adozona.hu
Az illetéktörvény magyarázata 2011 (Saldo, 251 A/4 oldal, 2011.)
Az illetéktörvény magyarázata 2011 (Saldo, 251 A/4 oldal, 2011.)
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Könyvünk az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény egységes szerkezetbe foglalt, hatályos szövegét, valamint a jogszabály rendelkezéseihez fűzött magyarázatokat tartalmazza. Utóbbiak a normaszöveg könnyebb megértését szolgálják, illetve rávilágítanak az egyes illetékszabályok összefüggéseire.
Az illetéktörvény az elmúlt húsz évben számtalan kisebb-nagyobb módosításon esett át (ezek közül az egyik legnagyobb visszhangot éppen az a 2010 nyarán hatályba lépett változás kapta, mely az örökl...
Az illetéktörvény magyarázata 2011 (Saldo, 251 A/4 oldal, 2011.)
Szerzők:
Dr. H. Nagy Dániel
Dr. Sík Magdolna
Dr. Sőrés Zsuzsa
Dr. Tóth György
Előszó
Tisztelt Olvasó!
Könyvünk az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény egységes szerkezetbe foglalt, hatályos szövegét, valamint a jogszabály rendelkezéseihez fűzött magyarázatokat tartalmazza. Utóbbiak a normaszöveg könnyebb megértését szolgálják, illetve rávilágítanak az egyes illetékszabályok összefüggéseire.
Az illetéktörvény az elmúlt húsz évben számtalan kisebb-nagyobb módosításon esett át (ezek közül az egyik legnagyobb visszhangot éppen az a 2010 nyarán hatályba lépett változás kapta, mely az öröklést és az ajándékozást illetékmentessé tette az egyenes ági rokonok között).
A gyakori módosításoknak is köszönhető, hogy az illetékjogi szabályozást a gyakorló szakemberek is bonyolultnak tartják, illetve helyenként hiányolják annak következetességét. Éppen ezért bizonyulhat rendkívül hasznosnak jelen kiadvány, melynek célja, hogy magyarázataival valódi segítséget nyújtson valamennyi jogalkalmazó számára. A helyes jogértelmezés érdekében a mű összefoglalja az adóhatósági és a bírósági joggyakorlat értékes tapasztalatait, a 2010-es évközi változások, valamint a 2011-ben hatályba lépett új szabályok ismertetése során pedig azokra a kérdésekre koncentrál, melyek az ügyfelek - a vagyonszerzők, illetve azok képviselői - részéről is rendszeresen felmerülnek.
Budapest, 2011. április
a Szerzők
Információk a termék használatához
A jogszabályok szövegét a - Kiadónk által feldolgozott - magyarázat közvetlenül nem tartalmazza, azokat egy hivatkozás segítségével külön ablakban nyithatja meg a Felhasználó. Az így megnyitott joganyag a hatályos szöveggel olvasható, amennyiben ettől eltérő időállapottal szeretné megtekinteni a jogszabály szövegét, ezt az "Időállapotok" lenyíló menüben állíthatja be.
Gyakrabban használt rövidítések
Jogszabályok
| Art. | Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény |
| Áht. | Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény |
| Be. | A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. Törvény |
| Ctv. | A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény |
| Csjt. | A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény |
| Cstv. | A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról (a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról) szóló 1991. évi XLIX. törvény |
| régi Evtv. | Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény |
| Evtv. | Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény |
| Éptv. | Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény |
| Gt. | A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény |
| Hpt. | A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény |
| Htv. | A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény |
| Inytv. | Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény |
| Itv. | Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. Törvény |
| Ket. | A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény |
| Lsztv. | A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény |
| Öotv. | Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény |
| Pp. | A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény |
| Ptk. | A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény |
| Szabs.tv. | A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. Törvény |
| Szja tv. | A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény |
| Szövtv. | A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény |
| Tao. tv. | A társasági adóról és az osztalékadótól szóló 1996. évi LXXXI. törvény |
| Tftv. | A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény |
| Tpt. | A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény |
| Ütv. | Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény |
| Vht. | A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény |
1990. évi XCIII. törvény az illetékről
Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az illetékek alapvető szabályairól, továbbá az igazgatási és bírósági szolgáltatások díjának megállapításáról a következő törvényt alkotja:
Az illetékekről szóló törvény preambuluma és indoklása egyaránt azt a célt tűzi a törvény elé, hogy a lakosságot és a gazdálkodó szervezeteket egyaránt érintő fizetési kötelezettséget állapítson meg annak érdekében, hogy egyfelől elősegítse az állami és az önkormányzati feladatok teljesítését, másfelől arányos és méltányos hozzájárulást biztosítson a közterhek viselésében.
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet
Az illetékekre vonatkozó általános rendelkezések
1. Illeték- és díjfizetési kötelezettség
Az Itv. 1. §-a kimondja, hogy öröklés és ajándékozás, valamint visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, a közigazgatási hatósági eljárásért valamint bírósági eljárásért eljárási illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Egyes hatósági eljárásokban az azonnali eljárásért az illetéken felül igazgatási szolgáltatási pótdíjat is kell fizetni.
A cégbíróságok felügyeleti eljárása felügyeleti illeték megfizetésével jár.
Az illetékek csoportosítása
Ennek megfelelően az illetékek három nagy csoportjáról beszélhetünk, úgymint a vagyonszerzési, az eljárási és a cégbírósági felügyeleti illetékek csoportjáról. A vagyonszerzési illeték között ezen felül megkülönböztethetünk ingyenes vagyonszerzéshez kapcsolódó (öröklési, ajándékozási), valamint ellenérték fejében történő szerzéshez kapcsolódó visszterhes vagyonátruházási illetékeket, míg az eljárási illetékek közigazgatási hatósági és bírósági eljárási illetékekre tagozódnak. A cégbírósági felügyeleti illeték különállása a fizetésre kötelezett személyével indokolható, mivel itt az illetékfizetési kötelezettség a vizsgált céget terheli.| 1. Vagyonszerzési illetékek | 2. Eljárási illetékek/ Igazgatási szolgáltatási díjak | 3. Cégbírósági felügyeleti illeték | |
| Ingyenes - öröklési - ajándékozási | Visszterhes | Közigazgatási eljárásokban | |
| Bírósági eljárásokban | |||
| + Igazgatási szolgáltatási pótdíj | |||
Az öröklési és ajándékozási illeték a vagyongyarapodást terheli. Az örökléssel, illetve az ajándékozással az örökös, illetve a megajándékozott vagyona gyarapszik. Ennek a vagyongyarapodásnak egy részét vonja el az állam vagyonszerzési illeték formájában. Ennek megfelelően ezek az illetékek - közgazdasági tartalmukat tekintve - egyszeri vagyonadó-jellegűek. Adójellegű elvonás a visszterhes vagyonátruházási illeték is, amelyet azonban elsősorban nem a vagyongyarapodás után kell fizetni, hanem az Itv.-ben nevesített vagyonelemek (pl. ingatlan, gépjármű, illetve az ezekre vonatkozó vagyoni értékű jog) ellenérték fejében történő megszerzéséért. Ez a közteher tehát forgalmi adó típusú elvonás. Nem változtat ezen az sem, hogy - mint ahogy erről a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyalásakor szó lesz - bizonyos esetekben az ingyenes szerzés után is ezt az illetéket kell fizetni. Az Itv. a vagyon fogalma alá az ingatlant, az ingót, és a vagyoni értékű jogokat sorolja. Ezen fogalmak tartalmával a későbbiek folyamán ismerkedünk meg közelebbről.
Az eljárási illetékek és az ezek alternatívájaként meghatározható igazgatási, bírósági szolgáltatási díjak elsődleges közgazdasági funkciója, hogy részben vagy egészben megtérüljenek azok a költségek, amelyek a különböző állami hatóságoknál (bíróságnál) a vállalkozások, egyéb szervezetek és a magánszemélyek által indított ügy intézése kapcsán felmerülnek.
A közigazgatási hatósági és bírósági eljárási illetéket (díjat) fizetők tehát a központi és helyi hatóságok működtetésének költségeihez közvetlenül járulnak hozzá.
Egyes közigazgatási hatósági, bírósági eljárásokért (szolgáltatásokért) nem illetéket, hanem külön jogszabályban megállapított, ún. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A különbségtétel alapja, hogy az illetékektől eltérően a díjaknál elméletileg megállapítható a közszolgáltatás valódi költsége. A fizetendő díj épp ezért nem haladhatja meg az adott eljárással kapcsolatban felmerült költségeket. A változó költségű eljárások, szolgáltatások esetében a díj összegét pedig átalányjelleggel kell meghatározni. Az illeték és díjfizetés garanciális szabálya, hogy nem lehet párhuzamos. Az illeték és igazgatási szolgáltatási pótdíj ugyanakkor egymás mellett érvényesülhet, a pótdíjat ilyen esetben a hatóság többletszolgáltatásáért kell fizetni.
A díj mértékét az érdekelt miniszter a nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben szabályozza, a lakosság széles körét érintő díjfizetési kötelezettség kivételével, amelyet csak törvény állapíthat meg.
Az igazgatási szolgáltatási pótdíj 2010. január 1-jétől új jogintézményként jelent meg az illetéktörvényben. Igazgatási szolgáltatási pótdíjat azon eljárások vonatkozásában írhat elő külön jogszabály, melyekre nézve az illetéktörvény állapít meg eljárási illetéket - ilyen például az útlevél, a személyi igazolvány, a gépjármű vezetői engedély stb. kiadása iránti eljárás - és az eljárást az ügyfél kérelme alapján a hatóság "különleges szolgáltatásként" végzi el. A különleges szolgáltatás ez esetben azt jelenti, hogy az ügyintéző a hatóság hivatali munkaidején túl vagy a hatóság székhelyén kívül intézi el az ügyet.
Az igazgatási szolgáltatási pótdíj funkciója, hogy a kérelmező ügyfél megfizesse a hatóság azon költségeit, melyek az ügy azonnali elintézése során merülnek fel.
Az igazgatási szolgáltatási pótdíj előírása az Itv. 100. §-ának (2) bekezdésében rögzített felhatalmazás alapján történik. A felhatalmazó rendelkezés biztosít lehetőséget a feladatkörrel rendelkező minisztereknek, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben írják elő - a közigazgatási szolgáltatás meghatározása mellett - az igazgatási szolgáltatási pótdíj fizetését, illetve rendeletben határozzák meg az igazgatási szolgáltatási pótdíj mértékét.
A felügyeleti illeték a megyei, fővárosi bíróságnak (mint cégbíróságnak) a cégnyilvántartás közhitelességének és a cég törvényes működésének biztosítása érdekében, hivatalból vagy kérelemre lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárásához kapcsolódik. A felügyeleti eljárás célja, hogy a cégbíróság a cég törvényes működését kikényszerítse. Tekintettel arra, hogy az eljárás hivatalból vagy az ügyész, mint a cég tevékenységének ellenőrzésére jogosult hatóság, továbbá a közigazgatási szerv, a területileg illetékes gazdasági, szakmai kamara, illetve az eljárás lefolyatásához fűződő jogi érdekét valószínűsítő más személy kérelmére indul, és a bírósági eljárási illetéket a kérelemre indult eljárásokért kell fizetni, az eljárás megindítására okot adó cég ezzel nem terhelhető. A felügyeleti illeték bevezetésének indoka tehát az, hogy az a cég is részt vállaljon a cégbíróságnál felmerülő költségekből, amely jogsértően működik, és ezért szükséges volt vele szemben a felügyeleti eljárás megindítása, illetve lefolytatása.
2. A törvény területi és személyi hatálya
Az Itv. 2. §-a a törvény területi és személyi hatályát rögzíti, pontosítja, hogy az 1. §-ban meghatározott adott illetékre vonatkozó rendelkezéseket mely esetekben lehet, illetve kell alkalmazni.
Öröklési illeték
Az öröklési illetékrendelkezések területi hatálya a belföldön lévő hagyatékra minden esetben - tehát az örökhagyó illetve az örökös állampolgárságára (illetőségére stb.) tekintet nélkül - kiterjed. Ettől csak törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésben lehet eltérni.Így például az Ausztriában élő osztrák állampolgár örökhagyó magyarországi hagyatéka (legyen az ingó vagy ingatlan) után az örökös állampolgárságától, vagy tartózkodási helyétől függetlenül az Itv. öröklési illetékrendelkezéseit alkalmazni kell.
A hagyaték az örökhagyóról halála esetén jogutódaira átszálló egész vagyon: vagyontárgyainak, valamint polgári jellegű vagyoni jogainak és kötelezettségeinek összessége.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés a) pontja ezzel szemben a vagyon fogalmába kizárólag az ingatlant, az ingót valamint a törvényben megjelölt vagyoni értékű jogokat sorolja.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés b) pontja alapján ingatlan a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló - azaz olyan kapcsolatban álló dolog, hogy az elválasztással a dolog, vagy az elválasztott rész elpusztulna, illetve értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne - minden dolog.
Ingó a fizetőeszköz, az értékpapír, a gazdálkodó szervezetben fennálló vagyoni betét, valamint mindaz, ami nem minősül ingatlannak az Itv. 102. § (1) bekezdés c) pontja szerint.
Vagyoni értékű jog pedig az Itv. 102. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jogokat -, továbbá a vagyonkezelői jog, az önálló orvosi tevékenység működtetési joga, a gépjármű üzembentartói jog, továbbá ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés. Nem tartozik e körbe a bérleti, a koncessziós és a szolgalmi jog, így szerzésük nem keletkeztet illetékkötelezettséget.
A külföldön lévő ingatlanhagyatékra - szintén függetlenül az örökhagyó és az örökös állampolgárságától, lakó- vagy tartózkodási helyétől - az öröklési illetékrendelkezések hatálya nem terjed ki. A külföldön lévő ingó hagyatékra, vagyoni értékű jogra viszont feltétellel terjed ki a törvény hatálya. Ha a külföldön lévő ingóságot, illetve a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogot magyar állampolgár, Magyarországon élő nem magyar állampolgár, valamint belföldi székhelyű jogi személy örökli, akkor ez a vagyonszerzés az Itv. tárgyi hatálya alá tartozik, feltéve hogy a hagyaték székhelye szerinti államban öröklési illetéket (vagy ennek megfelelő adót) nem kell fizetni. Fontos kiemelni, hogy a törvény a "nem kell fizetni" kifejezést alkalmazza. Azaz, ha az ingó hagyaték helye szerinti államban működik ugyan ilyen - az öröklést terhelő - közteher, de az adott vagyonszerzés mentességet élvezett, akkor a vagyonszerzés után hazánkban alkalmazni kell az Itv. rendelkezéseit.
Az Itv.102. § (2) bekezdésének értelmező rendelkezései alapján Magyarországon élő nem magyar állampolgárnak azt kell tekinteni, aki
a) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik,
b) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású,
c) külön jogszabály értelmében menekültnek minősül.
Minden állam - szuverenitása részeként - meghatározza azokat a közteher-fajtákat, melyet területén, illetve (területén kívül) joghatálya alá tartozó személyek (állampolgárok, menekült státuszúak stb.) vonatkozásában alkalmazni kíván. Tekintettel arra, hogy így egy adótárgy elvileg több állam szabályai szerint is illetékkötelezettség alá eshet (pl. a jövedelem mind a forrás helye, mind az azt megszerző hazája szerint is adóköteles lehet, vagy meghatározott vagyontárgy a fekvése helye szerint, illetve a tulajdonos hazája szerint is adóztatható) felmerülhet a kétszeres (esetleg többszörös) adóztatás kérdése. E kérdést - ha az adott állam ezt egyáltalán kezelni kívánja - alapvetően két módon lehet rendezni: vagy az állam egyoldalúan korlátozza adóztatási hatalmát (pl. nem adóztatja polgárai külföldön lévő vagyonát, esetleg a másik államban megfizetett adót beszámítani engedi), vagy nemzetközi megállapodást köt a kettős adóztatás elkerülésének kérdéséről. Az Itv. mindkét korlátozást ismeri, hiszen kimondja, hogy a külföldön lévő ingatlan hagyatékra nem terjed ki a hatálya, illetve a nemzetközi szerződésen illetve viszonosságon alapuló eltérő szabályozásnak is teret enged. Az öröklési illetékben azonban csak a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésnek biztosít primátust.
|
| Belföldi hagyaték | Külföldön lévő ingóhagyaték, külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jog | Külföldön lévő ingatlanhagyaték |
| Magyar állampolgár, Magyarországon élő külföldi | Igen | Igen* | Nem |
| Nem Magyarországon élő külföldi állampolgár | Igen | Nem | Nem |
Élők közötti jogügyletekhez kapcsolódó illetékek
Ingók és az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok élők közötti jogügylettel való szerzése esetében - kivéve a belföldön már nyilvántartásba vett gépjárművet, pótkocsit, valamint a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétjét - az Itv. rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha az ingó átadása, illetve a jog megszerzése belföldön történt.A belföldi ingatlanra, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogra az illetéktörvény rendelkezése a vagyonszerző személyére tekintet nélkül kiterjed, kivéve ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik. A belföldön nyilvántartásba vett gépjárműre, pótkocsira és az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogra, illetve a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétjére szintén a vagyonszerző személyétől illetve az ingó átadása és jog megszerzésének helyétől függetlenül - nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a törvény hatálya kiterjed. A belföldön már nyilvántartásba vett gépjármű és pótkocsi esetében tehát az Itv.-t akkor is alkalmazni kell, ha az átadás helye nem belföld. Ugyanígy alkalmazni kell az Itv.-t minden olyan esetben mikor a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező - akár belföldi, akár külföldi - társaság vagyoni betétjének szerzéséről van szó.
Az Itv. tehát az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetékek esetében a nemzetközi szerződéseknek - függetlenül azok hazai kihirdetésének jogforrási szintjétől - mindig elsőbbséget biztosít. Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetközi szerződéseknek az ingatlanokkal kapcsolatban az a rendező elve, hogy mindig az ingatlan fekvése helye szerinti állam jogosult az adóztatásra.
|
| Belf. ingatlan, belf. nyilvántartásba vett gépjármű +kapcs. vagyoni értékű jogok, +ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betéte | Egyéb ingó + kapcs. vagyoni értékű jogok, + belf. nyilvántartásba nem vett gépjármű | Követelés elengedése, engedményezés, tartozásátvállalás |
| Belföldi illetőségű magánszemély, belföldön bejegyzett szervezet | Igen* | Igen** | Igen |
| Külföldi illetőségű magánszemély, külföldön bejegyzett szervezet | Igen* | Igen** | Nem |
**ha a megszerzés belföldön történt
A pénzeszközök átadásának speciális módja a banki átutalással történő fizetés. A Ptk. 292. §-ának (1) bekezdése értelmében a pénztartozás teljesítésének helye - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosult lakóhelye, illetőleg székhelye. A pénztartozás megfizetésével kapcsolatban a Ptk.-hoz fűzött kommentár kifejti, hogy a pénztartozást akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha a pénz eljut a jogosulthoz; bankszámlák közötti átutalás esetén pedig az a nap a teljesítés napja, amikor a pénzösszeget a jogosult bankszámláján jóváírják.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a külföldi bankszámlára utalt pénz esetén az átadás nem belföldön történik, tehát az Itv. rendelkezései nem alkalmazhatóak. Belföldi bankszámlára történő utalás esetén pedig nem releváns, hogy az utalás belföldi vagy külföldi bankszámláról történik, a teljesítés helye Magyarország, így az ügyletre kiterjed az illetéktörvény hatálya.
Speciális rendelkezés vonatkozik 2009. január 23-át követően a követelés elengedése, engedményezése, tartozásátvállalás címén vagy más hasonló módon történő vagyonszerzésekre. Az Itv.-t - pontosabban az ajándékozási illeték rendelkezéseket - akkor kell alkalmazni, ha a vagyonszerző - az a fél akinek az említett ügyletek alapján vagyona gyarapodik - a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illetőségű magánszemély vagy belföldön bejegyzett szervezet.
Az Szja. tv. 3. § 2. pontjában határozza meg a belföldi illetőségű magánszemélyt. Ezen rendelkezés alapján belföldi illetőségű magánszemély:
a) a magyar állampolgár (kivéve, ha egyidejűleg más államnak is állampolgára, és belföldön nem rendelkezik a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben meghatározott lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel);
b) az a természetes személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogát az adott naptári évben - a ki- és beutazás napját is egész napnak tekintve - legalább 183 napig a Magyar Köztársaság területén gyakorolja;
c) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó letelepedett jogállású, illetve hontalan személy; továbbá
d) az a)-c) pontban nem említett természetes személy, akinek
da) kizárólag belföldön van állandó lakóhelye;
db) létérdekei központja belföld, ha egyáltalán nem vagy nem csak belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel;
dc) szokásos tartózkodási helye belföldön található, ha egyáltalán nem vagy nem csak belföldön rendelkezik állandó lakóhellyel, és létérdekei központja sem állapítható meg;
azzal, hogy a létérdekek központja az az állam, amelyhez a magánszemélyt a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok fűzik.
Eljárási és cégbírósági felügyeleti illetékek
Az eljárási és a cégbírósági felügyeleti illetékrendelkezések személyi hatálya mind a természetes személyekre - állampolgárságra tekintet nélkül -, mind a jogi személyekre, egyéb szervezetekre kiterjed, kivéve, ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik.Időbeli hatály
Az Itv. időbeli hatályát a törvény hatályba léptető rendelkezése tartalmazza, azzal, hogy ez értelemszerűen az egyes törvénymódosítások eredményeként születő rendelkezések esetében más és más időpont lesz. Vagyis egy adott illetékügy - legyen az vagyonszerzési, vagy eljárási - szempontjából alkalmazandó illetékrendelkezés megállapításához a hatályba léptető rendelkezések vizsgálata mindig szükséges.3. Az illetékkötelezettség keletkezése
Az illetékkötelezettség jelentősége - elhatárolása az illetékfizetési kötelezettségtől
Az illetékkötelezettség keletkezésének időpontja nagy jelentőségű az illetékjog szempontjából. Ettől az időponttól nyílik meg egyfelől az államnak az illeték követeléséhez való joga, másfelől pedig a vagyonszerző számára a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésére nyitvaálló 30 napos határidő. Ez az időpont irányadó a vagyontárgy minősítése szempontjából is, különösen az ingatlan lakástulajdonnak, lakóházépítésre alkalmas telektulajdonnak, illetve termőföldnek minősítése tekintetében. Ez az időpont irányadó továbbá a felek között fennálló rokoni kapcsolat megítélése szempontjából is.Fontos kiemelni, hogy az illetékkötelezettség keletkezése és az illetékfizetési kötelezettség nem azonos fogalmak. Előbbi nem jelenti automatikusan az illetékfizetési kötelezettség keletkezését is, tekintettel az Itv. igen széles mentességi szabályrendszerére.
Öröklési illeték
Az öröklési illetékkötelezettség keletkezésének a napja - a polgári jog vonatkozó rendelkezéseivel összhangban - az örökhagyó halálának a napja, a hagyaték ugyanis az ember halálával, vagyis gyakorlatilag minden külön intézkedés nélkül, ipso iure száll át az örökösre. Az örökösnek tehát sem elfogadó nyilatkozatot nem kell tennie, sem más jogcselekményt nem kell végeznie ahhoz, hogy az örökséget megszerezze. Az átszállás a törvény erejénél fogva (ex lege) következik be, tehát ehhez hagyatékátadó végzésre sincs szükség. A hagyatéki eljárás és az annak során hozott hagyatékátadó végzés csak az öröklés közhitelű tanúsítására szolgál, deklaratív hatályú, de öröklési jogot nem keletkeztet. Ebben az esetben az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés sem konstitutív hatályú jogi aktus, a hagyatékba tartozó ingatlan tulajdonjogát az örökös a törvény erejénél fogva az örökhagyó halála pillanatában megszerzi.Élők közötti jogügyletekhez kapcsolódó illetékek
Általános szabályok
Az élők közötti jogügyletek (ajándékozás, visszteher fejében történő szerzések) a felek megállapodásán, szerződésén alapulnak. A szerződés polgári jogi értelemben a felek egybehangzó és kölcsönös akaratnyilvánításával jön létre. A vagyonszerzéshez a szerződés csak jogcímet biztosít, ahhoz további aktusokra van szükség (pl. az ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez annak ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére, az ingó tulajdonjogának megszerzéséhez a dolog átadására).Fő szabály szerint ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén az illetékkötelezettség keletkezésének időpontja a szerződés megkötésének a napja. Ez ingatlan tulajdonjogának szerződéssel történő átruházására minden esetben igaz, hiszen azt minden esetben okiratba kell foglalni. Más a helyzet az ingóságokkal, amelyek átruházása szóbeli szerződéssel és a dolog átadásával, tehát okirat kiállítása nélkül is történhet (kivétel ez alól pl. a személygépkocsi, amelynél követelmény az átruházására irányuló akarat írásba foglalása, azaz okirat kiállítása). Ilyenkor az illetékkötelezettség az átadás napján - a "vagyonszerzéskor" - keletkezik.
A jogügylet hatályától függő kivételek
A polgári jog lehetőséget ad arra, hogy a szerződés hatályának beállta elváljon a szerződés megkötésének időpontjától. Ide tartoznak a felfüggesztő feltételtől és a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződések.1) A Ptk. 228. § (1) és (2) bekezdése szerint, ha a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan, jövőbeni eseménytől teszik függővé (felfüggesztő feltétel), a szerződés hatálya e feltétel bekövetkeztével áll be. Ha a felek a szerződés hatályának megszűntét tették bizonytalan, jövőbeni eseménytől függővé (bontó feltétel), a feltétel bekövetkeztével a szerződés hatálya megszűnik.
E törvényi rendelkezések értelmében feltétel kizárólag jövőbeni, bizonytalan esemény lehet. Ha a felek a szerződés hatályának beálltát, vagy megszűnését feltételhez kötik, a felfüggesztő vagy bontó feltétel bekövetkeztéig, illetve meghiúsulásáig függő helyzet áll fenn. Ha a feltétel bekövetkezik, a szerződés hatálya a feltétel bekövetkeztével beáll. Értelemszerűen nem hatályosul a szerződés abban az esetben, ha az esemény nem következik be. Ha egy ingatlanra vonatkozó adásvétel szerződésben a felek úgy rendelkeznek, hogy az csak akkor lép hatályba, ha az ingatlan jogi jellegét a hatóság megváltoztatja, úgy egy valódi - tartalma szerint is - felfüggesztő feltételről van szó. Valamely ingatlan jellegének, jogi minősítésének megváltoztatásához ugyanis nem elégséges a felek erre irányuló szándéka. A felépítmény bontásához, az ingatlan jellegének megváltozásához hatósági döntések, határozatok, engedélyek szükségesek. Ezek pedig nem tartoznak a felek kompetenciájába, mivel ezeket kizárólag jogszabályok által erre feljogosított közigazgatási szervek, az e tárgyban rájuk irányadó anyagi és eljárási szabályoknak megfelelően hozhatják meg.
Ilyenkor a felek közötti ingatlan adásvételi szerződés érvényesen létrejött, csupán annak hatálya állt be később, azaz a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezett a szerződés megkötésétől eltérő időpontban [Itv. 3. § (6) bekezdése]. Mivel a szerződés hatálya a hatósági átminősítéssel áll be, ez az időpont lesz az illetékkötelezettség keletkezésének az időpontja.
Az érvényesség és a hatályosság ugyanis nem azonos jogi fogalmak. Az ingatlan adásvételi szerződés érvényes létrejöttéhez szükséges tartalmi követelményekről a XXV. Polgári Elvi Döntés ad iránymutatást. Ha a felfüggesztő feltétel is írásba foglalásra kerül, akkor az a tulajdon átruházási szándék részének minősül. A felfüggesztő feltétel ellehetetlenülése esetén a szerződés nem érvénytelenné, hanem hatálytalanná válik.
2) A felek a szerződés hatályba lépését időponthoz is köthetik (időhatározás) a Ptk. 229. § (3) bekezdése alapján. Értelemszerűen a kitűzött időpont bekövetkezésével a szerződés hatálya beáll. Az időpont mindig - az idő múlásával - biztosan bekövetkező jövőbeli esemény. Ezekben az esetekben az illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik.
Fontos kiemelni, hogy az Itv. a szerződés hatályáról szól, és nem a szerződés alapján létrejövő vagyonszerzés hatályáról. (A szerződés hatályossága azt jelenti, hogy a felek a szerződésben rögzített magatartásokat kell, hogy tanúsítsák.) Amennyiben a szerződés pl. tulajdonjog fenntartással történő eladásról szól - az eladó a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartja tulajdonjogát -, úgy a szerződés hatályos, az illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Nem minősül ugyanis felfüggesztő feltételnek a teljesítés határidejére vonatkozó szerződéses rendelkezés. Úgyszintén nem érinti a szerződés hatályát, vagyis az illetékkötelezettség keletkezésének időpontját, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges ügyvédi ellenjegyzés időpontja. Az ügyvédi ellenjegyzés ugyanis nem a szerződés hatályához szükséges aktus, hanem az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmasság kelléke.
3) A felfüggesztő feltételtől meg kell különböztetni a harmadik személy beleegyezéséhez vagy hatósági jóváhagyáshoz kötött szerződéseket. Ilyen esetekben a beleegyezés, illetőleg a jóváhagyás nem a már létrejött szerződés hatályosságának, hanem magának a szerződés érvényes létrejöttének a feltétele (érvényességi kellék). Ekkor az illetékkötelezettség keletkezésének időpontja a beleegyezés, illetve a jóváhagyás - ha több hatóság jóváhagyása is szükséges, akkor az utolsó jóváhagyás - napja, annak ellenére, hogy a szerződés ilyenkor megkötésének - azaz a szerződés aláírásának - napjával jön létre, ha jogszabály kivételt nem tesz. Ugyanakkor az elővásárlásra jogosult az elővásárlási jogról lemondó nyilatkozata nem minősül harmadik személy jóváhagyásának.
4) Külön kell szólni a bontó feltétel bekövetkezéséről. Ugyan az illetéktörvény az illetékkötelezettség keletkezésének a szerződés megkötése napjától való eltérő időpontja körében szabályozza, azonban itt valójában a szerződés hatályának megszűnéséről van szó. Vagyis a bontó feltételt tartalmazó szerződések esetében az illetékkötelezettség a fő szabálynak megfelelően, azaz a szerződés megkötésének napján keletkezik. A bontó feltétel bekövetkezésével a szerződés hatálya megkötésének időpontjára visszaható hatállyal megszűnik.
A szerzésmód sajátosságaiból adódó kivételek
A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezése szempontjából egyéb eltérő szabályokat is tartalmaz az Itv., mégpedig a szerzésmód sajátosságainak megfelelően. Ide tartozik az árverési vétel, amikor is az árverés napján, továbbá a hatósági, bírósági határozattal történő szerzés, amikor az illetékkötelezettség a határozat jogerőre emelkedésének napján keletkezik.A lízingszerződések esetében az illetékkötelezettség keletkezése időpontjának expressis verbis kimondása a lízingszerződések, mint atípusos szerződések eltérő jellegéből következik. Az ún. nyílt végű pénzügyi lízing esetén - mely a bérleti szerződéshez áll közel - a futamidő végén a lízingelt vagyontárgy nem kerül "automatikusan" a lízingszerződés alapján a lízingbevevő tulajdonába, kivéve, ha azt maradványértéken megvásárolja. Azaz az ilyen lízingszerződéssel önmagában nem lehet tulajdonjogot szerezni. Így e szerződésekkel kapcsolatban tehát a futamidő végéig fel sem merül a lízingbevevőnél az illetékkötelezettség keletkezésének problémája.
Ha pedig a futamidő végén a lízingbevevő úgy dönt, hogy él vételi jogával, azaz megszerzi a vagyontárgy tulajdonjogát, az illetékkötelezettség is az erre vonatkozó megállapodás megkötése időpontjában - azaz a főszabálynak megfelelően keletkezik.
Más azonban a helyzet az ún. zárt végű pénzügyi lízingszerződések esetében, amelyek a futamidő végén automatikus tulajdonosváltozást eredményeznek, minden további külön megállapodás nélkül. Az ilyen lízingszerződés ugyanis tartalmában részletvételnek felel meg, a fizetési feltételek alakulását pedig az Itv. nem értelmezi az illetékkötelezettség keletkezésének időpontja szempontjából releváns tényezőnek. Az illetékkötelezettség zártvégű lízing-szerződések esetében is a főszabálynak megfelelően, azaz a szerződés (lízingszerződés) megkötése napján keletkezik.
Annak megállapítása, hogy az adott lízingszerződés mely típusba tartozik, magának a szerződésnek az értelmezése alapján történhet. A visszterhes vagyonátruházási illeték tárgykörébe tartozó vagyonszerzések közül leggyakrabban a gépjármű lízing fordul elő. A gépjármű lízing esetén a lízingbe vevő üzembentartói jogának bejegyzése céljából minden esetben szükséges a szerződés eljuttatása az okmányirodához. Az Itv. 76. § (3) bekezdése kimondja ugyanakkor, hogy az okmányirodai közreműködéstől függetlenül a gépjármű- és pótkocsi-szerzések tekintetében is az állami adóhatóság az elsőfokú illetékhatóság. Ha a fizetendő illetékkel kapcsolatos vita vagy más körülmény ezt indokolja, az adóhatóság határozattal állapítja meg a vagyonszerzési illetéket.
A zárt végű, ingatlanra vonatkozó lízingszerződések esetén - tekintve, hogy e szerződések célja, hogy a lízingbevevő a futamidő végén tulajdonjogot szerezzen -, a bejelentési kötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik, azt az általános szabályok szerint be kell jelenteni a földhivatalhoz illetékkiszabásra, és meg kell fizetni a kiszabott illetékből az illetékelőleg összegét, függetlenül a futamidő tartamától. Ha a futamidő lejárta előtt a lízingszerződés bármely okból megszűnik - pl. a lízingbevevő nem teljesíti a fizetési kötelezettségét és emiatt a lízingbe adó eláll -, akkor ennek földhivatal felé való bejelentése, az eredeti állapot helyreállítása iránti intézkedés alapján az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja alapján lehet a kiszabott illeték törlését, illetve a már megfizetett illeték, illetékelőleg visszatérítését kérni az adóhatóságtól.
Eljárási illetékek
A közigazgatási hatósági eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik. Eljárási illetéket ugyanis kizárólag akkor kell fizetni, ha az ügyfél kérelmére indult a közigazgatási hatósági eljárás. Ha a hatóság hivatalból folytat le hatósági eljárást, akkor - mivel az ilyen eljárás nem tárgya az illetéknek - illetéket nem kell fizetni. A bírósági eljárási illetékkötelezettség az illetékköteles ügy megindításakor keletkezik.4. Illetékmentesség
Az illetékmentességi szabályok jelentős része az Itv.-ben található, azonban számos más törvény is biztosít - általában eljárási - illetékmentességet. Ilyen például a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvény, a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény, vagy a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény.
Az Itv. külön szabályozza a személyes, és külön az egyes illetéknemeknél a tárgyi illetékmentességeket.
Személyes illetékmentesség esetén a vagyonszerző, illetve az eljárást kezdeményező félnek - noha a vagyonszerzés, illetve az eljárás illetékköteles - a törvény erejénél fogva, személyére tekintettel nem kell az illetéket megfizetnie. A személyes illetékmentesség egyben teljes illetékmentességet is jelent, hiszen mind a vagyonszerzési, mind az eljárási, illetőleg a cégbírósági felügyeleti eljárási illetékek teljes spektruma alól mentesít, de az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól nem.
A tárgyi illetékmentesség ellenben azt jelenti, hogy függetlenül a vagyonszerző, illetve az eljárást kezdeményező személyétől, jövedelmi, vagyoni viszonyaitól, az adott vagyonszerzés, illetve az adott eljárás tárgyánál fogva részesül mentességben.
Személyes illetékmentesség esetén tehát az illetéket az egyébként illetékfizetésre köteles féltől nem lehet követelni, míg tárgyi illetékmentesség esetén nem kell illetéket fizetni.
A teljes személyes illetékmentesség lehet feltétlen vagy feltételhez kötött. Feltételhez nem kötötten élvez teljes személyes illetékmentességet a Magyar Állam, a helyi önkormányzatok és azok társulásai az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Duna Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt., és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői - ideértve az említett fegyveres erők alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, hivatásos szolgálatban lévő és polgári állományú személyeket is - kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében, a területfejlesztésről és területrendezésről szóló hatálya alá tartozó fejlesztési tanács, az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai.
A személyes illetékmentességben részesülő többi személy és szervezet esetében az Itv. a mentességhez feltételeket határoz meg. E személyi körbe tartozik a költségvetési szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság, a társadalmi szervezet, a köztestület, az egyház, egyházak szövetsége, egyházi intézmény, az alapítvány, ideértve a közalapítványt is, valamint a vízgazdálkodási társulat és a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság. Esetükben a mentesség feltétele, hogy a vagyonszerzést, illetve az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott tevékenységükkel összefüggésben társasági adófizetési, illetve költségvetésbe befizetési kötelezettségük nem keletkezett.
A feltétel fennállásáról a szervezet a közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárás kezdeményezése, illetve gépjármű, pótkocsi szerzése esetén írásban köteles nyilatkozni.
Az Art. 1. számú melléklete B) rész 2. pontjának d) alpontja értelmében azonban a társasági adóról a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell bevallást tenniük a gazdálkodó szervezeteknek. Ebből az következik, hogy ha a vagyonszerzési illetékkötelezettség keletkezésére vagy illetékkiszabásra bejelentésére (gépjármű, pótkocsi szerzése esetén), illetőleg eljárási illeték esetén az eljárás megindítására június 1-jét megelőzően került sor, a szervezet legfeljebb csak valószínűsíteni tudja, hogy az előző évvel összefüggésben nem keletkezett társasági adófizetési kötelezettsége és ennélfogva jogosult a személyes mentességre.
Annak elkerülése érdekében, hogy a valótlan tartalmú nyilatkozata alapján az állami adóhatóság adóbírságot szabjon ki terhükre, az Itv. 5. §-ának (4) bekezdése szerint a beszámoló-készítésre nyitva álló határidő előtt csak arról kell a feltételes személyes illetékmentességben részesülőnek nyilatkoznia, hogy a gépjármű, pótkocsi szerzése esetén vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentését, illetve az eljárás megindítását megelőző naptári évre vonatkozóan adófizetési kötelezettsége előreláthatóan nem keletkezik. Amennyiben a május 31. napjáig elkészített beszámoló is alátámasztja ezt a feltételezést, a gazdálkodó szervezetnek nem keletkezik újabb feladata az illetékmentesség véglegessé tétele érdekében. Amennyiben azonban a beszámoló elkészítése után az tűnik ki, hogy a szervezetet társasági adófizetési kötelezettség terheli, úgy az illetékkötelezettség keletkezése évének július 1. napjáig van lehetősége arra, hogy ezt a körülményt adóbírság terhe nélkül az eljáró hatóság felé jelezze, és az illetéket pótlólag megfizesse.
Egyéb vagyonszerzés esetén ugyanakkor a feltétel teljesülését az állami adóhatóság hivatalból köteles ellenőrzi. Ilyen esetben tehát a feltételes személyes mentességre jogosult szervezet részéről nyilatkozat megtétele nem szükséges, az állami adóhatóságot terheli annak megállapítása, hogy a vagyonszerző illeték fizetésére köteles-e. Amennyiben az adóhatóság saját nyilvántartása alapján nem tudja megállapítani a feltétel teljesülését, akkor más szerv megkeresése útján is tisztáznia kell a tényállást. A 2011. január 1-jén hatályba lépett rendelkezéseket az ezt követően illetékkiszabásra bejelentett illetve az adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni.
Az Itv. 5. §-a valamennyi illeték megfizetése alól mentességet biztosít, mely azt jelenti, hogy a mentességben részesülőnek nem kell fizetnie vagyonszerzési (ajándékozási, öröklési, visszterhes vagyonátruházási) és eljárási (közigazgatási hatósági és bírósági eljárási) illetéket sem.
E szabály alkalmazása a vagyonszerzési illetékek és a közigazgatási eljárási illetékek körében nem vet fel további kérdéseket, lévén, hogy ezeket a vagyonszerzőnek a vagyonszerzéskor, az eljárást kezdeményezőnek az eljárás megindításakor kell megfizetni. Az állam felé történő megfizetésére és az illeték, mint teher viselésére ugyanaz a személy köteles. A bírósági eljárási illetékek körében azonban részben más a helyzet. Az eljárási illetéket főszabályként keresetindításkor kell megfizetnie a felperesnek. Az illeték megfizetése azonban nem jelenti azt, hogy az végső soron is a megfizetőt fogja terhelni. A megfizetett illeték a perköltség része, s mint ilyen, annak viseléséről a bíróság az eljárást befejező határozatában dönt. A személyes illetékmentességre tekintettel a felperesnek keresetindításkor nem kell lerónia az államnak járó bírósági eljárási illetéket, illetve felperesi pozícióban történt pervesztessége esetén sem kötelezhető ennek viselésére.
Az előzőtől meg kell különböztetni azt az esetet, amikor a személyes illetékmentes szervezet alperesi pozícióban van. Alperesi pozícióban ugyanis pervesztessége esetén kötelezhető a felperes által megfizetett eljárási illeték viselésére, ugyanis keresetindításkor a felperes által lerótt eljárási illeték a továbbiakban a perköltség része, ezt az egyébként személyes illetékmentességet élvező pervesztes alperes perköltség címén az ellenérdekű félnek köteles megfizetni. Ennek a jogi indoka az, hogy a teljes személyes illetékmentesség csak az államnak járó eljárási illeték megfizetése alól jelent mentesítést. Mivel a felperes az államnak járó eljárási illetéket megfizette keresetindításkor, így a megfizetett eljárási illeték a felperes költségét fogja képezni, azaz perköltség lesz belőle, melyet a pervesztes alperes köteles megtéríteni a pernyertes ellenérdekű félnek a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján.
Az illetékmentesség és a költségmentesség nem azonos fogalmak, az utóbbi magában foglalja az illetékmentességet is. A személyes illetékmentesség nem jelenti azt, hogy akár az alperesi, akár a felperesi pozícióban lévő félnek pervesztessége esetén az eljárás során felmerülő egyéb - tehát az eljárási illetéken kívüli - költségeket nem kell megfizetnie. Amennyiben a peres felet személyes költségmentesség illeti meg, vagy egyébként a peres eljárás tárgyi költségmentes, az eljárás során felmerülő költségek - pl. tanú utazási költsége, szakértői díj, stb. - előlegezésére és megfizetésére - a Pp.-ben és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendeletben foglalt kivételektől eltekintve - nem kötelezhető még pervesztessége esetén sem. A költségmentesség előbbiekben említett kettő típusának - tehát a személyes és a tárgyi költségmentességnek - a bírósági eljárásban történő alkalmazhatóságát nem az Itv., hanem a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet és a Pp. szabályozza.
A törvény az idegen államok és nemzetközi szervezetek, azok tisztségviselői és a tisztségviselők családtagjai vonatkozásában elismeri - a magyar jogrendbe illesztő jogszabály jogforrási szintjétől függetlenül - a nemzetközi egyezményekben rögzített mentességet, továbbá a viszonosság intézményét.
MÁSODIK RÉSZ
A VAGYONSZERZÉSI ILLETÉK
A hagyaték mint vagyonösszesség megszerzése csak az öröklési illetéknek tárgya, az ajándékozási illeték és a visszterhes vagyonátruházási illeték már csak egyes vagyonelemeket, vagyontárgyakat ölel fel.
II. Fejezet
Az öröklési és az ajándékozási illeték
Az öröklési és az ajándékozási illeték azokat a vagyonszerzéseket terheli illetékkötelezettséggel, melyeket a vagyonszerző ellenszolgáltatás nélkül, azaz ingyenesen szerez meg. A vagyonszerzés ilyenkor a vagyonszerző vagyonának gyarapodását jelenti.
Vagyongyarapodás bekövetkezhet valakinek a halála folytán, ilyenkor az öröklési illeték hatálya alá tartozik, illetve élők közötti ingyenes jogügylet folytán, amely pedig az ajándékozási illeték tárgykörébe tartozik.
1. Az öröklési illeték tárgya
Az öröklési illeték tárgya a haláleset folytán bekövetkező ingyenes vagyonszerzés. Haláleset folytán szerzi meg a vagyont az is, akivel az elhunyt öröklési szerződést kötött, de az nem ingyenes, hanem visszterhes vagyonszerzés, ezért nem az öröklési illeték tárgya. Az elhalálozott személy vagyonából - a Ptk. szerint - különböző jogcímek alapján lehet részesülni. Az ilyen vagyonszerzések egy része az elhunyt - az Itv. terminológiájában örökhagyó - akaratából, más része viszont ettől függetlenül, adott esetben az örökhagyó akarata ellenére, törvény kogens előírása alapján történik. Az öröklési illeték - nevétől eltérően - nem csak az öröklés jogcímén bekövetkezett vagyonszerzést tekinti tárgyának, hanem mindazon, az Itv.-ben tételesen nevesített eseteket is, amikor az elhunyt vagyonából a haláleset folytán ingyenes szerzésre kerül sor.
Az öröklési illeték tárgyát az Itv. a többi vagyonszerzési illetékhez képest eltérően szabályozza, meghatározza azokat a jogcímeket, melyek alapján történő vagyonszerzésre az öröklési illeték rendelkezései vonatkoznak. Ilyen az örökség, a hagyomány, a meghagyás, a kötelesrész, a halál esetére szóló ajándékozás jogcímén történő szerzés. A Ptk. öröklési jogi rendelkezése értelmében az örökhagyó halálával hagyatéka, azaz vagyona, mint egész száll át az örökös(ök)re. Ugyanakkor az örökségnek lehetnek olyan vagyontárgyai, vagyonelemei, melyek - figyelemmel az Itv. területi és tárgyi hatályára vonatkozó rendelkezésekre - nem lehetnek tárgyai az öröklési illetéknek. A két jogszabályhely összevetéséből megállapítható, hogy az örökhagyó hagyatékából a belföldön található vagyonelemek (ingatlan, ingó és vagyoni értékű jogok), ezen felül a külföldön található ingó és ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok tartozhatnak az öröklési illeték tárgykörébe. Ha a hagyatékba tartozó ingatlanra olyan vagyoni értékű jog van az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve, amely a tulajdonos személyében bekövetkező változásra tekintet nélkül fennmarad, az nem tárgya az öröklési illetéknek. Tipikusan ilyen a haszonélvezeti jog (ideértve az özvegyi jogot is).
Az egyes vagyonelemek
Az Itv. fogalom-meghatározás szerint ingatlan a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban - azaz olyan kapcsolatban, hogy az elválasztással a dolog, vagy az elválasztott rész elpusztulna, illetve értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne - álló minden dolog. A fizetőeszköz, az értékpapír, a gazdálkodó szervezetben fennálló vagyoni betét, valamint mindaz, ami nem minősül ingatlannak, ingónak minősül. Ezen belül az Itv. 102. § (1) bekezdésének g) pontja alapján értékpapír az olyan okirat vagy - jogszabályban megjelölt - más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi.Vagyoni értékű jog pedig a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jogokat -, továbbá a vagyonkezelői jog és az önálló orvosi tevékenység működtetési joga, az üzembentartói jog, továbbá ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés. E jogok tartalma a Ptk.-ban - illetve az üzembentartói jog esetében közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényben valamint a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jog esetében a lakásszövetkezetekről szóló törvényben - rögzítettek, az alábbiak szerint.
Ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg, akkor ebben az esetben az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) használati jog illeti meg. Az épület tulajdonjogának örökléssel vagy átruházással történő megszerzése esetén az épület új tulajdonosát a földhasználati jog változatlan feltételekkel illeti meg a Ptk. 155-156. §-a szerint.
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad, ugyanakkor korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn. A haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de annak gyakorlását átengedheti, ellenérték fejében azonban csak akkor, ha a tulajdonos - azonos feltételek mellett - a dolog használatára nem tart igényt. A kamatozó követelés vagy más hasznot hajtó jog haszonélvezetére a dolgok haszonélvezetének szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A használat jogánál fogva a jogosult a dolgot a saját, valamint együtt élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja, és hasznait szedheti. A használat jogának gyakorlása másnak nem engedhető át. Egyebekben a használat jogára a Ptk. haszonélvezetre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 3. § (2) bekezdése alapján a szerződésen alapuló földhasználati jogot, haszonélvezeti jogot és a használat jogát az ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzés keletkezteti.
Az önálló orvosi tevékenység működtetési joga (praxisjog) az illetéktörvény alkalmazásában vagyoni értékű jognak minősül. Az önálló orvosi tevékenység működtetési joga a törvény erejénél fogva, átruházással és folytatással szerezhető meg.
Az Öotv. önálló orvosi tevékenység a területi ellátási kötelezettség körében az Eütv. szerint a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos által nyújtott egészségügyi ellátás; a működtetési jog pedig az egészségügyi hatóság által az önálló orvosi tevékenységet folytató orvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog.
Az Itv. a működtetési jog megszerzését egy esetben mentesíti az öröklési illeték megfizetése alól: ha a szerző fél a működtetési jogot olyan háziorvostól szerzi meg, aki eredetileg a törvény alapján jutott annak birtokába. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, a megszerzőnek illetékfizetési kötelezettsége áll fenn. A működtetési jog ingyenes megszerzése a szerzés jogcímétől függően öröklési vagy ajándékozási illeték alá esik.
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 2. §-ának 9. pontja definiálja az üzembentartó fogalmát, amely szerint, üzembentartó a jármű tulajdonosa, illetve akit a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 39. §-ának (3) bekezdése szerint az üzemben tartó - e jogának a jármű tulajdonosa által egyoldalú nyilatkozattal megtett visszavonásáig - a jármű forgalomban tartásával, közúton való részvételével kapcsolatos jogokat teljes egészében gyakorolhatja.
A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 12. § (1) bekezdése szerint, ha a lakások a lakásszövetkezet tulajdonában is állnak, a tagot a lakás állandó használatának a joga illeti meg. Az üdülőszövetkezet esetében a szövetkezet tulajdonában álló üdülőépületben a tagot - évenként, az alapszabályban meghatározott időtartamra - egy üdülőegység időleges használatának joga illeti meg.
Nem tartozik az Itv. szerinti vagyoni értékű jogok közé a bérleti, a koncessziós és a szolgalmi jog, így ezek haláleset folytán történő szerzése sem keletkeztet öröklési illetékkötelezettséget.
Az öröklési illeték hatálya alá tartozó vagyonszerzés jogcímei
Az öröklési illeték alá eső szerzésmódokról az alábbiakat kell ismerni.Az elhunyt vagyonából leggyakrabban öröklés címén részesülnek, az örökhagyó végintézkedése, vagy a Ptk. törvényes öröklési rendje alapján. Az örökös(ök) az örökhagyó általános jogutódja(i), aki/akik az örökhagyó vagyonát, mint egészet örökli(k) a Ptk. 598. § alapján. A hagyomány, meghagyás címén történő vagyonszerzés mindig az örökhagyó végintézkedése alapján történik a Ptk. 641-642. § alapján. (Pl. az örökhagyó úgy intézkedik, hogy a nyaralóját ne az örökös, hanem más személy szerezze meg. A meghagyás pedig arra kötelezi az örököst, hogy a hagyatékban lévő valamely vagyontárgyat meghatározott személynek adja ki.) A kötelesrész pedig a Ptk. 661. §-a alapján az örökhagyó olyan meghatározott hozzátartozóját illeti meg, aki az örökhagyó végintézkedésének hiányában örökös lett volna.
Haláleset folytán történik a vagyonszerzés a halál esetére szóló ajándékozás esetén is (Ptk. 659. §). Ez olyan ajándékozási - tehát ingyenes - szerződés, amely alapján az ajándék csak az ajándékozó halálával kerül a megajándékozott tulajdonába, feltéve, hogy a megajándékozott túléli az ajándékozót. Mivel a halál ténye feltétele a vagyonszerzésnek és ingyenes jogügyletről van szó, az Itv. ezt a vagyonszerzést is az öröklési illeték tárgykörébe vonja.
Halál esetére történő vagyonszerzés bekövetkezhet egyéb jogcímen is. Az életbiztosítás körében a biztosított elhalálozása esetén a biztosítás kedvezményezettjét - ezen a jogcímen - illeti a biztosítási összeg. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy bár nem csak az öröklés címén történő vagyonszerzés tartozik az öröklési illeték hatálya alá, de öröklési illetékkötelezettség csak az Itv.-ben nevesített vagyonszerzések esetében áll fenn. Így a biztosítási jogviszonyra - kedvezményezetti pozícióra - tekintettel történő vagyonszerzés nem tárgya az öröklési illetéknek, mint ahogyan nem tárgya a magánnyugdíj pénztártag számláján felhalmozott összeg kedvezményezett általi megszerzése sem. Igaz ez akkor is, ha a biztosított, illetve a magánnyugdíj pénztártag kedvezményezettet nem jelölt, és külön törvény értelmében örökösét illeti meg a kedvezményezetti pozíció, vagyis nem örökösként, hanem kvázi kedvezményezettként illeti meg a felhalmozott összeg.
Az öröklési szerződéssel történő vagyonszerzést - mivel itt ellenszolgáltatásról is szó van - nem az öröklési illeték, hanem a visszterhes vagyonátruházási illetékek körében szabályozza az Itv. Az öröklési szerződés lényege ugyanis, hogy az egyik fél életjáradékot vagy tartást biztosít a másik félnek, és ennek fejében fog örökölni a másik fél után (Ptk. 655. §).
Rendezi az Itv. az örökhagyóra szállott, de neki még át nem adott örökség sorsát is.
A szabályozás kiinduló pontja az a polgári jogi rendelkezés, amely szerint a hagyaték az örökhagyó halálával száll át az örökösre. Ezzel összhangban az öröklési illetékkötelezettség is ehhez az időponthoz kötődik. Előfordulhat, hogy az örökhagyó a halálát rövid idővel megelőzően maga is örökölt, de ezt az örökséget még nem adták át neki, így abban a vagyonszerzésben az illeték megállapítására irányuló eljárás meg sem indulhatott. Az örökhagyó örököse(i) az örökhagyónak azt a vagyonát is öröklik, amelyet jogilag már megszerezett, de neki még nem adtak át, indokolt, hogy ez után is fizessenek illetéket. Mivel azonban az örökhagyó maga is örökölt, ez a vagyonszerzés sem mentesülhet az öröklési illeték alól, hiszen nyilvánvalóan nem szolgálhat az örökhagyó örököseinek javára az a tény, hogy az örökhagyó vagyonszerzése után még nem állapították meg jogerősen az illetéket. Ha ugyanis ez már megtörtént volna, akkor a megállapított illeték megfizetésével csökkent volna az örökhagyó vagyona, illetve, ha azt még nem fizette volna meg, akkor az hagyatéki teher lenne, melynek megfizetésére az ő örökösei lettek volna kötelezve. Az Art. 35. § (2) bekezdése szerint, ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető az adózó örököse az örökrésze erejéig, több örökös esetében örökrészük arányában.
Tekintettel arra, hogy az örökhagyóra átszállt, de neki még át nem adott hagyatékrész esetén nincs olyan határozat, amellyel megállapított öröklési illeték megfizetésére az örökhagyó örökösei kötelezhetők lennének, rögzíti az Itv., hogy ilyenkor az örökös által fizetendő illeték összegét az örökhagyó, mint örökös és a korábbi örökhagyó közötti rokonsági foknak megfelelően kell megállapítani.
2. Lemondás az öröklésről, az örökség visszautasítása
Lemondás az öröklésről
Az Itv. csak a hagyatéki vagyonból való tényleges részesedést terheli illetékkel, azaz azt, amikor az örökös vagyona ténylegesen gyarapodik. Amikor ez nem történik meg, akkor nincs helye illetékezésnek. Az öröklésről történő ingyenes lemondás esetén a törvényes örökös az örökhagyóval kötött írásbeli szerződéssel lemondhat az öröklésről, ez azt jelenti, hogy nem fog örökölni az örökhagyó halálakor (Ptk. 603. §). Az öröklésről történő lemondás tehát kizárólag a hagyaték megnyílta előtt, még az örökhagyó életében történhet. A lemondás egy kétoldalú szerződés, amelyre akár ingyenesen, akár visszterhesen sor kerülhet. A lemondás terjedelmére vonatkozóan a felek szabadon megállapodhatnak, a lemondás ennek megfelelően részleges is lehet, azaz csak egyes a hagyatékba tartozó vagyontárgyakat is érinthet. Az ingyenes lemondás esetén nem kell illetéket fizetni. Ha a lemondás nem ingyenesen történik, akkor van vagyonszerzés, ugyanis aki ellenérték fejében mond le az öröklésről, annak vagyona gyarapodik. Ez a gyarapodás azonban nem a halálesethez kapcsolódik. Ezt a vagyonszerzést - az örökség várományosa által az öröklésről lemondása fejében kapott ellenérték megszerzését - az Itv. az ellenérték alapulvételével ajándékozási illeték alá vonja. Az ellenérték készpénzen túl bármely ingó, ingatlan vagyontárgy lehet. Ebben az esetben, az ajándékozási illetékfizetési kötelezettség megállapítása során, az örökhagyó és örökségről lemondó közötti rokoni kapcsolatot kell figyelembe venni és az ajándékozási illetékfizetési kötelezettséget a vagyontárgy jellegére tekintettel kell megállapítani.Az örökség visszautasítása
Az örökség visszautasításának joga azt fejezi ki, hogy senkit sem lehet akarata ellenére tényleges örökössé tenni. Ez a jogintézmény tehát azt jelenti, hogy az, aki egyébként az örökhagyó halálával jogilag már megszerezte a vagyont, ugyanakkor nem kívánja azt ténylegesen is megszerezni, ezért azt visszautasítja. Az örökséget visszautasítani kizárólag a már megnyílt hagyaték esetén lehet, egy olyan egyoldalú nyilatkozattal, amelyben az örökös egyértelműen kinyilvánítja, hogy nem kíván örökölni. Törvény kifejezett rendelkezése hiányában az öröklés részleges, egyes vagyontárgyakra kiterjedő visszautasítása érvénytelen. Az örökséget visszautasítani kizárólag ellenszolgáltatás nélkül lehet, így tehát a "visszautasító" terhére illetékfizetési kötelezettség - tényleges vagyongyarapodás hiányában - értelemszerűen nem keletkezik.3. Rendelkezés a megnyílt örökségről, hagyatéki osztályos egyezség
Örökség átengedése
A hagyatéki tárgyalás során más örökös javára átengedett örökség, továbbá a hagyatéki osztályos egyezség keretében átengedett örökrész után az örökséget (örökrészt) ingyenesen átengedő örökös terhére nem lehet öröklési illetéket megállapítani. Az Itv. tehát akceptálja, hogy végső soron az örökös vagyona nem gyarapodott. Az örökrészt ténylegesen megszerző természetesen úgy fizeti az öröklési illetéket, mintha közvetlenül az örökhagyó után örökölt volna. Azaz az örökhagyó és az "átvevő" közötti rokonsági fok alapján kell megállapítani az illeték mértékét. Más örökösön a törvényes öröklés rendje vagy végrendelet szerint részesedő örököstársakat (az állagörökös és vagyoni értékű jog örököse is) illetve annak visszautasítása esetén törvényes öröklés szerint részesedő személyeket kell érteni.Más a helyzet azonban akkor, ha az átengedés ellenérték fejében történt. Ilyenkor az örökös vagyona gyarapszik, az örökségnek ellenérték fejében való átengedése valójában annak értékesítése. Ezt a konstrukciót az Itv. is - a valóságnak megfelelően - két vagyonszerzésnek fogja fel. Ezért egyfelől az átengedő örökösnek meg kell fizetnie az öröklési illetéket (mivel ténylegesen megszerezte a vagyont, azaz a vagyona gyarapodott), másfelől pedig annak az örökösnek, aki az örökrészt ellenszolgáltatás fejében átveszi, visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie. Ebben az esetben a visszterhes vagyonátruházásra vonatkozó szabályok szerint történik az illeték megállapítása, ezért azon vagyontárgy után, amely visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képezi illetéket megállapítani nem lehet. Az illetékfizetési kötelezettséget minden esetben a hagyatéki vagyon jellege és értéke határozza meg, abban az esetben is, ha az ellenérték nem készpénz, hanem ingó vagy ingatlan vagyontárgy.
Az Itv. különös szabálya értelmében azonban, ha az örökös, a hagyatékból ráeső termőföldet a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodónak minősülő magánszemély örököstársának ellenszolgáltatás fejében átengedi, az átengedett termőföld (tulajdoni hányad) után öröklési illeték nem terheli az Itv. 16. § (7) bekezdésének megfelelően.
A hagyatéki hitelező vagyonszerzése
Ha az örökhagyó hitelezője a hagyatékban lévő ingatlant az azt terhelő adósság fejében megszerzi, akkor a hitelezőnek nem öröklési, hanem visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie. Ebben az esetben ugyanis ellenérték - a hitelező követelése - fejében történt az ingatlanszerzés.Az örököst ilyen esetben öröklési illeték nem terheli, de ha a hagyatéki hitelező egyúttal az örökhagyó örököse is, akkor öröklési illetéket kell fizetnie.
Osztályos egyezség
Amennyiben egy örökhagyó után több örökös örököl, őket a hagyatéki vagyon közösen (eszmei tulajdoni hányadoknak megfelelően) illeti meg. Az örökösök a megnyílt örökségre nézve maguk között osztályos egyezséget köthetnek, így mindegyik csak a neki juttatott örökrész értéke után járó öröklési illetéket köteles megfizetni. Az Itv. a rendelkezéssel elősegíti, hogy az örökösök az örökségen vita nélkül osztozzanak. Az osztályos egyezség intézménye ugyanis nem más, mint hogy az örökösök, akik a hagyatékból arányokat (tulajdoni hányadokat) örököltek, - tehát a hagyatékba tartozó valamennyi vagyontárgy (vagyoni elem) meghatározott hányadban illeti meg őket - a vagyon természetben való megosztásában állapodnak meg. Az osztályos egyezség tehát a hagyatéki eljárásban az örökösként érdekeltek között létrejött - a hagyatékban való részesedés mellett és kizárólag a hagyatéki vagyonra (annak egészére vagy részére) vonatkozóan kötött -, a hagyatékból való részesedést a hagyaték megnyíltára visszamenőleges hatállyal meghatározó egyezség a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdés k) pontja szerint. A hagyatéki eljárásban örökösként érdekelt, aki az eljárásban örökösként lép fel, ideértve azt is, akit az örökhagyó dologi hagyományban vagy halála esetére szóló ajándékban részesített, valamint az utóörököst és a dologi utóhagyományost is. Az ilyen egyezséget a közjegyző nem alakszerű végzéssel hagyja jóvá, hanem az egyezségnek megfelelő hagyatékátadó végzést hoz, vagy ha az osztályos egyezség jogszabályba ütközik, a hagyatékot az osztályos egyezségre tekintet nélkül adja át. A hagyatékot az osztályos egyezség alapján öröklés jogcímén kell átadni.Ilyenkor szinte elkerülhetetlen, hogy valamelyik örököstárs nagyobb, míg a másik kisebb értékhez jusson, mint amennyi az örökségből ráeső hányad értéke lett volna. (Például két örökös 50-50%-os arányban örökölt, az egyezség során az egyiknek a teljes örökség 48%-át kitevő vagyon jutott, míg a másiknak 52%.)
Ha nincs a többletszerzéssel szemben a másik vagy a többi örökös felé teljesített külön ellenszolgáltatás, akkor mindegyik a saját maga által ténylegesen megszerzett vagyon értéke után fizeti az öröklési illetéket. Ha viszont az egyik örököstárs ellenértéket adott, akkor azt az Itv. úgy kezeli, mint visszterhes vagyonátruházást, azaz az ellenérték fejében megszerzett többlet örökrész értéke után nem öröklési, hanem visszterhes vagyonátruházási illetéket fizet a többletet szerző. A másik örökös pedig - aki az ellenértéket kapta - az átengedett rész után is megfizeti az öröklési illetéket.
Ajándékozás általában
Az Itv. maga sok fogalmat nem definiál, hanem háttér jogszabályként épít más jogszabályokra, elsősorban a Ptk.-ban szabályozott jogintézményekre. Ez különösen igaz az ajándékozási illeték szabályaira. Ajándékozási illetékkötelezettségről csak a következő követelmények együttes fennállása esetén beszélhetünk: a vagyongyarapodás élők közötti ingyenes jogügylet (ajándékozás) eredménye és az az Itv. 11. §-ában meghatározott vagyonelem formájában történik.Az ajándékozási illeték tárgya alapvetően a kétoldalú jogügylet alapján történő ingyenes vagyonszerzés. A vagyoni értékű jogról ellenszolgáltatás nélküli lemondás azonban a jogosult egyoldalú nyilatkozatával is végbe mehet.
Az ajándékozás a Ptk. 579. § (1) bekezdése szerint olyan ingyenes jogügylet, amikor az egyik szerződő fél arra vállal kötelezettséget, hogy saját vagyonából ingyenesen - ellenszolgáltatás nélkül - juttat a másik szerződő fél részére vagyont. Ezáltal az ajándékozó vagyona csökken, a megajándékozotté pedig gyarapodik. Az Itv. az ilyen jogügyletek közül az ingatlan ajándékozását, az ingó ajándékozását, a vagyoni értékű jogok ingyenes alapítását, ilyen jognak, vagy gyakorlásának ingyenes átengedését, továbbá az ilyen jogról való ellenszolgáltatás nélküli lemondást vonja az ajándékozási illeték tárgykörébe, feltéve, hogy az ajándékozásról okiratot állítottak ki, vagy ennek hiányában az ingó ajándékozása esetén az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 ezer forintot meghaladja.
Mivel az ingatlan ajándékozása illetve az ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jog alapítása mindig okirat kiállítását követeli meg, így jellemzően az ingó ajándékozásnál fordulhat elő - itt viszont igen gyakran -, hogy arról nem állítanak ki okiratot. Ha az ingó ajándékozásánál okiratot állítottak ki, akkor függetlenül annak értékétől, ajándékozási illetékkötelezettség keletkezik. Ha okirat kiállítása nem történt, akkor az egy megajándékozottnak jutó ingó ajándék értéke dönti el, hogy illetékköteles-e az ajándékozás.
Például, ha egy házaspár az egyikük szüleitől egy másfélmillió forint értékű műtárgyat kap ajándékba, az ajándék közös tulajdon lesz, így 750-750 ezer forint érték jut egy-egy megajándékozottra, azaz vagyonszerzésük illeték alá esik, ha azonban a házaspár egy 200 ezer forint értékű szobrot kap ajándékba, akkor fejenként 100-100 ezer forint, a megszerzett ajándék forgalmi értéke, mely okirat kiállítása hiányában nem tárgya az ajándékozási illetéknek.
Illetékkötelezettség alá nem eső ügyletek
Nem minden ingyenes szerzés esik ajándékozási illeték alá. Így a haláleset folytán történő vagyonszerzés - ideértve a halálesetre szóló ajándékozást is - nem tartozik ide. Nem esik az ajándékozási illeték alá az olyan vagyongyarapodás, amely nem jogügylet eredménye, hanem jogszabály vagy hatósági határozat alapján valósul meg. (Pl. önkormányzati rendeletben biztosított támogatás.) Szintén nem tartozik az ajándékozási illeték hatálya alá a vagyongyarapodás, ha annak formája nem ingatlan, ingó avagy vagyoni értékű jog, hanem szolgáltatás. Nem beszélhetünk jogi értelemben ajándékozásról akkor sem, ha valamely dolog juttatására nem a Ptk. alapján kerül sor, hanem a családi jogi törvény értelmében köteles a juttatásra az adott fél (pl. gyermek tartása).A jogszabályban szereplő 150 ezer forintos értékhatárt ügyletenként (vagyis nem naponta, hetente, havonta, évente stb.) kell számolni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az illetékügyekben is érvényes az Art. 2. § (1) bekezdésének alapelvi szintű követelménye, mely alapján az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. Nyilvánvalóan nem fog ezen elvnek megfelelni az, ha valaki pl. egy nap ugyanazon személynek tízszer átad pontosan 150 ezer forintot, ekkor ugyanis a vagyonszerzések elaprózásának célja kifejezetten az adó (illeték) fizetés elkerülése.
Egy adott vagyonszerzés helyes megítélésének akkor is van jelentősége, ha egyébként a szerzés után ténylegesen nem kell illetéket fizetni. Ugyanis az ajándékozással történő vagyonszerzést - meghatározott szűk körű kivételekkel - akkor is be kell jelenteni az adóhatósághoz, ha az egyébként illetékmentes. A kivételek a következők:
- az olyan ajándék megszerzése, amely után az ajándékozót vagy a megajándékozottat személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék vagy egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli, továbbá az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében megszerzett értékpapír, valamint a dolgozói üzletrészként, dolgozói részvényként személyi jövedelemadót nem viselő módon a társas vállalkozástól megszerzett üzletrész, részvény is;
- a munkáltató által a munkavállaló számára adott olyan ingyenes juttatás, amely mentes a személyi jövedelemadó alól;
- hitelintézet, befektetési szolgáltató, pénzügyi vállalkozás pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatásból vagy azt kiegészítő szolgáltatásból származó 10 000 forintot meg nem haladó követelésének elengedése, feltéve, hogy az elengedéssel a hitelintézetnek, befektetési szolgáltatónak, pénzügyi vállalkozásnak az adott szolgáltatásból származó követelése a magánszeméllyel szemben végérvényesen megszűnik;
- a közüzemi (vezetékes gáz-, áram-, távhő-szolgáltatási, víz- és csatornahasználati, szemétszállítási, központi fűtési) díjtartozásnak a szolgáltató általi elengedése, feltéve, hogy a magánszemély kötelezett (adós) és vele közös háztartásban élő hozzátartozójának egy főre eső jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegének kétszeresét.
Ezekben az esetekben tehát az ajándékozást nem kell bejelenteni az adóhatósághoz.
Az ajándék visszakövetelése
Előfordul, hogy az ajándékozó és a megajándékozott közötti kapcsolat megromlik és az ajándékot visszakövetelik. Az ajándék visszakövetelése az ajándékozási szerződéshez kapcsolódó sajátos jogintézmény, melynek során nem az ajándékozási szerződés felbontásáról és az eredeti állapot helyreállításáról van szó, hanem egy új kötelem keletkezéséről. Ennek megfelelően az ajándék visszakövetelése nem érinti a megajándékozott illetékfizetési kötelezettségét. Az ajándék visszakövetelése címén történő vagyonszerzés esetén azonban a korábbi ajándékozó most, mint vagyonszerző jelenik meg, ám a jogügylet nem ajándékozási, hanem visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettséget keletkeztet, mint ajándékozási illeték alá nem eső más módon történő vagyonszerzés.Társaságok, jogi személyek ügyletei
A gazdasági társaságok sokszor ingyenesen (térítés nélkül) juttatnak egymásnak eszközöket, ideértve a pénzeszközöket is. A számvitel ezt nem ajándéknak, hanem ingyenes eszközátadásnak definiálja. A térítés nélküli eszköz (pénzeszköz) átadással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Ptk. ajándékozásra vonatkozó rendelkezései nem zárják ki a társaságok egymás közötti ajándékozását, hiszen e jogügylet legfőbb ismérve nem az érzelmi-erkölcsi oldal, hanem az ajándékozó és a megajándékozott közötti vagyonmozgás, feltéve, hogy ennek eredményeként az ajándékozó vagyona csökken, a megajándékozotté pedig gyarapodik, és a kettő között ok-okozati összefüggés áll fenn.Az ingó is tárgya az ajándékozási illetéknek, az Itv. pedig az ingóságok között a fizetőeszközt (készpénz) is megjeleníti. Azáltal viszont, hogy a bankszámlapénz a készpénzzel (azaz fizetőeszközzel) esik egy tekintet alá, bekerül az ajándékozási illeték hatókörébe.
Az adott vagyongyarapodás illetékjogi megítéléséhez minden esetben vizsgálni kell, hogy polgári jogi jogügyletről van-e szó, s ha igen, akkor a jogügylet ajándékozási szerződésnek minősül-e. Azokban az esetekben, mikor az állam jogszabályban meghatározott feltételek alapján elérhető, vagy alanyi jogon járó támogatást ad - ideértve az uniós támogatásokat is - tekintve, hogy az nem polgári jogügyleten alapul, nem történik ajándékozás, így értelemszerűen ajándékozási illetékfizetési kötelezettség sem keletkezik.
A polgári jogi ügyletek esetén arról kell elsődlegesen dönteni, hogy a juttatással szemben áll-e ellenszolgáltatás, vagy sem.
Ha az önkormányzat közfeladatát az általa létrehozott gazdasági társaság útján látja el, akkor a társaságnak ehhez biztosított (pénz)eszköz nem minősül ajándéknak, mert a gazdasági társaság ellenszolgáltatása az, hogy ellátja az egyébként az önkormányzat feladatkörébe tartozó közfeladatot, például temető fenntartása, szemétszállítás. A tagok által a gazdasági társaság felé teljesített tőkejuttatás - köznapi néven az apport - szintén nem tekinthető ingyenes juttatásnak, hiszen annak ellentételezéseként az apportot adó tagot magasabb szavazati jog illeti meg, illetve nagyobb mértékű osztalékra számíthat.
Ettől jóval összetettebb kérdés a mellékszolgáltatás ajándékozási illetékvonzatának megítélése. A Gt. 119. §-a szerint a társaság tagjai törzsbetétjük szolgáltatásán kívül egyéb vagyoni értékű szolgáltatás (a mellékszolgáltatás) teljesítésére is kötelezettséget vállalhatnak, amelyért a tagot külön díjazás illetheti meg. Ez a szolgáltatási kötelezettség - figyelemmel a Gt. 119. §-ának (3) bekezdésére - főszabály szerint a tag személyéhez és nem a tulajdonában lévő üzletrészhez kapcsolódik, és nem része a törzsbetétnek. A bírói gyakorlat is azt az álláspontot erősíti, hogy a mellékszolgáltatás nem más, mint a társasági jog eszközeivel is megerősített polgári jogi szerződés. Mindezekből kiindulva annak megállapítása során, hogy az adott ügylet keletkeztet-e illetékkötelezettséget, mindenekelőtt azt kell vizsgálni, hogy ingyenes vagy visszterhes-e a szolgáltatás nyújtása. Amennyiben a tagot a szolgáltatás nyújtásáért külön díjazás nem illeti meg, a juttatás alapja feltehetőleg egy társasági jogi eszközökkel is kikényszeríthető ajándékozási szerződés. Ilyen esetben, ha a szolgáltatás tárgya ingatlan, ingó, illetőleg az Itv. alkalmazásában vagyoni értékű jognak minősülő jog, a társaság oldalán ajándékozási illetékfizetési kötelezettség keletkezik. Amennyiben viszont a tagot a mellékszolgáltatás nyújtásáért külön díjazás illeti meg, a társaság visszterhesen jut hozzá a szolgáltatás tárgyához, ilyen esetben akkor kell illetéket fizetni, ha az ügylet során ingatlant vagy az illetéktörvény 18. §-ának (2) bekezdésében meghatározott ingó vagyontárgyat vagy vagyoni értékű jogot szerez.
Különösen nonprofit szervezetek esetén jellemző, hogy a működésüket gazdasági társaságok - szponzorok - hozzájárulásai segítségével finanszírozzák, s ennek fejében bizonyos nem pénzbeli ellenszolgáltatást nyújtanak. Amennyiben az ügylet egyik résztvevője a kapott pénzeszközök ellenében például reklámozási tevékenységet végez, nem beszélhetünk ingyenességről, tehát az ügylet nem minősül ajándékozásnak. Így ajándékozási illetékfizetési kötelezettség sem keletkezik. Egy sportszervezet támogatása esetén például reklám-tevékenységnek minősülő ellenszolgáltatás lehet egyes sporteseményeknek a támogató logójával jelölt háttér előtt vagy pályán történő lebonyolítása, a csapat tagjainak részvétele a támogató cég egyes rendezvényein, stb. Nem minősül azonban ellenszolgáltatásnak például az ajándékozás megtörténtének puszta nyilvánosságra hozatala.
Ha a gyártó vagy nagykereskedő azért fizet a kiskereskedőnek, hogy az áruja a vevők által jól látható helyre kerüljön, szintén két szolgáltatás áll egymással szemben, azaz a pénzeszközátadás nem ingyenesen történik.
Speciális megítélés alá esnek továbbá a kereskedelmi célú akciók, árengedmények. Az árengedmény általános jellemzője, hogy nem ingyenes juttatásról, hanem az üzletmenet elősegítése érdekében nyújtott kedvezményes vételárról van szó. A szokásos forgalmi értéktől eltérő vételár főszabály szerint nem zárja ki az ügylet visszterhes jellegét. Például, ha az ügyletben az eladó engedményt ad, és ez úgy valósul meg, hogy a vevő előzetes szóbeli megállapodás alapján minden ötödik egységnyi árut "ingyen" kap, akkor a juttatás utólagos árengedménynek minősül, s így ajándékozási illetékkötelezettséget nem keletkeztet.
Más "akciós" ajánlatok a hitelből vásárolt vagyontárgyak, tipikusan gépjárművek esetén 0%-os hitelkamatot ígérnek az adott kereskedőnél történő vásárlás esetére, melyet a kereskedővel szerződéses kapcsolatban álló pénzintézet biztosít. Ennek hátterében általában az áll, hogy a vásárló által fizetendő kamatot a kereskedő tulajdonképpen átvállalja (még akkor is, ha ez a vevő felé kedvezményes vagy 0 %-os kamatozású hitelként jelenik meg), vagyis a hitelintézet számára megfizeti mintegy a vevő helyett. Egy ilyen együttműködés mind a kereskedő, mind a pénzügyi vállalkozás gazdasági érdekeit szolgálja. Ebben az esetben a gépjármű-kereskedőtől kapott pénzeszköz a kedvezményes kamatozású kölcsönök kieső kamatbevételeit kompenzálja, ezért illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.
Amennyiben egy üzleti ajándék, mintatermék átadásáról okiratot nem állítanak ki, és az egy vevőnek alkalmanként juttatott termékminta forgalmi értéke a 150 ezer forintot nem haladja meg, akkor az ilyen ingó dolog nyújtása nem tárgya az ajándékozási illetéknek, ilyen esetekben tehát illetékfizetési kötelezettségről sem beszélhetünk.
Ha a feleken kívüli harmadik személy - pl. futár - kézbesít egy ajándékot, kérdéses lehet, hogy a fuvarlevél tekinthető-e az ajándékozási szerződés írásba foglalásáról szóló okiratnak. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a futárcég valószínűleg a Ptk. 488. § szerinti fuvarozási szerződés alapján szállítja ki a küldeményeket. Általában mind a fuvarozási szerződés, mind a fuvarlevél független a feladó és a címzett közötti jogviszonytól, nem tartalmazza azt, hogy a küldeményt milyen jogcímen vette át a címzett. A fuvarlevél tehát nem az ajándékozási szerződés írásba foglalásának, hanem a fuvarozási szerződés teljesítéséről szóló igazolásnak minősül, így a 150 ezer forint forgalmi érték alatti ajándék megszerzését nem kell az adóhatósághoz bejelenteni, ha a fuvarlevélen túl más okirat nem készült, illetve a fuvarlevél nem tartalmaz utalást arra nézve, hogy a küldemény ajándékozási szerződés keretében kerül megküldésre a címzettnek.
A közüzemi társaságok által - nem jogszabály alapján - átvett eszközök juttatása többféle konstrukcióban is megtörténhet. Minden esetben vizsgálni kell, hogy ingyenes szerzésről, s ha igen, polgári jogi aktusról, ezen belül ajándékozási szerződésről van-e szó. Például a kártérítésként, kártalanításként átadott pénzeszközök esetében a vagyonszerzőnél ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk, de nem ajándékozás, hanem egy teljesen más jogcím a vagyonszerzés alapja. Ha azonban ilyen eltérő jogcím nincs, és a vagyonelemek átadása nem közvetlenül jogszabály vagy hatósági határozat alapján történik, azaz ajándékozási szerződésről van szó, főszabály szerint ajándékozási illetékfizetési kötelezettség is keletkezik. Ez alól kivételt jelent, ha a tranzakcióra az Itv. valamelyik mentességi szabálya alkalmazható. Az Itv. 17. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében például lakosság ellátását szolgáló közüzemi létesítmény és az ehhez tartozó földrészlet kezelői jogának az üzemeltető által történő ingyenes megszerzése, j) pontja értelmében pedig a jogszabályi kötelezettségen alapuló ingyenes eszközátadás mentesül az ajándékozási illeték alól.
Ha egy gazdasági társaságban annak tulajdonosa úgy emel alaptőkét, hogy a jegyzett tőke emelése a névértéknél magasabb kibocsátási értéken történik, és a gazdasági társaság a névérték és a kibocsátási érték közötti különbözetet tőketartalékba helyezi, a tőkeemelés e különbözet ellenére visszterhes jogügyletnek minősül. Tekintettel arra, hogy az Itv. visszterhes vagyonátruházási illetékekre vonatkozó rendelkezései a pénzre, mint ingóra nem terjednek ki, a felvázolt ügylet nem tartozik az illetéktörvény hatálya alá, ezért illetékfizetési kötelezettséget nem keletkeztet.
Ajándékozási illetéket abban az esetben kell fizetni, ha vagyoni értékű jogról ellenszolgáltatás nélkül mondanak le és erről okiratot állítanak ki. Az Itv. szerint vagyoni értékű jognak minősül ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés is. Ez alapján a tagi kölcsön - mint követelés - elengedése tárgya az ajándékozási illetéknek, mert a követelés elengedésével annak a cégnek, amelynek elengedték a kölcsönt, gyarapodik a vagyona.
Magánszemélyek közötti ügyletek
Azonban nem csak a gazdasági társaságok, hanem a magánszemélyek közötti ügyletek esetén is előfordulhat, hogy az ajándékozási illetékkötelezettség megállapítása gondot okoz. Például házastársak esetén nem hagyható figyelmen kívül, hogy ők egy speciális vagyonközösségben élnek, melyet a házassági vagyonjog szabályoz. Ellenkező rendelkezés hiányában ugyanis valamennyi, a házasság fennállása alatt szerzett vagyon a házastársi közös vagyon része. Amennyiben ebből bármit is vásárolnak, akkor a törvény rendelkezései értelmében, a közös vagyonba tartozó pénz helyébe lépő vagyontárgy is a közös vagyon része marad, azaz nincs ajándékozás. Persze előfordulhat, hogy a házastársak külön vagyonnal is rendelkeznek, melybe a házasság megkötése előtt szerzett, illetőleg kifejezetten ide utalt vagyontárgyak tartoznak. Ha a két fél külön vagyona között történik a vagyonmozgás, az már megfelel a Ptk.-beli ajándékozásnak, így okirat kiállítása esetén vagy 150 000 forintos értékhatár fölött ajándékozási illeték alá esik.Szintén nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a gyermekek, szüleik részéről nagykorúságuk eléréséig, illetőleg az életpályához szükséges tanulmányaik befejezéséig tartásra jogosultak. A tartás magában foglalja a gyermek étkeztetését, lakhatását, ruházkodását, illetve egyéb, a tanulmányai folytatásához és fejlődéséhez szükséges kiadások fedezését is. Ez nem pusztán a létminimumnak megfelelő feltételek megteremtését foglalja magában, de nem terjed ki a luxuskörülmények biztosítására sem. Nem ajándékozás tehát például, ha a szülő készpénzt ad át gyermekének kollégiumi díjának fedezésére, vagy akár sporteszközt vagy számítógépet vásárol a számára. Egy személygépkocsi vagy egy lakás juttatása viszont már nyilvánvalóan kívül esik e körön. Tekintettel azonban arra, hogy egyenes ági rokonok között az ajándékozás 2010. július 1-jei hatállyal illetékmentessé vált, illetékfizetési kötelezettség ilyen esetben sem kapcsolódik az ajándékozáshoz, ezen vagyonszerzéseket ugyanakkor az Itv. 91. §-a alapján az állami adóhatóság felé be kell jelenteni.
Vagyoni értékű jogok
A vagyoni értékű jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás legtipikusabb - és legproblémásabb esete - amikor is olyan ingatlan eladására kerül sor, amelyet haszonélvezeti jog terhel. Ebben az esetben mindig vizsgálni kell, hogy - természetesen csak és kizárólag akkor, ha a haszonélvező joga megszűnik - kit fog terhelni a haszonélvezeti jog megszűnéséhez kapcsolódó illetékfizetési kötelezettség, és persze azt is, hogy ez mikor jelent ajándékozási illetékfizetési kötelezettséget.Ha a haszonélvező e jogáról a szerződés aláírásával egyidejűleg az eredeti tulajdonos (eladó) javára, véglegesen, ellenérték nélkül lemond, az eladónak nem kell "osztozkodnia" a vételáron, annak teljes összegét ő kapja meg. Az eladó vagyonában így bekövetkezett értéknövekedés - azaz a haszonélvezeti jog Itv. szerint számított értéke - képezi a fizetendő ajándékozási illeték alapját. A haszonélvezeti jog ugyanis jogosultságot jelent a dolog birtoklása, használata, hasznainak szedésére, ennél fogva korlátozza a tulajdonos tulajdonjogból eredő jogosultságait. Ezért van az, hogy ingatlan vásárlása esetén ha az ingatlanra haszonélvezeti jog is kerül, akkor a tulajdonszerző az ingatlan haszonélvezeti jog értékével csökkentett forgalmi értéke után fizeti az illetéket. A haszonélvezeti jog megszűnése esetén azonban (így a jogról való lemondás esetén is) ez a korlátozás megszűnik, és a tulajdonos élhet a tulajdonjogból eredő jogainak teljességével. Ha azonban a haszonélvezeti jogról ellenszolgáltatás nélküli lemondás már a vevő javára történik, a vevő a haszonélvezeti jog számított értéke után ajándékozási, míg az ingatlan forgalmi értékének a haszonélvezeti jog értékével csökkentett értéke után visszterhes vagyonátruházási illetéket fog fizetni.
Követelés
Az Itv. 102. § (1) bekezdés d) pontja határozza meg a vagyoni értékű jog fogalmát. Ez a fogalom-meghatározás 2008. január 1-jétől kiegészült a követeléssel (ingyenes vagyonszerzés esetén). Mindezek alapján, amennyiben például egy személy kölcsönt nyújt egy másik személynek, majd az ebből származó követeléséről ellenszolgáltatás nélkül lemond (és erről okiratot állítanak ki), a másik félnél vagyongyarapodás történik, ez után tehát - amennyiben az Itv.-ben meghatározott mentességek nem állnak fenn - ajándékozási illetéket kell fizetni.4. Az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke
Az öröklési és ajándékozási illeték mértékére vonatkozó szabályokat a törvényhozó ugyanabban a §-ban helyezte el, ezáltal is hangsúlyozva a két - vagyongyarapodást terhelő - illetéknem hasonlóságát. A mérték megállapítás is azonos elvek alapján történik.
Az ingyenes vagyonszerzéseknél (öröklés, ajándékozás) a törvény három szempont szerint differenciál. Egyrészt a vagyonszerző (örökös, megajándékozott) és az örökhagyó, illetve ajándékozó közötti rokonsági fok, másrészt a megszerzett vagyontárgy jellege (lakás vagy más vagyontárgy), harmadrészt pedig a megszerzett vagyon nagysága befolyásolja az illeték mértékét. Emellett - az általános mérték(ek) - mellett két speciális illetékmérték is létezik. A gépjármű (és pótkocsi), valamint az önálló orvosi tevékenység működtetésére vonatkozó jog megszerzésére ugyanis külön mértéket állapít meg az Itv.
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény alapvetően módosította mindkét táblázat felépítését tekintettel arra, hogy az egyenesági rokonok a rájuk vonatkozó mentesség miatt kikerültek a táblázat egyes csoportjaiból.
Az egyenesági rokonok definícióját a Csjt. 34. § (1) bekezdése tartalmazza, ennek alapján egyenes ági rokonság azon természetes személyek között áll fenn, akik közül az egyik a másiktól származik. Felmenő egyenesági rokonok az elődök, így a szülő, a nagyszülő, a dédszülő, míg lemenő egyenesági rokonok: gyermek, unoka, dédunoka, azaz az utódok.
Fontos azonban, hogy házasságon kívül született gyermeknek vérszerinti apjával és annak felmenőivel jogilag értékelhető rokoni kapcsolata csak akkor jön létre, ha családi jogállást teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat vagy utólagos házasságkötés során tett elismerő nyilatkozat, illetőleg jogerős bírói ítélet rendezi. Az egyenes ági rokonságot megillető illetékmentesség kiterjed az örökbefogadással létrejött rokoni kapcsolatra is. Az örökbefogadás ugyanis a Csjt. alapján rokoni kapcsolatot hoz létre, nemcsak az örökbefogadott és az örökbefogadó között, hanem annak rokonsága között is. Miután azonban a törvényhozó az egyenesági vérrokonok és az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolaton alapuló rokonság szerzését mentesítette az illeték alól, így a mostoha és nevelt gyermek, valamint a mostoha és nevelőszülő az I. csoportban maradt.
Az örökhagyó és az örökös, illetve az ajándékozó és a megajándékozott közötti rokonsági fok szerint továbbra is három csoportot különböztet meg a törvény. Az elődök és utódok kihagyásával az első rokonsági csoportba az örökhagyó, illetve ajándékozó házastársa valamint a háztartásban eltartott mostoha- és nevelt gyermeke tartozik.
A második csoport az örökhagyó illetve ajándékozó testvérére szűkült. Minden más örökös, illetve megajándékozott már a harmadik csoportba tartozik. A rokonsági fok szerinti differenciálás vezérlő elve, hogy ugyanazon értékű hagyaték, ajándék után a közelebbi rokonok kevesebb illetéket viseljenek, mint a távolabbi rokonok, illetve egymással rokoni kapcsolatban nem állók. Ha nem magánszemély az örökös vagy a megajándékozott, illetve, ha az ajándékozó nem magánszemély, akkor főszabály szerint a harmadik rokonsági csoportra irányadó mértékeket kell alkalmazni. Ez alól kivételt állapít meg az Itv. 17. §-ának (4) bekezdése, amikor kimondja, hogy ha az ingyenes eszközátadásra irányuló ügylet "anya - leány", illetve "testvér" cégek között jön létre, avagy a gazdálkodónak nem minősülő ajándékozó a kizárólagos tulajdonában álló gazdálkodónak teljesít ingyenes juttatást, akkor az ajándékozási illeték mértékét az első rokonsági csoport szerint kell megállapítani.
A családi állapotban az örökhagyó halálát, illetőleg az ajándékozást követően beállott esetleges változások irrelevánsak a rokonsági fok szerinti besorolás szempontjából. E rendelkezés összhangban áll az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjához fűződő egyéb joghatásokkal, éppen ezért - egyébként a törvény külön rendelkezése hiányában is - ez az időpont irányadó a rokonsági fok megállapítása során. Ajándékozás esetén előfordulhat például ugyanis az, hogy az ajándékozó és a megajándékozott az illetékkötelezettség keletkezése után házasságot kötnek, vagy az ajándékozó örökbe fogadja a megajándékozottat. Ez azonban már nem befolyásolja azokat az ügyleteket, melyek tekintetében az illetékkötelezettség e változások előtt történtek meg, még akkor sem, ha a fizetési kötelezettséget megállapító fizetési meghagyás még nem emelkedett jogerőre.
A másik differenciáló tényező, hogy a megszerzett vagyon lakás-e vagy sem. A lakás mindig kedvezőbb mérték alá esik. Ezért fontos, hogy mi minősül lakásnak? Az Itv. szerint lakástulajdon a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel. Ezen túlmenően az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építmény is lakásnak minősül, amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot (elkészült és ráépített tetőszerkezet) eléri az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján. Ennek megállapítása legkönnyebben helyszíni szemle alapján, illetve az építkezés során készült munkanaplóból történhet.
Ha az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lakóház van, az épületet - a hozzá tartozó kivett területtel együtt - lakástulajdonnak kell tekinteni. Ez összhangban áll az 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tftv.) fogalmával, mely szerint tanya a település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese.
Ugyanakkor nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.), továbbá az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként (lakásként) nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően már legalább 5 éve más célra - például iroda, vegyesbolt, orvosi rendelő, stb. - hasznosítanak. Ennek bizonyítása az állami adóhatóságot terheli.
A harmadik differenciálási szempont a megszerzett vagyon értéke. Az Itv. e tekintetben három sávos, sávosan progresszív mértéket vezet be. Az első sáv határa 18 millió forint, a második sávé pedig 35 millió forint. Az illeték mértékének megállapítása során tehát most már nagy szerepet játszik az örökölt vagy ajándékba kapott vagyon értéke is, természetesen ez az egy örökösre, egy megajándékozottra jutó értéket jelenti. Az illetékalapot, és így az alkalmazandó illeték mértékét soha nem vagyontárgyanként, hanem vagyonszerzőnként kell megállapítani.
Két "vagyontárgy" esetében a szabályozás eltér az általánostól.
A gépjármű értékének a fizetendő vagyonszerzési (ingyenes és visszterhes esetében egyaránt) illeték szempontjából nincs jelentősége. Az illeték alapja valamennyi vagyonszerzési illeték esetében a hajtómotor hengerűrtartalmának minden megkezdett cm3-e után, illetve elektromos hajtómotorral ellátott gépjármű esetén a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után tételesen meghatározott mérték alapján fizetendő. Pótkocsi esetében pedig a fizetendő illeték alapja a pótkocsi össztömege.
A gépjármű az olyan közúti szállító- vagy vontatóeszköz - a mezőgazdasági vontató, az önjáró vagy vontatott munkagép, a lassú jármű és a segédmotoros kerékpár kivételével -, amelyet beépített erőgép hajt és nyilvántartásba vételét jogszabály írja elő (Itv. 102. § (1) bekezdés i) pontja). A pótkocsi gépjármű által vontatható teher- és sátras utánfutó, félpótkocsi, lakópótkocsi, műhelykocsi vagy hasonló jellegű, más nem önjáró jármű, amelyet rendszámtáblával láttak el, illetve közúti forgalomban való részvétele rendszámtáblával való ellátást igényel (Itv. 102. § (1) bekezdés j) pontja). Fontos összefüggés, hogy a gépjármű - az illeték szempontjából - nem attól lesz gépjármű, hogy hatósági nyilvántartásba veszik, hanem attól, hogy rendeltetésszerű használatához hatósági nyilvántartásba vétel van előírva. Így, ha egy még hazánkban forgalomba nem helyezett gépjármű cserél gazdát, illetéket kell fizetni a vagyonszerzőnek, függetlenül attól, hogy forgalomba helyezték-e belföldön vagy sem.
A gépjárművek közé tartozik a személyszállító gépjármű, amely lehet autóbusz, motorkerékpár továbbá a hatósági nyilvántartás szerint személyszállításra szolgáló más gépjármű (tipikusan a személygépkocsi), illetve a tehergépjármű, mely az előzőekben fel nem sorolt gépjármű, továbbá a pótkocsi.
Eltérés a gépjármű ingyenes és visszterhes megszerzése esetében kizárólag az illeték mértékében van, ugyanis ingyenes szerzésekor a visszterhes szerzésekre előírt illetékmérték kétszeresét kell megfizetni. Ennek megfelelően a gépjármű tulajdonjogának öröklés vagy ajándékozás útján való megszerzése esetén az illeték mérték progresszív, de nem sávosan progresszív. Ugyanis a hajtómotor hengerűrtartalmának minden megkezdett cm3-e után 36 forint, azonban az 1890 cm3-t meghaladó személygépkocsi, illetve 500 cm3-t meghaladó motorkerékpár esetén minden megkezdett cm3 után - tehát már az első cm3-től - 48 forint illetéket kell fizetni.
A kizárólag elektromos motorral meghajtott gépjármű esetén a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után 800 forint. Wankel-motor esetén pedig a kamratérfogat minden megkezdett cm3-e után 72 forint. A pótkocsi tulajdonjogának megszerzése után - ha annak megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a 2500 kg-ot - 18 000 forintot, egyébként pedig 44 000 forintot kell fizetni. A gépjárműhöz és a pótkocsihoz kapcsolódó vagyoni értékű jog (haszonélvezeti jog, használat joga, üzembentartói jog) ingyenes megszerzéséért fizetendő illeték pedig a két ingyenes tulajdonszerzésért járó illeték 25%-a.
Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának - közkeletű nevén a praxisjognak - megszerzése után fizetendő illeték esetén sem annak értéke, sem pedig a jogszerző és a jog korábbi jogosultja közötti rokonsági foknak nincs jelentősége az illeték mértéke szempontjából. Mind e jog folytatása (ebben az esetben nem beszélhetünk öröklésről), mind ajándékozása esetén az illeték mértéke 10%. (Megjegyzendő, hogy az illeték mértéke visszterhes vagyonátruházási illeték esetén is 10%.) Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának fogalmát az öröklési illeték tárgyához fűzött magyarázat tartalmazza. Emellett - bár a praxisjog az illetéktörvény alkalmazásában vagyoni értékű jognak minősül - értékének, azaz az illeték alapjának a meghatározása eltérő módon történik. Adódik ez abból, hogy ez esetben nincs olyan vagyontárgy, amelyhez kötődne, így nincs kiindulópontként szolgáló forgalmi érték sem. Az Itv. 72. §-a ezért akként rendelkezik, hogy értékét a vonatkozó szerződésben megjelölt, illetve folytatás esetén a szerző fél által bejelentett érték alapján lehet megállapítani, ennek hiányában, illetve ha a megadott érték valótlan, az állami adóhatóság becslés útján állapítja meg azt.
5. Az öröklési és az ajándékozási illeték alapja
A forgalmi értéknek az illetékkiszabási eljárásban jelentős szerepe van, főszabályként ugyanis ez az alapja - ingyenes vagyonszerzések, és a vagyoni értékű jogok esetén az illeték alapja megállapításának kiinduló pontja - a fizetendő illetéknek. Éppen ezért az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja a forgalmi érték illetékjogi fogalmát pontosan meghatározza: alatta az a pénzben kifejezett érték értendő, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető. Az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illeték fizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni a jogügylet vagy a hagyaték bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli. Más esetben az adóhatóság felhívására kitűzött határidő alatt kell a forgalmi értéket bejelenteni az Itv. 69. §-a szerint.
Az értékpapír öröklési és ajándékozási, valamint az üzletrész ajándékozási illetékmentességének megszüntetése szükségessé tette a forgalmi érték fogalmának kibővítését. Pénzre szóló követelést megtestesítő értékpapír esetén a forgalmi érték az illetékkötelezettség keletkezésének napján fennálló követelés értéke. Tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapír, valamint üzletrész, vagyoni betét esetén az illetékkötelezettség keletkezésének napján érvényes tőzsdei átlagár alapján számított érték, ennek hiányában annak a gazdasági társaságnak, szövetkezetnek, egyéb jogi személynek - amelyben a vagyonszerző tagsági jogot szerzett - az illetékkötelezettség keletkezésének napján rendelkezésre álló, a gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy arra feljogosított döntéshozó szerve által elfogadott utolsó számviteli beszámoló mérlegében (ilyen mérleg hiányában az alapításkori nyitó vagyonmérlegében, az illetékkötelezettség keletkezésekor felszámolás alatt álló gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy esetén a felszámolás kezdő napját megelőző napra elkészített zárómérlegében) szereplő saját tőke mérleg szerinti értékének a megszerzett értékpapírra, üzletrészre, vagyoni betétre jutó hányada.
Tiszta érték
Ingyenes vagyonszerzések esetén az illeték alapja a vagyonszerző által megszerzett vagyon ún. tiszta értéke.Öröklés
Öröklési illeték esetén az egy vagyonszerzőre jutó tiszta érték megállapítása általában a hagyaték tiszta értékének megállapítását tételezi fel. Ugyanis amennyiben csak egy örökös van, akkor az általa megszerzett vagyon tiszta értéke megegyezik a hagyaték tiszta értékével, illetve ha több örökös van és azok a hagyaték meghatározott hányadait szerzik meg, akkor a hagyaték tiszta értékéből kell kiszámítani a hagyatékrész (hányad) tiszta értékét. Más a helyzet, ha a hagyatékból nem hányadokat szereznek meg egyes vagyonszerzők, hanem konkrét vagyontárgyakat. Ez a helyzet a meghagyás, a hagyomány megszerzésekor vagy az osztályos egyezség esetén. Ilyenkor előbb az egy-egy vagyonszerző által megszerzett vagyontárgy, vagyonelem forgalmi értékét kell megállapítani, és ha azt terheli tartozás, akkor annak tiszta értékét. A tiszta érték a hagyaték forgalmi értékének és az azt terhelő tartozásnak a különbözete. Az Itv. a Ptk. szerinti hagyatéki tartozásokon - temetési költségek, hagyatéki költségek, a hagyatéki eljárás költségei, az örökhagyó tartozásai, a kötelesrészen, valamint a hagyományon és meghagyáson alapuló kötelezettségeken - felül ide sorolja a hagyatéki eljárás során kirendelt gondnok és a végrendeleti végrehajtó tiszteletdíját is. A tartozások - terhek - összegét, a helyben szokásos temetési költségek kivételével, számlával kell igazolni.A hagyatéki terhek különbözők lehetnek, azok terhelhetik a hagyaték egészét, és kapcsolódhatnak kizárólagosan egy-egy meghatározott vagyontárgyhoz is. Így például a temetési költségek (kivéve, ha az örökösök közül csak egy valaki állta azokat), a közjegyzői díjak az egész hagyatékot terhelik, míg például egy lakáson fennálló jelzálogjoggal biztosított banki hiteltartozás kizárólag az adott lakás tiszta értékének megállapítása során vehető figyelembe. A banki hiteltartozás értelemszerűen csak akkor vehető teherként figyelembe, ha a tartozás kötelezettje azonos az ingatlan tulajdonosával. Így az olyan jelzálogjoggal biztosított bankkölcsön, ahol a hitelt felvevő személye nem azonos annak az ingatlannak a tulajdonosával, amelyet fedezetként felajánlottak, nem számít tehernek, tehát a tiszta érték megállapítása során figyelmen kívül marad. Tartozás esetén az adóhatóságnak meg kell állapítania azt a konkrét összeget, ami a kölcsönből még ténylegesen fennáll. Ha ugyanis egy 10 évvel az illetékkötelezettség keletkezése előtt 25 évre felvett bankkölcsön 10 millió forint volt, az ingatlant - papíron - 10 millió forint és járulékai fejében terheli jelzálogjog. Miután azonban a tőke - és így a fennálló járulékok - összege az eltelt 10 év alatt feltehetően csökkent a törlesztések által, ezért nem az eredeti hanem az aktuálisan fennálló tartozás vehető figyelembe.
Lényeges továbbá, hogy az örökség egészét terhelő hagyatéki terheket meg kell osztani az illetékterhet nem viselő és az illetékköteles vagyon között. Illetékterhet nem viselő vagyon (vagyontárgy, vagyonelem) lehet illetékmentes (pl. takarékbetét) és lehet az Itv. hatálya alá nem tartozó (például külföldön lévő ingatlan) vagyon. E tartozások fennállása ugyanis független attól, hogy kell-e az adott vagyontárgy megszerzéséért illetéket fizetni, az illetékmentes vagyontárgyat a közjegyző éppen úgy adja át, mint az illetékköteles vagyonelemeket. Így ezek a terhek a hagyatékot, mint egészet terhelik, így azokat a hagyatékba tartozó valamennyi vagyontárgy értékéből arányosan kell levonni.
Pl. Az örökös a belföldi örökhagyó után örökölt egy belföldi ingatlant, melynek forgalmi értéke 100 millió forint, de amelyet 20 millió forint banki tartozás terhel, továbbá egy 50 millió forint értékű külföldi ingatlant, 30 millió forintot takarékbetétben és 20 millió forint további hagyatéki tartozást. A hagyaték tiszta értékének megállapítása során először a belföldi ingatlan tiszta értékét állapítja meg a hatóság, ez a példában 80 millió forint. A takarékbetétkönyv és a külföldi ingatlan (összesen 80 millió forint) nem visel illetékterhet. A 20 millió forint egyéb hagyatéki tartozást a 80 millió forint illetékköteles és a 80 millió forint illetékterhet nem viselő vagyon arányában kell megosztani, azaz 10 millió forint hagyatéki teherrel lehet csökkenteni a belföldi ingatlan tiszta értékét, azaz 70 millió forint lesz az illeték alapja.
Ajándékozás
Az ajándékozási illeték alapjának - azaz a tiszta értéknek - a megállapítása során a forgalmi értéket csökkenteni kell az ajándékot terhelő adósság és az egyéb teher értékének egy megajándékozottra eső részével. Ha több vagyontárgy ajándékozása egy szerződéssel történik, akkor a szerződéskötéssel kapcsolatos költségeket is meg kell osztani a vagyontárgyak között a tiszta érték megállapításához. Az egy meghatározott vagyontárgyat terhelő adósság itt is kizárólag annak a vagyontárgynak a forgalmi értékéből vonható le, amelyet terhel.A terhek után fizetendő illeték
Van azonban egy lényeges különbség az öröklés és az ajándékozás között: ajándékozás esetén a tiszta érték megállapításánál számba vett terhek értékének alapulvételével visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. A terhek - pl. tartozás - ugyanis a megajándékozottra hárulnak, azokért ő áll helyt, azaz a terhek erejéig visszterhes szerzésről van szó. A visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke természetesen ebben az esetben is az ingatlan jellegéhez igazodik.Ha például egy megajándékozott egy 25 millió forint forgalmi értékű lakást kap ajándékba azzal, hogy ő fizeti meg a lakást még terhelő 5 millió forint tartozást, akkor 20 millió forint után - a tiszta érték után - ajándékozási illetéket az 5 millió forint után pedig visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. (Az ügylet alapján a lakás 4/5 részét ajándékba kapta, 1/5 részét viszont megvásárolta.)
Nem tartozik a terhek körébe az ajándékot terhelő vagyoni értékű jog értéke.
Gépjármű
A gépjármű és pótkocsi értékét a tiszta érték megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni, tekintve, hogy az illeték alapja mindegyik vagyonszerzési illeték esetében a hajtómotor hengerűrtartalmának minden megkezdett cm3-e után, illetve elektromos hajtómotorral ellátott gépjármű esetén a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után fizetendő. Pótkocsi esetében pedig a fizetendő illeték alapja a pótkocsi össztömege. Amennyiben a gépjárműre, pótkocsira vonatkozó vagyoni értékű jog szerzése következik be - például az özvegy gépjárművön haszonélvezetet szerez -, akkor a vagyoni értékű joggal nem terhelt tulajdonjog megszerzéséért járó illeték negyedét kell fizetni.Praxisjog
Mind a praxisjog folytatása, mind ajándékozása esetén az illeték alapja a működtetési jognak - terhekkel nem csökkentett - értéke. Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának értékét - az öröklési illeték mértékére vonatkozó rendelkezéseknél már ismertetett módon- az Itv. 72. §-ának megfelelően kell megállapítani.Ingatlan több részletben történő ajándékozása
Az ajándékozási illetékben a sávosan progresszív mérték miatt - a progresszió elkerülésének megakadályozása érdekében - szükséges annak rendezése, hogy milyen módon kell illetéket fizetni, ha adott ingatlan ajándékozása ugyanannak a megajándékozottnak a javára 5 éven belül több szerződéssel történik. Az illeték alapja és mértéke ugyanis ajándékozási illeték esetében független attól, hogy a megajándékozott egész ingatlant, vagy csupán annak hányadát szerzi meg.Az ajándékozásnál a megajándékozottnak jutó ingatlan/ingatlanrész tiszta értéke jön számításba. Így tehát, ha egy 20 millió forint tiszta értékű lakóingatlan 1/1 tulajdon hányadát szerzi meg a vagyonszerző, akkor már két kulccsal illetékezik - az első sávhatár 18 millió forintnál található -, akkor az első rokonsági csoportnál maradva 18 millió forint után 5%, 2 millió forint után pedig 8% illetéket kell fizetnie. Ha azonban ezt az ingatlant, akár két egymást követő napon, külön szerződéssel szerzi meg, akkor két vagyonszerzése után az adóhatóság két külön illetékalapot - azaz kétszer 10 millió forintot - figyelembe véve "csak" kétszer 5%-os illetékkulcsot alkalmazna. Azaz a progresszió érvényesülése elkerülhetővé válna. Éppen ezért az Itv. úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben az illetéket az újabb tulajdoni hányaddal együtt a tulajdonában álló ingatlanrész tiszta értékének figyelembevételével kell megállapítani. Tehát az újabb tulajdoni hányad megszerzésekor mind az újonnan megszerzett, mind a korábban már megszerzett hányad értékét össze kell adni, meg kell állapítani az ezután fizetendő illeték összegét, (azaz pontosabban azt az összeget, ami akkor járna, ha mind a korábbi, mind a tárgybeli ügy tárgyát képező tulajdoni hányadot most szerezné meg), majd ebből ki kell vonni azt az összeget, amelyet a korábbi résztulajdon-szerzés után kellene fizetni, ha annak megszerzésére most kerülne sor. Az Itv. tehát nem a korábban megfizetett illeték összegét teszi levonhatóvá, biztosítva ezáltal, hogyha időközben mértékváltozás lenne az ne torzítsa el a jelen ügylet illetékterhét. Természetesen 18 millió forint értéket meg nem haladó értékű ingatlan esetén az említett - összeszámítási - szabály alkalmazásának nincs relevanciája.
6. Kötelesrész
A Ptk. 661. §-a értelmében kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse, vagy végintézkedés hiányában az lenne.
Ha a kötelesrész kiadása a kiadásra kötelezett örökrészéből történik, vagyis a hagyatékba tartozó vagyontárgyakon osztoznak, akkor az öröklési illetékre a törvény 10. §-ában foglaltak irányadók, azaz, ha a kötelesrész kiadása ingyenesen történik, akkor az örökös ezen rész után nem fizet öröklési illetéket, míg a kötelesrészre jogosult úgy fizeti az öröklési illetéket, mintha a vagyontárgy közvetlenül az örökhagyótól származott volna rá.
Előfordulhat, hogy a kötelesrészre jogosultat az örökös nem a hagyatékba tartozó vagyontárggyal, hanem pénzzel, vagy egyéb vagyontárggyal elégíti ki. Ebben az esetben - itt az örökös ellenérték fejében szerzi meg a kötelesrészre jogosulttól a vagyontárgyat - az örökös visszterhes vagyonátruházási illetéket, míg a kötelesrészre jogosult öröklési illetéket fizet. A törvény tehát úgy tekint erre a tranzakcióra, hogy a kötelesrészre jogosultnak előbb meg kell szereznie a vagyontárgy tulajdonjogát (azaz örökölnie kell) ahhoz, hogy azt átruházhassa az örökösre (visszterhes vagyonszerzés).
7. A haszonélvezet, a használat öröklésének és ajándékozásának illetéke
E rendelkezések szabályozzák azokat a kérdéseket, amikor öröklés, ajándékozás esetén a vagyon vagyoni értékű joggal terhelt. E szakaszban négy esetkör került rendezésre. Az első, amikor a vagyon tulajdonjogát és a vagyonra vonatkozó - említett - vagyoni értékű jogot más-más személy szerzi meg. Ilyen esetben a vagyon tulajdonjogát megszerző örökös - mint állagörökös - a vagyonnak a vagyoni értékű jog értékével csökkentett értéke után fizet illetéket, a vagyoni értékű jogot szerző pedig a vagyoni értékű jog értéke után. Ekkor tehát az államháztartás pontosan akkora illetékbevételhez jut csak több személy által, mintha az örökös vagy örökösök vagyoni értékű joggal nem terhelt vagyont szereztek volna. Ugyanígy szabályozza az Itv. a kérdést az ajándékozási illeték körében is.
A következő - második - eset, mikor a vagyoni értékű jog "örökösét" illetve az azt ingyenes alapítással (ajándékozással) megszerzőt az Itv. mentesíti az illeték alól. (Pl. a lakás haszonélvezeti jogának túlélő házastárs általi megszerzése mentes.) Mivel az állagszerző illetékterhe nem lehet annak függvénye, hogy a haszonélvezeti jogot, használat jogát megszerzőnek kell-e illetéket fizetni, ezért az Itv. ilyen esetre is kimondja, hogy az állagszerző az általa megszerzett vagyon vagyoni értékű joggal csökkentett értéke után fizet.
A harmadik esetkör, amikor a haszonélvezet, illetőleg a használat jogával terhelten átruházott (átszállt) vagy ilyen teher egyidejű alapításával szerez valaki vagyont. Az így megszerzett vagyon esetében a tulajdonszerzőt terhelő illeték alapja a haszonélvezet, használat jogának figyelembevétele nélkül megállapított forgalmi érték és a vagyoni értékű jog értéke közötti különbözet. Ugyanígy kell eljárni a negyedik esetben, amikor az eddigi haszonélvező szerzi meg a tulajdonjogot.
A vagyoni értékű jog értékét az Itv. 72. §-ában foglaltak alapján kell megállapítani.
8. Öröklési és ajándékozási illetékmentesség, kedvezmény
Egyenes ági rokonok illetékmentessége
2010. augusztus 16-án lépett hatályba az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény, amely egy széles körben érvényesülő új mentességgel egészítette ki az Itv.-t. A módosítás alapján az örökhagyó és az ajándékozó egyenes ági rokona (leszármazottai, felmenői) által megszerzett örökrész, illetve ajándék - a vagyontárgy jellegétől és értékétől függetlenül - mentes az illeték alól.A módosító törvény visszaható hatályú rendelkezést iktatott be az Itv. 98. §-ába, amely alapján nemcsak a törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben kell a mentességet alkalmazni, hanem a 2010. július 1. napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is. Az egyenes ági rokonok definícióját már ismertettük az illeték mértékekről szóló rendelkezések magyarázatánál.
A hazai tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott örökség
Közjóléti célra juttatott örökségnek csakis az olyan juttatás tekinthető, melyből valamilyen módon való részesedés lehetősége a társadalom szélesebb körét érinti.A takarékbetét öröklése
Az Itv. alkalmazásában takarékbetét a Ptk. 533. §-a alapján kötött szerződés szerint a magánszemély által a hitelintézetnél elhelyezett pénzösszeg és kamata, ideértve a magánszemély bankszámla, illetőleg folyószámla szerződés keretében elhelyezett pénzeszközeit és azok kamatát, kivéve az adózás rendjéről szóló törvény alapján az állami adóhatósághoz kötelezően bejelentendő üzleti célú pénzforgalmi bankszámlán, elszámolási számlán elhelyezett pénzeszközt és kamatát (Itv. 102. § (1) bekezdés h) pontja).Az illetéktörvény azon túl, hogy a takarékbetétnek minősülő megtakarításokat mentesíti az illetékfizetési kötelezettség alól, azt is rögzíti, hogy amennyiben a hagyatéki eljárást a közjegyző nem folytatta le, és a hagyatékban takarékbetéten és az örökhagyó személyes vagyontárgyain túl más vagyontárgy nem található, az örököst bejelentési kötelezettség sem terheli.
20 millió forintig illetékmentesség
Az Itv. 2009. január 1-jén hatályba lépett módosítása értelmében a 16. § (1) bekezdésének c) pontja 20 millió forintos illetékalap-kedvezményt biztosít a 12. § szerinti táblázat I. csoportjába tartozó örökös által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 millió forint értékig megszerzett örökrész vonatkozásában. Mivel 2010. július 1. napjától történő alkalmazás mellett az egyenes ági rokonokra vonatkozóan teljes illetékmentesség került bevezetésre, valamint az illetékmértékekre vonatkozó táblázat ezzel összefüggésben úgy módosult, hogy az egyenes ági rokonokra rendelkezést nem tartalmaz, a kedvezmény a továbbiakban az örökhagyó házastársa, mostoha és nevelt gyermeke, a mostoha- és nevelőszülője vonatkozásában alkalmazható.A mentességi szabály nem a hagyaték, hanem a kedvezményezett körbe tartozó vagyonszerző által megszerzett örökrész tekintetében alkalmazza a 20 millió forintos értékhatárt. Az öröklési illeték minden esetben személyenként kerül meghatározásra, tehát a kedvezmény természetesen örökösönként alkalmazandó.
Az esetek nagy többségében a hagyaték többféle - más-más illetékmérték hatálya alá eső - vagyontárgyat tartalmaz. A jogalkalmazás megkönnyítése érdekében - a lakásszerzés preferált helyzetére tekintettel - rögzíti az Itv., hogy a mentesség alkalmazása során elsősorban az örökös által megszerzett lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog után megállapított illetékalapot kell csökkenteni. Ha azonban az örökös által megszerzett lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog értéke nem éri el a 20 millió forintot, akkor a 20 millió forintból a lakás tiszta értékének levonásával fennmaradó összeg erejéig az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyak mentesülnek az illeték alól.
Mindebből az is következik, hogy - a lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog kivételével - a mentesség nem alkalmazható az örökrész azon elemeire, melyek nem az általános illetékmérték alá esnek. Vagyis a cm3-enként meghatározott tételes illeték alá eső gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése, illetve önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatása esetén a kedvezményt akkor sem lehet igénybe venni, ha az örökös által megszerzett egyéb vagyontárgyak tiszta értéke nem éri el a 20 millió forintot.
Érdemes megjegyezni továbbá azt, hogy a termőföld - figyelemmel az Itv. 12. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra - az általános öröklési illetékmérték alá esik, tehát a termőföld öröklése esetén is alkalmazni lehet a fenti szabályt. Ezt nem befolyásolja az sem, hogy az Itv. 16. §-ának (6) bekezdése értelmében a termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az egyébként járó öröklési illeték felét, ha pedig az örökös a Tftv. szerinti családi gazdálkodó, akkor egynegyedét kell megfizetni.
Ugyanakkor, mivel a termőföld vonatkozásában a többi, általános mérték alá eső vagyontárgyhoz képest kisebb összegű öröklési illetéket kell fizetni, érdemes pár szót ejteni az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontja szerinti 20 millió forintos illetékalap-kedvezmény és a 16. § (6) bekezdésének együttes alkalmazásáról. Tekintettel arra, hogy erre külön rendelkezést nem tartalmaz az Itv., az illeték-megállapítás során az adózás általános szabályaira és alapelveire figyelemmel kell eljárni. Ezek között szerepel a méltányos eljárás követelménye is, amiből - ellenkező tételes jogi előírás hiányában - az következik, hogy az adózó számára kedvezőbb sorrendben kell a vagyontárgyakat figyelembe venni az illeték megállapítása során. Így tehát a 20 millió forintos mentességet a törvény explicit rendelkezése alapján elsőként a lakás, lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog, ezt követően a nem-termőföld általános mérték alá eső vagyontárgyak vonatkozásában kell alkalmazni, s csak ha ezek együttes értéke nem éri el a 20 millió forintot, akkor kerülhet sor a termőföldek figyelembe vételére.
A lakóházzal beépíthető telektulajdonhoz kapcsolódó mentesség
A lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése, ajándékozása és megvásárlása az Itv. értelmében annak hatálybalépésétől - azaz 1991. január 1-jétől - a szerzés jogcímének megfelelő illeték alól illetékmentességet élvez. Mivel a mentesség régmúltra tekint vissza, szükségszerűen az elmúlt idő alatt számos módosítást élt meg a szabályozás.A feltételes mentesség azon vagyonszerzők (örökösök) támogatását célozza, akik az örökhagyótól megszerzett telken lakóház felépítését vállalják. Ezen mentességi szabályról - más elnevezéssel feltételes illetékmentességről - egyfelől azt kell tudni, hogy tárgyi illetékmentesség. Vagyis, hogy az illetékjogi szempontból kedvező megítélés a vagyonszerzés tárgyához kapcsolódik, tekintet nélkül a vagyonszerző személyére, arra, hogy az örökös magánszemély vagy gazdálkodó szervezet.
A nem alanyi jogon járó, hanem csak meghatározott feltételek mellett érvényesíthető mentesség igénybevétele jogosultság, így azt hivatalból nem kötelessége az állami adóhatóságnak alkalmazni, arra a vagyonszerzőnek (örökös) hivatkoznia kell. Az örökösöknek a beépítésre vonatkozó kötelezettségvállalást határidőben kell megtenniük, e nélkül az állami adóhatóság az általános szabályoknak megfelelően, az örökös és az örökhagyó közötti rokonsági fok, illetve a megörökölt telek tiszta értéke szerint differenciált illetékkulccsal szabja ki határozatával a fizetendő öröklési illetéket. A fenti tartalmú nyilatkozatot az örökösök - mely alatt tehát a tulajdonjogot, illetve a haszonélvezetet öröklő személyt is érteni kell - legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig tehetik meg az állami adóhatóságnál. A nyilatkozattételre tehát sor kerülhet az illetékkiszabás, illetve az erről szóló adóhatósági határozat postázása előtt, továbbá az öröklési illetéket kiszabó határozat örökös általi kézhezvételét követően is. Utóbbi esetben a fizetési meghagyás kézhezvételtől számított 15. napig van lehetősége az örökösnek a beépítési kötelezettséget vállalni.
Nyilatkozattétel
A fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követően a nyilatkozat megtételére nincs lehetőség, a nyilatkozattételre nyitva álló határidő elmulasztásával a kedvező szabályt a vagyonszerző nem tudja érvényesíteni. A fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követően pedig a beépítés vállalásáról szóló nyilatkozat még méltányosságból sem tehető, azaz a nyilatkozattételre rendelkezésre álló határidő meghosszabbítására nincs lehetőség.Az illeték felfüggesztése
A nyilatkozat határidőben való megtétele esetén az állami adóhatóság - amennyiben a megszerzett ingatlan megfelel az Itv. lakóházépítésre alkalmas telektulajdon fogalmának - a kiszabott illetéket felfüggeszti - tehát nem törli! -, méghozzá az Itv. által a lakóház felépítésére meghatározott 4 éves határidő leteltéig.A felfüggesztett illetékfizetési kötelezettség a felfüggesztés időtartama alatt - figyelemmel a Ket. 148. §-ának (8) bekezdésére, illetőleg az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló 40/2006. (XII. 25.) PM rendelet 2. §-a (2) bekezdésének e) pontjára is - nem hajtható végre, követelésnek nem minősül. Ebből következően a felfüggesztés időtartama alatt a vagyonszerző nincs késedelemben.
Épp erre tekintettel rögzíti az Itv. 87. §-ának (2) bekezdése, hogy amennyiben a törvény 16. § (1) bekezdés g), 17. § (1) bekezdés b), és 26. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel nem teljesül, a megállapított, de meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől (a határozat jogerőre emelkedését követő naptól) számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetni. Az esedékesség és "eredeti" esedékesség fogalmi megkülönböztetéséből is arra következtethetünk, hogy a felfüggesztés ideje alatt a tartozás nem esedékes, annak megfizetése a vagyonszerzőtől nem követelhető. Ebből következően a lakóházépítésre, illetőleg a használatba vételi engedély kiállítására nyitva álló határidő leteltéig, vagy az ügyfél kérelme esetén a felfüggesztés határidő előtti megszüntetéséig a vagyonszerzőnek az adófolyószámlán lejárt illetéktartozása nincs, így például nemleges adóigazolás az adózó részére kiadható.
Lakóház építésére alkalmas telek
Amennyiben a megörökölt ingatlan az Itv. alkalmazásában nem minősül lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak, akkor a feltételes illetékmentességre való jogosultságot nem állapíthatja meg az adóhatóság, vagyis az általános szabályoknak megfelelően szabja ki határozatával az ingatlan után fizetendő öröklési illetéket.Az Itv. hatálybalépésekor telekfogalmat nem tartalmazott, mely azonban azt eredményezte, hogy az egyes illetékhatóságok mást és mást értettek alatta. Az Itv. tehát az értelmező rendelkezések közzé illesztette azt a jelenleg hatályos definíciót, miszerint lakóház építésére alkalmas telektulajdon az építésügyi szabályoknak és a településrendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet (Itv. 102. § (1) bekezdés l) pont). Amennyiben tehát a vagyonszerzés tárgya az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában az előző telekfogalomnak megfelel, akkor érdemben kérhető a mentesség.
A feltételes mentesség azonban nem csak "egész" telek megszerzése esetén jár, a vagyonszerző akkor is igénybe veheti, ha tulajdoni hányadot szerez, azonban ebben az esetben vizsgálni kell, hogy az egész telek megfelel-e a lakóházépítésre alkalmas telektulajdon fogalmának. Ez a helyzet tipikusan az öröklési illeték alá eső szerzéseknél áll elő. Előfordulhat, hogy a vagyonszerző a telek azon felére kíván építeni, amely üresen áll. Azonban az ingatlan-nyilvántartásban az ingatlan nem beépítetlen telek, hanem pl. lakóház, udvar megjelöléssel van feltüntetve. Ebben az esetben a feltételes mentesség alkalmazására nincs lehetőség, hiszen a telek tulajdoni hányadának öröklésekor az egész ingatlan osztatlan közös tulajdonba került, így a beépíteni kívánt rész nem üres telek, hanem lakóházzal beépített ingatlan lesz.
Természetesen azonban a fogalom konkrét definiálása ellenére is felmerülnek értelmezési nehézségek. Ilyen például, ha a településrendezési tervben - vagyis önkormányzati rendeletben - az kerül rögzítésre, hogy építési engedély csak a közművesített telekre adható. Nyilvánvalóan ebből az a következtetés vonható le, hogy a közművesítetlen, egyébként beépítetlen telek nem felel meg az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontjába foglalt telekfogalomnak, azaz az illetékmentesség iránti kérelem elutasításra kerül.
Bár egy ingatlan jellegét elsősorban annak ingatlan-nyilvántartási állapota határozza meg, az abban foglaltakat csak ellenkező bizonyításig kell valós állapotként elfogadni. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben például "gazdasági épület és udvar" az ingatlan jogi jellege, ugyanakkor a vagyonszerzésről szóló okiratban rögzítik, hogy már jogerős bontási engedéllyel rendelkeznek az ingatlant érintően - egyidejűleg intézkedtek az ingatlan-nyilvántartási állapot átvezetéséről is -, akkor ilyenkor lehet illetékmentességre érdemben hivatkozni.
Határidő
A lakóház építésére alkalmas telek tulajdonjogának, ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése esetén a hagyaték jogerős átadásától számított 4 éven belül az örökösnek gondoskodnia kell a lakóház felépítéséről. Lényeges megjegyezni, hogy a 4 éves határidő meghosszabbítására nincs lehetőség, ellenkező esetben ugyanis a törvényi rendelkezés, előírás kerülne lerontásra. Kifejezett rendelkezés hiányában az egyedi szempontok, a beépítés elmaradáshoz vezető okok mérlegelésére nincs lehetőség még az Art. 1. § (6) bekezdése szerinti méltányos eljárásra hivatkozással sem. Irreleváns tehát az, ha például önkormányzati rendeletben foglalt korlátozás miatt hiúsult meg a beépítés.A gazdasági válságra tekintettel 2 évvel meghosszabbításra kerülhet a lakóházépítésre nyitva álló határidő azokban az illetékügyekben, ahol az 2008. október 1. és 2012. szeptember 30. között járna le, és a vagyonszerzők ezt a határidő lejárta előtt kérik.
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 213. § (1) bekezdése alapján ugyanis, azokban a 2004. október 1. és 2009. május 31. között illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, melyekben a vagyonszerző az Itv. 16. §-a (1) bekezdésének g) pontja, 17. §-a (1) bekezdésének b) pontja, illetve 26. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján igénybe vehető mentesség érdekében lakóház felépítését vállalta, a feltétel teljesítésének határideje, illetve az illeték felfüggesztésének időtartama - a vagyonszerző erre irányuló kérelme esetén - az illetékkiszabásra bejelentést követő 6 év.
Az erre vonatkozó kérelem előterjesztésének határideje, ha a lakóház felépítésére nyitva álló határidő:
a) 2008. október 1. és 2010. január 15. között járt le, 2010. január 31. volt,
b) 2010. január 15-ét követően lejáró határidő esetén, a lakóház felépítésére nyitva álló határidő lejárta.
Lakóházzal történő beépítés
Az Itv. az építési telek lakóházzal való beépítését írja elő feltételként az illeték törléséhez. Azonban építkezések esetén jellemző, hogy az építmény nem kizárólag lakásokat, hanem azokhoz tartozó közös helyiségeket, garázsokat, gépkocsi beállókat, akár kis üzlethelyiséget is tartalmaz. Az Itv. 102. § (1) bekezdésének s) pontja értelmében lakóépület a kizárólag vagy túlnyomó részben lakást tartalmazó épület. A telek tehát akkor tekinthető lakóházzal - és nem más jellegű ingatlannal - beépítettnek, ha a rajta álló lakóépület kizárólag vagy túlnyomó részben lakást tartalmaz. Egyértelmű, hogy a kizárólag lakást tartalmazó épület felépítésével a mentességhez szükséges feltétel teljesíthető. A túlnyomórészt kifejezés pedig a szavak hétköznapi jelentéstartamának megfelelően azt a kívánalmat jelenti, hogy a felépített épületben a lakások aránya legalább 51% legyen. Nem beszélhetünk tehát lakóépületről egy 70 m 2 lakást, 50 m 2 műhelyt és két 20 m 2 alapterületű garázst tartalmazó ingatlan esetén.A mentesség 2008. január 1-jétől bevezetett feltétele, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) száma elérje a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Azokban az illetékügyekben tehát, melyeket 2008. január 1. napja után jelentenek be illetékkiszabásra, a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket csak akkor törli az állami adóhatóság, ha a beépítés arányára vonatkozó előírás is teljesült. Ezzel megakadályozható az, hogy egy több ezer négyzetméteres nagyságú telek esetén a beépítés megtörténjen egy 50 m2-es lakóház felépítésével, mely gyakorlatilag azt eredményezné, hogy egy gazdasági célú ingatlanhoz illetékmentesen jusson hozzá tulajdonosa. Az új szabály érdemben nem befolyásolja a magánszemélyek által vásárolt telkek esetén a kedvezmény igénybe vételének lehetőségét, a korlátozás leginkább az üzleti célú beruházásokat érinti, de azon építkezések esetén, melyek ténylegesen lakóházépítésre irányulnak, többletterhet e körben sem keletkeztet.
A beépítés mértékére vonatkozó feltétel csak akkor tekinthető teljesítettnek, ha a kizárólag vagy túlnyomórészt lakóházat tartalmazó épületben található lakások hasznos alapterülete eléri a telekre vonatkozó, településrendezési tervben - melynek elkészítése a helyi önkormányzatok illetékességi és hatáskörébe tartozik - meghatározott maximális beépíthetőség 10%-át. A lakásnak nem minősülő épületrészek hasznos alapterülete nyilvánvalóan nem vehető figyelembe. Kiegészítésképpen megjegyezhető, hogy a feltétel teljesül akkor is, ha az építkezés során többemeletes lakóház készül el, mely lakóháznak az alapterülete önmagában nem, de a lakóházban felépített lakások hasznos alapterületei összesen elérik az előírt 10%-ot.
Figyelemmel kell viszont lenni arra, hogy amennyiben a maximális beépíthetőség 10%-át ugyan eléri a lakások hasznos alapterülete, de az épületben túlnyomórészt nem lakások - például irodák, üzletek - találhatóak, akkor figyelemmel az Itv. 102. § (1) bekezdés s) pontjába foglalt lakóépület fogalomra, ez esetben az illetékmentesség nem vehető igénybe.
Az Itv. kezeli azt a helyzetet is, amikor a maximális beépíthetőségre vonatkozó előírások a beépítésre nyitva álló 4 éves határidőben módosulnak. Ilyen esetben, ha tehát a maximális beépíthetőségre vonatkozó előírás az illetékkötelezettség keletkezése és a használatbavételi engedély kiadásának időpontjában eltérő, akkor az örökösre nézve kedvezőbbet kell figyelembe venni.
Használatba vételi engedély
A lakóház 4 éves határidőn belüli felépítésének igazolásra az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény 128. §-a kedvezőbb szabályokat léptetett életbe. Mint ahogyan arról már az előzőekben volt szó, a kiszabott, de megfizetés tekintetében felfüggesztett illeték akkor törölhető, ha az építésügyi hatóság a vagyonszerző (örökös) nevére szóló használatbavételi engedélyt kiadta. Az új szabályozás ugyanakkor megengedi azt, hogy az a 4 éven belül kiadott használatbavételi engedély is megfelelő legyen a beépítés igazolására, amely utóbb - akár a 4 éves határidőn túl is - változatlan tartalommal jogerőre emelkedik. Változatlan tartalmúnak kell tekinteni a használatbavételi engedélyt, amennyiben abban csak a kijavítással érintett részek változnak. A kijavítás alatt név-, szám- vagy más elírás, illetve számítási hiba olyan javítását kell érteni, amely nem hat ki az ügy érdemére. Az új szabályokat mindazon vagyonszerzési ügyekben alkalmazni kell, amelyekben a lakóház felépítésére meghatározott határidő - öröklés esetén a hagyaték jogerős átadásától, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától - a 2010. évi CXXIII. törvény kihirdetéséig, azaz 2010. november 19-éig még nem telt le.A használatbavételi engedély ugyan a lakás rendeltetésszerű és biztonságos használatra való alkalmasságát hivatott rögzíteni, ugyanakkor az Itv. által előírt törvényi követelmény teljesítését is bizonyítja az állami adóhatóság előtt, vagyis, hogy a vagyonszerző a felépült lakóház építtetője. Az építtetői minőség a feltételes illetékmentesség szempontjából azt jelenti, hogy a vagyonszerző gondoskodik a lakóház felépítéséről és a nevére szóló, szükséges építésügyi hatósági engedélyekről (építési és használatbavételi engedély). Ilyen értelemben tehát személyhez kötött az illeték törlésének feltétele, azaz a lakóház-építés. A személyhez kötődő teljesítés nem azt jelenti, hogy a vagyonszerzőnek kell saját kezűleg a lakóházat felépítenie. Gyakran előfordul, hogy a lakás felépítésére építési vállalkozót bíznak meg, azaz az építési munkákat elvégző vállalkozó munkájának igénybevételével készül el a lakás. A vállalkozási szerződés alapján természetesen előfordulhat, hogy a vállalkozó a vagyonszerző helyett jár el nemcsak az építés, de esetleg a szükséges engedélyek beszerzése kapcsán is, ez azonban nem akadálya annak, hogy az építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt a vagyonszerző nevére állítsa ki, feltéve, hogy a vállalkozó az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásban igazolja az eljárásra való jogosultságát a vállalkozási szerződés vagy meghatalmazás bemutatásával.
A névre szóló használatba vételi engedély előírásának célja, hogy a kiszabott, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illeték törlését akkor tagadja meg az illetékes hatóság, ha a lakóház felépítésére nem került sor, vagy ha a telket a feltételes illetékmentességre jogosult a beépítést megelőzően, 4 éven belül eladja és az új telektulajdonos az, aki beépítette a telket lakóházzal. Az utóbbi eset kiszűrésére alkalmas annak a követelménynek az előírása, hogy a feltételes illetékmentességre jogosult, illetve a használatbavételi engedély kérelmezője ugyanazon személy (gazdálkodó szervezet) legyen. Amennyiben a használatbavételi engedélyt megadó határozatban az építtetőn kívül más személyek is szerepelnek, az nem befolyásolja a vagyonszerző építtető illetékmentességre való jogosultságát. Másik oldalról viszont nem minősül feltétlenül építtetőnek, aki a használatbavételi engedélyben egyéb címen, például az ingatlannal rendelkezni jogosultak között szerepel.
A névre szóló használatbavételi engedéllyel kapcsolatban a vagyonszerzőnek (örökösnek) nincs teendője, ugyanis a 4 éves határidő lejártát követő 15 napon belül az állami adóhatóság hivatalból - a beépítés igazolása céljából - keresi meg az építésügyi hatóságot. Ha a határidő lejártáig az építésügyi hatóság a vagyonszerző nevére használatba vételi engedélyt adott ki, amely még nem emelkedett jogerőre, az építésügyi hatóság erről a tényről tájékoztatja, majd a használatbavételi engedély kiadására irányuló hatósági eljárás jogerős befejezéséről külön értesíti az állami adóhatóságot. Egyidejűleg közli, hogy a jogerős használatbavételi engedély - a kijavítással érintett részeket figyelmen kívül hagyva - tartalmában megegyezik-e a határidő lejárta előtt kiadott használatbavételi engedéllyel. Amennyiben az építésügyi hatóság igazolása szerint a lakóházra a vagyonszerző nevére szóló, a határidő leteltét megelőzően kiadott használatbavételi engedély változatlan tartalommal - ide nem értve a kijavítással érintett részeket - jogerőre emelkedett, az állami adóhatóság a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket törli. Nincs annak akadálya, és természetesen törli az állami adóhatóság az illetéket akkor is, ha a 4 éves határidőn belül a vagyonszerző (örökös) a nevére szóló használatbavételi engedélyt bemutatja az állami adóhatóságnak, vagyis maga igazolja a beépítés megtörténtét.
A használatbavételi engedélyek kapcsán meg kell jegyezni azt is, hogy amennyiben az öröklés eredményeképpen haszonélvezetet szerző személy is nyilatkozik a beépítési szándékáról, és így feltételes illetékmentességet élvez, akkor a részére megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illeték csak akkor törölhető, ha a használatbavételi engedélyen a vagyoni értékű jog jogosultjának neve is feltüntetésre kerül. Ellenkező esetben az állami adóhatóság a megállapított illetéket késedelmi pótlékkal növelt összegben állapítja meg, illetve fizetteti meg a haszonélvezővel.
A névre szóló használatba vételi engedély nem tekinthető határidőben kiállítottnak akkor, ha azt a vagyonszerző még éppen a 4 éves határidőn belül megkérte, ugyanakkor - tekintettel az építésügyi eljárások lefolytatására nyitva álló 60 napos ügyintézési határidőre - annak kiállítása 4 éven belül nem történt meg.
Az Itv. vonatkozó jogszabályhelyei csak a névre szóló használatbavételi engedély meglétét követelik meg a vagyonszerzőtől, azaz nem tesz különbséget az ideiglenes és a végleges használatbavételi engedély között. Az ideiglenes használatbavételi engedély kiadására akkor kerül sor, ha egy megépített, de még befejezetlen építménynek van olyan önálló rendeltetési egysége, mely a rendeltetésszerű és biztonságos használatra önmagában, önállóan is alkalmas [az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet]. Ha tehát az ideiglenes használatbavételi engedéllyel érintett lakóházban a felépített lakások alapterülete eléri a településrendezési tervben előírt beépíthetőség 10%-át, akkor az ideiglenes engedély is elegendő a megállapított illeték törléséhez.
A beépítés elmaradása
Természetesen, ha a telek beépítésére vonatkozó kötelezettséget vállalva a vagyonszerző kérte a feltételes illetékmentességet, de utóbb a törléshez szükséges feltételek nem teljesülnek, akkor ahhoz a jogalkotó szankciót fűz. Amennyiben:- a telek lakóházzal való beépítése elmarad, vagy
- a lakóház felépítése ugyan határidőben megtörtént, de a lakás(ok) hasznos alapterülete nem éri el a törvényi minimumot, illetve a beépíthetőségre vonatkozó törvényi előírást, vagy
- a lakóház felépítése határidőn túl történt meg, vagy
- a használatbavételi engedély nem a vagyonszerző (örökös) nevére szól,
a megállapított, de meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni.
Abban az esetben viszont, ha a vagyonszerző még a beépítésre nyitva álló 4 éves határidőn belül észleli, hogy a lakóházzal való beépítés nem fog megtörténni - mert például az építkezéshez szükséges hitelt nem kapta meg, stb. -, akkor nem kell kivárnia a 4 éves határidő elteltét, ezen határidőn belül is be lehet jelenteni az építkezés meghiúsulásának tényét az állami adóhatóságnak. Ilyenkor a felfüggesztett illetéket nem az eredeti esedékességtől számított 4 év késedelmi pótlékával növelik, hanem a késedelmi pótlékot a bejelentés megtételének napjáig számítva állapítják meg és írják elő megfizetését az egyébként már korábban megállapított vagyonszerzési illetékkel együtt. Ez nem jelenti azt természetesen, hogy ha a késedelmi pótlékkal növelt illetéket a vagyonszerző esedékességig nem fizeti meg, akkor ezen összeg ne késedelmi pótlékolódna tovább a megfizetésig.
Telekrendezés
Az Itv. kezeli azt a helyzetet is, amikor a vagyonszerző több lakóház építésére alkalmas telket szerez, vagy ugyan csak egyhez jut hozzá, azt viszont utóbb megosztja és több önálló ingatlant alakít ki.Amennyiben tehát több telek vonatkozásában kérik az örökösök a feltételes illetékmentességet, és utólag ezekből telekalakítási eljárás eredményeképpen egy kerül kialakításra, akkor a megfizetés tekintetében felfüggesztett, de kiszabott illeték akkor törölhető, ha a felépített lakóházban kialakított lakás(ok) hasznos alapterülete eléri az újonnan kialakított telekre vonatkozó, a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át.
Ellenkező irányú telekalakítás esetén, vagyis, ha egy telekre vonatkozóan kérte az örökös a feltételes illetékmentességet, és azt utólag megosztja, akkor a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket akkor törli az állami adóhatóság, ha a megosztás eredményeképpen létrejött telkekre felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a kialakított kisebb telkekre irányadó maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ha a megosztás eredményeképpen létrejött telkek valamelyikén az Itv. által előírt feltételekkel nem történik meg a beépítés, akkor a felfüggesztett illetékből nem kerül törlésre az az összeg, mely arra a telekre esik, ahol az Itv. által meghatározott feltételek mellett a beépítést elmulasztották.
Gazdálkodó szervezetek átalakulása
A gyakorlatban előfordulhat, hogy egy gazdálkodó szervezet lakóház építésére alkalmas telket örököl, majd a beépítési kötelezettség vállalására tekintettel feltételesen illetékmentességet élvez, de még mielőtt a beépítés megtörténne, átalakul. A Gt. 70. § (1) bekezdésében került az rögzítésre, hogy az átalakulással létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság általános jogutódja, tehát a jogutód gazdasági társaságot illetik meg a jogelőd gazdasági társaság jogai, és terhelik a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségei.Többek között tehát e szabályozással összhangban rögzíti az Itv. 2009. január 23-tól, hogy a jogelőd által vállalt kötelezettséget az ingatlant megszerző jogutódnak kell teljesítenie, méghozzá a jogelődnek biztosított határidővel. Mivel az Itv. a gazdálkodó szervezetek átalakulásáról rendelkezik, ezért nem csak a gazdasági társaságok, hanem egyéb gazdálkodó szervezetek - mint például a szövetkezet - átalakulása esetére is alkalmazható a kedvező szabályozás.
A kiskorú örökösök illetékkedvezménye
A kiskorú örökösnek - bár az adóhatóság az általános szabályok alapján eljárva megállapítja az általa fizetendő öröklési illeték összegét - lehetőséget ad a törvény arra, hogy nagykorúságának elérése után az illetéket saját maga fizesse meg. Ezt 18. életévének betöltésétől számított két éven belül késedelmi pótlékmentesen teheti meg. Kiskorúnak kell tekinteni az örököst, ha a hagyaték megnyíltakor 18. életévét nem töltötte be. Elsősorban azt a kiskorú örököst segíti a törvény, aki pl. árván marad, és nincs olyan nagykorú, jövedelemmel, vagy megfelelő vagyonnal rendelkező hozzátartozója, aki az öröklési illeték megfizetésében segítséget nyújthatna.Az ilyen támogatással rendelkezők pedig igénybe vehetik azt a kedvezményt, amelyet a törvény arra az esetre enged, ha a kiskorú örökös (vagy helyette, nevében hozzátartozója) nagykorúsága elérése előtt fizeti meg az illetéket. Ebben az esetben annyiszor 10%-os kedvezményt kap, ahány évvel a számára meghatározott fizetési határidő lejárta előtt megfizeti az illetéket. A kedvezmény abban a naptári évben már nem jár, amelyikben az adózó 20. életévét betölti. Amennyiben az adózó nagykorúvá nem a 18. életévének betöltésével vált, a kedvezmény a nagykorúvá válásától számított 2 évig terjedő időszakra biztosítható.
A kedvezmény a fizetendő illetékből jár, és nem lehet több, mint a megállapított öröklési illeték 70%-a. A kedvezmény természetesen valamennyi vagyontárgy (ideértve a gépjármű, pótkocsi öröklését is) után fizetendő illetékre vonatkozik. A kedvezmény külön hatósági intézkedés nélkül, alanyi jogon jár.
Termőföld öröklése
A termőföld öröklését az illetéktörvény több rendelkezésével is preferálja.Bár a Tftv. 3. §-ának a) pontja is tartalmaz termőföld-fogalmat, ennek ellenére az Itv. önálló termőföld fogalmat használ. A Tftv. értelmében termőföld az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván. Ehhez képest az Itv. alkalmazásában termőföld az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, gyep, nádas, erdő, művelési ágban, vagy halastóként nyilvántartott és a felsorolt valamelyik célra hasznosított külterületi földrészlet; ide nem értve a földrészleten bármilyen célra létesített épületet (Itv. 102. § (1) bekezdés m) pontja). A két fogalom meghatározás között eltérés van: az Itv. szempontjából ugyanis nem elegendő az ingatlan nyilvántartásbeli megjelölése, az is követelmény, hogy ténylegesen az ott megjelölt célra hasznosítják. Ha tehát egy ingatlan jellegét illetékjogi megközelítésben vizsgáljuk, kizárólag az Itv. által megadott fogalomnak megfelelő ingatlan minősül termőföldnek.
Illetékkedvezmény
Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetére az illetéktörvény a termőföld után fizetendő öröklési illetékből kedvezményt biztosít. Ez a kedvezmény az illeték fele, ha pedig az örökös családi gazdálkodó, akkor egynegyedét kell megfizetni. Ez utóbbi kedvezményre való jogosultságáról a vagyonszerzőnek a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia.Családi gazdálkodó
A családi gazdálkodó meghatározásához nem az Itv., hanem a Tftv. nyújt segítséget. E törvény alapján családi gazdálkodó a családi gazdaságot a családi gazdaság központja szerint illetékes megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal nyilvántartásába bejegyeztető személy, aki1. a családi gazdaság vezetőjeként annak tevékenységi körében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat,
2. élethivatásszerűen mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytat,
3. mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazolja, hogy legalább 3 éve folytatja a mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységét és ebből árbevétele származott,
4. legalább 3 év óta a bejelentett állandó lakhelye a családi gazdaság központjaként megjelölt településen van.
A családi gazdálkodót akkor illeti meg az illetékkedvezmény, ha az illetékkötelezettség keletkezésének napján vagy azt megelőzően már nyilvántartásba vették, mint családi gazdálkodót.
Az öröklés átengedésére vonatkozó szabályok értelmében, ha az örökrészt ingyenesen engedik át, akkor az átengedő örökösnek nem kell illetéket fizetnie, míg az örökrészt megszerzőnek úgy kell fizetnie az illetéket, mintha közvetlenül az örökhagyótól örökölt volna. Ellenszolgáltatás fejében történő átengedés esetén azonban az örökösnek meg kell fizetnie az öröklési illetéket, míg az örökrészt megszerzőnek visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie. A visszterhes vagyonátruházási illetékek körében ugyanakkor a családi gazdálkodó - 2005. május 10-től, ha regisztrált mezőgazdasági termelő - termőföld megszerzése esetén mentességet élvezhet az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja alapján.
Így a termőföld ellenszolgáltatás fejében, családi gazdálkodó örököstársnak való átengedése kapcsán az átengedő örökös illetékjogi helyzetét kellett tisztázni, azaz az általános szabályoktól eltérő módon szabályozni. Ebben az esetben az átengedett termőföld (tulajdoni hányad) után az átengedő örököst öröklési illeték nem terheli.
Fontos összefüggés, hogy az Itv. kizárólag a családi gazdálkodó termőföldszerzését (és nem a házastárs, illetve a gazdálkodásban valamilyen formában közreműködő, más családtagok termőföld szerzését) kedvezményezi, ezt az egyértelmű, világos mentességi rendelkezést pedig kiterjesztően értelmezni nem lehet, ami egyben azt is jelenti, hogy a gazdálkodó családtagjainak vagyonszerzésére e szabály nem alkalmazható.
Egyenesági rokonok ajándékozási illetékmentessége
Az egyenesági rokonok közötti ajándékozás a 2010. augusztus 16-án hatályba lépett Itv. módosítás kapcsán - hasonlóan az egyidejűleg hatályba lépett, az egyenesági rokonokra vonatkozó öröklési illetékmentességhez - teljes körűen mentes az ajándékozási illeték alól. A szabályt ebben az esetben is visszamenőleges hatállyal, a 2010. július 1-jén még jogerősen el nem bírált illetékügyekben kell alkalmazni.Az egyenesági rokoni kapcsolatok közé tartozik az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolat, a nevelő szülő nevelt gyermek és a mostoha szülő mostoha gyermek közötti kapcsolat azonban nem. Az ajándékozási illetékmentesség valamennyi vagyontárgyra (például készpénz, ingatlan, gépkocsi) kiterjed értékhatártól függetlenül, de az ajándékozás tényét 30 napon belül közvetlenül az adóhatósághoz be kell jelenteni.
Az egyenesági rokonokra vonatkozó illetékmentességet az állami adóhatóság hivatalból figyelembe veszi, azt külön kérelmezni nem kell. Tekintettel azonban arra, hogy az adóhatóság sok esetben nem rendelkezik információval arról, hogy a vagyonszerzési ügyben a felek egymással milyen rokoni kapcsolatban állnak, ezért célszerű már az illetékkiszabásra történő bejelentés alkalmával, okirattal (például születési anyakönyvi kivonattal, örökbefogadás esetén gyámhatósági határozattal) igazolni ennek tényét. Ingatlan ajándékozásakor a bejelentés céljára szolgáló 11B400-as nyomtatványon a vagyonszerző a mentességéről nyilatkozhat, ingó vagyontárgy szerzése esetén - a közvetlen okmányirodai bejelentést igénylő a gépjármű és pótkocsi szerzése kivételével - a bejelentés, valamint a mentességre vonatkozó nyilatkozat megtehető az adóhatóság által rendszeresített 11AVBA adatlapon (utóbbi nyomtatvány használata azonban nem kötelező).
Lakóházépítésre alkalmas telekszerzés mentessége
A lakóház építésére alkalmas telektulajdon öröklés útján történő megszerzésének feltételes illetékmentessége mintájára, az ilyen telek ajándékozás útján történő megszerzése szintén illetékmentességet élvezhet az ajándékozási illeték alól. A kiszabott, de megfizetés tekintetében felfüggesztett illeték az Itv. által meghatározott feltételek teljesülése esetén, az öröklési illetéknél kifejtettek szabályok szerint törölhető.Az illetéktörléshez szükséges feltételrendszer kapcsán egyetlen különbségre kell felhívni a figyelmet: eltérés a lakóházépítésre nyitva álló 4 éves határidő kezdete vonatkozásában van. Míg az öröklési illetékben a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől kell számítani a beépítésre nyitva álló 4 éves határidőt, addig az ajándékozási illetékben a szerződés illetékkiszabásra bejelentésétől - azaz a szerződés földhivatali benyújtásától - számítandó.
Munkavállalói értékpapír -juttatási program
A törvény mentesíti az ajándékozási illeték alól a munkavállalói értékpapír-juttatási program - az Szja. tv. 77/C. § (24) bekezdésének a) pontja értelmében az adópolitikáért felelős miniszter által ilyenként nyilvántartott munkavállalói értékpapír-juttatási program - keretében kapott értékpapír, valamint a személyi jövedelemadó-terhet nem viselő dolgozói részvény és dolgozói üzletrész szerzését. E rendelkezés alkalmazásában értékpapír - az Itv. értelmező rendelkezéseiben rögzített definíciótól eltérően - bármely EGT-államban, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamában az elismert program szervezője, vagy kapcsolt vállalkozása - ha a program szervezője külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, kereskedelmi képviselete, akkor a külföldi vállalkozás, vagy kapcsolt vállalkozása - által forgalomba hozott (kibocsátott), tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló értékpapír az Szja. tv. 77/C. § (24) bekezdés b) pontja szerint. Személyi jövedelemadó-köteles juttatás
Az olyan ajándék megszerzése, amely után akár az ajándékozót, akár a megajándékozottat személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék vagy egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli, szintén mentes az illeték alól. Az e címen mentes vagyonszerzést nem kell bejelenteni az adóhatósághoz. Az Szja. tv. 1. számú mellélet 7.2 pontja alapján magánszemélyek között az ajándékozás - főszabályként - mentes. Természetesen ez esetben kizárólag az illetékkötelezettséget keletkeztető jogügylethez és nem a megszerzett vagyontárgyhoz valaha kapcsolódott adó- illetve járulékfizetésnek van relevanciája! Ha tehát egy ingatlan eladásából származó vételár után személyi jövedelemadót fizetett az eladó, ezen az alapon nem részesül ajándékozási illetékmentességben testvére, ha az eladásból származó vételárat ajándékba kapja.
Takarékbetét ingyenes megszerzése
Az Itv. 17. §-a (1) bekezdésének g) pontja mentesíti a takarékbetét ingyenes megszerzését az ajándékozási illeték megfizetése alól. Az Itv. 102. §-a (1) bekezdésének h) pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint takarékbetétnek minősül a Ptk. 533. §-a alapján kötött szerződés szerint a magánszemély által a hitelintézetnél elhelyezett pénzösszeg és kamata, ideértve a magánszemély bankszámla, illetőleg folyószámla szerződés keretében elhelyezett pénzeszközeit és azok kamatát.A Ptk. 533. §-ának (1) bekezdése szerint takarékbetét-szerződés alapján a pénzintézet köteles a betevőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni. Ehhez kapcsolódóan a Ptk. azt is kimondja az 535. § (2) bekezdésében, hogy magánszemélyek által bankszámlaszerződés keretében elhelyezett pénzeszközökre a takarékbetét-szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Ezzel kapcsolatban említést érdemel, hogy a Ptk. 529. §-ának (3) bekezdése, miszerint a számlakövetelés kimerülése a bankszámlaszerződést nem szünteti meg, megállapítható, hogy a bankszámlán elhelyezett pénzeszköz valamint a bankszámla feletti rendelkezési jog egymástól különválaszthatóak, tehát a lakossági folyószámlán elhelyezett pénzeszköz elajándékozásához nem szükséges a folyószámla feletti rendelkezési jog átengedése, elegendő a pénzeszköz rendelkezésre bocsátása, átutalása.
A folyószámlán elhelyezett összeg - magánszemélyek közötti átutalás útján történő - ajándékozása tehát az Itv. 17. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti mentességben részesül. Ha viszont a bankszámláról levett pénz (készpénz) kerül ajándékozásra, akkor ez az ügylet ajándékozási illetékfizetési kötelezettséget keletkeztet.
Szintén illetékfizetési kötelezettséget keletkeztet az az eset, amikor készpénzt fizetnek be a megajándékozott bankszámlájára (vagyis nem átutalással történik a pénzmozgás az ajándékozó és az ajándékozott között), mivel az ajándékozás tárgya az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontjában (vagyonszerzéskor) készpénz volt. A Ptk. pénzfizetésre vonatkozó szabályai, illetve az ahhoz kapcsolódó joggyakorlat szerint ugyanis a pénz bankszámlára történő befizetésekor a befizetéssel (és nem a jóváírással) történik meg a teljesítés. E tekintetben irreleváns, hogy a befizetést követően azonnal átalakult a készpénz számlapénzzé.
A külföldi és belföldi bankaszámlák közötti ügyletek tekintetében az illetékkötelezettség vizsgálatakor elsődleges szempont, hogy az ügyletre kiterjed-e az Itv. területi hatálya.
A Ptk. 292. §-ának (1) bekezdése értelmében a pénztartozás teljesítésének helye - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosult lakóhelye, illetőleg székhelye. A pénztartozás megfizetésével kapcsolatban a Ptk.-hoz fűzött kommentár kifejti, hogy a pénztartozást akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha a pénz eljut a jogosulthoz; bankszámlák közötti átutalás esetén pedig az a nap a teljesítés napja, amikor a pénzösszeget a jogosult bankszámláján jóváírják.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a külföldi bankszámlára utalt pénz esetén az átadás nem belföldön történik, tehát az Itv. rendelkezései nem alkalmazhatóak.
Belföldi bankszámlára történő utalás esetén pedig nem releváns, hogy az utalás belföldi vagy külföldi bankszámláról történik, a teljesítés helye Magyarország, így az ügyletre kiterjed az illetéktörvény hatálya. A mentességi szabály természetesen ilyen esetben is alkalmazható, azonban külön vizsgálatot igényel, hogy az ajándékozó bankszámlája tartalmában megfelel-e a takarékbetét, bankszámla, illetőleg folyószámla kritériumainak.
Termőföld ingyenes megszerzése
Az Itv. mentességet biztosít a termőföldnek Tft. 3. § u) pont 2. alpontjában meghatározott mezőgazdasági termelők - vagyis egyéni vállalkozó, családi gazdálkodó, őstermelő - gazdaságátadási támogatása feltételeként történő ajándékozása útján megvalósuló szerzésére.Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeit a 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet szabályozza.
Közhasznú szervezetnek közhasznú tevékenység céljára juttatott ajándék
A Ksztv. értelmében a közhasznú szervezet elnevezés egy gyűjtőfogalom, mely a társadalmi szervezetet (kivéve a biztosító egyesületet és a politikai pártot, valamint a munkáltatói és a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet), alapítványt, közalapítványt, köztestületet, országos sportági szakszövetséget, nonprofit gazdasági társaságot, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot, a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsot, a Magyar Rektori Konferenciát, az európai területi együttműködési csoportosulást, a nem költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményt, a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetet és a vízi társulatot foglalja magában.E szervezetek közül az Itv. 5. § (1) bekezdés d) és f), g) és m) pontjai értelmében a társadalmi szervezet, a köztestület az alapítvány és a közalapítvány, a vízgazdálkodási társulat valamint a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság személyes illetékmentességben részesül, ha a vagyonszerzést - illetve eljárási illeték esetén az eljárást megindítását - megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége nem keletkezett.
Közhasznú szervezet vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Amennyiben a közhasznú szervezetnek a megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége keletkezett, a személyes illetékmentesség igénybevételére nem lesz jogosult, azaz illetékfizetési kötelezettsége az általános szabályok szerint alakul.
Emellett szintén az általános szabályok szerint alakul az Itv. 5. §-ában fel nem tüntetett formában működő - azaz országos sportági szakszövetségként, nem költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményként, vagy közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként, Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságként, a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsként, Magyar Rektori Konferenciaként, európai területi együttműködési csoportosulásként nyilvántartásba vett - közhasznú szervezetek illetékkötelezettsége is.
Az Itv. 2007. január 1-jétől hatályos szabályai értelmében valamennyi közhasznú szervezet mentesül a közhasznú tevékenység céljára kapott ajándék utáni illetékkötelezettség megfizetése alól függetlenül attól, hogy milyen formában működik, illetve, hogy vállalkozói tevékenysége kapcsán az előző évben társasági adófizetési kötelezettsége keletkezett-e vagy sem.
Jogszabályi kötelezettségen alapuló ingyenes eszközátadás
A gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozásokon belül speciális esetnek tekinthető az, amikor az ingyenes eszközátadásra jogszabályi rendelkezés következtében - például költségvetési törvény vagy más ágazati jogszabály rendelkezése alapján - kerül sor. Tekintettel arra, hogy a gazdálkodó szervezetek közötti ingyenes vagyonmozgásra 2009. július 9-étől - a későbbiekben kifejtett - új illetékmentességi rendelkezés lépett hatályba, e rendelkezés az ingatlanok vonatkozásában maradt csak igazán releváns.A Szövtv. 71. § (5) bekezdése például úgy rendelkezik, hogy a megszűnő vagy gazdasági társasággá alakuló szövetkezet köteles a természetes személy tagok, valamint hozzátartozóik számára biztosítandó juttatások és támogatások finanszírozása érdekében képzett közösségi alapot az alapszabályban megjelölt szövetkezet vagy szövetkezeti közösség javára átadni. Ilyenkor a megszűnő vagy átalakuló szövetkezet nem dönthet úgy, hogy a közösségi alapba tartozó pénzeszközöket megtartja.
Tekintettel arra, hogy a vagyonszerzésre a jogszabályi rendelkezés következtében lebonyolított ingyenes eszközátadás keretében kerül sor, a jogalkotó indokoltnak találta az ilyen és ehhez hasonló úton ingyenesen szerzőket mentesíteni az ajándékozási illetékfizetési kötelezettség alól.
Az Itv. ezen mentességet biztosító rendelkezése kizárólag a jogszabályi kötelezettségen alapuló ingyenes eszközátadást mentesíti az illetékfizetési kötelezettség alól.
Ennek megfelelően az, hogy egy gazdasági társaság önkéntesen, erre vonatkozó jogszabályi kötelezettség hiányában, saját gazdasági céljainak előremozdítása érdekében ingyenes termékmintát biztosít a vevői részére, nem tekinthető jogszabályi kötelezettségen alapuló ingyenes eszközátadásnak, így nem e címen mentes az ajándékozási illeték alól.
Térítésmentes eszközátruházás
2009. július 9-én lépett hatályba az a rendelkezés, amely a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező ingó vagyontárgyaknak gazdálkodó szervezet általi - a számvitelről szóló törvény szerinti térítésmentes eszközátruházás keretében történő - vagyonszerzését mentesíti az ajándékozási illeték alól. A mentesség három feltétel együttes teljesülése esetén alkalmazható.Egyrészről a vagyonszerzőnek gazdálkodó szervezetnek kell lennie. A Ptk. 685. § c) pontja szerint gazdálkodó szervezet: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a gazdaági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, az egyéni cég továbbá az egyéni vállalkozó.
Másrészről a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező ingó vagyontárgyak megszerzése történik. Az Itv. 102.§ (1) bekezdés c) pontja értelmében a törvény alkalmazásában ingónak minősül a fizetőeszköz, az értékpapír, a gazdálkodó szervezetben fennálló vagyoni betét valamint mindaz, ami ingatlannak nem minősülő dolog. Így az illetékmentesség - a gépjármű és pótkocsi, valamint az ingatlannak nem minősülő közterületen álló felépítmény kivételével - minden más ingó, vagyis például a pénz végleges eszközátadás keretben történő ingyenes megszerzésére is kiterjed.
Harmadrészt pedig a vagyonszerzés a számviteli törvény szerinti térítésmentes eszközátruházás keretében történjen. A számvitelről szóló törvény véglegesen átvett/átadott pénzeszközöket, illetve térítés nélkül átvett eszközöket említ a rendkívüli bevételek között. Az Itv. 17.§ (1) bekezdés n) pontjában viszont a térítésmentes eszközátadás kifejezés szerepel, amely nem tükrözi a fenti különbségtételt. Így a mentesség mind a pénz, mind - a fentiekre is figyelemmel - visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező egyéb ingó eszközök megszerzése esetén alkalmazható.
Követelés gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozása
A követelés gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozás - ideértve a követelés-elengedést és a tartozásátvállalást is - útján történő vagyonszerzés szintén 2009. július 9-étől mentes. Fontos, hogy a mentesség csak a gazdálkodó szervezetek közötti vagyonmozgást mentesíti e címen, azaz mind a követelést engedményezőnek, illetve követelést elengedőnek, mind pedig az engedményesnek, illetve a tartozástól szabadulónak gazdálkodó szervezetnek kell lennie.Gazdálkodó szervezetek közötti ingyenes vagyonmozgások 100%-os tulajdoni hányad esetén
A visszterhes vagyonátruházás tárgykörébe tartozó vagyontárgyaknak az ingyenes eszközátadás keretében történő megszerzése nem illetékmentes.Ezt figyelembe véve az Itv. 17.§-ának 2007. január 1-jén hatályba lépett (4) bekezdésében kedvezményes illetékmértéknek továbbra is jelentősége van. A törvény által meghatározott ügyletek alapján történő vagyonszerzés után a 12. § (1) bekezdés b) pontjában található illetékmérték táblázat első csoportra meghatározott ajándékozáshoz kapcsolódó kedvezményes kulcsok alapján megállapított illetéket kell megfizetni, mely az alábbiak szerint alakul:
|
| Általános mérték | Lakástulajdon-szerzés illetéke |
| 18 millió Ft-ig | 11 % | 5 % |
| 18-35 millió Ft között | 18 % | 8 % |
| 35 millió Ft fölött | 21 % | 12% |
Azok az ügyletek kerülnek ilyen kedvező megítélés alá, melyekben a részt vevő, számviteli törvény szerinti gazdálkodók egyike a másik 100 %-os tulajdonában áll vagy a gazdálkodók egyazon személy 100%-os tulajdonában állnak, vagy amelyekben az ingyenesen szerző gazdálkodó gazdálkodónak nem minősülő ajándékozó 100%-os tulajdonában áll.
Az Sztv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerint gazdálkodónak minősül a vállalkozó, az államháztartás szervezetei, az egyéb szervezet, a Magyar Nemzeti Bank, valamint az általuk, illetve a természetes személy által alapított egészségügyi, szociális és oktatási intézmény. A törvény alkalmazásában minden olyan gazdálkodó vállalkozónak minősül, amely a saját nevében és kockázatára nyereség- és vagyonszerzés céljából üzletszerűen, ellenérték fejében termelő vagy szolgáltató tevékenységet (a továbbiakban: vállalkozási tevékenység) végez. Ide kell érteni a hitelintézetet, a pénzügyi vállalkozást, a befektetési vállalkozást és a biztosítóintézetet is, továbbá minden olyan nonprofit gazdasági társaságot, egyesülést, szociális szövetkezetet, iskolaszövetkezetet, európai gazdasági egyesülést, európai részvénytársaságot, az európai szövetkezetet, vízitársulatot, az erdőbirtokossági társulatot és fióktelepet, mely - az értelmező rendelkezések többi pontját figyelembe véve - az államháztartás szervezetének vagy egyéb szervezetnek nem minősül.
Mindezekre tekintettel a kedvezményes illetékmérték alkalmazható akkor is, ha az ajándékozásra irányuló jogügyletben részt vevő két gazdasági társaság egy harmadik társaság 100%-os tulajdonában áll, de akkor is, ha az egyszemélyes részvénytársaság magánszemély alapító tagja ad ingyenesen vagyontárgyakat a társaság tulajdonába. Szintén mentes az ügyvéd által az általa alapított ügyvédi iroda tulajdonába adott vagyontárgyak megszerzése, stb.
Az Itv. 102. § d) pontja szerint az önálló orvosi tevékenység működtetési joga vagyoni értékű jognak minősül. Az Öotv. értelmében önálló orvosi tevékenység a területi ellátási kötelezettség körében az Eütv. szerint a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos által nyújtott egészségügyi ellátás; a működtetési jog pedig az egészségügyi hatóság által az önálló orvosi tevékenységet folytató orvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog.
Az orvosi tevékenység működtetési jogát a törvény erejénél fogva, átruházással és folytatással szerezheti meg az orvos.
A működtetési jog törvény erejénél fogva történő megszerzéséről az Öotv. 3. § (2) bekezdése rendelkezett, kimondva egyúttal a jogszabályhely (4) bekezdésében annak illetékmentességét is. Ezen túl illetékmentesen szerzi meg az Itv. 26. § (12) bekezdése szerint a működtetési jogot az a fél is, aki olyan háziorvostól szerzi meg, aki eredetileg a törvény alapján (a törvény hatálybalépésétől, 2000. február 26-tól) jutott annak birtokába. A működtetési jog megszerzése minden más esetben illetékfizetési kötelezettséget keletkeztet.
Általánosságban megjegyezhető, hogy az Itv. kedvezményeket, mentességeket megállapító rendelkezései elsősorban szociál-, illetve gazdaságpolitikai célokat szem előtt tartva kerülnek kialakításra. Az egyéni vállalkozói vagyon öröklésére, illetve ajándékozására megállapított illetékkedvezmény bevezetésében azonban a legnagyobb szerepet a jogharmonizáció játszotta, hiszen kifejezetten a kis- és középvállalkozások átruházásáról szóló 94/1069. (EGK) bizottsági ajánlásnak való megfelelés érdekében került bevezetésre ezen kedvezmény.
A kedvezmény célja annak elősegítése, ösztönzése, hogy egy meglévő, működő vállalkozás a tulajdonos - vagyis a vállalkozói vagyon tulajdonosának - személyében bekövetkezett változás miatt ne szűnjön meg, azaz az egyéni vállalkozó halála esetén a vállalkozói vagyont öröklő magánszemély, illetve a vállalkozását megszüntető egyéni vállalkozótól ajándékba kapott vagyontárgyakkal a megajándékozott tovább folytassa a vállalkozást. A hatályba lépés időpontja is az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontja - 2004. május 1. - volt. Az Itv.17/B. §-ában szabályozott kedvezmény egészen pontosan fogalmazva illetékalap- kedvezmény, mely azt jelenti, hogy az illeték kiszámításának alapjául szolgáló tiszta érték - azaz az illetékalap - kerül az általános szabályokhoz képest alacsonyabb értékben megállapításra.
Az illetékalap-kedvezmény 2010. január 1-jétől átalakult. Ennek oka, hogy jelentősen megváltoztak az egyéni vállalkozásokra vonatkozó szabályok. Ezek közül a legmarkánsabb változás, hogy egyértelműen elkülönül az egyéni vállalkozás és az egyéni cég. A változások eredményeként az illetékalap-kedvezmény az egyéni vállalkozói vagyon öröklése, ajándékozása mellett az egyéni cégek és az Itv. alkalmazásában kisvállalkozásnak minősülő egyéb gazdasági társaságokban fennálló vagyoni betétek öröklésére és ajándékozására is kiterjed.
A fenti illetékalap kedvezmény változatlan eleme, hogy a kisvállalkozásra vonatkozó feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozó, kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonának öröklése, továbbá - az ajándékozó kisvállalkozásának megszüntetésére való tekintettel - az ilyen vagyonnak az egyéni vállalkozás megszüntetését követő három hónapon belüli ajándékozása esetén a magánszemély örökös, illetve a magánszemély megajándékozott az általa megszerzett vállalkozói vagyon forgalmi értékéből illetékalap kedvezményre jogosult. A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül a vállalkozási tevékenységet egyéni vállalkozóként megkezdje, vagy a megszerzett vállalkozói vagyont egyéni cége, többségi tulajdonában álló gazdasági társasága részére apportként átadja és vállalja, hogy a vállalkozási tevékenységet a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése évének utolsó napjától számított legalább három évig nem szünteti meg, egyéni cégében fennálló vagyoni betétjét nem idegeníti el, vagy az előbb említett gazdasági társaságban részesedésének arányát nem csökkenti.
A kedvezmény igénybevételéről, a feltételek vállalásáról nyilatkozni kell, öröklés esetén a hagyatéki tárgyaláson a közjegyző előtt, ajándékozásnál pedig közvetlenül az állami adóhatóság felé.
A jogalkotó tehát az egyéni vállalkozói igazolvány meglétét már nem írja elő a kedvezmény igénybevételéhez, hiszen annak megléte már nem feltétele az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásának, kiállítására csak kifejezett kérelem esetén kerül sor. A kedvezmény mértéke nem változik, mint hogyan a feltételek nem teljesülése esetére előírt szankció mértéke sem.
A kisvállalkozásra vonatkozó feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozó
Az Itv. alapján kisvállalkozás az az egyéni cég, illetve gazdasági társaság, amelynél az éves összes foglalkoztatott létszám az 50 főt nem éri el és éves nettó árbevétele legfeljebb 700 millió forint. Az éves foglalkoztatottak létszámát az egyes foglalkoztatottak munkaviszonyának kezdetétől annak megszűnéséig eltelt naptári napok összegezésével, majd az így kapott összeg 365-tel történő elosztásával, tört hányados esetén lefelé kerekítve kell meghatározni az Itv. 102. § (1) bekezdés sz) pontja alapján.Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló, 2010. január 1-jétől hatályos 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) értelmében a Magyar Köztársaság területén természetes személy a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti letelepedés keretében üzletszerű - rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott - gazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhet.
A törvény alapján egyéni vállalkozó lehet
- a magyar állampolgár,
- az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államnak az állampolgára, továbbá az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes más állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgáraival azonos jogállást élvező személy,
- a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó más nem említett olyan személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja,
- a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy, a keresőtevékenység folytatása céljából, családegyesítés céljából vagy tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező személy, valamint a humanitárius célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező befogadott és hontalan.
Nem lehet egyéni vállalkozó:
a) aki korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen,
b) akit a közélet tisztasága elleni [a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) XV. Fejezet VII. cím] a nemzetközi közélet tisztasága elleni (Btk. XV. Fejezet VIII. cím), gazdasági (Btk. XVII. Fejezet), vagyon elleni (Btk. XVIII. Fejezet) bűncselekmény miatt jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül,
c) akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen egy évet meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztére ítéltek, amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül,
d) aki egyéni cég tagja vagy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.
Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének feltétele, hogy az erre irányuló szándékáról a természetes személy az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró, országos illetékességű hatósághoz a törvény rendelkezéseinek megfelelő bejelentést nyújtson be. Ha az egyéni vállalkozó kéri, számára a Hatóság egyéni vállalkozói igazolványt állít ki. 2010. január 1-jétől tehát vállalkozási tevékenység vállalkozói igazolvány nélkül, csupán bejelentés alapján folytatható.
Az egyéni cég pedig az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre. Az egyéni cég jogképes, cégneve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető, a Ctv. hatálya alá tartozik, melynek rendelkezéseit az Evtv.-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Az egyéni cégnek - a törvényben meghatározott kivétellel - kizárólag egy tagja (alapítója) lehet. Egy természetes személy kizárólag egy egyéni cég tagja (alapítója) lehet.
Az egyéni cégre és tagjára az Evtv.-ben nem szabályozott kérdésekben a Gt. gazdasági társaságok közös szabályairól szóló rendelkezéseit, valamint a Ptk. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
Azt, hogy az Evtv. szerinti egyéni vállalkozók közül az illetékalap-kedvezmény alkalmazásakor ki minősül olyan egyéni vállalkozónak, aki megfelel a kisvállalkozókra vonatkozó feltételeknek, az Itv. értelmező rendelkezései rögzítik.(A foglalkoztatott létszámra és a nettó árbevételre vonatkozó feltételeket fentebb ismertettük.) Éppen ezért egyéb jogszabályi - mint például a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (2) bekezdésében rögzített - definíció a kedvezményre való jogosultság megállapítása szempontjából nem releváns, a kedvezményre való jogosultak körének meghatározásánál háttérjogszabály - mint ahogyan a fentiekben kifejtésre került - az Evtv.
Vállalkozói vagyon
A vállalkozói vagyont is szükségszerűen - tekintettel arra, hogy a vállalkozó magánvagyona és vállalkozói vagyona nem különül el egymástól - definiálja az Itv. 102. § (1) bekezdés t) pontja, vagyis a kedvezmény olyan üzleti célt szolgáló ingatlan (termőföld, telek, épület, egyéb építmény), ingó vagyon (műszaki berendezés, gép, jármű, üzemi és üzleti felszerelés, egyéb berendezés), továbbá az ilyen vagyonra vonatkozó haszonélvezeti jog után vehető igénybe, amelyet a kisvállalkozó kizárólag a vállalkozói tevékenységével (tevékenységeivel) kapcsolatban használ, azokat más célra részben sem használja és üzleti nyilvántartásai ezt egyértelműen alátámasztják.Nem minősül azonban vállalkozói vagyonnak a személygépkocsi és a lakástulajdon (tulajdoni hányada), valamint az ezekre vonatkozó vagyoni értékű jog - még akkor sem, ha az örökhagyó vagy ajándékozó üzleti nyilvántartásából úgy tűnik, hogy azokat kizárólag vállalkozói tevékenységével összefüggésben használta -, ugyanis a gépjármű, illetve lakás esetében nehezen elképzelhető, hogy az előbbieket még részben sem használja a kisvállalkozó vállalkozói tevékenységétől eltérő célokra. Nem alkalmazható a kedvezmény akkor sem, ha az öröklés, illetve ajándékozás jogcímén megszerzett ingatlan, ingó vállalkozói vagyonnak minősülne az előzőek szerint, azonban a vagyonszerző az adott tárgyat nem kizárólag kisvállalkozói tevékenységével összefüggésben használja.
A vállalkozói vagyon és az Itv. 17/B. §-ának összevetéséből megállapítható, hogy semmi nem zárja ki a kedvezmény alkalmazásának lehetőségét - a személygépkocsi kivételével - gépjármű és pótkocsi ajándékozás, öröklés útján történő megszerzése esetében - feltéve, hogy azok vállalkozói vagyonnak minősülnek -, továbbá lehetőség van azt esetleg más kedvezménnyel, például a termőföld öröklésére, illetve ajándékozására vonatkozó illetékkedvezménnyel együtt érvényesíteni.
Az illetékalap-kedvezmény mértéke
Az öröklési illetékben az illetékalap-kedvezmény mértéke eltérő attól függően, hogy a vállalkozást a túlélő házastárs, vagy más magánszemély örökös folytatja. Amennyiben a túlélő házastárs örökli a kisvállalkozói vagyon tulajdonjogát vagy haszonélvezetét, akkor a kisvállalkozói vagyon után a kedvezmény a kisvállalkozói vagyon - illetve a kisvállalkozói vagyonon fennálló haszonélvezeti jog - forgalmi értékéből az öröklési illeték alapjának 50%-a, de legfeljebb 5 000 000 forint. Ha a kisvállalkozást a vállalkozói vagyon tulajdonjogát megszerző más magánszemély örökös folytatja, akkor a kedvezmény ennek a fele, azaz a kisvállalkozói vagyon forgalmi értékéből az öröklési illeték alapjának 25%-a, de legfeljebb 2 500 000 forint.A vállalkozói vagyon ajándékozás útján történő megszerzése és a vállalkozás továbbfolytatása kapcsán viszont a kedvezmény az ajándékozási illeték alapjából egységesen 25%, de legfeljebb 2 500 000 forint. (A házastárs vonatkozásában az örökléshez hasonló kedvezmény megállapítása ajándékozás esetén indokolatlan lenne, tekintettel arra, hogy a házastárs vállalkozói vagyonnal való megajándékozása csak úgy képzelhető el, ha a vállalkozói vagyon különvagyonba tartozik.)
A kedvezmény alkalmazása a vállalkozói vagyon összetételétől függően
Az illetékezés szempontjából speciális helyzetben vannak a gépjárművek, pótkocsik, ugyanis itt az illeték alapja nem azok forgalmi értéke, hanem hajtómotoruk hengerűrtartalmának cm3 -ben kifejezett nagysága. Mivel a kisvállalkozói vagyon ingyenes megszerzésére vonatkozó kedvezmény azonban a forgalmi értékből jogosít meghatározott összegű kedvezményre, így a személygépkocsinak nem minősülő gépjármű és pótkocsi vonatkozásában a kedvezmény érvényesítése külön számítások elvégzése után lehetséges. Az Itv. 17/B §-ában biztosított kedvezmény ugyan egy illetékalap-kedvezmény, ez azonban átkonvertálható "illetékkedvezménnyé", azaz kiszámolható, hogy a kedvezmény igénybevétele esetén mennyi a kedvezmény az egyébként fizetendő illetékből.Mivel gépjárműveknél az illeték alapja nem a forgalmi érték, hanem a hajtómotor hengerűrtartalma, ebből kell levonni ennek 25, illetve 50%-át, és a megkapott összeget kell szorozni a cm3-kénti 2 x 18 forinttal. Amennyiben a kisvállalkozói vagyonnak minősülő gépjármű vagyoni értékű jogát szerzi meg a kisvállalkozást továbbfolytató magánszemély (házastárs), akkor pedig az általános szabályok szerint kiszámított illetéket kell csökkenteni 25, illetve 50%-kal, mely a ténylegesen - a kedvezmény igénybevétele után - fizetendő illeték lesz.
Pótkocsi esetében szükségszerűen a tételes illeték vehető figyelembe illetékalapként. Pótkocsi tulajdonjogának öröklése esetén az Itv. 17/B. §-ának érvényesítésével fizetendő illeték a 2 x 9 000, illetve 2 x 22 000 forint 25, illetve 50%-kal csökkentett összege lesz, pótkocsi vagyoni értékű jogának megszerzése esetén pedig a vagyoni értékű jog után az általános szabályok szerint fizetendő illetékből vonható le annak negyede, illetve fele.
A kedvezmény biztosításával a jogalkotói cél nyilvánvalóan nem irányul arra, hogy járművek esetén akár többnél is, korlátlanul igénybe vehető legyen, ezért ilyenkor vizsgálni kell, hogy van-e létjogosultsága - és ha igen, akkor mennyiben - a kedvezménynek. E körben az alábbi esetek fordulnak elő:
1. Amennyiben a vagyonszerző a maximális (azaz a 2,5 millió, illetve az 5 millió forintos) kedvezményt az egyéb vállalkozói vagyonnak minősülő vagyontárgyakra igénybe vette, nem alkalmazható a pótkocsira, illetve egyéb gépjárműre is az egyébként igénybe vehető kedvezmény.
2. Amennyiben a vagyonszerző a kedvezményt igénybe vette, de azt nem merítette ki teljes mértékben, akkor a vizsgálni kell, hogy mennyi a még adható kedvezmény. Öröklésnél az illetékből adható kedvezmény a rokonsági fok és a megszerzett vagyontárgy forgalmi értéke szerint differenciált illetékkulccsal számítandó, így az legfeljebb 550 000 forint (5 millió forint 11%-kal számolva), legfeljebb 750 000 forint (5 millió forint 21%-kal számolva), stb. lehet. Ajándékozásnál az illetékből adható kedvezmény legfeljebb 275 000 forint (2,5 millió forint 11%-kal számolva, illetve legfeljebb 450 000 forint (2,5 millió forint 18%-kal számolva), stb. lehet.
Ha például a 18 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű tulajdonjogot öröklő, az egyéni vállalkozást tovább folytató özvegynél 50%-os kedvezmény mellett még az igénybe vehető illetékalap-kedvezmény 2 millió forint, akkor a 2 millió forintból 11%-kal számolva a kedvezmény (2 millió forint, 11% =>) 220 000 forint lenne. Ugyanakkor egy 2100 cm3-es jármű után az illetékalap-kedvezménnyel számolva a ténylegesen fizetendő illeték (2100 cm3 /2=1050 cm3 x 18 Ft x 2 =) 37 800 Ft. A kedvezmény ez esetben (az egyébként fizetendő illeték, és a kedvezménnyel kiszámolt tényleges fizetendő illeték különbözete, azaz 2100 cm3 x 18 Ft x 2 = 75 600 Ft - 37 800 Ft =) 37 800 Ft. A 220 000 forintból tehát a 37 800 forint illetékkedvezmény még megadható.
Előbbi számításból kiindulva, a példa alapján legfeljebb tehát 5 darab 2100 cm3-es jármű után lehet igénybe venni az illetékalap-kedvezményt, a további hatodik és hetedik után pedig az általános szabályok szerint fizetendő öröklési illeték.
3. Amennyiben csak jármű van a vállalkozói vagyonban, akkor pedig annyi illetékalap után vehető igénybe a kedvezmény, amennyinél azt az illetékből adható 550 000, 750 000 forintos stb. kedvezmény engedi.
Mint ahogyan az előzőekben kifejtésre került, az illetékalap-kedvezmény alkalmazható más kedvezménnyel együtt. Az Itv. termőföld hagyaték öröklése esetére illetékkedvezményt biztosít, mely szerint termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az egyébként járó öröklési illeték felét, ha pedig az örökös a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodó, akkor egynegyedét kell megfizetni. Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának ajándékozása esetén az egyébként fizetendő ajándékozási illetéknek a felét kell megfizetni, egyébként pedig illetékmentes a termőföld ingyenes szerzése, ha arra mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatása miatt került sor. Arra tekintettel, hogy a kisvállalkozói kedvezmény illetékalap-kedvezmény, míg a termőföld örökléséhez kapcsolódó kedvezmény illetékkedvezmény, e kettő párhuzamos alkalmazását semmi nem akadályozza. A két kedvezmény illetékkiszabás során történő figyelembe vétele úgy történik, hogy először az illetékalap kedvezménnyel kiszámítják a kedvezményes illetékalapot és a fizetendő illetéket, majd az így kapott illetéknek veszik a felét, illetve egynegyedét.
A kedvezmény - mint ahogyan egyetlen más kedvezmény sem - nem jár alanyi jogon, arról, vagyis a vállalkozói tevékenység folytatásáról minden esetben határidőben nyilatkozni kell. A határidő elmulasztása esetén nincs helye kimentésnek, azt meghosszabbítani méltányosságból sem lehet.
Öröklés esetén a túlélő házastársnak vagy más magánszemély örökösnek a feltételek vállalásáról szóló nyilatkozatot legkésőbb a hagyatéki tárgyaláson kell megtennie. Mivel előfordulhat, hogy a vállalkozói vagyonon a túlélő házastárs özvegyi jogot szerez, mely a haszonélvezeti jog mintájára a megörökölt tulajdonjogból eredő használatot korlátozza (korlátozhatja), így túlélő házastárs esetén az özvegyi jog jogosultjának egyetértését is be kell szerezni. A nyilatkozatot - esetlegesen a túlélő házastárs egyetértésével - a közjegyző jegyzőkönyvbe foglalja, és a jegyzőkönyv hiteles másolatát a teljes hatályú hagyatékátadó végzéshez csatolva megküldi az állami adóhatóságnak. Ezt követően az állami adóhatóság a nyilatkozó örököst, illetve a túlélő házastársat még a fizetési meghagyás meghozatala előtt határidő megjelölésével felhívja az egyéni vállalkozói igazolvány bemutatására.
Amennyiben a vállalkozói vagyon ajándékozás útján történő megszerzésére kerül sor, a magánszemély ajándékozónak kisvállalkozói tevékenység megszűnéséről, a magánszemély megajándékozottnak pedig kedvezmény igénybevétele feltételeinek vállalásáról a fizetési vagyonszerzés bejelentéséig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál.
Az Itv. szankciót helyez kilátásba arra az esetre, ha a kisvállalkozást folytató magánszemély a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének utolsó évétől számított 3 éven belül - a gazdasági tevékenységgel együtt járó üzleti kockázaton túlmutató elháríthatatlan külső ok bekövetkezésének hiányában - a vállalkozási tevékenységet megszünteti, egyéni cégében fennálló vagyoni betétjét elidegeníti, vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társaságában fennálló részesedés arányárt csökkenti. Ez esetben magánszemély az általa igénybevett illetékteher csökkenés összegének kétszeresét köteles pótlólag megfizetni.
Ha az egyéni vállalkozás megszűnésére elháríthatatlan külső ok bekövetkezése miatt kerül sor - mert például jelenős mértékben leromlik a kötelezettséget vállaló magánszemély egészségi állapota -, akkor ezt a jogalkotó oly módon méltányolja, hogy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése után már nem hozza hátrányosabb helyzetbe a kötelezettséget vállaló magánszemélyt. Nem tartalmaz az Itv. arra vonatkozóan rendelkezést, hogy mi minősül "elháríthatatlan külső oknak", ezért e fogalom mibenléte kapcsán más jogszabályokban - mint háttérjogszabályokban - foglaltak az irányadóak. Mindenesetre az megállapítható, hogy az Itv.-ben használt jogintézmények, rendelkezések háttérjogszabálya elsődlegesen a Ptk. Azonban sem a Ptk., sem más jogszabály nem tartalmaz definíciót e vonatkozásban, annak ellenére, hogy számos joganyag következetesen használja a kifejezést. A Ptk.-hoz fűzött Kommentár - mely jogszabálynak nem minősül - szerint az említett külső ok akkor minősül elháríthatatlannak, ha váratlanul, esetleg rendkívüli erővel lép fel, tehát előre nem látható. A külső ok pedig lehet a vis maior (természeti katasztrófa, például savas eső, árvíz, stb.), harmadik személy elháríthatatlan cselekménye, vagy vis maiornak nem minősülő egyéb külső elháríthatatlan erő, ugyanakkor nem sorolható ide például a kedvezőtlen piaci körülmények miatti értékesítési problémák Arról, hogy az egyéni vállalkozás elháríthatatlan külső ok bekövetkezése miatt szűnik meg vagy sem, a konkrét esetet vizsgálva az adóhatóság dönt.
Az Itv. szerinti kisvállalkozói vagyont természetesen úgy is lehet örökölni, vagy ajándékozni, hogy egyébként a vagyonszerző nem kívánja a vállalkozást továbbfolytatni. Ez esetre rögzíti a törvény, hogy az ilyen vagyonszerző az általános szabályok szerint fizet ingyenes szerzése után öröklési vagy ajándékozási illetéket.
Érdemes megjegyezni, hogy az egy örökösnek jutó ingóörökség 300 000 forint forgalmi értéket meg nem haladó részére biztosított illetékmentesség megilleti azt a vagyonszerzőt is, aki egyébként az előző illetékalap kedvezményt is igénybe kívánja venni.
A kisvállalkozás vagyoni betétjének öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye
Tekintettel arra, hogy az egyéni vállalkozói tevékenységről szóló, már említett új szabályozás értelmében az egyéni cég és az egyéni vállalkozás élesen elhatárolható gazdálkodási formákká válnak, indokolt a kisvállalkozásnak minősülő egyéni cég, illetve gazdasági társaságok vagyoni betétjei megszerzésére - a Bizottság 94/1069/EGK ajánlása szerinti cél, vagyis a kisvállalkozás működésének fenntartása érdekében - is kiterjeszteni az egyéni vállalkozói vagyon örökléséhez, illetve ajándékozásához kapcsolódó illetékalap-kedvezmény igénybevételének lehetőségét.
A törvény szerint a kedvezmény mértéke, illetve igénybevételének szabályai egyébként megegyeznek a vállalkozói vagyon megszerzésére vonatkozó szabályokkal. Ennek megfelelően a kedvezmény igénybevételének elsődleges feltétele, hogy a vagyonszerző vagy vagyonszerzők nyilatkozatban vállalják, hogy a kisvállalkozást legalább három évig továbbműködtetik, és a megszerzett vagyoni betétek arányát nem csökkentik. Tekintettel arra, hogy egy gazdasági társaság működését a tagok összessége irányítja, a továbbműködtetésre vonatkozó vállalás teljesítése csak abban az esetben függ az örököstől, ha a társaságban meghatározó befolyással rendelkezik. Ellenkező esetben ugyanis nem feltétlenül van befolyása a társaság működtetésére. Ezért a kisvállalkozás vagyoni betétjének öröklése, ajándékozása esetén illetékalap-kedvezményre az jogosult, akinek önállóan vagy a többi vagyonszerzővel együttesen tulajdonában lévő vagyoni betétek aránya meghaladja az összes vagyoni betét 50 százalékát.
A hagyaték, illetve az abban lévő vagyontárgyak a legtöbb esetben több örökös között oszlik meg, mégpedig egyenlő arányban. A törvény lehetőséget ad arra, hogy - amennyiben az örökösök által megszerzett vagyoni betétek aránya eléri az 50%-ot - az örökösök együttesen nyilatkozzanak arról, hogy a céget tovább működtetik.
III. Fejezet
A visszterhes vagyonátruházási illeték
1. Az illeték tárgya
A visszterhes vagyonátruházási illeték forgalmi típusú adónak tekinthető, hiszen az illetékkötelezettség magát a szerzést terheli, ami főszabály szerint ellenérték átadása fejében valósul meg. Azaz nincsen szó valójában vagyongyarapodásról, hiszen a vagyonszerzőnek a korábbi vagyonához képest nem lesz több vagyona - ellentétben azzal, aki örököl vagy ajándékot kap - csak másfajta vagyonelem tulajdonosa lesz. (Eddig pénzeszköze volt, ezután ingatlantulajdona lesz például).
Abban az esetben, ha a vagyonszerzésre öröklés útján kerül sor, öröklési illetéket, ha a vagyongyarapodás ajándékozással valósul meg, ajándékozási illetéket kell fizetni. Az illetéktörvény alább részletezett rendelkezései értelmében azonban, ha a jogügylet nem tartozik sem az öröklési, sem az ajándékozási illeték hatálya alá, és megállapítható, hogy vagyonmozgás következett be, akkor az ügylet minden valószínűség szerint a visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá fog tartozni. A visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá tartozó vagyonszerzések tipikusan adásvételi szerződés keretében realizálódnak, de visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni például a cserével, elbirtoklással vagy apport útján bekövetkező vagyongyarapodások alkalmával is.
Ennél a megállapításnál kell visszautalnunk az illetéktörvény 1. § (1) bekezdésére, mely szerint [...] visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonátruházási illetéket [...] kell fizetni.
A főszabály értelmében az ingatlan, a 18. § (2) bekezdésben említett ingók és vagyoni értékű jogok visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése esik visszterhes vagyonátruházási illeték alá.
A "visszteher" fogalom egyértelmű, a dolog megszerzéséért valamilyen ellenértéket kell adni.
A visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá eső vagyontárgyak csoportjai
Tekintettel arra, hogy a 18. § (1) bekezdése a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyának meghatározásakor úgy rendelkezik, hogy az ingatlan mellett csak a 18. § (2) bekezdésében meghatározott ingók és vagyoni értékű jogok visszteher mellett, illetve öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése esik visszterhes vagyonátruházási illeték alá, ezért kizárólag azon ingókkal és vagyoni értékű jogokkal foglalkozunk, melyeknek az illetéktörvény által meghatározott szerzése esetén visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezik.Ingatlan
A 102. § (1) bekezdésének b) pontja válaszol a kérdés első részére, amikor meghatározza, hogy az illetéktörvény alkalmazásában ingatlannak minősül a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog.Tekintettel arra, hogy az Itv. nem definiálja az alkotórész fogalmát, ezért az illetékszabályok háttérszabályaihoz, a polgári jog rendelkezéseihez kell visszanyúlnunk. A Ptk. 95. § (1) bekezdése rögzíti azt, hogy alkotórésznek minősül mindaz, ami a dologgal olyanképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne.
A legkézenfekvőbb példa a föld és a vele alkotórészi kapcsolatban álló dologra nézve a telek és a rajta álló épület, abban az esetben, ha az épület a földrészlettel tartósan egyesítve van.
Amennyiben valamely társaság tagja a cégbe - nem pénzbeli hozzájárulásként (apport) - ingatlant "visz be", akkor a társaságnak az Itv. 18. § (1) bekezdése értelmében visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie. Ebben az esetben ráadásul jól felismerhető az ügylet visszterhes jellege, hiszen a tag az ingatlan átadása fejében különböző társasági jogokat (szavazati, osztalékjog stb.) szerez.
Ingó
Az ingatlan fogalmának meghatározása után az Itv. a 102. § (1) bekezdés c) pontjában az ingó fogalmát is definiálja. Az idézett jogszabályhely szerint ingónak minősül a fizetőeszköz, az értékpapír, a gazdálkodó szervezetben fennálló vagyoni betét, valamint mindaz, ami ingatlannak nem minősülő dolog.Vagyoni értékű jog
A vagyoni értékű jog meghatározására a 102. § (1) bekezdés d) pontjában kerül sor. Az értelmező rendelkezés alapján az illetéktörvény alkalmazásában vagyoni értékű jognak minősül a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jogokat -, továbbá a vagyonkezelői jog, az önálló orvosi tevékenység működtetési joga, az üzembentartói jog és ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés. Az egyes vagyoni értékű jogok pontos tartalma az öröklési illeték tárgyánál került ismertetésre.Az Itv. 18. § (2) bekezdése a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya alá a következő eseteket sorolja.
Az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése, továbbá e jognak a megszüntetése folytán bekövetkező vagyonszerzés
Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogán és az üzembentartói jogon kívül az Itv. alkalmazásában vagyoni értékű jognak minősülő bármely egyéb jog kapcsolódhat ingatlanhoz, így abban az esetben, ha valaki azt ellenérték fejében, illetve öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső más módon megszerzi, visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie.Nézzük meg sorban, mit is takarnak az egyes, ingatlanhoz kapcsolható vagyoni értékű jogok.
A földhasználattal kapcsolatban a Ptk. 155. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) használati jog illeti meg. A szabályozásból az következik tehát, hogy előfordulnak olyan esetek, ahol a telek és a vele alkotórészi kapcsolatban álló ingatlan tulajdonjoga eltér egymástól.
Erre példa, amikor a szülők tulajdonában van egy lakóház építésére alkalmas telektulajdon, és megengedik, hogy a gyermekük arra lakóházat építsen. A lakóház tulajdonjoga valószínűleg a gyermeké lesz, a telek azonban - eltérő megállapodás hiányában - a szülőké marad. A polgári jogi szabályok alapján a gyermeket azonban - tekintettel arra, hogy a tulajdonában álló lakóépület alatt levő földterület nem képezi a tulajdonát - a telekre nézve földhasználati jog illeti meg.
A földhasználati jog jogosultja a Ptk. 155. § (2) bekezdése szerint jogosult a földrészlet használatára (hasznainak szedésére), valamint köteles viselni az ennek fenntartásával járó terheket.
A haszonélvezeti jog szabályairól szintén a Ptk. rendelkezik. A Ptk. 157. § (1) bekezdése rögzíti, hogy haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. (Azaz a rendelkezési jog kivételével a tulajdonosi triász valamennyi részeleme megilleti.) A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. Mindenképpen szükséges még kiemelni, hogy az ingatlanra vonatkozó haszonélvezet az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel keletkezik.
A használati jog annyiban különbözik a haszonélvezeti jogtól, hogy - a Ptk. 165. § (1) bekezdése értelmében - a jogosult a dolgot a saját, valamint együttélő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja és szedheti hasznait.
A vagyoni értékű jogok meghatározásakor az illetéktörvény külön kitér a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jogokra.
A Lsztv. 2. § (1) bekezdése szerint a lakásszövetkezet a lakóépületek építésére és fenntartására létrejött gazdálkodó szervezet. A Lsztv. 10. § (1) bekezdése alapján főszabály szerint a lakásszövetkezetben a lakások a tagok, a nem tag tulajdonosok vagy a lakásszövetkezet tulajdonában állnak. A jogszabály 11. §-a értelmében amennyiben a lakások a tagok tulajdonában állnak, az épülethez tartozó földrészlet, az épületszerkezetek, az épület közös használatra szolgáló területei és helyiségei, a központi berendezések, a házfelügyelői (gondnoki) lakás, továbbá a lakásszövetkezet célját szolgáló más létesítmények (iroda, műhely, raktár stb.) és vagyontárgyak a lakásszövetkezet tulajdonában állnak.
Abban az esetben, ha a lakások a szövetkezet tulajdonában állnak, akkor a Lsztv. 12. § (1) bekezdése alapján a tagot a lakás állandó használata illeti meg.
Az ingatlanhoz vagyonkezelői jog is kapcsolódhat, ám a Ptk. 174. § (1) bekezdése szerint kizárólag az állami tulajdonban álló dolgokra nézve igaz ez a megállapítás. Az idézett jogszabályhely értelmében a kizárólag állami tulajdonban álló dolog birtokát, használatát, hasznai szedésének jogát az állam - törvényben szabályozott módon - másnak átengedheti. A 175. § rögzíti azt, hogy a vagyonkezelőt gyakorlatilag megilletik a tulajdonosi jogosítványok és terhelik a tulajdonosi kötelezettségek. A vagyonkezelői joggal kapcsolatos részletszabályokat az Áht. tartalmazza. Az illetékezés szempontjából kiemelendő rendelkezés az Áht. 105/D. §-ában rögzített szabály, mely szerint a helyi önkormányzat tulajdonában levő vagyon vagyonkezelésbe adása illetékmentes.
Az ingatlanon fennálló haszonélvezet gyakorlásának átengedése
A Ptk. 159. § (2) bekezdése azt rögzíti, hogy a haszonélvező a haszonélvezeti jogot ugyan nem ruházhatja át (azaz nem "adhatja el" vagy nem adhatja "ajándékba"), de annak gyakorlását átengedheti. Ez azt jelenti tehát, hogy a haszonélvező egy másik személynek megengedheti, hogy a lakásban lakjon és minden ezzel járó előnyt élvezzen. Amennyiben az ingatlanon fennálló haszonélvezet gyakorlásának átengedésére visszterhesen kerül sor, a vagyonszerző (vagyis az "új jogosult") oldalán visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezik.Az ellenérték fejében történő átengedéssel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a Ptk. 159. § (2) bekezdése szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha a tulajdonos - azonos feltételek mellett - a dolog használatára nem tart igényt.
A haszonélvezeti és a használati jog közötti egyik legfontosabb különbségtétel, hogy a használati jog gyakorlása - a haszonélvezeti joggal ellentétben - másnak nem engedhető át.
Ingónak hatósági árverésen történő megszerzése
A Vht. rendelkezik az ingóra folytatott végrehajtás szabályairól és a 118. §-ában arról, hogy az ingóságot - ha a törvény másképp nem rendelkezik - rendszerint árverésen kell értékesíteni.A Vht. 127. § (1) bekezdése alapján az árverésen eladott ingóságon az árverési vevő a vételár kifizetésével tulajdonjogot szerez. Ezzel együtt azonban visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettsége is keletkezik, mégpedig az Itv. 3. § (3) bekezdés b) pontja szerint az árverés napján.
Gépjármű, illetőleg pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése esetén
A gépjárművek, pótkocsik megszerzéséhez kapcsolódó illetékkötelezettségről külön fejezet szól részletesen, itt mindösszesen azt említjük meg, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés i) pontja szerint gépjárműnek az olyan közúti szállító- vagy vontatóeszköz - a mezőgazdasági vontató, az önjáró vagy vontatott munkagép, a lassú jármű és a segédmotoros kerékpár kivételével - minősül, amelyet beépített erőgép hajt és nyilvántartásba vételét jogszabály írja elő. A pótkocsi fogalmát pedig az Itv. 102. § (1) bekezdés j) pontja definiálja, mely szerint az az i) pont szerinti gépjárművel történő vontatásra készült jármű, teher- és sátras utánfutó, félpótkocsi, valamint lakópótkocsi tekinthető pótkocsinak, melynek a közlekedésben való részvételét - külön jogszabály - hatósági nyilvántartásba vételhez köti.A közterületen álló, ingatlannak nem minősülő felépítmény tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése
Ilyen felépítménynek minősül például a közterületen álló pavilon, amelyeket jellemzően hírlap-árusítás stb. céljára hasznosítanak. Természetesen csak abban az esetben tekinthető az ilyen építmény pavilonnak, ha az a földrészlettel nem képez alkotórészi kapcsolatot, azaz lebontása, áthelyezése nem okoz különösebb nehézséget, és elszállításával a földterület értékében sem áll be csökkenés. Ellenkező esetben ugyanis ingatlan szerzéséről van szó, amely a 18. § (1) bekezdése szerinti illetékfizetési kötelezettséget keletkezteti.Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése
A visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát képező vagyoni értékű joggal kapcsolatban az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény rendelkezik. Az értelmező rendelkezések során megállapítja, hogy önálló orvosi tevékenységnek minősül a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos által nyújtott egészségügyi ellátás. Az idézett jogszabályhely 1. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a működtetési jog (vagy közismert néven a praxisjog) az egészségügyi hatóság által a háziorvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog. Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogával kapcsolatban rögzíti az idézett jogszabály 2. § (3) bekezdése, hogy egy olyan személyhez fűződő vagyoni értékű jogról van szó, amely jogszabályban meghatározott feltételek esetén elidegeníthető és folytatható.Az értékpapír öröklési szerződéssel való megszerzése
Ezzel kapcsolatban elsőként az értékpapír fogalmát, másodsorban az öröklési szerződés tartalmát kell tisztázni.Értékpapír
Az értékpapírra nézve az illetéktörvény az értelmező rendelkezések között a 102. § (1) bekezdés g) pontjában ad definíciót, mely - a Ptk. 338/A. § (2) bekezdésével azonosan - értékpapírnak az olyan okiratot vagy - jogszabályban megjelölt - más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adatot tekinti, amely jogszabályban meghatározott kellékkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi.A fogalom-meghatározás alapján tehát szükséges vizsgálni azokat a jogszabályokat, melyek az értékpapírok kibocsátására, kellékeire nézve tartalmaznak rendelkezéseket. Több jogszabály is rögzít az értékpapírokra vonatkozó szabályokat, a legcélszerűbb mégis ennek a kérdéskörnek a vizsgálata során a Tpt. rendelkezéseit áttekintenünk.
A Tpt. 5. § (1) bekezdés 42. pontja szerint értékpapírnak minősül minden, a forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő pénzügyi eszköz. Ugyanezen jogszabályhely 57. pontja definiálja a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, eszerint minden olyan értékpapír ebbe a körbe tartozik, amelyben a kibocsátó (az adós) meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésre bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint kamatozó értékpapír esetén annak meghatározott módon számított kamatát vagy egyéb hozamát, illetőleg az általa vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetve teljesíti.
Természetesen elengedhetetlen a dematerializált értékpapír említése, hiszen napjainkban egyre gyakrabban ezt az értékpapír-formát használják (nyilvánosan működő részvénytársaság részvényei kizárólag ilyen formában állíthatók elő). Dematerializált értékpapírnak a Tpt. 5. § (1) bekezdésének 29. pontja szerint a Tpt.-ben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség minősül.
A legismertebb értékpapírnak minősül okiratok: részvény, váltó, állampapír, kötvény, kárpótlási jegy, csekk, közraktári jegy, szövetkezeti jegy, kincstárjegy stb.
Az öröklési szerződés
A Ptk. 655. § (1) bekezdése azt rögzíti, hogy öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. Az öröklési szerződéssel lekötött vagyonáról az örökhagyó - a Ptk. 657. § (1) bekezdése alapján - sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet.Jól látható tehát a visszterhes elem megjelenése az öröklési szerződés során, hiszen az értékpapírt szerző fél tartás vagy életjáradék "fejében" jut a szerződés tárgyát képező vagyonhoz.
Az értékpapír öröklési szerződés keretében történő megszerzéséhez kapcsolódó illetékkötelezettség 2005. január 1-jétől történő bevezetésére azért került sor, mert ettől az időponttól szűnt meg az értékpapírok öröklése esetére vonatkozó illetékmentesség is.
Belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló részesedés megszerzése
2010. január 1-jétől bővült ki a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyi hatályát rögzítő felsorolás a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét (részvény, üzletrész, szövetkezeti részjegy, befektetői részjegy, átalakított befektetői részjegy) megszerzésével.Belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság
A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság fogalmat az Itv. 102. § (1) bekezdés o) pontja határozza meg, mely szerint e kategóriába sorolandó a törvény alkalmazásában valamennyi olyan gazdálkodó szervezet, mely belföldön lévő ingatlantulajdonnal, vagy belföldi ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezetben legalább 75%-os - közvetett, vagy közvetlen - részesedéssel rendelkezik.Ingatlan tulajdonjogával rendelkező gazdálkodó szervezetben való közvetett részesedés arányát úgy kell meghatározni, hogy a megszerzett gazdálkodó szervezet tulajdonában álló gazdálkodó szervezetben (köztes vállalkozásban) fennálló tulajdoni hányadot meg kell szorozni a köztes vállalkozásnak az ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezetben fennálló tulajdoni hányadával. Több köztes vállalkozás esetén a köztes vállalkozásonként megállapított közvetett részesedések arányait össze kell adni. Amennyiben a megszerzett gazdálkodó szervezet és az ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezet között nem köztes vállalkozás, hanem több gazdálkodó szervezetből álló tulajdonosi láncolat (köztes tulajdonosi láncolat) áll, az e szervezeteket összekötő tulajdoni részesedések szorzatát - több köztes tulajdonosi láncolat esetén a láncolatonként megállapított szorzatok összegét - kell a közvetett részesedés arányának tekinteni. A részesedés arányának meghatározásakor a közvetlen és közvetett részesedéseket együttesen kell figyelembe venni.
Azon gazdálkodó szervezetek, melyek belföldön ingatlantulajdonnal rendelkeznek, az ingatlan-nyilvántartás útján könnyen beazonosíthatóak. Az ilyen szervezetekben történő közvetlen részesedés mértékének megállapítása is egyértelmű. A közvetett részesedés arányának meghatározásához pedig az értelmező rendelkezés további mondatai adnak iránymutatást. A követezőekben a definíciót elemenként, példával mutatjuk be.
1) A megszerzett gazdálkodó szervezet tulajdonában álló gazdálkodó szervezetben (köztes vállalkozásban) fennálló tulajdoni hányadot meg kell szorozni a köztes vállalkozásnak az ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezetben fennálló tulajdoni hányadával.
Példával illusztrálva, ha "A" társaság tulajdonában van egy ingatlan, "A" társaság pedig 90%-ban "B" társaság tulajdonában van, és "B" társaság rézvényeinek 85%-át "C" társaság jegyzi, akkor "C" társaságnak az ingatlantulajdonnal rendelkező "A" társaságban fennálló közvetett részesedése 0,9 x 0,8 = 0,765. "C" társaság tehát 76,5% vagyis 75%-ot meghaladó közvetett résesedéssel rendelkezik az ingatlantulajdonnal rendelkező "A" társaságban, vagyis belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságnak minősül, így megszerzése illetékköteles.
2) Több köztes vállalkozás esetén a köztes vállalkozásonként megállapított közvetett részesedések arányait össze kell adni.
Ebben a példában tehát "C" társaságnak az ingatlantulajdonnal rendelkező "A" társaságban fennálló közvetett részesedésének meghatározásakor külön-külön kell vizsgálni a "C" társaságnak a "B1" társaság és a "B2" társaság útján fennálló közvetett részesedéseit.
Ezek alapján a közvetett részesedés számítása az alábbiak szerint alakul:
1) 0,75 x 0,5 = 0,375
2) 1 x 0,5 = 0,5
A két közvetett részesedés összege:
0,375 + 0,5 = 0,875
Így "C" társaság "A" társaságban 87,5% vagyis, 75%-ot meghaladó közvetett részesedéssel rendelkezik, ezért "C" társaság szerzése a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyi hatálya alá esik.
3) Amennyiben a megszerzett gazdálkodó szervezet és az ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezet között nem egyetlen köztes vállalkozás, hanem több gazdálkodó szervezetből álló tulajdonosi láncolat (köztes tulajdonosi láncolat) áll, az e szervezeteket összekötő tulajdoni részesedések szorzatát - több köztes tulajdonosi láncolat esetén a láncolatonként megállapított szorzatok összegét - kell a közvetett részesedés arányának tekinteni.
"E" társaság köztes tulajdonosi láncolat útján részesedik az ingatlantulajdonnal rendelkező "A" társaságban. A részesedés arányának meghatározásához alábbi szorzást kell elvégezni:
1 x 0,95 x 0,95 x 0,95 = 0,857375 Tehát ebben az esetben "E" társaság belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságnak minősül, hiszen 75%-ot meghaladó részesedéssel rendelkezik az ingatlantulajdonnal rendelkező "A" társaságban.
4) A részesedés arányának meghatározásakor a közvetlen és közvetett részesedéseket együttesen kell figyelembe venni.
Az ábra szerinti vállalat csoportban "D" társaság "C" és "B" társaságok útján (0,7 x 0,9 x 1 = 0,63 ) 63%-os közvetett részsédessel rendelkezik az ingatlan tulajdonával bíró "A" társaságban. Ehhez hozzá kell adni a "D" társaságot közvetlenül megillető 30%-os részesedést is, így az eredmény 93% lesz.
A megszerzett vagyoni betét közvetett illetve közvetlen tulajdonlásának az ingatlanvagyonnal rendelkező társaság minősítésénél, illetve az illetékalap számításánál van jelentősége. Ez azonban nem változtat azon, hogy az illetékkötelezettség a tulajdonjog átszállásához, vagyis a konkrét vagyoni betét megszerzéséhez kötődik. Illetékkötelezettség akkor azonban nem keletkezik, ha egy kapcsolt vállalkozásokból álló cégcsoport tagjai között kerül átadásra az ingatlan tulajdonjogával rendelkező társaság, mert ez az Itv. 26. § (1) bekezdés t) pontja alapján mentes az illeték alól.
Nem keletkezik azonban illetékkötelezettség a társaságalapítás, illetve tőkeemelés során történő részvényjegyzés vagy üzletrészvásárlás esetén. A társaságalapítás, illetve tőkeemelés jellemzője ugyanis, hogy ezek során a társaságba bevitt vagyontárgyakból új vagyoni betétek jönnek létre, vagyis az ilyen esetekben nem a törvényszöveg szerinti "fennálló vagyoni betét" szerzéséről van szó.
Természetesen ha például egy Kft. tagjai a tőkeemeléssel egyidejűleg a korábban is fennálló vagyoni betétek egy részét is egymásra vagy harmadik személyre ruházzák, ezen átruházás vonatkozásában ilyenkor is keletkezik illetékfizetési kötelezettség.
Illetékfizetési kötelezettség akkor sem keletkezik, ha a társaság a tőke leszállítása mellett dönt és a tőke leszállítása nem a törzsbetétek arányában történik. Ebben az esetben ugyanis nem fennálló vagyoni betétek megszerzése történik, hanem csak a tag(ok)at a társaság vagyonából megillető hányad változik, azaz a tőke betét(ek)hez viszonyított aránya.
Ha a társaság átalakulása (egyesülés, szétválás) során új vagyoni betétek jönnek létre, akkor ezen vagyoni betétek megszerzése után illetékfizetési kötelezettség nem állapítható meg, hiszen ebben az esetben sem fennálló vagyoni betétek megszerzése történik.
A társaság tulajdonosainak nem keletkezik illetékfizetési kötelezettsége akkor sem, ha a tulajdonukban lévő részesedés forgalmi értéke változik, de a részesedésük aránya nem.
A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló részesedés megszerzése esetén az illetékkötelezettség keletkezése is speciálisan alakul. Ugyanis míg egyes vagyoni betét megszerzése - akár 1% is - a visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá esik, addig az illetéket csak abban az időpontban kell megfizetni, amikor a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságból a vagyonszerző, közeli rokonai és gazdasági érdekeltségeik együttes tulajdonában álló vagyoni betétek aránya eléri vagy meghaladja a társaságban fennálló összes részesedés 75%-át.
Az illetékkötelezettség minden esetben a konkrét vagyonszerzéshez kötődik. Illetékfizetési kötelezettsége csak annak a félnek keletkezhet, aki az ügyletben szerző félként szerepel, így ha a vagyonszerző gazdasági társaság és az adásvétel időpontjában nincs a tulajdonában másik társaság, valamint az ingatlantulajdonnal rendelkező társaságon kívül nincs másik cég, mellyel kapcsolt vállalkozási viszonyban lehetne, akkor nincs összeszámítási kötelezettség a vagyoni betétek arányát illetően.
Összeszámítási kötelezettség akkor sincs, ha a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság magánszemély tulajdonosai és a vagyoni betétet megszerző gazdasági társaság tulajdonosai közeli hozzátartozói egymásnak.
Az illetékkötelezettség keletkezésének vizsgálatakor figyelembe kell tehát venni a vagyonszerző - magánszemély vagyonszerző esetén - annak házastársa, bejegyzett élettársa, gyermeke, szülője, továbbá e személyek - önálló vagy együttes - többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet tulajdonában álló vagyoni betéteket, illetve ezekkel a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő gazdálkodó szervezet tulajdonában álló vagyoni betéteket.
A Tao. tv. 4. §-ának 23. pontja szerint kapcsolt vállalkozásnak minősül:
a) az adózó és az a személy, amelyben az adózó - a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
b) az adózó és az a személy, amely az adózóban - a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
c) az adózó és más személy, ha harmadik személy - a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - közvetlenül vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik azzal, hogy azokat a közeli hozzátartozókat, akik az adózóban és a más személyben többségi befolyással rendelkeznek, harmadik személynek kell tekinteni;
d) a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, valamint a külföldi vállalkozó telephelyei, továbbá a külföldi vállalkozó belföldi telephelye és az a személy, amely a külföldi vállalkozóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll;
e) az adózó és külföldi telephelye, továbbá az adózó külföldi telephelye és az a személy, amely az adózóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll;
A többségi befolyás fogalmát a Ptk. 685/B. §-a tartalmazza. E szerint többségi befolyásnak az olyan kapcsolat minősül, amelynek révén természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (a továbbiakban együtt: befolyással rendelkező) egy jogi személyben a szavazatok több mint ötven százalékával vagy meghatározó befolyással rendelkezik.
A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személyben meghatározó befolyással, ha annak tagja, illetve részvényese és
a) jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására, vagy
b) a jogi személy más tagjaival, illetve részvényeseivel kötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint ötven százalékával.
A meghatározó befolyás akkor is fennáll, ha a befolyással rendelkező számára a fenti jogosultságok közvetett módon biztosítottak. A befolyással rendelkezőnek egy jogi személyben a szavazatok több mint ötven százalékával közvetett módon való rendelkezése vagy egy jogi személyben közvetetten fennálló meghatározó befolyása megállapítása során a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyt (köztes vállalkozást) megillető szavazatokat meg kell szorozni a befolyással rendelkezőnek a köztes vállalkozásban, illetve vállalkozásokban fennálló szavazatával. Ha a köztes vállalkozásban fennálló szavazatok mértéke az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.
A 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozók közvetlen és közvetett tulajdoni részesedését vagy szavazati jogát egybe kell számítani.
Illetékkötelezettség keletkezik tehát például az alábbi esetekben:
a) egy gazdasági társaság vagy egy magánszemély megszerzi egy belföldi ingatlannal rendelkező társaság vagyoni betétjeinek 78%-át;
b) egy magánszemély megvásárolja a vagyoni betétek 20%-át, de két gyermeke már rendelkezik 30-30%-nyi részesedéssel az adott társaságban, tehát hármuk részesedése (20+30+30) már 80%, vagyis az utóbbi vagyonszerzéssel az összeszámítandó vagyoni betétek aránya már meghaladja a75%-ot;
c) egy magánszemély megszerzi a vagyoni betétek 25%-át, de a házastársa 60%-os tulajdonában álló Kft. már rendelkezik 50%-os részesedéssel az adott társaságban, így az összeszámítandó részesedések aránya az ingatlannal rendelkező társaság összes vagyoni betétjének 25+50=75%-át teszi ki;
d) "A" Kft. megszerzi a vagyoni betétek 20%-át miközben a vagyoni betétek további 80%-a "B" Kft. tulajdonában van, "A" Kft. és"B" Kft. pedig egyaránt "C" Rt. 100%-os tulajdonában van
Ajándékozási és öröklési illeték alá nem eső ügyletek
Az egyes polgári jogi szabályok vizsgálatakor egyértelművé válik, hogy a polgári jog ismeri például az elbirtoklást, de az ajándék visszakövetelésének a lehetőségét is és egy sor más olyan ügyletet, ami nem sorolható be sem az ingyenes, sem a visszterhes szerzés "kategóriájába". A következőkben néhány példát sorolunk fel, amely a "más módon történő szerzés" alapján visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettséget keletkeztet.Elbirtoklás
Az a személy például, aki egy dolgot elbirtoklás útján szerez meg - azaz a Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint a dolgot sajátjaként ingatlan esetében tizenöt, más dolog esetében pedig tíz éven át szakadatlanul birtokolja - visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére köteles, hiszen nyilvánvaló, hogy a szerzés sem az öröklési, sem az ajándékozási illeték tárgykörét nem képezheti.Abban az esetben, ha egy ajándékozási aktus megtörténte után az eredeti ajándékozó visszaköveteli az általa adott ajándékot - mert például arra a Ptk. 582. § (1) bekezdése szerint létfenntartása érdekében van szüksége, vagy a megajándékozott az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására a Ptk. 582. § (2) bekezdése szerinti súlyos jogsértést követett el - szintén visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie, hiszen a vagyonszerzés ténye kétségtelen, de az nem keletkeztet ajándékozási illetékkötelezettséget. Világossá kell tenni azt, hogy az ajándék visszakövetelése elválik az eredeti ajándékozást megvalósító polgári jogi aktustól, egy teljesen új kötelemről van szó, tekintettel arra, hogy az alapkötelem (az ajándékozási szerződés) az ajándék átadásával-átvételével teljesedésbe ment, így felbontására már nyilván nincsen lehetőség, ezért a visszaköveteléssel megvalósuló jogi aktus már egy teljesen új ügylet.
Természetesen az eredeti ajándékozó oldalán keletkező visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség nem érinti azt a tényt, hogy a megajándékozottnak esetleg az ajándék megszerzése kapcsán ajándékozási illetéket kellett fizetnie, és ez nyilvánvalóan nem jár vissza az ajándék visszakövetelése után.
Ráépítés
A ráépítéssel történő tulajdonszerzés szabályairól a Ptk. 137. §-a rendelkezik. A Ptk. 137. § (3) bekezdése értelmében, ha valaki a más tulajdonában levő épületet bővíti, ahhoz hozzáépít vagy azt átépíti, vagy ha az idegen földön már épület áll, a ráépítéssel - a felek eltérő megállapodása hiányában - közös tulajdon keletkezik. A ráépítő tulajdoni hányadát az egész ingatlan értékéből a ráépített részre eső érték aránya alapján kell megállapítani.A Ptk. 97. § (2) bekezdése alapján az építkezőt illeti meg az épület tulajdonjoga, ha törvény vagy a földtulajdonossal kötött írásbeli megállapodás így rendelkezik.
A Ptk. 155. §-a kimondja, hogy ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg [97. § (2) bek., 137. § (2) bek.], akkor az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) használati jog illeti meg.
Mivel a visszterhes vagyonátruházási illetéket az Itv.-ben nevesített vagyonelemek (például ingatlan, ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jog) megszerzéséért kell fizetni, ami - öröklés és ajándékozás kivételével - ingyenes szerzés is lehet, ezért ebbe a körbe tartozik az az eset is, amikor a tulajdonjogot ráépítéssel szerzik meg.
Illetékfizetési kötelezettsége a tulajdonjog megszerzése után akkor keletkezik a ráépítőnek, ha a korábbi tulajdoni illetőségének megfelelő értéknél nagyobb tulajdoni hányadhoz jut.
Ha az épület tulajdonosa földhasználati jogot szerez az ingatlanon a ráépítéssel összefüggésben, akkor ennek megszerzése után visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie, mert az Itv. alkalmazásában ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak minősül a földhasználati jog.
Természetesen ha valaki a saját tulajdonában álló telken építkezik és a ráépítés következtében maga szerzi meg az épület tulajdonjogát, akkor illetékkötelezettsége nem keletkezik.
Osztalék
Egyre gyakoribb, hogy a gazdasági társaságok tagjai osztalék címén kapják meg valamely ingatlan tulajdonjogát. A fent kifejtett szabályok alapján természetesen ilyen esetben is kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni, ahogyan akkor is, ha a vagyonszerzésre vételi jogcímen kerül sor. (Ezt támasztja alá az EBH2007. 1661. számú döntés is.)A Gt. 131. § (1) bekezdése szerint a társaság saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és - a törzstőke leszállításának esetét kivéve - csak a számviteli törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén, a tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaságnak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét.
Abban az esetben, ha a társaság megfelel a Gt. által előírt feltételeknek, akkor a 132. § (1) bekezdése értelmében a tagot a felosztható és a taggyűlés által felosztani rendelt, a számviteli törvény szerint meghatározott tárgyévi adózott eredményéből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményéből arányos hányad (osztalék) illeti meg. Osztalékra az a tag jogosult, aki az osztalékfizetésről döntő taggyűlés időpontjában a tagjegyzékben szerepel, kivéve, ha a társasági szerződés ettől eltérő időpontot határoz meg. A társasági szerződés lehetőséget adhat arra, hogy a tagot megillető osztalék nem pénzbeli vagyoni értékű juttatásként kerüljön teljesítésre. A tag az osztalékra csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult. Abban az esetben tehát, ha a tag osztalék címén ingatlan tulajdonjogát szerzi meg, a fent részletezett szabályok alapján visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettsége keletkezik.
Megszűnt cég vagyonának felosztása
A joggyakorlat során vetődött fel az a kérdés, hogy miként kell minősíteni illetékjogi szempontból azt az ügyletet, melynek során egy megszűnt cég volt tulajdonosa szerezte meg a korábban a társaság tulajdonába álló ingatlant. Tekintettel arra, hogy a volt cég tulajdonosa kapta meg az ingatlant - mintegy annak ellentételezéseként, hogy korábban a gazdasági társaságban (az általa befektetett pénz fejében) üzletrésszel rendelkezett - a jogügylet visszterhes szerzésként értelmezendő. Ezért az általános szabályok szerint kell az ingatlan megszerzése után illetéket fizetni (azzal természetesen, hogy amennyiben lakástulajdon szerzésére kerül sor, akkor a lakásokra vonatkozó kedvező illetékszabályok alkalmazhatók).Külön vagyonnak közös vagyonba utalása
Szintén a jogalkalmazás során merült föl az a kérdés is, hogy kell-e illetéket fizetni abban az esetben, ha a házastársak úgy döntenek, hogy a korábban egyikük különvagyonához tartozó ingatlan a közös vagyon részét képezze. A Csjt. 27. § (2) bekezdése szerint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. Tehát ha a házastársak abban állapodnak meg, hogy az általuk meghatározott időponttól kezdve a férj különvagyonába tartozó ingatlan közös tulajdon lesz, és így a feleség az ingatlanon ½ arányban tulajdonjogot szerez, akkor az Itv. 21. § (1) bekezdése alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja az ingatlantulajdon forgalmi értéke lesz.A visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá nem tartozó ügyletek
Miután részleteztük, hogy melyek a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát képező ügyletek, térjünk rá arra, hogy melyek azok a szerzések, amelyek nem keletkeztetnek visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettséget, annak ellenére, hogy a szerzésre ellenérték fejében került sor, vagy nem esik sem az öröklési, sem az ajándékozási illeték alá.Az Itv. 18. § (3) bekezdése értelmében nem kell illetéket fizetni az ingatlan tulajdonosának akkor, ha a lakását terhelő haszonélvezeti, használati jog a haszonélvező, használó halála miatt, özvegyi jog esetén új házasságkötése folytán szűnik meg, illetve, ha a haszonélvezeti, használati jog egy meghatározott feltétel bekövetkeztéig gyakorolható és a feltétel bekövetkezett vagy a vagyoni értékű jog egy meghatározott ideig áll fenn és ez az idő eltelik.
Az egyes jogügyletek illetékjogi megítélésével kapcsolatban jelezzük, hogy azokat minden esetben az állami adóhatóság - mint illetékhatóság - minősíti. Az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket tartalmuk szerint kell minősíteni. Ez azt jelenti tehát, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem a jogügylet megnevezését, hanem annak valódi célját figyelembe véve értékeli az ügyleteket, melynek alapján megállapítja, hogy adott esetben fennáll-e a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség.
2. Az illeték általános mértéke
Az illeték mértéke
Az illeték általános mértéke - a 2010. január 1-jét követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben - 4%, de e mérték alkalmazásnak két felső korlátja is van. Egyrészt ingatlanok, illetve ingatlannal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzése esetén, amennyiben a megszerzett ingatlan forgalmi értéke az 1 milliárd forintot meghaladja, az efölötti rész után csak 2% illetéket kell fizetni. Másrészt azt rögzíti a törvény, hogy a fizetendő illeték összege ingatlanonként a 200 millió forintot nem haladhatja meg. Ez praktikusan azt jelenti, hogy 1 milliárd forintig 4%-kal, afölött 2%-kal számolva a 9 milliárd és annál magasabb forgalmi értékű ingatlanok visszterhes megszerzése után egységesen 200 millió forintot kell fizetni ingatlanonként.Ingatlan résztulajdonának szerzése esetén a fenti összegeket a megszerzett tulajdonrész arányában kell figyelembe venni, vagyis az 1 milliárd forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére kell alkalmazni a 4%-os illetéket, illetve az ingatlanonként legfeljebb 200 millió forintot a tulajdoni hányad arányában kell figyelembe venni.
Például egy 1,5 Mrd forint forgalmi értékű ingatlan ½ tulajdoni hányadának megszerzése esetén az 500 millió forint feletti rész után alkalmazandó a 2%-os mérték.
Ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése esetén szintén a fentiekhez hasonlóan kell eljárni, vagyis az illetékalapból az 1 milliárd forint olyan hányadára kell alkalmazni a 4%-os illetékmértéket, illetve a 200 millió forint olyan hányadát kell figyelembe venni, mint amilyen arányt a vagyoni értékű jognak az Itv. 72. §-a alapján számított értéke képvisel az ingatlan forgalmi értékében. Ehhez hasonlóan a vagyoni értékű joggal terhelt ingatlan - ideértve a tulajdonszerzéssel egyidejűleg alapított vagyoni értékű jogot - szerzése esetén a vagyoni értékű jog értékével csökkentett forgalmi értékből az 1 milliárd forint olyan hányadára kell alkalmazni a 4%-os illetékmértéket, illetve a 200 millió forint olyan hányadát kell figyelembe venni, mint amilyen arányt a tulajdonjog értéke képvisel az ingatlan forgalmi értékében.
A fenti szabályozás eredményeképpen egy adott ingatlan megszerzése után fizetendő összes illeték összegét nem befolyásolja, hogy azt egy vagy több személy, egy vagy több ügylettel, más ingatlanokkal együttesen vagy egymagában szerezte meg. Több ingatlan egy szerződéssel történő megszerzése esetén minden ingatlan vonatkozásában külön-külön kell az 1 Mrd forintos értékhatárt, illetve a 200 milliós maximum fizetési kötelezettséget alkalmazni, az ingatlanok forgalmi értékének összeszámításának tehát nincs helye. Ingatlan résztulajdonának megszerzése esetén pedig a fenti értékeknek a vagyonszerző által megszerzett tulajdoni hányaddal arányos részét kell figyelembe venni.
A sávosan degresszív illetékmérték, illetve a fizetési kötelezettség felső határa - mint az a normaszövegből is kitűnik - a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság esetén is ingatlanonként alkalmazandó. Ha tehát a vagyonszerző egy olyan táraságot szerez meg, melynek három, egyenként 500 millió forint forgalmi értékű ingatlana, vagyis összesen 1,5 milliárd ingatlanvagyona van, három ingatlan után külön-külön kell 500 000 000 x 0,04 = 20 000 000 forint illetéket megfizetni. Az ingatlanok forgalmi értékét nem lehet egy másfél milliárd forintos illetékalappá összevonni, így ilyen esetben sem lehet szó a 2%-os illetékmérték alkalmazásáról.
Az 1 milliárd forintos és a 200 millió forintos értékhatárt a tulajdoni hányadoknak és a vagyoni értékű jog értékének megfelelően kell arányosítani.
Az illeték mértéke ebben az esetben független attól a ténytől is, hogy a társaság tulajdonában álló ingatlan lakásnak minősül-e.
Az illeték alapja
Jelentős különbség mutatkozik az öröklési és ajándékozási, valamint a visszterhes vagyonátruházási illeték között a tekintetben, hogy míg az öröklési és ajándékozási illeték alapja az Itv. 13. § (1) bekezdése értelmében a megszerzett vagyonnak a terhekkel csökkentett forgalmi értéke (az ún. tiszta érték), addig a visszterhes vagyonátruházási illeték kiszámítása során az illetéket a szerzett vagyon teljes forgalmi értéke alapján kell számolni, azaz nincsen lehetőség arra, hogy abból a vagyont terhelő terhek levonásra kerüljenek, hiszen a visszterhes jelleget nem befolyásolja az, ha az új tulajdonos az ellenérték egy részét nem az eladónak fizeti ki vételárként, hanem tehermentesítés címén az ingatlant terhelő tartozás jogosultjának adja át. Így a vagyonszerző a teljes forgalmi értéknek megfelelő ingatlant szerez. (Ez a rendelkezés is abból következik, hogy a visszterhes vagyonátruházási illeték forgalmi típusú adónak minősül, azaz nem a vagyongyarapodás után, hanem a szerzés következtében kell illetékezni.)Az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja tehát - mely definiálja a forgalmi értéket - a következőképpen rendelkezik. A forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető, azzal, hogy
a) vagyontárgy kiadására vonatkozó követelés esetén a vagyontárgy illetékkötelezettség keletkezésének napján fennálló forgalmi értéke;
b) szolgáltatás nyújtására irányuló követelés esetén a szolgáltatás - független felek közötti ügylet estén irányadó - pénzben kifejezhető értéke,
c) tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapír, valamint üzletrész, vagyoni betét esetén az illetékkötelezettség keletkezésének napján érvényes tőzsdei átlagár alapján számított érték. Ennek hiányában annak a gazdasági társaságnak, szövetkezetnek, egyéb jogi személynek - amelyben a vagyonszerző tagsági jogot szerzett - az illetékkötelezettség keletkezésének napján rendelkezésre álló, a gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy arra feljogosított döntéshozó szerve által elfogadott utolsó számviteli beszámoló mérlegében (ilyen mérleg hiányában az alapításkori nyitó vagyonmérlegében, az illetékkötelezettség keletkezésekor felszámolás alatt álló gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy esetén a felszámolás kezdő napját megelőző napra elkészített zárómérlegében) szereplő saját tőke mérleg szerinti értékének a megszerzett értékpapírra, üzletrészre, vagyoni betétre jutó hányada,
d) a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság esetén a társaság ingatlanvagyonának forgalmi értéke a társaság tulajdonában lévő ingatlanok forgalmi értéke, növelve a társaság közvetett vagy közvetlen 75%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek tulajdonában álló ingatlanok forgalmi értékének olyan arányával, mint amekkora arányt az o) pontban foglaltak alapján a társaság közvetett vagy közvetlen részesedése a gazdálkodó szervezet összes vagyoni betétjéhez képest képvisel.
A jogalkalmazás során - többek között - felmerült az a kérdés is, hogy a forgalmi értékből levonható-e a megfizetett ÁFA összege. A probléma megoldása során sokan beleütköztek abba a tévhitbe, hogy itt kétszeres adófizetésről van szó.
Ezzel a felvetéssel kapcsolatban először is azt kell tisztázni, hogy sem az Alkotmány, sem semmilyen más jogszabály nem tiltja azt, hogy egy ügylet során többféle adókötelezettség keletkezzen. Ez csak egy, a közéletben elterjedt és gyakorta hangoztatott félreértés. A kettős adóztatás elkerülésének két ország egymás közötti kapcsolatában lehet relevanciája - emiatt születnek a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények -, annak érdekében, hogy ne kelljen ugyanazt a típusú közterhet mindkét államban megfizetni.
Ennek alapján tehát világos, hogy sem az ÁFA-t, sem más terhet nem lehet levonni a forgalmi értékből, hiszen az ÁFA mint áralakító tényező, része az ellenértéknek (így természetesen a forgalmi értéknek is), így tehát az Itv. 19. § (1) bekezdése alapján nem lehet vele csökkenteni a forgalmi értéket. Fordított adózásnál sincs máshogy, ebben az esetben ugyanis az ÁFA nem szerepel a számlán, ez azonban nem releváns, hiszen az illeték alapja nem a konkrét ügyben szereplő vételár, hanem a forgalmi érték, mely a független felek között általában elérhető piaci ár.
Fontos kiemelni, hogy az illeték alapját jelentő forgalmi érték nem azonos a vételárral, hiszen ha a két érték megegyezne, akkor nem a megszerzett vagyontárgyak tényleges értéke után fizetnének illetéket az adózók, hanem a saját maguk által meghatározott - kölcsönösen kialkudott - összeg figyelembe vételével.
Az Itv. 68. § (1) bekezdése szerint a vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor az ingatlanügyi hatóság a hozzá érkezett vagyonszerzési ügy iratait továbbítja az állami adóhatóságnak vagy a vagyonszerzésről az állami adóhatóság (NAV) más módon tudomást szerez.
Szükséges arra is felhívni a figyelmet, hogy a forgalmi értéket az illeték fizetésére kötelezett fél köteles megjelölni a jogügylet bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli, más esetben azonban - az Itv. 69. §-a értelmében - a NAV felhívására kitűzött határidő alatt kell a forgalmi érték bejelentését eszközölni.
Az Itv. 70. §-a rögzíti azt a szabályt, mely szerint, ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az állami adóhatóság megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az állami adóhatóság állapítja meg. Kivételt képez ez alól az az eset, amikor az értéket már megállapította egy bírói ítélet, ugyanis ezt az értéket a NAV nem bírálhatja felül.
Az illeték alapja csere esetén
Az Itv. 19. §-ának (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy ingatlanok tulajdonjogának cseréje esetén az illeték alapja - a lakástulajdon cseréje kivételével - a cserével szerzett ingatlan forgalmi értéke. Ez azt jelenti tehát, hogy mindenki az "új" ingatlana forgalmi értékét alapul véve fizet illetéket. Ennek az a magyarázata, hogy a vagyonszerző nem készpénzzel, hanem egy másik ingatlannal fizetett, így nem indokolja semmi, hogy a főszabálytól eltérő illetékalap után fizessen illetéket.Praxisjog szerzése
Külön rögzíti az illetéktörvény a praxisjog megszerzéséhez kötődő szabályokat, a 19. § (3) bekezdésében, mikor kimondja, hogy ilyen esetben az illeték alapja a működtetési jognak - terhekkel nem csökkentett - értéke, az illeték mértéke pedig az illetékalap 10%-a.Tartási, életjáradéki szerződéssel történő vagyonszerzés
A 19. § (4) bekezdése értelmében, ha valaki tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés keretében olyan vagyontárgyat szerez, amely szerzés a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát képezi, akkor az illeték alapja a megszerzett vagyon forgalmi értéke. Ezzel kapcsolatban arra kell felhívni a figyelmet, hogy a szerzés ilyen esetekben mindig az örökhagyó halálával következik be, azaz a vagyonszerzés időpontja nem a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés megkötésének napja, hanem az örökhagyó halálának időpontja az Itv. 18. § (1) bekezdésének utaló szabálya alapján.Illetékalap belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló részesedés esetén
A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló részesedés esetén az illeték alapja nem a részesedés forgalmi értéke, hanem - mint azt az Itv. 102. § (1) bekezdésének fent idézett e) pontja is rögzíti - a társaság tulajdonában álló ingatlan, illetve ingatlan tulajdoni hányad forgalmi értékének a megszerzett részesedéssel arányos hányada. Ez az összeg azonban csökkenthető az alábbi tételekkel.Egyrészt ilyen levonható tétel a 2010. január 1-jét megelőzően megszerzett vagyoni betétekre eső forgalmi érték, tekintettel arra, hogy a szabályozás hatályba lépése előtti szerzésekre visszamenőlegesen nem terjedhet ki a fizetési kötelezettség. Másrészt a 2010. január 1-jét követően, de a vagyonszerző által 5 évnél régebben megszerzett vagyoni betétekre eső forgalmi érték-rész is levonható, bár e rendelkezésnek értelemszerűen csak 2015-től lehet jelentősége. Ezeken túl, tekintettel arra, hogy az öröklés vagy ajándékozás útján történő vagyonszerzés az öröklési és az ajándékozási illeték hatálya alá esik, az ily módon megszerzett vagyoni betéteket a későbbi, újabb vagyoni betétek visszterhes szerzése sem vonja a visszterhes vagyonátruházási illeték a hatálya alá. Szintén levonhatók a 75% feletti részesedéssel rendelkezők általi újabb vagyonszerzések esetén a korábban illetékkötelezettség alá eső vagy illetékmentesen szerzett vagyoni betétekre eső forgalmi értékkel.
Példák:
1) Egy Zrt. jegyzett tőkéje 40 millió forint, saját tőkéje 50 millió forint az ügylet időpontjában, ugyanakkor a tulajdonában egy 30 millió forint forgalmi értékű Magyarországon fekvő üzlethelyiség van, akkor az illetékalap meghatározásakor kizárólag a 30 millió forintos ingatlanértékből kell kiindulni. Ha egy a vagyonszerző 2009. december 31-én már rendelkezett a példa szerinti Zrt. részvényeinek 60%-ával, és 2010. január 1-jét követően megszerzi a részvények további 20%-át, így a tulajdonában álló vagyoni betétek aránya 80% lesz, illetékfizetési kötelezettsége keletkezik. Az illeték alapja pedig a következőképpen határozható meg: 30 000 000 x 0,80 - 30 000 000 x 0,60 = 30 000 000 x 0,2 = 6 000 000
2) Két testvér 2010-ben megvásárolja egy Kft. üzletrészeinek 20-20%-át. 2011-ben a szülők további 20-20%-ot vásárolnak. Ekkor a Kft. tulajdonában lévő belföldi ingtalonok forgalmi értéke 100 millió forint.
Az illetékkötelezettség 2011-ben keletkezik mind a gyermekek 2010-ben, mind pedig a szülők 2011-ben megvalósult szerzése után. Mivel ez esetben nincs olyan tényező, mely csökkentené az illetékalapot, az mind a négy vagyonszerző esetén: 100 000 000 x 0,2 = 20 000 000.
Ha a testvérek 2009-ben vásárolták volna az üzletrészüket, a Kft. tulajdonában lévő belföldi ingatlanok forgalmi értékének ezen üzletrészekre eső része után illetéket nem kellene fizetni, így ebben az esetben csak a szülők által megszerzett üzletrészre eső forgalmi érték, azaz 20-20 millió forint után kellene illetéket fizetni. Ha az édesapa 2012-ben megszerzi a Kft. üzletrészeinek fennmaradó 20%-át, akkor - feltéve hogy a Kft. tulajdonában lévő belföldi ingatlanok forgalmi értéke változatlan - az illeték alapja a társaság tulajdonában lévő ingatlanok forgalmi értékének a vagyonszerzőt megillető vagyoni betétekre eső aránya (100 000 000 x 0,4) csökkentve a 2011-ben illetékkötelesen megszerzett vagyoni betétekre eső forgalmi értékkel (100 000 000 x 0,2), azaz: (100 000 000 x 0,4) - (100 000 000 x 0,2) = 100 000 000 x 0,2 =20 000 000. Ha azonban a fenti esetben a Kft. belföldön fekvő ingatlanvagyona 2012-re változik, a második szerzés után fizetendő illeték meghatározásánál természetesen az ebben az időpontban fennálló forgalmi értékből kell kiindulni. Tehát, ha időközben a Kft. belföldi ingatlanjainak egy részét értékesíti, így 2012-ben a tulajdonában lévő belföld ingatlanok forgalmi értéke 50 000 000 forint, az illetékfizetési kötelezettség megállapításakor ezt kell figyelembe venni: (50 000 000 x 0,4) - (50 000 000 x 0,2) = 50 000 000 x 0,2 =10 000 000
3. Haszonélvezet, használat esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja
Az Itv. ezen jogszabályhelye a visszterhes szerzések körében - a 15. §-ban foglaltakkal analóg módon - annak az ügyletnek az illetékkövetkezményeit rendezi, amikor a tulajdonjog-szerzéssel egyidejűleg történik a vagyoni értékű jog alapítása. Mint ahogyan az ajándékozási és öröklési illetéknél kifejtésre került, a tulajdonjog szerzője a vagyontárgy forgalmi értékének a haszonélvezet, használat jogának számított értékével csökkentett összege után fizet visszterhes vagyonátruházási illetéket, míg a vagyoni értékű jog jogosultja a szerzés jogcímének megfelelő - vagyis ajándékozási, öröklési vagy visszterhes vagyonátruházási - illeték fizetésére köteles. Ilyen esetben, vagyis amikor a vagyontárgy tulajdonjoga és az ehhez kapcsolódó haszonélvezet, használat joga más-más személyeket illet, akkor a haszonélvezet, illetve a használati jog megszerzője a jogosultság számított értéke után, míg a tulajdonjog megszerzője a vagyoni értékű jog számított értékével csökkentett forgalmi érték után fizet illetéket.
Az Itv. az ajándékozási és öröklési illetéknél követett logikát következetesen érvényre juttatja a visszterhes vagyonátruházási illeték körében is, amikor rögzíti, hogy amennyiben az ingatlant az átruházását megelőzően már fennállott és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezettel, illetve a használati joggal terhelten idegenítik el - vagyis csak annak a személyében történik változás, aki tulajdonjogot szerez, míg a vagyoni értékű jog jogosultjának személye változatlan marad -, ez esetben a tulajdonjog szerzője vonatkozásában az illeték alapját e jog értékével csökkenteni kell. Ugyanakkor a haszonélvezet, használat jogosultja oldalán nem keletkezik illetékfizetési kötelezettség, mivel az ő vonatkozásában vagyoni értékű jog megszerzésére nem kerül sor. A tulajdonosváltozás nem változtat a vagyoni értékű jog jogosultjának jogi helyzetén, az ő esetében a haszonélvezet, használati jog változatlanul továbbra is fennáll.
Előfordulhat, hogy az ingatlan elidegenítésére úgy kerül sor, hogy az átruházó a maga javára haszonélvezetet kíván fenntartani, vagy a használat jogának fenntartását köti ki. Nyilvánvaló, hogy a tulajdonjog megszerzője a tehermentes ingatlan piaci értékénél alacsonyabb összegű vételárat fog kialkudni, egyidejűleg az átruházó korábbi tehermentes tulajdonjoga helyébe vagyoni értékű jogot szerez. Ilyenkor az átruházó az általa megszerzett vagyoni értékű jogért, a csökkentett forgalmi értékre tekintettel tulajdonképpen ellentételezést nem kap, csupán a tulajdonjog részjogosítványai közül egyet magának "fenntartott". Polgári jogi értelemben valójában a haszonélvezeti jogot az új tulajdonos alapítja a tulajdonosváltozással összefüggésben, a régi tulajdonos kikötése alapján. A vagyoni értékű jog megszerzése tehát visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség alá eső ügylet, illetékfizetési kötelezettség viszont az Itv. által biztosított mentességre figyelemmel mégsem keletkezik. Érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy az Itv. szabályai abból a szempontból viszont nem teljesen következetesek, hogy az ajándékozási illetéknek nem tárgya az, ha a vagyoni értékű jogot az ajándékozó saját maga javára tartja fenn, míg ugyanez a visszterhes vagyonátruházás esetén "csak" mentességet eredményez.
A tulajdonszerző tehát a vagyoni értékű jog számított értékével csökkentett forgalmi érték után fizet illetéket.
A fentiek szerinti levonás érvényes arra az estre is, ha az ingatlan tulajdonjogát visszteher ellenében annak haszonélvezője, használója szerzi meg. A főszabály - miszerint a vagyoni értékű jog számított értékét le kell vonni a forgalmi értékből - tehát ilyenkor is alkalmazandó.
Tekintve, hogy az értelmező rendelkezések között az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja a forgalmi érték fogalmában teherként nem említi az ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog, használati jog értékét, ezért a forgalmi érték meghatározása szempontjából ez nem tekinthető adósságnak. Az ingatlanon fennálló haszonélvezet, illetve használat joga ettől függetlenül befolyásolja az ingatlan forgalmi értékét, de ezt az Itv. 20. § (2) bekezdése elsimeri azzal, hogy a tulajdonos csak a vagyoni értékű jog értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti meg az illetéket.
4. Lakástulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke
Általánosságban megállapíthatjuk azt, hogy a lakástulajdon szerzését az illetékrendszer nagy mértékben preferálja. Ezt tükrözi az Itv. 21. § (1) bekezdésében található szabály is, mely az általános illetékmérték helyett a lakástulajdon szerzése esetén egy kedvező mértéket rendel alkalmazni, eszerint az illeték mértéke - lakásonként - 4 millió forintig 2%, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 4%.
Példával szemléltetve ez azt jelenti, hogy ha a vagyonszerző egy átlagos 13 millió forint forgalmi értékű lakást vesz, akkor 4 millió forintig 2%, afölött pedig 4% illetéket kell fizetnie. (Azaz 4 000 000 x 0, 02 = 80 000; 9 000 000 x 0, 04 = 360 000; 80 000 + 360 000 = 440 000 forint a fizetendő illeték összege.)
A lakástulajdon fogalma
A rendelkezés értelmezése során elsőként azt kell vizsgálnunk, hogy mely ingatlanok minősülnek lakásnak az illetéktörvény alkalmazásában.A 102. § (1) bekezdés f) pontjában szereplő definíció szerint lakástulajdon a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel együtt. Lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építmény is, amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot (elkészült és ráépített tetőszerkezet) eléri. Ha az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lakóház van, az épületet - a hozzá tartozó kivett területtel együtt - lakástulajdonnak kell tekinteni. Nem minősül azonban lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (garázs, műhely, gazdasági épület stb.), továbbá az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként (lakásként) nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően 5 éve más célra hasznosítanak.
A fogalom-meghatározás alapján tehát elengedhetetlen, hogy minden esetben tisztázásra kerüljön, a vásárolt ingatlan ténylegesen lakástulajdonnak minősül-e, hiszen amennyiben az illetéktörvény nem tekinti annak, nem alkalmazható a kedvezőbb illetékmérték. Amint arra a törvény (és az egységes bírói gyakorlat) is rámutat, nem tekinthető lakásnak sem a garázs, sem más nem lakás céljára szolgáló épület (gazdasági épület, pajta, üzlethelyiség stb.), még akkor sem, ha az a lakástulajdonnal egybeépült. Szintén nem lehet alkalmazni a kedvezőbb szabályokat azon ingatlan vonatkozásában, amely bár az ingatlan-nyilvántartásban lakásként van feltüntetve, azonban már öt éve más célra hasznosítják (pl. fodrászüzletet működtetnek benne stb.) Amennyiben az ingatlan nem minősül lakásnak, az általános mérték szerint (vagyis a forgalmi érték 4%-ával számolva) kell az illetéket megfizetni.
Az Itv. 102. § (3) bekezdése kimondja, hogy a 102. § (1) bekezdés f) és l)-m) továbbá s) pontjaiban foglaltak alkalmazásakor a vagyontárgy minősítése tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. Így ha az illetékkötelezettség keletkezésekor az ingatlan funkciója szerint lakásként működik, de az ingatlan-nyilvántartásban nem lakástulajdonként került nyilvántartásba vételre és az ingatlan lakásként történő átminősítésére irányuló kérelem sem került feltüntetésre a széljegyen az adásvételi szerződés megkötéséig, akkor a megszerzett ingatlan nem minősül lakástulajdonnak (KGD2007.271).
Az illetékkötelezettség keletkezése adásvétel esetén a szerződés megkötése napján keletkezik, kivéve, ha a szerződő felek felfüggesztő feltételként jelölték meg például azt, hogy az ingatlan lakássá történő átminősítése és ennek bejegyzése megtörténjen.
Emellett azt is ki kell emelni, hogy az illetéktörvény például a tanyát a Tftv. 3. § b) pontjával összhangban - mely szerint a tanya a település külterületén lévő mezőgazdasági termelés (növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás) céljára létesített lakó- és gazdasági épület, épületcsoport és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó, legfeljebb 6000 m2 területű föld együttese - lakásnak tekinti.
Tulajdoni hányad szerzése
Az Itv. 21. § (1) bekezdésének második fordulata rendezi azt a nagyon gyakran előforduló esetet, amikor valaki csak a lakás résztulajdonát szerzi meg, vagyis például ha egy házaspár vásárol lakást. Ilyenkor a 4 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos részére alkalmazható a 2%-os illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 4% illetéket kell fizetni. (Ezt támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság BH2006. 36. számú döntése is.)Ez azt jelenti tehát, hogy ha egy házaspár vásárolja meg a példa szerinti 13 millió forint forgalmi értékű lakást 1/2-1/2 tulajdoni hányadban, akkor csak a tulajdoni hányadukkal arányos összegre vehetik igénybe a kedvezményt. Vagyis a 13 millió forint forgalmi értékű lakásban mindkét vagyonszerző 6 500 000 forgalmi értékben szerzett tulajdont, és 2 millió forintig vehetik igénybe a 2%-os mértéket, azaz 2 000 000 x 0, 02= 40 000; 4 500 000 x 0,04 = 180 000; 40 000 + 2700 000 = 220 000; vagyis 220 000 - 220 000 forint lesz a vagyonszerzők által fizetendő illeték összege.
Lakásépítési kedvezmény ("Szocpol)"
Az a vagyonszerző, aki a lakásvásárlásához lakásépítési kedvezményt vett igénybe, ennek összegét a lakás forgalmi értékéből levonhatja az Itv. 21. § (2) bekezdése alapján. Kivételt képez ez alól az az eset, ha a lakást lakástulajdonok egymás közti cseréjével, illetve a cserét pótló vétel kedvezményének alkalmazásával vette, hiszen ezekben az esetekben - a későbbiek során részletesen kifejtett - kedvezményt veheti igénybe a lakást vásárló személy.A lakásépítési kedvezményhez kapcsolódó rendelkezéseket a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) foglalja magában. A R. 1/A. §-a értelmében a 2009. július 1-jén vagy azt követően a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményre, a fiatalok otthonteremtési támogatására, a jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatására, a kiegészítő kamattámogatásra és az értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakásépítés kamattámogatására benyújtott támogatási kérelmek alapján a rendelet szerint állami támogatás nem nyújtható.
2009. június 30-áig a következők rendelkezések vonatkoztak az ún. "szocpol" támogatásokra.
A R. 5. § (1) bekezdése szerint állami támogatásként lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény (a továbbiakban: kedvezmény) illeti meg az igénylőt a vele közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített, illetőleg megvásárolt lakásba vele együtt beköltöző gyermeke és más eltartott családtagja után az építési költség (vételár) megfizetéséhez. Ezen kívül a jogszabály meghatározza azt is, hogy milyen célokra nyújtható kedvezmény, eszerint:
- új lakás felépítése, a családi vagy ikerház emeletráépítésnek nem minősülő tetőtér-beépítésének a kivételével,
- az értékesítés céljára újonnan felépített és felépíttetett lakás megvásárlása,
- olyan építési munkákra, amelyek eredményeképpen 50%-ot elérő arányban az igénylő tulajdonában lévő lakása, a lakás hasznos alapterületének növelésével legalább egy lakószobával bővül, bármely építtető esetében, illetőleg két vagy több gyermeket eltartó építtető esetében, ideértve az új lakás építésének nem minősülő tetőtér-beépítést és emeletráépítést is,
- a három vagy több gyermeket eltartók vagy együtt költöző eltartott gyermekeik több mint két éve már tulajdonában lévő lakás értékesítése, és helyette nagyobb hasznos alapterületű és legalább egy lakószobával több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakás vásárlása esetén, ez utóbbi lakóingatlan megvásárlásához, ha az értékesített lakás az eltartóknak és együtt költöző eltartott gyermekeiknek együttesen legalább 50%-os arányú tulajdonában állt, továbbá, ha az értékesített lakás eladási árának az azt terhelő, visszafizetett önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel csökkentett összegét a vásárlásra fordítják. A kedvezmény igénybevételével megvásárolt lakóingatlanban az eltartók és együtt költözők eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem lehet kevesebb, mint az az értékesített lakásban volt.
A kedvezmény összege az első két esetben az első gyermek után kilencszázezer forint, a második gyermek után egymillió-ötszázezer forint, a harmadik gyermek után egymillió-négyszázezer forint, a negyedik gyermek után nyolcszázezer forint, minden további gyermek esetében kettőszázezer forint. Míg az utóbbi két esetben az igénybe vehető összeg az első gyermek után négyszázötvenezer forint, a második gyermek után hétszázötvenezer forint, a harmadik gyermek után hétszázezer forint, a negyedik gyermek után négyszázezer forint, minden további gyermek esetében százezer forint.
Fiatalok otthonteremtési támogatására a R. 5. § (3) bekezdése értelmében azok a gyermeke(ke)t nevelő, 35 év alatti házastársak jogosultak, akik legalább egy éve közös háztartásban élő élettársak vagy egyedülálló személyek a használt, legalább komfortos lakás vásárlásához szükséges önerő növelése érdekében, amennyiben az ingatlan vételára nem haladja meg Budapesten és megyei jogú városokban a 12 millió forintot, vidéken a 8 millió forintot. A lakás vételára legfeljebb 10%-kal térhet el a hitel-intézet által megállapított forgalmi értéktől, de nem lehet több, mint a település besorolása szerinti, jelen bekezdésben meghatározott vételár korlát. Azt, hogy a használt lakás a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelel, a hitelintézet a helyszínen is köteles ellenőrizni.
A fiatalok otthonteremtési támogatásának összege megegyezik a lakásépítési kedvezmény két utolsó esetében igénybe vehető kedvezménnyel, de nem haladhatja meg az adásvételi szerződés szerinti vételár 70%-át. E támogatást igényelhetik a korábban született gyermekek után igénybevevők a később született gyermek(ek) után is - az adásvételi szerződés keltének időpontjában érvényben volt összegben - abban az esetben, ha kölcsönszerződésük van. Az igénybe vett támogatást a kölcsönből még fennálló - elsődlegesen a R. 12. § szerinti - tartozás törlesztésére lehet fordítani.
Mindez azt jelenti tehát, hogy amennyiben egy házaspár a 2 gyermeke után igénybe veszi a fiatalok otthonteremtési támogatását, azaz 450 000 + 750 000 = 1 200 000 forintot, akkor ez az összeg levonható a lakás forgalmi értékéből, és az így keletkező illetékalap után kell megfizetni az illetéket.
Mindenképpen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a "szocpol" intézménye 2009-ig létezett, utána megszűnt.
Csere
Illetékalap-kedvezményt fogalmaz meg az illetéktörvény a 21. § (3) bekezdésében, amikor rögzíti, hogy lakástulajdonok egymás közti cseréje esetén az illeték alapja az elcserélt legnagyobb és legkisebb - terhekkel nem csökkentett - értékű lakás forgalmi értékének a különbözete.A csere fogalmát az illetékszabályok leggyakrabban alkalmazott háttérjogszabálya, a Ptk. rögzíti a 378. §-ában, melynek értelmében, ha a szerződő felek dolgok tulajdonának kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget, csere valósul meg és az adásvétel szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Ebben az esetben mindegyik fél eladó a saját szolgáltatása, és vevő a másik fél szolgáltatása tekintetében. Az illetékszabály alapján tehát meg kell határozni az egymással elcserélni kívánt ingatlanok forgalmi értékét és a két forgalmi érték különbözete lesz az illeték alapja. (Ha két egyforma forgalmi értékű lakás "cserél gazdát", akkor az illetékalap 0 forint lesz, azonban ha nem egyforma a két érték, akkor a különbözet alapján annak a személynek is kell illetéket fizetnie, aki a kisebb értékű lakást szerezte meg).
Előfordulhat az az eset is, hogy egy jogügyletben nem csak kettő, hanem ennél több lakást cserélnek el egymás között, például "A" megszerzi a "B" tulajdonában álló lakást, "B" a "C" tulajdonában állót, a "C" pedig "A" korábbi lakásának lesz a tulajdonosa. Erre az esetre nézve úgy szabályoz az illetéktörvény, hogy ilyenkor az illeték alapja az elcserélt legnagyobb és legkisebb - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékű ingatlanok érték különbözete lesz. Így tehát ha a csereügyletben részt vesz egy 10 millió, egy 13 millió és egy 15 millió forint forgalmi értékű lakás, akkor a 10 millió és a 15 millió forint különbözete (mint legkisebb és legnagyobb érték) lesz az illeték alapja, vagyis 5 millió forint. (KGD1992. 309)
Ezen illetékalap figyelembe vételével megállapított illetéket az Itv. 27. § (1) bekezdése szerint az egyes vagyonszerzők olyan arányban viselik, mint amilyen arányt az általuk megszerzett lakástulajdon forgalmi értéke képez a csereügyletben szereplő valamennyi lakástulajdon forgalmi értékének együttes összegében. Vagyis a lakások összértéke 10 000 000 + 13 000 000 + 15 000 000 = 38 000 000 forint. 10 000 000/38 000 000 ≈ 26%; 13 000 000/38 000 000 ≈ 34%; 15 000 000/38 000 000 ≈ 39%, azaz ebben az arányban kell viselniük a keletkező illetékkötelezettséget, amely 5 millió forint után (4 millió forintig 2%, azaz 80 000; 1 millió után 4%, azaz 40 000; 80 000 + 40 000 =) 120 000 forint lesz.
Lakástulajdonok egymás közötti cseréjénél a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat jogának értéke tehernek minősül, így azzal a forgalmi érték nem csökkenthető, szemben a cserét pótló vétel intézményével, amelynél különös szabály biztosítja a haszonélvezet, használat joga értékének levonhatóságát.
Cserét pótló vétel
Az illetéktörvény egyik legismertebb és a hétköznapi életben igen gyakran alkalmazott kedvezményi szabálya az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglalt ún. cserét pótló vétel kedvezménye.Az idézett jogszabályhely szerint lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének különbözete.
A kedvezmény igénybe vételéhez elengedhetetlen a jogszabályban ismertetett feltételek maradéktalan megtartása. Azaz először is kiemelendő, hogy az illetékkedvezményt csak akkor lehet igénybe venni, ha az illetéktörvény alkalmazása szerinti (és a fentiekben részletesen ismertetett) lakástulajdont vásárol egy magánszemély úgy, hogy a vásárlást megelőző vagy követő egy évben a másik lakástulajdonát eladja.
A cserét pótló vétel és az Itv. 26. § (1) bekezdésének f) pontjában található új lakás szerzésére vonatkozó illetékszabály együttes alkalmazása nem lehetséges. A vagyonszerző vagy a 30 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás szerzésére vonatkozó illetékkedvezményt vagy a cserét pótló vételi kedvezmény szabályát érvényesítheti, ha egy éven belül előzőleg másik lakástulajdonát értékesítette.
A szabályozás alapján tehát jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, azt kizárólag természetes személyek vehetik igénybe. Fontos kiemelni azt is, hogy csak lakástulajdon értékesítésénél és egy másik lakástulajdon vásárlásánál lehet az illetékalap kedvezményt alkalmazni, így például, ha valaki elad egy üdülőt és egy éven belül vesz egy lakást, a kedvező szabályt nem veheti igénybe.
Gyakran előfordul, hogy a cserét pótló kedvezményét igényelni kívánó vagyonszerző "kicsúszik" az egy éves határidőből, azaz, vagy nem tudja eladni egy év alatt a lakástulajdonát, vagy nem talál megfelelő másik lakást. Az egy éves határidőt nem lehet kiterjesztően értelmezni, és arra sincs lehetőség, hogy a vagyonszerző arra hivatkozzon, hogy a jogszabályban nevezett határidőn belül egy lakás megvásárlására/eladására nézve például előszerződést kötött. Az előszerződésben a Ptk. 208. § (1) bekezdése alapján a felek mindösszesen abban állapodnak meg, hogy egy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek. Azaz az előszerződés nem adásvételi szerződés, tehát nem alkalmas ingatlan tulajdonjogának átruházására. Ez azt jelenti tehát, hogy cserét pótló vétel kedvezményének alkalmazása során 1 éven belül mindkét (az eladott és a vásárolt) lakás vonatkozásában érvényes és hatályos adásvételi szerződést kell kötni.
Amennyiben az értékesítésre a vételt követő 1 éven belül kerül sor, akkor a kedvezmény az Itv. 79. § (1) bekezdése alapján törléssel/visszatérítéssel vehető igénybe.
A kedvezmény igénybe vételéhez a jogszabályban előírt valamennyi feltételt érvényesíteni kell, így tehát méltányosságból sem lehet elfogadni, ha valaki a korábbi lakásának az eladását és a másik lakása megvásárlását nem egy éven belül bonyolítja le.
Ha az elhunyt magánszemély vagyonszerző (vevő) az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek még életében eleget tett - tehát 1 éven belül vásárolt is, eladott is lakást, az adásvételi szerződéseket ő írta alá és az ingatlanügyi hatósághoz illeték-kiszabásra be is jelentette -, de elhalálozása miatt az Itv. 21. § (7) bekezdésében meghatározott feltételeket nem tudta teljesíteni, akkor az örökhagyó helyett az örökös cserepótló vételi kedvezményre vonatkozó nyilatkozata elfogadható.
Arra is mindenképpen szükséges kitérni, hogy csak tulajdonjog eladása és másik tulajdonjog szerzése "állhat szemben egymással", vagyis ha valaki eladja a lakását és egy másik lakás kapcsán haszonélvezeti jogot szerez, szintén nem veheti igénybe a cserét pótló vétel kedvezményét (EBH 2001. 592). Abban az esetben viszont, ha a haszonélvező a haszonélvezeti jogáról ellenérték fejében mond le, majd egy éven belül egy másik lakás vonatkozásában haszonélvezeti jogot szerez, az illetékalap kedvezményt igénybe veheti az Itv. 21. § (8) bekezdése alapján.
A szabály alkalmazásakor figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy az Itv. 2. §-ának (2) bekezdése értelmében - ha nemzetközi szerződés kivételt nem tesz - e törvény ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetékekre vonatkozó rendelkezéseit a belföldi ingatlanok, illetve az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok tekintetében kell alkalmazni. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a külföldön értékesített lakás nem vehető figyelembe az illetékalap meghatározásakor. Vagyis csak a belföldön eladott és vásárolt lakások esetében van lehetőség az illetékkedvezmény alkalmazására, azonban a vagyonszerző állampolgárságától függetlenül igénybe veheti a kedvezményt.
A szabály alkalmazása során - ahogyan az általában is igaz a visszterhes vagyonátruházási illetékrendszer vonatkozásában - az ingatlanok forgalmi értékét a lakások terheivel nem lehet csökkenteni. Meg kell jegyezni azonban azt, hogy a cserét pótló vétel kedvezményének igénybe vétele során nem minősül tehernek a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga, így annak értékével a forgalmi értéket csökkenteni kell. (BH2008. 56)
Az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés magyarázatánál meg kell jegyezni azt, hogy a szabály csak különböző ingatlanok tekintetében vehető figyelembe, azaz nincsen arra lehetőség, hogy egy magánszemély eladja a lakását, majd ugyanazt az ingatlant egy éven belül megvásárolja. (EBH2005. 1369 és EBH2005. 1268)
Ilyenkor egyébként a lakásokra vonatkozó általános szabályok szerint kell az illetéket megfizetni, azaz 4 millió forintig 2%-ot, a forgalmi érték ezt meghaladó része után pedig 4% illeték fizetésre lesz köteles a vagyonszerző. (KGD2006. 88) Ha a vásárolt lakásnak például 50%-át szerzi meg a vagyonszerző és kéri a cserét pótló vételi kedvezményt, akkor a forgalmi értékkülönbözetből a 4 millió forintnak csak az 50%-ára alkalmazható a 2%-os illetékmérték.
Ahogyan a cserére vonatkozó szabálynál is rögzítésre került, abban az esetben is keletkezik illetékfizetési kötelezettség, ha a magánszemély egy éven belül az eladott lakásához képest egy kisebb forgalmi értékű lakást vásárol, hiszen az illeték alapja a két lakás forgalmi értéke közti különbözet (EBH1999. 161). Természetesen még így is sokkal kedvezőbb a vagyonszerző részére, hiszen ha például elad egy 20 millió forint forgalmi értékű lakást és vásárol egy 18 millió forint forgalmi értékűt, akkor az illeték alapja 2 millió forint lesz, a fizetendő illeték pedig 40 000 forint. (Ezzel szemben, ha nem venné igénybe a cserét pótló vétel szabályát, akkor 18 millió forint után kellene az illetéket megfizetni, azaz 4 millió forintig 2% (80 000), 14 millió forint után 4% (560 000), tehát 80 000 + 560 000 = 640 000 forint illetékfizetési kötelezettség terhelné).
A 21. § (5) bekezdésében foglalt szabály tehát akként biztosít kedvezményt, hogy nem a megszerzett ingatlan forgalmi értékét tekinti az illeték alapjának, hanem az eladott és szerzett lakások forgalmi értékének a különbözetét.
Több alkalommal is vizsgálta az Alkotmánybíróság az illetéktörvény visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó szabályait, különösen a csere és a cserét pótló vétel esetén alkalmazható rendelkezéseket, azonban minden alkalommal rögzítette azt, hogy a nevezett szabályok megfelelnek az Alkotmány előírásainak. (1136/B/1990. AB határozat, 83/B/1995. AB határozat)
Az Alkotmánybíróság a 17/1999. (VI. 11.) AB határozatában - mely során a cserét pótló vétel kedvezményét is vizsgálta - megállapította, hogy az Itv. 19. §-ában foglalt főszabályhoz képest a 21. § rendelkezései kivételes, kizárólag a lakásokkal összefüggő ingatlanforgalom könnyítését célzó, lényegüket tekintve kedvezmény-szabályok. Ilyen különösen a 21. § (5) bekezdés szerinti, úgynevezett egy éven belüli lakástulajdon-váltást, vásárlást preferáló rendelkezés is.
Teljesen egységes a bírói gyakorlat a cserét pótló vétel kedvezményének alkalmazására nézve abban a tekintetben, hogy vagyonszerzési illetéket az ún. "negatív illetékalap" után is meg kell állapítani.
Ebben a körben érdemes kitérni a 21. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezésre, mely szerint ha az értékkülönbözet nagyobb a vásárolt lakástulajdon forgalmi értékénél, az illeték alapja a vásárolt lakástulajdon forgalmi értéke. Vagyis, ha valaki eladja az előbbi példa szerinti 20 000 000 forint forgalmi értékű lakását, és vásárol helyette egy 8 millió forint forgalmi értékű lakást, akkor a különbözet szerinti illetékalap 12 millió forint volna, ami nyilvánvalóan nagyobb, mint a vásárolt lakástulajdon értéke, így az újonnan vett lakás forgalmi értéke alapján kell az illetéket kiszámítani. Az illetékkülönbözet csak abban az esetben lehet nagyobb, mint a megszerzett lakás forgalmi értéke, ha az eladott lakás értéke is nagyobb volt a megvásárolténál. Vagyis eme szabályra éppen azért van szükség, mert a "negatív értékkülönbözet" után is fizetni kell.
Olyan eset is előfordulhat, hogy egy természetes személy több lakás tulajdonjogával is bír, és tegyük fel, hogy a két kisebb lakás árából kíván vásárolni egy nagyobb lakást.
Erre az esetre nézve az illetéktörvény úgy szabályoz, hogy amennyiben a magánszemély vevő egy éven belül több lakástulajdont vásárol, illetve értékesít, akkor az illeték alapját képező értékkülönbözet megállapításánál minden egyes lakásvásárlással szemben a szerzést közvetlenül megelőző vagy azt követő - a fizetésre kötelezett számára kedvezőbb illetékalapot eredményező - egyetlen értékesítést lehet figyelembe venni. Ezt mindig a vagyonszerző tudja, ezért neki kell kérnie minden esetben a kedvezmény alkalmazását, az automatikusan senkinek sem jár.
Ez azt jelenti tehát, hogy ha valaki egy időpontban elad egy 10 millió és egy 12 millió forint forgalmi értékű lakást, majd vásárol egy 22 millió "forintosat", akkor - miután egy lakáseladással csak egy lakásvásárlást lehet "szembe állítani" - ezért az eladott lakások közül csak az egyiket lehet figyelembe venni, de azok közül azt, ami a vagyonszerző részére kedvezőbb. Ebben az esetben tehát a 12 millió forint forgalmi értékű lakást lehet "beszámítani" a 22 millió forint forgalmi értékű lakás forgalmi értékébe, azaz az illetékalap 10 millió forint lesz.
Ez persze "fordított esetben" is igaz, vagyis ha valaki elad egy - a példa szerinti - lakást és vásárol két kisebbet (egy időpontban), akkor is csak egy lakás tekintetében lehet alkalmazni az illetékkedvezményt. Ez a konkrét példáknál maradva azt jelenti, hogy a 22 millió forgalmi értékű lakás eladását - mivel a vagyonszerző részére az kedvezőbb - a 12 000 000 forint forgalmi értékű lakás megvásárlásánál lehet figyelembe venni, így 10 millió forint illetékalap után kell megállapítani a vagyonátruházási illetéket, és természetesen a másik lakás szerzése vonatkozásában a vagyonszerző az általános szabályok szerint illetékezik. Mindezek értelmében tehát a lakások megvásárlása után (80 000 + 240 000 =) 320 000 - 320 000 forintot kell fizetni (a konkrét esetben mindkét lakás után ugyanolyan összegben, tekintettel az illetékalap azonosságára).
A joggyakorlatban felmerült az a kérdés, hogy alkalmazható-e a cserét pótló vétel kedvezménye abban az esetben, ha az Itv. 25. § (2) bekezdése szerinti házassági vagyonközösség megszüntetésére került sor. A kérdés eldöntéséhez természetesen a családi jog szabályait is vizsgálni kellett. A Csjt. 27. § (1) bekezdése értelmében a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik és ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, a közösen felépített lakóházon ezért mind a férj, mind a feleség tulajdonjogot szerzett. Mindkét félnek "fennáll" a tulajdonjoga, még akkor is, ha csak egyikük neve van feltüntetve az ingatlan-nyilvántartásban. (Az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos tehát ugyanolyan tulajdonosnak minősül, mint a "bejegyzett" tulajdonos, hiszen tulajdonjog és tulajdonjog között a polgári jog nem tesz különbséget.)
Ez azt jelenti tehát, hogy ha az Itv. 25. § (2) bekezdése szerint házastársi közös vagyon megszüntetésére kerül sor, akkor az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos tulajdonába tartozó ingatlanrész eladásából származó pénzösszegen történő másik lakás vásárlása esetén, ha a két jogügylet egy éven belül történik, érvényesíthető az Itv. 21. § (5) bekezdésében szereplő illetékalap-kedvezmény. Ahogyan természetesen az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett tulajdonos is igénybe veheti a cserét pótló vétel kedvezményét. (Ezt támasztja alá a KGD2007. 105 és az EBH2007. 1665 számú döntés is.)
Az illetékalap-kedvezmény akkor is alkalmazható, ha az eladott ingatlanban a vagyonszerző csak egy meghatározott tulajdoni hányaddal rendelkezett, míg az újonnan vásárolt lakásban 1/1 arányban lesz tulajdonos.
Ha a cserét pótló vételi kedvezmény igénybevétele jogosulatlan volt, akkor az adott vagyonszerzésre irányadó általános szabályok szerint járó és a 21. § (5) bekezdésében meghatározott kedvezményes illetékalap figyelembevételével előírt illeték különbözetének háromszorosát írja elő pótlólag szankcióként a vagyonszerző terhére az állami adóhatóság az Itv. 87. § (3) bekezdése alapján.
Illetékkedvezmény illeti meg azokat a vagyonszerzőket, akik állami, helyi önkormányzati tulajdonban álló bérlakás bérleti jogának értékesítéséből származó pénzösszegből vásárolják meg egy lakás tulajdonjogát. (A fordított esetet - vagyis amikor lakás tulajdonjoga eladása után szerez valaki állami, helyi önkormányzati tulajdonban álló lakás vonatkozásában bérleti jogot - azért nem szükséges vizsgálnunk, mivel a bérleti jog az illetéktörvény alkalmazásában nem minősül vagyoni értékű jognak, ezáltal megszerzése nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek.)
A fent nevezett esetre nézve állapít meg tehát az Itv. egy illetékkedvezményt, mely szerint a lakás tulajdonjogának megszerzésekor az illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értékének 50%-a. A mértékre nézve a lakásokra vonatkozó általános szabályok érvényesek.
Ha valaki például egy 15 millió forint forgalmi értékű lakás holtig tartó haszonélvezeti jogának jogosultja és 60 éves, akkor az Itv. 72. §-ának vonatkozó rendelkezéseit figyelembe véve: 15 000 000/20 = 750 000 (egyévi érték); 750 000 x 6 = 4 500 000 forint a vagyoni értékű jog értéke. Az imént idézett szabály értelmében a 2%-os mérték nem 4 millió forintig vehető figyelembe, hanem csak addig a hányadig, amilyen arányt a vagyoni értékű jog értéke a lakás teljes forgalmi értékében képvisel. Eszerint 4 500 000/15 000 000 = 0,3; azaz 30%; tehát a 4 000 000 forint 30%-áig lehet alkalmazni a 2%-os mértéket, tehát 1 200 000 forintig 2%-kal, 3 300 000 forint után pedig 4%-kal kell számolni. Így a fizetendő illeték 24 000 + 132 000 = 156 000 forint lesz.
Természetesen a vagyoni értékű joggal terhelt ingatlan esetében sem a teljes ingatlan forgalmi értékéből kell kiindulni, hanem ezt az összeget csökkenteni kell a vagyoni értékű jog értékével. A fenti példánál maradva, a tulajdonjog értéke (15 000 000 - 4 500 000 =) 10 500 000 forint. 10 500 000/15 000 000 = 0,7; azaz a 4 millió forint 70%-áig lehet alkalmazni a 2%-os mértéket; vagyis 2 800 000 x 0, 02 = 56 000; 7 700 000 x 0,04 = 308 000; 56 000 + 308 000 = 364 000 forint a tulajdonjog megszerzésért fizetendő illeték összege. (Az arányosítással kapcsolatban született a KGD2007. 11 számú döntés.)
Ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetéke
Az Itv. 23/A. §-a kedvezményes, 2%-os illetékkulcs igénybevételét teszi lehetővé az ingatlan tulajdonjogának értékesítését végző vállalkozók, illetve az ingatlanokat lízingbeadó cégek, továbbá a PSZÁF engedélyével működő ingatlanalapok esetében. Az Itv. 23/A. §-a a jelenlegi formájában 2009. január 23-tól hatályos azzal, hogy a szabályozást azokban az ügyekben kell alkalmazni, melyek esetében az adásvételi szerződést 2009. január 24-én vagy azt követően mutatták be a földhivatalnál. Így azokban az ügyekben, melyekben az adásvételi szerződést 2009. január 23-án mutatták be illetékkiszabásra, a korábban hatályos rendelkezések alapján jár el az adóhatóság.
Az Itv. 23/A. §-ában található illetékkedvezményről a vagyonszerző nyilatkozhat az adóhatóság által rendszeresített B400-as adatlapon.
A kedvezményes szabály hatálya alá eső jogügyletek
A kedvezmény kizárólag ingatlan tulajdonjogának - visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső - megszerzése esetén biztosítható, azaz vagyoni értékű jog szerzése esetén nem alkalmazhatóak e kedvezményes szabályok.Ennél fogva szintén nem lehet igénybe venni a kedvezményt ajándékozás vagy öröklés útján történő vagyonszerzés esetén.
Nem kizárt azonban a kedvezmény alkalmazása, ha a vállalkozó hagyatéki hitelőzőként jut az ingatlan tulajdonjogához, ilyenkor ugyanis - függetlenül attól, hogy a szerzés a hagyatéki eljáráshoz kötődik - visszterhes vagyonszerzésről van szó, melyre a visszterhes vagyonátruházási illeték szabályai, köztük a 23/A. § szerinti kedvezmény alkalmazandó.
Az illetékkedvezmény abban az esetben is alkalmazható, ha a lízingcég a szerzést megelőzően köt zárt végű lízingszerződést olyan ingatlan vonatkozásában, melyet csak a lízingszerződés megkötése után, a szerződésben foglaltak teljesítése érdekében vásárol.
A vagyonszerző személye
A kedvezményt a PSZÁF engedélyével működő ingatlanalap, a lízingcég, illetve az ingatlanok tulajdonjogának értékesítését végző vállalkozó veheti igénybe.Az egyes vagyonszerzőknek azonban különböző feltételeknek kell megfelelniük annak érdekében, hogy az illetékkedvezményt ingatlanszerzésük vonatkozásában alkalmazni lehessen. Elsőként az ingatlanforgalmazókra vonatkozó kritériumrendszer kerül bemutatásra.
a) Ingatlanforgalmazókra vonatkozó feltételek
Ingatlanok tulajdonjogának értékesítését végző vállalkozó az Itv. alkalmazásban az olyan vállalkozás, egyéni vállalkozó, melynek előző adóévi nettó árbevételének legalább 50%-a ezen tevékenységekből származik.
A nettó árbevétel fogalmára az Itv. 102. § (1) bekezdésének n) pontja alapján a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 22 pontja tekintendő irányadónak.
Azt, hogy a vagyonszerző előző adóévi nettó árbevétele alapján az Itv. alkalmazásában ingatlanforgalmazónak minősül, nem kell igazolni. Elégséges, ha a vagyonszerző erről - a továbbértékesítési cél jelzésével egyidejűleg - a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésig nyilatkozik az adóhatóság felé. Az adóhatóság hivatalból ellenőrizheti a nettó árbevétel megoszlását.
Ha a nyilatkozattételre a cég adóéve hatodik hónapja első napját - vagyis az előző adóévről szóló beszámoló-készítés határidejét - megelőzően kerül sor, akkor a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy előre láthatóan meg fog felelni az Itv. által támasztott követelménynek.
Amennyiben a vállalás mégsem valósul meg, azt az adózó a beszámoló elkészítése után, az adóévet követő hatodik hónap 15. napjáig köteles jelezni az adóhatóság felé. Ebben az esetben a megfizetett és az egyébként fizetendő illeték különbözetét 50%-kal növelt összegben kell utólagosan megfizetni. Ugyanez - azaz a különbözeti illeték másfélszeresének előírása - érvényes arra az esetre is, ha a vagyonszerző június 15. napját követően nyilatkozik a vállalás meghiúsulásáról, azzal a különbséggel, hogy a nyilatkozat határidejének elmulasztása miatt az Art. szerinti mulasztási bírság is fizetendő.
Ha azonban adóhatósági ellenőrzés keretében derül fény arra, hogy a nyilatkozatban vállaltak nem teljesültek, az előző esetektől eltérően a különbözeti illeték kétszeresét kell a vállalkozó terhére pótlólag előírni.
Az Itv. biztosítja a kedvezmény igénybevételét azoknak az ingatlanforgalmazóknak is, akik a vagyonszerzés évében kezdték meg e tevékenységüket.
Figyelemmel az Itv. 23/A. § (1) bekezdésére, miszerint ingatlanforgalmazás az ingatlanok értékesítése, megállapítható, hogy az Itv. a tevékenység tényleges megkezdéséhez köti az illetékkedvezmény alkalmazását. Vagyis nincs relevanciája sem az ingatlanforgalmazási tevékenység megkezdéséről szóló elhatározás, sem az adóhatósági bejelentés időpontjának.
Az a vállalkozó tehát, aki az illetékkötelezettség keletkezésének évét megelőző évben jelentette be az ingatlanforgalmazási tevékenységet, és a bejelentés évében 0 forint volt a bevétele - vagyis a bejelentés évében sem ingatlanértékesítésre, sem az Itv. 23/A. §-ára való hivatkozással ingatlan vásárlásra nem került sor -, akkor ez a vállalkozó az illetékkedvezmény alkalmazása szempontjából kezdőnek minősül.
E vagyonszerzőknek arról kell nyilatkozniuk, hogy nettó árbevételük megoszlása az első adóévben - azaz a vagyonszerzés adóévében - várhatóan megfelel a vonatkozó törvényi feltételeknek. Ha azonban a vállalás mégsem teljesül, akkor a kezdő adóévet követő adóév 6. hónapjának 15. napjáig kell ezt a tényt bejelenteni. E bejelentésre tekintettel az adóhatóság a kedvezményes kulccsal meghatározott és az egyébként fizetendő illeték különbözetének 50%-kal növelt összegét írja elő pótlólag.
Abban az esetben, ha a feltételek teljesülésének hiányára adóhatósági ellenőrzés keretében derül fény, a különbözeti illeték kétszeresét kell a mulasztó társaságnak megfizetnie.
b) A lízingcégekre vonatkozó feltételek
2010. január 1-jétől hatályos az a szabály, mely szerint egy - a PSZÁF által kiadott engedély alapján működő - lízingcégeknek mindösszesen annak a feltételnek kell megfelelnie az illetékkedvezmény igénybe vételéhez, hogy legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozatban vállalja, hogy az ingatlant az illetékkiszabásra történő bejelentéstől számított két éven belül a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adja.
Ez azt jelenti tehát, hogy a lízingcégek esetében az illetékkedvezmény alkalmazásakor nem releváns a nettó árbevétel megoszlása, vagyis amennyiben a társaság vállalja az ingatlan két éven belüli zárt végű (vagyis a futamidő végén tulajdonjog-átszállást eredményező) pénzügyi lízingbe adását, kedvezményes, 2%-os vagyonszerzési illetéket kell fizetnie.
c) Az ingatlanalapokra vonatkozó feltételek
A PSZÁF engedélyével működő ingatlanalapok valamennyi ingatlanszerzésük után igénybe vehetik a 2%-os illetékmértéket, függetlenül attól, hogy miként alakul a nettó árbevételük megoszlása és hogy továbbértékesítik-e az ingatlant.
A vagyonszerzés célja
A kedvezmény igénybevételéhez - az ingatlanalapok vagyonszerzéseinek kivételével - nem elegendő a vagyonszerző személye, szükséges az is, hogy a vagyonszerző a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig tett nyilatkozata szerint az ingatlant zárt végű pénzügyi lízingbeadás, illetve továbbértékesítés céljából vásárolta. A nyilatkozatra nincs formakényszer, állhat önállóan, a szerződés mellékleteként, de akár a szerződés részét is képezheti. Lényeges azonban, hogy a továbbértékesítési célzatnak mindig egyértelműen ki kell derülnie.A továbbértékesítés megvalósulása
Az ingatlanok pénzügyi lízingjével foglalkozó vállalkozónak a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésétől számított két éven belül a zárt végű lízingbeadás tényét kell szerződéssel igazolnia, ami nem egyenlő a lízingszerződés megkötésével.Ezt támasztja alá a pénzügyi lízing hiteljellege is. A pénzügyi lízing - a TEÁOR és a Hpt. összecsengő fogalom-meghatározása alapján egyaránt - az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan (vagy ingó) dolog tulajdonjogát a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra.
Pénzügyi lízing esetén a felek abban állapodnak meg, hogy a lízingbevevő a birtokába (használatába) került dolog után a meghatározott futamidő alatt és a kikötött ütemezés szerint részleteket teljesít, a maradványérték megfizetésével (vagy az utolsó részlet kiegyenlítésével) pedig megszerzi a dolog tulajdonjogát. A lízingbevevő viseli a kockázatot, a közvetlen terheket és jogosult a hasznok szedésére, valamint a lejáratkor a tulajdon megszerzésére.
Ugyanakkor az ingatlan tényleges lízingbeadása a lízingszerződés megkötésétől bizonyos esetekben időben elválhat. Az Itv. hatályos szabályozásának azonban az felel meg, ha a szerződés megkötésén túlmenően ténylegesen megtörténik a lízingbeadás, vagyis a lízingbevevő az ingatlan birtokába lép, ezzel egyidejűleg pedig az első lízingdíj megfizetésével megkezdődik a futamidő.
Az illetékkedvezményi szabály az ingatlanforgalmat preferálja, amelynek alapvető feltétele, hogy az ingatlan tulajdonjoga gazdát cseréljen, vagyis, hogy a lízingbeadó az ingatlan tulajdonjogát egyértelműen átruházza a lízingbevevőre, az adásvétel analógiájára.
A jogszabályhely a "futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel" kitétele a zárt végű pénzügyi lízingszerződéssel történő lízingbeadást kívánja meg. Ennek oka, hogy egyedül a zárt végű pénzügyi lízingkonstrukció az, amelynél már a szerződés megkötésekor, azaz a futamidő kezdetén egyértelmű, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházására is sor kerül, és az is kitűnik belőle, hogy ki szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát.
Ennek kimondására pénzügyi lízing esetén azért volt szükség, mert a tulajdonjog-átszállás a különböző lízingkonstrukciók esetén eltérően történik, sőt adott esetben - pl. operatív lízing esetén - nem is szükségszerű eleme a lízingnek. Ezért az Itv. kizárólag a pénzügyi és azon belül kizárólag az olyan lízingszerződéseket fogadja el teljesítésként, amelyeknél a tulajdonjog átszállása egyértelműen megtörténik. A lízingbeadásnál elegendő, ha a futamidő a továbbértékesítésre előírt 2 éves határidőn belül megkezdődik, ezért annak nincs akadálya, hogy az eredeti 2 éves határidőn belül az eredetileg nyílt végű pénzügyi lízingszerződés módosításával - vagyis zárt végűvé alakításával - eleget tegyenek a törvény előírásainak. A nyílt végű pénzügyi lízingszerződés azonban akkor sem elegendő a kedvezmény megtartásához, ha a felek egyoldalú nyilatkozattal rendezik a tulajdonjog átszállásának kérdését.
Az ingatlan-átruházási szerződések érvényességéről szóló XXV. PED alapján nem vitatott, hogy a nyílt végű pénzügyi lízingszerződés is érvényes szerződés, mely alkalmas a tulajdonjog átruházására, feltéve, hogy a lízingbevevő a futamidő végén úgy dönt, hogy az ingatlant megvásárolja. Az Itv. azonban nem egy szerződés érvényességéhez, hanem tartalmához, a kiváltani célzott joghatáshoz fűz illetékjogi konzekvenciákat. Egy különálló nyilatkozat, amely tartalmát tekintve előszerződésnek minősíthető, nem elegendő az Itv. által előírt feltétel - nevezetesen a továbbértékesítés - igazolására, mint ahogy ingatlanforgalmazó esetén sem fogadható el egy előszerződés felmutatása.
Összefoglalva a fentieket: amennyiben az Itv. 23/A. §-ában biztosított kedvezményes illetékmértéket igénybevevő lízingcég az ingatlan vonatkozásában nyílt végű lízingszerződést kötött, úgy a szerződés megfelelő módosításával és bemutatásával eleget tehet a törvényi kötelezettségének, feltéve, hogy a módosításra a vásárlástól számított, rendelkezésre álló 2 éven belül került sor, és annak igazolása legkésőbb a vásárlástól számított 2 éven belül megtörténik. Ellenkező esetben az ügyletet a jogszabályhely (6) bekezdésében előírt mértékű fizetési kötelezettség terheli.
A törvény a továbbértékesítés és nem pedig az elidegenítés kifejezést használja. Így nem minősül például továbbértékesítésnek az ingatlan apportálása.
A továbbértékesítés szempontjából annak a körülménynek nincs jelentősége, ha az ingatlanforgalmazó a két éves időtartamon belül az ingatlant tárgyi eszközei közé sorolta, azon beruházást végzett és értékcsökkenés elszámolását is megkezdte.
A 2011. január 1-jétől az ingatlan akkor tekinthető értékesítettnek, lízingbe adottnak, ha az ingatlan-nyilvántartásban forgalmazók esetén a tulajdonjog-változás bejegyzésre, lízingcégek esetén pedig a tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye feljegyzésre került. Ha ezeket a továbbértékesítésre nyitva álló határidő leteltekor csak széljegy jelzi, akkor ez igazolásként azzal a feltétellel fogadható el, ha a jog vagy tény bejegyzése, illetve feljegyzése utóbb megtörténik.
Amennyiben a lízingbeadó és a lízingbevevő között létrejött lízingszerződést két éven belül felbontják, ezzel a törvényben meghatározott 2 éven belüli lízingbeadási kötelezettség feltétele nem teljesül, így a lízingcégnek az Itv. 23/A. § (6) bekezdése alapján pótilleték-fizetési kötelezettsége keletkezik.
Ilyen esetben az ingatlan két éven belüli ismételt zárt végű lízingbe adásával lehet a lízingcég által vállalt feltételt (az ingatlan futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adása) teljesíteni.
A lízingcég által vállalt feltétel akkor is teljesítettnek tekinthető, ha a lízingcég a megszerzett ingatlant két éven belül nem lízingbe adja, hanem továbbértékesíti (eladja), amennyiben ilyen tevékenység végzésére a Hpt. szabályozása alapján lehetősége van.
Az ingatlanok "minőségi" változása, vagyis a jogi jelleg megváltoztatása - tekintettel arra, hogy a 2%-os mértékű kedvezményes illeték igénybevételének nem feltétele az ingatlan ugyanazon formában történő továbbértékesítése - külön erre vonatkozó rendelkezés hiányában pótilletékfizetési kötelezettség előírását nem alapozza meg, így tehát az nem akadálya az Itv. szerinti 2%-os mértékű illeték igénybevételének.
A vállalt feltételek elmaradásának szankcionálása
Amennyiben a továbbértékesítés, illetve a pénzügyi lízingbeadás megtörténtét az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjog-változás, illetve pénzügyi lízing esetén a tulajdonjog fenntartással történő vétel tényének feltüntetése nem igazolja, a vagyonszerzésre az általános szabályok - vagyis lakások esetén a 21. § (1) bekezdése, egyéb ingatlanok esetén az a 19. § (1) bekezdése - alapján egyébként fizetendő és a kedvezményes 2%-os mérték alkalmazásával megállapított illeték különbözetének kétszeresét kell az állami adóhatóság felé megfizetni.Ha a cég az általa megszerzett ingatlant megosztja, és nem mindegyiket értékesíti tovább a törvényi határidőn belül, akkor a kedvezmény csak azokra az ingatlanokra vonatkozik, melyek kapcsán a vállalt feltétel - vagyis a két éven belül történő továbbértékesítés - teljesült, a határidőn belül tovább nem értékesített ingatlanok után pedig az illetékkülönbözet arányos részének kétszeresét pótilletékként kell megfizetni.
Jogutódlás esetén a jogutód csak akkor mentesül a különbözeti illeték kétszeresének megfizetése alól, ha az eredetileg nyitva álló - vagyis a jogelőd által vállalt két éves - határidőn belül értékesíti az ingatlant.
A kedvezmény viszonya az Itv. más szabályaihoz
Az Itv. 23/A. §-a az ingatlanforgalmazók vonatkozásában speciális illetékrendelkezéseket tartalmaz, ezért ezen rendelkezések az általános szabályokkal együtt nem alkalmazhatók.Mindez termeszétesen nem jelenti azt, hogy az ingatlanforgalmazók ne vehetnék igénybe az Itv. által biztosított egyéb illetékkedvezményeket, mentességet, ha azok feltételei esetükben fennállnak. A kétféle kedvezmény kombinálására azonban nincs lehetőség.
Nem kizárt például, hogy az ingatlanforgalmazó lakóházzal beépíthető telek esetében kérje a felfüggesztett illetékmentességet, ebben az esetben azonban az adóhatóság nem a forgalmi érték 2%-át, hanem 4%-át szabja ki illetékként. Ha a beépítés határidőben nem történik meg, az ingatlanforgalmazónak minősülő vállalkozó is a 4%-os általános mértékkel kiszabott illetéket és annak késedelmi pótlékait lesz köteles megfizetni.
Hasonló a helyzet az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti új lakás vásárlása esetén is. Az ingatlanforgalmazó vállalkozó szabadon dönthet a 15 és 30 millió forint közötti forgalmi értékű lakások megszerzése esetén arról, hogy a 26. § (1) bekezdés f) pontban írtaknak megfelelően a 15 millió feletti részre eső illetéket fizeti meg az általános szabályok szerint (vagyis 4%-os kulccsal számítva) vagy pedig a lakás teljes értéke után 2% illetéket fizet a 23/A. § alapján, vállalva a két éven belüli továbbértékesítést.
Az a tény azonban, hogy a vállalkozó nem kéri a 2%-os illetékmérték alkalmazását, nem jelenti azt, hogy az ingatlant nem ingatlanforgalmazóként szerezte, ha egyébként a szerzés időpontjában az Itv. alkalmazásában ingatlanok tulajdonjogának értékesítését, valamint ingatlanok pénzügyi lízingbe adását végző vállalkozónak minősül. Ez különösen az ingatlanforgalmazótól vásárló szempontjából fontos tényező, hiszen az Itv. 26. § (1) bekezdés f) pontja szerinti mentesség - a 102. § (4) bekezdésére figyelemmel - a lakás használatbavételi engedélyének kiadását követő második értékesítéskor már csak akkor tekinthető új lakásnak, ha az eladó az Itv. 23/A. §-a szerinti vállalkozó.
A határidő meghosszabbítása
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 213. § (3) bekezdése - a gazdasági válság hatásainak enyhítése céljából - úgy rendelkezik, hogy azokban a 2006. október 1. és 2009. május 31. között illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, melyekben a vagyonszerző az Itv. 23/A. §-a szerinti 2%-os illetékmérték alkalmazása érdekében vállalta az ingatlan 2 éven belüli eladását vagy a futamidő végén tulajdonjog-változást eredményező pénzügyi lízingbe adását, a vállalás teljesítésére nyitva álló határidő a vagyonszerző erre irányuló kérelme esetén 4 év.A határidő meghosszabbítása azonban nem automatikus, a továbbértékesítés, illetve lízingbeadás határidejének 4 évre történő meghosszabbítását az ingatlanforgalmazóknak és a lízingcégeknek a NAV-hoz benyújtott kérelemmel kell kérniük. Igazolási kérelem előterjeszthető, ha a vagyonszerző a határidő-hosszabbításra irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló határidőt elmulasztotta.
A kérelem előterjesztésének határideje, ha a továbbértékesítésre nyitva álló határidő 2008. október 1. és 2010. január 15. között járt le, 2010. január 31., amennyiben 2010. január 15-ét követően járna le, a továbbértékesítésre nyitva álló -2 éves - határidő utolsó napja.
Az időszakos szabály alkalmazását igénybe vevő vagyonszerzők esetében a NAV a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésétől számított négy év elteltekor ellenőrzi, hogy az illetékkedvezménnyel érintett ingatlan vonatkozásában teljesült-e a vállalt feltétel, azaz megtörtént-e a továbbértékesítés, illetve a zárt végű pénzügyi lízingbeadás.
5. Hitelintézet ingatlanszerzésének visszterhes vagyonátruházási illetéke
Az illetéktörvény e rendelkezése a hitelintézet veszteség-mérséklése érdekében történt vagyonszerzését kedvezményezi, vagyis azokat az eseteket, amikor az ingatlanhoz a hitelintézet az általa nyújtott kölcsön (hitel) nem fizetése esetén jut. E körbe tartozik például a hitelintézet által a hitelszerződésben kikötött vételi jog útján, az adós törlesztésének elmaradásából keletkező kár elhárítása céljából megszerzett ingatlan, mely esetében alkalmazható a 2%-os kedvezmény, függetlenül attól, hogy az adott ingatlan az adós vagy a hitelszerződésben megjelölt kezes tulajdona, illetőleg hogy az ingatlan értéke az adós tartozását meghaladja vagy sem. Természetesen az átmeneti jellegű, maximum 3 évre szóló tulajdonszerzés minden esetben feltétel.
Akkor alkalmazható a kedvezményes 2%-os illetékmérték, ha a hitelintézet a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésekor nyilatkozik, hogy az ingatlant - az illetékkötelezettség keletkezésétől számított legfeljebb hároméves időtartamra - a pénzügyi veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében hitel-ingatlan csereügylettel, az adósával szembeni felszámolási vagy végrehajtási eljárás útján szerezte.
A kedvezményes illetékkulcs alkalmazásához a törvény a hitelintézeti státusz igazolását nem írja elő, a vonatkozó törvény alapján az állami adóhatóság ellenőrzi, hogy a vagyonszerző ennek megfelel-e.
A hitelintézet értékesítési kötelezettsége egyébként a hitelintézeti törvényből is fakad.
Az elidegenítés megtörténtét az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatal megkeresése útján ellenőrzi. Amennyiben ennek során azt tapasztalja, hogy a fenti törvényi feltétel nem teljesült, azaz az ingatlan továbbra is a hitelintézet tulajdonában van, az általános szabályok - vagyis az Itv. 19. §-a és 21. §-ának (1) bekezdése - szerint fizetendő és a kedvezmény alkalmazásával megállapított illeték különbözetének kétszeresét a hitelintézet terhére pótlólag előírja.
6. A feltűnő értékaránytalanság mellett kötött ügyletek illetéke
Az olyan ügyletek esetén, ahol a felek csak jelképes ellenszolgáltatást kötnek ki, a polgári bíróságok gyakorlata ún. felén túli sérelemnek tekinti a forgalmi érték 50 %-át el nem érő vételár és a forgalmi érték ezen része közötti különbözetet, amennyiben a feleket az ajándékozás szándéka nem vezette. Az ilyen feltűnően értékaránytalan ügyleteket a sérelmet szenvedett fél a bíróság előtt megtámadhatja.
Az Itv. 2009. január 23-ától hatályos szövege a bírói gyakorlat során kimunkált értékarányokat figyelembe véve rögzíti, hogy a vételár és a forgalmi érték 50%-a közötti összeg után ajándékozási illetékmértéket kell alkalmazni. A forgalmi érték fennmaradó részére pedig a visszterhes vagyonátruházási illeték mértékeit kell alkalmazni, figyelmen kívül hagyva az ajándékozási illetékmérték alá eső illetékalap-részt. Ez természetesen nem változtat azon, hogy a vagyonszerzés továbbra is a visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá tartozik. Így a mértéken túli egyéb kérdésekben - például mentességek, kedvezmények stb. - a visszterhes vagyonátruházási illeték szabályai alkalmazandóak.
Példával illusztrálva, ha egy 100 millió forint értékű ingatlan 20 millió forint vételár ellenében cserél gazdát, akkor a forgalmi érték 50%-a és a vételár összege (20 millió + 50 millió = 70 millió forint) után visszterhes vagyonátruházási illetékmértékek alkalmazásával kell az illetéket kiszámítani, a fennmaradó 30 millió forintos forgalmi értékrész vonatkozásában pedig az ajándékozási illeték mértékeit kell alkalmazni.
Tekintettel arra, hogy az Itv. 12. §-a nem tartalmaz ajándékozási illetékmértékeket az egyenesági rokonokra, ezért az Itv. 23/C. §-a esetükben nem értelmezhető és nem alkalmazható.
7. Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke
A gépjárművek megszerzése esetén nem a forgalmi érték az illeték alapja, hanem a gépjármű hengerűrtartalmának cm3-ei után tételesen meghatározott illetéket kell fizetni. Ennek mértéke főszabály szerint cm3-ként 18 forint. Ennyit kell fizetni tehergépjárművek, az 1890 cm3-nél kisebb hengerűrtartalmú személygépkocsi és 500 cm3-nél kisebb hengerűrtartalmú motorkerékpár visszterhes szerzése után.
Az 1890 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú személygépkocsik és az 500 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpár megszerzése esetén azonban a hengerűrtartalom első cm3-étől 24 forint illetéket kell fizetni.
A gépjárművekhez illetve pótkocsikhoz vagyoni értékű jogként haszonélvezeti, használati és üzembentartói jog kapcsolódhat, melyek megszerzése szintén illetékköteles.
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 2. § 9. pontja definiálja az üzembentartó fogalmát, amely szerint üzembentartó a jármű tulajdonosa, illetve akit a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 39. § (3) bekezdése szerint az üzemben tartó - e jogának a jármű tulajdonosa által egyoldalú nyilatkozattal megtett visszavonásáig - a jármű forgalomban tartásával, közúton való részvételével kapcsolatos jogokat teljes egészében gyakorolhatja.
A közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemeiről a 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet szól.
A gépjárművekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok után fizetendő illetéket más vagyontárgyakhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokkal ellentétben nem a korszorzók szerint kell kiszámítani, hanem a tulajdonjog szerzése után fizetendő illeték 25 %-a lesz a vagyoni értékű jog jogosultja által fizetendő illeték összege.
Például egy 1600 cm3-es személygépkocsi üzembentartói jogának visszteher ellenében történő megszerzésekor 7200 forint illetéket kell fizetni [1600 cm3 x 18 Ft/ cm3 x 0, 25= 7200 Ft].
Ha egyidejűleg történik a tulajdonjog és a vagyoni értékű jog megszerzése, a tulajdonos részére megállapított illetéket a vagyoni értékű jog után fizetendő illetékkel, azaz a tulajdonjog megszerzése utáni illeték 25 %-ával csökkenteni kell. Azaz a fizetendő illetékből 75%-ot a tulajdonos, 25%-ot a vagyoni értékű jog jogosultja fog fizetni. Tehát a fenti példa szerint a tulajdonos 21 600 forintot, a vagyoni értékű jog jogosultja, pedig 7200 forintot fog fizetni.
Az okmányirodák gépjárművek ellenérték fejében, illetve ajándékozás útján történő megszerzése, valamint gépjárműre vonatkozó vagyoni értékű jogok ingyenes vagy ellenérték fejében történő alapítása esetén közlik a vagyonszerzővel a fizetendő illeték összegét.
Az illeték megállapítása az során az alábbi szempontokat kell vizsgálni:
- Milyen műszaki adottságokkal rendelkezik a megszerzett jármű?
1890 cm3 hengerűrtartalom alatti személygépkocsi, 500 cm3 hengerűrtartalom alatti motorkerékpár, illetve egyéb gépjármű esetén 18 Ft/cm3; 1890 fölötti személygépkocsi, és 500 cm3fölötti motorkerékpár esetén 24 Ft/cm3; kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott jármű 400 Ft/kW; Wankel típusú jármű 36 Ft/cm3
- Mi a vagyonszerzés tárgya?
-- Ha vagyonszerzés tárgya csak tulajdonjog a fizetendő illeték az illetékmérték és műszaki jellemzők szorzata (1600 cm3 x 18 Ft/cm3 = 28 800 Ft).
-- Ha csak vagyoni értékű jog (haszonélvezeti jog, használati jog vagy üzembentartói jog) alapítása történik, az illeték összege az illetékmérték és műszaki jellemzők szorzatának a 25%-a lesz (1600 cm3 x18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft).
-- Ha tulajdonjog és vagyoni értékű jog egyidejű szerzése történik, akkor a vagyoni értékű jog szerzője a fentiek szerint 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft-ot fizet, a tulajdonjog megszerzésért fizetendő illetéket pedig csökkenteni kell a vagyoni értékű jog megszerzéséért fizetendő illetékkel (tulajdonos: 1600 cm3 x 18 - 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 28 800 - 7200 = 21 600 Ft). Az egyidejűséget vélelmezni kell, ha a tulajdonjog szerzését, és a vagyoni értékű jog szerzését tanúsító okirat egy napon kelt.
- Hány vagyonszerző van?
Az illetéket minden vagyonszerző a vagyonszerzése arányában fizeti. Amennyiben a vagyoni értékű jognak több jogosultja van (több üzembentartó, vagy üzembentartó és haszonélvező is van stb.), akkor a rájuk eső illetéket arányosan kell viselniük, vagyis a tulajdonjog megszerzése utáni illeték 25%-ának a szerzés szerinti hányadát kell megfizetni. Tehát ha a példa szerinti járművet 2 tulajdonos és 3 haszonélvező szerzi meg akkor a tulajdonosok illetéke fejenként: (1600 cm3 x 18 Ft/cm3 - 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25)/2 = 10 800 Ft, a haszonélvezők által fizetendő illeték pedig fejenként 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25/3 = 2400 Ft.
- Ingyenes vagy visszterhes szerzésről van-e szó?
Ingyenes vagyonszerzés esetén a fent bemutatott összegek kétszeresét kell megállapítani. A példabeli személygépkocsi tulajdonjogának ingyenes megszerzésekor tehát 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 2 =57 600 Ft; Ha pedig a tulajdonos később valakinek ingyenesen üzembentartói jogot biztosít: 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 x 2 = 14 400 Ft lesz a fizetendő illeték.
Ha a tulajdonjogszerzéssel egyidejűleg vagyoni értékű jog szerzése történik, mindkét vagyonszerző esetén külön-külön kell vizsgálni, hogy a szerzés ellenérték fejében, vagy pedig az ingyenesen történt-e:
-- ha a tulajdonjog megszerzése ellenérték fejében történik, a vagyoni értékű jog alapítása pedig ingyenesen, a tulajdonos a fent leírtak szerint 1600 cm3 x 18 - 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 28 800 - 7200 = 21 600 Ft-ot fizet, a vagyoni értékű jog jogosultja pedig 1600 x 18 Ft/cm3 x 0,25 x 2 = 14 400 Ft-ot;
-- ha a tulajdonjog megszerzés ingyenes, de a vagyoni értékű jog egyidejű alapítására visszteher ellenében kerül sor, a fizetendő illeték a tulajdonos esetén: (1600 cm3 x 18 - 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25) x 2 = 43 200 Ft, a vagyoni értékű jog jogosultja esetén pedig a visszterhes szerzésnek megfelelően 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft;
-- ha mind a tulajdonjog mind a vagyoni értékű jog megszerzése ingyenesen történik, természetesen mindkét fél - a visszterhes szerzésre előírt illeték kétszeresének megfelelő összegű - ajándékozási illetéket fizet. Tulajdonos: (1600 cm3 x 18 - 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25) x 2 = 43 200 Ft; vagyoni értékű jog jogosultja: 1600 x 18 Ft/cm3 x 0,25 x 2 = 14 400 Ft.
Ha eltér az adásvételi szerződés és a vagyoni értékű jogot alapító szerződés keltezése, akkor a tulajdonos az Itv. 24. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott illetékmérték 100%-át, a vagyoni értékű jog jogosultja pedig - visszterhes szerzés esetében - 25%-ot fog fizetni. Vagyis: 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft.
Ezzel egyidejűleg a tulajdonosnak nem jár vissza a vagyoni értékű jog jogosultja által fizetett 25%, hiszen a szerzés időpontjában a tulajdonos a tulajdonjog valamennyi részjogosítványát megszerezte.
Ha üzembentartó (vagy más vagyoni értékű jog jogosultja) szerez tulajdonjogot azon a járművön, melyen üzembentartói joga volt, mivel az új tulajdonos már korábban is rendelkezett a tulajdonjog bizonyos részjogosítványaival, ezért ebben az esetben - ha visszterhes szerzésről van szó - az Itv. 24. § (1)-(2) bekezdései szerinti illetékmérték 75%-ának megfizetésére lesz köteles.
Ha különböző időpontokban szereznek különböző személyek a gépjárműhöz kapcsolódó jogokat, akkor mindenkinek olyan mértékben kell illetéket fizetni, amilyen arányban jogosultságot szerez. Tehát ha a gépjárművet megveszi egy személy, akkor ő az Itv. 24. § (1)-(2) bekezdése szerinti illetékmérték 100%-át fizeti (1600 cm3 x 18 Ft/cm3 = 28 800 Ft).
Ha később a tulajdonos ellenérték fejében haszonélvezeti jogot alapít, akkor a haszonélvező a gépjármű visszterhes vagyonátruházási illetékmértékének 25%-át fogja fizetni. (1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft).
Ha ezt követően a haszonélvező egy harmadik személynek üzembentartói jogot enged, akkor az üzembentartó is 25%-ot fizet (1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft), és a korábban befizetett összegekből senkinek nem kell visszaadni semmit, hiszen az illetékezés minden esetben a megszerzett jogosultságokhoz igazodott.
Ha a gépjárművet nyílt végű pénzügyi lízing keretében szerzik meg, akkor - mivel ebben az esetben üzembentartói jogot jegyeznek be - a tulajdonjog megszerzéséért fizetendő illetékmérték 25%-át kell megfizetni: 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 x 0,25 = 7200 Ft. Ha a lízingbe adó rendelkezik az Itv. 26. § (1) bekezdésének l) pontja szerinti mentességgel és ezt az állami adóhatóság határozatával igazolja, akkor a tulajdonjog szerzése után illetéket fizetnie nem kell.
A zárt végű pénzügyi lízing jellemzője, hogy a futamidő végén, az utolsó törlesztő részlet/lízingdíj megfizetésével a lízingelt eszköz automatikusan átkerül a lízingbe vevő tulajdonába. A gépjárművek (pótkocsik) pénzügyi lízingjére vonatkozó, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződések (zárt végű pénzügyi lízing) esetén a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik az Itv. 3. § (7) bekezdése alapján, ezért zárt végű pénzügyi lízing esetén - mivel a futamidő végén automatikusan tulajdon szerzés következik be - a tulajdonjog megszerzéséért fizetendő illetéket kell megfizetnie a lízingbe vevőnek a gépjármű átírás alkalmával, függetlenül attól, hogy a futamidő ideje alatt a lízingbe vevő a gépjárműnek csak üzembentartója és a lízingbe adó a tulajdonosa: 1600 cm3 x 18 Ft/cm3 = 28 800 Ft.
Tehát a lízingbe vevő üzemben tartóként a tulajdonjog megszerzéséért fizetendő illetéket fizeti. Mivel a megszerezni szándékozott tulajdonjog egyben magában foglalja a gépjármű üzembentartói jogát is, ezért az üzembentartói jog megszerzése után külön illetékfizetési kötelezettség nem állapítható meg a lízingbe vevő terhére.
8. Illeték közös tulajdon megszüntetése esetén
Osztatlan közös tulajdon
A Ptk. 139. §-a rögzíti, hogy a tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet, kétség esetén a tulajdonos társak tulajdoni hányada egyenlő.A közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti; az e jogról való lemondás semmis.
A Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. Ilyenkor ha az egyes tulajdonostársak által immár egyedüli tulajdonosként megszerzett vagyontárgyak értéke nem haladja meg az őt korábban megillető tulajdoni hányad értékét, akkor illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.
A közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét - ha ez a tulajdonostársak körülményeire tekintettel indokolt - megfelelő ellenérték fejében a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja. Ehhez a tulajdonjogot megszerző tulajdonostárs beleegyezése szükséges, kivéve, ha a bíróság a közös tulajdonban álló ingatlanrészt az abban lakó tulajdonostárs tulajdonába adja, és ez nem sérti a bennlakó méltányos érdekeit.
Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna, vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megilleti. A bíróság nem alkalmazhatja a közös tulajdon megszüntetésének olyan módját, amely ellen valamennyi tulajdonostárs tiltakozik.
Két testvér 1/2-1/2 tulajdoni arányban örököl egy 1000 m2 nagyságú földterületet, a megosztás folytán mindketten egy-egy 500 m2 alapterületű, azonos feltételek mellett megközelíthető önálló ingatlant kapnak. Ilyenkor nem keletkezik illetékfizetési kötelezettség.
Ha azonban az ingatlant adottságai miatt nem lehet egyenlő arányban megosztani, például csak úgy alakítható ki két, közútról megközelíthető telek, ha 6:4 arányban kerül megosztásra a fenti ingatlan, akkor a 600 m2 alapterületű,nagyobb értékű ingatlant megszerző fél az így keletkező értékkülönbözet (a forgalmi értéknek 100 m2-re eső hányada) után visszterhes vagyonátruházási illeték fizetésre lesz köteles.
Minthogy az Itv. 25. § (1) bekezdése az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetéséhez fűz illetékjogi következményeket, ezért a tulajdonközösségnek az egyes ingatlanok tekintetében kell fennállnia. Ennek megfelelően a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség alakulásánál is az egyes ingatlanon megszüntetett közös tulajdonnak van jelentősége, vagyis ha több ingatlan áll a felek közös tulajdonában, akkor minden egyes ingatlan esetében külön-külön szükséges vizsgálni, hogy a közös tulajdon megszüntetése során valamelyik fél többletértékhez jutott-e vagy sem. Nem kizárt, hogy a több ingatlanon fennálló tulajdonközösséget úgy szüntetik meg a tulajdonostársak, hogy az mindegyikükre nézve illetékfizetési kötelezettséggel jár.
Nem zárja ki az illetékkötelezettség keletkezését, ha két testvér - örökségként - közös (1/2-1/2 arányban) tulajdonukba kerülő két, azonos értékű telek esetében a közös tulajdont oly módon szüntetik meg, hogy egyik telek az egyik, míg a másik telek a másik testvér kizárólagos tulajdonába kerül. Ebben az esetben ugyanis mindkét fél az általa megszerzett telek vonatkozásában ½ tulajdoni hányaddal gyarapodott, így mindkét félnek visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie ez után az ½ tulajdoni hányad után.
Házastársi közös vagyon megosztása
A házassági közös vagyon megosztásának szabályai
A házastársi különvagyon mibenlétét a Csjt. 27-28. §-a alapján állapíthatjuk meg. Az itt rögzítettek értelmében a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj. Azonban a Csjt. lehetőséget ad arra is, hogy a házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezzék, melyben e törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös-, illetőleg a különvagyonba. Eltérő megállapodás hiányában a házastárs különvagyonához tartozik a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy, a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy. Az a különvagyonhoz tartozó tárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenötévi házassági együttélés után közös vagyonná válik.A házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Ennek során igényelni lehet a közös vagyonból a különvagyonba, illetőleg a különvagyonból a közös vagyonba történt beruházások, továbbá a kezelési és a fenntartási költségek megtérítését is. Nincs helye megtérítésnek, ha a kiadás a lemondás szándékával történt. A közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye.) A házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglevő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni. Ugyancsak természetben kell kiadni a házassági életközösség megszűnésekor meglevő különvagyont is. Amennyiben ez bármely okból nem lehetséges, vagy számottevő értékcsökkenéssel járna, a megosztás módját vita esetében a bíróság állapítja meg. A hiányzó közös, illetőleg különvagyon megtérítésének nincs helye, ha a házassági életközösség megszűnésekor nincs közös vagyon és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs.
A házastársak közötti vagyoni viszonyokra (házassági vagyonjogi szerződés, a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó egyezség, a közös lakás használatában történő megállapodás stb.) a Ptk. rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.
Az illeték számítása
Az Itv. 25. § (2) és (3) bekezdése alapján a házassági és az élettársi életközösség alatt szerzett ingatlanból, ingóból és vagyoni értékű jogból összetevődő közös vagyon megosztásánál van lehetőség a vagyonközösségbe tartozó javak összeszámítására.Ebben az esetben a vagyonmegosztást követően azt kell vizsgálni, hogy a teljes vagyonból házassági vagyonközösség címén a vagyonszerzőt megillető vagyonrész értékénél a megosztás eredményeként nagyobb értéket kapott-e. Pl. a házassági életközösség alatt szerzett 20 millió forint értékű lakástulajdon és a 14 millió forint értékű hétvégi ház összesen 34 millió forint értékű vagyontömeget képvisel. Ha a megosztás során a feleség kapja a lakástulajdont, a férj pedig a hétvégi házat, akkor értelemszerű, hogy a feleség a közös vagyonból őt megillető 17 millió forint értéknél többet kapott, így a 3 millió forint többletérték után fizet illetéket. Ha azonban ez a többletszerzés abból adódik, hogy egyben átvállalta a lakást még terhelő 3 millió forint összegű banki hiteltartozást is, akkor illeték megállapításának nincs helye.
A házastársi közös vagyonból való többletszerzés esetén is csak akkor keletkezik azonban visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség, ha az így megszerzett vagyontárgy (vagyonelem) tárgya ennek az illetéknemnek. Ha például a közös vagyonban 8 millió forint értékű lakás és 12 millió forint forgalmi értékű ingóság van, és az egyik házastárs az ingóságot szerzi meg, a 2 millió forint többlet után nem kell illetéket fizetnie.
Külföldön lévő vagyontárgyak figyelembe vétele
Amennyiben a közös vagyon külföldi ingatlanokat is tartalmaz, az alábbiak szerint kell a fizetendő illetéket meghatározni a Magyarországon fekvő vagyonrészek után. A közös vagyon mibenlétét a családjogi szabályok alapján lehet meghatározni. Abban a kérdésben pedig, hogy ezt melyik nemzeti jog alapján kell megtenni, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 39. §-a ad iránymutatást. E szerint a házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira - ideértve a házastársi névviselést, tartást, valamint a házassági vagyonjogi megállapodást is - az a jog az irányadó, amely az elbírálás idején a házastársak közös személyes joga. Ha a házastársak személyes joga az elbírálás idején különböző, utolsó közös személyes jogukat, ennek hiányában annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a házastársaknak utoljára közös lakóhelyük volt. Ha a házastársaknak nem volt közös lakóhelyük, az eljáró bíróság, illetőleg más hatóság államának jogát kell alkalmazni. Ha az így kiválasztott nemzeti jog a szabályai alapján történő vagyonmegosztás során bármelyik házastárs Magyarországon fekvő ingatlant szerez, az Itv. területi hatályra vonatkozó rendelkezése az ilyen esetekre vetítve úgy értelmezhető, hogy az állami adóhatóság külföldi ingatlan megszerzése esetén illetéket nem szabhat ki.Ennek nem mond ellent az Itv. 25.§-ának alkalmazása, mivel az eljárás során az állami adóhatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy az Itv. hatálya alá tartozó vagyontárgyakat megszerző házastárs oldalán merült-e fel olyan értékkülönbözet, amely (ajándékozási vagy visszterhes) vagyonszerzési illeték alá vonható. Az Itv. 2. §-a (2) bekezdéséből értelemszerűen következik, hogy a vagyonközösség részét képező külföldi ingatlan forgalmi értékét az állami adóhatóság nem állapíthatja meg (következésképpen helyszíni szemlének sincs helye), de a közös vagyon értékének tisztázásához igazolást kérhet a külföldi ingatlan értékéről, a hitelintézettel szemben fennálló tartozás összegéről. Elfogadhatatlan lenne az a megoldás, hogy házastársi közös vagyon megszüntetése esetén az Itv. hatálya alá tartozó vagyontárgyakat megszerző házastárs csak azért kerüljön szigorúbb elbírálás alá - azaz fizetési kötelezettsége az Itv. 25. §-a helyett, az Itv. 21. §-ának (1) bekezdése szerint kerüljön megállapításra -, mert a közös vagyonban az Itv. hatálya alá nem tartozó vagyontárgy is volt.
9. Illetékmentességek, illetékkedvezmények
Az Art. 21. § (2) bekezdése alapján az állami adóhatóság a 'B400-as adatlapon is lehetővé teszi azt, hogy ingatlan vagyonszerzés esetén a vagyont szerző személy az illetékkiszabásra történő bejelentéssel egyidejűleg nyilatkozhasson az őt megillető illetékkedvezményre, -mentességre vonatkozó adatokról. Az ingó vagyontárgy és az ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog visszterhes vagyonátruházási illetékmentességéről a 'VVBA adatlapon, a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétjére vonatkozó illetékmentességekről a 'VBBA adatlapon nyilatkozhatnak az adózók.
A nyomtatványok az adóhatóság honlapjáról letölthetők.
Lakóházzal beépíthető telek megszerzése
Lakóház építésére alkalmas telektulajdon megszerzése a visszterhes vagyonátruházási illetékek körében - az öröklési és ajándékozási illeték analógiájára - illetékmentességet élvez, amennyiben az Itv.-ben előírt feltételek teljesülnek. A mentességre az öröklési illetéknél kifejtettek az irányadók, azzal a különbséggel, hogy a lakóházépítésre nyitva álló 4 éves határidő a szerződés illetékkiszabásra bejelentésétől - azaz a szerződés földhivatali benyújtásától - számítandó.A lakóházzal beépíthető telek megszerzése után járó, illetve az új lakás megszerzéséhez kapcsolódó - később tárgyalt - mentesség, kedvezmény elhatárolása szempontjából fontos, hogy mit tekintünk teleknek és mit új lakásnak. Mindenek előtt azt kell vizsgálni, hogy mi az ügylet tárgya: egy telek szerzése a rajta épülő lakóházzal vagy pedig egy új lakás a hozzá tartozó telekkel (telek-tulajdoni hányaddal). Ha egy épülő társasház egyik lakását vásárolja meg valaki - mint jövőbeni remélt dolgot - akkor új lakást vásárol. Természetesen egy társasház létrehozása esetén sem kizárt, hogy egy közösség (a későbbi lakástulajdonosok) közösen vásároljanak meg egy telket, és azon lakóházat építenek.
Építés alatt álló ingatlan esetén - amennyiben lakás épül rajta - vizsgálni kell, hogy az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában a lakóház elérte-e a szerkezetkész állapotot. Ha igen, akkor már nem alkalmazható a telekszerzéshez kapcsolódó illetékmentesség, ugyanis az ingatlan lakásnak minősül, így lakásként kell utána az illetéket is megfizetni, illetve ha az az eladó vállalkozó, és az épületet értékesítés céljára emelte, akkor igénybe vehető az új lakáshoz kapcsolódó mentesség vagy kedvezmény. Ha azonban az adásvétel tárgya olyan telek melyen szerkezetkész állapotot el nem érő lakás céljára készülő felépítmény áll, akkor a vagyonszerző igénybe veheti a lakóházzal beépíthető telek megszerzéséhez kapcsolódó mentességet, természetesen a mentességhez kapcsolódó valamennyi - korábban részletezett - törvényi feltétel teljesülése esetén. (Tekintettel arra, hogy a nem lakásépítés céljára vásárolt telek, illetve az egyéb nem lakásnak minősülő ingatlanok megszerzése esetén egységesen az ingatlan forgalmi értékének 4%-ában meghatározott általános tételű illetéket kell fizetni, ezért az ilyen ingatlanok tekintetében a készültségi fok - a forgalmi értékre gyakorolt hatásán túl - nem befolyásolja az illetékmértéket.)
Közcélú vízi létesítmények és tartozékaik kezelői jogának megszerzése
A közcélú vízi létesítmény fogalmát a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény I. számú mellékletének 26. a) pontja definiálja. Eszerint az a létesítmény tartozik ebbe a fogalmi körbe, amely az államnak, illetve a helyi önkormányzatnak törvényben meghatározott vízgazdálkodási feladatait, különösen a víziközművekkel nyújtott szolgáltatást, a vizek kártételei elleni védelmet, a vízkészletek feltárását, megóvását, hasznosítását, pótlását és állapotának figyelemmel kísérését, a vízkészlettel való gazdálkodást szolgálja. Ha közelebbről kívánjuk megvizsgálni, hogy mely létesítményekről is van szó, akkor a hivatkozott jogszabályhely 26. pontját kell alaposan szemügyre vennünk. Ennek értelmében vízi létesítmény az a mű (víziközmű), műtárgy, berendezés, felszerelés vagy szerkezet, amelynek rendeltetése, hogy a vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét vagy minőségét, medrének vagy partjának állapotát, a vizek kártételeinek elhárítása, a vizek hasznosítása - ideértve a víziközművekkel végzett közüzemi tevékenységgel nyújtott szolgáltatást -, minőségének és mennyiségének megfigyelése, illetve ásványi és földtani kutatások végzése céljából vagy ásványi nyersanyag kitermelése céljából befolyásolja.A vízszolgáltatások fogalmát ugyancsak a vízgazdálkodásról szóló törvény ismerteti, melynek alapján ebbe a kategóriába sorolható az állam, illetve a helyi önkormányzatok közfeladataival összefüggő, különösen a vízigények kielégítésére, a szennyvizek elvezetésére, illetőleg a használt vizek ártalommentes elhelyezésére, a vízkészletek védelmére irányuló közfeladatok, különösen a felszíni vagy felszín alatti víz kitermelése, duzzasztása, tárolása, kezelése és elosztása, a szennyvíz összegyűjtése és kezelése, amelyet ezt követően a felszíni vizekbe juttatnak.
Az eredményes gazdálkodás érdekében az állam illetve az önkormányzat más személy részére kezelői jogot biztosíthat, melyet az idézett rendelkezés szerint az illetéktörvény mentesít a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése alól.
Az állami tulajdonban levő természetvédelmi terület kezelői jogának a természetvédelmi kezelő által történő megszerzése
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 28. § (4) bekezdése szerint természetvédelmi terület az ország jellegzetes és különleges, természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggő területe, amelynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének védelme. A védett láp, szikes tó is természetvédelmi területnek minősül. Mindez azt jelenti tehát, hogy amennyiben a természetvédelmi kezelő állami tulajdonú természetvédelmi terület kezelői jogát ellenérték fejében megszerzi, mentesül az illeték megfizetése alól.Az állami vagyon vagyonkezelői jogának megszerzése
Az állami vagyonnal kapcsolatban a Ptk. és az Áht. tartalmaz részletszabályokat. A Ptk. 172. §-a szerint kizárólag az állam tulajdonában vannak a föld méhének kincsei, a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvizek és természetes tavak, valamint ezek medre, a folyóvíz elhagyott medre és a folyóvízben újonnan keletkezett sziget, az országos közutak, az országos törzshálózati vasúti pályák, a nemzetközi kereskedelmi repülőtér, továbbá az ország területe feletti légtér, a távközlésre felhasználható frekvenciák, a hírközlő hálózatok működéséhez, hírközlési szolgáltatások nyújtásához, illetőleg hírközlő hálózatok és szolgáltatások együttműködéséhez szükséges azonosítók és ezek tartományai. A kizárólag állami tulajdonban levő dolgok természetesen forgalomképtelenek, azaz nem lehet azokat sem visszterhesen, sem ingyenesen más személy tulajdonába adni.Bár az állami vagyonhoz tartozó egyes vagyontárgyak elidegenítésére nincsen lehetőség, azonban a Ptk. 174. §-a biztosítja azt, hogy ezen dolgok birtokát, használatát, hasznai szedésének a jogát az állam - törvényben szabályozott módon - másnak átengedje. A 175. § szerint az állam az egyes vagyontárgyait másra bízhatja (azaz vagyonkezelői jogot engedhet), ebben az esetben - a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően - ez utóbbi gyakorolja a tulajdonost megillető jogokat, és teljesíti a tulajdonos kötelezettségeit a polgári jogi kapcsolatokban.
Ahhoz, hogy az állami vagyonnal kapcsolatban teljes körűen ismeretekhez jussunk, mindenképpen figyelembe kell vennünk az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény rendelkezéseit is. Az idézett jogszabályhely 3. §-a szerint az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter gyakorolja, aki e feladatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (MNV Zrt.), a Magyar Fejlesztési Bank, illetve az állami vagyonról szóló törvény 3. § (2) bekezdés szerinti tulajdonosi joggyakorló szervezet útján látja el.
Az idézett jogszabályhely 23. § (1) bekezdése értelmében az állami vagyont az MNV Zrt. maga kezeli, illetve szerződés - így különösen bérlet, haszonbérlet, szerződésen alapuló haszonélvezet, vagyonkezelés, megbízás - alapján központi költségvetési szervnek, természetes vagy jogi személynek, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnak hasznosításra átengedi.
A vagyonkezelői jogra nézve pedig azt rögzíti a törvény, hogy az állami vagyon hasznosítására kötött szerződések elsődleges célja az állami vagyon hatékony működtetése, állagának védelme, értékének megőrzése, illetve gyarapítása, az állami és közfeladatok ellátásának elősegítése. Az MNV Zrt. a vagyon hasznosításának átengedésére csak olyan szerződést köthet, amely - az állami vagyon megőrzését, gyarapítását, pénzügyileg és gazdaságilag minél előnyösebb hasznosítását szem előtt tartva - a Magyar Állam számára a várható bevétel, megtakarítás, vagy más előny alapján a lehető legkedvezőbb.
Új lakás szerzése
Új lakás
Az új lakás fogalma nem csak a hétköznapi értelemben vett "lakásokra", hanem a vállalkozó által épített, építtetett családi házakra is kiterjed, vagyis a definíciónak megfelelő új családi házak kapcsán is igénybe lehet venni az illetékmentességet, ha a családi ház forgalmi értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.Emellett alkalmazható a szabály akkor is, ha egy korábban más célra használt (üzlet, üzem, kollégium stb.) ingatlant építenek át úgy, hogy azt ezentúl lakásként hasznosítják, és az ingatlan-nyilvántartásban is megtörténik az átnevezés. Nyilvánvalóan a főszabályban meghatározott feltételeknek az ilyen ingatlannak is meg kell felelnie.
Mindenképpen fontos rámutatni azonban arra, hogy nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség, még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (ilyen lehet például a garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.). Gyakori, hogy valaki az új lakása mellé garázst is vásárol. Ezzel kapcsolatban azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy mivel a garázs nem minősül lakástulajdonnak, a fent kifejtettek értelmében még akkor sem, ha egybeépült a lakóházzal, ezért megvásárlása esetén az általános szabályok szerint kell illetéket fizetni, vagyis a forgalmi érték 4%-a lesz a visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke.
Amellett, hogy az illetéktörvény meghatározza a lakástulajdon fogalmát, a 102. § (4) bekezdésében rögzíti azt is, hogy a 26. § (1) bekezdésének f) pontja (vagyis a mentességi szabály) alkalmazásában mi minősül új lakásnak.
A hivatkozott rendelkezés értelmében tehát a nevezett új lakások megvásárlásához kapcsolódó illetékmentességet akkor lehet igénybe venni, vagyis addig "új" a lakás, amíg valaki a használatbavételi engedély kiadását követően első alkalommal megvásárolja.
Ezen szabály alól egy kivételt ismer az Itv., amikor a használatbavételi engedély kiadását követően első ízben ingatlanforgalmazó vásárolja meg a lakást, mert ebben az esetben az ingatlanforgalmazótól történő szerzés is (vagyis a második megvásárlás is) mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
Ingatlanforgalmazó - ahogyan arról már korábban részletesen is szó volt - az Itv. 23/A. § (1) bekezdése szerint az olyan, ingatlanok tulajdonjogának értékesítését végző vállalkozó, amelynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származott. Emellett természetesen akkor is igénybe lehet venni az új lakásokra vonatkozó illetékmentességet, ha a vevő elsőként ingatlanok és/vagy ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozó szerzi meg az ingatlant. Ez tehát azt jelenti, hogy ha valaki "lízingel" egy 15 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó új lakást, szintén mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
Ha valaki ingatlanforgalmazótól vásárol lakást, mindenképpen szükséges meggyőződni arról, hogy a vállalkozó valóban az illetéktörvény szerinti ingatlanforgalmazónak minősül-e, és hogy a vevő vétele valóban csak a használatba vételi engedély kiadását követő legfeljebb második szerzés-e.
Miután az Itv. a 102. § (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy az ingatlan új lakásnak minősül - főszabályként - a használatbavételi engedély kiadása utáni első megvásárlásig, ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy annak a vevőnek sem kell fizetnie visszterhes vagyonszerzési illetéket, aki úgymond a "tervezőasztalról" - vagyis jóval a használatbavételi engedély kiadása előtt - vásárolja meg az új lakást. Abban az esetben is igénybe lehet venni az illetékmentességet/illetékkedvezményt, ha a vevő ténylegesen - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések figyelembe vételével - már nem az első tulajdonosa az ingatlannak, azonban a korábbi adásvételi szerződések a használatbavételi engedélyek kiadása előtt születtek.
A mentességi szabály expressis verbis úgy szól, hogy "a vállalkozó által épített vagy építtetett" új lakások megszerzése után nem kell illetéket fizetni, ezért amennyiben magánszemély építi föl értékesítés céljára a lakóházat, az illetékmentesség nem alkalmazható. Ennek megfelelően az Itv. értelmező rendelkezései között rögzíti azt is, hogy e mentességi szabály alkalmazása során kit kell vállalkozónak tekinteni, azaz kitől vásároljunk lakást, ha illetékmentességben szeretnénk részesülni. Vállalkozónak a Ptk. szerinti gazdálkodó szervezetet, illetve vállalkozói tevékenység végzésére jogosult egyéb szervezetet (pl. az önkormányzatot is) tekinti az Itv.
A jogosultak köre
Az Itv. 26. § (1) bekezdés f) pontjában található szabály "mindenkire" vonatkozik, azaz nincsen semmiféle kitétel, bárki igénybe veheti az illetékmentességet, természetes személy, jogi személy illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok is, természetesen kizárólag abban az esetben, ha az új lakás tulajdonjogát (tulajdoni hányadát) megvásárolják. Ebből tehát az következik, hogy csak akkor mentes az illetékkötelezettség alól a 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás megszerzése, ha a vagyonszerző tulajdonjogot vásárol, azaz vagyoni értékű jogok (haszonélvezeti, használati stb. jog) megszerzése esetén a mentességi szabályt nem lehet igénybe venni, ilyenkor az általános szabályok szerint kell az illetéket megfizetni.Az illetékfizetési kötelezettség alakulása
Az illetéktörvény széles körű tárgyi mentességi rendszerrel bír, ebbe a körbe tartozik a 15 millió forint forgalmi értéket nem meghaladó új lakás megszerzéséhez kapcsolódó mentesség is. Emellett azonban az Itv. a 26. § (1) bekezdés f) pontjában egy illetékkedvezményi szabályt is megállapít, melynek értelmében, ha az új lakás forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot és a vagyonszerző másik lakástulajdon eladását nem igazolja, akkor a 21. § (1) bekezdés szerint megállapított illetékből nem kell megfizetni azt az összeget, amely akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 millió forint lenne.Ez azt jelenti tehát, hogy ha valaki olyan új lakást vásárol, amelynek a forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot, 520 000 forintot levonhat a fizetendő illeték összegéből, vagyis 15 millió forintig a szerzés mentes az illeték megfizetése alól.
Példával szemléltetve: ha valaki vásárol egy 30 millió forint forgalmi értékű lakást, akkor az Itv. 21. § (1) bekezdése szerint 4 millió forintig 2%-ot, azaz 80 000 forintot, afölött 4%-ot, azaz 1 040 000 forintot, összesen 1 120 000 forint vagyonszerzési illetéket kellene fizetni. Amennyiben azonban új lakásról van szó, ebből az összegből levonhatja azt a részt, ami egyébként akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 000 000 forint volna, azaz 740 000 forintot, (4 millió forintig 2%, azaz 80 000 forint, 11 millió forint után 4%, vagyis 440 000 forint, mindösszesen tehát 520 000 forint) így a példa szerinti esetben 600 000 forint lesz a fizetendő illeték összege.
Amennyiben a vevő a 30 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó lakásnak mindösszesen egy meghatározott tulajdoni hányadát szerzi meg, akkor a kedvezmény a 15 millió forintnak kizárólag a szerzett tulajdoni hányaddal arányos részére illeti meg a vagyonszerzőt. Vagyis amennyiben például egy 20 millió forint forgalmi értékű új lakásnak valaki mindösszesen az ½ tulajdoni hányadát vásárolja meg, csak 7,5 millió forintig veheti igénybe az illetékmentességet, azaz az egyébként fizetendő illetékből 260 000 forintot vonhat le. (A példánál maradva tehát, ha egy házaspár megvásárolja a 20 millió forint forgalmi értékű új lakást, akkor 100 000-100 000 forint lesz az egy főre jutó illetékfizetési kötelezettség.
Más illetékkedvezmények együttes alkalmazása
Miután a kedvezményt rögzítő szabály úgy szól, hogy a 30 millió forint forgalmi értékű új lakás megvásárlásakor a 21. § (1) bekezdése szerint megállapított illetékből nem kell megfizetni azt az összeget, amely akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 millió forint lenne, és a 21. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a forgalmi értékből le lehet vonni a lakásépítési kedvezményt, ezért ez a lehetőség a 26. § (1) bekezdésének f) pontja szerinti kedvezménnyel egyidejűleg alkalmazható. (Ezzel szemben például a cserét pótló vétel kedvezményével egyidejűleg a lakásépítési kedvezmény nem vehető figyelembe.)Ez tehát azt jelenti, hogy ha egy magánszemély 2,4 millió forint lakásépítési kedvezményben részesült (két gyermek után a lakáscélú állami támogatásról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése szerint ez az összeg volt korábban igénybe vehető), akkor ezt az összeget levonhatta a forgalmi értékből (vagyis az illeték alapjából), illetve 30 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó új lakás vásárlásakor - ezen felül - az egyébként fizetendő illetékből 520 000 forintot. Miután a kedvezmény csak abban az esetben alkalmazható, ha a megszerzett új lakás teljes forgalmi értéke nem haladja meg a 30 000 000 forint forgalmi értéket, ezért arra nincsen lehetőség, hogy valaki egy 32 millió forint forgalmi értékű ingatlant úgy vásárol meg, hogy abból levonja a lakásépítési kedvezményt.
Az illetéktörvény szabályai általánosságban nem zárják ki azt, hogy valaki egyidejűleg több illetékkedvezményt/mentességet igénybe vegyen. Az Itv. 26. § (1) bekezdésének f) pontja azonban arról rendelkezik, hogy a 30 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó új lakások esetén alkalmazható illetékkedvezménnyel kizárólag abban az esetben lehet élni, amennyiben a vagyonszerző nem igazolja másik lakástulajdon eladását.
Ellenkező esetben - ugyanis - magánszemély vevő élhet az illetéktörvény 21. § (5) bekezdésében meghatározott cserét pótló vétel kedvezményével, vagyis amennyiben igazolja, hogy a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül egy másik lakástulajdonát eladta, illetékalap-kedvezményben részesül. Az illetékalap-kedvezmény azt jelenti, hogy az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének különbözete.
Azaz, ha egy magánszemély vásárol egy 30 000 000 forint forgalmi értékű új lakást és a vételt megelőző vagy követő egy éven belül igazolja egy ugyanolyan értékű lakástulajdon eladását, akkor 0 forint lesz a kiszabott illeték összege. Abban az esetben azonban, ha a két lakás forgalmi értéke nem egyezik meg, és a vagyonszerző a két kedvezményt (az illetékalap és az új lakásokra vonatkozó illetékkedvezmény) egyszerre kívánná igénybe venni, erre nincsen lehetősége, ilyenkor választani kell, hogy melyik kedvezmény alkalmazása kedvezőbb számára.
A példánál maradva: ha egy magánszemély vásárol egy 30 millió forint forgalmi értékű új lakást, és tudja igazolni a vételhez képest maximum egy évvel korábbi/vagy egy évvel későbbi 28 millió forint forgalmi értékű lakás eladását, a cserét pótló vétel kedvezményének alkalmazásával az illetékalap 2 000 000 forint lesz, azaz (a 2%-os mérték alkalmazásával) 40 000 forint lesz a fizetendő illetékösszeg. Akkor azonban, ha a vevő az új lakásokra vonatkozó illetékkedvezményt veszi igénybe, (4 millió forintig 2%-ot, 26 millió forint után 4%-ot alkalmazva: 80 000 + 1 040 000= 1 120 000 forint, ebből levonva a 520 000 forint kedvezményt:) 600 000 forint a visszterhes vagyonszerzési illeték. Vagyis ilyenkor a cserét pótló vétel kedvezményét érdemes alkalmazni.
Abban az esetben viszont, amikor a vevő úgy vásárol meg egy 30 millió forint forgalmi értékű új lakást, hogy egy 10 millió forintot érő lakást ad el, "jobban megéri" az új lakásokra vonatkozó kedvezményt igénybe venni, hiszen - a fenti számítások alapján - ezzel a kedvezménnyel 600 000 forintot fizet, a cserét pótló vétel kedvezményének alkalmazásával pedig - 20 millió forint illetékalap után - (640 000 + 80 000=) 720 000 forintot.
Eljárási szabályok
Ahogyan arra már több ízben is utaltunk, az illetékkedvezmények, mentességek senkinek sem "járnak" automatikusan, vagyis minden esetben, amikor a vagyonszerző élni kíván a törvényben meghatározott kedvezményi, mentességi szabállyal, azt jeleznie kell az illetékkiszabásra történő bejelentés során.Az Itv. 91. § (1) bekezdése alapján ingatlan tulajdonjogának megszerzését - illetékkiszabásra - az ingatlanügyi hatósághoz kell bejelenteni, az azt tartalmazó szerződés benyújtásával. Fontos rámutatni az Itv. 26. § (13) bekezdésében szereplő rendelkezésre, mely rögzíti azt, hogy a mentesség, illetve a kedvezmény feltételeinek teljesülését - amennyiben az az adásvételi szerződésből nem állapítható meg - a vagyonszerzőnek kell az állami adóhatóságnál a vállalkozó e feltételek teljesüléséről szóló nyilatkozatával igazolni, legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig. Legcélszerűbb tehát, ha már az adásvételi szerződésben feltüntetésre kerül, hogy a lakás az Itv. szerinti új lakásnak minősül, melyet a vevő az építő, építtető vállalkozótól vagy ingatlanforgalmazótól vásárolt meg és az ingatlan forgalmi értéke nem haladja meg a 15, illetve 30 millió forintot. Amennyiben erre az okirat elkészítése során nem kerül sor, a nyilatkozatot az új lakás tulajdonosa teheti meg az illetékkiszabást tartalmazó fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig (mely a kézbesítést követő 15. nap).
Gazdálkodó szervezet átalakulása
A gazdálkodó szervezetek átalakulásának több esetét is megkülönbözethetjük. A három fő csoport az egyesülés, a szétválás és formaváltás. Az egyesülésen belül a Gt. megkülönbözteti az összeolvadás és a beolvadás, szétváláson belül pedig kiválás és a különválás eseteit. Összeolvadásról akkor beszélünk, ha az egyesülő gazdasági társaságok megszűnnek, és vagyonuk az átalakulással létrejövő új gazdasági társaságra mint jogutódra száll át. Ezzel szemben beolvadáskor csak a beolvadó gazdasági társaság szűnik meg, és annak vagyona az átvevő gazdasági társaságra mint jogutódra száll át, amelynek társasági formája változatlan marad. A kiváláskor az a gazdasági társaság, amelyből a kiválás történik, a társasági szerződése módosítását követően változatlan társasági formában működik tovább, a kivált tagok (részvényesek) részvételével és a társasági vagyon egy részének felhasználásával pedig új gazdasági társaság vagy társaságok jönnek létre. A különválás során a különváló gazdasági társaság megszűnik és vagyona az átalakulással létrejövő gazdasági társaságokra mint jogutódokra száll át.Illetékkötelezettség csak akkor társul az átalakuláshoz, ha az vagyonszerzést is eredményez. Összeolvadás során az egyesülő társaságok vagyonának a létrejövő új társaság általi megszerzése, valamint beolvadás esetén a beolvadó társaság tulajdonában lévő eszközök az átvevő társaság általi átvétele során a tulajdonos változás következik be, csakúgy, mint a különválás során létrejövő új társaságokhoz, illetve kiválásnál a kiváló társaság(ok)hoz kerülő vagyon esetén. A kizárólag társasági formaváltással megvalósuló átalakulás során létrejövő jogutód társaság a jogelőddel nem azonos, hanem egy teljesen új jogi személy vagy jogalany lesz. A jogelőd tulajdonában álló vagyontárgyak a jogutód társaság tulajdonába kerülnek, vagyis tulajdonjog-változás következik be. Ezt nem befolyásolja az a tény sem, hogy a társaságok tagjainak személye a legtöbb ilyen esetben nem változik. E tranzakciók tehát a visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá esnek.
Ha azonban kiválásnál az ingatlan - vagy más visszterhes vagyonátruházási illeték hatálya alá eső vagyontárgy - a fennmaradó társaságnál marad, annak tulajdonosa nem változik, tehát ez esetben visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség sem keletkezik.
Míg az Itv. 2009. december 31-ig a gazdálkodó szervezetek bármely olyan átalakulásához illetékmentességet biztosított, amelyben a létrejövő gazdálkodó szervezet a korábbi jogutódja, addig a törvény 26. § (1) bekezdésének 2010. január 1-től hatályos g) pontja csak azon átalakulásokat preferálja, melyek megfelelnek a Tao. tv. szerinti kedvezményezett átalakulás kritériumainak.
A Tao. tv. szerinti kedvezményezett átalakulásnak az olyan átalakulás (ideértve az egyesülést, a szétválást is) minősül a 4. § 23/a. pontja alapján, "amelyben jogelődként és jogutódként is csak társaság (Tao tv. 4. §-32/a. pont) vesz részt, ha a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese a jogutód által az átalakulás keretében újonnan kibocsátott részvényt, üzletrészt, és legfeljebb azok együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott értéke) 10 százalékának megfelelő pénzeszközt szerez, valamint szétválás esetén a jogelőd tagjai, részvényesei arányos részesedést szereznek a jogutódokban, illetve ha az egyszemélyes társaság egyedüli tagjába, részvényesébe olvad be."
A fentiek értelmében tehát elengedhetetlen feltétel, hogy a gazdálkodó szervezet a Tao. tv. 4. § 32/a. pontja szerinti "társaság" legyen, mely lehet gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, továbbá a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától az Európai Unió tagállamának adóra vonatkozó jogszabályai szerint ott belföldi illetőséggel bíró olyan társaság minősül, amely az Európai Unión kívüli állammal a jövedelem- és vagyonadók tárgyában kötött, hatályos nemzetközi szerződés szerint nem bír belföldi illetőséggel az Európai Unión kívüli államban, valamint a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben vagy az anya- és leányvállalatok esetében alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben felsorolt jogi formában működik, és az említett irányelvekben meghatározott adó alanya anélkül, hogy ezzel kapcsolatban választási lehetőség vagy mentesség illetné meg.
Társasági formaváltás
A fenti szabály értelmében, ha a társasági formaváltás során mindössze a társaság formája változik, vagyis a tagok személye, részesedési aránya nem változik, illetve az őket megillető részesedés értéke nem csökken, akkor valószínűleg teljesül a kedvezményezett átalakulás azon feltétele, mely szerint "a jogelőd tagja, részvényese a jogutód által az átalakulás keretében újonnan kibocsátott részvényt, üzletrészt, és legfeljebb azok együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott értéke) 10 százalékának megfelelő pénzeszközt szerez". Ha pedig az átalakulás kedvezményezett átalakulásnak tekinthető, kiterjed rá az illetékmentességet biztosító szabály hatálya.Átalakulások az egyéni cég részvételével
Az Evtv. értelmében - szemben a régi Evtv. szabályaival - az egyéni cég az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre. Így az Evtv. szerinti egyéni cég alapításával vagyonmozgás következik be, így ha a bevitt vagyontárgyak valamelyike a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyi hatálya alá tartozik, illetékkötelezettség keletkezik.A társaság Tao. tv. 4. § 32/a. pontja szerinti - fent bemutatott - definíciója értelmében az egyéni cég a Tao. tv alkalmazásában nem minősül társaságnak, függetlenül attól, hogy az új Evtv. 20. §-ának (6) bekezdése szerint az egyéni cégre és tagjára az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságról szóló törvénynek a gazdasági társaságok közös szabályairól szóló rendelkezéseit, valamint a Ptk. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Ettől ugyanis nem tekinthető gazdasági társaságnak sem a Tao tv., sem bármely más törvény alkalmazásában az egyéni cég.
Kedvezményezett részesedéscsere
Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett részesedéscsere keretében történő vagyonszerzés.A kedvezményezett részesedéscsere szabályai csak vagyoni betétekre vonatkoznak. Tekintettel arra, hogy a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyi hatálya alá a vagyoni betétek megszerzéséből csak a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétek tartoznak, ezért a kedvezményezett részesedéscsere visszterhes vagyonátruházás illetékmentesség is csak ezen vagyoni betétekre vonatkozhat.
Kérdésként merül fel, hogy amennyiben egyéni cég korlátolt felelősségű társasággá alakul át, megilleti-e ez az illetékkedvezmény.
A Tao. tv. 4. § 23/c. pontja határozza meg, hogy a Tao. tv. alkalmazásában mi tekinthető kedvezményezett részesedéscserének. Ennek megfelelően kedvezményezett részesedéscsere "az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (a megszerző társaság) részesedést szerez egy másik társaság (a megszerzett társaság) jegyzett tőkéjében annak ellenében, hogy a jegyzett tőkéjét képviselő értékpapír(oka)t, üzletrész(eke)t bocsát ki, és az(oka)t, valamint - szükség esetén - legfeljebb az átadott összes értékpapír, üzletrész együttes névértékének (névérték hiányában arányos könyv szerinti értékének) a 10 százalékát meg nem haladó pénzeszközt ad a megszerzett társaság tagjának (tagjainak), részvényesének (részvényeseinek), feltéve, hogy a megszerző társaság a jogügylet révén megszerzi a szavazati jogok többségét vagy, ha a jogügylet előtt a szavazati jogok többségével már rendelkezett, azt tovább növeli."
Mivel az egyéni cég a Tao. tv. alkalmazásában nem minősül társaságnak, ezért az egyéni cég "a megszerző társaság" pozíciójában semmiképpen sem állhat, illetve a megszerzett társaság az átalakulással jön létre, mellyel az egyéni cég megszűnik, vagyis az egyéni cég nem szerez részesedést a létrejövő gazdasági társaság jegyzett tőkéjében, ahogy a gazdasági társaság tagja sem jut részesedéshez az egyéni cégből.
Ennek megfelelően az átalakulásra a kedvezményezett részesedéscserére vonatkozó visszterhes vagyonátruházási illetékmentesség nem alkalmazható.
Kisajátított vagy bányakárt szenvedett ingatlan
Az ingatlan kisajátításával kapcsolatban a Ptk. 177. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ingatlant kivételesen, közérdekből - törvényben megállapított esetekben, módon és célokra - lehet kisajátítani. A kisajátított ingatlanért teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás jár.A részletszabályokat azonban a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény tartalmazza. Az idézett jogszabályhely 1. § (1) bekezdése értelmében kisajátítással ingatlan tulajdonjoga csak kivételesen vonható el, az e törvényben meghatározott közérdekű célból, feltételekkel és módon, teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás mellett.
Kisajátítást kérő lehet az állam, illetve a helyi önkormányzat, valamint az államon és a helyi önkormányzaton kívüli harmadik személy, ha a 2. §-ban meghatározott közérdekű célt megvalósító tevékenységet lát el, vagy akit törvény az állam javára, saját nevében, kisajátítást kérőként való eljárásra kötelez.
A törvény által megjelölt kisajátítási célok az alábbiak:
- honvédelem;
- nemzetközi szerződés alapján megvalósuló területcsere;
- terület- és településrendezés;
- kötelező állami, illetve kötelező önkormányzati feladathoz kapcsoló oktatási, egészségügyi, szociális, valamint kommunális hulladékkezelő létesítmény elhelyezése;
- közlekedési infrastruktúra fejlesztése;
- energiatermelés;
- energiaellátás;
- bányászat;
- elektronikus hírközlési szolgáltatás;
- kulturális örökségvédelem;
- természetvédelem;
- vízgazdálkodás;
- fenntartható erdőgazdálkodás, valamint véderdő telepítése, védőfásítás és közérdekű erdőtelepítés;
- építésügyi korlátozások felszámolása;
- az ingatlant terhelő, az ingatlan rendeltetésszerű használatát jelentősen korlátozó, vagy megszüntető közérdekű használati jogok, szolgalmak miatti hátrányok megszüntetése.
Emellett rögzíti a jogszabály azt is, hogy kisajátításnak akkor van helye, ha a közérdekű cél megvalósítása az ingatlanon fennálló tulajdon korlátozásával nem lehetséges, vagy - külön törvény alapján - a közérdekű használati jog, vezetékjog, szolgalmi jog alapításában a tulajdonossal nem jött létre megállapodás, illetve e jogokat az illetékes hatóság nem engedélyezte; az ingatlan tulajdonjogának megszerzése adásvétel - törvényben meghatározott esetben csere - útján nem lehetséges; a közérdekű cél megvalósítására kizárólag az adott ingatlanon kerülhet sor, illetve ha a közérdekű cél megvalósítására több ingatlan alkalmas, annak más ingatlanon való megvalósítása a tulajdon nagyobb sérelmével járna; a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják. Ennek mérlegelése során a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve a közérdekű tevékenység jelentőségét, így különösen a terület fejlődésére gyakorolt hatását, a tevékenységgel, szolgáltatással ellátásra kerülők számát, a foglalkoztatásra gyakorolt hatását és az ingatlan jellemzőit kell egybevetnie, kulturális örökségvédelmi érték, természetvédelmi érték esetén annak jelentőségét és a tulajdonelvonás arányosságát kell vizsgálnia.
Minderre tekintettel mentesíti az illetéktörvény azon személy tulajdonszerzését, aki a kisajátított vagy bányakárt szenvedett ingatlan helyett csereingatlant szerez, illetve a kártalanítási pénzből egyéb ingatlant vásárol, természetesen a saját maga javára. Annak sem keletkezik illetékkötelezettsége, aki a kisajátított vagy bányakárt szenvedett ingatlan vonatkozásában valamilyen vagyoni értékű jogosultsággal rendelkezett és a csereingatlanon vagy a kisajátítási összegen vásárolt ingatlanon ugyanolyan vagyoni értékű jogot jegyeznek be részére.
Ezzel a szabállyal összefüggésben kell megjegyezni, hogy az illetéktörvény nem szab sem időbeli korlátot arra nézve, hogy mikor kell a kártalanítási összegből fizetett ingatlant megvásárolni, és az "újonnan" szerzett ingatlan jellegét sem határozza meg. Ez azt jelenti tehát, hogy ha valakinek a szántóját sajátítja ki az állam és a kártalanítási összegből a kisajátítással érintett ingatlan tulajdonosa lakóházat vásárol, akkor is igénybe veheti az illetékmentességet. Egyúttal szükséges arra is rámutatni, hogy az Itv. 26. § (3) bekezdése értelmében, ha a kisajátítás után szerzett csereingatlan a kisajátítottnál értékesebb, vagy ha a megszerzett ingatlan forgalmi értéke a kártalanítási összeget, illetőleg a vevőre eső arányos részét meghaladja, az illetékmentesség a többletre nem terjed ki. (Nyilvánvaló, hogy csak azon összeg erejéig lehet a mentességi szabályt alkalmazni, amelyet a kisajátítás érintett.)
A kisajátítással érintett ingatlanok mellett a bányakárt szenvedett ingatlanok után megállapított kártalanítási összegből szerzett ingatlanok illetve a csereingatlanok szerzése is mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 37. § (2) bekezdése szerint bányakárnak minősülnek a bányászati tevékenységgel idegen ingatlanban, az épületben, az ingatlan más alkotórészében és tartozékában okozott, továbbá a vízelvonás folytán keletkezett károk, beleértve a károk megelőzésére, csökkentésére és elhárítására fordított kiadásokat is. A bányászati tevékenységgel okozott egyéb károk megtérítésére a Ptk. rendelkezései az irányadók.
A kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra megvásárolt ingatlan vételárából történt ingatlanvásárlás
Miután a kisajátítás helyetti adásvétel ugyanazt a szerepet tölti be, mint a kisajátítás, ezért ez esetben is alkalmazható az illetékmentesség. Ezzel kapcsolatban azonban felhívjuk a figyelmet az Itv. 26. § (4) bekezdésére, mely szerint a mentesség igénybevételéhez a vevő a kisajátítási eljárás lefolytatására jogosult szerv nyilatkozatával köteles igazolni, hogy helye lett volna kisajátításnak arra a célra, amelynek megvalósítása érdekében az ingatlant tőle megvásárolták.Az Itv. 26. § (1) bekezdés j) pontjához fűzött magyarázathoz hasonlóan, ebben az esetben is csak ingatlan vásárlása esetén, illetve abban az esetben lehet alkalmazni a mentességet, ha az adásvétellel szerzett ingatlanon olyan vagyoni értékű jog alapítására kerül sor, melynek jogosultja a korábbi ingatlanon is ugyanezen vagyoni értékű joggal rendelkezett.
Fel kell hívni a figyelmet egyúttal arra is, hogy nem lehet igénybe venni a mentességet akkor, ha a kisajátítással érintett ingatlan tulajdonosa a kártalanítási összeget ajándékba adja egy családtagja részére és a megajándékozott családtag vásárol egy másik ingatlant.
Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának gépjármű-forgalmazó, továbbá gépjármű pénzügyi ízinget folytató, illetve ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozó általi megszerzése
Ahogyan arra már a gépjárművek, pótkocsik után fizetendő visszterhes vagyonátruházási illetékszabályok bemutatásakor utaltunk, a gépjármű és a pótkocsi fogalmát az illetéktörvény az értelmező rendelkezések között definiálja. Eszerint az Itv. alkalmazásában - a 102. § (1) bekezdés i) pontja alapján - gépjárműnek minősül az olyan közúti szállító- vagy vontatóeszköz - a mezőgazdasági vontató, az önjáró vagy vontatott munkagép, a lassú jármű és a segédmotoros kerékpár kivételével -, amelyet beépített erőgép hajt és nyilvántartásba vételét jogszabály írja elő. Pótkocsinak az Itv. 102. § (1) bekezdés i) pontja szerinti gépjárművel történő vontatásra készült jármű, teher- és sátras utánfutó, félpótkocsi, valamint lakópótkocsi minősül, melynek a közlekedésben való részvételét - külön jogszabály - hatósági nyilvántartásba vételhez köti.A mentességet csak a törvény által meghatározott tevékenységet végző vállalkozók vehetik igénybe az illetékmentességet, mely sok szempontból hasonlóságot mutat az ingatlanforgalmazók és ingatlanok pénzügyi lízingjét végző vállalkozók esetében alkalmazható illetékkedvezménnyel.
a) A mentesség igénybevétele gépjármű-forgalmazók esetén
Gépjármű-forgalmazók esetében a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a vagyonszerző vállalkozó előző évi árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származzon.A nettó árbevétel fogalmára nézve az Itv. 102. § (1) bekezdés n) pontja visszautal a Htv. szerinti fogalomra. A Htv. 52. § 22. pontjában meghatározott nettó árbevétel fogalma eltérő a különböző vállalkozások esetében. Főszabály szerint a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében nem más, mint a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámolt összegével, a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel.
A mentesség alkalmazásához az szükséges, hogy a vállalkozó adóévenként nyilatkozzon az állami adóhatóságnál, hogy az előző adóévi nettó árbevételének megoszlása eleget tesz az illetéktörvény által támasztott feltételeknek. (2009. január 23-a előtt a mentességet igénybe vevő vállalkozónak igazolási kötelezettsége is volt.)
Természetesen előfordulhat olyan eset, hogy a nyilatkozattételre az adóév hatodik hónapjának 1. napja - vagyis a beszámoló-készítés határidejének lejárta - előtt kerül sor, amikor még nem lehet biztosan tudni, hogy az előző adóévi nettó árbevétel megoszlása pontosan hogyan alakult. Ilyenkor a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy előreláthatóan meg fog felelni a mentesség igénybevételéhez szükséges feltételeknek. Ha azonban a későbbiek során bebizonyosodik, hogy a vállalását nem tudja teljesíteni, úgy azt a tényt az adóév hatodik hónapjának 15. napjáig jelentheti be a NAV felé, amely ilyenkor a meg nem fizetett illetéket 50%-kal növelten állapítja meg pótlólag az adózó terhére.
Abban az esetben, ha a vállalkozó nem jelenti be azt, hogy az előző adóévi nettó árbevételének megoszlása nem az illetéktörvény szerint meghatározott módon alakult, hanem erre adóellenőrzés keretében derül fény, akkor az állami adóhatóság a meg nem fizetett illeték kétszeresét írja elő pótlólag a vállalkozó részére. Ennek értelmében tehát mindenképpen érdemes fokozott figyelmet fordítani arra a tényre, hogy a vállalt feltételek megfelelően teljesüljenek, illetve amennyiben erre nincsen lehetőség, akkor ezt az állami adóhatóságnak célszerű minél hamarabb (legkésőbb az adóév hatodik hónapjának 15. napjáig) bejelenteni, hiszen ebben az esetben kevesebb lesz a pótlólag fizetendő illeték összege.
Akkor is igénybe lehet venni az illetékmentességet, ha a gépjármű-forgalmazó az illetékkötelezettség keletkezése évében (vagyis abban az évben, amikor a gépjármű szerzését igazoló adásvételi szerződés kelt) kezdi meg tevékenységét. Ilyenkor nyilvánvalóan lehetetlen dolog arról beszámolni, hogy hogyan alakult az előző adóévi nettó árbevétel megoszlása, így ebben az esetben mindösszesen arról kell nyilatkozni, hogy a vállalkozó az első adóévben valószínűleg meg fog felelni az Itv. által - a mentesség igénybe vételéhez - támasztott feltételeknek.
Az a vállalkozó, aki az illetékkötelezettség keletkezésének évét megelőző évben jelentette be a gépjárműforgalmazási tevékenységet, és a bejelentés évében 0 forint volt a bevétele, akkor ez a vállalkozó az illetékmentesség alkalmazása szempontjából kezdőnek minősül.
Ha a vállalás mégsem teljesül, akkor ugyanazok a következmények, mint minden más vállalkozó esetében, amelynél nem megfelelő az előző adóévi nettó árbevétel megoszlása.
b) A lízingcégekre vonatkozó feltételek
2010. január 1-jétől hatályos az a szabály, mely szerint egy - a PSZÁF által kiadott engedély alapján működő - lízingcég esetében az illetékmentesség alkalmazásakor nem releváns a nettó árbevétel megoszlása, vagyis amennyiben a társaság vállalja az ingatlan két éven belüli zárt végű (vagyis a futamidő végén tulajdonjog-átszállást eredményező) pénzügyi lízingbe adását, kedvezményes, 2%-os vagyonszerzési illetéket kell fizetnie.A helyi önkormányzat vagy az állam tulajdonában álló lakás tulajdonjogának elővásárlási joggal rendelkező által történő megszerzése
Tekintettel arra, hogy a lakástörvény 45. §-át a 2005. évi CXXXII. törvény 45. § (6) bekezdése 2006. március 31-étől hatályon kívül helyezte, ezért a mentességi szabály első fordulata "kiüresedett".Az idézett jogszabályhely 49. § (1)-(2) bekezdései a következő személyeknek biztosítanak elővásárlási jogot: bérlő, bérlőtárs, társbérlő.
A birtokösszevonási célú önkéntes földcsere keretében létrejött megállapodáson alapuló termőföld-szerzés
A szabály magyarázatánál elsőként az Itv. értelmező rendelkezésének termőföld fogalmából kell kiindulni. Az Itv. 102. § (1) bekezdésének m) pontja szerint termőföldnek minősül az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, gyep, nádas és erdő művelési ágban, vagy halastóként nyilvántartott és a felsorolt valamelyik célra hasznosított külterületi földrészlet; ide nem értve a földrészleten bármilyen célra létesített épületet. Meg kell azonban jegyezni, hogy az Itv. termőföld meghatározása nem teljesen azonos a Tftv. vonatkozó rendelkezéseivel. A Tftv. 3. § a) pontja határozza meg a termőföld fogalmát, mely szerint termőföldnek az a földrészlet minősül, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván.A birtokösszevonási célú önkéntes földcserével kapcsolatban a Tftv. a következő rendelkezéseket tartalmazza a 27-28. §-aiban. A tulajdonos szétszórt termőföldjeinek gyors, egyszerű eljárás keretében történő összevonása, valamint az állattenyésztő telepek földszükségleteinek kielégítése érdekében önkéntes földcserét lehet végrehajtani. Ha a tulajdonos a termőföldjét nem birtok-összevonási céllal cseréli el, illetőleg a csere birtokösszevonást közvetlenül nem eredményez, a földcserét a Ptk. 378. §-ában foglalt szabályok szerinti cserének kell tekinteni.
Több tulajdonos, több széttagoltan fekvő termőföldjét egyidejűleg érintő önkéntes földcsere megszervezése az ingatlanügyi hatóságnál is kezdeményezhető. Az ingatlanügyi hatóság által megszervezett önkéntes földcsere során a termőföldek cseréjére a résztvevők (cserepartnerek) egyetértésével kerül sor.
Ha egy-egy tulajdonos termőföldjeinek birtoktaggá történő egyesítése céljából az önkéntes földcsere több tulajdonos, több széttagoltan fekvő földrészletét egyidejűleg érinti, az önkéntes földcsere megszervezését a cserélni szándékozó tulajdonosok és egyéb érdekeltek együttesen kérhetik az ingatlanügyi hatóságtól. Az önkéntes földcsere megszervezését bármely ingatlanügyi hatóságtól kérni lehet, amelynek illetékességi területén az elcserélendő földek valamelyike fekszik.
Az önkéntes földcsere megállapodás alapján szükséges ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alkalmával az ingatlanügyi hatóság az okiraton igazolja, hogy a földcsere birtokösszevonási célt szolgált.
A fent nevezett jogszabályok együttes értelmezéséből az következik tehát, hogy miután a Tftv. csak azt az ügyletet tekinti birtok-összevonási célú önkéntes földcserének, amely közvetlenül birtokösszevonást eredményez, ezért az illetéktörvény is csak azt az esetet mentesíti az illetékkötelezettség megfizetése alól, amely során a szerző fél oldalán birtok-összevonás valósul meg és természetesen mindez termőföldek tekintetében történik.
Ahhoz, hogy mindkét szerződő partner tekintetében alkalmazható legyen a nevezett illetékmentesség, az szükséges, hogy mindkét fél legalább két-két termőföld tulajdonosa legyen és a jogügylet következtében a földrészletek úgy "cseréljenek gazdát", hogy ennek következtében birtokösszevonás következzék be.
Abban az esetben, ha csak az egyik tulajdonos rendelkezik két termőfölddel, a másik tulajdonos pedig a csere folytán csak mintegy "hozzájárul" a másik fél birtokösszevonásához, nem lesz mindkettejük szerzése illetékmentes, csupán annak a szerződő félnek lehet biztosítani ezt a kedvező szabályt, akinek eredetileg két földrészlet képezte a tulajdonát.
Az illetékmentesség kizárólag abban az esetben vehető igénybe - természetesen azon szerződő félre nézve, aki megfelel a fent részletezett kritériumoknak -, ha az önkéntes földcsere megállapodás alapján szükséges ingatlan-nyilvántartási bejegyzés során a földhivatal az okiraton igazolja, hogy a földcsere birtok-összevonási célt szolgál.
A másik fél szerzésére nézve - akinél nem állnak fent az illetéktörvény által nevezett feltételek - az Itv. 19. § (1) bekezdésében foglalt szabályt kell alkalmazni, mely szerint ingatlanok tulajdonjogának cseréje esetén az illeték alapja a cserével megszerzett ingatlan forgalmi értéke.
A mentességi szabályt azon vagyoni értékű jog jogosultja is igénybe veheti, akinek a birtokösszevonási célú önkéntes földcsere előtt is a jogügylet után alapított vagyoni értékű joggal azonos jogosultsága állt fenn.
Az ügyvédi iroda átalakulása
Az adómentesség gyakorlatilag a gazdálkodó szervezetekre korábban vonatkozó szabály kiterjesztése az ügyvédi irodákra nézve, ugyanazon feltétel előírásával, mely szerint a mentesség csak akkor alkalmazható, ha az átalakulás után az iroda/irodák a korábbi iroda jogutóda/jogutódai lesz(nek). (A gazdálkodó szervezetekre nézve ez a szabályozás már nem hatályos.)Az ügyvédi irodáról szóló részletszabályok az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvényben (Ütv.) találhatóak. Az Ütv. 67. §-a szerint az ügyvédi tevékenység végzésére ügyvédi iroda alapítható. Az iroda jogi személy, irodát egy vagy több ügyvéd alapíthat. Az iroda alapításához alapító okirat szükséges.
Az ügyvédi irodák jogutódlással történő megszűnésével kapcsolatban az alábbi rendelkezéseket rögzíti az Ütv. 77. §-a. Az iroda jogutódlással történő megszűnéséről különválás, kiválás (a továbbiakban: szétválás) esetén az iroda taggyűlése dönt, összeolvadás, beolvadás (a továbbiakban: egyesülés) esetén az érintett irodák taggyűlései döntenek.
Különváláskor az iroda megszűnik, az iroda vagyona a létrejövő irodákra száll át; kiváláskor az irodából kivált tagok új irodát hoznak létre, vagy a kivált tag egyszemélyes irodát alapít az iroda vagyona egy részének felhasználásával, a kiválással érintett iroda az alapító okiratának módosítása mellett fennmarad.
Beolvadás esetén az iroda megszűnik, vagyona az iroda tevékenységét folytató (átvevő) másik irodára száll; összeolvadás esetén az irodák megszűnnek, és vagyonuk a létrehozásra kerülő új irodára száll.
A szétválásról, egyesülésről hozott döntésnek tartalmaznia kell az érintett irodák adatait (név, székhely), a szétválás, egyesülés módját, az új iroda (irodák) létrehozásának (alapító okirat elfogadásának) napját, az új iroda (irodák) tagjainak nevét, a vagyonmegosztást, a megbízási szerződések elosztását. A megbízásnak a jogutód irodára való átszállásáról a megbízott iroda a megbízót köteles értesíteni.
Az átalakuló, az átalakulással létrejövő iroda vagyonmérleg-készítési, vagyonértékelési, vagyon-megállapítási kötelezettségére, az átalakulás eljárási szabályaira a gazdasági társaságokról szóló törvény átalakulásra vonatkozó előírásait kell megfelelően alkalmazni.
A szétváló iroda jogutódai az irodának a szétválás előtt keletkezett kötelezettségeiért a vagyonmegosztás arányában felelnek. Ha valamely vagyontárgyról a szétválás során nem rendelkeztek, a vagyontárgy vagy annak ellenértéke valamennyi jogutód irodát a vagyonmegosztás arányában illeti meg. Ha a kötelezettség csak a szétválást követően válik ismertté, a jogutód irodák felelőssége egyetemleges. Egyetemleges a jogutód irodák felelőssége akkor is, ha a szétválás során rendelkeztek ugyan a kötelezettségről, de a kötelezettséget a kötelezett iroda nem teljesítette. E rendelkezéseket a megbízásból fakadó kötelezettségeket illetően csak az esetleges kártérítési felelősségre (69. §) lehet alkalmazni.
Az Ütv. 77. § (8) bekezdés szerint az irodának az Ütv. 77. § szerint történő átalakulásakor - törvény eltérő rendelkezése hiányában - külön adó- és illetékfizetési kötelezettsége nem keletkezik.
Termőföldszerzés
A feltételek vállalásáról a vagyonszerzőnek legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkozni az állami adóhatóságnál. Ha a vagyonszerző a termőföldet az 5 év letelte előtt elidegeníti, vagy azon vagyoni értékű jogot alapít, igazolhatóan nem mezőgazdasági célra hasznosítja, az egyébként járó illeték kétszeresét kell megfizetnie.Az illetékmentesség alkalmazásának több feltétele van, melyeknek egyidejűleg kell teljesülniük. Először is azt csak magánszemélyek vehetik igénybe, mégpedig akkor, ha rendelkeznek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szerv által kiadott regisztrációs igazolással, mezőgazdasági tevékenységet végeznek és termőföldet vásároltak.
Ennek értelmében tehát az illetékmentes termőföld-szerzésnek nem az a feltétele, hogy valaki őstermelői (akár egyéni, akár közös) igazolvánnyal rendelkezzen, hanem az, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv részére regisztrációs számot állapítson meg. A regisztrációs számnak az illetékkötelezettség keletkezésekor - vagyis az illetéktörvény 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján a szerződéskötés napján - rendelkezésre kell állnia.
A regisztrációs szám megállapításával kapcsolatos rendelkezéseket a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény szabályozza.
A mezőgazdasági termelőtevékenység fogalmát pedig a Tftv. rögzíti a 3. § u) pont 1. alpontjában, mely szerint ebbe a körbe tartozik a növénytermelési, állattenyésztési és a vegyes gazdálkodási tevékenység.
Abban az esetben, ha a mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély megkapta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól a szükséges igazolást, igénybe veheti a mentességet, ha nyilatkozik arról, hogy a vásárolt termőföldet a vásárlástól számítva legalább 5 évig nem idegeníti el, azon vagyoni értékű jogot nem alapít és egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföldet mezőgazdasági célra hasznosítja.
Több alkalommal is előfordult az a probléma, hogy a magánszemély olyan termőföldet vásárolt, amelyet vagyoni értékű jog terhelt. Ez esetben nem lehet alkalmazni a mentességet az alábbiak miatt. Ha például az ingatlanra nézve egy másik személynek haszonélvezeti joga van, akkor ez azt jelenti, hogy a Ptk. 157. § (1) bekezdése szerint haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznait szedheti. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat, és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él.
Ebből következik, hogy haszonélvezeti jog fennállásával nem biztosított, hogy a tulajdonos a termőföldön mezőgazdasági tevékenységet fog végezni, a törvényalkotó akarata pedig arra irányult, hogy a mentesség csak azokat a személyeket illesse meg, akik saját maguk végeznek a földön mezőgazdasági vállalkozói vagy őstermelői tevékenységet.
A mezőgazdasági vállalkozóként vagy őstermelőként mezőgazdasági célra történő hasznosítás kifejezés azt jelenti, hogy a mezőgazdasági vállalkozónak vagy őstermelőnek magának kell megművelni a földet az illetékmentesség feltételeinek teljesítéséhez. Az őstermelői tevékenység kikötése és annak igazolása jelentőséggel bír az illetékmentesség tekintetében, ugyanis ez személyes közreműködést igényel a mezőgazdasági tevékenység folytatásában. Gyakran előfordul az is, hogy az ingatlan például haszonbérlet útján van hasznosítva, ez pedig kizárja a személyes közreműködést és az illetékmentesség igénybe vételét is. (Ezt a jogértelmezést támasztja alá az EBH2007. 1658. számú döntés is.)
A kedvezmény nem a befektetési céllal vásárló személyeket illeti meg, hanem azokat, akik maguk végzik a mezőgazdasági tevékenységet. A bérbeadás és a haszonbérbeadás is befektetési hasznosításnak minősül a haszonbérbeadó szempontjából.
A szerzés jogcíme az adásvétel mellett gyakorlatilag bármi lehet, feltéve, hogy arra ellenszolgáltatás fejében kerül sor. Így az adásvétel atipikus formájának tekinthető csere mellett a vagyonszerző megszerezheti a termőföldet például követelés elengedése vagy öröklésről való lemondás fejében.
Ha a termőföldet a vásárlástól számított 5 éven belül kisajátítják vagy kisajátítást helyettesítő adásvétellel közérdekű célra megvásárolják, akkor a vagyonszerző a törvényi feltételeket nem teljesíti, ezért meg kell fizetnie az egyébként járó illeték kétszeresét. A kisajátításért, a kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra vásárolt ingatlan vételárából történő ingatlanszerzés mentes az illeték alól az Itv. 26. § (1) bekezdés j), illetve k) pontja alapján.
Mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatással összefüggő vagyonszerzésének illetékmentessége
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény két új illetékmentességet állapított meg a termőföld megszerzésével kapcsolatban az ajándékozási (Itv. 17. § (1) bek. q) pontja) és a visszterhes vagyonátruházás (Itv. 26. § (1) bek. s) pontja) körében, azonos megfogalmazás mellett. Az új szabályokat a 2010. augusztus 16. napján jogerősen még el nem bírált illetékügyekben kell alkalmazni.Az új szabályozás nemcsak a termőföld megszerzésére biztosít illetékmentességet, hanem mindazon vagyonelemek megszerzésére is, amelyek a gazdaság, mint mezőgazdasági termelési egység tevékenységének funkcionális fenntartásához szükségszerűen hozzátartoznak. Idetartozik a törvény alapján a tanya és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, az építmény (magtár, istálló stb.), továbbá az ingók (beleértve a gépjárművet és pótkocsit is) tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése.
Mindezen vagyontárgyak megszerzésére az illetékmentesség azonban csak akkor terjed ki, ha a Tftv. 3. § u) pontjának 2. alpontjában meghatározott mezőgazdasági termelő (egyéni vállalkozó, őstermelő, családi gazdálkodó) a gazdaságátadási támogatás igénybevétele érdekében a Ptk. szerinti közeli hozzátartozójának adja át őket szerződés keretében.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről a 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet szól. A támogatás lényege az, hogy ha a gazda elér egy adott életkort és termelő tevékenységének befejezésével a gazdaságot átadja közvetlen családtagjának - aki átvevőként vállalja, hogy meghatározott ideig folytatja a gazdálkodást, illetve nem idegeníti el a gazdaságot -, akkor az erről szóló megállapodás alapján az átadó gazdát életjáradék-szerű rendszeres kifizetés illeti meg.
A közeli hozzátartozó fogalmát a Ptk. 685. § b) pontja határozza meg. E szerint közeli hozzátartozónak minősül a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.
Az illetékmentességre való jogosultságát a közeli hozzátartozó szerzőnek kell igazolnia, a gazdaságátadási támogatás elnyerését igazoló okirat illetékkiszabásra történő bemutatásakor.
Kedvezményezett eszközátadás keretében szerzett ingatlanok mentessége
Illetékmentes az ingatlan, illetve az ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló részesedés megszerzése, ha az a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett eszközátruházás keretében történik, az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:- az átruházó az átruházás évében és az azt megelőző két naptári évben nem vette igénybe az Itv. 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmértéket és a 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján felfüggesztett illetéktartozással nem rendelkezik;
- az átruházott eszközöknek a pénzeszközök és pénzkövetelések összegével csökkentett értékében az ingatlanok és a 18. § (2) bekezdésének h) pontja szerinti vagyoni betétek értékének aránya az átadáskor és az átadást legalább 6 hónappal megelőzően lezárt utolsó adóév utolsó napján nem haladja meg az 50%-ot;
- az átruházó társaság legalább két üzletággal rendelkezik, melyek az átruházást megelőző két teljes, 12 hónapos adóévben önálló üzletágként működtek;
- az átvevő társaság vállalja, hogy az átruházás évét követő 2. naptári év végéig nem veszi igénybe a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmértéket;
A Tao. tv. a kapcsolt vállalkozások körében definiálja a kedvezményezett eszközátruházás fogalmát, a 4. § 23/b. pontjában. Eszerint kedvezményezett eszközátruházás az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (az átruházó társaság) - megszűnése nélkül - legalább egy önálló szervezeti egységét átruházza egy másik társaságra (átvevő társaság) annak jegyzett tőkéjét megtestesítő részesedés ellenében. (Önálló szervezeti egység: egy társaság olyan részlegének összes eszköze és kötelezettsége is [ideértve a passzív időbeli elhatárolást is], amely részleg szervezeti szempontból független, a hozzá tartozó vagyonnal működni képes egységet képez.)
A jogintézmény az Európai Unió joganyagából került átültetésre a hazai jogrendszerbe. A Tanács különböző tagállamok társaságainak egyesülésére, szétválására, eszközátruházására és részesedéscseréjére alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló 90/434/EGK irányelv módosításáról 2005. február 17-i 2005/19/EK IRÁNYELVE 1. cikke határozza meg a részleges szétválás fogalmát. Eszerint arról a műveletről van szó, amellyel egy társaság, anélkül hogy megszűnne, átadja egy vagy több tevékenységi ágazatát - de legalább egy tevékenységi ágazatot az átadó társaságnál hagyva - egy vagy több meglévő vagy új társaság részére, az eszközöket és a forrásokat átvevő társaságok tőkéjét megtestesítő értékpapíroknak a saját tagjai (részvényesei) részére arányosan történő kibocsátásáért, és adott esetben az említett értékpapírok névértéke - vagy névérték hiányában a könyv szerinti érték - 10%-át meg nem haladó készpénz kifizetéséért cserében.
Annak érdekében azonban, hogy a mentességi szabály ne adjon lehetőséget a rendelkezés kijátszására, szükséges rögzíteni, hogy az csak akkor alkalmazható, amennyiben a társaságok valamennyi, az illetéktörvényben feltüntetett feltételnek megfelelnek.
Azaz nem csak a vagyonszerző (átvevő) társaság tekintetében, hanem a vagyont átadó cégek vonatkozásában is feltételeket - mégpedig a Tao. tv. képest szigorúbb feltételeket - ír elő az illetéktörvény.
Az átruházónak nyilatkoznia kell arról, hogy az átruházás évében és az azt megelőző két naptári évben nem vette igénybe az ingatlanforgalmazókra vonatkozó kedvezményes illetékmértéket és nem vásárolt olyan telekingatlant sem, melyre nézve kérte az illeték felfüggesztését.
Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény 130. § (1) bekezdése módosította az Itv. 26. § (1) bekezdésének qb) alpontját. A módosítás értelmében a 2011. január 1-jét követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben az átruházást megtestesítő eszközökben - a pénzeszközök és pénzkövetelések összegével csökkentett részben - az ingatlanok és a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétek értékének aránya maximum 50% lehet az átadáskor és az átadást legalább 6 hónappal megelőzően lezárt utolsó adóév utolsó napján..
Az átruházó társaságnak minimum két önálló üzletággal kell rendelkeznie (nem minősül két önálló üzletágnak például egy étterem és egy cukrászda üzemeltetése), és az üzletágakat az átruházást megelőzően már legalább két teljes, 12 hónapos adóévben (azaz minimum két éve) önálló üzletágként kell működtetni. Önálló üzletágnak tekinthető, ha egy vállalkozás például ingatlanok forgalmazását és háztartási eszközök gyártását is végzi.
Az átvevő társaságnak az illetékmentesség biztosításához azt kell vállalnia, hogy az átruházást követő 2. naptári év végéig nem veszik igénybe az ingatlanforgalmazókra vonatkozó kedvezményes, 2%-os illetékmértéket.
Az Itv. 26. § (5) bekezdése értelmében az átvevő társaságnak a nevezett feltételek vállalásáról a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig, azaz a kézbesítéstől számított 15. napig kell nyilatkozni. Amennyiben a vagyonszerző valótlan nyilatkozatot tesz, vagy a vállalt feltételeket nem teljesíti, az állami adóhatóság a társaság terhére az általános illetékmérték kétszeresét írja elő szankcióként.
Fiatalok első lakásszerzése
Illetékkedvezményi szabályt határoz meg a törvény a 26. § (6) bekezdésében, amikor kimondja, hogy az illetékkötelezettség keletkezésekor a 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50%-ig terjedő, de legfeljebb 40 000 forint kedvezményre jogosult, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg. Ilyen forgalmi értékű lakás résztulajdonának megszerzése esetén a vagyonszerzőt a szerzett tulajdoni hányaddal arányos mértékű kedvezmény illeti meg.Első lakástulajdont szerzőnek az Itv. 26. § (9) bekezdése szerint az minősül, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joga. A kedvezményre való jogosultság megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt, továbbá az olyan lakástulajdont, amelyet nagykorú vagyonszerző esetén a nagykorúság elérését megelőzően idegenítettek el. Ha azonban a nagykorúság elérése előtt elidegenített lakástulajdon megszerzésekor alkalmazásra került az illetékkedvezmény, akkor azt ismételten nem lehet igénybe venni. erre utal a 26. § (9) bekezdése, mikor rögzíti, hogy "nem minősül első lakástulajdont szerzőnek az, aki a 26. § (6) bekezdése szerinti kedvezményt az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően igénybe vette."
Ahogyan minden más illetékkedvezmény esetében igaz, annak igénybe vételéhez szükséges, hogy azt a vagyonszerző kérje a NAV-tól. Ennek legcélszerűbb formája, ha már az adásvételi szerződésben vagy a 'B400-as adatlapon nyilatkozik a vevő, hogy élni kíván a fiatalok első lakásvásárlásához kapcsoló illetékkedvezménnyel. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor a nyilatkozatot legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig (kézbesítéstől számított 15. napig) teheti meg a lakást vásárló személy. A kedvezmény igénybevételéről, valamint a kedvezményre jogosító feltételek fennállásáról a szerző félnek az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia. (EBH2003. 908)
Fontos rámutatni, hogy kizárólag akkor lehet biztosítani a kedvezményt, ha a teljes ingatlan forgalmi értéke maximum 8 millió forint. Abban az esetben, ha valaki egy ilyen ingatlanban ½ tulajdoni hányadot szerzett, akkor az illetékkedvezményt is arányosan veheti igénybe (értelemszerűen, hiszen tulajdoni hányad megszerzésekor a 2%-os mértéket is csak a megszerzett tulajdoni hányad arányos részére lehet alkalmazni), azaz a fizetendő összegből - a példánál maradva - maximum 20 000 forintot lehet levonni. Vagyis amennyiben mindkét fiatal megfelel a jogszabályban foglalt feltételeknek (35 év alattiak, első tulajdonszerzésük), és így mindketten igénybe veszik a kedvezményt, a 8 millió forintos összeghatár együttesen értendő.
Ha a 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának megszerzése esetén járó illetékkedvezmény igénybevétele jogosulatlan volt, akkor az igénybe vett kedvezmény összegének háromszorosát kell a vagyonszerző terhére pótlólag előírni az Itv. 87. § (3) bekezdése alapján.
A 2010. évi CXXIII. törvény 130. § (3) bekezdése 2011. január 1-jével kiegészítette az Itv. 26. § (15) bekezdését azzal, hogy az állami adóhatóság a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezésekor (Itv. 3. §) a 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén, a vagyonszerző kérelmére - a kérelemben megjelölt időtartamra, de legfeljebb az esedékességtől számított 12 hónapra - havonként egyenlő részletekben teljesítendő pótlékmentes részletfizetést engedélyez. A részletfizetés engedélyezése nem függ a megvásárolt lakás forgalmi értékétől - szemben az Itv. 26. § (6) bekezdésének kedvezményével -, így a 8 millió forintos értékhatár nem jelent korlátot ebben az esetben. Az Itv. 26. § (15) bekezdésében található részlefizetési kedvezmény kérhető az Itv. 26. § (1) bekezdésének f) pontjával (új lakás szerzése) és az Itv. 26. § (6) bekezdésével együttesen is. A kedvezményekre való jogosultságáról a vagyonszerző nyilatkozhat a 'B400-as adatlapon.
Tekintve, hogy ez a részletfizetési engedélyezés nem azonos az Art. 133. §-ában található részletfizetési engedélyezésre irányuló eljárással, így az adóhatóságot mérlegelési jogkör nem illeti meg azzal kapcsolatban, hogy a részletet megadja-e vagy sem. Ennek megfelelően a vagyonszerző akkor fizetheti meg részletekben az illetéktartozását, ha az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában életkora a 35. életévet nem éri el, ez az első lakástulajdona és erre vonatkozó kérelmében kéri a részletfizetés engedélyezését. Az első lakástulajdonra irányadó szabály ebben az esetben is az Itv. 26. § (9) bekezdése.
A részletfizetés engedélyezéséről az adóhatóság az illetéket kiszabó fizetési meghagyásban rendelkezik. Ha az adózó csak a fizetési meghagyás kézhez vételét követően nyilatkozik a kedvezményre való jogosultságáról, akkor az adóhatóság külön határozatban dönt arról. A vagyonszerzőnek kérelmében feltétlenül hivatkoznia kell arra, hogy 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonosnak minősül és az Itv. 26. § (15) bekezdésében biztosított részletfizetési kedvezményt kér. Amennyiben a kérelme ezt nem tartalmazza, akkor felmerülhet, hogy a beadvány az Art. 133. §-a szerinti fizetési kedvezményre irányuló kérelemnek tekintendő.
Ha a vagyonszerző az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben az adóhatóság a tartozás fennmaradó részére az eredeti esedékesség napjától késedelmi pótlékot számít fel.
Önálló orvosi tevékenység működtetési joga
Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése illetékmentes, ha az átruházó az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény erejénél fogva, az említett törvény hatálybalépésétől volt jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Az illetékmentességre való jogosultságot az önálló orvosi tevékenység működtetési jogát szerző magánszemélynek kell igazolnia.Az Öotv. 3. § (1) bekezdése szerint az e törvény hatálybalépése napján (2000. február 26-án) háziorvosi tevékenységet végző orvos - ideértve a munkavégzésben akadályozott háziorvost is - , amennyiben a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel és jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény erejénél fogva, külön engedély nélkül a törvény hatálybalépésétől jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Az idézett jogszabályhely (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a működtetési jognak a törvény erejénél fogva történő megszerzése és az ezt tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása illetékmentes. E rendelkezés azonban nem vonatkozik a működtetési jog további ingyenes, illetve ellenérték fejében történő megszerzésére.
A szabály azt a vagyonszerzést mentesíti az illeték alól, amikor az önálló orvosi tevékenység működtetési jogát az eredeti jogosulttól szerzik meg, vagyis a jog immár második tulajdonosa mentesül az illetékfizetési kötelezettség alól.
Az állami, helyi önkormányzati tulajdonban lévő forgalomképtelen műemlék vagy műemléki jellegű ingatlan (ingatlanegyüttes) haszonélvezeti jogának, az ingatlan helyreállítása, fejlesztése és ezt követő állagmegóvása ellenében történő megszerzése
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 8. pontja határozza meg a műemlék fogalmát, mely szerint olyan műemléki értékek tartoznak ebbe a körbe, melyet a nevezett törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítanak. Az idézett jogszabályhely 10. pontja definiálja a műemléki értéket, melynek értelmében ide sorolható minden olyan építmény, kert, temető vagy temetkezési hely, terület (illetve ezek maradványa), valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt.
A műemlékfenntartásra nézve azt rögzíti a törvény, hogy az a műemlék rendeltetésszerű használatához, illetve értékei megőrzéséhez szükséges, a műemléket érintő szakszerű állagmegóvás, folyamatos jó karbantartással vagy felújítással. A műemléki helyreállítást pedig úgy definiálja, hogy az a jó karbantartási, fenntartási feladatokon túlmenő, a műemlék egészét vagy részét érintő felújítás, vagy meghatározott állapotba való visszaállítást célzó építészeti, képző- és iparművészeti beavatkozás.
Tekintettel arra, hogy e körben forgalomképtelen ingatlanokról van szó, elidegenítésük nem lehetséges, így csak a haszonélvezeti jogukat lehet megszerezni. Mivel az észszerű gazdálkodás követelménye az államnak is és az önkormányzatnak is érdekében áll, ezért sokszor indokolt, hogy ezen ingatlanok vonatkozásában - ellenérték fejében - haszonélvezeti jogot alapítson, hiszen a műemlékek szabályozását tartalmazó - idézett - törvény 41. §-a értelmében a műemlék fenntartásáról, jó karban tartásáról a műemlék tulajdonosa, vagyonkezelője, illetve a tulajdonosi jogok gyakorlója, továbbá az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvényben meghatározott ingyenes használója (a továbbiakban együtt: tulajdonos) e törvény szerint köteles gondoskodni. A műemlékeket épségben, jellegük megváltoztatása nélkül kell fenntartani. A fenntartási, jó karban tartási kötelezettség a műemlékek esetében a rendeltetésszerű használathoz szükséges műszaki állapot fenntartásán túlmenően kiterjed az azok sajátos értékeit képező építészeti, képző- és iparművészeti, valamint kertépítészeti alkotórészeire és tartozékaira, felszerelési tárgyaira.
Ennek alapján tehát a műemlékek, illetve műemléki jellegű ingatlanok vonatkozásában - visszterhesen - alapított haszonélvezeti jog szerzése után nem keletkezik illetékfizetési kötelezettség.
A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 3. § e) pontja szerint katasztrófa a szükséghelyzet vagy a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas, illetőleg a minősített helyzetek kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapot vagy helyzet (pl. természeti, biológiai eredetű, tűz okozta), amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli.
Nyilvánvalóan ennek a fogalomnak csak egyik részelemét képezik a természeti katasztrófák, melyek sajnálatos módon hazánkban is - több ízben - pusztítottak. Ezt felismerve született meg az illetékmentességi szabály azzal a céllal, hogy a legrászorultabb rétegeknek kedvezzen az illetékfizetési kötelesség alóli mentesítéssel.
Természetesen ezen kedvezmény igénybevételét is külön kell kérni, senkinek sem jár automatikusan. Emellett a jogszabály több feltételhez is köti a rendelkezés alkalmazhatóságát annak érdekében, hogy csak azon személyek vehessék igénybe azt, akik leginkább rászorultak. Vagyis kizárólag magánszemélyeknek lehet biztosítani a mentességet, ha a megsemmisül - vagy helyrehozhatatlanul megrongálódott - lakásban egyébként életvitelszerűen laktak és nincsen más ingatlan vonatkozásában olyan joguk, amely lehetővé tenné, hogy a katasztrófa után odaköltözzenek.
A megsemmisült lakás helyett vásárolt lakás forgalmi értéke maximum 6 millió forint lehet. Mindkét ingatlannak meg kell felelni az illetéktörvény szerinti lakástulajdon fogalmának, azaz, ha egy üdülő vagy garázs semmisül meg ilyenformán, akkor az illetékmentesség nem alkalmazható.
A vagyonszerzést legkésőbb a természeti katasztrófa időpontját követő év március 31-éig kell bejelenteni és a mentességi szabály biztosításához szükséges többféle igazolást is benyújtani, egyrészt a megsemmisült lakás tulajdoni viszonyait hitelesen tartalmazó tulajdoni lapot, másrészt a jegyző által kiállított igazolást, mely bizonyítja, hogy a vagyonszerzők megfelelnek az illetéktörvény által támasztott követelményeknek.
A nevezett igazolásokat legkésőbb a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésekor, azaz az adásvételi szerződés földhivatalhoz való eljuttatása során kell bemutatni, csatolni.
Megjegyzést érdemel, hogy 2010. november 20-tól az Art. megváltozott 134. § (5) bekezdésével összhangban az Itv. is felhatalmazza az adópolitikáért felelős minisztert arra [100. § (3) bekezdés], hogy az állampolgárok szélesebb körét érintő rendkívüli esemény, elemi csapás esetén az illeték megállapításáról és az ehhez kapcsolódó eljárási szabályokról rendeletet alkosson.
IV. Fejezet
A vagyonszerzési illeték fizetésére kötelezettek
Ahogyan arra a már korábban ismertetett szabályok magyarázata kapcsán is utaltunk, a vagyonszerzés után - történjen az ingyenesen vagy ellenérték fejében - a vagyonszerzőnek illetéket kell fizetnie.
Az Itv. a 27. § (1) bekezdésében külön is rögzíti azt, hogy lakástulajdonok cseréjekor a vagyonszerzők olyan arányban viselik a vagyonátruházási illetéket, mint amilyen arányt az általuk megszerzett lakás forgalmi értéke képvisel az összes, a csereügyletben "résztvevő" lakástulajdon forgalmi értékének együttes összegében. Azaz össze kell adni a cserében résztvevő összes lakás forgalmi értékét, és a megszerzett lakás forgalmi értékét erre az összegre vetítve kell megállapítani az egyes vagyonszerzőket terhelő illetékkötelezettséget.
Ha a számítás után kiderül, hogy az így kapott összeg (illetékösszeg) magasabb, mint a megszerzett lakás tulajdonjoga, illetve az ahhoz kapcsolódó haszonélvezete, használata után kellene fizetnie, akkor az alacsonyabb összeget kell figyelembe venni.
A vagyonszerzési illeték megfizetésére nézve további részletszabályokat nem tartalmaz a törvény, hanem visszautal az illetékszabályok háttérjogszabályának minősülő Art. rendelkezéseire. Mindösszesen azt rögzíti az Itv. a 27. § (3) bekezdésében, hogy az örököstársaknak nincsen egyetemlegesen felelőssége az öröklési illeték megfizetése kapcsán.
A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétek megszerzése után fizetendő illeték tekintetében a § (2) bekezdése azt rögzíti, hogy ha az illetékkötelezettség több - az Itv. 18. §-a (4) bekezdésének a)-c) pontjaiban meghatározott - személy együttes tulajdonában lévő vagyoni betétekre tekintettel keletkezik, az illetékalapot a felek a tulajdonukban lévő vagyoni betétek arányában fizetik.
1) Egy házaspár 2010-ben megvásárolja egy Kft. üzletrészeinek 30-30%-át. 2011-ben a házaspár gyermeke további 30%-ot vásárol. Ekkor a Kft. tulajdonában lévő belföldi ingatlanok forgalmi értéke 100 millió forint.
Az illetékkötelezettség 2011-ben keletkezik mind a gyermek 2011-ben, mind pedig a szülők 2010-ben megvalósult szerzése után.
Mivel ez esetben nincs olyan tényező, mely csökkentené az illetékalapot, az mindhárom vagyonszerző esetén: 100 000 000 x 0,3 = 30 000 000
2) Ha fenti példában a szülők 2009-ben vásárolták volna az üzletrészüket, a Kft. tulajdonában lévő belföldi ingatlanok forgalmi értékének ezen üzletrészekre eső része után illetéket nem kellene fizetni így ebben az esetben csak a gyermek által megszerzett üzletrészre eső forgalmi érték, azaz 30 millió forint után kellene illetéket fizetni.
3) Ha a házaspár gyermeke 2012-ben megszerzi a Kft. üzletrészeinek fennmaradó 10%-át, akkor az illetékfizetési kötelezettség - feltéve hogy a Kft. tulajdonában lévő belföldi ingatlanok forgalmi értéke változatlan - illetékfizetési kötelezettség az alábbiak szerint alakul:
Az illeték alapja a társaság tulajdonában lévő ingatlanok forgalmi értékének a vagyonszerzőt megillető vagyoni betétekre eső aránya (100 000 000 x0,4) csökkentve a 2011-ben illetékkötelesen megszerzett vagyoni betétekre eső forgalmi értékkel (100 000 000 x 0,3), azaz:
(100 000 000 x 0,4) - (100 000 000 x 0,3) = 100 000 000 x 0,1 = 10 000 000
4) Ha a 3) példa szerint esetben a Kft. belföldön fekvő ingatlanvagyona 2012-re változik, a második szerzés után fizetendő illeték meghatározásánál természetesen az ebben az időpontban fennálló forgalmi értékből kell kiindulni. Tehát, ha időközben a Kft. belföldi ingatlanjainak egy részét értékesíti, így 2012-ben a tulajdonában lévő belföld ingatlanok forgalmi értéke 50 000 000 forint, az illetékfizetési kötelezettség megállapításakor ezt kell figyelembe venni:
(50 000 000 x 0,4) - (50 000 000 x 0,3) = 50 000 000 x 0,1 = 5 000 000
HARMADIK RÉSZ
AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA
V. Fejezet
A közigazgatási hatósági eljárási illetékek
1. Az illeték tárgya
Az Itv. 28. § (1) bekezdése értelmében az illetékfizetési kötelezettséget a közigazgatási hatósági eljárás keletkezteti, az illeték a közigazgatási hatóság eljárásáért fizetendő ellenérték.
Az Itv. értelmező rendelkezései között, a 102. § (1) bekezdés w) pontja határozza meg a közigazgatási hatósági eljárás fogalmát. Eszerint az Itv. alkalmazásában közigazgatási hatósági eljárás: a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti hatósági ügy, a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti eredeti birtokállapot helyreállítására vagy a birtokállapot zavarásának megszüntetésére irányuló eljárás, valamint minden olyan eljárás, amelyre a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései irányadók, továbbá a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott bejelentés.
Közigazgatási hatósági ügy a Ket. 12. § (2) bekezdése alapján minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez, illetőleg a tevékenység gyakorlásához szükséges nyilvántartásba vétel és a nyilvántartásból való törlés - a fegyelmi és etikai ügyek kivételével - ha törvény valamely tevékenység végzését vagy valamely foglalkozás gyakorlását köztestületi vagy más szervezeti tagsághoz köti.
Közigazgatási hatósági ügy kérelemre vagy hivatalból indulhat. Illetékfizetési kötelezettség csak a kérelemre induló eljárások esetén, az eljárás megindítása iránti kérelem benyújtásakor keletkezik, hivatalból induló ügyekben nem kell eljárási illetéket fizetni.
Közigazgatási hatóság a Ket. 12. § (3) bekezdése értelmében a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező
a) államigazgatási szerv,
b) helyi önkormányzat képviselő-testülete, ideértve a megyei önkormányzat közgyűlését is, valamint a 19. § (2) bekezdése szerint átruházott hatáskörben annak szervei és társulása,
c) a polgármester, főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke, a megyei jogú város kerületi hivatalának vezetője (a továbbiakban együtt: polgármester),
d) főjegyző, jegyző, körjegyző, a képviselő-testület hivatalának ügyintézője, a hatósági igazgatási társulás,
e) törvény vagy kormányrendelet által közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására feljogosított egyéb szervezet, köztestület vagy személy.
Ügyfél a hatósági eljárásban a Ket. 15. § (1) bekezdése alapján az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.
Törvény vagy kormányrendelet meghatározott ügyfajtában megállapíthatja azon személyek körét, akik az előbbiek vizsgálata nélkül ügyfélnek minősülnek. Így ügyfélnek minősül jogszabály rendelkezése esetén az abban meghatározott hatásterületen lévő ingatlan tulajdonosa és az, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
Az ügyfél jogai megilletik az ügy elbírálásában hatóságként vagy szakhatóságként részt nem vevő hatóságot is, amelynek feladatkörét az ügy érinti.
Meghatározott ügyekben törvény az ügyfél jogaival ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket és azokat a társadalmi szervezeteket, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul.
Az Itv. 28. § (2) bekezdés a) pontja kimondja, hogy az illetékkötelezettség akkor is fennáll, ha a hatóság a kérelemnek csak részben ad helyt, vagy azt elutasítja. Ennek oka, hogy az eljárási illetéket magáért az eljárás lefolytatásáért kell fizetni, és nem a kérelem kedvező elbírálásáért.
Az Itv. fenti szabálya nem tesz különbséget aszerint, hogy a közigazgatási hatóság a kérelmet érdemben elutasító határozatot hozott, avagy a kérelem érdemi elbírálása nélkül - például a joghatóság hiányára vagy a kérelem idő előttiségére hivatkozva - elutasító végzést bocsátott ki. Ennek következtében az illetékfizetési kötelezettség egyes olyan esetekben is fennáll, amikor érdemi eljárás lefolytatására nem kerül sor.
Az Itv. 28. § (2) bekezdés b) pontja értelmében az illetékkötelezettség akkor is fennáll, ha a hatóság az eljárást megszünteti. Ide tartozik az az eset is, amikor az ügyfél a kérelmét visszavonja, és a közigazgatási hatóság ezért szünteti meg az eljárását. Ilyen esetben sem jár vissza tehát az eljárás megindításakor befizetett illeték.
Az Itv. 28. § (3) bekezdése szerint, ha ugyanabban az ügyben kérelemre új eljárás indul, az illetéket ismét meg kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki bead például egy építési engedély iránti kérelmet, de a kérelmét még a döntés megszületése előtt visszavonja, majd később úgy dönt, hogy ugyanazon építési engedély megadása iránt ismételten eljárást indít, meg kell fizetnie az eljárási illetéket, hiszen az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv oldalán újra jelentkeznek költségek az eljárás megindításával.
Az Itv. 28. § (4) bekezdése értelmében nem tárgya a közigazgatási eljárási illetéknek az olyan eljárás, amelyért igazgatási vagy bírósági szolgáltatási díjat kell fizetni.
Az igazgatási szolgáltatási díjak bemutatására az Itv. 67. §-ának ismertetésénél fog sor kerülni. Elöljáróban csak annyit jegyzünk meg, hogy az Itv. lehetővé teszi, hogy - erre vonatkozó miniszteri rendelet alapján - a közigazgatási eljárást lefolytató szervek az eljárásért ne eljárási illetéket, hanem igazgatási szolgáltatási díjat szedjenek.
2. Az illeték mértéke
Az Itv. az általános tételű eljárási illetéket 2200 forintban állapítja meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy eljárás nem tartozik a tárgyi illetékmentes eljárások közé és az Itv. melléklete sem tartalmaz speciális szabályt az adott eljárásra nézve (valamint azt igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettség nem terheli), akkor a közigazgatási eljárásért 2200 forint illetéket kell fizetni.
Az Itv. 29. § (2) bekezdése az első fokú közigazgatási határozat elleni fellebbezés illetékének általános mértékét határozza meg.
A Ket. alapján főszabály szerint az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja.
Az eljárás egyéb résztvevője önálló fellebbezéssel élhet az elsőfokú határozat rá vonatkozó rendelkezése, illetve a rá vonatkozó elsőfokú végzés ellen.
Törvény meghatározott ügyek tekintetében kizárhatja a fellebbezés lehetőségét, így például a Ket. nem enged fellebbezést - többek között - az ügyfelek részéről az egyezségüket jóváhagyó határozat ellen, vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában valamely adatnak, ténynek vagy jogosultságnak a hatósági nyilvántartásba hivatalbóli, mérlegelés nélküli bejegyzésével szemben.
Amennyiben az Itv. melléklete adott fellebbezési eljárás tekintetében speciális illeték mértéket nem tartalmaz és a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható, akkor a határozat elleni fellebbezési illeték mértéke a vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 5000, és legfeljebb 500 000 forint.
Az illeték mértékének a törvényhozó által megállapított alsó és felső korlátja azt eredményezi, hogy a fellebbezési illetéket legalább 125 000, de legfeljebb 12 500 000 forint érték után kell megfizetni azokban az eljárásokban, ahol az eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható.
Amennyiben a fellebbezés tárgyának értéke pénzben nem határozható meg, a fellebbezés illetéke 5000 forint.
Az Itv. e rendelkezése kapcsán a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is kimondta, hogy a fizetési könnyítés iránti, illetve részletfizetési kedvezmény tárgyában előterjesztett fellebbezés esetén az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, a fellebbezési illeték ezért 5000 forint. (Ld. például: Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.39.017/2007; KGD 2010. 107. )
A fenti rendelkezések az első fokú közigazgatási határozat elleni fellebbezés illetékének általános mértékét határozzák meg, amelyet csak akkor alkalmazunk, ha adott eljárásra az Itv. melléklete nem tartalmaz speciális illeték mértéket. Ilyen speciális mértéket határoz meg például az Itv. melléklete a IX/I./8. pontjában, amikor az útlevél-hatósági eljárásban benyújtott fellebbezés illetékét 5000 forintban, vagy a XIII/2/a) pontja, amely egyes kérelemre induló környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi hatósági eljárásokban a fellebbezés illetékét 10 000 forintban határozza meg.
Az Itv. 29. § (3) bekezdése az Art.-ban meghatározott felügyeleti intézkedés iránti kérelemért fizetendő illetékről rendelkezik. Az Art. 141. § (1) bekezdése szerint a felettes adóhatóság, illetve az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV felügyeletére kijelölt miniszter kérelemre vagy hivatalból felügyeleti intézkedést tesz, ha az ügyben eljárt adóhatóság határozata, önálló fellebbezéssel megtámadható végzése (intézkedése) jogszabálysértő, vagy a határozat, az önálló fellebbezéssel megtámadható végzés meghozatalára (intézkedésre) jogszabálysértő módon nem került sor.
A felügyeleti intézkedés tehát speciális jogorvoslati forma, amelyet az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozva kérhet. A adóhatóság az elkésett fellebbezést is felügyeleti intézkedés iránti kérelemként bírálja el. A felügyeleti intézkedés illetéke korábban tételesen, az eljárás tárgyának értékétől függetlenül volt meghatározva, 2010. január 1-jét követően azonban az Itv. az első fokú közigazgatási határozat elleni fellebbezés illetékére vonatkozó általános szabályokat rendeli alkalmazni felügyeleti intézkedés esetén is.
Tekintettel arra, hogy speciális jogorvoslatról van szó, alkalmazni kell az Itv.-nek a jogorvoslati eljárási illetékek visszatérítéséről rendelkező 32. §-át is. Amennyiben tehát az eljárás során az ügyfél által kifogásolt határozat, illetve végzés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyul, a felügyeleti intézkedés iránti eljárásban megfizetett illetéket az ügyfél számára vissza kell fizetni.
Felügyeleti intézkedés iránt hivatalból is indulhat eljárás, ebben az esetben illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.
Az Itv. 29. § (4) bekezdése a végzések elleni fellebbezés illetékének általános mértékét 3000 Ft-ban határozza meg. Ezt minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor az Itv. valamely végzés elleni fellebbezés tekintetében nem állapít meg speciális tételű illetéket.
A Ket. főszabálya szerint végzés csak a határozat, vagy az eljárást megszüntető végzés elleni fellebbezésben támadható meg, azonban a törvény taxatíve felsorolja azokat a végzéseket, amelyek ellen önálló fellebbezésnek van helye. Ilyenek az ideiglenes biztosítási intézkedésről szóló, a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító, az eljárást megszüntető, az eljárás felfüggesztése tárgyában hozott, a Ket. 33/A. §-ban meghatározott fizetési kötelezettséggel kapcsolatos, az eljárási bírságot kiszabó, a fellebbezési határidő elmulasztása miatt benyújtott igazolási kérelmet elutasító, az iratbetekintési jog korlátozására irányuló kérelem tárgyában hozott és a fizetési kedvezménnyel kapcsolatos, az eljárási költség megállapításával és viselésével kapcsolatos, a költségmentesség iránti kérelmet elutasító, a költségmentesség módosításáról vagy visszavonásáról szóló első fokú végzés.
A fent nevesített esetekben a fellebbezésért 3000 forintot kell fizetni, kivéve, ha az Itv. egy adott eljárás tekintetében speciális rendelkezést tartalmaz. (Különös szabályt tartalmaz például az Itv. mellékletének XV/ 2. pontja, amely szerint az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásban hozott valamennyi döntés ellen igénybe vehető fellebbezés illetéke 30 000 forint.)
Az önálló fellebbezéssel meg nem támadható végzések elleni fellebbezés esetén csak az eljárást lezáró határozat elleni, illetőleg az eljárást megszüntető végzés elleni fellebbezés illetékét kell megfizetni.
A Ket. 152. § (2) bekezdése alapján a kötelezett, a jogosult, továbbá az, akinek jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás sérti, a végrehajtást foganatosító szerv törvénysértő döntése, intézkedése ellen vagy az intézkedés elmulasztása esetén a végrehajtást foganatosító szervnél végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A végrehajtási kifogást az intézkedésről való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követő nyolc napon belül, de legkésőbb az intézkedéstől számított három hónapon belül lehet előterjeszteni.
Az Itv. 29. § (5) bekezdése szerinti végrehajtási kifogás tehát egy speciális, első fokon előterjesztett és az első fokú eljárásban elbírálásra kerülő jogorvoslati eszköz. Tekintettel arra, hogy egy speciális jogorvoslati eljárásról van szó, amennyiben a végrehajtási kifogással támadott cselekmény vagy intézkedés az ügyfél terhére részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyul, természetesen alkalmazni kell az Itv. 32. §-át, vagyis a teljes jogorvoslati illetéket az ügyfél részére vissza kell téríteni.
Az Itv. 29. § (6) bekezdése külön nevesíti az újrafelvételi eljárásért fizetendő illeték összegét. Ez az eljárási forma a rendkívüli jogorvoslatok közé tartozik, vagyis csak azután lehet igénybe venni, miután az alapeljárást egy jogerős döntés lezárta.
Újrafelvételi eljárást a Ket. 112. § (1) bekezdése értelmében akkor lehet kezdeményezni, ha az ügyfélnek a határozat jogerőre emelkedését követően jutott tudomására a határozat meghozatala előtt már meglévő, az eljárásban még el nem bírált és az ügy elbírálása szempontjából lényeges tény, adat vagy más bizonyíték, amelynek elbírálása az ügyfélre kedvezőbb határozatot eredményezett volna.
Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy az Art. 5. § (2) bekezdése adóügyekben kizárja a Ket. újrafelvételi eljárásra vonatkozó szabályainak alkalmazását.
Tekintettel arra, hogy az újrafelvételi kérelmet a Ket. 112. §-ának (4) bekezdése értelmében minden esetben az első fokon eljáró hatóság bírálja el, az eljárásért az első fokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő általános tételű 2200 forintos illetéket kell megfizetni.
Az illeték összege független az alapeljárásban az ügyfél által már megfizetett illetéktől.
3. Az eljárási illeték alapja
Az eljárási illetékek nagy részét tételes összegben rögzíti az Itv., egyes esetekben azonban - különös tekintettel a fellebbezés illetékére - értékhez igazodó illetékfizetési kötelezettséget ír elő a törvény. Ezen esetekben ad iránymutatást az illeték alapjának meghatározására e rendelkezés.
Az Itv. 30. § (1) bekezdése alapján amikor az eljárási illeték az eljárás tárgyának értékéhez igazodik - így a fellebbezési eljárás során is -, az eljárás tárgyának értékét az eljárás megindításakor kell figyelembe venni. Természetesen előfordulhat olyan ügy, amelyben az eljárás tárgyának értéke növekszik. Erre az esetre nézve az Itv. rögzíti, hogy ha az eljárás tárgya értékének változása miatt kellene több illetéket fizetni, akkor a különbözeti illetéket az eljáró hatóság az ügyfél részére kiszabja. Ellenkező esetben azonban, amikor az eljárás folyamán a tárgyérték csökken, az eljáró szervnek nincsen illeték-visszatérítési vagy leszállítási kötelezettsége.
4. Az illeték fizetésére kötelezettek
Az Itv. 31. § (1) bekezdése rögzíti azt a főszabályt, amely szerint a közigazgatási hatósági eljárási illetéket az eljárás kezdeményezésekor az köteles megfizetni, aki az eljárás megindítását kéri.
Amikor több ügyfél ügyében indul az eljárás, az ügyfelek egyetemlegesen felelősek az illeték megfizetéséért. (Ilyen eset például, amikor egy házaspár közösen kér építési engedélyt. )
Az egyetemleges illetékfizetési kötelezettség azt jelenti, hogy mindegyik kötelezett a teljes illeték megfizetésére köteles, a hatóság azt bármelyiküktől követelheti, amennyiben pedig bármelyikük megfizeti az illetéket, a többiek illetékfizetési kötelezettsége is megszűnik. (Az illetéket megfizetőnek ezt követően megtérítési igénye keletkezik a többi illetékfizetésre kötelezettel szemben.)
Ha azonban később a hatóság az ügyfelek tekintetében külön-külön hoz határozatot, megszűnik az egyetemleges illetékfizetési kötelezettségük, vagyis mindenki csak a "saját ügyével" kapcsolatban felmerült fizetési kötelezettséget kell, hogy teljesítse.
A fizetendő illeték összege attól függ, hogy valójában hány közigazgatási hatósági ügy keletkezik. Tekintve, hogy az eljárási illeték nem okirati illeték, nem beadványonként fizetendő, hanem a beadvány alapján meginduló eljárások számához és jellegéhez igazodóan. Ha tehát egy beadványban több kérelmet nyújtanak be (több eljárást kell a közigazgatási hatóságnak indítania), akkor az eljárási illetéket kérelmenként (eljárásonként) kell megfizetni.
Ha viszont - függetlenül az ügyfelek számától - csak egy közigazgatási eljárás indul, akkor természetesen csak egy eljárásért kell fizetni.
Az EBH2008. 1911. számon közzétett döntésében a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy az elsőfokú hatóság által hozott határozat elleni fellebbezés az Itv. 31. § (1) bekezdése alapján illetékköteles. Az Itv. nem tesz különbséget ezen illetékkötelezettség vonatkozásában aszerint, hogy a fellebbezésre jogosult miért tartja jogszabálysértőnek az elsőfokú határozatot. Ebből következően a fellebbezés akkor is illetékköteles, ha az ügyfél jogi álláspontja az, hogy az elsőfokú hatóságnak határozatot nem is kellett volna hoznia.
A kérelem beérkezése után a hatóság elsőként azt vizsgálja, hogy az ügyfél minden szükséges iratot csatolt-e a beadványához. Ha kiderül, hogy az ügyfél a kérelmet hiányosan nyújtotta be, akkor az eljáró szerv a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül - megfelelő határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire való figyelmeztetés mellett - az ügyfelet hiánypótlásra hívja fel. Amennyiben az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tesz eleget, és a hiánypótlásra megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, illetve nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását, a hatóság a Ket. 31. § (2) bekezdése alapján az eljárást végzéssel megszüntetheti. Természetesen ilyenkor a megfizetett eljárási illeték nem jár vissza, hiszen a hatóságnak "foglalkoznia kellett" az üggyel, ezért nyilvánvalóan költségei is keletkeztek ennek vonatkozásában.
Az illetékfizetési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményei
Gyakori, hogy az ügyfél illetékfizetés nélkül kezdeményez egy hatósági eljárást. Ilyenkor az eljáró hatóság - az Itv. 73/A. § (1) bekezdése szerint - az ügyfelet figyelmezteti az illeték megfizetésére azzal, hogy ha a megfizetni elmulasztott illetéket megfelelő módon, 8 napon belül nem fizeti meg és a hatóság az eljárást az illetékfizetési kötelezettség elmulasztására tekintettel végzéssel nem szüntette meg, a 82. §-ban említett mulasztási bírságot is meg kell fizetnie. (Ennek mértéke megegyezik az Art. 172. § (11) bekezdésében szabályozott mulasztási bírsággal, amely a meg nem fizetett illeték 100%-áig terjedő, de legfeljebb 100 ezer forint lehet.)Az Itv. 73/A. § (3) bekezdése alapján, ha az ügyfél az illeték megfizetésére vonatkozó felhívás közlését követő 8 napon belül illetékfizetési kötelezettségének nem tesz eleget és az eljáró hatóság az eljárást végzéssel nem szüntette meg, az illetékhiányról leletet kell készíteni. A lelet alapján az illetéket, a felhívás költségét és a mulasztási bírságot az illetékes állami adóhatóság írja elő.
Abban az esetben viszont, ha a hatóság az eljárását a Ket. 36. § (1) bekezdés h) pontja alapján megszünteti, - bár az ügyfél illetékfizetési kötelezettsége az Itv. 28. § (2) bekezdése értelmében elviekben fennmarad -, nem kell az ügyfélnek mulasztási bírsággal számolnia, sőt, a hatóságnak az ilyen illetékhiányról leletet sem kell kiállítania. Vagyis végső soron, ha a hatóság az eljárást azért szünteti meg, mert a kérelmező az eljárási illetéket felhívás ellenére sem fizette meg, az illetékkötelezettsége, és ezzel együtt illetékfizetési kötelezettsége is megszűnik.
Megjegyezzük, hogy az Itv. fenti rendelkezései, illetve a Ket. 36. § (1) bekezdés h) pontja között ellentmondás tapasztalható, eszerint ugyanis a hatóság az eljárást megszünteti, ha a hatósági eljárásért illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni és az ügyfél a fizetési kötelezettségének a hatóság erre irányuló felhívása ellenére az erre tűzött határidő alatt nem tesz eleget és költségmentességben sem részesül. A Ket. tehát az illeték meg nem fizetése esetére kötelezővé teszi az eljárás megszüntetését.
Fontos utalni ugyanakkor arra, hogy az Art. 120. § (6) bekezdése a Ket. fenti szabályával ellentétes rendelkezést tartalmaz, amely szerint adóhatósági eljárásokban az eljárási illeték megfizetésének elmulasztása a hatósági eljárás lefolytatásának nem akadálya. Ilyenkor azonban az adóhatóság az illetékhiányról nem állít ki leletet.
Szakhatósági eljárási illeték
Törvény vagy kormányrendelet az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság számára előírhatja, hogy az ott meghatározott szakkérdésben más hatóság (szakhatóság) kötelező állásfoglalását kell beszereznie.A Ket. 36. §-ának (1) bekezdése szerint mellékletként nem lehet az ügyféltől szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági hozzájárulás csatolását kérni. Azokban az ügyekben, melyekben az ügyfél kérelmének elbírálásához szakhatósági állásfoglalás beszerzése szükséges, az eljáró hatóság köteles megkeresni a szakhatóságot, és kérni az állásfoglalását.
Ez a szabályozás az ún. egyablakos ügyintézési modellbe illeszkedik, hiszen a szakhatóság megkeresésével kapcsolatos adminisztrációs feladatok nem az ügyfelet, hanem az alapeljárást lefolytató hatóságot terhelik.
A szakhatósági eljárási illetéket azonban nem az eljárást kezdeményező hatóság, hanem az köteles megfizetni, aki az alapeljárás megindítását kérte, vagyis akinek érdekében a szakhatósági eljárás megindul. E tekintetben tehát nem érvényesül az Itv. 31. § (1) bekezdésében foglalt főszabály, amely szerint az eljárási illetéket az eljárás kezdeményezésekor az köteles megfizetni, aki az eljárás megindítását kéri.
Az eljárási illeték visszafizetése az ügyintézési határidő túllépése miatt
A Ket 33/A. §-a alapján ha a hatóság a rá irányadó ügyintézési határidőt az ügyfélnek és az eljárás egyéb résztvevőjének fel nem róható okból túllépi, köteles az ügyfél által az eljárás lefolytatásáért megfizetett illetéknek vagy díjnak megfelelő összeget, ha pedig az ügyintézés időtartama meghaladja az irányadó ügyintézési határidő kétszeresét, az ügyfél által az eljárás lefolytatásáért megfizetett illetéknek vagy díjnak megfelelő összeg kétszeresét az ügyfél részére visszafizetni.A hatóság fizetési kötelezettségét nem érinti, ha az ügyfél az illeték vagy díj megfizetése alól részben vagy egészen mentesült; ilyen esetben a hatóság az összeget az ügyfél által meg nem fizetett rész arányában a központi költségvetésnek fizeti meg. Ha az eljárás lefolytatásáért az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfél jogszabály alapján nem köteles illeték vagy díj fizetésére, úgy a hatóság az illetékekről szóló törvény szerinti általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összeget, illetve ennek kétszeresét fizeti meg a központi költségvetésnek.
Az előzőek szerinti összeget a hatóság saját költségvetése terhére a fizetési kötelezettséget megállapító döntés jogerőssé válásától számított nyolc napon belül fizeti vissza az ügyfél számára, illetve fizeti meg a központi költségvetésnek.
Ha a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság vagy a felügyeleti szerv megállapítja, hogy a hatóság indokolatlanul hosszabbította meg az ügyintézési határidőt, vagy a fentiekben meghatározott fizetési kötelezettségét nem teljesítette, a hatóságot az előbbiekben meghatározott összeg visszafizetésére, illetve megfizetésére kötelezi, és erről a kérelmező ügyfelet értesíti.
5. A jogorvoslati eljárás illetékének visszatérítése
Amennyiben a jogorvoslati eljárás során a felettes közigazgatási hatóság, illetve a bíróság azt állapítja meg, hogy a megtámadott döntés vagy intézkedés jogszabálysértő volt, akkor az ügyfél számára valamennyi, a jogorvoslati eljárás során megfizetett eljárási illetéket vissza kell téríteni.
Ennek magyarázata, hogy ilyen esetben ugyan az ügyfél kezdeményezésére indult a jogorvoslati eljárás, de annak megindítására a közigazgatási hatóság jogszabálysértő döntése vagy intézkedése miatt volt szükség.
Ha bíróság állapítja meg a jogszabálysértést, akkor a bírósági eljárási illetéken kívül a bírósági eljárást szükségképpen megelőző másodfokú közigazgatási hatósági eljárást megindító fellebbezésért fizetett illeték is visszajár.
A visszatérítésnek elégséges feltétele az is, ha a kifogásolt döntés vagy intézkedés csak részben volt jogszabálysértő. A teljes illeték visszajár például, ha többféle fizetési kötelezettség közül csupán az egyik fizetendő összeg került jogszabálysértően megállapításra, az ügyfél hátrányára.
Szükséges feltétel viszont az, hogy a jogszabálysértés az ügyfél hátrányára következzen be. Amennyiben például a másodfokú eljárás során azt állapítja meg a felettes hatóság, hogy a határozat jogszabálysértő volt, de ezzel az ügyfélnek nem okozott hátrányt (például kevesebb összegben állapította meg az ügyfél fizetési kötelezettségét vagy megadott neki egy egyébként általa nem igényelhető - és így igénybe sem vehető - illetékkedvezményt ), akkor a megfizetett illeték nem jár vissza.
A Legfelsőbb Bíróság a BH2009. 381. számon közzétett eseti döntésében rámutatott arra, hogy az illetéket akkor is vissza kell téríteni a jogorvoslattal élő ügyfélnek, ha az eredetileg jogszerűen hozott elsőfokú közigazgatási határozat a tények időközi módosulása folytán bizonyult jogszabálysértőnek.
A visszatérítésről hivatalból kell rendelkezni a jogorvoslati eljárást lezáró bírósági, illetve arra tekintettel hozott közigazgatási hatósági határozatban és azt az ügyfél lakóhelye vagy a bíróság székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak kell megküldeni. Ennek alapján az állami adóhatóság fog az illeték visszatérítéséről gondoskodni abban az esetben, ha az ügyfélnek nincs az adóhatóság által nyilvántartott, adók módjára behajtandó köztartozása.
A gyakorlatban sokszor problémát okoz, hogy a másodfokú határozat jogszerűségét felülvizsgáló bíróság nem rendelkezik az elsőfokú határozat elleni fellebbezési illeték visszatérítéséről. Ennek pótlására ugyan a Pp. szerint lehetőség van, ez azonban sokszor hosszú időt vesz igénybe. Erre tekintettel a törvény lehetővé teszi, hogy az eljárást lezáró döntésre tekintettel hozott határozatában rendelkezzen a közigazgatási hatóság az illeték visszatérítéséről. Ezáltal gyorsabbá válhat a jogorvoslati eljárási illeték visszatérítése.
Az EBH2008. 1911. számon közzétett döntésében a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy illeték-visszatérítés esetén nem a Ket., hanem az Art. szabályai alkalmazandók, tekintettel arra, hogy az Itv. 32. § (2) bekezdése értelmében az illeték visszatérítés foganatosítása az adóhatóság hatáskörébe tartozik.
6. Illetékmentesség
Személyes illetékmentesség és költségmentesség
Az Itv. 5. §-ában meghatározott, a törvény erejénél fogva teljes személyes illetékmentességben részesülő szervezetek mindenfajta illeték megfizetése alól mentesülnek, ezeket a szervezeteket semmilyen eljárásban, még pervesztességük esetén sem lehet illeték fizetésére kötelezni.Az Itv. 33. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy nem kötelezhető illeték fizetésére az, akit a közigazgatási hatóság külön jogszabály alapján költségmentességben részesített. A Ket. 159. §-ának rendelkezései szerint a hatóság annak a természetes személy ügyfélnek, aki kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt az eljárási költséget vagy egy részét nem képes viselni, jogai érvényesítésének megkönnyítésére költségmentességet engedélyezhet. A költségmentesség az illeték, a díj és az egyéb eljárási költség előlegezése és viselése alóli teljes vagy részleges mentességet jelenti.
A költségmentesség a kérelem előterjesztésétől kezdve az eljárás egész tartamára és a végrehajtási eljárásra terjed ki. Az ügyfél által első alkalommal előterjesztett költségmentesség iránti kérelem benyújtásától a költségmentességről szóló döntés jogerőre emelkedéséig terjedő időszakban felmerült olyan eljárási költséget, amelynek előlegezése az ügyfelet terhelné, a hatóság előlegezi.
A költségmentességhez alapul szolgáló feltételeknek az eljárás folyamán történő bekövetkezése, illetve megváltozása esetén költségmentesség engedélyezhető, illetve az módosítható vagy visszavonható.
A költségmentességet engedélyező, a költségmentesség módosításáról és visszavonásáról szóló végzést a hatóság közli az eljárásban részt vevő azon hatóságokkal, amelyek eljárása illeték vagy díjfizetési kötelezettség alá esik.
Törvény költségmentességet gazdálkodó szervezet, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet részére is megállapíthat.
Részleges költségmentességben részesülő ügyfél mentesülhet például a szakhatósági eljárásért vagy valamely adatszolgáltatásért fizetendő illeték- vagy díjfizetési kötelezettség alól, miközben az alapeljárás megindításáért fizetendő illeték lerovására kötelezett. Erre tekintettel kell az érintett hatóságokkal közölni, ha az ügyfélnek a hatóság költségmentességet engedélyezett, vagy ezt az engedélyt visszavonta és módosította.
A közigazgatási hatóság előtti eljárás során garanciális jelentőségű jogintézmény a költségmentesség engedélyezése. Nem engedhető meg ugyanis, hogy valakit jövedelmi és vagyoni körülményei meggátoljanak abban, hogy a hatóság előtt jogait érvényesítse. E célt megvalósítását szolgálja a közigazgatási eljárásokban a költségmentesség jogintézménye.
A költségmentesség - teljeskörűen vagy részlegesen - kiterjed az eljárási illetékre, az igazgatási szolgáltatási díjra és az egyéb eljárási költségekre. Nem részesíthető viszont költségmentességben az eljárási illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj tekintetében az egyetemleges fizetési kötelezettség alapján fizetésre kötelezett ügyfél, kivéve, ha egyébként költségmentességben részesült.
A költségmentesség időbeli hatálya magában foglalja - a kérelem kedvező elbírálása esetén - annak előterjesztésétől kezdődően az eljárás egész tartamát és az esetleges végrehajtási eljárást is. Az első fokú hatóság által engedélyezett költségmentesség ennek megfelelően - hacsak a körülmények megváltozására tekintettel a költségmentességet nem módosították vagy nem vonták vissza - a másodfokú közigazgatási eljárásban is él, egészen a jogerős határozat meghozatalának időpontjáig.
Költségmentesség a másodfokú eljárásban is engedélyezhető, azonban ennek az első fokú eljárásra visszaható hatálya nincsen. Ha pedig - akár az első fokú, akár a másodfokú eljárás során - a költségmentességhez alapul szolgáló feltételek megváltoznak, a hatóság a költségmentességet módosíthatja, illetve visszavonhatja.
A költségmentesség tárgyában a közigazgatási hatóság - kérelemre - végzést hoz, amely ellen akkor van helye önálló jogorvoslatnak (fellebbezésnek, vagy ha az adott hatósági ügyben fellebbezésnek nincs helye, bírósági felülvizsgálatnak), ha a hatóság az ügyfél költségmentesség iránti kérelmét elutasítja, vagy a már engedélyezett költségmentességet módosítja (például teljes körű mentesség helyett csak részleges mentességet állapít meg), illetve visszavonja.
A költségmentesség megállapításának további részletes szabályait a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról szóló 180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet határozza meg.
Tárgyi illetékmentes eljárások
Emellett az Itv. 33. § (2) bekezdése értelmében egyes alkotmányos jogok érvényesítése, illetőleg kötelezettségek teljesítése, valamint a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében tárgyánál fogva illetékmentes egy sor közigazgatási hatósági eljárás. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen ügyfél ebbe a körbe tartozó hatósági eljárást indít, mentesül az eljárási illeték megfizetése alól.Az Itv. illetékmentességet biztosít a szociális jellegű, és egyéb, társadalmi vagy gazdasági szempontból méltánylást érdemlő közigazgatási hatósági eljárásokra. Ezen eljárások köre a törvényalkotó mindenkori mérlegelése szerint változhat és változik is. Legutóbb a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény
40. § (1) bekezdése - 2010. december 4-ei hatállyal -, majd a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIII. törvény 5. § (1) bekezdése - 2011. január 1-jei hatállyal - egészítette ki a tárgyi illetékmentes eljárások körét egy-egy 36. ponttal.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tárgyi illetékmentes eljárások felsorolásában szereplő 23. pont szerint az adó-, és járulékügyben az adóhatóságnál, vámigazgatási ügyben a vámhatóságnál kezdeményezett első fokú eljárások főszabály szerint tárgyi illetékmentesek. Ez alól kivételt képez a méltányossági eljárás, a fizetési könnyítésre (halasztásra, részletfizetésre) irányuló eljárás, továbbá az adó-, a vám-, az illeték- és a társadalombiztosítási kötelezettség teljesítéséről szóló igazolás kiadása, valamint az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránt kezdeményezett eljárás. A másodfokú adó-, illetve vámhatósági eljárás már főszabály szerint illetékköteles.
Itv. 34.-36. §
VI. Fejezet
A bírósági eljárási illetékek
1. Az illeték tárgya
Az Itv. VI. fejezete tartalmazza a bírósági eljárásokban fizetendő illetékekre vonatkozó szabályokat. A bírósági eljárási illeték tárgya maga a bírósági eljárás, amelyért az Itv. rendelkezéseinek megfelelően bírósági eljárási illeték fizetendő, kivéve, ha a bírósági eljárási cselekményért bírósági szolgáltatási díjat kell fizetni.
A bírósági eljárások fogalomkörébe több, egymástól lényegesen különböző jellegű eljárás tartozik, amelyek tekintetében az illetéket általános módon nem lehet megállapítani. Az Itv. ezért az egyes eljárások között az illeték szempontjából tehető megkülönböztetés szerint képez csoportokat, és így eltérő szabályokat állapít meg a polgári peres és nemperes eljárásokra, a csőd-, és felszámolási eljárásokra, a cégbírósági eljárásokra, illetve egyes büntetőeljárásokra.
Az Itv. lehetőséget teremt arra is, hogy valamely bírósági eljárási cselekményért - miniszteri rendelet alapján - bírósági igazgatási szolgáltatási díjat szedjenek a bíróságok, mely esetben az eljárás (cselekmény) lefolytatásával felmerülő költségek teljes egészében megtérülnek a díj költségarányos voltára tekintettel.
Az Itv. külön rendelkezést tartalmaz a bírósági eljárásban a bíróság, valamint a büntetőügyekben a nyomozóhatóság (rendőrség, ügyészség) által készített iratmásolat illetékére, ezekre ugyanis az Itv. Mellékletének IV. címében foglalt - közigazgatási eljárásban készített másolatért fizetendő - eljárási illetékmértékek analóg alkalmazását írja elő.
2. Az illeték fizetésére kötelezettek
A bírósági eljárások tekintetében is érvényes az Itv. azon alapelve, hogy az eljárás lefolytatásával kapcsolatban a bíróságnál felmerülő költségeket részben vagy egészben - lehetőleg - az igazságszolgáltatáshoz forduló személyek fedezzék. Az igazságszolgáltatás egyre költségesebbé válásával azonban nem lehet arányosan növekvő illetékterhet megállapítani, tekintettel arra, hogy az nem lehet olyan mértékű, mely aránytalanul megnehezítené vagy megakadályozná a jogérvényesítést.
Az Itv. 3. § (4) bekezdése rögzíti, hogy az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindításakor keletkezik, vagyis ennek megfelelően a bírósági eljárási illetéket is az eljárás megindításakor - a közigazgatási hatósági eljárásokhoz hasonlóan - az eljárást kezdeményező fél köteles megfizetni. Ezen főszabály alól kivételt jelent az, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Mindez érvényes mind a büntető, mind a polgári eljárásokra, viszont tekintve, hogy az illetékfizetés a büntetőeljárásokban csak szűk körben jelentkezik, elsősorban polgári eljárásoknál jellemző az illeték viseléséről való utólagos döntés.
Az illeték megfizetéséről utólag akkor kell határozni, ha az eljárásban személyes illetékmentességet élvező személy van, illetve ha a felperes tárgyi vagy személyes illetékfeljegyzési jogot vett igénybe. Ilyenkor az illetéket annak kell viselnie, akit a bíróság erre kötelez.
Az Itv. 5. §-a alapján a személyes illetékmentességet élvező fél helyzete az illeték megfizetése, viselése szempontjából eltérően alakul attól függően, hogy alperesként vagy felperesként, illetve, hogy pernyertes vagy pervesztes félként vett részt az eljárásban.
Ha a személyes illetékmentességet élvező személy a pernyertes felperes, vagyis ő kezdeményezte az eljárást, a bírósági eljárási illetéket helyette az állam előlegezte, ám az alperesnek ezt az illetéket - függetlenül attól, hogy a felperesnek nem kellett megfizetnie - viselnie kell. Ilyenkor az eljárási illeték az állam felé fizetendő.
Ha alperesi pozícióban nyer pert a személyes illetékmentességet élvező személy, akkor az illeték viselésére a pervesztes felperes köteles, az alperes egyéb perköltségekre tarthat igényt.
Ha pervesztes felperes a személyes illetékmentességre jogosult, az állam fogja végül viselni az illetéket. Természetesen a pernyertes alperes egyéb költségét, mint perköltséget, köteles lesz megfizetni. Ha azonban alperesi pozícióban pert veszít, akkor - tekintettel arra, hogy a másik fél kezdeményezte az eljárást, aki az illetéket a keresetlevélen le is rótta -, a bíróság ítéletében már nem eljárási illetékről, hanem mint a perköltség részeleméről (azaz mint perköltségről) határoz. A perköltség megfizetésére pedig a személyes illetékmentesség akkor sem terjed ki, ha az kizárólag az eljárási illetéket jelenti.
A BH.1999. 81. számon közzétett eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy a keresetindításkor megfizetett (lerótt) eljárási illeték a perköltség része, ezt - az egyébként személyes illetékmentességet élvező - pervesztes fél ilyen címen az ellenérdekű félnek köteles megfizetni. Azzal ugyanis, hogy a felperes a kereseti illetéket a keresetindításkor megfizette, ezzel az eljárási illeték költsége a felperes pervitelével felmerült perköltséggé vált. A perköltség viselésére a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésében foglaltak az irányadók, nevezetesen azokat a per egyéb költségeivel együtt a pervesztes fél köteles a pernyertes félnek megtéríteni A per költségeinek viselése szempontjából pedig nincs annak jogi relevanciája, hogy a pervesztes alperes az Itv. alpján teljes személyes illetékmentességet élvez. A fél ez alapján csak az államnak járó illeték megfizetése alól mentesül, a Pp. 86. §-ának (3) bekezdése szerint viszont a pervesztes felet az Itv.-ben biztosított illetékmentessége sem mentesíti az ellenfél - a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján járó - költségeinek megfizetése alól.
A fentiek alól egy kivétel van: ha a személyes illetékmentességet élvező alperes pervesztes, és a pernyertes felperes az eljárás kezdeményezésekor nem rótta le az illetéket - mert például ő is személyes illetékmentességet élvez, vagy illetékfeljegyzési jogos eljárást kezdeményezett -, ekkor az eljárásért fizetendő illeték nem perköltségként jelenik meg a pervesztes személyes illetékmentességet élvező alperesnél, hanem az állam által megelőlegezett illetékként, amelyre a személyes illetékmentes alperes mentessége kiterjed, így azt nem kell megfizetnie.
Az Itv. 38. § (2) bekezdése alapján, ha az érvényesített jog nem osztható meg, vagy az érdekeltség aránya nem állapítható meg, és az eljárást többen kezdeményezték, akkor a kötelezettek egyetemlegesen kötelesek megfizetni az illetéket. Ellenkező esetben tehát, ha az érvényesített jog megosztható, vagy ugyan nem osztható meg, de az érdekeltség aránya megállapítható, akkor az érdekeltség arányában kötelesek az illetéket leróni, és mindenkitől saját (illeték)része követelhető. Ezen rendelkezés összhangban van a Ptk. 334. § (1) bekezdésével is, miszerint ha többen tartoznak egy szolgáltatással, illetőleg egy szolgáltatást többen követelhetnek, és e szolgáltatás osztható, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában minden kötelezettől csak a ráeső részt lehet követelni, és minden jogosult csak az őt megillető részt követelheti.
Az Itv. 38. § (3) bekezdése rendelkezik arról a gyakorlatban rendszeresen előforduló helyzetről, amikor a bírósági eljárást nem az igényérvényesítésre jogosult fél indítja. Ilyenkor a főszabálytól eltérően - vagyis, hogy az eljárás kezdeményezőjének kell lerónia a fizetendő közterhet - az ügy érdekeltjét terheli az illetékfizetési kötelezettség. E körbe tartozik többek az, amikor az ügyész jogszabály alapján gondoskodik perindításról, illetve a jogi képviselő által kezdeményezett perek is. A Pp. ma is több rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az ügyész vagy más keresetet indíthat, illetve előfordulnak olyan helyzetek, amikor például a tulajdonképpeni jogosult fizikai korlátok miatt (betegség, külföldön tartózkodás) nem tud személyesen eljárni. Ezekben az esetekben érthető módon nem az ügyész, vagy a jogi képviselő lesz az illeték fizetésére kötelezett, hiszen az eljárás megindítása nem érdeke, hanem jogszabályon alapuló vagy vállalt kötelessége.
A polgári eljárási illetékek
3. A polgári eljárás illetékének alapja
A polgári eljárásokon belül a Pp. a peres és a nemperes eljárásokat különbözteti meg. Mivel a polgári eljárások alapvetően a Pp. rendelkezéseire épülnek, az Itv. is ezzel összhangban állapította meg az illetékköteles eljárásokat. Az Itv. is - eltérő illetékvonzattal - megkülönbözteti tehát e kétféle eljárást, figyelemmel arra, hogy jellemzően eltérő költségigényű eljárásokról van szó. Mivel az első fokú bírósági eljárások indulhatnak a helyi bíróságok, illetve megyei bíróságok (Fővárosi Bíróság) előtt, illetve másodfokon megyei bíróságok, ítélőtáblák valamint a Legfelsőbb Bíróság jár el, ezért az Itv. differenciál aszerint is, hogy milyen szintű bíróság milyen fokú eljárásáról van szó.
A bírósági eljárások illetékei - szemben a közigazgatási hatósági eljárási illetékekkel - jellemzően nem tételes, hanem százalékos mértékűek. A százalékos mérték pedig az ún. pertárgyértékhez, mint illetékalaphoz kapcsolódik. Az illeték alapja - általános szabályként - a polgári peres vagy nemperes eljárásban az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke. A pertárgy értékének megállapításánál főszabály szerint a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó. A pertárgyérték számításának általános szabálya alól a Pp. 24. § (2) bekezdése elsősorban célszerűségi okból néhány kivételt tesz, ami azt jelenti, hogy ezekben a perekben a keresettel érvényesített követelés, vagy jog értékeként a ténylegesen megállapítható összegtől függetlenül, az egyes pontok alatt meghatározható összegeket kell alapul venni a per tárgya értékének megállapításához.
Így:
a) tartási vagy élelmezési követelés, egyéb járadék, más időszakos szolgáltatás vagy haszonvétel iránti perben a még teljesítendő valamennyi szolgáltatás értékét, de nem többet, mint az egy évi szolgáltatás értékét;
b) munkaügyi perben - feltéve, hogy a per tárgya nem pénzkövetelés - az egyévi átlagkeresetet, ha a perben maga a munkaviszony vitás, ha pedig a jogvita csak bérkülönbözettel kapcsolatos, a bérkülönbözet egyévi összegét;
c) bérleti vagy haszonbérleti jogviszonyra vonatkozó perben az egy évi bér, illetőleg haszonbér összegét;
d) számadás helyességének megállapítása iránt indított perben a vitás követelések, illetőleg tartozások összege közül a nagyobb összeget, számadási kötelezettség megállapítása iránt indított perben pedig azt az összeget, amelyet a felperes keresetében a számadás előterjesztésének elmulasztása esetére felszámít;
e) dologi jogi perekben a vitás dolog (rész), illetőleg dologi jog értékét;
f) követelés biztosítása, zálogjog vagy jelzálogjog iránti perben, valamint végrehajtási igényperben a követelés összegét, ha azonban a biztosíték (zálog, kezességi kötelezettségvállalás stb.) értéke, illetőleg összege ennél kisebb, ezt az utóbbi értéket, illetőleg összeget;
g) végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben a végrehajtási összeget, illetőleg annak azt a részét, amelyre a végrehajtási jog megszűntét állítják.
Az a) pont szerinti tartási követelés alatt nemcsak a törvényen alapuló házastársi tartást és rokontartást értjük, de a szerződésen alapuló tartást is (Ptk. 586. §), az életjáradéki szerződésből eredő követelést (Ptk. 591. §) továbbá a kártérítés jogcímén a károsultnak megítélt járadék formájában járó tartást is. [Ptk. 355. § (3) bek.]
Ezt egészítette ki a 4/2008. Polgári jogegységi határozat, amikor kimondta, hogy a Pp. 24. § (2) bekezdése szempontjából a tartási követelés iránti per fogalmába beletartoznak a tartási, életjáradéki, ill. öröklési szerződés teljesítése, módosítása, a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé alakítása, valamint a szerződés megszüntetése iránti perek.
A tartási, életjáradéki, ill. öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására irányuló perekben viszont a pertárgy értékét a Pp. 24. § (1) bekezdésének általános szabálya alapján kell meghatározni.
Ez utóbbi iránymutatásra azért volt szükség, mert a bíróságok eltérő gyakorlatot folytattak e téren. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatának indokolása szerint ezekben a perekben az érvénytelenségre hivatkozó fél nem tartási követelést érvényesít, nem is a fennálló tartási jogviszony módosítását vagy megszüntetését kívánja elérni, hanem valamilyen érvénytelenségi ok állításával kíván a kötelemből szabadulni. Ezért alakul az általános szabályok szerint a perérték számítása.
Ha a felperes nem pénzbeli követelés iránt indított perben kijelenti, hogy a per tárgya helyett meghatározott pénzösszeget is elfogad, a per tárgyának értékét ennél magasabb összegben megállapítani nem lehet. Ugyanez áll arra az esetre is, ha a felperes vagylagosan kér pénzbeli marasztalást. A per tárgyának értékét, a fenti rendelkezéseknek megfelelően, a felperesnek kell megjelölnie; ha ez az érték a köztudomással vagy a bíróság hivatalos tudomásával ellenkezik, vagy egyébként valószínűtlen, úgyszintén, ha azt az alperes vitássá teszi, a per tárgyának értékét a bíróság határozza meg.
Amennyiben azonban az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, akkor az illeték alapját az Itv. - 39. § (3) bekezdésében - írja elő, különböző alapot határozva meg a különböző szintű bíróságok előtti peres és nemperes eljárásokra. Ez az ún. eszmei pertárgyérték.
Ezen illetékalapokat összehasonlítva megállapítható, hogy a nemperes eljárásokra meghatározott illetékalap és illetékmérték mindig alacsonyabb a peres eljárásokra meghatározottaknál.
A BDT.2005. 1211. számon közzétett eseti döntésben a bíróság kifejtette, hogy a vagyonrendezési eljárás önálló nemperes eljárás, amelyhez az Itv. tételes eljárási illetéket nem rendel. Az eljárás célja a cég törlése után előkerült gazdátlan vagyontárgy sorsának rendezése és nem egy meghatározott követelés érvényesítése. Ezért az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, melynek következtében az eljárás illetékének megállapítása során az Itv. 39. § (3) bekezdésének előírásait kell alkalmazni.
Több igény érvényesítése egy eljárásban
Az Itv. 40. § (1) bekezdése értelmében az eljárás tárgya értékének megállapításakor a járulékos követelések értékét, így például az adóbírság és a késedelmi pótlék összegét figyelmen kívül kell hagyni.Az Itv. rendelkezik arról, hogy miként kell számítani az illeték alapját, ha a fél egy eljárásban egy jogviszonyból eredő több igényét, vagy több jogviszonyból származó különféle igényeit együtt érvényesíti. Az ilyen esetekben az előterjesztett igények együttes (összeadott) értékét kell a járulékok nélkül figyelembe venni. Mindez összhangban áll a Pp. 25. § (3) bekezdésével, amely szerint ha egy vagy több felperes ugyanabban a keresetlevélben egy vagy több alperes elleni követeléseit érvényesíti, a pertárgy értékének megállapításánál az összes követelést össze kell adni.
A Legfelsőbb Bíróság a BH.2008. 49. számú eseti döntésében kimondta, hogy amennyiben több felperes együtt indít pert, követeléseiket a pertárgy értékének meghatározása végett össze kell adni, ennek alapján kell az illeték alapját is megállapítani, és a pervesztes - egyszerű pertársaságot alkotó - felpereseket a pertárgy értékének megfelelően kiszámított perköltség, valamint illeték viselésére érdekeltségük arányában kell kötelezni, ha érdekeltségük között jelentékenyebb eltérés mutatkozik.
Az EBH.1999. 94 számú elvi határozatában pedig rámutatott arra, hogy személyiségvédelmi perben több polgári jogi igény együttes érvényesítésekor az eljárási illeték alapjául a kártérítési követelés szolgál. Az eljárási illeték alapjául a meg nem határozható perérték csak akkor vehető figyelembe, ha az így számított érték meghaladja a kártérítési követelést
A határozat indokolása szerint az Itv. csak azon igények értékének összevonását teszi lehetővé az illetékalap meghatározásához, ahol az eljárás tárgyának értéke megállapítható. Arra azonban az Itv. nem ad lehetőséget, hogy olyan kereseti kérelem esetén, ahol együtt szerepel a meg nem határozható perérték és a meghatározható perérték, azok összevonásra kerüljenek. Ebből következően ha a jogosult egy keresetben objektív és szubjektív szankciót együtt érvényesít, az a perérték meghatározása szempontjából egységes keresetnek minősül és a Pp. 24. §-a, valamint az Itv. 39. §-ának (1) bekezdése alapján az összegszerűen meghatározott kártérítési követelést kell az illeték alapjaként figyelembe venni. Együttesen érvényesített igények esetén a meg nem határozható perérték [Itv. 39. § (3) bekezdést] akkor szolgálhat az eljárási illeték alapjául, ha az így számítandó érték meghaladja a kártérítési követelést (pl. jelképes összegű kártérítések esetén).
Illetékfizetési kötelezettség vagylagos kereseti kérelem esetén
Az Itv. 40. § (2) bekezdése a vagylagos kérelem esetén fizetendő illetékről rendelkezik. A kérelem akkor vagylagos a Pp. 25. § (1) bekezdése alapján, amikor a felperes nem pénzbeli követelés iránt indított perben a per tárgya helyett meghatározott pénzösszeget is elfogad, vagy ha a felperes vagylagosan kér pénzbeli marasztalást, ilyenkor a per tárgyának értékét a felperes által megállapított pénzösszegnél magasabb összegben megállapítani nem lehet.A kérelem alternatív voltára tekintettel ilyenkor valójában csak egy kereset van, tehát logikus az Itv. 40. § (2) bekezdésében előírt rendelkezés az illetékfizetés vonatkozásában, amely szerint az illetéket csak egyszer, annak a kérelemnek megfelelően kell megfizetni, amely után a legmagasabb illeték jár.
Illetékfizetési kötelezettség választottbírósági ítélet vagy egyezség érvénytelenítése iránti eljárásban
A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 54-57. §-ai szerint a választottbírósági ítélet vagy az ítéletbe foglalt egyezség érvénytelenítése iránt per indítható. Ezen esetre speciális illetékalapot rögzít a 40. § (3) bekezdése: az a választottbírósági határozatban megállapított perértékhez igazodik, de ha ilyen nincs, akkor az illetéket az eszmei pertárgyérték után kell megállapítani.Illetékfizetési kötelezettség fizetési meghagyásos eljárás során előterjesztett fellebbezés esetén
Az Itv. 40. § (4) bekezdését a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmh. tv.) 63. § (1) bekezdése iktatta be az Itv.-be, 2010. június 1-jei hatállyal. A fizetési meghagyásos eljárás korábban bírósági hatáskörbe tartozott, az Fmh. tv. hatályba lépését követően azonban a közjegyző hatáskörébe tartozó, a pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárás lett.Az Fmh. tv. 42.-45. §-ainak rendelkezései szerint a fizetési meghagyásos eljárásért a Magyar Országos Közjegyzői Kamara részére a törvényben megállapított díjat (eljárási díjat) kell fizetni. A fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárás illetékébe az eljárási díj - esetleges kedvezményekkel csökkentett - összegét be kell számítani. Ha azonban a pert a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem elutasítása vagy az eljárás megszüntetése után indítják meg, az eljárási díjat csak akkor lehet az illetékbe beszámítani, ha a felperes a keresetlevelet az elutasító, illetve a megszüntető végzés jogerőre emelkedését követő harminc napon belül a bírósághoz benyújtja vagy annak címére ajánlott küldeményként postára adja.
Az eljárási díj alapja a pénzkövetelés eljárás megindításakor fennálló, járulékok nélkül számított értéke (díjalap). Ha a fél egy eljárásban egy jogviszonyból eredő több igényét vagy több jogviszonyból eredő igényeit érvényesíti, a pénzkövetelés értékének megállapításakor - a járulékok figyelmen kívül hagyásával - az előterjesztett igények együttes értékét kell figyelembe venni.
A díjalap után az eljárási díj mértéke:
a) az alapeljárásban 3%, de legalább 5000 forint és legfeljebb pedig 300 000 forint;
b) a részletekben való teljesítés, fizetésre halasztás iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint;
c) a kiszabott pénzbírság megfizetésére halasztás vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint.
Az eljárási díj tehát a félnek az eljárás kezdeményezésével és lefolytatásával felmerült költsége, melynek viselésére - a többi ilyen jellegű költséggel együtt - a Pp. rendelkezéseit kell alkalmazni. A díj egyrészt az eljárási költség, másrészt a perköltség részét is képezi, tehát perré alakulás esetén is érvényesül a vesztes fizet elve: a pervesztes fél köteles viselni a bírósági illetékkel együtt a MOKK-nak fizetett díjat is. (Ha nem kerül sor perre, természetesen a jogosult előlegezi a díjat, és az ellent nem mondó kötelezett viseli azt).
Kiemelendő, hogy mivel a fizetési meghagyásos ügyek a társadalom széles rétegeit érintik, és bizonyos értékhatár alatt ez az igényérvényesítés egyetlen módja - az Fmh. tv. biztosítja, hogy a rászoruló felek a bírósági eljárásokhoz hasonlóan költségkedvezményben részesülhetnek. Azt a természetes személy felet, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán az eljárási költséget fedezni nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett - kérelmére - részleges vagy teljes költségfeljegyzési jog illeti meg. Költségfeljegyzési joga alapján a fél részben vagy egészben mentes az eljárási díj és a másolati díj előlegezése, valamint a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés és az ellentmondás folytán perré alakult eljárás illetékének viselése alól.
A megoldás lényege, hogy a szűkös vagyoni helyzetben lévő jogosultat e kiszolgáltatott helyzete ne akadályozza meg az igényérvényesítésben, ugyanakkor ne is ösztönözze az indokolatlan perlekedést a korlát nélkül juttatott kedvezmény. Éppen ezért az adós, ha nem mond ellent, viselni köteles a díjat, ellentmondás esetén pedig a pervesztes felet kötelezi a bíróság az eljárási díj viselésére (azaz a perre okot adó vesztes alperes, illetve az alaptalanul pereskedő felperes köteles a díjat megfizetni az eljárás végén).
Hangsúlyoznunk kell, hogy a fentiekben ismertetett közjegyzői eljárás díja nem illeték. Illetékfizetési kötelezettség a fizetési meghagyásos eljárásban csak a bírósági szakaszban keletkezik, azokban az esetekben, amikor a közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyásnak a kötelezett ellentmond, vagy amikor a fizetési meghagyás kibocsátását a közjegyző elutasítja, és e döntését a jogosult megfellebbezi. E két esetben az eljárás perré alakul, és a peres eljárás illetékébe a megfizetett közjegyzői eljárási díjat be kell számítani.
A Pp. előírása alapján a pertárgy értékét főszabályként az eljárás kezdeményezője állapítja meg. Ugyanakkor a bíróságnak joga van a pertárgy értékét a fél által meghatározott értéktől eltérően megállapítani. Ha a bíróság magasabb összegben állapítja meg a pertárgy értékét, akkor ez a magasabb érték lesz az illeték alapja. Ha viszont alacsonyabb összegben jelöli meg a bíróság a pertárgy értékét, vagy azt a felek leszállítják, ettől az illeték alapja nem mérsékelhető. Amennyiben viszont az eljárás tárgyának értéke nem a bíróság megállapítása, hanem a felek nyilatkozata miatt emelkedik, akkor a már megfizetett illetéket ki kell egészíteni az új pertárgyértéknek megfelelő összegre.
4. Az elsőfokú polgári eljárások illetékének általános mértéke
A polgári peres eljárás illetékmértéke főszabály szerint 6%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb 900 000 forint. Ez fizetendő minden olyan per kezdeményezésekor, melyre az Itv. más mértéket nem állapít meg.
Amennyiben a felperes keresetében megállapításra és marasztalásra irányuló kereseti kérelmet is előterjeszt, és a megállapítás iránti kérelem beolvad a kártérítési igénybe, akkor az illeték mértékét ennek figyelembevételével, az Itv. 42. § (1) bekezdés a) pontja alapján kell megállapítani.
Bírósági meghagyás kibocsátására akkor van lehetőség - kizárólag a felperes kérelmére - ha az alperes az első tárgyalást elmulasztja, és írásbeli védekezést nem terjesztett elő. Tekintettel arra, hogy a bírósági meghagyást az alperes mulasztása miatt bocsátották ki, a bíróság marasztalja az alperest a felperes költségeiben, melynek megtérítését az alperes későbbi pernyertessége esetén sem követelheti. A bírósági meghagyás ellen bármelyik fél ellentmondással élhet, melynek illetékmértéke az illetékalap 3%-a, de legalább 5 000 forint, legfeljebb 450 000 forint.
Az Itv. az egyezségi kísérletre történő idézés iránti kérelem, és szóbeli kereset azonnali tárgyalása iránti kérelem kapcsán kedvező illetékmértéket - 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint - állapít meg abból a célból, hogy a feleket a kedvezőbb illetékrendelkezésekkel is ösztönözze arra, hogy éljenek a perelhárítás eme eszközeivel. Amennyiben azonban az első tárgyaláson nem fejeződik be a jogvita rendezése, azaz nem kerül sor egyezségkötésre, és a felperes kéri, akkor a bíróság a keresetet jegyzőkönyvbe foglalja. Erre az esetre írja elő az Itv. 42. § (2) bekezdésének első mondata, hogy a már megfizetett illetéket ki kell egészíteni a peres eljárás illetékére.
A végrehajtási eljárásban az illeték mértéke 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 200 000 forint, azonban ha a végrehajtás foganatosítása a fővárosi bírósági, illetőleg a megyei bírósági végrehajtó feladatkörébe tartozik, akkor annak mértéke magasabb lesz, 3%, de legalább 8000 forint, legfeljebb 450 000 forint.
A kereset különféle típusai közül a leggyakoribb a marasztalásra irányuló kereset. Marasztalásra irányul a kereset akkor, ha a felperes azért fordul a bírósághoz, hogy az az ellenérdekű felet valamilyen szolgáltatásra, helytállásra vagy valamilyen magatartás tűrésére kötelezze. Ha a kötelezett a bíróság marasztaló határozatának jogerőre emelkedését követően terjeszt elő kérelmet a részletekben való teljesítés, a már megállapított részletekben való teljesítés módosítása iránt, vagy pénzben való marasztalás esetén a részletfizetés engedélyezése iránt, ennek illetéke 1%, de legalább 5000, legfeljebb 18 000 forint. Ha az előző tartalmú kérelmeket még a határozat jogerőre emelkedése előtt nyújtja be, akkor annak illetékfizetési vonzata nincs.
A polgári peres eljárásban is helye lehet - a Pp.-ben rögzített esetekben - pénzbírság kiszabásának, melynek legmagasabb összege 500 000 forint, azzal, hogy az nem haladhatja meg a pertárgy értékét. A bíróság - egyetlen esetet leszámítva - saját belátásától függően alkalmazhatja e szankciót az eljárásban résztvevővel szemben, ha például perbeli jogait rosszhiszeműen gyakorolja, a tárgyalás rendjét megzavarja, stb. A pénzbírság behajtására és hovafordítására azokat a jogszabályokat kell alkalmazni, amelyek a bíróságok által büntetőügyben kiszabott pénzbüntetésekre irányadók. Mivel a Be. alapján a pénzbüntetés halasztására, illetve részletekben való megfizetésére lehetőség van, így ugyanez érvényes a polgári eljárásban fizetendő pénzbírságra is, azaz lehetőség van annak megfizetésére részletfizetést vagy fizetési halasztást kérni, melynek illetéke 1%, de legalább 5000, legfeljebb 18 000 forint.
Az egyéb nemperes eljárásokban az illeték - a közigazgatási nemperes eljárás kivételével, melyre tételes illetékmérték került meghatározásra - az eljárás tárgya értékének 3%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 150 000 forint. Nyilvánvalóan nem alkalmazható ezen mérték a fizetési meghagyásos, illetve végrehajtási eljárásokban sem - melyek szintén nemperes eljárások -, mivel ezekre már külön illetékmértékek megállapításra kerültek. Az egyéb nemperes eljárás közé sorolható például az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás - melyben a Legfelsőbb Bíróság hoz határozatot -, sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítása, stb.
A fizetési meghagyásos eljárás, mint már említettük, a közjegyző hatáskörébe tartozó polgári nemperes eljárás, amely a kötelezett ellentmondása folytán polgári peres eljárássá alakul át. Jellemzően a kisebb értékű pénzköveteléseket szokták ilyen úton érvényesíteni.
A pénz fizetésére irányuló, lejárt követelés fizetési meghagyás útján is érvényesíthető, kivéve, ha a kötelezettnek nincs ismert belföldi idézési címe, vagy ha a munkaviszonyból származó pénzkövetelés érvényesítésére irányuló ügyben az ügy tárgya a jogviszony keletkezése, módosulása, megszűnése vagy a munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése miatt alkalmazott jogkövetkezmény, illetve fegyelmi vétség miatt alkalmazott jogkövetkezmény.
Csak fizetési meghagyás útján (vagy a Pp. 127. §-ában meghatározott módon (a szóbeli kereset azonnali tárgyalása, illetve egyezségi kísérletre idézés) érvényesíthető a kizárólag pénz fizetésére irányuló olyan lejárt követelés, amelynek a Pp. 24. és 25. §-a szerint számított összege az egymillió forintot nem haladja meg, feltéve, hogy a kötelezettnek van ismert belföldi lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetve székhelye vagy képviselete (idézési cím) és a pénzkövetelés nem munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati jogviszonyból, szolgálati jogviszonyból, szövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonyából és a bedolgozói jogviszonyból (a továbbiakban együtt: munkaviszony) ered.
A fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a 42. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetéket kell fizetni, amelybe a fizetési meghagyásos eljárásért fizetett díjat be kell számítani.
A fizetési meghagyásos eljárásban fizetett díj beszámításához hasonló beszámítási szabály érvényesül a birtokháborítás megszüntetése iránti perben. A birtokvédelem szabályait a Ptk. rendezi, mely alapján az, akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését. Ez az eljárás az Itv. 102. §-a (1) bekezdésének w) pontjában foglaltakra figyelemmel közigazgatási hatósági eljárási illeték hatálya alá tartozik, kezdeményezéséért 2200 Ft általános tételű közigazgatási hatósági eljárási illetéket kell a kérelmezőnek lerónia. A jegyző határozata ellen közigazgatási hatósági úton nincs jogorvoslatnak helye, az a fél, aki a jegyző döntését sérelmesnek tartja, a bíróságtól kérheti annak megváltoztatást.
A birtokháborítás megszüntetése iránti per illetéke kapcsán az Itv. 42. § (4) bekezdése rögzíti, hogy a fizetendő bírósági eljárási illetékbe be kell számítani a közigazgatási hatósági eljárás illetékét is. Mivel a birtokháborítás megszüntetése iránti per közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásnak minősül, ennek illetéke az Itv. 43. § (3) bekezdése szeint 20 000 forint, melyből tehát a 2200 forintos közigazgatási eljárási illeték levonásra kerül. Végeredményben a kereseten lerovandó illeték 17 800 forint lesz.
5. Tételes illetékek
Az Itv. rendelkezései értelmében vannak olyan perek, illetve nemperes eljárások, amelyeknél a fizetendő illeték mértéke nem százalékosan, hanem tételesen, tehát az illetékalaptól függetlenül van meghatározva. Ilyenként szinte köztudott a peres eljárások közé tartozó házassági bontóper 12 000 forintos illetéke. Mint ahogyan az eszmei pertárgyértéknél is, az Országgyűlés döntésének függvénye valamennyi tételes illetékmérték, melyek jellemzően nem fedezik az eljárás lefolytatásával felmerülő költségeket.
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény értelmében a közigazgatási eljárásban hozott egyes végzések elleni felülvizsgálati kérelmek közigazgatási nemperes eljárásban kerülnek elbírálásra.
Ezen eljárások illetékét korábban az Itv. általános szabályai szerint kellett meghatározni. Tekintettel azonban arra, hogy az Itv. 43. §-ának (3) bekezdése a közigazgatási határozat bírói felülvizsgálatáért tételes illetéket állapít meg, a szabályozás egységessége érdekében a törvény a közigazgatási végzések nemperes eljárásban történő felülvizsgálatáért szintén tételes - a korábbinál alacsonyabb mértékű, 7500 forintos - eljárási illetéket állapít meg.
6. A csőd- és felszámolási eljárás illetéke
A csődeljárás és a felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozó nemperes eljárás. Az eljárás megindításáért fizetendő illeték mértéke mindkét eljárás tekintetében tételesen, mégpedig a gazdálkodó szervezetek jogi személyiségének meglététől függően kerültek meghatározásra.
A Cstv. szerint a csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós - a csődegyezség megkötése érdekében - fizetési haladékot kezdeményez, illetve csődegyezség megkötésére tesz kísérletet. Az eljárás célja az adós fizetőképességének helyreállítása, ennek sikertelensége esetén pedig a hitelezők kielégítése. Az Itv. 44. § (1) bekezdése szerint ennek az eljárásnak a lefolytatása jogi személyek esetében 30 000 forint, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetében pedig 20 000 forint illeték alá esik.
A felszámolási eljárásra akkor kerül sor, ha a cég fizetésképtelenné válik. A felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. Jogi személyek felszámolására irányuló bírósági eljárásért 50 000 forintot, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetében pedig 25 000 forint illetéket kell fizetni.
A Cstv. 22. §-a (1) bekezdés b) pontja értelmében a felszámolási eljárást egyrészt az adós, a hitelező vagy végelszámoló kérelmére folytatják le, másrészt az eljárás indulhat hivatalból - a Cstv. 22. § (1) bekezdés a), c) és d) pontja alapján. Ha a csődeljárásban egyezség nem jön létre, illetve a cégbíróság értesítése alapján, ha a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánította, vagy a törlési eljárás során a cég felszámolási eljárását kezdeményezte, illetve a büntetőügyben eljáró bíróság értesítése alapján, ha a jogi személlyel szemben alkalmazott pénzbírság behajtása érdekében lefolytatott végrehajtás nem vezetett eredményre, a bíróság a felszámolási eljárást hivatalból indítja meg. Ilyenkor az eljárás nem minősül kérelemre induló eljárásnak, azaz az illetékkötelezettség kérdése fel sem merülhet.
Megjegyzendő, hogy az Itv. 62. § (1) bekezdés i) pontja értelmében a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg a munkaviszonyból származó munkabér- és egyéb követelésre tekintettel indított felszámolási eljárásokban, valamint a csőd-, a felszámolási és a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása alatt a vagyonfelügyelő, a felszámoló, illetve a pénzügyi gondnok által indított bírósági eljárásokban.
7. A cégbírósági eljárás illetéke
A Ctv. értelmében cég - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az a jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel, üzletszerű gazdasági tevékenység folytatása céljából jön létre. Egy jogalany a cégnyilvántartásban akkor szerepelhet, ha bejegyzését jogszabály kötelezővé vagy lehetővé teszi. A cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásokban a megyei (fővárosi) bíróság mint cégbíróság jár el.
A tőkeemelést terhelő közvetett adókról szóló 2008/7/EK irányelvre tekintettel megjegyezzük, hogy az irányelv lehetővé teszi a gazdasági társaságok vonatkozásában az ún. "tőkeilleték" kivetését, mely közteher kizárólag a székhely, ennek hiányában a telephely illetve fióktelep szerinti tagállamban alkalmazható, alapját a gazdasági társaságokhoz kapcsolódó olyan események képezhetik, mint a megalakulás, beolvadás, tőkeemelés, eszközök növelése, székhely-, illetve telephelyváltozás, hitelfelvétel. A szabályozás értelmében az illeték alapja a tőkenövekedés és a hitelösszeg névértéke lehet. Maximális mértéke 1%.
A "tőkeilleték" fogalmát a magyar adójog nem ismeri, azonban a cégbejegyzésért fizetendő illeték - mely a bírósági eljárás lefolytatásával felmerülő költségek ellentételezésére hivatott - 2003. december 31-ig a társaság tőkéjének meghatározott százalékában volt kifejezve, mely a tőkeforgalmi irányelvbe való ütközés kérdését vetette fel. A hatályos rendelkezések értelmében azonban a cégbírósági eljárási illeték mértéke a jogi személyiség meglététől, illetve a cégformától függ, így fel sem merülhet annak gyanúja, hogy hazánkban tőkeilleték alkalmazására kerülne sor.
A BDT.2009. 2158. számú eseti döntés is kimondta, hogy a cégbejegyzési eljárásban illetékként és közzétételi költségtérítésként fizetett díjak nem minősülnek a tőkeemelést terhelő közvetett adókról szóló 69/335/EGK irányelv által tiltott fizetési kötelezettségnek.
Egy társaság székhellyel minden esetben rendelkezik, ugyanakkor fióktelep (telephely) nem feltétlenül szükséges a megalakuláshoz. Amennyiben viszont a cégbejegyzésre irányuló kérelemben fióktelep bejegyzését is kérik, a cégbejegyzési illetéken kívül további illetéket nem kell fizetni. Természetesen más a helyzet akkor, ha már egy bejegyzett cég dönt úgy utólag, hogy fióktelepet hoz létre. Ez esetben ugyanis szükséges a társasági szerződés módosításával egyidejűleg a változásbejegyzési kérelem benyújtásáról, illetve a változásbejegyzés illetékének megfizetéséről gondoskodni.
A Ctv. 2007. szeptember 1-jétől hatályos szabályai értelmében lehetőség van egyes társasági formák esetében ún. egyszerűsített cégeljárás keretében kérni a cégbejegyzést. Az egyszerűsített cégeljárás keretében történő cégbejegyzés közkereseti, betéti, korlátolt felelősségű társaság illetve zártkörűen működő részvénytársaság vonatkozásában kérhető. Az ilyen típusú cégalapítási eljárásban a Ctv.-hez csatolt 4-9. számú mellékletbe foglalt szerződésminták kitöltésével kell elkészíteni a létesítő okiratot az adott társasági formához igazodóan, a szerződésmintához egyidejűleg csatolni szükséges a Ctv. 3. számú melléklet I. része által felsorolt okiratokat.
Az egyszerűsített cégeljárásban ún. "ügyvédkényszer" van, vagyis az eljáró jogi képviselőnek nyilatkozni kell arról, hogy a benyújtott okiratok törvényességi szempontú vizsgálatát elvégezte. A bejegyzési kérelmet (amely tartalmazza a társasági szerződést, a csatolandó okiratokat és a jogi képviselő fent említett nyilatkozatát) az egyszerűsített cégeljárás teljes ideje alatt a jogi képviselő őrzi, és minden esetben, amikor a cégbíróság részéről az okiratokkal kapcsolatban akár tartalmi, akár jogszerűségi kétség merül fel, köteles információval szolgálni a bíróság felé.
A cégbíróság a bejegyzési kérelem elbírálása során megvizsgálja, hogy a bejegyzést kérő jogi képviselőjének meghatalmazása, a bejegyzési kérelem kitöltése és a jogi képviselőnek a bejegyzési kérelembe foglalt nyilatkozata megfelel-e a jogszabályoknak, valamint hogy a bejegyzést kérő a bejegyzéshez szükséges okiratokat csatolta-e kérelméhez, továbbá, hogy - amennyiben a bejegyzést kérő nem élt a névfoglalás lehetőségével -, a cég választott neve jogszabályszerű-e. Az eljárás során hiánypótlásra történő felhívásnak nincs helye. A bejegyzés időtartama tehát ebben az új eljárásban jelentős módon lerövidül a korábbi bejegyzési határidőkhöz képest, hiszen a cégbíróság a kérelem beérkezését követő egy munkaórán belül határoz a bejegyzésről.
Tekintettel arra, hogy ez az egyszerűsített eljárás kevesebb munkaterhet jelent a bíróság számára, azaz a cégbejegyzés kisebb költségigényű, az Itv. 45. § (3) bekezdése a nem egyszerűsített cégbejegyzéshez képest egy jelentősen kisebb mértékű, 15 000 forintos eljárási illetéket állapít meg erre az eljárásra.
Abban az esetben, ha az egyszerűsített cégbejegyzésre irányuló kérelem benyújtása után kiderül, hogy a kérelmező az egyszerűsített bejegyzés igénybevételére nem jogosult, a cégbíróság felhívást bocsát ki az illeték Itv. 45. §-ának (1) bekezdésében foglalt - a nem egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzés illetékének megfelelő - összegre történő kiegészítésre. Az egyszerűsített cégbejegyzés igénybevételére akkor nem jogosult valamely cég, ha a Ctv. mellékletét képező szerződésmintából akár elhagynak, akár ahhoz hozzátesznek rendelkezéseket, pontokat, ugyanis így a szerződés már nem tekinthető szerződésmintának. Ezzel esik egy tekintet alá az is, ha a szerződésből kizárólag a szerződésmintára való utalás kerül ki, illetve, ha azon kitölthető szövegrészek nem képezik a szerződés részét, amelyek a törvényi minta részei (ha a szerződésből elhagyják - nem pedig üresen hagyják vagy kihúzzák - például a cég fióktelepére vonatkozó pontot arra tekintettel, hogy a cégnek nincs fióktelepe). Amennyiben tehát a törvényi szerződésmintán változtatnak, akkor a szerződés nem minősül szerződésmintának. Ebben az esetben nincs helye a cégbejegyzési kérelem elutasításának, a cégbíróság a kérelmet az egyedi szerződésekre vonatkozó szabályok szerint bírálja el.
Ilyenkor tehát zártkörűen működő részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság esetében 100 000 forintra, közkereseti és betéti társaság esetén 50 000 forintra kell kiegészíteni az illeték összegét.
Az Itv.-ben nem nevesített cégbírósági eljárások megindításakor 15 000 forint a fizetendő illeték összege. E tétel alá legnagyobb számban a változásbejegyzési eljárások tartoznak. A szabályozásból az is következik, hogy a bejegyezni kért adatok számától függetlenül 15 000 forintot kell fizetni az alábbi kivétellel.
A már működő cégek változásbejegyzési eljárásában főszabályként 15 000 forint illetéket kell megfizetni. Azonban lehetnek olyan bonyolult eljárások, amelyekben az adott változásbejegyzési kérelem elbírálása a cégbíróságoktól összetettebb és időigényesebb munkavégzést igényel. Ilyen bonyolult ügynek számít tehát az átalakulás, a minősített többséget biztosító befolyás létrejötte, az elismert vállalatcsoportként való működés, illetőleg a nyilvánosan működő részvénytársaság adataira vonatkozó változásbejegyzés. Az ezek vonatkozásában előterjesztett változásbejegyzési eljárás illetéke 50 000 forint. Ez az illeték viszont magában foglalja az átalakulással, minősített többséget biztosító befolyás létrejöttével, valamint elismert vállalatcsoportként való működés bejegyzésével egyidejűleg bejelentett más változásokért - például fióktelep létesítése miatti változás bejegyzésért - fizetendő illetéket is.
A BDT.2009. 2072. számú döntésben a bíróság kimondta, hogy minősített befolyásszerzés csak két- vagy többtagú társaságnál valósulhat meg, egyszemélyes társaságnál fogalmilag kizárt. Emiatt a Kft. (Rt.) egyszemélyessé válásával összefüggő változásbejegyzési kérelem illetéke 15 000 Ft.
A változásbejegyzésért főszabályként fizetendő 15 000 forint helyett más illetékösszeg, a cégbejegyzésért fizetendő illeték 40%-át kell megfizetni abban az esetben is, ha a cég vagyonában következik be változás. Ez tehát a nyilvánosan működő részvénytársaság illetve az európai részvénytársaság esetén 240 000 forintot, zártkörűen működő részvénytársaság valamint korlátolt felelősségű társaság és egyéb jogi személyek esetében 40 000 forintot, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe és külföldi vállalkozás közvetlen kereskedelmi képviselete esetén 20 000 forintot, egyéni cég esetén pedig 12 000 forintot jelent. Ez az összeg magában foglalja azokért a változásokért fizetendő illetékeket is, melyet a vagyonban bekövetkező változással egyidejűleg jelentenek be.
Ha a változásbejegyzési kérelem a cég vagyonában bekövetkezett változásra és egyidejűleg átalakulásra, minősített többséget biztosító befolyás létrejöttére vagy elismert vállalatcsoportként való működésre, nyilvánosan működő részvénytársaság adataiban bekövetkezett változás bejegyzésére irányul, akkor a cégbejegyzéséért fizetendő illeték 40%-át kell megfizetni a kérelemben.
Az Itv. 45. § (3) bekezdésében előírt 15 000 forintos illeték nem csupán a változásbejegyzési, hanem valamennyi más cégbírósági eljárás megindításáért fizetendő. Így például a következő esetekben:
A Ctv. 6. §-a alapján a cégeknek lehetőségük van arra, hogy névfoglalással éljenek, ami azt jelenti, hogy ha a választott cégnév a cégnyilvántartásba bejegyezhető, a cégbíróság végzésével a megjelölt cégnevet hatvannapos időtartamra a kérelmező részére lefoglalja és a cégnevek elektronikus úton vezetett nyilvántartásában feltünteti. Ez alatt az idő alatt más jogalany ezzel a cégnévvel a cégnyilvántartásba nem jegyezhető be, illetve a cégnév nem foglalható le. A cégbíróságnak a nyilvántartásba vétel elutasításáról hozott határozata ellen jogorvoslatnak helye nincs. Ha a cég bejegyzésére, illetve a cégnév változásának bejegyzésére irányuló kérelem benyújtására hatvan napon belül nem kerül sor, a névfoglalás megszűnik.
Mivel a névfoglalási eljárásnak tételes illetéke nem került rögzítésre, így - figyelemmel az Itv. 45. § (3) bekezdésére - eljárási illetéke 15 000 forint.
A gazdasági társaság megszűnésének egyik esete a végelszámolás. A Ctv. 55. § (1) bekezdése értelmében a cégnek - az egyszerűsített végelszámolás kivételével - tizenöt napon belül változásként kell bejelentenie a cégbíróságnak a végelszámolás megindítását. A cégbíróság változásbejegyzési végzést hoz. Mivel az Itv. külön nem nevesíti a végelszámolás bejegyzéséért fizetendő illetéket, ezért az 15 000 forint eljárási illeték alá esik.
Mint ahogyan arról már szó volt, illetékmentességet nem csupán az Itv., de más törvény is megállapíthat. A Ctv. 53. §-a értelmében a változást illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet bejelenteni a cégbíróságon, ha a változás a cég tevékenységi körét érinti - ideértve a statisztikai nómenklatúra változását is -, illetve, ha a változás állami vagy önkormányzati döntés alapján a cég székhelyének (telephelyének, fióktelepének) más megye illetékességi területéhez való csatolására vagy a cégjegyzékbe bejegyzett helységnév, utcanév, illetve házszám változására vonatkozik.
Az adószám, valamint a statisztikai számjel változását az azt megállapító szervezet, a cég pénzforgalmi számlájával kapcsolatos változást pedig a számlát vezető pénzügyi intézmény közli a cégbírósággal elektronikus úton. A változás bejegyzése - szintén illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül - automatikusan, elektronikus úton történik meg.
A cégjegyzék adatairól cégmásolat, cégkivonat vagy cégbizonyítvány kiadása kérhető. A cégmásolat a cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adatát, a cégkivonat a cégjegyzék fennálló adatait, a cégbizonyítvány pedig - a kérelemtől függően - a cégjegyzék egyes fennálló vagy törölt adatait tanúsítja hitelesen, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a cégjegyzékben nem szerepel(t). A cégmásolat elkészítéséért 7000 forint, a cégkivonatért 5000 forint, a cégbizonyítvány kiállításáért pedig 3000 forint illetéket kell fizetni.
2006. február 15-étől a cégbírósági eljárási illetékek köre kibővült a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratok elektronikus úton történő megküldéséért, illetve papíralapú másolatáért fizetendő illetékkel. Ezen eljárásért cégiratonként 2000 forint illetéket kell fizetni.
A Ctv. már a 2006. július 1-jei hatálybalépésével lehetővé tette - a papír alapú ügyintézés mellett alternatív lehetőségként - a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elektronikus úton való benyújtását, ezzel összhangban pedig a cégbírósági eljárási illeték elektronikus úton való megfizetését is.
2008. július 1-jétől a cég bejegyzése, illetve a cég változásbejegyzése iránti kérelem kizárólag elektronikus úton nyújtható be, ezen időponttól kezdve a cégbírósági eljárási illetékek is kizárólag elektronikus úton fizethetőek meg, a korábbi szabályozással ellentétben, mely a papíralapú bejegyzési kérelmek benyújtása esetén az illetéknek illetékbélyegben való megfizetését írta elő.
A Ctv. 37. § (3) bekezdése alapján a jogi képviselő kötelezettsége az elektronikusan készített bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem és annak elektronikus - egyes estekben a jogi képviselő által elektronikussá alakított - mellékleteinek egyesített elektronikus okiratba foglalása és beküldése a céginformációs szolgálathoz. Mindez kiegészült azzal, hogy 2009. július 1-jétől a kormányzati portál útján is benyújthatók az előző kérelmek.
A Ctv. 37. § (4) bekezdése szerint az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést elektronikus úton kell megfizetni a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtását megelőzően, a céginformációs szolgálat honlapjáról letöltött illeték, valamint költségtérítési ügyazonosító szám feltüntetésével. Az illetéket a cégbíróságnak a kincstárnál vezetett illetékbevételi számlájára, a közzétételi költségtérítést pedig az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak a kincstárnál vezetett számlájára kell utalni. Az illeték és a költségtérítés befizetésének összegéről és időpontjáról a kincstár - a bejegyzést kérő jogi képviselőjének minősített elektronikus aláírással ellátott kérelmére, amelyben az ügyazonosító számokat fel kell tüntetni - egy munkanapon belül elektronikus úton fokozott biztonságú aláírással ellátott igazolást küld. Az igazolásokat a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez mellékelni kell.
A Ctv. 37. § (5) bekezdése alapján az eljárási illeték és a közzétételi költségtérítés a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás megindításának napján is megfizethető, amennyiben a kérelem benyújtásával egyidejűleg a jogi képviselő a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemben nyilatkozik arról, hogy az illeték és közzétételi költségtérítés átutalásra került. Az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést elektronikus úton kell megfizetni a céginformációs szolgálat honlapjáról letöltött illeték, valamint költségtérítési ügyazonosító szám feltüntetésével. Az illetéket a cégbíróságnak a kincstárnál vezetett illeték-bevételi számlájára, a közzétételi költségtérítést pedig az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak a kincstárnál vezetett számlájára kell utalni. Az illeték és közzétételi költségtérítés befizetésének összegéről és időpontjáról a kincstár egy munkanapon belül fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott igazolást küld a cégbíróság részére, amelyben az ügyazonosító számokat fel kell tüntetni. Amennyiben az igazolás a kérelem benyújtásától számított 5 munkanapon belül nem érkezik meg a kincstártól, a cégbíróság haladéktalanul értesíti az állami adóhatóságot, amely a körülmények tisztázása után a meg nem fizetett illetéket, illetve közzétételi költségtérítést behajtja.
A jogorvoslat illetéke a polgári eljárásban
8. A fellebbezés illetéke
Az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek, mint rendes jogorvoslatnak van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen. A fellebbezés határideje a határozat közlésétől számított tizenöt nap.
A polgári eljárásban a fellebbezés illetéke, annak meghatározási módja tekintetében igazodik az első fokú eljárás illetékéhez. Az illeték alapja a pertárgy értéke, illetve, ha az nem állapítható meg, akkor az Itv. 39-41. §-ban meghatározott eszmei pertárgyérték, mértéke pedig százalékos mértékű vagy tételes.
A fellebbezési eljárásban releváns az a körülmény, hogy ítélet vagy végzés ellen nyújtották be a jogorvoslati kérelmet. Ha ítélet ellen fellebbeznek, akkor a fizetendő illeték az első fokú eljárásban megállapított illetékalap után 6%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb 900 000 forint; ha végzés ellen, akkor az illetékmérték 3%, de legalább 5 000 forint, legfeljebb 175 000 forint.
Az általános mértékekhez képest rögzítésre kerültek speciális tételű fellebbezési illetékek is: házassági bontóperben született ítélet elleni fellebbezés esetén az illeték 8 000 forint. Ha az ítélet vagyonjogi rendelkezését támadják - kivéve a lakáshasználatra vonatkozó vagyonjogi rendelkezést -, akkor viszont a fellebbezésre főszabályként előírt százalékos mértékkel számított illetéket kell megfizetni.
A Pp. 54. § (1) bekezdése alapján az, akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a más személyek között folyamatban levő per miként dőljön el, a perbe - az első fokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig - az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítása végett beavatkozhat. Arról, hogy a beavatkozásnak helye van, a bíróság határozattal dönt. A beavatkozót megilleti a fellebbezés joga, melynek illetékére a fél által benyújtott fellebbezés illetékére vonatkozó szabályok az irányadók.
A csatlakozó fellebbezés járulékos jellegű rendes perorvoslat, ezért amennyiben a fellebbezés a per főtárgyát nem érinti, a per főtárgyára vonatkozóan csatlakozó fellebbezésnek sincs helye. A csatlakozó fellebbezést akkor terjeszti elő a fellebbező ellenfele, ha a fellebbezéssel megtámadott ítélet megváltoztatását kéri a fellebbező terhére. Ennek tételes illetéke a fellebbezési illeték fele, de legalább 5 000 forint.
A másodfokú bíróság az ítélet elleni fellebbezést többnyire tárgyaláson bírálja el, tárgyaláson kívül - többek között - akkor hoz döntést, ha a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, vagy a teljesítési határidő megváltoztatására, illetve az engedélyezett részletfizetési kedvezmény módosítására vagy mellőzésére vonatkozik. Ilyen esetekben a fizetendő illeték 8 000 forint. A kedvező illetékmérték megállapításának indoka, hogy a tárgyaláson kívül hozott döntések nyilvánvalóan minimális költségvonzatúak.
9. A perújítás illetéke
A perújításnak a Pp. 260. § (1) bekezdése alapján jogerős ítélet ellen van helye, ha
a) a fél olyan tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve, hogy az - elbírálás esetén - reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna;
b) a fél az ítélet hozatalában részt vett bírónak, az ellenfélnek vagy másnak bűncselekménye miatt a törvény ellenére lett pervesztes;
c) a perben hozott ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már korábban jogerős ítéletet hoztak;
d) a keresetlevelet vagy más iratot a fél részére a hirdetményi kézbesítés szabályainak megsértésével hirdetmény útján kézbesítették.
Az ítélethez hasonlóan perújításnak van helye az ítélet hatályú határozatok ellen is, de a Pp. csak az egyezségre vonatkozóan tartalmaz kiemelt rendelkezéseket. Az ítélet elleni perújításra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával perújításnak a bíróság által jóváhagyott egyezség ellen is helye van, a 260. § (1) bekezdés a) pontja alapján azonban csak akkor, ha a perújító fél a perújítás alapjául szolgáló tényről vagy bizonyítékról (ítéletről, határozatról) az egyezség megkötésekor nem tudott.
A jogerős ítélet ellen a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján perújításnak van helye, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága visszamenőleges kizárásával ad helyt alkotmányjogi panasznak.
A perújítás illetéke megegyezik az elsőfokú eljárás illetékével, tekintet nélkül az alapeljárásban már megfizetett illetékekre, hiszen a perújítási eljárás tulajdonképpen az elsőfokú eljárás ismételt lefolytatását jelenti.
10. A felülvizsgálati eljárás illetéke
A felülvizsgálat a rendes jogorvoslat (fellebbezés) alapján hozott jogerős bírósági határozat valamely jogkérdésben megmutatkozó hibájának orvoslására szolgáló, kérelemhez kötött, és a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe utalt rendkívüli jogorvoslat. A jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól - jogszabálysértésre hivatkozással - a fél, a beavatkozó, valamint a rendelkezés reá vonatkozó része ellen az kérheti, akire a határozat rendelkezést tartalmaz. Felülvizsgálati kérelemnek helye van a keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdésének a)-h) pontjai alapján idézés kibocsátása nélkül elutasító és a pert a Pp. 157. § a) és g) pontja szerint megszüntető jogerős végzés ellen is.
A felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot (ítéletet, végzést) hozó bíróságnál kell előterjeszteni, amely az ügy iratait haladéktalanul felterjeszti a döntés meghozatalára jogosult Legfelsőbb Bírósághoz. Hasonlóan a fellebbezés illetékéhez, az illeték mértéke ítélet ellen kért felülvizsgálat esetén a pertárgyérték, illetve eszmei pertárgyérték 6%,-a azonban a fizetendő illeték maximuma a fellebbezés illetékéhez képest magasabb - 2 500 000 forint - összegben került meghatározásra.
Amennyiben a rendkívüli jogorvoslat végzés ellen irányul, akkor az illeték mértéke 3% -, de legalább 7 000 forint, legfeljebb 1 250 000 forint. A felülvizsgálattal megtámadott végzések közül viszont az Itv. kiemeli és tételes, 8 000 forintos illetékmértéket állapít meg azokra, melyeket cégbírósági, valamint csőd- és felszámolási eljárásban hoztak.
A felülvizsgálatot kérő ellenfele - feltéve, hogy maga is jogosult lett volna felülvizsgálatot kérni - csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújthat be akkor, ha a felülvizsgálattal megtámadott jogerős bírósági határozat megváltoztatását is kívánja. A csatlakozó felülvizsgálati kérelem illetéke a felülvizsgálati kérelem illetékének a fele, de legalább 7000 forint, legfeljebb 1 250 000 forint.
11. Jogorvoslati eljárásokban érvényesülő kedvezmények
A jogorvoslati eljárásokban is érvényesülnek fizetési kedvezmények. Az Itv. mentesíti a felet a megismételt eljárás után fizetendő illeték megfizetése alól, ha a bíróság a jogorvoslati (fellebbezési, felülvizsgálati) kérelem, illetve ellenkérelem kereteire tekintet nélkül helyezte hatályon kívül a határozatot. Erre két esetben kerülhet sor: ha az első fokú bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, vagy az ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvényben meghatározott kizárási ok állt fenn. Ezek az ún. abszolút hatályon kívül helyezési okok, amelyek fennállása esetében a bíróságnak nincsen mérlegelési joga, a megtámadott határozatot teljes egészében hatályon kívül kell helyeznie.
Az Itv. 51. § (1) bekezdésének rendelkezése azt az elvet tükrözi, hogy nem lenne méltányos, még egyszer megfizettetni a peres féllel annak az eljárásnak az illetékét, amelyre a bíróság hibája következtében kerül sor.
Hasonló okokból rendelkezik a megfizetett illeték visszatérítéséről az Itv. 51. § (2) bekezdése azokban az esetekben, amikor a perújításra azért került sor, mert a fél a bíróságnak, az ellenfélnek, vagy másnak bűncselekménye miatt - a törvény ellenére - lett pervesztes, vagy a perben hozott ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már korábban jogerős ítéletet hoztak.
12. A büntetőeljárás illetéke
Mivel a büntetőeljárásban - a magánvádas eljárásokat leszámítva - a bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonása hivatalból indul, a sértettnek a büntetőeljárást kezdeményeznie nem kell. Erre tekintettel a büntetőeljárásokban főszabályként - a közvádas eljárásokban - nem kell illetéket fizetni. Az Itv. 52. §-a szoros kivételként szabályozza a kizárólag magánvád alapján folyó eljárások illetékét.
Magánvádas eljárások: a könnyű testi sértés, a magántitok megsértése; a levéltitok megsértése; a rágalmazás; a becsületsértés és a kegyeletsértés. Ezen magánvádas eljárásokban a feljelentés illetéke 5000 forint, a fellebbezés illetéke 6000 forint, a perújítási kérelem és a felülvizsgálati indítvány illetéke pedig 7000 forint.
Ugyanakkor a fenti tételes illetékeket nem kell leróni - az Itv. 57. § (2) bekezdés a) és b) pontja által biztosított tárgyi illetékmentességnél fogva - a magánvádas eljárásban a terhelt és a védő fellebbezéséért, perújítási kérelméért és felülvizsgálat iránti indítványáért, továbbá akkor sem, ha a magánvádas eljárást a személyes meghallgatás megkezdése előtt a bíróság megszünteti, illetve ha az eljárás megszüntetésére kegyelem folytán kerül sor.
13. A polgári jogi igény és az állammal szembeni kártalanítási igény érvényesítésének illetéke
Polgári jogi igényt a büntetőeljárás során a sértett, halála esetén örököse, kivételesen pedig - a Pp.-ben meghatározott feltételek esetén - az ügyész is érvényesíthet. Tekintve, hogy ennek elbírálása a polgári eljárás körébe tartozik, ezért - bár a büntető ügyben eljáró bíróság jár el - ilyen esetben mind a büntető eljárásra, mind pedig a polgári peres eljárásra vonatkozó illetéket meg kell fizetni. Az előbbi "kétszeres" illetékfizetés nyilván csak a magánvádas büntetőeljárásokban jöhet szóba.
A büntetőeljárással összefüggésben előfordul, hogy utólag az állammal szemben kártalanítási igényt támasztanak, melynek illetéke a polgári peres eljárás illetéke. A kártalanítás módjára és mértékére a Ptk. szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályait is alkalmazni kell.
Az Itv. 62. § (1) bekezdés l) pontja alapján a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg a büntetőeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránt indított perben.
14. A büntetőeljárással kapcsolatos egyes kérelmek illetéke
Kegyelem iránti előterjesztést - hivatalból vagy kérelemre - a büntetőeljárás megszüntetésére a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően az igazságügyért felelős miniszter, a még végre nem hajtott büntetés, a próbára bocsátás és a javítóintézeti nevelés elengedésére vagy mérséklésére, illetőleg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre az igazságügyért felelős miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.
Kegyelmi kérelmet a terhelt, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, valamint a terhelt hozzátartozója nyújthat be.
A büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli utólagos bírósági mentesítést az elítélt, illetőleg törvényes képviselője az alapügyben első fokon eljárt bíróságnál kérheti. Több elítélés esetében a magasabb hatáskörű bíróság, ennek hiányában az a bíróság jár el, amely a legsúlyosabb büntetést szabta ki. Ha a büntetések azonos súlyúak, a bíróságok bármelyike eljárhat. A bíróság az elítéltet kérelemre mentesítésben részesítheti, ha erre érdemes és a szabadságvesztés kiállásától illetőleg végrehajthatósága megszűnésétől a törvényben meghatározott idő eltelt.
Az Itv. 55. § (4) bekezdése kapcsán - a BH2001. 108. számon közzétett eseti döntésében - a Nógrád Megyei Bíróság hangsúlyozta, hogy a magánvádra folyó büntetőeljárásban nincs helye a büntetőeljárás megszüntetésének azon a címen, hogy a feljelentő az eljárási illetéket - a bíróság felhívásában megjelölt határidőn belül - nem rótta le. Amennyiben a magánvádló az illetéket a felhívás ellenére nem fizeti meg, ekkor a bíróság leletet készít, azaz a magánvádas eljárás során az illetékfizetési kötelezettség nem teljesítésének - eltérően a polgári peres eljárástól - nem lehet az a jogkövetkezménye, hogy az eljárás megszüntetésére kerüljön sor.
15. Választottbírósági eljárásban az illeték mértéke
A polgári jogi viták rendezésének alternatív módja a választottbírósági eljárás intézménye. A választottbíróság nem állami szerv, azonban döntését az állam is elfogadja. Az illetékfizetési kötelezettség a döntés állami erővel való felruházását hivatott megjeleníteni. A választottbírósági eljárás a rendesbírósági peres eljáráshoz hasonlóan keresetlevél benyújtásával indul, mely keresetlevél illetékköteles: az illeték az eljárás tárgya értékének 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint, ha pedig az eljárás értéke nem állapítható meg, akkor 10 000 forint.
Az arbitrációnak azonban nem minden esetben, van helye, csak akkor ha:
a) legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, és a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, továbbá
b) a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, és
c) a választottbírósági eljárást választottbírósági szerződésben kikötötték.
Választottbírósági eljárás az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel hiányában is kiköthető, ha azt törvény megengedi.
A választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté, annak végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok irányadók. A választottbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye, csak az ítélet érvénytelenítése kérhető a bíróságtól. A választottbírósági eljárással kapcsolatos ügyek a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak.
Illetékkedvezmények a bírósági eljárásban
16. Illetékmentesség
Az Itv. a bírósági eljárásokban az eljárás kezdeményezőjének különféle illetékkedvezményeket biztosít: illetékmentességet, a mérsékelt illeték intézményét és az illetékfeljegyzési jogot.
Az Itv. 57. § (1) bekezdése a tárgyuknál fogva illetékmentes polgári eljárásokat sorolja fel, amelyekben, tekintet nélkül az eljárást megindító személyre, bírósági eljárási illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik. A tárgyi illetékmentesség egy végleges mentesítés az eljárási illeték megfizetése alól, mivel ez a közteher utólag, egy esetleges pervesztesség esetén sem terheli egyik peres felet sem.
Az Itv. 57. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében a BDT2009. 1953. számú eseti döntésben a bíróság kimondta, hogy a cégbíróság az egyszerűsített cégeljárásban előterjesztett kérelmet - noha hiánypótlási felhívás kiadásának nincs helye - érdemi vizsgálattal bírálja el, így a kérelem elutasítása esetén az eljárási illeték visszaigénylésére nincs lehetőség.
Az EBH.2007. 1623. és az EBH.2009. 2052. számú elvi határozatok pedig hangsúlyozták, hogy választottbírósági kikötés esetén a bíróság a pert nem szüntetheti meg hivatalból, csak valamelyik vagy mindkét fél közös kérelmére. A kérelemre megszüntetett perben a lerótt illeték visszatérítésének nincs helye, de a felet az Itv. 58. §-a szerinti illetékkedvezmény illeti meg.
Az Itv. 57. § (1) bekezdése kapcsán a Legfelsőbb Bíróság 2/2010. (III. 23.) Közigazgatási jogegységi határozata kimondta, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 82. § (1) bekezdésében és 84. § (2) bekezdésében szabályozott, a választási bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata iránti nemperes eljárás nem tárgyi illetékmentes.
A választási bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt a megyei (fővárosi) bíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság előtt indított nemperes eljárásért az Itv. 42. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott mértékű illetéket kell megfizetni és az eljárásban a kérelmezőt nem illeti meg az Itv. 62. §-a szerinti tárgyi illetékfeljegyzési jog sem.
Az 57. § (2) bekezdésében felsorolt, büntetőügyekben illetékmentes eljárások között több olyan eljárás is szerepel, amely csak akkor illetékmentes, ha a megindítására irányuló kérelmet meghatározott személy (pl. terhelt, védő, elítélt) nyújtja be. Ezek az illetékmentességi szabályok tehát kombináltan tartalmaznak személyi és tárgyi illetékmentességi elemeket.
17. Mérsékelt illeték
A mérsékelt illetékre vonatkozó szabályokkal a jogalkotó ösztönözni kívánja a feleket a peres eljárások mielőbbi lezárására. A mérséklés annál nagyobb mértékű minél korábbi szakaszban kerül sor a megegyezésre, illetve a követelés elismerésére. Így az Itv. 58. § (1) bekezdése alapján az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a, ha a peres eljárás az első tárgyaláson lezárul. Ilyen mértékű mérséklés jár azokban a nemperes eljárásokban is, ahol a kérelemtől való elállásra a bíróság érdemi határozatának meghozatala előtt kerül sor.
A másodfokú eljárásban a fellebbező felet csak akkor illeti meg a 10 %-os mérsékelt illeték kedvezménye, ha a fellebbezését a tárgyalás megkezdése, illetve a tárgyaláson kívüli elbírálás esetén az elbírálás időpontja előtt visszavonta. A fellebbezés később történő visszavonása a fellebbezési illeték mértékét nem érinti. A csatlakozó fellebbezés önálló visszavonására is e szabályok irányadók.
A 30 % és 50 %-os mérsékelt illeték megállapítása esetén a másodfokú bíróság az illetékkedvezményt nemcsak a fellebbezés és csatlakozó fellebbezés, hanem az elsőfokú eljárás kereseti (viszontkereseti) illetéke tekintetében is alkalmazza, de csak a fellebbezéssel (csatlakozó fellebbezéssel) érintett abban a körben, amelyben a per megszüntetésére (szünetelés folytán történő megszűnésére, vagy az egyezségre) figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül kell helyezni.
A közvetítői tevékenység igénybevételéhez kapcsolódó illetékkedvezmények
2009. január 1-jétől az Itv. 58. § (3) bekezdése értelmében az első tárgyalás utáni egyezségkötés esetén alkalmazható kedvezményes, 50%-os illetékmérték tovább csökkenthető a mediáció költségével (a közvetítő bruttó díjával). A mediátor díja nem korlátlanul, hanem maximum 50 000 forint erejéig vonható le az illeték 50%-ából, azonban az így befizetett illeték összege nem lehet kevesebb a peres eljárás illetékének 30%-ánál.A közvetítői tevékenység célja, hogy a polgári jogviták bíróságon kívüli rendezését elősegítse, és így a vitás felek ügye - tekintettel a bíróságok leterheltségére, a bírósági eljárások elhúzódására - sokkal gyorsabban és hatékonyabban rendeződjön. A közvetítés olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése, a vitában nem érintett harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett, illetve a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli egyezség létrehozása.
2009. január 1-jétől kiegészült az Itv. azzal az illetékkedvezménnyel is, amely szerint ha a felek nem az első tárgyalást követően fordulnak mediátorhoz, hanem még a polgári eljárás megindítását megelőzően, akkor a közvetítői eljárás eredménytelenségét követően megindított polgári eljárás kezdeményezéséért a közvetítő általános forgalmi adóval növelt - az illetékfizetésre kötelezett fél által viselt - díjával, de legfeljebb 50 000 forinttal csökkentett összeg fizetendő eljárási illetékként. Ugyanakkor az így fizetett illeték nem lehet kevesebb az egyébként fizetendő illeték 50%-ánál.
A már eredetileg is illetékkedvezményként funkcionáló mérsékelt illeték további csökkentésével az elérni kívánt cél, hogy minél többen vegyék igénybe ezt az alternatív vitarendezési módot, még a polgári eljárás megindítását megelőzően, vagy akár azzal párhuzamosan is, és ne legyen visszatartó erő az, hogy a mediációs eljárásban fizetett közvetítői díj mellett még a polgári eljárás illetéke is fizetendő.
Az illetékkülönbözet visszatérítése
A mérsékelt illeték megállapítása esetén az Itv. 80. § (1) bekezdés i) pontja alapján van lehetőség az illetékkülönbözet visszatérítésére. Az illeték a megfizetését követő öt éven belül téríthető vissza. Amennyiben a mérsékelt illeték megállapításának törvényi feltételei fennállnak, a bíróság az általa hozott határozat rendelkező részében megállapítja a mérsékelt illeték összegét, a határozat indokolásában pedig utal az annak alátámasztásául szolgáló tényekre és jogszabályokra. Ha az illeték megfizetése illetékbélyeggel történt, a bíróság a határozatát a székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak küldi meg. Ha az illeték megfizetése pénzben történt, a bíróság a határozatot annak az állami adóhatóságnak küldi meg, amelynek számlájára az illetéket befizették. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az illeték visszatérítése nem automatikusan történik, a félnek kérelmet kell intéznie az állami adóhatósághoz.18. Illetékfeljegyzési jog
Kedvező szabályozás az eljárást megindító fél szempontjából az illetékfeljegyzési jog intézménye, melynek lényege, hogy a bírósági eljárást kezdeményezőt mentesíti az illeték megelőlegezése, azaz az eljárás kezdeményezésekor való megfizetése alól. Ugyanakkor ez nem végleges mentesítés, mivel az eljárás befejezésekor azt annak kell megfizetnie, akit a bíróság erre kötelez. Mivel a feljegyzett illeték az államnak járó közteher, az nem lesz része a perköltségnek. Ebben az esetben a bíróság az eljárást lezáró határozatában a feljegyzett illetékről az államnak járó illetékként, és nem perköltségként határoz. Az illetékfeljegyzési jog hatálya jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a kérelem előterjesztésétől kezdve a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjed.
Az illetékfeljegyzési jog pervesztesség esetén nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltségek, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) megtérítésének kötelezettségét [Pp. 86. § (2) - (3)].
Az illetékfeljegyzési jog lehet személyes vagy tárgyi, aszerint, hogy az az eljárás megindítójának jövedelmi viszonyaitól függően, avagy egy adott eljárás tekintetében áll fenn.
A tárgyi illetékfeljegyzési jogot a jogalkotó a felek jövedelmi és vagyoni viszonyaitól függetlenül, az eljárás tárgyára tekintettel biztosítja. E jog engedélyezése és megvonása nem jöhet szóba, tekintettel arra, hogy e kedvezmény jogszabályon alapul. E jog fennállására a félnek a keresetlevélben, viszontkeresetben, egyéb beadványában csupán utalnia kell, a megfelelő jogszabályi rendelkezésre hivatkozással.
A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban című 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 16/A. § (1) bekezdése értelmében a személyes illetékfeljegyzési jog engedélyezésére, megtagadására, felülvizsgálatára, és megvonására a személyes költségmentességre irányadó szabályokat kell alkalmazni. A költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról a 2/1968. (I. 24.) IM rendelet tartalmaz rendelkezéseket.
A személyes illetékfeljegyzési jogot a fél vagy a beavatkozó kérelmére a bíróság engedélyezi. A kérelmet egy példányban kell előterjeszteni, és ahhoz csatolni kell a 2/1968. (I. 24.) IM rendelet mellékletében rögzített formanyomtatványt, mellyel a kérelmező a vagyoni és jövedelmi viszonyait igazolja. A kérelmezőnek a formanyomtatványon fel kell tüntetnie a saját, illetve a hozzátartozója adóköteles vagyontárgyait és jövedelemforrásait, valamint ingatlanvagyonát is. Ezen igazolások kiállítására a helyi önkormányzat, illetve az állami adóhatóság jogosult.
Az Itv. nem rögzíti az illetékfeljegyzési jog engedélyezésének konkrét feltételeit. A "különösen" szóhasználattal a jogalkotó lehetővé teszi, hogy bírói mérlegelés tárgya legyen ezen illetékkedvezmény. Az Itv. a bírói döntéshez csupán segítséget nyújt, amikor rögzíti, hogy az illeték előzetes megfizetése alóli mentesítés különösen akkor lehet indokolt, ha a fizetendő illeték összege az egy főre eső adóköteles jövedelem 25%-át meghaladja. Elképzelhető tehát az is, hogy ennél magasabb jövedelem mellett is, egyéb méltányolható körülményre tekintettel megállapítja a bíróság a kedvezményre való jogosultságot.
Az illetékfeljegyzési joggal való perlés kedvezménye engedélyezhető gazdálkodó szervezeteknek is, figyelemmel arra, hogy nem kógens rendelkezés az egy főre jutó adóköteles jövedelem meghatározott mértékére való utalás. A költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 2/1968. (I. 24.) IM rendelet 1. § (4) bekezdése alapján jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pont] illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelméhez csatolni kell a bankszámlát vezető pénzintézet - 15 napnál nem régebbi - igazolását a bankszámla egyenlegéről. Ha a gazdálkodó szervezet több bankszámlával rendelkezik egy pénzintézetnél, vagy több pénzintézet vezet részére bankszámlát, mindegyik vonatkozásában köteles az igazolást csatolni.
A gazdálkodó szervezet képviselőjének továbbá írásban nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdálkodó szervezet egyéb bankszámlával nem rendelkezik. Azért, hogy a fenti igazolások valóságtartalma visszaellenőrizhető legyen, a bíróság elrendelheti a gazdálkodó szervezet vagyoni állapotának (ingó, ingatlan vagyon, kintlévőségek, tartozások), továbbá 6 hónapra visszamenőleges bankszámla egyenlegének igazolását is.
Nem mérlegelhető az illetékfeljegyzési jog akkor, ha ügygondnok, eseti gondnok jár el, illetve, ha valakinek érdekében az ügyész vagy erre jogosult szervezet indított pert, mivel ilyenkor a perindítás nem a fél szabad belátásán alapul, ahol a fél mérlegelni tudja egy per minden "kockázatát".
Az illetékfeljegyzési jog kapcsán kifejezetten rögzítésre kerül az is, hogy az arra való jogosultság megállapításánál a féllel egy háztartásban élők, vagyis a házastárs és/vagy a fél eltartására köteles szülő vonatkozásában is teljesülnie kell annak, hogy vagyoni és jövedelmi viszonyaikkal arányban nem álló megterhelés lenne az illeték megfizetése.
Nem részesíthető az illetékfeljegyzési jog kedvezményében a fél, ha perlekedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik, ezen esetek ugyanis már az eljárás kezdeményezésekor előrevetítik a per kimenetelét, vagyis a pervesztést, amelynek az eredménye a pervesztes fél feljegyzett illeték viselésére való kötelezése lenne. Az illetékfeljegyzés célja pedig nem lehet a fizetési kötelezettség teljesítésének elhúzása. Úgyszintén nem alkalmazható az illetékfeljegyzés akkor sem, ha a fél mint engedményes lép fel és valószínű, hogy az engedményezés az illetékfeljegyzési jog kedvezményével való perlés lehetővé tételét célozta.
Az Itv. a következő eljárásokban kizárja az illetékfeljegyzési jog engedélyezését:
a) a házassági bontóperben,
b) a cégeljárásban és
c) a büntetőeljárásokban.
Az illetékfeljegyzési jog automatikusan, azaz külön kérelem nélkül akkor illeti meg az eljárás megindítóját, amikor a bírósági eljáráshoz tárgyánál fogva illetékfeljegyzési jog kapcsolódik. Ilyenkor az eljárást kezdeményezőnek vagyoni és jövedelmi viszonyaira tekintet nélkül nem kell az illetéket előzetesen lerónia. Megjegyzendő, hogy a tárgyi illetékfeljegyzési jog nem mentesíti a bíróságot a költségkedvezmény megadására irányuló kérelem elbírálása alól.
Az Itv. lehetőséget biztosít a bíróságoknak arra, hogy a megjelölt perekben, illetve eljárásokban, ha az összegszerűség megállapítása a bíróságtól függ, és a kereset nem volt nyilvánvalóan eltúlzott, részleges pervesztesség esetén a fél illeték fizetésére kötelezését mellőzze.
A Legfelsőbb Bíróság a Pf.I.25.375/2000. számú ítéletében hangsúlyozta, hogy amennyiben a per a tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezménye alá vonható perek körébe tartozik, de a viszontkereset e körbe nem tartozó igény érvényesítésére vonatkozik, az illetéket a viszontkeresetet előterjesztő fél köteles leróni.
19. Cégbírósági felügyeleti illeték
A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló 2007. évi LXI. törvény 32. § (1) bekezdése az eljárási illetékek vonatkozásában új illetéknemet - cégbírósági felügyeleti illetéket - teremtett a cégbíróságok által lefolytatott törvényességi felügyeleti eljáráshoz kapcsolódóan. Az illetéket - a kérelemre és a hivatalból indult eljárások esetében egyaránt - minden esetben annak a cégnek kell megfizetnie, amelyre vonatkozóan a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás során marasztaló végzést hoz. Az illeték megfizetéséről a cégbíróság a törvénysértő működést megállapító, azaz a céget marasztaló végzésben rendelkezik. Az illeték mértéke 50 ezer forint.
Ezen illetéket kizárólag abban az esetben nem kell megfizetni, ha a hivatalból indult eljárást a cégbíróság jogsértés hiányában szünteti meg. Abban az esetben, ha a cégbíróság a kérelemre indult eljárást szünteti meg jogsértés hiányában, a felügyeleti illetéket, - amely ebben az esetben 15 ezer forint - a kérelmező viseli, amelyre a kérelmezőt a kérelmet elutasító végzésben kötelezi a cégbíróság. Ezen rendelkezés célja, hogy megalapozott, azaz bizonyítékkal kellően alátámasztott esetben kérelmezzék a törvényességi felügyeleti eljárás megindítását.
A cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárása indulhat hivatalból, illetve kérelemre is. Hivatalból jár el a cégbíróság akkor, ha az eljárás lefolytatásának szükségességéről, az arra okot adó körülményről hivatalos eljárása során maga szerez tudomást, vagy az eljárást más bíróság kezdeményezi. Kérelemre pedig akkor vizsgálja meg a cégbíróság a cég működését, ha azt az ügyész; jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése körében, a cég tevékenységének ellenőrzésére jogosult hatóság vagy közigazgatási szerv, illetve a területileg illetékes gazdasági, illetve szakmai kamara; továbbá az kéri, akinek az eljárás lefolytatásához jogi érdeke fűződik, és e jogi érdeket valószínűsíti.
A cégbíróságok törvényességi felügyeleti eljárást folytatnak le, amennyiben megállapítható, hogy:
- a létesítő okirat vagy annak módosítása, illetve a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést megelőzően már fennálló ok folytán törvénysértő,
- a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést követően keletkezett ok miatt törvénysértő,
- a létesítő okirat vagy annak módosítása, illetve a cégjegyzék nem tartalmazza azt, amit a cégre vonatkozó jogszabályok kötelezően előírnak,
- a cég a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítő okiratában foglaltakat,
- törvény a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kötelezővé teszi.
A felügyeleti illeték megfizetése alól természetesen mentesül a személyes illetékmentességet élvező személy. Így például, ha az ügyész kérelmére indul az egyébként eredménytelen törvényességi felügyeleti eljárás, az ügyészség személyes illetékmentességére tekintettel nem kell az illetéket megfizetnie. Ha pedig egy közhasznú nonprofit gazdasági társaság törvénysértő működése kerül megállapításra, akkor őt a személyes illetékmentességére tekintettel illetékfizetés nem terheli.
A cégbírósági felügyeleti illetékre az Itv. 65. §-ában nem szabályozott kérdésekben egyébként a bírósági eljárási illetékre vonatkozó szabályok az irányadók. Ebből következően a cégbírósági eljárásban is alkalmazni kell a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet szabályait. A cégbírósági eljárásban költségmentességnek nincs ugyan helye, viszont e rendelet szabályai alkalmazandók az eljárás megindításakor le nem rótt illeték megfizetésének rendjére. A bíróság tehát a törvényességi felügyeleti eljárást lezáró végzésében a fizetendő illetéket összegszerűen megjelöli és felhívja - jogsértés megállapítása esetén - a céget vagy - jogsértés megállapításának hiányában - a kérelmezőt, hogy az illetéket az állam javára az állami adóhatóság felhívásában megjelölt módon és számlára fizesse be. Az eljáró cégbíróság kezelőirodája a céget terhelő felügyeleti illeték összegéről értesítést állít ki, melyet az adós (cég vagy kérelmező) székhelye, illetve lakóhelye szerint illetékes adóhatóságnak továbbít.
Ha az adós a felhívásban foglaltaknak nem tesz eleget, vagyis az utólag kiszabott felügyeleti illetéket nem fizeti meg, azt, mint az állammal szemben fennálló fizetési kötelezettséget az állami adóhatóság jogosult érvényesíteni. Az illeték meg nem fizetése következtében az állami adóhatóság a fizetendő illetéken felül mulasztási bírságot is követelhet az Art. 172. § (11) bekezdése alapján, melynek mértéke a meg nem fizetett illeték 100%-a, legfeljebb azonban 100 000 forint. Az illeték behajtására, megfizetésére tehát az Art. rendelkezései alkalmazandók.
VII. Fejezet
Az igazgatási és bírósági szolgáltatások díja
Az igazgatási szolgáltatási díjak a közigazgatási hatóságok közhatalom birtokában ellátott, és ezért más szervezet munkájával nem helyettesíthető tevékenységéért fizetendők. A közigazgatás által nyújtott speciális "szolgáltatásokat" jelöli az Itv. 67. §-a igazgatási jellegű szolgáltatásokként.
Igazgatási szolgáltatási díjnak a közigazgatási hatóságok (és a bíróságok) speciális illetéktétel alá nem eső eljárásaiért megállapított, az eljárással kapcsolatban felmerülő költségeket fedező, ügyfelet terhelő fizetési kötelezettség minősül.
Az illetékek mértékét és megfizetésük szabályait - az igazgatási szolgáltatási díjjal ellentétben - az Országgyűlés határozza meg, ami egyfajta garanciát jelent az állampolgárok számára. A díjrendeleteknél ezt a kontrollt pótolja a költségarányosság követelményének garanciális előírása. A lakosság széles körét érintő díjakat pedig - az illetékekhez hasonlóan - törvényben kell meghatározni.
Az Itv. 67. §-ába új (3a) és (3b) bekezdést iktatott be a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 40. § (2) bekezdése. Ennek indoka az volt, hogy egyes bonyolultabb ügyekben az ügyfelet az eljárás megindításakor fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetése mellett a hatósági eljárás során még számos egyéb - a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti - eljárási költség előlegezésére kellett felhívni. Ez mind a hatóságok, mind az ügyfelek számára kedvezőtlen volt, hiszen megakasztotta az eljárás menetét, például nem rendeltek ki addig szakértőt, amíg annak díját és költségét nem előlegezték meg. A módosítás lehetővé tette, hogy akár néhány, akár valamennyi egyéb eljárási költséget a díjba be lehessen számítani.
Annak érdekében, hogy az ügyfél alappal tudjon hivatkozni arra, hogy az esetleges egyéb eljárási költséget már a kérelem benyújtásakor megfizette, az új (3b) bekezdés előírja az igazgatási szolgáltatási díjak alapjául szolgáló költségszámítások interneten való közzétételét.
Az Itv. e módosításával összekapcsolódik a Ket. 156. § (6) bekezdésében megállapított előírás, amely szerint az ügyfél nem kötelezhető olyan eljárási költség előlegezésére és viselésére, amelyet a díj tartalmaz.
Mint ahogyan eljárási illetéket is csak a kérelemre indult eljárásokért kell fizetni, a hivatalból lefolytatott ellenőrzésekért, mint például az engedélyhez kötött tevékenységek felülvizsgálatáért, igazgatási szolgáltatási díjat sem lehet megállapítani.
Szintén nem szedhető igazgatási szolgáltatási díj hatósági eljárásnak nem minősülő cselekményekért. Az azonban, hogy a hatóságok által végzett "egyéb tevékenységek" ebből kifolyólag kívül esnek az igazgatási szolgáltatási díjkötelezettség alá vonható eljárások körén, nem jelenti azt, hogy ezekért ellenérték nem kérhető. Ezt az ellenértéket azonban nem lehet az igazgatási szolgáltatási díjak körében megállapítani. Arra a tényre pedig, hogy a rendelet igazgatási szolgáltatási díjakról és egyéb fizetési kötelezettségről szól, a címben és a felvezető szövegben is utalni kell.
Azon eljárások tekintetében, amelyekre az Itv. melléklete állapít meg speciális tételű illetéket, miniszteri rendeletben díjat megállapítani nem lehet. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a mellékletbe történő beemeléssel a jogalkotó rögzítette az adott eljárás megindításának "ellenértékét", így a díjmegállapítás lehetőségét erre kiterjeszteni nem kívánta.
Fontos hangsúlyozni az igazgatási szolgáltatási díjak kapcsán, hogy bár az Itv. az igazgatási szolgáltatási díjak tekintetében mintegy keretjogszabálynak tekinthető, az igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatban az Itv. egyes szabályait csak akkor lehet alkalmazni, ha a díjat megállapító jogszabály kifejezetten így rendelkezik, vagyis ha a díjrendelet az Itv.-ben szereplő valamely szabályra nem tartalmaz utalást, az a díjak vonatkozásában nem vehető figyelembe. Nem vonatkozik például automatikusan az igazgatási szolgáltatási díjra az Itv.-ben biztosított személyes illetékmentességi jog sem, ha tehát egy adott miniszteri rendelet nem utal kifejezetten arra, hogy az Itv. mentességi szabályait alkalmazni kell, az Itv. alapján személyes illetékmentességet élvező ügyfél az adott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól nem mentesül.
Az adóigazolvány kiadása
A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény szabályozza többek között az adóazonosító jelről, illetve a társadalombiztosítási azonosító jelről kiadott hatósági igazolványok kiadásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét. E törvény 9. §-a alapján az adóazonosító jel és a társadalombiztosítási azonosító jel képzése és az ezekről szóló hatósági igazolványnak az ügyfél részére első alkalommal történő kiadása díjmentes. Díjmentesen kell kiadni a hatósági igazolványt akkor is, ha a korábban kiadott igazolványban szereplő adat megváltozott, téves, illetve a megváltozott adat beírására szolgáló rovat betelt.Az adóigazolvány, illetőleg a társadalombiztosítási azonosító jelet igazoló hatósági igazolvány kiadásáért az általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összegű - azaz 2200 forint - igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni akkor, ha az új hatósági igazolvány kiadása a birtokából való elkerülés (lopás, elvesztés, megsemmisülés) vagy megrongálódás miatt válik szükségessé.
Az adóigazolvány kiadásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat legkésőbb az igazolványt igénylő adatlap benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni. Ha az ügyfél az adatlap előterjesztésével egyidejűleg a díjat nem vagy nem teljes összegben fizette meg, úgy az adóhatóság hiánypótlási felhívást tartalmazó végzést bocsát ki, amelyben felhívja az ügyfelet, hogy 8 napon belül fizesse meg az igazgatási szolgáltatási díjat, feltéve, hogy nem részesül költségmentességben.
Amennyiben az ügyfél a hiánypótlási felhívás ellenére nem vagy nem teljes összegben fizette meg az igazgatási szolgáltatási díjat, az eljárást az adóhatóság végzéssel megszünteti. A cserekártya kizárólag a díj megfizetése esetén állítható ki.
NEGYEDIK RÉSZ
AZ ILLETÉK MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS FIZETÉSE
VIII. Fejezet
Az illeték alapjának megállapítása
1. Az illeték alapjául szolgáló érték
Az illetékfizetési kötelezettség alapja vagyonszerzési ügyekben a forgalmi érték.
A vagyonszerzési ügyben az illeték alapjául szolgáló forgalmi érték abban az időpontban fennálló értéke az irányadó, amikor a közjegyző, illetőleg a földhivatal a vagyonszerzési ügy iratait továbbítja az állami adóhatósághoz. Ha a vagyonszerzés az említett hatóságok közreműködése, illetőleg intézkedése nélkül történik, akkor abban az időpontban fennálló forgalmi értéket kell figyelembe venni, amikor a vagyonszerző bejelenti a vagyon megszerzését, illetve az állami adóhatóság arról más módon tudomást szerez. A forgalmi értéket a vagyontárgy illetékkötelezettség keletkezésekor meglévő adottságainak figyelembevételével, de a vagyonszerzési ügy állami adóhatósághoz érkezése időpontjában fennálló érték szerint kell meghatározni.
Annak érdekében, hogy a vagyonszerzőt ne érje hátrány azért, mert például a közjegyző, vagy a földhivatal eljárásának elhúzódása miatt a vagyonszerzés csak hosszú idő múlva jut az állami adóhatóság tudomására, az Itv. egy korrekciót iktat be. Emelkedő ingatlanárak mellett a későbbi bejelentés ugyanis megnövekedett forgalmi értéket és ezzel párhuzamosan magasabb illetékfizetési kötelezettséget von maga után. A hatóság mulasztása okán az adózót többletilleték fizetésére kötelezni méltánytalan lenne, ezt küszöböli ki az Itv. 68. § (2) bekezdése, amely alapján ha az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjától számított 6 hónap elteltével kerül az ügy az állami adóhatósághoz, akkor a forgalmi értéket az illetékkötelezettség keletkezésétől a vagyonszerzési ügy iratainak bejelentése (továbbítása) napjáig terjedő időszak minden naptári napja után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékben, de legfeljebb 50%-kal mérsékelni kell. Az illeték alapja azonban ez esetben sem lehet kevesebb, mint a szerződésben szereplő, illetve ennek hiányában a vagyonszerző által megjelölt értéknél.
2. Az illeték alapjául szolgáló érték bejelentése és megállapítása
Az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja a forgalmi érték illetékjogi fogalmát pontosan meghatározza: alatta az a pénzben kifejezett érték értendő, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető. Az illetékköteles vagyontárgyak körének bővülése okán ugyanakkor a forgalmi érték meghatározása is bővült.
A forgalmi érték bejelentésére - főszabályként - az illeték fizetésére kötelezett fél köteles a jogügylet vagy a hagyaték bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli. Más esetben az állami adóhatóság felhívására kitűzött határidő alatt kell a forgalmi értéket bejelenteni.
Öröklési illeték esetén a bejelentési kötelezettség a közjegyzőt, illetve - ha a hagyatékot nem közjegyző adja át - az örökösöket terheli. A közjegyző a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül, az örökös (több örökös esetén mindegyik külön-külön) az örökhagyó halála napjától számított 90 napon belül jelenti be a hagyatékot az állami adóhatóságnak. Előbbi esetben a bejelentett értéket a hagyatékátadó végzés, utóbbi esetben pedig a hagyatéki előadó által készített leltár tartalmazza.
Ingatlanokkal kapcsolatos ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illeték esetén az illetékkiszabásra bejelentés a földhivatalnál, a tulajdonosváltozás, továbbá vagyoni értékű jogalapítás, annak megszüntetése az ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránti kérelemmel valósul meg. Ebben az esetben a földhivatal 8 napon belül köteles a hozzá benyújtott szerződést, és egyéb okiratokat az állami adóhatóságnak átadni.
A vagyonszerzési illeték tárgyát képező, de ingatlannyilvántartási eljárást nem igénylő ügyletet a szerződő felek közvetlenül az állami adóhatóságnak kötelesek bejelenteni. A bejelentést az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül, a vagyonszerzést rögzítő irat eredeti és másolati példányának benyújtásával kell teljesíteni.
A vételár és a forgalmi érték
A forgalmi érték - mint az illeték alapja - nem azonos a felek által kölcsönösen kialkudott vételárral, mely tekintetben a polgári jog értelmében igen nagy szabadság illeti meg a feleket. Amíg a forgalmi érték a vagyontárgy aktuális piaci ára, addig a vételár a felek szerződési szabadságából eredően szabad megállapodás tárgya, így az a forgalmi értéktől - lefelé és felfelé egyaránt - eltérhet. A konkrét vételárat mind az eladó, mind a vevő oldalán fellelhető körülmények befolyásolhatják. Ilyen lehet például az, ha az eladónak sürgősen kell pénz, ezért áron alul is hajlandó megválni az ingatlanától, illetve ha a vevő hajlandó felárat is fizetni, mert nagyon szeretné megszerezni az ingatlant. Ennek megfelelően a vételárkedvezmény és annak mértéke sem befolyásolja a vagyontárgy forgalmi értékét. A törvény ugyanis az adott vagyontárgy eladása esetén általában elérhető vételárat tekinti forgalmi értéknek. Ez pedig akár pozitív, akár negatív irányban lényegesen eltérhet a szerződésben kikötött ellenértéktől. Amennyiben a forgalmi értéket azonosítanánk a vételárral, akkor a fizetendő illeték összege mindig a felek akaratától függne.Töretlen elv és joggyakorlat az, ha a felek egy összegben határozzák meg a szerződéses ellenértéket, az magában foglalja - egyebek között - az általános forgalmi adót is (bruttó vételár vélelme). Számos esetben előfordul, azonban, hogy az ellenérték "mellett" az általános forgalmi adót külön állítják be a szerződésben.
Az általános forgalmi adó - mint áralakító tényező - része nemcsak a vételárnak, hanem a forgalmi értéknek is.
Ezzel kapcsolatban érdekes lehet, hogy 2008. január 1. napjával hatályba lépett az Áfa tv., mely több változást is hozott az általános forgalmi adó szabályaiban. Ezek egyike az ún. fordított adózás intézménye, melynek lényege, hogy bizonyos értékesítések esetén nem kerül beépítésre a vételárba az általános forgalmi adó, a számlán ennek megfelelően nettó összeg szerepel azzal a megjegyzéssel, hogy a vevő az adóhatóság felé köteles megfizetni az adó összegét. Az azonban, hogy a vételárról kiállított számlán nem szerepel az adó összege, nem jelenti azt, hogy ezekben az esetekben az általános forgalmi adóval csökkentett vételár lenne az illeték alapja. Az a tény ugyanis, hogy a fordított adózás alkalmazása mellett a vevő nem az eladó, hanem az adóhatóság felé fizeti meg az általános forgalmi adót, nem változtat azon, hogy forgalmi érték az átlagos piaci ár lesz, mely az árba általában beépített adókat is magában foglalja.
Ugyanez irányadó akkor is, ha az eladó alanyi adómentes státusza miatt nem számít fel általános forgalmi adót.
Amennyiben az állami adóhatóság megítélése szerint a bejelentett forgalmi érték a valós forgalmi értéktől eltér, illetve a bejelentésre sor sem került, úgy a tényleges forgalmi értéket az adóhatóság állapítja meg. A hivatkozott rendelkezések alapján tehát az adóhatóság a forgalmi érték megállapításával kapcsolatban két féle módon dönthet:
- egyik eset az, ha a bejelentett forgalmi értéket az adóhatóság elfogadja;
- a másik eset az, amikor a felek nem jelentik be a forgalmi értéket, vagy pedig a bejelentett érték az adóhatóság megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, ezért azt az adóhatóság állapítja meg. A forgalmi érték megállapítására legtöbbször akkor kerül sor, ha a bejelentett forgalmi érték feltűnő eltérést mutat a helyben általában alkalmazott szokásos forgalmi értéktől.
Az Itv. 70. §-a azokat a szabályokat tartalmazza, melyek mentén az állami adóhatóság a forgalmi értéket meghatározza. Így a forgalmi érték megállapításának eszközei a helyszíni szemle, az összehasonlító értékadatok - ezek körében az Itv. meghatározza, mely tényezőket köteles az állami adóhatóság figyelembe venni -, továbbá az ügyfél nyilatkozata, és ha a vagyonszerzés tárgya ezt indokolttá teszi, külső szakértő bevonása. Ugyanakkor a forgalmi érték adóhatósági megállapítása nem jelenti feltétlenül a felek által bejelentett érték megemelését. Előfordulhat, hogy az adóhatóság a bejelentett értékkel egyezően vagy akár annál alacsonyabb összegben állapítja meg a forgalmi értéket.
Az illeték alapját - és a fizetendő illeték összegét is - forintban, azaz a Magyar Köztársaság hivatalos pénznemében kell megállapítani. Ha például a felek a vételárat nem forintban határozták meg, akkor azt az állami adóhatóságnak az MNB hivatalos devizaárfolyamának figyelembevételével, mégpedig az illetékkötelezettség keletkezésének - azaz fő szabály szerint a szerződéskötés - időpontjában fennálló árfolyam alapján kell átszámítania. Ez az az időpont ugyanis, amikor a felek - a vételárra is kiterjedő - egyező akaratukat kinyilvánították, így ezen időpont figyelembevétele a legigazságosabb a vagyonszerző félre nézve.
3. A vagyoni értékű jogok értékének megállapítása
A vagyoni értékű jogok értékének megállapításához az illetéktörvény a 72. §-ban tartalmaz egy számítási metodikát.
A vagyoni értékű jogok forgalmi értékének kiindulási alapja a vagyoni értékű joggal terhelt dolog forgalmi értéke. Ebből következően, ha a vagyonszerzés tárgya vagyoni értékű jog, az adóhatóságnak ekkor is meg kell határoznia az azzal terhelt dolog forgalmi értékét.
A vagyoni értékű jogok a fennállásuk időtartamára nézve három csoportba sorolhatóak: meghatározott időre szóló, a bizonytalan időre terjedő és a jogosult életének, házasságának, özvegységének idejére szóló vagyoni értékű jogokat különíthetünk el.
1) A határozott időre szóló vagyoni értékű jog értéke az Itv. 72. § (2) bekezdése alapján az egyévi érték és a kikötött évek szorzata. A szabály azonban rendelkezik arról is, hogy a jog így számított értéke nem haladhatja meg az egyévi érték 20-sorosát, illetve természetes személy javára kikötött haszonélvezet, használat joga esetén az egyévi értéknek az úgynevezett korszorzókkal megállapított többszörösét.
Például egy 13 millió forint forgalmi értékű lakásingatlan esetén a tulajdonos a testvére részére 10 évre haszonélvezeti jogot alapít.
A haszonélvezeti jog egyévi értéke - a 72. § (1) bekezdése értelmében - az ezzel terhelt dolog - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének egyhuszad része. (Azaz a 13 millió forintból nem lehet levonni például a lakás megvásárláshoz felvett banki hitel összegét.)
A megfelelő számításokat elvégezve a példánk szerinti ingatlan esetében (13 000 000/20 =) 650 000 forint lesz a haszonélvezeti jog egyévi értéke. Tekintettel arra, hogy a tulajdonos a vagyoni értékű jogot 10 évre alapította, megállapíthatjuk, hogy a testvér haszonélvezeti joga (650 000 x 10 =) 6 500 000 forintot ér, pontosabban csak érne, ha nem magánszemély haszonélvezőről volna szó, és nem kellene a további részletszabályokat alkalmaznunk, mely szerint a vagyoni értékű jog értéke nem haladhatja meg a 72. § (4) bekezdése alapján meghatározott életkor szerinti többszöröst. Azaz - az alább részletezett szabályok figyelembe vételével - ha a testvér például 51 és 65 év közötti, akkor a 10 évre alapított haszonélvezeti jog értéke (650 000 x 6=) 3 900 000 forint lesz.
A 72. § (2) bekezdésében található rendelkezést alkalmazva meg kell állapítanunk azt is, hogy abban az esetben, ha valaki 25 évre alapított vagyoni értékű jogot, akkor is maximum az egyévi érték 20-szorosaként lehet meghatározni a haszonélvezeti jog értékét (jelen ingatlan esetében tehát 650 000 x 20 =) 13 000 000 - vagyis az ingatlan forgalmi értékével azonos összeg - lenne a vagyoni értékű jog értéke.
2) A bizonytalan időre terjedő vagyoni értékű jog vonatkozásában azt rögzíti az illetéktörvény, hogy ennek értéke - a 72. § (4) bekezdésben foglaltak kivételével - az egyévi érték 5-szöröse.
3) Az Itv. 72. § (4) bekezdése értelmében, ha a vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, annak értékét az illető személy életkorához képest a korszorzók figyelembe vételével kell megállapítani. A 72. § (4) bekezdés b) pontja rögzíti azt, hogy amennyiben a vagyoni értékű jog tartalma mind a jogosult, mind a kötelezett élete, házassága vagy özvegysége idejétől függ, akkor a szorzók alkalmazásánál a két személy közül az idősebbnek az életkora irányadó.
Abban az esetben, ha a vagyoni értékű jog tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, mégpedig olyan módon, hogy a jogosultság a legelőször elhalt személy halálával megszűnik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó, ha pedig a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart, a számítás a fiatalabb személy életkora szerint történik.
Például, hogy ha a gyermek nem csak az 51 és 65 év közötti fivére, hanem a 65 évnél idősebb nővére részére is alapít haszonélvezeti jogot, és az a kikötése, hogy a vagyoni értékű jog a legelőször elhalt személy halálig tart, akkor azt vélelmezi a törvény, hogy az idősebb személy, vagyis a nővére fog hamarabb elhunyni, így a rá irányadó korszorzóval kell számolni. A példánk szerinti esetben tehát: 13 000 000/20 = 650 000; 650 000 x 4 = 2 600 000 forint lesz a vagyoni értékű jog értéke.
Ez az érték az Itv. 72. § (4) bekezdés c) pontja alapján illetékalapnak minősül, melyet a jogosultak között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel.
Például fenti esetben a teljes illetékalap 2 600 000 forint lesz. Ebből a fivérre eső értéket úgy kell kiszámolni, hogy az illetékalapot arányosan megosztjuk. A fivér haszonélvezeti jogának értéke - az életkorára irányadó 6-os korszorzóval számolva - 650 000 x 6 =3 900 000 forint lesz. A nővér haszonélvezeti jogának értéke, a fentieknek megfelelően 650 000 x 4 = 2 600 000 forint lesz. A két haszonélvezeti jog értékét összegezve (3 900 000 +2 600 000 = 6 500 000 forint) tudjuk meghatározni az arányszámot. Ebből a fivérre vonatkozó arányszám 3 900 000/6 500 000 = 0,6. Így a fivér haszonélvezeti jogának értéke a 2 600 000 forint illetékalap 60%-a, vagyis 1 560 000 forint lesz. A nővér a teljes illetékalap 40%-ának megfelelő értékért fizet illetéket, vagyis 1 040 000 forint után.
Ha a vagyoni értékű jog tartama a házasság idejére terjed, a számításnál az idősebb házastárs életkora az irányadó.
A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény szerint üdülőszövetkezet esetében a szövetkezet tulajdonában álló üdülőépületben a tagot - évenként, az alapszabályban meghatározott időtartamra - egy üdülőegység időleges használatának joga illeti meg.
A speciális használati jog értékét az Itv. 72. § (5) bekezdése alapján a következőképpen kell kiszámítani: meg kell határozni az egyévi értéket (a vagyoni értékű joggal terhelt dolog forgalmi értékének egyhuszada) és az egyévi értéknek annyiszor háromszázhatvanötöd részét kell figyelembe venni, ahány nap megszerzéséről szól a szerződés. Miután ezt az értéket megkaptuk, annyival kell megszorozni, ahány évre szól a jogosultság (de ebben az esetben is igaz, hogy az érték nem haladhatja meg az egyévi érték 20-szorosát, magánszemély esetében pedig a korszorzók szerint meghatározott értéket).
Vegyünk tehát egy példát: Egy bt. időleges üdülőhasználati jogot szerez egy Balaton-parti nyaralóban (üdülőszövetkezet tagjaként), hogy a bt. tulajdonosai minden évben impozáns helyen nyaralhassanak. A vagyoni értékű jog 30 évre szól, és minden évben 3 hetet (azaz 21 napot) lehet a tó mellett tölteni. Az ingatlan forgalmi értéke 35 millió forint.
A jogszabályban rögzített számítási mód szerint: 35 000 000/20 = 1 750 000 forint az egyévi érték; 1 750 000/365 = 4795. Ezt az összeget kell megszorozni tehát az egy évben ott töltött napokkal, azaz 21-gyel: 4795 x 21 =100 685. Ezt az értéket pedig a kikötött évekkel, azaz 30-cal kellene, de figyelembe kell vennünk a kisegítő szabályt, mely szerint az érték nem haladhatja meg az egyévi érték 20-szorosát, azaz jelen esetben a bt. illetékalapja: 100 685 x 20 = 2 013 700 lesz. (Természetes személy jogosultnál pedig alkalmazni kell azt a szabályt, mely szerint a használat joga esetén az érték nem haladhatja meg az egyévi érték meghatározott életkor szerinti többszörösét.)
A vagyoni értékű jogok értékének meghatározásánál még egy speciális szabályt tartalmaz az illetéktörvény a 72. § (6) bekezdésében, melynek értelmében az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának értékét a vonatkozó adásvételi szerződésben megjelölt érték alapján kell megállapítani. Amennyiben az előzőek szerinti érték nem fejezi ki a valós értékviszonyokat, az állami adóhatóság becsléssel állapítja meg azt.
IX. Fejezet
Az illeték megfizetése
1. A közigazgatási hatósági eljárási illeték megfizetése
Az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztéséhez kapcsolódik, hivatalból induló ügyekben nem kell eljárási illetéket fizetni.
Az eljárási illeték lerovása általában illetékbélyeggel történik, kivéve az okmányirodánál, az első fokú adóhatóságnál kezdeményezett, illetve bármely hatóságnál elektronikus úton kezdeményezett eljárásokat.
Az okmányirodán indított valamennyi közigazgatási hatósági ügyet az eljárás megindítását megelőzően készpénz-átutalási megbízáson, illetőleg - a technika feltételek fennállása esetén - az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg az okmányirodán bankkártyával, vagy házipénztárában készpénzben is meg lehet fizetni. Ha egy ügyfél több, azonos ügytípusba tartozó ügyet egy időben ugyanazon okmányirodánál indít, akkor lehetőség van arra, hogy az eljárási illetéket ügytípusonként összevonva egy készpénz-átutalási megbízáson fizesse meg.
Amennyiben valaki anélkül fizet be készpénzátutalási megbízáson illetéket, hogy később azt ténylegesen felhasználná (azaz eljárást kezdeményezne), úgy a feleslegesen befizetett illeték visszatérítését - a készpénzátutalási megbízás feladóvevényével - a lakóhelye szerint illetékes adóhatóságnál kérheti. Ha pedig több illetéket fizetett be, mint ami az általa kezdeményezett eljárás után járna, az okmányiroda a túlfizetés összegéről határozatot hoz. Ebben az esetben e határozattal kell megkeresni a lakóhely szerint illetékes adóhatóságot a visszatérítés iránt.
Az adó- és vámhatóságnál kezdeményezett illetékköteles első fokú ügyekben( pl. nemleges adóigazolás) továbbá az e szervek határozatai ellen benyújtott jogorvoslat esetén az eljárási illetéket a pénzforgalmi számlával rendelkező adózók átutalással, a pénzforgalmi számlával nem rendelkező adózók pedig postai készpénz-átutalási megbízással, illetőleg belföldi számláról történő átutalással egyaránt rendezhetik. Az Art. 38. § alapján, a pénzforgalmi számlanyitására kötelezett adózó postai készpénz-átutalási megbízással nem teljesíthet befizetést.
A másolat, kivonat illetékét továbbra is illetékbélyeggel kell leróni. Az adóhatóság illetékbeszedési számlájára fizetett illeték visszatérítésére az adózás rendjéről szóló törvény adó-visszatérítésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
A fellebbezési eljárási illetéket a felettes szerv döntése (határozata) alapján az állami adóhatóság téríti vissza.
A 10 ezer forintot meghaladó összegű közigazgatási hatósági eljárási illeték adóhatóság általi kiszabását és az illetékkiszabásra történő bemutatás igazolását az adózó az illetékes NAV adóigazgatóság ügyfélszolgálatán kezdeményezheti az illetékköteles beadvány eredeti és másolati példányának benyújtásával. Az eljárási illeték előírása fizetési meghagyással történik. A fizetési meghagyásban szereplő illeték kötelezettséget az illetékes igazgatóság megyei illetékbeszedési számlájára (501-520 adónemekre) kell megfizetni. A fizetési meghagyásban szereplő illeték fizetési kötelezettség esedékessége a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követő nap.
Az igazolást - mely tartalmazza az ügyintéző nevét, az igazolás dátumát és annak rögzítését, hogy az iratot az adózó illetékkiszabás végett bemutatta - az adózó által benyújtott beadvány eredeti példányán végzi el az adóhatóság, ezt követően pedig azt az adózó részére haladéktalanul visszaszolgáltatja.
Ezt az iratot kell hatósághoz benyújtani, mely az igazolásra tekintettel az illetéket megfizetettnek tekinti.
2.Hiánypótlás
A felhívás kibocsátására a beadvány érkezésével azonos módon kerül sor. Ha az ügyfél kérelmét személyesen adja be, vagy azt jegyzőkönyvbe diktálja - azaz az eljárást szóban kezdeményezi - akkor őt a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell tájékoztatni az illetékfizetési kötelezettségről, annak összegéről, a megfizetés módjáról és határidejéről, illetve a határidő elmulasztása miatt fizetendő mulasztási bírságról. E tájékoztatást (felhívást) fel kell jegyezni az iraton (jegyzőkönyvben). Ha a beadvány postai úton érkezik, akkor a felhívást - mely az előbbiekben felsorolt összes információt tartalmazza - postai úton, válasz-levelezőlap formájában kell az ügyfél részére megküldeni. Ez esetben az illetéket a válasz-levelezőlapon, illetékbélyegben kell leróni.
Ha az illetéket nem bélyegben kell leróni - okmányirodai eljárások esetén - akkor az illeték a felhívás kézhezvételét követően banki átutalással vagy készpénz-átutalási megbízással a postákon, illetve az okmányirodán készpénzzel (bankkártyával) fizethető meg.
A Ket. értelmében a hatóság az eljárást megszünteti, ha a hatósági eljárásért illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni és az ügyfél a fizetési kötelezettségének a hatóság erre irányuló felhívása ellenére az erre tűzött határidő alatt nem tesz eleget és költségmentességben sem részesül.
A hatóság az eljárást megszüntetheti, ha az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tett eleget, és az erre megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, illetve nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását.
Természetesen, ha az ügyfél azért nem rótta le a kérelmén az illetéket, mert a beadványában az illeték megfizetésének mellőzését is kérte, a hatóság ez irányú döntését megelőzően hiánypótlásnak - az eljárási illeték vonatkozásában - nincs helye.
(Az illetékfizetési kötelezettség elmulasztásához fűződő jogkövetkezményeket részletesen az Itv. 31. §-ához fűződő magyarázatnál ismertettük.)
4. Az eljárási illeték megfizetésére vonatkozó közös szabályok
5. Az illetékbélyeg értéktelenítése
Az illetékbélyeg elfogadásának szigorúbb, jól körülhatárolt megfogalmazását az illetékbélyeggel való visszaélések (hamisítások) megelőzésére vonatkozó törekvések indokolták.
6. Gépjármű, pótkocsi vagyonszerzési illetékének megfizetése
Gépjármű, pótkocsi megszerzése esetén a vagyonszerző köteles a gépjármű törzskönyvében és forgalmi engedélyében a tulajdonjog változást átvezettetni. Az erre irányuló bejelentést az okmányirodánál kell megtenni. A gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzését tanúsító okiratot - illetékmentesség igénybevétele esetén az erről szóló állami adóhatósági határozat bemutatásával - annak keltétől számított 15 napon belül, a bekövetkezett jogváltozás átvezetése céljából az illetékes okmányirodánál be kell mutatni. A vagyonszerzés bejelentésére tehát 15 nap áll rendelkezésre. Ha ezt a határidőt a vagyonszerző elmulasztja, úgy terhére a mulasztási bírságot az állami adóhatóság szabja ki.
A vagyonszerzési illetéket még a gépjármű, pótkocsi tulajdonjog-változásának hatósági nyilvántartásban történő feltüntetését, köznapi nyelven "átíratását" megelőzően kell megfizetni. Az illeték összegét az okmányirodák számítják ki, illetve töltik ki a készpénzátutalás megbízást. Az okmányirodának természetesen nincs adóigazgatási jogköre, nincs adómegállapítási joga sem, ugyanakkor az Itv. 76. § (1) bekezdése alapján feladata a vagyonszerzési illeték összegét közölni az ügyféllel.
Az okmányirodák ilyenkor nem adómegállapítást végeznek, hanem csupán közreműködnek az állami adóhatóság munkájában, amikor az ügyfelet tájékoztatják a fizetendő illetékről. Az okmányiroda közreműködő jellegére utal az is, hogy nem határozatot hoz a fizetendő illeték megállapításáról, hanem azt tájékoztatásul kiszámítja és az összeget a készpénzátutalási megbízásra rávezeti. Az Itv. 76. § (3) bekezdése pedig kifejezetten rögzíti az okmányiroda illetékfizetésben való közreműködő szerepét.
A vagyoni értékű jog (pl. az üzembentartói jog) megszerzéséhez kapcsolódó illeték összegét is az okmányirodának kell közölnie az adózóval.
A gépjármű, pótkocsi szerzéséhez kapcsolódó illeték megfizetésének módja kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy a vagyonszerzési illeték megfizetésére az Art. rendelkezéseire tekintettel, banki átutalással van-e lehetőség. Az Art. 38. §-ának (1) bekezdése ugyan rögzíti, hogy a fizetési kötelezettséget a pénzforgalmi bankszámlával rendelkező adózónak belföldi pénzforgalmi bankszámlájáról átutalással, pénzforgalmi bankszámlával nem rendelkező adózónak postai készpénz-átutalási megbízással vagy belföldi bankszámlájáról történő átutalással kell teljesítenie, az Itv. 88. §-a értelmében azonban az Art. rendelkezéseit csak az Itv.-ben nem szabályozott eljárási kérdésekben kell alkalmazni. Miután pedig az Itv. 76. §-ának (1) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy az illetéket készpénz-átutalási megbízás útján, illetve az okmányirodán bankkártyával vagy készpénzzel kell megfizetni, így a gépjármű vagyonszerzési illeték banki átutalással történő megfizetésre az Itv. nem ad lehetőséget.
Az Itv. a fentiek szerint megteremti a bankkártyával való fizetés elvi lehetőségét, ugyanakkor az okmányirodák számára ennek a fizetési módnak a bevezetése csupán alternatív lehetőség, nem kötelező jellegű előírás. Alapvetően tehát az okmányirodák döntésén múlik, hogy annak technikai feltételeit megteremtik-e vagy sem.
Az Itv. 26. § (1) bekezdés l) pontja a visszterhes vagyonátruházási illeték alól mentességet biztosít a gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának gépjármű-forgalmazók, illetve lízingcégek általi megszerzése esetére, mely mentességgel elérni kívánt eredeti jogalkotói cél a gépjármű, illetve pótkocsi forgalmazás fellendítése volt.
Gépjármű-forgalmazónak minősül a gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának értékesítésével foglalkozó olyan vállalkozó, amelynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származott, gépjármű pénzügyi lízinget folytató vállalkozó pedig az a pénzügyi lízingtevékenységet folytató vállalkozó, amelynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 75%-ban pénzügyi lízingtevékenységből származott úgy, hogy nettó árbevételének legalább 50%-a gépjárművek pénzügyi lízingjéből származott.
E vállalkozók igen nagy számban szerzik meg gépjárművek tulajdonjogát, ezért az Itv. 26. § (10) bekezdése arra kötelezi őket, hogy évente egy alkalommal szerezzék be a mentességükről szóló adóhatósági határozatot, amelyet elegendő valamennyi, az adott évben lebonyolított vagyonszerzésnél bemutatni. Nem kell tehát minden egyes gépjármű, pótkocsi megszerzése esetén, azaz illetékügyenként újabb igazolást beszerezniük.
A fenti illetékmentességre jogosult vagyonszerző adóévente nyilatkozik az állami adóhatóságnál arról, hogy az előző adóévi nettó árbevételének megoszlása alapján e törvény alkalmazásában gépjármű-forgalmazónak, gépjármű pénzügyi lízinget, illetve ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozónak minősült. A nyilatkozattétel részletes szabályait az Itv. 26. § (10) bekezdéséhez fűződő magyarázatnál ismertetjük.
Amennyiben a gépjármű, pótkocsi vagyonszerzési illetékkel kapcsolatban vita támad a vagyonszerző és az okmányiroda között, akkor az első fokú adóhatóság jár el, és a fizetendő vagyonszerzési illetékről, annak megfizetéséről külön határozattal dönt.
7. Az illeték fizetése kiszabás alapján
Az Itv. értelmében az állami adóhatóság által kiszabott illetéket pénzzel kell megfizetnie a vagyonszerzőnek valamennyi vagyonszerzési (öröklési, ajándékozási, visszterhes vagyonszerzési) ügyben, ideértve az illetékelőleget, illetve a felhívásban közölt illetékkülönbözetet és a mulasztási bírságot is.
A 10 000 forintot meghaladó közigazgatási hatósági és bírósági eljárási illeték - meghatározott eljárások kivételével - az állami adóhatóságnál kiszabás alapján, készpénz-átutalási megbízás útján vagy az állami adóhatóság által meghatározott számlaszámra bankszámlák közötti átutalással, illetőleg amennyiben erre lehetőség van, bankkártyával is megfizethető. Ebben az esetben az illetékköteles iratot annak egy másolatával az illetékes állami adóhatósághoz kell benyújtani. Az irat illetékkiszabásra történő bemutatását az eredeti iraton igazolja az állami adóhatóság.
Az állami adóhatóság által az eljáró hatóság (bíróság) által kiállított lelet alapján előírt illetéket, mint megfizetni elmulasztott illetéket szintén kiszabás alapján, pénzben kell megfizetni. Az Art. 113. § (1) és (2) bekezdése értelmében, ha az illetéket egyáltalán nem vagy nem szabályszerű időben, módon vagy mértékben fizették meg, illetőleg a vagyonszerzést illetékkiszabás végett nem jelentették be, továbbá, ha az illetékkel (díjjal) kapcsolatos mulasztást a pénzügyi ellenőrzés során állapították meg, leletet kell készíteni. Az, hogy az illetékfizetésre nem, vagy nem megfelelő módon került sor, előfordulhat akár bírósági, akár közigazgatási hatósági eljárásokban is. A leletezés speciális esete, ha az iratra ragasztott illetékbélyeg megrongálódott és a megfelelő fizetésre vonatkozó felhívás eredménytelen maradt. Az erről szóló leletet illetékkiszabás céljából a kiállítás okának feltüntetésével az állami adóhatóságnak kell megküldeni.
8. Az illetékelőleg
Az illetékelőleg jogintézményét 1994. december 31-ei hatállyal vezették be, célja ugyanaz volt, mint az adóelőleg jogintézményének, vagyis, hogy az államháztartás minél hamarabb jusson bevételhez, és az illetékmegállapítással ne kelljen bevárni a földhivatali eljárás lezárultát. Ennek érdekében írja elő az Itv. 92. § (1) bekezdése azt is, hogy a földhivatal az ingatlannyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződéseket a rendelkezésre álló egyéb iratokkal együtt, kísérőjegyzékkel, 8 napon belül köteles átküldeni az állami adóhatóságnak.
Illetékelőleget az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási ügyekben kell fizetni, kifejezetten csak ingatlan, illetve ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése esetén. Az illetékelőleg alapja a bejelentett érték, amely nem más, mint a szerződésben (okiratban) szereplő, illetve a vagyonszerző által megjelölt érték, ez azonban nem feltétlenül azonos a forgalmi értékkel.
Az illeték alapja főszabályként a forgalmi érték, mellyel kapcsolatban az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja rögzíti, hogy forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
E meghatározásból egyértelműen kiderül, hogy a forgalmi érték nem azonos a felek által kölcsönösen kialkudott vételárral - amelynek tekintetében a polgári jog értelmében igen nagy szabadság illeti meg a feleket -, sem pedig ingyenes jogügyletek esetén a felek által megjelölt értékkel. Az illetékelőleg alapjául szolgáló forgalmi értéket ugyanis az illeték fizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni a jogügylet illetékkiszabásra bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli. Más esetben az állami adóhatóság felhívására kitűzött határidő alatt kell a forgalmi értéket bejelenteni.
Amennyiben az illetékkiszabás alapjául a vagyonszerző által bejelentett érték szolgálna, az tág teret biztosítana ahhoz, hogy az adójogviszonyokban a vagyonszerzők a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét megsértve járjanak el. Ugyanis az alacsonyabb összegben megállapított érték kisebb illetékfizetési kötelezettséget eredményezne.
Ezért az Itv. 70. §-ának (1) bekezdése az állami adóhatóságot feljogosítja arra, hogy ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az állami adóhatóság megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az állami adóhatóság állapítsa meg, helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok, a fizetésre kötelezett nyilatkozata ismeretében, illetve szükség szerint, külső szakértő bevonásával.
Az illetékelőleg összegét az állami adóhatóság számítja ki, a vagyonszerző által bejelentett érték és a vagyonszerzésre irányadó illetékmérték alapján. Az állami adóhatóság fizetési meghagyást bocsát ki, melyben közli a vagyonszerzővel a bejelentett érték alapján megállapított illetékelőleg összegét, és a végleges illetéket is. E megfogalmazásban a végleges illeték az adóhatóság által kimunkált forgalmi érték alapulvételével fizetendő illeték összegét jelenti, melyből az illetékelőleget a fizetési meghagyás kézhezvételétől számított 15 napon belül kell megfizetni. A fizetési meghagyás ilyenkor az illetékelőleg vonatkozásában jogerős és végrehajtható, függetlenül attól, hogy a fizetési meghagyás ellen fellebbezett-e a vagyonszerző, vagy sem. Ez abban az esetben is igaz, ha a fellebbezést kifejezetten az illetékelőleggel összefüggésben nyújtotta be a vagyonszerző. Ugyanakkor, ha a vagyonszerző a forgalmi érték megállapítása miatt fellebbez, ez nincs kihatással arra a körülményre, hogy az általa bejelentett érték alapulvételével megállapított illetékelőleget meg kell fizetnie.
A Ptk. 368. § (1) bekezdése rögzíti, hogy az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. Ezzel összhangban az Inytv. 17. § (1) bekezdésének r) pontja az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezhető, jogilag jelentős tények közé sorolja a tulajdonjog-fenntartással történt eladást. Az eladó tulajdonjog-fenntartásával kötött szerződések illetékjogi megítélésére az általános szabályok irányadók, az Itv. 3. § (2) és (3) bekezdése értelmében az illetékkötelezettség az ingatlanra vonatkozó szerződés megkötése napján keletkezik, függetlenül attól, hogy tényleges tulajdonszerzésre, azaz a tulajdonjog ingatlannyilvántartási bejegyzésére csak később kerül sor.
Amennyiben a tulajdonszerzés mégsem következik be, és a szerződő felek az eredeti tulajdoni állapotot helyreállítják, akkor az illetékelőleg a vagyonszerző adószámláján törlésre kerül, a megfizetett illetékelőleg - mint tartozatlan befizetés - pedig visszajár. Fontos megjegyezni, hogy az illeték-visszatérítésre vonatkozó szabályokat ez esetben is érvényre kell juttatni, vagyis a visszatérítésnek csak a vagyonszerző kérelmére lehet helye.
A KGD2003. 80. számon közzétett eseti döntés hangsúlyozta, hogy az illetékelőleg és az illeték kiszabása nem függ attól, hogy a szerződés alapján a tulajdonos-változást az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék.
A BH2010. 202. számú eseti döntésben, majd az EBH2010. 2205. számú elvi határozatban a bíróság kiemelte, hogy illetékfizetési kötelezettség keletkezését vagyonszerzést tanúsító okirat alapján lehet csak megállapítani, téves bejegyzés esetén illetékfizetés - vagyonszerzés hiányában - nem írható elő.
Több döntés, köztük a BH2003. 266. számon közzétett döntés hangsúlyozta, hogy a részletfizetésben való megállapodás a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség szempontjából nem tekinthető felfüggesztő feltételnek.
2005. január 1-jétől van lehetőség arra, hogy a vagyonszerző illetékelőleg-fizetési kötelezettségének előzetesen, még az illetékhatóság illetékkiszabó határozatának kézhezvételét megelőzően eleget tegyen. A vagyonszerzőnek nem okozhat tulajdonképpen nehézséget az illetékelőleg összegének kiszámítása: az ahhoz szükséges információ egyrészt a szerződésben megjelölt érték, másrészt pedig az Itv.-ből megtudható az ingatlanra (lakásra) vonatkozó, a szerzés jogcímének megfelelő illetékkulcs. Az állami adóhatóság az illetékelőleg befizetéséről igazolást állít ki.
9. Fizetési meghagyás
A vagyonszerzési illetékek, valamint - meghatározott esetekben - a lelet alapján előírt közigazgatási hatósági és bírósági eljárási illetékek összegét az állami adóhatóság állapítja meg, és határozatban (fizetési meghagyásban) közli az ügyféllel.
A fizetési meghagyásnak tartalmaznia kell mindazon adatokat, információkat, melyeket az adóhatóság az illetékkiszabás során figyelembe vett. Mivel a fizetési meghagyás elsőfokú közigazgatási hatósági határozat, ez utóbbival szemben támasztott tartalmi követelményeknek is meg kell felelnie. Így tartalmaznia kell az alkalmazott jogszabályhelyekre, a jogorvoslat lehetőségére, a fizetési határidőkre vonatkozó tájékoztatást, valamint az illetékfizetés elmaradásának, illetve késedelmes teljesítésének következményeit.
A fizetési meghagyással kapcsolatban gyakran fogalmazzák meg azt a kifogást, hogy abból nem derül ki a vagyonszerző számára egyértelműen, hogy milyen jogügylet alapján, milyen illetékalap figyelembevételével, és milyen vagyontárgyak után adta ki az illetékhatóság. A legtöbb probléma abból adódik, amikor a forgalmi értéket az állami adóhatóság a szerződésben szereplő értéktől eltérő összegben állapítja meg, azonban az ennek során felhasznált adatokról - mivel az összehasonlító értékadatként felhasznált adatok adótitoknak minősülnek - a fizetési meghagyásban nem kap tájékoztatást a vagyonszerző, sőt legtöbbször az is nehezen derül ki számára, hogy mitől lett nagyobb az illeték alapja, mint a szerződésben szereplő érték.
Az Itv. 78.§ (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában született 21/1997. (III. 26.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a támadott rendelkezés nem alkotmányellenes, de alkalmazása során alkotmányossági követelmény, hogy amennyiben a közigazgatási szerv az ügyfél kérelmét elutasítja, vagy az ügyfél jogi érvelését nem fogadja el, a hozott döntés akkor is tüntesse fel az elutasítás indokait, ha a határozatot nyomtatványűrlapon (pl. fizetési meghagyás kibocsátásával) adták ki.
A Ket., mint az Art. háttérjogszabálya - néhány rendelkezést kivéve - az állami adóhatóságok tényállás-tisztázási kötelezettségét írja elő. Előfordulhat azonban, hogy az illeték kiszabásakor a rendelkezésre álló adatok alapján az illeték alapja egyértelműen nem állapítható meg. Ilyenkor az állami adóhatóság a fizetési meghagyásban közli az ügyféllel, hogy a határozat módosításának a Ket. 114. §-ának (2) bekezdése szerint van helye. A fizetési meghagyás saját hatáskörben való módosítására - feltéve, hogy azt a felettes szerv vagy a bíróság még nem bírálta el - csak egy alkalommal, a határozat közlésétől számított egy éven belül van lehetőség.
A fizetési meghagyásban kiszabott illeték esedékessé válásának időpontját 2011. január 1-jei hatállyal módosította az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény 133. §-a.
A hatályon kívül helyezett szabályozás szerint a megállapított illetéket, illetékelőleget, illetve illetékkülönbözetet az esedékesség napját követő 15 napon belül késedelmipótlék-mentesen lehetett megfizetni, ha azonban ez elmaradt, a pótlékfizetési kötelezettség az esedékesség napjától kezdődött. Mindez eltért a határozatban megállapított más adók fizetési rendjétől, ezért az adózók sokszor nem értették a kettős fizetési határidő létét, a pótlékszámítás időpontja ezért többször jogvitát generált az adózó és az adóhatóság között.
A 78. § (3)-(5) bekezdéseinek 2011. január 1-jétől hatályos rendelkezései az esedékesség időpontjának 15 nappal történő eltolásával megszüntette a korábbi kettős fizetési határidőt, egységesítve azt valamennyi fizetési kötelezettség esetén.
Az állami adóhatóság az illetékelőleget a bejelentett érték alapulvételével szabja ki, s amennyiben ezt követően alacsonyabb forgalmi értéket állapít meg, akkor negatív lesz az illeték és az illetékelőleg különbözete. Ebben az esetben az Itv. 77/A. § (5) bekezdése szerint a különbözetet az állami adóhatóság 30 napon belül hivatalból visszatéríti, ha az illetékvisszatérítés feltételei (Itv. 80. §) egyébként fennállnak.
Az illeték és az illetékelőleg különbözetének megfizetésére az állami adóhatóság nem bocsát ki fizetési meghagyást, hanem a megszerzett ingatlan tulajdonjogának ingatlannyilvántartási bejegyzését követően, ún. fizetési felhívást bocsát ki.
10. Az illeték törlése és visszatérítése
Mivel az illeték is adó, az Itv. visszautal az adóigazgatási eljárás általános szabályaira, és egyértelműsíti, hogy az illeték visszatérítésének csak akkor van helye, ha az adózónak nyilvántartott köztartozása nincs..
Az Itv. 80. § (1) bekezdése tartalmazza azokat az eseteket, amelyekben az illeték törlésére, illetve visszafizetésére - a lakóházépítésre alkalmas telektulajdon vagy a cserét pótló vétel illetékalap kedvezményén kívül - sor kerülhet.
Ilyen esetek lehetnek például, ha az illeték jogerős megállapítása után új örökös (hagyományos) lép színre, vagy ha a bíróság azt állapítja meg hogy nem jött létre érvényes szerződés a felek között, ezért vagyonszerzés sem történt, és így illetéket sem kell fizetni, vagy feltűnő értékaránytalanság miatt a vételárat a bíróság leszállítja, ezért kevesebb illetéket kell fizetni. Ha a forgalmi értéket a bíróság állapítja meg, akkor azt az adóhatóság nem bírálhatja felül.
Az Itv. 92. § (2) bekezdése biztosítja, hogy az adóhatóság az ingatlanügyi hatóságtól értesüljön azokról az esetekről, amikor a felek ingatlanra, ingatlanhoz kapcsolódó, ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető vagyoni értékű jogra vonatkozó jogügyletet közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával megszüntetnek vagy az erre jogosult a jogügylettől eláll. Ingatlanok esetében tehát hivatalból kerülhet sor az előírt illeték(előleg) törlésére, illetve a már megfizetett illeték(előleg) visszatérítésére, míg egyéb - azaz ingókra vonatkozó - jogügyletek esetén a fizetésre kötelezett kérelme szükséges a vagyonszerzési illeték törléséhez, illetve visszatérítéséhez.
A szerződés megszüntetése és felbontása
A Ptk. 319-321. §-ainak rendelkezései szerint a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik vagy felbonthatják. A szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már teljesített szolgáltatásokkal és ellenszolgáltatásokkal a felek egymással elszámolnak.A szerződés felbontása esetében a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak. Az elállás a szerződést egyoldalú jognyilatkozattal felbontja.
Az eredeti állapot helyreállítása tehát elsődlegesen a szerződés felbontásának jogkövetkezménye, nincsen azonban akadálya annak, hogy a felek egy ingatlant is érintő tartós jogviszonyt (például egy tartási vagy életjáradéki szerződést) a jövőre nézve úgy szüntessenek meg, hogy az eredeti ingatlannyilvántartási állapotot állítják helyre.
Az illeték visszatérítésének, illetve törlésének mindenképpen szükséges előfeltétele, hogy a szerződő felek közös akarattal egy még teljesedésbe nem ment szerződést szüntessenek meg, illetve bontsanak fel, avagy valamelyik fél egyoldalú jognyilatkozattal a szerződésben foglalt, illetve jogszabályon alapuló elállási jogát gyakorolja, és ennek következtében az adott ingatlanra, illetve vagyoni értékű jogra nézve az eredeti ingatlannyilvántartási állapot álljon helyre.
Az adóhatóságnak a fentiek alapján körültekintően kell vizsgálnia, hogy adott jogügylet esetében, azt valódi tartalma szerint minősítve, megvalósulnak-e az illeték visszatérítésének, illetve törlésének feltételei.
Szintén az illeték törlésének, illetve visszatérítésének van helye, ha például az özvegyi jog jogosultja az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában 40 éves volt, vagyis 8-as korszorzó alkalmazásával megállapított özvegyi jog értéke, azaz a forgalmi érték 8/20-ad része után fizetett öröklési illetéket, 2 év múlva azonban házasságot kötött, és ezzel automatikusan megszűnt az özvegyi joga. Ebben az esetben a vagyoni értékű jog gyakorlásának tényleges ideje 2 év volt, így a forgalmi érték 2/20-ad része után fizetendő illeték feletti rész visszajár, illetve törlendő.
Hasonló a helyzet, ha a vagyoni értékű jog (például egy használati jog) határozott időre - például 10 évre - szólt, ám az 4 év múlva, a vagyontárgy megsemmisülése, vagy a felek ezirányú rendelkezése folytán megszűnik. Ilyenkor is visszajár a forgalmi érték 4/20-ad és 10/20-ad része után fizetendő illeték közötti különbség.
Amennyiben egy szerződésben felfüggesztő vagy bontó feltétel szerepel, és a felfüggesztő feltétel nem következik be, illetve a bontó feltétel bekövetkezik, akkor a szerződés hatálya nem áll be, illetve megszűnik. Mivel ilyen esetben vagy nem következik be vagyonszerzés, vagy az eredeti állapot helyreállítására kerül sor, értelemszerűen nincs illetékfizetési kötelezettség, illetve az eredetileg fennállt illetékkötelezettséget törölni kell.
Az illeték visszatérítése iránti kérelem elbírálása közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó kérdés, ilyen igényt polgári bíróság előtt nem lehet érvényesíteni, mondta ki a Legfelsőbb Bíróság az egyik ítéletében. (BH 1995.351.)
A bíróság előtti fellebbezési eljárásban fizetett illetéket akkor is vissza kell téríteni, ha a fellebbezéssel támadott bírósági határozatot nem annak jogszabálysértő volta miatt helyezték hatályon kívül, hanem azért, mert elfogadták a fellebbező igazolási kérelmét. A bíróság a bírósági eljárási illeték visszatérítéséről is rendelkező határozatát a székhelye, illetve az illetékfizetés helye szerinti adóhatóságnak küldi meg.
11. Mulasztási bírság, adóbírság
Mulasztási bírságot akkor kell fizetni, ha az ügyfél valamely, törvény által előírt kötelezettséget - eljárási illeték lerovása, vagyonszerzés bejelentése - nem vagy nem határidőben, illetőleg hiányosan teljesíti. Az eljárási illetékkel összefüggésben mulasztási bírságot akkor kell fizetni, ha a törvényi határidőben - fő szabály szerint a kérelem benyújtásával egy időben - megfizetni elmulasztott illeték megfizetésére az ügyfelet hiánypótlási (válaszlevelezőlap, illetve első fokú adóhatóság esetén a mulasztási bírság összegét is megjelölő határozat küldésével) eljárás során felhívják, azzal, hogy amennyiben 8 napon belül nem tesz eleget a felhívásnak, akkor mulasztási bírságot is kell fizetnie. Az eljárási illeték megfizetésének teljes vagy részleges elmaradása esetén az adóhatóság lelet alapján ugyanabban a fizetési meghagyásban szabja ki a mulasztási bírságot és a megfizetni elmulasztott illetéket is.
Vagyonszerzési ügyek esetén az illetékkiszabásra bejelentésre nyitvaálló 30 napos határidő elmulasztása a leggyakoribb hiányosság. A bejelentési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén az adóhatóság a mulasztási bírság összegét a fizetendő illetéken felül a vagyonszerzési illetéket megállapító fizetési meghagyásban szabja ki.
A mulasztási bírság mértékére vonatkozó rendelkezések az Art. 172. §-ában találhatók. Eljárási illetékek esetében a mulasztási bírság összege a meg nem fizetett illeték 100%-áig, legfeljebb 100 ezer forintig terjedhet, vagyonszerzési illeték esetében a magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.
Nem alkalmazható mulasztási bírság az Itv. által a különböző kedvezmények igénybevételéhez rendelt határidők elmulasztása esetén az Itv.-ben előírt egyéb jogkövetkezmény - tipikusan a kedvezmény elvesztése - helyett, illetve mellett, ha pótlólag kell az illetéket megfizetni. Például a fiatalok első lakásvásárlásához kapcsolódó kedvezmény esetén, ha az ügyfél e tényt az Itv. által megadott határidőn túl jelzi az állami adóhatóság felé. E kedvezmények igénybevétele ugyanis nem kötelezettség, csupán jog, lehetőség, és ha az ügyfél nem kíván élni ezzel, azért nem lehet őt büntetni.
Az Itv. rögzíti, hogy amennyiben az adózó valamely kedvezményt, mentességet jogosulatlanul vesz igénybe, akkor az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű adóbírságot kell fizetnie, feltéve, hogy az Itv. más szankció alkalmazását nem írja elő. Ezért nem szabható ki adóbírság a lakóház építésére alkalmas telektulajdon megszerzése, a kisvállalkozás vagyoni betétjének öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye, az egyéni kisvállalkozói vagyon öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye, az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések, a hitelintézeti ingatlanszerzések, a gépjárműforgalmazókat megillető mentesség, továbbá a termőföldnek mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély által történő szerzéséhez kapcsolódó mentessége esetén.
Nem állapítható meg adóbírság az Itv. 87. § (3) bekezdésében említett esetekben sem, mert a törvény külön szankciót rendel a cserét pótló vétel és a 35 éven aluli fiatal első lakásszerzésének illetékkedvezményének jogosulatlan igénybevételére.
Az adóbírság mértéke az Art. 170. §-a alapján főszabály szerint az illetékhiány 50%-a.
12. Elévülés
Az Art. 164. § (1) bekezdése értelmében az illeték megállapításához - azaz az illetékkiszabáshoz - való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra az állami adóhatóságnál bejelentették, illetve az a körülmény, hogy az illeték megfizetését vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az állami adóhatóság tudomására jutott. Tekintettel arra, hogy az ingatlannak jogügylettel történő szerzését a földhivatalhoz kell bejelenteni, ez azt jelenti, hogy pl. a 2006. május 20-án a földhivatalhoz illetékkiszabásra bejelentett vagyonszerzési ügyben a fizetendő illetéket legkésőbb 2011. december 31-ig lehet az állami adóhatóságnak kiszabnia, akkor is, ha egyébként a szerződést csak 2010 januárjában kapta meg a földhivataltól.
Amennyiben hagyatéki eljárás lefolytatására kerül sor, akkor az illeték megállapításához való jog elévülése az adózó halálának napjától a hagyatéki eljárást lezáró döntés jogerőre emelkedésének időpontjáig nyugszik az Art. 164. § (12) bekezdése alapján.
Az illetéktartozás végrehajtásához való jog az Art. 164. § (6) bekezdése alapján az esedékesség naptári évének az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el. Vagyis a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követő 5. év végéig intézkedhet az adóhatóság végrehajtási eljárás keretében az illeték beszedése iránt. Ha az 5 év alatt az állami adóhatóság bármikor végrehajtási cselekményt foganatosít, az elévülés 6 hónappal meghosszabbodik. Ha az illeték végrehajtásához való jog elévült, a tartozást terhelő késedelmi pótlékot is elévültnek kell tekinteni.
Nyugszik - azaz nem telik - az elévülés a végrehajtási eljárás felfüggesztésének és szünetelésének, az adózó vagyonának egészére elrendelt bűnügyi zárlatnak, továbbá törvényben biztosított fizetési kedvezménynek (például részletfizetés) az időtartama alatt. A jelzálogjog bejegyzése az elévülés nyugvása szempontjából a végrehajtási eljárás felfüggesztésével esik egy tekintet alá. Ha ezen okok megszűnnek, akkor az elévülés ideje tovább folytatódik, vagyis az eltelt időt nem kell figyelembe venni.
13. Késedelmi pótlék
Késedelmi pótlékot kell fizetni minden olyan esetben, amikor az illetékfizetésre kötelezett az (akár eljárási, akár vagyonszerzési) illetéket nem fizeti meg határidőben. Ha az adózó a fizetési határidőn belül fizetési kötelezettségének részben tesz eleget, akkor a kötelezettség és a már befizetett összeg különbözetére kell a késedelmi pótlékot felszámítani. Amennyiben az adózó a fizetési határidőn belül fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a késedelmi pótlékot a teljes összegre kell felszámítani. Ezen túlmenően, ha a lakóházépítésre alkalmas telektulajdon megszerzője vállalja, hogy a telket 4 éven belül lakóházzal beépíti, az állami adóhatóság a kiszabott illetéket erre a 4 évre felfüggeszti (azaz 4 évig nem kell megfizetni az illetéket). Ha a 4 év elteltével a lakóház nem épül fel, akkor a vagyonszerzőnek az illetéket az eredeti esedékességtől - azaz a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésétől - felszámított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni. A felfüggesztés megszüntetéséről és a felfüggesztett illeték után felszámított késedelmi pótlékról az ügyben illetékes megyei adóigazgatóság határozattal dönt. Ha az adózó kérelmezi a négy éves feltételes mentesség további két évvel történő meghosszabbítását a korábban írtaknak megfelelően, akkor a meghosszabbított határidő lejártát követően felszámítandó késedelmi pótlék előírására vonatkozó eljárás azonos a négy év elteltére vonatkozó szabályokéval.
Az illetékügyben felszámított késedelmi pótlékkal kapcsolatos eljárás egyebekben a NAV illetékes megyei (fővárosi) adóigazgatóságának folyószámla-kezelési szakterületének feladata.
Ezzel szemben az Itv. 87. §-ának (3) bekezdésében szabályozott szankció nem késedelmi pótlék. E rendelkezés a cserét pótló vétel jogintézményének jogosulatlan igénybevétele esetére vonatkozik, amikor például az eladott lakástulajdont ehhez a kedvezményhez egy másik állami adóhatóság illetékességi területén található lakástulajdon vásárlása során már felhasználták. Ebben az esetben a lakástulajdon teljes forgalmi értéke után fizetendő és a forgalmi értékek különbözete után megfizetett illeték különbözetének (illetékhiány) a háromszorosát kell pótlólag megfizetni.
A fiatalok első lakásszerzését preferáló illetékkedvezmény jogosulatlan igénybevételének számít, ha a vagyonszerző nyilatkozatával ellentétben van, illetve volt másik lakástulajdona. Ez esetben az igénybevett illetékkedvezmény összegének háromszorosát kell megfizetni.
Mindkét esetben megvalósul a jogosulatlan igénybevétel, akkor is, ha a kedvezményes illetéket megállapító határozat jogerőre emelkedése után az ügyfél maga jelzi az illetékhatóság felé, hogy mégsem jogosult annak igénybevételére.
Az Art. 165. §-a alapján a késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmi pótlék után késedelmi pótlékot felszámítani nem lehet.
Az adótartozások után fizetendő késedelmi pótlék számításáról, valamint a késedelmi pótlék közlésének, kezelésének eljárási szabályairól szóló 3/2010. (AEÉ 9.) APEH utasítás szerint az illeték törlésére irányuló eljárásban, ha az adózó a fizetési meghagyásban megállapított kötelezettségét nem fizette meg, a meg nem fizetett illeték késedelmi pótlék alapot képez. Erre tekintettel az illeték törlésére irányuló eljárás során az esedékes illetéktartozásra az eredeti esedékességtől a törlésre irányuló kérelemre vonatkozó ügyintézési határidő utolsó napjáig, hivatalból indult eljárás esetén a törölt összegre a törlő határozat jogerőre emelkedéséig, a nem törölt összegre a befizetésig számítja fel az adóhatóság a késedelmi pótlékot.
Az adóhatóság a késedelmi pótlékot külön számlán tartja nyilván és ha tévesen számította fel, akkor azt hivatalból vagy kérelemre törölni köteles. Az adóhatóság az adózó adószámlájának egyenlegéről és a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról október 31-ig értesítést küld az adózó részére, kivéve, ha elektronikus úton teljesíti bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét.
14. Az illeték biztosítása, behajtása, fizetési kedvezmények
Az illetékügyekkel összefüggő eljárási szabályok egy részét maga az Itv., más részét pedig az Art. szabályozza. Vagyis eljárási kérdések vonatkozásában mindig azt kell elsődlegesen vizsgálni, hogy az adott kérdésben az Itv. kifejezetten rendelkezik-e. Amennyiben nem, akkor az Art. rendelkezései irányadók. Erre az Itv. rendszerint kifejezetten hivatkozik is.
Az Art. a Ket.-tel összefüggésben egyértelműen kimondja, hogy adóügyekben annak mely rendelkezésit nem kell alkalmazni, így értelemszerűen ez az illetékügyekre is vonatkozik. A méltányossági kérelmekkel, fizetési kedvezményekkel, a behajthatatlanság címén történő törlés, valamint a meg nem fizetett illeték behajtásával (végrehajtás) kapcsolatosan az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni. Végrehajtási eljárás esetén az Art.-ben nem szabályozott kérdésekben a Vht. szabályai irányadók.
Az Art. rendelkezései értelmében az illeték elengedésére vagy mérséklésére kizárólag az adóhatóságnak van jogköre. Méltányossági jogkörében az állami adóhatóság az illetékfizetésre kötelezett jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire figyelemmel jár el. Az illetéktartozás mérséklésére, elengedésére, fizetési halasztására, illetve a részletfizetés engedélyezésére vonatkozó szabályok az Art. 133-134. §-ában találhatók. A fizetési könnyítésre, illetve mérséklésére irányuló kérelmek elbírálásához szükséges adatlapok az adóhatóság honlapjáról letölthetők.
A fizetési kedvezményi jogkört illetékügyekben elsőfokon a NAV illetékes megyei adóigazgatóságainak fizetési kedvezmények (fő)osztályai, másodfokon a NAV adó főigazgatóságai gyakorolják.
Fel kell hívni a figyelmet arra a korábban már említett tényre, hogy az Itv. 26. § (15) bekezdésében meghatározott 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának megszerzésével összefüggésben kérelmezhető részletfizetés nem minősül az Art. 133. §-a szerinti részletfizetési engedélyezésre irányuló eljárásnak.
Az illeték megállapításának mellőzése
Különleges az egész adórendszerben csak az illeték vonatkozásában létező jogintézmény, hogy az állampolgárok szélesebb körét érintő rendkívüli esemény, elemi csapás esetén az illeték megállapítását a pénzügyminiszter mellőzheti.Eddig három esetben került sor arra, hogy a pénzügyminiszter éljen az Art. 134. § (5) bekezdésében - és 2010. november 20-tól már az Itv. 100. § (3) bekezdésében is - biztosított jogkörével. Mindhárom esetben jogszabályba (miniszteri rendelet) foglalta döntését. A 18/1999. (VIII. 18.) PM rendeletben az ár- és belvíz, valamint a tartós esőzés okozta földcsuszamlás következtében megsemmisült vagy helyrehozhatatlanul megrongálódott lakástulajdon (lakóház, lakás) helyett vásárolt másik lakástulajdont (erre vonatkozó vagyoni értékű jogot), a 40/2001. (XI. 7.) PM rendeletben az állami tulajdonban volt és jogutód nélkül megszűnt Ózdi Kohászati Művek Salakfeldolgozó Üzeme által forgalmazott martinsalak felhasználása következtében életveszélyessé vált, bontásra ítélt vagy már elbontott lakástulajdon (lakóház, lakás) pótlására vásárolt másik használt lakástulajdont terhelő illeték megállapítását mellőzi a pénzügyminiszter. A legutóbbi tragikus eset pedig az ajkai térségben bekövetkezett katasztrófa volt, amelynek következtében megalkotásra került a vörösiszap-ömlés által okozott károk helyreállítása és az újjáépítések körében felmerült illeték megállapításának mellőzéséről szóló 10/2010. (XII. 16.) NGM rendelet.
Az Itv. 26/A. §-a 2001. január 1-jétől maga is tartalmaz ilyen jellegű mentességi szabályt: a természeti katasztrófa következtében megsemmisült vagy helyrehozhatatlanul megrongálódott lakástulajdon helyett vásárolt másik lakástulajdon (erre vonatkozó vagyoni értékű jog) megszerzése - az Itv.-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén - mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
Az illeték behajthatatlansága
Az illeték behajthatatlan, ha a tartozásért helytállni köteles személyekkel szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenül zárult, és az adóhatóság felszámolási eljárást nem kezdeményezett, vagy az adótartozás végrehajtásához való jog elévült. Az ilyen illetéket behajthatatlanság címen tartja nyilván az adóhatóság. Az esedékessé válást követő hat hónapon belül az adótartozás végrehajthatatlanság címén nem törölhető.A behajthatatlanság címén nyilvántartott adótartozást az adóhatóság végzéssel újból előírja, ha a végrehajtáshoz való jog elévülési idején belül az végrehajthatóvá válik. A végzés ellen végrehajtási kifogásnak van helye. Az adótartozást megállapító adóhatóság az (1) bekezdésben megállapított feltételek hiányában is törölheti az 1000 forintot meg nem haladó adótartozást, ha a tartozás nyilvántartása, a behajtás érdekében szükséges intézkedés megtétele a tartozással arányban nem álló költségeket eredményezne. Az így törölt tételekről az adóhatóság külön nyilvántartást vezet.
A végrehajtási eljárással kapcsolatban az Art. lényegesebb rendelkezései a következők. Illetékhatósági eljárásban végrehajtható okirat a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős fizetési meghagyás és 2011. január 1-jétől az Art. 145. § (1) bekezdésének f) pontja alapján a bírósági eljárási illetéket megállapító bírósági határozat is. A fizetési meghagyás az illetékelőleg erejéig fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható okiratnak minősül. Az okirat végrehajthatóságához külön intézkedésre (záradékolás, végrehajtási lap kiállítása stb.) nincs szükség. Az illetéktartozás után felszámított késedelmi pótlék, továbbá az illetékkel összefüggésben kiszabott mulasztási- és adóbírság a végrehajthatónak minősülő okirat alapján szintén végrehajtható.
A végrehajtást az első fokon eljáró megyei (fővárosi) adóigazgatóság végrehajtási szakterülete folytatja le. Amennyiben az adózó adószámláján az adóhatóság az adótartozás mellett más adónemen túlfizetést is nyilvántart, akkor a túlfizetés összegét a nyilvántartott tartozásra hivatalból átvezetheti az Art. 150/A. §-a alapján.
Az adóhatóság a végrehajtást önálló bírósági végrehajtó útján is foganatosíthatja. A végrehajtási eljárás a végrehajtási cselekmény foganatosításával indul.
A végrehajtás történhet azonnali beszedési megbízás útján a vagyonszerző bankszámlájára, ingó és ingatlan vagyontárgyaira. Gépjármű esetén a végrehajtás a törzskönyv lefoglalásával történik. Ingatlan-végrehajtásnak csak akkor van helye, ha az adó- és illetéktartozás együtt (azaz a tőke és pótlékai együtt) az 500 ezer forintot meghaladja, illetve ennél kisebb összeg esetén, ha a tartozás a végrehajtás alá vont ingatlan értékével arányban áll.
Ingatlan-végrehajtás esetén az adóhatóság, illetőleg az adóhatóság megbízásából eljáró bírósági végrehajtó az ingatlan lefoglalása végett megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatalt, amely a végrehajtási jogot soron kívül bejegyzi az ingatlan-nyilvántartásba. A végrehajtási jog bejegyzése érdekében tett intézkedés ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak a megkeresés alapján teendő földhivatali intézkedésre halasztó hatálya nincs.
Ha az ingatlan-végrehajtásnak nincs helye (azaz a tartozás nem éri el az 500 000 forintot, vagy nem áll arányban a lefoglalható ingatlan értékével), az adóhatóságot az adótartozás erejéig az adózó ingatlanán jelzálogjog illeti meg. A jelzálogjogot a végrehajtási joghoz hasonlóan jegyzik be az ingatlan-nyilvántartásba.
Ingófoglalás és ingatlan-végrehajtás egyidejű foganatosítása esetén az ingatlan értékesítésére abban az esetben kerülhet sor, ha az ingófoglalás eredménytelen volt vagy abból a tartozás előreláthatóan nem egyenlíthető ki.
A végrehajtás során az adóhatóság által hozott végzések, illetőleg az adóvégrehajtó (ideértve az adóhatóság megbízásából eljáró bírósági végrehajtót is) törvénysértő intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen az adós, a behajtást kérő, illetőleg az, akinek a végrehajtás jogát vagy jogos érdekét sérti - a sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásának tudomására jutásától számított 8 napon belül - a végrehajtást foganatosító elsőfokú adóhatóságnál végrehajtási kifogást terjeszthet elő. Az ok bekövetkeztétől számított 6 hónap elteltével igazolásnak helye nincs, a benyújtott végrehajtási kifogást a felettes szerv érdemi vizsgálat nélkül utasítja el. A végrehajtási kifogásról a végrehajtást foganatosító adóhatóság felettes szerve 15 napon belül határoz, kivéve, ha azt maga elfogadta.
Az adóhatóság az adós kérelmére vagy felettes szerve rendelkezésére a határozat (végzés) végrehajtását felfüggeszti, ha a fizetési kötelezettséget előíró határozat (végzés) megváltoztatása vagy megsemmisítése várható.
A végrehajtási eljárás szünetel, ha
a) az adózó kérelmére az adóhatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,
b) a fizetési halasztás, részletfizetés vagy az adótartozás mérséklésére irányuló kérelem tárgyában jogerős döntést még nem hoztak,
c) az adózó meghalt, illetőleg megszűnt, az adó megfizetésére határozattal kötelezett személyt megállapító határozat jogerőre emelkedéséig,
d) az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata során az első alkalommal előterjesztett végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet jogerősen még nem bírálták el,
e) az adó megfizetésére való kötelezésre az Art. 35. § (2) bekezdésének f) pontja alapján került sor és az adó megfizetésére kötelezettel szemben felszámolási eljárás indult, a felszámolási eljárás megindításának közzétételétől a felszámolás jogerős befejezéséig,
f) külön törvény így rendelkezik.
X. Fejezet
Egyes eljárási rendelkezések
1. A hagyaték (vagyonátszállás) bejelentése a közjegyző által
A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 20. § bekezdése értelmében, ha a hagyatékban belföldön fekvő ingatlan van, akkor a hagyatékot leltározni kell. Ha az örökhagyó után csak ingóságok maradtak és ezek értéke a háromszázezer forintot nem haladja meg, akkor nem kötelező a hagyatéki leltár felvétele és a hagyatéki eljárás lefolytatása.
A hagyatékot leltározni kell az öröklésben érdekelt kérelmére, továbbá ha más kötelező leltározás alá eső vagyontárgy nincs. Ez utóbbi esetben a leltározást kérelmezheti a hagyatéki eljárásban érdekelt azon személy, aki a hagyatéki eljárás lefolytatását azon az alapon kérte, hogy a birtokában van az örökhagyó hagyatékához tartozó dolog, az örökhagyó hagyatékához tartozó, a halállal az örökösként érdekeltre átszálló jognak vagy követelésnek a hagyatéki eljárásban fellépő kötelezettje, és tulajdonostársak közös öröklési szerződése esetén az örökhagyót túlélő tulajdonostárs.
A hagyatékot leltározni kell akkor is, ha az örökösként érdekelt öröklési érdeke veszélyeztetve van és méhmagzat, cselekvőképtelen, valamint korlátozottan cselekvőképes kiskorú, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes nagykorú, ismeretlen helyen lévő személy, ügyeinek vitelében akadályozott természetes személy, vagy csak a Magyar Állam.
Ha az örökhagyó végintézkedésével alapítvány létesítését rendelte, akkor a hagyatékot leltározni kell.
Amennyiben tehát a hagyatékban ingatlanvagyon is található, elengedhetetlen a közjegyző által lefolytatott hagyatéki tárgyalás megindítása. A hagyatéki eljárás lezárásával a közjegyző a hagyatéknak az örökösök részére történő átadása tárgyában végzést hoz. A hivatkozott törvény 92. § (1) bekezdése - az illetéktörvény rendelkezéseivel összhangban - azt rögzíti, hogy a közjegyző a jogerős teljes hatályú hagyatékátadó végzést az illetékkiszabás végett megküldi az állami adóhatóságnak.
A hagyatéki eljárás lefolytatására a hivatkozott törvény 4. §-a értelmében főszabály szerint az a közjegyző illetékes, akinek működési területén az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye volt. Ha az örökhagyónak belföldön lakóhelye nem volt, az eljárásra az a közjegyző illetékes, akinek működési területén az örökhagyó utolsó belföldi tartózkodási helye volt. Ha pedig az örökhagyó külföldön halt meg, az a közjegyző illetékes az eljárás lefolytatására, akinek működési területén a hagyatéki vagyon van. Az előbbiek hiányában a Magyar Országos Közjegyzői Kamara - az öröklésben érdekelt hozzá benyújtott kérelme alapján történő - kijelölése szerinti közjegyző az illetékes a hagyatéki eljárás lefolytatására.
Ha a közjegyző illetékességének hiányát megállapítja, az iratoknak az illetékes közjegyzőhöz való áttétele iránt haladéktalanul intézkedik.
Ha az illetékességet a vagyon fekvése határozza meg, és több közjegyzői székhelyen (a fővárosban: működési körzetben) működő közjegyző is eljárhatna, közülük az jár el, akit - az örökösként érdekeltek lakóhelyét és a vagyontárgyak fekvését figyelembe véve - a jegyző választ.
Az illetékes közjegyző kizárására, valamint az eljáró közjegyző kijelölésére az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Előfordulhat olyan eset is, hogy a hagyatéki eljárás befejezése után kerül elő a hagyatékhoz tartozó valamilyen vagyontárgy. Ilyen esetben a hagyatéki eljárásról szóló törvény 103. §-a szerint póthagyatéki eljárásnak van helye. A hagyatéki eljárás lefolytatására illetékes közjegyző kizárólagos illetékességgel rendelkezik ugyanannak az örökhagyónak a hagyatékára vonatkozó újabb eljárásra (póthagyatéki eljárás, megismételt eljárás). Természetesen a póthagyatéki eljárás lezárásakor keletkező póthagyaték-átadó végzés megküldésére is köteles a közjegyző - hasonlóan a teljes hatályú hagyatékátadó és a teljes hatályúvá vált ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzéshez - a jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül.
Ez azt jelenti tehát, hogy amennyiben a hagyaték átadása kapcsán hagyatéki/póthagyatéki eljárás lefolytatására került sor, az illetékkiszabásra történő bejelentés az eljárást lefolytató közjegyző feladata, azaz az örökösöknek az illetékügyük bejelentése kapcsán nincsen teendőjük.
Az öröklési illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet alapján,
- amelynek illetékességi területén a hagyatékot átadó közjegyző székhelye van,
- amelynek illetékességi területén az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye volt - ennek hiányában a NAV elnöke által kijelölt megyei (fővárosi) adóigazgatóság - , ha a hagyaték tárgyalás nélkül került átadásra,
- amelynek illetékességi területén az örökhagyó utolsó székhelye volt, ha a közjegyző székhelye Budapesten van.
2. A hagyaték bejelentése az örökös által
Ha az örökhagyó halála után nem kerül sor hagyatéki eljárás lefolytatására, mert a hagyatékhoz nem tartozott ingatlan vagy olyan ingóság, mely hagyatéki tárgyalás tartását tette szükségessé, akkor az Itv. 90. § (1) bekezdése alapján valamennyi örökös külön-külön köteles "hagyatéki kimutatás" nyomtatványon (2011. évben "11HK nyomtatvány: hagyatéki kimutatás az ingóörökség örökös által történő bevallásához", amely az adóhatóság honlapjáról letölthető) az örökhagyó halálától számított 90 napon belül, az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóságnál az örökölt ingóságokról bevallást adni, vagy ugyanezen időn belül ezekre az ingókra a hagyatéki eljárás lefolytatását a közjegyzőnél kérni, ha ezekkel kapcsolatban a közjegyző a hagyatéki eljárást hivatalból megindítani nem köteles, valamint a 16. § (1) bekezdésének b) és d) pontja szerinti illetékmentesség feltételei nem állnak fenn. Erre a kötelezettségre a halálesetet követő meghallgatás, illetve leltározás során meghallgatott örököst a leltározásra jogosult szerv figyelmeztetni köteles. A figyelmeztetés megtörténtét az eljárás során az iraton fel kell tüntetni.
Ez azt jelenti tehát, hogy amikor nincsen hagyatéki eljárás, vagyis a hagyaték átadása során nem került sor közjegyző közreműködésére, akkor az örökösök kötelesek az örökséget bejelenteni az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóságnál. Abban az esetben, ha nem az örökösök kívánják az illetékkiszabást bejelenteni, akkor fel kell keresniük a hagyatéki eljárás lefolytatására egyébként illetékes közjegyzőt, hogy folytassa le az eljárást, melynek végeztével a jogerős hagyatékátadó végzést ő küldi meg az illetékkiszabása jogosult állami adóhatóságnak.
Az Itv. 16. § (1) bekezdés b) és d) pontjaiban foglalt mentességekre tekintettel nem kell hagyatéki eljárást lefolytatni a takarékbetét öröklése esetén, valamint akkor, ha az egy örökösnek jutó ingóörökség nem haladja meg 300 000 forint forgalmi értéket. (Ahogyan arra az öröklési illeték alól mentes szerzések esetén részletesen is szóltunk, az értékhatár megállapításánál a más címen illetékmentes ingóságot, továbbá az örökhagyó gépjárműjének, pótkocsijának értékét, ruházatát és személyes használatra szolgáló szokásos mértékű vagyontárgyait figyelmen kívül kell hagyni.)
Az Itv. 90. § (2) bekezdése és az Art. 94. §-a alapján az adóhatóságnak ellenőrizni kell, hogy a hagyatéki kimutatásban szereplő vagy a saját adatbázisa alapján nyilvántartott adatok helyesek-e, és ennek alapján kell megállapítani az öröklési illeték összegét.
Ha nem szükséges a hagyatéki eljárás lefolytatása, akkor természetesen hagyatékátadó végzést sem kell hoznia a közjegyzőnek, ilyenkor elegendő, ha azt a hagyatéki kimutatást, amivel rendelkezik megküldi az állami adóhatóságnak illetékkiszabás céljából.
Speciális szabályt tartalmaz az Itv. abban az esetben, ha az örökhagyó önálló orvosi tevékenység működtetési jogának jogosultja volt. Ebben az esetben a vagyoni értékű jog új jogosultját terheli az illetékkiszabásra történő bejelentés kötelezettsége.
Ha az örökös a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettségét elmulasztotta, hiányosan vagy késedelmesen teljesítette, akkor az mulasztási bírság fizetési kötelezettséget alapozhat meg.
3. Az ajándék és a visszterhes vagyonszerzés bejelentése
Közismert szabály, hogy ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését (megszüntetését) az ingatlanügyi hatósághoz kell bejelenteni illetékkiszabásra az azt tartalmazó szerződés (okirat) benyújtásával. Vagyis ha valaki ingatlan tulajdonjogát vagy ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot szerez - akár visszterhesen, akár ajándékozás útján -, akkor az illetékkiszabásra történő bejelentéssel a vagyonszerzőnek nem az illetékhatóságot, vagyis a NAV-ot kell megkeresnie, hanem a földhivatali eljárás egyben az illetékkiszabásra történő bejelentés is. (Ingatlan vagy ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog örökléssel történő szerzése esetén az illetékkiszabásra történő bejelentést a közjegyző végzi, a jogerős hagyatékátadó végzés állami adóhatóság részére történő megküldésével.)
Az illetékkiszabásra történő bejelentés időpontjának a vagyonszerzési illeték megállapításához való jog elévülése szempontjából is jelentősége van, ahogy arra az Itv. 86. §-ához fűzött magyarázatban utaltunk. Emellett az illetékkiszabásra történő bejelentés időpontja az egyes Itv-t módosító rendelkezések hatályba lépése miatt is relevanciával bír, hiszen gyakoriak az Itv. olyan módosításai, amelyeket a hatályba lépést követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben kell alkalmazni.
Az Itv. 91. § (1) bekezdése értelmében ajándékozás és visszterhes vagyonszerzés esetén az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjától számított 30 napon belül kell az illetékkiszabásra történő bejelentést teljesíteni a földhivatalhoz benyújtott szerződéssel. Meg kell azonban jegyezni, hogy a földhivatalhoz történő benyújtás kötelezettsége bizonyos esetekben nem kapcsolódik az illetékkötelezettség keletkezéséhez. Az Inytv. 26. § (4) bekezdése ugyanis - szemben a jóváhagyástól, beleegyezéstől függő szerződéssel - nem teszi lehetővé, hogy az érvényesen létrejött, felfüggesztő feltételt tartalmazó, tehát még nem hatályos szerződés hatályának beálltáig várjon a vagyonszerző. Ezért a hatályba még nem lépett szerződést is be kell nyújtani a földhivatalhoz illetékkiszabásra, de az illetékkötelezettséget csak a már hatályban lévő szerződés kapcsán lehet megállapítani. Az illetékkötelezettség keletkezéséhez tehát nem elegendő, hogy a szerződés érvényesen létrejött és - adott esetben az ingatlan-nyilvántartási szabályoknak történő megfelelés érdekében - a földhivatalhoz benyújtották.
Ha az illeték fizetésére kötelezett az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre irányuló kérelmét a külön jogszabályban (Inytv. 26. § (4) bekezdés) meghatározott 30 napon túl nyújtja be, illetve az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentési kötelezettségét elmulasztja, vagy hiányosan teljesíti, akkor az Itv. 82. §-ában említett mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
Az illetéktörvény a mulasztási bírságra vonatkozó szabályainál visszautal az Art. rendelkezéseire, így abban az esetben, ha valaki nem vagy hiányosan teljesíti az illetékkiszabásra történő bejelentést, az Art. 172. § (1) bekezdés b) pontja szerinti mulasztási bíráság megfizetésére köteles (amely magánszemélyeknél 200 ezer forintig, jogi személy vagyonszerzők esetében pedig 500 ezer forintig terjedhet).
A bejelentési kötelezettségről az Itv-n túlmenően az Art. 21. § (1)-(2) bekezdései is rendelkeznek. E szerint az illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés tényét, továbbá a megszerzett vagyon forgalmi értékét az illetéktörvényben foglaltak szerint kell bejelenteni. Az illetéktörvényben bejelentésre kötelezett személy a jogügyletet tartalmazó okiratnak az ingatlanügyi hatóságnak történő benyújtásakor - az erre a célra az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon - bejelenti
a) vagyonszerzés esetén a vagyont szerző személy,
b) visszterhes ingatlanátruházás esetén - az ingatlannak kizárólag közérdekű célra történő megvásárlása, illetve a kizárólag magánszemélyek által kötött tartási, életjáradéki és öröklési szerződés keretében történő ingatlanátruházás kivételével - az ingatlant értékesítő személy,
c) az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról ellenérték fejében való lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén a bevételt szerző személy adóazonosító számát, ennek hiányában magánszemély esetén a természetes azonosító adatait, más adózó esetén a nevét, székhelyét. Ha a bejelentés az adóazonosító számot, illetőleg ennek hiányában az azonosító adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, az ingatlanügyi hatóság a kérelmezőt határidő megjelölésével felhívja a hiányok pótlására. El kell utasítani a kérelmet, ha a felhívás ellenére határidőn belül nem pótolják a hiányosságokat. Az a) pontban meghatározott személy e bejelentéssel egyidejűleg az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon nyilatkozhat az őt megillető illetékkedvezményre, -mentességre vonatkozó adatokról.
Az állami adóhatóság e kötelezettség teljesítésére a 'B400-as jelű nyomtatványt rendszeresítette (2011. évben "11B400 adatlap: ingatlan vagyonszerzés esetén a vagyont szerző adatainak, illetékmentességének, kedvezményének, a visszterhes ingatlanátruházás esetén az ingatlant értékesítő adatainak, illetve az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról ellenérték fejében lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén a bevételt szerző adatainak bejelentéséhez"). A nyomtatvány jellemzője, hogy kizárólag papíralapon nyújtható be a földhivatalhoz, vagyis elektronikus beküldésre nincs lehetőség, de az adóhatóság honlapjáról letölthető. Az adatlapot vagyonszerzést megalapozó okiratonként (szerződésenként, árverési jegyzőkönyvenként, hatósági, bírósági határozatonként stb.) kell kitölteni. Amennyiben több vagyonszerző (vevő, elbirtokló, megajándékozott, vagyoni értékű jogot szerző stb.) van, azoknak külön-külön kell az adatlapot kitölteni. Az adatlapot csak ingatlanok vonatkozásában kell kitölteni, azon ingó vagyontárgy feltüntetésére nincs lehetőség. Amennyiben az adatlap az adóazonosító jelet, illetőleg ennek hiányában a természetes azonosító adatokat (nem magyar állampolgár esetén az állampolgárságot) nem, vagy hiányosan tartalmazza, az ingatlanügyi hatóság hiánypótlásra szólít fel, melynek elmulasztása esetén az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzési kérelmet elutasítja. A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény 4. § (4) bekezdése szerint természetes személyazonosító adat a polgár családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye és ideje, továbbá anyja születési családi és utóneve.
Az adatlap illetékkedvezményekre, -mentességekre vonatkozó részének kitöltése nem kötelező, de mindenképpen célszerű kitölteni, mert így az adóhatóság már az illetékkiszabás során figyelembe tudja venni a vagyonszerzőt megillető kedvezményeket, mentességeket és külön azt nem kell kérelmeznie a fizetési meghagyás kézhez vételét követően az adózónak.
Az Itv. a 91. § (2) bekezdésében rögzíti azt, hogy a vagyonszerzési illeték tárgyát képező, de ingatlan-nyilvántartási eljárást nem igénylő jogügyletet a szerződő felek - a 76. §-ban említett eset kivételével, vagyis amikor valaki gépjárművet, pótkocsit szerez - közvetlenül az állami adóhatósághoz kötelesek bejelenteni. Ilyen eset például, amikor valaki készpénzt kap ajándékba, és az ajándék összege meghaladja a 150 000 forintot.
Az ilyen típusú bejelentésekre az adóhatóság a 11AVBA ("Ingó vagyontárgy és ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ajándékozás során történt megszerzésére") és a 11VVBA ("Ingó vagyontárgy és ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog visszterhes vagyonátruházás során történt megszerzésére") formanyomtatványt rendszeresítette. A bejelentő adatlapok az adóhatóság honlapjáról letölthetők és elektronikusan is beküldhetők. A nyomtatványok kitöltése nem kötelező, benyújtásuk nélkül is teljesítettnek kell tekinteni a bejelentést, amennyiben az adózó önállóan készít a megfelelő adattartalommal nyilatkozatot vagy egyéb formában tesz bejelentést az állami adóhatóság számára. A bejelentést az illetékkötelezettség keletkezésétől (főszabály szerint a szerződés megkötésének napja vagy ha nem készült okirat, akkor a vagyonszerzés napja) számított 30 napon belül kell megtenni a vagyonszerzést rögzítő irat eredeti és másolati példányának benyújtásával. Az ilyen másolatot az állami adóhatóság illetékmentesen rögzíti.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vagyonszerzés bejelentése sok esetben elmarad, főleg akkor, ha a jogügyletről nem állítanak ki okiratot. Meg kell jegyezni azonban azt, hogy egy esetleges vagyonosodási vizsgálat során egyértelműen fény derül arra, hogy a bejelentési kötelezettségét a vagyonszerző elmulasztotta, és ebben az esetben nem csak az egyébként fizetendő vagyonszerzési illetéket, hanem a mulasztási bírságot is meg kell fizetnie a mulasztó félnek.
Az okirat kiállítása nélkül is illetékköteles jogügyletet szóval is be lehet jelenteni. (A Ptk. alapvetően csak néhány ügylet esetére ír elő kötelező írásbeliséget, a legismertebb ezek közül az ingatlan-átruházás, melynek érvényességi kelléke a szerződés írásba foglalása.) A szóbeli bejelentést az állami adóhatóságnak írásba kell foglalni és a bejelentés megtörténtéről az adóhatóság az ügyfélnek igazolást köteles adni. (Amellyel egy esetleges vagyonosodási vizsgálat során a vagyonszerző igazolni tudja, hogy bejelentési kötelezettségének eleget tett.)
Az Itv. 91. §-ának (2) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség a belföldi ingatlannal rendelkező társaságban fennálló részesedés megszerzésére is vonatkozik. A anyagi jogi szabályozás szerint akkor keletkezik illetékkötelezettség, így bejelentési kötelezettség is , ha az összeszámítandó vagyoni betétek aránya "eléri vagy meghaladja az összes vagyoni betét 75 %-át." Erre tekintettel rögzíti külön a 91. § (4) bekezdése, hogy az Itv. 18. § (1) bekezdés h) pontja szerinti vagyonszerzés esetén a bejelentési kötelezettség azt terheli, akinek szerzésével az illetékkötelezettséget keletkeztető feltétel - vagyis hogy az összeszámítandó vagyoni betétek aránya elérje vagy meghaladja az összes vagyoni betét 75 %-át - teljesül. Ezt a felet azonban a saját illetékkötelezettségéről szóló bejelentésen túl egy adatszolgáltatási kötelezettség is terheli. Ez a vagyonszerző közli ugyanis a 18. § (4) bekezdésének a)-c) pontjaiban felsorolt személyek - vagyis vagyonszerző, magánszemély vagyonszerző esetén, annak házastársa, bejegyzett élettársa, gyermeke, szülője, továbbá e személyek önálló vagy együttes többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek tulajdonában, illetve ezekkel a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő gazdálkodó szervezetek - közül azoknak az azonosító adatait (név, adóazonosító jel vagy adószám), melyek a vagyonszerzéssel érintett társaságban további vagyoni betétekkel rendelkeznek.
A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társasában fennálló vagyoni betét megszerzésére vonatkozóan az állami adóhatóság a 11VBBA ("Vagyoni betét visszteher mellett történő megszerzésére") adatlapot rendszeresítette, amely az adóhatóság honlapjáról letölthető és elektronikus bejelentő lap formájában is benyújtható. A nyomtatvány használata nem kötelező, a bejelentés gyakorlatilag az adott törvényi feltételek mellett bármilyen formában megtehető. Az Itv. 91. § (2) bekezdése alapján a vagyonszerzési illeték tárgyát képező vagyoni betét (75%-os küszöbérték) megszerzésének bejelentését az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül kell teljesíteni.
A 11AVBA, a 11VVBA és a 11VBBA nyomtatványok további közös jellemzője, hogy az adatlapot vagyonszerzőnként kell a vagyonszerző(k)nek (törvényes képviselőnek, meghatalmazottnak) benyújtania, tehát több vagyonszerző esetén külön-külön kell kitölteni. Amennyiben egyazon vagyonszerzőnek több különböző vagyonszerzése van (pl.: több szerződéssel, akár egy, akár több személytől szerzett vagyontárgyakat), akkor a bejelentést vagyonszerzésenként (szerződésenként) kell megtenni.
Gépjármű, pótkocsi szerzésével kapcsolatos bejelentési kötelezettségét a vagyonszerző az okmányirodai ügyintézés során köteles teljesíteni. Ha a vagyonszerző a gépjármű átírási illetéket nem vagy nem szabályszerű időben, módon vagy mértékben fizette meg, illetve a vagyonszerzést illetékkiszabás végett nem jelentette be, akkor az okmányiroda köteles leletet készíteni. A gépjármű, pótkocsi vagyonszerzési illetékének leletezésére az adóhatóság 2011. évben a 11L2 űrlapot rendszeresítette, amely adóhatóság honlapjáról letölthető. A vagyonszerzés késedelmes bejelentését terhelő mulasztási bírságot ebben az esetben is az állami adóhatóság szabja ki határozattal.
Kiemelkedően fontos rámutatni az Itv. 91. § (5) bekezdésében foglalt szabályra, mely kimondja, hogy a bejelentési kötelezettséget nem érinti az a körülmény, hogy a vagyonszerzés a jogszabály szerint illetékmentes. A másik fő oka szokott lenni a bejelentés elmaradásának az a tévhit, hogy ha egy jogügylet után nem kell illetéket fizetni, akkor annak bejelentése sem szükséges. Ezt cáfolja a fent rögzített szabály, mely expressis verbis kimondja, hogy az illetékmentes jogügyletek bejelentése is kötelező. Így - bár mentes az ajándékozás illeték alól - a bankszámlapénz megszerzése, ha a jogszabályban előírt feltételeknek megfelel az ajándékozás (vagyis magánszemély bankszámlájáról magánszemély bankszámlájára történik az utalás), de a vagyonszerzést a megajándékozottnak az ajándék megszerzését követő legkésőbb 30 napon belül be kell jelenteni az első fokú adóhatóságnak.
Az illeték kiszabására, illetve az illetékmentesség megállapítására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet alapján az az illetékügyben eljáró megyei, fővárosi szervezeti egység jogosult, amelynek illetékességi területén a szerződésben első helyen feltüntetett szerző fél állandó, ennek hiányában ideiglenes lakóhelye, szokásos tartózkodási helye, illetve székhelye, ennek hiányában telephelye, illetőleg a tevékenység gyakorlásának helye található. Amennyiben az adózó belföldön nem letelepedett, úgy az illetéket az Észak-budapesti Adóigazgatóság szabja ki. A NAV egyes szervezeti egységeinek és ügyfélszolgálatainak elérhetősége az adóhatóság honlapján (http://nav.gov.hu) megtalálható.
Az öröklési és ajándékozási illeték szabályai között azonban szerepel néhány rendelkezés, mely egyes illetékmentes vagyonszerzések esetében kivételt tesz a bejelentési kötelezettség alól. Nem kell tehát bejelenteni az Itv. 11. §-ának (2) bekezdése, illetve 90. §-ának (1) bekezdése szerint:
- az olyan ajándék megszerzését, amely után az ajándékozót vagy a megajándékozottat személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék vagy egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli, továbbá az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében megszerzett értékpapír, valamint a dolgozói üzletrészként, dolgozói részvényként személyi jövedelemadót nem viselő módon a társas vállalkozástól megszerzett üzletrész, részvény is;
- a munkáltató által a munkavállaló számára adott olyan ingyenes juttatást, amely mentes a személyi jövedelemadó alól;
- a hitelintézet, befektetési szolgáltató, pénzügyi vállalkozás pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatásból vagy azt kiegészítő szolgáltatásból származó 10 000 forintot meg nem haladó követelésének elengedését, feltéve, hogy az elengedéssel a hitelintézetnek, befektetési szolgáltatónak, pénzügyi vállalkozásnak az adott szolgáltatásból származó követelése a magánszeméllyel szemben végérvényesen megszűnik;
- a közüzemi (vezetékes gáz-, áram-, távhő-szolgáltatási, víz- és csatornahasználati, szemétszállítási, központi fűtési) díjtartozásnak a szolgáltató általi elengedését, feltéve, hogy a magánszemély kötelezett (adós) és vele közös háztartásban élő hozzátartozójának egy főre eső jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegének kétszeresét;
- a takarékbetét és a 300 000 forint forgalmi értéket meg nem haladó ingó öröklését.
Abban az esetben, ha a vagyonszerzést az ingatlanügyi hatósághoz kell bejelenteni - vagyis, ha ingatlan tulajdonjogának vagy ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzésére kerül sor - az ingatlanügyi hatóság (vagyis a földhivatal) az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokkal - ideértve az Itv. 26. § (9) bekezdésében meghatározott nyilatkozatot és a 'B400-as adatlapot is - együtt az érkezést követő 8 napon belül kísérőjegyzékkel továbbítja az állami adóhatósághoz. A kísérőjegyzék átadása történhet számítógépes adathordozón is.
A földhivatal tehát függetlenül attól, hogy bejegyzi-e a vevőt/megajándékozottat stb. tulajdonosként vagy csak széljegyen jelzi a tulajdonjog fenntartással történő vétel tényét, vagy a kérelmet elutasítja, nyolc napon belül mindenképpen továbbítja a hozzá beérkező szerződés hitelesített másolatát a NAV felé. Azonban nem csak az eljárás kezdeményezésével összefüggő iratokat kell átküldeni az állami adóhatóságnak, hanem az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követően a tulajdonjog, illetve vagyoni értékű jog bejegyzéséről, törléséről szóló, illetve a bejegyzési kérelmet elutasító határozatát is. Ehhez a határozathoz minden olyan iratot is csatol, amelyek az eljárás megindításakor még nem álltak rendelkezésre.
Az ingatlanügyi hatóság a mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatásának elnyerését igazoló okiratot is továbbítja az állami adóhatóságnak a termőföld megszerzése kapcsán.
Természetesen az ingatlanügyi hatóságnak is minden esetben teljesítenie kell az okiratok továbbítását, vagyis abban az esetben is, ha a vagyonszerzés egyébként illetékmentes. Az Art. 125. § (3) bekezdése szerint a vagyonszerzési illetéket, továbbá az Itv. szerint kiszabás alapján fizetendő eljárási illetéket az állami adóhatóság állapítja meg. Mivel az illeték kiszabására az adóhatóság jogosult, így annak eldöntése is őt illeti meg, hogy a szerzést a vagyonszerzési illeték szempontjából milyen módon minősíti. A vagyonszerzési illeték kiszabására - ideértve a mentesség megállapítását is - irányuló eljárás esetén a határozat meghozatalára nyitva álló határidő 60 nap, amely legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható.
4. Az illetékbélyeg értékének visszatérítése
Ahogyan arra már fentebb utaltunk, a közigazgatási hatósági eljárási illetéket főszabály szerint illetékbélyegben kell megfizetni. Előfordulhat azonban olyan eset, hogy az ügyfél megvásárolja a bélyeget, de az megrongálódik, tévesen ragasztja fel az okiratra (mert például egy eljárási illetékmentes eljárást kezdeményezett), illetve az illetékbélyeg feleslegessé válik. Ezekre az esetekre nézve tartalmaz szabályt az Itv. 94. § (1) bekezdése, mely rögzíti, hogy ilyenkor az illetékbélyeg értékét az ügyfél részére vissza kell téríteni.
A bélyeg megszerzése a Magyar Posta Zrt. fiókjaiban lehetséges, az illetékbélyeg értékének visszatérítését azonban az állami adóhatóság végzi.
A megrongálódott, tévesen felragasztott, továbbá feleslegessé vált illetékbélyeg értékének visszatérítése tekintetében a NAV azon megyei (fővárosi) adóigazgatósága jár el, amelynek illetékességi területén az eljáró hatóság, illetve bíróság székhelye van vagy az ügyfél lakóhelye (székhelye) van. A visszatérítést az állami adóhatóságtól írásban kell kérni. A kérelemhez mellékelni kell a bélyegeket és a kérelmezőnek fel kell tüntetnie az adóazonosító jelét/adószámát, továbbá a bankszámla számát vagy pontos címét, ahova az utalást kéri. Az illeték kiutalására az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kerül sor az Art. vonatkozó rendelkezései szerint.
Nincs helye azonban a visszatérítésnek, ha alapos a gyanú, hogy az illetékbélyeg hamisított, vagy azt már korábban felhasználták, az illetékbélyeg elválasztott részekből van összeillesztve, vagy olyan mértékben csonka, hogy a hiányzó részből korábbi használatra lehet következtetni, vagy nem a felbélyegzett teljes iratot, hanem annak csak egy részét vagy az iratról elválasztott (eltávolított) illetékbélyeget nyújtották be.
Sajnálatos módon egy időben különösen is elszaporodott az illetékbélyeg-hamisítások száma, jelentős kárt okozva ezzel a központi költségvetésnek. Ha felmerül a gyanúja az előbb említett eseteknek, akkor az illetékbélyeget - ha már felragasztották, az irattal együtt - elismervény ellenében vissza kell tartani, és szükség esetén felelősségre vonást kell kezdeményezni. Az elismervényen fel kell tüntetni az ügyfél személyazonosításra alkalmas adatait, a visszatartott illetékbélyeg címletét és az illetékbélyeg beszerzésének helyét.
Itt jegyezzük meg, hogy a bélyeghamisítás (így az illetékbélyeg hamisítása is) a Btk. 307. §-a szerint bűncselekménynek minősül, mely akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető (alapesetben).
Emellett nincs helye a visszatérítésnek akkor sem, ha az adózónak az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása van. Ilyenkor a visszatérítendő illeték összegét a fennálló tartozásra kell elszámolni.
ÖTÖDIK RÉSZ
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
XI. Fejezet
Hatálybaléptető, módosító és értelmező rendelkezések
1. Hatálybaléptető és átmeneti rendelkezések
2. Felhatalmazás
3. Adó- és értékbizonyítvány
4. Értelmező rendelkezések
5. Hatálybaléptető, záró és átmeneti rendelkezések az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításaihoz
1994. évi LXV. törvény a Magyar Köztársaság 1994. évi pótköltségvetéséről
1994. évi LXV. törvény 39. §1996. évi LXXXV. törvény az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról
1996. évi LXXXV. törvény 33. §1999. évi XCIX. törvény az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
1999. évi XCIX. törvény 208. §1999. évi XCIX. törvény 209. §
2000. évi CXIII. törvény az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
2000. évi CXIII. törvény 278. §2001. évi LXXIV. törvény a pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
2001. évi LXXIV. törvény 163. §2002. évi XLII. törvény az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
2002. évi XLII. törvény 310. §2004. évi CI. törvény az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
2004. évi CI. törvény 313. §2005. évi XXVI. törvény az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
2005. évi XXVI. törvény 61. §2006. évi LXI. törvény egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
2006. évi LXI. törvény 234. §2007. évi CXXVI. törvény egyes adótörvények módosításáról
2007. évi CXXVI. törvény 379. §2008. évi LXXXI. törvény az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
2008. évi LXXXI. törvény 204. §2009. évi LXXVII. törvény a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról
2009. évi LXXVII. törvény 213. §Melléklet
Ahogyan arra a közigazgatási hatósági eljárási illetékek magyarázatakor utaltunk, az Itv. Melléklete egyes hatósági eljárások tekintetében az általános tételű eljárási illetékhez képest ún. speciális tételű eljárási illetékeket határoz meg.
A Melléklet ezen kívül mentességi szabályokat is tartalmaz egyes eljárások tekintetében.
I. A szabálysértési eljárás illetéke
1. A becsületsértés és magánlaksértés miatt indult szabálysértési eljárás illetéke 3000 forint, az ilyen eljárásban hozott büntetést vagy intézkedést alkalmazó határozat elleni kifogás, valamint az eljárást megszüntető határozat elleni panasz illetéke 3500 forint.
2. Az 1. pontban nem említett szabálysértési eljárás illetékmentes, kivéve a részletfizetési kedvezmény, halasztás engedélyezésére irányuló eljárást, amelyre a törvény 29. §-ában foglaltak az irányadóak.
A szabálysértésekről az 1999. évi LXIX. törvény (Szabs.tv.) rendelkezik.
A szabálysértési eljárás illetékmentes, kivéve a becsületsértés és magánlaksértés miatt indult szabálysértési eljárásokat, amelyek miatt a Szabs. tv. 138. § (2) bekezdése, illetve 139. § (2) bekezdése értelmében szabálysértési eljárásnak csak magánindítványra van helye.
Az eljárási illetéket az indítványt előterjesztő félnek kell az eljárás megindításakor megfizetni.
Amennyiben valaki részletfizetési, fizetési halasztási kérelmet nyújt be a pénzbírságot kiszabó szabálysértési hatósághoz, akkor az általános tételű, 2200 forint eljárási illetéket kell lerónia.
II. Az állampolgársággal kapcsolatos eljárás illetéke
1. A magyar állampolgársági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás illetéke 3000 forint.
2-3.
4. Illetékmentes a honosítás, visszahonosítás, a magyar állampolgárság nyilatkozattal történő visszaszerzésére, valamint a magyar állampolgárságról történő lemondásra irányuló eljárás.
A magyar állampolgársággal kapcsolatos részletszabályokat a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény tartalmazza.
III. Jogszabályról és joggyakorlatról kiállított bizonyítvány illetéke
1. Az igazságügyért felelős miniszter által külföldi használatra az ország területén hatályban levő vagy hatályban volt jogszabályról kiállított bizonyítvány illetéke annyiszor 2000 forint, ahány jogszabályszakaszról (§-ról) a bizonyítványt kiállították.
2. A joggyakorlatról kiállított 1. pontban említett bizonyítvány illetéke 5000 forint.
Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 20. §-a értelmében a közigazgatási és igazságügyi miniszter igazságügyért való felelőssége körében vezeti és elektronikusan közzéteszi a jogszabályok nyilvántartását. Ennek megfelelően az ő hatáskörébe tartozik a hatályban lévő, illetve a hatályban volt jogszabályokról szóló bizonyítvány kiállítása.
IV. A másolat és kivonat illetéke
1. Az közigazgatási hatósági eljárásban készített hitelesített vagy hitelesítetlen másolat, illetőleg kivonat illetéke - ha e Melléklet kivételt nem tesz - oldalanként magyar nyelvű másolat esetében 100 forint, idegen nyelvű másolat esetében 300 forint. A nem hitelesített fénymásolat illetéke oldalanként 100 forint.
2.
3. Az illetéket a másolat átvételekor az eredeti iraton illetékbélyeggel kell megfizetni.
4. Illetékmentes az a hitelesített vagy nem hitelesített másolat, amely illetékmentes eljáráshoz szükséges.
5. A már egyszer hitelesített másolatra, kivonatra vezetett olyan záradék, amely azt bizonyítja, hogy az eredeti iraton változás nem történt, vagy azt kiegészítik, 1000 forint illeték alá esik.
Főszabály szerint a közigazgatási hatósági eljárásban keletkezett bármely dokumentumról másolat, kivonat kérhető.
A másolat kiadása akkor is illetékfizetési kötelezettség alá esik, ha az ügyfél azt olyan eljárásban kéri, melynek megindításáért miniszteri rendeletben megállapított igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Másolat kiadásáért díjfizetési kötelezettséget csak törvény írhat elő.
V. A fordítás illetéke
1. Az eljáró hatóság által készített fordítás illetéke oldalanként 1000 forint.
2. Illetékmentes: a tárgynál fogva illetékmentes eljáráshoz (Tv. 33. §) szükséges irat fordítása.
A Ket. 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Ez azonban nem akadálya a konzuli tisztviselő és a külpolitikáért felelős miniszter eljárása, valamint nemzetközi jogsegély során más nyelv használatának.
A Ket. 9. § (3) bekezdése értelmében a kisebbségi szervezet nevében eljáró személy, valamint az a természetes személy, aki a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozik, a közigazgatási hatóságnál használhatja az adott kisebbség nyelvét. A kisebbség nyelvén benyújtott kérelem tárgyában hozott magyar nyelvű döntést az ügyfél kérésére a kérelemben használt nyelvre le kell fordítani.
A Ket. 10. § (1) bekezdése alapján, ha a közigazgatási hatóság nem magyar állampolgárságú, a magyar nyelvet nem ismerő személy ügyében magyarországi tartózkodásának tartama alatt hivatalból indít azonnali intézkedéssel járó eljárást, vagy a természetes személy ügyfél azonnali jogvédelemért fordul a magyar közigazgatási hatósághoz, a hatóság köteles gondoskodni arról, hogy az ügyfelet joghátrány ne érje a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt.
A 10. § (2) bekezdése szerint a 9. § (3) bekezdésében meghatározott ügyfél kivételével a magyar nyelvet nem ismerő ügyfél - a fordítási és tolmácsolási költség viselése mellett - az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó esetekben is kérheti, hogy a közigazgatási hatóság bírálja el az anyanyelvén vagy valamely közvetítő nyelven megfogalmazott kérelmét.
Ezúton hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Ket. 52. § (2) bekezdése szerint a külföldön kiállított közokirat, illetőleg a külföldi bíróság, közigazgatási szerv, közjegyző vagy egyéb közhitelességgel felruházott személy által hitelesített magánokirat - hacsak az ügyfajtára vonatkozó jogszabályból, nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem következik - a magyar törvény szerinti bizonyító erővel csak akkor rendelkezik, ha azt a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóság diplomáciai felülhitelesítéssel látta el. A nem magyar nyelven kiállított okirat - ha az ügyfajtára vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik - csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el.
A szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet 5. §-a értelmében pedig hiteles fordítást, fordítás hitelesítését, valamint idegennyelvű hiteles másolatot - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda készíthet.
VI. A hitelesítés illetéke
1. Az eljáró hatóság által végzett hitelesítés illetéke, ha jogszabály kivételt nem tesz:
a) másolat, kivonat vagy fordítás után oldalanként 100 forint;
b) iraton levő aláírás után aláírásonként 500 forint.
2. Külföldi használatra szánt iraton levő aláírásnak bármely hatóság, bíróság vezetője általi hitelesítése (közbenső felülhitelesítése) esetében minden aláírás után 2000 forint; az ilyen hitelesítésnek miniszter általi felülhitelesítése 5000 forint.
3. E cím rendelkezései nem vonatkoznak a külföldi felhasználásra szánt okiratoknak
a) a Konzuli Szolgálat,
b) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara
általi felülhitelesítésére.
4. Az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. által végzett hitelesítés illetéke oldalanként 300 forint. Ezt az illetéket kell fizetni a másodlat, a másolat és fénymásolat hitelesítéséért is.
5. Illetékmentes
a) a 91-92. §-ban említett irat hitelesítése,
b) a 4. pontban szereplő hitelesítés, ha az olyan okiratra vonatkozik, amelyet a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (3) bekezdésében vagy 5. §-ában meghatározott kérelemhez kell csatolni.
Kiveszi a speciális tételű eljárási illeték hatálya alól az Itv. Melléklete VI. Címének 3. pontja azon - külföldi felhasználásra szánt - okiratok felülhitelesítését, amelyeket a Konzuli Szolgálat vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara végez. Ezekre az eljárásokra nézve más jogszabályok igazgatási szolgáltatási díjat állapítanak meg.
A konzuli hatóság által végzett közigazgatási eljárásokat terhelő konzuli díjakat a konzuli költségekről szóló 5/2010. (XII. 31.) KüM rendelet melléklete tartalmazza.
A külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 1973. évi 11. törvényerejű rendelet Melléklete 3. § (5) bekezdése értelmében a közjegyző által készített, illetve hitelesített okiratok, továbbá az ezekről készített hiteles fordítások felülhitelesítési díja ötezer forint, amely a Magyar Országos Közjegyzői Kamarát illeti meg.
VII. A levéltár által készített másolat illetéke
1. A levéltár által készített hitelesített másolatért, továbbá az ügyfél által készített másolatnak és fénymásolatnak a levéltár által történő hitelesítéséért - ideértve az állami vagy felekezeti anyakönyvi másodpéldányokból anyakönyvi kivonat kiállítását - oldalanként 200, de legalább 2000 forint illetéket kell fizetni.
2. A levéltárban őrzött irat alapján kiállított, tényt, körülményt igazoló irat kiadása iránt indított eljárásban az általános tételű eljárási illetéket (29. §) kell fizetni.
3. A külföldi célra kért másolatot illeték fizetése nélkül kell kiállítani. Egyebekben e Tv. 73. §-ának a külföldi célra kért irat illetékfizetési módjára vonatkozó szabályai szerint kell eljárni.
A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló rendelkezéseket az 1995. évi LXVI. törvény tartalmazza. A levéltárak közül illetéket csak az állami levéltárak szednek. A levéltári törvény 13. § d) pontja alapján a közlevéltár feladatkörében az őrizetében lévő levéltári anyagról hiteles másolatot vagy tartalmi kivonatot ad ki.
Előfordul olyan eset, hogy egyes iratokról nem adható másolat, vagy az ügyfél nem is másolatot kér, csak egy olyan okiratra van szüksége, amely igazolja az állami levéltárban őrzött iratokban szereplő egyes tényeket, körülményeket. Ezen eljárásért 2200 forint, vagyis az általános tételű eljárási illeték összegét kell megfizetni.
Ha valaki egy másolatot annak érdekében kér, mert azt külföldön szeretné felhasználni, akkor illetékmentes az eljárás. Egyebekben az Itv. 73. §-ában szabályozott, a külföldi felhasználásra kért irat illetékfizetési módjára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Azaz ha az irat szabályszerű továbbítása külföldre diplomáciai úton történik, akkor az irat megküldésével egyidejűleg a külpolitikáért felelős miniszterrel, minden más esetben - ha jogszabály másként nem rendelkezik - lelet útján az illetékes állami adóhatósággal kell közölni, hogy a másolat kiadása fenti illetékmentességi szabály hatálya alá esik.
VIII. Az iskolai, tanfolyami bizonyítványmásolat, másodlat illetéke
Iskolai bizonyítvány - ideértve a felsőfokú oktatási intézmény által kiállított oklevelet is -, továbbá a tanfolyami bizonyítvány másolatának, másodlatának kiállításáért 2000 forint illetéket kell fizetni.
IX. Egyes okmányok kiadásával kapcsolatos eljárások illetéke
I. Az úti okmányok kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke
1.2. A magánútlevél, a szolgálati és hajós szolgálati útlevél kiadásának illetéke 7500 forint, ha a magánútlevél érvényességi ideje 10 év, 14 000 forint. A kérelem benyújtásának időpontjában 18. életévét be nem töltött személy és a 70. életévét betöltött személy magánútlevelének, az 1 évi érvényességgel kiállított magánútlevél, szolgálati és hajós szolgálati útlevél, valamint a menekültként elismert személyek kétnyelvű úti okmánya kiadásának illetéke 2500 forint.
3. A második magánútlevél kiadásának, valamint a magánútlevél soron kívüli kiadásának illetéke a 2. pontban meghatározott mértékek kétszerese.
4. A határátlépési engedély kiadásának illetéke 1500 forint.
5. Illetékmentes:
a) a diplomata-útlevél,
b) a külügyi szolgálati útlevél,
c) a határátlépési igazolvány,
d) az úti okmány cseréje, amennyiben arra azért kerül sor, mert az úti okmány biometrikus azonosítót tartalmazó tároló eleme nem tartalmazza vagy hibásan tartalmazza a törvényben meghatározott adatokat.
6. Az elveszett, megsemmisült, továbbá - az 5. pont d) alpontjában meghatározott eset kivételével - a megrongálódott és utazásra alkalmatlanná vált úti okmány helyett kiállított új úti okmány kiadásának illetéke a 2-4. pontban meghatározott illeték kétszerese.
7. Az úti okmányban történő idegen nyelvű bejegyzésért - az 1-4. pontban foglalt illetéken felül - 2000 forint illetéket kell fizetni.
8. Az útlevél-hatósági eljárásban benyújtott fellebbezés illetéke 5000 forint.
II. Személyazonosító igazolvány, valamint a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke
1. Az állandó személyazonosító igazolvány kiadására irányuló eljárás illetéke 1500 forint. Ha az eljárásban az állandó személyazonosító igazolvány átmenetileg nem adható ki és ezért ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadása is szükséges, az eljárás illetéke összesen 3000 forint.2. Illetékmentes
a) a 14. életévét be nem töltött polgár személyazonosító igazolványa iránti kérelme, kivéve az elveszett, megsemmisült, megrongálódott okmány cseréje esetén,
b) a 70. életévét betöltött polgár személyazonosító igazolvány iránti kérelme, ha útlevéllel vagy kártyaformátumú vezetői engedéllyel nem rendelkezik.
3. Illetékmentes a személyazonosító igazolvány kiadásához szükséges - jogszabályban meghatározott - anyakönyvi kivonat kiállítása.
4. A személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány illetéke - ha az eljárás a személyi azonosítót vagy a lakcímet nem érintő adatváltozás miatt indult - 500 forint.
5. Illetékmentes a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadása, ha arra a személyazonosító igazolvány kiadása, lakcímváltozás, illetve - 14. életévét be nem töltött kiskorú esetén - a kérelemre feltüntethető adatok változása miatt kerül sor.
6. Ha a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadására irányuló eljárásra az igazolvány elvesztése, megsemmisülése, megrongálódása miatt kerül sor, az eljárás illetéke 1000 forint.
III. A gépjárművezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke
1. A gépjárművezetői engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 4000 forint. Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött kérelmező esetében, valamint ha az egészségügyi hatóság előírása alapján a vezetői engedély érvényessége 1 év vagy annál rövidebb, a vezetői engedély kiadásának illetéke 1500 forint.2. A forgalmi engedély kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke 6000 forint. Az ideiglenes forgalmi engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 2500 forint.
3. A törzskönyv kiadására irányuló eljárás illetéke 6000 forint.
IV. Egyéb rendelkezések
1. Az I-III. pontokban meghatározott okmányok egy eljárásban történő igénylése esetén is az eljárási illetéket az igényelt okmányonként külön-külön kell megfizetni.2. Illetékmentes:
a) az e címben meghatározott okmány cseréje, ha a csere a hatóság téves bejegyzésén alapul vagy az okmány gyártáshibás;
b) a személyi azonosító képzése - ideértve a személyi azonosító megváltozását eredményező adatváltozást is - miatt kiállított hatósági igazolvány;
c) az érintett polgár adatainak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából való törlésére irányuló eljárás;
d) a lakcímet igazoló hatósági igazolvány és a forgalmi engedély cseréjére irányuló eljárás, amennyiben arra a helység, az utca, egyéb helymeghatározó adat nevének vagy számának megváltozása miatt kerül sor.
Az Itv. Mellékletének IX. címe három nagy csoportba sorolva határozza meg az egyes okmányok kiállításáért fizetendő illeték összegét. Elkülöníti az úti, a személyazonosító, illetve a gépjárművek vezetésével kapcsolatos okmányok elkészítésével kapcsolatban felmerülő illetékeket.
Az úti okmányokkal kapcsolatos rendelkezéseket a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény tartalmazza.
A személyazonosító okmányokra vonatkozóan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényben találjuk meg a legfontosabb rendelkezéseket.
A gépjárművekkel, illetve a gépjárművezetői engedéllyel kapcsolatos okmányokról a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet tartalmaz részletszabályokat.
X. Anyakönyvi és névváltoztatási eljárás
1. A házassági névviselési forma megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 5000 forint.
2. A születési név megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 10 000 forint. Az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetében az illetéket minden nagykorúnak külön-külön kell megfizetni.
3. Az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által megváltoztatott név ismételt megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 20 000 forint.
4. A magyar állampolgár vagy Magyarországon élő hontalan személy, vagy a magyar menekültügyi hatóság által menekültként elismert személy külföldön történő házasságkötéséhez annak tanúsításáért, hogy házasságkötésének a magyar jog szerint nincs akadálya, 5000 forint illetéket kell fizetni.
5. Nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges olyan igazolás alóli felmentésért, amely tanúsítja, hogy a házasságkötésnek a személyes joga szerint nincs akadálya, 5000 forint illetéket kell fizetni.
6. A névváltoztatási okiratmásolat kiállítására irányuló kérelem illetéke 1000 forint.
A X. Cím az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendeletben meghatározott, a születéssel, házasságkötéssel és halálesettel kapcsolatos eljárások közül kizárólag a névváltoztatás illetékét szabályozza.
A Cím 3. pont nem szabályozza azt a kérdést, hogy eredetileg kinek a kérelme alapján változott meg a születési név, csupán arról rendelkezik, hogy aki már nem a születési, hanem az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által megváltoztatott nevet viseli, újbóli névváltoztatási kérelme esetén 20 000 forint illetéket köteles fizetni az eljárásért. Kiskorú gyermek születési nevének megváltoztatását törvényes képviselője kérheti. Ennek megfelelően, ha a kérelmező nevét például szülője vagy nagyszülője már megváltoztatta, akkor a kérelmező illetékjogi szempontból megváltoztatott nevet visel, bár a nevének megváltoztatását korábban nem maga kérte. Amennyiben a kérelmező nevének megváltoztatását a későbbiekben saját maga kéri, akkor nem a születési név megváltoztatásának 10 000 forintos, hanem a megváltoztatott név ismételt megváltoztatására irányuló kérelem 20 000 forintos illetékét kell megfizetnie.
XI. A külön jogszabály szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő hatósági eljárások illetéke
A külön jogszabály szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő hatósági eljárások esetén az eljárásra egyébként irányadó illetékmérték kétszeresét kell fizetni.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény határozza meg a kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő közigazagatási hatósági ügyeket és azoknak eljárási szabályait.
XII.
XIII. Egyes környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi hatósági eljárási illetékek
1. Az alapeljárás illetéke
Ha jogszabály a kérelemre induló környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi közigazgatási hatósági eljárásokra igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg, az alapeljárás illetéke 5000 forint.
2. A fellebbezés illetéke
a) e törvény eltérő rendelkezése hiányában az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezés illetéke az alapeljárás illetékének kétszerese;
b) vízgazdálkodási bírságot (1995. évi LVII. tv. 29. § (3) bekezdés) megállapító határozat esetén a bírság összeg 10%-a, de legalább 20 000 forint;
c) vízkészletjárulékot, valamint ezzel összefüggő késedelmi pótlékot, mulasztási bírságot, adóbírságot megállapító határozat esetén a vitatott összeg 6%-a, de legalább 20 000 forint;
d) hivatalból indult vagy folytatott környezet- és természetvédelmi, illetőleg vízgazdálkodási ügyben kötelezettséget megállapító egyéb - az a)-c) pontokban nem érintett - eljárásokban hozott határozat esetén a fellebbezés illetéke 15 000 forint.
A rendelkezés lehetővé teszi, hogy egyes vízügyi, környezet-, és természetvédelmi hatósági eljárásokra illeték helyett igazgatási-szolgáltatási díj kerüljön bevezetésre. Igazgatási -szolgáltatási díj hiányában az alapeljárások illetéke 5000 forint.
XIV.
XV. Az építésügyi hatósági eljárás illetéke
1. Az építésügyi hatóságnál indított eljárás illetéke
a)
b) elvi építési engedélyezési eljárás esetében, ha
ba) a telek beépítésével kapcsolatos követelmények, vagy a településképi és építészeti követelmények (építészeti megjelenítés környezetbe illeszkedése) tisztázására szolgál, 15 000 forint,
bb) a műemléki, régészeti, kulturális örökségvédelmi, természet-, táj- és környezetvédelmi, egészségvédelmi, talajvédelmi, valamint életvédelmi, tűzvédelmi követelmények tisztázására, vagy a műszaki követelményeket előzetesen tisztázó - az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelmények jogszabályban meghatározott előírásaitól eltérő - műszaki megoldások alkalmazhatóságára szolgál, 30 000 forint,
bc) a ba)-bb) pontokban meghatározottak együttes tisztázására szolgál, 45 000 forint,
c) építési (továbbépítési) engedélyezési eljárás esetében
ca) új egylakásos lakóépület építése és bővítése esetén 20 000 forint, egyéb új épület építése és bővítése esetén lakásonként 10 000 forint, egyéb önálló rendeltetési egység építése és bővítése esetén
- önálló rendeltetési egységenként 250 m2 hasznos alapterületig 20 000 forint,
- a 250 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű önálló rendeltetési egységenként 100 000 forint,
cb) meglévő épület átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén az építési tevékenységgel érintett hasznos alapterület minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, vagy az érintett felület minden megkezdett 200 m2-ként 10 000 forint,
cc) műtárgy építése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként 1000 forint,
cd) meglévő műtárgy bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén az építési tevékenységgel érintett alapterület minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, vagy ennek hiányában az érintett felület minden megkezdett 200 m2-ként 10 000 forint,
ce) egyéb építési tevékenység esetén 50 m2-ként 10 000 forint,
cf) antennák, antennatartó szerkezetek, csatlakozó műtárgyak esetén, az eljárás tárgyát képező távközlési építmény legnagyobb lineáris méretét figyelembe véve, megkezdett méterenként 50 000 forint,
cg) a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény IV. fejezete szerinti veszélyes ipari üzemhez vagy veszélyes létesítményhez tartozó építmény építése, bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m2-ként 50 000 forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként 30 000 forint,
d) módosított építési engedélyezés esetén a módosítással érintett építményrész tekintetében az alapeljárás illetékével egyező mértékű,
e) az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelmények jogszabályban meghatározott előírásaitól eltérő műszaki megoldás engedélyezése esetén 20 000 forint,
f) felvonó, mozgólépcső és mozgójárda építésére vonatkozó engedélyezés esetén 15 000 forint,
g)
h) bontási engedélyezési eljárás esetén a bontandó építmény 100 m2-ként 10 000 forint, vagy folyóméterenként 1000, vagy darabonként 10 000 forint,
i) fennmaradási engedélyezési eljárás (engedély nélkül végzett bontás tudomásulvétele) esetén a c), f) és h) pontok szerint megállapított illeték másfélszerese,
j) használatbavételi engedélyezés esetében a c), f) pontokban megállapított illetékkel megegyező mértékű,
k)
l)
m) az a)-l) pont alá nem eső elsőfokú építésügyi hatósági eljárás (pl. bármely építésügyi hatósági engedély érvényének meghosszabbítása, jogutódlás kérése) esetében 10 000 forint,
n) az építésrendészeti hatósági intézkedés kérése esetében 15 000 forint,
2. az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásban hozott döntés ellen igénybe vehető fellebbezés esetén 30 000 forint,
3.
4. Illetékmentes és igazgatási szolgáltatási díjmentes a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő bontási, elvi építési, építési, módosított építési és használatbavételi engedélyezési eljárás, valamint az eljárásban közreműködő szakhatóságok eljárása.
Az Étv. 34. § (1) bekezdése szerit telekalakításhoz, építmény, építményrész, épületegyüttes megépítéséhez, átalakításához, bővítéséhez, felújításához, helyreállításához, korszerűsítéséhez, lebontásához, elmozdításához, illetve használatbavételéhez, fennmaradásához vagy a rendeltetésének megváltoztatásához (a továbbiakban együtt: építési munka) a jogszabályokban meghatározott esetekben az építésügyi hatóság engedélye (bejelentés tudomásulvétele) szükséges.
XVI.
1-11.
XVII. A vállalkozói igazolvány és az üzlet működési engedélyének illetéke
1. A vállalkozói igazolvány kiadása iránti eljárás illetéke 10 000 forint. A vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok változása miatti igazolványcseréért - a módosítások számára tekintet nélkül - 3000 forint illetéket kell fizetni. Illetékmentes a módosítás, ha arra a vállalkozói igazolványban feltüntetett helységnév, utcanév, házszám állami vagy önkormányzati döntés alapján történő megváltoztatása miatt kerül sor. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett vállalkozói igazolvány pótlása iránti eljárás illetéke 5000 forint.
2. Üzlet működési engedélye iránti eljárás illetéke 10 000 forint. A működési engedélyben feltüntetett adatok módosításáért - a változtatások számára tekintet nélkül - 3000 forint illetéket kell fizetni. Illetékmentes a módosítás, ha arra a működési engedélyben feltüntetett helységnév, utcanév, házszám állami vagy önkormányzati döntés alapján történő megváltoztatása, illetve a vállalkozó székhelyének, telephelyének más megye illetékességi területéhez történő csatolása miatt kerül sor.
3. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett működési engedélyről kiállított - az eredetivel pontosan egyenlő és egyenlő értékű - másodlat illetéke 3000 forint.
Az Evtv. értelmében ma már az egyéni vállalkozói tevékenység végzéséhez nem szükséges az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltása, ez pusztán egy lehetőség az egyéni vállalkozó számára. A vállalkozói igazolvány kiállításáért fizetendő illeték 10 000 forint.
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet állapítja meg az üzletek működési engedélye kiadásának részletes szabályait.
XVIII. A külkereskedelemmel kapcsolatos eljárások illetéke
1. A felügyeleti okmány kiállítása illetékmentes.
2. A kereskedelmi forgalomban áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok behozatalának engedélyezését kezdeményező eljárás illetéke 15 000 forint, a kiadott engedély módosítása iránti eljárás illetéke 10 000 forint. Az engedélyező hatóság előtt indított minden további eljárásért 7000 forint illetéket kell fizetni. A fellebbezési eljárás illetéke az első fokú eljárás illetékének kétszerese. Az engedélyezési eljárás illetékét az eljárás kezdeményezésekor illetékbélyegben kell leróni.
3. Az e törvény szerint teljes személyes illetékmentességben részesülő szerv megbízása alapján indított a 2. pontban említett eljárás illetékmentes. Az illetékmentességet a mentesség jogcímének megjelölésével és a megbízási szerződéssel kell igazolni.
4.
5-7.
8-10.
11.
XIX. A külön jogszabályban meghatározott eljárásokhoz szükséges adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke
Az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás 4000 forint illeték alá esik.
Ha egy beadványban több ingatlanra vonatkozó adó- és értékbizonyítványt kérnek, az illetéket ezek számától függően, külön-külön kell megfizetni.
Bár a hatósági bizonyítvány illetéke főszabályként 2000 forint eljárási illeték alá esik, ez alól azonban kivételt képez az adó- és értékbizonyítványra - 4000 forint összegben - megállapított illeték. A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 140. § (2) bekezdés d) pontja szerint a jegyző adóügyi feladata és hatáskörébe tartozik a külön jogszabály rendelkezése alapján, az ügyfél kérelmére vagy hatóság megkeresésére annak kiállítása. Természetesen érvényesül itt is az az alapelv, hogy kizárólag az ügyfél kérelme alapján kiállított bizonyítványért fizetendő illeték.
XX. Külföldiek ingatlanszerzéséhez szükséges engedély illetéke
Ingatlan tulajdonjogának a külön jogszabály szerinti külföldi jogi vagy természetes személy általi megszerzéséhez szükséges engedély iránt kezdeményezett eljárásért - ingatlanonként - 50 000 forint illetéket kell fizetni. Azon külföldi természetes személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett jogállású személy, és a magyar állampolgárság megszerzését kezdeményezte, lakástulajdonának megszerzéséhez szükséges engedély iránti eljárásért 10 000 forint illetéket köteles megfizetni.
A Tftv. 7. § (1) bekezdése értelmében a külföldi magánszemély és jogi személy termőföld tulajdonjogát nem szerezheti meg, kivéve azon tagállami állampolgárt, aki önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kíván letelepedni Magyarországon, és legalább három éve folyamatosan, jogszerűen Magyarországon lakik és folytat mezőgazdasági tevékenységet, reá a belföldi magánszemélyre vonatkozó szabályok irányadók.
A Tftv. 88. §-a alapján külföldi jogi vagy magánszemély termőföldnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogát főszabály szerint az ingatlan fekvése szerint illetékes közigazgatási hivatal engedélyével szerezheti meg. A közigazgatási hivatal határozata ellen fellebbezésnek helye nincs.
A Tftv. 88/A. § (1) bekezdése alapján a tagállami állampolgár, valamint az Európai Unió tagállamában, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, továbbá a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső államban bejegyzett jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépését követően a termőföldnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogát, a belföldi személyekkel azonos feltételekkel (engedély nélkül) szerezheti meg, kivéve a másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlant, amelynek megszerzéséhez az említett törvény hatálybalépésétől számított 5 évig (átmeneti időszak) a közigazgatási hivatal engedélye szükséges.
Ha a tagállami állampolgár legalább négy éve folyamatosan és jogszerűen Magyarországon tartózkodik, a másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlan tulajdonjogát engedély nélkül szerezheti meg.
A külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 7/1996. (I. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint termőföldnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogának külföldi jogi vagy magánszemély általi megszerzéséhez szükséges engedélyt az illetékes közigazgatási hivatal akkor adhatja meg, ha az önkormányzati vagy egyéb közérdeket nem sért.
XXI. A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke
1. A hatósági bizonyítvány kiállítása 2000 forint illeték alá esik. Ha egy beadványban több hatósági bizonyítványt kérnek, az első példány után 2000 forint, minden további, az első példánnyal azonos tartalmú hatósági bizonyítvány után 600 forint illetéket kell fizetni.
2. Ha egy eljárásban több ügyfél vesz részt, a hatósági bizonyítványért az 1. pont alapulvételével annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi akkor járna, ha mindegyik ügyfél ügyében külön eljárás folyna. Ez a rendelkezés nem alkalmazható a 31. § (5) bekezdésének első mondatában meghatározott eljárás esetén.
3. Az anyakönyvi kivonat kiállítása iránti eljárás illetéke - kivonatonként - 2000 forint.
4. Az adózás rendjéről szóló törvény 36/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott együttes adóigazolás illetékmentes. Az ilyen igazolás más eljárásban nem használható fel.
A Ket. értelmében a hatósági bizonyítvány tény, állapot vagy egyéb adat igazolására szolgál. Törvény kivételes esetben lehetővé teheti, hogy a hatóság a hatósági bizonyítvány kiadása helyett a hatósági nyilvántartásba bejegyzett adatok alapjául szolgáló iratról adjon ki másolatot.
Az adóhatósági igazolás a Ket. értelmében hatósági bizonyítványnak minősül, azaz az igazolások kiadásáért az e címben meghatározott mértékű illetéket kell fizetni és nem érvényesül a 33. § (2) bekezdésének 23. pontjában foglalt illetékmentesség. 2008. január 1-jétől a nemleges igazolás kiadás egyetlen esetben élvez illetékmentességet: ha azt olyan alvállalkozó kéri, mely közbeszerzésekhez kapcsolódó vállalkozási szerződés teljesítésében működik közre. Természetesen az utóbbi esetben illetékmentesen kiadott nemleges igazolás más eljárásban nem használható fel. 2011. január 1-jétől - tekintettel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létrejöttére -az együttes adóigazolás, amely tartalmazza az adózó állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását, illetve azok hiányát, egy kérelemnek minősül, így kiállítása egyszeres összegű illetékfizetési kötelezettséggel jár. Az adóhatósági igazolás kiállításáról az Art 85/A. §-a rendelkezik.
Az Itv. 31. §-ának (5) bekezdésének első mondata értelmében, ha az eljárásban több ügyfél vesz részt és az eljárás jellege kizárja azt, hogy az egyes ügyfelekkel szemben különböző határozat keletkezzen, csak annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi abban az esetben járna, ha az eljárás csak egy ügyfél ügyében folyna. Vagyis, ha egy eljárásban több ügyfél kéri hatósági bizonyítvány kiadását, csak akkor kell valamennyi ügyfélnek külön-külön megfizetnie az illetéket, ha az ügyfelek részére különböző hatósági bizonyítvány kiadása szükséges.
Az anyakönyvi kivonat kiállításáért csak abban az esetben lehet illetéket követelni, ha kiállítása nem az Itv. 33. §-a (1) bekezdésének 5. pontjában megjelölt esetekben, azaz
a) a születés, a házasságkötés és a haláleset anyakönyvezését követően az érdekelt részére első ízben;
b) az intézeti vagy állami nevelt gyermek anyakönyvezéséhez;
c) az 1953. január 1-je előtti bejegyzésről a névmutató szerint illetékmentes kivonatot még nem adtak ki, és
ca) a születési anyakönyvből a bejegyzett személy, örökbefogadás esetén az örökbefogadó részére,
cb) a házassági anyakönyvből a házastárs részére,
cc) a halotti anyakönyvből a házastárs vagy a meghalt személy egyenesági rokona részére,
d) a tartásdíj külföldön való behajtása tárgyában New Yorkban 1957. június 20-án kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1957. évi 53. tvr. alapján folyó eljárás céljára,
e) a szülők házassági anyakönyvi kivonatának a gyermek születésének anyakönyvezéséhez,
f) az elhunyt születési és házassági anyakönyvi kivonatának a haláleset anyakönyvezéséhez,
g) a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény alapján kijavított anyakönyvi adatokról az érdekelt részére első ízben
történik.
XXII. A vízgazdálkodással kapcsolatos helyi önkormányzati hatósági eljárások illetéke
1. Kérelemre indult eljárások illetéke
a) közműpótló berendezés - a külön jogszabályban meghatározott talajvízkút, szennyvízszikkasztó - létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése esetén, továbbá vízi állás létesítésének, használatbavételének, fennmaradásának vagy átalakításának engedélyezése esetén 5000 forint;
b) szennyvíz-előtisztító berendezés létesítésének, átalakításának, illetve használatbavételének engedélyezése esetén 10 000 forint.
2. A fellebbezés illetéke:
a) az alapeljárás illetékének kétszerese;
b) első fokon hivatalból indult, vagy folytatott eljárásban hozott határozat elleni fellebbezés esetén 10 000 forint.
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény határozza meg a települési önkormányzat vízgazdálkodási tevékenységgel összefüggő feladatait.
XXIII. A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének illetéke
1. A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének kérelemre indult eljárási illetéke 25 000 forint.
2. A fellebbezés illetéke az alapeljárás illetékének kétszerese.
A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény írja elő, hogy a Magyar Köztársaság területén hadiipari tevékenység végzéséhez, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő haditechnikai szolgáltatási tevékenységének a folytatásához engedély szükséges.
Nem kell külön engedélyt beszerezniük, vagyis fel sem merül az eljárási illetékkötelezettség kérdése akkor, ha hadiipari tevékenységet a Magyar Honvédség, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendvédelmi és rendészeti szervek kutatással és fejlesztéssel, javítással és karbantartással foglalkozó, valamint hatástalanítást és megsemmisítést végző szervezeti egységei kezdik.
XXIV. A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke
A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke a követelt kárösszeg 2%-a, de legalább 5000 Ft és legfeljebb 500 000 Ft.
Az Éptv. 55. § (4) bekezdése szerint, ha a településkép előnyösebb kialakítása céljából vagy településrendezési okokból az építmény, építményrész lebontása vált szükségessé, a tulajdonost a kisajátítási kártalanításra vonatkozó szabályok szerint kártalanítani kell.
FÜGGELÉK
az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről
PM. rendelet1. 1. §
PM. rendelet1. 2. §
PM. rendelet1. 3. §
PM. rendelet1. 4. §
PM. rendelet1. 5. §
PM. rendelet1. 6. §
PM. rendelet1. 7. §
PM. rendelet1. 8. §
Záró rendelkezések
PM. rendelet1. 9. §
PM. rendelet1. 10-11. §
az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól
A rendelet hatálya
PM. rendelet2. 1. §
Az eljárási illeték megfizetése és a megfizetés ellenőrzése az okmányirodáknál
PM. rendelet2. 2. §
PM. rendelet2. 3. §
PM. rendelet2. 4. §
Az eljárási illeték megfizetése és a megfizetés ellenőrzése az elsőfokú adóhatóságnál
PM. rendelet2. 5. §
Az elektronikus úton kezdeményezett eljárás utáni illeték megfizetésének ellenőrzése
PM. rendelet2. 6. §
A bírósági eljárási illeték elektronikus úton történő megfizetése és ellenőrzése
PM. rendelet2. 6/A. §
Az illetékbevételi számlára fizetett összegek visszatérítése
PM. rendelet2. 7. §
A bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetése és a megfizetés ellenőrzése
PM. rendelet2. 8. §
PM. rendelet2. 9. §
Melléklet a 44/2004. (XII. 20.) PM rendelethez
a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetése iránt kezdeményezett eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról
PM. rendelet3. 1. §
PM. rendelet3. 2. §
PM. rendelet3. 3. §
PM. rendelet3. 4. §
ingatlanok forgalmi értékadatainak szolgáltatási rendjéről és az adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról
PM. rendelet4. 1. §
PM. rendelet4. 2. §
PM. rendelet4. 3. §
PM. rendelet4. 4. §
PM. rendelet4. 5. §
PM. rendelet4. 6. §
PM. rendelet4. 7. §
PM. rendelet4. 8. §
PM. rendelet4. 9. §
PM. rendelet4. 10. §
PM. rendelet4. 11. §
PM. rendelet4. 12. §
PM. rendelet4. 13. §
PM. rendelet4. 14. §
PM. rendelet4. 15. §
PM. rendelet4. 16. §
PM. rendelet4. 17. §
PM. rendelet4. 18. §
PM. rendelet4. 19. §
1. számú melléklet a 33/2007. (XII. 23.) PM rendelethez
2. számú melléklet a 33/2007. (XII. 23.) PM rendelethez
3. számú melléklet a 33/2007. (XII. 23.) PM rendelethez
Illeték számlaszámok és adónemkódok
| Költségvetési számla megnevezése |
Költségvetési számla száma |
Adónem-kód |
| NAV Fővárosi illetékek beszedési számla |
10032000-06057402 |
501 |
| NAV Baranya Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057419 |
502 |
| NAV Bács-Kiskun Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057426 |
503 |
| NAV Békés Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057433 |
504 |
| NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057440 |
505 |
| NAV Csongrád Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057457 |
506 |
| NAV Fejér Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057464 |
507 |
| NAV Győr-Moson-Sopron Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057471 |
508 |
| NAV Hajdú-Bihar Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057488 |
509 |
| NAV Heves Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057495 |
510 |
| NAV Komárom-Esztergom Megyei illetékek |
10032000-06057512 |
511 |
| NAV Nógrád Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057529 |
512 |
| NAV Pest Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057536 |
513 |
| NAV Somogy Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057543 |
514 |
| NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057550 |
515 |
| NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057505 |
516 |
| NAV Tolna Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057567 |
517 |
| NAV Vas Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057574 |
518 |
| NAV Veszprém Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057581 |
519 |
| NAV Zala Megyei illetékek beszedési számla |
10032000-06057598 |
520 |
| NAV Adóhatósági eljárási illetékhez kapcsolódó befizetések beszedési számla |
10032000-01076064 |
221 |
| NAV Gépjármű vagyonszerzési illeték beszedési számla |
10032000-06057684 |
222 |