Felelősség a társasági jogban (HVG-ORAC, 394 A/5 oldal, 2007)

adozona.hu

Felelősség a társasági jogban (HVG-ORAC, 394 A/5 oldal, 2007)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?

Jogterület(ek): Társasági jog
Érvényesség kezdete: 2007.03.31
Érvényesség vége:

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Csak a jogszabály szövegének mutatása

Felelősség a társasági jogban (HVG-ORAC, 394 A/5 oldal, 2007)

Kiadással kapcsolatos információk

Török Tamás

Lektor:

Wellmann György

©Török Tamás, 2007

Kézirat lezárva: 2007. március 31.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 7490 73 6

A könyvben használt rövidítések

1840-es Cstv. - A csődületről (Concurs) szóló 1840. évi XXII. törvénycikk
1881-es Cstv. - A csődeljárásól szóló 1881. évi XVII. törvénycikk
1970-es Gtvr. - A gazdasági társulásokról szóló 1970. évi 19. számú törvényerejű rendelet
1978-as Gtvr. - A gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. számú törvényerejű rendelet
1988-as Gt. - A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (továbbiakban: 1988-as Gt.)
1997-es Ctv. - A cégnyilvántartásról, cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (továbbiakban: 1997-es Ctv.)
1997-es Gt. - A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: 1997-es Gt.)
Abtv. - Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: Abtv.)
Alkotmány - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
Áht. - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény
Ávr. - Az állami vállalatról szóló 11/1967. (V. 13.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.)
BH - Bírósági határozat
BDT - Bírósági döntvények tára
Bit. - A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (továbbiakban: Bit.)
C. - A Magyar Királyi Kúria
Ctv. - A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végrehajtásról szóló 2006. évi V. törvény
Csjt . - A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952 . évi IV. törvény
Cstv. - A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény
EBH - Elvi bírósági határozat
Evtv . - Az egyéni vállalkozásról szóló 1990 . évi V. törvény (továbbiakban: Evtv.)
Felügyelet - Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
FB - Fővárosi Bíróság
Ftvr. - A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. törvényerejű rendelet (továbbiakban: Ftvr.)
Gt. - A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény
Gyervhr. - A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (továbbiakban: Gyervhr.)
Hpt. - A hitelintézetektől és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény
Jat. - A jogalkotásról szóló 1987 . évi XI. törvény
Kftc. - A korlátolt felelősségű társaságokról és a csendes társaságokról szóló 1930. évi V. törvénycikk (továbbiakban: Kftc.)
Kmbtv. - A külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény
Kt. - A kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVIII. törvénycikk
Ktj. - A közkeresetre összeálló társaságok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVIII. törvénycikk (továbbiakban: Ktj.)
Krtv. - A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Krtv.)
Kvtv. - A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvény (továbbiakban: Kvtv.)
LB - A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága
MNB - Magyar Nemzeti Bank
Mt. - A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény
PJE. - A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Polgári Jogegységi Határozata
PK - A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Polgári Kollégiuma
Pp. - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
Ptk. - A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959 . évi IV. törvény
Ptké . - A Polg ári Törvénykönyv hatályba lépésről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet
Szmt. - A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Szmt.)
Szövtv. - Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény (továbbiakban: Szövtv.)
Tfvt. - A termékfelelősségről szóló 1993 . évi X. törvény (továbbiakban: Tfvt.)
Tpt. - A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
Tpvt. - isztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.)
Vbt. - A választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (továbbiakban: Vbt.)
Vht. - A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.)

Bevezetés

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végrehajtásról szóló 2006. évi V. törvény (továbbiakban: Ctv.) 2006. július 6. napján lépett hatályba. A Gt. és a Ctv. hatályba lépésével együtt jelentős mértékben módosult a Cstv. is. E két alapvető törvény a magyar társasági jogalkotás harmadik hullámaként jelentős mértékben újraszabályozta a társasági jog alanyainak polgári jogi felelősségét, különös tekintettel a minősített befolyásszerző és az uralkodó tag, valamint a vezető tisztségviselő felelősségére irányadó szabályokat. A könyv a felelősségi jog és a társasági jog metszéspontjában elhelyezkedő hatályos magyar joganyagot - a hazai jogirodalomban első alkalommal - dolgozza fel átfogó jelleggel az elméleti és a gyakorlati szempontokat egyaránt szem előtt tartva. A kötet első három fejezete jogdogmatikai, jogpolitikai és jogtörténeti alapvetéseket tartalmaz, amelyek a tételes joganyag megértését segítik elő. A mű további kilenc fejezete egyrészt a társasági jog alanyai szerint, másrészt a felelősségi irányok szerint csoportosítva tárgyalja a felelősségi alakzatokat. A könyv részletesen tárgyalja a társasági jog főszereplőinek: a gazdasági társaságnak, a tagnak, a részvényesnek, a vezető tisztségviselőnek, az árnyékigazgatónak, a felügyelő bizottsági tagnak és a könyvvizsgálónak, továbbá a társasági jog mellékszereplőinek: a cégvezetőnek, a vagyonfelügyelőnek, az ideiglenes vagyonfelügyelőnek, a felszámolónak, a végelszámolónak, a kényszer-végelszámolónak és a felügyelő biztosnak a felelősségét. A kötet kizárólag a társasági jog alanyainak polgári jogi felelősségét elemzi, nem foglalkozik tehát a jogalanyok közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, büntetőjogi és fegyelmi felelősségével.

A könyv - terjedelmi korlátok miatt - nem foglalkozik a gazdasági társaságokon kívüli más gazdálkodó szervezetek (például: szövetkezet, erdőbirtokossági társulat) polgári jogi felelősségével, valamint az Európai Unió sui generis társasági formái: az európai gazdasági egyesülés (european economic interest grouping), az európai részvénytársaság (societas europaea) és az európai szövetkezet (societas cooperativa europaea) vonatkozásában felmerülő felelősségi alakzatokkal. A mű - ugyancsak terjedelmi korlátok miatt - nem foglalkozik a már nem hatályos felelősségi alakzatok elemzésével, jóllehet a gyakorlatban még számos olyan peres jogvita van folyamatban, amelyek elbírálása a korábban hatályos felelősségi szabályok szerint történik.

A felelősségi jogszabályanyag részletes bemutatása mellett a kötet - a gyakorlati igényeket szem előtt tartva - tartalmazza a bírósági igényérvényesítés lehetséges útjait (választott bíróság, rendes bíróság) és legfontosabb eljárásjogi szabályait, valamint az elmúlt évtizedek során kiforrott és a Gt. és a Ctv. hatályba lépését követően is iránymutató ítélkezési joggyakorlatot. A könyvben hivatkozott bírósági jogegységi határozatok, kollégiumi állásfoglalások, ajánlások, elvi bírósági határozatok és bírósági határozatok értelemszerűen nem a hatályos Gt. és Ctv. szabályai alapján születtek, hanem a korábban hatályos törvények alapján. A könyvben kizárólag olyan bírósági határozatokban foglalt megállapításokra hivatkoztunk, amelyek a hatályos jogszabályok alapján is iránymutatónak minősülnek. A jogszabályváltozás folytán meghaladottá vált bírósági határozatokban foglalt megállapítások ismertetését mellőztük. Mindezek alapján a könyvben ismertetett egyes bírósági határozatoknál külön-külön már nem hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az adott bírósági határozatban foglalt megállapítás iránymutatónak minősül. A bírósági eseti döntések vonatkozásában közöltük a határozatot hozó bíróság nevét és az ügyszámot, továbbá a hivatalos bírósági határozatgyűjteményben kapott sorszámát, amennyiben ilyen gyűjteményben szerepel. 1960. év óta a hivatalos bírósági határozat-gyűjteményekben közzétett bírósági eseti döntések BH jelzéssel, 1999. év óta az elvi jelentőségű bírósági eseti döntések EBH jelzéssel, 2000. év óta az ítélőtáblák és a megyei bíróságok által közzétett eseti döntések BDT jelzéssel kerül ellátásra. Az EBH jelzetű eseti döntések mindegyike BH jelzettel is fellelhető a bírósági határozatok tárában, azonban a könyv az ilyen bírósági eseti döntéseket kizárólag az EBH jelzettel közli a szükségtelen ismétlések elkerülése végett.

A szerző reményei szerint a könyv a társasági joggal (is) foglalkozó gyakorló jogászok, a jogi karokon tanuló hallgatók és a jogi posztgraduális képzésben résztvevők, valamint a társasági jog iránt érdeklődő nem jogászok számára egyaránt hasznos ismeretanyagot szolgáltat.

I. fejezet

A polgári jogi felelősség

1. A felelősségi jog fogalma és fejlődése

A felelősségi jog a polgári jog azon részterülete, amely a polgári jogi felelősségre vonatkozó jogszabályokat tartalmazza. A felelősségi jog meghatározza azt, hogy az adott magatartásért ki az a személy, aki felelősséggel tartozik, a jogalany felelőssége milyen előfeltételek fennállása esetén következik be, a jogalany felelőssége kivel szemben áll fenn, és szabályozza a felelősség bekövetkezésének jogkövetkezményét (a felelősség szankcióját).
A felelősségi jog központi jogfogalma a polgári jogi felelősség. A polgári jogi felelősség fogalmát a polgári jogviszony fogalmából kiindulva célszerű meghatározni. Általános szinten megfogalmazva a polgári jogviszony olyan jogi helyzet, amely több személyt hoz jogi kapcsolatba egymással. A jogviszony tehát jogilag szabályozott kapcsolatot jelent kettő vagy több személy között. A jogdogmatika uralkodó felfogása szerint a polgári jogviszony személyek közötti viszony, amely mindig meghatározott tárgyra irányul és meghatározott alanyi jogokat és ezekkel összefüggésben levő alanyi kötelezettségeket hordoz. A jogviszony alanyai azok a személyek, akik között a jogviszony fennáll. A jogviszony tárgya az az érdek, amelynek védelmére és céljából maga a jogviszony létrejön, módosul vagy megszűnik, vagyis az, amire maga a jogviszony vonatkozik. A jogviszony tartalma alatt az alanyi jogokat és a velük szembenálló alanyi kötelezettségeket értjük. A polgári jog megkülönbözteti a kötelezettséget a felelősségtől. A kötelezettség azt a magatartást jelenti, amelyet a kötelezettnek a vele szemben álló jogosult alanyi joga alapján ki kell fejtenie. Ezzel szemben a felelősség: helytállás valamely kötelezettségért, illetőleg a kötelezettség megszegéséért.
A jogrendszerek történeti fejlődése szempontjából különbséget teszünk a premodern felelősségi jog és a modern felelősségi jog között. A premodern felelősségi jog (rendszer) kizárólag a vétkes felelősséget ismeri, nem létezik a károkozás általános tilalma, a bizonyítási teher kizárólag a károsulton van, nem létezik a jogi személy tagoktól elkülönült felelőssége; és a felelősség jogkövetkezménye: személyi szankció (talio, megtorlás, vérbosszú). A modern felelősségi jog a vétkes felelősség mellett ismeri a vétkességtől független felelősséget is, létezik a károkozás általános tilalma, a bizonyítási teher megoszlik a károsult és a károkozó között (fennáll a vétkesség vélelme), létezik a jogi személy tagoktól elkülönült önálló felelőssége és a felelősség jogkövetkezménye: anyagi szankció (eredeti állapot helyreállítása vagy kártérítés). A hatályos magyar felelősségi jog modern felelősségi jognak tekinthető azzal a lényeges újítással, hogy a hagyományos értelemben vett vétkesség fogalma helyett a felróhatóság fogalmát használja.
A 19. század közepére Nyugat-Európában egyrészt nyilvánvalóvá vált az, hogy a vétkességen alapuló felelősségi rendszer nem tudja kezelni a nagyvállalatok felelősségét a velük szemben fokozottan fennálló bizonyítási szükséghelyzet miatt, másrészt a vétkességen alapuló felelősségi rendszer segítségével nem lehetett kellő dogmatikai megalapozottsággal megmagyarázni a más személy magatartásáért való felelősségnek azt a mértékét, amelyet a korabeli forgalmi élet megkívánt. Ezen okok miatt a vétkességen alapuló felelősség mellé - külön törvények (1838. évi porosz vasúti törvény, az 1869. évi osztrák vasúti törvény, az 1871. évi német törvény) elfogadása útján - fokozatosan benyomultak az európai felelősségi jogokba a vétkességtől független felelősségi alakzatok. A vétkességen alapuló felelősség-típushoz képest szigorúbb felelősséget előíró törvények hatályba lépése a tőkés vállalkozások számára végső soron azt jelentette, hogy magasabb költségszint mellett kell az üzletszerű gazdasági tevékenységüket folytatniuk. A 20. század közepére Európában általánosan elfogadottá vált az a szemlélet, hogy egymás mellett létezik a vétkességen alapuló felelősség-típus és a vétkességtől független felelősség típus.[1]
A természetjogászok érdeme, hogy a károkozás általános tilalma bekerült a 18-19. századi európai polgári jogi kodifikációkba (1794-es porosz polgári törvénykönyv, 1804-es francia Code Civil, 1811-es osztrák polgári törvénykönyv). Az elv legegyértelműbb megfogalmazását az 1804-es francia Code Civil 1382. §-a tartalmazta: "Minden emberi ténykedés, mely másnak kárt okoz, kötelezi azt, kinek hibájából a kár keletkezett, annak megtérítésére." Az 1383. § rögzítette a felelősséget a szándékos és a gondatlan károkozásért. Az 1384. § a másokért (gyermekek, tanulók, tanoncok, alkalmazottak) való felelősséget mondta ki. A felelősség feltételeinek bizonyítása tekintetében volt különbség a saját magatartásért való felelősség-típus (1382-1383. §-ok) és a más személy magatartásáért való felelősség-típus (1384. §) között. A saját magatartásért való felelősség-típus esetében a károsultat terhelte valamennyi feltétel (jogellenesség, kár, okozati összefüggés és vétkesség) fennállásának bizonyítása, ellenben a más személy magatartásáért való felelősség-típus esetében a törvény felállította a vétkesség vélelmét, a károkozó tehát csak akkor mentesült a felelősség alól, ha sikerült vétlenségét bizonyítania. Az alkalmazottak vonatkozásában a vélelem megdönthetetlen volt, vagyis az ellenbizonyítás ki volt zárva. A francia felelősségi jogirodalom ösztönző támogatása folytán a francia felsőbíróság egy 1930. évi teljes ülési döntésében végérvényesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a saját magatartásért való felelősség-típus esetében is fennáll a vétkesség vélelme. A francia felelősségi jog ezáltal jutott el az indirekt bizonyítási rendszer teljes körű elismeréséig.
Az 1922. évi szovjet polgári törvénykönyv volt az első olyan magánjogi kódex, amely a modern felelősségi jog két legfontosabb ismérvét: a károkozás általános tilalmát és az indirekt bizonyítási rendszert egyidejűleg tartalmazta. Az 1922-es szovjet polgári törvénykönyv 403. §-a a következőképpen fogalmazott: "Aki másnak személyében vagy vagyonában kárt okoz, köteles ezt megtéríteni. Mentesül e kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy nem tudta megelőzni a kárt, vagy törvényes hatalma volt azt okozni, vagy hogy a kár magának a sértettnek a szándékos magatartásából, vagy súlyos gondatlanságából következett." Az 1922-es szovjet felelősségi jog azonban a társadalmi elvárhatóság alsó fokozataként a hagyományos értelemben vett vétkességet határozta meg, szemben a hatályos magyar felelősségi joggal, amely az objektivizálódott társadalmi elvárhatóságot követeli meg.[2]
A 18. század folyamán a nyugat-európai jogrendszerekben a társadalmi és gazdasági szervezetek a polgári jog önálló jogalanyaivá váltak. A szervezetek önálló jogalannyá válása egyúttal az önálló, tagjaiktól független felelősségük kialakulását is eredményezte. A gazdasági társaságok önálló jogalanyokká (jogi személyekké) válása felelősségi jogi szempontból azt jelentette, hogy a tőkeegyesítő típusú társaság felelőssége elkülönült, elszakadt a tagok (részvényesek) felelősségétől, vagyis a tőkeegyesítő típusú társaság vált felelőssé a hitelezőivel szemben, míg a tagok (részvényesek) nem tartoztak felelősséggel a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. A tagi (részvényesi) felelősség hitelezőkkel szembeni hiányának szükségessége mögött a tőkeegyesítő típusú társaság által folytatott, az átlagost meghaladó fokú üzleti kockázat és veszély húzódik meg. A tőkeegyesítő típusú társaság önálló felelőssége és a tagok (részvényesek) hitelezőkkel szembeni felelősségének hiánya társadalmi szinten szétteríti az üzleti kockázatot a tagok (részvényesek), a társaság és a hitelezők között abban az értelemben, hogy a tag (részvényes) a teljes saját vagyonából kizárólag a tőkeegyesítő társaság rendelkezésére bocsátott vagyonrészét, illetőleg a társasági részesedés (részvény) megvásárlására fordított vagyonrészét kockáztatja, a tőkeegyesítő társaság teljes saját vagyonát kockáztatja, míg a hitelező a teljes saját vagyonából kizárólag a tőkeegyesítő társasággal szemben fennálló követelését mint vagyoni értéket kockáztatja. Az üzleti kockázat társadalmi szintű igazságos megosztása olyan jogi eszközt igényel, amelynek segítségével meghatározott esetekben a tőkegyesítő típusú társaságok tagjai (részvényesei) mégis felelősséggel tartoznak a hitelezőkkel szemben. A 20. század második felében a modern társasági jogokban ez az eszköz a konszernjogi intézményes felelősségátvitel jogintézménye lett.[3]
A polgári jog a személy (jogalany) fogalmán egyaránt érti a természetes személyt (az embert), a jogi személyt (például: korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, egyesület, alapítvány) és a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyt (például: közkereseti társaság, betéti társaság). Önálló magatartás kifejtésére - a szó fizikai értelmében - természetesen csak az ember képes, a polgári jogi fikció által konstruált nem természetes személy jogalanyok önálló cselekvésre nem képesek. Ebből a tényből a premodern felelősségi jog azt a következtetést vonta le, hogy mivel a nem természetes személyek semmilyen magatartást, így jogellenes magatartást sem képesek kifejteni, polgári jogi felelősségük sem lehet. A jogellenes magatartást a nem természetes személyek tagjai, vezetői, munkavállalói követeik el - akik valamennyien természetes személyek -, és e jogellenes magatartásért a tag, a vezető, a munkavállaló polgári jogi felelőssége áll fenn harmadik személlyel szemben. Ezzel a felfogással ellentétben a modern felelősségi jog a nem természetes személyek önálló jogalanyiságát állítja a középpontba. Az önálló jogalanyisághoz pedig önálló név, önálló vagyon és önálló felelősség kapcsolódik. A nem természetes személy önálló vagyona az, amely biztosítja a szükséges anyagi fedezetet az önálló felelősséghez. A nem természetes személy önálló felelősséggel tartozik azért a kárért, amelyet tagja, vezetője, munkavállalója a szervezettel fennálló jogviszonyával összefüggésben, a nem természetes személy érdekében és javára kifejtett eljárása, tevékenysége körében harmadik személynek okoz. A tag, a vezető, a munkavállaló saját vagyonával nem felel a harmadik személlyel szemben. A társasági jogban azonban a fenti felelősségi főszabály hatóköre nem kizárólagos, a főszabálytól eltérően az intézményes felelősség-átvitel területén számos olyan felelősségi szabály érvényesül, amelyek az uralkodó tag (részvényes), illetve a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató hitelezőkkel szembeni közvetlen felelősségét rögzíti. E felelősségi alakzatok részletes bemutatására a könyv VII. fejezetében és IX. fejezetében kerül sor.

2. A polgári jogi felelősség alapelvei

2.1. Marton és Eörsi felelősségi alapelvei

Marton felelősségi elmélete szerint a polgári jogi felelősségnek négy alapelve van: a megelőzés (prevenció) elve, az egyéni érdekmérlegelés elve, a társadalmi érdekmérlegelés elve (méltányosság elve) és a kárfelosztás elve. Marton a megelőzést tartja a legfőbb elvnek, nézete szerint a többi elv csak kisegítő, moduláló, mérséklő elv lehet.[4]
Eörsi felelősségi elmélete szerint a polgári jogi felelősségnek három alapelve van: a megelőzés-nevelés (prevenció) elve, a teljes kártérítés (teljes jóvátétel, reparáció) elve és a társadalmi kárelosztás elve. Eörsi álláspontja szerint a megelőzés-nevelés a legfontosabb alapelv, ugyanis a szocialista felelősségi jogban a javak megóvása áll előtérben, mert azt a veszteséget, amelyet egy termelésre vagy szükséglet-kielégítésre szolgáló dolog elpusztulása vagy megrongálódása jelent, társadalmi méretekben semmilyen kártérítés nem hozhatja teljes mértékben helyre. Eörsi szerint a modern felelősségi rendszerekben a kártérítés és a biztosítás kombinációja megy végbe olyképpen, hogy a kártérítési felelősség - ha feltételei fennállnak - fedezi a társadalombiztosítás és a polgári jogi biztosítás által nem rendezett károkat, és a társadalombiztosítási szerv és a biztosító az általa a károsultnak kifizetett összegek megtérítését követelheti a károkozótól.[5]

2.2. A kárelosztás elve és a biztosítás

A kárelosztás elve alapján a jogalkotó a bekövetkezett károkat a biztosítási rendszer intézményeinek segítségével társadalmi szinten szétteríti a jogalanyok között végső soron annak érdekében, hogy a teljes kártérítés elve minél nagyobb mértékben érvényesüljön, a kárt szenvedett jogalanyok lehetőség szerint teljes kártérítésben részesüljenek. A károk társadalmi szintű szétterítésének jogi eszközei ma már csak részben tartoznak a polgári jog területére, egy igen jelentős részük a szociális jog területére tartozik. A polgári jog területére tartozó jogintézmény a polgári jogi biztosítás (magánbiztosítás), a szociális jog területére tartozó jogintézmények a kötelező intézményes társadalombiztosítás (a továbbiakban: társadalombiztosítás) és az önkéntes kölcsönös biztosítási pénztárak rendszere (a továbbiakban: biztosítási pénztárak).
A biztosítási rendszer feladatát úgy tölti be, hogy a hasonló kockázatnak kitett, illetve hasonló kockázatú magatartást kifejtő, tevékenységet végző, egymással jogviszonyban nem álló jogalanyoktól biztosítási díj, társadalombiztosítási járulék és tagdíj jogcímén összegyűjti azt a pénzösszeget, amelyből a minden biztosítottal külön-külön jogviszonyban álló biztosító, társadalombiztosítási szerv és biztosítási pénztár a fizetéseit (ellátásait) teljesíti.
Felelősségi szempontból meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy a társadalmi szintű kárelosztást megvalósító biztosítási rendszer miatt a megelőzés-nevelés elve hatékonyan érvényre juthat-e. Másképpen feltéve a kérdést: a károsulttól elvárt kármegelőzési magatartás és a felelősségbiztosítással fedezett károkozótól elvárt kármegelőzési magatartás vajon ténylegesen kifejtésre kerül-e vagy "a biztosító úgyis fizet" megfontolás alapján a kármegelőzés óhatatlanul háttérbe szorul. A felelősségi jog a megtérítési jogosultság konzekvens törvénybe iktatásával, a részleges (értéken aluli) biztosítási szerződés megkötésének és a biztosított terhén maradó önrész kikötésének lehetőségével, a biztosított kárenyhítési kötelezettségének kimondásával hatékony és kielégítő választ tud adni erre a kérdésre.[6]
A kárért ténylegesen helytálló biztosító - a rá vonatkozó törvényi előírás alapján - különböző terjedelmű megtérítési igénnyel léphet fel a kárért felelős személlyel szemben. A biztosítót megillető megtérítési igény vagyonbiztosítás esetén teljes, kivéve, ha a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó a kárért felelős személy [Ptk. 566. § (2) bekezdés]. A biztosítót megillető megtérítési igény a felelősségbiztosítás esetén korlátozott terjedelmű, csak a szándékos károkozás és a súlyos gondatlanságnak a szerződésben megállapított eseteiben áll fenn [Ptk. 559. § (3) bekezdés]. A biztosítót nem illeti meg megtérítési igény balesetbiztosítás esetén a kárért felelős személlyel szemben [Ptk. 566. § (2) bekezdés].

2.3. A felelősségbiztosítás és a kötelező felelősségbiztosítás

Felelősségi jogi szempontból a biztosítások közül a felelősségbiztosításnak van legfontosabb szerepe. A felelősségbiztosítás a vagyonbiztosítás egyik fajtája. Míg a vagyonbiztosítás egyéb eseteiben a biztosított által elszenvedett kárról van szó, vagyis a biztosított a károsult, addig a felelősségbiztosítás esetében nem a biztosított, hanem valamely harmadik személy által elszenvedett kárról van szó, mégpedig olyan kárról, amelyet éppen a biztosított okozott a harmadik személynek, vagyis a biztosított a károkozó. A felelősségbiztosítás esetében a biztosítási esemény az, hogy beáll a biztosított (károkozó) kártérítési kötelezettsége.
A felelősségbiztosítási szerződésben a biztosító rendszerint nem vállal kötelezettséget arra, hogy a biztosított (a károkozó) által a harmadik személy részére okozott kárt teljes egészében megtéríti. A teljes megtérítés ugyanis a biztosítottat (a károkozót) érdektelenné tenné a káresemény bekövetkezése, illetőleg az ehhez fűződő jogkövetkezmény elhárítása tekintetében. A teljes megtérítés esetén a nevelés-megelőzés elve nem érvényesülne, a biztosítottat (a károkozót) nem késztetné a károk megelőzésére, illetőleg csökkentésére. A Ptk. 559. § (1) bekezdése alapján a biztosító a szerződésben megállapított mértékben köteles megtéríteni a biztosítottat (a károkozót) a kár alól, vagyis az okozott kár megtérítésének bizonyos része a biztosított (a károkozó) terhén marad. A felelősségbiztosítási szerződés úgy is rendelkezhet, hogy a biztosítónak csak meghatározott mértékű önrészesedéssel is csökkentett összeg erejéig kell viselnie a kockázatot. Az önrészesedés mértéke különböző, függ egyrészt a biztosítási díj nagyságától, másrészt attól, hogy mennyire szükséges érdekeltté tenni a biztosítottat a károk elhárításában, harmadrészt a biztosított "károkozói előéletétől".
A 20. század folyamán egyrészt az ipari forradalom egyre nagyobb léptékű kibontakozása és a motorizáció széleskörű elterjedése, másrészt a közbizalmi jellegű tevékenységet végző személyek jogszabályi kötelezésen alapuló igénybevétele ösztönzően hatott a felelősségbiztosítás, mégpedig a kötelező felelősségbiztosítás elterjedésére. A kockázat viselésének a biztosítóra történő áthárítása biztonságot nyújt a károkozónak, akinek számára a kár teljes megtérítése esetleg elviselhetetlen anyagi terhet jelentene. Biztonságot nyújt ugyanakkor a károsult számára is, mert biztosan számíthat arra, hogy a kár, vagy a kár meghatározott része a biztosító - mint megfelelő anyagi eszközökkel rendelkező szervezet - útján megtérül. A felelősségbiztosítás széleskörű elterjedésében szerepe van annak is, hogy a modern felelősségi jogban egyre nagyobb teret nyer a felróhatóság nélküli felelősség-típus. Az érdekeltek a szigorú felelősség anyagi terhei alól kívánnak szabadulni a kár egy részének biztosítóra való áthárítás útján.
A törvényhozó hatalom a kötelező felelősségbiztosítás előírásával - a szerződési szabadság korlátozása árán - meghatározott fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatói (például: gépjárművek üzemben tartói) és meghatározott közbizalmi jellegű tevékenység folytatói (például: könyvvizsgálók) részére jogszabállyal írja elő felelősségbiztosítási szerződés kötését és folyamatos fenntartását a tevékenység folytatásának teljes időtartamára. Alkotmányossági szempontból említést érdemel egyrészt az, hogy a szerződéskötési kötelezettség előírása alkotmányosan csak akkor megengedhető, ha van olyan alkotmányos érdek, amely indokolttá és szükségessé teszi az alkotmányos jognak minősülő szerződési szabadság korlátozását. Alkotmányossági szempontból fontos jogalkotási garancia másrészt az, hogy csak törvény vagy kormányrendelt írhat elő felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget, alsóbb szintű jogforrás (például: miniszteri rendelet, önkormányzati rendelet) nem írhat elő ilyet.

2.4. A társasági jog alanyainak felelőssége és a biztosítás

A társasági jog alanyai közül a vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelő bizottsági tag és a könyvvizsgáló károkozó magatartásai biztosításának van jelentősége, ugyanis e személyek tevékenységük kifejtése során aktív vagy passzív magatartásukkal potenciálisan képesek kárt okozni a gazdasági társaságnak. A gazdasági társaság az e személyek által okozott károk kockázatát vagyonbiztosítással vagy felelősségbiztosítással csökkentheti. Hatályos jogunk e személyek közül jelenleg kizárólag a könyvvizsgálók részére ír elő felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget [Kvtv. 5. § f) pont]. Álláspontunk szerint valamennyi gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét, cégvezetőjét és felügyelő bizottsági tagját indokolatlan és szükségtelen lenne a könyvvizsgálókhoz hasonlóan általános jelleggel kötelezni felelősségbiztosítási szerződés kötésére és folyamatos fenntartására. Ugyanakkor a piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet betöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (hitelintézetek, befektetési szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) vezető tisztségviselői, cégvezetői, illetőleg vezető állású munkavállalói és a felügyelő bizottsági tagjai részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni. E személyek számára is különböző mértékű biztosítási díjakat kellene megállapítani az általuk potenciálisan okozható károk nagyságára figyelemmel. E személyek számára a biztosítási díj viselése aligha jelentene elviselhetetlen terhet tekintettel jelentős mértékű javadalmazásukra.[7]
Megállapítható az, hogy jelenleg a gazdasági társaság részére potenciálisan károkozó magatartást kifejteni képes személyek közül önkéntes alapon viszonylag kevesen kötnek felelősségbiztosítási szerződést. Ugyanakkor a vezető tisztségviselő, a cégvezető, egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelő bizottsági tag a tevékenységének ellátása során nagy mértékű kárt képes okozni a gazdasági társaság részére. Ezért a gazdasági társaság számára fontos az, hogy e személyek által okozott károk kockázatát részben vagy egészben a biztosítóra hárítsa át. A gazdasági társaság ezt vagy felelősségbiztosítási szerződés megkötésével, vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével teheti meg. A felelősségbiztosítási szerződés esetében a biztosítottnak a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló vagy a felügyelő bizottsági tag minősül. Felelősségbiztosítási szerződés esetében a gazdasági társaság és a vele megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő, cégvezető, egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelő bizottsági tag megállapodásán és teherbíró képességén múlik az, hogy a felelősségbiztosítási szerződés alapján ki fizeti a biztosítási díjat. A felek megállapodhatnak úgy is, hogy kizárólag egyikük viseli a biztosítási díjat, de megállapodhatnak úgy is, hogy a biztosítási díjfizetési kötelezettség valamilyen arányban megoszlik közöttük (például: a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő ötven-ötven százalékos arányban viseli a biztosítási díjat). A felelősségbiztosítási szerződéses konstrukciókban rendszerint a potenciális károkozó viseli egyedül a biztosítási díjat. Ennek magyarázata az, hogy a potenciális károsult nem képes felelősségbiztosítást kötni valamennyi potenciális károkozó javára. Azonban a gazdasági társaság és az ő érdekében tevékenységet kifejtő személyek közötti jogviszonyra tekintettel a gazdasági társaságnak nyomós érdeke fűződik a biztosítási díj, illetve a biztosítási díj egy részének viseléséhez. Továbbá egyértelműen megállapítható az, hogy a károkozó személye, a kárkötelem kötelezettje: a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló vagy a felügyelő bizottsági tag, illetőleg bizonyos esetekben a kárkötelem kötelezettjei ezen alanyi körbe tartozó személyek közül többen együttesen (például: a korlátolt felelősségű társaság kettő ügyvezetője és három felügyelő bizottsági tagja együttesen okozzák a kárt). A gazdasági társaság a vezető tisztségviselő, a cégvezető, az egyéb vezető állású munkavállaló és a felügyelő bizottsági tag által a társaságnak okozott károk kockázatát vagyonbiztosítással is csökkentheti. A vagyonbiztosítás esetében a gazdasági társaság a biztosított, így kizárólagosan a társaság fizeti a biztosítási díjat. A gazdasági társaság szempontjából a megfelelő biztosítási forma kiválasztása a felelősség- és a vagyonbiztosítási szerződésben szereplő előnyök és hátrányok összehasonlítása alapján dönthető el.[8]

3. A polgári jogi felelősség szükségképpeni előfeltételei

A polgári jogi felelősség megállapíthatóságának szükségképpeni együttes előfeltételei:
a) a jogellenes magatartás;
b) a kár;
c) az okozati kapcsolat a magatartás és a kár között, valamint
d) a magatartás nem felel meg a társadalmi elvárhatóságnak.

3.1. A jogellenesség

A jogellenesség tárgyi és nem személyi mozzanat. A polgári jogi jogellenesség azt jelenti, hogy az adott magatartás ellentétben áll egy konkrét polgári jogi normával, nem felel meg egy konkrét polgári jogi norma előírásának. A jogellenesség fogalmát határozottan el kell választani a társadalmi elvárhatóság fogalmától. A jogellenesség a magatartás minősítése, ezzel szemben az elvárhatóság hiánya a magatartást kifejtő személy minősítése. A jogellenesség fogalmával összefüggésben kihangsúlyozandó az, hogy az adott magatartás vagy jogos, vagy jogellenes lehet. E két típus között meghúzódó semleges, közömbös magatartás nincs. Valamennyi jogág, így a polgári jog is a pozitív jogi norma (a tárgyi jog) alapján mérő jogos/jogellenes univerzális értékduál (bináris kód) alapján minősíti a magatartást. A jogos/jogellenes értékduál egymást tagadó, feltétlenül kizáró kategóriapár. Emellett hangsúlyozandó az is, hogy a jogellenességnek nincsenek fokozatai, nincsen "nagyon (súlyosan) jogellenes", "közepesen jogellenes", és "kicsit (enyhén) jogellenes" magatartás. A jogellenesség és a társadalmi elvárhatóság szembeállításakor észre kell vennünk azt is, hogy a magatartást a merev jogos/jogellenes bináris kód alapján értékeljük, ezzel szemben a magatartást kifejtő személyt a fokozatosságra épülő ún. elvárhatósági skálán elhelyezkedő gondossági fokozatok alapján értékeljük.
A jogellenes magatartás elsődlegesen magának a tárgyi jognak a sérelmét jelenti, ugyanakkor másodlagosan egy konkrét jogalany alanyi jogosultságának a sérelmét is jelenti. A sérelem éppen a tárgyi jog által védett szubjektív joghelyzet sérelme. Másképpen fogalmazva: a jogellenes magatartás minden esetében a károkozó terhére a károsulttal szemben fennálló kötelezettség megszegésében áll. A károsulti oldalról nézve ez mindig egy konkrét alanyi jogosultság (valamely konkrét dologi jog, személyiségi jog, kötelmi jog) megsértésében jelentkezik. A szubjektív joghelyzet szempontjából a jogellenesség tehát valamely konkrét alanyi jogosultság megsértését (illetőleg az alanyi jogosultsággal szemben álló konkrét alanyi kötelezettség megszegését) jelenti. A modern felelősségi jog a másnak való károkozás általános tilalmát (neminem laedere elve) mondja ki, a premodern felelősségi jog ezt az általános tilalmat nem tartalmazta (tartalmazza). A hatályos magyar felelősségi jog - mint modern felelősségi jog - ugyanezt teszi, amikor a Ptk. 339. § (1) bekezdésben írt jogszabályi rendelkezés általános érvénnyel rögzíti azt, hogy "aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni". Ebből a szempontból, és csakis ebből a szempontból a Ptk. 339. § (1) bekezdésében rögzített jogszabályi rendelkezésnek kitűntetett szerepe van a magyar felelősségi jogban. A "ne okozz másnak kárt" jogparancs a más személy vagyonának és személyének megkárosításától való tartózkodás alanyi kötelezettségét jelenti, lényegét tekintve ugyanolyan, mint az a jogparancs, amely valamely más személyt megillető abszolút jog (dologi jog, személyiségi jog) megsértésétől való tartózkodást követeli meg. Észre kell vennünk azt, hogy a polgári jog mindkettő joghelyzetben a vagyon értékét és a személyiség épségét védelmezi a különféle jogellenes behatások ellen.
A jogellenes magatartás típusával összefüggésben azt kell kiemelnünk, hogy mind aktív magatartás (pozitív, tevőleges magatartás), mind passzív magatartás (negatív magatartás, nemtevés, mulasztás) ellentétben állhat egy adott polgári jogi norma előírásával. A két magatartásforma közös ismérve az, hogy a jogalany a környezetére a tevőleges magatartásával és a mulasztásával egyaránt hatást tud gyakorolni. Szubjektív szempontból pedig mindkét magatartásforma akarati viszonyt (tényleges vagy potenciális akaratlagosságot) feltételez, amely hiányában a jogellenes magatartás nem valósul meg.
A jogirodalom és a Ptk. miniszteri indokolása egyöntetűen és határozottan akként foglal állást, hogy minden károkozás jogellenes magatartásnak minősül, kivéve, ha jogszabály a jogellenességet kizárja, vagyis a magatartást jogosnak minősíti. A bírósági gyakorlatban azonban komoly bizonytalanság figyelhető meg a magyar felelősségi rendszert strukturáló jogelvvel kapcsolatban, néhány eseti döntés a károkozáson túlmenően valamely pozitív jogi norma megsértését is vizsgálja. Számos közzétett bírósági ítélet bizonyítja, hogy a bíróságok a károkozás általános tilalmának elvét nem vették át következetesen. A bíróságok az ügyek nem kis részében megkövetelik a jogellenesség külön bizonyítását, vagyis a károkozó magatartás és valamely pozitív jogi norma kollízióját. Ez a bírósági gyakorlat semmiképpen sem helyeselhető és tartható fenn a jövőben.[9]
Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell azt, hogy van olyan felelősség-típus, amikor a jogellenesség fennállása további vizsgálódásra szorul. A további vizsgálódás a kétszeres jogellenesség fennállásának kutatása indokolja. A szerződésszegéssel okozott kár megtérítéséért való felelősség fennállásának vizsgálata során három lépésből álló logikai vizsgálódásra van szükség. Az első lépésben azt kell vizsgálni, hogy az adott szerződés érvényesen létrejött-e és az időbeli hatálya fennáll-e a károkozáskor; második lépésben azt kell vizsgálni, hogy a szerződésszegés ténye fennáll-e; végezetül harmadik lépésben azt kell vizsgálni, hogy a szerződésszegő magatartás okozati összefüggésben áll-e a károsodással. Először szükségszerűen vizsgálni kell azt, hogy a szerződés létrejött-e, érvényes-e és hatályos-e. Igenlő válasz esetén lehet tovább vizsgálódni. Másodszor szükségszerűen vizsgálni kell azt, hogy a szerződésszegés ténye fennáll-e vagy sem. A szerződésszegés, azaz a szerződésben vállalt kötelezettség nemteljesítése önmagában véve jogellenes magatartás, amelyhez a törvényben rögzített hátrányos jogkövetkezmények fűződnek (például: késedelmi kamatfizetési kötelezettség, jogosulti elállás). Igenlő válasz esetén lehet tovább vizsgálódni. Harmadszor szükségszerűen vizsgálni kell azt, hogy a kötelezett a szerződésszegő magatartásával okozati összefüggésben áll-e vagy sem a jogosultat ért károsodás. A szerződésszegéssel okozott kár megtérítéséért való felelősség bekövetkezéséhez tehát kétszeres jogellenesség fennállása szükséges: az egyik a kötelezett szerződésszegő magatartása, a másik a kötelezett károkozó magatartása.
A Ptk. alapján a jogellenességet kizáró okok (körülmények) a következők:
a) a jogos védelem és önsegély;
b) a szükséghelyzet;
c) a károsult beleegyezése;
d) valamely jogosultság rendeltetésszerű gyakorlása.
A Ptk. 343. §-a alapján a jogellenességet kizáró ok a jogos védelem és önsegély, amikoris a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozott kárt nem kell megtéríteni, ha a védekező az elhárításnak a szükséges mértékét nem lépte túl. A jogos védelmi helyzet fennáll bárki ellen irányuló jogellenes támadás esetén is. A károkozás azonban abban a részében, amely a jogellenes támadás visszaveréséhez szükséges mértéket megtámadja, már jogellenes. Az elhárító magatartást kifejtő személy felróhatóságának megítélése során kerül elbírálásra az, hogy a szükséges mértéket meghaladó kárt menthető okból (például: ijedtségből, félelemből, megzavarodottságból) okozta-e. A bírói gyakorlat szerint a jogos védelem polgári jogi fogalma és a büntetőjogi fogalom nem feltétlenül esik egybe. A büntetőjogi megoldással ellentétben a polgári jog nem biztosít kifejezett mentességet annak, aki a jogos védelem határait ijedtségből vagy megindulásból túllépte. A jogos védelem határának túllépésére hivatkozó fél tartozik bizonyítani állítását a polgári perben, a bíróság az erre vonatkozóan felajánlott bizonyítás elrendelését nem mellőzheti [LB P. törv. V. 20453/1979. sz., BH 1980. 128.].
A Ptk. 107. § (1) bekezdése értelmében másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély (szükséghelyzet) esetében a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a szükséghelyzet megszüntetése végett a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, illetőleg abban kárt okozzanak. Más vagyonát fenyegető szükséghelyzet esetében ez a kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a fenyegető kár előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonost a behatás következtében érheti. A Ptk. 107. § (2) bekezdése alapján a tulajdonos a szükséghelyzetbe került személytől kártalanítást, attól pedig, aki a szükséghelyzet megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okoz, kártérítést követelhet. A Ptk. 107. § (3) bekezdése szerint ha több személy életét vagy vagyonát fenyegető veszélyt egyes veszélyeztetett tárgyak feláldozásával hárítanak el, az ebből eredő kárt, amennyiben e tárgyak feláldozása szükséges volt, veszélyeztetett érdekeik arányában valamennyien viselik; ezt a szabályt kell alkalmazni a veszély elhárítására fordított szükséges költség megosztására is.
Ha valaki tehát szükséghelyzetben van, és abból csak károkozás árán szabadulhat, a károkozás nem jogellenes, feltéve, hogy arányban van a szükséghelyzetben fenyegető kárral, és nem haladja meg a szükséghelyzet elhárításához szükséges károkozást (például: nem jogellenes az, ha az égő családi ház tűzoltása közben a tűzoltóautó elpusztítja a szomszéd veteményes kertjében lévő palántákat). Mivel az ilyen károkozás nem jogellenes, az, akit a szükséghelyzet elleni védekezés károsodással fenyeget, nem gátolhatja a meg a védekezést. Ha ezt mégis megkísérli, a jogos védelem jogkövetkezményei az ő javára nem alkalmazhatók. A szükséghelyzetben okozott szükséges mértékű kárt azonban meg kell téríteni ellentétben a jogos védelem során okozott kárral (például: az égő ház tulajdonosa köteles a palánták értékét megtéríteni a szomszéd részére, ha azokat a tűzoltóautó pusztította el tűzoltás közben). Ez a megtérítési köztelezettség nem a jogellenesen okozott károkért való felelősségen alapul. Ez abból is nyilvánvaló, hogy a megtérítési kötelezettség (kártalanítás) azt terheli, aki szükséghelyzetben volt, ez pedig nem minden esetben azonos a károkozóval. Az indokolatlanul nagy kárt okozó személyt azonban már kártérítési felelősség terheli (például: a tűzoltás során a szomszéd kidöntött kerítéséért a tűzoltóság kártérítési felelősséggel tartozik).
A Ptk. 342. § (2) bekezdése értelmében a jogellenességet kizáró ok az, ha a kárt a károsult beleegyezésével okozták és a károkozás társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. Az önmaga megkárosításába való beleegyezést ugyanúgy kell megítélni, mint minden más jognyilatkozatot. Érvénytelen a beleegyezés, ha a nyilatkozat olyan jogról való lemondást tartalmaz, amelyről nem lehet lemondani (például: személyhez fűződő jog). Érvénytelen a beleegyezés, ha az tévedés, kényszer vagy fenyegetés hatására történt. Érvénytelen a beleegyezés, ha az társadalmi érdekbe ütközik vagy társadalmi érdeket veszélyeztet.
Egyes jogosultságok rendeltetésszerű gyakorlása is vezethet károsodásra. A kisajátítás (Ptk. 177. §), a közérdekű használati jog alapítása (Ptk. 171. §) esetében jogos magatartás folytán következik be károsodás. Telki szolgalom gyakorlása (Ptk. 166-170. §-ok), bizonyos szomszédjogok élvezete (Ptk. 102. §) folytán károsodás következhet be. Mindezek a magatartások, ha a jog rendeltetésének keretei között megmaradnak, nem minősülnek jogellenes magatartásnak, és ezekkel kapcsolatosan a polgári jogi felelősség kérdése fel sem merül. A vagyoncsökkenést ezekben az esetben is ki kell egyenlíteni, a jogos károkozó magatartást kifejtő személyt (kisajátítást kérő, használati jogot alapító, szolgalmi jogot, szomszédjogot gyakorló személy) kártalanítási kötelezettség terheli. A nem rendeltetésszerű joggyakorlás, a joggal való visszaélés ugyanakkor a kártérítési felelősséget megalapozza.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pozitív jogi norma alapján mérő jogos/jogellenes értékduál a jogalkotás szintjén kétségtelenül szigorúan elválik egymástól, azonban a bírósági jogalkalmazás során ez a szigorúság enyhül, időnként végképp elenyészik, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság jogalakító-jogfejlesztő gyakorlata szerint a jogellenesség kizártsága pozitív jogi norma nélkül is megállapítható bizonyos esetekben. Ezek az esetek a hagyományos értelemben vett közjog, nevezetesen a jogalkotási és a jogalkalmazási magatartások, tevékenységek területére esnek, amely területtől a Legfelsőbb Bíróság igyekszik távol tartani a magánjog jól bevált fegyverét, a polgári jogi felelősséget, és annak szankcióját: a kártérítést. A Legfelsőbb Bíróság ezzel a felfogásával az államot védelmezi a jogalkotó szervei (Országgyűlés, Kormány, miniszterek, önkormányzatok), "közjogi immunitását" kívánja fenntartani és megóvni a polgári jog hagyományos jogalanyaival szemben, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis a polgári jogi jogellenesség hiányának kimondásával egyúttal a polgári jogi felelősség bekövetkezésének lehetőségét is kizárja.
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a jogellenesség hiánya az alábbi esetkörökben áll fenn:
a) az alkotmánysértő jogalkotás;
b) az anyagi jogi jogszabályok téves jogalkalmazói jogértelmezése;
c) az eljárásjogi jogszabályok jogalkalmazói megsértése.
Az első esetkörrel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében az alkotmánysértő jogszabály megalkotásával okozott kár megtérítése iránt indított per elbírálásánál a következő szempontokra hívta fel a figyelmet. Az Alkotmánybíróságnak az utólagos normakontrollra vonatkozó alkotmányos jogosítványa a polgári jogi jogviszonyokat is érintő olyan helyzetet teremtett, ami önmagában gátat szab a kártérítő felelősség megállapításának, jogkövetkezményei alkalmazásának azokban az esetekben, amikor az alkotmánysértő jogszabály megsemmisítése az alkotmánybírósági határozat közzététele napjával (nem visszamenőleges hatállyal) történik, és az a jogviszony, amire a kártérítési igényt alapítják, korábban, az utóbb megsemmisített jogszabály hatályban léte alatt keletkezett. Az Abtv. 43. § (2) bekezdésének rendelkezése folytán ugyanis az érintett jogszabály alkotmánybírósági megsemmisítése esetén a határozat közzététele napját megelőzően létrejött jogviszonyok érintetlenül maradnak. Ez a rendelkezés a jogszabály alkalmazása folytán kialakult állapotot tehát érintetlenül hagyja, és nem érinti a megsemmisített jogszabályból keletkezett jogokat és kötelezettségeket. A polgári jogi kártérítés általános szabályainak alkalmazásával értékelhető többlettényállás hiányában tehát a jogalkotók kártérítő felelősségét az általuk kibocsátott normatív szabályokkal összefüggésben nem lehetett megállapítani. Az előzőekben kifejtettekből tehát az következik, hogy az Alkotmánybíróság határozata önmagában nem nyújt lehetőséget a polgári kártérítési felelősség általános szabályainak alkalmazására. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint pedig az Alkotmánybíróság jogosult dönteni afelől, hogy az alkotmánysértő jogszabályt ex nunc vagy ex tunc hatállyal semmisíti meg, és ezáltal az alkotmánysértő jogszabály alapján létrejött jogviszonyok sorsát miként rendezi: teret nyit a visszamenőleges megsemmisítéssel a jogviszonyok újrarendezésének, esetleg kártérítési igényeknek, vagy azt a jövőre vonatkozó megsemmisítéssel kizárja [LB Pf. IV. 20827/1993. sz., BH 1994. 31.]. A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében úgy foglalt állást, hogy a jogalkotási tevékenység alkotmánybírósági kontroll alatt áll, de a normatív általánosságot megfogalmazó - egyébként az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek nyilvánított - jogszabály hatálybalépésével esetlegesen bekövetkező károsodás nem keletkeztet a jogalkotó és károsult között polgári jogi jogviszonyt, következésképpen a polgári jogi kárfelelősségnek a szabályai sem alkalmazhatók. A Legfelsőbb Bíróság ebben a döntésében - ellentétben az előbb ismertetett eseti döntésével - arra az álláspontra helyezkedett, hogy nincsen jelentősége azoknak a fejtegetéseknek, amelyek a kártérítési igény szempontjából annak tulajdonítanak jelentőséget, hogy az alkotmánybírósági határozat az adott esetben nem visszamenőleges hatállyal, hanem jövőre nézve semmisítette meg a jogszabályokat [LB Pfv. X. 23120/1993/4. sz., BH 1994. 312.].
A második esetkörrel kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében kimondta, hogy a jogszabály eltérő értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, a téves jogszabály-értelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához egymagában nem elegendő: erre nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén van jogi lehetőség [LB. Pf. V. 20705/1995. sz., BH 1996. 311.]. A Legfelsőbb Bíróság egy későbbi elvi eseti döntésében akként foglalt állást, hogy nem lehet szó a felróhatóság körén kívül eső téves jogalkalmazásról, ha a jogszabályi rendelkezése teljesen és nyilvánvalóan egyértelmű, a ténymegállapítás és a döntés pedig nem mérlegelés eredménye [LB Pf. V. 23970/1997. sz., EBH 2001. 256.].
A harmadik esetkörrel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy nyilvánvalóan alaptalan az a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény, amely jogerős ítélet tartalmát jelöli meg a kereseti kérelem jogalapjaként. Ennek magyarázata az, hogy azon túlmenően, hogy a jogerős ítéletben foglalt döntés a felekre végleg irányadó, a jogerő másik pozitív hatása az, hogy a bíróságnak az ügy érdemében hozott jogerős határozata mindenkire nézve - ideértve az ügyben később eljáró bíróságot is - kötelező [LB Pf. III. 20558/1992. sz., BH 1993. 32.]. A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében megállapította a bíróság kártérítési felelősségét a végrehajtási eljárás téves elrendelése miatt. A bíróság rámutatott arra, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezés értelmében a végrehajtási ügyben eljárt bíróságnak a végrehajtási lap kiállítását meg kellett volna tagadnia, hiszen a felperes végrehajtás iránti kérelme teljesen alaptalan volt. Jogszerű döntés esetén, végrehajtás hiányában a felperesnek ezzel összefüggésben költségei, kiadásai nem merültek volna fel. A kettő közötti okozati összefüggés így közvetlen és kétségtelen. A végrehajtási lapot kibocsátó bíró nyilvánvaló hibája a felróhatóságnak olyan fokát valósította meg, amely miatt az alperes kártérítési felelősségét kell megállapítani [LB Pf. V. 22498/1994. sz., BH 1996. 91.]. A Legfelsőbb Bíróság egy újabb eseti döntésében azt rögzítette, hogy a rendkívüli perorvoslatot elbíráló bíróság ellen nincs helye kártérítési igény érvényesítésének arra hivatkozással, hogy a bíróság a felülvizsgálati eljárásban jogellenesen, az eljárási szabályok megsértésével hozta meg döntését [LB Pfv. X. 21328/2001. sz., BH 2003. 65.].
A törvényalkotó hatalomnak egységes és konzekvens jogdogmatikai szempontokon nyugvó jogszabályalkotással, illetve jogszabály módosítással kell gátat szabnia a Legfelsőbb Bíróság helyenként téves és megalapozatlan jogfejlesztő gyakorlatának, illetőleg a helyeselhető jogfejlesztő gyakorlatát törvényi szintre kell emelnie. A Legfelsőbb Bíróságnak az állam jogalkotó és jogalkalmazó szerveit minden körülmény között védelmező gyakorlata a jövőben nem tartható fenn. Az Alkotmánybíróság már az 1990-es évek elején rámutatott arra, hogy az állami közhatalom körében, az államigazgatási, bírósági, ügyészségi jogkörben okozott károkért viselt felelősség szabályai a magyar jog fejlődését tekintve folyamatosan szigorodtak. A Ptk. hatálybalépése előtt erre vonatkozóan általános felelősségi szabály nem létezett. Az egyes speciális rendelkezéseket (1870. évi XLII. tc. 75. §, 1886. évi XXI. tc. 89-91. §, 1886. évi XXII. tc. 86-88. §. 1887. évi XXXV. tc., 1897. évi XX. tc.) a korabeli bírói gyakorlat fejlesztette tovább. Ezek a szabályok nem az állam, hanem a vétkes állami alkalmazott személyének, illetőleg alkalmazójának a felelősségét állapították meg, és a kár érvényesíthetőségét legalább a károkozó súlyos gondatlanságához kötötték. A Ptk. eredeti rendelkezése az igény érvényesítésének feltételeként azt is előírta, hogy az eljáró alkalmazott bűnösségét, illetőleg vétkességét büntető vagy fegyelmi eljárás során megállapítsák. A követelés egy év alatt évült el. A Ptk. 1977. évi átfogó jellegű reformja folytán a rendelkezés (hatályba lépett 1978. március 1. napján) - a károsultat a korábbinál kedvezőbb helyzetbe hozva - e szűkítő feltételt megszüntette ugyan, de az egyéves elévülési határidőt fenntartotta. Mindezek a rendelkezések az állam történetileg kialakult immunitásával, az ún. "állami felelőtlenség" intézményével voltak összefüggésben. Az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség körében az állam kedvezményezésének az alkotmányos alapja ma már megszűnt. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ebből az alkotmányi rendelkezésből következik, hogy a polgári jogi szabályozás során a polgári jogi jogviszonyok alanyait - az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel az Alkotmány 9. § (1) bekezdés és a 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére - egyenlőnek kell tekinteni. Ezért az Alkotmánybíróság az egyéves elévülési határidőt rögzítő Ptk. 349. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét megállapította, és e rendelkezést megsemmisítette [53/1992. (X. 29.) AB határozat].
A közhatalom gyakorlása során kárt okozó jogalkotó és jogalkalmazó szervek kedvezményezésének más szervezetekkel és személyekkel szemben alkotmányos alapja nincs. A jogalkotó és jogalkalmazó szervek polgári jogi felelősségével és az ellenük indítható polgári peres eljárásokkal összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet. A Ptk.-ban kellene rögzíteni azt, hogy az Alkotmánybíróság által utóbb alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályon alapuló egyedi határozattal okozott kárért az államnak (vagy az alkotmányellenes jogszabályt megalkotó jogalkotó szervnek) polgári jogi felelőssége áll fenn. A Ptk.-ban kellene ugyancsak rögzíteni azt is, hogy a "kirívóan súlyos", vagyis súlyosan felróható jogalkalmazási hibával vagy jogértelmezési tévedéssel okozott kárért a jogalkalmazó szervet polgári jogi felelősség terheli. A professzionális jogalkalmazó szerv munkatársaitól (a bírótól, az ügyésztől, a közigazgatási szerv ügyintézőjétől) alappal várható el az, hogy teljes körűen ismerje a munkája során alkalmazott anyagi jogi és eljárásjogi jogszabályokat, képes legyen azokat helyesen alkalmazni és értelmezni, továbbá alappal várható el az, hogy az irányadó tényállást teljes körűen felderítse, tisztázza. A professzionális jogalkalmazó szerv munkatársának nem csak a laikus nem jogászokhoz, hanem a többi gyakorló jogászhoz képest is alaposabban kell ismernie a mindennapi munkája során alkalmazott jogszabályokat. Amennyiben a jogalkalmazási hiba belső jogszabályi kollízió miatt következik be, úgy ezt a körülményt a felróhatóság - és nem a jogellenesség - körében kell megfelelően értékelni. A professzionális jogalkalmazó szerv felelősségének rögzítésekor természetesen a törvényben kellene kimondani azt a Legfelsőbb Bíróság által kimunkált helyes jogelvet, hogy az egyedi jogerős hatósági, bírósági határozat tartalmi vitatása nem alapozza meg a jogalkalmazó szerv polgári jogi felelősségét. A Pp.-ben kellene rögzíteni azt, hogy a bíróság ellen indítható kártérítési perek elbírálása ne a rendes bíróság, hanem egy szervezetileg elkülönült külön bíróság hatáskörébe tartozzék, figyelemmel az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjogra. A bíróság elleni kártérítési perekre is vonatkozik az a jogelv, hogy senki sem lehet saját ügyének bírája. Ugyanis aligha képzelhető el az, hogy a rendes bíróság objektíve részrehajlásmentesen, objektív szempontból nézve a pártatlanság megfelelő látszatát keltve képes elbírálni a bíróság ellen indított kártérítési pereket.[10][11]

3.2. A kár

A magatartásnak valamilyen hátrányos eredményt kell megvalósítania, a polgári jog a károkozási szándéknak, a károkozás kísérletének, előkészületének nem tulajdonít jelentőséget. A polgári jog a kár fogalma alatt ért minden olyan hátrányt, amely valamely esemény folytán személyében vagy vagyonában éri a károsultat. A személyhez fűződő jog megsértése esetén nem vagyoni kár, míg a vagyoni jog megsértése esetén vagyoni kár bekövetkezéséről beszélünk. A vagyoni kárnak három alakzata van: a tényleges kár, az értékcsökkenés (damnum emergens), az elmaradt jövedelem, haszon, előny (lucrum cessans) és a káreseménnyel okozati összefüggésben felmerült igazolt és szükséges költség, kiadás és költekezés. Tényleges kár az, amely annak folytán áll elő, hogy a károkozás következtében a vagyonból egy rész kiesik, vagy értékben megfogyatkozik, és ezáltal a vagyon értéke csökken. Az elmaradt jövedelem az a kieső érték, amely annak folytán marad el, hogy a károkozás következtében az egyébként a vagyonba bekerülő vagyonelemek kimaradnak, illetőleg a már meglévő vagyonrészek előre várható értékemelkedése (értéknövekedése) elmarad. Az elmaradt jövedelem fogalma alatt nem csak valamely konkrét vagyoni jogot kell értenünk, hanem azokat a gazdaságilag előnyös helyzeteket is, amelyekből a szorosan vett vagyoni jogok keletkezni szoktak, amelyek pusztulása a károsult vagyoni helyzetét közvetlenül érinti. Az indokolt és szükséges költség, kiadás és költekezés a károsodással vagy a károsodás következményeinek csökkentésével vagy megszüntetésével kapcsolatos költség. E költségeket önálló káralakzattá az avatja, hogy nem a károsító magatartás váltja ki őket, hanem ennek hatására a károsultnak vagy másnak (például: hozzátartozójának, barátjának) az elhatározása. A költségek indokoltságát és szükségességét vizsgálni kell, és e körben értékelni kell a kiadások megtételére vezető akarat-elhatározást is (például: vizsgálni kell, hogy a betörő által összetört farostlemezből készült bejárati ajtót indokolt-e intarziás mahagóni fából készült bejárati ajtóra kicserélni). Amennyiben a vizsgálat azt eredményezi, hogy a költekezés nem volt indokolt és szükséges, úgy a károkozó csak a szükséges kiadások megtérítéséért felelős (például: a betörő csak az új farostlemezből készült bejárati ajtó beszerzési értékét köteles megtéríteni, a farostlemezből és az intarziás mahagóni fából készült ajtók értékkülönbözetét pedig nem).
A felelősségi jog fontos elve a káronszerzés tilalma. A megtérítendő kárból le kell vonni a károkozásból származó vagyoni előnyöket. A károkozás folytán beállott vagyonmódosulást a maga egészében kell vizsgálni, vagyis hátrányos és előnyös vonatkozásaiban egységesen kell vizsgálni, mert a vagyon egésze az, amelyen a kár megmutatkozik. Fel kell mérni azt, hogy a vagyoncsökkenés mellett nem következett-e e be a károsult oldalán valamilyen vagyon-megtakarítás. Amennyiben a kár által közvetlenül érintett vagyontárgyból fennmarad valamilyen maradvány (például: az elpusztított állat húsának bőrének értéke; az eltört gép ócskavas értéke), úgy a kár a maradvány (residuum) értékén túlmenő értékre korlátozódik. A hátrányos és előnyös vagyonmozgások közül (az okozati összefüggés fennállása ellenére is) ki kell zárni bizonyos hátrányokat és előnyöket. A hátrányok közül figyelmen kívül marad minden esetben a károsult tilos (jogellenes) magatartásából származó elmaradt jövedelme vagy haszna (például: tiltott szerencsejáték szervezéséből fakadó jövedelme). Az előnyök közül figyelmen kívül maradnak a károsulthoz - a károsodás miatt - befolyó bizonyos összegek, a károsultat megillető bizonyos ellátások (együtt: surrogatum), mint például a káresemény miatt a károsultat a saját maga, illetőleg más személy (például: a munkáltató) által kötött vagyonbiztosítási szerződés alapján kapott összeg, a társadalombiztosítás által folyósított biztosítási összeg (társadalombiztosítási ellátás), avagy a károkozó felelősségbiztosítójától kapott összeg. Az előnyök közül figyelmen kívül marad továbbá az a vagyoni juttatás, ajándék, tartás, amelyet a károsult harmadik személytől (például: családtagjától, barátjától) kap a károkozásra tekintettel, de pusztán jó szándékból és ingyenesen, és nem a károkozó személyére figyelemmel.

3.3. Az okozatosság

Az okozati összefüggésnek a jogellenes magatartás és a kár között kell fennállnia. A polgári jogi jogdogmatikai nézetek az okozatossággal összefüggésben két csoportba oszthatók: a vonatkozó elméletek egyik csoportja a károsodást előidéző okok, feltételek egyenértékűségét vallja, míg a másik csoportja valamilyen okkiválasztó álláspontot képvisel. A feltételek egyenértékűséget (conditio sine qua non) valló elméletek szerint minden olyan feltétel, amely nélkül a következmény nem állhatott volna be, együttesen oka az eredménynek. Egyik sem ok külön-külön, és nincs közöttük különbség súlyuk, jelentőségük, szerepük szerint. Az okkiválasztó elméletek jellemzője az, hogy az okok közül különböző szempontok szerint válogatnak. Az okkiválasztó elméletek közé tartozik a jogi okozatosság elmélete is, amely szerint polgári jogi felelősség szempontjából azt az okot tekintjük releváns oknak, ami a kártérítés szankciójával befolyásolható, amivel szemben a polgári jogi felelősség egyik alapelve, a megelőzés-nevelés elve hatást fejthetnek ki. Valamely károsodásnak nemcsak a közvetlen kiváltó okát lehet a polgári jogi felelősség szempontjából releváns oknak tekinteni, hanem a közvetett okát is a prevenciós hatást a polgári jog eszközeivel erre a közvetett okra lehet gyakorolni. A prevenciós hatás elvárása nagymértékben attól függ, hogy mennyire lehetett a távolabbi okozatként bekövetkezett károsodást előre látni.[12]
Az aktív magatartással való károkozás és a passzív magatartással való károkozás között a polgári jog nem tesz különbséget, mindkettőt azonos elvi alapon kell megítélni. Ha az okozati összefüggés polgári jogilag releváns, a felelősség mindkét esetben egyaránt beállhat. Aktív magatartással (tevéssel) való károkozásról akkor beszélünk, ha a károkozó személy tiltó (passzivitást rendelő) jogi normát sért meg. A szerződésen kívüli károkozás esetén az aktív magatartással való károkozás a leggyakoribb eset.
Passzív magatartással (nemtevéssel) való károkozásról akkor beszélünk, ha a károkozó személytől a jogi norma aktív magatartást követel meg, és ennek megsértése passzivitással megtörténhet. A mulasztással való okozás esetén polgári jogi szempontból a hangsúly azon van, hogy ami a külvilágban nem történt meg, az a jogi norma megsértését valósítja-e meg. A mulasztás nem abszolút semmi, hanem valaminek a nemtevése, kötelességellenes nemtevés. E meghatározás szerint a mulasztás ontológiai alapja a cselekvési lehetőség, a normatív követelmény pedig a cselekvési kötelesség, vagyis a mulasztás az ontológiai és a normatív egysége. A mulasztás kezdete az az időpont, amikor a cselekvési kötelezettség beáll és a cselekvési lehetőség is fennforog, azonban a jogalany ennek ellenére nem fejti ki a megfelelő tevékenységet. Ha a jogalany a lehetségesnél csak később tesz eleget a kötelezettségének, a mulasztás megvalósul, ebben az esetben a károkozó pusztán kárenyhítési kötelezettségének tesz eleget. Passzív magatartással megvalósuló károkozás tipikus esete az, amikor a közigazgatási szerv az ügyintézési határidőn belül nem hoz érdemi határozatot, illetve az ügyintézési határidőt túllépve hoz határozatot. Az államigazgatási szerv "hallgatása" a kárfelelősség alapjául szolgálhat [LB X. 21906/1995. sz., BH 1997. 225.]. A társadalombiztosítási igazgatóság kártérítési felelőssége fennáll a táppénz késedelmes fizetése miatt [LB Pf. IV. 20218/1993. sz., BH 1993. 677.].
A mulasztás önmagában nem minden esetben vezet el a károsodás bekövetkezéséhez. A fatelep őrizetével megbízott, és a szolgálat alatt alvó éjjeli őr, vagy az ügyvezetés feletti ellenőrzési kötelezettségét elmulasztó felügyelő bizottsági tag mulasztása önmagában nem okoz károsodást, a károsodás bekövetkezéséhez egy másik személy aktív (tevőleges) magatartása is szükséges. A fatelepről farönköket eltulajdonító tolvaj aktív magatartása, illetve a társaság ügyvezetését ellátó vezető tisztségviselő aktív magatartása is szükséges a károsodás bekövetkezéséhez. Az ilyen esetekben valójában az aktív magatartást kifejtő személy és a passzív magatartást kifejtő személy többes (közös) okozásáról van szó.
A passzív magatartással való károkozás esetei:
a) a szerződésszegés;
b) a veszélyeztetés;
c) a kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség elmulasztása.
A szerződésszegések körében a mulasztással való károkozás a leggyakoribb eset. A szerződés a kötelezettet általában valaminek átadására, elkészítésére, megtételére kötelezi, a szerződésszegés, illetőleg a kár pedig többnyire mulasztás eredménye. Szerződésszegés esetén, amikoris a kötelezett fél nem szolgáltat, fizikai okozatosságról nyilvánvalóan nincs szó, azonban a kötelezett a jogi norma parancsát (a szerződésben kikötött szolgáltatás teljesítését) megsérti, a kötelezett passzivitása (mulasztása) az oka a teljesítés elmaradásának.
Az a magatartás, amikor valaki jogszerűen eljárva mást (másokat) veszélyeztetett helyzetbe hoz, ha károsodásra vezet, jogellenessé válik. E magatartások közül a legfontosabb a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy magatartása.
A károkozó és a károsult kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása is passzív magatartással való okozásnak minősül. Hangsúlyozandó az, hogy a kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség általában csak az adott joghelyzetben érdekelt személyeket terheli, a kívülállókat csak ritkán. Ha ez nem így volna, akkor ugyanolyan általános jogparancs kívánná meg mindenkitől a kárelhárító aktivitást, mint amilyen a károkozástól való tartózkodást megkívánja.
Az okozatosság megszakadásáról beszélünk akkor, amikor a már megindult okfolyamatot - amely a tapasztalat szerint meghatározott és előre látható eredményre vinne - egy második, az elsőtől független okfolyamat keresztez, és az az első okfolyamat eredményét meggátolja (például: a halálra sebzett állat tűzvész következtében bennég istállójában). Ebben az esetben az eredmény nem az első ok miatt következik be, hanem a második ok miatt, amelyet nem tekinthetünk az elsővel együttműködő oknak. Az első ok esetleg már létre is hozott bizonyos (részleges) hatásokat (például: az állat sérülésével járó kár, az indokolt és szükséges gyógyítási költség), ezek a károk megmaradnak az első okozó terhén, és csak a károk további előre látható folyamata szakad meg. A megszakadás fennáll abban az esetben is, ha a második ok ugyanazt a hatást idézi elő, mint az első ok (a fenti példa szerint az állat elpusztulását). Ugyanis a beállott eredményt ténylegesen nem az első ok idézte elő, vagyis az első okozó felelőssége nem áll fenn.
Többes (közös, együttes) károkozás forog fenn, ha a káros eredmény előidézésében több okfolyamat vesz részt, amelynek bármelyikének közrehatása nélkül az eredmény nem következett volna be. A többes okozás egyetemleges felelősséghez vezet, (részletes kifejtését lásd jelen fejezet 10. pontjában).
A többes károkozás különös esete az, amikor a közös okozók egyike maga a károsult. Nyilvánvaló az, hogy a polgári jogi felelősség más személynek okozott kár esetében áll fenn. Jogkövetkezménye ugyan az önokozásnak is van (például: a tulajdon tárgyának elpusztítása a tulajdonos részéről a tulajdonjog elenyészését eredményezi), azonban a jogkövetkezmény nem felelősségi alapon nyugszik. A polgári jog az önkárosítástól eltérően értékeli a károsult, mint együtt okozó magatartását. A károsult, mint együtt okozó jogi helyzete olyképpen alakul, hogy a társokozóval szemben kártérítési igényét elveszíti a saját károkozás arányában. Másképpen fogalmazva: a károsult közrehatása (részvétele) a károkozásban kármegosztáshoz vezet. Az önkárosítás - amely nem minősül jogellenes magatartásnak addig, amíg hatása pusztán az okozóval szemben nyilvánul meg - jogellenessé válik, amint abból egy kívülálló személy terhére következményeket kell levonni.
A károsult közrehatása felróhatósági szempontból vizsgálandó. Ha a károkozó magatartás előidézésében a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott, magatartásának következményeit a károsult maga viseli. Ez esetben a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerint kármegosztásnak van helye. Nem terheli kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [PK 36. számú állásfoglalás]. A kármegelőzés a káreredmény kifejlődésének megakadályozásában aktív és passzív magatartást egyaránt jelenthet. A kárelhárítás a már kifejlődött károkozási tényezők realizálásának megakadályozását jelenti. A kárenyhítés pedig a már bekövetkezett káreredmény hátrányos következményeinek csökkentésében áll. A Ptk. 340. § (2) bekezdése értelmében károsulti közrehatásnak minősül, s így a károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős. A felelősségi szabályok alapján a szerződésen kívüli felelősség körében a munkavállalók, a szövetkezeti tagok, a köztisztviselők, a bírók, az ügyészek, a megbízottak, a képviselők, és a vétőképtelenek; a szerződésszegések területén a teljesítési segédek, a közreműködők, és az alvállalkozók; mindkét típusú károkozás esetén a vezető tisztségviselők tartoznak ebbe az alanyi körbe. A Ptk. 340. § (1)-(2) bekezdései szerint a vétőképtelen károsult és a vétőképes, de felróható magtartást nem tanúsító károsult közrehatása figyelmen kívül marad, az nem eredményez kármegosztást. A vétőképtelen baleseti sérült terhére kármegosztást alkalmazni nem lehet azon az alapon, hogy gondozója megszegte felügyeleti kötelezettségét. A gondozó felróható magatartása azonban alapul szolgálhat arra, hogy a kártérítésre kötelezett megtérítési igénnyel lépjen fel a balesetet szenvedett gondozójával szemben. A PK 39. számú állásfoglalás kimondja, hogy a gondozónak a felügyelet ellátása körében fennálló vétkessége nem lehet alap arra, hogy a felelős személy a gyermek kárának viselése alól mentesüljön, mert ez a gondozó vétkességének a károsult gyermek terhére való beszámítását eredményezné, márpedig ez a felelősségi rendszer céljával és alapgondolatával szemben állna [LB P. törv. V. 20588/1979. sz., BH 1980. 90.].[13]

3.4. A társadalmi elvárhatóság

A társadalmi elvárhatóság (elvárható gondosság, körültekintés) személyi és nem tárgyi mozzanat. A társadalmi elvárhatóság a közösség részéről egy meghatározott joghelyzet-típusban magatartást kifejtő személytől elvárt követelmények összessége, amely követelményeknek való meg nem felelés esetén beállhat a polgári jog alanyának a felelőssége. A társadalmi elvárhatóság: pszichikai viszonyulásra vonatkozó társadalmi értékelés. A pszichikai viszonyulás kétféle lehet: a) a jogsértő tudata átfogja azt, hogy magatartása a társadalomra veszélyes (szándékosság); b) a jogsértő tudata nem fogja át azt, hogy a magatartása a társadalomra veszélyes (gondatlanság). Az elvárhatóság egyfajta társadalmi értékelést hordoz magában a magatartást kifejtő személyről. A társadalmi értékelés nem arra vonatkozik, hogy a polgári jog alanya helyesen vagy helytelenül cselekedett, hanem arra, hogy a polgári jogi felelősség szankciója, a kártérítés alkalmas lehet a személy által kifejtett magatartás-típus elleni hatékony és eredményes védekezésre. A társadalmi értékelés fő kérdése: az elvárhatóság és az előreláthatóság. A társadalmi értékelés arra irányul, hogy elvárható volt-e a társadalomra veszélyesség tudata, előreláthatók voltak-e a következmények, illetve mennyire kellett ezekkel számolni. Az objektivizálódott társadalmi elvárhatóság eldöntésénél háromféle mértéket lehet alkalmazni: az egyedi, a speciális és az általános mértéket. Az egyedi mérték a jogsértőt saját képességéhez méri, a speciális mérték a jogsértőt a hozzá hasonló és hasonló helyzetben levő személyhez méri, az általános mérték a jogsértőt ahhoz méri, hogy emberileg egyáltalán mi volt lehetséges. A magyar felelősségi jog az objektív társadalmi elvárhatóság eldöntésénél a speciális mértéket alkalmazza. A társadalmi elvárhatóság fokozatait általános és absztrakt szinten a jogalkotó határozza meg egyes polgári jogi normák segítségével (például: az elvárhatóság egyik fokozata a Ptk. 339. § (1) bekezdésében megfogalmazott "az adott helyzetben általában elvárhatóság"). A társadalmi elvárhatóságot - polgári jogi jogvita esetén - az egyedi és konkrét szintjén a perben eljáró bíró (bírák) és a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő (szakértők) együttesen határozza (határozzák) meg. Az egyre bonyolultabbá és összetettebbé váló élethelyzetekben az elvárható gondosságot a perben eljáró bíró egymaga egyre inkább képtelen meghatározni, ezért mindjobban rá van utalva a szakmai szokásokból, standardokból és követelményekből összeálló szakmai elvárhatóságot ismerő igazságügyi szakértő szakismeretére és szaktudására. Sok esetben a bíró kizárólag az igazságügyi szakértő által készített szakvélemény alapján képes eldönteni azt, hogy a peres fél a szakmai elvárhatóság követelményeinek eleget tett-e vagy sem. Mindez azt jelent, hogy a polgári jogi felelősségi kérdéseket eldöntő kártérítési perekben mind nagyobb szerepre tesznek szert az igazságügyi szakértők.
A társadalmi elvárhatóság az egymástól különböző joghelyzet-típusokban a cselekvő személlyel szemben más és más követelményrendszert támaszt. Az elvárhatóság foka például különböző mértékű a szerződésen kívül kárt okozó személy esetében, a vezető tisztségviselő esetében vagy a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy esetében. A társadalmi elvárhatóság fokozatai az ún. elvárhatósági skálán helyezkednek el. Az elvárhatósági skála alsó végpontja a senkitől sem elvárható gondosság. Az elvárhatósági skálán fölfelé haladva található az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozata. A Ptk. 339. § (1) bekezdés és a Ptk. 318. § (1) bekezdés alapján alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdés értelmében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal kell eljárni a polgári jogi szerződések teljesítése során és a polgári jogi szerződések világán kívül egyaránt. Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé helyezkedik el a meghatározott feladatot (tisztséget) ellátó személytől általában elvárható gondosság fokozata. A Gt. 30. § (2) bekezdése és a Gt. 37. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Gt. 30. § (2) bekezdése alapján az ilyen tisztséget ellátó személytől általában elvárható gondossággal kell eljárnia a vezető tisztségviselőnek és az ügydöntő felügyelő bizottság tagjának. Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé található a kereskedelmi szempontból ésszerű gondosság fokozata. A Ptk. 271. § (5) bekezdése alapján a kereskedelmi szempontból ésszerű gondossággal kell eljárnia az óvadékjogosultnak a kielégítési jog gyakorlása (az óvadéktárgy értékelés és értékesítése) során. A felelősségi rendszer koherenciája szempontjából zavaró jelenség az, hogy a Ptk. nem írja elő ugyanezen gondossági fokozatot a zálogjogosult részére a kielégítési jog gyakorlása során, vagyis a törvény megelégszik egy ennél alacsonyabb gondossági fokozattal, az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozatával a zálogjogosulttal szemben. Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé helyezkedik el a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójától és az emberi környezetet veszélyeztető tevékenység folytatójától elvárható gondosság fokozata. A Ptk. 345. § (1) bekezdés szerint az üzembentartónak és a környezetet veszélyeztető személynek kell ilyen fokú gondossággal eljárnia. Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé található a kellékszavatossággal vagy jótállással terhelt személytől és a nem pénzbeli hozzájárulást (apportot) szolgáltató személytől elvárható gondosság fokozata. A Ptk. 305. § (3) bekezdése, a Ptk. 248. § (1) bekezdés és a Gt. 13. § (4) bekezdése alapján a kellékszavatossággal terhelt személynek, a jótállással terhelt személynek és az apportőrnek kell ilyen fokú gondosságot kifejtenie. Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé helyezkedik el a termék gyártójától elvárható gondosság. A Tftv. 3. § (1) bekezdése szerint a törvényben meghatározott termék gyártójának kell ilyen fokú gondosságot tanúsítnia. Az elvárhatósági skálán tovább haladva fölfelé található az atomkárért felelős személytől elvárható gondosság. Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 48. § (1) bekezdése értelmében a nukleáris létesítmény engedélyesnek kell ilyen fokú gondossággal eljárnia. A magyar felelősségi rendszerben a nukleáris létesítmény engedélyesről elvárt gondosság a legmagasabb fokozatú gondosság. Végezetül az elvárhatósági skála fölső végpontja a minden körülmény között feltétlenül elvárható gondosság.
Jól látható tehát az, hogy az elvárhatósági skálán fölfelé haladva egyre magasabb fokú a jogalanytól elvárt gondosság, következésképpen egyre szigorúbb felelősségi alakzattal állunk szemben. Másképpen fogalmazva: az elvárhatósági skála mentén fölfelé haladva a károkozónak egyre kisebb a lehetősége a felelősség alóli mentesülésre. Az elvárhatósági skála alsó részén elhelyezkedő három gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat: az adott helyzetben általában elvárható gondossági fokozathoz, a meghatározott feladatot (tisztséget) ellátó személytől általában elvárható gondossági fokozathoz és a kereskedelmi szempontból ésszerű gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat a felróhatóságon alapuló felelősség-típusba tartozik, míg az elvárhatósági skála középső és fölső részén elhelyezkedő többi gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat a felróhatóság nélküli felelősség-típusba tartozik. A fentiekben kifejtettek szerint jól látható egyrészt az, hogy az adott helyzetben általában elvárható gondossági fokozat csupán a társadalmi elvárhatóság egyik fokozata, annak nincsen kitüntetett szerepe a felelősségi rendszerben, másrészt az, hogy a felróhatóságon alapuló felelősség-típusba tartozó felelősségi alakzatok enyhébb fokozatú felelősséget jelentenek, mint a felróhatóság nélküli felelősség-típusba tartozó felelősségi alakzatok. Annak ellenére igaz az, hogy nincs kitüntetett helye az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló felelősségi alakzatnak, hogy a jelenleg hatályos felelősségi szabályok értelmében a legtöbb joghelyzet-típusban ilyen módon kell eljárni. Mindamellett megállapítható az is, hogy a magasabb gondossági fokozatokhoz tartozó felelősségi alakzatok száma és a felelősségi rendszerben betöltött súlya folyamatosan növekszik. Az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló felelősség azért a legenyhébb felelősségi fokozat, mert a Ptk. 4. § (4) bekezdése értelmében ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Természetesen nem csak a Ptk., hanem más polgári jogi jogforrás is támaszthat szigorúbb követelményt, mint az adott helyzetben általában elvárható gondosság követelménye. Mindezekből az is következik, hogy az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló Ptk. 339. § (1) bekezdés szerinti felelősségi alakzat nem minősül "általános felelősségi alakzatnak", és ahhoz képest a többi gondossági fokozaton alapuló felelősségi alakzat nem minősül "speciális felelősségi alakzatnak". Úgy is fogalmazhatunk, hogy egyetlen gondossági fokozatnak sincsen kitüntetett szerepe a magyar felelősségi rendszerben.[14][15][16]
Az elvárhatósági skála és az elháríthatatlan ok (erőhatalom, casus maior, vis maior) viszonyával összefüggésben azt kell vizsgálnunk, hogy a konkrét felelősségi rendszer miként viszonyul az erőhatalomhoz. A modern felelősségi jog (a magyar felelősségi jog is ilyennek minősül) szerint a társadalmi elvárhatóság végső határa ott húzódik meg, ahol a megelőzés-nevelés még hatást fejhet ki, ez pedig nem más, mint az elháríthatatlan ok. Másként fogalmazva: a modern felelősségi jog az elvárhatósági skála alsó végpontjára (a senkitől sem elvárható gondosság fokozatához) helyezi el az erőhatalmat. A premodern felelősségi jog szerint a felelősség bizonyos esetekben kiterjedhet az elháríthatatlan okra is, ennek magyarázata az, hogy a premodern felelősségi rendszert a megelőzés-nevelés alapelve egyáltalán nem vagy csak csekély fokban hatotta (hatja) át. Másként fogalmazva: a premodern felelősségi jog az elvárhatósági skála fölső végpontjára (a minden körülmények között feltétlenül elvárható gondosság fokozatához) helyezi el az erőhatalmat.

4. Direkt bizonyítási rendszer - indirekt bizonyítási rendszer

A felelősségi jogban kétfajta bizonyítási rendszer létezik: a direkt (egyenes) bizonyítási rendszer és az indirekt (közvetett, kimentő, exkulpációs) bizonyítási rendszer. A direkt bizonyítási rendszer esetén a károsultat terheli a polgári jogi felelősség valamennyi előfeltétele fennállásának bizonyítása, vagyis a károsult tartozik bizonyítani a jogellenességet, a kárt, az okozati összefüggést és azt, hogy a károkozó magatartása a társadalmi elvárhatóság követelményével ellentétes. Ehhez képest az indirekt bizonyítási rendszer esetén a bizonyítási teher megoszlik a jogalanyok között mégpedig olyképpen, hogy a károsult tartozik bizonyítani a jogellenességet, a kárt, és az okozati összefüggést, azonban a károkozó tartozik bizonyítani azt, hogy magatartása nem ellentétes a társadalmi elvárhatóság követelményével. Az 1.2.4. pontban részletesen kimutattuk azt, hogy a társadalmi elvárhatóság az egymástól különböző joghelyzet-típusokban a cselekvő személlyel szemben más és más követelményrendszert támaszt, ebből pedig az következik, hogy a különböző joghelyzet-típusokban a károkozó a társadalmi elvárhatóság adott fokozata szerint tartozik bizonyítani gondosságának meglétét. Az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozata esetén például a károkozó a felróhatóság hiányának eredményes bizonyítása esetén mentesül a felelősség alól; a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójától elvárható gondosság fokozata esetén például a károkozó az elháríthatatlan külső ok fennállásának eredményes bizonyítása esetén mentesül a felelősség alól. Jól látható tehát az, hogy a hatályos magyar felelősségi jogban a meghatározott konkrét joghelyzet-típushoz meghatározott elvárhatósági fokozat kapcsolódik, ami pedig meghatározott bizonyítási terhet ró a károkozóra. Másképpen fogalmazva: a hatályos magyar felelősségi jogban a károkozó a felróhatóság hiányának eredményes bizonyításával mentesülhet minden egyes joghelyzet-típusban a felelősség alól.[17]
A direkt bizonyítási rendszerben ha a károsult nem képes bizonyítani azt, hogy a károkozó magatartása a társadalmi elvárhatóság követelményének nem felel meg (például a károsult nem tudja bizonyítani a károkozó felróhatóságát), a károkozó polgári jogi felelőssége nem következik be. Ezzel szemben az indirekt bizonyítási rendszerben ha a károkozó nem képes bizonyítani azt, hogy magatartása a társadalmi elvárhatóság követelményének megfelel (például a károkozó nem tudja bizonyítani felróhatóságának hiányát), a károkozó polgári jogi felelőssége bekövetkezik. Nyilvánvalóan következik mindezekből az, hogy a direkt bizonyítási rendszer a károsult számára hátrányos és a károkozó számára kedvező, míg az indirekt bizonyítási rendszer a károsult számára kedvező és a károkozó számára hátrányos bizonyítási teher megosztást jelent. Másképpen fogalmazva: az indirekt bizonyítást alkalmazó modern felelősségi jog a károkozóval szemben hátrányosabb, vagyis szigorúbb követelményrendszert támaszt, mint a direkt bizonyításit alkalmazó premodern felelősségi jog, a bizonyítási rendszerek közötti eltérés tehát alapvetően és tartalmilag strukturálja a felelősségi rendszereket.
A direkt bizonyítási rendszer mind a szerződésen kívül okozott, mind a szerződésszegéssel okozott károkozás esetén nehéz bizonyítási terhet telepít a károsultra, ugyanis a károsult azt tartozik bizonyítani, hogy egy másik személy magatartása nem felelt meg a társadalmi elvárhatóság követelményének. A premodern felelősségi jog elvárhatósági szintje a "jó családapától" elvárható individuális gondosság. A szerződésen kívül okozott károkozás esetén a károsultnak egy másik, számára teljesen ismeretlen személy akarati, értelmi adottságait, pszichikai állapotát kell bizonyítania, a szerződésszegéssel okozott károkozás esetén egy számára többé-kevésbé ismert személy akarati, értelmi adottságait, pszichikai állapotát kell bizonyítania úgy, hogy e személy a szerződés teljesítése körüli tevékenységét tőle távol, előtte ismeretlen helyen, időben és módon végzi. A károsult számára további komoly nehézséget jelent a nagy szervezetrendszerrel rendelkező jogi személyek (nagyvállalatok) károkozása során a vétkesség bizonyítása. Amikor a kár a nagyvállalat működése körében következik be, a kívülálló károsult aligha tudja eredményesen bebizonyítani azt, hogy a nagyvállalat szervezetrendszerén belül konkrétan kinek, milyen magatartása folytán következet be a károsodása (a károkozás személytelenné, anonimmá válik), a nagyvállalat mely szerve, vezetője, munkavállalója okozta a károsodást, helyes volt-e ezen személyek magatartása, vagy hibás, és ha igen, miért volt hibás. Igen gyakori eset az, hogy a nagyvállalat magatartásával kapcsolatos vétkesség nem is egy meghatározott munkavállaló tevékenységében lelhető fel, hanem az egész szervezetrendszer felépítésének, működése ellenőrzésének hiányosságaiban. A nagyvállalat szervezetrendszerében tevékenykedő sok résztvevő között igen gyakran elvesznek az okozás szálai. Nyilvánvaló tehát, hogy ezekben az esetekben a vétkesség bizonyíthatóságának egyszerűen a lehetősége is hiányzik.[18]
A 19. század második felében a premodern felelősségi jog által alkalmazott direkt bizonyítási rendszer igazságtalan (méltánytalan) természete Nyugat-Európában egyre nyilvánvalóbbá vált, ugyanis a nagyvállalatok egyre nagyobb teret nyertek a gazdasági életben, és a nagyvállalatok károkozásai tömeges jelenséggé váltak. Kezdetben az európai bírósági joggyakorlatok, majd később maguk az európai polgári törvénykönyvek szakítottak a direkt bizonyítási rendszerrel, és a 20. század folyamán fokozatosan áttértek az indirekt bizonyítási rendszerre. A magyar felelősségi jogban az első lépés az indirekt bizonyítási rendszerre való áttérésre az 1874. évi XVIII. tc. volt, amely a vasúttársaság felróhatóságtól független felelősségét mondta ki, és a vasúttársaság mint károkozó felelősség alóli mentesülését akként írta elő, hogy a vasúttársaság csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt "elháríthatatlan esemény (vis major), vagy egy harmadik személy elháríthatatlan cselekménye, melyet a vaspályatársulat megakadályozni képes nem volt, vagy a meghaltnak, illetőleg sérültnek saját hibája okozta". A későbbi magyar bírói joggyakorlat más fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy esetében is a károkozóra hárította a bizonyítási terhet a vétkesség hiányának bizonyítása tekintetében. Végezetül a Ptk. - néhány felelősségi alakzat kivételével - valamennyi károkozás esetében általános jelleggel bevezette az indirekt bizonyítási rendszert a magyar felelősségi jogba.
Eörsi mutatott rá arra az elvi jelentőségű különbségre, ami a büntetőjog és a polgári jog (felelősségi jog) között fennáll a bizonyítási teher vonatkozásában: a büntetőjogban a nem bűnösség (ártatlanság) vélelme érvényesül, a polgári jogban a felróhatóságon alapuló felelősség körében a felróhatóság vélelme érvényesül. Eörsi a vélelem hatókörét leszűkítette a felróhatóságon alapuló felelősség-típusra, álláspontunk szerint azonban a vélelem magasabb absztrakciós szinten történő megfogalmazása esetén az nem csak a felróhatóságon alapuló felelősség-típusok, hanem valamennyi felelősség-típus esetén érvényesül. A hatályos magyar felelősségi jog absztrakciós szintjén a társadalmi elvárhatósággal ellentétes magatartás vélelme érvényesül. Az elvárhatósági skálán elhelyezkedő különböző joghelyzet-típusokhoz különböző gondossági fokozatok tartoznak, és a különböző gondossági fokozatokhoz különböző tartalmú vélelmek kapcsolódnak. A különböző tartalmú vélelmek mindegyike megdönthető vélelem, vagyis a vélelemmel szemben ellenbizonyításnak van helye, ugyanakkor az elvárhatósági skálán minél magasabban található gondossági fokozatok esetében egyre nehezedik, súlyosbodik a károkozóra (bizonyító félre) háruló, a vélelem megdöntésére irányuló bizonyítási teher. Az indirekt bizonyítási rendszerben ez azt jelenti, hogy az egyre magasabban elhelyezkedő gondossági fokozatokhoz kapcsolódóan a károkozó (bizonyító fél) kimentési lehetősége egyre szűkebb terjedelmű, a társadalmi elvárhatósággal ellentétes magatartás vélelmét egyre nehezebb megdönteni. Például az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozatához vagy a meghatározott feladatot (tisztséget) ellátó személytől elvárható gondosság fokozatához a felróhatóság fennállásának vélelme kapcsolódik, míg a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató vagy a környezetet veszélyeztető tevékenységet folytató személytől elvárható gondosság fokozatához az elháríthatatlan külső ok hiányának vélelme kapcsolódik. A károkozót a meghatározott tartalmú vélelemmel szemben terheli a bizonyítás, az első esetben a felróhatósága hiányát, a második esetben az elháríthatatlan külső ok meglétét tartozik bizonyítani. A károkozó (bizonyító fél) számára a felróhatóság vélelmének a megdöntése lényegesen könnyebb, mint az elháríthatatlan külső ok hiánya vélelmének a megdöntése.[19]
A felelősségi jog ismer néhány olyan felelőségi alakzatot, ahol nem érvényesül az indirekt bizonyítás, vagyis nem áll fenn a társadalmi elvárhatósággal ellentétes magatartás vélelme (tipikusan a felróhatóság vélelme). Hangsúlyozni kell azt, hogy ezeknél a felelősségi alakzatoknál minden esetben fennáll valamilyen különös indoka a direkt bizonyítás kivételes alkalmazásának. A megajándékozott tartozik bizonyítani azt, hogy az ajándékozó szándékos vagy súlyos gondatlan magatartása folytán nem szerzett tulajdonjogot az ajándék tárgyán, vagy kapott lényegesen fogyatékos dolgot ajándékba, vagy keletkezett kár az ajándékozás során az ajándék tárgyában [Ptk. 581. § (1) bekezdés]. Az ajándékozónak az ajándék tárgyáért való felelőssége enyhébb felelősség-típus, mint az eladónak az adásvétel tárgyáért való felelőssége. Ennek magyarázata az ajándék ingyenes jellegében áll, az ajándékozó ellenszolgáltatás nélkül részesíti vagyoni értékkel bíró juttatásban a megajándékozottat. Ezért az ajándékozó felelőssége csak szándékosság és súlyos gondatlanság esetére áll fenn, az ajándékozó csak az ajándék tárgyának lényeges fogyatékosságaiért felelős és az ajándékozó (károkozó) szándékosságát vagy súlyos gondatlanságát a megajándékozottnak (károsultnak) kell bizonyítania. A vendég tartozik bizonyítani a szálloda felróhatóságát, ha olyan dolgaiban szenvedett kárt, amelyeket megőrzésre külön át kellett adnia, de ezt elmulasztotta [Ptk. 467. § (3) bekezdés]. Ha a vendég az értéktárgyat, értékpapírt, készpénzt meg sem kísérelte letétbe (őrizetbe) adni a szállodának, a szálloda értéktárgyért való felelőssége enyhébb felelősség-típus, mint a szálloda által megőrzésre átvett értéktárgyakért való felelőssége. Ennek magyarázata az értéktárgyak külön megőrzésre való átadásában áll. Ezért a szálloda (károkozó) felelőssége csak akkor áll fenn, ha a vendég (károsult) bizonyítja, hogy a szállodának felróható az értéktárgy eltűnése. A látogató tartozik bizonyítani a fürdő, a kávéház, a ruhatár és hasonló vállalat felelősségét, ha olyan dologban esett kárért követel kártérítést, amelyet ilyen helyre nem szoktak elvinni, vagy amelyet nem a megőrzésre szolgáló helyen helyezett el [Ptk. 471. § (2) bekezdés]. A fenti vállalatok felelőssége az olyan vagyontárgyakért, amilyeneket ilyen helyekre nem szokás bevinni, enyhébb felelősség-típus, mint az ilyen vállatok felelőssége a "szokásosan bevitt dolgokért". Ennek magyarázata az, hogy a vállalattól csak a "szokásosan bevitt dolgok" megőrzéséért várható el szigorúbb felelősség. Ezért a vállalat (károkozó) felelőssége csak akkor áll fenn, ha a látogató (károsult) bizonyítja, hogy a vállalatnak felróható a "szokatlan dolog" eltűnése. A direkt bizonyítás kivételes alkalmazásának indoka mindhárom esetben fennáll. A kivételes indok az első esetben az ajándékozás ingyenes jellege; a második esetben az, hogy a vendég önszántából, saját akarat-elhatározásából nem adta őrizetbe értéktárgyát; a harmadik esetben pedig az, hogy a látogató önszántából, saját akarat-elhatározásából vitt be "szokatlan dolgot" a fürdőbe, kávéházba, ruhatárba vagy más hasonló helyre.
A társasági jogban az intézményes felelősségátvitel területére tartozó több olyan felelősségi alakzat is van, ahol a törvény úgy mellőzi az indirekt bizonyítás rendszerét, hogy a direkt bizonyítás kivételes alkalmazásának a különös indoka nem áll fenn. Ilyen felelőségi alakzatok a következők: a minősített befolyásszerző felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Gt. 54. § (2) bekezdés]; a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Cstv. 63. § (2) bekezdés]. E felelősségi alakzatoknál a hitelező (károsult) helyzete súlyosan megnehezül.

5. A felelősség jogkövetkezménye: az eredeti állapot helyreállítása vagy a kártérítés

Habár a Ptk. 355. § (1) bekezdése a felelősség elsődleges jogkövetkezményeként (szankciójaként) az eredeti állapot helyreállítását írja elő, és csak másodlagos jogkövetkezményként említi a kártérítést, a jogirodalom és a bírói joggyakorlat egybehangzóan hangsúlyozza azt, hogy a konkrét ügyben eljáró bíróság feladata eldönteni azt, hogy a két jogkövetkezmény közül melyiket rendeli el alkalmazni. A károkozás előtti állapot helyreállítása kétféle módon lehetséges: az eredeti állapot helyreállítása útján vagy kártérítéssel. A bíróságnak kell eldöntenie azt a kérdést, hogy milyen eszközzel érhető el leginkább az, hogy a károsult a károkozás előtti helyzetbe kerüljön. Ennek érdekében azt a kártérítési módot kell alkalmazni, amely a teljes jóvátétel elvélnek érvényesítését a legcsekélyebb sérelemmel és a legeredményesebben biztosítja [LB G. törv. III. 30820/1979. sz., BH 1980. 399.].
A kártérítés szóba jöhető két módozata közötti választás során a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy egyáltalán van-e lehetőség az eredeti állapot helyreállítására. A nem vagyoni típusú károk (hátrányok) esetében erre nyilvánvalóan nincs lehetőség. A vagyoni típusú károk esetében a bíróságnak az eredeti állapot helyreállításának fizikai lehetőségét kell vizsgálni, majd pedig azt, hogy a károkozó képes-e maga elvégezni vagy mással elvégeztetni az eredeti állapot helyreállítását, erre ugyanis a károkozó köteles. Ebben a körben a bíróság azt vizsgálja, hogy a károkozó rendelkezik-e megfelelő szakértelemmel. A bíróság vizsgálni köteles az eredeti állapot helyreállításának alkalmazhatósága körében a károsult és a károkozó méltányos érdekeit. Például: a károsult alappal hivatkozhat arra, hogy a hibás teljesítéssel neki kárt okozó vállalkozóval szemben a bizalma megrendült; a károkozó alappal hivatkozhat arra, hogy az eredeti állapot helyreállítása részéről aránytalan áldozattal volna megvalósítható. A károkozó marasztalása történhet oly módon, hogy megfelelő határidő kitűzésével a bíróság elsődlegesen az eredeti állapot helyreállítását rendeli el, s ha a felelős személy az előírt határidő alatt kötelezettségének nem tenne eleget, úgy ezt követően az okozott kár pénzben meghatározott ellenértékét köteles megtéríteni [LB P. törv. 20818/1964. sz.].
Ha a fentiekben említett valamely okból az eredeti állapot helyreállítása nem rendelhető el, a felelős személyt a kár megtérítésére kell kötelezni. Ez történhet pénzbeli vagy természetbeni kártérítéssel. A pénzbeli kártérítés a reparáció legegyszerűbb módja, és minden típusú (vagyoni és nem vagyoni) károsodás esetén alkalmazható. Helyettesíthető dolgokban bekövetkezett károsodás esetén a természetbeni kártérítés is megfelelő mód, egyedileg meghatározott dolgokban bekövetkezett károsodás esetén azonban kizárt e módozat. Az első esetben is csak akkor rendelhető el a természetbeni kártérítés, ha a károkozó a dolgot rendes tevékenysége körében termeli, vagy készletéből azt teljesíteni tudja, és a dologra létfenntartásához nincs szüksége.
A bíróság a kártérítés módjának megállapításánál nincs kötve a felek kérelméhez, ebben a vonatkozásban tehát a kereseti kérelemhez kötöttség nem érvényesül [PK 44. számú állásfoglalás]. Annak sincs jogi akadálya, hogy a károkozó és a károsult a kártérítés módjában külön megállapodjon. Jogi lehetőség van arra is, hogy az érdekelt felek a jogszabálytól eltérő, de abba nem ütköző megállapodást kössenek [LB P. törv. III. 20093/1992. sz., BH 1992. 761.].
Pénzbeli kártérítésként akkor állapítható meg járadék, amikor a károsultat folyamatosan ismétlődő károsodás éri. Ha a kárkövetkezmények hosszú időn át rendszerességgel követik egymást, kártérítést lehet nyújtani a várható károk összegének tőkésítésével egy összegben vagy időszakonként esedékes járadék fizetésével. Az egyösszegű kártérítés összegének meghatározása rendszerint gondot jelent, sérülhet a teljes kártérítés elve. Például a baleseti sérült károsult jövőbeni állapotának alakulása, de élettartama is bizonytalan, így nyilvánvaló hogy a járadék megállapítása szolgálja jobban a károsult reparációs igényének kielégítését.
A Ptk. 360. § (1) bekezdése értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. A károkozás és a kár bekövetkezése nem feltétlenül egyidejű esemény. Például a balesetet követő egy év múlva lépnek fel olyan komplikációk, amelyek a balesetre vezethetők vissza. A kártérítési összeg után járó kamat esedékességével és a kártérítési követelés elévülésével összefüggésben felhívjuk a figyelmet a PK 50., 51. és 52. számú állásfoglalásaira.
A felelősségi jogban a kártérítési kötelezettség és az ahhoz tartozó felelősség időbeli terjedelme fontos kérdés. A kártérítési követeléshez elévülési határidő és jogvesztő (záros) határidő egyaránt tartozhat. A Ptk. 324. § (1) bekezdése értelmében az elévülési határidő általában öt év. Speciális elévülési határidők a következők: a) a fokozott veszéllyel járó tevékenységért fennálló felelősség és az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységért fennálló felelősség körében három év [Ptk. 345. § (4) bekezdés]; b) ha a kárt szándékosan vagy bűncselekménnyel okozták, kártérítési igény öt évnél rövidebb idő alatt nem évülhet el [Ptk. 360. § (4) bekezdés első mondata]; c) a bűncselekménnyel okozott kár esetén az igény öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége nem évül el [Ptk. 360. § (4) bekezdés második mondata]. A hibás teljesítésért való felelősség (kellékszavatosság) esetében a követeléshez jogszabályokban meghatározott különböző időtartamú elévülési és jogvesztő határidők tartoznak [Ptk. 308-308/A. §-ok]. Az elévülés jogkövetkezménye az, hogy az elévült követelést bírósági úton nem lehet érvényesíteni [Ptk. 325. § (1) bekezdés]. Felhívjuk a figyelmet a Ptk. 325. § (2) bekezdésében rögzített azon szabályra, amely szerint a felek a törvényben meghatározottnál rövidebb elévülési határidőben is megállapodhatnak; ez a megállapodás csak írásban érvényes. Az egy évnél rövidebb elévülési határidőt a felek írásban legfeljebb egy évre meghosszabbíthatják, egyébként az elévülési határidők meghosszabbítására irányuló megállapodás semmis.
Jogvesztő határidők a következők: a) a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tagnak (részvényesnek) a túlértékelésért való felelőssége esetében öt év [Gt. 13. § (4) bekezdés első mondata]; b) a másik tag (részvényes) túlértékelését tudomása ellenére elfogadó tag (részvényes) felelőssége esetében öt év [Gt. 13. § (4) bekezdés második mondata]; c) a be nem jegyzett előtársaság kötelezettségeiért való tagi (részvényesi) felelősség esetében a bejegyzést elutasító cégbírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított öt év [Gt. 16. § (3) bekezdés harmadik mondata alapján alkalmazandó Gt. 68. § (1) bekezdés]; d) a megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért való tagi (részvényesi) felelősség esetében a társaság megszűnésétől számított öt év [Gt. 68. § (1) bekezdés]; e) a közkereseti társaságtól megváló tag, illetőleg a betéti társaságtól megváló kültag, továbbá a megszűnt (meghalt) tag jogutódja (örököse) mögöttese felelőssége esetében a tagsági jogviszony megszűnésétől számított öt év [Gt. 104. § (1)-(2) bekezdései, Gt. 108. § (3) bekezdése]. A jogvesztő határidő lejártának jogkövetkezménye az, hogy az alanyi jog (követelés) végérvényesen megszűnik.
A felelősség bármely jogkövetkezményének alkalmazását rendelje is el a bíróság, minden esetben a teljes kártérítés elvét kell alkalmazni, a károkozó a károsult teljes bizonyított kárát köteles megtéríteni, az eredeti állapotot teljes körűen köteles helyreállítani. A felelősségi jogban ezzel az alapelvvel összefüggésben két kivételes jelenség érdemel említést.
A felelősségi jogban az egyik kivételes jelenség az általános kártérítés szabálya. A Ptk. 359. § szerinti általános kártérítésre vonatkozó szabályok alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a károsodás bekövetkezte bizonyos, azonban a kár mértéke (nagysága) bizonytalan. A bekövetkezett kárelemek közül egyaránt bizonytalan lehet a tényleges kár és az elmaradt jövedelem mértéke. Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy akár a tényleges kár, akár az elmaradt jövedelem az esetek jelentős részében gondos és körültekintő bizonyítás lefolytatásával felderíthető. Általános kártérítés megállapítására nem kerülhet sor csupán azért, mert a kár mértékének a megállapítása csak terjedelmes bizonyítás útján tisztázható. A kár mértékének a bizonyítása a károsultat terheli. Általános kártérítésként mind egyösszegű, mind járadékként megállapított kártérítés megítélhető.
A felelősségi jogban a másik kivételes jelenség a kártérítés méltányosságból való mérséklése (enyhítése). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem a felelősség mérsékléséről (korlátozásáról), hanem a károkozó által fizetendő kártérítés összegének mérsékléséről van szó. (A kártérítés mérsékléséről szóló Ptk. 339. § (2) bekezdésében rögzített szabály fejezetbeli elhelyezése egyébként téves, e szabály nem "A kártérítés általános szabályai" című fejezetbe, hanem "A felelősség módja, a kártérítés mértéke" című fejezetbe tartozik.) A kártérítés mérséklésére méltányossági alapon csak a szerződésen kívüli károkozás esetén van lehetőség, a szerződésszegéssel való károkozás esetén - ha jogszabály kivételt nem tesz - erre nincs lehetőség. Kivételes szabályt tartalmaz például az 1978. évi 8. tvr. 18. §-a, amely értelmében a külgazdasági kapcsolatok körében a károkozó azt a kárt köteles megtéríteni, amely magatartásának közvetlen következménye, és amellyel a szerződéskötés időpontjában a szerződésszegés lehetséges következményeként előre számíthatott. Hangsúlyozni kell e kivételes szabály tekintetében egyrészt azt, hogy nem a bíróság által, hanem a jogszabály által kerül sor a kártérítés összegének mérséklésére; másrészt azt, hogy nem méltányossági alapon történik a kártérítés összegének mérséklése, hanem az ésszerű előreláthatóság elve szab annak korlátot. A kártérítés mérséklésére vonatkozó jogszabályi rendelkezés nem határozza meg a mérséklésre vezető okokat, ezáltal - bár kivételes tényálláskörben - széleskörű lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy a kártérítés mértékének meghatározásakor a méltánylást érdemlő egyedi tényálláselemeket mérlegelje. Amikor a szerződésen kívüli károkozás esetében valóban méltányossági alapon a bíróság által kerül sor a kártérítés összegének mérséklésére, a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva a következő szempontokat vizsgálja: a károkozó felróhatóságának fokát (szándékosság, súlyos gondatlanság vagy enyhe gondatlanság állapítható meg), a károkozó vagyoni, jövedelmi, családi és személyi viszonyait, és az eset összes körülményeit [LB P. törv. IV. 20 440/1966. sz.; LB Pf. III. 21 027/1970. sz.; LB M. törv. II. 10199/1977. sz., BH 1978. 403.; LB M. törv. I. 10067/1979/2. sz., BH 1980. 264.].[20]

6. Személyes felelősség - vagyoni felelősség

Ha a jogalany személyével köteles helytállni, személyes felelősségről, ha vagyonával köteles helytállni, akkor vagyoni felelősségről beszélünk. A Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontja alapján akit személyhez fűződő jogában megsértenek, követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak. Az elégtételadási kötelezettség személyes helytállási kötelezettséget jelent. A polgári jogi felelősség azonban általában vagyoni felelősség. Vagyoni felelősségnek minősül az eredeti állapot helyreállítása, a pénzbeli kártérítés és a természetbeli kártérítés egyaránt [Ptk. 355. § (1)-(2) bekezdések].

7. Saját magatartásért való felelősség - más személy magatartásáért való felelősség

A felelősségi jogban a jogalany általában saját kötelezettségért, illetőleg kötelezettségének megszegéséért tartozik helytállni. Ennek az a magyarázata, hogy a polgári jog a magánautonómia körében eljáró, önállóan cselekvő személytől várja el azt, hogy helytálljon kötelezettségeiért. Saját magatartásért való felelősségi szabályok a következők például: a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség [Ptk. 339. § (1) bekezdés]; a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség [Ptk. 318. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdés]; a gondozó felelőssége a belátásra nem képes személy károkozásáért [Ptk. 347. § (1) bekezdés]; az állattartó felelőssége [Ptk. 351. § (1) bekezdés]; a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy felelőssége [Ptk. 345. § (1) bekezdés]; a környezetet veszélyeztető tevékenységet folytató személy felelőssége [Ptk. 345. § (1) bekezdés]; a nukleáris létesítmény engedélyesének felelőssége az atomkárért [1996. évi CXVI. törvény 48. § (1) bekezdés]; a vadállat tartójának felelőssége [Ptk. 351. (2) bekezdés]. Hangsúlyozandó, hogy a gondozó felelőssége nem más személy magatartásáért való felelősség, hanem saját magatartásért való felelősség. A gondozó a saját felróható magatartásáért felelős, vagyis azért, mert a gondozó elmulasztotta az elvárt felügyeleti tevékenységet ellátni a belátási képességgel nem rendelkező személy felett.
Meghatározott esetekben a felelősségi jog a jogalany felelősségét mégis kiterjeszti, és megköveteli, hogy a jogalany más személy kötelezettségéért is helytálljon. Más személy magatartásáért való felelősségi szabályok a következők például: a jogalany felelőssége a közreműködő magatartásáért [Ptk. 315. §]; a munkáltató felelőssége az alkalmazott magatartásáért, a szövetkezet felelőssége a szövetkezeti tag magatartásáért [Ptk. 348. § (1) bekezdése]; a közigazgatási szerv, a bíróság, az ügyészség felelőssége a köztisztviselő, a bíró és az ügyész magatartásáért [Ptk. 349. § (1)-(3) bekezdések]; a megbízó felelőssége a megbízott magatartásáért [Ptk. 350. § (1)-(2) bekezdései]; a vállalkozó felelőssége az igénybe vett alvállalkozó magatartásáért [Ptk. 391. § (3) bekezdés]; a bérlő felelőssége az albérlő magatartásáért [Ptk. 426. § (2) bekezdés]; a letéteményes felelőssége az igénybe vett alletéteményes magatartásáért [Ptk. 463. § (1) bekezdés]; a megbízott felelőssége az almegbízott magatartásáért [Ptk. 475. § (1) bekezdés]; a gazdasági társaság felelőssége a vezető tisztségviselő magatartásáért [Gt. 30. § (1) bekezdése]. A más személy magatartásáért való felelősség vagy felróhatóságon alapuló vagy felróhatóság nélküli felelősség-típus. A másért való felelősség körébe tartozó felelősségi alakzatok esetében a nevelés-megelőzés elve fokozottan előtérbe kerül. A prevenció valósul meg a szankciónak a felelős személyre való áthárítása révén, mert a felelősség ösztönzően hathat a kötelezettre a más személy irányítása, utasításokkal való ellátása vagy ellenőrzése terén a felróhatóság hiányában is. Az egyes felelősségi alakzatoknál eltérően alakul a helyzet abban a tekintetben, hogy a más magatartásáért felelős személy végleges vagy időleges jelleggel viseli-e a kárt (van-e visszkereseti igény), továbbá az is, hogy amennyiben csak időleges jelleggel viseli a kárt, úgy utóbb a kár egészét vagy csak egy részét háríthatja át a másik személyre. Például a munkáltató végeleges jelleggel viseli a kárt a munkavállalóért, ha a munkavállaló károkozása nem volt szándékos; a megbízó időleges jelleggel viseli a kárt, és annak egy részét a megbízottra átháríthatja, a belső viszonyukban megállapítható felróhatóságuk arányában; a gazdasági társaság időleges jelleggel viseli a kárt, és annak egészét a vezető tisztségviselőre átháríthatja, ha belső viszonyukban megállapítható, hogy a vezető tisztségviselő nem az ilyen tisztséget ellátó személytől elvárható gondossággal járt el.
Aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához mást vesz igénybe, ennek magatartásáért felelős [Ptk. 315. §]. Harmathy mutatott rá arra, hogy a közreműködőért való felelősséget kimondó szabálynak kettős célja van, az elsődleges, alapvető cél prevenciós jellegű, mégpedig a termelés befolyásolása, vagyis a vállalatok magatartásának a befolyásolása, a másodlagos cél a jogosult érdekeinek és a forgalom biztonságának védelme. Azokban az esetekben, ahol a kötelezett a teljesítéshez harmadik személyt vesz igénybe, és a harmadik személy kötelezettségszegése miatt szerződésszegés következik be, a jogellenesség mindig megállapítható a kötelezettel szemben. Fennáll a jogellenesség, hiszen a szerződésszegés az eredményhez kapcsolódik és csak mögöttesen található meg az eredményt létrehozó magatartás feltételezése. Elemezte azt is, miként alakul a közreműködőért való felelősség abban az esetben, ha a szerződéses láncolatban nem egy, hanem több közreműködő szerepel. Harmathy szerint a felelősség vizsgálatánál addig kell visszamenni a láncolatban, amíg a szerződésszegések kiváltóját megtalálják. A messzemenő vizsgálatra azonban az esetek jelentős részében nincs szükség, ugyanis gyakran megállapítható, hogy a szerződésszegésben döntő szerepe van a szerződések nem kellő összehangolásának. Ilyenkor az összehangolást elmulasztó fél felelősségre vonásánál meg lehet állni.[21]
A bírói gyakorlat Harmathy jogirodalmi álláspontját elfogadva úgy foglal állást, hogy a közreműködőért való felelősség alapján a kötelezett nemcsak annak a magatartásáért felelős, akit az adott szerződés keretei között, a szerződés teljesítése érdekében vesz igénybe, hanem a vele külön szerződéses jogviszonyban álló kötelezett magatartásáért, továbbá a vele közvetlen szerződéses jogviszonyban nem álló, a szerződési láncolat további, távolabbi pozícióiban levő kötelezettek magatartásáért is. A szerződés megszegése esetén a kötelezett a jogosult tekintetében nem mentesül önmagában a saját felróhatósága hiányának bizonyításával, hanem csak akkor, ha valamennyi közreműködőjét a szerződésszegés felróhatósága alól kimenti [Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.268/2003. sz., BH 2004. 191]. A bírósági gyakorlat szerint a jogosult a közötte és a kötelezett közötti szerződésszegés szabályaira hivatkozva, és annak megfelelő követeléssel nem léphet fel közvetlenül a közreműködővel szemben még akkor sem, ha a kötelezett és a közreműködő egymás között megállapodott a szerződésszegések esetén irányadó helytállás átvállalásáról. Ugyanis a kötelezett és a közreműködő egymás közötti megállapodása a jogosulttal szemben nem hatályos, figyelemmel a kötelezett és a közreműködő közötti kötelem relatív szerkezetére. A bíróság az eseti döntésében rögzítette továbbá azt is, hogy a jogosult a közreműködővel szemben szerződésen kívül okozott kár megtérítése iránti igényt sem érvényesíthet [LB Gf. V. 30.148/1995. sz., BH 1996. 600.].[22]

8. Teljes felelősség - korlátolt felelősség

A felelősségi jog szerint a jogalany általában a teljes vagyonával felel a kötelezettségeiért, ebben az esetben kötelezett felelőssége korlátlan. Ezzel szemben, amikor a jogalany helytállási kötelezettsége meghatározott vagyontömegre vagy vagyonrészre van szorítva, akkor a felelőssége korlátolt. A polgári jogban főszabály az, hogy - ha a törvény kivételt nem tesz - a kötelezett vagyoni felelőssége korlátlan. A teljes vagyoni felelősség főszabályának nem mond ellent az, hogy a Vht. értelmében az adós meghatározott vagyontárgyaira nem vezethető végrehajtás. A Vht. 74. §-ában foglalt jogszabály tartalmazza a végrehajtás alól mentes juttatások körét, a Vht. 90-91. §-aiban meghatározott jogszabályok tartalmazzák a végrehajtás alól mentes ingóságok tárgyi körét. A Vht. 92-96/A. §-aiban rögzített jogszabályok határozzák meg a végrehajtás alól mentes egyéb vagyontárgyak (például: biztosítási összeg, saját jogon szerzett kárpótlási jegy) körét. A Vht. 96/B. § szerint a 90. és 91. §-ban felsorolt vagyontárgyak - a 90. § (1) bekezdés h), l) és m) pontjában felsorolt vagyontárgyak kivételével - csak a természetes személy adósok elleni végrehajtás alól tekinthetők mentesnek. A végrehajtás alól a törvény erejénél fogva mentesnek minősített vagyontárgyak meghatározásának az a magyarázata, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog miatt az embert nem lehet megfosztani a létfenntartásához szükséges minimális vagyonától. Ezzel szemben a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok (így a gazdasági társaságok) teljes vagyonára, valamennyi vagyontárgyára - a Vht. 90. § (1) bekezdés h), l) és m) pontjában felsorolt vagyontárgyak kivételével - végrehajtás vezethető.
A korlátolt felelősség két fajtáját különböztetjük meg: a cum viribus felelősséget és a pro viribus felelősséget. A cum viribus felelősség azt jelenti, hogy a vagyoni helytállás csak meghatározott vagyontárgyakra terjed ki, vagyis a kötelezett csak meghatározott vagyontárgyakkal felelős. A pro viribus felelősség ezzel szemben nem meghatározott vagyontárgyakra, hanem meghatározott vagyoni érték erejéig áll fenn. A cum viribus felelősség esetében tehát a kötelezett ellen vezetett végrehajtás csak meghatározott vagyontárgyakra irányulhat, míg a pro viribus felelősség esetében a végrehajtás bármely vagyontárgyára irányulhat ugyan, de csak meghatározott érték (összeg) erejéig. A törvény alapján az örökös felelőssége korlátozott a hagyatéki hitelezőkkel szemben. A Ptk. 679. § (1) bekezdése értelmében az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. Amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel. Ez azt jelenti, hogy az örökös elsősorban a hagyaték tárgyaival felel (cum viribus felelősség), ha azonban ezek már nincsenek meg, akkor egész vagyonával felel ugyan, de csak az öröksége erejéig (pro viribus felelősség).
A hatályos magyar felelősségi jog igen szűk körben engedi meg a jogalanyok számára azt, hogy szerződés útján kizárják vagy korlátozzák felelősségüket. A felelősség kizárását és korlátozását visszaszorító törvényi szabályozás védelmet kíván nyújtani azoknak, akik piaci helyzetük vagy hozzá nem értésük miatt kiszolgáltatottak, és prevenciós okokból nem engedi a gondosságra ösztönző szankcióval való fenyegetettség kiküszöbölését. A felelősségi jog vonatkozó szabályai a kérdéskört két szempontból közelítik meg. Az első szempont: a magatartás felróhatóságának fokozata. A Ptk. 314. § (1) bekezdése értelmében a szándékosan, a súlyosan gondatlanul vagy bűncselekménnyel okozott kárért való felelősséget nem lehet érvényesen kizárni. Ebből a szabályból az is következik, hogy az enyhe gondatlansággal okozott kárért való felelősség érvényesen kizárható. A második szempont: a megsértett érdek típusa. A Ptk. 314. § (1) bekezdése alapján az életet, a testi épséget és az egészséget megkárosító szerződésszegéséért való felelősséget nem lehet érvényesen kizárni. Ebből a szabályból az is következik, hogy minden egyéb típusú kárért (vagyis a vagyoni típusú kárért) való felelősség érvényesen kizárható. A Ptk. 314. § (1) bekezdésében foglalt szabály kizárólag a felelősség kizárását tiltja meg, míg a Ptk. 314. § (2) bekezdésében rögzített szabály egyaránt vonatkozik a felelősség kizárására és a felelősség korlátozásra. Álláspontunk szerint nyilvánvaló jogalkotási hiba fennállásáról van szó, ugyanis nem szól ésszerű indok amellett, hogy a Ptk. 314. § (1) bekezdésben meghatározott esetekben csak a felelősség kizárása legyen tilos, a felelősség korlátozása pedig megengedett legyen. A jogszabályhely helyes értelmezése arra az eredményre vezet, hogy a szándékosan, súlyos gondatlansággal vagy bűncselekménnyel okozott, illetve az életet, a testi épséget és az egészséget megkárosító szerződésért való felelősségnek nem csak a kizárása, de a korlátozása is a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe ütközik, és így semmis.[23]
A Ptk. 314. § (2) bekezdésében írt jogszabály két kivételes esetet szabályoz a felelősség kizárása és korlátozása kérdéskörében. Az első kivételes eset az, ha a jogszabály kifejezetten megengedi a felelősség kizárását és korlátozását. A felelősség kizárását vagy korlátozását megengedő jogszabályhelyek a következők például: a Ptk. 314. § (3) bekezdése, a Ptk. 330. § (1) bekezdés, a Ptk. 409. § (2) bekezdése, 413 . § (4) bekezdése, a Ptk. 468. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Ptké . 66. §, a Ptk. 500. § (1)-(2) bekezdései. A Ptk. 314. § (3) bekezdése értelmében a külkereskedelmi szerződéssel kapcsolatos belföldi szerződésre vonatkozó jogszabály a szerződésszegést és következményeit a törvénytől eltérően szabályozhatja, a felelősség korlátozását vagy kizárását - az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés kivételével - megengedheti. A felhívott jogszabály az 1978. évi 8. tvr. 15. §-a, amely értelmében a külgazdasági kapcsolatok körében a felek a szerződésszegésért való felelősséget korlátozhatják vagy kizárhatják. E szabály célja a külkereskedelmi vállalatoknak belföldi vállalttal és ezzel összefüggésben külföldi vállalattal kötött szerződéseinek összehangolása a felelősség vonatkozásában, ugyanis a külföldi vállalattal kötött szerződésben a felek a felelősséget szabadon kizárhatják vagy korlátozhatják. A Ptk. 330. § (1) bekezdés szerint az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért való kezesi felelősséget az engedményezési szerződésben kizárhatja. A Ptk. 409. § (2) bekezdése alapján a felek a tervezési szerződésben kiköthetik a kártérítési felelősség korlátozását, ha a vállalkozó a hazai viszonylatban nem ismert, vagy nem alkalmazott műszaki-gazdasági megoldást tartalmazó terv készítését vállalja. E szabály célja a műszaki fejlődés és a külföldi fejlesztések belföldi alkalmazásának elősegítése. A Ptk. 413. § (4) bekezdése értelmében a vállalkozó a kutatási szerződésben kikötheti kártérítési felelősségének korlátozását. E szabály célja a kutatások, fejlesztések előmozdítása. Míg a tervezési szerződés esetében a jogszabály a felelősség korlátozását feltételekhez köti, a kutatási szerződés esetére ilyen korlátozást a jogszabály nem tartalmaz. A Ptk. 468. § (2) bekezdése szerint a szálloda kártérítési felelősségének mértékét jogszabály korlátozhatja. A Ptké . 66. § értelmében a kártérítés mértéke a napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb. A Ptk. 500. § (1) bekezdése alapján a késedelmes fuvarozó a késedelem tartamához mért, legfeljebb azonban a fuvardíjnak megfelelő összegű kötbért köteles fizetni. A károsult a kötbér összegét meghaladó kárának megtérítését akkor követelheti, ha a fuvarozó a határidőben való teljesítéshez fűződő érdek ismeretében írásban vállalta a határidő megtartását, és nem bizonyítja, hogy a késedelmet tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan külső ok idézte elő. A Ptk. 500. § (2) bekezdése értelmében a felelősség e korlátozását nem lehet alkalmazni arra, aki alkalomszerűen vállalkozik fuvarozásra.
A második kivételes eset az, hogy jogszabályi felhatalmazás nélkül is megengedett a felelősség kizárása vagy korlátozása, ha az az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentésével vagy más olyan arányos előnnyel jár, amely az okozott hátrányt kiegyenlíti. Álláspontunk szerint a második kivételes esetben további feltétel az, hogy enyhe gondatlansággal és vagyoni típusú kárért való felelősség kerüljön kizárásra vagy korlátozásra. A szerződés útján történő felelősség kizárás és felelősség korlátozás nincs alakszerűséghez kötve, a bírósági joggyakorlat azonban megköveteli azt, hogy a kizárás vagy a korlátozás egyértelmű, határozott és világos legyen. Az árleszállítás önmagában nem minősül felelősség korlátozásnak, az eladónak meg kell jelölnie azt, hogy a csökkentett ár milyen felelősség kizárását vagy korlátozását kompenzálja. Azt, hogy az ellenszolgáltatás csökkentésének a mértékét, illetve az egyéb előnyt - mint a felelősség korlátozásának, kizárásának ellenértékét - mikor lehet megfelelőnek tekinteni, csak az adott ügy körülményeinek ismeretében lehet eldönteni.
A társasági jogban a tag (részvényes), a vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelő bizottsági tag és a könyvvizsgáló felelősségének kizárása és korlátozása a következők szerint alakul. A tagok (részvényesek) a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) a gazdasági társasággal szemben fennálló felelősségüket sem zárhatják ki és korlátozhatják érvényesen, ugyanis a tag - gazdasági társaság viszonyban a törvény által meghatározott felelősségi rendszernek van létjogosultsága. A tagok (részvényesek) a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) a hitelezőkkel szemben fennálló felelősségüket nyilvánvalóan nem zárhatják ki, nem korlátozhatják hatályosan tekintettel a társasági szerződés alapján létrejövő kötelem relatív szerkezetére, a társasági szerződésben a hitelező sem szerepel szerződő félként. A tagok (részvényesek) egymás közötti, belső viszonyaikban érvényesen kizárhatják és korlátozhatják a felelősséget a Ptk. 314. §-aiban foglaltak figyelembevételével. A vezető tisztségviselő, a felügyelő bizottsági tag, a könyvvizsgáló és a gazdasági társaság között polgári jogi szerződés (megbízási szerződés, vállalkozási szerződés) jön létre, amelyben a felek érvényesen kizárhatják és korlátozhatják a felelősséget a Ptk. 314. §-aiban foglaltak figyelembevételével. A cégvezető és a gazdasági társaság között munkaszerződés áll fenn, a cégvezető felelősségére mint vezető állású munkavállaló felelősségére azonban a polgári jog szabályai az irányadóak, ezért a felek érvényesen kizárhatják és korlátozhatják a felelősséget a Ptk. 314. §-aiban foglaltak figyelembevételével.[24]

9. Felelősség hiány - abszolút felelősség

A felelősség hiányról kétfajta értelemben beszélhetünk. Az első esetben a jogalanynak azért nem áll fenn a felelőssége, mert hiányzik a felelősség megállapításának valamelyik előfeltétele. Ebben az esetben a kárt elszenvedett jogalany maga tartozik viselni a károsodását. A modern felelősségi jogokban, így a hatályos magyar felelősségi jogban is tovább él az a római jogi jogelv, amely szerint a másra át nem hárítható károkat a tulajdonosnak (károsultnak) magának kell viselnie (casum sentit dominus). Ennek alapján rendelkezik a Ptk. 99. §-a úgy, hogy a tulajdonos viseli a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni. A második esetben a jogalanynak azért nem áll fenn a felelőssége a károsulttal szemben, mert a jogszabály egy másik jogalany felelősségét írja elő az adott joghelyzet-típusban. Ilyen esettel találkozunk a társasági jog területén, amikor például a Gt. 30. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gazdasági társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott. Ebben az esetben tehát a vezető tisztségviselő felelőssége azért nem áll fenn a hitelezővel szemben, mert az idézett jogszabályi rendelkezés a gazdasági társaság felelősségét írja elő.
Abszolút felelősségről akkor beszélünk, amikor a jogalany helytállási kötelezettsége minden körülmény között fennáll, mert a felelősségi jog nem engedi meg azt, hogy a felelősség alól mentesüljön. A hatályos magyar felelősségi jog nem ismeri el az abszolút felelősség jogintézményét. Az elvárhatósági skála fölső végpontja ilyen értelembe véve üres. Az elvárhatósági skála legmagasabb gondossági fokozatán elhelyezkedő atomkárért való felelősség nem abszolút felelősség. A nukleáris létesítmény engedélyese mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az atomkár a létesítmény tevékenységi körén kívül eső, elháríthatatlan külső ok (fegyveres összeütközés, háború, polgárháború, fegyveres felkelés, rendkívüli méretű természeti katasztrófa) által közvetlenül kiváltott nukleáris baleset következménye. A nukleáris létesítmény engedélyese részben vagy egészben mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károsultat ért kár részben vagy egészben a károsult súlyosan gondatlan, vagy kifejezetten a kár előidézésére irányuló, szándékos és elháríthatatlan cselekvésének vagy mulasztásának a következménye [1996. évi CCXVI. törvény 49. § (1)-(2) bekezdései].

10. Arányos felelősség - egyetemleges felelősség

Ha több kötelezettet terhel a felelősség, akkor a kötelezettek felelőssége a jogosulttal szemben két módon alakulhat: a kötelezettek felelőssége vagy arányos, vagy egyetemleges. Az arányos felelősség azt jelenti, hogy a kötelezettek valamilyen arányban kötelesek helytállni, minden egyes kötelezett csak a saját részérért felelős. Arányos felelősséget ír elő a Ptk. 334. § (1) bekezdés és a Ptk. 344. § (2) bekezdés. A Ptk. 334. § (1) bekezdés szerint ha többen tartoznak egy szolgáltatással, és e szolgáltatás osztható, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában minden kötelezettől csak a ráeső részt lehet követelni. A kötelezettek részaránya kétség esetében egyenlő. A Ptk. 344. § (2) bekezdés szerint a közös károkozás esetén a kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg, ha magatartásuk felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani.
Az egyetemleges (in solidum) felelősség azt jelenti, hogy mindegyik kötelezett a teljes kötelezettségért helytállni tartozik, vagyis a jogosult bármelyik kötelezettől a teljes szolgáltatást (kártérítést) követelheti. Az egyetemleges felelősség alapvető rendeltetése a jogosult (károsult) érdekeinek erősítése, fokozása. Az egyetemleges felelősség alapulhat jogszabályon és szerződésen. Jogszabály által előírt egyetemleges felelősség például: a több kezes egyetemleges felelőssége [Ptk. 275. §-a]; nem osztható szolgáltatásnál a kötelezettek egyetemleges felelőssége [Ptk. 334. § (2) bekezdése]; közös károkozók egyetemleges felelőssége [Ptk. 344. §-a]; a megbízó és a megbízott egyetemleges felelőssége [Ptk. 350. § (1) bekezdés]; a vétőképtelen személy és gondozója egyetemleges felelőssége [Ptk. 347. § (4) bekezdés]; a fuvarozásban résztvevő fuvarozók egyetemleges felelőssége [Ptk. 498. § (2) bekezdés]; a szerződő fél és a biztosított egyetemleges felelőssége [Ptk. 550. §, 562 . § (3) bekezdés]; a polgári jogi társaság tagjainak egyetemleges felelőssége [Ptk. 574. §-a]; az örököstársaknak a közös hagyatéki tartozásokért való egyetemleges felelőssége [Ptk. 683. § (1) bekezdés]; a nem pénzbeli hozzájárulás felülértékelését tudomásuk ellenére elfogadó tagok egyetemleges felelőssége [Gt. 13. § (4) bekezdés]; az előtársaság vezető tisztségviselőinek egyetemleges felelőssége [Gt. 16. § (3)-(4) bekezdések]; a gazdasági társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sértő határozatot hozó tagok (részvényesek) egyetemleges felelőssége [Gt. 20. § (7) bekezdés]; a vezető tisztségviselők egyetemleges felelőssége a cégbíróságra bejelentett adatok valótlanságából eredő károkért [Gt. 26. § (2) bekezdés]; együttes képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselők, illetve testületi ügyvezetés esetén a vezető tisztségviselők egyetemleges felelőssége [Gt. 30. § (4) bekezdése]; a felügyelő bizottsági tagok egyetemleges felelőssége [Gt. 36. § (4) bekezdése]; az ügydöntő felügyelő bizottsági tagok és a vezető tisztségviselők egyetemleges felelőssége [Gt. 37. § (3) bekezdés]; a gazdasági társaság elkülönült személyiségével visszaélő tagok (részvényesek) egyetemleges felelőssége [Gt. 50. § (1) bekezdés]; a jogutód nélkül megszűnt közkereseti társaság és betéti társaság volt tagjainak (beltagjainak) egyetemleges felelőssége [Gt. 68. § (2) bekezdés]; az átalakulás során a tagok egyetemleges felelőssége [Gt. 70. § (4) bekezdés, Gt. 85. § (3)-(4) bekezdések]; a közkereseti társaság tagjainak egyetemleges felelőssége [Gt. 88. § (1) bekezdés, Gt. 97. § (1) bekezdés, Ptk. 578/H. § (2) bekezdés]; a betéti társaság beltagjainak egyetemleges felelőssége [Gt. 108. § (1) bekezdés, Ptk. 578/H. § (3) bekezdés]; a közös üzletrész tulajdonosainak egyetemleges felelőssége [Gt. 122. § (1) bekezdés]; az alapító részvényesek egyetemleges felelőssége a névértéken aluli kibocsátásból eredő károkért [Gt. 174. § (2) bekezdés]; az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén a volt részvényesek egyetemleges felelőssége [Gt. 196. § (4) bekezdés]; a közös részvény tulajdonosainak egyetemleges felelőssége [Gt. 212. § (5) bekezdés]; az alapítás során az alapító részvényesek és a közreműködő befektetési szolgáltató egyetemleges felelőssége [Gt. 290. § (2) bekezdés, Gt. 291. § (3) bekezdés]; az alapítás meghiúsulása esetén a levonás nélküli visszafizetés teljesítéséért az alapító részvényesek egyetemleges felelőssége [Gt. 292. § (2) bekezdés]; az egyesülés tagjainak egyetemleges felelőssége [Gt. 316. § (1) bekezdés, Ptk. 74/H. § (1) bekezdés]; akik a szövetkezet cégbejegyzése előtt a szövetkezet nevében eljártak, egyetemlegesen felelnek a közös név alatt vállalt kötelezettségekért [Szövtv. 8. § (1) bekezdés]; a tisztségviselők kötelezettségeik megszegésével a szövetkezetnek okozott kárért a polgári jog szabályai szerint egyetemlegesen felelnek [Szövtv. 40. § (1) bekezdés]. Szerződés alapján akkor keletkezik egyetemleges felelősség, ha a szerződő felek szóban, írásban vagy ráutaló magatartással a szerződés megkötésekor, a követeléskeletkezésekor, vagy később ebben kifejezetten megállapodnak.
A jogosult számára a kötelezettek egyetemleges felelőssége kedvezőbb, mint a kötelezettek arányos felelőssége, ugyanis az egyetemlegesség esetében a jogosultnak nagyobb esélye van arra, hogy a teljes kára megtérüljön, ugyanis minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik. A jogosult számára előnyös az, hogy bármelyik kötelezettől követelheti a teljesítést, és polgári eljárást (pert, fizetési meghagyást) indíthat egyszerre több, illetve valamennyi kötelezett ellen. Hangsúlyozni kell azt, hogy az egyetemleges kötelezettek kölcsönösen felelősek egymás kötelezettségeiért (szerződésszegéseiért), másképpen fogalmazva: az egyetemleges felelősség egyúttal szükségszerűen más magatartásáért való felelősséget is jelent. Minden kötelezett a többieket megillető kifogásokra csak annyiban hivatkozhat, amennyiben a kifogások a jogosult kielégítésével kapcsolatosak. Beszámításra azonban a társkötelezettek követeléseit nem lehet felhasználni. A jogosultnak az egyik kötelezettel szemben beálló késedelme valamennyiük javára beáll [Ptk. 337. § (1)-(4) bekezdések]. Az egyetemlegesen felelős személyek belső viszonyában annak van jelentősége, hogy az egyetemleges kötelezetteket - ha jogviszonyukból más nem következik - a kötelezettség egymás között egyenlő arányban terheli. Ha valamely társkötelezett a jogosultnak kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített, a többi társkötelezettel szemben - a követelésnek őket terhelő része erejéig - megtérítési követelése támad. Egyik kötelezett sem hivatkozhat a többivel szemben olyan kedvezményre, amelyben a jogosulttól részesült. A jogosultnak teljesítő kötelezettre a jogosultat megillető és a többiek teljesítésének biztosítására is szolgáló jogok átszállnak, amennyiben a többi kötelezettől megtérítést követelhet [Ptk. 338. § (1)-(3) bekezdések].
Az egyetemleges felelősséget megállapító szabályok közül témánk szempontjából a legfontosabb szerepe a többes (közös) károkozás tényén alapuló egyetemleges felelősséget kimondó szabálynak van, ugyanis a Gt. a vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottsági tagok egyetemleges felelősségének fennállását kifejezetten a többes károkozás tényének megállapításához kapcsolja [Gt. 30. § (4) bekezdés, Gt. 36. § (4) bekezdés, Gt. 37. § (3) bekezdés]. Álláspontunk szerint az előbbi szabályokon túlmenően is vannak olyan, a Gt.-ben egyetemleges felelősséget előíró szabályok [például: Gt. 16. § (3)-(4) bekezdéseiben írt szabályok], amelyek esetében vizsgálni kell a többes károkozás tényének fennállását ahhoz, hogy az egyetemleges felelősség megállapítható legyen. A Ptk. 344. § (1) bekezdés alapján ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges. A többes (közös) károkozás objektív tényállás. A közös károkozás tényállásának bekövetkezéséhez nincs szükség akarategységre, ha az egyik károkozó gondatlan mulasztása teszi lehetővé a másik károkozó szándékos tevőleges károkozását. Közös károkozásról van szó minden olyan esetben, amikor a károsodásra vezető folyamatban akár egymást követően, akár egyidejűleg többen vesznek részt, vagyis ha a kár objektíve több személy közrehatásának eredményeként következik be, függetlenül attól, hogy a károkozási folyamatban résztvevők egyáltalában tudomással bírtak-e egymás károkozó magatartásairól. A többes károkozás alapján az egyetemleges felelősség akkor is megállapítandó, ha a károkozók tevékenységének együtthatása vezetett el a kár bekövetkeztéhez. A közös károkozás alapján az egyetemleges felelősség akkor is fennáll, ha a károkozók különböző felelősségi alakzatba tartozó magatartást fejtenek ki. Az egyetemleges felelősség tehát a károsult fokozott terjedelmű védelme a teljes kártérítés elvére és a nevelés-megelőzés elvére figyelemmel. A többes károkozás tényét ugyanakkor csak akkor indokolt és szükséges megállapítani, ha erre a prevenció érdekében szükség van. Hangsúlyozni kell azt a követelményt, hogy a károkozóra a bekövetkező kár előrelátásának kritériumát szükséges és indokolt alkalmazni.[25]
Az egyetemlegesség a károsult irányába ható rendelkezés, tehát a közös károkozók külső viszonyában érvényesül. A károkozók belső viszonya a kártérítési kötelezettség egymás közötti felosztási arányát jelenti. A többes károkozás esetén a károkozók belső viszonyában a felelősség megoszlása nem a Ptk. 338. § (1) bekezdésében írt szabály alapján, nem egyenlő arányban történik, hanem a Ptk. 344. § (1) bekezdésében rögzített szabály alapján a felelősség a károkozók között magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg. A Ptk. 344. § (4) bekezdése értelmében a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha a) ez a kár megtérítését nem veszélyezteti, és tetemesen nem is késlelteti, vagy b) a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy igénye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett. Az LB PK 37. számú állásfoglalása helyesen mutat rá arra, hogy az egyetemleges felelősség megállapításának mellőzése esetében a közrehatás arányának meghatározásánál a magatartás felróhatóságát megfelelően értékelni kell. A bíróság a törvényi feltételek fennállása esetén sem köteles mellőzni az egyetemleges felelősség alapján történő marasztalást, csupán élhet ezzel a lehetőséggel, ha azt indokoltnak tartja.[26]

11. Elsődleges felelősség - másodlagos felelősség

Az elsődleges (egyenes) felelősség azt jelenti, hogy a felelősség ugyanazt a személyt terheli, akit a kötelezettség terhel. A másodlagos (járulékos) felelősség azt jelenti, hogy a felelősség mást is terhel, mint akit a kötelezettség terhel. A polgári jogban az elsődleges felelősség az általános, a másodlagos felelősség a kivételes. A másodlagos felelősség kivételes jellege ellenére viszonylag gyakorta felbukkan a felelőségi jogban, ugyanis a felelősségi jog a másodlagos felelősség jogintézményének segítségével képes megfelelően értékelni, és jogi jelentőséget tulajdonítani az elsődlegesen kötelezett személy és a másodlagosan kötelezett személy közötti kapcsolatnak, jogviszonynak, amely adott esetben a jogosult számára nem ismert, vagy csak többé-kevésbé ismert. A másodlagos felelősség esetében tehát mindig van egy elsődlegesen felelős személy is, a másodlagosan felelős személy az elsődlegesen felelős személy magatartásáért tartozik helyt állni. Másként fogalmazva: a másodlagosan felelős személy ugyanazon kötelezettségért felelős, mint az elsődlegesen felelős személy. Ebből következően a követelés elévülése mind az elsődlegesen felelős személlyel, mind a másodlagosan felelős személlyel szemben ugyanabban az időpontban - a követelés Ptk. 326. § (1) bekezdése szerinti esedékesség válásának időpontjában - kezdődik meg. A másodlagosan felelős személy felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség és felróhatóság nélküli felelősség egyaránt lehet. A minősített befolyásszerző másodlagos felelőssége a felszámolt gazdasági társaság tartozásaiért felróhatóságon alapuló felelősség. A közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának, közös vállalt tagjának és az egyesülés tagjának a másodlagos felelőssége felróhatóság nélküli felelősség.
A másodlagos felelősség kétféle lehet: közvetlen (feltétlen) felelősség és közvetett (mögöttes, szubszidiárius) felelősség. Közvetlen a másodlagosan kötelezett személy felelőssége akkor, ha az elsődlegesen kötelezett személlyel egy sorban áll fenn. A közvetlen másodlagos felelősség esetében az elsődlegesen kötelezett és a másodlagosan kötelezett egyetemlegesen felel a jogosult irányában. Közvetett a másodlagosan kötelezett személy felelőssége akkor, ha a másodlagos felelősség valakit csak arra az esetre terhel, ha a követelést az elsődlegesen felelős személy vagyonából nem lehet behajtani, vagyis a közvetetten, másodlagosan felelős személy felelőssége csak akkor nyílik meg, amikor bizonyossá válik, hogy az elsődlegesen felelős személy vagyona a követelést nem fedezi. A közvetett másodlagos (mögöttes) felelősséggel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság az 1/2007. PJE számú jogegységi határozatában a következőkre mutatott rá. 1. A mögöttes felelősség olyan járulékos jellegű, másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség, amely alapulhat szerződésen (pl. szerződéses egyszerű kezesség) vagy törvény rendelkezésén (törvényi kezesség, valamint a mögöttes felelősség egyéb törvényi esetei). 2. A mögöttes felelős ugyanazon kötelezettség teljesítéséért felel, mint a főkötelezett. Ebből következően a követelés elévülése mind a főkötelezettel, mind a mögöttesen felelőssel szemben ugyanabban az időpontban - a követelés Ptk. 326. § (1) bekezdés szerinti esedékessé válásának időpontjában - kezdődik. 3. Az elévülést a kötelezettel szemben megszakító jogcselekmények nem szakítják meg az elévülést a mögöttesen felelős személlyel szemben. 4. A mögöttesen felelős személlyel szembeni követelés elévülése a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságán nyugszik. Az elévülés nyugvása fogalmilag kizárja az elévülés megszakadását. A főkötelezettel szemben el nem évült követelés az elévülés nyugvásának megszűnésétől (vagyis a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságától) számított egy éven belül érvényesíthető a mögöttesen felelős személlyel szemben. A Legfelsőbb Bíróság az 1/2007. PJE számú jogegységi határozatában az egyszerű kezességgel és az 1988-as Gt.-ben meghatározott mögöttes felelőségi alakzatokkal összefüggésben foglalt állást, mert a konkrét perekben eddig csak ezekkel kapcsolatban merült fel a joggyakorlat egysége biztosításának szükségessége. A Legfelsőbb Bíróság tehát nem foglalt állást sem az 1997-es Gt., sem a hatályos Gt. mögöttes felelősségi alakzataival (például: a konszernjogi felelősségi alakzatokkal) összefüggésben. Álláspontunk szerint az 1/2007. PJE számú jogegységi határozatban kifejtettek a hatályos Gt.-ben, Ctv.-ben és Cstv.-ben rögzített konszernjogi felelősségi alakzatokra is irányadónak tekinthetőek.
A Legfelsőbb Bíróság a BH 2006. évi 1. számában közzé tett tanácselnöki értekezleti állásfoglalásában és egy eseti döntésében [LB Gfv. X. 30.068/2005. sz., EBH 2005. 1217.] kifejtette azt is, hogy a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatósága - felszámolás esetén - nem minden esetben a kapcsolódik a felszámolás jogerős befejezéséhez, ennél korábban is megállapítást nyerhet a behajthatatlanság. Korábban kerül sor a behajthatatlanság megállapítására akkor, ha a felszámolás során egyértelműen bebizonyosodik az, hogy a konkrét követelés kielégítése a felszámolási eljárásban nem történhet meg, mivel arra a felszámolási vagyon nem nyújt kellő fedezetet. A behajthatatlanság időpontjának meghatározása tehát a perbíróság feladata az eset összes körülményeinek figyelembevétele mellett.[27]
Közvetlen másodlagos felelősségi alakzat a készfizető kezes felelőssége az adós tartozásáért [Ptk. 271. § (2) bekezdés]; az ideiglenes részvényt átruházó személy készfizető kezessége az ideiglenes részvényt birtokló személyért [Gt. 196. § (4) bekezdés első mondata]. Közvetett másodlagos felelősségi alakzatok a következők: az egyszerű (sortartó) kezes felelőssége az adós tartozásáért [Ptk. 271. § (1) bekezdés]; az engedményező kezesi felelőssége a kötelezett szolgáltatásáért [Ptk. 330. § (1) bekezdés]; több fuvarozó esetében, ha a fuvarozó elmulasztja a többi fuvarozó előtte ismert követeléseinek biztosítására a zálogjogot érvényesíteni, kezesként felel az előző fuvarozókkal szemben [Ptk. 499. § (3) bekezdés]; a közös vállalt tagjának a kezesi felelőssége a társaság kötelezettségeiért [Ptk. 53. § (2) bekezdés, 1997-es Gt. 106. § (1) bekezdés]; a közkereseti társaság tagjának a felelőssége a társaság kötelezettségiért [Ptk. 578/H. § (2) bekezdés, Gt. 88. § (1) bekezdés, Gt. 97. § (1) bekezdés]; a betéti társaság beltagjának a felelőssége a társaság kötelezettségeiért [Ptk. 578/H. § (3) bekezdés, Gt. 108. § (1) bekezdés és a Gt. 108. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Gt. 97. § (1) bekezdés]; a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége a jogutód nélkül megszűnt társaság tartozásaiért [Gt. 50. § (1)-(3) bekezdések]; a minősített befolyásszerző felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Gt. 54. § (2) bekezdés]; az uralkodó tag felelőssége a tényleges vállalatcsoportba tartozó felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Gt. 64. § (1)-(2) bekezdések alapján alkalmazandó Gt. 54. § (2) bekezdés]; az egyedüli részvényes felelőssége az egyszemélyes részvénytársaság kötelezettségeiért [Gt. 284. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó Gt. 54. § (2) bekezdés]; a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a felszámolt ellenőrzött társaság kötelezettségeiért [Cstv. 63. § (2) bekezdés]; a volt tag (részvényes) felelőssége a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatt [Cstv. 63/A. §].
A jogosult számára a kötelezett közvetlen másodlagos felelőssége a kedvezőbb, a kötelezett közvetett másodlagos felelőssége a hátrányosabb. A közvetett másodlagos felelősségnél a jogszabály mindig meghatározza azt az időpontot, amikor a felelősség beáll. Például a közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának a közvetett másodlagos felelőssége akkor következik be, ha a hitelező a gazdasági társaságtól a követelését nem tudja behajtani (a végrehajtási eljárás nem vezetett eredményre vagy a gazdasági társaság felszámolási vagyona nem nyújtott kellő fedezetet).

12. Felróhatóságon alapuló felelősség - felróhatóság nélküli felelősség

A felróhatóságon alapuló felelősség-típusba tartozik az elvárhatósági skála alsó részén elhelyezkedő három gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat: az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozathoz, a meghatározott feladatot (tisztséget) ellátó személytől elvárható gondosság fokozathoz és a kereskedelmi szempontból ésszerű gondosság fokozathoz tartozó felelősségi alakzat. A felróhatóság nélküli felelősség-típusba tartozik az elvárhatósági skála középső és fölső részén elhelyezkedő többi gondossági fokozathoz tartozó felelősségi alakzat.
A felróhatóságnak két fokozata van: a szándékosság és a gondatlanság. Szándékos a jogsértő magatartása, ha kifejezetten a károsodással járó célra irányul. Gondatlan a jogsértő magatartása, ha a jogsértő nem törődik a károsodás lehetőségével, vagy e lehetőséget fel sem ismeri, bár fel kellene ismernie. A polgári jog a gondatlanság két nemét különbözteti meg: a súlyos gondatlanságot és az enyhe gondatlanságot. A magyar felelősségi jogban a felróhatóság fokozatainak általában nincs nagy jelentőségük. Ennek az a magyarázata, hogy a felelősségi jog a teljes kártérítés elvét vallja, ezért a szankció nem a felróhatóság fokától függ, hanem az elszenvedett kár mértékétől. A következő kivételes esetekben mégis jelentősége van a felróhatóság fokozatainak: a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibájából kívül károsodás érte [Ptk. 6. §]; beszámításnak nincs helye a szándékosan okozott kár megtérítésére irányuló követeléssel szemben [Ptk. 297. § (1) bekezdés]; a szándékos és a súlyos gondatlan magatartásért való felelősséget érvényesen nem lehet kizárni [Ptk. 314. § (1) bekezdés, 342 . § (1) bekezdés]; több személy együttes károkozása esetén a felelősség a károkozók között felróhatóságuk arányában oszlik meg [Ptk. 344. § (1) bekezdés]; a károsult saját hibája esetén a kármegosztás ennek az önhibának a mértékéhez igazodik [Ptk. 340. § (1) bekezdés]; öt évnél rövidebb idő alatt nem évülhet el a követelés, ha a kárt szándékosan vagy bűncselekménnyel okozták [Ptk. 360. § (4) bekezdés]; a fuvarozó csak akkor köteles a teljes kárt megtéríteni, ha a kár bekövetkeztét szándékos magatartása idézte elő [Ptk. 503. § (3) bekezdés]; vagyonbiztosítás esetén a biztosító mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen a biztosított jogi személynek a szabályzatban meghatározott tagjai vagy szervei szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták [Ptk. 556. § (1) bekezdés d) pont]; felelősségbiztosítás esetén a szándékos károkozás , továbbá a súlyos gondatlanságnak a szerződésben meghatározott eseteiben a biztosító követelheti a biztosítottól a kifizetett biztosítási összeg megtérítését, kivéve ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes [Ptk. 559. § (3) bekezdés]; életbiztosítás esetén a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól mentesül, ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét; a visszavásárlási összeg ebben az esetben az örökösöket illeti meg, és a kedvezményezett abból nem részesülhet [Ptk. 565. § (3) bekezdés]; az ajándékozó azért, hogy a megajándékozott az ajándék tárgyán tulajdonjogot szerezzen, továbbá, ha az ajándék tárgyának lényeges fogyatékosságáért csak akkor felel, ha a megajándékozott bizonyítja, hogy az ajándékozó szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el [Ptk. 581. § (1) bekezdés].
A felróhatóságon alapuló felelősség feltétele a károkozó személy vétőképessége. Vétőképesség hiányában felróható magatartáson alapuló felelősség nem állhat fenn. A nem természetes személyek mindig vétőképesnek minősülnek, ugyanis bármely tagjuk, vezetőjük, munkavállalójuk magatartása a nem természetes személy magatartásának számít. Ha valamely tag, vezető vagy alkalmazott vétőképtelen, önmagában ez az állapot megvalósítja a nem természetes személy felróhatóságát. A természetes személyek vétőképességére a felelősségi jog nem állapít meg korhatárt, ezzel a megoldással a bírósági gyakorlatra bízza a természetes személyek korhatártól függő vétőképességének meghatározását. Annyi mindenesetre rögzíthető, hogy a bíróságnak az eset összes körülményei szerint a köztapasztalatot is figyelembe véve kell esetről esetre megítélnie azt, hogy megvolt-e a vétőképesség vagy sem. Ha a károkozó adott értelmi fejlettsége mellett tisztában lehetett magatartása károsító következményével, és felismerhette, hogy ezek a következmények a társadalom kedvezőtlen megítélésével találkoznak, akkor elvileg megvan a lehetőség arra is, hogy a kiszabásra kerülő szankció megelőző hatást gyakoroljon. Ebben az esetben a vétőképesség megállapítható. Ez a szemlélet egyrészt azzal jár, hogy nem mindenki ugyanabban az életkorban éri el a vétőképesség fokát, másrészt egy-egy ember nem egy-idejűleg éri el a vétőképességet valamennyi cselekedete vonatkozásában, vagyis a vétőképeség a kárszituációtól függ. A forgalombiztonság szempontja miatt a bírói gyakorlat afelé hajlik, hogy ha különleges körülmények más megoldást nem indokolnak, a vétőképesség a 12. életév betöltésével bekövetkezik.
A felróhatóság nélküli felelősség-típusba tartozó felelősségi alakzatok esetében a felelősségi jog ugyan mindig biztosít a kötelezett számára lehetőséget a felelősség alól kimentésre, azonban ez a kimentés mindig igen szűk terjedelmű. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója, a környezetet veszélyeztető tevékenység folytatója, a nukleáris létesítmény engedélyese általában csak elháríthatatlan külső ok fennállásának bizonyításával mentesülhet a felelősség alól. Az elháríthatatlan ok elméletileg egyaránt lehet külső ok és belső ok, azonban a hatályos magyar felelősségi jog kizárólag az elháríthatatlan külső okot tekinti megfelelőnek a kimentéshez. Az elháríthatatlan külső ok lehet természeti jelenség (például: rendkívüli méretű természeti katasztrófa) vagy emberi magatartás (például: fegyveres összecsapás). A jogirodalomban az elháríthatatlan külső ok és a fokozott veszéllyel járó tevékenységi körök viszonyával összefüggésben két álláspont alakult ki, az egyik nézet szerint az erőhatalom abszolút fogalom, míg a másik nézet szerint az erőhatalom relatív fogalom. Az erőhatalom abszolút felfogása szerint, csak az olyan természeti jelenség, illetve emberi magatartás minősül elháríthatatlan körülménynek, amellyel szemben senki sem képes eredményes védekezésre, elhárításra függetlenül fizikai képességeitől és anyagi erőforrásaitól. Az álláspontunk szerint helyes felfogás, az erőhatalom relatív felfogása szerint egyrészt az elháríthatatlan körülmények köre a technika folyamatos fejlődésével egyre szűkül, másrészt a jogalanyok anyagi erőforrásai különbözőek, ugyanazon elhárító cselekmény kifejtése az egyik jogalany számára rendkívüli, aránytalan költséget, terhet, míg a másik jogalany számára felvállalható, megengedhető mértékű költséget jelent. A technika rohamos fejlődésével nemcsak a fokozott veszéllyel járó tevékenységi körök szaporodnak, de az erőhatalomtól is állandóan elhódítanak területeket. Ami tegnap erőhatalomnak minősült, holnap már nem minősül annak, így nem is mentesít a felelősség alól. Az erőhatalom relatív felfogása azt is jelenti, hogy mentesülnie kell az üzembentartónak, ha a védekezés technikailag lehetséges lett volna, de csak objektív értelemben, tehát nem saját anyagi viszonyaihoz méretezve, aránytalan kiadások árán. Az aránytalan költekezés kérdésének megítélésénél igen gondosan ügyelni kell arra, hogy a relatív felfogás ne csapjon át szubjektív felfogásba. Ha ugyanis az aránytalan költségeket az adott üzembentartó vagyoni erőihez mérik, a kimentést ezzel szubjektív alapra helyezik, és megnyitnák az üzembentartók számára azt a védekezést, hogy ilyen vagy olyan felszerelés, berendezés, intézkedés megtétele anyagi erőiket meghaladta volna. Ez pedig visszakanyarodást jelentene a felróhatóságon alapuló felelősség konstrukciójához.[28]
Az erőhatalom relatív felfogásának alátámasztására két eseti döntést emelünk ki a bírói gyakorlatból. A bíróság az egyik eseti döntésében úgy foglalt állást, hogy ha a távvezetékre huzalt dobnak, ez harmadik személy elháríthatatlan cselekménye, mert aránytalan erőfeszítést jelentene az ország minden távvezetékének őrizete; ha azonban a huzal feldobása óta huzamosabb idő telt el és a villamos művek értesültek a veszélyről, az elháríthatatlanság megszűnik [BH 1954. 505.]. A bíróság egy másik eseti döntésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem állapítható meg az üzemben tartó felelőssége a Volán-buszon harmadik személy által elhelyezett és felrobbant időzített bomba következtében keletkezett kárért, mert a merényletet a veszélyes üzem működési körén kívül eső elháríthatatlan oknak minősítette. A bíróság szerint a közbiztonság és az anyagi-technikai fejlettség jelenlegi szintjén nem teljesíthető azon igény, hogy tömegközlekedési járatokat igénybevevő személyeket a légi közlekedéshez hasonló biztonsági vizsgálatnak vessék alá [LB Pf. VIII. 21902/1998. sz., BH 2000. 200.]. A második eseti döntéssel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a technika folyamatos fejlődése és a közúti személyszállítást végző vállalatok anyagi erőforrásainak növekedése oda vezethet, hogy néhány év múlva a fenti tényállás mellett a bíróság úgy foglal állást, hogy a közbiztonság és az anyagi teljesítőképesség adott szintjén igenis teljesíthető azon igény, hogy a közúti tömegközlekedési eszközökön utazó személyeket az utazás megkezdése előtt a légi közlekedéshez hasonló vizsgálatnak vessék alá.

13. Deliktuális felelősség - kontraktuális felelősség - termékfelelősség

A szerződésen kívüli károkozásért való (deliktuális) felelősség [Ptk. 339. § (1) bekezdés] esetén a felek között nem áll fenn szerződéses jogviszony, másként fogalmazva: a deliktuális felelősség alapvető negatív előfeltétele az, hogy a felek között szerződéses jogviszony ne álljon fel. A szerződésszegéssel okozott kárért való (kontraktuális) felelősség [A Ptk. 318. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdés és az azt követő jogszabályhelyek] esetében a felelősség megállapításának alapvető pozitív előfeltétele az, hogy a felek között fennálljon egy szerződéses jogviszony.
A deliktuális felelősség és a kontraktuális felelősség közötti dogmatikai különbség lényege a következőkben foglalható össze. Deliktuális felelősség esetén a károkozó és a károsult között a károkozó magatartást megelőzően egy abszolút szerkezetű jogviszony létezik, és egy tartózkodásra kötelező tiltó norma megsértése hozza létre a relatív szerkezetű, szerződésen kívüli kárkötelmet. (Ugyanez a jogdogmatikai helyzet az abszolút szerkezetű dologi jogok és személyhez fűződő jogok megsértése esetén.) Kontraktuális felelősség megsértése esetén viszont a károkozást megelőzően is fennáll egy relatív szerkezetű, szerződéses jogviszony a felek között, amely meghatározza a feleknek egymással szembeni jogait és kötelezettségeit. Itt a károkozó magatartás nem más, mint a szerződés megszegése. Az eltérő kiinduló helyzetből adódik, hogy a károkozó magatartás eltérő természetű a két területen. Deliktuális felelősség esetén a károkozás átalános tilalma szenved sérelmet, és a lehetséges károkozó magatartások nincsenek törvényi tényállások szerint nevesítve, mert a magatartást éppen az teszi jogellenessé, hogy káreredmény kapcsolódik hozzá. Kontraktuális felelősség esetén viszont a károkozó magatartás egy már érvényesen létrejött, konkrét szerződésben vállalt kötelezettség megszegését jelenti. A szerződéses jogviszony a kárkötelem alanyait, a károkozó és a károsult személyét is behatárolja, a károkozó a kárt nem általában "másnak", hanem a másik szerződő félnek okozza. Lehetséges, hogy ugyanaz a magatartás a szerződéses jogviszonytól függetlenül is kárt okoz (a kivitelezési vagy a gyártási hiba például nem csak a szerződéses partnernek okozhat kárt), s ez a károkozás a deliktuális felelősség (termékfelelősség) szabályai szerint ítélendő meg. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség azonban mindenképp szerződést (legalább kétoldalú jogügyletet), másik szerződő felet, a szerződés megszegését és azzal okozati összefüggésben keletkezett kárt feltételez. A jogellenesség a kontraktuális felelősségnek is szükségképpeni előfeltétele. A kontraktuális felelősség esetén kétszeres jogsértéssel állunk szemben, ahogy azt már az 1.2.1 pontban részletesen kifejtettük.[29]
A termékfelelősség valójában a deliktuális felelősség körébe tartozó különös felelősségtípus. A hatályos szabályozás szerint a törvényalkotó a termékfelelősséget nem a Ptk.-ban, hanem külön törvényben, a Tftv.-ben szabályozza. A Tftv. meghatározza a termék, a gyártó és az importáló fogalmát. A Tftv. 3. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért. A Tftv. 3. § (2) bekezdése alapján az import termék esetén a gyártóra vonatkozó rendelkezéseket az importálóra is megfelelően alkalmazni kell. Ez a szabály nem érinti az importálónak a gyártóval szembeni igényét. A károsult általában nem áll szerződéses jogviszonyban a gyártóval (importálóval), azonban a törvény éppen a károsult érdekeit szem előtt tartva megteremti a gyártó és az importáló közvetlen felelősségét a károsulttal szemben. A termékfelelősség jogintézménye ezzel elismeri a károsult és a forgalmazó, illetve a forgalmazó és a gyártó (importáló) jogviszonyán átívelő közvetlen kapcsolatot a károsult és a gyártó között. A Tftv. 4. § (1) bekezdése szerint ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. E szabály import termék esetén akkor is megfelelően alkalmazandó, ha a termék gyártója feltüntetésre került, de importálója nem állapítható meg. A Tftv. 12. § alapján a törvény nem érinti a károsultnak a szerződésszegéssel, illetve a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályain alapuló, vagy külön jogszabályban meghatározott igényérvényesítési lehetőségeit. A Tftv. 13. § (1) bekezdése szerint a termékfelelősség körében a gyártóra nézve a Ptk. 339. §-ának (2) bekezdése nem alkalmazható, vagyis a bíróság méltányossági alapon nem mérsékelheti a kártérítés összegét.[30]

14. Az alkotmányos felelősségi jog

Az Alkotmánybíróság, különösen az 1989-1998 között működő Sólyom-féle Alkotmánybíróság a magyar jogrendszer szerves részévé változtatta az alkotmányjogi normaréteget és az alkotmánybíráskodást. A magyar jogrendszer az Alkotmánybíróság jogfejlesztő gyakorlata következtében vált modern jogrendszerré. Az alkotmányjogi normaréteg egyrészt a közhatalmi centrumok hatalmi jogosítványait, egymáshoz és a társadalom tagjaihoz, csoportjaihoz való viszonyát eljárási szempontból szabályozza, az egyéb alkotmányos szervek létrejöttét és működését írja le, másrészt alkotmányos alapjogokat (alapvető jogokat), alkotmányos alapelveket és alkotmányos alapértékeket tartalmaz, amelyeknek fő célja a jogrendszer tartalmának meghatározása. Az alkotmánybíráskodás az alkotmányvédelem egyik változata. Az alkotmánybíráskodás folyamán a pozitív jogi norma érvényességéről annak jogrendszerbeli megengedettsége alapján döntenek, a meg nem engedett normát érvénytelenítik. Az alkotmányjogi normaréteg és az alkotmánybíráskodás a pozitív jogi normaréteg részét képező felelősségi jog alkotmányosságát biztosítja.
A magyar alkotmánybíráskodás legfontosabb területe a jogállamiság, és azon belül a jogbiztonság alapértékének értelmezése. Ezzel összefüggésben maga az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a jogállamiság alapértékét kitöltő elveket az Alkotmánybíróság egy-egy konkrét ügy kapcsán, fokozatosan fejti ki. Noha az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata során a vizsgált rendelkezésnek elsősorban az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való összhangját vizsgálja, ez nem jelenti azt, hogy az általános rendelkezéseket formális deklarációnak tekinti, s az alapelveknek pusztán kisegítő, másodlagos szerepet szánna. Az Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét [9/1992. (I. 30.) AB határozat]. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság (előreláthatóság, kiszámíthatóság) követelményének az felel meg, ha a polgári jogi felelősségi szabályokat és a felelősség hátrányos jogkövetkezményét (szankcióját) jogszabály tartalmazza. Jogszabályban rögzített felelősségi szabály nélkül nem kerülhet sor polgári jogi felelősség megállapítására és hátrányos jogkövetkezmény (szankció) alkalmazására.[31]
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése írja elő az alapjogok törvényi szintű szabályozásának követelményét. E szabályból következik, hogy valamely alapjog tartalmának meghatározása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]. A Jat. 4. § a) pontja szerint a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait törvényben kell szabályozni. A törvényalkotó számolt azzal, hogy sok kérdést nem lehet a polgári jog átfogó jellegű törvénykönyvében szabályozni, de nem tette lehetővé, hogy bármilyen szintű jogszabály rendelkezzék az állampolgárok jogairól és kötelezettségeiről. Ezért a Ptk. 685. § a) pontja a törvénykönyvben található jogalkotási felhatalmazás körét általános jelleggel törvényre és kormányrendeletre korlátozza, emellett tételes felsorolását adja azoknak az eseteknek, amelyekben törvénynél és kormányrendeletnél alacsonyabb szintű jogszabály rendezhet polgári jogi viszonyokat. A polgári jogi kártérítési felelősség kérdéseinek rendezésére miniszteri rendelet megalkotására nincs felhatalmazás [34/2003. (VI. 19.) AB határozat]. Ugyanezen jogelvek alapján a polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályokat nem állapíthat meg a miniszterelnöki rendelet, az önkormányzati rendelet és az állami irányítás egyéb jogi eszköze. A polgári jogi felelősségi szabályok megalkotásánál kizárólag a törvényi szintű és a kormányrendeleti szintű szabályozás a megfelelő jogforrási szint.
A felelősségi szabályok megalkotásával összefüggésben is érvényesül a normavilágosság követelménye. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon [11/1992. (III. 5.) AB határozat]. A nem kellő pontossággal megfogalmazott jogszabály is alkalmazható, ha a megfogalmazás pontatlansága a jogalkalmazás során, a jogalkalmazói értelmezés által - a kialakult jogi hagyományt, joggyakorlatot, valamint a jogalkotó szándékát szem előtt tartva - orvosolható. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján egy jogszabály vagy annak valamely rendelkezése csak akkor tekinthető az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság követelményébe ütközőnek, ha megfogalmazása olyannyira homályos, hogy jogalkalmazói értelmezéssel sem tölthető ki tartalommal, vagy határozatlansága lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára [534/E/2001. AB határozat].
A felelősségi szabályok megalkotásával összefüggésben is érvényesül az az alapvető alkotmányos követelmény, hogy a jogbiztonságra figyelemmel a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilos. A Jat. 12. § (2) bekezdése szerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Következetes az alkotmánybírósági gyakorlat a tekintetben, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatályba léptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatályba lépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell [57/1994. (XI. 17.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kártérítéshez való jog nem alapjog. Nemcsak, mert arról az Alkotmány kifejezetten nem rendelkezik, hanem mert alapjogi volta az Alkotmány 13. §-ából sem következik. A kártérítési jogviszonyban a jog a károsultat - elvileg - bármely károkozóval szemben oltalmazza és a reparációt - ahol erre sort kerít - a károkozó tulajdonának a terhére oldja meg. Az Alkotmány 13. §-a szerint alkotmányos alapjogi tulajdonvédelem viszont mindenki, vagyis a károkozó és a károsult tulajdonára is vonatkozik. A jognak tehát egy olyan kárelosztási (kártelepítési) mechanizmust kell működtetnie, amelyben nemcsak a károsult, hanem a károkozó alkotmányos tulajdonvédelme is megfelelően igazolható. Ennek a kárelosztási - ellensúlyozó - rendszernek a szempontjait a törvényhozó - minden tulajdonosra egyaránt kiterjedő alkotmányos tulajdonvédelem keretei között - általában szabadon mérlegelheti [880/B/1993. AB határozat]. Az Alkotmánybíróság megállapította a nem vagyoni kár megtérítésével összefüggésben, hogy a Ptk. 354. § -ának "... ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja" szövegrészben foglalt rendelkezés alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette, figyelemmel arra, hogy a testi épség és egészség joga nem értékesebb vagy védelemre értékesebb jog az individuális szabadságjogoknál vagy például az önrendelkezési jognál. Az egyenlő védelemre való jogot az emberi méltósághoz való jogban bennfoglalt egyenlőség garantálja. A vizsgált jogszabályi rendelkezés sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdését és a 70/A. § (1) bekezdését [34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság megállapította az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség vonatkozásában az egyéves elévülési határidőt rögzítő Ptk. 349. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét, és e rendelkezést megsemmisítette, figyelemmel arra, hogy a polgári jog alanyait - az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel az Alkotmány 9. § (1) bekezdés és a 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére - egyenlőnek kell tekinteni [53/1992. (X. 29.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság megállapította a legfeljebb harminc főfoglalkozású dolgozót foglalkoztató magánszemély munkáltató munkavállalójának másodlagos felelősségét kimondó Ptk. 348. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét, és e rendelkezést megsemmisítette, figyelemmel arra, hogy a rendelkezés megkülönböztetést tartalmaz a legfeljebb harminc főt foglalkoztató természetes személy munkáltatók munkavállalóinak egy csoportjára sarkítva, a munkavállalókat sújtó kivételes felelősségi többletnek nincs alkotmányos indoka, ezért önkényes, és sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését [1/1996. (I. 26.) AB határozat].

II. fejezet

A társasági jog által védett érdekek

A társasági jog a gazdasági társaságok alapításával, szervezetével, működésével, átalakulásával és megszűnésével kapcsolatos szabályokat tartalmazza, valamint szabályozza a tagok egymás közötti, a gazdasági társaság és a tagok, valamint a gazdasági társaság és annak szervei közötti jogviszonyokat, továbbá szabályozza a gazdasági társaságban történő befolyásszerzést. A társasági jog a szabályozás során több különböző, olykor egymással szembenálló érdeket kíván összehangolni. Ezek az érdekek a következők: a gazdasági társaság érdeke, a kisebbség érdeke, a hitelezők érdeke és a befektetők érdeke. A jelen fejezetben ezeket az érdekeket ismertetjük.

1. A gazdasági társaság érdeke és a gazdasági társaság védelme

A gazdasági társaság mint önálló jogalany rendelkezik olyan saját, önálló érdekkel, amely elkülönül (elválik, elhatárolódik) egy egyes tagok (részvényesek) különféle egyedi érdekeitől, valamint elkülönül a tagok (részvényesek) közös érdekétől. Első lépésként bemutatjuk azt, hogy a gazdasági társaság önálló érdekének a meghatározása a gazdasági társaság fogalmának kibontása útján lehetséges. Második lépésként elhatároljuk a gazdasági társaság önálló érdekét a tagok (részvényesek) különféle egyedi érdekeitől, valamint elhatároljuk a tagok (részvényesek) közös érdekétől. Harmadik lépésként röviden ismertetjük azokat a társasági jogi szabályokat, amelyek a gazdasági társaság önálló jogi érdekének védelmét szolgálják.

1.1. A gazdasági társaság önálló érdeke

A Gt. 2. § (1) bekezdés értelmében gazdasági társaság csak az e törvényben szabályozott formában alapítható. A Gt. 2. § (2) bekezdése alapján jogi személyiség nélküli gazdasági társaság a közkereseti társaság (kkt.) és a betéti társaság (bt.). Jogi személyiségű gazdasági társaság a korlátolt felelősségű társaság (kft.) és a részvénytársaság (rt.). A Gt. 2. § (3) bekezdése szerint valamennyi gazdasági társaság cégnévvel rendelkezik. A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is jogképes cégneve alatt, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. A Gt. 2. § (4) bekezdés értelmében törvény előírhatja, hogy egyes gazdasági tevékenységek csak meghatározott gazdasági társasági formában végezhetők. Egyezően a korábbi gazdasági társaságokról szóló törvényekkel a Gt. a gazdasági társaságok formakényszerét írja elő, vagyis kizárólag olyan formában alapítható gazdasági társaság, amelyet a törvény kifejezetten megenged. A törvény által nevesített formák vegyítése (kombinálása) is tilos. A társasági jog a társasági formakényszer előírásával a tagok (részvényesek) szerződési szabadságát nyilvánvalóan korlátozza a forgalombiztonság érdekében, vagyis annak érdekében, hogy a gazdasági élet minden szereplője által megismert illetve megismerhető formában alapított gazdasági társaságok működjenek Magyarországon. A Gt. 2. § (4) bekezdés olyan törvényekre utal, amelyek a piacgazdaság egésze szempontjából kiemelt jelentőségű gazdasági tevékenységek folytatását meghatározott gazdasági társasági formához kötik (például: a Hpt. a pénzügyi szolgáltatási tevékenység és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység folytatásához, a Tpt. befektetési szolgáltatási és a kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység folytatásához a korlátolt felelősségű társasági és a részvénytársasági formát követeli meg, a Bit. a biztosítási tevékenység folytatásához a részvénytársasági formát követeli meg).
A Gt. hatályba lépése a jogszerűen alapítható társasági formák körét csak kis mértékben változtatta meg. A törvényből kimaradt a 1997-es Gt. 2. § (2) bekezdésében és a X. fejezetében szereplő közös vállalat. Ennek oka az, hogy az elmúlt tizenöt évben az 1967-ben bevezetett közös vállalti forma igénybevételére, azaz új közös vállalat alapítására nem került sor. Figyelemmel azonban arra, hogy még mindig több mint száz közös vállalat működik Magyarországon, a jogalkotó nem kívánta megszüntetni, átalakulásra kényszeríteni a még működő közös vállalatokat, hanem a Gt. 333. § (7) bekezdése a törvény hatályba lépése előtt már működő közös vállalatokra nézve hatályban tartja a 1997-es Gt. közös vállaltra vonatkozó rendelkezéseit. A Gt. hatályba lépése után tehát új közös vállalat már nem alapítható, de a cégjegyzékbe bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló közös vállalatok tovább működhetnek. A törvény miniszteri indokolásában foglaltakkal egyetértve hangsúlyozandó az, hogy ha a Gt. hatályba lépése után közös vállalat megszűnni vagy átalakulni kíván, úgy ezekre a folyamatokra már a Gt. megszűnési, illetve átalakulási szabályait kell alkalmazni, és nem a 1997-es Gt. szabályait. A törvény ugyanakkor új társasági forma bevezetésére nem vállalkozott, így jelenleg sincsen mód - a német társasági jogban létező és elismert - betéti részvénytársaság és csendestársaság alapítására. A törvény miniszteri indokolása szerint a csendestársaság ma már végképp összeegyeztethetetlen lenne a cégnyilvánosság elvével, problémát jelentene a pénzmosás elleni fellépést illetően, nem illeszkedne azon trendhez, amelynek részeként megszűnt a látra szóló takarékbetét és a bemutatóra szóló részvény típusa.
Egyezően a korábbi gazdasági társaságokról szóló törvényekkel a Gt. fenntartja a jogi személyiség nélküli, személyegyesítő típusú formákat: a közkereseti társaság (kkt.) és a betéti társaság (bt.), valamint a jogi személyiségű, jellemzően tőkeegyesítő típusú társasági formákat: korlátolt felelősségű társaság (kft.) és a részvénytársaság (rt.). A törvény határozottan és következetesen eltérő szabályokat alkot a részvénytársaság két altípusára: a zártkörűen működő részvénytársaságra és a nyilvánosan működő részvénytársaságra. A törvény továbbra is a kooperációs társaság egyetlen formáját nevesíti: az egyesülést. A gazdasági életben nincs jelentősége annak a ténynek, hogy egyes gazdasági társasági formák rendelkeznek jogi személyiséggel, míg más gazdasági társasági formák nem rendelkeznek azzal, ugyanis valamennyi gazdasági társaság saját cégneve alatt önálló jogalanynak minősül, teljes jogképességgel rendelkezik, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.
A Gt. 3. § (1) bekezdés értelmében gazdasági társaságot üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására külföldi és belföldi természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok alapíthatnak, működő társaságokba tagként beléphetnek, társasági részesedést (részvény) szerezhetnek. Valamennyi gazdasági társaság alapvető sajátossága az üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatása. Az üzletszerűség árbevétel és eredmény (nyereség) elérésére irányuló folyamatos, szervezetszerű gazdasági tevékenység gazdasági kockázatvállalás mellett. A tagok (részvényesek) a gazdasági társaságon keresztül végeznek közös gazdasági tevékenységet, a törvényben és a létesítő okiratban meghatározott feltételek mellett osztoznak a gazdasági társaság által elért nyereségben-veszteségben. Gazdasági tevékenységnek minősül minden termelő (ipari és mezőgazdasági), szolgáltató és kereskedelmi tevékenység. A gazdasági társaság önálló érdeke a lehetséges legnagyobb mérlegfőösszeg és árbevétel elérése, és ezzel összefüggésben a tehetséges legnagyobb pozitív eredmény realizálása az adott üzleti évben. A több üzleti éven keresztül folyamatosan működő gazdasági társaságok érdeke továbbá az is, hogy évről-évre egyre nagyobb mérlegfőösszeget és árbevételt (piaci részesedést), valamint lehetőség szerint egyre nagyobb pozitív eredményt érjen el.
A 2007. július 1. napján hatályba lépő Gt. 4. § (1) bekezdés alapján gazdasági társaság nem jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenységre is alapítható (nonprofit gazdasági társaság). Nonprofit gazdasági társaság bármely társasági formában alapítható és működtethető. A nonprofit gazdasági társaság érdeke részben eltérő a hagyományos gazdasági társaságétól. A nonprofit gazdasági társaság is a lehetséges legnagyobb mérlegfőösszeg és árbevétel elérésére törekszik, azonban elsődlegesen nem törekszik eredmény (nyereség) elérésére. A nonprofit gazdasági társaság nyereségszerzésre irányuló gazdasági tevékenységet csak kiegészítő jelleggel folytathat, és a nonprofit gazdasági társaság által elért nyereség a tagok között nem osztható fel [Gt. 4. § (3) bekezdés]. A visszaélések elkerülés végett a törvény kimondja, hogy a nonprofit gazdasági társaság csak másik nonprofit társasági formába alakulhat át, csak nonprofit gazdasági társasággal egyesülhet, illetve nonprofit gazdasági társaságokká válhat szét [Gt. 4. § (4) bekezdés]. a nonprofit gazdasági társaság közhasznú minősítést szerezhet az 1997. évi CLVI. törvény alapján.

1.2. A gazdasági társaság önálló érdekének elhatárolása

A gazdasági társaság önálló érdeke elválik a tagok (részvényesek) érdekeitől. Minden egyes tag (részvényes) külön vagyoni érdeke az, hogy a tulajdonában álló társasági részesedés (részvény) forgalmi értéke (árfolyama) növekedjen és a társasági részesedése (részvénye) után osztalékot kapjon. Azok a tagok (részvényesek), akik olyan üzletrésszel (részvénnyel) rendelkeznek, amely alapján őket osztalék nem illeti meg, kizárólag az üzletrész (részvény) forgalmi értékének növekedésében érdekeltek, azonban őket valamilyen elsőbbségi jog (például: szavazatelsőbbség) megilleti a gazdasági társaság működése, döntéshozatala során, az ilyen tagok (részvényesek) nem vagyoni érdeke az elsőbbségi joguk rendeltetésszerű és zavartalan gyakorlásához kapcsolódik. A gazdasági társaság önálló érdeke elkülönül a tagok (részvényesek) közös érdekétől, a folyamatos és minél nagyobb mértékű osztalékhoz fűződő érdektől. Ezen a ponton a gazdasági társaság és tagok (részvényesek) érdeke szükségszerűen ütközik egymással. A gazdasági társaság érdeke ugyanis az, hogy az elért pozitív eredmény a gazdasági társaság vagyonában maradjon (ne kerüljön sor a pozitív eredmény felosztására: osztalékfizetésre) a gazdasági társaság kutatásai, fejlesztései és beruházásai finanszírozása érdekben. Ezzel szemben a tagok (részvényesek) közös érdeke az, hogy az elért pozitív eredmény felosztásra kerüljön osztalékként (a pozitív eredmény ne maradjon a gazdasági társaság vagyonában). A két szemben álló érdek hosszú távon összeegyeztethető, a legfőbb szerv több üzleti évre vonatkozóan határozhat úgy, hogy az elért pozitív eredmény egy előre meghatározott része, hányada felosztásra kerüljön a tagok (részvényesek) között, míg a pozitív eredmény egy előre meghatározott része, hányada maradjon a gazdasági társaság vagyonában. A gazdasági társaság önálló érdeke az is, hogy az elszenvedett veszteségeket a tagok (részvényesek) pótolják. A veszteségek pótlása történhet jegyzett tőke-emelés formájában, korlátolt felelősségű társaság esetében pótbefizetés szolgáltatásával, tagi (részvényesi) kölcsön vagy alárendelt kölcsön folyósításával. A tagok (részvényesek) elsődleges közös érdeke az, hogy ne képződjön veszteség a közös gazdasági tevékenység folytatása alatt, vagy ha veszteség képződik, úgy a gazdasági társaság idegen források bevonásával pótolja azt, és ne a tagoktól (részvényesektől) várja el a pótlólagos források biztosítását.

1.3. A gazdasági társaság önálló érdekének védelme

A gazdasági társaság egyik legfontosabb önálló érdeke az, hogy az alapítás során a törvényben illetve a létesítő okiratban meghatározott mértékű, a működés során pedig a legfőbb szerv határozatában meghatározott mértékű vagyoni hozzájárulást a tagok (részvényesek) teljes mértékben, határidőn belül és megfelelő minőségben szolgáltassák, s ezáltal a gazdasági társaság megfelelő mértékű vagyonnal rendelkezzen a gazdasági tevékenység folytatásához. A gazdasági társaság másik legfontosabb önálló érdeke a már meglévő társasági vagyon védelme a működés során. A korlátolt felelősségű társaság további fontos érdeke az, hogy a tag az általa vállalt mellékszolgáltatást és pótbefizetést teljesítse. A Gt. a gazdasági társaság érdekeit - egyéb típusú szabályok mellett - felelősségi szabályokkal kívánja biztosítani. A VI. fejezetben tárgyaljuk a gazdasági társaság ezen vagyoni érdekeinek védelmére hivatott tagokat (részvényeseket) terhelő kötelezettségekért fennálló felelősségi szabályokat.

2. A kisebbség érdeke és a kisebbségvédelem

A tagok (részvényesek) vagyoni érdekeiket eltérő súllyal képesek érvényesíteni a gazdasági társaság alapítása és működése során. Az eltérés abból adódik, hogy a tagok (részvényesek) rendszerint nem egyenlő mértékű társasági részesedéssel (részvénnyel) rendelkeznek a gazdasági társaság jegyzett tőkéjéből. A többszemélyes gazdasági társaságon belül rendszerint létezik a tagok (részvényesek) olyan csoportja, amely gazdasági helyzeténél fogva eltérő jogi megítélés alá esik, és ezért garanciális jellegű jogi szabályozás alá tartozik. Az egyszemélyes gazdasági társaságnál, továbbá azon többszemélyes gazdasági társaságoknál, ahol a tagok részesedése egyenlő mértékű, kisebbségi érdek fennállásáról nyilvánvalóan nem eshet szó. A kisebbségi jogok többlet jogoknak minősülnek a tagot (részvényest) megillető tagsági (részvényesi) jogok csoportjához képest. A kisebbségi jogok a relatívan gyengébb gazdasági helyzetű tagok (részvényesek) vagyoni érdekét, végső soron a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogát [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] védelmező garanciális jellegű szabályok összessége. Az Alkotmánybíróság ugyanerre az álláspontra helyezkedett, amikor úgy foglalt állást, hogy a társasági jogi kisebbségvédelmi szabályoknak éppen az az egyik fő célja, hogy az önmagukat kisebb vagyoni hozzájárulással képviseltető tagok vagyonjogi érdekei megfelelős védelemben részesüljenek a társaságon belül gazdasági erőfölényben lévőkkel szemben [935/B/1997. AB határozat]. 1992 és 1995 között hatályban volt a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény, amelynek 3. § (3) bekezdése kimondta, hogy az állami tulajdonban álló Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságra (ÁVRt.) nem vonatkoznak az 1988-as Gt. 326. § (1)-(2) bekezdéseiben és 329. § (1) bekezdésében előírt kisebbségvédelmi szabályok. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ÁVRt.-t megillető privilegizáló szabályok alkotmányellenesek, mert egyrészt sértik a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogot [Alkotmány 13. § (1) bekezdés], másrészt sértik az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált egyenjogúság elvét, harmadrészt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző tiltott diszkriminációt is megvalósítanak.
A kisebbség helyzete szempontjából meghatározó, hogy milyen a gazdasági társaság részesedési struktúrája, kik alkotják a többséget. Két eltérő helyzetet kell megkülönböztetni: a) a szórt részesedési struktúrát és b) a konszernt. A szórt részesedési struktúra esetében a tagok (részvényesek) többé-kevésbé egyforma mértékű társasági részesedéssel (részvénnyel) rendelkeznek. A többség-kisebbség összetétele folyamatosan, a legfőbb szerv ülésén napirendi pontonként változik. Ez azt eredményezi, hogy a tag (részvényes) napirendi pontonként tartozhat a többséghez vagy a kisebbséghez. A társasági jogirodalom az ilyen kisebbséget "ad hoc" kisebbségnek nevezi. Konszern esetén az uralkodó tag (részvényes) rendelkezik a szavazatoknak a törvények által meghatározott bizonyos nagyságával (pédául: öten, hatvan, hetvenöt vagy kilencven százalékával). A hatályos magyar konszernjog esetében az egyik törvényi rendelkezés, a Gt. 52. § (2) bekezdésében írt szabály a szavazatok legalább hetvenöt százalékával való rendelkezést követeli meg. Ez a többség állandó. Az uralkodó tagon (részvényesen) kívüli tagok (részvényesek) automatikusan és mindig kisebbségben vannak. A társasági jogirodalom az ilyen kisebbséget "szükségképpeni" kisebbségnek nevezi. A kisebbségvédelem kérdését a konszernkapcsolatok elterjedése élezte ki. A konszernkapcsolatok társasági jogi szabályozás alá vonása az intézményes kisebbségvédelem kialakulását jelentős mértékben elősegítette.
A kisebbséget számos érdeksérelem érheti abból adódóan, hogy a gazdasági társaságon belül csekély mértékű szavazati aránya miatt képtelen megakadályozni az érdekeivel ellentétes döntések meghozatalát. A kisebbséget sújtó legjellemzőbb érdeksérelmek a következők: nem hívják össze a gazdasági társaság legfőbb szervét, ahol a kisebbség információkat kaphat, észrevételeket tehet; nem tűzik napirendre a legfőbb szerv ülésén azokat a kérdéseket, amelyek a kisebbséget érintik; alkalmatlan személyeket jelölnek vezető tisztségviselőnek, felügyelő bizottsági tagnak; nem vonják felelősségre a kötelezettségeit megszegő vezető tisztségviselőt, felügyelő bizottsági tagot; a többséghez tartozó tag (részvényes), illetve az uralkodó tag (részvényes) vezető tisztségviselőként vagy felügyelő bizottsági tagként indokolatlanul magas jövedelemhez jut a gazdasági társaságtól; a nyereséget huzamos időn át nem osztják fel, hanem az a gazdasági társaság vagyonában marad. Konszern esetén további érdeksérelem az, hogy az uralkodó tag (részvényes) ugyanabban az ágazatban érdekelt, mint az ellenőrzött társaság. Ilyenkor az ellenőrzött társaság és az uralkodó tag (részvényes) közötti kapcsolatban az ellenőrzött társaságot ért hátrányok alapvetően a kisebbséget sújtják: az uralkodó tag (részvényes) és az ellenőrzött társaság közötti szerződés indokolatlan egyoldalú előnyt tartalmaz az uralkodó tag (részvényes) számára (például: alacsony áron vásárol az ellenőrzött társaságtól, drágán ad el az ellenőrzött társaságnak, kiszorítja az ellenőrzött társaságot a nagyobb nyereséget biztosító piacról). Előfordul az is, hogy az uralkodó tag (részvényes) megtiltja az ellenőrzött társaság számára azt, hogy az általa korábban végzett bizonyos gazdasági tevékenységet tovább folytassa, mert azt az uralkodó tag (részvényes) saját vállalatában végzi, vagy új gazdasági társaságot kíván alapítani e tevékenység folytatására.
A Gt. 49. § (1) bekezdése a kisebbség fogalmát akként határozza meg, hogy azt a szavazatok legalább öt százalékával való rendelkezéshez kapcsolja. A Gt. leglényegesebb változtatása a kisebbségi jogok terén abban áll, hogy a kisebbségi jogok gyakorlását a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok részére biztosítja a korábbi tíz százalék helyett. A kisebbséget alkothatja akár egy tag (részvényes) is, ha rendelkezik a szavazatok legalább öt százalékával. Emiatt a kisebbségi jogok és az egyéni tagsági jogok összemosódnak. A Gt. 49. § három kisebbségi jogot határoz meg: a) a kisebbség a legfőbb szerv összehívását kezdeményezheti; b) a kisebbség az utolsó éves beszámoló vagy az utolsó két évben bekövetkezett, a kisebbség által meghatározott jelentősebb gazdasági esemény könyvvizsgáló által történő megvizsgálását kezdeményezheti (ideértve a tartósan hátrányos üzletpolitika folytatásának megvizsgálását); c) a kisebbség a tagok, a vezető tisztségviselők, a felügyelő bizottsági tagok és a könyvvizsgáló ellen támasztható igényeket a gazdasági társaság nevében keresettel maga is érvényesítheti. A Gt. 49. § (1) bekezdése értelmében a legfőbb szerv összehívásának kezdeményezési jogát a társasági szerződés a szavazatok öt százalékánál kisebb szavazati hányadot képviselő tagoknak (részvényeseknek) is megadhatja. A Gt. 49. §-ában rögzített további két kisebbségi jog esetében a törvény - helytelen módon - nem engedi meg azt, hogy a társasági szerződés öt százaléknál kisebb szavazati hányadot képviselő tagok (részvényesek) gyakorolhassák azt. A részvénytársaság esetében a törvény további kisebbségi jogokat biztosít. A Gt. 217. § (1) bekezdése értelmében azok a részvényesek, akik a szavazatok legalább öt százalékával rendelkeznek, - az ok megjelölésével - írásban kérhetik az igazgatóságtól, hogy valamely kérdést tűzzön a közgyűlés napirendjére. Az alapszabály ezt a jogot a szavazatok kisebb hányadát képviselő részvényeseknek is megadhatja. A Gt. 222. § (2) bekezdése alapján a részvénytársaságnak a szavazatok öt százalékával rendelkező részvényesei a költségek megelőlegezésével egyidejűleg kérhetik a cégbíróságtól független szakértő kirendelését annak megvizsgálása végett, hogy a részvényeseknek történt kifizetés szabályszerűen történt-e, vagy megalapozza a Gt. 219. § (4) bekezdésében foglalt szabály alkalmazását, vagyis azt, hogy a kifizetést a részvénytársaság részére vissza kell fizetni.
A Gt. a korábbi társasági törvényekhez képest a konszernjog területén a kisebbség érdekét védelmező szabályok számát megnövelt. A konszernjog területén a kisebbség érdekét védelmező szabályok a következők. A minősített befolyásszerző vételi kötelezettségének előírása [Gt. 53. § (1)-(2) bekezdések]. Az elismert vállalatcsoport létesítése érdekében uralmi szerződés kötésének kötelezettsége, és az uralmi szerződés kötelező tartalmi elemeinek törvényi meghatározása [Gt. 56. §]. Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött társaság tagját (részvényesét) megilletik az uralmi szerződésben foglaltak szerinti jogok, illetve juttatások [Gt. 62. § (1) bekezdés]. Az ellenőrzött társaságnak a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagjai (részvényesei) kezdeményezhetik az uralkodó tag legfőbb szerve ülésének az összehívását, ha az uralmi szerződésben foglaltak lényeges vagy ismételt megsértését észlelik. Ha az uralkodó tag ügyvezetése a kérelemnek tizenöt napon belül nem tesz eleget, az indítványtevők kérelmére az uralkodó tag legfőbb szervének ülését a cégbíróság hívja össze, vagy az ülés összehívására az indítványtevőket jogosítja fel az erre vonatkozó kérelem benyújtásától számított nyolc napon belül. Az ülés költségeinek megelőlegezéséről az uralkodó tag köteles gondoskodni [Gt. 62. § (2) bekezdés]. Az ellenőrzött társaságnak a szavazatok Gt. 62. § (2) bekezdés szerinti hányadával rendelkező tagjai (részvényesei) szakértő kirendelését kérhetik a cégbíróságtól annak megállapítása végett, hogy az uralkodó tag megsérti az e törvényben vagy az uralmi szerződésben foglaltakat [Gt. 62. § (3) bekezdés]. A cégbíróság az uralmi szerződésben foglaltak megsértése esetén az ellenőrzött társaság tagjának (részvényesének), vezető tisztségviselőjének, továbbá hitelezőjének az indítványára a) felhívja az elismert vállalatcsoport uralkodó tagját az uralmi szerződésben vállalt kötelezettségének a teljesítésére; b) a Ctv. szerinti törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz; c) eltiltja a vállalatcsoportot az elismert vállalatcsoportként való további működéstől [Gt. 62. § (4) bekezdés].
A konszernjog területére tartozó, azonban nem a Gt.-ben, hanem a Tpt.-ben meghatározott kisebbség érdekét védelmező szabályok a következők. A nyilvánosan működő részvénytársaságban történő ötszázalékos mértéket elérő, majd ezt követően minden további ötszázalékos mértéket (tíz, tizenöt, húsz százalék stb.) elérő befolyásszerzést a szerző fél köteles két naptári napon belül a Felügyeletnek, valamint a részvénytársaság igazgatóságának bejelenteni [Tpt. 67. § (1) bekezdés]. A céltársaságban, előzetesen - a Felügyelet által jóváhagyott - nyilvános vételi ajánlatot kell tenni a) a huszonöt százalékot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez, ha a befolyást szerző részvényesen kívül senki sem rendelkezik a szavazati jogok tíz százalékát meghaladó befolyással, vagy b) a harminchárom százalékot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez [Tpt. 68. § (1) bekezdés].
A társasági szerződésben - a törvényben rögzítetteken túlmenően - egyéb kisebbségi jogokat is biztosítani lehet, mégpedig a törvényben előírt szavazati mértéktől eltérő szavazati mérték (akár alacsonyabb, akár magasabb szavazati mérték) előírása mellett. A "szükségszerű" kisebbség utolsó alkalommal a társasági szerződés megkötésekor van valóságos alkupozícióban. A társasági szerződésben kiköthető kisebbségvédelmi megoldások közül megemlítjük a szavazatelsőbbségi részvények (üzletrészek) kibocsátását. A kisebbség növelheti súlyát olyképpen is, hogy a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó minél több kérdés eldöntéséhez minősített többséggel történő döntéshozatalt írnak elő a társasági szerződésben. A nyereségből való kedvezőbb részesedést biztosíthatja az osztalékelsőbbségi, illetve kamatozó részvény (üzletrész) kibocsátása. A kisebbség érdekét védheti úgy is, hogy a társasági szerződésben előre meghatározzák a nyereségfelosztás, illetve tartalékolás rendjét. A kisebbségre kedvező eljárási rend esetén a társasági szerződésben rögzített szabályok megváltoztatását magas szótöbbséghez célszerű kötni.
Álláspontunk szerint a társasági jog kisebbségvédelmi rendeltetésű szabályai többé-kevésbé intézményes kisebbségvédelmet alkotnak, azonban a konszernjog területén hézagosak a kisebbségvédelmi szabályok. Az elismert vállalatcsoport létesítése során a törvény teljes mértékben a felekre bízza az uralmi szerződés uralkodó tag által történő megszegése esetére az uralkodó tagra vonatkozó hátrányos jogkövetkezmények szabályozását. A Gt. ezzel a diszpozitív szabályozási megoldással az uralkodó tag érdekét védelmezi a kisebbség érdekével szemben, ugyanis aligha képzelhető el az, hogy az uralmi szerződésben a kisebbség képes lesz saját érdekeit hatékonyan védelmező szerződéses kikötéseket elfogadtatni az uralkodó taggal. A cégbíróság által az uralkodó taggal szemben alkalmazható intézkedések egyike sem alkalmas arra, hogy a kisebbség érdekét hatékonyan védelmezze.

3. A hitelezők érdeke és a hitelezővédelem

A Gt. a hitelező fogalmát rendszeresen és következetesen használja ugyan, azonban a hitelező fogalmát nem határozza meg. A társasági jog hitelező fogalma egyaránt különbözik a polgári (kötelmi) jog hitelező fogalmától és a Cstv. hitelező fogalmától. A kötelmi jog a kölcsönszerződés esetében az egyik szerződő felet nevezi hitelezőnek. A Ptk. 523. § (1) bekezdése értelmében a kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. A Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint hitelező: a csődeljárásban és a felszámolási eljárásban - a felszámolás kezdő időpontjáig - az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, vagy az adós által nem vitatott, vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, továbbá a csődeljárásban az is, akinek a csődeljárás kezdő időpontjában még le nem járt, de az adós által elismert pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette.
A társasági jogban hitelező az, akinek a gazdasági társasággal szemben vagyoni követelése (igénye) van. A társasági jogban a hitelezői minőség független attól, hogy a hitelezőnek polgári jogi vagy nem polgári jogi követelése van a társasággal szemben, független attól, hogy a követelést a gazdasági társaság elismeri-e vagy sem, független attól, hogy ez a követelés esedékessé vált-e vagy sem, továbbá független attól, hogy a hitelező követelése szerződéses jogviszonyból vagy szerződésen kívüli jogviszonyból származik-e. Összegezve megállapítható tehát, hogy a társasági jogi hitelező fogalom tartalmilag tágabb, mint a kötelmi jogi és a Cstv. szerinti hitelező fogalom. A Legfelsőbb Bíróság is töretlen gyakorlata során arra az álláspontra helyezkedett, hogy a társasági jog hitelező fogalma tartalmilag tágabb, mint a Cstv. szerinti hitelező fogalom [LB Gfv. X. 30.918/2001. sz., EBH 2003. 886.]. A társasági jog tehát nem különbözteti meg az egyes hitelezői kategóriákat, noha helyzetük jelentősen különbözik egymástól. A szerződéses hitelezők eldönthetik, hogy kapcsolatba lépnek-e a gazdasági társasággal vagy sem, rendszerint részt vehetnek a szerződés tartalmának kialakításában, valamint egyoldalú módon megszüntethetik a szerződéses jogviszonyt. Hozzájuk képest kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a nem szerződéses hitelezők, azok a károsult személyek, akik a gazdasági társasági szerződésen kívüli károkozása folytán válnak a társaság hitelezőjévé. A gazdasági társaság által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tulajdonosai is hitelezőnek minősülnek. A részvénytársaság által kötelezően kibocsátandó részvények lehetséges megszerzői és a részvénytársaság által szabad belátása szerint kibocsátható speciális kötvények megszerzői befektetőnek minősülnek. A befektetők érdekével és a befektető-védelemmel e Fejezet 4. pontjában foglalkozunk.
A hitelezővédelem gazdasági indoka az, hogy a gazdasági társasággal üzleti vagy egyéb kapcsolatba kerülő személynek viszonylag kevés információ áll rendelkezésére az adott gazdasági társaságról, továbbá gyakorta gazdasági erőfölényben lévő gazdasági társasággal kell szerződést kötnie. A hitelezővédelmi szabályok a hitelezők biztonságát, a forgalombiztonságot, végső soron a jogállamiság részét képező jogbiztonságot [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] szolgáló garanciális szabályok összessége. A társasági jogban valamennyi hitelező érdekét szolgáló rendelkezések a következők: a cégnyilvánosság és a közzétételi kötelezettség (publicitás), a tőkevédelem, a gazdasági társaság alapítására, módosítására irányuló szerződés érvénytelensége, a gazdasági társaság kötelezettségeiért való tagi felelősség, a gazdasági társaság kötelezettségeiért való vezető tisztségviselői felelősség, biztosítéknyújtás a hitelezők részére a jegyzett tőke leszállítása, illetve átalakulás során.
Álláspontunk szerint a társasági jog hitelezővédelmi rendeltetésű szabályai megfelelő intézményes hitelezővédelmet alkotnak. A konszernjog területén azonban a hitelezők érdekeinek védelme nem elégséges, az intézményes felelősség átvitelt előíró szabályok ellentmondásosak, nem egyértelműek, a hitelezők számára általában kedvezőtlenek. A gazdasági társaság fizetőképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkezése esetén beálló vezető tisztségviselői felelősség szabályozása nem egyértelmű, nem megfelelő. A VII. fejezetben a tag (részvényes) hitelezőkkel szembeni felelősségét, míg a IX. fejezetben a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét mutatjuk be.

4. A befektetők érdeke és a befektetővédelem

A társasági jog és az értékpapírjog a befektető fogalmát eltérően használja. Az értékpapírjog a tőkepiacon működő professzionális szereplők szempontjából határozza meg a befektető fogalmát. A Tpt. 5. § (1) bekezdés 18. pontja értelmében, értékpapírjogi értelemben befektető: az a személy, aki a befektetési szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel, árutőzsdei szolgáltatóval vagy más befektetővel kötött szerződése alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja. Az értékpapírjogi értelemben vett befektetők egy része (például: a gazdasági társaság által kibocsátott nem speciális kötvény megszerzője) társasági jogi értelemben hitelezőnek minősül. A társasági jogi értelemben befektetőnek minősül bármely társasági formában fennálló társasági részesedés lehetséges megszerzője, ideértve a részvénytársaság által kötelezően kibocsátandó részvény lehetséges megszerzője, valamint a részvénytársaság által szabad belátása szerint kibocsátható speciális kötvény lehetséges és tényleges megszerzője. A részvénytársaság által kibocsátható speciális kötvénynek két típusa van: a jegyzési jogot biztosító kötvény és az átváltoztatható kötvény.
A Gt. szerint a részvénytársaság az egyetlen gazdasági társasági forma, amely jogosult és köteles a társasági részesedésről tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező értékpapírt: részvényt kiállítani. A Gt. 194. § (1) bekezdés értelmében a részvénytársaság alaptőkéjének feléig forgalomba hozhat olyan névre szóló kötvényt, amelyet a kötvényes kérésére részvénnyé kell átalakítani (átváltoztatható kötvény). A Gt. 194. § (2) bekezdése alapján a részvénytársaság olyan névre szóló kötvény kibocsátását is elhatározhatja, amely utóbb, az alaptőke felemelésekor tulajdonosának - a részvényeseket követően - jegyzési jogot biztosít (jegyzési jogot biztosító kötvény). A Gt. 194. § (3) bekezdése szerint az átváltoztatható és a jegyzési jogot biztosító kötvényre vonatkozó rendelkezéseket az alapszabály állapítja meg. A részvénytársaság közgyűlése felhatalmazhatja az igazgatóságot átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátására. A Gt. 263-265. §-ai részletesen szabályozzák az alaptőke-emelést átváltoztatható kötvény forgalomba hozatalával. A részvénytársaság által kibocsátott átváltoztatható és jegyzési jogot biztosító kötvény tulajdonosai olyan jogosítvánnyal is rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra azt, hogy a törvényben maghatározott feltételek bekövetkezésével részvényessé váljanak. Mindkét speciális kötvényfajta spekulatív jellegű értékpapír, összehasonlítva a két speciális kötvényt megállapíthatjuk, hogy a jegyzési jogot biztosító kötvény kevésbé befektető barát, mint az átváltoztatható kötvény, ugyanis a jegyzési jogot biztosító kötvény esetében a befektető számára bizonytalan az, hogy lesz-e alaptőke-emelés és részvényjegyzés (a befektető ezt nem jogosult követelni a részvénytársaságtól), míg az átváltoztatható kötvény esetében a kötvénybirtokos jogosult követelni a részvénytársaságtól a kötvénye részvénnyé történő átalakítását. A speciális kötvények - azon túlmenően, hogy önmagukban hitelviszonyt testesítenek meg - olyan külön jogosultságokat biztosítanak a kötvénytulajdonosok részére, amely őket "részvényváro-mányossá" avatja, a részvénytársaság "előszobájába" helyezve őket.
Bizonyos joghelyzetekben veszélybe kerülhetnek befektetők (a részvények potenciális megszerzőinek és a speciális kötvények tulajdonosainak) érdekei, ezért a társasági jog számukra védelmet biztosít. Mind a zártkörűen, mind a nyilvánosan forgalomba hozott részvények potenciális megszerzői számára bizonyos mennyiségű és minőségű információra van szükség az adott részvényt kibocsátó részvénytársaságról. A Tpt. 16. § értelmében részvény zártkörű forgalomba hozatala során a részvénytársaság (kibocsátó), illetve a forgalmazó köteles biztosítani, hogy minden befektető ugyanazokat a lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és várható alakulásuknak, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektetők részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges információkat megkapja, ideértve azokat az információkat is, amelyek a befektetőkkel személyesen folytatott megbeszélések keretében merültek fel. A Tpt. 21. § (1) bekezdése főszabályként rögzíti, hogy a részvény nyilvános forgalomba hozatala, illetve szabályozott piacra történő bevezetése esetén a részvénytársaság (kibocsátó), az ajánlattevő, illetőleg a részvény szabályozott piacra történő bevezetését kezdeményező személy kibocsátási tájékoztatót és - az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetésének kivételével - nyilvános ajánlattételt (hirdetményt) köteles közzétenni. A Tpt. 36. § értelmében a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény közzétételéhez a Felügyelet előzetes engedélye szükséges. A befektetővel szemben a tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a részvénytársaság (kibocsátó) és a befektetési szolgáltató felelősséggel tartozik, amelyet részletesen a V. fejezetben tárgyalunk.
A speciális kötvények tulajdonosainak érdeksérelme általában a részvénytársaság átalakulása kapcsán merül fel. A Gt. 279. § (5) bekezdése értelmében az átváltoztatható kötvény esetében az egyesüléssel létrejövő részvénytársaságnak a kötvénytulajdonosok számára olyan jogosultságokat kell biztosítania, amelyek legalább egyenértékűek azokkal a jogosultságokkal, amelyekkel a jogelőd gazdasági társaságban rendelkeztek, kivéve, ha a kötvénytulajdonosok mindegyike hozzájárul saját jogosultsága megváltoztatásához. A tulajdonos az egyesülő társaságok által kibocsátott átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény visszavásárlását is igényelheti a jogutód részvénytársaságtól. E bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni, ha az értékpapír kibocsátásakor előre meghatározták e tulajdonosok helyzetét egy esetleges egyesülés esetére.

5. Érdek-összeütközés: a társasági jogvita és az "egyéb jogvita"

A fejezet előző pontjaiban bemutatott érdek-összeütközések kapcsán a felek között polgári jogi jogvita alakulhat ki. A társasági jog területére tartozó jogviták két nagy csoportját különböztetjük meg: a társasági jogviták csoportját és a társasági jog területére tartozó "egyéb jogviták" csoportját.
A Gt. a jogvitáknak csak egy bizonyos körét minősíti társasági jogvitának. A Gt. 10. § (1) bekezdése értelmében társasági jogvitának minősül a) a gazdasági társaság és tagjai (részvényesei) - ideértve a kizárt vagy a társaságtól egyébként megvált korábbi tagot is - közötti, a társasági jogviszonyon alapuló valamennyi jogvita; b) a tagok (részvényesek) egymás közötti jogviszonyában a társasági szerződéssel (alapszabállyal, alapító okirattal) kapcsolatban, vagy a társaság működésével összefüggésben keletkezett jogvita; c) a Gt. 45. § (2) bekezdése szerinti jogvita; valamint d) a Gt. 64. § szerinti jogvita. A Gt. 10. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdés a) és c) pontjában szereplő társasági jogvitában a tagok (részvényesek) a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) állandó vagy eseti választott bíráskodást köthetnek ki, továbbá az (1) bekezdés b) és d) pontjában megjelölt társasági jogvitát az érintett felek megállapodással, a megállapodásuk szerinti állandó vagy eseti választott bíróság elé vihetik. A Gt. 10. § (3) bekezdése szerint a választott bírósági eljárásra - ha e törvény másként nem rendelkezik - a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) előírásai az irányadók. A Vbt. 3. § (1) bekezdése értelmében bírósági peres eljárás helyett választott bírósági eljárásnak van helye, ha a) legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, és a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, továbbá b) a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, és c) a választott bírósági eljárást választott bírósági szerződésben kikötötték. A Vbt. 3. § (2) bekezdése alapján választott bírósági eljárás az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel hiányában is kiköthető, ha azt a törvény megengedi. A Gt. 10. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban meghatározott esetekben az egyik fél (a gazdasági társaság) mindenképpen gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy. A Gt. 10. § (1) bekezdés b) pontja esetében lehetséges, hogy a tagok (részvényesek) egyike sem foglalkozik gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen, azonban a Vbt. 3. § (2) bekezdésben kapott feljogosítás alapján a Gt. ennek ellenére is megengedheti a választott bírósági eljárás kikötését.
A Gt. a társasági jogvita két fajtáját különbözteti meg, az első csoportba tartoznak a Gt. 10. § (1) bekezdés a) és c) pontjai szerinti társasági jogviták, a második csoportba tartoznak a Gt. 10. § (1) bekezdés b) és d) pontjaiba tartozó jogviták. A választott bíróság hatáskörét a Gt. 10. § (1) bekezdés a) és c) pontjaiban meghatározott társasági jogvitákra vonatkozóan kizárólag a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) lehet érvényesen kikötni, ezzel szemben a választott bíróság hatáskörét a Gt. 10. § (1) bekezdés b) és d) pontjaiban meghatározott társasági jogvitákra a társasági szerződésen túlmenően az érintett felek más megállapodásukban [a b) pont esetében például: a szindikátusi szerződésben, a d) pont esetében például: az uralmi szerződésben] is érvényesen kiköthetik. Ha azonban nem a társasági szerződésben, hanem egyéb szerződésben kerül kikötésre a választott bíróság hatásköre, a kikötés hatálya nyilvánvalóan csak az egyéb szerződést megkötő felek közötti társasági jogvitákra vonatkozik, míg a nem szerződő féllel felmerülő társasági jogvitára nem vonatkozik tekintettel a szerződéses jogviszony (kötelem) relatív szerkezetére. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy ha a tagok a társasági szerződésükben a társasági jogvitáikra a választott bíróság kizárólagos hatáskörét kötik ki, utóbb ezt a megállapodásukat ráutaló magatartással nem módosíthatják. Ilyen esetekben a társasági szerződés megkötésére irányadó eljárási szabályok (pl. ügyvédi ellenjegyzés stb.) alapján végrehajtott szerződésmódosításra van szükség [LB Gfv. X. 32.925/1995. sz., BH 1997. 145.]. Egyetértve a törvény miniszteri indokolásában foglaltakkal hangsúlyozni kell azt, hogy a Kmbtv. 44. §-ának az a rendelkezése, miszerint ha a gazdasági társaságnak külföldi tagja van, külföldi választott bíróság vehető igénybe, nem értelmezhető helyesen olyképpen, hogy a külföldi választott bíróság csak akkor vehető igénybe, ha a gazdasági társaságnak a választott bírósági kikötés felvételének időpontjában legalább egy külföldi tagja van. Hangsúlyozni kell azt, hogy a csak magyar tagokból álló gazdasági társaságnál felmerülő társasági jogvita elbírálására is érvényesen ki lehet kötni külföldi választott bíróságot.
Amennyiben a tagok (részvényesek) a társasági szerződésben nem kötik ki a választott bíróság hatáskörét, úgy a társasági jogviták elbírálása a rendes bíróság hatáskörébe tartozik, a bíróság hatáskörére pedig a Pp. 23. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezés vonatkozik. A Pp. 23. § (1) bekezdése e) pontja értelmében a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak a cégekkel kapcsolatos perek közül: ea) a kérelemnek helyt adó cégbírósági bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránt indított perek, eb) a cég létesítő okirata vagy annak módosítása érvénytelenségének, hatálytalanságának vagy létre nem jöttének megállapítása iránti perek, ec) a cég szervei határozatának bírósági felülvizsgálata iránt indított perek, ed) a cégek és tagjaik (volt tagjaik) közötti, illetve a tagok (volt tagok) egymás közti a tagsági jogviszonyon alapuló perek, ee) a gazdasági társaságban történő befolyásszerzéssel kapcsolatos perek, továbbá ef) a társaság tartozásaiért korlátozott felelősséggel tartozó tag (részvényes) felelősségének korlátlanná minősítése iránti perek.
A tagok (részvényesek) a társasági szerződésben (alapszabályban) állandó vagy eseti választott bíráskodást köthetnek ki valamennyi társasági jogvita, illetve egyes, konkrétan meghatározott társasági jogviták vonatkozásában. A Gt. 10. § (2) bekezdésében foglalt szabály helyes értelmezéséből nem következik az, hogy a tagok (részvényesek) a társasági szerződésben kizárólag valamennyi társasági jogvita vonatkozásában élhetnek az alávetéses illetékesség vagy a választott bíráskodás kikötésének lehetőségével. A társasági szerződésben gondosan meg kell határozniuk a feleknek azt, hogy valamennyi társasági jogvitájukra vagy csak bizonyos társasági jogvitájukra (jogvitáikra) kívánják kikötni a választott bíróság hatáskörét. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésben elvi éllel mutatott rá a következőkre. Ha a társasági szerződésben a választott bíróság hatásköre általános jelleggel kerül kikötésre, akkor valamennyi társasági jogvita a választott bíróság hatáskörébe tartozik, így a gazdasági társaság és tagjai között a társasági viszonyból eredően keletkezett jogvita is, ideértve a kizárási pert is. A választott bírósági kikötés jogi jellegét tekintve nem azonosítható a Pp. 41. §-a szerinti alávetéses illetékességgel, amely csak vagyonjogi perekben lehetséges, és mindig egy meghatározott belföldi rendes bíróság illetékességére vonatkozik. A választott bíróság a Pp., illetve a magyar bírósági szervezet szempontjából nem minősül rendes bíróságnak. Választott bírósági kikötés esetén az alávetéses illetékességtől eltérően nincs arra mód, hogy a felek jogvitájuk rendes bíróság elé vitelével, mintegy közös megegyezéssel eltekintsenek a kikötéstől [Pp. 41. § (2) bekezdés, Pp. 43. § (1) bekezdés]. Szerződéses rendelkezésről lévén szó, ehhez előbb közös megegyezéssel módosítaniuk kellene a társasági szerződésüket, amely azonban csak az 1988-as Gt. 19. § szerinti alakiságok megtartásával lehetséges, ráutaló magatartással nem. A Legfelsőbb Bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a rendes bíróság valamely ügyben hatáskörének hiányát állapítja meg, ez a döntés a választott bíróságra kötelező. [LB Pf. III. 21074/1992. sz., BH 1994. 89.]. Ugyanakkor a társasági szerződésben foglalt választott bírósági kikötést nem lehet kiterjesztően értelmezni és a szindikátusi szerződésből fakadó jogvitákra is alkalmazni [LB Pf. VI. 22.026/1993. sz., BH 1994. 424.].
A Gt. 10. § (1) bekezdés c) pontja szerinti társasági jogvita: a társasági határozat bírósági felülvizsgálata. A társasági határozat bírósági felülvizsgálatát nem csak a tag (részvényes), hanem a vezető tisztségviselő és a felügyelő bizottsági tag is jogosult kezdeményezni [Gt. 45. § (2) bekezdés]. Álláspontunk szerint a létesítő okirat rendelkezhet úgy, hogy az összes perindításra jogosult (a tag, a részvényes, a vezető tisztségviselő, a felügyelő bizottsági tag) személy által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti per a választott bíróság hatáskörébe tartozik, de rendelkezhet úgy is, hogy csak egyes perindításra jogosult személy (például: a tag, a részvényes) által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti per tartozik választott bíróság hatáskörébe, míg a többi perindításra jogosult személy (például: a vezető tisztségviselő, a felügyelő bizottsági tag) által kezdeményezett ilyen per a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. A perindításra jogosult személyek társasági jogi pozíciója szerinti különbségtétel nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek. Hátrányos megkülönböztetésnek minősül viszont az, ha a létesítő okirat úgy rendelkezik, hogy egyes tagok (részvényesek) által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata a választott bíróság hatáskörébe tartozik, míg más tagok (részvényesek) által kezdeményezett ilyen per a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. Az ilyen megkülönböztetés azon ok miatt minősül hátrányos megkülönböztetésnek, mert a kétfajta bíróság között a perindítás és a pereskedés költsége jelentős eltérést mutat, rendszerint a választott bíróság előtti perindítás és pereskedés költsége lényegesen nagyobb. Az egyes tagoknak (részvényeseknek) a nagyobb költséggel járó bírói útra való kötelezése pedig hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ezért az érvényesen nem köthető ki a létesítő okiratban. A választott bíróság hatáskörének kikötését anyagi szempontokat is figyelembe véve alaposan meg kell tehát fontolni, ugyanis a rendes bírósági gyakorlat szerint választott bírósági kikötés esetén nincs helye rendes bírósági eljárásnak annak folytán, hogy a félnek a választott bírósági eljárással kapcsolatos költségek viseléséhez szükséges pénzügyi fedezet nem áll a rendelkezésére [LB Gfv. VI. 30.194/1994. sz., BH 1995. 362.].[32]
A részvényesek az alapszabályban a Tpt. által korlátozott módon köthetnek ki választott bíróságot, ugyanis a Tpt. 376. §-a intézményesítette a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságot. A Tpt. 376. § (2) bekezdése értelmében a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság hatáskörére, eljárására a Vbt. rendelkezéseit a Tpt. 376. § (3)-(6) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. A Tpt. 376. § (3) bekezdése alapján a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárásának van helye a) a törvény hatálya alá tartozó értékpapír forgalomba hozatalával, befektetési és árutőzsdei szolgáltatással, valamint kiegészítő befektetési szolgáltatással; b) befektetők egymás közötti, befektetési eszközzel; c) részvényesi jogokkal; d) a tőzsdei ügylettel; e) a befektetési szolgáltató és ügyfele között befektetési eszközre vonatkozó megbízás elfogadásának megtagadásával; f) a tőzsde szabályzatával; g) az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet és a központi értéktár alapszabályával, üzletszabályzatával és szabályzataival; h) pénzügyi szolgáltatással és kiegészítő pénzügyi szolgáltatással; i) a befektetési és pénzügyi szolgáltatók kizárólagosságot nem sértő egyéb szolgáltatási tevékenységével kapcsolatos jogvitában, ha a felek a választott bírósági eljárást választott bírósági szerződésben kikötötték és az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek. A Tpt. 376. § (4) bekezdése szerint a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása kiköthető a Vbt. 3. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel hiányában is. A Tpt. 376. § (5) bekezdése értelmében a (3) bekezdés a)-b), valamint d)-i) pontjaiban meghatározott ügyekben kizárólag a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki, ideértve a Vbt. 47. §-a alapján nemzetközinek minősülő ügyeket is. A kizárólagosság a belföldi székhelyű állandó választott bíróságok tekintetében áll fenn. A részvénytársaság és a részvényes közötti, a részvényesi jog gyakorlásával összefüggő társasági jogvita elbírálására tehát a részvényesek az alapszabályban bármely belföldi vagy külföldi székhelyű, eseti vagy állandó választott bíróság hatáskörét kiköthetik. A Tpt. 376. § (3) bekezdésben meghatározott egyéb társasági jogvita elbírálására a részvényesek az alapszabályban érvényesen kiköthetik vagy a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárását, vagy belföldi székhelyű eseti választott bíróság hatáskörét, vagy külföldi székhelyű eseti vagy állandó választott bíróság hatáskörét. Másképpen fogalmazva: A Tpt. 376. § (3) bekezdésben meghatározott egyéb társasági jogvita elbírálására a részvényesek az alapszabályban érvényesen nem köthetnek ki a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságon kívüli más belföldi székhelyű állandó választott bíróságot.
A Tpt. 376. § (7) bekezdése egy lényeges átmeneti szabályt tartalmaz, amely értelmében A Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárásának e § szerinti kikötése nem érinti a) a 2002. január 1-je előtt megkötött egyedi szerződésben, valamint b) a hitelintézet és a befektetési vállalkozás üzletszabályzatában - a Tpt. 376. § (6) bekezdés szerinti módosítás előtt - szereplő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság hatáskörének kikötésére vonatkozó esetleges előírás érvényességét. Az ilyen kikötések alapján a jogvita választott bírósági rendezésére továbbra is - a felek eltérő rendelkezése hiányában - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróságnak van hatásköre. A Tpt. 376. § (7) bekezdése nem írja elő - szerződés szabadság elvére figyelemmel - azt, hogy a felek a 2002. január 1. napja előtt kötött szerződésüket kötelesek lennének módosítani olyképpen, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság eljárása helyett a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárását kössék ki, vagyis a részvényesek az alapszabály ilyen tartalmú módosítására nem kötelesek.
A társasági jogvitától megkülönböztettük a társasági jog területére tartozó úgynevezett "egyéb jogvitát". Az "egyéb jogvitának" két fajtája van. Az első csoportba tartoznak azok a jogviták, amelyek a Ctv. és a Gt. rendelkezései szerint a cégbíróság kizárólagos hatáskörébe tartoznak. A második csoportba tartoznak azok a jogviták, amelyek nem tartoznak a cégbíróság kizárólagos hatáskörébe és a Gt. 10. § (1) bekezdése szerint nem minősülnek társasági jogvitának.
Az első csoportba tartozó, azaz a cégbíróság kizárólagos hatáskörébe tartozó "egyéb jogviták" a következők: a) a cégbejegyzési (változásbejegyzés) kérelmet elutasító, vagy - ha a változásbejegyzési kérelem egyes részei elkülöníthetők - a változásbejegyzési kérelmet részben elutasító végzés ellen a gazdasági társaság által, továbbá azon személy által, akire a végzést rendelkezést tartalmaz - a rendelkezés rá vonatkozó része ellen, a gazdasági társaság számára nyitva álló határidőn belül - kezdeményezett fellebbezési ügy [Ctv. 64. § (1) bekezdés]; b) a törvényességi felügyeleti eljárásban felmerülő jogviták [Ctv. 74. § (1) bekezdés]; c) a különleges törvényességi felügyeleti eljárásokban felmerülő jogviták [Ctv. 85-93. §-ok]; d) a végelszámolási eljárásban a végelszámolási kifogással összefüggő jogvita [Ctv. 109. §]; e) a Gt. 49. §-ában, a Gt. 62. §-ában, a Gt. 222. § (2) bekezdésében, és a Gt. 272. §-ában meghatározott kisebbségi jogok gyakorlásával, valamint a hitelezői jogok védelmét biztosító kérelmekkel összefüggő jogviták [Ctv. 1. § (1) bekezdés d) pont]; az uralmi szerződésnek a Gt. rendelkezéseinek való megfelelőségével összefüggő jogvita [Gt. 58. § (2) bekezdés];
A második csoportba tartozó "egyéb jogviták" a következők. A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, a felügyelő bizottsági tag, valamint a könyvvizsgáló közötti polgári jogi jogviszonnyal (megbízás, vállalkozás) összefüggő, illetőleg a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti munkaviszonnyal összefüggő jogvitát. A gazdasági társaság és a hitelező, és a gazdasági társaság és a befektető közötti jogvita. A minősített befolyással rendelkező tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes), a vezető tisztségviselő, az árnyékigazgató és a hitelező közötti jogvita. Ezen jogvitákra a Gt. 10. §-ában írt szabályok nem irányadóak. Ezen "egyéb jogviták" elbírálására az érintett felek szerződéseikben természetesen kiköthetik a választott bíróság hatáskörét a Ptk. 7. § (2) bekezdésében foglalt szabályra tekintettel. Választott bíróság hatáskörének kikötése hiányában ezen "egyéb jogviták" a rendes bíróság hatáskörébe tartoznak.
A választott bírósági út és a rendes bírói út közötti választással, a helyes bírói fórum előtt történő perindítással és a bírói fórumok hatáskörével összefüggésben szükségesnek véljük még megemlíteni a következő eseti döntést. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy ha a választott bíróság hatáskörének hiányát állapítja meg, e döntés ellen nem lehet a rendes bírósághoz fordulni. Amennyiben a rendes bíróság a kérelmet - bírói út hiánya miatt - érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ez ellen az első fokú végzés ellen fellebbezésnek van helye [LB Gf. VI. 31.512/2003. sz., EBH 2004. 1139.]. A fentiekben kifejtettek alapján jól látható, hogy a társasági jog területére tartozó jogviták köre rendkívül széles, a vonatkozó törvények (Vbt., Gt., Tpt., Ctv., Pp. és Ptk.) összetett módon határozzák meg a jogszerűen igénybe vehető bíróságokat, ezért a könyv a társasági jogalanyok felelősségét tárgyaló egyes fejezetekben minden felelősségi alakzattal kapcsolatos jogvita esetében ismerteti a jogvita elbírálására igénybe vehető bírói fórumot (fórumokat).

III. fejezet

Felelősségi alakzatok a magyar társasági jog történetében

1. A gazdasági társasági formák kialakulása Európában és Magyarországon

Az ókori (egyiptomi, babilóniai, görög és római) jogokban megjelentek a társasági jogintézmények előzményei. Az ókori jogokban a közös vállalkozás folytatására irányuló szerződések reálszerződések voltak, vagyis a közös gazdasági tevékenység folytatásához szükséges vagyon átadásával jöttek létre. Ehhez képest a klasszikus római jog jelentett áttörést, amikor a szerződés megkötéséhez már a felek megegyezése is elegendő volt. Az ókori szerződéses alakzatoknak a harmadik személyek irányában nem volt joghatása, a társaságnak nem volt a tagoktól elkülönült jogalanyisága, vagyona és felelőssége, hiányzott a társaság harmadik személyek irányában való képviselete. A jogirodalomban mindmáig vitatott, hogy az ókori római jogban ismert societas alakzatból fejlődött-e ki a középkori Nyugat-Európában a commenda.
A modern társasági jogok által ismert személyegyesítő társasági formák Nyugat-Európában alakultak ki a 14. századtól kezdődően. Elsőként az észak-itáliai városállamokban (Firenze, Genova, Velence, Milánó) jelentek meg a maihoz hasonló társasági formák: a commenda, a companie és a compagnia. A commenda célja általában egy kereskedelmi út végrehajtása volt. Kezdetben alkalmi közösség volt, később folyamatos üzleti vállalkozásként működött. A commenda esetében az egyik társ, a tőkéstárs (commendator, socius stans, portator) a másik társ, a kereskedő (commendatorius, socius tractatus, tractator) rendelkezésére bocsátotta áruját vagy pénzét, és ez utóbbi az árut értékesítette, a vállalkozásba személyes ügyességét adva. A társak a nyereségen előre meghatározott módon osztoztak. A commendát mind tengeri, mind szárazföldi kereskedelmi vállalkozáshoz használták. Ennél a társasági formánál jelent meg először az egyik tag (commendator) felelősségének hiánya a hitelezőkkel szemben. A commenda jelentős szerepet játszott a betéti társasági forma és a csendestársasági forma kialakulásában. A companie kevés tagból állt, kézműves vagy kereskedő családi vállalkozás volt, amelyben az apa és fia, vagy a testvérek együtt végeztek gazdasági tevékenységet, közösen vezették a céget. A compagnia sok tagból állt, a tagoknak korlátlan felelőssége állt fenn a hitelezők irányában, és bármely tag vállalhatott kötelezettséget a társaság nevében, amelyért valamennyi tag felelősséggel tartozott. A tagok belső viszonyában a tagok felelőssége az általuk vállalt vagyoni hozzájárulás mértékéhez igazodott. A compagnia esetében már nemcsak a tőke egyesítésével vagy személyes közreműködéssel vettek részt a tagok, hanem a 14. századtól kezdve közös cégnevet használtak. A cégeket kezdetben a céhek tartották nyilván, a 14. századtól kezdve már a városállamok, amelyek területén működtek a cégek. Ha a társaság egy tagja megvált a cégtől, és ezt nem jegyezték be a nyilvántartásba, a tag felelőssége fennmaradt a társaság tartozásaiért. Ekkor még a társaságot nem tekintették a tagjaitól elkülönült jogalanynak, önálló vagyona azonban már volt. A 15. századtól Itáliában megjelent a tag és a társaság számláinak elkülönülése. A colonna a compagnia speciális válfaja volt, tengeri vállalkozás végrehajtására alapították. Minden tag pénzügyi befektetéssel és érdekeltséggel bírt a tengeri vállalkozásban: a hajó tulajdonosai, a kapitány, a legénység, az áru tulajdonosa valamint a pénzügyi befektetők valamennyien előre meghatározott mértékben részesültek a vállalkozás nyereségéből. A compagnia jelentős szerepet játszott a közkereseti társasági forma kialakulásában.
A societas compera (kontinentális részvénytársaság) a kölcsönjegyzők laza közössége volt, amely az észak-itáliai városállamokban és a Németalföldön alakult ki a 14. század folyamán. A societas compera hadi célokra kölcsönt folyósított az állam részére, jogi személyiséggel rendelkezett, tagjai forgalomképes okiratot kaptak a societas comperától, a tagok a societas compera tartozásaiért nem feleltek. A societas compera tagolt belső szervezettel rendelkezett: közgyűlés, intézőbizottság és ellenőrző bizottság.
A 16. században jelent meg Angliában, majd valamivel később a kontinensen a mai értelemben vett részvénytársaság előfutára a charter company (okleveles társaság, statútummal létrehozott társaság), amely a céhes formából alakult ki. Az azonos országban kereskedelmi tevékenysége végző személyek a céhek mintájára társultak egymással. A charter companynak két formája létezett: a regulated company és a joint stock company. Valamennyi charter company közös jellemzője az volt, hogy valamelyik állami szerv (az uralkodó, a parlament, a kormány vagy minisztere) alapítólevele (statútuma) alapján jött létre. Az alapítólevél egyidejűleg volt kiváltságlevél és engedély a charter company számára. Az alapítólevélben került meghatározásra a charter company működése, jellemzően kereskedelmi tevékenységére vonatkozó szabályok, a társaság jogai és kötelezettségei. A charter companyt megillető jogok kizárólagosak, monopolista jellegűek voltak egy meghatározott területre, meghatározott időszakra és meghatározott áru(k) vagy rabszolga kereskedelmére vonatkozóan. Néhány charter company rendelkezett saját szárazföldi haderővel és nyílttengeri flottával is. A regulated companyban minden tag saját tőkéjével, saját számlájára és kockázatára kereskedett. Az egyik tag felelőssége független volt a társaság többi tagjának a felelősségétől, ezért a regulated company inkább egyfajta együttműködési keret volt, sem mint modern értelemben vett gazdasági társaság. A regulated companyt governor vagy mayor irányította, akit a tagok választottak. A tagok testvéreknek tekintették egymást, és kölcsönösen segítették egymás gazdasági tevékenységét. Korai angol regulated companyk voltak: Staplers and the Merchant Adventures és a Company of the Mayor, Constables and Fellows of the Merchants of the Staple. A joint stock companyban a tagok mindegyike tőkét bocsátott a társaság rendelkezésére, amivel a társaság mint önálló jogalany rendelkezett. Kezdetben egy-egy kereskedelmi útra alapították, később már folyamatos gazdasági tevékenységet végzett. E társaságot is a governor és az associate-k vezették, irányították, kivéve, ha a charter másként nem rendelkezett. A tagok nem voltak felelősek a joint stock company tartozásaiért a hitelezők irányában. A tagok kezdetben átruházható időszakos részvénnyel, a 17. század közepétől már átruházható állandó részvénnyel rendelkeztek. Korai angol joint stock companyk a következők voltak: a Moszkvai Társaság (Muscovy Company vagy Muscovy Trading Company), alapítás: 1555, megszűnés: 1917; a Levantei Társaság vagy Török Társaság (Levant Company vagy Turkey Company), alapítás: 1580, megszűnés: 1825; a Brit Kelet-India Társaság (British Honourable East India Company), alapítás: 1600, megszűnés: 1858; a Királyi Afrika Társaság (Royal African Company), alapítás: 1660, megszűnés: 1752. Korai francia joint stock companyk az alábbiak voltak: a Százak Szövetségének Társasága (Compagnie des Cent-Associés), alapítás: 1613, megszűnés: 1663; a Francia Kelet-India Társaság (La Compagnie francaise des Indes orientales vagy Compagnie francaise pour le commerce des Indes orientales), alapítás: 1664; a Francia Missisipi Társaság, alapítás: 1684, megszűnés: 1718. Korai holland joint stock companyk a következők voltak: a Holland Kelet-India Társaság (Vereenigde Oostindische Compagnie), alapítás: 1602, megszűnés: 1798; az Új Hollandia Társaság (Nieuw-Nederland Compagnie), alapítás: 1609; a Holland Nyugat-India Társaság (West-Indische Compagnie), alapítás: 1621, megszűnés: 1791. További korai európai joint stock companyk voltak: a Dán Kelet-India Társaság (Dansk Ostindisk Kompagni), alapítás: 1616, megszűnés: 1729; a Brandenburgi Afrika Társaság (Brandenburgisch Afrikanische Compagnie), alapítás: 1682; a Svéd Kelet-India Társaság (Svenska Ostindiska Compainet), alapítás: 1731, megszűnés: 1813. A 17-18. század folyamán fokozatosan kialakultak a modern részvénytársaságra jellemző főbb ismérvek: az állandó nagyságú alaptőke, a bemutatóra szóló és a névre szóló állandó részvénytípusok, a részvények forgalomképessége (átruházhatósága), a részvényesek felelősségének hiánya a hitelezőkkel szemben, valamint a részvénytársaság állandó szervezetrendszere (közgyűlés, igazgatóság és felügyelőbizottság) és képviselete a harmadik személyekkel szemben.
A részvénytársasági jog szempontjából a 19. század volt az áttérés ideje az engedélyezési rendszerről a normatív rendszerre. Az engedélyezési rendszer a charter companyk kialakulásával egyidejűleg jött létre, lényege abban állt, hogy az állam valamelyik szerve egyedi aktusával (alapítólevél, statútum) hozta létre a részvénytársaságot. A normatív rendszer lényege az, hogy nincs szükség állami szerv egyedi engedélyére (alapítólevélre, statútumra), hanem az alapítóknak az előre kihirdetett, ismert és hatályos jogszabályi előírásoknak kell csupán megfelelniük. A normatív rendszer lényegéhez tartozik az is, hogy a részvénytársaságot a nyilvánosság ellenőrzése alá helyezik, a létrejöttével és működésével, gazdálkodásával összefüggő legfontosabb adatokat a sajtó útján közzéteszik. Nyugat-Európában a 19. század második harmadában a társasági jogok áttértek a normatív rendszerre.
A 19. század utolsó harmadában a kontinentális társasági jogokban jelent meg a tőkeegyesítő gazdasági társaságok másik típusa a korlátolt felelősségű társaság. A korlátolt felelősségű társaság egyszerűbb és rugalmasabb társasági forma a részvénytársasághoz viszonyítva. A korlátolt felelősségű társaság jellemzője, hogy a részvénytársaságnál kisebb tőkével alapítható, a társasági részesedésről tilos értékpapírt kiállítani, a társasági részesedést az üzletrész testesíti meg, ami forgalomképes (átruházható), és a tag nem tartozik felelősséggel a hitelezők irányában. Dániában 1889-ben, míg Németországban 1892-ben honosították meg a korlátolt felelősségű társasági formát.[33]
Magyarországon a 16. században jelent meg a közkereseti társasági forma, amikor a Fugger-család és a Thurzó-család közösen hozott létre ilyen társaságot a felvidéki és erdélyi ezüst-, réz és sóbányák kiaknázása és a bányákból nyert érc és só kereskedelme céljából. Az első magyar részvénytársaság a királyi alapítólevél (statútum) által létrehozott Magyar-éjszaki kereskedő egyesület nevet viselő részvénytársaság volt (alapítás: 1804, megszűnés: 1807), amelynek célja az Oroszországban igen kedvelt magyar borok kivitele volt. További korai magyar részvénytársaságok közé tartozott a lótenyésztési tevékenységet folytató Pályafutási Társaság (alapítás: 1827); a Dunai Gőzhajózási Társaság (alapítás: 1828), amelynek célja a Dunán történő személy - és áruszállítás volt; a Magyar Központi Vasúttársulat (alapítás: 1844, megszűnés: 1854), amelynek célja az osztrák határtól, vagyis Marcheggtől, Pozsonyon át Budapestig és Debrecenig terjedő vonal építése és vasút üzemeltetése volt; valamint a Balaton Gőzhajózási Társaság (alapítás: 1846, megszűnés: 1887), amelynek célja a Balatonon történő személy - és áruszállítás volt.[34]

2. Alapvető felelősségi alakzatok magyar társasági jogban 1840 és 1945 között

Az 1839-1840-es rendi országgyűlés több nagy jelentőségű gazdasági tárgyú törvényt fogadott el. Így készült el a váltójogról szóló 1840. évi XV. törvénycikk, a kereskedőkről és a kereskedők viszonyairól szóló 1840. évi XVI. törvénycikk, a gyárak jogviszonyairól szóló 1840. évi XVII. törvénycikk, a közkeresetre összeálló társaságok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVIII. törvénycikk (Ktj.), a kereskedői testületekről és az alkuszi tevékenységről szóló 1840. évi XIX. törvénycikk, a fuvarozásról és a fuvarozók helyzetéről szóló 1840. XX. törvénycikk, valamint a csődről szóló 1840. évi XXI. törvénycikk.
A Ktj. valójában három gazdasági társasági formát szabályozott: a közkereseti társaságot, a betéti társaságot és a részvénytársaságot. A Ktj. 1. § a) pontja a közkereseti társaság lényegét úgy fogalmazta meg, hogy annak nevében utalni kell a társas viszonyra, továbbá a tagok teljes vagyonukkal felelősek a közkereseti társaság hitelezővel szemben. A Ktj. 1. § a) pontja kimondta, hogy a közkereseti társaság sajátos formájaként betéti társaság is alapítható, amelynek lényege az, hogy a kültag meghatározott összeget köteles a társaság rendelkezésére bocsátani, azonban ezen felül a kültag saját vagyonával a betéti társaság tartozásaiért nem felel a hitelezőkkel szemben. A Ktj. 1. § b) pontja határozta meg a részvénytársaság fogalmát, amely társaság cégnevében egyik részvényes neve sem szerepelhetett, a részvénytársaság alaptőkéje meghatározott számú és egyenlő névértékű részvényekből állt, a részvényes a részvény ellenértékét kockáztatta, egyéb vagyonával azonban nem volt felelős a hitelezőkkel szemben. A Ktj. a normatív rendszer talaján állt. A Ktj. 12. § egyfelől kimondta a gazdasági társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő (aláírási czímvezető, Firmaführer) felelősségét a gazdasági társasággal szemben, másfelől előírta azt, hogy a vezető tisztségviselő által kötött szerződésből fakadó kötelezettség a gazdasági társaságot terheli. A Ktj. 14. §-a értelmében a nyereséget a tagok között hozzájárulásaik arányában kellett felosztani. A Ktj. 34. §-a szerint a hitelezővel szemben a közkereseti társaság (betéti társaság) tagjainak (beltagjainak) egyetemleges felelőssége állott fenn a társaság tartozásaiért. A Ktj. 35. § kifejezetten rögzítette, hogy a betéti társaság kültagja csak a társasági szerződésben meghatározott betét szolgáltatására köteles, amennyiben ezt szolgáltatta, úgy a hitelezőkkel szemben nem tartozik felelősséggel. A Ktj. 36. §-a alapján a hitelezővel szemben helytálló tagot (beltagot) visszkereseti jog illette meg a többi taggal (beltaggal) szemben a reájuk eső rész iránt. A Ktj. 41. §-a értelmében a közkereseti társaság megszűnését követő két éven belül, illetve a közkereseti társaságból való kilépést követő két éven belül a tagok egyetemleges (in solidum) felelőssége még fennállt a hitelezőkkel szemben, két éven túl azonban a tag már csak az arányosan ráeső rész erejéig volt felelős a hitelezőkkel szemben.
A Ktj. a részvénytársaság szervezetére, működésére rendkívül kevés szabályt tartalmazott, ekként a részvénytársaság szervei közül kizárólag a közgyűlésről és a vezető tisztségviselőről (aláírási czímvezető, Firmaführer) tett említést. A törvény a részvénytársaság és a vezető tisztségviselő felelősségére külön szabályokat nem tartalmazott. A Ktj. 64. §-a ugyanakkor egy lényeges kisebbségvédelmi szabályt rögzített, mégpedig azt, hogy a részvénytársaság működési célját csak akkor változtathatta meg, ha a társaságnak legalább a háromnegyede a közgyűlésben a változtatásban megegyezett. A kisebbségben maradott rész azonban ilyen esetben kiléphetett, és a társaság ügyeinek akkori állása szerint részvényeinek, és az esetleges nyereségnek az arányosan ráeső részét követelhette a részvénytársaságtól.
A kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk (továbbiakban: Kt.) 1876. január 1. napján lépett hatályba és hatályon kívül helyezte mindazon törvényeket (ekként a Ktj.-ét is) és rendeleteket, amelyek a törvény által szabályozott kérdésekben korábban keletkeztek. A Kt. a német kereskedelmi törvény tartalmát és szerkezetét ültette át a magyar viszonyokra. A német társasági jog megoldásai a törvény hatályba lépésétől kezdődően 1945-ig alapvetően meghatározták a magyar társasági jog fejlődését. A Kt. első része a kereskedőkről és a kereskedelmi társaságokról, a második része a kereskedelmi ügyletekről szólt. A Kt. 61. §-a értelmében négy kereskedelmi társasági forma létezett: a közkereseti társaság, a betéti társaság, a részvénytársaság és a szövetkezet. A törvény nem tekintette kereskedelmi társaságnak az alkalmi egyesüléseket, amelyek közös haszon vagy veszteség elérésére egy vagy több ügyletre jöttek létre. A Kt. a kereskedelmi társaság fogalmán a mai értelemben vett gazdasági társaságot értette, a kereskedelmi társaság tehát bármilyen gazdasági tevékenységet végezhetett, nem csak kereskedelmi tevékenységet. A Kt. a normatív rendszer talaján állt. A törvény értelmében valamennyi kereskedelmi társaságnak be kellett magát jegyeztetnie a bíróság által vezett cégjegyzékbe, vagyis azoknak a kereskedelmi társaságoknak is, amelyek írásbeli társasági szerződés nélkül jöttek létre. Ezek esetében a Kt. meghatározta a bejelentésbe foglalandó tényeket és adatokat.
A Kt. 64. §-a szerint közkereseti társaság keletkezett, ha két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt, korlátlan és egyetemleges kötelezettség mellett folytat. A társasági szerződés érvényességéhez sem okirat szerkesztése, sem más alakszerűség nem volt szükséges. A Kt. 71. §-a alapján a közkereseti társaság felelős volt a tagnak azon kiadásaiért, melyeket a társaság ügyeiben tesz, és azon kötelezettségeiért, melyeket a társaság helyett vállal, s azon veszteségekért, melyet a tagot közvetlenül ügyvezetéséből vagy az azzal elválaszthatatlanul járó veszélyekből érik. A Kt. 72. §-a értelmében minden társasági tag felelős volt a közkereseti társaságnak azon károkért, melyeket vétkessége által okozott, s e károk ellenében nem számíthatta fel azon előnyöket, melyeket szorgalma által a társaságnak más esetekben szerzett. A Kt. 88. §-a kimondta, hogy a közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségekért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek a hitelezőkel szemben. A Kt. 89. §-a a közkereseti társaságba belépő tag egyetemleges felelősségét rögzítette.
A Kt. 125. §-a értelmében betéti társaság keletkezett, ha közös cég alatt folytatott kereskedelmi üzletnél a társak közül egy vagy több (kül)tag csak kikötött vagyonbetétjével felelős, míg ellenben egy vagy több (bel) tagot korlátlan és egyetemleges felelősség terhel. A beltagokra nézve, ha ezek többen vannak, a társaság egyszersmind közkereseti társaságnak tekintetik. A társasági szerződés érvényességéhez sem okirat szerkesztése, sem más alakszerűség nem volt szükséges. A Kt. 139. §-a szerint a kültag a társasági kötelezettségekért csak betételével, vagy amennyiben ezt még be nem fizette, a kikötött összeggel volt felelős. A Kt. 140. §-a a betéti társaságba belépő kültag felelősségére a 139. § szerinti felelősségét rendelte alkalmazni. A Kt. 141. §- a alapján ha a kültag a társaság részére ügyleteket kötött, anélkül, hogy határozottan kijelentette volna, miszerint cégvezetői vagy meghatalmazotti minőségben jár el, a megkötött ügyletekért beltagként felelős volt. A Kt. 142. §-a értelmében a kültag neve a társaság cégnevébe nem szerepelhetett, ha ez mégis megtörtént, a kültag a társaság hitelezői irányában beltagként felelt.
A Kt. 147. §-a értelmében részvénytársaságnak azon társaság minősült, mely előre meghatározott, bizonyos számú és egyenértékű (egész vagy hányad) részvényekből álló alaptőkével alakult, s melynél a részvények tulajdonosai csak részvényeik erejéig voltak felelősek. A Kt. 150. §-a szerint a részvénytársaság alapítói a tervezetben foglalt adatok valóságáért egyetemlegesen felelősek voltak. A Kt. 152. §-a alapján az alapítók a részvényekre befizetett pénzekért a részvényjegyzőknek vagy ezek jogutódainak egyetemlegesen mindaddig felelősek voltak, míg ez alól a közgyűlés határozata folytán (154. §) fel nem oldották őket. A Kt. 154. § szerint ha a részvénytársaság alapítása meghiúsult, a részvényjegyzők befizetett pénzeiket levonás nélkül visszakövetelhették. A visszafizetés kötelezettsége az alapítókat egyetemlegesen terhelte. A Kt. 162. §-a értelmében a részvénytársaság az eredetileg kibocsátott részvények teljes befizetése előtt új részvényeket nem bocsáthatott ki. A teljes befizetés előtt kibocsátott új részvények semmisek voltak, s azok kibocsátói minden, a kibocsátásból eredő kárért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek voltak. A Kt. 187. § (2) bekezdése alapján ha azt tűnt ki, hogy a társasági vagyon a tartozásokat nem fedezte, az igazgatóság ezt csődnyitás végett az illetékes törvényszéknek bejelenteni tartozott. Az igazgatóság működésére vonatkozó szabályok közül a csődnyitási kötelezettséget előíró szabály volt az egyik legfontosabb. Ha megállapítást nyert, hogy a társasági vagyon a tartozásokat nem fedezi, vagy ha a részvénytársaság a fizetéseit megszünteti, az igazgatóság köteles volt az illetékes törvényszéktől a társasági csőd megnyitását kérni (Kt. 187. §, 1881-es Cstv. 244. §). A Kt. 188. § (1) bekezdése szerint azon ügyletek által, melyeket az igazgatóság a részvénytársaság nevében kötött, jogosítva és kötelezve a részvénytársaság volt. A Kt. 188. § (2) bekezdése értelmében harmadik személyek irányában az igazgatóság tagjai a részvénytársaság nevében teljesített cselekvényekért és az elvállalt kötelezettségekért személyesen nem voltak felelősek. A Kt. 189. § (2) bekezdése szerint azonban ha az igazgatóság tagjai megbízásuk határain túlmentek, a törvény vagy az alapszabály ellen cselekedtek, a károsultnak minden ebből eredő kárért egyetemlegesen feleltek az esetben is, ha a törvény vagy az alapszabállyal ellenkező intézkedés közgyűlési határozaton alapszik. A Kt. 191. §-a alapján a felelősség az igazgatóság határozataiért és intézkedéseiért azon tagot nem terhelte, ki a határozat vagy intézkedés ellen, mihelyt arról tudomást nyert, tiltakozott s ebbéli tiltakozását a felügyelőbizottságnak bejelentette. A Kt. 196. §-a értelmében a felügyelőbizottság tagjai egyetemlegesen voltak kártérítésre kötelezve, ha ellenőrzési kötelezettségük teljesítését elmulasztották. A Kt. 200. §-a alapján a közgyűlés elé terjesztett évi mérleg helyes felállításáért az igazgatóság és a felügyelő- bizottság tagjai egyetemlegesen voltak felelősek. A fenti felelősségi szabályok alapján a bírósági gyakorlat egyértelműen kimondta, hogy a törvénnyel vagy az alapszabállyal ellenkező intézkedésével kárt okozó igazgatósági tag és az ellenőrzési kötelezettségét elmulasztó felügyelő bizottsági tag egyetemleges felelőssége fennáll a károsult részvénytársaság, a károsult részvényes és a károsult hitelező irányában egyaránt. A részvénytársaság nevében a kártérítés per megindítását a közgyűlés határozta el. A perben a részvénytársaságot a közgyűlésen választott meghatalmazottak képviselték, ha a közgyűlés ilyeneket bármilyen ok miatt nem választott, az illetékes törvényszék által kirendelt képviselő képviselte a részvénytársaságot. Ha a vétkes cselekményt a közgyűlés határozta el, azt utólag jóváhagyta, vagy annak következményei alól az igazgatósági tagokat felmentette, a részvénytársaság pert nem indíthatott az igazgatósági tagok ellen. A hitelező által indítható kártérítési per előfeltétele az volt, hogy a részvénytársaság ne elégítse ki a követelését, ezért a hitelező rendszerint csak a részvénytársaság csődje esetében fordult a vétkes igazgatósági tagok ellen.
A Kt. a Kjt.-hez viszonyítva sokkal részletesebben szabályozta az egyes kereskedelmi társasági formákat. A Kt. különösen részletesen szabályozta a részvénytársaság szervezetét és működését, kötelezően előírta a felügyelőbizottság intézményesítését. A Kt. az általa szabályozott három társasági formát alapvetően strukturáló felelősségi szabályokat kialakította. A Kt. ugyanakkor a kereskedelmi társaságokra vonatkozó közös felelősségi szabályokat nem fogalmazott meg, a befolyásszerzésre vonatkozó szabályokat egyáltalán nem tartalmazott, ekként a befolyásszerző tagra (részvényesre) vonatkozó felelősségi szabályokat sem.
A korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról szóló 1930. évi V. törvénycikk (Kftc.) 1930. január 30. napján lépett hatályba. A Kftc. nem csak a korlátolt felelősségű társaság, hanem a csendes társaság jogviszonyait is szabályozta. A Kftc. értelmében míg a korlátolt felelősségű társaság kereskedelmi társaságnak minősült, addig a csendes társaság nem minősült kereskedelmi társaságnak.
A Kftc. 1. §-a értelmében a korlátolt felelősségű társaság kereskedelmi társaság volt [1875: XXXVII. tc. 4. § (1) bekezdése], amely előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakult, s amelynél a tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben megállapított esetleges egyéb vagyoni hozzájárulásokra terjedt ki. A társaság kötelezettségeiért a tag egyébként nem felelt. A Kftc. 10. §-a szerint a korlátolt felelősségű társaság alapítása során az alapítók személyesen és egyetemlegesen feletek a Kftc. 1. § (2) bekezdése értelmében tett azon nyilatkozatuk valóságáért, miszerint a mindegyik törzsbetétre a pénzben lerovandó összegeket teljesen befizették és a nempénzbeli betéteket a társaságnak egészen beszolgáltatták. A Kftc. 11. §-a szerint akik valamelyik tag nem pénzbeli betétét a valódi értéket meghaladó értékkel fogadtatták el a társasággal, vagy akik az alakuláskor csalárdul jártak el, személyesen és egyetemlegesen feleltek minden ebből eredő kárért mind a társasággal, mind a hitelezőkkel szemben. Ha a társaság a felelősség alól felmentette őket, a felmentés a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan. Az ily követelések - csalárd eljárás esetét kivéve - a társaság bejegyzésének közzétételétől számított öt év alatt elévültek. A Kftc. 13. § (2) bekezdése alapján akik a bejegyzés előtt a korlátolt felelősségű társaság nevében eljártak, személyesen és egyetemlegesen feleltek a hitelezőkkel szemben. A Kftc. 18. § (2) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaságnak az a tagja, aki törzsbetétét nem pénzbeli betéttel szolgáltatja, a társaság bejegyzésétől számított öt éven át felelős volt a társaságnak azért, hogy a szolgáltatás tárgyának értéke a beszolgáltatás idejében a társasági szerződésben elfogadott értéknek megfelelt. E felelősség alól őt a társaság fel nem menthette. Mentesült azonban alóla és csupán a nem pénzbeli betét jogi hiányaiért, valamint csalárdság esetében felelt a tag, ha a nem pénzbeli betét értékének helyességét a társaság bejegyzése előtt bírósági szakértő írásbeli véleménye igazolta. A Kftc. 34. § (2) bekezdése szerint ha a korlátolt felelősségű társaság a törvényi tilalom ellenére visszafizetést teljesített a tag részére, a visszafizetésért egyetemlegesek voltak felelősek a társaságnak azok az ügyvezetők, és ha a társaságnak felügyelőbizottsága volt, egyúttal azok a felügyelőbizottsági tagok, akiket a fizetés teljesítése körül vétkesség terhelt. A Kftc. 34. § (4) bekezdése értelmében e felelősség a visszafizetés megtörténtétől öt év alatt évült el. A Kftc. 41. §-a alapján azok a tagok, aki szavazatuk többségével oly határozatot hoztak, amelyről tudták, hogy a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, egyetemlegesen feleltek a károsultnak az ebből eredő kárért. Ez a kártérítési követelés a határozat a határozat bevezetésének napjától öt év alatt évült el.
A Kftc. 54. § (3) bekezdése szerint a törvény által előírt összeférhetetlenségi tilalmat megszegő ügyvezető a társaságnak kártérítésre volt köteles. A korlátolt felelősségű társaság a kártérítés helyett követelhette, hogy az ügyvezető a saját részére kötött ügyletet neki átengedje, és a másnak számlájára kötött ügyletből eredő hasznát kiadja, vagy arra vonatkozó követelését a társaságra engedményezze. A Kftc. 54. § (4) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaságnak az előbbi bekezdésben megállapított követelése attól az időtől számított három hónap alatt évült el, amikor valamelyik felügyelő bizottsági tag - felügyelő- bizottság nemlétében - a taggyűlés az ügylet megkötéséről vagy a más társaságban való részvételről tudomást szerzett. E követelés a tudomásra tekintet nélkül az ügylet megkötésétől vagy a más társaságban való részvétel megszűntétől számított öt év alatt évült el. A Kftc. 55. § (3) bekezdése alapján a tagjegyzékbe bejegyzett adatok valóságért az ügyvezetők személyesen és egyetemlegesen voltak felelősek. A Kftc. 59. § (1) bekezdése szerint az ügyvezetőknek a korlátolt felelősségű társaság ügyeiben a rendes kereskedő gondosságával kellett eljárniuk. Ebbéli kötelességük megsértése esetében a károsultnak (a társaságnak vagy a hitelezőknek) okozott kárért egyetemlegesen voltak felelősek. A Kftc. 59. § (2) bekezdése értelmében kártérítésre voltak kötelesek az ügyvezetők különösen, ha e törvény vagy a társasági szerződés ellenére a társaság vagyonát a tagok között felosztották, a törzsbetéteket vagy a pótbefizetéseket a tagoknak egészben vagy részben visszaadták, kamatot vagy nyereségrészesedést fizettek, a társaság saját üzletréseit megszerezték, zálogba vették vagy bevonták. A Kftc. 60. § (1) bekezdése alapján a taggyűlésnek az a határozata, amely az ügyvezetőket a felelősség alól az előbbi szakasz második bekezdésében meghatározott esetekben felmenti, a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan. Amennyiben a kártérítés a társaság hitelezőinek kielégítésére szükséges, az ügyvezetőket nem mentesíti a felelősség alól, hogy a taggyűlés határozata alapján jártak el. A Kftc. 60. § (2) bekezdése szerint a kártérítő követelés, hacsak a kötelezettet csalárdság nem terheli, öt év alatt évült el. A Kftc. 61. §-a értelmében a felelősség az ügyvezetők határozataiért és intézkedéseiért nem terhelte azt az ügyvezetőt, aki a határozat vagy intézkedés ellen, mihelyt tudomást szerzett róla, tiltakozott és tiltakozását a felügyelőbizottságnak, vagy ilyennek nemlétében a taggyűlésnek írásban bejelentette. A Kftc. 65. §-a alapján a társaság volt felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetői és alkalmazottai az ügykörükbe eső tennivalók teljesítése közben harmadik személynek vétkesen okoztak.
A Kftc. 72. § (1) bekezdése szerint a felügyelő bizottsági tagok tisztük teljesítésében a rendes kereskedő gondosságával voltak kötelesek eljárni, ellenkező esetben felelősek voltak az eljárásukból vagy mulasztásukból a társaságra háramló kárért. A Kftc. 72. § (2) bekezdése példálódzó jelleggel felsorolta azokat az eseteket, amikor kártérítésre kötelesek a felügyelőbizottság tagjai. A Kftc. 72. § (3) bekezdése értelmében a társaság hitelezőit is megilleti a kártérítési követelés a felügyelő bizottsági taggal szemben, ha a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségeit elmulasztotta. A Kftc. 72. § (4) bekezdése alapján a felügyelő bizottsági tag ellen támasztható követelés öt év alatt évült el. A Kftc. 73. § (5) bekezdése szerint a felügyelőbizottság felelősségére vonatkozó rendelkezéseket a hites könyvvizsgálókra megfelelően alkalmazni kellett.
A Kftc. részletesen szabályozta a korlátolt felelősségű társaság szervezetét és működését, előírta azokat az eseteket, amikor kötelező felügyelőbizottság intézményesítése, illetve a felügyelőbizottság helyett vagy mellett hites könyvvizsgáló intézményesítése. A Kftc. a korlátolt felelősségű társaságot alapvetően strukturáló felelősségi szabályokat kialakította. A Kftc. által kialakított egyes felelősségi szabályokat - azok hatékonyságát és szükségességét felismerve - az 1988-as Gt. a gazdasági társaságok közös szabályai közé emelte át. A Kftc. a korlátolt felelősségű társaságban való befolyásszerzésre nem tartalmazott szabályokat, ekként a befolyásszerző tagra vonatkozó felelősségi szabályokat sem.

3. Alapvető felelősségi alakzatok a magyar társulási jogban 1945 és 1988 között

Az 1947. évi XV. törvénycikk megalkotásával a Kt. hatályba lépése óta kereskedelmi társaságnak minősülő szövetkezeti forma kilépett a társasági jog kereti közül, s azóta a szövetkezeti jog és a társasági jog külön fejlődési utat jár be Magyarországon. A Ptké . a Ptk. 1960. május 1. napi hatályba lépésével együtt hatályon kívül helyezte a Kt. és a Kftc. számos rendelkezését, ennek következtében betéti társaság és csendes társaság alapítására már nem kerülhetett sor, azonban néhány nem államosított külföldi vállaltra tekintettel hatályban maradtak a közkereseti társaságra, a korlátolt felelősségű társaságokra és a részvénytársaságokra vonatkozó szabályok.
A szocialista társulási jog fejlődésében jelentős állomásnak minősült az állami vállaltról szóló 11/1967. (V. 17.) Kormányrendelet (Ávr.), továbbá a társulási jogot első alkalommal átfogó jelleggel szabályozó, a gazdasági társulásokról szóló 1970. évi 19. számú törvényerejű rendelet (1970-es Gtvr.) és az ezt felváltó, a társulási jogot szintúgy átfogó jelleggel szabályozó, a gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4.számú törvényerejű rendelet (1978-as Gtvr.).
Az Ávr. 7. §-a értelmében az állami vállalatok egymással és egyéb szocialista gazdálkodó szervezetekkel is, továbbá ez utóbbiak egymással tevékenységi körükkel kapcsolatos meghatározott közös gazdasági célok megvalósítására a) polgári jog szabályai szerint társulhattak és ennek keretében egyesülést létesíthettek; b) kereskedelmi társaság (részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság) formájában közös vállalatot alapíthattak. Az Ávr. 34. § (1) bekezdése szerint a résztvevők az egyesülést gazdasági tevékenységeik összehangolása érdekében hozhatták létre. Az egyesülés nem volt jogi személy. Az Ávr. 36. § (4) bekezdése alapján az egyesülés működésével kapcsolatos költségeket a résztvevők viselték; tevékenységért a résztvevők közvetlen és teljes felelősséggel tartoztak. E szabály szerint tehát az egyesülésnek önálló vagyona nem lehetett, ugyanakkor a szabályból nem volt megállapítható az, hogy a tagok arányos vagy egyetemleges felelősségéről van-e szó. A közös vállalati forma valójában szövetkezeti jogból szivárgott át a társulási jogba, ugyanis a közös vállalat a szövetkezeti szektorban már 1964-ben megjelent. Az Ávr. 38. §-ában rögzített közös vállalat tehát nem egy új társulási forma volt, hanem a jogszabály pusztán azt írta elő, hogy a kereskedelmi társaság formájában működő közös vállalt megalapításához a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulása és az ágazati miniszter véleménye volt szükséges. Az Ávr. 7. § b) pontja és az Ávr. 38. §-a a közös vállalatot a kereskedelmi társasággal azonosította.
Az 1970-es Gtvr. 1. § (1) bekezdése értelmében állami vállalatok és szövetkezetek, valamint más szocialista gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban együtt: gazdálkodó szervezetek) e törvényerejű rendelet szabályai szerint társasági szerződéssel gazdasági társulásokat hozhattak létre. Belföldi és külföldi természetes személyek nem voltak jogosultak gazdasági társulást alapítani, illetőleg ahhoz tagként csatlakozni. Külföldi jogi személy, illetőleg külföldi vállalt gazdasági társulásban a pénzügyminiszter engedélyével és általa meghatározott feltételek szerint vehetett részt. Az 1970-es Gtvr. 1. § (2) bekezdése szerint a gazdasági társulás keretében a tagok közös gazdálkodó tevékenységet folytattak, amelynek nyereségéből közösen részesültek s veszteségét is közösen viselték. Az 1970-es Gtvr. 2. § alapján gazdasági társulásnak minősült: az egyszerű társaság, a közös vállalt. Gazdasági társulás külön jogszabályok alapján szövetkezeti társulásként, egyesülésként, részvénytársaságként vagy korlátolt felelősségű társaságként is működhetett. A közös vállalat az 1970-es Gtvr. alapján vált önálló társulási formává, és különült el a kereskedelmi társaságoktól. Az 1970-es Gtvr. 8. § (1) bekezdése értelmében a közös vállalt meghatározott vagyoni betétekből álló induló vagyonnal alakult és tagjainak kötelezettsége a közös vállalat irányában csak a betét szolgáltatására, valamint a társasági szerződésben és a jelen törvényerejű rendeletben megállapított esetleges egyéb vagyoni hozzájárulásokra terjed ki; a társaság kötelezettségeiért a tagok - a 18. §-ban és a 30. § (4) bekezdésben foglalt kivételekkel - nem feleltek. Az 1970-es Gtvr. 8. § (2) bekezdése szerint a közös vállalt jogi személynek minősült, az 1970-es Gtvr. 8. § (3) bekezdése alapján a tagsági jogokról értékpapírt érvényesen nem lehetett kiállítani. Az 1970-es Gtvr. 18. §-a alapján ha a tartalékalap a veszteség fedezetére nem volt elegendő, az igazgatótanács a tagokat betétjeik arányába további vagyoni hozzájárulásra kötelezte, vagy a közös vállalatnak más vállalattal való egyesülését, illetve megszűnését határozta el. A társasági szerződésben e szabálytól nem lehetett érvényesen eltérni. Veszteséges közös gazdálkodás esetén tehát a tagok betétjeik arányában pótbefizetésre voltak kötelesek, az igazgatótanács által előírt pótbefizetés teljesítéséért korlátlan felelősséggel tartoztak a közös vállalt irányában. Az 1970-es Gtvr. 30. § (4) bekezdés értelmében a közös vállalt felszámolása esetén a tagok harmadik személyek követelésének kielégítése végett anyagi érdekeltségük (betétjeik) arányában felelősek voltak.
A 1978-as Gtvr. 1. § (1) bekezdése értelmében állami vállalatok, szövetkezetek és más gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban: gazdálkodó szervezetek) a Polg ári Törvénykönyv és e törvényerejű rendelet szabályai szerint társulási szerződéssel gazdasági társulás (a továbbiakban: társulást) hozhattak létre. A 1978-as Gtvr. 1. § (2) bekezdése alapján gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek a feladataik ellátásához szükséges gazdasági tevékenység körében hozhattak létre társulást, illetőleg vehették részt társulásban. Belföldi és külföldi természetes személyek továbbra sem voltak jogosultak társulást alapítani, illetőleg ahhoz tagként csatlakozni. Külföldi jogi személy a pénzügyminiszter engedélyével és általa meghatározott feltételek szerint vehetett részt társulásban. A 1978-as Gtvr. 2. § (1) bekezdése szerint a társulások a tagok gazdasági érdekeik előmozdítása céljából közös gazdálkodás folytatására, illetőleg együttes tevékenységük összehangolására alakultak. A 1978-as Gtvr. 2. § (2) bekezdése alapján jogi személyként működő társulásnak minősült a közös vállalat, a betéti társulás és az egyesülés. A 1978-as Gtvr. 26. §-a értelmében közös vállalatot a tagok közös gazdálkodás folytatására, gazdasági érdekeik előmozdítására hoztak létre. A közös vállalat működéséhez szükséges vagyont a tagok biztosították. A tagok a nyereségből közösen részesültek és a veszteséget közösen viselték. A 1978-as Gtvr. 29. § (2) bekezdése alapján a közös vállalat veszteségét mindenekelőtt a tartalékalapból kellett fedezni. Ha a tartalékalap a veszteség fedezésére nem volt elegendő, a tagok a közös vállalt kötelezettségeiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában - kezesként feleltek. A 1978-as Gtvr. 29. § (3) bekezdése továbbra is előírta, hogy a társulási szerződés vagy az igazgatóság egyhangú határozata kimondhatta, hogy a tagok - a veszteség fedezésére és annak mértékéig - a vagyoni betétjükkel arányos pótbefizetést kötelesek teljesíteni. A 1978-as Gtvr. hozta létre tehát a közös vállalt tagjainak egyszerű (sortartó) kezesi felelősségét a hitelezőkkel szemben. A 1978-as Gtvr. 38. §-a szerint az egyesülést a gazdálkodó szervezet gazdasági érdekeik előmozdítására és erre irányuló együttes tevékenységük összehangolására hozták létre. Lényeges új szabály volt az, hogy az egyesülésnek a tagok által biztosított önálló vagyon is lehetett. A 1978-as Gtvr. 42. §-a értelmében a tagok az egyesülés tartozásaiért kezesként feleltek.

4. Alapvető felelősségi alakzatok a modern magyar társasági jogban 1988 és 2006 között

A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (1988-as Gt.) 1989. január 1. napján lépett hatályba, és hatályon kívül helyezte a Kt. még hatályos rendelkezéseit, a kereskedelmi utalványokról szóló 291-298. §-ok és a közraktári ügyletről szóló 434-452. §-ok kivételével; a Kftc. még hatályos rendelkezéseit; a 1978-as Gtvr.-t és az azt módosító törvényerejű rendeleteket; továbbá számos egyéb társasági (társulási) jogi tárgyú jogszabályt. Az 1988-as Gt. a német társasági jog és az 1945 előtti magyar kereskedelmi jog hagyományait és tapasztalatait felhasználva átfogó jelleggel szabályozta a magyar társasági jogot. A volt szocialista országok közül először Magyarországon alkottak átfogó jellegű társasági törvényt. Az 1988-as Gt. húzótörvénynek bizonyult az egész gazdasági jogrendszer átalakulása és a bírósági és a bíróságon kívüli joggyakorlat szempontjából egyaránt. Az 1988-as Gt. mintául szolgált a többi volt szocialista ország számára.[35]
Az 1988-as Gt. - eltérően a Kt.-től - már tartalmazott a gazdasági társaságokra vonatkozó közös szabályokat, és a közös szabályok közé számos lényeges felelősségi szabály is elhelyezésre került. A közös szabályok között elhelyezkedő felelősségi szabályok az alábbiak voltak. Természetes személy egyidejűleg csak egy gazdasági társaságnak lehetett korlátlan felelősségű tagja [1988-as Gt. 6. § (1) bekezdés]. Közkereseti társaság és betéti társaság nem lehetett korlátlanul felelős tagja másik ilyen társaságnak [1988-as Gt. 6. § (3) bekezdés]. A tagsági jogokról - a részvénytársaság esetét kivéve - tilos volt értékpapírt kiállítani. A tilalom ellenére kiállított értékpapír semmis volt, és kiállítói egyetemlegesen feleltek a kiállításból eredő károkért [1988-as Gt. 14. §]. A nem pénzbeli betétet szolgáltató tag a betét szolgáltatásától számított öt éven át felelős volt a társaságnak azért, hogy betétjének értéke a szolgáltatás idején a társasági szerződésben megjelölt értéknek megfelelt [1988-as Gt. 22. § (3) bekezdés]. Akik a cégbejegyzés megtörténte előtt a társaság nevében eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek a közös név alatt vállalt kötelezettségekért. A felelősség kizárása vagy korlátozása a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan volt. A cégbejegyzést megelőzően a gazdasági társaság nevében vállalt kötelezettségekért az (1) bekezdés alapján fennálló felelősség megszűnt, ha a társaság erre jogosított szerve a szerződést utólag jóváhagyta [1988-as Gt. 25. § (1)-(2) bekezdések]. A vezető tisztségviselők, a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgálók az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal voltak kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felelősek voltak akkor is, ha a gazdasági társasággal munkaviszonyban álltak. Korlátolt felelősségű társaságnál és részvénytársaságnál a vezető tisztségviselők (1) bekezdés szerinti felelőssége egyetemleges volt. Nem terhelte a felelősség azt a vezető tisztségviselőt, aki a határozat vagy intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a felügyelő- bizottságnak, ennek hiányában a taggyűlésnek bejelentette [1988-as Gt. 32. § (1) és (3) bekezdések].
Az 1988-as Gt. hat gazdasági társasági formát nevesített, kettő jogi személyiség nélküli formát: a közkereseti társságot, a betéti társaságot, és négy jogi személyiséggel rendelkező formát: az egyesülést, a közös vállalatot, a korlátolt felelősségű társaságot és a részvénytársaságot. Az 1988-as Gt. 6. § (4) bekezdése alapján egyesülésnek és közös vállalatnak csak jogi személy lehetett tagja. A törvény hatálya az egyéb társas gazdálkodású vállalkozásokra nem terjedt ki. Az 1988-as Gt. 23. § (1) bekezdése szerint valamennyi gazdasági társaság alapítását a társasági szerződés megkötésétől, illetőleg az alapszabály elfogadásától számított harminc napon belül - bejegyzés és közzététel végett - be kellett jelenteni a cégbíróságnak. A cégbíróság határozatának konstitutív (jogkeletkeztető) hatálya volt, ugyanis az 1988-as Gt. 24. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel - a társasági szerződés megkötésének, részvénytársaságnál az alapszabály elfogadásának időpontjára visszamenőleg - jött létre. Az 1988-as Gt. az engedélyezési rendszer és a normatív rendszer kombinációját alkalmazta. A kizárólag belföldi személyek által, illetve a többségében belföldi személyek által alapított gazdasági társaság alapításához engedélyre nem volt szükség. Az 1988-as Gt. 8. § (1) bekezdése értelmében azonban a többségében vagy teljesen külföldi tulajdonban álló gazdasági társaság alapításához, ilyen társasággá való átalakuláshoz, társaságban többségi külföldi részesedés megszerzéséhez a pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter együttes engedélye volt szükséges. Ez az engedély a devizahatósági engedélyt magában foglalta. Ha a kérelmet annak benyújtásától számított kilencven napon belül nem utasították el, az engedély megadottnak volt tekintendő. Továbbá az 1988-as Gt. 327. §-a alapján többségében vagy kizárólag többségi tulajdonban álló részvénytársaság más részvénytársaságban többségi részesedést nem szerezhetett. A tilalom megsértése esetén a részvénytársaság az ellenőrzött részvénytársaságnál a részvényesi jogait nem gyakorolhatta. A külföldi személyek társasági részesedés szerzését korlátozó szabályokat a törvény hatályba lépésekor két dolog indokolhatta, egyrészt - a kötött devizagazdálkodásra tekintettel - bizonyos devizagazdálkodási szempontok, másrészt kereskedelempolitikai okok. A korlátozó szabályokat egy törvénymódosítás 1991. január 1. napjával hatályon kívül helyezte.
A közkereseti társaságra vonatkozó felelősségi szabályok a következők voltak. A közkereseti társaság (a továbbiakban: társaság) létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai arra vállaltak kötelezettséget, hogy korlátlan és egyetemleges felelősségük mellett közös gazdasági tevékenységet folytatnak, és az ehhez szükséges vagyont a társaság rendelkezésére bocsátják [1988-as Gt. 55. § (1) bekezdés]. A pénzbeli hozzájárulás késedelmes megfizetése esetén a tag évi húsz százalékos kamatot volt köteles fizetni. A nem pénzbeli hozzájárulás késedelmes teljesítése esetén a társasági szerződés kötbérfizetési kötelezettséget is előírhatott. A késedelmesen teljesítő tag felelt továbbá mindazért a kárért, amelyet késedelmével a társaságnak okozott [1988-as Gt. 60. § (3) bekezdés]. A társaság képviseletére és az üzletvezetésre jogosult tag felelősségére azokat a szabályokat kellett megfelelően alkalmazni, amelyek a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek felelősségére vonatkoztak (32. §). A társaság volt felelős azért a kárért, amelyet a képviselő képviseleti jogkörében harmadik személyeknek okozott [1988-as Gt. 74. § (1)-(2) bekezdések]. A társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felelt, saját vagyonával. Amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezte, a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen feleltek. A felelősség kizárása vagy korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan volt. A társaság vagyonára a tagok perben állása nélkül is, a tagok saját vagyonára pedig csak perben állásuk esetén volt hozható marasztaló ítélet és volt vezethető végrehajtás. A tagok - mögöttes felelősségük érintése nélkül - a társasággal együtt is perelhetők voltak. A társaságba belépő tag felelőssége a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi tagéval azonos volt. Az ettől eltérő megállapodás harmadik személlyel szemben hatálytalan volt [1988-as Gt. 75. § (1)-(3) bekezdések]. A társaságtól megváló tag - tagsági viszonya megszűnésétől számított öt évig - a többi taggal azonos módon felelt a társaságnak harmadik személlyel szembeni olyan tartozásért, amely tagsági viszonya megszűnéséig keletkezett. A meghalt tag örököse - ha a társaságba nem lép be - az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint felelt azokért a társasági tartozásokért, amelyek a halál időpontjáig keletkeztek. Ezt a rendelkezést a megszűnt tag jogutódára megfelelően alkalmazni kellett [1988-as Gt. 83. §].
A betéti társaságra vonatkozó felelősségi szabályok a következők voltak. A betéti társaság (a továbbiakban: társaság) létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai közös gazdasági tevékenység folytatására vállaltak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges a társaság kötelezettségeiért, míg legalább egy másik tag (kültag) felelőssége vagyoni betétje mértékében korlátozott [1988-as Gt. 94. § (1) bekezdés]. A társaság hitelezője a kültag ellen - a 100. § (1) bekezdésében szabályozott eset kivételével - pert csak akkor indíthatott, ha a kültag a cégjegyzékben feltüntetett vagyoni betétjét nem vagy csak részben szolgáltatta. A kültag ebben az esetben is csak a cégjegyzék szerinti vagyoni betétjének értékéig felelt [1988-as Gt. 99. §]. A beltaggal azonos módon felelt a kültag, ha neve a társaság cégszövegében szerepelt. Ha a kültag a társaság többi tagjával történt megállapodás alapján betétje összegét csökkentette, az új betétnek a cégjegyzékbe történő bejegyzéséig harmadik személyekkel szemben az eredeti összegig felelt [1988-as Gt. 100. § (1)-(2) bekezdések]. A társaságba belépő kültag felelőssége a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi kültagéval azonos volt. Az ettől eltérő megállapodás harmadik személlyel szemben hatálytalan volt [1988-as Gt. 101. §].
Az 1988-as Gt.-nek a közkereseti társaságra és a betéti társaságra vonatkozó felelősség szabályai a Kt.-hez képest egy ponton mutattak lényeges eltérést. Míg a Kt.-ben a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetlen volt, vagyis a társasággal egyetemleges volt a hitelezőkkel szemben, addig az 1988-as Gt.-ben a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetetté vált, vagyis már nem volt többé egyetemleges a társasággal, hanem a társaság felelőssége utáni, mögöttes felelősséggé változott. Az 1988-as Gt. a felelősségi struktúra ilyenképpen történő megváltoztatásával is a közkereseti társaság és a betéti társaság önálló jogalanyiságát kívánta hangsúlyosabbá tenni.[36]
Az egyesülésre vonatkozó fontosabb felelősségi szabályok a következők voltak. Az egyesülés jogi személyek által saját gazdálkodásuk eredményes előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamit szakmai érdekeik képviseletére alapított gazdasági társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik, vagyonát meghaladó tartozásiért a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek [1988-as Gt. 103. § (1) bekezdés]. A csatlakozó tag felel az egyesülésnek a csatlakozás előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 119. § (3) bekezdés]. A kilépő tag a kilépéstől számított öt évig felel az egyesülésnek a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 120. § (2) bekezdés]. A kizárt tag a kizárástól számított öt évig felel az egyesülés kizárás előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 123. § (2) bekezdés].
A közös vállalatra vonatkozó felelősségi szabályok a következők voltak. A közös vállalat jogi személyek által alapított olyan gazdasági társaság, amely a tagjai által rendelkezésre bocsátott alaptőkével és egyéb vagyonával felelt kötelezettségeiért. Ha a vállalati vagyon a tartozásokat nem fedezi, a tagok a vállalat tartozásaiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában -, kezesként feleltek. A társasági szerződés ennél kedvezőbb felelősséget érvényesen nem határozhatott meg [1988-as Gt. 127. § (1) bekezdés]. A csatlakozó tag felelt a vállalatnak a csatlakozás előtt keletkezett tartozásaiért. Felelősségét a csatlakozáskor az igazgatótanácshoz (igazgatósághoz) intézett nyilatkozatával korlátozhatta; ebben az esetben csak vagyoni hozzájárulásával felelt a csatlakozása előtt keletkezett tartozásokért. A felelősség (1) bekezdés szerinti korlátozását be kellett jegyezni a cégjegyzékbe; a korlátozás harmadik személlyel szemben a bejegyzéstől kezdődően volt hatályos [Gt. 146. § (1)-(2) bekezdések]. A kilépő tag a kilépéstől számított öt évig felelt a vállalatnak a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 147. § (2) bekezdés]. A vállalatból a tagsági jogok más tagra történő átruházásával is ki lehetett lépni. Ilyen esetben a kilépő tag nem felelt a vállalatnak a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 149. §]. A kizárt tag a kizárástól számított öt évig felelt a vállalat kizárás előtt keletkezett tartozásaiért [1988-as Gt. 151. § (2) bekezdés].
A korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó fontosabb felelősségi szabályok az alábbiak voltak. A korlátolt felelősségű társaság (a továbbiakban: társaság) olyan gazdasági társaság volt, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakult, és amelynél a tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájárulásra terjedt ki. A társaság kötelezettségeiért a tag nem felelt [1988-as Gt. 155. § (1) bekezdés]. Azok a társasági tagok, akik valamely tag nem pénzbeli betétjét tudomásuk ellenére a valódi értéket meghaladó értékkel fogadtatták el a társasággal, vagy akik a létesítés során egyébként csalárd módon jártak el, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek minden ebből eredő kárért. A felelősség alóli felmentés a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan volt [1988-as Gt. 162. § (2) bekezdés]. Azok a tagok, akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták, vagy a tőlük elvárható gondosság mellett tudhatták, hogy a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek az ebből eredő kárért [1988-as Gt. 188. §]. Az ügyvezetők a társasággal együtt egyetemlegesen feleltek harmadik személlyel szemben a cégbíróságnak bejelentett adatok valótlansága esetén [1988-as Gt. 204. §]. A társaság volt felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetői az ügykörükbe eső tevékenységükkel harmadik személyeknek okoztak [1988-as Gt. 207. §].
A részvénytársaságra vonatkozó felelősségi szabályok az alábbiak voltak. A részvénytársaság előre meghatározott összegű és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakuló gazdasági társaság volt, amelynél a tag (részvényes) felelőssége a társasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjedt ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes egyébként nem felelt [1988-as Gt. 232. § (1) bekezdés]. A részvények névértéken aluli kibocsátása semmis volt; az ebből eredő károkért a kibocsátók egyetemlegesen feleltek [1988-as Gt. 235. § (2) bekezdés]. Az alapítás meghiúsulása esetén a részvényjegyzők által befizetett összeget részükre tizenöt napon belül, levonás nélkül vissza kellett fizetni. E kötelezettség teljesítéséért az alapítók egyetemlegesen feleltek [1988-as Gt. 256. § (2) bekezdés]. Az alapszabály, a közgyűlés határozata vagy a felügyelőbizottság korlátozhatta az igazgatóság képviseleti jogát; a korlátozás harmadik személyekkel szemben hatálytalan volt. A korlátozás megsértéséből eredő károkért az igazgatóság tagjai a részvénytársasággal szemben egyetemlegesen feleltek [1988-as Gt. 287. §].
A magyar társasági jog története során először az 1988-as Gt. tartalmazott konszernjogi szabályokat. A befolyásszerzésre vonatkozó szabályok személyi hatálya rendkívül szűk körű volt, ugyanis az 1988-as Gt. 321. §-a értelmében befolyásszerzésnek kizárólag az az eset minősült, amikor egy részvénytársaság részvények megszerzése révén befolyást szerez egy másik részvénytársaságban jelentős részesedéssel, többségi részesedéssel vagy kölcsönös részesedéssel. Az 1988-as Gt. 326. § (3) bekezdése szerint ha az ellenőrzött részvénytársaság a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság befolyása révén saját érdekeire tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, az ellenőrzött részvénytársaság tartozásainak legalább húsz százalékát képviselő hitelezők kérelmére a bíróság megállapíthatta a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság korlátlan felelősségét az ellenőrzött részvénytársaság tartozásaiért. Az 1988-as Gt. 328. § (1) bekezdése alapján a többségi befolyás altípusának minősült a közvetlen irányítást biztosító befolyás, vagyis az, amikor a részvénytársaság az ellenőrzött részvénytársaságnak az alaptőkéje több mint háromnegyed részét kitevő részvényeit megszerezte. Az 1988-as Gt. 328. § (2) bekezdése értelmében az irányító részvénytársaság a közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaság tartozásaiért korlátlanul felelt.
A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (1997-es Gt.) 1998. június 16. napján lépett hatályba, és hatályon kívül helyezte az 1988-as Gt.-t. Az 1997-es Gt. is átfogó jelleggel szabályozta a társasági jogot, követte az 1988-as Gt. jól bevált szabályozási modelljét, a törvény első része közös szabályokat fogalmazott meg a gazdasági társaságokra, a törvény második része az egyes gazdasági társasági formákra vonatkozó külön szabályokat tartalmazta, míg a törvény harmadik része a kapcsolódó vállalkozásokra vonatkozó szabályokat gyűjtötte egybe. Az 1997-es Gt. a kapcsolódó vállalkozások címet viselő részbe helyezte el az egyesülésre és a befolyásszerzésre vonatkozó szabályokat. A törvény a közös szabályok között továbbra is számos lényeges felelősségi szabályt fogalmazott meg, amelyek túlnyomórészt megegyeztek az 1988-as Gt.-ben írt felelősségi szabályokkal. Új felelősségi szabályok voltak a következők. Kiskorú személy nem lehetett gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja [1997-es Gt. 4. § (2) bekezdés]. Az 1997-es Gt. a német társasági jog mintájára megalkotta az előtársaság jogintézményét. Az előtársaságra vonatkozó szabályozás keretében az 1997-es Gt. 15. § (3) bekezdése szabályozta a tagok felelősségét arra az esetre, ha a cégbíróság a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítja, mégpedig olyképpen, hogy ha a létrehozni kívánt gazdasági társaság formájából következően a tagok felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott és tagok (részvényesek) helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, harmadik személyek irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni. Azok a tagok (részvényesek), akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták, vagy az elvárható gondosság mellett tudhatták volna, hogy a társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek az ebből eredő kárért [1997-es Gt. 19. § (2) bekezdés]. Az 1997-es Gt. 54-55. §-ai szabályozták a megszűnt gazdasági társaság után fennmaradó tartozásokért való tagi felelősséget. A német társasági jog mintájára az 1997-es Gt. 56. § (3)-(4) bekezdéseibe foglalt szabály kimondta a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben. Az 1997-es Gt. 79. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt szabályok meghatározták a szétváló gazdasági társaság jogutódainak a felelősségét.
Az 1997-es Gt. öt gazdasági társasági formát nevesített, kettő jogi személyiség nélküli formát: a közkereseti társaságot, a betéti társaságot, és három jogi személyiséggel nem rendelkező formát: a közös vállalatot, a korlátolt felelősségű társaságot és a részvénytársaságot. Az 1997-es Gt. a jogi személyiséggel rendelkező egyesülést már nem gazdasági társaságnak, hanem kooperációs társaságnak minősítette. Az 1997-es Gt. megszüntette az 1988-as Gt. azon diszkriminatív szabályát, miszerint kizárólag jogi személyek lehettek tagjai a közös vállaltnak és az egyesülésnek. Az 1997-es Gt. 16. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság alapítását - ha a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény ettől eltérően nem rendelkezik - a társasági szerződés megkötésétől (alapító okirat, alapszabály elfogadásától) számított legfeljebb harminc napon belül - bejegyzés és közzététel végett - be kell jelenteni a cégjegyzéket vezető megyei (fővárosi) cégbíróságnak (a továbbiakban: cégbíróságnak). A cégbíróság határozatának továbbra is konstitutív (jogkeletkeztető) hatálya volt, ugyanis az 1997-es Gt. 16. § (2) bekezdése alapján a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jött létre. Az 1997-es Gt. lényeges újítása az volt, hogy a gazdasági társaság immáron nem a társasági szerződés megkötésének napjára visszaható hatállyal (ex tunc), hanem a cégjegyzékbe történő bejegyzés napján a jövőre vonatkozó hatállyal (ex nunc) jött létre. Az 1997-es Gt. már teljes mértékben a normatív rendszer talaján állt.
Az 1997-es Gt. az egyes gazdasági társasági formákra és az egyesülésre vonatkozóan túlnyomórészt ugyanazokat a felelősségi szabályokat írta elő, mint az 1988-as Gt.
A konszernjogi szabályok terjedelme már lényegesen nagyobb volt az 1997-es Gt.-ben, mint az 1988-as Gt.-ben. Továbbá a 1997-es Gt. hatályba lépésével egyidejűleg az 1996. évi CXI. törvény (Épt.) módosításával a magyar társasági jog történetében első alkalommal szabályozásra került a nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés (vállalatfelvásárlás). Az 1997-es Gt. befolyásszerzésre vonatkozó szabályainak személyi hatálya lényegesen kibővült. Befolyásszerző személy bárki lehetett, ellenőrzött társasági pozícióba pedig korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság kerülhetett. Az 1997-es Gt. a befolyás három fokozatát különböztette meg: a jelentős befolyást, a többségi irányítást biztosító befolyást és a közvetlen irányítást biztosító befolyást. Az 1997-es Gt. három felelősségi szabályt tartalmazott a befolyásszerzéssel összefüggésben. Az 1997-es Gt. 293. § (3) bekezdése értelmében az uralkodó tagot a többségi, illetve a közvetlen irányítást biztosító befolyásának az 1997-es Gt. 292. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettsége késedelmes teljesítése vagy elmulasztása esetén, az ellenőrzött társaság felszámolása során - ha az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők követelésére nem nyújt fedezetet - annak a bejelentés teljesítéséig felmerült tartozásaiért teljes és korlátlan felelősség terhelte. Az 1997-es Gt. 296. § (1) bekezdése alapján ha az ellenőrzött társaság az uralkodó tag legalább többségi irányítást biztosító befolyása következtében tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott és ennek következtében az ellenőrzött társaság felszámolása esetén az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújtott fedezetet, a hitelező felszámolási eljárás során benyújtott keresete alapján a bíróság megállapíthatta az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért. Az 1997-es Gt. 296. § (3) bekezdése szerint közvetlen irányítást biztosító befolyás esetén, ha az uralkodó tag a közvetlen irányítást biztosító befolyás következtében tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott és ez az ellenőrzött társaság kötelezettségeinek teljesítését jelentősen veszélyeztette, az ellenőrzött társaság bármely tagja (részvényese), illetve hitelezője keresete alapján a bíróság megállapíthatta az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért.

IV. fejezet

A gazdasági társaság felelőssége

1. A gazdasági társaság önálló felelőssége

A társasági jog valamennyi gazdasági társaságot és a kooperatív társaságnak minősülő egyesülést önálló jogalanynak minősíti. A társasági jog jogalanyiság koncepciója az 1988-as Gt. hatályba lépése óta változatlan. A gazdasági társaság - függetlenül attól a ténytől, hogy a társaság rendelkezik-e jogi személyiséggel, avagy sem - a forgalmi élet önálló jogalanyának minősül, vagyis teljes jogképességgel rendelkezik. A gazdasági társaság önálló jogalanyiságának ismérvei a következők: önálló érdek, önálló cégnév, önálló vagyon és önálló felelősség. A Gt. az önálló jogalanyiság ismérvei közül az önálló cégnévnek kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, amikor a Gt. 2. § (3) bekezdése első mondatában kimondja, hogy valamennyi gazdasági társaság cégnévvel rendelkezik. A törvény ugyanezen bekezdés második mondatában azt is rögzíti, hogy a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is jogképes saját cégneve alatt, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. A saját cégnévvel való rendelkezés következik a Gt. 12. § (1) bekezdés a) pontjából is, amely szerint a társasági szerződés kötelező tartalmi eleme a gazdasági társaság cégnevének a megjelölése. A gazdasági társaság mint cég önálló jogalanyiságát rögzíti a Ctv. 2. § (1) bekezdésében foglalt szabály is.[37]
Valamennyi gazdasági társaság alapításától kezdődően rendelkezik önálló vagyonnal. A gazdasági társaság induló vagyona az alapítóktól származik. A gazdasági társaság eredményes működése, gazdálkodása eredményeképpen gyarapítja önálló vagyonát. A gazdasági társaság által elért vagyonszaporulat tehát szintén a gazdasági társaság önálló vagyonát képezi. A gazdasági társaság működése során a tagok (részvényesek) tőkeemelést hajthatnak végre, illetve a törvény bizonyos esetekben kötelező tőkeemelést ír elő a tagok (részvényesek) részére. A tőkeemelés folytán a gazdasági társaság önálló vagyona növekszik. A gazdasági társaság önálló vagyonnal való rendelkezése azt jelenti, hogy az abba tartozó vagyontárgyakkal kizárólag a gazdasági társaság jogosult rendelkezni működése során. A tagok (részvényesek) az alapításkor és a tőkeemelés alkalmával egyes vagyontárgyaikat végérvényesen átruházzák a gazdasági társaságra. Ebből az is következik, hogy az átruházott vagyontárgy felett a tag (részvényes) rendelkezési joga végérvényesen megszűnik, a tag (részvényes) az átruházást követően a vagyontárggyal többé jogszerűen nem rendelkezhet. A Csongrád Megyei Bíróság egy büntetőügyben hozott eseti döntésében ezen ok miatt helyesen mutatott rá arra, hogy a betéti társaság üzletvezetéssel megbízott beltagja a sikkasztást valósítja meg, ha ingatlanát apportként a gazdasági társaságba beviszi, majd ezt követően az ingatlant eladja [Csongrád Megyei Bíróság 2. Bf. 957/2001. sz., BH 2003. 54.].
A gazdasági társaság önálló vagyonnal való rendelkezése alapozza meg a gazdasági társaság önálló felelősségét. A gazdasági társaság önálló felelősségének fennállást nem érinti az a tény, hogy a törvény által kötelezően előírt minimális jegyzett tőkével nem rendelkező társaságok esetében a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának, a közös vállalt tagjának és az egyesület tagjának közvetett másodlagos felelőssége áll fenn a létező (működő) társaság vagyonát meghaladó kötelezettségeiért a hitelezők irányába. A törvény által kötelezően előírt minimális jegyzet tőkével rendelkező társaságok esetében a korlátolt felelősségű társaság tagjának és a részvénytársaság részvényesének egyáltalán nem áll fenn felelőssége a létező (működő) társaság vagyonát meghaladó kötelezettségeiért a hitelezők irányában. A Gt. - álláspontunk szerint jogdogmatikai szempontból pontatlanul - a korlátolt felelősségű társaság tagjának és a részvényes "korlátozott felelősségéről" beszél, holott valójában a korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes felelősségének hiányáról kell beszélnünk. A gazdasági társaság teljes önálló vagyonával felel a harmadik személyekkel (hitelezőkkel) szemben és a társasági jog alanyaival szemben egyaránt. A gazdasági társaság önálló felelőssége a létezésének (működésének) időtartama alatt áll fenn. Ezért a Gt. külön felelősségi szabályok segítségével rendezi egyrészt a cégnyilvántartásba jogerősen be nem jegyzett létrehozni kívánt gazdasági társaság (előtársaság) kötelezettségeiért való felelősséget [Gt. 16. § (3)-(4) bekezdések], másrészt a cégnyilvántartásból jogerősen törölt, jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért való felelősséget [Gt. 68. §]. A Legfelsőbb Bíróság egy adóhatósági ügyben hozott eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szabályozásából következően az adóhatóság ellenőrzést csak az ellenőrzés idején is létező gazdasági társasággal mint adózóval vagy jogutódjával szemben folytathat le mégpedig akként, hogy biztosítja az ellenőrzési, adóigazgatási eljárásban a gazdasági társaságot mint adózót megillető jogokat. Az adóhatóság csak ilyen gazdasági társasággal szemben gyakorolhatja az adó megállapításához való jogát is az elévülési időn belül. A cégnyilvántartásból törölt gazdasági társasággal szemben tehát utólagos adó-megállapításnak nincs helye [LB Kfv. I. 35.072/2005/5. sz., EBH 2005. 1383.].[38]

2. A gazdasági társaság felelőssége a hitelezőkkel szemben

A gazdasági társaság saját magatartásaiért felelősséggel tartozik a hitelezőivel szemben. A társasági jogi értelemben vett hitelező fogalmát a II. fejezet 3. pontjában meghatároztuk. A gazdasági társaság, mint önálló jogalany kizárólag szervezeti képviselői útján képes eljárni, a képviselők szereznek jogokat a gazdasági társaság részére, és vállalnak kötelezettséget a gazdasági társaság nevében. Habár ezt a Gt. kifejezetten nem mondja ki, álláspontunk szerint szervezeti képviselőnek minősül: a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a képviseletre jogosult más munkavállaló. A Gt. 32. § (1) bekezdése értelmében ha ezt a társasági szerződés lehetővé teszi, a gazdasági társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők tevékenységének segítése érdekében egy vagy több cégvezető kinevezéséről határozhat. A cégvezető olyan munkavállaló, aki a vezető tisztségviselők rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A szervezeti képviselet egyúttal szükségképpeni képviseletet is jelent, ugyanis a gazdasági társaságnak rendelkeznie kell legalább egy szervezeti képviselővel (vezető tisztségviselővel) annak érdekében, hogy képes legyen részt venni a forgalmi életben, képes legyen jognyilatkozatot tenni és jognyilatkozatot elfogadni, továbbá reálcselekményeket végrehajtani. A gazdasági társaságnak nem kötelezettsége, csak jogosultsága az, hogy cégvezetővel vagy képviseletre jogosult más munkavállalóval rendelkezzen. Kihangsúlyozandó az, hogy a gazdasági társaság vezető tisztségviselő nélkül nem képes betölteni rendeltetését, nem működőképes, ezért a tagoknak (részvényeseknek) elemi érdekük az, hogy gondoskodjanak arról, hogy társaságuk minden időpillanatban rendelkezzen legalább egy vezető tisztségviselővel. A törvény a gazdasági társaság működőképességét biztosítása érdekében alkotta meg azt a szabályt, hogy a vezető tisztségviselő megbízatásáról ugyan bármikor lemondhat, ha azonban a gazdasági társaság működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá, kivéve, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve az új vezető tisztségviselő megválasztásáról e határidő eltettét megelőzően gondoskodott, illetve gondoskodni tudott volna. A lemondás hatályossá válásáig a vezető tisztségviselő a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve az ilyen intézkedések megtételében köteles részt venni [Gt. 31. § (2) bekezdés].
A gazdasági társaság szervezeti képviselői magatartásaiért a következők szerint tartozik felelősséggel a hitelezőivel szemben. A Gt. 30. § (1) bekezdése értelmében a társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott. A Ptk. 348. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság mint munkáltató felelős a cégvezetője és más munkavállalója munkaviszonyával összefüggésben okozott károkozásáért. A gazdasági társaság szempontjából e szabályoknak az a magyarázata, hogy a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a más munkavállaló a gazdasági társaság javára, a gazdasági társaság érdekében jár el, eredményes eljárásuk folytán a gazdasági társaság vagyona gyarapodik, így tehát indokolt az is, hogy a vezető tisztségviselő, a cégvezető és a más munkavállaló eljárása során esetlegesen kívülálló harmadik személynek okozott kárért is a gazdasági társaság feleljen önálló vagyonával. Másképpen fogalmazva: a gazdasági társaság a jogosultságok és a vagyoni előnyök mellett a vállalt kötelezettségekért, illetve azok megszegéséért is felelősséggel tartozik. A hitelezők szempontjából pedig e szabályoknak az a magyarázata, hogy általában a gazdasági társaság nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a vezető tisztségviselő, a cégvezető vagy a más munkavállaló, tehát a károsult nagyobb eséllyel juthat kártérítéshez a gazdasági társaságtól, mint annak vezető tisztségviselőjétől, cégvezetőjétől vagy más munkavállalójától.
A gazdasági társaság teljes önálló vagyonával felel hitelezőivel szemben. A gazdasági társaság önálló vagyonába tartozik: a jegyzett tőkéje és az eredményes működése, gazdálkodása eredményeképpen a jegyzett tőkén felüli vagyonába kerülő vagyontárgyak. A gazdasági társaság elsődlegesen minden esetben felelősséggel tartozik saját magatartásáért. A társasági jog a közkereseti társaság, a betéti társaság, a közös vállalat és az egyesülés esetében a tag (beltag) másodlagos felelősségét is előírja. Ezekben az esetekben a tag (beltag) felelőssége közvetett, csak abban az esetben áll fenn, ha a követelést a gazdasági társaság önálló vagyona azt nem fedezi, a követelést az önálló vagyonból nem lehet behajtani.
A gazdasági társaság felelősségét a hitelezők irányában a polgári jog általános szabályai (különösen a kötelmi jog szabályai) határozzák meg. A gazdasági társaság és a hitelező között fennálló konkrét polgári jogi jogviszonyra vonatkozó szabályok határozzák meg a jogutód gazdasági társaságot terhelő felelősség-típust. Ha a gazdasági társaság szerződéses jogviszonyba lép harmadik személlyel, a gazdasági társaságnak kontraktuális felelőssége áll fenn a szerződéses kötelezettségéért, illetőleg a szerződéses kötelezettsége megszegéséért a hitelezővel szemben. Ha a gazdasági társaság károkozó magatartása folytán szerződésen kívüli jogviszonyba lép harmadik személlyel, a gazdasági társaságnak deliktuális felelőssége áll fenn a szerződésen kívüli károkozásért a hitelezővel szemben. A gazdasági társaság kontraktuális és deliktuális felelőssége egyaránt aszerint alakul, hogy a társaság milyen jellegű károkozó magatartást fejt ki. Amennyiben a gazdasági társaság fokozott veszéllyel járó tevékenységével okoz kárt, vagy az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével okoz kárt, vagy a gazdasági társaság atomkárért tartozik helytállni, vagy a gazdasági társaságot kellékszavatosság avagy termékfelelősség terheli, úgy a társaságot felróhatóság nélküli felelősség terheli. Amennyiben a gazdasági társaság egyéb jellegű kárt okoz, úgy a társaságot felróhatóságtól függő felelősség terheli.
A károsult hitelező tehát közvetlenül a gazdasági társaság ellen indíthat pert, és nem a társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő, cégvezető és más munkavállaló ellen. Az ilyen per a társasági jog területére tartozó "egyéb jogvitának" minősül, vagyis nem minősül társasági jogvitának. Amennyiben a gazdasági társaság és a hitelező között szerződéses jogviszony áll fenn, úgy a szerződő felek szerződésükben választott bíróság hatáskörét kiköthetik. Választott bíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi hitelező a kártérítési pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi gazdasági társaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1), (3) bekezdések]. A felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

3. A gazdasági társaság felelőssége átalakulás során a hitelezőkkel szemben

Az átalakulás a gazdasági társaság jogutóddal történő megszűnése. A gazdasági társaság átalakulásának minősül: a) a társasági formaváltás; b) az egyesülés és c) a szétválás [Gt. 67. § (1) bekezdés]. A Gt. 67. § (2) bekezdése értelmében társasági formaváltásnak számít, ha a gazdasági társaság egyetemes jogutódlással más gazdasági társasági formát választ. A Gt. 67. § (3) bekezdése alapján gazdasági társaságok egyesülése esetén két vagy több gazdasági társaságból egyetlen jogutód gazdasági társaság keletkezik. Az egyesülés történhet összeolvadással vagy beolvadással. A Gt. 67. § (4) bekezdése szerint gazdasági társaság szétválása esetén a gazdasági társaság - tagjai (részvényesei) és a társasági vagyon egy részének a részvételével - két vagy több gazdasági társaságra válik szét. A szétválás történhet különválással vagy kiválással. A Gt. 67. § (6) bekezdése értelmében az átalakulás szabályainak alkalmazása szempontjából az egyesülés (Gt. XI. fejezet) gazdasági társaságnak minősül. A Gt. 67. § (7) bekezdése alapján az egyesülés és a szétválás során az eddigi formától eltérő másik társasági forma is választható.
A gazdasági társaság átalakulása során a felelősség a következők szerint alakul. A Gt. 70. § (1) bekezdése értelmében az átalakulással létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság általános jogutódja. A jogutód gazdasági társaságot illetik meg a jogelőd gazdasági társaság jogai, és terhelik a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségei, ideértve a munkavállalókkal kötött kollektív szerződésben foglalt kötelezettségeket is. Ebből a szabályból az is következik, hogy a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért főszabályként a jogutód gazdasági társaságot terheli a felelősség a hitelezők irányában. Az átalakulás azonban nem mindig jelent általános jogutódlást. Szétválás esetén - ahol a jogelőd gazdasági társaság vagyonának megosztására kerül sor - a kötelezettségekért elsődlegesen az a jogutód gazdasági társaság tartozik helytállni, amelyhez az adott kötelezettség a vagyonmegosztás kapcsán került. A korábbi társasági törvényektől eltérően Gt. 70. § (3)-(6) bekezdéseiben rögzített rendelkezések átfogó jelleggel szabályozzák az átalakuló gazdasági társaság tartozásaiért való tagi (részvényesi) felelősséget. Ezeket a felelősségi szabályokat nem ebben a fejezetben, hanem a VII. Fejezetben tárgyaljuk. E pontban elégséges annyit megemlítenünk, hogy a tagok (részvényesek) másodlagos felelőssége csak és kizárólag akkor következik be, a jogutód gazdasági társaság helytállási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.
A Gt. 76. § (1) bekezdésében írt lényeges, alapelvi szintű szabály kimondja, hogy az átalakulás az átalakuló gazdasági társasággal szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá, azonban a Gt. 76. § (2) bekezdése értelmében azok a hitelezők, akiknek az átalakuló gazdasági társasággal szemben fennálló, le nem járt követelései az átalakulással hozott döntés első közzétételét megelőzően keletkeztek, követeléseik erejéig az átalakuló gazdasági társaságtól a döntés második közzétételét követő harmincnapos jogvesztő határidőn belül biztosítékot követelhetnek. A Gt. 76. § (3) bekezdése alapján ha a tag (részvényes) felelőssége az átalakuló gazdasági társaság kötelezettségeiért a társaság fennállása alatt korlátozott, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezést csak akkor kell alkalmazni, ha a jogutód gazdasági társaság saját tőkéjének összege kevesebb, mint a jogelőd gazdasági társaságé volt az átalakulás elhatározásakor. Az átalakulás kapcsán a hitelezők bármilyen formában működő átalakuló gazdasági társaságtól biztosíték adását követelhetik a törvényben rögzített jogvesztő határidőn belül. A hitelező ugyanis az átalakulást követően követelését elsődlegesen a jogutód gazdasági társaságtól követelheti. Valamennyi gazdasági társaságnál irányadó szabály szerint a hitelezői igények kielégítésére a jogutód gazdasági társaság teljes vagyona szolgál. Az átalakulás kapcsán azonban előfordulhat az, hogy a jogutód gazdasági társaság vagyona kevesebb lesz, mint a jogelőd gazdasági társaság vagyona. Szétválás esetén minden esetben ez történik, de társasági formaváltás esetében is bekövetkezhet ez, ugyanis előfordulhat az, hogy a jogelőd gazdasági társaság egyes tagjai nem kívánnak tagjai lenni a jogutód gazdasági társasággal, így velük az átalakuló gazdasági társaság köteles elszámolni az átalakulás során, s ennek következtében a jogutód gazdasági társaság vagyoni csökkenést szenved el. A hitelezőket a jogutód gazdasági társaság vagyonának csökkenése hátrányosan érintheti. Ezért a Gt. a hitelező ez irányú határidőben előterjesztett kérelme alapján a jogutód gazdasági társaság köteles biztosítékot nyújtani. A biztosítékadási kötelezettség az átalakuló korlátolt felelősségű társaságot és részvénytársaságot csak abban az esetben terheli, ha a jogutód gazdasági társaság saját tőkéjének összege kevesebb, mint a jogelőd gazdasági társaságé volt az átalakulás elhatározásakor. Ki kell hangsúlyozni azt, hogy a törvény helyesen csak és kizárólag a saját tőke csökkenése esetére írja elő a biztosítékadási kötelezettséget, a saját tőke változatlanul maradása vagy a saját tőke növekedése (ez egyesülés esetében fordulhat elő) esetére pedig nem. Ennek az a magyarázata, hogy a hitelezők érdekét kizárólag a saját tőke csökkenése veszélyezteti. Amikor a tagok közvetett, másodlagos felelősség mellett működő társasági formából (közkereseti társaság, betéti társaság és közös vállalat) a tagok felelősségének hiánya mellett működő társasági formába való átalakulás történik, a biztosítékadási kötelezettség minden esetben fennáll, függetlenül attól, hogy a saját tőke csökken-e vagy sem. Ennek az a magyarázata, hogy a hitelezők számára felelősségi szempontból előnyösebb, biztonságosabb a tagok közvetett, másodlagos felelőssége mellett működő társaság hitelezőjének lenni, mint a tagok felelősségének hiánya mellett működő társaság hitelezőjének lenni. Az átalakuló gazdasági társaság biztosítékként bármilyen a hitelező által megfelelőnek tartott fedezetet szolgáltathat, így például óvadék nyújtása, zálogjog alapítása egyaránt szóba jöhet. Megemlítendő végezetül az, hogy a Gt. 76. § (3) bekezdésében rögzített szabály megszövegezése hitelezővédelmi szempontból jobb, mint a 1997-es Gt. 66. § (3) bekezdésében rögzített szabály, ugyanis hitelezővédelem szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a jogelőd és a jogutód gazdasági társaságnak mennyi a cégjegyzékbe bejegyzett tőkéje, hanem annak, hogy mennyi a jogutód gazdasági társaság tényleges vagyona (saját tőkéje), és ez a vagyon megfogyatkozott-e az átalakulás folyamán, vagy sem. Amennyiben a gazdasági társaság nem tesz eleget, vagy csak részben tesz eleget biztosítéknyújtási kötelezettségének, úgy a hitelező pert indíthat a jogutód gazdasági társaság ellen, s keresetében azt kérheti, hogy a bíróság kötelezze megfelelő értékű biztosíték nyújtására a jogutód gazdasági társaságot (a hitelező tehát a követelése megtérítését nem követelheti alappal keresetében).
A Gt. 85. § (1) bekezdése értelmében a szétválásra a Gt. 70. § (1)-(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. A szétváló gazdasági társaság jogutódai - ideértve azt a gazdasági társaságot is, amelyből a kiválás történt - a szétváló társaságnak a szétválás előtt keletkezett kötelezettségeiért - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a szétválási szerződés rendelkezése szerint felelnek. A szétváló társaság vagyonmegosztás előtt szerzett jogainak érvényesítésére a szétválás után az a jogutód jogosult, amelyhez az adott jogot a szétválási szerződés telepítette. A Gt. 85. § (2) bekezdése alapján ha valamely vagyontárgyról, igényről a szétválási szerződésben nem rendelkeztek, vagy az csak utóbb vált ismertté, a vagyontárgy, igény vagy annak ellenértéke (érvényesítési joga) valamennyi jogutód társaságot a vagyonmegosztás arányában illeti meg. A Gt. 85. § (3) bekezdés szerint ha a kötelezettségről a szétválási szerződésben nem rendelkeztek, vagy az csak a megállapodást követően válik ismertté, a jogutód gazdasági társaságok (ideértve a szétválás után megmaradó társaságot is) felelőssége egyetemleges. A Gt. 85. § (4) bekezdése értelmében a szétválási szerződésben nevesített követelést elsősorban azzal a jogutóddal szemben kell érvényesíteni, amelyhez az adott kötelezettséget a szétválási szerződés a vagyonmegosztás folytán telepítette. Ha e kötelezettségét a jogutód nem teljesíti, valamennyi jogutód felelőssége egyetemleges. A jogutódok egymás közötti viszonyában az elszámolás alapja a szétválási szerződésben írt vagyonmegosztási rendelkezés, ilyen rendelkezés hiányában pedig a vagyonmegosztás aránya. A Gt. 85. § (5) bekezdése alapján a szétváló gazdasági társaság tagjainak (volt tagjainak) a szétváló társaság tartozásaiért való felelőssége a 70. § (3)-(6) bekezdése szerint alakul.
A szétválás kapcsán kulcsfontosságú a jogelőd gazdasági társaság jogosítványai és kötelezettségei sorsának egyértelmű és világos meghatározása. Ezt a célt szolgálja - egyebek közt - a szétválási szerződés is, amely ebben az értelemben egy vagyonközösség megszüntetési megállapodás. Előfordul azonban, hogy egyes aktívák és passzívák tekintetében utólag zavar támad, akár azért, mert arról elmulasztottak a döntést hozni, akár azért, mert a jogutód gazdasági társaság a kötelezettségért való helytállásra nem képes, vagy nem hajlandó. A törvény ilyen esetekre adja meg a szétválással kapcsolatos jogutódlási szabályokat. A szétválással történő átalakulásnál a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségeiért főszabályként az a jogutód gazdasági társaság felel, amelyikhez az adott kötelezettség a szétválási szerződés szerint került. A hitelező tehát az igényét elsősorban ettől a jogutód gazdasági társaságtól követelheti. Ha ez a jogutód gazdasági társaság a kötelezettséget nem tudja, vagy csak részben tudja teljesíteni, akkor a jogutód gazdasági társaságok egyetemlegesen felelősek a hitelező irányába. A jogutód gazdasági társaságok egyetemleges felelősségének kimondása a hitelező érdekének fokozott védelme miatt szükséges. Ugyanis az egyetemleges felelősséget előíró szabály hiányában a jogelőd gazdasági társaság legfőbb szerve elhatározhatná szétválását olyképpen is, hogy a jogelőd gazdasági társaság valamennyi kötelezettségét és megterhelt vagyontárgyát az egyik jogutód gazdasági társaságba, míg valamennyi jogosultságát és tehermentes vagyontárgyát a másik jogutód gazdasági társaságba telepíteni. Ebben az esetben a kötelezettségekkel terhelt jogutód gazdasági társaság nyilvánvalóan képtelen lenne a hitelezők követeléseinek kielégítésére, ugyanakkor a másik jogutód gazdasági társaság nem tartozna felelősséggel a hitelezők irányába. Ezt a megoldást hivatott kivédeni az egyetemleges felelősséget előíró szabály, ugyanis e szabály alapján a kizárólag jogosultságokkal és tehermentes vagyontárgyakkal ellátott jogutód gazdasági társaság is felelősséggel tartozik a hitelező irányába. A jogutód gazdasági társaságok egymás közötti viszonyukban elszámolhatnak a szétválási szerződésben írt vagyonmegosztási rendelkezés alapján, ilyen rendelkezés hiányában pedig a vagyonmegosztás arányában.
A jogelőd gazdasági társaságot megillető jogokat, amelyeket a szétválási szerződésben rendeztek, az a jogutód gazdasági társaság jogosult érvényesíteni, amelyikhez a konkrét jog került. Előfordulhat olyan eset, amikor a szétválási szerződésben nem rendezték a jogelőd gazdasági társaságot megillető valamely jogot vagy a jogelőd gazdasági társaságot terhelő valamely kötelezettséget. A szétválási szerződésből kimaradt jogosultságok a vagyonmegosztás arányában illetik meg a jogutód gazdasági társaságokat, míg a szétválási szerződésben nem rendezett kötelezettségekért a jogutódok egyetemlegesen felelnek. A szétváló gazdasági társaság tagjainak (volt tagjainak) a szétváló gazdasági társaság tartozásaiért való felelőssége a Gt. 70. § (3)-(6) bekezdése szerint alakul, amelyet nem ebben a fejezetben, hanem a VI. fejezetben tárgyalunk.
A jogutód gazdasági társaság felelősségét a hitelezők irányában a polgári jog általános szabályai (különösen a kötelmi jog szabályai) határozzák meg. A gazdasági társaság és a hitelező között fennálló konkrét polgári jogi jogviszonyra vonatkozó szabályok határozzák meg a jogutód gazdasági társaságot terhelő felelősség-típust. A hitelezőnek az átalakulás folytán létrejövő jogutód gazdasági társasággal (társaságokkal) szembeni perindítására a jelen fejezet 2. pontjában írtak teljes mértékben irányadóak. Kihangsúlyozandó e körben az, hogy a hitelező a biztosítékadásra történő kötelezés iránti pert az átalakuló gazdasági társaság ellen indíthatja meg, és nem a jogutód gazdasági társaság(ok) ellen.

4. A gazdasági társaság felelőssége a jegyzett tőke leszállítása során a hitelezőkkel szemben

A kötelező minimális jegyzett tőkével működő tőkeegyesítő gazdasági társaságok (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) jegyzett tőkéje a végső vagyoni fedezet a hitelezők számára. A hitelezőknek nyomós érdekük fűződik ahhoz, hogy a tőkeegyesítő gazdasági társaság az alapítástól kezdődően egészen a megszűnésig valóban rendelkezzen a cégjegyzékben feltüntetett mértékű jegyzett tőkével; továbbá nyomós érdekük fűződik ahhoz, hogy a jegyzett tőkét a tagok (részvényesek) jogellenes módon el ne vonhassák a gazdasági társaságtól; és végezetül nyomós érdekük fűződik ahhoz is, hogy a gazdasági társaság a jegyzett tőkéjét jogszerűen is csak oly módon csökkenthesse, hogy azáltal a hitelezői érdekek ne csorbuljanak. Felhívjuk ismételten a figyelmet a Legfelsőbb Bíróságnak az alaptőke leszállítás kapcsán kifejtett azon töretlen gyakorlatára, miszerint a társasági jog által használt hitelező fogalom tartalmilag tágabb, mint a Cstv. szerinti hitelező fogalom [LB Gfv. X. 30.918/2001. sz., EBH 2003. 886.]. Másképpen fogalmazva: a társasági jog hitelezővédelmi rendelkezései nem csak a Cstv. szerinti hitezőkre terjednek ki. A társasági jog az alapvető hitelezői érdekek védelme céljából számos garanciális szabályt intézményesített, amely garanciális szabályok között felelősségi szabályokat is találunk. A társasági jog a kötelező minimális jegyzett tőkével működő tőkeegyesítő gazdasági társaság jegyzett tőkéjének leszállítása esetén - akár a társaság saját elhatározásából, akár a törvény kötelező rendelkezése folytán kerül arra sor - meghatározott hitelező védelmi eljárás lefolytatását írja elő. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a Gt. 162-163. §-aiban a korlátolt felelősségű társaság törzstőkéjének leszállítása során alkalmazandó és a Gt. 271-273. §-aiban a részvénytársaság alaptőkéjének leszállítása során alkalmazandó a hitelező védelmi eljárásra vonatkozó szabályok tartalmilag egyező módon szabályozzák a kérdést. A társasági jog a személyegyesítő gazdasági társaságok (közkereseti társaság, betéti társaság) és a közös vállalat esetén, ahol nincsen kötelező minimális jegyzett tőke követelmény, nem ír elő ilyen hitelező védelmi eljárást, az ugyanis szükségtelen lenne, tekintettel arra, hogy a közkereseti társaság és a közös vállalat tagjának, illetőleg a betéti társaságnak beltagjának másodlagos felelőssége áll fenn a hitelezőkkel szemben.
Az ügyvezető (az igazgatóság) a törzstőke (alaptőke) leszállítását elhatározó taggyűlési (közgyűlési) határozat meghozatalát követő harminc napon belül köteles a taggyűlési (közgyűlési) határozatról szóló közleményt a cégbíróságnak megküldeni, egyidejűleg intézkedni a tőkeleszállításról hozott döntés Cégközlönyben történő kétszer egymás utáni közzétételéről, akként, hogy a két közzététel között legalább harminc napnak kell eltelnie. A hirdetményben fel kell tüntetni a döntés tartalmát, valamint fel kell hívni a társaság hitelezőit, hogy a hirdetmény első alkalommal történt közzétételét megelőzően keletkezett és ezen időpontig esedékessé nem vált követeléseik után - a törvényben meghatározott kivételekkel - biztosítékra tarthatnak igényt. Az ismert hitelezőket a társaság közvetlenül is köteles értesíteni. A hitelezők a hirdetmény utolsó közzétételétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül jogosultak bejelenteni, ha a társaság törzstőkéjének (jegyzett tőkéjének) leszállításával összefüggésben biztosítékra tartanak igényt. Nem jogosult biztosítékra a hitelező, ha a törzstőke-leszállításhoz (alaptőke-leszállításhoz) kapcsolódó kockázattal arányos biztosítékkal - jogszabály rendelkezése vagy szerződés alapján - már rendelkezik, vagy ha a társaság pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan.
A társaság az igénybejelentés előterjesztésére biztosított határidő lejártát követő nyolc napon belül köteles biztosítékot nyújtani, vagy a kérelem elutasítását és annak indokát a hitelező tudomására hozni. Az elutasító, illetve a hitelező által nem megfelelőnek tartott biztosíték nyújtására vonatkozó döntés felülvizsgálatát a hitelező a határozat kézhezvételétől számított nyolcnapos jogvesztő határidőn belül a cégbíróságtól kérheti. A cégbíróság - a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával - a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül határoz. A cégbíróság az eljárás lefolytatását követően elutasítja a kérelmet, vagy a társaságot megfelelő biztosíték nyújtására kötelezi. A törzstőke (alaptőke) leszállítása mindaddig nem jegyezhető be a cégjegyzékbe, amíg a hitelező megfelelő biztosítékot nem kapott.
A fentiekben előírt szabályok nem alkalmazhatók, ha a társaság törzstőkéjének (alaptőkéjének) leszállítására a) a társaság veszteségének rendezése végett, vagy b) a számviteli törvényben meghatározott módon, a társaság törzstőkéjén (alaptőkéjén) felüli lekötött tartalék javára történő átcsoportosítás céljából kerül sor. A b) pont szerinti esetben a törzstőke (alaptőke) terhére képzett tartalék nem haladhatja meg a társaság törzstőkéjének tíz százalékát. Az így képzett lekötött tartalék kizárólag a társasági veszteségek csökkentésére vagy utóbb a társaság törzstőkéjének a felemelésére fordítható, tilos abból a tagok javára kifizetést teljesíteni.
A törvény a jegyzett tőke leszállítása során a még esedékessé nem vált követeléssel rendelkező hitelezők védelmét oly módon kívánja biztosítani, hogy a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság részére főszabályként biztosítéknyújtási kötelezettséget ír elő, amely kötelezettség teljesítéséért a gazdasági társaság felelősséggel tartozik. A törvény kivételes szabálya szerint a gazdasági társaságot két esetben eleve nem terheli biztosítékadási kötelezettség. A törvény értelmében továbbá a gazdasági társaság két esetben jogszerűen megtagadhatja a biztosítéknyújtást.
A biztosítéknyújtási kötelezettség megtagadásának egyik esete az, amikor a hitelező - akár jogszabály rendelkezése alapján, akár szerződés alapján - a jegyzett tőke-leszállításhoz kapcsolódó kockázattal arányos biztosítékkal rendelkezik. A törvény nem határozza meg a biztosíték fogalmát. Biztosítékként szóba jöhet a Ptk.-ban nevesített valamennyi szerződést biztosító mellékkötelezettség (foglaló, kötbér, bankgarancia, jogvesztés kikötése, zálogjog, óvadék, kezesség), továbbá a Ptk.-ban nem nevesített egyéb biztosíték (például: biztosítéki célzattal kötött engedményezés, biztosítéki célzattal kikötött vételi jog, biztosítéki célzattal elhelyezett pénzösszeg ügyvédnél) is. A hitelezőt jogszabály rendelkezése alapján számos esetben eleve megilleti valamilyen típusú és értékű biztosíték. A Ptk. szerint például törvényes zálogjog illeti meg a hitelezők a következő esetekben: a vállalkozót (hitelezőt) a díj biztosítására zálogjog illeti meg a megrendelőnek (gazdasági társaságnak) azokon a vagyontárgyain, amelyek a vállalkozási szerződés következtében a birtokába kerültek [Ptk. 397. § (2) bekezdés]; ingatlan vagy lakás bérbeadóját, albérletbe adóját (hitelezőt) a hátralékos bér és járulékai erejéig a bérlőnek (gazdasági társaságnak) a bérlemény területén levő vagyontárgyain zálogjog illeti meg [Ptk. 429. § (1) bekezdés]; a haszonbérbe adót (hitelezőt) a hátralékos haszonbér erejéig a dolog hasznain , valamint a haszonbérlőnek (gazdasági társaság) a haszonbérelt területen levő vagyontárgyain zálogjog illeti meg [Ptk. 456. §]; a letéteményest (hitelezőt) díjkövetelése és költségei biztosítására zálogjog illeti meg a letevőnek (gazdasági társaságnak) azon a vagyontárgyain, amelyek a letét következtében kerültek a birtokába [Ptk. 465. § (4) bekezdés]; a megbízottat (hitelezőt) költségei és díjkövetelése biztosítására zálogjog illeti meg a megbízónak (gazdasági társaság) azokon a vagyontárgyain, amelyek a megbízás következtében kerültek a birtokába [Ptk. 480. §]; a fuvarozó (hitelezőt) a fuvardíj és költségek erejéig zálogjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a fuvarozással kapcsolatosan a birtokába kerültek [Ptk. 499. § (2) bekezdés]; a szállítmányozót (hitelezőt) díjai és költségei erejéig a megbízóval (gazdasági társaság) szemben zálogjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a megbízással kapcsolatosan a birtokába kerültek, illetőleg amelyek felett a birtokában lévő okmányok révén rendelkezik [Ptk. 519. § (1) bekezdés]. A szerződő felek a konkrét szerződésükben bármilyen típusú és értékű biztosítékot kiköthetnek a hitelező javára. A biztosíték nyújtási kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy a jegyzett tőke leszállítását elrendelő taggyűlési (közgyűlési) határozat meghozatalának időpontjában a hitelező javára fennálló (kikötött) biztosíték értéke arányban áll-e a jegyzet tőke leszállításához kapcsolódó kockázattal. A jegyzett tőke leszállításának kockázata annál nagyobb, minél nagyobb összegű a tőkeleszállítás. A gazdasági társaság köteles először elvégezni a biztosíték értékelését és a jegyzett tőke leszállításához kapcsolódó kockázat elemzését, és értékelni e kettő egymáshoz való viszonyát (arányossági teszt). Amennyiben a gazdasági társaság arra az álláspontra helyezkedik, hogy az arányosság fennáll, úgy megtagadhatja a további biztosíték nyújtását.
A biztosítéknyújtási kötelezettség megtagadásának másik esete az, amikor a gazdasági társaság pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan. Ezzel összefüggésben ki kell emelni azt, hogy a gazdasági társaság jegyzett tőkéje nem azonos a saját tőkéjével, következésképpen a jegyzett tőke leszállítása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gazdasági társaság vagyoni helyzete súlyosan megromlik bizonyos mértékű jegyzett tőke csökkenéskor. Amennyiben a jegyzett tőke leszállítása ellenére a gazdasági társaság teljes pénzügyi, vagyoni helyzete szilárd és biztos marad, úgy indokolatlan és szükségtelen biztosítékot nyújtani a hitelezőnek. A biztosítékadás még abban az esetben is indokolatlan és szükségtelen ilyenkor, ha a hitelező egyáltalán nem rendelkezik semmilyen biztosítékkal.
A hitelező által előterjesztett biztosítéknyújtási igényről a gazdasági társaság ügyvezetője (igazgatósága) hoz határozatot. A biztosítéknyújtást elutasító határozatot írásban kell közölni a hitelezővel, és az elutasítást meg kell indokolni. Az elutasító, illetve a hitelező által nem megfelelőnek tartott biztosíték nyújtására vonatkozó döntés felülvizsgálatát a hitelező nyolc napos jogvesztő határidőn belül a cégbíróságtól kérheti. Kihangsúlyozandó az, hogy ebben az esetben is a társaság szerve (az ügyvezetés) által hozott határozat bírósági felülvizsgálatról van szó, ugyanakkor mégsem a Gt. 45-46. §-a szerinti rendes bírói út (polgári peres eljárás) áll nyitva a hitelező előtt, hanem a Gt. 163. § (1) bekezdésében, illetve a Gt. 272. §-ában rögzített speciális szabályra figyelemmel a cégbíróság előtti törvényességi felügyeleti eljárás igénybevételére van lehetőség. A hitelező a gazdasági társaság székhelye szerint illetékes cégbíróság előtt kezdeményezhet törvényességi felügyeleti eljárást az ilyen ügyvezetői (igazgatósági) határozat felülvizsgálata iránt, azonban polgári peres eljárást nem indíthat még abban az esetben sem, ha a törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésére nyitva álló Ctv. 79. § (1) bekezdése szerinti határidő eltelt. A cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárásra vonatkozó szabályok szerint vagy elutasítja a hitelező kérelmét, vagy megfelelő biztosíték nyújtására kötelezi a gazdasági társaságot. Törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésekor tehát a cégbíróság maga is köteles elvégezni az arányossági tesztet, ugyanis csak ez alapján képes döntést hozni abban a kérdésben, hogy megilleti-e a hitelezőt a biztosíték, avagy sem. Az arányossági teszt elvégzése komoly közgazdasági szakismereteket igényel, ezért a cégbíróságnak igazságügyi szakértőt kell bevonnia a hitelező javára esetlegesen már fennálló biztosíték és a gazdasági társaság által felajánlott biztosíték értékelése, valamint a jegyzett tőke leszállításához kapcsolódó kockázat értékelés elvégzése érdekében. A cégbíróság a szakvéleményben foglaltak alapján lesz abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozhasson a biztosíték nyújtási kötelezettség fennállása kérdésében. Kihangsúlyozandó az, hogy a cégbíróság a biztosíték nyújtási kötelezettséget elrendelő végzésében nem határozhatja meg a biztosíték típusát (nem írhatja elő például azt, hogy a gazdasági társaság valamely konkrét ingatlanát terhelő zálogjogot alapítson a hitelező javára), ugyanis egy ilyen cégbírósági rendelkezés a gazdasági társaság magánautonómiájába történő alkotmányellenes beavatkozás lenne. A cégbíróság a végzésében a megfelelő értékű biztosíték nyújtására kötelezheti csak a gazdasági társaságot, ezáltal a gazdasági társaságra bízva azt, hogy maga döntse el azt, milyen típusú biztosítékot fog nyújtani hitelezője részére.
A gazdasági társaság a hitelezővel kötött külön szerződés alapján nyújt biztosítékot. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy az alaptőke-leszállításhoz kapcsolódó - a hitelezőknek nyújtandó - biztosítékadási kötelezettség teljesíthető a hitelezői követelés ügyvédi letétbe helyezésével is. A cégbíróságnak azonban vizsgálnia kell, hogy a hitelező hozzájuthat-e, és hogyan a letétbe helyezett pénzösszeghez [LB Cgf. VII. 31.596/2001. sz., BH 2003. 380.]. Azt követően, hogy a gazdasági társaság a hitelező kérelmének önként eleget téve vagy a cégbíróság végzésének eleget téve a külön szerződés alapján megfelelő biztosítékot nyújtott a hitelező részére, és ezt a tényt hitelt érdemlően igazolta a cégbíróság felé (például: ha a gazdasági társaság a tulajdonában álló ingatlant terhelte meg zálogjoggal a hitelező javára, akkor a zálogjogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyző földhivatali határozatot tartozik benyújtani a cégbíróságnak) kerülhet sor a jegyzett tőke leszállításának cégjegyzékbe történő bejegyzésére. Amennyiben a gazdasági társaság a hitelező követelését teljes mértékben kielégítette, úgy a hitelező a kapott biztosítékot haladéktalanul köteles visszaszolgáltatni a gazdasági társaságnak (például: óvadék esetén a kapott óvadéktárgyat, kézizálog esetén a kapott zálogtárgyat köteles visszaadni, jelzálogjog esetén a törlési engedélyt köteles kiadni). A gazdasági társaság biztosítéknyújtási kötelezettségéért fennálló felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus.
A törvény alapján két esetben eleve nem illeti meg a hitelezőt biztosíték. A gazdasági társaságot egyrészt nem terheli biztosítéknyújtási kötelezettség akkor, ha a jegyzett tőke leszállítására a társaság veszteségének rendezése végett kerül sor. Ennek az a magyarázata, hogy ha a gazdasági társaság veszteséget szenved el, akkor a saját tőke csökkenése miatt nincs abban a helyzetben, hogy biztosítékot nyújtson a hitelező részére. A gazdasági társaságot másrészt nem terheli biztosítéknyújtási kötelezettség akkor, ha a jegyzett tőke leszállítására az Szmt.-ben meghatározott módon, a társaság jegyzett tőkéjén felüli lekötött tartalék javára történő átcsoportosítás céljából kerül sor. Az így képzett tartalék nem haladhatja meg a társaság jegyzett tőkéjének tíz százalékát. Ez a tartalékösszeg azt a célt szolgálja, hogy indokolt esetben abból a társaság később keletkező veszteségeit fedezzék. Ha a tartalékösszeg felhasználása nem szükséges, utóbb abból tőkeemelés hajtható végre. A lekötött tartalék képzés esetében nyilvánvalóan nem csökken a gazdasági társaság saját tőkéje, tehát hitelező védelmi eljárásra sincs szükség.

5. A gazdasági társaság felelőssége a társasági jog alanyaival szemben

A jelen fejezet 2-4. pontjaiban a gazdasági társaság külső jogviszonyaiból származó kötelezettségeiért való felelősségét vizsgáltuk. A gazdasági társaság belső jogviszonyaiból származó kötelezettségeiért a társasági jog alanyaival szemben: a taggal (a részvényessel), a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelő bizottsági taggal és a könyvvizsgálóval szemben felelős.

5.1. A gazdasági társaság felelőssége a taggal (a részvényessel) szemben

A gazdasági társaságnak a taggal (a részvényessel) szembeni fennálló alapvető kötelezettsége az, hogy a gazdasági társaság legfőbb szerve által elrendelt osztalékot részére megfizesse. A hitelezői érdekeket szolgálja az, hogy a törvény a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének megőrzése céljából korlátozza az osztalékfizetés lehetőségét. Az Szmt. 114. § (1) bekezdése értelmében osztalék a gazdasági társaság tagjai részére a tárgyévi, valamint az előző év(ek)ben ki nem osztott adózott eredményből kifizetni jóváhagyott összeg, amelyet az egyszerűsített mérlegben a rövid lejáratú kötelezettségek közé is fel kell venni, függetlenül attól, hogy év közben történt-e osztalékelőleg-kifizetés. (Az év közben fizetett osztalékelőleget a pénzkiadásból származó pénzkövetelések között kell az egyszerűsített mérlegben szerepeltetni.) Az Szmt. 114. § (2) bekezdés alapján a tárgyévi, valamint az előző év(ek)ben ki nem osztott adózott eredmény akkor fizethető ki osztalékként (részesedésként), ha a lekötött tartalékkal [ideértve az Szmt. 103. § (4) bekezdése szerint elkülönítetten nyilvántartott támogatás még fel nem használt összegét is] csökkentett saját tőke összege az osztalék (a részesedés) kifizetése után sem csökken a jegyzett tőke összege alá.
A Gt. a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság osztalékfizetésével összefüggésben a következő azonos tartalmú szabályokat tartalmazza. A korlátolt felelősségű társaság, illetőleg a részvénytársaság saját tőkéjéből a tag, illetőleg a részvényes javára, annak tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és - a törzstőke, illetőleg az alaptőke leszállításának esetét kivéve - csak a számviteli törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén, a tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a részvénytársaságnak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a részvénytársaság alaptőkéjét.
A tagot, illetőleg a részvényest a korlátolt felelősségű társaságnak, illetőleg a részvénytársaságnak a törvény szerint felosztható és a taggyűlés (a közgyűlés) által felosztani rendelt eredményéből az üzletrészei, illetőleg a részvényei névértékére jutó arányos hányad (osztalék) illeti meg. Osztalékra az a tag, illetőleg az a részvényes jogosult, aki az osztalékfizetésről döntő taggyűlés (közgyűlés) időpontjában a tagjegyzékben (részvénykönyvben) szerepel, kivéve, ha a társasági szerződés, illetőleg az alapszabály ettől eltérő időpontot határoz meg. A társasági szerződés, illetőleg az alapszabály lehetőséget adhat arra, hogy a tagot, illetőleg a részvényest megillető osztalék nem pénzbeli vagyoni értékű juttatásként kerüljön teljesítésre. A tag, illetőleg a részvényes az osztalékra csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult. A részvénytársaság esetében az alapszabályban az egyes részvényosztályokra meghatározott külön jogok figyelembevételével kerülhet sor. A korlátolt felelősségű társaság esetében a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában az eredményt a törzsbetétek arányában kell a tagok között felosztani. A taggyűlés (a közgyűlés) az osztalékfizetésről a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejűleg, az ügyvezetők, illetőleg az igazgatóság javaslatára határozhat. Ha a korlátolt felelősségű társaságnál, illetőleg a részvénytársaságnál felügyelő bizottság működik, az ügyvezetők, illetőleg az igazgatóság javaslatát a felügyelőbizottságnak előzetesen jóvá kell hagynia. Két, egymást követő számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása közötti időszakban - ha a társasági szerződés, illetőleg az alapszabály azt megengedi - a taggyűlés (a közgyűlés) osztalékelőleg fizetéséről akkor határozhat, ha a) a számviteli törvény szerint készített közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a korlátolt felelősségű társaság, illetőleg a részvénytársaság rendelkezik az osztalékelőleg fizetéséhez szükséges fedezettel. A kifizetés azonban nem haladhatja meg az utolsó számviteli törvény szerinti beszámoló szerinti üzleti év könyveinek lezárása óta keletkezett eredménynek a számviteli törvényben foglaltak alapján megállapított, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített összegét és a korlátolt felelősségű társaságnak, illetőleg a részvénytársaságnak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökkenhet az alaptőke összege alá, továbbá b) a tagok, illetőleg a részvényesek vállalják az osztalékelőleg visszafizetését, amennyiben utóbb a számviteli törvény szerinti beszámoló alapján az osztalékfizetésre nem lenne jogszabályi lehetőség [Gt. 131-133. §-ok, illetőleg Gt. 219-221. §-ok].
A Gt. 220. § (2) bekezdése a részvénytársaság esetében lehetővé teszi azt, hogy az alapszabály felhatalmazza az igazgatóságot arra, hogy a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyása mellett a közgyűlés helyett határozzon osztalékelőleg fizetéséről.
A gazdasági társaság a legfőbb szerv, illetve részvénytársaság esetében az igazgatóság által elrendelt osztalék és osztalékelőleg megfizetéséért való felelőssége a tagok (részvényesek) irányába vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus.
A közkereseti társaság és a betéti társaság kötelezettsége lehet a taggal szemben, hogy a személyes közreműködésért járó díjazást megfizesse, amennyiben a tag a személyes közreműködést külön díjazás ellenében látja el [Gt. 91. § (3) bekezdés]. A korlátolt felelősségű társaság kötelezettsége lehet a társasági szerződésben meghatározott mellékszolgáltatásért járó díjazás megfizetése, amennyiben a tag a mellékszolgáltatást külön díjazás ellenében látja el [Gt. 119. § (2) bekezdés]. A korlátolt felelősségű társaság kötelezettsége lehet továbbá a veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetés visszafizetése a tagok részére [Gt. 120. § (4) bekezdése]. A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság kötelezettsége lehet az, ha a taggyűlés (közgyűlés) elrendeli a törzstőke (alaptőke) leszállítását tőkekivonás céljából, a korábbi törzstőke (alaptőke) és a leszállítás utáni törzstőke (alaptőke) közötti különbözet tagok (részvényesek) részére történő visszafizetése. A gazdasági társaságnak a fentiekben említett kötelezettségeiért való felelőssége a tagok (részvényesek) irányában vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus.
A tag (részvényes) és a gazdasági társaság közötti jogvita a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Amennyiben a társasági szerződésben (alapszabályban) a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerint társasági jogvitára választott bíróság hatáskörét kikötötték, úgy a tag (részvényes) a pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Választott bírósági kikötés hiányában a tag (részvényes) a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A per a megyei bíróság hatáskörébe tartozik a Pp. 22. § (1) bekezdés ed) pontjában írtak szerint. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi tag (részvényes) által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1), (3) bekezdések].

5.2. A gazdasági társaság felelőssége a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelő bizottsági taggal és a könyvvizsgálóval szemben

A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között Ptk. 474. §-a szerinti megbízási jogviszony vagy Mt. 71. §-a szerinti munkaviszony áll fenn. A Gt. 22. § (2) bekezdés második mondata értelmében a vezető tisztségviselő megbízatását munkaviszonyban nem láthatja el. A Gt. 334. § (1) bekezdése alapján a törvény hatályba lépése előtt, a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között létesített munkaviszony azonban nem szűnik meg a Gt. hatályba lépésével, hanem az továbbra is fennmarad a munkaviszony megszűnéséig, de legfeljebb a vezető tisztségviselővé választástól számított öt évig. A gazdasági társaság és a cégvezető között az Mt. 71. §-a szerint munkaviszony áll fenn. A gazdasági társaság és a felügyelő bizottsági tag között a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási jogviszony áll fenn. A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között a Ptk. 389. §-a szerinti vállalkozási jogviszony áll fenn. A gazdasági társaságnak a vezető tisztségviselővel, a cégvezetővel, a felügyelőbizottság tagjával és a könyvvizsgálóval szembeni alapvető kötelezettsége az őket illető megbízási díj, vállalkozási díj, illetve munkadíj (munkabér és egyéb juttatások) megfizetése. A gazdasági társaságnak a vezető tisztségviselővel, a felügyelőbizottság tagjával és a könyvvizsgálóval szemben fennálló felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus.
A gazdasági társaságnak mint megbízónak (megrendelőnek) a vele polgári jogviszonyban álló vezető tisztségviselőt, felügyelő bizottsági tagot és könyvvizsgálót megillető díj megfizetéséért polgári jogi, kontraktuális felelőssége áll fenn, amely felróhatóságon alapuló felelősség. Ezzel szemben a gazdasági társaságnak mint munkáltatónak a vele munkaviszonyban álló vezető tisztségviselőt és cégvezetőt megillető munkadíj megfizetéséért az Mt. 174. § (1) bekezdése szerinti munkajogi felelőssége áll fenn, amely felróhatóság nélküli felelősség.
A vezető tisztségviselő, a cégvezető, a felügyelő bizottsági tag és a könyvvizsgáló általa a gazdasági társaság ellen a megbízási díj, a vállalkozási díj, illetve a munkadíj meg nem fizetése miatt indított per a társasági jog területére tartozó "egyéb jogvitának" minősül, vagyis nem minősül társasági jogvitának. A cégvezető és a vezető tisztségviselő - amennyiben munkaviszonyban áll a gazdasági társasággal - a Pp. 349. § (1) bekezdése szerinti munkaügyi per keretében érvényesítheti munkadíj iránti igényét a gazdasági társaság munkáltatóval szemben. A Pp. 349/B. § (2) bekezdése értelmében munkaügyi perre a gazdasági társaság munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a gazdasági társaság munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a cégvezető, illetve a vezető tisztségviselő munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett.
Amennyiben a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő, a felügyelő bizottsági tag, a könyvvizsgáló között megbízási vagy vállalkozási jogviszony áll fenn, úgy a szerződő felek szerződésükben választott bíróság hatáskörét kiköthetik. Választottbíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi vezető tisztségviselő, felügyelő bizottsági tag, a könyvvizsgáló a pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperes a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi gazdasági társaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1), (3) bekezdések].

6. A gazdasági társaság felelősségére vonatkozó szabályok értékelése

A társasági jog a gazdasági társaság és a kooperatív társaságnak minősülő egyesülés önálló jogalanyiságából fakadó önálló felelősségét helyesen szabályozza. A törvény helyesen jár el akkor, amikor az önálló felelősség általános érvényű szabálya alól nem enged eltérést, még abban az esetben sem, amikor a törvény által előírt kötelező minimális jegyzett tőkével nem rendelkező társaságokról van szó. Az ilyen gazdasági társaságoknak is fennáll az önálló felelőssége, ugyanis az ilyen társaságok tagjának a mögöttes másodlagos felelőssége prevenciós jellegű, a fokozott szintű hitelezővédelmet szolgálja. A kármegelőzés elve nem homályosíthatja el az ilyen gazdasági társaságok önálló elsődleges felelősségének szükségszerűségét. A Gt. és az egyes jogviszonyok tekintetében mögöttes jogterületként működő Ptk. és Mt. helyesen írja elő a gazdasági társaság teljes vagyoni felelősségét mind a hitelezőkkel szemben, mind pedig a társasági jog alanyaival szemben. A gazdasági társaságot mint munkáltatót terhelő magasabb szintű elvárhatósági fokozat a gazdasági társaság és a cégvezető viszonylatában a munkaviszonynak a polgári jogviszonytól eltérő jellegéből fakad. Dogmatikai szempontból feszültséget okoz az a helyzet, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő viszonylatában a gazdasági társaságot mint munkáltatót magasabb szintű elvárhatósági fokozat terheli, mint a gazdasági társaságot mint megbízót. A jogalkotó helyesen ismerte fel azt, hogy a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony tartalma összeegyeztethetetlen a munkaviszony sajátosságaival, ezért a jövőben a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között munkaviszony már nem létesíthető, következésképpen a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő viszonylatában a gazdasági társasággal szembeni elvárhatósági fokozat egységessé válik.
A Gt. 76. § (3) bekezdése korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában helyesen csak és kizárólag a saját tőke csökkenése esetére írja elő a biztosítékadási kötelezettséget, a saját tőke változatlanul maradása vagy a saját tőke növekedése (ez egyesülés esetében fordulhat elő) esetére pedig nem. A gazdasági társaság átalakulása kapcsán a hitelezővédelem szempontjából jobb megoldást tartalmaz a Gt. 76. § (3) bekezdése, mint a 1997-es Gt. 66. § (3) bekezdése, ugyanis a hatályos szabály a jogelőd és a jogutód gazdasági társaság saját tőkéinek az összehasonlítását írja elő, és nem a jegyzett tőkéinek az összehasonlítását. A Gt. 85. § (3) bekezdése helyesen írja elő a szétválás során létrejött jogutód gazdasági társaságok felelősségét azokért a kötelezettségekért, amelyekről a szétválási szerződésben nem rendelkeztek, vagy csak a megállapodást követően váltak ismertté. Ennél is lényegesebb a Gt. 85. § (4) bekezdésében helyesen megfogalmazott hitelezővédelmi szabály, amely értelmében ha a szétválási szerződés alapján kötelezett jogutód gazdasági társaság nem teljesít, akkor a szétválás folytán létrejött valamennyi jogutód gazdasági táraság egyetemlegesen felelős a hitelezők irányába.

V. Fejezet

A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben

1. A részvénytársaság mint kibocsátó

A Tpt. 5. § (1) bekezdés 51. pontja értelmében kibocsátó: az a jogi személy, illetőleg jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az értékpapírban megtestesített kötelezettség teljesítését a maga nevében vállalja. A részvénytársaság az egyetlen olyan gazdasági társaság, amely jogosult és köteles kibocsátóként az értékpapír-piacra lépni és azon folyamatosan jelen lenni, ugyanis a részvénytársaság az alapítás során mindenképpen köteles részvényt kibocsátani. A részvénytársaság a részvényen túlmenően jogosult kibocsátani két speciális kötvényfajtát: az átváltoztatható kötvényt és a jegyzési jogot biztosító kötvényt. A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a társasági jogi értelemben vett befektetőkkel szemben áll fenn. Társasági jogi értelemben vett befektetőnek minősül a részvény lehetséges megszerzője, valamit a speciális kötvény fajták lehetséges és tényleges megszerzője. (A részvény tényleges megszerzője részvényessé válik, ezáltal a társasági jogi értelemben vett befektetői minősége megszűnik.) A részvény és a speciális kötvény a Tpt. 5. § (1) bekezdés 90. pontja szerint sorozatban kibocsátott értékpapírnak minősül. Sorozatban kibocsátott értékpapír (sorozatpapír) az olyan értékpapír, amelynek az alapjául szolgáló jogviszonyból eredő jogosultságokat és kötelezettségeket rendszerint több azonos, egymással egyenértékű részre osztva testesíti meg. Kivételesen előfordulhat az, hogy egyetlen darab sorozatban kibocsátott értékpapír testesíti meg az alapjogviszonyból származó jogosultságokat és kötelezettségeket (például: a kibocsátó döntése értelmében egy darab szavazatelsőbbségi részvény kerül kibocsátásra), azonban ez a körülmény nem változtat azon, hogy az ilyen értékpapír sorozatban kibocsátott értékpapírnak minősül, következésképpen kibocsátására az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi előírások vonatkoznak.
Sorozatpapír forgalomba hozatal nyilvánosan és zártkörűen történhet. A Tpt. 14. § (1) bekezdése értelmében zártkörű forgalomba hozatalnak minősül, ha a) az értékpapírt kizárólag minősített befektetők részére ajánlják fel; b) az értékpapírt minősített befektetőnek nem minősülő, tagállamonként száznál kevesebb személy részére ajánlják fel; c) az értékpapírt kizárólag olyan befektetők részére ajánlják fel, akik egyenként legalább ötvenezer euró vagy annak megfelelő értékben vásárolnak a felajánlott értékpapírokból; d) az értékpapír névértéke legalább ötvenezer euró vagy annak megfelelő összeg; vagy e) az összes forgalomba hozott értékpapír kibocsátási értéke az ajánlattételtől számított tizenkét hónapon belül nem haladja meg a százezer eurót vagy az annak megfelelő összeget. A Tpt. 14. § (2) bekezdése alapján már zártkörűen forgalomba hozott értékpapír esetében zártkörű forgalomba hozatalnak minősül az is, ha a) a kibocsátó korábban már kibocsátott részvényekkel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó, azokat helyettesítő részvényeket bocsát ki, és az ilyen új részvények kibocsátása nem jelenti a kibocsátott alaptőke növelését; b) az értékpapírt részvénytársaságban, nyilvános vételi ajánlat keretében történő befolyásszerzéssel kapcsolatban ellenértékként ajánlják fel; c) az értékpapírt a társaságok egyesülésével kapcsolatosan ellenértékként ajánlják fel; d) a részvénytársaság a részvényeseinek ingyenesen juttat az alaptőkén felüli vagyon terhére részvényeket vagy osztalékként ezekkel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket juttat, mint amelyre tekintettel az osztalékfizetés történik; e) az értékpapírt a kibocsátó vagy annak kapcsolt vállalkozása a kibocsátó munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek, felügyelő bizottsági tagjainak, illetve volt munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek és felügyelő bizottsági tagjainak ajánlja fel, értékesíti, illetőleg juttatja, ha a kibocsátó valamely értékpapírját valamely szabályozott piacra bevezették.
A Tpt. 15. §-a továbbra is előírja, hogy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (például: speciális kötvény) zártkörű forgalomba hozatala esetén befektetési szolgáltató igénybevétele kötelező, kivéve, ha a) hitelintézet, illetve befektetési vállalkozás saját kibocsátású értékpapírt hoz forgalomba, illetve az állampapír kibocsátója saját maga végzi a forgalomba hozatalt; vagy b) a külföldi hitelintézet, illetve a külföldi befektetési vállalkozás saját kibocsátású értékpapírját fióktelepe útján hozza forgalomba. A Tpt. 16. § értelmében értékpapír zártkörű forgalomba hozatala során a kibocsátó, illetve a forgalmazó köteles biztosítani, hogy minden befektető ugyanazokat a lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és várható alakulásuknak, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektetők részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges információkat megkapja, ideértve azokat az információkat is, amelyek a befektetőkkel személyesen folytatott megbeszélések keretében merültek fel. A Tpt. a zártkörű forgalomba hozatal esetében nem írja elő kibocsátási tájékoztató készítésének és közzétételének kötelezettségét. A Tpt. szakít a korábbi előzetes bejelentés előírásával, és helyette a Tpt. 17. § (1) bekezdésében rögzített szabályban úgy rendelkezik, hogy az értékpapír zártkörű forgalomba hozatalát a forgalomba hozatali eljárás lezárását követő 15 napon belül köteles a kibocsátó a Felügyeletnek bejelenteni.
A Tpt. szerint nyilvános forgalomba hozatalnak minősül a nem zártkörű forgalomba hozatal. A Tpt. egységes szabályozást ad az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozóan (Tpt. 20-43. §-ok), és néhány külön rendelkezést tartalmaz az egyes értékpapírokra (állampapír, nemzetközi pénzügyi intézmény, helyi önkormányzat, tagállam regionális vagy helyi önkormányzata által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír) vonatkozóan (Tpt. 44-46. §-ok). A Tpt. 20. § (1) bekezdése főszabályként rögzíti azt, hogy ha az értékpapír forgalomba hozatala a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek nem felel meg, a nyilvános forgalomba hozatal szabályait kell alkalmazni. A Tpt. 20. § (2) bekezdése általános szabályként rögzíti azt is, hogy a zártkörűen forgalomba hozott értékpapír nyilvános értékesítésre történő felajánlása, illetőleg szabályozott piacra történő bevezetésére az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Tpt. 20. § (3) bekezdése értelmében zártkörűen működő részvénytársaság részvényének nyilvános értékesítésre történő felajánlásához, illetőleg szabályozott piacra történő bevezetéséhez a létesítő okirat módosításáról szóló közgyűlési határozat szükséges. A Tpt. 20 § (4) bekezdése pedig kimondja azt is, hogy a zártkörűen forgalomba hozott értékpapír a nyilvános értékesítésre történő felajánlását, illetőleg a szabályozott piacra történő bevezetését követően nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírnak minősül.
A Tpt. a vonatkozó uniós irányelvvel összhangban meghatározza a szabályozott piac fogalmát, amely a következő: az Európai Unió tagállamának tőzsdéje és minden más olyan piaca, ahol meghatározott szabályok szerint a kereslet és a kínálat egy helyen koncentrálódik és kielégíti az alábbi feltételeket: a) a piacra lépés és a kereskedés valamely felügyeleti hatóság által jóváhagyott szabályok, piaci szokványok szerint folyik, b) rendszeres időszakonként, meghatározott időben működik, c) a piaci szereplők működésére, tevékenységére vonatkoznak bizonyos minimális feltételek (tőkekövetelmény, letéti előírás stb.), d) biztosított a nyilvános áralakulás (a nap elején, napközben és a nap végén kötelező az árakat, továbbá a forgalmi adatokat nyilvánosságra hozni), e) a forgalmazott pénzügyi eszközök piacra bevezetésének a minimális feltételeit meghatározzák, f) a piaci kereskedelemben szereplő pénzügyi eszközök kibocsátói nyilvánosságra hoznak minden olyan adatot, amely a pénzügyi eszköz árát, árfolyam-alakulását érintheti (transzparencia), g) a piaci szereplők a felügyeleti hatóság részére adatszolgáltatást teljesítenek a saját tevékenységükről, h) szerepel az Európai Unió tagállamai által saját szabályozott piacaikról készített, a többi tagállam és az Európai Bizottság számára tájékoztatásul megküldött listán.
A Tpt. 21. § (1) bekezdése főszabályként továbbra is rögzíti, hogy az értékpapír nyilvános forgalomba hozatala, illetve szabályozott piacra történő bevezetése esetén a kibocsátó, az ajánlattevő, illetőleg az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését kezdeményező személy kibocsátási tájékoztatót és - az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetésének kivételével - nyilvános ajánlattételt (hirdetményt) köteles közzétenni. A módosított Tpt. 36. § értelmében a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény közzétételéhez a Felügyelet előzetes engedélye szükséges. Nem szükséges a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény közzétételéhez a Felügyelet engedélye, ha azt az Európai Unió másik tagállamának hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága engedélyezte és a Felügyeletnek igazolja, hogy a kibocsátási tájékoztató megfelel az Európai Unió szabályainak. Magyarországon székhellyel rendelkező kibocsátó a kibocsátási tájékoztató közzétételét az Európai Unió másik tagállamának hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságával is engedélyeztetheti a törvényben meghatározott esetekben. Azokban az esetekben, amikor nem kötelező kibocsátási tájékoztatót vagy hirdetményt közzétenni a kibocsátó utólagosan, a forgalomba hozatali eljárást követő 15 napon belül köteles bejelenteni a forgalomba hozatalt a Felügyeletnek. A Tpt. 26-27. §-ai részletesen meghatározzák a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény tartalmát. A Tpt. 26. § (4) bekezdése értelmében a kibocsátási tájékoztató három részből áll: a regisztrációs okmányból, az értékpapírjegyzékből és az összefoglalóból. A kibocsátási tájékoztató egyetlen összevont dokumentumként is elkészíthető (összevont kibocsátási tájékoztató). A Tpt. 27. § (1) bekezdése szerint az összefoglaló a kibocsátási tájékoztató bevezető része, amelyben röviden és közérthetően ismertetni kell a kibocsátandó értékpapír lényeges jellemzőit és fő kockázatait. A Tpt. 23. § (1) bekezdése főszabályként továbbra is rögzíti, hogy értékpapír nyilvános forgalomba hozatalának előkészítésével és lebonyolításával a kibocsátó befektetési szolgáltatót köteles megbízni. A törvény kimerítő jelleggel meghatározza azokat az eseteket, amikor kivételesen nem kötelező kibocsátási tájékoztatót vagy hirdetményt közzétenni, illetőleg befektetési szolgáltató közreműködését igénybe venni. A törvény lehetővé teszi hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (például: speciális kötvény) kibocsátási program keretében történő forgalomba hozatalát.
A Tpt. 34. §-a a kibocsátási tájékoztató közzétételének módjára és időpontjára vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. A Tpt. 34. § (1) bekezdés értelmében a Felügyelet általi jóváhagyást követően a kibocsátási tájékoztatót közzé kell tenni legkésőbb a forgalomba hozatali eljárás kezdő időpontját, illetőleg a szabályozott piacon történő kereskedés megkezdését megelőzően. A Tpt. 34. § (2) bekezdése alapján ha egy részvénysorozatot kibocsátásakor hoznak nyilvánosan forgalomba és a forgalomba hozatali eljárás időtartama kevesebb, mint hat munkanap, a tájékoztatót legalább hat munkanappal a forgalomba hozatali eljárás lezárását megelőzően kell közzé tenni. A Tpt. 34. § (3) bekezdése szerint a kibocsátási tájékoztató teljes szövegét az (1)-(2) bekezdésben meghatározott időpontban a) közzé kell tenni a (4) bekezdésben meghatározott helyen, vagy b) valamennyi forgalomba hozatali helyen, valamint a kibocsátó székhelyén vagy a szabályozott piac kijelölt helyiségében ingyenesen a nyilvánosság számára elvitelre is rendelkezésre kell bocsátani. A Tpt. 34. § (4) bekezdése értelmében a közzététel helye: a) legalább egy országos terjesztésű napilap, vagy b) a kibocsátó és - ha van - a forgalmazó honlapja, vagy c) annak a szabályozott piacnak a honlapja, amelyen az értékpapírral kereskednek, vagy d) a Felügyelet honlapja, ha a Felügyelet nyújt ilyen szolgáltatást az e törvény szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése céljából. A Tpt. 34. § (5) bekezdésének előírása szerint ha a kibocsátó a kibocsátási tájékoztatót a (3) bekezdés b) pontja, vagy a (4) bekezdés a) pontja szerint teszi közzé, a Felügyelet kötelezheti a kibocsátót, hogy a tájékoztatót a (4) bekezdés b) pontja szerint honlapján is közzétegye. A Tpt. 34. § (6) bekezdése alapján a (4) bekezdés a) pontja szerinti közzététel esetén a kibocsátási tájékoztatót minden olyan tagállamban, ahol az értékpapírt nyilvánosan forgalomba hozzák, vagy szabályozott piacra be kívánják vezetni, legalább egy, széles körben terjesztett napilapban meg kell jelentetni. A Tpt. 34. § (7) bekezdése értelmében ha a kibocsátási tájékoztatót elektronikus úton teszik közzé, a kibocsátó, az ajánlattevő, az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését kezdeményező személy vagy a forgalmazó a befektető kérésére köteles azt nyomtatott formában ingyenesen rendelkezésére bocsátani. A Tpt. 34. § (8) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elektronikus úton történő közzététel esetében biztosítani kell, hogy a kibocsátási tájékoztató mindaddig könnyen hozzáférhető legyen, amíg az értékpapír forgalomban van. A Tpt. 34. § (9) bekezdése alapján ha a kibocsátási tájékoztató különálló dokumentumokból áll, illetve hivatkozást tartalmaz, az egyes dokumentumok és információk külön-külön is közzétehetők a (3) bekezdés szerint. Ebben az esetben minden dokumentumban fel kell tüntetni, hogy a többi dokumentum vagy a tájékoztató egésze hol tekinthető meg. A Tpt. 34. § (10) bekezdése érelmében a kibocsátási tájékoztatót, illetőleg a kibocsátási tájékoztató módosítását mindig a Felügyelet által engedélyezett tartalommal, formában, és legalább a tájékoztató - Tpt. 31. § (1) bekezdésben meghatározott - hatályosságának időtartamáig kell közzétenni. A Tpt. 34. § (11) bekezdése alapján a Felügyelet - a hozzá bejelentett adatok alapján - a honlapján közzéteszi, hogy a közzétételre kötelezettek hol tesznek eleget közzétételi kötelezettségüknek.
Mind a zártkörű, mind a nyilvános forgalomba hozatal esetében főszabályként a részvénytársaságnak mint kibocsátónak kötelező forgalmazót, vagyis az értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő befektetési szolgáltatót igénybe vennie [Tpt. 5. § (1) bekezdés 44. pont]. A részvénytársaság mint kibocsátó és a befektetési szolgáltató között megbízási szerződés áll fenn.

2. A részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a kibocsátás során

A zártkörű forgalomba hozatal körében a zártkörűen működő részvénytársaságra mint kibocsátóra egy felelősségi szabály vonatkozik. A Tpt. 17. § (3) bekezdése kimondja, hogy semmis az értékpapír adásvételére kötött szerződés, ha az értékpapírt nem a nyilvános forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok szerint hozták forgalomba és a forgalomba hozatal nem felelt meg a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek. A befektetőknek okozott kárért a zártkörűen működő részvénytársaság mint kibocsátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel. A zártkörű forgalomba hozatal során előre meghatározott befektetők veszik át a zártkörűen működő részvénytársaságtól a részvényeket, illetve a speciális kötvényeket. A zártkörű kibocsátás során tehát részvényjegyzésre, illetve speciális kötvényjegyzésre nem kerül sor. Ha a forgalomba hozatal nem felel meg a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek, akkor a zártkörűen működő részvénytársaság és a befektető közötti, a részvény átruházására, illetve a speciális kötvény átruházására kötött adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményén túlmenően amennyiben a befektető még károsodást is elszenved, úgy a zártkörűen működő részvénytársaságnak kártérítő felelőssége áll fenn a vele semmis szerződést kötő befektetővel szemben. A zártkörűen működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus, továbbá a forgalmazóval egyetemleges felelősség. Az egyetemleges felelősség kimondását a befektető érdekének fokozott védelme indokolja, ugyanis a zártkörű forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok betartásának kötelezettsége a zártkörűen működő részvénytársaságot és a forgalmazót egyaránt terheli. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amikor a zártkörűen működő részvénytársaság jogellenes módon befektetési szolgáltató nélkül jár el a zártkörű forgalomba hozatal során, az egyetemleges felelősség nem jöhet szóba.
A nyilvános forgalomba hozatal körében a nyilvánosan működő részvénytársaságra mint kibocsátóra kettő felelősségi szabály vonatkozik.
Az első felelősségi alakzat a nyilvános forgalomba hozatal szabályainak betartásáért áll fenn. A Tpt. 25. § (1) bekezdése szerint semmis az értékpapír jegyzése, illetve az adásvételére kötött szerződés, ha - a Tpt. 21. §-ban foglalt kivétellel - az értékpapírt a Felügyelet által engedélyezett kibocsátási tájékoztató és hirdetmény hiányában, illetőleg - a Tpt. 23. § (1) bekezdésében meghatározott eset kivételével - befektetési szolgáltató igénybevétele nélkül hozták nyilvánosan forgalomba. Ugyancsak semmis az értékpapír jegyzése, illetve az adásvételére kötött szerződés, ha zártkörűen működő részvénytársaság részvényét a működési forma megváltoztatására vonatkozó közgyűlési határozat nélkül ajánlották fel nyilvános értékesítésre, illetve kezdeményezték annak szabályozott piacra történő bevezetését. A fentiekben meghatározott esetekben a befektetőknek okozott kárért a kibocsátó, az ajánlattevő, illetőleg az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését kezdeményező személy és a forgalmazó egyetemlegesen felel. A nyilvános forgalomba hozatal során előre meg nem határozott befektetők jegyzik le a részvényeket, illetve a speciális kötvényeket. Ha a Felügyelet által engedélyezett kibocsátási tájékoztató és hirdetmény hiányában vagy a befektetési szolgáltató igénybevétele nélkül kerül sor a jegyzésre és a szerződéskötésre, vagy a működési forma megváltoztatására vonatkozó közgyűlési határozat nélkül ajánlották fel a részvényeket nyilvános értékesítésre, akkor egyrészt maga a részvényjegyzés, illetve maga a speciális kötvényjegyzés semmis, másrészt a nyilvánosan működő részvénytársaság és a befektető közötti, a részvény átruházására, illetve a speciális kötvény átruházására kötött adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményén túlmenően amennyiben a befektető még károsodást is elszenved, úgy a nyilvánosan működő részvénytársaságnak kártérítő felelőssége áll fenn a vele semmis szerződést kötő befektetővel szemben. A nyilvánosan működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a befektetőkkel szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való felelősség, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus, továbbá a befektetési szolgáltatóval egyetemleges felelősség. Az egyetemleges felelősség kimondását a befektető érdekének fokozott védelme indokolja, ugyanis a nyilvános forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok betartásának kötelezettsége a nyilvánosan működő részvénytársaságot és a forgalmazót egyaránt terheli. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amikor a nyilvánosan működő részvénytársaság jogellenes módon befektetési szolgáltató nélkül jár el a nyilvános forgalomba hozatal során, az egyetemleges felelősség nem jöhet szóba.
A második felelősségi alakzat a kibocsátási tájékoztatóba foglalt adatok, információk és állítások valóságáért áll fenn. A Tpt. 29. § (1) bekezdése értelmében az értékpapír tulajdonosának a kibocsátási tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó, a befektetési szolgáltató (a forgalmazó, a vezető forgalmazó), az értékpapírban foglalt jogokért kezességet (garanciát) vállaló személy, az ajánlattevő vagy az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését kezdeményező személy felel. A kibocsátási tájékoztatóban pontosan, egyértelműen azonosítható módon meg kell jelölni annak a személynek a nevét/megnevezését, a forgalomba hozatalban betöltött szerepét, valamint lakcímét/székhelyét, aki/amely a kibocsátási tájékoztató vagy annak valamely részének tartalmáért felel. A kibocsátási tájékoztatóban foglalt minden információra, illetőleg az információ hiányára is ki kell terjednie valamely személy felelősségvállalásának. A Tpt. 29. § (2) bekezdése alapján a tájékoztatót az (1) bekezdés szerint felelős valamennyi személy köteles külön aláírt felelősségvállaló nyilatkozattal ellátni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt, hogy a kibocsátási tájékoztató a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmazza, illetve nem hallgat el olyan tényeket és információkat, amelyek az értékpapír, valamint a kibocsátó és az értékpapírban foglalt kötelezettségért kezességet (garanciát) vállaló személy helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bírnak. A Tpt. 29. § (3) bekezdés szerint a felelősség nem állapítható meg kizárólag az összefoglaló alapján - ideértve annak bármely nyelvre lefordított változatát is - kivéve, ha az összefoglaló félrevezető, pontatlan vagy a kibocsátási tájékoztatóban foglalt információnak nem megfelelő információt tartalmaz. A Tpt. 30. § értelmében a Tpt. 29. § (1) bekezdésében meghatározott személyt a hirdetmény közzétételétől számított öt évig terheli a Tpt. 29. §-ban meghatározott felelősség, továbbá e felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.
A kibocsátási tájékoztató a befektetők részére készül, rendeltetése az, hogy a kibocsátó pénzügyi, gazdasági helyzetéről és a kibocsátás részletes adatairól valamennyi befektető számára értékelhető, átlátható, a kockázatokat feltáró, egységes információt nyújtson. A kibocsátási tájékoztató minimális tartalmát a Tpt. meghatározza. A nyilvánosan működő részvénytársaságnak mint kibocsátónak és a befektetési szolgáltatónak a kibocsátási tájékoztatóban foglalt adatok és állítások valódiságáért való felelőssége a befektetőkkel szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. A nyilvánosan működő részvénytársaság nem mentesül a felelősség alól azzal, ha bizonyítja, hogy a kibocsátási tájékoztató összeállítása során úgy járt el, ahogyan az adott helyzetben általában elvárható. A kibocsátási tájékoztató a forgalomba hozandó részvényre vagy speciális kötvényre vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza, a befektető kizárólag a valós adatokat és állításokat tartalmazó kibocsátási tájékoztató alapján képes megalapozott döntést hozni abban a kérdésben, hogy egyáltalán jegyezzen-e az adott részvényből vagy speciális kötvényből, és ha igen, akkor mekkora mennyiségű részvényt vagy speciális kötvényt jegyezzen. Az értékpapírpiacba vetett befektetői bizalom fenntartása, az értékpapírpiac forgalombiztonsága olyan nyomós érdek, amely indokolttá teszi a kibocsátó és a befektetési szolgáltató felróhatóság nélküli felelősségét. Kizárólag az összefoglaló alapján főszabály szerint nem állapítható meg a kibocsátó és a befektetési szolgáltató felelőssége, ugyanis az összefoglaló nem tartalmazza az összes lényeges információt, elvárható a befektetőtől az, hogy a teljes kibocsátási tájékoztatót elolvassa, mielőtt döntést hoz a befektetés végrehajtásáról. Kivételesen önmagában az összefoglaló miatt is megállapítható a kibocsátó és a forgalmazó egyetemleges felelőssége, ha az félrevezető, pontatlan vagy a kibocsátási tájékoztató egyéb részeihez képest valótlan információt tartalmaz. A nyilvánosan működő részvénytársaság és a forgalmazó közösen készíti el, állítja össze a kibocsátási tájékoztatót, a kibocsátó és a forgalmazó közösen okoz kárt akkor, ha a kibocsátási tájékoztatóban szereplő adat vagy állítás valótlansága miatt a befektetőt károsodás éri, ezért a Tpt. szerint egyetemlegesen felelősek a befektetővel szemben. A Tpt. 29. § (1) bekezdés második mondatában írt szabály szerint lehetőség van arra, hogy a kibocsátó és a forgalmazó megállapodjon abban egymással, hogy a kibocsátó készíti el a kibocsátási tájékoztató egyik részét, míg a forgalmazó készíti el a kibocsátási tájékoztató másik részét, és egyértelműen azonosítható módon megjelölik azt, hogy melyikük készítette az egyes részeket. Mindazonáltal a kibocsátó és a forgalmazó közötti ilyen tartalmú megállapodás nem érinti az egyetemleges felelősségük fennállását a befektetővel szemben, annak kizárólag a kibocsátó és a forgalmazó belső viszonyában van jelentősége.
A Tpt. 30. §-a ugyan azt tartalmazza, hogy a kibocsátási tájékoztatóban foglalt adatok és állítások valóságáért való felelősség a hirdetmény közzétételétől számított öt évig áll fenn. Az ötéves határidő elévülési határidő, ezért a az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek. Jóllehet a Tpt. 21. § (1) bekezdésében rögzített szabály szerint kibocsátási tájékoztatót és hirdetményt egyaránt kötelező közzétenni, álláspontunk szerint nyilvánvalóan jogalkotási hibáról van szó, amikor a törvény a hirdetmény közzétételét határozza meg kezdőidőpontként, ugyanis a felelősség nem a hirdetményben foglalt adatokért és állításokért, hanem a kibocsátási tájékoztatóban foglalt adatokért és állításokért áll fenn, következésképpen a kibocsátási tájékoztató közzétételétől számított öt évig áll fenn valójában a felelősség. A törvény ugyanakkor helyesen és egyértelműen tartalmazza azt, hogy a kibocsátási tájékoztatóért való felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.
A kárt szenvedett befektető a kártérítési igényét választott bíróság előtt és rendes bíróság előtt egyaránt érvényesítheti. Belföldi székhelyű állandó választott bíróságként kizárólag a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Külföldi székhelyű állandó vagy eseti választott bíróság és belföldi székhelyű eseti választott bíróság hatásköre szintén kiköthető. Választottbíróság hatáskörének kikötése hiányában a felperesi befektető a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi részvénytársaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1), (3) bekezdések].

3. A nyilvánosan működő részvénytársaság mint kibocsátó felelőssége a működés során

A Tpt. nem csak az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatal során ír elő tájékoztatási kötelezettséget a kibocsátó részére, hanem kötelezővé teszi azt is, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság teljes működésének időtartama során rendszeres és rendkívüli tájékoztatást nyújtson pénzügyi, vagyoni helyzetéről a befektetők részére. A Tpt. 52. § (1) bekezdése értelmében a működés során fennálló rendszeres tájékoztatási kötelezettség lényege az, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság (kibocsátó) nyilvánosan köteles a nyilvánosságot rendszeresen tájékoztatni vagyoni, jövedelmi helyzetének, működésének főbb adatairól. A rendszeres tájékoztatási kötelezettség tehát nem szűkül le a nyilvánosan forgalomba hozott részvényekre, illetve speciális kötvényekre vonatkozó adatokra, információkra, a rendszeres tájékoztatási kötelezettség köre ennél jóval szélesebb körű. A rendszeres tájékoztatást éves és féléves gyorsjelentés, valamint éves jelentés formájában kell teljesíteni. A kibocsátó a gyorsjelentést az üzleti év és félév végét követő negyvenöt napon belül, az éves jelentést - könyvvizsgáló által is felülvizsgálva - az üzleti év végét követő százhúsz napon belül köteles elkészíteni. Fel kell hívni a befektetők figyelmét arra, hogy a gyorsjelentésben közölt adatok nem auditált beszámolón alapulnak. A konszolidált beszámoló készítésére kötelezett kibocsátó a konszolidált beszámolón alapuló adatokat az Szmt. által előírt határidőben köteles közzétenni. A nyilvánosan működő részvénytársaság köteles biztosítani, hogy a befektetők az éves és féléves gyorsjelentést, valamint az éves jelentést megtekinthessék. A kibocsátó legkésőbb az üzleti év, illetve a félév végét követő negyvenöt napon belül, illetve az üzleti év végét követő százhúsz napon belül a Tpt. 34. § (4) bekezdésében meghatározott helyen közleményben köteles közzétenni a gyorsjelentések, illetve az éves jelentés elkészültének tényét, közzétételének és megtekintésének helyét és idejét. A gyorsjelentések, illetve az éves jelentés megtekintését a közlemény megjelenésétől számított legkésőbb hét nap elteltével kell lehetővé tenni. A gyorsjelentéseket, továbbá az éves jelentésnek legalább a gyorsjelentések tartalmával megegyező kivonatát a közlemény megjelenésétől számított hét napon belül kell közzétenni legalább a Tpt. 34. § (4) bekezdésében meghatározott helyen. Az éves és féléves gyorsjelentést az üzleti év, illetve a félév végét követő negyvenöt napon belül, az éves jelentést az üzleti év végét követő százhúsz napon belül meg kell küldeni a Felügyeletnek. A Felügyelet a kibocsátót határidő meghatározásával a gyorsjelentés és az éves jelentés kiegészítésére vagy módosítására kötelezheti, ha az a törvény rendelkezéseinek nem felel meg. A rendszeres tájékoztató kötelező tartalmi elemeit a Tpt. 5. számú melléklete tartalmazza, amely szerint az éves gyorsjelentésnek, a féléves gyorsjelentésnek, illetve az éves jelentésnek a nyilvánosan működő részvénytársaság évközi, illetve éves beszámolóit kell tartalmaznia és a hozzá kapcsolódó elemzéseknek a beszámolókon kell alapulni azzal, hogy az egyes jelentések alapjául szolgáló számviteli elveknek azonosnak kell lenni és az éves jelentés kötelező tartalmi eleme a könyvvizsgálói jelentés. Az éves és a féléves gyorsjelentésnek és az éves jelentésnek alapvető gazdálkodási adatokat és a nyilvánosan működő részvénytársaságnál bekövetkezett alapvető változásokat kell tartalmaznia. A tőzsde a tőzsdére bevezetett értékpapírok kibocsátóira vonatkozóan a Felügyelet által engedélyezett szabályzatában a törvényben meghatározott közzétételi mód mellett más nyilvánosságra hozatali szabályokat is megállapíthat.
A Tpt. 52/A. § (1) bekezdése értelmében a Tpt. 44-46. §-aiban foglalt esetek kivételével, ha az értékpapírt valamely szabályozott piacra bevezették, a kibocsátó köteles évente a Felügyelet részére megküldött összefoglaló jelentésben feltüntetni, illetőleg felsorolni mindazt az információt, amit az összefoglaló jelentés közzétételét megelőző tizenkét hónap során közzétett, így különösen a társasági eseményekkel kapcsolatos információkat, a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátói részére jogszabályban vagy a szabályozott piac szabályzatában előírt tájékoztatás keretében közzétett információkat, és a számviteli jogszabályok által előírt kötelezettségek teljesítése során közzétett információkat. Ha az összefoglaló jelentés hivatkozást tartalmaz, meg kell jelölni, hogy az érintett információ hol érhető el. Az összefoglaló jelentést a Tpt. 34. §-ban meghatározott módon közzé kell tenni. A Tpt. 52/A. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettséget nem kell teljesíteni olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (például: speciális kötvény) esetében, amelynek névértéke legalább ötvenezer euró, illetőleg a forgalomba hozatal napján az MNB hivatalos devizaárfolyamán számítva ennek megfelelő összeg.
A Tpt. 53. §-a szerint az éves és féléves gyorsjelentést, az éves jelentést a kibocsátó köteles cégszerűen aláírni. Az éves és féléves gyorsjelentés, valamint az éves jelentés tartalmáért a kibocsátó felelősséggel tartozik. Az éves és féléves gyorsjelentésnek, valamint az éves jelentésnek tartalmaznia kell a kibocsátó arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, nem hallgat el olyan tényt, amely a kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bír.
A Tpt. 54. § (1) bekezdése értelmében a működés során fennálló rendkívüli tájékoztatási kötelezettség lényege abban áll, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság köteles haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül a Felügyeletnek megküldeni, és legalább a Tpt. 34. § (4) bekezdésében meghatározott helyen közzétenni a Tpt. 6. számú mellékletében megjelölt és minden egyéb, az értékpapír értékét vagy hozamát közvetve vagy közvetlenül érintő információt. A határidőt a döntés meghozatalától, az esemény, tény bekövetkeztétől, illetve azoknak a kibocsátó tudomására jutásától kell számítani. A tőzsde a tőzsdére bevezetett értékpapírok kibocsátóira vonatkozóan a Felügyelet által engedélyezett szabályzatában a törvényben meghatározott közzétételi mód mellett más nyilvánosságra hozatali szabályokat is megállapíthat. Másodlagos értékpapír kibocsátása esetén a kibocsátó rendkívüli tájékoztatásban köteles biztosítani, hogy a befektetők az elsődleges értékpapírra vonatkozó rendkívüli tájékoztatót megismerhessék.
A Tpt. 55. § (1) bekezdése értelmében a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás elmaradásával, illetve félrevezető tartalmával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó felel. Ezt a körülményt a gyorsjelentésnek és az éves jelentésnek tartalmaznia kell. A nyilvánosan működő részvénytársaság felelőssége a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás elmaradásával, illetve félrevezető tartalmával okozott kár megtérítéséért a befektetőkkel szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes elsődleges, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. A nyilvánosan működő részvénytársaság nem mentesül a felelősség alól azzal, ha bizonyítja, hogy a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás elkészítése érdekében, illetve a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás összeállítása során úgy járt el, ahogyan az adott helyzetben általában elvárható. A rendszeres és rendkívüli tájékoztatás a nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza, a befektető kizárólag a határidőben teljesített, valamint a valós adatokat és állításokat tartalmazó rendszeres és rendkívüli tájékoztatás alapján képes megalapozott döntést hozni abban a kérdésben, hogy vegyen-e vagy eladjon-e a nyilvánosan működő részvénytársaság által kibocsátott részvényből vagy speciális kötvényből, és ha igen, akkor mekkora mennyiségű részvényt vagy speciális kötvényt vegyen, vagy adjon el. Az értékpapírpiacba vetett befektetői bizalom fenntartása, az értékpapírpiac forgalombiztonsága olyan nyomós érdek, amely indokolttá teszi a kibocsátó felróhatóság nélküli felelősségét. A törvény nem írja elő, hogy a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás elmaradásáért való felelősség, illetve a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás félrevezető tartalmával okozott kárért való felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.
A törvény a kibocsátónak a rendszeres és rendkívüli tájékoztatásért való felelősségének kimondásán túlmenően előírja azt is, hogy ha a kibocsátóról olyan valótlan adat kerül nyilvánosságra, amely az általa kibocsátott értékpapír értékét vagy hozamát érintheti, köteles a valóságnak megfelelő adatok haladéktalan közzétételére. A kibocsátó nyilatkozatát a Tpt. 54. § (1) bekezdésében meghatározott módon és a valótlan adat megjelenésének helyén is közzé kell tenni. A nyilvánosan működő részvénytársaság tehát köteles megakadályozni azt is, hogy más személyek valótlan adatok közlésével megtéveszthessék a befektetőket. A törvény ezen kötelezettség előírásával igen nagy terhet és felelősséget ró a nyilvánosan működő részvénytársaságra, ugyanis a kibocsátó csak folyamatos sajtófigyelés útján képes eleget tenni e kötelezettségének.
A Tpt. 55. § (3) bekezdése alapján a felszámolási eljárás, illetve végelszámolás esetén a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség a felszámolót, végelszámolót terheli. A Tpt. 55. § (4) bekezdése szerint ha a kibocsátó az értékpapírt más európai uniós tagállamban is bevezette szabályozott piacra, a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség keretében minden európai uniós tagállamban azonos információkat köteles nyilvánosságra hozni. A Tpt. 55. § (5) bekezdése értelmében ha a kibocsátó az értékpapírt kizárólag Magyarországon hozta nyilvánosan forgalomba, a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének a Felügyelet által elfogadott nyelven köteles eleget tenni. A Tpt. 55. § (6) bekezdése értelmében ha az értékpapír nyilvános forgalomba hozatalát a Felügyelet engedélyezte és azt a kibocsátó más európai uniós tagállamban is nyilvánosan forgalomba hozta, a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének a) a Felügyelet által elfogadott nyelven, és b) a másik európai uniós tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága által elfogadott nyelven vagy egy, a nemzetközi pénzügyi piacokon általában használt nyelven köteles eleget tenni. A Tpt. 55. § (7) bekezdése alapján ha az értékpapír nyilvános forgalomba hozatalát a Tpt. 36. § (2)-(3) bekezdései alapján más európai uniós tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága engedélyezte, a kibocsátó rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének a) a másik európai uniós tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága által elfogadott nyelven, és b) a Felügyelet által elfogadott nyelven vagy egy, a nemzetközi pénzügyi piacokon általában használt nyelven köteles eleget tenni.
A Tpt. 57. §-a szerint nyilvánosan működő részvénytársaság rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége megszűnik, ha igazolja, hogy zártkörűen működő részvénytársaságként működik tovább, és kérelmezi, hogy az adott részvénysorozat tekintetében a nyilvánosságnak történő adatszolgáltatási kötelezettség alól a Felügyelet mentesítse. Mindaddig, ameddig a részvénytársaság rendelkezik legalább egy nyilvános forgalomban lévő részvénysorozattal, a részvénytársaság nyilvánosan működő részvénytársaságnak minősül, és a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége fennmarad. Amennyiben a nyilvánosan működő részvénytársaság az általa nyilvánosan kibocsátott speciális kötvénysorozatot megszünteti (a speciális kötvényt bevonja, és helyette részvényt bocsát ki a befektetők részre), vagy a nyilvánosan forgalomba hozott speciális kötvénysorozatot zártkörűvé alakítja át, úgy a kibocsátó rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége fennmarad, figyelemmel arra, hogy a részvénytársaság továbbra is nyilvánosan működik tovább, a részvényei továbbra is nyilvános forgalomban maradnak. Az adatszolgáltatási kötelezettség alól történő mentesítés iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kibocsátó rendkívüli tájékoztatást köteles közzétenni a Tpt. 34. § (4) bekezdésben meghatározott helyen, amelyben a befektetőket a kérelem beadásának tényéről és annak indokairól tájékoztatja. A Felügyelet a hirdetmény megjelenését követő harminc nap után, de legkésőbb negyvenöt napon belül dönt az engedély megadásáról vagy megtagadásáról. A Felügyelet az engedélyt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha a törvényben meghatározott feltételek nem állnak fenn. Ha a Felügyelet az engedélyt megadja, a határozatban megjelölt időponttól kezdve a kibocsátót az adott részvénysorozat tekintetében a rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettség nem terheli. A Felügyelet határozatát a kibocsátó a Tpt. 34. § (4) bekezdésében előírt közzétételi helyeken köteles megjelentetni.
A kárt szenvedett befektető a kártérítési igényét választott bíróság előtt és rendes bíróság előtt egyaránt érvényesítheti. Belföldi székhelyű állandó választott bíróságként kizárólag a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Külföldi székhelyű állandó vagy eseti választott bíróság és belföldi székhelyű eseti bíróság hatásköre szintén kiköthető. Választott bíróság hatáskörének kikötése hiányában a felperesi befektető a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi részvénytársaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1), (3) bekezdések].

4. Értékelés

A Tpt. a zártkörűen működő részvénytársaság és a nyilvánosan működő részvénytársaság a forgalomba hozatal szabályszerűségéért fennálló felelősségét megfelelően szabályozza. Helyeselhető az a törvényi megoldás is, hogy a befektetők érdekeinek fokozott védelme céljából a kibocsátó és a befektetési szolgáltató egyetemleges felelősségét rögzíti.
A törvényi szabályozás hiányosságának minősül az, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság és a forgalmazó számára nem ír elő a Tpt. külön felelősségi szabályt arra az esetre, ha a kibocsátó és a forgalmazó jogellenes módon nem biztosítja azt, hogy minden befektető ugyanazokat a lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és várható alakulásuknak, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektetők részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges információkat megkapja, ideértve azokat az információkat is, amelyek a befektetőkkel személyesen folytatott megbeszélések keretében merültek fel. Álláspontunk szerint erre a tényállásra ugyanolyan tartalmú felelősségi szabályt kellene a törvénybe iktatni, mint amilyen felelősségi szabály vonatkozik a nyilvánosan működő részvénytársaságnak és a forgalmazónak a kibocsátási tájékoztatóért való felelősségére, vagy-is a zártkörűen működő részvénytársaság és a forgalmazó egyetemleges felelősségét kellene kimondani azzal, hogy a felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.
A Tpt. a nyilvánosan működő részvénytársaságnak a kibocsátási tájékoztatóban foglalt adatok és állítások valóságáért való felelősségét megfelelően szabályozza. A törvény helyesen jár el akkor, amikor a befektetők érdekeinek fokozott védelme céljából a nyilvánosan működő részvénytársaság és a forgalmazó egyetemleges felelősségét írja elő, és megtiltja a felelősség kizárását és korlátozását. A Tpt. tévesen a hirdetmény közzétételének napját minősíti az elévülés kezdőnapjának, holott helyesen a kibocsátási tájékoztató közzétételének kezdőnapját kellene az elévülés kezdőnapjának minősíteni.
A törvény a nyilvánosan működő részvénytársaságnak a rendszeres és rendkívüli tájékoztatásért való felelősségét alapvetően megfelelően szabályozza, ugyanakkor e felelősségi alakzat vonatkozásában is indokolt és szükséges lenne megtiltani a felelősség kizárását és korlátozását.
A 2005. évi LXII. törvény 2005. július 1. napi hatállyal megszüntette az ügyésznek a Tpt. 207. §-ában szabályozott közérdekű keresetindítási jogát a félrevezető tájékoztatással forgalomba hozott értékpapírra vonatkozó szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Álláspontunk szerint vissza kell állítani a befektetők érdekeinek fokozott védelme céljából a közérdekű keresetindítás jogintézményét (keresetindításra jogosult lehetne a Felügyelet és a befektetői érdek-képviseleti szervezet).

VI. fejezet

A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társasággal szemben

1. A tag (részvényes) felelősségéről általában

A gazdasági társaság tagjának (részvényesének) polgári jogi felelőssége kétirányú: a tag felelőssége egyrészt fennáll a gazdasági társasággal (kooperációs társasággal) szemben, másrészt fennállhat a gazdasági társaság hitelezőivel szemben. A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal (kooperációs társasággal) szemben fennálló felelőssége a társasági formától függetlenül alakul, vagyis valamennyi gazdasági társaság tagjának (részvényesének) a felelőssége azonos terjedelmű a gazdasági társasággal szemben, függetlenül attól, hogy személyegyesítő vagy tőkeegyesítő társaságról, jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaságról van-e szó. Ezzel szemben a tagnak (részvényesnek) a hitelezőkkel szemben fennálló felelőssége a társasági formától függően alakul. A közkereseti társaság, a betéti társaság és a közös vállalat tagja (beltagja) másodlagos felelősséggel tartozik a társaság vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben. A kooperációs társaság (egyesülés) tagját szintén másodlagos felelősség terheli az egyesülés vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben. A VI. fejezetben a tagnak a gazdasági társasággal (kooperációs társasággal) szemben fennálló felelősségét vizsgáljuk, míg a VII. fejezetben a tagnak a hitelezőkkel szemben fennálló felelősségét mutatjuk be.
A gazdasági társasággal szemben fennálló tagi (részvényesi) felelősség rendeltetése a gazdasági társaság önálló érdekeinek védelmezése és megóvása a tagok (rézvényesek) külön érdekeivel szemben. A gazdasági társasággal szemben fennálló tagi (részvényesi) felelősség általános közös jellemzője az, hogy a felelősség fennállása független a tag (részvényes) befolyásának, részesedésének, szavazatszámának mértékétől, független a társaságon belül elfoglalt többségi vagy kisebbségi helyzetétől. A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal szemben fennálló felelősségi alakzatai két csoportba oszthatók. Az első csoportba tartozó felelősségi alakzatok valamennyi társasági forma esetén érvényesülnek, míg a második csoportba tartozó felelősségi alakzatok az egyes társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) tagját (részvényesét) terhelik. Az első csoportba tartozó tagi (részvényesi) felelősségi alakzatok a következők: a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt fennálló felelősség [Gt. 14. § (3) bekezdés]; a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékeléséért való felelősség [Gt. 13. § (4) bekezdés]; a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékelt elfogadásáért való felelősség [Gt. 13. § (4) bekezdés]; a gazdasági társaságnak kárt okozó határozat meghozataláért való felelősség [Gt. 20. § (7) bekezdés]. A második csoportba tartozó tagi (részvényesi) felelősségi alakzatok a következők: a közös tulajdonban álló üzletrész és a közös tulajdonban álló részvény tulajdonostársait terhelő kötelezettségekért való egyetemleges felelősség [Gt. 122. § (1) bekezdés és Gt. 212. § (5) bekezdés]; az ideiglenes részvényt átruházó részvényes készfizető kezesi felelőssége [Gt. 196. § (4) bekezdés]; a részvénytársaság üzleti titkaival kapcsolatos titoktartási kötelezettség megszegéséért való felelősség [Gt. 215. § (3) bekezdés]. Habár nem a részvénytársasággal szemben fennálló felelősségről van szó, a jelen fejezetben kerül tárgyalásra a visszautasított részvényjegyzésre teljesített befizetés visszafizetésért való alapítói felelősség a befektetők (részvényjegyzők) irányában [Gt. 290. § (2) bekezdés].

2. A tag (részvényes) felelőssége a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt

A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal szemben az egyik alapvető kötelezettsége a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása. A gazdasági társaság szempontjából a vagyoni hozzájárulás lényege a következőkben foglalható össze. Az alapító tagok (részvényesek) gazdasági társaságot üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására hoznak létre. Gazdasági tevékenység folytatásának egyik alapfeltétele az, hogy a létrejövő gazdasági társaság vagyonnal rendelkezzen. A gazdasági társaság mint önálló jogalany induló vagyon hiányában nem képes megkezdeni gazdasági tevékenységét, és így nem képes megvalósítani alapvető rendeltetését. A gazdasági társaság alapításakor az alapító tagok, részvényesek feladata az, hogy biztosítsák a gazdasági társaság induló vagyonát. A Gt. 13. § (1) bekezdése alapján valamennyi alapító tag (részvényes) köteles valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a gazdasági társaság részére. Természetesen az egyes tagok vagyoni hozzájárulásának mértéke különböző lehet. A társasági jog általában nem határozza meg azt, hogy mekkora mértékűnek kell lennie a tag (részvényes) vagyoni hozzájárulásának, azonban korlátolt felelősségű társaság esetében a törvény ezt mégis megteszi, a Gt. 114. § (4) bekezdés értelmében tag törzsbetétének mértéke nem lehet kevesebb százezer forintnál, és a törzsbetétnek forintban kifejezettnek és tízezerrel maradék nélkül oszthatónak kell lennie. Komáromi szerint ennek az lenne a magyarázata, hogy a törvény a százezer forint összegű minimális törzsbetét szolgáltatásának előírásával a komolytalan, eseti jellegű üzleti vállalkozások korlátolt felelősségű társaság formájában való megjelenését így kívánja megakadályozni. Ha e szabály előírásakor a jogalkotót valóban ilyen szándék vezérelte volna, nyilvánvalóan a részvénytársság esetében is előírta volna valamekkora összegű minimális vagyoni hozzájárulás szolgáltatását. Ehhez képest azonban a Gt. a részvényes által szolgáltatandó vagyoni hozzájárulás mértékére törvényi minimumot nem ír elő.[39]
Abból a tényből, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása a tag (részvényes) alapvető kötelezettsége az következik, hogy a tagok (részvényesek) nem mentesíthetők a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása alól, és a gazdasági társasággal szemben beszámításnak sincs helye, továbbá a gazdasági társaság létezése (működése) alatt a tag (részvényes) az általa teljesített vagyoni hozzájárulást - a jegyzett tőke leszállítás kivételével - a gazdasági társaságtól nem követelheti vissza. A Gt. általános rendelkezései között nem szerepelnek ezek a szabályok, azonban a Gt. 89. § (2) bekezdésében rögzített szabály és a Gt. 108. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Gt. 89. § (2) bekezdésében rögzített szabály a közkereseti társaságra és a betéti társaságra vonatkozóan, Gt. 118. §-ában foglalt szabályok a korlátolt felelősségű társaságra vonatkozóan, a Gt. 219. §-ában foglalt szabályok a részvénytársaságra vonatkozóan mindezeket kifejezetten előírják.
Az alapítás során tehát valamennyi alapító tag (részvényes) köteles valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a létrejövő gazdasági társaság részére, ugyanakkor a létező (működő) gazdasági társaság esetén a társasági jog már nem követeli meg a tagtól (részvényestől) azt, hogy további vagyoni hozzájárulást legyen köteles szolgáltatni a gazdasági társaság részére. A törvény kizárólag a korlátolt felelősségű társaság esetében teszi azt lehetővé, hogy a társasági szerződésben előre rögzített szabályok szerint a taggyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozata alapján pótbefizetésre kötelezhesse a tagokat a veszteségek fedezésére [Gt. 120. §]. Főszabály tehát az, hogy a létező (működő) gazdasági társaság tagja (részvényese) nem köteles, legfeljebb jogosult valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a gazdasági társaság részére, és ez így van még abban az esetben is, ha a gazdasági társaság működése során veszteséget halmozott fel. A létező (működő) gazdasági társaság részére történő önkéntes vagyoni hozzájárulás jegyzett tőkeemelés formájában valósul meg. A veszteségesen működő gazdasági társaság részére nyújtott vagyoni hozzájárulás nyilvánvalóan üzleti és jogi megfontolásokon, kockázatelemzésen nyugszik, ilyen esetben a tagoknak (részvényeseknek) azt kell mérlegelniük, hogy az új tőke biztosításával a gazdasági társaság egyáltalán képes lesz-e leküzdeni a veszteségeket, továbbá az új vagyoni hozzájárulás szolgáltatásának vagy a tagot (részvényest) terhelő esetleges másodlagos felelősség bekövetkezésének nagyobb a kockázata. Amennyiben a tagok (részvényesek) úgy látják, hogy a veszteség leküzdése érdekében vagy az eredményesebb gazdasági tevékenység elérése érdekében a gazdasági társaságnak nagyobb mértékű vagyonra van szüksége, úgy a gazdasági társaság működése során bármikor további vagyoni hozzájárulást bocsáthatnak a társaság rendelkezésére. Amikor a tagok (részvényesek) önkéntesen határozzák el, hogy növelni kívánják a gazdasági társaság vagyonát, akkor szabadon állapodhatnak meg abban, hogy valamennyi tag (részvényes), vagy csak a tagok (részvényesek) egy része vesz részt a társaság tőkeemelésében, vagy külső személyek számára is lehetőséget biztosítanak a tőkeemelésben való részvételben, illetve abban, hogy a tőkeemelésben résztvevő tagok (részvényesek) mekkora mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltatnak.

2.1. A vagyoni hozzájárulás jogi természete

A vagyoni hozzájárulás szolgáltatása visszterhes átruházás, vagyis jogutódlás. Ez azt jelenti, hogy az átruházó jogalany valamilyen alanyi jogot juttat a jogszerző jogalanynak. Ebből a meghatározásból három állítás következik.
Az első állítás az, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásához két önálló jogalanyra van szükség: az átruházóra és a jogszerzőre. Átruházó lehet külföldi és belföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság a Gt. 3. § (1) bekezdése értelmében. A jogszerző a létrejövő gazdasági társaság. Csakhogy a Gt. 17. § (1) bekezdése alapján a gazdaság társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre, vagyis a cégbíróság bejegyző végzésének konstitutív, jogalanyiságot keletkeztető hatálya van. E rendelkezés szerint tehát a gazdasági társaság csak a cégjegyzékbe való bejegyzés napjától létezik, csak e naptól kezdve rendelkezik önálló jogalanyisággal. Ugyanakkor a Gt. 115. § (1) bekezdése szerint a társaság bejegyzésére csak azután kerülhet sor, ha a bejegyzési kérelem benyújtásáig minden egyes pénzbeli hozzájárulásnak legalább a felét a társaság számlájára befizették. A Gt. 115. § (2) bekezdése alapján ha a pénzbeli hozzájárulások teljes összegét a társaság alapításakor nem fizették be, a fennmaradó összegek befizetésének módját és esedékességét a társasági szerződésben kell meghatározni. A társaság cégbejegyzésétől számított egy éven belül valamennyi pénzbeli hozzájárulást be kell fizetni. A Gt. 116. § (1) bekezdése szerint a nem pénzbeli hozzájárulást a társasági szerződésben szabályozott időben és módon kell a társaság rendelkezésére bocsátani. A Gt. 116. § (2) bekezdése értelmében ha alapításkor a nem pénzbeli hozzájárulás értéke eléri a törzstőke felét, akkor ezt alapításkor teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani. A Gt. 116. § (3) bekezdése alapján ha a nem pénzbeli hozzájárulást a társaság alapításakor nem bocsátották teljes egészében a társaság rendelkezésére, akkor ezt a társaság cégbejegyzésétől számított három éven belül teljesíteni kell. A Gt. 167. § (3) bekezdése értelmében az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapítása esetén a cégbírósághoz történő bejelentés előtt a teljes pénzbeli hozzájárulást be kell fizetni, illetve a nem pénzbeli hozzájárulást a társaság rendelkezésére kell bocsátani. A Gt. 210. § (1) bekezdése szerint a zártkörűen működő részvénytársaság cégbejegyzésére csak azután kerülhet sor, ha a bejegyzési kérelem benyújtásáig a) a pénzbeli hozzájárulás teljesítését vállaló alapítók az alapszabályban átvenni vállalt részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének legalább huszonöt százalékát befizették, b) a nem pénzbeli hozzájárulást - kivéve, ha a nem pénzbeli szolgáltatás értéke az alaptőke huszonöt százalékát nem éri el - a részvénytársaság rendelkezésére bocsátották. A Gt. 210. § (2) bekezdése értelmében az alapszabály a pénzbeli hozzájárulás befizetésének minimális mértékét, illetve a bejegyzés előtt rendelkezésre bocsátandó nem pénzbeli hozzájárulás értékének az alaptőkéhez viszonyított arányát magasabb százalékban is megállapíthatja. A Gt. 210. § (3) bekezdése alapján a pénzbeli hozzájárulás teljesítését vállaló részvényes köteles a részvények teljes névértékét, illetve kibocsátási értékét a részvénytársaságnak a cégjegyzékbe történő bejegyzésétől számított egy éven belül befizetni. A Gt. 210. § (4) bekezdése szerint a nem pénzbeli hozzájárulásnak azon részét, amelyet a részvényes a bejegyzésig nem bocsátott a részvénytársaság rendelkezésére, az alapszabályban meghatározott időpontban, de nem később, mint a részvénytársaság bejegyzésétől számított ötödik év végéig kell a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani. A Gt. 285. §-a értelmében a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulások rendelkezésre bocsátásának határidőire vonatkozó szabályai a Gt. 210. §-ában írtakkal megegyezik, ugyanakkor az egyszemélyes részvénytársaságnál a Gt. 284. § (1) bekezdése szerint a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtásáig teljes egészében rendelkezésre kell bocsátani.
A második állítás az, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása során az átruházó valamilyen alanyi jogot juttat a jogszerzőnek. Az 1997-es Gt.-től eltérően a hatályos Gt. általános része meghatározza, mégpedig valamennyi társasági formára nézve egységesen a nem pénzbeli hozzájárulásként (apportként) szolgáltatható alanyi jogok körét. A Gt. 13. § (2) bekezdésének előírása szerint a nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog - ideértve az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelést is - lehet. A tag munkavégzésre vagy más személyes közreműködésre, illetve szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalását nem pénzbeli hozzájárulásként figyelembe venni nem lehet. Az új törvényi megoldás végérvényesen megszüntette a jogbiztonság alkotmányos alapelvét súlyosan sértő állapotot, miszerint a korlátolt felelősségű társaságra és a részvénytársaságra nézve egymástól eltérő tartalmú apport-rendelkezések voltak hatályban. Mivel a vagyoni hozzájárulás végrehajtás alá vonhatóságát a vonatkozó európai uniós irányelv nem tartalmazza, ezt az előírást a Gt. - szemben az 1997-es Gt. szabályozásával - mellőzte. A Gt. 13. § (2) bekezdése nem írja elő azt, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyának forgalomképesnek kell lennie, ugyanakkor ez kifejezett törvényi előírás nélkül is így van, ugyanis a forgalomképtelen vagyontárgyon fennálló alanyi jogot nem lehet érvényesen átruházni (elidegeníteni) figyelemmel a Ptk. 173. § (2) bekezdésében foglalt kógens előírásra. A Ptk. 173. § (1) bekezdése szerint forgalomképtelenek a) a kizárólag állami tulajdonban álló dolgok és b) a törvényben meghatározott más dolgok. A kizárólag állami tulajdonban álló dolgok körét a Ptk. 172. §-a határozza meg. Törvény által forgalomképtelennek nyilvánított dolgok: az 1990, évi LXV. törvény 79. §-a szerint a települési önkormányzat törzsvagyona és az 1994. évi XL. törvény 5. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Tudományos Akadémia vagyona. Az új törvényi megoldás meghaladottá tette azt az egyébként téves jogirodalmi álláspontot, amely szerint a főszabály az lett volna, hogy az 1997-es Gt. 12. § (1) bekezdése értelmében nem pénzbeli hozzájárulásként csak dolog tulajdonjoga szolgáltatható, hiszen csak dolog adható a gazdasági társaság tulajdonába, míg az 1997-es Gt. 124. § (3) bekezdésében és az 1997-es Gt. 208. § (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság esetében dolog mellett jog és szellemi alkotás is szolgáltatható volt nem pénzbeli hozzájárulásként.
A harmadik állítás az, hogy az alapító tag, illetőleg részvényes (az átruházó) a vagyoni hozzájárulást visszterhesen, vagyis ellenérték fejében szolgáltatja a gazdasági társaságnak (a jogszerzőnek). Az alapítót megillető ellenérték a gazdasági társaságból őt megillető részesedés, a tagsági jogok összessége. Ezek közül a legfontosabb: a társaság szervezetében való részvétel joga és a társaság által elért eredményből való részesedés joga. Az átruházás visszterhes jellege a Gt. rendelkezéseiből egyértelműen következik, ezért a társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) ezzel ellentétes kikötése érvénytelen.
Összegezve megállapítható, hogy vagyoni hozzájárulásként visszterhesen bármilyen alanyi jog szolgáltatható, ha a bírói gyakorlat szerint az megfelel a polgári jog és a társasági jog alapelveinek. Tehát a vagyoni hozzájárulás tárgya lehet vagyoni értékkel rendelkező dolog, jog, értékpapír, korlátolt felelősségű társaság üzletrésze, szellemi alkotás és pénz.

2.2. A vagyoni hozzájárulás mértéke és fajtái

A Gt. a gazdasági társaság alapításakor differenciált módon szabályozza a vagyoni hozzájárulás, és ezáltal a társaság jegyzett tőkéjének mértékét. A törvény a közkereseti társaság, a betéti társaság, a közös vállalat és az egyesülés esetében nem írja elő a jegyzett tőke legkisebb mértékét. Ennek az a magyarázata, hogy e társaságok esetében a társaság kötelezettségeiért másodlagosan a tag (beltag) saját vagyonával felel a hitelezőkkel szemben. A minimális kötelező jegyzett tőkével nem rendelkező gazdasági társaságok esetében a hitelezők vagyoni érdekét tehát a másodlagos tagi felelősség biztosítja. (A betéti társaság kültagját másodlagos felelősség nem terheli, a hitelezőknek a beltag(ok) másodlagos felelősségének fennállásával kell megelégedniük.)
A törvény - figyelemmel a Gt. 13. § (3) bekezdésének első mondatában foglalt rendlelkezésre is - a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő gazdasági társaságoknál: a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében az alapításkor kötelezően előírja a jegyzett tőke legkisebb mértékét. A Gt. 114. § (1) bekezdése alapján a korlátolt felelősségű társaság törzstőkéje nem lehet kevesebb hárommillió forintnál, a Gt. 207. § (1) bekezdése szerint a részvénytársaság alaptőkéje nem lehet kevesebb húszmillió forintnál. Ennek az a magyarázata, hogy a tőkeegyesítő társaságoknál a törvény főszabály szerint szigorúan elkülöníti a társaság és a tagok (részvényesek) vagyonát, ezért a törvény szükségesnek tartja, hogy e társasági formák esetében az alapítók a társaság biztonságos működésének megkezdését garantáló mértékű vagyoni hozzájárulást szolgáltassanak. A tag (részvényes) a vállalt mértékű vagyoni hozzájárulás szolgáltatására köteles, a továbbiakban a társaság tartozásaiért saját vagyonával a hitelezők felé nem felel. A minimális jegyzett tőkével rendelkező gazdasági társaságok esetében a hitelezők vagyoni érdekét tehát kizárólag a jegyzett tőke biztosítja, a hitelezők a tag (részvényes) másodlagos felelősségével nem számolhatnak. A forgalom biztonsága, a hitelezői érdekek biztosítása céljából a törvény tartalmaz olyan felelősségi szabályokat, amelyek a tag (részvényes) hitelezőkkel szembeni felelősségét előírja. Ezeket a szabályokat a VII. fejezetben tárgyaljuk.
A Gt. a vagyoni hozzájárulás két fajtáját különbözteti meg: a pénzbeli hozzájárulást és a nem pénzbeli hozzájárulást (apport). Az 1997-es Gt.-től eltérően a hatályos Gt. egyetlen társasági formánál sem ír elő pénzbeli hozzájárulás - nem pénzbeli hozzájárulás (apport) arányt. Ebből az következik, hogy a törvény hatályba lépését követően bármilyen gazdasági társaságot szabad alapítani kizárólag pénzbeli hozzájárulás (apport) szolgáltatásával. Nyilvánvaló ugyanakkor az, hogy a legtöbb gazdasági társaság aligha képes megkezdeni üzletszerű gazdasági tevékenységét készpénz nélkül, ezért a jövőben is célszerű lesz az alapítóknak valamekkora pénzbeli hozzájárulással ellátniuk a létrejövő gazdasági társaságot. Pénzbeli hozzájárulás nélkül a gazdasági társaság csak a megkapott apporttárgyak értékesítésével - sok esetben komoly időveszteséggel - juthatna készpénzhez. A Gt. 13. § (3) bekezdésének első mondata azonban úgy rendelkezik, hogy törvény a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás arányát meghatározhatja, és a tag (részvényes) korlátozott felelősségével működő társaságoknál megállapíthatja a törzstőke, illetve az alaptőke legkisebb mértékét. A törvénynél alacsonyabb szintű jogforrás (például: kormányrendelet, miniszteri rendelet, önkormányzati rendelet) tehát a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás arányát nem határozhatja meg. A pénzügyi intézmények (hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások), a befektetési vállalkozások esetében a külön törvények továbbra is előírják, hogy a vagyoni hozzájárulás kizárólag pénzbeli hozzájárulásból állhat (vagyis a pénzbeli hozzájárulás arányának 100 százaléknak, a nem pénzbeli hozzájárulás arányának 0 százaléknak kell lennie), míg a biztosítók és a közraktárak esetében külön törvények továbbra is kötelezően előírják a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás arányát. A Hpt. vonatkozó előírásai szerint hitelintézet legalább kettő milliárd forint, pénzügyi vállalkozás legalább ötvenmillió forint, pénzügyi holding társaság legalább kettőmilliárd forint jegyzett tőkével alapítható [Hpt. 9. § (1), (4) és (8) bekezdései]. Valamennyi pénzügyi intézmény alapításához a jegyzett tőkét pénzben kell befizetni, továbbá a részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény új részvények jegyzésével történő alaptőke-emelését kizárólag pénzbeli hozzájárulással lehet végrehajtani [Hpt. 10. § (1)-(2) bekezdései]. Kivételes szabály az, ha a Magyar Állam hajt végre alaptőke-emelést új részvények jegyzésével, akkor az alaptőke-emelést állampapírok rendelkezésre bocsátásával is végre lehet hajtani olyan esetben, amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit, vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné, és a fizetésképtelenség, illetve a felszámolás csak az állam beavatkozásával hárítható el. A Tpt. vonatkozó előírásai szerint a befektetési vállalkozás jegyzett tőkéjének legkisebb összege értékpapír-bizományos esetében ötvenmillió forint, értékpapír-kereskedő esetében kettőszázmillió forint, befektetési társaság esetébe egymilliárd forint. A befektetési vállalkozás jegyzett tőkéje kizárólag pénzbeli hozzájárulással szolgáltatható [Tpt. 90. § (3), (6) bekezdései]. A Bit. vonatkozó előírásai szerint a részvénytársasági formában működő biztosítónak legalább olyannagyságú jegyzet tőkével kell rendelkeznie, amely elegendő a működés megkezdéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására, valamint a tevékenység megkezdésekor felvállalt kockázatokból adódó kötelezettségek teljesítésére, és a jegyzett tőkén belül a pénzbeli hozzájárulás legkisebb mértéke 70 százalék. [Bit. 66. § (1) bekezdése, 11. § (2) bekezdés b) pontja]. A Krt. vonatkozó előírásai szerint a részvénytársasági formában működő közraktár legalább ötszázmillió forint alaptőkével alapítható, amelyhez legalább kettőszázötvenmillió forint pénzbeli hozzájárulás és a törvényben meghatározott ingatlan mint nem pénzbeli hozzájárulás szükséges. A jegyzett tőke összetételére vonatkozó különös szabályoknak az a magyarázata, hogy egyrészt e társaságok központi szerepet játszanak a piacgazdaság egészében, másrészt a betétesek, a befektetők és a biztosítottak érdekvédelme is ezt követeli meg.
A Gt. 12. § d) pontja szerint a társasági szerződésben - egyebek mellett - meg kell határozni a társaság jegyzett tőkéjét, az egyes tagok vagyoni hozzájárulását, valamint a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját és idejét. A törvény a különböző társasági formáknál eltérő módon szabályozza a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának határidejét. A közkereseti társaság, a betéti társaság, a közös vállalt és az egyesülés esetében maga a törvény nem állapít meg kötelező határidőt a vagyoni hozzájárulás szolgáltatására. Ennek az a magyarázata, hogy a másodlagos felelősség fennállása miatt a hitelezők vagyoni érdeke szempontjából közömbös az, mikor kerül sor a vagyoni hozzájárulás szolgáltatására. Ugyanakkor e gazdasági társaságok esetében is a társasági szerződésben kell meghatározni azt a véghatáridőt, ameddig a tag köteles vagyoni hozzájárulását szolgáltatni. Nyilvánvaló az, hogy a gazdasági társaság szempontjából szükséges, hogy a társasági szerződésben a tagok ésszerű határidőt állapítsanak meg a rendelkezésre bocsátás idejére nézve, hiszen megfelelő mértékű jegyzett tőke nélkül a társaság nem képes megkezdeni üzletszerű gazdasági tevékenységét. A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében maga a törvény állapít meg jogvesztő véghatáridőket a pénzbeli hozzájárulás és a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátására. A társasági szerződés a törvényben előírt jogvesztő véghatáridőknél hosszabb határidőt nem, ugyanakkor rövidebb határidőt meghatározhat. A pénzbeli hozzájárulást, illetve a nem pénzbeli hozzájárulást (apportot) szolgáltató tag (részvényes) a törvényben, illetőleg a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) megállapított jogvesztő határidő lejárata előtt is jogosult vagyoni hozzájárulása szolgáltatására, ilyen esetben a gazdasági társaság alappal nem tagadhatja meg a vagyoni hozzájárulás elfogadását.

2.3. A vagyoni hozzájárulás késedelmes szolgáltatásának jogkövetkezményei

A törvény a vagyoni hozzájárulás késedelmes szolgáltatását - mind a gazdasági társaság alapítása során, mind a gazdasági társaság létezése (működése) során - súlyos kötelezettség szegésnek tekinti, ezért ahhoz elsődlegesen súlyos jogkövetkezményt kapcsol, mégpedig a mulasztó tag (részvényes) tagsági jogviszonyának megszűnését. A Gt. 157. §-ában foglalt szabály a korlátolt felelősségű társaság esetében kimondja, hogy a vagyoni hozzájárulást szolgáltató tag felelősségére vonatkozó rendelkezéseket a törzstőke felemelése során is alkalmazni kell. Mind a pénzbeli hozzájárulás, mind a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) teljesítésének késedelmes szolgáltatásával megvalósul a súlyos szerződésszegés, és bekövetkezik a hátrányos jogkövetkezmény.
A Gt. 14. § (1) bekezdés alapján, ha a tag (részvényes) a társasági szerződésben vállalt vagyoni hozzájárulását az ott meghatározott időpontig nem szolgáltatja, a gazdasági társaság ügyvezetése harmincnapos határidő kitűzésével felhívja a teljesítésre. A "gazdasági társaság ügyvezetése" kitételen a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét kell érteni. Az írásbeli alakba foglalt felhívásban utalni kell arra, hogy a teljesítés elmulasztása a tagsági jogviszony megszűnését eredményezi. A felhívás elkészítése a gazdasági társaság mindenkori vezető tisztségviselőjének joga és kötelezettsége. Együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal felruházott vezető tisztségviselők közösen jogosultak és kötelesek elkészíteni, aláírni és az érintett tag részére megküldeni a felhívást. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a tagsági jogviszony a törvény erejénél fogva szűnik meg, a tagsági jogviszony megszűnése nem az ügyvezető által kiadott felhíváshoz kapcsolódik. A felhívást az ügyvezetőnek kell az érintett tag részére megküldeni, és a felhívás érvényességét vagy hatályosságát nem érinti az a körülmény, ha a teljesítésre megszabott határidőn belül az ügyvezető személyében bármilyen oknál fogva változás áll be. A perbeli esetben a felhívást kibocsátó ügyvezető ügyvezetői minősége éppen a harminc napos határidő alatt szűnt meg, a bíróság ugyanakkor helyesen foglalt állást akkor, amikor úgy döntött, hogy ez a körülmény nem eredményezi azt, hogy a felhívott tag tagsági jogviszonya ne szűnhetett volna meg [LB Gfv. 31.150/2002. sz., EBH 2003. 888.]. Az eseti döntés helytálló, ugyanis az ügyvezető nem a saját nevében, hanem a sérelmet szenvedett gazdasági társaság nevében jár el a felhívás elkészítése, aláírása és megküldése során, a gazdasági társaság által elszenvedett sérelem (a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása) független attól a körülménytől, hogy az ügyvezető személyében változás következik be. Kihangsúlyozandó az is, hogy a harmincnapos póthatáridő jogvesztő határidő, lejárata előtt a késedelembe esett tag (részvényes) még a hátrányos jogkövetkezmény nélkül teljesítheti vagyoni hozzájárulása szolgáltatását. A Gt. 14. § (2) bekezdése szerint a harmincnapos határidő eredménytelen eltelte esetében a tagsági jogviszony a határidő lejártát követő napon megszűnik. Erről a gazdasági társaság ügyvezetése a tagot írásban köteles értesíteni. Ez azt jelenti, hogy a mulasztó tag (részvényes) tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva (ex lege) szűnik meg, ha a tag (részvényes) a harmincnapos póthatáridő alatt sem teljesíti a teljes vagyoni hozzájárulását, vagyis a póthatáridő lejárta után további jogcselekmény nem szükséges a tagsági jogviszony megszűnéséhez. (Nincs szükség tehát a tag kizárása iránti per kezdeményezésére sem.) Jól látható az, hogy a társasági jog a gazdasági társaság egyik alapvető vagyoni érdekének védelme, a vagyoni hozzájárulás határidőben történő szolgáltatásának biztosítása céljából elsődlegesen nem kártérítési felelősségi szankciót alkalmaz, hanem annál szigorúbb szankciót, a tagsági jogviszony megszűnésének szankcióját.
A törvény a tagsági jogviszony megszűnésének elsődleges szankciója mellett további másodlagos szankciót is kilátásba helyez a jogellenesen eljáró taggal (részvényessel) szemben. Ez a másodlagos szankció már felelősségi szankció. A mulasztó tag (részvényes) az esetlegesen okozott kárért felelős a gazdasági társaság irányában, ugyanis a Gt. 14. § (3) bekezdése értelmében az a tag (részvényes), akinek tagsági jogviszonya a (2) bekezdésben foglaltakra tekintettel szűnt meg, a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása miatt a gazdasági társaságnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerinti felelősséggel tartozik. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság irányában vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, kontraktuális és felróhatóságon alapuló felelősség-típus. A tag (részvényes) felelőssége azért kontraktuális felelősség-típus, mert alapításkor a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) vállalt kötelezettségét, míg jegyzett tőke emeléskor a vagyoni hozzájárulás szolgáltatására irányuló kötelezettségvállaló nyilatkozatában vállalt kötelezettségét szegi meg a vagyoni hozzájárulás határidőben történő teljesítésének elmulasztásával. Mivel ebben az esetben a mulasztó tag (részvényes) felelőssége nem közvetlenül a Gt.-ben rögzített kógens felelősségi szabályon alapul, hanem a mögöttes jog, a polgári jog általános szabályain alapul, a tag (részvényes) és a gazdasági társaság egymással kötött szerződés útján a felelősséget kizárhatja vagy korlátozhatja a Ptk. 314. §-ában rögzített szabályok betartása mellett. Mivel a mulasztó tag (részvényes) felelőssége kontraktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésre. A gazdasági társaság kárt szenvedhet el például abban az esetben, ha a tag jegyzett tőkeemelés során nem pénzbeli hozzájárulásként ingatlan tulajdonjogának átruházására vállal kötelezettséget harmincnapos teljesítési határidővel, és erre figyelemmel a gazdasági társaság eladóként ugyanazon ingatlan tárgyában adásvételi szerződést köt, amelynek során a vevőtől foglalót fogad el. Utóbb a tag szerződésszegő módon az ingatlan apportot nem bocsátja harminc napon belül a gazdasági társaság rendelkezésére, s ennek következtében a gazdasági társaság eladóként nem képes teljesíteni az ingatlan adásvételi szerződésben vállalat átruházási kötelezettségét a vevőjével szemben, ezért a kapott foglaló kétszeresét köteles megfizetni a vevő részére. A gazdasági társaság az általa megfizetett kétszeres foglaló összeget kártérítési követelésként érvényesítheti a mulasztó taggal szemben, aki ezért felelősséggel tartozik a gazdasági társasággal szemben.
Azzal a taggal (részvényessel), akinek a Gt. 14. §-a alapján szűnt meg a tagsági jogviszonya, a gazdasági társaság köteles elszámolni, hiszen lehetséges, hogy az érintett tag (részvényes) valamekkora mértékű vagyoni hozzájárulást teljesített, azonban ez kevesebb volt, mint amennyi szolgáltatását a társasági szerződésben kötelezettséget vállalt. Ha nem történne elszámolás, akkor a gazdasági társaság jogalap nélkül gazdagodna az érintett tag (részvényes) rovására. A közkereseti társaság és a betéti társaság esetében az elszámolás a Gt. 102. §-a alapján történik. A törvény az elszámolást a társaság és az érintett tag megállapodására bízza. Megállapodás hiányában a társaságtól megváló tag követelését a tagsági jogviszony megszűnésétől számított három hónapon belül pénzben kell kifizetni. A közös vállalat esetében az érintett taggal az 1997-es Gt. 118. §-ában foglalt kógens szabály szerint kell elszámolni olyképpen, hogy az ne veszélyeztesse a közös vállalat további működését, de időtartama ne legyen hosszabb három évnél. Az egyesülés esetében a Gt. 330. §-ában foglalt kógens szabály alapján kell elszámolni olyképpen, hogy az ne veszélyeztesse az egyesülés további működését, de időtartama ne legyen hosszabb egy évnél.
A korlátolt felelősségű társaság esetében az elszámolás a következő szabályok szerint alakul. A Gt. 136. § a) pontja értelmében a korlátolt felelősségű társaság rendelkezik az üzletrésszel a tagsági jogviszony Gt. 14. § szerinti megszűnése, illetve a tag bírósági kizárása esetében az árverés lebonyolítása érdekében. A Gt. által használt rendelkezés fogalmán azt kell érteni, hogy az üzletrész csak ideiglenesen kerül a gazdasági társaság birtokába és rendelkezése alá, vagyis az üzletrész nem kerül a gazdasági társaság tulajdonába A Gt. 138. §-a alapján az érintett taggal való megállapodás alapján kell értékesíteni annak a tagnak az üzletré-szét, akinek tagsági jogviszonya a Gt. 14. § alapján szűnt meg. Ilyen magállapodás hiányában a tagsági jog megszűnésétől számított negyvenöt napon belül nyilvános árverést kell tartani. A gazdasági társaság által lebonyolított nyilvános árverés kényszerértékesítésnek minősül, vagyis az érintett tag hozzájárulása nélkül, akarata ellenére is végrehajtható. A nyilvános árverés szabályait a Gt. 139-140. § -ai tartalmazzák. Ha a nyilvános árverés eredményes, akkor a befizetett vételárból - az árverés költségeinek levonását követően - először a társaságnak a törzsbetét be nem fizetett részére eső követelését kel kielégíteni, míg a fennmaradó összeg az üzletrész volt tulajdonosát illeti meg [Gt. 140. § (5) bekezdés]. Ha az árverés eredménytelen, akkor a gazdasági társaság az utolsó árverést követő harminc napon belül határoz arról, hogy az üzletrészt a törzstőkén felüli vagyonából a társaság megvásárolja, vagy a társaság tagjai vásárolják meg - eltérő megállapodás hiányában - törzsbetéteik arányában, illetve a társaság bevonja azt [Gt. 140. § (3) bekezdés]. Ha az árverés eredménytelen volt, a volt tag csak a társaság árveréskori saját tőkéjéből ráeső részesedésre tarthat igényt.
A részvénytársaság esetében az elszámolás a következő szabályok szerint alakul. A Gt. 218. § (1) bekezdése értelmében a részvényes köteles az általa átvett részvények névértékének, illetve kibocsátási értékének megfelelő pénzbeli és nem pénzbeli szolgáltatást a 210. § szerint meghatározott időpontig a részvénytársaságnak befizetni, illetve rendelkezésre bocsátani. A részvényes e kötelezettségek alól - az alaptőke-leszállítás esetét kivéve - nem mentesíthető; az általa már teljesített vagyoni hozzájárulást a részvénytársaság fennállása alatt nem követelheti vissza. A Gt. 218. § (2) bekezdése alapján a részvényes - a Gt. 210. §-ban meghatározott határidőn belül - a részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének befizetésére akkor köteles, amikor az igazgatóság az alapszabályban meghatározott feltételek szerint erre felszólítja. A részvényes fizetési kötelezettségének a felszólítást megelőzően is eleget tehet. A Gt. 218. § (3) bekezdése szerint ha a részvényes részvényesi joga a Gt. 14. § szerint szűnt meg és a részvényes által az alapszabályban átvenni vállalt részvényre jutó vagyoni hozzájárulás teljesítésének kötelezettségét más személy nem vállalja át, kötelező az alaptőkének a késedelembe esett részvényes által vállalt vagyoni hozzájárulás mértékének megfelelő leszállítása. A Gt. 218. § (4) bekezdése értelmében a késedelembe esett részvényest az általa teljesített vagyoni hozzájárulás értéke az alaptőke leszállítását követően, illetve akkor illeti meg, amikor a helyébe lépő részvényes vagyoni hozzájárulását a részvénytársasággal szemben teljesíti. A részvényes tagsági jogviszonyának megszűnésével még fennmarad az a probléma, hogy a részvénytársaság alaptőkéjének egy része a mulasztó részvényes hiányzó vagyoni hozzájárulása következtében fedezetlen marad. Ezért a Gt. 218. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy vagy valaki átvállalja az elmaradt vagyoni hozzájárulás teljesítését, vagy az alaptőkét le kell szállítani. Az elmaradt vagyoni hozzájárulás teljesítését bárki átvállalhatja: akár egy másik részvényes, akár egy kívülálló harmadik személy. Az elmaradt vagyoni hozzájárulás teljesítését több személy is jogosult átvállalni. Amennyiben átvállalásra kerül sor, úgy az átvállaló személy (személyek) a hátralékos részvényes teljes vagyoni hozzájárulását köteles (kötelesek) szolgáltatni, nem elegendő tehát a késedelembe esett részvényes által nem teljesített rész szolgáltatása. Ennek az a magyarázata, hogy kizárólag a teljes vagyoni hozzájárulás teljesítése esetén nyílik lehetőség arra, hogy a tagsági jogviszonyát elvesztő részvényes visszakaphassa az általa esetlegesen teljesített vagyoni hozzájárulás részt. A teljes vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával az átvállaló személy (személyek) válik (válnak) a részvénytársaság részvényesévé (részvényeseivé). A törvény nem szabályozza ugyanakkor azt a lényeges kérdést, hogy milyen határidőn belül kell összehívni, illetőleg megtartani az alaptőke leszállítását elhatározó rendkívüli közgyűlést. Nyilvánvaló az, hogy az igazgatóságnak a lehető legrövidebb időn belül össze kell hívnia a rendkívüli közgyűlést. Az alaptőke leszállítását ebben az esetben a Gt. 266. § (1) bekezdése alapján, a kötelező alaptőke-leszállítás eseteként kell végrehajtani. A késedelembe esett részvényest az általa teljesített vagyoni hozzájárulás értéke csak az alaptőke leszállítását követően, illetve akkor illeti meg, amikor a helyébe lépő részvényes (részvényesek) a vagyoni hozzájárulást a részvénytársasággal szemben teljesíti. A mulasztó részvényes az általa teljesített vagyoni hozzájárulás pénzbeli ellenértéke illeti meg, így van ez akkor is, ha a mulasztó részvényes nem pénzbeli hozzájárulást (apportot) teljesített. A késedelembe esett részvényest a pénzbeli ellenérték után késedelmi kamat nem illeti meg figyelemmel a Ptk. 302. § (2) bekezdés c) pontjára.
A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében a törvény a késedelembe esett taggal (részvényessel) történő elszámolás során a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének nagyságát - és ezen keresztül végső soron a hitelezők vagyoni érdekét - védelmezi, ezért a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének leszállítását csak végső megoldásnak tekinti. Ha pedig az elszámolás nem megállapodás alapján történik, akkor az érintett tag (részvényes) vagy az általa teljesített vagyoni hozzájárulás értékére, vagy a saját tőkéből ráeső részre jogosult.
A vagyoni hozzájárulás határidőben való teljesítésének elmulasztásával összefüggésben pert indíthat egyrészt a mulasztó tag (részvényes) a gazdasági társasággal szemben, másrészt a károsodást elszenvedett gazdasági társaság a károkozó taggal (részvényessel) szemben. A mulasztó tag (részvényes) tagsági jogviszonyának megszüntetése iránt alappal pert indítani nem lehet, ugyanis a tagsági jogviszony a törvény erejénél fogva szűnik meg, mint ahogy azt a fentiekben már részletesen kifejtettük.
A mulasztó tag (részvényes) közvetlenül a gazdasági társaság ellen indíthat pert, és nem a társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő ellen azon a jogi alapon, hogy a vezető tisztségviselő által a taggal (részvényessel) közölt Gt. 14. § (1) bekezdés szerinti határozata (a vagyoni hozzájárulás teljesítésére való felhívás) jogszabályellenes. Az ilyen per a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül, mégpedig a Gt. 45. §-a szerinti társasági határozat bírósági felülvizsgálatának. A perben a tag (részvényes) hivatkozhat arra, hogy az általa vállalt vagyoni hozzájárulást határidőben rendelkezésre bocsátotta, hivatkozhat arra, hogy a vagyoni hozzájárulás tárgyának átvételében a gazdasági társaság nem működött vele együtt (jogosulti késedelem a teljesítés elfogadása körében), de hivatkozhat arra is, hogy a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátásának határideje még nem telt el. A tag (részvényes) a vezető tisztségviselő határozatáról (felhívásáról) való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül nyújthatja be keresetét. Választott bíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi tag (részvényes) a pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi tag (részvényes) a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi gazdasági társaság ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ec) pontján alapul. A felperesi tag (részvényes) által indított perre az alperesi gazdasági társaság székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a gazdasági társaság székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1), (3) bekezdések].
A károsodást elszenvedett gazdasági társaság a károkozó tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Az ilyen kártérítési per a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Választott bíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi gazdasági társaság a kártérítési pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi tag (részvényes) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) pontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesi tag (részvényes) lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg. [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3. A tag (részvényes) felelőssége a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékeléséért

A törvény főszabálya az, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értékét az apportot szolgáltató tag (részvényes) maga állapítja meg és az összes tag (részvényes) fogadja el, vagy utasítja vissza azt. Ha a tag (részvényes) több apporttárgyat szolgáltat a gazdasági társaság részére, akkor a tag (részvényes) az egyes apporttárgyakat külön-külön köteles értékelni, és az összes tag (részvényes) az egyes apporttárgyakat külön-külön jogosult elfogadni vagy visszautasítani. A tag (részvényes) csak és kizárólag abban az esetben szolgáltathat nem pénzbeli hozzájárulást a gazdasági társaság részére, ha az általa felajánlott konkrét apporttárgyat az összes tag (részvényes) elfogadja. A gazdasági társaság alapításánál a törvény az egyik tag által szolgáltatott apporttárgy elfogadását vagy visszautasítását nem szabályozza, arról a gazdasági társaság legfőbb szerve alakszerű határozatot nem hoz, hiszen az alapítás során felajánlott apporttárgy elfogadásakor, illetve visszautasításakor a gazdasági társaság szervei nem léteznek, nem működnek, így a legfőbb szerv sem működik, következésképpen nem hozhat érvényes határozatot ebben a kérdésben sem. Álláspontom szerint az alapítás során is a tagok (részvényesek) egyszerű szótöbbséggel elfogadott döntése szükséges az apporttárgy elfogadása, illetve visszautasítása kérdésében. A gazdasági társaság működése során már működik a gazdasági társaság legfőbb szerve, s ezen ok miatt a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik az apporttárgy elfogadása, illetve visszautasítása tárgyában hozandó határozat, amelynek elfogadásához egyszerű szótöbbség szükséges. Az apport elfogadása, illetve visszautasítása tárgyában hozandó határozat (döntés) meghozatalánál nem szavazhat az a tag (részvényes), aki az apporttárgyat szolgáltatni kívánja, ugyanis a Gt. 20. § (5) bekezdése alapján a határozat meghozatalánál nem szavazhat az a tag (részvényes), akivel a határozat szerint szerződést kell kötni, illetve akinek a társasággal fennálló társasági jogi jogviszonyának létesítésére, tartalmára a határozat vonatkozik. E szabálynak az a magyarázata, hogy a nagy szavazati aránnyal rendelkező tag (részvényes) saját szavazatával ne fogadtathasson el olyan apporttárgyat, amelyet a többi tag (részvényes) nem kívánna elfogadni. E szabálynak tehát kisebbségvédelmi rendeltetése is van.
A Gt. 13. § (3) bekezdésének második mondata értelmében azoknál a társaságoknál, amelyeknél a tagok (részvényesek) felelőssége a társaság tartozásaiért korlátozott, törvény a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatására többletszabályokat állapíthat meg. Az apport szolgáltatására vonatkozó többletszabályok az apporttárgy meghatározott személy által, illetve meghatározott szempontok szerint történő értékelésére vonatkozó rendelkezések. Maga a Gt. az apport szolgáltatására vonatkozó többletszabályokat a korlátolt felelősségű társasági formánál és a részvénytársasági formánál ír elő.
A korlátolt felelősségű társaság esetében a Gt. 114. § (3) bekezdés első mondata értelmében a főszabály továbbra is az, hogy az egyes tagok nem pénzbeli hozzájárulásuk értékét maguk állapítják meg, és azt a tagok fogadják el. A Gt. 114. § (3) bekezdés második mondatában rögzített többletszabály szerint ha a tagok a nem pénzbeli hozzájárulás megállapításánál nem vettek igénybe könyvvizsgálót vagy más szakértőt, úgy meg kell határozniuk, hogy milyen szempontok alapján történt a hozzájárulás értékelése. Ezen nyilatkozatukat az ügyvezető 117. § szerinti nyilatkozatához kell csatolni. A korlátolt felelősségű társaság esetében tehát a könyvvizsgáló vagy más szakértő igénybevétele nem kötelező, csak lehetőség. A törvény abban a körben is választási lehetőséget biztosít, hogy könyvvizsgáló vagy más szakértő igénybevételére kerüljön sor. Nyilvánvaló, hogy a könyvvizsgáló számos apporttárgy-típus értékeléséhez nem rendelkezik kellő szakértelemmel. Ingatlanok vagy speciális rendeltetésű ingóságok (például: gépjárművek, szerszámgépek, gyártó berendezések) értékelése különös szakértelmet igényel, amely értékelés elvégzéséhez a megfelelő szakismerettel rendelkező szakértő bevonása szükséges. A törvény nem követeli meg azt, hogy a szakértő igazságügyi szakértő legyen. Habár a törvény kifejezetten nem írja elő, az apport értékelésével megbízott könyvvizsgáló nem lehet a korlátolt felelősségű társaság állandó választott könyvvizsgálója, tekintettel arra, hogy a könyvvizsgáló az apport értékelésére szóló megrendelést nem a korlátolt felelősségű társaságtól kapja. Amennyiben könyvvizsgáló vagy szakértő igénybevételére egyáltalán sor kerül, úgy álláspontunk szerint az apportot szolgáltatni kívánó tag köteles megrendelést adni a könyvvizsgáló vagy más szakértő részére az értékelés elvégzésére, és nem az összes tag, illetőleg nem a korlátolt felelősségű társaság. Önmagában az a körülmény, hogy az apportot szolgáltatni kívánó tag könyvvizsgálót vagy más szakértőt vesz igénybe, nem jelenti azt, hogy a tagok kötelesek lennének az apportot elfogadni, továbbá ezen körülmény folytán az apportot szolgáltató tag nem mentesül a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért való felelősség alól. Megjegyzendő az is, hogy az apportot értékelő könyvvizsgálót vagy más szakértőt nem terheli felelősség a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért a korlátolt felelősségű társasággal szemben, azonban felelősség terheli őt megrendelőjével, az apportot szolgáltató taggal szemben. Amennyiben az apportot szolgáltató tag felelőssége bekövetkezik a korlátolt felelősségű társasággal szemben, és a tag a kártérítési kötelezettségének a korlátolt felelősségű társasággal szemben eleget tett, úgy e tagot a megrendelést tartalmazó vállalkozási szerződés alapján megtérítési igény illeti meg az apportot értékelő könyvvizsgálóval vagy más szakértővel szemben. Amennyiben az apportot szolgáltatni kívánó tag nem él azzal a lehetősséggel, hogy könyvvizsgálót vagy más szakértőt vesz igénybe, úgy az érintett tag maga is jogosult elvégezni az értékelést. Ebben az esetben a tag köteles az értékelési szempontokat írásban közölni a többi taggal és a korlátolt felelősségű társasággal annak érdekében, hogy ők az értékelés megbízhatóságáról meggyőződhessenek.
A részvénytársaság esetében a Gt. 209. § (1) bekezdése értelmében nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatása esetén - az e törvényben meghatározott esetek kivételével - az alapszabályhoz mellékelni kell a könyvvizsgáló, illetve más szakértő (a továbbiakban: könyvvizsgáló) jelentését, amely tartalmazza a nem pénzbeli hozzájárulás leírását és értékelését - ezzel összefüggésben a könyvvizsgáló arra vonatkozó megállapítását, hogy a nem pénzbeli hozzájárulásnak az alapítók által előzetesen megállapított értéke egyensúlyban van-e az ellenében adandó részvények számával, névértékével -, valamint az alkalmazott értékelési szempontok ismertetését. A részvénytársaság választott könyvvizsgálója a nem pénzbeli hozzájárulás értékének előzetes felülvizsgálatára nem jogosult. A Gt. 209. § (2) bekezdése alapján nincs szükség a könyvvizsgálói jelentésre, ha a nem pénzbeli szolgáltatást nyújtó részvényes a szolgáltatás időpontjához képest három hónapnál nem régebbi, számviteli törvény szerinti beszámolóval rendelkezik, amely a hozzájárulás értékét tartalmazza, vagy ha a nem pénzbeli hozzájárulás olyan értékpapí-rokból áll, amelyek piaci értéke megállapítható. A Gt. 209. § (3) bekezdése alapján a könyvvizsgáló jelentését az igazgatóság a bejegyzési kérelem benyújtásával egyidejűleg a Cégközlönyben közzéteszi. A korlátolt felelősségű társasággal ellentétben a részvénytársaság esetében az apportot szolgáltatni kívánó részvényes a főszabály szerint köteles könyvvizsgálónak vagy más szakértőnek megrendelést adni a nem pénzbeli hozzájárulás előzetes értékelésére. A törvény itt is lehetőséget biztosít arra, hogy az apporttárgy típusától függően eldöntse az érintett részvényes, hogy könyvvizsgálónak vagy más szakértőnek ad megbízást. A részvénytársaság esetében a Gt. 209. § (1) bekezdésének második mondata egyértelműen rögzíti azt, hogy a részvénytársság állandó választott könyvvizsgálója a nem pénzbeli hozzájárulás előzetes értékelésére nem jogosult. Önmagában az a körülmény, hogy az apportot szolgáltatni kívánó részvényes könyvvizsgálót vagy más szakértőt vesz igénybe, nem jelenti azt, hogy a részvényesek kötelesek lennének az apportot elfogadni, továbbá ezen körülmény folytán az apportot szolgáltató részvényes nem mentesül a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért való felelősség alól. Megjegyzendő az is, hogy az apportot értékelő könyvvizsgálót vagy más szakértőt nem terheli felelősség a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért a részvénytársasággal szemben, azonban felelősség terheli őt megrendelőjével, az apportot szolgáltató részvényessel szemben. Amennyiben az apportot szolgáltató részvényes felelőssége bekövetkezik a részvénytársasággal szemben, és a részvényes a kártérítési kötelezettségének a részvénytársasággal szemben eleget tett, úgy e részvényest a megrendelést tartalmazó vállalkozási szerződés alapján megtérítési igény illeti meg az apportot értékelő könyvvizsgálóval vagy más szakértővel szemben. A Gt. 209. § (2) bekezdése kettő kivételes szabályt állapít meg, amikor is az apportot szolgáltatni kívánó részvényes nem köteles megbízást adni könyvvizsgáló vagy más szakértő részére az apport előzetes értékelésére. Az egyik kivételes szabály az, hogy az apportot szolgáltató részvényes rendelkezik olyan három hónapnál nem régebbi Szmt. szerinti beszámolóval, amely a nem pénzbeli hozzájárulás értékét tartalmazza. Az Szmt. szerinti beszámolóval nem rendelkező részvényesekre (például: egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személyek) e kivételes szabály eleve nem vonatkozik. Fontos követelménye a kivételes szabálynak egyrészt az, hogy három hónapnál ne legyen régebbi a beszámoló, másrészt az, hogy a beszámoló tartalmazza a nem pénzbeli hozzájárulás értékét. A másik kivételes szabály az, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás olyan értékpapír, amelynek piaci értéke megállapítható. Nyilvánvalóan csak sorozatpapírok jöhetnek szóba. Bármely értékpapír-tőzsdén és bármely ún. OTC -piacon forgó sorozatpapír ilyen értékpapírnak minősül.
A korlátolt felelősségű társaságra és a részvénytársaságra vonatkozó törvényi előírás különbséget tesz abban a kérdésben, hogy az apport értékeléséről készült könyvvizsgálói vagy szakértői jelentést a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtásával egyidejűleg közzé kell-e tenni a Cégközlönyben. A törvény a korlátolt felelősségű társaság esetében ilyen közzétételi kötelezettséget nem ír elő, azonban a Gt. 209. § (3) bekezdése a részvénytársaság esetében a közzétételi kötelezettséget előírja.
A Ctv. további különbséget tesz a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem mellékleteként kötelezően benyújtandó okiratok körében a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében. A Ctv. 1. számú melléklet II. pont 1. bb) pontja értelmében a korlátolt felelősségű társaság esetén kötelező benyújtani a cégbíróságra az ügyvezetői nyilatkozatot a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról és annak jogcíméről, a tagoknak a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére vonatkozó nyilatkozatával együtt. A Ctv. 2. számú melléklet II. pont 1. b) pont alapján a korlátolt felelősségű társaság esetén kötelező benyújtani a cégbíróságra a könyvvizsgálói (szakértői) véleményt, ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékeléséhez könyvvizsgálót vagy szakértőt vesznek igénybe. A Ctv. 1. számú melléklet II. pont 2. cb) pontja szerint a részvénytársaság esetén kötelező benyújtani a cégbíróságra az alapítók nyilatkozatát a nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról. A Ctv. 2. számú melléklet II. pont 2. a) pont értelmében a nyilvános részvénytársaság alapításával összefüggésben kötelező benyújtani a cégbíróságra a nem pénzbeli hozzájárulás értékéről adott könyvvizsgálói (szakértői) véleményt. A korlátolt felelősségű társaság esetében tehát az ügyvezető nyilatkozatát, míg a részvénytársaság esetén az alapítók nyilatkozatát kell benyújtani a cégbíróságra. Az alapítók kitétel használata önmagában helytelen, ugyanis alapítókról csak a gazdasági társaság alapítása során beszélünk, a gazdasági társaság működése során tagokról (részvényesekről) beszélünk. A részvénytársaság esetében sem elégséges azonban az, ha a részvényesek tesznek nyilatkozatot, ugyanis a nem pénzbeli hozzájárulás (apportot) nem a részvényesek kapják, hanem maga a részvénytársaság, következésképpen a részvénytársaság nevében eljáró igazgatóság nyilatkozata az, amely hitelt érdemlően igazolja azt, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásra (átadásra) került. Értelmetlen törvényi előírásnak tűnik az, hogy a korlátolt felelősségű társaság esetén az ügyvezető nyilatkozni köteles a nem pénzbeli hozzájárulás jogcíméről, ugyanis az átruházás jogcíme: a nem pénzbeli hozzájárulás, a jogcímnek nincs további jogcíme. Nyilvánvaló jogalkotási hibának tűnik az, hogy a Ctv. 2. számú melléklet II. pont 2. a) pontja kizárólag a nyilvánosan működő részvénytársaság alapításával összefüggésben írja elő a könyvvizsgálói (szakértői) vélemény benyújtását. A könyvvizsgálói (szakértői) vélemény benyújtásának kötelezettségét elő kellene írni a zártkörűen működő részvénytársaság alapításával összefüggésben is, továbbá mindkét formában működő részvénytársaság alaptőke-emelése során szolgáltatott nem pénzbeli hozzájárulás értékelése kapcsán is.
A Gt. 13. § (4) bekezdésében foglalt szabály valamennyi társasági formára nézve általános jelleggel tiltja meg a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékelését (felülértékelését) mind a gazdasági társaság alapítása során, mind a gazdasági társaság létezése működése során. A Gt. 157. §-ában foglalt szabály a korlátolt felelősségű társaság esetében kimondja, hogy a vagyoni hozzájárulást szolgáltató tag felelősségére vonatkozó rendelkezéseket a törzstőke felemelése során is alkalmazni kell. A nem pénzbeli hozzájárulás túlértékelése egyrészt sérti a gazdasági társaság és a többi tag (részvényes) érdekét, másrészt sérti a hitelezők érdekét. A Gt. 13. § (4) bekezdés első mondatában foglalt szabály szerint a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag (részvényes) a hozzájárulás szolgáltatásától számított ötéves jogvesztő határidőn belül helytállni tartozik a társaságnak azért, hogy a társasági szerződésben megjelölt érték nem haladja meg a nem pénzbeli hozzájárulásnak a szolgáltatás idején fennálló értékét. Az apport túlértékeléséért való tagi felelősség szabálya a Kftc. hatályba lépése óta ismert felelősségi alakzat a társasági jogban. A Kftc. kizárólag a korlátolt felelősségű társaságok vonatkozásában írta elő ezt a felelősségi szabályt, az 1988-as Gt. óta valamennyi társasági forma vonatkozásában érvényesül e felelősségi szabály. A hatályos Gt. tehát valamennyi gazdasági társasági forma vonatkozásában rögzíti a tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal szembeni felelősségét a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság irányában vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóság nélküli és kontraktuális felelősség-típus. A törvény szövege a "helytállni tartozik" kifejezés használatával maga is kifejezésre juttatja a felelősség felróhatóság nélküli jellegét. A tag (részvényes) tehát nem mentesül a felelősség alól azzal, ha csak azt képes bizonyítani, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésekor úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Mivel ebben az esetben a tag (részvényes) felelőssége közvetlenül a Gt.-ben rögzített kógens felelősségi szabályon alapul, és nem a mögöttes jog, a polgári jog általános szabályain alapul, a tag (részvényes) és a gazdasági társaság egymással kötött szerződés útján a felelősséget érvényesen nem zárhatja ki és nem korlátozhatja. Mivel a tag (részvényes) felelőssége kontraktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésre.
A felelősségi szabályban foglalt ötéves határidő jogvesztő (záros) határidő, vagyis az elévülés nyugvására, megszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak. A határidő kezdőnapja az apporttárgynak a gazdasági társaság részére történő átadása napja. A tag (részvényes) azért felelős, hogy a társasági szerződésben megjelölt érték nem nagyobb, mint az apport szolgáltatás idején fennálló értéke, tehát a tag (részvényes) az apporttárgy későbbi értékcsökkenéséért nem felelős, még abban az esetben sem, ha a gazdasági társaság, illetőleg a többi tag (részvényes) kisebb mértékű értékcsökkenést várt. Amennyiben utóbb egyértelművé válik, hogy a tag (részvényes) az általa szolgáltatott apportot túlértékelte, úgy a gazdasági társaság öt éven belül pénzbeli vagy természetbeni kártérítésként követelheti a tagtól (részvényestől) az értékkülönbözet megtérítését. Amennyiben a károkozó tag (részvényes) apportként helyettesíthető dolgot szolgáltatott (például: első osztályú étkezési búzát), a természetbeni kártérítés is megfelelő mód, amennyiben azonban apportként egyedileg meghatározott dolgot (például: egy bizonyos teljesítményű és típusú szerszámgépet) bocsátott rendelkezésre, úgy ez a módozat kizárt. Az első esetben is csak akkor rendelhető el a természetbeni kártérítés, ha a károkozó tag (részvényes) a dolgot rendes tevékenysége körében termeli, vagy készletéből azt teljesíteni tudja, és a dologra létfenntartásához nincs szüksége. Ha a tagnak (részvényesnek) az apport túlértékelésében megnyilvánuló magatartása a gazdasági társaság céljának elérését nagymértékben veszélyezteti, akkor a gazdasági társaság a tag (részvényes) kizárását keresettel kezdeményezheti a bíróságon a Gt. 47. § (1) bekezdése alapján.
A nem pénzbeli hozzájárulás alulértékelésére a törvény lehetőséget biztosít, ugyanis ez alapvetően nem sérti sem a gazdasági társaság, sem a többi tag (részvényes), sem a hitelezők érdekét. Az 1997-es Gt. 12. § (3) bekezdése rendelkezést tartalmazott arra az esetre, hogy ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékét könyvvizsgáló állapítja meg, a gazdasági társaság tagjai - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik - a nem pénzbeli hozzájárulás értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél alacsonyabb összegben is meghatározhatják. A szabályból az következett, hogy az apport alulértékelése csak könyvvizsgálói közreműködés esetében volt lehetséges valamennyi társasági formánál, továbbá az alulértékelés nem az apportot szolgáltató tag (részvényes) egyoldalú aktusa volt, hanem az alulértékeléshez valamennyi tag (részvényes) beleegyezésére volt szükség. A hatályos Gt.-ből ez a rendelkezés kimaradt, ugyanakkor álláspontunk szerint továbbra is van jogi lehetőség a nem pénzbeli hozzájárulás alulértékelésére, feltéve, ha ahhoz valamennyi tag (részvényes) hozzájárul.
A Gt. 9. § (2) bekezdése értelmében a társasági jog mögöttes jogterülete a polgári jog, a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak (részvényeseiknek) a Gt.-ben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Ptk. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. 305. §-ában foglalt szabály értelmében a visszterhes szolgáltatásra irányuló szerződés esetén a kötelezett a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik (kellékszavatosság). E fejezet 2.2. pontjában részletesen kifejtettük, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatása visszterhes szolgáltatásnak minősül. E szabályok alapján megválaszolandó az a kérdés, hogy a tag (részvényes) a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) hibás teljesítéséért felelősséggel tartozik-e a gazdasági társaság irányában. Másként megfogalmazva a kérdést: a Gt. 13. § (3) bekezdés első mondatában rögzített nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért való felelősségi alakzat mellett fennáll-e a Ptk. 305. §-ában rögzített hibás teljesítésért való felelősségi alakzat. Mindkét felelősségi alakzat azt a társadalmi elvárást támasztja a kötelezettel szemben, hogy a jogosult megfelelő értékkel rendelkező vagyontárgyhoz jusson hozzá a szerződés alapján. (A kellékszavatosság alapján fennálló hibátlan teljesítési kötelezettség is végső soron a megfelelő értékkel rendelkező dolog, munka stb. szolgáltatását írja elő.) Mivel mindkét felelősségi alakzat ugyanazt a jogosulti érdeket védelmezi, nincs létjogosultsága annak, hogy a két felelősségi alakzat egymás mellett fennálljon. A társasági jog a társasági szerződés sajátszerűségei miatt nem ad teret a kellékszavatosság szabályának, hanem helyette a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékeléséért való felelősség szabályát használja és alkalmazza. A hagyományos polgári jogi szerződések (a dologszolgáltatásra vagy más típusú szolgáltatásra irányuló, jellemzően kétalanyú szerződések) esetében a kellékszavatosság megfelelő hatékonyságú védelmet képes biztosítani a maga sajátos szankciórendszerével (dologszolgáltatás esetén: kijavítás, kicserélés, árleszállítás és elállás; nem dologszolgáltatás esetén: kicserélés helyett a szolgáltatás újbóli teljesítése). A társasági szerződés (önálló jogalanyt létrehozó, jellemzően sokalanyú szerződés) esetében a kellékszavatosság sajátos szankcióinak alkalmazására nincs reális lehetőség (árleszállítás, a gazdasági társaság részéről történő elállás egyáltalán nem jöhet szóba, rendkívül szűk körben jöhetne csak szóba a nem megfelelő értékű (túlértékelt) apporttárgy megfelelő értékű apporttárgyra való kicserélése), helyette marad a hagyományos kártérítési szankció alkalmazásának lehetősége.
A károsodást elszenvedett gazdasági társaság - a másik (többi) tag (részvényes) azonban nem - a károkozó tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Az ilyen kártérítési per a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Amennyiben a gazdasági társaság a Gt. 47. §-a alapján a tag kizárását kezdeményezi, úgy ezen per szintén a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Választott bíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi gazdasági társaság a kártérítési pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi tag (részvényes) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) pontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesi tag (részvényes) lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg. [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

4. A tag (részvényes) felelőssége a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékelt elfogadásáért

Mint ahogy azt már e fejezet 3. pontjában kifejtettük a Gt. 13. § (4) bekezdésében foglalt szabály valamennyi társasági formára nézve általános jelleggel tiltja meg a nem pénzbeli hozzájárulás túlértékelését. A nem pénzbeli hozzájárulás túlértékelése egyrészt sérti a gazdasági társaság és a többi tag (részvényes) érdekét, másrészt sérti a hitelezők érdekét. A törvényben megfogalmazott általános tilalom fontosságára tekintettel a Gt. 13. § (4) bekezdésének második mondata kimondja azt is, hogy azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, a nem vagyoni hozzájárulást szolgáltatóval együtt egyetemlegesen és korlátlanul felelnek a társaság felé az abból származó károkért. A hatályos Gt.-nek lényeges új felelősségi szabálya az apportot elfogadó többi tagnak (részvényesnek) a gazdasági társasággal szemben fennálló felelősségének a kimondása az általános rendelkezések körében. Sem a Kftc., sem az 1988-as Gt., sem az 1997-es Gt. ilyen felelősségi szabályt az általános rendelkezések között nem tartalmazott. A korábbi törvények kizárólag a korlátolt felelősségű társaságok vonatkozásában írták csak elő ezt a felelősségi szabályt. A hatályos Gt. a gazdasági társaság egyik alapvető vagyoni érdekének védelmezése céljából helyesen immáron valamennyi társasági formára vonatkozóan kógens jelleggel írja elő az apportot elfogadó többi tag (részvényes) felelősségét a gazdasági társasággal szemben. Kihangsúlyozandó az, hogy e felelősségi szabály alapján kizárólag a nem vagyoni hozzájárulást elfogadó tag (részvényes) felelőssége áll fenn, vagyis az a tag (részvényes) tartozik felelősséggel, aki igenlő szavazatával hozzájárult a túlértékelt apporttárgy elfogadásához. Annak a tagnak a felelőssége nem állapítható meg, aki a túlértékelt apporttárgy visszautasítása mellett szavazott. Az apporttárgyat elfogadó tag (részvényes) felelőssége is csak abban az esetben következik be, ha tudomással bírt arról, hogy az apportot szolgáltató tag a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát túlértékelte. A tagnak (részvényesnek) az apport túlértékelt elfogadásáért való felelőssége a gazdasági társaság irányában vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A törvény tehát különbséget tesz az apportot szolgáltató tag (részvényes) és az apportot elfogadó tag (részvényes) felelősségének fokozata között, az apportot szolgáltató tag felelőssége szigorúbb, felróhatóság nélküli felelősség-típus, míg az apportot elfogadó tag felelőssége enyhébb, felróhatóságon alapuló felelősség-típus. Az apportot elfogadó tag (részvényes) tehát mentesül a felelősség alól azzal, ha képes bizonyítani azt, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésének elfogadásakor úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Előfordulhat például az az eset, hogy az apportot szolgáltató tag megtéveszti az apportot elfogadó tagtársait az apporttárgy értéke tekintetében. Ebben az esetben kizárólag az apportot szolgáltató tag felelőssége áll fenn, a megtévesztett, apportot elfogadó tagok felelőssége nem állapítható meg. Mivel az apportot elfogadó tag (részvényes) felelőssége közvetlenül a Gt.-ben rögzített kógens felelősségi szabályon alapul, és nem a mögöttes jog, a polgári jog általános szabályain alapul, a tag (részvényes) és a gazdasági társaság egymással kötött szerződés útján a felelősséget érvényesen nem zárhatja ki és nem korlátozhatja. Mivel a tag (részvényes) felelőssége kontraktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésre.
A felelősségi szabályban kifejezetten nincsen határidő meghatározva, azonban az apportot elfogadó tag (részvényes) felelőssége az apportot szolgáltató tag (részvényes) felelősségéhez igazodik, ezért az apportot elfogadó tag (részvényes) felelősségének határidejére is az apportot szolgáltató tag (részvényes) felelősségének határideje az irányadó. Vagyis az apportot elfogadó tag (részvényes) felelőssége öt évig áll fenn. Az ötéves határidő jogvesztő (záros) határidő, vagyis az elévülés nyugvására, megszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak. A határidő kezdőnapja az apporttárgynak a gazdasági társaság részére történő átadása napja. A tag (részvényes) azért felelős, hogy a társasági szerződésben megjelölt érték nem nagyobb, mint az apport szolgáltatás idején fennálló értéke, tehát a tag (részvényes) az apporttárgy későbbi értékcsökkenéséért nem felelős, még abban az esetben sem, ha a gazdasági társaság, illetőleg a többi tag (részvényes) kisebb mértékű értékcsökkenést várt. Az apport túlértékelését elfogadó tag (részvényes) a saját magatartásáért tartozik felelősséggel, tehát nem az apportot túlértékelő tag (részvényes) magatartásért felelős. Amennyiben utóbb egyértelművé válik, hogy az apportot elfogadó tag (részvényes) az apport túlértékeléséről tudomással bírt, úgy a gazdasági társaság öt éven belül kártérítésként követelheti a tagtól (részvényestől) az értékkülönbözet megtérítését. A gazdasági társaság érdekének fokozott védelme céljából egyrészt az apport túlértékelését elfogadó tag (részvényes) és az apportot szolgáltató tag (részvényes) felelőssége is egyetemleges, másrészt az apport túlértékelését elfogadó több tag (részvényes) felelőssége is egyetemleges. Az apport túlértékelését elfogadó tag (részvényes) felelőssége teljes felelősség-típus. Ha a tagnak (részvényesnek) az apport túlértékelésében megnyilvánuló magatartása a gazdasági társaság céljának elérését nagymértékben veszélyezteti, akkor a gazdasági társaság a tag (részvényes) kizárását keresettel kezdeményezheti a bíróságon a Gt. 47. § (1) bekezdése alapján.
A károsodást elszenvedett gazdasági társaság igényérvényesítésére a jelen fejezet 3. pontja utolsó bekezdésében kifejtettek az irányadóak.

5. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaságnak kárt okozó határozat meghozataláért

A Gt. 20. § (7) bekezdése értelmében azok a tagok (részvényesek), akik olyan határozatot hoztak, amelyről tudták, vagy az általában elvárható gondosság mellett tudhatták volna, hogy az a gazdasági társaság jelentős érdekeit nyilvánvalóan sérti - ha törvény kivételt nem tesz -, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben az ebből eredő kárért. A Gt. 19. § (2) bekezdésében valamennyi tag (részvényes) jogosult a gazdasági társaság legfőbb szervének ülésén részt venni, és jogosult a legfőbb szerv valamennyi határozatának meghozatalában részt venni. Jóllehet a tag (részvényes) a saját szabad belátása szerint vesz részt, vagy nem vesz részt a határozathozatalban, szabad belátás szerint dönt abban, hogy a határozati javaslatra igenlő vagy nemleges szavazatot ad, avagy tartózkodik a szavazástól, a törvény a gazdasági társaság érdekének védelme céljából megköveteli azt, hogy a tag (részvényes) a gazdasági társaság jelentős érdekét nyilvánvalóan sértő határozat meghozatalától tartózkodjon. E rendelkezés célja az, hogy az egyes tagok - hátrányos jogkövetkezmény nélkül - ne hozhassanak a gazdasági társaság legfőbb szervének ülésén olyan határozatot, amely valamely tag(ok) külön érdekének megfelel, azonban a gazdasági társaság jelentős érdekét nyilvánvalóan sérti.
A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társasággal szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus, valamint a többi taggal (részvényessel) egyetemleges felelősség-típus. A felelősség a határozatot elfogadó, igenlő szavazatával támogató tagot (részvényest) terheli. A tag (részvényes) a gazdasági társaság jelentős érdekét nyilvánvalóan sértő határozat meghozatalában akár szándékos, akár gondatlan magatartásával részt vehet. A tag (részvényes) magatartása akkor szándékos, ha az általában elvárható gondosság mellett tudta, hogy az adott határozat a gazdasági társaság jelentős érdekét nyilvánvalóan sérti. A tag (részvényes) magatartása akkor gondatlan, ha az általában elvárható gondosság mellett tudhatta volna, hogy az adott határozat a gazdasági társaság jelentős érdekét nyilvánvalóan sérti. A határozatot igenlő szavazatával elfogadó tag (részvényes) tehát mentesül a felelősség alól azzal, ha képes bizonyítani azt, hogy a határozat meghozatalakor úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Mivel ebben az esetben a tag (részvényes) felelőssége közvetlenül a Gt.-ben rögzített kógens felelősségi szabályon alapul, és nem a mögöttes jog, a polgári jog általános szabályain alapul, a tag (részvényes) és a gazdasági társaság egymással kötött szerződés útján a felelősséget érvényesen nem zárhatja ki és nem korlátozhatja. Mivel a tag (részvényes) felelőssége kontraktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésre.
A felelősség különös előfeltétele az, hogy a gazdasági társaság érdeksérelme lényeges, jelentős mértékű legyen. A törvény által használt "lényeges érdeket nyilvánvalóan sértő" kitétel az okozott károsodás jelentős voltára utal. Azt, hogy a gazdasági társaságot ért érdeksérelem (károsodás) jelentős-e vagy sem, jogvita esetén a bíróság dönti el az eset összes körülményének mérlegelése alapján. A Ptk. 324. § (1) bekezdése alapján a tagot (részvényest) terhelő felelősség öt évig áll fenn. Az ötéves határidő elévülési határidő, így az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek. Az elévülés a károsodást okozó határozat meghozatalának napján kezdődik. A gazdasági társaság érdekének fokozott védelme céljából a károsodást okozó határozatot elfogadó tagok (részvényesek) felelőssége egyetemleges. A határozatot elfogadó tag (részvényes) felelőssége teljes felelősség-típus. A Gt. 20. § (7) bekezdésében írt felelősségi szabály egyúttal fontos kisebbségvédelmi szabály is, ugyanis ha a többség által elfogadott és a gazdasági társaság lényeges érdekét nyilvánvalóan sértő határozat folytán a gazdasági társaságot károsodás éri, úgy a gazdasági társaság utóbb a kár megtérítését követelheti a károsító határozatot elfogadó többségi tagoktól (részvényesektől). A gazdasági társaság legfőbb szerve ülésén nyilvánvalóan a többség utóbb is képes megakadályozni az ellene irányuló kártérítési követelés érvényesítését, azonban Gt. 49. § (5) bekezdése értelmében, ha az erre irányuló indítványt a többség elvetette, vagy az ilyen indítvány tárgyában a határozathozatalt mellőzte, a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező kisebbség a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napon belül - jogvesztés terhe mellett - a gazdasági társaság nevében a kártérítési követelést érvényesítheti. A kisebbségi tagok (részvényesek) tehát az általuk szabályszerűen bejelentett, de a többség által elvetett indítvány tárgyalása céljából megtartott legfőbb szervi ülés napjától számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül indíthatnak pert. A Gt. 20. § (7) bekezdésében rögzített szabályban található törvényi kivétel az elismert vállalatcsoport esetében fennálló szabályra utal [Gt. 60. § (1) bekezdésben írt szabályra].
A károsodást elszenvedett gazdasági társaság igényérvényesítésére a jelen fejezet 3. pontja utolsó bekezdésében kifejtettek az irányadóak.
Amennyiben a többség utóbb megakadályozza a kártérítési követelés vele szembeni érvényesítését, a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező kisebbség a saját nevében kártérítési pert indíthat, de a keresetben csak a gazdasági társaság javára kérhet marasztalást. Az ilyen kártérítési perben tehát a kisebbséget alkotó tagok (részvényesek) a felperesek és a károsodást okozó határozatot elfogadó többségi tagok (részvényesek) az alperesek. Az ilyen kártérítési per a Gt. 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Választott bíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi tagok (részvényesek) a kártérítési pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatják meg. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi tagok (részvényesek) a pert a rendes bíróság előtt indíthatják meg az alperesi tag (részvényes) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) pontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi tagok (részvényesek) által indított kártérítési perre az alperesi tag (részvényes) lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi tagok (részvényesek) által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

6. A korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes felelőssége

A törvény a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében a tagot (részvényest) terhelő további felelősségi szabályokat is tartalmaz. A korlátolt felelősségű társaság esetében a Gt. 122. § (1) bekezdése előírja, hogy egy üzletrésznek több tulajdonosa is lehet. Ezek a személyek a társasággal szemben egy tagnak számítanak; jogaikat - ideértve a társasági szerződés megkötésére is - csak közös képviselőjük útján gyakorolhatják, és a tagot terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen felelnek. A részvénytársaság esetében a Gt. 212. § (5) bekezdése előírja, hogy a részvénynek több tulajdonosa is lehet, akik a részvénytársasággal szemben egy részvényesnek számítanak; jogaikat csak közös képviselőjük útján gyakorolhatják és a részvényeseket terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen felelnek. Mindkét tőkeegyesítő típusú társasági forma esetében tehát a társasági jog megengedi azt, hogy a tagsági jogot megtestesítő forgalomképes üzletrész (részvény) közös tulajdonban álljon. A közös tulajdonban álló üzletrésznek (részvénynek) a gyakorlatban egyrészt a dolgozói üzletrész (részvény) kialakítása során, másrészt jogutódlás (öröklés) során, amikor több jogutód (örökös) van, mutatkozik jelentősége. A közös tulajdonra vonatkozó szabályokat a Ptk. XII. Fejezete (Ptk. 139-149. §-ok) valamint a 8., 9., 10. és 11. számú PK állásfoglalások tartalmazzák.
A közös tulajdonnal kapcsolatos képviseleti kérdéseket rendezi egyértelműen a törvény, amikor kimondja azt, hogy az üzletrész (részvény) tulajdonosai jogaikat kizárólag közös képviselőjük útján gyakorolhatják a gazdasági társasággal szemben. A Gt. 150. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában, míg a Gt. 202. § (1) bekezdése alapján a részvénytársaság vonatkozásában a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) esetén az egyes tulajdonosok és a közös képviselő nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét) a tagjegyzékben (részvénykönyvben) fel kell tüntetni. E szabályok a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság érdekét védelmezik azáltal, hogy egyértelművé teszik a mindenkori közös képviselő személyét, és nem adnak lehetőséget arra, hogy a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársai egymásnak ellentmondó jognyilatkozatokat tehessenek a gazdasági társaság irányában. A törvény értelmében ugyanis a tagjegyzékben (részvénykönyvben) feltüntetett közös képviselő által tett jognyilatkozat érvényes a gazdasági társasággal szemben. A korlátolt felelősségű társaság esetében a Gt. kifejezetten előírja azt is, hogy a társasági szerződés megkötésére (módosítására) is a közös képviselő jogosult, ugyanakkor a részvénytársaság vonatkozásában Gt. nem tartalmaz ilyen rendelkezését. Álláspontunk szerint kifejezett törvényi rendelkezés hiányában is a zártkörűen működő részvénytársaság alapszabályának megkötésére (módosítására), illetőleg a nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabályát elfogadó közgyűlési határozat megszavazására kizárólag a közös képviselő jogosult.
A közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársait terhelő kötelezettségek közül a vagyoni hozzájárulás határidőn belül történő szolgáltatása, a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékelésének tilalma, valamint a túlértékelt apport elfogadásának tilalma a legfontosabb. Az üzletrész (részvény) tulajdonostársainak felelőssége e kötelezettségek (tilalmak) megszegéséért a korlátolt felelősségű társasággal (részvénytársasággal) szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges és kontraktuális felelősség-típus. A tulajdonostársak felelőssége a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékeléséért felróhatóság nélküli felelősség-típus. A tulajdonostársak felelőssége a vagyoni hozzájárulás késedelmes szolgáltatásáért és a túlértékelt apport elfogadásáért felróhatóságon alapuló felelősség-típus. A tulajdonostársak felelőssége minden esetben egyetemleges a korlátolt felelősségű társasággal (részvénytársasággal) szemben, ugyanis a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) számít egy egésznek a társaság irányában. Az egyetemlegességet kimondó felelősségi szabály a tulajdonostársak belső döntésének megfelelő közös magatartásnak tulajdonít jelentőséget. Ennél a felelősségi szabálynál a teljes kártérítés elve és a nevelés-megelőzés elve maradéktalanul érvényesül. Azt követően, hogy a tulajdonostársak kártérítési felelőssége bekövetkezett, és a kárt megtérítették a korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) részére, a tulajdonostársak belső viszonyukban jogosultak rendezni a helytállást tulajdoni hányaduk arányában [Ptk. 338. § (1) bekezdés első mondata alapján alkalmazandó Ptk. 141. §].
A Gt. 196. § (1) bekezdése értelmében a részvénytársaság alapításának, illetve alaptőke felemelésének cégbírósági bejegyzését követően, az alaptőke (felemelt alaptőke), illetve a részvények kibocsátási értékének a teljes befizetéséig terjedő időszakra a részvényes által átvenni vállalt vagy az általa jegyzett részvényre teljesített vagyoni hozzájárulás összegéről ideiglenes részvényt kell előállítani. Az ideiglenes részvény értékpapír, amelyre a részvényre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy az ideiglenes részvény átruházása a részvény tulajdonosának a részvénykönyvbe történő bejegyzésével válik hatályossá. A Gt. 196. § (4) bekezdése alapján ha a részvényes az ideiglenes részvényt másra átruházza, a részvénytársasággal szemben az általa átvenni vállalt vagy jegyzett részvényekre teljesítendő vagyoni hozzájárulásból eredő tartozásáért készfizető kezesként felel. Az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén a készfizető kezesi felelősség valamennyi volt részvényest egyetemlegesen terheli.
Az ideiglenes részvény jogintézményét az 1988-as Gt., míg az ideiglenes részvény átruházásáért való felelősségi szabályt az 1997-es Gt. vezette be. A hatályos Gt. újítása az, hogy nem csak az alapításkor, hanem az alaptőke-emeléskor is kötelező ideiglenes részvény kiállítása a cégbírósági bejegyzést (változásbejegyzést) követően, feltéve, ha a részvények névértékének (kibocsátási értékének) megfelelő vagyoni hozzájárulások nem kerültek teljes mértékben szolgáltatásra. Amennyiben tehát a cégbírósági bejegyzést (változásbejegyzést) megelőzően a vagyoni hozzájárulások teljes egészében szolgáltatásra kerültek, úgy ideiglenes részvény kiállítására nincs szükség. A hatályos Gt. a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására hosszabb időtartamot engedélyez, mint a korábbi törvények, a pénzbeli hozzájárulás teljes névértékét (kibocsátási értékét) a cégjegyzékbe történő bejegyzéstől (változásbejegyzéstől) számított egy éven belül, míg a nem pénzbeli hozzájárulásnak (apportnak) a cégbejegyzésig (változásbejegyzésig) rendelkezésre nem bocsátott részét a cégbejegyzéstől (változásbejegyzéstől) számított ötödik év végéig kell a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani [Gt. 210. § (3)-(4) bekezdések]. A hosszabb határidő nyitva állásának megengedéséből az következik, hogy a gyakorlatban nagyobb szerepre tehet szert az ideiglenes részvény jogintézménye. Abból a szabályból, hogy az ideiglenes részvényre vonatkozóan a részvényre megfogalmazott szabályokat kell alkalmazni, az is következik, hogy az ideiglenes részvény is állhat közös tulajdonban, s így a közös tulajdonban álló ideiglenes részvény tulajdonostársaira is vonatkozik a Gt. 212. § (5) bekezdésében rögzített egyetemleges felelősséget előíró szabály.
Az ideiglenes részvény átruházásával összefüggő felelősségi szabály rendeltetése az, hogy a vagyoni hozzájárulást szolgáltatni vállaló személy az ideiglenes részvény átruházásával ne szabadulhasson a vagyoni hozzájárulásból eredő tartozásért való felelősség alól. A vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával összefüggő felelősségi alakzatok a következők: a vagyoni hozzájárulás késedelmes teljesítéséért való felelősség [Gt. 14. § (3) bekezdés]; a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékeléséért való felelősség [Gt. 13. § (4) bekezdés első mondata]; a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékelt elfogadásáért való felelősség [Gt. 13. § (4) bekezdés második mondata]. Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége bekövetkezésének kettő különös előfeltétele van. Az egyik különös előfeltétel az, hogy az ideiglenes részvény átruházásra kerüljön. Az átruházás jogcíme közömbös. A másik különös előfeltétel az, hogy az ideiglenes részvényt birtokló személynek a fenti felelősségi szabályok valamelyike szerint bekövetkezzen a felelőssége a részvénytársasággal szemben. Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége a részvénytársasággal szemben vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, közvetlen másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus, valamint a többi átruházó személlyel egyetemleges felelősség-típus. Mivel ebben az esetben az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége közvetlenül a Gt.-ben rögzített kógens felelősségi szabályon alapul, és nem a mögöttes jog, a polgári jog általános szabályain alapul, az ideiglenes részvényt átruházó személy és a gazdasági társaság egymással kötött szerződés útján a felelősséget érvényesen nem zárhatja ki és nem korlátozhatja. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. Az ideiglenes részvényt átruházó személy felelőssége közvetlen másodlagos felelősség, azon belül is készfizető kezesi felelősség. Az ideiglenes részvényt átruházó személyt tehát a sortartás kifogása nem illeti meg. A felelősségi jogban újszerű és egyedülálló esettel állunk szemben ennél a felelősségi alakzatnál, ugyanis a törvény által előírt egyéb törvényes kezesi felelősségi alakzatok minden más esetben egyszerű (sortartó) kezesi felelősséget írnak csupán elő. A készfizető kezesi felelősség szigorúbb felelősségi alakzatnak minősül, mint az egyszerű (sortartó) kezesi felelősség a sortartási kifogás hiánya miatt.
A Gt. 196. § (4) bekezdésének második mondata azt is kimondja, hogy az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén a készfizető kezesi felelősség valamennyi volt részvényest egyetemlegesen terheli. (A törvény jogdogmatikai szempontból helytelenül a részvényesek jogfogalmat használja, jogdogmatikai szempontból helyesen ideiglenes részvény birtokosokról, illetve ideiglenes részvényt átruházó személyekről van szó.) Többszöri átruházás esetén az egykori ideiglenes részvény birtokosok készfizető kezesi felelőssége egyetemleges a részvénytársasággal szemben, vagyis a részvénytársaság bármelyik korábbi ideiglenes részvényt átruházó személytől teljesítést követelhet. Az egykori ideiglenes részvény birtokosok egyetemleges készfizető kezesi felelősséggel történő összekapcsolása a részvénytársaság alapvető érdekének (a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásához fűződő érdeknek) rendkívül nagyfokú védelmét jelenti. Ennél a felelősségi szabálynál a teljes kártérítés elve és a nevelés-megelőzés elve maradéktalanul érvényesül. Az átruházási láncolatban korábban elhelyezkedő és a kártérítést megfizető ideiglenes részvény birtokos a hozzá képest később elhelyezkedő (őt időben követő) ideiglenes részvény birtokossal szemben megtérítési igényt érvényesíthet a Ptk. 276. § (1) bekezdésében rögzített szabály alapján. Az átruházási láncolatban később elhelyezkedő és a kártérítést megfizető ideiglenes részvény birtokos a hozzá képest korábban elhelyezkedő (őt időben megelőző) ideiglenes részvénybirtokossal szemben megtérítési igényt alappal nem támaszthat, ugyanis ő az ideiglenes részvény megszerzésével a részvénytársasággal szemben teljesítendő vagyoni hozzájárulás szolgáltatási kötelezettséget átvállalta.
A társasági jogban a Kt. hatályba lépése óta ismert alapítói felelősségi szabály, hogy ha a részvénytársaság alapítása során túljegyzés történik, az alapítók levonás nélkül kötelesek a befizetett pénzösszegeket a részvényjegyzők részére visszafizetni, és a visszafizetési kötelezettségéért az alapítók egyetemlegesen felelősek. A Gt. 290. § (1) bekezdése szerint a nyilvánosan működő részvénytársaság alapítása során ha több részvényt jegyeztek, mint amennyit a részvénytársaság az alapítási tervezet szerint kibocsát (túljegyzés), az alapítók - ha az alapítási tervezet erre feljogosította őket -, az alapítási tervezetben meghatározott szempontok szerint döntenek a túljegyzés elfogadásáról vagy visszautasításáról. Ha az alapítási tervezet nem jogosította fel az alapítókat a túljegyzésről való döntésre, a többlet elfogadásáról vagy visszautasításáról - az alaptőke megállapítása során - az alakuló közgyűlés dönt. A Gt. 290. § (2) bekezdése értelmében ha az alapítók vagy az alakuló közgyűlés a túljegyzést visszautasította, a visszautasított részvényjegyzésre teljesített befizetést a visszautasításra vonatkozó döntést követő tizenöt napon belül a részvényjegyzőknek levonás nélkül vissza kell fizetni. E kötelezettség teljesítéséért az alapítók és a forgalomba hozatalban közreműködő befektetési szolgáltató egyetemlegesen felelnek. A nyilvánosan működő részvénytársaság alapítása során előfordulhat túljegyzés. Ebben az esetben az alakuló közgyűlés jogosult dönteni a túljegyzés elfogadásáról vagy visszautasításáról, kivéve, ha az alapítók az alapítási tervezetben ezt a jogot maguknak tartották fenn [Gt. 293. § b) pont]. A túljegyzés visszautasításáról az alakuló közgyűlés háromnegyedes szótöbbséggel elfogadott határozattal dönt, kivéve, ha az alapítási tervezet ennél magasabb szavazati aránnyal meghozandó döntést ír elő [Gt. 294. § (2) bekezdés]. A törvény nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, ha az alapítók az alapítási tervezetben fenntartották maguknak azt a jogosultságot, hogy ők döntsenek a túljegyzés elfogadásáról vagy visszautasításáról, mekkora szavazati aránnyal kell az alapítóknak ezt a döntésüket meghozniuk. Álláspontunk szerint az alapítási tervezet rendelkezhet úgy, hogy az alapítók egyszerű szótöbbséggel elfogadott határozattal döntsenek a túljegyzés elfogadása vagy visszautasítása kérdésében. Kihangsúlyozandó ugyanakkor az, hogy a túljegyzést elfogadó alapító ugyanúgy felelősséggel tartozik a visszafizetésért a részvényjegyzőkkel szemben, mint a túljegyzés visszautasító alapító, ugyanis a visszafizetésért való felelősség nem az "igen" vagy "nem" szavazat leadásához, hanem a jogalapját vesztett pénzösszegek megtartásának tilalmához kapcsolódik. Ha a túljegyzés okán visszautasított befektetők (részvényjegyzők) már teljesítettek befizetést, az alapítók a teljes összeget levonás nélkül kötelesek visszafizetni részükre. Ellenkező esetben az alapítók jogalap nélkül gazdagodnának a befektetők rovására.
A túljegyzés visszautasítása esetén az alapító részvényes Gt. 290. § (1) bekezdésében előírt felelőssége nem a részvénytársaság irányában, hanem a befektetők irányában áll fenn. A túljegyzés visszautasításakor az alapítónak a befektetőkkel szemben fennálló visszafizetési kötelezettségért való felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóság nélküli és kontraktuális felelősség-típus, valamint a többi alapítóval és a befektetési szolgáltatóval egyetemleges felelősség-típus. Az alapító felelőssége felróhatóság nélküli, nem mentesül a felelősség alól azzal, ha bizonyítja, hogy a jogalapját vesztett pénzösszeg átvételekor úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A túljegyzés visszautasítása esetén ugyanis az alapító joghelyzete a jogalap nélkül gazdagodó személy joghelyzetéhez hasonlatos. Az alapító felelőssége azért kontraktuális felelősség-típus, mert a részvényjegyzés jogcselekményével szerződéses jogviszony jön létre az alapító és a részvényjegyző között. Mivel ebben az esetben az alapító részvényes felelőssége közvetlenül a Gt.-ben rögzített kógens felelősségi szabályon alapul, és nem a mögöttes jog, a polgári jog általános szabályain alapul, az alapító és a befektető egymással kötött szerződés útján a felelősséget érvényesen nem zárhatja ki és nem korlátozhatja. Mivel az alapító felelőssége kontraktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésre. Az alapító egyetemleges felelőssége fennáll egyrészt a többi alapítóval, másrészt fennáll a forgalomba hozatalban kötelezően közreműködő befektetési szolgáltatóval együtt. Az egyetemleges felelősség kimondását a befektetők érdekének fokozott védelme indokolja, ugyanis a nyilvános forgalomba hozatalra vonatkozó szabályok, így a túljegyzés visszautasítása esetén a visszafizetést előíró szabály betartásának kötelezettsége az alapítókat és a befektetési szolgáltatót egyaránt terheli. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amikor az alapítók jogellenes módon befektetési szolgáltató nélkül járnak el a nyilvános forgalomba hozatal során, az alapítók és a befektetési szolgáltató egyetemleges felelősség nem jöhet szóba. Az alapítók a visszautasításra vonatkozó döntést követő tizenöt napon belül kötelesek visszafizetni a teljesített befizetéseket a részvényjegyzők részére. A Gt. 290. § (2) bekezdésétől eltérően a Tpt. 33. § (2) bekezdésében írt szabály hét napos határidőt ír elő a visszafizetésre. Álláspontunk szerint ebben az esetben a Gt. lex specialis-nak minősül a Tpt.-hez viszonyítva, következésképpen a tizenöt napos határidő az irányadó. A befektető keresetindítási joga a tizenöt napos határidő lejártával nyílik meg. Az alapítók visszafizetési kötelezettségéért való felelőssége öt év alatt évül el. Az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A károsodást elszenvedett korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársai ellen, illetőleg a részvénytársaság az ideiglenes részvényt átruházó személy(ek) ellen indíthat kártérítési pert. A közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) valamennyi tulajdonostársával szemben meg kell indítani a kártérítési pert, ugyanis e személyek egységes pertársaságot alkotnak a Pp. 51. § a) pontja szerint. Az ilyen kártérítési per a Gt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitának minősül. Választott bíróság hatáskörének kikötése esetén a felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) a kártérítési pert kizárólag a választott bíróság előtt indíthatja meg. Felperesi nyilvánosan működő részvénytársaság és a közös tulajdonban álló részvény tulajdonostársak mint alperesek közötti perre, valamint felperesi nyilvánosan működő részvénytársaság és az ideiglenes részvényt átruházó személy(ek) mint alperes(ek) közötti perre belföldi székhelyű állandó választott bíróságként kizárólag a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Ugyanezen peres felek között külföldi székhelyű állandó vagy eseti választott bíróság és belföldi székhelyű eseti bíróság hatásköre szintén kiköthető. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesek ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 23. § (1) bekezdés ed) pontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes), ideiglenes részvényt átruházó személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi korlátolt felelősségű társaság (részvénytársaság) által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes), ideiglenes részvényt átruházó személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
A kárt szenvedett befektető (részvényjegyző) felpereseként a kártérítési igényét a nyilvánosan működő részvénytársaság alapítói és a befektetési szolgáltató ellen választott bíróság előtt és rendes bíróság előtt egyaránt érvényesítheti. Belföldi székhelyű állandó választott bíróságként kizárólag a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárása köthető ki. Külföldi székhelyű állandó vagy eseti választott bíróság és belföldi székhelyű eseti bíróság hatásköre szintén kiköthető. Választott bíróság hatáskörének kikötése hiányában a felperesi befektető a kártérítési pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesek ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperes által megindítható per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi befektető által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy alapító részvényes székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi befektető által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi alapító részvényes ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

7. Értékelés

A tagnak (részvényesnek) a gazdasági társaság irányában fennálló egyes felelősségi szabályai helyesen kerültek szabályozásra a Gt.-ben. A törvény a társasági jog hagyományaiban gyökerező, jól bevált felelősségi szabályait túlnyomórészt átvette, azokat kisebb jelentőségű kérdésekben módosította, illetőleg pontosította. A törvény következetesen és egyértelműen különbséget tesz a felelősségi szabályok két csoportja között. Az első csoportba tartozó szabályok valamennyi társasági formára, míg a második csoportba tartozó felelősségi szabályok csak a tőkeegyesítő társasági formákra (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) vonatkoznak. A valamennyi társasági formára vonatkozó felelősségi szabályok az általános rendelkezések között, míg a tőkegyesítő társasági formákra vonatkozó felelősségi szabályok a korlátolt felelősségű társaságra, illetőleg a részvénytársaságra vonatkozó fejezetben kerültek elhelyezésre.
A valamennyi társasági formára vonatkozó tagi (részvényesi) felelősségi szabályok értékelésével összefüggésben a következők állapíthatók meg. A Gt. szerint a vagyoni hozzájárulás késedelmes szolgáltatásának kettő jogkövetkezménye van: a tagsági jogviszony megszűnése a törvény erejénél fogva (ex lege); és károsodás elszenvedése esetén, kártérítési felelősség bekövetkezése. Helyesen szabályoz a törvény akkor, amikor elsődlegesen igen szigorú jogkövetkezményt, a tagsági jogviszony megszűnését kapcsolja a vagyoni hozzájárulás késedelmes szolgáltatásához. Helyeselhető az a törvényi megoldás is, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékeléséért való felelősség felróhatóság nélküli és ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A Gt. fontos és helyes újítása az, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás (apport) túlértékelt elfogadásáért való felelősség immáron valamennyi társasági formára vonatkozik, és ez a felelősség felróhatóságon alapuló és egyetemleges felelősség-típus. A törvény ugyancsak kielégítő módon rendezi a gazdasági társaságnak kárt okozó határozat meghozataláért való felelősséget, amely felróhatóságon alapuló és egyetemleges felelősség típus.
A korlátolt felelősségű társasági formára és a részvénytársasági formára vonatkozó tagi (részvényesi) felelősségi szabályok értékelésével összefüggésben a következők állapíthatók meg. A törvény helyesen szabályozza a közös tulajdonban álló üzletrész (részvény) tulajdonostársainak a felelősségét azáltal, hogy a tulajdonostársak egyetemleges felelősségét írja elő. A Gt. újszerű és egyedülálló, mindazonáltal helyeselhető szabályozást ad az ideiglenes részvényt átruházó személy felelősségére, amikor készfizető kezesi felelősséget ír elő. Helyénvaló az a törvényi megoldás az is, amely az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén az átruházók egyetemleges felelősségét írja elő. A Gt. ugyanakkor jogdogmatikai szempontból helytelenül használja a többszöri átruházás során fennálló felelősségi szabály körében a részvényes jogfogalmat, ugyanis ekkor még nem létezik részvény, csak ideiglenes részvény létezik. Ezért jogdogmatikai szempontból a részvényes jogfogalom helyett az ideiglenes részvény birtokos (ideiglenes részvényt átruházó személy) jogfogalom a helyes.
Nem a gazdasági társaság irányában fennálló felelősségi alakzat, mégis ebben a fejezetben került tárgyalásra a nyilvánosan működő részvénytársaság alapítása során a túljegyzés esetében bekövetkező alapítói felelősségi alakzat, amely az alapítóknak a befektetők (részvényjegyzők) irányában fennálló visszafizetési kötelezettségért fennálló felelőssége. A törvény kielégítő módon rendezi az alapítóknak a befektetőkkel szemben fennálló felelősségét, amely felróhatóság nélküli és egyetemleges felelősség-típus.
A jelen fejezetben található felelősségi szabályok jelentős része felróhatóság nélküli és egyetemleges felelősség-típus, ennélfogva megfelelő és hatékony védelmet képes biztosítani a gazdasági társaság részére. E felelősségi szabályok esetében a teljes kártérítés elve és a nevelés-megelőzés elve maradéktalanul érvényesül a gazdasági társaság érdekének fokozott védelme céljából.

VII. Fejezet

A tag (részvényes) felelőssége a hitelezőkkel szemben

1. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság különös létszakaszaiban

A gazdasági társaság "normál létszakaszának" kezdőpontja az az időpont, amikor a gazdasági társaság már teljes mértékben létrejött, vagyis a cégbíróság a társaságot (annak valamennyi adatával együtt) a cégjegyzékbe bejegyezte, végpontja pedig az az időpont, amikor a cégbíróság a társaságot (annak valamennyi adatával együtt) a cégjegyzékből törölte. A gazdasági társaság különös létszakaszai az előtársasági létszakasz és a jogutóddal történő megszűnés, az átalakulás folyamata. A gazdasági társaság jogutód nélkül történő megszűnése szoros értelemben véve nem minősül a gazdasági társaság létszakaszának, hiszen ekkor már a társaság nem létezik, azonban a társasági jog a megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért kimondja az egykori tagok (részvényesek) felelősségét. A cégjegyzékbe be nem jegyzett előtársaság és a megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért való felelősség esetében nincs szó intézményes felelősség-átvitelről. Egyrészt azért, mert a másodlagosan felelős tag felelőssége pontosan úgy alakul, ahogyan a létező (működő) társaság fennállása során alakul, a nem felelős tag (részvényes) pedig csak az egyébként is kockáztatott és a kockázat megszűnése (a társaság megszűnése) után megmaradt és ráeső ún. likvidációs vagyonhányaddal felel a hitelezők irányában. Az intézményes felelősségátvitel lényege éppen abban áll, hogy a hitelezőkkel szemben felelősséggel egyáltalán nem tartozó tag (részvényes) teljes felelőssége következik be a hitelezők irányában. Másrészt azért, mert nem a tag (részvényes) felróható magatartásának kifejtése miatt következik be a helytállás. E fejezet 1. pontjában tehát a gazdasági társaság különös létszakaszaiban hitelezőkkel szemben fennálló tagi felelősségi alakzatokat mutatjuk be.[40]

1.1. A tag (részvényes) felelőssége az előtársaság kötelezettségeiért

A Gt. 15. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság a társasági szerződés ellenjegyzésének vagy közokiratba foglalásának napjától a létrehozni kívánt gazdasági társaság előtársaságaként működhet. A Gt. 15. § (2) bekezdése alapján a létrehozni kívánt gazdasági társaságnak a társasági szerződésben kijelölt vezető tisztségviselői a létrehozni kívánt gazdasági társaság cégbejegyzéséig annak nevében és javára járnak el, az előtársasági jelleget azonban a cégbejegyzési eljárás alatt a gazdasági társaság iratain és a megkötött jogügyletek során a társaság elnevezéséhez fűzött "bejegyzés alatt" ("b.a.") toldattal kell jelezni. Az előtársasági jelleg feltüntetésének elmulasztása esetén a megkötött jogügyletek - ha a cégbíróság a társaságot nem jegyzi be - az alapítók által együttesen megkötött ügyleteknek minősülnek. A Gt. 15. § (3) bekezdése szerint az előtársaság üzletszerű gazdasági tevékenységet csak a gazdasági társaság cégbejegyzése iránti kérelem benyújtását követően folytathat azzal, hogy a cégbejegyzésig hatósági engedélyhez kötött tevékenységet nem végezhet. Az előtársaság jogintézményét az 1997-es Gt. vezette be a magyar társasági jogba a német társasági jogban már jól bevált Vorgesellschaft mintáját követve. Az előtársaság jogi természetéről itt elegendő annyit rögzítenünk, hogy az előtársaság nem válik el a létrehozni kívánt társaságtól, hanem azzal azonos, annak egy átmeneti és feltételes, a teljes mértékű létrejövetelt megelőző minősége. Álláspontunk szerint nem beszélhetünk tehát az előtársaság önálló jogalanyiságáról sem. Az előtársaság jogintézményét a hatályos Gt. több vonatkozásban tovább finomította. A törvény az előtársasági létszakasz kezdő időpontját egységessé tette. Mivel az alapítóknak érdekükben áll, hogy az alakulóban lévő gazdasági társaság minél előbb bejelentkezzen a cégbírósághoz, az előtársaság kezdetét a Gt. 15. § (1) bekezdése az ellenjegyzés (közokiratba foglalás) napjához köti azzal, hogy a Gt. 15. § (3) bekezdés szerint üzletszerű gazdasági tevékenységet csak a cégbírósághoz való bejelentkezés után folytathat. Általános korlátozó szabály minden előtársaságra nézve, hogy a társaság a cégbejegyzésig hatósági engedélyhez kötött tevékenységet nem végezhet. A Gt. 15. § (2) bekezdés első mondata szerint az előtársaság nevében és javára a társasági szerződésben kijelölt vezető tisztségviselő(k) jár(nak) el.[41]
A Gt. 16. § (3) bekezdése értelmében ha a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítják, az erről való tudomásszerzést követően az előtársaság további jogokat nem szerezhet, kötelezettségeket nem vállalhat, és köteles működését haladéktalanul megszüntetni. E kötelezettség elmulasztásából származó károkért az előtársaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A működés megszüntetéséig vállalt kötelezettségekből eredő tartozásokért a tagok (részvényesek) a gazdasági társaság megszűnése esetére irányadó szabályok szerint kötelesek helytállni. Ez a szabály vonatkozik a tagok (részvényesek) egymás közötti elszámolására is. A Gt. 16. § (4) bekezdése alapján ha a létrehozni kívánt gazdasági társaságnál a tagok (részvényesek) felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott volt, és a tagok (részvényesek) helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, e tartozásokért harmadik személyek irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni. A Gt. 16. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt szabályok valamennyi gazdasági társaságra vonatkozóan szabályozzák az előtársasági létszakaszban a vezető tisztségviselők által az előtársaság nevében a működés megszüntetéséig vállalt kötelezettségekért való tagi (részvényesi) felelősséget a hitelezők irányában. A tag (részvényes) felelősségének különös negatív előfeltétele az, hogy a cégbíróság a gazdasági társaságot ne jegyezze be a cégjegyzékbe. A különös negatív feltétel nem következik be abban az esetben, ha a gazdasági társaságot úgy jegyzik be a cégjegyzékbe, hogy bizonyos kérelmezett adat bejegyzését elutasította a cégbíróság (például: a cégbíróság bejegyzi a kérelmező betéti társaságot a cégjegyzékbe, azonban a cégbíróság a telephely bejegyzését elutasítja, mert a kérelmező elmulasztotta a kérelemhez csatolni a telephely használatra feljogosító okiratot).
A tagnak (részvényesnek) a hitelezővel szemben fennálló felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért (kötelezettségéért) való, közvetlen másodlagos, felróhatóság nélküli, deliktuális felelősség-típus. A tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért való felelősség-típus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem az előtársaság kötelezettségéért áll fenn. A tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert az előtársaság az elsődlegesen felelős személy. Az előtársaság elsődleges felelősségének csak jogdogmatikai szempontból van jelentősége, tekintettel arra, hogy a létrehozni kívánt gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmének elutasítása miatt maga a gazdasági társaság mint önálló jogalany nem jön létre. A tag (részvényes) másodlagos felelőssége közvetlen, mivel a létre nem jött gazdasági társaság kötelezettségével egy sorban áll. A tag (részvényes) felelőssége felróhatóság nélküli felelősség-típus, ugyanis a tag (részvényes) nem mentesül azzal, ha bizonyítja, hogy ő maga úgy járt el az előtársasági létszakaszban, ahogy általában elvárható. A tag (részvényes) csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy az előtársaság úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A tag (részvényes) felelőssége azért deliktuális felelősség-típus, mert a tag és a hitelező között egyetlen esetben sem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősség-típus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A törvény a Gt. 16. § (3) bekezdésének harmadik mondatában foglalt utaló szabállyal oldja meg az eltérő felelősséggel rendelkező tagok (részvényesek) felelősségének szabályozását, az utaló szabály a Gt. 68. §-ában foglalt szabályokat hívja fel. A Gt. 68. §-a alapvetően aszerint tesz különbséget a tagok (részvényesek) között, hogy a tag felelőssége miként alakul a társaság létezése (működése) során. Amennyiben a tagnak van másodlagos felelőssége (amely teljes és egyetemleges) a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag felelőssége az előtársaság kötelezettségéért is teljes és egyetemleges. Vagyis a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának és az egyesülés tagjának az előtársaság kötelezettségéért teljes és egyetemleges a felelőssége a hitelezőkkel szemben. E tagok a helytállási kötelezettségre tekintettel felmerült tartozást - egymás közötti viszonyukban - a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik, ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik. Amennyiben a tagnak (részvényesnek) nem áll fenn felelőssége a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag (részvényes) felelőssége az előtársaság kötelezettségeiért a társasági vagyonból a neki jutó rész (likvidációs hányad) erejéig áll fenn a hitelezőkkel szemben. Vagyis a betéti társaság kültagjának, a korlátolt felelősségű társaság tagjának, a részvénytársaság részvényesének korlátolt, mégpedig pro viribus felelőssége áll fenn a hitelezőkkel szemben. A tag (részvényes) felelőssége a bejegyzési kérelem jogerős elutasításának napjától számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.
A Gt. 16. § (4) bekezdése szerint amennyiben a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő társasági formák esetében a tagi (részvényesi) helytállás ellenére ki nem elégített követelések maradnak fenn, e tartozásokért a vezető tisztségviselő teljes másodlagos felelősséggel tartozik. A vezető tisztségviselő e felelősségi alakzatát a IX. fejezetben tárgyaljuk. A korlátlan tagi felelősségű társasági formáknál a vezető tisztségviselő másodlagos helytállási kötelezettsége akkor sem áll fenn, ha a tagok korlátlan felelőssége ellenére marad kielégítetlen hitelezői követelés, hiszen a közkereseti társasánál és a betéti társaságnál a vezető tisztségviselő és a tag (beltag) személye azonos, a közös vállalatnál és egyesülésnél pedig a tipikusan jogi személy tagok mellett a természetes személy igazgató felelőssége nem nyújt többletgaranciát a hitelezőknek.
A hitelező az előtársaság bármelyik vagy valamennyi tagja (részvényese) ellen indíthat kártérítési pert. A tagok (részvényesek) a vezető tisztségviselővel (vezető tisztségviselőkkel) együtt is perelhetők. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő(k) marasztalása csupán feltételes lehet, a tagoktól (részvényesektől) való behajthatatlanság esetén kell helytállniuk. Wellmann hívja fel a figyelmet arra, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagjai és a részvénytársaság részvényesei mellett célszerűnek látszik az, ha a felperesi hitelező perli a vezető tisztségviselő(ke)t, ugyanis a beperelt tagok (részvényesek) könnyen védekezhetnek azzal a perben, hogy likvidációs hányadhoz nem jutottak hozzá, mert az induló vagyon elfogyott az előtársasági működés során, a likvidációs vagyonhányadot meghaladó felelőssége pedig nincs a tagoknak (részvényeseknek). Ilyen perfelállás mellet a vezető tisztségviselő(k)nek kell majd azzal védekezniük a perben, hogy az ő felelősségük csak másodlagos, az előtársaságnak megmaradt az induló vagyona, és az szétosztásra került a tagok (részvényesek) között. A cégjegyzékbe jogerősen be nem jegyzett előtársaság nyilvánvalóan nem lehet peres fél (alperes), mivel teljes mértékben nem jött létre, jogilag nem létezik, jogképességgel nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.[42]

1.2. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság átalakulása során

A Gt. 67. § (1) bekezdése értelmében jogutódlással történő megszűnésnek (átalakulásnak) minősül a gazdasági társaság társasági formaváltása, az egyesülés és a szétválás. A Gt. § 70. § (1) bekezdése alapján az átalakulással létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság általános jogutódja. A jogutód gazdasági társaságot illetik meg a jogelőd gazdasági társaság jogai, és terhelik a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségei, ideértve a munkavállalókkal kötött kollektív szerződésben foglalt kötelezettségek is. Ebből a szabályból az következik, hogy a jogutód gazdasági társaság(ok) tartoznak helytállni a jogelőd gazdasági társasság(ok) kötelezettségeiért a hitelezőkkel szemben. A jogutód gazdasági társaság(ok) felelősségét az V. fejezetben részletesen tárgyaltuk.
A Gt. 70. § (3) bekezdése kimondja, hogy átalakulás esetén a jogelőd gazdasági társaság tagjainak (részvényeseinek) felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a jogutód gazdasági társaság helytállási kötelezettségének nem tudott eleget tenni. A Gt. 70. § (4) bekezdése értelmében ha a korlátlanul felelős tag - a tagsági viszonyának megtartása mellett - az átalakulás következtében korlátozottan felelős taggá (részvényessé) válik, e változás bekövetkeztétől számított öt évig - ha a társasági vagyon a követelést nem fedezi - korlátlanul és egyetemlegesen felel a társaság azon tartozásaiért, amelyek korlátlanul felelős tagsági viszonyának megszűnése előtt keletkeztek. A Gt. 70. § (5) bekezdése alapján az átalakulás során a társaságtól megváló - korlátozottan felelős - tagok (részvényesek) tagsági viszonyuk megszűnésétől számított öt évig felelnek a számukra a 74. § (2)-(3) bekezdése szerint kifizetett járandóság erejéig a jogelődnek a jogutód által nem fedezett és a tagsági viszonyuk megszűnése előtt keletkezett tartozásaiért. A Gt. 70. § (6) bekezdése szerint az átalakulás során a társaságtól megváló korlátlanul felelős tag tagsági viszonyának megszűnésétől számított öt évig korlátlanul felel a jogelődnek a jogutód által nem fedezett, a tagsági viszonya megszűnése előtt keletkezett tartozásaiért. A hatályos Gt. - eltérően a korábbi társasági törvényektől - átfogó jelleggel szabályozza az átalakuló gazdasági társaság kötelezettségeiért fennálló felelősségi viszonyokat. A törvény általános jelleggel kimondja, hogy a jogutód gazdasági társaságnak áll fenn elsődleges felelőssége a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért a hitelezők irányában, míg a tagoknak (részvényeseknek) csak másodlagos felelőssége áll fenn a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért a hitelezők irányában. A tagok (részvényesek) tehát csak abban az esetben tartoznak felelősséggel a jogelőd gazdasági társaság tartozásaiért, ha azok a jogutód gazdasági társaságtól nem hajthatók be.
A Gt. 70. § (4) bekezdésében írt rendelkezés tartalmazza az első különös felelősségi szabályt arra az esetre, amikor a teljes másodlagos felelősséggel terhelt tag - a tagsági viszonyának megtartása mellett - az átalakulás következtében felelősséggel nem tartozó taggá (részvényessé) válik. Ez a különös felelősségi szabály tehát arra a tagra vonatkozik, akinek teljes másodlagos felelőssége áll fenn a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségeiért, ilyen tagnak minősül a közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja és az egyesülés tagja. Amennyiben az átalakulás következtében az ilyen tagok továbbra is megőrzik tagsági jogviszonyukat és korlátlan felelősségű társaság tagjává vagy részvénytársaság részvényesévé válnak, úgy e változás bekövetkeztétől számított öt évig - ha a jogutód társaság vagyona a követelést nem fedezi - korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaság azon tartozásaiért, amelyek korlátlanul felelős tagsági viszonyának megszűnése előtt keletkeztek. Az ilyen tag felelősségének különös előfeltétele az, hogy a tartozás a korlátlanul felelős tagsági viszony megszűnése, vagyis a jogutód gazdasági társaság cégjegyzékbe történő bejegyzése előtt keletkezzen. Az ilyen tag felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért való, teljes, egyetemleges, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. Az ilyen tag felelőssége más személy magatartásáért való felelősség-típus, mert nem a saját magatartásáért, hanem a jogelőd gazdasági társaság magatartásáért áll fenn. Az ilyen tag felelőssége közvetett másodlagos felelősség-típus, mivel az elsődlegesen felelős személy a jogutód gazdasági társaság, az ilyen tag másodlagos felelősség azért közvetett, mert csak akkor kell helytállnia, ha a jogutód társaságtól a követelés nem hajtható be. Az ilyen tag felelőssége felróhatóság nélküli felelősség-típus, mert az ilyen tag nem mentesül a felelősség alól azzal, ha azt bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a jogutód gazdasági társaság (az elsődleges kötelezett) úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Az ilyen tag felelőssége deliktuális felelősség-típus, mert a tag és a hitelező között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősség-típus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. Az ilyen tag felelőssége teljes felelősség-típus, vagyis saját teljes vagyonával tartozik helytállni a hitelezőkkel szemben. Hangsúlyozni kell, hogy az ilyen tag felelőssége nem válik enyhébbé az átalakulás következtében, a különös felelősségi szabály célja éppen az, hogy a korábbi, szigorúbb felelősségi szint továbbra is fennmaradjon a változás bekövetkeztétől számított öt évig. Álláspontunk szerint a helytállásra előírt határidő jogvesztő határidő, a korábbi, szigorúbb felelősségi szint véghatárideje nem szabad, hogy bizonytalan legyen. (Jogalkotási hiba, hogy a "jogvesztő" kitétel kimaradt a jogszabályszövegből.) A jogvesztő határidőre tekintettel az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak. Ha több ilyen tag van, úgy felelősségük egyetemleges a hitelezők irányában. Az egyetemlegesség kimondása a hitezők érdekeinek fokozott védelmét szolgálja.
A Gt. 70. § (5) bekezdésben foglalt szabály tartalmazza a második különös felelősségi szabályt arra az esetre, amikor az átalakulás során a gazdasági társaságtól megváló, a hitelezőkkel szemben felelősséggel nem rendelkező tag (részvényes) tagsági viszonya megszűnésétől számított öt évig felel a Gt. 74. § (2)-(3) bekezdése szerint részére kifizetett járandóság erejéig a jogelőd gazdasági társságnak a jogutód gazdasági társaság vagyona által nem fedezett és a tagsági viszony megszűnése előtt keletkezett tartozásaiért. Ez a különös felelősségi szabály tehát az átalakuló korlátolt felelősségű társaság tagjára és az átalakuló részvénytársaság részvényesére vonatkozik, olyan tagra (részvényesre), akinek nem áll fenn felelőssége a társaság létezése (működése) során a hitelezőkkel szemben. A tag (részvényes) felelősségének különös előfeltétele az, hogy a tartozás a tagsági jogviszony megszűnése, vagyis a tag (részvényes) cégjegyzékből történő törlése előtt keletkezzen. A tag (részvényes) felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért való, korlátozott, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. A tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért való felelősség-típus, mert nem a saját magatartásáért, hanem a jogelőd gazdasági társaság magatartásáért áll fenn. A tag (részvényes) felelőssége közvetett másodlagos felelősség-típus, mivel az elsődlegesen felelős személy a jogutód gazdasági társaság, a tag (részvényes) másodlagos felelőssége közvetett, mert csak akkor kell helytállnia, ha a jogutód társaságtól a követelés nem hajtható be. A tag (részvényes) felelőssége felróhatóság nélküli felelősség-típus, mert a tag (részvényes) nem mentesül a felelősség alól azzal, ha azt bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a jogutód gazdasági társaság (az elsődleges kötelezett) úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősség-típus, ugyanis a tag és a hitelező között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősség-típus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A tag (részvényes) felelőssége korlátozott, mégpedig pro viribus felelősség-típus, mivel a tag (részvényes) kizárólag a kiválásakor kapott járandóságával felel. A tag (részvényes) járandóságát úgy kell megállapítani, hogy az a tagnak (részvényesnek) a jogelőd gazdasági társaság jegyzett tőkéjéhez viszonyított vagyoni hozzájárulása arányához igazodjon, kivéve, ha a társasági szerződés a tagsági viszony megszűnése esetére más elszámolási módot ír elő. Ha a tag (részvényes) járandóságát piaci értéken kívánják megállapítani, akkor kötelező - az Szmt. vonatkozó előírásainak figyelembevételével - vagyonértékelést végrehajtani. Nincs helye a tag (részvényes) részére vagyonkiadásnak, ha a jogelőd gazdasági társaság saját tőkéje nulla vagy negatív. Ez utóbbi esetben tehát az átalakuló gazdasági társaságtól megváló tag (részvényes) felelősséggel nem tartozik a hitelezők irányában. Hangsúlyozni kell, hogy a tag (részvényes) felelőssége nem válik terhesebbé az átalakulás következtében, a különös felelősségi szabály célja éppen az, hogy a tag (részvényes) csak az eredetileg kockáztatott (és az esetlegesen hozammal növekedett) vagyoni hozzájárulásával tartozzon felelősséggel a hitelezőkkel szemben a tagsági viszony megszűnésétől számított öt évig. Álláspontunk szerint a helytállásra előírt határidő jogvesztő határidő, a korábbi felelősségi szint véghatárideje nem szabad, hogy bizonytalan legyen. (Jogalkotási hiba, hogy a "jogvesztő" kitétel kimaradt a jogszabályszövegből.) A jogvesztő határidőre tekintettel az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak.
A Gt. 70. § (6) bekezdésében foglalt szabály tartalmazza a harmadik különös felelősségi szabályt arra az esetre, amikor az átalakulás során a gazdasági társaságtól megváló teljes másodlagos felelősséggel tartozó tag tagsági viszonyának megszűnésétől számított öt évig korlátlanul felel a jogelőd gazdasági társaságnak a jogutód gazdasági társaság vagyona által nem fedezett, a tagsági viszonya megszűnése előtt keletkezett tartozásaiért. Ez a különös felelősségi szabály tehát arra a tagra vonatkozik, akinek teljes másodlagos felelőssége áll fenn, ilyen tagnak minősül a közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja és az egyesülés tagja. A tag felelősségének különös előfeltétele az, hogy a tartozás a tagsági jogviszony megszűnése, vagyis a tag cégjegyzékből történő törlése előtt keletkezzen. A tag felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért való, teljes, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. A tag felelőssége más személy magatartásáért való felelősség-típus, mert nem a saját magatartásáért, hanem a jogelőd gazdasági társaság magatartásáért áll fenn. A tag felelőssége közvetett másodlagos felelősség-típus, mivel az elsődlegesen felelős személy a jogutód gazdasági társaság, a tag másodlagos felelősség közvetett, mert csak akkor kell helytállnia, ha a jogutód társaságtól a követelés nem hajtható be. A tag felelőssége felróhatóság nélküli felelősség-típus, mert a tag nem mentesül a felelősség alól azzal, ha azt bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a jogutód gazdasági társaság (az elsődleges kötelezett) úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A tag felelőssége deliktuális felelősség-típus, ugyanis a tag és a hitelező között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag felelőssége deliktuális felelősség-típus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A tag felelőssége teljes felelősség-típus, vagyis saját teljes vagyonával tartozik helytállni a hitelezőkkel szemben. Hangsúlyozni kell, hogy a tag felelőssége nem válik enyhébbé az átalakulás következtében, a különös felelősségi szabály célja éppen az, hogy a korábbi, szigorúbb felelősségi szint továbbra is fennmaradjon a változás bekövetkeztétől számított öt évig. Álláspontunk szerint a helytállásra előírt határidő jogvesztő határidő, a korábbi, szigorúbb felelősségi szint véghatárideje nem szabad, hogy bizonytalan legyen. (Jogalkotási hiba, hogy a "jogvesztő" kitétel kimaradt a jogszabályszövegből.) A jogvesztő határidőre tekintettel az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak.
A hitelező a jogutód gazdasági társasággal (társaságokkal) együtt jogosult az átalakuló gazdasági társaságtól megváló bármelyik vagy valamennyi tag (részvényes) ellen indítani kártérítési pert. Alperesként tehát perbe kell vonni a jogutód gazdasági társaságot (társaságokat), ugyanis az elsődleges felelősség a jogutód gazdasági társaságot (társaságokat) terheli. A perelt tag (részvényes) marasztalása csupán feltételes lehet, a jogutód gazdasági társaságtól (társaságoktól) való behajthatatlanság esetén kell helytállnia. Kizárólag a perben jogerős ítélettel marasztalt tag (részvényes) ellen vezethető végrehajtás. Alperes jogelőd gazdasági társaság nem lehet, ugyanis a cégjegyzékből jogerősen törölt jogelőd gazdasági társaság jogilag nem létezik, jogképességgel nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

1.3. A tag (részvényes) felelőssége a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért

A Gt. 68. § (1) bekezdése kimondja, hogy a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a megszűnő társaságot terhelő kötelezettség alapján fennmaradt követelés a társaság megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidő alatt érvényesíthető a gazdasági társaság volt tagjával (részvényesével) szemben. A Gt. 68. § (2) bekezdése értelmében ha a tag felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság fennállása alatt korlátlan és egyetemleges volt, a helytállási kötelezettsége is korlátlan és egyetemleges a megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért. A tagok a helytállási kötelezettségre tekintettel felmerült tartozást - egymás közötti viszonyukban - a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik, ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik. A Gt. 68. § (3) bekezdése alapján ha a tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság fennállása alatt korlátozott volt, a tag (részvényes) felelőssége a társaság megszűnésekor felosztott társasági vagyonból a tagnak (részvényesnek) jutó rész erejéig áll fenn a megszűnt társaságot terhelő kötelezettségekért. A Gt. 68. § (4) bekezdése szerint ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik - a felszámolási eljárás, valamint a Ctv. 92. § (2) bekezdése esetét kivéve - végelszámolásnak van helye. A Gt. 68. § (4) bekezdésében írt szabály szerint a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésének három esetköre van: a) a végelszámolás; b) a felszámolás és c) az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárás (Ctv. 89-93. §-ok).
A hatályos Gt. az 1997-es Gt. vonatkozó felelősségi szabályozásával azonosan rendezi a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért való tagi (részvényesi) felelősséget. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság tartozásaiért a tagok (részvényesek) felelőssége a hitelezők irányában főszabály szerint akként alakul, hogy a gazdasági társaság létezése (működése) során a tagot terhelte-e teljes másodlagos felelősség, avagy a tagot (részvényest) felelősség egyáltalán nem terhelte a hitelezőkkel szemben. A Cstv . 63. § (1) bekezdésében foglalt utaló szabály értelmében a közkereseti társaság, a betéti társaság, valamint a közös vállalat vagyonából ki nem elégített követelésekért a külön jogszabály alapján felelősséggel tartozó természetes vagy jogi személy felel. A Cstv. által felhívott külön jogszabály a közkereseti társaság és a betéti társaság esetében a hatályos Gt. 68. §-ában írt szabály, míg a közös vállalat esetében az 1997-es Gt. 56. §-ában írt szabály. Az 1997-es Gt. 56. §-a azonban a közös vállalat jogutód nélküli megszűnése esetére a volt tagok felelősségéről nem rendelkezik, ugyanis a közös vállalat tagjának felelőssége egy olyan harmadik típusú felelősség, amely egyértelműen nem vonható sem az 1997-es Gt. 56. § (1) bekezdése, sem az 1997-es Gt. 56. § (2) bekezdése alá. A Cstv. nem tartalmaz továbbá utaló szabályt a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság tagjának (részvényesének) felelősségére a megszűnt társaság ki nem elégített tartozásai vonatkozásában.
Amennyiben a tagnak van másodlagos felelőssége (amely teljes és egyetemleges) a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag felelőssége a megszűnt társaság kötelezettségéért is korlűtlan és egyetemleges. Vagyis a közkereseti társaság tagjának, a betéti társaság beltagjának és az egyesülés tagjának a megszűnt társaság kötelezettségért teljes és egyetemleges a felelőssége a hitelezőkkel szemben. E tagok a helytállási kötelezettségre tekintettel felmerült tartozást - egymás közötti viszonyukban - a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik, ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik. Amennyiben a tagnak (részvényesnek) nem áll fenn felelőssége a gazdasági társaság fennállása alatt, úgy a tag (részvényes) felelőssége a megszűnt társaság kötelezettségeiért a társasági vagyonból a neki jutó rész (likvidációs hányad) erejéig áll fenn a hitelezőkkel szemben. Vagyis a betéti társaság kültagjának, a korlátolt felelősségű társaság tagjának, a részvénytársaság részvényesének korlátolt, mégpedig pro viribus felelőssége áll fenn a hitelezőkkel szemben.
A fentiekben kifejtett különbségtől eltekintve a megszűnt társaság tagjainak (részvényeseinek) felelőssége egységesen alakul. A megszűnt társaság kötelezettségeiért fennálló tagi (részvényesi) felelősség különös előfeltétele az, hogy maradjon fenn a megszűnő társaságot terhelő követelés. A tagnak (részvényesnek) a hitelezővel szemben fennálló felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért való, közvetlen másodlagos, felróhatóság nélküli, deliktuális felelősség-típus. A tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért való felelősség-típus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem a társaság kötelezettségéért áll fenn. A tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert a megszűnt társaság az elsődlegesen felelős személy. A megszűnt társaság elsődleges felelősségének csak jogdogmatikai szempontból van jelentősége, tekintettel arra, hogy a cégjegyzékből törölt gazdasági társaság mint önálló jogalany már nem létezik. A tag (részvényes) másodlagos felelőssége közvetlen, mivel a megszűnt társaság kötelezettségével egy sorban áll. A tag (részvényes) felelőssége felróhatóság nélküli felelősség-típus, ugyanis a tag (részvényes) nem mentesül azzal, ha bizonyítja, hogy ő maga úgy járt el a gazdasági társaság működése során, ahogy általában elvárható. A tag (részvényes) csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a megszűnt társaság úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A tag (részvényes) felelőssége azért deliktuális felelősség-típus, mert a tag és a hitelező között egyetlen esetben sem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (részvényes) felelőssége deliktuális felelősség-típus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A szabályozás új vonása, hogy a törvény - helyesen - egyértelműen és kifejezetten deklarálja a határidő jogvesztő jellegét. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.
A jogutód nélküli megszűnést eredményező eljárásokba való hitelezői bejelentkezéssel összefüggésben a következőkre hívjuk fel a figyelmet. A végelszámolással összefüggésben a Ctv. 106. § (1) bekezdése értelmében a cég hitelezői a követeléseiket a végelszámolás megindításának közzétételét követő negyven napon belül jelenthetik be a végelszámolónak. A bejelentés akkor is szükséges, ha a céggel szemben a követeléssel kapcsolatban hatósági vagy bírósági eljárás van folyamatban. A bejelentés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése nem jár jogvesztéssel, de a zárómérleg és a vagyonfelosztási határozat elfogadását követően hitelezői igényt már csak a megszűnt cég tartozásaiért történő helytállásra vonatkozó szabályok szerint lehet érvényesíteni. A Ctv. 106. § (1) bekezdés harmadik mondatában írt utaló szabály a gazdasági társaságok tekintetében a Gt. 68. § (1)-(3) bekezdéseiben rögzített szabályokra utal. A felszámolással összefüggésben a Cstv. 37. § (1) bekezdése alapján az adóssal szemben fennálló olyan követeléseket, amelyeket a felszámolás közzétételétől számított 40 napon túl, de egy éven belül jelentettek be, a felszámoló nyilvántartásba veszi, és kielégíti, ha az 57. § (1) bekezdésében felsorolt tartozások kiegyenlítése után van rá vagyoni fedezet. Több késedelmesen bejelentkező hitelező között a kielégítési sorrend általános szabályai (57-58. §) az irányadók. A Cstv. 37. § (2) bekezdése szerint a felszámolás alatt keletkezett és felszámolási költségnek nem minősülő követelések tekintetében - ha a felszámolási zárómérleget még nem nyújtották be - a hitelezői igényt a követelés esedékessé válásától számított 40 napon belül kell a felszámolónak bejelenteni, aki a követelést a - 28. § (2) bekezdésének f) pontjában foglalt - határidőn belül benyújtott hitelezői igények között veszi nyilvántartásba. A 40 nap elteltével, de 1 éven belül - legalább a felszámolási zárómérleg benyújtásáig - bejelentett igények nyilvántartásba vételére és kielégítésére az (1) bekezdés az irányadó. A Cstv. 37. § (3) bekezdése értelmében az (1)-(2) bekezdésekben foglalt esetekben az egyéves határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére vonatkozó eljárással összefüggésben a Ctv. 91. § (1) bekezdése alapján a megszüntetési eljárás megindításáról szóló végzést a cégbíróság - kézbesítés mellőzésével - a Cégközlönyben közzéteszi. A végzésnek felhívást kell tartalmaznia arra is, hogy a cég hitelezői és az egyéb érdekeltek a cég általuk ismert ingó vagy ingatlan vagyonára vonatkozó adatokat - hitelezők esetében hitelezői igényüket is megjelölve - harminc napon belül jelentsék be. Összegezve megállapítható az, hogy a végelszámolás esetében a Ctv. 106. § (1) bekezdésében írt szabály egyértelműen kimondja azt, hogy a negyvennapos határidő elmulasztása nem jár jogvesztéssel; a felszámolás esetén a Cstv. 37. § (3) bekezdésében rögzített szabály egyértelműen kimondja, hogy az egyéves határidő elmulasztása jogvesztéssel jár; az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárás esetén Ctv. vonatkozó szabályai nem tartalmaznak rendelkezést arra nézve, hogy a harmincnapos határidő elmulasztása jogvesztéssel jár-e.
A hitelező a megszűnt társaság bármelyik vagy valamennyi tagja (részvényese) ellen indíthat kártérítési pert. A per a végelszámolás, felszámolás, illetve a megszüntetési eljárás jogerős befejezését követően indítható meg. A fenteikben kifejtettek szerint végelszámolás esetén a hitelező akkor is jogosult a perindításra, ha elmulasztotta a Ctv. 106. § (1) bekezdés szerinti negyvennapos határidőt; felszámolás esetén a hitelező csak akkor jogouslt a perindításra, ha a Cstv. 37. § (1)-(3) bekezdéseiben előírt egyéves jogvesztő határidőn belül bejelentette hitelezői igényét; míg a megszüntetési eljárás esetén a Ctv. alapján nem állapítható meg az, hogy a hitelező jogosult-e a perindításra a harmincnapos határidő elmulasztása esetén. A cégjegyzékből jogerősen törölt gazdasági társaság nyilvánvalóan nem lehet peres fél (alperes), mivel jogilag már nem létezik, jogképességgel már nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (részvényes) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (részvényes) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

2. A létező (működő) gazdasági társaság kötelezettségeiért fennálló másodlagos tagi felelősség

A létező (működő) gazdasági társaságot önálló felelősség terheli a hitelezőkkel szemben. A gazdasági társaság mint önálló jogalany teljes saját vagyonával felel kötelezettségeiért a hitelezők irányában. Azon a társasági formák (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) esetében, ahol a törvény jegyzett tőkeminimum követelményt állapít meg, a tagot (részvényest) másodlagos felelősség sem terheli a hitelezőkkel szemben, ezzel szemben azon társasági formák (közkereseti társaság, betéti társaság, közös vállalat, egyesülés) esetében, ahol a törvény jegyzett tőkeminimum követelményt nem állapít meg, a tagot (beltagot) másodlagos felelősség terheli a hitelezőkkel szemben. Másként fogalmazva: a társasági jog a tagok (részvényesek) által kötelezően szolgáltatott minimális jegyzett tőkét azzal "jutalmazza", hogy lehetővé teszi a tag (részvényes) felelősségének hiányát a hitelezőkkel szemben, míg a minimális jegyzett tőke hiányát azzal "bünteti", hogy a tag (beltag) másodlagos felelősségét írja elő. A minimális jegyzett tőkével rendelkező gazdaság társaságok esetében a hitelezőknek meg kell elégedniük azzal, hogy az ilyen társaság kizárólag teljes saját vagyonával felel. A minimális jegyzett tőkével nem rendelkező gazdasági társaságoknál a hitelezők helyzete kedvezőbb, ugyanis a tag (beltag) másodlagos felelőssége az ilyen társaságoknál a hitelezői érdekek hatékonyabb védelmét szolgálja. A közkereseti társaság tagja, a betéti társaság beltagja és a közös vállalat tagja másodlagos felelősséggel tartozik a társaság vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben. A kooperációs társaság (egyesülés) tagját szintén másodlagos felelősség terheli az egyesülés vagyona által nem fedezett kötelezettségekért a hitelezőkkel szemben.
A tag (beltag) másodlagos felelőssége csak abban az esetben képes hatékony védelmet biztosítani a hitelező számára, ha a törvény kizárja a korlátlan tagi felelősségek halmozását. A korlátlan felelősségben rejlő biztosíték csak akkor képes betölteni rendeltetését, ha ugyanaz a személy az ilyen helytállási kötelezettségek halmozásával a vagyonát egyidejűleg nem terheli meg több gazdasági társaságban korlátlan felelősséggel. A törvény a társulási szabadság Gt. 4. § (1) bekezdésében rögzített alapelvének korlátozása árán képes megvalósítani a hitelezővédelmet. A Gt. 5. § (1) bekezdésében és 5. § (3) bekezdésében foglalt szabály megalkotására ezért került sor. A Gt. 5. § (1) bekezdése értelmében természetes személy egyidejűleg csak egy gazdasági társaságban lehet korlátlanul felelős tag, míg a Gt. 5. § (3) bekezdése alapján közkereseti társaság és betéti társaság nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. A természetes személy, a közkereseti társaság és a betéti társaság korlátlan felelősség halmozásának tilalma az 1988-as Gt. óta fennáll. A hitelezővédelem azáltal válik teljessé, hogy a természetes személy vállalkozási korlátozását az egyéni vállalkozások vonatkozásában is érvényesíti a jog. Ezért az Evtv . 5. § (1) bekezdés e) pontja és az Evtv . 11. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy nem lehet egyéni vállalkozó, aki gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. Az Áht. 95. § (1) bekezdése értelmében a költségvetési szerv csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, vagy olyan szervezetet alapíthat, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét, és amelyben - kivéve, ha törvény más feltételeket nem határoz meg - legalább többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezik. Több költségvetési szerv közös vállalkozása esetében elegendő, ha a költségvetési szervek befolyása együttesen éri el a legalább többségi befolyást. A közvagyon megóvása érdekében a költségvetési szerv tehát korlátlan felelősségű tagsági jogviszonyt egyáltalán nem létesíthet gazdasági társaságban. A korlátlan felelősségek halmozásának tilalma csak az egyidejűségre áll fenn. Ebből az következik, hogy egymást követő időpontokban bármennyi korlátlan felelősséggel járó tagsági viszony létesíthető, amennyiben a megelőzően létesített ilyen tagsági jogviszony már megszűnt. Hangsúlyozni kell továbbá azt is, hogy nem tilos az, hogy a korlátlan felelősséggel járó tagsági viszony mellett több más, a hitelezőkkel szembeni felelősség hiánnyal járó tagsági jogviszony létesítésére kerüljön sor.[43]
A Gt. 5. § (2) bekezdése szerint kiskorú személy nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. Ez a tilalom az 1997-es Gt. hatályba lépése óta áll fenn. A Ptk. szerint a cselekvőképtelen, illetőleg a korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy - akinek a polgári jog a vagyoni felelősségét egyébként is jelentős mértékben korlátozza - vagyoni érdekeinek fokozott védelme céljából a törvény így kívánja teljes körűen megakadályozni azt, hogy a kiskorú személy törvényes képviselője a kiskorú nevében eljárva annak vagyonát indokolatlanul kockáztassa. A kiskorú személy gazdasági társaság korlátolt felelősségű tagja azzal a feltétellel lehet, hogy a kiskorú (gyermek) törvényes képviselőjének jognyilatkozatának érvényességhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, amely a kiskorú olyan vagyontárgyára, illetve vagyoni értékű jogára vonatkozik, amelynek értéke meghaladja a külön jogszabályban meghatározott értéket (ez jelenleg százezer forint) [Ptk. 19. § (1) bekezdés e) pont és Gyervhr. 25. § (1) bekezdés j) pont]. A jog tehát a gyermek korlátolt felelősségű tagsági jogviszonyát lehetővé teszi azzal, hogy a kiskorú személy vagyoni érdekeinek fokozott védelme céljából a gyámhatóság hatáskörébe utalja a törvényes képviselő jognyilatkozatához való hozzájárulás megadását, illetve elutasítását. Együttesen gyakorolt szülői felügyelet esetén a kiskorú vagyonáról rendelkező társasági szerződést a kiskorú nevében mindkét szülőnek alá kell írnia, ingatlanapportról rendelkező szerződés esetén a gyámhatóság hozzájárulására is szükség van. Ellenkező esetben a társasági szerződés érvénytelen [BH 2000. 22., LB Gf. II. 30.022/1998. sz.]. Ettől eltérő eset az, ha a kiskorú és törvényes képviselője ugyanazon gazdasági társaságban kívánnak korlátolt felelősségű tagsági jogviszonyt létesíteni. Abban az esetben ha a korlátolt felelősségű társaság tagjai között olyan kiskorúak is vannak, akik felett a szülői felügyeletet a társaság más tagjai látják el, a közöttük lehetséges érdekellentétnek a gyámhatóság útján való tisztázása nélkül a cégbejegyzési kérelem nem teljesíthető [BH 1998. 438., LB Cgf. VII. 31.298/1995. sz.].
A Gt. 5. § (4) bekezdése kimondja, hogy egyszemélyes gazdasági társaság - ha törvény eltérően nem rendelkezik - újabb egyszemélyes társaságot alapíthat, gazdasági társaság egyedüli tagja (részvényese) lehet. A gyakorlati igények alapján a hatályos Gt. - a korábbi szabályozástól eltérően - megengedi, hogy egyszemélyes gazdasági társaság további egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot vagy részvénytársaságot alapítson, illetve ilyen társaság egyedüli tagja legyen. Ebből a szabályból következik az is, hogy egyszemélyes gazdasági társaság másik egyszemélyes társasággal egyesülhessen, illetve több egyszemélyes gazdasági társasággá válhasson szét. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 6. § (3) bekezdése értelmében párt kizárólag egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapíthat, más gazdasági társaságban azonban részesedést nem szerezhet.

2.1. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának másodlagos felelőssége és a betéti társaság beltagjának a felelőssége

2.1.1. A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának másodlagos felelőssége

A Gt. 88. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közkereseti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy korlátlan és egyetemleges felelősségük mellett üzletszerű közös gazdasági tevékenységet folytatnak és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsátják. A Gt. 97. § (1) bekezdése értelmében a közkereseti társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával. Ha a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A Gt. 108. § (1) bekezdése kimondja, hogy a betéti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban - a törvényben meghatározott kivétellel - nem felel. A Gt. 108. § (3) bekezdése értelmében a betéti társaságra a közkereseti társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ha a Gt. VIII. fejezete másként nem rendelkezik. Ezen utaló szabály alapján a betéti társaság beltagjának a felelőssége ugyanúgy alakul, mint a közkereseti társaság tagjának a felelőssége.
A Legfelsőbb Bíróság elvi éllel mutatott rá a gazdasági társaságok (közkereseti és betéti társaság) cégbejegyzési eljárása során irányadó szempontok között arra, hogy a törvény szerint a társasági szerződésnek nem kötelező tartalmi eleme a felelősségi szabályok rendezése, ugyanis erről - az egyes cégformáknál - a törvény rendelkezik. Tehát már a cégforma választásánál megállapítható, hogy milyen felelősségi szabályok mellett működik a társaság [LB Cgf. II. 30 542/1990. sz., BH 1990. 393.]. Ez az általános megállapítás annyiban szorul pontosításra, hogy a társaság és a tagok hitelezőkkel szembeni (külső) felelősségét a törvény valóban rendezi (mégpedig eltérést nem engedő módon), ugyanakkor a törvény a tagok egymással szembeni (belső) felelősségi viszonyait nem rendezi, következésképpen a belső felelősségi kérdéseket szabályozni lehet a társasági szerződésben.
A közkereseti társaság tagjának és a betéti társaság beltagjának a hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért való, teljes, egyetemleges, közvetett másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. A tag (beltag) felelőssége más személy magatartásáért való felelősség-típus, mert nem a saját kötelezettségéért, hanem a közkereseti (betéti) társaság kötelezettségéért áll fenn. A tag (beltag) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert a közkereseti (betéti) társaság az elsődlegesen felelős személy. A tag (beltag) felelőssége a többi taggal (beltaggal) egyetemleges a hitelezők irányában. Az egyetemleges felelősség a hitelezők érdekeinek fokozott védelmét biztosítja. A tagok (beltagok) egymás közötti (belső) viszonyukban - eltérő megállapodás hiányában - vagyoni hozzájárulásaik arányában felelnek.
A tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetett, mivel a közkereseti (betéti) társaság elsődleges felelősségét követő sorban áll fenn. A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségének eljárásjogi következménye az, hogy I. r. alperesként mindig szükség van a társaság perben állására. Ez alól két kivétel van: a) ha a társaság már megszűnt, b) ha a társaság ellen már felszámolási eljárás indult. A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségének anyagi jogi jogkövetkezménye a sortartási kifogás fennállása. A sortartási kifogás anyagi jogi lényege az, hogy a közvetetten másodlagosan (mögöttesen) felelős személy mindaddig megtagadhatja a teljesítést, vagyis a hitelező követelésének kielégítését, ameddig az elsődlegesen felelős személytől (főkötelezettől) a követelés behajtható, másképpen fogalmazva: ameddig a hitelező nem igazolja azt, hogy a követelés a főkötelezettől behajthatatlan. A sortartási kifogás ugyanakkor nem gátolja a közkereseti (betéti) társaság és a tag (beltag) együttes perlését. Az együttes perlést pergazdaságossági szempontok indokolják. A mögöttes felelősséggel tartozó taggal (beltaggal) szemben csak feltételes hatályú marasztalásra kerülhet sor, vagyis az ítélet csak olyan rendelkezést tartalmazhat, amely szerint a tagtól (beltagtól) teljesítés csak akkor követelhető (vele szemben végrehajtás csak akkor vezethető), amikor már aggálytalanul megállapítható az, hogy a követelés a közkereseti (betéti) társaságtól behajthatatlan. A sortartási kifogás tehát nem pergátló kifogás, vagyis az alperes által a polgári perben felhozott sortartási kifogás alapján a bíróság nem utasítja el a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül, illetőleg a pert nem szünteti meg. Nem szükséges tehát az, hogy a tag (beltag) elleni keresetlevél benyújtásakor, a tagra (beltagra) kiterjesztett keresetmódosításkor, valamint a tagot (beltagot) marasztaló ítélet meghozatalakor a behajthatatlanság igazolva legyen. A közkereseti (betéti) társaság "normál működése" során a hitelező úgy tudja aggálytalanul igazolni a behajthatatlanság tényét, hogy a közkereseti (betéti) társaság ellen indított végrehajtási eljárásban beszerez a végrehajtótól olyan Vht. 53. § (1) bekezdés szerinti jegyzőkönyvet, amely a végrehajtás eredménytelenségét tanúsítja, vagyis azt, hogy az adósnak nincs lefoglalható vagyontárgya. Az jegyzőkönyv kelte a behajthatatlanság időpontja. Ettől eltérően kell igazolni behajthatatlanság tényét felszámolás esetén. A behajthatatlanság reális lehetőségének megállapítása közkereseti (betéti) társaság felszámolása esetén nem minden esetben kapcsolódik a felszámolás jogerős befejezéséhez, ennél korábban is aggálytalanul megállapítást nyerhet a behajthatatlanság ténye. Korábban kerül sor a behajthatatlanság megállapítására akkor, ha a felszámolás során egyértelműen bebizonyosodik az, hogy a konkrét követelés kielégítése a felszámolási eljárásban nem történhet meg, mivel arra a felszámolási vagyon nem nyújt kellő fedezetet. Ebben az esetben a behajthatatlanság időpontjának a meghatározása a perbíróság feladata az eset összes körülményeinek figyelembevétele mellett. Mindaddig, amíg fennáll a reális lehetősége annak, hogy a felszámolás alatt álló közkereseti (betéti) társaságtól a követelés behajtható, addig a taggal (beltaggal) szemben a követelés elévülése nyugszik.[44]
A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségét hangsúlyozza a bírósági joggyakorlat is. A betéti társaság beltagja saját vagyonával csak akkor felel - korlátlanul - a társaság kötelezettségeiért, ha a társasági vagyon a követelést nem fedezi, ezért a betéti társaság beltagját mögöttes felelősség terheli [LB Gf. VI. 30 093/1993. sz., BH 1994. 335.]. A közkereseti társaság tagjai saját vagyonukkal csak annyiban felelnek, amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi [LB Pf. IV. 20.897/1995. sz., BH 1996. 96.]. A sortartási kifogáson túlmenően a tagok (beltagok) az ellenük indított perben vitathatják azt a hitelezői követelést is, amelyet a felszámoló a felszámolási eljárás során elismert [LB Fpkf. VI. 32.567/1994. sz., BH 1996. 337.]. Ha azonban a perben a társaságot a tag (beltag) képviseli, és a társaságot jogerősen marasztalják, akkor az utóbb perelt tag (beltag) nem élhet olyan kifogással, amelyet az általa képviselt társaság ellen folyó perben a társaság is érvényesíthetett volna, még abban az esetben sem, ha a kifogásra alkalmas tényekről a tag (beltag) csak a társaság ellen lefolytatott per jogerős befejezése után nyert tudomást [C. 4585/1928.]. A bíróság helyesen mutatott rá arra a beltag közvetett másodlagos felelősségével összefüggésben, hogy önmagában az, hogy a felperesi hitelező az őt jogosító zálogszerződés alapján nem a betéti társaság, hanem harmadik személy tulajdonában álló zálogtárgyból nem keres kielégítést, nem mentesíti a betéti társaság tagját tagi felelőssége alól [LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.]. A versenytörvény által meghatározott objektív és szubjektív szankciók alkalmazhatósága közötti különbségre mutatott rá a bíróság, amikor úgy foglalt állást, hogy a volt betéti társaság tagjaival szemben a versenytárs a betéti társaság által tanúsított tisztességtelen piaci magatartás miatt objektív szankciók érvényesítésére nem jogosult. Kártérítést azonban a beltaggal szemben érvényesíthet, ha annak a feltételei fennállnak [LB Pf. IV. 25.090/2000. sz., EBH 2002. 640.]. Végezetül megemlítjük, hogy nincs akadálya annak, hogy a hitelező először csak a társaság egyes tagjait perelje, majd a jogerős ítéletet követően - ha követelése még mindig nem nyert kielégítést - a korábbi perben nem szerepelt további tagokat (beltagokat) is perelje, az újabb perben marasztalt tagok (beltagok) a korábbi perben marasztaltakkal egyetemlegesen felelnek [LB Pfv. IV. 22.253/1995. sz., BH 1996. 540.].
A tag (beltag) felelőssége felróhatóság nélküli felelősség-típus, ugyanis a tag (beltag) nem mentesül azzal, ha bizonyítja, hogy ő maga úgy járt el a társaság működése során, ahogy általában elvárható. A tag (beltag) csak akkor mentesül, ha azt bizonyítja sikeresen, hogy a társaság úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A tag (beltag) felelőssége azért deliktuális felelősség-típus, mert a tag (beltag) és a hitelező között egyetlen esetben sem áll fenn szerződéses jogviszony. Mivel a tag (beltag) felelőssége deliktuális felelősség-típus, méltányosság alapján a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye.
A tag (beltag) közvetett másodlagos felelőssége a hitelezőkkel szemben áll fenn, nem pedig a társaság másik (többi) tagjával szemben. A harmadik személyek irányában fennálló társasági kötelezettségekért a közkereseti társaság tagjai egyetemlegesen felelősek ugyan, de a társasági tagot, szemben a másik társtaggal, ennek a társas cég irányában fennálló követeléséért felelősé tenni nem lehet [Bp. T. 2170/1912.]. A társasági tag a társasági viszonyból származó követeléssel csak a társaság ellen léphet fel a társaság fennállása alatt, nem pedig a társasági tagok ellen [C. 869/1929.]. A társaságtól megváló tag azonban már hitelezőnek minősül. A törvény egyfelől a társaság hitelezőiként jelentkező harmadik személynek, másfelől a kilépett társasági tagoknak a társasággal szemben fennálló jogaik tekintetében különbséget nem tesz, következésképpen a közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségekért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek a kilépet társasági taggal szemben fennálló kötelezettségekért is [C. 1057/1935.].
A törvény néhány fontos eljárásjogi szabályt is tartalmaz. A Gt. 97. § (2) bekezdése értelmében a tagok - mögöttes felelősségük érintése nélkül - a társasággal együtt is perelhetők. A társaság vagyonára a tagok perben állása nélkül is, a tagok saját vagyonára pedig csak perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet és vezethető végrehajtás. A bíróság helyes joggyakorlata szerint a közkereseti társaság tagjai és a betéti társaság tagjai mögöttes felelősségük érintése nélkül - a társasággal együtt is perelhetők. Ha a társaság perindításkor felszámolás alatt áll, a pert csak a taggal szemben lehet lefolytatni [Pécsi Ítélőtábla Gf. IV. 30.481/2003. sz., BH 2005. 27.]. Amennyiben tehát a hitelező elmulasztja a közkereseti (betéti) társaság mellett alperesként perbe vonni a tagot (beltagot), úgy sikeres perlése esetében is a bíróság csak a közkereseti (betéti) társaságot marasztalja ítéletével, és a hitelező csak a társaság ellen vezethet végrehajtást. A társaság ellen hozott marasztaló ítélet alapján tehát a végrehajtásnak az egyes tagok ellen nincs helye [C. 2598/1880.]. Amennyiben a hitelező követelését a közkereseti (betéti) társaságtól behajtani nem tudja, úgy újabb pert indíthat a korábban nem perelt tag (beltag) ellen.
A Gt. 97. § (3) bekezdése értelmében a társaságba belépő tag felelőssége - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a belépés előtt keletkezett társasági kötelezettségekért a többi tagéval azonos. A közkereseti (betéti) társaságba utóbb belépő tag (beltag) a belépése előtt keletkezett társasági tartozásokért is másodlagosan felelős a fentiekben kifejtettek szerint, függetlenül attól, hogy a tartozás a belépését megelőzően mikor keletkezett. Ezt a felelősséget a hitelezőkkel szemben kizárni vagy korlátozni érvényesen nem lehet, figyelemmel a törvény kógens szabályára. A felelősségi szabály ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a társasági szerződésben a tagok (beltagok) egymás közötti viszonyukban a felelősség fennállását szabadon rendezzék, adott esetben az utóbb belépő tag (beltag) felelősségét teljes mértékben kizárhatják a belépése előtt keletkezett társasági tartozásokért. Az ilyen megállapodásnak a tagok (beltagok) egymás közötti elszámolásakor van kiemelkedő jelentősége.
A Gt. 98. §-a értelmében a tag hitelezője a tag által a társaság tulajdonába adott dolgot, vagyoni értékű jogot biztosíték vagy kielégítés céljából nem veheti igénybe. A hitelező követelésének fedezetéül csak az a vagyonhányad szolgál, amely a tagot a társaság vagy a tagsági jogviszony megszűnése esetére megilleti. Ha a hitelező e vagyonhányadra végrehajtást vezetett, a tagot megillető rendes felmondás jogát gyakorolhatja, de nem követelheti a tagnak járó vagyonhányad természetbeni kiadását. E szabály az 1988-as Gt. hatálybalépése óta érvényes. Rendeltetése a társaság önálló vagyonának védelme. A tag hitelezőjének követelésére elsődlegesen a tag társaságon kívül maradt vagyona szolgál, és csak másodlagosan a tagot megillető likvidációs vagyonhányad. A tag hitelezője e vagyonhányadra vezethet végrehajtást a Vht. 132/A. §-ában foglaltak szerint, amelynek keretében a hitelező rendes felmondás útján (írásban, három hónapra) felmondhatja az adós tag tagsági jogviszonyát. A társaság a felmondási idő lejártát követően köteles pénzben elszámolni a hitelezővel. A hitelezőt a likvidációs vagyonhányadból csak a saját követelésére tarthat igényt, az ezen felül megmaradó rész az adós tagot illeti meg. A Vht. 132/A. § (2) bekezdése alapján a társaság és a tag hitelezője közötti elszámolás megtörténte nem érinti az adósnak a társasági tatozásokért fennálló, jogszabályban megállapított tagi felelősségét. A végrehajtást kérő (a tag hitelezője) az elszámolás megtörténte esetén sem felel a társaság tartozásaiért a társaság hitelezőivel szemben. A Vht. 112. § (2) bekezdése alapján ha a társaság a követelést nem a tag hitelezőjének teljesítette, a követelés összegéig (erejéig) felelős a végrehajtást kérő irányában.
A Gt. 104. § (1) bekezdése alapján a közkereseti társaságtól megváló tag - ideértve a társasági részesedését átruházó tagot is - a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül, ugyanúgy felel a társaságnak harmadik személlyel szemben fennálló, a tagsági jogviszonya megszűnése előtt keletkezett tartozásért, mint ahogy a tagsági jogviszonya fennállt alatt felelt. Ezt a rendelkezést kell megfelelően alkalmazni a megszűnt tag társaságba be nem lépő jogutódjára is. A Gt. 104. § (2) bekezdése szerint a meghalt tag örököse - ha a társaságba nem lép be - a jogelőd halálának időpontjától számított ötéves jogvesztő határidőn belül az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint felel azokért a társasági tartozásokért, amelyek a halál időpontjáig keletkeztek.
A Gt. 104. § (1) bekezdés első mondatában rögzített rendelkezés szerint tehát a közkereseti (betéti) társaságtól megváló tag (beltag) felelőssége a tagsági jogviszony megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül még fennmarad, a tagsági jogviszony megszűntével a mögöttes felelőssége nem enyészik el. E szabály magyarázata az, hogy a törvény így kívánja megakadályozni azt, hogy a tag (beltag) rendes felmondás útján (ami egyoldalú jognyilatkozat), vagy a társasági részesedése átruházása útján menekülhessen a szigorú másodlagos felelőssége alól, ami a többi tag (beltag) jogos érdekét súlyosan sértené. E tagsági jogviszonyon túlnyúló felelősség fennállásának különös előfeltétele az, hogy a társasági tartozás a tagsági jogviszony megszűnése előtt keletkezzen. A tag (beltag) felelőssége a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn. A szabályozás új vonása, hogy a törvény - helyesen - egyértelműen és kifejezetten deklarálja a határidő jogvesztő jellegét. A jogvesztő határidő kimondásának lényege tehát az, hogy a tagsági viszony ideje alatt keletkezett követelést - ha az egyébként még nem évült el -, a tagsági jogviszony megszűnésétől számított öt éves időszakon belül másodlagosan még érvényesíteni lehet a közkereseti (betéti) társaságtól megvált taggal (beltaggal) szemben is. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.[45]
A Gt. 104. § (1) bekezdés második mondata szerint a társaságtól megváló tagra vonatkozó rendelkezést kell megfelelően alkalmazni a megszűnt tag társaságba be nem lépő jogutódjára is. Ha tehát a közkereseti (betéti) társaság tagja (beltagja) jogi személy, és e jogi személy tag (beltag) jogutódlással szűnik meg, és a jogutód (jogutódok) nem lép (lépnek) be tagként a társaságba, akkor a jogutód (jogutódok) "túlnyúló" felelőssége a tagsági jogviszony megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül még fennmarad.
A Gt. 104. § (3) bekezdése szerint a meghalt tag örököse - ha a társaságba nem lép be - a jogelőd halálának időpontjától számított ötéves jogvesztő határidőn belül az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint felel azokért a társasági tartozásokért, amelyek a halál időpontjáig keletkeztek. E szabály szerint az elhunyt tag (beltag) örököse másodlagosan felel a társaság tarozásaiért, másodlagos felelőssége azonban korlátozott. A közkereseti (betéti) társaságba be nem lépő természetes személy tag (beltag) örököse az elszámolás alapján neki jutott vagyon tárgyaival (cum viribus felelősség), illetve annak értékéig (pro viribus felelősség) ötéves jogvesztő határidőn belül felelős az örökhagyó tagsági jogviszonyának megszűnéséig keletkezett társasági tartozásokért. Az örökös cum viribus felelőssége akkor áll fenn, ha a hitelezői igény érvényesítéskor a neki jutott vagyontárgyak még birtokában vannak. Az örökös pro viribus felelőssége akkor áll fenn, ha a hitelezői igény érvényesítésekor a neki jutott vagyontárgyak már nincsenek birtokában.
A közkereseti (betéti) társaságtól megváló tagot (beltagot) a tagsági jogviszonya időszakában keletkezett társasági tartozásokért terheli mögöttes felelősség a hitelezőkkel szemben. A megyei bíróság egy eseti döntésben [Veszprém Megyei Bíróság 2. Pf. 22076/1999/4. sz., BDT 2002. 1.] helyesen mutatott rá arra, hogy a betéti társaságnál - a beltag felmondása esetén - a beltagnak a cégjegyzékből való törlése nem konstitutív hatályú jogi esemény, ezért a felmondást követően keletkezett társasági tartozásért a beltag már nem felel. Ugyanakkor tévedett a megyei bíróság akkor, amikor úgy foglalt állást, hogy a társaság tagjai ellen kell elszámolási pert indítani, s megállapítani, hogy a tagsági viszony megszűnésének időpontjáig a hitelezői követelésekből melynek kielégítéséért felel a kivált tag a többi taggal azonos módon, ugyanis a konkrét pers ügyben alkalmazandó 1988-as Gt. 81. §-ában rögzített rendelkezésekből egyértelműen az következik, hogy a társaság és a társaságtól megváló tag köteles egymással elszámolni, és nem a társaságban bennmaradó tagok és a társaságtól megváló tag köteles egymással elszámolni. Ebből pedig az következik, hogy a társaságtól megváló tag a társaság ellen indíthat elszámolási pert, és nem a társaságban bennmaradó tagok ellen. Kihangsúlyozzuk azt, hogy a hatályos Gt. 102. §-ában írt rendelkezések szerint is a társaság és a társaságtól megváló tag köteles egymással elszámolni.
A Gt. 107. § (3) bekezdése alapján ha közkereseti társaság betéti társasággá való átalakulása során az addig korlátlanul felelős tag felelőssége korlátozottá válik, az ilyen tag e változás bekövetkeztétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül még korlátlanul felel a társaság harmadik személlyel szemben fennálló olyan tartozásáért, amely e változás előtt keletkezett. Fontos új hitelezővédelmi szabályt rögzít a Gt. 107. § (3) bekezdése. A közkereseti társaság tagjának másodlagos felelőssége a betéti társasággá történt átalakulástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül is fennmarad a hitelezőkkel szemben. A közkereseti társaság tagjának a tagsági jogviszonya időtartamán "túlnyúló" felelőssége itt is érvényesül.

2.1.2. A betéti társaság kültagjának a felelőssége

A betéti társaság kültagjának a felelőssége eltérően alakul a beltag felelősségétől. A Gt. 108. § (1) bekezdésében rögzített főszabály szerint a beltag nem tartozik felelősséggel a hitelezőkkel szemben. Ha tehát a kültag betétjét a társasági tartozások felemésztik, őt sem újabb befizetésre, sem a társasági tartozások kiegyenlítésére nem lehet kötelezni. Az, hogy a kültag főszabály szerint nem felel a betéti társaság kötelezettségeiért a hitelezőkkel szemben, nyilvánvalóan vonatkozik a betéti társaságtól megvált kültagra is, vagyis a betéti társaságtól megváló kültag felelősségére a Gt. 104. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt szabályok nem vonatkoznak. A betéti társaságtól való megválás folytán a kültag felelősségének hiánya nem változik át teljes másodlagos felelősséggé. A Gt. 68. § (3) bekezdése alapján a betéti társaság megszűnésekor tagsági viszonyban állt kültag viszont a megszűnéskor felosztott társasági vagyonból neki jutó rész (likvidációs hányadrész) erejéig a megszűnéstől számított ötéves jogvesztő határidő alatt felelősséggel tartozik a megszűnt betéti társaság kötelezettségeiért.
A kültag felelősségét érintő fontos változások a következők. Az egyik fontos változás az, hogy megszűnt az 1997-es Gt. 103. § (1) bekezdése szerinti esete. A hatályos Gt. szerint helyes szabályozása szerint tehát a kültag akkor sem felel korlátlanul a betéti társaság tartozásaiért, ha neve szerepel a cégnévben. A Kt.-ból átvett ezen speciális kültagi felelősségi szabály fenntartása nem indokolt, ugyanis a másodlagos tagi felelősség fennállása vagy hiánya nem kapcsolható össze azzal, hogy a beltagnak vagy a kültagnak a neve szerepel-e a cégnévben. A Gt. 334. § (2) bekezdésében rögzített átmeneti szabály kimondja, hogy a betéti társaság azon kültagja, akinek a neve a törvény hatályba lépése előtt szerepelt a társaság cégnevében, e helyzet megszűnésétől, de legfeljebb e törvény hatálybalépésétől (2006. július 1. napjától) számított öt évig a beltaggal azonos módon felel a társaságnak azokért a tartozásaiért, amelyek a társaság cégnevéből való törlése előtt keletkeztek. A másik fontos változás az, hogy megszűnt a kültag 1997-es Gt. 103. § (2) bekezdés szerinti, hitelező általi közvetlen perlésének a lehetősége abban az esetben, ha a kültag a társasági szerződésben feltüntetett vagyoni betétjét nem, vagy csak részben szolgáltatta, és a nem vagyoni betétje értékéig a kültag saját vagyonával felelt. A Kt.-ból átvett ezen speciális kültagi felelősségi szabály fenntartása sem indokolt, különös tekintettel arra, hogy a hatályos Gt. 14. §-a szerint (az 1997-es Gt. 13. §-a szerint) a vagyoni hozzájárulása teljesítésével késedelembe esett kültag tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva (ex lege) megszűnik.
A Gt. 108. § (1) bekezdésében felhívott törvényi kivétel valójában kettő kivételes szabályra utal. Az egyik kivételes szabály az általános rendelkezések között található felelősségátvitelt kimondó Gt. 50. §-ában rögzített felelősségi szabály, amelyet e fejezet 3.2. pontjában mutatunk be részletesen. A másik kivételes szabály a Gt. 109. § (4) bekezdésében rögzített felelősségi szabály.
A Gt. 109. § (4) bekezdése értelmében az a kültag, aki korábban a társaság beltagja volt, a beltagi minősége megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül felel a társaság harmadik személlyel szemben fennálló olyan tartozásáért, amely e változás előtt keletkezett. A felelősségi szabály alapján ha a betéti társaság beltagja kültaggá válik, akkor e személy a korábbi beltagsági jogviszonya miatt a beltagi minősége megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül másodlagosan felelős a hitelezőkkel szemben fennálló olyan társasági tartozásért, amely e változás előtt keletkezett. A beltagnak a beltagsági jogviszonya időtartamán "túlnyúló" felelőssége itt is érvényesül.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá ara, hogy a házastársak által a házassági életközösség fennállása alatt alapított betéti társaság esetében a társaságnak az életközösség alatt keletkezett tartozásaiért való felelőssége - az egyéb szerződésekhez hasonlóan - mindkét házastársnak fennáll. A társasági szerződés közös megkötésének a ténye ugyanis mindkét házastárs esetében a vagyonközösség idejére a másik házastárs kötelezettségvállalásához való - a Csjt . 30. § (1) bekezdése szerinti - kölcsönös hozzájárulás tényleges megadásának minősül. Ebből az következik, hogy a kültag házastársnak a Csjt .-én alapuló felelőssége fennáll a hitelezőkkel szemben a beltag házastársnak - a betéti társaság vagyonával nem fedezett - tartozásáért való helytállási kötelezettsége alapján [LB Pfv. II. 20.593/2005. sz., BH 2006. 82.].

2.1.3. Igényérvényesítés

A hitelező a közkereseti (betéti) társaság és bármelyik vagy valamennyi tagja (beltagja) ellen indíthat kártérítési pert. A tag (beltag) közvetett másodlagos felelősségének eljárásjogi következménye az, hogy I. r. alperesként mindig szükség van a társaságnak perben állására. Ez alól három kivétel van: a) ha a társaság már megszűnt [a Pp. 48. §-ában írtakra tekintettel], b) ha a társaság ellen már felszámolási eljárás indult [a Cstv. 38. § (3) bekezdésében írtakra tekintettel], c) ha társaságot már korábban perelte és a perben a társaságot jogerősen marasztalták. A közkereseti (betéti) társaság és tagjainak együttes perlése esetén felelősségük jogalapja közös, a jogvita csak egységesen dönthető el, a közöttük fennálló pertársaság a Pp. 51. §-ának a) pontja szerinti egységes (kényszerű) pertársaság [LB Pfv. VI. 21.247/1995. sz., BH 1997. 235.]. Ezzel szemben a tagok (beltagok) egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt tagok (beltagok) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.] Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a társaság valamint annak tagja (beltagja) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg az alperesi társaság és a tag (beltag) ellen. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag (beltag) székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi tag (beltag) ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

2.2. A közös vállalat tagjának másodlagos felelőssége

A hatályos Gt.-ből kimaradt az 1997-es Gt. 2. § (2) bekezdésében és a X. fejezetében szereplő közös vállalat. Ennek oka az, hogy az elmúlt tizenöt évben az 1967-ben bevezetett közös vállalti forma igénybevételére, azaz új közös vállalat alapítására nem került sor. Figyelemmel azonban arra, hogy még mindig több mint száz közös vállalat működik Magyarországon, a jogalkotó nem kívánta megszűntetni, átalakulásra kényszeríteni a még működő közös vállalatokat, hanem a Gt. 333. § (7) bekezdése a törvény hatályba lépése előtt már működő közös vállalatokra nézve hatályban tartja a 1997-es Gt. közös vállaltra vonatkozó rendelkezéseit. A Gt. hatályba lépése után tehát új közös vállalat már nem alapítható, de a cégjegyzékbe bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló közös vállalatok tovább működhetnek, a közös vállalat valamint a közös vállalat tagjainak felelősségére az 1997-es Gt. szabályai az irányadóak.
Az 1997-es Gt. 106. § (1) bekezdése értelmében a közös vállalat a tagok által alapított olyan gazdasági társaság, amely kötelezettségeiért elsősorban vagyonával felel. Ha a vállalat vagyona a tartozásokat nem fedezi, a tagok a vállalat tartozásaiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában - kezesként felelnek. A közös vállalat tagját főszabályként közvetett másodlagos és arányos felelősség terheli a társaság tartozásaiért a hitelezők irányában. A tag felelőssége egyszerű (sortartó) kezesi felelősség. Az egyszerű kezesi felelősség lényege abban áll, hogy ha az egyenes adós közös vállalat vagyona nem fedezi a tartozásait, és az ellene vezetett végrehajtás eredménytelen volt, akkor a kezesként felelős tag teljes saját vagyonával helytállni tartozik. A Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az egyszerű kezes a teljesítést mindaddig megtagadhatja, amíg a főkötelezettől a tartozás behajtható, a jogosult azonban az adóst az egyszerű kezessel együtt is perelheti. Az egyszerű kezes a kezességvállalásának - jogszabályon alapuló kezesség esetén a kezessé válásának - időpontja után keletkezett károkért nem tartozik helytállni [LB Gf. VII. 33 045/1992. sz., BH 1994. 42.]. A tag arányos felelősségére tekintettel csak vagyoni hozzájárulása arányában kell helytállnia, a többi tagra jutó tartozásért nem felel. Az 1/1999. PJE. számú jogegységi határozatban megfogalmazott döntés jelenleg is iránymutató, vagyis a közös vállalat korlátlan felelősségű társasággá vagy részvénytársasággá történt - az 1989. évi XIII. törvény alapján végrehajtott - átalakulását követően a közös vállalat volt tagjai a jogelőd közös vállalat tartozásaiért kezesként nem felelnek.
Az 1997-es Gt. 116. § (1) bekezdése alapján a csatlakozó tag felel a vállalatnak a csatlakozás előtt keletkezett tatozásaiért. Felelősségét a csatlakozáskor az igazgatótanácshoz intézett nyilatkozatával korlátozhatja; ennek elfogadása esetében csak vagyoni hozzájárulásával felel a csatlakozás előtt keletkezett tartozásokért. Az 1997-es Gt. 116. § (2) bekezdése szerint a csatlakozás tényét, időpontját és a felelősség (1) bekezdés szerinti korlátozását be kell jegyezni a cégjegyzékbe; a korlátozás harmadik személlyel szemben hatályos. A törvény a tagokra nehezedő szigorú kezesi felelősség kizárását megengedi azáltal, hogy lehetővé teszi azt, hogy a csatlakozó tag egyoldalú, a közös vállalatnak címzett írásbeli jognyilatkozatával a belépése előtt keletkezett tartozásokért való felelősséget kizárja a hitelezőkkel szemben. A csatlakozást követően keletkezett tartozásokért való kezesi felelősség érvényesen nem zárható ki. A felelősség kizárás a hitelezőkkel szemben csak akkor hatályos, ha azt a cégjegyzékbe bejegyzik.
Az 1997-es Gt. 117. § (3) bekezdése értelmében a kilépő tag - a 119. § (1) bekezdésben foglalt kivétellel - kilépésétől számított öt évig kezesként felel a vállalatnak a kilépés előtt keletkezett tartozásaiért. Álláspontunk szerint az ötéves határidő jogvesztő határidőnek minősül az egyszerű kezesi felelősség jellegére tekintettel. A határidő jogvesztő jellegéből következően az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok figyelmen kívül maradnak.
Az 1997-es Gt. 119. § (1) bekezdése alapján az igazgatótanács hozzájárulásával a tagsági jogok más tagra történő átruházásával is ki lehet lépni a vállalatból. Ilyen esetben a kilépő tagnak a kilépése előtt keletkezett tartozásokért való felelőssége a tagsági jogot megszerző új tagot terheli. E szabály a tagsági jogviszony megszűntetésének különös esetét rögzíti. Két együttes feltétele van: a) az igazgatótanács hozzájárulása és b) a tagsági jogot kizárólag egy másik tagra lehet átruházni. Ebben az esetben a tagsági jogot megszerző tag felel kezesként a hitelezőkel szemben a kilépő tag helyett is a kilépés előtt keletkezet tartozásokért, vagyis a kilépő tag mentesül a kezesi felelősség alól is.
Az 1997-es Gt. 119. § (2) bekezdése szerint ha a jogutód (örökös) folytatni kívánja a tag tevékenységét, az igazgatótanács hozzájárulásával a vállalat tagjává válhat. Ebben az esetben az új tag felelősségére az (1) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. Az igazgatótanács hozzájárulásával a közös vállalatba belépő jogutód (örökös) felel kezesként a hitelezőkkel szemben a megszűnt (elhunyt) tag helyett a megszűnés (halál) előtt keletkezett tatozásokért.
A hitelezőnek a közös vállalat tagjaival szembeni igényérvényesítésére a 2.1.3. pontban írtak vonatkoznak.

2.3. Az egyesülés tagjának másodlagos felelőssége

A Gt. 316. § (1) bekezdése értelmében az egyesülés a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére alapított jogi személyiséggel rendelkező kooperációs társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik; vagyonát meghaladó tartozásaiért a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A Gt. 328. § (1) bekezdése alapján a társasági szerződésben foglalt feltételek szerint az egyesülésbe bárki beléphet (csatlakozás). A Gt. 328. § (2) bekezdése szerint a csatlakozás elfogadásáról a taggyűlés határoz, egyúttal megállapíthatja a csatlakozás időpontját, az azzal járó kötelezettségek esedékességét, valamint a kiegészítő gazdálkodási tevékenység körében a csatlakozó tag szavazati jogának mértékét. A Gt. 320. § (2) bekezdése g) pontja szerint a taggyűlés hatáskörébe tartozik az egyesüléshez való csatlakozás elfogadása, illetve a csatlakozó tag felelőssége korlátozásának elfogadása. A Gt. 328. § (3) bekezdése értelmében a csatlakozó tag felel az egyesülésnek a csatlakozás előtt keletkezett tartozásaiért, hacsak ez alól a csatlakozást elfogadó határozat előzetesen nem mentesíti. A Gt. 328. § (4) bekezdése alapján a csatlakozás tényét, időpontját és a felelősség alóli - (3) bekezdés szerinti - mentesítést be kell jegyezni a cégjegyzékbe; a mentesítés harmadik személlyel szemben a bejegyzéstől kezdődően hatályos.
Az egyesülés tagját főszabály szerint közvetett másodlagos és egyetemleges felelősség terheli az egyesülés tartozásaiért a hitelezőkkel szemben. Az egyetemleges felelősség a hitelezők érdekeinek fokozott védelmét szolgálja. A tagok egymás közötti (belső) viszonyukban - eltérő megállapodás hiányában - vagyoni hozzájárulásaik arányában felelnek. A törvény a tagra nehezedő szigorú felelősség kizárását lehetővé teszi azáltal, hogy a csatlakozó tag kezdeményezheti azt, hogy a taggyűlés a csatlakozását elfogadó határozatával mentesítse őt a csatlakozás előtt keletkezett tartozásokért való felelősség alól. A csatlakozást követően keletkezett tartozásokért való felelősség érvényesen nem zárható ki. A felelősség kizárás a hitelezőkkel szemben csak akkor hatályos, ha azt a cégjegyzékbe bejegyzik.
A Gt. 330. § (4) bekezdése szerint a tag jogutód nélküli megszűnése vagy halála a tagsági jogviszonyt megszünteti. A tag utódjával (örökösével) való elszámolásra az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Ha azonban a jogutód (örökös) folytatni kívánja a tag tevékenységét, a taggyűlés hozzájárulásával az egyesülés tagjává válhat. Ebben az esetben a jogelőd tagsági viszonyának megszűnése előtt keletkezett tartozásokért való felelősség a tagsági jogot folytató tagot terheli.
A hitelezőnek az egyesülés tagjaival szembeni igényérvényesítésére a 2.1.3. pontban írtak vonatkoznak.
Összehasonlítva a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának), a közös vállalat tagjának és az egyesülés tagjának felelősségét megállapíthatjuk, hogy a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának) és az egyesülés tagjának felelőssége szélesebb terjedelmű figyelemmel arra, hogy közvetett másodlagos felelőssége korlátlan és egyetemleges, míg a közös vállalat tagjának felelőssége csak egyszerű kezesi és arányos felelősség. A közös vállalat tagja kezesként megtérítési igényt támaszthat a közös vállalattal szemben (a gyakorlatban a közös vállalat helytállása azonban valószínűtlen), míg a közkereseti (betéti) társaság tagját (beltagját) és az egyesülés tagját megtérítési igény nem illeti meg. A törvény a közkereseti (betéti) társaság tagját terhelő szigorú felelősség kizárását nem engedi meg, ezzel szemben meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi a közös vállalat és az egyesülés tagját terhelő szigorú felelősség kizárását.

3. Az intézményes felelősségátvitel

E fejezet első pontjában a gazdasági társaság különös létszakaszaiban fennálló tagi felelősséget, a második pontjában a létező (működő) gazdasági társaság tagjának másodlagos felelősségét mutattuk be. Az előző kettő pontban bemutatott felelősségi alakzatok a társasági jog hagyományos felelősségi szabályrendszerébe tartoznak. A jelen pontban ismertetésre kerülő felelősségi alakzatok - egy felelősségi alakzattól eltekintve - a modern társasági jog szerves részét képező konszernjog területére esnek.

3.1. Az intézményes felelősségátvitel elvi alapjai

Az intézményes felelősségátvitel jogintézménye a konszernjog területére tartozik. A konszernjog (vállalatcsoportok joga) a modern társasági jog szerves része, a 20. század második felében bontakozott ki az európai és az amerikai társasági jogokban. A konszernjog az egymásban részesedést szerző és ezáltal befolyással bíró, és így vállalatcsoportot képező gazdasági társaságok joga. A konszernjog szabályozza a) befolyás megszerzését, vagyis a konszern létrejövetelét; b) az uralkodó társaság (tag, részvényes) és az ellenőrzött (irányított, alávetett) társaság, illetőleg az ellenőrzött társaságbeli kisebbség viszonyát, vagyis a konszern belső viszonyait; c) az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság hitelezőinek a viszonyát, továbbá a vállalatcsoport és az állami hatóság (a magyar jogban: a Felügyelet) viszonyát, vagyis a konszern külső viszonyait. Sárközy mutatott rá arra, hogy e definíció szerint az angol-amerikai vállalatfelvásárlási jog (take over jog) nem valódi konszernjog, mert egyfelől csak egy elemet, a vállaltfelvásárlást, a nyilvánosan működő részvénytársaság feletti ellenőrzés megszerzését szabályozza, másfelől tipikusan tőkepiaci, befektetési vállalkozási jogintézmény, amely az értékpapír tőzsdén szereplő nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkozik. Ezzel szemben a német típusú konszernjog - bár a részvénytársaságnál fejlődött ki - egyre több társasági formára kiterjedő általános társasági jogintézménnyé válik, mint a társasági jog sajátos belső közérdekvédelmi kontrollja. A kontinentális társasági jogok a német konszernjog mintáját követik. Átfogó jellegű konszernjogi szabályozással Németország, Portugália és a Gt. 2006. július 1. napi hatályba lépése óta Magyarország rendelkezik, a többi európai államban csak általános társasági jogi eszközöket használnak.[46]
A konszernjogi szabályozásának alapvető oka az a kemény gazdaságszociológiai tény, hogy a modern piacgazdaságban olyan vállalatcsoportok alakulnak ki és működnek, amelyekben létezik uralkodó társaság és létezik egy vagy több ellenőrzött társaság, és az uralkodó társaság az ellenőrzött társaság üzletpolitikáját fokozott módon képes befolyásolni saját gazdasági érdekeire tekintettel. Néhányszáz hatalmas méretű és árbevételű transznacionális (multinacionális) vállalatcsoport uralja a modern világgazdaságot. A vállalatcsoport részét képező ellenőrzött társaság magánautonómiáját részben vagy egészben elveszíti, nem önálló érdekeit képviseli, hanem igazodik a vállalatcsoport, mint egész üzletpolitikájához. A vállalatcsoport üzletpolitikája pedig az uralkodó társaság döntéseiben testesül meg. Az uralkodó társaság üzletpolitikája sértheti az ellenőrzött társaság érdekeit, valamint sértheti az ellenőrzött társaság kisebbségi tagjainak (részvényeseinek) és az ellenőrzött társaság hitelezőinek érdekeit is. A konszernjogon belül több szempontból is eltérő szabályozást igényel egyrészt a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés, másrészt a korlátolt felelősségű társaságokban és a zártkörűen működő részvénytársaságokban történő befolyásszerzés. A nyilvánosan működő részvénytársaságok felvásárlására vonatkozó szabályozásnak kógens jellegűnek, kimerítőnek és részletezőnek kell lennie, és hatékony külső állami (hatósági) kontroll alatt kell állnia. Ennek magyarázata az, hogy a modern piacgazdaságban a nyilvánosan működő részvénytársaságok töltik be a legfontosabb szerepet tőkenagyságukra, mérlegfőösszegükre, árbevételükre, eredményükre és a foglalkoztatott munkavállalók számára tekintettel, ezért az ilyen táraságokban történő befolyásszerzés esetében a kisebbség és a hitelezők fokozott védelme körültekintő és viszonylag nagy terjedelmű szabályozást igényel. A korlátolt felelősségű társaságokban és a zártkörűen működő részvénytársaságokban történő befolyásszerzés szabályozásának is túlnyomórészt kógensnek kell lennie, de indokolt esetben megengedhető a törvényi szabályozástól eltérő társasági szerződésbeli szabályozás, a konszern belső és külső viszonyait részletesen kell szabályozni, továbbá nincs szükség külső állami (hatósági) kontrollra.
A vállalatcsoportok szabályozása nem a konszernjog kizárólagos felségterülete, sőt a vállalatcsoportok első szabályozását nem is a konszernjog hajtotta végre. A vállalatcsoportok szabályozása először versenyjogi szempontból vált jelentőssé. A 19. századi európai és amerikai versenytörvények a versenykorlátozó megállapodásokat semmisnek minősítették. A monopóliumok kialakulása elleni küzdelemből fejlődött ki a fúziókontrol joga, az előzetes állami hatósági engedélyhez való kötés kötelezettsége. A vállalatcsoportokra szabályozásának másik vetülete közjogi jellegű: az adójogi és a számviteli jogi szabályozás. A vállalatcsoportba tartozó társaságok egymással szembeni költségelszámolásai csökkentették a kimutatott eredményt, ezáltal a társasági adóalapot, ez pedig sértette az adóztató állam érdekét. A számviteli jog reakciója az összevont (konszolidált) mérlegkészítési kötelezettség előírása volt. A vállalatcsoporton belüli költség-átcsoportosítások és nyereség-átcsoportosítások nem csak az állami adóbevételeket csökkenti, hanem a különböző tagi (részvényesi) csoportok és a hitelezők érdekeit is sértheti. Ez már társasági jogi (konszernjogi) szempontból is releváns. Kihangsúlyozandó az, hogy míg a versenyjog és a pénzügyi jog tilos jelenségnek tekinti a vállalatcsoportot, addig a konszernjog jogos jelenségnek minősíti, és ennek megfelelően elismeri és szabályozza a vállalatcsoport létrejöttét és működését.
A konszernjogi szabályozás célja, hogy a kialakult érdekütközések kapcsán a gyengébb helyzetű, érdekeinek érvényesítésére nem vagy csak kis mértékben képes fél helyzetét erősítse, így elsődlegesen az ellenőrzött társaságban létrejövő kisebbség és az ellenőrzött társaság hitelezőinek fokozott jogi védelme indokolt. Ezen érdekek védelmében a konszernjog szabályozza a meghatározott mértékű befolyásszerzést, a meghatározott mértékű befolyásszerzés közzétételének kötelezettségét, üzletrész (részvény) eladási jogot biztosít a kisebbségi tagoknak (részvényeseknek), lehetővé teszi uralmi szerződés kötését, meghatározza az uralmi szerződés (Beherrschungsvertrag) kötelező tartalmi elemeit, továbbá meghatározott tényállások esetében az intézményes felelősségátvitel (felelősségáttörés, disregarding the corporate entity, piercing (lifting) the corporate veil, Haftungsdurchriff) szabályát alkalmazza. Intézményes felelősségátvitelről egyrészt a tag (részvényes), másrészt a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató vonatkozásában beszélünk. Az intézményes felelősségátvitel lényege a tag (részvényes) tekintetében abban áll, hogy a tőkeegyesítő típusú társaságoknál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetében a tag (részvényes) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel lényege a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató tekintetében abban áll, hogy valamennyi társasági formánál a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. A tagot (részvényest) és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) védelmező társasági pajzsot az intézményes felelősségátvitelre vonatkozó szabályozás áttöri.
Jogtörténeti szempontból az angol-amerikai bíróságok által kifejlesztett disregard és a német bíróságok által kifejlesztett Haftungsdurchgriff alapvetően a joggal való visszaélés tanán alapult. Ez a felelősségátvitel a megszűnt (felszámolt) társaság tagjára (részvényesére) vonatkozott. Az európai konszernjogi törvények által szabályozott intézményes felelősségátvitel jelenleg már határozottan és egyértelműen elkülönül a joggal való visszaélésen alapuló felelősségátviteltől, a működő gazdasági társaságnál is lehetséges, egyrészt a törvényben meghatározott mértékű befolyással rendelkező tagra (részvényesre), másrészt a vezető tisztségviselőre (árnyékigazgatóra) irányul. Az ellenőrzött társaság csökkent értékű magánautonómiája, csekély gazdasági önállósága szorosan összefügg a konszernjogi intézményes felelősségátvitel kérdésével, ugyanis az önálló jogalanyiság (jogi személyiség) egyik lényeges ismérve az önálló vagyoni felelősség. A konszernjogi intézményes felelősségátvitel a hitelezővédelem egyik fontos, de nem kizárólagos eszköze.[47]

3.2. A gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag (részvényes) felelőssége

A Gt. 50. § (1) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság jogutód nélküli megszűnése esetén nem hivatkozhat korlátolt felelősségére az a tag (részvényes), aki ezzel visszaélt. A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság azon tagjai (részvényesei), akik korlátolt felelősségükkel, illetve a társaság elkülönült jogi személyiségével a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért. A Gt. 50. § (2) bekezdése alapján a tagok (részvényesek) (1) bekezdés szerinti felelőssége különösen akkor állapítható meg, ha a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek, a társasági vagyont saját vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve az általában elvárható gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna, hogy ezáltal a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni, továbbá a 13. § (4) bekezdése szerinti esetben. A Gt. 50. § (3) bekezdése szerint az (1)-(2) bekezdés szabályait megfelelően alkalmazni kell a betéti társaság kültagjára is.
E felelősségi alakzat az 1997-es Gt. hatályba lépése óta létezik a magyar társasági jogban. A hatályos Gt. a felelősségi szabályt a megszűnésre vonatkozó fejezetből - joglogikai megfontolásokból egyértelműen helyesen - a hitelezővédelemre vonatkozó fejezetbe helyezte át, továbbá kisebb pontosításokat hajtott azon végre. E felelősségi alakzat a német bíróságok által kifejlesztett Haftungsdurchgriff-en alapuló joggyakorlata, valamint az 1993-as szlovén és horvát társasági törvényhozás mintájára vált a magyar tételes társasági jog részévé. A szabály jogpolitikai indoka az ún. "vállalatkiürítésekkel" szembeni fellépés megfelelő jogi eszközének megteremtése volt. Mindazonáltal a joggal való visszaélés tilalmán alapuló Gt. 50. §-ában szabályozott felelősségi alakzat mind a mai napig "kakukktojás" maradt az intézményes fele-lősségátvitel területére tartozó szabályok között. E felelősségi alakzaton kívül ugyanis a hatályos magyar szabályozás kizárólag konszernjogi intézményes felelősségátvitel területére tartozó szabályt tartalmaz. A Gt. 50. §-ában rögzített szabály a jogutód nélkül megszűnt (jogilag már nem létező) korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és betéti társaság valamennyi volt tagjának, részvényesének és kültagjának az elsődleges felelősségére vonatkozik, függetlenül attól, hogy mekkora a részesedésük (szavazati arányuk) a társaságban. Ugyanakkor aligha képzelhető el az, hogy minimális részesedéssel (szavazattal) rendelkező tag, részvényes, beltag képes legyen a társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélni a hitelezők rovására.
A felelősség fennállásának különös előfeltétele egyrészt az, hogy a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és a betéti társaság jogutód nélkül megszűnjön (a jogutód nélküli megszűnés módja közömbös); másrészt az, hogy a tag, részvényes, beltag a felelőssége hiányával, illetve a társaság elkülönült jogalanyiságával a hitelezők rovására visszaéljen. A Gt. 50. § (2) bekezdése példálózó jelleggel sorol fel néhány kirívó visszaélést. Ezek közül a társasági vagyonnal, mint a tag vagyonától elkülönült, idegen vagyonnal való sajátjakénti rendelkezés a Btk. 317. §-a szerinti bűncselekménynek minősül. A tagok a társasági vagyon saját javukra történő csökkentését valósítják meg abban az esetben, ha tudják vagy, tudniuk kellene azt, hogy magatartásuk következtében a társaság kötelezettségét a hitelezők részére nem képes teljesíteni, mivel a számviteli jogszabályokkal ellentétesen a jegyzett tőke rovására rendelnek el osztalékfizetést. Kifejezett utaló szabály van a Gt. 13. § (4) bekezdésében tiltott nem vagyoni hozzájárulás felülértékelésére vonatkozóan. A társaság önálló jogalanyiságával visszaélő magatartás kifejtésre kerülhet a társaság alapítása és működése során egyaránt. A bíróság a törvényben nem említett esetekben is megállapíthatja, hogy a tag visszaélt korlátozott felelősségével, azonban hangsúlyozni kell e szabály kivételes jellegét, vagyis a bíróságnak körültekintően kell mérlegelnie az eset körülményeit e különös felelősségi szabály alkalmazása során.
A tag, részvényes, beltag felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus. A tag saját felróható magatartásáért tartozik felelősséggel a hitelezők irányában, a visszaélést szándékosan és gondatlanul is el lehet követni. A tag által kifejtett felróható magatartás okaként kell, hogy lecsökkenjen, elvesszen a társaság önálló vagyona, és ezen ok miatt kell, hogy a hitelezői követelés kielégítetlen maradjon. Például ha a tag és a társaság között köttetett színlelt szerződés következtében egymillió forinttal csökken a társaság vagyona, az nem oka annak, hogy a megszűnt társaság vagyona nem nyújt fedezetet a hitelezők százmillió forintos követelésére. Amennyiben a közös károkozás objektív tényállása megvalósul, úgy a tagok egyetemlegesen felelnek a hitelezők irányában. Az egyetemleges felelősség a hitelezők érdekeinek fokozott védelmét biztosítja. A tagok egymás közötti (belső) viszonyukban felróhatóságuk arányában felelnek. A tag felelőssége deliktuális, mert nincs szerződéses jogviszony a tag és a hitelező között. A felelősség deliktuális jellegére tekintettel, a kártérítés mértékét méltányosságból a bíróság mérsékelheti.
A tag, részvényes, beltag felelőssége a társaság megszűnésétől számított ötéves elévülési határidőn belül áll fenn. A határidő elévülési jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelmbe jönnek.
A hitelező a jogutód nélkül megszűnt korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és betéti társaság bármelyik vagy valamennyi megszűnéskori tagja, részvényese, illetőleg kültagja ellen indíthat kártérítési pert (a társaságtól a megszűnés időpontját megelőzően megvált tag, részvényes és kültag nem perelhető). A tagok, részvényesek, kültagok egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt tagok, részvényesek, kültagok tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.] Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és tag, részvényes, kültag elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A megyei bíróság hatásköre a Pp. 22. § (1) bekezdés ef) pontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3.3. A minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége

3.3.1. A minősített befolyásszerzés alapvető ismérvei, a befolyásszerzés időpontja

A Gt. 52. § (1)-(2) bekezdései értelmében minősített befolyásszerző személy az, aki az ellenőrzött társaságban (korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság) - közvetlenül vagy közvetve - a szavazatok legalább hetvenöt százalékával rendelkezik. A közvetett befolyást a Ptk. 685/B. § (3) bekezdése szerint kell megállapítani. A Ptk. 685/B. § (3) bekezdése alapján a befolyással rendelkezőnek egy jogi személyben a szavazatok több mint ötven százalékával közvetett módon való rendelkezése vagy egy jogi személyben közvetetten fennálló meghatározó befolyása megállapítása során a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyt (köztes vállalkozást) megillető szavazatokat meg kell szorozni a befolyással rendelkezőnek a köztes vállalkozásban, illetve vállalkozásokban fennálló szavazatával. Ha a köztes vállalkozásban fennálló szavazatok mértéke az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni. [Valójában nem a szavazatokat, szavazatszámokat (egész számokat) kell egymással megszorozni, hanem a szavazati hányadokat (törtszámokat) kell egymással megszorozni. Első példa a közvetett befolyásszerzés fennállásának vizsgálatára, ha a befolyásszerzőnek a köztes vállalkozásban 40% mértékű szavazata, míg a köztes vállalkozásnak az ellenőrzött társaságban 90% mértékű szavazata van: 40/100 × 90/100 = 3600/10 000; 3600/10 000 = 36%; a befolyásszerző tehát kevesebb, mint 75% mértékű szavazattal rendelkezik. Második példa a közvetett befolyásszerzés fennállásának vizsgálatára, ha a befolyásszerzőnek a köztes vállalkozásban 60% mértékű szavazata, míg a köztes vállalkozásnak az ellenőrzött társaságban 90% mértékű szavazata van: mivel a köztes vállalkozásban fennálló szavazat mértéke az ötven százalékot meghaladja, azt egy egészként kell figyelembe venni, vagyis 100/100 × 90/100 = 9000/10 000; 9000/10 000 = 90%; a befolyásszerző tehát több mint 75% mértékű szavazattal rendelkezik.]
Eltérően az 1997-es Gt.-től a hatályos Gt. már csak a legalább hetvenöt százalékos szavazati aránynak tulajdonít jelentőséget. Eltérően az 1997-es Gt.-től (amely túlnyomórészt a közvetlen befolyásra koncentrált) a hatályos Gt. nem csak egyszemélyes gazdasági társaságon keresztül megvalósuló közvetett befolyásnak, hanem valamennyi közvetett befolyásnak jelentőséget tulajdonít. Eltérően az 1997-es Gt.-től a hatályos Gt. szerint a minősített befolyásszerző felelőssége a hitelezőkkel szemben nem áll fenn, ha a minősített befolyás a társaság alapításakor jön létre, hanem csak abban az esetben, ha a minősített befolyás megszerzésére a társaság működése folyamán kerül sor. Álláspontunk szerint a befolyás megszerzésének jogcíme közömbös, létrejöhet jogutódlással és jogátruházással egyaránt. Eltérően az 1997-es Gt.-től a hatályos Gt. nem tulajdonít annak jelentőséget a minősített befolyásszerző felelőssége szempontjából, egyrészt annak, ha a minősített befolyásszerző nem első alkalommal (hanem második vagy sokadik alkalommal) tesz szert a meghatározott mértékű befolyásra, másrészt annak, hogy befolyásának mértéke (szavazati aránya) adott esetben nem éri el az üzletrész (részvény) korábbi tulajdonosa befolyásának mértékét.[48][49]
A Gt. 52. § szerinti minősített befolyásszerzés szempontjából kiemelkedő jelentősége van a befolyásszerzés időpontjának. A befolyásszerzés időpontja eltérően alakul a közvetlen és a közvetett befolyásszerzés esetén. Terjedelmi korlátok miatt itt csak a leggyakrabban előforduló közvetlen befolyásszerzési esetek időpontjait határozzuk meg. Üzletrész (részvény) átruházása esetén a befolyásszerzés időpontja: az üzletrész (részvény) tulajdonjogának megszerzése. Üzletrészen (részvényen) szerződéssel alapított haszonélvezet (Ptk. 157-164. §-ok), használat (Ptk. 165. §) esetén a befolyásszerzés időpontja: a haszonélvezeti jog (használati jog) keletkezése. Üzletrész (részvény) öröklés útján való megszerzése esetén a befolyásszerzés időpontja: az öröklés megnyílásának, vagyis az örökhagyó halálának időpontja. Üzletrész (részvény) szervezeti jogutódlással (átalakulással) való megszerzése esetén a befolyásszerzés időpontja: az átalakulás időpontja. Az átalakulás időpontja a cégbejegyzés napja, vagy ha a felek ettől el kívánnak térni, akkor az általuk a Ctv. 57. § (2) bekezdés szerint meghatározott időpont. Üzletrész (részvény) jogszabályon alapuló szerzésénél a befolyásszerzés időpontja: a jogszabály hatálybalépésének napja. A közvetett befolyásszerzéssel összefüggésben itt csak annyit említünk meg, hogy a közvetett befolyásszerzés esetében a tagok (részvényesek) és az ellenőrzött társaság viszonyrendszerében nem történik változás, a változás a tagok (részvényesek) feletti tulajdonosi mezőben következik be, következésképpen a tagjegyzékbe, részvénykönyvbe változásra, bejegyzésre nem kerül sor. Felhívjuk a figyelmet tehát arra, hogy sem a közvetlen, sem a közvetett befolyásszerzés esetén nincs jogi relevanciája a tagjegyzékbe, illetve a részvénykönyvbe való bejegyzésnek.
A befolyásszerzés időpontjával összefüggésben kihangsúlyozandó az, hogy az üzletrész és a részvény egyaránt alanyi jogokat, mégpedig tagsági jogokat testesít meg [Gt. 121. § (1) bekezdés, Gt. 177. § és Ptk. 338/D. §]. Aki megszerzi az üzletrész (részvény) tulajdonjogát, az megszerzi a tagsági jogokat, rendelkezik e jogosultságokkal. Az üzletrész (részvény) által megtestesített alanyi jogok egyik csoportjába tartozó jogosultságok kívülálló harmadik személyekkel szemben érvényesülnek (például: az elidegenítéshez és megterheléshez való jog), az alanyi jogok másik csoportjába tartozó jogosultságok a társasággal szemben érvényesülnek (például: vagyoni jogok (osztalékhoz való jog, likvidációs hányadhoz való jog), nem vagyoni jogok (legfőbb szerv ülésén való részvételi jog, szavazati jog). Megállapítható az, hogy az üzletrész (részvény) által megtestesített alanyi jogok közül a társasággal szemben érvényesülő egyik nem vagyoni jog a szavazati jog. A fentiekben kifejtettekből az következik, hogy aki megszerzi az üzletrészt (részvényt), az rendelkezik a szavazati joggal. A Gt. 52. § (2) bekezdésében írt szabály szerint az a személy a minősített befolyásszerző, aki az ellenőrzött társaságban - közvetlenül vagy közvetve - a szavazatok legalább hetvenöt százalékával rendelkezik.
A tagsági joggal való rendelkezéstől elkülönül a gazdasági társasággal szembeni tagsági jog gyakorolhatósága. A szavazati joggal való rendelkezéstől tehát elkülönül a szavazati jog gyakorolhatósága. Az gyakorolhat a gazdasági társasággal szemben tagsági jogot, aki közli és igazolja a tagi (részvényesi) jogállását, minőségét a társaság felé. A korlátolt felelősségű társaság esetében a Gt. 127. § (4) bekezdésében rögzített szabály azt írja elő, hogy nyolc napon belül be kell jelenteni a tulajdonosváltozást és annak időpontját a tagjegyzékbe való bejegyzés végett; a részvénytársaság esetében a Gt. 212. § (1) bekezdésben írt szabály azt írja elő, hogy a részvényes a részvényesi jogok gyakorlására a részvénykönyvbe történő bejegyzést követően jogosult. Mindkét esetben a társaság (pontosabban: a társaság vezető tisztségviselője) által vezetett nyilvántartás (tagjegyzék, részvénykönyv) rendeltetése az, hogy a társaság és a többi tag (részvényes) egyértelműen megtudja azt, hogy kik azok a személyek, akik tagsági jogokat gyakorolhatnak a társasággal szemben. Másképpen fogalmazva: a társaság által vezetett nyilvántartásba vétel előfeltétele annak, hogy a tag (részvényes) bármilyen tagsági jogot gyakorolhasson a társasággal szemben, ezzel szemben a kívülálló harmadik személyekkel szembeni joggyakorlásnak nem előfeltétele a társaság általi nyilvántartásba vétel. (A korlátolt felelősségű társaság esetében a kívülállók is megtudhatják azt, hogy ki az új tag, tekintettel arra, hogy a tagjegyzéket be kell nyújtani a cégbíróságra, a tagok nevét, adatait a cégjegyzékben fel kell tüntetni, így a tagjegyzék adatai a cégnyilvántartás részét képezik. Ez a korlátolt felelősségű társaság "kétarcúságának" személyegyesítő jellemvonásából fakad. Ezzel szemben a részvénykönyvet nem kell benyújtani a cégbíróságra, az nem nyilvános, abba kívülálló harmadik személy csak kivételesen, jogi érdekét igazolva tekinthet be, a részvényes neve, adatai nem szerepelnek a cégjegyzékben, vagyis kívülálló főszabály szerint nem tudhatja azt, hogy kik a részvényesek. Ez a részvénytársaság tőkeegyesítő jellegének következménye.) Mind a korlátolt felelősségű társaság, mind a részvénytársaság esetében kizárólag a társaság által megismert, beazonosított és nyilvántartásba vett személy (tag, részvényes) jogosult tehát szavazati jogot gyakorolni.
Az üzletrész (részvény) megszerzése folytán a minősített befolyásszerző rendelkezési jogot szerez arra nézve, hogy a tagsági jogokat (például: a szavazati jogot) gyakorolhassa. A szavazati joggal való rendelkezés és a szavazati jog gyakorolhatósága nem egy és ugyanaz, a kettő nem esik egymással egybe. A befolyásszerzésnél nem a minősített befolyásszerző - ellenőrzött társaság közötti jogviszonynak, hanem a minősített befolyásszerző - többi tag (részvényes) közötti jogviszonynak, illetőleg a minősített befolyásszerző - hitelező közötti jogviszonynak van relevanciája. A minősített befolyásszerzőt az ellenőrzött társasággal szembeni tagsági jogok gyakorolhatóságától függetlenül terhelik a Gt. 53-54. §-aiban meghatározott kötelezettségek és felelősség a kisebbséggel és a hitelezőkkel szemben. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében ugyanerre az álláspontra helyezkedett, amikor kimondta, hogy a konszernjogi szabályok alkalmazása vonatkozásában a befolyásszerzés időpontja nem a részvénykönyvi bejegyzés, hanem a részvények megszerzésének időpontja. Nem annak van jelentősége, hogy a részvényes mikor gyakorolhatja a legalább többségi részesedés megszerzésével járó jogokat, hanem annak, mikortól gyakorolhatná [LB Gfv. X. 30.721/2002. sz., BH 2003. 202.]. A bírósági döntés az 1997-es Gt. 295. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésen alapult, amikoris még a többségi (ötven százalékot meghaladó) befolyásnak is jelentősége volt, a hatályos Gt. 52. §-ban írt szabály szerint kizárólag a legalább hetvenöt százalékos befolyásnak van jelentősége. E körben végezetül felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben elfogadnánk azt a megközelítést, hogy a tagjegyzékbe, részvénykönyvbe való bejegyzés hozza létre a befolyásszerzést, úgy a minősített befolyásszerző önkényesen, maga határozhatná meg a befolyásszerzés időpontját, ami a kisebbség és a hitelezők érdekeit súlyosan sérthetné.

3.3.2. A minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelőssége tartósan hátrányos üzletpolitika folytatása miatt

A Gt. 54. § (2) bekezdése alapján ha az ellenőrzött társaság felszámolásra kerül, a minősített befolyásszerző korlátlan felelősséggel tartozik a társaság minden olyan kötelezettségéért, amelynek kielégítését a felszámolási eljárás során az adós ellenőrzött társaság vagyona nem fedezi, ha hitelezőinek a felszámolási eljárás során benyújtott keresete alapján a bíróság - az adós társaság felé érvényesített tartósan hátrányos üzletpolitikájára figyelemmel - megállapítja a minősített befolyásszerző korlátlan és teljes felelősségét.
Cstv. 63. § (2) bekezdése szerint a minősített többséget biztosító befolyás alatt álló, valamint egyszemélyes gazdasági társaság felszámolása esetében a befolyással rendelkező, illetve az egyedüli tag (részvényes) korlátlan felelősséggel tartozik a társaság minden olyan kötelezettségéért, amelynek kielégítését a felszámolási eljárás során az adós vagyona nem fedezi, ha a hitelezőnek a felszámolási eljárás során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott keresete alapján a bíróság megállapítja e tagnak (részvényesnek) - az adós társaság felé érvényesített tartósan hátrányos üzletpolitikájára figyelemmel - korlátlan és teljes felelősségét a társaság tartozásaiért.
Az 1988-as Gt. hatályba lépését megelőzően egyáltalán nem volt konszernjogi felelősség a magyar társasági jogban. Az 1988-as Gt. hatályba lépésétől az 1997-es Gt. hatályba lépéséig az 1988-as Gt. kettő konszernjogi felelősségi alakzatot tartalmazott: az 1988-as Gt. 326. § (3) bekezdésében és a 328. § (2) bekezdésben rögzített felelősségi alakzatokat. Az 1997-es Gt. hatályba lépésétől kezdődően három felelősőssége alakzat létezett: az 1997-es Gt. 292. § (3) bekezdésében, a 296. § (1) bekezdésében és a 296. § (3) bekezdésében rögzített felelősségi alakzat. A hatályos Gt. a bejelentési kötelezettségkésedelmes teljesesítése, nem teljesítése miatti [1997-es Gt. 292. § (3) bekezdés] és az ellenőrzött társaság kötelezettségei teljesítésének jelentős veszélyeztetése miatti [1997-es Gt. 296. § (3) bekezdés] felelősségi alakzatokat megszüntette. A hatályos Gt. az 1997-es Gt. 296. § (1) bekezdésében rögzített felelősségi alakzatot kisebb módosítással hatályában fenntartotta.
A törvényi rendelkezések a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelősségének kiterjedését a hitelezőkkel szemben az alábbi együttes (konjunktív) különös előfeltételek fennállása esetében írja elő:
a) a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) tartósan hátrányos üzletpolitikát folytasson az ellenőrzött társaság vonatkozásában;
b) a tartósan hátrányos üzletpolitika okán nem lehet kifizetni az ellenőrzött társaság felszámolásában a hitelezőket;
c) a hitelező az ellenőrzött társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül nyújtsa be a keresetet;
d) a perbíróság a kereset alapján megállapítja a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért.
A Gt. 54. § (2) bekezdése a minősített befolyásszerző személy, míg a Cstv. 63. § (2) bekezdése a minősített befolyásszerző személy és az egyedüli tag (részvényes) felelősségét írja elő. A felelősség megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, mégpedig az ellenőrzött társaság vonatkozásában. A törvény a "tartósan hátrányos üzletpolitika" fogalmát nem határozza meg, következésképpen annak meghatározását a perbíróság hatáskörébe (mérlegelési körébe) tartozik. Álláspontunk szerint hátrányos üzletpolitikának minősül például: az ellenőrzött társaság eredményének vagy annak egy részének elvonása, a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) és az ellenőrzött társaság között létrejövő olyan kölcsönszerződés, amely az ellenőrzött társaság számára súlyosan hátrányos, vagy ha a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) által felvett hitelhez az ellenőrzött társaságnak kell fedezetet biztosítania (óvadék, jelzálog, vagy kezesség). Azt azonban rögzíthetjük, hogy a tartósan hátrányos üzletpolitika folytatása mindig súlyosan felróható, mégpedig szándékos és célzatos, illetve súlyosan gondatlan magatartásnak minősül. A tartósan hátrányos üzletpolitika oksági kapcsolatban kell, hogy álljon azzal, hogy az ellenőrzött társaság felszámolásában a hitelezőket nem lehet kifizetni. Egy eseti döntésében hasonlóképpen foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság, amikor elvi éllel mutatott rá arra, hogy a tartósan hátrányos üzletpolitika folytatását mindig az ellenőrzött társaság nézőpontjából kell megítélni. Az ellenőrzött társaságnak veszteséget okozó üzletpolitika objektíve akkor is hátrányos, ha a döntés tágabb értelemben racionális, mert a hátrányt a konszernen belül máshol jelentkező előny, vagy veszteségcsökkenés kompenzálja, vagy esetleg meg is haladja. Ugyanakkor a tartós hátrányokozás egy szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartás kell, hogy legyen, amelynek okozati összefüggésben kell állnia az ellenőrzött társaságnál keletkező, a felszámolási eljáráshoz vezető veszteséggel. Ha a veszteség keletkezése objektív gazdasági folyamatokra és nem az uralkodó tag befolyásoló magatartására vezethető vissza, akkor az a racionális tulajdonosi döntés, amellyel az uralkodó tag meg kívánja szüntetni a veszteséges leányvállalata további működését, nem alapozhat meg konszernjogi felelősséget. Ha az uralkodó tagnak is csak veszteséget jelentő elhibázott üzleti döntés miatt keletkezik vesztesége az ellenőrzött társaságnál, az nem von maga után konszernjogi felelősséget. Összefoglalva: az ellenőrzött társaságnál az uralkodó tag hátrányos befolyásolása folytán kell, hogy a felszámolási eljáráshoz vezető veszteség keletkezzen. Ha a veszteség objektív gazdasági körülmények következménye, akkor nem áll fenn konszernjogi felelősség [LB Pfv. X. 22.341/2003. sz., EBH 2004. 1038.].
A Gt. 54. § (2) bekezdése alapján a hitelező kizárólag az ellenőrzött társaság felszámolási eljárása folyamán nyújthatja be keresetét, míg a Cstv. 63. § (2) bekezdése szerint a hitelező az ellenőrzött társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül nyújthatja be a keresetet. A keresetindítási határidővel összefüggésben felhívjuk a figyelmet a Cstv. 37. § (1)-(2) bekezdéseiben rögzített egyéves jogvesztő határidőkre. Cstv. 37. § (1) bekezdése értelmében a felszámolás előtt keletkezett követeléseket a felszámolás közzétételétől számított egy éven belül lehet bejelenteni; a Cstv. 37. § (2) bekezdése alapján a felszámolás alatt keletkezett és felszámolási költségnek nem minősülő követelések tekintetében - ha a felszámolási zárómérleget még nem nyújtották be - a hitelezői igényt a követelés esedékessé válásától számított egy éves jogvesztő határidőn belül lehet bejelenteni. E rendelkezések alapján tehát a hitelező a felszámolási eljárás folyamán, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül a Cstv. 37. § (1)-(2) bekezdései szerint számított egyéves jogvesztő határidőn belül ténylegesen bejelentett igény vonatkozásában nyújthat be keresetet a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) ellen. A minősített befolyásszerzőt, az egyedüli tagot (részvényest) terhelő másodlagos felelősség járulékos jellegű. A járulékos jellegből az következik, hogy ha a hitelező elmulasztja igényét a fenti határidőn belül bejelenteni, mulasztása a társasággal (elsődleges kötelezettel) szemben jogvesztéssel jár, ami pedig a másodlagos kötelezettel szemben is jogvesztést eredményez.
Álláspontunk szerint nincs ésszerű indoka annak, hogy a Gt. 54. § (2) bekezdésében rögzített szabály miért korlátozza a kereset benyújtásának idejét a felszámolási eljárás folyamatban létének időszakára, egységesen a Cstv. 63. § (2) bekezdésében írtak szerint indokolt és szükséges szabályozni a keresetindítást. A perben a hitelező tartozik bizonyítani a befolyás mértékét, a tartósan hátrányos üzletpolitika folytatását, a felróhatóságot és az okozati összefüggést. A törvény tehát a hitelezőre nézve hátrányos direkt bizonyítási rendszert alkalmaz. Álláspontunk szerint a felelősséget megállapító ítélet hatálya valamennyi hitelezőre kiterjed, a keresetet elutasító ítélet hatálya azonban nem terjed ki a többi hitelezőre, ugyanis a kereset eredményessége a felperesi hitelező pervitelének minőségétől is függ. Ha csak a perben álló felperesi hitelezőre és az alperesi minősített befolyásszerzőre, egyedüli tagra (részvényesre) terjedne ki a marasztaló ítélet hatálya, akkor előfordulhatna, hogy a külön indított perekben a különböző határozatok egymástól eltérően értékelnék a tartósan hátrányos üzletpolitikát, és az egyik perben megállapítanák a felelősséget, a másik perben pedig nem. Eltérően az 1997-es Gt.-től a hatályos Gt. - helyesen - úgy fogalmaz, hogy a bíróság az előfeltételek fennállása esetén megállapítja (és nem "megállapíthatja") a felelősséget. Ez azt jelenti, hogy az együttes előfeltételek fennállása esetében a bíróság köteles megállapítani a felelősséget, további szempontokat nem jogosult mérlegelési jogkörébe vonni.[50]
A felszámolási eljárás folyamata alatt benyújtott kereseti kérelem alapján a bíróság - a keresetnek való helyt adás esetén - kizárólag a Pp. 123. §-a szerinti felelősséget megállapító ítéletet hozhat, ugyanis ekkor még nem lehet a kártérítés összegét meghatározni. Ebben az esetben a felszámolás jogerős lezárását követően minden egyes hitelező a neki ki nem fizetett követelését újabb külön perben érvényesítheti a minősített befolyásszerzővel, az egyedüli taggal (részvényessel) szemben. A hitelező ebben a perben tartozik bizonyítani az őt ért kár összegszerűségét. A felszámolás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott kereset alapján a bíróság - a keresetnek való helyt adás esetén - kizárólag kártérítés megfizetésére kötelező, marasztaló ítéletet hozhat, ugyanis ekkor már meg lehet határozni a kártérítés összegét.
A minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásért (kötelezettségéért) való, teljes, közvetett másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus. A minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége a létező (működő) ellenőrzött társaság kötelezettségéért áll fenn. A minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége teljes felelősség-típus, mivel saját teljes vagyonával köteles helytállni a hitelezőkkel szemben. A minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert a jogilag létező (működő) ellenőrzött társaság az elsődlegesen felelős személy a hitelezőkkel szemben, a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) ugyanazon a jogcímen tartozik felelősséggel, mint az ellenőrzött társaság. A másodlagos felelősség közvetett, mivel a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes) helytállására csak akkor kerül sor, ha az ellenőrzött társaság felszámolási vagyona nem nyújt teljes mértékben fedezetet a hitelezők követeléseire. A minősített befolyásszerző mögöttes felelősségével összefüggésben ehelyen csak hivatkozunk a Legfelsőbb Bíróság 1/2007. PJE. számú jogegységi határozatában, a BH 2006. évi 1. számában közzé tett tanácselnöki értekezleti állásfoglalásában és az EBH 2005. 1217. eseti döntésben kifejtettekre.[51]
A hatályos Gt. által hatályában fenntartott 1997-es Gt. 296. § (1) bekezdésében rögzített felelősségi alakzat és a hatályos Gt. által hatályon kívül helyezett 1997-es Gt. 293. § (3) bekezdésében és 296. § (1) bekezdésében rögzített felelősségi alakzatok időbeli hatályával összefüggésben kihangsúlyozandó az, hogy e felelősségi szabályok az 1997-es Gt. hatályba lépése (1998. június 16. napja) után szerzett, a cégjegyzékbe már bejegyzett ellenőrzött társaságok (korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok) köztelezettségeiért áll fenn a hitelezőkkel szemben. A konszernjogi felelősség bekövetkezése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a befolyásszerzés időpontjában a cégjegyzékbe bejegyzett ellenőrzött társaság a létesítő okiratát még nem módosította. A konszernjogi felelősséget megalapozó tartósan hátrányos üzletpolitika folytatását eredményező befolyás csak az 1997-es Gt. hatálybalépését követően tanúsított magatartással valósítható meg [LB Gfv. I. 30.035/2004. sz., EBH 2004. 1041.; LB Pfv. X. 22.341/2003., EBH 2004. 1038.]. Az 1997-es Gt. hatályba lépését megelőzően tehát e konszernjogi felelősségi szabályok nem kerülhetnek alkalmazásra figyelemmel a visszaható hatályú jogalkotás alkotmányos tilalmára. A korábbi befolyásszerzést, és az annak alapján fennálló felelősséget az 1988-as Gt. szerint kell elbírálni. Az az uralkodó tag, aki az 1997-es Gt. hatályba lépésekor rendelkezett több, mint ötven, illetve több mint hetvenöt százalékot meghaladó szavazati joggal, az 1997-es Gt. hatályba lépést követően anélkül folytathat hátrányos üzletpolitikát, hogy emiatt konszernjogi következményektől kellene tartania, kivéve, ha részvénytársaság - részvénytársaság viszonylatában állott fenn a több mint ötven, illetve több mint hetvenöt százalékos befolyás. A minősített befolyásszerző felelőssége az irányítása alatt álló - felszámolás alá került ellenőrzött társaság azon tartozásaiért áll fenn, amelyeket a hitelező a felszámolásai eljárásban - annak rendje szerint - érvényesített. A minősített befolyásszerző az ellene indított perben vitathatja a felszámoló által elismert, illetve a közbenső mérlegben jóváhagyott hitelezői igény mértékét. A minősített befolyásszerzőt terhelő másodlagos kötelezettség, a kezesi felelősséghez hasonló helytállási kötelezettség. A kezeshez hasonlóan ezért a minősített befolyásszerzőt is megilleti, a Ptk. 273. § (1) bekezdésében írtakra figyelemmel, hogy a saját személyében - a felszámoló elismerése, a közbenső mérlegben foglaltak ellenére - a keresettel szemben a hitelezői igény mértékét, és azon belül a kamat mértékét vitassa [LB Gfv. X. 30.277/2005. sz., BH 2006. 262.]. Amennyiben a felszámolási eljárásban ki nem elégített több vagy valamennyi hitelező eredményesen perli a minősített befolyásszerzőt, úgy a pernyertes hitelezők között a Cstv. 57. § (1) bekezdése szerinti rangsor már nem áll fenn a minősített befolyásszerzővel szemben.[52][53]
Eltérően az 1997-es Gt.-től a hatályos Gt. alapján a közvetlen befolyásszerző és a közvetett befolyásszerző(k) egyetemleges felelőssége, valamint az időben egymást követő minősített befolyásszerzők, egyedüli tagok (részvényesek) egyetemleges felelőssége bekövetkezhet a hitelezőkkel szemben, amennyiben a közös károkozás objektív tényállása megállapítást nyer. Elképzelhető egyrészt az, hogy a közvetlen befolyászerző mellett létezik egy vagy több közvetett befolyásszerző, és ezen személyek mindegyike egyaránt tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat az ellenőrzött társaság vonatkozásában. Elképzelhető másrészt az, hogy az időben egymást követő kettő vagy több minősített befolyásszerző személyek, egyedüli tagok (részvényesek) közül kettő vagy több személy egyaránt tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott a saját befolyásának fennállása időszakában az ellenőrzött társaság vonatkozásában.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hatályos Gt. ugyan megszüntette a bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése, nem teljesítése miatti konszernjogi felelősséget a hitelezőkkel szemben, ugyanakkor a hatályos Gt. 52. § (1) bekezdés első mondatában foglalt szabály szerint a közvetlen és közvetett minősített befolyásszerzőt egyaránt bejelentési kötelezettség terheli. A Gt. 52. § (1) bekezdés második mondata értelmében bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése vagy elmulasztása esetén a cégbíróság a minősített befolyásszerzővel vagy annak vezető tisztségviselőjével szemben a Ctv. szerinti törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmazhatja. Erre tekintettel továbbra is irányadó tehát a Legfelsőbb Bíróság azon elvi döntése, miszerint nem mentesíti az uralkodó tagot a minősített többséget biztosító befolyás megszerzésének bejelentése alól az ellenőrzött társaság változásbejegyzési kérelmének benyújtása [LB Gfv. X. 31.523/2003. sz., EBH 2004. 1141.].
A hitelező az ellenőrzött társaság felszámolása során, vagy annak jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül a minősített befolyásszerző, egyedüli tag (részvényes) ellen indíthat kártérítési pert. Amennyiben időben egymást követően több minősített befolyásszerző, egyedüli tag (részvényes) volt az ellenőrzött társaságnál, úgy mindegyik ellen megindítható a kártérítési per. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt minősített befolyásszerzők, egyedüli tagok (részvényesek) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.]. A kereseti kérelemnek való helyt adás esetén, felszámolási eljárás folyamata alatt benyújtott kereseti kérelem alapján a bíróság kizárólag a Pp. 123. §-a szerinti felelősséget megállapító ítéletet hozhat, míg a felszámolás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott kereset alapján kizárólag kártérítés megfizetésére kötelező, marasztaló ítéletet hozhat. A hitelező az első esetben egy újabb, kártérítés megfizetésére kötelező, marasztalásra irányuló pert kell hogy indítson a felszámolás jogerős lezárását követően. Mind a megállapítási, mind a marasztalási (kártérítési) per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a minősített befolyásszerző, egyedüli tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A megyei bíróság hatásköre a Pp. 22. § (1) bekezdés ef) pontján alapul. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított megállapítási, marasztalási (kártérítési) perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
Végezetül felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Gt. 49. § (3) bekezdése értelmében a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok (részvényesek) kérelmére a cégbíróság elrendeli az utolsó két évben a minősített befolyásszerző által folytatott tartósan hátrányos üzletpolitika könyvvizsgáló általi megvizsgálását, ha a legfőbb szerv a szabályszerűen bejelentett ilyen indítvány kérdésében a határozathozatalt mellőzte.

3.4. Az uralkodó tag (részvényes) felelőssége az elismert vállalatcsoport és a tényleges vállalatcsoport fennállása esetén

A hatályos Gt. a konszernjog területén két új jogintézményt vezetett be: a Gt. 55. §-a szerinti elismert vállalatcsoportot és a Gt. 64. §-a szerinti tényleges vállalatcsoportot. Sem az elismert vállalatcsoport, sem a tényleges vállalatcsoport nem minősül önálló jogalanynak, a vállalatcsoportban résztvevő gazdasági társaságok önálló jogalanyiságukat megőrzik. Ugyanakkor a vállalcsoport részét képező ellenőrzött társaság magánautonómiáját részben vagy egészben elveszíti, nem önálló érdekeit képviseli, hanem igazodik a vállalatcsoport, mint egész üzletpolitikájához.
A Gt. 55. § (1) bekezdése értelmében a számviteli törvényben foglaltak szerint összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére köteles gazdasági társaság (uralkodó tag) és az a részvénytársaság, illetve korlátolt felelősségű társaság, amely felett az uralkodó tag a számviteli törvény alapján meghatározó befolyással rendelkezik (ellenőrzött társaság), egységes üzleti céljaik megvalósítására uralmi szerződés kötése útján elismert vállalatcsoportként történő működésükről határozhatnak. A Gt. 55. § (2) bekezdése alapján az elismert vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött társaságok önállóságának korlátozására e törvény és az uralmi szerződésben foglaltak szerint, a vállalatcsoport egésze céljainak teljesítéséhez szükséges módon és mértékben kerülhet sor. Az uralmi szerződésben gondoskodni kell a vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött társaságok tagjai (részvényesei), valamint hitelezői jogainak a védelméről. A Gt. 55. § (3) szerint az elismert vállalatcsoportként való működés tényének a cégjegyzékbe való bejegyzése nem hoz létre az abban részt vevő gazdasági társaságoktól elkülönült jogalanyt.
A Gt. 55. § (1) bekezdése szerint uralkodó tagi (részvényesi) pozícióban kizárólag összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére köteles gazdasági társaság, vagyis belföldi gazdasági társaság állhat. Következésképpen uralkodó tag (részvényes) nem lehet külföldi természetes és jogi személy, valamint belföldi gazdasági társaságnak nem minősülő jogalany. Elismert vállalatcsoportban ellenőrzött társaság lehet: korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság és nyilvánosan működő részvénytársaság.
A Gt. 55. § (1) bekezdése értelmében az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pontja alapján az anyavállalat rendelkezik meghatározó befolyással, mert az alábbi feltételek közül legalább eggyel rendelkezik:
a) a tulajdonosok (a részvényesek) szavazatának többségével (50 százalékot meghaladóval) tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik, vagy
b) más tulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött megállapodás alapján a szavazatok többségét egyedül birtokolja, vagy
c) a társaság tulajdonosaként (részvényeseként) jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelőbizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja, vagy
d) a tulajdonosokkal (a részvényesekkel) kötött szerződés (vagy a létesítő okirat rendelkezése) alapján - függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól - döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol;
Elismert vállalatcsoport uralkodója tagja (részvényese) tehát elégséges, ha a szavazatok többségével (és nem a háromnegyedével) rendelkezik, továbbá a szavazatok többségével való rendelkezés mellett más jogi tény is megvalósíthatja a befolyás fennállását.
A Gt. 58. § (2) bekezdés negyedik mondata értelmében az elismert vállalatcsoport uralkodó tagját (részvényesét) nem terheli a Gt. 54. § (2) bekezdésben rögzített konszernjogi felelősség a hitelezők irányában az elismert vállalatcsoportként való működés tényének cégjegyzékbe történő bejegyzésétől kezdődően e tény cégjegyzékből való törléséig.
Amennyiben az uralkodó tag megsérti az uralmi szerződésben foglaltakat, úgy a Gt. 62. § (4) bekezdése értelmében a cégbíróság az ellenőrzött társaság tagjainak (részvényeseinek), vezető tisztségviselőjének és hitelezőinek indítványára a) felhívja az uralkodó tagot az uralmi szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítésére; b) a Ctv. szerinti törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmazza; c) eltiltja a vállalatcsoportot az elismert vállalatcsoportként való működéstől. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Gt. 56. § (5) bekezdésében foglaltak értelmében az uralkodó tagot (részvényest) az uralmi szerződésben vállalt kötelezettségeinek megszegéséért felelősség terheli Ptk.-nak a szerződésszegésért való felelősségre vonatkozó szabályai szerint. Felhívjuk a figyelmet továbbá arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Gt. 49. § (5) bekezdése értelmében ha az ellenőrzött társaság legfőbb szerve elvetette azt az indítványt, hogy az uralkodó tag ellen támasztható követelés érvényesítésre kerüljön, továbbá, ha az ellenőrzött társaság legfőbb szerve a szabályszerűen bejelentett ilyen indítvány tárgyában a határozathozatalt mellőzte, a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok (részvényesek) a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napon belül - jogvesztés terhe mellett - az ellenőrzött társaság nevében az igényt keresettel maguk érvényesíthetik.
A Gt. 64. § (1) bekezdése kimondja, hogy uralmi szerződés és elismert vállalatcsoportként való bejegyzés hiányában is alkalmazhatóak a 60. §-ban foglaltak, ha az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság (társaságok) közötti tartós, már legalább három éven keresztül, megszakítás nélkül fennálló együttműködés során a vállalatcsoporthoz tartozó gazdasági társaságok egységes üzleti koncepció alapján folytatják tevékenységüket, és tényleges magatartásuk biztosítja a vállalatcsoportként való működésből származó előnyök és hátrányok kiszámítható és kiegyenlített megosztását. A Gt. 64. § (2) bekezdése értelmében kétség esetén az uralkodó tagot terheli annak bizonyítása, hogy az (1) bekezdésben foglalt feltételek a vállalatcsoporthoz tartozó gazdasági társaságok vonatkozásában teljesültek, valamint hogy az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság (társaságok) közötti együttműködés során az (1) bekezdésben foglaltak jogszerűen kerültek alkalmazásra. A vállalatcsoport uralkodó tagja a tartósan hátrányos üzletpolitika érvényesítése esetére előírt szabályok (54. §) szerint felel az (1) bekezdésben foglaltak törvénybe ütköző alkalmazása esetén. A Gt. 64. § (3) bekezdése alapján a bíróság az uralkodó tag, valamint a jogi érdekét valószínűsítő más személy kérelmére megállapíthatja, hogy az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság (társaságok) közötti tényleges együttműködés megfelelt az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek. A bíróság ilyen tartalmú határozata kizárja, hogy az ellenőrzött társaságnak a bíróság által vizsgált időszak alatt vagy ezen időszak során felmerült okból utóbb bekövetkező fizetésképtelenné válásával összefüggésben az uralkodó tag korlátlan felelőssége az ellenőrzött társaság ki nem elégített tartozásaiért - tartósan hátrányos üzletpolitika érvényesítésére történő hivatkozással - megállapításra kerüljön. A Gt. 64. § (4) bekezdése szerint ha a bíróság (3) bekezdés szerinti határozatának jogerőre emelkedésétől számított kilencven napon belül az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság (társaságok) a határozatban foglalt tartalommal uralmi szerződést fogadnak el, a cégbíróság az elismert vállalatcsoportként való működés tényét a cégnyilvántartásba bejegyzi. Ennek során az 57-58. §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni.
A Gt. 64. § (2) bekezdése értelmében tényleges vállalatcsoport uralkodó tagját (részvényesét) terheli a Gt. 54. § (2) bekezdése szerinti konszernjogi felelősség az ellenőrzött társaság(ok) hitelezőinek irányában, amennyiben az uralkodó tag (részvényes) "a vállalatcsoportként való működésből származó előnyök és hátrányok kiszámítható és kiegyenlített megosztását" felróható módon nem biztosítja. Álláspontunk szerint az idézett törvényi kitétel "a tartósan hátrányos üzletpolitika folytatásának" szinonimája. A törvény "a vállalatcsoportként való működésből származó előnyök és hátrányok kiszámítható és kiegyenlített megosztása" fogalmát sem határozza meg, következésképpen annak meghatározása a perbíróságra hatáskörébe (mérlegelési körébe) tartozik. A tényleges vállalatcsoport uralkodó tagjának (részvényesének) felelősségére tehát a minősített befolyásszerző felelősségére vonatkozó szabályok az irányadóak (jelen fejezet 3.3.2. pontjában kifejtettek szerint).
A Gt. 64. § (3) bekezdése egy új pertípust intézményesít. A jogvita társasági jogvitának minősül a Gt. 10. § (1) bekezdés d) pontja szerint. Amennyiben az érintett felek külön megállapodásban a Gt. 10. § (1) bekezdés d) pontja szerint társasági jogvitára választott bíróság hatáskörét kikötötték, úgy a pert kizárólag a választott bíróság előtt indítható meg. Választott bíróság kikötésének hiányában a per rendes bíróság hatáskörébe tartozik. A per a megyei bíróság hatáskörébe tartozik a Pp. 22. § (1) bekezdés ee) pontja szerint. A per felperese lehet: a) a tényleges vállalatcsoport uralkodó tagja; b) a jogi érdekét valószínűsítő más személy (az ellenőrzött társaság, az ellenőrzött társaság tagja, az ellenőrzött társaság hitelezője). Ha a per felperese az uralkodó tag, akkor az alperes(ek) az ellenőrzött társaság(ok); ha a per felperese a jogi érdekét valószínűsítő más személy, akkor a per alperese az uralkodó tag. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperes lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy alperes székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. A per a Pp. 128. §-a szerinti megállapítási per. A perben a bíróságnak abban a jogkérdésben kell állást foglalnia, hogy az uralkodó tag (részvényes) és az ellenőrzött társaság(ok) közötti tényleges együttműködés megfelelt a Gt. 64. § (1) bekezdésben foglalt követelményeknek. Amennyiben a bíróság ezt megállapító jogerős ítéletet hoz, úgy az kizárja az uralkodó tag (részvényes) Gt. 54. § (2) bekezdése szerinti konszernjogi felelősségét az ellenőrzött társaság(ok) hitezői irányában. Amennyiben a bíróság ezt nem állapítja meg jogerős ítéletében, úgy az uralkodó tagot (részvényest) a Gt. 54. § (2) bekezdése szerinti konszernjogi felelősség terheli az ellenőrzött társaság(ok) hitelezői irányában.

3.5. A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) és a társasági részesedését átruházó tag (részvényes) másodlagos felelőssége

Ctv. 93. § (1) bekezdése kimondja ha a többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező tag (részvényes) felelőssége a cég tartozásaiért korlátozott volt, és a céget a cégbíróság megszüntetési eljárást követően törölte a cégjegyzékből úgy, hogy a cég a saját tőkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyott hátra, a cég hitelezőjének kereseti kérelmére a bíróság megállapítja, hogy a tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített tartozásaiért, kivéve, ha a tag (részvényes) bizonyítja, hogy a megszüntetési eljárás bekövetkezéséhez magatartásával nem járult hozzá. Ctv. 93. § (2) bekezdése értelmében ha a céget a cégbíróság a megszüntetési eljárást követően törölte a cégjegyzékből úgy, hogy a cég a saját tőkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyott hátra, a cég hitelezője kereseti kérelmében kérheti annak megállapítását is, hogy a megszüntetési eljárás megindulását megelőző három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező volt tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha a volt tag (részvényes) bizonyítja, hogy a vagyoni hányada átruházásának időpontjában a cég fizetőképes volt, a vagyonvesztés csak ezt követően következett be, illetve a cég nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen járt el.
Cstv. 63/A. §-a alapján amennyiben az adós ellen megindított felszámolást cégbírósági megszüntetési eljárás előzte meg, és az adós a felszámolás kezdő időpontjában saját tőkéjének 50%-át meghaladó tartozást halmozott fel, a felszámoló vagy a hitelező kereseti kérelmére a bíróság megállapítja, hogy a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül részesedését átruházó, többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező volt tag (részvényes) korlátlanul felel az adós ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vagyoni hányad átruházásának időpontjában az adós fizetőképes volt, a vagyonvesztés csak ezt követően következett be, illetve az adós ugyan nem volt fizetőképes, de a tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen járt el.
A törlési eljárás folytán megszűnt cég tagjának (részvényesének) felelősségét először a Ctv.-ét módosító 2003. XLIX. törvény írta elő, amely 2004. január 1. napján lépett hatályba. A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a Ctv. és Cstv. módosításáról szóló 2005. évi LXIX. törvény kettő, egymással rokon természetű új felelősségi alakzatot, a Ctv. 93. § (2) bekezdésben írt és a Cstv. 63/A. §-ban írt felelősségi alakzatot hozott létre, valamint módosította a törlési eljárás folytán megszűnt tag (részvényes) felelősségét előíró szabályt. Az új szabályok 2005. július 7. napján léptek hatályba. A hatályos Ctv. újraszabályozta a törlési eljárás folytán megszűnt cég tagjának (részvényesének) felelősségét [ez lett a Ctv. 93. § (1) bekezdésében írt felelősségi szabály) és a cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségét (ez lett a Ctv. 93. § (2) bekezdésében írt felelősségi szabály], a 2006. évi VI. törvény pedig módosította a Cstv. 63/A. §-ában írt felelősségi szabályt.
A sorozatos jogalkotási kísérletek jogpolitikai célja a "fantomizálódó" cégek hátrahagyott tartozásiért való tagi (részvényesi) felelősség megteremtése volt a hitelezőkkel szemben. A legutóbbi törvénymódosítások előtt hatályban volt, egymással érdemi összefüggést nem mutató felelősségi szabályhalmazt a törvényalkotó egyszerűsítette és kettő szempontból egységesítette: a) a többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkező tagot (részvényest) terheli a felelősség; b) a saját tőkéjének 50 százalékát meghaladó tartozást felhalmozó megszűnt cég esetében áll fenn a felelősség. A konszernjogi felelősségátvitel szempontjából a többségi befolyással rendelkezés konzekvens előírása mindenképpen helyeselhető megoldás. Ugyanakkor az ellenőrzött társaság meghatározott mértékű tartozásának felhalmozása mint felelősségi előfeltétel előírása teljesen abszurd elképzelés. A teljes kártérítés elvéből fakadóan a polgári jogi felelősségnek nem lehet előfeltétele a károsultak (hitelezők) követelésének együttes mértéke.
A Ctv. 93. § (1) bekezdésében előírt felelősség különös együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a társasági részesedés átruházásakor többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezzen a tag (részvényes);
b) a gazdasági társaság működése során a tag (részvényes) felelősséggel ne tartozzon a hitelezőkkel szemben;
c) a gazdasági társaság a Ctv. 89. § szerinti megszüntetési eljárás folytán szűnjön meg;
d) a gazdasági társaság a saját tőkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyjon hátra;
e) a bíróság megállapítja a tag (részvényes) felelősségét.
A b) pontban írt előfeltétellel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy kettő társasági forma: a korlátolt felelősségű társasági forma és a részvénytársasági forma jön figyelembe.
A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásért (kötelezettségéért) való, teljes, közvetett másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus. A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért (kötelezettségéért), vagyis a megszüntetési eljárás folytán megszűnt társaság kötelezettségéért áll fenn. A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége teljes felelősség-típus, mivel saját teljes vagyonával köteles helytállni a hitelezőkkel szemben. A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert a megszűnt társaság az elsődlegesen felelős személy a hitelezőkkel szemben, a többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) ugyanazon a jogcímen tartozik felelősséggel, mint a megszűnt társaság. A másodlagos felelősség közvetett, mivel a többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) helytállására csak akkor kerül sor, ha az ellenőrzött társaság felszámolási vagyona nem nyújt teljes mértékben fedezetet a hitelezők követeléseire. A gyakorlatban a megszűnt társaság elsődleges felelőssége alapján nem képes helytállni. A többségi befolyással rendelkező személy köteles bizonyítani felróhatóságának hiányát, vagyis azt, hogy a megszüntetési eljárás bekövetkezéséhez magatartásával nem járult hozzá.
A Ctv. 93. § (2) bekezdésében előírt felelősség különös együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a társasági részesedés átruházásakor többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezzen az egykori tag (részvényes);
b) a gazdasági társaság Ctv. 89. § szerinti megszüntetési eljárás folytán szűnjön meg;
c) a gazdasági társaság a saját tőkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyjon hátra;
d) a gazdasági társaságban fennálló társasági részesedés (vagyoni hányad) átruházható legyen;
e) a volt tag (részvényes) a törlési eljárás megindulását megelőző három éven belül átruházza a gazdasági társaságban fennálló társasági részesedését (részvényét);
f) a bíróság megállapítja a tag (részvényes) felelősségét.
A d) pontban írt előfeltétellel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy valamennyi gazdasági társasági forma figyelembe jön, ugyanis a Gt. hatályba lépése óta valamennyi társasági formánál a társasági részesedés (üzletrész, részvény) átruházható. (A Gt. hatályba lépését megelőzően a közkereseti társaságban és betéti társaságban fennálló társasági részesedés átruházása tilos volt.) Indokolatlan és szükségtelen a konszernjogi felelősség előírása azoknál a társasági formáknál (közkereseti társaság, betéti társaság, közös vállalat, egyesülés), ahol a tagot (beltagot) teljes másodlagos felelősség terheli, ugyanis a hitelezővédelmet éppen a teljes másodlagos felelősség kellőképpen biztosítja.
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a törlési eljárás megindulását megelőző három évben kell az átruházásnak megtörténnie. Az átruházás jogcíme és az átruházott társasági részesedés mértéke közömbös. A társasági részesedés átszállása (jogutódlás, öröklés) esetén hiányzik ez az előfeltétel, a felelősség nem következik be.
A többségi befolyással rendelkező egykori tag (részvényes) felelőssége a hitelezők irányában vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásért (kötelezettségéért) való, teljes, közvetett másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus. A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felelőssége más személy magatartásáért (kötelezettségéért), vagyis a megszüntetési eljárás folytán megszűnt társaság kötelezettségéért áll fenn. A többségi befolyással rendelkező egykori tag (részvényes) felelőssége teljes felelősség-típus, mivel saját teljes vagyonával köteles helytállni a hitelezőkkel szemben. A többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert a megszűnt társaság az elsődlegesen felelős személy a hitelezőkkel szemben, a többségi befolyással rendelkező egykori tag (részvényes) ugyanazon a jogcímen tartozik felelősséggel, mint a megszűnt társaság. A másodlagos felelősség közvetett, mivel a többségi befolyással rendelkező volt tag (részvényes) helytállására csak akkor kerül sor, ha az ellenőrzött társaság felszámolási vagyona nem nyújt teljes mértékben fedezetet a hitelezők követeléseire. A gyakorlatban a megszűnt társaság elsődleges felelőssége alapján nem képes helytállni.
A többségi befolyással rendelkező egykori tag (részvényes) köteles bizonyítani felróhatóságának hiányát, vagyis azt, hogy a vagyoni hányada átruházásának időpontjában a gazdasági társaság fizetőképes volt és a vagyonvesztés csak ezt követően következett be, illetve ha a gazdasági társaság nem volt fizetőképes, akkor a volt tag (részvényes) az átruházás során jóhiszeműen járt el. A kimentés tehát kétirányú lehet. Az első esetkörben azt kell bizonyítani, hogy a társasági részesedés átruházásakor a gazdasági társaság fizetőképes volt és a vagyonvesztés csak a társasági részesedés átruházását követően következett be, kettő együttes (konjunktív) feltétel fennállását kell tehát bizonyítani. A felelősségi szabály nem határozza meg a "fizetőképesség" fogalmát, következésképpen e fogalom meghatározása a bíróság hatáskörébe (mérlegelési körébe) tartozik. Vagyonvesztésnek a saját tőke csökkenés minősül. Azt a tényt, hogy a vagyonvesztés (saját tőke csökkenés) az átruházást követően következett be, bizonyítani lehet az átruházás időpontjára készített, az Szmt. szerinti mérleggel, amelyet az azt követő évzáró mérleggel kell összehasonlítani. A felelősségi szabály nem számol azzal a lehetőséggel, hogy a vagyoncsökkenés egy hosszabb folyamat is lehetett, amely már a társasági részesedés átruházása előtt megkezdődött és a társasági részesedés után folytatódott.
A második esetkörben azt kell bizonyítani, hogy amikor tényszerűen megállapítható az, hogy a gazdasági társaság nem volt fizetőképes, a volt tag (részvényes) jóhiszeműen járt el az átruházás során. A felelősségi szabály egyrészt nem határozza meg azt, hogy a gazdasági társaság mikor minősül nem fizetőképesnek (fizetőképtelennek), nem tartalmaz utalást arra sem, hogy esetlegesen a Ctv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában írt fizetőképtelenség estére kell-e gondolnunk [a Cstv. 27. § (1) bekezdés b)-c) pontjaiban írt esetek fogalmilag kizártak]. A felelősségi szabály másrészt nem határozza meg azt, hogy az egykori tag (részvényes) rosszhiszeműsége mire kell, hogy kiterjedjen, vagyis milyen konkrét tény fennállásáról kell tudomással bírnia, illetőleg milyen konkrét jogellenes magatartást kell kifejtenie ki. A felelősségi szabály a volt tag (részvényes) rosszhiszeműsége mellett állít fel vélelmet, hiszen a volt tagot (részvényest) terheli a kimentés körében a jóhiszeműség bizonyítása. A szabály alapvető hibája az, hogy nem határozza meg azt, hogy az egykori tag (részvényes) rosszhiszeműsége mire kell, hogy kiterjedjen. Továbbá már önmagában helytelen az a megoldás, hogy nem maga a felelősségi szabály, hanem csak a felelősségi szabályt megalkotó 2005. évi LXIX. törvény miniszteri indokolása sorolja fel a rosszhiszemű magatartásokat. A miniszteri indokolás által felsorolt rosszhiszemű magatartások ugyanakkor tartalmilag is helytelenek. Tény, hogy azok a magatartások, amelyeket a miniszteri indokolás nevesít nyilvánvalóan jogellenes magatartások. A miniszteri indokolásban nevesített egyik jogellenes magatartás "a gazdasági társaság kiürítése" a társasági részesedés átruházását megelőzően kerül kifejtésre, e magatartás kifejtése miatt az átruházó volt tag, részvényes nem jár el rosszhiszeműen az átruházás során. Ezzel összefüggésben megjegyzendő az is, hogy a gazdasági társaság képviseletére nem jogosult tag (részvényes) érvényesen nem is ruházhatja át gazdasági társaság tulajdonát képező vagyontárgyakat. A miniszteri indokolásában nevesített másik jogellenes magatartás a cégbíróság által el nem érhető személy részére történő elidegenítés ugyan az átruházás során következik be, azonban e magatartás önmagában nem minősül jogellenesnek. E magatartás csak akkor minősül jogellenesnek, ha az átruházással egyidejűleg olyan vezető tisztségviselő megválasztására (kinevezésére) kerül sor, akit - az átruházó tag tudomása szerint - a cégbíróság szintén nem képes elérni. Ilyenkor már valóban arról van szó, hogy a volt tag (részvényes) az átruházás során rosszhiszeműen jár el.
A Ctv. 93. § (1) és (2) bekezdésekben írt felelősségi alakzatokkal összefüggésben felhívjuk a figyelmet a Ctv. 91. § (1) bekezdés harmadik mondatában rögzített előírásra, amely szerint a megszüntetési eljárást elrendelő cégbírósági végzés Cégközlönyben való közzétételétől számított harminc napon belül a hitelezőknek igényeiket be kell jelenteniük a cégbíróságra. A jogszabályi rendelkezés azonban nem határozza meg azt, hogy jogvesztéssel jár-e a harmincnapos határidő elmulasztása, holott ennek a hitelezői keresetindítás szempontjából kiemelkedő jelentősége van.
A hitelező valamennyi olyan, a társasági részesedés átruházásakor többségi befolyással rendelkező egykori tag (részvényes) és megszűnéskori tag (részvényes) korlátlan felelősségének megállapítását kérheti a perben, aki a megszüntetési eljárás megindulását megelőző három éven belül ruházta át társasági részesedését. A közös károkozás objektív tényállásának fennállása esetén a volt tagok (részvényesek) és a megszűnéskori tagok (részvényesek) egyetemlegesen felelősek a hitelezőkkel szemben.
A Cstv. 63/A. §-ában előírt felelősség különös együttes (konjunktív) előfeltételei a következők:
a) a társasági részesedés átruházásakor többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezzen az egykori tag (részvényes);
b) a gazdasági társaság felszámolás folytán szűnjön meg, amelyet a Ctv. 89. § szerinti megszüntetési eljárás kell, hogy megelőzzön;
c) a gazdasági társaság a saját tőkéjének 50 százalékát meghaladó, ki nem elégített tartozást hagyjon hátra;
d) a gazdasági társaságban fennálló társasági részesedés (vagyoni hányad) átruházható legyen;
e) a volt tag (részvényes) a felszámolási eljárás megindítását megelőző három éven belül átruházza a gazdasági társaságban fennálló társasági részesedését (részvényét);
f) a bíróság megállapítja a tag (részvényes) felelősségét.
A Cstv. 63/A. §-ában írt felelősségi szabály előfeltételei kettő feltétel tekintetében térnek el a Ctv. 93. § (2) bekezdésben írt felelősségi szabály előfeltételeitől.
A b) pontban írt előfeltétellel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a felszámolási eljárást meg kell előznie egy megszűntetési eljárásnak, értelemszerűen egy olyan megszüntetési eljárásnak, amely nem a gazdasági társaság megszüntetésével fejeződik be, hanem azzal, hogy a Ctv. 92. § (1) bekezdése értelmében a megszüntetési eljárás "átalakul" felszámolási eljárássá.
Az e) pontban írt előfeltétellel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a felszámolási eljárás megindítása (a felszámolási eljárás kezdő időpontja): az a nap, amelyen a felszámolási eljárás megindítására jogosult fél kérelme a bíróságra érkezett.
Egyebekben a Ctv. 93. § (2) bekezdésében rögzített felelősségi szabálynál írtak az irányadóak.
A hitelező a pert a megszüntetési (felszámolási) eljárás jogerős lezárulását követően indíthatja meg. A per nem a Pp. 128. §-a szerinti megállapítási per, hanem marasztalásra (kártérítés megfizetésére) irányuló per. A hitelező a megszüntetési (felszámolási) eljárás folytán megszűnt társaság többségi befolyással rendelkező egykori tagja (részvényese) ellen indíthat kártérítési pert. Amennyiben a megszüntetési (felszámolási) eljárás megindítását megelőző három éven belül több volt tag (részvényes) átruházta részesedését, úgy mindegyik ellen megindítható a kártérítési per. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt egykori tagok (részvényesek) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.]. A kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a volt tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A per a megyei bíróság hatáskörébe tartozik a Pp. 22. § (1) bekezdés ef) pontjában írtak szerint. A felperesi hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított megállapítási, marasztalási (kártérítési) perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3.6. Felelősségátvitel bírói ítélet alapján a létező (működő) gazdasági társaság tagjára (részvényesére)

A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2005. (VI. 17.) számú kollégiumi ajánlásának II., III. és IV. pontjaiban megfogalmazottak szerint a jogilag létező (működő) jogi személy elkülönült felelősségéből származó előnyökkel, az ebből eredő jogosultságaival szándékosan visszaélő tagnak felelőssége áll fel a jogi személy hitelezőivel szemben a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdéseiben és a Ptk. 5. § (1) bekezdésében deklarált polgári jogi alapelvek alapján. A jogi személy elkülönült felelősségével való visszaélés valósul meg különösen akkor, ha a jogi személyt olyan célból működtetik, amely a jogrenddel ellentétes, a hitelezők kifejezett megkárosítását célozza. Joggal való visszaélést jelent az is, ha a tag külsőleg azt a látszatot kelti, hogy a jogi személy nevében és érdekében jár el, ténylegesen azonban a vagyoni előnyöket a magánvagyona javára vonja el. A joggal való visszaélés következménye, hogy a tag a jogi személy elkülönült felelősségére nem hivatkozhat, ezért a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személy ugyanazokat a polgári jogi felelősségi következményeket érvényesítheti közvetlenül a taggal szemben is, mint a jogi személlyel szemben. A jogi személy és a tag felelőssége ilyen esetben egyetemleges.[54]
Álláspontunk szerint a kollégiumi ajánlásban foglalt megállapítások erősen vitathatóak. A hatályos társasági jogban az intézményes fele-lősségátvitel alapvetően a konszernjog területére tartozik. Ehhez képest kivételnek minősül az általános társasági jog területére tartozó felelősségátvitel szabálya, amelyet a Gt. 50. §-a tartalmaz. A Gt. 50. §-ában írt felelősségi szabállyal összefüggésben a törvényalkotó szándéka egyértelmű és világos, kizárólag a jogutód nélkül megszűnt korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és betéti társaság volt tagjának, részvényesének, beltagjának a felelősségét kívánta megteremteni a hitelezőkkel szemben a társaság elkülönült jogalanyiságával való visszaélés esetére. A törvényalkotónak - egyébként vitatható módon - nem állt szándékában megteremteni a jogilag létező (működő) gazdasági társaságok tagjainak (részvényeseinek) felelősségét, és nem állt szándékában megteremteni a jogutód nélkül megszűnt más társasági formák tagjainak felelősségét a hitelezőkkel szemben a társaság elkülönült jogalanyiságával való visszaélés esetére. A kollégiumi ajánlásban foglalt megállapítás nincs az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság (kiszámíthatóság, előreláthatóság) követelményével, ugyanis a jogalanyok számára kiszámíthatatlan, előre nem látható az, hogy a bíróság esetről esetre, mikor állapítja meg a Ptk.-ban rögzített magánjogi alapelvekre hivatkozással a tag (részvényes) felelősségét a hitelezőkkel szemben. A kollégiumi állásfoglalás logikájából az következne, hogy nincsen szükség egyáltalán felelősségi jogra (polgári jogi felelősségi szabályokra), ugyanis minden felelősségi kérdés eldönthető a Ptk. alapelvei szerint. A magánjogi alapelveken nyugvó esetjogi (precedens) bíráskodás a kontinentális jogfejlődés által kimunkált kodifikált jogon nyugvó magyar bírósági joggyakorlattal is teljes mértékben ellentétes. A Ptk. alapelvein nyugvó tagi (részvényesi) felelősség bírósági megállapítása bizonytalan ítélkezési gyakorlat kialakulásának veszélyét rejti magában. A nevelés-megelőzés elve szempontjából kizárólag a tételes jogban kifejezetten megfogalmazott (s ezáltal a jogala-nyok által egyértelműen megismerhető és megérthető) felelősségi alakzatnak van megfelelő súlyú visszatartó ereje. A kollégiumi ajánlásban foglalt megállapítás a megfelelő alkotmányos jogforrási szinten történő szabályozás követelményébe is ütközik. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése és a Jat. 4. § a) pontja alapján fennálló alkotmányos követelmény az, hogy a polgári jogi felelősségi szabályok megalkotásánál kizárólag a törvényi szintű és a kormányrendeleti szintű szabályozás a megfelelő jogforrási szint. Az eseti bírósági határozaton alapuló polgári jogi felelősség "megalkotása" ezen alkotmányos követelménynek nem felel meg.
A Legfelsőbb Bíróság egy jogerős másodfokú ítéletet hatályon kívül helyező eseti döntésében az 1988-as Gt. korlátolt felelősségű társaságok tagjának korlátozott felelősségére vonatkozó szabály áttörésének lehetősége és ennek előfeltételei kapcsán a követezőkre mutatott rá. A Legfelsőbb Bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az első és másodfokon eljáró bíróságok nem tárták fel megfelelően az irányadó tényállást, ugyanis a jogutód nélkül megszűnt korlátolt felelősségű társaság természetes személy tagjai ellen folyamatban volt büntetőeljárás csalás bűncselekménye miatt, azonban a perben eljárt polgári bíróságok úgy hoztak ítéletet, hogy nem várták be a folyamatban lévő büntetőeljárásban hozandó jogerős büntető bírósági ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint, ha bebizonyosodik a jogerős büntető bírósági ítélet alapján, hogy a természetes személy tagok a korlátolt felelősségű társaságot azért működtették, hogy azzal felelősségüket lekorlátozva bűncselekmény-sorozatot kövessenek el, nem hivatkozhatnak a károsultakkal szemben a korlátolt felelősségű társaság tagjának korlátozott felelősségére, és a bűncselekményből eredő kárért helytállni tartoznak a Ptk. 339. §-a alapján [LB Gfv. II. 31.962/1998. sz., BH 1999. 465.]. A helytálló bírósági döntéshez annyit kell még hozzáfűzni, hogy a természetes személy tag bűncselekménnyel okozott kárért való felelőssége (Ptk. 339. §) fennáll akár létező (működő) gazdasági társaság, akár jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság "felhasználásával" okozták a kárt, a károkozó nem hivatkozhat alappal a társasági jog területére eső felelősség korlátozó szabályokra. Következésképpen a bűncselekménnyel okozott kárért való felelősségi alakzatnak nincsen társasági jogi vetülete, nincsen szó joggal való visszaélésen alapuló felelősségátvitelről.[55]

4. Értékelés

A jelen fejezet 1. pontjában elemeztük a tag (részvényes) felelősségét a gazdasági társaság különös létszakaszaiban. Megállapíthatjuk, hogy a Gt. 16. § (3)-(4) bekezdésében rögzített felelősségi szabály az előtársaság kötelezettségeiért fennálló tagi felelősséget, míg a Gt. 68. §-a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért való tagi felelősséget helyesen szabályozza. Megállapíthatjuk azt is, hogy a törvény az átalakulás során a tag felelősségét alapvetően helyesen szabályozza, azonban jogalkotási hiba az, hogy a Gt. 70. § (4), (5) és (6) bekezdésében írt szabályokból hiányzik az, hogy a felelősség fennállásának határideje jogvesztő határidő.
A jelen fejezet 2. pontjában elemeztük a tag (beltag) másodlagos felelősségét. Megállapíthatjuk, hogy a törvény helyesen szabályozza a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának) közvetett másodlagos felelősségét. Az 1988-as Gt. hatályba lépését megelőzően a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetlen volt, egy sorban felelt a társasággal, a tagot (beltagot) sortartási kifogás nem illette meg. Az 1988-as Gt. hatályba lépése óta a tag (beltag) másodlagos felelőssége közvetett, a tagot (beltagot) sortartási kifogás illeti meg, a tag (beltag) mögöttes felelőssége csak a követelés társaságtól való behajthatatlansága esetén áll fenn. A tag (beltag) felelősségének egy sorral hátrább szorítása azért indokolt, mert ezáltal egyértelműen kifejezésre jut a közkereseti (betéti) társaság önálló jogalanyiságának egyik legfontosabb dimenziója, az önálló vagyoni felelősség.
A Gt. és a Vht. helyesen szabályozza a tag hitelezőjének jogállását, amikor nem engedi meg a tag hitelezőjének a társaság vagyonához való közvetlen hozzáférést. E szabály kimondása azért indokolt, mivel ezáltal egyértelműen kifejezésre kerül a közkereseti (betéti) társaság önálló jogalanyiságának másik legfontosabb dimenziója, a tagok vagyonától elkülönült önálló társasági vagyon létezése.
A Gt. helytálló módon és konzekvensen szabályozza a közkereseti (betéti) társaságtól megváló tag tagsági jogviszonya időtartamán "túlnyúló" felelősséget, amelynek a hitelezővédelmi szempontból van kiemelkedő jelentősége. A hatályos Gt. megnyugtató módon immáron kifejezetten tartalmazza azt, hogy a társaságtól megváló tag (beltag) "túlnyúló" felelőssége ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn.
Helytálló az, hogy a Gt. megszüntette a betéti társaság kültagját terhelő kettő speciális felelősségi szabályt [az 1997-es Gt. 103. § (1) és (2) bekezdéseiben rögzítet felelősségi szabályok], s ezáltal kettő felelősségi alakzatra szűkítette le a kültag felelősségét a hitelezők irányában.
Helyes az, hogy a törvény nem engedi meg a közkereseti (betéti) társaság tagjának (beltagjának) szigorú közvetett másodlagos felelőssége kizárását, korlátozását, ugyanakkor helytelen az, hogy a Gt. lehetővé teszi azt, hogy a közös vállalat és az egyesülés tagját terhelő szigorú másodlagos felelősség kizárásra kerüljön. Egyik társasági formánál sincs minimális jegyzett tőke követelmény, ezért a hitelezők érdekeinek fokozott védelme azt kívánja meg, hogy se a közös vállalat, se az egyesülés esetében ne lehessen kizárni a felelősséget.
A jelen fejezet 3. pontjában az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatokat elemeztük. Teljes mértékben téves az intézményes felelősségátvitel hatályos szabályozásának koncepciója, megközelítése, ugyanis az sem a fokozott kisebbségvédelem, sem a fokozott hitelezővédelem jogpolitikai célkitűzésének nem tesz eleget. A konszernjogi intézményes felelősségátvitel lehetséges megoldásai közül a jogalkotó konzekvensen a kisebbségre és a hitelezőkre nézve hátrányos megoldásokat választotta a szabályozás során. A kisebbség tekintetében például az uralkodó tag (részvényes) részéről az uralmi szerződés megszegésének nincs hatékony és szigorú jogkövetkezménye. A hitelezők tekintetében a konszernjogi felelősség bekövetkezésének időpontja a lehető legkésőbbi időpont (a felszámolás folytán való megszűnés időpontja), a konszernjogi felelősség felróhatóságon alapuló felelősség típus, és azon belül is a legalacsonyabb gondossági fokozaton helyezkedik el. A törvény helytelen módon a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes) és a társasági részesedését átruházó tag (részvényes) felelősségét akkor tartja megállapíthatónak, ha a károkozó magatartása felróható. Az álláspontunk szerint helyes megközelítés szerint az uralkodó tag felelősségét a konszern fennállásának ténye önmagában megalapozza, a károkozót felróhatóság nélküli felelősség kell hogy terhelje. Az uralkodó tagot terhelő felelősségi szabályok esetében mindig indirekt bizonyítást kell előírni, ésszerű kimentést biztosítva az uralkodó tag (károkozó) számára. A felróhatóság nélküli felelősség elvi alapja az, hogy az uralkodó tagtól elvárható, hogy gondoskodjon az irányítása alatt álló ellenőrzött társaság jogszerű működéséről és rentábilis gazdálkodásáról. Ennek érdekében az uralkodó tagot meg kell hogy illesse az utasításadási jog és a hatáskörelvonási jog.
Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó egyes felelősségi alakzatokkal összefüggésben a következőket állapíthatjuk meg.
A Gt. 50. §-ában szabályozott, a társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag felelősségét elő kell írni a gazdasági társaság alapításától kezdve a jogutód nélküli megszűnésig terjedő teljes időtartamra. A tag létező gazdasági társasággal egyetemlegesen kellene hogy feleljen a hitelezőkkel szemben. Azonban indokolatlan előírni valamennyi tag vonatkozásában. Elegendő lenne a meghatározott mértékű befolyással rendelkező tag felelősségét előírni, ugyanis a jelentéktelen részesedéssel bíró tag nyilvánvalóan képtelen a felelősség hiányával visszaélni a hitelezők rovására.
A Gt. 54. § (2) bekezdésében írt felelősségi szabály helytelen módon, a magyar felelősségi jogban általános indirekt bizonyítási rendszer helyett, direkt bizonyítást ír elő. A direkt bizonyítás esetén a hitelezőnek (károsultnak) nincs reális esélye arra, hogy valamennyi előfeltétel (különösen a tartósan hátrányos üzletpolitika folytatásának) fennállását eredményesen bizonyítsa. A minősített befolyásszerzés esetében előfordulhat az, hogy a közvetlen minősített befolyásszerző személy mellett egy vagy több közvetett minősített befolyásszerző személy felelőssége is fennáll, mert a Gt. 52. § (2) bekezdése szerint közvetlen és közvetett befolyás is számít. Minél távolabb helyezkedik el a befolyásolási láncolatban a közvetett minősített befolyásszerző személy, annál valószínűtlenebb és annál nehezebben bizonyítható az, hogy ő ténylegesen folytatott tartósan hátrányos üzletpolitikát az ellenőrzött társaság tekintetében.
A minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) felelősségét szabályozó Gt. 54. § (1)-(2) bekezdéseiben írt rendelkezések alkotmányellenesek, sértik a normavilágosság alkotmányos követelményét, mert a törvény nem határozza meg egyértelműen a "tartósan hátrányos üzletpolitika", a "jelentős veszélyeztetés" fogalmát. Indokolatlan az, hogy a törvény a cégbíróság mérlegelési jogkörébe utalja a biztosítékadás elrendelését akkor, ha az együttes előfeltételek mindegyike fennáll.
Jogalkotási hiba (hiányosság) az, hogy a Gt. nem írja elő azt, hogy ha a minősített befolyás a gazdasági társaság alapításakor jön létre, akkor is felelősséggel tartozik a minősített befolyásszerző és az egyedüli tag (részvényes) a hitelezőkkel szemben, ugyanis a hitelezővédelem szempontjából közömbös az, hogy a befolyás mikor jön létre.
Nincs ésszerű indoka annak, hogy a Gt. 54. § (2) bekezdésében írt szabály csak a felszámolási eljárás folyamán engedi meg a kereset benyújtását, miközben a Cstv. 63. § (2) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy a keresetet a felszámolás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül is be lehet nyújtani. A felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belüli perindítás az ésszerű pergazdaságossági szempontból, ugyanis ebben az esetben nincs szükség két peres eljárás lefolytatására.
Az elismert vállalatcsoport esetén az uralkodó tag (részvényes) befolyása a Gt. és az Szmt. szerint közvetlen kell, hogy legyen. Nincs ésszerű indoka annak, hogy a törvény a közvetett befolyást mellőzi, miközben a Gt. 52. § (2) bekezdés szerint a minősített befolyásszerzőnél a közvetlen és a közvetett befolyás egyaránt figyelembe jön.
Nincs ésszerű indoka annak, hogy a Gt. 55. § (1) bekezdésében írt szabály szerint az elismert vállalatcsoport uralkodó tagja kizárólag az összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére köteles belföldi gazdasági társaság lehet, míg a Gt. 52. §-a szerinti minősített befolyásszerző bárki lehet.
Nincs ésszerű indoka annak, hogy az uralkodó tag (részvényes) befolyása az Szmt. 3. § (2) bekezdés 1. pontja szerint alakuljon, miközben a Gt. 52. §-a szerinti minősített befolyásszerzés csak meghatározott mértékű szavazatszerzés alapján jöhet létre.
Helyes az a Gt. 55. § (3) bekezdésében írt szabály, hogy az elismert vállalatcsoport nem minősül önálló jogalanynak.
Téves az a megközelítés, hogy az uralmi szerződés megkötésének, és az elismert vállalatcsoport cégjegyzékbe való bejegyzésének ténye megszünteti az uralkodó tag (részvényes) konszernjogi felelősségét a hitelezők irányában. A törvény összekeveri egymással a konszern belső és külső viszonyait. Az ellenőrzött társaság hitelezői számára közömbös az a körülmény, hogy az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság köt-e egymással uralmi szerződést, a hitelezőknek nincs befolyása az uralmi szerződés tartalmának meghatározására.
Az elismert vállalatcsoport belső viszonyával összefüggésben az uralmi szerződés kötelező tartalmi elemeit egyértelműen kell meghatározni a kisebbségvédelem érdekében, különösen a szerződésszegésre irányadó jogkövetkezményeket. Nem elégséges az, ha a törvény a jogkövetkezmények meghatározását a felekre bízza, ugyanis ebben az esetben nyilvánvaló, hogy az erőfölényben lévő uralkodó tag számára kedvező, jelentéktelen súlyú szankciók kerülnek csak kikötésre.
A Gt. 64. § (2) bekezdésében írt szabály alkotmányellenes, sérti a normavilágosság alkotmányos követelményét, mert a törvény nem határozza meg egyértelműen "a vállalatcsoportként való működésből származó előnyök és hátrányok kiszámítható és kiegyensúlyozott megosztásának" fogalmát.
A többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) és a társasági részesedését átruházó tag (részvényes) másodlagos felelősségét előíró Ctv. 93. § (1), (2) bekezdéseiben és a Cstv. 63/A. §-ában írt szabályokban abszurd ötlet az, hogy a konszernjogi felelősség az ellenőrzött társaság meghatározott mértékű tartozás felhalmozását felelősségi előfeltételként követeli meg. Ez ellentétes a teljes kártérítés elvével. Jogalkotási hiba, hogy a Ctv. 91. § (1) bekezdés harmadik mondatában írt szabály nem határozza meg egyértelműen azt, hogy a hitelezői igénybejelentésre előírt harmincnapos határidő jogvesztő határidő-e.
A Ctv. 93. § (2) bekezdésében és a Cstv. 63/A. §-ában írt szabály indokolatlanul írja elő a közkereseti társaság, a betéti társaság, a közös vállalat és az egyesülés esetére konszernjogi felelősséget, ugyanis a hitelezővédelmet a teljes másodlagos felelősség kellőképpen biztosítja.
A fenti felelősségi szabályokban az indirekt bizonyítás előírása helyes, ugyanakkor a kimentés tartalmi megfogalmazása alkotmányellenes, sérti a normavilágosság alkotmányos követelményét, mert a törvény nem határozza meg a "fizetőképesség", a "a nem fizetőképesség (fizetőképtelenség)" fogalmát, továbbá azt, hogy mire kell kiterjednie az egykori tag (részvényes) rosszhiszeműségének. Nem elégséges az, hogy a törvénymódosítás miniszteri indokolása - egyébként tévesen - tartalmazza a rosszhiszeműség esetköreit. Jogalkotási hiba az, hogy e felelősségi szabályok a konszernjogi felelősség fennállására nem írnak elő jogvesztő határidőt.
A hatályos szabályozási koncepció keretei között helyesnek minősíthető az, hogy a Ctv. 93. § (2) bekezdésében és a Cstv. 63/A. §-ában írt szabály a felelősség fennállását a megszüntetési (felszámolás) eljárást megelőző háromévi időtartamra mondja ki, ugyanis ennél régebbi magatartások (mulasztások) általában nem állnak okozati összefüggésben a fizetőképtelenség bekövezésével. Ugyanakkor a fizetőképtelenség mellett egyéb tényeket szükségtelen a felelősség fennállásának feltételévé tenni, így szükségtelen a vagyonvesztés és a rosszhiszemű átruházás feltételét megkövetelni. A hitelezővédelem szempontjából ugyanis a gazdasági társaság mindenkori fizetőképességének van döntő jelentősége. A fizetőképtelenség fogalmát természetesen magának a jogszabálynak kell egyértelműen és szabatosan rögzítenie.
Az intézményes felelősségátvitel szabályozásának területére a hatályos szabályozást megelőzően is jellemző volt az alkotmányellenes, téves, ésszerűtlen, hiányos és ellentmondásos jogszabályi rendelkezések léte. Talán ez ösztönözte a Szegedi Ítélőtáblát is "jogfejlesztő" gyakorlatának kialakítására. A kollégiumi ajánlás részletes kritikai elemzését e fejezet 3.6. pontjában már elvégeztük.

VIII. fejezet

A vezető tisztségviselő és a cégvezető felelőssége a gazdasági társasággal szemben

1. A vezető tisztségviselő felelőssége

A vezető tisztségviselő felelőssége elsődlegesen a gazdasági társaság irányában áll fenn, meghatározott szűk körben, kivételesen a gazdasági társaság tagjai (részvényesi) irányában is fennáll. A cégvezető felelőssége kizárólagosan a gazdasági társasággal szemben áll fenn. A vezető tisztségviselő felelőssége másodlagosan a hitelezők irányában áll fenn. A jelen fejezetben a vezető tisztségviselőnek és a cégvezetőnek a gazdasági társaság irányában fennálló felelősségét vizsgáljuk meg, míg a vezető tisztségviselőnek a hitelezők irányában fennálló felelősségét a IX. fejezetben tárgyaljuk.

1.1. A vezető tisztségviselő felelősségének általános szabályai

A Gt. 21. § (1) bekezdése kimondja, hogy a gazdasági társaság ügyvezetését - a gazdasági társaságok egyes formáira vonatkozó rendelkezések szerint - a társaság vezető tisztségviselői vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület látja el. A Gt. 21. § (1) bekezdése egyértelműen meghatározza az ügyvezetés fogalmát. A Gt. alkalmazásában ügyvezetésnek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek törvény vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a társaság legfőbb szervének vagy más társasági szervnek a hatáskörébe. A Gt. és az 1997-es Gt. egyértelműen meghatározza, hogy az egyes társasági formáknál ki minősül vezető tisztségviselőnek. A Gt. 21. § (2) bekezdése értelmében a közkereseti és a betéti társaság ügyvezetését az üzletvezetésre jogosult tag vagy tagok vezető tisztségviselőként látják el. A betéti társaság esetében kihangsúlyozzuk azt, hogy a Gt. 109. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabály lehetőséget biztosít arra, hogy a társasági szerződés feljogosítsa a kültagot az üzletvezetés és a képviselet ellátására. Ilyen feljogosítás esetében a kültag vezető tisztségviselőnek minősül. A Gt. 21. § (3) bekezdése alapján a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetését egy vagy több ügyvezető látja el. A Gt. 21. § (4) bekezdése szerint a részvénytársaság ügyvezetését - kivéve, ha a zártkörűen működő részvénytársaság alapszabálya az igazgatóság hatáskörét egy vezető tisztségviselőre (vezérigazgató - 247. §) ruházta - az igazgatóság mint testület látja el. A nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabálya úgy is rendelkezhet, hogy igazgatótanács látja el egységesen az ügyvezetési és az ellenőrzési funkciókat (egységes irányítási rendszerű részvénytársaság). Ez esetben a részvénytársaságnál felügyelőbizottság nem működik, és az igazgatótanács tagjai minősülnek vezető tisztségviselőknek. A Gt. 21. § (5) bekezdése értelmében az egyesülésnél - a társasági szerződés előírásai szerint - az igazgató vezető tisztségviselőként vagy az igazgatóság mint testület látja el az ügyvezetési teendőket.
Az 1997-es Gt. 114. § (1) bekezdése alapján vezető tisztségviselő a közös vállalatnál az igazgató.
A vezető tisztségviselőnek kettő alapvető feladata van: a) a gazdasági társaság ügyvezetésének ellátása és b) a gazdasági társaság szervezeti képviseletének ellátása harmadik személyekkel szemben és bíróságok, hatóságok előtt.
A Gt. 22. § (1) bekezdése első mondata kimondja, hogy vezető tisztségviselő - a közkereseti és a betéti társaság kivételével - csak természetes személy lehet. A közkereseti társaság tagja és a betéti társaság jogi személy beltagja és kültagja tehát egyaránt lehet vezető tisztségviselő. A kivételes szabályt az indokolja, hogy a közkereseti (betéti) társaság esetében csak a tag lehet üzletvezetésre jogosult, márpedig a közkereseti társaság és a betéti társaság állhat kizárólag jogi személyekből is. A közkereseti (betéti) társaság jogi személy tagja az üzletvezetést a saját szervezeti képviseletére jogosult természetes személy útján látja el. Ilyenkor a vezető tisztségviselőre vonatkozó személyi előírásokat a jogi személy tag képviselőjére kell alkalmazni, a felelősség azonban magát a jogi személyt terheli. Ha a betéti társaság üzletvezetését a társaság jogi személy tagja a saját szervezeti képviseletére jogosult természetes személy útján látja el, akkor az üzletvezető a jogi személy beltag, és az őt képviselő természetes személy tekintetében érvényesülnek az üzletvezetővel szemben fennálló kizáró okok és tilalmak. Ezért az ezzel ellentétesen létrehozott munkaszerződés semmis [LB Mfv. I. 10.744/2004. sz., EBH 2005. 1335.].[56]
A Gt. 22. § (2) bekezdés értelmében a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony sui generis társasági jogi jogviszony, amelyre a Gt.-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Gt. hatályba lépését követően a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között nem létesíthető munkaviszony a vezető tisztségviselői feladatok ellátása tárgyában. A Gt. 22. § (2) bekezdésében rögzített szabály ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy a gazdasági társaság mint munkáltató a vezető tisztségviselői feladatot ellátó természetes személlyel mint munkavállalóval a vezető tisztségviselői feladatkörökön kívül eső egyéb feladatok ellátására munkaviszonyt létesítsen. A törvényalkotó nem kívánta azonnali hatállyal megszüntetni a Gt. hatályba lépésekor fennálló vezető tisztségviselői feladatkörök ellátásra létesített munkaviszonyokat, ezért az átmeneti rendelkezések között szereplő Gt. 334. § (1) bekezdése alapján a Gt. hatályba lépése előtt a vezető tisztség ellátására létesített munkaviszonyok továbbra is érvényesek és hatályosak a munkaviszony megszűnéséig, de legfeljebb a vezető tisztségviselővé választástól számított öt évig. Egyrészt a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között fennálló munkaviszony fokozatos megszűnésére tekintettel, másrészt a kültag vezető tisztségviselővé való feljogosíthatóságára, vagyis a kültagra fennállt üzletvezetési és képviseleti tilalom diszpozitívvá válására tekintettel, egyértelműen meghaladottá vált a 3/2003. PJE. számú jogegységi határozatban foglalt - már meghozatalakor is téves - jogi álláspont. Kihangsúlyozzuk azt, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége szempontjából nincs különbség aszerint, hogy a vezető tisztségviselő társasági jogi jogviszony vagy még a törvényben meghatározott ideig munkaviszony keretében (Mt. 192/A. § alapján) látja el a tisztséget, ugyanis mindkét esetben a Gt. 30. §-a szerinti felelősség terheli a vezető tisztségviselőt. Annak hogy a vezető tisztségviselő társasági jogi jogviszony keretében vagy munkaviszony alapján tölti be a tisztséget csak abból a szempontból van jelentősége, hogy a gazdasági társaságnak a kártérítési pert a polgári bíróság vagy a munkaügyi bíróság előtt kell-e megindítania. A munkaviszonyban álló vezető tisztségviselővel szemben ugyanis a gazdasági társaság munkáltatóként a kártérítési igényt a munkaügyi bíróság előtt érvényesítheti függetlenül attól, hogy a vezető tisztségviselő felelősségére a polgári jog általános szabályai az irányadóak [LB Pk. II. 20 763/1992. sz., BH 1993. 98., FB 25.947/1992. sz., BH 1993. 492.].[57]
A Gt. 30. § (1) bekezdése kimondja, hogy a társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott. A Gt. 30. § (2) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal - és ha e törvény kivételt nem tesz -, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A vezető tisztségviselők a polgári jog általános szabályai szerint felelnek a gazdasági társasággal szemben a jogszabályok, a társasági szerződés, illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik felróható megszegésével a társaságnak okozott károkért.
A vezető tisztségviselő felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn. Ennek magyarázata az, hogy a Gt. 30. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek (ideértve a gazdasági társaság tagjait és részvényeseit is) okozott. A szabályból az következik, hogy a vezető tisztségviselő nem felelős az ügykörébe (ügyvezetési és képviseleti jogkörébe) tartozó tevékenységgel okozott kárért harmadik személyek irányában. Szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség esetében a vezető tisztségviselő ügykörébe eljárva a harmadik személlyel szerződve a gazdasági társaság részére szerez jogot és vállal kötelezettséget. A Ptk. 219. § (2) bekezdése szerint a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetve kötelezetté. A Gt. 29. § (1) bekezdés harmadik mondata szerint a képviseleti jogkör korlátozása harmadik személyekkel szemben nem hatályos, ezért a vezető tisztségviselő jogkörének túllépése folytán harmadik személyekkel szemben soha nem minősül álképviselőnek. Következésképpen a vezető tisztségviselő által kötött ügylet érvényes lesz, amelyért a gazdasági társaságnak helyt kell állnia. A jogkörét túllépő vezető tisztségviselő felelőssége csak a gazdasági társaság irányában áll fenn a Gt. 30. § (2) bekezdése szerint. Ugyanígy foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében, amikor kimondta, hogy a harmadik személyekkel kötött szerződéseknek a taggyűlés általi jóváhagyása a társaság belső ügye. A jóváhagyás hiánya megalapíthatja az ügyvezető felelősségét a társaság irányában, de nem teszi az ügyvezető által megkötött szerződést hatálytalanná vagy érvénytelenné [LB Gfv. X. 30.211/1994. sz., BH 1994. 622., LB Gf. I. 31861/1997/6., BDT 2000. 48.]. Ugyanígy foglalt állást a megyei bíróság, amikor egy eseti döntésében rámutatott arra, hogy a gazdasági társaság ügyvezetőjeként tett nyilatkozat miatt saját személyében az ügyvezető nem, hanem az általa képviselt társaság tartozhat felelősséggel. Az ügyvezető által harmadik személyekkel kötött szerződésnek a taggyűlés általi jóváhagyása a társaság belső ügye [Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40097/1999/3. sz., BDT 2001. 167.]. A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében ugyanakkor rámutatott arra, hogy rosszhiszemű álképviselőnek minősül a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjévé választott személy, ha a körülményekből tudnia kell, hogy az üzletrész-átruházási szerződés semmis, ezért az őt megválasztó személyek nem válhattak a gazdasági társaság tagjává. A bíróság megítélése szerint az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondosság alapján a vezető tisztségviselőnek a társasági szerződés vonatkozó pontja szerint tudnia kellett azt, hogy az üzletrész átruházásra csak a teljes törzsbetét rendelkezésre bocsátása esetén van mód. Ha az ügyvezető eljárását a korlátolt felelősségű társaság nem hagyja jóvá, az elvállalt kötelezettség teljesítéséért magának kell helytállnia [LB Gfv. X. 30.349/2005. sz., BH 2006. 333.].
A vezető tisztségviselő kétféle módon okozhat kárt a gazdasági társaságnak: a) közvetlen módon; vagy b) közvetett módon. A vezető tisztségviselő közvetlen módon okoz kárt, ha magatartásával a gazdasági társaság vagyonában értékcsökkenést okoz (például: a vezető tisztségviselő összetöri a gazdaági társaság tulajdonában álló gépet, berendezést; a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság igényének érvényesítése során nem tesz meg egy fontos jognyilatkozatot, aminek következtében a gazdasági társaságot megillető követeléshez többé nem lehet hozzájutni). A vezető tisztségviselő közvetett módon okoz kárt azáltal, hogy a harmadik személynek okozott kárért a gazdasági társaság által megfizetett kártérítés a gazdasági társaság vagyonában kárként jelentkezik (például: a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság nevében szerződést köt, ezt a gazdasági társaság azért nem tudja szerződésszerűen teljesíteni, mert a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság nevében kötött másik szerződése ezt lehetetlenné teszi). E kár megtérítését a belső viszonyban a gazdasági társaság a Gt. 30. § (2) bekezdése alapján követelheti a vezető tisztségviselőtől. A vezető tisztségviselő tehát közvetlenül nem felel ugyan a harmadik személyek felé, a nekik okozott kár megtérítése alól mégsem mentesülhet véglegesen, amennyiben a gazdasági társaság megtérítési igényt támaszt vele szemben. A gazdasági társaság számára előnytelen, nagy összegű kárt okozó szerződést megkötő vezető tisztségviselő azonban aligha lesz képes a gazdasági társaságot megillető megtérítési igény teljes összegének megtérítésére. A gazdasági társaság e kockázatát mérsékelheti felelősségbiztosítási vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével.[58]
A vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A Gt. 30. § (2) bekezdésében megfogalmazott követelmény szerint a vezető tisztségviselő az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal köteles eljárni. Ez a gondossági fokozat tehát magasabban helyezkedik el az elvárhatósági skálán, mint az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozata. Ennek magyarázata az, hogy a vezető tisztségviselő önállóan jogosult feladatait ellátni, főszabály szerint tilos őt utasítani és tilos a hatáskörét elvonni. A vezető tisztségviselő felelőssége mindezek mellett továbbra is felróhatóságon alapuló felelősség, nem éri el a felróhatóság nélküli felelősség szintjét. A vezető tisztségviselő feladatainak jogszerű ellátására nem kényszeríthető. Egy bírósági eseti döntés szerint a részvénytársasággal szemben a részvénytársaság igazgatója a megbízás megfelelő ellátására kényszereszközökkel nem szorítható, hanem a kötelességellenesen eljáró megbízottal szemben csupán a megbízás visszahívásának és kártérítésnek lehet az anyagi jogszabályok szerint helye [C. 308/1935.]. A vezető tisztségviselő magasabb szintű gondossági fokozatával kapcsolatos bírósági eseti döntés szerint a részvénytársaság igazgatósági tagjai a társasági ügyek vezetésében a rendes kereskedő fokozottabb gondosságára vannak kötelezve. Az igazgatósági tagok nem hivatkozhatnak joggal arra, hogy az irányításra kellő szakértelmük nem volt, mert aki valamely részvénytársaságban igazgatósági tagságot vállal, az a törvényben és az alapszabályban előírt kötelezettségeit a rendes kereskedő gondosságával tartozik teljesíteni, s ha szakértelem nélkül ily felelősséggel járó és hozzáértést igénylő állást vállal, már ezáltal vét a rendes kereskedő gondossága ellen. Ugyanezen bírósági eseti döntés az igazgatósági tagok és az "árnyékigazgatóként" eljáró főrészvényes viszonyával összefüggésben elvi éllel kimondta, hogy ha a vállalat egyik főrészvényese, egy takarékpénztár részvénytársaság, az üzletmenet felett ellenőrzést gyakorolt, ez az igazgatóság tagjait a felelősség alól nem mentesíti. A részvénytársaság üzletvezetése az igazgatóság feladata, ezt a kötelezettséget felelősségüket megszüntető hatállyal másra áthárítani nem lehet [C. 1160/1933.]. Az általános elvárhatóság a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott, a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott fokozott gondosságot jelenti [LB Mfv. II. 10.661/1999. sz., BH 2001. 594.]. A kellő gondosság elmulasztása és az ügyvezetési gazdasági döntéssel szükségszerűen együtt járó kockázat határvonalát a bíróságnak kell az eset összes körülményei alapján eldöntenie. A bíróság egy eseti döntésében úgy foglalt állást, hogy az évi mérleg hamis összeállítása elegendő alap a részvénytársaság igazgatói kártérítési kötelezettségének megállapítására [C. 947/1907.].
A vezető tisztségviselő felelőssége kontraktuális felelősség-típus, mivel a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő között szerződéses jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdése szerint. A Gt. 30. § (2) bekezdése szerint a vezető tisztségviselő a polgári jog általános szabályai szerint tartozik felelősséggel. A Gt. tehát behozza a polgári kötelmi jogban érvényesülő diszpozitivitást, vagyis a felelősség korlátozhatósága, kizárhatósága tekintetében is a polgári jogi szabályok alkalmazását írja elő. A Ptk. 314. § (2) bekezdése alapján nem ütközik jogszabályba, ha a szerződő felek a vezető tisztségviselő enyhe gondatlansággal okozott kárért való felelősségét a gazdasági társasággal szemben kifejezetten kizárják vagy korlátozzák. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha ezáltal a gazdasági társaságot ért hátrányt az "ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti". A kiegyenlítés történhet például úgy, hogy a vezető tisztségviselő csökkentett díjazásért vagy díjazás nélkül látja el a tisztséget.[59]
A Gt. 30. § (2) bekezdés egyértelműen orientálja a vezető tisztségviselőt azáltal, hogy kifejezetten előírja a vezető tisztségviselő számára azt, hogy feladatait a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni, továbbá be kell tartania a jogszabályokat, a társasági szerződést, és a legfőbb szerv által hozott határozatokat. A vezető tisztségviselő tehát a gazdasági társaság önálló érdekét (IV. fejezet 1. pont) kell hogy szem előtt tartsa, és nem az egyes tagok (részvényesek) külön érdekeit. Az elismert vállalatcsoport esetében a főszabálytól eltérően alakul a vezető tisztségviselő jogi helyzete, kötelezettsége és felelőssége. A Gt. 60. § (2) bekezdése szerint az elismert vállalatcsoport uralkodó tagja, illetőleg ügyvezetése az uralmi szerződésben meghatározottak szerint utasíthatja az ellenőrzött társaság ügyvezetőjét, az ellenőrzött társaság működésére nézve kötelező határozatot hozhat. A Gt. 60. § (2) bekezdése alapján az uralmi szerződés előírhatja, hogy az uralkodó tag jogosult az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselőinek kinevezésére, visszahívására és díjazásának megállapítására. A Gt. 60. § (3) bekezdése értelmében az uralkodó tag vezető tisztségviselője az ellenőrzött társaságnál is vezető tisztségviselővé, választható, a Gt. 25. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti hozzájárulást az elismert vállalatcsoportként történt bejegyzéssel megadottnak kell tekinteni. A Gt. 60. § (4) bekezdése pedig kimondja, hogy az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselője a gazdasági társaság ügyvezetését - az uralmi szerződésben foglaltaknak megfelelően - az elismert vállalatcsoport egésze üzleti érdekének az elsődlegessége alapján köteles ellátni. A vezető tisztségviselő mentesül a 30. § szerinti rendelkezések alkalmazása alól, ha tevékenysége megfelel a jogszabályoknak és az uralmi szerződésben foglaltaknak. Az elismert vállalatcsoport vezető tisztségviselője tehát nem az ellenőrzött társaság érdekeinek elsődlegessége, hanem az elismert vállalatcsoport egésze üzleti érdekeinek elsődlegessége szerint köteles a feladatait ellátni. Az elismert vállalatcsoport egészének üzleti érdeke általában az uralkodó tag üzleti érdekének felel meg. Az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselőjét természetesen felelősség terheli az ellenőrzött társaság irányában (és nem az uralkodó tag irányában), ha nem az elismert vállalatcsoport egészének üzleti érdekeinek elsődlegessége szerint jár el.
A Gt. 30. § (4) bekezdés első mondata alapján együttes képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselők, illetve testületi ügyvezetés esetén a vezető tisztségviselők gazdasági társasággal szembeni kártérítési felelőssége a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint egyetemleges. A Gt. új és helyes szabálya az, hogy kifejezetten kimondja, miszerint a közös károkozás objektív tényállása megállapítása esetében az együttes képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselők felelőssége, illetve a testületi ügyvezetés esetén a vezető tisztségviselők felelőssége egyetemleges a gazdasági társasággal szemben. Itt elegendő kihangsúlyoznunk azt, hogy az együttes képviseleti joggal felruházott vezető tisztségviselők felelőssége csak akkor egyetemleges, ha a közös károkozás objektív tényállása megállapítást nyer. Előfordulhat olyan eset is - a Gt. 26. § (2) bekezdéséhez hasonlóan -, hogy az önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselők mindegyike nem tevéssel (mulasztással) okoz kárt a gazdasági társaságnak. Habár erről kifejezetten nem rendelkezik a Gt. 30. § (4) bekezdés első mondatában írt szabály ilyen esetben is, ha fennáll a közös károkozás objektív tényállása, akkor az önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselők felelőssége is egyetemleges a gazdasági társasággal szemben. Az egyetemleges felelősség a gazdasági társaság érdekeinek fokozott védelmét biztosítja. A testületi ügyvezetés tagjainak egyetemleges felelősségével a jelen fejezet 1.2. pontjában foglalkozunk.
A Gt. 30. § (5) bekezdése alapján a társasági szerződés előírhatja, hogy a társaság legfőbb szerve évente tűzze napirendjére a vezető tisztségviselők előző üzleti évben végzett munkájának értékelését, és határozzon a vezető tisztségviselők részére megadható felmentvény tárgyában. A felmentvény megadásával a legfőbb szerv igazolja, hogy a vezető tisztségviselők az értékelt időszakban munkájukat a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegességét szem előtt tartva végezték. A felmentvény hatálytalanná válik, ha utólag a bíróság jogerősen megállapítja, hogy a felmentvény megadására alapul szolgáló információk valótlanok vagy hiányosak voltak. A Gt. új jogintézményként - a német társasági jog mintájára - bevezette a felmentvény jogintézményét. A felmentvénynek az a tartalma, hogy a legfőbb szerv - általában az Szmt.-ben meghatározott éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg - értékeli a vezető tisztségviselő teljesítményét, és megállapítja, hogy tevékenységét a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján látta el. A felmentvény hatálytalanná válik, ha utóbb jogerős bírósági ítélet alapján az állapítható meg, hogy a felmentés megadásának alapjául szolgáló adatok nem voltak valósak, illetve azokban lényeges hiány volt.
A felmentvénnyel összefüggésben három jogkérdésre hívjuk fel a figyelmet. Az első az, hogy habár a Gt. 30. § (5) bekezdésében rögzített rendelkezés kifejezetten nem írja elő azt, hogy a gazdasági társaság legfőbb szerve határozat formájában adhatja meg a felmentvényt, az első mondatban rögzített "határozzon a vezető tisztségviselők részére megadható felmentvény tárgyában" szövegrészből egyértelműen az következik, hogy a legfőbb szerv határozat formájában adhatja meg a felmentvényt. Minden egyes felmentvényt tehát szabályszerű határozatba kell foglalni, minden egyes határozatról külön-külön kell szavaznia a legfőbb szerv ülésén jelenlévő tagoknak (részvényeseknek). A törvény szerint egyszerű szótöbbséggel elfogadott határozattal adható meg a felmentvény, a társasági szerződésben ennél nagyobb szavazati arány előírható. A határozati forma alkalmazása kisebbségvédelmi szempontból is szükséges és indokolt, ugyanis a többség által megszavazott felmentvényt megadó legfőbb szervi határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti a határozatra nemmel szavazó bármely kisebbségi részvényes a Gt. 45. §-ában írt szabály alapján. A második az, hogy amennyiben a gazdasági társaságnál több vezető tisztségviselő vagy testületi ügyvezetés működik, úgy a felmentvény a vezető tisztségviselőknek külön-külön adható meg. Ennek az a magyarázata, hogy minden egyes vezető tisztségviselő önállóan felelős saját magatartásáért, tevékenységéért. Ebből következően a felmentvény megadásáról tárgyaló legfőbb szerv minden egyes vezető tisztségviselő tevékenységét külön-külön értékeli, és minden egyes vezető tisztségviselő vonatkozásában külön-külön jogosult dönteni arról, hogy megadja-e a felmentvényt vagy sem. Előfordulhat az az eset, hogy a legfőbb szerv bizonyos vezető tisztségviselők részére megadja a felmentvényt, bizonyos vezető tisztségviselők részére nem adja meg a felmentvényt. A harmadik az, hogy habár a Gt. 30. § (5) bekezdésében írt szabály kifejezetten nem tartalmazza azt, hogy milyen időszakra adható meg a felmentvény, a "társaság legfőbb szerve évente tűzze napirendre" szövegrészből az következik, hogy egy üzleti év terjedelmű időszakra adható meg a felmentvény. A magyar gazdasági társaságok esetében az üzleti év általában egybeesik a naptári évvel. Előfordulhat azonban az az eset, hogy van olyan vezető tisztségviselő, aki csak az értékelt üzleti év egy részében töltött be vezető tisztséget. Mindazon vezető tisztségviselők esetében, akik csak az üzleti év egy részében töltöttek be vezető tisztséget a gazdasági társaságnál, csak a rájuk vonatkozó kezdő időponttól a rájuk vonatkozó végződő időpontig, de legfeljebb az üzleti év végéig terjedő időszak tekintetében kaphatnak felmentvényt, ugyanis arra az időszakra, amikor nem töltöttek be vezető tisztségviselői jogviszonyt, felmentvényt sem kaphatnak. A felmentvény tárgyában hozandó határozat meghozatalának nem akadálya az, hogy a vezető tisztségviselő már nem áll jogviszonyban a gazdasági társasággal az értékelést végrehajtó legfőbb szervi ülés napján, ugyanis a legfőbb szerv ülésén résztvevő tagok (részvényesek) az előző, már lezárt üzleti évben a társasággal jogviszonyban álló, tevékenységet kifejtő vezető tisztségviselő eljárását értékelik.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a felmentvény megadása vagy megtagadása körében a legfőbb szerv ülésén résztvevő tagok (részvényesek) értékelik a vezető tisztségviselő tevékenységét. Az értékelési szempontokat tartalmazhatja a társasági szerződés, vagy a szervezeti és működési szabályzat. Amennyiben egyik társasági okirat sem tartalmazza az értékelési szempontokat, úgy az a tagok (részvényesek) belátására van bízva. A tagoknak (részvényeseknek) az értékelés körében figyelemmel kell lenniük az adott üzleti évről készített éves beszámolóban, az igazgatóság üzleti jelentésében, a felügyelőbizottság jelentésében és a könyvvizsgáló jelentésében foglaltakra. Mindezek alapján képesek a tagok (részvényesek) dönteni abban a kérdésben, hogy az adott vezető tisztségviselő valóban a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegességét szem előtt tartva járt-e el.
Mivel a vezető tisztségviselő felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, főszabály szerint a gazdasági társaság maga jogosult a kártérítési igény érvényesítésére. A vezető tisztségviselővel szembeni követelések - kivéve a Gt. 25. § (5) bekezdés szerinti követelést - öt év alatt évülnek el. Az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A gazdasági társaság a vezető tisztségviselő(k) ellen indíthat kártérítési pert. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt vezető tisztségviselők tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.]. A kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. Munkaviszony fennállása esetén a Pp. 349/B. § (2) bekezdése szerint munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett. Polgári jogi megbízási jogviszony fennállása esetén a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társasága pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy vezető tisztségviselő székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
Felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Gt. 49. § (5) bekezdése értelmében ha a gazdasági társaság legfőbb szerve elvetette azt az indítványt, hogy a vezető tisztségviselő ellen támasztható követelés érvényesítésre kerüljön, továbbá, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve a szabályszerűen bejelentett ilyen indítvány tárgyában a határozathozatalt mellőzte, a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok (részvényesek) a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napon belül - jogvesztés terhe mellett - a gazdasági társaság nevében az igényt keresettel maguk érvényesíthetik. E kivételes szabály szerint tehát a kisebbségi tagok (részvényesek) a gazdasági társaság javára kártérítési pert indíthatnak.
A Gt. 30. § (6) bekezdése értelmében a gazdasági társaság jogutód nélkül való megszűnése után a vezető tisztségviselőkkel szembeni kártérítési igényt - a jogerős cégbírósági törléstől számított egyéves jogvesztő határidőn belül - a társaság cégbírósági törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tagok (részvényesek) érvényesíthetik. Ha a tag (részvényes) felelőssége a gazdasági társaság kötelezettségeiért a társaság fennállása alatt korlátozott volt, a kártérítési igényt a tag (részvényes) a társaság megszűnésekor felosztott vagyonból az őt megillető rész arányában érvényesítheti. A törvény a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében egy különös felelősségi szabályt tartalmaz, amely szerint a vezető tisztségviselő kártérítő felelőssége a megszűnt társaság tagjaival (részvényeseivel) szemben áll fenn. Nyilvánvaló, hogy a megszűnt gazdasági társaság mint nem létező jogalany igényt nem érvényesíthet, ezért a Gt. 30. § (6) bekezdésben foglalt szabály - ami tartalmilag törvényi engedményezés - kimondja, hogy a gazdasági társaságot megillető kártérítési igény átszáll a társaság cégbírósági törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tagokra (részvényesekre). Ebből az is következik, hogy az a tag (részvényes), akinek tagsági jogviszonya korábban szűnt meg, igényt nem érvényesíthet a vezető tisztségviselővel szemben. A tag (részvényes) kártérítési igényét a jogerős cégbírósági törléstől számított egy éves jogvesztő határidőn belül érvényesítheti. A határidő jogvesztő jellegéből következően, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek szóba.
A törvény rendezi a tagi igényérvényesítés mértékét is. A Gt. 30. § (6) bekezdés második mondata értelmében ha a tagot (részvényest) felelősség nem terhelte a gazdasági társaság kötelezettségeiért a társaság fennállása alatt, a kártérítési igényt a tag (részvényes) az őt megillető likvidációs vagyonhányada arányában érvényesítheti. E szabályból az következik, hogy a törvény különbséget tesz a tagok között aszerint, hogy a tagot terhelte-e felelősség a társaság kötelezettségeiért a társaság fennállása alatt, vagy sem. A törvény kifejezetten kimondja, hogy a felelőséggel nem rendelkező tag (részvényes) a likvidációs vagyonhányada arányában érvényesíthet igényt. Ezzel szemben a törvény kifejezetten nem mondja ki, de a contrario az következik, hogy a másodlagos felelősséggel rendelkező tag a vezető tisztségviselővel szemben fennálló teljes igényt érvényesítheti.
A fenti szabály szerint a tag a likvidációs hányadának arányában érvényesíthet igényt, ami azt jelenti, hogy csak likvidációs vagyon fennmaradása esetén van helye igényérvényesítésnek. Márpedig a felszámolással történő megszűnés esetében rendszerint nem marad likvidációs vagyon, ami pedig a vezető tisztségviselővel szembeni igényérvényesítés lehetőségét meggátolja, holott nem kizárt az, hogy éppen a vezető tisztségviselő felróható magatartása (a hibás vállalatirányítás) okozta a gazdasági társaság felszámolását.

1.2. A vezető tisztségviselő felelősségének különös esetei

A Gt. 25. § (1) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő - a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével - nem szerezhet részesedést a gazdasági társaságéval azonos tevékenységet főtevékenységként megjelölő más gazdálkodó szervezetben [Ptk. 685. § c) pont], továbbá nem lehet vezető tisztségviselő a társaságéval azonos főtevékenységet végző más gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben, kivéve, ha ezt az érintett gazdasági társaság társasági szerződése lehetővé teszi vagy a gazdasági társaság legfőbb szerve ehhez hozzájárul. A Gt. 25. § (2) bekezdése alapján a vezető tisztségviselő és közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a gazdasági társaság főtevékenysége körébe tartozó ügyleteket, kivéve, ha ezt a társasági szerződés megengedi. A Gt. 25. § (3) bekezdése szerint a társasági szerződés úgy is rendelkezhet, hogy az (1)-(2) bekezdésben foglalt tilalom a gazdasági társasággal azonos tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pont], illetve a gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozó ügylet tekintetében áll fenn. A Gt. 25. § (4) bekezdése értelmében a gazdasági társaság vezető tisztségviselője és közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], valamint élettársa ugyanannál a társaságnál a felügyelőbizottság tagjává nem választható meg. A Gt. 25. § (5) bekezdése alapján az (1)-(4) bekezdésben foglalt szabályok megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kár megtérítésére vonatkozó igényt a társaság a kár bekövetkeztétől számított egy éven belül érvényesítheti a vezető tisztségviselővel szemben.
Az összeférhetetlenségi és a versenytilalmi szabályokkal összefüggésben kihangsúlyozzuk azt, hogy a Gt. 25. § (1) bekezdése szerinti a részesedésszerzési, illetve a vezető tisztség elvállásának tilalma alól a társasági szerződés és a legfőbb szerv határozata egyaránt adhat felmentést, azonban a Gt. 25. § (2)-(3) bekezdések szerinti ügyletkötési tilalom alól kizárólag a társasági szerződés mentesíthet. A Gt. 25. § (4) bekezdése szerinti összeférhetetlenség alól pedig felmentés egyáltalán nem adható. A hatályos Gt. a közeli hozzátartozók mellett - helyesen - az élettársat is a tiltó szabályok személyi hatálya alá vonta. Meg kell említeni azt is, hogy a hatályos Gt.-ben már nem szerepel az 1997-es Gt. azon szabálya, miszerint egy személy legfeljebb három gazdasági társaságnál lehet vezető tisztségviselő. Ugyanakkor bármely gazdasági társaság a saját társasági szerződésében kikötheti, hogy aki nála vezető tisztségviselő, az más társaságnál vezető tisztségviselői vagy felügyelő bizottsági tagsági jogviszonyt nem létesíthet. Az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének következménye a polgári jogi általános szabályok szerinti kártérítés mindazon kárért, amelyet a gazdasági társaságnak e szabályok megszegésével a vezető tisztségviselő, illetve közeli hozzátartozója, élettársa okoz. A vezető tisztségviselő tehát nem csak a saját magatartásáért, hanem a közeli hozzátartozója és élettársa magatartásáért is felelős a gazdasági társasággal szemben. E kár érvényesítésére a kár bekövetkeztétől számított különös, egy éves elévülési határidőn belül van lehetőség. Az elévülési időn belül a vezető tisztségviselővel szemben a kárigény attól függetlenül érvényesíthető, hogy jogviszonya fennáll-e még, vagy időközben már megszűnt. A Legfelsőbb Bíróságnak arra az esetre kellett iránymutatást adnia, hogy honnan kezdődik az elévülési idő abban akkor, ha a jogsértéskor az elkövető volt az egyedüli ügyvezető, de a társaság időközben új ügyvezetőt választott. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az ilyen esetben nem a tagok, hanem az új ügyvezető általi tudomásszerzéstől számít az elévülési határidő. A tudomásszerzés egyébként bármilyen forrásból származhat, annak tehát nem kell hivatalosnak, illetve hitelt érdemlőnek lennie [LB Pfv. VI. 20 093/1994. sz.].
A Gt. 26. § (1) bekezdése kimondja, hogy a gazdasági társaság alapításának, a társasági szerződés módosításának, a cégjegyzékbe bejegyzett jogoknak, tényeknek és adatoknak és ezek változásának, valamint törvényben előírt más adatoknak a cégbírósági bejelentése a vezető tisztségviselők kötelezettsége. A Gt. 26. § (2) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselők korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat, jog vagy tény valótlanságából, illetve a bejelentés késedelméből vagy elmulasztásából származnak. A fenti különös felelősségi szabály szerint a vezető tisztségviselő felelőssége a bejelentett adat, jog vagy tény valótlanságáért, a bejelentés késedelméért és a bejelentés végleges elmulasztásáért áll fenn a gazdasági társasággal szemben. A korlátolt felelősségű társaság ügyvezetője köteles a cégbíróságnak bejelenteni és hitelintézeti igazolással igazolni, ha a pénzbetétek befizetése megtörtént. A bejelentési kötelezettség teljesítését az egyszerűsített éves beszámoló megküldése nem pótolja [LB Gfv. X. 30.270/2005. sz., BH 2006. 295.]. A Ctv. szerinti határidőben való bejelentési kötelezettség valamennyi vezető tisztségviselőt terheli függetlenül attól, hogy önálló vagy együttes képviseleti joggal rendelkezik. Nincs jelentősége annak sem, hogy az egymás közötti belső feladatmegosztás szerint a cégbírósági bejelentés melyik vezető tisztségviselő vagy vezető tisztségviselők feladata lett volna. A vezető tisztségviselők egyetemleges felelősségének alapja a közös (együttes) bejelentési kötelezettség.[60]
Egyebekben a vezető tisztségviselő jelen fejezet 1.1. pontjában írtak az irányadóak mindkettő különös felelősségi szabály tekintetében.
A törvény a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában a gazdasági társaság saját tőkéjének védelme (végső soron a hitelezővédelem) érdekében általános jelleggel tiltja a kifizetéseket a részvényesek (tagok) tagsági viszonyára tekintettel (kivéve a jegyzett tőke-csökkentést). Ennek érdekében a Gt. 131. § (3) bekezdése és a Gt. 219. § (2) bekezdése a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában kimondja, hogy a társasági szerződés (alapszabály) előírhatja, hogy az ügyvezetőnek (igazgatóságnak) írásban nyilatkoznia kell a taggyűlésnek (közgyűlésnek) arról, hogy a kifizetés nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét, illetve a hitelezők érdekeinek érvényesülését. A nyilatkozat megtételének elmulasztásával történő kifizetéssel, illetve valótlan nyilatkozat tételével okozott károkért az ügyvezető (az igazgatóság tagja) a vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános rendelkezések szerint felel.

1.3. Az igazgatóság, az igazgatótanács és az audit bizottság tagjainak felelősségére vonatkozó különös szabályok

A Gt. 243. § (1) bekezdés első mondata szerint ha e törvény kivételt nem tesz, az igazgatóság a zártkörűen működő részvénytársaság ügyvezető szerve, amely legalább három, legfeljebb tizenegy természetes személy tagból áll. A kivétel a Gt. 247. §-ában foglalt szabály, amely szerint a zártkörűen működő részvénytársaság alapszabálya úgy is rendelkezhet, hogy az igazgatóság választására nem kerül sor, és az igazgatóság e törvényben meghatározott jogait egy vezető tisztségviselő (vezérigazgató) gyakorolja. A Gt. 308. § (1) bekezdése értelmében a nyilvánosan működő részvénytársaságnál, ha az alapszabály úgy rendelkezik, igazgatóság és felügyelőbizottság helyett egységes irányítási rendszert megvalósító igazgatótanács működhet. Ebben az esetben az igazgatótanács tátja el az igazgatóság és a felügyelőbizottság törvényben meghatározott feladatait. A Gt. 308. § (3) bekezdése alapján a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében nem választható igazgatóság helyett a 247. §-ban meghatározott vezérigazgató. A Gt. 309. § (1) bekezdése szerint az igazgatótanács legalább öt - és - ha az alapszabály a munkavállalói részvétel érvényesítése érdekében másként nem rendelkezik - legfeljebb tizenegy természetes személy tagból áll. Eltérően a korábbi társasági jogi szabályozástól a hatályos Gt. választási lehetőséget biztosít a nyilvánosan működő részvénytársaságok részvényesei számára a tekintetben, hogy a német eredetű dualista modellt, az igazgatóság (Board of Directors) - felügyelőbizottság (Board of Supervisors) vezetési-ellenőrzési struktúrát, avagy az angolszász eredetű egységes vezetési-irányítási modellt, az igazgatótanácsot (Board of Management) alkalmazzák. Az igazgatótanács egyes tagjai ügyvezetői feladatokat látnak el, míg a független tagok feladata a társaság irányításának ellenőrzése. Az utóbbi személyekkel szemben a törvény szigorú összeférhetetlenségi követelményeket támaszt. A német rendszerrel ellentétben tehát a társaság irányítását és a vállalatvezetés ellenőrzését végző személyek szervezetileg nem különülnek el, de a funkcionális megosztás a dualista rendszerhez hasonlóan biztosított. Az igazgatótanács valamennyi (független és nem független) tagja vezető tisztségviselőnek minősül, következésképpen a nyilvánosan működő részvénytársaságnak okozott károkért az igazgatótanács valamennyi tagja a vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános rendelkezések szerint felel.
Testületi ügyvezetésnek minősül tehát az igazgatóság és az igazgatótanács. A Gt. 30. § (4) bekezdés első mondata alapján testületi ügyvezetés esetén a vezető tisztségviselők gazdasági társasággal szembeni kártérítési felelőssége a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint egyetemleges. Az első mondatban rögzített szabály önmagában véve a testületi ügyvezetés tagjainak azon felelősségét szabályozza, amikor nem testületi határozathozatalban résztvevő tagként járnak el. Ugyanis a testületi ügyvezetés esetén az egyes testületi tagok önállóan is jogosultak, illetőleg kötelesek eljárni az ügyvezetés körében. Például az igazgatósági ügyrend szerint az egyik igazgató a műszaki feladatokért, a második igazgató a pénzügyi feladatokért, a harmadik igazgató a kereskedelmi feladatokért felelős, vagy mindegyik igazgató önálló képviseleti joggal rendelkezik. Az ilyen esetekben az igazgatósági tagok egyetemleges felelőssége csak akkor következik be, ha a közös károkozás objektív tényállása megállapítást nyer. Ha azonban csak az egyik igazgatósági tag követ el olyan kötelezettségszegést, amihez a többi igazgatónak semmi köze, akkor erre az esetre nem vonatkozik az egyetemleges felelősséget előíró szabály.
A Gt. 30. § (4) bekezdés első mondata alapján testületi ügyvezetés esetén a vezető tisztségviselők gazdasági társasággal szembeni kártérítési felelőssége a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint egyetemleges. A második mondat alapján ha a kárt a testületi ügyvezetés határozata okozta, mentesül a felelősség alól az a tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott. A két mondatban rögzített szabály együttes értelmezése a testületi ügyvezetés határozata által okozott károkért való felelősséget és e felelősség alól való mentesülést szabályozza. Ha a testületi ügyvezetés ténylegesen testületként jár el és hoz testületi határozatot, akkor a határozat hozatalban részt vevő és a kárt okozó határozatot megszavazó valamennyi testületi tag egyaránt felróható módon jár el, így mint közös károkozóknak a felelősségük egyetemleges. A hatályos Gt. egyértelműen rögzíti azt, hogy kizárólag az a testületi tag mentesül a felelősség alól, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott. A tartózkodás tehát nem elégséges, kifejezett ellenszavazatra van szükség. A hatályos Gt. egyúttal egyszerűsítette a testületi ügyvezető szerv határozata által okozott károkért való felelősséget, ugyanis nincs szükség a továbbiakban a fel-ügyelőbizottság külön értesítésére[61]
A Gt. 311. § (1) bekezdése kimondja, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságoknál legalább háromtagú audit bizottságot kell létrehozni, amelynek tagjait a közgyűlés az igazgatótanács, illetve ahol felügyelőbizottság működik, a felügyelőbizottság független tagjai közül választja. Amennyiben az audit bizottság tagjait az igazgatótanács független tagjai közül választják meg, úgy az audit bizottság tagja a vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános rendelkezések szerint felel. Amennyiben az audit bizottság tagjait a felügyelőbizottság független tagjai közül választják meg, úgy az audit bizottság tagja a felügyelő bizottsági tagokra vonatkozó rendelkezések szerint felel.

2. A cégvezető felelőssége

A Gt. 32. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha ezt a társasági szerződés lehetővé teszi, a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők tevékenységének segítése érdekében egy vagy több cégvezető kinevezéséről határozhat. A cégvezető olyan munkavállaló, aki a vezető tisztségviselők rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A cégvezető feladatkörében a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni. A cégvezető tevékenysége nem érinti a vezető tisztségviselők társasággal szembeni 30. § szerinti felelősségét. A Gt. 32. § (2) bekezdése értelmében ha a gazdasági társaság székhelyétől eltérő telephelyen vagy fióktelepen is folytat tevékenységet, az általános jogosítvánnyal rendelkező cégvezetőn, illetve cégvezetőkön kívül a telephelyeken, illetve fióktelepeknél is működhet cégvezető. A Gt. 32. § (3) bekezdése alapján a cégvezetőre a 23. §-ban, a 25. §-ban és a 27. §-ban foglalt előírásokat megfelelően alkalmazni kell. A Gt. 32. § (4) bekezdése szerint a cégvezető részére a társaság legfőbb szerve általános képviseleti és önálló cégjegyzési jogot biztosíthat, valamint előírhatja a 26. §-ban foglalt feladatok ellátását. A cégvezető és a képviseletre jogosult más munkavállalók képviseleti jogukat másra nem ruházhatják át.
A cégvezető nem vezető tisztségviselő, hanem az Mt. 188/A. §-a szerinti vezető állású munkavállaló - ha a cégvezetői munkakört ilyenek minősítik -, azonban a vezetői tisztségviselőkre vonatkozó egyes szabályokat a cégvezetőre is alkalmazni kell. Cégjegyzési jogát (amely főszabály szerint önálló) pedig a 29. § (3) bekezdése és a 32. § (4) bekezdése rendezi. A cégvezetőre a vezető tisztségviselőkre vonatkozó - 23. §-ban, 25. §-ban és 27. §-ban foglalt - követelmények megfelelően irányadóak, továbbá cégjegyzékadatok bejelentésére vonatkozó feladatok ráruházhatók. Fontos szabály, hogy a cégvezető is köteles feladatkörében a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján eljárni, azonban tevékenysége nem érinti a vezető tisztségviselők társasággal szembeni felelősségét. Az egy vagy több cégvezetőt a gazdasági társaság legfőbb szerve választja. Arról, hogy a gazdasági társaságnál a vezető tisztségviselő munkáját cégvezető(k) segíti(k), a társasági szerződésben kifejezetten rendelkezni kell. A legfőbb szerv határozattal dönt a társasági szerződés felhatalmazása alapján arról, hogy a gazdasági társasággal munkaviszonyban állók közül ki legyen cégvezető. A betéti társaság kültagja is jogosult munkaviszonyt létesíteni a betéti társasággal, következésképpen a munkaviszonyban álló kültag is kinevezhető cégvezetővé. A Gt. 60. § (2) bekezdés második mondata szerint elismert vállalatcsoport esetében az uralmi szerződés azt is előírhatja, hogy az ellenőrzött társaság cégvezetőjévé az uralkodó tag munkavállalója is kinevezhető, ebben az esetben a kinevezésről az uralkodó tag legfőbb szerve határoz. Ha a gazdasági társaság a székhelyétől eltérő telephelyen vagy fióktelepen is folytat tevékenységet, a legfőbb szerv az általános jogosítvánnyal rendelkező cégvezetőn kívül a fióktelepeken és telephelyeken is választhat cégvezetőt. Felhívjuk a figyelmet a vezető tisztségviselő felelősségét érintő azon lényeges szabályra, miszerint a cégvezető tevékenysége a vezető tisztségviselőt nem mentesíti a Gt. 30. § szerinti felelősség alól.
A gazdásági társaság mint munkáltató és a cégvezető mint munkavállaló között munkaviszony áll fenn. Mivel a cégvezető vezető állású munkavállalónak minősül, nem vonatkoznak rá az egyszerű munkavállalókat védő munkajogi szabályok. A cégvezetőre mint vezető állású munkavállalóra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat az Mt. 191. §-a tartalmazza. Az Mt. 192/A. §-a két részre bontja a cégvezető felelősségét, az első csoportba tartozó felelősség polgári jogi felelősség [Mt. 192/A. § (1)-(2) bekezdések], a második csoportba tartozó felelősség munkajogi felelősség [Mt. 192/A. § (3) bekezdés]. Az Mt. 192/A. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt szabály értelmében a cégvezető mint vezető állású munkavállaló a vezetői tevékenységnek keretében okozott károkért és az Mt. 191. §-ában előírt szabályok megszegésével okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felel. A cégvezető vezetői tevékenységének keretében okoz kárt például ha irányítási, szervezési hibák miatt, vagy megrendelések hiánya miatt keletkezik kár a gazdasági társaság vagyonában.
A cégvezető a gazdasági társasággal szembeni polgári jogi felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A cégvezető az adott helyzetben általában elvárható gondosságot köteles kifejteni eljárása során, ez a gondossági fokozat alacsonyabb, mint a vezető tisztségviselő gondossági fokozata. Kizárólag a gazdasági társaság jogosult kártérítési igényt érvényesíteni a cégvezetővel szemben, sem a gazdasági társaság tagja, sem a Gt. 49. § szerinti kisebbség nem jogosult az igényérvényesítésre. A cégvezetővel szembeni igény öt év alatt évül el. Az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek. A cégvezető felelősségének korlátozására a vezető tisztségviselőnél írtak az irányadóak.
Az Mt. 192/A. § (3) bekezdése szerint az (1)-(2) bekezdésbe nem tartozó egyéb esetekben a cégvezető mint vezető állású munkavállaló felelősségére a munkajogi általános kárfelelősségi szabályok (Mt. VIII. fejezet) az irányadóak, azzal az eltéréssel, hogy a gondatlan károkozás esetén a felelősség mértéke a vezető tizenkét havi átlagkeresetéig terjedhet. Összehasonlítva a két felelősségi szabályrendszert megállapíthatjuk, hogy a cégvezető polgári jogi felelőssége szigorúbb, mint a munkajogi felelőssége, ugyanis a polgári jogi felelősség minden esetben teljes felelősség-típus, míg a munkajogi felelősség gondatlan okozás esetében korlátozott (pro viribus) felelősség-típus, továbbá a polgári jog felelősség esetében az elévülés öt év, míg a munkajogi felelősség esetében az elévülés csak három év.
A cégvezető felelőssége minden esetben a gazdasági társasággal szemben áll fenn. Ugyanis a Ptk. 348. § (1) bekezdés értelmében ha a cégvezető (vezető állású munkavállaló) a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A gazdasági társaságot ugyanolyan megtérítési igény illeti meg a cégvezetővel szemben, mint a vezető tisztségviselővel szemben. A megtérítési igény érvényesítésénél azonban figyelemmel kell lenni a cégvezető fentiekben ismertetett két, egymástól eltérő típusú felelősségére. A gazdasági társaság számára előnytelen, nagy összegű kárt okozó szerződést megkötő cégvezető azonban aligha lesz képes a gazdasági társaságot megillető megtérítési igény teljes összegének megtérítésére. A gazdasági társaság e kockázatát mérsékelheti felelősségbiztosítási vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével.
A gazdasági társaság a cégvezető ellen indíthat kártérítési pert. Mivel a felek között munkaviszony áll fenn, a Pp. 349/B. § (2) bekezdése szerint munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett. Telephelyi (fióktelepi) cégvezető esetében a telephely (fióktelep) szerinti munkaügyi bíróság is illetékes.

3. Értékelés

A jelen fejezetben a vezető tisztségviselőnek és a cégvezetőnek a gazdasági társaság irányában fennálló felelősségét elemeztük. Megállapíthatjuk, hogy a Gt. helyesen szabályozza a vezető tisztségviselő, valamint a Gt. alapján az Mt. helyesen szabályozza a cégvezető felelősségét.
Helyes az a Gt. 22. § (2) bekezdésben rögzített szabály, amely kimondja, hogy a törvény hatályba lépését követően nem szabad munkaviszonyt létesíteni a vezető tisztségviselői feladatok ellátása tárgyában, ugyanis a munkaviszony alapvető sajátszerűségeinek (alá- fölérendeltségi viszony, teljes körű utasítás és ellenőrzés) nem felel meg a vezető tisztségviselői megbízás. Helyes a Gt. 30. § (2) bekezdésében azon előírása, hogy a vezető tisztségviselőt magasabb gondossági fokozat terheli, mint "az adott helyzetben általában elvárható" gondosság fokozata. Helyes továbbá a Gt. 30. § (4) bekezdésben foglalt egyértelmű előírás is, amely szerint a vezető tisztségviselőket a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint egyetemleges felelősség terheli a gazdasági társaság irányában, ha megállapítható a közös károkozás objektív tényállása. Álláspontunk szerint hasznos új jogintézmény lesz a Gt. 30. § (5) bekezdés szerinti felmentvény.[62]
Helytelen az a Gt. 30. § (6) bekezdés utolsó mondatában írt megoldás, miszerint a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén különbséget tesz a volt tagok (részvényesek) között azon az alapon, hogy terhelte-e őket felelősség vagy sem a gazdasági társaság irányában. Ugyanis a tagi felelősség hiány illetőleg a teljes felelősség a hitelezőkkel szemben releváns, a vezető tisztségviselővel szembeni különös igényérvényesítési lehetőséggel szerves kapcsolatba nem hozható. Az ilyen megkülönböztetés a tagok között indokolatlan és szükségtelen.
Helyes a Gt. 32. § (1) bekezdésben rögzített szabály, miszerint a cégvezető tevékenysége nem érinti s vezető tisztségviselő társasággal szembeni felelősségét, ugyanakkor elő kellene írni azt, hogy a vezető tisztségviselő és a cégvezető egyetemlegesen felelős a gazdasági társasággal szemben, ha közös károkozásuk objektív tényállása megvalósul. Álláspontunk szerint a Gt. 49. § szerinti kisebbségnek meg kellene adni a cégvezetővel szembeni kártérítési igényérvényesítés jogát.
A piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet betöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (hitelintézetek, befektetési szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) vezető tisztségviselői, cégvezetői, illetőleg vezető állású munkavállalói részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni.

IX. fejezet

A vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezőkkel szemben

A vezető tisztségviselőnek a hitelezőkkel szembeni felelőssége az intézményes felelősségátvitel területére tartozik. Intézményes fele-lősségátvitelről egyrészt a tag (részvényes), másrészt a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató vonatkozásában beszélünk. Az intézményes felelősségátvitel lényege a tag (részvényes) tekintetében abban áll, hogy a tőkeegyesítő típusú társaságoknál a törvényben meghatározott előfeltételek fennállása esetében a tag (részvényes) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősséggé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. Az intézményes felelősségátvitel lényege a vezető tisztségviselő és az árnyékigazgató tekintetében abban áll, hogy valamennyi társasági formánál a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelősségének hiánya átalakul teljes felelősségé az ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben. A tagot (részvényest) és a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) védelmező társasági pajzsot az intézményes felelősségátvitelre vonatkozó szabályozás áttöri.
A tagra (részvényesre) vonatkozó és a vezető tisztségviselőre (árnyékigazgatóra) vonatkozó intézményes felelősségátvitel szabályozása közötti különbség lényege abban áll, hogy a tagra vonatkozó szabályozás általában a konszernjog területére esik, vagyis a vállalatcsoportba tartozó ellenőrzött társaság hitelezői irányában áll fenn, míg a vezető tisztségviselőre vonatkozó szabályozás nem követeli meg a vállalatcsoport létét, a felelősség nem csak a vállalatcsoportba tartozó ellenőrzött társaság hitelezőivel szemben áll fenn, hanem valamennyi gazdasági társaság hitelezőjével szemben. A közkereseti társaság és a betéti társaság esetében a tagi (beltagi) és a vezető tisztségviselői pozíció szükségszerűen egybe esik, csak a tag (beltag) lehet vezető tisztségviselő, ezért ezekben az esetekben hitelezői szempontból a szigorúbb tagi (beltagi) teljes másodlagos felelősség elegendő biztosítékot jelent, itt a vezető tisztségviselő hitelezővel szembeni különös felelősségi szabályaira nincs szükség. Más a helyzet, ha a betéti társaság kültagját feljogosítják vezető tisztségviselői feladatok ellátására, ugyanis az ilyen személyt mint kültagot nem terheli teljes másodlagos felelősség a hitelezőkkel szemben, ezért itt a vezető tisztségviselőt terhelő különös felelősségnek már van jelentősége. A korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság, a közös vállalat és az egyesülés vezető tisztségviselői esetében hitelezői szempontból kiemelt jelentősége van a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitelnek.
A vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitelt előíró szabályok a következők: a vezető tisztségviselő felelőssége az előtársasági létszakasz idején keletkezett kötelezettségekért [Gt. 16. § (3) és (4) bekezdések] és a vezető tisztségviselő felelőssége a "jogszerűtlen gazdálkodásért" [Gt. 30. § (3) bekezdés, Cstv. 33/A. §].

1. A vezető tisztségviselő felelőssége az előtársasági létszakasz idején

A Gt. 16. § (3) bekezdése értelmében ha a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítják, az erről való tudomásszerzést követően az előtársaság további jogokat nem szerezhet, kötelezettségeket nem vállalhat, és köteles működését haladéktalanul megszüntetni. E kötelezettség elmulasztásából származó károkért az előtársaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A működés megszüntetéséig vállalt kötelezettségekből eredő tartozásokért a tagok (részvényesek) a gazdasági társaság megszűnése esetére irányadó szabályok szerint kötelesek helytállni. Ez a szabály vonatkozik a tagok (részvényesek) egymás közötti elszámolására is. A Gt. 16. § (4) bekezdése alapján ha a létrehozni kívánt gazdasági társaságnál a tagok (részvényesek) felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért korlátozott volt, és a tagok (részvényesek) helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn, e tartozásokért harmadik személyek irányában a létrehozni kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen kötelesek helytállni.
Az előtársasági létszakasz tekintetében a törvény a vezető tisztségviselő vonatkozásában két, egymástól több szempontból is eltérő felelősségi szabályt tartalmaz.
A Gt. 16. § (3) bekezdésében rögzített felelősségi szabály új felelősségi alakzatot intézményesít a magyar társasági jogban. E felelősségi szabály szerint a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége akkor következik be, ha a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítják, vagyis a gazdasági társaság nem jön létre, a vezető tisztségviselő erről tudomást szerez, azonban ennek ellenére a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság működését nem szünteti meg, hanem további kötelezettségeket vállal a gazdasági társaság nevében. A vezető tisztségviselőnek a cégbejegyzési kérelem jogerős elutasításáról való tudomásszerzése bármilyen forrásból megtörténhet, általában a vezető tisztségviselő a cégbíróság cégbejegyzést elutasító határozatából szerez tudomást erről a tényről. A felelősség bekövetkezésének különös előfeltétele az, hogy a tudomásszerzést követően kell hogy sor kerüljön a kötelezettség vállalásra. A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért (kötelezettségért) való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A vezető tisztségviselő a cégbejegyzés jogerős elutasításáról való tudomásszerzést követően valójában már nem is a gazdasági társaság nevében, hanem a saját a nevében jár el, vállalt kötelezettséget, amikor szerződést köt harmadik személlyel. A létre nem jött gazdasági társaság nevében nem lehet jogviszonyt létesíteni. Több vezető tisztségviselő felelőssége akkor egyetemleges a hitelezők irányában, ha a közös károkozás objektív tényállása megvalósul. A törvény ugyan kifejezetten nem utal a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályaira, azonban a Gt. mögöttes szabálya a Ptk., következésképpen e szabályok figyelembe jönnek. A harmadik személlyel szerződést nem kötő és a szerződéskötésről tudomással nem bíró vezető tisztségviselő felelőssége nem áll fenn. Mivel a vezető tisztségviselő felelőssége kontraktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének nincs helye figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésre. A vezető tisztségviselővel szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A Gt. 16. § (4) bekezdésében rögzített felelősségi szabály az 1997-es Gt. hatályba lépése óta áll fenn. E felelősségi szabály szerint a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő társasági formáknál az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért áll fenn a vezető tisztségviselő felelőssége, ha a tagok (részvényesek) helytállása ellenére ki nem elégített követelések maradtak fenn. A felelősség bekövetkezésének két különös előfeltétele van, az egyik az, hogy az előtársaság korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság legyen, a másik az, hogy a tag (részvényes) helytállása ellenére maradjon fenn ki nem elégített hitelezői követelés. A korlátlan tagi felelősségű társasági formáknál a vezető tisztségviselő másodlagos helytállási kötelezettsége akkor sem áll fenn, ha a tagok korlátlan felelőssége ellenére marad kielégítetlen hitelezői követelés, hiszen a közkereseti társaságnál és a betéti társaságnál a vezető tisztségviselő és a tag (beltag) személye azonos, a közös vállalatnál és egyesülésnél pedig a tipikusan jogi személy tagok mellett a természetes személy igazgató felelőssége nem nyújt többletgaranciát a hitelezőknek. Ezért nyilvánvaló az, hogy a tag teljes másodlagos felelőssége mellett működő társasági formáknál nincs szükség hitelezővédelmi szempontból a vezető tisztségviselők helytállására. A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásért (kötelezettségért) való, teljes, egyetemleges, másodlagos, felróhatóság nélküli és deliktuális felelősség-típus. Ebben az esetben tehát még az előtársasági létszakasz időszakában vállalt a vezető tisztségviselő kötelezettséget a gazdasági társaság nevében, vagyis a vezető tisztségviselő nem saját magatartásáért (kötelezettségéért), hanem az előtársaság magatartásáért (kötelezettségéért) tartozik felelősséggel. A törvény ugyan kifejezetten nem utal a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályaira, azonban a Gt. mögöttes szabálya a Ptk., következésképpen e szabályok figyelembe jönnek. A tag (részvényes) felelőssége elsődleges, hozzájuk képest a vezető tisztségviselő felelőssége csak másodlagos. A vezető tisztségviselő felelőssége felróhatóság nélküli, nem mentesül a felelősség alól azzal, ha a bizonyítja, hogy az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal járt el. A vezető tisztségviselő felelőssége deliktuális felelősség-típus, mert nem a vezető tisztségviselő, hanem az előtársaság áll szerződéses jogviszonyban a hitelezővel. Mivel a vezető tisztségviselő felelőssége deliktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. Mivel a tag (részvényes) felelőssége a bejegyzési kérelem jogerős elutasításának napjától számított ötéves jogvesztő határidőn belül áll fenn, a vezető tisztségviselő felelősségének időtartama is ennek megfelelően alakul. A határidő jogvesztő jellegére tekintettel, az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem jönnek figyelembe.
A hitelező az előtársaság bármelyik vagy valamennyi vezető tisztségviselője ellen indíthat kártérítési pert. A Gt. 16. § (3) bekezdése szerinti kártérítési perben a tagok (részvényesek) nem perelhetők, kizárólag a vezető tisztségviselő(k) perelhető(k), ugyanis itt a vezető tisztségviselő valójában a saját magatartásáért (kötelezettségéért) tartozik felelősséggel. A Gt. 16. § (4) bekezdése szerinti kártérítési perben a vezető tisztségviselő(k) a tagokkal (részvényesekkel) együtt is perelhetők. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő(k) marasztalása csupán feltételes lehet, a tagoktól (részvényesektől) való behajthatatlanság esetén kell helytállniuk. Wellmann hívja fel a figyelmet arra, hogy a korlátolt felelősségű társaság tagjai és a részvénytársaság részvényesei mellett célszerűnek látszik az, ha a felperesi hitelező perli a vezető tisztségviselő(ke)t, ugyanis a beperelt tagok (részvényesek) könnyen védekezhetnek azzal a perben, hogy likvidációs hányadhoz nem jutottak hozzá, mert az induló vagyon elfogyott az előtársasági működés során, a likvidációs vagyonhányadot meghaladó felelőssége pedig nincs a tagoknak (részvényeseknek). Ilyen perfelállás mellett a vezető tisztségviselő(k)nek kell majd azzal védekezniük a perben, hogy az ő felelősségük csak másodlagos, az előtársaságnak megmaradt az induló vagyona, és az szétosztásra került a tagok (részvényesek) között. A cégjegyzékbe jogerősen be nem jegyzett előtársaság nyilvánvalóan nem lehet peres fél (alperes), mivel teljes mértékben nem jött létre, jogilag nem létezik, jogképességgel nem rendelkezik [Pp. 48. §]. Az ilyen kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a tag (részvényes) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési perre az alperesek lakóhelye szerint bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi vezető tisztségviselő ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.[63]

2. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a "jogszerűtlen gazdálkodásért"

Gt. 30. § (3) bekezdése értelmében a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált, előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján a hitelező vagy a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól [6. § (1) bekezdés] annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el (ideértve a környezeti terhek rendezését is), és ezáltal a társasági vagyon a keresetben meghatározott mértékben csökkent. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szerint mentesül a felelősség alól az (1) bekezdésben említett vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. A Cstv . 33/A. § (3) bekezdése értelmében az (1) bekezdés alkalmazásában a gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.
A fenti szabályok a vezető tisztségviselő vonatkozásában az intézményes felelősségátvitel új szabályát iktatták be a magyar társasági jogba. A törvényalkotó régóta fennálló súlyos mulasztását küszöbölte ki ezen új felelősségi alakzat megalkotásával, helyesen ismerve fel azt a komoly hitelezővédelmi igényt, hogy a gazdasági társasság tényleges irányítását ellátó vezető tisztségviselő, illetve árnyékigazgató - a "jogszerűtlen gazdálkodás" folytatása esetén - felelősséggel tartozzon a hitelezők irányában. A Gt. 30. § (3) bekezdés kimondja, hogy a társaság fizetőképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkezése esetén a vezető tisztségviselők a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ügyvezetési feladataikat ellátni és lehetővé teszi külön törvénynek (a Cstv.-nek), hogy e kötelezettség felróható megszegése esetén előírja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét. A törvény az angol társasági jog-csődjog mintájára honosította meg a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelősséget, annak érdekében, hogy a gazdasági társaság ügyvezetését csődközeli helyzetben visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő, indokolatlan mértékű kockázatvállalástól. Az angol 1986-os Insolvency Act (Fizetésképtelenségi törvény) alapján szándékosan megvalósított csalárd gazdálkodásnak (fraudulent trading), illetőleg gondatlanul megvalósított jogszerűtlen gazdálkodásnak (wrongful trading) minősül minden olyan eljárás, amely a társaság hitelezőjének megkárosítását eredményezi. Az ilyen magatartást kifejtő személyek közvetlenül felelnek a hitelezőkkel szemben. Az Insolvency Act kimondja az árnyékigazgató (shadow director), vagyis az olyan személy felelősségét is a hitelezők irányában, aki aktívan közreműködött a management döntéseiben, vagy az igazgatónak utasítást adott.[64]
Az új szabályozás absztrakt szinten igyekszik meghatározni azt az időpontot, amelytől kezdve alapvetően megváltozik a vezető tisztségviselőtől elvárt magatartás iránya. A vezető tisztségviselő alapvető kötelezettsége az, hogy a gazdasági társaság gazdálkodására vonatkozó jogszabályok betartása mellett eredményes (rentábilis) gazdálkodás történjen. A Gt. 30. § (2) bekezdésében rögzítet előírás szerint a vezető tisztségviselő mindezen feladatait a gazdasági társaság érdekének elsődlegessége alapján köteles ellátni. Azonban, ha bekövetkezik a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet, akkor a vezető tisztségviselőtől elvárt magatartás iránya megváltozik, többé már nem a gazdasági társaság önálló érdeke szerint, hanem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége szerint kell eljárnia. Ez a szabály vonatkozik a vállalatcsoportba tartozó ellenőrzött társaság vezető tisztségviselőjére is. A gazdasági társaság önálló érdeke valóságos és létező érdek, amint azt a II. fejezet 1.2. pontjában részletesen kifejtettük. Ezzel szemben a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe jutott gazdasági társaság hitelezőinek nincs közös érdeke, ugyanis minden egyes hitelezőnek - a többi hitelező érdekétől határozottan eltérő - önálló érdeke létezik, mégpedig az, hogy a gazdasági társaság az ő követelését elégítse ki teljes mértékben. A hitelezőnek nem érdeke az, hogy a gazdasági társaság a többi hitelező követelését is kielégítse. Megállapíthatjuk, hogy a hitelezőknek nem csak hogy nincs közös érdeke, hanem érdekeik egymással ellentétben állnak, ugyanis az egyik hitelező követésének kielégítése ahhoz vezethet, hogy a másik (többi) hitelező követelése kielégítetlenül marad. Mivel nem létezik a fizetésképtelenségével fenyegető helyzetbe jutott gazdasági társaság hitelezőinek közös érdeke, a vezető tisztségviselő nem is képes ahhoz igazodni.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének második mondata meghatározza azt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A "fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának ilyenképpen történő meghatározása azt a követelményt támasztja a vezető tisztségviselővel szemben, hogy minden szerződéses jogviszony esetében előre lássa azt, hogy az általa irányított gazdasági társaság a jövőben képes lesz-e esedékességkor kielégíteni a követelést. Tartós jogviszonyok esetében, illetőleg a szerződéskötésekhez képest távol eső esedékességek esetében nyilvánvalóan nem lehet előre látni azt, hogy a folyamatosan és gyorsan változó piaci és adózási környezetben versengő gazdasági társaság a szerződéskötéstől számított több hónap vagy több év elteltével is képes lesz esedékességkor kiegyenlíteni a hitelezői követeléseket. A "fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának ilyenképpen történő meghatározása tehát komoly bizonytalanságot rejt magában, ugyanis nem lehet egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy mely időponttól kell a vezető tisztségviselőnek a hitelezők érdekeihez igazodnia, vagyis mely időponttól áll fenn a vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezők irányában.
A vezető tisztségviselőnek (az árnyékigazgatónak) a hitelezőkkel szembeni felelősségének együttes (konjunktív) feltételei a következők:
a) a gazdasági társaságnak vezető tisztségviselője volt a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben;
b) a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el (ideértve a környezeti terhek rendezését is);
c) ezáltal a társasági vagyon a keresetben meghatározott mértékben csökkent; és
d) a hitelező vagy a felszámoló által a felszámolási eljárás ideje alatt támasztott kereset alapján a bíróság a vezető tisztségviselő felelősségét megállapítja.
A gazdasági társaság mindazon vezető tisztségviselőinek felelőssége fennáll a hitelezők irányában, akik vezető tisztségviselők voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben. A Cstv. 27. § (1) bekezdés harmadik mondata értelmében a felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételének napja (28. §). Ezen időpont előtt benyújtott kereset idő előttinek minősül, ezért azt a bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdés j) pontja alapján elutasítja. A vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekek elsődlegességét mellőző tevékenysége kell, hogy okozza a társasági vagyon csökkenését. Az együttes feltételek fennállása esetén a bíróság köteles megállapítani a felelősséget, további szempontokat nem jogosult mérlegelési jogkörébe vonni.
A felszámolási eljárás folyamata alatt benyújtott kereseti kérelem alapján a bíróság - a keresetnek való helyt adás esetén - kizárólag a Pp. 123. §-a szerinti felelősséget megállapító ítéletet hozhat. Álláspontunk szerint a perben hozott marasztaló (a felelősséget megállapító) ítélet hatálya valamennyi hitelezőre kiterjed, a keresetet elutasító ítélet hatálya azonban nem terjed ki a többi hitelezőre, ugyanis a kereset eredményessége a felperesi hitelező pervitelének minőségétől is függ. Ha csak a perben álló felperesi hitelezőre és az alperesi vezető tisztségviselőre (árnyékigazgatóra) terjedne ki az ítélet hatálya, akkor előfordulhatna, hogy a külön indított perekben a különböző határozatok egymástól eltérően értékelnék azt, hogy a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta-e el ügyvezetési feladatait, és az egyik perben megállapítanák a felelősséget, a másik perben pedig nem. A Cstv. 63. § (3) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül - ki nem elégített követelése erejéig - bármely hitelező keresettel kérheti a bíróságtól [6. § (1) bekezdés], hogy a 33/A. § szerinti perben megállapított felelősség alapján kötelezze az adós volt vezetőjét követelésének kielégítésére. Amennyiben határidőben több hitelező terjeszt elő keresetet, a bíróság a pereket egyesíti és a követelések arányos kielégítéséről rendelkezik. A Cstv. 63. § (4) bekezdés alapján amennyiben a felszámolási eljárás jogerős lezárásáig a 33/A. § szerinti perben jogerős döntés nem születik, a (3) bekezdésben meghatározott jogvesztő határidő kezdő napja a 33/A. § szerinti jogerős bírósági döntés napját követő nap. Ebben az esetben tehát a felszámolás jogerős lezárását követően minden egyes hitelező a neki ki nem fizetett követelését újabb külön perben érvényesítheti a vezető tisztségviselővel (árnyékigazgatóval) szemben. A hitelező ebben a perben tartozik bizonyítani az őt ért kár összegszerűségét. A felszámolás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott kereset alapján a bíróság - a keresetnek való helyt adás esetén - kizárólag kártérítés megfizetésére kötelező, marasztaló ítéletet hozhat, ugyanis ekkor már meg lehet határozni a kártérítés összegét. Amennyiben a felszámolási eljárásban ki nem elégített több vagy valamennyi hitelező eredményesen perli a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót), úgy a pernyertes hitelezők között a Cstv. 57. § (1) bekezdése szerinti rangsor már nem áll fenn a vezető tisztségviselővel (árnyékigazgatóval) szemben, a bíróság a hitelezői követelések arányos kiegyenlítésére kötelezi a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót).
A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásért (kötelezettségért) való, teljes, egyetemleges, másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott hitelezőkkel szemben áll fenn. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége a felszámolás alatt álló gazdasági társaság kötelezettségéért áll fenn. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége teljes felelősség-típus, mivel saját teljes vagyonával köteles helytállni a hitelezőkkel szemben. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége másodlagos felelősség-típus, mert a jogilag még létező társaság az elsődlegesen felelős személy a hitelezőkkel szemben, a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) ugyanazon a jogcímen tartozik felelősséggel, mint a gazdasági társaság. A másodlagos felelősség közvetett, mivel a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) helytállására csak akkor kerül sor, ha a társaság felszámolási vagyona nem nyújt teljes mértékben fedezetet a hitelezők követeléseire. A törvény ugyan kifejezetten nem utal a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályaira, azonban a Gt. 9. § (2) bekezdése szerint a Gt. mögöttes szabálya a Ptk., következésképpen e szabályok figyelembe jönnek. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) gondossági fokozata: az adott helyzetben általában elvárható gondosság fokozata, nem pedig a meghatározott tisztséget betöltő személytől elvárható, magasabb szintű gondosság fokozata. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége deliktuális felelősség-típus, mert nem a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató), hanem a társaság áll szerződéses jogviszonyban a hitelezővel. Mivel a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége deliktuális felelősség-típus, a kártérítés bíróság által történő mérséklésének van helye. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) felelőssége nem korlátozható és nem zárható ki, mert az közvetlenül a Gt. és a Cstv. kógens rendelkezésein alapul.
A törvény - helyesen - indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, a vezető tisztségviselőt (árnyékigazgatót) terheli a felelősség alóli kimentés. Az indirekt bizonyítási rendszer alkalmazása a hitelezőre nézve kedvező. A vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) kimentése akkor eredményes, ha bizonyítja azt, hogy a fizetésképtelen helyzet bekövetkezését követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. A törvény kifejezetten kiemeli azt, hogy vélelmezni kell a hitelezői érdekek sérelmét, amennyiben a vezető tisztségviselő a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget a gazdasági társaság éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban (Szmt.) meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének. A vezető tisztségviselő minden egyes üzleti évre vonatkozó éves beszámolót az Szmt.-ben meghatározott határidőn belül köteles letétbe helyezni és közzétenni. Álláspontunk szerint a határidőn túli, késedelmes letétbe helyezés, közzététel is megalapozza a vélelmet. A vezető tisztségviselő természetesen bizonyíthat a vélelelemmel szemben (vagyis a vélelem megdönthető), a vezető tisztségviselő például bizonyíthatja azt, hogy a letétbe helyezésre, közzétételre nem került ugyan sor, de a hitelező részére közvetlenül megküldésre került az éves beszámoló.
Kiemelkedő jelentőségű szabály a Cstv . 33/A. § (3) bekezdésében írt rendelkezés, amely kimondja, hogy a vezető tisztségviselő mellett azon személy felelőssége is fennáll a hitelezők irányában, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt (árnyékigazgató). Árnyékigazgató egyaránt lehet természetes személy (például: a gazdasági társaság tagja, részvényese, felügyelő bizottsági tagja, cégvezetője, egyéb vezető állású munkavállalója) és jogi személy (például: a gazdasági társaság tagja, részvényese, a gazdasági társaság részére kölcsönt, hitelt folyósító hitelintézet). Az árnyékigazgatóra vonatkozó szabály konszernjogi szempontból is jelentősséggel bír, ugyanis a tagra vonatkozó felelősségátvitel lehetőségét teremti meg. Amennyiben a minősített befolyásszerző, az egyedüli tag (részvényes), az uralkodó tag (részvényes) árnyékigazgatói minősége bizonyítást nyer, úgy e személyek a Cstv. 33/A. § szerint tartoznak felelősséggel a hitelezők irányában. Az elismert vállalatcsoport uralkodó tagjának felelősségével kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Gt. 58. § (2) bekezdés negyedik mondata csak a Gt. 52-54. §-ainak az alkalmazhatóságát zárja ki, a Cstv. 33/A. § alkalmazhatóságát nem. Amennyiben a gazdasági társaságot finanszírozó hitelintézet árnyékigazgatói minősége bizonyítást nyer, úgy e hitelintézet nyilvánvalóan nem jogosult hitelezőként igényérvényesítésre a vezető tisztségviselővel szemben, vagyis az ilyen hitelintézet által indított perben a vezető tisztségviselő védekezhet azzal, hogy a gazdasági társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem a hitelintézet határozta meg. A vezető tisztségviselő természetesen más hitelező perindításakor is védekezhet azzal, hogy a társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem az általa megnevezett árnyékigazgató hozta meg. Az árnyékigazgató felelősségének is előfeltétele az, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben fejtse ki tevékenységét.
A vezető tisztségviselőnek (árnyékigazgatónak) a hitelezőkkel szembeni felelőssége a Gt. hatályba lépését követően kifejtett magatartásért (mulasztásért) áll fenn.
A hitelező a gazdasági társaság felszámolása során, a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben tevékenykedő valamennyi vagy bármelyik vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) ellen indíthat kártérítési pert. A hitelező tartozik bizonyítani a perben az árnyékigazgatói minőség fennállásának tényét. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Hitelezői szempontból célszerű a vezető tisztségviselők mellett a potenciálisan szóba jöhető árnyékigazgatók perlése is, ugyanis ilyen esetben az alperesként perelt vezető tisztségviselőt terheli a bizonyítás a körben, hogy a társaság döntéseit ténylegesen nem ő, hanem az alperesként perelt árnyékigazgató hozta meg. Az alperesként perelt a vezető tisztségviselők (árnyékigazgatók) tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.]. A kereseti kérelemnek való helyt adás esetén, felszámolási eljárás folyamata alatt benyújtott kereseti kérelem alapján a bíróság kizárólag a Pp. 123. §-a szerinti felelősséget megállapító ítéletet hozhat. A felszámolás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül benyújtott kereset alapján a hitelező egy újabb, kártérítés megfizetésére kötelező, marasztalásra irányuló pert kell, hogy indítson a felszámolás jogerős lezárását követően. Mind a megállapítási, mind a marasztalási (kártérítési) per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) elméletileg megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított megállapítási, marasztalási (kártérítési) perre az alperesek lakóhelye, illetve székhelye szerint bíróság az illetékes. Ha a jogi személy tag, részvényes, kültag székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megyére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el. Ha a jogi személy alperesnek belföldön nincs székhelye, belföldi jogi személy felperes által indított perben az illetékességet a belföldi jogi személynek a székhelye alapítja meg [Pp. 29. § (1) bekezdés, 30. § (1), (2) bekezdések]. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.

3. A vezető tisztségviselő bűncselekmény elkövetésével való károkozása

A vezető tisztségviselőre vonatkozó intézményes felelősségátviteltől el kell határolni azt az esetet, amikor a vezető tisztségviselő a gazdasági társaság "felhasználásával", bűncselekmény elkövetésével kárt okoz harmadik személynek. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy ha az ügyvezető bűncselekmény elkövetésével kárt okoz, nem hivatkozhat arra, hogy a harmadik személlyel szemben a társaság felel, mert az ügykörébe tartozó tevékenységet látott el. A perbeli esetben a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetője a felperes és házastársa sérelmére bűncselekményt (csalás bűntettét) követett el azzal a magatartásával, hogy őket anyagi haszonszerzés végett szándékosan tévedésbe ejtette, és ezzel nekik 2 357 000 Ft kárt okozott. A bűncselekmény elkövetésének tényét a bíróság jogerős ítélettel megállapította. A korlátolt felelősségű társaság időközben felszámolás útján jogutód nélkül megszűnt. A felszámolási eljárás során a hitelezői igények nagyobb részben kielégítetlenül maradtak, a gazdasági társaságnak felosztható vagyona nem volt. A Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a bűncselekmény elkövetése semmiképpen sem minősülhet az ügyvezető ügykörébe eső tevékenységnek, mert egyetlen gazdasági társaság tevékenységi körébe sem tartozhat bűncselekmény elkövetésének az elősegítése [LB Pfv. VI. 20.520/2002. sz., BH 2004. 408.]. A cselekmény elkövetésekor hatályos 1988-as Gt. 207. §-a kimondta, hogy a korlátolt felelősségű társaság felelős azért a kárért, amelyet ügyvezetője az ügykörébe eső tevékenységével harmadik személynek okozott, a hatályos Gt. 30. § (1) bekezdése valamennyi társasági forma vonatkozásában írja elő ugyanezt a szabályt, vagyis azt, hogy a gazdasági társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott. Amikor a vezető tisztségviselő bűncselekményt követ el az általa irányított gazdasági társaság "felhasználásával", soha nem a jogkörében (ügykörében) jár el, tehát a gazdasági társaság nem tartozik felelősséggel a harmadik személlyel szemben. A helytálló bírósági döntéshez annyit kell még hozzáfűzni, hogy a természetes személy vezető tisztségviselő bűncselekménnyel okozott kárért való felelőssége (Ptk. 339. §) fennáll akár létező (működő) gazdasági társaság, akár jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság "felhasználásával" okozták a kárt, a károkozó nem hivatkozhat alappal a társasági jog területére eső felelősség korlátozó szabályra. Következésképpen a bűncselekménnyel okozott kárért való felelősségi alakzatnak nincsen társasági jogi vetülete, nincsen szó felelősségátvitelről.

4. Értékelés

A jelen fejezetben a vezető tisztségviselő (árnyékigazgató) hitelezőkkel szembeni felelősségét elemeztük. Megállapíthatjuk, hogy az előtársasági létszakaszban előírt felelősségi alakzatok szabályozása hitelezővédelemi szempontból megfelel, azonban a "jogszerűtlen gazdálkodásért" való felelőségi alakzat hitelezővédelmi szempontból számos rossz megoldást tartalmaz.
A Gt. 16. § (3) és (4) bekezdésében az előtársasági létszakasz időtartamára előírt felelősségi szabályok egyértelműek és világosak, a tag (részvényes) felelősségének hiánya mellett működő társasági formák hitelezőinek fokozott védelmét kellőképpen biztosítják. Hasznos lenne ugyanakkor e felelősségi alakzatok esetében is kifejezetten utalni a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályaira.
A Gt. 30. § (3) bekezdésében és a Cstv. 33/A. §-ában írt felelősségi szabály hitelezővédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű új felelősségi alakzat. A törvényalkotó helyesen ismerte fel, hogy szükség van ilyen felelősségi alakzatra.
A felelősségi szabály megfogalmazása ugyanakkor rosszul sikerült. A törvényalkotó túlzottan magas absztrakciós szinten fogalmazta meg a vezető tisztségviselővel szembeni követelményt. A vezető tisztségviselőtől elvárt magatartás irányultságának megváltozását (a gazdasági társaság iránya helyett a hitelezők irányába történő átfordulás) előírni igen látványos megoldás, mindamellett valós tartalommal nem rendelkezik, ugyanis a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő társaság hitelezőinek nincsen közös érdeke. Álláspontunk szerint alacsonyabb absztrakciós szinten kellene előírni a törvényben olyan magtartás-típusokat, amelyek elmulasztása esetén bekövetkezne a vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezők irányában. A "fizetőképtelenséggel fenyegető helyzet" fogalmának törvényi meghatározása látszólag eleget tesz a normavilágosság alkotmányos követelményének, azonban a rendelkezés valójában irreális, teljesíthetetlen követelményt támaszt a vezető tisztségviselővel szemben (ugyanis a jövőbe látás képességét várja el tőle).
A vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátvitel akkor képes fokozott hitelezővédelmet megvalósítani, ha a vezető tisztségviselő felelősségének bekövetkezését időben előrébb helyezné a törvény, és nem a lehető legkésőbbi időpontra (a felszámolás folytán való megszűnés időpontjára), továbbá, ha a vezető tisztségviselőt ugyanolyan gondossági fokozat terhelné a hitelezők irányában is, mint amilyen terheli őt a gazdasági társaság irányában.
A megállapítási per-marasztalási per kettősségének előírása pergazdaságossági szempontból ésszerűtlen, a hitelezők számára indokolatlan többletköltséget eredményez. Elegendő lenne azt előírni, hogy a felszámolási eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül lehet marasztalási pert indítani.
A hatályos szabályozási koncepció keretei között helyesnek minősíthető a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének azon előírása, amely a felelősség fennállását a felszámolás kezdő időpontját megelőző háromévi időtartamra mondja ki, ugyanis ennél régebbi magatartások (mulasztások) általában nem állnak okozati összefüggésben a társasági vagyon csökkenésével. Helyeselhető a Cstv . 33/A. § (3) bekezdésében írt szabály is, amely az árnyékigazgató hitelezőkkel szembeni felelősségét rögzíti.

X. fejezet

A felügyelőbizottság tagjának felelőssége

1. A felelősségre vonatkozó szabályok

A társasági jogban a felügyelőbizottság alapvető feladata az ügyvezetés általános ellenőrzése. A felügyelőbizottság általános, azaz teljes körű ellenőrzésre jogosult és köteles. A felügyelőbizottság tehát az ügyvezetés valamennyi döntését, intézkedését ellenőrizheti és a gazdasági társaság legfőbb szerve részére végzi az ellenőrzési tevékenységét. Ellentétben a korábbi társasági joggal a hatályos Gt. a gazdasági társaságok magánautonómiájának növelése érdekében növelte azt a kört, ahol a felügyelőbizottság működtetése nem kötelező, vagyis a legtöbb gazdasági társaság esetében a tagok (részvényesek) szabad akaratukból dönthetnek a felügyelőbizottság létesítéséről és működtetéséről. A Gt. 33. § (2) bekezdése értelmében az alábbi esetekben kötelező a felügyelőbizottság létrehozása: a) a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében, kivéve, ha a részvénytársaság az egységes irányítási rendszer szabályai szerint működik; b) zártkörűen működő részvénytársaság esetében, ha azt a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkező alapítók, illetve tagok (részvényesek) kérik; c) a társaság formájára és működésének módjára tekintet nélkül, ha azt törvény a köztulajdon védelme érdekében vagy a társaság által folytatott tevékenységre figyelemmel előírja; d) ha e törvény a munkavállalókat megillető ellenőrzési jogok gyakorlása érdekében így rendelkezik (38. §). Mindez az jelenti, hogy a korlátolt felelősségű társaságnál és a zártkörűen működő részvénytársaságnál alapvetően önkéntessé vált a felügyelőbizottság intézményesítése. A felügyelőbizottság létrehozásáról a társasági szerződésben kell - önkéntesen vagy törvényi kötelezés alapján - rendelkezni.
A Gt. 34. § (1) bekezdése alapján a felügyelőbizottság legalább három, legfeljebb tizenöt tagból áll. A Gt. 34. § (2) bekezdése szerint a felügyelőbizottság testületként jár el. A Gt. 34. § (3) bekezdése értelmében a felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek a felügyelőbizottsági tevékenységben nincs helye. A felügyelőbizottság tagját e minőségében a gazdasági társaság tagjai (részvényesei), illetve munkáltatója nem utasíthatja a személyes eljárás követelményéből következik, hogy a felügyelőbizottsági tag kizárólag cselekvőképes nagykorú természetes személy lehet. A személyes eljárás követelményét előíró rendelkezés lényege abban áll, hogy a felügyelőbizottsági taggá megválasztott személy maga lássa el feladatait, annak teljesítése során semmilyen képviselőt ne vegyen igénybe. A gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag között a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási jogviszony áll fenn, ugyanis a felügyelőbizottsági tag a Gt.-ben meghatározott ügyek (elsődlegesen: az ügyvezetés ellenőrzése, ügydöntő felügyelőbizottság esetén másodlagosan: az ügyvezetési feladatok egy részének ellátása) gondos ellátására köteles.
A felügyelőbizottság teljes körű ellenőrzési jogkörét hivatott biztosítani a Gt. 35. § (2) bekezdése, amely kimondja, hogy a felügyelőbizottság a vezető tisztségviselőktől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyet a társasági szerződésben meghatározott módon és határidőn belül kell teljesíteni. A felügyelőbizottság a társaság könyveit és iratait - ha szükséges, szakértők bevonásával - megvizsgálhatja. A Gt. idézett rendelkezéséből az is következik, hogy az ellenőrzés keretében a felügyelőbizottság nem csak a vezető tisztségviselőktől, hanem a társaság vezető állású munkavállalóitól (Mt. 188. §-188/A. §-ok) is felvilágosításokat kérhet a társaság vezetésével kapcsolatos kérdésekben. A gyakorlatban a felügyelőbizottság az ügyvezetés teljes körű ellenőrzését kellő szakértelem és rálátás hiányában nem tudja ellátni. A törvény szakértők bevonásának lehetőségét kínálja fel e probléma megoldására, ami azonban nem elégséges. Álláspontunk szerint kizárólag a felügyelőbizottság alá rendelt állandó belső ellenőrrel (belső ellenőrzési osztállyal) megerősített ügydöntő felügyelőbizottság lenne képes hatékonyan ellátni a teljes körű ellenőrzést. A hatályos magyar jog szerint a gazdasági társaságok közül kizárólag a bank, a szakosított hitelintézett (Hpt. 66-67. §), a biztosító részvénytársaság (Bit. 89. §), a befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató (Tpt. 108-112. §) köteles ilyen belső ellenőrzési rendszert működtetni.[65]
A Gt. 37. § (1) bekezdése szabályozza az ügydöntő felügyelőbizottság jogintézményét, amikor kimondja, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság alapszabálya, illetve a korlátolt felelősségű társaság társasági szerződése az igazgatóság tagjai, illetve az ügyvezetők megválasztásának, visszahívásának, díjazása megállapításának jogát a felügyelőbizott-ságra ruházhatja át, továbbá egyes ügydöntő határozatok meghozatalát a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyásához kötheti (ügydöntő felügyelőbizottság). Ez esetben az ügyvezetés körében ellátott funkciók tekintetében - a felügyelőbizottság tagjai is vezető tisztségviselőnek minősülnek. A Gt. 37. § (2) bekezdése értelmében ha a felügyelőbizottság az (1) bekezdés szerinti jogkörében eljárva a határozat jóváhagyását megtagadta, a gazdasági társaság igazgatósága, illetve vezető tisztségviselője jogosult a társaság legfőbb szervének összehívására. Ez esetben a legfőbb szerv a felügyelőbizottság határozatát megváltoztathatja. Az ügydöntő felügyelőbizottság intézményesítése esetében a társasági szerződésben kell meghatározni azokat az ügyeket (amelybe természetesen egyes szerződések, egyoldalú jogügyletek jóváhagyása is beletartozhat), amelyek előzetes jóváhagyásra tartoznak. Az előzetes jóváhagyásra tartozó ügyek esetében az ügyvezető (igazgatóság) és az ügydöntő felügyelőbizottság valójában közösen hoz döntést. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügydöntő felügyelőbizottság jóváhagyásával kötött jogügylet nem minősül a Ptk. 215. § szerinti harmadik személy belegyezésével kötött szerződésnek, ugyanis a felügyelőbizottság nem minősül a polgári jog önálló jogalanyának, vagyis személynek. Az ügydöntő felügyelőbizottság azzal a jogkörével élve, hogy a vezető tisztségviselő visszahívására jogosult, a károkozó vezető tisztségviselőt elmozdíthatja ugyan tisztségéből, azonban a károkozó vezető tisztségviselő elleni kártérítési követelés érvényesítéséről szóló határozat meghozatala továbbra is a legfőbb szerv határkörébe tartozik. A felügyelő-bizottság a Gt. 35. § (4) bekezdése alapján ilyen esetben maga jogosult összehívni a legfőbb szerb rendkívüli ülését, és javaslatot tenni annak napirendjére.
A Gt. 36. § (4) bekezdése értelmében a felügyelőbizottsági tagok - a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint - korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a gazdasági társasággal szemben a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért. A felügyelő-bizottság a gazdasági társaság szerve, önálló jogalanyisággal (önálló vagyonnal, felelősséggel) nem rendelkezik. Ebből következően a törvény nem a felügyelőbizottság mint testület felelősségét, hanem a felügyelőbizottsági tag felelősségét szabályozza. A Gt. idézett szabálya nem mondja meg, hogy a felügyelőbizottsági tagok milyen szabályok szerint felelnek "korlátlanul és egyetemlegesen", mivel azonban a Gt. 9. § (2) bekezdése értelmében a Gt. mögöttes szabálya a Ptk., egyértelmű az, hogy a polgári jogi felelősség szabályait kell alkalmazni a felelősség megállapítása során. A felügyelőbizottsági tagnak a gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A felügyelőbizottsági tag felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, kívülálló harmadik személyekkel szemben nem felelős. Mivel a felügyelőbizottsági tag felelőssége kizárólag a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a felügyelőbizottság tagjával szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert a felügyelőbizottsági tag ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Gt. 49. § (5) bekezdésben fogalt esetet, amikor a társaság nevében teszi azt meg. A Gt. 36. § (4) bekezdésében írt szabály kifejezetten kimondja, hogy a közös károkozás objektív tényállásának megállapítása esetén a felügyelőbizottsági tagok egyetemlegesen felelnek ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért. Az egyetemleges felelősség előírása a gazdasági társaság érdekének fokozott védelmét biztosítja. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy önmagában véve az ellenőrzési kötelezettség megszegésével, vagyis mulasztással nem lehetséges kárt okozni, attól ugyanis, hogy a felügyelőbizottság elmulasztja az ellenőrzési kötelezettségét, még nem keletkezik szükségképpen kár a gazdasági társaságnál. A károsodás bekövetkezéséhez az szükséges, hogy az ügyvezetés cselekedjen (vagy esetleg károsodást megelőző, elhárító intézkedést maga elmulasszon), és a kár közvetlenül az ügyvezetés magatartásával legyen okozati összefüggésben. A károkozáshoz bekövetkezéséhez tehát szükség van a vezető tisztségviselő, illetve a vezető állású munkavállaló aktív vagy passzív magatartására is. Valójában tehát a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló aktív vagy passzív magatartásával és a felügyelőbizottsági tag passzív magatartásával (az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával) közösen képesek károkozásra. A testületi ügyvezetés tagjával ellentétben a Gt. helytelen szabályozása szerint nem mentesül a felelősség alól az a felügyelőbizottsági tag, aki a felelősség alapjául szolgáló határozat meghozatalában nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott. A gazdasági társaság számára nagy összegű kárt okozó ügyvezetési cselekmény ellenőrzésének elmulasztásakor a felügyelőbizottsági tag azonban aligha lesz képes a gazdasági társaságot megillető kártérítési igény teljes összegének megtérítésére. A gazdasági társaság e kockázatát mérsékelheti felelősségbiztosítási vagy vagyonbiztosítási szerződés megkötésével.[66]
A vezető tisztségviselővel ellentétben a Gt. a felügyelőbizottsági tagtól nem követel meg magasabb fokú gondosságot, tehát a felügyelőbizottsági tag az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A felügyelőbizottsági tag felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a felügyelőbizottsági tag akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A felügyelőbizottsági taggal szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A felügyelőbizottsági tag felelőssége kontraktuális felelősség-típus, mert a gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag között megbízási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésben írt szabályra. Mivel a gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag között megbízási jogviszony áll fenn, és a polgári kötelmi jogban érvényesül a diszpozitivitás, a felelősség korlátozhatósága, kizárhatósága tekintetében is a polgári jogi szabályok az irányadóak. A Ptk. 314. § (2) bekezdése alapján nem ütközik jogszabályba, ha a szerződő felek a felügyelőbizottsági tag enyhe gondatlansággal okozott kárért való felelősségét a gazdasági társasággal szemben kifejezetten kizárják vagy korlátozzák. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha ezáltal a gazdasági társaságot ért hátrányt az "ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti". A kiegyenlítés történt például úgy, hogy a felügyelőbizottsági tag csökkentett díjazásért vagy díjazás nélkül látja el a tisztségét.
A Gt. 37. § (3) bekezdés alapján az ügydöntő felügyelőbizottság esetében a Gt. 37. § (1) bekezdésben meghatározott ügydöntő határozatok meghozatalával a társaságnak okozott károkért a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottság tagjai a társaság irányában egyetemleges felelősséggel tartoznak a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint. Eltérően az 1997-es Gt.-től a hatályos Gt. különös felelősségi szabályt tartalmaz az ügydöntő felügyelőbizottsági tagra vonatkozóan. A közös károkozás objektív tényállásának megállapítása esetén az ügydöntő felügyelőbizottsági tagok és a vezető tisztségviselők egyetemlegesen felelősek a gazdasági társaság irányában. Ennek magyarázata az, hogy az előzetes jóváhagyásra tartozó ügyek esetében az ügyvezető (igazgatóság) és az ügydöntő felügyelőbizottság valójában közösen hoz döntést. Másképpen fogalmazva: az ügydöntő felügyelőbizottság esetén a felügyelőbizottság tagjai is ügyvezetési tevékenységet látnak el, ezért a vezető tisztségviselőkkel együttesen felelnek az ügyvezetés olyan határozata által okozott kárért a gazdasági társasággal szemben, amelyet jóváhagytak. A testületi ügyvezetés tagjával ellentétben a Gt. szerint nem mentesül a felelősség alól az az ügydöntő felügyelőbizottsági tag, aki a felelősség alapjául szolgáló határozat meghozatalában nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.

2. Igényérvényesítés

A gazdasági társaság a felügyelőbizottsági tag(ok) ellen indíthat kártérítési pert. Célszerűnek mutatkozik a felügyelőbizottsági tagok és a vezető tisztségviselők együttes perlése a közös károkozás körében kifejtettekre figyelemmel. Az alperesek egyetemleges marasztalására irányuló kereset nem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. Az alperesként perelt felügyelőbizottsági tagok tehát nem alkotnak egységes (kényszerű) pertársaságot [LB Pfv. IV. 22. 553/1995. sz., BH 1996. 540., LB Gfv. I. 32.497/1999. sz., BH 2001. 285.]. A kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság és a felügyelőbizottsági tag megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §]. Ezen illetékességi szabályok alapján a külföldi személy ellen magyar rendes bíróság előtt lehetséges kártérítési pert indítani.
Felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Gt. 49. § (5) bekezdése értelmében ha a gazdasági társaság legfőbb szerve elvetette azt az indítványt, hogy a felügyelőbizottsági tag ellen támasztható követelés érvényesítésre kerüljön, továbbá, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve a szabályszerűen bejelentett ilyen indítvány tárgyában a határozathozatalt mellőzte, a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok (részvényesek) a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napon belül - jogvesztés terhe mellett - a gazdasági társaság nevében az igényt keresettel maguk érvényesíthetik. E kivételes szabály szerint tehát a kisebbségi tagok (részvényesek) a gazdasági társaság javára kártérítési pert indíthatnak.
Míg a Gt. 30. § (6) bekezdése a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében egy különös felelősségi szabályt tartalmaz, amely szerint a vezető tisztségviselő kártérítő felelőssége a megszűnt társaság tagjaival (részvényeseivel) szemben áll fenn, addig a törvény a felügyelőbizottsági tag kártérítő felelőssége vonatkozásában ilyen szabályt nem tartalmaz. Ebből az következik, hogy a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után a társaság volt tagjai (részvényesei) alappal igényt nem érvényesíthetnek az egykori felügyelőbizottsági tagokkal szemben. A Gt. - ebből a szempontból is - a vezető tisztségviselő nagyobb terjedelmű felelősségét kívánja megteremteni. A törvény a vezető tisztségviselőnek a tagokkal szembeni helytállási kötelezettségét a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésétől (a cégjegyzékből való törléstől) számított egy évi időtartamra kiterjeszti, addig a felügyelőbizottsági tag felelősségének időbeli kiterjesztését nem írja elő.

3. Értékelés

A jelen fejezetben a felügyelőbizottsági tag felelősségét vizsgáltuk. Megállapítható, hogy a hatályos szabályozás alapján a felügyelőbizottság pusztán díszítmény a társaság karácsonyfáján. A gyakorlatban a Gt. által szabályozott felügyelőbizottság az általános, teljes körű ellenőrzést képtelen ellátni. A felügyelőbizottság alá rendelt belső ellenőr (belső ellenőrzési osztály) intézményesítését kellene előírni a Gt.-ben akár önkéntesen, akár törvény alapján kötelezően működő felügyelőbizottságról van szó. Ha a törvény kötelezően írja elő a felügyelőbizottság működését, akkor ügydöntő felügyelőbizottság működtetését kellene kötelezővé tenni, és az ügydöntő felügyelőbizottság jogkörét meg kellene erősíteni azzal, hogy a károkozó vezető tisztségviselő elleni kártérítési követelés érvényesítéséről maga hozhasson határozatot, és ne kelljen ennek érdekében rendkívüli közgyűlést összehívnia.
A gazdasági társaságok magánautonómiájának növelése érdekében helyes az, hogy a törvény növelte azt a kört, ahol nem kötelező a felügyelőbizottság működtetése. Helyes a Gt. 36. § (4) bekezdésében írt azon szabály, amely a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint a felügyelőbizottsági tagok egyetemleges felelősségét írja elő a gazdasági társaság irányába. Ugyanakkor a Gt. 36. § (4) bekezdés helytelenül nem tartalmaz mentesülési lehetőséget a felügyelőbizottsági tag számára. Álláspontunk szerint a felügyelőbizottsági tag esetében is fennáll két mentesülési ok, nevezetesen: ha a tag a döntésben nem vesz részt, vagy ha a határozat ellen szavaz.
A felügyelőbizottsági tagtól is az ilyen tisztséget ellátó személytől általában elvárható gondosságot, vagyis magasabb szintű gondosságot kellene megkövetelni, csakúgy, mint a vezető tisztségviselőtől. Álláspontunk szerint a kizárólag ellenőrzési tevékenységet ellátó felügyelő-bizottság esetében is a felügyelőbizottsági tag és a vezető tisztségviselő, illetve vezető állású munkavállaló egyetemleges felelősségének kimondása lenne szükséges és indokolt. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság felügyelőbizottsági tagjával szembeni kártérítési követelés érvényesíthetőségét biztosítani kellene az egykori tagok (részvényesek) részére a jogerős cégbírósági törléstől számított egy éves jogvesztő határidőn belül a Gt. 30. § (6) bekezdés analógiája szerint.
A piacgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű szerepet beöltő nyilvánosan működő részvénytársaságok és a pénzügyi rendszert működtető szervezetek (hitelintézetek, befektetési szolgáltatók, biztosítók, tőzsde, központi elszámolóház) felügyelőbizottsági tagjai részére felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséget kellene előírni.

XI. fejezet

A könyvvizsgáló felelőssége

1. A könyvvizsgáló felelőssége a gazdasági társasággal szemben

A Gt. 40. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság legfőbb szerve által választott könyvvizsgáló alapvető feladata, hogy gondoskodjon a számviteli törvényben meghatározott könyvvizsgálat elvégzéséről, és ennek során mindenekelőtt annak megállapításáról, hogy a gazdasági társaság számvitel törvény szerinti beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, továbbá megbízható és valós képet ad-e a társaság vagyoni és pénzügyi helyzetéről, működésének eredményéről. Az Szmt. 156. § (1) bekezdése értelmében a vállalkozótól független könyvvizsgáló feladata az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló valódiságának és szabályszerűségének (a mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet) felülvizsgálata, e törvény és a létesítő okirat előírásai betartásának ellenőrzése, és ennek alapján az éves beszámolóról, az egyszerűsített éves beszámolóról a könyvvizsgáló állásfoglalását tükröző vélemény kialakítása, a független könyvvizsgálói jelentés elkészítése. Míg a felügyelőbizottság az ügyvezetés általános, azaz teljes körű ellenőrzését látja el, addig a könyvvizsgáló kizárólag pénzügyi-számviteli ellenőrzést végez. Míg a felügyelőbizottság kizárólag a gazdasági társaság legfőbb szerve részére végzi az ellenőrzési tevékenységét, addig a könyvvizsgáló egyrészt a gazdasági társaság legfőbb szerve, másrészt a hitelezők, befektetők, hatóságok részére végez ellenőrzést. A törvény a könyvvizsgáló közérdekvédelmi (hitelezővédelmi, befektetővédelmi) funkcióját erősítő számos garanciális szabályt tartalmaz [például: Gt. 40. § (2) bekezdése, Gt. 42. § (1) bekezdés harmadik mondata]. Ellentétben a korábbi társasági joggal a hatályos Gt. a gazdasági társaságok magánautonómiájának növelése érdekében növelte azt a kört, ahol a könyvvizsgáló működtetése nem kötelező, vagyis a legtöbb gazdasági társaság esetében a tagok (részvényesek) szabad akaratukból dönthetnek a könyvvizsgáló működtetéséről.
A Gt. 41. § (1)-(2) bekezdései szerint kötelező könyvvizsgálót választani, ha a) azt az Szmt. előírja; b) a részvénytársaságnál; és c) ha azt külön törvény a köztulajdon védelme érdekében előírja. Az Szmt. 155. § (2)-(3) bekezdései alapján kötelező a könyvvizsgálat, vagyis kötelező könyvvizsgálót választani minden olyan kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságnál, amelynek éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában meghaladta az ötvenmillió forintot. Az Szmt. 155. § (4) bekezdése szerint a jogelőd nélkül alapított gazdasági társaságnál, ha az üzleti évet megelőző két üzleti év egyikének vagy mindkettőnek a nettó árbevétel adatai hiányoznak vagy csak részben állnak rendelkezésre, akkor a tárgyévi várható éves nettó árbevételt és - ha van - a megelőző (első) üzleti év éves (éves szintre átszámított) nettó árbevételét kell figyelembe venni. Az Szmt. 155. § (6) bekezdése értelmében ha kötelező a könyvvizsgálat, akkor a gazdasági társaság legfőbb szerve az üzleti évről készített éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló felülvizsgálatára, az abban foglaltak valódiságának és jogszabályszerűségének ellenőrzésére köteles könyvvizsgálót, könyvvizsgálói társaságot - az előző üzleti év éves beszámolójának, egyszerűsített éves beszámolójának elfogadásakor, jogelőd nélkül alapított vállalkozónál az üzleti év mérlegfordulónapja előtt - választani. A könyvvizsgáló létrehozásáról a társasági szerződésben kell - önkéntesen vagy törvényi kötelezés alapján - rendelkezni.
A Gt. 41. § (3) bekezdése szerint a társaság könyvvizsgálójává az választható, aki az erre vonatkozó jogszabályok szerint a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. A Gt. 41. § (3) bekezdésében írt utaló szabály a Kvtv. rendelkezéseire utal. A Kvtv. 26. § (1) bekezdése értelmében könyvvizsgálati tevékenységet kizárólag a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja végezhet. A Ktv. alapján a természetes személy könyvvizsgálót és a könyvvizsgáló társaságot kérelmére fel kell venni a könyvvizsgálói kamara tagjainak sorába, amennyiben a törvényi követelményeknek maradéktalanul megfelel. A Kvtv. 25. §-a alapján a könyvvizsgálói kamara a tagjairól nyilvántartást vezet, tagjainak nevét, címét évenként közzéteszi a Pénzügyi Közlönyben és a Cégközlönyben. A Kvtv. 5. § f) pontja szerint a természetes személy könyvvizsgálónak kötelező felelősségbiztosítással rendelkeznie a felvételkor és utána folyamatosan, kivéve arra az időtartamra, amikor a tagsága szünetel. A Gt. 41. § (4) bekezdése alapján ha a társaság legfőbb szerve jogi személyt választ a társaság könyvvizsgálójává, úgy a jogi személynek ki kell jelölnie azt a tagját, vezető tisztségviselőjét, illetve munkavállalóját, aki a könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős. A személyében felelős könyvvizsgáló helyettesítésére - tartós távolléte esetére - helyettes könyvvizsgáló is kijelölhető. Könyvvizsgáló társaság esetében meg kell jelölni azt a természetes személyt, aki a könyvvizsgálatot ténylegesen ellátja. Ez a természetes személy kizárólag a könyvvizsgáló társaság tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója lehet. Álláspontunk szerint "a könyvvizsgálat ellátásáért személyében felelős" kitétel nem jelenti azt, hogy e természetes személy is felelősséggel tartozik a gazdasági társaság irányában, ugyanis a szerződéses jogviszony a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló társaság között jön létre, következésképpen a könyvvizsgáló társaságot terheli a szerződésből fakadó valamennyi kötelezettség és a kötelezettségért való felelősség. Új elem a szabályozásban a személyében felelős könyvvizsgáló tartós távolléte esetén helyettes könyvvizsgáló kijelölésének a lehetősége. A Hpt. 133. § (1) bekezdése értelmében pénzügyi intézmény esetében könyvvizsgálatot kizárólag a Felügyelet által vezetett pénzügyi intézményi könyvvizsgálók névjegyzékében szereplő könyvvizsgáló láthat el.[67]
A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszony vállalkozási kötelem. Habár a jogszabályok (Gt., Szmt.) megbízást említenek, a könyvvizsgáló szerződéses kötelezettségének jellege alapján egyértelmű, hogy nem gondossági kötelemről, hanem eredmény kötelemről van szó. Az Szmt. 156. § (1) bekezdésben rögzített szabály utolsó fordulatából egyértelműen megállapítható az, hogy a könyvvizsgáló jelentést köteles készíteni, vagyis a könyvvizsgáló akkor teljesíti szerződéses kötelezettségvállalását, amikor elkészíti a könyvvizsgálói záradékot tartalmazó könyvvizsgálói jelentését a beszámolóról, és azt átadja a gazdasági társaságnak. A könyvvizsgáló eredmény (mű) létrehozására köteles. A jogviszonyra a Ptk.-nak a vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. vállalkozási szerződésre vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazása azt jelenti, hogy a Gt.-ben foglalt különös, kógens szabályokkal együtt kell alkalmazni a vállalkozásra vonatkozó polgári jogi rendelkezéseket. Egy eseti döntésben a bíróság szintén vállalkozásnak minősítette a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszonyt, azonban téves indok alapján. A bíróság álláspontja szerint a könyvvizsgáló nem csak az ügy ellátására vállalkozik, hanem eredmény szolgáltatására, azaz a gazdálkodó szervezet számvitelének és könyvelésének helyes voltáért is felelősséget vállal (LB Cgfv. VII. 33.234/1996. sz., BH 1998. 35.). A bíróság álláspontja azért téves, mert nem a könyvvizsgáló, hanem az ügyvezetés felelős a gazdasági társaság számvitelének és könyvelésének helyességéért, ugyanakkor a könyvvizsgáló eredmény elérésére, könyvvizsgálói jelentés elkészítésére és átadására köteles.[68]
A könyvvizsgálónak a gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. Mivel a könyvvizsgáló felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a könyvvizsgálóval szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert a könyvvizsgáló ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Gt. 49. § (5) bekezdésben foglalt esetet, amikor a társaság nevében teszi azt meg. A vezető tisztségviselővel ellentétben a Gt. a könyvvizsgálótól nem követel meg magasabb fokú gondosságot, tehát a könyvvizsgáló az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A Ptk. 339. § (1) bekezdésben írt szabály szerint a könyvvizsgáló felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a könyvvizsgáló akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A könyvvizsgáló az ügyvezetés által elkészített és részére átadott pénzügyi kimutatásokat ellenőrzi. Ezért a könyvvizsgáló mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés valótlan pénzügyi adatokat adott át részére, vagy a valós pénzügyi adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt került sor valótlan tartalmú könyvvizsgálói jelentés készítésére. A könyvvizsgálóval szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A könyvvizsgáló felelőssége kontraktuális felelősség-típus, mert a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között vállalkozási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében írt szabályra. Mivel a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között vállalkozási jogviszony áll fenn, és a polgári kötelmi jogban érvényesül a diszpozitivitás, a felelősség korlátozhatósága, kizárhatósága tekintetében is a polgári jogi szabályok az irányadóak. A Ptk. 314. § (2) bekezdése alapján nem ütközik jogszabályba, ha a szerződő felek a könyvvizsgáló enyhe gondatlansággal okozott kárért való felelősségét a gazdasági társasággal szemben kifejezetten kizárják vagy korlátozzák. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha ezáltal a gazdasági társaságot ért hátrányt az "ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti". A kiegyenlítés történt például úgy, hogy a könyvvizsgáló csökkentett díjazásért vagy díjazás nélkül látja el a tisztségét. A könyvvizsgáló nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság részére részleges megtérülést biztosíthat a könyvvizsgáló kötelező felelősségbiztosítója.
A gazdasági társaság a könyvvizsgáló ellen indíthat kártérítési pert. A könyvvizsgáló társaság esetében nem lehet alappal pert indítani a könyvvizsgáló társaság azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős. A könyvvizsgáló társaság marasztalása esetén a könyvvizsgáló társaság megtérítési igénnyel fordulhat a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója ellen. Célszerűnek mutatkozik a könyvvizsgálóval együtt a vezető tisztségviselők perlése is, figyelemmel arra, hogy a könyvvizsgáló mentesülése érdekében a vezető tisztségviselő felróható magatartására hivatkozhat. A könyvvizsgáló elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].
Felhívjuk a figyelmet arra a kisebbségvédelmi szabályra, hogy a Gt. 49. § (5) bekezdése értelmében ha a gazdasági társaság legfőbb szerve elvetette azt az indítványt, hogy a könyvvizsgáló ellen támasztható követelés érvényesítésre kerüljön, továbbá, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve a szabályszerűen bejelentett ilyen indítvány tárgyában a határozathozatalt mellőzte, a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező tagok (részvényesek) a legfőbb szerv ülésének napjától számított harminc napon belül - jogvesztés terhe mellett - a gazdasági társaság nevében az igényt keresettel maguk érvényesíthetik. E kivételes szabály szerint tehát a kisebbségi tagok (részvényesek) a gazdasági társaság javára kártérítési pert indíthatnak.
Míg a Gt. 30. § (6) bekezdése a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetében egy különös felelősségi szabályt tartalmaz, amely szerint a vezető tisztségviselő kártérítő felelőssége a megszűnt társaság tagjaival (részvényeseivel) szemben áll fenn, addig a törvény a könyvvizsgáló kártérítő felelőssége vonatkozásában ilyen szabályt nem tartalmaz. Ebből az következik, hogy a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után a társaság volt tagjai (részvényesei) alappal igényt nem érvényesíthetnek az egykori könyvvizsgálóval szemben. A Gt. - ebből a szempontból is - a vezető tisztségviselő nagyobb terjedelmű felelősségét kívánja megteremteni. A törvény a vezető tisztségviselőnek a tagokkal szembeni helytállási kötelezettségét a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésétől (a cégjegyzékből való törléstől) számított egy évi időtartamra kiterjeszti, addig a könyvvizsgáló felelősségének időbeli kiterjesztését nem írja elő.

2. A könyvvizsgáló felelőssége a befektetőkkel szemben

A könyvvizsgáló felelőssége a szerződésen kívüli károkozás szabályai alapján fennáll a befektetőkkel szemben. E felelősség fennállásának két különös előfeltétele van. Az egyik előfeltétel az, hogy a könyvvizsgáló jelentése valótlan (hamis) állítást, adatot, tényt, illetve információt tartalmazzon. A másik előfeltétel az, hogy az ilyen könyvvizsgálói jelentés ismerete és elfogadása következtében a befektető társasági részesedést (részvényt) szerezzen a gazdasági társaságban, és utóbb a részesedést (részvényt) a szerzésnél alacsonyabb értéken elidegenítse.[69]
A könyvvizsgálónak a befektetőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus. A vezető tisztségviselővel ellentétben a Gt. a könyvvizsgálótól nem követel meg magasabb fokú gondosságot, tehát a könyvvizsgáló az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A könyvvizsgáló felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a könyvvizsgáló akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A könyvvizsgáló az ügyvezetés által elkészített és részére átadott pénzügyi kimutatásokat ellenőrzi. Ezért a könyvvizsgáló mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés valótlan pénzügyi adatokat adott át részére, vagy a valós pénzügyi adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt került sor valótlan tartalmú könyvvizsgálói jelentés készítésére. A könyvvizsgálóval szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek. A könyvvizsgáló felelőssége deliktuális felelősség-típus, mert a befektető és a könyvvizsgáló között nem áll fenn szerződéses jogviszony. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság mérsékelheti.
A könyvvizsgáló felelőssége valamennyi befektetővel szemben fennáll. A befektető fogalmát a II. fejezet 4. pontjában meghatároztuk. Itt csak azt kell kihangsúlyozni, hogy nem minősül befektetőnek az a személy, aki már a könyvvizsgáló jelentés elkészülése előtt tagja (részvényese) a gazdasági társaságnak. Társasági jogi szempontból a tagi (részvényesi) pozíció és a befektetői pozíció elkülönül egymástól. A Gt. 27. § (2) bekezdésében, a Gt. 214-215. §-aiban biztosított felvilágosítás kérési jog alapján tag (részvényes) ugyanis több információhoz juthat hozzá a gazdasági társaság pénzügyi helyzetéről, mint a kívülálló befektető. Ennek felelősségi jogi jogkövetkezménye az, hogy a könyvvizsgáló deliktuális felelőssége a befektetőkkel szemben fennáll, a tagokkal (részvényesekkel) szemben azonban nem áll fenn. A könyvvizsgáló befektetővel szembeni felelősségének fennállása szempontjából közömbös az a körülmény, hogy a befektető milyen módon szerzett társasági részesedést. A tárasági részesedésszerzés történhet például üzletrész átruházása útján, tőzsdei vagy tőzsdén kívüli részvényvásárlás útján, avagy részvényjegyzéssel alaptőke-emelés során. A befektetőt kár akkor éri, ha a társasági részesedését (részvényét) utóbb a szerzéskori értéknél alacsonyabb értéken idegeníti el. A kár tehát a szerzéskori érték és az elidegenítéskori érték különbözete. Az a körülmény, hogy a befektető a társasági részesedés (részvény) szerzésekor annak meghatározott mértékű növekedésére számított, és ez a növekedés elmaradt, a befektető szokásos üzleti kockázatába tartozik, kárként azt érvényesíteni nem lehet. Ellenkező álláspont oda vezetne, hogy a befektető az általa remélt értéknövekedést a könyvvizsgálótól kárként követelhetné, ami adott esetben a befektetői kockázat kiiktatását jelentené, és a befektető számára kockázat nélküli vagyongyarapodást eredményezne.
A befektető a könyvvizsgáló ellen indíthat kártérítési pert. A könyvvizsgáló társaság esetében nem lehet alappal pert indítani a könyvvizsgáló társaság azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős. A könyvvizsgáló társaság marasztalása esetén a könyvvizsgáló társaság megtérítési igénnyel fordulhat a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója ellen. Célszerűnek mutatkozik a könyvvizsgálóval együtt a vezető tisztségviselők perlése is, figyelemmel arra, hogy a könyvvizsgáló mentesülése érdekében a vezető tisztségviselő felróható magatartására hivatkozhat. A könyvvizsgáló elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A befektető és a könyvvizsgáló megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi befektető a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi befektető által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi befektető által indított kártérítési perre az alperesek lakóhelye, székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

3. Értékelés

A jelen fejezetben a gazdasági társaság legfőbb szerve által választott könyvvizsgáló felelősségét vizsgáltuk. A gazdasági társaságok magánautonómiájának növelése érdekében helyes az, hogy a törvény növelte azt a kört, ahol nem kötelező a könyvvizsgáló működtetése. A könyvvizsgálóra vonatkozó jogszabályok egyértelműen és világosan meghatározzák a könyvvizsgáló alapvető kötelezettségét, a pénzügyi-számviteli ellenőrzés ellátását.
Jogalkotási hiba az, hogy a jogszabályok a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti szerződéses jogviszonyt megbízásnak minősítik. E jogviszony - tartalma alapján - eredmény kötelem, vagyis vállalkozás.
A könyvvizsgálótól is az ilyen személytől általában elvárható gondosságot kellene megkövetelni, csakúgy mint a vezető tisztségviselőtől. A Gt.-ben kellene rögzíteni a könyvvizsgáló deliktuális felelősségét a könyvvizsgálói jelentés tartalmáért a befektetőkkel szemben a mentesüléshez vezető bizonyítandó tényekkel együtt. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság könyvvizsgálójával szembeni kártérítési követelés érvényesíthetőségét biztosítani kellene az egykori tagok (részvényesek) részére a jogerős cégbírósági törléstől számított egy éves jogvesztő határidőn belül a Gt. 30. § (6) bekezdés analógiája szerint.[70]
Helyes a Kvtv. 5. § f) pontjának azon előírása, miszerint a könyvvizsgáló köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni és fenntartani.

XII. fejezet

A társasági jog egyéb jogalanyainak felelőssége

Ebben a fejezetben a társasági jog hat mellékszereplőjének a felelősségét vizsgáljuk. A vagyonfelügyelő a gazdasági társaság reorganizációjának, az eredményes gazdálkodás helyreállításának érdekében működik. Az ideiglenes vagyonfelügyelő a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtása és a felszámolás kezdő időpontja (vagy a felszámolási eljárás megszüntetése) közötti időtartam alatt felügyeli az adós gazdasági társaság gazdálkodását. A felszámoló, a végelszámoló és a kényszer-végelszámoló a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésének folyamatában, a gazdasági társaságnak a forgalmi életből történő jogszerű kivezetésében vesz részt. A felügyelőbiztos a gazdasági társaság törvényes működésének helyreállításához nyújt segítséget.

1. A vagyonfelügyelő és az ideiglenes vagyonfelügyelő felelőssége

A Cstv . 14. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróság a fizetési haladékról szóló végzésben a felszámolók névjegyzékéből vagyonfelügyelőt rendel ki. Az összeférhetetlenségre és a kijelölés visszautasítására a felszámolóra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A Cstv . 14. § (2) bekezdése értelmében az adós gazdálkodó szervezet vezetői a hatáskörüket csak a vagyonfelügyelő részére biztosított jogok megsértése nélkül gyakorolhatják. A Cstv . 14. § (3) bekezdése alapján a vagyonfelügyelő a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét. Ennek keretében a) áttekinti az adós vagyoni helyzetét, ennek során betekinthet az adós könyveibe, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit, bankszámláit megvizsgálhatja, a gazdálkodó szervezet vezetőitől felvilágosítást kérhet, és erről a hitelezőket az 5. §-ban foglaltaknak megfelelően tájékoztatja; b) a 12. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével jóváhagyja az adósnak a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, ha azok a fizetési haladékkal egyetértő hitelezők által meghatározott összeget meghaladják; c) felhívja az adóst követeléseinek érvényesítésére, és ellenőrzi annak végrehajtását; d) keresettel megtámadhatja az adósnak a csődeljárás kezdő napját megelőző egy éven belül és az eljárás kezdetét követően megkötött szerződését vagy jognyilatkozatát, ha annak tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetőleg a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás vagy harmadik személy javára feltűnően nagy értékkülönbséggel megkötött visszterhes jogügylet. A Cstv . 14. § (4) bekezdése szerint a vagyonfelügyelő csak olyan kifizetéseket hagyhat jóvá, amelyek az adós célszerű működéséhez szükségesek.
A vagyonfelügyelő jogintézménye a Cstv. 1992. január 1. napi hatályba lépése óta létezik. A törvény meghatározza a vagyonfelügyelő alapvető kötelezettségeit. A vagyonfelügyelő a csődeljárás (reorganizációs eljárás) alatt álló gazdasági társaság eredményes működése érdekében figyelemmel kíséri a társaság gazdasági tevékenységét, ennek keretében áttekinti vagyoni helyzetét, jóváhagyja a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, felhívja a társaságot követeléseinek érvényesítésére, és a törvényben meghatározott feltételek mellett keresetet indíthat, valamint jóváhagyja a csődeljárásban kötött egyezséget. Az állam és a vagyonfelügyelő között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a bíróság Cstv . 14. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata hoz létre. A Ptk. 198. § (3) bekezdése értelmében kötelmi jogviszony törvényes jogkörében eljáró hatóság rendelkezése mint kötelemalapító jogi tény alapján is létrejöhet, ha az a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. A bíróság Cstv . 14. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata ilyen rendelkezésnek minősül. Az állam és a vagyonfelügyelő közötti megbízás a Ptk. 233. §-a szerinti harmadik személy, a csődeljárás alatt álló gazdasági társaság és a hitelezők javára szóló szerződés, ugyanis a vagyonfelügyelő az ilyen társaság reorganizációját köteles elősegítni a hitelezői érdekek figyelembevétele mellett. Vagyonfelügyelővé kizárólag az rendelhető ki, aki a felszámolói névjegyzékbe felvételre került, amennyiben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn a vagyonfelügyelő és az adós gazdasági társaság között. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 2. §-a szerint a felszámoló névjegyzékébe - nyilvános pályázat alapján - az a korlátolt felelősségű társaság, illetve az a kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság vehető fel, amely a Cstv.-ben foglalt előírásoknak megfelel, legalább 50 millió forint jegyzett tőkével rendelkezik, vagy a felszámolói tevékenységéből eredő esetleges kártérítési követelések fedezésére legalább 50 millió forint értékben biztosítási vagy bankgarancia szerződést köt. Az utóbbi követelménynek úgy is eleget lehet tenni, hogy a felszámoló jegyzett tőkéjének és a felelősségbiztosítási (bankgarancia) szerződés értékének együttes összege legalább 50 millió forint oly módon, hogy a jegyzett tőke ebben az esetben nem lehet kevesebb 10 millió forintnál. A vagyonfelügyelő a bíróság kirendelését az összeférhetetlenség kivételével nem utasíthatja vissza, ha a kizáró ok bejelentését elmulasztja, a bíróság kezdeményezi a felszámolói névjegyzékből aló törlését.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vagyonfelügyelő kirendelése nem szünteti meg a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének megbízatását. A vagyonfelügyelő kirendelését követően a vezető tisztségviselő továbbra is köteles ellátni mindkét alapvető feladatát: a gazdasági társaság törvényes képviseletét, és a gazdasági társaság ügyvezetését. A vagyonfelügyelő nem jogosult utasításokat adni a vezető tisztségviselőnek, törvényben biztosított jogosultságait csak oly módon gyakorolhatja, hogy ne gátolja a vezető tisztségviselőt jogosultságai gyakorlásában. Ugyanez a vezető tisztségviselőre is vonatkozik. Összegezve: a vagyonfelügyelő és a vezető tisztségviselő köteles együttműködni a csődeljárás alatt álló gazdasági társaság eredményes gazdálkodásának helyreállítása érdekében.
A Cstv . 14. § (5) bekezdése értelmében a vagyonfelügyelő működése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.
A vagyonfelügyelő felelőssége fennáll egyrészt a csődeljárás alatt álló gazdasági társaság irányában, másrészt az ilyen társaság hitelezői irányában. A hitelező fogalma alatt e körben a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hitelezőt kell érteni. A vagyonfelügyelő a csődeljárás alatt álló gazdasági társasággal és a hitelezőkkel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. Mivel a vagyonfelügyelő felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a vagyonfelügyelővel szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert - sem a saját, sem a társaság nevében - a vagyonfelügyelő ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Gt. 49. § (5) bekezdésben foglalt esetet. A vezető tisztségviselővel ellentétben a Cstv. a vagyonfelügyelőtől nem követel meg magasabb fokú gondosságot, tehát a vagyonfelügyelő az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A vagyonfelügyelő felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. Felróhatóan jár el a vagyonfelügyelő, ha felületesen ellenőrzi a gazdasági társaság nyilvántartását, könyvelését, bankszámláját, ha szemet huny az indokolatlanul magas kiadások felett, ha elmulasztja a vagyonkimentést célzó színlelt szerződések megtámadását. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a vagyonfelügyelő akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A vagyonfelügyelő az ügyvezetés által elkészített és részére átadott nyilvántartásokat, könyvelési dokumentumokat, szerződéseket ellenőrzi. Ezért a vagyonfelügyelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetés valótlan adatokat adott át részére, vagy a valós adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt nem látta el megfelelően feladatát. A vagyonfelügyelővel szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.[71]
A vagyonfelügyelő felelőssége kontraktuális felelősség-típus, mert az állam és a vagyonfelügyelő között megbízási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében írt szabályra. A vagyonfelügyelő nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság, illetve a hitelezők részére részleges megtérülést biztosíthat a vagyonfelügyelő kötelező felelősségbiztosítója, illetve bankgarantőrje.
A gazdasági társaság, illetve a hitelező a vagyonfelügyelő ellen indíthat kártérítési pert. A vagyonfelügyelő minden esetben gazdasági társaság, ezért nem lehet alappal pert indítani a vagyonfelügyelő társaság azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a vagyonfelügyelői tevékenységet személyesen látta el. A vagyonfelügyelő társaság marasztalása esetén a vagyonfelügyelő társaság megtérítési igénnyel fordulhat a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója ellen. Célszerűnek mutatkozik a vagyonfelügyelővel együtt a vezető tisztségviselő perlése is, figyelemmel arra, hogy a vagyonfelügyelő mentesülése érdekében a vezető tisztségviselő felróható magatartására hivatkozhat. A vagyonfelügyelő elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság, illetve a hitelező és a vagyonfelügyelő megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság, hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság, hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság, hitelező által indított kártérítési perre az alperes székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság, hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].
Az ideiglenes vagyonfelügyelő jogintézménye a módosított Cstv. 24/A. §-ának 2005. október 16. napján történt hatályba lépésével jött létre. A Cstv. 24/A. §-át a hatályba lépést követően megindított eljárások vonatkozásában kell alkalmazni. A jogintézmény rendeltetése az, hogy a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtása és a felszámolás elrendelése közötti időtartam alatt meg lehessen akadályozni az adós gazdálkodó szervezetből történő vagyonkimentést. A Cstv. 24/A. § (1) bekezdés értelmében a hitelező a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy azt követően a felszámolás kezdő időpontjáig, vagyis a felszámoló kirendeléséig kezdeményezheti, hogy a bíróság az adós gazdasági társaság felügyeletére a felszámolói névjegyzékből ideiglenes vagyonfelügyelőt rendeljen ki. A Cstv. 24/A. § (7) bekezdése alapján az ideiglenes vagyonfelügyelő a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával figyelemmel kíséri a gazdálkodó szervezet tevékenységét, áttekinti az adós vagyoni helyzetét. Ennek keretében betekinthet az adós könyveibe, pénztárát, értékpapír- és eszközállományát, iratait, valamint bankszámláit megvizsgálhatja, a gazdálkodó szervezet vezetőjétől felvilágosítást kérhet, illetve az adós helyiségeibe beléphet, bármely vagyontárgyát átvizsgálhatja. Az adós a lezárt helyiségét, vagyontárgyát (bútorát, egyéb ingóságát) az ideiglenes vagyonfelügyelő felhívására köteles haladéktalanul felnyitni. Az ideiglenes vagyonfelügyelő az ily módon tudomására jutott információkról csak a bíróságot tájékoztathatja. Haladéktalanul köteles tájékoztatni a bíróságot - a kirendelésének időtartama alatt létrejött - olyan adósi szerződésről vagy más jognyilatkozatról, amelynek tárgya a 40. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiba és (2) bekezdésébe tartozó jogügylet. A Cstv. 24/A. § (8) bekezdése szerint az adós cég vezetői kötelesek együttműködni az ideiglenes vagyonfelügyelővel, részére minden olyan segítséget megadni, amely feladatának elvégzéséhez szükséges. Ha az adós cég vezetői együttműködési kötelezettségüket súlyosan vagy ismétlődően megsértik - így különösen legalább két alkalommal a vagyonfelügyelő hozzájárulása nélkül kötnek szerződést vagy tesznek más jognyilatkozatot -, az ideiglenes vagyonfelügyelő kérelmére a bíróság - a fizetésképtelenségre tekintet nélkül - soron kívül dönt a felszámolás elrendeléséről. A bíróság felszámolást elrendelő végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A Cstv. 24/A. § (10) bekezdés első mondata szerint az ideiglenes vagyonfelügyelő megbízatása a felszámolás kezdő időpontjáig vagy a felszámolási eljárás megszüntetéséig tart. Az ideiglenes vagyonfelügyelő felelősségére a vagyonfelügyelő felelőssége körében kifejtettek az irányadóak.

2. A felszámoló felelőssége

A Cstv. 27/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróság a felszámolást elrendelő végzésben kijelöli a felszámolót. Felszámolónak a felszámolást esetleg megelőző csődeljárásban kijelölt vagyonfelügyelő is kijelölhető. A bíróság a felszámoló kijelölésével egyidejűleg rendelkezik arról, hogy a kijelölt felszámoló a felszámolás kezdő időpontjáig ideiglenes vagyonfelügyelőként jár el, ha a hitelező a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy azt követően a felszámolást elrendelő végzés meghozataláig ezt kezdeményezi, valamint a felszámoló 24/A. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti díjat előlegezi, és bírósági letétbe helyezi. A felszámolást elrendelő jogerős végzés közzététele esetén a felszámoló díját az adós viseli. A Cstv. 27/A. § (2) bekezdése értelmében a felszámolóként kijelölhetők körét a Kormány rendelettel állapítja meg. A Kormány a felszámolók névjegyzékébe való felvételre nyilvános pályázatot ír ki. A Cstv. 27/A. § (3) bekezdése alapján a felszámoló az adós felszámolásának lefolytatására felszámolóbiztost nevez ki, aki a felszámolóval létesített munkaviszonya, tagsági viszonya vagy megbízási jogviszonya alapján, annak nevében jár el. Felszámolóbiztosnak csak szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy nevezhető ki. A Cstv . 27/A. § (9) bekezdése szerint a kijelölt felszámoló tevékenysége során az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el, a felszámolási eljárás lefolytatását másnak nem engedheti át.
A Cstv. 34. § (1) bekezdése kimondja, hogy a felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tulajdonosnak a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos külön jogszabályokban meghatározott jogai. A Cstv. 34. § (2) bekezdésének első mondata alapján a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet.
A felszámoló (korábban: tömeggondnok) jogintézményét az 1840-ben hatályba lépett 1840-es Cstv. hozta létre. Az 1840-es Cstv. szerint a csődületi hitelezők választották meg a tömeggondnokot, az 1881-es Cstv. szerint a csődbíróság határozatával rendelte ki a tömeggondnokot. Az 1881-es Cstv. szabályozta a tömeggondnok felelősségét is. A szocialista társulási jogban felszámolási eljárás, s ebből fakadóan a felszámoló jogintézménye sem létezett. Az 1986. szeptember 1. napján hatályba lépett Ftvr. újjáélesztette a felszámolást és a felszámoló jogintézményét. 1992. január 1. napja óta a Cstv. szabályozza a felszámolást és a felszámoló jogintézményét, felelősségét. A felszámoló alapvető feladata a felszámolás alatt álló adós gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetéséről való gondoskodás olyképpen, hogy az adós hitelezőinek követelései a Cstv.-ben meghatározott rangsor szerint kielégítésre kerüljenek. Ezen alapvető feladat ellátása érdekében a felszámoló részére a Cstv. számos kötelezettséget állapít meg (például: Cstv. 33. § (4) bekezdése szerinti feljelentési kötelezettség, Cstv. 39. § (1) bekezdés hitelezői választmány megalakítása céljából köteles a nyilvántartott hitelezőket összehívni, a Cstv. 48. §-a szerint a felszámoló köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről). Az állam és a felszámoló között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a bíróság Cstv. 27/A. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata hoz létre. A Ptk. 198. § (3) bekezdése értelmében kötelmi jogviszony törvényes jogkörében eljáró hatóság rendelkezése mint kötelemalapító jogi tény alapján is létrejöhet, ha az a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. A bíróság Cstv. 27/A. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata ilyen rendelkezésnek minősül. Az állam és a felszámoló közötti megbízás a Ptk. 233. §-a szerinti harmadik személy, a felszámolás alatt álló gazdasági társaság és a hitelezők javára szóló szerződés, ugyanis a felszámoló az ilyen társaság jogutód nélküli megszüntetéséről köteles gondoskodni a hitelezői érdekek figyelembevétele mellett. Felszámolóvá kizárólag az rendelhető ki, aki a felszámolói névjegyzékbe felvételre került, amennyiben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn a felszámoló és az adós gazdasági társaság között. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 2. §-a szerint a felszámoló névjegyzékébe - nyilvános pályázat alapján - az a korlátolt felelősségű társaság, illetve az a kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság vehető fel, amely a Cstv.-ben foglalt előírásoknak megfelel, legalább 50 millió forint jegyzett tőkével rendelkezik, vagy a felszámolói tevékenységéből eredő esetleges kártérítési követelések fedezésére legalább 50 millió forint értékben biztosítási vagy bankgarancia szerződést köt. Az utóbbi követelménynek úgy is eleget lehet tenni, hogy a felszámoló jegyzett tőkéjének és a felelősségbiztosítási (bankgarancia) szerződés értékének együttes összege legalább 50 millió forint oly módon, hogy a jegyzett tőke ebben az esetben nem lehet kevesebb 10 millió forintnál. A felszámoló a bíróság kirendelését az összeférhetetlenség kivételével nem utasíthatja vissza, ha a kizáró ok bejelentését elmulasztja, a bíróság kezdeményezi a felszámolói névjegyzékből aló törlését.[72]
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Cstv. 34. § (1) bekezdésében írt szabály értelmében a felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tagok (részvényesek) gazdasági társasággal kapcsolatos tagsági (részvényesi) jogai. E főszabály alól azonban néhány kivételt teremt a Cstv. Feltámad a tagi (részvényesi) rendelkezési jog a felszámolási eljárás alatti egyezségkötés alkalmával [Cstv. 41. §], a kifogás előterjesztésére való jogosultság gyakorlása alkalmával [Cstv. 51. §] és a hitelezői követelések kielégítése után fennmaradó vagyonból való részesedéshez (likvidációs hányadhoz) való jogosultság esetén [Cstv. 61. § (4) bekezdés]. Kihangsúlyozandó e körben az is, hogy a felszámolás elrendelésének ténye egyrészt nem érinti azt, hogy a tag (részvényes) az adós gazdasági társaságban fennálló társasági részesedését átruházza, megterhelje (például: az adós korlátolt felelősségű társaság tagja üzletrészét elajándékozhatja, zálogjoggal megterhelheti), másrészt nem érinti az adós gazdasági társaságban fennálló társasági részesedés átszállását (például: az adós részvénytársaság részvénye megörökölhető). E körben említést érdemel az a bírósági döntés, amely szerint felszámolás alatt álló részvénytársaság által kibocsátott részvények a részvényes által apportálhatók. Amennyiben nem a felszámolás alatt álló társaság a részvényes, az apportáláshoz nem szükséges a felszámoló hozzájárulása. A társaság vagyonába adott részvények apportáláskori értékének meghatározására a tagok jogosultak [LB Cgf. VII. 30.537/2001. sz., BH 2003. 209.].
Felhívjuk a figyelmet továbbá arra, hogy a Cstv. 34. § (2) bekezdés első mondatában rögzített szabály szerint a felszámolás kezdő időpontjától a gazdasági társaság vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A Cstv. 2006. július 1. napja előtt nem mondta ki kifejezetten azt, hogy a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet szervezeti képviselőjének minősül. A jogirodalom és a joggyakorlat többségi álláspontja már ebben az időszakban is az volt - figyelemmel a Cstv. 27/A. § (5) bekezdésében, a Cstv. 34. § (2) bekezdésében és a 1997-es Ctv. 32. § (1) bekezdésében írt szabályok együttes értelmezésére -, hogy a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet szervezeti képviselőjének minősül. A törvényalkotó a Cstv. 2006-os módosításával ezt a hiányosságot szüntette meg azáltal, hogy a 2006. július 1. napján hatályba lépő Cstv . 27/A. § (9) bekezdésében egyértelműen előírta azt, hogy a kijelölt felszámoló tevékenysége során az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el. A felszámoló az adós gazdasági társaság szervezeti képviselete mellett az adós gazdasági társaság teljes körű ügyvezetését is ellátja. Mindezekből egyenesen következik az, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a vezető tisztségviselő megbízatása megszűnik, ettől az időponttól kezdve a vezető tisztségviselő nem jogosult sem a szervezeti képviselet, sem az ügyvezetés ellátására. A felszámolás kezdő időpontjától az ügydöntő felügyelőbizottság sem jogosult ügyvezetési feladatok ellátására. A Cstv. 31. §-a az egykori vezető tisztségviselő részére speciális kötelezettségeket ír elő a felszámolás jogszerű és eredményes lefolytatása érdekében (például: tevékenységet lezáró mérleg elkészítése, iratátadás, tájékoztatás a felszámoló részére). A törvény ugyanakkor e kötelezettségszegések hátrányos jogkövetkezményeként az egykori vezető tisztségviselő polgári jogi felelősségét nem írja elő. A Cstv. 33. §-a hátrányos jogkövetkezményként csak annyit ír elő, hogy a bíróság pénzbírsággal sújthatja a Cstv. 31. §-ában írt kötelezettségét megszegő vezető tisztségviselőt, továbbá a bíróság kötelezheti őt a mulasztásával összefüggésben felmerült költségek viselésére. A Cstv. 33. § (4) bekezdése előírja a felszámoló részére azt, hogy a tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert annak megjelölésével - köteles az eljárás lefolytatására illetékes hatóságnak írásban bejelenteni.[73]
A Cstv. 54. §-a értelmében a felszámoló működése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel. A felszámoló felelőssége az adósnak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő - illetve a felszámolás alatt szerzett - vagyonára [4. § (2) bek.] terjed ki. A felszámoló elvárható gondosságának körébe tartozik, hogy amennyiben a fizetésképtelenség bírósági megállapítása előtti időszakban jogszabályellenes vagyonkimentés történik, és a felszámoló úgy látja, hogy az ilyen vagyonkimentéssel szembeni fellépéssel a felszámolói vagyon növelhető, köteles az eljárásokat megindítani, tájékoztatva erről a hitelezői választmányt is.
A felszámoló felelőssége a felszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság hitelezői irányában áll fenn. A hitelező fogalma alatt e körben a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hitelezőt kell érteni. A felszámoló a felszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság hitelezőivel szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A vezető tisztségviselővel ellentétben a Cstv. a felszámolótól nem követel meg magasabb fokú gondosságot, tehát a vagyonfelügyelő az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A felszámoló felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. Felróhatóan jár el a felszámoló, ha nem tud elszámolni az átvett, illetve a felszámolás alatt szerzett felszámolási vagyonnal, ha nem számoltatja el az egykori vezető tisztségviselőt, ha az általa észlelt jogszabályellenes vagyonkimentéssel szemben nem lép fel, a szükséges eljárásokat nem indítja meg. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a felszámoló akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A felszámoló mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az egykori vezető tisztségviselők, tagok (részvényesek) jogszabályellenes vagyonkimentést hajtottak végre, emiatt ő a szükséges valamennyi eljárást lefolytatta, kezdeményezte, azonban mindezek ellenére csökkent a felszámolási vagyon.[74]
A felszámoló a felszámolás alatt álló adós gazdasági társaság szervezeti képviselőjeként jár el, ebből következően nem a saját nevében, hanem a gazdasági társaság nevében, képviseletében köt szerződést, tesz egyoldalú jognyilatkozatot. A felszámoló által az adós gazdasági társaság nevében, képviseletében megkötött szerződés megszegéséből fakadó kárigényt az adós gazdasági társasággal ügyletet kötő szerződő fél (károsult) köteles bejelenteni a felszámolásban, és felszámolási költségként jogosult ezt érvényesíteni [Cstv. 57. § (2) bekezdés]. A szerződés megszegéséért nem a szervezeti képviselőként eljáró felszámoló, hanem az adós gazdasági társaság mint szerződő fél tartozik felelősséggel. Ilyen esetben tehát a szerződő fél (károsult) közvetlenül a felszámolóval szemben alappal nem indíthat kártérítési pert. Ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében, amikor úgy foglalt állást, hogy a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jogcselekményeket és jognyilatkozatokat a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet törvényes képviselőjeként teszi. E jogkörében tanúsított magatartásáért kárfelelősséggel tartozik, ha másnak felróhatóan kárt okoz [LB Pfv. X. 21.953/2000. sz., BH 2002. 54.]. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság téves döntése alapjául a Ptk. 350. § (3) bekezdésére hivatkozott, amely értelmében a törvényes képviselő károkozásáért a képviselt személy nem felelős. Álláspontunk szerint jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet szervezeti képviselője nem vonható a Ptk. 350. § (3) bekezdésének alkalmazási körébe. E jogszabályhely kizárólag akkor alkalmazható, ha a törvényes képviselő a szülő, a gyám, a gondnok, tehát a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes természetes személy mellé rendelt képviselő. Az adós gazdasági társasággal ügyletet kötő szerződő fél (károsult) köteles tehát bejelentkezni hitelezőnek a felszámolásba. Abban az esetben ha a többi hitelező nem jut kielégítéshez - mert a szerződő fél (károsult) részére felszámolási költségként kifizették a neki járó vagyont -, akkor a többi hitelező a felszámolás jogerős befejezését követően indíthat kártérítési pert közvetlenül a felszámoló ellen. Nyilvánvalóan azok a hitelezők indíthatnak alappal ilyen kártérítési pert, akiknek jutott volna a felszámolási vagyonból, ha nem kellett volna a szerződ fél (károsult) részére fizetni.[75]
A következő bírósági döntések arra az esetre vonatkoznak, amikor a felszámoló önállóan, nem az adós gazdasági társaság szervezeti képviselőjeként eljárva okoz kárt. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében helyesen mutatott rá arra, hogy a felszámolónak az adós vagyona értékesítésekor az értékesítésre vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia. Ha azok megsértésével másnak kárt okoz, azért az adós felelősségétől független, önálló kártérítési felelősséggel tartozik. Az ilyen igény érvényesítésére nem a felszámolási eljárásban, hanem a felszámoló ellen indított perben kerülhet sor [LB Fpk. VI. 30.935/1999. sz., EBH 2001. 550.]. A Legfelsőbb Bíróság elvi éllel rögzítette azt, hogy a felszámoló önálló polgári jogi felelőssége esetében is vizsgálni kell a polgári jogi kárfelelősség szükségképpeni elemei: a kár, a jogellenes magatartás és e kettő közötti okozati összefüggés fennállását. A Legfelsőbb Bíróság helyesen mutatott rá arra is e körben, hogy a perben a felperesi hitelező tartozik e feltételek fennállását bizonyítani [LB Gf. VIII. 32.521/1999. sz., EBH 2001. 451.]. A Legfelsőbb Bíróság egy másik eseti döntésében elvi éllel rögzítette azt, hogy az önálló cselekvősége esetén a felszámolót terhelő polgári jogi felelősség elbírálásánál a károsult közrehatását is vizsgálni kell, vagyis azt, hogy a károsult a Ptk. 340. §-ában előírt kárelhárítási és kárcsökkentési kötelezettségének eleget tett-e [LB Gfv. X. 30.949/1999. sz., 2000. 417.].
A felszámolóval szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A felszámoló felelőssége kontraktuális felelősség-típus, mert az állam és a felszámoló között megbízási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében írt szabályra. A felszámoló nagy összegű károkozása esetén a hitelezők részére részleges megtérülést biztosíthat a felszámoló kötelező felelősségbiztosítója, illetve bankgarantőrje.
A hitelező a felszámoló ellen indíthat kártérítési pert. A felszámoló minden esetben gazdasági társaság, ezért nem lehet alappal pert indítani a felszámoló társaság azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a felszámolói tevékenységet személyesen látta el. A felszámoló társaság marasztalása esetén a felszámoló társaság megtérítési igénnyel fordulhat a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója ellen. A felszámoló elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A hitelező és a felszámoló megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi hitelező a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A hitelező által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi hitelező által indított kártérítési perre az alperes székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi hitelező által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

3. A végelszámoló felelőssége

A Ctv. 98. § (1) bekezdése kimondja, hogy a cég legfőbb szerve - az erre irányadó jogszabályok szerint - határozatot hoz a cég jogutód nélküli megszűnéséről, illetve a végelszámolás elrendeléséről. A cég legfőbb szerve a határozatában megállapítja a végelszámolás kezdő időpontját és megválasztja a végelszámolót, illetve rendelkezik a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, valamint a részvételével működő alapítvány vagy társadalmi szervezet sorsáról is. A Ctv. 98. § (2) bekezdése értelmében a végelszámolás kezdő időpontjában a cég vezető tisztségviselőjének megbízatása megszűnik. A végelszámolás kezdő időpontjától a cég önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselőjének a végelszámoló minősül. A Ctv. 99. § (1) bekezdése alapján a végelszámoló személyére a cégformától függetlenül megfelelően alkalmazni kell a Gt. 21-30. §-ában foglaltakat, a Gt. 22. § (1) bekezdésében, illetve a 25. § (1) bekezdésének második fordulatában írt korlátozások kivételével. A Gt. 23. §-ának (3) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi ok szempontjából a végelszámolónak az e tisztségben eltöltött ideje nem vehető figyelembe. A Ctv. 99. § (2) bekezdése szerint a cég legfőbb szerve végelszámolóvá bárkit megválaszthat, ha az a vezető tisztségviselővel szemben támasztott követelményeknek megfelel, és a megbízatást elfogadja. Végelszámolóvá a feladat ellátására alkalmas jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is választható. A jogutód nélküli megszűnését elhatározó cég a végelszámoló megválasztásakor a végelszámoló díjazásáról, illetve a feladat ellátásának ingyenességéről is rendelkezik. A Ctv. 99. § (3) bekezdése értelmében ha a végelszámoló nem természetes személy, a Cstv.-ben előírt összeférhetetlenségi és alkalmassági feltételeknek a szervezetnek, míg az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezéseknek annak kell megfelelnie, akit a szervezet a végelszámolási feladatok ellátására kijelöl.
A végelszámoló (korábban: felszámoló) jogintézményét az 1876-ban hatályba lépett Kt. hozta létre. 2006. július 1. napja óta a Ctv. szabályozza a végelszámolást és a végelszámoló jogintézményét, felelősségét. A végelszámoló alapvető feladata a végelszámolás alatt álló gazdasági társaság jogutód nélküli megszüntetéséről való gondoskodás. Végelszámolás útján azt követően szüntethető meg a gazdasági társaság, ha valamennyi hitelező követelése maradéktalanul kielégítésre került. A Ctv. 98. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaság legfőbb szervének hatáskörébe tartozik a végelszámolás elrendelése. A Gt. 93. § (5) bekezdése, illetőleg a Gt. 108. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Gt. 93. § (5) bekezdése szerint a közkereseti társaság és a betéti társaság végelszámolásának elrendeléséhez valamennyi tag egyhangú határozatával meghozott határozatra van szükség. A Gt. 165. § (1) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaság végelszámolásának elhatározásához a taggyűlésnek legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. A Gt. 277. §-a alapján a részvénytársaság közgyűlése a szavazatok háromnegyedes szótöbbségével elhatározhatja a részvénytársaság végelszámolását. A Gt. 324. § (2) bekezdése szerint legalább háromnegyedes szótöbbség szükséges az egyesülés végelszámolásának elrendeléséhez. Az 1997-es Gt. 112. § (2) bekezdése értelmében legalább háromnegyedes szótöbbség szükséges a közös vállalat végelszámolásának elrendeléséhez. A gazdasági társaság legfőbb szerve a végelszámolással egyidejűleg köteles határozatában megállapítani a végelszámolás kezdő időpontját, köteles megválasztani a végelszámolót, továbbá köteles rendelkezni a gazdasági társaság vagyoni részesedésével működő jogala-nyok, valamint a részvételével működő alapítvány vagy társadalmi szervezet sorsáról is.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Ctv. 99. § (2) bekezdése alapján valamennyi társasági forma esetében a legfőbb szerv bárkit (természetes személyt, jogi személyt és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot egyaránt) jogosult végelszámolóvá megválasztani. Ebből a szabályból egyrészt az következik, hogy a közkereseti társaság és betéti társaság esetében nem tag is megválasztható végelszámolóvá, másrészt az következik, hogy korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, közös vállalat és egyesülés esetében nem természetes személy is megválasztható végelszámolóvá. A Ctv. a végelszámolóval szemben összeférhetetlenségi és alkalmassági feltételek tekintetében a vezető tisztségviselőre vonatkozó Gt.-ben rögzített szabályokat rendeli alkalmazni. A gazdasági társaság és a végelszámoló között a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási jogviszony jön létre.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a végelszámoló megválasztásával egyidejűleg megszűnik a vezető tisztségviselő megbízatása. Ebből egyenesen következik az, hogy ettől az időponttól kezdve a vezető tisztségviselő nem jogosult sem a képviselet, sem az ügyvezetés ellátására. A végelszámoló megválasztásának időpontjától az ügydöntő felügyelőbi-zottság sem jogosult ügyvezetési feladatok ellátására. A Ctv. 98. § (3) bekezdése az egykori vezető tisztségviselő részére speciális kötelezettségeket ír elő a végelszámolás jogszerű és eredményes lefolytatása érdekében (például: tevékenységet lezáró mérleg elkészítése, iratátadás, tájékoztatás a felszámoló részére). A törvény ugyanakkor e kötelezettségszegések hátrányos jogkövetkezményeként az egykori vezető tisztségviselő polgári jogi felelősségét nem írja elő. A Ctv. 98. § (5)-(6) bekezdései hátrányos jogkövetkezményként csak annyit írnak elő, hogy a bíróság pénzbírsággal sújthatja a Ctv. 98. § (3) bekezdésében írt kötelezettségét megszegő vezető tisztségviselőt, továbbá a bíróság kötelezheti őt a mulasztásával összefüggésben felmerült költségek viselésére.
A Ctv. 99. § (4) bekezdése kimondja, hogy a végelszámoló az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal, a végelszámolás alatt álló cég, valamint a hitelezők érdekeinek szem előtt tartásával köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel. A Ctv. 99. § (5) bekezdése értelmében ha a végelszámolás alatt álló cég felszámolás alá kerül, és megállapítható, hogy a végelszámoló alapos ok nélkül késlekedett a felszámolási eljárás kezdeményezésével, vagy nem tett meg mindent a hitelezők veszteségeinek csökkentése, illetve a környezeti károk mérséklése a kármentesítés érdekében vagy egyes hitelezőket mások rovására előnyben részesített, a felszámoló vagy a hitelezők keresetére a bíróság arra kötelezi a végelszámolót, hogy a cég vagyonához a károkozás összege mértékéhez igazodó tőke-hozzájárulást teljesítsen. A bíróság ebben az esetben a végelszámoló díját részben vagy egészben megvonhatja. A Ctv. 99. § (6) bekezdése alapján az (5) bekezdésben foglaltak alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha a végelszámoló az egyszerűsített végelszámolás alkalmazásáról annak törvényben foglalt feltételei hiányában sem tér át az általános szabályok szerint lefolytatandó végelszámolásra, vagy a törvényi feltételek bekövetkezése ellenére elmulasztotta a felszámolási eljárás kezdeményezését, továbbá a felszámolás elrendelésére a végelszámoló hibájából nem került sor.
A törvény megteremteni szándékozik a végelszámoló felelősségét a gazdasági társaság és a hitelezők irányában egyaránt. A Ctv. 99. § (4) bekezdésében írt szabály azt a teljesíthetetlen követelményt támasztja a végelszámolóval szemben, hogy megbízatásának ellátása során egyidejűleg legyen figyelemmel a végelszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság érdekére és a hitelezők érdekeire. Nyilvánvaló az, hogy ezen egymással szükségszerűen ellentétes érdekeket nem lehetséges egyidejűleg figyelembe venni. Erre azonban valójában nincs is szükség. A végelszámoló eljárása ugyanis megfelelő akkor is, ha kizárólagosan a gazdasági társaság érdekének elsődlegessége alapján cselekszik, ugyanis végelszámolás elrendelésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a gazdasági társaság, illetőleg a tagok (részvényesek) úgy látják, hogy a társaságnak egyáltalán nincsen tartozása, vagy ha van is, azt maradéktalanul képes megfizetni hitelezőinek. Abban az esetben, ha a végelszámolás elrendelését követően a végelszámoló az általa készítendő korrigált végelszámolási nyitómérleg vagy az éves beszámoló (mérleg) alapján arra a megállapításra jut, hogy a gazdasági társaság, illetőleg a tagok vélekedése téves volt, mert a társaságnak akkora mértékű tartozása van, hogy azt nem képes maradéktalanul megfizetni, a végelszámoló köteles a felszámolási eljárást kezdeményezni. Álláspontunk szerint elégséges lenne kimondani azt, hogy a végelszámoló felelőssége akkor következik be a hitelezők irányában, ha alapos ok nélkül késedelmeskedik a felszámolási eljárás kezdeményezésével.
A Ctv. 99. § (5) bekezdése a végelszámoló felróható mulasztásának hátrányos jogkövetkezményeként azt írja elő, hogy a felszámoló vagy a hitelezők keresetére a bíróság arra kötelezi a végelszámolót, hogy a cég vagyonához a károkozás összege mértékéhez igazodó tőke-hozzájárulást teljesítsen. A törvényalkotó merész, ugyanakkor teljes mértékben elhibázott újításként a polgári jogi felelősséghez szokatlan szankciót kapcsol. A felelősség hagyományos jogkövetkezménye: az eredeti állapot helyreállítása vagy a kártérítés. Álláspontunk szerint a végelszámolót terhelő felelősség esetében indokolatlan és szükségtelen eltérni a jól bevált szankciótól: a kártérítéstől. A törvényi rendelkezésből ugyanis nem állapítható meg egyértelműen az, hogy a felszámoló és a hitelezők mikortól meddig jogosultak keresetet támasztani a végelszámolóval szemben, és mit kell érteni a "tőke-hozzájárulás" fogalmán. A teljes kártérítés elvével ellentétes az, hogy a károkozó végelszámoló nem a károsult hitelezőnek köteles kártérítést fizetni, hanem feltehetően a felszámolási vagyonba köteles "tőke-hozzájárulást" teljesíteni, miközben a Cstv. 57. §-ában meghatározott kielégítési rangsorra tekintettel a károsult hitelező egyáltalán nem biztos, hogy hozzájut követeléséhez.
A végelszámoló felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn. A végelszámoló felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. Mivel a végelszámoló felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a vagyonfelügyelővel szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert - sem a saját, sem a társaság nevében - a vagyonfelügyelő ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Gt. 49. § (5) bekezdésben fogalt esetet. A Ctv. 99. § (4) bekezdésében írt szabály - helyesen - a végelszámoló gondossági fokozatát a vezető tisztségviselő gondossági fokozatával azonos szintre helyezi, vagyis az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal köteles eljárni. A végelszámoló felelősségére, a felelősség korlátozására és kizárására, az elévülésre és az igényérvényesítésre a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társasággal szembeni felelőssége körében írtak az irányadóak (VIII. fejezet).
Kivételes esetben fennáll a végelszámoló felelőssége a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság hitelezőjével szemben is. Ez az eset akkor fordul elő, ha a végelszámoló szándékosan nem fizeti meg, vagy gondatlanságból elmulasztja megfizetni a végelszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság képviseletében a tartozást, és a nemfizetés tényét a hitelező csak a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnését követően észleli. Ebben a kivételes esetben a hitelező szerződésen kívüli károkozás jogcímén indíthat kártérítési pert a végelszámolóval szemben. Társasági jogi értelemben hitelező bárki lehet. A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság egykori munkavállalója is hitelezőnek minősül. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy ha az ilyen munkavállaló a végelszámolóval szemben annak e minőségében tanúsított magatartása miatt azért indít pert, hogy a munkaügyi perben hozott ítéletben meghatározott járandóságát megkapja, e per elbírálására az általános hatáskörű bíróság rendelkezik hatáskörrel [LB Mfv. I. 11.371/2001. sz., BH 2003. 130.].
A Ctv. 116. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha a bíróság törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva a céget megszűntnek nyilvánítja, kényszer-végelszámolást rendel el. Kényszer-végelszámolásra kerül sor akkor is, ha az anyagi jogszabályok szerint a cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, illetve, ha a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be, továbbá ha a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre (114. §). A Ctv. 116. § (2) bekezdése értelmében nincs helye kényszer-végelszámolás elrendelésének a cég fizetésképtelenségét megállapító végzés meghozatalát követően, valamint abban az esetben, ha a büntetőügyben eljáró bíróság vagy az ügyész a cégbíróságot arról értesíti, hogy a céggel szemben büntetőjogi intézkedés alkalmazására kerülhet sor. A Ctv. 116. § (3) bekezdése alapján a kényszer-végelszámolás során a cég legfőbb szerve nem dönthet a cégnek a végelszámolási eljárás alatti működtetéséről, illetve a végelszámolási eljárás megszüntetéséről. A végelszámolás kezdő időpontját követően a cég szervei nem hozhatnak a végelszámolás céljával ellentétes döntéseket. A Ctv. 116. § (4) bekezdése szerint a cégbíróság nem dönthet a jogerősen elrendelt kényszer-végelszámolás megszüntetéséről. A kényszer-végelszámolást - ha arra a cég által elhatározott végelszámolást követően kerül sor - a jogerős elrendelésétől számított egy éven belül be kell fejezni. A cégbíróság a határidőt a végelszámoló kérelmére indokolt esetben egy alkalommal hat hónappal, illetve ha peres eljárás van folyamatban, e per jogerős befejezéséig meghosszabbíthatja. A Ctv. 116. § (5) bekezdése értelmében ha a kényszer-végelszámolás során felszámolási eljárást kell kezdeményezni, a felszámolás során egyezségkötésnek nincs helye és a felszámolási eljárás az adós cég teljesítésére tekintettel nem szüntethető meg. A Ctv. 116. § (6) bekezdése alapján a kényszer-végelszámolásra e fejezet szabályait - e címben foglalt eltérésekkel - kell alkalmazni. A Ctv. 117. § (1) bekezdése szerint a bíróság a kényszer-végelszámolást elrendelő határozatában a cég végelszámolójának - kivételesen indokolt esetben - a cég vezető tisztségviselőjét is kirendelheti. A bíróság által kirendelt végelszámoló e megbízatást alapos okkal visszautasíthatja. A Ctv. 117. § (2) bekezdése értelmében ha a cégbíróság végelszámolóként a felszámolók névjegyzékében szereplő szervezetet rendel ki, a felszámoló szervezet csak a Cstv.-ben szabályozott kizárási és összeférhetetlenségi okokra való hivatkozással utasíthatja vissza a megbízatást.
A Ctv. 116. §-a 2006. július 1. napjától új jogintézményként létre hozta a kényszer-végelszámolást és a kényszer-végelszámlót. A kényszer-végelszámolásra négy esetben kerülhet sor: a) ha a cégbíróság a gazdasági társaságot törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva megszűntnek nyilvánítja; b) a társasági jogi jogszabályok szerint a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be; c) ha a gazdasági társaság a végelszámolást három éven belül nem fejezte be; és d) ha a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre (114. §). Ellentétben a normál végelszámolás elrendelésével kényszer-végelszámolás elrendelése esetén nem a gazdasági társaság legfőbb szerve, hanem a cégbíróság a kényszer-végelszámolást elrendelő határozatával rendeli ki a végelszámolót. A cégbíróság főszabályként a felszámolók névjegyzékében szereplő szervezetet rendel ki végelszámolóként. [A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet legfontosabb szabályai a 2. pontban már ismertetésre kerültek.] Vezető tisztségviselő csak kivételes esetben jelölhető ki (például: ha az egy főre csökkent közkereseti társaság, vagy a kültag nélkül maradt betéti társaság megmaradt tagja (vezető tisztségviselője) vállalja, és arra alkalmas is.) Ezt a kirendelést a megmaradt tag (vezető tisztségviselő) alapos okkal visszautasíthatja. Az állam és a kényszer-végelszámoló között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a cégbíróság Ctv. 117. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata hoz létre. A Ptk. 198. § (3) bekezdése értelmében kötelmi jogviszony törvényes jogkörében eljáró hatóság rendelkezése mint kötelemalapító jogi tény alapján is létrejöhet, ha az a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. A cégbíróság Ctv. 117. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata ilyen rendelkezésnek minősül. Az állam és a kényszer-végelszámoló közötti megbízás a Ptk. 233. §-a szerinti harmadik személy, a végelszámolás hatálya alatt álló gazdasági társaság javára szóló szerződés, ugyanis a kényszer-végelszámoló az ilyen társaság jogutód nélküli megszüntetéséről köteles gondoskodni. A kényszer-végelszámoló felelőssége a kényszer-végelszámolás hatálya alatt álló gazdasági társasággal szemben áll fenn. A kényszer-végelszámoló felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. A kényszer-végelszámoló felelősségére, a felelősség korlátozására és kizárására, az elévülésre és az igényérvényesítésre a vezető tisztségviselőnek a gazdasági társasággal szembeni felelőssége körében írtak az irányadóak (VIII. fejezet).

4. A felügyelőbiztos felelőssége

A Ctv. 82. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha a cégbíróság a 81. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak szerint kérelemre vagy hivatalból végzésében felügyelőbiztost rendel ki, e végzésben meghatározza a felügyelőbiztos feladatkörét. A cég vezető tisztségviselői a hatáskörüket csak a felügyelőbiztos részére biztosított jogok megsértése nélkül gyakorolhatják. A cégbíróság felügyelőbiztosként a cégtől független, arra alkalmas személyt jelölhet ki az állami szerv vagy kamara által vezetett névjegyzékben szereplő személyek közül (pl. ügyvéd, közvetítő, könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő), feltéve, hogy ez a személy a megbízatást elvállalja. A felügyelőbiztos a működése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel. A Ctv. 82. § (2) bekezdése értelmében nem lehet felügyelőbiztos, akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársa a cég tagja (részvényese), vezető tisztségviselője, felügyelő-bizottsági tagja vagy könyvvizsgálója, valamint az, aki a céggel azonos tevékenységet folytató más cégben vezető tisztségviselő. A Ctv. 82. § (3) bekezdése alapján a felügyelőbiztos feladata a cég törvényes működésének helyreállításához szükséges intézkedések megtétele. Ennek érdekében a vezető tisztségviselőktől, illetve a cég vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet. A felügyelőbiztos a cég üzleti titkait köteles megőrizni és a birtokába jutott információkról csak a cégbíróságot tájékoztathatja. A felügyelőbiztos a cégbíróság felhívására, a bíróság által megadott határidőn belül és módon köteles tevékenységéről beszámolni. A Ctv. 82. § (4) bekezdése szerint ha a törvényességi felügyeleti eljárásnak az az oka, hogy a cégnek nincs megválasztott vezető tisztségviselője, a felügyelőbiztos - a cégbíróság végzésében meghatározottak szerint - a vezető tisztségviselő jogkörét gyakorolja. Erre tekintettel a cégbíróság a felügyelőbiztost - szükség esetén a korábbi vezető tisztségviselő törlésével egyidejűleg - a cégjegyzékbe hivatalból bejegyzi. A címpéldány csatolására az 55. § (3) bekezdés rendelkezései megfelelően irányadók. Ha a felügyelőbiztos kirendelése a cég tagja (részvényese) kérelmére történt, a cégbíróság feljogosíthatja a felügyelőbiztost arra is, hogy betekintsen a cég könyvvezetésébe, szerződéseit, bankszámláit megvizsgálhassa. A Ctv. 82. § (5) bekezdése értelmében a cég vezető munkavállalói, illetve tagjai kötelesek a felügyelőbiztos részére minden olyan eszközt, iratot, illetve információt biztosítani, amely hozzásegíti ahhoz, hogy a vezető tisztségviselői feladatait elláthassa. A felügyelőbiztos kérelmére a cégbíróság a felügyelőbiztos tevékenységét akadályozó személyt a Pp. 120. §-ában meghatározott pénzbírsággal sújtja. A pénzbírság többször is kiszabható. A Ctv. 82. § (6) bekezdése alapján ha a felügyelőbiztos kirendelésére a cég tagja (részvényese) kérelmére került sor, a felügyelőbiztos a vezető tisztségviselő jogkörében a halaszthatatlan intézkedések megtételére is jogosult. Szerződést azonban csak akkor köthet, követelést csak akkor ismerhet el, illetve jogról csak akkor mondhat le, ha ezáltal az általa képviselt céget nyilvánvaló károsodástól óvja meg.
A Ctv. 82. §-a 2006. július 1. napjától új jogintézményként létre hozta a felügyelőbiztost. A cégbíróság határozatával akkor rendel ki felügyelőbiztost legfeljebb 90 napos időtartamra, ha a gazdasági társaság működése törvényességének helyreállítása más módon nem lehetséges. A felügyelőbiztos kirendelése akkor indokolt, ha a gazdasági társaság törvénysértő működése bonyolultabb, összetettebb okokra vezethető vissza, illetőleg a törvénysértő helyzet orvoslása hosszabb időt vesz igénybe (például: a gazdasági társaság legfőbb szervének összehívása szükséges valamilyen határozat elfogadása céljából). A cégbíróság felügyelőbiztosként a gazdasági társaságtól független, arra alkalmas személyt rendelhet ki állami szervek, illetve kamarák által vezetett névjegyzékben szereplő személyek közül. A cégbíróság a konkrét feladattól függően választja ki az adott feladat ellátására alkalmasnak tartott személyt. Álláspontunk szerint nincs akadálya annak, hogy a feladat összetettségére tekintettel a cégbíróság több, különböző szakértelmű személyt is kinevezzen felügyelőbiztossá (például: ügyvédet és könyvvizsgálót a konszolidált éves beszámoló elfogadása és az eredmény felhasználása céljából összehívandó rendes közgyűlés összehívása és lebonyolítása céljából). Az állam és a felügyelőbiztos között megbízási jogviszony jön létre, amelyet a cégbíróság Ctv. 82. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata hoz létre. A Ptk. 198. § (3) bekezdése értelmében kötelmi jogviszony törvényes jogkörében eljáró hatóság rendelkezése mint kötelemalapító jogi tény alapján is létrejöhet, ha az a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. A cégbíróság Ctv. 82. § (1) bekezdése szerinti kijelölő határozata ilyen rendelkezésnek minősül. Az állam és a felügyelőbiztos közötti megbízás a Ptk. 233. §-a szerinti harmadik személy, a törvényességi felügyeleti eljárás hatálya alatt álló gazdasági társaság javára szóló szerződés, ugyanis a felügyelőbiztos az ilyen társaság törvényes működésének helyreállításáról köteles gondoskodni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy felügyelőbiztos kirendelésére egyrészt sor kerülhet akkor, ha működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál, másrészt sor kerülhet akkor, ha bármilyen ok miatt nem működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál. Amennyiben működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál, úgy a felügyelő-biztos kirendelés nem szünteti meg a vezető tisztségviselő megbízatását, ugyanakkor a felügyelőbiztos tevékenységének eredményes ellátása érdekében a vezető tisztségviselőtől felvilágosítást kérhet. A vezető tisztségviselő, továbbá a vezető állású munkavállaló, tag (részvényes) köteles elősegíteni a felügyelőbiztos tevékenységét (iratátadási, információátadási kötelezettség). A törvény ugyanakkor e kötelezettségszegések hátrányos jogkövetkezményeként a vezető tisztségviselő tag (részvényes) polgári jogi felelősségét, a vezető állású munkavállaló munkajogi felelősségét nem írja elő. A Ctv. 82. § (5) bekezdésben írt szabály csak annyit ír elő, hogy a felügyelőbiztos kérelmére a cégbíróság a felügyelőbiztos tevékenységét akadályozó személyt a Pp. 120. §-ában meghatározott pénzbírsággal sújtja. A pénzbírság többször is kiszabható. Amennyiben nem működik vezető tisztségviselő a gazdasági társaságnál, úgy a felügyelőbiztos - a cégbíróság végzésében meghatározottak szerint - a vezető tisztségviselő jogkörét gyakorolja.
A Ctv. 82. § (1) bekezdése értelmében a vagyonfelügyelő működése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.
A felügyelőbiztos felelőssége a törvényességi felügyeleti eljárás hatálya alatt álló gazdasági társaság irányában áll fenn. A felügyelőbiztos gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásáért való, teljes, elsődleges, felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség-típus. Mivel a felügyelőbiztos felelőssége a gazdasági társasággal szemben áll fenn, a társaság jogosult kártérítési pert indítani a felügyelőbiztossal szemben. Ebből következik az is, hogy a tag (részvényes) nem indíthat pert - sem a saját, sem a társaság nevében - a felügyelőbiztos ellen kártérítési felelősségének megállapítása végett, kivéve a Gt. 49. § (5) bekezdésben fogalt esetet. A vezető tisztségviselővel ellentétben a Ctv. a felügyelőbiztostól nem követel meg magasabb fokú gondosságot, tehát a vagyonfelügyelő az adott helyzetben általában elvárható gondosság szerint köteles eljárni. A felügyelőbiztos felelőssége felróhatóságon alapuló felelősség. Felróhatóan jár el a felügyelőbiztos, ha nem szerez be minden szükséges felvilágosítást, iratot és információt, ha nem tesz meg minden szükséges intézkedést a törvényes működés helyreállítása érdekében. A felelősségi szabály indirekt bizonyítási rendszert alkalmaz, vagyis a felügyelőbiztos akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A felügyelőbiztos a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló által elkészített és részére átadott iratokkal dolgozik, a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló és a tag (részvényes) által közölt felvilágosításokat, információkat használja fel tevékenysége ellátása során. Ezért a felügyelőbiztos mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az a vezető tisztségviselő, a vezető állású munkavállaló vagy a tag (részvényes) valótlan adatokat adott át részére, vagy a valós adatokat elhallgatta előle, és ezen ok miatt nem látta el megfelelően feladatát. A felügyelőbiztossal szembeni követelés öt év alatt évül el. Mivel a határidő elévülési határidő, az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályok figyelembe jönnek.
A felügyelőbiztos felelőssége kontraktuális felelősség-típus, mert az állam és a felügyelőbiztos között megbízási (szerződéses) jogviszony áll fenn. Ezért a kártérítést méltányosság alapján a bíróság nem mérsékelheti figyelemmel a Ptk. 318. § (1) bekezdésében írt szabályra. A felügyelőbiztos nagy összegű károkozása esetén a gazdasági társaság részére részleges megtérülést biztosíthat a vagyonfelügyelőként eljáró ügyvéd, könyvvizsgáló kötelező felelősségbiztosítója.
A gazdasági társaság a felügyelőbiztos ellen indíthat kártérítési pert. Ha a felügyelőbiztos gazdasági társaság (például: könyvvizsgáló társaság), nem lehet alappal pert indítani a felügyelőbiztos társaság azon tagja, vezető tisztségviselője, vagy munkavállalója ellen, aki a felügyelőbiztosi tevékenységet személyesen látta el. A felügyelőbiztos társaság marasztalása esetén a felügyelőbiztos társaság megtérítési igénnyel fordulhat a saját tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója ellen. Célszerűnek mutatkozik a vagyonfelügyelővel együtt a vezető tisztségviselő, tag (részvényes) perlése is, figyelemmel arra, hogy a felügyelőbiztos mentesülése érdekében a vezető tisztségviselő, tag (részvényes) felróható magatartására hivatkozhat. (A vezető állású munkavállaló együttes perlésére nincs eljárásjogi lehetőség, tekintettel arra, hogy a gazdasági társaság és a vezető állású munkavállaló között munkaviszony áll fenn, következésképen a gazdasági társaság külön munkaügyi perben munkaügyi bíróság előtt perelheti a vezető állású munkavállalóját.) A felügyelőbiztos elleni kártérítési per "egyéb jogvitának" minősül. A gazdasági társaság és a felügyelőbiztos megállapodhat bármilyen választott bíróság kikötésében. Választott bírósági hatáskör kikötésének hiányában a felperesi gazdasági társaság a pert a rendes bíróság előtt indíthatja meg. A rendes bíróság hatásköre a Pp. 22-23. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által megindítható kártérítési per vagyonjogi pernek minősül, ezért ha a per tárgyának értéke ötmillió forintot nem haladja meg, úgy a per a helyi bíróság hatáskörébe tartozik; ha a per tárgyának értéke az ötmillió forintot meghaladja, a per a megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik. A rendes bíróság illetékessége a Pp. 29-41. §-aiban írtak szerint alakul. A felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési perre az alperes lakóhelye, székhelye szerinti bíróság az illetékes. Fontos további illetékességi szabály az, hogy a felperesi gazdasági társaság által indított kártérítési per a károkozás helyének bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett [Pp. 37. §].

5. Értékelés

A jelen fejezetben a társasági jog mellékszereplőinek a felelősségét vizsgáltuk.
A törvényben kellene kimondani azt, hogy egyrészről az állam, másrészről a vagyonfelügyelő, az ideiglenes vagyonfelügyelő, a felszámoló, a kényszer-végelszámoló és a felügyelőbiztos között harmadik személy javára szóló megbízási szerződés jön létre. A vagyonfelügyelőtől, az ideiglenes vagyonfelügyelőtől, a felszámolótól a felügyelőbiztostól is az ilyen tisztséget ellátó személytől általában elvárható gondosságot, vagy-is magasabb szintű gondosságot kellene megkövetelni, csakúgy, mint a vezető tisztségviselőtől. Helyes ugyanakkor a Ctv. 99. § (4) bekezdésének azon előírása, miszerint a végelszámoló, kényszer-végelszámoló az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal köteles eljárni.
Helyes az, hogy a Cstv . 27/A. § (9) bekezdése egyértelműen kimondja azt, hogy a kijelölt felszámoló tevékenysége során az adós gazdálkodó szervezet képviseletében jár el, és a felszámolási eljárás lefolytatását másnak nem engedheti át.
A felszámolás és a végelszámolás alatt álló gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének polgári jogi felelősségét elő kellene írni, ha a Cstv. 31. §-ában, illetve a Ctv. 98. § (3) bekezdésében írt kötelezettségeit megszegi mind a gazdasági társaság, mind a hitelezők irányában, ugyanis a vezető tisztségviselő ezen kötelezettségei megszegésével (elmulasztásával) általában a korábban kifejtett felróható magatartásait igyekszik eltitkolni, elpalástolni.
Jogalkotási hiba az, hogy a Ctv. 99. § (4) bekezdése azt a teljesíthetetlen elvárást támasztja a végelszámolóval szemben, hogy a gazdasági társaság valamint a hitelezők érdekeit egyaránt szem előtt tartva járjon el. Elégséges lenne azt előírni, hogy a végelszámoló a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni azzal, hogy a végelszámoló felelőssége bekövetkezik a hitelezők irányában, ha alapos ok nélkül késedelmeskedik a felszámolási eljárás megindításával. Helytelen a Ctv. 99. § (5) bekezdésében előírt jogkövetkezmény. A végelszámoló felelősségének jogkövetkezményeként kártérítést kellene előírni. A normavilágosság alkotmányos követelményét sérti az, hogy a törvény nem határozza meg, hogy a végelszámoló ellen mikortól meddig lehet pert indítani, és mit kell érteni a "tőke-hozzájárulás" fogalmán.
Mindenképpen helyeselhető és hasznosnak ígérkezik a Ctv. által létrehozott kényszer-végelszámoló és felügyelőbiztos jogintézménye.

Felhasznált szakirodalom

I. Monográfiák, kézikönyvek, tankönyvek

Balogh Zsolt-Holló András: Az értelmezett Alkotmány. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2005
Berkes-Dancs-Havasi-Koday-Lőrinczi-Szegediné: Ki felel a végén? Raabe Kiadó, Budapest, 1997
Csikvári Jákó: A közlekedési eszközök története. Franklin társulat Könyvkiadója, Budapest, 1883
Csőke Andrea (szerkesztő): Csőd, felszámolás, végelszámolás. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2001
Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség. Akadémia Kiadó, Budapest, 1961
Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993
Fazekas-Harsányi-Miskolczi-Újváriné: Társasági jog és konszern jog. Unió Kiadó, Budapest, 2002
Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből I-II., Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1932
Harmathy Attila: Felelősség a közreműködőért. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974
Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt. Budán, a Magyar Kir. Egyetem betűivel, 1840
Kecskés László: Magyar polgári jog. Általános rész II. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 1999
Kisfaludy András: Társasági jog. DominiCard Kiadó, Budapest, 1996
Kun Tibor (szerkesztő): A társasági törvény 1988. Láng Kiadó, Budapest, 1988
Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata I-II. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1922-1929
Kuncz Ödön-Nizsalovszky Endre-Szende Péter Pál: Hiteljog I-II. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1937
Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 1998
Marton Géza: A polgári jogi felelősség. Triorg Kiadó, Budapest, 1992
Mádl Ferenc: A deliktuális felelősség. A társadalom és a jog fejlődésének történetében. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964
Miskolczi Bodnár Péter (szerkesztő): Európai társasági jog. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2004
Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 2005
Petrik Ferenc (szerkesztő): A kártérítési jog. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1991
Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2005
Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2001
Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2000
Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2006
Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata I-II. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933
Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog I-VI. kötet. Grill Ká-roly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1941
Új Polg ári Törvénykönyv Javaslat (normaszöveg és indokolás), Budapest, 2005-2006
Wellmann György (szerkesztő): a gazdasági társaságok tisztségviselőinek kézikönyve. Agrocent Kiadó, Budapest, 2001.

II. Tanulmányok

Brehószki Márta: a könyvvizsgálói jogviszony. In: Magyar jog, 2004. év 10. szám
Einsele, Dorothee: A konszernfelelősség szabályozási modelljei. In: Magyar jog, 1997. év 2. szám
G. Farkas Judit: Mögöttes felelősség a magyar társasági jogban. In: Gazdaság és jog, 2006. év 6-7. szám
Juhász László: Megtámadási perek a felszámolási eljárásban. In: Magyar jog 1999. év 3. szám
Kemenes István: Felelőségi kérdések és visszaélésszerű joggyakorlás a gazdaságban. In: Gazdaság és Jog, 2001. év 5. szám
Komáromi Gábor: A korlátolt felelősségű társaságra és a zártkörűen működő részvénytársaságra vonatkozó szabályozás összevetése de lege ferenda. In: Gazdaság és Jog, 2003. év 12. szám
Ifj. Korsós Antal: Az intézményes felelősség átvitel problémája a társasági jogban. In: Gazdaság és Jog, 1999. év 5. szám
Lászlófi Pál: Az előtársaságról, különös tekintettel annak jogalanyiságára. In: Magyar jog 2003. év 2. szám.
Miskolczi Bodnár Péter: A vezető tisztségviselők felelőssége és azok biztosíthatósága. In: Gazdaság és Jog, 1997. év 7-8. szám.
Miskolczi Bodnár Péter: Fekete lyukak a hatályba léptető rendelkezésekben. In: Gazdaság és Jog, 1998. év 4. szám
Török Tamás: A gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő közötti jogviszony. In: Gazdaság és Jog, 2001. év 4. szám
Török Tamás: A gazdasági társaság és a felügyelőbizottság közötti jogviszony. In: Gazdaság és Jog, 2001. év 9. szám
Török Tamás: A gazdasági társaság és a könyvvizsgáló közötti jogviszony. In: Gazdaság és jog, 2003. év 1. szám
Török Tamás: A vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatti felelősség. In: Gazdaság és Jog, 2005. év 10. szám
Török Tamás: Értékpapírok forgalomba hozatala. In: Gazdaság és Jog, 2006. év 3. szám
Török Tamás: A nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés új szabályozása. In: Gazdaság és Jog, 2006. év 8. szám
Vezekényi Ursula: A kft. tagjának felelőssége az új Gt. tükrében. In: Gazdaság és Jog, 1999. év 12. szám
Vezekényi Ursula: A konszernjogi felelősség kérdőjelei. In: Gazdaság és Jog, 2002. év 4. szám
Wellmann György: A vezető tisztségviselők polgári jogi felelőssége. In: Gazdaság és Jog, 1996. év 12. szám
Wellmann György: A vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottsági tagok felelőssége az új Gt.-ben. In: Gazdaság és jog, 1998. év 6. szám
Wellmann György: Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért. Gazdaság és Jog, 2001. év 1. szám
Wellmann György: A közkereseti társaság és a betéti társaság ügyvezetése és képviselete. In: Gazdaság és jog, 2001. év 4. szám
Wellmann György: A mögöttes felelősségről, különös tekintettel annak elévülésére. In: Magyar jog, 2006. év 9. szám

Lábjegyzet

[1]A vétkességtől független felelősség-típus kialakulását részletesen tárgyalja Mádl Ferenc: A deliktuális felelősség című munkájában (Deliktuális felelősség a kapitalista társadalom jogában című fejezetben) és Marton Géza: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet - Kötelmi jog különös rész, 806-809. oldalak.

[2]Az individuális, morális megalapozottságú hagyományos értelemben vett vétkesség fogalom és a vétkességen alapuló felelősségi rendszer kialakulásának és fejlődésének átfogó jellegű kritikai elemzését adja Marton. Marton Géza: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog, Negyedik kötet - Kötelmi jog, különös rész és Marton Géza: A polgári jogi felelősség.

[3]Nochta is az üzleti kockázatnak a tagok és hitelezők közötti társadalmi szintű megosztására hívja fel a figyelmet. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 12-13. oldalak. Sándor és Sárközy a modern társasági jogokban a konszernjog szerepének megerősödését emeli ki. Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában, 26. oldal és Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai, 297-304. oldalak.

[4]Marton Géza: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásokból, in: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet - Kötelmi jog, különös rész, 826-845. oldalak és Marton Géza: A polgári jogi felelősség.

[5]Eörsi Gyula: Kötelmi jog - általános rész, 245-247. oldalak.

[6]A közgazdasági irodalom a moral hazard tárgyalásakor hasonló jellegű probléma előtt áll. Moral hazard az intézményes betétbiztosítás esetében azt jelenti, hogy a betétesek hajlamosak kellő körültekintés nélkül bankot választani, ugyanis "a betétbiztosító úgyis helytáll" a jogszabályban meghatározott betéti összeg erejéig.

[7]Sárközy hasonló tartalmú javaslatot fogalmazott meg, amikor amellett érvel, hogy meghatározott nagyságú gazdasági társaságok esetében ki kellene mondani a menedzsment (vezető állású munkavállalók) kötelező felelősségbiztosításának kötelezettségét. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 409. oldal.

[8]A vezető tisztségviselők felelősségének biztosításáról és a gazdasági társaság által köthető különböző formájú biztosítási szerződésekről ír részletesen Miskolczi Bodnár Péter: A vezető tisztségviselők felelőssége és ennek biztosíthatósága című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 1997. évi 7-8. szám.

[9]Az Új Ptk. Javaslat ugyanilyen álláspontra helyezkedik, amikor kifejezetten kimondja a károkozás általános tilalmát. Az Új Ptk. Javaslat 5:536 § szerint: "A törvény tiltja a károkozást. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik." Új Ptk. Javaslat Ötödik könyv, Második Rész 485. oldal.

[10]Az Új Ptk. Javaslat ugyanilyen álláspontra helyezkedik, amikor az 5:610. § (2) bekezdés kimondja, hogy "Az egyedi ügyben hozott közhatalmi döntések jogalkalmazási vagy jogértelmezési tévedései akkor váltanak ki kártérítési felelősséget, ha azok kirívóan súlyosak". Az Új Ptk. 5:614. § (1) bekezdése alapján "Az állam az alkotmányellenes jogszabály alkotásával okozott károkért akkor felel, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen semmisítette meg." Az Új Ptk. Javaslat szerint tehát az alkotmánybírósági határozat kihirdetésének napjával alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály esetén az államot nem terhelné polgári jogi felelősség. Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Második Rész 538-541. oldalak.

[11]Az Alkotmánybíróság a "pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog" alkotmányjogi dogmatikáját részletesen kidolgozta a következő határozataiban: 51/1992. (X. 22.) AB határozat; 67/1995. (XII. 7.) AB határozat; 539/B/1997. AB határozat; 17/2001 (VI. 1.) AB határozat; 33/2001. (VII. 11.) AB határozat; 14/2002. (III. 20.) AB határozat; 32/2002. (VII. 4.) AB határozat.

[12]A feltételek egyenértékűséget valló elméletekről és az okkiválasztó elméletekről bővebben: Marton Géza: kontraktuális felelősség, in: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Harmadik kötet - Kötelmi jog, általános rész 365-377. oldalak; és Eörsi Gyula: Kötelmi jog - általános, 268-271. oldalak.

[13]Marton Géza ezzel ellentétes álláspontot képvisel, Marton Géza: Kártérítés, in: Szladits Károly: A magyar magánjog, Harmadik. Kötet, Kötelmi jog - általános rész 377-384. oldalak.

[14]Eörsi felelősség elméletében a felróhatóság a társadalmi elvárhatóság ellentéte. Eörsi szerint a felróhatóságnak három típusa van: a) a rosszhiszeműség; b) a vétkesség (szándékosság és gondatlanság együtt); c) a különleges védekezést igénylő helyzetben a védekezés elmulasztása, különösen a felidézett, illetve fenntartott veszély el nem hárítása. Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség, 323-326. oldalak.

[15]Az Új Ptk. Javaslat megszigorítja a szerződésszegésért felelős fél kártérítési felelősségét, amikor az Új Ptk. Javaslat 5:113. § kimondja, hogy "Aki s szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmény okozta, amely a szerződéskötés idején nem volt előrelátható." Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Első Rész 119. oldal.

[16]A jogirodalomba vannak olyan szerzők (Eörsi Gyula, Kemenes Béla és mások), akik a szerzővel ellentétes álláspontot képviselnek, és az adott helyzetben általában elvárható gondosságon alapuló felelősségnek kitüntetett szerepet tulajdonítanak. Az Új Ptk. Javaslat 5-557. §-a is a polgári jogi felelősség általános szabályának tekinti az e gondossági fokozaton alapuló felelősséget. Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Második Rész 486-487. oldalak.

[17]Az indirekt bizonyítási rendszert azért nevezhetjük kimentő, illetve exkulpációs bizonyításnak is, mert a károkozó tartozik kimenteni magát a felelősség alól. Hangsúlyozandó azonban az, hogy az indirekt bizonyítási rendszerben a kimentés a károkozó számára nem jelent kötelezettséget, csak lehetőséget, a károkozó döntheti el, hogy élni kíván-e a kimentés lehetőségével vagy sem. 18 Adolf Exner: Der Begriff der Höheren Gewalt (vis major) im römischen und heitigenVerkehrsrecht (1883) című tanulmányában a direkt bizonyítási rendszerben a károsultat terhelő szorult bizonyítási helyzetet Beweisnotstand (bizonyítási szükséghelyzet) névvel jelöli. Marton ugyancsak részletesen tárgyalja ugyanezt. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet - Kötelmi jog, különös rész, XI. fejezet: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból 795-797. oldalak.

[18]Adolf Exner: Der Begriff der Höheren Gewalt (vis major) im römischen und heitigenVerkehrsrecht (1883) című tanulmányában a direkt bizonyítási rendszerben a károsultat terhelő szorult bizonyítási helyzetet Beweisnotstand (bizonyítási szükséghelyzet) névvel jelöli. Marton ugyancsak részletesen tárgyalja ugyanezt. In: Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Negyedik kötet - Kötelmi jog, különös rész, XI. fejezet: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból 795-797. oldalak.

[19]Eörsi álláspontját Kötelmi jog - Általános rész 273-274. oldalain fejti ki. 20 Az ésszerű előreláthatóság elvét (az előreláthatósági korlátot) az angol felelősségi jog alakította ki. Rendeltetése az, hogy arányos kockázatmegosztási helyzetet teremtsen a károsult és a károkozó között. Az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételéről szóló, Bécsben, 1980. évi április 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről szóló 1987. évi 20. tvr. 74. Cikke is alkalmazza az Egyezmény hatálya alá tartozó szerződések megszegésével okozott károk megtérítése esetében az ésszerű előreláthatóság elvét. Az Új Ptk. Javaslat 5:113. §-a az ésszerű előreláthatóság elvét vezeti be a szerződésszegéssel való károkozás esetén. A kontraktuális felelősség esetében a károkozó csak annak eredményes bizonyításával menthetné ki magát a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt elháríthatatlan akadály okozta és a szerződéskötés időpontjában ésszerűen nem volt előre látható az akadály. A kontraktuális felelősség körében az Új Ptk. 5:114. § kimondja, hogy "A szerződésszegés következményeként a károsult egyéb vagyontárgyában keletkezett károkat (következménykár) és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a károsult bizonyítja, hogy a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előrelátható volt." Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Első Rész 123. oldal.

[20]Az ésszerű előreláthatóság elvét (az előreláthatósági korlátot) az angol felelősségi jog alakította ki. Rendeltetése az, hogy arányos kockázatmegosztási helyzetet teremtsen a károsult és a károkozó között. Az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételéről szóló, Bécsben, 1980. évi április 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről szóló 1987. évi 20. tvr. 74. Cikke is alkalmazza az Egyezmény hatálya alá tartozó szerződések megszegésével okozott károk megtérítése esetében az ésszerű előreláthatóság elvét. Az Új Ptk. Javaslat 5:113. §-a az ésszerű előreláthatóság elvét vezeti be a szerződésszegéssel való károkozás esetén. A kontraktuális felelősség esetében a károkozó csak annak eredményes bizonyításával menthetné ki magát a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt elháríthatatlan akadály okozta és a szerződéskötés időpontjában ésszerűen nem volt előre látható az akadály. A kontraktuális felelősség körében az Új Ptk. 5:114. § kimondja, hogy "A szerződésszegés következményeként a károsult egyéb vagyontárgyában keletkezett károkat (következménykár) és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a károsult bizonyítja, hogy a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előrelátható volt." Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Első Rész 123. oldal.

[21]Harmathy álláspontját Felelősség a közreműködőért című monográfiájában foglalta össze. Harmathy egyébként megkülönbözteti a teljesítési segéd és a közreműködő fogalmát. Álláspontja szerint a teljesítési segéd az általánosabb megjelölés, a közreműködő a speciális, csak a szocialista szervezetek közötti viszonyokban található meg. Álláspontja szerint a teljesítési segéd magatartásáért való felelősséget a Ptk. 315. §-a határozza meg. A közreműködő magatartásáért való felelősségre vonatkozó szabályok pedig a Ptk. egyes szerződésekre (vállalkozási, letéti, megbízási, fuvarozási és szállítmányozási szerződések) vonatkozó szabályai és egyes korabeli szocialista vállalatok által köthető szerződésekre vonatkozó kormányrendelet adják. Álláspontunk szerint Harmathy ezirányú megkülönböztetése meghaladottá vált, a közreműködő és a teljesítési segéd minden tekintetben azonos jelentéstartalmú jogfogalommá vált.

[22]Az Új Ptk. Javaslat a közreműködő fogalmát a hatályos Ptk.-hoz képest tágabban határozza meg, amikor az 5:118. § (2) bekezdésében azt rögzíti, hogy "Közreműködőnek minősül az a személy, akit a fél már létrejött szerződés teljesítése érdekében vesz igénybe, továbbá az is, akinek a közreműködése - szerződés létrejöttét megelőzően is - hozzájárult ahhoz, hogy a kötelezett valamely szerződésben vállalt szolgáltatását teljesítse, feltéve, hogy a kötelezettel akár közvetlen, akár a szerződési láncolat távolabbi résztvevőjeként közvetett szerződéses jogviszonyban állott." Az Új Ptk. Javaslat 5:119. §-a szerint a helytálló kötelezettet megtérítési igény illeti meg a vele szerződő közreműködővel szemben. Új Ptk Javaslat Ötödik Könyv, Első Rész 127-130. oldalak.

[23]Az Új Ptk. Javaslat 5:124. §-a szerint a felelősség korlátozása és kizárása - a fogyasztói szerződéseket kivéve - megengedett, vagyis a hatályos törvényi megszorításokat megszünteti. Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Első Rész 136. oldal.

[24]Nochta a tag felelősségének kizárásával, korlátozásával összefüggésben ugyanerre az álláspontra helyezkedik. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 221. oldal.

[25]A többes (közös) károkozás objektív tényállását, a teljes kártérítés elvének és a nevelés-megelőzés elvének fontosságát hangsúlyozza a jogirodalomban: Eörsi Gyula, Lábady Tamás, Nochta Tibor, Petrik Ferenc és Wellmann György egyaránt.

[26]Az Új Ptk. Javaslat a többes (közös) okozás helyett a károkozásban való többes közrehatást teszi az egyetemleges felelősség alapjává. Az Új Ptk. Javaslat 5:541. § (1) bekezdése szerint "Ha a károkozásban többen hatottak közre, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, egymással szemben pedig magatartásuk felróhatósága, ennek hiányában közrehatásuk arányában oszlik meg." Az 5:541. § (3) bekezdés alapján "A bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat felróhatóságuk, illetve közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha a) ha többen nem akarategységben okoztak kárt, vagy b) a károsult a kár bekövetkeztében maga is közrehatott." Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Második Rész 490. oldal.

[27]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik G. Farkas és Wellmann. G. Farkas Judit: Mögöttes tagi felelősség a magyar társasági jogban.Wellmann György: A mögöttes felelősségről, különös tekintettel annak elévülésére. G. Farkas Judit: Mögöttes tagi felelősség a magyar társasági jogban.

[28]Eörsi is az erőhatalom relatív felfogását tartja helyesnek. Eörsi Gyula: A jogi felelősség alapproblémai. A polgári jogi felelősség, 373-375. oldalalak.

[29]Az Új Ptk. Javaslat ugyanerre az álláspontra helyezkedik. Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv Első Rész 119-120. oldalak.

[30]Az Új Ptk. Javaslat a termékfelelősség jogintézményét a kódexbe integrálja, a deliktuális felelősség egyik különös eseteként, túlnyomórészt a hatályos szabályozással megegyező tartalommal szabályozza. Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv Második Rész 519-524. oldalak.

[31]Balogh részletesen tárgyalja az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság és a jogbiztonság alapértékével összefüggő gyakorlatát. Balogh - Holló (szerkesztők): Az értelmezett Alkotmány, 13-15. oldalak.

[32]Sárközy ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik. Sárközy szerint ha a társasági szerződésben választott bírósági klauzula szerepel, úgy ennek ki kell terjednie a vezető tisztségviselő és a felügyelő bizottsági tag által kezdeményezett társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekre is. Sárközy (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006, 74. oldal.

[33]A nyugat-európai gazdasági társaságok kialakulását és fejlődését részletesen tárgyalja Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában és Kun Tibor: A társasági jog kialakulásának rövid története című tanulmányában. In: Kun Tibor (szerkesztő): A társasági törvény 1988.

[34]A korai magyar gazdasági társaságokat ismerteti Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt című munkájában és Csikvári Jákó: A közlekedési eszközök története című művében.

[35]Az 1997-es Gt. hatásáról részletesen ír Sárközy bevezető tanulmányában az 1997. évi társasági és cégtörvényhez. Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény.

[36]Az 1988-es Gt. újszerű jogalanyiság-koncepciójára hívja fel a figyelmet Wellmann is. Wellmann György: III. fejezet - A közkereseti és a beteti társaság. In: Kun Tibor (szerkesztő): Gazdasági társaságok 1988, 157-158. oldalak.

[37]A gazdasági társaság és az egyesülés önálló felelőssége azonos jogi megítélés alá tartozik, ezért a IV. fejezetben a gazdasági társaságra vonatkozó megállapításaink az egyesülésre is irányadóak.

[38]A korlátolt felelősségű társaság tagja és a részvényes hitelezőkkel szembeni felelősségének hiányát hangsúlyozza ifjabb Korsós is Az intézményes felelősségátvitel problémája a társasági jogban című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog 1999. év 5. szám.

[39]Komáromi álláspontját a korlátolt felelősségű társasághoz fűzött kommentárjában fejti ki. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006, IX. fejezet 1 cím, 225. oldal.

[40]Ezzel ellentétes álláspontot képvisel ifjabb Korsós, amikor arra az álláspontra helyezkedik, hogy felelősség-átvitelről van szó a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság megszűnésénél. Ifjabb Korsós Antal: Az intézményes felelősség-átvitel problémája a társasági jogban. In: Gazdaság és Jog 1999. év 5. szám.

[41]A magyar jogirodalomban az előtársaság jogalanyiságával összefüggésben két nézet alakult ki. Az egyik nézet képviselői (Harsányi Gyöngyi, Sárközy Tamás, Wellmann György) az előtársaság és a bejegyzett társaság azonosságát vallják, vagyis a két forma között nincs jogutódlás. A másik nézet képviselői (Veszeley Józsefné) az előtársaság önálló jogalanyisága mellett érvelnek. Wellmann és Veszeleyné a jogalanyiság szempontjából tetszetős párhuzamot von az előtársaság és a méhmagzat jogi helyzete között, végkövetkeztetéseik azonban eltérnek egymástól. Lászlófi szerint az előtársaság és a "végleges" társaság viszonyát nem lehet leképezni a méhmagzat és a megszületett ember analógiájára. Kisfaludy és Lászlófi az 1997-es Gt. előtársaságra vonatkozó szabályait több szempontból sem tartja megfelelőnek. Lászlófi Pál: Az előtársaságról, különös tekintettel annak jogalanyiságára. In: Magyar jog, 2003. év 2 szám. Wellmann György: Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért. In: Gazdaság és Jog, 2001. év 1. szám.

[42]Wellmann álláspontját a Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért című már hivatkozott tanulmányában fejti ki.

[43]Nochta aggályosnak tartja ezt a törvényi megoldást. Egyfelől a Gt. 104. § (1) bekezdésben foglalt azon szabályra tekintettel, miszerint a társaságtól megváló tag - ideértve a társasági részesedését átruházó tagot is - a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül, ugyanúgy felel a társaságnak harmadik személlyel szemben fennálló, a tagsági jogviszonya megszűnése előtt keletkezett tartozásért, mint ahogy a tagsági jogviszonya alatt felelt. Másfelől azért, mert a korlátolt felelősség törvényben is rögzített áttörésének esetei a halmozott korlátlan felelősségek helyzetét megteremthetik. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 64-65. oldalak. Nem osztjuk Nochta aggályait e körben. Egyrészt azon ok miatt, mivel a közkereseti társaságtól és a betéti társaságtól megváló tag (beltag) ún. "túlnyúló felelőssége" kivételes jelenség, másrészt azon ok miatt, mert a korlátlan felelősségek halmozásának tilalma a hagyományos társasági jog területére tartozik, a felelősségátvitel folytán előálló korlátlan felelősség pedig a konszernjog területére tartozó - a hagyományos társasági jog szemszögéből tekintve - kivételes jelenség.

[44]A jogirodalomban Villányi és Eörsi ugyanerre az álláspontra helyezkedik a főadós (főkötelezett) és az egyszerű kezes viszonylatában. Villányi László: A kötelem alanyai. In: Szladits (szerkesztő): A magyar magánjog, Harmadik kötet, Kötelmi jog - Általános rész, 108-111. oldalak. Eörsi Gyula: Kötelmi jog, Általános rész, 216. oldal.

[45]Wellmann ugyanígy foglal állást ebben a kérdésben. Wellmann György: Gt. VII-VIII. fejezet, in: Sárközy (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006, 213. oldal.

[46]Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 297-304. oldalak.

[47]Az intézményes felelősségátvitel történeti fejlődését tárgyalja Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 314-315. oldalak, Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 90-95. oldalak és ifjabb Korsós Antal: Az intézményes felelősségátvitel problémája a társasági jogban.

[48]Ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik Gadó, csakhogy figyelmen kívül hagyja azt, hogy az 1997-es Gt. 297. §-a úgy rendelkezett, hogy a konszernfelelősségi szabályok megfelelően alkalmazandók abban az esetben is, ha részvénytársaság vagy a korlátolt felelősségű társaság valamely részvényese, illetve tagja már a társaság alapításakor a szavazatoknak legalább a felével, illetve háromnegyedével rendelkezik. Gadó Gábor: V. Fejezet Befolyásszerzés. Elismert vállalatcsoport. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006., 121. oldal.

[49]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik: Gadó Gábor és Vezekényi Ursula; ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik: Sárközy Tamás. A bírósági joggyakorlat ugyanerre az álláspontra helyezkedik: LB Gfv. X. 31654/200/5. számú határozat, LB Gf. I. 32620/2000/10. számú határozat.

[50]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik Csőke Andrea és Vezekényi Ursula. Vezekényi azonban megjegyzi azt is, hogy a Gt. ilyen szabályt nem tartalmaz, ebből következően hajlik arra, hogy minden célszerűségi szempont ellenére, a hitelezőkre csak perben állásuk esetén hat ki az ítéleti döntés. Vezekényi Ursula: A konszernjogi felelősség kérdőjelei. In: Gazdaság és Jog, 2002. 4. szám.

[51]A Legfelsőbb Bíróságnak a mögöttes felelősséggel összefüggésben kialakított álláspontja az I. fejezet 11. pontjában került bemutatásra.

[52]Ugyanerre az álláspontra helyezkedik Sárközy is. Sárközy Tamás: XIV. fejezet: Befolyásszerzés gazdasági társaságban, 515. oldal. In: Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény.

[53]Miskolczi Bodnár is hasonló megállapításra jutott. Miskolczi Bodnár Péter: Fekete lyukak a hatályba léptető rendelkezésekben. In: Gazdaság és Jog, 1998. év 4. szám. Miskolczi Bodnár azonban figyelmen kívül hagyta egyrészt azt, hogy az 1988-es Gt. konszernjogi hatálya kiterjedt a részvénytársaságok egymásban történő részvények megszerzése révén bekövetkező befolyásszerzésére, másrészt azt, hogy az 1988-as Gt. 328. § (2) bekezdésében írt felelősségi alakzat szigorúbb felelősséget írt elő, mint az 1997-es Gt. bármelyik konszernjogi felelősségi alakzata. Megjegyezzük, hogy a hatályos Gt.-ben írt konszernjogi felelősségi alakzatokhoz képest is az 1988-as Gt. 238. § (2) bekezdés szerinti felelősségi alakzat a legszigorúbb.

[54]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik Kemenes István: Felelősségi kérdések és visszaélésszerű joggyakorlás a gazdaságban című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 2001. év 5. szám.

[55]Ezzel szemben Nochta és Kemenes a bíróság által alkalmazott felelősségátvitelként értékeli ezt az eseti döntést. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 102. oldal. Kemenes István: Felelősségi kérdések és visszaélésszerű joggyakorlás a gazdaságban című tanulmányában. In: Gazdaság és Jog, 2001. év 5. szám.

[56]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik Kisfaludy András: A társasági jog, 70. oldal; Wellmann György: A közkereseti és betéti társaság üzletvezetése és képviselete. In: Gazdaság és Jog. 2001. év. 4. szám.

[57]A Legfelsőbb Bíróság a 3/2003. PJE. számú jogegységi határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a betéti társaság nem létesíthet munkaviszonyt az üzletvezetésre egyedül jogosult egyedüli beltagjával, mert a munkaviszony kétoldalú, széles körű utasítási jogot, alá-, fölérendeltségi kapcsolatot magában foglaló jogviszony, és a munkaviszony létesítésének nemcsak az az előfeltétele, hogy a munkáltató és a munkavállaló személye elkülönüljön, hanem az is, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója és a munkavállaló személye se essen egybe. Ha a munkáltatói jogkör gyakorlójának a személye nem különül el a munkavállaló személyétől, fogalmilag kizárt munkaviszony létesítése. Álláspontunk szerint a vezető tisztségviselői jogviszony típusa szempontjából a jogegységi határozatban foglalt megállapítás azért téves, mert a betéti társaság munkáltató és a vezető tisztségviselői (üzletvezetői) feladatot ellátó egyedüli beltag munkavállaló esetében is elkülönül egymástól a munkáltatói jogkör gyakorlójának személye és a munkavállaló személye, ugyanis a munkáltatói jogkör gyakorlója a betéti társaság legfőbb szerve: a tagok gyűlése, amely szerv döntéseinek meghozatalában az egyedüli beltag mellett a kültag(ok) is részt vesz(nek).

[58]A jogirodalomban ugyanezen álláspontra helyezkedik: Berkes-Dancs-Havas-Koday-Lőrinczi-Szegediné: Ki felel a végén? 118-119. oldalak; Kisfaludy András: A társasági jog, 176. oldal; Wellmann György: A vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottsági tagok felelőssége az Gt.-ben. In: Gazdaság és Jog, 1998. év. 9. szám.

[59]A jogirodalomban ugyanerre az álláspontra helyezkedik Wellmann György: A vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottság felelőssége az új Gt.-ben. In: Gazdaság és Jog, 1998. év 9. szám.

[60]A jogirodalomban Wellmann ugyanerre az álláspontra helyzkedik. Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy álláspontja szerint a bejelentési kötelezettségért való speciális felelősségi szabály voltaképpen felesleges, mert a felelősség más jogszabályhelyekre is visszavezethető, nevezetesen egyrészt az előtársaság körében a Gt. 16. § (4) bekezdésében írt szabályra, másrészt a létrejött társaság esetében a Gt. 30. §-ában írt szabályra. Wellmann György: III. fejezet: A vezető tisztségviselők társasági jogi - polgári jogi kárfelelőssége. In: Wellmannn (szerkesztő): Gazdasági társaságok tisztségviselőinek kézikönyve, 84. oldal.

[61]Ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik Sárközy, aki szerint a tartózkodás is nemleges szavazatnak minősül. Sárközy Tamás: A gazdasági társaságok szerveire, vezető tisztségviselőire vonatkozó közös szabályok, 99. oldal. In Sárközy Tamás (szerkesztő): Társasági törvény, cégtörvény 2006.

[62]Sárközy az igazgatósági tagok egyetemleges kártérítési felelősségének előírását abszurdnak minősíti, mert a döntéshozatalt a menedzsment készíti elő. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európába. A társasági jog és a konszernjog elméleti alapjai, 409. oldal. Álláspontunk szerint a vezető állású munkavállalók felróható döntéshozatalt előkészítő tevékenysége nem mentesítheti a vezető tisztségviselőket (az igazgatósági tagokat) a felelősség alól. Ugyanakkor megfontolandó lenne kimondani az ilyen esetekre a vezető tisztségviselők és a vezető állású munkavállalók egyetemleges felelősségét a gazdasági társaság irányában.

[63]Wellmann álláspontját a Felelősség az előtársaság nevében vállalt kötelezettségekért című már hivatkozott tanulmányában fejti ki.

[64]A vezető tisztségviselő felelőssége szempontjából az angol társasági jogot és csődjogot részletesen tárgyalja Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 122-127. oldalak és Eisnsele, Dorothee: a konszernfelelősség szabályozási modelljei. In: Magyar jog, 1997. év 2. szám.

[65]Már az 1945 előtti jogirodalomban rámutatott Kuncz arra, hogy a felügyelőbizottság teljes körű ellenőrzési kötelezettsége nem vált be a gyakorlatban, mert a törvény lehetetlenséget követel tőle (az ügyvezetés minden ágának ellenőrzését), elzárva őt az ügyvezetés irányításától, nem ad módot neki az alapos ellenőrzés megvalósítására, és arra sem hatalmazza fel, hogy a vizsgálat lefolytatásánál szakértők segítségéhez folyamodjék. Kuncz álláspontja szerint a felügyelőbizottság passzív, az éves számadásokat, mérleget felülvizsgálja ugyan, de a vétkes igazgatósági tagot nem mozdíthatja el, ennek érdekében a közgyűlést köteles összehívni, az észlelt mulasztást nem szüntetheti meg. Kuncz utal a korabeli német részvénytársasági jogi megoldásra, amely aktív felügyelőbizottságot intézményesít. (Ez a hatályos magyar társasági jogban az ügyvezető felügyelőbizottságnak felel meg.) Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi - és váltójog vázlata I-II., 278-280. oldalak.

[66]Az Új Ptk. Javaslat is ugyanerre az álláspontra helyezkedik. Új Ptk. Javaslat Második Könyv, 99-100. oldalak.

[67]Ugyanerre az álláspontra helyezkedik Nochta is. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 196. oldal.

[68]Brehószki ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, szerinte a gazdasági társaság és a könyvvizsgáló között megbízás áll fenn. Brehószki Márta: A könyvvizsgálói jogviszony. In: Magyar jog, 2004. év 10. szám.

[69]A jogirodalomban Sárközy és Nochta is arra az álláspontra helyezkedik, a könyvvizsgálót deliktuális felelősség terheli. Sárközy Tamás: Társasági törvény, cégtörvény, 117. oldal. Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, 195. oldal.

[70]Sárközy álláspontja szerint a könyvvizsgálónak a gazdasági társaság mérlegéért való deliktuális felelősségét kellene rögzíteni. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai, 409. oldal. Álláspontom szerint ez túlzottan szigorú követelmény lenne. Elegendőnek tűnik a könyvvizsgálói jelentés tartalmáért való felelősség előírása.

[71]Serényi ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, szerinte a vagyonfelügyelőtől elvárt felelősség szintje magasabb az átlagosnál. Serényi György: A csődeljárás. In: Csőke Andrea (szerkesztő): Csőd, felszámolás, végelszámolás, 149. oldal

[72]Bíró ugyanerre az álláspontra helyezkedik gondolatébresztő tanulmányában. Bíró György: A felszámoló jogi helyzete. In: Gazdaság és Jog, 1999. év 11. szám.

[73]A jogirodalomban Bíró és Juhász képviseli ezt az álláspontot. Bíró György: A felszámoló jogi helyzete. In: Gazdaság és Jog, 1999. év 11. szám. Juhász László: Megtámadási perek a felszámolási eljárásban. In: Magyar jog, 1999. év 3. szám.

[74]Csőke ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, szerinte a vagyonfelügyelőtől elvárt felelősség szintje magasabb az átlagosnál. Csőke Andrea: A felszámolási eljárás. In: Csőke Andrea (szerkesztő): Csőd, felszámolás, végelszámolás, 401. oldal

[75]Az Új Ptk. Javaslat ugyanerre az álláspontra helyezkedik, amikor az 5:606. §-ban kimondja, hogy "A törvényes képviselő károkozásáért a képviselt természetes személy nem tartozik felelősséggel." Új Ptk. Javaslat Ötödik Könyv, Második rész 536. oldal.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Megbízható forrás, szakértő munkatárs

adozona.hu