, átmeneti bányászjáradéka, vagy balettművészeti életjáradéka is van, akkor a gyermek (unoka) öregségi nyugdíjának, vagy 2011. december 31-ei szabályok szerint megállapítható rokkantsági nyugdíjának 30 százaléka az ellátási összeg. Ha viszont a szülő (nagyszülő) nem kapja a felsorolt ellátások egyikét sem, a szülői nyugdíj 60 százalékos lesz.
Hozzátartozói ellátás üzemi balesetben elhunyt után
Nem változott.
Az üzemi baleset következtében elhunytak hozzátartozóit az általános szabályok szerint illeti meg az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj. Ugyanakkor nem jogosultsági feltétel, hogy az elhunyt az öregségi vagy a rokkantsági nyugdíjhoz 2011. december 31-én szükséges szolgálati időt megszerezze (vagyis a nyugdíj szolgálati időtől függetlenül jár). A hozzátartozói ellátást a baleseti rokkantsági nyugdíj kiszámításának 2011. december 31-én érvényes előírásai szerint kell megállapítani.
Eljárási szabályok
Nem változott.
Nyugellátás írásban, formanyomtatványon, az elbíráláshoz szükséges igazolások, adatok csatolásával igényelhető, visszamenőleg legfeljebb hat hónapra.
A nyugellátási igény a nyugdíj-biztosítási szervhez nyújtható be, személyesen vagy postai úton. Az igény bejelentési időpontjának a nyugdíj-biztosítási szervhez beérkezésének a napja számít.
Az igényelbíráló szerveknek az igény és a szükséges adatok benyújtását követő két hónapon belül kell határozatot hozniuk. Ez ellen 15 napon belül, írásban lehet fellebbezni a nyugdíj-biztosítási szerv vezetőjénél. Az ő döntése ellen az elsőfokú határozatot hozó nyugdíj-biztosítási szerv székhelye szerinti bírósághoz adható be - 30 napon belül - kereset.
Ha a nyugdíjra jogosultság megállapítható, de határozat 30 napon belül még nem hozható (például adatpótlás szükséges), az igénylő előleget kap.
A külföldön élő vagy ott tartózkodó nyugdíjas az ellátása külföldre folyósításához évente köteles megadni a szükséges adatokat a nyugdíjfolyósító szervnek.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság EGT-tag-államban élők, illetve tartózkodók nyugdíját kérésükre EGT-területen lévő bankhoz utalja. EGT-n kívüli országokba a nyugdíjfolyósító nem utal nyugdíjat, de a nyugdíjas megadhatja neki azt a belföldi számlaszámot, ahová utalhat. A nyugdíjat belföldi meghatalmazott is felveheti.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság minden januárban köteles ügyfeleit tájékoztatni arról, hogy az előző évben és a tárgyév január hónapjában kifizetett összeg milyen ellátásokat tartalmaz.
A nyugdíj-biztosítási szerv felhívására történő, valamint a nyugellátásban részesülő személynek a jogosultságáról és az ellátás folyósításáról, illetve a hozzátartozóknak a nyugdíjas haláláról szóló bejelentések határideje a felhívástól, az adat megváltozásától, valamint a halálozástól számított 15 naptári nap.
Szolgálati idő megállapítását a korhatár betöltése előtt bármikor, naptári évenként egyszer lehet kérni a nyugdíj-biztosítási igazgatóságtól.