adozona.hu
Felelősség a társasági jogban (demo)
Felelősség a társasági jogban (demo)
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felelősségi jog a polgári jog azon részterülete, amely a polgári jogi felelősségre vonatkozó jogszabályokat tartalmazza. A felelősségi jog meghatározza azt, hogy az adott magatartásért ki az a személy, aki felelősséggel tartozik, a jogalany felelőssége milyen előfeltételek fennállása esetén következik be, a jogalany felelőssége kivel szemben áll fenn, és szabályozza a felelősség bekövetkezésének jogkövetkezményét (a felelősség szankcióját).
A felelősségi jog központi jogfogalma a polgári j...
Felelősség a társasági jogban (demo)
Szerző: Török Tamás dr.
Lektor: Wellmann György dr.
Megjelenés éve: 2007
A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végrehajtásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 2006. július 6. napján lépett hatályba. A Gt. és a Ctv. hatályba lépésével együtt jelentős mértékben módosult a Cstv. is.
E két alapvető törvény a magyar társasági jogalkotás harmadik hullámaként jelentős mértékben újraszabályozta a társasági jog alanyainak polgári jogi felelősségét, különös tekintettel a minősített befolyásszerző és az uralkodó tag, valamint a vezető tisztségviselő felelősségére irányadó szabályokat.
A könyv a felelősségi jog és a társasági jog metszéspontjában elhelyezkedő hatályos magyar joganyagot - a hazai jogirodalomban első alkalommal - dolgozza fel átfogó jelleggel az elméleti és a gyakorlati szempontokat egyaránt szem előtt tartva.
***
Részlet a könyvből:
I. fejezet
A polgári jogi felelősség
1. A felelősségi jog fogalma és fejlődése
A felelősségi jog a polgári jog azon részterülete, amely a polgári jogi felelősségre vonatkozó jogszabályokat tartalmazza. A felelősségi jog meghatározza azt, hogy az adott magatartásért ki az a személy, aki felelősséggel tartozik, a jogalany felelőssége milyen előfeltételek fennállása esetén következik be, a jogalany felelőssége kivel szemben áll fenn, és szabályozza a felelősség bekövetkezésének jogkövetkezményét (a felelősség szankcióját).A felelősségi jog központi jogfogalma a polgári jogi felelősség. A polgári jogi felelősség fogalmát a polgári jogviszony fogalmából kiindulva célszerű meghatározni. Általános szinten megfogalmazva a polgári jogviszony olyan jogi helyzet, amely több személyt hoz jogi kapcsolatba egymással. A jogviszony tehát jogilag szabályozott kapcsolatot jelent kettő vagy több személy között. A jogdogmatika uralkodó felfogása szerint a polgári jogviszony személyek közötti viszony, amely mindig meghatározott tárgyra irányul és meghatározott alanyi jogokat és ezekkel összefüggésben levő alanyi kötelezettségeket hordoz. A jogviszony alanyai azok a személyek, akik között a jogviszony fennáll. A jogviszony tárgya az az érdek, amelynek védelmére és céljából maga a jogviszony létrejön, módosul vagy megszűnik, vagyis az, amire maga a jogviszony vonatkozik. A jogviszony tartalma alatt az alanyi jogokat és a velük szembenálló alanyi kötelezettségeket értjük. A polgári jog megkülönbözteti a kötelezettséget a felelősségtől. A kötelezettség azt a magatartást jelenti, amelyet a kötelezettnek a vele szemben álló jogosult alanyi joga alapján ki kell fejtenie. Ezzel szemben a felelősség: helytállás valamely kötelezettségért, illetőleg a kötelezettség megszegéséért.
A jogrendszerek történeti fejlődése szempontjából különbséget teszünk a premodern felelősségi jog és a modern felelősségi jog között. A premodern felelősségi jog (rendszer) kizárólag a vétkes felelősséget ismeri, nem létezik a károkozás általános tilalma, a bizonyítási teher kizárólag a károsulton van, nem létezik a jogi személy tagoktól elkülönült felelőssége; és a felelősség jogkövetkezménye: személyi szankció (talio, megtorlás, vérbosszú). A modern felelősségi jog a vétkes felelősség mellett ismeri a vétkességtől független felelősséget is, létezik a károkozás általános tilalma, a bizonyítási teher megoszlik a károsult és a károkozó között (fennáll a vétkesség vélelme), létezik a jogi személy tagoktól elkülönült önálló felelőssége és a felelősség jogkövetkezménye: anyagi szankció (eredeti állapot helyreállítása vagy kártérítés). A hatályos magyar felelősségi jog modern felelősségi jognak tekinthető azzal a lényeges újítással, hogy a hagyományos értelemben vett vétkesség fogalma helyett a felróhatóság fogalmát használja.
A 19. század közepére Nyugat-Európában egyrészt nyilvánvalóvá vált az, hogy a vétkességen alapuló felelősségi rendszer nem tudja kezelni a nagyvállalatok felelősségét a velük szemben fokozottan fennálló bizonyítási szükséghelyzet miatt, másrészt a vétkességen alapuló felelősségi rendszer segítségével nem lehetett kellő dogmatikai megalapozottsággal megmagyarázni a más személy magatartásáért való felelősségnek azt a mértékét, amelyet a korabeli forgalmi élet megkívánt. Ezen okok miatt a vétkességen alapuló felelősség mellé - külön törvények (1838. évi porosz vasúti törvény, az 1869. évi osztrák vasúti törvény, az 1871. évi német törvény) elfogadása útján - fokozatosan benyomultak az európai felelősségi jogokba a vétkességtől független felelősségi alakzatok. A vétkességen alapuló felelősség-típushoz képest szigorúbb felelősséget előíró törvények hatályba lépése a tőkés vállalkozások számára végső soron azt jelentette, hogy magasabb költségszint mellett kell az üzletszerű gazdasági tevékenységüket folytatniuk. A 20. század közepére Európában általánosan elfogadottá vált az a szemlélet, hogy egymás mellett létezik a vétkességen alapuló felelősség-típus és a vétkességtől független felelősség típus.
A természetjogászok érdeme, hogy a károkozás általános tilalma bekerült a 18-19. századi európai polgári jogi kodifikációkba (1794-es porosz polgári törvénykönyv, 1804-es francia Code Civil, 1811-es osztrák polgári törvénykönyv). Az elv legegyértelműbb megfogalmazását az 1804-es francia Code Civil 1382. §-a tartalmazta: "Minden emberi ténykedés, mely másnak kárt okoz, kötelezi azt, kinek hibájából a kár keletkezett, annak megtérítésére." Az 1383. § rögzítette a felelősséget a szándékos és a gondatlan károkozásért. Az 1384. § a másokért (gyermekek, tanulók, tanoncok, alkalmazottak) való felelősséget mondta ki. A felelősség feltételeinek bizonyítása tekintetében volt különbség a saját magatartásért való felelősség-típus (1382-1383. §-ok) és a más személy magatartásáért való felelősség-típus (1384. §) között. A saját magatartásért való felelősség-típus esetében a károsultat terhelte valamennyi feltétel (jogellenesség, kár, okozati összefüggés és vétkesség) fennállásának bizonyítása, ellenben a más személy magatartásáért való felelősség-típus esetében a törvény felállította a vétkesség vélelmét, a károkozó tehát csak akkor mentesült a felelősség alól, ha sikerült vétlenségét bizonyítania. Az alkalmazottak vonatkozásában a vélelem megdönthetetlen volt, vagyis az ellenbizonyítás ki volt zárva. A francia felelősségi jogirodalom ösztönző támogatása folytán a francia felsőbíróság egy 1930. évi teljes ülési döntésében végérvényesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a saját magatartásért való felelősség-típus esetében is fennáll a vétkesség vélelme. A francia felelősségi jog ezáltal jutott el az indirekt bizonyítási rendszer teljes körű elismeréséig.
Az 1922. évi szovjet polgári törvénykönyv volt az első olyan magánjogi kódex, amely a modern felelősségi jog két legfontosabb ismérvét: a károkozás általános tilalmát és az indirekt bizonyítási rendszert egyidejűleg tartalmazta. Az 1922-es szovjet polgári törvénykönyv 403. §-a a következőképpen fogalmazott: "Aki másnak személyében vagy vagyonában kárt okoz, köteles ezt megtéríteni. Mentesül e kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy nem tudta megelőzni a kárt, vagy törvényes hatalma volt azt okozni, vagy hogy a kár magának a sértettnek a szándékos magatartásából, vagy súlyos gondatlanságából következett." Az 1922-es szovjet felelősségi jog azonban a társadalmi elvárhatóság alsó fokozataként a hagyományos értelemben vett vétkességet határozta meg, szemben a hatályos magyar felelősségi joggal, amely az objektivizálódott társadalmi elvárhatóságot követeli meg.
A 18. század folyamán a nyugat-európai jogrendszerekben a társadalmi és gazdasági szervezetek a polgári jog önálló jogalanyaivá váltak. A szervezetek önálló jogalannyá válása egyúttal az önálló, tagjaiktól független felelősségük kialakulását is eredményezte. A gazdasági társaságok önálló jogalanyokká (jogi személyekké) válása felelősségi jogi szempontból azt jelentette, hogy a tőkeegyesítő típusú társaság felelőssége elkülönült, elszakadt a tagok (részvényesek) felelősségétől, vagyis a tőkeegyesítő típusú társaság vált felelőssé a hitelezőivel szemben, míg a tagok (részvényesek) nem tartoztak felelősséggel a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. A tagi (részvényesi) felelősség hitelezőkkel szembeni hiányának szükségessége mögött a tőkeegyesítő típusú társaság által folytatott, az átlagost meghaladó fokú üzleti kockázat és veszély húzódik meg. A tőkeegyesítő típusú társaság önálló felelőssége és a tagok (részvényesek) hitelezőkkel szembeni felelősségének hiánya társadalmi szinten szétteríti az üzleti kockázatot a tagok (részvényesek), a társaság és a hitelezők között abban az értelemben, hogy a tag (részvényes) a teljes saját vagyonából kizárólag a tőkeegyesítő társaság rendelkezésére bocsátott vagyonrészét, illetőleg a társasági részesedés (részvény) megvásárlására fordított vagyonrészét kockáztatja, a tőkeegyesítő társaság teljes saját vagyonát kockáztatja, míg a hitelező a teljes saját vagyonából kizárólag a tőkeegyesítő társasággal szemben fennálló követelését mint vagyoni értéket kockáztatja. Az üzleti kockázat társadalmi szintű igazságos megosztása olyan jogi eszközt igényel, amelynek segítségével meghatározott esetekben a tőkegyesítő típusú társaságok tagjai (részvényesei) mégis felelősséggel tartoznak a hitelezőkkel szemben. A 20. század második felében a modern társasági jogokban ez az eszköz a konszernjogi intézményes felelősségátvitel jogintézménye lett.
A polgári jog a személy (jogalany) fogalmán egyaránt érti a természetes személyt (az embert), a jogi személyt (például: korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, egyesület, alapítvány) és a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyt (például: közkereseti társaság, betéti társaság). Önálló magatartás kifejtésére - a szó fizikai értelmében - természetesen csak az ember képes, a polgári jogi fikció által konstruált nem természetes személy jogalanyok önálló cselekvésre nem képesek. Ebből a tényből a premodern felelősségi jog azt a következtetést vonta le, hogy mivel a nem természetes személyek semmilyen magatartást, így jogellenes magatartást sem képesek kifejteni, polgári jogi felelősségük sem lehet. A jogellenes magatartást a nem természetes személyek tagjai, vezetői, munkavállalói követeik el - akik valamennyien természetes személyek -, és e jogellenes magatartásért a tag, a vezető, a munkavállaló polgári jogi felelőssége áll fenn harmadik személlyel szemben. Ezzel a felfogással ellentétben a modern felelősségi jog a nem természetes személyek önálló jogalanyiságát állítja a középpontba. Az önálló jogalanyisághoz pedig önálló név, önálló vagyon és önálló felelősség kapcsolódik. A nem természetes személy önálló vagyona az, amely biztosítja a szükséges anyagi fedezetet az önálló felelősséghez. A nem természetes személy önálló felelősséggel tartozik azért a kárért, amelyet tagja, vezetője, munkavállalója a szervezettel fennálló jogviszonyával összefüggésben, a nem természetes személy érdekében és javára kifejtett eljárása, tevékenysége körében harmadik személynek okoz. A tag, a vezető, a munkavállaló saját vagyonával nem felel a harmadik személlyel szemben. A társasági jogban azonban a fenti felelősségi főszabály hatóköre nem kizárólagos, a főszabálytól eltérően az intézményes felelősség-átvitel területén számos olyan felelősségi szabály érvényesül, amelyek az uralkodó tag (részvényes), illetve a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató hitelezőkkel szembeni közvetlen felelősségét rögzíti. E felelősségi alakzatok részletes bemutatására a könyv VII. fejezetében és IX. fejezetében kerül sor.
2. A polgári jogi felelősség alapelvei
2.1. Marton és Eörsi felelősségi alapelvei
Marton felelősségi elmélete szerint a polgári jogi felelősségnek négy alapelve van: a megelőzés (prevenció) elve, az egyéni érdekmérlegelés elve, a társadalmi érdekmérlegelés elve (méltányosság elve) és a kárfelosztás elve. Marton a megelőzést tartja a legfőbb elvnek, nézete szerint a többi elv csak kisegítő, moduláló, mérséklő elv lehet.Eörsi felelősségi elmélete szerint a polgári jogi felelősségnek három alapelve van: a megelőzés-nevelés (prevenció) elve, a teljes kártérítés (teljes jóvátétel, reparáció) elve és a társadalmi kárelosztás elve. Eörsi álláspontja szerint a megelőzés-nevelés a legfontosabb alapelv, ugyanis a szocialista felelősségi jogban a javak megóvása áll előtérben, mert azt a veszteséget, amelyet egy termelésre vagy szükséglet-kielégítésre szolgáló dolog elpusztulása vagy megrongálódása jelent, társadalmi méretekben semmilyen kártérítés nem hozhatja teljes mértékben helyre. Eörsi szerint a modern felelősségi rendszerekben a kártérítés és a biztosítás kombinációja megy végbe olyképpen, hogy a kártérítési felelősség - ha feltételei fennállnak - fedezi a társadalombiztosítás és a polgári jogi biztosítás által nem rendezett károkat, és a társadalombiztosítási szerv és a biztosító az általa a károsultnak kifizetett összegek megtérítését követelheti a károkozótól.
2.2. A kárelosztás elve és a biztosítás
A kárelosztás elve alapján a jogalkotó a bekövetkezett károkat a biztosítási rendszer intézményeinek segítségével társadalmi szinten szétteríti a jogalanyok között végső soron annak érdekében, hogy a teljes kártérítés elve minél nagyobb mértékben érvényesüljön, a kárt szenvedett jogalanyok lehetőség szerint teljes kártérítésben részesüljenek. A károk társadalmi szintű szétterítésének jogi eszközei ma már csak részben tartoznak a polgári jog területére, egy igen jelentős részük a szociális jog területére tartozik. A polgári jog területére tartozó jogintézmény a polgári jogi biztosítás (magánbiztosítás), a szociális jog területére tartozó jogintézmények a kötelező intézményes társadalombiztosítás (a továbbiakban: társadalombiztosítás) és az önkéntes kölcsönös biztosítási pénztárak rendszere (a továbbiakban: biztosítási pénztárak).A biztosítási rendszer feladatát úgy tölti be, hogy a hasonló kockázatnak kitett, illetve hasonló kockázatú magatartást kifejtő, tevékenységet végző, egymással jogviszonyban nem álló jogalanyoktól biztosítási díj, társadalombiztosítási járulék és tagdíj jogcímén összegyűjti azt a pénzösszeget, amelyből a minden biztosítottal külön-külön jogviszonyban álló biztosító, társadalombiztosítási szerv és biztosítási pénztár a fizetéseit (ellátásait) teljesíti.
Felelősségi szempontból meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy a társadalmi szintű kárelosztást megvalósító biztosítási rendszer miatt a megelőzés-nevelés elve hatékonyan érvényre juthat-e. Másképpen feltéve a kérdést: a károsulttól elvárt kármegelőzési magatartás és a felelősségbiztosítással fedezett károkozótól elvárt kármegelőzési magatartás vajon ténylegesen kifejtésre kerül-e vagy "a biztosító úgyis fizet" megfontolás alapján a kármegelőzés óhatatlanul háttérbe szorul. A felelősségi jog a megtérítési jogosultság konzekvens törvénybe iktatásával, a részleges (értéken aluli) biztosítási szerződés megkötésének és a biztosított terhén maradó önrész kikötésének lehetőségével, a biztosított kárenyhítési kötelezettségének kimondásával hatékony és kielégítő választ tud adni erre a kérdésre.
A kárért ténylegesen helytálló biztosító - a rá vonatkozó törvényi előírás alapján - különböző terjedelmű megtérítési igénnyel léphet fel a kárért felelős személlyel szemben. A biztosítót megillető megtérítési igény vagyonbiztosítás esetén teljes, kivéve, ha a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó a kárért felelős személy [Ptk. 566. § (2) bekezdés]. A biztosítót megillető megtérítési igény a felelősségbiztosítás esetén korlátozott terjedelmű, csak a szándékos károkozás és a súlyos gondatlanságnak a szerződésben megállapított eseteiben áll fenn [Ptk. 559. § (3) bekezdés]. A biztosítót nem illeti meg megtérítési igény balesetbiztosítás esetén a kárért felelős személlyel szemben [Ptk. 566. § (2) bekezdés].
2.3. A felelősségbiztosítás és a kötelező felelősségbiztosítás
Felelősségi jogi szempontból a biztosítások közül a felelősségbiztosításnak van legfontosabb szerepe. A felelősségbiztosítás a vagyonbiztosítás egyik fajtája. Míg a vagyonbiztosítás egyéb eseteiben a biztosított által elszenvedett kárról van szó, vagyis a biztosított a károsult, addig a felelősségbiztosítás esetében nem a biztosított, hanem valamely harmadik személy által elszenvedett kárról van szó, mégpedig olyan kárról, amelyet éppen a biztosított okozott a harmadik személynek, vagyis a biztosított a károkozó. A felelősségbiztosítás esetében a biztosítási esemény az, hogy beáll a biztosított (károkozó) kártérítési kötelezettsége.A felelősségbiztosítási szerződésben a biztosító rendszerint nem vállal kötelezettséget arra, hogy a biztosított (a károkozó) által a harmadik személy részére okozott kárt teljes egészében megtéríti. A teljes megtérítés ugyanis a biztosítottat (a károkozót) érdektelenné tenné a káresemény bekövetkezése, illetőleg az ehhez fűződő jogkövetkezmény elhárítása tekintetében. A teljes megtérítés esetén a nevelés-megelőzés elve nem érvényesülne, a biztosítottat (a károkozót) nem késztetné a károk megelőzésére, illetőleg csökkentésére. A Ptk. 559. § (1) bekezdése alapján a biztosító a szerződésben megállapított mértékben köteles megtéríteni a biztosítottat (a károkozót) a kár alól, vagyis az okozott kár megtérítésének bizonyos része a biztosított (a károkozó) terhén marad. A felelősségbiztosítási szerződés úgy is rendelkezhet, hogy a biztosítónak csak meghatározott mértékű önrészesedéssel is csökkentett összeg erejéig kell viselnie a kockázatot. Az önrészesedés mértéke különböző, függ egyrészt a biztosítási díj nagyságától, másrészt attól, hogy mennyire szükséges érdekeltté tenni a biztosítottat a károk elhárításában, harmadrészt a biztosított "károkozói előéletétől".
A 20. század folyamán egyrészt az ipari forradalom egyre nagyobb léptékű kibontakozása és a motorizáció széleskörű elterjedése, másrészt a közbizalmi jellegű tevékenységet végző személyek jogszabályi kötelezésen alapuló igénybevétele ösztönzően hatott a felelősségbiztosítás, mégpedig a kötelező felelősségbiztosítás elterjedésére. A kockázat viselésének a biztosítóra történő áthárítása biztonságot nyújt a károkozónak, akinek számára a kár teljes megtérítése esetleg elviselhetetlen anyagi terhet jelentene. Biztonságot nyújt ugyanakkor a károsult számára is, mert biztosan számíthat arra, hogy a kár, vagy a kár meghatározott része a biztosító - mint megfelelő anyagi eszközökkel rendelkező szervezet - útján megtérül. A felelősségbiztosítás széleskörű elterjedésében szerepe van annak is, hogy a modern felelősségi jogban egyre nagyobb teret nyer a felróhatóság nélküli felelősség-típus. Az érdekeltek a szigorú felelősség anyagi terhei alól kívánnak szabadulni a kár egy részének biztosítóra való áthárítás útján.
A törvényhozó hatalom a kötelező felelősségbiztosítás előírásával - a szerződési szabadság korlátozása árán - meghatározott fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatói (például: gépjárművek üzemben tartói) és meghatározott közbizalmi jellegű tevékenység folytatói (például: könyvvizsgálók) részére jogszabállyal írja elő felelősségbiztosítási szerződés kötését és folyamatos fenntartását a tevékenység folytatásának teljes időtartamára. Alkotmányossági szempontból említést érdemel egyrészt az, hogy a szerződéskötési kötelezettség előírása alkotmányosan csak akkor megengedhető, ha van olyan alkotmányos érdek, amely indokolttá és szükségessé teszi az alkotmányos jognak minősülő szerződési szabadság korlátozását. Alkotmányossági szempontból fontos jogalkotási garancia másrészt az, hogy csak törvény vagy kormányrendelt írhat elő felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget, alsóbb szintű jogforrás (például: miniszteri rendelet, önkormányzati rendelet) nem írhat elő ilyet.
2.4. A társasági jog alanyainak felelőssége és a biztosítás
A társasági jog alanyai közül a vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelő bizottsági tag és a könyvvizsgáló károkozó magatartásai biztosításának van jelentősége, ugyanis e személyek tevékenységük kifejtése során aktív vagy passzív magatartásukkal potenciálisan képesek kárt okozni a gazdasági társaságnak. A gazdasági társaság az e személyek által okozott károk kockázatát vagyonbiztosítással vagy felelősségbiztosítással csökkentheti. Hatályos jogunk e személyek közül jelenleg kizárólag a könyvvizsgálók részére ír elő felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget [Kvtv. 5. § f) pont]. Álláspontunk szerint valamennyi gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét, cégvezetőjét és felügyelő bizottsági tagját indokolatlan és szükségtelen lenne a könyvvizsgálókhoz hasonlóan általános jelleggel kötelezni felelősségbiztosítási szerződés kötésére és folyamatos fenntartására. Ugyanakkor a piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet betöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (hitelintézetek, befektetési szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) vezető tisztségviselői, cégvezetői, illetőleg vezető állású munkavállalói és a felügyelő bizottsági tagjai részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni. E személyek számára is különböző mértékű biztosítási díjakat kellene megállapítani az általuk potenciálisan okozható károk nagyságára figyelemmel. E személyek számára a biztosítási díj viselése aligha jelentene elviselhetetlen terhet tekintettel jelentős mértékű javadalmazásukra.Megállapítható az, hogy jelenleg a gazdasági társaság részére potenciálisan károkozó magatartást kifejteni képes személyek közül önkéntes alapon viszonylag kevesen kötnek felelősségbiztosítási szerződést. Ugyanakkor a vezető tisztségviselő, a cégvezető, egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelő bizottsági tag a tevékenységének ellátása során nagy mértékű kárt képes okozni a gazdasági társaság részére. Ezért a gazdasági társaság számára fontos az, hogy e személyek által okozott károk kockázatát részben vagy egészben a biztosítóra hárítsa át. A gazdasági társaság ezt vagy felelősségbiztosítási szerződés megkötésével, vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével teheti meg. A felelősségbiztosítási szerződés esetében a biztosítottnak a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló vagy a felügyelő bizottsági tag minősül. Felelősségbiztosítási szerződés esetében a gazdasági társaság és a vele megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő, cégvezető, egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelő bizottsági tag megállapodásán és teherbíró képességén múlik az, hogy a felelősségbiztosítási szerződés alapján ki fizeti a biztosítási díjat. A felek megállapodhatnak úgy is, hogy kizárólag egyikük viseli a biztosítási díjat, de megállapodhatnak úgy is, hogy a biztosítási díjfizetési kötelezettség valamilyen arányban megoszlik közöttük (például: a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő ötven-ötven százalékos arányban viseli a biztosítási díjat). A felelősségbiztosítási szerződéses konstrukciókban rendszerint a potenciális károkozó viseli egyedül a biztosítási díjat. Ennek magyarázata az, hogy a potenciális károsult nem képes felelősségbiztosítást kötni valamennyi potenciális károkozó javára. Azonban a gazdasági társaság és az ő érdekében tevékenységet kifejtő személyek közötti jogviszonyra tekintettel a gazdasági társaságnak nyomós érdeke fűződik a biztosítási díj, illetve a biztosítási díj egy részének viseléséhez. Továbbá egyértelműen megállapítható az, hogy a károkozó személye, a kárkötelem kötelezettje: a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló vagy a felügyelő bizottsági tag, illetőleg bizonyos esetekben a kárkötelem kötelezettjei ezen alanyi körbe tartozó személyek közül többen együttesen (például: a korlátolt felelősségű társaság kettő ügyvezetője és három felügyelő bizottsági tagja együttesen okozzák a kárt). A gazdasági társaság a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelő bizottsági tag által a társaságnak okozott károk kockázatát vagyonbiztosítással is csökkentheti. A vagyonbiztosítás esetében a gazdasági társaság a biztosított, így kizárólagosan a társaság fizeti a biztosítási díjat. A gazdasági társaság szempontjából a megfelelő biztosítási forma kiválasztása a felelősség- és a vagyonbiztosítási szerződésben szereplő előnyök és hátrányok összehasonlítása alapján dönthető el.
Tartalomjegyzék
A könyvben használt rövidítések
Bevezetés
I. fejezet
A polgári jogi felelősség
1. A felelősségi jog fogalma és fejlődése
2. A polgári jogi felelősség alapelvei
2.1. Marton és Eörsi felelősségi alapelvei2.2. A kárelosztás elve és a biztosítás
2.3. A felelősségbiztosítás és a kötelező felelősségbiztosítás
2.4. A társasági jog alanyainak felelőssége és a biztosítás
3. A polgári jogi felelősség szükségképpeni előfeltételei
3.1. A jogellenesség3.2. A kár
3.3. Az okozatosság
3.4. A társadalmi elvárhatóság
4. Direkt bizonyítási rendszer - indirekt bizonyítási rendszer
5. A felelősség jogkövetkezménye: az eredeti állapot helyreállítása vagy a kártérítés
6. Személyes felelősség - vagyoni felelősség
7. Saját magatartásért való felelősség - más személy magatartásáért való felelősség
8. Teljes felelősség - korlátolt felelősség
9. Felelősség hiány - abszolút felelősség
10. Arányos felelősség - egyetemleges felelősség
11. Elsődleges felelősség - másodlagos felelősség
12. Felróhatóságon alapuló felelősség - felróhatóság nélküli felelősség
13. Deliktuális felelősség - kontraktuális felelősség - termékfelelősség
14. Az alkotmányos felelősségi jog
II. fejezet
A társasági jog által védett érdekek
1. A gazdasági társaság érdeke és a gazdasági társaság védelme
1.1. A gazdasági társaság önálló érdeke1.2. A gazdasági társaság önálló érdekének elhatárolása
1.3. A gazdasági társaság önálló érdekének védelme
2. A kisebbség érdeke és a kisebbségvédelem
3. A hitelezők érdeke és a hitelezővédelem
4. A befektetők érdeke és a befektetővédelem
5. Érdek-összeütközés: a társasági jogvita és az "egyéb jogvita"
III. fejezet
Felelősségi alakzatok a magyar társasági jog történetében
1. A gazdasági társasági formák kialakulása Európában és Magyarországon
2. Alapvető felelősségi alakzatok magyar társasági jogban 1840 és 1945 között
3. Alapvető felelősségi alakzatok a magyar társulási jogban 1945 és 1988 között
4. Alapvető felelősségi alakzatok a modern magyar társasági jogban 1988 és 2006 között
IV. fejezet
A gazdasági társaság felelőssége
1. A gazdasági társaság önálló felelőssége
2. A gazdasági társaság felelőssége a hitelezőkkel szemben
3. A gazdasági társaság felelőssége átalakulás során a hitelezőkkel szemben
4. A gazdasági társaság felelőssége a jegyzett tőke leszállítása során a hitelezőkkel szemben
5. A gazdasági társaság felelőssége a társasági jog alanyaival szemben
5.1. A gazdasági társaság felelőssége a taggal (a részvényessel) szemben5.2. A gazdasági társaság felelőssége a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelő bizottsági taggal és a könyvvizsgálóval szemben
6. A gazdasági társaság felelősségére vonatkozó szabályok értékelése
V. Fejezet
A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben
1. A részvénytársaság mint kibocsátó
2. A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a kibocsátás során
3. A nyilvánosan működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a működés során
4. Értékelés
VI. fejezet
A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társasággal szemben
1. A tag (részvényes) felelősségéről általában
2. A tag (részvényes) felelőssége a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt
2.1. A vagyoni hozzájárulás jogi természete2.2. A vagyoni hozzájárulás mértéke és fajtái
2.3. A vagyoni hozzájárulás késedelmes szolgáltatásának jogkövetkezményei
3. A tag (részvényes) felelőssége a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékeléséért
4. A tag (részvényes) felelőssége a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékelt elfogadásáért
5. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaságnak kárt okozó határozat meghozataláért
6. A korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes felelőssége
7. Értékelés
VII. Fejezet
A tag (részvényes) felelőssége a hitelezőkkel szemben
1. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság különös létszakaszaiban
1.1. A tag (részvényes) felelőssége az előtársaság kötelezettségeiért1.2. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság átalakulása során
1.3. A tag (részvényes) felelőssége a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért
2. A létező (működő) gazdasági társaság kötelezettségeiért fennálló másodlagos tagi felelősség
2.1. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának másodlagos felelőssége és a betéti társaság beltagjának a felelőssége2.1.1. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának másodlagos felelőssége
2.1.2. A betéti társaság kültagjának a felelőssége
2.1.3. Igényérvényesítés
2.2. A közös vállalat tagjának másodlagos felelőssége
2.3. Az egyesülés tagjának másodlagos felelőssége
3. Az intézményes felelősségátvitel
3.1. Az intézményes felelősségátvitel elvi alapjai3.2. A gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége
3.3. A minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége
3.3.1. A minősített befolyásszerzés alapvető ismérvei, a befolyásszerzés időpontja
3.3.2. A minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége tartósan hátrányos üzletpolitika folytatása miatt
3.4. Az uralkodó tag (részvényes) felelőssége az elismert vállalatcsoport és a tényleges vállalatcsoport fennállása esetén
3.5. A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) és a társasági részesedését átruházó tag (részvényes) másodlagos felelőssége
3.6. Felelősségátvitel bírói ítélet alapján a létező (működő) gazdasági társaság tagjára (részvényesére)
4. Értékelés
VIII. fejezet
A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a gazdasági társasággal szemben
1. A vezető tisztségviselő felelőssége
1.1. A vezető tisztségviselő felelősségének általános szabályai1.2. A vezető tisztségviselő felelősségének különös esetei
1.3. Az igazgatóság, az igazgatótanács és az audit bizottság tagjainak felelősségére vonatkozó különös szabályok
2. A cégvezető felelőssége
3. Értékelés
IX. fejezet
A vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezőkkel szemben
1. A vezető tisztségviselő felelőssége az előtársasági létszakasz idején
2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a "jogszerűtlen gazdálkodásért"
3. A vezető tisztségviselő bűncselekmény elkövetésével való károkozása
4. Értékelés
X. fejezet
A felügyelőbizottság tagjának felelőssége
1. A felelősségre vonatkozó szabályok
2. Igényérvényesítés
3. Értékelés
XI. fejezet
A könyvvizsgáló felelőssége
1. A könyvvizsgáló felelőssége a gazdasági társasággal szemben
2. A könyvvizsgáló felelőssége a befektetőkkel szemben
3. Értékelés
XII. fejezet
A társasági jog egyéb jogalanyainak felelőssége
1. A vagyonfelügyelő és az ideiglenes vagyonfelügyelő felelőssége
2. A felszámoló felelőssége
3. A végelszámoló felelőssége
4. A felügyelőbiztos felelőssége
5. Értékelés
Felhasznált szakirodalom
I. Monográfiák, kézikönyvek, tankönyvek
II. Tanulmányok
Megrendelés
Termékünket a linkre kattintva közvetlenül weboldalunkról megrendelheti: http://www.hvgorac.hu/