A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló T/9449. számú törvényjavaslat indokolása

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 
  • Jogszabály indoklása: 2004. évi XXXI. törvény

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Magyar Nemzeti Bankról szóló jelenleg hatályos törvényt 2001-ben fogadta el az Országgyűlés. Ez jelentős részben már eleget tett az EU jogharmonizációs követelményeknek. Az uniós jog bizonyos elemeinek az átvétele azonban egyértelműen a csatlakozás időpontjával egyidőben történhet. A javasolt módosítások jelentős része ebbe a csoportba tartozik, ennek megfelelően az elfogadásra kerülő törvény az EU csatlakozásunk napjával lép hatályba.
A 2003. II. félévi törvényalkotási program előirányozt...

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló T/9449. számú törvényjavaslat indokolása
INDOKOLÁS
Általános indokolás
A Magyar Nemzeti Bankról szóló jelenleg hatályos törvényt 2001-ben fogadta el az Országgyűlés. Ez jelentős részben már eleget tett az EU jogharmonizációs követelményeknek. Az uniós jog bizonyos elemeinek az átvétele azonban egyértelműen a csatlakozás időpontjával egyidőben történhet. A javasolt módosítások jelentős része ebbe a csoportba tartozik, ennek megfelelően az elfogadásra kerülő törvény az EU csatlakozásunk napjával lép hatályba.
A 2003. II. félévi törvényalkotási program előirányozta, hogy MNB törvénnyel kapcsolatban minden olyan jogszabály-módosítást meg kell tenni, amelyek az EU csatlakozással kapcsolatosak. A jogszabályalkotási összefüggéseket figyelembe véve, a módosítások közé nem kerülhetett be az MNB elnöke rendeletalkotási jogának törvényben foglalt konkrét szabályozása, ugyanakkor az EU jogharmonizációs ütemterv, valamint az Alkotmánybíróság határozata és az ÁSZ jelentése halaszthatatlanná tették az elmúlt évi módosítást. A jelenleg benyújtásra kerülő javaslat célja a 2003-as módosításból a fenti okok miatt kimaradt módosítások végrehajtása, és így az MNB törvény jogharmonizációjának teljessé tétele.
A 2004. évi módosítások nagyobb részben az MNB elnökének rendeletalkotási jogához kapcsolódó változtatásokat, kisebb részben pedig az Európai Központi Bank (továbbiakban az EKB) által javasolt módosításokat foglalnak magukba.
Az Alkotmány MNB-re vonatkozó 32/D. paragrafusának 2002. évi módosítása következtében az EU csatlakozás napjától bekerül az Alkotmányba az MNB elnökének rendeletalkotási jogköre, amelynek részletes szabályait és hatáskörét az MNB törvényben, illetve a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben kell pontosítani. Az MNB törvényben meg kell határozni az MNB elnöki rendelet előkészítése során érvényesülő sajátos szabályokat.
A módosítás következtében a jegybanki alapkamat és a kötelező tartalékráta mértékét is MNB elnöki rendelet szabályozza. A jogalkotási törvény általános szabályaitól eltérően a két szabályozási körre - az alapkamat esetében általános megoldásként, a kötelező jegybanki tartaléknál rendkívüli esetekre - egyedi kihirdetési és hatályba lépési szabályok vonatkoznak.
Az MNB törvény 2003-as módosítása kapcsán felmerült EKB és EB észrevételek és javaslatok az idő szűke miatt már nem kerülhettek be a 2003-as törvénymódosításba. A jelen törvényjavaslat viszont már ezek figyelembevételével készült.
A jegybank pénzügyi függetlenségének megerősítése érdekében rögzítésre kerül a törvényben az MNB alaptőkéjének nagysága.
A 2003. évi módosítás során az MNB tv-nek a monetáris finanszírozás tilalmáról rendelkező 16. §-ába több helyen belekerült az Európai Közösség intézményeire való utalás. A hatályos EK Szerződés, amikor a monetáris finanszírozás tilalmáról rendelkezik, szintén a "Közösség" szót használja, ugyanakkor az EKB javaslata szerint - mivel az EU terminológiájában 1992. óta az Európai Közösség kifejezés egy szűkebb intézményrendszert jelent, mint az Európai Unió intézményrendszere - helyesebb volna az "Európai Unió" intézményeire való utalás.
Az EKB javaslata alapján pontosabban meg kellett határozni az értékpapír-elszámolórendszerek felett az MNB által gyakorolt, felvigyázói hatáskört.
Az MNB törvény jelen módosítása a jogharmonizáció teljessé tételét szolgálja. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) fejezettel kapcsolatos jogharmonizáció megvalósulásához az MNB törvény módosításával párhuzamosan további módosítások szükségesek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben. A jelen előterjesztés az MNB törvényen kívül a Hpt módosítására tesz még javaslatot, és kezdeményezi a 2003. évi CXV. és a 2003. évi XXIII. törvény egyes előírásainak hatályon kívül helyezését. Az ÁSZ törvényt érintő változtatások és az új jogalkotási törvény külön törvénycsomagokban kerültek benyújtásra az Országgyűlés elé.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A módosításban világosabban jelennek meg az MNB-nek az értékpapír elszámolási rendszerek zavartalan működésével kapcsolatos feladatai.
A jegybankok felvigyázási tevékenysége - az egyes intézményekre összpontosító, konkrét jogszabályi előírások betartását vizsgáló felügyeleti, vagy jegybanki ellenőrzéssel szemben - maguknak a rendszereknek, a bennük részt vevő intézményeknek, az ezen intézményeket és a rendszereket egymással összekötő infrastruktúrának és a pénzforgalomban alkalmazott eljárások, fizetési módok működésének rendszerkockázati megközelítésű felügyelete. A felvigyázás célja a rendszerek hatékony, megbízható és zökkenőmentes működésének biztosítása, továbbá a rendszerek védelme egy esetleges, a pénzügyi stabilitást, a fizetési rendszer egészét veszélyeztető dominóhatás bekövetkezésétől.
Felvigyázási tevékenységük során céljaik eléréséhez a jegybankok összetett eszközrendszert alkalmaznak, amely kiterjed a rendszerekkel kapcsolatos követelmények meghatározására, szabályozására, adatgyűjtés és elemzés útján a rendszerek működésének folyamatos figyelemmel kísérésére és ellenőrzésére, nemzetközileg elfogadott alapelvek és ajánlások alapján a rendszerek időszakonkénti átfogó értékelésére, a rendszerek, valamint a különböző fizetési módok biztonságos és hatékony működése érdekében szükségesnek tartott intézkedések előírására és ezek megvalósulásának a nyomon követésére.
A 2-3. §-hoz
A módosítás a kötelező jegybanki tartalék képzési kötelezettség előírására rendeleti formát határoz meg. A tartalékolás szabályainak, illetve mértékének rendeleti előírása mellett, a rendkívüli pénzpiaci helyzetek rugalmas és hatékony kezelhetősége érdekében, a mérték meghatározásánál megszünteti a 15 napos előzetes bejelentési határidőt.
A 4. §-hoz
A módosítás az árfolyamok nyilvánosságra hozatalára alkalmaz az eddiginél jogilag megfelelőbb kifejezést.
Az 5. §-hoz
A módosítás célja egyrészt az EKB javaslatának megfelelően az (1), (2) és (3) bekezdésben az "Európai Unió" megnevezés használatára való áttérés az "Európai Közösség" helyett, másfelől pedig a jegybank által nem finanszírozható intézmények meghatározásának további pontosítása a (2) bekezdésben.
A 6. §-hoz
A módosítással a feladat meghatározás mellett megjelölésre kerül a szabályozás jogi alapjára való hivatkozás is.
A 7. §-hoz
A módosítás az értékpapír-elszámolóházra is kiterjeszti a kockázati alap képzésének kötelezettségét, és egyúttal meghatározza, hogy ezeket a szabályokat MNB rendeletben kell előírni.
Egyes intézmények elszámolóházként és egyidejűleg központi értéktárként is működnek. Mint elszámolóház, a tőzsdei azonnali értékpapír-piaci ügyletek, valamint a származékos ügyletek tekintetében saját tőkéjével garanciát vállalva, központi szerződő félként (Central Counterparty) jár el. Az EKB úgy ítéli meg, hogy a saját tőkéjével is garanciát vállaló elszámolóház veszélyeztetheti a központi értéktár biztonságos és zavartalan működését, ezért megfelelő kockázatkezelési módszerek alkalmazását javasolja, a végrehajtás ellenőrzését pedig a jegybank felelősségi körébe utalta.
A központi szerződő fél funkcióból eredő kockázat csökkentésének egyik hatékony eszköze az elszámolóház arra való kötelezése, hogy saját tőkéjének meghatározott, a vállalt kockázat nagyságrendjéhez igazodó hányadát, mint kockázati alapot, a vállalt garancia fedezeteként folyamatosan rendelkezésre tartsa. Az EKB és az európai értékpapír felügyeletek együttes szakbizottsága, továbbá a G-10 országok jegybankjainak a BIS (Nemzetközi Elszámolások Bankja) keretében működő szakbizottsága jelenleg foglalkozik az értékpapír elszámolóházakkal szembeni egységes követelményrendszer kidolgozásával, és ennek keretében a kockázatkezelés részeként a garanciavállalás fedezetéül szolgáló, elkülönített saját tőkekövetelmények meghatározásával.
Az EKB elvárásai, a jegybanknak a jelen módosítás 2. §-ában megfogalmazott felvigyázói funkciója és az értékpapír-elszámolási rendszerek zavartalan működéséhez fűződő jegybanki érdekeltség egyaránt indokolja, hogy e kockázati alapképzéssel kapcsolatos előírásokat - a hitelintézeti elszámolóházhoz hasonlóan - az értékpapír elszámolóházak tekintetében is az MNB adja meg.
A 8. §-hoz
A módosítás - a jelenlegi szabályozástól eltérően - nem nevesíti részletesen az információ szolgáltatásra kötelezetteket, tekintettel arra, hogy a rendeletalkotási jog birtokában az MNB maga határozhatja meg a statisztikai adatszolgáltatásra kötelezettek körét, ami a módosítás során a természetes személyekkel is kibővül. A fizetési mérleg statisztika összeállításához minden rezidensnek, aki nem rezidensekkel tranzakciót folytat, azokkal szemben követelése vagy tartozása van, információt kell szolgáltatnia, függetlenül attól, hogy természetes személyről, önálló jogi személyiséggel rendelkező vagy azzal nem rendelkező gazdasági szereplőről van-e szó.
A 9. §-hoz
A változtatás az MNB rendeletalkotási jogára figyelemmel aktualizálja a jegybanki ellenőrzés szabályait, kiterjesztve azok hatókörét a természetes személyekre is.
A 10. §-hoz
A módosítással a jegybanktörvény előírja, hogy a pénzkibocsátásról és bevonásról az MNB elnökének rendeletet kell hoznia, amelynek bevonás esetén tartalmaznia kell, hogy a szóban forgó bankjegyek, illetve érmék mikor vesztik el törvényes fizetőeszköz jellegüket.
A 11. §-hoz
A módosítás az MNB-nek a pénzhamisítás elleni védelemmel kapcsolatos feladatait konkretizálja.
A 12. §-hoz
Az Európai Uniós tagsággal Magyarország kötelezettséget vállalt arra, hogy a nemzeti fizetőeszköz hamisítás elleni védelme mellett az euró hamisítással szembeni védelme terén együttműködik az EU-val és az Európai Központi Bankkal. A javaslat az MNB tv. hatályos rendelkezését kiterjeszti az euróra is. Ennek megfelelően a forgalomban lévő fizetőeszköz, azaz a forint mellett az euró utánzatok készítésének, illetve készíttetésének szabályait is rögzíti. A javaslat az MNB tv. hatályos rendelkezését kiegészíti az MNB elnökének rendeletében meghatározottakra való utalással, mely az engedélyezés eltérő kategóriáinak figyelembevétele miatt szükséges.
A 13. §-hoz
A módosítás az MNB jelentések közzététele helyett a jogilag pontosabb nyilvánosságra hozatal kifejezés használatát vezeti be.
A 14. §-hoz
Az MNB jegyzett tőkéje nagyságának törvényi rögzítése - az EKB javaslatára - a jegybank pénzügyi függetlenségét hivatott erősíteni.
A 15. §-hoz
Az MNB tv. 60. §-ának újrafogalmazására az MNB elnöki rendeletalkotási jogának megadásával kapcsolatban került sor. A módosított (1) bekezdés tételesen felsorolja azon területeket, amelyeket 2004. május 1-től kezdve az MNB elnöki rendeletekkel szabályozhat.
A módosítás értelmében az alapkamat és a kötelező jegybanki tartalék mértének meghatározása is rendeleti úton történne. Az alapkamat rendeleti meghatározását az indokolja, hogy annak mértéke - például a törvényi kamatok és a késedelmi kamatok alapkamathoz való rögzítettsége miatt - számos vonatkozásban az állampolgárok széles körét érinti, ezért az MNB elnöke jogalkotási jogának megteremtésével a rendeleti forma nem kerülhető meg. Az alapkamat szerepének sajátosságai az elektronikus kihirdetést teszik szükségessé.
A kötelező tartalékráta a monetáris politikai eszköztár ritkán módosuló eleme, azonban nem zárható ki olyan szélsőséges pénzpiaci helyzet (például spekulációs támadás a devizapiacon), amelyben a ráta mértékének gyors megváltoztatásával jelentős pénzügyi, gazdasági károk előzhetők meg. Ezért rendkívüli esetben a kötelező tartalék mértéke kihirdethető azonnali hatálybalépést eredményező elektronikus üzenet formájában.
A forgalomban lévő magyar törvényes fizetőeszközről és az euró fizetőeszközökről történő utánzat készítésével kapcsolatos követelményeket külön rendeletben indokolt szabályozni, tekintettel arra, hogy a pénznemtől függően az MNB felelőssége, kötelezettségei és feladatai eltérőek.
A forint fizetőeszközök utánzatára vonatkozó előírásokat, különös tekintettel a forint fizetőeszközök hamisítás elleni védelmével kapcsolatos alapvető jegybanki feladatokra, az MNB saját hatáskörben állapítja meg. A követelmények kiterjednek az engedélyezés és az előállítás konkrét feltételeire, meghatározzák az utánzatok nyilvántartásának, őrzésének és megsemmisítésének rendjét.
Az euró tekintetében az MNB-nek az EKB és az Európai Bizottság előírásai alapján kell eljárnia. Az euró bankjegyek esetében az utánzatok készítésének engedélyezése az EKB-hoz, érméknél a kibocsátó tagállam kincstárához, pénzügyminisztériumához vagy jegybankjához tartozik. Ennek megfelelően az euró fizetőeszközök tekintetében az MNB-nek csak azokat a feltételeket kell rögzítenie, amelyek alapján el tud járni az arra illetékes külföldi szerveknél, intézményeknél.
A hitelintézeti elszámolóház és az értékpapír-elszámolóház kockázati alapképzésére vonatkozó szabályokat a módosítás alapján az MNB - egyedi előírások helyett - rendeletben írja elő.
A jogalkotási törvény előírásainak megfelelően az MNB elnöki rendeletek tervezeteit - az alapkamat és a tartalékráta mértékét szabályozó rendeletek (MNB tv. 60. § (1) bekezdés a) és b) pontjai) kivételével - kiadás előtti igazságügy-minisztériumi véleményezésre meg kell küldeni. A jogszabály megállapítja azt az időtartamot, amelynél kevesebbet nem határozhat meg az MNB az előzetes véleményezésre. Amennyiben a véleményezési határidő leteltéig az igazságügy-miniszter nem küld véleményt, az egyetértését jelenti.
A 16. §-hoz
Az MNB devizagazdálkodási, valamint a pénzügyi szolgáltatások engedélyezésével kapcsolatos feladatai megszűntek, ezért a jogszabályból törlésre kerülnek. Az MNB rendeletalkotási jogának megadásából következően a módosítás rögzíti, hogy részére a megadott tárgykörökben csak törvénnyel lehet feladatot adni.
A 17. §-hoz
A módosítás terminológiai pontosítást tartalmaz annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, hogy az MNB által meghatározott alapkamat a fizetendő kamat.
A 18. §-hoz
Az új 71/A. § átmeneti szabályának fő funkciója az, hogy a jegybanki ellenőrzés folyamatossága fennmaradjon az egyébként hatályukat vesztő jegybanki rendelkezésekben előírt szabályok megtartása tekintetében.
Módosuló jogszabályok
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény módosítása
A 19. §-hoz
A hitelintézeti törvény módosításának - amely az MNB engedélyezési eljárását törvényi szinten rögzíti - indoka, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk napjától a jegybank elnöke törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet bocsáthat ki, amely törvénnyel nem lehet ellentétes. Ehhez kapcsolódva szükség van a Magyar Nemzeti Bank szabályozói felelősségének, felhatalmazásának áttekintésére.
Jelenleg két kiegészítő pénzügyi szolgáltatás (az elszámolóházi, valamint a pénzfeldolgozási tevékenység) esetében egy sajátos szabályozói kettősség figyelhető meg. Egyrészt a hitelintézeti törvény tartalmazza a pénzügyi intézmények Felügyelet által történő alapítási, működési engedélyezésének szabályait, másrészt a törvény felhatalmazása alapján az MNB engedélyezési hatáskörének gyakorlásáról egy külön kormányrendelet rendelkezik. A módosítási javaslat elfogadása esetén a vonatkozó kormányrendeletben foglalt szabályok - kisebb módosítással - a hitelintézeti törvényben jelennek meg.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló 2003. évi CXV. törvény módosítása
A 20. §-hoz
A 2003. évi CXV. tv. 2. § (2) bekezdése, 4. §-a, valamint 17. §-a nem lép hatályba, mivel ezeknek az előírásoknak a pontosítása történik meg a jelenlegi módosításban.
A fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló 2003. évi XXIII. törvény módosítása
A 21. §-hoz
A fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló 2003. évi XXIII. törvény 16. §-ának (1) bekezdése helyett a törvényben szabályozott kijelölési feladatot az MNB tv. jelen módosítása írja elő az MNB-nek.
Átmeneti és záró rendelkezések
A 22. §-hoz
Az MNB tv. 28. § (4) bekezdése hatályát veszti, mivel az MNB törvényi felhatalmazása a nyilvánosságra hozandó hitelintézeti adatok előírására megszűnik.
A közgyűlésnek a jegyzett tőke meghatározásával kapcsolatos feladata a törvényben való meghatározás miatt megszűnik, ezért a 48. § b) pontja a módosítással hatályát veszti.
A 60/A. és a 67/A. §-ok az MNB rendeletalkotási jogának gyakorlása kapcsán feleslegessé válnak, ezért hatályukat vesztik.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.