adozona.hu
Környezetvédelmi adózás I.
Környezetvédelmi adózás I.
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A környezet állapota, az emberi tevékenység hatására, folyamatosan romlik. Már most az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy vissza lehessen fordítani a természetben bekövetkezett változásokat. Mindenki számára fontos kell hogy legyen a körülöttünk lévő környezet megóvása. Állami szinten a leghatásosabban a környezetvédelmi szabályozókkal lehet kikényszeríteni, hogy a gazdasági szereplők környezettudatosabban viselkedjenek. A fejlett világban, amely a legnagyobb kárt okozza a környezetnek, ú...
Környezetvédelmi adózás I.
(Kökényesi Anikó)
A környezet állapota, az emberi tevékenység hatására, folyamatosan romlik. Már most az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy vissza lehessen fordítani a természetben bekövetkezett változásokat. Mindenki számára fontos kell hogy legyen a körülöttünk lévő környezet megóvása. Állami szinten a leghatásosabban a környezetvédelmi szabályozókkal lehet kikényszeríteni, hogy a gazdasági szereplők környezettudatosabban viselkedjenek. A fejlett világban, amely a legnagyobb kárt okozza a környezetnek, úgy tűnik, a környezetvédelmi adók, illetve az ökológiai adóreform lassan, de biztosan átalakítja az emberek gondolkodásmódját, és egyre többen gondolják úgy, hogy valamit tenni kell.Ahhoz, hogy megértsük a környezetvédelmi adók kialakulását és mai formáinak megjelenését, mintegy száz évvel kell visszatekinteni a közgazdaságtan történetében. Az ipari forradalom idején kezdett a természet szempontjából kritikussá válni az emberi tevékenység, ekkor találtak fel olyan gépeket, technológiákat, amelyek súlyosan szennyezték (szennyezik) a környezetet. Ahhoz viszont, hogy az emberiség (egy része) felfedezze, hogy ha hasonló ütemben folytatják a környezet terhelését, akkor emberi mértékkel is belátható időn belül kiirtják a Föld élővilágát, évszázadokra volt szükség. És még napjainkban sem mondható, hogy az a szemlélet uralkodna, amely szerint a természet megóvása mindenek előtt a legfontosabb.
A környezetvédelmi adózás elmélete már a XX. század elején kialakult. Ekkor fedezték fel az externáliákat a közgazdászok, melyek megkérdőjelezték a korábbi elméletek relevanciáját. Az externáliák a piaci kudarcok közé tartoznak, tehát a piac, a kereslet-kínálat alakulása önmagában nem tudja a gazdaság, a környezet egésze szempontjából optimális termék/szolgáltatás mennyiség előállítását kikényszeríteni. Adam Smith "láthatatlan keze" (invisible hand) mellett szükségessé vált a "kormányzat kezének" (hand of government - J. K. Galbreith) bekapcsolódása a gazdaságba. Pigou a külső környezeti hatások internalizálására az adót (mint kormányzati beavatkozást) találta a legmegfelelőbb megoldásnak. Amennyiben az adó mértékét megfelelően állapítják meg, az erőforrás ára olyan mértékben drágul, hogy a gazdasági szereplőknek jobban megéri valamilyen módon csökkenteni környezetterhelő tevékenységüket, vagy csökkenteni a szennyezőanyag kibocsátásukat. A modellben több hibás alapelv is található (pl.: a tökéletes piac, mint előfeltevés), mégis ez az elmélet az alapja sok napjainkban működő ökoadónak is, mint például a termékdíjaknak Magyarországon.
A környezetgazdaságtan másik úttörője Ronald Coase volt, aki az állam szerepvállalása helyett úgy gondolta, hogy a gazdasági szereplők alku útján is képesek internalizálni az externáliákat. Coase elmélete nincs szoros összefüggésben a környezetvédelmi adókkal, inkább a szennyezési jogok piacának működését alapozta meg. Dolgozatomban két okból teszek mégis említést róla: egyrészt a környezetgazdaságtan tárgyalásakor nem lehet említés nélkül hagyni az egyik legfontosabb közgazdászt, aki ezzel a területtel foglalkozott; másrészt az ökológiai adóreform kapcsán vizsgált, az Egyesült Királyságban alkalmazott éghajlatváltozási egyezmények is az ő elméletén alapulnak.
A gyakorlatban a Coase által támogatott megállapodások helyett sokkal inkább elterjedtek az állami szabályozóeszközök. A legjelentősebb gazdasági szabályozók az adók, a díjak, a támogatások, a biztosítékok. A gazdasági szabályozók között különbséget tehetünk aszerint, hogy azok elsődleges célja a költségvetési bevételek biztosítása, illetve a szennyezéssel kapcsolatos állami feladatok elvégzéséhez szükséges bevételek biztosítása, ezek a finanszírozási célú szabályozók; vagy a környzettudatosabb magatartás elősegítése az elsődleges cél, ezek az ösztönzési célú szabályozóeszközök.
A környezetvédelmi adók irányulhatnak a környezetterhelő magatartásra (pl.: gépkocsi beszerzés), vagy a szennyezőanyag kibocsátásra (pl.: szén-dioxid-adó több nyugati országban).
A legfejlettebb országokban egyszerre két fontos problémát próbálnak megoldani az ökológiai adóreform segítségével. Egyrészt javítani kívánnak a környezet állapotán, másrészt pedig a munkanélküliség mértékét próbálják mérsékelni. Az adóreform keretében az adókkal a környezettudatosabb magatartásra szeretnének ösztönözni, a zöld adóbevételek egy részét pedig a munkaerő adóterheinek mérséklésére fordítják. Az ökológiai adóreform alapelve, hogy nem szabad növelni a gazdasági szereplők adóterhelését, azaz ha egy új öko-adót vezet be az állam, akkor valamelyik más, már meglévő adóterhet csökkenteni kell, vagy meg kell szüntetni.
Németországban egyértelműen szükség volt erre a lépésre, hiszen az EU tagállamok közül itt a legmagasabbak a munkabér adóterhei. A munkaerő magas költségei miatt magas a munkanélküliség Németországban, amelyet csak az adóreform segítségével tudtak kis mértékben csökkenteni (az adóreform nélkül jelentősen nőtt volna a munkanélküliek száma). A német reform esetén a környezetvédelmi adóbevételeket a társadalombiztosítási befizetések csökkentésére fordították, így téve vonzóvá a foglalkoztatás növelését a vállalatok számára. Hollandiában a háztartások öko-adó terheinek növekedését a jövedelemadó csökkentésével kompenzálta az állam. Dánia, mint a jóléti államok tipikus példája nem a társadalombiztosítási járulékokból finanszírozza az állam szociális kiadásait, hanem a magas jövedelemadókból. Így itt is a jövedelemadók csökkentésére fordítják a zöld bevételek egy részét. Az Egyesült Királyságban pedig a német gyakorlathoz hasonlóan a társadalombiztosítási járulékot csökkentik elsősorban a hulladékadóból származó bevételekből.
Az új zöld adók bevezetésével kapcsolatban az ellenzők legfontosabb érve, hogy az öko-adók rontják az adott ország versenyképességét. A gyakorlat azonban nem igazolta ezeket a félelmeket. A rendszer akkor működhetne tökéletesen, ha a környezetvédelmi adókat nem országos szinten határoznák meg, hanem azokat globálissá tennék. Erre azonban egyelőre még kicsi az esély, hiszen most még az Európai Unió szintjén sem sikerül egységes öko-adókat bevezetni. Bár egyeztetések folynak a tagállamok között, a döntéshez minden tagállam beleegyezése szükséges lenne, ami egyelőre még nem biztosított. Az EU-n belül egyedül azt sikerült elérni, hogy az öko-adók minimális szintjét előírták a tagállamok számára. Amíg nem sikerül globálissá (vagy legalábbis európai szintűvé) tenni az öko-adókat, addig az adóreformot alkalmazó országok különböző adókedvezményekkel, adómentességekkel próbálják azon szektorok nemzetközi versenyképességét megóvni, amelyek hátrányba kerülnének a nem egységes adómértékek miatt.
Németországban adókedvezményeket nyújt az állam az energia-intenzív szektoroknak. Az adókat azonban csak olyan mértékben csökkentette az állam ezen szektorok számára, ami még ösztönzőleg hat. Ennek köszönhető, hogy Németországban jelentős környezetvédelmi beruházásokat kezdeményeztek a vállalatok. Ezek a beruházások, innovációk pedig javítják a német vállalatok nemzetközi versenyképességét, hiszen az innovációs képesség a versenyelőny alapja. Hollandiában a kisfogyasztókat magasabb adók terhelik, mint a nagyfogyasztókat, sőt az energia-intenzív szektorok teljes adómentességet élveznek. A hollandok így küszöbölték ki a versenypozíció romlását. Dániában ugyancsak adókedvezményeket, adómentességet nyújt az állam a nehéziparnak, és támogatásokat nyújt a környezetvédelmi beruházásokhoz. Ezeknek az ösztönzéseknek is köszönhető, hogy Dánia azon országok egyike, amelyek a legjobban tudtak alkalmazkodni a piaci kereslet változásaihoz. A megújuló erőforrások iránti keresletnövekedésre gyorsan tudott reagálni Dánia, így ma az első három szélerőmű gyártó ország közé tartozik. Az Egyesült Királyságban is támogatják a környezetbarát beruházásokat, valamint az energia-igényes ágazatoknak lehetőségük van egyezményeket (CCAs) kötni, melyekben külön megállapodást köthetnek az állammal arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt milyen mértékben csökkentik szennyezőanyag kibocsátásukat. Ezek az egyezmények, valamint az a tény, hogy a legtöbb országban fokozatosan emelték az öko-adókat, programozhatóvá teszik a vállalatok számára a környezetvédelmi kiadások növekedését, ami ugyancsak segíti a versenypozíció romlásának elkerülését.
Az ökológiai adóreform sikere nagyban függ attól, hogy a gazdasági szereplőkben mennyire tudatosulnak a reform által kitűzött célok. Ha a kormány megfelelően tudja kommunikálni a változások kettős célját: a környezet állapotának javítását és a foglalkoztatás javítását; valamint képes tudatosítani, hogy az új adókkal nem akarnak még több terhet helyezni az érintettek vállára, akkor nagy esély van arra, hogy rövid időn belül sikeres lehet az adóreform. Dániában eleinte nem helyeztek kellő hangsúlyt a tájékoztatásra, ezért a reform pozitív hatásai csak hosszabb idő elteltével váltak érzékelhetővé.
Magyarországon egyelőre nincsen szó ökológiai adóreformról. Bár a kormány adóreformot emleget, annak "ökológiai" voltára semmilyen utalást nem tettek, tehát úgy tűnik, hogy hazánkban még várni kell erre a lépésre. Annak ellenére nem láthatók ilyen irányú törekvések, hogy a magyar munkabérek adóterhei közel olyan mértékűek, mint a német munkabéreké. Bár jelenleg a magyar munkanélküliségi ráta az EU átlag alatt marad, hosszú távon azonban gondolni kellene arra is, hogy mi történik, ha a külföldi beruházók még a mainál is kisebb mértékben jelennek meg a magyar piacon. A magyar befektetéseket vonzóvá lehetne tenni a munkaerő költségeinek a csökkentésével, ami azonban semmiképpen nem jelentheti a nettó bérek csökkenését, hanem egyértelműen az adóterhek mérséklése lenne a megfelelő megoldás. Szerencsére hazánk nem tartozik a legszennyezettebb országok közé a fejlett világban, de vigyázni kell arra, hogy később se kerüljön a nagyon szennyezett országok csoportjába. Adóreform helyett egyelőre csak egyedi környezetvédelmi intézkedések valósulnak meg hazánkban. 1995 óta létezik termékdíj, 2004 óta pedig környezetterhelési díj, valamint hazánk is támogatja a környezetvédelmi beruházásokat. Ezeken kívül még felhasználói díjakat, bírságokat, adó- és vámpreferenciákat alkalmaz a magyar állam, valamint évek óta húzódik a betétdíj bevezetése. Magyarországon is hiányzik a lakosság informálása, pedig megfelelő tájékoztatással véleményem szerint elegendő támogatottságot lehetne szerezni egy ökológiai adóreform típusú adóátcsoportosításhoz.
Környezetvédelmi szabályozóeszközök, öko-adók
A mai kormányok többsége azon az állásponton van, hogy szükséges az állami beavatkozás. Amíg az 1970-es, 1980-as években elsősorban a "csővégi" szabályozásra fektették a hangsúlyt (szabványok, technológiai előírások, bírságok, díjak stb.), addig az 1990-es években egyre inkább a fenntartható fejlődés került előtérbe. A fenntartható fejlődés azt jelenti, hogy "úgy kell kielégíteni a most élők szükségleteit, hogy az ne korlátozza a jövő generációk igényeit" [Kiss, 2003, 19. o.]. Ez napjainkban mindenképpen a jelenlegi energiafelhasználás és szennyezőanyag kibocsátás csökkentését jelenti. Az államnak így elsődleges feladata, hogy ezeket a célokat meg tudja valósítani.A szabályozóeszközök esetében először különbséget kell tenni az adók és a normák között. Az adót a szennyezés minden egysége után meg kell fizetni, a normával való szabályozás esetén azonban csak a norma feletti kibocsátást terheli bírság. A norma legfőbb hibája, hogy nem késztet a normaszint alatti szennyezésre, míg az adó minél alacsonyabb kibocsátási szintre ösztönöz, így az adó hatására javul a környezet állapota. Természetesen fontos, hogy milyen mértékű adót állapít meg az állam, hiszen az érintetteknek csak addig éri meg szennyezőanyag kibocsátásuk csökkentése, amíg az adó megfizetése magasabb teher lenne, mint a szennyezés elhárítása. Tehát a túl alacsony adó nem ösztönöz a szennyezés csökkentésére, míg a túl magas adó ellenállást válthat ki az adóalanyokból, és inkább az adó elkerülésére törekednének. Vannak azonban olyan szennyező tevékenységek, ahol a szennyezés elhárítása olyan magas költségekkel járna, hogy a kibocsátónak inkább az adófizetés érné meg a szennyezés csökkentésével szemben. Ilyen esetekben a norma hatékonyabb szabályozóeszköz lehet, mert legalább az adott kibocsátási szint betartására ösztönözné a kibocsátókat. Ezekben az esetekben a Coase elméletén alapuló szennyezési jogok piaca is hatékony szabályozó lehet.
Az öko-adók jellemzői, a környezetvédelmi szabályozók
Az adók legfőbb funkciója a költségvetés bevételeinek biztosítása, annak érdekében, hogy az állam el tudja látni feladatait. Ezzel szemben a környezetvédelmi adók többsége nem az állami bevételek növelésére, hanem a megadóztatott környezetterhelő, környezetszennyező tevékenységek visszaszorítására, optimális esetben megszüntetésére irányulnak. Tehát az öko-adók célja az, hogy a környezeti javak (relatív) árának növelésével környezetbarát viselkedésre ösztönözzék a gazdaság szereplőit. Éppen ezért, ha az adó mértékét jól állapították meg, az adó alapja idővel megszűnik, tehát megszűnik a szennyező tevékenység. Az öko-adók akkor tudnak a leghatékonyabban működni, ha az adó alanya könnyen definiálható és azonosítható, és a szennyezés mértéke kvantifikálható.De miért is alkalmaznak az egyes országok környezetvédelmi adókat? Egyrészt az adókkal olcsóbban lehet elérni a kívánt célokat, mint a hagyományos "command and control" eszközökkel, azaz szabályokkal és normákkal ("statikus hatékonyság"). Másrészt az ökoadók folyamatosan ösztönöznek a szennyezés csökkentésére és a technológiai innovációra ("dinamikus hatékonyság"). A környezetvédelmi adókban rejlő további lehetőség, hogy azokat címkézni lehet, azaz az állam meghatározott környezetvédelmi programokat tud finanszírozni a zöld adóbevételekből. Amennyiben a gazdasági szereplők tudják, hogy a befizetett adót pontosan mire fordítja a kormány, adófizetési hajlandóságuk nagymértékben javulhat. Az elmúlt másfél-két évtizedben kialakult új szemléletmód szerint az ökoadókból nyert többletbevételeket más adók csökkentésére lehet felhasználni. [S. Himes-F. Kam, 1999]
A környezetvédelmi szabályozóeszközöket alapvetően két nagy csoportra lehet bontani: a jogi szabályozókra és a gazdasági szabályozókra. A jogi szabályozók környezetvédelmi határértékeket, eljárásokat írnak elő. Környezetvédelmi hatásuk közvetlen, hiszen a jogszabály betartása a szennyező tevékenység korlátozását, megszüntetését jelenti. Gazdasági hatásuk azonban csak közvetett, de jelentős lehet. A jogszabályok betartásához általában beruházásokra, fejlesztésekre van szükség. Ezek a költségek beépülnek a piaci árakba, így befolyásolják a gazdaság működését. A gazdasági szabályozók esetében éppen a gazdasági hatás érzékelhető közvetlenül, míg a környezeti hatás csak közvetetten. A gazdasági szabályozók közvetlenül módosítják a költségeket, és így az árrendszeren keresztül tudnak ösztönözni a környezettudatosabb magatartásra. A gazdasági szabályozó előnye, hogy a piaci hatékonyság is megvalósul, azaz ha egy kitűzött környezetvédelmi célt többféleképpen is el lehet érni, akkor a piacon a leghatékonyabb, a legkevésbé költséges módon fog megvalósulni. A jogszabály ezzel szemben csak egyetlen lehetséges megoldást "kínál", ami nem teszi lehetővé a fentebb leírt piaci hatékonyságot.
A gazdasági szabályozók fajtái
A gazdasági szabályozókat céljuk szerint lehet csoportosítani [Dócsné et. al., 2002]. (Célon az elérni kívánt eredmény értendő, amely eltérhet a tényleges eredménytől.) Eszerint megkülönböztethetünk finanszírozási célú, ösztönzési célú, betartást szolgáló és forrásteremtési célú gazdasági szabályozókat. A finanszírozási célú szabályozókon belül különbséget tehetünk a felelősséggel kapcsolatos szabályozók és az intézmény/feladatfinanszírozó eszközök között. Az ösztönzési célú szabályozókat pedig három alcsoportra bonthatjuk: azokra, amelyek a termékek piaci árát változtatják meg, és ezen keresztül ösztönöznek környezetvédelemre; a második csoportba a kibocsátásokra és a természeti erőforrások felhasználására vonatkozó szabályozóeszközöket sorolhatjuk; valamint a támogatások is ösztönző célúak.• A finanszírozási célú gazdasági szabályozók:
- azokon belül is a felelősséggel kapcsolatos szabályozókat. Ide tartozik a felelősségbiztosítás, a céltartalékképzés, a biztosítékadás, a kártalanítás, a megalakulási és megszűnési szabályok, a számviteli szabályozás stb.
- A környezetvédelemmel kapcsolatos intézményi finanszírozásnak három szintje létezik: a központi költségvetésből finanszírozott tevékenységek; az önkormányzatok által ellátott feladatok; valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó feladatok finanszírozása. A környezetvédelmi adóbevételek többsége a központi költségvetésbe, vagy külön alapba folyik, de léteznek bizonyos adónemek, amelyek az önkormányzatokat illetik meg.
• Az ösztönzési célú gazdasági szabályozók:
- A termék piaci árát megváltoztató eszközök között találhatóak a termékdíjak; betétdíjak; környezetbarát- és öko-termékek ösztönzése; a jövedéki adóban, az áfában, a társasági adóban, illetve a vámokban alkalmazott (disz)preferenciák.
- A szennyezés-kibocsátásra és az erőforrások felhasználására vonatkozó gazdasági szabályozók az alábbiak: környezetterhelési díj, igénybevételi járulék, felhasználói díjak, természeti erőforrás használati jogainak piaca, illetve a társasági adóban alkalmazott (disz)preferenciák.
- A támogatások minden esetben a támogatott tevékenységeket ösztönzik. A hatékony működéshez itt is alkalmazandó a megfelelő ellenőrzési rendszer. Az EU tagországok esetében a támogatásoknál figyelembe kell venni a kapcsolódó EU direktívákat.
Ökológiai adóreform
Napjainkban egyre inkább felismerik a kormányok, hogy környezetünk védelmében már nem elegendőek a hagyományos értelemben vett környezetvédelmi adók. Ezek komplex rendszerével lehetséges csak valós környezetvédelmi hatásokat elérni. Ezért egyre több országban vezetik be az úgynevezett ökológiai adóreformot (Environmental Tax Reform - ETR), vagy más néven a zöld államháztartási reformot (Environmental Fiscal Reform - EFR).A két fogalom közül a zöld államháztartási reform jelenti a tágabb értelmezést. Az ökológiai adóreform azt jelenti, hogy számos új környezetvédelmi adó bevezetésével egyidejűleg más adókat, elsősorban a jövedelemadókat, illetve a munkaerőt terhelő adókat, járulékokat csökkentik. Csökkentik tehát a kívánatos tevékenységek adóterheit (pl.: foglalkoztatás) és egyben növelik a nem kívánatos tevékenységeket (pl.: a környezet használata) terhelő adókat. A zöld államháztartási reform ezen kívül magában foglalja más közgazdasági eszközök átalakítását, mint például a támogatási rendszer megreformálását (kiiktatja a környezet szempontjából ártalmas támogatásokat). (A továbbiakban ezt a két fogalmat a minimális eltérés miatt szinonimaként használom.)
Az ökológiai adóreform alapgondolata, hogy fizetni kell a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások fogyasztásáért, a veszélyes anyagok használatáért és a szennyező tevékenység miatt, így az anyag-, illetve energiainputok költsége megnő. Ez arra készteti a vállalatokat, hogy racionalizálják erőforrásaik felhasználását, környezetbarátabb technológiát fejlesszenek ki és alkalmazzanak, a fogyasztók pedig növelni fogják a környezetbarát termékek, szolgáltatások iránti keresletet.
Az ökológiai adóreform három, egymást kiegészítő intézkedést foglal magában [J-P. Barde, in OECD 1999]:
1. Az adók torzító hatásának megszüntetése.
2. A már meglévő adók átstrukturálása.
3. Új környezetvédelmi adók bevezetése.
1. A környezetvédelmi adók esetében a következő torzítások jelenhetnek meg:
• A közvetlen támogatások hatására a támogatott tevékenység túlzott elterjedése jelentkezhet. Például a mezőgazdasági támogatások hatására túl sok területet vonnak be a mezőgazdasági termelésbe. Az öntözővíz árának alacsonyan tartása is hasonló hatást válthat ki.
• Adókedvezmények és adómentességek nyújtásával is torzítható az adó szándékolt hatása. A szén esetében mindenütt a leginkább szennyezők fizetik a legkevesebbet a felhasználásért, illetve a szennyezőanyag kibocsátásért.
Látható, hogy még az öko-adók bevezetése előtt meg kell kezdeni az adórendszer "zöldítését", mégpedig a már meglévő, azonban a környezet szempontjából ártalmas adók és támogatások felülvizsgálatával, korrekciójával.
2. A már meglévő adókat is át lehet (és kell) úgy alakítani, hogy azokkal a jelenleginél jelentősebb környezetvédelmi eredményeket lehessen elérni. Az üzemanyagot terhelő magas adóterheket ki lehetne terjeszteni más szennyezőkre is, úgymint szén, szén-dioxid vagy kénkibocsátás. Ezzel egy időben csökkenteni lehetne más, már meglévő, de környezetbarátabb energiaforrások adóterhét.
3. Csak ezután jöhet szóba olyan új adók bevezetése, amelyek elsődleges célja a környezet megóvása (szennyezőanyag kibocsátást terhelő, illetve a nem környezetbarát termékeket terhelő adók).
Az ökológiai adóreform alapelvei
Ideális esetben a zöld adóreformnak az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie:1. Költségvetési bevételsemlegesség;
2. A bevételeket csak korlátozottan lehet "meg-
címkézni";
3. Externális költségeket többé-kevésbé internalizálja, bár nem a hagyományos elmélet alapján.
1. Az ökológia adóreform keretében bevezetett újabb környezetvédelmi adók nem növelhetik a gazdaság szereplőinek adóterheit, mindössze a különböző adónemek közötti eltolódáshoz, átstrukturálódáshoz vezethetnek.
2. Egy adó nem csak akkor nevezhető "zöld" adónak, ha az abból befolyt bevételt a kormány környezetvédelmi beruházásokra költi. Az ökológiai adóreform esetében ez különösen érvényesül, hiszen ha az öko-adókból származó bevételeket csak és kizárólag ilyen beruházásokra lehetne felhasználni, akkor nem teljesülne az első pontban megfogalmazott (talán a legfontosabbnak mondható) feltétel, az adóterhelés mértéke növekedne, nem lehetne átcsoportosítani a különböző adónemek között. Ezzel szemben egy adó "zöldnek" tekinthető már akkor is, ha az csökkenti a környezet szempontjából káros termékek fogyasztását, illetve ha segít környezettudatosabb magatartásra bírni a gazdaság szereplőit. Az ebből befolyó bevételeknek pedig csak egy részét fordítják környezetvédelmi beruházásokra, a többit más adók, járulékok csökkentésére használják fel.
3. A környezetvédelmi adók mértékének meghatározásakor nem lehet kizárólag az externális költségek becsült értékére támaszkodni, bár kétségtelenül némi támpontul szolgálhatnak ezek a számítások. Először politikai döntést kell hozni, hogy milyen környezeti hatásokat kívánunk elérni az adott öko-adóval, majd ezután lehet becsléseket készíteni, hogy milyen adórátával lehet a kívánt hatást elérni.
"Kettős osztalék" (Double Dividend)
Az ökológiai adóreform jó hatással van mind a természetre, mind pedig a foglalkoztatásra. Ezt szokták a zöld adóreform kettős osztalékának (double dividend) nevezni. Az ökológiai adóreform alapvető célja, hogy úgy vezessen be öko-adókat, hogy a társadalom, illetve a gazdaság összes adóterhe eközben ne növekedjen. Tehát a zöld adók hatására nő az erőforrások ára, illetve költségesebbé válik a szennyező tevékenység, így a pocsékoló felhasználást és a környezetterhelő magatartást sikerül visszaszorítani, ezáltal javul a környezet állapota. Másrészt az öko-adókból származó adóbevételeket leginkább a munkaerőre kivetett adók csökkentésére használják fel, abban bízva, hogy ezáltal olcsóbbá válik a munkaerő, amely a foglalkoztatás növekedését segíti elő.Egyes források azonban már nem csak kettős, hanem "hármas osztalékról" (triple dividend) is beszélnek: a természetre és a foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatások mellett megemlítik, hogy az adóreform javítja a versenyképességet is.
Arra a kérdésre, hogy ezek a hatások valóban érvényesülnek-e, a későbbiekben elméleti és gyakorlati elemzéseken keresztül bizonyítékot kaphatunk.
Az ökológiai adóreform bevezetése
Az öko-adókkal szemben jelentős ellenállás figyelhető meg. A vállalatok félnek, hogy a növekvő adóterhek miatt elveszíthetik nemzetközi versenyképességüket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen módon vezetik be az új környezetvédelmi adókat.A tervezett adókat jóval a bevezetésük előtt ki kell hirdetni. A kihirdetés után, de még a bevezetés előtt egyeztetéseket kell folytatni az érintettekkel. Az adók mértékét fokozatosan lehet növelni, egy előre megtervezett menetrend szerint. Így az érintettek időben fel tudnak készülni az adó növekedésére. Az így bevezetett adókkal szemben jóval kisebb a gazdasági szereplők ellenállása, mint a felülről, hirtelen bevezetésre kerülő öko-adókkal szemben.
Amennyiben egy kormány ökológiai adóreform megtervezését és bevezetését tervezi, az alábbi feltételeket, következményeket figyelembe kell vennie:
• Az ökológiai adóreformnak a társadalom által is (el)ismert környezeti problémák megoldására kell irányulnia. Amint az emberek saját bőrükön tapasztalják meg a környezetszennyezés hatásait, sokkal kisebb ellenállást mutatnak az öko-adókkal szemben.
• Az ökológiai adóreform bevezetése után is fenntarthatóak lesznek a szociális juttatások. A munkaerő költségeit leginkább a nyugdíjjárulék, illetve egyéb járulékok csökkentésével lehet elérni. Ez viszont az állam szociális célú bevételeit csökkenti. Az öko-bevételeknek fedezniük kell a szociális kiadások egy részét is (amennyivel csökkentek az ilyen irányú, közvetlen befizetések).
• Az öko-adók csak olyan esetekben lehetnek környezetvédelmi szempontból hatásosak, amikor nincs sürgető szükség valamely környezeti cél megvalósítására. A környezetvédelmi adók hatása pontosan soha nem becsülhető meg előre, ezért egy gyorsan elérendő cél megvalósulása nem garantálható az adó bevezetésével.
• A környezetet szennyező magatartás mérhető és ellenőrizhető, ezáltal az öko-adó alapja meghatározható, az adókötelezettség megállapítható.
• Az ökológiai adóreform nem növeli a gazdasági szereplők adóterheit (költségvetési bevételsemlegesség).
• A gazdaság, illetve az egyes szektorok versenyképessége fenntartható marad az adóreformot követően is.
• Az ökológiai adóreform lehetőséget teremt az export növelésére, valamint új munkahelyeket teremt. A megfelelően megtervezett öko-adók ösztönzik a gazdaság szereplőit környezetbarát technológiák kifejlesztésére. A fogyasztók egyre környezettudatosabb magatartása a nyugati világban folyamatosan növeli a környezetbarát termékek és szolgáltatások iránti keresletet. Ez a megnövekedett kereslet új munkahelyeket és export piacot teremthet.
Az ökológiai adóreform hatásai
Az adóreform kritikusai leginkább attól tartanak, hogy nemzetközi versenyhátrányba kerül, és ezáltal lelassul a növekedése annak az országnak, amelyik bevezeti a zöld államháztartási reformot. További félelmek, hogy kedvezőtlen hatásai lehetnek a jövedelemelosztásra, azaz az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat relatíve jobban terhelik a magas környezetvédelmi adók, mint a magasabb jövedelműeket. Valamint sokan gondolják úgy, hogy az újabb ökoadókkal csak újabb bevételeket kíván szerezni az állam. Emellett a kritikusok nem is látják biztosítottnak a környezetvédelmi adókból származó bevételeket, mert az adó alapja idővel (remélhetőleg) megszűnik.Az eddigi tapasztalatok alapján az adóreformnak semmilyen hátrányos hatása nincsen a versenyképességre. A gazdaság egészére nézve ez azért lehetséges, mert míg az energia-intenzív ágazatoknál valóban magasabb költségek jelentkeznek, ami rontja pozíciójukat, addig a munkaerő-intenzív ágazatoknál költség csökkenés figyelhető meg, ami viszont kedvezőbb versenyhelyzetet teremt. Tehát összgazdasági szinten kiegyenlítődik a két hatás, és az országnak nem keletkezik hátránya a nemzetközi piacokon. Az egyes ágazatoknál jelentkező rosszabb versenypozíciót az adóterhek különböző mértékű könnyítéseivel próbálják meg javítani. Ezekre a lépésekre mindaddig szükség lesz, amíg a környezetvédelmi adók nem válnak globálissá. Amint minden országban ugyanolyan terhek sújtják a környezetszennyező magatartást, az ökoadók többé nem lesznek költségdifferenciáló tényezők, így az adott vállalat versenypozíciójára sem lehetnek hatással.
A környezetvédelmi adóterhek mérséklése azonban nem jelentheti a teljes adómentességet, mert az megszüntetné az adók ösztönző hatását. Általános gyakorlat, hogy adókedvezményeket nyújt a kormány az érintett ágazatoknak. Amennyiben ez a kedvezmény nem jelentős, átmenetileg valószínű, hogy a nehézipar áttelepül egy másik országba. Annak az országnak, amelyik kivetette az adót, a környezet szempontjából ez pozitív hatás, de globális szinten semmit sem javul a környezet állapota. Ezzel szemben, ha túl nagy adókedvezményt biztosít a kormány egy-egy ágazatnak, akkor annak ugyanaz a hatása, mint az adómentességnek: bár az adott iparág versenypozíciója nem változik, a környezetszennyezés mértéke sem csökken.
A versenyképesség megőrzésének legjobb módja, ha a kormány támogatja a környezetvédelmi fejlesztéseket és beruházásokat. Ezt segítheti, ha az öko-adókból származó bevételek egy részét visszaforgatják az adókkal leginkább megterhelt szektorokba azzal a céllal, hogy az energiatakarékos beruházásokat támogassák. Az adóreform fokozatos bevezetése is ösztönözheti az innovációt. A vállalatok felkészülhetnek az adóterhek növekedésére, pontosan tudhatják, hogy költségeikre milyen hatással lesznek az új adók, amennyiben nem változtatnak magatartásukon. A kezdeti alacsonyabb ráták mellett még versenyképességük romlása nélkül folytatni tudják tevékenységüket, de a fejlesztést ösztönzi, hogy tudomásuk van a jövőben bekövetkező adóteher növekedésről. A nyugati társadalmak állampolgárai (akik a legnagyobb vásárlóerővel bírnak a mai gazdaságban) egyre környezettudatosabban viselkednek, keresletük is egyre inkább eltolódik a környezetbarát termékek, szolgáltatások irányába. Ezért a vállalatok közép-, illetve hosszú távon csak akkor tudják megőrizni versenyképességüket, ha a környezetbarát tevékenységek kutatás-fejlesztésébe nagy összegeket fektetnek be. Mindig is az innovatívképesség volt a legfontosabb tényező a versenyelőny megszerzésében, napjainkban az innováció középpontjában a környezetbarát technológiáknak, termékeknek és szolgáltatásoknak kell állniuk. A fejlesztéseket nemcsak központilag lehet ösztönözni, hanem regionális programok is sikeresek lehetnek. Azokban a régiókban, ahol magas az energiaigényes ágazatok koncentrációja, külön kutatás-fejlesztést ösztönző programokat kell bevezetni.
Az alacsonyabb jövedelmű háztartások jövedelmük nagy hányadát fordítják az alapvető szükségletek (fűtés, elektromos áram) kielégítésére. A környezetvédelmi adók hatására emelkedik az energia ára, tehát rövidtávon a rosszabb jövedelmi helyzetben lévőknek arányosan még többet kell fizetniük az energiafelhasználásért. Az öko-adók ösztönző hatására a fogyasztók áttérnek az alacsonyabb fogyasztású berendezések használatára, valamint a megújuló energiaforrások minél nagyobb arányú használatára, ami csökkenti energiaköltségeiket, így hosszú távon nem lesz negatív hatása - esetleg pozitív hatása is lehet - a zöld adóknak az állampolgárok jövedelmi helyzetére. A környezetvédelmi adórendszernek azonban sem rövidtávon, sem hosszabb távon nem célja a társadalmon belüli különbségek növelése. A jövedelemelosztást többféleképpen igazságosabbá lehet tenni. (Pl.: Hollandiában meghatározott összegű adójóváírást kap minden gazdasági szereplő, ami az alacsonyabb jövedelműeknek arányosan nagyobb segítséget jelent; Angliában a háztartásokat nem is érintik az adóreform lépései, éppen a szegényebbek védelme miatt.)
A környezetvédelmi adókkal szemben megfogalmazott harmadik aggodalom, miszerint az öko-adók csak újabb adóterheket jelentenek a gazdasági szereplők számára, a kormány egyetlen célja pedig kiadásai fedezésére újabb forrás megteremtése, a zöld adók egyszerű bevezetésénél jogos lehet, de az ökológiai adóreform esetében nem. A zöld államháztartási reform alapelve a költségvetési bevételsemlegesség, azaz a gazdasági szereplők adóterhei nem nőhetnek az új öko-adók bevezetése miatt. A zöld adók célja, hogy a környezetszennyező magatartás megszűnjön. Ha a kivetett adó sikeres, akkor az adó alapja, a szennyező tevékenység idővel megszűnik. Ha az adó alapja megszűnik, az adóbevétel is eltűnik. Ebben az esetben bár ökológiailag sikeres volt az adó, az adóreform szempontjából elméletileg kétségessé válhat a rendszer fenntarthatósága. A gyakorlat szerint azonban a legjelentősebb bevételek az üzemanyagra kivetett zöld adókból származnak, amelyek fogyasztása nem csökkent az elmúlt években, így az adóbevétel összege sem változott jelentősen.
Irodalomjegyzék
Barde, J.-P. [1999]: Environmental taxes in OECD countries: an overview. In: OECD (ed.): Environmental Taxes, Recent developments in China and OECD countries.Diefenbacher, H. - Teichert, V. - Wilhelmy, S. [2003]: Eco Taxes: Ecological Tax Reform as an instrument for Sustainable Development.
Dócsné Balogh Zsuzsanna - Lehoczki Zsuzsanna - Baranyi Árpád - Várfalvi Andrea - Ferencz Viktor - Tegzesné Tóth Adél [2002]: A környezetvédelem gazdasági szabályozóeszközeinek továbbfejlesztése.
Dyck-Madsen, S. [2002. március]: Instruments for sustainable development: Environmental tax reform, green public procurement, ecolabelling.
Fucskó József - Kajner Péter - Marossy Zoltán - Bela Györgyi [2001]: A környezetterhelési díjak hatékonyságának, környezetpolitikai szerepének és bevezethetőségének vizsgálata. MAKK, Magyar Környezetgazdaságtani Központ, Budapest.
Himes, S. - Kam, F. De [1999]: Environmentally-related taxes: a tax policy perspective. In: OECD (ed.): Environmental Taxes, Recent developments in China and OECD countries.
Kerekes Sándor [1998]: A környezetgazdaságtan alapjai. Budapest.
Kerekes Sándor - Szlávik János [2001]: A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei. KJK-KERSZÖV, Budapest.
Kiss Károly [2003]: Zöld gazdaságpolitika. Budapest.
Kohlhaas, M. [2003]: Energy taxation and competitiveness - Special provisions for business in Germany's environmental tax reform
Lemuria 2000 Bt. (ed.) [2001]: Ökológiai adóztatás egyes súlyponti kérdései az EU-ban. Budapest.
Taylor, A. [2003]: Environmental tax shifting in Canada: Theory and application.
Yandle, B.: Coase, Pigou, and Environmental Rights.