Az illetékjogszabályok magyarázata és gyakorlata

adozona.hu

Az illetékjogszabályok magyarázata és gyakorlata

Kiválasztott időállapot: Mi ez?

Jogterület(ek): Adójog, számviteli szabályok , Közigazgatási jog
Érvényesség kezdete: 2009.01.31
Érvényesség vége:

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Art. - Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
Áe. - Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény
Ket. - A közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
h. k. - Hatályon kívül helyezett rendelkezés
BH - Bírósági Határozatok
Itv. - Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
Pp. - A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
Ptk. - A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959...

Csak a jogszabály szövegének mutatása

Az illetékjogszabályok magyarázata és gyakorlata

Kiadással kapcsolatos információk

Dr. Lomnici Zoltán

Ötödik, bővített, hatályosított kiadás

Rövidítések

Előszó az ötödik kiadáshoz

Több mint három esztendő telt el a könyv negyedik kiadásának megjelenése óta. Az Olvasók kitüntető érdeklődése önmagában is indokolná az új - bővített - kiadás megjelentetését, de az elmúlt években az illetéktörvény több rendelkezése módosult és a Legfelsőbb Bíróság is számos iránymutató ítéletet hozott.
Az új kiadás az Illetéktörvény magyarázata mellett a bírói gyakorlat legújabb eredményeit is bemutatja.
Arra törekedtem, hogy a jogászok mellett a jogban kevésbé jártas olvasó is választ kapjon az illetéktörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdésekre.
Figyelemre méltó, hogy az illetéktörvény bizonyos rendelkezései az elmúlt hónapokban a társadalmi érdeklődés homlokterébe kerültek például az örökösödési illeték körüli politikai és társadalmi vita kapcsán. A könyv tehát sokakat érintő és érdeklő információkat juttat el az Olvasóhoz.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a lektornak és azt kívánom, hogy az Olvasó haszonnal forgassa a kiadványt.

A szerző

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről

Az Itv. preambuluma utal arra, hogy az Országgyűlés a törvényt az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásainak gyarapítása érdekében alkotta meg. Az illetékbevételek költségvetési célokat szolgálnak és az illetékeztetés alkotmányos alapját az alaptörvény 70/1. §-a teremti meg, amely szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.
Történetileg a magyar illetékrendszer alapjait az 1850. évben kelt Császári Nyíltparancs fektette le. 1882-ben készült el az illetékügyi jogszabályok hivatalos összeállítása, amelyet az évek során több ízben módosítottak. Részletes szabályozást nyertek a vagyonátruházási illetékek az 1920. évi XXXIV. törvénycikkben. A törvény az ingatlanoknak, ingóknak, vagyonjogoknak és értékeknek haláleset folytán bekövetkezett átszállása után az örökhagyóhoz való rokonság foka és az öröklés nagysága szerint kapott tiszta érték alapján 1-55%-ig terjedő örökösödési illetéket, ugyanilyen tárgyaknak és értékeknek élők közötti ingyenes átruházása mértékben ajándékozási illetéket, ingatlanoknak és ezek haszonélvezeti vagy használati szolgalmának akár ingyenes, akár visszterhes megszerzése után pedig a tárgy teljes értéke alapján ingatlanvagyon átruházási illetéket rendelt leróni.
A korabeli pénzügyi jogi elméletek illetékek alatt azt az ellenszolgáltatást értették, amely valamely hatósági szolgáltatásért, tehát a közhatóság vagy közintézmény működésének igénybevételéért kellett a hatóságilag megszabott módon és mértékben teljesíteni. Az adókat általában minden állami szükséglet fedezésére szolgáló befizetésnek tekintették, míg az illetéket bizonyos hatósági szervek, intézmények fenntartási költségeihez történő hozzájárulásnak, amelyet azoknak kellett megfizetniük, akik az említett szervek, intézmények munkáját a maguk számára különösen igénybe vették.
A pénzügyi jog fejlődése szempontjából döntő jelentősége volt a Pénzügyi Törvényszék felállításának, amelyről az 1883. évi XLIII. törvénycikk rendelkezett. Az illetékügyben hozott döntések széles körű megtámadásának lehetőségét ugyanakkor az 1896. évi XXVI. törvénycikk teremtette meg, amely a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság létesítéséről rendelkezett. A bíróság két osztályban működött, amelyek közül az egyik kizárólag az illeték- és adóügyekkel foglalkozott. A pénzügyi bíráskodás és így a pénzügyi jog fejlődését hátrányosan érintette a Közigazgatási Bíróság 1949. évben történt megszüntetése. A rendeleti szabályozást csak 1986. július 1. napjától váltotta fel törvényi szabályozás, mivel ekkor lépett hatályba az 1986. évi I. törvény. Az illetékjog fejlődésének újabb állomását jelentette az 1990. évi XCIII. törvény megszületése, amely módosításokkal jelenleg is hatályban van.
Az adójoggal szemben az illetékjog területén érvényesülhetett az elmúlt évtizedek során is a szerves jogfejlődés és az is megállapítható, hogy a hatályos törvény számos rendelkezése a század eleji szabályozásban gyökerezik.
Az Itv. preambuluma értelmében tehát az illetékbevételek az állami és önkormányzati feladatok megvalósítását segítik. A befolyó összegeket az állami költségvetés és a helyi önkormányzatok költségvetése között osztják fel.
Az Itv. általános indokolása értelmében az Itv. a szektor és versenysemlegesség elvét követve a lakosságot és a gazdálkodó szervezeteket egyaránt érintő fizetési kötelezettséget állapít meg annak érdekében, hogy egyfelől elősegítse az állami és önkormányzati feladatok teljesítését, másfelől arányos és méltányos hozzájárulást biztosítson a közterhek viseléséhez. Az Itv. indokolása utal az illetékekből származó bevételek sorsára is. Ezek szerint a vagyonszerzéshez kötődő illetékek - az arányos közteherviselés elvének megfelelően - a vagyonszerzésre felhalmozott jövedelem (nyereség) egy részét egyszeri alkalommal fizetendő vagyonadóként vonja le. Az így keletkező bevétel is a társadalmi közkiadásokhoz való hozzájárulás alkotmányos követelményét szolgálja. Ennek körében minden más rendeltetésű vagyonszerzéstől elkülönítve (kedvezőbben) szabályozza a lakóingatlan öröklését és visszterhes szerzését.
Az indokolás szerint az Itv. alkalmazásában vagyonnak minősülnek mindazok a dolgok és jogok (ingatlan, ingó és vagyonértékű jog), amelynek értékmegőrző (növelő) tulajdonsága van és újraelosztása, illetőleg alapítása megfelelően ellenőrizhető.

ELSŐ rész

Általános rendelkezések

I. fejezet

Az illetékfizetési kötelezettség

Illeték- és díjfizetési kötelezettség

Itv. 1. § Öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, az államigazgatási és bírósági eljárásért eljárási illetéket vagy az e törvényben meghatározott módon, de külön jogszabályban megállapított igazgatási, bírósági szolgáltatási díjat, a cégbíróságok törvényességi felügyeleti tevékenységéért felügyeleti illetéket kell fizetni.

Az Itv. két illetéknemet különböztet meg: a vagyonszerzési (öröklési, ajándékozási, visszterhes vagyonátruházási) és az eljárási (államigazgatási, bírósági) illetéket. Kivételesen egyes államigazgatási, bírósági eljárásokért (szolgáltatásokért) külön jogszabályban megállapított díjat kell fizetni.
A bírói gyakorlat nem egységes abban a kérdésben, hogy az illetéktörvény alkalmazása szempontjából a vagyonszerzés vagyongyarapodást jelent-e vagy sem. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2. Pf. 20.120/1995. számú ítélete rámutat, hogy az Itv. 1. § és 18. § (1) bekezdése szerint az illeték tárgya a vagyonszerzés. A vagyonszerzés pedig a szó nyelvtani értelme szerint vagyongyarapodás, ezért az adott esetben azt kell vizsgálni, hogy a fél vagyonában milyen szaporodás következett be. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.971/1995. számú ítéletének indokolása ugyanakkor azt rögzíti, hogy az Itv. értelmében az illetékkötelezettséget a vagyonátruházás ténye keletkezteti. Álláspontom szerint a Legfelsőbb Bíróság döntése áll összhangban az Itv. céljával és rendeltetésével.
A bírói gyakorlat alapján az illetékfizetési kötelezettség nem a használat módjához, hanem a tulajdonjoghoz kapcsolódik. A Fővárosi Bíróság 58. Pf. 22. 081/1991. számú ítélete utal az Itv. 1. §-ára és rögzíti, hogy az illetékfizetési kötelezettség a vagyonszerzéshez, a tulajdonjoghoz és nem a használat módjához kapcsolódik. A Legfelsőbb Bíróság Pfv. IV. 22.954/1994. számú ítélete értelmében az illeték visszatérítése iránti kérelem elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó kérdés, ilyen igény polgári bíróság előtt nem érvényesíthető. Az indokolás rámutat, hogy az illeték visszafizetése iránti igény elbírálására a Ptk. 7. §-a alapján a polgári bíróságnak nincs hatásköre.

Bírói gyakorlat

Az illetékkötelezettséget a vagyonátruházás ténye és nem a vagyongyarapodás ténye keletkezteti (1990. évi XCIII. tv. 1. §)

Az I. r. felperes az 1993. május 28. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta természetben a F. u. 43. szám alatt található házasingatlant. A visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg a II. r. felperes javára haszonélvezeti jogot alapított. A Földhivatal az 1993. június 2. napján kelt határozatával a tulajdonjogot vétel jogcímén az I. r., míg a haszonélvezeti jogot a II. r. felperes javára bejegyezte. Az I. r. felperes a vételt követően 1993. június 19. napján eladta a tulajdonát képező B., Cs. u. 4. szám alatti 54 m2 alapterületű lakását 2 800 000 Ft-ért.
A Város Polgármesteri Hivatal Megyei Illetékhivatalának az illeték kiszabáshoz rendelkezésre álltak a vételt és az eladást tanúsító szerződések is. A vásárolt ingatlan értékét - a szerződésben foglaltaktól eltérően - 2 920 800 Ft-ban állapította meg. Az alperes ugyanakkor a szerződésben szereplő 2 000 000 Ft vételárat forgalmi értékként elfogadta és az elsőfokú közigazgatási szerv által alkalmazott illetékkiszabási módszerrel az I. r. felperest 1 600 000 Ft után, a II. r. felperest pedig 800 000 Ft után kötelezte 2% illetékfizetésre. Az alperes 1994. június 28. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatva az I. r. felperest mint állagvevőt 32 000 Ft, a II. r. felperest pedig 16 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte.
A jogerős határozat ellen az I. r. és II. r. felperes keresetet terjesztett elő, rámutatva, hogy álláspontjuk szerint az alperes jogi értelmezése téves.
Az elsőfokú bíróság az I. r. felperes keresetének részben helyt adott és az alperes 1994. június 28. napján kelt határozatának az I. r. felperesre vonatkozó rendelkezését megváltoztatta és az I. r. felperes által fizetendő vagyonátruházási illeték összegét 32 000 Ft helyett 16 000 Ft-ban állapította meg.
A bíróság az I. r. felperes ezt meghaladó, valamint a II. r. felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint a bíróság megállapította, hogy a felperesek terhére meghatározott illeték együttes értéke - a visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított haszonélvezet ellenére - a forgalmi érték 2%-át meghaladja. Az ítélet szerint ez ellentétes az Itv. 21. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Azt is megállapította a bíróság, hogy az állagvevő tekintetében az illeték mértékének megállapításánál nem jut kifejezésre az a törvényi kedvezmény, amely az értékkülönbözet utáni megfizetést lehetővé teszi. Az alperes az I. r. felperesnél a vagyonátruházási illeték összegének kiszámításánál az Itv. 20. § (1) és 21. § (5) bekezdésében foglaltakat összevontan alkalmazta. E téves alkalmazás magasabb illetékkulcs megállapítását eredményezte, így eltűnt az a kedvezmény az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, amely az értékkülönbözet utáni fizetést lehetővé teszi. Ehhez járult az is, hogy az alperes a forgalmi érték különbözetének megállapításánál a vásárolt ingatlan forgalmi értékének nem a szerződésben meghatározott és az I. r. felperes által ténylegesen kifizetett összeget tekintette, hanem téves értelmezéssel a haszonélvezeti jog értékével csökkentett összeget. A bíróság megítélése szerint az Itv. 20. § (1) bekezdésére alapított illeték megállapításának akkor lett volna helye, ha a visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg értékbeszámítási igény nem merül fel. Mivel azonban értékbeszámítási igény is felmerült, és a haszonélvezeti jog alapítása egyidejűleg történt, így ebben az esetben az ítélet alapján külön-külön indokolt az illeték összegének megállapítása. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az állagvevő tekintetében a 21. § (5) bekezdésében foglaltak szerint, a haszonélvező tekintetében pedig a 20. § (1) bekezdése alapján kellett volna az illetéket megállapítani. A bíróság mindezekre tekintettel az I. r. felperes által fizetendő illeték összegét az eladott és a vásárolt lakás közötti forgalmi értékkülönbözet (800 000 Ft) alapján 16 000 Ft-ban határozta meg.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta az I. r. felperes azon érvelését, hogy az adott esetben vagyongyarapodás nem történt, és így illetékfizetési kötelezettség nem áll fenn. Az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontjában rögzített szabályból ugyanakkor az következik, hogy az illetékkötelezettséget nem a vagyongyarapodás, hanem a vagyonátruházás keletkezteti. Az ítélet arra is rámutatott, hogy a II. r. felperes által a haszonélvezeti jog után fizetendő illeték mértékét a 20. § (1) bekezdésében és a 72. §-ban foglaltakkal összhangban helyesen határozta meg az alperes. Figyelembe vette az életkort és az Itv. 1993. évben hatályos rendelkezései szerinti szorzószámot.
Az ítélet ellen az I. r. felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a nem fellebbezett részének érintetlenül hagyása mellett helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemelte a megyei bíróság, hogy az Itv. 21. § (1) bekezdése alapján a lakástulajdon ingatlan visszterhes megszerzésének illetéke a forgalmi érték 2%-a. Az illeték kulcsának az általános mértékhez képest lényegesen kedvezőbb meghatározása mellett további kedvezményt biztosít az Itv. 21. § (5) bekezdésének a rendelkezése, amely szerint az állagvevőt terhelő illeték alapja az eladott és a vásárolt lakások - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értéke. A megyei bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan erre alapozta döntését.
A jogerős ítélet ellen az I. r. felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint az első- és másodfokú bíróság ítélete törvénysértő. Az Itv. szerint az állagvevő illetékalapjának megállapítását a 20. § (3) bekezdésére figyelemmel a 15. § (4) bekezdésében leírt módon kell elvégezni. Ezek szerint a tulajdonszerzőt terhelő illetékalapja 800 000 Ft, és mivel a haszonélvezőt terhelő - számított - illetékalap is éppen 800 000 Ft a különbség 0 Ft. Az I. r. felperes megítélése szerint a törvény alapján az átlagvevő illetékalapja a konkrét esetben 0 Ft. Ez az értékkülönbözet a törvény alkalmazásában véletlen egybeesés éppen úgy mint a 21. § (5) bekezdés hatálya alá tartozó eladási és vételi értékkülönbözet esetén is előfordulhat ez a lehetőség. A felülvizsgálati kérelem szerint tehát önmagában az a tény, hogy az Itv. 15. § (4) bekezdésének alkalmazása egy bizonyos esetben (az állagvevő és a haszonélvező illetékalapjának azonossága) az állagvevő számára 0 illetékalapot produkál, nem kell, hogy a bíróságot arra a következtetésre juttassa, hogy olyan eljárási módszert kreáljon amely szerint elkerülhető a 0 értékű illetékalap manifesztálódása. Az I. r. felperes álláspontja szerint az illetéktörvényben tehát nem csupán az illetékmentesség felsorolt eseteiben, hanem a 15. § (4) és 21. § (5) bekezdéseiben foglaltak alkalmazása során is lehetséges a 0 Ft összegű vagyonszerzési illeték.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása arra, hogy a felek jogvitájának elbírálásánál az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 15. § (4) bekezdésében, a 20. § (1) bekezdésében, a 21. § (1) és (5) bekezdésében és a 72. §-ában foglaltak az irányadóak az 1993. december 31. napjáig hatályos rendelkezések szerint. Az Itv. 21. § (1) bekezdése értelmében a lakástulajdon ingatlan visszterhes megszerzésének illetéke a forgalmi érték 2%-a. Kedvezményt biztosít az Itv. 21. § (5) bekezdésének rendelkezése is, amely szerint az állagvevőt terhelő illeték alapja az eladott és a vásárolt lakások terhekkel nem csökkentett forgalmi értéke.
Helyesen utal a jogerős ítélet indokolása arra, hogy az értékkülönbözet lehet negatív és lehet pozitív is. Mindkét esetben az illetéket a forgalmi értékek különbözete és nem a vásárolt lakás teljes forgalmi értéke után kell megfizetni. A jogalkotói szándékot egyértelművé teszi az, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés a) pontjában a vagyon fogalmába az ingatlan, az ingó, a vagyonértékű jog is beletartozik és a c) pont szerint ingó a fizetőeszköz is. Az Itv. 21. § (6) bekezdése értelmében, ha az Itv. 21. § (5) bekezdés szerint megállapított forgalmi értékkülönbözet nagyobb a vásárolt lakástulajdon forgalmi értékénél, az illetékalapja a vásárolt lakástulajdon forgalmi értéke.
Kétségtelen, hogy az I. r. felperes mint állagvevő számára előnyösebb a 21. § (5) bekezdésének alkalmazása, tehát az értékesített és a szerzett lakás forgalmi értékkülönbözetének illetékalapként történő figyelembevétele.
Jogellenesen járt el az alperes akkor, amikor az I. r. felperes vonatkozásában a vagyonátruházási illeték összegének kiszámításánál az Itv. 20. § (1) és 21. § (5) bekezdésében foglaltakat összevontan alkalmazta. A 20. § (1) bekezdése alapján az illeték meghatározásának csak akkor lett volna helye, ha a visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg értékbeszámítási igény nem merült volna fel. Az I. r. felperes tekintetében a fizetendő illeték összegét az eladott és a vásárolt lakás közötti forgalmi értékkülönbözet alapján kellett meghatározni. Ez az értékkülönbözet 800 000 Ft, így az I. r. felperes által fizetendő vagyonátruházási illeték összege 16 000 Ft.
Nincs jelentősége annak, hogy az I. r. felperes tekintetében vagyongyarapodás nem történt, hiszen a törvény értelmében az illetékkötelezettséget a vagyonátruházás ténye keletkezteti. Mindezek alapján az I. r. felperes vonatkozásában az illetékfizetési kötelezettség fennáll, azonban nem az alperes, hanem az elsőfokú bíróság által meghatározott összegben.
Mivel az I. r. felperes a felülvizsgálati kérelemben nem tudott olyan jogszabálysértést felhozni, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolttá tette volna, ezért a Legfelsőbb Bíróság az alaptalan felülvizsgálati kérelmet elutasította és a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-a alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.971/1995.)

Az ingatlan tulajdonjogának megszerzése csak abban az esetben nem jár illetékkötelezettséggel, ha a törvény kifejezetten nevesít kedvezményt, illetékmentességet (1990. évi XCIII. tv. 1. §)

A felperesek 1990-ben eltartási szerződést kötöttek fiukkal Sz. Csabával, aki a tartás fejében megszerezte a felperesek tulajdonát képező p.-i lakóházingatlan tulajdonjogát. Sz. Csaba 1997. június 14-én elhunyt. A hagyatéki eljárás során a közjegyző végzésében az egyezséget jóváhagyva megállapította, hogy a perbeli p.-i ingatlan 4/6-od részére a tulajdonjog fejenként egyenlő arányban hagyatéki hitelezői kielégítése jogcímén a felpereseket illeti meg. A felperesek ugyanis az ingatlan 4/6-od részére hagyatéki igényt jelentettek be, hogy a tartás az örökhagyó halálát követően már nem valósult meg.
Az elsőfokú illetékhivatal fizetési meghagyásában a felperesek terhére 453 360 Ft visszterhes vagyonátruházási és 1600 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben a határozat megváltoztatását és a kiszabott illeték törlését kérték arra hivatkozva, hogy mivel vagyongyarapodás nem történt, ezért illeték kiszabásának sincs helye.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletében kifejtette, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 10. § (2) bekezdése alapján, ha az ingatlanhagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyók hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem kell kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni. A felperesek az örökhagyót terhelő tartási kötelezettséget, mint adósságot hagyatéki eljárás során mint hagyatéki hitelezők érvényesítették. Téves tehát a felperesek azon érvelése, hogy vagyonszaporulat nem történt.
Az Itv. 1. §-a alapján vagyonszerzési illetéket öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén kell fizetni. A jogerős ítélet szerint a perbeli esetben visszterhes vagyonátruházás történt, az örökösök a felperesek hagyatéki hitelezői igényét elismerve engedték át a perbeli ingatlan tulajdoni hányadát.
A felperesek a tartási szerződéssel átruházták az ingatlanukat az örökhagyóra, annak halálával pedig - mivel az addig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezte - az örökösökre szállt át a tartási kötelezettség. A hagyatéki eljárásban ezért kötöttek egyezséget a felperesek és az örökösök. A felpereseket tehát az Itv. 10. § (2) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának visszterhes megszerzése címén illetékfizetési kötelezettség terhelte.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a kereseti kérelemnek megfelelő új határozat hozatalát azzal, hogy a jogerős ítélet az Itv. 1. § és 10. § (2) bekezdése alapján jogszabálysértően utasította el keresetüket. Továbbra is arra hivatkoztak, hogy saját ingatlanukat olyan részben kapták vissza, amilyen részben azért ellenszolgáltatást a Ptk. 586. § (4) bekezdés alapján nem kaptak. Vagyonszerzés nem valósult meg, mert csak egy nem teljesítéssel megszűnt szerződés folytán kapták vissza a teljesítés reményében átruházott vagyonukat. A vagyonszerzés vagyonszaporulatot jelent, mely a felperesek esetében nem valósult meg.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva kérheti. A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja, és a Pp. 270. § (1) bekezdésére figyelemmel a konkrét jogszabálysértést is meg kell jelölni. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, jelen esetben tehát azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet megsértette-e az Itv. 1. §-át, 3. § (3) bekezdésének c) és d) pontjait, illetve a 10. § (2) bekezdését.
Az Itv. 1. §-a értelmében öröklés, ajándékozás vagy visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, az államigazgatási és bírósági eljárásért eljárási illetéket, vagy az e törvényben meghatározott módon, de külön jogszabályban megállapított igazgatási, bírósági szolgáltatási díjat kell fizetni. A 3. § (3) bekezdés c) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség az ingatlannak, ingónak vagy vagyonértékű jognak bírósági, hatósági határozattal történő megszerzése esetén a határozat jogerőre emelkedése napján, a d) pont alapján az a)-c) pontban nem említett esetekben a vagyonszerzéskor keletkezik.
Az Itv. 10. § (2) bekezdése alapján pedig, ha az ingatlanhagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyó hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem lehet kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni, ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a hagyatéki hitelező egyben az örökhagyó örököse is.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az Itv. rendszeréből következően ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén illetékkötelezettség keletkezik. Csak abban az esetben nem jár illetékkötelezettséggel, ha a törvény kifejezetten nevesíti a kedvezmények, vagyis az illetékmentesség körében. Az Itv. külön nem szabályozza azt az esetet, amennyiben a tartási szerződéssel átruházott ingatlan egy részét a volt tulajdonos visszaszerzi, arra figyelemmel, hogy az eltartó elhunyt, és az eltartással nem fedezett tartást az örökhagyó tovább nem tudja folytatni. Illetékmentesség hiányában tehát illetékkötelezettség keletkezik.
Tévesen hivatkoztak a felperesek arra, hogy a hagyatéki hitelezői igényük kielégítésével nem történt a vagyonszerzéssel együtt vagyonszaporulat is. A felperesek az eltartási szerződés alapján az ingatlanuk tulajdonjogáról lemondtak, azt átruházták, ezzel a vagyonuk köréből kikerült. Az átruházás fejében tartásra váltak jogosulttá, ez a tartásra való jogosultság az eltartó halála után is fennmaradt, a tartással még nem fedezett tartás erejéig. Az eltartó halálakor az ingatlan nem a felperesek, hanem az eltartó tulajdonában volt. A hagyatéki eljárás során kötött egyezség alapján a felperesek a perbeli ingatlan 4/6-od részének tulajdonjogát megszerezték, vagyis a vagyonuk ezen ingatlanrésszel gyarapodott. Ebből a szempontból irreleváns körülmény, hogy valamikor ez az ingatlan a felperesek tulajdonát képezte, mivel az korábban kikerült a vagyonukból, így akkor vagyoncsökkenés jelentkezett, míg a hagyatéki hitelezői igény érvényesítése alapján részükről vagyonszaporulat jelentkezett.
A Ptk. 586. § (4) bekezdése értelmében a kötelezett halálával a szerződés nem szűnik meg, hanem a tartási kötelezettség az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban száll át a jogutódra, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi. A felperesek a tartással még nem fedezett ellenszolgáltatást hagyatéki hitelezőként érvényesítették az örökössel szemben, és az Itv. 10. § (2) bekezdése alapján ebben az esetben nem örökösödési illetéket, hanem visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.810/2000.)

A törvény területi és személyi hatálya

Itv. 2. § (1) Az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön levő hagyatékra minden esetben alkalmazni kell. Magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben kell alkalmazni, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst terheli. Külföldön levő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezések nem terjednek ki.

(2) Az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetékekre vonatkozó rendelkezéseket a belföldi ingatlanok, illetve az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok tekintetében kell alkalmazni, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik.

(3) Ingónak vagy ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak jogügyleten alapuló szerzése esetében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha az ingó átadása, illetve a vagyoni értékű jog megszerzése belföldön történt.

(4) Követelés elengedése, engedményezés, tartozásátvállalás útján vagy más hasonló módon történő vagyonszerzés esetében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha a vagyonszerző a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet.

(5) E törvénynek az eljárási illetékekre vonatkozó rendelkezéseit természetes és jogi személyekre egyaránt alkalmazni kell, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik.

A vagyonszerzési illetékrendelkezések hatálya - állampolgárságtól függetlenül - kiterjed a belföldön megszerzett bármely vagyonra. Külföldön lévő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékrendelkezések nem vonatkoznak; külföldön lévő ingóságok, illetve külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jognak magyar állampolgár, Magyarországon élő nem magyar állampolgár, valamint belföldi székhelyű jogi személy által történő öröklése pedig csak akkor, ha a hagyaték székhelye szerinti államban öröklési illetéket (vagy ennek megfelelő adót) nem kell fizetni. Az eljárási illetékrendelkezéseket állampolgárságra tekintet nélkül kell alkalmazni, kivéve, ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik. A külföldi állampolgár vagy jogi személy tehát a közigazgatási hatóság vagy bíróság előtt kezdeményezett eljárásért ugyanolyan összegű eljárási illetéket köteles fizetni, mint a belföldi állampolgár vagy jogi személy.
Az Itv. rendelkezéséből következően az ingó szerzése csak akkor esik illetékfizetési kötelezettség alá, ha az ingóság átadására Magyarország területén került sor.

Az illetékkötelezettség keletkezése

Itv. 3. § (1) Az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik.

(2) Az ajándékozási illetékkötelezettség

a) ingatlan ajándékozása esetén az ajándékozási szerződés megkötése napján,

b) ingó, vagyoni értékű jog ajándékozása esetén a szerződésről kiállított okirat aláírása napján; ha a szerződésről csak külföldön állítottak ki okiratot, azon a napon, amelyen az illetékkötelezettséget megalapító esemény [2. § (3) bekezdés] bekövetkezett,

c) ha az ingó, a vagyoni értékű jog ajándékozásáról nem állítottak ki okiratot, a vagyonszerzéskor

keletkezik.

(3) A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség

a) a szerződés megkötése napján,

b) árverési vétel esetében az árverés napján,

c) ingatlannak, ingónak, vagyoni értékű jognak bírósági, hatósági határozattal történő megszerzése esetén a határozat jogerőre emelkedése napján,

d) az a)-c) pontban nem említett esetekben a vagyonszerzéskor

keletkezik.

(4) Az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik.

(5) A hatósági jóváhagyástól (engedélytől, hozzájárulástól, tudomásulvételtől) függő vagyonszerzési jogügylettel kapcsolatban az illetékkötelezettség a jóváhagyás - több hatósági jóváhagyás esetén az utolsó jóváhagyás - napján keletkezik. Ez irányadó akkor is, ha a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezése szükséges.

(6) A felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik.

(7) A (3) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés irányadó az ingatlanok, illetve gépjárművek (pótkocsik) pénzügyi lízingjére vonatkozó, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződések esetén is.

Az illetékkötelezettség keletkezése - főszabályként - a vagyon megszerzésének, illetőleg az eljárást megindító kérelem előterjesztésének időpontjához kötődik. Az illetékkötelezettség keletkezésekor megnyílik az illeték követeléséhez való jog és ebben az időpontban kezdődik a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésének kötelezettsége is. A bírói gyakorlat szerint is jelentősége van az illetékkötelezettség keletkezésének.
A Zala Megyei Bíróság 3. Kpf. 20.058/1996. számú ítélete szerint az illetékkiszabás alapjául a szerződéskötés idején fennálló állapot szolgál. Az ingatlan-nyilvántartási adatok későbbi változása az illetékkötelezettséget nem érinti. A Békés Megyei Bíróság 1. Pf. 20.014/1997. számú ítélete arra figyelmeztet, hogy az illetékkiszabás szempontjából a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásának és a szerződéskötésnek az időpontja az irányadó.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2. P. 62.654/1993. számú ítélete arra utal, hogy a fizetendő illeték összegének meghatározásakor - vita esetén - vizsgálni kell, hogy a fél az ingatlan tulajdonjogát milyen jogcímen szerezte meg. Az illetékfizetési kötelezettség kezdő időpontját vizsgálja a Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.342/1994. számú ítélete. Ezek szerint, ha a fél által előszerződésnek minősített megállapodás a szerződés érvényességi feltételeivel rendelkezik, beáll az illetékfizetési kötelezettség. Figyelmet érdemel a Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.267/1998. számú ítélete is, amely rámutat, hogy az iratok határidőben történő benyújtásának kötelezettségét nem érinti az a körülmény, hogy a bejelentésre benyújtott okirat bejegyzésre alkalmas-e, illetve fennáll-e a kérelemnek valamely hiányossága. Végül szeretnék utalni a Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.294/1997. számú ítéletére is, amely kimondja, hogy az Itv. alkalmazásakor sem minősül felfüggesztő feltételnek a teljesítés határidejére vonatkozó szerződési rendelkezés.
A közigazgatási gyakorlat alapján a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén a vagyonszerzés illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor kezdődik (Köztársasági Megbízott Hivatala Győr, 4039/1993.).
Fontos tudnivaló, hogy az illetékkötelezettség és az illetékfizetési kötelezettség nem azonos fogalmak. Az illetékkötelezettség tágabb, hiszen előfordulhat, hogy az illetékkötelezettség keletkezése nem jelenti egyszersmind az illetékfizetési kötelezettséget is, hiszen az Itv. rendelkezik illetékmentes eljárásokról is.
Az illetékkiszabásra való bejelentési kötelezettség kérdésével a későbbiekben még foglalkozom, de már most szeretnék utalni arra, hogy a felek téves jogértelmezés miatt gyakran késedelembe esnek. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.543/1995. számú ítélete erre tekintettel emeli ki, hogy a cégbíróságnak az ingatlanszerző nyilvántartásba vételére vonatkozó döntése sem hatósági jóváhagyásnak, sem harmadik személy hozzájárulásának nem minősül. Ezért ha olyan gazdasági társaság vásárol ingatlant, amelynek cégbírósági bejegyzése folyamatban van, az adásvételi szerződés érvényességét a cégbejegyzés nem érinti. Mivel a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés megkötése időpontjában keletkezik, a szerződést 30 napon belül a földhivatalhoz be kell nyújtani és ezzel teljesül az illetékkiszabásra való bejelentési kötelezettség.

Bírói gyakorlat

A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség nemcsak a szerződés megkötése napján, hanem a törvényben írt más időpontokban is keletkezhet. (1990. évi XCIII. tv. 3. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek 2000. március 15-én kelt adásvételi szerződéssel megszerezték a 2309. hrsz. alatti ingatlan-nyilvántartásban hétvégi ház és udvar megjelöléssel feltüntetett házas ingatlant. B. község jegyzője a 2000. június 16-án jogerőre emelkedett határozatában, N. Péter és N. Zoltán eladók kérelmének helyt adva, az adásvétel tárgyát képező ingatlanon lévő üdülőépületet lakóházzá minősítette át. A felperesek az adásvételi szerződést a földhivatalhoz 2000. június 30-án nyújtották be.
A Megyei Illetékhivatal a 310544-01-2000 számú fizetési meghagyásában a felpereseket kötelezte 915 000 Ft visszterhes vagyonátruházási, 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek, 100 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. Az első fokon eljárt közigazgatási szerv - a felperesek fellebbezésének saját hatáskörben részben helyt adva - a mulasztási bírság törlését rendelte el határozatában. Az alkalmazott 10%-os mértékű illetékkulcs elleni fellebbezést pedig a másodfokú közigazgatási szervhez terjesztette fel elbírálásra. Az alperes 1618. határozatában a 600664. számú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés f) pontjában, (3) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a földhivatal az ingatlant hétvégi ház és udvar megjelöléssel tartotta nyilván. A vagyontárgy minősítése tekintetében pedig az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. A felek a szerződést 2000. március 15-én kötötték meg, az építésügyi hatóság határozata pedig ezt követően 2000. május 30-án kelt.
A felperesek keresetükben az alperes határozatának megváltoztatását, a visszterhes vagyonátruházási illetéknek az Itv. 21. § (1) bekezdése szerinti módon történő előírását kérték. Azzal érveltek, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor az ingatlanra az OTP siófoki járási fiókja javára elidegenítési és terhelési tilalom volt bejegyezve, ezért az adásvételi szerződést az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére vonatkozó banki engedéllyel egyidejűleg küldték meg a földhivatalnak 2000. június 28-án. Ezen időpontig sor került az ingatlan lakóházzá történő átminősítésére. Az ingatlan lakóházzá történő átminősítése nem az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel, hanem a hatósági határozattal válik érvényessé. Ezért az illetékkiszabás során a közigazgatási szervnek a lakóingatlanra vonatkozó szabályok szerint kellett volna eljárnia, nem róható terhükre, hogy a földhivatal a hozzá benyújtott ingatlan átminősítő határozat tekintetében nem döntött.
Az alperes ellenkérelmében a felperesek keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperesek keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az illetékügyben eljárt hatóságok jogszabálysértés nélkül alkalmazták a 10%-os mértékű illetékkulcsot. A felperesek ugyanis nem vitatták, hogy a szerződéskötés időpontjában a perben vitatott ingatlan nem lakóház vagy lakás megnevezéssel, hanem hétvégi ház és udvar megjelöléssel volt nyilvántartva. Ezért az illetékkötelezettség keletkezése után történt átminősítés az illetékkiszabásnál nem vehető figyelembe.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontjában, 102. § (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakra alapítottan azzal érveltek, hogy adásvételi szerződés csak "az elidegenítési és terhelési tilalom törlésekor lépett életbe". Az elidegenítési és terhelési tilalom törlése iránti kérelmet a bank az ingatlan lakássá történő átminősítése után terjesztette elő a földhivatalhoz. "A szerződés érvényességének feltétele az elidegenítési és terhelési tilalom törlése volt, így az illetékkötelezettség csak ennek megtörténte után... keletkezhetett". Ezt az alperes és a bíróság is figyelmen kívül hagyta annak ellenére, hogy a mulasztási bírság törlésével a közigazgatási szerv elismerte, hogy a szerződés bemutatásával nem esett késedelembe.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Mindenekelőtt rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy ingatlan adásvételi szerződés akkor érvényes, ha az okiratból a szerződő felek, az adásvétel tárgya, a vételár és a tulajdonjog átruházása és annak megszerzésére irányuló szándék kitűnik (XXV. számú polgári elvi döntés). Ingatlan adásvételi szerződésnek, mint okiratnak az 1997. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Iny. tv.) 32. § (3) bekezdése értelmében közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaltnak kell lennie ahhoz, hogy a bejegyzés alapjául szolgálhasson. Valamely dolog forgalomképességét korlátozhatja az elidegenítési és terhelési tilalom. Meghatározott feltételtől, pl. az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának engedélyétől, hozzájárulásától függő dolgot forgalomképtelennek tekinthetjük. Az ingatlan-nyilvántartásban elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be, a szerződésen alapuló további jogokat csak a tilalom jogosultjának hozzájárulásával lehet bejegyezni [109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (továbbiakban: Vhr.) 28. § (3) bekezdése]. Az elidegenítési és terhelési tilalom az Iny. tv. 17. § (1) bekezdésének n) pontja alapján ingatlan-nyilvántartásba feljegyezhető ténynek minősül. Az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezését, módosulását, illetve megszűnését kérelemre kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. Ezt a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. Ha a szerződés létrejöttéhez harmadik beleegyezése, vagy hatósági jóváhagyás szükséges, a kérelmet a beleegyezéstől, illetve a jóváhagyástól számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. A bejegyzés iránti kérelem benyújtására meghatározott határidő elmulasztása esetén az Itv. szerinti mulasztási bírságot kell fizetni. Az Iny. tv. és a Vhr. tartalmaz szabályokat arra vonatkozóan is, hogy mi a követendő eljárás az ingatlan adataiban bekövetkezett változások, illetőleg azok átvezetése esetén.
Az Itv. 91. § (1) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését, megszűnését a földhivatalhoz kell bejelenteni illetékkiszabásra az azt tartalmazó szerződés benyújtásával. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni. Ha az illetékfizetésre kötelezett a kérelmet a külön jogszabályban (Iny. tv.-ben) meghatározott 30 napon túl nyújtja be, illetve bejelentési kötelezettségét elmulasztja vagy hiányosan teljesíti, az Itv. 82. §-ában meghatározott mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
Az előzőekben említett jogszabályi rendelkezésekkel összhangban az Itv. szabályozza az illetékkötelezettség keletkezését a 3. § (1)-(6) bekezdésében. E törvényhelyek szerinti szabályozásból következően a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség nemcsak a szerződés megkötése napján, hanem az (5) és (6) bekezdésekben meghatározott időpontokban is keletkezhet, amennyiben az ott meghatározott törvényi feltételek fennállnak. Rámutat továbbá a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdésének f) pontja értelmében lakástulajdonnak nemcsak a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként feltüntetett ingatlan minősül, hanem az ilyenként feltüntetésre váró ingatlan is a hozzá tartozó földrészlettel.
A jogerős ítéletből nem állapítható meg, hogy a bíróság érdemben megvizsgálta volna a felperesek azon érvelését, mely szerint illetékkötelezettségűk nem a szerződés megkötése napján, hanem attól eltérő időben keletkezett. A jogerős ítélet nem adja indokát annak, hogy az e körben előadott felperesi érveléseket mely okoknál fogva nem fogadja e1. Ezért érdemi felülbírálatra nem alkalmas, a felperesek helytállóan hivatkoztak arra, hogy a jogerős ítéletet hozó bíróság a kereseti kérelmük alátámasztásaként előadott indokaikat nem értékelte, figyelmen kívül hagyta, azok tárgyában nem hozott döntést. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között a felek által elétárt bizonyítékok alapján döntenie kell arról, hogy az adásvételi szerződés érvényesen mikor jött létre, a felek által megkötött adásvételi szerződés hatálya mikor állt be, függött-e vagy sem jóváhagyástól, beleegyezéstől és arról is, hogy helytállóak-e a felperes által előadottak az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozóan vagy sem. Ennek függvényében kell megvizsgálnia, hogy a perben vitatott ingatlan minősíthető-e vagy sem lakóingatlannak az illetékkötelezettség keletkezésekor. (Legf. Bír. Kfv. I. 36.071/2001.)

Az illetékfizetési kötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik, így az ebben az időpontban hatályos ingatlan-nyilvántartás adatát kell figyelembe venni. [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek.]

A felperesek 1996. július 25-én, mint vevők adásvételi szerződést kötöttek a perbeli hétvégi ház, udvar megjelölésű ingatlanra. A felperesek ezt követően 1996. szeptember 24-én nyújtattak be kérelmet az ingatlan átminősítésének megváltoztatása céljából. A Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 1996. október 22-én kelt határozatával adott engedélyt a hétvégi ház családi házzá történő átalakítására, illetve átminősítésére. A földhivatal é.-i kirendeltsége 1996. november 19-én kelt határozatával a korábban üdülőként nyilvántartott ingatlannak lakótelekké történő átminősítéséről rendelkezett.
Az elsőfokú Megyei Illetékhivatal megismételt eljárás során hozott határozatával 10%-os illetékkulcs alkalmazása mellett 283 400 Ft-ban határozta meg a fizetendő illetéket. Az illetékkiszabás alapját az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 19. § (1) bekezdése, 29. § (4) bekezdés és a 77/A.-78. §-aira alapította.
A felperesek fellebbezésükben 2%-os illetékkulcs alkalmazását kérték azzal, hogy az ingatlant lakóház létesítése céljából vásárolták. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben az alperesi határozat megváltoztatását kérték a lakásokra vonatkozó 2%-os illetékkulcs alkalmazásával. Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperesek az adásvételi szerződéssel hétvégi ház, udvar, kert megjelölésű ingatlant vásároltak. A szerződés 4. pontjában kijelentették, hogy az ingatlant lakásépítésre vásárolják meg.
Az Itv. 19. § (1) bekezdése a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértékét 10%-ban határozza meg. A 21. § (1) bekezdése kizárólag lakástulajdon esetében ad lehetőséget 2%-os illetékkulcs alkalmazására. A lakás fogalmát az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja határozza meg, mely szerint lakástulajdon az az eredetileg lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan.
A felperesek sem vitatták a tényt, hogy az ingatlan az adásvétel napján az ingatlan-nyilvántartás szerint hétvégi ház, udvar megjelölésű ingatlan volt.
Az illetékfizetési kötelezettség az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja szerint a szerződés megkötésének napján keletkezik. Az adásvételi szerződés megkötésének napján a perbeli ingatlan hétvégi ház és udvar megjelölésű volt, nem minősült lakásnak. Ezért az alperes helyesen állapította meg az általános 10%-os illetékkulcsot.
A felperesek keresetének elbírálásánál nem lehetett a felperesek javára figyelemmel lenni arra a körülményre, hogy nem sokkal a jogügylet létrejötte után építési engedélyt kaptak hétvégi háznak családi házzá való átalakítására, ennek visszamenőleges hatálya nincs.
Kitért még arra is, hogy az elsőfokú közigazgatási határozat indokolása ugyan beszél 14 170 Ft mulasztási bírságról, de a határozat rendelkező része nem.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek nyújtottak be keresetet, kérve annak megváltoztatását. Álláspontjuk szerint a szerződésben a felek egyértelműen rögzítették, hogy az ingatlant milyen célra veszik meg, az illetékkiszabás a lakássá történő átminősítést követően történt az Itv. 3. § (6) bekezdése mérvadó jelen ügyben.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a tényállás minden releváns elemét feltárta, az alkalmazandó jogszabályhelyeket felsorolta, és azok értelmezésével helyes döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdésének helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperesek fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a perben nem volt vitatott kérdés, hogy a felperesek az ingatlant lakásépítés céljára kívánták megvásárolni. Ez azonban nem változtat azon a körülményen, hogy az adásvételi szerződés megkötése napján az ingatlan az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján nem minősült lakástulajdonnak, mivel nem lakás céljára létesítették, és az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház vagy lakás megnevezéssel volt nyilvántartva.
Az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja szerint pedig az illetékfizetési kötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik, vagyis az ebben az időben hatályos ingatlan-nyilvántartás adatát kell figyelembe venni.
Az Itv. 3. § (6) bekezdése szerint a felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik. Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek lakásépítési céllal vásárolták az ingatlant, nem tekinthető felfüggesztő feltételnek, illetőleg kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződésnek. Ezért ez a felperesekre nem alkalmazható, illetékfizetési kötelezettségük kezdő időpontja az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontján alapul, vagyis a szerződés megkötése napján. Az a körülmény pedig, hogy az illetékkiszabásra csak az átminősítést követően került sor, teljesen irreleváns az illetékkötelezettség keletkezésének napja tekintetében. (Legf. Bír. Kf. I. 35.611/2001.)

A vagyontárgy minősítése tekintetében mindig az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek.]

A felperes 2000. május 2-án megkötött adásvételi szerződéssel vásárolta meg az ingatlan-nyilvántartásban belterületi "üdülőépület és udvar" megnevezésű, természetben B., V. u. 6. szám alatti ingatlan 8195/10 000 tulajdoni hányadát. A megállapodásban a felek rögzítették, hogy ez az ingatlani hányad természetben B. Város Önkormányzatának az A. Kft. engedélyterve alapján kiadott jogerős építési engedélye szerint kialakítandó 6. szám alatti 39,04 m2 alapterületű lakásnak + terasznak felel meg. Az eladó vállalta, hogy a társasház alapító okirattervezetet és mellékletét a vevőknek átadja, akik ennek alapján a társasházat megalapítják és bejegyeztetik. A korábban üdülőként funkcionáló építmény átalakítása megkezdődött az építési engedélyezési tervnek megfelelően. 2000. május 2-án a felperesi lakrész készültségi foka az 50%-ot meghaladta.
A Megyei Illetékhivatal fizetési meghagyásában kötelezte a felperest a szerződés szerinti forgalmi érték alapulvételével 10%-os vagyonszerzési illetéknek, 242 500 Ft-nak, továbbá 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek a megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a határozatában a fizetési meghagyást helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 19. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Döntését azzal indokolta, hogy az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában mind a szerződésben, mind az ingatlan-nyilvántartásban üdülőépület és udvar megjelölésű ingatlan szerepel, ezért a 2%-os illetékkulcs alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte akként, hogy az általa fizetendő vagyonátruházási illetéket 2%-os mértékkel számolva 48 500 Ft-ra szállítsa le. Az Itv. 102. § (1) bekezdésének f) és 21. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozva azzal érvelt, hogy lakásnak minősül az építési engedély szerinti lakóház, lakás céljára létesülő épület is, ha annak készültségi foka az 50%-ot meghaladja. Lakástulajdon szerzése esetén pedig az illeték mértéke 4 millió Ft-ig 2%.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte, határozatában foglaltakat fenntartotta. Hivatkozott arra, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja szerinti törvényhely második mondata a perbeli esetben nem alkalmazható, mivel a létesítés szó újonnan építendő lakásra vonatkozik. Egy félig lebontott üdülő is megfelelhet 50%-os készültségi fokban álló lakóingatlannak, de építési engedély birtokában sem minősülhet lakásnak, mivel eredetileg a létesítés célja nem lakóház volt, hanem üdülő és ilyenként is funkcionált.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. A rendelkezésére álló iratokból azt állapította meg, hogy egy már meglévő, üdülőként funkcionáló épület "rekonstrukciójára" került sor. Nem egy teljesen új épület készült, hanem egy korábban meglévő került átalakításra, az építési engedély alapján a korábbi üdülőből egy 14 lakásos társasházat alakítottak ki. Annak a ténynek, hogy a felperes lakásának vételkori készültségi foka az 50%-ot meghaladta, a jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége. A megvásárolt ingatlan ugyanis nem lakás, hanem üdülő céljára létesült, ilyenként is volt feltüntetve az ingatlan-nyilvántartásban. A meglévő üdülőépület visszabontására és ezt követően új lakások létesítésére nem került sor. A benyújtott tervekből is az állapítható meg, hogy a lakások fő falai változatlanok maradtak, a tetőszerkezet sem került megbontásra, az átalakítást nem előzte meg nagyobb volumenű bontási munkálat. Az alperes jogszabálysértés nélkül alkalmazta az Itv. 19. § (1) bekezdése szerinti rendelkezést.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát az abban is kifejtett jogi álláspontjára figyelemmel. Hivatkozott arra is, hogy a jogalkotó a lakásszerzést kívánta kedvezőbb illetékkulcs alkalmazásával támogatni, ezért nincs jelentősége annak, hogy az adott építmény az alapozásnál lakás céljára készült-e vagy sem, vagy, hogy egy meglévő más építmény átalakításának eredményeként jött-e létre a lakás.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. A vagyontárgy minősítése tekintetében mindig az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. Az Itv. 102. § (1) bekezdésének f) pontja meghatározza, hogy a törvény alkalmazásában mi minősül lakástulajdonnak. Az e perben nem volt vitatott, hogy az ingatlant nem lakás céljára létesítették, és hogy az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház, és nem lakás megnevezéssel van nyilvántartva. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának második mondata pedig úgy rendelkezik, hogy "lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház (lakás) céljára létesülő építmény is, amennyiben annak készültségi foka az 50%-ot meghaladja". A Legfelsőbb Bíróság osztja a megyei bíróság jogerős ítéletében kifejtett azon jogi álláspontot, mely szerint építési engedély szerint lakás céljára létesülő építményen - az első mondat szerint megfogalmazásra is figyelemmel - kizárólag az újonnan építendő lakás értendő, átalakított üdülő nem minősül lakóingatlannak még építési engedély birtokában sem. Nem lakás céljára létesítették, és az ingatlan-nyilvántartásban sem ilyen megnevezéssel van nyilvántartva, nem ilyenként várt feltüntetésre. A kifejtettekből következően a felperes nem lakástulajdont vásárolt meg, ezért az Itv. 21. § (1) bekezdése szerinti 2%-os illetékmérték nem alkalmazható. A megyei bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperesnek az Itv. 19. § (1) bekezdésére alapított döntése törvényes.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezésnek megfelelt, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.272/2002.)

Az illetékkiszabás szempontjából a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásának és szerződéskötésnek az időpontja az irányadó. [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek.]

A felperes 1992. március hó 5. napján kelt adásvételi szerződéssel értékesítette a B. F. u. 86. I/3. számú 3 szobás, 70 m2-es lakásingatlant, a társasházingatlan 1499/10 000 részét Sz. Pál és felesége részére. A felek az adásvételi szerződésben az ingatlan "eladási árát" 1 678 000 Ft-ban határozták meg.
Az adásvételi szerződés a földhivatalhoz 1995. szeptember hó 26. napján került leadásra tulajdonjog-bejegyzés és illetékkiszabás végett. A megyei illetékhivatal 1996. május hó 21. napján kelt fizetési meghagyásával 35 560 Ft illeték, valamint fizetési meghagyásával 10 068 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte a felperest.
A határozatok ellen a felperes fellebbezést nyújtott be alpereshez, aki 1996. július hó 11. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság fizetési meghagyásait helybenhagyta a fellebbezés elutasítása mellett.
A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz, melyben az alperesi közigazgatási határozat megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint az alperes és az elsőfokú hatóság jogszabálysértő határozatot hozott, mivel visszamenőleges hatállyal alkalmazta az Itv. módosításáról szóló, 1995. június hó 30-ától hatályos, illetékmentességet megvonó rendelkezést a perbeli szerződéssel kapcsolatosan annak ellenére, hogy az Itv. 3. § (3) bekezdése kimondja, miszerint az illetékfizetési kötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik. Továbbá a felperesnek nem állott rendelkezésére a bejegyzésre alkalmas okirat sem.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Véleménye szerint a kereset megalapozatlan és téves jogértelmezésen alapul, ugyanis az illetékkötelezettség valóban az adásvételi szerződés megkötésének napján keletkezik, ugyanakkor azonban az illetékfizetési kötelezettség mértéke a kiszabásra bemutatás napján hatályos jogszabály alapján történik. Mivel az illetékkedvezmény a bemutatás napján már nem volt hatályban; ezért került az illetékkiszabásra, a mulasztási bírság pedig a késedelmes bemutatás miatt.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Az indokolás szerint az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. tv. (továbbiakban: Itv.) 97. § (1) bekezdése kimondja, hogy ez a törvény 1991. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit - a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárásokban kell alkalmazni.
A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. tv. (továbbiakban: Gst.) 93. § (1) bekezdése szerint e törvény 28-52. §-aiban foglalt rendelkezéseket - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - az e törvény 159. § (2) bekezdése szerinti hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, valamint az ezt követően kezdeményezett elsőfokú és jogorvoslati eljárások esetében kell alkalmazni.
Ugyanezen jogszabályhely 54. §-a értelmében e törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:
a) az Itv. 16. §-a (1) bekezdésének c) pontja,
b) az Itv. 19. §-ának (3) bekezdése,
c) az Itv. 26. §-a (1) bekezdésének e) pontja,
d) az Itv. 33. §-a (2) bekezdésének 2. és 19. pontja,
e) az Itv. 102. §-a (1) bekezdésének k) pontja.
A bíróság álláspontja szerint az illetéktörvény rendelkezéseit - a módosító rendelkezéseket is figyelembe véve - a törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra benyújtott ügyekben kell alkalmazni, ugyanis ezt mondja ki a fent idézett 97. § (1) bekezdése. Mivel a törvény nem akként rendelkezik, hogy a hatálybalépést, illetőleg a módosításokat követően megkötött szerződésekre alkalmazandók rendelkezései és bár az illetékkötelezettség a szerződések megkötésének napján keletkezik, ugyanakkor az illetékkötelezettségtől elkülönül az illetékösszeg megfizetésére vonatkozó kötelezettség, amely az illetékkiszabás céljából a földhivatalhoz történő benyújtás napján hatályos jogszabályi rendelkezések szerint fennálló kötelezettsége az illetékfizetésre kötelezett személynek. Így tehát az adásvételi szerződésnek az illetékkiszabás céljából a földhivatalhoz való benyújtásának időpontja a releváns, nem pedig a szerződés megkötésének napja.
A felperes kereseti kérelme téves jogértelmezést takar, nem jelenti ugyanis az 1995. június 30. napján hatályba lépett, Itv.-t módosító Gst. rendelkezéseinek visszamenőleges hatályú alkalmazását az illetékfizetési kötelezettség alperesi előírása, ugyanis visszterhes vagyonátruházás esetén a szerződésnek az illetékkiszabásra való benyújtása idején hatályban volt jogszabályi rendelkezései alapján kellett alperesnek eljárnia, így 1995. szeptember hó 26. napján a Gst. kedvezményt megvonó 54. §-át kellett alkalmaznia.
Rámutatni kíván a bíróság még arra, hogy az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség valóban a szerződés megkötésének napján keletkezik, azonban az illeték kiszabása a szerződés földhivatalhoz való benyújtása napján, hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. Helyesen határozta meg tehát az alperes és az elsőfokú hatóság az illetékfizetési kötelezettséget.
A bíróság álláspontja szerint az adásvételi szerződés tartalmazza a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges adatokat, így azt is, hogy az ingatlan társasház, tehát megalapozatlan a felperes azon hivatkozása, hogy a tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelem benyújtására korábban alkalmas okirat hiányában nem volt módja.
Az elutasító ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, keresete szerinti ítélet hozatalát.
A megyei bíróság a fellebbezést alaptalannak találta és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A megyei bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyes jogszabályértelmezéssel jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által sérelmezett közigazgatási határozat jogszabálysértőnek nem tekinthető. Helyesen tartalmazza az elsőfokú ítélet azt az okfejtést, hogy az illetéktörvény alkalmazása során alapvetően az 1990. évi XCIII. törvény 97. § (1) bekezdésében foglalt hatályba léptető rendelkezésből kell kiindulni, mely eligazítást ad arra nézve, hogy a törvény rendelkezéseit a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni.
Az illetéktörvény rendelkezései időközben az 1995. évi XLVIII. törvény alapján részben módosultak, részben pedig bizonyos korábbi rendelkezések hatályukat vesztették.
A felperes által hivatkozott illetékmentesség - mely az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában fennállt - a fenti módosító törvény folytán 1995. július 1. napjával hatályát vesztette, így az ezt követő időszakban már nem tartozott az illetéktörvény rendelkezései közé. Mivel a perbeli adásvételi szerződés 1995. decemberében került illetékkiszabásra bemutatásra, ezért az 1995. július 1. napjától hatályát vesztett rendelkezések alkalmazására nem kerülhetett sor.
Tévesen érvel a felperes azzal, hogy visszamenőleges hatályú alkalmazásra került sor a közigazgatási határozat meghozatalával. Ezzel szemben a megyei bíróság is azt emeli ki, hogy a közigazgatási szervnek a döntése során az illetékkiszabásra történt bejelentés időpontjában hatályos tartalommal kell az illetéktörvény rendelkezéseit alkalmazni. Ebből a szempontból közömbös az, hogy milyen okból nem került bemutatásra éveken keresztül a felek által aláírt adásvételi szerződés az illetékhivatalnál. (Békés Megyei Bíróság 1. Pf. 20.014/1997.)

A kereset leszállítása a fizetendő illeték összegére nincs kihatással [1990. évi XCIII. tv. 3. § (4) bek.]

Az elsőfokú bíróság végzésében kötelezte a felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az államnak külön felhívásra 41 970 forint le nem rótt kereseti illetéket.
Végzésének indokolásában megállapította, hogy a tárgyi illetékfeljegyzési jogos perben a 139 994 forint kereseti illetéket az állam előlegezte. A bíróságnak az ügyben tartott ötödik tárgyalásán 1993. október 13-án történt az eljárás szünetelése, majd a per szünetelés folytán a Pp. 137. §-ának (3) bekezdése értelmében megszűnt. A feljegyzett illeték viseléséről az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 58. §-ának (2) és (4) bekezdése alapján rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a felperesek fellebbeztek, annak a megváltoztatását, az illeték viselése alóli mentesítésüket kérték. A fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy a felperesek az első tárgyalást követően a keresetüket jelentősen leszállították, több tárgyalás tartására pedig nem az ő magatartásuk miatt volt szükség. Azt is előadták, hogy az esetükben a mérsékelt illetékre vonatkozó korábbi szabályokat kell alkalmazni, amelyek alapján a bíróság az egész illeték viselése alól méltányosságból mentesítést adhat.
Az alperes nem tett észrevételt a fellebbezésre.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A felperesek helytállóan hivatkoznak a fellebbezésükben arra, hogy az ügyben az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a mérsékelt illetékre vonatkozó jelenlegi szabályokat (Itv. 58. §).
Az Itv. módosításáról szóló 1993. évi LXXV. törvény 2. §-ának (1) bekezdése értelmében e törvény rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult elsőfokú eljárásokban kell alkalmazni. A felperesek a törvény hatálybalépése előtt indítottak keresetet, ezért a jelenleg hatályos 58. § rendelkezései nem alkalmazhatók az adott esetben. Annak nincs jelentősége, hogy a szünetelés, majd a per megszűnése már a módosítás hatálybalépése után történt.
Az Itv. korábban hatályos, de a jelen esetben alkalmazandó 60. §-a értelmében az illeték felét kell megfizetni, ha a per szünetelés folytán szűnt meg, azzal azonban, hogy az eljárást kezdeményező mint az illeték fizetésére egyébként kötelezett kérelmére - indokolt esetben - a bíróság az egész illeték megfizetése alól is mentesítést adhat.
A korábban elmondottak értelmében az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a jogszabályt, azonban a felperesek 30%-ban meghatározott illetékfizetési kötelezettségének további csökkentésére vagy az illeték elengedésére az alkalmazandó rendelkezés alapján nincs indok.
Az Itv. 3. §-ának (4) bekezdése szerint az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik, a 41. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az eljárás tárgya értékének a leszállítása nem ad alapot az illetékalap mérséklésére. A kereset leszállítása az egyébként fizetendő illeték összegére tehát nincs hatással, és ez a tény nem értékelhető a mérsékelt illeték viseléséről való rendelkezésnél sem.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 21.376/1994.)

Az iratok határidőben történő benyújtásának kötelezettségét nem érinti az a körülmény, hogy a bejelentésre benyújtott okirat bejegyzésre alkalmas-e, illetve fennáll-e a kérelemnek valamely hiányossága [1990. évi XCIII. tv. 3. § (5) bek.]

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1995. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a B. Sz. u. 17. szám alatti ingatlant 10 360 640 Ft + 2 590 160 Ft vételárért. A vételár első részét a felperes a szerződés aláírásakor, a második részt pedig 1995. március 31-én fizette a felperes. A szerződés kötésekor a felperes a kiürített ingatlan birtokába került. A szerződést a felperes és az eladó Kft. képviselője írta alá ügyvédi ellenjegyzés mellett.
A szerződést 1995. november 9-én nyújtották be a földhivatalhoz bejegyzésre, mellékelve az 1995. október 25-i taggyűlési határozatot, mellyel az adásvételi szerződést a Kft. jóváhagyta.
Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1996. május 29-én kelt fizetési meghagyással a felperest 1 295 080 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték, 2000 Ft eljárási illeték és 100 000 Ft mulasztási bírság fizetésére kötelezték.
A felperes a mulasztási bírság kiszabása ellen fellebbezett, tagadta a mulasztás elkövetését, arra hivatkozott, hogy az Itv. 3. § (5) bekezdésébe írt 30 napos határidő 1995. október 25-től kezdődött - ettől számítottan pedig határidőben nyújtották be a szerződést a földhivatalhoz.
Az alperes, mint a másodfokú hatóság 1997. március 12-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását a mulasztási bírság törlését kérte. A felperes álláspontja az volt, hogy a Gt. 183. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Kft. által kötött adásvételi szerződés érvényességéhez a taggyűlési határozat szükséges volt. A taggyűlést követő 30 napon belül sor került a szerződés földhivatali benyújtására, azaz illetékkiszabásra való bejelentésre, ezért mulasztást nem követett el.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a gazdasági tagságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt.) 183. § (2) bekezdés g) pontja, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 3. § (3) bekezdés a) pontja, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. végrehajtására kiadott 2/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdése értelmében azt állapította meg, hogy a felperesi Kft. ügyvezetője által kötött szerződés olyannak tekinthető, mely harmadik személy irányában joghatályos a Gt. 183. § (2) bekezdés g) pontjában írt taggyűlési hatáskör nem érinti az ügyvezető által kötött szerződések alapján a társaságot terhelő helytállási, teljesítési kötelezettséget. A taggyűlési jóváhagyás körébe tartozó szerződések esetén a taggyűlés jóváhagyásának elmaradása nem eredményezheti a szerződés megszüntetését. Ettől még a szerződés nem tekinthető a 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdésében megkívánt felfüggesztő feltételhez kötött szerződésnek. A rendelet ugyanis szűkebben határozza meg a felfüggesztő feltételhez kötött feltételek körét, csak a harmadik személyek és hatósági jóváhagyásokhoz kötött szerződések esetében engedi meg a későbbi jóváhagyástól számított határidőben történő benyújtást.
Ezen túl az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy az iratok határidőben való benyújtásának kötelezettségét nem érinti az a körülmény, hogy a bejelentésre benyújtott okirat bejegyzésre alkalmas-e vagy a kérelemnek fennáll-e valamely hiányossága (pl. taggyűlési jóváhagyás). A kérelem szerinti bejegyzés teljesíthetőségéről ugyanis a földhivatal jogosult dönteni, mely döntését később hozza meg, a 30 napos bejelentési kötelezettség az illeték kiszabására történő bejelentéshez kerül előírásra.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, kérte az ítélet megváltoztatását a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes hangsúlyozta azt a jogi álláspontját, hogy a taggyűlési jóváhagyás nélkül megkötött szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis szerződés, mivel jogszabályba ütköző semmis szerződésekhez joghatások nem fűződhetnek, így annak vagyonátruházási vonzata és mulasztási bírság vonzata sem lehet.
Utóbb 1995. október 25-én az érvénytelenségi ok kiküszöbölődött.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján lényegében helyes indokaira tekintettel hagyta helyben, azzal az indokolási módosítással, hogy az elsőfokú ítélet 4. oldalán található az a megfogalmazás, miszerint a taggyűlési jóváhagyás elmaradása a "szerződés megszűnését" eredményezi, nem a Ptk. szerződés megszűnésének fogalmát takarja.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében írtakra tekintettel kiemeli, hogy az Itv. 3. § (5) bekezdése szerinti hatósági jóváhagyástól (engedélytől, tudomásulvételtől, hozzájárulástól) függő vagyonszerzési jogügylettel kapcsolatban illetékkötelezettség jóváhagyás - több hatósági jóváhagyás esetén az utolsó jóváhagyás - napján keletkezik. Ez irányadó akkor is, ha a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezése szükséges.
A felperes sem vitatta a perbeli esetben, hogy a felperesi Kft. által kötött adásvételi szerződés érvényességéhez sem hatóság, sem harmadik személytől eredő jóváhagyására nem volt szükség.
Az Illetéktörvény viszont kizárólag az esetben szabályozza az illetékfizetési kötelezettség beálltának későbbi időpontját.
Ennek hiányában viszont az általános szabály az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazandó, miszerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik.
Ebből a szempontból közömbös, hogy az amúgy törvény által előírt kötelező taggyűlési jóváhagyás meg volt-e. Amennyiben egyébként a taggyűlési jóváhagyás utóbb elmaradt volna, vagy más egyéb okból hiúsul meg a jogügylet az Itv. 80. § (1) bekezdés b), illetve c) pontja alapján mód van az illeték törlésére, visszatérítésére.
Mindezek alapján tehát a felperes határidőt mulasztott, a mulasztási bírság jogalapja fennállott. (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.267/1998.)

Az Itv. alkalmazásakor sem minősül felfüggesztő feltételnek a teljesítés határidejére vonatkozó szerződési rendelkezés [1990. évi. XCIII. tv. 3. § (6) bek.]

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1995. május 19-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta H. Gyuláné eladótól a B., V. u. 18., III. em. 1. szám alatti öröklakást 12 000 000 Ft vételárért.
Ugyanezen napon egy másik adásvételi szerződéssel vásárolta meg a felperes M. Antalné eladótól az ugyanezen ház III. em. 3. szám alatti lakást 5 millió Ft vételárért.
A felperes az adásvételi szerződést 1995. július 20-án nyújtotta be a Fővárosi Kerületek Földhivatalához tulajdonjog bejegyzése és illetékkiszabás végett.
Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1996. február 29-én kelt fizetési meghagyásával a felperest 560 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték, 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási bejegyzési illeték és 100 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte.
A felperes a fizetési meghagyás ellen fellebbezéssel élt és vitatta a mulasztási bírság kiszabásának jogalapját. Az alperes 1996. április 25-én kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a mulasztási bírság kiszabására vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését kérte.
Az adásvételi szerződésben a felek rögzítették, hogy a szerződés aláírásakor a vevő - felperes - foglalót, vételárelőleget ad, a teljes vételárat 1995. július 1. napjáig köteles megfizetni; amikor az eladó az ingatlant köteles kiüríteni. A felperes álláspontja szerint így a szerződés tulajdonjog átruházására felfüggesztő feltételt tartalmazott. Az Illetéktörvény 3. § (6) bekezdése szerint ilyen feltételtől függő szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik - perbeli esetben a vételár teljes kifizetéséhez kapcsolódóan, azaz 1995. június 30-án. Ekkor kapta meg a felperes az eladótól a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatot. E nyilatkozat nélkül nem is volt jogosult bejegyzési kérelmét előterjeszteni, tehát késedelmes bejelentés nem történt, a mulasztási bírság kiszabásának feltétele nem állt fenn.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját, miszerint az adásvételi szerződés annak aláírása napján hatályba lépett és a földhivatali bejelentés határidejétől való eltérésre csak akkor van lehetőség, ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése, vagy hatósági jóváhagyás szükséges.
A felperes esetében ilyen feltétel fennállásáról nincs szó, ezért a bejelentés késedelme bekövetkezett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 3. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik. A (6) bekezdés szerint a felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén ez a nap a szerződés hatályának a beálltához kapcsolódik.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdése előírja, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezésének módosulásának, megszűnésének bejegyzése iránti kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani.
A perbeli esetben, mivel a szerződés harmadik személy beleegyezésének, illetve hatósági jóváhagyásának a szükségességét nem tartalmazta, ebből következően legkésőbb 1995. június 19-éig az adásvételi szerződést be kellett volna a földhivatalhoz nyújtani.
A késedelem tehát 30 napot meghaladó volt, ezért az Itv. 91. § (1) bekezdése értelmében a 82. §-ban említett mulasztási bírság szabható ki.
A mulasztási bírság mértékéről az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontja rendelkezik.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, a keresete szerinti ítélet meghozatalát.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg ítéletében, hogy az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. törvény 3. § (3) bekezdése alapján a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség
a) a szerződés megkötésének napján keletkezik.
A 3. § (6) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy felfüggesztő feltétel esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik. A perbeli esetben a szerződés 3.4. pontjában írtak nem minősülnek felfüggesztő feltételnek. Az adásvételi szerződés annak megkötésekor érvényes és hatályos - a szerződés 5. pontja ezt le is szögezi - a 3. pontban foglalt kikötések kizárólag a vételár megfizetés, illetve a birtokbabocsátás - azaz a teljesítések határidejét szabta meg.
A felfüggesztő feltétel hiányában a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik, a külön jogszabályban a 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint a szerződést a keltétől számított 30 napon belül a földhivatalhoz be kellett volna nyújtani.
A szerződés benyújtásának kötelezettségétől különbözik a tulajdonjog változás átvezetésének időpontja, mely adott esetben valóban akkor történhet, amikor az eladó a vételár kézhezvétele után a tulajdonjog-változás átvezetéséhez beleegyezését megadja.
Megjegyzi a másodfokú bíróság a szerződés keltétől számított 30 napon belüli földhivatalhoz benyújtás éppen a vevő érdekeit is szolgálja a bejegyzési kérelem széljegyzet formájában való rögzítése ugyanis megakadályozhatja az esetleges többszöri eladást.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy a 30 napot meghaladó késedelem esetén mulasztási bírság szabható ki. Az Art. 74. § (1) bekezdés c) pontja alapján a bírság összege a kiszabott vagyonszerzési illeték 30%-a, de legfeljebb 100 000 Ft.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.294/1997.)

A vételár kifizetése a tulajdonjog átszállásának feltétele, nem pedig az adásvételi szerződés érvényességi feltétele. (1990. évi XCIII. tv. 3. §)

A felperes 1993. október 11-én kötött adásvételi szerződéssel 49 014 100 Ft vételáron megvásárolta a 4730 hrsz. alatt nyilvántartott irodaház megnevezésű ingatlant.
A felek a szerződést a földhivatalhoz benyújtották, majd ezt követően 1994. május 5-én akként módosították, hogy az ingatlan 98/99-ed részét a felperes 1199-ed részét pedig az A. Kft. szerezte meg. Mindkét szerződés tulajdon átszállási feltételeként a vételár teljes kifizetésének igazolását tekintették. A szerződés érvényességéhez pedig az Állami Vagyonügynökség hozzájárulására volt szükség. Ez utóbbi hatóság jóváhagyást a felek beszerezték, majd az eladó 1995. november 27-én nyilatkozott a teljes vételár kifizetéséről. Ezt a nyilatkozatot a felek 1995. december 19-én nyújtották be a földhivatalhoz.
Az illetékkiszabási eljárás során az elsőfokú illetékhivatal 2000. szeptember 19-én kelt fizetési meghagyással a felperest 8%-os illetékkulcs alkalmazásával 3 881 512 Ft vagyonátruházási, és 1980 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte; az A. Kft.-t pedig 39 608 Ft vagyonátruházási és 20 Ft eljárási illeték megfizetésére.
A fizetési meghagyás ellen a felperes nyújtott be fellebbezést arra hivatkozással, hogy a szerződést 1993-ban nyújtották be a földhivatalhoz, ezért az illetékfizetési kötelezettség elévült, másodlagosan pedig amennyiben a követetés mégsem évült volna el, úgy kérte az 1993. évben hatályos illeték jogszabályok alapján való fizetési kötelezettségét. Ez évben a vagyonátruházási illetékkiszabás 5%-os kulccsal történt, nem pedig 8%-kal.
Az alperes 2000. december 6-án kelt határozatával az elsőfokú közigazgatási szerv fizetési meghagyását megváltoztatta, - egyúttal felügyeleti intézkedésként is - a felperes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségét 970 378 Ft-tal, az A. Kft. fizetési kötelezettségét pedig 9902 Ft-tal felemelte.
A másodfokú határozat indokolása az illeték törvény 3. § (3) bekezdés a) pontjára és (6) bekezdésére alapította döntését. Ezek szerint az adásvételi szerződésben felfüggesztő feltétel volt arra vonatkozóan, hogy a tulajdonos eladó nyilatkozzon a vételár kifizetésére. Amíg ez a nyilatkozat a földhivatalhoz beadásra nem történt meg, addig az adásvételi szerződés a bejegyzésre alkalmatlan volt, ezért az illetékfizetési kötelezettség vonatkozásában az elévülési idő meg sem kezdődhetett.
1995. november 27-én az eladó nyilatkozatának földhivatalhoz való bejelentésekor az Itv. 19. § (1) bekezdés szerint az illeték mértéke 10% volt, ezért az alperes határozatával a felperes és az A. Kft. illetékfizetési kötelezettségét erre a mértékre emelte fel.
A felperes keresetében e határozat megváltoztatását kérte. Lényegében megismételte a közigazgatási eljárás során benyújtott fellebbezésében kifejtett jogi álláspontját. Részben hivatkozott az elévülésre, mely szerint már illetékfizetési kötelezettsége nem állt fenn, az alapszerződés bejelentése ugyanis 1993. decemberében történt, ehhez képest a fizetési kötelezettség 1998. december 31-én évült el. A szerződés módosítás az Állami Vagyonügynökség hozzájárulásával pedig 1994. június 1-jén történt meg, ehhez képest 1999. december 31-én évült el a követelés. Másodlagosan továbbra is azt kérte, hogy ha nem évült volna el az illetékfizetési kötelezettség, annak mértékére a bejelentéskor hatályos Itv. 19. §-a szerinti 5%-ot állapítsanak meg.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 6. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megyei bíróság ítéletében lényegében elfogadta az alperesi álláspontot, így az illetékekről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 3. § (3) bekezdése és (6) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy az illetékfizetési kötelezettség az eladói nyilatkozat benyújtásakor keletkezett, ebben az időben pedig a vagyonszerzési illeték mértéke 10% volt, ezért helyesen járt el az alperes, amikor ilyen mértékű fizetésre kötelezte a felperest.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes lényegében megismételte a keresetében kifejtett jogi álláspontját.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és az alperest 2000. december 6-án kelt határozatát akként változtatta meg, hogy a felperest terhelő vagyonszerzési illeték összege 3 881 512 (hárommillió-nyolcszáznyolcvanegyezer-ötszáztizenkettő) Ft.
Az alperes és az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a felperes illetékfizetési kötelezettsége a perbeli esetben nem évült el. Ennek indoka a következő.
A felperes a perbeli ingatlanhányad megvásárlására a módosított adásvételi szerződést 1994. május 5-én kötötte meg. A szerződés érvényességéhez az Állami Vagyonügynökség jóváhagyására volt szükség. Az Állami Vagyonügynökség ezt a hozzájárulást 1994. június 1-jén adta meg.
Az ezen időben hatályos illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 91. § (1) bekezdése szerint az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyonértéki jognak a megszerzését (megszüntetését) tartalmazó szerződést (okiratot) a földhivatalhoz kell bejelenteni az ingatlan-nyilvántartást követő illetékkiszabásra. Az illeték-kiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni.
Az Itv. 92. § (1) bekezdése szerint a földhivatal az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről szóló határozatot a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés (okiratot) és ennek hiteles másolatát, valamint az illeték kiszabásához szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokat (egyéb vagyonszerzési ügy iratait) továbbítja az illetékhivatalnak függetlenül attól, hogy a vagyonszerzés illetékköteles vagy illetékmentes.
E rendelkezés szerint tehát a perbeli esetben a földhivatal jogi álláspontja következtében a vagyonszerzési ügy iratait 1995 előtt nem küldte meg az illetékhivatalhoz, így az illetékhivatal az illeték kiszabási eljárását meg sem kezdhette. Ebből következően az Itv. 86. § alapján alkalmazandó adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 95. § (2) bekezdése alapján az illeték megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra az illetékhivatalnál bejelentették, illetve az a körülmény hogy az illeték megfizetését vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az illetékhivatal tudomására jutott.
Így tehát az elévülési idő nem következett be. Itt megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az 1994. december 1-jétől hatályos Itv. 92. § (1) bekezdése alapján a földhivatal az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés, (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokkal együtt az érkezését követő 8 napon belül továbbítja az illetékhivatalhoz. A perbeli esetben azonban e jogszabály még nem volt hatályos, így az még nem volt alkalmazható.
Alapos volt viszont a felperes felülvizsgálati kérelme az illeték összegszerűsége tekintetében.
Az 1994. június 1-jén hatályos Itv. 3. § (3) bekezdése szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Mint ahogy számos ítéletben erre a Legfelsőbb Bíróság már rámutatott, nem osztja azt a jogi álláspontot, amelyet az alperes határozata illetőleg az elsőfokú ítélet az Itv. 3. § (6) bekezdésével kapcsolatban tartalmaz. Az adásvételi szerződésben a vételár részletekben történő kiegyenlítése, illetőleg a vételár kifizetéséhez kötött szerződés hatályának beállta, nem minősül a szerződést felfüggesztő, illetőleg bontó feltételének. A szerződés a megkötésének napján érvényesen létrejön.
A felperes helyesen utalt felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a vételár kifizetése a tulajdonjog átszállásának feltétele, nem pedig az adásvételi szerződés érvényességi feltétele. Önmagában a vételár részletekben való megfizetése, illetőleg a vételár megfizetésének elmaradása sem eredményezi a szerződés érvénytelenségét. Így a vételár teljes megfizetése nem minősülhet a szerződés felfüggesztő vagy bontó feltételének, amely feltétel mindig bizonytalan jövőbeni esemény bekövetkezését jelenti, nem pedig egy előre meghatározott időpontban bekövetkező eseményt. Ebből következik, hogy a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontján a szerződés megkötésének napján beállt. A perbeli esetben az érvényes szerződés létrejöttekor 1994. június 1-jén a visszterhes illetékfizetési kötelezettség mértéke az Itv. 19. § (1) bekezdése szerint a megszerzett vagyon forgalmi értékének 8%-a.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az alperes keresettel támadott határozatát akként változtatta meg, hogy a felperest terhelő vagyonszerzési illeték összegét 3 881 512 Ft-ban állapította meg. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.893/2001.)

Az adásvételi szerződés benyújtása szempontjából az ügyvédi ellenjegyzés időpontja nem értékelhető körülmény (1990. évi XCIII. tv. 3. §)

A felperes az 1997. évi április hó 6. napján kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg az illetékkiszabás alapját képező ingatlant a hozzá tartozó tulajdoni illetőséggel 1 720 000 Ft vételár kikötésével. Az elsőfokú illetékhatóság a forgalmi értéket 4 000 000 Ft-ban megállapítva 400 000 Ft vagyonátruházási és 2000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest, egyidejűleg 100 000 Ft mulasztási bírság kiszabása mellett az adásvételi szerződés késedelmes bemutatása miatt. A felperes jogorvoslati kérelmében sérelmezte a mulasztási bírság kiszabását utalva arra, hogy a szerződést 1997. évi június hó 16. napján látta el az ügyvéd ellenjegyzéssel, ezt követve június 17-én történt a földhivatali benyújtás, egyben sérelmezte a forgalmi érték meghatározását is. Az illetékhivatal határozatával a forgalmi értéket 2 700 000 Ft-ra csökkentve a vagyonátruházási illetékből 130 000 Ft-ot, a mulasztási bírságból 18 400 Ft-ot törölt. Az e határozat ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes a mulasztási bírság törlését kérte vitatva késedelmét, arra hivatkozással, hogy az 1997. évi április hó 6. napján kelt szerződés ügyvédi ellenjegyzésére 1997. évi június hó 16. napján került sor, ezt követő napon pedig a szerződést a földhivatalnál benyújtotta, így a mulasztási bírság kiszabását megalapozó késedelemre nem került sor. E körben hivatkozott az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú tvr. (a továbbiakban: Iny. tvr.) 15. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra is. Az alperes az 1998. évi november hó 3. napján kelt határozatával további 600 Ft mulasztási bírságot törölt, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Álláspontja szerint a perbeli esetben a felperes illetékkötelezettsége a szerződéskötés napján keletkezett, az ügyvédi ellenjegyzés olyan hatósági jóváhagyásnak vagy harmadik személy jóváhagyásának nem tekinthető, amely az ingatlan-nyilvántartási tvr. végrehajtásáról szóló 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet (a továbbiakban: R.) 73. §-ának (1) bekezdésében írt 30 napos határidőt, amely alatt a szerződést a felperesnek be kellett volna mutatnia késedelem nélkül, meghosszabbítaná.
A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát, a mulasztási bírság mellőzését kérte arra hivatkozással, hogy az Iny. tvr. l5. §-ának (2) bekezdése értelmében ingatlan tulajdonszerzése érvényességéhez ügyvédi ellenjegyzésre volt szükség, ezért a R. 73. §-ában írt 30 napos határidőt nem mulasztotta el, így az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 91. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat nem sértette meg, ezért a mulasztási bírság kiszabására jogszerű lehetőség nem volt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét azért utasította el, mert az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja értelmében a felperes illetékkötelezettsége 1997. évi április hó 6. napján, az adásvételi szerződés megkötésének napján keletkezett, a szerződés illetékkiszabásra történő bejelentésére vonatkozóan az Itv. 91. §-ának (1) bekezdésében írt határidőt a felperes elmulasztotta, ezért a mulasztási bírság kiszabása jogszerű volt. Rámutatott arra, hogy az ügyvédi ellenjegyzés a szerződés érvényességét nem érintette, mert az a földhivatali eljárásban megkövetelt alakiság.
Az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a mulasztási bírság vonatkozásában keresetének helyt adó döntést kért. Álláspontja szerint mind a közigazgatási hatóságok mind az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az illetékkiszabásra vonatkozó rendelkezéseket, és téves álláspontja folytán mellőzte a bíróság az Iny. tvr. l5. §-ának (2) bekezdése kellő súllyal való értékelését.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és perköltséget kért.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a helyesen és hiánytalanul megállapított tényállásból okszerű következtetésekre jutott, jogi okfejtésével a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság mindenben egyetértett.
A fellebbezésben foglaltakra utalással emeli ki a másodfokú bíróság, hogy az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Az (5) bekezdés szerint a hatósági jóváhagyástól függő vagyonszerzési jogügylet esetében keletkezik az illetékkötelezettség, a jóváhagyás - több hatósági jóváhagyás esetén az utolsó jóváhagyás - napján. Ez irányadó a harmadik személy beleegyezésétől függően érvényes szerződés esetében is.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes esetében az adásvételi szerződés határidőben történő benyújtásának kötelezettségét nem érintette az a körülmény, hogy az ügyvédi ellenjegyzésre később került sor, mert az ügyvédi ellenjegyzés az ingatlan-nyilvántartási eljárás során értékelendő körülmény. A perbeli esetben sem hatósági jóváhagyásra, sem harmadik személy beleegyezésére nem volt szükség, az adásvételi szerződés érvényességéhez.
Fellebbezésében maga a felperes sem vitatta, hogy az adásvételi szerződést illetékkiszabásra az Itv. 91. §-ának (1) bekezdésében írt határidőben kell benyújtani, amely határidőt a R. 73. §-ának (1) bekezdése 30 napban határozott meg.
Tévedett a felperes, amikor mind keresetében, mind fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az Iny. tvr. 15. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmében az ügyvédi ellenjegyzés hiánya, majd annak későbbi megtörténte az illetékkiszabásra való benyújtás határidejét meghosszabbító körülmény. Az Iny. tvr. 15. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a tulajdonjog keletkezésére vonatkozó bejegyzésnek közokirat, ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat vagy olyan magánokirat alapján van helye, amelyen a nyilatkozattevő, illetve a szerződő felek névaláírásának valódiságát közjegyző tanúsítja. A jogszabályhely pedig nem azt mondja ki, hogy a tulajdonjog keletkezéséhez az adásvételi szerződés ügyvédi ellenjegyzésére van szükség, hanem azt, hogy a tulajdonjog keletkezésére vonatkozó szerződés alapján való tulajdonjog bejegyzésnek feltétele az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okirat. A szerződés érvényesen létrejöhet ügyvédi ellenjegyzés nélkül is, és pusztán az ingatlan-nyilvántartási földhivatali eljárásbeli bejegyzés alaki kelléke a szerződés ügyvédi ellenjegyzéssel való ellátása. Ez azonban sem hatósági jóváhagyásnak, sem harmadik személy beleegyezésének nem tekinthető.
Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 29.463/1999.)

A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek. a) pont]

A felperesek az 1995. január 25-én kötött adásvételi szerződéssel szerezték meg a B., D. út 67. szám alatti ingatlan tulajdonjogát, ami az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar, kert elnevezéssel szerepelt, 14 millió Ft vételárért.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1995. szeptember 28. napján kelt fizetési meghagyásában - a szerződés szerinti forgalmi értéket elfogadva - kötelezte a felpereseket 562 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére. A felperesek fellebbezés folytán eljárt alperes az 1998. július 6. napján hozott 2. számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdésének l) pontjára, 102. § (3) bekezdésében, 3. § (3) bekezdésében, 26. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezésekor az ingatlanon lakóház állt, az nem volt beépítetlen. Az illetékmentesség megalapozására nem fogadta a felperesek által becsatolt Budapest Főváros kerületi Önkormányzat Építésigazgatási Irodája által 1998. június 10. napján kiállított igazolást (továbbiakban: igazolás).
A felperesek keresetükben a határozatok hatályon kívül helyezését kérték. Az igazolásra alapítottan azzal érveltek, hogy az ingatlanon lévő felépítmény "lakhatásra teljesen alkalmatlan volt", és "életveszélyes emberi tartózkodásra".
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperesek keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Arra mutatott rá, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti mentesség csak a lakóház építésére alkalmas telektulajdonra vonatkozik, ennek pontos meghatározását pedig az Itv. 102. § (1) bekezdésének l) pontja határozza meg. A felperesek sem vitatták, hogy az adásvételi szerződéssel egy lakóházzal rendelkező ingatlant vásároltak, így az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontjában írtak nem alkalmazhatóak. A felperesek a perben nem bizonyították, hogy a perbeli adásvételi szerződés megkötésekor a telken szükséglakás, illetve szükséglakás követelményeinek sem megfelelő helyiségek voltak. Kizárólag az igazolásra hivatkoztak. Ez azonban az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok utólagos megdöntésére nem alkalmas, kiadására ugyanis a felperesek illetékfizetési kötelezettségének keletkezését követően került sor. Utalt egyben arra, hogy a hatóság helyszíni szemlét az ingatlanon nem tartott, így a lakóépület lakófunkcióra való alkalmasságáról sem győződhetett meg, a felperesek pedig maguk teremtettek olyan helyzetet, hogy az ingatlan-nyilvántartásban szereplő lakásmegjelöléssel szemben a bizonyítást lehetetlenné tették.
A felperesek fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, kereseti kérelmük szerinti döntés meghozatalát, illetékfizetési kötelezettségük törlését kérték. Azzal érveltek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok nem a valóságnak megfelelő állapotot tükrözték, az illeték kifizetése számukra méltánytalan terhet jelentene. Fellebbezésüket kiegészítették azzal, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem teljeskörűen tisztázta, bizonyítást nem folytatott le, okiratokat csatoltak, illetve tanú meghallgatását kérték. Vitatták a bizonyítékok értékelését, és az elsőfokú ítélet indokolásában rögzített egyes megállapításokat is.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Közigazgatási perekben eljáró bíróságok kizárólag abban a kérdésben dönthetnek, hogy a perben felülvizsgálni kért határozatok jogszerűek-e vagy sem. [1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése, Pp. 339. § (1) és (2) bekezdése.] Eljárásuk során méltányosságot nem gyakorolhatnak. A határozatok jogszerűségének vizsgálatánál pedig mindig a határozathozatalkor irányadó tényállásra, és az akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekre kell figyelemmel lenni.
A közigazgatási szervet nem vitásan terheli az Áe. 26. § (1) bekezdése értelmében a tényállás tisztázásának kötelezettsége. A per eldöntéséhez szükséges tényeket azonban a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a félnek kell bizonyítania. A bíróság hivatalból bizonyítást ebben az ügyben nem rendelhetett el. [Pp. 164. § (2) bekezdése.]
Az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján, azaz a perbeli esetben 1995. január 25-én keletkezett. Az alperes a tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett. Az adásvételi szerződés ugyanis az ingatlan-nyilvántartással egyezően, az ingatlant lakóház, udvar és kert elnevezéssel tüntette fel. Rögzíti egyben azt is, hogy a vétel tárgya házas ingatlan. Az adásvételi szerződésben még utalás sincs arra vonatkozóan, hogy az ingatlanon lévő felépítmény szükséglakás lenne, avagy olyan helyiség, amely a szükséglakás követelményeinek sem felel meg. A közhiteles ingatlan-nyilvántartás adataival megegyező tehát a felek szerződési akaratát tükröző adásvételi szerződés. A közigazgatási szerv 1997. június 5. napján felhívta a felpereseket annak hitelt érdemlő igazolására, hogy az ingatlan a vásárlás időpontjában a szükséglakás szintjét sem érte el. A felperesek a hiánypótlási felhívás kézhezvételét követő 1 év múlva csatolták be az igazolást. Ez azonban csak azt rögzíti, hogy "a lebontott családi ház romos és lakhatatlan állapotban volt". A szükséglakás fogalmát az 1993. évi LXXVIII. törvény 2. sz. mellékletének 6. pontja határozza meg. Ennek megfelelő tartalmú okirat csatolásra nem került. Közigazgatási eljárásban további bizonyítás (esetleges tanúmeghallgatás) foganatosítását a felperesek nem kérték, ezért az alperes a határozathozatalkor irányadó tényállást megalapozottan állapította meg, döntése megfelelt a jogvita elbírálására irányadó határozatában is rögzített jogszabályi rendelkezéseknek. A felperesek keresetükben és az elsőfokú bíróság előtti eljárásban bizonyítás felvételét nem kérték, ezért az elsőfokú bíróság eljárása és határozata megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Helyesen és helytálló indokok alapján állapította meg a perben felülvizsgálni kért határozatok megalapozottságát és jogszerűségét.
A felperesek által fellebbezési eljárásban becsatolt iratok kereseti kérelem és fellebbezés alátámasztására nem alkalmasak. Ezek ugyanis kizárólag azt igazolják, hogy az ingatlanon olyan lakóépület épült, amelyre 1998. április 17-én az építésügyi hatóság használatbavételi engedélyt is kiadott. A felpereseket azonban a bizonyítási kötelezettség nem a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség keletkezését követő évek múlva bekövetkezett állapot tekintetében terhelte, ezért az alperes határozata annak meghozatalakor megalapozott és jogszerű volt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a 1995. január 25-ét követő 6 év múlva előterjesztett tanúmeghallgatásra irányuló bizonyítási indítványnak nem adott helyt. A bizonyítás mellőzésének indoka továbbá az is, hogy tanúvallomással közokiratokba (közhiteles ingatlan-nyilvántartás, igazolás), magánokiratba (adásvételi szerződés) foglalt adatok hitelt érdemlőségét megdönteni nem lehet.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján, lényegében azonban helyes indokaira tekintettel hagyta helyben. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.902/2000.)

Az adásvételi szerződés érvényességét nem befolyásolja az a szerződési kikötés, hogy a felek a tulajdonjog fenntartása mellett a birtokbaadás időpontját egy későbbi időpontban, a vételár kiegyenlítésének időpontjára határozták meg. (1990. évi XCIII. tv. 3. §)

A felperes 1998. július 21-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a P., J. u. 5. szám alatt lévő 15 m2 alapterületű ingatlant, összesen 2 000 000 Ft vételárban. A felek a szerződésben úgy állapodtak meg, hogy a vételárat a felperes mint vevő négy részletben köteles megfizetni. 90 napos késedelem esetére az elállási jogot kikötötték, továbbá azt a kikötést is, hogy a vevő a második vételár részlet megfizetését követően jogosult a tulajdonszerzést az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. A felperes a vételár második részletét 1998. szeptember 15. napján fizette meg. A felperes az adásvételi szerződést jogi képviselője útján 1998. október 5-én nyújtotta be a földhivatalhoz.
A megyei illetékhivatal 1999. március 23-án kelt fizetési meghagyásában a felperest a vagyonszerzési és eljárás illetéken túl 12 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte.
A felperes a mulasztási bírság fizetésére kötelező rendelkezés ellen jelentett be fellebbezést, az alperes mint másodfokú illetékkiszabási hatóság 1999. május 4-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását és a kiszabott mulasztási bírság törlését kérte. A felperesnek az volt az álláspontja, hogy mivel csak 1998. szeptember 15-én szerezte meg a tulajdonjogot az adásvételi szerződés 7. pontjában foglaltak szerint, ezért a bejelentési kötelezettségét nem mulasztotta el, azt a jogszabályi határidőn belül megtette.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját, mely szerint a felperes az adásvételi szerződést késedelmesen jelentette be illetékkiszabásra.
A megyei bíróság 5. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megyei bíróság ítéletében az illetékekről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 91. § (1) bekezdése, valamint a bejelentési kötelezettség határidejét meghatározó külön jogszabály az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. végrehajtásáról rendelkező 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a perbeli szerződés kelte 1998. július 21. volt, tehát 1998. augusztus 20-ig kellett volna a felperesnek a szerződést a földhivatalhoz benyújtani, ezzel tett volna eleget az illetékkiszabásra történő bejelentési kötelezettségének. A felperes tehát a jogszabályban meghatározott határidőt elmulasztotta, ezért a mulasztási bírság kiszabásának jogalapja fennállott.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes fenntartotta a per során kifejtett jogi álláspontját és azt ismét megerősítette.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 91. § (1) bekezdése szerint az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését tartalmazó szerződést a földhivatalhoz kell bejelenteni illetékkiszabásra. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni. Ha az illeték fizetésére kötelezett a kérelmet a külön jogszabályban meghatározott 30 napon túl nyújtja be, vagy bejelentési kötelezettségét elmulasztja, e törvénynek a 82. §-ában említett mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
E törvényi rendelkezés alapján a perben eldöntendő kérdés tehát az volt, hogy az ingatlan tulajdonjogának megszerzése és az ehhez fűződő illetékfizetési kötelezettség mikor keletkezik, ettől függő ugyanis a bejelentési kötelezettség kezdő időpontja. A bejelentési kötelezettségre az 1972. évi 31. tvr. végrehajtásáról kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdés szerint 30 napos határidő az irányadó.
Az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik.
A 3. § (6) bekezdése alapján felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik.
A megyei bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy a perbeli esetben a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötésének napján azaz 1998. július 21-én keletkezett, a felek ezen a napon a Ptk. 365. § (3) bekezdésében meghatározott és a Legfelsőbb Bíróság XXV. számú Polgári Elvi Döntés állásfoglalásának is megfelelő érvényes adásvételi szerződést kötöttek. Az adásvételi szerződés érvényességét nem befolyásolja az a szerződési kikötés, hogy a felek a tulajdonjog fenntartása mellett a birtokbaadás időpontját egy későbbi időpontban, a vételár kiegyenlítésének időpontjára határozták meg.
Az Itv. 3. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak a perbeli esetben nem állapíthatók meg, a szerződés érvényességéhez sem hatósági jóváhagyás, sem harmadik személy beleegyezése nem volt szükséges, a szerződésben kikötött feltételek pedig sem felfüggesztő, sem bontó feltételnek nem minősülnek. A szerződésben foglalt kikötések alapján az eladónak a vételár teljes kifizetésére vonatkozó igénye, a vevőnek pedig az ingatlan birtokba adására vonatkozó igénye merülhetett fel, ezek az igények azonban a szerződés érvényességét nem befolyásolhatták.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet annak helyes indokaira tekintettel a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.301/2000.)

Nem minősül bontó feltételnek a részletvétel és a vételár teljes kifizetéséig történő tulajdonjog fenntartás az illetéktörvény alkalmazása során sem. (1990. évi XCIII. tv. 3. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes az 1999. december 17-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a belterületen lévő 3874. hrsz. alatti ingatlant. A megállapodás 4. pontjában az eladó a vevő részére részletfizetést engedélyezett azzal, hogy a vételárat legkésőbb 2000. március 31. napjáig kell teljes egészében kiegyenlíteni. Amennyiben a vevő e határidőkkel kapcsolatban bármilyen oknál fogva késedelembe esne, akkor az "adásvételi szerződés érvényét veszti" és a felek kötelesek a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet visszamenőleg hatállyal helyreállítani. Az eladó a megállapodás 10. pontja értelmében a vételár teljes kifizetéséig tulajdonjog fenntartással élt. A felperes az adásvételi szerződést 2000. április 11-én nyújtotta be a Pécsi Körzeti Földhivatalhoz, a vételár teljes kiegyenlítését követően, csatolta egyben az eladó beleegyezését a vevő javára történő tulajdonjog bejegyzéséhez.
Az első fokon eljárt közigazgatási szerv fizetési meghagyásában kötelezte a felperest 150 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéknek, 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek, a késedelmes bejelentés miatt 100 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. A felperes fellebbezésében a mulasztási bírság törlését kérte. Az alperes határozatában a fellebbezést elutasította, az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 3. § (3) bekezdésének a) pontjában, (6) bekezdésében, az 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 74. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy az adásvételi szerződést a keltétől számított 30 napon belül be kellett volna nyújtani a földhivatalhoz, e határidőt a felperes elmulasztotta. A tulajdonjog fenntartása a bemutatás határidejét nem módosítja, mivel nem tekinthető felfüggesztő feltételnek. A vételár teljes kifizetése a tulajdonjog átszállásának és nem az adásvételi szerződés érvényességének a feltétele.
A felperes keresetében a határozatok mulasztási bírságra vonatkozó részének hatályon kívül helyezését kérte az Itv. 3. § (6) bekezdésére, és a Ptk. 228. §-ára, 229. §-ára hivatkozással. Azzal érvelt, hogy 1999. december 17-én a szerződés érvényesen létrejött, hatálya azonban a 4. és 10. pontban rögzített feltételekre figyelemmel csak a vételár teljes kifizetésekor és akkor következett be, amikor az eladó a tulajdonjog átszállásához hozzájárult. Ezért a szerződés feltételtől függő volt, így illetékkötelezettsége nem a szerződés aláírásakor keletkezett, tehát mulasztást nem követett el.
Az alperes ellenkérelmében - határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy nem minősül érvénytelenségi oknak a részlet nem, vagy nem kellő időben történő kifizetése, "ezért nyilvánvalóan az elállás jogának kikötése történt meg a felek részéről a szerződés 4. pontjában, erre utal az a kikötés is, hogy a felek a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállítását mondták ki". A vételár kifizetésének teljesítése, vagy esetleges elmaradása, illetve a részletvétel nem tekinthető a Ptk. 228. § (2) bekezdése szerinti bontó feltételnek. A perben vitatott érvényes szerződés egyben hatályos is függetlenül attól, hogy azt a szerződés rögzíti-e vagy sem. Mivel a szerződésben nem volt feltétel, ezért az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja az irányadó az illetékfizetési kötelezettség keletkezésére, ezért a felperes mulasztott, és a mulasztási bírság kiszabása nem jogszabálysértő
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a tényállást és abból téves jogkövetkeztetésre jutott. A Ptk. 207. § (1) bekezdésében alapítottan azzal érvelt, hogy a felek szerződési akarata nem részletfizetés kikötésére irányult, hanem arra, hogy ha a vevő az elsődlegesen megállapított határnapig nem tud teljesíteni, "akkor ezt egy szerződést bontó jogkövetkezménnyel összekapcsolt határnapig még megteheti, akár részletekben is". A felek a saját szerződésüket úgy tekintették, hogy annak hatálybalépése feltételtől, azaz a vevő fizetőképességének a nem tőle függő külső tényezők alakulásától függ, bizonytalan jövőbeli eseményként". Eladónak a tulajdonjog bejegyzéséhez való hozzájáruló nyilatkozatából is az következik, hogy a szerződés 2000. március 21-én lépett hatályba. A felbontó feltétel kikötése miatt pedig jogellenes a mulasztási bírság kiszabása. Hivatkozott arra is, hogy az Art. 74. § (15) bekezdése szerint sem lett volna helye mulasztási bírság kiszabásának, mivel jóhiszeműen, elvárható körültekintéssel járt el. A közigazgatási szerv a bírság kiszabásánál nem tett eleget "mérlegelési kötelezettségének".
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 91. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ingatlan tulajdonjogának megszerzését a földhivatalhoz kell bejelenteni illetékkiszabásra, az azt tartalmazó okirat benyújtásával. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni. Ha az illetékfizetésre kötelezett a kérelmet a külön jogszabályban meghatározott 30 napon túl nyújtja be, illetve bejelentési kötelezettségét elmulasztja, vagy hiányosan teljesíteni, akkor az Itv. 82. §-ában említett mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
Az előző bekezdésben említett ún. külön jogszabály az 1997. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Iny. tv.) 26. §-ának (1) és (2) bekezdése kimondja, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezését, módosulását, megszűnését kérelemre, vagy megkeresésre kell bejegyezni. A kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a körzeti földhivatalhoz benyújtani. Ha a szerződés létrejöttéhez harmadik beleegyezése, vagy - ide nem értve a földhivatali engedélyt - hatósági jóváhagyás szükséges, a kérelmet a beleegyezéstől, illetve a jóváhagyástól számított 30 napon belül kell benyújtani. A 26. § (3) bekezdése értelmében pedig a kérelem benyújtására meghatározott határidő elmulasztása esetén az Itv. szerinti mulasztási bírságot kell megfizetni.
Az illetékfizetési kötelezettség keletkezését az előzőekben említett törvényhelyekre figyelemmel az Itv. 3. §-ának (1)-(6) bekezdése szabályozza. E szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik [3. § (3) bekezdés a) pontja], ez alól kivételt az (5) és (6) bekezdés szerinti törvényi tényállás jelenti, amelyek azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a szerződés hatósági jóváhagyástól, felfüggesztő vagy bontó feltételtől függő megállapodás, illetve a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezésére van szükség. Ezekben az esetekben a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség a jóváhagyás vagy a beleegyezés napján, illetve a szerződés hatályának beálltakor jön létre.
Ingatlan adásvételi szerződés akkor érvényes megállapodás, ha abból az okiratból a felek személye, az elidegenítési akarat, az ügylet tárgyának megjelölése és az ellenszolgáltatás kitűnik. (XXV. sz. polgári elvi döntés).
Azt a felperes a kereseti és felülvizsgálati kérelmében sem vitatta, hogy az adásvételi szerződés a megkötése napján, azaz 1999. december 17-én érvényesen létrejött. Ebből következően pedig a perben kizárólag abban a kérdésben kellett dönteni, hogy a felperesnek a szerződés hatályával a "felbontó feltétel"-lel kapcsolatos érvelése helytálló-e vagy sem. E körben pedig a megyei bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspont törvényes. A felek által megkötött ingatlan adásvételi szerződés ugyanis nem tartalmaz bontó feltételt. Nem minősíthető ugyanis ilyennek a részletvétel és a vételár teljes kifizetéséig történő tulajdonjog fenntartás sem. A vételár megfizetése nem jövőbeli bizonytalan esemény, hanem a szerződési feltételek egyik eleme a tulajdonjog fenntartással és birtokba vételre vonatkozó kikötésekkel együtt. A tulajdonjog fenntartás ténye a tulajdoni lapra egyébként is bejegyezhető. Az ilyen bejegyzés hatálya pedig azonos a bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalommal. A vételár kiegyenlítését követően a vevő tulajdonjoga rangsor szerint kerül bejegyzésre. (Iny. tv. 17. §)
Ezért a felperesnek az ingatlan adásvételi szerződést a keltétől számított 30 napon belül az illetékes földhivatalhoz be kellett volna nyújtania. Ennek elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság jogszerű.
A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség jogerős ítélettel el nem bírált megtámadási jogcím érvényesítésére [Pp. 270. § (1) bekezdése, BH 1996. 205., BH 1995. 163...,]. A felperes keresetében kizárólag a mulasztási bírság jogalapját vitatta, nem hivatkozott az Art. 74. § (15) bekezdése szerinti szabálynak megszegésére, illetőleg a mérlegelési kötelezettség nem teljesítésére. Ezért a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság nem vonhatta értékelési körébe a felperesnek az alapeljáráshoz képest új, ennél fogva a jogerős ítéletet hozó bíróság által el nem bírált érveit.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, megfelel a jogvita eldöntésére irányadó törvényi rendelkezéseknek és az e tárgyban következetes bírói gyakorlatnak. A megtámadott határozatot ezért a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.839/2001.)

Az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat megtétele harmadik személy jóváhagyásának nem minősül [1990. évi XCIII. tv. 3. § (5) bek.]

A felperes az 1995. július 27-én kelt adásvételi szerződéssel 150 millió forint vételárért megvásárolta a Budapest Főváros Önkormányzatától a Budapest 5, 3, 4, és 5 hrsz.-ú, összesen 4298 m2 alapterületű, természetben a T. u., F. út és a Cs. út találkozásánál fekvő ingatlanokat. Az adásvételi szerződés 15. pontja rögzítette, hogy a Budapest Főváros kerületi Önkormányzatot jogszabályon alapuló elővásárlási jog illeti meg és amennyiben a jogosult elővásárlási jogával él, az adásvételi szerződés az eladó, valamint vevő vásárlási jogosultja között jön létre. A felperes által 1995. július 28-án tulajdonjog bejegyzés végett benyújtott adásvételi szerződés alapján, a kerületi Önkormányzat 1995. szeptember 15-én kelt elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatára figyelemmel a Fővárosi Kerületek Földhivatala az 1996. július 12-én kelt határozatával a felperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba adásvétel címén bejegyezte és a szerződést 1996. július 26-án továbbította a Fővárosi Illetékhivatalhoz illetékkiszabás végett. A Fővárosi Illetékhivatal az 1997. augusztus 6-án kelt fizetési meghagyásával kötelezte a felperest arra, hogy az 1995. július 27-én létrejött adásvételi szerződéssel megszerzett ingatlanok 150 millió forint forgalmi értéke után 15 millió forint visszterhes vagyonátruházási illetéket, valamint 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket fizessen meg, majd 1997. október 15-én meghozott kijavító határozatával az adásvételi szerződés létrejöttének időpontját 1995. szeptember 15. napjára módosította figyelemmel az elővásárlási jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozat keltezésére.
A fizetési meghagyás és az azt kijavító határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt, melyben a kiszabott illeték 12 002 000 Ft-ra történő csökkentését kérte hivatkozással arra, hogy az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtásának időpontjában - 1995. július 28-án - az akkor hatályos illetéktörvény rendelkezései szerint 8%-os visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terhelte, az 1995. július 30-án hatályba lépett jogszabály-módosítás a jelen esetben nem alkalmazható.
Az alperes az 1998. július 20-án meghozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint a szerződés érvényességéhez a kerületi Önkormányzat elővásárlási jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozatára volt szükség, amely csak 1995. szeptember 15-én történt meg, így ez az időpont irányadó az illetékkötelezettség keletkezése tekintetében, figyelemmel arra, hogy a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezése volt szükséges. Erre tekintettel pedig az Illetéktörvény 19. § (1) bekezdésének az 1995. évi XLVIII. törvény 35. §-ával módosított rendelkezéseit alkalmazva az illetékkulcs 10%-os.
A másodfokú közigazgatási határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő, melyben annak felülvizsgálatát kérte hivatkozva arra, hogy az elővásárlási jog jogosultjának nyilatkozata nem tekinthető harmadik személy jóváhagyásának, a szerződés érvényesen létrejött és azt az illetékkulcsot módosító törvény hatálybalépése előtt, 1995. július 28-án benyújtotta a földhivatalhoz, ezért 8%-os illetékkulcs alkalmazásával a jogszabálysértően kiszabott illeték 12 002 000 Ft-ra történő mérséklését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetnek helyt adva az alperes határozatát megváltoztatta és megállapította, hogy a felperest terhelő visszterhes vagyonátruházási illeték összege 12 millió forint. Kötelezte az alperest a felperes javára perköltség megfizetésére és megállapította, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli.
Az ítélet indokolásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 3. §-ának (5) bekezdésére utalással kifejtette, hogy a II. kerületi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog - a Ptk. 373. §-ának (2) bekezdésére is figyelemmel - nem esik egy tekintet alá azzal, amikor a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezése szükséges. A visszterhes vagyonátruházási illeték keletkezésére ezért az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint a szerződés megkötésének napján, 1995. július 27-én keletkezett, a visszterhes vagyonszerzés bejelentése pedig az Itv. 91. §-ának (1) bekezdése értelmében 1995. (az elsőfokú ítéletben nyilvánvaló elírás folytán 1990. szerepel) július 28-án megtörtént. Az Itv. 19. §-ának (1) bekezdését módosító 1995. évi XLVIII. törvény 35. §-ában meghatározott magasabb illetékkulcs a törvény hatálybalépéséről rendelkező 159. § (1) bekezdése értelmében nem alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, valamint a felperes perköltségben való marasztalását kérte.
Fellebbezésében fenntartotta korábbi érvelését, amely szerint az elővásárlási jog jogosultjának az arról való lemondásra vonatkozó nyilatkozata az Itv. 3. §-ának (5) bekezdésében írt harmadik személy beleegyezésének minősül, ennélfogva az illetékfizetési kötelezettség a lemondó nyilatkozat megtételének napján keletkezik. Az ingatlan-nyilvántartás szabályaira hivatkozással kifejtette, hogy a földhivatal csak akkor jegyezheti be a vevő tulajdonjogát, ha csatolta az elővásárlásra jogosult lemondó nyilatkozatát, illetőleg igazolja, hogy őt a nyilatkozattételre felszólította.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes fellebbezési perköltség megfizetésére való kötelezését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az abból az irányadó jogszabályok alkalmazásával levont jogi következtetéssel is.
Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság az Itv. 3. §-ának (3) bekezdésére, amely a visszterhes vagyonátruházási kötelezettség keletkezését főszabályként a szerződés megkötésének napjában jelöli meg. Az Itv. 91. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tükrében helytállóan állapította meg, hogy az illetékkiszabásra történő bejelentés a földhivatalhoz történő benyújtás napján, 1995. július 28-án megtörtént.
A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 53. §-ának (1) bekezdésében a törvény - az Itv. 19. §-ának (1) bekezdését módosító - 35. §-ának alkalmazását a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben teszi lehetővé, ezért e tárgyban állapította meg, hogy az Itv. bejelentéskor hatályos 19. §-ának (1) bekezdése értelmében az adásvételi szerződéssel megszerzett ingatlanok forgalmi értékének a 8%-a volt.
Az alperes tévedett, amikor olyan álláspontot foglalt el, mely szerint az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat megtétele az Itv. 3. §-ának (5) bekezdése alkalmazása szempontjából harmadik személy jóváhagyásának minősül. A Ptk. 373. §-ában szabályozott elővásárlási jog intézményét meg kell különböztetni az olyan szerződésektől, amelynek érvényes létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy hatósági jóváhagyás szükséges. A Ptk. 215. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy hatósági jóváhagyás szükséges, ennek megtörténtéig a szerződés nem jön létre, de a felek nyilatkozatukhoz kötve vannak. Az elővásárlási jog fennállása esetén az annak megsértésére kötött szerződés is érvényesen létrejön és joghatása az, hogy az ajánlat elfogadása esetén a szerződés az eladó és az elővásárlási jog jogosultja között jön létre, illetve a jóhiszemű vevő az ingatlan tulajdonjogát is megszerezheti adott körülmények mellett. A Ptk. 215. §-ának (1) bekezdése szerinti szerződésnél azonban a harmadik személy beleegyezésének hiányában a szerződés létre sem jön és arra az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni (ennek leggyakrabban előforduló esete a jelzálogjog biztosítására bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának az érintett ingatlan átruházásához történő beleegyezése). Miután tehát az elővásárlási jog esetében nem a szerződés érvényes létrejötte függ a jogosult nyilatkozatától, az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az Itv. 3. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezés az illetékkötelezettség keletkezése szempontjából nem vehető figyelembe, ezért a kifejtettek szerint nincs lehetőség a 10%-os illetékkulcs alkalmazására. Ebből a szempontból nincs jelentősége az alperes által hivatkozott, az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó szabályoknak a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó rendelkezéseinek [1972. évi 31. tvr. végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdése és 83. § (1) bekezdés], mivel azok az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés feltételeit tartalmazzák, a szerződés érvényessége szempontjából közömbösek.
Nem sértett tehát jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a közigazgatási határozatot részben megváltoztatva a vagyonszerzési illeték mértékét mérsékelte, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet az alperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a fenti indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta. A Pp. 239. §-a folytán irányadó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett a másodfokú perköltség viseléséről, míg az alperes teljes személyes illetékmentességére tekintettel le nem rótt fellebbezési illeték viseléséről a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (1) bekezdése és 14. §-a értelmében rendelkezett. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 28.816/1999.)

Önmagában az a megállapodás, hogy a két szerződés egymásra tekintettel felfüggesztő feltétellel köttetett, nem változtat azon a tényen, hogy a két szerződés alapján külön-külön is bekövetkezik az illetékfizetési kötelezettség. [1990. évi XCIII. tv. 3. § (6) bek.]

A felperesek 1999. március 22-én eladták a budapesti öröklakásukat 9 800 000 Ft vételárért. Ezt követően 1999. április 6-án megvásárolták B., R. u. 65. sz. ingatlan (lakóház, udvar) 3/4 tulajdoni hányadát Zs. István, ifj. Zs. István és T. Andrásné tulajdonosoktól azzal a szerződésben 4/b) pont alatti felfüggesztő feltétel kikötésével, hogy az ingatlan fennmaradó 1/4-ed tulajdoni hányadát is megvásárolják, erre vonatkozóan 15 napon belül fognak szerződést kötni, ekkor válik hatályossá jelen adásvételi szerződés is. A 3/4-ed tulajdoni hányad vételára 6 375 000 Ft volt.
A felperesek az 1/4-ed tulajdoni hányad megvásárlására 1999. április 21-én kötöttek szerződést I. Jánosné tulajdonossal, a vételár 2 125 000 Ft volt.
Az illetékfizetési kötelezettség mindkét szerződés vonatkozásában így 1999. április 21. napján állt be.
A Megyei Illetékhivatal a vásárolt ingatlan forgalmi értékét, a lakóház tekintetében a 3/4-ed tulajdoni hányadra kötött szerződés alapján 6 150 000 Ft-ban, az eladott ingatlanét 9 800 000 Ft-ban állapította meg, és így a felpereseket 1999. augusztus 4-én kelt határozataiban 1 825 800 Ft személyenkénti illetékalap után 2%, az egyéb ingatlan esetében pedig a személyenkénti 112 500 Ft után 10% (ez garázs ingatlan volt) összesen 47 750 Ft személyenkénti visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperesek a határozat ellen fellebbeztek, és kérték hogy mivel ők valójában egy ingatlant vásároltak, 8 500 000 Ft illetékalap alapján határozzák meg a fizetendő illeték összegét.
Az alperes másodfokú határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperesek keresetükben az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, illetőleg megváltoztatását kérték. Továbbra is arra hivatkoztak, hogy ők valójában egy ingatlant vásároltak összesen 8 500 000 Ft vételárért. Az ügyvédjük alkalmazta azt a megoldást, hogy két adásvételi szerződést kötött a 3/4, illetve 1/4-ed tulajdoni hányad vonatkozásában.
A felperesek pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott a szerződéseket készítő és ellenjegyző ügyvéd. A beavatkozó arra hivatkozott, hogy mindkét szerződés felfüggesztő feltétele a másik szerződés létrejötte. A felperesek tehát ugyanaznap szerezték meg a teljes ingatlant, ezért jogsértően minősítette az alperes ezt két külön ingatlanszerzésnek. A felperesek akarata arra irányult, hogy az egész ingatlan tulajdonát megszerezzék.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját, mely szerint az illetékről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 21. § (5) bekezdése szerint a tulajdoni hányad megszerzése is önálló tulajdonszerzésnek tekinthető. Az úgynevezett negatív értékkülönbözet is illetékalapul szolgál.
A megyei bíróság 15. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy az Itv. 21. § (5) bekezdése értelmében ugyanannak a személynek, ha több lakást vásárol, illetve elidegenít, nem lehet egyidejűleg ezt figyelembe venni, értékűket összevontan számítani. Ez vonatkozik a tulajdoni hányadokra is. A visszterhes vagyonátruházási illeték fizetési kötelezettség a szerződés megkötésekor keletkezik az Itv. 3. § (3) bekezdése szerint. Így amennyiben ugyanaz a személy több lakástulajdont, lakáshányadot vásárol, mindegyik jogügylet önálló tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek. Ha nagyobb értékű lakást ad el a vevő, mint amilyet vásárol, az úgynevezett negatív értékkülönbözet is illetékalapul szolgálhat. Nem helyes tehát a felperesi beavatkozónak az az álláspontja sem, hogy ebben az esetben lényegében nem keletkezik illetékfizetési kötelezettség.
A jogerős ítélet ellen a felperesi beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését annak jogszabálysértő voltára tekintettel.
A felperesi beavatkozó előadta, hogy az irodájában a felperesek mint vevők 1999. április 6-án jelentek meg Zs. István, ifj. Zs. István és T. Andrásné eladókkal együtt, és előadták, hogy utóbbi hármak az ingatlan 3/4-ed részének tulajdonosai, a fennmaradó 1/4-ed tulajdoni hányad pedig I. Jánosné tulajdona, aki Németországban él, de ő is el kívánja idegeníteni a tulajdoni hányadát. Tekintettel arra, hogy a felek minél előbb szerződést kívántak kötni egymással, azt a megoldást választották - az 1/4-ed tulajdonos távolléte miatt, - hogy az adásvételi szerződést két okiratba foglalták. Valójában azonban egy adásvételi szerződés történt a felek között, a felek szándéka egy ingatlan teljes megvételére irányult. A felperesi beavatkozó hivatkozott az Itv. 3. § (6) bekezdésére, mely szerint a felfüggesztő feltétel bekövetkezésekor keletkezett az illetékfizetési kötelezettség. Kitért továbbá arra, hogy a XXV. számú polgári elvi döntés alapján sem vitatott a feleknek egységes volt az akarata. A felperesi beavatkozó hivatkozott arra is, hogy nem fogadja el az úgynevezett negatív értékkülönbözet utáni illetékfizetési kötelezettséget, valamint sérelmezte az 1/4-ed hányad utáni illeték-kiszabás számítási módját.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 15. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A nem vitatott tényállás szerint az I. és II. r. felperes a balatonkenesei 2428. hrsz. alatti lakóház udvar megnevezésű ingatlan 3/4-ed részét vásárolták meg 6 375 000 Ft vételárért 1999. április 6-án kelt adásvételi szerződéssel, majd 1999. április 21-én kötött újabb adásvételi szerződéssel 2 125 000 Ft-ért ugyanezen ingatlan 1/4-ed tulajdoni hányadát vásárolták meg. A felperesek tekintettel arra, hogy 1999. március 22-én adták el budapesti öröklakásukat 9 800 000 Ft-ért, az illeték kiszabási eljárás során az Itv. 21. § (5) bekezdésében írt kedvezmény alkalmazását kérték.
Az Itv. 21. § (5) bekezdése értelmében az olyan magánszemély lakástulajdon (tulajdoni hányad) vásárlás esetén, aki a másik lakástulajdonát (tulajdoni hányadát) a vásárlás időpontjától számítva legfeljebb egy évvel korábban eladta, az illeték alapja a vásárolt és eladott lakástulajdon (tulajdoni hányad) terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének különbözete.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság helyesen rendelkezett határozatában, illetve ítéletében arról, hogy a fenti jogszabályi rendelkezés értelmében az illetékkedvezmény alkalmazásánál mind a lakástulajdon, mind a lakás tulajdoni hányad vásárlását figyelembe kell venni. Nem vitás tény, hogy a felperesek két adásvételi szerződést kötöttek, az adásvételi szerződések személye, tárgya és tartalma különbözött. A felperesek ugyanis más vevőkkel, más tulajdoni tárgyra és más vételár kikötésével rendelkeztek az adásvételről. Így alaptalanul hivatkozott a felperesi beavatkozó a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a két szerződés lényegében azonos okiratnak tekinthető, egy ingatlan adásvételéről szól. Önmagában az a megállapodás, hogy a két szerződés egymásra tekintettel felfüggesztő feltétellel köttetett, az Itv. 3. § (6) bekezdése értelmében azt jelenti, hogy a vagyonszerzési illeték kötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik, nem befolyásolja azonban azt, hogy a két szerződés alapján külön-külön is bekövetkezik az illetékfizetési kötelezettség.
Helytálló volt az illetékfizetés kötelezettség mértéke is. A Legfelsőbb Bíróság már számos ítéletében rámutatott arra, hogy az úgynevezett negatív értékkülönbözet után is fennáll az illetékfizetési kötelezettség. Ez még az ügyfél számára mindig kedvezőbb lehetőséget jelent.
A felperesi beavatkozó által kifogásolt második szerződés 1/4-e után kiszámított illetékfizetési kötelezettség mértéke a jelen peres eljárás tárgyát nem képezte, így annak felülvizsgálatára nem volt lehetőség.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.617/2001.)

Illetékmentesség

Itv. 4. § (1) Az illeték tárgyára vonatkozó mentesség (tárgyi illetékmentesség) esetén nem kell illetéket fizetni. Az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége (személyes illetékmentesség) esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni.

(2)

Az Itv. az illetékmentesség két formáját szabályozza. Az egyik a tárgyi illetékmentesség, amely alapján a természetes, illetve a jogi személy mentesül az illeték megfizetése alól a jövedelemi és vagyoni viszonyaitól függetlenül. Fontos tudnivaló, hogy tárgyi illetékmentesség esetén a fél még pervesztesség esetében sem kötelezhető az illeték megfizetésére. Ügyelni kell arra is, hogy a tárgyi illetékmentesség körét különböző jogszabályok bővítik, tehát nem elégséges csupán az Itv. idevágó rendelkezésének ismerete. A tárgyi illetékmentességnek egyébként feltételhez kötött és feltétlen esetei is vannak.
Az illetékmentesség másik típusa a személyes illetékmentesség, amely azt jelenti, hogy a fél nem köteles az illeték lerovására, tehát mentesül az előlegezés és az illeték viselése alól is. A személyes illetékmentességben részesülő féltől a vagyonszerzési, illetve az eljárási illeték nem követelhető. A Legfelsőbb Bíróság Cgf. II. 33.158/1993. számú végzése alapján a személyes illetékmentesség a költségvetési szervet a cégeljárásban is megilleti, ha mint költségvetési szerv jár el. Az indokolás rámutat, hogy a költségvetési szervek a törvény erejénél fogva és pedig teljes személyes illetékmentességük folytán mentesülnek mindenfajta illeték megfizetése alól. Ez a mentesség a költségvetési szervet a cégeljárásban is megilleti, ha mint költségvetési szerv jár el. (Természetesen bejegyzési eljárásban a költségvetési szerv, mint valamely cég alapítója nem hivatkozhat személyes illetékmentességre.)
A Legfelsőbb Bíróság Pfv. I. 21.961/1993. számú ítélete rámutat, hogy a vagyonnevesítés kapcsán hozott határozatok elleni jogorvoslatként igénybe vehető per is illetékmentes.
Fontos tudnivaló, hogy a személyes illetékmentesség csak a vagyonszerzési és eljárási illetékek megfizetése alól mentesít, de a külön jogszabály alapján fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat e körbe tartozóknak is meg kell fizetniük.

Bírói gyakorlat

A személyes illetékmentesség a költségvetési szervet a cégeljárásban is megilleti, ha mint költségvetési szerv jár el. (1990. évi XCIII. tv. 4. §, 5. §)

A kérelmező 1993 áprilisában cégbizonyítvány kiadását kérte a V. A. Kereskedelmi Gazdasági Munkaközösség székhelyére és képviselőjének lakcímére vonatkozóan. A kérelemben nyilatkozott arról, hogy az 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: It.) 5. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében teljes személyes költségmentességben részesül, mert nem volt vállalkozási nyereségadó fizetésére kötelezett az 1992. évben folytatott gazdasági tevékenysége után. Bár az elsőfokú bíróság 1000 Ft illeték lerovására felhívta, a felhívásnak nem tett eleget. Álláspontja szerint a cégeljárás esetén is érvényes az It. 5. § (1) bekezdésének c) pontja.
Az elsőfokú bíróság 1993. VII. 5-én kelt 19. sorszámú végzésében a cégbizonyítvány kiállítására irányuló kérelmet elutasította. A végzés indokolásában arra hivatkozott, hogy az It. 47. §-ának (1)-(5) bekezdéseiből következően a cégeljárásban személyes illetékmentesség jogintézménye nem érvényesülhet, a cégbizonyítvány kiállításáért 1000 Ft illetéket kell fizetni.
A kérelmező a végzés hatályon kívül helyezését kérte fellebbezésében. Előadta, hogy költségvetési szerv és mivel megtette az It. 5. § (2) és (3) bekezdése szerint megkívánt nyilatkozatot, személyes illetékmentességben kell részesíteni. Személyes illetékmentessége alapján pedig az It. 4. § (1) bekezdésében írtak szerint illeték fizetésére nem kötelezhető. Álláspontja szerint a törvény kizáró rendelkezésének hiányában a teljes személyes illetékmentesség a cégeljárásban is megilleti.
A Legfelsőbb Híróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a megyei bíróságot arra utasította, hogy a kérelmezőnek a cégbizonyítványt adja ki. Megállapította, hogy a fellebbezésen lerótt 200 Ft illeték a kérelmezőnek visszajár; felhívta a Megyei Illetékhivatalt, hogy az illetéket a kérelmezőnek térítse vissza.
Az It. 5. § (1) bekezdés és (2) bekezdés alapján a költségvetési szervet teljes személyes illetékmentesség illeti meg abban az esetben, ha az eljárást megelőző naptári évben folytatott tevékenységéből származó jövedelme nem esett vállalkozási nyereség alá. E feltétel meglétéről a költségvetési szerv nyilatkozni köteles az eljárás megindításakor. Az It. 4. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy személyes illetékmentesség esetén a mentes féltől az illetéket követelni nem lehet. Ezt a szabályt az elsőfokú bíróság végzésének meghozatalakor az It. 57. §-ának (1) bekezdése is megerősítette.
A Pp. 84. § (1) bekezdése szerint költségmentesség illeti meg azt a felet, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget nem tudja fedezni. A költségmentesség kedvezménye magában foglalja az illetékmentességet is.
A költségmentesség bírósági eljárásban történő alkalmazásáról rendelkező 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 4. § (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy a Pp.-nek, valamint e rendeletnek költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit cégeljárásban nem lehet alkalmazni. Ez annyit jelent, hogy a Pp. 84. § (1) bekezdésében írt személyes költségmentesség, ezen belül az illetékmentesség kedvezményében cégeljárás során senki nem részesíthető [az illetékfeljegyzési jog érvényesülését a cégeljárásban az It. 63. §-ának (4) bekezdés b) pontja zárta ki].
A költségvetési szerveket azonban nem a Pp. 84. §-a és nem a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet alapján, tehát nem személyes költségmentesség alapján, hanem az It. 5. §-ában foglaltak szerint illeti meg az illetékmentesség. A költségvetési szervek így e törvény erejénél fogva, éspedig teljes személyes illetékmentességük folytán mentesülnek mindenfajta illeték megfizetése alól. Ez a mentesség a költségvetési szervet a cégeljárásban is megilleti, ha mint költségvetési szerv jár el (természetesen bejegyzési eljárásban a költségvetési szerv mint valamely cég alapítója nem hivatkozhat személyes illetékmentességre). Jelen esetben a kérelmező mint költségvetési szerv járt el akkor, amikor egy bejegyzett cég ügyében cégbizonyítvány kiadását kérte. Mivel a nyilatkozat megadásával teljesítette a személyes illetékmentesség feltételét, tévedett az elsőfokú bíróság amikor nem részesítette személyes illetékmentességben az It. 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta a Pp. 259. §-a, és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságot, mint Cégbíróságot a cégbizonyítvány kiadására kötelezte. (Legfelsőbb Bíróság Cgf. II. 33.158/1993.)

Itv. 5. § (1) Teljes személyes illetékmentességben részesül:

a) a Magyar Állam,

b) a helyi önkormányzatok és azok társulásai,

c) a költségvetési szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,

d) a társadalmi szervezet, a köztestület és a közhasznú társaság,

e) az egyház, egyházak szövetsége, egyházi intézmény,

f) az alapítvány, ideértve a közalapítványt is,

g) a vízgazdálkodási társulat,

h) az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,

i) a Magyar Nemzeti Bank,

j) a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság,

k) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői - ideértve az említett fegyveres erők alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, hivatásos szolgálatban lévő és polgári állományú személyeket is - kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében,

l) a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó fejlesztési tanács,

m) a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság,

n) az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai,

(2) Az (1) bekezdés c)-g) és m) pontokban említett szervezetet az illetékmentesség csak abban az esetben illeti meg, ha a vagyonszerzést, illetőleg az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett.

(3) Az illetékmentességnek a (2) bekezdésben meghatározott feltétele meglétéről a szervezet (alapítvány) vagyonszerzése esetén annak illetékkiszabás végett bejelentésekor, államigazgatási vagy bírósági eljárás esetén az eljárás megindításakor írásban köteles nyilatkozni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a szervezet (alapítvány) - a vagyonszerzést, illetőleg az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után, vagy ilyen tevékenység hiányában - társasági adó fizetésére, illetve eredménye után költségvetési befizetésre nem volt kötelezett.

(4) Ha a vagyonszerzési illetékkötelezettség keletkezésére és illetékkiszabásra bejelentésére, illetve eljárási illeték esetén az eljárás megindítására június 1-jét megelőzően kerül sor, a szervezetnek (alapítványnak) arról kell nyilatkoznia, hogy adófizetési kötelezettsége előreláthatóan nem keletkezik. Amennyiben a nyilatkozatában vállaltak nem teljesültek, úgy az illetékkötelezettség keletkezése évének július 1. napjáig van lehetősége arra, hogy ezt a körülményt adóbírság terhe nélkül az eljáró hatóság felé jelezze, és az illetéket pótlólag megfizesse.

A teljes személyes illetékmentesség feltételeit és alkalmazásának kérdéseit vizsgálja az Alkotmánybíróság 3/1995. (II. 17.) AB határozatának indokolása, valamint a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.375/1995. számú ítélete, amely kimondja, hogy a személyes illetékmentességet élvező felet még pervesztessége esetén sem lehet illetékfizetésre kötelezni.
A Fővárosi Bíróság 58. Pf. 21.288/1991. számú ítélete szerint illetékmentes a kezelői jog ellenérték fejében való megszerzése, ha az az állam javára történő tulajdonszerzéssel együtt történik. Már korábban utaltam arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a költségvetési szervet az illetékmentesség a cégeljárásban is megilleti. A Legfelsőbb Bíróság Pfv. I. 20.437/1994. számú ítélete szerint a kiválással összefüggő perek tárgyi illetékmentes pernek minősülnek (BH 1995/337.).
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 13. számú állásfoglalása rámutatott, hogy a társadalmi szervezet, a köztestület, az alapítvány és a közalapítvány bírósági nyilvántartásba vételére irányuló eljárás illetékmentes. Az indokolás utal arra, hogy az Itv. 5. §-ának (1) bekezdése alapján a (2) bekezdésben meghatározott feltétel fennállása esetén a társadalmi szervezet és az alapítvány teljes személyes illetékmentességben részesül.
A társadalmi szervezet és az alapítvány bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre [egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 4. § (1) bekezdés, valamint a Ptk. 74/A. § (2) bekezdés]. Az Itv. által e szervezeteknek biztosított teljes személyes illetékmentesség kiterjed a létrehozásukra irányuló nem peres bírósági eljárásra is, mivel az eljárás alanya nem a társadalmi szervezet képviselője, illetve az alapítvány alapítója, hanem a létrehozni kívánt szervezet. Ez különösen a társadalmi szervezet esetében nyilvánvaló, ahol az eljárást kezdeményező fél maga a társadalmi szervezet. Személyes illetékmentesség hiányában - az Itv. 56. § (1) bekezdése alapján - az illetéket köteles lenne megfizetni. Alapítvány esetében a nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet a bírósághoz az alapító nyújtja be [Ptk. 74/A. § (4) bekezdés], azonban az eljárást kezdeményező alapító nem saját ügyében, hanem az eljárás eredményeként létrejövő jogi személy érdekében jár el. Ezt támasztja alá az az alapítványi sajátosság is, hogy az alapítvány a létrehozását követően elválik az alapítótól, vagyonával az alapító nem rendelkezhet.
Az 1989. évi II. törvény 3. §-ának (4) bekezdése alapján a társadalmi szervezetet legalább tíz alapító tag hozza létre és a törvény 4. §-ának (2) bekezdése szerint a szervezet nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, ha alapítói a törvényben előírt feltételeknek eleget tettek. A Ptk. 74/A. §-ának (1) bekezdése értelmében az alapítványt az alapító az alapító okiratban hozza létre.
A Ptk. 74/A. §-ának (2) bekezdése alapján az alapítvány nyilvántartásba vétele ugyancsak nem tagadható meg, ha az alapító okirat a törvényben meghatározott feltételeknek megfelel. A társadalmi szervezet és az alapítvány létrehozásához szükséges törvényi feltételeket a bírósági nyilvántartásba vételt megelőzően az alapítóknak teljesíteniük kell, a nyilvántartásba vétel tehát már kialakult szervezet, illetve megalkotott alapítói okirat alapján történik.
A létrehozásukat eredményező konstitutív állami aktus meghozatalánál a bíróság már nem mérlegelhet, a törvényi feltételek teljesítése esetén az alapítók akaratát a szervezet létrehozására teljesítenie kell.
Az Itv. alapvető állampolgári jog gyakorlásának biztosítása, illetve a szervezet társadalmi hasznossága miatt részesíti a társadalmi szervezetet és az alapítványt teljes személyes illetékmentességben. Ezért ez a vagyoni kedvezmény a szervezeteket a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának álláspontja szerint már a létrehozásukhoz vezető polgári nemperes eljárásban is megilleti. A köztestületekre és a közalapítványokra, az egyesületekre, illetve alapítványokra vonatkozó szabályok az irányadók, ezt a szabályt a nyilvántartásukba vételre irányuló eljárás illetékmentessége tekintetében is indokolt alkalmazni.
A jogviták megelőzése céljából az 1995. évi XLVIII. törvény az Itv. 57. § (1) bekezdés e) pontjaként megerősítette a nyilvántartásba vételi eljárások illetékmentességét. A jogalkotó tehát törvényerőre emelte az ítélkezési gyakorlat iránymutatását.
Említést érdemel még a Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.341/1994. számú ítélete is, amely szerint a személyes illetékmentesség feltételeit a bíróság köteles vizsgálni.

Bírói gyakorlat

Az illetékmentesség feltételeinek meglétéről a szervezet a bírósági eljárás megindításakor írásban köteles nyilatkozni. [1990. évi XCIII. tv. 5. § (3) bek.]

Az alperes K. Gyula telepvezető aláírásával ellátott, 1996. július 10. napján kelt rendes felmondással megszüntette a tárolási-helyettes munkakörben határozatlan idejű munkaviszonyban álló felperes munkaviszonyát.
A felperes keresetére indult perben az elsőfokú bíróság megállapította a felmondás jogellenességét, mert a felmondást az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata szerint K. Gyula telepvezető kizárólag az alperes általános igazgatási helyettesével együtt gyakorolhatta volna annak írásbeli egyetértése mellett. A felmondást érdemben is alaptalannak találta. Mindezek alapján elrendelte a felperesnek az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását. Ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Rendelkezett továbbá a perköltségről és az illetékről.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését alaptalannak, a felperes fellebbezését részben alaposnak találta. Ehhez képest az elsőfokú bíróság ítéletének részben történt megváltoztatásával mellőzte a felperes továbbfoglalkoztatásával kapcsolatos rendelkezést, és kötelezte az alperest 329 796 Ft végkielégítés, továbbá 15 000 Ft étkezési hozzájárulás, valamint 18 750 Ft munkaruházati térítés megfizetésére és rendelkezett a perköltség és az eljárási illeték felől.
Indokolásában kifejtette, hogy a felperes munkaköre leírása, valamint az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében a munkáltató a felperes vonatkozásában csak az általános igazgatóhelyettes egyetértésével gyakorolhatta a munkáltatói jogokat. A perbeli esetben azonban az arra jogosított személy írásban nem gyakorolta ezt az egyetértési jogot. E körben a szóbeli egyetértés nem elegendő, figyelemmel arra, hogy az Mt. 87. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaviszony megszüntetésére irányuló nyilatkozatokat írásba kell foglalni. A jogszabály nemcsak a felmondás gyakorlásához, de az ahhoz szükséges egyetértési jog gyakorlásához is írásbeliséget kíván meg, mivel az egyetértés is a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos jognyilatkozat.
Az alperes fellebbezésében hivatkozott 1996. július 10-i jegyzőkönyv tartalmából kitűnik, hogy az egyetértési jog jogosultja jelen volt, amikor az alperes közölte, hogy fel kívánja mondani a felperes munkaviszonyát, ennek kapcsán azonban szóban nem nyilatkozott. A hallgatólagos tudomásulvétel nem pótolja a törvényben előírt írásbeli egyetértési kötelezettséget.
Mivel a felmondás nem felelt meg az alaki követelményeknek, emiatt önmagában jogellenes. Ezért a másodfokú bíróság mint szükségtelent, mellőzte a felmondás indokai valóságának vizsgálatát, és ennek kapcsán mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletéből az ezzel kapcsolatos indokolási részt.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és új eljárás lefolytatásának elrendelésére irányult.
Álláspontja szerint az ítélet figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az 1996. július 10. napján felvett jegyzőkönyv aláírása után átadott felmondáson szerepel az általános igazgatóhelyettes dr. H. János aláírása és az "egyetértek" nyilatkozat. Csatolta J. János "rendes felmondásának másolatát".
Előadta továbbá, hogy az 1990. évi XCIII. törvény 5. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján teljes személyes illetékmentességet élvez, minthogy az 5. § (2) bekezdése értelmében az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége sem keletkezett.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 2. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felmondásnak azon a példányán, amelyen az intézkedés átvételét a felperes az aláírásával igazolta, szerepel az általános igazgatóhelyettes egyetértő nyilatkozata. A rendes felmondás jogszerűségét nem érinti, hogy a felperes példányát csak a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá, mert a megkívánt egyetértés birtokában szüntette meg az alperes a felperes munkaviszonyát.
Az előbbiekből következően a megyei bíróság nem mellőzhette volna az alperes fellebbezésével érintett körben a rendes felmondás indokainak vizsgálatát.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította.
Az alperes sem az első-, sem a másodfokú eljárás során nem tájékoztatta a bíróságokat arról, hogy az illetékfizetési kötelezettsége nem áll fenn. Az 1990. évi XCIII. törvény 5. §-ának (3) bekezdése szerint az illetékmentességnek a (2) bekezdésben meghatározott feltétele meglétéről a szervezet (a közhasznú társaság) a bírósági eljárás esetén az eljárás megindításakor írásban köteles nyilatkozni.
Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás illetékének megállapítását nem mellőzhette. Ennek, valamint a felek felülvizsgálati eljárási költségének viseléséről az új határozatban kell dönteni a pernyertességhez igazodóan. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.165/1998.)

Ha a fél a kereseti illetéket lerótta, az illetékköltség perköltséggé vált. A perköltség viselése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a pervesztes fél mint költségvetési szerv személyes illetékmentességet élvez. (1990. évi XCIII. tv. 5. §)

A felperes 1995. december 28-án vételi ajánlatot tett a B. L. Rt. állami tulajdonban lévő teljes tagsági jogának megvásárlására, egyidejűleg 10 millió forint összegű bánatpénzt fizetett be az alperes számlájára. Utóbb a pályázatától elállt, és keresetében az alperest az általa kifizetett 10 millió forint bánatpénz visszafizetésére és a perköltségei megfizetésére kérte kötelezni.
Az ügyben első fokon eljárt Fővárosi Bíróság a 5. számú, 1997. január 29-én kelt ítéletében az alperest a kereset szerint marasztalta.
A felperes az ítélet ellen sem fellebbezést, sem csatlakozó fellebbezést nem nyújtott be. Az alperes fellebbezése folytán indult másodfokú eljárásban a felperes a keresetét akként módosította, hogy az elsőfokú bíróság által megítélt 10 000 000 Ft után 1995. december 29-től a kifizetés napjáig terjedő időre évi 20%-os mértékű késedelmi kamat megítélését is kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a 5. számú 1997. szeptember hó 29. napján kelt másodfokú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta; a felperesnek a másodfokú eljárásban előadott kamat igényét érdemben nem vizsgálta. Kifejtette, hogy a felperes a Pp. 234. §-ának (1) bekezdésében, illetőleg a 244. §-ának (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül sem fellebbezést, sem csatlakozó fellebbezést nem nyújtott be, ezért a késedelmi kamat fizetése iránt a másodfokú eljárásban a csatlakozó fellebbezés benyújtására nyitva álló - a fellebbezés kézbesítésétől számított 8 napos határidő lejárta után előterjesztett igénye érdemben nem volt elbírálható.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben annak részbeni hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és az alperest a megítélt 10 000 000 Ft után 1995. december 29. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os mértékű késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni. A felülvizsgálati kérelmet megalapozó jogszabálysértést a másodfokú bíróság által a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjában foglaltak jogsértő értelmezésében jelölte meg. Előadta, hogy a hivatkozott jogszabályhely alapján jogosult volt a másodfokú eljárásban a keresetét a késedelmi kamatok tekintetében megváltoztatni, a másodfokú bíróság azonban a jogszabály téves értelmezése következtében mellőzte az ezirányú igényének a másodfokú eljárásban történő érdemi vizsgálatát.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben a jogerős másodfokú ítélet részbeni hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítélete perköltségekre vonatkozó rendelkezéseinek részbeni megváltoztatását és a felperes javára perköltségként megítélt illetékköltség megfizetése alóli mentesítését kérte. Előadta, hogy az eljárt bíróságok az 1990. évi XCIII. tv. 5. §-a (1) bekezdésének c) pontjában biztosított személyes illetékmentessége ellenére - a hivatkozott jogszabályhely megsértésével - kötelezték az ellenérdekű fél által lerótt kereseti illeték megfizetésére.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság 5. számú ítéletét a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében hatályon kívül helyezte, a Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét részben megváltoztatta és az alperest a felperes részére a 10 000 000 forint tőkekövetelés után 1995. december 29. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre évi 20%-os mértékű késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.
A felülvizsgálati kérelem alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint törvény eltérő rendelkezése hiányában jogerős ítélet felülvizsgálatára jogszabálysértés esetében kerülhet sor.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megítélése szerint a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság jogszabálysértéssel jutott arra a jogi következtetésre, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezéssel (csatlakozó fellebbezéssel) nem élő fél a keresetét (viszontkeresetét) az ellenérdekű fél terhére nem változtathatja meg.
Az iratokból megállapítható, hogy a felperes csupán a másodfokú eljárásban jelentett be késedelmi kamat igényt az alperessel szemben. A Pp. 247. §-ának (1) bekezdése szerint a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni nem lehet, erre csupán a törvényben meghatározott esetekben és keretek között kerülhet sor. A keresetváltoztatás tilalma azonban nem zárja ki többek között, hogy a fél a keresetét az eredetileg nem követelt járulékokra is kiterjeszthesse. [Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontja.] Az elsőfokú eljárásban megítélt tőkekövetelés után a másodfokú eljárásban a keresetnek a késedelmi kamatokra történő kiterjesztése a törvényben engedélyezett keresetváltoztatás hatálya alá tartozik, ezért annak előterjesztésére a félnek a másodfokú eljárásban is törvényes lehetősége van.
A fenti keresetváltoztatás nem csupán a fellebbezést (csatlakozó fellebbezést) előterjesztő fél jogosultsága, a fellebbezési eljárásban az a fél is felemelheti a keresetét, aki az elsőfokú bíróság ítélete ellen nem élt fellebbezéssel. A kereset-kiterjesztési tilalmat elsősorban mindig abból a szempontból kell vizsgálni, hogy a fellebbezést nem terjesztették-e ki az ítélet részben jogerőre emelkedett rendelkezéseinek megtámadására. A perbeli esetben megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a késedelmi kamat tekintetében erre irányuló kereseti kérelem hiányában döntést nem hozott, így az ítélet jogerejének joghatásairól szóló, a Pp. 229. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem akadályozza a keresetnek a másodfokú eljárásban történő kiterjesztését; a Pp. 247. §-ának (1) bekezdése viszont nem rendelkezik arról, hogy csak a fellebbezést, illetőleg csatlakozó fellebbezést előterjesztő fél élhet a keresetváltoztatás jogával. Nem volt ezért annak jogi akadálya, hogy a felperes a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapítva a másodfokú eljárásban a keresetét a tőkekövetelés után járó késedelmi kamatokra is kiterjessze.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság nem találta alaposnak az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét. A Pp. 75. §-ának (1) bekezdése szerint perköltség - a törvényben meghatározott kivételeket nem tekintve - mindaz a költség ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel, ideértve többek között az eljárási illeték költséget is. A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: Illetékkódex) 37. §-ának (1) bekezdése, 38. §-ának (1) bekezdése, 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 74. §-ának (2) bekezdése szerint a kereseti illetéket a keresetindításkor megfizette, ezzel az eljárási illetékköltség a Pp. már hivatkozott 75. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperes pervitelével felmerült perköltséggé vált. A perköltség viselésére a Pp. 78. §-a (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak, nevezetesen azokat a per egyéb költségeivel együtt a pervesztes fél köteles a pernyertes félnek megtéríteni. A per költségeinek viselése szempontjából nincs annak jogi relevanciája, hogy a pervesztes alperes az Illetékkódex 5. § (1) bekezdésének c) pontja értemében mint költségvetési szerv teljes személyes illetékmentességet élvez. A fél ez alapján csak az államnak járó illeték megfizetése alól mentesül, a Pp. 86. §-ának (3) bekezdése szerint viszont a pervesztes felet az Illetékkódexben biztosított illetékmentessége sem mentesíti az ellenfélnek a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján járó költségei megfizetése alól. A felperes mint pernyertes fél által korábban lerótt illetéket ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes illetékmentessége ellenére is köteles a felperesnek megtéríteni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Gf. II. 31.040/1997/5. számú jogerős ítéletét a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, a Fővárosi Bíróság 4. G. 75.922/1996/5. számú ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében részben megváltoztatta és az alperest a felperes javára a megítélt 10 000 000 Ft tőkekövetelés után a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése értelmében 1995. december 29-étől a kifizetés napjáig terjedő időtartamra évi 20%-os mértékű késedelmi kamat megfizetésére kötelezte, míg egyebekben a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint - a csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel érintett részében - hatályában fenntartotta.
A felperes a felülvizsgálati kérelmére az Illetékkódex 39. §-a (3) bekezdésének c) pontja és 50. §-ának (1) bekezdése szerint járó 13 500 Ft felülvizsgálati eljárási illetéket nem rótta le, és a tárgyalás megkezdéséig a Legfelsőbb Bíróság sem hívta fel az illeték pótlólagos megfizetésére; az Illetékkódex 84. §-ának (1) bekezdése szerint ezért leletezés terhével 13 500 Ft fellebbezési eljárási illeték lerovására köteles.
A felperes felülvizsgálati kérelme eredményes volt, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme eredménytelen maradt, ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint köteles az alperes a felperesnek a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét megtéríteni. A felperes felülvizsgálati perköltsége 13 500 Ft felülvizsgálati illetékköltséget, és a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése szerint felszámítható 5000 Ft ügyvédi munkadíjat foglal magában.
Az alperesnek mint költségvetési szervnek az Illetékkódex 1990. évi XCIII. tv. 5. §-a (1) bekezdésének c) pontjában biztosított személyes illetékmentessége folytán a csatlakozó felülvizsgálati kérelemre le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az Illetékkódex 64. §-a alapján alkalmazandó a költségmentességről szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.307/1998.)

A személyes illetékmentességet élvező felet még pervesztessége esetén sem lehet illetékfizetésre kötelezni. [1990. évi XCIII. tv. 5. § (1) bek. c) pont]

A per adatai szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatósága 1994. április 27-én kelt határozatával megállapította, hogy a felperes terhére 1993. június, július és december hóra 4 565 000 Ft általános forgalmi adó különbözet mutatkozik, amelyből 2 905 000 Ft adóhiánynak minősül és jogkövetkezményeként 1 202 000 Ft adóbírság, továbbá 67 000 Ft késedelmi pótlék előírására került sor.
Fellebbezés folytán az alperes 1994. július 18-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes az 1994. augusztus 10-én előterjesztett keresetében a határozat felülvizsgálatát kérte.
A városi bíróság 1994. december 15-én kelt ítéletével az alperes 209-3/1994. számú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Egyben megállapította, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.
Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság 1995. március 16án kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Egyben kötelezte a felperest, hogy az illetékhivatal külön felhívására fizessen meg az államnak 288 600 Ft kereseti és fellebbezési illetéket.
A felperes a módosított Pp. 270. § (1) bekezdése alapján 1995. március 31-én felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. E kérelmét az 1995. december 5-én érkezett beadványában módosította. Ezzel kapcsolatban előadta, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium vezetői megállapodással rendezték a perbeli jogvitát. Ezért a felülvizsgálati kérelemben az 1. és 2. pont alattiakat a Pp. 273. § (5) bekezdése alapján visszavonta. Így csak az illeték fizetésére való kötelezés miatt kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, mert e tekintetben az ítélet jogszabálysértő.
Ennek indokaként arra hivatkozott, hogy költségvetési szervként az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján teljes személyes illetékmentességben részesül. Ennek ellenére a másodfokú bíróság 288 600 Ft kereseti és fellebbezés illeték megfizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálati kérelemmel támadott, a felperes illetékfizetési kötelezettségével kapcsolatos részét hatályon kívül helyezte és akként rendelkezett, hogy a le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
Az indokolás rámutat, hogy a felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján - mint költségvetési szerv - teljes személyes illetékmentességben részesül, ugyanis az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott tevékenységéből származó jövedelme után befizetésre nem volt kötelezett. Az illetékmentesség e feltételének meglétéről - a hivatkozott törvényhely (3) bekezdésében foglaltak szerint - nyilatkozott. E nyilatkozat megtalálható a keresetlevél utolsó bekezdésében.
Az Itv. 4. §-a alapján az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni. A felperes személyes illetékmentessége folytán a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a és az Itv. 4. §-a értelmében a pervesztesség ellenére sem lehetett volna a felperest illetékfizetésre kötelezni, mert a 13. § alapján meg nem térülő költséget az államnak kell viselnie.
Tévedett tehát a megyei bíróság, amikor ítéletében kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte a felperest a Pp. 78. § (1) bekezdés és az IM rendelet 13. § (2) bekezdésére hivatkozással.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálati kérelemmel támadott, a felperesi illetékfizetési kötelezettségével kapcsolatos részét hatályon kívül helyezte és akként rendelkezett, hogy a le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
A már hivatkozott Itv. 5. § (1) bekezdés c) pontja és az IM rendelet 14. §-a alapján a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket is az állam viseli. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.375/1995.)

A személyes illetékmentesség feltételeit a bíróság vizsgálja. [1990. év XCIII. tv. 5. § (1) bek. c) pont]

A jogerős ítélet 420 000 Ft kártérítés felperes javára, valamint a perköltség keretében 24 000 Ft kereseti és 720 Ft fellebbezési illeték állam részére történő megfizetésére kötelezte az alperest.
A jogerős ítéletnek az illetékfizetésről szóló rendelkezései ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak megváltoztatásával a kereseti és fellebbezési illeték fizetésének kötelezettsége alóli mentesítését kérte.
A felperes nem tett észrevételt a felülvizsgálati kérelemre.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, megállapította, hogy a 24 000 Ft kereseti és 720 Ft fellebbezési illetéket az állam viseli.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében az alperes, mint költségvetési szerv illetékmentességben részesül.
Az Itv. korábban hatályos, az ügyben még alkalmazandó 57. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezett - egyébként teljesen azonosan a jelenleg hatályos 56. §-ának (1) bekezdésével - hogy nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez. Az illetékmentesség azzal a kedvezménnyel jár, hogy a fél mentesül az illeték lerovása, tehát előlegezése és viselése alól. Ilyen esetben az illetéket az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentes féltől nem lehet követelni. Az említett rendelkezés szerint a személyes illetékmentesség a fél jogutódjára nem terjed ki, de az adott esetben a tárgyalt szabály szerint az alperes akkor sem viseli a felperes által a perben le nem rótt kereseti illetéket, valamint a fellebbezési illetéket, ha egyébként a jogutódlás előtt eljárt jogelőd alperest személyében ez a kedvezmény nem illette meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (R) 13. §-ának (2) bekezdése és 14. §-a alapján úgy rendelkezett, hogy a kereseti és fellebbezési illetéket az állam viseli. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.341/1994.)

Itv. 6. § (1) Nemzetközi szervezet, ennek tisztségviselői és családtagjaik, idegen állam, idegen állam magyarországi diplomáciai, konzuli és egyéb képviselete, ezek tagjai és családtagjaik illetékmentességére nézve nemzetközi szerződés, ennek hiányában a viszonosság az irányadó.

(2) A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszternek a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kialakított állásfoglalása az irányadó.

Az 1965. évi 22. tvr. hirdette ki azt a nemzetközi szerződést, amely a diplomáciai képviselet tagjai és a családtagok tekintetében alkalmazandó illetékmentességi szabály részleteit tartalmazza. Terjedelmi okok miatt a jogszabály ismertetését mellőzöm.

MÁSODIK rész

A vagyonszerzési illetékek

II. fejezet

Az öröklési és az ajándékozási illeték

Itv. 7. § Az öröklési és az ajándékozási illeték tárgya a haláleset folytán, illetve az ajándékozással történt vagyonszerzés.

A haláleset folytán, illetve az ajándékozással történő vagyonszerzés után öröklési, illetőleg ajándékozási illetéket kell fizetni. Az öröklési és ajándékozási illeték közös sajátossága, hogy a vagyonszerzés ingyenes és ebből folyik, hogy az ajándékozási és öröklési illeték szabályozása döntő mértékben azonos.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. Pf. 21.583/1994. számú ítélete felhívja a figyelmet arra, hogy az illetéktörvény alkalmazása során is ajándékozásnak minősül, ha a fél saját vagyona rovására a másik félnek ingyenesen vagyoni előnyt juttat. Az indokolás utal a Ptk. 579. § (1) bekezdésében írt rendelkezésre, amely szerint ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másik félnek ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. A jogvita elbírálása szempontjából tehát az ingyenességnek van meghatározó jelentősége.

Az öröklési illeték tárgya

8. § (1) Az öröklési illeték tárgya: az örökség - ideértve a haszonélvezeti jog megváltását, valamint az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatását is -, a hagyomány, a meghagyás alapján történő vagyonszerzés, a kötelesrész szerzése, továbbá a halál esetére szóló ajándékozás.

(2) Az örökhagyó rendelkezése folytán a hagyatékból harmadik személynek juttatott vagyontárgyat mint az örökhagyóról közvetlenül a harmadik személyre átszállott hagyományt kell illeték alá vonni. Az ilyen vagyontárgy értékét az örökség (hagyomány) illetékének alapjául szolgáló értékéből le kell vonni.

(3) A hagyatékhoz kell számítani az örökhagyóra szállott, de neki még át nem adott örökséget (hagyományt) is. Az örökhagyóra szállott örökség után ebben az esetben külön meg kell fizetni az öröklési illetéket az első és a további örökhagyó közötti rokonsági viszonynak megfelelően. Ezt az illetéket az örökösök örökrészeik arányában kötelesek megfizetni.

(4) Nem tárgya az öröklési illetéknek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett olyan vagyoni értékű jog, amely a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra (öröklésre) tekintet nélkül marad fenn.

Az Itv. az öröklési illeték tárgyának minősíti az örökséget, a haszonélvezeti jog megváltását, a hagyományt, a meghagyás alapján történő vagyonszerzést, a kötelesrész megszerzését, valamint a halál esetére szóló ajándékozást. Meghatározza, hogy az örökhagyó korábbi (még életében adott) ingyenes vagyoni juttatásait mely esetekben kell az öröklési illeték megállapításánál számba venni és a törvény rendelkezik az örökhagyóra szállt, de neki még át nem adott örökség utáni illetékfizetési kötelezettségről is.
Az öröklési illetéket a haláleset folytán bekövetkező vagyonszerzés fejében kell fizetni, tekintet nélkül arra, hogy törvényen vagy végintézkedésen alapul az öröklés. Az öröklési szerződés ebbe a körbe nem vonható, mivel nem ingyenes.
A fogalmak meghatározásakor a Ptk. öröklési jog rendelkezéseit kell tekintetbe venni. A Ptk. 598. §-a alapján az ember halálával hagyatéka, mint egész száll az örökösre (öröklés). Az örökség tehát az a vagyontömeg, amely az örökös halálával az örökösre száll át. A Ptk. 641. § (1) bekezdése szerint a hagyomány a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgynak közvetlenül meghatározott személy részére juttatása, ha az ilyen részesedés nem minősül öröklésnek. Hagyomány esetén tehát a hagyaték vagyontárgyainak meghatározott személy részére történő juttatását jelenti. Meghagyásnak a Ptk. 642. § (1) bekezdése értelmében az minősül, ha az örökhagyó a hagyatékban részesülő személyt olyan kötelezettséggel terheli, amelynek követelésére más nem válik jogosulttá. Az Itv. 8. § (1) bekezdése utal a kötelesrészre is, amelyről a Ptk. 661. §-a rendelkezik. A törvényszakasz értelmében kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse, vagy végintézkedés hiányában az lenne. A halál esetére szóló ajándékozásról a Ptk. 659. § (1) bekezdése rendelkezik. A törvény megfogalmazása szerint, ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli, a szerződésre az ajándékozás szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződés alakiságaira az öröklési szerződés alakiságai az irányadók. Halál esetére szóló ajándékozáskor tehát az örökhagyó a leendő hagyaték rovására ígéretet tesz ingyenes vagyoni juttatásra és ezt a címzett elfogadja.
Az Itv. 8. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy nem tárgya az öröklési illetéknek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett olyan vagyoni értékű jog, amely a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül marad fenn. Ha tehát az ingatlan tulajdonosa elhalálozik és az ingatlanát már a hagyaték megnyílta előtt valakinek a haszonélvezeti joga terhelte, az illetéket a haszonélvezőnek nem kell megfizetnie, annak ellenére sem, hogy az ingatlan tulajdonjoga átszáll az örökösre.

Lemondás az öröklésről, az örökség visszautasítása

Itv. 9. § (1) Az öröklésről való ingyenes lemondás esetén illetéket nem kell fizetni. Ha az öröklésről történő lemondás ellenérték fejében történt, az ellenérték alapulvételével kell az ajándékozási illetéket megfizetni.

(2) Nem kötelezhető öröklési illeték fizetésére az az örökös vagy hagyományos, aki az öröklés megnyílta után az örökséget, illetőleg hagyományt visszautasítja (Ptk. 674. §).

A Ptk. 603. §-a alapján a törvényes öröklésre jogosult az örökhagyóval írásbeli szerződést köthet és ebben egészben vagy részben lemondhat az öröklésről. Fontos tudnivaló, hogy a Ptk. 604. § (1) bekezdése szerint a lemondás csak akkor hat ki a lemondó leszármazóira, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés fejében történt. Magától értetődik, hogy az öröklésről lemondó örökösnek nem kell öröklési illetéket fizetnie.

Rendelkezés a megnyílt örökségről, hagyatéki osztályos egyezség

Itv. 10. § (1) Annak a terhére, aki a megnyílt hagyatékból rá eső örökséget vagy egy részét a hagyaték tárgyalása során más örökösnek ingyen átengedi, az átengedett rész után öröklési illetéket kiszabni nem lehet. Az így átengedett örökséget vagy egy részét megszerző más örökös úgy fizeti az öröklési illetéket, mintha a hagyaték közvetlenül az örökhagyóról szállt volna rá. Ha az átengedés visszteher fejében történik, az örökös terhére öröklési, az örökrészt megszerző terhére pedig visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni.

(2) Ha az ingatlan hagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyó hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem lehet kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni; ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a hagyatéki hitelező egyben az örökhagyó örököse is.

(3) Ha az örökösök a megnyílt örökségre nézve maguk között osztályos egyezséget kötnek, mindegyik csak a neki jutott örökrész értéke után járó öröklési illetéket köteles megfizetni. Az az örökös azonban, aki az osztály alapján a hagyatékból a törvény vagy végrendelet szerint ráesőnél nagyobb értékű örökrészt ellenszolgáltatás fejében kapott, az örökrészen felül átvett rész értéke után visszterhes vagyonátruházási, az az örökös pedig, aki a vagyontárgyat ellenszolgáltatás fejében átengedte, öröklési illetéket köteles fizetni.

Az Itv. a hagyatéki vagyonból való tényleges részesedést terheli illetékkel, így az öröklésről történő ingyenes lemondás (Ptk. 603. §), illetőleg az örökség visszautasítása nem esik illeték alá. A hagyatéki tárgyalás során más örökös javára átengedett örökség, továbbá a hagyatéki osztályos egyezség keretében átengedett örökrész után az örökséget (örökrészt) ingyenesen átengedő örökös terhére nem lehet öröklési illetéket megállapítani; az átengedett vagyon(rész) után az azt átvevő örököstársat terheli az öröklési illeték. Az örökösök között létrejött osztályos egyezség esetén mindegyik örökös a ténylegesen megszerzett örökrész után fizeti meg az öröklési illetéket.

Bírói gyakorlat

Ingatlan tulajdonának megszerzése csak abban az esetben nem jár illetékkötelezettséggel, ha a törvény kifejezetten nevesíti az illetékmentesség körében. (1990. évi XCIII. tv. 10. §)

A felperesek 1990-ben eltartási szerződést kötöttek fiúkkal Sz. Csabával, aki a tartás fejében megszerezte a felperesek tulajdonát képező pécsi lakóházingatlan tulajdonjogát. Sz. Csaba 1997. június 14-én elhunyt. A hagyatéki eljárás során a közjegyző végzésében az egyezséget jóváhagyva megállapította, hogy a perbeli pécsi ingatlan 4/6-od részére a tulajdonjog fejenként egyenlő arányban hagyatéki hitelezői kielégítése jogcímén a felpereseket illeti meg. A felperesek ugyanis az ingatlan 4/6-od részére hagyatéki igényt jelentettek be, hogy a tartás az örökhagyó halálát követően már nem valósult meg.
Az elsőfokú illetékhivatal fizetési meghagyásában a felperesek terhére 453 360 Ft visszterhes vagyonátruházási és 1600 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben a határozat megváltoztatását és a kiszabott illeték törlését kérték arra hivatkozva, hogy mivel vagyongyarapodás nem történt, ezért illeték kiszabásának sincs helye.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletében kifejtette, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 10. § (2) bekezdése alapján, ha az ingatlanhagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyók hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem kell kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni. A felperesek az örökhagyót terhelő tartási kötelezettséget, mint adósságot hagyatéki eljárás során mint hagyatéki hitelezők érvényesítették. Téves tehát a felperesek azon érvelése, hogy vagyonszaporulat nem történt.
Az Itv. 1. §-a alapján vagyonszerzési illetéket öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén kell fizetni. A jogerős ítélet szerint a perbeli esetben visszterhes vagyonátruházás történt, az örökösök a felperesek hagyatéki hitelezői igényét elismerve engedték át a perbeli ingatlan tulajdoni hányadát.
A felperesek a tartási szerződéssel átruházták az ingatlanukat az örökhagyóra, annak halálával pedig - mivel az addig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezte - az örökösökre szállt át a tartási kötelezettség. A hagyatéki eljárásban ezért kötöttek egyezséget a felperesek és az örökösök. A felpereseket tehát az Itv. 10. § (2) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának visszterhes megszerzése címén illetékfizetési kötelezettség terhelte.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a kereseti kérelemnek megfelelő új határozat hozatalát azzal, hogy a jogerős ítélet az Itv. 1. § és 10. § (2) bekezdése alapján jogszabálysértően utasította el keresetüket. Továbbra is arra hivatkoztak, hogy saját ingatlanukat olyan részben kapták vissza, amilyen részben azért ellenszolgáltatást a Ptk. 586. § (4) bekezdés alapján nem kaptak. Vagyonszerzés nem valósult meg, mert csak egy nem teljesítéssel megszűnt szerződés folytán kapták vissza a teljesítés reményében átruházott vagyonukat. A vagyonszerzés vagyonszaporulatot jelent, mely a felperesek esetében nem valósult meg.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva kérheti. A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja, és a Pp. 270. § (1) bekezdésére figyelemmel a konkrét jogszabálysértést is meg kell jelölni. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, jelen esetben tehát azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet megsértette-e az Itv. 1. §-át, 3. § (3) bekezdésének c) és d) pontjait, illetve a 10. § (2) bekezdését.
Az Itv. 1. §-a értelmében öröklés, ajándékozás vagy visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, az államigazgatási és bírósági eljárásért eljárási illetéket, vagy az e törvényben meghatározott módon, de külön jogszabályban megállapított igazgatási, bírósági szolgáltatási díjat kell fizetni. A 3. § (3) bekezdés c) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség az ingatlannak, ingónak vagy vagyonértékű jognak bírósági, hatósági határozattal történő megszerzése esetén a határozat jogerőre emelkedése napján, a d) pont alapján az a)-c) pontban nem említett esetekben a vagyonszerzéskor keletkezik.
Az Itv. 10. § (2) bekezdése alapján pedig, ha az ingatlanhagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyó hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem lehet kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni, ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a hagyatéki hitelező egyben az örökhagyó örököse is.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az Ttv. rendszeréből következően ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén illetékkötelezettség keletkezik. Csak abban az esetben nem jár illetékkötelezettséggel, ha a törvény kifejezetten nevesíti a kedvezmények, vagyis az illetékmentesség körében. Az Itv. külön nem szabályozza azt az esetet, amennyiben a tartási szerződéssel átruházott ingatlan egy részét a volt tulajdonos visszaszerzi, arra figyelemmel, hogy az eltartó elhunyt, és az eltartással nem fedezett tartást az örökhagyó tovább nem tudja folytatni.
Illetékmentesség hiányában tehát illetékkötelezettség keletkezik.
Tévesen hivatkoztak a felperesek arra, hogy a hagyatéki hitelezői igényük kielégítésével nem történt a vagyonszerzéssel együtt vagyonszaporulat is. A felperesek az eltartási szerződés alapján az ingatlanuk tulajdonjogáról lemondtak, azt átruházták, ezzel a vagyonuk köréből kikerült. Az átruházás fejében tartásra váltak jogosulttá, ez a tartásra való jogosultság az eltartó halála után is fennmaradt, a tartással még nem fedezett tartás erejéig. Az eltartó halálakor az ingatlan nem a felperesek, hanem az eltartó tulajdonában volt. A hagyatéki eljárás során kötött egyezség alapján a felperesek a perbeli ingatlan 4/6-od részének tulajdonjogát megszerezték, vagyis a vagyonuk ezen ingatlanrésszel gyarapodott. Ebből a szempontból irreleváns körülmény, hogy valamikor ez az ingatlan a felperesek tulajdonát képezte, mivel az korábban kikerült a vagyonukból, így akkor vagyoncsökkenés jelentkezett, míg a hagyatéki hitelezői igény érvényesítése alapján részükről vagyonszaporulat jelentkezett.
A Ptk. 586. § (4) bekezdése értelmében a kötelezett halálával a szerződés nem szűnik meg, hanem a tartási kötelezettség az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban száll át a jogutódra, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi. A felperesek a tartással még nem fedezett ellenszolgáltatást hagyatéki hitelezőként érvényesítették az örökössel szemben, és az Itv. 10. § (2) bekezdése alapján ebben az esetben nem örökösödési illetéket, hanem visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.810/2000.)

Az ajándékozási illeték tárgya

Itv. 11. § (1) Az ajándékozási illeték tárgya:

a) ingatlan ajándékozása,

b) ingó ajándékozása,

c) vagyoni értékű jognak ingyenes alapítása, ilyen jognak vagy gyakorlásának ingyenes átengedése, továbbá az ilyen jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja. Az ilyen ajándékozást az állami adóhatósághoz 30 napon belül be kell jelenteni. A bejelentésre a 91. § (3)-(4) bekezdése az irányadó.

(3) Nem tárgya az ajándékozási illetéknek a vagyoni értékű jog, ha azt az ajándékozó a maga javára tartja fenn, vagy ha az ingatlant az átruházást megelőzően már fennállott és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joggal terhelten ajándékozzák.

(4) Ha a bontó feltétel vagy véghatáridő bekövetkezésekor a dolog az ajándékozóra száll vissza, a visszaszállás után ajándékozási illetéket nem kell fizetni.

A Ptk. 579. § (1) bekezdése értelmében ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. Az ajándékozási illeték tárgya tehát az ajándékozási szerződéssel vagy ingyenes vagyongyarapodást eredményező jognyilatkozattal történő vagyonszerzés. Az illetékhatóság gyakorlata alapján csak abban az esetben szabható ki ajándékozási illeték, ha a haszonélvezeti jogról ellenérték nélkül mondtak le (Köztársasági Megbízott Területi Hivatala Tatabánya, V. 2295/1992.). Abban az esetben, ha a szülők úgy ajándékozzák el ingatlanukat a gyermeküknek, hogy a haszonélvezeti jogot fenntartják, akkor a vagyonértékű jog után illetéket fizetniük nem kell. A megajándékozott gyermek a haszonélvezeti jog értékével csökkentett forgalmi érték figyelembevételével köteles az ajándékozási illeték megfizetésére.

Bírói gyakorlat

Haszonélvezeti jogról ellenérték nélkül való lemondás ajándékozási illeték fizetési kötelezettség alá esik. (1990. évi XCIII. tv. 11. §)

A felperesek közös tulajdonában állt a P.515. hrsz.-ú, a P., Szabadság u. 9. szám alatti, belterületi, lakóházzal beépített ingatlan, melyet K. M. és K. M.-né holtig tartó haszonélvezeti joga terhelte. A felperesek 2002. április 19-én adásvételi szerződést kötöttek, melynek 2. pontjában rögzítették, hogy a haszonélvezők a teljes vételár kifizetésével egyidejűleg holtig tartó haszonélvezeti jogukról ellenérték nélkül lemondanak.
Az adásvételi szerződés alapján a megyei illetékhivatal a 2003. március 10-én kelt fizetési meghagyásaival a felpereseket külön-külön 14 300 forint ajándékozási illeték megfizetésére kötelezte az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 11. § (1) bekezdés c) pontja alapján.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes a 2003. november 5-én kelt határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperesek keresetet nyújtottak be az alperes határozatának felülvizsgálata és megváltoztatása iránt. Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítélete indokolása szerint a haszonélvezet vagyoni értékű jognak minősül és a vagyoni értékű jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás ajándékozási illeték fizetési kötelezettség alá esik az Itv. 11. § (1) bekezdése c) pontja alapján. Az ajándékozási illeték olyan ingyenes vagyoni előny szerzése után kerül kiszabásra, amit az ajándékozó saját vagyona rovására juttat. A perbeli esetben a holtig tartó haszonélvezeti jogról történő ellenérték nélküli lemondással, a felperesek vagyoni értékű joggal nem terhelt tulajdont értékesíthettek, az ezért járó teljes ellenérték őket illette meg, így az ajándékozási illeték fizetési kötelezettségük fennállt, az alperes jogszerű határozatot hozott.
A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. Rendkívüli jogorvoslati kérelmükben arra hivatkoztak, hogy a jogerős ítélet ellentétes az Itv. 11. § (1) bekezdés c) pontjával. Kérték a jogerős ítélet megváltoztatását, keresetük szerinti ítélet hozatalát. Álláspontjuk szerint ajándékozási illeték kiszabásának nem volt helye, a feleket ajándékozási szándék nem vezette. A haszonélvezőknek a haszonélvezeti jogról ellenérték nélkül történő lemondásra vonatkozó nyilatkozata nem az eladóknál eredményezett többletszerzést, hanem a vevőnél. Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel utasította el kereseti kérelmüket.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a felvetett jogkérdésben helytállóan foglalt állást, ítélete nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályt. Az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a haszonélvezeti jogról ellenérték nélkül történt lemondás esetén az eladóknál jelentkezik olyan vagyoni előny, amely ajándékozási illeték fizetési kötelezettség alá esik. A haszonélvező a haszonélvezeti jogáról (ellenérték fejében vagy ellenérték nélkül) lemondhat, illetve az ingatlan haszonélvezeti joggal terhelten is elidegeníthető, ez utóbbi esetben az elérhető vételár lényegesen kevesebb, mint tehermentes értékesítés esetén. Amennyiben a haszonélvező ellenértékre igényt tart, a tulajdonosok részéről ajándékozási illeték fizetési kötelezettség fel sem merül vagyoni előnyszerzés hiányában. Amennyiben a vagyonértékű jogról ellenérték nélkül történik a lemondás, az ingatlan tehermentesen, teljes piaci árat elérő ellenérték fejében értékesíthető és a befolyó vételár az eladó tulajdonosokat illeti. Ebben az esetben az eladóknál "gazdagodás", a teher ellenértékének megfelelő vagyoni előny megállapítható, így az Itv. 11. § (1) bekezdés c) pontja szerinti illetékfizetési kötelezettség fennáll.
Mindezek alapján a jogerős ítélet törvényes és megalapozott, nem sérti az Itv. 11. § (1) bekezdés c) pontját, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.063/2005. sz.)

Az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke

12. § (1) Az öröklési és az ajándékozási illeték összegét - az egy-egy örökösnek, hagyományosnak jutott örökség, illetőleg megajándékozottnak juttatott ajándék tiszta értéke alapulvételével - a következő táblázatokban foglalt kulcsok alkalmazásával kell kiszámítani:

a) Öröklés esetén

Csoport	Az illeték általános mértéke	Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke
I. Az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája terhére (Az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő a vér szerinti szülővel egy tekintet alá esik)	18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 15% 35 millió forint feletti rész után 21%	18 millió forintig 2,5% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 6% 35 millió forint feletti rész után 11%
II. Az örökhagyó I. csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, testvére terhére	18 millió forintig 15% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30%	18 millió forintig 6% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész 15%
III. Minden más örökös terhére	18 millió forintig 21% 8 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40%	18 millió forintig 8% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 12% 35 millió forint feletti rész után 21%

b) Ajándékozás esetén

Csoport

Az illeték általános mértéke

Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke

I. Az ajándékozó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája terhére (Az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő a vér szerinti szülővel egy tekintet alá esik)

18 millió forintig 11%

18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 18%

35 millió forint feletti rész után 21%

18 millió forintig 5%

18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 8%

35 millió forint feletti rész után 12%

II. Az ajándékozó I. csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, testvére terhére

18 millió forintig 15%

18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21%

35 millió forint feletti rész után 30%

18 millió forintig 8%

18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 10%

35 millió forint feletti rész után 16%

III. Minden más megajándékozott terhére

18 millió forintig 21%

18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 30%

35 millió forint feletti rész után 40%

18 millió forintig 10%

18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21%

35 millió forint feletti rész után 30%”

(2) Lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog öröklési és ajándékozási illetékét az (1) bekezdés a)-b) pontjaiban a lakástulajdon szerzésére megállapított illetékkulcsok alkalmazásával kell kiszámítani.

(3) Az örökhagyó halálának időpontjában, illetőleg az ajándékozáskor fennálló állapot szerint kell megállapítani, hogy az örökös, illetőleg a megajándékozott az illeték mértéke szempontjából melyik csoportba tartozik.

(4) Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése és ajándékozása esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének (24. §) kétszerese.

(5) Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatása és ajándékozása esetén az illeték mértéke a 13. § (7) bekezdésében meghatározott illetékalap 10%-a.

(6) Abban az esetben, ha az általános mértékű öröklési vagy ajándékozási illeték alá eső vagyontárgyak között termőföld is van, akkor a termőföld után egyébként fizetendő illeték megállapítása során az általános mérték alá tartozó összes vagyont kedvezmény nélkül terhelő illetékből olyan arányt kell figyelembe venni, mint amilyen arányt az általános mértékű illeték alá tartozó összes vagyon értékében a termőföld értéke képez.

Az öröklési és ajándékozási illetéket egy-egy örökös (hagyományos), illetőleg megajándékozott által megszerzett vagyon terhekkel csökkentett tiszta értéke után - a vagyont juttató és szerző közötti rokoni kapcsolat szerint differenciált - kulcstáblázat alkalmazásával kell meghatározni. Ez alól kivételt jelent a gépjármű és a pótkocsi öröklése és ajándékozása. Ilyen esetben az illeték mértéke a gépjármű és a pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illeték kétszerese (lásd Itv. 24. §). Említést érdemel, hogy valamennyi rokoni csoportban az általános mértékű illetéknél kisebb elvonás érvényesül lakástulajdon szerzése esetén.
Az öröklési illeték mértékének meghatározásakor a hagyatékból az örökösökre eső vagyontárgyak forgalmi értékét csökkenteni kell a terhekkel. Az így kimunkált érték után szabható ki az illeték.

Bírói gyakorlat

Az illetékhivatal köteles vizsgálni, hogy az Itv. módosított rendelkezéseit az adott ügyben alkalmazni kell-e. [1990. évi XCIII. tv: 12. § (1) bek. b) p.]

A felperesek az 1995. május 17-én kelt ajándékozási szerződéssel megszerezték a P. A. u. 11. sz. alatti lakásingatlan haszonélvezeti jogát, míg az unokájuk S. Szabina a tulajdonjogot szerezte meg ugyanakkor.
A polgármesteri hivatal megyei illetékirodája az 1996. február 28-án kelt határozatával a haszonélvezeti jog értékét 640 000 Ft-ban állapította meg, és 20%-os mértékű illetékkulcs alkalmazásával - a 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási bejegyzési illetékkel együtt - 130 000 Ft ajándékozási illetéket szabott ki. A lakás forgalmi értékét 1 500 000 Ft-ban, míg a garázsét 100 000 Ft-ban határozta meg az első fokon eljárt közigazgatási szerv.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes az 1996. június 20-án kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta, azzal az indokolással, hogy a szerződés benyújtáskori hatályos rendelkezés csak és kizárólag lakástulajdon-szerzés esetén teszi lehetővé a csökkentett illetékmérték alkalmazását.
A felperesek keresetükben az alperes határozatának megváltoztatását kérték azzal, hogy csak 68 000 Ft ajándékozási illeték fizetésére kötelesek. Kérelmüket azzal indokolták, hogy a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ajándékozási illetékét a lakástulajdon szerzésével megállapított illetékkulcs alkalmazásával kell kiszámolni az 1995. évi XLVIII. tv. 53. § (1) bekezdése alapján, tekintve, hogy a közigazgatási eljárás a módosítás hatálybalépésekor folyamatban volt.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, azzal védekezve, hogy törvénysértést nem követett el, mivel a szerződés benyújtásának időpontjában hatályos jogszabályokat megfelelően alkalmazta.
A bíróság az alperes 1996. június 20-án kelt határozatát akként változtatta meg, hogy a felperesek által fizetendő illeték összegét 68 000 Ft-ban határozta meg.
Az indokolás rámutat, hogy az 1995. június 15-én kihirdetett XLVIII. tv. IV. fejezete módosította az illetékről szóló 1990. évi XCIII. tv. (Itv.)-t. Az Itv. módosított 12. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a III. csoportba tartozó minden más megajándékozott terhére a lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke 10%. E törvényhely (2) bekezdése szerint lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog öröklési- és ajándékozási illetékét az (1) bekezdés a)-b) pontjaiban a lakástulajdon szerzésére megállapított illetékkulcs alkalmazásával kell kiszámítani.
Az 1995. évi XLVIII. tv. 5. §-a akként rendelkezik, hogy a fenti módosító rendelkezéseket, az e törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra benyújtott, vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, valamint az ezt követően kezdeményezett elsőfokú és jogorvoslati eljárások esetén kell alkalmazni.
Az Itv. 12. §-a módosításokat tartalmazó 30. § a kihirdetést követő 45. napon lépett hatályba.
A tényállás szerint az elsőfokú határozat 1996. február 28-án, a jogorvoslati eljárásban született alperesi határozat pedig 1996. június 20-án kelt, tehát a fenti törvény hatálybalépését követően. A bíróság álláspontja szerint ekkor az eljáró közigazgatási szerveknek már az Itv. 12. §-ának módosított rendelkezéseit kellett volna alkalmaznia.
A lakás haszonélvezeti jog értéke 600 000 Ft, mely után 10%-os kulcs alkalmazásával 60 000 Ft, az egyéb ingatlan haszonélvezeti jogának értéke 400 000 Ft, és ezután 20% illetékkulcs alkalmazásával 8000 Ft ajándékozási illeték szabható ki. Így a felperesek által fizetendő ajándékozási illeték összege 68 000 Ft.
Az ítélet ellen fellebbezéssel az alperes élt, az ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt.
A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen állapította meg és az abból levont édemi döntés is helyes, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokainál fogva hagyta helyben a Pp. 253. § (2) bekezdése és a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján. A tárgyaláson kívüli elbírálás alapja a Pp. 340. § (1) bekezdése.
A fellebbezési támadás kapcsán arra utal a másodfokú íróság, hogy tévés az alperesnek az Itv. 91. § (1) bekezdésére való hivatkozása, ugyanis az 1995. évi XLVIII. törvény 53. §-a határozza meg, hogy a módosító rendelkezések mikortól alkalmazandók, szóba sem jöhet az Itv. 91. § (1) bekezdésének a rendelkezése, mert nem a földhivatalhoz való benyújtás időpontjától kell alkalmazni az Illetéktörvényt módosító törvényi rendelkezést. (Baranya Megyei Bíróság 3. Pf. 20.263/1997.)

Az öröklési és az ajándékozási illeték alapja

Itv. 13. § (1) Az örökség és az ajándék tiszta értéke a megszerzett vagyonnak a (2) bekezdésben foglaltak szerint csökkentett forgalmi értéke.

(2) A tiszta érték kiszámításánál a megszerzett vagyon forgalmi értékéből le kell vonni a hagyatékot terhelő tartozást (Ptk. 677. §), illetőleg az ajándékot terhelő adósság és az egyéb teher értékének egy-egy örökösre, illetőleg megajándékozottra eső részét. A hagyatéki terhekhez kell számítani a hagyatéki eljárás során kirendelt gondnok és végrendeleti végrehajtó tiszteletdíját is. A vagyoni értékű jogból álló terheket a 72. § szerint kell számításba venni. Ilyen esetben az illeték alapját a 15. § (4) bekezdése szerint kell megállapítani.

(3) Azokat a hagyatéki terheket, amelyek a hagyatékba tartozó egyes illetékfizetési kötelezettség alá eső vagyontárgyakhoz kapcsolódnak, az adott vagyontárgy forgalmi értékéből kell levonni. Azokat a hagyatéki terheket pedig, melyek az örökség egészét terhelik, az örökös által megszerzett illetékfizetési kötelezettség alá eső és az illetékfizetési kötelezettség alá nem eső (belföldön lévő mentes és külföldön lévő, e törvény hatálya alá nem eső) vagyon arányában kell számításba venni.

(4) Az adósság és más teher fennállását és összegét az örökös (hagyományos), illetőleg a megajándékozott köteles igazolni. Az örökhagyó eltemettetésének szokásos költségei azonban bizonyítás nélkül is elfogadhatók.

(5) A megajándékozottnak az ajándékot terhelő adósság és egyéb terhek után - ide nem értve az ajándékot terhelő vagyoni értékű jogot - visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni.

(6) Ha a hagyatékban, ajándékban, gépjármű, illetőleg pótkocsi is van, ennek értékét az egyéb hagyaték, ajándék tiszta értékének kiszámításánál figyelmen kívül kell hagyni. A gépjárművet, pótkocsit terhelő haszonélvezeti jogot is a 15. § szerint kell számításba venni.

(7) Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatása és ajándékozása esetén az illeték alapja a működtetési jognak - terhekkel nem csökkentett - értéke.

(8) Ha adott ingatlan ajándékozása ugyanannak a megajándékozottnak a javára 5 éven belül több szerződéssel történik, az illetéket az újabb tulajdoni hányaddal együtt a tulajdonában álló ingatlanrész tiszta értékének figyelembevételével kell megállapítani, feltéve, hogy az ingatlan tiszta értéke a 18 millió forintot meghaladja. A tiszta érték kiindulópontjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál a korábbi tulajdoni hányad megszerzése óta elvégzett beruházások értéknövelő hatását figyelmen kívül kell hagyni. A fentiek szerint megállapított illeték összegéből le kell vonni azt az összeget, amelyet az ingatlan korábban megszerzett tulajdoni hányada (hányadai) után akkor kellene megfizetni, ha annak (azoknak) megszerzésére az újabb tulajdoni hányad megszerzésének időpontjában került volna sor.

Az öröklési és ajándékozási illeték alapjának megállapításakor a vagyon illetékköteles részéből levonhatóak a terhek. A tiszta érték kiszámításánál a hagyatékot terhelő tartozást és az ajándékot terhelő adósságot nem lehet figyelembe venni. Magától értetődik, hogy azokat a hagyatéki terheket, amelyek egyes vagyontárgyakhoz kapcsolódnak, csak az adott vagyontárgy forgalmi értékéből szabad levonni.
A bírói gyakorlat szerint a haszonélvezeti jog értékét a lakott ingatlan forgalmi értékéből kell levonni, ha a haszonélvező az ingatlanban lakik (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.246/1994.). A Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.246/1994. számú ítélete szerint az örökség és az ajándék tiszta értéke a megszerzett vagyonnak a csökkentett forgalmi értéke.

Bírói gyakorlat

Az örökség és az ajándék tiszta értéke a megszerzett vagyonnak a csökkentett forgalmi értéke. [1990. évi XCIII. tv. 13. §]

A tulajdoni lapon hrsz. alatt feltüntetett, Zs. I. u. 9. szám alatti megjelölésű, 577 m2 területű, lakóház és udvar megnevezésű ingatlan a felperes szüleinek a tulajdonát képezte egymás közt egyenlő arányban.
A felperes szülei 1991. január 13-án kelt ajándékozási szerződésben a felperesnek ajándékozták ezen 2 lakásos és teljes egészében lakott ingatlan 1/2-ed tulajdoni illetőségét és pontosan meghatározták azt is, hogy természetben ez mely ingatlanrésznek felel meg. Ez pedig az általuk lakott udvari lakást és a hozzá tartozó külön bejáratú lakrészt jelentette azzal, hogy az ajándékozók haszonélvezeti jogukat fenntartották. A felek az ajándék tárgyát képező ingatlanrész értékét 200 000 Ft-ban jelölték meg.
Az első fokon eljárt illetékhivatal az illetékkiszabás során az ingatlan forgalmi értékét 3 millió forintban, az ajándék forgalmi értékét 1,5 millió forintban, a lerovandó illetéket pedig 64 750 forintban határozta meg.
A felperes édesapja 1991. február 9-én elhunyt, a felperes és testvére megörökölte a perbeli ingatlan további 1/8-1/8-ad tulajdoni illetőségét a túlélő házastárs haszonélvezeti jogával terhelten.
Az elsőfokú illetékhivatal az öröklési illeték megállapításánál az egész ingatlan 3 millió forintos értékéből indult ki és a hagyaték tárgyát képező ingatlanrész forgalmi értékét 750 ezer forintban határozta meg, melyből - a haszonélvezeti jogra figyelemmel - levont 112 500 forintot és így fennmaradó 637 500 forint fele után 15 938 forint öröklési és 6375 forint eljárási, összesen 14 344 forint illetéket szabott ki a felperessel szemben.
Az elsőfokú határozatok ellen a felperes által benyújtott fellebbezéseket az alperes az 1992. június 30-án kelt határozatával bírálta el, mindkét elsőfokú határozatot megváltoztatta és egyrészről a felperes illetékfizetési kötelezettségét az ajándék tekintetében 43 500 forint összegre módosította, egyben a fizetési meghagyással előírt 64 750 forint illetékből 21 250 forintot törölni rendelt, míg másrészről a felperes illetékfizetési kötelezettségét - az öröklést illetően - 14 344 forintról 9562 forintra szállította le és ennek folytán az előírt illetékből 4782 forintot törölni rendelt.
Határozatának meghozatalakor az alperes a perbeli ingatlan részben lakott állapotú forgalmi értékét 2 millió forintban határozta meg, az ajándékozási illeték alapjául 1 millió forintot, az öröklési illeték alapjául pedig 500 ezer forintot vett figyelembe. Ezen összeget csökkentette a haszonélvezeti jog értékeként 150 ezer, illetőleg 75 ezer forinttal és az ily módon adódó 637 500 forint 5%-át növelte 1000 forint eljárási illetékkel, ily módon adódott 32 875 forintos felperesi illetékfizetési kötelezettség az ajándékozás tekintetében, míg az öröklés esetén a 425 ezer forintos érték 1/2-ed része után számított 5%-os mértéket 50%-kal csökkentette, mivel lakástulajdon öröklése történt és az így adódó összeget növelte a 2%-os eljárási illetékkel. Ily módon a felperest terhelő illeték összegét 9562 forintra szállította le.
A felperes keresetében az alperesi közigazgatási határozat felülvizsgálatát kérte, sérelmezve, hogy az alperes az ingatlan beköltözhető értékét 3 millió, lakott forgalmi értékét 2 millió forintban állapította meg. Vitatta egyben a felperes az ajándékozással megszerzett ingatlanrész értékét is, azt 500 ezer forintban jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői szakvéleményt szerzett be, majd ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az alperesi határozat jogszabályt nem sért, mert a beszerzett és aggálytalan - a bíróság által is elfogadott - igazságügyi szakértői vélemény szerint is az egész perbeli ingatlan lakott forgalmi értéke 1 500 ezer forintban, részben lakott forgalmi értéke pedig 2 millió forintban határozható meg.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérte azt megváltoztatva az általa fizetendő illeték összegét mérsékelni. Hivatkozott arra, hogy az ajándékozás címén megszerzett ingatlanilletőség haszonélvezettel terhelt és lakott volt.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet - az alperesi határozatra is kiterjedően - megváltoztatta és a felperes terhére előírt ajándékozási illetékfizetési kötelezettséget 32 875 forintra módosította.
A másodfokú bíróság az illeték meghatározásánál az egész ingatlan lakott 1,5 millió forintos forgalmi értékéből indult ki, melyből az ajándékozás tárgyát képezte 750 ezer forint érték. Ebből a haszonélvezetre tekintettel levonásba helyezett 112 500 forintot és az így adódó 637 500 forint 5%-át 31 875 forintot vett ajándékozási illetéknek, melyhez 1000 forint eljárási illetéket adva határozta meg a 32 875 forint felperesi illetékfizetési kötelezettséget.
Az öröklési illetéket illetően a lakottság értékcsökkentő hatását a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, mert azt a felperes kellően nem bizonyította.
A másodfokú ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet az alperes nyújtott be, annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet hatályában való fenntartása iránt. Álláspontja szerint törvénysértő módon járt el a másodfokú bíróság, amikor a Ptk. 157. §-ában foglaltakat figyelmen kívül hagyva állapította meg az ajándékozási illeték alapját, mivel a használat jogát nem tartotta a haszonélvezet részjogosítványának, hanem a haszonélvezeti jog melletti önálló jognak tekintette és ezzel ugyanazon tényre kétfajta kedvezményt adott.
A felperes ellenkérelme - tartalma szerint - a felülvizsgálati kérelem elutasítására irányult. A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül és ennek összefüggésében foglalhat állást a kérelmekben megjelölt jogszabálysértésről.
Az alperes által hivatkozott Ptk. 157. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a haszonélvező jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot használni, illetőleg hasznosítani.
A felperesi illetékfizetési kötelezettség mértékének meghatározásánál irányadó 1990. évi XCIII. törvény 13. § (1) bekezdése szerint az örökség és az ajándék tiszta értéke a megszerzett - illetékfizetési kötelezettség alá eső - vagyonnak a (2) bekezdésben foglaltak szerint csökkentett forgalmi értéke.
A fenti törvény 102. § (1) bekezdés e) pontja kimondja, hogy forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában, a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
Ezt az árként általában elérhető értéket kellett az alperesnek csökkentenie a törvény 72. §-a szerint értékelt haszonélvezeti jog, mint vagyoni értékű jog ellenértékével, mert a 15. § (4) bekezdése szerint a haszonélvezet jogával terhelten megszerzett vagyon esetében a tulajdonszerzőt terhelő illeték alapja a haszonélvezet figyelembevétele nélkül megállapított forgalmi érték és a haszonélvezetnek a 72. § szerint számított értéke közötti különbözet.
Az ajándékozási szerződés megkötésének a napján a felperes tekintetében az egész perbeli ingatlan lakottnak minősült, így a forgalmi érték meghatározásánál nem részben lakott állapotból kellett kiindulni, hanem - ahogy azt a másodfokú bíróság helyesen értékelte - az egész ingatlan lakott forgalmi értékeként a beköltözhető forgalmi érték 50%-át kellett alapul venni. A kellő alapossággal és szakértelemmel elkészített és a bíróság által is elfogadott szakértői szakvélemény szerint pedig az ingatlan lakott forgalmi értéke 1,5 millió forint, így az ajándékozás tárgyát képező 1/2-ed tulajdoni illetőség 750 ezer forint forgalmi értéket képviselt. Ezt alapul véve pedig törvénysértés nélkül hozta meg a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott határozatát, amikor a felperest terhelő ajándékozási illeték összegét 32 875 forintban állapította meg azzal, hogy egyidejűleg az elsőfokú bíróság ítéletét az alperesi határozatra is kiterjedően megváltoztatta. Mivel a megváltoztatás az alperesi határozatra is kiterjedt, ugyancsak helyesen tartalmazza az ítélet azt is, hogy a fizetési meghagyással előírt 64 750 forint illetékből 31 875 forintot rendel törölni.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan jogszabálysértést, amely a másodfokú bíróság jogerős ítéletének hatályon kívül helyezését indokolná, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.246/1994.)

Itv. 14. § A kötelesrész értékével a kiadásra kötelezett örökös örökrészének értékét csökkenteni kell. Az az örökös, aki a kötelesrészre jogosult követelését a hagyatékhoz nem tartozó készpénzzel vagy más ellenszolgáltatással elégíti ki, visszterhes vagyonátruházási, míg a kötelesrészre jogosult öröklési illetéket köteles fizetni.

A kötelesrész mértékéről a Ptk. 665-667. §-ai rendelkeznek. A Ptk. 665. § (1) bekezdése értelmében kötelesrész címén a leszármazót és a szülőt annak fele illeti meg, ami neki - a kötelesrész alapja szerint számítva - mint törvényes örökösnek jutna. Tekintetbe kell venni azt is, hogy a Ptk. 672. § (1) bekezdése szerint a kötelesrészre jogosult kötelesrészének pénzben való kiadását követelheti. Az Itv. szerint a kötelesrészre jogosult ebben az esetben öröklési illetéket, míg az örökös visszterhes vagyonátruházási illetéket köteles fizetni.

A haszonélvezet, a használat öröklésének és ajándékozásának illetéke

Itv. 15. § (1) Ha más személy örökli a vagyon tulajdonjogát és más annak haszonélvezetét vagy használatát, a tulajdonjog örököse a haszonélvezetnek, használatnak a 72. § szerint számított értékével csökkentett forgalmi érték után, a haszonélvező, használó pedig az ugyanígy számított haszonélvezeti, használati érték után fizeti az öröklési illetéket.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha az ajándékozó más személynek ajándékozza a vagyon tulajdonjogát, és más személy részére biztosítja ennek haszonélvezetét vagy használatát.

(3) A tulajdonszerzőt terhelő illeték alapját az (1)-(2) bekezdésben meghatározott módon kell számítani akkor is, ha a haszonélvezet, illetőleg használat öröklése vagy ingyenes alapítása mentes az illeték alól, vagy nem tárgya az öröklési, ajándékozási illetéknek.

(4) A haszonélvezet, illetőleg használat jogával terhelten átruházott (átszállt) vagy ilyen teher egyidejű alapításával megszerzett vagyon esetében a tulajdonszerzőt terhelő illeték alapja a haszonélvezet, használat figyelembevétele nélkül megállapított forgalmi érték és a haszonélvezetnek, használatnak a 72. § szerint számított értéke közötti különbözet. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a vagyon tulajdonjogát annak haszonélvezője, használója szerzi meg.

A haszonélvezet, használat öröklése és ajándékozása esetére - a vagyonszerzés sajátosságára figyelemmel - az Itv. külön szabályokat állapít meg. Így ha más személy szerzi meg a vagyon tulajdonjogát és az ahhoz kötődő vagyoni értékű jogot, a tulajdonszerző e vagyoni értékű jognak a törvény szerint (72. §) számított értékével csökkentett forgalmi érték, a vagyoni érték szerzője pedig e jog azonos módon számított értéke után fizeti az öröklési, ajándékozási illetéket. A tulajdonszerzőt terhelő illeték alapját akkor is ily módon kell megállapítani, ha a haszonélvezet, használat nem tárgya az öröklési, ajándékozási illetéknek, vagy mentes az illeték alól. Amennyiben tehát a hagyatéki vagyonnak más személy örökli a tulajdonjogát és más a haszonélvezetét, a vagyon értéke megoszlik az állagörökös, valamint a vagyoni értékű jog örököse között.
Az illetékhatóság gyakorlata szerint, ha a hagyatéki vagyon ingatlan-nyilvántartásba már korábban bejegyzett haszonélvezettel terhelten száll át és ennek jogosultja fiatalabb a haszonélvezeti jog örökösénél, akkor az állagörökös öröklési illetéke alapjának megállapításánál a fiatalabb haszonélvezetre jogosult életkorát kell figyelembe venni (Köztársasági Megbízott Hivatala Szombathely, 12 126-2/1991.). A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. Pf. 21.073/1992. számú ítélete arra emlékeztet, hogy a haszonélvezeti jog vagyonértékű jog, amely az illetékkiszabás szempontjából önálló és elválik a tulajdonjogtól. Az ítélet szerint erre utal a 15. §, amely a haszonélvezet és a használat örökléséről, továbbá a haszonélvezet és a használat jogával terhelten átruházott (átszállt) vagy ilyen teher egyidejű alapításával megszerzett vagyon esetében a tulajdonszerzőt terhelő illeték alapjának kiszámításáról rendelkezik.

Öröklési és ajándékozási illetékmentesség, kedvezmény

Itv. 16. § (1) Mentes az öröklési illeték alól:

a) a hazai tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott örökség (hagyomány);

b) a takarékbetét, a gazdasági társaság tagját megillető vagyoni betét (üzletrész, szövetkezeti részjegy, befektetői részjegy, átalakított befektetői részjegy) öröklése,

c) a 12. § szerinti táblázat I. csoportjába tartozó örökös által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 millió forint;

d) az egy örökösnek jutó ingóörökség 300 000 forint forgalmi értéket meg nem haladó része. Az értékhatár megállapításánál a más címen illetékmentes ingóságot, továbbá az örökhagyó gépjárművének, pótkocsijának értékét, ruházatát és a személyes használatra szolgáló szokásos mértékű vagyontárgyait figyelmen kívül kell hagyni;

e) lakástulajdon haszonélvezetének, használatának a túlélő házastárs általi öröklése;

f) az örökség, ha az örökhagyó kiskorú és a hagyatékát szülője - ide értve az örökbefogadó, a mostoha és a nevelőszülőt is - örökli;

g) a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése, ha az örökös az örökölt ingatlanon a hagyaték jogerős átadásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Lakóházépítési szándékáról az örökös legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál.

h) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megszerzése;

(2) Az (1) bekezdés g) pontjában említett lakóház felépítésének igazolása érdekében az ott meghatározott 4 éves határidő elteltét követő 15 napon belül az állami adóhatóság megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes építésügyi hatóságot. Amennyiben az építésügyi hatóság igazolása szerint a lakóházra a vagyonszerző nevére a használatbavételi engedély kiadása megtörtént, az állami adóhatóság a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket törli. Törli az állami adóhatóság az illetéket akkor is, ha a 4 éves határidőn belül a vagyonszerző a nevére szóló jogerős használatbavételi engedéllyel igazolja a lakóház felépítését. Amennyiben a vagyonszerző több telket örökölt, és mindegyik esetében vállalta lakóház felépítését, majd a telkeket utóbb egyesíttette, az illetéket az adóhatóság akkor törli, ha az új telek esetén a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ellenkező esetben valamennyi telek után meg kell fizetni az illetéket és a késedelmi pótlék összegét is. Ha a vagyonszerző a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen a lakóház felépült, feltéve, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni. Ha a maximális beépíthetőség az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában és a használatbavételi engedély kiadásának időpontjában eltérő, a kettő közül a vagyonszerzőre összességében kedvezőbbet kell figyelembe venni. Ha a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakul, a lakóház felépítésére az ingatlant megszerző jogutód köteles.

(3) Ha az öröklés útján megszerzett képző-, ipar-, népművészeti alkotást, muzeális tárgyat, gyűjteményt vagy ennek egy részét az örökös az államnak, a helyi önkormányzatnak vagy felsőoktatási intézménynek felajánlja, és a felajánlást elfogadják, az örökös mentesül a felajánlott ingóörökségre eső öröklési illeték alól. A teljes öröklési illeték alól mentesül az örökös, ha a felajánlott és elfogadott ingóörökség értéke eléri az ugyanabból a hagyatékból származó valamennyi örökségét terhelő illeték összegét.

(4) A kiskorú örökös az öröklési illetéket a nagykorúvá válásától számított két évig késedelmi pótlék-mentesen fizetheti meg. E fizetési határidő lejárta előtt a tartozás annyiszor 10%, de legfeljebb 70% kedvezménnyel fizethető meg, ahány megkezdett naptári évvel korábban teljesítik azt.

(5) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti mentesség alkalmazása során az örökös által megszerzett lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában: lakás) után megállapított illetékalapot kell csökkenteni. Amennyiben az örökös által megszerzett lakás tiszta értéke a 20 millió forintot nem éri el, a 20 millió forintból a lakás tiszta értékének levonásával fennmaradó összeg erejéig az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyak mentesülnek az illeték alól.

(6) Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az egyébként járó öröklési illeték felét, ha pedig az örökös a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodó, akkor egynegyedét kell megfizetni. Ez utóbbi kedvezményre való jogosultságról a vagyonszerzőnek a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia.

(7) Azt az örököst, aki a hagyatékból ráeső termőföldet (tulajdoni hányadot) a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodónak minősülő magánszemély örököstársának ellenszolgáltatás fejében átengedi, az átengedett termőföld (tulajdoni hányad) után öröklési illeték nem terheli.

Az öröklési és ajándékozási illetékmentesség kedvezményének eseteit az Itv. 16. és 17. §-ai részletezik. A törvényszakaszokat az elmúlt esztendők során több ízben módosították és a törvényalkotó több kedvezményt megszüntetett. Az Itv. a tudományos, közművelődési, szociális, lakáspolitikai és egyéb társadalmi-gazdasági szempontból méltánylást érdemlő esetre számos kedvezményt, illetve mentességet biztosít az örökösnek, valamint a megajándékozottnak. Hosszú idő óta tartó politikai és társadalmi vita lezárását jelenti az Itv. 16. § (1) és (5) bekezdésében szereplő új szabályozás. Sokan igazságtalannak és méltánytalannak tartották az örökösödési illeték korábbi szabályozási rendjét, különösen abban az esetben, ha a szokásos értéket meg nem haladó lakás örökléséről volt szó. Az (5) bekezdés rögzíti, hogy az első bekezdés c) pontja szerinti mentesség, azaz a 12. § szerinti táblázat első csoportjába tartozó örökös által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 millió forint mentes az öröklési illeték alól. A szabály alkalmazása során az örökös által megszerzett lakástulajdon, vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog után megállapított illeték alapot kell csökkenteni. Fontos hangsúlyozni, hogy az (1) bekezdésben írt és az (5) bekezdésben értelmezett mentesség csupán az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája tekintetében alkalmazható. Természetesen ezzel egy tekintet alá esik az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, illetve az örökbefogadó, mostoha- és nevelő szülő. Az (5) bekezdés tehát az (1) bekezdés c) pontja szerint írt kedvezmény alkalmazásának rendjét rögzíti. Amennyiben az örökölt lakás tiszta értéke nem éri el a 20 millió forintot a fennmaradó összeg erejéig más örökölt vagyontárgyak is mentesültnek az illeték alól. A Baranya Megyei Bíróság 3. Pf. 20.837/1995. számú ítélete szerint a "bányász saját ház" akció keretében épült családi ház öröklése nem illetékmentes. Az illetékhatóság az ügyben határozatával a felperes kérelmét elutasította, hivatkozva arra, hogy az Itv. 16. §-ában foglalt taxatív felsorolás a felperes által hivatkozott jogcímet, mint illetékmentes jogcímet nem tartalmazza, így a kedvezmény megadásának törvényi feltételei nem állanak fenn. Ezt a bírósági döntést szakmai körökben vitatták és a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a "bányász saját ház" akció keretében épült lakóházaknak az első tulajdonostól történt öröklése illetékmentes.
Lényeges tudnivaló, hogy az Itv. mellett más törvények is tartalmazhatnak személyes, illetve tárgyi illetékmentességi szabályt.

Itv. 17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól:

a) a hazai tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott ajándék megszerzése és az ilyen célú közérdekű kötelezettségvállalás (alapítvány) alapján történő vagyonszerzés, továbbá jótékony célú közadakozásból származó vagyoni érték megszerzése;

b) a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a megajándékozott az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. A megajándékozott lakóházépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;

c) az olyan ajándék megszerzése, amely után az ajándékozót vagy a megajándékozottat személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék vagy egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli, továbbá az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében megszerzett értékpapír, valamint a dolgozói üzletrészként, dolgozói részvényként személyi jövedelemadót nem viselő módon a társas vállalkozástól megszerzett üzletrész, részvény is,

d) lakástulajdon kezelői jogának ingyenes megszerzése;

e) a lakosság ellátását szolgáló közüzemi létesítmény és az ehhez tartozó földrészlet kezelői jogának az üzemeltető által történő ingyenes megszerzése;

f) az állami tulajdonban levő természetvédelmi terület kezelői jogának a természetvédelmi kezelő által történő megszerzése;

g) a takarékbetét ingyenes megszerzése.

h) termőföld megszerzése ajándékozással a termőföldről szóló törvény 3. §-a u) pontjának 2. alpontjában meghatározott mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatása feltételeként,

i) közhasznú szervezetnek közhasznú tevékenység céljára juttatott ajándék;

j) jogszabályi kötelezettségen alapuló ingyenes eszközátadás;

k) a munkáltató által a munkavállaló számára adott olyan ingyenes juttatás, amely mentes a személyi jövedelemadó alól.

l) hitel (kölcsön) nyújtásából származó, 10 000 forintot meg nem haladó összegű követelés elengedése, feltéve, hogy azzal a hitel-, kölcsönszerződés jogosultjának követelése végérvényesen megszűnik;

m) a közüzemi (vezetékes gáz-, áram-, távhő-szolgáltatási, víz- és csatornahasználati, szemétszállítási, központi fűtési) díjtartozásnak a szolgáltató általi elengedése, feltéve, hogy a magánszemély kötelezett (adós) és vele közös háztartásban élő hozzátartozójának egy főre eső jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegének kétszeresét.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett lakóház felépítésének igazolása érdekében az ott meghatározott 4 éves határidő elteltét követő 15 napon belül az állami adóhatóság megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes építésügyi hatóságot. Amennyiben az építésügyi hatóság igazolása szerint a lakóházra a vagyonszerző nevére a használatbavételi engedély kiadása megtörtént, az állami adóhatóság a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket törli. Törli az állami adóhatóság az illetéket akkor is, ha a 4 éves határidőn belül a vagyonszerző a nevére szóló jogerős használatbavételi engedéllyel igazolja a lakóház felépítését. Amennyiben a vagyonszerző több telket kapott ajándékba, és mindegyik esetében vállalta lakóház felépítését, majd a telkeket utóbb egyesíttette, az illetéket az adóhatóság akkor törli, ha az új telek esetén a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ellenkező esetben valamennyi telek után meg kell fizetni az illetéket és a késedelmi pótlék összegét is. Ha a vagyonszerző a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen a lakóház felépült, feltéve, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni. Ha a maximális beépíthetőség az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában és a használatbavételi engedély kiadásának időpontjában eltérő, a kettő közül a vagyonszerzőre összességében kedvezőbbet kell figyelembe venni. Ha a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakul, a lakóház felépítésére az ingatlant megszerző jogutód köteles.

(3) Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának ajándékozása esetén az egyébként járó ajándékozási illeték felét kell megfizetni. Az (1) bekezdés h) pontja szerinti mentesség esetén a mentességre való jogosultságot az ajándékozottnak kell igazolnia. A támogatás elnyerését igazoló okiratot az ingatlanügyi hatósághoz benyújtásra kerülő ajándékozási szerződéshez kell csatolnia, mely okiratot az ajándékozási szerződés másolatával az ingatlanügyi hatóság a 92. § (1) bekezdés szerint továbbítja az állami adóhatóságnak.

(4) Ha az ingyenes eszközátadásra irányuló ügyletben részt vevő, számviteli törvény szerinti gazdálkodók egyike a másik 100%-os tulajdonában áll vagy a gazdálkodók egyazon személy 100%-os tulajdonában állnak, akkor a gazdálkodó vagyonszerzésére a 12. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti táblázat I. csoportjára vonatkozó illetékmértékeket kell alkalmazni. Akkor is ezeket az illetékmértékeket kell alkalmazni, ha a gazdálkodó gazdálkodónak nem minősülő ajándékozó 100%-os tulajdonában áll.

A 17. § (1) bekezdés b) pontjában szereplő lakóház építésére alkalmas telektulajdon ajándékozás útján történő megszerzése feltételhez kötött illetékmentességet von maga után. A kedvezmény csak akkor jár a megajándékozottnak, ha a lakással történő beépítést vállalja. Az építési szándékot az illetéket megállapító határozat jogerőre emelkedéséig lehet bejelenteni az illetékhivatalnál. Az illeték megállapítására ebben az esetben is sor kerül, de megfizetni csak akkor kell, ha a megajándékozott a vállalását négy éven belül teljesíti. Amennyiben erre nem kerül sor, késedelmi pótlék megfizetésére is köteles az érintett.

Itv. 17/A. § Mentes az öröklési és ajándékozási illeték alól az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése, ha a korábbi jogosult az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény erejénél fogva az említett törvény hatálybalépésétől volt jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Az illetékmentességre való jogosultságot az önálló orvosi tevékenység működtetési jogát szerző magánszemélynek kell igazolnia.

Az egyéni kisvállalkozói vagyon öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye

Itv. 17/B. § (1) Az egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó (e § alkalmazásában a továbbiakban: kisvállalkozó) kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonának öröklése, továbbá - az ajándékozó kisvállalkozásának megszüntetésére való tekintettel - az ilyen vagyonnak az egyéni vállalkozás megszüntetését követő három hónapon belüli ajándékozása esetén a magánszemély örökös, illetve a magánszemély megajándékozott az általa megszerzett vállalkozói vagyon forgalmi értékéből a (3)-(5) bekezdésben meghatározott illetékalap kedvezményre jogosult, ha a vállalkozást a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése évének utolsó napjától számított legalább három évig egyéni vállalkozói igazolvánnyal folytatja.

(2) A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy

a) öröklés esetén a túlélő házastárs, illetve túlélő házastárs hiányában vagy annak egyetértésével a magánszemély örökös a hagyatéki tárgyaláson az elhunyt kisvállalkozásának folytatásáról előzetes nyilatkozatot tegyen. A nyilatkozatot a közjegyző köteles jegyzőkönyvbe foglalni, és a jegyzőkönyv hiteles másolatát a teljes hatályú hagyatékátadó végzéshez csatolva megküldeni az állami adóhatóságnak. Az állami adóhatóság a nyilatkozó örököst a fizetési meghagyás meghozatala előtt határidő megjelölésével felhívja az egyéni vállalkozói igazolvány bemutatására;

b) ajándékozás esetén az ajándékozó kisvállalkozásának megszűnéséről, a magánszemély megajándékozott pedig a kisvállalkozás folytatásáról az ajándékozási illetékről szóló fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozzon az állami adóhatóságnál. Az együttes nyilatkozatban fel kell tüntetni azt a napot, amelyen az ajándékozó az egyéni vállalkozói igazolványát visszaadta, illetve amelyen azt a körzetközponti jegyző visszavonta, továbbá a magánszemély megajándékozott egyéni vállalkozói igazolványát kiállító körzetközponti okmányirodát, a vállalkozói igazolvány számát, kiállításának időpontját, valamint a vállalkozói igazolványban feltüntetett tevékenységi kört (köröket) és a vállalkozó székhelyét.

(3) Ha a kisvállalkozást a vállalkozói vagyon tulajdonjogát vagy haszonélvezetét megszerző túlélő házastárs folytatja, akkor a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő öröklési illeték alapját 50%-kal, de legfeljebb 5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani.

(4) Ha a kisvállalkozást a vállalkozói vagyon tulajdonjogát megszerző - a (3) bekezdésben nem említett - más magánszemély örökös folytatja, akkor a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő öröklési illeték alapját 25%-kal, de legfeljebb 2,5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani.

(5) Ha a kisvállalkozást a vállalkozói vagyon tulajdonjogát vagy haszonélvezeti jogát ajándékozás útján megszerző magánszemély folytatja, akkor a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő ajándékozási illeték alapját 25%-kal, de legfeljebb 2,5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani.

(6) A (3)-(5) bekezdés szerinti illetékalap kedvezmények figyelembevétele nélkül kell a kisvállalkozást nem folytató más örökös, haszonélvező, illetve megajándékozott - a 15. §-ban meghatározott - illetékfizetési kötelezettségét megállapítani.

(7) Ha a (3)-(5) bekezdés szerinti kedvezményben részesülő vagyonszerző az (1) bekezdés szerinti 3 éves időtartam letelte előtt az egyéni kisvállalkozást elháríthatatlan külső ok hiányában megszünteti, az általa igénybe vett illetékkedvezmény alapján élvezett illetékteher csökkenés összegének kétszeresét köteles pótlólag megfizetni.

(8) A vagyonszerző az (1) bekezdésben meghatározott időtartamra, valamint a vállalkozás egyéni vállalkozási formában történő működtetésére vonatkozó feltétel teljesülését legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül köteles igazolni az egyéni vállalkozói igazolványt kiadó körzetközponti jegyző által illetékmentesen kiállított hatósági bizonyítvánnyal.

III. fejezet

A visszterhes vagyonátruházási illeték

Az illeték tárgya

Itv. 18. § (1) Ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Ezt a szabályt kell alkalmazni az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzésre is azzal, hogy az illetékkötelezettség keletkezésére a 3. § (1) bekezdése az irányadó.

(2) Az illetékfizetési kötelezettség a következő vagyoni értékű jogokra és ingókra terjed ki:

a) az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése, továbbá e jognak a megszüntetése folytán bekövetkező vagyonszerzés;

b) az ingatlanon fennálló haszonélvezet gyakorlásának átengedése;

c) ingónak hatósági árverésen történő megszerzése;

d) gépjármű, illetőleg pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése;

e) közterületen álló, ingatlannak nem minősülő felépítmény tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése.

f) az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése.

g) az értékpapír öröklési szerződéssel való megszerzése.

(3) Nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek az ingatlan tulajdonosának az a vagyonszerzése, mely az ingatlanát terhelő haszonélvezet, használat jogának a jogosult halála, illetőleg - özvegyi jog esetén - új házasság kötése folytán történő megszűnésével következik be, továbbá a feltétel bekövetkezésétől függő vagy a meghatározott időre kikötött haszonélvezet, használat jogának a feltétel bekövetkeztével, illetve a meghatározott idő elteltével bekövetkező megszűnése.

Ingatlannal, valamint ingónak és vagyoni értékű jognak ellenérték fejében történő megszerzése után visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. Ugyancsak a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya az öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső minden egyéb vagyonszerzés, így az öröklési szerződéssel vagy az elbirtoklás alapján történő szerzés is. Az Itv. 18. § (2) bekezdése részletezi azokat a vagyoni értékű jogokat és ingókat, amelyekre az illetékfizetési kötelezettség kiterjed. A törvény megfogalmazása alapján a felsorolás taxatívnak (teljes körűnek) minősül.
A visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső leggyakoribb szerződéstípus az adásvétel. Ebbe a körbe tartozik ugyanakkor az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzés, a tartási és életjáradéki szerződés alapján történő vagyonszerzés is.
A Baranya Megyei Bíróság 3. Pf. 20.833/1998. számú ítélete rámutat, hogy az adásvétellel vegyes vállalkozási szerződés esetén az illetékfizetési kötelezettség a vállalkozási szerződés alapján nem áll fenn.

Bírói gyakorlat

Ha a fél nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát, szerzés hiányában illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik. (1990. évi XCIII. tv. 18. §)

A felperes mint vevő, és a W. E. Kft. mint eladó 1998. november 30. napján adásvételi szerződést kötött. Az adásvételi szerződés teljes egységét képezi az "A" rész, "B" rész, a Kiegészítő Megállapodás, valamint az I. sz. melléklet (helyszínrajz), a II. sz. melléklet (eladó által nyújtott szolgáltatások, műszaki leírás) és a III. sz. melléklet (Működési Szabályzat - Társasházi Alapító Okirat Alapelvei). A szerződés tárgya az eladó által felépítendő Ny. C. C. Bevásárlóközpontban felépített 25 m2 alapterületű ID 071 üzletszámú ingatlan, melynek földterületi címe Budapest, V. út 1-3. Az adásvételi szerződést 1998. december 16-án nyújtották be a Fővárosi Kerületek Földhivatalához.
A Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Illetékhivatala fizetési meghagyásában 3 148 300 Ft illeték, ezen belül ugyanekkora összegű illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, utalva arra, hogy az ingatlannak visszteher mellett történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. A létrejött szerződés tartalmazza a szükséges elemeket, az érvényes, tehát illetékkötelezettség keletkezett. A felek a szerződés hatályát felfüggesztő feltételhez nem kötötték, a vételár megfizetése ilyennek nem tekinthető. A szerződés hatályosulását nem érinti a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozat. Az elállási jog kikötése sem eredményezi az illetékkötelezettség későbbi időpontban való keletkezését.
A jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt benyújtott felperesi kereset alapján az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően - az eljárási illetéket meghaladó részében - hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a szerződést adásvételi szerződésnek és nem előszerződésnek kell tekinteni. A szerződés tartalmazza mind az eladó, mind a vevő személyét, és az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó akaratnyilvánítás is kitűnik. Ugyanakkor megállapította, hogy a szerződés "A" részének 6. pontjában a földterület elhelyezkedése és helyrajzi száma szerepel, míg az üzlet megjelölésénél pusztán egy fantázia megjelölés az 1. sz. melléklet szerint.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a szerződés ellentmondó és több jövőbeni eseményre rendelkezése miatt a közigazgatási eljárás során az Áe. 26. § (1) bekezdésére figyelemmel a szerződés rendelkezéseivel kapcsolatban a felperest nyilatkozattételre kellett volna felhívnia, illetőleg részére hiánypótlási felhívást kellett volna küldeni.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 1. §-a akként rendelkezik, hogy visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Ebből következik, hogy az illetékfizetési kötelezettség vagyonszerzést feltételez.
Az Itv. 91. és 92. §-a jól mutatja, hogy a földhivatali, illetőleg az illetékhivatali eljárás szorosan összefügg egymással. Ugyanazon szerződést kell ugyan eltérő szempontok szerint értékelni, azonban ez nem eredményezheti azt, hogy az egyik közigazgatási eljárásban a szerződést érvényesnek, míg a közigazgatási eljárásban érvénytelennek lehet minősíteni.
A Fővárosi Kerületek Földhivatala által 2001. február 26. napján hozott határozat a felperes tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét elutasította. Egyértelműen rögzítésre kerül, hogy a perbeli adásvételi szerződés érvénytelen, és a tulajdonjog bejegyzésére ez iránt alkalmatlan, épp az ingatlanszerződésbeli megjelölése miatt.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy azok a tények, amelyek alapján a földhivatal a tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmet elutasította, már a szerződéskötéskor is fennálltak. Ezt az illetékhivatali eljárás során az első- és másodfokú hatóságnak észlelnie kellett volna.
Az alperes jogszabálysértést követett el, amikor a felperest nem hívta nyilatkozatra a tekintetben, hogy a szerződésben foglaltak szerint a társasház ingatlan-nyilvántartási bejegyzése megtörtént-e vagy sem. Bár a földhivatali határozat a felülvizsgálat közigazgatási eljárást követően született, mégis azt támasztja alá, hogy az alperes a perbeli szerződést nem kellően vizsgálta és értékelte, hiszen az alkalmatlan volt arra, hogy a felperes vagyonszerzése megvalósuljon.
Az alperesi határozat illetékelőlegre vonatkozó rendelkezése pedig sérti az Itv. 77/A. § (1) bekezdését, hiszen illetékelőleget a fizetési kötelezettnek a szerzés után kell fizetnie, itt azonban a szerzés nem valósult meg.
Rögzítette, hogy az alperesi határozat meghozatalakor fennállt tényállás szerint a felperes az 1999 szeptemberében kötött szerződés alapján tulajdonjogot szerezni nem tudott, és ezt az alperesnek a tényállás kellő tisztázása mellett eljárása során is észlelnie kellett volna, a szerzést ugyanis nem a közigazgatási határozatok meghozatalát követően bekövetkezett változások gátolták.
Erre figyelemmel a határozatokat a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, új eljárás elrendelését mellőzte, mert a Fővárosi Kerületek Földhivatala határozata értelmében a perbeli szerződés érvénytelen és tulajdonjog bejegyzésére ezáltal alkalmatlan.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Hivatkozott arra, hogy a földhivatal elutasító határozata a jelen per alperese határozatának meghozatala után született, így az nem volt ismert. Ez olyan új tény, amely új közigazgatási eljárás megindítására ad alapot. Álláspontja szerint a bíróság olyan kérdésben határozott, amiben nem volt jogosult. A földhivatali döntést nem lett volna szabad figyelembe vennie, de ha már figyelembe vette, nem megfelelően ítélte meg a bejegyzés elutasításáról szóló határozatot, ugyanis az a szerződés érvényességét nem érinti. Hivatkozott az Itv. 80. § (1) bekezdésére, ez teremti meg a jogi lehetőséget, hogy a közigazgatási szerv az új tény ismeretében törölje az illetéket. A felülvizsgálati kérelmében több Legfelsőbb Bíróság eseti döntésre hivatkozott jogi álláspontjának alátámasztására.
A felperes ellenkérelmében az alperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy új tény nem következett be, az alperesnek számolnia kellett volna a földhivatali elutasítással, mivel a vétel tárgya azonosíthatatlan volt.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 10. sorszámú ítéletét hatályában fenntartja.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Ennek kapcsán megállapította, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatalának tulajdonjog bejegyzési kérelmét elutasító határozata valóban az alperesi határozat meghozatalát követően született. Ugyanakkor a földhivatal és az illetékhivatali eljárások szoros kapcsolatban állnak egymással. Ha valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát [Ptk. 117. § (3) bekezdés], szerzés hiányában illetékfizetési kötelezettsége nem keletkezhet [Itv. 18. § (1) bekezdés].
A Fővárosi Kerületek Földhivatalának határozata alapján pedig a felperes által kötött adásvételi szerződés a tulajdonjog bejegyzésére alkalmatlan volt. Ennek következtében lényegében az illetékkiszabási eljárást megindító bejelentés jogalap nélkülivé vált.
Az alperes arra hivatkozott felülvizsgálati kérelmében, hogy a tények, körülmények utóbb bekövetkezett változása a közigazgatási perben már nem vehető figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a tulajdonjog bejegyzésének elutasítására nem a kérelem benyújtását követően bekövetkezett változások miatt került sor, a szerződés hiányosságai, a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyezhetőségének akadálya már az illetékkiszabásra való bejelentkezéskor is fennállt.
A tulajdonszerzést tehát nem a közigazgatási határozatok meghozatalát követően bekövetkezett változások gátolták.
Az alperes által hivatkozott Legfelsőbb Bíróság eseti döntések bár részben illetékügyben, illetve részben közigazgatási határozat tényállásának felülvizsgálhatóságával kapcsolatos ügyekben keletkeztek, de eltérő tényállásuk miatt jelen ügyre nem alkalmazhatóak.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 36.048/2001.)

A visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául szolgáló szerződés értelmezése. (1959. évi IV. tv. 200., 207., 402. §, 1990. évi XCI. tv. 1. §, 1990. évi XCIII. tv. 18. §)

Az irányadó tényállás szerint a felperes 2001. október 29-én megállapodott a B. Kft.-vel, mint eladóval, hogy a Kft. tulajdonát képező B., Gy. u. - A. u. sarkán lévő telekingatlanon lakás és nem lakás célú társasház-együttest épít, amelyből a felperes részére eladja a földszint 5. számú üzlethelyiséget 52 830 000 Ft vételár ellenében és a földszint 6. szám alatti helyiséget 34 500 000 forint vételár fejében, az azokra jutó közös tulajdoni hányaddal együtt, azzal, hogy legkésőbb 2001. december 17-én előszerződést kötnek. Ezután a felperes és a B. Kft. 2001. december 17-én részletes előszerződést kötött az üzlethelyiségekre. Ebben a szerződő felek kötelezettséget vállaltak, hogy legkésőbb 2002. április 30-ig az adásvételi szerződéseket megkötik, egyben rögzítették, hogy felépítendő ingatlanok vételára 52 830 000 Ft és 34 500 000 Ft, ebből az ingatlanra jutó telekhányadok értéke 1 530 000 Ft, és 950 000 Ft, amely általános forgalmi adómentes. Az előszerződés 3. pontjában rögzítették a vevő által fizetett foglaló összegét, a 4. pontjában a vételár előleg részletekben való fizetéséről állapodtak meg. Az eladó vállalta, hogy az üzletet magában foglaló épülettömb átadását 2002. október 31-ig kitűzi, a használatbavételi engedélyt beszerzi és a teljes vételár kiegyenlítésével az üzleteket a felperes birtokába adja.
Az építésügyi hatóság az eladó, a B. Kft. részére a 2003. január 21-én kelt határozatával a használatbavételi engedélyt megadta, mert az építkezés az építési engedélyben és jogszabályban foglaltaknak megfelelően történt.
A szerződő felek 2003. február 11-én az adásvételi szerződést megkötötték. Rögzítették, hogy a lakás, üzlet-garázs funkciójú társasház felépítése a H. Bank Rt. finanszírozásában, valamint a felperes előfinanszírozásának igénybevételével történt. A felperes az előszerződésben foglaltaknak és részletezetteknek megfelelően a vételárat kiegyenlítette. Az eladó a bank javára a szerződés 1. pontja szerint jelzálogjogot engedett, amely jogot az elszámolást követően haladéktalanul töröltet. A szerződés 5. pontja szerint az üzletet per, teher és igénymentesen adja el.
Az illetékhivatal fizetési meghagyásaiban a felperest az adásvételi szerződésekben rögzített vételár alapulvételével 5 286 000 és 3 453 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte.
Az alperes a 2003. június 2. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatok helybenhagyta. Megállapította, hogy a szerződő felek már az előszerződést megelőző megállapodásban rögzítették, hogy a B. Kft. saját beruházásában épületegyüttest épít - meghatározták az üzlethelyiségek eladási árát -, amelyből a felperes üzlethelyiségeket kíván vásárolni. Ezt rögzítették később az előszerződésben és az adásvételi szerződésben is. A vételár részletekben való teljesítése, előfinanszírozása még nem jelentette a vállalkozási szerződés létrejöttét. A kérdéses jogügyleteknek nem csak az elnevezése volt adásvételi szerződés, hanem tartalmuk szerint is annak minősültek, mert a vállalkozási szerződésre utaló elemek nem valósultak meg. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 18. §-ának (1) bekezdése értelmében az ingatlannak viaszteher mellett történő megszerzésekor visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. Nem volt megalapozott ezért a felperes érvelése, hogy a perbeli esetben nem adásvétel, hanem olyan adásvétellel vegyes vállalkozási szerződés jött létre, amelynek alapján a felépítmény után nem, hanem csak a megszerzett telekhányad után kell vagyonszerzési illetéket fizetni.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatait megváltoztatva a felperest terhelő visszterhes vagyonátruházási illetéket a 950 000 Ft-os telekérték után 95 000 Ft-ban, az 1 530 000 Ft telekérték után 153 000 Ft-ban állapította meg. Az elsőfokú bíróság a megállapodások, az előszerződések, adásvételi szerződések tartalmának elemzése, a csatolt okiratok és meghallgatott tanúk vallomása egybevetésével megállapította, hogy a B. Kft. csak a szerződésekben meghatározott telekhányadot értékesítette adásvétellel, az üzletek felépítése már a felperes előfinanszírozásában történt, így az üzletek felépítésére a felek vállalkozási szerződést kötöttek. Az adásvétellel vegyes vállalkozási szerződés esetén az illetékfizetési kötelezettség a vállalkozási szerződés alapján nem áll fenn. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése alapján az alperes jogosult volt a szerződéseket valódi tartalmuk szerint minősíteni, de ennek során téves következtetésre jutott. A bíróság ezért a szerződésekben írt telekértéket elfogadva az Itv. 19. §-ának (1) bekezdése szerinti mértékben állapította meg a visszterhes vagyonátruházási illetéket az alperes határozatának a Pp. 339. §-a (2) bekezdése g) pontja szerinti megváltoztatásával.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak megváltoztatása mellett a kereset elutasítását kérte. Álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság az Art. 1. §-ának (7) bekezdésében foglaltakkal ellentétesen minősítette a szerződéseket. Utalt a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében EBH 2000/274. és 2001/590. számú közzétett elvi határozataira. Kifejtette, hogy egyre nagyobb számban keletkeznek olyan szerződések, amelyben a beruházók (vállalkozók) a beruházásba bevonják a velük szerződő felek (vevők) pénzeszközeit a felvett hitelek mellé; egyidejűleg a kivitelezésben és műszaki tartalomban lehetőséget biztosítanak az egyéni elképzelések megvalósulásának, ez azonban nem valósítja meg a vállalkozási szerződés létrejöttét.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján előzetesen megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a Pp. 270. § (2) bekezdése b) pontja ba) alpontjában foglaltaknak, mert a bírósági eljárás során elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául szolgáló szerződés minősítése és értelmezése, az Art. 1. §-ának (7) bekezdésében írtak alkalmazása.
A felperes a felülvizsgálati eljárásban előterjesztett ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a B. Kft. és a felperes között adásvételi szerződés, vagy pedig adásvétellel vegyes olyan vállalkozási szerződés jött létre, amely alapján a felperes csak a megszerzett telekhányad után köteles visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni.
A Ptk. 200. §-a (1) bekezdésének értelmében a szerződés tartalmát a felek maguk állapítják meg, amelytől egyező akarattal eltérhetnek, ha az eltérést a jogszabály nem tiltja. A paragrafus lényegében a szerződési szabadságot és a szerződési típusszabadságot határozta meg. A felek a törvényben meghatározott szerződéstípustól eltérhetnek, szerződéseiket vegyíthetik egymással és így egy szerződés több szerződéstípus elemeit is tartalmazhatja. Általános jogelv, hogy a vegyes szerződések minősítésénél az a szerződés az irányadó, amelyek elemei az adott jogviszonyokra leginkább jellemzőek.
A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott általános jogelv az is, hogy a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset összes körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett EBH 2001/590. sz. elvi határozatában rögzítette, hogy a szerződés valódi tartalmát az Art. 1. §-ának (7) bekezdése és 6. §-ának (1) bekezdése d) pontja alapján vizsgálni lehet az ingatlan- vagyonátruházási illetékek megállapításakor, másrészt az EBH 2000/274. sz. határozatában kifejtette azt, hogy a vegyes szerződés esetében a szerződés minősítésénél az a szerződési elem irányadó, amely a jogviszonyra leginkább jellemző.
Az alperes helyesen utalt az ismertetett elvi határozatokban foglaltakra. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint jelen esetben az alperes valójában a szerződések Art. 1. §-ának (7) bekezdése szerinti értelmezését nem is végezte el, mert a szerződő felek által megkötött szerződések tartalmukban és elnevezésükben is adásvételi szerződések, amelyek alapján a felperes üzlethelyiségek tulajdonjogát szerezte meg. Ezért az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott ítéletében arra, hogy az alperes az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alapján a szerződéseket tévesen értelmezte és ennek alapján téves jogkövetkeztetésekre jutott.
A Ptk. 375. §-ában szabályozott adásvételi szerződés lényeges elemei a feleknek, a szerződés tárgyának, a vételárnak meghatározása és a dolog tulajdonjoga átruházásának kinyilvánítása. Az adásvételi szerződés tárgya lehet bármely meglévő dolog, de lehet olyan jövőben létrehozandó dolog is, amelyet az eladó állít elő, és amelynek vételárát részletekben, illetőleg előlegként fizetik meg.
A Ptk. 389. §-ában meghatározott vállalkozási szerződés, és a 402. §-ban meghatározott építési szerződésben a vállalkozó valamely munkával elérhető eredmény létrehozására vállal kötelezettséget. Az adásvételi, illetve vállalkozási jelleghez kapcsolódnak a felek jogai és kötelezettségei.
A perbeli esetben a felek a vételár - előszerződés szerinti ütemezésének megfelelő - előleg formájában való fizetésében állapodtak meg. Ez a megállapodás azonban nem tekinthető a vállalkozási díj megfizetésére irányuló megállapodásnak, mert a Ptk. 280. § (1) bekezdés a) pontjában írt egyidejű teljesítés diszpozitív szabály, és nincs akadálya annak, hogy valamelyik fél szolgáltatásaival a másik fél szolgáltatását megelőzze és akár részletekben is teljesítse. Az előszerződésben és az adásvételi szerződésben meghatározott vételár, annak jellege és kifizetése a vállalkozási szerződési jelleget nem alapozza meg.
A perbeli esetben a felek előzetes megállapodásukban, előszerződéseikben és az adásvételi szerződésekben, a B. Kft. által felépítendő üzletek megvásárlásában és előre részletekben fizetendő vételár teljesítésében állapodtak meg, nem pedig vállalkozási szerződést kötöttek. A szerződésekben a vállalkozási szerződés megállapításához szükséges tartalmi elemek sem valósultak meg, így nem teljesültek a Ptk. 392. §-ában, a 394. §-ában, a 402. §-ában, a 403. § (1) és (3) bekezdésében foglaltak, valamint a 404. és 405. §-okban írtak.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította azt is, hogy a perbeli esetben a B. Kft. munkavégzésének folyamata a felek szerződése keretein kívül maradt, erre szerződési akaratuk nem terjedt ki.
A 2003. február 1-jén létrejött adásvételi szerződés 1. pontjában írt előfinanszírozás az előszerződés 4. pontjában részletezett vételár megfizetését jelenti, a szerződés 2., 3., 4., 5. és 6. pontjában foglaltak egyértelműen az adásvételi szerződés ismérveinek felelnek meg, annak létrejöttét támasztják alá. Az adásvételi szerződés, vállalkozási szerződésre utaló elemeket nem tartalmaz, az előszerződés 6. pontjában írtak tartalmaznak ugyan vállalkozási szerződésre utaló kikötéseket, de ezek az adásvétel jellegén nem változtattak, és nem a szerződés döntően jellemző tartalmát alkotják.
Helytállóan utalt az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a gazdasági életben hasonló ügyek sokasága van folyamatban és keletkezett olyan nagy beruházások kapcsán, amelyben a beruházók a beruházásba bevonják a velük szerződést kötő felek, vevők pénzeszközeit az általuk felvett bankhitelek mellé, egyidejűleg a kivitelezésben, műszaki tartalomban lehetőséget biztosítanak az egyéni elképzelések megvalósítására. Ez önmagában nem valósítja meg a szerződés vállalkozási szerződéssé minősítését, ehhez felek egybehangzó, egyöntetű akarata szükséges, amely a szerződésből ki kell tűnjön.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes határozatának jogszabálysértését nem állapította meg, ezért a téves jogértelmezésen alapuló jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.034/2004.)

Adásvétellel vegyes vállalkozási szerződés esetén az illetékfizetési kötelezettség a vállalkozási szerződés alapján nem áll fenn. [1990. évi XCIII. tv. 18. § (1) bek.]

A felperes és az M. Kft. között 1993. június 28-án létrejött előszerződés értelmében a felek megállapodtak abban, hogy a kft. a 1418. sz. tulajdoni lapon felvett 1188 hrsz.-ú ingatlanon üzletházat és lakásokat épít, mely üzlethelyiségből a felperesnek a tervrajzon cukrászda rendeltetésű üzlethelyiséget és az arra jutó közös tulajdoni hányadot eladja az épület elkészülte után 1995. január 30. napjáig.
Megállapodtak abban, hogy a felperes a szerződés aláírásával egyidejűleg 300 000 Ft-ot, továbbá 1993. augusztus 15-éig további 1 875 000 Ft-ot foglaló címén kifizet.
Az előszerződésben rögzítették, hogy a felperes milyen ütemezésben fizet további 6 525 000 Ft-ot öt részletben.
Az ingatlanon akkor még fennállt egy lebontásra ítélt épület, amelynek lebontása 1993. június 26-án kezdődött meg.
A felek 1994. júniusában módosították az előszerződést, miszerint a felperes 19 m2-rel növelt területű üzlethelyiséget vásárol meg 1 500 000 Ft-ért. Így a felperes összesen 10 200 000 Ft-ot fizetett meg a kft.-nek.
A cukrászda üzlethelyiség 1994. október 1-jén került átadásra.
A felek ezt követően 1995. március 20-án adásvételi szerződést kötöttek, mely szerint az M. Kft. eladja a m.-i 10644 számú tulajdoni lapon 973/2/A/12 hrsz. alatt jegyzett J. D. u. 2. szám alatti 710 m2 területű, 11 lakást és 6 üzlethelyiséget tartalmazó felépítménnyel beépített ingatlanból a cukrászda megjelölésű 134,20 m2-es üzlethelyiséget, valamint az üzlethelyiség alapterületére arányosan jutó közös tulajdoni hányadot. A nem lakás céljára szolgáló helyiség és a hozzá kapcsolódó közös tulajdoni hányad vételárát 9 393 008 Ft-ban állapították meg, mely összegből a telek ellenértéke 726 100 Ft.
A földhivatal 1996. február 16-án a felperes tulajdonjogát az üzlethelyiségre adásvétel címén jegyezte be.
A Polgármesteri Hivatal Megyei illetékirodája határozatával a felperest 818 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte, figyelemmel arra, hogy az ingatlan forgalmi értékét 10 200 000 Ft-ban állapította meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1996. szeptember 30-án kelt határozatával a felperes fellebbezését elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy nem adásvételi szerződést, hanem vállalkozási szerződést kötött az M. Kft.-vel, ezért illetékfizetési kötelezettség csak a telek után áll fenn.
Az alperes határozatának indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint a felek adásvételi szerződést kötöttek, mert mindegyik szerződésben "eladó" és "vevő", valamint "vételár" megfogalmazás szerepel, valamint a felperes által mellékelt fizetési bizonylatok is vételárelőleg megfizetésről szólnak.
Továbbá a földhivatal is adásvétel címén jegyezte be a felperes tulajdonjogát az üzlethelyiségre.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, valamint annak megállapítását kérte, hogy az illeték kiszabásának alapja az ingatlan 1993. június 28-án fennálló forgalmi értéke, azaz 2 040 000 Ft. Erre tekintettel kérte az illetékkötelezettség 163 200 Ft-ban való megállapítását, valamint az alperes perköltségben való marasztalását.
Álláspontja szerint a szerződő felek között a perbeli ingatlan eszmei hányadára adásvételi szerződés, míg a felépítményre (cukrászda és a hozzá tartozó közös tulajdoni rész) vállalkozói szerződés jött létre.
Véleménye szerint az M. Kft. csak azt tudta eladni, amivel a szerződéskötéskor rendelkezett, ez pedig a telek és a vele alkotórészi kapcsolatban lévő 15-20%-os készültségi fokban lévő felépítmény volt.
A vállalkozási szerződés a kft. által elkezdett építkezés befejezésére vonatkozott, melynek anyagi fedezetét a felperes ütemezett befizetései nyújtották.
Mindezekre figyelemmel az alperes eljárása az Itv. 18. § (1) bekezdésébe ütközik, mert az egész ingatlan forgalmi értéke, azaz 10 200 000 Ft után szabta ki az illetéket.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben való marasztalására irányult. Álláspontja szerint a felperes indokai tévesek, azok illetékfizetési kötelezettség kijátszására irányulnak.
Figyelemmel arra, hogy a felperes tulajdonjogát a földhivatal az adásvételi szerződés alapján bejegyezte, és azt a felperes jogorvoslattal nem támadta meg, az alperes a földhivatal jogerős bejegyző határozata alapján az illetéket kiszabta. Megítélése szerint a felek megállapodása a vállalkozás egyetlen elemét sem tartalmazta.
A bíróság az alperesnek 1996. szeptember 30. napján kelt határozatát megváltoztatta és a felperes illetékfizetési kötelezettségét 163 000 Ft-ban állapította meg.
A Ptk. 200. § (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződés minősítésénél nem abból kell kiindulni, hogy azt a felek minek nevezték, hanem annak tartalma alapján kell eldönteni, milyen szerződésre vonatkozó szabályok az irányadók.
A felek és az M. Kft. által kötött előszerződésből, annak módosításából és az adásvételi szerződésből megállapítható, hogy a szerződő felek adásvétellel vegyes vállalkozási szerződést kötöttek.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes a perbeli ingatlanon csupán telekhányadot vásárolt. Ezt támasztja alá az építési napló, mely szerint az ingatlanon 1993. június 26-án még a korábban lebontásra ítélt épület állt.
A szerződő felek egyező előadása szerint az üzlethelyiség felépítésének finanszírozását a felperes valósította meg, amit a becsatolt készpénzfizetési számlák igazolnak.
Az illetékekről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 18. § (1) bekezdése értelmében az ingatlannak viaszteher mellett történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik.
Erre figyelemmel a vállalkozási szerződés alapján illetékfizetési kötelezettség a felperest nem terheli, csak az átruházott ingatlan forgalmi értéke után kell megfizetnie a vagyonátruházási illetéket.
A Pp. 215. § (1) bekezdése szerint a bíróság döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen.
A fenti jogszabályhelyt alkalmazta a bíróság, amikor a kereseti kérelemnek megfelelően állapította meg az illetékfizetési kötelezettség mértékét.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a tényállást helyesen állapította meg, abból helyes jogi következtetést is vont le, ítéleti döntése érdemben helyes, ezért azt a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (2) és a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira figyelemmel helybenhagyta. (Baranya Megyei Bíróság 3. Pf. 20.833/1998.)

Osztalék címén megszerzett ingatlan visszterhes vagyonátruházási illeték fizetési kötelezettség alá esik. (1990. évi XCIII. tv. 18. §)

A M. V. T. Rt. a 2005. május 1-jén kötött szerződés szerint a tulajdonában álló 5755/4 hrsz.-ú, az ingatlan-nyilvántartás szerint saját használati út megnevezésű ingatlant a felperesnek mint részvényesének osztalék címén nem pénzbeli vagyoni értékű juttatásként adta a tulajdonába 1 443 060 forint nettó könyv szerinti értéken.
A megyei illetékhivatal 2005. szeptember 6-án kelt fizetési meghagyásával a felperes terhére 10%-os illetékkulcs alkalmazásával az elfogadott forgalmi érték után 144 310 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket és 3000 forint eljárási illetéket szabott ki.
A fizetési meghagyás ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, vitatva illetékfizetési kötelezettségét. Az alperes a 2005. október 7-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Álláspontja szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 19. § (1) bekezdése szerinti mértékben illetékfizetési kötelezettség terheli a felperest, mert vagyonszerzésnek minősül a juttatás címén szerzett ingatlan is az Itv. 18. § (1)-(2) bekezdései alapján.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata és az illeték törlése iránt. Álláspontja szerint az Itv. hatálya alá nem tartozik az osztalék címén szerzett vagyon, akár készpénzben, akár természetben adják azt ki. A kettős adóztatás tilalmába ütközik az illetékfizetési kötelezettség előírása, mert az osztalék után osztalékadót is fizetnie kellett.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint az Itv. 1. §-a és 18. § (1) bekezdése értelmében illetékfizetési kötelezettség alá esik az ingatlannak öröklés és ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése is. Az Itv. 1. §-ában átfogóan meghatározott törvényi hatály alá az ingatlannak ilyen módon történő megszerzése is beletartozik. A 2005. május 1-jén kötött szerződésben az osztalékot fizető az ingatlan tulajdonjogának átruházója, a felperes a tulajdonjog megszerzője. A tulajdonjog átruházójának alapító okirata szerint az osztalék fizethető volt természetben egy ingatlan tulajdonjogának átruházása útján is, ezért az illetékfizetési kötelezettség jogszerűen került előírásra. Mivel az illeték nem adó, ezért a felperes nem hivatkozhatott eredményesen a kettős adóztatásra.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet és az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, a kiszabott illeték törlését. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 1. §-át, 18. § (1) bekezdését. Az elsőfokú bíróság ezeket a rendelkezéseket tévesen értelmezte. Az osztalék természetben történő kiadása esetén nincs visszteher, az osztalék egy speciális jövedelmi forma, így ezt a vagyonszerzést nem lehet visszteher ellenében történő vagyonátruházásnak - vagyonszerzésnek - tekinteni. Az osztalék címén történő vagyonszerzés nem esik az Itv. hatálya alá, mert az Itv. 18. § (1) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy minden olyan tulajdonátruházás, amely nem öröklés vagy ajándékozás, az az 1. §-ban rögzített visszterhes vagyonátruházásnak tekintendő. A perbeli esetben nem történt sem öröklés, sem ajándékozás, és nem volt visszterhes vagyonátruházás sem. A döntés a kettős adóztatás tilalmát is sérti, ha az osztalék után adót és illetéket is kell fizetni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az Itv. 18. § (1) bekezdése szerint ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik.
Ez utóbbi esetkör a visszteher mellett és az ún. ingyenes - az ajándékozás vagy az öröklés - útján történő vagyonszerzésen túl az egyéb vagyonszerzési eseteket foglalja magában. Az Itv. 7-26. §-ához fűzött törvényi indokolás ebbe az esetkörbe sorolja pl. az elbirtoklás útján történő vagyonszerzést. A felperes állításával ellentétben az Itv. 18. § (1) bekezdése visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettséget ír elő a nem nevesített - egyéb módon történő ingatlanszerzés esetére is, így a felperes vagyonszerzése a visszteher hiánya ellenére a hivatkozott jogszabályhely helyes értelmezése szerint illetékköteles.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, a bíróság jogszerűen utasította el a felperes keresetét és állapította meg az alperesi határozat törvényességét, a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg. Az illetékfizetési kötelezettség előírása nem ütközik a kettős adóztatás tilalmába sem, az illetékre és az osztalékadóra külön-külön jogszabályi rendelkezések vonatkoznak.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiek alapján a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.213/2006.)

Az illeték tárgyának ismerete nélkül illetékkiszabás kérdésében dönteni nem lehetséges - Ugyanazon szerződéssel szerzett jogot nem lehet eltérően értékelni az illetékkiszabás és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés során.(1990. évi XCIII. tv. 18. §; 1997. évi CXLI. tv. 11. §, 12. §)

A felperes a 2003. január 17. napján megkötött ingatlan adásvételi szerződés szerint a b.-i kerületi ingatlan-nyilvántartásban jegyzett, B., IV. emelet 4. szám alatt található társasházi öröklakást 45/1308 tulajdoni hányaddal együtt 15 995 300 Ft vételár ellenében, továbbá az épület pinceszintjén található, a társasház alapító okiratának mellékletét képező alaprajzon P1 számmal jelölt, a társasház közös tulajdonában maradó, 298,90 m2 alapterületű gépkocsitároló helyiségben a G07 számmal jelölt, 12,36 m2 alapterületű helyiségrész kizárólagos használati jogát 2 700 000 Ft (2 160 000 Ft + 540 000 Ft áfa) vételárért megvásárolta.
A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Illetékhivatal a 2004. január 13. napján kelt fizetési meghagyásával a lakásingatlan vételéhez kapcsolódóan 799 718 Ft illetéket állapított meg, amelyet a felperesnek a 30 000 000 Ft-nál nem nagyobb új lakás utáni kedvezmény miatt megfizetnie nem kell, a garázsingatlan szerzése után 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 270 000 Ft illetéket, és 3000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket szabott ki.
A felperes a garázsingatlanhoz kapcsolódó 273 000 Ft vagyonszerzési illeték törlése iránt az elsőfokú hatósághoz kérelmet terjesztett elő.
Az elsőfokú hatóság a 2004. november 30. napján kelt határozatával a kérelmet elutasította. Indokolásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. §-ának (1) bekezdés f) pontja, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Ptk.) a közös tulajdont szabályozó 139. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperesnek, mivel a teremgarázs 45/1308-ad részének a tulajdonjogát is megszerezte, és illetékmentesség csak lakásra adható, a garázs után az illetéket meg kell fizetni.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) a 2005. március 22. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az ügyben eldöntendő kérdés az volt, hogy az adózó a vagyonszerzési illetékkötelezettség alól mentesül-e, ha a garázs a társasház közös tulajdonába tartozó helyiség, továbbá a garázson megvásárolt használati jog, mint vagyonértékű jog bejegyeztetését az ingatlan-nyilvántartásba a vevő nem kérte.
Az alperes idézte az Itv. 1. §-át, 18. §-ának (1) bekezdését, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ának (7) bekezdését, a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdését, és megállapította, hogy a szerződés 7., illetve 8. pontjai elkülönítve tartalmazzák a lakásra és a garázsra eső telekhányad, valamint a felépítmények (helyiségek) vételárát, és a helyiségekre eső áfát, amelyek értelmében a felek szándéka garázs megvásárlására is irányult. Az alperes álláspontja szerint az a körülmény, hogy a társasházi alapító okirat szerint a garázs nem lesz önálló ingatlan-nyilvántartási egység, azaz nem kerül önálló albetétbe, nem befolyásolja az illetékkötelezettséget. A tulajdonközösség ugyanis nem a dolog (ingatlan), hanem a rajta fennálló tulajdonjog megosztottságát jelenti. A lakóépületen belüli teremgarázs az Itv. 102. §-ának (1) bekezdés f) pontjában meghatározott lakástulajdon definíciójába nem tartozik bele, tehát reá a lakáshoz kapcsolódó illetékmentesség nem vonatkozik, a felperes ezért az Itv. 19. §-ának (1) bekezdése szerinti általános mértékű illetéket köteles fizetni.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatásával kérelme teljesítését kérte. Előadta, hogy a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény (a továbbiakban: Th.tv.) 2. §-a alapján lakásával együtt a társasház 45/1308-ad arányú eszmei tulajdoni hányadrészét is megvásárolta. A gépkocsitároló a társasház közös tulajdonának a része, önálló ingatlannak nem minősült, ezért önállóan adásvétel tárgya sem lehetett. Egy tulajdonszerzés történt tehát, amely után csak egyszer lehet illetéket megállapítani, méghozzá az illetékkedvezményre figyelemmel 0 Ft összegben. Az adásvételi szerződés 8. pontjában foglaltaknak megfelelően a gépkocsitároló vonatkozásában nem tulajdonjogot, hanem használati jogot szerzett, amely nem a Ptk. 165. §-ában szabályozott használati jog, hanem a Th.tv. 17. §-a szerinti rendelkezési jogosultság. Az Itv. 18. §-ának (2) bekezdése, valamint 102. §-ának (1) bekezdés d) pontja alapján pedig e kizárólagos használati jog megszerzése esetén nincs helye illetékfizetésnek.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az első- és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alkalmazásával azt jogsértő módon állapította meg, hogy az adásvételi szerződésben a felek ügyleti szándéka ténylegesen a garázsrész tulajdonjogának az átruházására irányult, ugyanis a szerződés tárgya egyértelműen a gépkocsi-beállóhely kizárólagos használati jogának a megvásárlása volt. Miután az illetékfizetési kötelezettség az Itv. 1. §-a alapján vagyonszerzéshez és nem a használat módjához kapcsolódik, és a felek abban egyet értettek, hogy a felperes kizárólagos használati joga az Itv. 102. §-ának (1) bekezdésé d) pontjában definiált vagyoni értékű jogok körébe nem tartozik, következésképpen az illeték alapja nem a használati jog ellenértékéül megfizetett 2 700 000 Ft, hanem a gépkocsitároló egészének forgalmi értékéből az egyes tulajdonosok eszmei hányadrészének arányával számított értéke. Az új eljárásban a hatóságnak a társasház közös tulajdonában lévő gépkocsi-tárolóhely felperest megillető eszmei hányadrészének forgalmi értéke alapján kell az illetéket meghatároznia.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 215. §-át megsértve a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, ugyanis nem képezte a felek között vita tárgyát az, hogy a gépkocsi-beállóhely forgalmi értéke, így a visszterhes vagyonszerzési illeték alapja 2 700 000 Ft. A felperes ebben az értékben az eladóval megállapodott, ezt a hatóság elfogadta, az elsőfokú bíróság a garázs forgalmi értéke, mint illetékalap meghatározásakor kereseti kérelem hiányában döntött, mert az Itv. 69. és 70. §-át sértette a felek által nem vitatott forgalmi érték vizsgálatára az új eljárás elrendelése.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Itv. 18. §-ának (1) bekezdését, 19. §-ának (1) bekezdését, 26. §-ának (1) bekezdés f) pontját, 102. §-ának (1) bekezdés e)-f) pontjait, a Th.tv. 2. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 12. §-ának d) pontját, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áhtv.) 10. §-ának (3) bekezdését, továbbá a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését. A felperes lényegében fenntartotta és megismételte a kereseti kérelmében foglaltakat.
A peres felek az ellenérdekű fél felülvizsgálati kérelmének, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az Itv. 1. §-a alapján visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az Itv. az illeték tárgya cím alatt határozza meg, hogy minek a megszerzése illetékköteles, a 18. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik.
A felperes egyrészt egy társasházban lakástulajdont vásárolt. Nem képezte a per tárgyát annak illetékhivatali megállapítása, hogy lakástulajdonának a megszerzése az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés f) pontja alapján illetékmentes ügylet volt. A felperes lakástulajdona a Th.tv. 1. §-ának (1) bekezdése, illetve az adásvételi szerződés szerint társasházi külön tulajdonát képezi.
A Th.tv. 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a társasházban a tulajdonostársak külön tulajdona mellett, a külön tulajdonként meg nem határozott épületrész, épületberendezés, helyiség és lakás a tulajdonostársak közös tulajdonába kerül, tehát a felperes a társasházban 45/1308 arányban közös tulajdont is szerzett. A Th.tv. 2. §-ának (1) és (2) bekezdései szerint a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész a külön tulajdonba tartozó lakás (helyiség) alkotórészét képezi, azzal együtt önálló ingatlan, a közös tulajdonra vonatkozó, az egyes tulajdonostársakat megillető tulajdoni hányad és a lakásra (helyiségre) vonatkozó tulajdonjog egymástól függetlenül nem ruházható át és nem terhelhető meg. A Ptk. a tulajdonjog tárgya körében, a 95. §-ának (1) bekezdésében határozza meg az alkotórész fogalmát: a tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne.
Az Inytv. értelmében önálló ingatlan a földrészlet, és a 11. §-ának (4) bekezdés b) pontja alapján a földrészlettel együtt kell nyilvántartani társasháznál a tulajdonostársak közös tulajdonában álló épületrészeket és helyiségeket. Az Inytv. egyéb önálló ingatlanként szabályozza [12. § b) pont] a társasházban levő öröklakást, illetőleg külön tulajdonban álló, nem lakás céljára szolgáló helyiséget a közös tulajdonban levő részekből az öröklakás-tulajdonost megillető hányaddal együtt. A társasház nyilvántartására vonatkozó szabályokat a 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 52-54. §-ai tartalmazzák. Ahhoz, hogy kétséget kizáróan meg lehessen határozni a felperes külön tulajdonaként nyilvántartott öröklakását és a nem lakás céljára szolgáló helyiséget, továbbá a külön tulajdonához alkotórészként tartozó közös tulajdonrész nagyságát, szükségesek az ingatlan-nyilvántartási adatok. Az elsőfokú bíróság elmulasztotta beszerezni a társasház és a felperes lakásingatlana tulajdoni lapját.
Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felek a gépkocsitároló forgalmi értékét nem vitatták, a szerződésben meghatározott ellenérték (2 700 000 Ft) helyett, ezért az Itv. 70. §-a alapján nem lett volna helye az illetékalapot képező forgalmi érték megállapítására új eljárást előírni.
A felperes a lakástulajdona mellett, a társasház épületében megépített és kialakított gépkocsitárolóval kapcsolatosan is szerzett jogot. A szerződő felek az adásvételi szerződésben e jogot használati jognak nevesítették. Ahhoz, hogy kétséget kizáróan meg lehessen határozni, hogy a garázs a társasházban közös, avagy külön tulajdont képez, szükséges a teljes alapító okirat (az iratok között csak két oldalnyi alapító okiratrész található), és az ingatlan tulajdoni lapja. Az elsőfokú bíróság elmulasztotta beszerezni a társasház alapító okiratát.
A perben eldöntendő kérdésként merült fel, hogy a gépkocsitárolót illetően a felperes illetékköteles használati jogot avagy tulajdonjogot szerzett-e. A felperesnek a gépkocsitárolóval kapcsolatosan szerzett joga csak az adásvételi szerződés, a tulajdoni lapok és az alapító okirat összevetése alapján határozható meg. Az illetékalap ismeretében lehet csak a további kérdésekben (illetékkötelezettség, mentesség, illeték mértéke) dönteni.
A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében megalapozottan kifogásolta, hogy az elsőfokú ítélet indokolásának ötödik oldalán az 5-6. bekezdés ellentétes a 7. bekezdésben foglaltakkal. Az ítélet hivatkozott része előbb azt tartalmazza, hogy a felperes visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettséggel járó vagyonszerzéssel megszerezte a közös tulajdoni részek közül a garázs tulajdonjogát. Utóbb az indokolás azt állapítja meg, hogy a felek ügyleti szándéka a gépkocsi-beállóhely használati jogának ellenérték fejében történő átengedése és nem a gépkocsitároló tulajdonjogának az átruházása volt.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság olyan okirati bizonyítékok (tulajdoni lapok, alapító okirat) nélkül döntött, amelyek hiányában tényállása az ügy érdemi elbírálására kiható módon hiányos, beszerzésük pedig a felülvizsgálati eljárásban nem pótolható. A társasház alapító okiratából az iratok között lévő 2. és 3. oldalon a B/15. pontban szerepel az osztatlan közös tulajdonban maradó - szerződés szerinti - gépkocsitároló. A társasház külön és közös tulajdonban lévő részei, azok használatának módja a szerződés, és az alapító okirat e két lapja alapján nem határozhatóak meg. Az illeték tárgyának pontos ismerete nélkül pedig az illetékkiszabás kérdésében dönteni nem lehetséges. Ugyanazon szerződéssel szerzett jogot nem lehet eltérően értékelni az illetékkiszabás és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés során. Ezért szükséges a perbeli szerződéshez kapcsolódó ingatlan-nyilvántartási bejegyzést tanúsító tulajdoni lap beszerzése is.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróságnak az új eljárásában a kifejtettek értelmében kell a bizonyítási eljárást folytatnia, a szükséges tulajdoni lapokat, a teljes alapító okiratot be kell szereznie, amelyeket az adásvételi szerződéssel összevetve kell az illeték tárgyát pontosan meghatározni. Az illeték tárgya ismeretében lehetséges a Pp. 215. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a kereseti kérelemről, annak keretein belül, dönteni. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.210/2006.)

A lakástulajdon eladásából vásárolt haszonélvezeti jog létesítése esetében - azonos jog megszerzése hiányában - a kedvezményes illeték nem állapítható meg. (1990. évi XCIII. tv. 18. §, 21. §)

Az I. r. felperes a 2002. augusztus 15-én kelt és 2002. november 29-én módosított adásvételi szerződéssel megvásárolta az Á. u. 26. szám alatti ingatlan tulajdonjogát, a II. r. felperes ugyanezzel a szerződéssel az ingatlanon haszonélvezeti jogot szerzett. Az ingatlan vételárát a felperesek az I. r. felperes által - a 2002. április 18-én kelt adásvételi szerződéssel - eladott, Z. tér 1. szám alatti ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadáért kapott 12 500 000 Ft, valamint a II. r. felperes által - a 2003. január 9-én kelt adásvételi szerződéssel - eladott L. Gy. u. 3. III/22. szám alatti ingatlan 6 200 000 Ft-os eladási árából fizették meg. Az I. r. felperes által eladott ingatlant egyébként özv. B. M.-né haszonélvezeti joga terhelte.
Az illetékhivatal határozataival az I. r. felperes terhére 40 000 Ft vagyonátruházási illetéket állapított meg. A 2003. május 13-án kelt fizetési meghagyásában a II. r. felperest 314 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte. Ezt követően a II. r. felperes kérte az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (5) és (8) bekezdésében meghatározott kedvezményes illeték megállapítását. Az illetékhivatal a 2003. november 13-án kelt határozatával a kérelmet elutasította.
Az alperes a 2004. március 9-én kelt határozataival a felperesek fellebbezéseit elbírálva az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. A II. r. felperes fellebbezésével kapcsolatban kifejtette, hogy az Itv. 21. § (5) és (8) bekezdése szerinti kedvezmény a II. r. felperes vonatkozásában azért nem volt alkalmazható, mert a II. r. felperes lakástulajdonát adta el és haszonélvezeti jogot vásárolt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az I. r. felperes vonatkozásában az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az illetékhivatalt új eljárásra kötelezte. A felperesek, így a II. r. felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Az ítélet indokolása szerint az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat az illetékhivatalnak az I. r. felperes vonatkozásában alkalmaznia kell. A II. r. felperes keresete kapcsán pedig kifejtette, hogy az Itv. 21. § (8) bekezdése szerinti kedvezmény a felperes javára nem volt alkalmazható. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a felperes lakástulajdont adott el, és haszonélvezeti jogot vásárolt. Helytálló volt az alperesnek az a jogértelmezése, hogy a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyonértékű jogok visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső alapítására és megszüntetésére vonatkozó rendelkezés a lakástulajdonok egymás közötti cseréjére, valamint közvetett cseréjére vonatkozó szabályok alkalmazását csak azonos jogok esetében teszi lehetővé. Ez a rendelkezés kizárja a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog cseréjekor a kedvezmény igénybevételét.
A jogerős ítéletnek az I. r. felperes keresetének helyt adó rendelkezése ellen a felek felülvizsgálati kérelmet nem nyújtottak be, e vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet nem vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bekezdése].
A II. r. felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az alperes határozatának teljes egészében történő hatályon kívül helyezését és az illetékhivatal új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja az volt, hogy az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglalt illetékkedvezmény a felperest megilleti akkor is, hogy ha lakástulajdon értékesítéséből haszonélvezeti jogot vásárolt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya az ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyonértékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső más módon történő megszerzése. A lakástulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékére és alapjának számítására az Itv. 21. §-ában kedvezményes rendelkezéseket állapított meg. Az illetékalap meghatározásánál az Itv. 21. §-ának (5) bekezdése a lakástulajdon vásárlásánál biztosít kedvezményt azzal, hogy az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének különbözete. Az Itv. 21. §-ának (8) bekezdése szerint a lakástulajdonok egymás közötti cseréje, illetőleg az (5) bekezdésben említett adásvétele esetén ha az elcserélt, illetőleg eladott lakástulajdont haszonélvezet, használat joga terhelte és a tulajdonszerzéssel egyidejűleg ugyanennek a jogosultnak a javára a tulajdonos a korábbival azonos jogot alapít, a jog szerzője a forgalmi értékek különbözete alapján számított vagyonértékű jog értéke, a tulajdonos pedig e jog számított értékével csökkentett értékkülönbözet után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Ebből következően a kedvezményes illetékalap csak azonos jogszerzés esetén állapítható meg. A perbeli esetben ez az azonos jogszerzés nem valósult meg, mert a felperes 1/2-ed tulajdoni hányadának eladásából eredő vételáron szerzett haszonélvezeti jogot.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság keresetet részben elutasító ítélete nem volt jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.018/2005. sz.)

Az illeték általános mértéke

Itv. 19. § (1) A visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke - ha a törvény másként nem rendelkezik - a megszerzett vagyon terhekkel nem csökkentett forgalmi értéke után 10%.

(2) Ingatlanok tulajdonjogának cseréje esetén az illeték alapja - a 21. §-ban foglaltak kivételével - a cserével megszerzett ingatlan forgalmi értéke.

(3) Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése esetén az illeték alapja a működtetési jognak - terhekkel nem csökkentett - értéke, az illeték mértéke pedig az illetékalap 10%-a.

(4) Tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzés esetén az illeték alapja a megszerzett vagyon forgalmi értéke.

Az Itv. 19. § (1) bekezdése értelmében a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke a megszerzett vagyon terhekkel nem csökkentett forgalmi értéke után 10%, ha a törvény másként nem rendelkezik. Az illetékhatóság gyakorlatában a visszterhes vagyonátruházás esetén a megszerzett vagyon forgalmi értékének megállapításánál nincs jelentősége annak, hogy a kölcsönösen megállapított vételár az áfát is tartalmazza-e. A visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó szabályok tehát a megszerzett vagyon forgalmi értékét minősítik az illeték alapjának. Forgalmi értékként az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontjának figyelembevételével meghatározott értéket kell figyelembe venni. Tekintettel arra, hogy a vagyonátruházási illeték alapjául a forgalmi érték szolgál, nincs jelentősége annak, hogy a vagyontárgy megszerzője készpénzt, vagy egyéb szolgáltatást nyújt a vagyontárgy fejében.
A Köztársasági Megbízott Hivatala Győr 2897/1992. számú határozata értelmében nem befolyásolja a forgalmi értéket az sem, hogy a vételár egy részének visszaigénylésére az adójogszabályok lehetőséget adnak-e vagy sem. Az adott ügyben a fél kettős adóztatásra hivatkozott, azonban az illetékhatóság álláspontja szerint ez a vélekedés nem fogadható el, hiszen az illetékkiszabás nem adóztatási forma és az illeték nem minősül adónak. A magam részéről ezt az érvelést vitatom, hiszen az adózás rendjéről szóló törvény értelmében az illeték is adónak minősül.
Több ítélet foglalkozott a tanyaingatlan visszterhes megszerzésének esetén irányadó illeték mértékével. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. Pf. 20.062/1992. számú ítélete arra utal, hogy a földtörvény rendelkezése szerint, ha a tanyaépülethez termőföld is tartozik, a tanyára a termőföldre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Az ítélet indokolása értelmében a tanyához rendszerint kisebb vagy nagyobb földterület tartozik és szükség esetén vizsgálni kell, hogy az adott terület mezőgazdasági művelés célját szolgáló földterületnek minősül-e vagy sem. A hatályon kívül helyezést elrendelő döntés szerint az újabb eljárásban nem mellőzhető annak tisztázása, hogy a felperesek által vásárolt tanyára, a termőföldre, vagy a használat jellege folytán a lakásra, lakóházra vonatkozó rendelkezéseket kell-e alkalmazni, továbbá ez utóbbi esetben annak megállapítása is feladat, hogy az ingatlanhoz tartoznak-e a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiségek, és ha igen, ezek a forgalmi értékből milyen arányt (összeget) képviselnek. Feltehetőleg a döntést követően az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontban a lakástulajdon fogalma kiegészül a tanyaként nyilvántartott földrészleten álló lakóház és kivett területtel.

Bírói gyakorlat

Amennyiben valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát, szerzés hiányában illetékfizetési, illetve illetékelőleg fizetési kötelezettsége nem keletkezik. (1990. évi XCIII. tv. 18. §, 77/A. §)

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes mint vevő és a W. Kft. mint eladó 1998. november 30-án szerződést kötött egymással. A szerződés "A" részből, "B" részből valamint a Kiegészítő Megállapodásból áll. A kiegészítő megállapodás 1. pontjában a szerződő felek tudomásul vették, hogy közöttük az aláírás napján a C. C. ingatlan tulajdonrésze tekintetében adásvételi szerződés jött létre. Az "A" rész 24. pontja szerint az adásvételi szerződés teljes tartalmát az "A" rész és a Kiegészítő Megállapodás, továbbá a "B" rész és a kapcsolódó I., II., III., Mellékletek együttesen képezik. Az "A" rész 5. pontja alapján az üzlet tulajdonjoga akkor száll át a felperesre, ha tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik. A "B" rész 1.1. pontja szerint a szerződés tárgya az eladó által felépítendő C. C. Bevásárló Központban felépített 24,2 m2 alapterületű helyiség, melynek közigazgatási címe B., V. u. 1-3. Az 1.2. pont szerint a Bevásárló Központ társasházként fog működni.
Az adásvételi szerződést 1998. december 22-én nyújtották be a fővárosi kerületek földhivatalához.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1999. július 8-án hozott fizetési meghagyásban 30 829 100 Ft forgalmi érték alapján 10%-os vagyonátruházási illeték alkalmazása mellett 3 082 910 Ft vagyonátruházási illeték és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték, ezen belül ugyanilyen összegű illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes a 2000. július 20. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatát azzal indokolta, hogy a felek által megkötött adásvételi szerződés érvényes, ezért illetékfizetési kötelezettséget keletkeztet. A Ptk. 228. §-a nem alkalmazható, a felek a szerződés hatályát nem kötötték felfüggesztő feltételhez. Tulajdonjog bejegyzéséhez hozzájáruló nyilatkozat csak a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásának feltétele, a szerződés hatályosulását nem érinti. A vételár részletekben történő megfizetése ellenére visszterhes vagyonátruházás jött létre, az elállási jog kikötése a szerződésnek nem bontó feltétele, és nem eredményezi az illetékkötelezettség későbbi időpontban való keletkezését.
A felperes keresetében vagyonszerzési illetékre vonatkozóan az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatra is kiterjedően. Azzal érvelt, hogy az adásvételi szerződésből hiányzik egy lényeges érvényességi feltétel, amely az ingatlan pontos meghatározására vonatkozna. Felek nem végleges adásvételi szerződést, hanem előszerződést kötöttek. Az eladó csak akkor járul hozzá a tulajdonjog megszerzéséhez, ha a vételár teljes egészében kifizetésre kerül, és a társasház bejegyzésre kerül. Az elállási jog kikötése éppúgy akadálya a tulajdonjog szerzésének mint a tulajdonjog fenntartása.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
A per időtartama alatt a fővárosi kerületek földhivatala a 2001. február 26. napján hozott határozatában a felperes tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét, a rangsort biztosító széljegy törlése mellett, elutasította. A határozat jogerőre emelkedett. A döntés indokolása szerint "a benyújtott okirat téves 28224/8. hrsz.-t tartalmaz, mely társas üzletházra (W. E. C. C. Üzletközpont) vonatkozik, és az adásvételi szerződés pedig IB.073 üzletszámot jelöl meg". Az 1972. évi 31. sz. tvr. (továbbiakban: tvr.) 17. §-ának (1) bekezdése és a 27/1972. (XII. 31.) MÉM számú rendelet (továbbiakban: Vhr.) 88. § (1) bekezdése értelmében pedig az ingatlan-nyilvántartásba a változás nem jegyezhető be. Az okirat olyan alaki és tartalmi hiányosságban szenved, amely miatt nyilvánvalóan érvénytelen, és a bejegyzés alapjául szolgáló okirat hiányossága nem pótolható.
Az elsőfokú bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy a felek nem előszerződést, hanem adásvételi szerződést kötöttek. Ez a szerződés nem tartalmaz felfüggesztő, illetve bontó feltételt. A perben vitatott szerződés minősítésére önállóan jogosult volt a fővárosi kerületek földhivatala és az alperes is. Az alperes az 1991. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésének alkalmazásával megállapíthatta az adásvételi szerződés érvényességét, annak végleges vagy előszerződés jellegét, a közigazgatási szervek eltérő minősítéséhez eltérő joghatások fűződhetnek. Az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 3. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illeték kötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik. Az Itv. 91. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig az ingatlan tulajdonjogának a megszerzését tartalmazó szerződést a földhivatalhoz be kell jelenteni illetékkiszabásra. Az 1997. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Inytv.) 26. §-ának (2) bekezdése értelmében a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. Az Itv. és az Inytv. a szerződés benyújtásának kötelezettségét a szerződés megkötéséhez és nem a vevőt megillető tulajdonjog bejegyezhetőségének időpontjához köti. Az Itv. 18. § (1) és (2) bekezdése értelmében ingatlannak visszteher mellett történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Illetékelőlegre a vagyonszerzési illetékre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. A Ptk. 117. §-ának (3) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának megszerzését a törvény az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéshez köti, ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiányában illetékalapot eredményező szerzés nem következik be. A "szerzés" az Itv. 18. § (1) bekezdés szerinti illetékfizetési kötelezettség megállapításánál ténybeli követelmény, a 77/A. § (1) bekezdés szerinti illetékelőleg intézményénél a "szerzés" megdönthető vélelme jelenik meg. Az elsőfokú bíróság ítéletének 11-12. oldalán a 6. pontban azt rögzítette, hogy ha a Ptk. 117. § (3) bekezdése szerinti törvényi feltétel hiányában - mivel a földhivatal a benyújtott szerződést érvénytelennek minősítette és a bejegyzés iránti kérelmet elutasította - valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát, akkor szerzés hiányában illeték illetve illeték előlegfizetési kötelezettsége sem keletkezik, hiába tekinti érvényesnek a szerződést az illetékhivatal.
Az alperesnek határozatát a határozathozatalkor fennállott tényekre kell alapítania, és az adatokban utóbb bekövetkezett változások nem tehetik az alperes határozatát jogszabálysértővé. Az alperes azonban a határozatát arra a tényre illetve vélelemre alapította, hogy az ingatlan tulajdonjogának bejegyzésére irányuló közigazgatási eljárásba benyújtott szerződés alapján a felperes vagyont szerez. A fővárosi kerületek földhivatalának határozata szerint azonban az illetékkiszabási eljárást megindító bejelentés - a szerzés törlésének következtében - visszamenőleges hatállyal jogalap nélkülivé vált. Tulajdonjog bejegyzésének elutasítására nem a kérelem benyújtását követően bekövetkezett változások miatt került sor. A szerzésnek, azaz a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyezhetőségének akadálya a fővárosi kerületek földhivatalának értékelése szerint már az illetékkiszabásra való bejelentéskor is fennállt. A határozat meghozatalának időpontjában fennálló tények megléte független attól, hogy azokról az alperesnek tudomása van-e vagy sem. Illetékkiszabásra bejelentett okirat alapján a szerzés időpontjában fennálltak miatt nem került sor a szerzésre. Ennek következtében nemcsak az illetékkiszabás ténybeli követelménye, hanem az előleg vélelme is megdőlt, ezért az elsőfokú bíróság az alperes határozatát - annak megállapítása mellett, hogy az alperes jogosult volt a határozatának indokolása szerinti szerződésminősítésre - a szerzés hiánya miatt az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Új eljárás elrendelését mellőzte azzal az indokkal, hogy a fővárosi kerületek földhivatalának határozata miatt a benyújtott szerződés szerzésre alkalmatlan. Kötelezte az alperest 50 000 Ft perköltségnek megfizetésére, egyebekben úgy rendelkezett, hogy a feljegyzett kereseti illetéket az állam viseli.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Felülvizsgálati kérelmében kizárólag az elsőfokú ítélet 11-12. oldalán a 6. pontban rögzítetteket vitatta a Pp. 339. § (1) bekezdésében, és az Art. 86. § (1) bekezdésében foglaltakra alapítottan. Azzal érvelt, hogy a határozat hozatalát követően bekövetkezett tények, körülmények, változások döntését nem tehetik jogszabálysértővé. Másodlagos kérelmében a perköltségre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, perköltségre igényt tartott.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét a per főtárgya és illetékre vonatkozó rendelkezése tekintetében hatályában fenntartotta, perköltségre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és akként rendelkezett, hogy az elsőfokú eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet csak perköltségre vonatkozó részében találta alaposnak a következők miatt:
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdése]. Ennélfogva a felülvizsgálati eljárásra vonatkozóan irányadónak tekintette azt az elsőfokú ítéleti megállapítást, mely szerint ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiányában nem következett be illetékalapot eredményező szerzés [Ptk. 117. § (3) bekezdése]. Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya csak a megszerzett ingatlan lehet. A szerzés az Itv. 18. § (1) bekezdése esetében ténybeli feltételként, míg a 77/A. § (1) bekezdése szerinti törvényi hely tekintetében megdönthető vélelemként jelenik meg. A Legfelsőbb Bíróság több ítéletében is rámutatott arra, hogyha valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát szerzés hiányában illetékfizetési, illetve illetékelőleg fizetési kötelezettsége sem keletkezhet. Az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan mutatott rá arra, hogy a tulajdonjog bejegyzésének elutasítására nem a kérelem benyújtását követően bekövetkezett változások miatt került sor. Az ingatlanszerzésnek, a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyezhetőségének akadálya már az illetékkiszabásra való bejelentéskor is fennállt, ennélfogva - az alperes érvelésével ellentétben - a jogszabálysértést nem a közigazgatási határozatok meghozatalát követően bekövetkezett változás eredményezte. Az elsőfokú bíróság tehát jogszerűen döntött a perben felülvizsgálni kért határozatok hatályon kívül helyezéséről és a kereseti illetékről.
Az alperes az elsőfokú eljárásban pervesztes lett. Helytállóan hivatkozott azonban arra, hogy határozatának jogszabálysértő voltát az elsőfokú bíróság a fővárosi kerületek földhivatalának határozatába foglalt döntésre figyelemmel állapította meg. Olyan tény alapján, amelyről tudomása az alperesnek a közigazgatási eljárásban nem lehetett. Perköltségre vonatkozó döntés meghozatalánál az alperes javára kell értékelni azt is, hogy az elsőfokú ítélet az 1-5. pontokban nem a kereseti érvelést, hanem az alperes határozatba rögzített jogi álláspontját osztotta. A jogvitát eldöntő és az alperes határozatát jogalap nélkülivé tevő határozat a perben olyan szakban került becsatolásra, amikor az alperes a perből már nem tudott kilépni [Pp. 80. § (1) bekezdése, 337. § (2) bekezdése]. Ezért az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a perköltségre vonatkozó rendelkezését a Pp. 81. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hozza meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a per főtárgya és az illeték vonatkozásában hatályában fenntartotta, a perköltségre vonatkozó döntést pedig a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hozta meg. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.860/2001.)

Haszonélvezet, használat esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja

Itv. 20. § (1) A visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított haszonélvezet, használat esetében a tulajdonszerző a - 72. § szerint számított - haszonélvezet, használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket a haszonélvező, használó pedig a haszonélvezet, használat számított értéke után fizeti a szerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket.

(2) Ha az ingatlant az átruházását megelőzően már fennállott és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezettel, használattal terhelten idegenítik el, vagy az elidegenítés az átruházó haszonélvezetének vagy a használat jogának fenntartásával történik, ez esetben a haszonélvezet fennmaradása, illetve a használati jog megszerzése illetékmentes. A tulajdonszerző ilyenkor az (1) bekezdés szerint csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha az ingatlan tulajdonjogát annak haszonélvezője, használója szerzi meg.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett esetekben a tulajdonszerzőt és a haszonélvezet, használat jogának szerzőjét terhelő illeték alapját a 15. § (4) bekezdésében meghatározott módon kell megállapítani. Az így számított illetékalap után - ha a törvény másként nem rendelkezik - a 19. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű illetéket kell fizetni.

A vagyoni értékű jog ellenérték fejében történő megszerzésekor, valamint a jog megszűnésekor a vagyoni értékű jog Itv. 72. §-a alapján megállapított forgalmi értéke képezi az illeték alapját. A vagyoni értékű jogok értékének megállapítása tehát az Itv. 72. §-ában írt rendelkezések szerint történik. Nyilvánvaló, hogy a haszonélvezeti jogról történő lemondás a tulajdonos vonatkozásában minősül vagyongyarapodásnak.

Bírói gyakorlat

A visszterhes vagyonátruházási illeték megállapítása, ha az ingatlan haszonélvezője szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát. (1990. évi XCIII. tv. 20. §)

A felperes 2002. június 5. napján kelt adásvételi szerződéssel 6 500 000 forint vételárért megszerezte annak a lakóingatlannak a tulajdonjogát, melynek már évek óta haszonélvezője volt. A szerződés 6. pontja szerint a vevő kéri, hogy a megszerzett tulajdonjog értékét a haszonélvezeti jog értékével csökkentve állapítsa meg az illetékhivatal. Az elsőfokú illetékhivatal fizetési meghagyásával a 6 500 000 forint illetékalap után 232 000 forint illetékfizetési kötelezettséget állapított meg a felperes terhére. A felperes kérelemmel élt, hogy a vagyonszerzési illetéket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 20. § (2) bekezdése alapján - a haszonélvezeti jog értékével csökkentve - állapítsák meg 113 000 forintban.
A kérelmet az elsőfokú illetékhivatal határozatával elutasította azzal, hogy a szerződésben szereplő vételár már önmagában haszonélvezeti jog értékével csökkentett forgalmi érték. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, jogi álláspontja szerint a Ptk. 207. § (1) bekezdésére is figyelemmel a felek a vételárat a vevő javára fennálló haszonélvezet értékének előzetes beszámításával határozták meg.
A felperes keretében arra hivatkozott, hogy a vételár a terhekkel nem csökkentett forgalmi érték, amely magába foglalta a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog értékét is, így az Itv. 20. § (1)-(2) bekezdései és 72. § alkalmazásával 113 000 forint vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége keletkezett.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú szervet új eljárásra kötelezte. Az Itv. 20. §-ában használt "csökkentett forgalmi érték" vizsgálatánál megállapította, hogy az Itv. 20. § (1) és (2) bekezdését akkor is alkalmazni kell, ha az ingatlan tulajdonjogát annak haszonélvezője, használója szerezte meg.
Az alperes szerint a felek úgy határozták meg a vételárat, hogy az Itv. 72. §-ának alkalmazásával kiszámították a haszonélvezeti jog értékét, és ezt az összeget mint értékcsökkenő tényezőt levonták az ingatlan teljes forgalmi értékéből. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ez az alperesi gondolatmenet ellenkezik a polgári jog szabályaival. A Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés tartalmát szabadon állapítják meg. Az illetékhivatalnak nem volt alapos oka arra következtetni, hogy a felek az Itv. 72. §-ában leírt módszer szerint számították ki a használati értéket, és így állapították volna meg az ingatlan vételárát. Az adásvételi szerződésben meghatározott forgalmi értéket nem lehet azonosítani az Itv. 20. §-ában szereplő csökkentett forgalmi értékkel.
Mivel a teljes vételár az adásvételi szerződésből nem állapítható meg, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 26. §-ában foglaltak megfelelően kell az illetékhivatalnak bizonyítást lefolytatni e tárgykörben, vagy elfogadja az ügyfél nyilatkozatát, vagy az Itv. 70. § (1)-(3) bekezdése alapján hivatalból kell megállapítani a forgalmi értéket. Ezt követően lehet az Itv. 20. §-a és 72. §-a alapján a fizetendő illeték összegét meghatározni.
Az elsőfokú bíróság még utalt arra, hogy a közigazgatási határozatokban szereplő Itv. 68. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltaknak a perbeli esetre nincsen kihatásuk.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Továbbra is fenntartotta jogi álláspontját, hogy a kifizetett vételár már a haszonélvezeti jog értékével csökkentett forgalmi érték volt, így a haszonélvezeti jog értékének levonására nincs törvényi lehetőség.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, azzal, hogy a szerződésben nem csökkentett forgalmi értéket jelölték meg, az alperes pontatlanul idézi, és tévesen értelmezi az adásvételi szerződés 6. pontját.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 4. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 20. § (1) bekezdése alapján a visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított haszonélvezet, használat esetében a tulajdonszerző a - 72. § szerint számított - haszonélvezet, használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. A (2) bekezdés értelmében, ha az ingatlant az átruházását megelőzően már fennállott, és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezettel terhelten idegenítik el, a tulajdonszerző ilyenkor az (1) bekezdés szerint csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha az ingatlan tulajdonjogát annak haszonélvezője szerzi meg. A perbeli esetben a felperes mind az ingatlan haszonélvezője szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát, így az Itv. 20. § (1)-(3) bekezdései alapján őt is megillette az a jog, hogy a haszonélvezeti jog értékét, mint értékcsökkentő tényezőt levonják az ingatlan teljes forgalmi értékéből, és ennek alapján kerüljön megállapításra az illeték alapja.
Az adásvételi szerződésben a felek 6 500 000 forint vételárat jelöltek meg. A felperes szerint ebből le kell vonni a haszonélvezeti jog értékét, az alperesi álláspont szerint ez már a haszonélvezeti jog levonása figyelembevételével került megállapításra.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az illetékhivatalnak nem volt alapos oka arra következtetni, hogy a szerződő felek az ingatlan vételárát már az Itv. 72. §-ára figyelemmel, a haszonélvezeti jog értékével csökkenten állapították volna meg. Az első- és másodfokú közigazgatási szerv ezt a hipotézisét semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani.
Az adásvételi szerződés 6. pontjából pedig éppen ezzel ellentétes következtetésre lehet jutni, hiszen a vevő (felperes) az Itv. 20. § (2) bekezdésére hivatkozással a haszonélvezeti jog értékével csökkentve kérte az illeték megállapítását.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az alperes felülvizsgálati kérelmében belül felhozott jogi indokok alapján nem találta jogszabálysértőnek, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.39.214/2005.)

Egész lakástulajdon vásárlásával együtt alapított haszonélvezeti jog esetén az arányosítás szabályának alkalmazása. (1990. évi XCIII. tv. 20., 21., 23. §)

A felperes, mint haszonélvezeti vevő és gyermeke, H. I., mint állagvevő 2003. február 12-én kelt adásvételi szerződéssel új lakást vásárolt gépkocsi beállóval együtt. A vagyonszerzés után a Fővárosi Illetékhivatal a 2004. január 21-én kelt fizetési meghagyásával a felperes terhére a lakás után 333 600 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket, a garázs után 54 000 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket és 6000 forint eljárási illetéket szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2004. augusztus 30-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát megváltoztatta és a felperes által fizetendő illeték teljes összegét 281 600 forintban állapította meg. Az ítélet indokolása szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 21. § (1) bekezdése és 23. §-a értelmében haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan vásárlásakor arányosítás nem alkalmazható, mert az csak a lakás résztulajdonának vásárlása esetén alkalmazandó rendelkezés. Az Itv. 2004. január 1-jétől módosult 21. § (1) bekezdése alapján van mód arányosításra, azonban a perbeli, korábban megindult illetékügyben a később hatályba lépett, módosított rendelkezés nem alkalmazható. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes jogsértően járt el, amikor a haszonélvező és az állagvevő együttes vagyonszerzése esetére az arányosítás szabályát alkalmazta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 20. § (1) bekezdését, 21. § (1) bekezdését és 23. §-át. Az elsőfokú bíróság a vonatkozó rendelkezéseket tévesen értelmezte és tévesen állapította meg, hogy az arányosításnak csak 2004. január 1-jén bekövetkezett módosítás folytán van helye az ingatlan egészére vonatkozó tulajdonjog szerzésével egyidejűleg alapított haszonélvezet esetén. A törvénymódosítás indokolása egyértelművé teszi, hogy arányosításnak korábban is helye volt, csak a rendelkezés pontosítására került sor.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Kfv. 2. számú végzésével elrendelte abban a jogkérdésben, hogy ingatlan egészére vonatkozó tulajdonjog szerzésével egyidejűleg alapított haszonélvezet esetén arányosításnak helye van-e.
A Legfelsőbb Bíróság Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a felvetett jogkérdésben tévesen foglalt állást, ezért ítélete megsértette a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat és ellentétes a Legfelsőbb Bíróság - elvi határozatként is közzétett - következetes jogértelmezésével.
Az Itv. 20. § (1) bekezdése, 21. § (1) bekezdése, 23. § egybevetése alapján az állapítható meg, hogy az arányosításnak nemcsak a lakás résztulajdonának megszerzésével egyidejűleg alapított haszonélvezet esetén van helye arányosításnak, hanem akkor is, ha a lakásingatlan egészére vonatkozó tulajdonjog szerzésével egyidejűleg alapított haszonélvezetről van szó. Az Itv. 21. § (1) bekezdésében foglalt, négymillió forint értékhatárhoz kapcsolódó illetékkedvezmény egy lakásingatlanhoz kapcsolódik, így ha annak résztulajdonát szerzik meg haszonélvezet alapításával egyidejűleg, vagy az egész ingatlan tulajdonjogát haszonélvezet alapításával egyidejűleg, az illetékkedvezmény továbbra is csak az egész ingatlan vonatkozásában a négymillió forint összeghatárig vehető igénybe, amelyet arányosítással meg kell osztani az állagvevő és haszonélvezeti vevő között.
Az Itv. 23. §-a és az annak folytán alkalmazandó Itv. 21. § (1) bekezdése alapján tehát (rész)tulajdon, illetve az egyik vagyoni értékű tulajdonosi jogosítvány (használat) után kiszabandó visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke - mind a lakástulajdon, mind az ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog szerzése esetén - olyan mértékben terheli a vagyonszerző feleket, amilyen mértékben az egész tulajdonhoz illetve az egész tulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű joghoz vonatkoztatva terhelné együttesen a feleket. Az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy arányosításnak csak a 2004. január 1-jével hatályba lépett "módosító" rendelkezések alkalmazása esetén van helye a lakásingatlan egészére vonatkozó tulajdonjog szerzésével egyidejűleg alapított haszonélvezet esetén. A "módosító" rendelkezések a korábbi rendelkezések pontosítását célozták, jogszabályváltozásra nem került sor az alperes nem új rendelkezéseket alkalmazott, hanem az illetékkiszabásra bejelentéskor hatályos rendelkezéseket helyesen értelmezve törvényes és megalapozott határozatot hozott.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben foglalt jogszabályokat megsértette, a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.263/2005.)

Lakástulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke

Itv. 21. § (1) Lakástulajdon szerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja - ha e törvény másképp nem rendelkezik - a lakástulajdon forgalmi értéke. Az illeték mértéke - lakásonként - 4 millió forintig 2%, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 6%. Lakás résztulajdonának szerzése esetén a 4 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 6% illetéket kell fizetni.

(2) Ha a lakástulajdon szerzője a vásárláshoz lakásépítési kedvezményben részesül, ennek összegét - a (3)-(5) bekezdésben, valamint (8) bekezdésben említett esetek kivételével - a forgalmi értékből le kell vonni.

(3) Lakástulajdonok egymás közötti cseréje esetén az illeték alapja az elcserélt ingatlanok - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete.

(4) Kettőnél több lakás tulajdonjogának egymás közötti cseréje esetén az illeték alapja az elcserélt legnagyobb és legkisebb - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékű ingatlanok értékkülönbözete.

(5) Lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete. Ha a magánszemély vevő egy éven belül több lakástulajdont vásárol, illetve értékesít, akkor az illeték alapját képező értékkülönbözet megállapításánál minden egyes lakásvásárlással szemben a szerzést közvetlenül megelőző vagy követő - a fizetésre kötelezett számára kedvezőbb illetékalapot eredményező - egyetlen értékesítést lehet figyelembe venni. Amennyiben a magánszemély vevő a további lakásvásárlásaival szemben az előbbi feltételeknek megfelelő, további lakásértékesítést nem tud igazolni, e lakásszerzések illetékkötelezettsége az általános szabályok [21. § (1)-(2) bek.] szerint alakul. E bekezdés alkalmazásában nem minősül tehernek a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga.

(6) Ha az (5) bekezdés szerint megállapított értékkülönbözet nagyobb a vásárolt lakástulajdon forgalmi értékénél, az illeték alapja a vásárolt lakástulajdon forgalmi értéke.

(7) Az (5) bekezdésben említett adásvételnél a vevő az ott említett másik lakástulajdona eladását a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére alkalmas adásvételi szerződés másolatával vagy más megfelelő módon köteles igazolni. Ezzel egyidejűleg kell nyilatkoznia arról is, hogy a vásárláskor az (5) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelt.

(8) Lakástulajdonok egymás közötti cseréje, illetőleg az (5) bekezdésben említett adásvétele esetén, ha az elcserélt, illetőleg eladott lakástulajdont haszonélvezet, használat joga terhelte és a tulajdonszerzéssel egyidejűleg ugyanennek a jogosultnak a javára a tulajdonos a korábbival azonos jogot alapít, a jog szerzője a forgalmi értékek különbözete alapján számított vagyoni értékű jog értéke, a tulajdonos pedig e jog számított értékével csökkentett értékkülönbözet után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket.

(9) Ha a vagyonszerzőt a 27. § (1) bekezdése alapján terhelő illeték összege magasabb, mint amit az általa megszerzett lakás tulajdonjoga, illetve az ahhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga után az (1) bekezdés, illetve a 23. § szerint fizetnie kellene, akkor tőle csak ez az alacsonyabb összegű illeték követelhető.

Az Itv. 21. §-át több ízben módosította a jogalkotó. Különösen az 5. § értelmezése kapcsán keletkezett számos jogvita az illetékhatóság és a fél között a bíróság előtt. Fontos tudnivaló, hogy kizárólag a lakás céljára létesített és lakóház vagy lakás minősítéssel nyilvántartott ingatlan minősíthető illetékezés szempontjából lakástulajdonnak. Az egyéb helyiségek még akkor sem esnek ebbe a körbe, ha a lakóépülettel egybeépültek (pl. garázs, fészer stb.).
A bírói gyakorlat számos fontos részletkérdésben foglalt állást, így figyelemre méltó a Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.302/1994. számú ítélete, amely szerint a házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén a visszterhes vagyonátruházási illetéket meg kell fizetni, ha valamelyik fél javára értékkülönbözet mutatkozik. A döntés indokolása szerint az értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket kell megfizetni. Ha valamelyik fél csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállalt át és az átvállalt tartozás összege az értékkülönbözetet kiegyenlíti, illeték kiszabásának nincs helye. Ha azonban értékkülönbözet jelentkezik, a vagyonszerzési illeték kiszabása indokolt. A Heves Megyei Bíróság 2. Pf. 20.051/1992. számú ítélete arra utal, hogy a kettőnél több lakástulajdon egymás közötti cseréje esetén az illeték alapja a legnagyobb és a legkisebb értékű ingatlan értékkülönbözete; a csereszerződés helyett nem lehet a legkedvezőbb adásvételi szerződés szerinti illeték kiszabását igényelni.
A döntéseket szakmai körökben vitatják és a PM, valamint az illetékhatóságok gyakorlata eltérő volt. Tekintetbe kell venni azt is, hogy az Itv. 21. § (5) bekezdését módosították és 1999. január 1-jétől új szabály érvényes, amely 2003. január 1-jétől további pontosításra került.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33. 235/1993. számú ítélete értelmében a cserét pótló vétel illetékkedvezménye kizárólag a tulajdonost illeti meg. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.602/1994. számú ítélete rögzíti, hogy az eladott lakás árából határidőn belül vásárolt két ingatlan forgalmi értéke is beszámítható az illetékkedvezménybe. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.420/1993. számú ítélete szerint az illetékkedvezmény csere esetén is megilleti a felet.
A Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 25.602/1994. számú ítélete alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték összegét a fél által vásárolt több lakástulajdon forgalmi értékének beszámításával kell meghatározni.
Figyelemre méltó az a - később ismertetésre kerülő - ítélet, amely szerint az illetékfizetési kötelezettség megállapításakor az ingatlan megszerzésekor fennállott ingatlan-nyilvántartási adatokat kell figyelembe venni (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.354/1995.).
Az illetékhivatal gyakorlatában a cserét pótló vétel illetékkedvezményére csak a lakástulajdont értékesítő és vásárló tulajdonos tarthatott igényt. Ezt az álláspontot erősíti az Itv. 21. § (7) bekezdésében foglalt szabály, amely szerint a vevő a másik lakástulajdona eladását a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas adásvételi szerződés másolatával, vagy más megfelelő módon köteles igazolni. Ez az álláspont az Itv. 21. § (5) bekezdésének hatályos szövege alapján is helyesnek tűnik.

Bírói gyakorlat

A lakástulajdon eladásából vásárolt haszonélvezeti jog létesítése esetében azonos jogszerzés hiányában a kedvezményes illeték nem állapítható meg. (1990. évi XCIII. tv. 18., 21. §)

Az I. r. felperes a 2002. augusztus 15-én kelt és 2002. november 29-én módosított adásvételi szerződéssel megvásárolta az Sz., Á. u. 26. szám alatti ingatlan tulajdonjogát, a II. r. felperes ugyanezzel a szerződéssel az ingatlanon haszonélvezeti jogot szerzett. Az ingatlan vételárát a felperesek az I. r. felperes által - a 2002. április 18-én kelt adásvételi szerződéssel - eladott, B., Z. tér 1. szám alatti ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadáért kapott 12 500 000 Ft, valamint a II. r. felperes által - a 2003. január 9-én kelt adásvételi szerződéssel - eladott B., L. Gy. u. 3. III/22. szám alatti ingatlan 6 200 000 Ft-os eladási árából fizették meg. Az I. r. felperes által eladott ingatlant egyébként özv. B. Miklósné haszonélvezeti joga terhelte.
Az illetékhivatal határozataival az I. r. felperes terhére 340 000 Ft vagyonátruházási illetéket állapított meg. A 2003. május 13-án kelt fizetési meghagyásában a II. r. felperest 314 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte. Ezt követően a II. r. felperes kérte az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (5) és (8) bekezdésében meghatározott kedvezményes illeték megállapítását. Az illetékhivatal a 2003. november 13-án kelt határozatával a kérelmet elutasította.
Az alperes a 2004. március 9-én kelt határozataival a felperesek fellebbezéseit elbírálva az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. A II. r. felperes fellebbezésével kapcsolatban kifejtette, hogy az Itv. 21. § (5) és (8) bekezdése szerinti kedvezmény a II. r. felperes vonatkozásában azért nem volt alkalmazható, mert a II. r. felperes lakástulajdonát adta el és haszonélvezeti jogot vásárolt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az I. r. felperes vonatkozásában az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az illetékhivatalt új eljárásra kötelezte. A felperesek, így a II. r. felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Az ítélet indokolása szerint az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat az illetékhivatalnak az I. r. felperes vonatkozásában alkalmaznia kell. A II. r. felperes keresete kapcsán pedig kifejtette, hogy az Itv. 21. § (8) bekezdése szerinti kedvezmény a felperes javára nem volt alkalmazható. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a felperes lakástulajdont adott el, és haszonélvezeti jogot vásárolt. Helytálló volt az alperesnek az a jogértelmezése, hogy a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyonértékű jogok visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső alapítására és megszüntetésére vonatkozó rendelkezés a lakástulajdonok egymás közötti cseréjére, valamint közvetett cseréjére vonatkozó szabályok alkalmazását csak azonos jogok esetében teszi lehetővé. Ez a rendelkezés kizárja a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog cseréjekor a kedvezmény igénybevételét.
A jogerős ítéletnek az I. r. felperes keresetének helyt adó rendelkezése ellen a felek felülvizsgálati kérelmet nem nyújtottak be, e vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet nem vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bekezdése].
A II. r. felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az alperes határozatának teljes egészében történő hatályon kívül helyezését és az illetékhivatal új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja az volt, hogy az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglalt illetékkedvezmény a felperest megilleti akkor is, hogy ha lakástulajdon értékesítéséből haszonélvezeti jogot vásárolt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya az ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyonértékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső más módon történő megszerzése. A lakástulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékére és alapjának számítására az Itv. 21. §-ában kedvezményes rendelkezéseket állapított meg. Az illetékalap meghatározásánál az Itv. 21. §-ának (5) bekezdése a lakástulajdon vásárlásánál biztosít kedvezményt azzal, hogy az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének különbözete. Az Itv. 21. §-ának (8) bekezdése szerint a lakástulajdonok egymás közötti cseréje, illetőleg az (5) bekezdésben említett adásvétele esetén ha az elcserélt, illetőleg eladott lakástulajdont haszonélvezet, használat joga terhelte és a tulajdonszerzéssel egyidejűleg ugyanennek a jogosultnak a javára a tulajdonos a korábbival azonos jogot alapít, a jog szerzője a forgalmi értékek különbözete alapján számított vagyonértékű jog értéke, a tulajdonos pedig e jog számított értékével csökkentett értékkülönbözet után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Ebből következően a kedvezményes illetékalap csak azonos jogszerzés esetén állapítható meg. A perbeli esetben ez az azonos jogszerzés nem valósult meg, mert a felperes 1/2-ed tulajdoni hányadának eladásából eredő vételáron vásárolt haszonélvezeti jogot.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság keresetet részben elutasító ítélete nem volt jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.018/2005.)

Az Itv. alapján több lakástulajdon vásárlását a kedvezmény alkalmazása szempontjából nem lehet figyelembe venni. [1990. évi XCIII. tv. 21. § (5) bek.]

A felperes 1998. június 18-án eladta szülei haszonélvezeti jogával terhelt B., P. u. 6. szám alatti lakását 18 000 000 Ft vételárért.
1998. augusztus 27-én vásárolta a felperes a szülők haszonélvezeti jogával terhelten 9 900 000 Ft vételárért az N.-i 447. hrsz.-ú számú lakóházas ingatlant. Majd ezt követően 1998. november 2-án kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a felperes a B.-i 2305/A/16. hrsz.-ú lakásingatlant 3/4-ed tulajdoni hányadát 4 425 000 Ft-ért.
A megyei illetékhivatal a felperest, mint állagtulajdonost az 1998. augusztus 27-én kelt adásvételi szerződés után 5 670 000 Ft forgalmi érték után összesen 228 200 Ft vagyonszerzési és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási illeték előleg megfizetésére kötelezte. A haszonélvezők terhére pedig 97 800 Ft vagyonszerzési és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartás illetékelőleget írt elő.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2000. január 4-én kelt határozatával a fizetési meghagyásokat megváltoztatta, és a felperes fizetési kötelezettségét 182 200 Ft-ra, a haszonélvezeti jog jogosultjainak kötelezettségét 50 600 Ft-ra mérsékelte.
A felperes keresetében e határozat megváltoztatását kérte. Arra hivatkozott, hogy az illetékhatóság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (5) bekezdését figyelembe véve a felperes terhére nem a kedvezőbb illetéket szabta ki.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglaltakat. Rámutatott arra, hogy a felperes a tulajdonát képező 18 000 000 Ft eladási árából két ingatlan tulajdont szerzett. A jogszabály alapján az N.-i lakóházas ingatlan eredményezte a kedvezőbb illetékalapot. Ezért ezután kötelezte a lakóházas ingatlanokra előírt mérték szerint illetékfizetésre.
A megyei bíróság 8. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítélet megállapította, hogy a felperes által vásárolt lakástulajdonok, mint jogügyeletek önállóan tárgyai a visszterhes vagyonátruházási illetéknek.
Az Itv. 21. § (5) bekezdésben foglalt rendelkezés kedvezményt biztosít arra az esetre, ha a vevő egy éven belül több lakástulajdont vásárol illetőleg értékesít. Ebben az esetben a fizetésre kötelezett számára kedvezőbb illetékalapot eredményező egyetlen értékesítést lehet figyelembe venni. Az alperes a kedvezmény alkalmazásakor az eladott b.-i lakás, és az annak értékesítését közvetlen követő vásárlás folytán a lakóházas ingatlan forgalmi értékének összevetése alapján állapította meg a felperest terhelő visszterhes vagyonátruházási illetéket. A jogszabály szerint több lakástulajdon vásárlását egyidejűleg nem lehet figyelembe venni, csak egyetlen lakás eladást lehet egyetlen lakásvásárlással összehasonlítani. Az illetékhatóság a felperes számára kedvezőbb illetékalapot vette figyelembe.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Bírói felhívásra azt jelölte meg, hogy a jogerős ítélet sértette az Itv. 21. §-ában foglaltakat.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdés alapján jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölte meg, hogy milyen oknál fogva sértette meg a bíróság az idézett törvényi rendelkezést.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljáró megyei bíróság ítéletében helyesen értelmezte az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglaltakat. Helytállóan rendelkezett a felperest megillető illetékkedvezmény és ezáltal a fizetendő illeték mértékéről.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A (1) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.411/2001.)

A cserepótló vétel szabályai nem alkalmazhatóak, amennyiben a fél nem lakóingatlant vásárol. [1990. évi XCIII. tv. 21. § (5) bek.]

A felperes az 1996. május 2-án kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta az N., K. sétány 3-5. alatti házas ingatlant 10 millió forint vételárért. Ezt megelőzően az 1995. február 27-án kelt adásvételi szerződéssel a B., N. út 2. VI. em. 1. szám alatti öröklakását adta el 10 millió forintért.
Az illetékhivatal a felperes terhére a vásárolt ingatlan 10%-ának megfelelő, 1 millió forint vagyonátruházási illetéket és 2000 forint ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket állapított meg. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy a felperes által vásárolt ingatlan az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdésének f) pontja szerint lakóingatlannak nem minősül, az zártkerti külterületi ingatlan, amely területen lakóházra építési engedély nem volt kiadható. Miután a felperes nem lakóingatlant vásárolt meg, ezért a vagyonátruházási illeték mértékét az Itv. 19. § (1) bekezdése alapján kellett megállapítani és a 21. § (5) bekezdés szerinti cserepótló vétel szabályai nem voltak alkalmazhatók.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az ingatlan az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja szerint nem minősül lakástulajdonnak, így a vagyonátruházási illeték kiszabása a 19. § (1) bekezdés alapján jogszerű volt.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes az ítélet megváltoztatását és az alperes határozata keresetének megfelelő hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint lakásingatlant vásárolt meg, amely valóban külterületi ingatlan, azonban a felépítményt lakóháznak építették és ő annak is használja, másrészt a terület belterületté és lakóterületté nyilvánítása folyamatban van. A fellebbezési tárgyaláson hivatkozott arra is, hogy amennyiben az ingatlan nem minősül lakástulajdonnak, a termőföld vásárlására vonatkozó szabályok szerint az illeték mértéke a 10% helyett 2,5%.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az elsőfokú bíróság által beszerzett tulajdoni lap adatai alapján annyiban pontosítja, hogy az ingatlant "kert és gazdasági épület" megnevezéssel jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba. Az építésügyi hatóság közlése pedig az, hogy az ingatlanon hétvégi ház vagy gazdasági épület építésére adható építési engedély. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja szerint lakóingatlan a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban ekként nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel.
A perbeli ingatlan a felperes által sem vitatottan külterületi ingatlan. Tény, hogy a felperes házas ingatlant vásárolt, és az is, hogy az épületet lakóépületként használja, azonban az ingatlan az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja szerint az illetékfizetési kötelezettség keletkezésekor meglévő ingatlan-nyilvántartási állapotában lakástulajdonnak nem minősül az Itv. 102. § (1) bekezdésének f) pontja alapján. Miután az ingatlan nem lakóingatlan, nem volt jogszabálysértő a cserepótló kedvezmény elutasítása sem.
Nem volt megalapozott a felperesnek az Itv. 102. § (1) bekezdésének m) pontjára és 26. § (5) bekezdésére alapított előadása sem. A perbeli ingatlan bár külterületi "kert és gazdasági épület" megnevezésű, azonban nem kert céljára hasznosított külterületi földrészlet, ezért termőföldnek nem minősíthető. Az illetékkiszabás alapját képező adásvételi szerződés 4. pontjában foglaltakból ugyanis az állapítható meg, hogy az ingatlant a felperes az eladóhoz hasonlóan lakóingatlanként és nem termőföldként kívánja használni. Miután az ingatlan az ingatlan-nyilvántartás szerint nem lakásingatlan és a hasznosítás célja szerint nem is termőföld és az illetékkiszabásnál a tényleges lakóházkénti használat az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja szerint nem vehető figyelembe, annak megszerzése az Itv. 19. § (1) bekezdése szerinti mértékű illeték alá esik. A felperes a perben nem bizonyította, a peres és a közigazgatási iratok tartalma sem támasztotta alá azt, hogy az ingatlan belterületbe vonása folyamatban van és módosulhat az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés is. E körülménynek egyébként az 1996. május 2-án az adásvételi szerződés megkötésekor keletkezett illetékkötelezettség szempontjából az ügy elbírálására kiható jelentősége nincs.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 29.293/1999.)

A fél a másik lakástulajdona eladását az adásvételi szerződés másolata mellett "más megfelelő módon" is igazolhatja. (1990. évi XCIII. tv. 21. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesnek és házastársának, D. Ágnesnek a házasságát a bíróság a 2001. február 5. napján jogerőre emelkedett ítéletében felbontotta. A bontóper során a felek megállapodást csatoltak arra vonatkozóan, hogy ingóságaikat megosztották, illetve, hogy az S., Ó. u. 8. szám alatti ingatlan értékesítéséből 8 millió Ft-ot D. Ágnes, 8 millió Ft-ot pedig a felperes kap készhez azzal, hogy vállalja a még fennálló 2,5 millió Ft tartozás megfizetését. A megállapodásban rögzítésre került az is, hogy a ház értékesítéséből származó teljes vételárból D. Ágnes és a felperes lakást kíván vásárolni. A felperesnek és volt házastársának vagyonmegosztásra vonatkozó egyezségét a bíróság végzésében jóváhagyta. E szerint a felek egyezően nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy az utolsó közős lakóhelyüket képező ingatlant már értékesítették, a vételárat megosztották, így egymással szemben további követelésük nincs.
Az ingatlan-nyilvántartásban a s.-i 5144. hrsz. alatti, természetben S., Ó. u. 8. szám alatti lakóház tulajdonosaként 1/1-ed arányban D. Ágnes szerepelt. A 2000. szeptember 1-jén kelt adásvételi szerződés értelmében D. Ágnes a kizárólagos tulajdonát képező ingatlant 16 millió Ft vételárért értékesítette.
A 2000. október 10-én adásvételi szerződés értelmében a felperes megvásárolta az ingatlan 37/5274-ed tulajdoni hányadát 5 800 000 Ft vételárért.
Az illetékhivatal, a bejelentett forgalmi értéket elfogadva, a fizetési meghagyásában a felperest 180 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéknek a megfizetésére kötelezte. A felperes a fizetési meghagyás elleni fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a S., Ó. u. 8. szám alatti családi ház 12 évi házasság utáni, feleségével közös szerzeménye. Annak eladási árából, illetve a rá jutó részből vásárolta lakását. Csatolta az adásvételi szerződést és a bírósághoz benyújtott közös megegyezésen alapuló vagyonmegosztási okiratot. Kérte, hogy az illetékhivatal az általa vásárolt lakás tekintetében az illetékkiszabás alapjául a két ingatlan forgalmi értékének különbözetét vegye figyelembe. Az alperes a 2001. január 15. napján hozott határozatában a fellebbezést elutasította, a fizetési meghagyást helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 21. § (5) és (7) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes az Ó. u. 8. szám alatti ingatlan értékesítését igazolni nem tudta, mivel az általa csatolt adásvételi szerződésben eladóként és az ingatlan kizárólagos tulajdonosaként D. Ágnes szerepel, és az ingatlan-nyilvántartás szerint is ő a kizárólagos tulajdonos. Az illeték alapjának meghatározásánál az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti rendelkezést csak akkor lehetett volna alkalmazni, ha a felperes eladóként szerepel az adásvételi szerződésben, vagy más megfelelő módon igazolja lakástulajdona eladását. Ezért az illetékhivatal jogszerűen járt el az illeték kiszabásakor.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte akként, hogy az eladott és a vásárolt ingatlan forgalmi értékének különbözete alapján kerüljön előírásra az általa fizetendő illeték összege. Csatolta a házasságot felbontó ítéletet, az egyezséget jóváhagyó végzést, tanúként kérte meghallgatni volt házastársát és annak édesapját.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a felperes által csatolt dokumentumok nem a lakástulajdon eladásának tényét, hanem a vételár megosztását igazolják.
Az elsőfokú bíróság a perben lefolytatott bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy a S., Ó. u. 8. szám alatti ingatlan a felperes és volt házastársának osztatlan közős tulajdonát képezte annak ellenére, hogy az ingatlan-nyilvántartásban csak a volt házastárs kizárólagos tulajdonjoga került bejegyzésre. Utalt arra is, hogy a kötős tulajdon törvényi vélelme a családjogi törvény (Csjt.) 27. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésen alapul, illetve, hogy a Ptk. 195. §-a értelmében a bíróság által felvett jegyzőkönyv közokirat, a felek jegyzőkönyvbe foglalt megállapodását pedig közokiratba foglalt szerződésnek kell tekinteni. A bíróság egyezséget jóváhagyó végzése is azt igazolja, hogy a S., Ó. u. 8. szám alatti ingatlan a felperesnek és volt házastársának közős tulajdonában állt. A volt házastársat eladóként feltűntető adásvételi szerződés a lakástulajdon eladásának tényét igazolja, éppúgy, mint a vételár egyenlő arányú megosztása. Ezért az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes által csatolt dokumentumok a volt házastárs által kötött adásvételi szerződéssel együtt az Itv. 21. § (7) bekezdése szerinti más megfelelő módon igazolják a felperes tekintetében is egy korábbi lakástulajdon eladását. Ebből következően a felperest az Itv. 21. § (1) és (5) bekezdése alapján, 2%-os mértékű adókulcs figyelembevételével csupán 44 000 Ft illeték megfizetésére kellett volna kötelezni. Ezért az alperes határozatát a fizetési meghagyásra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperes 44 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére köteles, törölte egyben a különbözetként mutatkozó 144 000 Ft-ot.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását, perköltségben történő marasztalását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenes, "a bíróság által lefolytatott bizonyításnak nem lett volna helye". A közigazgatási eljárásban rendelkezésére bocsátott iratok, valamint az ingatlan-nyilvántartás kizárólag azt igazolta, hogy a felperes volt házastársa volt az Ó. u. 8. szám alatti ingatlan kizárólagos tulajdonosa. A bíróság a perben nem azt vizsgálta, hogy határozata a meghozatalkor jogszerű volt-e vagy sem, hanem illetékkedvezményre való jogosultság feltételeinek igazolására elfogadott az államigazgatási iratokkal ellentétes tartalmú új bizonyítékokat.
A felperes az elsőfokú ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítéletben megállapított tényállás tekintetében iratellenességet, ebből következően jogszabálysértést a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt. Az alperes felülvizsgálati kérelmében konkrétan nem is jelölte meg, hogy melyek lennének azok a jogerős ítéleti megállapítások, amelyek iratellenességről tanúskodnának.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az Itv. 21. §-ának (7) bekezdése lehetőséget ad az ügyfélnek arra, hogy másik lakástulajdona eladását ne csak a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére alkalmas adásvételi szerződés másolatával, hanem "más megfelelő módon" is igazolhassa. A felperes pedig már a közigazgatási eljárás során bejelentett fellebbezésében is hivatkozott arra, hogy a S., Ó. u. 8. szám alatt ingatlannak ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosa volt, ennek alátámasztásaként csatolta azt a megállapodást, amit később a bíróság a bontóperben jóváhagyott. A perben a bizonyítás a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva a felperest terhelte. A bíróságnak a Pp. 163. § (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett a bizonyítást el kellett rendelnie. A megyei bíróság nem kizárólag tanúvallomásokra, hanem a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti törvényi vélelemre, a Pp. 195. §-ának megfelelő okiratba foglalt adatokra, a vételár egyenlő arányú megosztására alapította azt a megállapítását, hogy a felperes a S., Ó. u. 8. szám alatt ingatlannak ingatlan-nyilvántartáson kívüli 1/4 arányú tulajdonosa volt. Helyes jogértelmezéssel rögzítette azt, hogy ezek, valamint a volt házastárs által kötött adásvételi szerződés együttesen alkalmasak "más megfelelő módon" igazolni azt, hogy a felperes jogosult az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti kedvezményre. Az alperes előadásával szemben a felperes nem a közigazgatási eljárás során becsatolt iratokkal ellentétes, új bizonyítékot csatolt, hanem a határozathozatalkor is fennálló tények tekintetében kérte a jogi álláspontját alátámasztó bizonyítás felvételét, illetve az alperes által figyelmen kívül hagyott bizonyítékok értékelését. A jogerős ítélet ezért megfelel a közigazgatási perekben is irányadó Pp. XX. fejezetében, a Pp. 206. § (1) bekezdésében és 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A megállapított tényállásból levont ténybeli és jogkövetkeztetés pedig okszerű, logikai ellentmondástól mentes, a jogvita eldöntésére irányadó törvényi rendelkezéseknek megfelelő jogi álláspontot tükröz.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt. Ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 36.132/2001.)

Lakás résztulajdonának, illetve haszonélvezeti jogának megszerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték megállapításánál a 2. §-os kedvezményt arányosítással kell megállapítani. (1990. évi XCIII. tv. 20-21., 23. §)

A perbeli ingatlan tulajdonjogát adásvételi szerződés alapján 1/2-1/2 arányban az I. r. felperes és a perben nem szereplő B. György szerezte meg akként, hogy az I. r. felperes tulajdonjogára II. r. felperes haszonélvezeti joga is bejegyzést nyert. Az elsőfokú illetékhivatal határozataival a felpereseket vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte. A felperes a fizetési meghagyások ellen benyújtott fellebbezésében sérelmezte az alkalmazott illetékkulcs mértékét. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta azzal, hogy az illeték kiszámításánál az arányosítást mind a résztulajdont szerző, mind a haszonélvező esetében alkalmazni kellett.
A felperesek keresete alapján az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 21. § (1) bekezdése, 20. § (1) bekezdése és 72. §-a határozza meg a visszterhes vagyonszerzési illetéket. Az Itv. értelmében a forgalmi érték a tulajdonjog értékéből és a haszonélvezeti jog értékéből tevődik össze. Mivel a perbeli lakás forgalmi értéke a 4 millió Ft-ot meghaladja, 2%, illetve az ezt meghaladó rész tekintetében 6% illetékkulcs alkalmazásával jogszerűen állapította meg az alperes a fizetendő illeték összegét.
Mivel a haszonélvező és a tulajdonjog szerzője egy lakást szerzett meg, ezért egyetlen lakás forgalmi értékének figyelembevételére kerülhet sor és az illetékkulcs is az egy lakás forgalmi értékének megfelelően alakul. Ezért helytálló az alperes által végzett számítás.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és lényegében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet megsértette az Itv. 21. és 23. §-ában foglalt rendelkezéseket. Álláspontjuk szerint nem helytálló, hogy a forgalmi érték a tulajdonjog értékéből és a haszonélvezeti jog értékéből tevődik össze. Külön kell vizsgálni a tulajdonszerző illetékmértékét és a haszonélvezeti jog megszerzőjének az illetékét, és mindkettőjüket megilleti az Itv. 21. § (1) bekezdésében szabályozott kedvezmény.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet a tényállást helyesen állapította meg és abból az ügy érdemét tekintve helyes jogi következtetésre jutott. Lakástulajdon szerzése esetén az visszterhes vagyonátruházási illeték mértékét a 20. § (1) és 21. § (1) bekezdése alapján, míg a haszonélvezeti jog megszerzéséért fizetendő illeték mértékét az Itv. 23. §-a és 21. § (1) bekezdése határozza meg.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a felülvizsgálati kérelemmel abban, hogy az a jogerős ítéleti megállapítás, mely szerint az Itv. értelmében a forgalmi érték a tulajdonjog értékéből és a haszonélvezeti jog értékéből tevődik össze, nem minden esetben és nem minden lakástulajdon esetén helytálló.
Amennyiben egyetlen személy szerzi meg a lakástulajdont, a lakástulajdon forgalmi értéke megegyezik a tulajdonjog forgalmi értékével. Ha a lakástulajdon már haszonélvezeti joggal terhelt, de a vagyonátruházáskor ez nem kerül megszüntetésre, a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értéke. Ebben az esetben a fennálló használati jog figyelmen kívül marad.
Abban az esetben, amikor az Itv. 20. § (1) bekezdése szerint a visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg haszonélvezetet alapítanak, a tulajdonszerző a haszonélvezet értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket, míg a haszonélvező a haszonélvezet számított értéke után fizeti a vagyonszerzési illetéket. Ebben az esetben valóban a forgalmi érték azonos lesz a haszonélvezet számított értékének (forgalmi értékének) és a haszonélvezet értékkel csökkentett tulajdonjog forgalmi értékének összegével.
Az Itv. 21. § (1) bekezdésének második mondata főszabályként állapítja meg, hogy az illeték mértéke - lakásonként - 4 millió Ft-ig 2%, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 6%. A jogszabályhely harmadik mondata arra az esetre fogalmaz meg szabályt, ha a lakás résztulajdonát szerzik meg, ebben az esetben a 4 millió Ft-nak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 6% illetéket kell fizetni.
Az Itv. 20. § (1) bekezdése, 21. § (1) bekezdése és 23. §-a egybevetése alapján pedig ha a lakás résztulajdonjogának megszerzésével egyidejűleg haszonélvezetet is alapítanak, a 2%-os kedvezmény alkalmazásához az arányosítást mind a résztulajdon, mind a haszonélvezeti jog (vagyonértékű jog) vonatkozásában alkalmazni kell.
Amennyiben ugyanis a vagyonátruházásnál a lakás tulajdonjogát több személy szerzi meg, vagy haszonélvezeti joggal terhelten szerzik meg, akkor az Itv. 21. § (1) bekezdésében meghatározott kedvezmény a tulajdonjog, illetve a haszonélvezeti jog arányában illeti meg a feleket. Erre figyelemmel az alperes határozatában helyesen alkalmazta mind az I. r. felperes - mint résztulajdonjog megszerzője -, mind a II. r. - mint haszonélvezeti jog megszerzője - vonatkozásában az arányosítást.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 29.748/1999.)

A visszterhes vagyontáruházási illeték mértékét akkor is arányosítással kell megállapítani, ha a vagyonközösség megszüntetésével tulajdoni hányad megszerzése történik. (1990. évi XCIII. tv. 21., 25. §)

A felperes és volt élettársa 2004. február 4-én élettársi vagyonközösség megszüntetésére irányuló szerződést kötöttek, amelynek alapján a felperes 3 050 000 Ft megváltási ár megfizetése ellenében megszerezte a B., K. u. 48. szám alatti házas ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadát, valamint a b.-i zártkerti házas ingatlan 1/2-ed tulajdonrészét. Az illetékhivatal a 2004. március 23. napján kelt fizetési meghagyásában a felperes terhére 119 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéket állapított meg, amelyből 66 000 Ft illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest. Az ingatlanok 1/2-ed tulajdoni hányadának forgalmi értékét 3 250 000 Ft-ban állapította meg.
Az alperes a 2004. április 19-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a perbeli esetben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (1) bekezdésének harmadik mondata alapján a lakás résztulajdonának szerzése esetén a 4 millió forint értékhatárnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os mértékű illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után pedig 6%-os illetéket kell fizetni. Miután a lakás az Itv. 21. § (1) bekezdésének második mondatában írt lakásonkénti kitétel azt fejezi ki, hogy az egész lakástulajdon forgalmi értékéhez viszonyítva alkalmazandó 4 millió forintig a mérsékeltebb illetékkulcs. Ha tehát nem egy teljes lakást, hanem annak bizonyos tulajdoni hányadát szerzik meg, a 4 millió forintnak a lakás tulajdoni hányadával arányos összegére alkalmazható a kedvezményes 2%-os illetékkulcs, a forgalmi érték további része azonban 6% illeték alá esik.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megváltoztatta és a felperest terhelő visszterhes vagyonátruházási illeték összegét 65 000 Ft-ban állapította meg. Ítéletének indokolása szerint az alperes az Itv. 21. § (1) bekezdésének második mondatát tévesen alkalmazta az illetékkulcs megállapításánál, mert a felperes mindkét ingatlan vonatkozásában annak kizárólagos tulajdonát szerezte meg, így az ingatlanoknak csak egy tulajdonosa lett, a felperes, aki jogosult a 21. § (1) bekezdése szerinti illetékkedvezmény igénybevételére. Tekintettel arra, hogy az élettársi vagyonközösség megszüntetése révén keletkezett értékkülönbözet 4 millió alatt van, a felperes által fizetendő illeték mértéke törvényes 2%, mindösszesen pedig 65 000 Ft.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezése mellett a kereset elutasítását kérte. Álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság az Itv. 21. § (1) bekezdésében foglaltakat jogszabálysértő módon értelmezte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli esetben a felperes a perbeli ingatlanok 1/2-ed tulajdoni hányadát élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződéssel, megváltási ár ellenében szerezte meg, a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség ezért az Itv. 25. §-ának (3) bekezdésén alapul.
A felperes korábbi tulajdoni hányadának, az 1/2-ed résznek megfelelő tulajdoni illetőségén felül nagyobb értékhez jutott, hiszen megszerezte a másik 1/2-ed rész tulajdonjogát, és így az egész ingatlan tulajdonosává vált. Az illetékfizetési kötelezettség jogalapja tekintetében téves volt az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperes nem résztulajdont szerzett, hanem az ingatlan kizárólagos tulajdonosává vált. A felperes az élettársa tulajdoni illetőségének megváltásával valóban az egész ingatlan egyedüli, kizárólagos tulajdonosa lett, ezáltal a vagyonközösség megszüntetéséhez kapcsolódó jogügylet az illetékfizetési kötelezettségét megalapozta az értékkülönbözet alapulvételével az Itv. 25. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján.
Az Itv. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a lakástulajdon szerzése esetében a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értéke. Az illeték mértéke - lakásonként - 4 millió forintig 2%, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 6%. A 21. § (1) bekezdésének harmadik mondata a lakás résztulajdonának megszerzése esetére akként rendelkezik, hogy ebben az esetben a 4 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 6%-os illetéket kell fizetni. Ebből következően téves volt az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a 4 millió forint értékhatár a megszerzett tulajdoni hányadnál vehető figyelembe, nem pedig azzal arányosan. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.272/2004.)

A cserét pótló vételi kedvezmény nem alkalmazható az azonos helyrajzi számú ingatlant érintő eladás és vétel esetében. Az Itv.-ben használt "másik" lakástulajdon kifejezés csak az egymástól különböző ingatlanokra vonatkozik. [1990. évi XCIII. tv. 21. § (5) bek.]

A felperes 2001. május 22-én kötött szerződéssel megvásárolta a házastársával közös 131796 hrsz. alatti ingatlanból a házastársát megillető 1/2-ed tulajdoni hányadot. A felperes az ily módon teljes egészében tulajdonába került ingatlant 2001. augusztus 29-én értékesítette.
Az illetékhivatal a 2003. június 16-án kelt fizetési meghagyásával a tulajdonszerzés után a felperest 340 000 forint visszterhes vagyonátruházási illeték, valamint 2000 forint ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték és összesen 342 000 forint illetékelőleg megfizetésére kötelezte.
A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 21. § (5) bekezdésének alkalmazását kérte az ingatlan eladására figyelemmel. Az illetékhivatal a 2003. december 31-én kelt határozatával a kérelmet - illetékhelyesbítés iránti kérelemnek tekintve -, elutasította azzal, hogy az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti illetékkedvezmény nem alkalmazható.
Az alperes a 2004. március 31-én kelt - kijavított - határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta, ezért az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Ítélete indokolása szerint az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglalt "másik lakástulajdonra" vonatkozó kifejezés nem jelent feltétlenül másik helyrajzi számmal jelölt lakóingatlant. Az úgynevezett cserét pótló vétel kedvezménye alkalmazható abban az esetben is, ha a felperes más személy tulajdonában álló tulajdoni hányadot vásárol meg, majd az így megszerzett ingatlant a saját tulajdoni hányadával együtt értékesíti.
Az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a kereset elutasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az Itv. 21. § (5) bekezdését, a másik lakástulajdonra utaló kifejezésben a "másik" szó jelentése kizárja az azonos hrsz.-ú ingatlanok esetében a cserét pótló vételi kedvezmény alkalmazását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint a nem a saját tulajdonában álló lakástulajdon-rész "másik ingatlannak" minősül.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást 4. számú végzésével elrendelte abban a jogkérdésben, hogy az Itv. 21. § (5) bekezdésében szereplő "másik" lakástulajdon kifejezést miként kell értelmezni.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság a felvetett jogkérdésben tévesen foglalt állást, ezért téves következtetésre jutott. Az Itv. 21. § (5) bekezdése helyes értelmezés mellett olyan lakástulajdonok vásárlása és értékesítése esetén alkalmazható, azaz az illetékkedvezmény olyan esetben vehető figyelembe, ahol az eladott és a vásárolt lakástulajdon két egymástól különböző ingatlan. Nem alkalmazható az ún. cserét pótló vétel kedvezménye olyan esetben, amelyben ugyanaz az ingatlan kerül eladásra, illetve megvételre.
A perbeli esetben a felperes ugyanazon a helyrajzi számon szereplő ingatlanok után kívánta az illetékkedvezményt igénybe venni arra való hivatkozással, hogy az ingatlan 1/2 tulajdoni hányada házastársáé volt, így az számára más tulajdonában álló ingatlan, azaz másik ingatlan. Az Itv. 21. § (5) bekezdésének megfogalmazásából és a 21. §-ban szabályozott vagyonszerzési esetekből kitűnően az Itv. azokban az esetekben biztosít kedvezményt, ahol egymástól különböző lakástulajdonok szerzése, értékesítése történik. Ezzel ellentétes értelmezés esetén a felperes a házastársától megszerzett ingatlanrész és a teljes lakás értékesítése után és a teljes lakás értékesítése, majd újabb lakás vásárlása esetén is igénybe vehetné a kedvezményt. Az Itv. 21. § (5) bekezdésében foglalt illetékkedvezmény a két lakástulajdonra vonatkozóan csak egy ízben vehető figyelembe, sorozatos értékesítések esetén a láncolatban szereplő egyes ingatlanok nem vehetők kétszer (egyszer eladottként, másszor megvettként) figyelembe a kedvezményhez. A felperes a kért, Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti kedvezményre - az ott írt feltételek megléte esetén - az eladott perbeli, 131796 hrsz.-ú lakás és újabb - más hrsz.-ú - lakás vásárlása viszonylatában lenne jogosult.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet megsértette az Itv. 21. § (5) bekezdését, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.005/2005. sz.)

A visszterhes vagyonátruházási illeték mértékét akkor is arányosítással kell megállapítani, ha a vagyonközösség megszüntetésével tulajdoni hányad megszerzése történik. (1990. évi XCIII. tv. 21. §, 25. §)

A felperes és volt élettársa 2004. február 4-én élettársi vagyonközösség megszüntetésére irányuló szerződést kötöttek, amelynek alapján a felperes 3 050 000 Ft megváltási ár megfizetése ellenében megszerezte a K. u. 48. szám alatti házas ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadát, valamint a 10.205 hrsz. alatti zártkerti házas ingatlan 1/2-ed tulajdonrészét. Az illetékhivatal fizetési meghagyásában a felperes terhére 119 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéket állapított meg, amelyből 66 000 Ft illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest. Az ingatlanok 1/2-ed tulajdoni hányadának forgalmi értékét 3 250 000 Ft-ban állapította meg.
Az alperes a 2004. április 19-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a perbeli esetben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (1) bekezdésének harmadik mondata alapján a lakás résztulajdonának szerzése esetén a 4 millió forint értékhatárnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os mértékű illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után pedig 6%-os illetéket kell fizetni. Miután a lakás az Itv. 21. § (1) bekezdésének második mondatában írt lakásonkénti kitétel azt fejezi ki, hogy az egész lakástulajdon forgalmi értékéhez viszonyítva alkalmazandó 4 millió forintig a mérsékeltebb illetékkulcs. Ha tehát nem egy teljes lakást, hanem annak bizonyos tulajdoni hányadát szerzik meg, a 4 millió forintnak a lakás tulajdoni hányadával arányos összegére alkalmazható a kedvezményes 2%-os illetékkulcs, a forgalmi érték további része azonban 6% illeték alá esik.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megváltoztatta és a felperest terhelő visszterhes vagyonátruházási illeték összegét 65 000 Ft-ban állapította meg. Ítéletének indokolása szerint az alperes az Itv. 21. § (1) bekezdésének második mondatát tévesen alkalmazta az illetékkulcs megállapításánál, mert a felperes mindkét ingatlan vonatkozásában annak kizárólagos tulajdonát szerezte meg, így az ingatlanoknak csak egy tulajdonosa lett, a felperes, aki jogosult a 21. § (1) bekezdése szerinti illetékkedvezmény igénybevételére. Tekintettel arra, hogy az élettársi vagyonközösség megszüntetése révén keletkezett értékkülönbözet 4 millió alatt van, a felperes által fizetendő illeték mértéke törvényes 2%, mindösszesen pedig 65 000 Ft.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezése mellett a kereset elutasítását kérte. Álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság az Itv. 21. § (1) bekezdésében foglaltakat jogszabálysértő módon értelmezte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli esetben a felperes a perbeli ingatlanok 1/2-ed tulajdoni hányadát élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződéssel, megváltási ár ellenében szerezte meg, a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség ezért az Itv. 25. §-ának (3) bekezdésén alapul.
A felperes korábbi tulajdoni hányadának, az 1/2-ed résznek megfelelő tulajdoni illetőségén felül nagyobb értékhez jutott, hiszen megszerezte a másik 1/2-ed rész tulajdonjogát, és így az egész ingatlan tulajdonosává vált. Az illetékfizetési kötelezettség jogalapja tekintetében téves volt az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperes nem résztulajdont szerzett, hanem az ingatlan kizárólagos tulajdonosává vált. A felperes az élettársa tulajdoni illetőségének megváltásával valóban az egész ingatlan egyedüli, kizárólagos tulajdonosa lett, ezáltal a vagyonközösség megszüntetéséhez kapcsolódó jogügylet az illetékfizetési kötelezettségét megalapozta az értékkülönbözet alapulvételével az Itv. 25. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján.
Az Itv. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a lakástulajdon szerzése esetében a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értéke. Az illeték mértéke - lakásonként - 4 millió forintig 2%, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 6%. A 21. § (1) bekezdésének harmadik mondata a lakás résztulajdonának megszerzése esetére akként rendelkezik, hogy ebben az esetben a 4 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 6%-os illetéket kell fizetni. Ebből következően téves volt az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a 4 millió forint értékhatár a megszerzett tulajdoni hányadnál vehető figyelembe, nem pedig azzal arányosan.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.272/2004. sz.)

Újabb lakás vásárlása esetén a cserepótló illetékkedvezmény alkalmazható akkor is, ha a házastársi vagyonközösséghez tartozó lakásingatlan megváltás ellenében a volt házastársra történő átruházására kerül sor. (1990. évi XCIII. tv. 21. §, 25. §)

A felperes és a férje 2005. július 1-jén házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek, amelyben rendelkeztek többek között arról, hogy az ingatlan-nyilvántartásban 3026 hrsz.-on jegyzett, K. D. u. 10. szám alatti, 1/2-1/2 arányban a tulajdonukat képező, lakóház, udvar megjelölésű ingatlan, amelyet 2 805 009 Ft tartozás terhelt, 20 000 000 Ft értékben a férj, a házastársi vagyonközösséghez tartozó 16 000 000 Ft készpénz pedig a felperes kizárólagos tulajdonába került.
A felperes a 2005. július 1-jén kelt adásvételi szerződéssel az ingatlan-nyilvántartásban 2466 hrsz.-on jegyzett, K., K. L. u. 11. szám alatti lakóház, udvar megjelölésű ingatlant 15 000 000 Ft vételárért megvásárolta, és e vagyonszerzés után az illetékhivataltól az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. §-ának (5) bekezdésében foglalt illetékkedvezmény alkalmazását kérte. Előadta, hogy ingatlanrészét férje részére 16 000 000 Ft értékben értékesítette, egy éven belül lakást vásárolt, ebből következően a kedvezményre jogosult.
A megyei illetékhivatal a 2005. október 25. napján kelt fizetési meghagyásában a felperes terhére az Itv. 21. §-ának (1) bekezdésében foglalt 2%-os, illetve 6%-os illetékkulcs alkalmazásával 740 000 Ft vagyonszerzési és 3000 Ft eljárási illetéket szabott ki.
A fellebbezés folytán eljárt alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) a 2005. február 13. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését és a mentességre irányuló kérelme teljesítését kérte. Álláspontja szerint a hatóságnak alkalmaznia kellett volna az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat, azaz az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének a különbözete, a közös tulajdon megszüntetése ugyanis az adásvételi szerződés tartalmi elemeinek megfelelt.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában idézte az Itv. 21. §-ának (1) és (5) bekezdéseit, 25. §-ának a közös tulajdon megszüntetése esetére vonatkozó vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettségről rendelkező (1)-(2) bekezdéseit, és megállapította, hogy az adásvételi szerződés és a közös tulajdon megszüntetése két egymástól eltérő jogi kategória, nem egymással szorosan összefüggő jogintézmény, ezeket a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és az Itv. is külön-külön nevesíti, azokra az általánostól eltérő szabályokat állapít meg. A közös tulajdon megszüntetését a Ptk. a "tulajdonjog" és nem pedig a "kötelem" körében szabályozza. Ezen rendszertani elhatárolás mellett az irányadó bírói gyakorlat sem értékeli a közös tulajdon megszüntetésére irányuló jogügyletet az adásvétel különös nemének, annál is inkább, mert nem tulajdonszerzési mód, hanem a tulajdonközösség megszüntetésének egy lehetséges módozata.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat.
Az alperes ellenkérelmében az ítélet hatályában tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A közös tulajdon megszüntetése esetén az illetékezés szabályait az Itv. 25. §-a tartalmazza. A (2) bekezdés szerint a házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén az esetleges értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket kell fizetni. A felperes nem azért fordult az illetékhatósághoz, mert a házastársi vagyonközösség megszüntetése alapján illetékköteles értékkülönbözethez jutott, e jogszabály helyett a K., K. L. u. 11. szám alatti lakóház, udvar megjelölésű ingatlan megvásárlásának illetékügyében az Itv. 21. §-ának (5) bekezdését kívánta alkalmazni.
A lakástulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékét az Itv. 21. §-a szabályozza. Az (5) bekezdés értelmében lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete. A felperes az általa vásárolt K., K. L. u. 11. szám alatti lakóház és a házastársi vagyonközösség megszüntetésével tulajdonából kikerült K., D. u. 10. szám alatti lakóház 1/2 része forgalmi értékének a különbözete alapján kívánt illetéket fizetni.
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 31. §-ának (5) bekezdése értelmében a házastársak közötti vagyoni viszonyokra (házassági vagyonjogi szerződés, a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó egyezség, a közös lakás használatában történő megállapodás stb.) a Ptk. rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. A közös tulajdon megszüntetése a Ptk. 148. §-ának (1)-(3) bekezdései alapján történhet természetbeni megosztással, magához váltással és a közös tulajdon tárgyának értékesítésével. Magához váltás esetén mindegyik tulajdonostársa csak az általa megszerzett rész ellenértékét köteles megfizetni. Az ellenértéket a közös tulajdonban álló dolognak a közös tulajdon megszüntetésekor fennálló forgalmi értékéből kiindulva kell meghatározni. A házastársi közös tulajdont képező lakóingatlan közös tulajdonának forgalmi értéken történő megszüntetése megváltással, az ingatlan ellenérték fejében történő értékesítését, a tulajdoni hányad átruházását is jelenti, amely az illetékkiszabás szempontjából tartalmában azonos az adásvételi szerződéssel.
A felperes lakóingatlanának - a házassági vagyonközösség megszüntetése során megváltási ár ellenében - a volt házastársára történt átruházása lehetővé teszi az újabb lakásingatlana megvásárlása esetén a forgalmi értékkülönbözet megállapítását. Ebből következően a perbeli jogügyletekhez kapcsolódó vagyonátruházási illeték kiszabása során a felperes igényt tarthat az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében szabályozott illetékkedvezmény alkalmazására. Az elsőfokú bíróság és az illetékhatóság ezzel ellentétes álláspontja téves.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az alperes jogelődjének a határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú eljárásra jogosult hatóságot új eljárásra kötelezte. Az elsőfokú hatóságnak a megismételt eljárásban akként kell eljárnia, hogy a felperes illetékügyében az Itv. 21. §-ának (5) bekezdésében foglalt kedvezményre jogosult. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.272/2006.)

Lakásvásárlással szemben csak egy eladott lakás értéke számítható be; a haszonélvezeti jog értékét az értékkülönbözet számításával le kell vonni a vételárból. (1990. évi XCIII. tv. 21. §)

A felperes 2003. szeptember 26-án kelt adásvételi szerződéssel 25 000 000 forint vételárért megvásárolta a 3834/2 hrsz.-ú lakóingatlant. Ezt megelőzően a felperes két ingatlant értékesített, 2003. szeptember 17-én kelt szerződéssel értékesítette a 72331/5/A/76. hrsz.-ú társasházi öröklakását 8 200 000 forintért. Az ingatlant holtig tartó haszonélvezeti jog terhelte, amelyről a jogosult ellenérték nélkül lemondott. A felperes 2003. szeptember 1-jén értékesítette a 72331/14/A/31 hrsz.-ú társasházi öröklakását 9 000 000 forint vételárért.
A Megyei Illetékhivatal a 2004. október 25-én kelt fizetési meghagyásával 16 000 000 forint értékkülönbözet után a felperest 800 000 forint visszterhes vagyonátruházási illeték és 3000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes törlési kérelmére az illetékhivatal a 2005. június 9-én kelt határozatával a fizetési meghagyást visszavonta és a felperes terhére 946 400 forint visszterhes vagyonátruházási illeték és 3000 forint eljárási illeték előírását rendelte el. A visszterhes vagyonátruházási illeték helyesbítésére irányuló kérelmet elutasította, és a felperes részére részletfizetést engedélyezett. Értékkülönbözetként kizárólag az eladáshoz képest legközelebbi időpontban értékesített ingatlan vételárát vette figyelembe, amelyet a haszonélvezeti jog értékével csökkentett.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2005. szeptember 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. Megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 21. § (5) bekezdése alapján az alperes jogszerűen járt el, amikor a lakástulajdon vásárlása és csak az egyik eladott lakástulajdon forgalmi értéke közötti különbözet alapján állapította meg az illeték alapját. Nem vehető figyelembe az értékkülönbözet megállapításánál a lakásvásárlással szemben mindkét eladott lakástulajdon értéke, csak az egyiké. Az eladott lakások közül figyelembe vehető 2003. szeptember 17-ei értékesítésnél a forgalmi értékéből le kellett vonni a haszonélvezeti jog értékét, mert az nem minősült tehernek, így az a forgalmi értéket csökkentő tényező volt. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az alperes megalapozott határozata folytán a keresetet elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a fizetendő illeték 308 000 forintra történő leszállítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság is tévesen értelmezte az Itv. 21. § (5) bekezdését mind az értékkülönbözet, mind a haszonélvezeti jog értékének beszámítása tekintetében. Egyetlen lakásvásárlással szemben több lakásértékesítést is be lehet számítani, mert mindkét eladott lakás árából fedezte a lakása vásárlását és illeték csak a vagyonszerzés értékére állapítható meg. A haszonélvezeti jog jogosultja ellenérték nélkül mondott le a haszonélvezeti jogáról, ezért az ingatlan értékét e jog értékével csökkenteni nem lehet.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az elsőfokú bíróság helytállóan értelmezte és alkalmazta az Itv. 21. § (5) bekezdését. Az Itv. e rendelkezése egy lakásvásárlással szemben több lakásértékesítésnek a figyelembevételét, beszámítását nem teszi lehetővé. A haszonélvezeti jog nem minősül tehernek, ezért az értékkülönbözet megállapításánál csökkentő tényezőként kell figyelembe venni. Amennyiben a haszonélvezet értéke nem került volna figyelembevételre, akkor a felperesnek a teher nélkül értékesített ingatlan esetében a haszonélvezeti jog értékének megfelelően ajándékozási illetékfizetési kötelezettsége keletkezne. Ezen a megállapításon nem változtat az a körülmény sem, hogy a haszonélvezeti jogáról a jog jogosultja a lakás értékesítésekor ellenérték nélkül lemondott. Az Itv. 21. § (5) bekezdése egyértelmű, kógens rendelkezést tartalmaz, azt sem az alperes, sem az elsőfokú bíróság nem értelmezte tévesen, ezért a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályt nem sértette meg.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.319/2006.)

Itv. 22. § Lakástulajdonnak állami, helyi önkormányzati tulajdonban álló bérlakás bérleti joga megszerzése ellenében történő átruházása esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értékének 50%-a. Az illeték mértékére a 21. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés irányadó.

A lakástulajdonnak az állam vagy a helyi önkormányzati tulajdonában álló lakás bérleti joga ellenében történő megszerzése esetére az Itv. külön rendelkezést tartalmaz. Fontos tudnivaló, hogy noha az illeték alapja az általános szabálytól eltér, az Itv. 22. §-ának alkalmazásakor is az általános mértékű illetékkulcs alkalmazására kerül sor.

Itv. 23. § Lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzéséért a 72. § szerint számított forgalmi érték után a 21. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű illetéket kell fizetni. A 4 millió forintnak olyan hányadára alkalmazható a 2%-os illetékmérték, mint amilyen arányt a vagyoni értékű jog értéke képvisel a lakás forgalmi értékében. Vagyoni értékű joggal terhelt lakástulajdon - ideértve a tulajdonszerzéssel egyidejűleg alapított vagyoni értékű jogot - szerzése esetén a 4 millió forintnak olyan hányadára alkalmazható a 2%-os illetékmérték, mint amilyen arányt a tulajdonjog értéke képvisel a lakás forgalmi értékében.

Az Itv. 23. §-a kedvezményes illetékmértéket állapít meg a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése esetére.

Ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetéke

Itv. 23/A. § (1) Ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértéke az ingatlan - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének 2%-a, ha a vagyonszerző

a) olyan, ingatlanok tulajdonjogának értékesítését (a továbbiakban: ingatlanforgalmazást) végző vállalkozó, amelynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származott, vagy

b) ingatlanok pénzügyi lízingbe adását végző vállalkozó, amelynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származott, vagy

c) ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozó,

és legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozatban vállalja, hogy az ingatlant az illetékkiszabásra történő bejelentéstől számított két éven belül eladja, illetve a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adja.

(2) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyével működő ingatlanalap az (1) bekezdésben meghatározott illetéket fizeti ingatlanszerzése után.

(3) A nettó árbevétel megoszlásáról a vagyonszerző a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozik. Ha az illetékkiszabásra történő bejelentésre az adóév hatodik hónapjának 1. napját megelőzően kerül sor, a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy nettó árbevétele előreláthatólag az (1) bekezdésben foglaltak szerint oszlik meg. Amennyiben a nyilatkozatban vállaltak nem teljesültek, úgy a vállalkozó az illetékkötelezettség keletkezése szerinti adóév hatodik hónapjának 15. napjáig jelezheti ezt a körülményt az állami adóhatóság felé, amely a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének 50%-kal növelt összegét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében megállapítja, hogy a vagyonszerző valótlan nyilatkozatot tett, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése, illetve a 21. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vállalkozó terhére pótlólag előírja.

(4) Az ingatlanforgalmazást, illetve pénzügyi lízingtevékenységet az illetékkötelezettség keletkezésének adóévében kezdő vállalkozó az (1) bekezdésben meghatározott célú ingatlanvásárlás esetén az ott meghatározott mértékű illetéket fizeti, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor nyilatkozatban vállalja, hogy az adóév nettó árbevételének legalább 50%-a ingatlanforgalmazásból, illetve ingatlanok pénzügyi lízingjéből fog származni, illetőleg nettó árbevételének megoszlása alapján ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozónak fog minősülni. Amennyiben a nettó árbevétel megoszlására vonatkozó vállalás nem teljesül, az állami adóhatóság a vagyonszerzés után a 19. § (1) bekezdés, illetve a 21. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerinti illeték különbözetét a vállalkozó terhére 50%-kal növelten megállapítja. A vállalás meghiúsulásának tényét a vállalkozó az adóévet követő hatodik hónap 15. napjáig köteles bejelenteni. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében megállapítja, hogy a vagyonszerző nettó árbevétel megoszlásra vonatkozó vállalása nem teljesült, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése, illetve a 21. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének, illetőleg a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság az ingatlanügyi hatóság megkeresésével vagy saját nyilvántartása alapján hivatalból ellenőrzi.

(6) Amennyiben a továbbértékesítés, illetve a pénzügyi lízingbeadás megtörténtét az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjog-változás, illetve pénzügyi lízing esetén a tulajdonjog fenntartással történő vétel tényének feltüntetése nem igazolja, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése, illetve a 21. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Igazoltnak kell tekintetni a továbbértékesítést, illetve a pénzügyi lízingbeadást abban az esetben is, ha az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljegy tanúsítja, feltéve, ha az ingatlan-nyilvántartási eljárás a tulajdonjog-változás bejegyzésével, illetve tulajdonjog fenntartással történő vétel tényének feltüntetésével zárul.

(7) Ha a megszerzett ingatlanból a vagyonszerző több önálló ingatlant alakít ki, akkor az illetékkülönbözetet - arányosítással - csak arra az ingatlanra lehet előírni, amelyet az (1) bekezdésben meghatározott célból megszerzett ingatlan illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adott el, illetőleg nem adott a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe.

(8) Amennyiben a vagyonszerző személyében a továbbértékesítésre nyitva álló határidőn belül jogutódlás következik be, az (1) bekezdés szerinti ingatlan tulajdonjogát megszerző jogutód kizárólag abban az esetben mentesül a jogelőd által megfizetett és az egyébként fizetendő illeték különbözetének megfizetése alól, ha az ingatlant a jogelődjének biztosított két éves határidőn belül eladja, illetve a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adja. Ennek hiányában az állami adóhatóság a (6) bekezdés szerinti illetékkülönbözetet az ingatlant megszerző jogutód terhére előírja.

Fontos tudnivaló, hogy az Itv. 23/A. §-át a jogalkotó 2009. január 23-tól újraszabályozta. A kedvezményes illetékkulcs alkalmazása a bírói gyakorlatban is vita tárgyát képezte és az iránymutató ítéletek közül néhányat érdemes szemügyre venni. Az ítélkezési gyakorlat áttekintése alapján megállapíthatjuk, hogy a jogosultságot megfelelően bizonyítani kell és annak meglétét az illetékhatóságok és a bíróság is vizsgálja.

Bírói gyakorlat

Az Itv. 23/A. §-a az Itv. további mentességi vagy egyéb szabályaival kapcsolatban a lex generális-lex speciális viszonyban áll. (1990. évi XCIII. tv. 23/A. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 1998. március 18-án vásárolt ingatlant 110 000 Ft vételár ellenében. A Fővárosi Illetékhivatal fizetési meghagyásában az ingatlanforgalmazást folytató vállalkozókra vonatkozó kedvezményes szabályok alkalmazásával 2 202 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte a felperest. A felperes fellebbezésében a határozat megváltoztatását, az illetékfizetési kötelezettség felfüggesztését kérte az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozva, mert a beépítetlen területen, 4 éven belül lakóházat kíván építeni. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy felperes tekintetében az Itv. 23/A. §-át lehet alkalmazni. Emellett a 26. § (1) bekezdés a) pontja nem alkalmazható.
A felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozással, hogy az alperes nem határolta el egymástól a tárgyi és alanyi illetékmentességet és esetében az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Itv. 19. §-a tartalmazza az általános szabályt és mind a 23/A., mind a 26. § (1) bekezdés a) pontja speciális szabályokat rögzít. Álláspontja szerint kiemelt jelentősége van annak, hogy az adott vagyonszerzés milyen célból következett be.
Az Itv. 23/A. §-a egyértelműen rögzíti, hogy ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések esetén kiszabható illeték összegét és annak feltételeit határozza meg. A 26. § (1) bekezdés a) pontja szerint illetékmentességet élvez a vagyonszerző, ha a telektulajdont (tulajdoni hányadot stb.) azzal a céllal szerzi meg, hogy azon lakóházat épít.
Nem vitatott, hogy a felperes a perbeli ingatlanszerzéskor főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra volt jogosult. Ugyanakkor a gazdasági életben szerepet vállaló önálló jogalanyisággal rendelkező gazdasági társaság eldöntheti, hogy egy adott szerződést milyen célból köti. A felperesnek lehetősége volt, hogy ingatlanforgalmazói tevékenysége körén kívüli ingatlant szerezzen, és azt ingatlanfejlesztési céllal beépítse. Szándékát a szerződésben is rögzítette. A felperes az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében foglalt feltételeket teljesítette. Az 1998. november 24-én kelt fellebbezésében nyilatkozott arról, hogy a beépítetlen területet 4 éven belül lakóházzal kívánja beépíteni. Az elsőfokú bíróság az alperes által csatolt és hivatkozott eseti döntéseket nem tudta figyelembe venni, mivel az Itv. 23/A. §-ára figyelemmel épp az ingatlanforgalmazási célú szerzést nem látta igazoltnak. Az 1994-es jogeset vonatkozásában pedig arra hivatkozott, hogy az akkori jogi szabályozás jelentősen eltért a perben felülvizsgált időszakban hatályos rendelkezésektől. Utalt arra is, hogy az Itv. 23/A. §-át érintő jogszabályi változások is azt támasztják alá, hogy ez a rendelkezés nem volt kellően összehangolva az Itv. többi rendelkezésével.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, és a kereset elutasítását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárása lefolytatására utasítását. Továbbra is arra hivatkozott, hogy az Itv. 23/A. §-a és 26. § (1) bekezdés a) pontja egymással lex generális-lex speciális viszonyban áll, ezért az általános szabályozás alá eső vagyonszerzőkkel ellentétben a főtevékenységként ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozók vagyonszerzése alkalmával a 23/A. §-ában foglalt szabályokat kell alkalmazni. E körben utalt a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.444/1997. számú ítéletére. Másodlagos felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban arra utalt, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás tisztázása nélkül állapította meg, hogy a felperes nem ingatlanforgalmazási céllal vásárolt ingatlant.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes mint főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó esetében az Itv. 23/A. §-a, illetve az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján kell megítélni az illetékfizetési kötelezettséget, illetve mentességet.
A főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozók visszterhes vagyonátruházási illeték fizetésével kapcsolatban Legfelsőbb Bíróság egységes ítélkezési gyakorlatot folytat és ezt már több eseti döntésében kifejtette (Kf. I. 35.221/2000., Kfv. I. 27.033/1998., Kfv. III. 28.717/1999., Kfv. V. 35.250/1999.). Ezen eseti döntések bár eltérő tényállások alapján, de egységes jogelvet alkalmazva kifejtették, hogy az Itv. 23/A. §-a az Itv. további mentességi vagy egyéb szabályaival kapcsolatban a lex generális-lex speciális viszonyban áll.
Az Itv. egy általánosan meghatározott személyi körből (vevő) kiemelést alkalmazott (főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó), így ezen kiemelt személy által megkötött jogügyletekre nem a törvény egyéb szabályai, hanem ezen különös szabály vonatkozik. A főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó által kötött visszterhes vagyonátruházási illeték megállapításánál tehát az egyéb illetékmentességi jogszabályok nem alkalmazhatók, mert azok az általánosan meghatározott vevői körre alkalmazhatók csak.
A felperes ingatlanforgalmazói tevékenysége során vásárolta a perbeli ingatlant, noha azt nem azonnal kívánta értékesíteni, hanem az ingatlan beépítését követően. Ez azonban nem változtat azon, hogy nem saját célra, hanem tovább eladási céljára vásárolta az ingatlant.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.412/2001.)

Az Itv. 23/A. §-a nem értelmezhető kiterjesztően vagy vagylagosan. (1990. évi XCIII. tv. 23/A. §)

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 1995. március 23. napján megkötött adásvételi szerződéssel eladta a tulajdonában lévő ingatlant 1 475 000 Ft vételárért. 1995. szeptember 11-én kelt adásvételi szerződéssel pedig megvásárolt egy ingatlant 1 500 000 Ft-ért. A felperes az adásvételi szerződések megkötésekor ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozó volt.
A megyei illetékhivatal a vásárolt ingatlan forgalmi értékét 1 700 000 Ft-ban állapította meg. A fizetési meghagyásban kötelezte a felperest 36 000 Ft visszterhes vagyonátruházási és eljárási illeték megfizetésére.
A felperes 2000. április 10-én kelt beadványában - a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének különbözetére alapítottan - kérte a fizetési meghagyás módosítását. Az első fokon eljárt közigazgatási szerv határozatában a kérelmet elutasította. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 3. § (3) bekezdésének a) pontjában és a 23/A. §-ában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy az illetékkötelezettség a szerződés megkötésének napján, 1995. szeptember 11-én keletkezett. A főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó által történő ingatlanszerzéskor az illeték mértéke az ingatlan terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének 2%-a. A fizetendő illetéket az elsőfokú hatóság jogszerűen határozta meg figyelemmel arra, hogy a felperes ingatlanforgalmazó, így esetében nem az Itv. általános szabályai az irányadóak.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte. Azzal érvelt, hogy a határozatok jogszabálysértők, mert nem alkalmazták az Itv. 21. § (5) bekezdésébe foglalt, 1999. január 1-je előtt hatályban volt kedvezményt. Az illetéket nem a megszerzett lakás forgalmi értéke, hanem a vásárolt és eladott lakástulajdon terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének különbözete után kellett volna előírni. Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes határozata megfelelt a jogszabályi rendelkezéseknek. Az Itv. 21. §-a szerinti szabályozás a lakástulajdon és hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékét szabályozza általában a vevőre vonatkozóan. Ha azonban a vevő ingatlanforgalmazó, akkor az Itv. 23/A. §-a szerinti rendelkezést kell alkalmazni. "A törvény az általánosan meghatározott személyi-vevői körből a 23/A. § megalkotásával egy kiemelést alkalmazott, ebből következően az e jogszabályhely alatt kiemelt személyek által megkötött ügyletekre nem az általános, hanem a különös szabály vonatkozik. Ebből következően a felperes nem mint vevő, hanem mint erre a tevékenységre jogosult vállalkozó köteles az illetéket megfizetni".
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet a jogvita eldöntésére irányadó rendelkezések téves értelmezésén alapul. Az Itv. ugyanis 1999. január 1. napjáig nem zárta ki az ingatlanforgalmazó vállalkozókat a 21. § (5) bekezdésében foglalt kedvezmény alkalmazásából. E körben hivatkozott az Adókódex 1999/1. számában "magyarázatok az illetékekről szóló törvény 1999. január 1-jétől hatályba lépő módosításához" szövegrészre is.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik, ennek időpontja a felperes esetében 1995. szeptember 11-e.
Az Itv. 23/A. §-át és az előtte lévő címet az 1995. évi XVIII. törvény 39. §-a iktatta be az Itv.-be 1995. július 30-i hatállyal. Ez az új szabályozás az Itv. által meghatározott szerződést kötő személyek, vevők köréből való kiemeléssel egy speciális rendelkezést tartalmaz, ugyanis a szerződést kötő visszterhesen szerző személyétől teszi függővé a fizetendő illetéket. Amennyiben pedig a törvény egy általánosan meghatározott személyi körrel kapcsolatban speciális rendelkezést rögzít, akkor az e törvényhely alá tartozó személy által megkötött jogi ügyletre nem a törvény általános, hanem különös szabálya vonatkozik. A felperes tehát, mint főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, az általa megszerzett lakástulajdon esetén az ingatlan terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének 2%-át köteles vagyonátruházási illetékként megfizetni. [Itv. 23/A. § (1) bekezdés] Ez az illetékmérték mintegy átalányként működik, mivel lakás- és nem lakástulajdon megszerzésére egyaránt irányadó, és ebbe az alanyi körbe tartozó jogosultakra ez, és csakis ez alkalmazható. A jogszabály nem értelmezhető kiterjesztően vagy vagylagosan, mivel az Itv. itt az illetékalap tekintetében nem enged eltérést. Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése ugyanis nem alkalmazza az eltérésre való olyan felhatalmazást, mint amilyet a 19. § (1) bekezdése, illetve a 21. § (1) bekezdése is rögzít olyan formában, hogy tartalmazza az "ha e törvény másként nem rendelkezik" szövegezést. Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó tekintetében e törvényhelyben rögzíti az illeték alapját és mértékét is. Az illetékalapot ugyanis úgy definiálja, hogy az a terhekkel nem csökkentett forgalmi érték, a mértékét pedig úgy határozza meg, hogy az az előzőekben meghatározott alap 2%-a. A kifejtettekből következően a felperesnek az Itv. 21. § (5) és (7), 131. § (1) bekezdése kapcsán előadott érvelése a határozatokat nem teszi jogszabálysértővé. A jogerős ítélet ezért helytállóan állapította meg az alperes határozatának jogszerű voltát. Utal egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felperes által hivatkozott Adókódexben megjelent magyarázat nem jogszabály, ennélfogva a jogvita eldöntésére irányadó sem lehet. A Legfelsőbb Bíróság a perbeli azonos ténybeli és jogi megítélésű ügyben ugyanilyen döntéseket hozott. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.444/97., Kfv. V. 35.350/99/6., Kf. I. 35.221/2000., Kfv. III. 28.717/99., Kfv. IV. 35.412/01/4)
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel. Ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.978/2001.)

Előtársaság 2%-os illetékmértékű kedvezmény igénybevételére nem jogosult. (1990. évi XCIII. tv. 23/A. §, 1997. évi CLIV. tv. 16. §)

A felperesi társaságot 2003. december 15-én kelt alapító okirattal hozták létre. A felperes, mint bejegyzés alatt álló társaság 2003. december 29-én megvásárolta a B., K. u. 4-6. szám alatti ingatlant. A vevő az adásvételi szerződés 7.8. pontjában nyilatkozott arról, hogy az ingatlant továbbértékesítési célból vásárolta meg. A szerződést a földhivatalhoz 2003. december 30-án nyújtották be.
Az illetékhivatal felhívására a felperes csatolta a cégbizonyítványát, amely szerint a felperes főtevékenysége 2004. január 20-tól a 7012 TEÁOR számú ingatlanforgalmazás. A Fővárosi Illetékhivatal fizetési meghagyásával a felperessel szemben a lakástulajdon vásárlása után 2% illetve 6%-os mértékű, az egyéb ingatlan után 10%-os mértékű visszterhes vagyonátruházási illeték, valamint eljárási illeték, összesen 32 312 000 forint illetékfizetési kötelezettséget írt elő és ugyanekkora összegű illetékelőleg megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezést nyújtott be, amelyben a kedvezményes 2%-os illetékkulcs alkalmazását kérte. Az alperes a 2004. augusztus 18-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolása szerint az adásvételi szerződés megkötésekor az illetékfizetés keletkezésekor a felperes főtevékenysége nem volt ingatlanforgalmazás, ezért az illetékkedvezményre nem jogosult.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, melyet az elsőfokú bíróság elutasított. Megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 3. § (3) bekezdés a) pontja szerint a szerződés megkötésének napján keletkező vagyonszerzés illetékfizetési kötelezettségkor kell a felperesnek az Itv. 23/A. § (1) bekezdésében foglalt illetékkedvezményhez a feltételeket a (2) bekezdés szerinti módon igazolnia. A felperesnek a vagyonszerzéskor a főtevékenység szerinti ingatlanforgalmazási jogosultsága nem állt fenn, ezért az illetékkedvezmény nem illette meg. A felperes előtársaságként működött, gazdasági tevékenységet végezhetett, azonban az illetékkedvezmény szempontjából csak az Itv. 23/A. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén illette volna meg az illetékkedvezmény.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatásával a keresetének helyt adó határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 23/A. § (1) és (2) bekezdését. Előtársaságként sajátos jogalanyiságot élvezett, megkezdhette az üzletszerű gazdasági tevékenységét a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CLIV. törvény (Gt.) 14. § (1), (3) bekezdései, 15. § (3) bekezdése alapján. Az alapításakor főtevékenységként az ingatlanforgalmazási tevékenységet jelölte meg, ez az alapító okirati rendelkezés a bejegyzésig nem volt módosítható, így a főtevékenysége akkor is az ingatlanforgalmazás volt, amikor még bejegyzésre nem került, de már előtársaságként működött és vagyont szerzett. Arra hivatkozott, hogy az előtársaságra a gazdasági társaságra vonatkozó szabályok is vonatkoznak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 14. § (7) bekezdése és a 178. § 10. pontja értelmében, ezért a Kft.-t megillető illetékkedvezményt rá, mint előtársaságra is alkalmazni kellett volna. Eltérő bírói álláspont esetén kérte az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Ab.tv.) 38. § (1) bekezdése alapján, mert álláspontja szerint az Itv. 23/A. § (1)-(2) bekezdése sérti a vállalkozás szabadságát és vállalkozási formák egyenlőségét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Arra hivatkozott, hogy a cégbejegyzés nem visszaható hatályú, a cégjegyzékbe bejegyezni kért adat a bejegyzéssel, a bejegyzés napján válik hatályossá, így az illetékkedvezmény szempontjából is a bejegyzés időpontja a mérvadó.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Kfv.2. számú végzésével elrendelte abban a jogkérdésben, hogy előtársaság jogosult-e az Itv. 23/A. § (1) bekezdésében foglalt illetékkedvezményre.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem korlátai között vizsgálta felül a jogerős ítéletet. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság az Itv. 23/A. § (1)-(2) bekezdésének alkotmányellenességét nem látta fennállónak, ezért annak alkotmányos vizsgálatára tett indítvány teljesítését, az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését nem látta indokoltnak. A felperes ennek ellenére nincs elzárva attól a jogától, hogy maga kezdeményezzen ilyen eljárást.
A Legfelsőbb Bíróság az Itv. 23/A. § (1) és (2) bekezdés megsértésére való hivatkozást megalapozatlannak találta. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az illetékkötelezettség keletkezésekor kell a vagyonszerzőnek az Itv. 23/A. § (1) bekezdésében foglalt illetékkedvezmény feltételeivel rendelkeznie és azt a (2) bekezdésben meghatározott módon igazolnia. A felperes ezeket a feltételeket az illetékhivatal felhívására az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjára fennállóan nem igazolta, mert a csatolt cégbizonyítvány az ingatlanforgalmazás főtevékenységet csak a vagyonszerzést követő időponttól tanúsította. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy mivel az alapító okirat nem módosítható, az alapítástól a bejegyzésig az alapító okiratban elhatározott főtevékenysége szerint a bejegyzéssel visszamenő hatállyal jogosulttá válik az illetékkedvezményre. A Gt. 16. § (2) bekezdése szerint a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre. A cégbizonyítvány a bejegyzés napjával igazolja a felperes főtevékenységét, a bejegyzésnek nincs visszaható hatálya. Az illetékkedvezmény pedig csak akkor illeti meg a vagyonszerzőt, ha a vagyonszerzés időpontjára vonatkozóan a főtevékenység igazolt. Mindezek alapján az illetékkedvezmény szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes előtársaságként gazdasági tevékenység végzésére jogosult volt, vagyont szerezhetett. A felperes a gazdasági tevékenysége során szerzett vagyon után illetékkedvezményre csak akkor tarthatott volna jogot, ha ahhoz a feltételeket az Itv. 23/A. § (1)-(2) bekezdése szerint igazolni tudta volna.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.39.199/2005.)

Tulajdonjog fenntartással történt továbbértékesítés esetén az ingatlanforgalmazó 2%-os illetékkulcs alkalmazásához a törvényi feltételeket nem teljesítette. (1990. évi XCII. tv. 23/A. §)

A felperes 2004. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel három üzlethelyiség ingatlan 1/3-1/3-ad tulajdoni hányadát vásárolta meg a társasházi közös tulajdonból a hozzájuk tartozó tulajdoni illetőségekkel együtt. Az adásvételi szerződést illetékkiszabás végett 2004. április 22-én nyújtották be a Körzeti Földhivatalhoz.
A Megyei Illetékhivatal a 2004. szeptember 28-án kelt fizetési meghagyásával a felperessel szemben 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 2 564 750 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket szabott ki, valamint 9000 forint eljárási illetékfizetési kötelezettséget állapított meg.
A felperes ezt követően bejelentette, hogy az ingatlanokat továbbértékesítési céllal vásárolta meg, ezért az illetékhivatal a 2004. október 25-én kelt határozatával 2%-os illetékkulcsot alkalmazva helyesbítés címén a kiszabott illetékből 2 051 800 forint illeték törlésével 521 950 forint illetéket írt elő, egyúttal figyelmeztette a felperest, hogy az ingatlanokat a meghatározott határidőig értékesítenie kell és a továbbértékesítést a törvényben előírt módon és időben igazolnia kell.
A fentiek ellenére az illetékhivatal 2006. március 7-én is felhívta a felperest a továbbértékesítés igazolására. A felperes a felhívást 2006. március 9-én vette át és - csaknem két hónap múltán - május 3-án kelt beadványában bejelentette, hogy 2006. április 19-én kelt és másnap a földhivatalhoz benyújtott adásvételi szerződéssel az ingatlanokat a B. Kft.-nek értékesítette. Csatolta a 2006. május 3-án kiállított hiteles tulajdoni lap másolatot, amelyen a Körzeti Földhivatal a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényét bejegyezte.
A Megyei Illetékhivatal a 2006. május 17-én kelt határozatával a felperest 4 103 600 forint illeték pótlólagos megfizetésére kötelezte az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 23/A. § (7) bekezdése alapján.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2006. július 6-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolása szerint a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése az ingatlan továbbértékesítésének igazolására nem alkalmas. A 2%-os illetékkulcs alkalmazásával biztosított feltételes illetékmentesség biztosításának a feltétele a tulajdonosváltozás bejegyzése iránti eljárás megindítása és ennek a ténynek az igazolása. A perbeli ingatlanok esetében a tulajdonváltozás bejegyzésére irányuló ingatlan-nyilvántartási eljárás még nem indult meg a tulajdonjog fenntartása folytán.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, melyet az elsőfokú bíróság elutasított. Ítéletének indokolása szerint a felperes, mint ingatlanforgalmazási tevékenységet fő tevékenységként végző vállalkozó feltételes illetékkedvezményt kapott az Itv. 23/A. § (1) bekezdése alapján. Ennek az illetékkedvezménynek a véglegessé válásához két konjuktív feltételt ír elő az Itv. 23/A. § (7) bekezdése. Az egyik feltétel, hogy az ingatlant az illetékkiszabásra történő bejelentéstől számított két éven belül továbbértékesítik, a másik feltétel, hogy a továbbértékesítést legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal, vagy ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel igazolják. A felperes esetében a továbbértékesítés megtörténtének bejelentése megtörtént, azonban a benyújtott tulajdoni lapon szereplő bejegyzés csak a tulajdonjog fenntartással történt eladás tényét tünteti fel, amely nem azonos a tulajdonosváltozás bejegyzésére irányuló eljárásban - minden további jognyilatkozattól független - a tulajdonjog bejegyzésére vezető széljegy bejegyzéssel. A tulajdonjog fenntartásával történő eladás esetén a tulajdonosváltozás bejegyzésére irányuló ingatlan-nyilvántartási eljárás csak akkor indul meg, ha az eladó külön okiratban a tulajdonfenntartás okának későbbi megszűnését követően írásbeli hozzájárulását adja ahhoz, hogy a vevő tulajdonjoga vétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Mindaddig, amíg az eladó ilyen nyilatkozatot nem tesz a szerződés a tulajdonosváltozás átvezetésére nem alkalmas, így nem állapítható meg, hogy a tulajdonosváltozás átvezetésére irányuló ingatlan-nyilvántartási eljárás az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében írt határidőben megtörtént, ezért az alperes megalapozott határozattal kötelezte a felperest pótlólag illetékfizetésre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, - és a felülvizsgálati kérelem tartalma szerint - keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 23/A. § (7) bekezdését, mert ezt rendelkezést az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte. Az ingatlanok két éven belüli továbbeladását regisztráló, tulajdonosváltozásra vezető ingatlan-nyilvántartási eljárás nem azonos a tulajdonjog bejegyzési eljárással. Álláspontja szerint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) rendelkezései szerint kell megítélni, hogy a tulajdonosváltozásra vezető ingatlan-nyilvántartás mikor tekinthető megindítottnak. Az Inytv. végrehajtására kiadott 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (Vhr.) 32. § (1) bekezdése értelmében a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényét az eladott ingatlanra fel kell jegyezni. A (3) bekezdés értelmében a tulajdonjog megszerzésekor a vevő tulajdonjogát az (1) bekezdés szerinti feljegyzés rangsorában kell bejegyezni. Mindezek alapján a felperes álláspontja szerint az adásvételi szerződés, mint a bejegyzés alapjául szolgáló okirat földhivatali benyújtásával megindul a tulajdonosváltozásra vezető ingatlan-nyilvántartási eljárás, hisz a vevő tulajdonjoga az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtására visszaható hatállyal kerül bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, a teljes vételár megfizetésekor kiállított eladói bejegyzési engedély alapján. Mindezek alapján az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében foglalt feltételek teljesültek, két éves határidőn belül történt meg az eladás és az eladás igazolása, mert a tulajdoni lap tartalmából a továbbeladás ténye egyértelműen kitűnik, még ha azt nem is tulajdonjog bejegyzésére utaló széljegy, hanem a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének feljegyzése igazolja. Az Inytv. 48. § (3) bekezdése alapján a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének feljegyzése tartalmilag magában foglalja a tulajdonosváltozást is, így az az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindításának igazolására alkalmas. Törvénysértően járt el az alperes és az elsőfokú bíróság, amikor a benyújtott tulajdoni lapot a továbbértékesítés igazolására nem fogadta el, ezzel megsértette az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 2. § (1) bekezdésében foglalt rendeltetésszerű joggyakorlás elvét is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Utalt arra, hogy a tulajdonjog fenntartással történt eladás nem feltétlenül vezet a tulajdonjog változáshoz is, mert a vevő az adásvételi szerződés feltételeit nem teljesíti, a tulajdonjog nem száll át rá. Az illetékkedvezmény teljesüléséhez a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem széljegyének kell szerepelnie a tulajdoni lapon.
A felülvizsgálati eljárás során az alperes személyében jogszabályon alapuló jogutódlás következett be. 2007. január 1-jétől a 2006. évi LXI. törvény 249. § (1) bekezdése alapján az alperes jogutóda az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatala. A Legfelsőbb Bíróság a jogutódlást a Pp. 328. § (1) bekezdése alapján megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az Itv. 23/A. § (7) bekezdését nem sértette meg, helytállóan állapította meg, hogy a 2%-os, kedvezményes illetékkulcs alkalmazásának feltételei a felperes esetében hiányoznak. A feltételes illetékkedvezményhez - e rendelkezés szerint - a felperesnek azt kellett igazolnia, hogy a két éven belüli továbbértékesítéssel tulajdonosváltozás történt, ezt a tényt vagy a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozat igazolja, vagy ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljegy tanúsítja. A perbeli esetben a felperes a megvásárolt ingatlanokat tulajdonjog fenntartásával értékesítette az előírt két éves határidőn belül. A tulajdonjog fenntartással kötött szerződés esetében a vevő tulajdonjogának bejegyzésére a szerződés benyújtásával egyidejűleg nem kerülhet sor, a vevő csak a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének ingatlan-nyilvántartási bejegyzését kérheti, az Inytv. - földhivatali eljáráskor hatályos - 26. § (5) bekezdése és 29. §-a alapján. Az Inytv. 48. § (2) bekezdése szerint tulajdoni lapon feltüntetett széljegy a bejegyzés, átvezetés, feljegyzés iránti ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását tanúsítja. E szerint, ha a széljegy a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényét tünteti fel az Inytv. 17. § (1) bekezdés r) pontja alapján, ez még nem azonos azzal az ingatlan-nyilvántartási eljárással, amely a tulajdonosváltozás bejegyzésére irányul, mert a tulajdonjog bejegyzésére irányuló eljárás az Inytv. 16. § a) pontja alapján olyan, a tulajdonjog bejegyzésére irányuló eljárás, amely csak akkor indul meg, ha az eladó a tulajdonjog fenntartással történő eladás esetén a vevő tulajdonjogának bejegyzéséhez írásbeli hozzájárulását megadja és ez által a vevő olyan okiratot nyújt be a földhivatalhoz, amelynek alapján a tulajdonosváltozás bejegyezhető az Inytv. 8. §-a alapján. Az Inytv. 25. § (1) bekezdése is különbséget tesz az ingatlan-nyilvántartási eljárások keretén belül az ingatlannal kapcsolatos jogok bejegyzésére, valamint a tények feljegyzésére vonatkozó közigazgatási eljárás között. Míg ez utóbbi a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének feljegyzésére vonatkozik, addig a jog bejegyzése tulajdonosváltozást eredményez. Ez a két eljárás akkor is két elkülönülő eljárás, hogyha a ranghely elvéből következően a vevő tulajdonjoga a Vhr. 32. § (3) bekezdése alapján a tulajdonjog fenntartással történő eladás feljegyzésének rangsorában kerül bejegyzésre. A tulajdonosváltozáshoz szükséges az a további okirat, amely okirat benyújtásával (az eladónak a vevő tulajdonjogának bejegyzésére irányuló nyilatkozatával) megindul a tulajdonosváltozásra vezető ingatlan-nyilvántartási eljárás és ennek az időpontja számít a feltételes illetékkedvezmény végelegessé válásánál. A perbeli esetben ezért jogszerűen állapította meg az alperes, hogy a tulajdonosváltozásra két éven belül nem került sor, ezért a felperes az Itv. 23/A. § (7) bekezdése alapján 4 103 600 forint illeték pótlólagos megfizetésére köteles.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Itv. 23/A. § (7) bekezdését, az Art. 2. § (1) bekezdését nem sértette meg, az elsőfokú bíróság az Inytv. felülvizsgálati kérelemben hivatkozott szabályait helyesen értelmezve utasította el a felperes keresetét. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.39.053/2007.)

Itv. 23/A. § (8) bekezdése szerinti igazolási kérelemben meg kell jelölni a mulasztás okát. (1990. évi XCIII. tv. 23/A; 2004. CXL. tv. 66. §)

A felperes főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazással foglalkozó gazdasági társaság. 2003. május 13-án kelt adásvételi szerződésekkel megvásárolta a debreceni 25113/10., 25113/13., 25113/9. hrsz.-ú ingatlanokat. A vagyonszerzéseket illetékkiszabásra 2003. május 15-én bejelentette. A felperes a szerződésekben nyilatkozott arról, hogy az ingatlanokat továbbértékesítési céllal vásárolta meg.
A Megyei Illetékhivatal a vagyonszerzések után a visszterhes vagyonátruházási illetéket 2%-os mértékben állapította meg fizetési meghagyásaiban. Mindegyik határozatában figyelmeztette a felperest, hogy amennyiben a megszerzett ingatlant 2005. május 15-ig nem értékesíti és ennek megtörténtét az ezt követő 15 napon belül nem igazolja, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 23/A. § (7) bekezdése szerinti illetéket pótlólag a terhére előírja.
A felperes a továbbértékesítést nem igazolta, ezért az illetékhivatal a 2006. augusztus 31-én kelt határozataival a felperes terhére 640 000 forint, 1 120 000 forint, 640 000 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket írt elő.
A felperes mindhárom határozat ellen fellebbezést terjesztett elő, melyet egyúttal igazolási kérelemnek is kért tekinteni. Előadta, hogy a két éves határidőn belül az ingatlanokat továbbértékesítette. Csatolta az ingatlanok tulajdoni lapjait ennek igazolására. Az elsőfokú hatóság az előterjesztett igazolási kérelmeket a 2006. szeptember 29-én kelt határozataival elutasította, azzal az indokkal, hogy a felperes a mulasztását alapos indokkal nem mentette ki.
A felperes fellebbezései folytán eljárt alperes a 2006. november 6-án kelt határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperes kereseteket nyújtott be az alperesi határozatok felülvizsgálata iránt, az elsőfokú bíróság a pereket egyesítette. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy felperes, mint ingatlanforgalmazó az Itv. 23/A. § (1) bekezdése alapján feltételes illetékkedvezményre volt jogosult. Ez az illetékkedvezmény akkor válik véglegessé, ha a vagyonszerző az ingatlant továbbértékesíti és ezt a tényt az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében előírt módon és határidőben igazolja az illetékhivatalnál. A felperes a határidő eltelte után igazolta, hogy a továbbértékesítésnek az előírt határidőben eleget tett. Az Itv. 23/A. § (8) bekezdése a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtását lehetővé teszi. A felperes törvényes határidőben az igazolási kérelmét előterjesztette, a tulajdoni lapokat csatolta, a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzését igazolta, ilyen körülmények között az elsőfokú hatóság nem utasíthatta volna el az igazolási kérelmet arra való hivatkozással, hogy a felperes a késedelmét nem mentette ki. Sem az Itv. 23/A. § (8) bekezdése, sem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 66-67. §-ai az igazolási kérelem tartalmi követelményére előírást nem tartalmaznak. Amennyiben a hatóság az igazolási kérelmet tartalmilag - a mulasztás, a késedelem oka tekintetében - hiányosnak ítélte, akkor hiánypótlásra kellett volna a felperest felhívnia. A hatóság ezzel tett volna eleget együttműködési kötelezettségének és ez felelt volna meg az ügyfélbarát közigazgatás elvének. Az igazolási kérelemben meg kell jelölni a mulasztás okát, azonban az igazolási kérelem elbírálásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy annak előterjesztésével egyidejűleg a felperes az elmulasztott cselekményt pótolta. A hatóság ilyen körülmények között az igazolási kérelmet jogsértően utasította el. Mindebből következően az igazolási kérelem téves elutasítása folytán a pótlólagos illetékkiszabás jogsértő volt, ezért az elsőfokú bíróság az alperes határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárás során előírta a hatóság számára az igazolási kérelmek hiánypótlást követő ismételt méltányos elbírálását, anélkül, hogy az igazolási kérelmeket elutasító határozatokat ítéletével hatályon kívül helyezte volna.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 23/A. § (8) bekezdését, a Ket. 66. § (1) és (5) bekezdését. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az Itv. 23/A. § (8) bekezdés szerint előterjeszthető igazolási kérelem tartalmát. Az igazolási kérelem elnevezéséből eredően a határidő elmulasztása miatti jogkövetkezmény elháríthatóságára irányul, így eleve a kérelmezőnek kell abban megjelölnie a mulasztás okát és a kérelemnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a késedelmet kimentse. A hatóság mérlegelés alapján dönt, hogy az igazolási kérelemben felhozott okokat elegendőnek tartja-e a jogkövetkezmény alóli mentesüléshez. A hatóságot semmiféle hiánypótlási felhívási kötelezettség nem terheli az igazolási kérelem kapcsán. A kérelmezőnek kell feltárnia mulasztása okait és a mulasztásban való vétlenségét. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy az igazolási kérelemnek helyt kellett volna adni.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a Ket. szabályaira utalással, hogy az igazolási kérelemben meg kell jelölni a mulasztás okát és a hatóságnak az új eljárásban hiánypótlási felhívást kell kiadnia. Az Itv. 23/A. § (8) bekezdése értelmezésénél a Ket. kisegítő alkalmazásának nincs helye, az Itv. szerinti igazolási kérelem csak a tények pótlólagos igazolására szolgál.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati és csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Tévesen értelmezte az elsőfokú bíróság az Itv. 23/A. § (8) bekezdésének rendelkezését. Ez a rendelkezés az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében foglalt határidő elmulasztása esetére teszi lehetővé igazolási kérelem előterjesztését. A vagyonszerzőnek mulasztása miatt kell pótolnia a benyújtott kérelemmel a továbbértékesítés tényének bejelentését és igazolását, a törvényi határidőn túl történő bejelentés és igazolás miatt külön benyújtandó igazolási kérelemben - a kérelem elnevezésből adódóan - a mulasztása vétlenségét valószínűsítenie kell annak érdekében, hogy a mulasztása miatti jogkövetkezményt elhárítsa. Amennyiben az Itv. 23/A. § (8) bekezdése a felperes értelmezése szerint csak az elmulasztott igazolás pótlására szolgálna, a jogalkotó a (8) bekezdésben úgy fogalmazott volna, hogy a továbbértékesítés igazolása a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig szankció nélkül pótolható, és nem kívánta volna meg külön az igazolási kérelem előterjesztését. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a Ket. 66. §-ának rendelkezései csak korlátozottan alkalmazhatóak, mert a két jogszabályban szabályozott igazolási kérelem nem teljesen azonos. Az igazolási kérelemre vonatkozó, a Ket. 66. § (1)-(2), (5) bekezdésében szabályozott rendelkezések a perbeli esetben is alkalmazandóak, mert a Ket. másodlagos (mögöttes) jogszabályként mindazokban a kérdésekben alkalmazandó, amelyeket az Itv. és az azzal együtt alkalmazott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) kifejezetten vagy eltérően nem szabályoz.
Tévesen hivatkozott arra a felperes, hogy az igazolási kérelemben a mulasztás okát nem kell feltárni, mert ez azt jelentené, hogy a határidőben történő kötelezettségteljesítés és a határidőn túli kötelezettségteljesítés azonos megítélés alá esne. Ilyen jogalkotói szándék hiányában ez az álláspont téves. A Ket. alkalmazandó 66. § (1) bekezdése értelmében a határidő önhibán kívüli elmulasztása miatt előterjesztett igazolási kérelemben a késedelem, a mulasztás okát meg kell jelölni, az az igazolási kérelem elbírálásánál releváns szempont, hogy a fél milyen okból mulasztott, a késedelme vétlenségét igazolni, valószínűsíteni tudja-e. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az igazolási kérelem elbírálásánál csak arra a tényre utalással, hogy az elmulasztott bejelentést, a továbbértékesítés igazolását a felperes pótolta, kedvezően elbírálhatónak vélte az igazolási kérelmet.
Tévedett továbbá az elsőfokú bíróság abban is, hogy a hatóságot hiánypótlási kötelezettség terhelte volna a benyújtott hiányos igazolási kérelem alapján. Ilyen hiánypótlási kötelezettsége a hatóságnak nincs, kifejezett jogszabályi előírás hiányában nem köteles felhívni az ügyfelet, hogy a saját érdekében előterjesztett igazolási kérelmét indokolja, a törvényes jogát megfelelően gyakorolja, a mulasztása okait jelölje meg, a mulasztását mentse ki. A mulasztó fél maga kíván a mulasztása miatti szankció alól mentesülni - vétlensége okát - mint az igazolási kérelem mellőzhetetlen tartalmát magának kell feltüntetnie.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat megsértette, a csatlakozó felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes alaptalan keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.137/2007.)

Továbbértékesítés igazolása. (1990. XCIII. tv. 23. §; 2004. CXL. tv. 36. §; 2004. CXL. tv. 50. §)

A felperes ingatlanforgalmazóként 2003. július 2-án kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a 8551/1., 8551/2. hrsz.-ú ingatlanokat, a 8549. és 8550. hrsz.-ú ingatlanok meghatározott tulajdoni hányadát. A szerződést illetékkiszabás végett 2003. július 24-én nyújtották be a földhivatalhoz. A Megyei Illetékhivatal 2003. október 27-én kelt fizetési meghagyásával 2%-os illeték mértékkel állapította meg a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Figyelmeztette a felperest a továbbértékesítés határidejére és igazolásának módjára, valamint a mulasztás jogkövetkezményére.
A felperes az ingatlanokat 2003. szeptember 15-én kelt adásvételi szerződéssel továbbértékesítette. E vagyonszerzés kapcsán folyó illetékkiszabási ügyben az illetékhivatal 2004. május 4-én hiánypótlásra hívta fel a felperest annak tisztázása érdekében, hogy mely ingatlanok milyen vételáron kerültek értékesítésre. A felperes 2004. május 21-én közölte a kért adatokat és az ügyben tartott helyszíni szemlén is jelen volt. A felperes állította, hogy a helyszíni szemlén bemutatta a továbbeladást igazoló adásvételi szerződéseket.
A továbbértékesítés határidejének eredménytelen elteltét követően az illetékhivatal a 2006. augusztus 31-én kelt határozatával a felperes terhére 1 146 856 forint illetéket írt elő pótlólag.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2006. december 4-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, melyet az elsőfokú bíróság elutasított. Ítélete indokolása szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 23/A. § (7) bekezdése megszabja a továbbértékesítés igazolásának módját, melynek a felperes nem tett eleget. A tovább értékesítésre vonatkozó adásvételi szerződés másik illetékkiszabási ügyben történő bemutatása, esetleges csatolása nem azonos a bejelentési kötelezettség teljesítésével és kizárólag az erre a tényre történő hivatkozás igazolási kérelemben sem lenne elfogadható. A továbbértékesítést a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal vagy ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel lehet igazolni, ennek az igazolására másik ügyben benyújtott adásvételi szerződés nem alkalmas. Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése bejelentési kötelezettséget ír elő, így a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 50. § (3) bekezdésében írt az a rendelkezés, hogy a hivatalosan ismert tény bizonyítása nem kérhető, erre az esetre nem alkalmazható, a bejelentési kötelezettséget nem annulálja, az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében kifejezetten előírt bejelentés alól nem ad felmentést.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, keresetének helyt adó határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ket. 50. § (3) bekezdését, a Ptk. 4. §-át, a Ket. 36. § (1) bekezdését. Állította, hogy a Ket. 36. § (2) bekezdése nincs összhangban az Itv. 23/A. § (7) bekezdésével. Jóhiszeműen járt el, így vele szemben méltánytalan a pótlólagos illetékfizetési kötelezettség előírása, mert a továbbértékesítés kapcsán az illetékhivatalnak hivatalos tudomása volt az ingatlanok értékesítéséről.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a továbbértékesítés igazolását az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében meghatározott módon az illetékhivatalnál kell teljesíteni. A felperes azzal, hogy 2004. évben helyszíni szemlén a vevő illetékügyében a továbbértékesítés tényét az illetékhivatali dolgozó tudomására hozta, még nem jelenti a továbbértékesítés igazolásának teljesítését. Tévesen hivatkozott a felperes arra, hogy másik vagyonszerző illetékügyében történő tudomásszerzés mentesíti őt a bejelentési kötelezettség alól a Ket. 50. § (3) bekezdése, 36. § (2) bekezdése alapján. Amikor az Itv. 23/A. § (7) bekezdése az igazolás meghatározott módját előírja, ezzel szemben a hivatalosan ismert tényekre vonatkozó bizonyítás alóli mentességre, illetve a hivatal más ügyben való tudomásszerzésére hivatkozás nem mentesít az igazolás előírt módjának teljesítése alól. Illetékügyben speciális jogszabályként elsődlegesen az Itv.-t kell alkalmazni, így ha annak rendelkezései valamely kötelezettség teljesítését és annak konkrét, kógensen alkalmazandó módját előírják, annak vizsgálatakor, hogy történt-e mulasztás, azt kell alkalmazni. A 2%-os illetékkulccsal történő illetékkiszabásnak két együttes feltétele volt: a két éven belüli továbbértékesítés ténye és ennek határidőn belüli igazolása. A feltételek teljesülésének igazolása nem történt meg az Itv. 23/A. § (7) bekezdése szerinti módon, ezért jogszerű volt a felperes keresetének elutasítása.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.153/2007.)

Átalakulás alatt álló gazdasági társaság által kötött adásvételi szerződés alapján vállalt továbbértékesítési kötelezettség nem teljesítése miatt kiszabott szankció jogszerűségének vizsgálata. (1990. XCIII. tv. 23/A. §; 1990. XCIII. tv. 3. §; 1997. CXLI. tv. 29.; 1997. CXLIV. tv. 60. §; 1997. CXLIV. tv. 78. §)

A felperes átalakulás alatt álló részvénytársaságként 2004. július 21-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a 19384 hrsz.-ú telephely megjelölésű ingatlant. A szerződés 5. pontjában rögzítették, hogy a felperes közgyűlése 2004. május 12-én elhatározta a társaság szétválását, a szétválási szerződés szerint a társaságból kiválik az Ú. Kft., amely a szétváló társaság vagyonából a 19384 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatos kötelmi jogokat szerzi meg. A megvásárolt ingatlan birtokba lépéséről úgy rendelkeztek a felek, hogy a szerződés aláírásával egyidejűleg a felperes birtokba léphet. A szerződés 10. pontjában rögzítették, hogy az eladó külön nyilatkozatban adja hozzájárulását a vevő, illetőleg a szétválásnak a cégjegyzékbe történő bejegyzését követően a vevő jogutódja, az Ú. Kft. tulajdonjogának vétel jogcímén történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez. A felperes a szerződés 13. pontjában nyilatkozott arra is, hogy főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazással foglalkozó gazdasági társaság, az ingatlant továbbértékesítés céljából szerezte meg. A szerződést illetékkiszabásra 2004. július 21-én jelentették be.
A Megyei Illetékhivatal a 2004. október 11-én kelt fizetési meghagyásával a felperest 2%-os illetékkulcs alkalmazásával 2 855 700 forint visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte, egyúttal felhívta a felperes figyelmét, hogy 2006. július 21-ig és az azt követő 15 napon belül igazolni kell a továbbértékesítés tényét.
A fizetési meghagyásban megjelölt határidő eredménytelenül telt el, a felperes a továbbértékesítést nem igazolta, ezért az illetékhivatal a 2006. november 3-án kelt határozatával a felperes terhére 22 845 600 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket írt elő pótlólag.
A felperes fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, amelyben arra hivatkozott, hogy a földhivatal az Ú. Kft. tulajdonjogát jegyezte be a 2004. július 21-én kelt határozatával, így az illetékfizetésre a vagyonszerzőt és nem őt kell kötelezni.
Az alperes a 2007. január 11-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolása szerint a felperes kötötte az adásvételi szerződést, ő kérte az illetékkedvezmény igénybevételét és vállalta a szerződésben az ingatlan továbbértékesítését. Az Ú. Kft. a cégnyilvántartás szerint 2004. augusztus 23-án jött létre, így a szerződéskötéskor még tulajdonjogot nem szerezhetett.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Állította, hogy az illetéket nem neki, hanem a szerző félnek, azaz az Ú. Kft.-nek kell megfizetni, az alperes a szerződést nem a tartalma szerint minősítette. A felperes hivatkozott arra is, hogy függő jogi helyzet állt fenn, az adásvételi szerződésben az átalakulásra is utaltak. A kötelmi igény illetékfizetési kötelezettséget nem keletkeztet. A felperes eljárás jogi jogutódja az Ú. Kft.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 78. § (4) bekezdése értelmében kiválás esetén a kivált tagok részvételével a társasági vagyon egy részének felhasználásával új gazdasági társaság jön létre. A Gt. 60. § (4) bekezdése értelmében a kiválással létrejövő új gazdasági társaság jogalanyisága a cégbejegyzéssel keletkezik. A szerződés megkötésekor csak a felperes szerezhetett tulajdonjogot és a perbeli ingatlant is csak ő juttathatta az átalakulási eljárás során az Ú. Kft. részére. Mindebből következően illetékjogi szempontból vagyonszerző fél az Ú. Kft. nem lehetett, mert a szerződés kötésekor még jogilag nem létezett. A szerződésben a felperes kérte az illetékkedvezmény igénybevételét, ő vállalta az ingatlan továbbértékesítését. Az eladó a felperes tulajdonszerzéséhez járult hozzá, a felperes az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 29. §-a szerint közbenső szerzőnek minősült, ezért jegyezhette be a földhivatal az Ú. Kft. tulajdonjogát. A felperes az ingatlant a kiválás folytán juttatta az Ú. Kft.-nek, mely Kft. vagyonszerzése az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontja alapján illetékmentes. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy az Ú. Kft. Az eljárásjogi jogutóda. A felperes az eljárás során jogutódlás megállapítását nem kérte, nem kifogásolta a fizetési meghagyásban a számára előírt illetékfizetési kötelezettséget, továbbértékesítési kötelezettséget sem. Mindezek alapján az alperes megalapozott határozatot hozott és a vagyonszerzővel szemben jogszerűen szabta ki az Itv. 23/A. § (7) bekezdése alapján a pótlólagosan előírt illetéket.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 27. §-át, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdését, a Pp. 206. § (1) bekezdését, a Ptk. 117. § (2) és (3) bekezdését. Tévesen állapította meg a bíróság, hogy a vagyonszerzési illetéket a felperesnek és nem a ténylegesen vagyont szerző félnek, az Ú. Kft.-nek kell megfizetnie. A szerződést nem a valódi tartalma szerint minősítették. Tévesen került megállapításra, hogy az Ú. Kft. a szerződés megkötését követően jött létre. Az átalakulásról azt megelőzően döntött a felperes közgyűlése, csak az átalakulás bejegyzésére került sor későbbi időpontban. Az ingatlan tulajdonjogát sem az ingatlan-nyilvántartáson kívül, sem ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel nem szerezte meg, így illetékfizetési kötelezettség, továbbértékesítési kötelezettség nem terhelte. Az alperes kizárólag a tulajdonjogot megszerző ügyféllel, az Ú. Kft.-vel szemben járhatott volna el és állapíthatott volna meg illetékfizetési kötelezettséget. A felperes átalakulási vagyonmérlegében a perbeli ingatlan tulajdonjoga soha nem szerepelt. A megkötött adásvételi szerződés alapján követelésként tartották nyilván a kötelmi jogi igényt. Az eladó tulajdonjog bejegyzést engedélyező nyilatkozata 2004. augusztus 31-én kelt, a tulajdon bejegyzéséhez a hozzájárulást az eladótól az Ú. Kft. kapta meg. Az elsőfokú bíróság okiratok nélkül állapította meg a felperes jogszerzését. Téves az az ítéleti megállapítás is, hogy a felperes jogutódja az Ú. Kft. az ingatlan tulajdonjogát átalakulás révén szerezte meg. Jogszabálysértően állapította meg a bíróság azt is, hogy jogutódlásra csak kérelem alapján tehetett volna megállapítást az alperes. A felperes a földhivatalhoz minden szükséges iratot benyújtott, így az adásvételi szerződést, a tulajdonjog bejegyzést engedélyező nyilatkozatot, az átalakulás cégnyilvántartási bejegyzését igazoló végzéseket, ebből nyilvánvaló volt, hogy ingatlan tulajdonjogának megszerzője az Ú. Kft. lesz, mint jogutód társaság. Ezeket az okiratokat a földhivatal megküldte az illetékhivatalnak is, így az okiratok tartalmával ellentétesen kötelezték illetékfizetési kötelezettségre.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg. A felperes saját személyében 2004. július 21-én kötött adásvételi szerződéssel, mint átalakulás alatt álló részvénytársaság vásárolta meg a perbeli ingatlant nem harmadik személy javára. Az a tény, hogy az ingatlan-nyilvántartásba tulajdonosként nem a felperest, hanem a felperesből kiváló Ú. Kft.-t jegyezték be nem jelenti azt, hogy az illetéket nem a felperesnek kell megfizetnie. Az Ú. Kft. nem adásvétellel szerezte meg a perbeli ingatlant, hanem az átalakulási szerződés alapján, amelyre az adásvételi szerződés is utalt. Átalakulással csak úgy szerezhetett tulajdont a Kft., hogy azt előzőleg a felperesnek kellett vagyonába tartózóan megvásárolnia, mint ahogy a perbeli esetben tette is. Ezért helytállóan utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperes tulajdonjogának bejegyzésére az Inytv. 29. §-a alapján nem volt szükség. Mind az átalakulásról döntő közgyűlési határozat, mind a megkötött adásvételi szerződés alapján az Ú. Kft. átalakulással történő vagyonszerzése megállapítható volt. A visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség az Itv. 3. § (3) bekezdés b) pontja alapján a szerződés megkötésének napján keletkezik, ekkor még az Ú. Kft. nem létezett, csak a cégbírósági döntés folytán jött létre a felperesből kiváló gazdasági társaság. Illetékjogi szempontból így a vagyonszerző fél a felperes volt, aki a fizetési meghagyásban vele szemben megállapított visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettséget és továbbértékesítési kötelezettséget nem is vitatta, akkor vagyonszerzőnek magát tekintette. Az a körülmény, hogy az átalakulási szerződésre utalással a perbeli adásvételi szerződés alapján a felperes tulajdonjoga bejegyzése helyett közvetlenül az átalakulás utáni társaság tulajdonjoga került bejegyzésre a felperes illetékfizetési kötelezettségén nem változtat.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott és törvényes döntést hozott, amikor a felperes alaptalan keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.39.213/2007.)

Hitelintézet ingatlanszerzésének visszterhes vagyonátruházási illetéke

Itv. 23/B. § (1) Amennyiben a hitelintézet a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésekor nyilatkozik, hogy az ingatlant - az illetékkötelezettség keletkezésétől számított legfeljebb hároméves időtartamra - a pénzügyi veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében hitel-ingatlan csereügylettel, az adósával szembeni felszámolási vagy végrehajtási eljárás útján szerezte, akkor a fizetendő illeték mértéke az ingatlan - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének 2%-a.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott három év elteltét követően az ingatlan elidegenítését az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi. Amennyiben az ingatlan értékesítése nem történt meg, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a hitelintézet terhére pótlólag előírja.

A hitelintézetek egyes ingatlanszerzései is kedvezményes illetékkulcs alá esnek. Hitelintézeten a bankot, a takarékszövetkezetet és a jelzáloghitel-intézetet kell érteni.

A feltűnő értékaránytalanság mellett kötött ügyletek illetéke

Itv. 23/C. § Amennyiben ingatlan tulajdonjogának ellenérték fejében történő megszerzése esetén az ellenszolgáltatás értéke nem éri el a forgalmi érték 50%-át, az ellenszolgáltatás és a megszerzett vagyontárgy forgalmi értéke 50%-ának különbözete után a 12. § szerinti ajándékozási illetékmértékkel megállapított illetéket kell fizetni. A forgalmi értékből az ajándékozási illetékmérték alá eső rész levonásával fennmaradó részre a visszterhes vagyonátruházási illeték szabályai szerint egyébként irányadó illetékmértéket kell alkalmazni. Ha az ellenszolgáltatás az ingatlant terhelő és a vevő által átvállalt tartozásra tekintettel került a forgalmi értékhez képest alacsonyabb összegben megállapításra, akkor e bekezdés alkalmazásában az ellenszolgáltatás összegéhez kell számítani az ingatlant terhelő és a vevő által átvállalt tartozás összegét.

A 2009. január 23-tól hatályos új szabályok a forgalmi érték 50%-át el nem érő vételárkikötése esetén ajándékozási illeték kiszabását is lehetővé teszik.

Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke

Itv. 24. § (1) Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértéke a hajtómotor hengerűrtartalmának minden megkezdett cm3-e után 18 forint az alábbi eltérésekkel:

a) az 1890 cm3-t meghaladó hengerűrtartalmú személygépkocsi és az 500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalmú motorkerékpár esetén minden megkezdett cm3 után 24 forint;

b) kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott gépjármű esetén a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után 400 forint;

c) Wankel hajtómotorral üzemelő gépjármű esetén a kamratérfogat minden megkezdett cm3-e után 36 forint.

(2) Pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséért, ha a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 2500 kg-ot nem haladja meg 9000 forint, minden más esetben 22 000 forint illetéket kell fizetni.

(3) Gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezet, használat, illetve üzembentartói jog megszerzése esetén az (1) és (2) bekezdésben meghatározott illetékek 25%-ának megfelelő illetéket kell fizetni.

(4) Amennyiben gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának megszerzésével egyidejűleg haszonélvezeti, használati vagy üzembentartói jog alapítása történik, illetve gépjármű, pótkocsi tulajdonjogát az azon fennálló használati, haszonélvezeti, illetve üzembentartói jog jogosítottja szerzi meg, a tulajdonjog megszerzőjét terhelő illeték megállapítása során az (1)-(2) bekezdések alkalmazásával megállapított illetéket csökkenteni kell a haszonélvezeti, használati, illetve üzembentartói jog megszerzéséért a (3) bekezdés szerint fizetendő illeték összegével.

(5) Gépjármű, pótkocsi tulajdonjoga, illetve gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezeti, használati jog meghatározott hányadának megszerzése esetén a megszerzett hányadra arányosan eső illetéket kell fizetni.

Már a korábbiakban is szó volt arról, hogy a gépjármű és pótkocsi tulajdonjogának, haszonélvezeti jogának megszerzése az általános mértékű vagyonszerzési illetéktől eltérő módon nyert szabályozást. Figyelni kell arra is, hogy a törvényalkotó 2009. január 23-ai hatállyal módosította a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértékét. Változott a pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséért fizetendő illeték mértéke is.

Illeték közös tulajdon megszüntetése esetén

Itv. 25. § (1) Ingatlan közös tulajdonának megszüntetése esetén vagyonszerzési illetéket akkor kell fizetni, ha a megosztás folytán valamelyik tulajdonostárs a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél nagyobb értékhez jut. A vagyonszerzési illetéket az értékkülönbözet alapulvételével kell kiszabni.

(2) Házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén az értékkülönbözetet a közös vagyon értékének figyelembevételével kell megállapítani. Az értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Ha valamelyik fél csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállalt át, és az átvállalt tartozás összege az értékkülönbözetet kiegyenlíti, illeték kiszabásának nincs helye.

(3) Az élettársak közös tulajdonának megszüntetése esetén a közös tulajdonban való részesedésük arányára figyelemmel a (2) bekezdést kell alkalmazni.

A Ptk. rendelkezéseiből következően közös tulajdon esetén a vagyontárgy tulajdonjoga meghatározott hányadok szerint több személyt illet meg. A Polgári Törvénykönyv alapján mód van a közös tulajdon megszüntetésére és ennek illetékkonzekvenciáit rögzíti az Itv. 25. §-a.
Illetékkötelezettség akkor áll be, ha tulajdon megszüntetése következtében valamelyik fél vagyona gyarapodik és ebben az esetben az illeték alapját az értékkülönbözet figyelembevételével kell meghatározni.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.302/1994. számú ítélete rámutat, hogy a házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén a visszterhes vagyonátruházási illetéket meg kell fizetni, ha valamelyik fél javára értékkülönbözet mutatkozik. Közismert, hogy a Csjt. 27. §-a alapján a házassági életközösség ideje alatt szerzett vagyon a házastársak közös tulajdonát képezi, függetlenül attól, hogy együttesen vagy külön szerezték azt. A közös vagyon megosztása esetén az egyik fél a tulajdoni hányad mértékénél nagyobb értékhez juthat és ilyen esetben beáll az illetékfizetési kötelezettség.

Bírói gyakorlat

A házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén a visszterhes vagyonátruházási illetéket meg kell fizetni, ha valamelyik fél javára értékkülönbözet mutatkozik. [1990. évi XCIII. tv. 25. § (1) és (2) bek.]

A felperes 1991. május 21-én a házastársi vagyonközösség megszüntetése iránti perben egyezséget kötött a volt feleségével, mely szerint a felperes nevén telekkönyvezett B. B. u. 131/V. I. em. 2. szám alatti öröklakás teljes egészében a volt házastárs, míg a volt házastársnak a B. B. u. 96. szám alatti kertingatlanának 1/2 tulajdoni illetősége a felperes tulajdonába kerül azzal, hogy a felperes viseli ennek esetleges terheit. A felek megállapodtak abban is, hogy házastársi vagyonközösség megszüntetése címén a felperes megfizet a volt feleségének 6 000 000 Ft-ot.
Az egyezséget a Fővárosi Bíróság az 1991. május 21-én kelt jogerős végzésével jóváhagyta.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1992. március 26-án kelt fizetési meghagyásával 120 000 Ft visszterhes vagyonátruházási és 1000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest, figyelemmel a fenti egyezségben foglalt vagyonszerzésére.
A felperes fellebbezésében vitatta a visszterhes vagyonátruházási illeték jogalapját, ezért annak törlését kérte. Arra hivatkozott, hogy a 6 000 000 Ft kifizetésére nem értékkülönbözet címén került sor, hanem azért, mert az ingatlan vagyon tekintetében a megosztás nem természetben történt. Javára tehát a vagyonmegosztásból értékkülönbözet nem keletkezett, ezt egyébként kizárja az a körülmény is, hogy az egyezség értelmében tulajdonába kerülő tulajdoni illetőség terheinek viselését vállalta.
Az alperes az 1993. május 14-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a kiszabott illeték összegét 301 000 Ft-ra emelte fel megállapítva azt, hogy a felperes tulajdonába került ingatlan nem lakóház, hanem kert, ezért a helyes illetékkulcs az elsőfokú hatóság által alkalmazott 2% helyett 5%.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Előadta, hogy a vagyonközösség megszüntetésekor a feleségével közös akaratuk arra irányult, hogy egyenlően osszák el a közös vagyont, így anyagi előnyhöz egyikük sem jutott: a 6 000 000 Ft-ot tehát nem többletként fizette, hanem a közös kölcsöntartozás visszafizetésének a megkönnyítése végzett.
Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását indítványozta arra hivatkozással, hogy a felperes illetékfizetési kötelezettségének a megállapítására az egyezségben foglalt adatok alapján, jogszerűen került sor.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Az indokolás szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 25. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy ingatlan közös tulajdonának megszüntetése esetén vagyonszerzési illetéket akkor kell fizetni, ha a megosztás folytán valamelyik tulajdonostárs a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél nagyobb értékhez jut. A vagyonszerzési illetéket az értékkülönbözet alapulvételével kell kiszabni. A (2) bekezdés szerint házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén az értékkülönbözetet a közös vagyon értékének figyelembevételével kell megállapítani. Az értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket kell fizetni.
A per adataiból megállapítható, hogy az illetékkiszabásra okot adó, ingatlantulajdonos-szerzés a házastársi vagyonközösség megszüntetése tárgyában kötött egyezségen alapul, melyben a felek mind az ingó, mind az ingatlan vagyonukról teljeskörűen rendelkeztek. Meghatározták, hogy melyik ingatlan kerül a volt feleség és melyik ingatlan felperes tulajdonába, és ezt követően határozták meg azt az összeget, amelyet - az ingatlanvagyon megosztásán túlmenően, annak ellenére - a felperes a volt felesége részére vállalt megfizetni. Ebből kétségtelenül az következik, hogy a volt feleség által megszerzett ingatlan a felperes tulajdonába került ingatlannál kevesebb értéket képvisel, és a 6 000 000 Ft megfizetésének a kikötése mint értékkülönbözet került be az egyezség szövegébe.
A bíróság tehát a 6 000 000 Ft összeg jogi megítélésével kapcsolatban az alperesi álláspontot osztotta és erre figyelemmel azt állapította meg, hogy a közigazgatási határozatoknak megfelelően a felperes visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége fennáll.
Az illetéktörvény 19. §-ának (1) bekezdése értelmében visszterhes vagyonátruházás esetén az illeték általános mértéke - ha e törvény másként nem rendelkezik - a megszerzett vagyon forgalmi értékének 5%-a.
Miután kertingatlan esetén a fenti általános illetékkulcs alkalmazásának van helye, így a másodfokú közigazgatási határozat az összegszerűséget tekintve is helyes rendelkezést tartalmaz.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A fellebbezésben írtakra figyelemmel kiemelte a másodfokú bíróság, az elsőfokú bíróság helyesen utalt ítéletében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 25. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra. Így az értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Ha valamelyik fél csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállal át, és az átvállalt tartozás összege az értékkülönbözetet kiegyenlíti, illeték kiszabásának nincs helye.
Az illetékkiszabási hatóság és a bírság kizárólag a felek által kötött és bíróság által jóváhagyott egyezség szövegéből indulhatott ki, ez az egyezség mind a hatóságot, mind a bíróságot köti. Az egyezség szövegéből egyértelműen az volt megállapítható, hogy a felek elosztották egymás között a házastársi közös vagyont, a felperes vállalta a tulajdonába kerülő H. utcai ingatlannal kapcsolatos esetleges terhek kifizetését, és ezen túl vállalt további 6 000 000 Ft kifizetését.
Így egyértelmű, hogy a felperes javára olyan értékkülönbözet jelentkezett, amely után vagyonszerzési illeték kifizetése indokolt volt. Az illetéktörvény 19. § (1) bekezdése szerint a kiszabott illeték mértéke is helyes volt. (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.302/1994.)

Házastársi vagyonközösség megszüntetése folytán az érdekkülönbözet miatt fizetendő illeték vizsgálata. (1990. XCIII. tv. 25. §)

A felperes 2002. december 18-án házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötött, mely szerint a közös vagyonból a felperes 61 000 000 forint, a feleség 41 000 000 forint értékű vagyonhoz jutott.
A Megyei Illetékhivatal a 2006. április 19-én kelt fizetési meghagyásával a felperest a közös vagyonból egyenlő elosztás esetére jutó részhez képesti 10 000 000 forint többletvagyon szerzése után a megszerzett vagyoni elemek forgalmi értékének arányában az értékkülönbözetet megbontva a lakástulajdon után 16 000 forint, a termőföld után 5000 forint, az üzlettulajdon megszerzése után 240 000 forint visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére, valamint 6000 forint eljárási illeték viselésére kötelezte. A megszerzett üzletrész után illetéket nem állapított meg azzal, hogy annak megszerzése illetékmentes.
A fizetési meghagyás ellen a felperes fellebbezéssel élt, melyben arra hivatkozott, hogy az értékkülönbözet megfizetésre kerül, mert a házastársi vagyonközösség megszüntetése iránti szerződésben vállalta, hogy a 10 000 000 forintos értékkülönbözetet 2007. évig részletekben fizeti meg volt házastársa részére, ezért az illetékkiszabásnak nincs helye.
Az alperes a 2006. június 23-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, melyben arra hivatkozott, hogy a vagyonmegosztás során a teljes üzletrész megszerzése érdekében ingatlant engedett át a volt házastársának, ezzel az ő ingatlanvagyoni része csökkent. Az illeték kiszabására ingatlan tulajdoni hányad szerzésének hiányában került sor.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint a vagyonközösség megosztása során mutatkozó értékkülönbözet után jogszerűen került sor visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabására, mert a felperes három illetékköteles ingatlant szerzett meg, melyek mindegyike tekintetében nagyobb tulajdoni illetőséget szerzett, mint a megosztás előtt, így az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 25. § (2) bekezdése alapján illeték kiszabásának helye volt. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az üzletrészért cserébe ingatlanvagyont engedett át volt házastársának, mert a kötött szerződés szerint a közös vagyon ingatlanonként megosztásra került, csere nem történt, a mutatkozó értékkülönbözet alapján jogszerűen került sor illeték kiszabására.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítéletnek a közigazgatási határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezését azzal, hogy illetékfizetési kötelezettség nem terheli. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 25. § (1) és (2) bekezdését. Az elsőfokú bíróság és az alperes is jogsértően állapította meg, hogy a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél nagyobb értékhez jutott a megosztás folytán. A megosztás előtt a közös vagyonból ingatlanérték a felperesre jutóan 31 000 000 forint volt, míg a megosztás után a felperesre jutó közös vagyon értékében az ingatlanérték csak 21 000 000 forint lett, így ennek alapján megállapítható, hogy nem szerzett több illetékköteles ingatlan tulajdoni hányadot, mint a vagyonközösség fennállása idején.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati eljárás során az alperes személyében jogszabályon alapuló jogutódlás következett be. 2007. január 1-jétől a 2006. évi LXI. törvény 249. § (1) bekezdése értelmében az alperes jogutóda az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatala. A Legfelsőbb Bíróság a jogutódlást a Pp. 328. § (1) bekezdése szerint megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A kereseti kérelem alapján az elsőfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperesnek a házastársi vagyonközösség megszüntetése során a javára mutatkozó értékkülönbözet után a keresettel támadott közigazgatási határozatban foglalt illetéket kell-e fizetnie. Az Itv. 25. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése esetén vagyonszerzési illetéket akkor kell fizetni, ha a megosztás folytán valamelyik tulajdonostárs a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél nagyobb értékhez jut. A vagyonszerzési illetéket az értékkülönbözet alapulvételével kell kiszabni. A (2) bekezdés szerint házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén az értékkülönbözetet a közös vagyon értékének figyelembevételével kell megállapítani. Az értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Amennyiben valamelyik fél csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállal át és az átvállalt tartozás összege az értékkülönbözetet kiegyenlíti, illetékkiszabásának nincs helye.
A felperes esetében a fenti rendelkezések alapján a közigazgatási hatóságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés szerint a felperes a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél nagyobb értéket szerzett-e, mert a javára a szerződés szerint 10 000 000 forint összegű értékkülönbözet mutatkozott. A házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés szerint a közös vagyonból a felperes volt házastársra jutó rész 41 000 000 forint értéket, míg a felperesre jutó rész 61 000 000 forint értéket képviselt. Az így mutatkozó értékkülönbözet 10 000 000 forint. Mivel a felperes az általa megszerzett ingatlan vagyon tekintetében mind a termőföld, mind a lakóingatlan, mint az üzlettulajdon esetében a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél magasabb értékhez jutott, így az Itv. 25. § (1) és (2) bekezdése alapján az értékkülönbözet alapulvételével vagyonszerzési illetéket volt köteles fizetni. Ezt a számítási módot kell alkalmazni akkor is, ha a házastársi közös vagyonba a szerzéskor egyébként nem illetékköteles vagyontárgyak is elosztásra kerültek. Az alperes az értékkülönbözet után a vagyonszerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetékeket szabott ki, helytállóan megállapítva, hogy a felperes esetében a közös tartozásból történő többletátvállalás esete nem áll fenn, így az értékkülönbözet teljes értéke alapján vizsgálni kellett a vagyonszerzési illeték kiszabásának feltételeit.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy illetékfizetési kötelezettség azért nem terheli, mert a házasság fennállása alatt a közös ingatlanvagyonból rá jutó összvagyoni érték és a megosztás után rá jutó vagyoni értékben szereplő ingatlanvagyon összértéke csökkent. A felperes álláspontjával szemben az Itv. 25. § (1) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy az adott ingatlan vagyoni elemek tulajdoni hányadának megfelelő értéket kell összehasonlítani a megosztás előtt és a megosztás után, nem pedig az összértéküket. A felperes által megszerzett három ingatlan mindegyike tekintetében megállapítható volt a nagyobb tulajdoni rész, nagyobb érték szerzése, így a vagyonszerzési illeték kiszabásának helye volt.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.015/2007.)

Illetékmentességek, illetékkedvezmények

Itv. 26. § (1) Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól:

a) a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. A vagyonszerző lakóházépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;

b) a lakástulajdon kezelői jogának a megszerzése;

c) a közcélú vízi létesítmények és tartozékaik kezelői jogának a megszerzése;

d) az állami tulajdonban lévő természetvédelmi terület kezelői jogának a természetvédelmi kezelő által történő megszerzése;

e) állami vagyon vagyonkezelői jogának megszerzése;

f) a vállalkozó által értékesítés céljára újonnan épített, építtetett - ideértve az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott és ténylegesen sem lakás céljára használt épület átalakításával, továbbá a lakóépület bővítésével (pl. tetőtérbeépítéssel) létesített - 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás tulajdonjogának, ilyen lakás tulajdoni hányadának megvásárlása. Amennyiben az új lakás forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot és a vagyonszerző másik lakástulajdon eladását nem igazolja, akkor a 21. § (1) bekezdés szerint megállapított illetékből nem kell megfizetni azt az összeget, amely akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 millió forint lenne. Ilyen lakás tulajdoni hányada esetén a kedvezmény a 15 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos részére illeti meg a vagyonszerzőt,

h) a gazdálkodó szervezet olyan szervezeti átalakulással (egyesülés, szétválás) bekövetkező vagyonszerzése, amikor a létrejövő gazdálkodó szervezet(ek) a korábbinak jogutódja(i) lesz(nek).

j) a kisajátított vagy bányakárt szenvedett ingatlanért kapott csereingatlan szerzése vagy a kártalanítási összegből rá eső rész erejéig a kártalanítottnak az ingatlanvásárlása, ideértve az ilyen ingatlanra vonatkozó más személyt megillető jog megszűnéséért kapott kártalanítási összegből azonos jog megszerzését is;

k) a kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra megvásárolt ingatlan vételárából történő ingatlanvásárlás, ide értve az ilyen ingatlanra vonatkozó más személyt megillető jog megszűnéséért a vételárból történő azonos jog vásárlását is;

l) gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának gépjármű-forgalmazó, továbbá gépjármű pénzügyi lízinget folytató, illetve ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozó általi megszerzése;

m) a helyi önkormányzat vagy az állam tulajdonában álló lakás tulajdonjogának, haszonélvezeti jogának a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: lakástörvény) 45. §-ának (1) bekezdése alapján vételi joggal rendelkező, továbbá 49. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján elővásárlási joggal rendelkező személy által történő megszerzése;

n) a birtokösszevonási célú önkéntes földcsere keretében létrejött megállapodáson alapuló termőföldtulajdon szerzése, valamint ehhez kapcsolódóan haszonélvezet, használat jogának alapítása, abban az esetben, ha az elcserélt földrészletet azonos jogosult javára haszonélvezet, használat joga terhelte;

o) az ügyvédi iroda olyan átalakulással (egyesülés, szétválás) bekövetkező vagyonszerzése, amikor a létrejövő iroda (irodák) a korábbinak jogutódja(i) lesz(nek).

p) a külön jogszabály alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által kiadott regisztrációs igazolással rendelkező, mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély termőföldvásárlása, feltéve, ha az így vásárolt termőföldet a vásárlástól számítva legalább 5 évig nem idegeníti el, azon vagyoni értékű jogot nem alapít, és egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföldet mezőgazdasági célra hasznosítja. A feltételek vállalásáról a vagyonszerzőnek legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál. Ha a vagyonszerző a termőföldet az 5 év letelte előtt elidegeníti, vagy azon vagyoni értékű jogot alapít, igazolhatóan nem mezőgazdasági célra hasznosítja, az egyébként járó illeték kétszeresét kell megfizetnie.

q) ingatlannak a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett eszközátruházás keretében történő átruházása, az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:

qa) az átruházó az átruházás évében és az azt megelőző két naptári évben nem vette igénybe a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmértéket és a 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján felfüggesztett illetéktartozással nem rendelkezik,

qb) az átruházott eszközöknek a pénzeszközök és pénzkövetelések összegével csökkentett értékében az ingatlanok értékének aránya nem haladja meg az 50%-ot,

qc) az átruházó társaság legalább két üzletággal rendelkezik, melyek az átruházást megelőző két teljes, 12 hónapos adóévben önálló üzletágként működtek,

qd) az átvevő társaság vállalja, hogy az átruházás évét követő 2. naptári év végéig nem veszi igénybe a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmértéket,

qe) az üzletágat átvevő társaság vállalja azt is, hogy az átvett eszközöket az illetékkiszabásra történő bemutatást követő egy éven belül nem idegeníti el.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában említett lakóház felépítésének igazolása érdekében az ott meghatározott 4 éves határidő elteltét követő 15 napon belül az állami adóhatóság megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes építésügyi hatóságot. Amennyiben az építésügyi hatóság igazolása szerint a lakóházra a vagyonszerző nevére a használatbavételi engedély kiadása megtörtént, az állami adóhatóság a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket törli. Törli az állami adóhatóság az illetéket akkor is, ha a 4 éves határidőn belül a vagyonszerző a nevére szóló jogerős használatbavételi engedéllyel igazolja a lakóház felépítését. Amennyiben a vagyonszerző több telket vásárolt, és mindegyik esetében vállalta lakóház felépítését, majd a telkeket utóbb egyesíttette, az illetéket az adóhatóság akkor törli, ha az új telek esetén a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ellenkező esetben valamennyi telek után meg kell fizetni az illetéket és a késedelmi pótlék összegét is. Ha a vagyonszerző a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen a lakóház felépült, feltéve, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni. Ha a maximális beépíthetőség az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában és a használatbavételi engedély kiadásának időpontjában eltérő, a kettő közül a vagyonszerzőre összességében kedvezőbbet kell figyelembe venni. Ha a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakul, a lakóház felépítésére az ingatlant megszerző jogutód köteles.

(3) Ha az (1) bekezdés j) pontjában említett csereingatlan a kisajátítottnál értékesebb, vagy ha a megszerzett ingatlan forgalmi értéke a kártalanítási összeget, illetőleg ennek a vevőre eső arányos részét meghaladja, az illetékmentesség a többletre nem terjed ki.

(4) Az (1) bekezdés k) pontjában említett vevő a kisajátítási eljárás lefolytatására jogosult szerv nyilatkozatával köteles igazolni, hogy helye lett volna kisajátításnak arra a célra, amelynek megvalósítása érdekében az ingatlant tőle megvásárolták.

(5) A vagyonszerző az (1) bekezdés q) pontjában említett feltételekről a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az adóhatóságnál. Amennyiben a vagyonszerző az (1) bekezdés qb)-qe) pontjai szerinti feltételek tekintetében valótlan nyilatkozatot tesz, illetőleg vállalását nem teljesíti, az adóhatóság a 19. § (1) bekezdése, illetve a 21. § (1) bekezdése alapján megállapított illeték kétszeresét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

(6) Az illetékkötelezettség keletkezésekor a 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50%-ig terjedő, de legfeljebb 40 000 forint kedvezményre jogosult, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg. Ilyen forgalmi értékű lakás részaránytulajdonának megszerzése esetén a vagyonszerzőt a szerzett tulajdoni hányaddal arányos mértékű kedvezmény illeti meg.

(7)

(8)

(9) A (6) bekezdés alkalmazásában első lakástulajdont szerzőnek az minősül, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joga. A kedvezményre való jogosultság megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt, továbbá az olyan lakástulajdont, amelyet nagykorú vagyonszerző esetén a nagykorúság elérését megelőzően idegenítettek el. A kedvezmény igénybevételéről, valamint a kedvezményre jogosító feltételek fennállásáról a szerző félnek az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia.

(10) Az (1) bekezdés l) pontja szerinti mentességre jogosult vagyonszerző adóévente nyilatkozik az állami adóhatóságnál arról, hogy az előző adóévi nettó árbevételének megoszlása alapján e törvény alkalmazásában gépjármű-forgalmazónak, gépjármű pénzügyi lízinget, illetve ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozónak minősült, azzal hogy:

a) ha nyilatkozattételre az adóév hatodik hónapjának 1. napja előtt kerül sor, a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy nettó árbevételének megoszlása alapján előreláthatólag gépjármű-forgalmazónak, gépjármű pénzügyi lízinget, illetve ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozónak minősül. Amennyiben a nyilatkozatban vállaltak nem teljesültek, úgy azt az adóév hatodik hónapjának 15. napjáig bejelenti az állami adóhatóságnak, amely a meg nem fizetett illetéket 50%-kal növelten a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében állapítja meg, hogy a vagyonszerző valótlan nyilatkozatot tett, a valótlan nyilatkozat alapján meg nem fizetett illeték kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja,

b) a gépjármű-forgalmazást, a gépjármű pénzügyi lízing-, illetve ingatlan- és gépjármű pénzügyi lízingtevékenységet a nyilatkozattétel adóévében kezdő vállalkozó arról nyilatkozhat, hogy nettó árbevételének legalább 50%-a gépjármű-forgalmazásból, illetve gépjármű pénzügyi lízingből fog származni, illetve nettó árbevételének megoszlása alapján ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozónak fog minősülni. Amennyiben a nettó árbevétel megoszlására vonatkozó vállalás nem teljesül, akkor az állami adóhatóság a nyilatkozat alapján meg nem fizetett illetéket a vállalkozó terhére 50%-kal növelten megállapítja. A vállalás meghiúsulásának tényét a vállalkozó az adóévet követő hatodik hónap 15. napjáig köteles bejelenteni. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében megállapítja, hogy a vagyonszerző vállalása nem teljesült, a nyilatkozat alapján meg nem fizetett illeték kétszeresét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

(11) Abban az esetben, ha a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmérték alkalmazására egyébként jogosult vagyonszerző valamely ingatlan szerzésével kapcsolatban az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott nyilatkozatot tesz, ezen illetékkötelezettségére a továbbiakban kizárólag e nyilatkozathoz kapcsolódó rendelkezések vonatkoznak. Ilyen esetben erre a vagyonszerzésre a 23/A. § rendelkezései nem alkalmazhatók.

(12) Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése, ha az átruházó az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény erejénél fogva, az említett törvény hatálybalépésétől volt jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Az illetékmentességre való jogosultságot az önálló orvosi tevékenység működtetési jogát szerző magánszemélynek kell igazolnia.

(13) Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott mentesség, illetve kedvezmény feltételeinek teljesülését - amennyiben az az adásvételi szerződésből nem állapítható meg - a vagyonszerzőnek kell az állami adóhatóságnál a vállalkozó e feltételek teljesüléséről szóló nyilatkozatával igazolni legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig.

(14) Az állami, helyi önkormányzati tulajdonban lévő forgalomképtelen műemlék vagy műemléki jellegű ingatlan (ingatlan együttes) haszonélvezeti jogának, az ingatlan helyreállítása, fejlesztése és az ezt követő állagmegóvása ellenében történő megszerzése esetén visszterhes vagyonátruházási illetéket nem kell fizetni.

Itv. 26/A. § (1) Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a természeti katasztrófa következtében megsemmisült vagy helyrehozhatatlanul megrongálódott (a továbbiakban: megsemmisült) lakástulajdon helyett vásárolt másik lakástulajdon (erre vonatkozó vagyoni értékű jog) megszerzése, ha

a) a magánszemély a tulajdonában (résztulajdonában) haszonélvezetében vagy használatában álló, természeti katasztrófa következtében megsemmisült lakást életvitelszerűen lakásaként használta, nincs másik lakástulajdona, másik lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, illetve másik lakástulajdonon fennálló haszonélvezeti, használati joga, valamint

b) a megsemmisült lakástulajdon pótlására 6 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű lakástulajdont (ilyen értékű lakástulajdonban tulajdoni hányadot) vásárol, vagy visszterhesen ilyen lakástulajdonon haszonélvezet, használat jogát szerzi meg, és ezt a vagyonszerzést legkésőbb a másik lakástulajdona megsemmisülését követő év március 31-ig illetékkiszabásra bejelenti.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett tulajdoni hányad megszerzése esetén az illetékmentesség csak akkor alkalmazható, ha annak aránya nem haladja meg a vagyonszerzőnek a megsemmisült lakástulajdonra vonatkozó tulajdoni hányadát.

(3) A vagyonszerző a megsemmisült lakás tulajdoni viszonyait hiteles tulajdoni lap másolatával, az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat pedig a megsemmisült lakástulajdon fekvése szerint illetékes önkormányzat jegyzője által illetékmentesen kiállított hatósági bizonyítvánnyal köteles igazolni a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor.

Az Itv. 26. §-a részletezi az illetékmentességek és illetékkedvezmények körét. Az ítélkezési gyakorlatban az elmúlt évek során elsősorban az ingatlan újraértékesítésével kapcsolatos kedvezmények igénybevételének jogosságát vitatták.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.343/1994. számú ítélete elvi éllel mutat rá arra, hogy az illetékkedvezmény személyhez kötött, azt tehát továbbadni nem lehet. Az Itv. 26. § (1) bekezdését értelmezi a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Bíróság 4. Pf. 21.479/1994. számú ítélete, amelynek értelmében kizárólag a lakóház építésére alkalmas telektulajdon vagy tulajdoni hányad megszerzése mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól. A konkrét ügyben a felperesek nem telekhányadot, hanem egy beépített ingatlan egy részét szerezték meg tulajdonul, ez azonban a bíróság megítélése szerint nem minősül teleknek, így az illetékmentesség nem adható meg.
Az Itv. 26. § (1) bekezdés g) pontját magyarázza a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. Pf. 21.037/1993. számú ítélete, amely szerint az illetékmentességet a tag csak az általa bevitt ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén veheti igénybe. Az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódik a Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 20.126/1996. számú ítélete, amely alapján csak a gazdálkodó szerv szervezeti átalakulásában bekövetkező vagyonszerzés mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
A feltételes illetékmentességgel kapcsolatban mutat rá a Veszprém Megyei Bíróság 4. Kf. 20.150/1993. számú ítélete arra, hogy amennyiben az ügyfél feltételhez kötötten kap mentességet a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése alól, vizsgálni kell, hogy a feltétel teljesült-e. Ha a feltétel teljesítése nem igazolt, vagy kétséges, ezt a közigazgatási eljárásban tisztázni kell külön eljárás lefolytatása nélkül és csak a feltétel teljesedése esetén van mód határozat hozatalára.

Bírói gyakorlat

Az illetékkedvezmény személyhez kötött, azt "továbbadni" nem lehet [1990. évi XCIII. tv. 26. § (1) bek. 97. §]

A felperes az 1988. augusztus 22-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a B., D. u. 68. sz. alatti ingatlan 12/36-od tulajdoni hányadát 3 750 000 Ft, majd az 1988. augusztus 25-én kelt adásvételi szerződéssel ugyanezen ingatlan 4/36-od részét 1 500 000 Ft vételár ellenében. Az adásvételi szerződések 1988. szeptember 23-án érkeztek a Fővárosi Illetékhivatalhoz.
A Fővárosi Illetékhivatal a megszerzett ingatlanrész forgalmi értékét 6 000 000 Ft-ban állapította meg és az 1989. július 10-én kelt fizetési meghagyásával a felperest 900 000 Ft vagyonátruházási és 2000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A tanács VB műszaki osztálya az 1989. május 14-én határozatával a felperesnek a fenti ingatlanon létesítendő hatlakásos társasházra elvi engedélyt adott.
A felperes bejelentette, hogy az építkezést a jogszabályban megállapított négy év alatt befejezi és a használatbavételi engedélyt az előírt határidőn belül bemutatja, ezért a vagyonátruházási illeték alóli mentesítését kérte.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1989. szeptember 9-én kelt határozatával a feltételes illetékmentességet engedélyezte azzal, hogy az új lakóépület használatbavételi engedélyét a felperesnek 1993. január 17-ig be kell mutatnia.
A felperes a használatbavételi engedélyt a fenti időpontig felhívás ellenére nem mutatta be, ezért az illetékhivatal 1993. április 7-én az időközben hatályba lépett 1990. évi XCIII. tv. 97. § (3) bekezdése szerint eljárva, az ezen törvény 19. § (1) bekezdésében előírt 5%, azaz 300 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes a fenti illetékkiszabás ellen fellebbezést nyújtott be, mert álláspontja szerint az 1990. évi XCIII. tv. 26. § (1) bekezdés e) és f) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték alól mentesség illeti meg. Hivatkozott arra, hogy a perbeli ingatlant újraértékesítés céljából vásárolta, és az értékesítés 1990-ben megtörtént.
Az alperes az 1993. július 1-jén kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal az indokkal, hogy a felperes illetékfizetési kötelezettsége a jogszabály rendelkezésein alapul, és amennyiben perbeli tulajdonszerzés valóban újraértékesítés céljából történt, úgy a felperes anyagi előny szerzése végett az építkezésre alapított illetékmentességi kérelmével megtévesztette az eljáró hatóságot.
A felperes keresetet terjesztett elő az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Előadta, hogy a perbeli ingatlant elsősorban építkezés céljára vásárolta, de utóbb - a társaság pénzügyi helyzete miatt - sor került az ingatlan eladására, és a vevő az előírt határidőn belül felépítette a lakóházat.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a felperes terhére történt illetékkiszabás jogszerű volt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság az alperes határozatát az 1957. évi IV. törvény (Áe.) 72. §-a a Pp. 324. §-ának (2) bekezdés a) pontja alapján vizsgálta felül; a tényállást a felek nyilatkozatai és a közigazgatási iratok alapján állapította meg.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 97. § (1) bekezdése alapján e törvény 1991. január 1. napján lép hatályba és rendelkezéseit a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben kell alkalmazni.
Miután a perbeli ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződések illetékhivatalhoz történt beérkezésének időpontja 1988. szeptember 23-a volt, így a felperes esetében az akkor hatályban volt 1986. évi I. törvényben foglaltak az irányadóak.
Az Itv. 97. § (3) bekezdése értelmében e törvény hatálybalépését megelőzően illetékkiszabásra bemutatott - lakóház építésre alkalmas tulajdoni hányadot érintő - vagyonszerzésekre az e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ha az ott megállapított feltétel - az építkezés határidőn belül történt befejezése - nem teljesül.
A per adataiból tényként megállapítható, hogy a felperes az építkezést nem fejezte be, így a használatbavételi engedélyt sem tudta bemutatni, ezért az Itv. 97. § (3) bekezdése szerint az Itv. 19. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően a felperes a megszerzett vagyon forgalmi értékének 5%-át - 300 000 Ft-ot - tartozik visszterhes vagyonátruházási illetékként megfizetni.
A fentiekre figyelemmel a felperes alaptalanul hivatkozott az 1991. január 1. napján hatályba lépett Itv.-ben foglalt mentességi okokra, valamint a részére biztosított illetékmentesség feltételének az ingatlan új tulajdonosa részéről történt teljesítésére.
A bíróság rámutatott arra, hogy a feltételes illetékmentesség kedvezményében a felperes - az általa vállalt építkezés határidőn belül történő megvalósítására tekintettel - részesült, ezért a feltétel teljesülésének elmaradásából származó jogkövetkezményeket is a felperes köteles viselni.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya és a perköltség vonatkozásában helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya és a perköltség vonatkozásában a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel hagyta helyben. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel kiemeli a másodfokú bíróság az illetékkedvezmény személyhez kötött, azt "továbbítani" nem lehet. A felperes vállalta épület létesítését 4 év alatt, ezt a feltételt nem teljesítette, ezért köteles vagyonátruházási illetéket fizetni. Az illetékkiszabási hatóság helyesen alkalmazta a hatályba lépett illetéktörvény által biztosított kedvezőbb mértékű 5%-os kulcsot.
Nem volt helytálló a felperes hivatkozása az úgynevezett újraértékesítési célból való vásárlás címén járó kedvezményre. Részben ezen okra a felperes nem is hivatkozott a kedvezmény utáni kérelme benyújtásakor, részben e kedvezmény igénybevételére az 1991. január 1-jén hatályba lépett 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés f) pontja biztosított lehetőséget, melyet a törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett, vagy más módon a hatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben lehetett alkalmazni [97. § (1) bekezdés].
A felperes által kötött adásvételi szerződések 1988. szeptember 23-án érkeztek az illetékkiszabási eljárásra, így a később hatályba lépett rendelkezések szerinti mentesség nem volt alkalmazható. (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.343/1994.)

Az Itv. a feltételes illetékmentesség megadásához a lakóházépítésre alkalmas telektulajdont és a lakóház építési szándékot követeli meg. (1990. évi XCIII. tv. 26. §, 102. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az I. és II. r. felperesek az 1997. november 5-én kelt adásvételi szerződéssel megszerezték a beépítetlen terület 6/24 részére tulajdonjogát, ugyanerre vonatkozóan a III-VI. felperesek pedig haszonélvezeti jogot szereztek. Az illetékhivatal az adásvételi szerződés szerinti forgalmi értéket elfogadva - az ingatlanszerzőket 56 000 Ft, 48 000 Ft, 24 000 Ft és 32 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéknek és 4000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek, mint illetékelőlegnek a megfizetésére kötelezte. A felperesek a határozat kézhezvétele után kérték feltételes illetékmentesség biztosítását arra figyelemmel, hogy a megvásárolt ingatlanon 4 éven belül lakóházat kívánnak építeni. Kérelmüket az illetékhivatal elutasította. A megismételt eljárásban hozott elsőfokú határozatot az alperes a 4. számú határozatában helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdésének a) pontjára, 102. § (1) bekezdésének l) pontjára, 102. § (3) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. Az 1997. november 5-én megszerzett ingatlanrész pedig nem volt alkalmas lakóházzal történő beépítésre. Ezért a feleket a 4 éves feltételes illetékmentesség nem illette meg.
A felperesek keresetükben a határozat hatályon kívül helyezését kérték arra figyelemmel, hogy visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségük nem áll fenn. Építési szándékukról időben nyilatkoztak, a telek lakóház építésére alkalmas, erre vonatkozóan építési engedéllyel is rendelkeznek.
Az alperes ellenkérelmében a felperesek keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperesek keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy a felperesek tekintetében az Itv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételek közül csupán az teljesült, hogy időben jelezték az illetékhivatalnak lakóház építési szándékukat. Az adásvételi szerződéssel azonban csupán 322 m2-es ingatlanrészt vásároltak, és ez a rendelkezésre álló építésügyi hatósági nyilatkozat szerint sem alkalmas önállóan lakóházzal történő beépítésre. Utalt egyben arra, hogy a kiegészítő telekhányad megvásárlása valóban lakóház építési szándék megvalósítása érdekében történt. Ez azonban az illetékkiszabás szempontjából azért nem értékelhető, mivel a felperesek eleve rendelkeztek lakóházépítésre alkalmas telektulajdonnal és építési szándékuk megvalósítása nem a szerződésben megjelölt telekhányad megszerzésétől függött. A telek már az 1996-os vételkor az 1997. november 5-i szerződéssel történő telekrész megszerzése nélkül is lakóházzal beépíthető lett volna. A 322 m2-es telekhányad megszerzésével csupán a lakóház építési szándék megvalósításának szubjektív akadálya hárult el, mivel a volt társtulajdonos már nem akadályozhatta meg a felpereseket a lakóházépítés megvalósításában.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérték annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmük szerinti döntés meghozatalát. Azzal érveltek, hogy az alperes határozata szerinti álláspontot elfogadó jogerős ítélet kiterjesztő jogértelmezésére figyelemmel nem felel meg az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak. Az illetékmentesség törvényi feltételei esetükben fennálltak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezte; az alperes 4. számú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az első fokon eljárt közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
Az Itv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében "mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól: a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A vagyonszerző lakóház építési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozathat az illetékhivatalnál". Tekintettel arra, hogy az illetékmentesség megadásának feltételeit törvény rögzíti, így az ennek tárgyában való döntéshozatalnál csak a törvényhelyben rögzített feltételek megléte vizsgálható. Az a perben nem volt vitatott, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjának második mondatában meghatározott törvényi feltételnek a felperes megfelel. Ezért a perben eldöntendő kérdésként a törvényhely első mondata szerinti feltételek kapcsán kellett határozatot hozni. Ez pedig a jogalkotó céljának megfelelően - lakóház építési szándék elősegítése érdekében - a feltételes illetékmentesség megadásához az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontjában írtakra is figyelemmel - a lakóház építésre alkalmas telektulajdont és lakóház építési szándékot követelt meg. Nem írja elő, és ezáltal nem teszi lehetővé sem olyan okok és körülmények vizsgálatát, hogy a vagyonszerző miért csak bejelentése időpontjában kíván lakóházat építeni, azt miért nem tette meg korábban és törvényi feltételként építési engedély meglétét sem írja elő. Az Itv. 26. § (2) bekezdése szerinti rendelkezésből is csupán az következik, hogy ha a vagyonszerző a lakóház felépítését a határidő elteltét követő 15 napon belül használatbavételi engedéllyel nem igazolja, akkor az illetékhivatal által megállapított, de megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket ki kell fizetnie. A törvényi szabályozás értelmében a vagyonszerzőt a vagyonszerzési szerződéshez kapcsolódóan feltételes illetékmentesség akkor illette meg, ha "az ingatlanon a szerződés illetékkiszabással történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít". Tehát, a törvényi feltétel nem a tulajdoni hányadon történő lakóház építést, hanem a tulajdoni hányad megszerzése kapcsán az ingatlanon lakóház építésére alkalmas telektulajdonon való építést részesíti feltételes illetékmentességben. Az pedig a perben nem volt vitatott, hogy maga az ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak minősült.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezésnek nem felel meg, ezért a Pp. 275/A. § (5) bekezdése alapján a jogerős ítéletet és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatra is kiterjedően, egyben az első fokon eljárt közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
Az iratokban arra utaló adatok találhatók, hogy a lakóház időközben építési engedély alapján felépült, illetve, hogy a felperesek a perben felülvizsgálni kért közigazgatási határozat szerinti fizetési kötelezettségüket már teljesítették. Ezért a Legfelsőbb Bíróság nem dönthetett az adatok elégtelensége miatt a perben felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok megváltoztatásáról. A közigazgatási szervnek határozatát a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglaltakra, valamint az egyéb rendelkezésére álló adatokra az Itv. rendelkezéseinek megfelelően kell meghoznia. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35. 164/2000.)

Csak akkor alkalmazható az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés, ha a beépítetlenség az egész ingatlan vonatkozásában fennáll. [1990. évi XCIII. tv. 26. § (1) bek. a) pont]

A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint a felperes 2000. február 10-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a lakóház, udvar, gazdasági épület megjelölésű ingatlant. Az alperes jogerős határozatával 30 millió forint illetékalap után 1 654 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte a felperest azzal, hogy az Illetéktörvény 102. § (1) bekezdés l) pontja alapján lakóház építésére alkalmas teleknek nem tekinthető, mert az ingatlan lakás funkciójára alkalmas, s az ingatlanon garázs is található.
A felperes keresetében az Illetéktörvény 26. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással állította az illetékmentessége fennállását. Arra hivatkozott, hogy a jogerős építési engedély alapján 17 lakást kíván felépíteni az ingatlanon és az azon meglévő egy lakás miatt téves az a jogszabály-értelmezés, amely az ingatlan teljes értéke után kívánja megállapítani az illetéket.
A jogerős ítélet a felperes keresetét elutasította. Hivatkozott az illetékekről többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés l) pontjára. E szerint lakóház építésére alkalmas telektulajdon: az építésügyi jogszabályoknak és a településrendezési terveknek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet, továbbá az előbbi feltételeknek egyébként megfelelő olyan földrészlet, amelyen csak szükséglakás, illetőleg csak olyan lakás céljára használt helyiségcsoport (helyiség) van, ami még a szükséglakás követelményeinek sem felel meg. A lakás kialakítására szolgáló, az ingatlan-nyilvántartásban tetőtér, padlás elnevezéssel feltüntetett önálló ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdonnal egy tekintet alá esik.
Kiemelte, hogy a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak az tekinthető, ha az ingatlan beépítettsége legfeljebb szükséglakás szintet ér el. Nyomatékkal utalt arra, hogy a földrészlet fogalmát maga az ingatlan jelenti és az Itv. további elkülönítésre nem ad lehetőséget. A felperes egy ingatlant (földrészlet) vásárolt, melynek az ingatlan-nyilvántartási állapota a szerzéskor lakóház, udvar, gazdasági épület művelési ág volt.
Az illetékügyben ezen ingatlan egészét kellett vizsgálni a lakóházépítésre alkalmas telektulajdon fogalma szempontjából, s nincs lehetőség arra, hogy az ingatlanon belül egyes ingatlanrészeket külön vizsgálna az illetékügyi hatóság. Megjegyezte a megyei bíróság azt is, hogy az ingatlan be nem épített részére vonatkozóan illetékmentesség kizárólag akkor lett volna alkalmazható, amennyiben a szerződést megelőzően az ingatlan ilyen módon megosztásra került volna. A felperes azonban egy osztatlan ingatlant vásárolt és az ingatlan nem vitatott beépítettsége nem teszi lehetővé a lakóházépítésre alkalmas telektulajdon meghatározását.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak megváltoztatását azzal, hogy az az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjába és 102. § (1) bekezdés l) pontjába ütközik. Álláspontja szerint a felperes az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján lakóház építésére alkalmas tulajdoni hányadot szerzett meg. Ez a tulajdoni hányad az adott cél, az építés vonatkozásában tulajdoni hányad. A felperes által vásárolt ingatlan három jól elkülöníthető tulajdoni hányadból áll.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet a tényállást helyesen állapította meg, és az alkalmazandó jogszabályok megfelelő értelmezésével jogszerű döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetért.
A felperes felülvizsgálati kérelme a tulajdon, tulajdoni hányad, lakóház építésére alkalmas telektulajdon fogalmainak félreértelmezésén alapul. Az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabására történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A lakásépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az illetékhivatalnál.
Az, hogy mi tekinthető lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak, annak meghatározását az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja adja meg, melynek lényege, hogy beépítetlen földrészlet, illetve olyan földrészlet, amelyen csak szükséglakás van. A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a földrészlet fogalmát ebben az esetben az ingatlannal kell azonosítani, tehát nem az ingatlanon belüli külön elkülönített földrészletet jelenti.
A felperesnek az építésre vonatkozó tulajdoni hányad okfejtésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság hivatkozik a Ptk. 95. § (1) bekezdésére, mely szerint a tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal olyanképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog, vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke, vagy használhatósága számottevően csökkenne (alkotórész). A földrészleten álló építmény pedig az ingatlan alkotórésze, így tulajdonjogi szempontból osztja a telek sorsát.
A Ptk. 139. § (1) bekezdése alapján a tulajdonjog ugyanazon a dolgon meg nem határozott hányadok szerint több személyt is megillethet. A (2) bekezdés értelmében kétség esetén a tulajdonostársak tulajdoni hányada egyenlő. A becsatolt adásvételi szerződésből azonban egyértelműen megállapítható, hogy a felperes egy személyben szerezte meg a perbeli ingatlan tulajdonjogát, azon közös tulajdon nem keletkezett, így tulajdoni hányadok sem keletkeztek. A felperes az ingatlannak 1/1 tulajdonjogát szerezte meg, a perbeli ingatlanok vonatkozásában tulajdoni hányadról nem beszélhetünk. Az osztatlan, egy személy tulajdonában álló ingatlan esetében nem lehet olyan módon tulajdoni hányadokat felállítani, mint ahogy azt a felperes állította (beépítetlen földrészlet - lakás - garázs). Ezek ugyanis nem tulajdoni hányadok, hanem az ingatlan-nyilvántartás állapot szerinti elnevezések.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja alkalmazásánál a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnál a lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészletnek az egész ingatlan vonatkozásában fenn kell állni. Nem elég, hogy csak azon a területen legyen beépítetlen, ahová a felperes az új lakóházat fel kívánja építeni.
Az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjában megjelölt tulajdoni hányad arra az esetre vonatkozik, ha az illetékfizetésre kötelezett nem az ingatlan egészének tulajdonjogát, hanem csak annak tulajdoni hányadát (1/2, 1/3 stb.) szerezte meg. A felperes esetében azonban nem ilyen tulajdoni hányadnak a megszerzéséről van szó. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.838/2000/4. számú ítéletében egyébként még az ilyen tulajdoni hányad megszerzése esetében is kifejtette, hogy csak akkor alkalmazható az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja, ha a beépítetlenség az egész ingatlan vonatkozásában fennáll. Ugyanis a tulajdoni hányadot szerző nem a még be nem épített területrész tulajdoni hányadát szerzi meg, hanem az egész ingatlan tulajdonnak a tulajdoni hányadát. Ezt figyelembe véve a felperes esetében még inkább nem beszélhetünk lakóház építésére alkalmas telektulajdonról, hiszen nem is tulajdoni hányadot, hanem az egész ingatlan tulajdonjogát megszerezte, a beépítetlenségnek pedig az egész ingatlan vonatkozásában fenn kell állnia.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.817/2001.)

Az "egyéb épület"-tel beépített ingatlan a feltételes illetékmentesség alkalmazásában nem beépítetlen földrészlet. (1991. évi XCIII. tv. 3., 26., 102. §)

A felperes a 2002. április 5-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta D. Sándor és D. Sándorné eladók tulajdonában lévő T., M. u. 51. szám alatt lévő belterületi "egyéb épület" megjelölésű ingatlant. A szerződő felek az ingatlan vételárát 5 millió forintban határozták meg. A szerződés 3. pontjában rögzítették, hogy a vevő az ingatlan birtokába a szerződés aláírásától lép, mely időponttól viseli annak terhét és szedi hasznait, az eladók pedig vállalták, hogy az ingatlan területén lévő faházat lebontják, így az ingatlant a vevő üres építési telekként szerzi meg, amelyen a szerződés aláírásával kötelezettséget vállal lakóingatlan 4 éven belüli megépítésére és használatbavételi engedély bemutatására. Az eladók az építésügyi hatósághoz címzett 2002. április 4-én kelt és április 15-én postára adott nyilatkozatukban bejelentették, hogy a telken lévő 36 m2 alapterületű faházat lebontják, mivel szándékukban áll az ingatlan építési telekként történő értékesítése. Az illetékhivatal a 2003. június 5. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest 500 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték és 2000 Ft illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. A felperes valóban beépítési szándékkal vásárolta meg az ingatlant, azonban az illetékkötelezettség keletkezésekor az beépített volt, így a feltételes illetékmentesség javára nem volt megállapítható.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezése mellett a keresetében írtaknak megfelelő döntés meghozását kérte. Álláspontja az volt, hogy a jogerős ítélet sérti az Itv. 3. § (3) bekezdésének d) pontját, 3. § 6. pontját, 26. § (1) bekezdését, és a 102. § (1) bekezdésének 1) pontjában foglaltakat. Az adásvételi szerződés felfüggesztő feltételt tartalmazott, így az illetékfizetési kötelezettség a bontás időpontjában következett be, ezért a beépített ingatlan vásárlása az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján illetékmentes volt.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a perbeli esetben az adásvételi szerződés megkötésének napján, 2002. április 5-én keletkezett. Ebben az időpontban az ingatlan 36 m2 faházzal beépített volt, az Itv. 102. § (3) bekezdése szerint az ingatlannak az (1) bekezdés 1) pontja szerinti minősítése tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot volt irányadó. Ebben az időpontban az ingatlan beépítetlen földrészletnek nem minősült sem a felek előadása, sem pedig az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 11. § (4) bekezdésének a) pontja alapján sem. A szerződő felek az adásvételi szerződés 3. pontjában valóban rögzítették, hogy az eladók vállalták a faház lebontását és ez utóbb meg is történt. Az eladók erről szóló bejelentése azonban az irányadó tényállás szerint az építésügyi hatósághoz a szerződés megkötése után érkezett meg. Nem volt jogszabálysértő az elsőfokú bíróság ítélete, amikor azt állapította meg, hogy a szerződés megkötésének az időpontjában az ingatlan az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja alapján nem minősült beépítetlen földrészletnek, így a 26. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételes illetékmentesség nem volt megállapítható. Nem volt megalapozott a felperesnek az Itv. 3. § (6) bekezdésében foglaltakra való hivatkozása sem. Az adásvételi szerződés 3. pontja az eladó határidő nélküli kötelezettségvállalását tartalmazta az épület lebontására. Az pedig nem minősült a 3. § (6) bekezdése szerinti felfüggesztő feltételnek. Az adásvételi szerződés sem elnevezésében, sem tartalmában a Ptk. 228. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztő feltétel kikötését nem tartalmazta, így a szerződés felfüggesztő feltétellel kötött adásvételi szerződésnek nem felelt meg. A szerződés aláírásával létrejött és hatályba lépett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem volt jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.264/2004.)

A visszterhes vagyonátruházási illeték alóli mentesség csak akkor illeti meg a felet, ha az Itv.-ben írt valamennyi feltétel teljesül. [1990. évi XCIII. tv. 26. § (1) bek. e) pont]

Az S. József és kk. S. Ádám, mint állagvevők, S. Károly és S. Károlyné, mint haszonélvezeti jogot vevők az 1995. május 10-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolták a G. H. Rt. eladótól a 4. hrsz. alatt nyilvántartott öröklakást, a 19. hrsz. alatt nyilvántartott gondnoki öröklakást, a 18. hrsz. alatt nyilvántartott tárolóhelyiséget, a 20. hrsz. alatt nyilvántartott egyéb helyiség 1/12-ed eszmei hányadrészt, a 7. hrsz. alatt nyilvántartott garázsingatlan 1/20-ad eszmei hányadrészét. Az adásvételi szerződés 1995. június 29-én került benyújtásra a földhivatalhoz, a földhivatal 1995. június 30-án továbbította azt a Fővárosi Illetékhivatalhoz.
Az illetékhivatal - a szerződés szerinti forgalmi értéket vételárként elfogadva - S. József terhére 810 210 Ft, kk. S. Ádám terhére 810 210 Ft, S. Károly és S. Károlyné terhére pedig 1 080 864 Ft illetéket rótt ki. Az alperes határozatában a fizetési meghagyások ellen benyújtott fellebbezést elbírálva az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy a tulajdoni lapokból megállapíthatóan az ingatlanok nem új lakások. Első értékesítésük 1993-ban történt, mindegyik ingatlan tekintetében eddig a jogügyletig több tulajdonos váltotta egymást. Ezért az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdésének e) pontjában foglaltakat a felperesek tekintetében alkalmazni nem lehet.
A felperesek keresetükben az alperes határozatának megváltoztatását kérték arra hivatkozva, hogy a szerződés megkötésének napján visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettségük az Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem állt fenn. Hivatkoztak az adásvételi szerződés 12. pontjára, arra, hogy a tulajdoni lapon feltüntetett tulajdonosváltozások a G. H. Rt. cégcsoporton belüli változások voltak és nem lakossági értékesítések. A használatbavételi engedélyek is a G. H. Rt. nevére szólnak. A felperesi beavatkozó is ugyanilyen tárgyú és tartalmú kérelmet terjesztett elő hangsúlyozva, hogy a lakosság részére való első értékesítés ténylegesen a felperesek részére való eladással valósult meg.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperesek keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletében megállapított tényállás szerint a perrel érintett ingatlanok közül a 4. hrsz. alatti öröklakást, a 18. hrsz. alatti tárolót a felperesi beavatkozó a P. B. A. Rt. az R. I. Alaptól; a 19. hrsz. alatti lakást, a 20. hrsz.-ú egyéb helyiséget, a 7. hrsz. alatti garázst pedig V. Lászlótól vásárolta, de az ingatlanok korábbi tulajdonosai is vétel jogcímén szereztek tulajdonjogot. Arra mutatott rá, hogy a perben az nem volt vitás, hogy a megvásárolt ingatlanok építtetője a felperesi beavatkozó volt. A perbeli ingatlan tekintetében bekövetkezett tulajdonjog-változásokat az ingatlan-nyilvántartás hitelesen tanúsítja, téves bejegyzés kiigazítására, törlésére nem került sor. Az ingatlanok tulajdoni lapja alapján pedig az állapítható meg, hogy mindegyik ingatlannak a felperesek előtt már volt tulajdonosa, több tulajdonosa, így az ingatlanok első értékesítése nem a lakosság részére történt. Ezért a felpereseket az Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontjába foglalt illetékmentesség nem illeti meg.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, kérték annak megváltoztatását, kereseti kérelmük szerinti döntés meghozatalát, az abban is kifejtett indokaikra figyelemmel. Hivatkoztak arra is, hogy az ítéletben megállapított tényállás részben téves, az abban rögzített jogi álláspont pedig nem felel meg a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezésnek.
A felperesi beavatkozó és az alperes érdemi nyilatkozatot, ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A rendelkezésre álló iratok tartalmára figyelemmel pontosítja, illetve kiegészíti a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást a következőkkel:
A 19. hrsz. alatti lakásingatlant a felperesi beavatkozó nem U. László eladótól vásárolta meg, hanem a P. B. A. Rt. az R. I. Alaptól. A perrel érintett ingatlanok természetben a B., K. út 48/A és 48/B szám alatt találhatók. Ezekre vonatkozóan az építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt 1994. július 22-én, 1994. augusztus 12-én adta ki, a felperesi beavatkozónak. A használatbavételi engedélyek kiadása után a perrel érintett lakások tekintetében a tulajdoni lapokból megállapíthatóan már történt értékesítés, adásvétel azt megelőzően, hogy azok a felperes részére eladásra kerültek volna. A jogvita elbírálására irányadó Itv. 26. § (1) bekezdésének e) pontja szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakás építésére, építtetésére és értékesítésére jogosult vállalkozó által épített, építtetett új lakásnak közvetlenül a lakosság részére történő első értékesítése. A Legfelsőbb Bíróság által kiegészített és pontosított tényállásból megállapíthatóan a felperesi beavatkozó közvetlenül a lakosság részére (felperesek javára) történő értékesítéskor nem új lakást adott el. Ezért az alperes határozata nem volt jogszabálysértő, megfelelt a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezésnek. A visszterhes vagyonátruházási illeték alóli mentességhez az Itv. 26. § (1) bekezdésének e) pontja több feltétel együttes fennállását követeli meg. Ezekből pedig a felperes esetében nem teljesült az új lakásnak közvetlenül lakosság részére történő első értékesítése szerinti feltétel.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján mint érdemben helyes döntést hagyta helyben. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.070/2000.)

A vagyonszerző helyett más nem szerezhet mentességet a vagyonszerzési illeték megfizetése alól. (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek 1990. december 12-én megvásárolták a 4. helyrajzi számú 1080 m2 kiterjedésű beépítetlen ingatlant, amelynek négy éven belül családi házzal történő beépítését vállalták. A Fővárosi Illetékhivatal az 1991. augusztus 29. napján kelt fizetési meghagyásaival a felpereseket 121 000-121 000 forint vagyonszerzési és eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A felperesek kérelmére az 1992. július 7. napján kelt határozataival 120 000-120 000 forint vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség teljesítését - azok nyilvántartásba vétele mellett - 1995. január 14. napjáig azzal függesztette fel, hogy a lakóház felépítését a felperesek használatbavételi engedély bemutatásával igazolhatják.
A felperesek 1992. május 4-én az ingatlant apportként a tulajdonukban levő "M." Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft.-nek vitték be. A felperesek 1996. október 7. napján bejelentették, hogy 1992. április 27. napján megkapták a használatbavételi engedélyt, azonban utóbb az "M." Kft. nevére kijavítva adták ki.
A felperesek a felfüggesztett illetékfizetési kötelezettségük törlését arra hivatkozva kérték, hogy egy lakás a tulajdonukban maradt.
A Fővárosi Illetékhivatal 1997. április 14. napján kelt határozatával a kérelmeket elutasította, mert megállapította, hogy a felperesek az ingatlant elidegenítették; nem teljesítették az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételt. Az alperes az 1997. szeptember 23. napján kelt határozataival a felperesek fellebbezését elutasította.
A felpereseknek az alperesi határozatok hatályon kívül helyezésére, másodlagosan egy lakás tekintetében fennálló az illetékfizetési kötelezettség megállapítására vonatkozó kereseti kérelmeit a Pesti Központi Kerületi Bíróság az 1998. november 20. napján kelt 13. számú ítéletével elutasította és a felpereseket az alperesi perköltségek és a feljegyzett illetékek megfizetésére kötelezte. A felperesek fellebbezése folytán a Fővárosi Bíróság az 1999. június 21. napján kelt 2. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítéletben a Fővárosi Bíróság osztva az elsőfokú bíróság álláspontját kifejtette, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja valamint a (2) bekezdés szerint a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a szerzés akkor mentes, ha a szerződés illeték kiszabásra történő bemutatásától számított négy éven belül a lakóházépítésre alkalmas telektulajdonon a lakóház építését befejezik és ezt az illetékhivatalnál a szerző fél a határidő lejártát követő 15. napig a használatbavételi engedéllyel igazolja. A felperesek a határidőn belül a nevükre szóló használatbavételi engedéllyel az illetékmentesség törvényi feltételeit igazolni nem tudták, ezért nem sértett jogszabályt az alperes, amikor a felperesi kérelmeket elutasította és a fizetési kötelezettségeket megállapította. Utalt még arra is, hogy az illetékmentesség szigorú törvényi feltételeinek kiterjesztő értelmezésére lehetőség nincs.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének kereseti kérelmük szerinti megváltoztatását; másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérték. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjába és (2) bekezdésébe ütközik. Előadták, hogy az abban foglalt törvényi feltételeket teljesítették: felépítették a lakóházat, amelyet használatbavételi engedéllyel igazoltak. Azzal érveltek, hogy jogszabály nem kívánja meg, hogy a használatbavételi engedély a szerzők nevére szóljon, amelyet nevükről kérésükre javított át az építési hatóság. A használatbavételi engedély hozatalának időpontjában az ingatlan tulajdonosai voltak. Figyelmen kívül maradt az a körülmény is, hogy az ingatlan 1/2-ed része a nevükön maradt, így a legrosszabb esetben is csak az 1/2-ed rész utáni illeték megfizetésére kötelezhetők.
Az alperes az ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 2. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
A perbeli jogvitára irányadó Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja kimondja, hogy mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak) a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A vagyonszerző lakóház építési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az illetékhivatalnál. A (2) bekezdés alapján a vagyonszerző az (1) bekezdés a) pontjában említett lakóház felépítését - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - használatbavételi engedéllyel igazolja, az illetékhivatal a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket törli.
A felhívott rendelkezések világosan kimondják, hogy a vagyonszerző és nem más a nevében szerezhet mentességet a vagyonszerzési illeték megfizetése alól. A törvényben meghatározott határidőig ezért a szerzőnek kell a lakóházat felépíteni, amely törvényi kötelezettség teljesítését másnak a nevére szóló használatbavételi engedély nem, csak a szerző nevére szóló képes igazolni. A törvény tehát a mentesség megadását a szerző személyéhez az általa teljesített és az illetékhivatalnál ekként igazolt tevékenységéhez kapcsolja. A mentesség törvényi feltételeit nem elégíti ki, hogy valaki építkezik az ingatlanon, és az sem, hogy valaki nevére szólóan bocsátanak ki használatbavételi engedélyt. A felperesek elmulasztották, hogy a nevükre szóló használatbavételi engedéllyel a mentesség megadásának törvényi feltételeit igazolják az illetékhivatalnál. A jogvita elbírálásánál tényként azt kellett megállapítani, hogy a megszabott határidőben a felperesek a nevükre szóló használatbavételi engedéllyel nem igazolták a mentesség megadásához szükséges törvényi feltételt.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a jogerős ítélet nem ütközött jogszabályba, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.209/2000.)

A vagyonszerző lakóház építési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az illetékhivatalnál (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az irányadó tényállás szerint a B., Z. út 24. szám alatt álló kert és gazdasági épület ingatlanra, annak 2/4-ed tulajdoni illetőségére a Fővárosi Kerületek Földhivatala a felperesek leányának (M. Eszternek) tulajdonjogát jegyezte be vétel jogcímén, egyben ezen tulajdoni illetőségre bejegyezte a felperesek holtig tartó haszonélvezeti jogát. Az ingatlanon fennmaradó 2/4-ed (beépítetlen) tulajdoni hányadának tulajdonjogát a felperesek leánya az 1992. évi november hó 5. napján kelt adásvételi szerződéssel szerezte meg, a felperesek haszonélvezeti jogának kikötésével, 6 300 000 Ft vételár fejében. A szerződésnek a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál 1992. november 27-én történt benyújtását követően a Fővárosi Kerületek Földhivatala az 1995. február 8. napján kelt határozatával bejegyezte a vevő (felperesek leánya) tulajdonjogát vétel jogcímén, valamint a felperesek holtig tartó haszonélvezeti jogát ezen tulajdoni illetőségre is. A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Illetékhivatala az 1996. évi december hó 12. napján kelt fizetési meghagyásával a felperesek leányát 174 250 Ft visszterhes vagyonátruházási (és eljárási) illeték, míg fizetési meghagyásával a felpereseket 142 150 Ft visszterhes vagyonátruházási (és eljárási) illeték megfizetésére kötelezte az adásvételi szerződés alapján. Az illetékfizetésre kötelezettek a fizetési meghagyások) jogerőre emelkedését megelőzően az illetékkedvezmény biztosítását kérték az ingatlan 4 éven belüli beépítésére figyelemmel és csatolva a felperesek leánya részére a Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Építésigazgatási Irodája által kiadott 1993. évi április hó 29. napján kelt építési engedélyét, majd utóbb az 1997. évi január hó 8. napján kelt alatt a perbeli ingatlanon felépített épületre megadott használatbavételi engedélyt.
Az elsőfokú illetékhivatal az 1997. évi június hó 25. napján kelt határozatával a tulajdonos (felperesek leánya) és építtető részére az illetékkedvezményt biztosította, a vagyonszerzési illetéket helyesbítés címén törölte.
Az elsőfokú építésügyi hatóság határozatával a felpereseknek (és leányuknak) a használatbavételi engedély névátírása iránti kérelmét elutasította; a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala Építésügyi Főosztálya Építésigazgatási Osztálya másodfokú határozatával ezen elutasító határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú illetékhivatal az 1997. évi november hó 17. napján kelt határozatával a felpereseknek az illetékkedvezmény engedélyezése iránti kérelmét elutasította, míg az alperes 1998. évi július hó 16. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperesi álláspont szerint a felpereseket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében foglaltak alapján vagyonszerzési illetékkedvezmény nem illeti meg, mert az annak feltételét képező beépítést használatbavételi engedéllyel igazolni nem tudták.
A felperesek keresetükben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését és perköltséget kértek arra utalással, hogy a leányuk nevére szóló építési és használatbavételi engedéllyel a beépítés megtörténtét igazolták, az illetékkedvezményt a jogszabályban előírt határidőn belül kérték. Hivatkoztak arra, hogy az építkezés költségeit korábbi ingatlanuk elidegenítéséből ők fedezték.
Az alperes a kereset elutasítását kérte a jogszabályi feltételek hiányára alapítottan.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét azért utasította el, mert az illetékkedvezménynek az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében foglalt feltételei nem állottak fenn, mivel a felperesek az általuk történt beépítést nevükre szóló használatbavételi engedéllyel igazolni nem tudták.
A felperesek fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és álláspontjukat fenntartva az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérték utalva arra, hogy beépítési szándékukat a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése előtt bejelentették, az építkezés nem vitásan megvalósult és az Itv. 26. §-ának (2) bekezdése szerint nem szükséges az ő nevükre szóló használatbavételi engedéllyel igazolni a beépítés megtörténtét.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte az illetékkedvezmény feltételeinek hiányára alapítottan.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból okszerű következtetésekre jutott, jogi okfejtésével a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az alábbi kiegészítéssel mindenben egyetértett.
Az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. A (2) bekezdés a) pontja szerint az illetékfizetési kötelezettség kiterjed az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzésére, továbbá e jognak a megszüntetése folytán bekövetkező vagyonszerzésre. Végül a 20. § (1) bekezdése szerint a visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított haszonélvezet, használat esetében a tulajdonszerző a (72. § szerint számított) haszonélvezet, használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket, a haszonélvező, használó pedig a haszonélvezet, használat számított értéke után fizeti a szerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket. Az illetékhivatal ennek megfelelően a felpereseket a leányuk visszterhes vagyonszerzésével egyidejűleg alapított haszonélvezet értéke után kötelezte vagyonátruházási illeték megfizetésére fizetési meghagyásával.
Az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A vagyonszerző lakóház építési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az illetékhivatalnál.
A felperesek (és leányuk) az adásvételi szerződést illetékkiszabásra nem vitásan az Itv. 91. §-ának (1) bekezdésében írt határidőben nyújtották be, amely határidőt 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. §-ának (1) bekezdése 30 napban határozott meg.
Helytállóan hivatkoztak arra is a felperesek, hogy a lakóház-építési szándékot az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában írt határidőn belül jelentették be az illetékhivatalnál. Tévedtek azonban a felperesek amikor arra hivatkoztak, hogy a lakóházépítés tényére figyelemmel őket az illetékmentesség megillette.
Helytállóan állapította meg ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy a mentesség feltétele az Itv. 26. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a vagyonszerzőnek a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belüli lakóház építése. E tényt a (2) bekezdés szerint a vagyonszerző legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül használatbavételi engedéllyel igazolhatja.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek nem tekinthetők lakóházat építő vagyonszerzőnek. A felperesek az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében foglaltak alapján akkor váltak volna az illetékmentességre jogosulttá, ha mint a haszonélvezet vagyonszerzői a lakóház építtetőjének minősültek volna.
Az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény (a továbbiakban: Ét.) 28. §-ának (1) bekezdése szerint építési engedélyt az ingatlan tulajdonosának, kezelőjének, használójának, továbbá annak szabad kiadni, aki a tervezett építési munkák elvégzéséhez az ingatlan tekintetében rendelkezésre jogosult hozzájárulását megszerezte.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az építési és használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendelet (a továbbiakban: R.) 13. §-ának (1) bekezdés a) pontjában, 18. §-ának (1) bekezdés a) pontjában, 19. §-ának (1) bekezdés a) pontjában és 27. §-ának (2) bekezdés a) pontjában foglaltakból kitűnően építtetőnek a perbeli esetben a tulajdonos, a felperesek leánya minősül.
Tévedtek a felperesek amikor fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy a haszonélvezetre figyelemmel az építtetőt illető kedvezmények, és a mentesség reájuk is kiterjed. A Ptk. 157. §-ának (1) bekezdése szerint haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. A haszonélvezet tárgya rendszerint valamilyen ingó és ingatlan dolog, a haszonélvezet pedig kiterjedhet a dolog egészére, vagy annak egy részére. A dolog egy részére kiterjedő haszonélvezet leginkább csak ingatlanok esetében fordul elő. Ingatlan esetén a részleges haszonélvezet kiterjedhet az ingatlan egyes alkotórészeire (pl. csak a telekre, vagy csak az épületre), az ingatlan természetben körülhatárolt részére. Az irányadó ítélkezési gyakorlat szerint a haszonélvezet az ingatlannak csak azokra az alkotórészeire terjed ki, amelyet már megvoltak akkor is, amikor a haszonélvezeti jog létrejött. Ehhez képest a haszonélvezeti jog alapítása után a tulajdonos által az ingatlanon létesített épületre (egyéb építményre), melyek a haszonélvezet keletkezésekor fennálló helyzethez képest többletként jelentkeznek - külön megállapodás hiányában - a haszonélvezet nem terjed ki. Az utólagosan felépült épületek (épületrészek) mentesek tehát a haszonélvezettől: birtoklásukra és használatukra a tulajdonos lesz jogosult.
Ebből következően a felpereseket az illetékmentesség az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján nem illette meg: az építési és használatbavételi engedélyből kitűnően nem tekinthetők építtetőnek, és külön megállapodás hiányában haszonélvezetük a felépítményre sem terjed ki.
Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 29.613/1999.)

Az Itv. illetékmentességre vonatkozó rendelkezése kógens. (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes, aki a H. P. Bt, kültagja, a Bt.-vel 1997. május 20-án kötött, majd 1997. november 6-án kiegészített szerződés alapján ingatlanapport megszerzésével tulajdonjogot szerzett az E., Sz. 1331 m2 alapterületű ingatlanra, csere jogcímén. Az illetékhivatal a felperest 2 714 000 Ft forgalmi érték figyelembevételével kötelezte 271 400 Ft visszterhes vagyonátruházási, 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére. Az alperes az határozatában az illetékhivatal határozatát helybenhagyta. Döntését az 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Gt.) 101. § (1)-(3) bekezdésében, 83. § (2) bekezdésében, az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban Itv.) 26. § (1) bekezdésének g), i) pontjában, valamint a Ptk. 378. §-ában foglaltakra alapította. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes nem a társaságba bevitt apportját szerezte meg, így a különleges ügylettel lebonyolított vagyonszerzés nem mentes visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
A felperes keresetében a határozatok visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó részének hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az ingatlanhoz társasági tőke csökkentése alapján jutott, a tulajdon szerzését az alperes határozattal engedélyezte. Ez az ingatlanszerzés speciális esete, amelyre vonatkozóan az Itv. nem írja elő az illetékkötelezettséget, az alapul szolgáló megállapodások nem minősülnek visszterhes vagyonszerzésnek és cserének sem. Hivatkozott arra is, hogy az ingatlan-nyilvántartásban a csere formájában történő átvezetést arra figyelemmel eszközölték, hogy az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó jogszabály sem ismeri a bejegyzésnek általa eszközölt speciális jogcímét.
Az alperes ellenkérelmében - határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a Bt.-be mint kültag készpénzvagyont vitt be, ingatlanapportot nem. A tőkecsökkentés a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, ennek keretén belül került sor arra, mivel a Bt. készpénzvagyona szűkös volt, hogy a felperes nem készpénzt, hanem ingatlanvagyont kapott a csökkentett apportja értékén. A felperes az ingatlan-nyilvántartásból megállapíthatóan csere jogcímén szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát. Ez helytálló volt, mivel a felperes az általa befektetett készpénzvagyon ellenében és annak értékéig szerezte meg az ingatlant. Ez visszterhes vagyonátruházásnak minősül. Osztotta az alperes álláspontját a tekintetben, hogy az Itv. 26. §-ának (1) bekezdése, amely taxációt tartalmaz, nem rögzít olyan mentességi kört, amelybe a perben vitatott eset besorolható lenne. Erre figyelemmel azt állapította meg, hogy az alperes az Itv. rendelkezéseit jogszerűen alkalmazva minősítette a felperesi jogügyletet és írta elő a felperes visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségét. Az alperes határozata nem volt jogszabálysértő, ezért a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy az Itv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a perbeli rendhagyó ügylet vagyonszerzési illetékkiszabás alá esne. A közigazgatási határozatok, valamint a jogerős ítélet téves jogalkalmazáson alapul.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítéletben megállapított, felek által nem vitatott tényállás szerint az illetékkiszabás alapjául szolgáló szerződésben tulajdonjog átengedése történt a Bt. részéről a felperes javára. A megállapodást kiegészítve arról rendelkeztek, hogy a felperes által bevitt apport, amely vagyoni betét volt, értéke fejében a társaság az ingatlant csere jogcímén engedi át. Ebből következően ingatlanszerzés történt, amely nem vitásan nem párosult vagyongyarapodással. Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban az ingatlanok visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. E törvényi rendelkezésből következően tehát nem a vagyongyarapodás illetékköteles, hanem maga a vagyonszerzés, azaz az ingatlanszerzés, amelyre az Itv. kedvezményt vagy mentességet állapíthat meg. A felperes tehát tévesen hivatkozik arra, hogy ingatlanszerzése az Itv. értelmében nem illetékköteles, mivel az ismertetett rendelkezésekből következően az ingatlanszerzés illetékköteles. A jogerős ítélet helytállóan mutatott rá arra, hogy az Itv. 26. §-ának (1) bekezdése tételesen felsorolja azokat a visszterhes vagyonszerzéseket, amelyek mentesek az illeték alól. A felsorolás alá nem tartozó vagyonszerzések tekintetében a kógens jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel illetékmentesség nem adható. A felperes ingatlanszerzése pedig nem tartozik a törvény szerinti mentességi körbe, mert nem a közös gazdálkodás céljára a tag által szolgáltatott ingatlanapport megszerzése történt és azért sem, mert nem a társaság, vagy a közös gazdálkodás egyéb formájának megszűnésekor a tagok között felosztott vagyonból az induló vagyon értékét meghaladó rész (felhalmozott vagyon) megszerzése következett be. [Itv. 26. § (1) bekezdés g) pontja, i) pontja]
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat megfelel a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseknek, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.828/2000.)

Az illetékmentesség nem állapítható meg, ha a fél a lakóházépítési szándékáról az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig az illetékhivatalnál nyilatkozatot nem tesz. (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

A felperes az 1994. május 17-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg 925 000 Ft vételár ellenében az É., F. u. 57. szám alatti belterületi üdülőingatlant. Az illetékhivatal a vételár után a felperes terhére 925 000 Ft illetékalap figyelembevételével 76 000 Ft vagyonátruházási illetéket vetett ki. A felperes az illeték kivetését tartalmazó fizetési meghagyást 1995. augusztus 22-én átvette.
A felperes 1997. július 11-én bejelentette, hogy az ingatlanon lakóházat épített, csatolta az 1994. augusztus 30-án kelt építési engedélyt, amely a perbeli telket egyben lakótelekké minősítette. A felépült lakóházra a felperes 1995. december 24-én kapott használatbavételi engedélyt.
A felperes ennek alapján kérte a jogerős fizetési meghagyásban kivetett illeték megfizetése alóli felmentését arra hivatkozással, hogy az ingatlanon a szerződéstől számított 4 éven belül lakóházat építettek. Az illetékhivatal a felperes kérelmét elutasította és a felperest továbbra is 76 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte az eredeti esedékességtől járó késedelmi pótlék felszámítása mellett. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozatok szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti illetékmentesség a felperes javára nem volt megállapítható, mert a felperes a lakóházépítési szándékáról az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig az illetékhivatalnál nyilatkozatot nem tett. Megállapította továbbá, hogy nem alkalmazható az illetékmentesség azért sem, mert az ingatlan az ingatlan megszerzésének időpontjában nem minősült lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja és (3) bekezdése értelmében.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a per tárgyát képező ingatlan a vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában [Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja] a felperes által sem vitatottan nem minősül lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak, ennek következtében a 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felperest az illetékmentesség nem illette meg, de a felperes egyébként is a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése előtt a feltételes illetékmentesség alapjául szolgáló lakóházépítési szándékát az illetékhivatalnak nem jelentette be.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes keresetének megfelelő ítélet meghozatalát kérte. Előadta, hogy az ingatlanra lakóházat építettek, másrészt pedig az illetékfizetési meghagyás megtévesztő tartalma folytán nem nyilatkozatott ingatlanépítési szándékáról.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a megyei bíróság helyes indokaira utalással hagyta helyben. Külön kiemelte, hogy az ingatlan a szerződéskötéskor az ingatlan-nyilvántartásban a felperes által sem vitatottan üdülő volt, így jogszerűen kötelezte az illetékhatóság a felperest vagyonátruházási illeték megfizetésére. Utalt arra is, hogy bár a fizetési meghagyás az esetleges illetékmentességre vonatkozó feltételeket tartalmazta, azonban az utólagos illetékmentesség megadásának feltételei nem állottak fenn, mert az ingatlan lakótelekké nyilvánítása az építési engedély megadásakor történt, ez pedig az illetékkiszabás jogszerűségét nem befolyásolhatja, mivel az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában az ingatlan nem minősült lakóteleknek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a megyei ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja továbbra is a korábban már kifejtettekkel azonos volt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét hatályában fenntartotta azzal a módosítással, hogy mellőzte a felperesnek az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított illetékfizetési kötelezettségét.
Az eljárt bíróságok a felperes által sem vitatott tényállás alapján helyesen állapították meg, hogy a per tárgyát képező ingatlan az adásvételi szerződés megkötésének és az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja szerint az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában üdülőingatlan volt, ezt az ingatlant utóbb az 1994. augusztus 30-án kelt építési engedély minősítette lakóingatlannak. Az ingatlan az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában az Itv. 102. § (3) bekezdése és 102. § (1) bekezdése alapján nem volt lakóház építésére alkalmas telektulajdon, így az Itv. 26. § (1) bekezdésének a) pontjában írt feltételes mentesség alkalmazására lehetőség nem is volt, de a felperes az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig ilyen kérelmet nem is terjesztett elő.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem volt jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 29.523/1999.)

Az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontján alapuló illetékmentesség csak azt illeti meg, aki a termőföldet maga hasznosítja. (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

A felperes regisztrációs számmal rendelkező mezőgazdasági tevékenységet folytató magánszemély. 2005. november 18-án és november 25-én kelt adásvételi szerződésekkel megvásárolta a tulajdonosoktól a 0555/1 hrsz.-ú ingatlan összesen 6626/101116-od részét.
A tulajdonszerzések után a megyei illetékhivatal a 2005. december 28-án kelt határozataival a felperest mentesítette az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés p) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése alól, csak az eljárási illetéke kiszabására került sor.
Az illetékhivatal 2006. január 19-én kelt határozataival korábbi határozatait módosította és a felperest 17 000-17 000 forint, 9790 forint, 26 040 forint, 16 760 forint és 26 040 forint visszterhes vagyonátruházási illetékek fizetésére kötelezte. Határozatai indokolása szerint a megvásárolt termőföldet a szerződés szerint továbbra is a Gy. Kft. haszonbérli, ezért a mentességi feltétel hiányában a felperest visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terheli.
A felperes fellebbezései folytán eljárt alperes a 2006. március 10-én és 2006. március 13-án kelt határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatainak felülvizsgálata iránt. Az elsőfokú bíróság a pereket egyesítette és valamennyi keresetet elutasította. Ítélete indokolása szerint az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentesség feltétele, hogy a regisztrációs számmal rendelkező személy a mezőgazdasági célra vásárolt földterületet maga művelje. A perbeli esetben az ingatlant terhelő haszonbérleti jog akadálya annak, hogy a felperes akár egyéni vállalkozóként, akár őstermelőként a termőföldet mezőgazdasági célra maga hasznosítsa. Mindezek alapján az illetékmentesség feltétele nem teljesült, ezért jogszerűen járt el az alperes, amikor visszterhes vagyonátruházási illetéket szabott ki a felperes terhére.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresete szerinti ítélet hozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontját. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az illetékmentesség feltételét. Mezőgazdasági célra történő hasznosítás magában foglalja azt is, ha a vagyonszerző nem maga hasznosítja a termőföldet, hanem azt haszonbérlet útján művelteti. A Ptk. 112. § (1) bekezdése lehetővé teszi a tulajdonos számára a dolog más általi hasznosítását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentesség feltételét. E rendelkezésben az illetékmentesség feltételeként megfogalmazott "egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföld mezőgazdasági célú hasznosítása" azt jelenti, hogy az arra jogosult regisztrációs igazolással rendelkező személynek magának kell hasznosítania a termőföldet. Az illetékmentesség az Itv. módosításáról szóló 2005. évi XXVI. törvény indokolása szerint a termőföldet kizárólag a saját maguk által művelő személyeket kívánta illetékmentességben részesíteni, ezzel segíteni termőföldvásárlásukat és gazdálkodásukat, nem pedig azokat, akik a termőföldet mással műveltetik meg. A felperes álláspontjának helytállósága esetén az Itv. fenti rendelkezésének csak a mezőgazdasági célú hasznosítást kellett volna feltételként előírnia, függetlenül attól, hogy ki szerzi meg a földet. Az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja azonban több, együttes feltétel fennállása esetén biztosít illetékmentességet az ott megjelölt, regisztrációs igazolással rendelkező magánszemélynek, feltéve, hogy egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföldet mezőgazdasági célra hasznosítja.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.311/2006.)

Az illetékmentesség telkek egyesítése esetén is megilleti a vagyonszerzőt, ha a telkeket lakóházzal beépíti 4 éven belül. (1990. évi XCIII. tv. 26. §; 1997. évi LXXVIII. tv. 24. §)

Az I. r. felperes 2001. augusztus 31. napján a földhivatal ingatlan-nyilvántartásában 3646. hrsz.-on jegyzett, G. IV. K. út 11. szám alatti, 561 m2 alapterületű ingatlant 5 200 000 Ft vételárért megvásárolta. A szerződés 12. pontjában a vagyonszerzése illetékmentességéért kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlant négy év alatt családi házzal beépíti, és a használatbavételi engedélyt az illetékhivatalnak bemutatja.
A megyei illetékhivatal a 2001. május 14. napján kelt fizetési meghagyásában az I. r. felperes terhére 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 520 000 Ft vagyonszerzési, és 2000 Ft eljárási illetéket szabott ki. A határozat szerint a megszerzett lakótelek után megállapított illetéket - figyelemmel a kötelezettségvállalásra - csak akkor kell megfizetni, ha az építkezés a szerződés bemutatásától számított négy éven belül meghiúsul, illetőleg nem fejeződik be.
A II. r. felperes a földhivatal ingatlan-nyilvántartásában 3644. hrsz.-on jegyzett, G. IV. K. út 12. szám alatti, 550 m2 alapterületű ingatlant 5 100 000 Ft vételárért megvásárolta. Az adásvételi szerződés 11. pontjában a vagyonszerzése illetékmentességéért kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlant négy év alatt családi házzal beépíti, a használatbavételi engedélyt az illetékhivatalnak bemutatja.
Az elsőfokú hatóság a 2001. május 14. napján kelt határozatában a II. r. felperes terhére 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 510 000 Ft vagyonszerzési, és 2000 Ft eljárási illetéket szabott ki. A határozat szerint a megszerzett lakótelek után megállapított illetéket - figyelemmel a kötelezettségvállalásra - csak akkor kell megfizetni, ha az építkezés a szerződés bemutatásától számított négy éven belül meghiúsul, illetőleg nem fejeződik be.
G. Önkormányzat Polgármesteri Hivatala a 2001. december 3. napján kelt határozatával a felperesek kérelmének helyt adott, és a 3646. és 3644. hrsz.-on jegyzett földrészletek összevonását engedélyezte akként, hogy a keletkezett földrészlet helyrajzi száma: 3644, a beépítetlen terület mértéke 1111 m2, és családi házzal beépíthető.
G. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jegyzője felperesek kérelmére a 2002. szeptember 9. napján kelt határozatában a 3644. hrsz.-on jegyzett, K. út 12. számú ingatlanon családi ház felépítésére módosított építési engedélyt, a 2003. október 6. napján kelt határozatával a megépített családi házra végleges használatbavételi engedélyt adott.
A II. r. felperes a használatbavételi engedélyt az elsőfokú hatóságnak 2004. április 20. napján küldte meg.
Az elsőfokú hatóság a 2004. július 22. napján kelt határozatával a II. r. felperes terhére megállapított, de fizetésében felfüggesztett 510 000 Ft vagyonszerzési illeték törlését elrendelte, az I. r. felperes terhére előírt 520 000 Ft illeték törlésére - a végleges mentesség megadására - irányuló kérelmet elutasította az előírt illeték megfizetésére kötelezéssel együtt. Indokolása szerint a vagyonszerzők két lakótelket szereztek, amelyekre vonatkozóan külön-külön beépítést vállaltak, azonban csak egy lakóházat építettek meg, ezért csak a 3644. hrsz.-ú ingatlan után kiszabott, de fizetésében felfüggesztett illetéket törölte.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd (a továbbiakban: alperes) a 2004. november 5. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben a határozatoknak az I. r. felperes vagyonszerzése utáni illetékfizetésre kötelező rész hatályon kívül helyezését, az illetékmentesség megadását kérték. Álláspontjuk szerint az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségüknek eleget tettek, négy éven belül az összevont ingatlanra lakóházat építettek.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Indokolásában idézte az Itv. illetékmentességről rendelkező 26. §-ának (1) bekezdés a) pontját és (2) bekezdését, és megállapította, hogy a törvényi szabályozás feltételes illetékmentességben a lakóház építésére alkalmas telektulajdonon való építést részesíti, a 3646. hrsz.-ú földrészleten azonban a törvényi feltétel nem teljesült. Az illetékkiszabás szempontjából nem értékelhető az a szubjektív körülmény, hogy a tervezett családi ház elhelyezése a telkek egyesítésével volt biztosítható.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben az ítélet hatályon kívül helyezését és kereseti kérelmük teljesítését kérték.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A vagyonszerző lakóházépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az illetékhivatalnál. A (2) bekezdés értelmében, ha a vagyonszerző az (1) bekezdés a) pontjában említett lakóház felépítését - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - használatbavételi engedéllyel igazolja, az illetékhivatal a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket törli. E jogszabályhelyek alkalmazásával az elsőfokú hatóság felpereseknek a 3646. és 3644. hrsz.-ú ingatlanok megszerzése után esedékes illetékeik megfizetését felfüggesztette.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 24. §-ának (1) bekezdésében felsoroltak szerint telekalakítás a telekcsoport újraosztása, a telekfelosztás, a telekegyesítés (2. § 23. pont), és a telekhatárrendezés. Az Étv. 2. §-ának 23. pontja értelmében e törvény alkalmazásában telekegyesítés: az egymással közvetlenül szomszédos telkek egy telekké történő összevonása. A felperesek azokat az ingatlanokat, amelyeket megvásároltak, és amelyeket lakóházzal kívántak beépíteni, a kedvezőbb beépítés érdekében egyesítették. Az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése kifejezetten nem tiltja, hogy a vagyonszerző az Étv. 24. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint az ingatlan telekalakítását engedélyeztesse. Nem eredményezi ezért az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontjában foglalt illetékmentesség elvesztését az, ha a vagyonszerző az általa vásárolt telkeket egyesíti, és ezt követően építi be. Jelen esetben akkor sem, ha a vagyonszerző két magánszemély, a felperesek ugyanis a telekegyesítés, az építési engedély és a használatbavételi engedély iránt is együtt nyújtották be a kérelmet, és az engedélyeket együtt, mint férj és feleség kapták meg.
Az Itv. 87. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a törvény 26. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel nem teljesül, a megállapított, de meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől (a határozat jogerőre emelkedését követő naptól) számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetni. A felperesek keresete a 3646. és 3644. hrsz.-on jegyzett (telekegyesítés után 3644. hrsz.-ot kapott) ingatlanok közül a 3646. hrsz.-úra vonatkozott, keresetükben kijelentették, hogy ezt az ingatlant is beépítették, ezért a vétele után esedékes illetéket nem kell megfizetniük.
Az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés szerinti illetékmentesség teljesültségét telekegyesítés esetén minden esetben a konkrét ügy adatai, körülményei határozzák meg. A vétel tárgyát képező ingatlanok méretei: 561 m2 és 550 m2 voltak, a telekegyesítés utáni méret: 1111 m2. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint figyelemmel arra, hogy a telekegyesítés után létrejött 3644. hrsz.-ú ingatlan mérete a két telek együttes méretével azonos, és a felperesek minden engedélyt közösen kaptak meg, továbbá, hogy az elsőfokú hatóság nem vitatta, az alperes pedig elismerte, miszerint a felperesek az egyesített ingatlant lakóházzal 4 éven belül beépítették, és ezt használatbavételi engedélyekkel igazolták, az I. r. felperest az illetékmentesség az egyesítés után beépített 3646. hrsz.-ú ingatlanra is megilleti.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, továbbá az alperes határozatát is hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóság határozatát részben és akként változtatta meg, hogy az I. r. felperes terhére megállapított, de fizetésében felfüggesztett vagyonszerzési illetéket törölte. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.208/2006.)

Lakóházépítésre alkalmas telektulajdon vásárlása után kell megállapítani az illetékfizetési kötelezettséget akkor is, ha a szerződéskötés idején életveszélyes állapota miatt lakás céljára nem használható felépítmény található az ingatlanon. (1990. évi XCIII. tv. 26. §, 102. §)

A felperes 1998. július 8. napján a II. kerületi ingatlan-nyilvántartásban 12419/20 hrsz.-on jegyzett, B. u. 169. szám alatti ingatlant 20 000 000 Ft vételárért megvásárolta. Az adásvételi szerződés 1.2. és 3. pontjaiban a felek rögzítették, hogy az ingatlanon lakóház áll, amely "természetben használhatatlan és lebontásra ítélt", a vételár meghatározásánál ezért figyelemmel voltak arra, hogy a vétel tárgya nem házas ingatlan, hanem lakóház építésére alkalmas építési telek, és a bontás költségét a vételárban elszámolták. A szerződő felek 1998. augusztus 6. napján az adásvételi szerződést kiegészítették azzal, hogy az ingatlanon álló felépítményre bontási engedélyt kérnek.
A bontási engedély iránti kérelmet az Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájához 1998. augusztus 7. napján az egyik eladó nyújtotta be, amely alapján az elsőfokú hatóság az 1998. október 19. napján kelt határozatával az ingatlanon lévő épület bontására az engedélyt megadta.
A felperes kérelmére az elsőfokú hatóság az 1998. október 27-én kelt határozatával az ingatlanon meglévő alagsor + földszintes lapostetős lakóépület átalakítására, magastető építésére és abban tetőtérbeépítéssel új lakás kialakítására az építési engedélyt, majd 2000. május 4. napján határozatával az építési engedélynek megfelelően megépített építményre a használatbavételi engedélyt megadta.
Az illetékhivatal az 1999. április 12. napján kelt fizetési meghagyásával felperest az ingatlanvétel után 1 040 000 Ft vagyonszerzési és 2000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes 1999. április 20. napján az elsőfokú hatósághoz "illeték helyesbítés iránt" kérelmet terjesztett elő azzal, hogy a bontási engedély alapján az előző tulajdonos a romos, életveszélyes épületet lebontotta, ezért az üres telek megvásárlása után illetéket nem kell fizetnie.
Az elsőfokú hatóság az 1999. december 28. napján kelt határozatával felperes kérelmét elutasította. Indokolása szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. §-ának (1) bekezdés a) pontja és 102. §-a értelmében csak telektulajdon megszerzése esetén adható feltételes illetékmentesség. A felperes felépítményes ingatlan tulajdonjogát szerezte meg, ezért kérelme nem teljesíthető.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2003. június 6. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint mind az építési, mind pedig a használatbavételi engedély azt igazolta, hogy felperes engedélyt az ingatlanon meglévő lakóépület átalakítására és továbbépítésére kapott. Az elsőfokú illetékhatóság megkeresésére az építésügyi hatóság 2002. november 28. napján is azt a tájékoztatást adta, hogy a felperes engedélyt lakóépület átalakítására kért. Mindezek azt bizonyítják, hogy felperes nem üres telket vásárolt, illetve azon nem új épületet épített, hanem a már meglévőt alakította át.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését vagy az alperes határozatának megváltoztatásával a megállapított illeték törlését kérte. Álláspontja szerint az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján illetékmentesség illeti meg, ugyanis az épületet, amely az adásvétel időpontjában az ingatlanon állt, és életveszélyes állapotban lakhatásra alkalmatlan volt, teljes mértékben lebontották. Építési telket vásárolt tehát, és azon új lakóházat épített.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte. Indokolásában idézte az Itv. illetékmentességet szabályozó 26. §-ának (1) bekezdés a) pontját, a lakóház építésére alkalmas telektulajdon fogalmát meghatározó 102. §-ának (1) bekezdés l) pontját, a közigazgatási iratok mellett értékelte a b.-i II. kerületi építésügyi hatóság 2001. szeptember 28. napján kiadott hatósági bizonyítványát, amely szerint az ingatlanon lebontott, illetve átalakított lakóépület életveszélyes és lakás céljára alkalmatlan volt, a bontási, és építési engedélyt, azok iratanyagát, továbbá a perben meghallgatott szomszédok tanúvallomásait, az építkezés során eljárt műszaki ellenőr vallomását. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a felperes a perben igazolta, miszerint az általa megvásárolt ingatlanon álló és később lebontott épület a komfortfokozata, műszaki állapota alapján a szükséglakás követelményeinek sem felelt meg, így az ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdon volt, ezért az illetékkedvezmény megilleti.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontját és 102. §-ának (1) bekezdés l) pontját tévesen értelmezte. A hatóságnak az illeték tárgyát képező ingatlant az illetékkötelezettség keletkezésekor, tehát az adásvételi szerződés megkötésekor volt állapotában kellett minősítenie. Az illeték tárgya - függetlenül attól, hogy az építésügyi hatóság az építményt lakhatásra alkalmatlannak és fel nem újíthatónak minősítette - a szerződés időpontjában lakásingatlan volt.
A felperes az ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Itv. 102. §-ának (1) bekezdés l) pontja alapján e törvény alkalmazásában lakóház építésére alkalmas telektulajdon: az építésügyi szabályoknak és a településrendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet, továbbá az előbbi feltételeknek egyébként megfelelő olyan földrészlet, amelyen csak szükséglakás, illetőleg olyan lakás céljára használt helyiségcsoport (helyiség) van, ami még a szükséglakás követelményeinek sem felel meg. Az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Az Itv. 102. §-ának (3) bekezdése értelmében az (1) bekezdés f) és l)-m) pontjaiban foglaltak alkalmazásakor a vagyontárgy minősítése tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó. Annak a kérdésnek az eldöntésében tehát, hogy a felperes által vásárolt ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdon volt-e, az adásvételi szerződés megkötésekor, 1998. július 8. napján fennállott állapot az irányadó.
A szükséglakás fogalmát a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) tartalmazza. Az Ltv. 2. számú mellékletének 6. pontja szerint e törvény alkalmazásában szükséglakás az olyan helyiség (helyiségcsoport), amelynek (amelyben legalább egy helyiségnek)
a) alapterülete hat négyzetmétert meghaladja;
b) külső határoló fala legalább tizenkét centiméter vastag téglafal, vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal;
c) ablaka vagy üvegezett ajtaja van; továbbá
d) fűthető; és
e) WC használata, valamint a vízvétel lehetősége biztosított.
A felperesnek a per során azt kellett bizonyítania, hogy a megvásárolt ingatlanon csak szükséglakás, illetőleg olyan lakás céljára használt helyiségcsoport (helyiség) állt, ami még a szükséglakás követelményeinek sem felelt meg.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. E jogszabályhely alapján az elsőfokú bíróság helytállóan folytatta le a bizonyítási eljárást a felperes által vásárolt ingatlan beépítettsége körében.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. E jogszabályhely értelmében a Legfelsőbb Bíróságnak felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére általában nincsen lehetősége. Erre csak akkor van módja, ha a jogerős ítéletet hozó bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság valamennyi, a rendelkezésére álló, a közigazgatási eljárásban és a perben előtárt bizonyítékot megvizsgálta, azokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint elbírálva állapította meg, hogy a felperes által megvásárolt ingatlanon az adásvétel időpontjában a szükséglakás követelményeinek sem megfelelő építmény állt.
Az Itv. 26. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A felperes vagyonszerzése e jogszabályhelyben és az Itv. 102. §-ának (1) bekezdés l) pontjában meghatározott lakóház építésére alkalmas telektulajdonra vonatkozott, ezért az illetékmentesség feltétele e tekintetben teljesült.
Miután az elsőfokú bíróság csak az alperes határozatát helyezte hatályon kívül, a felperesi kérelem és fellebbezés eldöntetlen maradt, ezért az alperesnek a továbbiakban akként kell a fellebbezés elbírálásakor eljárnia, hogy a felperes 1998. július 8. napján lakóház építésére alkalmas telektulajdont vásárolt.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálva a Pp. 275. §-ának (2) és (3) bekezdései alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.206/2006.)

Egyéni vállalkozónak a cégjegyzékbe egyéni cégként való bejegyzését követően egyszemélyes kft.-vé történő átalakulásával bekövetkező vagyonszerzés nem mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól (1990. évi XCIII. tv. 26. §, 1959. évi IV. tv. 685. §, 1990. évi V. tv. 15. §, 15/A. §, 1997. évi CXLIV. tv. 59. §)

P. L. egyéni vállalkozó kérte a cégjegyzékbe egyéni cégként történő bejegyzését P. G. mezőgazdasági egyéni cég néven. A kérelemnek a megyei bíróság eleget tett. Az egyéni cég a 2004. november 9-én elfogadott alapító okirat szerint teljes vagyonával egyszemélyes kft.-vé alakult át. A felperes átalakulását a megyei cégbíróság 2005. január 24-én bejegyezte.
A megyei illetékhivatal a 2005. november 9-én kelt fizetési meghagyásával a felperesi kft.-t a 021/4 hrsz.-ú major megnevezésű ingatlan átalakulással történő megszerzése után 826 700 forint visszterhes vagyonátruházási illeték és 3000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2005. december 14-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy az átalakulással történő vagyonszerzés nem mentes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdés h) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték alól.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt arra hivatkozva, hogy az illetékmentesség egyaránt megilleti az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontja és a Gt. 59. § (4) bekezdés alapján.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontja alapján a gazdálkodó szervezetnek csak az olyan szervezeti átalakulással bekövetkező vagyonszerzése mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól, amikor a létrejövő gazdálkodó szervezet a korábbinak a jogutóda. A perbeli esetben az egyéni vállalkozó kérésére az egyéni cégként történő cégbejegyzéssel az egyéni cég nem vált jogi személlyé, az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (továbbiakban: tv.) 15. § (2) bekezdése értelmében. Ez a cégbejegyzés konstitutív hatályú, a jogképesség és a jogalanyiság szempontjából változást nem eredményez. A tv. 15/A. § (1) bekezdése alapján az egyéni cég a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Gt.) rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá alakulhat át. E rendelkezés értelmében történő átalakulásra ugyan a Gt. szabályait kell megfelelően alkalmazni, ennek ellenére az átalakulás kapcsán a felperest illetékmentesség nem illeti meg, mert azt csak a gazdálkodó szervezeteket illeti meg. Gazdálkodó szervezetnek a Ptk. 685. § c) pontja alapján az egyéni vállalkozó minősül, ugyanakkor az átalakulást a tv. 15/A. § (1) bekezdése csak az egyéni cég számára teszi lehetővé.
A Gt. 2. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a Gt. hatálya alá nem tartozik sem az egyéni cég, sem az egyéni vállalkozó. Azzal, hogy a tv. 15/A. § (1) bekezdése a Gt. átalakulásra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazását írja elő, még nem jelenti azt, hogy a Gt. szerint szabályozott átalakulás történt, és nem csupán cégforma-változás. A Gt. 59. § (2) bekezdése taxatíve meghatározza a gazdasági társaság átalakulásának eseteit és ez alatt csak az egyesülést és a szétválást érti. A Gt. 59. § (4) bekezdése csak a Gt. szerinti átalakulásra vonatkozóan rendelkezik úgy, hogy az külön adó- és illetékfizetési kötelezettséggel nem jár. A felperest illetékmentesség a Gt. 59. § (4) bekezdése alapján sem illette meg, mert nem a Gt. szerinti átalakulásra került sor, a felperes esetében cégforma-váltás történt.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy valójában az egyéni vállalkozó alakult át egyszemélyes kft.-vé, így a az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontja szerint az illetékmentesség megilleti. A tv. 15/A. § (1) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy az egyéni cég alakulhat át egyszemélyes kft.-vé, így csak ebben a viszonylatban volt vizsgálható, hogy az átalakulás mentesít-e az illetékviselés alól.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését - a közigazgatási határozatokra is kiterjedően -, és ezzel összefüggésben az Itv. 32. § (1) és (2) bekezdése alapján a közigazgatási eljárásban lerótt 33 188 forint fellebbezési illeték visszatérítését. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Gt. 59. § (4) bekezdését, az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontját. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a Gt. 59. § (1) és (2) bekezdését, a tv. 15. § (1) és (2) bekezdését, 15/A. § (1) bekezdését. Átalakulásnak tekinthető a gazdasági társaságok jogutódlással történő megszűnése, illetve ennek során a cégforma-, vagy cégszám-változással járó új társaság alapítása is. A perbeli esetben cégformaváltás történt, az egyéni vállalkozó kérelmére a vállalkozás egyéni cégként került bejegyzésre, majd az egyéni cég alakult át egyszemélyes kft.-vé. A gazdálkodó szervezetek között a Ptk. 685. § c) pontja ugyan csak az egyéni vállalkozót sorolja fel és annak teszi lehetővé - egy közbenső lépcsőfok beiktatásával, egyéni cégként történő bejegyzés után - az átalakulást. Ez a fajta közbenső lépcsőként beiktatott átalakulás csak egy regisztratív aktus, az egyéni cég ténylegesen egyéni vállalkozásként működik. A bíróság tévesen állapította meg, hogy cégforma-váltás nem minősül átalakulásnak és így a Gt. 59. § (4) bekezdése alapján nem jár illetékmentességgel. A fenti rendelkezések helyes értelmezésével az állapítható meg, hogy valójában az egyéni vállalkozó alakult át egyszemélyes kft.-vé. Ugyanis az egyéni vállalkozás az egyéni cég között bármilyen jogutódlás jogalanyiság hiányában kizárt. Az egyszemélyes kft. tulajdonképpen az egyéni vállalkozás jogutóda. Az egyéni cég ugyanis jogképességgel nem rendelkezik, jogi személyisége nincs, az egyéni cég ténylegesen egyéni vállalkozónak minősül, így fogalmilag kizárt, hogy a Ptk. 685. § c) pontjában az egyéni cég külön felsorolásra kerüljön a gazdálkodó szervezetek között.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati eljárás során az alperes személyében jogszabályon alapuló jogutódlás következett be. 2007. január 1-jétől a 2006. évi LXI. törvény 249. § (1) bekezdése alapján az alperes jogutóda az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatala. A Legfelsőbb Bíróság a jogutódlást a Pp. 328. § (1) bekezdése alapján megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló adatok és periratok alapján megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg. Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy a Gt. hatálya a Gt. 2. § (1) és (2) bekezdése értelmében az ott meghatározott gazdasági társaságokra terjed ki és rájuk vonatkozóan szabályozza a Gt. az 59. § (1)-(4) bekezdéseiben az átalakulás általános szabályait. A Gt. 59. § (4) bekezdése csak a gazdasági társaságok átalakulására (egyesülésére, szétválására, cégforma váltására) írja elő az adó- és illetékfizetési kötelezettség alóli mentességet. Osztja a Legfelsőbb Bíróság a felperesnek azt az álláspontját, hogy a gazdasági társaságok közötti cégforma-váltás is átalakulás, azonban az egyéni cég nem minősül a Gt. szabályai szerinti gazdasági társaságnak. Azzal, hogy a tv. 15/A. § (1) bekezdése lehetővé teszi az egyéni cég számára, hogy a Gt. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá alakulhat át, még nem jelenti azt, hogy az egyéni cég a Gt. hatálya alá tartozik. E rendelkezés csak a Gt. szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő, azonban ezáltal az egyéni céget nem nyilvánítja gazdasági társasággá és nem biztosítja a csak a gazdasági társaságokra előírt adó- és illetékfizetési kötelezettség alóli mentességet. Az illetékmentesség nem alkalmazható az egyéni cég átalakulására, mert a gazdasági társaságokat a Gt. 2. § (2) bekezdése taxatíve nevesíti és ezek közé az egyéni cég nem tartozik.
Önmagában az a körülmény, hogy az egyéni cég a tv. 15. § (2) bekezdése értelmében nem jogi személy és így az egyénicég-tulajdonos az egyéni vállalkozó, még nem jelenti azt, hogy valójában az egyéni vállalkozó egyszemélyes kft.-vé történő átalakulásáról van szó. Az egyéni vállalkozó közvetlenül egyszemélyes kft.-vé nem alakulhat át, a tv. 15. § (1) bekezdése ezt csak az egyéni cégként bejegyzett cégnek teszi lehetővé, az egyéni vállalkozónak nem. Mindebből következően, az egyéni cég nem jogi személy, az átalakulás során az egyéni cégnek kell átalakulnia egyszemélyes kft.-vé és nem az egyéni vállalkozónak. Mindebből következően az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontja alapján sem illeti meg a felperest illetékmentesség az átalakulással történő vagyonszerzés után, mert az Itv.-nek ez a rendelkezése csak a gazdálkodó szervezet átalakulással történő vagyonszerzésére mondja ki az illetékmentességet. A perbeli esetben azonban nem gazdálkodó szervezet átalakulásáról van szó, mert a Ptk. 685. § c) pontja alapján gazdálkodó szervezetnek csak az egyéni vállalkozó lett volna tekinthető.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.365/2006.)

Az apportálás nem ingatlanforgalmazás keretében zajló továbbértékesítés. (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

A T. Pénzügyi Tanácsadó Rt. 1994. november 25-én eladott egy fél ingatlan illetőséget 201 841 000 forint címletértékű kárpótlási jegyért a T. Kárpótlási Jegy Befektető Társaságnak, mely névváltozás folytán azonos a felperessel. Az ingatlan forgalmazására is jogosult felperesi társaság 1995. október 15-én a T. Pénzügyi Tanácsadó Rt.-vel együtt létrehozta a T. Idegenforgalmi Kft.-t, melynek így ketten a létrehozók a tagjai lettek. A felperes 1995. október 17-én törzstőke felemelésről állapodott meg a T. Pénzügyi Tanácsadó Rt.-vel, mely szerint a fenti társaságba apportálta a veresegyházi ingatlant, majd ezt az ügyletet az ingatlan egy éven belüli továbbértékesítésének tekintve kérte az illetékhivataltól a terhére kiszabott 16 249 280 forint illeték törlését.
Az alperes a kérelmet elutasította. Álláspontja szerint az apportálás nem továbbértékesítés, nem ingatlanforgalmazás, ezért a felperesi kérelem alaptalan.
A felperes keresetében az alperesi határozat felülvizsgálat keretében annak megváltoztatását kérte. Előadta, hogy az általa újraértékesítés céljából vásárolt ingatlan az apportálás folytán ténylegesen értékesítésre került, ezért megilleti őt az ingatlanforgalmazók mentessége.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtett jogi álláspont szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt kedvezményt a jogalkotó kizárólag annak a vállalkozónak kívánta biztosítani, aki ingatlan-forgalmazásra jogosult. A felperest a kedvezmény az esetben illette volna meg, ha az ingatlan újraértékesítését ingatlan-forgalmazási tevékenysége során végezte volna. A felperes azonban a perbeli ingatlan tulajdonjogát befektetési céllal ruházta át, így - ingatlan-forgalmazási tevékenység hiányában - az illeték megfizetése alól nem mentesül.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet annak megváltoztatása és a keresetnek helyt adó határozat hozatala iránt. Állította, hogy a bíróság az Itv. említett rendelkezésébe foglaltakat megsértve hozta meg határozatát. Kérte figyelembe venni, hogy megfelelt a jogszabályi előírásoknak, mert ingatlan-forgalmazásra jogosult volt. Részéről a perbeli ingatlanok értékesítésére a megadott határidőn belül sor került, mert az értékesítés fogalmába nem csak a szűken értelmezett adásvételi szerződés tartozik, hanem az apportálás is.
Az alperes ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3.számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A per elbírálása szempontjából irányadó volt, az apportálás időpontjában hatályos Itv. 26. § (1) bekezdés f) pontja, amely úgy rendelkezett, hogy mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól az ingatlan tulajdonjogának a cégbejegyzés szerint ingatlan-forgalmazására jogosult vállalkozó által újraértékesítés céljából történő megszerzése, feltéve, hogy a vállalkozó az ingatlant a szerzés illetékkiszabásra történő bejelentésétől számított egy éven belül értékesíti.
Ahogy arra a jogerős ítéletben a bíróság helyesen rámutatott, a gazdasági társaságba történt ingatlanbevitel során a felperes az ingatlan tulajdonjogát nem ingatlan-forgalmazási tevékenység keretében idegenítette el. A felperes azt apportszolgáltatásként vitte egy társaságba, mely ügylet ingatlan újraértékesítésének nem tekinthető.
Ténylegesen olyan befektetési tevékenység valósult meg a felperes részéről, melyet a felperes nem az ingatlanpiacon végzett, így az Itv. fent idézett rendelkezésében meghatározott törvényi feltétel - az ingatlan-forgalmazás során történő újraértékesítés - nem következett be, a felperest ezen a címen mentesség nem illette meg. A közös gazdálkodás céljára a tag által bevitt ingatlan tulajdonjogának megszerzésére az Itv. 26. § (1) bekezdés g) pontjában szabályozott mentesség vonatkozott.
Miután a jogerős ítélet nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. V.27.502/1999.)

Az általános jogutódlás valamely jogi helyzetben bekövetkező olyan alanycsere, amikor az új alany a vagyon egészét szerzi meg, a jogátszállás átfogja a jogelőd teljes vagyoni helyzetét, beleértve a jogelőd kötelezettségeit is. (1990. évi XCIII. tv. 26. §)

A C.-I. Ingatlanforgalmazó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az 1997. november 15-én kelt szétválási okirat alapján két új, a Cégbíróság által a cégjegyzékbe bejegyzett egyszemélyes részvénytársaságra vált szét. Az egyes cégeket megillető vagyont, valamint a cégeket illető jogokat és terhelő kötelezettségeket a felperes és a C.-I. Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Rt. az okirat szerint osztotta meg. Ennek alapján a felperes megszerezte a B. XII. kerületi lakásingatlant, valamint a XVIII. kerületi ingatlant, amelyekre nézve kérte a földhivataltól a tulajdonjoga bejegyzését.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1998. november 19. napján kelt fizetési meghagyásban a felperest 4 932 100 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték és 4000 Ft ingatlan-nyilvántartási illeték megfizetésére illetékelőleg címén kötelezte. A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1999. május 3. napján kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Döntését azzal indokolta, hogy az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. (Itv.) törvény kizárólag a gazdasági társaságok egymás közötti átalakulását preferálja és illetékmentességet kizárólag általános jogutódlás esetére rendel.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségének törlését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát megváltoztatva, a felperes illetékfizetési kötelezettségét törölte. A kereset elbírálásakor az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltakat vette figyelembe, mely szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól, a gazdálkodó szervezet olyan szervezeti átalakulásával bekövetkező vagyonszerzés, amikor az újonnan létrejött gazdálkodó szervezet a korábbinak általános jogutódja lesz. Rámutatott, hogy a Gt. 338. § (1) bekezdése értelmében az átalakulás során létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság általános jogutóda, őt - a Gt. alapján történő átalakuláskor - külön illetékfizetési kötelezettség nem terheli. A felperesre a jogok és a kötelezettségek a megosztás arányában, általános jogutódlás eredményeként szálltak át, így az illetékmentesség a szétválás során létrejött és a megszűnt társaság általános jogutódjának tekintendő felperest megilleti.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja a szétválási szerződés általános jogutódot nem jelölt meg. A szétválás folytán pedig két gazdasági társaság jött létre, a jogelőd vagyona, jogai és kötelezettségei megosztásra kerültek, vagyis a felperes a jogelődnek nem általános jogutódja lett, hanem csupán egyik jogutódja. Általános jogutódlás hiányában pedig a perbeli időszakban hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében illetékmentesség a felperest nem illette meg. Utalt arra, hogy az 1997. évi CXLIV. törvény 1998. június 16-i hatállyal váltotta fel a Gt.-t. A törvény az átalakulás minden formájára közös szabályt állapított meg 67. §-ában kimondva, hogy az átalakulással létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság jogutódja.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Azzal érvelt, hogy a Gt. 331. § (2) bekezdése szerint az egyesülés és szétválás az átalakulás fogalmi körébe tartozik, amelynek kapcsán a Gt. 338. § (2) bekezdése alapján illetékfizetési kötelezettség - az eljárási illeték kivételével - nem keletkezik. E törvényi rendelkezés okán az átalakulással kapcsolatos vagyonátszállás nem tartozik az Itv. hatálya alá. Utalt arra, hogy alkotmánysértő volta miatt nem lehet helye az Itv. 18. § (1) bekezdése kiterjesztő értelmezésének. Az illetékkel kapcsolatos párhuzamos, összhang nélküli, szakmai követelményekkel ellentétes jogalkotást a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény tilalmazza. Az ellentmondásokat az új Gt. oldotta fel. Bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult az alkotmánysértő Itv. rendelkezések miatt.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. alkalmazandó 26. § (1) bekezdés h) pontja úgy rendelkezik, hogy mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a gazdálkodó szervezet olyan szervezeti átalakulásával bekövetkező vagyonszerzés, amikor az újonnan létrejött gazdálkodó szervezet a korábbinak általános jogutódja lesz.
Az általános jogutódlás értelmezése körében a Legfelsőbb Bíróság - az elsőfokú ítélet indokolásában foglaltakat osztotta. Az általános jogutódlás ugyanis valamely jogi helyzetben bekövetkező olyan alanycsere, amikor az új alany a vagyont, mint egészet szerzi meg, a jogátszállás átfogja a jogelőd teljes vagyonjogi helyzetét, beleértve a jogelőd kötelezettségeit is. Ilyen a megszűnt jogi személy vagyonában való utódlás is. Az általános jogutódlás nem jelenti ugyanakkor szükségszerűen az egész vagyon egy személyre való átszállását, bekövetkezhet úgy is, hogy egymás mellett több jogutód lép ugyanazon jogelőd helyébe, a vagyon azonban - mint egész - száll át a jogutódokra.
Az általános jogutódlás ezen értelmezését támasztják alá a szétválási szerződés megkötésekor hatályban volt Gt. 366. § (4) bekezdésében leírtak. Eszerint a szétváló gazdasági társaság megszűnik, jogai és kötelezettségei az új gazdasági társaságokra, mint jogutódokra szállnak át. A szétváló gazdasági társaság jogutódjai a szétválás előtti kötelezettségekért (tartozásokért) az egymás közötti megosztás arányában felelnek, ha pedig a kötelezettség csak a megosztást követően merül fel, a jogutód gazdasági társaságok felelőssége egyetemleges.
A felperes tehát - az általános jogutódlás fentiek szerinti értelmezése mellett a - C.-I. Ingatlanforgalmazó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - általános jogutódja, a visszterhes vagyonátruházási illeték alól az Itv. 26. § (1) bekezdés h) pontja alapján mentes.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.755/2000.)

IV. fejezet

A vagyonszerzési illeték fizetésére kötelezettek

Itv. 27. § (1) A vagyonszerzési illetéket a szerző fél köteles megfizetni. Lakástulajdonok cseréje esetén a 21. § (3)-(4), illetve (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megállapított illetéket az egyes vagyonszerzők olyan arányban viselik, mint amilyen arányt az általuk megszerzett lakástulajdon forgalmi értéke képez a csereügyletben szereplő valamennyi lakástulajdon forgalmi értékének együttes összegében. Az előzőek szerint megállapított arányt (arányokat) nem növeli, ha a szerző felek valamelyikénél a 21. § (9) bekezdése alkalmazásának van helye.

(2)

(3) Az illeték megfizetéséért felelősök körére egyebekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadóak azzal az eltéréssel, hogy az öröklési illeték megfizetéséért az örököstárs egyetemleges felelőssége nem állapítható meg.

Az Itv. rendelkezéséből következik, hogy a vagyonszerzési illetéket a vagyont szerző félnek kell megfizetnie. A lakástulajdonok cseréje után járó illeték megfizetésére ezt a szabályt nem lehet alkalmazni. Fontos tudnivaló, hogy az Art. idevágó rendelkezéseit is alkalmazni kell a felelősök körének meghatározása tekintetében.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.266/1998. számú ítélete arra hívja fel a figyelmet, hogy az illeték fizetésére kötelezett személyét szerződés is megjelölheti.

Bírói gyakorlat

Az illeték fizetésére kötelezett személyét megjelölheti a szerződés is. [1990. évi XCIII. tv. 27. § (1) bek.].

A felperes az 1992. október 8-án kelt adásvételi szerződéssel 1/2 részben tulajdonosa lett a B., F. u. 24/A. VII. em. 23. szám alatti 50 m2 összkomfortos lakásnak. A vételár 1 509 000 Ft volt.
A Fővárosi Kerületek Földhivatala 1992. november 26-án kelt határozatával a felperes tulajdonjogát vétel jogcímén bejegyezte. A Fővárosi Illetékhivatal 1993. február 11-én kelt fizetési meghagyásával 20 500 Ft illeték megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes 1993. március 10-én kérte az illeték törlését, elengedését anyagi körülményeire tekintettel. A Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai osztálya megkísérelte a kérelem elbírálásához szükséges környezettanulmány felvételét, de az értesítés "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezett vissza, ezért az Illetékhivatal 1994. január 26-án kelt határozatával a felperes kérelmét elutasította.
A felperes az elutasító határozat ellen 1994. május 5-én fellebbezéssel élt. Előadta, hogy családi okok miatt költözött új címre, nevére íratták fia ingatlanát is. Az 1994. június 7-én, a felperes új címén tartott környezettanulmány után az Illetékhivatal 1994. július 20-án kelt határozatával a felperes illetéktartozás elengedése iránti kérelmét elutasította, de a tartozás megfizetésére 12 havi késedelmi pótlékmentes részletfizetést engedélyezett, havi 1700 Ft-os részletekben. Az elengedésre azért nem volt lehetőség, mert a felperes további két ingatlan tulajdonjogát szerezte meg. Az 1992. november 30-án kelt négy lakást érintő csereszerződés alapján a felperes társbérlője lett a B. H. u. 22. II/13. szám alatti bérlakásnak. A szerződés 10. pontja értelmében a szerződéskötéssel kapcsolatos valamennyi költséget egyenlő arányban közösen viselték a szerződő felek. A felperes 1995. július 9-én kérelemmel fordult az Illetékhivatalhoz. A csereszerződés 10. pontjára hivatkozással kérte az illetéktöbblet visszafizetését, az időközben befizetett 6900 Ft-ra tekintettel.
A Fővárosi Illetékhivatal 1995. október 27-én kelt határozatával az illetéktöbblet elengedése iránti kérelmet elutasította. Határozata indokolása szerint az illetékkiszabás az F. utcai lakás vásárlása után történt. A felperes által hivatkozott csereszerződés 10. pontja egye másik jogügyeletre vonatkozik. Az Illetéktörvény 27. § (1) bekezdése szerint a felperes a szerző fél, így az illetéket is neki kell fizetnie.
A fellebbezés folytán eljárt Fővárosi Közigazgatási Hivatal az 1997. március 24-én kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát kérte. Előadta, hogy az F. utcai lakásban soha nem lakott, az csak névlegesen volt a nevén. Hivatkozott arra, hogy tudomására jutott, hogy az általa befizetett 6900 Ft illetéken felüli összeget már befizették a csereszerződés 10. pontjának megfelelően. Kérte a fennmaradó összeg elengedését, törlését.
Az alperes érdemi nyilatkozatában a felperes keresetének elutasítását kérte, perköltség megállapítása nélkül. Hivatkozott arra, hogy az illetéktartozás szempontjából közömbös az, hogy a vásárlást követően mintegy másfél hónappal a megvásárolt ingatlant önkormányzati bérlakás bérleti joga ellenében elidegenítette, és ebben a szerződésben a szerződő felek miként rögzítették a költségek viselésének arányát. Illetéket a vagyonszerző félnek kell viselnie. A felperes eddig 5100 Ft-ot fizetett meg, a fennálló tőketartozása 15 400 Ft.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az 1992. október 8-án kelt adásvételi szerződés illetékkiszabásra történő földhivatali bejelentésekor hatályos 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 18. § (1) bekezdése értelmében az ingatlannak visszteher mellett történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik.
Az Itv. 27. § (1) bekezdés akként rendelkezik, hogy a vagyonszerzési illetéket a szerző fél köteles fizetni.
A bíróság a bizonyítási eljárása során megállapította, hogy az 1992. november 30-án kelt csereszerződés 10. pontja csak az ezzel a szerződéssel kapcsolatos költségek egyenlő arányú viseléséről rendelkezett. Ezt megelőzően kötött adásvételi szerződéssel a felperes az F. utcai lakás tulajdonát megszerezte, mint a szerző félnek, a visszterhes vagyonátruházási illetéket viselnie kell. Ennek megfelelően történt a felperes terhére 20 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték és 500 Ft eljárási illeték kiszabása. A két jogügylet - az adásvételi és a csereszerződés - ugyanis egymástól független, két különböző vagyonszerzést jelent. A két jogügylet után felmerülő illetékfizetési kötelezettség két különböző dolog, azt egymástól függetlenül tartozik viselni a szerző fél, s nem számítható be az egyik ügylet kapcsán kiszabott illeték a másik ügylet után felmerült illetékfizetésbe. Az illetékfizetési kötelezettség szempontjából közömbös, hogy a szerző fél a lakásba beköltözött-e vagy sem.
Mindezek alapján a felperes kérelme a fennálló illetéktartozás elengedésére nem volt megalapozott. A bíróság megállapította, hogy az alperes határozata jogszerű volt, ezért a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását kereseti kérelmének megfelelően, az abban kifejtett indokaira figyelemmel.
Az alperes a fellebbezési tárgyaláson nem jelent meg, újabb érdemi nyilatkozatot sem tett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján, annak helyes indokai alapján hagyta helyben.
A fellebbezésben előadottakra figyelemmel rögzíti a másodfokú bíróság, hogy a közigazgatási perekben eljáró bíróságnak csupán arra van jogosultsága, hogy a keresettel megtámadott határozatokat vizsgálja felül, mégpedig abból a szempontból, hogy azok sértenek-e jogszabályt vagy sem. A bíróság ezért eljárása során méltányosságot nem gyakorolhat, így a kereseti- és fellebbezési kérelem elbírálásánál sem lehetett figyelembe venni a felperesnek a két különböző szerződés megkötésének okaira, valamint a személyi- és szociális helyzetére, anyagi körülményeire vonatkozó előadását.
Az elsőfokú bíróság pedig a rendelkezésére álló adatok alapján a tényállást helyesen állapította meg, és abból helyes ténybeli és jogkövetkeztetésre jutott. Hangsúlyozza a másodfokú bíróság azt is, hogy a perben felülvizsgálni kért határozatok szerinti illeték az 1992. október 8-án kelt adásvételi szerződés szerinti vagyonszerzés illetéke. E szerződés alapján - és az Itv. 18. § (1) bekezdése és a 27. § (1) bekezdéséből következően - a felperes mint az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzett tulajdonos, mint vagyonszerző fél lett kötelezve az illeték megfizetésére, ezért az alperes határozata nem volt jogszabálysértő. E tényen nem változtat az sem, hogy az alperes az ellenkérelmében a felperes részletteljesítéseinek összegét a perben felmutatott csekkektől eltérő összegben jelölte meg. Ezt az eltérést a felperesnek a közigazgatási szervvel kell tisztáznia, mivel ez - az előző bekezdésben kifejtettek miatt - nem a per tárgya. (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.266/1998.)

HARMADIK rész

Az eljárási illetékek és az igazgatási, bírósági szolgáltatások díja

V. fejezet

Az államigazgatási eljárási illetékek

Az illeték tárgya

Itv. 28. § (1) Az államigazgatási eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni.

(2) Az illetékkötelezettség akkor is fennáll, ha

a) az ügyfél a kérelmet a hatáskörrel nem rendelkező szervhez nyújtja be,

b) a szerv a kérelmet elutasítja vagy annak részben ad helyt,

c) a kérelmező az elsőfokú határozat meghozatala előtt a kérelmet visszavonja.

(3) Ha ugyanabban az ügyben kérelemre új eljárás indul, az illetéket ismét meg kell fizetni.

(4) Nem tárgya az államigazgatási eljárási illetéknek az olyan eljárás, amelyért a 67. §-ban említett módon megállapított díjat kell fizetni.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényen alapuló hatósági cselekményekért államigazgatási eljárási illetéket kell fizetni. Figyelemre méltó, hogy a törvény rendelkezése értelmében az illetékkötelezettség akkor is fennáll, ha az államigazgatási szerv a kérelmet elutasítja.
Az Itv. 28. § (1) bekezdése államigazgatási eljárási cselekményről rendelkezik.

Az illeték mértéke

Itv. 29. § (1) Az első fokú államigazgatási eljárásért - ha e törvény melléklete másként nem rendelkezik - 2200 forint illetéket kell fizetni (általános tételű eljárási illeték).

(2) Az elsőfokú államigazgatási határozat elleni fellebbezés illetéke - ha e törvény melléklete másként nem rendelkezik, és a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható - a fellebbezéssel érintett, vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 5000 forint, legfeljebb 500 000 forint. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 5000 forint.

(3) Az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott felügyeleti intézkedés iránti kérelem illetéke 15 000 forint. A megfizetett illeték visszatérítésére a 32. § rendelkezései az irányadók.

(4) Végzés elleni fellebbezésért - ha e törvény másként nem rendelkezik - 3000 forint illetéket kell fizetni. Ha a végzés csak az eljárást lezáró határozat elleni fellebbezéssel együtt támadható meg, és az ügyfél a végzés felülvizsgálatát is kéri, akkor csak a határozat elleni fellebbezés illetékét kell megfizetni.

(5) A végrehajtási kifogás illetéke 5000 forint. A végrehajtási kifogás tárgyában hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 10 000 forint.

(6) Az újrafelvételi eljárásért és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti, első fokon jogerőssé vált határozat elleni méltányossági eljárásért az (1) bekezdésben meghatározott, a másodfokon jogerőssé vált határozat elleni méltányossági eljárásért pedig a (2) bekezdésben meghatározott illetéket kell fizetni, tekintet nélkül az alapeljárásban már megfizetett illetékre.

Az Itv. 29. §-a az általános tételű jogorvoslati és végrehajtási illetékfizetés körét szabályozza. Az illeték mértékének meghatározásakor tisztázni kell, hogy az általános vagy a mellékletben foglalt különös szabályok alapján kell-e az illetéket megfizetni.

Bírói gyakorlat

A korlátozott tulajdonjog megszerzéséhez, annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez kapcsolódhat a visszterhes szerződésre kiszabható eljárási költség, míg a jogát fenntartótól az nem igényelhető. (1990. évi XCIII. tv. 29. §)

Az irányadó tényállás szerint a felperes nyolc ingatlanát haszonélvezeti jogának fenntartásával, ennek biztosítására a terhelési és elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartásba bejegyzése mellett eladta. Az alperes helybenhagyta azt az elsőfokú határozatot, amellyel a felperest az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) melléklete XVI. fejezetének l) pontja alapján a vagyonértékű jog bejegyzése kapcsán ingatlanonként 2000 Ft illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes kereseti kérelmére megyei bíróság 2000. március 14. napján hozott 6. számú ítéletével az alperes határozatát a fizetési meghagyásra kiterjedően hatályon kívül helyezte. Kimondta, hogy a bejegyzési illeték az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog vagy vagyonértékű jog bejegyzéséhez ingatlanonként kötődhet. A vevők kérelmére a szerződések alapján részükre haszonélvezettel terhelten jegyzik be a tulajdonjogot; a haszonélvezeti jog jogosultjának erre külön kérelmet előterjesztenie nem kell. Nincs ezért alapja az ugyanarra az ingatlanra vonatkozóan kétszeres eljárási illeték kiszabásának.
Az alperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az ítéletnek az Itv. melléklete XVI. fejezete l) pontjába ütközését állította. Érvei szerint a tulajdonjog szerzőit illetve a vagyoni értékű jog szerzőjét is terheli a jogok bejegyzésére megállapított illeték. A haszonélvezeti jog bejegyzése önálló eljárásban történt, ennek fizetése nem kerülhető ki azon a címen, hogy az része volt a korábbi tulajdonjognak.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a szerződésben foglaltak szerint kizárólag az állagtulajdon megszerzőjét terhelik a költségek; az állagtulajdon bejegyzéséhez kapcsolódhat eljárási illeték viselése.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 2000. március 14. napján hozott 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 29. § (4) bekezdése alapján a törvény melléklete tartalmazza az egyes államigazgatási eljárások külön illetékét. A XVI. fejezet 1. pontja szerint az ingatlan-nyilvántartási eljárás illetéke a változással érintett ingatlanonként 2000 Ft az ingatlan tulajdonjogának, illetőleg vagyoni értékű jognak a bejegyzésére irányuló eljárás illetéke. Ez az illeték nem azonos az Itv. 18. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott ingatlannak vagy vagyonértékű jognak a visszterhes megszerzéséért fizetendő illetékkel, hanem az ingatlan nyilvántartásba vételhez kapcsolódó eljárási illeték. A visszterhes szerzéshez, az ingatlanra vonatkozó jog szerzése esetén annak bejegyzéshez kapcsolódó eljárási illeték valamely jog megszerzéséhez és annak kötelező nyilvántartásba vételéhez kapcsolódik. A jog megtartásához a törvény illetékkövetkezményt nem kapcsol. A szerződések szerint a felperes a tulajdonosi jogosítványok összességét megtestesítő tulajdonjogának egy részét ruházta át, míg annak egy részét megtartotta. Esetében tehát nem ingatlanra vonatkozó jog szerzéséről, hanem megtartásáról van szó. Az, hogy a korlátozott tulajdonjog megszerzésének óhatatlan velejárója, hogy a felperes haszonélvezeti jogát egyúttal be kell jegyezni nem változtat azon a tényen, hogy a felperes nem szerzett, hanem megtartott jogot. A korlátozott tulajdonjog megszerzéséhez, annak ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzéséhez kapcsolódhat a visszterhes szerzőre kiszabható eljárási költség; míg a jogát fenntartótól az nem igényelhető. Ezzel az indokolásbeli kiegészítéssel helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság, amikor a keresettel támadott alperesi határozat jogszabályba ütközését megállapította.
A fentiekben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 275/A. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.469/2000.)

Az eljárási illeték alapja

Itv. 30. § (1) Az értékhez igazodó államigazgatási eljárási illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindítása időpontjában fennálló értéke.

(2) Az eljárás tárgyának, illetőleg az eljárás tárgya értékének megváltozása esetén, ha az eljárásért fizetett illetéknél több jár, a különbözetet meg kell fizetni.

(3) Nincs helye az illeték leszállításának vagy visszatérítésének, ha az illeték fizetésére kötelezett az eljárás tárgyát, illetőleg az eljárás tárgyának értékét úgy változtatja meg, hogy ennek folytán az érték csökken.

Az államigazgatási eljárások esetén általában nincs jelentősége annak, hogy az eljárás tárgyának mi az értéke. A legtöbb esetben ugyanis a törvény tételesen határozza meg a fizetendő illetéket.

Az illeték fizetésére kötelezettek

Itv. 31. § (1) Az államigazgatási eljárási illetéket az eljárás kezdeményezésekor az köteles megfizetni, aki az eljárás megindítását kéri. Az egyes államigazgatási eljárások külön illetéke tekintetében e törvény melléklete eltérően rendelkezhet.

(2) Ha több ügyfél ügyében indul egy államigazgatási eljárás, az ennek megindítását kérő ügyfelek egyetemlegesen felelősek az illeték megfizetéséért. Megszűnik az egyetemlegesség, ha az államigazgatási szerv mindegyik ügyfélre nézve külön határozatot hoz.

(3) Az első fokú államigazgatási eljárásban az egy beadványban előterjesztett több kérelem esetében az illetéket - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - csak egyszer, mégpedig annak a kérelemnek megfelelő mértékben kell megfizetni, mely után a legmagasabb illeték jár.

(4) Ha egy beadványban terjesztenek elő olyan kérelmeket, amelyek elbírálása más-más szerv hatáskörébe tartozik, vagy a kérelmek ugyanazon szerv különböző hatásköreit érintik, az eljárási illetéket úgy kell megfizetni, mintha külön-külön kérelmet terjesztettek volna elő.

(5) Ha az eljárásban több ügyfél vesz részt és az eljárás jellege kizárja azt, hogy az egyes ügyfelekkel szemben különböző határozat keletkezzen, csak annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi abban az esetben járna, ha az eljárás csak egy ügyfél ügyében folyna. Ellenkező esetben annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi akkor járna, ha mindegyik ügyfél ügyében külön eljárás folyna.

(6) Ha a kérelem több határozat ellen irányul, az illetéket úgy kell fizetni, mintha minden határozat ellen külön-külön kezdeményezték volna az eljárást.

(7) A hiánypótlás végett visszaadott beadvány újbóli benyújtása esetén az illetéket még egyszer nem kell megfizetni.

(8) Ha a szakhatóságot az eljáró hatóság keresi meg, a szakhatósági eljárásért fizetendő illetéket - az alapeljárás illetékével (igazgatási szolgáltatási díjával) egyidejűleg - annak kell megfizetnie, akinek érdekében az eljárás indul.

Az eljárási illetéket, bizonyos kivételekkel, az eljárás megindulásakor az eljárást kezdeményező fél köteles megfizetni. A rendelkezés csupán a főszabályt tartalmazza. A törvényalkotó a közelmúltban újraszabályozta az egy beadványban előterjesztett és a jegyző különböző hatásköreit érintő - külön határozatot igénylő - kérelmek illetékvonzatát. Ugyanazon szerv különböző hatásköreibe tartozó kérelmek mindegyike után le kell róni az eljárási illetéket, még akkor is, ha azokat egy beadványban terjesztik elő. Az egy beadványban előterjesztett több kérelem esetén az illeték egyszeri megfizetésére vonatkozó szabály kizárólag akkor alkalmazható, ha ugyanattól a szervtől, egyazon hatáskörben eljárva több ügy eldöntését kérik. Említést érdemel, hogy a vámtörvény alapján az egyéni vállalkozóként megbízás körében eljáró vámügynökök által egy beadványban, több ügyfél részére kért igazolás esetén a megbízást adó ügyfelek száma figyelembevételével határozzák meg a fizetendő illeték mértékét.

A jogorvoslati eljárás illetékének visszatérítése

Itv. 32. § (1) A jogorvoslati eljárásban megfizetett valamennyi illetéket az ügyfélnek vissza kell téríteni, ha az államigazgatási hatóság vagy a bíróság által felülvizsgált államigazgatási döntés vagy intézkedés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.

(2) A visszatérítést hivatalból, a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban kell elrendelni és azt - a visszatérítés foganatosítása végett - az ügyfél lakóhelye, székhelye, illetőleg a bíróság székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak kell megküldeni.

Amennyiben a közigazgatási szerv vagy a bíróság által felülvizsgált döntés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértő, az eljáró szerv a törvény értelmében köteles határozatában elrendelni a jogorvoslati illeték visszatérítését. A visszatérítést tehát hivatalból, a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban köteles a hatóság elrendelni. Az egyébként jogszerűen megfizetett jogorvoslati illeték méltányosságból történő visszatérítésére ez a szabály természetesen nem alkalmazható.

Bírói gyakorlat

Részletfizetési kedvezmény tárgyában előterjesztett fellebbezése esetén az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, a fellebbezési illeték ezért 5000 forint. Fellebbezési illeték visszafizetéséről a bíróság nem dönthet. (1990. XCIII. tv. 29.; 1990. XCIII. tv. 32. §)

A felperes a 6786 hrsz.-ú ingatlan 1608/3217 tulajdoni hányadát 2004. október 29-én vásárolta meg 150 000 000 forintért. A felperes 2005. október 3-án kelt és a hatósághoz 10-én érkezett kérelmében a terhére jogerős határozatban kiszabott 15 000 000 forint visszterhes vagyonátruházási illeték és 3000 forint eljárási illeték megfizetése tekintetében 12 havi részletfizetési kedvezmény engedélyezését kérte. Kérelmét azzal indokolta, hogy az ingatlanon megvalósuló beruházás magas költségekkel jár, a megvásárolt szállodaépületet fel kell újítani, az illeték egyösszegű kifizetése nagy terhet jelentene a számára.
A Megyei Illetékhivatal a 2005. november 18-án kelt határozatával a részletfizetési kérelmet elutasította. A határozat ellen a felperes 2005. december 12-én fellebbezést terjesztett elő, a fellebbezésével egyidejűleg 5000 forint fellebbezési illetéket megfizetett. Az alperes a 2006. január 25-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes részére az illeték megfizetésére 8 havi részletfizetést engedélyezett.
Ezt követően a Megyei Illetékhivatal a 2005. december 31-én kelt határozatával a felperest a részletfizetési kérelmet elutasító határozattal szemben benyújtott fellebbezése jogorvoslati illetékeként 500 000 forint fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte, valamint a felperessel szemben 100 000 forint mulasztási bírság kiszabását is kilátásba helyezte az illetéknek határidőben történő meg nem fizetése esetére, majd a 2006. január 3-án kelt levelében értesítette a felperest, hogy a fellebbezéssel egyidejűleg a korábban befizetett 5000 forint illetéket a terhére kiszabott 500 000 forint fellebbezési illetékbe betudhatja.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2006. február 14-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolása szerint a fellebbezési illeték mértékét a vagyonszerzés után kiszabott 15 003 000 forint illetékösszeg - mint az eljárás tárgyának értéke - után kellett számítani az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 29. § (2) bekezdése alapján.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, sérelmezve a kiszabott fellebbezési illeték mértékét. Arra is hivatkozott, hogy esetében az Itv. 32. § (1) bekezdése alapján a fellebbezési illeték visszatérítésének lenne helye, mert a másodfokú hatóság a részletfizetés tárgyában hozott elsőfokú határozatot megváltoztatta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint az alperes helytállóan járt el, mert a felperes a vagyonszerzés után a terhére kiszabott teljes illetékösszegre terjesztett elő részletfizetési kérelmet, így az eljárás tárgyának értéke pénzben meghatározható az Itv. 29. § (2) bekezdése értelmében, így a felperesnek 15 003 000 forint után számítottan 500 000 forint fellebbezési illetéket kell fizetnie. Az elsőfokú bíróság a felperesnek az illeték visszatérítésre irányuló kereseti kérelmét sem találta megalapozottnak, mert álláspontja szerint az alperes - a részletfizetés tárgyában - a másodfokú megváltoztató határozatát mérlegelési jogkörben hozta, olyan dokumentumok alapján, amelyek csak a másodfokú eljárás során kerültek benyújtásra és ezeknek az utóbb benyújtott iratoknak köszönhetően biztosított részletfizetési kedvezményt a felperesnek. Így az alperes az elsőfokú eljáráshoz képest új tényekre alapítva hozta meg a megváltoztató határozatát, ezért az Itv. 32. § (1) bekezdése alkalmazásának nem volt helye.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 29. § (2) bekezdését, 32. § (1)-(2) bekezdését. A részletfizetési kedvezmény megadása iránt indított eljárás során benyújtott fellebbezés tekintetében a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, így a fellebbezési illeték összege helyesen csak 5000 forint lehetett volna. A fellebbezésén az 5000 forint összegű fellebbezési illetéket megfizette, így nem áll fenn le nem rótt vagy meg nem fizetett fellebbezési illetékkülönbözet. Mivel az alperes az elsőfokú, részletfizetési kedvezmény iránti kérelmet elutasító határozatot megváltoztatta, a fellebbezésben foglaltaknak helyt adott, ezért a felperes részére a le rótt 5000 forint fellebbezési illeték visszajár, erről azonban a hatóság határozatában elmulasztott döntést hozni. A megfizetett 5000 forint illetékre figyelemmel az elsőfokú hatóság tévesen állapított meg 500 000 forint fellebbezési illetékfizetési kötelezettséget.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati eljárás során az alperes személyében jogszabályon alapuló jogutódlás következett be. 2007. január 1-jétől a 2006. évi LXI. törvény 249. § (1) bekezdése értelmében az alperes jogutóda az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatala. A Legfelsőbb Bíróság a jogutódlást a Pp. 328. § (1) bekezdése szerint megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az alperes 2006. február 14-én kelt határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.
Az Itv. 29. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú államigazgatási határozat elleni fellebbezési illeték - ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható - a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 5000 forint, legfeljebb 500 000 forint. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 5000 forint. E rendelkezés alapján tévesen állapította meg a bíróság és a közigazgatási hatóságok is, hogy a fellebbezési eljárás tárgyának értéke részletfizetési kedvezmény iránti eljárásban pénzben megállapítható. A felperes nem a vagyonszerzés után kiszabott illeték mértékét vagy jogosságát vitatta, hanem a fizetési kötelezettségével összefüggésben egy szabályozott kedvezmény megadását kérte anyagi helyzetére hivatkozással. Az illeték mértékének vitatása esetén, amikor összegszerűen meghatározható a vitatott illetékösszeg, azaz a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben meghatározható, azonban az illeték összegszerűségének vitatása hiányában az illeték megfizetéséhez kapcsolódó részletfizetési kedvezmény megadása érdekében indított eljárásban az eljárás tárgyának értéke pénzben nem határozható meg. Az Itv. 29. §-hoz kapcsolódó törvényi indokolás szerint a jogorvoslati eljárás illetéke a vitássá vált igény (jog) értékéhez igazodik, pénzben kifejezhető érték hiányában pedig tételes (fix) összegű.
Mivel a fellebbezési eljárás tárgyának értéke részletfizetési kedvezménnyel összefüggésben indított fellebbezési eljárásban pénzben nem állapítható meg, hiszen nincs vitatott követelésről szó, ezért a fellebbezési eljárási illetéke 5000 forint lehetett volna. A felperes a fellebbezésén az 5000 forint fellebbezési illetéket megfizette, ezért további fellebbezési illetékfizetési kötelezettség nem terhelte. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor az Itv. 29. § (2) bekezdés első fordulata alapján az alperes határozatát törvényesnek ítélte és a keresetet e körben megalapozatlannak találta.
A felperes keresetében kérte továbbá az Itv. 32. § (1) bekezdése alapján a fellebbezési illeték visszatérítéséről való rendelkezést. Az elsőfokú bíróság e körben tévesen vizsgálta érdemben a felperes keresetét. A felperesnek erről a kereseti kérelméről érdemi döntés a perben nem hozható, mert a keresettel támadott közigazgatási határozatnak ez az igény nem volt tárgya. Az alperesnek a keresettel nem támadott, a részletfizetés tekintetében hozott másodfokú határozatban kellett volna az Itv. 32. § (2) bekezdése értelmében a jogorvoslati eljárásban megfizetett illeték visszatérítéséről rendelkeznie.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Itv. 29. § (2) bekezdését megsértette, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, mert a felperes a részletfizetés tárgyában hozott határozat ellen benyújtott fellebbezésén a szükséges illetéket lerótta, további fellebbezési illetékfizetési kötelezettsége a felperesnek nincs. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.39.017/2007.)

Illetékmentesség

Itv. 33. § (1) Nem kötelezhető illeték fizetésére az, akit az államigazgatási hatóság külön jogszabály alapján költségmentességben részesített.

(2) Egyes alkotmányos jogok érvényesítése, illetőleg kötelezettségek teljesítése, valamint a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében a mellékletben és a külön jogszabályokban meghatározott illetékmentes eljárásokon felül tárgyuknál fogva illetékmentes eljárások:

1. a választással, valamint a népszavazással kapcsolatos törvényekből folyó jogok érvényesítésével, kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos eljárás;

2. az önálló bírósági végrehajtónak az általa lefolytatott bírósági végrehajtási eljárással összefüggésben kezdeményezett eljárása;

3. a közérdekű bejelentés, javaslat és a panasz elbírálására irányuló eljárás;

4. a születéssel, a házasságkötéssel, az örökbefogadással, tartással, gondozással és a halálesettel kapcsolatos, továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségek anyakönyvi adatainak első ízben történő kijavításával kapcsolatos eljárás, kivéve

a) a magyar állampolgár, illetőleg Magyarországon lakó hontalan külföldön történő házasságkötéséhez szükséges irat;

b) a nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges irat, továbbá

c) az anyakönyvi kivonat kiállítása;

5. az anyakönyvi kivonat kiállítása az alábbi esetekben illetékmentes, ha

a) a születés, a házasságkötés és a haláleset anyakönyvezését követően az érdekelt részére első ízben;

b) az intézeti vagy állami nevelt gyermek anyakönyvezéséhez;

c) az 1953. január 1-je előtti bejegyzésről a névmutató szerint illetékmentes kivonatot még nem adtak ki, és

ca) a születési anyakönyvből a bejegyzett személy, örökbefogadás esetén az örökbefogadó részére,

cb) a házassági anyakönyvből a házastárs részére,

cc) a halotti anyakönyvből a házastárs vagy a meghalt személy egyenesági rokona részére,

d) a tartásdíj külföldön való behajtása tárgyában New Yorkban 1957. június 20-án kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1957. évi 53. törvényerejű rendelet alapján folyó eljárás céljára

e) a szülők házassági anyakönyvi kivonatának a gyermek születésének anyakönyvezéséhez,

f) az elhunyt születési és házassági anyakönyvi kivonatának a haláleset anyakönyvezéséhez

g) a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény alapján kijavított anyakönyvi adatokról az érdekelt részére első ízben

történik a kiállítása;

6. a gyámhatóság előtt kezdeményezett minden eljárás és az ilyen eljáráshoz szükséges irat;

7. az állami gondoskodás körén kívüli nevelőotthoni térítési díj megállapításához szükséges bizonyítvány;

8. a holtnak nyilvánításra, illetőleg halál tényének megállapítására irányuló bírósági eljárás céljára szükséges irat;

9. a házasságon kívül született gyermek családi jogállásának bírósági rendezéséhez szükséges irat;

10. a bölcsődei, óvodai elhelyezéssel kapcsolatos eljárás és az ilyen eljáráshoz szükséges irat;

11. a tankötelezettséggel, valamint a középfokú és felsőoktatási intézménybe való felvétellel, a tanulmányokat folytatónak a tanulmányokkal, a tandíjjal, vizsgadíjjal és a tanulóotthoni, kollégiumi, diákotthoni, napközi otthoni elhelyezésükkel kapcsolatos eljárás, továbbá az iskolai és tanfolyami bizonyítvány, kivéve a bizonyítvány másolatát, másodlatát;

12. az ösztöndíj adományozásával, a külföldön folytatott iskolai tanulmányok beszámításával, a külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítvány, oklevél, illetőleg tudományos fokozat honosításával, továbbá a külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítvány, valamint oklevél elismerésével kapcsolatos eljárás;

13. A "Magyar igazolvány" és a "Magyar hozzátartozói igazolvány" kiadásával, cseréjével, pótlásával, visszavonásával és nyilvántartásával kapcsolatos eljárás, továbbá az igazolvány-nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás;

14. munkaviszony, szövetkezeti tagsági viszony létesítéséhez, igazolásához szükséges irat;

15. foglalkoztatáspolitika körébe tartozó juttatások (munkanélküli segély, járadék, átképzési támogatás stb.) igénybevételével, nyugdíjazással kapcsolatos eljárások és az eljáráshoz szükséges iratok;

16. a kitüntetés adományozásával, viselésének engedélyezésével kapcsolatos eljárás;

17. az állampolgárok számára kötelezően elrendelt általános és egyéni betegség megelőzést szolgáló, továbbá hatósági eljárásokhoz kapcsolódó orvosi vizsgálatokról kiállított igazolások, orvosi bizonyítványok;

18. a szociálpolitikai feladatot ellátó szervnél vagy ilyen intézetnél, intézménynél szociális ügyben kezdeményezett minden eljárás;

19. az áldozatsegítő támogatások engedélyezésére irányuló eljárás;

20. széles körben fenyegető veszély elhárítása céljából a tulajdonos vagy kezelő, használó helyett viselt költség megtérítésére irányuló eljárás;

21. az ellenőrzés, hitelesítés vagy hozzájárulás céljából - jogszabály rendelkezése alapján - iratra vezetett hivatalos záradék;

22. a költségmentesség engedélyezése iránti eljárás, valamint a költségmentesség feltételei fennállásának igazolásához kiállított irat;

23. az adó és járulék ügyben az adóhatóságnál, vámigazgatási ügyben a vámhatóságnál kezdeményezett első fokú eljárás - ideértve más hatóság adó, adó jellegű kötelezettség megállapításával kapcsolatos ilyen eljárását is -, kivéve a méltányossági eljárást, a fizetési könnyítésre (halasztás, részletfizetés) irányuló eljárást továbbá az adó-, a vám-, az illeték- és a társadalombiztosítási kötelezettség teljesítéséről szóló igazolás kiadása, valamint az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránt kezdeményezett eljárást;

24. a birtokösszevonási célú önkéntes földcsere megszervezése iránt az ingatlanügyi hatóságnál kezdeményezett eljárás, valamint a kárpótlási eljárás, a részaránytulajdonnal kapcsolatos eljárás és az ilyen eljárásokhoz szükséges irat, továbbá a kisajátítási eljárás;

25. a járványügyi intézkedésként kezdeményezett állategészségügyi eljárás;

26. államigazgatási szervnél nyilvántartott adatokban bekövetkezett változások jogszabályi előíráson alapuló, kötelező bejelentése.

27. a külkereskedelmi áruforgalomban áru kivitelének, átvitelének engedélyezésére irányuló eljárás;

28. a jogi segítségnyújtás engedélyezésére irányuló eljárás.

29. a rendőrhatósági kényszerintézkedés alá helyezési eljárásban az eljárás alá vont személy által előterjesztett panasz és fellebbezés,

30. az adóhatóság által az adózó adószámlájának egyenlegéről készített értesítés tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás.

31. az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatban indított eljárás.

32. őstermelői igazolvány cseréje, ha arra az őstermelői igazolványban szereplő helységnév, utcanév, illetve házszám állami vagy önkormányzati döntés alapján történő változása, illetve az őstermelő lakóhelyének más megye illetékességi területéhez való csatolása miatt kerül sor.

Egyes alapvető állampolgári kötelezettségek teljesítését, illetőleg jogok érvényesítését eljárási, illetékmentességgel támogatja az Itv. Illetékmentességet biztosít a szociális jellegű és egyéb társadalmi vagy gazdasági szempontból méltánylást érdemlő államigazgatási eljárásokra. A kedvezmények körét a törvényalkotó bővítheti, illetve szűkítheti, ami az is bizonyít, hogy az Itv. 33. §-át több ízben módosította.
Főszabályként tehát nem kötelezhető illeték fizetésére az, akit az államigazgatási hatóság költségmentességben részesített. A tételesen felsorolt eljárások esetében tárgyuknál fogva illetékmentesek az eljárások, ami természetesen azt jelenti, hogy ilyen ügyek esetében az illetékfizetési kötelezettség nem áll fenn. Már korábban volt szó arról is, hogy a személyes illetékmentesség esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni. A teljes személyes illetékmentességben részesülők körét az Itv. 5. § (1) bekezdése határozza meg.

Az államigazgatási eljárási illeték fizetésének módja

Itv. 34-36. §

VI. fejezet

A bírósági eljárási illetékek

Az illeték tárgya

Itv. 37. § (1) A bírósági eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni.

(2) Nem tárgya a bírósági eljárási illetéknek az olyan bírósági eljárási cselekmény (szolgáltatás), amelyért a 67. §-ban említett módon megállapított díjat kell fizetni.

(3) A bíróság, valamint büntető ügyben a nyomozó hatóság által készített iratmásolat illetékére - ha e törvény másként nem rendelkezik - a melléklet IV. címében foglaltak az irányadók.

A törvény VI. fejezete részletezi a bírósági eljárási illetékekre vonatkozó rendelkezéseket. A bírósági eljárási illetékek körébe a polgári eljárási illetékek és a büntetőeljárás illetéke tartozik, de a törvény ebben a fejezetben szabályozza a bírósági eljárásban alkalmazandó illetékkedvezményre vonatkozó rendelkezéseket is.
Fontos tudnivaló, hogy a bíróság eljárásáért csak abban az esetben kell illetéket fizetni, ha erről törvény rendelkezik.

Az illeték fizetésére kötelezettek

Itv. 38. § (1) Az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez.

(2) Több kötelezett esetén - ha az érvényesített jog nem osztható meg, vagy az érdekeltség aránya egyébként nem állapítható meg - a kötelezettek egyetemlegesen, egyébként az érdekeltség arányában kötelesek az illetéket megfizetni.

(3) Ha az eljárást nem a jogosult, hanem ennek nevében és érdekében az arra feljogosított indítja, a kötelezettség azt terheli, akinek érdekében az eljárás indul.

A főszabály szerint az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, de természetesen a későbbiekben részletezett módon sor kerülhet arra is, hogy az illeték megfizetéséről utólag dönt a bíróság és ebben az esetben az illetéket annak kell megfizetnie, akit erre a bíróság kötelez.
A bírósági eljárások fogalomkörébe több, egymástól lényegesen különböző jellegű eljárás tartozik. Ehhez igazodóan az ilyen eljárásokra az illetéket általános módon nem lehet megállapítani. Erre figyelemmel a törvény az egyes eljárások között az illeték szempontjából tehető megkülönböztetés szerint képez csoportokat és ezekre állapít meg eltérő szabályokat. A polgári peres és nemperes eljárásokban, a csőd- és felszámolási eljárásokban, a cégbírósági, valamint az egyes büntetőeljárásokban alkalmazott alapvető csoportosítás megkülönbözteti azokat az ügyeket, amelyekben az eljárás tárgyának értéke megállapítható azoktól, amelyekben az érték megállapíthatatlan, vagy megállapítása nem indokolt. Értelemszerűen azokban az esetekben, amelyekben az eljárás tárgyának értéke megállapítható, az illeték ennek az értéknek a százalékos kulcsában kerül meghatározásra. A törvény részletesen szabályozza a meg nem határozható perértékű ügyekben alkalmazandó illetékek mértékét is. A törvény felépítését követve vegyük szemügyre először a polgári eljárási illetékekre vonatkozó szabályokat.

A polgári eljárási illetékek

A polgári eljárás illetékének alapja

Itv. 39. § (1) A polgári peres és nemperes eljárásban az illeték alapja - ha törvény másként nem rendelkezik - az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke.

(2) A Pp. 24. §-a (2) bekezdésében felsorolt perekben az illeték számításának alapja az ott meghatározott pertárgy értéke.

(3) Ha az eljárás tárgyának értéke az (1) bekezdésben foglaltak szerint nem állapítható meg, és ha törvény másként nem rendelkezik, az illeték számításának alapja:

a) a helyi bíróság előtt a peres eljárásban 250 000 forint, a nemperes eljárásban 125 000 forint;

b) a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróság előtt:

- első fokon indult peres eljárásban 350 000 forint, nemperes eljárásban pedig 175 000 forint,

- fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 200 000 forint, nemperes eljárásban pedig 120 000 forint,

c) az ítélőtábla előtt fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 400 000 forint, nemperes eljárásban 300 000 forint;

d) a Legfelsőbb Bíróság előtt:

- fellebbezési eljárásban 500 000 forint,

- felülvizsgálati eljárásban 600 000 forint.

Az Itv. rendelkezései alapján megállapítható, hogy a polgári peres és nemperes eljárás illetéke általában az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értékéhez igazodik. Az illeték összegének meghatározásakor a fél keresetében megjelölt értéket kell figyelembe venni. A Pp. 24. § (2) bekezdése értelmében a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke az irányadó. A (2) bekezdés meghatározza azoknak az értékeknek a számítási módját, amelyet a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értékeként a ténylegesen megállapítható összegtől függetlenül figyelembe kell venni. A törvény kimondja, hogy az ilyen értékszámításnak a tartási vagy élelmezési követelés, egyéb járadék, más időszakos szolgáltatás, vagy haszonvétel iránti perben, munkaügyi perben, bérleti vagy haszonbérleti jogviszonyra vonatkozó perben, a számadás helyességének megállapítása iránti perben, a dologi jogi perben, a követelés biztosítása, zálogjog, vagy jelzálog iránti perben, továbbá a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben van helye. A Pp. 25. § (1) bekezdése szerint, ha a felperes nem pénzbeli követelés iránt indított perben kijelenti, hogy a per tárgya helyett meghatározott pénzösszeget is elfogad, a per tárgyának értékét ennél magasabb összegben megállapítani nem lehet. Ugyanez áll arra az esetre is, ha a felperes vagylagosan kér pénzbeli marasztalást. A Pp. 25. § (3) bekezdése utal arra, hogy amennyiben egy vagy több felperes ugyanabban a keresetlevélben egy vagy több alperes elleni követeléseit érvényesíti, a pertárgy értékének megállapításánál az összes követeléseket össze kell adni. Lényeges szabály, hogy a főkövetelés járulékai (kamat, költség) az érték megállapításánál figyelmen kívül maradnak.
A Pp. 26. §-a alapján a per tárgyának értékét a Pp. 24-25. §-ok rendelkezéseinek megfelelően a felperesnek kell megjelölnie; ha ez az érték a köztudomással vagy a bíróság hivatalos tudomásával ellenkezik vagy egyébként valószínűtlen, úgyszintén, ha azt az alperes vitássá teszi, a per tárgyának értékét a bíróság határozza meg. Az Itv. 41. § (1) bekezdés kimondja, ha a bíróság az eljárás tárgyának értékét a fél által megjelöltnél magasabb összegben állapítja meg, az illeték alapjának ezt kell tekinteni.
A Legfelsőbb Bíróság az Itv. 39. §-ának (2) bekezdése tekintetében megvizsgálta azt a kérdést, hogy az adó- és vámügyekben miként alakul a pertárgy értéke. Az útmutatás szerint adó- és vámügyekben a felperes többnyire az adó, illetőleg vámfizetési kötelezettség megállapítását vitatja. Az illeték alapja ezért ezekben a perekben kizárólag a vitatott adó, illetőleg vámfizetési kötelezettség összege. Az adó- és vámhatóság által jogkövetkezményként megállapított hiány és pótlék összege a pertárgyértékhez nem számítható hozzá. Ettől eltér az az eset, amikor a felperes a perben kifejezetten a bírság vagy a pótlék összegét vitatja, mivel ez esetben az illetékalap a bírság és a pótlék összege.
A Legfelsőbb Bíróság Gf. I. 33.287/1993. számú végzése szerint a pertárgy értékének megállapításánál a kamatok - függetlenül attól, hogy ügyleti vagy késedelmi kamatról van szó - akkor sem vehetők figyelembe, ha már lejárt kamatokat kíván a jogosult érvényesíteni. Ha a bíróság hatáskörét a perérték alapozza meg, a kamatokat a perérték számításánál figyelmen kívül kell hagyni és az alacsonyabb összeg alapján kell a hatáskört megállapítani.
A szünetelés folytán megszűnt perben a le nem rótt kereseti illeték mérséklésének és elengedésének szempontjait a BH 1995/227. számú jogesete tartalmazza.
A Legfelsőbb Bíróság 4/2008. számú Polgári jogegységi határozatában kimondta, hogy a Pp. 24. § (2) bekezdése a) pontjának alkalmazása szempontjából a tartási követelés iránti per fogalmába beletartoznak a tartási, életjáradéki, illetve öröklési szerződés teljesítése, módosítása, a tartási (öröklési) szerződés életjáradéki szerződéssé alakítása, valamint a szerződés megszüntetése iránti perek.
A tartási, életjáradéki, valamint az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására irányuló perekben viszont a pertárgy értékét a Pp. 24. §-a (1) bekezdésének általános szabálya alapján kell meghatározni.

Bírói gyakorlat

Ha személyhez fűződő jog megsértése esetén a fél az objektív és szubjektív szankciók alkalmazását egyaránt kéri egy keresetben, az egységes keresetnek minősül, így azt az illetékalapot kell figyelembe venni, amely az adott esetben magasabb. (1990. évi XCIII. tv. 39. §, 41. §)

A jogerős ítélet a felperes keresetét, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az alperes személyhez fűződő jogát megsértette, továbbá az alperes eltiltását kérte a további jogsértéstől, elégtétel adására és 200 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését kérte, elutasította és a felperest az alperes javára 5000 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte, megállapítva, hogy a le nem rótt 21 000 forint kereseti és 19 500 forint fellebbezési illetéket a felperes köteles az államnak megtéríteni.
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a Megyei Hírlap napilap "forródrót" rovatában 1996. január 4-én a felperes közzétette nyilatkozatát, amelyben azt állította, hogy 1995. december 31-én majdnem meglopták ... egy sánta asszony a háza elől elhúzta a szemetes kukáját ..., ha sürgősen nem lép fel, ma már a kuka a k.-i kertben várná a szemetet. Ez a nyilatkozat az alperes házastársára vonatkozott.
Erre reagálva nyilatkozott az újság azonos hasábjain 1996. január 10-én az alperes, amelyben a felperes gyanúsítását "kikérte magának", saját és családja nevében, előadta, hogy tévedésből vitte be mozgássérült házastársa a felperes szemetes kukáját a saját udvarába és a félreértést nyomban ezután tisztázták a felperessel. A nyilatkozat hozzátette, hogy "így történt a véletlen kuka csere is, amit M. Á. rosszindulatúan kezelt, mi több a nyilvánosság elé tárt" ... "feltehetően M. Á. sajátos mentalitásából eredően".
A felperes feljelentése folytán eljárt városi bíróság 8. számú 1996. június 18-án jogerős végzésével az alperes ellen becsületsértés vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette, egyben az alperest megrovásban részesítette. A jogerős végzés megállapította, hogy az alperes azon kijelentésével, hogy az incidenst a felperes "rosszindulatúan kezelte, feltehetően sajátos mentalitásából eredően" nagy nyilvánosság előtt a felperesre nézve becsület csorbítására alkalmas kifejezést használt.
A jogerős ítélet a felperes keresetét azért utasította el, mert álláspontja szerint az alperes a felperes személyére vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt nem állított, így nem sértette meg a felperesnek a Ptk. 78. §-ában védett jóhírnevét. Ebből eredően a felperes a Ptk. 84. §-a alapján jogsértés hiányában alaptalanul kérte egyrészt a személyhez fűződő jog megsértése miatt objektív szankciók alkalmazását és jogsértés, mint jogellenes magatartás hiányában alaptalanul igényelte a nem vagyoni kár megtérítését is.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a büntetőeljárásban hozott határozat a Pp. 9. §-ának (1) bekezdése alapján a polgári per bíróságát csak annyiban köti, hogy a bíróság nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Ebből azonban nem következik, hogy ha a büntetőeljárásban megállapítják a becsületsértés elkövetését, úgy az automatikusan maga után vonná a személyiségi jogsértés megállapítását is.
A másodfokú bíróság a kereseti illeték összegét az illetéktörvény 40. §-ának (1) bekezdése és 39. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján 350 000 forint pertárgy-értékhez képest 21 000 forintban határozta meg a fellebbezés illetékét pedig 19 500 forintban, mert álláspontja szerint a felperes egy jogviszonyból eredő, több igényt érvényesített a perben.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. Felülvizsgálati álláspontja szerint arra tekintettel, hogy a büntetőbíróság az alperes bűnösségét becsületsértés vétségében megállapította, a polgári bíróság köteles lett volna megállapítani a Ptk. 76. §-ában védett becsület megsértését. Egyébként pedig arra hivatkozott, hogy az alperes a sérelmezett nyilatkozatának tényállításait sem bizonyította.
A felperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a perköltség és illeték viselésére is kiterjedően, részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és megállapította, hogy az alperes a Megyei Hírlap napilapjának "forródrót" rovatában 1996. január 10-én közzétett azon nyilatkozatával, hogy a felperes az incidenst "rosszindulatúan kezelte, feltehetően sajátos mentalitásából eredően" a felperes személyhez fűződő jogát megsértette.
A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint alapos. A jogerős ítéletet hozó bíróságok a tényállást helyesen állapították meg, tévedtek azonban akkor, amikor a Ptk. 76. §-a alapján nem állapították meg azt, hogy az alperes nyilatkozatával megsértette a felperes becsületét, ezen keresztül személyhez fűződő jogát.
A Pp. 9. § -ának (1) bekezdése szerint ha a jogerősen elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte-e el a terhére rótt bűncselekményt. A büntetőügyben született jogerős végzés megállapította, hogy nyilatkozatával az alperes elkövette a becsületsértés vétségét. E jogerős végzés tehát egyrészt megállapította azt, hogy az alperes milyen nyilatkozatot tett, másrészt megállapította, hogy ez a nyilatkozat a felperes becsületét megsértette.
A polgári perben ezzel ellentétes döntés meghozatalára nincs lehetőség, mert annak megállapítása, hogy az alperes által tett nyilatkozat nem sérti a felperesnek a Ptk. 76. §-ában védett becsületét, ellentétben állna a jogerősen befejezett büntetőügyben keletkezett határozattal, azaz tartalmilag azt állapítaná meg, hogy az alperes nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.
Ennek megfelelően a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a polgári perben eljáró bíróságnak meg kellett volna állapítania, hogy az alperes a felperes becsületét, azaz személyhez fűződő jogát megsértette.
Egyéb vonatkozásban azonban érdemben helytálló indokokkal utasította el a jogerős ítélet a felperes keresetét, és a Legfelsőbb Bíróság sem látta indokát annak, hogy az alperessel szemben egyéb személyhez fűződő jog, így a jóhírnév megsértésének elkövetését megállapítsa, vagy a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének b)-e) pontjai alapján az alperessel szemben egyéb szankciót alkalmazzon. A felperes a felülvizsgálati kérelmében e vonatkozásban olyan jogszabálysértésre, amely a jogerős ítéletnek a meghaladó keresetet elutasító rendelkezései hatályon kívül helyezését indokolná, nem is hivatkozott.
Tévesen állapította meg azonban a másodfokú bíróság a kereseti és fellebbezési eljárási illeték összegét. A kereseti és fellebbezési eljárás illeték összege ugyanis egyaránt 12 000-12 000 forint, a felperes által követelt 200 000 forint kártérítés után az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 39. §-ának (1) bekezdése, illetve 41. §-ának (1) bekezdése és 46. §-ának (1) bekezdése alapján. A meg nem határozható perértékű ügy illetéke ugyanis külön nem számítható fel, mert abban az esetben, ha a személyhez fűződő jogában megsértett fél a Ptk. 84. §-ának (1) bekezdése alapján objektív és szubjektív szankciók alkalmazását egyaránt kéri - egy keresetben - az egységes keresetnek minősül. Így azt az illetékalapot kell figyelembe venni, amely az adott esetben magasabb. A helyi bíróság előtti elsőfokú eljárásban illetve a fellebbezési eljárásban a magasabb érték a 200 000 forintos kártérítési igény értéke. A felülvizsgálati eljárásban viszont az Itv. 39. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján 225 000 forint a per tárgyának értéke, amely után a megfizetendő illeték már 13 500 forint.
A fenti indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján részben hatályon kívül helyezte és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes a felperes személyhez fűződő jogát megsértette. E részbeni megváltoztatásra tekintettel a pervesztesség és pernyertesség aránya is megváltozott, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest, mint nagyobb részt pervesztes felet az alperes ügyvédi képviseletével felmerült másodfokú és felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére, illetve erre tekintettel rendelkezett a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt eljárási illetékek viseléséről a 6/1986. (VI. 26.) IM r. 13. §-ának (2) bekezdése alapján. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. IV. 22.445/1997.)

Ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállására, vagy fenn nem állására irányul, a pertárgy értékét a tartozás összegében kell meghatározni; ilyen esetben az eljárás tárgyának értéke megállapítható. [Pp. 24. § (1) bekezdés; Itv. 39. § (3) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság végzésével a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasította. Indokolása szerint a felperes a keresetlevelet hiányosan nyújtotta be, ezért 15 nap határidő tűzésével, elutasítás terhe mellett, felhívta őt egyebek mellett 670 455 Ft hiányzó illeték lerovására. A felperes e végzést 2004. január 21. napján átvette, a hiányt azonban azóta sem pótolta. Ezért a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazta.
A végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, tartalma szerint annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróságnak a per érdemi tárgyalására utasítása iránt. Azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a hiányzó eljárási illeték összegét. Keresetében ugyanis a Pp. 123. § szerint annak megállapítása iránt terjesztett elő kérelmet, hogy a felperesi társaságnak az alperessel szemben nem áll fenn tartozása. Ezért álláspontja szerint a perérték nem állapítható meg, tehát azt az Itv. 39. § (3) bekezdésében írt általános pertárgy érték alkalmazásával kellett meghatározni. Eszerint az eljárási illeték összege - 350 000 Ft illetékalap figyelembevételével - 21 000 Ft. Az elsőfokú bíróság az illeték számításának alapját azonban 11 524 247 Ft-ban állapította meg, ennek alapján felperest 670 455 Ft illeték megfizetésére hívta fel. Az elsőfokú bíróság a Pp. 26. §-ára hivatkozott, miszerint ha a felperes által megjelölt pertárgyérték a köztudomással vagy a bíróság hivatalos tudomásával ellenkezik, vagy egyébként valószínűtlen, úgyszintén ha az alperes vitássá teszi, a per tárgyának értékét a bíróság határozza meg. A felperes megítélése szerint sem a köztudomással, sem a bíróság hivatalos tudomásával nem ellenkezik az általuk megjelölt pertárgyérték, nem valószínűtlen és azt az alperes sem tette vitássá.
Az alperes a fellebbezésre észrevételt nem tett.
A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos.
Az Itv. 39. § (1) bekezdése értelmében a polgári peres és nemperes eljárásban az illeték alapja - ha törvény másként nem rendelkezik - az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke.
A Pp. 24. § (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó.
Az Itv. 42. § (1) bekezdése a) pontja értelmében a 39-41. §-ban meghatározott illetékalap után - ha e törvény másként nem rendelkezik - az illeték mértéke: peres eljárásban 6%, de legalább 7000 Ft, legfeljebb 900 000 Ft.
A Legfelsőbb Bíróság korábban meghozott jogerős ítéletével 11 524 247 Ft tőkének és járulékainak a megfizetésére kötelezte a felperest. A felperes 2003. december 11. napján előterjesztett keresetlevelében annak megállapítását kérte, hogy e kötelezettségének hiánytalanul eleget tett és ezért az alperesnek vele szemben további jogos követelése nincs. Előadta, hogy az alperes a teljesítés ellenére, a jogerős marasztalást meghaladó összegű követelést támasztott vele szemben és végrehajtási eljárást helyezett kilátásba. Keresetlevelén 21 000 Ft illetéket lerótt.
Az elsőfokú bíróság 2. sorszámú végzésében egyebek között felhívta a felperest, hogy fizessen meg további 670 455 Ft eljárási illetéket. A felperes a hiánypótlásra felhívó végzésben foglaltaknak azonban nem tett eleget.
Ezért az elsőfokú bíróság 2004. február 24. napján meghozott 3. sorszámú végzésében a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította.
A fellebbezési kérelemben foglaltakra figyelemmel, a jelen jogorvoslati eljárás keretei között a Fővárosi Ítélőtáblának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes által érvényesített igénnyel kapcsolatban hogyan alakul a pertárgy értéke. Abból kellett kiindulni, hogy a Pp. 24. § (1) bekezdése ezt a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értékében határozza meg.
A Legfelsőbb Bíróság a szerződés létre nem jöttének, illetőleg érvénytelenségének megállapítása iránti keresetekkel kapcsolatban több esetben olyan iránymutatást adott, hogy a megállapításra irányuló kérelem ellenére a pertárgy értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján, a szerződésben kikötött ellenszolgáltatással egyező értékben kell meghatározni. (BH 2001. 132., BH 2001. 30., BH 1997. 411.) A Legfelsőbb Bíróság kizárólag a közbenső ítélet elleni jogorvoslattal kapcsolatban foglalt úgy állást, hogy a jogorvoslati eljárás tárgyának értéke nem határozható meg. (BH 1995. 641.)
A fent kiemelt tényeknek, valamint a törvény idézett rendelkezéseinek és a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásainak az egybevetése alapján a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy amikor a felperes annak megállapítását kérte az elsőfokú bíróságtól, hogy 11 524 247 Ft tőkének és járulékainak a megfizetésével nem tartozik az alperesnek, akkor 11 524 247 Ft pertárgyértékű eljárást kezdeményezett az alperessel szemben. Ezért helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az illetéket ennek alapulvételével számította ki és a jogszabályoknak megfelelően döntött, amikor a hiánypótlási kötelezettségét elmulasztó felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasította.
A fent kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 259. § folytán alkalmazandó 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Jelen eljárás az 1990. évi XCIII. törvény 57. § (1) bekezdés a) pontja alapján tárgyi illetékmentes, ezért a Fővárosi Ítélőtábla nem rendelkezett a le nem rótt fellebbezési illeték viseléséről. (Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. 20.660/2004. sz.)

Itv. 40. § (1) Ha a fél egy eljárásban egy jogviszonyból eredő több igényét vagy több jogviszonyból eredő igényeit érvényesíti, az eljárás tárgya értékének megállapításakor - a járulékok figyelmen kívül hagyásával - az előterjesztett igények együttes értékét kell figyelembe venni.

(2) Vagylagos kérelmek esetében az illetéket csak egyszer, annak a kérelemnek megfelelő mértékben kell megfizetni, amely után a legmagasabb illeték jár.

(3) A választottbírósági ítélet vagy egyezség érvénytelenítése iránti eljárásban az illetéket a választottbírósági határozatban megállapított perérték alapján, ennek hiányában a 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell meghatározni.

Az Itv. rendelkezik arról, hogy miként kell az illeték alapját kiszámítani, ha a fél egy eljárásban egy jogviszonyból eredő több igényét vagy több jogviszonyból eredő igényeit együtt érvényesíti. Ez esetben az előterjesztett igények együttes értékét kell a járulékok figyelmen kívül hagyásával alapul venni. Vagylagos kérelmek esetében az illetéket csak egy ízben, a nagyobb összegű kérelem után kell megfizettetni.

Bírói gyakorlat

Az adóhatóság által jogkövetkezményként megállapított hiány és pótlék összege a pertárgy értékéhez nem számítandó hozzá. (1990. évi XCIII. tv. 40. §)

A felperes 1998. évi személyi jövedelemadó bevallásában hitel segítségével vásárolt ingatlana bérbeadásából származó jövedelmét 2 500 000 forintban tüntette fel, amellyel szemben 608 581 forint költséget kívánt elszámolni. A költségek között 515 456 forint törlesztő kamatot tüntetett fel.
Az alperes módosított indokolással az 1999. október 22. napján kelt határozatával helybenhagyta elsőfokú hatósága 1999. augusztus 23. napján kelt határozatát, amelyben a felperes terhére 216 492 forint adókülönbözetet állapított meg és 41 027 forint adóhiány, 20 513 forint adóbírság és 571 forint adópótlék megfizetésére kötelezte. A kötelezés alapjául az a megállapítás szolgált, hogy a felperes jogosulatlanul számolta el a japán start hitelre visszafizetett törlesztés kamatát költségként, mert a bérbeadási tevékenységet nem önálló vállalkozóként, hanem magánszemélyként, egyéb önálló tevékenység keretében végezte, ezért eljárása a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 18. § (1) bekezdés a) pontjába, a 3. számú melléklet V.3 pontjába ütközött. A határozat egyéb rendelkezései az Adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 97. § b) pontján, 72. § (2) bekezdésén, az Art. 72. § (1) bekezdésén, a 73. § (1) bekezdésén valamint az Art. 67. § (1) és (2) bekezdésén alapultak.
A felperes keresetében az elsőfokú határozatra kiterjedően kérte az alperesi határozat megváltoztatását és az alperes kötelezését a visszaigényelt 216 492 forint valamint a jogerős határozat alapján teljesített összeg, 216 492 forintnak 1999. április 20. napjától a további összeg tekintetében 1999. december 15. napjától járó késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és az alperesi perköltség valamint - a felperes által megjelölt pertárgyérték alapján számított - feljegyzett illeték megfizetésére kötelezte. Indokolásában idézte az Szja. tv. 16. § (1) és (2) bekezdését, a 18. § (1) bekezdés a) és b) pontjait, a 3. számú melléklet V. fejezete 3. pontját és kimondta, hogy a visszafizetett összeg fogalmába a tőke és kamatösszeg egyaránt beletartozik. Utalt arra, hogy az adójogszabályok kiterjesztő értelmezésének nincs helye. Amennyiben a jogalkotó a tőke és a kamat tekintetében eltérően kívánt volna rendelkezni, akkor azt külön-külön nevesítve tette volna. Ilyen rendelkezések hiányában ezért nem lehetséges a visszafizetett összegnek olyan értelmezése, amely a visszafizetendő összeg egy részére csak a tőkeösszegre vonatkozik a kamatra nem.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelme szerint ítélet hozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Szja. tv. 3. sz. mellékletének V. pont 3. alpontjába; a pertárgy értékével kapcsolatos megállapítás és illetékre vonatkozó rendelkezés a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 24. § (1) bekezdésébe valamint az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 40. § (1) bekezdésébe ütközik. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítéletben kifejtett álláspont a magyar nyelv szabályaival összeegyeztethetetlen. A megfizetendő kamatnak a visszafizetendő összeg fogalmába történő beleerőszakolása az Szja. tv. kiterjesztő értelmezését jelentené, amely az alkotmányos alapelvekkel ütközik. A költségként el nem számolható tételeket felsoroló V. pont taxatív felsorolása a kamat kifejezést nem tartalmazza, ezért nincs törvényi akadálya a megfizetett kamat összegének költségként történő elszámolásának. A per tárgyának értéke körében arra hivatkozott, hogy az általa vitatott adókötelezettség 216 492 forint volt. Az illetékfizetési kötelezettség a Kfv. I .27.881/1995. számú döntés szerint is ezen alapulhat.
Az alperes az ellenkérelmében az elsőfokú ítélet hatályában fenntartását kérte. Fenntartotta álláspontját, amely szerint a bérbeadásra nem vállalkozási tevékenység keretében, hanem magánszemélyként került sor. A kamat elszámolását a 11. sz. melléklet I/10. pontja a vállalkozói tevékenységgel kapcsolatosan felvett pénzintézeti hitel esetében teszi lehetővé. A visszafizetett összeg köznapi értelemben a kamat és a tőke összegét egyaránt jelenti. Utalt arra, hogy a per tárgyának értékét a felperes jelölte meg.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 7. számú ítéletét az illetékre vonatkozó részében hatályon kívül helyezte és a felperes által fizetendő illeték összegét 12 980 (tizenkettőezer-kilencszáznyolcvan) forintban állapította meg, ezt meghaladóan az ítéletet hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelem csak kisebb részben, az illetékkötelezettség tekintetében alapos.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. 275. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.
A peres felek közötti jogvita lényege az volt, hogy a felperes, aki a bérbeadást nem vállalkozói tevékenység keretében, hanem magánszemélyként egyéb önálló tevékenység keretében végezte, amelynek következtében esetében összevont adóalap megállapításának volt helye a bérbe adott ingatlanához kapcsolódó hitel kamatterhét költségként elszámolhatta-e.
A jogalkotó az Szja. tv. külön-külön mellékleteiben szabályozta az összevont adóalap megállapításánál elszámolható költségeket és a vállalkozó által elszámolható költségeket. Az Szja. tv. 3. számú melléklete az összevont adóalap megállapításánál elszámolható költségek szabályait tartalmazza. Ezek között az elszámolható költségek körét nem taxatív felsorolással, hanem tárgyuk és jellegük szerint határozza meg. A melléklet V. pontja a költségként el nem számolható kiadásokat határozza meg. A 3. pontban kimondja, hogy bármilyen címen felvett hitelre (kölcsönre) visszafizetett összeg költségként nem vehető figyelembe. A 11. számú melléklet a vállalkozói költségek elszámolásáról rendelkezik. Ezek között az I.10. pontban költségnek minősíti a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatban felvett pénzintézeti hitelre (kölcsönre) kifizetett kamatot.
A fenti szabályok felperesi értelmezésével szemben a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság okfejtését osztja a következők kiemelésével. A jogirodalomban általánosan elfogadott nézet szerint a jogalkalmazói jogértelmezés olyan folyamat, amelyben a jogszabályok tartalmának megállapításánál a jogszabály értelmezésének számos egyidejűleg és együttesen érvényesülő módjai közül a rendszertani, a történeti, a logikai és a nyelvtani értelmezés alkalmazandó akként, hogy a módszerek közül egyik sem élvez elsőbbséget vagy kizárólagosságot. A jelen perben sem volt helye a rendelkezések kizárólag nyelvtani értelmezésének. Az idézett szabályoknak a pénzügyi jogágban, ezen belül az adott törvényben elfoglalt helyének és szerepének valamint az egyes rendelkezések közötti logikai összefüggés vizsgálata alapján a Legfelsőbb Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a kamat költségként történő elszámolását az Szjt. illetve a mellékletek - további feltételek fennállása mellett - a vállalkozói tevékenység körében engedi meg és kifejezetten tiltja az összevont adólap tekintetében. A 11. sz. melléklet szerint a jogalkotó a kamattal kapcsolatban kifejezetten megengedő szabályt alkotott. Amennyiben ez az összevont adóalap tekintetében is szándékában állt volna, erről külön rendelkezik. A jogalkotó azonban az összevont jövedelem tekintetében nem kívánt ilyen engedményt tenni. A jogalkotó amidőn a hitel és kölcsön kapcsán visszafizetett összegről szól, mint az elszámolható költségek sorából kizárt összegről nem emelte ki külön a kamatot, hanem az általános felfogás szerint is a tőkét és a kamatot magában foglaló összegről szólt. Így kizárólag a nyelvtani értelmezéssel sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a bérbeadással befolyt összeggel szemben a bérlet tárgyának megszerzéséhez szerzett hitel kamatterhe költségként elszámolható.
Az Itv. 40. § (1) bekezdése értelmében az eljárás tárgya értékének meghatározásánál a főkövetelés járulékai figyelmen kívül maradnak. Az Itv. 39. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a polgári peres eljárásban az illeték alapja - ha a törvény másként nem rendelkezik - az eljárás tárgyának, az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész. Adóügyekben az illeték alapja a vitatott adókülönbözet összege. Az adóhatóság által jogkövetkezményként megállapított hiány és pótlék összege a pertárgy értékhez nem számítható hozzá. Ettől eltér az az eset, amikor a fél a perben kifejezetten a bírság vagy a pótlék összegét vitatja, mivel ebben az esetben az illetékalap a bírság és a pótlék összege. A perben a felperes az adókülönbözet megfizetésére kötelező rendelkezést vitatta, ezért a per főtárgyának a Pp. 26. §-a alapján az adókülönbözetet megállapító rendelkezést kellett - a felperes nyilatkozatával szemben is - tekinteni.
A fentiekben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét csak az illetékre vonatkozó részében helyezte hatályon kívül, míg ezt meghaladóan a per fő tárgya tekintetében azt hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.721/2000.)

I. Az ellenőrzött gazdasági társaság uralkodó tagját a közvetlen irányítást biztosító befolyásszerzés bejelentésének késedelmes teljesítése esetén a befolyásszerzéstől számított 30 nap eltelte és a bejelentés teljesítése közötti időben keletkezett tartozásokért terheli - az ellenőrzött társaság felszámolása esetén - teljes és korlátlan felelősség, ha e tartozások kiegyenlítésére az ellenőrzött társaság vagyona nem nyújt fedezetet [1997. évi CXLIV. tv. (továbbiakban: Gt.) 292. § (1), (3) bek.].

II. Amennyiben több felperes együtt indít pert, követeléseiket a pertárgy értékének meghatározása végett össze kell adni, ennek alapján kell az illeték alapját is megállapítani, és a pervesztes - egyszerű pertársaságot alkotó - felpereseket a pertárgy értékének megfelelően kiszámított perköltség, valamint illeték viselésére érdekeltségük arányában kell kötelezni, ha érdekeltségük között jelentékenyebb eltérés mutatkozik [Pp. 25. § (3) bek., 51. § b)-c) pont, 82. § (2) bek., 1990. évi XCIII. törvény 40. §].

A keresetben előadottak szerint a felperesek az R. bróker Kft.-től vásárolták meg az R. Közös vállalat által kibocsátott R-lízing 2000 jelű, valamint az R. Pénzügyi Kft. által kibocsátott R-lízing 96 jelű kötvényeket. Az R. bank Rt. és az R. bróker Kft. közötti megállapodásokra tekintettel a kötvényvásárlókkal az R. bank Rt. dolgozói kötötték meg a szerződéseket, a kötvények ellenértékének befizetésére pedig az R. bank Rt. pénztárában került sor. Az I. r. alperes jogelődje az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) 1998. július 10-én felügyeleti biztost rendelt ki az R. bank Rt.-hez és utasítására a felügyeleti biztos 1998. július 14-én megtiltotta a kötvények kifizetését. Az R. bank Rt. felszámolását 1999. január 19-ei kezdő időponttal a bíróság elrendelte. A felszámoló a felperesek mint kötvénytulajdonosok hitelezői igénybejelentése alapján a perbeni kötvényeken alapuló, a visszavásárlási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos 1998. július 14-én keletkezett kártérítési igényeket nyilvántartásba vette.
A felperesek álláspontja szerint a felügyeleti biztos intézkedése folytán 1998. július 14-én káruk keletkezett. Keresetükben az I. r. alperessel szemben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy mivel az I. r. alperes - mint a felügyeleti biztos munkáltatójának, az ÁPTF-nek a jogutódja - közösen okozott kárt az R. bank Rt.-vel, ezért egyetemleges kártérítési felelősségük áll fenn a felperesek felé. Az elsődleges kereseti kérelmet az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 166. §-ára, a Ptk. 339. §, 348. § és 344. § (1) bekezdésére alapították. Másodlagosan annak megállapítását kérték az I. r. alperessel szemben, hogy az I. r. alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 349. § (1) bekezdése alapján áll fenn a kötvényvisszavásárlások megtagadásából eredő károkért. Ezzel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy mind az R. bróker Kft., mind a forgalmazást ténylegesen végző R. bank Rt. forgalmazási tevékenysége jogellenes volt, a forgalmazást engedélyező ÁPTF pedig elmulasztotta a forgalmazás jogszerűségének vizsgálatát, a szükséges intézkedések megtételét, azt sem észlelte, hogy az általa engedélyezett kötvénykibocsátás megtévesztette a befektetőket.
A felperesek a II. r. alperessel szemben annak megállapítását kérték, hogy az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 292. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a 296. § (1) és (3) bekezdésében írtakra tekintettel az II. r. alperes korlátlan és teljes felelősséggel tartozik a felpereseknek az R. bank Rt. "f. a." felszámolása során érvényesített, de ki nem elégíthető hitelezői követeléseiért. Ezt a keresetüket azzal indokolták, hogy a II. r. alperes 1998. szeptember 4-én a szavazati jogok 99,8626%-ának megszerzésével közvetlen irányítást biztosító befolyásra tett szert az R. bank Rt.-ben, a befolyásszerzés tényének bejelentését azonban a cégbíróság felé elmulasztotta. Emellett a II. r. alperes nem a prudens működés biztosítására használta fel közvetlen befolyását, 1998. szeptember 7-ei tájékoztatójában megtiltotta a kötvények kifizetését, hátrányos üzletpolitikát folytatott, mellyel előidézte az R. bank Rt. felszámolási eljárásának elrendelését.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felpereseket, hogy külön-külön fizessenek meg 50 000 forint perköltséget az I. és II. r. alpereseknek.
Az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresettel kapcsolatban - annak hangsúlyozása mellett, hogy a felügyeleti biztos eljárása jogellenesnek nem minősíthető, az államigazgatási jogkörben történt károkozással kapcsolatban előadottak elbírálására pedig csak közigazgatási perben kerülhetne sor, - az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy "kártérítési követelés esetén a megállapításra vonatkozó kereseti kérelem fogalmilag kizárt".
A II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet is alaptalannak találta, a Gt. 292. § (1) és (3) bekezdése alapján előterjesztett keresetet azért, mert az 1998. október 1-jén benyújtott változásbejegyzési kérelem alapján a cégjegyzékbe bejegyzést nyert és a Cégközlönyben közzétételre került a II. r. alperes irányító befolyásának a ténye. Nem találta bizonyítottnak a Ptk. 296. §-ában meghatározott felelősség törvényi feltételeinek meglétét.
A felperesek fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felpereseket, hogy egyenként fizessenek meg az I. és II. r. alpereseknek külön-külön 30 000 Ft másodfokú perköltséget. Leletezés terhe mellett, külön-külön kötelezte a felpereseket a le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéknek a megjelölt összegekben való megfizetésére.
A másodfokú bíróság szerint mivel a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, tehát a kár bekövetkeztével a kártérítés mint lejárt, esedékes követelés marasztalásra irányuló kereseti kérelemmel nyomban érvényesíthető, a megállapítási kereset előterjesztésére szükséges feltételek nem állnak fenn. Erre tekintettel az I. r. alperes kártérítési felelősségének megállapítására irányuló elsődleges és másodlagos kereset vonatkozásában is elutasításnak volt helye.
A II. r. alperes a befolyása alatt álló társaság útján ténylegesen teljesítette a Gt. 292. § (1) bekezdése által előírt bejelentési kötelezettségét, ugyanis a befolyásszerzés tényét az R. bank Rt. határidőn belül benyújtott változás-bejegyzési kérelemben bejelentette a cégbíróságnak. Erre tekintettel a bejelentési kötelezettség elmulasztása nem állapítható meg, és a II. r. alperesnek a Gt. 292. § (3) bekezdésében írt felelőssége sem áll fenn. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy a Gt. 296. §-ának (1) és (3) bekezdésén alapuló kereset is megalapozatlan. Utalt arra a másodfokú bíróság, hogy a felperesek alaptalanul sérelmezték az alperesek javára megítélt elsőfokú perköltség összegét, mert a mérséklés jogszabályi feltételei - a kifejtett ügyvédi munkára figyelemmel - nem álltak fenn.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben nem érintették a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, mely a II. r. alperes ellen a Gt. 296. § (1) és (3) bekezdése alapján előterjesztett keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést hagyta helyben. Az egyéb rendelkezések vonatkozásában a másodfokú ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének helyt adó új határozat meghozatalát kérték. Másodlagos felülvizsgálati kérelmük arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, új határozat hozatalára. Hivatkozásuk szerint a jogerős ítélet a következő jogszabályokat sértette meg: Ptk. 223. § (1) bek., Pp. 3. § (2)-(3) bek., 24. § (1) bek., 25. § (3) bek., 67. § (1) bek., 79. § (1) bek., 82. § (2) bek., 122. §, 123. §, 215. §, 221. § (1) bek., Gt. 7. § (1) bek., 9. § (2) bek., 292. § (1) és (3) bek., 1997. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 13. § (5) bek., 22. § (1) bek., 30. § (1) bek., 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 37. § (1) bek., 39. § (1) bek., 65. § (2) bek., 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet). Felülvizsgálati kérelmüket a következőkkel indokolták.
Ugyan a felperesek kára már bekövetkezett, de marasztalásra irányuló keresetet azért nem érvényesíthetnek, mert csak az R. bank Rt. felszámolásának befejezése után lesz ismert, hogy a felpereseket mekkora vagyoni hátrány érte. Ezért az adott esetben helye volt a felperesek jogai megóvása érdekében a megállapítási kereset előterjesztésének. A befolyás fennállásának bejelentése és annak a Cégközlönyben való közzétételéről való gondoskodás egyértelműen a befolyást szerző személy kötelezettsége, ettől teljesen függetlenül köteles maga az ellenőrzött gazdasági társaság a Ctv. 22. § (1) bekezdés és 30. § (1) bekezdés szerinti eljárásra. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az R. bank Rt. nem a II. r. alperes nevében és meghatalmazása alapján jelentette be a befolyásszerzést a cégbíróságnak.
Az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésnek minősül, hogy az elsőfokú bíróság nem teljesítette a Pp. 3. § (3) bekezdés szerinti kötelezettségét. A felperesek így nem szerezhettek tudomást arról, hogy milyen tények és körülmények bizonyítását várja el tőlük a bíróság, és ezzel sérültek a Pp. 2. § (1) bekezdésében írt jogaik. A felperesek a másodfokú bíróság felszólítására becsatolták az R. bank Rt. felszámolójának igazolását arról, hogy ez ideig milyen összeg erejéig térült meg a felperesek kára, de ettől függetlenül az az álláspontjuk, hogy a pertárgy értéke meghatározhatatlan, mivel a per tárgya nem értékpapír követelés, hanem szerződésen kívüli károkozás és társasági jogi konszernfelelősség megállapítása. Ügyvédi munkadíj megállapítására csak az IM rendelet szerinti számítás alapján kerülhet sor. Ugyan, a felszámítható összeghez képest arányosításnak helye lehet, de a munkadíj eltérő összegben való megállapítását a bíróság köteles megindokolni. A nem meghatározható pertárgyérték miatt az IM rendelet 3. § (3) bekezdésében írtak alkalmazásával három megkezdett tárgyalási órára jutó munkadíjat számíthatott volna fel a bíróság figyelemmel arra is, hogy az alperesi képviselők "emelt" munkadíjat nem kértek. Az elsőfokú ítélet nem adta annak magyarázatát, hogy miért kellene a felpereseknek személyenként 50 000 Ft-ot, - a megítélhető összeg több mint 800-szorosát - megfizetniük az I. és II. r. alpereseknek. A felperesek fellebbezésükben is sérelmezték az elsőfokú ítélet perköltségekre vonatkozó rendelkezését, de a másodfokú bíróság az erre vonatkozó fellebbezési előadást nem vizsgálta és a másodfokú ítéletből sem lehetett megállapítani, hogy milyen pertárgyérték alapulvételével, s milyen indokolással határozta meg az alperesi képviselőket megillető, a másodfokú eljárásban felmerült ügyvédi munkadíjat.
Az IM rendelet 3. § (3) és (5) bekezdésének alkalmazása mellett első fokon alperesenként legfeljebb 15 000 Ft-ot, másodfokon pedig legfeljebb 7500 Ft-ot ítélhetett volna meg - nettó összegben - a bíróság. Ehhez képest az elsőfokú ítéletből még az sem egyértelmű, hogy az alpereseket együttesen, vagy külön-külön illeti-e meg 50 000 Ft, és hogy ez nettó összeg-e. A másodfokú ítéletből következően az alpereseket személyenként 18 640 000 Ft ügyvédi munkadíj illeti meg, ami nem csak azért jogellenes, mert sérti az IM rendelet számítási módját, hanem azért is, mert ilyen mértékű ügyvédi többlettevékenységet egyik jogi képviselő sem végzett.
A másodfokú ítéletből arra lehet következtetni, hogy a bíróság a pert meghatározható perértékűnek minősítette, azonban az ítélet nem rögzíti a megállapított pertárgyértéket. A másodfokú ítélet rendelkező részében írt kilenc felperest terhelő illetékből visszaszámítható, hogy a bíróság legfeljebb 27 777 000 Ft-os pertárgyértékből indult ki, ebben az esetben azonban egy-egy alperest az elsőfokú eljárásban 1 033 316 Ft, a másodfokú eljárásban pedig 516 654 Ft ügyvédi munkadíj illetett volna meg. A BH 1984. évi számában 22. sorszám alatt közzétett eseti döntés szerint a nem egységes pertársaság tagjait nem úgy kell ügyvédi munkadíj fizetésére kötelezni, mintha valamennyien egyedül perelnének, hanem a perköltséget - az illetéket és az ügyvédi munkadíjat is - vagy egyenlően, vagy megfelelő arányban fel kell osztani közöttük.
Míg az elsőfokú bíróság megfelelőnek találta a lerótt illeték összegét, a másodfokú bíróság a lerótt illetéket kevesellte, ennek okát azonban nem jelölte meg és mindenféle indokolás nélkül kötelezte a felpereseket - eltérő összegben - a még hiányzó kereseti és fellebbezési illetékhányadok megfizetésére. Ez a számítás akkor sem tekinthető jogszerűnek, ha a pertárgy értékét meghatározhatónak kellene minősíteni. A másodfokú bíróságnak figyelembe kellett volna vennie a Pp. 25. § (3) bekezdésében, az Itv. 37-39. §-ában és a Pp. 82. § (2) bekezdésében írtakat. Ennek megfelelően meghatározható perérték esetén abból kellett volna kiindulnia, hogy az illetékalap összege eljárásonként legfeljebb 900 000 Ft lehet, és mivel csak egy bírósági eljárás folyt, ezt a 900 000 Ft-ot kellett volna mindkét eljárásban a felperesek között a Pp. 82. §-ának (2) bekezdése szerint felosztani. Mivel az illetéktörvény 65. §-ának (2) bekezdésében írt együttes feltételek egyike sem áll fenn, az illetéktörvény 96. §-ának (1) bekezdése pedig 2003. január 1-jétől azaz már a perindításkor sem volt hatályban, az illeték leletezésének sem volt jogszabályi alapja.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében előadottak szerint a H. S.-né LXXVIII. r. és Sz. A. CLXXXVIII. r. felperesek már nem élnek. A jogerős ítélet meghozatala előtt elhunyt felperesek esetében, a félbeszakadásra tekintettel, az ítéletet meg kell semmisíteni, a jogerős ítélet meghozatala után elhunyt, továbbá az ismeretlen helyen tartózkodó felperesek vonatkozásában viszont az eljárás megszüntetésének van helye.
Hivatkozott az I. r. alperes arra, hogy a felperesek által csatolt merevlemez tévesen rögzíti a felperesek számát, 230 felperes a perben soha nem szerepelt. Helye van a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának is, mert nem tudható, hogy valamennyi felperes esetében jogosulttól származik-e a kérelem, számos felperes nem idézhető a megjelölt címről, illetve ismeretlen helyre költözött, továbbá a Pp. 271. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt okból is figyelemmel arra, hogy az érdemi rendelkezések elleni felülvizsgálati kérelem teljesen megalapozatlan. A felperesek valójában csak azért támadták felülvizsgálattal a jogerős ítélet érdemét, hogy kivonják magukat a Pp. 271. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alól.
A hatályosan előterjesztett kereseti kérelmek tekintetében az I. r. alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a pertárgy értéke meghatározható, éspedig azonos összegű a felperesek perindításkori követelésének összegével. Mivel a felperesek összesen 212 486 931 Ft összegű hitelezői igényt jelentettek be az R. bank Rt. felszámolási eljárása során és e követelésük feltételes leszállításáról nem nyilatkoztak, a jogerős ítélet perköltségről szóló rendelkezése összességében megfelelt a jogszabályoknak. Jogsértés legfeljebb amiatt merülhetett volna fel, hogy a másodfokú bíróság valamennyi felperest azonos összegű ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte. Ha ez a jogsértés az ügy érdemére kihatónak minősül, II. r. alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjeszt elő és kéri, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben "megállapított összes munkadíj megfizetésére érvényesített igényük szerint" kötelezze az egyes felpereseket.
A II. r. alperes - annak hangsúlyozása mellett, hogy a felperesek felszámolási eljárásban érvényesített késedelmi kamatkövetelése meghaladja az eredeti tőkekövetelés összegét és emiatt a pertárgy értéke több százmillió forint összegű - a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt rögzíti, hogy a BM Központi Hivatalának személynyilvántartása alapján igazolt tény a LXXVIII. r. felperes 2006. május 11-én, és a CLXXXVIII. r. felperes 2004. február 20-án bekövetkezett halála. Erre tekintettel határozott a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 111. §-ának (1) bekezdése és 112. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint. A többi felperest jogi képviselő képviseli, a részére adott meghatalmazások rendelkezésre állnak - a CI. r. felperes részéről adott meghatalmazás csatolására felhívás alapján került sor a felülvizsgálati eljárásban - a képviselő és a képviselt személy közötti kapcsolattartást pedig a bíróságnak hivatalból vizsgálnia nem kell. A felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának nem lehet helye a Pp. 271. §-a (1) bekezdés c) pontjában írt okból, ha a kérelem az érdemi döntést - akár megalapozatlant is -, de támadja.
A jogerős ítélet az ügy érdemét tekintve megfelelt a jogszabályoknak.
A Pp. 123. §-ából következően megállapítási kereset előterjesztésének két együttes feltétele van, egyrészt, a jogvédelem szükségessége, másrészt a teljesítés követelésének kizártsága. Alaptalanul állítja a felülvizsgálati kérelem, hogy az adott esetben a megállapítási per indításához szükséges utóbbi feltétel is fennállt. A felperesek az I. r. alperessel szemben kártérítési felelősség megállapítását kérték, arra hivatkozással, hogy az I. r. alperes nekik kárt okozott. A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ami azt jelenti, hogy a károsodás bekövetkeztétől köteles a károkozó a kártérítés megfizetésére, a károsult pedig ettől kezdődően jogosult a kártérítési igény érvényesítésére. Az valóban csak az R. bank Rt. felszámolási eljárásnak befejezésével lesz nyilvánvaló, hogy a felszámolási eljárás során a felperesek hitelezői igénye milyen mértékben térül meg, és ehhez képest mi az a pontos összeg, amit az I. r. alperessel szemben kártérítés címén érvényesíthetnek, ez a körülmény azonban nem akadályozza a marasztalásra irányuló kereset előterjesztését. A kártérítési felelősség fennállása - melynek megállapítását a felperesek kérték - feltételezi a károsodás bekövetkeztét, marasztalásra irányuló kereset előterjesztésének pedig helye van bármilyen összegű károsodás esetén. (EBH 2003.955., BDT 2005.1250.) A kár nagysága - annak időközbeni megtérülésére tekintettel - csak a kártérítés mértékét befolyásolja. Mindezekre tekintettel az I. r. alperes ellen előterjesztett megállapítási keresetet az eljárt bíróságok nem jogszabálysértően, hanem a Pp. 123. §-ának helyes alkalmazásával minősítették alaptalannak.
A Gt. 292. §-ának (1) bekezdése szerint a befolyással rendelkező köteles bejelenteni az ellenőrzött társaság székhelye szerinti cégbíróságnak a befolyás fennállását, továbbá annak módját és mértékét is az adott gazdasági társaságban és a bejelentéssel egyidejűleg a befolyást szerzőnek kell gondoskodni a befolyásszerzés tényének és mértékének a Cégközlönyben való közzétételéről is. Nem vitatható - és erre a felülvizsgálati kérelem is helyesen hivatkozik -, hogy e jogszabályhely kifejezetten a befolyást szerzett személy kötelezettségeit fogalmazza meg és e kötelezettség késedelmes teljesítéséhez vagy elmulasztásához fűzi a Gt. 292. § (3) bekezdésében írt jogkövetkezményt. A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében rámutatott arra, hogy az ellenőrzött társaságban való befolyásszerzés esetén a befolyásszerző köteles a Gt. 292. § (1) bekezdésében írtak teljesítésére, és az ellenőrzött céget ettől függetlenül terheli a befolyásszerzés tényének, mint cégadatokban bekövetkezett változásnak a változásbejegyzési kérelem útján való benyújtása a cégbíróság felé. Mint ahogy a befolyásszerző bejelentése nem mentesíti az ellenőrzött társaságot a változásbejegyzési kérelem benyújtásának kötelezettsége alól, ugyanez fordítva is igaz, az uralkodó tagot sem mentesíti a befolyás megszerzésének bejelentése alól az ellenőrzött társaság változásbejegyzési kérelmének benyújtása. Tény, hogy jelen esetben a II. r. alperes 1998. szeptember 4-én szerzett közvetlen irányítást biztosító befolyást az R. bank Rt.-ben és bár a befolyásszerzés tényének cégjegyzékbe való bejegyzése már 1998. október 5-én - 1998. szeptember 4-ei hatállyal, az R. bank Rt. változásbejegyzési kérelme alapján - megtörtént, a II. r. alperes a befolyásszerzés bejelentését elmulasztotta. (Nem mulasztotta el viszont a hirdetmény közzétételét, a befolyásszerzésről mint a cégbíróság közleménye, mint a II. r. alperes közleménye megjelent - 1998. november 12-én, illetve 19-én - a Cégközlönyben.)
Ilyen tényállás mellett sem állapítható meg azonban a II. r. alperes objektív felelősségének fennállása a Gt. 292. §-ának (3) bekezdése alapján. A Gt. 292. § (3) bekezdésének rendelkezése szerint a bejelentés késedelmes teljesítése vagy elmulasztása esetén az uralkodó tagot teljes és korlátlan felelősség terheli az ellenőrzött társaság felszámolása során, annak a bejelentés teljesítéséig felmerült tartozásaiért, ha az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a BH 2005. évi számában 150. sorszám alatt közzétett jogesetben úgy értelmezte a Gt. 292. §-ának (3) bekezdésében írt objektív felelősség időbeli terjedelmét, hogy az a közvetlen irányítás megszerzésére vonatkozó bejelentés időpontjában - azaz a befolyásszerzéstől számított 30 nap elteltével - kezdődik, elmulasztásának végső időpontja a késedelmes bejelentés teljesítése és a befolyást szerzőt ez alatt az időszak alatt keletkezett tartozásokért terheli teljes és korlátlan felelősség. Miután a II. r. alperes 1998. szeptember 4-én szerzett irányító befolyást az R. bank Rt.-ben és ez időponttól számított 30 napon belül kellett volna teljesítenie bejelentési kötelezettségét, azokért a tartozásokért terheli teljes és korlátlan felelősség, amelyek 1998. október 5-e után keletkeztek. A felperesek kára azonban már 1998. október 5-e előtt bekövetkezett és azt értelemszerűen az 1998. október 5-e előtti események idézték elő. Mindezek alapján azt kell megállapítani, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértések nélkül döntött a másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében.
A perköltségek számításával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő.
A Pp. 24. §-ának (1) bekezdése szerint a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó. Ez a rendelkezés nem csupán marasztalásra irányuló keresetekre irányadó. Az Itv. 39. §-a szerint a polgári eljárásokban az illeték alapja főszabályként az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke (jogorvoslati eljárásban a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke) az Itv. 39. §-ának (3) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy milyen összeg minősül az illeték számításának alapjául akkor, ha az eljárás tárgyának értékét nem lehetne megállapítani, és a törvény sem tartalmazna az ott írtaktól eltérő rendelkezést. Arról azonban, hogy mikor kell az eljárás tárgyának értékét meghatározhatatlannak tekinteni, tételes jogszabályi rendelkezést sem a Pp., sem az Itv. nem tartalmaz. A bírói gyakorlat során alakult ki az az egységes álláspont, hogy a szerződés létrejöttének vagy érvénytelenségnek megállapítása iránti perben a pertárgy értékét a szerződésben kikötött ellenszolgáltatással egyező értéken kell megállapítani, továbbá, hogy ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítására irányul, akkor a per tárgyának értékét a tartozás összegében kell megállapítani. (BH 1997. évi 411. számú jogeset.) Meghatározhatatlan perértékűnek tekinti a bírói gyakorlat a személyiségi jogi és a birtokháborítási pereket. A közbenső ítélet elleni jogorvoslattal kapcsolatban is úgy foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a BH 1995. évi 641. sorszám alatt közzétett döntésében, hogy ilyen esetben a jogorvoslati eljárás tárgyának értéke nem határozható meg.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adott esetben egyértelmű, hogy a felperesek megállapítási igénye meghatározható értéket képviselt a keresetindításkor. Ezt támasztotta alá a felpereseknek a másodfokú bíróság felhívására tett nyilatkozata is, melyben kártérítési követelésüket a felszámoló által kártérítési igényként nyilvántartásba vett tőkeösszegekkel azonos összegben jelölték meg. Mindezekre figyelemmel a pertárgy értéket - éppúgy mint a jogviszony vagy a tartozás fennállásának megállapítására irányuló perek esetében - meghatározhatónak kellett tekinteni.
A Pp. 25. §-ának (4) bekezdése szerint a főkövetelés járulékai a pertárgy-érték megállapításánál figyelmen kívül maradnak, tehát tévesen hivatkozik a II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra, hogy a pertárgy értékének megállapításánál a már lejárt kamatokat figyelembe kellene venni.
A megállapítási kereset hátterében minden egyes felperes más-más összegű kártérítési igénye állt, melyet ugyanabban a keresetben érvényesítettek az alperesek ellen. Ilyen esetben alkalmazni kell a Pp. 25. §-ának (3) bekezdését, valamint az Itv. 40. §-ának (1) bekezdését, azaz valamennyi felperes követelését össze kell adni, együttesen kell értékelni a pertárgy-érték meghatározása során. Az így megállapított illetékalap után kell kiszámítani az illeték 6%-os összegét, figyelemmel arra a maximális összegre, amelyet az Itv. 42. § (1) bek. a) pontja, illetve - fellebbezés esetén az Itv. 46. § (1) bekezdése meghatároz. Az érték-egybefoglalás, (együttesérték-számítás) szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperesek kényszerű vagy egyszerű pertársaságban állnak-e egymással.
Jelen esetben a megállapítás iránti igény nem olyan közös jog, vagy közös kötelezettség volt, amely csak valamennyi érdeket együttes és egyidejű perben állása mellett lenne eldönthető, illetve azt sem lehet állítani, hogy a meghozott döntés az összes érdekeltre perben állásától függetlenül hatna ki. Ez azt jelenti, hogy a felperesek között létrejött pertársaság nem a Pp. 51. §-a a) pontja szerinti egységes, hanem egyszerű pertársaság, erre tekintettel a Pp. 82. §-ának (2) bekezdése szerinti osztott perköltségviselés, az illeték lerovása tekintetében - az Itv. 38. §-a (2) bekezdésének megfelelően - az érdekeltség arányában történő illetékfizetés szabálya érvényesül.
A Pp. 82. §-ának (2) bekezdése szerint a nem kényszerű pertársakat főszabályként egyenlő arányban kell a perköltség megfizetésére kötelezni. Ha azonban közöttük jelentékenyebb perbeli érdekeltség áll fenn, a perköltséget érdekeltség arányában kell felosztani. A Legfelsőbb Bíróság szerint jelen esetben a perköltségnek az érdekeltség arányában való felosztása volt indokolt, az érdekeltség arányát pedig az határozza meg, hogy az egyes felperesek kártérítési igénye milyen mértékű volt.
A felmerült ügyvédi munkadíjak tekintetében - mivel az eljárás megindítására 2003. június 25-én került sor - a 8/2002. (III. 30.) IM rendelet alkalmazásának volt helye. Erre tekintettel a jogvita elbírálásánál nincs jelentősége a 2003. szeptember 1-jén hatályba lépett és a felülvizsgálati eljárásban hivatkozott 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet rendelkezéseinek. A fentebb írtak szerint kellett volna az eljárt bíróságoknak a perköltségek, valamint a hiányzó illeték lerovása tekintetében határozniuk.
A jogerős ítélet hatályában való fenntartásáról - a per főtárgya tekintetében - a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján döntött a Legfelsőbb Bíróság.
A jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezéséről és a másodfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára való utasításáról szóló döntés a Pp. 275. §-ának (4) bekezdésén alapul, és indoklása a következő. A felperesek keresetlevelükön 21 000 Ft illetéket, fellebbezésükön pedig 24 000 Ft jogorvoslati illetéket róttak le. Az elsőfokú bíróság tévesen tekintette a pert meghatározhatatlan perértékű pernek és ítéletéből nem állapítható meg, hogy, mely tényeken számításon és mely jogszabályi rendelkezésen alapult az egyes felperesek 50 000 Ft összegű perköltség megfizetésére kötelezése. A elsőfokú ítéletből az sem egyértelmű, hogy az így meghatározott perköltség az alpereseket együttesen vagy külön-külön illeti-e meg és hogy az az áfát tartalmazza-e. A másodfokú ítéletből az következik, hogy a másodfokú bíróság a pertárgy értékét meghatározhatónak találta. Nem jelölte azonban meg, hogy mely pertárgy-érték alapulvételével, milyen jogszabályhelyek és milyen elvek alapján döntött az egyes felperesek perköltségben marasztalásáról, így kellő indoklás hiányában nem alkalmas a felülvizsgálatra a jogerős ítéletnek sem az elsőfokú ítélet perköltség viselésére vonatkozó rendelkezésének helybenhagyása, sem a másodfokú perköltség összegéről és viseléséről szóló döntés. Tévesen hivatkozott a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet rendelkezéseire, mert ez a jogszabály annak 5. §-a szerint jelen eljárásban nem volt alkalmazható. A másodfokú bíróság az illeték lerovására kötelező rendelkezését sem indokolta megfelelően, nem állapítható meg, hogy milyen illetékalapot vett figyelembe és az illetéket milyen jogszabályhely alapján milyen módon terhelte az egyes felperesekre.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróságnak új eljárásban kell újabb döntést hoznia egyrészt a felperesek fellebbezése alapján az elsőfokú ítélet perköltségről szóló rendelkezései tekintetében a fentebb írtak alapulvételével és döntését megfelelően meg kell indokolnia. A másodfokú perköltségek tekintetében is a fentebb írtaknak megfelelően kell döntenie, megfelelő és egyértelmű indokolással ellátott, kellően alátámasztott határozattal. Figyelemmel kell lennie arra, hogy a perköltség számításánál a megállapítási keresettel érvényesített kártérítési igény értékének, illetve a fellebbezésben vitatott kártérítési igény értékének van jelentősége, a főkövetelés járulékai pedig számításon kívül maradnak a pertárgy-érték meghatározásánál. A le nem rótt illeték megfizetésére történő kötelezésnél az összevont perérték után megállapítható illetékmaximumból kell kiindulni és az Itv. 38. § (2) bekezdése szerint az érdekeltség arányában kell a felpereseket annak megfizetésére kötelezni, figyelemmel arra, hogy az Itv.-nek a leletezésre vonatkozó 84., 85., és 96. §-ának (1) bekezdését a 2002. évi XLII. törvény 2003. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Egyébként a felperesek alaptalanul sérelmezték a "leletezés terhével" való felhívást, mert 2006. június 20-ai beadványukban a 2005. január 1-jétől hatályos Itv. 74. §-ára hivatkozva maguk kérték a le nem rótt illeték "leletezését". (Legfelsőbb Bíróság Gfv. IX. 30.372/2006.)

Itv. 41. § (1) Ha a bíróság az eljárás tárgyának értékét a fél által megjelöltnél magasabb összegben állapítja meg, az illeték alapjának ezt kell tekinteni.

(2) Az eljárás tárgya értékének a felek által történő leszállítása vagy annak utólag alacsonyabb összegben történt megállapítása esetén az illetékalap mérséklésének - ha e törvény kivételt nem tesz - nincs helye. Ha az eljárás tárgyának értéke a fél nyilatkozata alapján emelkedik, a változtatást tartalmazó iraton le kell róni, illetve fel kell jegyezni azt az illetékkülönbözetet, amely az eljárás megindításakor fizetett, illetve figyelembe vett és a magasabb érték alapulvételével kiszámítható illeték között mutatkozik.

Már korábban is szó volt arról, hogy a Pp. 24. §-a értelmében a pertárgy értékét a felperes jelöli meg. A Pp. 26. §-a alapján a bíróság hivatalból is megállapíthatja a per tárgyának értékét. Amennyiben a felperes által megjelölt érték és a bíróság által meghatározott érték egymástól eltér, s a bíróság által meghatározott érték a magasabb, akkor az illeték alapjának ez utóbbit kell tekinteni.

Az elsőfokú polgári eljárások illetékének általános mértéke

Itv. 42. § (1) A 39-41. §-ban meghatározott illetékalap után - ha e törvény másként nem rendelkezik - az illeték mértéke:

a) peres eljárásban 6%, de legalább 7000 forint, legfeljebb 900 000 forint;

b) bírósági meghagyás elleni ellentmondás esetén 3%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 450 000 forint;

c) egyezségi kísérletre történő idézés iránti kérelem és szóbeli kereset azonnali tárgyalása iránti kérelem esetén 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint;

d) fizetési meghagyásos eljárásban 3%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 450 000 forint;

e) a végrehajtási eljárásban 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 150 000 forint, ha a végrehajtás foganatosítása a fővárosi bírósági, illetőleg a megyei bírósági végrehajtó feladatkörébe tartozik, 3%, de legalább 8000 forint, legfeljebb 450 000 forint;

f) a határozat jogerőre emelkedése után a részletekben való teljesítés vagy ennek módosítása, vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint;

g) a kiszabott pénzbírság megfizetésére halasztás vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint;

h) egyéb nemperes eljárásokban - a közigazgatási nemperes eljárás kivételével - az eljárás tárgya értékének 3%-a, de legalább 3000 forint, legfeljebb 150 000 forint.

(2) Ha az (1) bekezdés c) pontjában említett eljárás az első tárgyaláson érdemben nem fejeződik be, illetve a d) pontban említett eljárás perré alakul, az illetéket az a) pont szerinti mértékre kell kiegészíteni.

(3) A végrehajtási eljárás megindítása iránti beadvány: a végrehajtás elrendelése iránti kérelemnek, illetve a végrehajtási záradékkal ellátható okiratnak a bíróságnál történő benyújtása. Ide kell érteni a pénzkövetelés biztosítására, illetve meghatározott dolog zárlatára irányuló kérelem benyújtását is.

(4) A birtokháborítás megszüntetése iránti perben a közigazgatási szerv eljárásáért fizetett illetéket a bírósági eljárás illetékébe be kell számítani.

Az Itv. a százalékos mérték meghatározása mellett a fizetendő illeték minimumát is meghatározza, de a felső összeghatárt is megjelöli. A nyilvánvaló cél az, hogy a perindítást a túlzott mértékű illeték ne tegye lehetetlenné.
A minimális illeték előírása az alaptalan pereskedés megakadályozását szolgálja.

Bírói gyakorlat

Az adó, illeték, és adójellegű vámkötelezettséggel kapcsolatos illeték megállapításának szabályai. (1990. évi XCIII. tv. 42. §)

A felperes 1994 decemberében importált vámáru után 6 771 242 Ft összegű áfát 1994. december 30-án befizetett. A befizetést az 1994. december havi adóbevallásában levonható adóként szerepeltette.
Az elsőfokú adóügyi hatóság 1994. december hó tekintetében általános forgalmi adónemben adóellenőrzést végzett a felperesnél és megállapította, hogy a felperes az 1994. december hóban befizetett, de a vámhatóság által 1995. január 2-án kelt általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget megállapító határozat alapján jogosulatlanul vonta le 1994 december hóban a befizetett adót. Ezért elsőfokú határozatában 3 855 000 Ft áfa adóhiányt állapított meg, amely után 50 000 Ft adóbírságot szabott ki. Fellebbezésre az APEH Hatósági Főosztály Z. Megyei Hatósági Osztálya 1995. április 28-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt, kérte azok hatályon kívül helyezését, illetőleg annak megállapítását, hogy jogosult volt az 1994 decemberében befizetett áfa összegének visszaigénylésére.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak, álláspontja szerint az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa törvény) rendelkezéseinek megfelelően az adólevonási jog az adó megfizetését követő napon keletkezik, de csak az adó összegét közlő határozat birtokában gyakorolható. Tekintettel arra, hogy a felperes áfa-fizetési kötelezettségét megállapító közigazgatási határozat 1995. január 2-án kelt, a felperes 1994 december hóban nem volt jogosult az áfa összegének adólevonásként történő szerepeltetésére.
Az elsőfokú bíróság a felperest 6000 Ft feljegyzett kereseti illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú bíróság ítélete ellen, kérve annak megváltoztatását és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését.
Az alperes szintén fellebbezett az elsőfokú bíróság ítélete ellen a perköltségre vonatkozó rendelkezések tekintetében, valamint az érdemben helyes elsőfokú bírósági ítélet indokolásában kifejtett jogi álláspontot vitatta.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését nem találta megalapozottnak, az alperes fellebbezésének azonban helyt adott. Az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 500 Ft (azaz ötszáz forint) elsőfokú perköltséget, továbbá az állam javára 234 300 Ft feljegyzett kereseti illeték megfizetésére kötelezte a felperest. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélet ellen, kérve annak megváltoztatását, a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését, illetőleg másodlagosan a jogerős ítéletben a felperes terhére megállapított illetékfizetési kötelezettség mérséklését az elsőfokú bíróság által megállapított mértékre.
A felülvizsgálati kérelmében a felperes kifejtette, hogy az 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 49. § (2) bekezdése szerint a közigazgatási szerv által valamely tény vagy állapot igazolására kiállított okiratot, a tény vagy állapot hasonló módon történő igazolását, valamint a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzést határozatnak kell tekinteni.
Álláspontja szerint a vámkezelési eljárás során a vámhatóság szóbeli tájékoztatója, illetőleg a vámhivatal befizetési csekkjének átnyújtása az Áe. fent idézett rendelkezései értelmében a határozat kihirdetésének, illetőleg a postacsekk lebélyegzése pedig igazolásnak, tehát határozatnak tekinthető.
Megalapozatlan a jogerős ítéletnek az illetékre vonatkozó rendelkezése is, tekintettel arra, hogy igazságtalannak tartja, az 50 000 forint összegű adóbírsággal kapcsolatos bírósági eljárás miatt a felperes 468 600 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezését.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Áe. 42. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz.
Az Áe. 45. § (1) bekezdése szerint a határozatot kézbesítés útján kell közölni a jelen lévő ügyféllel, azonban ha jogszabály nem zárja ki, kihirdetés útján is közölni lehet.
Az Áe. 3. § (6) bekezdése szerint az adó jövedéki és vámigazgatási ügyekben az Áe. rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 7. §-a szerint az adó megállapítása során az adóhatóság az adót kiveti, kiszabja, illetőleg utólagosan megállapítja.
Az Art. 75. § (1) bekezdése szerint az adóigazgatási eljárás az adóalap az adó, az adómentesség, az adókedvezmény, az adófizetési kötelezettség vagy a jogkövetkezmények megállapítására irányul.
A 75. § (3) bekezdése szerint az adóigazgatási eljárásban az adóhatóság az adózó jogait, kötelezettségeit állapítja meg és ezt határozatban közli. Határozatnak minősül a fizetési meghagyás, a fizetési értesítés és az adóív is. Az adóigazgatásra vonatkozó külön jogszabály tehát nem ismeri az adóhatósági határozatnak kihirdetéssel, illetőleg bélyegző elhelyezésével történő meghozatalát és közlését, ezért a felperes által állított az a tény, amely szerint vámigazgatási eljárásban az adókötelezettség megállapítása számára 1994. december 23-án a határozat kihirdetésével befejeződött, a jogszabályoknak nem felel meg, a jogszabályok téves értelmezésén alapszik.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a fellebbezési eljárás során a másodfokú bíróság a felperest terhelő illetékfizetési kötelezettséget a jogszabályoknak megfelelően állapította meg.
Az illetékekről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény VI. Fejezete tárgyalja a bírósági eljárás illetékeire vonatkozó rendelkezéseket.
A 43. § (3) bekezdése szerint a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárás illetéke - ha a határozat nem adó-, illeték-, adójellegű kötelezettséggel kapcsolatos - 6000 forint. Az adó-, illeték- és adójellegű vámkötelezettséggel kapcsolatos illetéket az elsőfokú polgári eljárások illetékének általános mértéke szerint kell megállapítani, amelyről a 42. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az illeték mértéke peres eljárásban 6%, de legalább 2000 forint.
A felperes keresetében a közigazgatási szervnek az áfa-visszatérítésével kapcsolatos határozatát teljeskörűen támadta, nem csupán az 50 000 forint mulasztási bírság tekintetében, hanem az államigazgatási szervnek azt a döntését vitatta, amely szerint az adólevonási jog az adó megállapítására vonatkozó határozat kézhezvétele után gyakorolható. A határozattal érintett adófizetési kötelezettség az a pertárgyérték, amely alapján a 6%-os illetékfizetési kötelezettséget az eljáró bíróságoknak meg kell állapítaniuk.
A másodfokú bíróság helyesen járt el tehát, amikor a felperes kereseti és fellebbezési illetékfizetési kötelezettségét 6-6%-ban megállapította.
A fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján az érdemben helyes jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 28.388/1996.)

Amennyiben a megállapítás iránti kereseti kérelem beolvad a kártérítési igénybe az illeték mértékét ennek figyelembevételével kell megállapítani. (1990. évi XCIII. tv. 42. §, 46. §)

A jogerős ítélet a felperesek személyiségvédelemre és kártérítés megfizetésére irányuló keresetét elutasította és a felpereseket az I. r. alperes javára 95 000 forint, a II. r. alperes javára 35 000 forint, a III. r. alperes javára 35 000 forint, a IV. r. alperes javára pedig 19 000 forint első- és másodfokú perköltség, az állam javára pedig 78 000 forint kereseti és ugyancsak 78 000 forint fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet alapját képező tényállás szerint a felperesek az I. r. alperes alkalmazottjaiként tejbegyűjtéssel és értékesítéssel foglalkoztak. Az I. r. alperes 1994 áprilisában ismeretlen tettes ellen feljelentést tett sikkasztás és csalás bűntettének gyanúja miatt, miután kiderült a számára, hogy a tejjegyekkel ismeretlen személy manipulált és visszaélt.
A büntetőeljárás során a felpereseket gyanúsítottként hallgatták ki, majd ellenük az ügyészség vádat is emelt. A jogerős büntető ítélet az I. r. felperest bűncselekmény hiányában, a II. r. felperest pedig bizonyítékok hiányában a vád alól felmentette. A jogerős ítélet megállapította, hogy a büntetőeljárás ideje alatt - 1995. május 26-án - az I. r. alperes közgyűlést tartott, ahol a II. r. alperes mint a szövetkezet felügyelő bizottságának elnöke beszámolója kiegészítéseként a tagsággal közölte, hogy "a sikeres év gondokat is hozott, ezért kiemelten szeretnék foglalkozni azzal a problémával, amely a Boldizsárék ügye miatt foglalkoztatta a tagságot. Itt arról van szó, hogy a tejjegyekkel visszaélés történt, emiatt a szövetkezet elnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Pillanatnyilag az eljárásban még nem bizonyított a vád". A III. r. alperes - a szövetkezet elnöke - a beszámolót megköszönve, a II. r. alperes bejelentéséhez az alábbi kijelentést fűzte: "a Boldizsár-féle ügyben annyit szeretnék megemlíteni, hogy a szövetkezetnek vannak bizonyítékai a bűncselekményre. A szövetkezet vezetőségének tiszta a lelkiismerete, hiszen olyan bűncselekmény felderítését kezdte meg, amely jelentős kárt okozott a szövetkezetnek".
A felperesek 1994. évben az egyik takarékszövetkezettől hitelt igényeltek, amellyel összefüggésben a IV. r. alperes - az I. r. alperes főkönyvelőjeként - 1994 augusztusában tájékoztatta a pénzintézetet, hogy a felperesek ellen sikkasztás miatt büntetőeljárás van folyamatban.
A jogerős ítélet megállapította, hogy a közgyűlésen elhangzott kijelentések, illetve a pénzintézet részére adott tájékoztatás a tényeknek megfelelő volt. Való tények valóságnak megfelelő közlése jogellenesnek nem tekinthető, az jogsértést nem valósíthat meg. A felperesek keresetét a jogerős ítélet emiatt utasította el.
A jogerős ítéletnek a jogsértés megállapítására irányuló és a keresetet ebben a részében elutasító rendelkezésének hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a jogsértés megállapítása érdekében a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperesek a jogsértést nem követték el. Az alperesek ugyanis a valós tényeket hamis színben tüntették fel akkor, amikor a legalább 100 főt számláló tagság előtt a közgyűlésen a nevük megjelölésével közölték, hogy a tejjegyekkel visszaélés történt és emiatt büntetőeljárás is folyamatban van. Lényegében a tagság számára azt sugallták, hogy a bűncselekményt a felperesek követték el. A kihallgatott tanuk vallomása alapján megállapítható, hogy a jelen lévő tagság számára az alperesek bejelentése, közlése alapján az az érzés alakult ki, hogy akiről szó van, a bűncselekményt elkövette, ez pedig azt jelenti, hogy az alperesek a tényeket hamis színben tüntették fel. Hasonló módon azt a hamis látszatot keltette a IV. r. alperes által a takarékszövetkezet részére írt tájékoztatás, hogy a felperesek a sikkasztás bűntettét elkövették. Ez a tényállítás is valótlan és ezért megtévesztő jellegű volt, amely a jóhírnevük sérelmét megvalósította.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelműkben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott és a per főtárgyára, illetve a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt indokok alapján nem törvénysértő.
A Ptk. 75. §-ának (1) bekezdés értelmében a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A Ptk. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jog védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is. A (2) bekezdés értelmében pedig a jóhírnév sérelmét jelenti, különösen, ha valaki más személyére vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, való tényt hamis színben tüntet fel.
Az I. r. alperes szövetkezet 1995. május 26-án megtartott közgyűléséről felvett jegyzőkönyv (P. 20.495/1995. számon benyújtott keresetlevél 1. sz. melléklete) egyértelműen tartalmazza, hogy a II. r. alperes a tagságnak úgy adott tájékoztatást a szövetkezet gazdálkodási rendjét sértő cselekményről, - a felperesek nevét megemlítve - hogy tájékoztatása tartalmazta azt is, hogy a szövetkezet elnöke ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, tájékoztatást adott arról is, hogy az eljárásban nem bizonyítódott a vád. A III. r. alperes ezt a tájékoztatást ugyancsak a felperesek nevének megemlítése mellett azzal egészítette ki, hogy a szövetkezetnek vannak bizonyítékai a bűncselekményre, ezen túl csak a szövetkezet vezetőségének a lelkiismeretére vonatkozó kijelentést tett. A perben rendelkezésre álló adatokból az is egyértelműen megállapítható, hogy a büntetőeljárás a felperesek ellen ebben az időpontban már a bíróság előtt volt folyamatban.
Mindezek figyelembevételével a II. r. illetve a III. r. alperesek által a tagság részére adott tájékoztatás a valóságnak megfelelő volt. Nem képezhette az alperesek feladatát annak eldöntése, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a felperesek vagy pedig a szövetkezet más alkalmazottja követte-e el. Ennek eldöntése a büntetőbíróság feladata volt.
Valós tény közlésére került sor akkor is, amikor a IV. r. alperes - az I. r. alperes képviseletében - arról tájékoztatta a felperesek hitelkérelmét elbíráló pénzintézetet, hogy sikkasztás alapos gyanúja miatt a felperesekkel szemben büntetőjárás van folyamatban. A közlés időpontjában ugyanis ez az eljárás a felperesekkel szemben folyamatban volt. Miután való tény közlésére került sor, az alperesek valótlan tényt a felperesekről nem állítottak, illetve való tényt hamis színben velük kapcsolatban nem tüntettek fel, megalapozottan jutott a jogerős ítélet arra a következtetésre, hogy az alperesek a felperesekkel szemben jogsértést nem követtek el. Ezért nem tévedtek akkor, amikor a felperesek keresetét elutasították.
Tévedtek azonban az eljárt bíróságok akkor, amikor a pertárgy értékét és annak alapulvételével felperesek illetékfizetési kötelezettségének mértékét meghatározták.
A felperesek az I-II-III. r. alperesekkel szemben - egyetemleges fizetési kötelezettség mellett - 500 000 forint kártérítés, az I. és a IV. r. alperessel szemben 300 000 forint kártérítés megfizetésére, ezen túlmenően a jogsértés megállapítására terjesztettek elő kereseti kérelmet.
A megállapítás iránti kereseti kérelmük beolvadt a kártérítés iránti igényükbe. Ezért a pertárgy értéke a Pp. 84. §-ának (1) bekezdése, illetve a Pp. 25. §-ának (3) bekezdése értelmében 800 000 forint volt. Ennek alapulvételével az Itv. 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a 46. §-ának (2) bekezdése értelmében a felpereseket 48 000 forint elsőfokú és 48 000 forint másodfokú illetékfizetési kötelezettség terhelte. Tévedtek a perben eljárt bíróságok, amikor ehhez képest a felpereseket 78 000 forint elsőfokú és 78 000 forint másodfokú illeték megfizetésére kötelezték.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a per főtárgya és a perköltség vonatkozásában a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával a hatályában fenntartotta, míg az illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felpereseket 6/1986. (VI. 26.) IM r. 13. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával az Itv. alapján megállapítható ősszegű kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. IV. 20.981/1997.)

Tételes illetékek

Itv. 43. § (1) A házassági bontóper illetéke 12 000 forint.

(2) A házassági perben érvényesített lakáshasználat rendezése iránti igény, valamint az egyező akaratnyilvánításon alapuló bontóperben a házastársi közös vagyon megosztása iránti igény esetében ezek pertárgyértékét az illeték megállapításánál nem lehet külön figyelembe venni. Ha a fél egyéb vagyonjogi igényt érvényesít, ez után csak a házassági per illetékét meghaladó részt kell megfizetni.

(3) A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárás illetéke - ha törvény másként nem rendelkezik és a határozat nem adó-, illeték-, adójellegű kötelezettséggel, társadalombiztosítási járulék- vagy vámkötelezettséggel kapcsolatos - 16 500 forint.

(4) A kisajátítási kártalanítási határozat jogalap tekintetében történő felülvizsgálata esetén az illeték mértéke 10 000 forint.

(5) A Pp. 349. §-ában meghatározott munkaügyi perek illetéke - ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg - 7000 forint.

(6) Bármely bíróság előtt az általános meghatalmazás illetéke 18 000 forint.

(7) A közigazgatási nemperes eljárások illetékének mértéke 7500 forint.

Az Itv. tételes illetéket határoz meg a házassági perre, a közigazgatási perre és a kisajátítási kártalanítási perre is, noha a kisajátítási per az 1990-es évek eleje óta közigazgatási pernek minősül. Egyes vélemények szerint ezt a szabályt a jogalkotó tévedésből hagyta az Itv.-ben.
A Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.901/1995. számú ítélete felhívja a figyelmet arra, hogy az Itv. a tételes illetékek megfizetését a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben csak a 43. § (3) bekezdésben foglalt kivétellel teszi lehetővé.

Bírói gyakorlat

Az Itv. a tételes illeték megfizetését a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben csak a 43. § (3) bekezdésben foglalt perek kivételével teszi lehetővé. [1990. évi XCIII. tv. 43. § (3) bek.]

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak találta és azt elutasította, megállapította, hogy a közigazgatási határozat mind a felperes terhére megállapított jövedéki törvénysértés, mind az alkalmazott bírság tekintetében megalapozott és törvényes. A felperes fellebbezését a másodfokú bíróság alaptalannak találta és az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta azzal, hogy a felperes által fizetendő kereseti illetéket 75 070 Ft-ra emelte fel.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és kereseti kérelme szerinti döntést kért.
Sérelmezte a másodfokú bíróság által megállapított kereseti illetéket is, ugyanis álláspontja szerint a kereseti illeték meghatározásánál a jogerős ítélet sérti az illetéktörvény 43. § (3) bekezdésének rendelkezését.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az indokolás szerint a jogerős ítélet a kereset alapján a szükséges tényállást helyesen állapította meg és a bizonyítékok okszerű mérlegelésével érdemben is helytálló döntést hozott.
Megalapozatlan a felperes felülvizsgálati kérelme a kereseti illeték megállapítása tárgyában is. Az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. törvény 43. §-a a tételes illeték megfizetését a közigazgatás határozat felülvizsgálata iránt indított perekben csak a 43. § (3) bekezdésében foglalt perek kivételével teszi lehetővé. A per tárgya alapján helyesen alkalmazta a másodfokú bíróság az Itv. 43. § (3) bekezdését és állapította meg a felperes által fizetendő kereseti illeték helyes összegét. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.901/1995.)

A csőd- és felszámolási eljárás illetéke

Itv. 44. § (1) A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 3. §-ának a) pontjában meghatározott és jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek felszámolási eljárásának illetéke 50 000 forint, csődeljárásának illetéke 30 000 forint, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetében pedig á felszámolási eljárás illetéke 25 000 forint, a csődeljárás illetéke 20 000 forint.

(2)

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az Itv. 62. § (1) bekezdés i) pontja értelmében a munkaviszonyból származó munkabér- és egyéb követelésére tekintettel indított felszámolási eljárásokban, valamint a csőd-, a felszámolási és a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása alatt a vagyonfelügyelő, a felszámoló, illetve a pénzügyi gondnok által indított eljárásokban a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illeték-feljegyzési jog illeti meg.

A cégbírósági eljárás illetéke

Itv. 45. § (1) A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetéke:

a) nyilvánosan működő részvénytársaság, illetve az európai részvénytársaság esetében 600 000 forint,

b) zártkörűen működő részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság esetében 100 000 forint,

c) az a) és b) pont alá nem tartozó egyéb jogi személy esetén 100 000 forint,

d) jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén 50 000 forint,

e) egyéni cég esetén 30 000 forint,

f) külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén 50 000 forint,

g) külföldi vállalkozás közvetlen kereskedelmi képviselete esetén 50 000 forint.

(2) Ha a cégbejegyzésre irányuló kérelemben fióktelep bejegyzését is kérik, az (1) bekezdésben meghatározott illetéken kívül további illetéket nem kell fizetni.

(3) Az egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzési kérelem, valamint a (4)-(7) bekezdésben nem említett egyéb cégbírósági eljárás illetéke 15 000 Ft. Amennyiben az egyszerűsített cégbejegyzésre irányuló kérelem benyújtása után megállapítást nyer, hogy a kérelmező az egyszerűsített bejegyzés igénybevételére nem jogosult, a cégbíróság felhívást bocsát ki az illeték (1) bekezdés szerinti összegre történő kiegészítésére.

(4) Az átalakulás, minősített többséget biztosító befolyás létrejötte, valamint az elismert vállalatcsoportként való működés, illetve a nyilvánosan működő részvénytársaság cégadataira vonatkozó változás bejegyzése iránti kérelem illetéke 50 000 Ft. Ez az illeték magában foglalja az átalakulással, minősített többségi befolyás létrejöttével, valamint az elismert vállalatcsoportként való működés bejegyzésével egyidejűleg bejelentett más változásokért fizetendő illetéket is.

(5) A cég vagyonában bekövetkezett változás bejelentése iránti eljárásért az (1) bekezdésben meghatározott illeték 40%-át kell megfizetni. Ez az illeték magában foglalja az egyidejűleg bejelentett más változásokért fizetendő illetéket is.

(6) A cégkivonat elkészítésének illetéke 5000 forint, a cégbizonyítvány kiállításának illetéke 3000 forint, a cégmásolat elkészítéséért pedig 7000 forint illetéket kell fizetni.

(7) A cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratok elektronikus úton történő megküldéséért, illetve papír alapú másolatáért cégiratonként 2000 forint illetéket kell fizetni.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény utal arra, hogy a cégbejegyzési eljárás igénybevételéért az Itv.-ben meghatározottak szerinti illetéket kell megfizetni. Az Itv. alapján fizetni kell a cégbejegyzésért és a változás bejegyzéséért is. A cégbejegyzés illetékét a létesítő határozatban, az alapszabályban, a társasági szerződésben vagy az alapító okiratban meghatározott vagyon után kell kiszámítani. Amennyiben a cégbejegyzésre irányuló kérelemben fióktelep bejegyzését is kérik, külön illeték megfizetésére nincs szükség. A változás bejelentésével kapcsolatos illetékköltségről az Itv. 45. § (3)-(5) bekezdései rendelkeznek.

A jogorvoslat illetéke a polgári eljárásban

A fellebbezés illetéke

Itv. 46. § (1) A 39-41. § szerint megállapított illetékalap után az illeték mértéke ítélet elleni fellebbezés esetében 6%, de legalább 7000 forint, legfeljebb 900 000 forint.

(2) Ha a fellebbezés házassági bontóperben hozott ítélet ellen irányul, az illeték 8000 forint. Az ítélet vagyonjogi rendelkezése elleni fellebbezés esetén - kivéve a lakáshasználatra vonatkozó vagyonjogi rendelkezést - az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók.

(3) A beavatkozó fellebbezésének illetékére a fél által benyújtott fellebbezés illetékére vonatkozó szabályok az irányadóak.

(4) A csatlakozó fellebbezés illetéke az (1) bekezdés szerint járó illeték fele, de legalább 5000 forint.

Itv. 47. § (1) A 39-41. § szerint megállapított illetékalap után, végzés elleni fellebbezés, valamint végzés elleni kifogás esetében az illeték mértéke 3%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 175 000 forint.

(2) A közjegyzőnek a hagyatéki és egyéb közjegyzői eljárásban hozott határozata elleni fellebbezés illetéke 7000 forint.

(3) A cégbírósági, valamint a csőd- és felszámolási eljárásban hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 7000 forint.

Itv. 48. § Ha a fellebbezés kizárólag a határozat indokolása ellen irányul vagy a teljesítési határidő megváltoztatására, illetve az engedélyezett részletfizetési kedvezmény módosítására vagy mellőzésére vonatkozik, az illeték 5000 forint.

Az Itv. a polgári eljárásban benyújtható jogorvoslatok (fellebbezés, perújítás, felülvizsgálat) illetékét külön szabályozza. A fellebbezésre vonatkozó rendelkezéseket az Itv. 46-48. §-ai tartalmazzák. Az illeték összegének százalékos megjelölése mellett a törvényhelyek tartalmazzák a fizetendő illeték minimális és maximális összegét is.

A perújítás illetéke

Itv. 49. § A perújítási eljárásban az e törvény szerinti illetéket kell fizetni, tekintet nélkül az alapeljárásban teljesített illetékfizetésre.

Az ítélkezési gyakorlat alapján a perújítási kérelem tárgyalás kitűzése nélküli hivatalbóli elutasítása és a perújítási kérelmet érdemi tárgyalás nélkül elutasító végzés elleni fellebbezés illetékmentes.

A felülvizsgálati eljárás illetéke

Itv. 50. § (1) A 39-41. § szerint meghatározott illetékalap után az illeték mértéke ítélet elleni felülvizsgálat esetén 6%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb 2 500 000 forint.

(2) A végzés elleni felülvizsgálat illetéke az (1) bekezdés szerint számított illeték fele, de legalább 7000 forint, legfeljebb 1250 000 forint.

(3) A csatlakozó felülvizsgálati kérelem illetéke az (1) bekezdésben meghatározott illeték fele, de legalább 7000 forint, legfeljebb 1 250 000 forint.

(4) A cégbírósági, valamint a csőd- és felszámolási eljárásban hozott végzés elleni felülvizsgálat illetéke 8000 forint.

A felülvizsgálati eljárás esetében is követi a törvényalkotó azt a gyakorlatot, hogy az illeték százalékos kulccsal történő meghatározása esetén a törvényhely megállapítja az illeték minimumát és maximumát is. Amennyiben az eljárás tárgyának értéke a törvényben meghatározott minimumot nem éri el, vagy a maximumot meghaladja, ezekben az esetekben az illeték százalékos megállapítása helyett a minimumot, illetve a maximumot kell megfizetni.

Jogorvoslati eljárásokban érvényesülő kedvezmények

Itv. 51. § (1) Ha a 46-48. és az 50. §-ban szabályozott eljárásokban a bírósági határozatot a jogorvoslati eljárásban előadott kérelem, illetve ellenkérelem kereteire tekintet nélkül helyezi a bíróság hatályon kívül, a megismételt eljárásban a fél az illeték ismételt megfizetése alól mentesül; keresetváltoztatás (felemelés) esetén pedig csak az ennek következtében keletkezett illetékkülönbözetet kell megfizetnie.

(2) A perújítási eljárás során az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásával kell a megfizetett illetéket visszatéríteni vagy a feljegyzett illeték viseléséről határozni, ha a fél a perújítással támadott ítélet hozatalában részt vett bírónak, az ellenfélnek vagy másnak bűncselekménye miatt, a törvény ellenére lett pervesztes, vagy a perben hozott ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már korábban jogerős ítéletet hoztak.

Lényeges tudnivaló, hogy amennyiben a másodfokú bíróság a Pp. 252. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem, illetőleg a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül végzéssel hatályon kívül helyezi, a megismételt eljárásban a fél az illeték ismételt megfizetése alól mentesül. Ez a szabály abból az elvből következik, hogy a bíróság hibájából fakadóan az ügyfelet hátrány ne érhesse. Keresetváltoztatás esetén természetszerűleg az illetékkülönbözethez igazodó illeték megfizetésére az ügyfelet kötelezni kell.

A büntetőeljárás illetéke

Itv. 52. § (1) A kizárólag magánvád alapján folyó eljárásban a feljelentés illetéke 5000 forint, a fellebbezés illetéke 6000 forint, a perújítási kérelem és a felülvizsgálati indítvány illetéke 7000 forint.

(2) Ha magánvádas eljárásban több feljelentő egy beadványban tesz feljelentést, továbbá, ha több feljelentő különálló ügyeit egyesítik, mindegyik feljelentő köteles az illetéket megfizetni. Ha ugyanannak a feljelentőnek több ügyét egyesítik, az egyesítést követően csak egyszer kell az illetéket megfizetni. Viszonvád esetén az illetéket mindkét vádra vonatkozóan külön kell megfizetni.

(3) Nem tekinthető kizárólag magánvád alapján folytatottnak az eljárás, ha az ugyanannak a sértettnek a sérelmére elkövetett és egymással összefüggő olyan bűncselekmények miatt indult, amelyek miatt részben közvádnak, részben magánvádnak van helye.

(4) Nem kell illetéket fizetni az eljárásnak abban a szakaszában, amelyben a vádat az ügyész képviseli.

Szakmai körökben vitatott, hogy a büntetőeljárás esetén főszabályként miért nem kell illetéket fizetni. A közvádas eljárások esetén ugyanis nem áll fenn az illetékfizetési kötelezettség és az Itv. 52. §-a csupán szoros kivételként szabályozza a kizárólag magánvád alapján folyó eljárásokban fizetendő illeték mértékét. A szakmai vitát eldönteni nem kívánom, de álláspontom szerint is át kell tekinteni a mentességek körét és közvádas eljárásban is indokoltnak tűnik az illetékfizetési kötelezettség előírása.

A polgári jogi igény és az állammal szembeni kártalanítási igény érvényesítésének illetéke

Itv. 53. § (1) Ha a büntetőeljárás során polgári jogi igényt érvényesítenek, csupán az igény bejelentésére és a fellebbezésre kell ezen a címen illetéket fizetni. Ezt az illetéket - a polgári peres eljárásra vonatkozó illetékszabályok szerint - a büntetőeljárás illetékén felül kell megfizetni.

(2) A büntetőeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránti eljárás illetékére a polgári peres eljárás illetékére vonatkozó szabályok az irányadók.

Amennyiben a büntetőeljárásban polgári jogi igényt is érvényesítenek, az igény bejelentéséért és a fellebbezésért illetéket kell fizetni. A polgári eljárásra irányadó illetékszabályokat kell alkalmazni a közvádas és magánvádas büntetőeljárásokban egyaránt.
A büntetőeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránti eljárás esetén tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg a felet az Itv. 62. § (1) bekezdés l) pontja alapján.

A büntetőeljárással kapcsolatos egyes kérelmek illetéke

Itv. 54. § (1) Ha a kérelmet nem nyomban a tárgyalás befejeztével szóban, vagy nem a szabadságvesztés büntetés végrehajtása alatt terjesztették elő, 2000 forint illetéket kell fizetni:

a) a szabadságvesztés, a közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére irányuló halasztás, illetve a közérdekű munka félbeszakítása iránti kérelem,

b) a pénzbüntetés, a pénzmellékbüntetés, az államot illető bűnügyi költség vagy rendbírság megfizetésére irányuló halasztás, illetve részletfizetés iránti kérelem

esetében.

(2) A kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem illetéke 5000 forint.

(3) Vagyoni jellegű joghátrány elengedése iránt az igazságügyért felelős miniszterhez előterjesztett kérelem illetéke az elengedni kért tartozás 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 20 000 forint.

(4) Ha az e §-ban és az 52. §-ban említett illetéket a kérelmező, illetve a magánvádló felhívás ellenére nem fizeti meg, a bíróság leletet készít.

A büntetőeljárást érintő külön szabályról van szó, hiszen az utólagos eljárást illetékezteti a törvény vizsgált szakasza. A kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem is illetékköteles.

Választottbírósági eljárásban az illeték mértéke

Itv. 55. § Választottbírósági eljárásban az illeték az eljárás tárgya értékének 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint. Ha az eljárás értéke nem állapítható meg, az illeték 10 000 forint.

A választottbírósági eljárás illetékének mértékét határozza meg az Itv. 55. §-a. A választottbírósági ítélet megtámadása esetén az Itv. 40. §ának (3) bekezdése szerinti illetéket kell megfizetni.

Illetékkedvezmények a bírósági eljárásban

Illetékmentesség

Itv. 56. § (1) Nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez. A személyes illetékmentesség a fél jogutódjára nem terjed ki.

(2) Az illetékmentesség szabályai a beavatkozóra is irányadóak.

(3) Illetékmentes az eseti gondnok és az ügygondnok részére a bíróság által készített jegyzőkönyv- vagy egyéb iratmásolat.

Az illetékmentességnek és az illetékkedvezménynek az a célja, hogy jogpolitikai érdekből a jogérvényesítést megkönnyítse minden olyan esetben, amikor ez indokoltnak tűnik. A jogérvényesítés megkönnyítése szempontjából is jelentős, de különösen a felek önkéntes jogkövető magatartását erősítik azok a kedvezmények, amelyeket a törvény azokra az esetekre biztosít, ha a felek a vitájukat a már megindult perben is önként, egyszerűen rendezik.
Az illetékmentesség azt jelenti, hogy a fél nem kötelezhető az illeték megfizetésére. Az illetékmentesség jogintézményéről a korábbiakban már szó volt, elég, ha a személyes illetékmentességre vonatkozó rendelkezésre utalok.

Itv. 57. § (1) Illetékmentes a polgári ügyekben:

a) az eljárás, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása - nemperes eljárás esetén érdemi vizsgálat, cégbírósági eljárás esetén hiánypótlási eljárás lefolytatása - nélkül, hivatalból elutasítja, vagy a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján megszünteti;

b) a költségmentesség vagy az illetékfeljegyzési jog tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás;

c) a bontóperben a házasság vonatkozásában indított viszontkereset;

d) a holtnak nyilvánítással és a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárás, ha az eltűnés vagy a halál háborús esemény vagy természeti katasztrófa folytán következett be;

e) az alapítvány, a közalapítvány, a társadalmi szervezet, a közhasznú társaság, a köztestület, az európai területi együttműködési csoportosulás, továbbá a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény alapján létrehozott MRP szervezet nyilvántartásba vételére irányuló eljárás, valamint az európai területi együttműködési csoportosulásban történő részvétel jóváhagyására irányuló eljárás;

f) a megszűnt cég törlése iránti kérelem, ideértve az 1988. évi VI. törvény 48. §-ának (5) bekezdésében foglalt esetet is;

g) a határozat kijavítása, illetve kiegészítése iránti kérelem;

h) a választói névjegyzékkel kapcsolatos eljárás;

i) a jogtanácsosi névjegyzékbe vételt követően a változások bejelentésével kapcsolatos eljárás;

j) az áttételt elrendelő végzés elleni fellebbezés;

k) a kárpótlási ügyekben hozott közigazgatási határozat bíróság általi felülvizsgálata iránti per.

l) a helyi önkormányzat adósságrendezési eljárása;

m) az önálló bírósági végrehajtónak az általa lefolytatott bírósági végrehajtási eljárással összefüggésben kezdeményezett eljárása, továbbá a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendelet, a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló 805/2004/EK rendelet és a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve a 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK rendelet alapján hozott bírósági határozat (bírósági egyezség), kiállított közokirat végrehajtását kezdeményező eljárás;

n) az eredményes alkotmányjogi panasz alapján induló eljárás;

o) a személyes adatok védelmével, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggésben indított per;

p) a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata;

s) az áldozatsegítés tárgyában hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata.

(2) Illetékmentes a büntető ügyekben:

a) az 52. § (1) bekezdésében megjelölt eljárásban a terhelt és a védő fellebbezése, perújítási kérelme és felülvizsgálat iránti indítványa;

b) az 52. § (2) bekezdésében megjelölt eljárás, ha az eljárást a személyes meghallgatás megkezdése előtt a bíróság megszünteti, illetve ha az eljárás megszüntetésére kegyelem folytán kerül sor;

c) az 54. § (2) bekezdésében említett kérelem, ha azt az elítélt vagy a védő nyújtotta be.

d) a személyes költségmentesség engedélyezése iránti eljárás;

e) a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője részére a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 70/B. §-a (2) bekezdésében, (5) bekezdésének a) pontjában és (6) bekezdésében meghatározott iratokból a másolat egyszeri kiadása;

f) a feljelentő részére a feljelentésről készített jegyzőkönyv másolata.

Az ítélkezési gyakorlat értelmében a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása, illetve a per megszüntetése esetén az illetéket nem kell megfizetni. A fellebbezés hivatalból történő elutasítása esetén ugyancsak az illetékmentességre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazza a bíróság. A kedvezmény alkalmazásának az indoka az, hogy ezekben az esetekben a bíróságnak érdemi munkát végeznie nem kell. A törvényalkotó a civil szervezetek létrehozását is ösztönözni kívánta.

Bírói gyakorlat

I. Az adótartozás részletekben történő megfizetése kérdésében való döntés az adóhatóság hatáskörébe tartozik. Az adóhatóság ez irányú nyilatkozata ítélettel nem pótolható [1990. évi XCI. tv. 81. § (7), (8) és (9) bek., 86. § (1) bek., 1957. évi IV. tv. (Áe.) 3. § (6) bek., 4. § (1) bek., 38. § (2) bek., Pp. 130. § (1) bek.].

II. Ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása nélkül elutasítja, nem csak az elsőfokú, hanem a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás is illetékmentes [1990. évi XCIII. tv. 57. § (1) bek. a) pont].

A felperes a keresetlevelében előadta, hogy nála az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatósága Csőd- és Felszámolási Főosztálya 1995. július 31-én pénzforgalmi ellenőrzést tartott. A felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint a jegyzőkönyvben írt adónemekben 15 960 000 Ft tartozása állt fenn. Tárgyalások eredményeképpen az alperessel olyan szóbeli megállapodásra jutott, miszerint 2 901 000 Ft összegű adót befizetett, a fennmaradó 2 779 000 Ft áfa-tartozásra, és 5 280 000 Ft késedelmi kamatra 12 havi részletfizetést kapott. A részletfizetést szabályozó megállapodás azonban nem került aláírásra, arról az alperes határozatot sem hozott. A keresetében ezért a Ptk. 295. §-ára, valamint a Ptk. 5. §-ára alapítva az alperes jognyilatkozatának pótlását kérte arra vonatkozóan, hogy a felperes a fennálló 7 779 000 Ft áfa-tartozást és az 5 280 000 Ft késedelmikamat-tartozást 12 havi egyenlő részletben jogosult az alperes részére megfizetni.
Az első fokon eljárt bíróság végzésével a felperes jognyilatkozat pótlása iránt előterjesztett keresetlevelét a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében idézés kibocsátása nélkül elutasította.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, egyben a felperest 392 100 Ft fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Elfogadta az elsőfokú bíróság által kifejtett indokolást, miszerint a bíróság a Pp. 2. §-ának (1) bekezdése értelmében a polgári ügyek körében felmerült jogvitát bírálja el. A perbeli esetben azonban a felek között nem polgári jogi, hanem az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) hatálya alá tartozó, az adózó és az adóhatóság közötti ún. adójogi jogviszony jött létre. Az Art. 81. §-a szabályozza, hogy az adóhatóság milyen feltételek megléte esetén engedélyezhet részletfizetést az adózók részére. Az Art. 86. §-ának (1) bekezdése kizárja a közigazgatási határozat bíróság általi felülvizsgálatának lehetőségét a részletfizetés engedélyezése tárgyában. Az a tény, hogy a részletfizetésről rendelkező - a felperes által állított - szóbeli megállapodás írásba foglalása nem történt meg, nem alapozza meg az adózó perindítási lehetőségét. Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 4. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a közigazgatási szerv nem tett eleget eljárási kötelezettségének, erre a felettes szerve kérelemre vagy hivatalból utasítja. Ha nyolc napon belül nem hoz határozatot, úgy a felettes szerint az ügyfél kérelmére magához vonhatja az ügyet. A közigazgatási szerv mulasztása tehát államigazgatási eljárás keretében nyer orvoslást, e tárgyban bírói út igénybevételének nincsen helye.
A jogerős másodfokú végzés ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben mindkét fokú végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak a per érdemi tárgyalására történő utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a keresetében nem egy államigazgatási határozat meghozatalát hiányolta az alperes részéről, a keresetet azért terjesztette elő, mert a vele kötött egyezséget az alperes nem tartotta be. Előadta, hogy az adótartozás megfizetésének elmulasztása miatt ellene az alperes a cégbíróságon felszámolási eljárást kezdeményezett. Az alperes által be nem tartott egyezség a felszámolási eljárás időtartama alatt született, az ilyen egyezség viszont a per bíróság előtt megtámadható. Hivatkozott a BH 1994. 211. szám alatt közzétett eseti döntésére is.
Sérelmezte magával szemben a fellebbezési eljárási illeték kiszabását is.
A felülvizsgálati eljárásban a felperes előkészítő iratot nyújtott be, amelyhez csatolta az állítása szerint az APEH-nél fellelt 1995. november 20-án kelt, kizárólag az adós által aláírt megállapodás egy példányát. A felülvizsgálati kérelmében írtakon túl kérte megállapítani az alperes kártérítési felelősségét is, hogy a jogérvényesen létrejött megállapodást nem tartotta be; hogy hanyag ügykezeléssel összefüggésben a felperesnek kárt okozott, és, hogy vele szemben üzleti hitelrontást követett el.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre tett észrevételében előadta, hogy a felperes adótartozása elévülés folytán 9 559 618 Ft-ra csökkent, a fennmaradó összeg kifizetése tárgyában a felperessel tárgyalásokat folytat.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint részben alapos.
Jogsértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, miszerint a keresetbe vett követelés elbírálására a bíróságnak nincs hatásköre, ezért a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján helytállóan utasította el a keresetlevelet. A felek között nem polgári jogi, hanem az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) hatálya alá tartozó adójogviszony jött létre. Az Art. 81. §-a értelmében a részletfizetés kérdésében való döntéshozatal az adóhatóság hatáskörébe tartozik. Az adózó ez irányú kérelme alapján az adóhatóság a fenti jogszabályhely szerint [(7), (8), (9) bekezdés] határozattal dönt. Az 1957. IV. tv. (a továbbiakban: Áe.) 3. §-ának (6) bekezdése szerint az adó-, jövedéki és vámigazgatási eljárásban is az Áe.-t kell alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Az Áe. 38. §-a szerint a közigazgatási eljárásban is sor kerülhet egyezségkötésre, ezt azonban a (2) bekezdés értelmében határozatba kell foglalni. A fentiekből egyértelműben megállapítható, hogy a közigazgatási eljárásban megkötött egyezség nem hoz létre az ügyfél és a közigazgatási szerv között polgári jogi jogviszonyt. A határozathozatal elmaradásának jogkövetkezményei - ahogyan erre a másodfokú bíróság helyesen utalt - a közigazgatási eljárás keretében vonhatók le. Amennyiben viszont a részletfizetés tárgyában határozat született volna, - és az államigazgatási eljárásban a felperes a fellebbezés jogát kimeríti - a részletfizetés kérdésében bírósági eljárásnak - az Art. 86. §-ának (1) bekezdése szerint - nem lenne helye.
Alaptalanul hivatkozott a felperes a BH 1994. 211. sorszám alatt közzétett eseti döntésre is. A hivatkozott eseti döntés a csődeljárásban kötött csődegyezség jogi természetére nézve ad iránymutatást. A keresetben hivatkozott egyezség viszont nem csődeljárásban született, hanem a felszámolási kérelem benyújtása után, de a felszámolási eljárás elrendelése előtt. A felszámolási eljárás során kötött egyezség hatálya viszont a Cstv. 45. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság jóváhagyásától függ.
Ugyancsak alaptalanul kérte a felperes a felülvizsgálati eljárásban az alperes kártérítési felelősségének a megállapítását. A felperes a keresetében kártérítési igényt nem terjesztett elő, ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor ezt az igényt a hatáskör megállapításánál nem vette figyelembe. A felülvizsgálati eljárásban olyan tényre és jogi okfejtésre nem lehet hivatkozni, amely az alapeljárásnak nem volt a tárgya.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság jogsértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján elutasító rendelkezését.
Alapos volt a felülvizsgálati kérelem a másodfokú eljárási illeték megfizetése tekintetében. Az 1990. évi XCIII. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint illetékmentes az eljárás, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása nélkül elutasítja. Ilyen esetben nem csak az első-, hanem a másodfokú eljárás és a felülvizsgálati eljárás is illetékmentes, ezért törvénysértéssel kötelezte a másodfokú bíróság a felperest a fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős végzését a per főtárgya tekintetében a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. Az illeték fizetésére vonatkozó rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és a felperest a fellebbezési eljárási illeték megfizetése alól mentesítette.
A felülvizsgálati eljárás a már kifejtettek szerint illetékmentes, ezért a felülvizsgálati eljárási illetékről rendelkeznie nem kellett.
A felülvizsgálati kérelem részben volt eredményes, ezért a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése szerint az eljárásban felmerült költségét mindegyik fél maga viseli. (Legf. Bír. Gf. I. 30.339/2002. sz.)

Büntetőeljárás során keletkezett iratról a jogosult részére másolat kiadásáért bírósági szolgáltatási díj jogsértő megállapítása. [Be. 70/B. §; 1990. évi XCIII. tv. 57. § (2) bek. e) pont és 67. §]

A megyei bíróság a jelentős mennyiségű kábítószerre, kereskedéssel és forgalomba hozatallal, bűnszövetségben elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt V. Z. és társai ellen indult bűnügyben a IV. r. vádlott védőjének kérésére a nyomozati iratokból a Be. 70/B. § (1) és (6) bekezdése alapján iratmásolat kiadását engedélyezte azzal, hogy egy-egy oldal után fizetendő másolati költség 12 forint, összesen 656 forint. A bíróság a kérelmezőt arra is felhívta, hogy a V. Megyei Bíróság Gazdasági Hivatalának a pénztárába a másolati költségét fizesse be a végzés kézbesítésétől számított 8 napon belül költségtérítés címén és ennek megtörténte után intézkedik a bíróság a kért iratok kiadásáról.
Az elsőfokú bíróság végzésében arra hivatkozott, hogy a megyei bíróság elnöke elnöki rendelkezésével megállapította, hogy az iratmásolat kiadásának költsége oldalanként 12 forint, és az iratmásolat csak ezen összeg kifizetése után adható ki.
A végzés ellen a IV. r. vádlott védője jelentett be fellebbezést a másolati költség megfizetésére kötelezés miatt.
A fellebbviteli főügyészség a megyei bíróság végzésének megváltozatásával a másolat kiadásának költségeire vonatkozó rendelkezések mellőzését indítványozta.
A fellebbezés alapos.
A Be. 70/B. § (1) bekezdése értelmében az eljárás során keletkezett iratról - ideértve a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetőleg a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is - az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére a (2)-(7) bekezdés szerint legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki.
A bírósági eljárásban a vádlott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél és a felsoroltak képviselője részére a másolat kiadása - eltérő törvényi rendelkezés hiányában - a Be. 70/B. § (6) bekezdése értelmében csak az emberi méltóság, az érintettek személyiségi jogai és a kegyeleti jog védelme érdekében korlátozható.
A terhelt, a védő és a fiatalkorú törvényes képviselője részére a Be. 70/B. § (6) bekezdésében meghatározott iratokból a másolat egyszeri kiadása az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 57. § (2) bekezdés e) pontja alapján illetékmentes.
A büntetőeljárásban keletkezett iratokról Be. 70/B. §-a szerinti másolat kiadásával kapcsolatban költség megállapítására, a kérelmező költségtérítésre kötelezésére nincs törvényes lehetőség.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. § (1) és (2) bekezdése értelmében egyes államigazgatási eljárásokért, illetőleg egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásának igénybevételéért, továbbá egyes bírósági eljárási cselekményekért (szolgáltatásokért) díjat kell fizetni. Azt, hogy mely eljárásért vagy szolgáltatásért kell díjat fizetni, továbbá a díj mértékét az érdekelt miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza. A lakosság széles körét érintő díjfizetési kötelezettséget csak törvény állapíthat meg.
E törvényi rendelkezések figyelembevételével bírósági eljárásban iratmásolat kiadásáért csak törvényben, vagy az igazságügyért felelős miniszternek a pénzügyminiszterrel egyetértésben meghozott rendeletében írható elő szolgáltatási díj. Ilyen tartalmú jogszabály azonban jelenleg nincs. A jogszabály hiányát a megyei bíróság elnökének intézkedése nem pótolja.
A kifejtettekre figyelemmel a megyei bíróság irányadó jogszabály hiányában állapított meg az iratmásolatok kiadása kapcsán költségtérítési kötelezettséget.
A költségtérítés megállapításával, a másolatoknak a költség megfizetéséig történt visszatartásával a megyei bíróság korlátozta az eljárásban részt vevő személyeket abban, hogy törvényes jogaikat gyakorolhassák, ezért az ítélőtábla az eljárási szabályok megsértése miatt a megyei bíróság végzésének a másolati költség megállapítására és annak megfizetésére vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte. (Győri Ítélőtábla Bkf. 27/2007.)

Mérsékelt illeték

Itv. 58. § (1) Az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a

a) ha a felperes keresetétől legkésőbb az első tárgyaláson eláll;

b) ha az első tárgyaláson a per szünetelésére kerül sor, és a per e szünetelés folytán megszűnik;

c) ha az alperes a követelést az első tárgyaláson azonnal elismeri, vagy az első tárgyalás előtt a követelést teljesíti;

d) ha a felek az első tárgyaláson egyezséget kötnek;

e) ha a felek a per megszüntetését az első tárgyaláson közösen kérik.

(2) Az illeték a peres eljárás illetékének 30%-a, ha az első tárgyalást követően az eljárás szüneteléssel vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg, illetőleg a per megszüntetését a felek közösen kérik.

(3) Az illeték a peres eljárás illetékének 50%-a, ha az egyezségkötésre az első tárgyalást követően kerül sor. Ha a felek az első tárgyalást követően külön törvényben szabályozott közvetítői eljárásban vettek részt, és ezt követően a bíróság az egyezséget jóváhagyja, az egyébként fizetendő peres eljárás illetékek 50%-ának a közvetítő általános forgalmi adóval növelt díjával, de legfeljebb 50 000 forinttal csökkentett összegét kell megfizetni, feltéve ha a közvetítői eljárást törvény nem zárja ki; a fizetendő illeték mértéke azonban ebben az esetben sem lehet kevesebb a peres eljárás illetékének 30%-ánál.

(4) Ha a per szünetelés folytán szűnik meg, a bíróság az eljárást kezdeményező felet kötelezi az illeték megfizetésére.

(5) Az (1) bekezdés a) pontjának rendelkezését a nemperes eljárásokban megfelelően alkalmazni kell, ha a kérelemtől való elállásra a bíróság érdemi határozatának meghozatala előtt kerül sor. A 42. § (1) bekezdésének c) és d) pontjában említett eljárásoknál - amennyiben ennek feltételei egyébként fennállnak - a mérséklési kötelezettség csak a 42. § (2) bekezdése szerint kiegészített illetékre terjed ki.

(6) A büntető eljárásban érvényesített polgári jogi igény illetékére az (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

(7) A polgári és büntető fellebbezési eljárás, illetve felülvizsgálati eljárás illetékének a 10%-át kell megfizetni, ha a fellebbezést vagy a felülvizsgálati kérelmet az annak elbírálására jogosult bíróság tárgyalásának megkezdése előtt visszavonják, vagy a kérelem visszavonására a tárgyaláson kívüli elbírálás időpontjáig kerül sor.

(8) A csatlakozó fellebbezés illetékére a (2), (3) és (7) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Ha a fellebbező fél a fellebbezést a tárgyalás megkezdése után vonja vissza, a csatlakozó fellebbezést előterjesztő az eljárási illetéknek csak a 10%-át köteles megfizetni.

(9) Ha a felek a polgári eljárást megelőzően külön törvényben szabályozott közvetítői eljárásban vettek részt, az eljárás illetékének a közvetítő általános forgalmi adóval növelt - az illetékfizetésre kötelezett fél által viselt - díjával, de legfeljebb 50 000 forinttal csökkentett összegét, de legalább az egyébként fizetendő illeték 50%-át kell megfizetni. Nem jár illetékkedvezmény, ha

a) a közvetítői eljárást törvény kizárja, vagy

b) a közvetítői eljárásban létrejött megállapodás ellenére a megállapodással rendezett jogvita tárgyában a felek bármelyike bírósághoz fordul, kivéve ha a per tárgya kizárólag a megállapodásban foglaltak érvényesítése.

A mérsékelt illetékre vonatkozó szabályok törvénybe iktatásának az az oka, hogy a jogalkotó ösztönözni kívánja a feleket a peres eljárások mielőbbi lezárásra. Közismert, hogy hazánkban több százezer polgári peres eljárás indul és ezért a bíróságok rendkívül túlterheltek.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.120/1993. számú ítélete egy kivételt említ, hiszen arra emlékeztet, hogy a mérsékelt illetékre vonatkozó szabályokat a cégbírósági eljárás vonatkozásában alkalmazni nem lehet. A BH 1991/386. számú eseti döntése alapján a terheltet a polgári jogi igénnyel kapcsolatban mérsékelt illeték megfizetésére kell kötelezni, ha a követelés jogalapját és összegszerűségét nyomban elismeri. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanakkor a mérsékelt illetékre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak abban az esetben, ha a fizetési meghagyásos eljárás megszüntetésére, a kibocsátás iránti kérelem visszavonására, valamint a kérelemtől való elállásra a fizetési meghagyás kibocsátását követően került sor (BH 1996/110. jogeset). A Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 21.376/1994. számú végzése a szünetelés folytán megszűnt perben a le nem rótt kereseti illeték mérséklésének és elengedésének szempontjait részletezi. A döntés választ ad arra a kérdésre, hogy az Itv. 58. §-át mely időponttól lehet a bírósági eljárás során alkalmazni (BH 1995/227.).

Bírói gyakorlat

Az Itv. kizárólag a peres eljárásban engedte az illetékmentesség alkalmazását. [1990. évi XCIII. tv. 58. § d) pont]

A felperes 1993. augusztus 13-án benyújtott változás bejegyzése iránti kérelmét - amelyen 90 000 Ft illetéket bélyegben lerótt - a megyei bíróság, mint cégbíróság elutasította. Ezt követően a felperes eljárási illeték visszatérítésére irányuló kérelmét az elsőfokú közigazgatási szerv elutasította.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1995. április 27-én kelt határozatával az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 3. §-ának (4) bekezdése és 58. §-ának d) pontja alapján helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási szerv határozatát azzal, hogy a bíróság érdemi határozat meghozatalával utasította el a bejegyzési kérelmet.
A felperes keresetében kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta és elrendelte az eljárási illeték visszatérítését a felperes részére. Az Itv. 57. §-ának (1) bekezdése és a Pp. 130. § (1) bekezdésének j) pontja alapján megállapította, hogy a cégbírósági eljárás illetékmentes volt, a felperes az illeték visszatérítésére jogosult.
Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság ítéletével indokai alapján helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A fellebbezésben foglaltakra hivatkozással hangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy az eljárás megindításakor hatályban volt Itv. 58. §-ának d) pontja alapján illetékmentes az eljárás, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt érdemi vizsgálat kitűzése nélkül, hivatalból utasítja el.
A perbeli esetben a hiánypótlásra történt kétszeri felhívás után a bíróság a beadványt a Pp. 95. §-ának (1) bekezdése alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását.
Álláspontja szerint a bejegyzési kérelmet elutasító cégbírósági végzés is érdemi határozat, ezért az Itv. 1993. augusztus 13-án hatályos 58. §-ának d) pontja értelmében nincs helye a lerótt eljárási illeték visszatérítésének.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárásban abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perbeli illetékvisszatérítési ügyben helye volt-e az Itv. 58. § d) pontja alkalmazásának. Ennek kapcsán azt is vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság, hogy érdemi-e az a végzés, amellyel a cégbíróság a felperes bejegyzés iránti kérelmét elutasította.
A jogkérdés eldöntésénél irányadó, hatályban volt törvényi szabályozást az Itv. 58. §-ának d) pontja tartalmazta, amely szerint illetékmentes az eljárás, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt érdemi tárgyalás kitűzése nélkül, hivatalból utasítja el.
E törvényi meghatározásból egyértelműen az állapítható meg, hogy az Itv. kizárólag a peres eljárásokban tette lehetővé az illetékmentes eljárást. Ezzel szemben a cégbírósági eljárás a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ctvr.) 25. §-ának (1) bekezdése szerint nemperes eljárás, amelyben tárgyalás kitűzésére nem kerülhet sor. A Polgári perrendtartás szabályait, mint mögöttes jogterületet a Ctvr. 25. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kizárólag akkor alkalmazzák a cégügyekben eljáró megyei bíróságok, ha a cégeljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekből és a cégeljárás nemperes jellegéből más nem következik. A cégeljárás nemperes jellege pedig egyértelműen kizárja a kontradiktorius tárgyalást.
Tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a felülvizsgált ügyben az Itv. illetékmentességi szabályát alkalmazhatónak találták.
Tévedtek az eljárt bíróságok a perbeli cégbírósági végzés jogi jellegének megítélésénél is: Az iratok között rendelkezésre álló végzés szerint a cégbíróság két alkalommal hiánypótlást rendelt el, majd a felhívásában foglaltak nemteljesítése miatt elutasította a felperes módosítási kérelmét, határozatával eljárását befejezte. Az eljárást befejező végzése érdemi végzés, függetlenül attól, hogy anyagi jogi vagy eljárási okból került sor a kérelem elutasítására.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a cégbíróságnak a kérelmek hiánypótlási eljárás nélküli hivatalbóli elutasítására 1995. július 30-tól kezdődően van lehetősége az 1995. évi LXII. törvénnyel módosított Ctvr. 16. §-ának (2) bekezdése alapján. E módosítás hatálybalépése előtt a cégbíróság az Ctvr. 15. §-a értelmében törvényességi felügyeleti jogkörénél fogva egyidejűleg és érdemben vizsgálta a kérelem alapjául szolgáló okiratot (társasági szerződés stb.) és ellenőrizte a jogszabály által előírt kellékek (közzétételi díj, illeték stb.) meglétét.
Megjegyzi még a Legfelsőbb Bíróság, hogy a cégbírósági bejegyzési kérelmek, módosítási kérelmek nem minősülnek keresetlevélnek, ezért az elsőfokú bíróságnak a Pp. 130. § (1) bekezdésének j) pontjára hivatkozása ugyancsak nem helytálló. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdésének alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 27.129/1997.)

A per szünetelés folytán történő megszűnése esetén a mérsékelt illeték megfizetésére az eljárást kezdeményező felet kell kötelezni. [1990. évi XCIII. tv. 58. § (4) bek.]

A felperes élettársi közős vagyon megosztása iránt terjesztett elő keresetet az alperes ellen, pontosított keresetében a pertárgy értékét 11 888 000 forintban jelölte meg.
Az elsőfokú eljárás során a felek peren kívüli megállapodásukkal rendezték vagyoni viszonyaikat, egyben közös kérelmükre a per szünetelt, majd hat hónapi szünetelés után 1999. január 25-én megszűnt.
A bíróság 8. sorszámú végzésével a per megszűnését megállapította, és kötelezte a felperest, hogy az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 213 985 forint eljárási illetéket felhívásra fizessen meg. Az illeték mértékét az 1990. évi XCIII. törvény 58. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával mérsékelt összegben, a kereseti kérelemhez igazodó illeték 30%-ában határozta meg.
A végzésnek az illeték megfizetésére kötelező rendelkezése ellen a felperes fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy a felek megállapodása arra irányult, hogy a jogvita megoldása során mindkét fél érdeke érvényesüljön, s minthogy a szünetelésre is egyező akarattal került sor, ez az akarat az illeték közös viselésére is kiterjedt.
Utalt arra, hogy a megállapodás során a kereseti követelésénél alacsonyabb összeghez jutott és méltányossági okok is az illeték közös viselését indokolják.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Az It. 58. §-a (4) bekezdésének megfogalmazásából kétséget kizáróan megállapítható, hogy ha a per szünetelés folytán szűnik meg, a bíróság a (2) bekezdés szerinti mérsékelt illeték megfizetésére az eljárást kezdeményező felet kötelezi.
Amennyiben a jogi képviselővel eljáró felek a fenti szabálytól a méltányosság vagy arányosság szempontjai szerint kívántak eltérni, ezt módjuk lett volna a peren kívüli megállapodás során rendezni, a bíróság előtti eljárásban azonban a jogszabállyal ellentétes határozat meghozatalára már nincs lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 259. §-a szerint alkalmazott 253. §-a (2) bekezdésének első fordulata szerint helybenhagyta.
Az illetékfeljegyzési jogban részesült felperes eredménytelenül fellebbezett, ezért a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése szerint a le nem rótt illetéket köteles megfizetni, ennek összegét a Legfelsőbb Bíróság az It. 47. §-ának (1) bekezdése szerint határozta meg. (Legfelsőbb Bíróság Pf. II. 25.051/1999.)

Illetékfeljegyzési jog

Itv. 59. § (1) Akit illetékfeljegyzési jog illet meg, mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.

(2) Az illetékfeljegyzési jog szabályai a beavatkozókra is irányadók.

Itv. 60. § (1) Ha az illeték előzetes megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, mentesíteni lehet az illeték előzetes megfizetése alól, különösen, ha a lerovandó illeték a fél és a házastársa, valamint vele egy háztartásban élő, általa eltartott gyermekei előző adóévben elért egy főre eső adóköteles jövedelme 25%-át meghaladja.

(2) Illetékfeljegyzési jog illeti meg az ügygondnokot és a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnokot, valamint azt a felet, akinek érdekében az őt megillető igény érvényesítése céljából az ügyész, vagy az erre jogosult szervezet indított pert.

Itv. 61. § (1) Az a fél, akinek eltartásáról szülője köteles gondoskodni, vagy aki házastársával együtt él, csak akkor részesíthető az illetékfeljegyzési jog kedvezményében, ha ennek feltételei mind a félre, mind a vele együttélő személyre nézve fennállnak.

(2) Nem részesíthető az illetékfeljegyzési jog kedvezményében a fél, ha perlekedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik, úgyszintén akkor sem, ha mint engedményes lép fel és valószínű, hogy az engedményezés az illetékfeljegyzési jog kedvezményével való perlés lehetővé tételét célozta.

(3) Külföldi részére az illetékfeljegyzési joggal járó perlés kedvezménye csak a Magyar Állam által kötött nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetében engedélyezhető. A viszonosság kérdésében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozata irányadó.

(4) Nem lehet illetékfeljegyzési jogot engedélyezni:

a) a házasság felbontására irányuló kereset esetén;

b) a cégeljárásban;

c) az 54. §-ban említett eljárásokban.

Itv. 62. § (1) A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg:

a) a munkaügyi perben, ha az a munkavállaló szándékos vagy súlyos gondatlan károkozásával, valamint a vezető állású munkavállaló polgári jog szabályai szerinti kártérítési felelősségével kapcsolatban indult; továbbá a végkielégítés iránti per a törvény alapján járó összegen felüli részében, ha az a minimálbér hússzorosát meghaladja;

b) a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott, illetve a vagyonában bekövetkezett olyan kár megtérítése iránti igény esetén, amikor a személy élete, testi épsége vagy egészsége is veszélyeztetve volt;

c) a bűncselekményből - ide nem értve a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kárt -, valamint a szabálysértésből származó kár megtérítése iránti igény esetén;

d) a házassági perben, kivéve a házassági bontópert, valamint a házassági perben érvényesített vagyonjogi igényt;

e) a névviselési jog megszüntetése iránti perben;

f) a személyek polgári jogi védelmével kapcsolatos perben;

g) a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perben;

h) a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti eljárásban;

i) a munkaviszonyból származó munkabér- és egyéb követelésre tekintettel indított felszámolási eljárásokban, valamint a csőd-, a felszámolási és a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása alatt a vagyonfelügyelő, a felszámoló, illetve a pénzügyi gondnok által indított bírósági eljárásokban;

j) a találmány és a használati minta feltalálója, az újító, az ipari minta, a topográfia szerzője, valamint a közreműködő által a találmánnyal, a használati mintával, az újítással, az ipari mintával, a topográfiával, a know-how-val, illetve a közreműködői díjjal kapcsolatban indított polgári peres és nemperes (végrehajtási) eljárásban;

k) a lakásszövetkezetet a tagjával és a nem tag tulajdonosával, valamint a társasház közösséget a tulajdonossal szemben üzemeltetési és felújítási, illetve közös költség megtérítése iránt indított eljárásban;

l) a büntetőeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránt indított perben.

m) az olyan kártérítési perben, amelyet a fél a per tisztességes lefolytatásához, illetve ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető jogai megsértése miatt indít.

n) magánszemély lakástulajdonát elidegenítő szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben.

o) külön törvényben meghatározott referenciaadat-szolgáltató és központi hitelinformációs rendszert kezelő pénzügyi vállalkozás ellen, a központi hitelinformációs rendszerbe történő adatátadás és kezelés miatt, illetőleg a referenciaadatok helyesbítése vagy törlése iránt indított perben.

p) a hivatalbóli bejegyzéssel nyilvántartásba vett, hibás adatokon alapuló vagy más okból hibás bejegyzések kijavítása iránti eljárásban, valamint abban az eljárásban, mely annak megállapítására irányul, hogy valamely hatóság vagy bíróság nem tett eleget a cégjegyzékbe hivatalbóli bejegyzéssel nyilvántartásba kerülő adat megküldésére vonatkozó kötelezettségének.

r) a közigazgatási eljárás során hozott végzés felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárásban.

(2) Az (1) bekezdés a)-c) és g)-h), továbbá l) pontjaiban említett perek esetén, ha az összegszerűség megállapítása a bíróság mérlegelésétől függ és a kereset nem volt nyilvánvalóan eltúlzott, részleges pervesztesség esetén a bíróság a fél illetékfizetésre való kötelezését mellőzheti.

(3) Az (1) bekezdés i) pontjában meghatározott, a munkaviszonyból származó munkabér- és egyéb követelésre tekintettel indított felszámolási eljárás esetén az illeték viseléséről a bíróság az eljárást megszüntető vagy a felszámolást elrendelő végzésében dönt.

Itv. 63. §

Az illetékfeljegyzési jogra vonatkozó legfontosabb tudnivalókról külön adok számot, ezúttal csupán arra szeretnék utalni, hogy az illetékfeljegyzési jog alapján a félnek az illetéket nem kell előzetesen megfizetni, hiszen arról a bíróság utólag dönt.
A Legfelsőbb Bíróság Gf. I. 33.558/1993. számú végzése kimondja, hogy az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmet - ha azt a bíróság nem találja teljesíthetőnek - végzéssel el kell utasítani. Ez ellen a végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. A keresetet (viszontkeresetet) idézés kibocsátása nélkül elutasítani, vagy fellebbezést hivatalból elutasítani csak a végzés jogerőre emelkedése után - ha addig az érintett fél illetéklerovási kötelezettségének nem tesz eleget - lehet. Fontos tudnivaló, hogy nem részesülhet az illetékfeljegyzési jog kedvezményében a fél, ha perlekedése rosszhiszeműnek, vagy előre teljesen eredménytelennek látszik, illetve, ha engedményesként lép fel és valószínű, hogy az engedményezés az illetékfeljegyzési jog kedvezményével való perlés lehetővé tételét célozta.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaitól függetlenül jár és a törvény maga határozza meg az érintett eljárások körét. Kiemelésre az Itv. 62. § (1) bekezdés h) pontja érdemes, hogy értelmében a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti eljárásban.

Bírói gyakorlat

Az ellentmondási illeték viselése tárgyában a bíróság az eljárást befejező határozatban dönt [1990. évi XCIII. tv. 59. § (1) bek.]

Az elsőfokú bíróság a felperes mint feltaláló és szabadalmas által benyújtott kereset alapján az 1998. október 2-ára kitűzött tárgyaláson a felperes kérelmére bírósági meghagyást bocsátott ki, amelyben a leszállított keresettel egyezően megállapította, hogy az alperes 1996 augusztusától kezdve 17 db tartály gyártásával és értékesítésével bitorolta a felperes 213722 lajstromszámú "Berendezés folyadékok tárolására" tárgyú szabadalmát. Az alperest a jogsértő tevékenység abbahagyására kötelezte és a további jogsértéstől eltiltotta, egyben kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 9 000 000 forintot és annak 1997. augusztus 7-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát, továbbá 50 000 forint perköltséget és az államnak 540 000 forint le nem rótt kereseti illetéket. Az alperes a bírósági meghagyás kézbesítését követően ellentmondást terjesztett elő, amelyben kérte a felperes keresetének a teljes elutasítását. Az elsőfokú bíróság 2. sorszámú végzésével felhívta az alperest, hogy az ellentmondás elutasításának terhe mellett a bírósági meghagyás ellentmondásának illetékét, azaz 270 000 forintot illetékbélyegben rójon le.
Az alperes ennek a megadott határidő alatt nem tett eleget, arra hivatkozással, hogy a perben a tárgyi illetékfeljegyzési jog alkalmazandó.
Az elsőfokú bíróság ezt követően végzésével a bírósági meghagyással szembeni ellentmondást idézés kibocsátása nélkül elutasította.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 35. §-ának (1) bekezdése szerint az illetéket az eljárást kezdeményező félnek, az eljárás megindításakor kell megfizetnie, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az ellentmondás az Itv. 42. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint illetékköteles, rendes perorvoslat, amelynek illetékét a Pp. 136/A. §-ának (2) bekezdése szerint a felperesre nem lehet áthárítani, és amely egy önálló "ellentmondási eljárást" indít meg. Miután ennek az eljárásnak a megindítója, tehát az alperes nem feltalálója a perben vitás találmánynak, nem vonatkozik rá az Itv. 62. §-a (1) bekezdésének j) pontjában írt feltétel, mely szerint tárgyi illetékfeljegyzési jog csak a feltaláló részére biztosított kedvezmény. Miután az alperes nem élvez az illeték előzetes lerovása alól mentességet, köteles leróni az ellentmondás illetékét, amelynek elmaradása miatt az ellentmondása hiányos volt és a hiányok pótlásának elmaradása miatt a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének j) pontja alapján kellett azt idézés kibocsátása nélkül elutasítani.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az alperes fellebbezett, kérve annak hatályon kívül helyezését és a per érdemi tárgyalásának az elrendelését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tárgyi illetékfeljegyzési jog szabályait tévesen alkalmazta.
A felperes az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását kérte, lényegében annak helyes indokai alapján arra hivatkozva, hogy a bírói gyakorlat szerint az ellentmondás illetékének előzetes lerovása alól csak a költségmentesség ad felmentést.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan a felperes mint a 213722 lajstromszámú találmány feltalálója és szabadalmasa indított keresetet a szabadalmat bitorló alperes ellen. Az Itv. 62. §-a (1) bekezdésének j) pontja szerint a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg, egyebek mellett a találmány feltalálója által a találmánnyal kapcsolatban indított polgári peres és nemperes (végrehajtási) eljárásban. A keresetet a feltaláló a találmánnyal kapcsolatban indította. Nem kétséges tehát, hogy ebben a perben a feleket, azaz mind a felperest, mind az alperest a per tárgyánál fogva illetékfeljegyzési jog illeti meg. Az ellentmondás az alperes eljárási cselekménye, de az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően nem önálló eljárást kezdeményező irat, hanem az egységes és a keresetlevélnek az alperes részére történő kézbesítésével megindult pernek a része. Téves tehát az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperes által indított pertől független új, önálló eljárásnak minősülne a bírósági meghagyással szemben benyújtott ellentmondás. Ebből eredően téves az az álláspontja is, hogy az alperest, miután nem mint feltaláló kezdeményezett polgári eljárást, nem illeti meg a tárgyi illeték-feljegyzési jog.
Az Itv. 59. §-ának (1) bekezdése szerint akit illetékfeljegyzési jog illet meg, mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az viseli az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.
Miután az alperest is megilleti az illetékfeljegyzési jog az ő illetékfizetési kötelezettség alá eső eljárási cselekményére is alkalmazni kell a fenti szabályt, azaz meg kell állapítani, hogy a bírósági meghagyás elleni ellentmondáson az Itv. szabályai szerint lerovandó illeték előzetes megfizetése alól az alperes is mentesül.
Nincs jelentősége annak, hogy a Pp. 136/A. §-ának (2) bekezdése szerint a le nem rótt illeték viseléséről döntő határozatban ezt az illetéket a felperesre áthárítani nem lehet. A Pp. 77. §-a szerint a bíróság a perköltség viselése felől az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt. A Pp. 78. §-ának (2) bekezdéséből következik, hogy a költségmentesség, az illetékmentesség, vagy az illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt illetékek és az állam által előlegezett költségek viselése tárgyában a határozathozatal hivatalból kötelező ugyan, de ezek viseléséről is a Pp. 77. §-a szerint az eljárást befejező határozatban kell dönteni. Az eljárási illetéknek minősülő ellentmondási illeték nem minősül olyan költségnek, amelyről a bíróság a Pp. 77. §-ának II., illetve III. mondata értelmében nyomban határozni lenne köteles, és erre vonatkozóan sem az Itv., sem a Pp. 136/A. §-a kötelező rendelkezést nem tartalmaz.
Mindezekből következik, hogy az alperes a tárgyi illetékfeljegyzési jog alapján mentesült a bírósági meghagyás elleni ellentmondás illetékének előzetes lerovása alól, így nem volt hiányos az ellentmondása. Tévesen hívta fel tehát az elsőfokú bíróság az alperest a hiány pótlására és nem mulasztott az alperes, amikor e felhívásnak nem tett eleget. Ezért az ellentmondás elutasításának nem volt helye. Ezzel kapcsolatban arra is rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az ellentmondás (esetleg) nem pótolt hiányai miatt az ellentmondást a Pp. 95. §-a alapján lehet csak elutasítani. Ilyenkor a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének j) pontja nem alkalmazható, mert erre tekintettel kizárólag a keresetlevelet lehet idézés kibocsátása nélkül elutasítani.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 258. §-a (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 24.765/1999.)

A bíróság vizsgálja, hogy a félnek az illeték lerovása nem jelent-e a vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést. E körben a bíróság figyelembe veheti a vagyoni viszonyokra vonatkozó hivatalos tudomását is. (1990. évi XCIII. tv. 60. §)

Az elsőfokú bíróság végzésével a felperes illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmét elutasította, mert a felperes által, a perben nem érintett harmadik személyek részére nyújtott, nagy összegű kölcsönökből arra a következtésre jutott, hogy a felperes megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik az illeték leóvásához.
E végzés ellen a felperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása és az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránt.
Az alperes érdemi fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helyben hagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a Pp. 257. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem alapos.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 60. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az illeték előzetes megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, mentesíteni lehet az illeték előzetes megfizetése alól, különösen, ha a lerovandó illeték a fél és a házastársa, valamint vele egy háztartásban élő, általa eltartott gyermekei előző adóévben elért egy főre eső adóköteles jövedelme 25%-át meghaladja.
Az elsőfokú bíróságnak hivatalos tudomása volt arról, hogy a felperes több, igen nagy összegű kölcsönt folyósított harmadik személyeknek, amelyből okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a 750 000 Ft összegű kereseti illeték lerovása nem jelenthet számára a vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést. Ezért döntését a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 259. §-a és a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával, annak helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre. Ezért a Pp. 259. §-a folytán irányadó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban felmerült kiadásait maga köteles viselni. Az alperesnek a tárgyaláson kívüli elbírálás következtében, érdemi fellebbezési ellenkérelem hiányában, a jelen másodfokú eljárásban megtérítést igénylő költsége nem merült fel.
A jelen fellebbezési eljárás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosított 57. § (1) bekezdés b) pont alapján illetékmentes volt, ezért a fellebbezési eljárási illeték viseléséről a Legfelsőbb Bíróságnak nem kellett rendelkeznie. (Legfelsőbb Bíróság Pv. VIII. 24.152/1998.)

A tárgyi illetékfeljegyzési jog nem az igényt érvényesítő személyéhez, hanem a per tárgyához kapcsolódik [1990. évi XCIII. tv. 62. § (1) bek.]

A Peugeot típusú személygépkocsit 1997. október 29-én, Ó. belterületén közlekedési baleset érte akként, hogy egy tehergépkocsi egy lejtős útszakaszon nekigurult. A felperes casco biztosítási szerződés alapján kártérítést fizetett a károsultnak, ezt követően keresett terjesztett elő az alperessel, mint a tehergépkocsi felelősségbiztosítójával szemben.
Az elsőfokú bíróság végzésében megállapította, hogy ebben az eljárásban a felperest nem illeti meg az Itv. 62. §-ának (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tárgyi illetékfeljegyzési jog.
A végzés ellen a felperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása és a tárgyi illetékfeljegyzési jog fennállásának megállapítása iránt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság végzésének helyben hagyására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a felperest a keresetben megjelölt jog érvényesítése során tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
A Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a kölcsönös polgári jogsegélyforgalomról és az okiratokról Bécsben, az 1965. évi április hónap 9. napján aláírt szerződés kihirdetéséről szóló 1967. évi 24. törvényerejű rendelet 1. Cikk (1) bekezdése értelmében az egyik Szerződő Állam polgárai a másik Szerződő Állam területén szabadon fordulhatnak a bíróságokhoz és ezek előtt ugyanolyan feltételek mellett léphetnek fel, mint a belföldiek.
A Ptk. 558. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve ha ez a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
Az Itv. 62. §-ának (1) bekezdés b) pontja szerint a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg: a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott, illetve a vagyonában bekövetkezett olyan kár megtérítése iránti igény esetén, amikor a személy élete, testi épsége vagy egészsége is veszélyeztetve volt.
A jelen peres eljárást megelőzően a felperes casco biztosítási szerződés alapján kártérítést fizetett ki olyan káresemény alapján, amelyért állítása szerint olyan személy felelős, akinek felelősségbiztosítója az alperes. Ezért ezt követően a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogával élve keresettel fordult az alperes ellen. A fellebbezéséhez csatolt és magyar nyelvű fordítással is ellátott okiratokkal igazolta, hogy a baleset során a károsult a kárt szenvedett gépkocsiban ült és ugyancsak megsérült.
Ebből okszerűen következik, hogy a felperes igénye alapjául szolgáló káresemény során személy élete, testi épsége, egészsége is veszélyeztetve volt. Ez pedig kellő alapul szolgál az Itv. 62. §-ának (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kedvezmény alkalmazásához. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a tárgyi illetékfeljegyzési jog nem az igényt érvényesítő személyéhez, hanem a per tárgyához kapcsolódik. Ezért az nem a Ptk. 558. §-ának (2) bekezdésén keresztül a károsult jogán, hanem az általa érvényesített igény jogi természete folytán illeti meg a felperest.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-ának utaló szabálya folytán alkalmazandó Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta.
A jelen fellebbezési eljárás az Itv. 57. §-ának (1) bekezdés b) pontja alapján illetékmentes volt, ezért a fellebbezési eljárási illeték viseléséről nem kellett határozni. (Legfelsőbb Bíróság Pf. VIII. 25.820/1999.)

Amennyiben a per a tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezménye alá vonható perek körébe tartozik, de a viszontkereset e körbe nem tartozó igény érvényesítésére vonatkozik az illetéket a viszontkeresetet előterjesztő fél köteles leróni. [1990. évi XCIII. tv. 62. § (1) bekezdés]

Az elsőfokú bíróság végzésében megállapította, hogy a tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezménye az alperes viszontkeresete tárgyában nem áll fenn, mivel az 1990. évi XCIII. törvény 62. §-a (1) bekezdésének j) pontja szerint - a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül - illetékfeljegyzési jog a használati minta feltalálója által a használati mintával, illetve a közreműködői díjjal kapcsolatban indított polgári peres eljárásban illeti meg. Nem alkalmazható ez a kedvezmény a viszontkereset vonatkozásában, amely a megbízott alperes által a képviseleti szerződésben foglalt végkielégítés megfizetésére irányult.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen, annak megváltoztatása és a tárgyi illetékfeljegyzési jog megállapítása iránt, a perújító IV. rendű felperes fellebbezett.
A perújított alperes a fellebbezésre észrevételt nem tett.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (It.) 62. §-ának (1) bekezdése azokat a pereket sorolja fel, amelyekben a felek az ügy tárgyára tekintettel mentesülnek az illeték előzetes lerovásának kötelezettsége alól.
Ezek közé a tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezménye alá vonható perek körébe tartozik az It. 62. §-a (1) bekezdésének j) pontja szerint a felperesek keresetlevelében érvényesített igénnyel kapcsolatos per.
Az alperes a felperesekkel létrejött megbízási szerződésre [Ptk. 474., 478. § (1) bekezdés] alapítottan kérte viszontkeresetében a felpereseket 1 000 000 forint és járulékai megfizetésére kötelezni. A IV. rendű felperes a perújítási kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperes viszontkeresetének elutasítását kérte.
A megbízási szerződéssel kapcsolatos perek azonban nem tartoznak az It. 62. §-ának (1) bekezdésében felsorolt perek közé, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezménye az alperes viszontkeresete tárgyában nem áll fenn.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 259. §-ának utaló szabálya folytán a végzés elleni fellebbezés során is irányadó Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy a perben a bíróság a felperesek részére - így a IV. rendű perújító felperesnek is - személyes költségmentességet engedélyezett. A költségmentesség a kérelem előterjesztésétől a per egész tartamára kiterjed [Pp. 86. § (2) bekezdés]. Ebből következően - amennyiben az engedélyezés feltételei utóbb nem szűntek meg [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 8. § (1) bekezdés c) pont] - a perújító IV. rendű felperes erre a jogosultságára tekintettel a perújítási eljárásban sem köteles előlegezni és viselni a perújítás illetékét [Pp. 84. § (1) bekezdés].
A IV. rendű felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a IV. rendű perújító felperesnek a fellebbezési eljárásban felmerült költségeit magának kell viselni, a perújított alperes részéről a fellebbezési eljárásban felszámítható költség nem merült fel, így a fellebbezési eljárási költség megtérítéséről rendelkezni nem kellett.
Az It. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint illetékmentes eljárás folytán a fellebbezési eljárási illetéket az It. 56. §-ának (1) bekezdésére és 64. §-ára figyelemmel alkalmazandó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli. (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 25.375/2000.)

A költségmentesség szabályainak alkalmazása

Itv. 64. §

A költségkedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a Pp. 84-87. §-ai tartalmazzák.

Bírói gyakorlat

Az illetékkedvezmény elbírálásakor a bíróság vizsgálja a fél ingó, ingatlan vagyonát, kintlévőségeit, tartozásait, beszerezheti visszamenőlegesen a bankszámla egyenlegre vonatkozó igazolást. (1990. évi XCIII. tv. 64. §)

Az elsőfokú bíróság végzésével a felperes illetékfeljegyzési jog iránti kérelmét elutasította kizárólag arra hivatkozva: "a becsatolt dokumentumokból megállapította, hogy felperes kérelme nem megalapozott".
Az elsőfokú végzés ellen annak megváltoztatása és illetékfeljegyzési jog engedélyezés iránt a felperes fellebbezett. Fellebbezésének indokaként azt adta elő, hogy a csatolt okiratokkal igazolta kérelme "jogosságát", mivel a mérlegből megállapítható, hogy a társaság az elmúlt évben veszteséges volt.
Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
Az 1990. évi XCIII. törvény (It.) 64. §-a értelmében az illetékfeljegyzési jog engedélyezésére a költségmentességről szóló jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
A költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolására a 2/1968. (I. 24.) IM rendelet (R.) előírásait kell alkalmazni.
Az R. 1. §-ának (4) bekezdése szerint jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet [Ptk. 687. § c) pont] illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelméhez csatolni kell a bankszámlát vezető pénzintézet - 15 napnál nem régebbi - igazolását a bankszámla egyenlegéről. Ha a gazdálkodó szervezet több bankszámlával rendelkezik egy pénzintézetnél vagy több pénzintézet vezet részére bankszámlát, mindegyik vonatkozásában köteles az igazolást csatolni. A gazdálkodó szervezet képviselője írásban nyilatkozik arról, hogy a gazdálkodó szervezet egyéb bankszámlával nem rendelkezik.
A bíróság elrendelheti a gazdálkodó szervezet vagyoni állapotának (ingó, ingatlan vagyon, kintlevőségek, tartozások), továbbá 6 hónapra visszamenőleges bankszámla egyenlegének igazolását is.
A felperes az illetékkedvezmény iránti kérelem elbírálásához a rendeletben előírt bankszámla kivonatokat ugyan csatolta, ezek az adatok azonban kiegészítésre szorulnak; s az idő múlására tekintettel ma már fel sem használhatók.
A bankszámlákon szereplő pénzmozgásra figyelemmel a bíróságnak adott esetben vizsgálnia kellett volna a felperes ingó, ingatlan vagyonát, kintlevőségeit, tartozásait, beszerezve a 6 hónapra visszamenőleges bankszámla egyenlegére vonatkozó igazolást is.
Ezek az adatok nyújtanak megfelelő alapot az illetékkedvezmény elbírálásához.
A Legfelsőbb Bíróság az illetékfeljegyzési jog iránti kérelem elbírálásához szükséges adatok észlelt hiányosságai mellett megállapította, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta végzésének indokolását, annak ellenére, hogy az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmet elutasító végzés ellen külön fellebbezésnek van helye [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 16. § a) pont, 16/A. § (1) bekezdés]. Ennek megfelelően - a Pp. 222. §-ának (1) bekezdéséből következően - az elsőfokú bíróságnak végzését indokolnia kellett volna.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzést - a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a hiányzó adatok pótlására és kellően megindokolt új határozat hozatalára utasította. (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 25.233/2000.)

Az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelem tárgyában a bíróságnak alakszerű határozatot kell hoznia, de a kérelemnek helyt adó határozat esetén utalni kell a fellebbezés kizártságára. (1990. évi XCIII. tv. 64. §)

Az elsőfokú bíróság 8/I. sorszámú végzésével a felperes részére illetékfeljegyzési jogot engedélyezett azzal az indokkal, hogy a felperes által "becsatolt nyilatkozatok... megfelelnek" a Pp. 86. §, az It. 60. § (1) bekezdése és a 2/1968. (I. 24.) IM rendeletben foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság tájékoztatása szerint határozata ellen fellebbezésnek van helye.
A végzés ellen az I. r. alperes fellebbezett, amelyben annak megváltoztatását és a felperestől "az illetékfeljegyzési jog megvonását"; másodlagosan az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A felperes és a II. r. valamint a III. r. alperes észrevételt nem tett.
A Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperes fellebbezését hivatalból elutasította.
A Pp. 233. §-ának (3) bekezdése b) pontja értelmében fellebbezésnek nincs helye az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi.
Az elsőfokú bíróság a felperes részére az 1990. évi XCIII. tv. (It.) 60. §-ának (1) bekezdése alapján illetékfeljegyzési jogot engedélyezett.
Az It. 64. §-a szerint az illetékfeljegyzési jog engedélyezésére és megvonására, valamint az eljárás kezdeményezésekor meg nem fizetett illeték viselésére, nyilvántartására és a megfizetésével kapcsolatos bírósági intézkedésekre egyebekben a költségmentességről szóló jogszabályok rendelkezései az irányadóak, így a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.).
Az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelem tárgyában is a bíróságnak alakszerű határozatot kell hoznia, de határozata perorvoslati záradékában - a kérelemnek helyt adó határozat esetén - a fellebbezés kizártságára kell utalnia, az alábbiakban kifejtetteknek megfelelően.
A Pp. 233. §-a (3) bekezdésének b) pontjával összhangban a Kmr. 16. §-a - utalással a 16/A. §-ára - sorolja fel azokat a költségmentességgel és illetékfeljegyzési joggal kapcsolatos határozatokat, amelyek ellen a fél fellebbezéssel élhet.
Ilyen határozatok: a személyes költségmentesség, valamint a személyes illetékfeljegyzési jog engedélyezésére irányuló kérelmét elutasító; a személyes költségmentességet vagy személyes illetékfeljegyzési jogát megvonó, - és a tárgyi költségmentesség fenn nem állását megállapító határozat.
A felsoroltakon felül más esetben a határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperes fellebbezését, - amely az ellenérdekű fél illetékfeljegyzési joga engedélyezésének megvonására irányult - a Pp. 237. §-a alapján hivatalból elutasította.
A felperes és a II-III. r. alperes részéről a fellebbezési eljárásban felszámítható költség nem merült fel, ezért a másodfokú eljárási költség megtérítéséről rendelkezni nem kellett.
Az eljárás az It. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint tárgyi illetékmentes így az illeték megtérítéséről sem kellett rendelkezni. (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 25.980/2000.)

A gazdálkodó szervezet illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmének elbírálásakor vizsgálandó körülmények. [1990. évi XCIII. tv. 60. § (1) bek., 64. §, 6/1986. (VI. 26.) IM r. 5. §].

Az elsőfokú bíróság végzésével elutasította a jogosult illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmét. Végzésének indokolása szerint a jogosult az áprilisi kivonatok szerint bankszámláin 340 000 forinttal, és a csatolt mérlegből megállapíthatón összesen 6 091 000 forint pénzeszközzel rendelkezik, ezért a 300 000 forint illeték megfizetése nem jelent jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést.
A végzés ellen bejelentett fellebbezésében a jogosult a végzés megváltoztatását, és illetékfeljegyzési jog engedélyezését kérte arra hivatkozva, hogy mintegy 1 000 000 forint állandó havi kiadásai vannak, a mérlegben szerepeltetett összeg a december 31-i állapotot mutatja, azonban a cégnek jelenleg átmeneti likviditási gondjai vannak.
A kötelezett észrevételében - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. A fellebbezés a következők szerint alapos.
Az 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 60. §-ának (1) bekezdése szerint ha az illeték előzetes megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, mentesíteni lehet az illeték előzetes megfizetése alól.
Az Itv. 64. §-a szerint az illeték-feljegyzési jog engedélyezésére és megvonására, valamint az eljárás kezdeményezésekor meg nem fizetett illeték viselésére, nyilvántartására és a megfizetésével kapcsolatos bírósági intézkedésekre egyebekben a költségmentességről szóló jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
A költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 5. §-ának (1) bekezdése szerint annak a félnek, aki a személyes költségmentesség engedélyezését kéri, jövedelmi és vagyoni viszonyait a külön jogszabályban meghatározott módon kell igazolnia.
A költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról rendelkező 16/1995. (VII. 25.) IM rendelettel módosított 2/1968. (I. 24.) IM rendelet 1. §-ának (4) bekezdése szerint jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelméhez csatolni kell a bankszámlát vezető pénzintézet - 15 napnál nem régebbi - igazolását a bankszámla egyenlegéről. Ha a gazdálkodó szervezet több bankszámlával rendelkezik egy pénzintézetnél, vagy több pénzintézet vezet részére bankszámlát, mindegyik vonatkozásában köteles az igazolást csatolni. A gazdálkodó szervezet képviselője írásban nyilatkozik arról, hogy a gazdálkodó szervezet egyéb bankszámlával nem rendelkezik. A bíróság elrendelheti a gazdálkodó szervezet vagyoni állapotának (ingó-, ingatlanvagyon, kintlévőségek, tartozások), továbbá hat hónapra visszamenőleges bankszámlaegyenlegének igazolását is.
A jogosult az illeték-feljegyzési jog kedvezményének engedélyezése iránti kérelme elbírálásához a rendeletben előírt bankszámlakivonatokat csatolta ugyan, ezek az adatok azonban kiegészítésre szorulnak. A bankszámlákon szereplő pénzmozgásra figyelemmel az elsőfokú bíróságnak adott esetben vizsgálnia kellett volna a jogosult ingó és ingatlanvagyonát, kintlevőségeit, tartozásait a kérelem benyújtásának időpontjában; beszerezve a 6 hónapra visszamenőleges bankszámlaegyenlegére vonatkozó igazolást is. Ezek az adatok nyújtottak volna megfelelő alapot a kérelem elbírálásához.
A Legfelsőbb Bíróság az előzőekben kifejtettekre alapítottan az elsőfokú bíróság megalapozatlan végzését - a Pp. 259. §-ára figyelemmel alkalmazandó Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság - az előzőekben kifejtett iránymutatásnak megfelelően - a kért kedvezmény engedélyezése feltételei megvalósulásának a feltárását követően - gondoskodva az idő múlására tekintettel új bankszámlakivonatok beszerzéséről is - lesz abban a helyzetben, hogy a kérelem tárgyában megalapozottan döntsön. (Legf. Bír. Pf. I. 25.939/2002.).

Cégbírósági felügyeleti illeték

Itv. 65. § (1) A cégbíróság által lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárásért 50 000 Ft felügyeleti illetéket kell fizetni. A felügyeleti illetéket az a cég viseli, melynek törvénysértő működését a cégbíróság megállapítja. Ha a hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárást a cégbíróság jogsértés hiányában megszünteti, az illetéket nem kell megfizetni.

(2) Kérelemre indult eljárás esetén, ha a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása iránti kérelmet jogsértés hiányában elutasítja, a kérelmezőt 15 000 Ft felügyeleti illeték terheli.

(3) A törvényességi felügyeleti eljárás alá vont céget terhelő felügyeleti illeték megfizetéséről a bíróság a törvénysértő működés megállapításával egyidejűleg végzésben rendelkezik. A törvényességi felügyeleti eljárást alaptalanul kezdeményező kérelmezőt terhelő felügyeleti illeték megfizetéséről a cégbíróság a kérelmet elutasító végzésben rendelkezik.

(4) Az e §-ban nem szabályozott kérdésekben a bírósági eljárási illetékre vonatkozó szabályok az irányadók.

Itv. 66. §

VII. fejezet

Az igazgatási és bírósági szolgáltatások díja

Itv. 67. § (1) Egyes államigazgatási eljárásokért, illetőleg egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásának igénybevételéért, továbbá egyes bírósági eljárási cselekményekért (szolgáltatásokért) díjat kell fizetni.

(2) Azt, hogy mely eljárásért vagy szolgáltatásért kell díjat fizetni, továbbá a díj mértékét - törvény felhatalmazása alapján - az érdekelt miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza. A lakosság széles körét érintő díjfizetési kötelezettséget csak törvény állapíthat meg.

(3) A fizetendő díj mértékét úgy kell megállapítani, hogy az az adott eljárással kapcsolatban az eljáró hatóságnál felmerülő és másra át nem hárítható valamennyi költségre fedezetet biztosítson. Változó költségigényű eljárások (szolgáltatások) esetében a díj összegét átalány jelleggel kell meghatározni.

(4) A díjat - amennyiben a díjat megállapító miniszteri rendelet eltérően nem rendelkezik - bankszámlák közötti átutalással kell megfizetni. Bankszámlák közötti átutalás, készpénzátutalási megbízás, belföldi postautalvány útján történő megfizetés esetén a díjjogszabályban meg kell jelölni a díj beszedésére jogosultat, valamint a bankszámla megnevezését és számát.

(5) A díjat megállapító jogszabályban rendelkezni kell a díj - ideértve a jogorvoslati díjat is - beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével stb. kapcsolatos részletes szabályokról. A díjjogszabályban nem szabályozott kérdésekre - ideértve a személyes és tárgyi mentességet is - az illetéktörvénynek csak azok a rendelkezései alkalmazhatók, melyekre a díjat megállapító jogszabály konkrétan utal.

(6)

Az Itv. lehetővé teszi, hogy egyes államigazgatási eljárásokért, illetve egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásainak igénybevételéért, valamint egyes bírósági eljárási cselekményekért díjfizetést írjanak elő. A keretszabályozás kitöltésére az érdekelt miniszter jogosult a pénzügyminiszterrel egyetértésben. Fontos tudnivaló, hogy az Itv. díjfizetési kötelezettséget nem ír elő, csupán a kereteket szabja meg.

NEGYEDIK rész

Az illeték megállapítása és fizetése

VIII. fejezet

Az illeték alapjának megállapítása

Az illeték alapjául szolgáló érték

Itv. 68. § (1) A vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a vagyonszerzést a közjegyző bejelenti, illetve az ingatlanügyi hatóság a hozzá érkezett vagyonszerzési ügy iratait továbbítja [92. § (1) bekezdés] az állami adóhatóságnak, vagy a vagyonszerzésről az állami adóhatóság más módon tudomást szerez.

(2) Ha az (1) bekezdésben említett esetekben a vagyonszerzési ügy iratainak illetékkiszabásra való bejelentése (továbbítása) államigazgatási szerv, bíróság vagy közjegyző bármilyen intézkedése, illetőleg államigazgatási szerv, bíróság mulasztása miatt az illetékkötelezettség keletkezését követő hat hónapon túl történik, az állami adóhatóság az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illetékkötelezettség keletkezésétől a vagyonszerzési ügy iratainak bejelentése (továbbítása) napjáig terjedő időszak minden naptári napja után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékben, de legfeljebb 50%-kal mérsékli. A mérsékelt forgalmi érték nem lehet alacsonyabb a szerződésben megjelölt, illetőleg ennek hiányában a fizetésre kötelezett fél által bejelentett értéknél (a továbbiakban: bejelentett érték).

(3) Az eljárási illeték alapjának megállapításánál az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor fennálló forgalmi érték az irányadó.

Az illeték alapjául szolgáló érték meghatározása gyakorta képezi vita tárgyát a fél és az illetékhatóság között és az ügyek egy része bíróság elé kerül. Az illetékfizetési kötelezettség szempontjából döntő jelentősége van a forgalmi értéknek. A vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a vagyonszerzést a közjegyző bejelenti, illetve a földhivatal a hozzá érkezett vagyonszerzési ügy iratait továbbítja az illetékhivatalnak vagy a vagyonszerzés tényéről az illetékhivatal más módon tudomást szerez. A forgalmi érték fogalmát az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja határozza meg, amelyet 2009. január 1-jei hatállyal módosítottak. Az ítélkezési gyakorlat szerint a vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításakor a reális forgalmi értéket kell figyelembe venni és nem irányadó az árverésen kialakult vételár (Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 20.109/1996.). A forgalmi érték kimunkálása egyébként bonyolult feladat és tekintetbe kell venni azt is, hogy az ingatlanforgalmi szakértők is tévedhetnek, mivel sok esetben hiányoznak a biztos támpontok. A peres felek gyakorta hivatkoznak az ingatlanforgalmi szakértői vélemény szubjektivitására és kétségtelen tény, hogy összehasonlító adatok birtokában is nehéz a forgalmi érték kimunkálása. A törvény rendelkezése legalább abban segít, hogy a forgalmi érték meghatározásánál milyen időpontot kell figyelembe venni. Az illetékkötelezettség keletkezésekor meglévő állapot figyelembevételével kell a vagyontárgy forgalmi értékét megállapítani.
Az Itv. 68. § (2) bekezdésében írt szabály jogpolitikai indoka az, hogy a hatóság késedelme miatt méltánytalan lenne a felet hátrányos helyzetbe hozni. A Fővárosi Bíróság 56. Pf. 33.544/1995. számú ítélete rámutat, hogy az Itv. 68. § (2) bekezdésében írt szabály csak akkor alkalmazható, ha hatóság késedelmes ügyintézése folytán a kötelezettet valóban kár éri. A Fővárosi Bíróság 33.477/1993. számú ítélete szerint illetékcsökkentésnek csak akkor van helye, ha hatóság intézkedése, illetve mulasztása miatti időmúlás folytán a forgalmi értéket felemelik.

Bírói gyakorlat

Az Itv. 68. § (2) bekezdése nem tartalmaz olyan tiltást, illetve megszorítást, hogy az illeték alapját legfeljebb a bejelentett értékig lehet csökkenteni. [1990. évi XCIII. tv. 68. § (2) bek.]

A felperes 1993. december 22-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a B., L. u. 21. szám alatti 480 m2-es és az L. tér 9. szám alatti 4271 m2-es ingatlanokat 6 800 000 Ft illetve 61 200 000 Ft vételárért. Az adásvételi szerződés 1993. december 22-én került benyújtásra a Fővárosi Kerületek Földhivatalához, amelyet a földhivatal 1994. augusztus 23-án továbbított a Fővárosi Illetékhivatalhoz illetékkiszabás végett.
A Fővárosi Illetékhivatal az L. u. 21. szám alatti ingatlan forgalmi értékét 6 800 000 Ft-ban elfogadta, de az L. tér 9. szám alatti ingatlan vételárát nem. Többszörösen megismételt eljárás és helyszíni szemléket követően a L. u.-i ingatlan forgalmi értékét 159 625 000 Ft-ban állapította meg, figyelembe véve 138 700 000 Ft számlákkal igazolt beruházási költséget és alkalmazva 16,26%-os forgalmi érték mérséklést. Ennek eredményeként 159 625 000 Ft forgalmi érték után fizetési meghagyásával a felperest 7 981 250 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a kiszabott illetéket 6 005 800 Ft-ra leszállította. Rámutatott arra, hogy az L. tér 9-11. sz. ingatlan szerzéskori állapotában volt forgalmi értéket helyesen állapította meg, de tévesen mérsékelte 16,26%-kal, mivel 37,92%-os mérséklésnek lett volna helye. A mérsékelt forgalmi érték ennek megfelelően 113 296 000 Ft, a másik ingatlan forgalmi értékeként bejelentett - és elfogadott - 6 800 000 Ft-ra figyelemmel a két ingatlan együttes forgalmi értéke 120 096 000 Ft.
A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását és az adásvételi szerződésben foglalt vételárnak megfelelő illetékmérséklést kért. A forgalmi érték tekintetében szakértői bizonyítást indítványozott.
Az alperes fenntartva a határozatában foglaltakat a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta akként, hogy a felperes visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségét 2 501 800 Ft-ra mérsékelte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 68. § (1) bekezdése értelmében a vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a vagyonszerzést a közjegyző bejelenti, illetve a földhivatal a hozzáérkezett vagyonszerzési ügy iratait továbbítja az illetékhivatalnak illetékkiszabásra, vagy erről az illetékhivatal más módon tudomást szerez. A (2) bekezdés szerint, ha az (1) bekezdésben említett esetekben a vagyonszerzési ügy iratainak illetékkiszabásra való bejelentése (továbbítása) államigazgatási szerv, bíróság vagy közjegyző bármilyen intézkedése illetőleg mulasztása miatt az illetékkötelezettség keletkezését követő 6 hónapon történik, az illetékhivatal az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékben, de legfeljebb 50%-kal mérsékli.
Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a perben az L. u. 21. szám alatti ingatlan forgalmi értéke, az Itv. 68. (2) bekezdése szerinti hivatali késedelmes ügyirat továbbítás miatt előállott forgalmi értékcsökkenés mértéke, valamint a 138 700 000 Ft számlákkal igazolt beruházási összeg nem volt vitatott.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el az L. tér 9. szám alatti ingatlan forgalmi értékének az adásvételi szerződés illetékhivatali érkeztetés idején fennállott forgalmi értékének megállapítása iránt. A szakértő az ingatlan 1994. évi értékét 73 800 000 Ft-ra becsülte. A szakértői véleményt a felperes elfogadta, az alperes túl alacsonynak tartotta, de másik szakértő kirendelését nem indítványozta.
Az elsőfokú bíróság ítélkezésének alapjául a szakértő által megállapított forgalmi értéket elfogadta, így a két ingatlan együttvéve 80 600 000 Ft illetékalap csökkentendő az Itv. 68. § (2) bekezdésének megfelelő 37,92%-kal, azaz 30 563 520 Ft-tal. Ennek eredményeként az 50 036 480 Ft forgalmi érték 5%-a a felperes által fizetendő visszterhes vagyonátruházási illeték helyes összege.
Ennek alapján az elsőfokú bíróság az alperes határozatát megváltoztatta és a felperes visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségét 2 501 800 Ft-ra mérsékelte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és annak megállapítását, hogy az illeték alapja 68 000 000 Ft. Álláspontja szerint az Itv. 68. § (2) bekezdése alapján az illeték alapját legfeljebb a bejelentett értékig lehet csökkenteni.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és helyes az abból levont jogi következtetése is, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az illeték alapjául szolgáló forgalmi érték mérsékléséről rendelkező Itv. 68. § (2) bekezdése nem tartalmazott olyan tiltást, illetve megszorítást, hogy az illeték alapját legfeljebb a bejelentett értékig lehet csökkenteni.
Az Itv. 68. § (2) bekezdését módosította a Magyar Köztársaság 1994. évi pótköltségvetéséről szóló 1994. évi LXV. törvény 22. §-a. Ennek alapján az Itv. 68. § (2) bekezdése alapján a mérsékelt forgalmi érték nem lehet alacsonyabb a szerződésben megjelölt, illetőleg ennek hiányában a fizetésre kötelezett fél által bejelentett értéknél. Az 1994. évi LXV. törvény 39. § (4) bekezdése értelmében e törvény 21-28. §-aiban foglalt rendelkezések 1994. december 1-jén lépnek hatályba. A rendelkezéseket a hatálybalépést követően a földhivatalhoz bejelentett vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni. Ennek alapján megállapítható, hogy ez a módosított Itv. 68. § (2) bekezdése illetve annak megszorító szövegezése a perbeli esetben még nem alkalmazható.
A pernyertes felperesnek a másodfokú eljárás során perköltsége nem merült fel, ezért annak viseléséről a Legfelsőbb Bíróságnak határoznia nem kellett.
A pervesztes alperes illetékmentességére figyelemmel a tárgyi illetékfeljegyzése jog folytán le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.028/2001.)

Az illeték alapjául szolgáló érték bejelentése és megállapítása

Itv. 69. § Az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illeték fizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni a jogügylet vagy a hagyaték bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli. Más esetben az állami adóhatóság felhívására kitűzött határidő alatt kell a forgalmi értéket bejelenteni.

Itv. 70. § (1) Ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az állami adóhatóság megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az állami adóhatóság állapítja meg. Ha az értéket ítélet állapította meg, azt az állami adóhatóság nem bírálhatja felül.

(2) Az állami adóhatóság a forgalmi értéket helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok alapján, valamint az illeték fizetésére kötelezett nyilatkozata ismeretében - szükség esetén külső szakértő bevonásával - állapítja meg.

(3) Az állami adóhatóság a forgalmi érték megállapítása érdekében az összehasonlító értékadatok közül a következőket köteles - más értékmeghatározókkal együtt - mérlegelni:

a) ingatlanszerzés esetében a település, nagyobb település esetén az egésztől elhatárolható kisebb területi egység, külterület esetében a gazdaságilag összefüggő térség ingatlanforgalmának legalább 2 évet átfogó értékmeghatározóit; így különösen a folyamatában növekvő vagy csökkenő ingatlanforgalmat, vagy az ingatlanforgalom teljes hiányát, a település, illetőleg a térség ennek megfelelő vagy ettől eltérő értékadatait, továbbá az illetékkiszabás tárgyát képező ingatlanhoz térben és időben legközelebbi ingatlanszerzés olyan adatait, amely a forgalmi érték megállapításánál számításba vehető. Összehasonlítani elsősorban az azonos rendeltetésű ingatlanokat kell. Ha a településen összehasonlításra alkalmas ingatlan nincs, a forgalmi érték megállapításánál a térséghez tartozó hasonló adottságú települések ingatlanszerzési adatai is felhasználhatók;

b) ingó szerzése esetén az azonos rendeltetésű ingódolog kereskedelmi, illetőleg piaci árát.

(4) A vagyoni értékű jog forgalmi értékének a 72. § alapján számított értéket kell tekinteni.

Itv. 71. § (1) Az illeték alapját forintban kell megállapítani.

(2) Az idegen állam pénznemében megjelölt értéket az illetékkötelezettség keletkezésekor a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alapulvételével kell forintra átszámolni.

(3) A százalékos illeték alapjának kikerekítésénél - ha e törvény másként nem rendelkezik - az 50 forintnál kisebb maradékot figyelmen kívül kell hagyni, az 50 forintot vagy ennél nagyobb maradékot pedig 100 forintnak kell számítani.

Az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket a fizetésre kötelezett köteles bejelenteni. A gyakorlatban előfordul, hogy a forgalmi érték bejelentése elmarad, de a gyakoribb eset az, hogy az illetékhivatal nem fogadja el a bejelentett értéket. A jogviszony közigazgatási jellegéből fakad az, hogy ilyen esetekben a forgalmi érték meghatározása az illetékhivatal joga. Más kérdés persze, hogy az illetékhatározat bíróság előtt megtámadható és a jogerős határozat felülvizsgálata során a bíróság az illetékhatóság megállapítását felülbírálhatja. A forgalmi érték megállapításánál az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja az irányadó, a részletszabályok ismertetésére a későbbiekben kerül sor.
A Kecskeméti Városi Bíróság 4. P. 21.474/1995. számú ítélete rámutat, hogy az illeték alapjául szolgáló érték bejelentésének elfogadása, mint hatósági aktus és az illeték alapjául szolgáló érték megállapítása, mint hatósági aktus, egymástól elkülönül. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.204/1995. számú ítélete alapján az illetékügyben a forgalmi érték nem feltétlenül azonos az árverésen elért vételárral.
Az illetékhatóságok gyakorlata egységes abban, hogy a forgalmi érték meghatározása érdekében köteles az illetékhivatal összehasonlító értékadatokat beszerezni. A Köztársasági Megbízott Területi Hivatala Szombathely 511/1992. számú határozata rögzíti, hogy az illetékhatóság a forgalmi érték meghatározására irányuló eljárása során helyszíni szemlét tart, összehasonlító értékadatokat gyűjt és beszerzi az illeték fizetésére kötelezett nyilatkozatát is.
A Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 28. 210/1995. számú döntése szerint a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául szolgáló lakott forgalmi érték megállapításánál általában nincs jelentősége annak, hogy az ingatlant kívülálló vagy bentlakó szerzi meg. A döntés emlékeztet arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 4. számú állásfoglalása kisajátítási ügyekre ad iránymutatást a forgalmi érték megállapításához. A kisajátítási eljárásban azonban olyan tényeket és körülményeket is figyelembe kell venni, amelyek az illetékügyi közigazgatási eljárásban nem játszanak szerepet. Az állásfoglalás illetékügyekben arra ad alkalmazandó iránymutatást, hogy a lakott ingatlanoknál, ha egyáltalán nincs vagy csak összehasonlításra nem alkalmas számban van forgalmi adat, az érték megállapításánál az ingatlan beköltözhető értékéből kell kiindulni, figyelembe véve a lakottságnak a helyi forgalomban kialakult értékcsökkentő arányát, valamint a bérleti jog vagyoni értékét. Az állásfoglalás kisajátítási ügyekben jelentőséget tulajdonít annak is, hogy a tulajdonos, a bérlő vagy más használó lakott-e az ingatlanban, ugyanis a kártalanítás mértéke és a cserelakás biztosítása ettől függően eltérően alakulhat. Az illetékügyben ugyanakkor a döntés szerint ennek nincs jelentősége.
A bírói gyakorlat alapján a forgalmi érték meghatározása során számba kell venni az értéknövelő és értékcsökkentő tényezőket is. A forgalmi értéknek a vagyontárgy általában elérhető vételárát kell tekinteni, ezért összehasonlító adatként több ingatlanszerzés értékadatát kell figyelembe venni.
A forgalmi érték kimunkálása általában nem könnyű feladat. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.223/1996. számú ítélete rögzíti, hogy összehasonlító ingatlanforgalmi adatok hiányában is lehet megalapozott a szakértői vélemény. Összehasonlító adatok hiányában egyéb forgalmi értéket alátámasztó körülményeket kell feltárni.
Az ítélkezési gyakorlat egységes abban a kérdésben is, hogy a forgalmi érték meghatározásának törvényben írt kritériumait teljesíteni kell ahhoz, hogy jogszerűnek minősüljön a közigazgatási határozat. Amennyiben tehát a hatóság a helyszíni szemlét nem folytatja le, az ügyfél nyilatkozatát nem szerzi be és összehasonlító értékadatokat nem tár fel, hatályon kívül helyezésre kerülhet sor. Az összehasonlító értékadatok tekintetbe vételekor ügyelni kell arra is, hogy az ingatlanok településen belüli elhelyezkedése, az építmények műszaki állapota rendkívül eltérő lehet, ezért az értékemelő és értékcsökkentő tényezőket tételesen számba kell venni és a forgalmi érték bejelentettől eltérő meghatározása esetén nem maradhat el a részletes indokolás.

Bírói gyakorlat

Az illetékkiszabás alapját képező forgalmi érték megállapításának szabályai. (1990. évi XCIII. tv. 70. §)

A felperes jogelődje H-L. Kereskedelmi Szolgáltató Kft. az 1997. január hó 15. napján kötött adásvételi szerződéssel megvásárolta a P-I. Kereskedelmi, Termeltető és Befektetési Rt. felszámolójától 3591 négyzetméter alapterületű, iparterület elnevezésű ingatlanát, mely természetben a B. Cs. u. 15-1. sz. alatt található. A felek a vételárat a szerződésben 18 500 000 Ft-ban határozták meg, mely állt egyrészt 6 000 000 Ft-os földterület ellenértékéből, 7 500 000 Ft-os felülépítmény ellenértékéből, valamint 5 000 000 Ft-ért az egyéb ingóságok ellenértékéből.
A megyei illetékhivatal az 1997. május hó 26. napján kelt 30403101-97. sz. fizetési meghagyásával a felperest mindösszesen 2 450 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték, valamint 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték, mindösszesen 2 452 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte, hivatkozással arra, hogy az illetékhivatal az 1997. január hó 15. napján kelt adásvételi szerződésben meghatározott vételárat forgalmi értékként nem fogadta el, a forgalmi értéket az ingatlanra vonatkozóan az ingóságok nélkül 24 500 000 Ft-ban állapította meg.
A felperes az elsőfokú határozat ellen fellebbezéssel élt az alpereshez, mely fellebbezése alapján az elsőfokú hatóság a korábban lerótt fellebbezési illetéken túl 99 082 Ft további fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes az elsőfokú hatóság ezirányú felhívásának eleget tett.
Az alperes 1997. augusztus hó 28. napján kelt 1-2. sz. határozatával a megyei illetékhivatal, mint elsőfokú hatóság által hozott fizetési meghagyást helybenhagyta. Határozata indokolásában rámutatott arra, hogy az elsőfokú hatóság a forgalmi értéket reálisan és a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően állapította meg, figyelembe véve az összehasonlító értékadatokat is. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felszámolási eljárás keretében történő adásvételi szerződések a legtöbb esetben nem a valós értéket tükrözik, a vételárak általában annál alacsonyabbak.
A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz, melyben az alperes által hozott közigazgatási határozat megváltoztatását, illetékfizetési kötelezettsége 1 352 000 Ft-ban történő meghatározását és az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az alperes és az elsőfokú hatóság határozatát az Áe. 26. §-ában foglalt jogszabályi kötelezettség megszegésével hozta meg, a tényállást a szükséges mértékben nem derítette fel, megfelelő szakértelemmel rendelkező igazságügyi műszaki-ingatlanforgalmi szakértőt nem rendelt ki és a közölt összehasonlító adatok pedig az összehasonlítás alapjául nem szolgálhatnak. Az ingatlan a megvásárlásakor rendkívül rossz műszaki állapotban volt, amely tényt szintén nem vette figyelembe az elsőfokú hatóság. A felszámolási eljárás keretében kikötött vételár pedig a valós forgalmi értéket tükrözi, az ingatlanra csak a felperes jelentkezett a felszámoló hirdetése alapján vevőként, tehát a kereslet hiánya is a szerződésben kikötött vételár helyességét támasztja alá. Kérte továbbá a fellebbezési illeték összegének bíróság által történő felülvizsgálatát is, mert álláspontja szerint a fellebbezési illeték alapja az elsőfokú határozatban közölt és a felperes által vitatott illetékkülönbözet, nem pedig a forgalmi érték különbözet lehet. Az alperes írásban csatolt ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, továbbá a felperes perköltségben való marasztalását. Álláspontja szerint a felperes kereseti kérelme megalapozatlan, mert az elsőfokú hatóság éppúgy, mint az alperes is határozata meghozatala során a jogszabályoknak megfelelően járt el, a forgalmi érték megállapításakor figyelemmel volt az Itv. 70. §-ában foglaltakra. Külső szakértőt nem volt köteles az ügyben kirendelni, helyszíni szemlét pedig tartott. A felszámolási eljárás keretében történő adásvétel nem feltétlenül tükrözi a reális forgalmi értéket, tekintettel arra, hogy kényszerértékesítésről van szó, a vevőnek érdeke, hogy minél alacsonyabb áron szerezze meg az ingatlant. Az elsőfokú határozat elleni fellebbezési illeték alapja pedig csak és kizárólag a szerződésben rögzített, illetőleg az illetékhivatal által meghatározott forgalmi érték különbözet, annál is inkább az, mivel a vitatott illeték mértéke a jogszabályoknak megfelelően, helyesen került kiszámításra, ezen illeték pedig egyedül csak akkor lehet vitatható és rossz, ha az nem a jogszabályoknak megfelelő módon kerül kiszámításra. A felperes a jelen esetben azt vitatja és azt állítja, hogy a perbeli ingatlan forgalmi értéke 13 500 000 Ft és nem az illetékhivatal által meghatározott 24 500 000 Ft. Tehát maga a felperes is ezt vitatja, ez lehet tehát kizárólag a fellebbezési illeték alapja is.
A bíróság az alperesi - 1997. augusztus hó 28. napján kelt - 1-2. sz. közigazgatási határozatot megváltoztatta oly módon, hogy az 1997. január hó 15. napján kelt adásvételi szerződés alapján a felperes által fizetendő visszterhes vagyonátruházási illetéket 1 780 000 Ft-ban, az ingatlan-nyilvántartási eljárás illetékét 2000 Ft-ban, így mindösszesen 1 782 000 Ft-ban, míg a már lerótt illetékelőleg figyelembevételével fizetendő illetéket 432 000 Ft-ban határozta meg.
A 01 sz. fizetési meghagyás elleni fellebbezési illetéket 11 000 Ftban állapította meg.
Az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. tv. (továbbiakban: Itv.) 70. § (1) bekezdése szerint, ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, nem jelentették be vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az illetékhivatal megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az illetékhivatal állapítja meg. Ha az értéket ítélet állapította meg, azt az illetékhivatal nem bírálhatja felül.
(2) Az illetékhivatal a forgalmi értéket helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok alapján, valamint az illeték fizetésére kötelezett nyilatkozata ismeretében - szükség esetén külső szakértő bevonásával - állapítja meg.
(3) Az illetékhivatal a forgalmi érték megállapítása érdekében az összehasonlító értékadatok közül a következőket köteles - más értékmeghatározókkal együtt - mérlegelni:
a) ingatlanszerzés esetében a település, nagyobb település esetén az egésztől elhatárolható kisebb területi egység, külterület esetében a gazdaságilag összefüggő térség ingatlanforgalmának legalább két évet átfogó értékmeghatározóit; így különösen a folyamatában növekvő vagy csökkenő ingatlanforgalmat vagy az ingatlanforgalom teljes hiányát, a település, illetőleg a térség ennek megfelelő vagy ettől eltérő értékadatait, továbbá az illetékkiszabás tárgyát képező ingatlanhoz térben és időben legközelebbi ingatlanszerzés olyan adatait, amely a forgalmi érték megállapításánál számításba vehető. Összehasonlítani elsősorban az azonos rendeltetésű ingatlanokat kell;
b) ingó szerzése esetén az azonos rendeltetésű ingó dolog kereskedelmi, illetőleg piaci árát.
Az Itv. 29. § (1) bekezdése kimondja, hogy az elsőfokú államigazgatási eljárásért - ha e törvény melléklete másként nem rendelkezik - 1000 Ft illetéket kell fizetni (általános tételű eljárási illeték).
(2) Az elsőfokú államigazgatási határozat elleni fellebbezés illetéke - ha e törvény melléklete másként nem rendelkezik és fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható - a fellebbezéssel érintett vagy a fellebbezésben vitatott összeg minden megkezdett 10 000 Ft-ja után 100 Ft, de legalább 2000 Ft, legfeljebb 200 000 Ft. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 2000 Ft.
Az Itv. 30. § (1) bekezdése alapján az értékhez igazodó államigazgatási eljárási illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindítása időpontjában fennálló értéke.
Az Itv. 32. § (1) bekezdése értelmében a jogorvoslati eljárásban megfizetett valamennyi illetéket az ügyfélnek vissza kell téríteni, ha az államigazgatási hatóság vagy a bíróság által felülvizsgált államigazgatási határozat vagy intézkedés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.
(2) A visszatérítést hivatalból, a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban kell elrendelni és azt a visszatérítés foganatosítása végett - az ügyfél lakóhelye, illetőleg a bíróság székhelye szerint illetékes illetékhivatalnak kell megküldeni.
A bíróság feladata jelen perben a kereset és az ellenkérelem keretei között annak eldöntése volt, hogy a kereseti kérelemmel támadott határozat meghozatala során az eljárt közigazgatási hatóságok a hatályos és vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával hozták-e meg határozatukat.
Ennek megállapítása érdekében a bíróság igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőt rendelt ki annak kiderítése érdekében, hogy az alperesi 1-2. sz. határozatban rögzített vagyonszerzési illeték összeg a valós ingatlanforgalmi érték figyelembevételével került-e megállapításra, ily módon a határozat megalapozott és törvényes-e.
A bíróság által megalapozottnak tartott és ezért elfogadott szakértői vélemény szerint - melyet P. László igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő készített el - a perbeli ingatlan szerződéskötéskori forgalmi értéke 17 800 000 Ft volt.
A bíróság álláspontja szerint ezért az alperesi és az elsőfokú határozatban rögzített és az illetékkiszabás alapjául szolgáló 24 500 000 Ft-os forgalmi érték nem volt megalapozott, nem tükrözte az illetékkiszabás alapjául szolgáló valós értéket. Emiatt a bíróság a felperes által fizetendő illeték összegét leszállította - az alperesi határozat megváltoztatásával - a rendelkező részben foglaltak szerint és figyelembe véve a felperes által korábban megfizetett illetékelőleget is, az illetékfizetési kötelezettséget 432 000 Ft-ban rögzítette.
A felperes kereseti kérelme kiegészítéseként sérelmezte azt is, hogy az alperes az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezésén lerótt fellebbezési illetéket a megyei illetékhivatal által meghatározottak szerint helyesnek tartotta, ily módon nem a vitatott illetékkülönbözet képezte a fellebbezési illeték alapját, hanem az ingatlan vételára és becsült forgalmi értékének különbözete, ami alapján a fellebbezésen lerótt illetékhez képest további 99 000 Ft illetéket kellett lerónia ahhoz, hogy fellebbezését az alperes érdemben megvizsgálja.
Az Itv. fentebb kiemelt rendelkezései alapján visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség keletkezik a vagyon megszerzője részére. Az illeték alapja a megszerzett vagyon terhekkel nem csökkentett forgalmi értéke. Mindennek alapján a bíróság álláspontja szerint az illetékhivatal feladata az érintett jogügylet kapcsán az ingatlan forgalmi értéke alapján a fizetendő visszterhes vagyonátruházási illeték összegének meghatározása, melyhez kiindulópontként nyilvánvalóan meg kell határoznia - amennyiben a szerződésben rögzített, illetőleg a bejelentett vételárat nem fogadja el - az ingatlan forgalmi értékét is, hiszen az lesz az illetékkiszabás alapja és annak 10%-a lesz adott esetben a vagyonátruházási illeték összege.
Az illetékhivatal által a vételárat jelentősen meghaladó mértékben becsült forgalmi érték meghatározása alapján kiszabott, határozattal megállapított illetékfizetési kötelezettség elleni fellebbezés esetén azonban az ügyfél nem a forgalmi értéket vitatja ténylegesen és elsődlegesen (hiszen az ügyfélnek adott esetben teljesen mindegy lenne az ingatlan tényleges forgalmi értéke a vásárlást követően, ha annak alapján ne kellene illetéket fizetnie), hanem a jelentősen megemelt illeték összegét, melyet a támadott határozat alapján fizetnie kell.
A bíróság álláspontja szerint tehát a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja jelen ingatlan esetében a forgalmi érték, míg fellebbezési illeték alapjául a vitatott illetékkülönbözet szolgál, vagyis az az összeg, amely megfizetését az ügyfél, adott esetben a felperes jogtalannak tartja. A perbeli esetben tehát a fellebbezési illeték alapja 1 100 000 Ft (a vitatott illeték összege), míg a lerovandó fellebbezési illeték összege 11 000 Ft.
A fentiek alapján a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint az alperesi közigazgatási határozatot megváltoztatta a Pp. 339. § (2) bekezdés g) pontja alapján. A perköltségről a bíróság a pernyertességpervesztesség arányára figyelemmel határozott a Pp. 81. § (1) bekezdésére figyelemmel. (Gyulai Városi Bíróság 9. P. 21.440/1997.)

Az Itv. 70. § (1) bekezdése kizárólag a közigazgatási hatóság számára ad lehetőséget arra, hogy a forgalmi értéket megállapítsa. [1990. évi XCIII. tv. 70. § (1) bek.]

Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletében helytelen kifejezésével - a bíróság helyett a másodfokú közigazgatási hatóság "nevében" az elsőfokú közigazgatási határozatot megváltoztatta és a felperest 159 321 Ft összegű illeték megfizetésére kötelezte.
A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns tényállás szerint a felperes 1993. április 2-án adásvételi szerződést kötött az Á. Vagyonügynökséggel a N., H. u. 22. szám alatti 125 m2 üzlethelyiség, illetőleg 399 m2-i telek megvásárlására. Az értékesítés nyilvános árverés útján történt, az árverési hirdetményben az ingatlan kikiáltási árát 1 900 000 Ft-ban határozták meg, végső soron a vételár a felperesnek az árverésen tett utolsó árajánlata - 7 050 000 Ft alapján került meghatározásra. Az elsőfokú közigazgatási hatóság levonva az épületben található ingóságok értékét azaz 291 900 Ft-ot, majd az így maradó 6 758 000 Ft után vetette ki a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Az elsőfokú közigazgatási határozat ellen benyújtott fellebbezést az alperes alaptalannak találta.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a vásárolt ingatlan tényleges forgalmi értéke a privatizációs értékesítést megelőző hirdetményben szereplő 1 900 000 Ft és nem az árverési vételár, ezért őt csak az 1 900 000 Ft-nak az ingóságok értékével csökkentett összege után számított illetékfizetési kötelezettség terheli. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta. Ingatlanforgalmi szakértői bizonyítást rendelt el, az épület, utóbb az ingatlantól elkülönülő üzleti érték meghatározására, majd vizsgálta, hogy a kilenc árverési pályázó közül négy (a relatív többség) 6 000 000 Ft körüli összegben tette meg végső ajánlatát, így a "reális forgalmi érték valószínűleg ezen összeg körül mozoghat". Továbbvizsgálva az elsőfokú bíróság szerint "ártorzító tényezőket" ilyennek minősítette azt a körülményt, hogy a felperes kárpótlási jegyek fizetőeszközként való felhasználásával teljesítette a vételár-kifizetést oly módon, hogy a 7 050 000 Ft-os vételár megfizetéséhez 95 000 Ft készpénzt (bánatpénz) és 3 840 480 Ft-on (72 Ft-os árfolyamon) vásárolt kárpótlási jegyet használt fel. Készpénzként tehát összesen 3 935 480 Ft került felhasználásra. Az elsőfokú ítélet szerint "ha az átlagos árnak a 6 000 000 Ft-ot tekintjük akkor ennek megfizetéséhez a felperesnek 3 349 350 Ft-ra lett volna szüksége. Ebből a készpénzösszegből azonban le kell vonni az illetékalapba be nem számító ingóságok értékét 291 900 Ft-ot, azonban nem közvetlenül a 3 349 350 Ft-ból, hanem ki kell számítani, hogy a 6 000 000 Ft 291 900 Ft-tal csökkentett 5 708 100 Ft-os összegéből mennyi a készpénzre vetített összeg". Ez a bíróság számítása szerint 3 186 410 Ft, melynek 5%-a adja a felperes által fizetendő illeték összegét. Az elsőfokú bíróság ítéletének fenti - szó szerint idézett ok - fejtésének eredményeként a felperest 159 321 Ft összegű illeték terheli.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen benyújtott alperesi fellebbezést a másodfokú bíróság megalapozottnak találta, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 102. § (1) bekezdés e) pontjának helyes értelmezése szerint a forgalmi érték részét képezi az ingatlanhoz kötődő üzleti érték is, az Itv. 69. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illetékfizetésre kötelezett fél köteles bejelenteni, szerződéskötő felek esetében a forgalmi érték alapvetően a jogügyletben meghatározott vételár. Az Itv. 70. § (1) bekezdése lehetőséget ad - kizárólag a közigazgatási hatóságnak - arra, hogy amennyiben a forgalmi értéket a szerződésben nem tüntették fel, illetőleg nem jelentették be, vagy a bejelentett, illetőleg feltüntetett érték az illetékhivatal megítélése szerint a valós forgalmi értéktől eltér a forgalmi értéket az illetékhivatal megállapítsa. Az Itv. 70. § (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint ez a jog kizárólag az illetékhivatalt illeti meg, a fizetésre kötelezett fél az illeték kiszabása után nincs abban a helyzetben, hogy utólagosan vitassa az általa kialkudott és megjelölt forgalmi érték - a szerződésben feltüntetett vételár - valódiságát.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 117. §-a szerinti átruházással történő tulajdonszerzés sajátos formája az árverés - ezen belül is a privatizációs árverés - ez azonban nem szolgálhat alapul arra, hogy az árverésen elért árverési vételártól eltérő "valós forgalmi érték" megállapítását igényelje az érintett fél, illetőleg annak meghatározását a közigazgatási eljárásban a tulajdonszerzési mód extra jellegére figyelemmel alacsonyabb értékben kérje.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a forgalmi érték meghatározása szempontjából közömbös az is, hogy a felperes milyen módon, illetőleg készpénz vagy egyéb értékpapírok felhasználásával fizette ki a vételárat, mert ez a körülmény az adásvételi szerződésben részt vevő felek szándékát befolyásolhatja csak, de utóbb erre hivatkozással a megállapított vételárat vitathatóvá nem teszi.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet helytelenül értelmezi - és ezért megsérti - az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 69. § (1) bekezdését, a 70. § (1) és (3) bekezdését, valamint a 102. § (1) bekezdés a) pontját, továbbá a Polgári perrendtartás 206. § (1) bekezdését.
Az alperes a felülvizsgálati tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az indokolás szerint a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság a felek által nem vitatott tényállást helyesen állapította meg és érdemben is helytálló döntést hozott. Az Itv. 69. § (1) bekezdése szerint az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illeték megfizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni.
A forgalmi értéket a szerződést kötő felek határozzák meg a jogügyletben, a perbeli esetben a felperes és az Á. Vagyonügynökség között létrejött adásvételi szerződésben. Téves a felperesnek az a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja, hogy a perbeli esetben a felek a vételárat nem a forgalmi értéknek tekintették, ezért utólag ez a körülmény alapot ad a felperesnek arra, hogy a vételártól eltérő forgalmi érték megállapítását igényelje a közigazgatási eljárás során. A szerződő felek a vételárat szerződéskötési körülményeik figyelembevételével határozzák meg, melynek egyik tényezője a forgalmi érték. Ha a vételár lényegesen eltér a forgalmi értéktől mód van arra, hogy a szerződő felek egymás közötti jogvitában a feltűnő értékaránytalanság jogkövetkezményeit - a Ptk. 236. § (1) bekezdés c) pontja - rendezzék. Nincs azonban lehetőség arra, hogy a szerződés tartalmát a másik szerződő fél perbenállása nélkül az egyik szerződő fél közigazgatási eljárásban kifogásolja.
Az Itv. 70. § (1) bekezdése kizárólag a közigazgatási hatóság számára ad lehetőséget arra, hogy ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, vagy nem jelentették be, illetve a feltüntetett vagy bejelentett érték az illetékhivatal megítélése szerint a valós forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket megállapítsa. Téves a felperesnek a felülvizsgálati kérelemben kifejtett az az álláspontja, hogy a fenti jogszabály-értelmezés szerint az illetéket megállapító fizetési meghagyás ellen - az illetékalap tekintetében - nem lehetne jogorvoslattal élni. A fenti értelmezés a jogorvoslati lehetőséget nem vitatja, azonban tipikusan nem az adásvételi szerződésben feltüntetett értéket (vételárat) elfogadó illetékalap esetén szoktak jogorvoslati jogukkal élni az érintettek, hiszen ez esetben a hatóság elfogadta a szerződésben kifejtett akaratukat, a vétel tárgyát képező érték tekintetében.
Nem sértette meg a jogerős ítélet az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontját sem, amely az illetéktörvény alkalmazásában használható forgalmi érték fogalmát határozza meg: a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában, a vagyontárgyakat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető. A Ptk. 117. §-a szerinti átruházással történő tulajdonszerzés sajátos formája az árverés - és ezen belül is a privatizációs árverés - melynek során az árverési vételárat a licitálás során elért legmagasabb ár képezi. Ez az ár - az ésszerűen viselkedő árverezők esetében - nem térhet el lényegesen a forgalmi értéktől és mivel azt a vitatni jogosult közigazgatási hatóság is reálisnak találta, megalapozottan állapította meg az illeték alapját képező összeget. Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a kárpótlási jegy fizetőeszközként történő felhasználása nem minősíthető olyan ártorzító tényezőnek, amely az illeték összegének kiszámításánál figyelembe vehető lenne. A fizetési mód befolyásolhatja a felek megállapodása alapján kölcsönösen kialakított vételárat, az utóbb azonban ezek a körülmények az illetékalap kiszámításánál relevanciával nem bírnak, így annak csökkentése érdekében sem lehet rájuk a közigazgatási eljárás során hivatkozni.
Miután a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékokat összességükben helytállóan értékelte, a jogvita eldöntésének alapjául szolgáló jogszabályokat pontosan értelmüknek megfelelően alkalmazta, így a Pp. 206. § (1) bekezdését sem sértette meg.
A fent kifejtettek szerint a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem alapjául szolgáló jogszabályokat nem sértette meg, ezért annak hatályon kívül helyezésére a Legfelsőbb Bíróság lehetőséget nem látott, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.071/1996.)

Összehasonlító ingatlanforgalmi adatok hiányában is lehet megalapozott a szakértői vélemény. Összehasonlító adatok hiányában egyéb, forgalmi értéket alátámasztó körülményeket kell feltárni. [1990. évi XCIII. tv. 70. § (2) bek.]

A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns tényállás szerint a felperes nyilvános árverés útján szerezte meg a B.-M. C. Konzervüzemi Kft. tulajdonát képező 25-ös tulajdoni lapon 023/12. hrsz. alatti 4 ha 0394 m2 területű ingatlant. Az adásvételi szerződés 2. pontjában a szerződő felek az ingatlan vételárát a felépítményre eső 25%-os áfával együtt 6 000 000 Ft-ban állapították meg. Az elsőfokú illetékhatóság az adásvételi szerződésben szereplő vételárat a szerződés tárgyát képező ingatlan forgalmi értékeként nem fogadta el, azt 28 000 000 Ft-ra értékelte és ennek megfelelően 2 242 000 Ft összegű illeték megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes fellebbezését követően az alperes az elsőfokú illetékhivatal határozatát részben megváltoztatta, a forgalmi értéket 15 000 000 Ft-ra mérsékelte és a felperest 1 202 000 Ft összegű illeték megfizetésével terhelte.
A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított keresetet az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta, mert álláspontja szerint az alperes megsértve az államigazgatási eljárás szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 26. §-át a tényállást kellőképpen nem tárta fel, megsértette az Itv. 70. § (2) bekezdésében írt kötelezettségét is, mely szerint a vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál nem hagyható figyelmen kívül az összehasonlító értékadat sem, illetőleg nem mellőzhető a fizetésre kötelezett nyilatkozata.
Az alperes fellebbezését követően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperes közigazgatási határozatát megváltoztatta, a felperes által fizetendő illeték összegét 989 200 Ft-ra mérsékelte. A jogerős ítélet indokolása szerint az alperesi határozat megalapozatlan a tekintetben, hogy a másodfokú közigazgatási eljárás során igénybe vett igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleményében megállapított - helyszíni szemlén alapuló - forgalmi értéktől való eltérés értékelhető indokát nem adta. A fellebbezési eljárás során a másodfokú bíróság az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő kiegészítő szakvéleményét szerezte be, különös tekintettel arra, hogy a szakértő szakvéleményében foglaltakat összehasonlító adatokkal alátámasztani nem tudta, hiszen a perbeli ingatlan egy leállt konzervüzem, a földterületen hat felépítménnyel - üzemcsarnok, kazánház, hidroforház, portásfülke, szociális épület, irodaház stb. - Az ingatlanforgalmi szakértő a perbeli ingatlan forgalmi értékét 12 340 000 Ft-ban állapította meg, melyből a földterület forgalmi értéke 1 500 000 Ft, a felépítmény forgalmi értéke pedig 10 840 000 Ft volt. A szakértő a szakvélemény kialakításánál összehasonlító adatok hiányában tekintettel volt arra, hogy az üzem hosszabb idő óta leállt, annak újraindítása műszaki problémákat jelenthet.
A másodfokú bíróság az ingatlanforgalmi szakértő véleményét elfogadta, ezért a közigazgatási határozatot megváltoztatva a szakértői véleményben foglalt forgalmi értéknek megfelelő illetékfizetésre kötelezte a felperest. Rámutatott arra, hogy téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 70. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az alperesnek az adásvételi szerződésben foglalt vételártól eltérő forgalmi érték meghatározása esetén ennek határozatba foglalása előtt a felperes nyilatkozatát be kellett volna szereznie. Ez a kötelezettség a hatóságot csak abban az esetben terheli, amennyiben az illetékfizetésre kötelezett fél semmiféle formában a forgalmi értékre, illetve a vételárra nyilatkozatot nem tesz. A perbeli esetben a szerződés tartalmazta a felek nyilatkozatát a vételárra, így külön a felperes nyilatkozatát az alperesnek a közigazgatási eljárás során beszereznie nem kellett.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A rendkívüli perorvoslat igénybevételét az Itv. 70. § (1) és (2) bekezdése, illetőleg az Itv. 102. § (1) bekezdésének megsértésével indokolta.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az indokolás rámutat, hogy a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre hivatkozva lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglalt korlátozás okából kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, ezért a perbeli esetben azt vizsgálhatja, hogy a jogerős ítélet megsértette-e az Itv. fent hivatkozott rendelkezéseit.
Az Itv. 70. § (1) bekezdése szerint, ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az illetékhivatal megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az illetékhivatal állapítja meg. Az illetékhivatal a forgalmi értéket helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok alapján, valamint az illetékfizetésre kötelezett nyilatkozata ismeretében - szükség esetén külső szakértő bevonásával - állapítja meg [70. § (2) bekezdés]. A perbeli esetben a forgalmi érték megállapítására helyszíni szemle és külső ingatlanforgalmi szakértő bevonásával került sor. Az ingatlanforgalmi szakértő az ingatlan speciális jellegére tekintettel összehasonlító adatokat érthetően nem tudott produkálni. A fellebbezési eljárás során a másodfokú bíróság az ingatlanforgalmi szakértő személyes meghallgatásával a helyszíni szemlén tapasztalt körülmények, illetőleg a szakvélemény kialakításánál figyelembe vett egyéb a forgalmi értéket befolyásoló körülményeket - amortizáció, inflálódás stb. - vizsgálta és értékelte és ennek alapján megállapította, hogy összehasonlító adatok hiányában is megalapozott a szakértői vélemény. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az Itv. 70. § (2) bekezdése tekintetében is megalapozottnak találta, mert előfordulhat olyan eset, amikor az ingatlanforgalmi szakértő nem tud összehasonlító adatokat az általa megállapított forgalmi érték megalapozottsága alátámasztására felhozni. Ebben az esetben egyéb, a forgalmi értéket alátámasztó releváns körülményeket kell vizsgálat tárgyává tenni, melyet a szakértő a perbeli esetben megtett, ezért a jogerős ítéletben a bíróság jogszabálysértés hiányában alapozta a kiegészített szakértői véleményre döntését.
Nem sértette meg a jogerős ítélet az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezést sem, amely az értelmező rendelkezések között a forgalmi érték meghatározását adja. A fenti jogszabályhely szerint forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető. A fenti meghatározás nem azt jelenti, hogy a forgalmi érték egyúttal azonosa vételárral, melyet a felek árként a szerződésükben feltüntetnek, a vételárnak a forgalmi érték csak egyik összetevője, azt befolyásolhatják a forgalmi értéken felül az adott kínálati és keresleti viszonyok, a szerződéses feltételek, illetőleg a felek kölcsönösen figyelembe vett szubjektív érdeke is. A perbeli esetben a szerződésben szereplő vételár eltér attól, melyet a szerződéskötés idején az ingatlan forgalmi értékére is tekintettel el lehetett volna érni, ezért az Itv. 70. § (1) és (2) bekezdése szerint az alperes a törvényben foglalt jogával élt, amikor a forgalmi értéket a szerződésben foglalt vételártól eltérően állapította meg.
Az azóta eltelt időben a felperes az ingatlanon lényeges átalakításokat végzett, ezért a Legfelsőbb Bíróság nem látott lehetőséget arra, hogy újabb helyszíni szemlével, illetőleg kiegészítő szakértői véleménnyel kerüljenek értékelésre azok az adatok, amelyekre a felperes az azóta eltelt időben lebonyolított hasonló jellegű ingatlanok értékesítése során keletkezett szerződésekben - mint összehasonlító adatokra - hivatkozik és így ezek felhasználásával újabb forgalmi érték kerüljön megállapításra.
A jogerős ítélet rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a tényállást helyesen állapította meg, a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bizonyítékokat a maguk összességében értékelte és meggyőződése szerint bírálta el. A mérlegelés eredménye nem okszerűtlen, nem vont le belőlük a bíróság nyilvánvalóan helytelen következtetést, ezért a felülvizsgálati eljárás keretében nincs lehetőség a lefolytatott bizonyítás adatainak újabb összehasonlítására, illetőleg felülmérlegelésére.
Miután a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.223/1996.)

Az a tény, hogy a tulajdonszerzés árverés útján történik, nem ad alapot az Itv. 70. §-ában foglalt szabálytól való eltérésre. (1990. évi XCIII. tv. 70. §)

A P. Mg. Tsz. felszámolója, a Cs. Szolgáltató Kft. értékesítette a felperesnek a 2759/2. hrsz. alatti ingatlant, az adásvételi szerződés szerint a vételár 3 089 500 Ft volt. A szerződéskötés úgy történt, hogy a felszámoló az 1999. augusztus 12-i Cégközlönyben hirdette meg 44 214 000 Ft-os irányáron a mezőgazdasági gépjavító műhely ingatlan eladását teljes felszereléssel együtt. Ebből az épületegyüttesből a felperes által megvásárolt telek a felépítményekkel együtt 8 410 000 Ft + áfa értéket képviselt. A gépjavító műhely vonatkozásában pályázat nem érkezett, ezért a felszámoló ezt 1999. november 11-ei Cégközlönyben ismét meghirdette. Ekkor a teljes vagyontömeg irányárát 34 000 000 Ft-ban határozta meg. A felperes ezt követően adta be pályázatát a mezőgazdasági gépjavító műhelyre, 5 000 000 Ft + áfa irányáron. Még egy pályázat érkezett ugyanezen műhelyre a felszámoló ártárgyalást tartott, majd a másik pályázó visszalépését követően elfogadta a felperes árajánlatát, és adásvételi szerződést kötöttek 1999. december 28-án, melyben az ingatlan vételára 2 600 000 Ft + áfa, azaz összesen 3 089 500 Ft-ban lett meghatározva.
Az illetékkiszabási eljárás során az elsőfokú illeték kiszabási hatóság az adásvételi szerződésben szereplő vételárat forgalmi értékként nem fogadta el, és helyszíni szemle valamint összehasonlító értékadatok alapján az ingatlan forgalmi értékét 14 000 000 Ft-ban határozta meg ennek megfelelően kötelezte a felperest visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozat megváltoztatását kérte a 14 000 000 Ft összeg helyett forgalmi értékként 5 000 000 Ft-ot jelölt meg, ennek megfelelően a fizetendő illeték összegét 1 402 000 Ft-ról 502 000 Ft-ra kérte mérsékelni.
A felperes álláspontja az volt, hogy az illetékhivatal számára a perbeli esetben nem az Itv. 70. §-ában foglalt felhatalmazás áll rendelkezésre, a forgalmi érték ugyanis nem a felek által bejelentett megállapodáson alapult, hanem egy piaci viszonyokat tükröző és az értékesítés során elérhető árverési ár volt.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság 8. számú ítéletével az alperesi határozatot megváltoztatta, és a fizetendő illeték összegét 1 402 000 Ft helyett 1 001 250 Ft-ban állapította meg, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítélet az illetékekről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés e) pontja továbbá 70. § (1) és (2) bekezdés alapján azt állapította meg, önmagában amiatt, hogy a felszámolási eljárásban történő értékesítés zajlott le, - amelynek során a felszámoló a vagyontárgyat nyilvános pályázati kiírás útján kínálta eladásra - a vételár eltérhet a forgalmi értéktől, abban az esetben ha a felszámoló a pályázatban szereplő irányárat a forgalmi értéknél alacsonyabban szabta meg.
A bíróság a Cs. Szolgáltató Kft. által megküldött értékbecslés és egyéb iratok alapján azt állapította meg, hogy a második pályázati kiírás során a felszámoló az ingatlan forgalmi értékét 8 410 000 Ft + áfáról 5 000 000 Ft + áfa értékre csökkentette, mivel a meghirdetett áron pályázat nem érkezett az ingatlanra.
Az illetékhivatal az Itv. 70. §-a szerint viszont a forgalmi értéket jogszerűen vizsgálta felül, mivel a törvény nem differenciál tulajdonszerzési jogcímek szerint. Így az árverésen vagy felszámolási eljárás keretében kiírt pályáztatás útján történő tulajdon szerzése sem tartalmaz az általánostól eltérő speciális szabályozást.
A perbeli esetben a forgalmi érték megállapítása a helyszíni szemle és összehasonlító adatok felhasználása alapján került sor.
A bíróság megállapította azt is, hogy az alperesnek nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű összehasonlító adata, mivel a határozat indokolásban az összehasonlító adatok részletes számbavétele és értékelése elmaradt.
Az összehasonlító adatként megjelölt két ingatlan esetében nem volt meghatározható, hogy azok a településen belül azonos részen helyezkednek el, illetve a műszaki állapotuk is hasonló. Ugyanakkor a felperes hivatkozott arra, hogy az általa vásárolt felépítmény felújításra szorult, bármilyen tevékenység folytatása jelentős összegű beruházást igényel, az összehasonlító adatként megjelölt ingatlanokban viszont a tevékenységet a vevők rögtön meg tudták kezdeni. A bíróság a felperes indítványára beszerezte a felszámoló által készített értékbecslést, amely 1999 májusában 8 410 000 Ft + áfa összegben állapította meg az ingatlan forgalmi értékét. Ez utóbbi a K. Bt. által készített szakvélemény alaposságához kétség nem fért.
A bíróság megállapította, hogy a felperes által megjelölt 5 000 000 Ft-os forgalmi értéket a felszámoló saját döntése alapján határozta meg az eladhatóság megkönnyítése érdekében, melyet egyéb piaci körülmény nem tette indokolttá. A bíróság ezért a perbeli ingatlan forgalmi értékét az 1999. május 3-án kelt értékbecslés alapján állapította meg 8 410 000 Ft + áfa összegben és ennek következtében állapította meg a felperes által fizetendő összesen 10 012 500 Ft forgalmi érték után a 10%-os mértékű illetékkulcs alkalmazásával a fizetendő vagyonátruházási illeték összegét. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A keresetnek helyt adó rendelkezés ellen a felek jogorvoslattal nem éltek, e vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet nem bírálta felül.
A keresetet elutasító ítéleti rendelkezés ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú jogerős ítéletének a felülvizsgálattal nem támadott részét nem érintett, a felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helytálló volt az ebből levont jogi következtetése is.
A Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a megyei bíróság helyesen állapította meg ítéletében, miszerint az Itv. 70. § (1) bekezdése alapján az illetékhivatalnak jogosultsága volt a felek által megjelölt forgalmi értéktől eltérni.
Az Itv. 70. § (2) bekezdése azt is lehetővé teszi, hogy az illetékhivatal a forgalmi értéket helyszíni szemle és összehasonlító érték adatok alapján, szükség esetén külső szakértő bevonásával szabja meg.
Helytálló volt a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy önmagában az a tény, miszerint speciális tulajdonszerzés árverés útján történt a perbeli ingatlan értékesítése, nem jelenti azt, hogy az előzőekben megjelölt jogszabályi rendelkezésektől el kell térni.
A megyei bíróság helyesen rendelkezett arról is, hogy az alperes az összehasonlító adatok értékelését nem megfelelően végezte el.
A bíróság a rendelkezésre álló adatok és szakértől vélemény ismeretében azok helyes mérlegelésével alakította ki döntését.
A Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett a jogerős ítéletben foglaltakkal. A jogerős ítélet jogszabályt nem sértett, így ennek felülvizsgálatára a felülvizsgálati eljárás során indok nem volt.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.447/2001.)

Amennyiben a forgalmi értéket ítélet állapítja meg, azt az illetékhivatal nem bírálhatja felül. (1990. évi XCIII. tv. 70. §)

A B., R. u. 34. szám alatti ingatlan a T. Kft. tulajdonában volt, melyre a felperessel opciós szerződést kötött 1994. július 30-ig. Annak kikötésével, hogy a felperes javára a mindenkori vételár megegyezik az opciós szerződésben körülírt kölcsönszerződésekből származó mindenkori tartozás összegével, amely 1994. július 30-ig 38 000 000 Ft tőke + 9 056 309 Ft járadék és az 1994. április 1-jétől számított 28,2%-os kamat + 6%-os késedelmi kamat.
A felperes 1994. június 27-én vételi jogával élt és közölte, hogy a megállapodás alapján az ingatlan szerződésben kikötött vételára 38 000 000 Ft tőke és 12 514 352 Ft kamat, együttvéve 50 514 352 Ft.
Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1995. november 27-én kelt fizetési meghagyásával 40 514 400 Ft-os forgalmi érték alapulvételével 3 241 152 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéket és 2000 Ft eljárási illeték, valamint 10 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte a felperest.
Az elsőfokú határozat ellen a felperes fellebbezést jelentett be és kérte, hogy az illetékkiszabás a valóságos forgalmi értéknek megfelelően 16 100 000 Ft alapulvételével legyen "méltányosságból" megállapítva. Bejelentette továbbá, hogy 1996-ban az ingatlant 20 539 375 Ft vételáron idegenítette el.
A másodfokú illetékkiszabási eljárás során bizonyítási eljárást folytattak a forgalmi érték megállapítására, majd a szerződésben írt érték 50 514 400 Ft forgalmi érték alapulvételével - megváltoztatva az elsőfokú határozatot - kötelezték a felperest 4 041 152 Ft vagyonátruházási illeték, 100 000 Ft mulasztási bírság és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási illeték megfizetésére.
A felperes keresetében e határozatok megváltoztatását és a fizetendő illeték tényleges ingatlanforgalmi érték alapján történő megállapítását kérte. Sérelmezte, hogy az illetékhivatali értékbecslés végül is megegyezett a T. Kft. és közötte létrejött megállapodás szerinti vételárral. Újból hivatkozott arra, hogy az ingatlant végül is 1996 márciusában csupán 20 000 000 Ft-ért sikerűit értékesítenie.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
Az elsőfokú bíróság igazságügyi szakértőt rendelt ki az 1995. március 24-én fennálló forgalmi érték megállapítása érdekében. A kirendelt szakértő az összehasonlító ingatlanárak alapján az ingatlan értékét 24 400 000 Ft-ra becsülte.
Ezt követően az elsőfokú bíróság ítéletet hozott és 4. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében rámutatott arra, hogy a perben a felperes kizárólag a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául figyelembe vett forgalmi értéket vitatta, a mulasztási bírság jogalapját és összegét nem kifogásolta.
Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. törvény 69. §-a, valamint 70. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az illetékhivatal a szerződés szerinti vételárral azonos összegben határozta meg az ingatlan forgalmi értékét, ez esetben viszont egyezően az alperes álláspontjával a forgalmi értéket nem lehet kifogásolni. Az elsőfokú bíróság kitért arra, hogy a kirendelt szakértő is megállapította az ingatlanon végzett bontási munkálatok, beruházások felmérése nélkül az ingatlan 1995. évi forgalmi értékét pontosan nem lehetséges megállapítani. Amennyiben a forgalmi érték jelentősen eltér a szerződéses vételártól, annak jogkövetkezményeit külön polgári perben kell levonni. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte az ítélet megváltoztatását és a keresete szerinti ítélet meghozatalát. A felperes arra hivatkozott, hogy speciális adásvételi szerződést kötött, nem kifogásolta a szerződés vételárát, csupán a tényleges forgalmi értéknek megfelelő illetéket kíván fizetni. Az alperes és a bíróság is olyan álláspontot foglalt el, - ennek megfelelően szakértőt is kirendelt -, hogy vizsgálandó a tényleges forgalmi érték.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 70. § (1) bekezdése szerint, ha a forgalmi értéket a felek nem tüntették fel, nem jelentették be vagy a feltüntetett, illetve bejelentett érték az illetékhivatal megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az illetékhivatal állapítja meg. Ha az értéket ítélet állapította meg, azt az illetékhivatal nem bírálhatja felül.
E törvényi rendelkezés alapján az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy az illetékhivatal a forgalmi érték megállapítására csak abban az esetben jogosult illetőleg kötelezett, amennyiben a felek a forgalmi értéket a szerződésben nem állapították meg, illetőleg az általuk megjelölt forgalmi értéket az illetékhivatal nem találja megfelelőnek. A perbeli esetben a szerződő felek az ingatlan vételárát meghatározták. Kétségtelen tény, hogy speciális módon, de a vételi jog érvényesítésére vonatkozó nyilatkozat szerint az eredetileg megállapított opciós szerződésben feltüntetett 50 514 352 Ft összegben. Az illetékhivatal a szerződő felek által ezt a megállapított forgalmi értéket elfogadta, ebből következik, hogy újabb forgalmi érték meghatározására nincsen szükség. A Legfelsőbb Bíróság ezért alaptalannak találta a felperes azon kereseti, illetőleg fellebbezési érvelését, mely szerint a forgalmi érték reális megállapításához külön szakértői vélemény, illetőleg egyéb adatok figyelembevételére lenne szükség.
Mindezen indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. I. 35.145/2000.)

A vagyoni értékű jogok értékének megállapítása

Itv. 72. § (1) A vagyoni értékű jogok egy évi értékéül az ezzel terhelt dolog - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének egyhuszad részét kell tekinteni.

(2) A meghatározott időre szóló vagyoni értékű jog értéke az egyévi érték és a kikötött évek szorzata. A jog így számított értéke azonban nem haladhatja meg az egyévi érték 20-szorosát, illetve természetes személy javára kikötött haszonélvezet, használat joga esetén az egyévi értéknek a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor szerinti többszörösét.

(3) A bizonytalan időre terjedő vagyoni értékű jog esetében a jog értéke - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - az egyévi érték ötszöröse.

(4) Ha a vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, annak értékét az illető személy életkorához képest a következő módon kell megállapítani:

a) ha a vagyoni értékű jog jogosultja:

25 évesnél fiatalabb, az egyévi érték 10-szerese,

25-50 éves, az egyévi érték 8-szorosa,

51-65 éves, az egyévi érték 6-szorosa,

65 évesnél idősebb, az egyévi érték 4-szerese;

b) ha a vagyoni értékű jog tartama mind a jogosult, mind a kötelezett élete, házassága vagy özvegysége idejétől függ, az a) pontban megállapított szorzók alkalmazásánál a két személy közül az idősebbnek az életkora az irányadó;

c) ha a vagyoni értékű jog tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, mégpedig oly módon, hogy a jogosultság a legelőször elhalt személy halálával megszűnik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó; ha pedig a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart, a kiszámítás a legfiatalabb személy életkora szerint történik. Az így kapott értéket, mint illetékalapot az egyes jogosultak között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel.

d) ha a vagyoni értékű jog tartama a házasság idejére terjed, a kiszámításnál az idősebb házastárs életkora az irányadó.

(5) Az időleges üdülőhasználati jog értéke: e jog egy évi értékének [72. § (1) bekezdés] annyiszor háromszázhatvanötöd része, ahány nap megszerzéséről szól a szerződés. Egyebekben a 72. § (2)-(3) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

(6) Az (1)-(5) bekezdéstől eltérően az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának értékét a vonatkozó adásvételi vagy ajándékozási szerződésben megjelölt - illetőleg folytatás esetén a szerző fél által bejelentett - érték alapján lehet megállapítani. Amennyiben az előzőek szerinti érték nem fejezi ki a valós értékviszonyokat, az állami adóhatóság becslés útján állapítja meg az értéket.

Az 1996. évi LXXV. törvény módosította az Itv. 72. § (2) bekezdését.
A változtatás indoka az volt, hogy a korábbi szabályozás figyelmen kívül hagyta azt, hogy a Ptk. szabályaiból következően nem csupán a természetes személyek szerezhetnek vagyoni értékű jogokat (pl. haszonélvezeti, használati jogot), ezért a különféle társaságok, jogi személyek javára meghatározott időre kikötött vagyoni értékű jog forgalmi értékének meghatározása, jogalkalmazása problémát jelentett. Ennek megoldása érdekében a törvényszakasz kimondja, hogy a meghatározott időre szóló haszonélvezeti, használati jogszerzés esetén a jog értékének számításánál a jogosultság tényleges időtartamát kell alapul venni. A természetes személyek javára kötött haszonélvezet, használat jogával kapcsolatos szabályozás változatlan maradt mind az életkor szerinti szorzók alkalmazása, mind a jog maximális értékének meghatározása tekintetében.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés d) pontja alapján vagyoni értékű jog a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jogokat -, továbbá a vagyonkezelői jog és az önálló orvosi tevékenység működtetési joga, az üzembentartói jog, továbbá ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés. A vagyoni értékű jogok megszerzése vagyonszerzési illeték alá esik. A fizetendő illeték mértéke az Itv. alapján a megszerzett jog forgalmi értékéhez igazodik. A jog forgalmi értékének azt az eszmei értéket kell tekinteni, amelyet az Itv. 72. §-ában szereplő módszer szerint kell meghatározni. Ki kell munkálni az egyéni értékből kiindulva a vagyoni értékű jog értékét és az egyhuszad rész adja ki a forgalmi értéket.
Az Itv. 72. (3) bekezdése alapján, ha a vagyoni értékű jog bizonytalan időre terheli az ingatlant vagy más dolgot, akkor öt évi időtartamra kell az értéket kiszámítani.
Meghatározott időre terjedő vagyoni értékű jog esetén az Itv. 72. § (4) bekezdésében írt szabály az irányadó. Amennyiben több személyt illet egyidejűleg a haszonélvezeti jog és csak a legutóbb elhalálozott személy halálával szűnik meg, a forgalmi érték kiszámításánál a legfiatalabb személy életkorát kell tekintetbe venni. A több személyt megillető haszonélvezeti jog együttes értékének kell tehát tekinteni a legfiatalabb személy életkora figyelembevételével kialakított értéket.

Bírói gyakorlat

Az üdülőhasználati jog visszterhes átruházása esetén az illetékkiszabás a vagyonértékű jog forgalmi értéke alapján az Itv. 72. §-ának alkalmazásával történhet. (1990. évi XCIII. tv. 70., 72., 102. §)

A felperes 2005. május 9. napján 250 000 Ft vételárért 1×7 nap/év üdülőhasználati jogot vásárolt.
A Megyei Illetékhivatal a 2005. augusztus 9. napján kelt fizetési meghagyásában a felperest 250 000 Ft forgalmi érték alapján 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 25 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) a 2005. december 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az időleges üdülőhasználati jog értékének meghatározási módját az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 72. §-a szabályozza. Abban az esetben azonban, ha a szerződő felek az üdülőhasználati jog értékét egyértelműen és vételárként meghatározták, az illetékhivatal a szerződésben foglalt értéket illetékalapként elfogadhatja, és így az Itv. 72. §-a szerinti külön számításra nincs szükség. A felperes által megkötött szerződés tartalmazta a vagyoni értékű jog, az üdülőhasználati jog értékét, amelyet az elsőfokú hatóság illetékalapként helytállóan fogadott el.
A felperes keresetében elsődlegesen a határozatok megváltoztatását és az illetéknek az Itv. 72. §-ának alkalmazásával való meghatározását, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint az Itv. 72. §-ának (1) és (5) bekezdésében foglalt kógens előírások alapján a hatóságnak - függetlenül attól, hogy a szerződő felek a szerződésben az üdülőhasználati jog értékeként mekkora összeget jelöltek meg az Itv. 70. §-ának (4) bekezdése értelmében a vagyoni értékű jog forgalmi értékének a 72. § alapján számított értéket kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az első- és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Indokolásában az Itv. 19. §-a, 70. §-ának (4) bekezdése, 72. §-ának (1) és (5) bekezdései alapján megállapította, hogy a vagyoni értékű jog forgalmi értékének meghatározására a 72. § speciális szabályozást tartalmaz. Az adásvételi szerződésben a szerződő felek az üdülőhasználati joggal kapcsolatos apartman értékét nem határozták meg, és mivel a vagyoni értékű jog értékének megállapítása során az apartman forgalmi értékének meghatározó szerepe van, a hatóságnak az Itv. 72. §-ának (1) és (4) bekezdéseiben meghatározott számítási módszert alkalmaznia kellett volna. Az adásvételi szerződésben feltüntetett üdülőhasználati jog ellenértéke ugyanis nem minősülhet a vagyoni értékű jog forgalmi értékének. Az új eljárásban a hatóságnak az Itv. 72. §-ában foglalt számítási módszer alapján kell meghatároznia a vagyoni értékű jog forgalmi értékét.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Véleménye szerint az ítélet sérti az Itv. 69. §-át, 70. §-ának (1) bekezdését, 72. §-ának (5) bekezdését.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Itv. 1. §-a alapján a visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az Itv. 2. §-ának (2) bekezdése szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékekre vonatkozó rendelkezéseket a belföldi ingatlanok, illetve az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok tekintetében kell alkalmazni. Az Itv. 18. §-ának (2) bekezdés a) pontja értelmében az illetékfizetési kötelezettség kiterjed az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzésére. Az Itv. 102. §-ának (1) bekezdés d) pontja szerint vagyoni értékű jog a használat joga. E törvényhelyek alapján a felperes időleges üdülőhasználati jog szerzése illetékköteles.
Az Itv. 19. §-ának (1) bekezdése szerint a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke - ha a törvény másként nem rendelkezik - a megszerzett vagyon terhekkel nem csökkentett forgalmi értéke után 10%. E jogszabályhely értelmében a hatóságnak a vagyon forgalmi értékét meg kell tehát határoznia.
Az Itv. 70. §-ának (4) bekezdése azonban akként rendelkezik, hogy a vagyoni értékű jog forgalmi értékének a 72. § alapján számított értéket kell tekinteni. A vagyoni értékű jog forgalmi értéke tehát számított érték, a számítás módját pedig kifejezetten a megjelölt törvényhely tartalmazza. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az Itv. 70. §-ának (4) bekezdésében foglalt kötelező előírás ("kell tekinteni") alapján a hatóságnak a vagyoni értékű jog forgalmi értékét a 72. § alkalmazásával kellett volna meghatároznia.
Az Itv. 72. §-ának (5) bekezdése szerint az időleges üdülőhasználati jog értéke: e jog egyévi értékének [72. § (1) bekezdés] annyiszor háromszázhatvanötöd része, ahány nap megszerzéséről szól a szerződés. Az Itv. 72. §-ának (1) bekezdése alapján a vagyoni értékű jogok egyévi értékéül az ezzel terhelt dolog - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének egyhuszad részét kell tekinteni. Felperes ügyében az időleges üdülőhasználati joggal terhelt dolog az üdülés célját szolgáló ingatlan. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, hogy a hatóságnak az üdülő forgalmi értékét is meg kell határoznia ahhoz, hogy az Itv. 72. §-ának (1) és (5) bekezdésében foglalt számítási módszer alkalmazásával az időleges üdülőhasználati jog értékét meghatározhassa.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.194/2006.)

IX. fejezet

Az illeték megfizetése

Az illetékfizetés módja

Az államigazgatási eljárási illeték megfizetése

Itv. 73. § (1) Az államigazgatási eljárási illetéket az eljárás megindításakor illetékbélyeggel az eljárást kezdeményező iraton kell megfizetni a (2)-(4), a (7) és (8), valamint a (11) bekezdésekben foglaltak kivételével.

(2) Az okmányirodánál nem elektronikus úton kezdeményezett államigazgatási eljárás illetékét

a) az eljárás megindítását megelőzően készpénzátutalási megbízás útján, vagy

b) amennyiben az okmányirodán erre lehetőség van, az eljárás megindításával egyidejűleg bankkártyával vagy házipénztárba készpénzzel kell megfizetni a kincstár illetékbevételi számlája javára, azzal hogy a házipénztárba fizetett illetéket készpénzátutalási megbízással az okmányiroda naponta fizeti meg az említett számla javára.

(3) Az első fokú adóhatóságnál és az első fokú vámhatóságnál (a továbbiakban: adóhatóság) indított eljárás - ideértve az elektronikus úton kezdeményezett eljárást is - illetékét - a másolat, kivonat illetékének kivételével -, valamint az adóhatóság határozata, végzése és végrehajtási cselekménye ellen kezdeményezett jogorvoslati eljárás illetékét az illetékes adóhatóság illetékbeszedési számlája javára kell megfizetni. A 73/A. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét az adóhatóság határozatban közli az ügyféllel, azzal hogy az eljárási illetéket a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül az adóhatóság illetékbeszedési számlájára mulasztási bírság nélkül fizetheti meg. Az így meg nem fizetett illetéket és a mulasztási bírságot az adóhatóság hajtja be.

(4) Elektronikus úton kezdeményezett államigazgatási eljárás esetén az eljárási illetéket az eljárás megindítását megelőzően készpénzátutalási megbízás vagy azt követően az eljáró szerv által az ügyfél rendelkezésére bocsátott ügyiratszámra hivatkozással átutalási megbízás útján kell megfizetni az elektronikus közigazgatási ügyintézésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló 184/2004. (VI. 3.) Korm. rendelet szerint.

(5) Az eljárási illeték előzetes megfizetését az eljárás megindításakor a (2) bekezdés a) pontjában szabályozott esetben a feladóvevénynek a kérelemhez csatolásával, a (4) bekezdésben szabályozott esetben pedig a készpénzátutalási megbízás feladóvevényén szereplő azonosító szám (8 számjegyű azonosító), a megfizetett eljárási illeték összegének és a befizetés időpontjának feltüntetésével kell közölni az eljáró szervvel.

(6) Az eljárási illetéket, ha azt elektronikusan kezdeményezett államigazgatási eljárás esetén az eljárás megindítását (kérelem előterjesztését) megelőzően nem fizették meg, legkésőbb az ügyazonosító ügyfél általi megismerését követő munkanapon kell megfizetni.

(7) A (2)-(4) bekezdésben meghatározott eljárások kivételével a 10 000 forintot meghaladó eljárási illeték kiszabás alapján készpénz-átutalási megbízás útján vagy az állami adóhatóság által meghatározott számlaszámra bankszámlák közötti átutalással, illetőleg amennyiben erre lehetőség van, bankkártyával is megfizethető. Ebben az esetben az illetékköteles iratot annak egy másolatával az illetékes állami adóhatósághoz kell benyújtani. Az irat illetékkiszabásra történő bemutatását az eredeti iraton igazolja az állami adóhatóság.

(8) A külképviseletnél, illetőleg ennek útján kezdeményezett magyar hatósági eljárás esetén az eljárás illetékét a konzuli díjakra vonatkozó külön jogszabályban meghatározott módon kell megfizetni.

(9) Belföldi székhelyű államigazgatási szerv a külföldi célra kért, tényt bizonyító, adatot rögzítő vagy egyéb tartalmú iratot az illeték megfizetése nélkül köteles kiállítani és a fizetendő illeték összegét

a) ha az irat szabályszerű továbbítása külföldre diplomáciai úton történik, az irat megküldésével egyidejűleg a külpolitikáért felelős miniszterrel,

b) minden más esetben - ha jogszabály másként nem rendelkezik - lelet útján az illetékes állami adóhatósággal közölni. Az ilyen illetékhiány után mulasztási bírság nem szabható ki.

(10) A (9) bekezdés a) pontjában említett esetben az iratokat a külpolitikáért felelős miniszter azzal küldi meg a külképviseleti szervnek, hogy az illetéket az irat kézbesítése előtt szedje be. Az így beszedett összeget a konzuli ügyszámra hivatkozással a Konzuli Információs Rendszerben vagy a konzuli alnaplóban kell elszámolni.

(11)

(12) Ha az ügyfél az eljárás megindítása nélkül a (2) bekezdés a) pontja vagy a (4) bekezdés szerinti módon fizetett illetéket, akkor a készpénzátutalási megbízás feladóvevényével az állami adóhatóságnál kérheti az illeték visszatérítését. Az állami adóhatóság a kincstár megkeresésével ellenőrzi a visszatérítési igényt, melynek eredményeként az illetéket visszatéríti vagy határozatot hoz a visszatérítés megtagadásáról.

Hiánypótlás

Itv. 73/A. § (1) Ha az ügyfél a kérelmet az illeték megfizetése nélkül nyújtja be, az eljáró hatóság az eljárás megindításakor, elektronikusan kezdeményezett eljárás esetén a 73. § (6) bekezdésében meghatározott határidő eredménytelen leteltét követően - postai úton előterjesztett beadvány esetén postai úton, elektronikus úton kezdeményezett eljárások esetén elektronikus úton is - az ügyfelet figyelmezteti az illeték megfizetésére azzal, hogy ha

a) a megfizetni elmulasztott illetéket illetékbélyegben kellett leróni, akkor illetékbélyegben, postai úton történő felhívás esetén válaszlevelezőlapon,

b) egyéb fizetési mód esetén átutalással vagy készpénzzel

8 napon belül nem fizeti meg, a 82. §-ban említett mulasztási bírságot is meg kell fizetnie. A fizetési határidőt a hiánypótlási felhívás kézhezvételétől kell számítani. Ha a felhívásra postai úton kerül sor, akkor az illetéken felül a felhívás postaköltségét - e címen 200 forintot - a válaszlevelezőlapon illetékbélyegben, egyéb esetben pénzzel kell megfizetni. A figyelmeztetés megtörténtét, illetőleg a felhívás elküldését az iraton fel kell jegyezni, illetőleg az ügyféllel igazoltatni kell.

(2) Ha az ügyfél az illeték megfizetésének mellőzését kérte, a hatóság döntéséig az (1) bekezdésben foglalt felhívásnak nincs helye.

(3) Ha az ügyfél az (1) bekezdésben meghatározott határidőben illetékfizetési kötelezettségének nem tesz eleget és az eljáró hatóság az eljárást végzéssel nem szüntette meg, az illetékhiányról leletet kell készíteni. A lelet alapján az illetéket, a felhívás költségét és a mulasztási bírságot az illetékes állami adóhatóság írja elő.

A bírósági eljárási illeték megfizetése

Itv. 74. § (1) A bírósági eljárási illetéket illetékbélyeggel az eljárást kezdeményező iraton kell megfizetni, kivéve, ha jogszabály más fizetési módot - ideértve az elektronikus illetékfizetés módját - is megenged, vagy ha az illeték viseléséről a bíróság az eljárást befejező határozatában dönt. A 10 000 forintot meghaladó eljárási illeték kiszabás alapján készpénz-átutalási megbízás útján vagy az állami adóhatóság által meghatározott számlaszámra bankszámlák közötti átutalással, illetve amennyiben erre lehetőség van, bankkártyával is megfizethető. Ebben az esetben az illetékköteles iratot annak egy másolatával az illetékes állami adóhatósághoz kell benyújtani. Az irat illetékkiszabásra történő bemutatását az eredeti iraton igazolja az állami adóhatóság.

(2) Ha az illeték megfizetését a kötelezett felhívás ellenére elmulasztotta, de a beadványt nem utasították el, a meg nem fizetett illetéket a mulasztási bírsággal együtt lelet alapján az állami adóhatóság előírja.

(3) Az illetékfeljegyzési jog engedélyezésére és megvonására, valamint az eljárás kezdeményezésekor meg nem fizetett illeték, illetve a cégbírósági felügyeleti illeték viselésére, nyilvántartására és a megfizetésével kapcsolatos bírósági intézkedésekre az e törvényben nem rendezett kérdésekben a költségmentességről szóló jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

(4) A választottbírósági eljárásban az illetéket a megállapított költségekkel együtt kell megfizetni és azt az eljárás befejezésekor az eljárt választottbíróság utalja át az állami adóhatóságnak.

(5) Az adópolitikáért felelős miniszter - kérelemre - az általános szabályoktól eltérően a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetését engedélyezheti annak a gazdálkodó szervezetnek [Ptk. 685. § c) pont], amely igazolja, hogy a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban legalább 1000 olyan bírósági (peres és nemperes) eljárást kezdeményezett, amelyben a fizetendő illeték összege nem haladta meg a 10 000 forintot. Az engedély egy évre szól, meghosszabbítását az adópolitikáért felelős miniszter engedélyezi, amennyiben a gazdálkodó szervezet igazolja, hogy a megelőző 12 hónapban az engedély kiadására meghatározott feltételek teljesültek. Az engedélyről, valamint annak meghosszabbításáról az adópolitikáért felelős miniszter "Tájékoztató"-t tesz közzé a Pénzügyi Közlönyben.

(6) Utólagos elszámolás esetén a gazdálkodó szervezet az utólagos elszámolás körébe tartozó ügyekben mentesül az eljárás kezdeményezésekor a bírósági eljárási illeték megfizetése alól. A gazdálkodó szervezetnek az engedély megadását (meghosszabbítását) követő hónap 15. napjáig előleget kell fizetnie. Az előleg összege a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban kezdeményezett, az (5) bekezdésben meghatározott bírósági eljárásokért fizetett illeték 50%-a. A különbözetet utólagos elszámolás alapján az engedély lejártát követő hónap 15. napjáig a székhelye szerint illetékes állami adóhatóság számlájára kell megfizetni.

(7) Az engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezet társasági formaváltása vagy egyesülése esetén az adópolitikáért felelős miniszter az engedélyt kérelemre módosítja, szétválása esetén pedig a létrejövő új gazdálkodó szervezetnek új engedélyt kell kérnie. Az új engedély annak a jogutód gazdálkodó szervezetnek adható meg, amely igazolja, hogy a jogelőd gazdálkodó szervezet engedélyének kiadása alapjául szolgáló tevékenységet tovább folytatja. Ha e tevékenységet több jogutód gazdálkodó szervezet is folytatja, az engedélyt valamennyinek meg kell adni.

(8) Az engedélyért, az engedély meghosszabbításáért és módosításáért külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

Az eljárási illeték megfizetésére vonatkozó közös szabályok

Itv. 74/A. § (1) Az illetékbélyeggel megfizetett illetéket az eljárást kezdeményező iratra (jegyzőkönyvre) vagy ezek hiányában az eljárás során létrejött iratra kell felragasztani. A lerovandó eljárási illeték összegét kerekíteni kell oly módon, hogy az 50 forint alatti maradékot el kell hagyni, az 50 forintot és az azt meghaladó összeget pedig 100 forintnak kell számolni.

(2) Az eljárást kezdeményező iratra ragasztott illetékbélyeget az ügyfélnek átírnia vagy azon bármiféle megjelölést alkalmaznia nem szabad. A bélyeget az eljáró hatóság értékteleníti felülbélyegezéssel, amelynél az eljárást kezdeményezték.

(3) A 73. § (2) bekezdés b) pontjában szabályozott illetékfizetés esetén az eljárási illetéket megfizetettnek kell tekinteni, a bizonylatot pedig az ügyirathoz kell csatolni.

(4) Átutalási megbízással történő fizetés esetén az eljárási illeték megfizetésének ellenőrzésére vonatkozó szabályokat az adópolitikáért felelős miniszter rendeletben szabályozza.

(5) Amennyiben az illetékköteles iraton az állami adóhatóság a 73. § (7) bekezdése, illetve a 74. § (1) bekezdése szerint igazolja az illetékkiszabásra történő benyújtás tényét, az eljáró bíróság vagy más hatóság az illetéket megfizetettnek tekinti.

A 2004. évi CI. törvény az eljárási illeték megfizetésére fő szabályként fenntartotta az illetékbélyeggel való lerovást, azonban - az illetékbélyeggel kapcsolatos visszaélések visszaszorítása érdekében - az okmányirodáknál és az adóhatóságoknál (adó-, vám- és illetékhivatal), továbbá - az eljárás kezdeményezésének sajátosságára tekintettel - az elektronikus úton kezdeményezett eljárások esetében speciális szabályokat állapított meg. Ezek szerint az eljárási illetéket - elektronikus eljárás esetén - átutalási megbízás (banki átutalás vagy készpénzátutalási megbízás) útján, az okmányirodában kezdeményezett eljárás esetén készpénzátutalási megbízással ("sárga csekkel"), vagy - amennyiben arra az okmányirodában a technikai feltételek fennállnak - bankkártyával vagy házipénztárba készpénzzel lehet megfizetni. Az adó- és vámhatóságok esetén a fizetendő illeték összegét az elsőfokú adóhatóságnak kell nyilvántartani és beszedni. A törvény az alapvető eljárási rendelkezéseket fogalmazza meg, a részletes szabályok kidolgozására külön jogszabályban kerül sor.
A törvény a bírósági eljárási illeték lerovására vonatkozó szabályokat gyakorlatilag a hatályos törvényből vette át. Ezt a megoldást az eljárási (államigazgatási és bírósági) illetékek lerovására irányadó szabályok egységes rendszerbe foglalása indokolja. Változást csupán a 10 000 forintot meghaladó eljárási illetékek esetében hozott törvény, ami az illetékhivatalnál készpénzzel és bankkártyával is megfizethető.
A fizetési kötelezettségek elektronikus teljesítéséről a 193/2005. (IX. 22.) Korm.r. IX. fejezete rendelkezik.

Az illetékbélyeg értéktelenítése

Itv. 75. § (1) Az iratra ragasztott illetékbélyeg akkor értékteleníthető, ha a bélyeg állapota kifogástalan. Ellenkező esetben a felülbélyegzést mellőzve - a megfelelő fizetésre vonatkozó felhívás eredménytelensége esetén - leletet kell készíteni, amelyet a leletkészítés okának feltüntetésével az állami adóhatóságnak kell megküldeni.

(2) Ha az illetékfizetés céljából az iratra felragasztott illetékbélyeg olyan mértékben csonka, hogy ez korábbi felhasználás lehetőségét nem zárja ki, vagy ha az illetékbélyeg egymástól elválasztott részeit illesztették össze, úgy kell tekinteni, mintha azon nem fizettek volna illetéket. Az ilyen bélyeg értékét sem beszámítani, sem visszatéríteni nem lehet.

(3) A felülbélyegzés napját is jelző hivatalos bélyegző lenyomatot az iratra felragasztott illetékbélyegek mindegyikére akként kell ráütni, hogy a lenyomat fele - időpontot jelző bélyegzőnél az ezt feltüntető jelzés is - az illetékbélyeg egyik felére, másik fele pedig az irat papírjára essék. Ilyen bélyegző hiányában az értéktelenítés tényét és ennek időpontját az illetékbélyegekre tintával kell rávezetni.

(4) Ha az illetéket az eljáró hatóság által kiszolgáltatott iraton kell leróni, a lerovásra kötelezett az illetékbélyeget az iratra történő felragasztás és értéktelenítés céljából köteles átadni.

A visszaélések megakadályozása érdekében előírás, hogy a bíróság a beadványon leragasztott és sértetlen illetékbélyeget köteles értékteleníteni. Az értéktelenítés ténye igazolja, hogy a bíróság az illetékkötelezettség teljesítését ellenőrizte, hibát nem talált és gondoskodott az illetékbélyeg további felhasználásának megakadályozásáról.

Gépjármű, pótkocsi vagyonszerzési illetékének megfizetése

Itv. 76. § (1) Gépjármű, pótkocsi tulajdonjoga, illetve gépjárműre, pótkocsira vonatkozó vagyoni értékű jog megszerzése esetén a vagyonszerzési illetéket a gépjármű, pótkocsi átírását megelőzően az okmányirodánál beszerzett készpénz-átutalási megbízás útján, illetve - amennyiben erre lehetőség van - az okmányirodán bankkártyával kell az illetékes állami adóhatóság illetékbeszedési számlája javára vagy készpénzzel az okmányiroda házipénztárába megfizetni. A 89. §-ban foglaltak kivételével az ilyen jog szerzését tanúsító okiratot - a 26. § (1) bekezdésének l) pontja szerinti mentesség igénybevétele esetén az erről szóló állami adóhatósági határozat bemutatásával - annak keltétől számított 15 napon belül a bekövetkezett jogváltozás átvezetésére illetékes okmányirodánál kell bemutatni.

(2) A házipénztárba befizetett illetékről az ügyfél számára számviteli bizonylatot kell kiállítani és a befizetett illetékről nyilvántartást kell vezetni, amelynek tartalmaznia kell a vagyonszerző nevét, lakóhelyét (székhelyét) és az illeték összegét. A nyilvántartás alapján az okmányiroda készpénzátutalási megbízással naponta fizeti meg az illetéket az illetékes állami adóhatóság illetékbeszedési számlája javára. Az okmányiroda a bankkártyával megfizetett, valamint a házipénztárba befizetett illetékről hetente kimutatást készít a vagyonszerző nevének, lakóhelyének (székhelyének) és a befizetett összeg feltüntetésével és azt a tárgyhetet követő hét 5. napjáig az illetékes állami adóhatósághoz eljuttatja.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott okmányirodai közreműködéstől függetlenül a gépjármű- és pótkocsiszerzések tekintetében is az állami adóhatóság az elsőfokú illetékhatóság. Ha a fizetendő illetékkel kapcsolatos vita vagy más körülmény ezt indokolja, az állami adóhatóság határozattal (78. §) állapítja meg a vagyonszerzési illetéket. A vagyonszerzés késedelmes bejelentését terhelő mulasztási bírságot az állami adóhatóság határozattal szabja ki.

Az Itv. előírja, hogy a gépjármű és pótkocsi tulajdonjogának, haszonélvezetének megszerzését a fél 15 napon belül az okmányirodánál jelentse be. Átírásra csak az illeték befizetése esetén van jogszerű lehetőség. A rendelkezés nyilvánvalóan az ügyintézés egyszerűsítését szolgálja, hiszen a jog szerzését tanúsító okiratot az okmányirodánál kell bemutatni. Vita esetén egyébként a vagyonszerzési illetéket az illetékhatóság állapítja meg.

Az illeték fizetése kiszabás alapján

Itv. 77. § Kiszabás alapján pénzzel kell megfizetni

a) a vagyonszerzési illetéket, ideértve az illetékelőleget is,

b) e törvényben meghatározott esetben az eljárási illetéket,

c) a megfizetni elmulasztott illetéket.

Az Itv. 77. §-a rögzíti a kiszabás alapján pénzzel fizetendő eljárások körét. Ezek szerint pénzzel kell fizetni az öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetéket és természetesen az esetleg kiszabásra kerülő mulasztási bírságot is.

Az illetékelőleg

Itv. 77/A. § (1) Ingatlan tulajdonjogának, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak ajándékozási, illetve visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső szerzése után a fizetésre kötelezett a bejelentett érték alapulvételével illetékelőleget köteles fizetni. Ha a törvény külön szabályt nem állapít meg, az illetékelőlegre a vagyonszerzési illetékekre vonatkozó rendelkezések az irányadók. Az illetékelőleg fizetési kötelezettség abban az esetben is fennáll, ha a vételár teljes kiegyenlítéséig az eladó a tulajdonjogát fenntartja.

(2) Az illetékelőleg összegét (ideértve a mulasztási bírságot is) az állami adóhatóság a fizetési meghagyásban közli. A fizetési meghagyás az illetékelőleg összege erejéig fellebbezésre való tekintet nélkül, végrehajtható okiratnak minősül.

(3) Az illetékelőleget a vagyonszerző előzetesen még az azt kiszabó határozat meghozatala előtt, a bejelentett érték és az adott vagyonszerzésre irányadó mérték figyelembevételével, az illetékes illetékhivatalnál - amennyiben erre az illetékhivatal lehetőséget biztosít - készpénzben vagy az illetékhivatal illetékbeszedési számlája javára befizetheti. A készpénzbefizetési mód esetén a befizetéssel egyidejűleg be kell mutatni a jogügyletről kiállított - az ingatlanügyi hatóság érkeztető bélyegzőjével ellátott - okiratot. Az illetékbevételi számla javára történő befizetés esetén az említett okiratot és a befizetési bizonylatot az igazolás kérésekor kell bemutatni az illetékhivatalnál. Az illetékhivatal az illetékelőleg befizetéséről szóló igazolást a készpénz átvételét követően, illetve a befizetett összegnek a számlára való beérkezését követően haladéktalanul kiadja.

(4) Az állami adóhatóság a megfizetett illetékelőleget 30 napon belül hivatalból visszatéríti, ha az illeték-visszatérítés (80. §) feltételei fennállnak.

Az illetékelőleg célja az, hogy az illetékhatósági eljárás elkülönüljön a földhivatal eljárásától és időben sor kerülhessen az illetékfizetési kötelezettség teljesítésére. A törvényalkotó szándéka érthető, hiszen a földhivatali eljárások időnként elhúzódnak és ez a költségvetés szempontjából is hátrányos következményekkel jár. Az Itv. 77/A. § (2) bekezdése szerint fizetési meghagyásban közli az illetékelőleg összegét és az esetleges mulasztási bírság összegét a hatóság. A fizetési meghagyás az illetékelőleg összege erejéig végrehajtható okiratnak minősül a fellebbezésre tekintet nélkül. Amennyiben az illeték-visszatérítés feltételei fennállnak, az illetékhatóság a megfizetett illetéket 30 napon belül köteles visszafizetni [Itv. 77/A. § (4) bekezdés]. Ez utóbbi esetre akkor kerülhet sor, ha a tulajdonszerzés utóbb meghiúsul.

Bírói gyakorlat

A szerzés az Itv. 18. § (1) bekezdése esetében ténybeli feltételként, míg a 77/A. § (1) bekezdése szerinti törvényi hely tekintetében megdönthető vélelemként jelenik meg. (1990. évi XCIII. tv. 18., 77/A. §)

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes, mint vevő és a W. E. Kft. mint eladó 1998. november 30-án szerződést kötött egymással. A szerződés "A" részből, "B" részből valamint a Kiegészítő Megállapodásból áll. A kiegészítő megállapodás 1. pontjában a szerződő felek tudomásul vették, hogy közöttük az aláírás napján az Ny. C. C. ingatlan tulajdonrésze tekintetében adásvételi szerződés jött létre. Az "A" rész 24. pontja szerint az adásvételi szerződés teljes tartalmát az "A" rész és a Kiegészítő Megállapodás, továbbá a "B" rész és a kapcsolódó I., II., III. Mellékletek együttesen képezik. Az "A" rész 5. pontja alapján az üzlet tulajdonjoga akkor száll át a felperesre, ha tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik. A "B" rész 1.1. pontja szerint a szerződés tárgya az eladó által felépítendő Ny. C. C. felépített 24,1 m2 alapterületű ingatlan. Az 1.2. pont szerint a Központ társasházként fog működni.
Az adásvételi szerződést 1998. december 22-én nyújtották be a fővárosi kerületek földhivatalához.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1999. szeptember 24-én hozott fizetési meghagyásban 30 344 400 Ft forgalmi érték alapján 10%-os vagyonátruházási illeték alkalmazása mellett 3 034 440 Ft vagyonátruházási illeték és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték, ezen belül ugyanilyen összegű illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes a 2000. március 27. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatát azzal indokolta, hogy a felek által megkötött adásvételi szerződés érvényes, ezért, illetékfizetési kötelezettséget keletkeztet. A Ptk. 228. §-a nem alkalmazható, a felek a szerződés hatályát nem kötötték felfüggesztő feltételhez. Tulajdonjog bejegyzéséhez hozzájáruló nyilatkozat csak a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásának feltétele, a szerződés hatályosulását nem érinti. A vételár részletekben történő megfizetése ellenére visszterhes vagyonátruházás jött létre, az elállási jog kikötése a szerződésnek nem bontó feltétele, és nem eredményezi az illetékkötelezettség későbbi időpontban való keletkezését.
A felperes keresetében vagyonszerzési illetékre vonatkozóan az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatra is kiterjedően. Azzal érvelt, hogy az adásvételi szerződésből hiányzik egy lényeges érvényességi feltétel, amely az ingatlan pontos meghatározására vonatkozna. Felek nem végleges adásvételi szerződést, hanem előszerződést kötöttek. Az eladó csak akkor járul hozzá a tulajdonjog megszerzéséhez, ha a vételár teljes egészében kifizetésre kerül, és a társasház bejegyzésre kerül. Az elállási jog kikötése éppúgy akadálya a tulajdonjog szerzésének, mint a tulajdonjog fenntartása.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
A per időtartama alatt a Fővárosi Kerületek Földhivatala a 2001. február 26. napján hozott határozatában a felperes tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét, a rangsort biztosító széljegy törlése mellett, elutasította. A határozat jogerőre emelkedett. A döntés indokolása szerint "a benyújtott okirat téves 28224/8. hrsz.-t tartalmaz, mely társas üzletházra vonatkozik. Az 1972. évi 31. sz. tvr. (továbbiakban: tvr.) 17. §-ának (1) bekezdése és a 27/1972. (XII. 31.) MÉM számú rendelet (továbbiakban: Vhr.) 88. § (1) bekezdése értelmében pedig az ingatlan-nyilvántartásba a változás nem jegyezhető be. Az okirat olyan alaki és tartalmi hiányosságban szenved, amely miatt nyilvánvalóan érvénytelen, és a bejegyzés alapjául szolgáló okirat hiányossága nem pótolható.
Az elsőfokú bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy a felek nem előszerződést, hanem adásvételi szerződést kötöttek. Ez a szerződés nem tartalmaz felfüggesztő, illetve bontó feltételt. A perben vitatott szerződés minősítésére önállóan jogosult volt a Fővárosi Kerületek Földhivatala és az alperes is. Az alperes az 1991. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésének alkalmazásával megállapíthatta az adásvételi szerződés érvényességét, annak végleges vagy előszerződés jellegét, a közigazgatási szervek eltérő minősítéséhez eltérő joghatások fűződhetnek. Az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 3. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illeték kötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik. Az Itv. 91. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig az ingatlan tulajdonjogának a megszerzését tartalmazó szerződést a földhivatalhoz be kell jelenteni illetékkiszabásra. Az 1997. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Iny. tv.) 26. §-ának (2) bekezdése értelmében a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. Az Itv. és az Iny. tv. a szerződés benyújtásának kötelezettségét a szerződés megkötéséhez és nem a vevőt megillető tulajdonjog bejegyezhetőségének időpontjához köti. Az Itv. 18. § (1) és (2) bekezdése értelmében ingatlannak visszteher mellett történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Illetékelőlegre a vagyonszerzési illetékre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. A Ptk. 117. §-ának (3) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának megszerzését a törvény az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéshez köti, ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiányában illetékalapot eredményező szerzés nem következik be. A "szerzés" az Itv. 18. § (1) bekezdés szerinti illetékfizetési kötelezettség megállapításánál ténybeli követelmény, a 77/A. § (1) bekezdés szerinti illetékelőleg intézményénél a "szerzés" megdönthető vélelme jelenik meg. Az elsőfokú bíróság ítéletének 11-12. oldalán a 6. pontban azt rögzítette, hogy ha a Ptk. 117. § (3) bekezdése szerinti törvényi feltétel hiányában - mivel a földhivatal a benyújtott szerződést érvénytelennek minősítette, és a bejegyzés iránti kérelmet elutasította - valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát, akkor szerzés hiányában illeték, illetve illeték előlegfizetési kötelezettsége sem keletkezik, hiába tekinti érvényesnek a szerződést az illetékhivatal.
Az alperesnek határozatát a határozathozatalkor fennállott tényekre kell alapítania, és az adatokban utóbb bekövetkezett változások nem tehetik az alperes határozatát jogszabálysértővé. Az alperes azonban a határozatát arra a tényre illetve vélelemre alapította, hogy az ingatlan tulajdonjogának bejegyzésére irányuló közigazgatási eljárásba benyújtott szerződés alapján a felperes vagyont szerez. A Fővárosi Kerületek Földhivatalának határozata szerint azonban az illetékkiszabási eljárást megindító bejelentés - a szerzés törlésének következtében - visszamenőleges hatállyal jogalap nélkülivé vált. Tulajdonjog bejegyzésének elutasítására nem a kérelem benyújtását követően bekövetkezett változások miatt került sor. A szerzésnek, azaz a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyezhetőségének akadálya a Fővárosi Kerületek Földhivatalának értékelése szerint már az illetékkiszabásra való bejelentéskor is fennállt. A határozat meghozatalának időpontjában fennálló tények megléte független attól, hogy azokról az alperesnek tudomása van-e vagy sem. Illetékkiszabásra bejelentett okirat alapján a szerzés időpontjában fennálltak miatt nem került sor a szerzésre. Ennek következtében nemcsak az illetékkiszabás ténybeli követelménye, hanem az előleg vélelme is megdőlt. Ezért az elsőfokú bíróság az alperes határozatát - annak megállapítása mellett, hogy az alperes jogosult volt a határozatának indokolása szerinti szerződésminősítésre - a szerzés hiánya miatt az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Új eljárás elrendelését mellőzte azzal az indokkal, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatalának határozata miatt a benyújtott szerződésszerzésre alkalmatlan. Kötelezte az alperest 50 000 Ft perköltségnek megfizetésére, egyebekben úgy rendelkezett, hogy a feljegyzett kereseti illetéket az állam viseli.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Felülvizsgálati kérelmében kizárólag az elsőfokú ítélet 11-12. oldalán a 6. pontban rögzítetteket vitatta a Pp. 339. § (1) bekezdésében, és az Art. 86. § (1) bekezdésében foglaltakra alapítottan. Azzal érvelt, hogy a határozat hozatalát követően bekövetkezett tények, körülmények, változások döntését nem tehetik jogszabálysértővé. Másodlagos kérelmében a perköltségre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, perköltségre igényt tartott.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 10. számú ítéletét a per főtárgya és illetékre vonatkozó rendelkezése tekintetében hatályában fenntartotta, perköltségre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és akként rendelkezett, hogy az elsőfokú eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet csak perköltségre vonatkozó részében találta alaposnak a következők miatt:
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdése]. Ennélfogva a felülvizsgálati eljárásra vonatkozóan irányadónak tekintette azt az elsőfokú ítéleti megállapítást, mely szerint ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiányában nem következett be illetékalapot eredményező szerzés [Ptk. 117. § (3) bekezdése]. Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya csak a megszerzett ingatlan lehet. A szerzés az Itv. 18. § (1) bekezdése esetében ténybeli feltételként, míg a 77/A. § (1) bekezdése szerinti törvényi hely tekintetében megdönthető vélelemként jelenik meg. A Legfelsőbb Bíróság a Kfv. IV. 35.328/2001/8. számú ítéletében is rámutatott arra, hogyha valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát szerzés hiányában illetékfizetési, illetve illetékelőleg fizetési kötelezettsége sem keletkezhet. Az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan mutatott rá arra, hogy a tulajdonjog bejegyzésének elutasítására nem a kérelem benyújtását követően bekövetkezett változások miatt került sor. Az ingatlanszerzésnek, a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyezhetőségének akadálya már az illetékkiszabásra való bejelentéskor is fennállt, ennélfogva - az alperes érvelésével ellentétben - a jogszabálysértést nem a közigazgatási határozatok meghozatalát követően bekövetkezett változás eredményezte. Az elsőfokú bíróság tehát jogszerűen döntött a perben felülvizsgálni kért határozatok hatályon kívül helyezéséről és a kereseti illetékről.
Utal egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felülvizsgálati kérelmet megváltoztatni, kiterjeszteni nem lehet. A felülvizsgálati kérelemben nem említett jogszabálysértésre a fél utóbb nem hivatkozhat. A felülvizsgálatnak olyan jogi álláspont szolgálhat alapul, ami az ezt megelőző eljárásnak is tárgya volt. Új jogcímre a fél nem hivatkozhat, a felülvizsgálati, csatlakozó felülvizsgálati kérelemben nem vitatott ítéleti döntés érdemi felülvizsgálat tárgya nem lehet. Ezért a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott a felülvizsgálati kérelmet követően előterjesztett alperesi jogi érveléssel, illetve a felperesnek a jogerős ítélet 1-5. pontját érintően kifejtett álláspontjával [Pp. 272. § (1)-(2) bekezdés, 273. § (5) bekezdés, 275. § (2) bekezdése].
Az alperes az elsőfokú eljárásban pervesztes lett. Helytállóan hivatkozott azonban arra, hogy határozatának jogszabálysértő voltát az elsőfokú bíróság a Fővárosi Kerületek Földhivatalának határozatába foglalt döntésre figyelemmel állapította meg. Olyan tény alapján, amelyről tudomása az alperesnek a közigazgatási eljárásban nem lehetett. Perköltségre vonatkozó döntés meghozatalánál az alperes javára kell értékelni azt is, hogy az elsőfokú ítélet az 1-5. pontokban nem a kereseti érvelést, hanem az alperes határozatba rögzített jogi álláspontját osztotta. A jogvitát eldöntő és az alperes határozatát jogalap nélkülivé tevő határozat a perben olyan szakban került becsatolásra, amikor az alperes a perből már nem tudott kilépni [Pp. 80. § (1) bekezdése, 337. § (2) bekezdése]. Ezért az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a perköltségre vonatkozó rendelkezését a Pp. 81. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hozza meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a per főtárgya és az illeték vonatkozásában hatályában fenntartotta, a perköltségre vonatkozó döntést pedig a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hozta meg. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.928/2001.)

Fizetési meghagyás

Itv. 78. § (1) A kiszabás alapján fizetendő illetékről - ideértve a mulasztási bírságot is - fizetési meghagyást (határozatot) kell kiadni. A fizetési meghagyás tartalmazza a kiszabott illeték összegének megállapításánál figyelembe vett adatokat és az alkalmazott jogszabályokat.

(2) Ha az illeték kiszabásakor a rendelkezésre álló adatok alapján az illeték alapja egyértelműen nem állapítható meg, az állami adóhatóság a fizetési meghagyásban közli az ügyféllel, hogy a határozatmódosításának a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 114. §-ának (2) bekezdése szerint van helye.

(3) A fizetési meghagyás (határozat) alapján fizetendő illeték a (4)-(5) bekezdésben foglalt kivételekkel, a határozat jogerőre emelkedését követő napon válik esedékessé. A megállapított illeték - ha e törvény alapján a fizetési meghagyás hosszabb határidőt nem állapít meg - a fizetési meghagyás (határozat) jogerőre emelkedésének napját követő 15 napon belül késedelmi pótlék-mentesen fizethető meg.

(4) A fizetési meghagyásban megállapított illetékből az illetékelőleg - ha a törvény alapján a fizetési meghagyás hosszabb határidőt nem állapít meg - a határozat kézbesítésétől számított 15. napon válik esedékessé. Az esedékesség napját követő 15 napon belül az illetékelőleg késedelmi pótlék-mentesen fizethető meg.

(5) A jogerős fizetési meghagyásban megállapított illeték és az illetékelőleg különbözetének (a továbbiakban: illetékkülönbözet) megfizetésére az állami adóhatóság a megszerzett vagyon ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követően [92. § (2) bekezdés] fizetési felhívást bocsát ki. A felhívásban megjelölt illeték - kivéve, ha a törvény alapján a fizetési meghagyás hosszabb határidőt állapít meg - a kézbesítéstől számított 15. napon válik esedékessé. Az illeték az esedékesség napját követő 15 napon belül késedelmi pótlék-mentesen fizethető meg.

Az Itv. 78. §-a lehetőséget biztosít az illetékhatóság számára fizetési meghagyás kibocsátására. Az Itv. 78. § (1) bekezdése értelmében a kiszabás alapján fizetendő illetékről - ideértve a mulasztási bírságot is - fizetési meghagyást (határozatot) kell kiadni. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az Art. 1. § (5) bekezdése értelmében az adóhatóság köteles az ügyfelet tájékoztatni és jogorvoslat esetén az ügyfél igényt tarthat a másodfokú határozatban részletes indokolásra. Az Art. rendelkezései az illetékhatóság eljárására is kötelezőek.
Az Alkotmánybíróság 21/1997. (III. 26.) AB határozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a fizetési meghagyás nem sérti az ügyfelek alkotmányos jogait. Az Alkotmánybíróság döntésének indokolása rámutat, hogy az illetékfizetési meghagyásban egyediesítésre nincs ugyan mód, de amennyiben a fél által kért kedvezménymentesség alkalmazására nincs lehetőség, az elutasítást egyedi indokolással kell alátámasztani, jogsérelemről tehát nincs szó.

Bírói gyakorlat

Illetékügyben is csak a fellebbezéssel támadott határozatot megelőző eljárást vizsgálhatja a felettes szerv, de nem teheti vizsgálat tárgyává a már jogerőre emelkedett megelőző eljárásban hozott határozatot. (1990. évi XCIII. tv. 78. §)

A felperes 1994. március 1. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a T.-L. Ingatlanforgalmazási és Vállalkozási Kft. tulajdonát képező 7393 számú tulajdoni lapon nyilvántartott 1793/1. hrsz.-ú természetben M. Cs. u. 15. szám alatt lévő "üzem" megjelölésű ingatlant 15 200 000 Ft vételárért.
Az illetékhivatal az ingatlan forgalmi értékét az adásvételi szerződésben foglaltaktól eltérően 40 885 000 Ft-ban állapította meg, és ennek alapján fizetési meghagyásában 3 270 800 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. Ezt követően határozatával az elsőfokú határozatot módosította és 2 054 800 Ft törlését rendelte el, egyben kikötötte, hogy az ingatlan forgalmi értékét a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül vizsgálni fogja.
E módosítást követően az elsőfokú hatóság a fizetési meghagyást ismét módosította és ismételten előírta a vevő terhére 2 054 800 Ft-ot határozatával. E határozat ellen benyújtott fellebbezést az alperes alaptalannak találta és azt elutasította, egyidejűleg határozatában rendelkezett a határozatok megsemmisítése tárgyában. Döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú közigazgatási hatóság az érték meghatározásánál nem volt figyelemmel arra, hogy ugyanezen ingatlant az előző tulajdonos két hónappal korábban 1994 januárjában vásárolta, és annál a jogügyletnél a jogerős fizetési meghagyásban 35 000 000 Ft szerepelt. Ez az összeg tekinthető megalapozottnak, hiszen két vétel között eltelt hét hónap alatt értéknövelő beruházást az ingatlanon nem végeztek, illetőleg értékcsökkenés nem következett be. Erre figyelemmel az illetékalap megállapítást tartalmazó fizetési meghagyást annyiban változtatta meg, hogy 491 400 Ft illeték törlését rendelte el.
A két utóbb keletkezett módosító határozat megsemmisítésének indokát az alperes abban adta, hogy egy éven belül a felülvizsgálatra az illetéktörvény értelmében csak akkor kerülhet sor, ha azt az illeték kiszabásakor a fizetési meghagyásban rögzítik. A fizetési meghagyás ellen benyújtott keresetet az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta, az alperes határozatát megváltoztatta akként, hogy az elsőfokú határozatot hatályában fenntartotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet a felperes keresetét azért találta alaposnak, mert - osztva az elsőfokú bíróság jogi álláspontját - megállapította, hogy a Megyei Illetékhivatal határozatával jogosult volt módosítani a fizetési meghagyást. Az a tény, hogy ugyanarra az ingatlanra rendelkezésre állt egy-két hónappal korábbi forgalmi érték megállapítás nem zárja ki, hogy az illetékhivatal az illetékalap megállapítása érdekében az általa szükségesnek vélt eljárást lefolytassa. Miután az illetékhivatal határozata nem jogszabálysértő, ezért annak megsemmisítésére az alperesnek kellő indoka nem volt, így az alperesi határozat az első módosító határozatot megsemmisítő részében jogszabályt sértett.
Ugyancsak helytállónak minősítette a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a határozattal kapcsolatos okfejtését is, mely szerint ez a módosítás az Áe. 61. § (3) bekezdésében írt szabályok megsértésével történt, ezért e tekintetben az alperes helyesen döntött a megsemmisítésről. A megyei bíróság megállapította, hogy az illetékhivatal 1994. december 6-án kelt határozata jogerőre emelkedett, ennek alapján a felperes az 1 218 000 Ft illetéket be is fizette. A határozat ellen államigazgatási úton jogorvoslat igénybevételére nem került sor, és felügyeleti intézkedés körében való megváltoztatására sem merült fel adat.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben lényegében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesi kereset elutasítását kérte. A rendkívüli perorvoslat igénybevételét az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (tévesen 1981. évi I. törvényként jelölve) 61. § (3) bekezdésének, illetve az illetékekről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 78. § (2) bekezdésének megsértésében jelölte meg.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az indokolás rámutat, hogy a Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre hivatkozással felülvizsgálati, kérelmet lehet benyújtani. A felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság kizárólag azt vizsgálhatja, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályt a jogerős ítélet megsértette-e. Az Áe. 61. § (1) bekezdése szerint, ha a közigazgatási szerv megállapítja, hogy a felettes szerv vagy a bíróság által még el nem bírált határozat jogszabályt sért, a határozatot módosítja vagy visszavonja.
A közigazgatási szerv az ügyfél jogorvoslati kérelme esetén a határozatot akkor is módosíthatja vagy visszavonhatja, ha a jogorvoslati kérelemben foglaltakkal egyetért, feltéve, hogy az ügyben nincs ellenérdekű fél. A határozat módosítására vagy visszavonására a közigazgatási szerv csak egy ízben a határozat közlésétől számított egy éven belül jogosult. Helyesen állapította meg az alperes a keresettel támadott határozatában, hogy a második módosító határozat meghozatalának törvényi feltételei nem álltak fenn, ezért az a határozat törvénysértő, ezért megsemmisítése indokolt volt. Tévesen értelmezte azonban az Áe. 66. § (3) bekezdését, amikor a második módosító határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálása során az első - jogorvoslattal nem támadott, így jogerőre emelkedett - módosító határozat visszavonása tárgyában is intézkedett. Az Áe. 66. § (2) bekezdése szerint a felettes szerv a fellebbezéssel megtámadott határozatot és az azt megelőző eljárást megvizsgálja, tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. A vizsgálat eredményeként a határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a fellebbezéssel támadott határozatot megelőző eljárást vizsgálhatja a fellebbezés elbírálására hatáskörrel rendelkező szerv, azonban nem teheti vizsgálat tárgyává a megelőző eljárás során hozott de már jogerőre emelkedett határozatot. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.472/1996.)

Az illeték törlése és visszatérítése

Itv. 79. § (1) A meg nem fizetett illeték törlésének, illetőleg a megfizetett illeték visszatérítésének - jogorvoslati eljáráson, valamint e törvény 16. § (2) bekezdésében, 17. § (2) bekezdésében; 21. § (5) bekezdésében és 26. § (2) bekezdésében említett eseteken kívül - csak a 80. § (1) bekezdésében megállapított esetekben van helye:

(2) A meg nem fizetett illeték bármikor törölhető, a megfizetett illeték a megfizetést követő öt éven belül téríthető vissza.

(3) Ha a bíróság a vagyonszerzés időpontjára visszahatóan szünteti meg vagy korlátozza a vagyonszerzést, az illeték visszatérítését öt éven túl is - de legfeljebb a bírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül -, lehet kérni.

(4) Az illetékek visszatérítésére az adózás rendjéről szóló törvény adó-visszatérítésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

Itv. 80. § (1) Azoktól az esetektől eltekintve, amelyekben az illetéket e törvény egyéb rendelkezése alapján kell törölni vagy visszatéríteni, a kiszabott, de még meg nem fizetett illeték törlésének, illetőleg a megfizetett illeték visszatérítésének - a fizetésre kötelezett vagy jogutódja kérelmére - a következő esetekben van helye:

a) ha az illeték jogerős megállapítása után olyan körülmény állott be, amely az örökség vagy hagyomány értékét az öröklés megnyíltának idejére visszaható módon csökkenti;

b) ha a jogügyletet a bíróság módosítja, átváltoztatja vagy megszünteti, illetőleg felbontja, s emiatt a jogügylet után kevesebb illeték jár, illetőleg illeték nem jár;

c) ha a jogügyletet a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával megszüntetik vagy az erre jogosult a jogügylettől eláll és ezt ingatlan esetén az ingatlanügyi hatóság határozatával, más esetben a közös megegyezésről, illetve az elállásról szóló okirattal igazolják;

d) ha a vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, de e jogosultság a 72. § (4) bekezdésében megállapított szorzókkal vélelmezett évek felénél rövidebb idő elteltével megszűnik;

e) ha a jogügylet tárgya határozott időre kikötött vagyoni értékű jog, és az illetéket a 72. § (2) bekezdés szerint számított érték után szabták ki, de a jogosultság a figyelembe vett évek felének eltelte előtt szűnik meg;

f) ha az illetékfizetésre kötelezett számítási hiba vagy jogszabály téves értelmezése folytán a szabályszerű illetéknél többet fizetett;

g) ha az illetéket vagy az illetékalapot hibásan számították ki, vagy az illeték kiszabása nem a fizetésre kötelezett terhére történt, továbbá ismételt kiszabás esetén;

h) ha a bontó feltételtől függő jogügyletnél a feltétel bekövetkezik;

i) mindazokban a bírósági eljárásokban, ahol az eljárás illetékmentes, vagy az illeték mérséklésének van helye, de az illetéket megfizettették, vagy nagyobb összegben fizették meg;

j) a hatóság visszatéríti a természetes személy ügyfél által lerótt illetéket, ha számára az eljárás során költségmentességet engedélyez, vagy ha hatásköre az ügy elbírálása alatt megszűnt, és az ügy elbírálására nincs hatáskörrel rendelkező más hatóság.

(2) Az (1) bekezdés d)-e) pontjában meghatározott esetekben a vagyoni értékű jog tényleges ideje után számított illetéket meghaladó részt kell törölni, illetve visszatéríteni.

Itv. 81. § (1) A fellebbezési eljárásban fizetett illetéket vissza kell téríteni, ha a fellebbezéssel is támadott bírósági határozatot igazolási kérelem folytán helyezték hatályon kívül.

(2) Az (1) bekezdésben és a 80. § (1) bekezdésében, valamint az 58. §-ban említett esetben, ha az illeték megfizetése illetékbélyeggel történt, a bíróság a határozatát a székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak küldi meg. Ha pedig az illetéket a 74. § (2) bekezdésében foglaltak szerint pénzzel fizették meg, a bíróság a határozatot annak az állami adóhatóságnak küldi meg, amelynek számlájára az illetéket befizették.

Az illeték törlésével és visszatérítésével kapcsolatban számos jogvita keletkezett az illetékhatóság és a fél között. A Fővárosi Bíróság egy ügyben rámutatott, hogy a meg nem fizetett illeték bármikor törölhető, a megfizetett illeték a megfizetést követő 5 éven belül téríthető azonban csak vissza (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.009/1994.). A Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 25.372/1993. számú ítélete arra utal, hogy az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontjában írt szabály a vagyonszerzési, illetve a vagyonátruházási illeték esetén alkalmazható. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 25.372/1993. számú ítélete szerint a megfizetett bírósági eljárási illeték visszatérítésére nincs lehetőség, ha a kérelmező a kérelmét visszavonta és ezért szüntették meg az eljárást. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.173/1993. számú ítélete arra emlékeztet, hogy a cégbírósági eljárási illeték visszatérítésére kizárólag a törvényben felsorolt esetekben van lehetőség. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.312/1993. számú ítélete szerint az illeték megtérítésének csak abban az esetben van helye, ha a jogügylettől a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával álltak el. A cégbejegyzési kérelem visszavonása esetén ez a szabály nem alkalmazható. A Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 21.084/1992. számú ítélete alapján az illeték visszatérítésének nincs helye azon a címen, hogy a kérelemtől elállásra tekintettel a bíróság a cégbejegyzési eljárást megszüntette.
A BH 1995/351. szám alatt közzétett jogesete szerint az illeték visszatérítése iránti kérelem elbírálása közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó kérdés, ilyen igényt polgári bíróság előtt érvényesíteni nem lehet.
Amennyiben a bírósági eljárás során a fellebbezéssel is támadott határozatot a bíróság igazolási kérelem folytán helyezi hatályon kívül, a fél részére a fellebbezési illetéket vissza kell téríteni. Ha az illetéket illetékbélyeggel megfizették, akkor a bírósági eljárás során a bíróság határozata alapján van lehetőség a visszatérítésre, míg a pénzben fizetett illeték visszatérítésére az illetékes hatóság jogosult.

Bírói gyakorlat

Az illetékhivatal a földhivatali határozatban foglaltakhoz ingatlan esetében kötve van. (1990. évi XCIII. tv. 80. §)

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes ingatlan adásvételi szerződést kötött a Q. H. Szolgáltató Kft.-vel 1998. március 5-én. A felek abban állapodtak meg, hogy a tulajdonjog még a vételár kiegyenlítése előtt átvezetésre kerülhet, a felperes javára elidegenítési és terheli tilalom kerül bejegyzésre. A felperes elállási jogát is kikötötte. A szerződés után az illetékhivatal az ingatlanszerző kft.-t 4 077 350 Ft illeték megfizetésére kötelezte. A felek ezt követően a szerződést 1998. június 22-én három új okiratba foglalt megállapodással módosították. Ezekben a felperes hozzájárult elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez, ugyanakkor a szerződő felek vételi jogot kötöttek ki a felperes javára. A kft. fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a felperes 1998. szeptember 14-én faxot kibocsátva élt elállási jogával. 1999. április 16-án tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmet nyújtott be a földhivatalhoz. Ebben hivatkozott a vételi jogára és jelezte, hogy annak gyakorlásával egyidejűleg elállási jogával is élt. A területi földhivatal a felperes tulajdonjog bejegyzési kérelmét elutasította, a javára bejegyzett vételi jogot törölte. A Megyei Földhivatal határozatában - felügyeleti jogkörben eljárva - az elsőfokú határozatot megsemmisítette. Elrendelte, hogy a körzeti földhivatal az ingatlanokra vétel jogcímén a felperes tulajdonjogát jegyezze be. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a felperes vételi jogával a jogszabályoknak megfelelően élt, ezért tulajdonjog bejegyzési kérelmét nem lehetett volna elutasítani. A másodfokú jogerős közigazgatási határozat bírói felülvizsgálatát a felperes, illetve más személy sem kérte.
A Megyei Illetékhivatal a felperest kötelezte 4 071 350 Ft vagyonátruházási, 6000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek, 100 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. Az alperes határozatában a felperes fellebbezését elutasítva a fizetési meghagyást helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 18. § (1) bekezdésére, 80. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperesnek vételi jogon alapuló ingatlanszerzés után az általános szabályok szerint kell illetéket fizetnie, és az illeték törlésének törvényi feltételei sem állnak fenn.
A felperes keresetében a határozatok vagyonszerzési illetékre, mulasztási bírságra vonatkozó részének hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az illetékhivatal és az alperes tévesen minősítette a tulajdonjoga tekintetében a visszajegyzés jogcímét vételi jog gyakorlásának, mivel az ténylegesen elállási jog gyakorlásán alapult. A tulajdonjog visszajegyzésére pedig az eredeti állapot helyreállítása miatt került sor, ami nem eredményezhet illetékfizetési kötelezettséget.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy az alperest köti a tulajdonjog bejegyzésének jogcíme, és ezt figyelembe véve az Itv. 18. § (1) bekezdése alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes tulajdonszerzése vagyonátruházási illeték alá esik. A földhivatali bejegyzésre figyelemmel pedig a kiszabott illeték törlésének jogszabályban meghatározott feltételei sem állnak fenn, ezért az alperes határozata nem volt jogszabálysértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a határozatok és a jogerős ítélet szerinti jogi álláspont téves. Az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hivatkozás a perbeli esetben nem lehet irányadó. A jogerős ítélet nem felel meg az Itv. 18. § (1) bekezdésében, 3. § (3) bekezdés a) pontjában, 68. § (1) bekezdésében, az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban Art.) 1. § (7) bekezdésében, az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban Áe.) 4. § (6) bekezdésében foglaltaknak. Az illetékkötelezettséget ugyanis nem érinti, hogy a földhivatal milyen jogcímen jegyezte be a változást az ingatlan-nyilvántartásba.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott arra, hogy a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezés nem az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja tartalmazza. A perben felülvizsgálni kért jogerős másodfokú határozat ugyanis nem illeték törlése, illetve visszatérítése tárgyában hozott érdemi döntés, hanem illeték kiszabásáról rendelkezik. Ez azonban a kérelem alaposságát nem teremti meg a következők miatt:
Az Itv. 3. § (3) bekezdés a)-d) pontjában rögzítettek értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján, az árverési vétel esetén az árverés napján, ingatlannak, ingónak, vagyoni értékű jognak bírósági hatósági határozattal történő megszerzése esetén a határozat jogerőre emelkedésének napján, az a)-c) pontokban nem említett esetekben pedig a vagyonszerzéskor keletkezik. A felperesre a 3. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltak az irányadóak "ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik". [Itv. 18. § (1) bekezdés] A felperes ingatlanszerzése - a vételi jogra figyelemmel - az Itv. 18. § (1) bekezdése szerinti más módon történő megszerzés, amely visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Az Itv. 92. §-a szerinti rendelkezésekből következően az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követően a tulajdonjog, illetve vagyoni értékű jog bejegyzéséről szóló határozatot a földhivatal küldi meg az illetékhivatalnak, ugyanilyen szabályozást rögzít az Itv. 68. § (1) bekezdése is. A jogerős másodfokú közigazgatási határozat pedig az ingatlanoknak a vételi jog alapján történő megszerzését tanúsította, mint közokirat. Azt igazolta, hogy az Itv. 18. § (1) bekezdése szerinti "más módon történő megszerzés" következett be, vagyis a felperesnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége keletkezett. A felperes tévesen hivatkozik az Áe. 4. § (6) bekezdése szerinti szabály megszegésére. Az illetékkötelezettség tárgyában ugyanis nem a földhivatal döntött, hanem a földhivatal által megküldött határozatok alapján az illetékhivatal az Itv. 18. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés alapján eljárva helyesen és jogszerűen.
Az alperes a jogügyletet helytállóan értékelte, a felperesnek az Art. 1. § (7) bekezdésére vonatkozó érvelése nem megalapozott. A felperes tulajdonjoga ugyanis egy új jogügylettel opciós jogának gyakorlása révén került be az ingatlan-nyilvántartásba a jogerős másodfokú földhivatali határozat szerint. Az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szabályozásból is értelemszerűen következik az, hogy az illetékhivatal a földhivatali határozatban foglaltakhoz ingatlan esetében kötve van.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat nem sért eljárási jogszabályt, megfelel a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseknek. Ezért a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.692/2000.)

Az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja a vagyonszerzési és vagyonátruházási illeték visszafizetéséről [1990. évi XCIII. tv. 80. § (1) bek.]

A felperes, mint a C. Sz. és Sz. Kft. képviselője a cégbírósági eljárásban 30 000 Ft illetéket rótt le. A bejegyzési kérelem elbírálása előtt kérelmét visszavonta, ezért a megyei bíróság, mint cégbíróság végzésével az eljárást megszüntette. A felperes ezt követően kérelemmel fordult a Megyei Illetékhivatalhoz a lerótt illeték visszatérítése iránt. Az elsőfokú illetékhatóság határozatával a kérelmet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Arra hivatkozott, hogy a bírósági eljárás csak akkor illetékmentes, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt érdemi tárgyalás kitűzése nélkül hivatalból utasítja el. A felperes keresetében a közigazgatási határozatok megváltoztatását és az általa lerótt 30 000 Ft illeték visszatérítését kérte. Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta és elrendelte 30 000 Ft illeték visszatérítését. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 80. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a megfizetett illeték visszatérítésének van helye akkor, ha a felek a jogügylettől közös megegyezéssel elállnak, s ezt a közös megegyezésről szóló okirattal igazolják. Jelen esetben nem a peres eljárásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, hanem a cégeljárásra vonatkozó speciális szabályok érvényesülnek. Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét, helyes indokai alapján helybenhagyta.
Az alperes a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérte. Álláspontja szerint jogszabálysértő a megyei bíróság jogerős ítélete, mivel a perbeli esetben az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja nem alkalmazható, ugyanis a felperes nem vagyonszerzési, hanem eljárási illetéket rótt le. Ugyancsak nem alkalmazható az Itv. 58. §-ának d) pontja, mivel a bíróság a beadványt nem hivatalból utasította el, hanem az eljárást a felperes kérelmére szüntette meg. Kérte ezért a megyei bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét, valamint a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Az ügyben eljárt bíróságok álláspontja szerint a felperes az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján jogosult az általa befizetett 30 000 Ft illeték visszatérítésére. Az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja úgy rendelkezik, hogy a megfizetett illeték visszatérítésének van helye, ha a jogügylettől a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával elállnak és ezt ingatlan esetében a földhivatal határozatával, más esetben a közös megegyezésről szóló okirattal igazolják. Megalapozott az alperes jogi álláspontja, hogy az Itv. e rendelkezése a megfizetett vagyonszerzési, illetve vagyonátruházási illeték visszafizetéséről rendelkezik. Az Itv. ugyanis olyan ügyleti illeték visszatérítését szabályozza, melyben a felek a vagyonszerzést, illetve vagyonátruházást az illetékhivatalnál bejelentették, de ezt követően a jogügylettől elálltak, így az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének jogalapja megszűnt. Ezt az álláspontot támasztja alá az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja, amely azonos szabályt tartalmaz arra az esetre, ha a jogügyletet a bíróság módosítja, megszünteti, illetőleg felbontja. Jelen ügyben a felperes eljárási illetéket fizetett. Az eljárási illetékre vonatkozóan az Itv. 80. § (1) bekezdésének i) pontja tartalmaz rendelkezést, mely szerint a megfizetett illeték visszatérítésére akkor kerülhet sor, ha a bíróság eljárása illetékmentes vagy az illeték mérséklésének van helye, de az illetéket megfizettették vagy nagyobb összegben fizették meg. Az Itv. 58. § d) pontja alapján viszont az eljárás akkor illetékmentes, ha a bíróság az eljárást megindító beadványt érdemi tárgyalás kitűzése nélkül hivatalból utasítja el. A felperes visszavonta kérelmét, így a bíróság nem hivatalból, hanem a felperes kérelmére szüntette meg az eljárást, ezért az Itv. 58. § d) pontja a felperes esetében ugyancsak nem alkalmazható. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú bíróságnak az illeték visszatérítéséről rendelkező ítéletét helybenhagyta.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján az első- és másodfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A pernyertes alperes perköltséget nem igényelt, ezért a Legfelsőbb Bíróságnak a Pp. 78. §-ának (2) bekezdése alapján perköltség megfizetéséről rendelkeznie nem kellett. A felperes illetékfizetési kötelezettségét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján állapította meg. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 25.372/1993.)

Az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontjában írt feltételek vizsgálat kapcsán tisztázni kell, hogy az eredeti állapot visszaállítása valóban megtörtént-e. [1990. évi XCIII. tv. 80. § (1) bek. c) pont]

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes az I. K. Rt. 1994. február 28-án történt alaptőke emelése folytán apportáll három gy.-i ingatlan értékének (435 000 000 Ft) megfelelő részvényt jegyzett. Az I. K. Rt. 1995. június 14-i közgyűlésen hozott határozata alapján alaptőke leszállítást határozott el, melynek következtében a felperesi társaság vagyonkiadás jogcímén megszerezte a három gy.-i ingatlant, összesen 435 000 000 Ft forgalmi értékben.
A D. Földhivatal határozatával, nevezett ingatlanokra a tulajdonjogot vagyonkiadási jogcímén jegyezte be. Az elsőfokú illetékhivatal fizetési meghagyásával 43 500 000 Ft vagyonszerzési és 6000 Ft telekkönyvi eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. A fellebbezés folytán az alperes határozatával a fizetési meghagyást helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint az Rt. 5. sorszámú határozata alapján alaptőke leszállításról és az ingatlanok visszaadásáról rendelkeztek. Erre tekintettel - figyelemmel az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés jogcímére is - az illetékkiszabás alapját képező okiratok szerint eredeti állapot helyreállításáról nincs szó, így az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 80. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásának törvényi feltételei nem állnak fenn.
A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását és a kiszabott 43 500 000 Ft törlését kérte arra hivatkozással, hogy az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazható, mivel az alaptőke leszállítás és az ingatlanok visszaállítása - tartalmában - az apportálástól való közös megegyezéssel történő elállás, azaz az eredeti állapot helyreállítása volt.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja szerint a még meg nem fizetett illeték törlésének, illetőleg a megfizetett illeték visszatérítésének van helye, a jogügylettől a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállítással elállnak és ezt - ingatlan esetében - a földhivatal határozatával igazolják. A D. Körzeti Földhivatal által adott nyilatkozat szerint azon esetekben, ahol a felek a letétszerződést közös megegyezéssel - arra alkalmas - okiratban bontják fel, a földhivataloknak az eredeti szerzési jogcímet kell visszaállítani. Jelen esetben tehát a tulajdonjog visszaállítása miatt az eredeti apport jogcím került feltüntetésre.
A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Gt.) 223. § (1) bekezdése alapján a Részvénytársaság fennállása alatt a részvényes az általa teljesített vagyoni hozzájárulást nem követelheti vissza. A társaság tulajdonába adott vagyoni hozzájárulást tehát a cégbejegyzést követően nem lehet visszakövetelni, így a szerződés felbontása és az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges. A Gt. 264. §-a értelmében a részvényesnek csak az alaptőke leszállítás cégjegyzékbe történő bejegyzése után szabad az alaptőke terhére kifizetést teljesíteni. Ez történhet a vagyontárgyak kiadásával is, mely lehet, hogy megegyezik a tag által apportált vagyontárggyal, de ez esetben sem az eredeti állapot helyreállításáról van szó. Ezt támasztotta alá a felperesi társaság közgyűlési határozata is.
Mindezekre figyelemmel a bíróság a felperes érveit a közigazgatási határozatok jogsértő jellegének bizonyítékaként nem fogadta el. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztályának megkeresésére vonatkozó felperesi bizonyítási indítványnak nem adott helyt, mivel a rendelkezésre álló bizonyítékokat az ügy eldöntéséhez elegendőnek találta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a keresetnek történő helytadást. Eljárásjogi jogszabályként jelölte meg, hogy a jogerős ítélet az alperesi határozat, a keresetlevél, illetve az Itv. szövegének vizsgálata és értelmezése helyett a Gt. egyes, kiragadott előírások értelmezésében merült ki, nem a közigazgatási határozatok felülvizsgálatát végezte el, hanem attól teljesen független új érvelést tartalmaz. Álláspontja szerint a földhivatali bejegyzésnek nem kell szó szerint tartalmaznia az "eredeti állapot helyreállítása" szöveget. Ezzel kapcsolatban utalt a földhivataltól beszerzett jogszabály magyarázatra. Kifejtette, hogy az A. H. Rt. privatizációs szerződésével kapcsolatban került sor a belső vagyon átcsoportosításra, így a felperes három ingatlanának apportálására. A privatizációs szerződés felbontásával egyidejűleg az egyes cégcsoportok vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítására került sor. Ennek keretében az ingatlanok azonos értékben visszaadásra kerültek a felpereshez. A szerződő felek vonatkozásában a társasági szerződés felbontására és az ingatlan eredeti állapotának helyreállítására került sor. Ettől teljesen független, hogy egyébként a társaság nem kötelezhető az apport fizikai visszaadására. Az Itv. 8. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazásánál az eredeti állapot visszaállítása a felek szerződéséből állapítható meg. A földhivatali bejegyzés nem konkrét szöveget, hanem a szerződésfelbontás tartalmi fel tételeit írja elő. Ezt a földhivatali határozattal kell igazolni, de nem kötelező, hogy ennek szövege "eredeti állapot helyreállítása" legyen.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, az alperes 1999. november 11-én kelt határozatát részben megváltoztatta és a felperest terhelő 43 500 000 (negyvenhárommillió-ötszázezer) forint vagyonszerzési illeték megfizetését törölte.
A közigazgatási perben a bíróság a jogerős közigazgatási határozat jogszerűségét vizsgálja felül anyagi és eljárásjogi szempontból. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 43. §-a sorolja fel, hogy a közigazgatási határozatnak mit kell tartalmaznia. Az államigazgatási hatóság döntését a határozat rendelkező része tartalmazza, de annak jogszerűségének vizsgálatakor közigazgatási perben az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra figyelemmel vizsgálni kell, hogy az indokolás tartalmazza-e a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat. A közigazgatási perben az alperesi határozat jogszerűségének vizsgálatakor a bíróság nem alapozhatja a közigazgatási határozat jogszerűségét olyan indokolásra, amelyet az nem tartalmaz, és amelyet a bíróság fejt ki az ügyben először.
A fenti jogelveket a perbeli esetre vonatkoztatva a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy az alperes a határozatát alapvetően két tényre alapította: Az 5. sorszámú közgyűlési határozat alaptőke leszállításáról és a három gyáli ingatlan visszaadásáról szól, míg a földhivatal határozatával vagyonkiadás jogcímén jegyezte be a tulajdonjogot. Eredeti állapot helyreállításáról egyetlen esetben sincs szó. A felperes az indokolás első részével kapcsolatban a keresetében és a nyilatkozataiban azt állította és kísérelte bizonyítani, hogy gyakorlatilag egy meg nem valósuló privatizáció következtében döntöttek úgy a szerződő felek, hogy a privatizáció reményében apportált felperesi ingatlant visszaadják a felperesnek. Az akkor hatályos közjogi szabályok szerint azonban ez csak az alaptőke leszállítással és ezt követően az ingatlan kiadásával volt lehetséges.
Ezen felperesi érveléssel kapcsolatban a jogerős ítélet semmilyen jogi álláspontot nem foglalt el, nem értelmezte a gazdasági társaságban lévő felek akaratát és azok jogi kihatásait. E helyett a Gt. 223. § (1) bekezdésére és a 264. §-ra utalt.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a perben vitatott ingatlan visszaadásra 1995-ben került sor, amikor a Gt. még hatályban sem volt, így az erre való hivatkozás teljesen jogszerűtlen. Ebben az időben a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény volt még hatályban. Ennek 267. § (1) bekezdése is tartalmazza, hogy a részvényes teljesített vagyoni hozzájárulását sem a részvénytársaság fennállása alatt, sem annak megszűnése esetén nem követelheti vissza. A perbeli esetben azonban szó sem volt vagyoni hozzájárulás visszaköveteléséről, hanem a felek a meg nem valósult gazdasági körülményekre tekintettel közös megegyezéssel döntöttek az apport visszaadásáról, és ezzel az eredeti állapot helyreállításáról. A cél az eredeti állapot helyreállítása volt, ennek csak a technikai lebonyolítása volt az alaptőke leszállítás, a kisorsolt részvények elcserélése, hogy a megsemmisítendő részvények a felperes tulajdonába kerüljenek, és az alaptőke leszállítás terhére az általa apportált ingatlanok visszakerüljenek a felperes tulajdonába, és ezzel az eredeti állapot helyreálljon.
Az alperesi határozat másik érve az volt, hogy a földhivatal határozata vagyonkiadás jogcímet jelöl meg. Az elsőfokú bíróság ugyan ítéletében hivatkozott a D. Körzeti Földhivatal által adott nyilatkozatra, de annak tartalmát nem kellően értékelve hozta meg határozatát. A jogerős ítélet tényállásából kimaradt az a körülmény, hogy a felperes megkísérelte a földhivatali határozatok olyan módosítását, hogy a jogcím az eredeti állapot helyreállítása legyen. Ezzel kapcsolatban a D. Körzeti Földhivatal nyilatkozata is tartalmazza, hogy a földhivatalok által használt eredeti állapot visszaállítását jogcímként csak a jogerős bírói ítéletek által megszüntetett szerződések és a tulajdonjog visszaállításánál lehetett jogszerűen használni. Ezzel kapcsolatban utalt az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 30. § (2) bekezdésére. Amennyiben a felek az ingatlanra vonatkozó szerződésűket megszüntetik, felbontják, vagy attól elállnak, és az ingatlan korábbi tulajdonosa kerül vissza az ingatlan-nyilvántartásba, a földhivatal nem az eredeti állapotot állítja vissza, hanem a régi tulajdonos tulajdonjoga a szerződés megszüntetése, felbontása vagy elállása jogcímén újabb bejegyzéssel "éled fel" és egyidejűleg az új tulajdonos tulajdonjoga törlésre kerül. A régi tulajdonos tulajdonjogát, az eredeti jogcímet, az eredeti határozat számát és érkezési időt is fel kell tüntetni az új bejegyzésbe foglaláskor. A felperes a 2001. március 28-i tárgyaláson F/4/1. alatt csatolta a perbeli ingatlanok tulajdonlap másolatait, melyben megállapítható, hogy a korábbi vagyonkiadás jogcím helyett az apport, 35.686/1995. (1994. XI. 18.), szerződés felbontása 38.783/1997. (1995. VIII. 25.) bejegyzések szerepelnek.
A Legfelsőbb Bíróság ennek alapján megállapította, hogy a földhivatali eljárásban is megvalósult az eredeti állapot helyreállítása, még akkor is, ha a földhivatali határozat nem tartalmazza az "eredeti állapot helyreállítása" bejegyzést. Ez nem is tartalmazhatta, hiszen nem a bíróság ítélete szüntette meg a szerződést, hanem a felek közös akarattal bontották azt fel. Ebben az esetben pedig az eredeti állapot helyreállítása telekkönyvileg olyan módon volt elvégezhető, hogy az eredeti szerzési cím: Az apport, az eredeti határozat száma és érkezési ideje is feltüntetésre került, majd ezt követően a szerződés felbontása megjelölés, és az erről szóló határozat száma, és érkezési ideje.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy mind a felek szerződésének tartalmából, mind a földhivatali határozat tartalmából megállapítható, a perbeli ingatlanok vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítása. Erre figyelemmel pedig az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontjában írt feltételek megvalósultak, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az alperes határozatát a Pp. 339. § (2) bekezdés g) pontjára figyelemmel megváltoztatta, és a felperest terhelő 43 500 000 Ft vagyonszerzési illetéket törölte. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.940/2001.)

Az illeték visszatérítésének akkor van helye, ha azt jogszabály téves értelmezése folytán a szabályszerű mértékű illetéknél magasabb mértékben fizették meg. (1990. évi XCIII. tv. 80. §)

A Megyei Illetékhivatal a 2002. február 22-én kelt fizetési meghagyásával a felperes terhére 13 502 000 forint illetéket szabott ki. Az illeték megfizetésére nem került sor és a felperes felszámolási eljárását elrendelték. Az illetékhivatal a meg nem fizetett illetéket hitelezői igényként érvényesítette és a felszámoló a hitelezői igényt a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés a) pontja alá tartozóként sorolta be, majd azt az illetékhivatalnak megfizette. Egy másik hitelező ennek a hitelezői igénynek a besorolása és kifizetése ellen kifogással élt. A kifogás elbírálása során a Fővárosi Ítélőtábla a 2003. szeptember 22-én kelt 2. számú másodfokú végzésével a megyei bíróság 2002. szeptember 20-án kelt 4. számú végzését megváltoztatta és a kifogásnak részben helyt adott, megállapítva, hogy a felszámoló téves besorolást alkalmazott. Alaptalannak találta a kifogásnak azt a részét, mely arra vonatkozott, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót a jogosulatlanul kifizetett illeték visszakövetelése iránti intézkedés megtételére.
Ezt követően a felperes nevében a felszámoló 2003. november 20-án kérte a tévedésből kifizetett illeték visszatérítését. Kérelmét az illetékhivatal a 2004. január 20-án kelt határozatával elutasította.
Az alperes a 2004. március 26-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetét az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta, ezért az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Álláspontja szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 80. § (1) bekezdés f) pontja alapján az illeték visszatérítésének helye van, mert az illeték megfizetésére téves jogszabály-értelmezés alapján került sor. Az elsőfokú bíróság szerint az Itv. 80. § (1) bekezdésében említett téves jogszabály-értelmezés nemcsak az Itv. valamely rendelkezésének téves értelmezésére vonatkozik, hanem bármilyen olyan jogszabály téves értelmezését érteni kell alatta, amely az illeték jogosulatlan megfizetését eredményezi, ezért a téves besorolással megfizetett illetéket vissza kell fizetni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontját. Az illeték összegének kiegyenlítésére jogerős fizetési meghagyás alapján került sor, az ott előírt összegben, így ezért a téves jogszabály-értelmezés, valamint a többletilleték fizetés, mint az illeték visszatérítésének feltételei nem álltak fenn. Álláspontja szerint a jogerős ítélet iratellenes megállapítást is tartalmaz, mert az eljárás során nem tett olyan kijelentést, hogy az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt, a jogszabály téves értelmezése kitétel csak az Itv. értelmezésére vonatkozik.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Kfv. 2. számú végzésével elrendelte abban a jogkérdésben, hogy az illeték visszatérítésének helye van-e olyan esetben, ha a felszámoló téves besorolás alapján fizette meg az illetéket.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A Legfelsőbb Bíróság a tárgyalás tartását a Pp. 274. § (2) bekezdése alapján mellőzte, mert a felperes a tárgyalás tartását az előírt nyolc napos határidőn túl kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság a felvetett jogkérdésben tévesen foglalt állást, ezért helytelen következtetésre jutott. Az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontja az illeték visszatérítésére konjuktív feltételek fennállása esetén ad lehetőséget. A rendelkezés megfogalmazásából kitűnően ezek a feltételek a következők: a jogszabály téves értelmezése és a szabályszerű illetéknél több illeték megfizetése. Értelemszerűen az illeték visszatérítése a többlet illeték - azaz a szabályszerű mértéket meghaladó többlet illeték - visszafizetésére vonatkozhat, nem a teljes illetékre. Téves ezért az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a többen a kevesebb benne van - azaz a téves értelmezés folytán nem lett volna köteles a felperes illetéket fizetni - és ezért a többlet illeték fizetését, mint feltételt nem kell vizsgálni, a visszatérítéshez elegendő a téves jogszabály-értelmezés folytán felmerült illetékfizetés ténye. Tévesen utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy az alperes az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontját akként értelmezte, hogy csak az Itv. téves értelmezése folytán felmerült többlet illetékfizetés esetén van helye a visszatérítésnek. Ilyen megállapítást az alperes sem a határozatában, sem az eljárás során nem tett.
Miután a perbeli esetben a konjuktív feltételek közül csak az egyik feltétel - nevezetesen a jogszabály téves értelmezése (a követelés besorolása tekintetében) megvalósult - de ennek következtében a felperes nem fizetett be több illetéket a szabályszerűen járó illetéknél, helyes az alperesnek az az álláspontja, hogy nincs visszafizetési kötelezettsége az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontja alapján.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet megsértette az Itv. 80. § (1) bekezdés f) pontját, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes alaptalan keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.275/2004.)

Mulasztási bírság, adóbírság

Itv. 82. § (1) Az illeték fizetésére kötelezett terhére, ha az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségét - felhívás ellenére - egyáltalán nem vagy nem teljes mértékben vagy nem a megszabott határidőben teljesítette, továbbá a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása illetve hiányos teljesítése vagy késedelmes teljesítése esetén, a fizetendő illetéken felül, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű, mulasztási bírságot kell fizetni.

(2) Az e törvényben szabályozott mentességek, kedvezmények jogosulatlan igénybevétele esetén - ha e törvény másként nem rendelkezik - az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű adóbírságot kell fizetni.

A mulasztási bírságra vonatkozó rendelkezéseket az Itv. 82. §-a tartalmazza azzal, hogy a részletes szabályokat az adózás rendjéről szóló törvény fogalmazza meg. Az Itv. az illetékfizetésre kötelezett terhére megállapított cselekménye elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű mulasztási bírság fizetését rendeli. Az illetékfizetéssel kapcsolatos mulasztásokról az Art. 172. §-a rendelkezik és meghatározza a mulasztási bírság mértékét. A mulasztási bírság mérséklésének akkor van helye, ha az illetékfizetésre kötelezett a késedelmét kimenti és igazolja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A legkisebb mértékű mulasztási bírság megállapításától is eltekinthet a hatóság, ha magánszemélytől egészségügyi és szociális körülményei miatt nem várható el a kötelezettség teljesítése.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.543/1995. számú ítélete szerint az adásvételi szerződést megkötő társaság folyamatban lévő cégbírósági bejegyzése nem minősül olyan hatósági jóváhagyásnak, amely miatt a társaság a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt fizetendő mulasztási bírság alól mentesülhetne. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2. P. 62.654/1993. számú ítélete értelmében a tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelem késedelmes benyújtása esetén mulasztási bírságot szabhat ki az illetékhivatal, mivel a bejegyzésre irányuló kérelem az illetékkiszabást szolgáló bejelentésnek is minősül egyben.

Bírói gyakorlat

Illetékmentes szerzés esetén mulasztási bírság nem szabható ki. (1990. évi XCIII. tv. 82. §)

A felperes 1998. október 16-án kelt társasági szerződéssel szerezte meg - apport jogcímén - a P., 1. hrsz. alatti lakást. A szerződést a földhivatalhoz bejegyzésre, illetve illetékkiszabás céljából 2000. február 28-án nyújtotta be.
A megyei illetékhivatal a 2000. szeptember 11. napján hozott fizetési meghagyásában kötelezte a felperest 50 000 Ft mulasztási bírságnak és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek a megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2000. december 13. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A mulasztási bírság tekintetében döntését az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 74. § (8) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes bejelentési kötelezettségét nem határidőben, hanem másfél év elteltével teljesítette.
A felperes keresetében a mulasztási bírság megfizetésére kötelező rendelkezés hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy a részére történt ingatlan apportálás illetékmentes volt, ezért vele szemben az Art. 74. § (1) bekezdése alapján mulasztási bírságot nem lehetett kiszabni. Az Art. 74. §-ának (8) bekezdésében foglalt rendelkezés pedig nem alkalmazható a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentés késedelmes teljesítése esetén.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 82. §-a alapján alkalmazta helytállóan az Art. 74. § (8) bekezdése szerinti rendelkezést, mivel a mulasztás miatti bírságot az illetékmentes vagyonszerzés miatt csak e törvényhely alapján lehetett kiszabni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát a kereseti kérelmében is kifejtett jogi érvelésére tekintettel.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 2. sorszámú ítéletét és az alperes 2000. december 13. napján kelt határozatának
50 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére vonatkozó rendelkezését az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
A felek között nem volt vita a tekintetében, hogy a felperes az apportálást tanúsító szerződést késedelmesen nyújtotta be. Egyetértettek a felek abban a jogkérdésben, hogy az apport a vagyonszerzési illetékfizetés alól mentes volt. A perben a bíróságnak kizárólag abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a felperes késedelmességére figyelemmel kiszabható-e a mulasztási bírság vagy sem, arra az Art. 74. § (1) bekezdésében, avagy (8) bekezdésében foglaltak-e az irányadóak.
Az Itv. 82. §-a értelmében a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a fizetendő illetéken felül az Art.-ban meghatározott mértékű mulasztási bírságot kell fizetni.
Az Art. 74. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "ha az adózó a bevallási, vagyonszerzési illetékkel kapcsolatos bejelentési (a továbbiakban együtt: bevallási) kötelezettségét a bevallás határidejét követően, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki (bevallási késedelem) önadózás esetén a bevallásban megállapított, adókivetés esetén a bevallás alapján megállapítható teljes évi adó, a vagyonszerzési illeték esetében a kiszabott illeték után" a késedelem időtartamához igazodó százalékú, de legfeljebb 100 000 Ft mulasztási bírságot kell fizetni. Az ismertetett szabályozásból következően a bírság alapja csak a késedelmesen bevallott adó összege, illetve a vagyonszerzési illeték összege lehet. Mivel a felperes esetében a szerzés illetékmentes volt, vagyonszerzési illeték nem került kiszabásra e törvényhely alapján figyelemmel az Itv. 82. §-ára is vele szemben mulasztási bírság nem volt kiszabható.
Az Art. 74. §-ának (8) bekezdése értelmében "a magánszemély adózó 50 000 Ft-ig, más adózó 100 000 Ft-ig terjedő bírsággal sújtható, ha a bejelentési, változásbejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségét késedelmesen teljesíti". E törvényhely értelmében a bírság a bejelentési (Art. 11-14. §) a változás-bejelentési (Art. 15. §), az adatszolgáltatási [Art. 45. § (4)-(5) bekezdés és 3. sz. melléklet] kötelezettség késedelmes teljesítéséért szabható ki. A bevallás késedelmét tehát nem e törvényhely szankcionálja, hanem az önálló törvényhelyként szerepel az Art.-ban, a 74. § (1) bekezdésében.
Az ismertetett kógens törvényi rendelkezésekből következően a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy vele szemben mulasztási bírság kiszabására az Art. 74. § (8) bekezdésének alkalmazásával nem kerülhetett volna sor, és hogy mulasztása az Art. 74. § (1) bekezdése értelmében sem esett bírságolás alá illetékmentességére figyelemmel.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat jogszabálysértő, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben az alperes határozatának mulasztási bírságra vonatkozó döntését is az elsőfokú határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján eljárva. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.646/2001.)

A tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelem késedelmes benyújtása esetén mulasztási bírságot szabhat ki az illetékhivatal mivel a bejegyzésre irányuló kérelem az illetékkiszabást szolgáló bejelentés is egyben. (1990. évi CXIII. tv. 82. §)

A felperes jogelődje az F. szövetkezet 1991. évi január hó 31. napján kelt adásvételi szerződéssel megszerezte az Sz-P. Beruházó és Kereskedelmi Fejlesztő Kft. eladó - tulajdonát képező B., T. u. 2. sz. alatti, a 217. sz. telekkönyvi betétben 32 977 hrsz. 825 m2-es telekingatlanon, az eladó által épített üzletház 57/10 000-ed tulajdoni illetőséget. A felek a vételárat - áfa nélkül - 8 485 400 Ft-ban határozták meg.
A Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság az 1992. évi január hó 14. napján kelt végzésével az F. Szövetkezetet (1991. augusztus 29. napjával) átalakulás miatt a Cégnyilvántartásból törölte, és jogutódjaként a b.-i F. Rt.-t nyilvántartásba vette.
Az 1991. évi január hó 31. napján kelt adásvételi szerződés 1992. évi július hó 15. napján érkezett a Fővárosi Kerületek Földhivatalhoz. A Fővárosi Kerületek Földhivatal az 1992. évi december hó 18. napján kelt határozatával a fenti ingatlan 57/10 000-ad részére felperesi jogelőd tulajdonjogát vétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. Ezt követően 1993. évi január hó 4. napján a vagyonszerzési ügy iratait illetékkiszabás végett a Fővárosi Illetékhivatalhoz továbbította.
Az eladó és a vevő között 1993. évi február hó 10. napján megállapodás jött létre, amely szerint a vevő 57/10 000-ad tulajdoni hányada a közös tulajdon részét képezi, és az adásvétel tárgya kizárólag az eladó tulajdonában álló ingatlannak a vevő által "megépített" helyiségéhez tartozó telekhányad, melynek vételára 373 100 Ft volt.
A Fővárosi Illetékhivatal a felperes terhére a megszerzett ingatlan 10 607 000 Ft-os forgalmi értéke után az 1993. évi május hó 18. napján kelt fizetési meghagyásának 530 250 Ft vagyonszerzési illetéket, 1000 Ft eljárási illetéket (összesen: 531 350 Ft) és 53 035 Ft mulasztási bírságot szabott ki, amelyet a felperes 1993. évi június hó 1. napján az Illetékhivatal részére átutalt.
A fizetési meghagyás ellen a felperes fellebbezéssel élt. Fellebbezésében előadta, hogy csak a telek tulajdoni hányadát szerezte meg vétel címén, a felépítményt a későbbi tulajdonosok saját forrásból fedezték, a felépítmény építőközösségi formában készült, amely után vagyonszerzési illeték nem szabható ki. Előadta továbbá, hogy a szerződést határidőben, 1993. január 4-én nyújtotta be, így a mulasztási bírság kiszabása nem volt jogszerű.
Az Illetékhivatal az 1993. évi augusztus hó 30. napján kelt határozatával a fizetési meghagyást saját hatáskörében megváltoztatta és az előírt 53 035 Ft összegű mulasztási bírság törlését helyesbítés címén elrendelte.
Az alperes az 1993. évi november hó 8. napján kelt határozatával a Fővárosi Illetékhivatal határozatát megváltoztatta, a perbeli ingatlanrész forgalmi értékét 10 606 600 Ft-ban állapította meg, ennek megfelelően a felperes terhére előírt 531 350 Ft illetéken túl további 480 Ft illetéket írt elő és a mulasztási bírság összegét 159 249 Ft-ra változtatta meg.
A felperes keresetében az alperesi határozatok megváltoztatását kérte arra hivatkozással, hogy azok törvénysértőek és megalapozatlanok. Kérte a mulasztási bírság és a felépítmény utáni vagyonszerzési illeték mellőzését, illetve a már - ily módon szükségtelenül - befizetett illeték és bírság visszafizetésére kötelezni az alperest. Perköltséget kért.
Az alperes a kereset elutasítását és perköltséget kért. Hivatkozott a másodfokú határozatában foglaltakra, valamint arra, hogy a felperes és a Sz. Rt. között egyértelműen adásvételi szerződés jött létre, a felépítmény vonatkozásában is.
A bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság tényként állapította meg, hogy az 1991. évi január hó 31. napján kelt adásvételi szerződés ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okirat volt, miután ténylegesen annak alapján a felperes javára a tulajdonjogot vétel jogcímén a földhivatal bejegyezte.
Az adásvétel valamely dolog tulajdonjogának a vételár megfizetése, tehát pénz ellenében történő átruházása. Jelen esetben ez történt: az eladó a vevő által három részben teljesített (kifizetett) vételár ellenére a pontosan meghatározott (II. em. 29. sz. alatti 29 m2 területű) ingatlanrészt a vevőre átruházta. A vevő és az eladó között létrejött ingatlan adásvételi szerződés megfelelően tartalmazta a szükséges elemeket: a felek megnevezését, az ingatlan átruházására irányuló szándékot, a szerződés tárgyának, az ingatlannak a pontos megjelölését és a vételárat. A Ptk. magyarázata (Kommentár) szerint adásvételi szerződés tárgya rendszerint már meglévő dolog, de lehet jövőbeli dolog is. Így a felépítmény vonatkozásában egy olyan dologról volt szó, amelynek "tulajdonjogát" az eladó csak a szerződés megkötése után - az épület felépítésével - szerezte meg és ezt a jövőbeni tulajdonjogát ruházta át a vevőre (felperesre).
Nem fogadta el a bíróság a felperes - később visszavont - azon állítását, miszerint az eladó és a vevő (további vevők) között építőközösség jött volna létre, ugyanis ennek jogszabályi feltételei hiányoztak, többek között a szükséges írásbeli megállapodás (Ptk. 575-576. §).
Nem fogadta el a bíróság azt sem, hogy a felperes ráépítéssel szerezte volna meg a felépítmény tulajdonjogát. A ráépítésre hivatkozást (miszerint a felépítményt felperes saját maga hozta volna létre), vállalkozási szerződés útján vagy saját erejéből, kivitelezéssel nem helytálló, mert sem az építési engedély, sem a használatbavételi engedély nem a felperes javára szólt, hanem az építtető eladót jelölte meg jogosultként. Ezen túlmenően a perbeli szerződésben a Ptk. 389. §-a szerinti vállalkozásra jellemző tartalmi elemek sem jelentek meg, azaz nem állapítható meg, hogy a felperesi vevő megbízta volna az eladót vállalkozói minőségben a felépítmény létrehozására, és az ezzel kapcsolatos megbízói, vállalkozói kötelezettségnek a felek eleget is tettek volna (Ptk. 389-406. §-ai).
De nem felelt meg a perbeli szerződés a megkötésekor még hatályban volt 7/1978. (II. 1.) Mt. rendelet rendelkezéseinek sem.
A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A perbeli szerződés nevesítése, szóhasználata az, hogy következetesen, mindvégig eladót, vevőt, vételárat, adásvétel tárgyát említi, illetve, hogy belőle a tulajdonátruházásra irányuló szándék egyértelműen kitűnik, valamint, hogy a telekingatlanrész és felépítményrész között nem tesz különbséget, egyértelműen alátámasztja, hogy az eladó és a vevő között létrejött adásvételi szerződés, amely a Ptk. 365-376. §-ában, foglaltaknak megfelelően szabályozza - egyebek között - a tájékoztatási kötelezettséget, a vételár előre történő megfizetését, a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba bejegyzését, a birtokbalépést, a szerződésszegés következményeit.
Az 1993. évi február hó 10. napján létrejött kiegészítő, módosító szerződés az eredeti szerződés tartalmán nem változtathatott. A felperest ezért az 1991. évi január hó 31. napján létrejött adásvételi szerződés tartalmának megfelelően terheli az 1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján, a 19. § (1) bekezdése szerint számított visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetésének kötelezettsége.
Az Itv. 91. §-a alapján az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerződést a földhivatalhoz kell bejelenteni az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzést követő illetékkiszabás végett. A bejegyzésre irányuló kérelem egyben az illetékkiszabást szolgáló bejelentés is. A tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelmet az 1972. évi 31. tvr. végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. §-a szerint a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani.
Aki ezt a határidőt elmulasztja, az az Itv. 82. §-ában foglalt mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
Az adásvételi szerződést 1991. évi január hó 31. napján kötötték, a földhivatalhoz történő benyújtás időpontja pedig 1992. évi július hó 15. napja volt.
Miután a késedelem az egy évet meghaladta, az 1990. évi XCI. tv. 74. §-árak c) pontja alapján a mulasztási bírság mértéke a kiszabott 531 830 Ft összegű illeték 30%-a, azaz 159 249 Ft. (Pesti Központi Kerületi Bíróság 2. P. 62.654/1993.)

Az adásvételi szerződést megkötő társaság folyamatban lévő cégbírósági bejegyzése nem minősül olyan hatósági jóváhagyásnak, amely miatt a társaság a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése matt fizetendő mulasztási bírság alól mentesülne. (1990. évi XCIII. tv. 82. §, 91. §)

A felperes Kft., gazdasági társaság az 1992. november 17. napján kelt társasági szerződéssel alakult. A felperes 1992. november 18. napján ingatlan adásvételi szerződést kötött a V. T. Rt. eladóval, a természetben B., P. u. 22. sz. alatti ingatlan tulajdonjogának megszerzése végett.
A felperes a társasági szerződést a Fővárosi Bíróság mint cégbírósághoz benyújtotta, míg az adásvételi szerződést a tulajdonjog bejegyzése iránt a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál az 1993. február 3. napján kelt és február 11. napján érkezett kérelemmel terjesztette elő.
A Fővárosi Kerületek Földhivatala a felperest az 1993. február 18. napján kelt határozatával hiánypótlásra, többek között a cégbírósági bejegyző végzés csatolására hívta fel.
A Fővárosi Bíróság mint cégbíróság az 1993. március 30. napján kelt végzésével a felperesi társaságot a cégnyilvántartásba bejegyezte. A felperes a földhivatalnál e hiányt is pótolta, a földhivatal a felperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte, majd az adásvételi szerződést a Fővárosi Illetékhivatalnak megküldte.
A Fővárosi Illetékhivatal a hozzá 1993. november 11. napján érkezett határozatával (fizetési meghagyás) 1 454 000 Ft tulajdonszerzési (és bejegyzési) illetéket és 290 620 Ft mulasztás bírságot szabott ki. Az alperes az 1994. augusztus 1. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatnak az illetékkiszabásra vonatkozó rendelkezését helybenhagyta, míg a bírságot 72 655 Ft-ra mérsékelte.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, a bírság mellőzését kérte, többek között arra is hivatkozással, hogy az adásvételi szerződés érvényességéhez harmadik személy, hatóság, a cégbíróság "hozzájárulása", a felperesnek a cégnyilvántartásba való bejegyzése is szükséges volt, illetve, ha a bejegyzés elmarad, tulajdonosokká a Kft. tagjai, mint természetes személyek váltak volna, tekintetben pedig devizahatósági (PK. Rt.) hozzájárulás vált volna szükségessé a szerződés érvényességi kellékeként.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a cégbírósági bejegyzés hatósági hozzájárulásnak nem tekinthető, határozata jogszerű volt, mert a perbeli szerződést a keltétől számított 30 napon túl nyújtották be a földhivatalhoz.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás rámutat, hogy a felperes a tulajdonszerzési illetéket, annak mértékét nem vitatta, és keresetében a mulasztási bírság számításával (összegével) kapcsolatos kifogással sem élt, kifejezetten a bírság kiszabását sérelmezte.
Az 1990. évi XCIII. sz. tv. (Itv.) 82. §-a szerint a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén, a fizetendő illetéken túl, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű mulasztási bírságot kell fizetni.
Az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik.
A perbeli szerződés érvényességéhez, "hatályához" hatósági jóváhagyásra (engedélyre, hozzájárulásra, jóváhagyásra) szükség nem volt, a szerződés érvényessége más, harmadik személy beleegyezésétől sem függött. Nem tekinthető az adásvételi szerződés tekintetében hatósági jóváhagyásnak, vagy harmadik személy beleegyezésének a cégbíróságnak a felperes nyilvántartásba vételére vonatkozó végzés, de ténylegesen a Kft.-hez való hozzájárulásnak, jóváhagyásnak sem, mert a gazdasági társaság nem a hatóságnak egyébként sem tekinthető cégbírósági bejegyzéssel "jön létre", hanem a felek szerződési akaratából, a társasági szerződés aláírásával. A cégbírósági, cégnyilvántartási bejegyzés más célt szolgál.
Ilyen körülmények között a felperes azon hivatkozása, hogy a Kft.-nek a cégnyilvántartásba való bejegyzése előtt, "hozzájárulás" hiányában a vagyonszerzés bejelentésére vonatkozó kötelezettsége nem állott fenn, alaptalan.
Az Itv. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a visszterhes vagyonszerzési illetéket a szerző fél köteles megfizetni. Az Itv. 69. §-a értelmében is az ügyletet a fizetésre kötelezett köteles bejelenteni. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. sz. tvr. végrehajtásáról szóló 27/1972. (XII. 31.) MÉM r. 73. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlanhoz kapcsolódó jog (tulajdonjog) bejegyzése iránti kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés keltétől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. Ezzel valósul meg az illetékfizetési kötelezettség bejelentése is.
Mivel a fent kifejtettek értelmében a perbeli adásvételi szerződéshez, érvényességéhez sem harmadik személy beleegyezésére, sem hatósági jóváhagyásra szükség nem volt, azt 1992. december 18. napjáig a földhivatalhoz be kellett volna jelenteni. Ehhez képest a kérelem, bejelentés 1993. február 11. napján történt - a február 3. napján kelt kérelemmel.
A MÉM r. 73. §-ának (2) bekezdése, továbbá a késedelemhez fűződő joghátrányt (mulasztási bírság) tartalmazza is.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A fellebbezésben írtakra figyelemmel kiemelte a másodfokú bíróság, ahogy az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott ítéletében az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján a vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Az Itv. 91. § (1) bekezdése szerint az ingatlan tulajdonjogának a megszerzését tartalmazó szerződést a földhivatalhoz be kell jelenteni az ingatlan-nyilvántartás követő illetékkiszabásra. Ha az illetékfizetésre kötelezett a bejelentési kötelezettségének 30 napon túl tesz eleget, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
A felperes az 1992. november 18-án megkötött adásvételi szerződést tehát 1992. december 18. napjáig be kellett volna jelentenie a földhivatalhoz.
A másodfokú bíróság sem osztotta a felperes jogi álláspontját. A megkötött adásvételi szerződés érvényes volt, a felperesi társaság cégbírósági nyilvántartásba vétele nem minősül olyan hatósági jóváhagyásnak, amely a szerződés érvényes létrejöttéhez szükséges lenne. A bejelentési kötelezettség a felperest a szerződés létrejöttének tényénél fogva terhelte. Annak eldöntése, hogy valamely szerződés ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas-e, földhivatali eljárásra tartozó kérdés, a felperes bejelentési kötelezettségét nem érinti. Utóbb a földhivatal valóban hiánypótlásra hívta fel a felperest és ennek keretében történt meg a cégbírósági bejegyzésre vonatkozó végzés becsatolása. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés azonban az eredeti 1992. november 18-án megkötött adásvételi szerződés alapján történt meg.
A felperes szerződés benyújtásának késedelmével mulasztást követett el, ezért a mulasztási bírság kiszabása jogszerű volt. (Legfelsőbb Bíróság 58. Kf. 33.543/1995.)

Amennyiben a fél az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségének felhívás ellenére nem tesz eleget, a fizetendő illetéken felül mulasztási bírságot is köteles fizetni. (1990. évi XCIII. tv. 82. §)

Az első fokon eljárt közigazgatási szerv a felperest 18 000 Ft bírósági eljárási illeték és 10 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte. Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 38. § (1) bekezdésére, 84. § (1) bekezdésére, 85. § (4) bekezdésére, valamint az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 74. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes a megyei bíróság által ítéletben megállapított eljárási illetéket felhívás ellenére nem fizette meg. A bíróság pedig az illetékhiányról leletet készített, amelyet kiszabás és behajtás céljából megküldött az illetékhivatalnak.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, fizetési kötelezettsége törlését kérte. Azzal érvelt, hogy a megyei bíróság előtt folyamatban volt eljárás során személyes költségmentesség iránti kérelmet terjesztett elő, az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, ügyében jogerős határozatok nem születtek. Fizetési felhívást nem kapott, mulasztást nem követett el.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy a felperest a megyei bíróság a perben illeték megfizetésére kötelezte és leletkészítés terhe mellett 18 000 Ft lerovására. E kötelezettségét a felperes elmulasztotta, ezért a bíróság által megküldött lelet alapján az illetékhivatal köteles volt a leletben feltüntetett összegű illeték kiszabására és a mulasztási bírság előírására. Az alperes határozata megfelelt az Itv. 37. § (1) bekezdésében, 38. § (1) bekezdésében, 65. § (2) bekezdésében, 84. § (1) bekezdésében, 85. § (4) bekezdésében, 96. § (1) bekezdésében, 78. § (1) bekezdésében, 82. §-ában foglalt jogszabályi rendelkezéseknek. A mulasztási bírság kiszabására is jogszerűen került sor az Art. szabályai értelmében annak mértékét kereseti kérelem hiányában pedig nem vizsgálhatta felül.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, a mulasztási bírság törlését, illetve mérséklését, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását a per újabb tárgyalására, újabb határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú ítélet tényállása hiányos, felderítetlen, indokolást nem tartalmaz, az abban rögzített jogszabályi rendelkezések téves alkalmazásán alapul, a határozatok jogalapja, valamint az összegszerűség tekintetében is. Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok tartalma alapján kiegészíti, illetve pontosítja az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást a következőkkel:
A megyei bíróságon kártérítés iránt indított perben a felperes keresetlevelén nem rótt le illetéket. Személyes költségmentesség iránti kérelmét a bíróság 5. sorszám alatti végzésében elutasította, ezt a végzést a Legfelsőbb Bíróság az 1997. július 4-én hozott 3. sorszámú végzésében helybenhagyta. A megyei bíróság az 5. számú, 1996. április 9. napján hozott ítéletében a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy "fizessen meg 15 nap alatt leletezés terhével 18 000 Ft illetéket". A Legfelsőbb Bíróság a 6. sorszámú, 1997. szeptember 11. napján hozott végzésében a felperesnek az 5. sorszámú ítélet ellen bejelentett fellebbezését hivatalból elutasította. E végzés a felperes részére 1997. október 11. napján szabályszerűen kézbesítve lett. A megyei bíróság az Itv. 84-85. §-ai alapján leletet állított ki, amelyben az Itv. 34. és 65. §-ában foglaltakra is hivatkozott és az eljárási illeték megfizetésére való felhívás időpontját 1996. április 9. napjában rögzítette.
Az előzőek szerinti tényállásból megállapíthatóan az alperes jogszerűen járt el akkor, amikor a meg nem fizetett illetéket mulasztási bírsággal együtt a lelet alapján előírta. (Itv. 65. §, 84-85. §, 96. §)
A felperes az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségének felhívás ellenére nem tett eleget, ezért az Itv. 82. §-a értelmében a fizetendő illetéken felül az Art.-ban meghatározott mértékű mulasztási bírság előírására kellett intézkednie az alperesnek. Az Art. 74. §-ának (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy "ha az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségét a kötelezett felhívás ellenére egyáltalán nem, vagy nem teljes mértékben, vagy nem a megszabott határidőben teljesítette, a meg nem fizetett illeték 100%-a, de legalább 300 Ft és legfeljebb 10 000 Ft mulasztási bírság szabható ki". E törvényhely szerinti jogkövetkezmény alkalmazásának jogalapját az alperes és az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, és az ismertetett rendelkezésből következően annak mértékét is jogszerűen határozta meg. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 28.107/1999.)

Ellenőrzés

Itv. 83-85. §

Elévülés

Itv. 86. § Az illeték megállapításához, valamint az illeték behajtásához való jog elévülésére az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadóak.

Az illeték megállapításához való jog elévülése tekintetében az Art. 95. § (2) bekezdése az irányadó. Az illeték megállapításának a joga annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5. év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra bejelentették, illetőleg az illeték megfizetését vagy kiszabásra való bejelentését elmulasztották, továbbá az illetékhivatal tudomására jutott e tény. Az esetleges bírósági eljárás időtartama az elévülés idejébe nem számítható be.

Bírói gyakorlat

A vagyonátruházási illeték megállapításához való jog elévülési ideje a vagyonszerzést tartalmazó szerződés földhivatalhoz való benyújtásával kezdődik. (1990. évi XCIII. tv. 86. §, 91. §; 1990. évi XCI. tv. 95. §; 2003. évi XCII. tv. 164. §, 182. §)

A H. Vállalat, mint H. Márkabolt Kiskereskedelmi Hálózat Kft. (a felperes előző neve) alapítója térítésmentesen apportálta 1996. június 12-én "Alapítói Határozat" megnevezésű okiratban a v. földszinti, 56 m2-es üzlethelyiséget 5,5 millió forint értékben. A Földhivatal az ingatlan-átruházást "ingyenes átengedés" címen jegyezte be 2002. február 12-én kelt határozatával. A határozatot 2002. március 1-jén küldte meg a Megyei Illetékhivatalhoz. Az illetékhivatal helyszíni szemlét tartott az ügyben 2003. október 19-én, majd egyéb összehasonlító adatok figyelembevételével fizetési meghagyást bocsátott ki, amelyben ajándékozási illeték és eljárási illeték fizetésére kötelezte a felperest. A másodfokú hatóság új eljárásra utasító határozata folytán hozott újabb elsőfokú határozat az ingatlan 2002. februári értékét 20 millió forintban állapította meg, ezt az illetékkiszabási alapot az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 68. § (2) bekezdése alapján a maximális 50%-kal mérsékelve 10 millió forintra csökkentette. Ennek alapján a felperest 1 millió forint visszterhes vagyonátruházási illeték, valamint a földhivatali bemutatáskor hatályban lévő, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: régi Art.) 74. §-ában foglalt 100 000 Ft mulasztási bírság, valamint 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság 2004. november 9-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes határozatában megállapította, hogy az illetékkiszabás alapját képező ingyenes jogügylet, apportálás az 1996. június 12-ei Alapító Határozat megnevezésű okirat alapján történt. A felperes a földhivatali bejelentést a jogszabály által előírt 30 napon túl, 1998. november 27-én tette meg. Ezt követően a földhivatali eljárásban hosszas tényállás tisztázás történt, ezért az ügyletről a földhivatal az illetékkiszabási hatóságot csak 2002. március 1-jén értesítette. Az alperes álláspontja szerint a felperes által hivatkozott elévülés nem következett be. Rámutatott arra, hogy az Itv. 86. §-a alapján az illeték-megállapításhoz való jog elévülésére az Art. rendelkezései az irányadóak, mégpedig az új adózás rendjéről szóló törvény, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: új Art.) rendelkezései, figyelemmel arra, hogy az új Art. 182. § (1) bekezdése alapján e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben. Ez tehát azt jelenti, hogy mivel a fellebbezés elbírálására 2004. január 1-je után került sor, már az új rendelkezések alkalmazandók, kivéve a mulasztási bírság esetében, amelyre a korábbi Art. kevésbé terhelő kötelezettséget állapított meg. Az alperes tehát megállapította, hogy az új Art. 164. § (4) bekezdésére tekintettel az illetékkel kapcsolatos elévülési szabály az, hogy az illeték-megállapításhoz való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított öt év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést kiszabásra az illetékhivatalnál bejelentették, illetve az a körülmény, hogy az illeték megfizetését, vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az illetékhivatal tudomására jutott.
Ez jelen esetben azt jelentette, hogy mivel a földhivatali határozat 2002. március 1-jén érkezett meg az illetékhivatalba, az illetékhivatal ekkor szerzett először tudomást az ingatlan-átruházásról, tehát az elévülési jog jelen ügyben 2007. december 31-én következik be.
A felperes keresetében e határozat hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatra is kiterjedéssel. Álláspontja szerint az illetékkiszabási jog elévült, tekintettel arra, hogy az ügylet keletkezésekor hatályos jogszabályok szerinti illetékbejelentési kötelezettségét a földhivatali bejelentéssel teljesítette. Az egyéb eljárásra, mint ügyfélnek ráhatása nem volt, a földhivatal kötelessége volt az iratok továbbítása az illetékhivatalhoz.
A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az illetékkiszabásra való bejelentés az iratoknak a földhivatalhoz való benyújtásával teljesítettnek tekintendő. A kötelezettnek az illetékhivatal felé nem kell külön nyilatkoznia, ez azonban nem érinti azt az elévülési szabályt, amely a kezdő időpontot az illetékhivatal általi tudomásszerzéshez köti. Az Itv. 68. § (2) bekezdése ad lehetőséget arra, hogy amennyiben az illetékkötelezettség keletkezését követő 6 hónapon túl történik a bejelentés valamely hatóság mulasztása miatt, a forgalmi érték mérsékelhető, ezzel a lehetőséggel az adott esetben az illetékhivatal élt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet és a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését. A felperes fenntartotta és ismét kifejtette a közigazgatási eljárás és a per során előadott álláspontját.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A nem vitás tényállás szerint a felperes a perbeli esetben az 1996. június 12-én kelt okirat alapján "térítésmentes" vagyonátadás folytán szerzett ingatlan-tulajdont. Az ekkor hatályos Itv. 91. § (1) bekezdés alapján az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyonértékű jognak a megszerzését (megszüntetését) tartalmazó szerződést (okiratot) a földhivatalhoz kellett bejelenteni az ingatlan-nyilvántartást követő illetékkiszabásra. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kellett teljesíteni. A felperes ezt a bejelentést késve, 1998. november 27-én teljesítette, így mivel a kérelmet a külön jogszabályban meghatározott 30 napon túl nyújtotta be, a mulasztása bírság megfizetésével volt szankcionálható.
A földhivatalnak a bejegyzés végett benyújtott okirat beérkeztekor hatályos Itv. 92. § (1) bekezdése alapján az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges, és rendelkezésre álló egyéb iratokkal együtt az érkezését követő 8 napon belül kellett volna továbbítania az illetékhivatalhoz. A (2) bekezdés szerint a földhivatal az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követően az illetékkiszabáshoz szükséges utóbb beérkezett iratokkal együtt küldi meg a bejegyzésről szóló határozatát.
A perbeli esetben a földhivatal az (1) bekezdés szerinti irattovábbítási kötelezettségét elmulasztotta, ehelyett csak az Itv. 92. §-a (2) bekezdésében írt kötelezettségét teljesítette, mert az 1998. november 27-én beérkezett iratot és a bejegyzési határozatot az illetékhivatalhoz 2002. március 1-jén küldte meg.
Az idézett törvényi előírás szerint [Itv. 91. § (1) bek.] az illetékkiszabásra való bejelentést az érintett ügyfél, a felperes a földhivatalhoz történő szerződés (okirat) benyújtásával teljesítette.
Az Itv. 86. §-a alapján irányadó régi Art. 95. § (2) bekezdése szerint az illeték megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra az illetékhivatalnál bejelentették, illetve az a körülmény, hogy az illeték megfizetését, vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az illetékhivatal tudomására jutott.
E rendelkezés szerint az ötéves elévülési idő kezdő időpontja az az időpont, amikor a vagyonszerzést illetékkiszabásra az illetékhivatalnál bejelentették. A perbeli esetben ez úgy értelmezendő, hogy az ötéves elévülési idő a felperes földhivatali bejelentésekor, 1998. november 27-én megkezdődött, mert olyan jogszabályi rendelkezés nem volt hatályban, amely az ügyfél számára az illetékhivatalhoz való közvetlen bejelentést írta elő. Így az illetékkiszabási hatóság első fizetési meghagyása, amely 2004. január 20-án kelt, akkor született, amikor az illetékkiszabási jog már elévült. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a törvény az illetékkiszabásra történő bejelentést az adott 1996-os évben az ügyfél számára a földhivatalhoz történő bejelentéssel tekintette teljesítettnek, az elévülés szempontjából ezért nem volt jelentősége annak, hogy az illetékkiszabási eljárást lefolytató illetékhivatalnak a másik hivatal, a földhivatal mikor továbbította az iratokat. Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy éppen az 1996 előtti időben hatályos törvényi rendelkezés 1994. december 1-jétől történő módosítása írta elő a földhivatal számára az irattovábbításra a nyolcnapos határidőt, melyet a perbeli esetben a földhivatal figyelmen kívül hagyott és csak a bejegyzés megtörténte után küldte meg az illetékhivatalnak az iratokat.
Tévedett az alperes és az elsőfokú bíróság akkor, amikor a régi Art. 95. § (2) bekezdését akként értelmezte, miszerint az elévülési időpont a mondat második felében leírtaktól számítana, azaz az illetékhivatali tudomásszerzési időponttól. A jogszabályi rendelkezés ezen fordulata ugyanis nem arra a perbeli esetre vonatkozik, amikor az ügyfél az illetékkiszabásra történő vagyonszerzést a földhivatalhoz bejelentette, az akkori jogszabálynak megfelelően, hanem azokra az esetekre, amikor ez a földhivatali bejelentés elmaradt, és az illetékhivatalnak egyéb más körülményből, tényből, pl. adóhivatali ellenőrzésből, büntetőeljárásból stb. jutott tudomására az adott vagyonszerzés. Ebben az utóbbi esetben kezdődött az illetékhivatali tudomásra jutástól az öt év elévülési határidő.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság által a perbeli esetben alkalmazni vélt új Art. 2003. évi XCII. törvény 164. § (4) bekezdése és az Itv. 2004 évben hatályos 91. §-a is csak pontosította a tulajdonszerző bejelentési kötelezettségének szabályait, de továbbra sem változtatott azon, hogy a földhivatalhoz kell bejelenteni és benyújtani a vagyonszerzést tartalmazó szerződést illetékkiszabásra.
Mindezekre tekintettel az alperes az elévülés miatt nem volt jogosult a felperessel szemben illetékkiszabásra, és ennek következtében mulasztási bírság kiszabására sem.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a keresetnek helyt adva ítéletével a Pp. 339. § (1) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte az elsőfokú és másodfokú jogszabálysértő közigazgatási határozatokat. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.126/2005/6. sz.)

Késedelmi pótlék

Itv. 87. § (1) A fizetési meghagyásban (határozatban), az illetékkülönbözetről kibocsátott, valamint a bíróság határozata alapján az állami adóhatóság által kiadott fizetési felhívásban megállapított határidőig meg nem fizetett illeték után az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint kell késedelmi pótlékot fizetni.

(2) Ha a 16. § (1) bekezdés g), 17. § (1) bekezdés b), és 26. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel nem teljesül, vagy a vagyonszerző -, illetve a lakóház felépítésére e törvény alapján köteles jogutódja - a lakóház felépítésére biztosított határidőn belül kéri az illeték felfüggesztésének megszüntetését, a megállapított, de meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől (a határozat jogerőre emelkedését követő naptól) számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetni.

(3) Ha a törvény 21. § (5) bekezdésében meghatározott kedvezmény igénybevétele jogosulatlan volt, akkor az adott vagyonszerzésre irányadó általános szabályok szerint járó és a 21. § (5) bekezdésében meghatározott kedvezményes illetékalap figyelembevételével előírt illeték különbözetének háromszorosát kell a vagyonszerző terhére pótlólag előírni. Ha a 26. § (6) bekezdésében meghatározott kedvezmény igénybevétele jogosulatlan volt, akkor az igénybe vett kedvezmény összegének háromszorosát kell a vagyonszerző terhére pótlólag előírni.

Fontos tudnivaló, hogy a késedelmi pótlékra vonatkozó részletes szabályokat az Art. 165-167. §-ai tartalmazzák. Az Art. 165. § (2) bekezdése szerint a késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének háromszázhatvanötöd része. A késedelmi pótlék után késedelmi pótlékot felszámítani nem lehet.

Az illeték biztosítása, behajtása, fizetési kedvezmények

Itv. 88. § (1) Az e törvényben külön nem szabályozott eljárási kérdésekre - így különösen az illeték megfizetéséért egyetemleges felelősség megállapítására, a tartozás megfizetésére, behajtására, részletfizetés vagy halasztás engedélyezésére, az illetéktartozás méltányosság címén történő részbeni vagy teljes elengedésére, illetve behajthatatlanság címén való törlésére - az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései irányadóak.

(2)

(3)

(4)

A törvényszakasz alkalmazására is irányadó az a rendelkezés, amely szerint az Itv. egyes eljárási kérdésekről külön nem rendelkezik, az Art. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az Art. 82. § (5) bekezdése alapján az illetékügy elbírálására jogosult adóhatóság az illetékfizetésre kötelezett kérelmére jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire, vagyonszerzési illeték esetén a megszerzett vagyon jellegére és a szerzés körülményeire figyelemmel az illetéktartozást mérsékelheti vagy elengedheti.
A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.593/1995. számú ítélete rámutat, hogy az illetéktartozás méltányosság címén történő részbeni vagy teljes elengedése tárgyában az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései alapján dönthet az illetékhatóság.

X. fejezet

Egyes eljárási rendelkezések

A hagyaték (vagyonátszállás) bejelentése a közjegyző által

Itv. 89. § (1) Ha a hagyatékot közjegyző adja át, az illetékkiszabás végett a közjegyző köteles bejelenteni az állami adóhatóságnak.

(2) A hagyaték bejelentése céljából a közjegyző a teljes hatályú hagyatékátadó végzést a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül az illetékes állami adóhatóságnak küldi meg. A végzéshez csatolni kell a hagyatéki leltár másolatát, a végrendelet, osztályos egyezség, illetőleg hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv hitelesített, teljes másolatát.

(3) Az (1)-(2) bekezdést kell alkalmazni a póthagyatéki eljárásban keletkezett hagyatékátadó végzés megküldésére is.

A hagyaték illetékkiszabás végett történő bejelentése - amennyiben a hagyatékot a közjegyző adja át - a közjegyző feladata. A hagyaték átadására az a közjegyző illetékes, akinek működési területén az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye található. Az eljáró közjegyző a hagyaték átadása tárgyában végzéssel határoz és a teljes hatályú átadó végzést a jogerőre emelkedést követő 15 napon belül jelenti be az illetékes illetékhivatalnak. Az Itv. 89. § (2) bekezdése határozza meg a végzéshez csatolandó mellékletek körét.

A hagyaték bejelentése az örökös által

Itv. 90. § (1) Valamennyi örökös külön-külön köteles, "hagyatéki kimutatás" nyomtatványon az örökhagyó halálától számított 90 napon belül, az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóságnál az örökölt ingóságokról bevallást adni, vagy ugyanezen időn belül ezekre az ingókra a hagyatéki eljárás lefolytatását a közjegyzőnél kérni, ha ezekkel kapcsolatban a közjegyző a hagyatéki eljárást hivatalból megindítani nem köteles, valamint a 16. § (1) bekezdésének b) és d) pontja szerinti illetékmentesség feltételei nem állnak fenn.

Erre a kötelezettségre a halálesetet követő meghallgatás, illetve leltározás során meghallgatott örököst a leltározásra jogosult szerv figyelmeztetni köteles. A figyelmeztetés megtörténtét az eljárás során az iraton fel kell tüntetni.

(2) Ha a hagyatéki kimutatásban bejegyzett adatok a köztudomással vagy az állami adóhatóság tudomásával ellentétesek, az állami adóhatóság jogosult azokat felülvizsgálni és ezzel kapcsolatban ellenőrzést végezni. Erre az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadók.

(3) Ha a hagyatéki eljárást sem hivatalból, sem kérelemre nem kell megindítani, a közjegyző a hozzá beterjesztett hagyatéki kimutatást az illetékes állami adóhatóságnak továbbítja.

(4) Az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatását az erre jogosult személy a korábbi jogosult halálától számított 60 napon belül köteles - a vagyonszerzést rögzítő irat eredeti és másolati példányának benyújtásával - illetékkiszabásra az állami adóhatósághoz bejelenteni. A másolatot az állami adóhatóság illetékmentesen hitelesíti.

Az ajándék és a visszterhes vagyonszerzés bejelentése

Itv. 91. § (1) Az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését (megszüntetését) az ingatlanügyi hatósághoz kell bejelenteni illetékkiszabásra az azt tartalmazó szerződés (okirat) benyújtásával. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni.

(2) A vagyonszerzési illeték tárgyát képező, de ingatlan-nyilvántartási eljárást nem igénylő jogügyletet a szerződő felek - a 76. §-ban említett eset kivételével - közvetlenül az állami adóhatóságnak kötelesek bejelenteni. A bejelentést az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül, a vagyonszerzést rögzítő irat eredeti és másolati példányának benyújtásával kell teljesíteni. Az ilyen másolatot az állami adóhatóság illetékmentesen hitelesíti.

(3) Az okirat kiállítása nélkül is illetékköteles jogügyletet szóval is be lehet jelenteni. A szóbeli bejelentést írásba kell foglalni, és a bejelentés megtörténtéről az állami adóhatóság az ügyfélnek igazolást köteles adni.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben említett bejelentési kötelezettséget nem érinti az a körülmény, hogy a vagyonszerzés a jogszabály szerint illetékmentes.

Bírói gyakorlat

Termőföld vásárlás esetén az elővásárlási jog miatt előírt jegyzői kifüggesztési eljárás időtartama nem hosszabbítja meg az illetékkiszabásra történő bejelentésre előírt 30 napos határidőt. (16/2002. Korm. r. 1. §, 2. §, 3. §; 1990. évi XCIII. tv. 91. §; 1997. évi CXLI. tv. 26. §)

A felperes 2005. szeptember 15-én adásvételi szerződéssel megvásárolta a 0108/20 hrsz.-ú, szántó művelési ágú, külterületi termőföld ingatlant. A felperes az adásvételi szerződést a földhivatalhoz illetékkiszabás végett 2005. október 24-én nyújtotta be.
A Megyei Illetékhivatal a 2006. január 11-én kelt fizetési meghagyásával 81 000 forint visszterhes vagyonátruházási, 3000 forint ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték, valamint 16 000 forint mulasztási bírság megfizetésére kötelezte a felperest.
Később a felperes igazolta, hogy mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó, ezért az illetékhivatal a 2006. február 14-én kelt határozatával a fizetési meghagyást módosította, a visszterhes vagyonátruházási illetéket törölte.
A felperes a határozat ellen benyújtott fellebbezésében a mulasztási bírság kiszabásának, jogosságát vitatta. Arra hivatkozott, hogy az adásvételi szerződés megkötését követően, 2005. szeptember 26-án a termőföldre vonatkozó elővásárlási jog miatt a szerződést a benyújtás előtt meg kellett küldenie az illetékes önkormányzat jegyzőjének. A jegyző az iratokat 2005. október 15-én küldte vissza a részére, ezért ezt követően volt módja arra, hogy az iratokat a földhivatalhoz benyújtsa.
Az alperes a 2006. április 14-én kelt határozatával a módosított elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolása szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 91. § (1) bekezdése értelmében az illetékkiszabásra történő bejelentésnek szerződéskötéstől számított 30 napon belül kellett volna eleget tenni. Ezt a határidőt nem módosítja, nem hosszabbítja meg a felperes által hivatkozott elővásárlási jog gyakorlása miatti jegyzői eljárás. A mulasztási bírság kiszabására az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 172. § (1) bekezdés b) pontja és (12) bekezdése alapján az eset összes körülményének mérlegelésével, a hét napos késedelemmel arányban állóan került sor.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, melyben a mulasztási bírság kiszabását továbbra is sérelmezte. Állította, hogy mulasztás nem terheli, vele szemben bírság nem szabható ki. Jóhiszeműen járt el, ezért az Art. 172. § (12) bekezdése alapján esetleges mulasztása esetére a bírság kiszabása mellőzhető.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól szóló 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet (R.) 1. § (1) bekezdése, 2. § (1) és (2) bekezdése szerint a termőföld vásárlás miatt lefolytatandó, az elővásárlásra jogosult számára történő ajánlat kifüggesztés kötelezettsége nem minősül az Inytv. 26. § (3) bekezdésében foglalt, az adásvételi szerződés hatályát felfüggesztő feltételnek, ezért nem mentesít az alól a kötelezettség alól, hogy a szerződést a szerződéskötéstől számított 30 napon belül illetékkiszabásra be kell jelenteni.
Az adásvételi szerződés a Ptk. 213. § (1) bekezdése alapján a keltének napjával válik érvényessé és hatályossá, függetlenül attól, hogy az elővásárlási jog jogosultja az elővásárlási jogát gyakorolja-e vagy sem. Az elővásárlásra jogosult igenlő nyilatkozata azt eredményezi, hogy a szerződés ugyan olyan tartalommal közte és az eladó között hatályos. Mindebből következően tény, hogy adásvételi szerződést a felperes az Itv. 91. § (1) bekezdése alapján és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. § (3) bekezdése alapján a szerződéskötést követő 30 napon túl nyújtotta be a földhivatalhoz, ezért a mulasztásáért az Art. 172. § (1) bekezdés b) pontja szerint mulasztási bírsággal sújtható. A perbeli esetben a mulasztási bírság kiszabására jogszerűen került sor, annak mértékét az Art. 172. § (12) bekezdése alapján az alperes helytállóan állapította meg. A bírság mellőzésére indok nem volt, a felperes nem igazolta, hogy az adott helyzetben úgy járt el, ahogy az általában elvárható lett volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 91. § (1) bekezdését, az Inytv. 26. § (3) bekezdését, mert a szerződés - a R.-ben meghatározott - kifüggesztési eljárás miatt nem jön létre a keltezése időpontjában csak akkor, ha az ajánlattevővel szemben a kifüggesztési határidő letelt. Csak ettől az időponttól válik a szerződés illetékkiszabásra bejelentésre és tulajdonjog változás átvezetésre alkalmassá, így ettől az időponttól kell számítani a 30 napos benyújtási határidő. Mindezek alapján határidőben teljesítette a bejelentési kötelezettségét, mulasztás nem terheli, ezért vele szemben mulasztási bírság kiszabásának nem volt helye. Másodlagosan előterjesztett kérelme szerint - amennyiben bírság fizetésére kötelezhető is - a 7 napos késedelemmel arányban nem álló összegű mulasztási bírságot szabtak vele szemben. Ő a R. előírásaihoz igazította az eljárását, úgy járt el, hogy az adott helyzetben tőle elvárható. Csak a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges és a R.-ben előírt dokumentumokkal tudta igazolni a vétel megtörténtét, a tulajdonjog megszerzését, így a tőle elvárható magatartás tanúsította, mert a jegyzői értesítés kézhezvételét követően haladéktalanul bejelentette a vagyonszerzés tényét illetékkiszabásra. A jogerős ítélet ezért sérti az Art. 172. § (1) és (12) bekezdését is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Az alperes személyében a felülvizsgálati eljárás során jogszabályon alapuló jogutódlás következett be, 2007. január 1-jétől a 2006. évi LXI. törvény 249. § (1) bekezdése értelmében az alperes jogutóda az APEH Központi Hivatal. A Legfelsőbb Bíróság a jogutódlást a Pp. 328. § (1) bekezdése alapján megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság az Itv. 91. § (1) bekezdése, az Inytv. 23. § (3) bekezdésének megsértése nélkül állapította meg, hogy a felperes a bejelentési határidőt elmulasztotta, mert az Inytv. 26. § (3) bekezdésében szabályozott, ennek a határidőnek a megtartása alól felmentést jelentő körülmények - a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy hatóság jóváhagyása -, a perbeli esetben nem állt fenn.
A R. 3. § (1) bekezdése, 4. §-a, 5. § b) pontja szerint lefolytatandó az ajánlattételnek a kifüggesztésére vonatkozó kötelezettség és annak időtartama nem azonos a harmadik személy beleegyezésétől függő szerződés hatályba lépésének törvényben szabályozott esetével.
A felperesnek az adásvételi szerződés megkötését követő 30 napon belül kellett volna a szerződést benyújtania a földhivatalhoz illetékkiszabás végett.
A R. 1. § (1) bekezdése szerint a Tft. valamint a Polgári Törvénykönyv alapján fennálló elővásárlási jog esetén a termőföld vagy tanya tulajdonosa (az eladó) az ingatlanára vonatkozó vételi ajánlatot a szerződés megkötése előtt köteles az elővásárlásra jogosultakkal közölni - az ajánlatközlés módját a R. 1. § (3) bekezdése szabályozza. A fentiekre figyelemmel a perbeli esetben az adásvételi szerződés megkötése előtt kellett volna a felperes ajánlatát közzétenni, majd a határidő eredménytelen eltelte után kellett volna a szerződést megkötni, igazolva az ajánlat közzétételét. Ennek elmulasztása az indoka az alperes határozatának.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a mulasztással arányban nem álló összegben került a bírság kiszabására, mert a tőle elvárható magatartást tanúsította. A felperes a rá vonatkozó rendelkezések pontos ismerete mellett jogi képviselővel eljárva kötötte meg a termőföld megvásárlására vonatkozó szerződést, így tudatában kellett lennie az őt terhelő irat benyújtási kötelezettségnek. Első ízben történő mulasztás esetén a bírság kiszabásánál az eset összes körülményére, a jogellenesség mértékére, a cselekmény súlyára, a késedelem napjaira figyelemmel kell a bírság összegét meghatározni. A perbeli esetben hét napos késedelemre az alperes 16 000 forint mulasztási bírságot szabott ki a 100 000 forintig terjedhető bírságmértéken belül. Helyes az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a perbeli esetben a kiszabott bírság az elkövetett mulasztással arányban áll, annak mellőzésére az Art. 172. § (12) bekezdésében foglaltakra figyelemmel nem kerülhet sor.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.045/2007.)

Itv. 92. § (1) Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokkal - ideértve a 26. § (9) bekezdésében meghatározott nyilatkozatot is - együtt az érkezését követő nyolc napon belül kísérőjegyzékkel továbbítja az állami adóhatósághoz. A kísérőjegyzék átadása történhet számítógépes adathordozón is.

(2) Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követően a tulajdonjog, illetve vagyoni értékű jog bejegyzéséről, törléséről szóló, illetve a bejegyzési kérelmet elutasító határozatát megküldi az állami adóhatóságnak. A határozathoz csatolja az illetékkiszabáshoz szükséges olyan iratokat, melyek az (1) bekezdésben meghatározott időpontban még nem álltak rendelkezésére.

(3) Az ingatlanügyi hatóság (1)-(2) bekezdésben említett kötelezettsége független attól, hogy a vagyonszerzés illetékköteles vagy illetékmentes.

Ingatlan ajándékozása és adásvétele esetén a szerződést a földhivatal küldi meg az illetékhivatalnak. A vagyonszerzés tényét tehát a földhivatalnak kell bejelenteni és ez a hatóság teszi meg az illetékeztetés érdekében szükséges teendőket.
A jogszabály értelmében az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezésének, módosulásának, megszűnésének bejegyzése iránti kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés (jognyilatkozat) keltétől számított 30 napon belül kell benyújtani a földhivatalhoz. Amennyiben a szerződés (jognyilatkozat) létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy - földhivatali engedélyen kívül egyéb - hatósági jóváhagyás szükséges, a szerződés csak ezek teljesülése esetén válik érvényessé és az Itv. 3. § (5) bekezdése alapján csak ekkor áll be az illetékkötelezettség. Ezeket a szerződéseket a hatósági jóváhagyástól vagy a beleegyezéstől számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. A határidő elmulasztása esetén mulasztási bírság kiszabására kerül sor. Amennyiben a jogügylet tárgya nem ingatlan és nem vagyoni értékű jog, akkor a bejelentési kötelezettség a felet terheli. Bejelentést az illetékkötelezettség keletkezésétől számított 30 napon belül kell megtenni.
A bejelentési kötelezettség teljesítésével kapcsolatban is számos jogvita keletkezik. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2. K. 61.188/1995. számú ítélete arra emlékeztet, hogy az illetékkiszabásra történő bejelentési kötelezettséget a szerződés keltétől számított 30 napon belül kell teljesíteni. Az 1997. évi CXLI. tv. 27. § (2) bekezdése értelmében a szerződés keltétől számított 30 napon belül a szerződésnek a földhivatal részére történő benyújtásával kell teljesíteni a jogszabályi kötelezettséget. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.342/1994. számú ítélete szerint ha az ingatlanra kötött írásbeli megállapodás az adásvételi szerződés követelményeinek megfelel, azt a földhivatalhoz be kell jelenteni illetékkiszabásra. A Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 20.042/1992. számú ítélete alapján ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés esetén az illetékkiszabásra való bejelentés szempontjából nem az illetékhivatalhoz való beérkezés időpontja, hanem a földhivatalhoz történt benyújtás időpontja az irányadó. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.543/1995. számú ítélete rámutat, hogy az adásvételi megszerződést megkötő társaság folyamatban lévő cégbírósági bejegyzése nem minősül olyan hatósági jóváhagyásnak, amely miatt a társaság a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt fizetendő mulasztási bírság alól mentesülne. Az indokolás rámutat, hogy nem tekinthető az adásvételi szerződés vonatkozásában hatásági jóváhagyásnak vagy harmadik személy beleegyezésének a cégbíróságnak a felperes nyilvántartásba vételére vonatkozó végzése, de ténylegesen a kft.-hez való hozzájárulásnak, jóváhagyásnak sem, mivel a gazdasági társaság nem a határozatnak egyébként sem tekinthető cégbírósági bejegyzéssel jön létre, hanem a felek szerződési akaratából, a társasági szerződés aláírásával.

Bírói gyakorlat

Ha az ingatlanra kötött írásbeli megállapodás az adásvételi szerződés követelményeinek megfelel azt a földhivatalhoz be kell jelenteni illetékkiszabásra. (1990. évi XCIII. tv. 91. §)

A felperes az 1992. március 26-án kötött adásvételi szerződéssel megvásárolta a B. B. u. 74. sz. alatti ingatlanból a szerződéshez mellékelt helyszínrajzon II. számmal jelölt épületet 27 890 000 Ft vételár, valamint az ügyletet terhelő 25% áfa. - együttvéve 34 800 000 megfizetése ellenében.
Az adásvételi szerződés 4. pontjában a felek megállapodtak abban, hogy az ügylettel érintett belterületi föld értékének megfelelő összeget a felperes közvetlenül megfizeti az arra jogosultnak, amely összeg az épület vételárán felül értendő. A szerződés 7. pontja szerint az épület vételárát a felperes a szerződés aláírását követő 8 napon belül egy összegben köteles az eladónak megfizetni. A szerződés 9. és 10. pontjában foglaltak értelmében a felperes a megállapodás szerinti összeg átutalásával egyidejűleg jogosult az épület birtokába lépni és tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyeztetése iránt eljárni.
A felperes az adásvételi szerződést 1992. június 1. napján mutatta be a Fővárosi Kerületek Földhivatalának.
A Fővárosi Illetékhivatal a fenti ingatlanszerzés után a felperest 1 740 000 Ft visszterhes vagyonátruházási, 1000 Ft eljárási illeték, valamint a szerződés késedelmes bejelentése miatt 174 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezéssel élt az elsőfokú határozat mulasztási bírságot kiszabó rendelkezése ellen.
Az alperes az 1993. június 2-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet terjesztett elő a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt. Előadta, hogy a szerződés értelmében a tulajdonátszállást és a birtokba bocsátást a felek csak a vételár megfizetésekor kívánták, és akkor állt volna be a szerződés hatálya, amely az illetékfizetési kötelezettséget keletkezteti. Hivatkozott arra is, hogy az 1992. március 26-ai szerződés csak előszerződés jellegű volt, amelynél a felek szándéka még nem a tulajdonátruházásra irányult, és ez a szerződés - tartalmi hiányosságai miatt - egyébként sem volt alkalmas az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre. A felek adásvételi szándékát rögzítő, megfelelő tartalmú megállapodás közöttük csak 1992. július 14-én jött létre.
Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását indítványozta. Álláspontja szerint a felperes a szerződés illetékkiszabásra történő bejelentésével késedelembe esett, így a mulasztási bírság megfizetésére való kötelezése jogszerű volt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Az indokolás rámutatott, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja értelmében a vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik.
Az Itv. 91. § (1) bekezdése szerint az ingatlan tulajdonjogának a megszerzését tartalmazó szerződést a földhivatalhoz kell bejelenteni az ingatlan-nyilvántartást követő illetékkiszabásra. Ha az illeték fizetésére kötelezett a bejelentési kötelezettségének 30 napon túl tesz eleget, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
A bíróság az 1992. március 26-án megkötött adásvételi szerződés tartalma - különösen a szerződés 2. és 7. pontja - alapján nem látta kétségesnek a perbeli ingatlan tekintetében a felek ingatlanátruházásról vonatkozó szándékát. A felperes az általa előszerződés jellegű megállapodásnak értékelt adásvételi szerződést a földhivatalhoz benyújtotta, ezzel a szerződés megkötéséből eredő bejelentési kötelezettségének - ha elkésetten is - eleget tett.
A bíróság nem fogadta el a felperesnek az 1992. március 26-ai szerződés ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre való alkalmatlanságára vonatkozó előadását, mivel a bejelentési kötelezettség a felperest a szerződéskötés tényénél fogva terhelte. Annak eldöntése pedig, hogy valamely szerződés ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas-e, földhivatali eljárásra tartozó kérdés, a felperes bejelentési kötelezettségét nem érinti.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 74. § (1) bekezdés b) pontja előírja, hogy a mulasztási bírság a vagyonszerzési illeték 10%-ának megfelelő összeg abban az esetben, ha a késedelem a 60 napot meghaladja.
A perbeli esetben a felperes az adásvételi szerződés megkötését követő 60 napon túl teljesítette bejelentési kötelezettségét, így a késedelemét a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket viselni tartozik.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltakra utalással lényegében helyes indokaira tekintettel hagyta helyben.
A másodfokú bíróság kiemeli, az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá ítéletében, hogy a felperes által 1992. március 26-án kötött adásvételi szerződés - különös tekintettel a 2. és 7. pontban írtakra mindazokkal a kellékekkel rendelkezik, amelyet a Ptk. és a Legfelsőbb Bíróság XXV. számú Elvi Döntése az adásvételi szerződés érvényességéhez előír. Így a felperesnek ezt a szerződést kellett 30 napon belül bejelenteni, tekintettel arra, hogy a felperes ezt a határidőt elkéste, törvényesen alkalmazott a hatóság vele szemben mulasztási bírságot. (Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.342/1994.)

Az illetékkötelezettség nem csupán az illetékfizetési kötelezettséget jelenti, hanem az ehhez tartozó bevallási, bejelentési kötelezettséget is. [1990. évi XCIII. tv. 91. § (1) bek.]

A felperes a 2000. június 30. napján kötött adásvételi szerződésben megvásárolta a cs.-i 1027/A/1. hrsz. alatti 53 m2-es társasházi lakást részletvétellel. A szerződés 8. pontjában az előadó az ingatlan tulajdonjogát a vételár teljes kifizetéséig fenntartotta.
A felek rögzítették, hogy a vételár teljes kifizetésekor az eladó külön nyilatkozatban járul hozzá a vevő tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba vétel jogcímén történő bejegyzéséhez. Ezt a jognyilatkozatot az eladó 2000. július 17-én adta meg. A felperes 2000. augusztus 17-én - ajánlott küldeményként - az adásvételi szerződést, az eladó nyilatkozatát a földhivatalnak bejegyzési kérelmével együtt megküldte.
A Megyei Illetékhivatal fizetési meghagyásában a felperest kötelezte 55 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéknek, 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéknek és 11 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. A felperes fellebbezésében a mulasztási bírság törlését kérte.
Az alperes határozatában a fellebbezést elutasította, a fizetési meghagyást helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 3. § (3) bekezdésének a) pontjában, 91. § (1) bekezdésében, 82. §-ában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy az adásvételi szerződés érvényességét a tulajdonjog fenntartása nem érinti, az adásvételi szerződést illetékkiszabásra a szerződéskötéstől számított 30 napon belül kell bejelenteni a földhivatalhoz. A felperes a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettségét késedelmesen teljesítette.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte a mulasztási bírság tekintetében, vitatta annak jogalapját. Az 1997. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Iny. tv.) 26. § (2) bekezdésében, 29. §-ában foglaltakra figyelemmel azzal érvelt, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozatnak az eladó által kiállított átvételi elismervény és nyilatkozat minősül. Kizárólag az adásvételi szerződés alapján a földhivatal tulajdonjogát nem tudta volna bejegyezni, és a tulajdonjog fenntartással történő értékesítés ténye sem kerülhetett volna feljegyzésre. A nyilatkozat keltétől számított 30 napon belül bejelentési kötelezettségének eleget tett.
Az alperes ellenkérelmében - határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megváltoztatta, és a felperessel szemben kiszabott 11 000 Ft mulasztási bírságot törölte. Osztotta azt a felperesi jogi álláspontot, mely szerint a tulajdonjog bejegyzésének alapjául csak a bejegyzési engedélyt is tartalmazó szerződés szolgálhat, ha pedig a bejegyzési engedély külön okiratban van, akkor az eredeti okirat csak ezzel együtt adhat alapot a bejegyzésre. A tulajdonjog fenntartással történő eladáskor a bejegyzési engedély megadásáig olyan függő jogi helyzet jön létre, amit az Iny. tv. 26. §-ának (2) bekezdése fogalmaz meg. Az alperes jogszabálysértően kötelezte a felperest a mulasztási bírság megfizetésére. Utalt egyben arra, hogy az Itv. 3. § (3) bekezdésének a) pontja csupán az illetékkötelezettség keletkezésének napját jelöli meg, és ez az időpont független a külön jogszabályban, azaz az Iny. tv.-ben előírt bejelentési kötelezettség napjától.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Érvelése szerint a jogerős ítéletben kifejtett jogi álláspont nem felel meg az Iny. tv. 5. §-ában, 17. § (1) bekezdésében, 26. § (2) bekezdésében, a Ptk. 376. § (1) bekezdésében, és az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontjában, (6) bekezdésében foglaltaknak. A felülvizsgálattal érintett körben tévesen állapította meg határozatának jogszabálysértő voltát.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az Itv. 91. § (1) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának megszerzését tartalmazó szerződést (okiratot) a földhivatalhoz kell bejelenteni illetékkiszabásra. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni. Ha az illeték fizetésére kötelezett a kérelmet a külön jogszabályban meghatározott 30 napon túl nyújtja be, vagy bejelentését kötelezettségét elmulasztja, e törvénynek a 82. §-ában említett mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
E törvényi rendelkezésből következően a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy ingatlan tulajdonjogának megszerzése és az ehhez fűző illetékfizetési kötelezettség mikor keletkezik, ettől függ ugyanis a bejelentési kötelezettség kezdő időpontja.
Az Iny. tv. 26. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy keletkezését kérelemre vagy megkeresésre kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy "a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés (jognyilatkozat) keltétől számított 30 napon belül kell a körzeti földhivatalhoz benyújtani. Ha a szerződés (jognyilatkozat) létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy - ide nem értve a földhivatali engedélyt - hatósági jóváhagyás szükséges, a kérelmet a beleegyezéstől, illetve a jóváhagyástól számított 30 napon belül kell a körzeti földhivatalhoz benyújtani".
Az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. A 3. § (6) bekezdése kimondja, hogy a felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik.
A felek 2000. június 30-án a Ptk. 365. § (1)-(3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő érvényes ingatlan adásvételi szerződést kötöttek. (Legfelsőbb Bíróság XXV. számú polgári elvi döntés.) Az adásvételi szerződés érvényességét nem befolyásolja a részletvétel, a tulajdonjog fenntartás és az ingatlan birtokba bocsátásával kapcsolatos megállapodás. Ezek egyike sem minősül felfüggesztő, avagy bontó feltételnek, ilyenre a felperes sem hivatkozott, nem eredményeznek függő jogi helyzetet sem. Ilyennek ugyanis csak egy jövőbeni bizonytalan esemény bekövetkezése minősülhet. A vételár megfizetése pedig nem jövőbeli bizonytalan esemény, hanem a szerződési feltételek egyik eleme, a tulajdonjog fenntartással és a birtokba vételre vonatkozó szerződési kikötésekkel együtt. A perben vitatott adásvételi szerződés nem függ hatósági jóváhagyástól, engedélytől, hozzájárulástól, tudomásul vételtől, harmadik beleegyezésétől [Itv. 3. § (5) bekezdése, Iny. tv. 26. § (2) bekezdés második mondata]. A tulajdonjog fenntartás ténye a tulajdoni lapra bejegyezhető. Az ilyen bejegyzés hatálya a bejegyzett elidegenítési és tulajdoni tilalommal azonos. A vételár kifizetését követően a vevő tulajdonjoga rangsor szerint kerül bejegyzésre (Iny. tv. 17. §). Az alperes ezért helytállóan hivatkozott arra, hogy függő jogi helyzet nem állt fenn, az adásvételi szerződés érvényesen létrejött a megkötésének napján, ezért azt a szerződés keltétől számított 30 napon belül a földhivatalhoz be kellett volna nyújtani. Ennek elmaradása pedig jogkövetkezményt von maga után. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az Iny. tv. 26. §-ának (2) bekezdése és az Itv. 91. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés egymással összhangban áll a tekintetben, hogy a szerződést mely időponttól kezdődően, hány napon belül kell bemutatni illetékkiszabásra. Illetékkötelezettség ugyanis nemcsak az illetékfizetési kötelezettséget jelenti, hanem az ehhez tartozó bevallási, bejelentési kötelezettséget is. Azt, hogy az illetékkötelezettség a szerződés megkötésekor keletkezik, nemcsak az előzőekben nevesített jogszabályi rendelkezések, hanem az illetékelőleg jogintézménye is alátámasztja.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseknek nem felel meg, ezért a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.270/2002.)

Az Itv. a szerződés benyújtásának kötelezettségét a szerződés megkötéséhez és nem a vevőt megillető tulajdonjog bejegyezhetőségének időpontjához köti. (1990. évi XCIII. tv. 3. §, 91. §)

A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint a felperes, mint vevő és a W. E. Kft., mint eladó 1998. november 30-án kötötte egymással szerződést. A szerződés A. részből, B. részből, valamint a Kiegészítő Megállapodás részből tevődik össze. Az A. rész 24. pontja szerint az adásvételi szerződés teljes tartalmát az A. rész és a Kiegészítő Megállapodás, továbbá a B. rész és a kapcsolódó I., II., III. Mellékletek együttesen képzik. Az adásvételi szerződés B. részének 1.1. pontja határozza meg a szerződés tárgyát, mely szerint az eladó által felépítendő Ny. C. C.r Bevásárlóközpontban felépített 20 m2 alapterületű ID 079 üzletszámú ingatlan, melynek közigazgatási címe B., V. út 1-3. Az 1.2. pont szerint a bevásárlóközpont társasházként fog működni. Az adásvételi szerződést 1998. december 22-én nyújtották be a Fővárosi Kerületek Földhivatalához.
A Fővárosi Illetékhivatal fizetési meghagyással 25 170 400 Ft forgalmi érték alapján 2 517 040 Ft vagyonátruházási illeték és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték, ezen belül ugyanilyen összegű illetékelőleg megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta utalva arra, hogy a létrejött szerződés tartalmazza a szükséges elemeket az érvényes, tehát illetékkötelezettség keletkezett. A felek a szerződés hatályát felfüggesztő feltételhez nem kötötték, a vételár megfizetése ilyennek nem tekinthető. A szerződés hatályosulását nem érinti a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozat. Az elállási jog kikötése sem eredményezi az illetékkötelezettség későbbi időpontban való keletkezését.
A jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt benyújtott felperes keresetet az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a szerződést adásvételi szerződésnek és nem előszerződésnek kell tekinteni. A szerződés tartalmazza az eladót és a vevőt, az adásvétel tárgyát, az ingatlan vételi árát és fizetési módozatot. A felek szerződési akarata nem valamiféle későbbi időpontra vonatkozó szerződéskötésre irányult, hanem kétséget kizáró módon a szerződés tárgyát képező ingatlan tulajdonjogának átruházására és annak megszerzésére. Kétségtelen, a B. rész 1.9. pontjában szerepel az a szófordulat, hogy "előszerződés", azonban ezzel szemben a Kiegészítő Megállapodás 1. pontja az irányadó.
A jogerős ítélet megállapította, hogy az adásvételi szerződés nem tartalmaz sem bontó, sem felfüggesztő feltételt. A részletvétel és az abból eredő szerződésszegéshez kapcsolódó elállási lehetőség nem bontó feltétel. A Kiegészítő Megállapodás 7. és 8. pontjában pedig a felek eltekintettek a Társasház alapítás szükségességétől, mivel abban állapodtak meg, hogy ennek elmaradása esetén a felperes a közös tulajdonra vonatkozó szabályok szerint szerzi meg a tulajdonjogot.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. A 91. § (1) bekezdés alapján az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését (megszüntetését) tartalmazó szerződést (okiratot) a földhivatalhoz kell bejelenteni illetékkiszabásra. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Iny. tv.) 26. § (2) bekezdése értelmében a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés (nyilatkozat) keltétől számított 30 napon belül kell a körzeti földhivatalhoz benyújtani.
Az Itv. és az Iny. tv. a szerződés benyújtásának kötelezettségét a szerződés megkötéséhez, és nem a vevőt megillető tulajdonjog bejegyezhetőségének időpontjához köti. A két dátum időben elválhat, ez azonban nem változtat az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének és a bejelentés megtételi kötelezettségének időpontján.
A jogerős ítélet még kitért arra is, hogy a felülvizsgálat tárgyát az alperesi határozat képezi, és az alperesi határozat indokolásának a visszaigénylésre vonatkozó tájékoztatása megfelel az alperesi határozat meghozatalának időpontjában hatályos szabályozásnak. Az illetékre vonatkozó jövőbeni szabályozás nem ismert, így a bíróság abban nem foglalt állást, hogy a felperes esetleges hibás teljesítésből eredő eladói elállás esetén a felperes majdan visszaigényelheti-e az általa teljesített vagyonátruházási illetéket.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek megfelelően a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését. Továbbra is arra hivatkozott, hogy az ingatlan beazonosításra alkalmatlan, a felek szándéka nem részletvételre irányult, hanem finanszírozásban állapodtak meg. Álláspontja szerint, ha a felek szerződésének bármely érvényességi feltétele hiányzik, úgy a szerződés semmiség okában érvénytelen és úgy kell tekinteni, mintha az létre sem jött volna. Hivatkozott arra, hogy a földhivatal határozatával elutasította a bejegyzést azzal, hogy az ingatlan-nyilvántartásba jog és tény csak azzal szemben jegyezhető be, aki ott jogosultként szerepel, vagy akit egyidejűleg jogosultként bejegyeztek. A határozat arról is rendelkezett, hogy hiánypótlással az okirat kellékhiányossága nem pótolható.
Az alperes a jogerős ítélet helybenhagyását indítványozta azzal, hogy az adásvételi szerződés megfelel a XXV. PED rendelkezéseinek, másrészt pedig egyes tények, körülmények utóbb bekövetkezett változása a közigazgatási perben nem vehető figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és az alperes 2000. április 10-én kelt határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően - az eljárási illetéket meghaladó részében - hatályon kívül helyezte.
Ténykérdés, hogy az F. Földhivatalának tulajdonjog bejegyzési kérelmet elutasító határozata az alperesi határozat meghozatalát követően született. Ugyanakkor a földhivatali és az illetékhivatali eljárások szoros kapcsolatban állnak egymással. Így ha valaki nem szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát, szerzés hiányában illetékfizetési kötelezettsége nem keletkezhet. A Fővárosi Kerületek Földhivatala határozata alapján pedig a felperes által kötött adásvételi szerződés a tulajdonjog bejegyzésére alkalmatlan volt. Ennek következtében lényegében az illetékkiszabási eljárást megindító bejelentés jogalap nélkülivé vált.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében utalt arra, hogy a tények, körülmények utóbb bekövetkezett változása a közigazgatási perben nem vehető figyelembe. Azonban a tulajdonjog bejegyzésének elutasítására nem a kérelem benyújtását követően bekövetkezett változások miatt került sor, a szerződés hiányosságai, a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyezhetőségének akadálya már az illetékkiszabásra való bejelentkezésekor is fennállt. Másképpen fogalmazva, a tulajdonszerzést nem a közigazgatási határozatok meghozatalát követően bekövetkezett változások gátolták.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. Az új eljárás elrendelését a Legfelsőbb Bíróság mellőzte, mert az F. Földhivatalának határozata következtében a benyújtott szerződés tulajdonjog bejegyzésére alkalmatlan volt.
A pervesztes alperest a Pp. 275/B. § szerint alkalmazandó Pp. 78. § alapján kötelezte a pernyertes felperes elsőfokú és felülvizsgálati eljárási perköltségének megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.328/2001.)

Az illetékbélyeg értékének visszatérítése

Itv. 93. §

Itv. 94. § (1) A megrongálódott, a tévesen felragasztott, továbbá a feleslegessé vált illetékbélyeg értékét az ügyfél részére vissza kell téríteni.

(2) A visszatérítés az illetékbélyeg, illetőleg az illetékbélyeggel ellátott irat benyújtása mellett az eljáró hatóság székhelye vagy az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerint illetékes állami adóhatóságnál írásban kérhető.

(3) Nincs helye a visszatérítésnek, ha

a) alapos a gyanú, hogy az illetékbélyeg hamisított, vagy azt már korábban felhasználták;

b) az illetékbélyeg elválasztott részekből van összeillesztve, vagy olyan mértékben csonka, hogy a hiányzó részből korábbi használatra lehet következtetni, vagy nem a felbélyegzett teljes iratot, hanem annak csak egy részét vagy az iratról elválasztott (eltávolított) illetékbélyeget nyújtották be.

c) az ügyfélnek adóhatóság által nyilvántartott köztartozása van.

(4) A (3) bekezdés a) és b) pontjában említett esetekben az illetékbélyeget - ha már felragasztották, az irattal együtt - elismervény ellenében vissza kell tartani, és szükség esetén a felelősségre vonást kezdeményezni kell. Az elismervényen fel kell tüntetni az ügyfél személyazonosításra alkalmas adatait, a visszatartott illetékbélyeg címletét és az illetékbélyeg beszerzésének helyét.

Illetékesség az illeték kiszabására

Itv. 95. §

Itv. 96. §

ÖTÖDIK rész

Záró rendelkezések

XI. fejezet

Hatálybaléptető, módosító és értelmező rendelkezések

Hatálybaléptető és átmeneti rendelkezések

Itv. 97. § (1) Ez a törvény 1991. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárások esetében kell alkalmazni.

(2) Ha a vagyonszerzési illetékkötelezettség 1991. január 1-je előtt keletkezett és az 1990. december 31-én hatályos illetékjogszabályok e törvényben meghatározottnál kedvezőbb fizetési kötelezettséget állapítottak meg, akkor ezeket a - fizetésre kötelezett számára kedvezőbb - rendelkezéseket kell alkalmazni az e törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, ideértve az 1991. január 1-je után elbírált ügyeket is.

(3) A törvény hatálybalépését megelőzően illetékkiszabásra bemutatott a 16. § (1) bekezdés g), 17. § (1) bekezdés b) és 26. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott vagyonszerzésekre - a 87. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével - e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ha az ott megállapított feltétel nem teljesül.

(4)

(5) E törvény nem érinti azokat a jogszabályokat, amelyek illetékmentességet állapítanak meg.

(6) Ahol valamely jogszabály államigazgatási eljárásért állapít meg illetékkötelezettséget, a továbbiakban e törvényben meghatározott általános tételű eljárási illetéket kell fizetni.

(7) A 67. § rendelkezései nem érintik az e törvény hatálybalépése előtt kiadott díjrendelkezéseket.

(8) Ha valamely jogszabály az 1986. évi I. törvényre, illetőleg az ezzel a törvénnyel hatályon kívül helyezett rendelkezésre hivatkozik, a továbbiakban ennek a törvénynek a megfelelő rendelkezését kell érteni, illetőleg alkalmazni.

Itv. 98. §

Itv. 99. §

Bírói gyakorlat

Az illetékkiszabásra bejelentés, vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutás időpontjában hatályos Itv. rendelkezéseket kell alkalmazni az illeték kiszabásánál. (1990. évi XCIII. tv. 97. §)

A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint az I. r. felperes, mint vevő, a II. r. felperes, mint haszonélvezeti vevő az 1994 márciusában kötött adásvételi szerződéssel vásároltak ingatlant a Budapest Főváros kerületi Önkormányzattól, mint eladótól. A szerződés alapján az eladó vállalt kötelezettséget a társasház és az öröklakás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetésére. A II. r. felperes 1994. március 21-én kötött adásvételi szerződéssel vásárolt egy másik ingatlant ugyancsak a Budapest Főváros kerületi Önkormányzattól, mint eladótól. Mindkét esetben az adásvételi szerződések 1996. január 3-án kerültek benyújtásra a Fővárosi Kerületek Földhivatalához, amely 1996. január 8-án továbbította a Fővárosi Illetékhivatal részére illetékkiszabás végett.
Az alperes három jogerős határozatával visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte a felpereseket, megállapítva, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdése alapján mentesség nem illeti meg őket.
A felperesek keresetükben az alperesi határozat felülvizsgálatát kérték azzal, hogy az adásvételi szerződés megkötése napján hatályban volt Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontja alapján illetékmentesség illeti meg őket.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. A jogerős ítélet indokolása kifejtette, hogy az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. tv. (Itv.) 91. § (1) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának megszerzését tartalmazó szerződést a földhivatalhoz kell bejelenteni illetékkiszabásra. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni.
Az Itv. 97. § (1) bekezdése szerint e törvény rendelkezéseit a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett, vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni.
Az elsőfokú bíróság a per adataiból megállapította, hogy a felperesek által kötött adásvételi szerződés illetékkiszabásra történő bejelentésének időpontja 1996. január 3-a volt, ezért az illetékhivatalnak a szerződés bejelentésekor hatályban lévő illetékjogszabályok szerint kellett eljárni. Megjegyezte, hogy az Itv. 3. § (1) bekezdés a) pontja szerint csak a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezésének időpontját határozza meg, de ennek az időpontnak az alkalmazandó jogszabályok szempontjából nincs jelentősége.
Az Itv. 26. § (1) bekezdésének 1995. június 30-áig hatályban volt e) pontja értelmében mentes volt a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a lakás építésére, építtetésére, és értékesítésére jogosult vállalkozó által épített, építtetett új lakásnak közvetlenül a lakosság részére történő első értékesítése. A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Gst.) 54. § c) pontja hatályon kívül helyezte az Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontját, ezért a felperesek esetében már nem volt alkalmazható.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a keresetnek történő helyt adást. Továbbra is fenntartották álláspontjukat, hogy az Itv. 3. § (1) bekezdés a) pontja alapján vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik, így esetükben az 1994. március 21-én hatályos Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontját alkalmazni kell. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet kiterjesztően értelmezte az Itv. 97. § (1) bekezdését, mert az csak az 1986. évi I. törvényt felváltó Itv. hatálybalépését rendezi. A Gst. 53. § (1) bekezdése alapján csak a Gst. 28-52. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell a Gst. hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagyonszerzési ügyekben alkalmazni. Az Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontját hatályon kívül helyező Gst. 54. §-ára tehát a Gst. 53. § (1) bekezdés nem vonatkozik. A késedelmes benyújtás jogkövetkezménye az Itv. 91. § (1) bekezdése alapján legfeljebb mulasztási bírság lehetne.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 13. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti. A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni, hogy azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja, valamint a 270. § (1) bekezdésére figyelemmel a konkrét jogszabálysértést is meg kell jelölni. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Mindezekre figyelemmel jelen felülvizsgálati eljárásban azt kellett vizsgálni, hogy a felpereseket az Itv. hatályon kívül helyezett 26. § (1) bekezdés e) pontjában írt mentesség megilleti-e az Itv. 3. § (1) bekezdés a) pontjára, a 97. § (1) bekezdésére és a Gst. 53. § (1) bekezdésére és 54. § c) pontjára figyelemmel.
A jogvita kapcsán a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy különbséget kell tenni a illetékkötelezettség keletkezése, az illetékkiszabásra való bejelentési kötelezettség és a között, hogy az illetékfizetésre kötelezettséget mely időpontban hatályos jogszabály alapján kell elbírálni. Az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. Az illetékkötelezettség és az illetékfizetési kötelezettség nem azonos fogalmak. Illetékkötelezettség keletkezik akkor is, ha illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik, mivel az Itv. több pontja is rendelkezik illetékmentességről.
Az illetékkiszabásra való bejelentési kötelezettség nem az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontjára alapul, hanem a 91. § (1) bekezdésén, amely szerint az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyonértékű jognak a megszerzését (megszüntetését) tartalmazó szerződést, okiratot a földhivatalhoz kell bejelenti illetékkiszabásra. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni. Ha az illeték fizetésére kötelezett a kérelmet a külön jogszabályban meghatározott 30 napon túl nyújtja be, vagy bejelentési kötelezettségét elmulasztja, e törvény 82. §-ában említett mulasztási bírság megfizetésére kötelezhető.
Ebből következően az illetékkiszabásra történő bejelentési kötelezettség a korábban hatályban volt ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. sz. tvr. végrehajtásáról szóló 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződés keltétől számított 30 napon belül a szerződésnek a földhivatal részére való benyújtásával kell teljesíteni. Az illetékkiszabásra történő bejelentési kötelezettség tehát elválik a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezésétől, pontosabban annak keletkezésétől számított 30 napon belül kell e kötelezettséget teljesíteni.
Sem a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezéséről, sem az illetékkiszabásra történő bejelentési kötelezettségről rendelkező Itv. szabályok nem adnak eligazítást arra, hogy az illeték kiszabásánál mely időpontban hatályos Itv.-t kell alkalmazni. Azt, hogy egy anyagi jogszabálynál mely időpontban hatályos szöveget kell alkalmazni, azt a hatályba léptető rendelkezés vagy rendelkezések szabályozzák. A hatályba léptető rendelkezések a jogszabályalkotás technikáját is figyelembe véve, az adott jogszabályok végén találhatók. Az Itv. 97. §-a tartalmazza a hatályba léptető és átmeneti rendelkezéseket. A 97. § (1) bekezdése értelmében ez a törvény 1991. január 1-jén lép hatályba, rendelkezései - a (2) bekezdésben meghatározottak kivételével - a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett, vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárások esetén kell alkalmazni. Téves a felpereseknek az a jogi álláspontjuk, hogy ezt a jogszabályhelyet csak a korábban hatályban volt illetékekről szóló 1986. évi I. törvény hatályon kívül helyezésével kapcsolatban kell értelmezni.
A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint ez a hatályba léptető rendelkezés általánosságban fogalmazza meg, hogy az Itv. rendelkezéseit miként kell alkalmazni. Így főszabályként mondható ki, hogy az illetékkiszabásra bejelentés, vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutás időpontjában hatályos Itv. rendelkezéseket kell alkalmazni az illeték kiszabásánál. Amennyiben a jogszabályalkotó ettől el kíván térni, úgy az Itv. egyes paragrafusait módosító jogszabály hatályba léptető, illetőleg átmeneti rendelkezéseinél kell megfogalmazni az eltérést. Ez az eltérés például lehet olyan, hogy meghatározza, mely időpontig megkötött szerződések esetében kell a régi szabályt, és mely időponttól az új szabályt alkalmazni.
Az Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontját a Gst. 54. §-a helyezte hatályon kívül a Gst. hatálybalépésével egyidejűleg. A Gst. 53. §-a pedig nem szabályoz eltérő átmeneti rendelkezéseket a hatályon kívül helyezett Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontja vonatkozásában. Ezért az Itv. 97. § (1) bekezdése alapján megfogalmazott főszabály érvényesül a felpereseket terhelő illetékfizetési kötelezettség vonatkozásában is, vagyis nem a szerződés megkötésének napján hatályban volt Itv. rendelkezéseket, hanem az illetékkiszabásra bejelentés időpontjában hatályos Itv. rendelkezéseket kell alkalmazni, amely az Itv. 26. § (1) bekezdés e) pontjában korábban hatályban volt illetékmentességet már nem ismeri.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét elutasítva a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.714/2000.)

Az illetékkiszabáshoz való jog elévülésének vizsgálata és az alkalmazandó jogszabály meghatározása (1990. évi XCI. tv. 95. §; 1990. évi XCIII. tv. 26. §, 1990. XCIII. tv. 95. §, 97. §)

A felperes jogelődje és az M. Rt. 1992. december 31-én megállapodást kötöttek, mely szerint az M. Rt., mint a felperesi társaság egyik tagja vállalta, hogy az üzletkörbe tartozó mindazon vagyont, amely apportálásra nem alkalmas, a felperesi jogelőd törzstőkén felüli vagyonába beviszi és a szerződés mellékletében felsorolt ingatlanokra 30 évre szóló haszonélvezeti jogot biztosít ellenérték fizetése nélkül a felperesi jogelőd számára. A felperes a haszonélvezeti jog bejegyzését első alkalommal állítása szerint 1993. május 19-én kérte eredménytelenül, ezt követő években többször nyújtott be bejegyzés iránti kérelmet, melyek elutasításra kerültek. A perbeli ingatlanra vonatkozóan a haszonélvezeti jog bejegyzésére a Körzeti Földhivatal határozattal került sor.
A Megyei Illetékhivatal a 2004. szeptember 10-én illetékkiszabásra bemutatott szerződés alapján 26 860 000 forint forgalmi érték után 21%-os mértékű 5 640 600 forint összegű ajándékozási illetéket szabott ki.
A felperes fellebbezett és fellebbezésében állította, hogy a szerződéskötéskor a haszonélvezeti jog alapítása az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés g) pontja alapján illetékmentes volt. Az alperes a 2005. június 13-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, egyúttal 200 000 forint mulasztási bírságot is kiszabott. Határozata indokolása szerint az illetékkiszabásra történő bemutatáskor, azaz a 2004. szeptember 10-én hatályos jogszabályi rendelkezéseket, így az Itv. 11. § (1) bekezdés c) pontját kellett alkalmazni az Itv. 97. § (1) bekezdés rendelkezése alapján.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Keresetében arra hivatkozott, hogy 1998. december 31-ével az alperes illetékkiszabáshoz való joga elévült, mert először 1993. május 19-én kérte a haszonélvezeti jog bejegyzését, így az alperes csak 1998. december 31-éig hozhatott volna az illetékkiszabásról határozatot. Arra is hivatkozott továbbá, hogy a Megyei Illetékhivatal nem rendelkezett illetékességgel az illetékkiszabásra történő bejelentéskor, 1993. május 19-én hatályos Itv. 95. § (2) bekezdése szerint. Állította, hogy a szerződéskötéskor hatályos illetékszabályok szerint az Itv. 26. § (1) bekezdés g) pontja alapján a jogügylet illetékmentes volt, de ha illetékköteles, akkor a szerződéskötéskor fennálló forgalmi értéket kellett volna alapul venni, az akkori 5%-os illetékkulccsal. Sérelmezte továbbá az illetékkiszabás jogcímét is, állítva, hogy törzstőkén felüli vagyonbevitel történt és nem ajándékozás. Az elsőfokú adóhatóság határozata nem felelt meg a kiadmányozási szabályoknak és vitatta a mulasztási bírság kiszabását is. Állította azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatai gyűjteményében közzétett 2002/811. számú elvi határozat értelmében késedelmes bejelentés esetén bírság nem szabható ki.
Az alperes a peres eljárás során a közigazgatási iratok alapján elismerte, hogy a határozatban tévesen került megjelölésre az illetékkiszabásra történő bejelentés első időpontja, az helyesen 2003. november 10. napja. A felperes a haszonélvezeti jogot ellenszolgáltatás nélkül szerezte meg, ezért vele szemben ajándékozási illetéket kellett kiszabni. Az alkalmazandó jogszabályok mind 2003. november 10-én, mind 2004. szeptember 10-én azonos szöveggel voltak hatályban, így a határozatában érdemben jogszerű döntést hozott.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolása szerint a felperes által csatolt okiratok alapján megállapítható, hogy a felperes a Körzeti Földhivatalhoz 1993. május 19-én nyújtotta be először haszonélvezeti jog bejegyzése iránti kérelmét, ezért az alperes elismerő nyilatkozatában foglalt 2003. november 10-ei időponthoz képest is már lényegesen korábban eleget tett a felperes az Itv. 91. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének. Az alperes a tényállást nem tisztázta, ezért tévedett, amikor vizsgálat nélkül állapította meg, hogy az illetékkiszabás szempontjából melyik időpontban hatályos illetékjogszabályok az irányadók, ezért az eljárása során lényeges eljárási szabálysértést követett el. Az Itv. 97. § (1) bekezdése értelmében az illetékkiszabásra történt bejelentés időpontjában hatályos illetékjogszabályokat kell alkalmazni. Az ekkor (1993. május 19-én) hatályos Itv. 95. § (2) bekezdése szerint az az illetékhivatal volt illetékes az illetékkiszabásra, amelynek területén a szerződésben első helyen megjelölt ingatlan volt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ebből következően az elsőfokú hatóság illetékesség hiányában járt el. Az illetékkiszabásra történő bejelentéskor hatályos Itv. 26. § (1) bekezdés g) pontja szerint mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a közös gazdálkodás céljára a tag által bevitt ingatlan tulajdonjogának, illetve a használati jogának megszerzése. Az alperes ezeket a lényeges körülményeket az eljárása során nem vizsgálta, ezért a határozata törvénysértő. Megállapította továbbá az elsőfokú bíróság, hogy az elsőfokú határozat kiadmányozása nem felelt meg az 1/2003. KJE jogegységi határozatban foglaltaknak, mely jogsértést azonban az alperes orvosolta. Az elsőfokú bíróság az új eljárásra előírta a hatóság számára, hogy vizsgálja meg, az 1993. május 19-én történt bejelentés alapján a felperest illetékfizetési kötelezettség terheli-e, az illetékkiszabáshoz való jog elévült-e, a felperest illetékmentesség megilleti-e, illeték kiszabása esetén visszterhes vagyonátruházási illetéket vagy az ingyenes szerzés utáni ajándékozási illetéket kell-e kiszabni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 326. § (1) bekezdését, az Itv. 92. § (1) bekezdését, 95. § (2) bekezdését, 26. § (1) bekezdés g) pontját. Tévedett az elsőfokú bíróság a tényállás megállapításakor. A földhivatali iratok között nem volt fellelhető a felperesnek 1993. május 19-én benyújtott haszonélvezeti jog bejegyzése iránti kérelme. Amennyiben kérte is a felperes ebben az időpontban a haszonélvezeti joga bejegyzését az elutasításra került, ahogy a későbbi években is. A haszonélvezeti jog bejegyzésre ténylegesen csak egy 2004. június 25-én érkeztetett kérelem szerint került sor, ezért a haszonélvezeti jog bejegyzésére is 2004. június 25-ei hatállyal került sor. Az ezt megelőzően 2003. november 10-én, illetve 2004. február 24-én benyújtott bejegyzési kérelmek kapcsán a bejegyzési kérelem elutasításra került, amelyet a másodfokú ingatlanhatóság helybenhagyott. A 2004. évi ismételt, június 25-ei kérelemre határozattal a bejegyzési kérelmet elutasították. A Körzeti Földhivatal határozatával módosította a korábbi határozatát, és a 2004. szeptember 2-án kelt határozatával jegyezte be a haszonélvezeti jogot a 2004. június 25-én érkezett kérelemre tekintettel, mert maga a felperes kérte a fellebbezésében, hogy a beadványát tekintsék új kérelemnek és akként bírálják el. Mindezen okirati tények ellenére állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a perbeli esetben az 1993. május 19-én hatályos illetékjogszabályokat kell alkalmazni. A felperes 2004. évet megelőzően benyújtott kérelmei alapján a haszonélvezeti jog bejegyzése nem volt teljesíthető. Ezt igazolta a felperes által csatolt a választott bíróság 2001. december 17-én kelt ítéletét, amely ítélettel került pótlásra a kaposvári ingatlanra a haszonélvezeti jog bejegyzéséhez szükséges nyilatkozat és csak ezt követően vált lehetővé a haszonélvezeti jog bejegyzése. A bejegyzési kérelem elutasítását követően minden esetben új eljárás indult, így nem volt jelentősége annak, hogy 1993-ban a felperes kérte-e a haszonélvezeti jog bejegyzését vagy sem. Az 1993. évben hatályban volt Itv. 92. § (1) bekezdése értelmében a földhivatal az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről szóló határozatot továbbította az illetékhivatalnak és ezt követően indult meg az illetékkiszabási ügy. A perbeli esetben nem született bejegyző határozat, így 1993-ban illetékhivatali eljárás sem indulhatott. Az Itv. 92. § (1) bekezdése 1994. december 1-jével módosult és az Itv. ekkortól már nem követeli meg az előzetes ingatlan-nyilvántartási bejegyzést, hanem a bejegyzési kérelem érkezésétől számított 8 napon belül a földhivatal az illetékkiszabáshoz az iratokat megküldi az illetékhivatalnak. A haszonélvezeti jog bejegyzésére vezető kérelem csak 2004. február 24-én került benyújtásra a Körzeti Földhivatalhoz és ennek az eljárásnak a során került 2004. június 25-én érkeztetett kérelem alapján végül a korábbi földhivatali határozat módosításával a haszonélvezeti jog bejegyzésre. Álláspontja szerint ezért a 2004. február 24-én hatályos illetékjogszabályokat kell alkalmazni a perben, így a 2004. január 1-jéig hatályban volt, Itv. 95. § (2) bekezdése - mint illetékességi szabály - a jelen ügyben nem volt alkalmazható, így tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az elsőfokú hatóság illetékesség hiányában járt el. Az Itv. 86. §-a alapján alkalmazandó az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 164. § (4) bekezdése értelmében az illetékkiszabáshoz való jog nem évült el a 2004. évi illetékkiszabásra történő bejelentéshez képest. Az illetékkiszabás jogcímét a haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés tartalma alapján kellett meghatározni. A haszonélvezeti jogot bejegyző a Körzeti Földhivatal a bejegyző határozatában nem jelölt meg jogcímet a bejegyzéskor. A szerződés tartalma szerint a haszonélvezeti jog alapítására ingyenesen került sor és mivel a 2004. évi hatályos Itv. rendelkezései szerint vagyonbevitelként történő haszonélvezeti jog alapítás már nem tekinthető illetékmentesnek, ezért ajándékozási illetéket kellett kiszabni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes a bejelentési kötelezettségének az Itv. 91. § (1) bekezdése értelmében 1993. május 19-én eleget tett, ezért az ekkor hatályban volt rendelkezéseket kellett volna az alperesnek alkalmaznia. Az illetékkiszabás célját szolgáló bejelentést az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel kell teljesíteni. E kérelem része az a szerződés is, amelyre a vagyonszerzést a fél alapítja. A perbeli esetben ez egy 1992. december 31-én kötött, haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés volt, amely szerződés azonban alkalmatlan volt ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre, melynek hiányait, a szerződés tartalmának módosításával a felperes csak a 2001. december 17-én kelt választott bírósági ítélettel, és az M. Rt. 2004. május 28-án kelt hozzájáruló nyilatkozatával tudta orvosolni. A felperes csak ezeknek a birtokában tudott ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas kérelmet előterjeszteni és ennek eredményeként került sor a haszonélvezeti jog bejegyzésére. Mindebből következően a felperes az általa hivatkozott korábbi földhivatali bejegyzési eljárásokhoz képest egy új helyzetben, már módosított tartalmú szerződés alapján - az alperesi elismerő nyilatkozatra is figyelemmel - 2003. november 10-én iktatott kérelemmel teljesítette illetékkiszabási bejelentését, így az illetékkiszabás szempontjából az ebben az időpontban hatályos szövegű rendelkezéseket kellett alkalmazni.
Mind a 2003. november 10-én hatályban volt, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Régi Art.) 95. § (2) bekezdése, mind az alperes által hivatkozott 2004. évben hatályos Art. 164. § (4) bekezdése értelmében az illeték megállapításához való jog nem évült el, az elévülés csak illetékkiszabásra történő bejelentés évének utolsó napjától számított öt év elteltével következett volna be, így az elsőfokú hatóság 2005. március 16-án az elévülési határidőn belül jogszerűen hozhatott illetéket kiszabó határozatot. Az alkalmazandó hatályos rendelkezésekre figyelemmel az elsőfokú hatóság az ingatlan fekvése szerint az Itv. 95. § (2) bekezdése alapján illetékességi körében járt el.
Az alkalmazandó jogszabály már nem biztosított a felperes részére illetékmentességet, az Itv. 26. § (1) bekezdés - felperes által hivatkozott - g) pontját az 1999. évi XCIX. törvény 208. § (2) bekezdése 2000. január 1-jétől hatályon kívül helyezte. A felperes ingyenesen szerzett haszonélvezeti jogot a perbeli ingatlanon, ezért vele szemben jogszerűen szabtak ki ajándékozási illetéket az Itv. 11. § (1) bekezdés c) pontja alapján.
A felperes vitatta továbbá a vele szemben kiszabott mulasztási bírságot is. A bírság kiszabására az Art. 172. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogszerűen került sor. A felperes által hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatainak gyűjteményében közzétett 2002. évi 811. számú elvi határozat a perben nem alkalmazható, mert az elvi határozatban arra tekintettel nem volt a késedelmes bejelentés alapján mulasztási bírság kiszabható, hogy a vagyonszerzés illetékmentes volt. A perbeli esetben azonban a fentiek alapján a felperes "vagyonszerzése", a haszonélvezeti jog alapítása nem volt illetékmentes, ezért a mulasztási bírság fizetése alól nem mentesülhet.
Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az elsőfokú hatóság a kiadmányozási szabályok körében az ügy érdemére kiható jogszabálysértést nem követett el.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat megsértette, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes alaptalan keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.155/2007.)

Felhatalmazás

Itv. 100. § Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg

a) a vagyonszerzési illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelésének, az illetékek kiszabásának, elszámolásának és könyvelésének szabályait,

b) az eljárási illetékek megfizetésére és a megfizetés ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat,

c) az illetékbélyegek előállításával, forgalomba hozatalával és forgalmazásával kapcsolatos szabályokat,

d) a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetése iránt kezdeményezett eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat,

e) az állami adóhatóság által nyilvántartott, ingatlanok értékesítésével kapcsolatos adatokról teljesített adatszolgáltatás rendjét és az eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat.

Adó- és értékbizonyítvány

Itv. 101. § Az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője által kiállított adó- és értékbizonyítvány tartalmazza az ingatlan és az ingatlanszerzők (tulajdonosok) adatait, az érték megállapításánál figyelembe vett tényezőket, továbbá az ingatlannak az adott időpontban fennálló forgalmi értékét.

Értelmező rendelkezések

Itv. 102. § (1) E törvény alkalmazásában

a) vagyon:

az ingatlan, az ingó, a vagyoni értékű jog;

b) ingatlan:

a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;

c) ingó:

a fizetőeszköz, az értékpapír, valamint mindaz ami ingatlannak nem minősülő dolog;

d) vagyoni értékű jog: a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a szövetkezeti háztulajdonra vonatkozó rendelkezések szerinti használati jogokat -, továbbá a vagyonkezelői jog, az önálló orvosi tevékenység működtetési joga, az üzembentartói jog, továbbá ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés;

e) forgalmi érték: az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető, azzal, hogy:

ea) vagyontárgy kiadására vonatkozó követelés esetén a vagyontárgy illetékkötelezettség keletkezésének napján fennálló forgalmi értéke;

eb) szolgáltatás nyújtására irányuló követelés esetén a szolgáltatás - független felek közötti ügylet estén irányadó - pénzben kifejezhető értéke,

ec) tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapír, valamint üzletrész, vagyoni betét esetén az illetékkötelezettség keletkezésének napján érvényes tőzsdei átlagár alapján számított érték. Ennek hiányában annak a gazdasági társaságnak, szövetkezetnek, egyéb jogi személynek - amelyben a vagyonszerző tagsági jogot szerzett - az illetékkötelezettség keletkezésének napján rendelkezésre álló, a gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy arra feljogosított döntéshozó szerve által elfogadott utolsó számviteli beszámoló mérlegében (ilyen mérleg hiányában az alapításkori nyitó vagyonmérlegében, az illetékkötelezettség keletkezésekor felszámolás alatt álló gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy esetén a felszámolás kezdő napját megelőző napra elkészített zárómérlegében) szereplő saját tőke mérleg szerinti értékének a megszerzett értékpapírra, üzletrészre, vagyoni betétre jutó hányada;

f) lakástulajdon:

lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel. Lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építmény is, amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot (elkészült és ráépített tetőszerkezet) eléri. Ha az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lakóház van, az épületet - a hozzá tartozó kivett területtel együtt - lakástulajdonnak kell tekinteni. Nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.), továbbá az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként (lakásként) nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően már legalább 5 éve más célra hasznosítanak;

g) értékpapírnak olyan okirat vagy - jogszabályban megjelölt - más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi;

h) takarékbetét: a Ptk. 533. §-a alapján kötött szerződés szerint a magánszemély által a hitelintézetnél elhelyezett pénzösszeg és kamata, ideértve a magánszemély bankszámla, illetőleg folyószámla szerződés keretében elhelyezett pénzeszközeit és azok kamatát, kivéve az adózás rendjéről szóló törvény alapján az állami adóhatósághoz kötelezően bejelentendő üzleti célú pénzforgalmi bankszámlán, elszámolási számlán elhelyezett pénzeszközt és kamatát;

i) gépjármű: az olyan közúti szállító- vagy vontatóeszköz - a mezőgazdasági vontató, az önjáró vagy vontatott munkagép, a lassú jármű és a segédmotoros kerékpár kivételével -, amelyet beépített erőgép hajt és nyilvántartásba vételét jogszabály írja elő;

j) pótkocsi:

az i) pont szerinti gépjárművel történő vontatásra készült jármű, teher- és sátras utánfutó, félpótkocsi, valamint lakópótkocsi, melynek a közlekedésben való részvételét - külön jogszabály - hatósági nyilvántartásba vételhez köti;

k) gépjármű-forgalmazó: gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának értékesítésével foglalkozó olyan vállalkozó, melynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származott;

l) lakóház építésére alkalmas telektulajdon:

az építésügyi szabályoknak és a településrendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet.

m) termőföld: az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, gyep, nádas és erdő művelési ágban, vagy halastóként nyilvántartott és a felsorolt valamelyik célra hasznosított külterületi földrészlet, ide nem értve a földrészleten bármilyen célra létesített épületet;

n) nettó árbevétel: a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti nettó árbevétel;

o) gépjármű pénzügyi lízinget folytató vállalkozó: az a pénzügyi lízingtevékenységet folytató vállalkozó, melynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 75%-ban pénzügyi lízingtevékenységből származott úgy, hogy nettó árbevételének legalább 50%-a gépjárművek pénzügyi lízingjéből származott;

p) ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozó: az a pénzügyi lízingtevékenységet folytató vállalkozó, melynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 75%-ban e két tevékenységből származott, azzal, hogy egyik tevékenységből sem származott az éves nettó árbevételének kevesebb mint 25%-a;

r) természeti katasztrófa: az ár- és belvíz, a földcsuszamlás, valamint a földrengés;

s) lakóépület:

kizárólag vagy túlnyomó részben lakást tartalmazó épület.

sz) egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó: az az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély, akinél az éves összes foglalkoztatotti létszám az 50 főt nem éri el és éves nettó árbevétele legfeljebb 700 millió forint. Az éves foglalkoztatottak létszámát az egyes foglalkoztatottak munkaviszonyának kezdetétől annak megszűnéséig eltelt naptári napok összegezésével, majd az így kapott összeg 365-tel történő elosztásával, tört hányados esetén lefelé kerekítve kell meghatározni;

t) vállalkozói vagyon: minden olyan üzleti célt szolgáló ingatlan (termőföld, telek, épület, egyéb építmény), ingó vagyon (műszaki berendezés, gép, jármű, üzemi és üzleti felszerelés, egyéb berendezés), továbbá az ilyen vagyonra vonatkozó haszonélvezeti jog, amelyet az egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó kizárólag az egyéni vállalkozói igazolványban feltüntetett tevékenységével (tevékenységeivel) kapcsolatban használ, azokat más célra részben sem használja és üzleti nyilvántartásai ezt egyértelműen alátámasztják. Nem minősül vállalkozói vagyonnak a személygépkocsi, a lakástulajdon (tulajdoni hányad), valamint az ezekre vonatkozó vagyoni értékű jog.

v) alapítvány (közalapítvány): magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság által tartós közérdekű célra alapított, az alapítvány székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság által nyilvántartásba vett szervezet.

z) cég: a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 2. §-ában meghatározott jogalany.

(2) A 2. § (1) bekezdésében megjelölt Magyarországon élő nem magyar állampolgárnak azt kell tekinteni, aki

a) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik,

b) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású;

c) külön jogszabály értelmében menekültnek minősül.

(3) Az (1) bekezdés f) és l)-m) továbbá s) pontjaiban foglaltak alkalmazásakor a vagyontárgy minősítése tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó.

(4) A 26. § (1) bekezdésének f) pontja alkalmazásában új lakásnak minősül a lakástulajdon a használatbavételi engedély kiadását követő első - illetve, ha a lakást a használatbavételi engedély kiadását követően a vállalkozótól a 23/A. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott ingatlanforgalmazó vásárolja meg akkor második - megvásárlásáig.

Az értelmező rendelkezések valódi tartalmának meghatározása gyakran képezi vita tárgyát a bírósági eljárásokban. A jogalkotó akaratának kifürkészése sok esetben a közigazgatási hatóság számára is nehéz feladatot jelent. A Köztársasági Megbízott Tatabányai Területi Hivatala V. 584/1991. számú határozatában kimondta, hogy az állami tulajdonban álló ingatlan elidegenítése esetén a haszonélvezeti jog szerzőjének visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie, ugyanis a jogszabály csak a lakás tulajdonjogának megszerzőjét mentesíti az illeték alól. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 6. P. 61.049/1992. számú ítélete szerint a forgalmi érték megállapításánál nem hagyható figyelmen kívül az általános forgalmi adó összege, az ingatlan értékéből a forgalmi adó értékét levonni nem lehet. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.506/1995. számú ítélete utal arra, hogy az áru ellenértékének a része az általános forgalmi adó összege is. A Fővárosi Bíróság 58. Kf. 33.504/1993. számú ítélete azt rögzíti, hogy az ingatlan-nyilvántartás adatait a hatóság az illeték kiszabásakor veszi figyelembe. Az utólagos módosításnak jelentősége nincs.

Bírói gyakorlat

Az ingatlan forgalmi értékének meghatározásánál a vagyontárgyat terhelő adósságot figyelmen kívül kell hagyni. (1990. évi XCIII. tv. 102. §)

A felperesek 2004. március 8. napján kelt adásvételi szerződéssel 1/2-1/2 arányban megvásárolták a perbeli B., B. út 324. II. lépcsőház III. em. 13. szám alatti lakást, 5 300 000 forint vételárért. A szerződés 6. pontja alapján a felperesek az ingatlannal kapcsolatos 3 684 800 forint összegű felújítással kapcsolatos tartozást átvállaltak.
Az elsőfokú illetékhivatal fizetési meghagyásával az I. r. felperest és társát 8 984 800 forint illetékalap után 189 544 forint visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetésére kötelezte. Az alperes határozatával annyiban változtatta meg, hogy a kötelezett csak az I. r. felperes.
Az elsőfokú illetékhivatal a II. r. felperest ugyancsak 189 544 forint visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetésére kötelezte, melyet az alperes határozatával helybenhagyott. Mindkét alperesi határozat indokolása megállapította, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 68. §, 70. § és 102. § (1) bekezdés e) pontjára figyelemmel az adásvételi szerződésben meghatározott 5 300 000 forint vételárat, és 3 684 800 forint ingatlan felújításával kapcsolatos tartozásátvállalást tekintette forgalmi értéknek.
A felperesek keresetükben az illetékfizetési kötelezettségüket az adásvételi szerződés 2. pontjában meghatározott 5 300 000 forint vételár figyelembevételével kérték megállapítani. Hivatkoztak, hogy az adásvétel időpontjában a felújítás még folyamatban volt, a tartozás összegét nem az eladó vette át, hanem közvetlenül a társasház részére utalták.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az Itv. 68. § (1) bekezdés, 74. § (1) bekezdés, és a 102. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozással megállapította, hogy az alperesi hatóságok ténybelileg és jogilag helytálló döntést hoztak. Az ingatlan tényleges forgalmi értéke a felújított ingatlan értéke volt, hiszen a felújítás akkor már majdnem befejeződött. Az illetékhivatal nem vehette figyelembe, hogy a felújítással kapcsolatos tartozást a felperesi vevők átvállalták, hiszen a felújítás a felperesek érdekét is szolgálta. Ezek a költségek nem tekinthetők olyan adósságnak, amelyet az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja megfogalmaz.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását, és a tulajdonszerzési illetéket az 5 300 000 forint vételár figyelembevételével kérték megállapítani. Jogi álláspontjuk szerint az ítélet ellentétes az Itv. 68. § (1) és (2) bekezdésében, 70. § (1) bekezdésében és 102. § e) pontjában foglaltakkal, továbbá az ítélet csak a kereseti kérelem egy részéről az alperes határozatáról rendelkezett. A felek által vételárként megjelölt helyett önkényesen meghatározott összegeket tekintett az ingatlan forgalmi értékének. Ennél figyelmen kívül hagyta az Itv. 70. § (2) bekezdésében meghatározott forgalmi érték megállapítási módokat. A beruházás az adásvételi szerződés megkötésekor még folyamatban volt. A felújítási költséget az Itv. 102. § e) pontja szerinti ingatlanhoz kapcsolódó tartozásként kellett volna figyelembe venni.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az ingatlan forgalmi értéke a felek által megállapított vételárból, illetve az átvállalt tartozásból tevődött össze.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 12. számú ítéletét hatályában fenntartottja.
A Legfelsőbb Bíróság először a felperesek eljárásjogi kifogásával foglalkozott, mely szerint az elsőfokú bíróság nem döntött valamennyi perbeli kérelemről. Az iratok alapján megállapítható, hogy az alperes az I. r. felperes vonatkozásában 05-1. számú, míg a II. r. felperes vonatkozásában 05-2. számú határozattal döntött, mindkét határozat 2004. augusztus 27. napján kelt. A felperesek a keresetlevelük első bekezdésében az alperes által 05-2. számon, 2004. augusztus 27. napján meghozott határozattal szemben nyújtották be keresetüket. Ugyanakkor a kereset I. pontjának utolsó bekezdésében már a 05-1. számú alperesi helybenhagyó határozatra utalnak. A keresetlevél második oldalának utolsó bekezdésében csak az alperes 2004. augusztus 27. napján kelt határozatának megváltoztatását kérték. A felperesek keresetéből tehát megállapítható, hogy tartalma szerint mindkét felperes a vele szemben hozott alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, még akkor is, ha ennek nyelvtani megszövegezése nem volt egészen pontos.
Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása csak az elsőfokú határozatra utalt, de az elsőfokú bíróság ítélete második oldalának kilencedik bekezdése - az indokolási részben - azt is tartalmazta, hogy a bíróság az alperesi határozatokat vizsgálta felül. Az ítélet harmadik oldalának harmadik bekezdése is az alperesi hatóságok döntéséről szól, vagyis többes számot használva, mindkét alperesi határozatra utalt. Az alperes is az ellenkérelmeiben a bírósági eljárások során végig úgy tekintette, hogy a felperesek mindkét alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát kérték. A Legfelsőbb Bíróság tehát megállapította, hogy a keresetlevélben, illetve az elsőfokú bíróság ítéletében tapasztalható pontatlanságok ellenére a felperesek mindkét alperesi határozat felülvizsgálatát kérték, és az elsőfokú bíróság ítéletével mindkét alperesi határozat felülvizsgálatát elvégezte, amikor a felperesek keresetét elutasította.
Ezt követően a Legfelsőbb Bíróság a felperesek felülvizsgálati kérelmükben hivatkozott anyagi-jogi jogszabálysértéseit vizsgálta. Az Itv. 68. § (1) bekezdése alapján a vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a vagyonszerzést a közjegyző bejelenti, illetve a földhivatal a hozzáérkezett vagyonszerzési ügy iratait továbbítja az illetékhivatalnak, vagy a vagyonszerzésről az illetékhivatal más módon tudomást szerez. Az Itv. 69. §-a értelmében az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illetékfizetésre kötelezett fél köteles bejelenteni a jogügylet, vagy a hagyaték bejelentésekor, ha e kötelezettség őt terheli. Az Itv. 70. § (1) bekezdése alapján, ha a feltüntetett vagy bejelentett forgalmi érték az illetékhivatal megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az illetékhivatal állapítja meg.
A felperesek forgalmi értéknek az adásvételi szerződésben feltüntetett 5 300 000 forintot tekintették, az illetékhivatal szerint pedig ez a feltüntetett érték eltér a forgalmi értéktől, mivel a felperesek nem vették figyelembe a felújítással kapcsolatosan átvállalt 3 684 800 forintot.
Az Itv. 102. § (1) bekezdése e) pontja értelmében e törvény alkalmazásában forgalmi érték: az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában - a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
A forgalmi érték tehát az az árként általában elérhető pénzben kifejezett érték, amely független attól, hogy a vagyontárgyat terheli-e adósság vagy sem, és ha igen, az eladás előtt az eladó kifizeti-e, vagy a vevő átvállalja-e.
Egy példával megvilágítva: egy 10 000 000 forintért eladható ingatlant, ha 500 000 forint pénzintézeti hitel terhel (mert pl. az eladó ezen ingatlan megvásárlásához hitelt vett fel), akkor ezen ingatlan forgalmi értéke akkor is 10 000 000 forint, ha a pénzintézeti hitelt a vevő átvállalja. A vevő ugyanis 10 000 000 forintértékű ingatlanhoz jutott, amelyből vételárként 9 500 000 forintot fizetett ki, 500 000 forint pénzintézeti hitelt pedig átvállalt. Ezt az átvállalt adósságot a forgalmi értékből nem lehet levonni, azt az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja alapján figyelmen kívül kell hagyni.
A perbeli esetben az ingatlan forgalmi értéke két részből tevődött össze: egyrészt a felperesek által kifizetett vételárból, másrészt az általuk átvállalt felújítással kapcsolatos tartozásból. Mindkettő vonatkozásában az alperes elfogadta a felperesek bejelentését, így nem volt szükség külön az Itv. 70. § (2) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazására.
Mivel a felperesek esetében az átvállalt felújítással kapcsolatos tartozást az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem lehet levonni a forgalmi értékből, az elsőfokú bíróság jogszerűen utasította el a felperesek keresetét. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.244/2005.)

Társasházi lakással együtt vásárolt, az alapító okirat szerint közös tulajdonba tartozó garázsbeálló illetékköteles. (1990. évi XCIII. tv. 26., 102. §)

A felperes 2003. március 12-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a 39484 hrsz.-ú, természetben a T. u. 11. szám alatti ingatlanon eladó által felépítendő és 39484/A/12 hrsz.-on felvételre kerülő 84,45 m2 társasházi lakást a közös tulajdonból hozzátartozó 763/10 000-ed tulajdoni hányaddal. Az adásvételi szerződés 1.4. pontjában a szerződő felek hivatkoztak a teremgarázs, illetve a tárolók használatára vonatkozó külön megállapodásra. Az adásvételi szerződést a földhivatalhoz illetékkiszabás végett 2003. március 13-án jelentették be.
A Polgármesteri Hivatal Illetékhivatala, mint elsőfokú hatóság 2004. április 14-én helyszíni szemlét tartott. Megállapította, hogy a lakás egy 2003. évben átalakított négyszintes, három emeletes 18 lakásos társasházban van. Az alapító okirat szerint közös tulajdonban van a 267,19 m² területű teremgarázs, valamint az 55,3 m² területű tároló helyiség. Összehasonlító értékadatok alapján az illetékhivatal a lakás forgalmi értékét 22 680 000 forintban, a garázsbeálló forgalmi értékét 2 320 000 forintban állapította meg.
Ennek alapján az Illetékhivatal a 2004. május 27-én kelt fizetési meghagyásával a felperest a garázs után 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 232 000 forint visszterhes vagyonátruházási és 3000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte, míg a lakás szerzését az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés f) pontja alapján illetékmentesnek tekintette.
A felperes fellebbezést nyújtott be vitatva a garázs után fizetendő illeték jogszerűségét. Az alperes a 2004. december 23-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Álláspontja szerint a társasházról szóló 2003. évi CXIII. törvény 2. §-a értelmében a külön tulajdonba tartozó ingatlanrésszel együtt vásárolt, annak alkotórészét képező, a közös tulajdonból hozzá tartozó tulajdoni hányad osztja a lakás sorsát. A lakást a hozzátartozó közös tulajdoni hányaddal együtt szerezte meg és mivel a lakás illetékmentes, a garázs, amely nem minősül külön, önálló ingatlannak nem esik illetékfizetési kötelezettség alá. Vitatta a garázs forgalmi értékét is.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolása szerint az Itv. 26. § (1) bekezdés f) pontja szerinti illetékmentesség csak a lakásra vonatkozik. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja, a lakástulajdon fogalmát meghatározó rendelkezés szerint nem minősül lakástulajdonnak az épülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség, még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybe épült (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.). Ebből következően a megvásárolt társasházi külön tulajdonnak nem alkotórésze a teremgarázsból a lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányadban kifejezett garázsbeálló, hanem az önálló ingatlan, így arra a lakásra vonatkozó illetékmentesség nem tejed ki. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a teremgarázs egészének forgalmi értékét állapította meg az illetékhivatal. A garázs forgalmi értéke a felperest illető részben került meghatározásra, így a felperes összegszerűségi kereseti kérelmét sem találta megalapozottnak. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes törvényes és megalapozott határozatot hozott.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatását a keresete szerint. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 26. § (1) bekezdés f) pontját, valamint a 102. § (1) bekezdés f) pontjának negyedik mondatát. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a vonatkozó rendelkezéseket és a társasházra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával állapította meg, hogy a társasházi külön tulajdonban álló lakással együtt a közös tulajdonból hozzá tartozó tulajdoni hányadra, a garázsra nem vonatkozott az illetékmentesség. A garázs a lakás alkotórésze volt, és így mentes az illetékkiszabás alól.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tatását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes az adásvételi szerződéssel olyan vagyontárgyat szerzett meg, amely magában foglalta a lakást és attól elkülönülten önálló ingatlanként a garázsbeállót is. Az illetékmentesség azonban csak a lakásra vehető igénybe.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Kfv. 2. számú végzésével elrendelte, mert a felülvizsgálati kérelem a Pp. 270. § (2) bekezdésében foglalt formai feltételeknek megfelelt.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 10. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A vagyonszerzéskor hatályban volt a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény 2. § (1) bekezdése szerint a közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész (16. §) - a 3. § (2) bekezdésében, és a 19. §-ban szabályozott esetet kivéve - a külön tulajdonba tartozó lakás (helyiség) alkotórészét képezi, azzal együtt önálló ingatlan. A 16. § (1) bekezdése értelmében közös tulajdonba tartozik az az épületrész, épület-berendezés, nem lakáscélú helyiség és lakás, amelyet az alapító okirat külön tulajdonként nem jelöl meg. Ha a földrészlet nem képezi harmadik személy tulajdonát, az is a közös tulajdonba tartozik. A törvény 17. § (1) bekezdése szerint minden tulajdonostárs jogosult a közös tulajdontárgyainak birtoklására és használatára, ez azonban nem sértheti a többi tulajdonostárs ezzel kapcsolatos jogát és jogos érdekét.
A felperes a külön tulajdonába kerülő társasházi öröklakással és az ahhoz a közös tulajdonból tartozó 763/10 000-ed tulajdoni hányaddal együtt a közös tulajdonból hozzá tartozó tulajdoni hányad mértékében kifejezve megszerezte a gépkocsibeálló tulajdonjogát és az adásvételi szerződésben rendezték külön megállapodással utalással az ebből a közös tulajdonból a felperest megillető rész használatára vonatkozó szabályokat.
Miután a felperes az illetékmentes lakástulajdonon kívül illetékköteles tulajdont is szerzett az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján, az alperes jogszerűen járt el, amikor a garázsbeálló tulajdonjogának megszerzése után visszterhes vagyonátruházási illetéket szabott ki.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.035/2006.)

Beépítetlenségnek az egész ingatlanra kell vonatkoznia az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetékmentességhez. (1959. évi IV. tv. 139. §, 1990. évi XCIII. tv. 26., 102. §)

A felperes 2004. július 20-án kelt és augusztus 10-én módosított adásvételi szerződéssel megvásárolta a belterületi 1249 hrsz.-ú, "épület és udvar" megjelölésű közös tulajdonban álló ingatlan 3/4-ed részét. A szerződés 6. pontjában rögzítette, hogy a felperes az ingatlanrészt társasház építés céljára vásárolta, a szerződés 10. pontjában nyilatkozott arról, hogy ingatlanforgalmazásra jogosult, ezért illetékkedvezmény megadását kérte.
A Megyei Illetékhivatal a 2004. november 10-én kelt fizetési meghagyásával 2%-os illetékkulcs alkalmazásával 553 800 forint visszterhes vagyonátruházási és 3000 forint eljárási illetéket állapított meg a felperes terhére.
A felperes fellebbezést nyújtott be, melyben a Megyei Jogú Város Jegyzője építési engedélyt adó határozatára hivatkozással az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján illetékmentesség megadását és a megállapított illeték törlését kérte azzal, hogy a szerződésben lakóház építésére alkalmas ingatlant vásárolt, így részére illetékmentes.
Az elsőfokú hatóság határozatával a felperes illetéktörlési kérelmét elutasította. A felperes fellebbezése folytán a korábbi határozatát és a fizetési meghagyást visszavonta, új eljárásban kívánt az illetékfizetési kötelezettségről rendelkezni.
Az elsőfokú hatóság a 2005. április 13-án fizetési meghagyást bocsátott ki és 2%-os illetékkulcs alkalmazásával 553 800 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket és 3000 forint eljárási illetéket szabott ki megállapítva, hogy a felperes, mint ingatlanforgalmazó az Itv. 23/A. § (1) bekezdése alapján illetékkedvezményre jogosult, de az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetékmentesség feltételei nem állnak fenn.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2005. június 20-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt arra hivatkozással, hogy az ingatlan általa megvásárolt tulajdoni hányada lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak, beépítetlen teleknek minősült, így az illetékmentesség kedvezménye megilleti.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolása szerint az illetékmentesség feltételeit az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja és 102. § (1) bekezdés l) pontja együttesen határozza meg. A beépítetlenségnek - mint a lakóház építésre alkalmas telektulajdon fogalmi feltételének - az egész ingatlan vonatkozásában fenn kell állnia az illetékmentesség megadásához. Az ingatlanrész megvásárlásakor az ingatlan "épület és udvar" megjelöléssel volt nyilvántartva az ingatlan-nyilvántartásban. A felperes részére az illetékmentesség akkor lett volna megadható, hogyha az ingatlan egészére, és nemcsak meghatározott tulajdoni hányadára áll fenn a jogszabályban előírt "beépítetlen földrészlet" meghatározás. A felperes az ingatlannak 3/4-ed részét vásárolta meg, az ingatlan természetben megosztott másik részre azonban már lakóépülettel beépített volt, így attól függetlenül, hogy a felperes a megvásárolt ingatlanrészre a teleknagyság miatt építési engedélyt kapott, ez a tény még nem jogosította a felperest illetékmentességre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte annak megváltoztatásával keresetének helyt adó határozat hozatalát. Álláspontja szerint az illetékmentesség az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján megilleti, mert az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontját, ezért a Pp. 206. § (1) bekezdésében ütközően jutott arra a következtetésre, hogy illetékmentességre nem jogosult. A felperes által megvásárolt ingatlanrész beépítetlen teleknek minősült, így ez az ingatlanrész teljes egészében megfelelt a beépítetlen telekrész fogalomnak. Arra hivatkozott, hogy az építésügyi hatóság is építési teleknek - beépítetlennek tekintette a megvásárolt ingatlanát, amikor arra építési engedélyt adott, ezt a tényt a 2004. január 27-ei építéshatósági szemle jegyzőkönyv is igazolta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A peres eljárás alatt hatályba lépett 2006. évi LXI. törvény 249. § (1) bekezdése értelmében 2007. január 1-jétől az alperesi jogelőd feladatait az APEH Központi Hivatala vette át és végzi, a Legfelsőbb Bíróság ezért a jogszabályi rendelkezés alapján bekövetkezett jogutódlást a Pp. 328. § (1) bekezdése alapján megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg. Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt illetékmentesség feltétele a lakóház építésére alkalmas telektulajdon, illetve tulajdoni hányadnak a megvásárlása. A lakóház építésére alkalmas telektulajdon fogalmat az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja értelmezi. Így lakóházra építésre alkalmas telektulajdon az építésügyi szabályoknak és a településrendezési terveknek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet. A perbeli esetben a szolnoki 1249 hrsz.-ú ingatlan már lakóépülettel be volt építve és attól függetlenül, hogy a felperesnek használat tekintetében jutó elkerített ingatlan részen lakóépület nem állt, a kedvezmény a felperest nem illeti meg. A felperes a perbeli adásvételi szerződéssel nem egy beépítetlen telekrészt, hanem egy felépítménnyel is rendelkező osztatlan közös tulajdonban szerzett meghatározott tulajdoni hányadot. Az osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan esetében - használati megállapodás ellenére is - az ingatlan részbeni beépítettség folytán nem állapítható meg, hogy a felperes üres telekrészt vásárolt, mert tulajdonjoga a Ptk. 139. § (1) bekezdése alapján az egész ingatlanra és a rajta levő felépítményre is kiterjed.
A Legfelsőbb Bíróság a 2003/990. számú elvi határozatában kimondta, hogy az illetékmentesség alkalmazásához a lakóház építésére alkalmas telektulajdon esetében a beépítetlenségnek az egész ingatlan vonatkozásában kell fennállnia. Mindezek alapján az illetékkiszabás szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az építésügyi hatóság további beépítésre alkalmasnak találta az ingatlant és a felperesnek építési engedélyt adott.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felperes által hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.097/2006.)

Nem lakóház építésére alkalmas telektulajdon az ingatlan, ha csupán megvásárlását követően minősül építési teleknek. (1990. évi XCIII. tv. 26., 102. §)

A felperesek a 2005. június 2-án kelt és június 15-én módosított adásvételi szerződéssel egymás közt egyenlő arányban megvásárolták a külterületi 02362/384 hrsz.-ú, gyümölcsös művelésű ágú ingatlant. Az adásvételi szerződés 9. pontjában vállalták, hogy 4 éven belül arra lakóházat építenek.
A megyei illetékhivatal a 2005. augusztus 10-én kelt fizetési meghagyásával az I. r. felperes vonatkozásában, az ugyanaznap kelt fizetési meghagyásával a II. r. felperes vonatkozásában 125 000-125 000 forint visszterhes vagyonátruházási illetéket és 1500-1500 forint eljárási illetéket szabott ki.
A felperesek ezt követően kérték az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt illetékmentesség megadását, kérelmükhöz csatolták a Megyei Jogú Város Jegyzője Hatósági és Építésügyi Iroda kiadott építési engedélyét, valamint a Körzeti Földhivatal 2005. augusztus 3-án kelt, a termőföld más célú - lakóház építése céljából való - végleges hasznosításának engedélyezéséről szóló határozatát.
Az elsőfokú hatóság a 2005. augusztus 31-én kelt határozatával a felperesek illetékmentesség engedélyezése iránti kérelmét elutasította azzal, hogy a szerződés megkötésekor az ingatlan gyümölcsösként volt nyilvántartva, ezért részükre az illetékmentesség nem adható meg.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes a 2005. október 20-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetet nyújtottak be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. Megállapította, hogy az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló tények és tényállás szerint kell vizsgálni, hogy az adott ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak minősült-e, és így az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján az illetékmentesség a felpereseket megilleti-e. Az illetékmentesség feltétele, hogy az ingatlan lakóház építésére alkalmas legyen, ennek a feltétel a teljeüléséhez szükséges - az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontjában foglaltak szerint - telek beépítetlensége, valamint a teleknek az építési szabályoknak és a településrendezési terveknek megfelelően kialakított építési teleknek való minősítése. A szerződés megkötésekor az ingatlan gyümölcsösként volt nyilvántartva, külterületi ingatlan volt, az ingatlan lakóházzal beépíthetővé csak a földhivatal határozata folytán vált, a megelőzően telekalakítási eljárást követően. A telekalakítási engedélyt Megyei Jogú Város Jegyzője 2005. május 18-án kelt határozatával adta meg. Az építési engedély az ingatlan megvásárlását követően került kiadásra, miután az ingatlant építési teleknek lehetett tekinteni. Az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetékmentesség feltételeivel a felperesek az ingatlan megvásárlásakor nem rendelkeztek, ezért az alperes jogszerű határozatot hozott.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontját és az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontját. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel állapította meg az illetékmentesség feltételének hiányát. Az építésügyi hatóság az adott telekre építési engedélyt adott, a földhivatal engedélyezte a termőföld más célú hasznosítását, az ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak minősült. Álláspontjuk szerint irreleváns, hogy a telek az adásvételi szerződés megkötésekor az ingatlan-nyilvántartásban gyümölcsösként volt nyilvántartva.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A jogerős ítélet a felülvizsgálati ítéletben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg. A felperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy az általunk megvásárolt ingatlan lakóház építésére alkalmas volt az adásvételi szerződés megkötésekor. A felperesek, amikor az adásvételi szerződést kötötték, 2005. június 2-án, telekalakítási engedéllyel rendelkeztek, azonban az ingatlan a telekalakítási engedélyt követően továbbra is külterületi földnek - gyümölcsösnek minősült, amely az építési jogszabályok szerint lakóépülettel nem volt beépíthető. Lakóépület csak belterületi, építési telekként kialakított telken építhető. Az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja értelmében a lakóház építésére alkalmas telektulajdon csak az a beépítetlen földrészlet lehet, amely az építésügyi szabályoknak és a települési rendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló ingatlan. Az építési engedélyezési eljárás során az építésügyi hatóságnak vizsgálnia kell az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építési hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet (továbbiakban: R.) 18. § d) pontja alapján, hogy építési munkával érintett telek kialakítása a településrendezési tervekben, illetve a jogszabályokban meghatározottak szerint megtörtént-e - azaz építési telek-e -, illetve a 17. § f) pontja alapján azt is, hogy termőföld esetén a földhivatal a más célú hasznosításához adott-e engedélyt.
Mindaddig, amíg a telek nem minősül építési teleknek, azon lakóépület nem helyezhető el, és addig az időpontig nem tekinthető a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak és így arra az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetékmentesség nem alapítható. Adásvételi szerződés kötésekor az ingatlan nem minősült építési teleknek, így illetékmentesség a felpereseket nem illette meg.
A felperesek alaptalanul hivatkoztak arra is, hogy az ingatlan ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett művelési ágának nincs jelentősége az illetékmentesség szempontjából, mert az ingatlan mindaddig külterületi, gyümölcsös művelési ágúnak volt tekinthető, amíg az arra jogosult hatóság (földhivatal) határozata alapján azt át nem minősítették.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért a jogerős ítéletet Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.151/2006.)

Itv. 103. § (1) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 69/335/EGK irányelve a tőkeemelésre vonatkozó közvetett adókról,

b) a Bizottság 94/1069/EGK ajánlása a kis- és középvállalkozások átruházásáról.

c) az Európai Parlament és a Tanács 2004/3 8/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

Bírói gyakorlat

Az áfát is magában foglaló vételár képezi a vagyonszerzési illeték alapját. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. e) pont]

A felperes 1993. szeptember hó 8. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta az Sz. és Vidéke ÁFÉSZ-től az Sz. V. u. 31. szám alatti ingatlant 1 600 000 Ft + 25% áfa, mindösszesen 2 000 000 Ft-ért.
A megyei illetékhivatal 1992. május 25. napján kelt fizetési meghagyásával a felperes terhére 123 500 Ft illetékfizetési kötelezettséget írt elő.
A fizetési meghagyás ellen a felperes fellebbezést nyújtott be alpereshez, hivatkozással arra, hogy álláspontja szerint az áfa nem képezheti az illetékkiszabás alapját, forgalmi értéket nem képező tényező, s ennek megfelelően kérte az alperestől az illetékkiszabás módosítását.
Az alperes 1994. január 31-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, felperes fellebbezését elutasította.
A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz, melyben az alperes által hozott közigazgatási határozat felülvizsgálatát kérte. Álláspontja szerint az illetékkiszabás alapja csak és kizárólag az 1 600 000 Ft-os forgalmi érték. Az áfával növelt vételár forgalmi értékként történő felszámítása közgazdaságilag és jogilag is megalapozatlan kitétel, az áfa nem képezi és nem is képezheti a forgalmi érték részét. A forgalmi érték az az ár, ami az ingatlanok adásvétele során árként általában elérhető. Az árnak azért nem része az áfa, mert azt a költségvetéstől a társaság visszaigényelte, az általános forgalmi adó után az illetékkiszabás jogsértő. Az ingatlan eladója pedig az áfát költségvetés felé befizette.
Az alperes írásban csatolt ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, hivatkozással arra, hogy az átruházott vagyon forgalmi érteke képezi a visszterhes vagyonátruházási illetek alapját, mely jelen perbeli esetben 2 000 000 Ft volt, mely összeget az elsőfokú hatósági az illetékhivatal a szerződés szerint elfogadott és ennek alapján helyesen határozta meg az illetékkiszabás alapjául szolgáló összeget és a fizetendő illeték mértékét is.
A bíróság a keresetet elutasította.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontja szerint forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
A forgalmi adó az előállítás, forgalmazás kapcsán rakódik a termékre, az árura, s így ártényezőként befolyásolja a termékek árát, értékességét.
A vagyonszerzési illeték a vagyontárgy forgalmi értékéhez kapcsolódik és a vagyonszerzés időpontjában egyszeri vagyonadóként terheli a vagyontárgy megszerzőjét.
A fentiek alapján tehát az első- és másodfokú hatóság nem sértett jogszabályt, amikor az áfát is magában foglaló vételár figyelembevételével állapította meg a fizetendő vagyonszerzési illetéket, s ezért a bíróság a keresetet - mint megalapozatlant - elutasította a rendelkező részben foglaltak szerint. (Gyulai Városi Bíróság 9. P. 20.190/1997.)

A visszterhes vagyonátruházási illeték alapjának meghatározása során a lakottság az ingatlan beköltözhető forgalmi értékét 40-60%-kal csökkenti. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. e) pont]

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az indokolás szerint az alperes eljárása jogszerű mind anyagi, mind eljárásjogi tekintetben. Az alperes a forgalmi értéket a megfelelő eljárás lefolytatása és a megfelelő cselekmények foganatosítása után a mérlegelési szempontok megadásával és figyelembevételével jogszerűen állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek fellebbeztek, azonban a megyei bíróság a városi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás értelmében az alperes által a módosított jogerős közigazgatási határozatban a vagyonátruházási illeték alapjául elfogadott lakott forgalmi érték megállapítása indokolt, logikai hibától mentes, a jogszabályban előírt (helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok, az illetékfizetésre kötelezett nyilatkozatának beszerzése) szempontok helyes mérlegelésén alapult. Jogszabályt nem sértett a közigazgatási hatóság, így a mérlegelést támadó fellebbezési kérelem is alaptalan volt.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint az alperes megsértette az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltakat, amikor nem vette figyelembe azt, hogy az adásvétel tárgyát képező ingatlan az illetékkötelezettség keletkezésekor bérleti joggal terhelt volt, így ezen bérleti jog értékével, a felperesek álláspontja szerint 65%-kal kell csökkenteni a teljes forgalmi értéket a reális forgalmi érték, azaz illetékalap meghatározásához. Az alperes és az elsőfokú hatóság megsértette a felülvizsgálati kérelem szerint az Itv. 70. § (3) bekezdés a) pontját is, amikor összehasonlító értékadatként nem hivatkozott a perbelihez hasonló lakásértékesítés adataihoz.
Az alperes részletes ellenkérelmében rámutatott, hogy a bérleti jog az Itv. 102. § (1) bekezdés d) pontját figyelembe véve nem minősül vagyoni értékű jognak. Az alperes megítélése szerint a bérleti jog értékének, azaz a lakottságnak a térítés és a haszonélvezet esetén megállapítható érték közé kell esnie, ellenkező esetben a forgalmi érték csökkentés alacsonyabb lenne az Itv. szerint vagyoni értékű jognak minősülő haszonélvezet, mint a nem ilyen jogként kezelt bérlet esetén. Az alperes a helyszíni szemlét azért tartotta meg, hogy a bérleti jog értékét meg tudja határozni, tekintettel arra is, hogy megfelelő összehasonlító adatok nem álltak rendelkezésre.
A felülvizsgálati kérelem arra is rámutat, hogy amennyiben a felperesek felülvizsgálati kérelmében foglaltaknak a Legfelsőbb Bíróság helyt adna, abban az esetben a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja nem a forgalmi érték, hanem a vételár lenne, mivel a beköltözhető forgalmi érték 35%-a volt a lakások vételára. Az alperes arra is emlékeztet, hogy a konkrét ügyben a jogszabályok nem határozzák meg pontosan a mérlegelés szempontjait, így a felülvizsgálat is korlátozott, amennyiben a közigazgatási szerv a bizonyítékokat nem nyilvánvalóan okszerűen mérlegelte, ha a határozatban a döntést befolyásoló körülményeket részletezte a megállapított tényállás nem iratellenes, nem okszerűtlen, logikai ellentmondást nem tartalmaz, akkor jogszabálysértés megállapítására nincs törvényes lehetőség.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az indokolás rámutat, hogy az Itv. 21. §-ának (1) bekezdése értelmében a lakástulajdon szerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja - ha a törvény másként nem rendelkezik - a lakástulajdon forgalmi értéke.
Az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja szerint a forgalmi érték: az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helytelenül állapította meg az első- és másodfokú bíróság azt, hogy az alperesi hatóság a forgalmi érték megállapítása során nem követett el jogsértést. Forgalmi értékként kizárólag az ingatlanért általában elérhető árat lehet figyelembe venni. Különbséget kell tenni a lakott és a beköltözhető forgalmi érték között. A lakottságnak a beköltözhető forgalmi értékre gyakorolt hatását a különböző jogviszonyokban eltérő módon kell tekintetbe venni.
A támadott határozatok az érték megállapítása során olyan szempontokat is figyelembe vettek, amelyek a forgalomban általában elérhető árra nincsenek befolyással. Az alperes a lakottságot befolyásoló tényezőként értékelte, a lakásban bentlakó személyek életkorát, egészségi állapotát, munkakörét és egyéb tevékenységét is. Az Itv. 70. § (3) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve ezek az adatok és körülmények a lakott forgalmi értéket nem befolyásolják.
Az alperesi hatóság jogszerűtlenül alkalmazta a Legfelsőbb Bíróság Kk. 4. számú állásfoglalásában szereplő útmutatást a konkrét esetben, hiszen az állásfoglalása kisajátítási ügyekre ad iránymutatást, míg a jelen esetben illetékügyről van szó. A kisajátítási eljárásban olyan tényeket és körülményeket is figyelembe kell venni, amelyek azt illetékügyi eljárásban nem játszanak szerepet.
A Legfelsőbb Bíróság következetesen folytatott ítélkezési gyakorlata szerint az Itv. alkalmazásában a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául szolgáló lakott forgalmi érték megállapításánál általában nincs jelentősége annak, hogy az ingatlant kívülálló vagy bentlakó szerzi meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindkét esetben azonos az ingatlan lakott forgalmi értéke.
Helyesen utal az alperes az ellenkérelmében arra, hogy a bérleti jog az Itv. alkalmazásában az illetékkötelezettség megállapítása szempontjából a 102. § (1) bekezdés d) pontja szerint valóban nem vagyoni értékű jog. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a forgalmi érték megállapításánál figyelmen kívül hagyható. A bérleti jog értékét egyébként számos tényező befolyásolhatja.
Az ítélkezési gyakorlat alapján megállapítható, hogy a bérleti jog (lakottság) az ingatlan beköltözhető forgalmi értékét általában 40-60%-kal csökkenti. Ebből következően az alperes a forgalmi érték megállapítása során jogszerűtlenül járt el és így az alperesi hatóság által lefolytatott mérlegelés is törvénysértő. Téves tehát az elsőfokú bíróság azon megállapítása, hogy az alperes a forgalmi értéket a megfelelő eljárás lefolytatása és a megfelelő cselekmények foganatosítása után a mérlegelési szempontok megadásával és figyelembevételével jogszerűen állapította volna meg. Tekintettel arra, hogy a forgalmi értékmegállapítás jogszerűtlen volt nem beszélhetünk arról, hogy az alperes a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és helyes döntést hozott.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatait a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az új eljárás során az alperes a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása szerint köteles a perbeli ingatlan lakott forgalmi értékét meghatározni és ezt alapulvéve kötelezni a felpereseket a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 27.140/1996.)

Az áfa forgalmi értékét növelő tényező, így utána is illetéket kell fizetni. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. e) pont]

A felperes 1996. március hó 6. napján adásvételi szerződést kötött az N-I. Kft. B. I. u. 4. sz. alatti előadóval a b.-i 26773. sz. tulajdoni lapon felvett 2951/7/A/33. helyrajzi számú társasházingatlan 306,36 m2 területű üzlet és a hozzá tartozó 1435/10 000 tulajdoni rész illetőségű B. E. út 19. sz. alatti ingatlan magvásárlására. Az ingatlan vételárat a felek 25 750 000 Ft-ban határozták meg. Az adásvételi szerződésben rögzítették meg a felek azt is, hogy a vételár kialakításánál értékalakító tényezőként az áfát nem vették figyelembe.
B. Megyei Jogú Város Megyei Illetékhivatala az adásvételi szerződésben megjelölt nettó vételárat forgalmi értékként elfogadta és kiszabta a fizetendő illetéket fizetési meghagyásával, mely szerint a felperest 2 970 750 Ft megfizetésére kötelezte.
A fizetési meghagyás ellen a felperes fellebbezést nyújtott be alpereshez, aki 1996. május 29. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, a határozat fejrészében az U-E. B. és Sz. Kft. B., Sz. tér 15. sz. alattit jelölte meg illetékfizetésre kötelezettként.
A felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz, melyben kérte az alperesi közigazgatási határozat megváltoztatását oly módon, hogy a bíróság a fizetendő illeték összeget az adásvételi szerződésben szereplő 25 750 000 Ft vételár alapulvételével állapítsa meg és kötelezze az alperest 3 937 500 Ft áfa összegére jogosulatlanul felszámított és a felperes által befizetett 393 750 Ft illetékelőleg összegének visszafizetésére és az alperes perköltségben való marasztalását is kérte, hivatkozással arra, hogy az adásvételi szerződés 8. pontjában a felek kifejezetten rögzítik azon nyilatkozatukat, hogy a vételár kialakításánál értékalakító tényezőként nem vettek figyelembe a vételárat terhelő áfát.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, mivel álláspontja szerint az átruházott vagyon forgalmi értéke képezi a visszterhes vagyonátruházási illeték alapját. A felek az adásvételi szerződésük 5. pontjában rögzítették, hogy a vételárat milyen összegben határozták meg, ugyanakkor a 8. pontban kijelentették, hogy a vételár kialakításánál nem vettek figyelembe az áfát. Ezzel szemben azonban a 9. pontban mégis rendelkeztek a felülépítmény után felszámítandó áfa megfizetéséről. Ez pedig arra utal, hogy a felperes e szerződési rendelkezésekkel az áfa, mint áralakító tényező utáni illetékfizetési kötelezettséget kívánja megfizetni annak ellenére, hogy azt megfizette az eladónak.
Az elsőfokú bíróság az alperesi határozat fejrészét megváltoztatta oly módon, hogy az illetékfizetésre kötelezettként az I-E. Bank Kft.-t a felperest jelölte meg.
Az indokolás rámutat, hogy az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bekezdés e) pontja szerint forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
A forgalmi adó az előállítás, forgalmazás kapcsán rakódik a termékre, az árura, s így ártényezőként befolyásolja a termékek árát, értékességét. A vagyonszerzési illeték a vagyontárgy forgalmi értékéhez kapcsolódik és a vagyonszerzés időpontjában egyszeri vagyonadókent terheli a vagyontárgy megszerzőjét.
A bíróság álláspontja szerint az általános forgalmi adó az ingatlan forgalmi értékében értékalakító tényezőként jelenik meg, ily módon az ingatlan tényleges, bruttó vételára ekként jelenik meg a forgalomban a kereslet-kínálat által befolyásoltan. Tehát mivel az áfa a forgalmi érték részét képezi, függetlenül attól, hogy a felek azt a szerződésükben konkrét összegben meghatározták-e, ezért a bíróság álláspontja szerint helyesen hozta meg határozatát az alperes és az elsőfokú hatóság is, amikor az áfát is magában foglaló illetékfizetési kötelezettséget írt elő a felperes részére.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedés nélkül döntött a perbeli jogvitában, amikor azt állapította meg, hogy a felperes alaptalanul sérelmezi az illetékalap számítását.
Az illetéktörvénynek a forgalmi értékre adott definíciójában - ennek ellenére, hogy bár konkrét megfogalmazásban az általános forgalmi adó nyelvtanilag nem jelenik meg - tartalmilag az általános forgalmi adót is magában foglaló árat kell érteni. Ez következik abból, hogy a vagyontárgy eladása esetén árként általában elérhető összeget jelöli meg a törvényi megfogalmazás forgalmi értékként.
A forgalmi életben a kialakult árnak mindig részét képezi a fogalmi adó, így az árként elérhető összegben ez is benne foglaltatik.
A felperes által kötött szerződés kifejezett rendelkezést tartalmaz arra, hogy a szerződő felek nem vették áralakítóként figyelembe az általános forgalmi adót. Ez a megállapítás szükségszerűen maga után vonja azt a további szerződéses kikötést is, miszerint a vevő a felépítmény vételára után tartozik az áfát is megfizetni. Mindezekből pedig az következik, hogy az áfa nélküli vételár és az áfa együttesen képezi azt a forgalmi értéket, ami az illeték kiszabásánál irányadó. (Békés Megyei Bíróság 1. Pf. 21.396/1996.)

A visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául szolgáló lakott forgalmi érték megállapításánál általában nincs jelentősége annak, hogy az ingatlant kívülálló vagy bentlakó szerzi meg. (1990. évi XCIII. tv. 102. §)

A felperesek az 1992. december 17-én megkötött adásvételi szerződéssel az 1 415 000 forint forgalmi érték alapulvételével meghatározott 495 250 forint vételárért - általuk lakottan - megvásárolták a P. A. Rt. tulajdonában lévő P., Sz. E. u. 2. IV/15. szám alatti lakást. A lakás az eladó gazdasági társasággá való átalakulása előtt állami tulajdonban lévő vállalati bérlakás volt.
Az alperes az elsőfokú közigazgatási szerv fizetési meghagyását megváltoztató határozatát módosító határozatával a perbeli lakás lakott forgalmi értékét - az 1 415 000 forint 12%-ának megfelelő lakott forgalmi érték figyelembevételével - 1 245 200 forintban állapította meg, amely után 25 304 forint visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte a felpereseket.
Az ingatlan lakott forgalmi értékét a beköltözhető lakásokra vonatkozó összehasonlító értékadatok birtokában határozta meg az alperes úgy, hogy a lakáshasználatbavételi díjat, a lakásban tartósan lakó személyek számát és körülményeit a lakottságot növelő tényezőként vette figyelembe.
A felperesek keresetükben kérték az alperes határozatának megváltoztatását akként, hogy az illeték kiszabása a szerződésben megjelölt vételár, mint illetékalap után történjen, amely a lakott forgalmi értékkel azonos.
A városi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes az illetékekről szóló, módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 70. §-ának (1) és (2) bekezdései és 102. § (1) bekezdésének e) pontja alapján jogszerűen határozta meg az ingatlan illetékkiszabás alapjául szolgáló lakott forgalmi értékét.
A felperesek fellebbezése folytán a megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perbeli lakás - tekintettel arra, hogy tulajdonosa nem a Magyar Állam - elidegenítése nem tartozott a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet hatálya alá. Megállapította, hogy az alperes a jogszabályban előírt szempontok helyes mérlegelésével határozta meg a lakás forgalmi értékét, döntése jogszabályt nem sértett, a mérlegelést támadó fellebbezési kérelem alaptalan volt.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését kérték és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kereseti kérelmüknek megfelelően. Álláspontjuk szerint az eljárt bíróságok megsértették az Itv. 70. § (3) bekezdésének a) pontjában és 102. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezéseket. Amennyiben a bérleti jogot, annak értékét az illetékalap meghatározásakor nem lehet figyelembe venni, annak kimondását kérték, hogy a perbeli és az ehhez hasonló bérlakásoknak a bentlakó bérlők részére történő értékesítésekor önmagában a lakottság ténye a forgalmi értéket 50-65%-kal csökkenti.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Előadta, hogy az Itv. alkalmazásában a bérleti jog nem minősül vagyoni értékű jognak, továbbá azt, hogy az illetékalap meghatározásakor csak olyan összehasonlító adatok álltak rendelkezésére, amelyek beköltözhető lakás forgalmi értékére vonatkoztak. Végül előadta, hogy a mérlegelés jogszabályban előírt szempontjait betartva állapította meg a lakott forgalmi értéket.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes, valamint az azt módosító határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárásban abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy az alperes forgalmi értéket megállapító eljárása törvényes volt-e.
Helytállóan hivatkozik a másodfokú bíróság ítélete arra, hogy a perbeli lakás nem esik a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet hatálya alá, a lakásingatlan tulajdonosa ugyanis nem a Magyar Állam, hanem egy részvénytársaság. Nincs jelentősége ebben a kérdésben annak, hogy a részvénytársaság részvényei kinek a tulajdonában vannak. A vagyonszerzés tehát nem illetékmentes.
Az Itv. 21. §-ának (1) bekezdése értelmében lakástulajdon szerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja - ha e törvény másképp nem rendelkezik - a lakástulajdon forgalmi értéke.
Az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja szerint forgalmi érték: az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén - az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában, a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül - árként általában elérhető.
A perben eljárt bíróságok helyesen hivatkoztak ítéletük indokolásában az Itv. idézett rendelkezéseire, tévedtek azonban abban, hogy az alperes - e rendelkezések és az Itv. 70. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával végzett - forgalmi értékmegállapítása, határozata nem volt jogszabálysértő.
Az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontjából okszerűen következik az, hogy forgalmi értékként csak az ingatlanért általában elérhető árat lehet figyelembe venni. Lakástulajdon esetén a polgári jogi viszonyokban különbséget kell tenni a lakott és a beköltözhető forgalmi érték között. Ezt a különbségtételt a következetes bírói gyakorlat több percsoportban is tükrözi.
A lakottságnak a beköltözhető forgalmi értékre gyakorolt hatását azonban a különböző jogviszonyokban eltérően kell figyelembe venni.
Az alperes határozata az értékmegállapításnál olyan szempontokat is figyelembe vett, amelyeket egyrészt az Itv. 70. §-ának (3) bekezdése nem rendel mérlegelni, másrészt a forgalomban általában elérhető árra nincsenek befolyással. A forgalmi érték megállapításánál az alperes a lakottságot befolyásoló tényezőként értékelte a lakásban bentlakó személyek életkorát, egészségi állapotát, munkakörét, egyéb más tevékenységét. Ezek a tények és körülmények a lakott forgalmi értéket nem befolyásolják.
Ugyanakkor helyesen vette figyelembe értékmeghatározó tényezőként az ingatlan településen belüli fekvését, az épület korát, állapotát és egyéb adatait.
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 9. számú állásfoglalása kisajátítási ügyekben ad iránymutatást a forgalmi érték megállapításához. A kisajátítási eljárásban azonban olyan tényeket és körülményeket is figyelembe kell venni, amelyek az illetékügyi közigazgatási eljárásban nem játszanak szerepet. Az állásfoglalás illetékügyekben arra ad alkalmazható iránymutatást, hogy a lakott ingatlanoknál - ha egyáltalán nincs, vagy csak összehasonlításra nem alkalmas számban van forgalmi adat - az érték megállapításánál az ingatlan beköltözhető értékéből kell kiindulni, figyelembe véve a lakottságnak a helyi ingatlanforgalomban kialakult értékcsökkentő arányát, valamint a bérleti jog vagyoni értékét. Az állásfoglalás kisajátítási ügyekben jelentőséget tulajdonít annak is, hogy a tulajdonos, a bérlő vagy más használó lakott-e az ingatlanban, ugyanis a kártalanítás mértéke és cserelakás biztosítása ettől függően eltérően alakulhat. Az illetékügyekben ennek nincs jelentősége. Az Itv. 102. § (1) bekezdés e) pontjából nem következik, hogy a lakott forgalmi érték más abban az esetben, ha kívülálló vásárolja meg az ingatlant, és más akkor, ha a bentlakó bérlő.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az Itv. alkalmazásában a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául szolgáló lakott forgalmi érték megállapításánál általában nincs jelentősége annak, hogy azé ingatlant kívülálló vagy a bentlakó szerzi meg. Ez azt jelenti, hogy mindkét esetben azonos az adott ingatlan lakott forgalmi értéke.
A bérleti jog az Itv. alkalmazásában az illetékkötelezettség megállapítása szempontjából a 102. § (1) bekezdésének d) pontja szerint valóban nem vagyoni értékű jog. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a forgalmi érték megállapításánál figyelmen kívül hagyható. A bérleti jog értékét számos tényező befolyásolja, így az, hogy milyen összegű ellenértékért lehet bérleti jogviszonyt létesíteni (a lakáshasználatbavételi díj e vonatkozásban nem ad eligazítást), milyen anyagi teher vállalásával lehet a lakott lakást beköltözhetővé tenni, továbbá, hogy a lakásbérletre vonatkozó jogszabályok a bérlői pozíciót miként szabályozzák (mennyiben korlátozzák a tulajdonos bérleti szerződést megszüntető jogosultságát).
Megállapítható, hogy az ingatlanforgalomban és a bírói gyakorlat alapján a bérleti jog (lakottság) az ingatlan (lakás) beköltözhető forgalmi értékét általában 40-60%-kal csökkenti.
Jogszabálysértő volt ezért az alperes forgalmi érték megállapítása, s így a felpereseket a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelező határozata is.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatait a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 28.210/1995.)

A vételár eltérhet a forgalmi értéktől. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek.]

A per adatai szerint a felperesek az 1992. április 6-án kelt adásvételi szerződéssel - nyilvánosan megtartott árverésen - a D. és Gy. Rt.-től áfával együtt 19 721 784 Ft-ért megvették a b.-i 19. tulajdoni lapon hrsz. alatt felvett 4497 m2 kiterjedésű külterületi ingatlant, amely műemlék jellegű és K.-ház néven ismert.
Az illetékes földhivatal - az 1992. április 28-án érkezett kérelem alapján - 1993. január 21-én kelt (33298/1992. sz.) a tulajdonbejegyzésről szóló határozatot 1993. február 11-én továbbította az illetékhivatalhoz az illeték kiszabása végett.
A Megyei Illetékhivatal helyszíni szemle és összehasonlító forgalmi adatok alapján az 1993. februári forgalmi értékét 54 490 000 Ft-ban határozta meg az Itv. 70. § (1) bekezdés és a 68. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel, egyben a vagyonátruházási illetékalapot pedig 32 186 000 Ft-ban jelölte meg. Majd az 1993. március 29-én kelt 302137-01-93. számú és a 302137-02-93. számú határozatával a felpereseket külön-külön 705 230 Ft illeték megfizetésére kötelezte.
Fellebbezés folytán a Köztársasági Megbízott Területi Hivatala az 1993. július 7-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben a határozat felülvizsgálatát kérték. Ezzel kapcsolatban előadták, hogy az Rt. az Állami Vagyonügynökség megbízásából értékesítette a K.-házat, valamint több vendéglátóipari egységet. Az árverés napja előtt több napilapban is megjelent az erről szóló tájékoztató a vételár megjelölésével. A K.-ház ára 17 750 000 Ft-ban volt megjelölve. A vétel idejében 1992 tavaszán ez volt legmagasabban elérhető vételár, amiért az ingatlan eladható volt. Így tehát a vételár a forgalmi értékkel egyenlő. Vitatták továbbá a forgalmi érték meghatározásának időpontját is. Kétségbe vonták az alperes által hivatkozott összehasonlító ingatlanforgalmi adatok összehasonlíthatóságát.
A városi bíróság 1994. szeptember 29-én kelt ítéletével a keresetet elutasította.
Az elsőfokú eljárásban kirendelt igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleményére is hivatkozással a bíróság rámutatott, hogy a vételár csak konszolidált piaci viszonyok esetén fejezi ki általában a forgalmi értéket. Az értékesítés időszakában zajló privatizációs ügyleteknél azonban, mint köztudott, nem a konszolidált piaci viszonyok voltak a jellemzőek, hanem az árak csökkenése irányában ható negatív konjunktúra érvényesült. Ennek következtében a konkrét adásvételi szerződésben kikötött vételár nem az "általában elérhető" vételárat fejezi ki, hanem az adott helyen és időpontban kialakított piaci értékítéletet tükrözi.
Ezért helyesen járt el az illetékhivatal, amikor az Itv. 70. § (2) bekezdés alkalmazásával helyszíni szemle és összehasonlító ingatlanforgalmi adatok értékelése útján 54 490 000 Ft-ban állapította meg a perbeli ingatlan forgalmi értékét. Ugyancsak helyesen alkalmazta az összehasonlító értékadatok kiválasztása és egybevetése során az Itv. 70. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott értékelési módszereket.
Megállapította továbbá a bíróság, hogy az illetékalap kimunkálása során a közigazgatási szervek ugyancsak helyesen alkalmazták az Itv. 68. § (1) és (2) bekezdését, amikor az illetékalapot 32 186 000 Ft-ban határozta meg.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság 1995. január 5-én kelt ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és ebből helyes jogi következtetést vont le.
A felperesek a módosított Pp. 270. § (1) bekezdése alapján 22. sorszám alatt felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő a megyei bíróság jogerős ítélete ellen. Ebben a Pp. 272. § (2) bekezdése alapján kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, mert az jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság elsőfokú ítéletre is kiterjedően és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
1. Az 1990. évi XCIII. törvény 102. § (1) bekezdés e) pontja határozza meg, mi a forgalmi érték. Itt a jogszabály arról rendelkezik, hogy a forgalmi érték az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén árként általában elérhető. Bizonyított tény, hogy a nyílt árverésen az ingatlanra csak a felperesek voltak vevők. Így az ingatlannak az volt a forgalmi értéke, amelyért a felperesek megvásárolták. Az alperes által megállapított 54 490 000 Ft-os áron az ingatlant soha nem lehetett volna értékesíteni. Jogszabályt sértett a bíróság, amikor e tényeket figyelmen kívül hagyta.
2. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság nem fogadná el a fenti érvelést, úgy kéri az igazságügyi szakértő véleményének az elfogadását és erre figyelemmel 36%-os csökkenést alkalmazva kerüljön megállapításra az illetékalap. A szakértő 1992 áprilisára vonatkoztatva a forgalmi értéket 36 100 000 Ft-ban állapította meg. Ezen összeg csökken 36%-kal, vagyis 12 996 000 Ft-tal, így az illetékalap az Itv. 68. § (2) és (3) bekezdés helyes alkalmazásával 23 104 000 Ft. Ezt a törvényi helyet figyelmen kívül hagyta a bíróság és ezért is törvénysértést követett el.
Az alperes ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem elbírálása során arról kellett döntenie a Polgári perrendtartásról szóló - az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított - 1952. évi III. törvény (Pp.) 275/A. §-a alapján, hogy a jogerős ítélet a felperesek által hivatkozott [Pp. 270. § (1) bek.] jogszabálysértést tartalmazza-e vagy sem.
A felperesek alaptalanul hivatkoznak arra hogy miután az árverésen egyedül voltak vevők az ingatlanra, így a vételár egyenlő a forgalmi értékkel. Az árverés ugyanis nem más, mint az értékesítésnek az a módja, amikor a vagyontárgyat nyilvánosan kínálják eladásra. Ettől még a vételár eltérhet a forgalmi értéktől pl. az által is, hogy az árverési árat alacsonyabban állapították meg, mint a forgalmi érték. Ezért a bíróságnak minden esetben vizsgálni kell a szerződéskötés körülményeit, a forgalmi értékviszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját.
Az 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 70. § (1) bekezdése alapján az alperesnek lehetősége volt arra, hogy a forgalmi értéket megállapítsa és eltérjen a bejelentett értéktől. Ilyen esetben a (2) bekezdés szerint az illetékhivatal a forgalmi értéket helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok alapján, valamint az illeték fizetésére kötelezett nyilatkozata ismeretében - szükség esetén külső szakértő bevonásával - állapítja meg. A további értékmeghatározási szempontokat a 70. § (3) bekezdés a) pontja részletezi.
A perbeli adásvételi szerződés szerint az épület értéke 5 392 762 Ft, az eszközök értéke 2 494 372 Ft, a telekérték 9 678 866 Ft, vagyis a K.-ház vételára összesen 17 750 000 Ft, az áfával együtt pedig 19 721 784 Ft. A vagyonszerzés bejelentésének forgalmi értéke viszont 54 490 000 Ft-ban került megállapításra az alperes által. Ezt a forgalmi értéket támadták a felperesek a keresetükben. Az elsőfokú bíróság a felperesek és az alperes által állított eltérő forgalmi értékek közötti ellentmondást szakértővel kísérelték meg tisztázni. A szakértő az ingatlan forgalmi értékét az adásvétel idejében 36 100 000 Ft-ra, míg az 1993 márciusi forgalmi értéket 40 000 000 Ft-ra becsülte. A szakértő az "Ingatlanpiac" című szakfolyóirat hirdetési adatait vette figyelembe, nem pedig az értékesítésre került ingatlanok tényleges forgalmi adatait. E vonatkozásban a szakértőnek a tárgyaláson történt meghallgatása sem vezetett eredményre. Végül az elsőfokú bíróság a forgalmi értékben megmutatkozó ellentmondások tisztázása nélkül az alperesi forgalmi értéket fogadta el.
A szakértői véleményt pedig e vonatkozásban nem vette figyelembe. A leírtak ellenére a másodfokú bíróság anélkül, hogy vizsgálta volna a konkrét végbement adásvételi adatokat, továbbá az Itv. 70. § (1) és (3) bekezdésben foglalt szempontokat, helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Ezzel kétségtelen az Itv. hivatkozott rendelkezéseit megsértette. Így ma sem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek alapján a felperesek és az alperes által hivatkozott ellentétes forgalmi érték tekintetében érdemben állást lehetne foglalni és az Itv. 102. §-a (1) bekezdés e) pontja szerinti tényleges forgalmi értéket - az illetékkiszabás szempontjából az Itv. 68. § (1) bekezdés alapján irányadó 1993 márciusi időszakra visszamenőleg - a perbeli ingatlant illetően meg lehetne állapítani.
A kifejtettek alapján a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét, a városi bíróság elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a Pp. 182. § (3) bekezdés alapján a beszerzett szakértői vélemény hiányosságai miatt ellenőrző szakértő véleményének a beszerzésével tisztázni kell a tényállást és az alperes határozatában összehasonlító értékadatként feltüntetett b.-i és egyéb B. környéki ingatlanok 1992-1993. évi értékesítésből adódó forgalmi értékelése, valamint egyéb összehasonlításra alkalmas ingatlanértékesítések adatainak összevetésével kell a perbeli ingatlan 1993 februári forgalmi értékét megállapítani. Ennek megtörténte után kerül a bíróság abba a helyzetbe, hogy a már hivatkozott jogszabályok alapján és a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának megfelelő ítéletet hozzon.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesek másodlagos felülvizsgálati kérelmét elutasította, mivel a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény nem volt alkalmas a perben vitatott körülmények tisztázására.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (3) bekezdése alapján a felperesi felülvizsgálati eljárási költséget csupán megállapította, a költség viselése felől az elsőfokú bíróságnak kell határozni. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.204/1995.)

A forgalmi értékre kihat a vállalkozás jó hírneve és az ingatlan üzleti értéke. (1990. évi XCIII. tv. 102.)

A felperes az 1996. február 16-án kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a Fővárosi Önkormányzat eladótól a B., Ü. út 121. szám alatti ingatlanban működő gyógyszertárat a leltár szerinti berendezési tárgyakkal és ingóságokkal 62 560 000 Ft vételárért. Az adásvételi szerződés 2. pontjában a felek rögzítették, hogy a vagyonértékelésben foglaltaknak megfelelően az ingatlan vételárából az ingatlan értéke 14 366 000 Ft + általános forgalmi adó, a berendezési és felszerelési tárgyak értéke 1 414 000 Ft + általános forgalmi adó, 34 268 000 Ft pedig a gyógyszertár good-willjének ellenértéke.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1996. december 16-án kelt fizetési meghagyásával a felperest 64 737 500 Ft vételár 10%-ának megfelelő 6 473 750 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán az illetékhivatal az 1997. február 24-én kelt határozatával az előírt illetéket helyesbítette és azt 2 994 900 Ft-ra leszállította. A különbözetként mutatkozó összeg törlését helyesbítés címén elrendelte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1998. június 10-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az illeték összegét 4 923 700 Ft-ra felemelte. A határozat indokolásában kitért arra is, hogy az ingatlan forgalmi érték körébe tartozik az ingatlan üzleti értéke is, amely az ingatlanhoz kötődik, ezért az illeték alapjához a 34 268 000 Ft üzleti értéket is hozzászámította.
Az alperes határozatának felülvizsgálata iránt benyújtott keresetében a felperes azt sérelmezte, hogy a gyógyszertár üzleti értékét az alperes az ingatlan forgalmi értékéhez hozzászámította.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a perbeli esetben az eljárt hatóságok az adásvételi szerződésben közölt ingatlanértéket elfogadták, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti forgalmi értékhez hozzá tartozik az ingatlan forgalmát növelő, illetve csökkentő tényezőket megjelenítő üzleti érték is. Utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy az adásvételi szerződés a gyógyszertár good-willjéről szól, amely meghatározás alatt - az adásvételi szerződés alapját képező értékbecslésre tekintettel - a jelen esetben az ingatlan üzleti értéke értendő.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetében foglaltaknak megfelelő döntés meghozatalát kérte. Álláspontja az volt, hogy a nem vitatott tényállás alapján az alperes az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja alapján meghatározandó forgalmi érték megállapításánál tévesen vette figyelembe az üzleti értéket, vagy a szerződésben meghatározott good-will értékét, a forgalmi érték ugyanis állítása szerint nem függhet a vállalkozás jövedelmezőségétől.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira utalással hagyta helyben.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen utalt arra, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a forgalmi érték körébe tartozik, arra kihat a vállalkozás jó hírneve és az ingatlan üzleti értéke, amely utóbbi egyben az ingatlan forgalmát növelő, illetve csökkentő tényezőket jeleníti meg. Egyébként a felperes nem vitatta, hogy a perbeli esetben a forgalmi érték meghatározására az Itv. 70. § (1) bekezdése alapján az illetékhivatal jogosult volt.
A felek szerződésének 2.1. pontja szerint a perbeli ingatlan vételára 62 560 000 Ft + általános forgalmi adó volt, amelynek részét képezte a gyógyszertár good-willje. A szerződésben kikötött vételárat az azt megelőzően elkészített vagyonértékelés támasztotta alá. A felperes nem a vagyonértékelésben feltüntetett ingatlant, hanem gyógyszertárként funkcionáló és berendezett ingatlant vásárolta meg, így a forgalmi értéken belül nem volt figyelmen kívül hagyható a patika üzleti értéke és jó hírneve. Az adásvételi szerződés is a 2.2. és 2.3. pontjában az eladott ingatlan vételárának részeként rögzíti az üzlet good-willjét. Helytállóan állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a gyógyszertár vételára a perbeli esetben a vagyonátruházási illeték kiszabása szempontjából jelentős forgalmi értékén alapult. A szerződésben good-willként feltüntetett üzleti érték pedig része a gyógyszertárként megvásárolt ingatlanhoz kapcsolódó forgalmi értéknek, mivel az a gyógyszertár forgalmát növelő, illetve csökkentő tényező figyelembevételével lett kialakítva.
Rámutatott a Legfelsőbb Bíróság, hogy a forgalmi érték megállapítására vonatkozó Itv. 70. § (3) bekezdés a) pontja az összehasonlító adatok és értékhatározó tényezők között külön kiemeli az azonos rendeltetésű ingatlanok adatait. Ebből is következik, hogy a forgalmi értéket meghatározó tényezők között kiemelt jelentősége van az ingatlan rendeltetésének és az ahhoz kapcsolódó üzleti értéknek is. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 29.554/1999.)

Az illetékkötelezettség keletkezésekor meglévő állapot figyelembevételével kell vizsgálni, hogy az ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak minősül-e. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek.]

A felperes az 1995. december 3-án kelt adásvételi szerződéssel megszerezte a B. 1452. hrsz. alatt bejegyzett, az 1995. október 31-én kelt szerződésen az 1448/1. hrsz. alatt bejegyzett, majd az 1996. november 16-án kelt szerződéssel az 1453. hrsz. alatt bejegyzett ingatlanokat. Az illetékhivatal az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felperes részére feltételes illetékmentességet biztosított. A felperes ezeken az ingatlanokon felül más szomszédos ingatlanok tulajdonjogát is megszerezte. Az ingatlanszerzések vonatkozásában a B. Polgármesteri Hivatal Jegyzője az illetékhivatal megkeresésére azt a választ adta, hogy az 1452., az 1453., és 1448/1. számú ingatlanok nem minősülnek építési teleknek. Az illetékhivatal az 1997. február 14-én kelt határozatában a felperest 164 200, 175 000, és 370 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte és elrendelte a feltételes illetékmentesség törlését az ingatlan-nyilvántartásból.
A felperes az 1448/1. hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában a határozatot tudomásul vette, az 1453. és 1452. hrsz. alatti ingatlanokra pedig az alperes a határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a perbeli két ingatlan az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában az Itv. 102. § (1) bekezdésének l) pontja alapján nem minősült lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak, így a felperest az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján a feltételes illetékmentesség nem illette meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és 175 000 Ft illeték vonatkozásában a vagyonátruházási illeték előírását és a feltételes illetékmentesség törlését az ingatlan-nyilvántartásból mellőzte. Az ítélet indokolása szerint az Itv. 88. § (1) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XC. törvény 3. § (1) bekezdésének a) pontja és 84. §-ának (1) bekezdése alapján nem volt jogszabálysértő a feltételes illetékmentességet visszavonó alperesi határozat az 1452. hrsz. ingatlant illetően.
Az 1453. hrsz. alatt bejegyzett ingatlan tekintetében viszont a vagyonátruházási illeték megállapítása jogszabálysértő volt, mert ez az ingatlan az Itv. 102. § (1) bekezdésének l) pontja alapján lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak minősült. Az 1452. hrsz. alatt bejegyzett ingatlan pedig azért nem minősül építési teleknek, mert közterületről közvetlenül nem közelíthető meg, és a 2/1986. (II. 27.) ÉVM rendelet (a továbbiakban: OÉSZ) 14. § (1) bekezdése alapján az építési teleknek közvetlenül gépjárművel megközelíthetőnek kell lennie. Az Itv. 102. § (3) bekezdése alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó, így az utóbb bekövetkezett kedvezőbb változások nem voltak figyelembe vehetők.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletét az 1452. hrsz. alatt bejegyzett ingatlan után kivetett vagyonátruházási illeték vonatkozásában kérte hatályon kívül helyezni és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása mellett kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az OÉSZ 14. § (1) és (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint az ingatlan megközelítése megoldott, így az építési teleknek minősül.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte az 1453. hrsz. alatti ingatlan után kivetett vagyonátruházási illeték vonatkozásában. Felülvizsgálati ellenkérelme egyebekben a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság 6. sorszám alatt hozott végzésével az elkésett csatlakozó felülvizsgálati kérelmet elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárás során eldöntendő kérdés volt, hogy az építésügyi szabályoknak és a településrendezési tervnek megfelelően kialakított lakóépület elhelyezésére szolgáló beépítetlen földrészletnek minősült-e a felperes által 1995. december 3-án megvásárolt 1452. hrsz. ingatlan.
Az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy az 1452. hrsz. alatt bejegyzett ingatlan az illetékkötelezettség keletkezésekor [Itv. 3. § (3) bekezdése] meglévő állapotában az Itv. 102. § (3) bekezdése alapján nem minősült az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja szerinti lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak és ezért a felperest az Itv. 26. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetékmentesség nem illette meg.
Az illetékhivatal a B. Polgármesteri Hivatal Jegyzőjének mint elsőfokú építési hatóságnak az 1996. október 24-én kelt tájékoztatása alapján hozta meg határozatát, amely az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 20. §-a szerinti szakhatósági véleménynek nem minősül az Itv. kifejezett rendelkezése hiányában, így az alperes határozatának bírósági felülvizsgálata során ennek megalapozottsága nem volt vizsgálható. A tájékoztatás megalapozottságát azonban alátámasztotta az, hogy a jegyző az 1997. március 7-én kelt határozatában engedélyezte a felperes által vásárolt - köztük az 1452. hrsz. alatt bejegyzett ingatlan - ingatlanok összevonását és előírta az 1465. és 1453. hrsz. alatti ingatlanokon lévő épületek bontását, másrészt az ugyanezen a napon kelt határozattal az összevonás alatt álló ingatlanon engedély nélkül megkezdett lakóépület részeinek a fennmaradását engedélyezte. Mindebből pedig az következik, hogy az 1452. hrsz. alatti ingatlanra megkötött adásvételi szerződés időpontjában, 1995. december 3-án az ingatlanra önálló építési engedély adható nem volt, az illetékkötelezettség keletkezésekor az Itv. 3. § (3) bekezdése alapján az Itv. 102. § (1) bekezdésének l) pontja szerint az ingatlan lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak nem minősült, csak a telekösszevonás után. Következésképpen a felperesnek az OÉSZ 14. §-ára alapított érvelése nem volt releváns.
A felperes akkor járt volna el helyesen, ha az ingatlan megvásárlásával egyidejűleg, vagy azt megelőzően az építésügyi hatóság elvi telekalakítási és építési engedélyét csatolja, mivel az ingatlan-nyilvántartásból sem volt megállapítható a megszerzett telektulajdon lakóházépítésre alkalmassága.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a kifejtettek alapján megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete nem volt jogszabálysértő és azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27.823/1999.)

Az illetéktörvény rendelkezéseit figyelembe véve kell vizsgálni, hogy az ingatlan lakóingatlannak minősül-e vagy sem. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. f) pont]

Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1999. szeptember 26-án kelt fizetési meghagyásokkal a számára bemutatott adásvételi szerződés alapján az I. r. felperest mint tulajdonjog vevő 10%-os mértékű 715 920 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási, a II. r. felperest pedig mint haszonélvezeti jog szerzőjét szintén 10%-os mértékű 477 280 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási illeték megfizetésére kötelezte.
Az illetékkiszabás végett bejelentett 1999. február 23-án kelt adásvételi szerződéssel az I. r. felperes mint állagvevő, a II. r. felperes mint haszonélvezeti jog vevő megvásárolta az E.-I. Rt. eladótól az Ny., B. tér 9. sz. alatti ingatlant.
Az elsőfokú eljárás során azt állapították meg, hogy az ingatlanon levő épületek irodaépületként funkcionálnak, ezért a vevőket a 10%-os illetékkulcs alkalmazásával kötelezték illeték fizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2000. január 27-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben a kiszabott visszterhes vagyonátruházási illeték mértékét sérelmezték. Álláspontjuk az volt, hogy az általuk vásárolt ingatlan az ingatlan-nyilvántartási adatok szerint lakóház vagy gazdasági épületként van nyilvántartva. Az eljáró hivatalok tévesen sorolták az általuk megvásárolt ingatlanokat a szomszédos ingatlannal egy kategóriába, ezeket az utóbbi ingatlanokat ugyanis az ingatlan-nyilvántartás valóban irodaház illetőleg iroda elnevezéssel szerepeltette. A felperesek nyilatkozatokat csatoltak, melyek alapján megállapítható volt, hogy az általuk vásárolt ingatlan a szerződéskötés előtti őt évben kiürített állapotban üresen állt, illetőleg azt rövid ideig szükséglakásként használták. Ebből következik, hogy álláspontjuk szerint az ingatlanra az illeték-kiszabás során az Illetéktörvény 21. § (1) bekezdését kell alkalmazni, azaz a kedvezményes lakástulajdon-szerzés utáni illetékfizetési kötelezettségük áll fenn.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 6. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú fizetési meghagyásokra kiterjedően is megváltoztatta és az I. r. felperes által fizetendő illetékösszegét 271 552 Ft-ra, míg a II. r. felperes által fizetendő illeték összegét 128 368 Ft-ra szállította le.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében foglaltak szerint az I. r. felperes a B. tér 9. szám alatti ingatlan vonatkozásában a II. r. felperes haszonélvezeti jogával terhelten tulajdonjogot szerzett mind a földrészletre, mind a felépítményre. Ezt az ingatlant a földhivatal belterületi "lakóház, udvar, gazdasági épület" megjelöléssel tartja nyilván önálló ingatlanként.
Felperesek tehát lakástulajdont szereztek és ennek megfelelően kötelesek visszterhes illetékfizetésre.
Az elsőfokú bíróság ítéletében nem látta fennforogni az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 102. § (1) bekezdés f) pontjának utolsó fordulat szerinti korlátozását. Mivel megállapította, hogy az nem az ingatlan-nyilvántartási Tvr. 4. § b) pontja szerinti egyéb önálló ingatlanként, hanem az ingatlan-nyilvántartási Tvr. 4. § a) pontja szerinti önálló ingatlanként van nyilvántartva. Nem találta a korlátozó szabály alkalmazhatóságának kizártsága miatt a per eldöntése szempontjából jelentőségűnek azt a tényt, hogy az ingatlant az illetékkötelezettség keletkezése előtt mire használták. Ezért a bíróság az erre vonatkozóan meghallgatott tanúk vallomását e szempontból mellőzte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy a periratokban található adatok szerint az eladót megelőző tulajdonos az épületben irodahelyiségeket alakított ki az 1980-as években és ezt követően az ingatlant ekként hasznosította. A felperesek tehát nem lakástulajdont vásároltak, hanem irodaházat, ezért a szerzés után a lakástulajdon után járó kedvezményes illetékkulcs nem volt alkalmazható.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperesek keresetét elutasította.
A perben nem vitatott tényállás szerint a felperesek az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar és gazdasági épület megjelölésű belterületi ingatlant vásároltak Ny., B. tér 9. szám alatt. A felperesek az ingatlan-nyilvántartási adatok szerint kívánták a vagyonszerzési illeték mértékének meghatározását.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján e törvény alkalmazásával lakástulajdon: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel....
Nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.) továbbá az ingatlan-nyilvántartásba lakóházként (lakásként) nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően már legalább öt éve más célra hasznosítanak.
Az alperes határozatában ezen utóbbi rendelkezés utolsó fordulata alapján minősítette a felperesek által vásárolt ingatlant nem lakástulajdonnak, és ennek megfelelően állapította meg a vagyonszerzési illeték mértékét. Az eljáró megyei bíróság jogerős ítéletében eltért az alperes határozatában foglalt indokolástól és azt állapította meg, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának utolsó fordulata szerinti korlátozása azért nem alkalmazható, mivel az ingatlan önállóként van nyilvántartva. Ezért mellőzte azon tanúvallomásokat, amelyek arra vonatkoztak, hogy az ingatlant az illetékkötelezettség keletkezése előtt mire használták.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság tévedett ezen ítéleti megállapításakor. Az alperes ugyanis a határozatában nem az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának azon rendelkezése alapján állapította meg a felperesek illetékfizetési kötelezettségét, hogy a felperesek által vásárolt ingatlan önállóként illetőleg nem önállóként van nyilvántartva, hanem arra alapította a döntését, mely szerint a vásárolt ingatlant az illetékkötelezettség keletkezését megelőző öt évben nem lakás céljára hasznosították. Ez utóbbi megállapítása az alperesnek a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helytálló volt. A rendelkezésre álló közigazgatási iratok illetőleg periratok alapján ugyanis megállapítható, hogy a felperesek által vásárolt ingatlant bár az ingatlan-nyilvántartásba lakóház udvar, garázsként volt bejegyezve - gyakorlatilag az 1980-as évektől kezdődően irodaként használták. Ekként vásárolta a felperes jogelődje az E.-I. Rt. és ekként hasznosította az azt megelőző tulajdonos a Z. Vállalat is. Az E.-I. Rt. tulajdonszerzésekor nem merült fel egyébként az ingatlan hasznosítási módja, tekintettel arra hogy az E.-I. Rt. mint ingatlanforgalmi jogosultsággal rendelkező, amúgy is illetékkedvezmény jogosultja volt.
Egyetért a Legfelsőbb Bíróság azon megállapítással is, mely szerint attól, hogy az adott ingatlan időközben egy hajléktalan személy is használta, hasznosítási módja nem változott. Valamennyi peradat illetőleg felmerült bizonyíték azt támasztotta alá, hogy az önálló ingatlan függetlenül az ingatlan-nyilvántartásban szereplő megjelöléstől, osztozott a vele szomszédos hrsz.-on lévő épületekkel, és ugyancsak iroda céljára hasznosult. Ebből következik, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának utolsó mondatfordulatában írt korlátozás fennállt. Az ingatlan lakóingatlannak nem minősült. Az alperes helytállóan rendelkezett a vagyonszerzési illeték általános mértéke szerinti fizetési kötelezettség elrendeléséről.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperesek keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.665/2000.)

A garázs nem vehető figyelembe a kedvezményes illetékalap megállapításánál. [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. f) pont]

A felperes a tulajdonát képező öröklakásait a hozzátartozó tulajdoni hányadokkal együtt 1996. augusztus 8-án 33 000 Ft vételárért eladta.
Az 1996. október 25-én kelt adásvételi szerződéssel a felperes megvásárolta a kertművelési ágúként feltüntetett ingatlant, amelyen háromszintes lakóház állt 35 000 000 Ft vételárért. Az ingatlanon lévő lakóházat az eladó korábbi tulajdonosok építési engedély alapján építtették meg, amelyre használatbavételi engedélyt az 1989. augusztus 30-án kelt határozattal megkapták.
A Fővárosi Illetékhivatal 35 000 000 Ft vételár alapulvételével 1 982 000 Ft visszterhes vagyonátruházási ingatlan megfizetésére kötelezte a felperest. A felperes kérelmet nyújtott be az illeték helyesbítésére arra hivatkozással, hogy a lakásvásárlást megelőző egy éven belül eladta a másik lakás tulajdonát.
A Fővárosi Illetékhivatal újabb határozatával a fizetési meghagyásban előírt összeget - 1 800 000 Ft illetékalap után - 118 000 Ft-ra leszállította. Ezt a határozatát az 1997. november 13-án kelt határozatával visszavonta és a felperes terhére előírt illetéket (illetékelőleget) 12 000 000 Ft illetékalap után 602 000 Ft-ban állapította meg. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes által értékesített 2 öröklakás közül a kérelmező részére kedvezőbb illetékalapot eredményező - 23 000 000 Ft-ért eladott lakás forgalmi értékét vette figyelembe.
A felperes fellebbezéssel élt, hogy az illetékszámítás szempontjából a két lakást tekintsék egy lakásnak, hogy az eladott ingatlanát bontsák ketté a valós érték alapján.
Az alperes az 1998. szeptember 11-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette, és a fizetési meghagyást módosítva az előírt illetéket és illetékelőleget 3 502 000 Ft-ra emelte fel. A határozat indokolása szerint az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában az ingatlan még nem lakásként vagy lakóházként volt nyilvántartott az ingatlan-nyilvántartásban, ezért a felperest az ún. cseréppótló vétel kedvezménye nem illeti meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát kérve arra hivatkozott, hogy megilleti a cseréppótló vételi kedvezmény, mert a perbeli háromszintes lakóházra az eladók már használatbavételi engedélyt kaptak. Így az ingatlan megfelel a lakásfogalomnak, annak ellenére, hogy nem került felvezetésre az ingatlan-nyilvántartásba.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy az illetékkötelezettség idején fennálló ingatlan-nyilvántartási állapot az irányadó, az ingatlan átminősítését nem kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát akként változtatta meg, hogy a felperes által fizetendő visszterhes vagyonátruházási illetéket 40 000 Ft-ra mérsékelte.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 21. § (5) bekezdése értelmében lakástulajdon vásárlása esetén, ha a vevő a másik lakás tulajdonát, a vásárlást megelőző, vagy azt követő egy éven belül eladja az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének különbözete.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja szerint lakástulajdon a perbeli lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezése nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzátartozó földrészlettel. Lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház (lakás) céljára létesülő építmény is, amennyiben annak készültségi foka az 50%-ot meghaladja. Az elsőfokú bíróság az iratok alapján megállapította, hogy a perbeli lakóház építési engedély alapján épült, és a felperes 50%-os készültséget meghaladó - már 100%-ban kész - lakóházat vásárolt, ezért függetlenül az ingatlannak ingatlan-nyilvántartás szerinti megnevezésétől lakóház tulajdonjogát szerezte meg és mivel ezt megelőzően is lakásokat is értékesített, az Itv. 21. § (5) bekezdésben foglalt kedvezményre jogosult.
A felperes esetében a vagyonátruházási illeték alapja a vásárolt lakástulajdon és az eladott lakások forgalmi értékének 2 000 000 Ft összegű különbözete, amely után a felperesnek az Itv. 21. § (1) bekezdése által előírt 2%-os illetéket kell megfizetnie.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását. Elsődlegesen továbbra is arra hivatkozott, hogy a perbeli ingatlan nem minősül lakóháznak (lakásnak), mivel annak építése az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában már befejeződött. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának második mondata pedig "létesülő" építményt szabályoz, vagyis amelynek építése az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában még folyamatban van. A már elkészült "a lakás céljára létesített" lakóháznál szükséges az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés, vagy annak folyamatba tétele.
Ezzel kapcsolatban hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 28.096/1996/3. számú eseti döntésére is.
Másodlagosan arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság tévesen a felperes által értékesített több lakásingatlant is figyelembe vette az illetékalap megállapításánál. Az Itv. 21. § (5) bekezdése alapján pedig csak a számára kedvezőbb illetékalapot eredményező elidegenítést kellett volna figyelembe venni. Egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítélete túlterjeszkedett a felperes kereseti kérelmén, mivel a felperes lényegében elfogadta az elsőfokú közigazgatási szerv határozatát, ezzel képest az elsőfokú bíróság az abban megállapított összegnél kevesebb összegben állapította meg az illetékkötelezettséget.
Harmadsorban arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának negyedik mondata alapján a garázsingatlan nem minősül lakásnak. Ezért a garázs nem vehető figyelembe a kedvezményes illetékalap kiszámításánál sem.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte arra hivatkozással, hogy 50%-os készültségi fokot meghaladó építményt vásárolt, amely feljogosította az illetékkedvezmény igénybevételére. Álláspontja szerint az alperes által hivatkozott eseti döntés jelen perre nem alkalmazható. Az elsőfokú bíróság nem terjeszkedett túl a kereseti kérelmen, mert a felperes összegszerűen soha sem határozta meg milyen értékű illeték kiszabását fogadná el.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de az abból levont jogi okfejtéseivel a Legfelsőbb Bíróság csak részben ért egyet. Az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a felperes az Itv. 21. § (5) bekezdése és 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján cserepótló kedvezményre jogosult. E körben a Legfelsőbb Bíróság nem osztotta az alperesnek a fellebbezésben foglalt érveit. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának, második mondatának vizsgálat alapján nem következik, hogy ez csak olyan lakóház (lakás) céljára létesülő építmény esetében lehetnek alkalmazni, amely az illetékkötelezettség keletkezésekor még épül, de már készültségi foka 50%-ot meghaladja. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontját úgy kell értelmezni, hogy annak első mondata az ingatlan-nyilvántartásba már bejegyzett, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlanra vonatkozik, természetesen ebben az esetben a készültségi fok vizsgálata szükségtelen. A második mondat arra az esetre vonatkozik, ha a lakóház (lakás) céljára létesülő építmény még nincs az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve és széljegyként sincs bejegyezve, de a készültségi foka az 50%-ot meghaladja. Márpedig a perbeli ingatlan teljesen elkészült, vagyis a készültségi foka az 50%-ot meghaladta.
Az alperes által a fellebbezésben is hivatkozott eseti döntés 1993. június 14-én kelt adásvételi szerződésre vonatkozott. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontját az 1993. évi XCVII. törvény 20. § (1) bekezdése módosította 1994. január 1-jei hatállyal. Ez vezette be a jelen perben is alkalmazandó Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának második mondatát, amely alapján vizsgálható, hogy a készültségi fok az 50%-ot meghaladta-e. Az alperes által hivatkozott eseti döntésben még ez a jogszabályhely nem volt alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított illetékalap figyelembevételével jogszabálysértően állapította meg azonban a felperest terhelő illetékfizetési kötelezettséget. Figyelmen kívül hagyta az Itv. 21. § (5) bekezdésének második mondatát. Ezek szerint ha a vevő egy éven belül több lakástulajdont értékesít, az illetékalapját képező értékkülönbözet megállapításánál csak a lakás vételét közvetlenül megelőző vagy követő - számára kedvező illetékalapot eredményező - elidegenítést kell figyelembe venni. A becsatolt iratok alapján megállapítható, hogy a felperes két külön hrsz.-ú két különálló ingatlant idegenített el a vételt megelőző egy éven belül, ezért a kettő közül csak a számára kedvezőbb illetékalapot eredményező lakás forgalmi értékét lehet figyelembe venni.
Az iratok alapján az is megállapítható, hogy a felperes olyan ingatlant vásárolt, amelyhez garázs és egyéb kiszolgáló helyiségek is tartoznak. Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján pedig nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helység még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.). Erre figyelemmel a garázs nem vehető figyelembe a kedvezményes illetékalap megállapításánál sem. A bíróság rendelkezésére álló iratokból azonban nem állapítható meg, hogy a felperes által vásárolt ingatlan vételárából mennyi összeg jutott a garázsra.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Az új eljárásban az alperesnek figyelembe kell venni, hogy a felperest az Itv. 21. § (5) bekezdései 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján cserepótló vételi kedvezmény illeti meg, de az általa eladott lakásingatlanok közül csak a számára kedvezőbb illetékalapot eredményező elidegenítést kell figyelembe venni, és a vásárolt ingatlanhoz tartozó garázs vételárának figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani a felperest terhelő illetékfizetési kötelezettséget. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.210/2000.)

Az illetékkedvezmény alkalmazását nem zárja ki önmagában az a körülmény, hogy a fél ingatlanán lévő felépítményt nem lakásként, hanem hétvégi házrészként tünteti fel az ingatlan-nyilvántartás. (1990. évi XCIII. tv. 102. §)

A felperes 1998. június 22-én kelt ajándékozási szerződéssel megszerezte az ingatlan-nyilvántartásban 719 m2 térmértékű belterületi hétvégi ház és udvar megjelölésű ingatlant. Az ajándékozási szerződésben foglaltak szerint az ajándékozás házépítésre tekintettel történik és az ajándékozó hozzájárul ahhoz, hogy a telken lévő hétvégi ház lebontásra kerüljön. Az ingatlan lakóingatlanná történő minősítését pedig nem ellenzi.
A szerződés 6-os pontja értelmében a felperes vállalta, hogy az ingatlanon 4 éven belül lakóházat épít. Az elsőfokú illetékhivatal a szerződő felek nyilatkozatát elfogadva az ingatlan forgalmi értékét 3 000 000 Ft-ban állapította meg és a felperest fizetési meghagyásában 330 000 Ft ajándékozási, továbbá 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával a fizetési meghagyást helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte hivatkozással arra, hogy az ingatlanon elmozdítható rossz állapotú fából készült építmény állott, amely szükséglakásnak sem minősült, és az ajándékozási szerződéssel szinte egyidőben elbontásra került. Az ajándékozás célja a lakásépítés megvalósítása volt, a felperes építési szándékát ezért határidőben be is jelentette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a perbeli ingatlan ingatlan-nyilvántartási állapota az illeték kötelezettség keletkezésekor hétvégi ház, udvar volt. Ezért beépítetlen földrészletnek nem volt tekinthető.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az ingatlanon álló felépítmény létesítési célját, használatának módját is figyelembe véve nem esett az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott kedvezményezett körbe, hétvégi ház és udvar megjelöléssel nyilvántartott ingatlanra az illeték kedvezményre jogosító szabályok akkor sem alkalmazhatóak, ha a szerződés megkötését követően a hétvégi ház lebontásra kerül és lakóház megvalósítása céljából építési engedély került kiadásra.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezésété és az ajándékozási illeték fizetési kötelezettség törlését kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a felperest, az Itv. 17. § (1) bekezdés b) pontja és 102. § (1) bekezdés l) pontja értelmében illetékmentesség illeti meg. Előadta, hogy az ingatlanon lévő hétvégi ház kizárólag fából épült, nem rendelkezett téglafallal, vízvételi és fűtési lehetőséggel, üvegablakkal, ezért még szükséglakásnak sem volt minősíthető, és sérelmezte hogy az elsőfokú ítélet e ténnyel kapcsolatos megállapítást nem tett. Hivatkozott arra, hogy az ingatlan telekként van feltüntetve, arra bontási és építési engedéllyel rendelkezett.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
Álláspontja szerint az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja - a norma szöveg helyes értelmezése szerint - lakáscélú használatra utal, amelynek a szerződéskötés időpontjában fennállt közhiteles ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ellentmond. Utalt arra, hogy a hétvégi ház anyaga, állaga, az ajándékozás célja az illetékjogi megítélés szempontjából közömbös.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét teljes egészében, a Megyei Közigazgatási Hivatal határozatának és a Megyei Illeték Hivatal fizetési meghagyásának az ajándékozási illetékre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte.
Az Itv. 11. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az ajándékozási illeték tárgya az ingatlan ajándékozása.
Az Itv. 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint mentes az ajándékozási illeték alól a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak) valamint az ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a megajándékozott az ingatlanon a szerződés illetékkiszabással történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. Az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja kimondja, hogy e törvény alkalmazásában lakóház építésére alkalmas telektulajdon az építésügyi szabályoknak és a település rendezési tervnek megfelelően kialakított lakóépület elhelyezésére szolgáló beépítetlen földrészlet, továbbá az előbbi feltételeknek egyébként megfelelő olyan földrészlet, amelyen csak szükséglakás illetőleg olyan lakás céljára használt helyiségcsoport (helyiség) van, ami még a szükséglakás követelményeinek sem felel meg.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében kifejtette, hogy a telektulajdon akkor is lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak számít, ha azon olyan alacsony komfortfokozatú lakás áll, amelyet az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja alapján figyelmen kívül kell hagyni.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy ha az ilyen alacsony szintű lakással beépített földrészlet is lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak minősül, akkor még inkább annak kell minősülnie az olyan földrészletnek, amelyen még ilyen szintű lakás sincs, csak valamilyen gazdasági épület, amely nyilvánvalóan nem lakás céljára szolgál. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.088/2002/5.)
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja a szükséglakás követelményeinek sem megfelelő helyiségcsoportról szól. A szükséglakás fogalmát nem az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Iny. tv.), hanem a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) tartalmazza. Az Ltv. 2. számú melléklete az értelmező rendelkezések körében, annak 6-os pontjában a szükséglakást műszaki szempontok alapján definiálja. Eszerint szükséglakás az olyan helyiség, (helyiségcsoport) amelynek (amelyben legalább egy helyiségnek) alapterülete 6 m2-t meghaladja, külső határoló fala legalább 12 cm vastag téglafal, vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal, ablaka vagy üvegezett ajtaja van, továbbá fűthető, és WC használata valamint vízvétel lehetősége biztosított.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontjában említett szükséglakás fogalmát, tehát nem az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatok, hanem az építmény műszaki sajátosságai alapján kell meghatározni. Ezért téves jogi álláspontra helyezkedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperesi illetékmentesség feltételeit az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai alapján kell megítélni.
Az előzőekben idézett Legfelsőbb Bírósági eseti döntés az ingatlan-nyilvántartásban szintén nem lakásként feltüntetett gazdasági épület vonatkozásában is megállapította az illetékmentesség fennállását. Önmagában tehát az a körülmény, hogy a felperesi ingatlanon lévő felépítmény nem lakásként, hanem hétvégi házként szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban, az illetékkedvezmény alkalmazását nem zárja ki.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét teljes egészében, míg az alperes és az elsőfokú illetékhivatal határozatát az ajándékozási illetékre vonatkozó részében hatályon kívül helyezte.
A Legfelsőbb Bíróság mellőzte az illetékhivatal új eljárásra kötelezését, figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság által 2001. március 21-én tartott tárgyalás jegyzőkönyvének 2. oldalán rögzített felperesi előadásból megnyugtatóan megállapítható, hogy a felperesi ingatlanon hétvégi házként nyilvántartott felépítmény fából készült, téglafallal, a faházon belül WC-vel nem rendelkezett, ezért az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja, továbbá az Ltv. 2. számú melléklete 6-os pontja értelmében szükséglakás követelményeinek sem felelt meg.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.753/2001.)

Melléklet

a törvény 29. § (4) bekezdéséhez az egyes államigazgatási eljárások külön illetékéről

I. A szabálysértési eljárás illetéke

1. A becsületsértés és magánlaksértés miatt indult szabálysértési eljárás illetéke 3000 forint, az ilyen eljárásban hozott büntetést vagy intézkedést alkalmazó határozat elleni kifogás, valamint az eljárást megszüntető határozat elleni panasz illetéke 3500 forint.
2. Az 1. pontban nem említett szabálysértési eljárás illetékmentes, kivéve a részletfizetési kedvezmény, halasztás engedélyezésére irányuló eljárást, amelyre a törvény 29. §-ában foglaltak az irányadóak.

II. Az állampolgársággal kapcsolatos eljárás illetéke

1. A magyar állampolgársági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás illetéke 1500 forint.
2.
3.
4. Illetékmentes a honosítás, visszahonosítás, a magyar állampolgárság nyilatkozattal történő visszaszerzésére, valamint a magyar állampolgárságról történő lemondásra irányuló eljárás.

III. Jogszabályról és joggyakorlatról kiállított bizonyítvány illetéke

1. Az igazságügyért felelős miniszter által külföldi használatra az ország területén hatályban levő vagy hatályban volt jogszabályról kiállított bizonyítvány illetéke annyiszor 2000 forint, ahány jogszabályszakaszról (§-ról) a bizonyítványt kiállították.
2. A joggyakorlatról kiállított 1. pontban említett bizonyítvány illetéke 5000 forint.

IV. A másolat és kivonat illetéke

1. Az államigazgatási eljárásban készített hitelesített vagy hitelesítetlen másolat, illetőleg kivonat illetéke - ha e Melléklet kivételt nem tesz - oldalanként magyar nyelvű másolat esetében 100 forint, idegen nyelvű másolat esetében 300 forint. A nem hitelesített fénymásolat illetéke oldalanként 100 forint.
2.
3. Az illetéket a másolat átvételekor az eredeti iraton illetékbélyeggel kell megfizetni.
4. Illetékmentes az a hitelesített vagy nem hitelesített másolat, amely illetékmentes eljáráshoz szükséges.
5. A már egyszer hitelesített másolatra, kivonatra vezetett olyan záradék, amely azt bizonyítja, hogy az eredeti iraton változás nem történt, vagy azt kiegészítik, 1000 forint illeték alá esik.

V. A fordítás illetéke

1. Az eljáró hatóság által készített fordítás illetéke oldalanként 1000 forint.
2. Illetékmentes: a tárgynál fogva illetékmentes eljáráshoz (Tv. 33. §) szükséges irat fordítása.

VI. A hitelesítés illetéke

1. Az eljáró hatóság által végzett hitelesítés illetéke, ha jogszabály kivételt nem tesz:
a) másolat, kivonat vagy fordítás után oldalanként 100 forint;
b) iraton levő aláírás után aláírásonként 500 forint.
2. Külföldi használatra szánt iraton levő aláírásnak bármely hatóság, bíróság vezetője általi hitelesítése (közbenső felülhitelesítése) esetében minden aláírás után 2000 forint; az ilyen hitelesítésnek miniszter általi felülhitelesítése 5000 forint.
3. E cím rendelkezései nem vonatkoznak a külföldi felhasználásra szánt okiratoknak
a) a Konzuli Szolgálat,
b) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara általi felülhitelesítésére.
4. Az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. által végzett hitelesítés illetéke oldalanként 300 forint. Ezt az illetéket kell fizetni a másodlat, a másolat és fénymásolat hitelesítéséért is.
5. Illetékmentes: a Tv. 91-92. §-ában említett irat hitelesítése.

VII. Az állami levéltár által készített másolat illetéke

1. Az állami levéltár által készített egyszerű vagy hiteles másolatért, továbbá az ügyfél által készített másolatnak és fénymásolatnak a levéltár által történő hitelesítéséért - ideértve az állami vagy felekezeti anyakönyvi másodpéldányokból anyakönyvi kivonat kiállítását - oldalanként 200, de legalább 2000 forint illetéket kell fizetni.
2. Állami levéltárban őrzött irat alapján kiállított, tényt, körülményt igazoló irat kiadása iránt indított eljárásban az általános tételű eljárási illetéket (29. §) kell fizetni.
3. A külföldi célra kért másolatot illeték fizetése nélkül kell kiállítani. Egyebekben e Tv. 73. §-ának a külföldi célra kért irat illetékfizetési módjára vonatkozó szabályai szerint kell eljárni.

VIII. Az iskolai, tanfolyami bizonyítványmásolat, másodlat illetéke

Iskolai bizonyítvány - ideértve a felsőfokú oktatási intézmény által kiállított oklevelet is -, továbbá a tanfolyami bizonyítvány másolatának, másodlatának kiállításáért 2000 forint illetéket kell fizetni.

IX. Egyes okmányok kiadásával kapcsolatos eljárások illetéke

I. Az úti okmányok kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke

1.
2. A magánútlevél, a szolgálati és a hajós szolgálati útlevél kiadásának illetéke 6000 forint, ha a magánútlevél érvényességi ideje 10 év, 10 000 forint. A kérelem benyújtásának időpontjában 18. életévét be nem töltött személy és a 70. életévét betöltött személy magánútlevelének illetéke 1500 forint.
3. A második magánútlevél kiadásának, valamint a magánútlevél soron kívüli kiadásának illetéke a 2. pontban meghatározott mértékek kétszerese.
4. A határátlépési engedély kiadásának illetéke 1500 forint.
5. Illetékmentes:
a) a diplomata-útlevél,
b) a külügyi szolgálati útlevél,
c) a határátlépési igazolvány.
d) az úti okmány cseréje, amennyiben arra azért kerül sor, mert az úti okmány biometrikus azonosítót tartalmazó tároló eleme nem tartalmazza vagy hibásan tartalmazza a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt adatokat.
6. Az elveszett, megsemmisült, továbbá - az 5. pont d) alpontjában meghatározott eset kivételével - a megrongálódott és utazásra alkalmatlanná vált úti okmány helyett kiállított új úti okmány kiadásának illetéke a 2-4. pontban meghatározott illeték kétszerese.
7. Az úti okmányban történő idegen nyelvű bejegyzésért - az 1-4. pontban foglalt illetéken felül - 2000 forint illetéket kell fizetni.
8. Az útlevél-hatósági eljárásban benyújtott fellebbezés illetéke 5000 forint.

II. Személyazonosító igazolvány, valamint a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke

1. Az állandó személyazonosító igazolvány kiadására irányuló eljárás illetéke 1500 forint. Ha az eljárásban az állandó személyazonosító igazolvány átmenetileg nem adható ki és ezért ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadása is szükséges, az eljárás illetéke összesen 3000 forint.
2. Illetékmentes a más személyazonosító okmánnyal nem rendelkező
a) 14. életévet betöltő polgár első állandó személyazonosító igazolványa, ha azt annak a naptári évnek a végéig kéri, amelyben a 14. életévét betölti,
b) 70. életévét betöltött polgár állandó személyazonosító igazolványa.
3. Illetékmentes a személyazonosító igazolvány kiadásához szükséges - jogszabályban meghatározott - anyakönyvi kivonat kiállítása.
4. A személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány illetéke - ha az eljárás a személyi azonosítót vagy a lakcímet nem érintő adatváltozás miatt indult - 500 forint.
5. Illetékmentes a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadása, ha arra a személyazonosító igazolvány kiadása vagy lakcímváltozás miatt kerül sor.
6. Ha a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadására irányuló eljárásra az igazolvány elvesztése, megsemmisülése, megrongálódása miatt kerül sor, az eljárás illetéke 1000 forint.

III. A gépjárművezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke

1. A gépjárművezetői engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 4000 forint. A 62. életévét betöltött kérelmező esetében, valamint ha az egészségügyi hatóság előírása alapján a vezetői engedély érvényessége 1 év vagy annál rövidebb, a vezetői engedély kiadásának illetéke 1500 forint.
2. A forgalmi engedély kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke 6000 forint. Az ideiglenes forgalmi engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 2500 forint.
3. A törzskönyv kiadására irányuló eljárás illetéke 6000 forint.

IV. Egyéb rendelkezések

1. Az I-III. pontokban meghatározott okmányok egy eljárásban történő igénylése esetén is az eljárási illetéket az igényelt okmányonként külön-külön kell megfizetni.
2. Illetékmentes:
a) az e címben meghatározott okmány cseréje, ha a csere a hatóság téves bejegyzésén alapul vagy az okmány gyártáshibás;
b) a személyi azonosító képzése - ideértve a személyi azonosító megváltozását eredményező adatváltozást is - miatt kiállított hatósági igazolvány;
c) az érintett polgár adatainak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából való törlésére irányuló eljárás.
d) a lakcímet igazoló hatósági igazolvány és a forgalmi engedély cseréjére irányuló eljárás, amennyiben arra a helység, az utca, egyéb helymeghatározó adat nevének vagy számának megváltozása miatt kerül sor.

X. Anyakönyvi és névváltoztatási eljárás

1. A házassági név megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 5000 forint.
2. A születési név megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 10 000 forint. Az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetében az illetéket minden nagykorúnak külön-külön kell megfizetni.
3. Az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által megváltoztatott név ismételt megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 20 000 forint.
4. A magyar állampolgár vagy Magyarországon élő hontalan személy, vagy a magyar menekültügyi hatóság által menekültként elismert személy külföldön történő házasságkötéséhez annak tanúsításáért, hogy házasságkötésének a magyar jog szerint nincs akadálya, 5000 forint illetéket kell fizetni.
5. Nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges olyan igazolás alóli felmentésért, amely tanúsítja, hogy a házasságkötésnek a személyes joga szerint nincs akadálya, 5000 forint illetéket kell fizetni.
6. A névváltoztatási okiratmásolat kiállítására irányuló kérelem illetéke 1000 forint.

XI. A külön jogszabály szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő hatósági eljárások illetéke

A külön jogszabály szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő hatósági eljárások esetén az eljárásra egyébként irányadó illetékmérték kétszeresét kell fizetni.

XII. (h. k.)

XIII. Egyes környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi hatósági eljárási illetékek

1. Az alapeljárás illetéke
Ha jogszabály a kérelemre induló környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi közigazgatási hatósági eljárásokra igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg, az alapeljárás illetéke 5000 forint.
2. A fellebbezés illetéke
a) e törvény eltérő rendelkezése hiányában az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezés illetéke az alapeljárás illetékének kétszerese;
b) vízgazdálkodási bírságot [1995. évi LVII. tv. 29. § (3) bekezdés] megállapító határozat esetén a bírságösszeg 10%-a, de legalább 20 000 forint;
c) vízkészletjárulékot, valamint ezzel összefüggő késedelmi pótlékot, mulasztási bírságot, adóbírságot megállapító határozat esetén a vitatott összeg 6%-a, de legalább 20 000 forint;
d) hivatalból indult vagy folytatott környezet- és természetvédelmi, illetőleg vízgazdálkodási ügyben kötelezettséget megállapító egyéb - az a)-c) pontokban nem érintett - eljárásokban hozott határozat esetén a fellebbezés illetéke 15 000 forint.

XIV. (h. k.)

XV. Az építésügyi hatósági eljárás illetéke

1. Az építésügyi hatóságnál indított eljárás illetéke a) telekalakítási engedélyezési eljárás esetében telkenként 5000 forint,
b) elvi építési engedélyezési eljárás esetében, ha
ba) a telek beépítésével kapcsolatos követelmények, vagy a településképi és építészeti követelmények (építészeti megjelenítés környezetbe illeszkedése) tisztázására szolgál, 15 000 forint,
bb) a műemléki, régészeti, kulturális örökségvédelmi, természet-, táj- és környezetvédelmi, egészségvédelmi, talajvédelmi, valamint életvédelmi, tűzvédelmi követelmények tisztázására, vagy a műszaki követelményeket előzetesen tisztázó - az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelmények jogszabályban meghatározott előírásaitól eltérő - műszaki megoldások alkalmazhatóságára szolgál, 30 000 forint,
bc) a ba)-bb) pontokban meghatározottak együttes tisztázására szolgál, 45 000 forint,
c) építési (továbbépítési) engedélyezési eljárás esetében ca) új egylakásos lakóépület építése és bővítése esetén 20 000 forint, egyéb új épület építése és bővítése esetén lakásonként 10 000 forint, egyéb önálló rendeltetési egység építése és bővítése esetén
- önálló rendeltetési egységenként 250 m2 hasznos alapterületig 20 000 forint,
- a 250 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű önálló rendeltetési egységenként 100 000 forint,
cb) meglévő épület átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén az építési tevékenységgel érintett hasznos alapterület minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, vagy az érintett felület minden megkezdett 200 m2-ként 10 000 forint,
cc) műtárgy építése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként 1000 forint,
cd) meglévő műtárgy bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén az építési tevékenységgel érintett alapterület minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, vagy ennek hiányában az érintett felület minden meg kezdett 200 m2-ként 10 000 forint,
ce) egyéb építési tevékenység esetén 50 m2-ként 10 000 forint,
cf) antennák, antennatartó szerkezetek, csatlakozó műtárgyak esetén, az eljárás tárgyát képező távközlési építmény legnagyobb lineáris méretét figyelembe véve, megkezdett méterenként 50 000 forint,
d) módosított építési engedélyezés esetén a módosítással érintett építményrész tekintetében az alapeljárás illetékével egyező mértékű,
e) az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelmények jogszabályban meghatározott előírásaitól eltérő műszaki megoldás engedélyezése esetén 20 000 forint,
f) felvonó, mozgólépcső és mozgójárda építésére vonatkozó engedélyezés esetén 15 000 forint,
g) építési tevékenység bejelentési eljárása esetén 20 000 forint,
h) bontási engedélyezési eljárás esetén a bontandó építmény 100 m2-ként 10 000 forint, vagy folyóméterenként 1000, vagy darabonként 10 000 forint,
i) fennmaradási engedélyezési eljárás (engedély nélkül végzett bontás tudomásulvétele) esetén a c), f), g) és h) pontok szerint megállapított illeték másfélszerese,
j) használatbavételi engedélyezés esetében a c), f) pontokban megállapított illetékkel megegyező mértékű,
k) használatbavétel bejelentése esetén a g) pontban megállapított illetékkel megegyező mértékű,
l) rendeltetésmegváltoztatási engedélyezési eljárás esetén az érintett - önálló rendeltetési egységenként - 10 000 forint, amennyiben azonban a rendeltetés megváltoztatása építési engedélyköteles munkával jár együtt, az a c)-e) és g) pont szerinti illetékkel megegyező mértékű,
m) az a)-l) pont alá nem eső elsőfokú építésügyi hatósági eljárás (pl. bármely építésügyi hatósági engedély érvényének meghosszabbítása, jogutódlás kérése) esetében 10 000 forint,
n) az építésrendészeti hatósági intézkedés kérése esetében 15 000 forint,
2. az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásban hozott döntés ellen igénybe vehető fellebbezés esetén 30 000 forint,
3. a felügyeleti intézkedés esetén 50 000 forint.

XVI. (h. k.)

XVII. A vállalkozói igazolvány és az üzlet működési engedélyének illetéke

1. A vállalkozói igazolvány kiadása iránti eljárás illetéke 10 000 forint. A vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok módosításáért - a módosítások számára tekintet nélkül - 3000 forint illetéket kell fizetni. Illetékmentes a módosítás, ha arra a vállalkozói igazolványban feltüntetett helységnév, utcanév, házszám állami vagy önkormányzati döntés alapján történő megváltoztatása, illetve a vállalkozó székhelyének, telephelyének más megye illetékességi területéhez történő csatolása miatt kerül sor. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett vállalkozói igazolványról kiállított másolat 5000 forint illeték alá esik.
2. Üzlet működési engedélye iránti eljárás illetéke 10 000 forint. A működési engedélyben feltüntetett adatok módosításáért - a változtatások számára tekintet nélkül - 3000 forint illetéket kell fizetni. Illetékmentes a módosítás, ha arra a működési engedélyben feltüntetett helységnév, utcanév, házszám állami vagy önkormányzati döntés alapján történő megváltoztatása, illetve a vállalkozó székhelyének, telephelyének más megye illetékességi területéhez történő csatolása miatt kerül sor.
3. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett működési engedélyről kiállított - az eredetivel pontosan egyenlő és egyenlő értékű - másodlat illetéke 3000 forint.

XVIII. A külkereskedelemmel kapcsolatos eljárások illetéke

1. A felügyeleti okmány kiállítása illetékmentes.
2. A kereskedelmi forgalomban áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok behozatalának engedélyezését kezdeményező eljárás illetéke 15 000 forint, a kiadott engedély módosítása iránti eljárás illetéke 10 000 forint. Az engedélyező hatóság előtt indított minden további eljárásért 7000 forint illetéket kell fizetni. A fellebbezési eljárás illetéke az elsőfokú eljárás illetékének kétszerese. Az engedélyezési eljárás illetékét az eljárás kezdeményezésekor illetékbélyegben kell leróni.
3. Az e törvény szerint teljes személyes illetékmentességben részesülő szerv megbízása alapján indított a 2. pontban említett eljárás illetékmentes. Az illetékmentességet a mentesség jogcímének megjelölésével és a megbízási szerződéssel kell igazolni.
4.
5-7.
8.
9.
10.
11.

XIX. A külön jogszabályban meghatározott eljárásokhoz szükséges adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke

Az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás 4000 forint illeték alá esik.
Ha egy beadványban több ingatlanra vonatkozó adó- és értékbizonyítványt kérnek, az illetéket ezek számától függően, külön-külön kell megfizetni.

XX. Külföldiek ingatlanszerzéséhez szükséges engedély illetéke

Ingatlan tulajdonjogának a külön jogszabály szerinti külföldi jogi vagy természetes személy általi megszerzéséhez szükséges engedély iránt kezdeményezett eljárásért - ingatlanonként - 50 000 forint illetéket kell fizetni. Azon külföldi természetes személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett jogállású személy, és a magyar állampolgárság megszerzését kezdeményezte, lakástulajdonának megszerzéséhez szükséges engedély iránti eljárásért 10 000 forint illetéket köteles megfizetni.

XXI. A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke

1. A hatósági bizonyítvány kiállítása 2000 forint illeték alá esik. Ha egy beadványban több hatósági bizonyítványt kérnek, az első példány után 2000 forint, minden további, az első példánnyal azonos tartalmú hatósági bizonyítvány után 600 forint illetéket kell fizetni.
2. Ha egy eljárásban több ügyfél vesz részt, a hatósági bizonyítványért az 1. pont alapulvételével annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi akkor járna, ha mindegyik ügyfél ügyében külön eljárás folyna. Ez a rendelkezés nem alkalmazható a 31. § (5) bekezdésének első mondatában meghatározott eljárás esetén.
3. Az anyakönyvi kivonat kiállítása iránti eljárás illetéke - kivonatonként - 2000 forint.
4. Az adózás rendjéről szóló törvény 36/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott együttes adóigazolás illetékmentes. Az ilyen igazolás más eljárásban nem használható fel.

XXII. A vízgazdálkodással kapcsolatos helyi önkormányzati hatósági eljárások illetéke

1. Kérelemre indult eljárások illetéke
a) közműpótló berendezés - a külön jogszabályban meghatározott talajvízkút, szennyvízszikkasztó - létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése esetén, továbbá víziállás létesítésének, használatbavételének; fennmaradásának vagy átalakításának engedélyezése esetén 5000 forint;
b) szennyvíz-előtisztító berendezés létesítésének, átalakításának, illetve használatbavételének engedélyezése esetén 10 000 forint.
2. A fellebbezés illetéke:
a) az alapeljárás illetékének kétszerese
b) első fokon hivatalból indult, vagy folytatott eljárásban hozott határozat elleni fellebbezés esetén 10 000 forint.

XXIII. A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének illetéke

1. A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének kérelemre indult eljárási illetéke 25 000 forint.
2. A fellebbezés illetéke az alapeljárás illetékének kétszerese.

XXIV. A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke

A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke a követelt kárösszeg 2%-a, de legalább 5000 Ft és legfeljebb 500 000 Ft.

Bírói gyakorlat

Az illetékhatóságnak vizsgálnia kell, hogy a felépítmény a szükséglakás paramétereinek megfelel-e. (1990. évi XCIII. tv. 2. sz. mell. 6. pont)

A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint a felperesek az 1998. november 16-án kelt adásvételi szerződéssel vásárolták meg a perbeli 1164 m2 területű lakóház, udvar megnevezésű ingatlant 9 500 000 Ft-ért. A szerződés 7. pontjában a felperesek úgy nyilatkoztak, hogy az ingatlanon található felépítményt elbontják, és a tulajdonszerzéstől számított 4 éven belül arra új lakóingatlant építenek. Erre tekintettel kérték az illetékhivatalt, hogy a jogügyletet illetékmentesen bírálja el. Az elsőfokú illetékhivatal a felpereseket 412 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte. A felperesek fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy a felépítmény nem felel meg a lakóház funkcióinak, építési telek után kellett volna megállapítani az illetéket.
Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában hivatkozott az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdés f) és l) pontjaira, és arra, hogy a szerződés megkötésének időpontjában az egyik eladó bent lakott.
A felperesek keresetükben az alperes határozatának megváltoztatását és az illeték megfizetésének törlését kérték arra hivatkozással, hogy az ingatlan lakás céljára alkalmatlan volt, az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontját kellett volna alkalmazni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a lefolytatott tanúbizonyítás alapján megállapítható volt, hogy a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben nem derítette fel. Hivatkozott a tanúként meghallgatott egyik eladó, a közvetlen szomszéd, valamint a két tervező vallomására, mely szerint az ingatlan 1993 óta lakatlan volt, azon az utóbbi 50 évben karbantartási munkát nem végeztek. Az épület gázzal és vízzel nem volt ellátva, műszakilag olyan romos állapotú volt, hogy az lakás céljára alkalmatlannak minősült. A műszaki tanúk vallomása szerint felújítása gazdaságtalan lett volna. A jogerős ítélet megállapította, hogy az ingatlanon található felépítmény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Ltv.) 2. mellékletének értelmező rendelkezésében meghatározott szükséglakás paramétereinek nem felelt meg, következésképpen a felperesek helyesen hivatkoztak arra, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja a felperesek esetében alkalmazható lett volna.
A megismételt eljárásban a közigazgatási határozatot hozó szervnek határozatát a tanúk vallomásának figyelembevételével kell meghoznia.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a perbeli ingatlan felépítménye - ha nem is teljes egészében -, meghaladta a szükséglakás paramétereit. Hivatkozott N. László, U. Attila Csaba és Sz. Lajos tanúk vallomására.
A felperesek a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérték arra hivatkozással, hogy az alperes a tanúk vallomásából önkényesen ragadott ki részleteket, holott egészében véve a tanúk vallomása határozott volt arra nézve, hogy az ingatlan nem felelt meg a szükséglakás követelményeinek.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontja alapján e törvény alkalmazásában lakóház építésére alkalmas telektulajdon: az építésügyi szabályoknak és a település rendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet, továbbá az előbbi feltételeknek egyébként megfelelő olyan földrészlet, amelyen csak a szükséglakás, illetőleg olyan lakás céljára használt helyiségcsoport (helyiség) van, ami még a szükséglakás követelményeinek sem felel meg. Az Itv. 2. sz. melléklet 6. pontja alapján e törvény alkalmazásában szükséglakás az olyan helyiség (helyiségcsoport), amelyben legalább egy helyiségnek alapterülete a 6 m2-t meghaladja, külső határoló fala legalább 12 cm vastagságú téglafal, vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal; ablaka vagy üvegezett ajtaja van; továbbá fűthető; és WC használata, valamint vízvételi lehetősége biztosított.
Az elsőfokú bíróság a tényállás felderítése és a felperesek által vásárolt ingatlan beminősítése érdekében tanúbizonyítást folytatott le. Ennek alapján megállapította, hogy az ingatlanon található felépítmény a szükséglakás paramétereinek nem felelt meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság által megállapítottakkal szemben arra hivatkozott, hogy a tanúk vallomására figyelemmel más tényállás állapítható meg.
A felülvizsgálati eljárásban mint rendkívüli perorvoslati eljárásban a jogerős ítélet által megállapított tényállás módosításának, a bizonyítékok felülmérlegelésének általában nincsen helye. Erre csak akkor van lehetőség, ha a jogerős ítélet tényállást egyáltalán nem állapított meg, a megállapított tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, vagy kirívóan okszerűtlenül mérlegelte a bizonyítékokat.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete azonban mindezen hibáktól mentesen állapította meg a tényállást, ítéletének indokolásában hivatkozott a tanúk azon nyilatkozataira, amelyek egybevetésével jutott jogi következtetésére. A bizonyítékoknak ezen mérlegelését a Legfelsőbb Bíróság okszerűtlennek, a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel nem tekintette.
Az alperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is rámutat arra, hogy a tanúk nyilatkozataiból egyes szövegrészeket kiragadva próbálta meg állításait alátámasztani, az elsőfokú bíróság azonban helyesen a tanúk nyilatkozatainak egészét vizsgálva jutott okszerű következtetésre.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.752/2000.)

Ha egy eljárásban több ingatlan tulajdonjogának bejegyzése történik, az ingatlan nyilvántartási eljárási illetéket ingatlanonként kell megfizetni. (1990. évi XCIII. tv. Melléklet XVI/1., 9., 11. pont)

A felperes hagyatékátadó végzéssel 13 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg. Az alperes jogerős határozatával az elsőfokú határozat részben megváltoztatta akként, hogy az előírt illetéket 26 523 Ft-ra leszállította. Az indokolás szerint a felperes 13 db ingatlant örökölt meg, amely után 13 × 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket kell megfizetnie.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte arra hivatkozással, hogy álláspontja szerint külön-külön, az ingatlanok fekvése szerinti földhivatalonként kell megfizetni az eljárási illetéket. Mivel esetében 3 földhivatal illetékességi területén fekszenek a megörökölt ingatlanok, az illeték összesen 6000 Ft.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság keresetet elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyta. Kifejtette, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) XVI. Mellékletének 1. pontja szerint "ingatlan tulajdonjogának, illetőleg vagyoni értékű jogának a bejegyzésére irányuló eljárás illetéke a változással érintett ingatlanonként 2000 Ft". A jogerős ítélet kifejti, hogy ez a rendelkezés egyértelműen és világosan kimondja, hogy bármely jog bejegyzése esetén az illetéket ingatlanonként kell figyelembe venni.
Osztotta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a 9. pont alkalmazhatóságának feltétele, hogy többféle jog vagy tény keletkezése, módosulása vagy megszűnése következzen be. A többféle jog meghatározása nem azonos azzal, hogy több ingatlanra vonatkozóan történik meg a tulajdonjog bejegyzése. Az eljárási illeték, mint hatósági szolgáltatás ára bejegyzésenként, tehát ingatlanonként jelenik meg és terheli a bejegyzéskérőt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását, az alperes határozatának megváltoztatását olyan módon, hogy az ingatlan-nyilvántartási illetéket 6000 Ft összegben határozza meg. Álláspontja szerint a jogerős ítélet tévesen értékelte az Itv. Mellékletének XVI. fejezetének 1. és 9. pontját és a 11. pontot figyelmen kívül hagyta. Esetében a "többféle jog" kifejezés helyes nyelvtani értelmezés szerint jelentheti azt is, hogy több különböző ingatlanra vonatkozó több tulajdonjog bejegyzése történik egy eljárásban.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 2. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján, a fél a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva kérheti. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Jelen felülvizsgálati eljárásban tehát azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet megsértette-e az Itv. Mellékletének XVI/1., 9., 11. pontjait.
A jogerős ítélet az 1. és 9. pont egybevetése alapján jogszerűen jutott arra a megállapításra, hogyha egy eljárásban több ingatlan tulajdonjogának bejegyzése történik, az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket ingatlanonként kell megfizetni.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az 1. pontnak 1995. július 29-ig hatályos szövege szerint az ingatlan tulajdonjogának, illetőleg vagyoni értékű jogának a bejegyzésére irányuló eljárás illetéke 2000 Ft. Ezt a szöveget módosította az 1995. évi XLVIII. törvény mellékletének 9. pontja, amely a korábbi megfogalmazást kibővítette azzal, hogy az ingatlan tulajdonjogának, illetőleg vagyoni értékű jogának a bejegyzésére irányuló eljárási illetéke a változással érintett ingatlanonként 2000 Ft. Ez a jogszabályi szövegezés egyértelművé tette, hogyha egy eljárásban több ingatlant érint a változás és ez a változás az ingatlan tulajdonjogával függ össze, akkor az ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket ingatlanonként kell megállapítani.
A felperes által hivatkozott 9. pont egy földhivatalnál ugyanazon jogosult részére többféle jog vagy tény keletkezésének, módosulásának, vagy megszüntetésének a bejegyzését, vagy a bejegyzett ilyen jog vagy tény törlését szabályozza egy eljárásban. A jogerős ítélet helyesen értelmezte, hogy a többféle jog nem lehet azonos a tulajdonjognak több ingatlanra való bejegyzésére. A többféle jog nyelvtanilag és az Itv. rendszeréből fakadóan is azt jelenti, hogy vagy egy tulajdonjog és egy vagy több másféle jog vagy tény keletkezésének stb. esetéről van szó, vagy tulajdonjogot nem is érint, de az érintett jogok vagy tények is különbözőek kell, hogy legyenek.
A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy az eljárt bíróságok a 11. pontot nem alkalmazták, hiszen éppen ennek felhatalmazása alapján alkalmazták az 1. pontot.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.166/2000.)

Az illetékügyekben eljáró adóhatóságok eljárásának rendje

1. Az illetékhatóság hatásköre és illetékessége

Már korábban is szó volt arról, hogy az illetékhatóság eljárásának rendjét az Itv. mellett az Art. szabályozza. Az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az illetékekre is az adójogi rendelkezéseket kell alkalmazniaz Art. 10. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Az illetékekkel kapcsolatos feladatokat az állami adóhatóság látja el [Art. 72. § (1) bek.a)].
Az illetékbevétel a költségvetési törvény rendelkezései szerint megosztott bevétel, amelyből részesedik a helyi, a megyei önkormányzat és a központi költségvetés is.
Az Itv. 92. § (1) bekezdése arra utal, hogy a földhivatal az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges és a rendelkezésre álló egyéb iratokkal együtt az érkezését követő 8 napon belül továbbítja az illetékhivatalhoz. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 26. § (4) bekezdése értelmében a kérelmet a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés (jognyilatkozat) keltétől számított 30 napon belül kell az ingatlanügyi hatósághoz benyújtani. Ha a szerződés (jognyilatkozat) létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy - ide nem értve az ingatlanügyi földhivatali engedélyt - hatósági jóváhagyás szükséges, a kérelmet a beleegyezéstől, illetve a jóváhagyástól számított 30 napon belül kell a körzeti földhivatalhoz benyújtani. Az Inytv. 53. § (1) bekezdése értelmében a földhivatal a tulajdonjog, valamint az illetékfizetési kötelezettséggel járó más vagyoni értékű jogok bejegyzéséről, továbbá a bejegyzés iránti kérelem elutasításáról szóló határozatot illetékkiszabás céljából megküldi az állami adóhatóságnak.

2. A megkülönböztetés nélküli eljárás elve

Az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a törvény hatálya kiterjed az adóval, a járulékkal, az illetékkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, a Nyugdíjbiztosítási alap, az Egészségbiztosítási alap vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetésre (a továbbiakban együtt: adó). A rendelkezésből következik, hogy - ebben az összefüggésben - az illeték is egyfajta adó és az állami adóhatóság eljárása során az Art. rendelkezéseit alkalmazza. A Ket. csak szubszidiárius eljárási szabálynak minősül, amennyiben az Art. 5. § (2) bekezdése a Ket. egyes §-ainak alkalmazását ki nem zárja.
Az Art. alapelvi rendelkezései közül a megkülönböztetés nélküli eljárás elve irányadó az illetékügyekben is. Közismert, hogy a közigazgatási eljárásban alapvető elv a megkülönböztetés és részrehajlás nélküli ügyintézés elve. Az Art. 1. § (3) bekezdése értelmében az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül, a törvényeknek megfelelően köteles eljárni és intézkedni. Az állami adóhatóság eljárása során egységes elvek szerint köteles intézkedni és nem jogosult egyes ügyfelekkel vagy azok csoportjaival kivételezni. A megkülönböztetés nélküli eljárás elve a gyakorlatban csak akkor érvényesülhet, ha az illetékhatóság országosan egységes gyakorlatot folytat, mivel elfogadhatatlan, hogy az ország különböző megyéiben eltérő szabályok érvényesüljenek.
A megkülönböztetés nélküli eljárás elvének betartására az illetékhatározatok felülvizsgálata iránti perben is ügyelni kell. Az ügyfelek joggal kifogásolhatják, ha az illetékhatóság az egyik megyében született döntés ellen fellebbez, míg az ugyanolyan tárgyú ítéletet más megyében nem kifogásolja.
Személyes tapasztalatom szerint az állami adóhatóság a pénzügyminisztérium elvi irányítása mellett törekednek arra, hogy gyakorlatuk országosan egységes legyen. Ennek a ténynek az Art. alapelvi rendelkezése érvényesülése szempontjából van meghatározó jelentősége.

3. Az állampolgárság szerinti megkülönböztetés tilalma

Az Art. 1. § (4) bekezdése rámutat, hogy amennyiben nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a magánszemélyek ügyeiben tilos állampolgárság szerint megkülönböztetést tenni. Ez az alapelvi rendelkezés is az ügyfelek jogegyenlőségének elvét garantálja.

4. Tájékoztatási kötelezettség

Az Art. 1. § (5) bekezdése arra utal, hogy az adóhatóság (így az illetékhatóság is) az adózónak (az ügyfélnek) a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. Az adózó ugyanakkor köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni és elősegíteni az adóhatóság feladatainak végrehajtását.
A kialakult gyakorlatnak megfelelően az állami adóhatóság az ügyfelek számára a szükséges tájékoztatást megadja, de nem minősül tanácsadó szervnek. Az illetékfizetési kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó tájékoztatásnak tehát nem szükségszerű része azon mentességek és kedvezmények körére történő utalás, amely nem az Itv. erejénél fogva jár, hanem külön kérelem alapján illetheti meg a fizetésre kötelezettet. Konkrét kérelem esetén persze a mentességekre és a kedvezményekre vonatkozó rendelkezésekből is tájékoztatást kell adni a szükséges mértékben.
Az állami adóhatóság esetleges téves tájékoztatása sem az illetékhatóságot, sem a bíróságot nem köti, noha a tájékoztatási kötelezettséget az Art. előírja. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint amennyiben az adóhatóság (illetékhatóság) a korábbi téves tájékoztatással ellentétben jogszerű döntést hoz, a határozat hatályon kívül helyezésének vagy megváltoztatásának nincs helye arra hivatkozással, hogy a fél az előzetes jogértelmezésnek megfelelően járt el.
Az állami adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége mellett érvényesül az ügyfelet terhelő jóhiszemű joggyakorlás elve és az együttműködés kötelezettsége is. Az illetékfizetésre kötelezett köteles elősegíteni az illetékhatóság feladatainak végrehajtását és annak megvalósulását. Figyelembe kell venni azt is, hogy az Art. több rendelkezése előírja a rosszhiszemű magatartás szankcionálását.

5. A méltányos eljárás elve

Az Art. 1. § (6) bekezdése alapján az adóhatóság (illetékhatóság) köteles méltányosan eljárni és ha a törvényekben, illetve e törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez. Illetékügyben is fontos, hogy az illetékhatóság eljárását áthassa a méltányosság elve.
A bírói gyakorlat értelmében a törvényi feltételek fennállása esetén az illetékhatóság köteles méltányosságot gyakorolni, tehát a jogelv érvényesülése nem függhet az illetékhivatal belátásától. Általános szabály, hogy az illetékhatóság eljárása akkor méltányos, ha döntésének szempontjait és indokait is az illetékfizetésre kötelezett tudomására hozza.

6. A szerződések valódi tartalmának vizsgálata

Az Art. 1. § (7) bekezdése kimondja, hogy a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. A (8) bekezdés alapján a szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó, kapcsolt vállalkozások ügyleteit adótársi szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni. Nem alkalmazható e rendelkezése, ha a kapcsolt vállalkozások magatartása megfelel a független felektől, az adott esetben elvárható piaci magatartásnak. Az Art. 1. § (9) bekezdése azt is rögzíti, hogy az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik vagy sérti a jó erkölcsöt.
Illetékügyben a szerződések minősítésének kérdése viszonylag ritkán képezi vita tárgyát, de előfordul, hogy az illetékhatóság a szerződés valódi tartalmát vizsgálja. A Ptk. 207. § (1) bekezdése értemében a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A Ptk. 200. § (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. A bírói gyakorlat értelmében a vegyes szerződések adójogi minősítésénél azt a szerződésfajtát kell irányadónak tekinteni, amelynek elemei a jogviszonyra leginkább jellemzőek. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése szerint a jogügyletet nem teszi törvényellenessé az a tény, hogy az adott szerződéstípus választása esetén a fél mentesül bizonyos fizetési kötelezettségek alól.
Általánosságban elmondható, hogy az illetékhatóság nem változtathatja meg és önkényesen nem egészítheti ki a szerződéseket, azaz nem módosíthatja az illetékfizetésre kötelezett és a vele szerződéses jogviszonyban álló fél közötti megállapodást.

Bírói gyakorlat

Az illetékhatóság is jogosult a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt valódi tartalma szerint minősíteni. [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint S. Gyuláné 1998. december 27-én kelt szerződéssel a tulajdonát képező ingatlan 1/6-od illetőségét eladta a felperesnek (aki az unokája), és rögzítették, hogy további 5/6-od tulajdoni illetőség tulajdonjogát a felperes ráépítés címén szerezte meg. Az eladó és a vevő hozzájárultak ahhoz, hogy a teljes ingatlanra az eladóval közösen megillető haszonélvezeti jog kerüljön bejegyzésre S. János haszonélvezeti jog vevő részére.
A földhivatal a felperes tulajdonjogát a szerződésben rögzített jogcímek alapján 5/6-od részben ráépítés, 1/6-od részben vételi jogcímen jegyezte be.
Az illetékhivatal az ingatlan forgalmi értékét 9 500 000 Ft-ban állapította meg és fizetési meghagyásában 241 000 Ft vagyonátruházási és ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket szabott ki a felperessel szemben.
Az alperes jogerős határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy az építkezéskor az ingatlanszerző felperes, még kiskorú volt, a korábban elvált szülei megállapodtak abban, hogy S. János István munkával, míg a felperes édesanyja pénz biztosításával folytatja az építkezést S. Gyuláné telkén. Az alperes az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése értelmében vizsgálta a szerződés valódi tartalmát, és azt állapította meg, hogy a felperes a ráépítés tényét nem tudta alátámasztani, ezért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (továbbiakban: Itv.) 18. § (1) bekezdése alapján terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket állapított meg.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, és az illeték 14 800 Ft-ra mérséklését kérte azzal, hogy az illetékhivatal nem jogosult a földhivatal által bejegyzett szerződéses jogcímet megváltoztatni. A szerződés ráépítéssel vegyes adásvételi szerződés volt, valódi tartalma szerint is ráépítéssel vegyes ingatlan adásvételi szerződést kötöttek a felek.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a földhivatal a felek által megkötött érvényes szerződésben megjelölt jogcímek alapján jegyezte be a felperes tulajdonjogát.
Az Itv. alapján az illetékhivatalok a szerződésben kikötött forgalmi értéktől eltérő forgalmi értéket állapíthatnak meg. Nincs azonban olyan jogszabályi rendelkezés, amely alapján hatáskörük kiterjedne az érvényes szerződésben megjelölt jogcímek felülvizsgálatára.
Ezért az alperes jogszabályt sértett, amikor a felperessel szemben nem az érvényes adásvételi szerződésben megjelölt jogcímek alapján szabta ki a vagyonátruházási illetéket. Az új eljárásban előírta, hogy az alperes az érvényes szerződésben megjelölt jogcímek figyelembevételével kell megállapítsa a felperest terhelő vagyonátruházási illetéket.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, indítványozva annak hatályon kívül helyezését és az alperes határozatának helybenhagyását. Arra hivatkozott, hogy az illetékhivatalnak - mint adóhatóságnak - joga és kötelessége vizsgálni, hogy a szerződések tartalma alapján milyen mértékű vagyonátruházási illetéket kell fizetni az ingatlan tulajdonjogának megszerzéséért. Elismerte, hogy a ráépítőnek nem kell vagyonátruházási illetéket fizetnie. Álláspontja szerint a fellebbezésből és a keresetlevélből is kitűnik, hogy a ráépítést a felperes szülei végezték. Az illetékhivatal az ingatlanszerzés jogcímét nem változtatta meg, hanem a megszerzett ingatlanvagyon után állapította meg a vagyonátruházási illetéket.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 4. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a fél a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az alperes jogosult volt-e az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a felek szerződését vizsgálni a felperest terhelő vagyonátruházási illeték megállapítására.
Az Art. 6. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az illetékhivatal adóhatóság, az Art. 1. § (1) bekezdése alapján e törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és az adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egységes szabályozása.
Az Itv. több §-a is rögzíti, hogy az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
A fentiekre figyelemmel az alperes helyesen hivatkozott jogerős határozatában az Art. 1. § (7) bekezdésére, mely szerint a szerződés, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Az Art. 1. § (7) bekezdése alapján az illetékhivatal, mint adóhatóság is jogosult a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt valódi tartalma szerint minősíteni. Ez a minősítés természetesen csak adójogi szempontból, a konkrét esetben illetékfizetési szempontból végezhető el, a felek polgári jogi jogviszonyára kihatással nincsen. Ugyanígy nincsen kihatása a földhivatal - másik közigazgatási szerv - eljárására sem, hogy az milyen jogcímen jegyzi be a tulajdonszerzést.
Az illetékhivatal közigazgatási jogviszonyban áll a tulajdont megszerző ügyféllel, jogosult és köteles is vizsgálni a tulajdonszerzést megalapozó szerződés valós tartalmát, hogy ennek alapján a törvényes mértékű köztartozást (illeték) állapítson meg a tulajdonszerzővel szemben.
A perbeli esetben a tényállásból egyértelműen megállapítható - és további bizonyításra sincs szükség -, hogy a ráépítést nem a felperes végezte, illetve nem az ő jövedelméből, vagyonából történt. Az államigazgatási eljárásban benyújtott fellebbezésből és a keresetlevélből is megállapítható, hogy az építkezéskor a felperes még kiskorú volt, a ráépítés édesapja fizikai munkájával, édesanyja anyagi hozzájárulásából valósult meg. Erre figyelemmel az illeték kiszabásánál a felperest a szerződéstől függetlenül nem lehet ráépítőnek tekinteni, így az ezzel kapcsolatos kedvezmény sem illeti meg.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.658/2000.)

7. Az iratbetekintés joga

Az Art. rögzíti, hogy az ügyfelet megilleti az iratbetekintés joga. Az Art. 7. § (1) bekezdése szerint az adózó, továbbá a 25. § (2) bekezdése szerint az adó megfizetésére kötelezett személy jogosult az adózásra vonatkozó iratok megismerésére. Minden olyan iratba betekinthet, arról másolatot készíthet vagy kérhet, amely jogainak érvényesítéséhez, kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges, kivéve az iratnak azt a részét, amely más személyre vonatkozó, adótitkot érintő rendelkezésbe ütközik.
Az idézett rendelkezésekből megfelelően következik, hogy az illetékhatósági eljárás során is élhet az ügyfél az iratbetekintés jogával és ezt a lehetőséget az állami adóhatóság nem zárhatja el az illetékfizetésre kötelezettől.

Az illetékügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatának rendje

1. Az illetékper megindítása

Már korábban is szó volt arról, hogy az Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a törvény hatálya kiterjed az illetékekkel összefüggő ügyekre. Az Art. 143. § (1) bekezdése szerint az adóhatóság másodfokú jogerős érdemi határozatát a bíróság az adózó kérelmére jogszabálysértés esetén megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi és ha szükséges, az adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja. Érdemi határozatnak minősül - a fizetési halasztás és a részletfizetés engedélyezése tárgyában hozott, illetőleg az elsőfokú határozat megsemmisítését elrendelő határozat kivételével - minden, az adókötelezettséget érintő, az adózó, az adó megfizetésére kötelezett személy jogát, kötelezettségét megállapító határozat. Az állami adóhatóság határozatának bírósági felülvizsgálatára tehát csak akkor kerülhet sor, ha az illetékhatóság másodfokon jogerőre emelkedett érdemi határozata jogszabálysértő. Nincs lehetőség a felülvizsgálatra akkor, ha a határozat első fokon jogerőre emelkedett, függetlenül attól, hogy a fél miért nem élt jogorvoslati lehetőségével. Az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva - ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik - az ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított 30 napon belül keresettel kérheti a bíróságtól. A bírósági felülvizsgálatra kizárólag akkor kerülhet sor, ha az államigazgatási eljárásban az ügyfél a fellebbezés jogát kimerítette, vagy a fellebbezés kizárt.
A keresetlevelet a jogerős határozat közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani a bírósághoz és a bírói felülvizsgálat lehetőségére az állami adóhatóság köteles a fél figyelmét felhívni, továbbá utalni kell arra is, hogy a keresetlevél hol nyújtható be. Ha a fél a keresetlevelet az illetékhatóságnál nyújtja be, az elsőfokú hatóság azt - az ügy irataival együtt - 8 napon belül köteles a bírósághoz továbbítani. Ebben az esetben az állami adóhatóság köteles a keresetlevélre vonatkozó nyilatkozatát is megtenni. Az állami adóhatóság a keresetlevelet abban az esetben is köteles megküldeni a bíróságnak, ha azt álláspontja szerint elkésetten terjesztették elő.

2. Az illetékhatározat jogszabálysértő volta

A jogerős illetékhatározat különféle okok miatt minősülhet jogszabálysértőnek. A jogsértés lehet anyagi vagy eljárásjogi jogszabálysértés és szabályszegésnek minősülhet más illetékhatóság hatáskörének elvonása is. A bírói gyakorlat szerint a határozat akkor jogszabálysértő, ha
a) a jogszabályban előírt szempontokat a hatóság nem vizsgálta, nem mérlegelte,
b) a hatóság túllépte a mérlegelés jogszabályban meghatározott kereteit,
c) a határozat megalapozatlan,
d) a döntésnél mérlegelt tények nem felelnek meg a valóságnak, illetve
e) a döntést megelőző eljárásban a határozat érdemére kiható eljárási szabálytalanság történt.
Már utaltam arra, hogy a keresetlevélben jogszabálysértésre kell hivatkozni, amely megvalósulhat mulasztásban, vagy az alkalmazott jogszabály téves értelmezésében is. Anyagi vagy eljárásjogi jogszabálysértésről lehet tehát szó. A Legfelsőbb Bíróság a KK. 31. számú állásfoglalásban felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a közigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát. A keresetben anyagi és eljárásjogi jogszabálysértésre egyaránt hivatkozhat és utalhat arra is, hogy a határozat meghozatalakor az alkalmazott jogszabályt tévesen értelmezték.
Az állásfoglalás indokolása kitér arra, hogy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perekben a bíróság elsősorban azt vizsgálja, hogy a közigazgatási határozat érdemben megfelel-e a jogszabályoknak. Eljárási jogszabálysértés miatt csak akkor van helye hatályon kívül helyezésnek, ha az eljárási jogszabálysértés jelentős és a döntés érdemére is kihat, továbbá a bírósági eljárásban nem orvosolható. Így kell egyébként eljárni akkor is, ha a felülvizsgált határozatot nem az annak meghozatalára jogosult közigazgatási szerv hozta meg.
Főszabályként a jogsértés megállapítására akkor kerülhet sor, ha az állami adóhatóság a határozat meghozatalakor hatályban volt jogszabályokat sértette meg, azaz a később hatályba lépett rendelkezéssel ellentétes döntés jogsértő mivoltára alappal nem lehet hivatkozni.

3. Az illetékhatósági határozat végrehajthatósága bírósági felülvizsgálat esetén

Az Art. 160. § (3) bekezdése ugyanakkor kimondja, hogy a bírósági felülvizsgálat az adóhatósági határozat végrehajthatóságát nem érinti. A végrehajtás felfüggesztéséről a bíróság a fél kérelmére végzéssel határoz.
A Pp. 332. § (3) bekezdése értelmében a bíróság a közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztését az eljárás folyamán bármikor - már a tárgyalás kitűzése előtt is - akár hivatalból, akár kérelemre elrendelheti. Ha a fél a keresetlevélben a végrehajtás felfüggesztését kéri, a bíróságnak 8 napon belül döntést kell hoznia a kérdésben, azonban a bíróság az eljárás folyamán bármikor dönthet a végrehajtás felfüggesztéséről.
A bíróság a közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztése tárgyában mérlegelési jogkörében eljárva dönt (2/2006 KJE).

4. A bíróság hatásköre és illetékessége az illetékperben

Az állami adóhatóság határozatának felülvizsgálata iránt indított perekben a helyi bíróság hatásköre 1999. január 1-jével megszűnt és jelenleg a megyei (fővárosi) bíróság hatásköre áll fenn. A keresetlevelet a megyei (fővárosi) bírósághoz kell benyújtani. Változatlan az az általános szabály, hogy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított per bíróságának illetékességét az első fokon eljárt hatóság székhelye alapítja meg [Pp. 326. § (1) bekezdés]. Azonban ha az első fokon eljárt közigazgatási szerv illetékességi területe több megyére terjed ki (megye alatt értve a fővárost is), mint az APEH Regionális Igazgatóságának illetékessége, a bíróság illetékességét - a (3) és (4) bekezdésben szabályozott esetek kivételével - a felperes belföldi lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye alapítja meg; jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetében az a bíróság illetékes, ahol a szervezet belföldi székhelye található. Ha az első fokon eljárt közigazgatási szerv illetékességi területe több megyére terjed ki (megye alatt értve a fővárost is), de a felperesnek nincsen belföldi lakóhelye, tartózkodási helye, illetve székhelye, és az illetékes bíróság a (3) és (4) bekezdés alapján sem állapítható meg, a perben az első fokon eljárt közigazgatási szerv székhelye szerint illetékes bíróság jár el. Ha ugyanazon közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt több bíróság előtt indítanak pert, az az illetékes bíróság jár el, amelyhez a keresetlevelet elsőként továbbították. A közigazgatási szerv az utóbb továbbított keresetlevélre a 330. § (2) bekezdése szerint megtett nyilatkozatában felhívja a bíróság figyelmét arra, hogy korábban az adott határozat ellen másik keresetlevelet nyújtottak be, és azt az abban megjelölt másik illetékes bírósághoz továbbították. Az a bíróság, amelynek a közigazgatási szerv utóbb továbbított keresetlevelet, a 129. § szerint jár el. [Pp. 326. § (2), (5), (8) bekezdése]

5. A bíróság összetétele és a bírák kizárása az illetékperben

A Pp. 21. § (1) bekezdése alapján az első fokon eljáró bíróság egy hivatásos bíróból, mint elnökből és két ülnökből álló háromtagú tanácsban ítélkezik.
A (2) bekezdés szerint ugyanakkor ülnökök közreműködése nélkül jár el a bíróság a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben, így az illetékperekben is. Az új hatásköri szabályok alapján tehát a megyei (fővárosi) bíróságok az illetékperek letárgyalásakor ülnökök közreműködése nélkül járnak el, azaz a pereket egyes bíró tárgyalja le.
Az illetékhatározatok bírósági felülvizsgálata iránt indított perek elintézéséből is a Pp. 23-25. §-ai, valamint a Pp. 21. §-ában felsorolt eseteken kívül ki van zárva és abban mint bíró nem vehet részt
a) aki mint ügyintéző a közigazgatási szerv határozatának meghozatalában részt vesz,
b) az a) pont alá eső személynek a 13. § (2) bekezdésében megjelölt hozzátartozója vagy volt házastársa,
c) a határozatot hozó közigazgatási szerv volt dolgozója, a munkaviszonya megszűnését követő két évig,
d) az, akit a közigazgatási eljárásban tanúként vagy szakértőként kihallgattak. A Pp. 13. § (2) bekezdése alapján hozzátartozó az egyenes ágbeli rokon és annak házastársi, az örökbe fogadó és nevelő szülő, az örökbe fogadott és nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, a jegyes és az élettárs, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa. A rendelkezéseket a jegyzőkönyvezető kizárására is megfelelően alkalmazni kell a Pp. értelmében.
Az állami adóhatóság dolgozója - a munkaviszonyának megszűnését követő két évig - bíróként nem vehet részt azoknak a döntéseknek a felülvizsgálatában, amelyeket a korábbi munkáltatója hozott, függetlenül attól, hogy eljárt-e az ügyben vagy sem.
Illetékperekben sem lehet alappal hivatkozni arra, hogy a bíró vagy a bíróság kizárása azért indokolt, mert az illetékfizetésre kötelezett már több ízben pervesztes volt. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésben mutatott rá, hogy az ügyfél oldalán jelentkező korábbi többrendbeli pervesztés önmagában a bíró, illetve a bíróság elfogultságának bizonyítására nem alkalmas.

6. Az illetékperekben eljáró bírák kijelölése

A pénzügyi bíráskodás visszaállítása irányába tett fontos lépésnek értékelhető, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 14. § (3) bekezdése értelmében az adó, vám, illeték és jövedéki ügyekben hozott határozatok felülvizsgálata iránti perekben, a társadalombiztosítási ügyekben ítélkező bírákat, (továbbá a fiatalkorúak büntetőügyében eljáró bírákat) - a bíróság elnökének javaslatára - az OIT jelöli ki. Az illetékpereket tehát csak olyan bírák tárgyalhatják le, akiket erre kijelöltek. A kijelölésről szóló döntést a hivatalos lapban közzéteszik.

7. Az illetékper alperese

Az illetékügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben a keresetet az ellen a közigazgatási szerv ellen kell indítani, amelyik a felülvizsgálni kért határozatot hozta [Pp. 327. § (2) bekezdés]. Ha a fél a pert nem a felülvizsgálni kért határozatot hozó másodfokú, hanem az elsőfokú közigazgatási szerv ellen indította, a per során a másodfokú közigazgatási szervet perbe vonhatja [Pp. 327. § (3) bekezdése]. A gyakorlatban előfordul, hogy a fél tévedésből a pert az elsőfokú állami adóhatóság ellen indítja meg. A Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalásban hívta fel a figyelmet arra, hogy amennyiben a fél a pert tévesen az elsőfokú közigazgatási szerv ellen indította, a per során a másodfokú közigazgatási szervet perbe vonhatja, ilyen esetben a bíróság az elsőfokú közigazgatási szervet a perből elbocsátja. Ha a felperes a bíróság felhívása ellenére a felülvizsgálni kért határozatot hozó szervet nem vonja perbe, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül kell elutasítani, illetve a pert meg kell szüntetni (KK. 33. sz. állásfoglalás).
A bírói gyakorlatban gondot okozott az adóhatóság képviseletének kérdése is. A Pp. 329. §-a értelmében az alperesként perbe vont közigazgatási szerv dolgozója képviseleti jogosultságát - külön meghatalmazás nélkül - munkáltatói igazolvánnyal igazolhatja. Ha képviselőként nem az alperesként perbe vont közigazgatási szerv dolgozója jár el, meghatalmazását igazolnia kell. Az ítélkezési gyakorlat szerint az elsőfokú adóhatóság ügyintézője meghatalmazás alapján a másodfokon eljárt hatóságot jogosult képviselni.

8. A perérték meghatározása

Az Itv. 39. §-ának (1) bekezdése értelmében a polgári peres eljárásban az illeték alapja - ha a törvény másként nem rendelkezik - az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke. Közigazgatási perben a per tárgya a határozat törvényessége, de a perértéket meg kell határozni, hiszen a fizetendő illeték mértéke ettől függ.
Illetékperekben a fél többnyire az illetékfizetési kötelezettség megállapítását vitatja, de előfordul, hogy a jogkövetkezményként megállapított bírság vagy pótlék jogosságát is kifogásolja. Az illeték alapja ezekben az esetekben kizárólag a vitatott illeték összege. Főszabályként tehát az adóhatóság által jogkövetkezményként megállapított hiány és pótlék összege a pertárgy értékéhez nem számítható hozzá. Amennyiben a fél a perben kifejezetten a bírság vagy a pótlék összegét vitatja, az illetékalap a bírság, illetve a pótlék összegéhez igazodik.

9. A mulasztás igazolása

Illetékperek esetén is lehetőség van a mulasztás igazolására. A Pp. 330. §-ának (4) bekezdése értelmében ha a fél a keresetlevél benyújtására megállapított határidőt elmulasztotta, igazolással élhet (106-110. §). Az illetékhatóság a hozzá elkésetten benyújtott keresetlevelet nem utasíthatja el, hanem köteles azt a bírósághoz továbbítani abban az esetben is, ha a fél igazolási kérelmet nem terjesztett elő. A Pp. 106. § (1) bekezdése szerint ha a fél vagy képviselője valamely határnapon hibáján kívül nem jelent meg, vagy valamely határidőt hibáján kívül mulasztott el, a mulasztás következményei igazolással orvosolhatók. A Pp. 107. § (2) bekezdése alapján az igazolási kérelmet 15 nap alatt lehet előterjeszteni, de hat hónapon túl az igazolási kérelmet joghatályosan a fél nem terjesztheti elő.
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésben kimondta, hogy az igazolási kérelmet hat hónapon túl abban az esetben sem lehet előterjeszteni, ha a mulasztás oka a határozat hiányosságára, tehát a kioktatás elmaradására vezethető vissza. Az objektív határidő elteltét követően tehát nincs jelentősége annak, hogy az illetékhatóság jogerős határozata tájékoztatta-e a felet a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről vagy sem.

10. Az illetékhatározat bírósági felülvizsgálatának rendje

Fontos tudnivaló, hogy az illetékhatósági határozat bírósági felülvizsgálata iránti per más perrel nem kapcsolható össze, ezért nincs lehetőség arra, hogy az illetékfizetésre kötelezett az illetékhatósági határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igényt is érvényesítsen.

11. A kereseti kérelemhez kötöttség elvének érvényesítése az illetékperben

A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt indított perekben vitatott volt, hogy érvényesül-e a kereseti kérelemhez kötöttség elve. A Legfelsőbb Bíróság a KK. 34. számú állásfoglalásban mutatott utat. Az iránymutatás értelmében ha a bíróság a keresetlevélben megjelölt jogszabálysértést nem állapítja meg, más - a megjelölttől érdemben eltérő - jogszabálysértésre a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését vagy megváltoztatását sem alapíthatja. Az állásfoglalás értelmében tehát a kereseti kérelemhez kötöttség elve a közigazgatási perben is érvényesül. Az indokolás ugyanakkor rámutat, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség nem érvényesül a tekintetben, hogy a felperes hatályon kívül helyezést vagy megváltoztatást kér. A per tárgya ugyanis a közigazgatási szerv döntésének a felülvizsgálata.

12. A bíróság megváltoztatási jogköre

Főszabályként a bíróság a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi és a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi [Pp. 339. § (1) bekezdés]. Meghatározott esetekben ugyanakkor a bíróság jogosult a közigazgatási határozat megváltoztatására, azaz maga dönthet. A Pp. 339. § (2) bekezdés g) pontja alapján a bíróság a közigazgatási határozatot jogosult megváltoztatni az adó- vagy illetékkötelezettség megállapításáról vagy külön jogszabály szerint ezzel egy tekintet alá eső más fizetési kötelezettségekről és az ehhez kapcsolódó befizetésekről hozott határozat tekintetében. A megváltoztatásra természetesen csak akkor kerülhet sor, ha a szükséges adatok rendelkezésre állnak. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a bíróságnak nem feladata az, hogy a hatóság helyett a tényállást maga derítse fel, még akkor sem, ha a meghatározott ügyekben a Pp. lehetővé teszi a jogerős közigazgatási határozat megváltoztatását. A bíróság tehát illetékügyekben sem veheti át a hatóság feladatainak egy részét és nem gyakorolhatja az illetékhatóság közhatalmi jogosítványait sem.

13. Az ítéleti kötöttség illetékperben

A jogerős adóhatósági határozat hatályon kívül helyezése esetén tehát az adóhatóság a bíróság iránymutatásának megfelelően köteles az új eljárást lefolytatni. A bíróságnak az ítéletben iránymutatást kell adnia a tényállás szempontjából releváns körülmények felderítésére és az ehhez igénybe vehető legcélszerűbb eszközökre. A bírói gyakorlat szerint esetenként a további bizonyítást nem igénylő kérdésekben sem mellőzhető a bíróság jogi minősítése és olykor elkerülhetetlen az új eljárásban meghozandó döntés tartalmára történő utalás sem. A bírósági ítéletek rendelkező részében gyakran szerepel tévesen, hogy a közigazgatási szervet újabb határozat hozatalára utasítja a bíróság. Természetesen a helyes szöveg a Pp. 339. § (1) bekezdésén kell hogy alapuljon, amely szerint hatályon kívül helyezés esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kell kötelezni.

14. Jogorvoslat az illetékperekben

1999. január 1-jétől a közigazgatási perekben főszabályként megszűnt a fellebbezés lehetősége. A Polgári perrendtartás módosításáról szóló 1997. évi LXXII. törvény a Pp. 340. § (1) bekezdését módosítva kimondta, hogy a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - nincs helye. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 1998. évi LXXI. törvény 5. § (3) bekezdése határozta meg a Pp. 340. § (2) bekezdésének szövegét. Ezek szerint az illetékhatósági határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perekben 1999. január 1-jét követően nyomban jogerős ítélet születik, hiszen fellebbezésnek nincs helye. A felperes és az illetékhatóság változatlanul élhet a felülvizsgálati kérelem lehetőségével, ha annak törvényi feltételei fennállnak.
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésekben mondta ki, hogy a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel eredményesen nem támadható.

15. Jogegységi eljárás

A jogbiztonság szempontjából fontos, hogy a megyei bíróságok, illetve a Legfelsőbb Bíróság ítélkező tanácsai ugyanabban a jogi kérdésben ne hozzanak ellentétes tartalmú döntéseket. Mivel a gyakorlatban ennek ellenkezője előfordult, a törvényalkotó új jogintézményként bevezette a jogegységi eljárást. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 27. § (1) bekezdése értelmében a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata. A (2) bekezdés szerint a Legfelsőbb Bíróság az (1) bekezdésben meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz és elvi határozatokat tesz közzé. A rendelkezésekből következik, hogy a jogegységi eljárás célja a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása.
Jogegységi eljárásnak akkor van helye, ha a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges, illetve, ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától. A jogegységi határozat a bíróságokra kötelező, ugyanakkor a jogegységi határozatnak - ha törvény kivételt nem tesz - a felekre kiterjedő hatálya nincs.

Bírói gyakorlat

A pertárgy értékének megállapítása illetékperben. [Pp. 24. § (1) bek.]

Az elsőfokú közigazgatási szerv a felperest 233 000 Ft vételár után 20 640 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelező határozatát módosítva, 3 255 500 Ft illetékalap után 262 440 Ft illetékfizetési kötelezettséget írt elő a felperes terhére.
A felperes keresetében kérte az alperes határozatának - amellyel a felperes illetékfizetési kötelezettségét helybenhagyta - felülvizsgálatát.
Az elsőfokú bíróság végzésével a pert megszüntette, és az alperest 12 090 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az alperes 1996. július 19-én saját hatáskörében módosította a felülvizsgálni kért határozatát, megsemmisítette az elsőfokú közigazgatási szerv határozatát és új eljárásra kötelezte. Ezzel az felperes kereseti kérelme teljes egészében teljesült.
Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését - fellebbezett részében - megváltoztatta és a felperes javára megállapított elsőfokú perköltség összegét 1472 Ft-ra leszállította. Végzésének indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eltúlzott összegben marasztalta az alperest az ügyvédi munkadíjból álló perköltségben. A perérték a felperes által vitatott 29 440 Ft, amely a felülvizsgálni kért határozatban megállapított 262 440 Ft illeték, és a szerződéses vételár, 233 000 Ft különbözete. Az ügyvédi munkadíj csak ehhez az összeghez igazodhat, az ügyvéd munkadíjának megállapítására irányadó 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontja szerint 1472 Ft illeti meg perköltségként a felperest.
A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezésével a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát. Előadta, hogy azért jogszabálysértő a jogerős végzés, mert a másodfokú bíróság szerint a pertárgy értéke az illetékalap és a kiszabott illeték különbsége. A Pp. 24. §-ának (1) bekezdése értelmében a pertárgy értékét a kiszabott és a nem vitatott illeték különbözete képezi, amely 241 880 Ft, ez az összeg a munkadíj alapja.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet rendelkező részének hatályában való fenntartását és indokolásának megváltoztatatását kérte. Előadta, hogy a felperes képviseletét ellátó ügyvéd hat azonos tárgyú perben látta el a képviseletet. Jelen ügyben egy tárgyalás volt, de ott sem a felperes, sem a jogi képviselője nem jelent meg. A Pp. 75. §-ának (3) bekezdésére alapított álláspontja az, hogy mivel minden per ugyanazt a tényállást tartalmazta, a bíróság által megállapított perköltségnek is tükröznie kellene a kevesebb munkavégzést.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a városi bíróság végzését helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Pp. 24. §-ának (1) bekezdése értelmében a pertárgy értéke a keresettel érvényesített követelés értéke. A felperes keresetében a kiszabott visszterhes vagyonátruházási illetéket vitatta, elismerte a telekingatlan 233 000 Ft forgalmi értéke után viselendő illetéket. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor a pertárgy érték megállapításánál a kiszabott illeték és a telek vételárának különbözetét vette alapul, ezért tévesen állapította meg az elsőfokú perköltség összegét. A pertárgy értékének a keresettel támadott 262 440 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték és a jogerősen megállapított 20 640 Ft illeték különbözetét, azaz 241 880 Ft-ot kell tekinteni. Ezen pertárgy érték után állapítható meg perköltség a pernyertes fél részére. A 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontja és a (3) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság által megállapított elsőfokú perköltség összege nem eltúlzott és az elvégzett munkával arányban állónak tekinthető.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint - utalva az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében foglaltakra - ugyanazon képviselő eljárása több hasonló tényállású ügyben a jogi képviselő részéről minden egyes ügyben érdemi munkát jelent, a munkavégzés mennyiségét adott ügyenként külön-külön kell vizsgálni.
Az elsőfokú bíróság a perköltség összegét helyesen, jogszerűen állapította meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 27.259/1997.)

Illetékügyben is csak a fellebbezéssel támadott határozatot megelőző eljárást vizsgálhatja a felettes szerv de nem teheti vizsgálat tárgyává a már jogerőre emelkedett, megelőző eljárásban hozott határozatot. [Áe. 61. § (1) bek., 66. § (2) és (3) bek.]

A felperes 1994. március 1. napján kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta a T. Ingatlanforgalmazási és Vállalkozási Kft. tulajdonát képező m.-i 7393 számú tulajdoni lapon nyilvántartott 1793/1. hrsz.-ú természetben M. Cs. u. 15. szám alatt lévő "üzem" megjelölésű ingatlant 15 200 000 Ft vételárért.
Az illetékhivatal az ingatlan forgalmi értékét az adásvételi szerződésben foglaltaktól eltérően 40 885 000 Ft-ban állapította meg, és ennek alapján a 314.679-01-94 számú fizetési meghagyásában 3 270 800 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. Ezt követően határozatával az elsőfokú határozatot módosította és 2 054 800 Ft törlését rendelte el, egyben kikötötte, hogy az ingatlan forgalmi értékét a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül vizsgálni fogja.
E módosítást követően az elsőfokú hatóság a fizetési meghagyást ismét módosította és ismételten előírta a vevő terhére 2 054 800 Ft-ot határozatával. E határozat ellen benyújtott fellebbezést az alperes alaptalannak találta és azt elutasította, egyidejűleg határozatában rendelkezett a határozatok megsemmisítése tárgyában. Döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú közigazgatási hatóság az érték meghatározásánál nem volt figyelemmel arra, hogy ugyanezen ingatlant az előző tulajdonos két hónappal korábban 1994 januárjában vásárolta, és annál a jogügyletnél a jogerős fizetési meghagyásban 35 000 000 Ft szerepelt. Ez az összeg tekinthető megalapozottnak, hiszen két vétel között eltelt hét hónap alatt értéknövelő beruházást az ingatlanon nem végeztek, illetőleg értékcsökkenés nem következett be. Erre figyelemmel az illetékalap megállapítást tartalmazó fizetési meghagyást annyiban változtatta meg, hogy 491 400 Ft illeték törlését rendelte el.
A két utóbb keletkezett módosító határozat megsemmisítésének indokát az alperes abban adta, hogy egy éven belül a felülvizsgálatra az illetéktörvény értelmében csak akkor kerülhet sor, ha azt az illeték kiszabásakor a fizetési meghagyásban rögzítik. A fizetési meghagyás ellen benyújtott keresetet az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta, az alperes határozatát megváltoztatta akként, hogy az elsőfokú határozatot hatályában fenntartotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet a felperes keresetét azért találta alaposnak, mert - osztva az elsőfokú bíróság jogi álláspontját - megállapította, hogy a megyei illetékhivatal határozatával jogosult volt módosítani a fizetési meghagyást. Az a tény, hogy ugyanarra az ingatlanra rendelkezésre állt egy két hónappal korábbi forgalmi érték megállapítás nem zárja ki, hogy az illetékhivatal az illetékalap megállapítása érdekében az általa szükségesnek vélt eljárást lefolytassa. Miután az illetékhivatal határozata nem jogszabálysértő, ezért annak megsemmisítésére az alperesnek kellő indoka nem volt, így az alperesi határozat az első módosító határozatot megsemmisítő részében jogszabályt sértett.
Ugyancsak helytállónak minősítette a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a határozattal kapcsolatos okfejtését is, mely szerint ez a módosítás az Áe. 61. § (3) bekezdésében írt szabályok megsértésével történt, ezért e tekintetben az alperes helyesen döntött a megsemmisítésről. A megyei bíróság megállapította, hogy az illetékhivatal 1994. december 6-án kelt határozata jogerőre emelkedett, ennek alapján a felperes az 1 218 000 Ft illetéket be is fizette. A határozat ellen államigazgatási úton jogorvoslat igénybevételére nem került sor, és felügyeleti intézkedés körében való megváltoztatására sem merült fel adat.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben lényegében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesi kereset elutasítását kérte. A rendkívüli perorvoslat igénybevételét az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (tévesen 1981. évi I. törvényként jelölve) 61. § (3) bekezdésének, illetve az illetékekről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 78. § (2) bekezdésének megsértésében jelölte meg.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Az indokolás rámutat, hogy a Pp. 275/A. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre hivatkozással felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani. A felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság kizárólag azt vizsgálhatja, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályt a jogerős ítélet megsértette-e. Az Áe. 61. § (1) bekezdése szerint, ha a közigazgatási szerv megállapítja, hogy a felettes szerv vagy a bíróság által még el nem bírált határozat jogszabályt sért, a határozatot módosítja vagy visszavonja.
A közigazgatási szerv az ügyfél jogorvoslati kérelme esetén a határozatot akkor is módosíthatja vagy visszavonhatja, ha a jogorvoslati kérelemben foglaltakkal egyetért, feltéve, hogy az ügyben nincs ellenérdekű fél. A határozat módosítására vagy visszavonására a közigazgatási szerv csak egy ízben a határozat közlésétől számított egy éven belül jogosult. Helyesen állapította meg az alperes a keresettel támadott határozatában, hogy a második módosító határozat meghozatalának törvényi feltételei nem álltak fenn, ezért az a határozat törvénysértő, ezért megsemmisítése indokolt volt. Tévesen értelmezte azonban az Áe. 66. § (3) bekezdését, amikor a második módosító határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálása során az első - jogorvoslattal nem támadott, így jogerőre emelkedett módosító határozat visszavonása tárgyában is intézkedett. Az Áe. 66. § (2) bekezdése szerint a felettes szerv a fellebbezéssel megtámadott határozatot és az azt megelőző eljárást megvizsgálja, tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. A vizsgálat eredményeként a határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a fellebbezéssel támadott határozatot megelőző eljárást vizsgálhatja a fellebbezés elbírálására hatáskörrel rendelkező szerv, azonban nem teheti vizsgálat tárgyává a megelőző eljárás során hozott, de már jogerőre emelkedett határozatot. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.472/1996.)

16. Mentességek

Az Itv. rendelkezéseinek áttekintésekor is szó esett a költségkedvezményekről, amelyek célja, hogy megkönnyítsék a peres felek számára a jogérvényesítést. A költségkedvezményekre vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket az Itv. mellett a Pp. VI. fejezete tartalmazza.
A Pp. 84. § (1) bekezdése értelmében azt a felet (ideértve a beavatkozót is), aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget fedezni nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett - kérelmére - részleges vagy teljes költségmentesség illeti meg. A költségmentesség az alábbi kedvezményeket jelenti:
a) illetékmentesség;
b) mentesség az eljárás során felmerülő költségek (tanú- és szakértői díj, ügygondnoki és tolmácsi díj, pártfogó ügyvéd díja, helyszíni tárgyalás és szemle költsége stb.) előlegezése és - ha e törvény másként nem rendelkezik - megfizetése alól;
c) mentesség a perköltség-biztosíték letétele alól;
d) pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránti igény, ha azt törvény lehetővé teszi.
(2) A fél nem részesíthető költségmentességben, ha azt külön törvény kizárja. A fél számára teljes költségmentesség kivételesen és csak akkor engedélyezhető, ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.
A legátfogóbb előnyöket a költségkedvezmények közül a költségmentesség biztosítja. A bíróság annak a félnek engedélyez személyes költségmentességet, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt nem képes a perköltséget megfizetni. A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet tartalmazza a részletszabályokat. Személyes költségmentességet élvező fél mentesül az illeték előlegezése és viselése alól is. A bíróság a személyes költségmentességet meghatározott fél részére engedélyezi, így amennyiben a fél személyében változás következik be, a személyes költségmentesség feltételeinek fennállását utóbb megvizsgálja a bíróság.
A bírói gyakorlat alapján a személyes költségmentesség iránti kérelem elbírálásakor a bíróság vizsgálja a kérelmező házastársának kereseti és vagyoni helyzetét is. Évtizedek óta kialakult ítélkezési gyakorlat alapján a kérelmeket a bíróság méltányosan bírálja el, de gátat kell szabnia a kedvezmény jogtalan igénybevételének is.
A tárgyi költségmentesség azt jelenti, hogy a törvényben meghatározott esetekben a felek jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül megilleti a költségmentesség.
A személyes költségmentességnél szűkebb jogosultság a személyes illetékmentesség, amely azt jelenti, hogy a fél nem köteles az illeték lerovására, tehát mentesül az előlegezés és a viselés alól is. A teljes személyes illetékmentességben részesülők körét az Itv. 5. § (1) bekezdése tartalmazza, a jogosultak köre az elmúlt évek során több ízben bővült.
Bizonyos eljárások tárgyuknál fogva illetékmentesek. A tárgyi illetékmentesség esetén a természetes és a jogi személy mentesül az illeték megfizetése alól a jövedelmi és vagyoni viszonyaitól függetlenül. Az illetékmentes polgári ügyek körét az Itv. 57. § (1) bekezdése tartalmazza. Tárgyi illetékmentes ügyeknél a fél még pervesztesség esetén sem kötelezhető az illeték megfizetésére. A tárgyi illetékmentes ügyek teljes körét nehéz meghatározni, hiszen az Itv. mellett más jogszabályok is rendelkeznek ilyen eljárásokról.
Személyes illetékfeljegyzési jog esetén a fél jövedelmi és vagyoni viszonyaira figyelemmel mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Fontos tudnivaló, hogy csupán átmeneti kedvezményről van szó, hiszen a bíróság határozatában köteles rendelkezni az illeték viseléséről, tehát meg kell állapítania, hogy a feljegyzett illetéket ki köteles megfizetni.
Az Itv. határozza meg a tárgyi illetékfeljegyzési jog eseteit. Tárgyi illetékfeljegyzési jog esetén a felet jövedelmi és vagyoni viszonyaitól függetlenül megilleti az a jog, hogy az illetéket nem köteles előzetesen megfizetni.
A mérsékelt illetékre vonatkozó szabályokat már korábban ismertettem.
A mérsékelt illetékkedvezmény abban az esetben alkalmazható, ha az eljárás során a felek a jogvitát aktív közreműködésükkel rendezik és ezzel segítik a bíróság munkáját. A jogalkotó a felek együttműködési kézségének előmozdítását kívánta a jogi lehetőség törvénybe iktatásával szolgálni.
A bíróság a visszaélések megakadályozása érdekében a költségmentesség engedélyezésének feltételeit behatóan vizsgálja. A Pp. 85. § (1) bekezdése értelmében, az a fél, akinek eltartásáról szülője köteles gondoskodni, vagy aki házastársával együtt él, csak akkor részesíthető költségmentességben, ha annak előfeltételei mind őrá, mind pedig szülőjére, illetőleg házastársára nézve fennállnak. A fél és szülője, illetőleg házastársa között folyó perekre ez a szabály nem terjed ki. A rendelkezés nyilvánvaló célja az, hogy a kedvezmény indokolatlan igénybevételét megakadályozza az eltartott perben állása esetén.
A kedvezmények alaptalan igénybevételét kívánja megakadályozni az a rendelkezés, amely szerint nem részesíthető költségmentességben a fél, ha perlekedése rosszhiszeműnek, vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik, úgyszintén akkor sem, ha mint engedményes lép fel és valószínűnek mutatkozik, hogy az engedményezés a költségmentes perlés lehetővé tételét célozza [Pp. 85. § (3) bekezdés]. A törvényi rendelkezés alkalmazása nem könnyű, hiszen a kérelem elutasítása prejudikálásnak tűnhet akkor, ha a bíróság a fél perlekedését már előre teljesen eredménytelennek minősíti. A döntés meghozatalánál a bíróságnak nagy körültekintéssel kell eljárnia.
Külföldiek részére a költségmentes perlés kedvezménye - az alábbi eltérésekkel - csak a Magyar Állam által kötött nemzetközi megállapodás vagy viszonosság esetében engedélyezhető. A viszonosság fennállása tekintetében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozata irányadó. Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosult költségmentességre; e személyek és az Európai Unió tagállamában bejegyzett külföldi jogi személyek, szervezetek perköltség-biztosíték letételére nem kötelezhetőek. A költségmentesség ebben az esetben a tárgyalásra történő utazás költségeire is kiterjed, ha a fél tárgyaláson történő jelenléte a törvény alapján kötelező.
Új intézmény a tárgyi költségfeljegyzési jog. Eszerint a külön jogszabályban meghatározott perekben a felet (beavatkozót) jövedelmi és vagyoni viszonyaira, valamint a 85. § (1)-(3) bekezdéseiben foglalt feltételekre tekintet nélkül költségfeljegyzési jog illeti meg (tárgyi költségfeljegyzési jog).
Tárgyi költségfeljegyzési jog esetében
a) a 84. § (1) bekezdésének b) pontja alá eső költségeket az állam előlegezi, kivéve azokat a költségeket, melyeket a fél a tárgyi költségfeljegyzési jog ellenére is köteles megelőlegezni;
b) a felet megilleti az illetékfeljegyzés joga.
A tárgyi költségfeljegyzési jog a külföldit nemzetközi megállapodás vagy viszonosság hiányában is megilleti, a perköltség-biztosíték alól azonban a külföldi - kivéve a 85. § (5) bekezdésben megjelölt felet - is csak akkor mentesül, ha ezt nemzetközi megállapodás vagy viszonosság lehetővé teszi. A viszonosság fennállása tekintetében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozata irányadó.
Ha tárgyi költségfeljegyzési jog esetében a felet a bíróság a perköltség megfizetésére kötelezi, az állam által előlegezett költségeket és a feljegyzett illetéket köteles az államnak megfizetni.
Ha külföldi állam joga a magyar félnek a tárgyi költségfeljegyzési jognál több kedvezményt biztosít a külföldi bíróság előtt, a perben ezen előnyösebb szabályokat kell alkalmazni a magyar bíróság előtt pereskedő külföldi féllel szemben is.
A bíróság által engedélyezett kérelmek tekintetében megállapítható, hogy a feltételek utóbb bekövetkezett hiánya esetén mód van a kedvezmény visszavonására. A Pp. 86. § (1) bekezdése értelmében a költségmentességet kérelemre a bíróság engedélyezi és a bíróság határoz az engedélyezett költségmentesség visszavonása tárgyában is. A (2) bekezdés szerint a költségmentesség, az illetékmentesség és az illetékfeljegyzési jog hatálya - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a kérelem előterjesztésétől kezdve a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjed. A költségmentesség vagy az illetékmentesség a végrehajtási eljárás során le nem rótt illetékek, valamint az állam által előlegezett költségek viselése alól a feleket nem mentesíti. Magától értetődik, hogy a költségmentesség, az illetékmentesség, valamint az illetékfeljegyzési jog nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltséget, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) megtérítésének kötelezettsége [Pp. 86. § (3) bekezdés].
A bírói gyakorlat értelmében a másodfokú eljárás során engedélyezett költségmentesség hatálya kiterjed a még le nem rótt kereseti és fellebbezési illetékre is. Az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelmet a bíróság végzéssel utasítja el, ha azt nem találja teljesíthetőnek. A végzés ellen külön fellebbezésnek van helye, kivéve, ha a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság dönt. Az ítélkezési gyakorlat alapján a keresetet idézés kibocsátása nélkül elutasítani vagy a fellebbezést hivatalból elutasítani csak a kérelmet elutasító végzés jogerőre emelkedése után lehet.
Az ismertetett szabályokból következik, hogy a költségmentesség és az illetékmentesség engedélyezése esetén a le nem rótt illetéket a félnek még abban az esetben sem kell megfizetnie, ha pervesztés miatt egyébként a perköltségek megfizetésére kötelezik.
A költségmentességre vonatkozó részletszabályokat az ismertetésre kerülő 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet, valamint a kivonatosan közlésre kerülő 2/1968. (I. 24.) IM rendelet tartalmazza.

6/1986. (VI. 26.) IM rendelet

a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban

A Polgári perrendtartás (Pp.) 84. §-ának (3) bekezdésében és 88. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel - a 17. § (2) bekezdése tekintetében a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel is - egyetértésben a következőket rendelem:

I. Költségmentesség

Személyes költségmentesség

1. § Személyes költségmentesség [Pp. 84. § (1) bekezdés] engedélyezése esetén a felet a Pp. 84. §-ában meghatározott kedvezmények illetik meg.

Tárgyi költségmentesség és tárgyi költségfeljegyzési jog

2. § (1) A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül a külön jogszabályban megállapított bírósági eljárásokban költségmentesség (tárgyi költségmentesség) illeti meg.
(2) Tárgyi költségmentesség esetén a feleket a Pp. 84. §-ában meghatározott teljes költségmentesség illeti meg.
3. § (1) A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog (tárgyi költségfeljegyzési jog) illeti meg a következő perekben:
a) az apasági és a származás megállapítása iránti egyéb per;
b) a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása iránti per;
c) a gondnokság alá helyezés iránti, valamint a Ptk. 14/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott egyéb, a gondnoksággal kapcsolatos per;
d) a gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint a kapcsolattartással összefüggő per;
e) a törvényen alapuló tartással kapcsolatos per, ideértve a tartásdíjnak a kötelezett járandóságait folyósító szervtől vagy más személytől való behajtása, a tartásdíj megszüntetése vagy összegének megváltoztatása, továbbá a tartásdíjra irányuló végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti pert is;
f) a munkaviszonnyal, a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonnyal, más szolgálati viszonnyal, valamint a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonnyal kapcsolatos per (a továbbiakban: munkaügyi per), kivéve azokat a munkaügyi pereket, amelyekben a feleket tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg;
g) a bányakár megtérítése iránti per;
h) bűncselekménnyel a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítése.
(2) Tárgyi költségfeljegyzési jog esetén a feleket - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a Pp. 85/A. §-ában foglalt kedvezmények illetik meg.
(3) A tárgyi költségfeljegyzési jog a vértulajdonság-vizsgálat és a származás megállapításához szükséges más orvosszakértői (élettani) vizsgálat költségének előlegezése alól nem mentesít.

Költségmentesség a nemperes eljárásban

4. § A Pp.-nek, valamint e rendeletnek a költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit - a végrehajtási eljárásra vonatkozó eltéréssel [Pp. 86. § (2) bek.], valamint az alábbi kivételekkel - a polgári nemperes eljárásokban is alkalmazni kell. Nem alkalmazhatók ezek a rendelkezések
a) cégeljárásban,
b) a közjegyző eljárásában, kivéve a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés elbírálása iránti bírósági eljárásban,
c) arra a végrehajtási költségre, amely az adós által kért szakértő becsüs közreműködésével vagy az árverésnek az adós által kért közhírré tételével merült fel,
d) előzetes bizonyítás során,
e) a végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő munkáltatóra, illetve bányavállalkozóra.
f) végrehajtói kézbesítés során.

II. A mentesség engedélyezése és megvonása

A személyes költségmentesség engedélyezése

5. § (1) Annak a félnek, aki a személyes költségmentesség engedélyezését kéri, jövedelmi és vagyoni viszonyait a külön jogszabályban meghatározott módon kell igazolnia.
(2) A költségmentesség engedélyezését a felperes (kérelmező) a per megindítása előtt vagy azzal egyidejűleg, illetve az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozataláig, az alperes (kérelmezett) legkésőbb a fellebbezés (ellentmondás) előterjesztésével egyidejűleg kérheti. A kérelmet egy példányban kell előterjeszteni, mellékelve a külön jogszabályban megjelölt igazolásokat. Ha a félnek nincs jogi képviselője, a bíróság - a Pp. 7. §-a (2) bekezdésének megfelelően - tájékoztatja a költségmentesség engedélyezésének feltételeiről.
(3) A per megindítása előtt előterjesztett kérelemben meg kell jelölni azt az igényt, amelyet a fél az ellenféllel szemben érvényesíteni kíván. Ha a kérelmet a fél nem a perbíróságnál terjeszti elő, meg kell jelölnie azokat a körülményeket, amelyekből a perbíróság hatásköre, valamint illetékessége megállapítható és a kérelmet - elbírálás végett - ahhoz a bírósághoz kell megküldeni.
(4) A bíróság a kérelem elbírálásakor a szükséghez képest az ellenfelet is meghallgatja.
(5) Ha a fél a költségmentesség engedélyezését az eljárás megindítását követően kéri, a költségmentesség hatálya - ha e rendelet másként nem rendelkezik - nem terjed ki az eljárásnak az engedélyezés előtti szakaszára.
6. § (1) Ha a fél jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig - a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül - nincs, részére költségmentességet kell engedélyezni. Költségmentességben kell részesíteni - jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül - azt a felet is, aki rendszeres szociális segélyt kap.
(2) Kivételesen költségmentességet lehet engedélyezni akkor is, ha az (1) bekezdésben írt feltételek nem állnak fenn, de a bíróság a fél egyéb körülményeinek figyelembevételével megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett.
7. § (1) A költségmentességben részesített félnek azokon a beadványain, amelyeken egyébként illetéket kellene lerónia, a költségmentességre utalnia kell.
(2) A költségmentesség megtagadásáról szóló határozatban a bíróság felhívja a felet, hogy a határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül a meg nem fizetett illetéket beadványának elutasítása, illetőleg, ha ennek már nincs helye, lelet készítésének terhe mellett pótolja.

A személyes költségmentesség megvonása

8. § (1) A bíróság a személyes költségmentesség feltételeinek fennállását felülvizsgálja
a) az eljárás jogerős befejezéséig - az engedélyezés időpontjához képest - évente,
b) a végrehajtható okirat kiállítása előtt, ha az eljárás jogerős befejezésétől számítva már egy év eltelt, továbbá
c) az eljárás bármely szakaszában - ideértve a felülvizsgálati kérelem (Pp. 270. §) elbírálását is -, ha adat merül fel arra nézve, hogy a feltételek már az engedélyezéskor sem álltak fenn, vagy utóbb megszűntek.
(2) A felülvizsgálat során a bíróság elrendelheti a külön jogszabályban megjelölt igazolások ismételt csatolását, és szükséghez képest egyéb bizonyítást folytat le. Ha a fél - felhívás ellenére - nem nyilatkozik, vagy nem csatolja a felhívásban megjelölt igazolásokat, a bíróság megvonja a személyes költségmentességet.
(3) Ha a költségmentesség engedélyezésének feltételei már az eljárás megindításakor sem álltak fenn, a személyes költségmentesség megvonásának kérdésében hozott határozat hatálya visszahat az eljárás megindítására. A bíróság végzésében felhívja a felet, hogy a határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül
a) leletezés terhe mellett rója le a meg nem fizetett illetéket,
b) végrehajtás terhe mellett fizesse meg az állam által előlegezett költségeket,
c) helyezze letétbe a perköltség-biztosítékot, ha ennek a Pp. 89. §-ában foglalt feltételei fennállnak,
d)
(4) Ha a bíróság a költségmentességet azért vonja meg, mert az engedélyezés feltételei utóbb szűntek meg, a fél a megvonás időpontjától kezdve köteles az esetleg felmerülő illetéket leróni, és a költségeket előlegezni.
9. § Ha a felet pártfogó ügyvéd képviseli és a bíróság a pártfogó ügyvédi képviselet költségeire is kiterjedő költségmentességet megvonja, a bíróság erről a határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül a határozat megküldésével értesíti a pártfogó ügyvédi képviseletet engedélyező jogi segítségnyújtó szolgálatot.

A költségmentesség utólagos engedélyezése

10. § (1) A felet az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozatala után csak akkor lehet személyes költségmentességben részesíteni, ha
a) az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott,
b) az ellene kibocsátott fizetési meghagyás, illetve bírósági meghagyás ellen ellentmondással nem élt, illetve
c) az engedélyezés feltételei utóbb következtek be.
(2) Ha a fél kérelmét a fellebbezéssel egyidejűleg terjeszti elő, a költségmentesség tárgyában az elsőfokú határozatot hozó bíróság dönt. Egyéb esetekben a másodfokú bíróság, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság.
(3) Ha a bíróság a költségmentességet az (1) bekezdés a) és b) pontjára tekintettel engedélyezi, a költségmentesség hatálya visszahat az eljárás megindítására.
A tárgyi költségmentesség fenn nem állásának megállapítása
11. § (1) Ha a bíróság az eljárás folyamán állapítja meg, hogy a tárgyi költségmentesség nem áll fenn, a felet lelet készítésének terhével kötelezni kell arra, hogy a meg nem fizetett illetéket nyolc napon belül utólag fizesse meg, a helyette előlegezett költséget pedig az államnak térítse meg.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti esetben a felet pártfogó ügyvéd képviseli, a bíróság a tárgyi költségmentesség fenn nem állásáról szóló határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül a határozat megküldésével értesíti a pártfogó ügyvédi képviseletet engedélyező jogi segítségnyújtó szolgálatot. Így kell eljárni akkor is, ha a bíróság a tárgyi költségfeljegyzési jog fenn nem állását állapítja meg.

III. A költség állam általi előlegezése, valamint az illeték és a költség viselése

A költségek előlegezése és a költségjegyzék kiállítása

12. § (1) A költség előlegezéséről az a bíróság intézkedik, amelynek eljárásában a költség felmerült. A költséget bírósági határozat alapján lehet előlegezni, és a jogosultaknak kifizetni. A határozatban fel kell tüntetni az eljáró bíróságot, a bíróság ügyszámát, a peres felek nevét és perbeli állását, az ügy tárgyát, a jogosult nevét és lakcímét, valamint az előlegezett összeget és a kifizetés jogcímét.
(2) Az előlegezett összeget a bírósági gazdasági hivatal (a továbbiakban: BGH), illetőleg a megyei bíróság székhelyén kívül működő helyi bíróság esetén az ellátmány kezelésével megbízott dolgozó (a továbbiakban: az ellátmány kezelője) fizeti ki a jogosultnak.
(3) A meg nem fizetett illetékről és a fél helyett előlegezett költségekről a bíróság, illetve a bírósági végrehajtási eljárásban a bírósági végrehajtó költségjegyzéket vezet. A költségjegyzékbe az egyes tételeket azok felmerülésekor kell bejegyezni.
(4) Nem kell költségjegyzéket kiállítani, ha a feleket a per tárgyára tekintettel tárgyi költségmentesség illeti meg, vagy a bíróság mindegyik fél részére személyes költségmentességet engedélyezett.
(5) Bírói utasításra a perbíróság kezelő irodája állítja ki a költségjegyzéket, illetve vezeti be az illetéket és a költségeket. Ez a rendelkezés irányadó akkor is - függetlenül az előlegezést elrendelő bíróságtól -, ha a költség a megkeresett bíróság előtt merült fel.
12/A. § A költségjegyzék kiállításával egyidejűleg a kezelőiroda a költségjegyzéket nyilvántartásba veszi, és csatolja az iratokhoz. A nyilvántartás tételszámát a költségjegyzéken fel kell tüntetni. A nyilvántartás tartalmazza a költségjegyzék kiállításának időpontját, a felek nevét és az ügyszámot. A bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtási ügy lajstromozásakor a költségjegyzéket a végrehajtási ügy borítóján állítja ki a bíróság, feltüntetve a bíróság eljárásában vezetett költségjegyzék tételszámát is.

A költségek viselése

13. § (1) A felet, ha költségmentességben részesült - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - nem lehet a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetésére kötelezni.
(2) Költségmentesség hiányában a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetésére - a következő bekezdésekben foglalt kivételekkel - a feleket kell kötelezni abban az arányban, amelyben a perköltség viselésére is kötelesek lennének [Pp. 78-83. §, 290. § (4) bekezdés stb.].
(3) Egyezség esetén a felek a meg nem fizetett illetéket, valamint az állam által előlegezett költséget az egyezség tartalma szerinti pervesztesség arányában, ha pedig ez az arány nem állapítható meg, vagy ha a bíróság határozata szerint mindegyik fél maga viseli a költségét, egyenlő arányban kötelesek megfizetni.
(4) A keresettől elállás és a per megszüntetésére irányuló közös kérelem esetén [Pp. 157. § e) és f) pont] a meg nem fizetett illetéket és az állam által előlegezett költséget a felperes köteles megfizetni, kivéve, ha a felek másképpen állapodtak meg. Ha a felperes olyan okirati bizonyítékot csatolt, amelyből kitűnik, hogy az elállásra, illetőleg a per megszüntetésére irányuló közös kérelem benyújtására azért került sor, mert az alperes a követelést a kereset benyújtása után elismerte vagy teljesítette, a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség viselésére az alperest kell kötelezni.
(5) Ha a jogszabály értelmében a keresetet ügygondnok ellen kell indítani [Pp. 281., 295., 302., 312. § Csjt. 57. §), az ügygondnok költségeit és díját, valamint az őt terhelő perköltséget az állam viseli.
(6) Az alperes részére kirendelt ügygondnok eljárásával felmerült illetéket és költséget az állam előlegezi, illetőleg viseli a felperes pernyertessége esetén.
(7) A részleges költségmentességben részesült felet nem lehet kötelezni a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költségek közül azok megfizetésére, amelyekre a költségmentesség kiterjedt.
14. § A 13. § szerint meg nem térülő költséget az állam viseli.
15. § (1) A meg nem fizetett illetéknek, valamint az állam által előlegezett költségnek a megtérítésére a felet e rendelet szerint kötelezi a bíróság az eljárást befejező, illetőleg a perköltség viseléséről döntő határozatában. Ha a marasztalás összegének a megállapítása bírói mérlegeléstől függ, vagy a bíróság a marasztalás összegét méltányosság alapján állapította meg, a perköltségben nem marasztalt felet a meg nem fizetett illeték, vagy az állam által előlegezett költség megfizetése alól egészben, vagy részben mentesítheti.
(2) Ha az állam által előlegezett költség megfizetésére a felet az eljárás folyamán kell kötelezni, továbbá, ha az illeték vagy az állam által előlegezett költség az eljárást befejező határozat meghozatala után merült fel, annak megfizetéséről a bíróság külön határozatban rendelkezik.
(3) A bíróság a határozatában a megtérítendő illetéket és az állam által előlegezett költséget összegszerűen megjelöli, és felhívja az adóst, hogy az illetéket az állam javára a lakóhelye szerinti illetékhivatal felhívásában megjelölt módon és számlára, az állam által előlegezett költséget pedig a megyei (fővárosi) bíróság költségvetési elszámolási számlájára a bírósági gazdasági hivatal felhívásában megjelölt módon fizesse be.
(4) Ha az adós a felhívásnak nem tesz eleget, az illeték behajtására, illetőleg megfizetésére a lakossági adóigazgatási eljárás általános szabályairól szóló jogszabályok rendelkezéseit, az állam által előlegezett költség behajtására pedig a bírósági végrehajtási eljárás szabályait kell alkalmazni.
(5) Ha az eljárás félbeszakadt, szünetel vagy a bíróság a tárgyalást felfüggesztette, a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetéséről nem kell intézkedni. Ha az eljárás szünetelés folytán megszűnt, a bíróságnak a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség viseléséről külön határozatban rendelkeznie kell.
(6) A pártfogó ügyvéd díjának előlegezése és megfizetése külön jogszabály rendelkezései szerint történik.

A költségjegyzék lezárása és költségek behajtásával kapcsolatos eljárás

15/A. § (1) Ha az eljárás jogerősen befejeződött, vagy ha a bíróság a személyes költségmentességet (illetékfeljegyzési jogot) jogerősen megvonta, az első fokon eljáró bíróság kezelőirodájának vezetője a költségjegyzéket - bírói utasításra - lezárja.
(2) A kezelőiroda vezetője a költségjegyzék lezárásakor ellenőrzi, hogy valamennyi tételt bejegyeztek-e. Az illeték és a költség megállapítása, valamint viselése kérdésében hozott jogerős határozat alapján a kezelőiroda a költségjegyzék záradékában feltünteti a megfizetésre köteles személy (a továbbiakban: adós) nevét, születési adatait, anyja nevét, lakóhelyét, esetlegesen a munkáltatóját, továbbá külön az illeték és külön a költség összegét.
(3) Ha a bíróság az eljárás során kötelezi a felet meghatározott illeték vagy költség megfizetésére, az irodavezető a költségjegyzéket a felet terhelő összeg tekintetében a (2) bekezdésnek megfelelően zárja le. A kezelőiroda feltünteti, ha az illeték behajtása lelet alapján történik.
(4) Az eljárás félbeszakadása, szünetelése vagy a tárgyalás felfüggesztése esetén az irodavezető a költségjegyzéket a (2) bekezdésnek megfelelően lezárja. A záradékban és a nyilvántartásban csak azt tünteti fel, hogy a behajtást félbeszakadás, szünetelés vagy felfüggesztés folytán mellőzni kell.
(5) Ha az eljárás újból megindul, a felmerülő további illetéket és költséget a költségjegyzékbe folytatólag kell bejegyezni. A költségjegyzéket ilyen esetben új sorszám alatt kell nyilvántartásba venni. Ha az eljárás szünetelés folytán megszűnt, a (2) bekezdés szerint kell eljárni.
15/B. § (1) A kezelőiroda a nyilvántartásban feltünteti a határozat jogerőre emelkedésének időpontját, az illeték, valamint a költség elkülönített összegét, továbbá - a költségjegyzék záradéka alapján - azt, hogy azokat ki és milyen összegben köteles megfizetni.
(2) A költségjegyzékben foglalt összeg behajtására tett intézkedést, illetve mellőzésének okát a nyilvántartásba a költségjegyzék lezárása után kell bejegyezni.
(3) A nyilvántartás alapján a kezelőiroda minden év április és október hónapjában ellenőrzi, hogy a fél évnél régebben kiállított költségjegyzékben foglalt összeg behajtása iránt a szükséges intézkedés megtörtént-e. Ha az ellenőrzés során késedelem állapítható meg, a behajtás iránt intézkedni kell.
(4) A kezelőiroda az adóstól - tartozásának kiegyenlítéseként - sem készpénzt, sem illetékbélyeget nem vehet át. Köteles azonban az adósnak a megfizetés módjára vonatkozó tájékoztatást megadni.
15/C. § (1) A kezelőiroda az adóst terhelő illeték és költség összegéről értesítést állít ki, amely tartalmazza a végrehajtáshoz szükséges adatokat, ideértve az adós belföldi vagyonára vonatkozó adatokat is. Az illetékre vonatkozó értesítést a kezelőiroda az adós lakóhelye szerinti illetékhivatalnak, a költségről szóló értesítést a bíróság székhelye szerint illetékes BGH-nak küldi meg.
(2) Ha az adós ismeretlen helyen tartózkodik, a bíróság - ha erről tudomása van - az értesítésben az illetékhivatalt és a BGH-t az adós belföldön levő vagyonának hollétéről is tájékoztatja.
(3) Ha az az összeg, amelynek megfizetésére az adós köteles, 500 forintot nem haladja meg, az értesítést mellőzni kell.
(4) Minden adósról külön értesítést kell kiállítani, és abban fel kell tüntetni a határozat jogerőre emelkedésének időpontját. Egyetemleges adóstársak esetén az egyetemlegességre, és az egyetemleges adóstárs személyi adataira is utalni kell.
(5) Az értesítéseket a kezelőiroda összegyűjti, és havonként egyszer - a következő hónap 15. napjáig - kísérőjegyzékkel küldi meg az illetékhivatalnak, illetve a BGH-nak. A kísérőjegyzékben - minden értesítésre vonatkozóan - fel kell tüntetni az ügyszámot, a nyilvántartás sorszámát, az adós nevét és a behajtandó illeték, illetve költség összegét.
(6) Az értesítés elküldésének időpontját a kezelőiroda a nyilvántartásban feljegyzi, a kísérőjegyzék másolatát pedig a nyilvántartáshoz csatolja.
(7) Ha a költségmentességet felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság engedélyezte, az értesítést a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalának kell megküldeni.
15/D. § (1) A kezelőirodától kísérőjegyzékkel érkezett értesítések átvétele után a BGH ellenőrzi, hogy a kísérőjegyzék és az értesítések adatait a kísérőjegyzékben feltüntetett adatokkal megegyeznek-e.
(2) A BGH az értesítés alapján az államot illető követelést előírja, és az adóst azzal a figyelmeztetéssel hívja fel teljesítésre, hogy ha a követelést a felhívásban megjelölt határidő alatt nem fizeti meg - a teljesítésre felhívás postaköltségeivel együtt -, annak behajtása iránt bírósági végrehajtást kezdeményez.
(3) Ha az adós a felhívásnak nem tett eleget, a BGH megkeresi az értesítést kiállító bíróságot a végrehajtás elrendelése iránt. Az értesítéshez csatolni kell a BGH felhívásának másolatát. Ha az ügyben a végrehajtást a pernyertes fél kérelmére már - az előlegezett költségekre is - elrendelték, újabb végrehajtható okirat kiállításának nincs helye. Erről a bíróság a BGH-t haladéktalanul tájékoztatja.
(4) A bíróság a megkeresés beérkezését követően haladéktalanul elrendeli a végrehajtást. A bíróság a végrehajtható okiratban feltünteti a költség megállapítására és viselésére vonatkozó határozatot hozó bíróságot, a határozat ügyszámát, a jogerőre emelkedés napját, a végrehajtandó költség összegét, az adós személyi adatait, valamint a végrehajtási eljárásban felmerült illetéket.

A költségek kifizetésének a bírósági végrehajtásban irányadó szabályai

15/E. § (1) A bírósági végrehajtási eljárásban a bíróság - külön intézkedés nélkül - a végrehajtható okiraton (végrehajtási lap, végrehajtási záradék) köteles feltüntetni a tárgyi költségmentesség, személyes költségmentesség, tárgyi költségfeljegyzési jog, személyes illetékmentesség, tárgyi és személyes illetékfeljegyzési jog kedvezményét. A bíróság a végrehajtható okiraton feltünteti annak a tényét is, hogy a végrehajtási ügyben a (11) bekezdés rendelkezései szerint kell eljárni.
(2) A bírósági végrehajtási eljárásban a költségek állam általi előlegezését a BGH a végrehajtási költség kifizetésével teljesíti. A bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet (a továbbiakban: díjrendelet) 17. §-a szerinti végrehajtási költséget (a továbbiakban: költség) a végrehajtást foganatosító bíróság székhelye szerint illetékes BGH a végrehajtható okirat alapján fizeti ki a bírósági végrehajtónak. A bírósági végrehajtó a kifizetés érdekében megküldi a BGH-nak a díjrendelet 17. §-ának (8) bekezdése szerinti jegyzőkönyvét, amelyhez csatolja a végrehajtható okirat fénymásolatát.
(3) A BGH intézkedik a költség haladéktalan átutalása iránt, ha pedig a költségfelszámítás nem felel meg a díjrendeletben foglalt rendelkezéseknek, vagy a készkiadás összegével a BGH nem ért egyet, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217. §-a alapján végrehajtási kifogást terjeszt elő a költség megállapítása ellen és erről - a végrehajtási kifogás másolatának megküldésével - értesíti a végrehajtót. A BGH a kifizetni kért összeg nem vitatott részét haladéktalanul, további részét a bíróság határozatának megfelelően utalja át a végrehajtó számlájára. A végrehajtó az átutalt költség összegéről kiállított végrehajtási bevételi bizonylatot haladéktalanul megküldi a BGH-nak.
(4) Ha a BGH a kifizetni kért összeg nem vitatott részét, de legalább a kifizetni kért összeg felét kifizette, a végrehajtó köteles a végrehajtás foganatosítását az adott ügyben irányadó szabályok szerint megkezdeni.
(5) A végrehajtó köteles folyamatosan tájékoztatni a bírósági gazdasági hivatalt az ügyben foganatosított lényeges eljárási cselekményekről, illetve az ügy állásáról.
(6) A költségjegyzék vezetése, lezárása a végrehajtó feladata.
(7) A végrehajtó a végrehajtási ügy befejezésekor - a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet (a továbbiakban: VÜSZ) 33. és 34. §-ai esetén - a kifizetett költség fedezésére befolyt összeget átutalja a megyei bíróság költségvetési számlájára. Az átutaláson feltünteti a BGH hivatkozási számát, az adós nevét, az átutalás jogcímét és a végrehajtói ügyszámot. Az átutalás pénzintézet által igazolt másolatát az ügy iratai között kell elhelyezni.
(8) A bírósági végrehajtás során befolyt összeget elsősorban a le nem rótt végrehajtási illeték és az állam által kifizetett végrehajtási költségre kell elszámolni.
(9) A végrehajtási ügy VÜSZ 34. §-a szerinti befejezésekor a végrehajtó csak a felmerült, a végrehajtási ügy újraindulását követően pedig csak a folytatódó végrehajtási eljárásban felmerülő készkiadásainak kifizetését kérheti.
(10) A gyermektartás végrehajtása során is e § szerint kell eljárni azzal az eltéréssel, hogy
a) a BGH a bírósági végrehajtó részére az eljárása kezdetén költséget nem fizet,
b) a végrehajtás során befolyt összegből nem fedezhető, a végrehajtót eljárásáért megillető munkadíj és költségtérítés összegét részére a BGH a végrehajtó beterjesztett díjjegyzéke alapján - a (3) bekezdés megfelelő alkalmazásával - 15 napon belül kifizeti.
(11) Ha a végrehajtás során befolyt összegből a Pp. 85/A. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása miatt a végrehajtás költségei és a le nem rótt végrehajtási illeték nem vonhatók le a végrehajtandó követelés kielégítését megelőzően, a végrehajtó a követelés kielégítése után fennmaradó összeget számolja el a végrehajtási költségre és a le nem rótt végrehajtási illetékre. A végrehajtás során befolyt összegből nem fedezhető, a végrehajtót eljárásáért megillető díjazás összegét - a végrehajtó beterjesztett díjjegyzéke alapján, szükség esetén a (3) bekezdés megfelelő alkalmazásával - a BGH 15 napon belül kifizeti a végrehajtó részére.
15/F. § A megyei bírósági végrehajtó a felvett összeggel - a kifizetést igazoló okirat alapján - a visszaérkezését követő 48 órán belül köteles elszámolni.

A munkáltató, illetve a pénzintézet eljárása az illeték, illetve a kifizetett végrehajtási költség behajtása során

15/G. § (1) Közvetlen bírósági letiltás (Vht. 24. és 25. §), a végrehajtói letiltás (Vht. 58. §), átutalási végzés (Vht. 80. és 81. §) esetén a bíróság, a bírósági végrehajtó a munkáltatót, illetve a pénzintézetet arra hívja fel, hogy az adós munkabéréből, illetőleg a bankszámlájáról elsősorban a meg nem fizetett illeték és a kifizetett végrehajtási költség összegét vonja le.
(2) A végrehajtási lap helyett kibocsátott közvetlen bírósági letiltás (Vht. 24. §) és a végrehajtói letiltás (Vht. 58. §) esetén a munkáltató a levont összeget köteles haladéktalanul a megyei (fővárosi) bírósági költségvetési elszámolási számlára átutalni.
(3) A végrehajtási záradékolás helyett hozott közvetlen letiltó végzés esetén, ha a végzés kézbesítésétől számított 45 napon belül a bíróságtól a munkáltató nem kap értesítést (Vht. 25. §), vagy ha a bíróság az átutalási végzés jogerőre emelkedéséről értesíti a pénzintézetet, a levont és visszatartott összeget az említett 45 nap, illetve a jogerőre emelkedésről szóló értesítés után a munkáltató, illetőleg a pénzintézet köteles átutalni a megyei (fővárosi) bírósági költségvetési számlára.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben megjelölt végzések egy másolati példányát a bíróság megküldi a székhelye szerint illetékes BGH-nak.

IV. Záró rendelkezések

Fellebbezés

16. § A fél a határozat ellen külön fellebbezéssel élhet, ha a bíróság
a) a személyes költségmentesség engedélyezésére irányuló kérelmét elutasítja,
b) a személyes költségmentességet megvonja, végül
c) a tárgyi költségmentesség fenn nem állását állapítja meg.
16/A. § (1) E rendelet szabályait az illetékfeljegyzési jog engedélyezésére, megtagadására, felülvizsgálatára, valamint megvonására megfelelően alkalmazni kell.
(2) Ha a fél a személyes költségmentesség engedélyezése mellett vagylagosan illetékfeljegyzési jog engedélyezését is kéri, és a személyes költségmentesség feltételei nem állnak fenn, a bíróság ennek megállapításával egyidejűleg illetékfeljegyzési jogot engedélyezhet.

Hatálybalépés

17. § (1) Ez a rendelet 1986. július hó 1. napján lép hatályba.
(2)
18. §

2/1968. (I. 24.) IM rendelet

a költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról

A Polgári perrendtartás (Pp.) 88. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:
1. § (1) Ha a fél a bírósági eljárásban költségmentesség engedélyezését kéri (Pp. 84-88. §), jövedelmi és vagyoni viszonyait, továbbá egyes személyi körülményeit e rendeletnek megfelelően kell igazolnia.
(2) Az igazolás céljára az e rendelet mellékleteiként közölt nyomtatványokat kell felhasználni.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni az illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelem elbírálásakor.
(4) Jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pont] illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelméhez csatolni kell a bankszámlát vezető pénzintézet - 15 napnál nem régebbi - igazolását a bankszámla egyenlegéről. Ha a gazdálkodó szervezet több bankszámlával rendelkezik egy pénzintézetnél, vagy több pénzintézet vezet részére bankszámlát, mindegyik vonatkozásában köteles az igazolást csatolni. A gazdálkodó szervezet képviselője írásban nyilatkozik arról, hogy a gazdálkodó szervezet egyéb bankszámlával nem rendelkezik. A bíróság elrendelheti a gazdálkodó szervezet vagyoni állapotának (ingó, ingatlan vagyon, kintlévőségek, tartozások), továbbá 6 hónapra visszamenőleges bankszámla egyenlegének igazolását is.
(5) Ha a per tárgya az egyéni vállalkozó kérelmező vállalkozásával függ össze, a (3) és (4) bekezdésben, egyébként az R.) 4. és 5. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
2. § Az igazolás céljára közölni kell
a) a kérelmezőnek, továbbá
b) a kérelmező együttélő házastársának, illetőleg a kérelmező eltartásáról gondoskodni köteles szülőnek (a továbbiakban együtt: hozzátartozó)
a melléklet szerinti nyomtatványban feltüntetett adatait.
3. § (1) A személyi adatokra, a ténylegesen eltartott hozzátartozók számára, az adóköteles vagyontárgyra vagy jövedelemre, illetőleg az ingatlanra vonatkozó nyilatkozatot - mind saját magára, mind a hozzátartozókra nézve - a kérelmező tölti ki büntetőjogi felelőssége mellett.
(2) A személyi adatokat a személyi igazolvány, illetve az abban nem szereplő személyes adatokat más közokirat alapján kell feltüntetni.
(3) Kiskorú vagy cselekvőképtelen (korlátozottan cselekvőképes) kérelmező helyett a nyilatkozatot a törvényes képviselő (szülő, gyám, gondnok) állítja ki.
4. § (1) Ha a kérelmező vagy hozzátartozója munkaviszonyban, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, más szolgálati viszonyban, illetve szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyban (a továbbiakban: munkaviszony) áll, a kérelem beadásának időpontjában elért jövedelmét a munkáltató igazolja. A kérelemhez csatolni kell a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben elért adóköteles jövedelemre vonatkozó igazolást is.
(2) Ha a kérelmező vagy hozzátartozója jövedelmét és adóját a munkáltató állapította meg, a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben elért adóköteles jövedelmét a munkáltató igazolja.
(3) Ha a kérelmező vagy hozzátartozója az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti önadózó, vagy jövedelmét és adóját az állami adóhatóság állapította meg adóhatósági adómegállapítás útján, úgy a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben - amennyiben ezen évre az adózó nem nyújtott be bevallást, illetve adóját az állami adóhatóság még nem állapította meg, úgy a kérelem előterjesztését megelőző második évben - megszerzett jövedelmét az állami adóhatóság területi szerve igazolja az Art. 85/A. §-ában foglaltaknak megfelelően.
(4) Ha a kérelmező (a hozzátartozó) nyugellátásban részesül, a nyugellátás összegét az ezt feltüntető utolsó postai szelvénnyel, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított igazolással vagy a legutolsó folyószámla-kivonattal (másolatával) kell igazolni.
(5) Ha a kérelmező vagy hozzátartozója munkanélküli járadékban vagy egyéb rendszeres szociális juttatásban (a továbbiakban: szociális juttatás) részesül, a folyósítás időtartamát és a szociális juttatás összegét munkanélküli kérelmező esetében a lakóhely szerint illetékes Munkaügyi Központ Kirendeltsége, egyébként a lakóhely szerinti önkormányzati szerv igazolja. Az igazolást a kérelemhez kell csatolni.
5. § (1) A bíróság a kérelmezőnek (hozzátartozójának) jövedelmi és vagyoni viszonyait adóköteles vagyontárgyai és jövedelemforrásai, évi adójának alapja, valamint ingatlana figyelembevételével állapítja meg.
(2) Az igazolást a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó adók vonatkozásában a helyi önkormányzat jegyzője (önkormányzati adóhatóság), az adóköteles jövedelem vonatkozásában az állami adóhatóság területi szerve állítja ki. Az adóköteles jövedelemre vonatkozó igazolást az állami adóhatóság bármelyik első fokon eljáró szerve kiadhatja.
(3) A (2) bekezdés szerinti igazolást csak akkor kell kiállítani, ha a kérelmező vagy hozzátartozója a nyilatkozatában kijelentette, hogy ingatlana, adóköteles vagyontárgya vagy jövedelme van, illetőleg adóköteles tevékenységet folytat.
(4) Az igazolás kiállítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénynek a hatósági bizonyítványra vonatkozó rendelkezései, valamint az Art. adóhatósági igazolás kiállítására vonatkozó rendelkezései - a jelen rendeletben foglalt kiegészítésekkel - megfelelően irányadók.
6. § (1)
(2) A nyomtatványt a fél a bíróságnál szerezheti be.
(3) A nyomtatványon kiállított nyilatkozatot és igazolásokat az első igazolás kiállításától számított hat hónapon belül lehet felhasználni.
7. § (1)
(2) Ha a bíróság a félnek a melléklet szerinti nyomtatványon kiállított igazolásokban feltüntetett adatokra vonatkozólag további tájékoztatást vagy kiegészítést tart szükségesnek, felhívja a felet ezek közlésére vagy a megfelelő igazolás benyújtására. A bíróság közvetlenül is bármely szervhez fordulhat a szükséges adatok közlése végett.
(3)
8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba; ezzel egyidejűleg a 7/1957. (VII. 31.) IM rendelet a hatályát veszti.
(2)

1. számú melléklet a 2/1968. (I. 24.) IM rendelethez

Nyomtatvány költségmentesség engedélyezéséhez

NYILATKOZAT SZEMÉLYI ADATOKRÓL
Kérjük, olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót!
		Kérelmező	Kérelmező együttélő házastársa, illetőleg eltartásáról gondoskodni köteles szülő (a családi kapcsolat megjelölésével)	Kérelmező eltartásáról gondoskodni köteles másik szülője
1. Név
2. Születési név
3. Születési hely és idő
4. Anyja leánykori neve
5. Lakóhelye
6. Tartózkodási helye
7. Foglalkozása (ha egyéni vállalkozó, a vállalkozói igazolvány száma)
8. Családi állapota
9. A ténylegesen eltartott hozzátartozók száma	gyermek (kora)
	szülő
	más eltartott
.............. év .......................... hó ......... nap.
.............................................................. (a kérelmező aláírása)

Tájékoztató az 1-5. számú mellékletek szerinti nyomtatványok hátoldalához

1. A nyomtatványokat személyes költségmentesség vagy illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelemhez kell csatolni.
2. Az 1. és 2. számú mellékletet a kérelmező - kiskorú vagy cselekvőképtelen (korlátozott cselekvőképes) személy helyett törvényes képviselője - tölti ki, és írja alá. Egyéni vállalkozó csak abban az esetben tölti ki és csatolja a mellékleteket, ha a per tárgya nincs összefüggésben a vállalkozással.
3. A személyi adatokat a személyi igazolvány vagy más közokirat alapján kell a megfelelő rovatokba beírni.
4. A nyomtatványokat a kiállítástól számított 60 napon belül lehet felhasználni.
5. A 2. számú mellékletben az egyéb vagyontárgyak között kell feltüntetni az értékpapírokat (kötvény, betétkönyv, kárpótlási jegy stb.), a gazdasági társaságban (szövetkezetben) fennálló üzletrészt, valamint egyéb nagy értékű ingóságokat.
6. Ha a kérelmező (hozzátartozója) munkanélküli, a járadék összegét a Munkaügyi Központ Kirendeltsége, egyéb szociális juttatás (ápolási díj, nevelési segély stb.) összegét a lakóhely szerinti önkormányzat igazolja. Ha a kérelmező (hozzátartozója) nyugdíjas, az utolsó havi nyugdíjszelvényt vagy a legutolsó folyószámla-kivonatot (másolatát) kell csatolni.
7. Költségmentességet a felperes a per megindítása előtt vagy azzal egyidejűleg, illetve az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozataláig, alperes legkésőbb a fellebbezéssel egyidejűleg kérheti. Másodfokú eljárásban vagy felülvizsgálati eljárásban akkor, ha a feltételek utóbb következtek be.
8. A bíróság akkor engedélyezi a költségmentességet, ha a fél (hozzátartozójának) jövedelme nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét és egyéb vagyona - kivéve az életszükségleti és berendezési tárgyakat - nincs. Engedélyezheti, ha - az egyéb körülmények figyelembevételével - a fél létfenntartása veszélyeztetett.
9. A bíróság a költségmentesség feltételeinek fennállását évente felülvizsgálja, de bármikor felülvizsgálhatja.

2. számú melléklet a 2/1968. (I. 24.) IM rendelethez

Nyomtatvány költségmentesség engedélyezéséhez

Nyilatkozat vagyoni helyzetről
	Kérelmező	Kérelmező együttélő házastársa, illetőleg eltartásáról gondoskodni köteles szülő (a családi kapcsolat megjelölésével)	Kérelmező eltartásáról gondoskodni köteles másik szülője
1. Adóköteles jövedelme*	van – nincs	van – nincs	van – nincs
2. Adóköteles vagyontárgya*	van – nincs	van – nincs	van – nincs
3. Adóköteles vagyontárgya megnevezése
4. Ingatlana(i)*	van – nincs	van – nincs	van – nincs
5. Adómentes ingatlana	van – nincs	van – nincs	van – nincs
6. Egyéb vagyona*	van – nincs	van – nincs	van – nincs
7. Egyéb vagyonának megnevezése
8. Az ingatlan(ok) forgalmai értéke (összesen)
9. Egyéb vagyontárgya(ak) forgalmi értéke (összesen)
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek: Kelt: ......... 19 .................. hó ....... nap. ................................................................... (a kérelmező aláírása) * A megfelelő szót alá kell húzni!

3. számú melléklet a 2/1968. (I. 24.) IM rendelethez

Nyomtatvány költségmentesség engedélyezéséhez

Munkáltatói igazolás

A munkáltatói igazolást csak akkor kell kiállítani, ha a kérelmező vagy hozzátartozója munkaviszonyban, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, más szolgálati viszonyban, illetve szövetkezeti tagsági jogviszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyban áll.

Kérelmező			Kérelmező együttélő házastársa, illetve a kérelmezőt eltartó szülő	Kérelmező eltartásáról gondoskodni köteles másik szülő
A munkáltató tölti ki!	A munkáltató neve és címe:
	Összes keresete, járandósága (a rendszeres juttatás idejét alá kell húzni) a kérelem beadásának időpontjában	heti havi ...... Ft nettó évi	heti havi ...... Ft nettó évi	heti havi ...... Ft nettó évi
	A kérelem beadását megelőző naptári évben elért átlagkeresete	havi .......... Ft	havi .......... Ft	havi .......... Ft
		Igazolom, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak ..................., 19...... ............. hó .... nap P. H. a munkáltató részéről	Igazolom, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak ..................., 19...... ............. hó .... nap P. H. a munkáltató részéről	Igazolom, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak ..................., 19...... ............. hó .... nap P. H. a munkáltató részéről

4. számú melléklet a 2/1968. (I. 24.) IM rendelethez

Nyomtatvány költségmentesség engedélyezéséhez

Adóigazolás I.

Az igazolást akkor kell kiállítani, ha a kérelmező a 2. számú melléklet szerint kijelentette, hogy neki vagy hozzátartozójának adóköteles vagyontárgya van. Az igazolás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33. §-a (2) bekezdésének 22. pontja értelmében illetékmentes.

			Kérelmező		Kérelmező együttélő házastársa, illetve a kérelmezőt eltartó szülő		Kérelmező eltartásáról gondoskodni köteles másik szülő
			az adó alapja, illetve adóköteles jövedelme	az adó összege	az adó alapja, illetve adóköteles jövedelme	az adó összege	az adó alapja, illetve adóköteles jövedelme	az adó összege
Az adóhatóság tölti ki!	12. A kérelem benyújtását megelőző naptári évben a(z):	a) építmény- a) adónál
		b) gépjármű- a) adónál
		c) egyéb helyi c) adónál
		d) földadónál
		e) egyéb e) adónál
			........................., 19..... .................. hó ..... nap P. H. osztályvezető (jegyző, ügyintéző)		........................., 19..... .................. hó ..... nap P. H. osztályvezető (jegyző, ügyintéző)		........................., 19..... .................. hó ..... nap P. H. osztályvezető (jegyző, ügyintéző)

5. számú melléklet a 2/1968. (I. 24.) IM rendelethez

Nyomtatvány költségmentesség engedélyezéséhez

Adóigazolás II.

Az igazolást akkor kell kiállítani, ha a kérelmező vagy hozzátartozója az Art. szerinti önadózó vagy adóhatósági adómegállapítást kért. Az igazolás az illetékekről szóló 1990. XCIII. törvény 33. §-a (2) bekezdésének 22. pontja értelmében illetékmentes.

Kérelmező adatai

Kérelmező együttélő

házastársa, illetve

a kérelmezőt eltartó

szülő

Kérelmező

eltartásáról

gondoskodni

köteles

másik szülő

az adó

alapja

az adó

összege

az adó

alapja

az adó

összege

az adó

alapja

az adó

összege

adóhatóság

tölti ki!

A kérelem beadását megelőző naptári évben elért adóköteles jövedelem:

........................., 19.....

.................. hó ..... nap

P. H.

osztályvezető

(ügyintéző)

........................., 19.....

.................. hó ..... nap

P. H.

osztályvezető

(ügyintéző)

........................., 19.....

.................. hó ..... nap

P. H.

osztályvezető

(ügyintéző)

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Megbízható forrás, szakértő munkatárs

adozona.hu