Megbízható forrás, szakértő munkatárs

Előfizetés
    Előfizetés
    adozona.hu

    A végelszámolási eljárás

    A végelszámolási eljárás

    Kiválasztott időállapot: Mi ez?
    • Jogterület(ek):
    • Érvényesség kezdete: 
    • Érvényesség vége: 

    MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

    A végelszámolás mindeddig mostohagyermeke volt a társasági és cégjogi szakirodalomnak. A cégalapítás lázának kezdeti időszakán azonban túl vagyunk, s az olykor igen nehéz gazdasági viszonyok közepette egyre gyakrabban kerül a figyelem középpontjába a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás.
    Különös jelentőségűvé teszi ezt a témakört az új társasági törvény néhány átmeneti szabálya, mely a feltőkésítést vagy átalakulást (szerződésmódosítást) elmulasztó kft.-k, rt.-k, gmk.-k és jgmk.-k sz...

    Csak a jogszabály szövegének mutatása
    A végelszámolási eljárás
    Előszó
    A végelszámolás mindeddig mostohagyermeke volt a társasági és cégjogi szakirodalomnak. A cégalapítás lázának kezdeti időszakán azonban túl vagyunk, s az olykor igen nehéz gazdasági viszonyok közepette egyre gyakrabban kerül a figyelem középpontjába a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás.
    Különös jelentőségűvé teszi ezt a témakört az új társasági törvény néhány átmeneti szabálya, mely a feltőkésítést vagy átalakulást (szerződésmódosítást) elmulasztó kft.-k, rt.-k, gmk.-k és jgmk.-k számára az önkéntes vagy kötelező megszűnést írja elő. A jogutód nélküli megszűnés pedig az esetek döntő részében végelszámolással történik. Könyvünkben ezeket a gyakorlat szülte igényeket próbáltuk kielégíteni, miután munkánk során gyakran szembesültünk a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás meglehetősen ellentmondásos, kidolgozatlan szabályaival. Célunk az volt, hogy a végelszámolás teljes folyamatát, alkalmazási formáit, technikáit, jogi és számviteli normáit feldolgozva a lehetőségekhez képest elfogadható megoldásokat javasoljunk a rosszul, vagy hézagosan szabályozott területekre. Nem állítjuk, hogy minden kérdésre megleltük az egyedül "üdvözítő" választ, de reméljük, hogy munkánk a gyakorlati szakemberek, végelszámolók számára hasznos segítséget fog jelenteni.
    Budapest, 2001. január 10. napján
    Szerzők
    Bevezetés
    A végelszámolás jogintézménye alatt - a hatályos szabályozásra is figyelemmel - a gazdálkodó szervezetek jogutód nélküli megszűnése esetén követendő eljárási és részben anyagi szabályok együttesét értjük, ahol maga az eljárás a gazdálkodó szervezet erre jogosult szervének önkéntes elhatározásán alapul, és feltételezi, hogy a megszűnő jogalany vagyona fedezetet nyújt a hitelezői igények kielégítésére.
    Ebből következően a végelszámolási eljárásra - mint nemperes eljárásra - vonatkozó jogi szabályozás jóval egyszerűbb a felszámolási eljáráshoz képest, ahol a fizetésképtelenség alaphelyzetéből kifolyólag számos a hitelezőket védő jogintézménnyel is találkozhatunk.
    A végelszámolási eljárásnál a bíróság (Cégbíróság) többnyire csak regisztratív szerepet tölt be, e regisztratív funkció az eljárás kezdetének és befejezésének nyilvántartásba vételére és közzétételére vonatkozik.
    Ha a végelszámolás alatt - függetlenül az elnevezésétől általában is azt értjük, amelyet a jelenlegi jogszabályi definíció is rögzít [Cstv. 1. § (4) bek.] akkor az intézményre vonatkozó normatív szabályozás csírái 1978-ban jelentek meg.
    Nem tekinthető a szabályozás előképének az 1959. évi IV. törvény (Ptk.), mert a jogi személyek megszűnésével kapcsolatban csupán utal arra, hogy "a jogi személy létrejöttének és megszűnésének feltételei a jogszabály a jogi személy egyes fajtáihoz képest állapítja meg [29. § (1) bek.]" A jogi személy egyes fajtáinál pedig a vállalat vonatkozásában a 38. § (4) bekezdése szólt a megszűnést elrendelő szerv azon jogosítványairól, amely szerint ő jelöli ki azt a vállalatot, amelyre a megszüntetett vállalat jogai és kötelezettségei szállnak, a szövetkezetek vonatkozásában pedig a Ptk. eredeti 63. és 64. §-ai tartalmaztak rendelkezéseket.
    Miközben a szövetkezet jogutód nélküli megszüntetéséről a közgyűlés dönthetett [Ptk. 49. § (3) bek. d) pont], a 63. § (1) bekezdése szerint a megszűnés esetén felszámolási eljárást kellett lefolytatni, amely módját külön jogszabály határozza meg.
    A külön szabályozás 1972-ig váratott magára. Csak 1972-ben jelent meg a szövetkezetek felszámolását szabályozó 25/1972. (VIII. 12.) PM rendelet, valamint a mezőgazdasági szövetkezetek felszámolását szabályozó 32/1972. (XI. 1.) PM rendelet. Ez utóbbit az 79/1975. (XII. 13.) PM rendelet helyezte hatályon kívül, és egy az előbbihez képest új konstrukciót vezetett be.
    A Ptk. 64. §-a még utalt rá, hogy a követelések kielégítése után fennmaradó vagyont a tagok között egyenlő arányban kell felosztani.
    A végelszámolás egy más fajta értelmezését adta a Ptk. 571. §-ának (1) bekezdése, amely kimondta, hogy a polgári jogi társaság megszűnésekor végelszámolásnak van helye. Itt a végelszámolás tehát egy belső a tagok, illetve a szerződő felek közötti vagyoni elszámolást jelent, amelyre nézve egyébként a Ptk. nem adott további részletszabályokat.
    Az ismertetett szabályok a Ptk. későbbi módosításai során "kikoptak" a Ptk.-ból. Egyedül a a 29. § (1) bekezdésében foglalt utaló szabály maradt hatályban (a megszűnés feltételeit külön jogszabály határozza meg).
    Az 1977. évi IV. törvény hatályban lépéséről szóló 1978. évi 2. tvr. 24. § (2) bekezdése és az 1971. évi III. törvény (Sztv.) végrehajtására kiadott 30/1971. (X. 2.) kormányrendelet 28. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján jelent meg a 20/1978. (IX. 5) PM rendelet a szövetkezetek és a gazdasági társulások felszámolásáról.
    A rendelet hatálya a különböző formában működő szövetkezetekre (mezőgazdasági, ipari, takarék, lakásfenntartó stb.) és a gazdasági társulásokra terjed ki.
    A rendelet a felszámolás két típusát különböztette meg:
    1. önfelszámolás,
    2. kényszerfelszámolás.
    Az önfelszámolás lényegében egy végelszámolási típusú eljárás jegyeit viselte magán, de a két típus közötti megkülönböztetés nem abban mutatkozott, hogy az egyik esetben a felszámolási eljárás kezdeményezésének az oka a fizetésképtelenség fennállása, hanem abban, hogy egyik esetben a felszámolás a tagok önkéntes elhatározásán alapul, a másik esetben pedig az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szervnek a gazdálkodó szervezet felosztását elrendelő határozatán. Ebben az értelemben az önfelszámolási eljárás motívuma lehetett akár egy veszteséges gazdálkodás vagy valóban a tagok önkéntes (más okokat magában rejtő) elhatározása a jogutód nélküli megszűnéssel kapcsolatban.
    Az önfelszámolásra vonatkozó szabályok rögzítették:
    - a gazdálkodó szerv megszűnéséről szóló határozat kötelező tartalmi elemeit (a felszámolás kezdetének és befejezésének határideje, a felszámolási bizottság tagjainak a megválasztása stb.),
    - azt, hogy a határozatokat mely szerveknek kell megküldeni (értesítési kötelezettség),
    - a felszámolást lebonyolító felszámolási bizottság megválasztására vonatkozó szabályokat,
    - a képviseletre vonatkozó szabályokat,
    - azt, hogy a felszámolás elrendelésével a vezető testületek hatásköre megszűnik, kivéve a közgyűlésé, illetve az igazgatótanácsnak a felszámolási zárómérleg megállapítására és a vagyon felosztására vonatkozó hatásköre,
    - a gazdálkodó szerv kötelezettségeit (leltár, mérleg, eredménykimutatás stb. elkészítése és átadása a felszámolónak),
    - a gazdálkodó szervezettel szembeni követelések érvényesítésére, a beszámításra, a tartozások lejárttá válását kimondó, a folyamatban lévő peres és végrehajtásokra vonatkozó speciális szabályokat,
    - a felszámolás közzétételének a kötelezettségét, a közzététel kötelező tartalmi elemeit is rögzítve,
    - a gazdálkodó szervezet által korábban kötött szerződések felmondásának jogát,
    - a felszámoló feladatkörét,
    - a felszámolási zárómérlegre vonatkozó szabályokat, ideértve a követelések kielégítésének a sorrendjét,
    - a felszámolási eljárás befejezésével összefüggő feladatokat (iratanyag elhelyezése, bankszámlák megszüntetése, hitelezői követelések kiegyenlítése stb.).
    A felszámolási eljárás befejezésekor a felszámoló megkeresése alapján a gazdálkodó szervezetet törölték a nyilvántartásból (vállalati- szövetkezeti törzskönyv, cégjegyzék). A gazdálkodó szervezet a nyilvántartásból való törléssel szűnt meg.
    A felsorolt szabályok egy része közös, a felszámolási eljárás mindkét típusára vonatkozó szabály volt, ami egyben azt is jelentette, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó szervezetek jogutód nélküli megszűnése esetén a fizetésképtelenségi jogban fellelhető jogintézmények, hitelező-védelmi szabályok egy végelszámolási jellegű megszűnés esetén is alkalmazásra kerültek. A végelszámolás beolvadt a felszámolásba, azaz még nem nyert önálló szabályozást.
    Szintén 1978-ban jelent meg a vállalati formában működő gazdálkodó szervezetek felszámolását szabályozó 37/1978. (XII. 23.) PM rendelet, amely a felszámolási eljárás menetét a vállalati formából adódó sajátosságoktól eltekintve - a szövetkezetekre érvényes eljárási rendhez hasonlóan szabályozta.
    A jogszabály nem tett különbséget a végelszámolás és a felszámolás között.
    Attól függetlenül, hogy az alapító szerv milyen okból szüntette meg a vállalatot az eljárás egységes volt, tehát alapvetően egy likvidációs eljárási modellt követett.
    1986-ban egy új gazdaságpolitikai koncepció jegyében megváltoztak a gazdálkodó szervezetek jogutód nélküli megszűnésével kapcsolatos szabályok is. A gazdaságpolitikai irányítás a korábbi szabályozás hiányosságaként értékelte, hogy:
    a) a jogszabályok hatálya nem terjed ki valamennyi gazdasági tevékenységet folytató szervezetre,
    b) a szabályozás a hitelezők illetve követeléseik között merev rangsort állít fel, ami indokolatlan előnyöket biztosít, s a hitelezői érdekek nem érvényesülnek az eljárás során,
    c) a jogszabály gazdaságpolitikai mérlegelésre bízza, hogy mikor kerülhet sor a felszámolásra, ennek feltételeit nem határozza meg.
    A felszámolás lényegében az alapító szerv, illetőleg szövetkezeti körben a gazdálkodó szervezet elhatározásától függ. Az alapító szerv részére biztosított hatáskör nem ad megfelelő garanciát a döntések pártatlanságára.
    d) nem érvényesül kellően az eljárás nyilvánossága, ami nem felel meg a gazdasági tevékenység, a szerződéses kapcsolatok biztonságához fűződő érdekeknek.
    Mindezek alapján az új jogi szabályozás kialakításakor a következő alapelveket kívánták érvényre juttatni:
    a) hitelezői érdekek védelme,
    b) a döntés pártatlansága,
    c) a fizetésképtelenség megelőzésében vagy megszüntetésében az érdekeltek számára nyilvánosság megteremtése, valamint más fontos társadalmi érdekeknek (pl. az állami tulajdonnak, a munkához való jog gyakorlásának) a védelme.
    Az 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) szerint a felszámolás a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességi körébe tartozó nemperes eljárás volt, amelyet akkor folytattak le, ha a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetéséről a külön jogszabályok szerint határozatot hoztak, vagy ha a gazdálkodó szervezet tartósan fizetésképtelen volt. Tartósan fizetésképtelennek minősült az a gazdálkodó szervezet, amelynek a tartozásai hosszabb időn át meghaladták vagyonát, vagy a vele szemben támasztott követelések végrehajtása eredménytelen volt.
    Tartós fizetésképtelenség címén a felszámolási eljárás lefolytatását a hitelező és az adós kérhette, utóbbi a létesítő szerv előzetes egyetértésével. A felszámolási eljárás megindítása előtt - a rendelet eredeti szövege szerint - kötelező volt az előzetes egyeztetés lefolytatása, amelyet az érdekképviseleti szervek szerveztek meg.
    A felszámoló feladatai jelentősen kibővültek, gyakorlatilag a felszámolás teljes lebonyolítása az ő feladata volt. A kielégítési sorrendben viszonylag kedvezményes helyzetben voltak a társadalombiztosítási ellátások, viszont hátrébb sorolódtak az adók és a zálogjoggal biztosított követelések. A ki nem elégített tartozások közül az állam a bérjellegű és a magánszemélyek nem gazdasági jellegű követeléseiért állt helyt.
    A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. tvr. a hazai fizetésképtelenségi jogban kétségtelenül előrelépésnek számított, többek között azért is, mert a tvr. a személyi hatálya alá vonta az összes gazdálkodó szervezetet, ezáltal egységes szabályozást teremtett.
    A tvr. azonban továbbra sem választotta szét a felszámolás és a végelszámolás intézményét. A felszámolási eljárás egyik lehetséges feltétele volt az, ha a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnéséről a külön jogszabályok szerint határozatot hoztak. Azonban magának az eljárásnak a szabályai egyébként teljesen egységesek voltak [Ftvr. 8. § (1) bek.] Így a végelszámolási típusú eljárást továbbra is terhelték azok a felesleges többletszabályok, amelyeknek többnyire csak egy likvidációs típusú megszűnés esetén van létjogosultságuk.
    1989. január 1-jén lépett hatályba a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (régi Gt.), amely a társaságok hat típusát szabályozta. A törvény általános része (I. fejezet 5. cím) először szabályozza önálló eljárásként a jogutód nélküli megszűnés azon esetét, amikor - tartós fizetésképtelenség hiányában végelszámolásnak van helye.
    A végelszámolásra a társaság megszűnésekor 4 esetben kerülhetett sor:
    1. a társasági szerződésben (alapszabályban) meghatározott időtartam eltelt, vagy más megszűnési feltétel valósult meg [régi Gt. 46. § (1) bek. a) pont],
    2. a társaság elhatározza jogutód nélküli megszűnését [régi Gt. 46. § (1) bek. b) pont],
    3. a társaság tagjainak száma - a korlátolt felelősségű társaságot és a részvénytársaságot kivéve - egy főre csökkent, és 6 hónapon belül nem jelentenek be a Cégbíróságnál új tagot (régi Gt. 46. § (1) bek. b) pont],
    4. a Cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás körében a társaságot megszűntnek nyilvánítja [régi Gt. 46. § (1) bek. e) pont].
    A társasági törvény elfogadva azt az elvet, hogy a végelszámolás más gazdálkodó szervezetekre is vonatkozó közös szabályait a felszámolásról szóló jogszabályba kell beiktatni, csak azokat a külön szabályokat tartalmazta, amelyek a gazdasági társaságok szervezetének a specialitásaiból adódtak. A régi Gt. 46. § kimondta, hogy a végelszámolást a felszámolási eljárásról szóló jogszabályban foglaltak szerint kell lefolytatni, ha a törvény eltérően nem rendelkezik.
    Az eltérő szabályozás két lépcsős volt. A Gt. 47-54. §-ai tartalmazzák az egyes gazdasági társasági formák végelszámolására vonatkozó közös szabályokat. Az egyes társadalomra vonatkozó speciális szabályok a törvény "különös részében" az adott társaságra vonatkozó szabályok között kerültek elhelyezésre. Így a 84-86. §-ok a közkereseti társaságrag a 124-125. §-ok az egyesülésre, a 152-154. §-ok a közös vállalatra, a 228-230. §-ok a korlátolt felelősségű társaságra, a 317-320. §-ok a részvénytársaságra állapítottak meg külön szabályokat.
    A közös szabályok között a törvény a következő kérdéseket szabályozta:
    a) rögzítette, hogy ki lehet a végelszámoló, illetve milyen összeférhetetlenségi szabályok állnak fenn,
    b) rögzítette, hogy a végelszámolás megindításával kapcsolatos bejelentési és közzétételi kötelezettséget,
    c) szabályozta a végelszámoló jogállását (képviselet, cégjegyzék) és feladatait (a vagyon felmérése, a végelszámolási mérleg összeállítása stb.).
    Az egyes társasági formáknál az eltérő szabályozás igénye elsősorban az eljárás végén megmaradt vagyon felosztásánál jelentkezett.
    A végelszámolással kapcsolatos bírósági (Cégbírósági) feladatokat az 1989. évi 23. tvr. és a 13/1984. (XII. 16.). IM rendelet tartalmazta.
    A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény hatályba lépését követően az összhang megteremtése szükségessé tette az 1986. évi 11. tvr. módosítását is.
    A módosításra az 1988. évi 26. tvr.-rel került sor. A tvr. egyrészről kivette az Ftvr. hatálya alól a gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnését, ha a megszűnés esetén végelszámolásnak van helye, másrészről a jogszabály hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek esetében a végelszámolási típusú megszűnés szabályát egy külön eljárásban az egyszerűsített eljárásban fogta össze. Az egyszerűsített felszámolási eljárásra vonatkozó szabályokat az új 40/A. § tartalmazta. Az egyszerűsített felszámolási eljárásnak az volt a lényege, hogy a felszámolás a gazdálkodó szervezet keretein belül folytatódott le. Felszámolóként a gazdálkodó szervezet vezető állású dolgozói, illetőleg szövetkezet esetében vezető tisztségviselői közül jelölhető ki arra megfelelő személy. Az így kijelölt felszámoló jogaira, kötelezettségeire és tevékenységével kapcsolatos kérdésekre egyébként a tvr. rendelkezései vonatkoztak.
    A felszámolási eljárás befejezését követően elkészített és jóváhagyott zárómérleget, vagyon felosztási javaslatot meg kellett küldeni a bíróságnak, amely ennek alapján döntött a felszámolási eljárás befejezéséről, illetőleg szükség esetén tárgyalás tűzött ki.
    Abban az esetben, ha az egyszerűsített felszámolási eljárás során a felszámoló a gazdálkodó tartós fizetésképtelenségét észlelte, erről haladéktalanul köteles volt a bíróságot értesíteni. Ebben az esetben a bíróság elrendelte a felszámolási eljárásnak az általános szabályok szerinti folytatását, és kijelölte a felszámolót.
    Összegezve: maga a módosító jogszabály is leszögezte, hogy annak az igénynek akart eleget tenni, amely szerint a nem tartós fizetésképtelenség miatt indult eljárásokban a szabályozás egyszerűbb legyen és nagyobb rugalmasságot biztosítson.
    A társasági törvénynek a végelszámolással kapcsolatos rendelkezései a hatályba lépését követően 3 alkalommal módosultak.
    A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. tv. 29. § (3) bekezdése a társasági törvény 52. § egy (3) bekezdéssel egészítette ki. Eszerint: "(3) abban az esetben, ha a gazdasági társaságot koncesszió-köteles tevékenység folytatására alapították, a társaság megszűnése esetén a tagok (részvényesek) részére az őket megillető vagyon maradványt csak abban az esetben lehet kiszolgáltatni (kifizetni), ha az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró szerv az állam, illetőleg az önkormányzat tulajdonában álló vagyontárgyak rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban történt átadását igazolta, kivéve, ha a kizárólagos állami tulajdonhoz, illetőleg az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó vagyontárgy üzembehelyezésére ezen időpontig nem került sor."
    Az 1991. évi IL. törvény 84. §-a hatályon kívül helyezte a régi Gt. 47. § 2. mondatát amely kimondta, hogy "a végelszámolást a felszámolási eljárásról szóló jogszabályban foglaltak szerint kell lefolytatni, ha e törvény másként nem rendelkezik."
    A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, valamint a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1991. évi LXV. törvény 15. § (1) bekezdése pedig a régi Gt. 48. §-át egy újabb (5) bekezdéssel egészítette ki.
    Eszerint: "(5) a végelszámoló személyét a végelszámolás megtörténtével [52. § (1) bek.] egyidejűleg jelentheti be a Cégbíróságnak »bejegyzés és közzététel végett« a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, ha a végelszámolás a társaság jogutód nélküli megszűnését kimondó határozat meghozatalától számított 30 napon belül megtörtént. A cégbíróság ezeket az adatokat a gazdasági társaság törlésével egyidejűleg teszi közzé".
    15. § (2) bekezdése pedig a régi Gt. 52. §-ának (2) bekezdését a következő rendelkezéssel egészítette ki:
    "a társaság legfőbb szerve a zárómérleg jóváhagyásával határoz a végelszámoló (igazgató, ügyvezető, igazgatóság), a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgáló felmentéséről."
    A módosító jogszabály 16. §-a szerint pedig a régi Gt. 54. §-a további (2)-(4) bekezdésekkel egészült ki.
    Az új rendelkezések kimondták:
    "(2) A gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért a gazdasági társaság megszűnése után a gazdasági társaság tagja - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - korlátlanul helytállni tartozik.
    (3) A gazdasági társaságot terhelő kötelezettségeként a társaság megszűnésekor felosztott társasági vagyonból a neki jutó rész erejéig tartozik helytállni a betéti társaság kültagja, a korlátolt felelősségű társaság tagja, valamint a részvényes.
    (4) A (2) és a (3) bekezdésben foglalt helytállási kötelezettség kapcsán felmerülő tartozást a tagok (részvényesek) egymás között a felosztott társasági vagyonból való részesedés arányában viselik."
    Az 1988. évi VI. tv. helyébe lépő új társasági törvény az 1997. évi CXLIV. tv. (az új Gt.) a végelszámolási eljárás alapkoncepcióján nem változtatott, de a gyakorlati tapasztalatok alapján a végelszámolásra vonatkozó szabályok több vonatkozásában módosultak illetve új rendelkezésekkel egészültek ki.
    Az összes társasági formára vonatkozó közös szabályozás szűkült, az új Gt. csupán egy §-ba sűrítette a szabályokat, szemben a régi Gt.-vel, amely a végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket külön alcímmel is megjelölte.
    Új rendelkezés, hogy a legfőbb tulajdonosi szerv határozatától függően végelszámolónak a társaság vezető tisztségviselőin kívül más személy is kijelölhető. A korábbi szabályozás erre nem adott lehetőséget.
    Az új Gt. 57. §-ának (3) bekezdése szerint már nemcsak a tagok (jegyzett tőke legalább egytizedét képviselő tagok), hanem a társaság bármely hitelezője az ok megjelölésével írásban kérheti a cégbíróságtól más személy végelszámolóvá történő kijelölését. A társasági szerződés ezt a jogot egyébként a jegyzett tőke egytizedénél kisebb hányadot képviselő tagoknak is megadhatja.
    A más személy végelszámolóvá történő kijelölését tartalmazó kérelemről a Cégbíróság - az új szabályok szerint - 8 napon belül köteles dönteni, a kérelemnek helyt adó végzés ellen fellebbezésnek nincs helye [új Gt. 57. § (4) bek.].
    Az új Gt. 169. § és 266. §-ai a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében a régi Gt. 230. § (3) bekezdése és 320. § (3) bekezdésénél egyértelműbben írja elő, hogy a végelszámolási hirdetményt a végelszámoló maga is köteles a Cégközlönyben közzétenni.
    A hirdetménynek tartalmaznia kell a végelszámoló nevét, lakóhelyét és a társaság hitelezőinek felhívását, hogy követeléseiket a közzétételt követő 40 napon belül jelentsék be a végelszámolónak.
    Az új Gt. 100. §-ának (1) bekezdése a közkereseti és betéti társaság körében változatlanul biztosítja azt a korábbi szabályt, hogy a végelszámoló személyét a végelszámolás megtörténtével egyidejűleg jelentheti be a Cégbíróságnak, ha a végelszámolás a társaság jogutód nélküli megszűnését kimondó határozat meghozatalától számított 30 napon belül fejeződik be. Az eltérés annyi, hogy a feltétel a társaság valamennyi tartozásának 30 napon belüli kielégítése.
    A köztartozások kiegyenlítését vagy nemlétét bizonyító hatósági igazolások kötelező benyújtását a 8/1996. (X. 2.) IM rendelettel módosított 13/1989. (XII. 16.) IM rendelet írta elő. Ezt a rendeletet az új Gt. és a cégtörvény végrehajtási rendelete a 8/1998. (V. 23.) IM rendelet hatályon kívül helyezte. Ebből következik, hogy a nemleges adóigazolások és más hatóságok köztartozás nemlétét tanúsító okiratai már nem előfeltételei a cég végelszámolás befejeztét követő törlésének.
    Többletszabályok egyrészt a vagyonfelosztás és a megszűnést követő tagi felelősség (új Gt. 54. §, 56-57. §-ai), másrészt a végelszámoló személyének kijelölésének körében érvényesülnek.
    Új szabály, hogy a közkereseti társaság, a betéti társaság egy tagúvá válása miatti megszűnésekor végelszámolót a Cégbíróság jelöli ki, és ez esetben a kültag is kijelölhető végelszámolónak [új Gt. 98. § (2) bek., 104. § (3) bek.].
    A cégtörvény 55. § rendelkezik arról, hogy a cég cégbírósági megszűntnek nyilvánításakor a végelszámolót a Cégbíróság jelöli ki, a céget megszűntnek nyilvánító végzésben.
    Az új szabályok nem tartalmazzák a cégbírói kijelölésnek a régi Gt. 49. §-ában foglalt korlátait, amely szerint a Cégbíróság csak olyan természetes személyt rendelhetett ki, aki megfelelt a vezető tisztségviselő tekintetében a törvényben előírt követelményeknek, illetve nem rendelhetett ki olyan természetes vagy jogi személyt, aki ellen a társasági tagok többsége tiltakozott. Az új törvények szabályaiból hiányzik a régi Gt. 50. §-ában foglalt azon rendelkezés is, hogy a végelszámoló kijelölésével a gazdasági társaság tisztségviselőinek, képviselőinek és dolgozóinak cégjegyzési joga megszűnik, jogaikat és kötelezettségeiket a végelszámoló gyakorolja. Ennek ellenére a hatályos jogi szabályozásból a fentiek változatlanul következnek, illetve levezethetők.
    A végelszámolás minden gazdálkodó szervezetre kiterjedő közös szabályozása végül is a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvényben jelennek meg. A Cstv. kodifikációs munkálatai során vetődött fel, hogy a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek jogutód nélküli megszűnésére is ki kellene dolgozni a végelszámolás közös szabályait, megszüntetve azt a méltánytalan és jogdogmatikailag nem indokolható helyzetet, hogy a nem társasági formában működő szervezetek a fenti esetben is csak felszámolási eljárás keretében szüntethetők meg.
    A Cstv. önálló fejezetben szabályozza a végelszámolás intézményét. A szabályozás hatálya a gazdálkodó szervezetekre terjed ki. A Cstv. alkalmazásában gazdálkodó szervezet a Cstv. eredeti 3. § a) pontja szerint: az állami vállalat, a tröszt, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, az önkormányzat vállalata, a vízi közmű társulat kivételével a vízgazdálkodási társulat volt.
    Később a gazdálkodó szervezet fogalma kibővült a közhasznú társaság, az erdőbirtokossági társulat, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár fogalmával. Nem terjed ki a törvény hatálya az úgynevezett nonprofit szervezetekre, azaz a társadalmi szervezetekre - ideértve a politikai pártokat is -, az egyházi jogi személyekre és az alapítványokra.
    A Cstv. 2. §-ának (3) bekezdése utal rá, hogy - többek között - a végelszámolásra vonatkozó szabályokat a pénzintézetekre, a biztosító rt.-re és a szövetkezetekre, valamint az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakra az adott szervezetre vonatkozó jogszabályban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
    A törvényben a végelszámolás minden gazdálkodó szervezetre vonatkozó közös szabályai a következő kérdésekre térnek ki:
    - a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozat kötelező tartalma,
    - a Cégbíróság felé történő bejelentési kötelezettség,
    - az eljárás közzététele és a közzététel kötelező tartalma,
    - a végelszámoló értesítési kötelezettsége,
    - a végelszámoló felmondási joga,
    - a gazdálkodó szervezet vezetőjének a kötelezettségei,
    - a végelszámoló jogállása és feladatai,
    - a végelszámoló díjának a mértéke.
    A Cstv. hatályba lépését követően a végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is többször módosították, de egy két új intézménytől eltekintve a módosítás inkább csak a szabályozás finomítását célozta.
    A módosítások sorából két módosítás érdemel kiemelést.
    A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló 1995. évi CVI. törvény 19. §-ának b) pontja mondta ki, hogy a Cstv. 75. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépjen:
    "(1) a végelszámoló a végelszámolás befejezésekor - az egyes évekre - külön - éves beszámolót, az utolsó évről készült éves beszámolóban kimutatott eredmény felosztása után végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget), zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít, valamint intézkedik a gazdálkodó szervezet iratanyagának elhelyezéséről. A végelszámolási zárómérleg (záró egyszerűsített mérleg) alapján az adóhatósággal el kell számolni a társasági adót és az egyéb adókat, az adózás rendjére vonatkozó eléírások szerinti adóbevallásokat el kell készíteni."
    Fontos módosításokat tartalmazott az 1997. évi XXVII. törvény, amely egyrészről bevezette a kifogás intézményét a végelszámolási eljárásba, másrészről a módosítás egyértelműen rögzítette a felszámolási eljárás elsőbbségét a végelszámolással szemben.
    Az új szabályok rögzítik, hogy a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem kézhezvételét követően az adós részéről jogutód nélküli megszűnést kimondó határozat hozatalának nincs helye. További rendelkezés, hogy ha végelszámolás megindulását követően kezdeményezik a felszámolási eljárást és a felszámolást a bíróság elrendeli, a Cégbíróság köteles a végelszámolási eljárást megszüntetni.
    A módosítás - figyelemmel az eljárás gyorsításának szándékára - előírta, hogy a végelszámoló a végelszámolás közzétételét követő 1 év elteltével adjon tájékoztatást a Cégbíróságnak és a hitelezőknek arról, hogy miért nem került sor a végelszámolás befejezésére, illetve az mikorra várható.
    A módosítás során bővült a végelszámoló tájékoztatási kötelezettsége a Cstv. 73. §-ának (5) bekezdésére figyelemmel. A végelszámolónak a felszámolóhoz hasonlóan tájékoztatnia kell a társaság tagságát, illetve legfőbb szervét a benyújtott hitelezői igényekről, illetve arról, hogy azokat elfogadta-e.
    Rövidítések jegyzéke
    BH Bírósági Határozatok
    Ctvr. A bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. tvr.
    Ctv., Cégtörvény A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. tv.
    Cstv., Csődtörvény A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. tv.
    Ftvr. A felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. tvr.
    Gt., új Gt. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv.
    régi Gt.A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv.
    Mt. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv.
    PM Pénzügyminisztérium
    Pp. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv.
    PSZÁF Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
    Ptk. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv.
    Sztv. A számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
    tv. törvény
    tvr. törvényerejű rendelet
    A végelszámolás szabályai
    1. A végelszámolás fogalma
    1.1. A végelszámolás fogalma
    A végelszámolás általános fogalmát egyik törvény sem tartalmazza, ami érthető, hiszen nincs olyan jogszabály, ami az összes gazdálkodó szervezet (egyéb jogalany, jogi személy) végelszámolásának közös szabályozását tartalmazná.
    A Cstv. a személyi hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek vonatkozásában ad csak fogalom meghatározást. A Cstv. 1. §-ának (4) bekezdése szerint: "a végelszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet - jogutód nélküli megszűnését elhatározva - hitelezőit kielégíti."
    A definíció azonban nem pontos, mert csak a jogutód nélküli megszűnés egyik esetére utal, amely végelszámolási eljárás lefolytatását vonja maga után. Ezzel szemben a végelszámolási eljárásra más esetben is sor kerülhet. Erdőbirtokossági társulat végelszámolására akkor is sor kerülhet ha:
    - a Cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás során megszűntnek nyilvánítja vagy,
    - a tagok száma egy főre csökken.
    Gazdasági társaság, szövetkezet esetén szintén megszűnési ok, ha a Cégbíróság a gazdálkodó szervezetet megszűntnek nyilvánítja, vagy ha a tagok száma a törvényben előírt létszám alá csökken. További megszűnési ok lehet, ha a gazdasági társaság meghatározott időre vagy meghatározott célra alakul.
    Pontosabb megfogalmazás szerint a végelszámolási eljárás olyan eljárás, amelyre a jogalany jogutód nélküli megszűnése esetén kerül sor, ha a megszűnésre nem fizetésképtelenség vagy a cég hivatalbóli törlése miatt kerül sor, hanem valamely törvényben meghatározott más ok eredményeképpen.
    A végelszámolási eljárás a gazdálkodó szervezetek jogutód nélküli megszűnésével összefüggő nemperes eljárás, amely közös szabályait a Cstv. IV. fejezete tartalmazza. Más jogi személyek (befektetési alap, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár) esetében a megszűnés során alkalmazandó néhány speciális szabály összességét jelenti.
    A végelszámolási eljárás lefolytatása a cég székhelye szerint illetékes megyei bíróság hatáskörébe tartozik. Az eljárás során a Cégbíróság feladata részben regisztratív (közzététel, törlés stb.). A bíróság csak kivételes esetben avatkozik bele a folyamatba (végelszámoló kijelölése, kifogás elbírálása stb.). Másrészről a Cégbíróság törvényességi felügyeleti jogköre a végelszámolás alatt is fennáll.
    A végelszámolás körében a törvényi szabályozás általában a következő kérdésekre terjed ki:
    -.a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozat kötelező tar-
    talma,
    - a végelszámolás megindításának bejelentési és közzétételi kötelezettsége, ideértve a közzététel kötelező tartalmi elemei,
    - a végelszámolással kapcsolatos értesítési kötelezettség,
    - a megszűnő gazdálkodó szervezet vezetőjének kötelezettségei,
    - a végelszámoló feladatai és jogköre,
    - a végelszámoló díjazására vonatkozó rendelkezések.
    A végelszámolás hatályos jogi szabályozása többlépcsős, és emiatt nem mindig áttekinthető. A gazdasági társasági formában működő gazdálkodó szervezetek közül azoknál, amelyek valamely speciális szabályozás alá eső tevékenységet végeznek, első lépcsőben az e tevékenységet szabályozó törvény tartalmaz külön szabályokat (hitelintézet, biztosító intézet). Második lépcsőben vonatkoznak rájuk a társasági törvénynek az egyes gazdasági társasági formáknál található külön rendelkezései, harmadik lépcsőben pedig az új Gt. 57. §-ában megfogalmazott néhány általános szabály.
    A szabályozás negyedik szintje a Cstv. IV. fejezete, amely mindegyik a Cstv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet végelszámolására vonatkozó közös szabályokat tartalmazza.
    Általában is elmondható, hogy az egyes gazdálkodó szervezetek létesítésére és működésére vonatkozó törvények tartalmaznak az adott szervezeti forma sajátosságaiból adódó külön rendelkezéseket.
    A szabályozás átláthatóságát nehezíti, hogy a Cstv. alkalmazása szempontjából gazdálkodó szervezetnek minősül az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a magánnyugdíjpénztár is, amely viszont nem tartozik a cégtörvény hatálya alá, a Fővárosi Bíróság, illetve a megyei bíróság nyilvántartásba vételével jön létre és a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg.
    1.2. A végelszámolás elhatárolása más eljárásoktól
    A végelszámolás - különösen a gazdálkodó szervezetek esetében - nemperes eljárásként nyert szabályozást, ahol a bíróság szerepe többnyire formális. Elsősorban az eljárás megindításának és befejezésének a regisztrálására - szükség esetén a végelszámoló kijelölésére - és az eljárás nyilvánosságának a biztosítására szorítkozik.
    Az eljárás nemperes jellegéből következően felmerül más nemperes eljárásokhoz való viszonya. E kapcsolat vizsgálata viszont részben elhatárolási kérdéseket vet fel, részben pedig - ha más nemperes eljárás is a jogutód nélküli megszűnést eredményezi - az egyes eljárások elsőbbségének vagy kizárólagosságának a kérdését veti föl.
    1.2.1. Csődeljárás
    A csődeljárás szabályait a Cstv. szabályozza. A Cstv. 1. §-ának (2) bekezdése szerint a csődeljárás olyan eljárás amelynek a során az adós - csődegyezség megkötése érdekében fizetési haladékot kezdeményez, illetve csődegyezség megkötésére tesz kísérletet. A csődeljárás - a nem túl szerencsés elnevezés ellenére - egy reorganizációs eljárás, amely szabályozása hasonló a nyugat-európai országokban is megtalálható előzetes eljárásokéhoz.
    Az előzetes eljárásoknak az a céljuk, hogy a felszámolás lehetőleg elkerülhető legyen. Az előzetes eljárások lehetőséget adnak a hitelezőkkel való átmeneti megegyezésre és arra, hogy az adós különböző reorganizációs intézkedésekkel kilábalhasson gazdálkodási nehézségeiből.
    A csődtörvény a csődeljárás mint reorganizációs eljárás bevezetésével a fejlettebb piaci országokban alkalmazott normákat és bekövetkezett változásokat követi. Nyilvánvaló, hogy mind az adós mind a hitelezők mind az állam érdekeit az szolgálja legjobban, ha az életképes gazdálkodó szervezetek esetében lehetőség nyílik arra, hogy a hitelezők érdekeinek is megfelelő program kidolgozásával a gazdálkodó szervezetek kijussanak válsághelyzetükből.
    A csődeljárás és végelszámolási eljárás összevetéséből elsősorban az a kérdés merül fel, hogy a végelszámolási eljárás alatt kezdeményezhet-e a cég csődeljárást. A kérdés csak első felvetésre tűnik elméletinek. Az elmúlt évek bírósági tapasztalatai azt mutatják, hogy több nagyobb cég csődeljárása nem annyira a cég továbbműködését célozta, hanem a piacról való kivezetést, a megszüntetés előkészítését, azaz a csődeljárás során kötött egyezség eredményeképpen akarta a cég vezetése biztosítani, hogy a későbbi végelszámolás feltételei biztosítva legyenek, és a jogutód nélküli megszűnés ne torkolljon felszámolási eljárásba.
    A kérdésre adható válasz kettős. Formálisan a csődeljárás megindításának nem kizáró feltétele, ha egy cég végelszámolás alatt áll. A csődeljárás lefolytatása iránti kérelem mellékletei végelszámolás alatt álló cég esetében is biztosíthatóak illetve beszerezhetőek. A kérelemben a cég tulajdonosi jogokat gyakorló szervének az előzetes egyetértését tartalmazó okiratot (jegyzőkönyvet) a hitelezők névsorát, a hitelek összegét és a lejáratuk időpontját tartalmazó okiratot, a közzétételi költségtérítés befizetését igazoló okiratot, valamint 3 hónapnál nem régebbi mérleget kell csatolni és bejelenteni az adós adószámát, valamint azt, hogy a kérelem benyújtását megelőző 2 éven belül részesült-e fizetési haladékban.
    A csőd igénybevételének csak az emel törvényi korlátot, ha a csődeljárás iránti kérelemnek a bírósághoz való érkezésétől számított 2 éven belül már terjesztett elő csőd kérelmet, amely eredményeképpen lefolytatott eljárás során részesült fizetési haladékban.
    Hogyha az adós a fizetési haladék igénybevételéhez szükséges hitelezői egyetértés megszerzése érdekében kitűzött tárgyaláson a hitelezők egyetértését megszerzi, akkor a bíróság köteles rendelkezni a fizetési haladékot tartalmazó végzés meghozataláról és közzétételéről.
    A fizetési haladék alatt az adós köteles a fizetőképesség helyreállítását vagy megőrzését célzó programot és egyezségi javaslatot készíteni. Ha a hitelezők a programot és az egyezségi javaslatot elfogadják a továbbiakban az egyezség a hitelezőkre is kötelező.
    A fenti logikát nem sérti feltétlenül az a körülmény sem, hogy végelszámolásra csak akkor kerülhet sor, ha a gazdálkodó szervezet nem fizetésképtelen és, hogy ha a végelszámoló megállapítása szerint a gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelezők követeléseinek fedezetére sem elegendő, köteles a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet haladéktalanul előterjeszteni [Cstv. 72. § (2) bek.].
    A végelszámolás alatt kezdeményezett csődeljárás ugyanis lehetővé teheti, hogy a cég fizetőképtelensége elháruljon, és ennek eredményeképpen a végleges megszűnésre végelszámolás keretében kerüljön sor.
    Tartalmilag és általában a csődeljárásnak a reorganizáció a célja és ebben az értelemben - közgazdasági oldalról - a két eljárás lényegében mégis kizárja egymást.
    A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata fordított esetre is lehetőséget lát, azaz mód van jogutód nélküli megszűnés elhatározására csődmoratórium ideje alatt is (Fpkf. II. 33324/1994/4., Fpkf. II. 31509/1992).
    1.2.2. Felszámolási eljárás
    A felszámolási eljárás fogalmát a Cstv. 1. §-ának (3) bekezdése tartalmazza. Eszerint: "felszámolási eljárás olyan eljárás amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek."
    A törvényi definíció a felszámolás négy fontos elemét tartalmazza. A felszámolás a törvényben szabályozott eljárás, közelebbről nemperes eljárás, amelynek a szabályait a Cstv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek vonatkozásában a Cstv. I-III. fejezete tartalmazza.
    A felszámolási eljárás annyiban hordozza magán a nemperes eljárások - többnyire közös - jegyeit, hogy az eljárás 1. kérelemre indul, 2. a bíróság az eljárás során a hatáskörébe tartozó kérelmekről végzéssel határoz, 3. az eljárás lefolytatására bírósági keretek között kerül sor, többnyire a bíróság felügyelete alatt, 4. sem az érdemi, sem az egyéb határozatok meghozatalával nem kötelező tárgyalás tartása.
    A más nemperes eljárásoktól való eltérés egyike az, hogy az eljárás több mozzanata a bíróságon kívül bonyolódik le, a bíróság beavatkozására csak az eljárás bizonyos pontjain bizonyos feltételek fennállása esetén kerül sor. Az elmondottak vonatkoznak a végelszámolási eljárásra is, de a felszámolási eljárás további eltérő vonása, hogy az eljárás több pontján érvényesül a felek kölcsönös meghallgatásának az elve (a fizetésképtelenség megállapítása, a kifogások elbírálása, a vitás igények elbírálása stb.).
    A felszámolási eljárás hasonlóan a végelszámoláshoz a megyei bíróság hatáskörébe tartozik, és a Polgári perrendtartás általános szabályai háttérszabályként alkalmazandóak.
    Felszámolási eljárást a fizetésképtelen adóssal szemben lehet lefolytatni. A fizetésképtelenség fogalmát a Cstv. 27. §-ának (2) bekezdése tartalmazza. A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg ha:
    a) nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki vagy,
    b) a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt vagy,
    c) a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette [Cstv. 27. § (2) bek.]. A felszámolási eljárás befejezésekor az adós jogutód nélküli megszüntetésére kerül sor. Az adós vagyonát a hitelezők között a törvényben meghatározott kötött sorrendben lehet felosztani. A kielégítési sorrend egyfajta fontossági sorrendet is jelent.
    A felszámolási eljárás szabályozása összetettebb. Jóval több a hitelezővédelmi szabály. Ezzel összefüggésben a vagyon értékesítésre és a felszámoló jogállására vonatkozó szabályanyag is terjedelmesebb.
    A Cstv. hatályba lépését követően többször vetődött fel, hogy a végelszámolás alatt lehet-e a gazdálkodó szervezettel szemben felszámolási eljárást kezdeményezni, ha a végelszámolási eljárás megindításának közzététele már megtörtént.
    Amennyiben a kérelem a gazdálkodó szervezettől érkezik a kérelmet a Cstv. 25. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, mert a végelszámolás közzétételét követően az adós képviseletében kizárólag a végelszámoló tehet ilyen nyilatkozatot.
    Ha a végelszámolás alatt valamely hitelező részéről érkezett felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem a bírósághoz, a megyei bírósági gyakorlat és a legfelsőbb bírósági gyakorlat sokáig eltérő volt.
    A Legfelsőbb Bíróság korábbi álláspontja szerint a végelszámolás alatt felszámolási eljárás lefolytatása kizárt volt. (LB Fpkf. II. 23253/1992., Fpkf. II. 30066/1993., BH 1994. évi 11. szám 623. jogeset stb.).
    A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a végelszámolás alatt azzal egyidejűleg felszámolási eljárás lefolytatása - a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontjára tekintettel - kizárt. A végelszámolás azonban "átfordulhat" felszámolási eljárássá. Erre csak a Cstv. 72. §-ának (2) bekezdésében meghatározott fent ismertetett esetben a végelszámoló kérelmére van mód. A végelszámoló ilyen irányú intézkedésének elmulasztása a cégbírósági eljárásra irányuló jogszabály - a Ctvr. szerinti jogkövetkezményeket vonhatja maga után, de nem adhat alapot a felszámolási eljárás lefolytatására. A bíróságnak ezért a hitelező a felszámolási eljárás iránti kérelmét a Pp. 130. §-ának (1) bekezdés b) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, illetve az eljárás későbbi §-ában a Pp. 157. §-ának a) pontja értelmében a felszámolási eljárást meg kell szüntetnie. (LB Fpkf. II. 23253/1992/2. számú határozata)
    A Legfelsőbb Bíróság e körben kialakított gyakorlatát a szakirodalom is erősen kritizálta (lásd: A csődtörvény magyarázata, KJK 1995. 93. old., Csőd, felszámolás, végelszámolás KJK 1997. 410. old., Kemenes István: A végelszámolás és a felszámolás viszonya, Céghírnök 1996. júniusi szám).
    A szakmai viták eredményeképpen még a Cstv.-t módosító 1997. évi XXVII. törvény hatályba lépését megelőzően indult ügyekben is megváltozott a legfelsőbb bírósági gyakorlat. A Legfelsőbb Bíróság az alább idézett határozatában lényegében Kemenes István okfejtését teljes egészében magáévá tette. "Téves az adósnak az a jogi érvelése, hogy a végelszámolás alatt
    álló gazdálkodó szervezet ellen felszámolási eljárást kizárólag csak a végelszámoló kérelmére lehet elrendelni. A Cstv. 72. §-ának (2) bekezdésében a végelszámolóra előírt az a kötelezettség, hogy amennyiben az adós gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelezők követe-
    léseinek fedezetére sem elegendő, köteles a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet haladéktalanul előterjeszteni, nem értelmezhető úgy, hogy kizárólag csak a végelszámoló kérelmére indítható felszámolási eljárás a végelszámolás alatt álló adós ellen. A Cstv. 22. §-ának (1) bekezdéséből következően ugyanis a felszámolási eljárást az adós fizetésképtelensége esetén az adós, hitelező, végelszámoló kérelmére, vagy a Cégbíróság értesítése alapján lehet lefolytatni.
    A felszámolási eljárás megindításáról rendelkező szabályok között nem található kizáró rendelkezés a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet felszámolásának elrendelésére vonatkozóan. A többször módosított Cstv. 72. §-ának (3) bekezdéséből is az a következtetés vonható le, hogy a végelszámolás megindulását követően is lehet felszámolási eljárást kezdeményezni, és ez esetben a bíróságnak a felszámolás elrendelése esetén a végelszámolási eljárás megszüntetése érdekében kell a bíróságot értesítenie. Mindezekből következően nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet ellen a hitelezői kérelemre az abban foglalt fizetésképtelenségi feltételek fennállására tekintettel a felszámolást elrendelte." (LB Fpk. VI. 33042/1997/3. számú határozat.)
    A Cstv.-t módosító 1997. évi XXVII. törvény végül egyértelműen kimondta, hogy a végelszámolás megindulását követően is lehet az adóssal szembe felszámolási eljárást kezdeményezni. A módosított Cstv. 72. §-ának (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy ha a végelszámolás megindulását követően felszámolási eljárást kezdeményeztek, a felszámolás elrendelése esetén a végelszámolási eljárás megszüntetése érdekében a bíróság a Cégbíróságot értesíti.
    A felszámolási eljárás és a végelszámolási eljárás összefüggésének a vizsgálatánál külön problémakört jelent az az eset, ha a felszámolás elrendelésére a Cégbíróság értesítése alapján kerül sor.
    A Cstv. 22. §-ának (1) bekezdése szerint a felszámolási eljárás az adós fizetésképtelensége esetén az adós, a hitelező vagy a végelszámoló kérelmére vagy a Cégbíróság értesítése alapján folytatható le.
    A gazdasági társaságok feletti törvényességi felügyeletet a cégbíróságok gyakorolják. A törvényességi felügyeleti eljárás részletes szabályait a cégtörvény tartalmazza. A cégtörvény 50. §-a sorolja fel azokat az eseteket, amikor törvényességi felügyeleti eljárásnak van helye.
    Az eljárás eredményeképpen a Cégbíróság különböző intézkedéseket tehet. A legsúlyosabb intézkedés, ha a céget eltiltja a további működéstől, és egyben megszűntnek nyilvánítja, amennyiben a törvényes működés másképp nem biztosítható.
    A cégtörvény 55. §-a kimondja: "ha a Cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja - és az adott cégformára irányadó anyagi jogszabályok így rendelkeznek - végelszámolásnak, illetve ha fizetésképtelenségére vonatkozó adatok merülnek fel felszámolási eljárás megindításának van helye. Végelszámolás esetén a Cégbíróság jelöli ki a cég a végelszámolóját a céget megszűntnek nyilvánító végzésében."
    A korábbi szabályozáshoz képest, amely csak annyit mondott ki, hogy ha felszámolásnak van helye, a Cégbíróság erről a felszámolásra illetékes bíróságot értesíti, az új rendelkezések hangsúlyozzák, hogy a felszámolási eljárás indításának csak akkor van helye, ha fizetésképtelenségre utaló adat merül fel.
    Figyelemmel a Cstv. 27. §-ának (2) bekezdésében foglalt fizetésképtelenségi okokra akkor merülhet fel a fizetésképtelenségre utaló adat, ha a Cégbíróságnak 60 napon túli ki nem egyenlített elismert tartozásról, eredménytelen végrehajtásról vagy arról van tudomása, hogy a cég a csődeljárásban kötött egyezség ellenére fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A gyakorlatban ilyen körülményekre utaló adatok, illetve okiratok nem állnak a Cégbíróság rendelkezésére ezért a jövőben kicsi annak a valószínűsége, hogy a Cégbíróság rögtön a felszámolási ügyben eljáró bíróságot keresi meg.
    A fizetésképtelenségre utaló adatnak konkrétnak kell lennie, amely azt is jelenti, hogy a cégbírósági értesítésben meg kell jelölni a Cstv. megfelelő szakaszát, másrészt mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek az értesítésben foglaltakat alátámasztják (nemleges foglalási jegyzőkönyv, számla, mérleg stb.).
    A fizetésképtelenséget [Cstv. 27. § (2) bek. b) pont] megalapozhatja a törvényességi felügyeleti eljárásban kiszabott pénzbírság behajthatatlanságáról szóló értesítés is (lásd erről részletesebben: dr. Juhász László: Felszámolás a Cégbíróság értesítése alapján I. Céghírnök 2000. évi októberi szám).
    Feltételezzük, hogy a megkeresésre mégis sor kerül. A Cstv. 22. §-a csak arról rendelkezik, hogy a felszámolási eljárást többek között - a Cégbíróság értesítése alapján folytatható le.
    A felszámolási eljárás megindítását azonban az adós fizetésképtelenségének a vizsgálata követi [Cstv. 26. § (1) bek.], amely eredményeképpen a bíróság az adós felszámolását rendeli el, ha a fizetésképtelenségét állapította meg [Cstv. 27. § (1) bek.]. Ha az adós nem fizetésképtelen a bíróság az eljárást soron kívül megszünteti.
    Kérdés, hogy az utóbbi esetben mi történik. E tényállást sem a Cstv. sem a cégtörvény nem szabályozza, de a megoldás nem lehet ellentétes egyik törvény rendelkezéseivel sem. Egyrészről a fizetésképtelenség elbírálása során álláspontunk szerint - a gazdálkodó szervezetet is hiánypótlásra lehet felhívni, és ha ennek nem tesz eleget, csak akkor van helye az eljárás megszüntetésének. A megszüntetés ellen fellebbezésnek van helye. Fellebbezésre a cég jogosult. Ha a megszüntető végzés jogerőre emelkedik, a felszámolási ügyben eljáró bíróság köteles a végzést a Cégbíróságnak megküldeni. Változatlanul követelmény, hogy a megszűntnek nyilvánítás esetén valamely eljárást le kell folytatni, ezért a Cégbíróságot döntési kötelezettség terheli, és tekintettel az előzményekre köteles végelszámolást elrendelni és kijelölni a végelszámolót.
    Lényegében azáltal, hogy a felszámolási ügyben eljáró bíróság nem látta megállapíthatónak a fizetésképtelenséget, ugyanoda jutunk viszsza, mintha a Cégbíróság eredetileg is a cég végelszámolását rendelte volna el.
    Következő kérdés, hogy mi van abban az esetben, ha a végelszámolási eljárásban a végelszámoló arra a következtetésre jut, hogy a cég fizetésképtelen. A gyakorlatban többször előfordult, hogy a végelszámoló ilyenkor a Cégbíróságot kereste meg azzal, hogy a Cégbíróság kezdeményezzen hivatalból felszámolási eljárást.
    A Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése azonban erre az esetre specifikus törvényi szabályozást adott. A Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a végelszámoló megállapítása szerint a gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelező követeléseinek fedezetére sem elegendő, köteles a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet haladéktalanul előterjeszteni és a felszámolást kezdeményezni.
    Ebből az következik, hogy a bíróság akkor jár el helyesen, ha a kérelem teljesítésétől elzárkózik, és felhívja a végelszámoló figyelmét a Cstv. 72. §-ának (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére (ugyanezt az álláspontot osztja Juhász László és Szabó Eszter is, lásd: A felszámolás elrendelése a Cégbíróság értesítése alapján, Céghírnök 1999. évi 4. szám).
    Az Fpk. VIII. 31702/1997-es számú ügyben a Cégbíróság az adóst megszűntnek nyilvánította és elrendelte annak a végelszámolását.
    A végelszámoló a beérkezett hitelezői igénybejelentések alapján megállapította, hogy az adóssal szembeni követelések meghaladják az adós vagyonát, és ezt bejelentette a Cégbíróságnak. A Cégbíróság értesítette a felszámolási ügyekben eljáró bíróságot a felszámolási eljárás elrendelése végett.
    A felszámolási bíróság hiánypótlásra hívta fel az adóst, illetve a végelszámolót, elrendelte többek között az adós egyszerűsített mérlegének megküldését, amelyre a végelszámoló bejelentette, hogy azt az adós nem bocsátotta a rendelkezésére. Az adós részére küldött hiánypótló végzések - a címzett "ismeretlen" volta miatt - nem voltak kézbesíthetőek.
    Az elsőfokú bíróság az adós felszámolási kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert az adós és a végelszámoló a hiánypótlásnak nem tett eleget.
    Az elsőfokú bíróság végzése ellen a végelszámoló terjesztett elő fellebbezést.
    A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
    Határozatában kifejtette, hogy az adott ügyben a felszámolási eljárás a végelszámoló kérelmének benyújtása előtt megküldött értesítés következtében már megindult, ezért tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az adós fizetésképtelenségének a Cstv. 26. §-ának (1) bekezdésében előírt vizsgálata helyett, a végelszámolót hívta fel - egyébként a bejelentésben jelzett irathiány ellenére - hiánypótlásra és ennek nem teljesítése miatt a végelszámoló később benyújtott felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmét utasította el érdemi vizsgálat nélkül.
    Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróságnak - a fent hivatkozott mód. Cstv. 26. §-ának (1) bekezdése szerint - érdemben kell megvizsgálnia az adós fizetésképtelenségét. Amennyiben a felszámolási eljárás kezdeményezésére vonatkozó cégbírósági értesítésnek az adós - cégjegyzékbe bejegyzett ügyvezetője, illetve ügyvezetői számára való kézbesítése - a Pp. 99. §-ának (2) bekezdésében foglaltakon kívüli okokból is eredménytelen maradna, a bíróságnak - a Pp. 101. §-ának (1) bekezdésében, illetve 102. §-ának (3) bekezdésében szabályozottakra figyelemmel - hirdetményi kézbesítés, s ügygondnok kirendelése iránt kell intézkednie.
    A Legfelsőbb Bíróság álláspontja több vonatkozásban is téves. Egyrészről tévedett a Legfelsőbb Bíróság, amikor tényként fogadta el, hogy a már elrendelt végelszámolási eljárásban a Cégbíróság megkeresheti a felszámolási bíróságot a felszámolási eljárás lefolytatása végett. Erre, a fentebb kifejtettek szerint nincs lehetőség. Tévedett abban is, hogy ilyen esetben az adós ügyvezetőjét kell nyilatkozatra felhívni, hiszen a megindult végelszámolási eljárásra tekintettel az adós törvényes képviselője a végelszámoló. Tévedett a Legfelsőbb Bíróság abban is, hogy az adott tényállás mellett hirdetményi kézbesítésre kerülhet sor. A Pp. hivatkozott rendelkezése szerint ugyanis, a hirdetményi kézbesítés elrendelésére csak a fél kérelme esetén van lehetőség.
    A hivatkozott Legfelsőbb Bírósági döntéssel ellentétes határozat született a Cgf. VII. 31650/1998-as számú ügyben, ahol a Legfelsőbb Bíróság egy másik tanácsa kimondta, hogy a gazdálkodó szervezet rendezetlen tartozása ugyan fogalmilag kizárja a végelszámolási eljárás befejezését, de a végelszámolási eljárás alatt a felszámolási eljárás kezdeményezésére, csakis a végelszámoló jogosult. A Cégbíróság csak a cég megszűntnek nyilvánítása esetén intézkedhet a felszámolási eljárás kezdeményezése iránt.
    Abban az esetben, ha a végelszámoló kezdeményezi a felszámolási eljárást a Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése alapján, a felszámolási eljárásra illetékes bíróság szintén köteles a fizetésképtelenséget megvizsgálni. Ha az eljárást megszünteti, akkor a végelszámoló köteles a végelszámolást tovább folytatni mindaddig, amíg bizonyítani nem tudja, hogy a fizetésképtelenség feltételei valóban fenn állnak.
    E körben további tételeket fogalmaz meg Juhász László, amelyekkel a könyv szerzői is egyetértenek.
    Eszerint:
    - A végelszámoló köteles az általa megindított felszámolás esetén mindazon iratokat csatolni és befizetéseket teljesíteni, amelyeket a Cstv. 23. §-a előír, majd a végelszámolás elrendelése után megindult felszámolási eljárásban egyrészt köteles a bíróság felé a fizetésképtelenség kérdésében nyilatkozni, másrészt a Cstv. 31. §-ában írt kötelezettségeket ő is köteles teljesíteni.
    - - Ha a végelszámoló kérelme alapján indul a felszámolási eljárás (közömbös, hogy a cégbíróság által kirendelt vagy a cég által megválasztott végelszámolóról van szó), ugyanazon iratokat kell csatolnia, mint az adósnak, amikor a felszámolást kezdeményezi, s be kell fizetnie a közzétételi költségtérítést. Ezek hiányában a felszámolás nem rendelhető el, s a végelszámolás folyamatban marad.
    - A felszámolás és a végelszámolás problematikájának vizsgálatánál még egy kérdés merül fel. Mi a teendő akkor, ha egy gazdálkodó szervezet végelszámolási eljárást kezdeményez, és a becsatolt mellékletekből megállapítható, hogy a cég fizetésképtelen, és ebben az esetben nem állnak fenn a végelszámolás feltételei.
    - Ugyanez a helyzet, ha a végelszámoló lefolytatja az eljárást és az eljárás végén derül ki a becsatolt dokumentumokból, hogy a cég fizetésképtelen.
    - Kiterjed-e a törvényességi felügyelet ezekre az esetekre, azaz megsemmisítheti-e a Cégbíróság a cég jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatát, illetve elutasíthatja-e az ezzel összefüggő változásbejegyzési vagy pedig a cég törlésére irányuló kérelmet.
    - A szakirodalomban találhatunk olyan álláspontot, amely szerint a Cégbíróság kompetenciája csak arra terjed ki, hogy a döntéshozatalt abból a szempontból vizsgálja, hogy határozatképes volt-e a társaság és a döntéshez szükséges szavazatszám megvolt-e, tartalmában azonban a döntés megalapozottságát nem bírálhatja felül. Abban az esetben pedig, ha a végelszámolás befejezésekor észleli az eljáró bíró, hogy a végelszámolás feltételei nem állnak fenn, akkor nem fogadhatja el a társaság döntését. Az eljárás nemperes jellege részletes vizsgálódást nem tesz lehetővé, ezért nincs más mód mint a cég törlés iránti kérelmének elutasítása (Dr. Vezekényi Ursula: Cégbíróság a végelszámolásban, Céghírnök 1995. évi 2. szám).
    - A cégtörvény 50. §-ának (1) bekezdésében felsoroltak közül csupán az 50. § (1) bekezdés d) pontjában említett tényállás alkalmazhatósága merülhet fel. A d) pont szerint törvényességi felügyeleti eljárásnak lehet helye akkor is, ha a cég működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
    - Az egyik felfogás szerint ez a rendelkezés azonban elsősorban a társasági anyagi jogi szabályokra utal és nem teszi lehetővé annak a felülvizsgálatát, hogy a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozat abból a szempontból megalapozott-e, hogy a cég fizetésképtelen-e, azaz fennállnak-e a végelszámolás törvényi feltételei.
    - A társaság határozatának a megsemmisítése vagy a végelszámolással összefüggő változásbejegyzési kérelem elutasítása indirekt módon magába foglalja a cég fizetőképességével kapcsolatos állásfoglalást is. A fizetésképtelenség elbírálása azonban a felszámolási ügyekben illetékes bíróság kompetenciájába tartozik, ahol a döntés egy más nemperes eljárás, a felszámolási eljárás keretében születik meg.
    - Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a Cégbíróság törvényességi felügyeleti jogköre sem a változásbejegyzés elbírálásával kapcsolatos jogköre nem teszi lehetővé annak a vizsgálatát, hogy a végelszámolás törvényi feltételei fenn állnak-e.
    - Hitelezői oldalról védelmet egyrészről az eljárás nyilvánossága biztosít (ha a hitelező a végelszámolás közzétételét követően úgy véli, hogy a cég fizetésképtelen, akkor felszámolási eljárást kezdeményezhet). Másrészről pedig a Cstv. a végelszámoló kötelezettségévé teszi a fizetésképtelenség vizsgálatát, illetve kimondja, hogy a végelszámoló kártérítési felelősséggel tartozik.
    - Ugyanez vonatkozik arra, ha a végelszámolás befejezését követően becsatolt okiratokból valószínűsíthető, hogy a cég fizetésképtelen.
    - A Cégbíróság a kérelmet és a becsatolt okiratokat csak formai szempontból vizsgálhatja felül figyelemmel a Ctv. 26. § (1) bekezdésében és 4. §-ában foglaltakra is.
    - A fent kifejtett állásponttal szemben a Legfelsőbb Bíróság szerint el kell utasítani a végelszámolás befejezésekor előterjesztett a cég törlése iránti kérelmet, ha a becsatolt okiratokból megállapítható, hogy a cégnek rendezetlen tartozása áll fenn.
    - "Az adott ügyben a szövetkezet végelszámolása 1995. március
    - 31-én indult meg. A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan ezen időpontban már elszámolási vita folyt, a törlési kérelemhez csatolt vagyonfelosztási javaslat mellékletét képező kimutatás szerint a Z. és Vidéke Takarékszövetkezet követelését már 1995. november 15-én bejelentette a végelszámolónak, a követelés tekintetében peres eljárás is folyamatban volt, mely eljárásban a megyei bíróság 1996. november 28-án kelt jogerős ítéletével a végelszámolás alatt álló szövetkezetet már kötelezte a Z. és Vidéke Takarékszövetkezet javára 993 000 Ft és járulékai megfizetésére. Mindezek figyelembevételével a végelszámolási eljárás során követelés nem volt figyelmen kívül hagyható, és tekintettel arra, hogy a végelszámolási eljárás befejezésekor elfogadott vagyonfelosztási javaslat szerint is a szövetkezetnek a Z. és Vidéke Takarékszövetkezet követelését is magába foglaló rendezetlen tartozása áll fenn, amely fogalmilag kizárja a végelszámolási eljárás befejezését, illetve a cég végelszámolási eljárás befejezését követő törlését, megalapozottan utasította el az elsőfokú bíróság a cég törlése iránti kérelmet." (LB Cgf. VII. 31650/1998., Közigazgatási-gazdasági-jogi döntvénytár 2000. évi 1. szám 2. jogeset).
    1.2.3. A hivatalbóli törlési eljárás
    - A hivatalbóli törlés intézményét már az 1989. évi 23. tvr. is tartalmazta. Az intézmény néhány finomítással, de változatlan tartalommal bekerült az új cégtörvénybe. Az eljárás nemperes eljárás, amely következtében a gazdálkodó szervezet szintén jogutód nélküli szűnik meg.
    - A hivatalbóli törlési eljárásra akkor van lehetőség, ha a Cégbíróság tudomást szerez arról, hogy a cég székhelyén, illetve telephelyén,
    - fióktelepén sem található, illetve a cég képviseletére jogosult személyek tartózkodásának helye ismeretlen. A törlési eljárás megindításáról szóló hirdetményi végzést - a kézbesítés mellőzésével - a Cégbíróság a Cégközlönyben teszi közzé. A végzésnek felhívást kell tartalmaznia, amelynek értelmében a cég törlése ellen kifogás terjeszthető elő. A kifogást a hirdetmény megjelenésétől számított 30 nap alatt lehet bejelenteni.
    - A Cégbíróság a kifogásról 8 napon belül határoz. A kifogás akkor alapos, ha a cég székhelyére, működésére, illetve a képviselő lakóhelyére vonatkozó új adatot tartalmaz. Ebben az esetben a Cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás keretében hozható intézkedéseket teheti meg.
    - Ha a kifogás új adatot nem tartalmaz, vagy az annak alapján megtett intézkedés eredménytelen volt, a Cégbíróság a kifogást elutasítja és folytatja a törlési eljárást.
    - A kifogás előterjesztésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően, illetve amennyiben a kifogás nem alapos a Cégbíróság a cég törléséről - felszámolási eljárás kezdeményezése, illetve végelszámolás elrendelése nélkül - végzéssel határoz.
    - Kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha egy cég ellen felszámolási eljárás indul, és a felszámolási kérelemnek az adós részére történő kézbesítése során merül fel, hogy a cég "nem elérhető".
    - A bírói gyakorlatban több megoldással is találkozhatunk:
    - a) A felszámolás lefolytatása iránti kérelemnél a keresetlevél kézbesítésére vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. Ha a hitelező felhívás ellenére sem tudja megjelölni az adós székhelyét a bíróság a hitelező kérelmére a felszámolás iránti kérelmet hirdetmény útján kézbesíti az adósnak, és egyidejűleg a részére ügygondnokot rendel ki. Az ügygondnok kirendelésével kapcsolatos költségeket és kész-kiadásokat a hitelező köteles előlegezni.
    - b) Második megoldás első változata szerint a bíróság a Cégbíróságot értesíti "...amennyiben ezek a kutatások nem vezetnek eredményre és a kérelem nem kézbesíthető, a kft. törvényes képviselője részére a továbbiakban a bíróságnak a módosított 1989. XXIII. tvr. 23. §-ának (1) bekezdése alapján kell eljárnia. Közölnie kell a Cégbírósággal a cég tényleges megszűnését valamint indítványoznia kell az ezzel kapcsolatos eljárás lefolytatását. A Ctvr. 22. §-ának (1) bekezdése alapján ha a Cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja, a cégre vonatkozó jogszabályok szerint felszámolásnak vagy végelszámolásnak vagy helye." (BH 1993. évi 7. szám 478. jogeset).
    - A törlésre irányuló eljárás intézményének a megjelenésével újabb verzióként adódik, hogy a felszámolási bíróság kezdeményezheti a cég törlését.
    - Ha a cég ellen felszámolási eljárás van folyamatban, akkor tehát a törlési eljárás lefolytatható. Ha azonban a bíróság megállapította az adós fizetésképtelenségét, és elrendelte annak a felszámolását - álláspontunk szerint - nincs helye a törlési eljárás lefolytatásának, mert ettől az időponttól kezdve a két eljárás egyidejű lefolytatása egymást kizárja.
    - Ennek ellenére előfordul, hogy a felszámolási eljárás alatt párhuzamosan törlési eljárás is folyik, sőt a cég törlésére is sor kerül. Ilyenkor a felszámolási eljárást meg kell szüntetni.
    - Ezzel ellentétes állásponttal is találkozhatunk: "külön problémát jelent - és ez sajnos már a mai gondok közé tartozik -, hogy mit kell tennie a felszámolást lefolytató bíróságnak, ha a felszámolási eljárás közben a Cégbíróság az adóst egyszerűen törli a cégjegyzékből. A felszámolás megindítása előtt a megoldás adott. Az eljárást meg kell szüntetni, vagy a kérelmet el kell utasítani, hiszen nincs adós, aki ellen az eljárást le lehetne folytatni, a megjelölt adósnak nincs perbeli jogképessége. A felszámolás megindulása után azonban már más a helyzet. Véleményünk szerint ilyen esetben le kell folytatni a felszámolást azzal, hogy az eljárás befejezésével egyidejűleg az adóst nem kell megszüntetni, és nem kell a Cégbíróságot megkeresni a cég törlése érdekében. A cég törlése azonban a hitelező érdekét sértheti, ezért - álláspontom szerint - ez a rendelkezés felülvizsgálatra szorul, s min-
    - denképpen ki kellene küszöbölni a csődtörvénnyel való ütközését." (Dr. Csőke Andrea, Fodorné dr. Lettner Erzsébet, Dr. Horváth Andrea, Dr. Serényi György: Csőd, felszámolás, végelszámolás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1997. 412. old.).
    - A gyakorlatban az is felvetődött, hogy a végelszámolás alatt indulhat-e a céggel szemben, cég törlésére irányuló eljárás. Egy konkrét ügyben a betéti társaság változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a Cégbíróságnál, amelyben bejelentette, hogy a társaság elhatározta jogutód nélküli megszűnését, és végelszámolóként az egyik beltagot kérte bejegyezni. Az elsőfokú bíróság a végelszámolás megindulását és az azzal összefüggő adatváltozásokat bejegyezte a cégjegyzékbe.
    - Az APEH megyei igazgatósága ezt követően törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett, bejelentve, hogy a társaság székhelyéről a küldemények "ismeretlen" jelzéssel érkeztek vissza az igazgatósághoz. Az elsőfokú bíróság felhívta a társaságot arra, hogy tegyen észrevételeket az APEH megyei igazgatósága beadványára. Végzését az elsőfokú bíróság az adós székhelyére küldte meg. A küldemény "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezett vissza a bírósághoz.
    - Ezt követően az elsőfokú bíróság 4. sorszám alatt ismét végzést hozott, immár a végelszámolás alatt álló cég törlésére irányuló eljárás megindításáról. A végzés a Cégközlöny 1996. augusztus 15-i számában jelent meg. A végzéssel kapcsolatos kifogást nem nyújtottak be az elsőfokú bírósághoz.
    - 1996. október 15-én kelt 5. számú végzésével az elsőfokú bíróság elrendelte a cég hivatalbóli törlését a cégjegyzékből. A végzés a Cégközlöny 1996. november 28-i számában jelent meg. A végzéssel szemben a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár nyújtott be fellebbezést arra hivatkozással, hogy a végelszámolásról hozott korábbi végzés alapján a végelszámolónak igényt jelentettek be (továbbá, hogy nincs tudomásuk a végelszámolási eljárás befejezéséről és, hogy a cég törlését elrendelő végzés ellentmond a végelszámolás megindításáról hozott végzésnek.
    - A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozathozatalra utasította. A bíróság másodfokú határozatában a következőket fejtette ki:
    - Az 1989. évi 23. tvr. 21-23-24. §-ai az ismeretlenné vált fellelhetetlen cégekre nézve a cégnyilvántartás közhiteles jellegére és a forgalombiztonság követelményeire figyelemmel speciális eljárásként szabályozza a cég végelszámolási és felszámolási eljárás mellőzésével történő hivatalbóli törlésére irányuló eljárást a következők szerint.
    - A 21. § (1)-(2) bekezdése alapján, ha a cég székhelyére vonatkozó bejegyzés jogszabályt sért a Cégbíróságnak fel kell hívnia a céget képviselője útján megfelelő határidő kitűzésével a jogellenesség megszüntetésére, illetve az arra irányuló kérelem benyújtására, s ezzel egyidejűleg hirdetményt kell közzétennie azzal, hogy a cég székhelyére vonatkozóan tudomással rendelkezik és az 30 napon belül jelentse be a Cégbíróságnak. A 23. § (2) bekezdésének értelmében pedig a cég székhelye a 21. §-ban írt intézkedések ellenére sem vált ismertté a Cégbíróságnak a cég törlésére irányuló eljárást kell lefolytatnia. Végül a 24. § kimondja, hogy a 21. § (2) bekezdésében és a 23. §-ban meghatározott eljárás lefolytatását követően a Cégbíróság a cég törléséről végzéssel határoz, e végzést a kézbesítés mellőzésével a Cégközlönyben közzé kell tenni azzal, hogy a végzés ellen a közzétételtől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek.
    - Mindezen rendelkezésekből az következik, hogy a hivatalbeli törlési eljárásra csak kivételes esetekben, akkor kerülhet sor, ha a cég holléte, működése, helye az előírt intézkedések ellenére sem válik ismerté. Nem zárható ki annak elvi lehetősége, hogy egyedi esetekben a végelszámolási eljárás meghiúsulása miatt utóbb sor kerüljön a végelszámolási alatt álló céggel szemben a hivatalbeli törlési eljárás lefolytatására.
    - A régi Gt. 50. §-a azt is kimondja, hogy a végelszámoló kijelölésével a gazdasági társaság tisztségviselőinek, képviselőinek és dolgozóinak cégjegyzési jogosultsága megszűnik, jogaikat és kötelezettségeiket a végelszámoló gyakorolja. Ebből az is következik, hogy a végelszámolási eljárás tartalma alatt bekövetkezett adatváltozások cégjegyzékbe történő bejegyzése iránti intézkedéseket a végelszámolónak mint a cég képviselőjének kell megtennie, továbbá, hogy a Ctvr. 21. §-ának (1) bekezdésében írt felhívást a cég székhelyére történő eredménytelen kézbesítést követően közvetlenül a végelszámolónak is kézbesíteni kell. Az adott ügyben az elsőfokú bíróság bejegyezte a cég végelszámolásának megindulását, a végelszámoló személyét, akinek a lakcíme a cég székhelyétől közigazgatásilag eltérő helységben van. Az eljárási szabályok megsértésével járt el az elsőfokú bíróság, amikor az 1996. május 7-én kelt 2. számú felhívó végzését a végelszámolónak meg sem kísérelte kézbesíteni. Jogsértő volt ugyanakkor az elsőfokú bíróság eljárása azért is, mert a törlési eljárás előfeltételét képező Ctvr. 21. §-ának (2) bekezdésében írt hirdetmény közzétételét mellőzte. Mindezekre tekintettel megalapozatlan volt a törlési eljárás, és a cég végelszámolási és felszámolási eljárás mellőzésével történő hivatalbóli törlése is.
    - Az újabb eljárásban nem mellőzhető a Ctvr. 21. § (1) bekezdése alapján hozott végzés a végelszámolónak történő végzés kézbesítése, illetve a kézbesítés megkísérlése, szükség esetén a Ctvr. 21. § (2) bekezdésében írt hirdetmény közzététele, és csak ezt követően hozhat az elsőfokú bíráság a törlési eljárás megindítása tekintetében megalapozott határozatot. (LB Cgf. VII. 30162/1997., Közigazgatási és gazdasági döntvénytár 1998/4. 98. jogeset).
    - A bírói gyakorlat egyébként sem elégszik meg csak azzal, ha a cég részére megküldött küldemények "ismeretlen" jelzéssel érkeznek vissza. A cég törlésére csak akkor van lehetőség, ha a cég működésére utaló adat sem merül fel.
    - Szintén a Legfelsőbb Bíróság előtt Cgf. II. 32002/1997. szám alatt folyó ügyben (Közigazgatási és gazdasági jogi döntvénytár 1998/10. 228. jogeset) a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bejelentette az elsőfokú bíróságnak, hogy a T. Ipari és Kereskedelmi Kft. részére megküldött értesítései "ismeretlen" jelzéssel érkeznek vissza. Az elsőfokú bíróság 2. sorszámú végzésében megindította a törlésre irányuló eljárást, majd 5. sorszámú végzésében elrendelte a cég hivatalbóli törlését.
    - Az 5. sorszámú végzés ellen a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kifogást terjesztett elő. Arra hivatkozott, hogy a cég rendszeresen teljesít járulék bevallást.
    - Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította arra hivatkozva, hogy - a tényleges céghelyre, működésre vonatkozó bejelentés nem érke-
    - zett - a nem működő cég pedig a forgalom biztonságát szolgálja.
    - A fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban a Legfelsőbb Bíróság az 5. sorszámú végzést hatályon kívül helyezte, és a Cégbíróságot újabb határozat hozatalára utasította. Határozatában - többek között - kifejtette, hogy a cég törlését elrendelő 5. számú végzés meg-
    - hozatala után egyértelmű adatok merültek föl arra vonatkozóan, hogy a cég ténylegesen működik. A fellebbezéshez csatolt irat szerint a cég 3 nappal a törlési eljárás megindításáról szóló végzés közzététele előtt eleget tett az 1997 március havi járulék bevallási kötelezettségének, ez pedig a tényleges működésére utal. Ilyen cég esetében pedig akkor sem indokolt a végelszámolási eljárás lefolytatása nélkül a cég törlése, ha a cég székhelyén nem lehet felvenni a kapcsolatot jelenleg a cég képviselőjével.
    - 1.2.4. Külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepének, illetve kereskedelmi képviseletének a megszüntetésével kapcsolatos eljárás
    - A külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről az 1997. évi CXXXII. tv. rendelkezik.
    - A törvény 30. §-a tartalmazza a kereskedelmi képviselet megszüntetésére vonatkozó szabályokat. A törvény szerint a kereskedelmi képviselet a cégbírósági nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. Kérelemre a Cégbíróság akkor törölheti a kereskedelmi képviseletet a cégjegyzékből, ha:
    - a) a külföldi vállalkozásnak a kereskedelmi képviselet működésével összefüggésben nincs Magyarországon köztartozása továbbá,
    - b) a kereskedelmi képviselet a Cégközlönyben megszüntetésről felhívást tett közzé azzal, hogy a hitelezők követeléseiket 30 napon belül nála jelentsék be, de ilyen tartalmú bejelentés nem érkezett, vagy a hitelező követelése kielégítésre került, illetve arra biztosítékot nyújtottak és
    - c) nincs a kereskedelmi képviseleti tevékenységgel összefüggésben külföldi vállalkozás ellen Magyarországon bírósági vagy hatósági eljárás folyamatban.
    - A kereskedelmi képviselet kérelemre történő törlésének nem feltétele a fentiekben a) és c) pontban felsorolt feltételek fennállása, ha a külföldi vállalkozás államának a Magyar Köztársasággal nemzetközi szerződése van a polgári és kereskedelmi ügyekre nézve a bíróság joghatóságról és bírósági joghatározatok végrehajtásáról, valamint a köztartozások behajtásáról.
    - A külföldi vállalkozás jogutód nélküli megszűnésére tekintettel a kereskedelmi képviselet törlését is kérelmezni kell a Cégbíróságtól.
    - A fenti rendelkezéseket ebben az esetben is alkalmazni kell.
    - A Cégbíróság hivatalból intézkedik a kereskedelmi képviselet cégjegyzékből való törlése iránt a cégnyilvántartási törvényben meghatározott esetekben. Ha a Cégbíróság kereskedelmi képviseletet törvényességi felügyeleti eljárás keretében tiltja el a további működéstől, a Cégközlönyben felhívást tesz közzé azzal, hogy a hitelezők a köve-
    - teléseiket 30 napon belül a kereskedelmi képviseletnél jelentsék be.
    - A Cégbíróság azt követően nyilvánítja megszűntnek, s törli a kereskedelmi képviseletet a cégjegyzékből, ha ilyen tartalmú bejelentés nem érkezett, vagy a bejelentés alapján a hitelező követelése kielégítésre került.
    - A fióktelep megszüntetésére vonatkozóan a törvény 23. §-a tartalmaz rendelkezéseket. A fióktelep a cégnyilvántartásból való törléssel szűnik meg.
    - Kérelemre a Cégbíróság az alábbi körülmények együttes fennállása esetén törölheti a fióktelepet a cégnyilvántartásból:
    - a) a külföldi vállalkozásnak a fióktelep működésével összefüggésben nincs Magyarországon köztartozása;
    - b) a fióktelep a Cégközlönyben a megszüntetésről felhívást tett közzé azzal, hogy a hitelezők követeléseiket 30 napon belül nála jelentsék be, de ilyen tartalmú bejelentés nem érkezett, vagy a hitelező követelése kielégítésre került illetve arra biztosítékot nyújtottak;
    - c) nincs a fióktelepein keresztül folytatott tevékenységével összefüggésben a külföldi vállalkozás ellen Magyarországon hatósági vagy bírósági eljárás folyamatban, vagy a folyamatban levő eljárásokban a vagyoni igények kielégítésére a fióktelep vagy a külföldi vállalkozás biztosítékot nyújtott;
    - d) nincs fizetésképtelenségi eljárás folyamatban a külföldi vállalkozás, illetve a fióktelep ellen.
    - A fióktelep kérelemre történő törlésének nem feltétele a fent említett a) és c) pontban meghatározott feltételek fennállása, ha a külföldi vállalkozás államának a Magyar Köztársasággal nemzetközi szerződése van a polgári és kereskedelmi ügyekre nézve a bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról, valamint a köztartozások behajtásáról. A külföldi vállalkozás jogutód nélküli megszűnésére tekintettel a fióktelep törlését is kérelmezni kell a Cégbíróságtól. Ilyenkor a fenti a)-c) pontban foglaltakat is alkalmazni kell. Szintén alkalmazni kell azt a fenti rendelkezést, hogy a fióktelep kérelmére történő törlésének nem feltétele a fenti a) és c) pontban meghatározott feltételek fennállása, ha nemzetközi szerződés van a bírósági joghatóságról, bírósági joghatározatok végrehajtásáról stb.
    - A Cégbíróság hivatalból intézkedik a fióktelep cégnyilvántartásból való törlése iránt a cégnyilvántartási törvényben meghatározott esetekben. Ha a Cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében tiltja el a fióktelepet a továbbműködéstől, akkor a Cégközlönyben felhívást tesz közzé, hogy a hitelezők a követeléseiket 30 napon belül a fióktelepnél jelentsék be. A Cégbíróság azt követően nyilvánítja megszűntnek és törli a fióktelepet a cégjegyzékből, ha ilyen tartalmú bejelentés nem érkezett, vagy a bejelentés alapján a hitelezők követelése kielégítésre került.
    - A fióktelep megszűnése esetén a fióktelep cégneve alatt megszerzett olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, pénzpiaci eszközt, átruházható eszközt és kollektív befektetési értékpapírt, amelyet deviza külföldi nem szerezhet meg, el kell idegeníteni, a külföldi vállalkozás az elidegenítés utáni ellenértékre kaphat igényt.
    - Látható, hogy külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe és kereskedelmi képviselete megszűnése esetében végelszámolási eljárásnak nincs helye. A fióktelep és a képviselet megszűnése esetén az 1997. évi CXXXII. törvényben foglalt megszűnési szabályok az irányadóak.

    2. A végelszámolás megindítása
    2.1 A végelszámolás megindításának eseteiről általában
    Az előző fejezetben tisztáztuk, hogy a végelszámolás a jogutód nélküli megszűnését elhatározó (vagy arra kényszerített) gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetének számbavételére, kinnlevőségeinek behajtására és adósságainak kifizetésére szolgáló eljárás, melynek eredményeképpen megállapíthatóvá válik a szervezet "nettó" vagyona. Ez az a vagyontömeg, amely a szervezet tulajdonosai között felosztható a létesítő okiratukban és a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben lefektetett elvek, és a tulajdonosok által a vagyonfelosztás körében kötött megállapodások alapján.
    Ismeretes, hogy a gazdálkodó szervezetek legtöbbje, s a gazdasági társaságok különösen, kétféle módon szűnhetnek meg: jogutódlással (ez az átalakulás különféle esetköreit jelenti), és jogutód nélkül. A végelszámolás a jogutód nélküli megszűnés velejárója, csaknem valamennyi gazdálkodó szervezetnél. (Ezzel részletesebben a következő pontban foglalkozunk.)
    A végelszámolás alkalmazási köreit a Cstv. és a régi Gt. némiképpen ellentmondásosan szabályozta, és ez az új Gt. hatálybalépésével sem szűnt meg egészen. A Cstv. 1. § (4) bekezdése szerint "a végelszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen adós - a jogutód nélküli megszűnését elhatározva - a hitelezőit kielégíti."
    Ez a megfogalmazás távolról sem határozza meg a lényeget.
    A végelszámolásban nem célszerű az adós fogalmával aposztrofálni a végelszámoló szervezetet, miután ez a végelszámolást és a felszámolást szükségtelenül összemossa, jóllehet mindkét eljárásban homlokegyenest eltérő helyzetről van szó. A végelszámoló cég nem adós (helyesebben: nem csupán adós), hanem hitelező is; nem fizetésképtelen, összvagyonát tekintve legrosszabb esetben is legfeljebb "nullszaldós". A Cstv. idézett - használhatatlanul rossz - definíciója nemcsak hiányosan, hanem a jogintézmény lényegével ellentétesen fogalmaz. A Cstv. 1. § (4) bekezdése ráadásul egy további "sebből is vérzik", mivel korlátozni látszik a végelszámolás előfordulási lehetőségeit azokra az esetekre, amikor a cég saját elhatározásán alapul a jogutód nélküli megszűnés. Ez azonban - mint majd látni fogjuk - a végelszámolásoknak csak egy részére igaz, gyakran kerül sor ugyanis a társaság (cég) akaratán kívülálló okból jogutód nélküli megszűnésre és végelszámolásra.
    A régi Gt. 47. §-a a Cstv. idézett szabályától eltérően (legalábbis a gazdasági társaságokra) úgy rendelkezett, hogy jogutód nélküli megszűnésük esetén felszámolásnak vagy végelszámolásnak van helye. Ez a szabály tehát már nem hangsúlyozta a végelszámolás és az önkéntes jogutód nélküli megszűnés kizárólagos kapcsolatát, mely egyébként a jogalkalmazás terén (figyelemmel a cégeljárási szabályokból kiolvasható előírásokra) sosem vált elfogadottá. A régi Gt. fenti szabálya egy későbbi módosítás folytán módosult, és csak a Cstv.-re visszautaló normává vált, az ismertetett ellenmondást pedig az új Gt. 57. §-ának (1) bekezdése tisztázta.
    Ez kimondta, hogy a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén végelszámolásnak van helye, kivéve ha felszámolást vagy hivatalbóli törlést kell (az azokra irányadó szabályok szerint) lefolytatni. Ez a szövegezés korrigálja a Cstv. fogalmi zavarait, és világossá teszi, hogy bármilyen okból következik is be a jogutód nélküli megszűnés, mindig végelszámolást kell lefolytatni. Akár a társaság (cég) szabad elhatározása, akár valamely hatósági (bírósági) aktus vagy törvény kényszerítő rendelkezése folytán kerül sor a jogutód nélkül megszűnésre, mindig végelszámolásnak van helye, ha az érintett cég (szervezet) a Cstv. hatálya alá tartozik. Kivételt ezalól csak két esetkör jelent: a fizetésképtelenség miatt indított felszámolás "szorítja ki" a végelszámolást, illetve a fantomcégekre elrendelt hivatalbóli törlési eljárás. Ezekre is igaz, (mint arra már az 1.2. pontban utaltunk), hogy a végelszámolást a felszámolás vagy a hivatalbóli törlési eljárás csak akkor előzheti meg, ha ezeknek a speciális feltételei valóban fennállnak. Ha a fizetésképtelenség jogerős elrendelése nem valósulhat meg, nem felszámolásnak, hanem végelszámolásnak van helye a jogutód nélküli megszűnés mellett; és hivatalbóli törlés is csak akkor folyhat, ha a cégnek és képviselőinek hollétére nem lelhető fel adat.
    Az új Gt. további előnye a Cstv. 1. § (4) bekezdésével szemben, hogy nem azonosítja a végelszámoló társaságot az adós fogalmával, így a végelszámolás jogi természetét nem torzítja el, hanem azt egyszerűen a jogutód nélkül megszűnő (nem fizetésképtelen és nem fantom) társaság likvidációs eljárásának tekinti. Mindebből leszűrhető, hogy a Cstv. 1. § (4) bekezdésének nagyon elhibázott "definícióját" nyugodtan félretehetjük, és vizsgálódásunk alapjául elfogadhatjuk az új Gt. 57. § (1) bekezdésének megfogalmazását, annál inkább, mert a végelszámolás Gt.-beli fogalma a Cstv. hatálya alá tartozó szervezetek legtöbbjére kifejezett jogszabályi rendelkezés vagy analógia folytán érvényesül. (Ezt segíti elő a Ctv. később a (2.2 pontban) tárgyalandó 55. §-ának előírása is, amely csaknem minden, a cégjegyzékbe bejegyzendő gazdálkodó szervezetre érvényes.)
    2.2. Végelszámolással megszűnő szervezetek
    A végelszámolással kapcsolatba hozható esetek taglalásánál célszerű számbavenni azon gazdálkodó szervezeteket, amelyek vonatkozásában a végelszámolás egyáltalán lefolytatható. A végelszámolásra mint a gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnését (fő szabályként) kísérő vagyonfelmérési - és elosztási eljárásra, első ízben a társasági törvény tartalmazott részletesebb szabályokat. Ez a szabályozás jó ideig meghatározó volt, mivel az egyéb gazdálkodó szervezetek végelszámolási normái többnyire csak visszautaltak a régi Gt. vonatkozó rendelkezéseire, vagy azok analógia útján érvényesültek a gazdasági társaságnak nem minősülő szerveződéseknél. Az új Gt. ezen változtatott, általános szabályai között néhány végelszámolási normát találunk csak (Gt. 57.§), s vannak speciális rendelkezései egyes cégformák tekintetében, azonban a végelszámolási szabályok "oroszlánrészét" a Cstv. foglalja magában. A folyamat "leképezését" jelentő cégjogi szabályok - legalábbis a cégjegyzékbe bejegyzendő gazdálkodó szervezetek tekintetében - valamennyire általános változásbejegyzési (törlési) szabályokat adnak, és a bírósági határozattal történő megszüntetést valamint a kapcsolódó törvényességi felügyeletet is egységesen kezelik. Ugyanakkor az eljárási normák körében megjelenítik az egyes cégformák különlegességeit is.
    A ma hatályos társasági jogi szabályok szerint a gazdasági társaságok: a közkereseti társaság (kkt.), a betéti társaság (bt.), a korlátolt felelősségű társaság (kft.), a részvénytársaság (rt) és a közös vállalat (kv.). Ezek közül a kkt.-ra ésa bt.-re ad speciális végelszámolási normákat a Gt., lehetővé téve számukra az úgynevezett "egyszerűsített módon lefolytatható" végelszámolást (Gt. 100. §), amely - mint azt a 3.2.3. pontban majd látni fogjuk, minden, csak nem egyszerűsített végelszámolás, legfeljebb az igaz, hogy a cégbírósági eljárás egyszerűbb az egyéb végelszámolás - bejegyzésekhez képest.
    A közös vállalat tekintetében a Gt. 120. § különleges előírásokat nem tartalmaz, csupán a vagyonfelosztásra nézve szögezi le, hogy a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont - ha a létesítő okirat ettől eltérő felosztási elveket nem rögzít, a tagok vagyoni hozzájárulásainak arányában kell elosztani.
    A kft (s egyúttal az egyszemélyes társaságnak nevezett egyszemélyes kft.) jogutód nélküli megszűnésére és végelszámolására a Gt. 168-170. §-ai adnak különleges szabályokat. E cég felelősségi formájából eredően az általánosnál szigorúbb, több biztosítékot beépítő normák elsődlegesen a hitelezővédelmet szolgálják. (Részletesebben 3.2.1. pont alatt.)
    A részvénytársaság (és értelemszerűen az egyszemélyes rt.) jogutód nélküli megszűnési szabályait a Gt. 265-267. §-ai tartalmazzák. Ezek döntő részben megegyeznek a kft. hasonló szabályaival. (Lásd részletesebben a 3.2.1. pont alatt.)
    Gazdasági társaságnak ma már nem számít az új Gt. XIII. fejezetében szabályozott kooperációs társaság, az egyesülés, amely tulajdonképpen átmenetet képez a gazdasági társaságok és a társadalmi szervezetek között. Jogutód nélküli megszűnése során azonban gazdasági társaság módjára "viselkedik", a Cstv. hatálya alá tartozik, és a Gt. 287. §-a a likvidációs hányad (azaz a hitelezők kielégítése után fennmaradó, a tagot megillető vagyonrész) mértékének megállapítására ad előírást. Eszerint a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában a tagi hozzájárulások arányában osztandó fel a vagyon, ha azonban ilyen hozzájárulást nem teljesítettek, egyenlő arányban részesülnek a maradvány-vagyonból.
    Gazdasági társaságnak számítanak az újonnan már nem létesíthető, de a régi Gt. szabályai szerint alakult, és még ma is működő (lásd a 2.3.4. pontot) gazdasági munkaközösségek (gmk.-k), és jogi személy felelősségvállalásával mőködő gazdasági munkaközösségek (jgmk.-k.) Ezekre - mivel az új Gt. hatálya alá nem tartoznak, a régi Gt. által előírt (ma már hatályon kívül helyezett) és társasági szerződéseikbe beépült - így látensen ma is létező - szabályok érvényesülnek. Ezeknek jogutód nélküli megszűnése és végelszámolása (felszámolása) még évekig tartó folyamatként "életben tartja" a hajdani végelszámolási szabályokat.
    A közhasznú társaságota Ptk. szabályozza. Gazdasági társaságnak ugyan nem számít, azonban alapításának működését, és jogutódlással vagy anélkül történő megszűnésének szabályai a gazdasági társaságok mintájára születtek meg. A Ptk. 57. § (2) bek. értelmében egyaránt vonatkoznak rá a Gt. általános és a kft.-re irányadó különös szabályai, jogutód nélküli megszűnése során tehát éppúgy kezelendő, mint egy kft., csak a vagyonfelosztásnál kell ügyelni a Ptk. 60. §-ának (3) bekezdésében található különleges előírásokra.
    Az oktatói munkaközösségek megszűnési szabályait az iskolarendszeren kívüli magánoktatás egyes kérdéseiről és az oktatói munkaközösségről szóló 36/1990. (II. 28.) MT.r. 9.§ tartalmazza, amely e vonatkozásban a közkereseti társaságra irányadó normák alkalmazását írja elő. Így áttételesen az új Gt. és annak kapcsán a Cstv. végelszámolási szabályai is érvényesülnek az oktatói munkaközösség megszűnésére.
    A vállalat (állami vállalat) egyes jogi személyek vállalata) tekintetében a Vt. (1977. évi VI. törvény) 42-44/B. §, illetve a Ptk. 72. § szintén végelszámolást és a Cstv. alkalmazását írja elő, a jogutód nélküli megszűnés esetére, amennyiben a cég ellen nincs helye felszámolásnak. (Lásd a 9.9. pontot.)
    A szövetkezet, az erdőbirtokossági társulat, a vízgazdálkodási társulat, a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások, a biztosítóintézetek, a befektetési alapok, az önkéntes kölcsönös biztosítási pénztárak végelszámolási szabályait a 9. fejezetben ismertetjük.
    Fogalmilag kizárt a végelszámolás az egyéni vállalkozó (illetve a cégjegyzékbe bejegyzett - egyébként gazdálkodó szervezetnek minősülő - egyéni vállalkozó, az egyéni cég esetében. Az egyéni vállalkozó (egyéni cég) nem tartozik a Cstv. hatálya alá, mivel az egyéni vállalkozó, mint gazdálkodó szervezet személye és korlátlan vagyoni felelőssége a vállalkozási tevékenységet folytató természetes személytől nem válik el, a természetes személy jogutód nélküli megszűnését, üzleti célú vagyonának likvidálását pedig a magyar jog nem ismeri. (Az üzleti élet alanyának ebben az esetben személye egybeesik a magánemberével, aki teljes vagyonával korlátlanul felel mind magántermészetű, mind pedig üzleti adósságaiért, halála után pedig vagyona az öröklés általános szabályai szerint száll át örököseire. (Az öröklési jog vonatkozó szabályai szerint pedig örököse mindenkinek van, hiszen más örökös hiányában sor kerül az állam, mint szükségképpeni örökös szerzésére.)
    Nincs helye "hagyományos" végelszámolásnak a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe és kereskedelmi képviselete tekintetében sem. E szervezetek - bár a cégjegyzékbe bejegyzendő formációk - a Cstv. hatálya alá nem tartoznak. Valójában egyik sem önálló gazdasági szerveződés, csupán valamely külföldi gazdálkodó szervezet részei, amelynek az a sajátosságuk, hogy nem az anyacég székhelyének államában találhatók. A belföldi szabályozásukra megalkotott 1997. évi CXXXII. törvény e szervezetek jogutód nélküli megszűnése esetére (átalakulásukra ugyanis nincs jogi lehetőség) a végelszámolás lefolytatásához nagyon hasonló szabályokat fogalmaz meg. (Az erre vonatkozó szabályokat az 1.2.4. pontban részletesebben ismertettük.
    2.3. A végelszámolás alapjául szolgáló döntés
    Az elkövetkezendőkben a végelszámolással kapcsolatos szabályokat az ilyen ügyek zömét kitevő gazdasági társaságok szemszögéből elemezzük, különös tekintettel arra, hogy a gazdasági társaságokkal összefüggő előírások érvényesülnek áttételesen számos más gazdálkodó szervezetre is (például közhasznú társaság, oktatói munkaközösség), de egyéb gazdálkodó szervezetek (például a szövetkezet vagy a vállalat) végelszámolási normái is igen közelítenek a társasági jogi előírásokhoz. Az egyes nem gazdasági társaságnak számító egyéb cégformák speciális végelszámolási szabályait a 9. fejezetben részletezzük.
    A végelszámolásra sor kerülhet akár úgy, hogy a társaság (gazdálkodó szervezet) saját elhatározásából dönt a jogutód nélküli megszűnés mellett, akár úgy, hogy valamely objektív ok, vagy bírósági határozat kényszeríti erre.
    2.3.1. Megszűnés objektív okból
    A végelszámolásra objektív okból kerül sor, ha a cég meghatározott időre alakult, vagy jogutód nélküli megszűnését a létesítő okiratban, vagy jogszabályban valamely bontó feltételhez kötötték. Ilyen megoldás főként gazdasági társaság esetén fordulhat elő, de például jogutód nélküli megszűnés és végelszámolás a következménye annak is, ha a viziközmű-társulat az alapszabályában meghatározott közcélú feladatát elvégezte. (1995. évi LVII. tv. 44. § (1) bek. c.) pontja (3) bekezdése). Ilyen objektív megszűnési ok a gazdasági társaságoknál (néhány kivételtől eltekintve) a társaság tagjainak egy főre csökkenése, vagy meghatározott jogállású tagok tagsági viszonyának megszűnése (bt. beltagjai vagy kültagjai mind "elfogynak"). Jogutód nélkül szűnik meg az erdőbirtokossági társulat az 1994. évi XLIX. tv. 31. § (1) bek. a.) pontja értelmében, ha a társulatnak csak egy tagja maradt. Szövetkezetnél is megszüntetési okként szerepel (1992. évi I. tv. 89.§ (1) bek. c.) pontja és (2) bek.) a taglétszámnak a törvényi minimum alá csökkenése.
    Kérdés, hogy ezekben az esetekben a megszűnés az objektív körülmények bekövetkezése esetén a törvény erejénél fogva áll-e be, vagy sor kerül előbb a végelszámolás (vagy, ha ennek feltételei fennállnak, a felszámolás) lefolytatására?
    Különösen jelentőssé vált ez a kérdés napjainkban, az új Gt. átmeneti szabályainak hatályosulása folytán. Ismeretes, hogy a gmk.-k és a jgmk.-k 2000. június 16.-ik kötelesek voltak létesítő okiratukat a közkereseti társaság új Gt.-beli szabályaihoz igazítani, vagy a gmk.-k más, az új Gt. által "preferált" cégformába átalakulni, és az erre vonatkozó változásbejegyzési kérelmet megszűntnek nyilvánítás terhe mellett a cégbírósághoz benyújtani.
    Az egyértelmű, hogy a fenti esetek egy részében a megszűnési helyzet kialakulásához nincs szükség hatósági beavatkozásra (például a meghatározott idő, melyre a társaságot létrehozták (Gt. 10. § (4) bek. és 11. § g.) pontja) eltelt, más esetekben a megszűnési feltétel bekövetkezte önmagában még nem elegendő a megszűnési joghatás kiváltásához, ahhoz valamely további aktus is szükséges. (Ez történik a szövetkezet taglétszámának lecsökkenése esetén, melynél az 1992. évi I. tv. 89.§ (1) bek. c.) pontja és (2) bekezdése szerint a megszüntető aktus a cégbíróság megszűntnek nyilvánító határozata, melynek meghozatalához azonban az is szükséges, hogy a törvénysértő tagállapot meghatározott ideig fennálljon.)
    Változó a helyzet a végelszámolásra utasítás kérdésében is. Egyes cégformáknál ilyen esetre a vonatkozó anyagi jogi szabály kifejezetten előírja az objektív okból történő megszűnés esetére is a végelszámolást (1992. évi I.tv. 90. § (1) be. a szövetkezetnél; a Gt. 98. § (2) bekezdése a közkereseti társaság tagjainak egy főre csökkenésénél; a Gt. 104. § (3) bekezdése a betéti társaság valamennyi kültagjának vagy valamennyi beltagjának kiválásánál), más esetekben ez a kötelezettség nem ennyire magától értetődő.
    Azokban az objektív megszűnési esetekben, amelyeknél a megszűnéssel együttjáró végelszámolási kötelezettség első olvasatban nehezebben észlelhető, a következőkkel bizonyítjuk annak szükségességét:
    A Gt. valamennyi gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésére kimondja az 57. § (1) bekezdésében, hogy a jogutód nélküli megszűnésnél - bármilyen okból is következett be az - vagy végelszámolásnak, vagy felszámolásnak van helye, s ezalól csak a hivatalbóli törlés alá eső fantomcégek jelentenek kivételt. Amint azt a 2.1. pontban is kifejtettük, a Cstv. 1. § (4) bekezdéséből, de a Cstv. 65. § (1) bekezdéséből ("A gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén - a felszámolás esetét kivéve - végelszámolásnak van helye") is az következik, hogy akár objektív, akár szubjektív (a cég legfőbb szervének, alapítójának, tulajdonosának elhatározásán alapuló) okból, akár önként, akár hatósági (bírósági) aktus révén kerül sor a jogutód nélküli megszűnésre, végelszámolást kell lefolytatni, kivéve, ha felszámolásnak vagy hivatalbóli törlésnek van helye. Ezt erősítik az egyes cégformák speciális megszűnési normái (péládul az 1995. évi LVII. tv. 44. § (3) bek. a vízgazdálkodási társulatnál; az 1994. évi XLIX. tv. 34. § (1) bek. az erdőbirtokossági társulatnál; vagy az 1977. évi VI. törvény 44. § (1) bekezdésére az állami vállalatnál (valamint az e szabály alá eső egyes jogi személyek vállalatainál), amelyek e cégek jogutód nélküli megszűnéséről szintén így rendelkeznek.
    Alátámasztja ezt a megállapítást más oldalról egy eljárásjogi intézmény, a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (a Ctv.) 55. §-a is, mely fő szabályként kimondja, hogy ha a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja, (és az adott cégformára irányadó anyagi jogszabályok ezt lehetővé teszik) végelszámolásnak vagy felszámolásnak van hely. (Ezt a kérdéskört a következő pontban bővebben taglaljuk.)
    Összegezve az eddigieket megállapíthatjuk, hogy bármely objektív okból következik is be a megszűnési tényállás, - ha az adott cégforma anyagi jogszabályai ezt másként nem szabályozzák (mint például a külföldi fióktelep, a kereskedelmi képviselet vagy az egyéni vállalkozó esetében), ha a cég a Cstv. hatálya alá vonható kifejezetten vagy legalább áttételesen (mint az oktatói munkaközösség), mindenképpen végelszámolásra van szükség. Méginkább irányadó ez az önkéntesen elhatározott végelszámolás, vagy a bírósági határozattal elrendelt jogutód nélküli megszűnés tényállásainál, kivéve, ha a jogutód nélküli megszűnés fizetésképtelenséggel kapcsolatos felszámolás lefolytatása mellett, vagy az ismeretlen helyen lévő fantomcég hivatalbóli törlése folytán következik be.
    Az egyik kategóriába sem sorolható gazdálkodó szervezeteknél vagy fogalmilag kizárt még a jogutód nélküli megszűnés is, nemcsak a végelszámolás (például egyéni vállalkozó), vagy jogutód nélküli megszűnésnél nem végelszámolás lefolytatását, hanem valamely egyéb speciális eljárást rendel a vonatkozó anyagi jogszabály. (Például külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe vagy közvetlen kereskedelmi képviselete.)
    Említést érdemel még az objektív okból történő megszűnésnél az a vitathatatlan tény is, hogy az ilyen megszűnési esetkört sem lehet maradéktalanul a társaság (gazdálkodó szervezet) legfőbb szervének akaratától teljesen független körülményként értékelni. Az esetek közelebbi vizsgálatánál megállapítható, hogy csaknem kivétel nélkül felfedezhető a megszűnési tényállás kialakulása során a jogilag releváns események sorában olyan mozzanat, ahol a cég a folyamatot még megállíthatja, és a társaság (cég) irányultságát a megszűnés helyett a továbbműködés felé fordíthatja. Így például a meghatározott időre alakult társaság az időtartam bekövetkezte előtt létesítő okiratának módosításával e szerződési kikötésen változtathat, az időtartamot meghosszabbíthatja vagy akár határozatlanná teheti. Az egy főre csökkenés, vagy a meghatározott minőségű tagok miatti hiátus új tagok felvételével betölthető. Erre a vonatkozó anyagi jogszabályok többnyire hosszabb - rövidebb türelmi időt adnak. A megszűnésre (megszűntnek nyilvánításra) ezért csak akkor kerül sor, ha a cég a megszűnésre vezető helyzetet időben nem orvosolta, ez pedig szintén az akaratnyilvánítás egy formája. A "nemtevés" azt jelenti, hogy a cég legfőbb szervének nem fűződik érdeke a vállalkozás folytatásához. (Vizsgálva a megszűnésre vezető objektív okokat, még arra is találhatunk gyakorlati példát, hogy az alapszabályban meghatározott közcélú feladatot megvalósító víziközmű - társulat továbbfolytassa tevékenységét. Ismerünk ugyanis olyan vezetékes ivóvíz-hálózat létrehozására alakult társulatokat, melyek e munkálatok befejezése (azaz a megszűnési ok bekövetkezte) előtt létesítő okiratuk módosítását határozzák el, áttérve más vízügyi-feladat elvégzésére, például csatornamű-hálózat kiépítésére. A társulat az új vízügyi feladat szervezésére és lebonyolítására szövetkezve tehát továbbélhet, még az ilyen behatároltnak látszó esetben is mód lehet az alapítók (tulajdonosok) legfőbb szerv döntésében megnyilvánuló akaratának megjelenítésére.) Leszögezzük ezért, hogy az objektív megszűnési okokat is csak igen szűk mezsgye választja el a szubjektív elhatározáson alapuló megszűnési esetektől. (Persze, ha az adott eset körülményei úgy hozzák - például nem találnak a feltételeknek megfelelő, belépni kívánó tagot a rendelkezésre álló időben - az érintett társaság (cég) tulajdonosi körének szándékaitól függetlenül, valóban objektív kényszert hoz magával a speciális megszűnési tényállás.)
    2.3.2. Megszűnés bírósági határozat alapján
    2.3.2.1. Megszűntnek nyilvánítás törvényességi felügyeleti hatáskörben
    A jogutód nélküli megszűnés bírósági határozat alapján következik be akkor is, ha a tartósan fizetésképtelen gazdálkodó szervezetet felszámolási eljárás eredményeképpen szüntetik meg, de témánk szempontjából egy másik esetkörnek van jelentősége. Bírósági határozat alapozza meg ugyanis a jogutód nélküli megszűnést és a végelszámolást, ha a cégbíróság törvényességi felügyeleti hatáskörét gyakorolva hoz ilyen döntést.
    A cégbíróság valamennyi, a cégjegyzékbe bejegyzett gazdálkodó szervezet felett törvényességi felügyeletet gyakorol. Akár hivatalból, akár kérelemre vagy más bíróság (hatóság) indítványára lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárásban sor kerülhet az abban kiszabható legsúlyosabb szankció alkalmazására, a cég megszűntnek nyilvánítására (Ctv. 54. § (1) bek. f.) pontja.) Ilyenkor, ha a megszűntnek nyilvánított gazdálkodó szervezet nem fizetésképtelen (illetve nincs arra utaló adat) mindig végelszámolásnak van helye.
    A Ctv. 50. §-ának (1) bekezdése értelmében törvényességi felügyeleti eljárásnak van helye, ha a cégjegyzékben szereplő adat már a bejegyzéskor, vagy valamely utóbb bekövetkezett körülmény folytán törvénysértőnek minősül, továbbá akkor is, ha a cég létesítő okirata vagy annak módosítása - illetve ennek alapján a cégjegyzék - nem tartalmazza, vagy jogszabályba ütköző módon tartalmazza azt, amit a cégre vonatkozó anyagi jogszabályok kötelezően előírnak.
    Igen gyakori oka a törvényességi felügyeleti eljárások indításának, hogy egyes cégek működésük során nem tartják be a szervezetükre és működésükre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket és a létesítő okiratukban foglaltakat.
    Akár valamely érintett kérelme, akár hatósági indítvány, akár a cégbíróság hivatalos tudomása révén derül fény a fenti körülmények fennállására, a törvényességi felügyeleti eljárás lényege az, hogy a cégbíróságnak meg kell kísérelnie a törvényes állapot helyreállítását.
    Ennek érdekében a Ctv. 53.§-a szerinti eljárási rend betartásával - ha megállapítást nyert, hogy a törvényességi felügyeleti ügy kellő alappal indult, a Ctv. 54. §-ának (1) bekezdésében foglalt intézkedéseket alkalmazza. Így például a Ctv. 54. §-ának (1) bekezdésében felsorolt intézkedéseknél a (fokozatosság lehető betartásával) felhívja a céget a törvényes működés helyreállítására; 50.000.Ft-től 500.000.Ft.-ig terjedő bírságot szabhat ki, a cég határozatának végrehajtását meghatározott időre felfüggesztheti, illetve megsemmisítheti azt, szükség esetén pedig új határozat hozatalát írhatja elő. A törvényes működés helyreállítása céljából összehívhatja a cég vezető testületét, de meghatározott időre felfüggesztheti a cég működését is. Ha az enyhébb intézkedések nem vezettek eredményre, végső fokon a céget a további működéstől eltiltja és egyben megszűntnek nyilvánítja. Hangsúlyozni kell, hogy ehhez az igen szigorú szankcióhoz csak akkor folyamodhat a bíróság, ha a törvényes működés másként nem biztosítható, és ha az egyéb intézkedések nem vezettek eredményre.
    2.3.2.2. Megszűntnek nyilvánítás a perbíróság döntése folytán indult eljárásban.
    Megszűntnek nyilvánítás nem csak ilyen "hagyományos" törvényességi felügyeleti eljárás eredményeképpen történhet. Törvényességi felügyeleti eljárás keretei között következik be a megszűnés akkor is, ha erre az eljárásra nem a jogszabálysértő működés miatt hivatalból vagy kérelemre (indítványra) indult "közönséges" a Ctv. 49-58. §-ai szerinti eljárásban kerül sor. Egyes esetekben ugyanis egyfajta egyéb (peres) bírósági eljárás képezi a törvényességi eljárás alapját és előzményét, a törvényességi felügyeleti intézkedések, s olykor a cég megszűntnek nyilvánítása és végelszámoltatása vagy felszámoltatása éppen a peres eljárás eredményeképpen és annak függvényében fog helyt. A következőkben ezért azokkal az esetkörökkel foglalkozunk, amikor a megszűnési procedúra a perbíróság ítéletének jogkövetkezményeként, mintegy annak végrehajtási szakaszaként zajlik le.
    Ismeretes, hogy a cégbíróság kérelemnek helytadó bejegyző (változásbejegyző) végzése azonnal jogerőre emelkedik, ellene fellebbezést előterjeszteni nem lehet. A Ctv. 46. §-a értelmében azonban a bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránt az ügyész vagy más érintett keresetet indíthat, ha álláspontja szerint a végzésben foglalt adatok tartalma jogszabályba ütközik.
    Ebben az eljárásban nincs helye széleskörű bizonyítás felvételének. Ennek terjedelme ugyanis a cégeljáráshoz alkalmazkodik, tekintve, hogy valójában a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban hozott döntés rendkívüli jogorvoslatáról van szó a keresetindításnál.
    A perbíró csupán azt vizsgálhatja, hogy a cégügyben eljárt bíró az adott bejegyzési (változásbejegyzési) ügyre irányadó szabályokat maradéktalanul betartotta-e, megvizsgálta-e azokat az okiratokat, melyeket a cégügyben ellenőriznie kellett, és csatoltatta-e a jogszabályban előírt mellékleteket. Olyan körülményekre tehát nem lehet eredményesen hivatkozni a keresetben, melynek vizsgálata a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás kereteit meghaladják. A cégeljárásban, mint speciális nemperes eljárásban (a Ctv. 20.§ (2) bek.) szerint csak okiratok megszemlélésére kerülhet sor, egyéb bizonyítási eszköz nem vehető igénybe).
    Ha a perben megállapítható, hogy a cégbíró valamely, az eljárására irányadó előírást megszegett (például nem csatoltatott jogszabály szerint szükséges mellékletet; nem észlelt valamely nyilvánvaló összeférhetetlenséget; a vizsgálódási körébe tartozó létesítő okirati érvénytelenséget - például jogszabályba ütköző rendelkezést - nem vett észre és nem küszöböltetett ki), a kereset alapos.
    A bejegyzési (változásbejegyzési) dokumentáció ilymódon észlelt fogyatékosságai természetüktől függően többnyire utólag is orvosolhatók. Erre nézve a perbíróság a feleket döntéshozatala előtt megnyilatkoztatja, s határozata nyilvánvalóan e jognyilatkozatoktól függ.
    A Ctv. 47.§-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a perbíróság a keresetnek helytad, a jogszabálysértés megállapítása mellett a végzést hatályában fenntarthatja, és a szükséghez képest kötelezi a céget a jogszabálysértő állapot megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtételére. A Ctv. 47. §-ának (1) bekezdés utolsó mondata szerint az ítélet végrehajtásában a cégbíróság vállal szerepet hivatalból lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárás keretében. Így például a szükséges okiratok benyújtására felhívja az érintett céget; vagy ha a bejegyzett tisztségviselő összeférhetetlensége került megállapításra, új, az előírásoknak megfelelő személy választására és az ezzel kapcsolatos cégjegyzéki változások szabályszerű bejelentésére hívja fel a társaságot. Ha a létesítő okirat módosítása ,vagy kiegészítése szükséges ahhoz, hogy a jogszabálysértés kiküszöbölhető legyen, törvényességi felügyeleti hatáskörben erre hívja fel a pervesztes céget. Amennyiben a törvényességi felügyeleti eljárásban a felhívásnak nem tesznek eleget, a megszűntnek nyilvánítás és a végelszámolás elrendelése lesz a jogkövetkezmény.
    A Ctv. 47.§-ának (2) bekezdése szól arról az esetkörről, ahol a bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti perben azt állapítják meg, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló létesítő okirat (vagy módosítása) érvénytelen, és az érvénytelenség oka nem küszöbölhető ki. Ilyen esetben a perbíróság a határozatában megállapított időpontig a létesítő okiratot hatályossá nyilvánítja, a bejegyző végzést pedig hatályon kívül helyezi. Az ítélet rendelkező részében egyúttal megkeresi a cégbíróságot, melynek feladata, hogy az ítéletben foglaltaknak érvényt szerezzen. A cégbíróság gondoskodik ugyanis a bejegyző végzés hatályon kívül helyezését tartalmazó ítélet rendelkező részének Cégközlönyben való közzétételéről (Ctv. 47.§ (3) bek.) és egyébként is közreműködik az ítélet végrehajtásában.
    A peres döntés Cégközlönyben való megjelentetését az indokolja, hogy az eredetileg bejegyzett cégadat is nyilvánosságra hozatott, ezért tájékoztatást kell adni ugyanilyen módon arról is, hogy a bejegyzést elrendelő végzést hatályon kívül helyezték, így vele együtt a bejegyzett cégadatot is. Ez az információ érthető módon közérdeklődésre tart számot. A közzétételre a cégbíróság alkalmasabb a perbíróságnál, több okból is. Egyrészt azért, mert a hatályon kívül helyezés tárgyát jelentő adatot is a cégbíróság jelentette meg, ezért logikus, hogy az adat változását is ez a hatóság tegye közzé. A rendelkezés másik indoka technikai jellegű: a cégbíróság képes a mai szervezeti - működési körülmények között arra hogy a vele on line kapcsolatban lévő Cégközlöny - szerkesztőséggel a lehető legegyszerűbb módon közölje a perbíróság döntésének rendelkező részét.
    A Ctv. 47.§-ának (3) bekezdése határozza meg a cégbíróságnak a perbíróság bejegyző végzést hatályon kívül helyező ítéletével kapcsolatos teendőit. Ilyen ítéletet - mint láttuk - akkor hoz a perbíróság, ha az érvénytelenség oka nem küszöbölhető ki. Különbséget jelent az is, hogy valamely cégadat vagy változása bejegyzését elrendelő végzés hatályon kívül helyezéséről van-e szó az ítéletben, vagy az egész cég (alapítás) bejegyzéséről rendelkező cégbírósági határozatról.
    Előbbi esetben a jogszabálysértő cégbírósági végzés hatályon kívül helyezése nyomán a cégbíróság elsődleges feladata a hatályon kívül helyezett végzésével bejegyzett cégadat törlése, és ennek (valamint az ítélet rendelkező részének) közzététele.
    További esetleges teendői attól függenek, hogy olyan cégadatról van-e szó, melyre nézve bejegyeztetési kötelezettség áll fenn (például vezető tisztségviselőnek (törvényes képviselőnek) lennie kell, bejegyzett székhely nélkül nem működhet cég), vagy sem.
    Ha kötelező cégadatról van szó, akkor nem elegendő az ítéletben kifogásolt bejegyzés szerinti cégadat törlése, rá kell szorítani a társaságot (céget) arra, hogy azt - most már a vonatkozó előírásoknak megfelelően - pótolja. Erre nézve törvényességi felügyeleti eljárást kell indítani (hivatalból), és ha abban nem sikerül az enyhébb szankciókkal rákényszeríteni a céget a törvényes működés helyreállítására, akkor nincs már hátra, utolsó eszközként a megszűntnek nyilvánítás és a végelszámolás (felszámolás) elrendelése marad csak.
    Másként alakul a helyzet akkor, ha a cégalapítás bejegyzését elrendelő végzést helyezte hatályon kívül az ítéletben meghatározott időponttól a perbíróság. Ilyen esetben - a perbíróság megkeresésétől függően - a cégbíróságnak nincs mozgástere, tevékenységét az ítéleti megkeresés tartalmához kell igazítania. Véleményünk szerint, mivel e vonatkozásban "az ügy ura" a perbíróság, a cégbíróság csak a végrehajtó szerepét tölti be, a perbíróságnak kell pontosan megszabni az ítéleti rendelkezések teljesítésének mikéntjét. Ezért, ha a perbíróság úgy látja, hogy a hatályon kívül helyezés oka (ha az a peres eljárás alatt nem is következett be valamilyen gátló körülmény folytán) nem elháríthatatlan, e körülményhez szabhatja ítéletének rendelkező részét. Elképzelhető, hogy a létesítő okirat érvénytelenségét megállapítsa, azt a határozatában megszabott időpontig hatályossá nyilvánítsa, egyúttal a bejegyző végzést hatályon kívül helyezve olyan megkeresést címezzen a cégbírósághoz, hogy az ítélet nyomán indítandó törvényességi felügyeleti eljárásban előbb kísérelje meg az érvénytelenségi okot kiküszöböltetni, s csak ennek sikertelensége esetén intézkedjen a megszűntnek nyilvánításról. A Ctv. 47. § (3) bekezdésének szövege ezt kifejezetten nem tiltja. A cél végülis nem az, hogy egy esetleg jól gazdákodó szervezetet mindenképpen kiiktassanak a vállalkozói szférából, hanem az, hogy - ha egy mód van rá - törvényes útra tereljék, s csak ha ez lehetetlen, akkor kerülhessen sor megszüntetésére. Ezért az olyan perbírósági gyakorlatot tartjuk követendőnek, ahol ezt az elvet tartják szem előtt, s a cégek megszüntetését kizárólag akkor kezdeményezik, ha a törvényesség helyreállítása másként nem lehetséges. Akkor ugyanis, ha ezen utóbbi helyzetet észleli a perbíróság, döntését úgy kell megfogalmaznia, hogy a cégbíróságot a cég megszűntnek nyilvánítására és végelszámoltatására (illetve felszámoltatására) hívja fel.
    A cégbíróságnak ilyenkor nincs választási lehetősége: a perbírósági ítéletben foglalt iránymutatást követve kell eljárnia. A jogerős ítéleti megkeresés alapján hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást kell indítania, s ebben minden egyéb törvényességi felügyeleti felhívást, intézkedést, szankciót és a szankciók alkalmazásának fokozatosságát mellőzve kell eljárnia. Döntésében - az ítéletre hivatkozva, és az abban megszabott időpontra vonatkoztatva - megszűntnek kell nyilvánítani a céget, és ezzel egyidejűleg el kell rendelnie végelszámolását, kijelölve egyúttal végelszámolóját is. Lásd a 2.3.2.3.5. pontban írtakat.) A végelszámolás elrendelése természetesen csak akkor lehetséges, ha a cégbíróságnak nincs tudomása olyan adatról, amely a felszámoltatás alapjául szolgál. (Lásd még a 2.3.2.3.3. pontot is.)
    Lényeges, és a cégbíróság "hagyományos" törvényességi felügyeleti ügyeitől gyökeresen különböző jellemvonása az ilyen ügynek, hogy abban nem a cégbíróság az "ügy ura", tevékenységével csupán kiszolgálója és végrehajtója az ítéleti rendelkezéseknek, azok teljesülését az ítéletben írt módon kell biztosítania, és az ítéletben meghagyottaktól nem térhet el. Véleményünk szerint ez olyannyira igaz, hogy a megszűntnek nyilvánítás és végelszámoltatás elhárításáról akkor sem lehet szó, ha a cég illetve az érintett felek utóbb mégis hajlanának a törvényesség helyreállítására, az ítéletben kifogásolt fogyatékosság megszüntetésére. A Ctv. 47.§ (3) bekezdése olyan kogensen határozza meg a cégbíróság ítélet alapján tanúsítandó magatartást, hogy ezzel szembehelyezkedni nem lehet, a szabályozás eltérést nem engedő. A cégbíróságnak teljes mértékben követnie kell a perbíróság ítéleti meghagyásait, önálló intézkedésre csak akkor és annyiban van lehetősége, amennyiben ezt az ítéleti megfogalmazás lehetővé teszi számára.
    Hasonló helyzetet teremt a Ctv. 48. §-ában szabályozott másik perfajta, a cégeket érintő érvénytelenségi per. A Ctv. 48.§-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a jogerős cégbejegyzést követően a létesítő okirat illetve az arra vonatkozó módosítás érvénytelenségének megállapítása iránt a cég ellen - a székhely szerinti megyei bíróság előtt - indítandó per. Perlésre az ügyész, illetve olyan személy jogosult, akinek ehhez jogi érdeke fűződik. Perindítás csak a Ctv. 48.§-ának (2) bekezdésében taxatíve felsorolt esetekben lehetséges. Ezek mind olyan fogyatékosságok, amelyeket a jogalkotó a forgalombiztonsági és a működő cégek megőrzéséhez fűződő érdekeket félretéve kiemelten fontosnak tart, kinyilvánítva, hogy az ilyen tartalmi vagy formai hiányossággal funkcionáló cégek továbbműködését nem engedélyezi.
    Megjegyzendő, hogy ezek a súlyos esetek szinte alig fordulnak elő. Nagyon ritka az olyan cég, amelyet olyan létesítő okirattal jegyeztek be, melyet elmulasztottak közokiratba foglalni vagy ügyvédi ellenjegyzéssel ellátni, amely nem tartalmazza a cég nevét; a tagok nevét (cégét), vagyoni hozzájárulásukat, illetve a cég jegyzett tőkéjét, amely nem határozza meg a cég tevékenységi körét, vagy az jogszabályba ütközik (jogellenes célra irányul).
    Az ilyen érvénytelenségi perben is elsődleges cél, hogy a céget lehetőség szerint visszaterelje a törvényes útra a bíróság, hogy így a továbbműködés biztosítható legyen. Ezért mondja ki a Ctv. 48.§-ának (3) bekezdése, hogy amennyiben erre esélyt lát, a bíróság kísérelje meg kiküszöböltetni a felekkel az érvénytelenség okát.
    Ez sok esetben minden további nélkül megejthető, máskor a felek nem hajlandók rá, valami olyan objektív akadály merül fel, amely e kísérlet kudarcát okozza. Ilyenkor - az érvénytelenség megállapítása mellett - a perbíróság a létesítő okiratot az ítéletben meghatározott időpontig hatályossá nyilvánítja, és az ítélet rendelkező részében szintén megkeresést intéz a cégbírósághoz.
    A megkeresés itt is a fogyatékosság természetétől függően többirányú lehet, és fogalmazásának tartalma szerint szabja meg a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásának mozgásterét.
    Ha a perbíróság azt hagyja meg a cégbíróságnak, hogy a céget nyilvánítsa megszűntnek, akkor ez a döntés a cégbíróságot köti, és véleményünk szerint a törvényességi felügyeleti eljárás egyéb szankcióival azt nem helyettesítheti, és nem juthat más eredményre, mint amit számára a perbíróság meghagyott. Eljárása tehát nem hagyományos törvényességi felügyeleti eljárás, csupán a peres ítélet végrehajtási aktusa. Ezért a megszűntnek nyilvánító és végelszámolást (felszámolást) elrendelő határozatot semmiféle felszólítás, bírságolás vagy figyelmeztetés nem előzheti meg, annak egyetlen előzménye a perbíróság ítélete. Ehhez a szigorú eljárási "menetrendhez" véleményünk szerint olyan mértékben kötve van a cégbíróság, hogy az ilyen megszűntnek nyilvánítást már alig nevezhetjük valódi törvényességi felügyeleti ügynek. Az csupán az ítéleti rendelkezés által behatárolt "quasi" végrehajtási aktus, és csak a megszűntnek nyilvánító végzés formai megjelenése és tartalmi elemei emlékeztetnek egy valódi törvényességi ügyben hozott megszűntnek nyilvánító végzéshez, de kiindulása és indokai a peres ítéletben keresendők, s arra is kell hivatkozni benne.
    Más a helyzet akkor, ha a perbíróság nem látja reménytelennek a helyzetet az érvénytelenségi ok kiküszöbölése terén. A szükséghez képest ugyanis fogalmazhatja úgy ítélete rendelkező részét, (Ctv. 48. § (4) bek.) hogy a cégbíróságot törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása végett keresi meg, s ennél több eligazítást nem ad. Ilyenkor az érvénytelenségi ok kiküszöbölésében a cégbíróság szabad kezet kap, azaz csupán két kötelme van: a törvényességi eljárást meg kell indítania, s annak az ítéletben meghatározott érvénytelenségi ok kiküszöbölését kell céloznia. Maga a törvényességi felügyeleti eljárás teljesen átlagos módon folyik. A cégbíróságnak fel kell hívnia a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel a céget a fogyatékosság kiküszöbölésére, megfelelő határidő tűzésével. Eltérés tapasztalható ugyanakkor az eljárás jellegében. Figyelemmel ugyanis a megelőző peres eljárásra, nem látjuk értelmét annak, hogy a törvényességi felügyeleti szankciók teljes kelléktárát fokozatosan alkalmazva járjon el a cégbíró, noha az eljárás menetének meghatározásánál önállóan dönt, nincs olyan kényszerítő elem, mint azt az előzőekben láttuk. Kétségtelen azonban, hogy egy már jogerősen befejezett alapper kellően orientál, és a törvényesség követelménye is azt sugallja, hogy az érvénytelenségi ok megszüntetésére ne szabjon túl hosszú határidőt. Ennek eredménytelen eltelte elfogadhatóan megalapozza a megszűntnek nyilvánítást, nincs szükség a Ctv. 54. § (2) bekezdésében írtak betartására. Igaz, hogy egy "hagyományos" törvényességi felügyeleti eljárásra vonatkozik a Ctv. 54. § (2) bekezdésének azon előírása, hogy a megszűntnek nyilvánítás csak végső eszköz, melyre csak akkor kerülhet sor, ha az enyhébb szankciók csődöt mondtak. Az sem kétséges, hogy ezen esetkörben a perbíróság csak a törvényességi eljárást hagyja meg, nem szól az ítélet valamely törvényességi felügyeleti intézkedés konkrét végrehajtására. Nem tagadható ugyanakkor, hogy a peres eljárás végrehajtási aktusaként funkcionáló - e minőségében mégiscsak különleges - törvényességi felügyeleti eljárásnak nem szabad hosszú időn át húzódnia, mert jellegében az ítéletben foglaltak mielőbbi teljesíttetése dominál, és nem az átlagos, intézkedések fokozatos alkalmazását preferáló, eredendően cégbírósági indíttatású felügyeleti procedúra.
    Megjegyzendő, hogy a "hagyományos" törvényességi felügyeleti eljárásban sem célszerű szolgaian követni a törvényességi felügyeleti intézkedéseknek enyhébbtől a súlyosabbak felé haladó fokozatos alkalmazási előírását. Az adott eset valamennyi körülményét mérlegelve, ésszerű megfontolások alapján kell egy átlagos törvényességi felügyeleti eljárásban is meghatározni azt, hogy melyik intézkedést alkalmazza a bíró (esetleg egyszerre többet is a Ctv. 54. § (2) bekezdésének első mondata alapján), hogy fokozatosan sorra egymás után határoz az intézkedésekről, vagy az enyhébbeket oda nem illőnek vagy az adott esetben hatástalannak tartva, rögtön egy súlyosabb eszközhöz, vagy éppen a megszűntnek nyilvánítás elrendeléséhez nyúl. A Ctv. 54. §-a (2) bekezdésének rugalmas értelmezése véleményünk szerint ezt az eljárásmódot alapvetően nem zárja ki. Igaz, hogy a törvényszöveg szerint "A cég megszűntnek nyilvánítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az (1) bekezdésben meghatározott egyéb intézkedések nem vezettek eredményre", ez azonban elmondható akkor is, ha a törvénysértés súlya vagy jellege miatt a többi eszköz nem alkalmazható, vagy egyenesen kizárt. Emiatt a törvényességi intézkedések kelléktárából a józan ész által vezérelve kell a megfelelőnek ígérkezőt (ígérkezőket) kiválasztani, a választást a végzésben kellő részletességgel indokolni, s azt is, ha a bíróság valamely okból a Ctv. 54. §-nak (2) bekezdésében írt intézkedések fokozatos alkalmazásának elvét az adott esetben mellőzte.
    Mint láttuk, az átlagos törvényességi felügyeleti eljárásban sem lehetetlen - megfelelő indokok alapján - a megszűntnek nyilvánítás azonnali alkalmazása, méginkább igaz ez az állítás a perbírói döntés miatt lefolytatandó törvényességi felügyeleti ügyekre. Itt a már ismertetett két esetkör egyike az, ahol az ítélet rögtön a megszűntnek nyilvánítást írja elő. Ilyenkor vitán felül áll, hogy nincs átlagos törvényességi felügyeleti ügy, nincs mérlegelési jogkör és a fokozatosság betartása fel sem merülhet.
    A másik esetkörnél - amikor a perbíróság csak a törvényességi felügyeleti eljárást írja elő, de közelebbi meghagyást az ítélet nem tartalmaz - szintén kívánatos a lehető legrövidebb cégbírósági eljárási "menetrend". Érdemes mintegy utolsó lehetőségképpen felajánlani a törvényesség helyreállítását, de szükségtelen a peres eljárásban hozott ítélet végrehajtási szakaszában túl sokat "gyámkodni" az érintett cég fölött, a cél elsődlegesen már nem a vállalkozás törvényes keretek közötti lehető fönntartása, hanem mindent megelőzve az ítéleti rendelkezések betartatása, végrehajtása. Ezért a fokozatos törvényességi felügyeleti intézkedések alkalmazása, és a Ctv. 54. § (2) bekezdésének második mondatában foglaltak aggályos pontosságú követése a Ctv. 47. és 48. §-ában ismertetett jogintézmények jogi természetével ellentétes, de a józan ésszel sem egyeztethető össze a legtöbb esetben.
    2.3.2.3. A megszűntnek nyilvánító végzés tartalma
    A cégbíróság a cég megszűntnek nyilvánítását bármilyen okból indult, és bármilyen természetű törvényességi felügyeleti eljárásban rendeli is el, ezt mindig végzésben határozza el.
    A végzés rendelkező részének legfontosabb tartalmi elemeit (a végzés úgynevezett "fej" - részét képező, az intézkedő cégbíróságot és az érintett céget név, székhely és cégjegyzékszám szerint megnevező bevezető részén túl) a Ctv. 54. §-a (1) bekezdésének f.) pontja és 55. §-a határozza meg.
    2.3.2.3.1. Eltiltás a további működéstől
    A hivatkozott jogszabályi előírásokra figyelemmel a cégbíróságnak végzésében a céget el kell tiltania a további működéstől, és egyben megszűntnek kell nyilvánítani. Ezzel kapcsolatban figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a cégnek a gazdasági életből való kivezetése nem önként, hanem bírósági kényszer hatására történik, ezért van szükség arra, hogy a további működést meggátolja a bírósági határozat. Ennek oka az, hogy a jogalkotó nem kívánja megengedni, hogy a törvénysértően működő (vagy létrejött) cég zavartalanul tovább gazdálkodhasson egy - akár évekig húzódó - végelszámolás ideje alatt is.
    Ez egyébként a legalapvetőbb differencia az önkéntesen elhatározott és a hatósági kényszerre bekövetkezett megszűnéssel együttjáró végelszámolás között. Az első esetben ugyanis nincs semmiféle jogellenesség, csupán a cég tulajdonosai döntöttek úgy, hogy a közös gazdasági tevékenységet belátható időn belül megszüntetik. Akkor, ha perek, egyéb hosszadalmas eljárások vannak folyamatban, ez a végelszámolási, megszűnésre vezető állapot évekig is eltarthat. A legtöbb esetben kifejezetten hátrányos, ha a cég vállalkozói tevékenységét azonnal és teljes mértékben beszüntetik. Egyes folyamatban lévő ügyeket (akár igen komoly beruházási, vállalkozási stb.) tevékenységeket el kell végezni; az érvényben lévő szerződési kötelezettségeket teljesíteni kell, ez pedig mind feltételezi, hogy a megszűnni készülő cég a végelszámolás tartama alatt, ha többnyire korlátozott és egyre szűkülő terjedelemben is, de tovább vállalkozzon. A végelszámolással és az önkéntes megszűnéssel kapcsolatos szabályok ezt nem tiltják, s úgy látjuk, hogy erre nincs is szükség. Ilyen esetekben a társaság (cég) legfőbb szervére és a végelszámolóra kell bízni, hogy a végelszámolás időszakában milyen módon és terjedelemben működtetik a céget, illetve, hogy (például a további veszteségek elkerülése végett, vagy a piaci lehetőségek beszűkülése folytán) kimondják-e, hogy a jogutód nélküli megszűnés elhatározása és a végelszámolás megindítása után a gazdasági tevékenykedés teljes beszüntetését kívánják-e.
    A törvényességi felügyeleti jogkörben, vagy az annak alapját képező perbírósági eljárásban konstatált jogszabálysértő működés miatti megszűntnek nyilvánítás azonban már olyan kényszerhelyzetet teremt a cég számára, hogy a végzés jogerőre emelkedésétől (illetve az erről való tudomásszerzéstől) kezdve gazdasági tevékenységét teljes mértékig be kell szüntetnie, rá a működés tilalma érvényesül. Ezalól nincs kibúvó, nem odázható el a vállalkozói működés azonnali beszüntetése sem gazdaságossági, sem szerződési kötelezettségekkel alátámasztott indokok alapján. A további működéstől való eltiltás mindamellett jogkövetkezményeit tekintve még igen kidolgozatlan jogterület. Ezzel kapcsolatban komolyabb jogvitákról még nincs tudomásunk, ez nyilván annak tudható be, hogy a bírói gyakorlatban eddig csaknem mindig olyan cégeket nyilvánított megszűntnek a bíróság, melyek ténylegesen már nem, vagy alig vállalkoztak.
    A működéstől való eltiltás az eltiltott cég szerződéses kapcsolataiban mindenesetre azt jelenti, hogy a Ptk. 312. § szerint az eltiltott cég teljesítése lehetetlenné válik, a szerződés pedig megszűnik (Ptk. 319. § (2) bek.). Ezeket a jogviszonyokat a végelszámolás során mindenképpen rendezni kell. Az sem kétséges, hogy a működéstől eltiltott cég újabb szerződéseket nem köthet, vagyis újabb vállalkozási, a rendes gazdálkodása körébe tartozó kereskedelmi jogviszonyok alanyává nem válhat.
    Mégsem lehet mechanikusan értelmezni ezt a tiltást, hiszen nyilvánvaló, hogy például székhelyre (a központi ügyintézés helyére) mindaddig szüksége van az eltiltott cégnek is, amíg gazdasági viszonyait nem tisztázza. A végelszámolás alatt is indokolt lehet alkalmazott(ak) foglalkoztatása, akikkel munkajogi vagy megbízási jogviszonyban áll a cég, de egyéb (például tűzvédelmi, adójogi, társadalombiztosítási stb.) tevékenység kifejlesztésére is szükség van. Ezért a további működéstől való eltiltást valójában úgy kell érteni, hogy az érintett cégnek kötelessége vállalkozási tevékenységét a lehető leggyorsabban felszámolni, újabb ilyen jellegű kötelezettségeket nem vállalhat, és teljes működését célirányosan a mielőbbi megszűnés szolgálatába kell állítania.
    2.3.2.3.2. Megszűntnek nyilvánítás és a cég jogi értelemben vett megszűnése.
    A Ctv. 54. §-ának (1) bek. f.) pontjában említett megszűntnek nyilvánítás még nem jelenti a cég megszűnését sem tényleges, sem pedig jogi értelemben. Az előző pontban kifejtettek alapján megállapítható, hogy a megszűntnek nyilvánított cég még hosszabb ideig létezik, sőt többirányú - bár egyre szűkülő körben - tevékenykedik is, még akkor is, ha tevékenységének a lehető legrövidebb időn belüli totális, minden értelemben vett megszűnést kell szolgálnia.
    A megszűntnek nyilvánítás, mint bírósági aktus tehát (egyenlőre) éppúgy nem jelenti az érintett cég ténylegesen nemlétezővé válását, mint például a felszámolási eljárás befejeztével a felszámoló bíró által történő cég - megszüntetés. Ezek az aktusok csupán a cég "életútját" meghatározó, annak teljes megsemmisítéséhez vezető bírósági döntések, a cég teljes, jogi értelemben vett megszüntetése azonban csak a cégjegyzékből való törléssel érhető el az általunk a jelen könyvben tárgyalt és a cégjegyzékbe bejegyezhető valamennyi gazdálkodó szervezet vonatkozásában, kivéve az egyéni vállalkozót. Minden más cég esetében igaz, hogy amint a keletkezést a konstitutív hatályú cégbejegyzés garantálja, úgy a jogi értelemben vett megszűnést a cégjegyzékből való törlés okozza.
    2.3.2.3.3. A végelszámolás vagy a felszámolás elrendelése
    A Ctv. 55. § úgy rendelkezik, hogy ha a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja, és az adott cégformára irányadó anyagi jogszabályok így rendelkeznek, végelszámolásnak illetve felszámolási eljárás megindításának van helye. (Nem rendelhető el például végelszámolás a kereskedelmi képviselet vonatkozásában, hiszen e cégformára sajátos, az 1997. évi CXXXII. törvény által előírt, a végelszámoláshoz hasonló, de azzal nem azonos megszűnési eljárást kell lefolytatni. Ilyen cég megszűntnek nyilvánítását elrendelő végzésben tehát az 1997. évi CXXXII. tv.-ben felsorolt teendők elvégzését kell előírni.)
    A megszűntnek nyilvánításhoz - figyelemmel a Gt. 57. §-ának (1) bekezdésében írtakra - vagy végelszámolásnak, vagy felszámolásnak kell csatlakoznia. (A jogutód nélküli megszűnés harmadik esetköre, a hivatalbóli törlés itt nem jöhet szóba, mivel a megszűntnek nyilvánítás és a hivatalbóli törlés kizárja egymást. Mindkettő speciális törvényességi felügyeleti eljárás, megszűntnek nyilvánítani azonban csak létező, fellelhető - bár jogszerűtlenül működő - céget lehet. Ha a jogszabálysértően működő cég fellelhetetlen, fantommá vált, akkor a megszűntnek nyilvánítás helyett hivatalbóli törlési eljárást kell lefolytatni éppen azért, mert a fantomcégnél tagjai, tisztségviselői és könyvelési anyagai hiányában nem lehet ilyen vagyonfelmérő és -elosztó procedúrát elvégezni.
    A hivatkozott szabály (Ctv. 55.§) szerint a cégbíróság a megszűntnek nyilvánító végzésében egyúttal végelszámolásra is köteleznie kell az érintett céget. Abban az esetben azonban, ha a cég fizetésképtelenségére vonatkozó adatok birtokában van, a cégbíróságnak végelszámolás helyett felszámolást kell kezdeményeznie.
    A Cstv. 27. § (2) bekezdése szerint felszámolásnak az adós tartós fizetésképtelensége esetén van helye, éspedig akkor, ha
    - nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki; vagy
    - a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy
    - a fizetési kötelezettséget a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette.
    Egyetértünk dr. Juhász Lászlónak a Céghírnök 2000. októberi számában megjelent azon állításával, hogy a cégbíróság csak akkor kezdeményezheti a megszűntnek nyilvánított cég felszámolását, ha a tudomására jutott fizetésképtelenségre vonatkozó adatok konkrétak, és megfelelnek a Cstv. fentiekben idézett 27. § (2) bekezdésében írt feltételek valamelyikének. Ez azzal is jár, hogy a cégbíróságnak végzésében pontos jogszabályi hivatkozással meg kell határoznia, hogy melyik fizetésképtelenségi tényállásra alapítja a felszámolás kezdeményezését, és a jogerős végzéssel együtt továbbítania kell a felszámoló bírósághoz mindazon okiratokat, dokumentumokat, amelyek e megállapítását alátámasztják. Ha az előbbi kritériumnak megfelelő iratanyag illetve konkrét ismeret nem áll a cégbíró rendelkezésére, akkor nincs helye felszámolás kezdeményezésének akkor sem, ha a felmerült körülmények egyébként valószínűsítik, hogy a cég vagyona a tartozásokat nem fedezi. Ilyenkor végelszámolást kell elrendelnie, tekintve, hogy a felszámolás kezdeményezéséhez a ködös információk és feltételezések nem elegendők, az is szükséges, hogy a Cstv. 27. § (2) bek. tényállási elemei is megvalósuljanak.
    A végelszámolás elrendelése és a kijelölt végelszámoló eljárása ilyen esetben minden bizonnyal szintén el fog vezetni a végelszámolást követő felszámoláshoz, azzal a különbséggel, hogy a végelszámoló a cég tényleges vagyoni helyzetét, jogügyleteit megismerve képes lesz a felszámolási kérelem helyes és megalapozott előterjesztésére. (Nem elhanyagolható szempont ugyanis, hogy az amúgyis nehéz helyzetben lévő felszámoló bírákat helytelen lenne megalapozatlan és eleve értelmezhetetlen felszámolási eljárás - indításokkal terhelni.)
    Juhász László a már említett cikkében az alábbiak szerint foglalta össze a cégbíróság felszámolás kezdeményezésével kapcsolatos és a felszámolási bíróságnak ezzel összefüggő teendőit:
    "Abban az esetben, ha a cégbíróság értesítése alapján indul a felszámolási eljárás, analógia alapján a Cstv. 24. §, azaz a hitelező általi kezdeményezés szabályai alkalmazandók és a cégbíróság értesítését kezdőiratnak kell iktatni, s azt kell az adós vezetőjének nyilatkozattételre megküldeni. A továbbiakban az eljárás megegyezik a hitelező által kezdeményezett felszámolási eljárással, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy a cégbíróság a felszámolási eljárásban nem tekinthető félnek, s azon kívül, hogy a felszámolást kezdeményező irathoz köteles csatolni minden dokumentumot, amiből a kérelem megalapozottsága kiderül, egyéb aktív magatartásra nem kötelezhető.
    A felszámoló bíró nem adhatja vissza hiánypótlásra a felszámolási csoport értesítését tartalmazó cégbírósági végzést vagy megkeresést, és a Cstv. 25. § (1) bek. c.) pontja alapján, a hiánypótlási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt nem utasíthatja el a kérelmet. Miután a cégbíróság nem fél a felszámolási eljárásban, nem kötelezhető a közzétételi költségtérítés befizetésére sem, de ebben az esetben a végelszámoló vagy az adós vezetője sem kötelezhető erre, az ő feladatuk annyi, hogy a Cstv. 24. § (3) bek. alapján nyilatkozzanak a felszámolási értesítést tartalmazó végzésre.
    A cégbíróság értesítése azonban csak a felszámolási eljárás hivatalbóli megindításának tekintendő, de nem jelenti egyben a felszámolás elrendelését is. Ez az értesítés nem menti fel a felszámolási bíróságot a Cstv. 26. § (1) bekezdésének azon előírása alól, hogy az adós fizetésképtelenségét meg kell vizsgálni, s ha azt állapítja meg, hogy az adós nem fizetésképtelen, a Cstv. 27. § (4) bek. alapján az eljárást soron kívül meg kell szüntetnie. (Ezt mondja ki egyébként az Fpk. VIII.31702/1997/4. sz. végzésében a Legfelsőbb Bíróság is.) A bíróság úgy tudja megvizsgálni az adós fizetésképtelenségét, hogy megnyilatkoztatja az adós képviselőjét, (a bíróságnak ugyanis a jelenlegi szabályozás szerint csak formálisan kell vizsgálnia a fizetésképtelenség feltételeinek fennállását). s ettől a nyilatkozattól vagy a nyilatkozattétel elmulasztásából kell a fizetésképtelenségre következtetnie. A felszámolás cégbíróság általi kezdeményezése tehát nem egyenlő a felszámolás elrendelésével."
    2.3.2.3.4. A megszűntnek nyilvánító végzéshez való kötöttség
    Abban az esetben, ha a felszámolás kezdeményezése helytálló volt, és a felszámolást jogerősen elrendelik, e körülmény - részben a felszámoló bíró, részben a felszámoló tevékenysége folytán - bekerül a cégjegyzékbe.
    Akkor azonban, ha a felszámoló bíróság a cégbíróság által kezdeményezett felszámolást mégsem rendeli el, erről a megkereső cégbíróságot értesíteni köteles. A cégbíróság ilyenkor lépéskényszerbe kerül, hiszen hozott egy olyan megszűntnek nyilvánító végzést, melyhez kötve van. A megszűntnek nyilvánítás okai fennállnak, végzésén saját hatáskörben nem változtathat, s e végzéshez törvény szerint vagy a felszámolás, vagy a végelszámolás elrendelése mindenképpen jogkövetkezményként csatlakozik.
    Miután a felszámolást a cégbíróság megfelelő információk birtokában csupán kezdeményezi, de nem rendelheti el, az erre jogosult felszámolási bíróság nemleges döntése meghatározza a cégbíróság további teendőit. A felszámolás elrendelésének hiányában az erről értesülő cégbíróság véleményünk szerint köteles újabb végzéssel most már a végelszámolást elrendelni, figyelemmel a Gt. 57. §-ának (1) bekezdésében, illetve a Ctv. 55. §-ában foglaltakra. A megszűntnek nyilvánító végzés tartalmához kötöttség szűkebb értelemben korlátlanul fennáll. Ez, ha elrendelik a felszámolást, akkor nem kétséges, hogy érvényesül, s akkor is, ha a cégbíróság a megszűntnek nyilvánítás mellett végelszámolást rendelt el. Erre kerül sor akkor, ha a cégbíróságnak nincs a fizetésképtelenségre utaló információja, vagy ha van ugyan, de az nem eléggé konkrét, azaz nem felel meg a Cstv. 27. § (2) bekezdésnek. Ilyenkor csak végelszámolást kezdeményezhet a cégbíróság, mely végzésnek szükségszerű tartalmi eleme a végelszámoló személyének meghatározása is.
    Ha a cégbíróság ilyen tartalmú határozatot hoz, ehhez kötve van, nem "gondolhatja meg magát", azaz a végelszámolás elrendeléséről, - ha a döntés kötőereje beállt, azaz a végzést közölték - többé nem térhet át a felszámolásra, még akkor sem, ha utóbb bármilyen módon fizetésképtelenséget megalapozó információk birtokába jut.
    A Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése ugyanis egyedül a végelszámoló jogává és kötelességévé teszi a felszámolás lefolytatására irányuló kérelem előterjesztését, ha eljárása során azt állapítja meg, hogy a cég vagyona a tartozásokat nem fedezi. A végelszámolót illeti (és terheli) ez a feladat akár a cég által önkéntesen elhatározott, akár a cégbíróság által elrendelt végelszámolás folyamán, megállapítható ezért, hogy a cégbíróságnak megszűntnek nyilvánító végzéséhez e vonatkozásban is ragaszkodnia kell. A végelszámolásról felszámolásra való áttérés a végelszámoló döntési kompetenciájába tartozik, bár kétségtelen, hogy ha a felszámolás feltételei fennállnak, akkor a végelszámoló nem tétovázhat, törvényi kötelezettségét teljesítenie kell, jogszerűtlen eljárásáért felelősséggel tartozik. Abban az esetben azonban, ha a cégbíróság a viszonylag kevés információ alapján felszámolást kezdeményez megszűntnek nyilvánító végzésében, s azt a felszámolási bíróság mégsem rendeli el, új helyzet áll be.
    A cégbíróság nem tekinthet el a megszűntnek nyilvánítástól, melynek velejárójaként végelszámolás elrendeléséről, vagy felszámolás kezdeményezéséről döntött. A felszámolással kapcsolatos cégbírói végzési rendelkezés azonban "csonka" instrukciót tartalmaz, tekintve, hogy az adott esetre alkalmazhatóságának, azaz tényleges elrendelésének végleges eldöntése az adott bíróság egy másik - felszámoló bírói - aktusától függ. Ha ez nem teljesíti be a felszámolás elrendelését, a megszűntnek nyilvánító végzés szükségképpeni elemét jelentő, nyitva maradt vagyonrendezési utasítást a cégbíróságnak pótlólag meg kell hoznia, vagyis el kell rendelnie a végelszámolást. Véleményünk szerint nincs szó arról, hogy a cégbíróság ilyen döntése a kötőerővel kapcsolatos szabályok áttörését eredményezné, a megszűntnek nyilvánító végzés szükségképpeni kiegészítéséről van szó. A cégbíróság ugyanis nem egy általi elrendelt felszámolásról tér át a végelszámoltatásra, hanem végzésével mintegy megkeresi a felszámoló bíróságot a felszámolás elrendelhetősége tárgyában szükséges vizsgálódás lefolytatása és a határozat meghozatala végett, s e döntésében a cégbíróság akár azt is feltüntetheti, hogy a felszámoló bíróság nemleges válasza esetén a cég végelszámolását fogja elrendelni. (A magunk részéről kívánatosnak is tartanánk egy ilyen fogalmazású megszűntnek nyilvánító végzést.)
    További vizsgálódást igényel annak eldöntése, hogy a cégbíróság az általa jogerősen elrendelt megszűntnek nyilvánítást kimondó, és végelszámolást elrendelő végzését saját hatáskörben megváltoztatja-e? Nem kétséges, hogy azok az indokok, körülmények, melyekre tekintettel a megszűntnek nyilvánítás bekövetkezett, utóbb megváltozhatnak. A cég visszaállíthatja a törvényes viszonyokat, elháríthatja a jogszerű működés akadályait. Az ilyen megváltozott körülményekre figyelemmel visszavonhatja-e a cégbíróság megszűntnek nyilvánító végzését, félbeszakíthatja-e a végelszámolást, engedélyezheti-e a cég továbbműködését?
    A kérdés megválaszolásához emlékeztetnünk kell a Ctv. 49. §-ának (1) bekezdése alapján a törvényességi felügyeleti eljárásra is érvényes Pp.-normákra. A Pp. 227. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság saját határozatához a perben (eljárásban), amelyben azt hozta, kötve van, mégpedig kihirdetésétől (közlésétől) kezdve. E szabálytól törvény eltérést engedélyezhet, a megszűntnek nyilvánításra azonban ilyen törvényi rendelkezés nincsen. Nem vonatkozik a fenti szabály a pervezető, valamint az egyoldalú kérelmet elutasító végzésre, a megszűntnek nyilvánító végzés azonban egyik ilyen kategóriába sem tartozik. Ráadásul a Ctv. 54. § (1) bekezdésének f.) pontja a megszűntnek nyilvánítás velejárójaként a további működéstől való eltiltást jelöli meg, ami szintén azt sugallja, hogy a bíróság megszűntnek nyilvánító határozatán saját hatáskörben már nem változtathat, az ilyen döntés jogerős meghozatala azt eredményezi, hogy az érintett cég kényszerpályára kerül.
    Egy későbbi jogalkotás során esetleg jogalkotói megfontolás tárgyává lehetne tenni az ilyen határozat utólagos megváltoztathatóságának megengedését, de a ma hatályos törvényi rendelkezések ezt nem teszik lehetővé.
    2.3.2.3.5. A végelszámoló kijelölése
    A Ctv. 55. §-ának utolsó mondta úgy rendelkezik, hogy a cég megszűntnek nyilvánítása és végelszámolás elrendelése esetén a cégbíróság jelöli ki a cég végelszámolóját a megszűntnek nyilvánító végzésben.
    Sem az új Gt., sem a Ctv. nem ad bővebb felvilágosítást arra nézve, hogy milyen szempontok szerint kell a végelszámoló kijelölése során eljárni, s ez meglehetősen zavaró. A régi Gt. 50. §-a erre nézve konkrét szabályt tartalmazott, amely kimondta, hogy a végelszámoló kijelölésével (kirendelésével) a gazdasági társaság tisztségviselőinek, képviselőinek és dolgozóinak cégjegyzési jogosultsága megszűnik, jogaikat és kötelezettségeiket a végelszámoló gyakorolja.
    A régi Gt. 49. §-a a végelszámoló cégbíróság általi kirendelése olyan előírást is megszabott, amely szerint a bíróság csak olyan személyt rendelhetett ki, aki megfelelt a vezető tisztségviselőkre előírt törvényi követelményeknek, s tilos volt olyan személy kirendelése, aki (amely) ellen a társasági tagok többsége tiltakozott. A régi Gt. 48. §-ának (1) bekezdése tovább orientált, amikor a társaság korábbi vezető tisztségviselőinek végelszámolókénti működését tette fő szabállyá, s ettől csak a tagok más személy kirendelésére irányuló kérelme, vagy megszűntnek nyilvánítás esetén volt eltérés.
    Az új Gt.-ben és a Ctv.-ben ilyen szabályokat nem találunk. Az új Gt. 57. §-ának (2) bekezdése csak annyit mond, hogy végelszámolóként a társaság vezető tisztségviselőin kívül más személy is kijelölhető, a (3)-(4) bekezdés rendelkezik arról az esetkörről, ha a tagok vagy a hitelezők valami okból más végelszámoló kijelölését kérik a cégbíróságtól, az (5) bekezdés pedig visszautal a Cstv. végelszámolási normáira.
    A Ctv. 31. § (1) bekezdése szerint cégjegyzéki adat, és változásként jelentendő be a végelszámolás megindítása mellett a végelszámoló személye (neve, (cége), lakhelye (székhelye) is. A bírói gyakorlat továbbra is törli ilyen esetben a korábbi vezető tisztségviselőket a cégjegyzékből, s helyettük jegyzi be a végelszámolót.
    A Cstv. végelszámolással foglalkozó IV. fejezetéből egyértelműen megállapítható, hogy a végelszámolás megindításától kezdve a cég vagyoni jellegű ügyeiben egyedül a végelszámoló jogosult intézkedésre és nyilatkozattételre, a cég működését ő irányítja, a gazdálkodó szervezet korábbi vezető tisztségviselőinek csupán egyes kezdeti értesítési kötelezettségei (például a Cstv. 65. § (3) bekezdésében foglaltak szerinti), illetve a feladatok átadását célzó teendői vannak. Mindebből joggal juthatunk arra a következtetésre, hogy a helyzet az új Gt. és a Ctv. hatálybalépése óta sem változott, mégis célszerűbb lett volna, ha minderről a logikai következtetések módszere helyett a konkrét törvényszövegből értesülhetünk. (Erre a következtetésre jut egyébként számos, a témáról írott szakcikk szerzője, például dr. Farkas Mária "A gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnéséről" című a Céghírnök 1999/6. számában írt cikkében, vagy dr. Juhász László "Felszámolás a cégbíróság értesítése alapján" című cikkében, a Céghírnök 2000/11. számában.)
    Mindent egybevetve úgy látjuk, hogy a végelszámoló kijelölése (kirendelése) során úgy kell eljárnia végelszámoló személyének kiválasztásánál, mintha vezető tisztségviselő kijelöléséről lenne szó, mivel a dolog lényegét tekintve valójában erről történik rendelkezés, még akkor is, ha a Gt. és a Ctv. nem is nevezi konkrétan vezető tisztségviselőnek a végelszámolót.
    A vonatkozó anyagi jogszabályokból, a Cstv.-ben felsorolt végelszámolói feladatokból, valamint a Ctv. változásbejegyzési előírásaiból azonban minden további nélkül levezethető, hogy az ott írt teendőket ellátó, és azokért speciális, fokozott felelősséggel tartozó személy a vezető tisztségviselőkkel egy tekintet alá esik. Éppen ezért - mint quasi-vezető tisztség-viselőnek - a Gt. összeférhetetlenségi szabályainak és a gazdasági társaságok ügyvezetésére irányadó előírásainak kell megfeleljen a végelszámoló, s ez nemcsak a gazdasági társasághoz kirendelt (kijelölt) végelszámolóra igaz, hanem minden egyéb cégre is, melynek szabályai e vonatkozásban a Gt.-re visszautalnak. (Például a közhasznú társaság, oktatói munkaközösség, erdőbirtokossági társulat, szövetkezet esetében). Más esetekben - például a vállalatnál - konkrét előírást ad a jogalkotó a végelszámoló kilétére (fő szabályként a volt vezető tisztségviselőt jelöli meg), mely szabály áttételesen szintén feltételezi a vezető tisztségviselőkre érvényes kijelölési, összeférhetetlenségi szabályok szem előtt tartását.
    A kijelölés tárgyában további kérdés az is, hogy ki legyen a bíróság által e feladatra kijelölt személy. Az a fentiekből leszűrhető, hogy a vezető tisztségviselői kritériumnak meg kell feleljen, de ráadásul a feladatra alkalmasnak is kell ígérkezzen, azaz képesnek kell lennie egy ilyen volumenű munka ellátására. E ténykedésnek pedig a szellemi hozzáértésen kívül anyagi vonzatai is vannak, ami azt jelenti, hogy a bíróságnak a kijelöléskor azt is mérlegelnie kell, hogy a végelszámoló költségeinek fedezete biztosítható lesz-e. Ezek a költségek pedig egy kívülálló profi (azaz a cégek likvidálásával üzletszerűen foglalkozó személy vagy szervezet) kirendelése esetén fokozott mértékben jelentkeznek.
    A végelszámoló kijelölésénél ezért, de a régi Gt. 48. §-ában foglaltak miatt általánossá vált bírói gyakorlat folytán is a bíróságok az esetek döntő részében valamely vezető tisztségviselő kijelölését alkalmazzák. Ezt sugallja egyébként az új Gt. 57. §-ának (2) bekezdése is (...."Végelszámolóként a társaság vezető tisztségviselőin kívül más személy is kijelölhető."), amelynek megfogalmazásából világosan kiderül, hogy általános megoldásnak a jogalkotó továbbra is ezt tekinti, s csak kivételesen alkalmazandó a "más személy" végelszámolói minőséggel történő felruházása. Ilyen megoldást adnak a helyzetre közvetlenül vagy áttételesen a gazdasági társaságokon kívüli cégek sajátos anyagi jogi rendelkezései is. (Például az 1994. évi XLIX. tv. 34. § (1) bekezdése az erdőbirtokossági társulatnál; az 1977. évi VI. tv. 44. § (3) bekezdése a vállalatnál; közvetve a gazdasági társaságok normáira utalnak vissza a közhasznú társaság vagy az oktatói munkaközösség megszűnési szabályai.)
    Speciális rendelkezést találunk az új Gt. 104. §-ában, amely a betéti társaság különleges jogutód nélkül megszűnési esetkörére tartalmaz előírást. Ismeretes, hogy a bt. valamennyi beltagjának illetve valamennyi kültagjának kiválása - ha újabb kültag, illetve beltag három hónapig nem csatlakozik a társasághoz, vagy a megmaradt tagok nem kívánják a közkereseti társaságkénti továbbműködést, - jogutód nélkül megszűnéshez vezet. Ilyenkor - ha csak beltagok maradnak - nincs probléma, hiszen a kijelölés az általános elvek szerint megoldható. Ha azonban csak kültag marad, az ő végelszámolói kijelölésénél gondot okoz a kültagok képviseleti és üzletvezetési tilalmának szabálya, illetve az, hogy megengedhető-e ezesetben a tilalom áttörése? A régi Gt. hatályossága idején a bíróságok ezt gyakran megtették, de ez a fajta jogalkalmazás mindig vita tárgya volt.
    Az új Gt. 104. §-ának (3) bekezdése erre most kifejezetten felhatalmazást ad, ráadásul úgy, hogy a cégbíróság (és nem a megmaradt tagok!) bármelyik esetkörben jogosult kültag kijelölésére. (Figyelmet érdemel mindenesetre a szabályozásnak azon vonása, hogy a kültagok, illetve beltagok teljes kiválásakor soha nem a társaság csonkán maradt legfőbb szerve jelöli ki a végelszámolót.)
    Az új szabályozás kogens rendelkezéséből az derül ki, hogy a megmaradt tagokból álló tagok gyűlése csak az új tag felvétele, illetve a kkt.-kénti továbbfolytatás tárgyában dönthet. Ha ezt elvetik, csak arról határozhatnak, hogy a cégbíróságtól kérjék a végelszámoló kijelölését. (Annak persze nincs akadálya, hogy a végelszámoló személyére javaslatot tegyenek.) Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az ilyen eset együtt jár a quasi megszűntnek nyilvánítással, pontosabban fogalmazva az azzal egy tekintet alá eső megszűnés megállapításával, amikor mindenképpen a bíróság feladata a végelszámoló személyéről való rendelkezés. Ez történik szabály szerint a megszűntnek nyilvánításnál, és értelemszerűen ez alkalmazandó a megszűntnek nyilvánítás egy különleges alfajának tekinthető Gt. 104. § (1)-(2) bek. szerinti megszűnés megállapítására is. A jogalkotó a Gt. 104. § (3) bekezdésében csupán - elismerve a korábbi joggyakorlat logikáját, és az esetkör természetéből adódó sajátosságokat - kifejezetten beépíti a tapasztalatokat a törvényszövegbe.
    A bíróság a végelszámoló kijelölésénél az adott cégforma szabályainak betartásával általában "más személyt" is kijelölhet, ha valami okból nincs lehetőség rá, vagy nem várható eredmény a volt vezető tisztségviselőnek e tisztségre való kiválasztásától. Nincs akadálya annak sem, hogy a bíróság igazságügyi szakértőt vagy felszámoló céget rendeljen ki: nincs ma olyan hatályos szabály, amely a végelszámolásra kijelölt személyt e kijelölés elfogadására kötelezné. A végelszámolási feladatot még a cég addigi vezető tisztségviselője sem köteles elfogadni, azt minden további nélkül visszautasíthatja.
    A megszűntnek nyilvánításkor történő végelszámoló-kijelölésének éppen ez az Achilles-sarka. Az adott végelszámolásra profi végelszámoló (igazságügyi szakértő, felszámoló cég) kijelölése várhatóan komoly költségekkel jár, melyek fedezésére a cég vagyona alig nyújt biztosítékot. A végelszámoló díja a bíróság anyagi eszközeiből nem fedezhető, ha pedig a kirendelt felszámoló cég a megszűntnek nyilvánított társaság silány anyagi helyzetét észleli, minden további nélkül visszautasíthatja a kirendelést, mivel ennek jogi akadálya csak akkor lenne, ha felszámolás végzésére jelölték volna ki, végelszámolásnál, nincs ilyen tilalom. Ha tehát a likvidációval üzletszerűen foglalkozó személyek nem vállalják a végelszámolást, a bíróság számára nem is marad más megoldás, mint a társaság addigi vezető tisztségviselőjét vagy tagját kijelölni, még akkor is, ha lelkiismeretes ténykedésére a bíróság aligha számíthat.
    (A legtöbb megszűntnek nyilvánításnál ugyanis nagy szerepet játszik a vezető tisztségviselők, tagok nemtörődömsége, sőt olykor jogellenes magatartása.)
    A bíróság számára az egyedül választható megoldás legtöbbször a fő szabály követése, kénytelen a volt tisztségviselőt kirendelni, ha - bár konkrét, felszámolást megalapozó adata nincs - de a cég vagyona sejthetően nem fedezi a végelszámoló díját, illetve ha a kirendelést profi végelszámoló nem fogadja el. Ilyenkor, ha a bíróság tudomást szerez valamely szabályszegésről, a végelszámolót is kényszerítheti bizonyos esetekben megfelelő magatartásra (például a Cstv. 73. §-ának (4) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség segítségével), de a céggel szemben kiszabott valamely bírság eredménytelen végrehajtásáról értesülve már alap nyílik a végelszámolás felszámolássá történő átfordítására, s a felszámolási kirendelést a felszámoló cég már nem adhatja vissza.
    Mindenesetre megállapítható, hogy a végelszámoló bíróság általi kijelölésének feltételeit és részletszabályait a hatályos jogszabályok nem rendezik, e téren a jogalkalmazás jóformán szokásjogi úton történik. A területnek pedig sürgős jogi rendezésre volna szüksége, különös tekintettel arra, hogy ha a végelszámolást sem a cég tisztségviselői (tagjai) sem kívülálló személy nem vállalja, a bírósági eljárás jóvátehetetlenül elakad, a bíróság megszűntnek nyilvánító döntése nélkülözi a kikényszeríthetőséget.
    2.3.2.3.6. A megszűntnek nyilvánító végzés formája és jogorvoslata
    A megszűntnek nyilvánítást a bíróság végzéssel állapítja meg, s mivel ez a végzés a törvényességi felügyeleti eljárásban alkalmazandó legsúlyosabb szankciót szabja ki, pervezető végzésnek semmiképpen sem tekinthető. Nem kétséges, hogy a Ctv. 49. §-ának (1) bekezdéséhez képest alkalmazandó Pp. 233. § értelmében ellene jogorvoslattal lehet élni.
    A végzés tartalmi elemei között ezért a további működéstől való eltiltáson; a cég megszűntnek nyilvánításán; a végelszámolás elrendelésén, s a végelszámoló kirendelésén, felszámolás kezdeményezésekor a felszámolási bíróság megkeresésén túl a fellebbezési záradékot is szerepeltetni kell. Végelszámolás esetében célszerű a végelszámoló legfontosabb feladataira és az általa követendő főbb szabályokra - legalább a vonatkozó Cstv.-re történő hivatkozással - felhívni a figyelmet.
    Említést érdemel az is, hogy míg a Ctv. a törvényességi felügyeleti eljárásra - első fokon - nem deklarál kötelező jogi képviseletet, az esetleges fellebbezési eljárásra ez már nem igaz.
    Figyelemmel ugyanis arra a körülményre, hogy a megyei (fővárosi) cégbíróság által hozott megszűntnek nyilvánító végzés fellebbviteli fóruma a ma hatályos szabályok szerint a Legfelsőbb Bíróság, a jogorvoslati eljárásban már nem érvényesül a személyes eljárás lehetősége. A Pp. 73/A. §-ának a.) pontja szerint ugyanis a jogi képviselet kötelező a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban a fellebbezést előterjesztő fél számára, s mivel a Ctv. 49. §-ának (1) bekezdése szerint a törvényességi felügyeleti eljárásban a Pp. szabályai értelemszerűen alkalmazandók, a megszűntnek nyilvánító végzés elleni fellebbezés joghatályosan csak jogi képviselő útján terjeszthető elő.
    Ha a fellebbező fél nem ezt teszi, a cégbírónak a Pp. 235. § (2) bek. értelmében kötelessége elutasítás terhe mellett, rövid határidő tűzésével felhívni a felet a hiányok pótlására. (Erre okot adhat a jogi képviselő igazolásának hiánya, az eljárási illeték hiánya, esetleg a fellebbezés további példányának benyújtására szóló igény.) Ha a fél a hiányokat határidőre nem pótolja, a Pp. 237. § értelmében a cégbíró a fellebbezést elutasítja, ha a hiánypótlás rendben megtörtént, vagy a fellebbezést a fél eleve hiánytalanul adta be, a bíróság az iratokat a fellebbezéssel együtt felterjeszti a Legfelsőbb Bíróságra. (A fellebbezés ellenérdekű félnek észrevételezésre való kiadása a Pp. 257. § értelmében csak akkor kötelező a felterjesztés előtt, ha ellenérdekű fél van. Ha a megszűntnek nyilvánítás ilyen kérelemre történt, akkor a Pp. 257. §-ban írtakat természetesen be kell tartani. Ha a határozathozatal nem kérelemre vagy indítványra indult eljárásban, hanem hivatalból történt, akkor ez a Pp. - szabály értelemszerűen nem érvényesül, a fellebbezés (ha hiánytalan, vagy hiányosságait pótolták) rögvest felterjeszthető a jogorvoslati bírósághoz.
    2.3.3. Megszűnés a gazdálkodó szervezet döntése alapján
    A jogutód nélküli megszűnést a gazdálkodó szervezet maga is elhatározhatja, azaz erre önkéntesen is sor kerülhet, sőt ez az általánosan alkalmazott, átlagos esetkör.
    A jogutód nélküli megszűnés elhatározása - mint az adott cég életében hozható döntések egyik legfontosabbika - a cég legfőbb szervének hatáskörébe tartozik, s ezt legalább minősített többséggel, egyes cégformáknál pedig csak egyhangúlag határozhatják el. Ennek részleteit az egyes gazdálkodó szervezetek sajátos anyagi jogi normái állapítják meg. Így például az erdőbirtokossági társulatnál az 1994. évi XLIX. tv. 14. § (2) bek, 11. § (2) bek. f.) pontja és 34. §. értelmében a jogutód nélküli megszűnés elhatározásához kétharmados többségre van szükség. Ugyanez a helyzet a vízgazdálkodási társulat tekintetében az 1995. évi LVII. tv. 38. § (7) bek., szövetkezetnél pedig az 1992. évi I. tv. 89. § (1) bek. a.) pontja alapján.
    Állami vállalatnál a jogutód nélküli megszűnésről az alapító határoz (1997. évi VI. tv. 42.§). A közhasznú társaság szabályai (Ptk. 57.§ (2) bek.) a kft.-re; az oktatói munkaközösségé (36/1990. (II.28.) MT.r. 9.§) pedig a közkereseti társaság normáira utalnak vissza.
    Az új Gt. az egyes társasági formáknál ugyancsak a társaság legfőbb szervének kizárólagos hatáskörébe utalja ezt a döntést, és legalább minősített többséghez köti. Közkereseti társaság és betéti társaság esetében a tagok gyűlésének (mely a Gt. 89. §-ának (1) bekezdése szerint a tagok összességét jelenti) egyhangú határozata szükséges a jogutód nélküli megszűnéshez. (Gt.99.§.)
    Kft.-nél a Gt. 168. §-a szerint a taggyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata kell egy ilyen határozathoz. (Társasági szerződés ennél szigorúbb feltételt is előírhat. Erre következtethetünk a Gt. 168. §-ának megfogalmazásából, mely ...."legalább háromnegyedes szótöbbséget" .... követel meg, ami közelebbről úgy értelmezhető, hogy a Gt. csak az alsó határt szabta meg, melytől felfelé (azaz a szigorúbb irányba) való eltérés megengedett.) (Értelemszerűen vonatkoznak e szabályok a közhasznú társaságra is.) Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a kft. határozatképes taggyűlésén megjelent tagok által leadható szavazatok háromnegyedes többségével dönthető el a jogutód nélküli megszűnés, tehát a szavazattöbbséget nem a kft. valamennyi tagjának összes szavazatához kell viszonyítani. (Gt. 18. § (5) bek; 151. § (2) bek.)
    A részvénytársaság tekintetében (Gt. 236. § (1) bek; 237. § (1) bek; 233. § c.) pontja) a kft.-ével azonos szabályozást találunk.
    A közös vállalat legfőbb szerve - az igazgatótanács - a Gt. 111. §-ának (1) bekezdése szerint akkor határozatképes, ha ülésén a szavazatok legalább háromnegyed részét képviselő tagok jelen vannak. Kizárólagos hatáskörébe tartozik a Gt. 109. §-ának (2) bek. f.) pontja szerint a jogutód nélküli megszűnés elhatározása, melyhez a Gt. 112. §-ának (2) bekezdése szerint szintén legalább háromnegyedes szótöbbség szükséges.
    A gazdasági társaságnak nem számító, de a közös vállalathoz igen hasonló kooperatív társaság, az egyesülés szabályai a Gt. 276. § (2) bek. f.) pontja; 278. §-a; 280. §-ának (2) bekezdésében a közös vállalattal azonosan rendelkezik a jogutód nélküli megszűnés tárgyában.
    Megállapítható tehát, hogy a gazdálkodó szervezetek legfőbb szerve (alapítója, egyedüli részvényes, tulajdonosa) jogosult dönteni az adott cégformára irányadó anyagi jogi előírások betartásával a jogutód nélküli megszűnésről. A határozatot a vonatkozó szabályok szerint összehívott és megtartott legfőbb szerv ülésén kell meghozni, mégpedig a konkrét cégformára jogszabály vagy a cég létesítő okirata szerint előírt minősített többség (egyhangúság) mellett.
    Az így elhatározott jogutód nélküli megszűnés eldöntését követően határozni kell a végelszámolás (vagy a felszámolás) indításáról (kezdeményezéséről), s egyúttal - ha végelszámolás indul - határozni kell a végelszámoló személyéről is.
    2.3.3.1. A végelszámoló kijelölése a saját elhatározásból történő végelszámolásnál
    A végelszámoló kijelölésének a szempontjai, elvei lényegükben megegyeznek a bíróság általi kijelölés esetében alkalmazottakkal. Sajnálatos fogyatékossága a Gt.-nek, az egyes cégformákra irányadó egyéb anyagi jogi szabályoknak, valamint a Cstv.-nek, hogy a végelszámoló kijelölésének (választásának) kérdését nem, vagy csak érintőlegesen szabályozzák. Éppen ezért a 2.3.2.3.5. pontban ismertetettek értelemszerűen alkalmazandók a cég önkéntes jogutód nélküli megszűnése kapcsán kijelölésre kerülő végelszámolóra is. A társaság legfőbb szervének ezért a személy megválasztásánál véleményünk szerint úgy kell eljárnia, mintha vezető tisztségviselőt választana, azaz, ha természetes személy lesz a végelszámoló, akkor az ilyen személy megválasztásával kapcsolatos összeférhetetlenségi, alkalmassági szabályokat kell szem előtt tartani.
    Miután a végelszámolót expressis verbis mégsem nevezi vezető tisztségviselőnek sem a Gt, sem a Cstv., így a vezető tisztségviselőre érvényesülő egyes megszorításokat mégsem kell alkalmazni. Így például a Gt. 22. § (3) bekezdésének azon előírása, amely a kkt. és a bt. kivételével tiltja a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselővé történő választását (kijelölését) biztosan nem érvényesül, ugyanis ilyen megszorító rendelkezés csak akkor vonatkozhat egy adott jogviszonyra, ha azt jogszabály kifejezetten így rendeli. Ennek hiányában nem látjuk akadályát annak, hogy - ha azt az adott cégforma anyagi jogi szabályai nem tiltják - végelszámolónak gazdálkodó szervezetet jelöljenek ki.
    A gazdálkodó szervezet kijelölése (megválasztása) alátámasztható a gazdasági társaságok, valamint az ezek szabályaira visszautaló egyéb cégformák (például: közhasznú társaság, oktatói munkaközösség), esetében a Gt. 57. §-ának (2) bekezdésében írtakkal. A társaság legfőbb szerve a végelszámolás megindításáról szóló határozatában kijelöli a végelszámolót. Végelszámolóként a társaság vezető tisztségviselőin kívül más személy is kijelölhető.
    A megfogalmazás megszorítást nem tartalmaz, azonban utal arra, hogy a végelszámoló jogállása a vezető tisztségviselőéhez hasonlatos, másrészt azonban az is kiolvasható belőle, hogy a kijelölhető személyek tekintetében nincs korlátozás. Ennek következtében a végelszámoló lehet természetes személy, vagy gazdálkodó szervezet, utóbbi pedig lehet a cég valamely tulajdonosa (különösen jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnál és a sok vonatkozásban a kkt. mintájára működő oktatói munkaközösségnél, ahol az ilyen gazdálkodó szervezet tag vezető tisztségviselő is lehet), de lehet a cégtől független gazdálkodó szervezet is. Utóbbi megoldás már azért is gyakran használatos (főként nagy vagyonnal, bonyolult szervezeti viszonyokkal rendelkező cégeknél), mert a likvidációs feladatokat üzletszerűen és speciális szakértelemmel végző felszámoló cégek e feladatra különösen alkalmasak.
    Ha a társaság végelszámolóként gazdálkodó szervezetet (felszámoló céget, vagy könyvszakértői tevékenységgel foglalkozó céget) jelölt ki, véleményünk szerint úgy kell eljárni, mint a könyvvizsgáló kijelölésénél, vagyis egyéb törvényi szabályozás hiányában a Gt. 41. §-a (4)-(5) bekezdésének analógiáját ajánljuk az érintettek figyelmébe. Így a kijelölés lebonyolításánál a társaság vezető tisztségviselőjének előzetes tudakozódása, kapcsolatfelvétel után érdemes a legfőbb szerv elé terjeszteni a személyválasztásra vonatkozó - esetleges alternatív - javaslatot. A legfőbb szerv a jogutód nélküli megszűnés elhatározása esetén a javaslatok, referenciák és a kijelölésre ajánlott szervezetek (személyek) előzetes nyilatkozata(i) alapján dönt, a szervezet pedig a társaság vezető tisztségviselője megállapodást köt a polgári jog általános szabályai szerint. Ha a végelszámolás lebonyolítását ellátó szervezet valamely tagját, alkalmazottját vagy vezető tisztségviselőjét az adott társasághoz név szerint kirendeli, és ha ez a személy a végelszámoló kijelölésénél nem volt a társaság előtt ismeretes, véleményünk szerint be kell szerezni a végelszámolót kijelölő társaság legfőbb szervének jóváhagyást, figyelemmel arra a fokozott felelősséggel járó bizalmi viszonyra, ami a végelszámolást lebonyolító személy és a társaság között fennáll.
    A végelszámoló személyének meghatározásánál ugyanakkor a gyakorlatban viszonylag ritkábban fordul elő, hogy a gazdálkodó szervezet (felszámoló cég) kijelölését válassza önkéntesen a megszűnő cég. Ez a megoldás - mint láttuk - főként a bírói határozattal kijelölt végelszámolók esetében érvényesül, illetve a különlegesen bonyolult, nagy szakértelmet igénylő végelszámolásoknál használatos.
    A leggyakoribb és legkézenfekvőbb választás, ha végelszámolónak a volt vezető tisztségviselőt (tisztségviselőket) választja a társaság. Ennek egyik előnye, hogy sok esetben a végelszámoló díjazása csekélyebb kiadással megoldható, az pedig eleve a végelszámolási folyamat egyszerűsítése, gyorsabb lebonyolítása irányába hat, ha olyan személy válik végelszámolóvá, aki addigi tevékenysége folytán a lehető legjobban tisztában van a cég ügyeivel, követeléseivel és tartozásaival. A vezető tisztségviselő kijelölését (ha a kijelölő cégnek választási lehetősége van), többnyire akkor mellőzik, ha a társaság tulajdonosi köre [vagy a legfőbb szerv döntésének lényegi befolyásolására képes tulajdonos(ok)] valami okból bizalmatlanok a vezető tisztségviselővel szemben. Ilyen esetben - ha az adott cégformára irányadó anyagi jogszabály szerint meghatározott személyt (személyeket) (lásd a következő pontot) kell kijelölniük végelszámolóként, a cégbíróságtól más személy kijelölését is kérhetik, a cégbíróságot pedig a végelszámoló kijelölésénél ilyen megszorítások már nem terhelik.
    2.3.3.1.1. A végelszámoló kijelölésére vonatkozó speciális előírások.
    A végelszámoló kijelölésére az egyes cégformák normáiban bizonyos mértékig eltérő előírásokat találunk. Ezek az előírások azonban közös vonásokat hordoznak. Többnyire azon alapulnak, hogy az "önkéntes" jogutód nélkül megszűnésnél végelszámolóként a cég addigi ügyvezetéséből kell a megfelelő személyt kiválasztani, netán az addigi ügyvezetés vezető tisztségviselői látják el a végelszámolási feladatokat. (A megfogalmazás gyakran olyan tartalmú, ami a vezető tisztségviselő e feladat visszautasításának lehetőségét is kizárni látszik.)
    Az 1997. évi VI. tv. a vállalat tekintetében a 44. § (3) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy végelszámolóként a vállalat igazgatója (vagy más vezető állású dolgozója) jelölhető ki. Ez tehát az elsődleges megoldás. A hivatkozott jogszabály ugyanakkor azt is megengedi, hogy az alapító szerv (mely értelemszerűen a legfőbb szerv pozicióját foglalja el a céggel való rendelkezési jog tekintetében), vagy akár a cégbíróság más személyt is kirendelhessen.
    A szövetkezetek vonatkozásában az 1992. évi I. tv. 90. §-a úgy rendelkezik, hogy a szövetkezet végelszámolását (fő szabályként) az igazgatóság végzi. Az 1995. évi LVII. tv. 34. §-ának (2) bekezdése a vízgazdálkodási társulatok megszűnésére a társasági törvényt hívja fel, így a végelszámoló kijelölése és a végelszámolásnak az 1995. évi LVII. törvényben, illetve a Cstv.-ben nem szabályozott kérdéseit véleményünk szerint a gazdasági társaságok előírásai (és az ott alkalmazott analógiák) mintájára kell megoldani a szabályozás elnagyoltsága ellenére is.
    Az erdőbirtokossági társulatokra az 1994. évi XLIX. tv. 34. §-ának (1) bekezdése a szövetkezetekhez hasonlóan úgy rendelkezik, hogy a végelszámolást az elnökség tagjai végzik, de a szavazatok legalább egytizedét képviselő társulati tagok kérhetik a cégbíróságtól más személy végelszámolókénti kirendelését. A jogszabályi megfogalmazásból az következik, hogy a bíróságot már nem kívánja orientálni a jogszabály a végelszámoló személyének megválasztásánál.
    A közhasznú társaság esetében a kft., az oktatói munkaközösség esetében pedig a közkereseti társaság szabályait kell értelemszerűen alkalmazni a Ptk. 57. §-ának (2) bekezdése és a 36/1990. (II.28.) Mt. r. 9. §-ában foglaltak szerint, a végelszámoló kijelölése tehát ezen cégeknél a gazdasági társaságok mintájára történik.
    A gazdasági társaságok önkéntes jogutód nélküli megszűnésével összefüggésben kijelölendő végelszámoló személyének meghatározása - mint arra az előző pontban már utaltunk - A Gt. 57. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint elsődlegesen a vezető tisztségviselőkre tekintettel történik. A jogszabály szövegéből ("végelszámolóként a társaság vezető tisztségviselőin kívül más személy is kijelölhető.") világosan kiolvasható az ajánlás, hogy e feladattal elsődlegesen az addigi ügyvezetés körébe tartozó személyt (személyeket) kívánatos megbízni, de ez a szabály nem okvetlenül érvényesül, a gazdasági társaságok bármikor eltérhetnek ettől, s ehhez különösebb indokok sem kellenek.
    A közkereseti, valamint a betéti társaság legfőbb szerve a Gt. 99. § és a 101. § (3) bekezdése szerint a jogutód nélküli megszűnést csak egyhangúlag határozhatja el, s mivel a tagok gyűlése a tagok összességét jelenti, ez a döntés gyakorlatilag a társaság valamennyi tagjának igenlő szavazatát igényli. Ugyanakkor a vezető tisztségviselők (s a véleményünk szerint velük egy tekintet alá eső végelszámoló) visszahívását, választását nem említi a Gt. a minősített többséget vagy egyhangúságot feltételező határozatok között, ezért e kérdésben egyszerű szótöbbséggel hozhatja meg a tagok gyűlése döntését.
    Közös vállalatra is igaz az a szabály, hogy a jogutód nélküli megszűnés elhatározása minősített többséghez (a Gt. 109. § (2) bek. f.) pontja és 112. §-ának (2) bekezdése szerint legalább háromnegyedes szavazattöbbséghez) kötött, míg a végelszámoló kijelöléséhez elegendő az egyszerű szótöbbség, tekintve, hogy sem erre, sem pedig a végelszámoló kijelöléséhez analógiaként szolgáló vezető tisztségviselő választására sem igényel a Gt. minősített szótöbbséget.
    A korlátolt felelősségű társaság taggyűlése a Gt. 168. §. értelmében háromnegyedes szótöbbség mellett dönthet a társaság jogutód nélküli megszűnéséről. Ugyanilyen többségre van szükség az ügyvezető visszahívásához, kérdés azonban, hogy a végelszámoló kijelöléséhez milyen mértékű szótöbbséget kell biztosítani az érvényes döntés meghozatalához?
    Megállapítható, hogy az új Gt. pontosan meghatározza azokat a kérdéseket (például megszűnés, ügyvezető visszahívás, tagok kötelezettségének növelése, tagi különjogok csorbítása, társasági szerződés módosítása, saját üzletrész megszerzése), melyekre nézve a taggyűlés csak minősített többséggel hozhat érvényes határozatot. Ezek között a vezető tisztségviselő választása, de a végelszámoló kijelölése sem szerepel. Mivel egy szigorú szabály kiterjesztő értelmezésére még akkor sem látnánk alapot, ha az ügyvezető választását a törvény minősített többségéhez kötné, ilyen rendelkezés hiányában csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a végelszámoló kijelölése egyszerű szótöbbséggel érvényesen megszavazható.
    Egyszemélyes társaságnál a kft. normái megfelelően irányadók azzal, hogy mivel itt taggyűlés nem működik, a Gt. 172. § értelmében az egyedüli alapító vagy tulajdonos hozza meg a szükséges határozatokat, s erről a vezető tisztségviselőket írásban köteles értesíteni.
    A részvénytársaság közgyűlésének kizárólagos hatáskörébe tartozik a jogutód nélküli megszűnés elhatározása. (Gt. 233. § c.) pontja.) A Gt. 237. § (1) bekezdése és 265. § értelmében e tárgyban a határozatképes közgyűlési szavazatok legalább háromnegyedes többségére van szükség az érvényes döntés meghozatalához.
    A végelszámoló kijelöléséhez itt sem fűződik ilyen fokozott elvárás, ezért a végelszámoló személyének meghatározása egyszerű szótöbbséggel megtörténhet.
    Egyszemélyes rt.-nél a Gt. 270. § (1) bek. szerint a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben az egyedüli részvényes írásban dönt, és erről a vezető tisztségviselőket értesíteni köteles. Ez történik a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámoló kijelölése esetében is.
    Egyesülésnél a Gt. 276. § (2) bek. f.) pontja értelmében kizárólagos közgyűlési hatáskörbe tartozik a jogutód nélküli megszűnés elhatározása, sőt e kérdésben - a kooperatív témákban érvényesülő "egy tag = egy szavazat" elve helyett vagyonarányosan (azaz a bevitt vagyonhoz igazodva) lehet megállapodni. A Gt. 280. §-ának (2) bekezdése szerint a jogutód nélküli megszűnés eldöntéséhez legalább háromnegyedes szótöbbségre van szükség, míg a végelszámoló kijelöléséhez egyéb törvényi rendelkezés hiányában elegendő az egyszerű szótöbbség.
    2.3.4. A gmk.-k és a jgmk.-k végelszámolása
    A Gmk.-k és jgmk.-k jogutód nélküli megszűnésére speciális szabályok vonatkoznak. Figyelemmel arra, hogy a bírói gyakorlat szerint (melyet egyértelművé tett a Legfelsőbb Bíróság Gf.VII.33440/1998/2. számú eseti döntése) az új Gt.-nek nincs visszaható hatálya, a jogutód nélkül megszűnő gmk.-kra és jgmk-kra csak a régi Gt. hatályon kívül helyezett rendelkezései és a saját társasági szerződésük előírásai vonatkoznak. Ezek a társaságok ha akarnak, sem helyezkedhetnek az új Gt. hatálya alá, mivel az új Gt. ezt a két cégformát már nem ismeri. (Lásd a 2.3.1. pontban írtakat is.) Ilyen módon kizárólag a régi Gt. szabályai és az azon alapuló társasági szerződésük szerint határozhatják el a jogutód nélküli megszűnést és a végelszámolást. Ez nem csupán a gmk-k, jgmk.-k önkéntes végelszámolására, hanem a bírósági megszűntnek nyilvánítás (Gt. 300. § (3) bek.) nyomán lefolytatandó végelszámoló kijelölésére és eljárására, az egész jogutód nélküli megszűnés lezajlására igaz. Ismeretes, hogy a Gt. 300. §-ának (3) bekezdése kötelezte a gmk.-kat és jgmk-kat, hogy a hatálybalépéstől számított két éven belül kkt.-vá módosuljanak, vagy a gmk.-k más cégformába alakuljanak át, mert ennek hiányában a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja e cégeket. Nem vitatható, hogy a rendelkezésre álló két év alatt - vagy annak leteltekor, - ha nem kívántak a cégbíróság megszűntnek nyilvánítására várni, jogukban állt a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás önkéntes elhatározása, így valójában ezt a megoldást is választhatták. (Ennek tagadása egyben azt jelentené, hogy a vállalkozás szabadságának elvét vonnánk kétségbe.) Ha a rendelkezésre álló két év alatt egyik megoldást sem választották, akkor a bíróságnak kellett a törvénysértő állapotot megszüntetve e cégeket megszűntnek nyilvánítani, és a végelszámolásukat elrendelni. Bármelyik módon rendelték is el a végelszámolást, (önként, vagy hivatalból), mindkét esetre igaz, hogy a társaság a rá irányadó régi Gt. normái, és saját - szintén a régi Gt.-n nyugvó - létesítő okirata alapján kellett eljárjon.
    Ezeknek a cégeknek a végelszámoltatása törvényességi felügyeleti hatáskörben még jelenleg is folyik, mivel legalább kétezer olyan gmk. és jgmk. volt, amely a Gt. 300. § (3) bekezdésében írtaknak nem tett eleget, de jogutód nélküli megszűnéséről és végelszámolásáról sem rendelkezett önként.
    A kérdésnek nemcsak ez ad különös aktualitást, de az a körülmény is, hogy a végelszámolások még évekig eltartanak ezeknél a társaságoknál, célszerű ezért tisztázni, hogy ezidő alatt milyen szabályok szerint működnek. Az megállapítható, hogy e cégek a Gt. 299. §-ának (2) bekezdését, amely azt mondja ki, hogy a korábban létrejött gazdasági társaságok a törvény hatálybalépését követő első cégjegyzéki adatváltozásukkor kötelesek társasági szerződésük (alapító okiratuk, alapszabályuk), megfelelő módosítására, nem alkalmazhatják. Igaz ugyan, hogy ha nem "egyszerűsített", egylépcsős végelszámolást folytatnak, ennek cégbejegyzése sem egy alkalommal, hanem két lépcsőben (az elhatározáskor és a befejezéskor - lásd a 3.2.1. és 3.2.2. pontban írtakat) történik, így az első adatváltozáskor beállna a szerződésmódosítási kötelezettség. Ennek azonban gátat szab az a körülmény, hogy az új Gt. nem tartalmaz gmk.-ra és jgmk.-ra érvényes szabályt (az átmeneti rendelkezéseken túlmenően), ezért az ilyen módosításra nincs lehetőség. Nem kerülhet szóba az egyetlen, új Gt. által ismert, a gmk.-hoz és jgmk.-hoz közelálló társasági formára, a közkereseti társaságra történő módosítás sem, mivel erre a Gt. 300. §-ának (3) bekezdése szerint kizárólag 2000. június 16.-ig volt törvényes lehetőség (ezesetben azonban nem volt szükség a jogutód nélküli megszűnésre és a végelszámolásra). Az okfejtés eredményeképpen megint csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a gmk.-k, jgmk.-k a jogutód nélküli megszűnésükkel kapcsolatos teendőket, a végelszámolást és a tényleges megszűnést akár önkéntes végelszámoláson, akár a bíróság által megállapított és deklarált megszűnésen illetve megszűntnek nyilvánításon alapuljon is az, a régi Gt. anyagi jogi szabályai és eredeti társasági szerződésük alapján kell végezzék, szerződésmódosítási kötelezettségük kizárt.
    A végelszámolásra és a törlésig tartó működésre - bármeddig tartson is az - ugyancsak a régi Gt. normái érvényesülnek. Amikor azonban a végelszámolást befejezik és a törlési kérelmet előterjesztik, ezt az új Ctv. előírásai szerint kell benyújtaniuk, s ez érvényes a Ctv. hatálybalépése (1998. június 16.) után beadott akár egylépcsős, akár kétlépcsős (lásd a 3.2.1. - 3.2.2. és a 3.2.3. pontot) megszűnés elhatározási és végelszámolással kapcsolatos bejelentésekre egyaránt. Ennek oka, hogy ez az eljárási törvény - figyelemmel annak 59-60. §-ában foglaltakra - a hatálybalépése után kezdeményezett cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárásokban érvényesül, tehát a gmk.-k és jgmk-k változásbejegyzési és törlési kérelmeit a régi Gt. anyagi jogi szabályain alapuló, de a Ctv. előírásai és követelményei szerint összekészített dokumentációval kell előterjeszteni a cégbíróságon.
    A régi Gt. a gazdasági társaságok végelszámolásának lefolytatását éppúgy az 1991. évi IL. tv. IV. fejezete szerint rendelte el, mint az új Gt. A régi Gt. 48. §-ának (1) bekezdése kimondta, hogy a végelszámolást fő szabályként a gazdasági társaság vezető tisztségviselői végzik, ezalól két kivétel volt. Lehetőség volt ugyanis arra, hogy a szavazatok legalább egytizedét képviselő tagok kérjék a cégbíróságtól más személy végelszámolókénti kirendelését, és sor kerülhetett a társaság megszűntnek nyilvánítására is. Ekkor ugyanúgy a cégbíróság rendelte ki a megszűntnek nyilvánított cég végelszámolóját, mint ma.
    A régi Gt. 49-50. §-a eligazítást adott a végelszámoló kirendelésével kapcsolatos elvekről. A cégbíróság ugyanis végelszámolónak csak olyan személyt rendelhetett ki, aki megfelelt a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott, Gt.-ben írt követelményeknek, s az ilyen személyek közül a bíróság szabadon választhatott, azonban nem rendelhetett ki olyan személyt, aki (amely) ellen a társasági tagok többsége tiltakozott. A régi Gt. 49. §-a b.) pontjának megfogalmazásából egyúttal arra is lehetett következtetni, hogy természetes személy és gazdálkodó szervezet egyaránt választható volt e posztra.
    A régi Gt.-nek a végelszámoló kijelölésével kapcsolatos, ma olyannyira hiányzó szabályai között említést érdemel az 50. § azon előírása is, amely leszögezte, hogy a végelszámoló társaság általi kijelölésével, vagy bíróság közreműködésével történő kirendelésével a társaság tisztségviselőinek, képviselőinek, dolgozóinak cégjegyzési jogosultsága megszűnik, jogaikat és kötelezettségeiket a végelszámoló gyakorolja. (Ezek a szabályok az új Gt.-be nem kerültek bele, jóllehet a végelszámoló kiválasztásához és jogállásának tisztázásához elengedhetetlenül szükségesek volnának. A bírói gyakorlatban a Cstv. végelszámolással kapcsolatos szabályaiból ma is erre a helyzetre következtetnek, és eszerint történik mind a végelszámoló kijelölése, mind pedig jogállásának értékelése, cégeljárásbani leképezése, mégis jobb lenne, ha ezt nem "szokásjogi" alapon intéznék a jogalkalmazók, hanem kifejezett törvényi rendelkezés írná elő.)
    Az elmondottakból megállapítható, hogy a gmk.-k, jgmk.-k végelszámolása a régi Gt. alapján sokkal egyértelműbb és könnyebben alkalmazható szabályok alapján történik, mint az új Gt. szerinti ügyekben.
    A régi Gt. a jogi személyiség nélküli társaságoknál ismerte egyébként az "egyszerűsített" végelszámolást is. A törvény 48. §-ának (5) bekezdése kimondta, hogy a végelszámoló személyét a végelszámolás megtörténtével egyidejűleg jelentheti be a cégbíróságnak a társaság, ha a végelszámolás a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozat meghozatalától számított harminc napon belül be is fejeződik. Ilyenkor a végelszámolás kezdetét, a korábbi képviselők törlését, a végelszámoló személyét és a cég törlését egyszerre jegyezte be a cégbíróság a cégjegyzékbe, és ezt egyetlen végzéssel tette közzé a Cégközlönyben. Ha a társaság a végelszámolást a rendelkezésére állt harminc nap alatt nem tudta befejezni, nem "csúszott ki" a harminc napos változásbejelentési határidőből, (ezt az akkor hatályos eljárási törvény, a Ctvr. is előírta), módja volt rendben bejelenteni a jogutód nélküli megszűnés elhatározását és a végelszámolás "első lépcsőjét" az általános szabályok szerint, és eszerint folytatta le a teljes végelszámolási eljárást is. (régi Gt. 48. § (6) bek.)
    Az új Gt. 300. §-ának (3) bekezdése szerint meg nem újuló gmk-k, jgmk.-k végelszámolását tehát a fenti szabályok szerint kell intézni, a kapcsolódó változások bejelentése bejegyzése és közzététele azonban már nem a Ctvr., hanem a Ctv. és a 8/1998. (V.23.) IM. sz. r., valamint a 9/1998.(V.23.) IM.sz. r. vonatkozó normái szerint történik.
    2.3.5. A végelszámoló kijelölése a Gt. 57. § (3)-(4) bekezdése alapján.
    A régi Gt. 48. §-ának (2) bekezdése is ismert olyan lehetőséget, amely módon adott a fő szabályként a vezető tisztségviselők által végzett végelszámolástól való eltérésre. Eszerint a szavazatok legalább egytized részét képviselő tagok terjeszthettek elő ilyen kérelmet a cégbíróságon.
    Az új Gt. ezt az esetkört bővítette, és - véleményünk szerint - csekély sikerrel pontosítani próbálta. Az 57. § (3) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a társaság bármely hitelezője, vagy a jegyzett tőke legalább egytizedét képviselő tagok (részvényesek) az ok megjelölésével írásban kérhetik a cégbíróságtól más személy végelszámolókénti kijelölését. (Ezt a jogot az alapító okirat, alapszabály vagy a társasági szerződés a jegyzett tőke kisebb hányadát képviselő tagnak (részvényesnek) is megadhatja.
    A szabályozásban több újdonság is van. A régi Gt. 48. §-ának szövegezéséből az derül ki, hogy a más végelszámoló kijelölésére akkor volt lehetőség, ha az érintett tagok a törvényben előírt szükség szerinti végelszámolóban (a társaság addigi vezető tisztségviselőjében) valami okból nem bíztak, s helyette inkább más személyt láttak volna szívesen a végelszámolói poszton. A megszövegezésből nem következtethettünk egyértelműen arra, hogy akár a volt tisztségviselőből lett végelszámoló, akár a bíróság által kirendelt más személy már folyamatban lévő végelszámolói tevékenysége alatt ilyen kérelemmel elő lehetett volna állni (akár ismételten), bár tagadhatatlan, hogy e törvényi felhatalmazást a már működő végelszámoló "lecserélésére" is gyakran használták, nem csupán az eredeti - vezető tisztségviselő - helyetti más személy kijelölésére.
    Az új Gt. 57. §-ának (3) bekezdése ezzel szemben jobban megfelel a tágabban értelmezett "végelszámoló-leváltási" igénynek. Az új Gt. 57. §-ának (2) bekezdése ugyanis világosan lehetővé teszi, hogy akár a cég, akár a bíróság szabadon döntse el, hogy kit kíván végelszámolónak, a korábbi vezető tisztségviselőt, vagy mást személyt. A már "funkcionáló" végelszámoló leváltására pedig a fenti szöveg értelme szerint bármilyen esetkörben sor kerülhet, függetlenül attól, hogy addig ki volt a végelszámoló. Ez a megfogalmazás a gyakorlati igényeknek jobban megfelel, hiszen bármilyen előzmény után került is pozíciójába az addigi végelszámoló, előfordulhat, hogy a tagok egy része helyteleníti eljárását, hátrányos intézkedéseket tapasztal, és szükségét érzik menesztésének, noha arra az övéktől eltérő érdekszférába tartozó többi tulajdonos nem hajlandó. Újdonsága a szabályozásnak, hogy a fenti jogosítvány nem csupán a társaság meghatározott tulajdonrészt birtokló tulajdonosait, hanem a szintén védelemre szoruló hitelezőket is megilleti.
    A szabályozás gyengesége nagyon megoldatlan eljárásjogi vonásaiban észlelhető. E körben sok az elvarratlan szál. Az új Gt. 57. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a fenti kérelemről a cégbíróság 8 napon belül dönt, és a kérelemnek helyt adó végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.
    Érthető, ha a jogalkotó gyorsított eljárásban rendeli a végelszámoló leváltásának elintézését, a 8 napon belüli döntési kötelezettség azonban nem elegendő a legszükségesebb eljárási cselekményekre sem.
    Tegyük fel, hogy a végelszámolás alatt álló társaság bármelyik tagja vagy hitelezője benyújt egy ilyen kérelmet a cégbírósághoz. Ezt a kérelmet véleményünk szerint törvényességi felügyeleti ügyként kell iktatni, mivel az eljárás egy különleges törvényességi ügy jellegzetességét mutatja, s az bizonyos, hogy cég, - vagy változásbejegyzési kérelemnek ez a beadvány biztosan nem minősül. Úgy hisszük, hogy a kérelmet legalább három példányban kell benyújtani, hiszen a vonatkozó eljárási szabályok (Pp. 93. § (2) bek.) szerint a beadványokat egy példánnyal többen kell beadni, mint ahány fél van az eljárásban, jelen esetben pedig a kérelmező ellenlábasaként a processzusban megjelenik a végelszámolás alatti társaság.
    Eljárási illetéket is le kell róni a bíróság "mozgásba hozataláért", ez az illeték az egyéb törvényességi felügyeleti ügyekkel egyezően az 1990. évi XCIII. tv. 45. §. (3) bek. értelmében 3.000.Ft.
    A Gt. 57. § (4) bekezdése szerinti eljárással már itt elakadunk, hiszen ha a kérelmező nem rótt le eljárási illetéket, vagy a szükségesnél kevesebb példányban adta be a kérelmet (ami a kötelező jogi képviselet hiányában a törvényességi ügyekben gyakran előfordul), a hiánypótlásra sem elegendő a 8 nap, még kevésbé az érdemi döntésre. (A hiánypótlásra felhívást el kell készíteni, postázni kell, a postai kézbesítés 2-3 napot is igénybe vesz, a hiány pótlására legalább 3 napot kell biztosítani (de célszerűbb ennél többet, 8-15 napot engedélyezni), a félnek is be kell küldenie küldeményét a bíróságra, s csak ha ez megtörtént, akkor kerül a bíróság abba a helyzetbe, hogy a beadvánnyal érdemben foglalkozzon.)
    Véleményünk szerint egy ilyen hiánypótlással a bíróság még nem szegi meg a Gt. 57. §-ának (4) bekezdésében előírtakat, mivel a 8 napos döntési kényszer minden bizonnyal csak a szabályosan benyújtott kérelemre vonatkozhat, és semmiképpen sem érvényesülhet a hiányosan vagy hibásan beadott kérelemre.
    Nagyobb a baj a kérelem érdemi vizsgálatával. Ismeretes, hogy a törvényességi felügyeleti eljárás egy speciális nemperes eljárás, amelyben az ellenérdekű felet nyilatkoztatni kell a törvényességi felügyeleti kérelemre. A 8 napos ügyintézési határidő azonban erre nem lenne elegendő, mivel a postai kézbesítéssel és a válasznyilatkozat készítésével és annak a bírósághoz történő visszajuttatásával bizonyosan több idő telne el. A Gt. 57.§-ának (4) bekezdésében írt 8 napos érdemi ügyintézési határidő tehát csak akkor tartható, ha a cégbíróság az ellenfél (a társaság) észrevételét (ellenkérelmét) nem szerzi be, sőt a másik végelszámoló kirendelése iránti kérelemről még csak nem is értesíti, s az érintett cég az eljárásról csak a bíróság ügydöntő végzéséből értesül, ez pedig tökéletesen elfogadhatatlan. Gondoljuk csak el, micsoda érdeksérelmet okozna, ha egy (akár teljesen megalapozatlan, ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen) egyoldalú beadvány nyomán a bíróság minden tudakozódás nélkül leváltaná a cég végelszámolóját, s ezt az eljárást akárhányszor megismételné!
    A magunk részéről elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a kérelem társaságnak szóló kikézbesítését, a társaság (illetve a leváltani szándékozott végelszámoló) megnyilatkoztatását.
    Ez esetleg a legfőbb szerv összehívását is szükségessé teheti, ami szintén időigényes feladat, amire határidőt kell biztosítani. Megalapozott döntés azonban csak ilyen előzmények ismeretében lenne hozható, s még ez sem biztos, hogy meghozza a kívánt bizonyítási eredményt. A törvényességi felügyeleti eljárásban ugyanis a Ctv. 49. §-ának (2) bekezdése szerint az okirati bizonyításon kívül egyéb bizonyítás felvételének nincs helye, a bíróság legfeljebb a felek személyes meghallgatását foganatosíthatja.
    Az tehát megállapítható, hogy a bíróságnak a döntéshez a legjobb esetben is két - általa teljesen ellenőrizhetetlen - ellentétes állítás áll rendelkezésére, amelyek alapján kizárt megalapozott és felelősségteljes határozathozatal. A határozatnak pedig igen komoly következményei vannak, hiszen egy - a cég likvidációját és valamennyi anyagi természetű ügyét teljes jogkörrel igazgató - tisztségviselő pozícióban tartását vagy leváltását kell szentesítenie, mégpedig úgy, hogy a kérelemnek helytadó döntés ellen a döntés szenvedő alanyai (a társaság és a leváltott végelszámoló) jogorvoslattal sem élhet.
    Ez az eljárás véleményünk szerint a hatályos jog egyik legképtelenebb torzszüleménye: gyorsított eljárásban, betarthatatlan határidők mellett, bizonyítási lehetőség, sőt az ellenérdekű fél meghallgatásának kötelezettsége nélkül, súlyos következményekkel járó döntést kellene hozni, mellyel szemben az eljárásról előzetesen nem értesített és abban meg sem hallgatott fél jogorvoslattal sem élhet, ha a bíróság az egyoldalú kérelmet elfogadja. Arra sincs jogszabályi utalás, hogy a kérelemnek helytadó döntésnek valamilyen egyéb eljárás során reparációs lehetősége nyílna. (Kivéve azt a morbid következtetést, hogy a sérelmet szenvedett társaság bármilyen más tagja - vagy akár a díját tekintve most már a cég hitelezőjének számító volt végelszámoló - bármikor maga is előterjeszthet ilyen tárgyú kérelmet, biztosítva ezzel, hogy akár naponta "lecseréljék" az aktuális végelszámolót, meghiúsítva egyúttal a végelszámolási folyamatot is.)
    A Gt. 57. §-ának (3)-(4) bekezdésében írt végelszámoló kijelölési eljárással ezért (addig is, amíg egy újabb kodifikáció során kirostálják, vagy célszerűen alkalmazható részletszabályokkal el nem látják) óvatosan kell bánni.
    A helyes eljárás szerintünk az, ha a bíró a 8 napos ügydöntési határidőt figyelmen kívül hagyja, s abból csak annyit tart szem előtt, hogy az eljárás minden intézkedését tekintve soron kívül kell eljárnia, de úgy, hogy eközben minden eljárási cselekményre elégséges (de nem túl hosszú!) határidőt enged.
    A végelszámoló leváltására irányuló hiányosan beadott kérelem hiánypótlására (elutasítás terhe mellett) 3-8 napot célszerű engedélyezni. A megfelelően benyújtott kérelmet (vagy ha a hiányokat pótolták, az így kiegészített beadványt) rövid határidő tűzésével a társaságnak, illetve a végelszámolónak észrevételezésre ki kell adni azzal a figyelmeztetéssel, hogy késlekedésük esetén a bíróság a rendelkezésre álló adatok szerint fog dönteni.
    Ha a bíróság a kérelem adataiból úgy látja, hogy a társaság legfőbb szervének állásfoglalására is szükség lehet, akkor az észrevételezésre nyitva álló időtartamot úgy kell megszabni, hogy a legfőbb szerv összehívása is "beleférjen". Az is elképzelhető, hogy a végelszámoló a bíróság nyilatkozattételre való felhívása, illetve a kérelem kézhezvétele után látja szükségét a legfőbb szerv összehívásának, s erre tekintettel kér póthatáridőt a nyilatkozattételre. Véleményünk szerint ezt indokolt lehet engedélyezni, ha a bíróság az érintettek álláspontjának ismeretében kíván megalapozott döntést hozni.
    Ha mindezen információk birtokában sincs a bíróság abban a helyzetben, hogy a más végelszámoló kijelölése iránti kérelem indokoltságát elbírálhassa (ami nagyon valószínű), az egyedüli járható útnak azt tartjuk, ha a kérelmet elutasító végzést hoz. Ezzel okoz ugyanis a lehető legkevesebb sérelmet, tekintve, hogy ez legalább jogorvoslattal megtámadható végzés lesz. Röviden szólva: a jogintézményt jelen állapotában olyan elhibázottnak tartjuk, hogy a bíróságnak alkalmazását minden módon kerülnie kell, legalábbis úgy, hogy a kérelemnek helyt adva jogorvoslati lehetőség nélkül érdemben beavatkozzon a cég életébe olyan bizonyítatlan egyoldalú állítások alapján, amelyeket a Gt. 57.§ (3)-(4) bekezdésére tekintettel a cég bármely hitelezője vagy résztulajdonosa gyakorlatilag ellenőrizhetetlen ténybeli és jogi indokok alapján megfogalmazhat. Az előbbiekben ismertetett (és ajánlott) eljárási "menetrend" után az alábbi eredményekre juthat a bíróság:
    - A másik végelszámoló kijelölésére irányuló kérelem megalapozott, ezért azt teljesíti a bíróság. A végzés rögtön jogerős lesz, ellene fellebbezésnek helye nincs. Mindenképpen rendelkezni kell azonban az addig eljáró ("leváltott") végelszámoló díjazásáról (Lásd az 5.4. pontban írtakat). A fenti indokok miatt ilyen döntést csak nagyon világos, egyértelmű tényállás esetén kockáztathatnánk meg.
    - A kérelem megalapozottsága egyértelműen nem bizonyosodott be, vagy az indokául felhozott okok elégtelenek, vagy azt a társaság és az addigi végelszámoló ellenzi, és a törvényességi felügyeleti eljárásban tartott személyes meghallgatások, illetve az okirati bizonyítás eredményeképpen is csak ellentétes nyilatkozatok konkurálnak egymással. Ha az eljáró bíróság bizonytalan a kérelem megalapozottságában, figyelemmel a jogorvoslat kizártságára és az érintetteknek okozható érdeksérelem nagyságára, a kérelem elutasítását javasoljuk. E végzés ellen legalább a fellebbezés biztosított, mód van arra, hogy a jogorvoslati bíróság is állást foglalhasson az ügyben.
    - Ha az lenne egyértelműen megállapítható, hogy a kérelem alaptalan, vagy az nem az előterjesztésére jogosult tagtól vagy hitelezőtől származik, a bíróság fellebbezhető elutasító végzést hoz.
    Mindezek után felmerül a kérdés: használható-e bármire is jelen állapotában ez a jogintézmény? A kérdésre igennel válaszolhatunk. Vannak ugyanis olyan esetek, amikor a végelszámoló személyében változtatást kell végrehajtani, ez azonban bírósági segédlet nélkül nem mehet végbe. Előfordult például olyan eset, hogy a súlyos, eszméletvesztéses állapotba került végelszámoló helyett más végelszámolót kellett volna választani, a taggyűlés összehívása azonban nem járt eredménnyel, illetve az nem határozatképes. Ha az eredeti végelszámolót is a bíróság rendelte ki (például megszűntnek nyilvánítás folytán), de ez a végelszámoló feladatának ellátására alkalmatlanná vált, az új végelszámoló kijelölése is csak a bíróság hatáskörébe tartozhat. Ilyen és hasonló esetekre tartjuk a dolgok mai állása szerint alkalmazhatónak a Gt. 57.§-ának (3)-(4) bekezdésében megfogalmazott végelszámoló-kijelölési jogintézményt, és nem az érintettek által vitatott körülmények között.
    3. A jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás bejelentése a cégbíróságnál
    3.1. A gazdálkodó szervezet vezetőjének bejelentési kötelezettsége
    A gazdálkodó szervezet által elhatározott jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás megindítása, a végelszámoló kijelölése nem mentesíti rögtön a gazdálkodó szervezet addigi ügyvezetését a vezetői feladatok alól. Azon túl, hogy a végelszámolónak megfelelően előkészítve át kell adnia a cég gazdálkodását dokumentáló iratanyagot, illetve el kell végeznie az ahhoz fűződő (a Cstv. 70. §-ában meghatározott) teendőket (lásd a 5.1.1. pontban írtakat), van egy további értesítési kötelezettsége is.
    A Cstv. 65. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot a gazdálkodó szervezet addigi ügyvezetése (igazgatója, ügyvezetője, üzletvezetője stb.- lásd a Cstv. 3. §-ának d.) pontját) köteles haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül a cégbíróságnak megküldeni. E határidő elmulasztásáért általános polgári jogi felelősséggel tartozik, ráadásul a cégbíróság a Cstv. 33. §-ának (1) bekezdésében meghatározott pénzbírsággal is sújthatja.
    A jogutód nélküli megszűnést kimondó határozat megküldése nem szolgál bejegyzési célt, ezért formai előírások nem kötődnek hozzá. Nincs szükség eljárási illeték vagy közzétételi díj megfizetésére, jogi képviseletre. Valójában nem jelent mást, mint egy határozat (jegyzőkönyv-kivonat) cégbírósághoz történő benyújtását, az érintett cég cégjegyzékszámára való hivatkozással. (A mulasztás jogkövetkezményeinek súlyosságára tekintettel azonban ajánlatos bizonyítható módon végezni el az iratbeadást, például ajánlott küldeményként adni fel, felzeten átvetetni stb.) ez a határozat-megküldés nem pótolja a végelszámolással kapcsolatos cégjegyzéki változások bejegyeztetésére irányuló kérelem előterjesztését, ez ugyanis nem a gazdálkodó szervezet vezetőjének, hanem a végelszámolónak a feladata, és benyújtására nem 8, hanem a Ctv. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében 30 napos határidő áll rendelkezésre.
    A Cstv 65. §-ának (3) bekezdésében írt, a gazdálkodó szervezet addigi vezetőjét terhelő határozat - megküldési kötelezettség elrendelése arra szolgálhat, hogy a nyilvános cégiratok közé szinte azonnal bekerülő bejelentés felhívja az irattanulmányozók figyelmét a jogutód nélküli megszűnés elhatározására, és a már megindult, de még be nem jegyzett végelszámolás tényére.
    Arra is alkalmas ugyanakkor, hogy a cégbíróságot is értesítse a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás elhatározásáról, a cégbíróság ennek változásbejegyeztetését kikényszerítse, illetve a végelszámolással összefüggésben törvényességi felügyeleti jogkörét a szükséghez képest érvényre juttathassa.
    A gazdálkodó szervezet vezetője, aki fenti kötelezettségét elmulasztja, az ebből eredő károkért teljes kártérítéssel tartozik. (Például, ha a végelszámoló vétkesen jár el, nem jegyezteti be a cégjegyzékbe a végelszámolással kapcsolatos változásokat, s eljárásából valamely gyanútlan üzleti partnert kár éri, a volt vezető tisztségviselőt is felelősség terheli, ha értesítési kötelezettségét elmulasztotta. A korábbi vezető tisztségviselő szabályszerű eljárása révén ugyanis a bíróság még időben felléphetett volna a hanyag vagy éppen csalárd végelszámoló ellen, az érdeklődő pedig megfelelő (óvatosságra intő) céginformációhoz juthatott volna.)
    A gazdálkodó szervezetek vezetői - tapasztalataink szerint - igen ritkán tesznek eleget a Cstv. 65. § (3) bekezdése szerinti határozat-megküldési kötelezettségüknek, úgy tűnik, nem ismerik s így nem is tartják be a hivatkozott jogszabályi előírást. A kártérítési felelősségen túl ugyanakkor a mulasztás miatt kiszabható bírság összege is tetemes, érdemes lenne tehát odafigyelni erre. A Cstv 33. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis az adott gazdálkodó szervezettől a végelszámolás kezdő időpontját megelőző évben a mulasztó vezető tisztségviselő által felvett jövedelemnek 50 százalékáig, ha azonban a vezető jövedelme nem állapítható meg, egymillió forintig terjedő pénzbírság szabható ki.
    Miután a bíróságok a Cstv. 33. § (1) bekezdésének alkalmazásakor nem ismerik a bírságolandó vezető tisztségviselő végelszámolás indítása előtti évben elért jövedelmét, azt nem is kívánják kutatni. Általában a legkézenfekvőbb megoldásként a Cstv. 33. § (1) bekezdésének második fordulatában deklarált egymillió forintig terjedő bírságra tekintettel állapítják meg a mulasztó tisztségviselővel szemben alkalmazandó pénzbírság mértékét.
    3.2. A végelszámolással kapcsolatos változások bejegyeztetése
    A jogutód nélküli megszűnés elhatározása, a végelszámolás megindítása, a végelszámoló kijelölése több cégjegyzéki adat megváltozását is eredményezi. Bár a régi Gt.-vel ellentétben (sajnos) az új Gt. nem mondja ki, hogy a végelszámoló kijelölésével a korábbi képviselők jogosítványai megszűnnek és a céggel kapcsolatos vagyoni nyilatkozatok tételére, a cég irányítására, működtetésére eztán csak a végelszámoló jogosult, a jogalkalmazói és főként a bírói gyakorlat úgy tekinti, hogy e vonatkozásban a helyzet a hiányos törvényi szabályozás ellenére sem változott. A Ctv. 31. §-ának (1) bekezdése erre figyelemmel rendelkezik úgy, hogy a cégnek változásként be kell jelentenie a végelszámolás megindítását, a végelszámoló nevét (cégét, hanem természetes személy, hanem gazdálkodó szervezet), és lakóhelyét illetve székhelyét. A Ctv. 15. §-ának (8) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy a cég végelszámolása esetén annak tartama alatt nevét "v.a." - azaz "végelszámolás alatt" - toldattal köteles használni. Ezt a körülményt is bejegyzendő változásnak kell tekinteni.
    A hivatkozott jogszabályi előírások, valamint a végelszámolásra vonatkozó jogértelmezés alapján a cégjegyzéken az alábbi jogilag releváns cégadatokat, illetve ezek változását kell átvezetni:
    - a cég korábbi teljes nevének törlése
    - a cégnév "végelszámolás alatt" toldattal való bejegyzése
    - a cég korábbi rövid nevének törlése (ha cégjegyzékbe bejegyzett rövid neve (Ctv. 15. § (3) bek.) volt)
    - a jogutód nélküli megszűnés elhatározásának időpontja
    - a végelszámolás kezdete (ez a jogutód nélküli megszűnést elhatározó, a legfőbb szerv által hozott döntésben meghatározott időpont, amely azonban nem lehet korábbi, mint e határozat kelte a Cstv. 66. §-ának (1) bekezdése szerint)
    - a cég addigi cégjegyzésre jogosultjai törlése
    - a végelszámoló nevének (cégének), lakhelyének (székhelyének) bejegyzése
    - a cégjegyzés módjának törlése (ha ez a cégadat a végelszámolás elrendelésével kapcsolatosan változott, például azért, mert addig együttes cégjegyzés volt, azonban a jogutód nélküli megszűnés elhatározásakor egyetlen önálló cégjegyzési jogosultsággal felruházott végelszámolót jelöltek ki.)
    3.2.1. A "kétlépcsős" végelszámolás első lépcsőjének bejegyeztetéséhez beadandó iratok
    A jogutód nélküli megszűnésnél lefolytatandó végelszámolás olyan fontos cégjegyzéki információkat hordoz, melyeket okvetlenül szerepeltetni kell a cégnyilvántartásban, s ezen cégadatoknak a lehető legszélesebb nyilvánosságot kell biztosítani.
    A végelszámoláshoz fűződő változásbejegyzési eljárás - leképezve a végelszámolás fő stációit - szintén két jól elkülönülő szakaszban történik. A változásbejegyzési kérelmet először a jogutód nélküli megszűnés elhatározásakor, a végelszámolás megindítása miatt kell előterjeszteni, tudatva az üzleti világgal, hogy az érintett cég korlátozott működés mellett a megszűnés felé tart.
    A végelszámolással összefüggő változásbejegyzés második "menete" a végelszámolás befejezéséhez, a záródokumentumok elfogadásához kötődik, és együtt jár a cég törlése iránti kérelem benyújtásával. Ez a két különálló eljárási fázis jelenti a végelszámolással kapcsolatos változásbejegyzések két lépcsőjét, és fő szabályként így kerül sor a végelszámolási változások bejegyzésére.
    Ettől eltérő esetek is vannak, ezekről azonban majd a 3.2.3. pontban teszünk említést.
    Rendes körülmények között tehát a kétlépcsős végelszámolással kapcsolatos változásbejegyeztetési kötelezettség első lépcsője azt jelenti, hogy a cég legfőbb szerve által kijelölt végelszámoló a jogutód nélküli megszűnés és a végelszámolás elhatározását követő 30 napon belül köteles a cégbíróságon a fentiekben részletezett cégjegyzéki változások átvezetését kérni az arra a Ctv. vonatkozó szabályai által meghatározott módon és formában. Eszerint jogi képviselő útján kell előterjesztenie a változásbejegyzési kérelmet, s ahhoz az alábbi mellékleteket, okiratokat köteles csatolni:
    - A végelszámolással összefüggő cégjegyzéki változásoknak megfelelően kitöltött változásbejegyzési kérelem - nyomtatványt;
    - jogi képviselő meghatalmazását, illetve a képviseleti jog igazolását,
    - 6.000.Ft. eljárási illeték lerovása szükséges illetékbélyegben, vagy az ennek befizetését tanúsító illetékhivatali igazolást kell csatolni;
    - A jogi személyiségű cégformánál 10.000.Ft; a jogi személyiség nélküli cégformánál 5.000.Ft. összegű közzétételi díj befizetésének igazolása, figyelemmel arra, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett adatváltozásokat is közzé kell tenni, ráadásul a végelszámolás első szakaszát bejegyző végzés közzétételén túl a bíróság e döntéssel a hitelezői felhívást is megjelenteti (lásd a 3.3.2. pontban írtakat.)
    - Csatolni kell a végelszámoló aláírási címpéldányát közjegyző által hitelesített formában. (Többen úgy látják, hogy akkor, ha a végelszámoló személye azonos a korábbi vezető tisztségviselővel, újabb címpéldányra nincs szükség, mivel a címpéldány közhiteles aláírásmintaként szolgál, az aláíró írásmódja pedig nem változott, csak funkciójának megnevezése. Ismereteink szerint azonban van ezzel ellentétes bírói gyakorlat is, sőt ilyen értelemben már Legfelsőbb Bírósági döntés is született, ezért tanácsosnak látjuk, ha az új címpéldányt minden esetben benyújtják. Ez azért is ajánlatos, mivel a címpéldány hiánya ilyen jogértelmezés mellett a változásbejegyzési kérelem Ctv. 26. §-a szerinti hiánypótlásra felhívás nélküli elutasítás alapjául szolgálhat.
    - Ha a végelszámoló nem volt jelen, vagy nem nyilatkozott erre nézve a jogutód nélküli megszűnést és végelszámolást elhatározó legfőbb szerv ülésén, célszerű (bár nem kötelező) beadni a végelszámoló e tisztséget elfogadó és az összeférhetetlenségre is kitérő nyilatkozatát. Mint arra korábban már utaltunk, a végelszámoló quasi vezető tisztségviselőnek tekinthető, jogában áll a kijelölés elutasítása, így egyáltalán nem mindegy, hogy vállalja-e, illetve vállalhatja-e a végelszámolási feladatot. Ha a végelszámolásra gazdálkodó szervezetet jelöltek ki, akkor e szervezet elfogadó nyilatkozatán túl szükség van a végelszámoló szervezet megbízásából eljáró végelszámolót kijelölő okirat benyújtására is, és a végelszámoló természetes személy elfogadó nyilatkozatára is. Mivel ez a kijelölés véleményünk szerint a könyvvizsgáló szervezet választásának analógiájára kezelendő, a végelszámoló szervezet által delegált konkrét személyt a végelszámolás alá került cég legfőbb szervének is el kell fogadnia, ezért az ilyen végelszámolót jóváhagyó legfőbb szerv ülésének jegyzőkönyve (kivonata), határozata is csatolandó a teljesség kedvéért.
    Természetesen ilyen okiratok a jogi személyiség nélküli cégek kétlépcsős végelszámolásának bejegyzéséhez nem igényelhetők, tekintve, hogy a Ctv. 40. § értelmében csak az vizsgálható, hogy a Ctv. Mellékletében írt dokumentumokat csatolták-e. Mivel a fenti okiratokat a Ctv. Mellékletének taxatív felsorolása nem tartalmazza, ilyen okirat a végelszámolási változásbejegyzéshez nem is igényelhető.
    A jogi személyiségű cégeknél azonban az eljárásnak ilyen kötöttségei már nincsenek, s a fenti okiratok esetleges hiánypótlási felhívást előznek meg, de a változásbejegyzési kérelmet (és az annak nyomán hozandó döntést mindenképen megalapozottabbá teszik.
    - Be kell nyújtani a jogutód nélküli megszűnést és a végelszámolás megindítását elhatározó legfőbb szerv ülésének jegyzőkönyvét.
    - Csatolni kell a létesítő okirat módosítását, és a létesítő okiratnak a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét.
    3.2.1.1. A létesítő okirat új Gt. szerinti módosítási kötelezettsége
    Gyakori vitatéma, hogy ha a régi Gt. hatálya alá tartozó gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnését és végelszámolását határozza el, köteles-e társasági szerződését (alapító okiratát, alapszabályát) az új Gt. szabályainak megfelelően módosítani? Ismeretes, hogy az új Gt. 299. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy a törvény hatálybalépése előtt alakult gazdasági társaságok cégjegyzéki adataik első változásakor kötelesek létesítő okirataikat úgy módosítani, hogy ezzel azt az új társasági törvénynek megfeleltessék, hatálya alá helyezkedjenek. Ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy egy jogutód nélküli megszűnést elhatározó cégnél erre már nincs szükség, indokolatlan szigorúság a munkaigényes módosítás megkövetelése.
    Számos olyan végelszámolási ügyet láttunk, ahol a cégbíró nem ragaszkodott az új Gt. szerinti szerződésmódosításhoz, a végelszámolási adatváltozásokat enélkül is bejegyezte.
    A magunk részéről ezt a gyakorlatot helytelennek és következetlennek tartjuk. A Gt. 299. §-ának (2) bekezdése ugyanis kogens rendelkezés, eltérést nem enged, a végelszámolási ügyekkel sem tesz kivételt. Ilyen módon a jogalkalmazó nem folytathat önkényesen törvénysértő gyakorlatot.
    Tudni kell azt is, hogy a végelszámolást folytató cégnek ezen állapota az eljárás bonyolultsága, a peresített tartozások és követelések behajtási nehézségei miatt évekig is elhúzódhat. A végelszámolás tartama alatt is működik a cég, helytelennek látjuk, ha ezt éveken át egy már hatályon kívül helyezett törvény rendelkezései szerint teszi, ráadásul az önkéntes végelszámolás nem visszafordíthatatlan, s ez is azt indokolja, hogy a végelszámolás első lépcsőjekor a társaság végezze el létesítő okiratának új Gt. szerinti módosítását.
    Más a helyzet az úgynevezett "egylépcsős" végelszámolásnál. Ilyenkor (lásd a 3.2.3. pontot) a társaság a jogutód nélküli megszűnésre és a végelszámolás megindítására, a végelszámoló bejegyzésére irányuló kérelmével egyszerre terjeszti elő törlési kérelmét is. Egy ilyen ügyben valóban szükségtelennek látjuk, hogy a törlési kérelem beadásakor még az új Gt. szerinti szerződésmódosítást is elvégezzék, ez nemcsak a józan ésszel ellentétes, de valamelyes jogértelmezési érvekkel is alátámasztható. Ilyenkor ugyanis nem pusztán cégjegyzéki adatváltozásról, hanem valamennyi cégadat és a cég törléséről van szó, ami fajsúlyban és minőségben lényegesen eltér egy még évekig továbbműködő társaság megítélésétől.
    Fenti indokok alapján úgy gondoljuk, hogy a kétlépcsős végelszámolás első lépcsőjének bejegyzésekor indokolt megkövetelni az új Gt. szerinti szerződésmódosítást, azonban erre az egylépcsős végelszámolás bejegyzésekor (valamint az ezzel együttjáró cégtörléskor) nincs szükség.
    Csupán emlékeztetünk ugyanakkor a 2.3.4. pontban írtakra, melyek értelmében a gmk.-k, jgmk.-k tekintetében akkor sem lehetséges az új Gt. szerinti módosítás megkövetelése, ha e társaságok kétlépcsős végelszámolást hajtanak végre, tekintve, hogy a gmk. és jgmk. cégformát az új Gt. már nem ismeri, nem szabályozza.
    3.2.2. A "kétlépcsős" végelszámolás második lépcsőjének bejegyzéséhez beadandó iratok
    Ha a végelszámoló feladatát elvégezte, felmérte a megszűnő társaság (cég) gazdasági helyzetét, tartozásait kifizette, hitelezőit számbavette és kielégítette, behajtotta a kinnlevőségeket, elkészítette a beszámolót, a zárómérleget, záró adóbevallást, a zárójelentést és a vagyonfelosztási javaslatot, összehívta a társaság legfőbb szervét s azzal a fenti dokumentumokat elfogadtatta, sor kerül a végelszámolás alatt álló társaság megszüntetésével kapcsolatos "végjátékra".
    A végelszámolást lezáró dokumentációt ugyanis be kell adni a cégbíróságra, és kérni kell a cég törlését.
    A cégbírósághoz benyújtandó dokumentáció az alábbi iratokból (kellékekből) áll:
    - változásbejelentési nyomtatványon a törlési kérelem;
    - a jogi képviselő meghatalmazása, illetve a képviseleti jog igazolása;
    - a végelszámolás befejeződésével kapcsolatos döntéseket magába foglaló, a legfőbb szerv ülésén felvett jegyzőkönyv (illetve az ilyen tartalmú alapítói (tulajdonosi) határozatokat tartalmazó okirat).
    Jogi személyiség nélküli gazdálkodó társaságnál a fenti döntések létesítő okirat módosításba is foglalhatók, ezesetben azonban ha valaki szabályszerűen jár el, egységes szerkezetű okiratot is készítenie kellene, bár ez meglehetősen groteszknek tűnik. Azért tűnik olyan furcsának a megszűnési határozatok szerződésmódosításba foglalása, mert a jogutód nélküli megszűnés utolsó fázisában végzendő végelszámolás befejezési cselekmények tipikusan a legfőbb szerv ülésére tartozó ténykedések, és nem a létesítő okirat tartalmi módosítását jelentő megállapítások. Valószínűleg ezért olyan általános az a megoldás, hogy e határozatokat csaknem mindig legfőbb szerv ülésének jegyzőkönyvébe foglalják, és nem szerződésmódosítást készítenek.
    (Az előbbiekben felsorolt beadványok hiánya egyébként - a formanyomtatvány kivételével - a törlési kérelem automatikus (Ctv. 26. § szerinti) elutasítását vonhatja maga után!)
    - Eljárási illetéket leróni és közzétételi díjat befizetni nem kell, mivel a cég törlése az 1990. évi XCIII. tv. 57. § (1) bek. f.) pontja értelmében illetékmentes, ennek közzététele pedig a 9/1998. (V.23.) IM. r. 3. § (3) bek. szerint ingyenes.
    A végelszámolás befejezését bejelentő, és a cég törlését kérő beadvány mellékleteként benyújtandó néhány olyan dokumentum is, melynek beadását nem a Ctv., hanem más jogszabály írja elő. Ezeknek a hiánya automatikus elutasítást nem eredményez, de csaknem bizonyos, hogy a törlési kérelem érdemi vizsgálata érdekében az eljáró bíró hiánypótlási eljárás keretében fogja beszereztetni a törlési iratokhoz. A hiánypótlási procedúra elkerülése érdekében azonban célszerű ezeket az okiratokat önként, a törlési iratanyaggal együtt előterjeszteni a cégbíróságon. ezek a következők:
    - A Cstv. 75. §-ának (3) bekezdés a.) pontja alapján a végelszámolási zárómérleg (záró egyszerűsített mérleg), zárójelentés és a vagyonfelosztási javaslat benyújtására a törlési kérelem elbírálásához szükség van. Ezek az okiratok egyébként a nyilvános cégiratok között is ott kell szerepeljenek, mint szükséges céginformációkat hordozó dokumentumok. A törlési kérelem érdemi vizsgálatához ugyancsak elengedhetetlen az előbbiekben felsorolt okiratokat jóváhagyó legfőbb szerv által hozott határozat, amely egyébként csaknem mindig a jelen pont előző részében említett jegyzőkönyv tartalmi eleme szokott lenni.
    - A Gt. 169. §-ának (1)-(2) bekezdése és a Gt. 266. §-ának (1)-(2) bekezdése szerinti hirdetmény megjelentetését tartalmazó Cégközlöny lappéldány megfelelő oldalait eredetben vagy legalább egyszerű fénymásolatban be kell nyújtani, ha kft. vagy rt. végelszámolását követő törlési kérelmet adnak be. (Lásd még a 3.3.4. pontban írtakat is.)
    - Nincs már szükség annak igazolására, hogy a cégnek köztartozása nincsen (lásd a következő 3.2.2.1. pontot), de mégis célszerű, ha a törlési kérelemhez a végelszámolónak egy olyan tartalmú nyilatkozatát mellékelik, hogy a törölni kért cégnek köztartása nem maradt.
    3.2.2.1. A köztartozásokkal kapcsolatos igazolás
    A Ctv. hatálybalépése előtti cégeljárási tvr. (az 1989 évi 23. tvr.) végrehajtási rendelete, a 13/1989. (XII.16.) IM. rendelet kimondta, hogy a végelszámolást befejező cég törlésére mindaddig nem kerülhetett sor, ameddig a cég nem igazolta, hogy köztartozásait rendben kifizette, ilyen adóssága nem maradt. Ez ugyan fogalmi eleme a végelszámolás lefolytatásának, hiszen a végelszámolás befejezéséről jogszerűen aligha beszélhetünk akkor, ha még kifizetetlen tartozások, - különösen köztartozások - maradtak, a jogalkotó mégis szükségét látta (valószínűleg sok visszaélést tapasztalva) az idézett szabálynak a cégeljárásba való beépítését.
    Problémát okozott azonban a gyakorlatban két alapvető következménye e szabályozásnak. Egyrészt az, hogy a nemleges igazolásokat a különféle hatóságok mindig csak akkor voltak hajlandók kiadni, ha a megszűnő cégeknél a záró vizsgálatokat elvégezték. Ez viszont az érintett hatóságok nagy munkaterhe miatt sokáig (olykor évekig!) késett, emiatt a végelszámolás befejezése, illetve a cégeljárás rendkívüli módon lelassult. (A bíróságok általában felfüggesztették a vonatkozó cégeljárást, ha a törlési kérelem beadásakor még hiányzott valamely hatósági igazolás.)
    A másik nehézség, amit e szabályozás okozott, az volt, hogy nem határozta meg pontosan, hogy mely tartozások számítanak ezen előírás szempontjából köztartásnak, azok a hatóságok pedig, melyektől ilyen nemleges igazolások lettek volna beszerezhetők, felsorolhatatlanul sokfélék.
    A bírói gyakorlat végül többnyire az adóhatóság, a tb. és a vámhatóság, a cég székhelye szerinti önkormányzat és a gazdasági kamarák igazolásait követelte meg, de elvárták emellé a végelszámoló nyilatkozatát is, hogy a cégnek egyéb hatóságnál sem maradt kifizetetlen tartozása.
    Ilyen pontatlan, és a végelszámolás jogszerű befejezésének előírásaival össze nem egyeztethető szabály fenntartása a Gt. és a cégeljárás újrakodifikálásakor szükségtelennek látszott. A végelszámoló feladata a köztartozások rendezése és személyes felelőssége áll fenn arra nézve, hogy kötelezettségeit jogszerűen teljesíti. Ha ez nem történt meg, a végelszámoló mulasztásáért kártérítési felelősséggel tartozik, de fennáll a volt tagok anyagi helytállási kötelezettsége is. Ez kellő fedezetül szolgál, nem szükséges a cégeljárást olyan, a tényleges jogi természetétől idegen feladatokkal terhelni, amelyek végeredményben csak a megszűnéshez kapcsolódó államigazgatási eljárások kontrollját jelentik, és a cégbíróságot a tb- adó- és egyéb hatósági eljárások végrehajtó szervévé süllyesztik. A bírósági feladat - és hatásköröket el kell különíteni az államigazgatási szervek feladat - és hatásköreitől, nem helyes ezeket következetlenül összemosni. Az ismertetett szabályt ezért a Ctv. hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezték, és ma nincs olyan hatályos jogszabály, amely a köztartásokra vonatkozó nemleges hatósági igazolások törlési kérelemhez való benyújtási kötelezettségét előírná.
    A végelszámolás befejezésének előfeltétele, hogy a cég minden adósságát (köztartozását is!) rendezzék, enélkül nem lehet befejezetté nyilvánítani a végelszámolást. Ha a végelszámoló jobb tudomása ellenére a köztartozások kifizetése nélkül törölteti a céget, magatartásáért polgári- és büntetőjogi felelősséggel tartozik, és fennáll a volt tagok (tulajdonosok) helytállási kötelezettsége is. Ez elegendő, és biztosabb alapokon nyugvó fedezete az esetlegesen ki nem fizetett köztartásoknak, mint az eljárást elhúzó, pontatlanul meghatározott nemleges igazolások csatoltatásának kötelezettsége. (Arról nem is beszélve, hogy e szerencsétlenül megfogalmazott szabály ráadásul felrúgta a bizonyítás egyik alapvető elvét, mégpedig azt, hogy nemleges körülmény bizonyítására nincs mód, mindig annak kell bizonyítani valamely eseményt, aki állít, és nem, aki tagadja azt.)
    Említést érdemelt a téma kapcsán egy további körülmény.
    Az új Gt. 100. §-ához fűzött miniszteri indokolás az "egylépcsős" egyszerűsített végelszámolás magyarázatakor ugyanis kijelenti: "Az egyszerűsítés abban áll, hogy ha a társaság a végelszámolás megindításáról szóló ...határozatától számított harminc napon belül valamennyi tartozását kiegyenlítette, és a tartozások - különösen a köztartások - kiegyenlítését a cégbíróság felé hiteltérdemlő módon igazolja, sor kerülhet a társaság törlésére"...
    Ez a szöveg arra utal, hogy a cég törlésének továbbra is előfeltétele kell legyen a nemleges igazolások csatolása, jóllehet ez nem így van. Kétségtelenül zavaró, hogy ez az okfejtés ezen formájában a miniszteri indokolásban megmaradt. Ez a tény azonban nem pótolja a hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezést. Mivel a bíróságnak a tételes jogot, és nem az annak szövegéhez nem illeszkedő miniszteri indoklást kell alkalmaznia, megállapíthatjuk, hogy az elfogadott, hatályos joganyag eltér a miniszteri indokolástól, utóbbi azonban kötelező erővel nem bír, ezért nyugodtam figyelmen kívül hagyható.
    3.2.3. Az "egylépcsős" végelszámolás
    Az előzőekben ismertetett (3.2.1.-3.2.2. pont) általánosan alkalmazott "kétlépcsős" végelszámolás egyszerűsített változatának lefolytatására van mód a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok (kkt.-k; bt.-k) esetében. Ennek szabályait a Cstv.-ben hiába keressük, aminek az az oka, hogy a Cstv. szabályait tekintve nincs különbség a cégformák között, a végelszámolásnak a Csődtörvényben megszabott teendői nem különböznek egymástól a végelszámolás alá került cég formájától függően. Hangsúlyozzuk ezért, hogy akár "kétlépcsős" akár "egylépcsős" végelszámolás mellett szűnik is meg egy cég, a végelszámolás lefolytatásában ez semmi különbséget nem jelent.
    Az "egylépcsős" (vagy más megjelölés szerint "egyszerűsített") végelszámolás normáit a Gt. 100. §-ában találjuk, így megállapítható, hogy kizárólag gazdasági társaságokra (mégpedig az új Gt. által felsorolt társasági formákra - kkt.-ra és bt.-re) érvényesülnek. Megjegyzendő, hogy az új Gt. 100. §-ában szabályozott "egylépcsős" végelszámolás megfelelőjét a régi Gt. 48. §-ának (5) bekezdésében is megtaláljuk. Ezek a szabályok kizárólag a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra - kkt.-ra; bt.-re; jgmk.-ra és gmk.-ra érvényesültek. A jelenlegi helyzetben ezek az időközben hatályon kívül helyezett normák ma is érvényesülnek a régi Gt.- hatálya alá tartozó, és az új Gt. alá helyezkedni képtelen gmk.-k és jgmk.-k jogutód nélküli megszűnésénél (Lásd a 2.3.4. pont). Ugyancsak e szabályok szerint zajlik az "egylépcsős" végelszámolás a régi Gt. idején létrejött bt.-k és kkt..-k esetében, mivel ilyenkor a bírói gyakorlat nem követeli meg a törlési kérelem előterjesztése mellé az új Gt.-nek megfelelő szerződésmódosítást. (Lásd a 3.2.1.1. pontban írtakat).
    Egyéb esetekben azonban a végelszámolás már az új Gt. szerint történik. Amint arra már az előbbiekben utaltunk, az új Gt. 100. §-ának (1) bekezdésében említett speciális végelszámolás alig különbözik a régi Gt. 48. §-ának (5) bekezdésében írtaktól. Az alapvető változás e norma törvényszövegbe történő elhelyezésében van. Míg ugyanis a régi Gt.-ben a törvény általános rendelkezései között szerepeltették, addig az új Gt.-ben a kkt.-k (bt.-k) különös szabályai közé helyezték. Ennek oka az, hogy ez az eljárás valóban speciális, mivel egyedül e cégek esetében alkalmazható, ezért indokolt, hogy a kkt. (bt.) különös szabályai között kapjon elhelyezést.
    Sajnálattal kell megállapítsuk, hogy a régi Gt. szövege a ma hatályos rendelkezésnél (bár lényegi eltérés nem állt a jogalkotó szándékában) sokkal pontosabb volt, és jobban kifejezte a jogintézmény jogi természetét.
    A régi Gt. 48. §-ának (5) bekezdése szerint "A végelszámoló személyét a végelszámolás megtörténtével egyidejűleg jelenti be a cégbíróságnak - bejegyzés és közzététel végett - a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, ha a végelszámolás a társaság jogutód nélküli megszűnését kimondó határozat meghozatalától számított harminc napon belül megtörtént. A cégbíróság ezeket az adatokat a gazdasági társaság törlésével egyidejűleg teszi közzé."
    Az új Gt. 100. §-ának (1) bekezdése ezzel szemben az alábbiakat deklarálja: "A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a végelszámolás egyszerűsített módon lefolytatható, ha a társaság a végelszámolás megindításáról szóló határozatától számított harminc napon belül valamennyi tartozását kiegyenlíti. Ebben az esetben a végelszámoló személyét elegendő a végelszámolás megtörténtével együtt bejelenteni a cégbírósághoz, amely rendelkezik a társaság törléséről és annak közzétételéről."
    Az új Gt. 100. §-ának (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolásból is levezethető, hogy a jogalkotónak nem volt célja érdemi változtatás a régi Gt. 48. § (5) bekezdésében deklarált szabályhoz képest. Eszerint ..."A törvényjavaslat - a hatályos Gt. 48.§-ának (5) bekezdésében foglalt lehetőséghez hasonlóan - az egyszerűbb (jogi személyiség nélküli) társasági formának minősülő közkereseti társaság (és betéti társaság) esetében továbbra is lehetőséget biztosít egy egyszerűsített módon történő végelszámolás lefolytatására. Az egyszerűsítés abban áll, hogy ha a társaság a végelszámolás megindításáról szóló - a törvényjavaslat 57. §-ának (2) bekezdése szerint meghozott - határozatától számított harminc napon belül valamennyi tartozását kiegyenlíti, ...sor kerülhet a társaság törlésére és ennek közzétételére, tehát nem kell a végelszámolás megindítását és a végelszámoló személyét külön előre bejelenteni a cégbírósághoz, hanem ez a bejelentés a végelszámolás megtörténtével együtt történhet."....
    A fenti szövegből kiolvasható, hogy a jogalkotói szándék nem, csak a megfogalmazás változott - nem éppen előnyére. Ha az "egyszerűsített" végelszámoláshoz keresünk Cstv.-beli előírásokat, azt tapasztaljuk, hogy a Cstv. IV. fejezete úgynevezett "egyszerűsített" végelszámolásról mitsem tud, a végelszámolást cégformától és az eljárás tartalmától függetlenül csak egyféleképpen, a Cstv. által leírt eljárási rendben szabad lefolytatni, és abból egyetlen fázist sem szabad kihagyni.
    A miniszteri indokolásból és a Cstv. egybevetéséből ezért megállapíthatjuk, hogy az "egylépcsős" ("egyszerűsített") végelszámolásnál szó sincs a végelszámolási eljárás, folyamat egyszerűsítéséről, azaz arról, hogy azt "egyszerűsített módon" intézhetné a végelszámoló. Csupán azt jelenti az új Gt. 100. §-ának (1) bekezdésében biztosított lehetőség, hogy ha a Cstv. általános előírásai szerint a megszokott módon lefolytatott végelszámolást harminc nap alatt sikerülne befejezni, akkor a végelszámolás cégbírósági bejelentése és bejegyeztetése egyszerűsödhet, azaz a jogutód nélküli megszűnést, a végelszámolás kezdetét, a végelszámoló személyét és a végelszámolás befejeztét egyetlen beadványban, a cég törlése iránti kérelemmel együtt - "egyetlen lépcsőben" - lehet előterjeszteni. Vagyis nem a végelszámolás egyszerűsített, hanem annak cégbírósági bejegyeztetése, azaz a kapcsolódó cégeljárásban biztosított könnyítéseket a jogalkotó, nem csupán az egyszeri iratbeadással, hanem annak költségeivel is. Ez azt jelenti, hogy mivel a törlési kérelemmel együtt végzett egyéb bejelentés (a végelszámolás kezdete és vége, a jogutód nélküli megszűnés elhatározása, a névváltozások, a tisztségviselő törlése és a végelszámoló bejegyzése, az esetleges cégjegyzési mód változása) is osztja annak jogi sorsát, azaz ingyenesen került be a cégjegyzékbe.
    Említést érdemel az új Gt. 100. § (1) bekezdésének egy további következetlensége is. A hivatkozott norma ugyanis az "egylépcsős" bejelentés feltételéül azt szabja, hogy a társaság a végelszámolás megindításától számított harminc napon belül "valamennyi tartozását kiegyenlítse", s nem beszél a végelszámolási folyamat teljes befejezéséről. Ez a megfogalmazás szó szerint alkalmazása esetén azzal járna, hogy az érintett cégek törlése bekövetkezhetne már a végelszámolás befejezése előtt, ami teljes képtelenség. Igaz, hogy a Gt. 100. §-ának (1) bekezdése csak a tartozások maradéktalan kiegyenlítését említi, de azt elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a cég törlése a teljes vagyoni helyzet kimutatása, a zárómérleg, záró adóbevallás, vagyonfelosztási javaslat összeállítása és elfogadása előtt, attól függetlenül bekövetkezhessen. Az új Gt. egyszerűsítése - a cég "idő előtti" törlése valóban nincs szinkronban a Cstv. előírásai közül a hirdetmény megjelentetésével, hiszen azt a cégbíróság teszi közzé (a törléssel együtt), így az esetleges hitelezők úgy jelentkezhetnek a végelszámolónál, hogy a cég már nem is létezik. Ez nem jelent gondot két okból: egyrészt azért, mert az ismert hitelezők kielégítése nélkül jogszerűen nem is nyújtható be az egylépcsős végelszámolási és törlési kérelem, hiszen a kellő gondossággal intézett ilyen végelszámolásnál nem fordulhatna elő, hogy utólag (a törlés közzétételét követően) bukkanjon fel ki nem elégített hitelező. Ha ez mégis bekövetkezik, a végelszámoló felel követeléséért, és természetesen megállapítható a tagok helytállási kötelezettsége is. (Lásd a 7.3. pontot is.)
    Ennek ellenére úgy látjuk, hogy az egylépcsős végelszámolásnak és a cég törlésének cégjegyzéken való átvezetéséhez a maradéktalanul kiegyenlített tartozásokon túl a végelszámolási dokumentáció teljes elkészítése és elfogadás is szükséges, enélkül egyetlen cég megszűnésére sem kerülhet sor, különös tekintettel arra a körülményre, hogy a Cstv. ilyen esetekre sem engedi az általánostól eltérő szabályok alkalmazását. A bírói gyakorlat is ezt a személetet látszik igazolni, mivel tudomásunk szerint az egylépcsős végelszámolás bejegyzéséhez lényegében ugyanazon dokumentumok benyújtását igénylik, mint a kétlépcsősnél, a különbség csak annyi, hogy itt a törlési kérelem mellett, egyetlen iratbeadáshoz összekészítetve követelik meg mindazt az iratanyagot, amit a kétlépcsős eljárásban kétszerre adatnak be.
    Ha tehát a közzétételi szabályokat is górcső alá vesszük, mégis meg kell állapítanunk, hogy az egylépcsős végelszámolásnál bizonyos végelszámolási egyszerűsödés mégis tapasztalható: a közlemény megjelentetése, a hitelezők igénybejelentési lehetőségei nem a Cstv. 66. § (2) bek. szerint alakulnak, mivel e közzététel valójában a cég törlésével egyidejűleg történik meg, a Cstv. -ben írt egyéb végelszámolási teendők végzése ezért mintegy a végelszámoló és a megszűnni kívánó társaság "becsületbeli ügyeként" jelentkezik.
    Egyebekben azonban nincs és nem is lehet eltérés a Cstv. végelszámolási előírásaitól. Például nem jöhet szóba a végelszámolási zárómérlegnek, a záró egyszerűsített mérlegnek, a zárójelentésnek, a vagyonfelosztási javaslatnak, a legfőbb szerv (alapító) jóváhagyása, elfogadása nélküli, pusztán a tartozások kiegyenlítésére hivatkozással történő törlési kérelem előterjesztése. Ha ugyanis ez a Gt. 100. §-ának (1) bekezdése által említett módon megtörténhetne, a végelszámolást nem lehetne befejezni. A Cstv. 75. §-ának (3) bekezdésében írt okiratok a társaság legfőbb szerve által elfogadandó iratok, ha viszont előbb lehetne törölni a céget, mint e dokumentumok elkészültek, akkor nem létezne többé a társaság legfőbb szerve, amely az elfogadásra egyedül jogosult. Erre tekintettel is állítjuk, hogy a kkt. vagy bt. törlését egylépcsős végelszámolás alapján is csak akkor lehet kérni, ha a végelszámolás a végelszámoló megítélése szerint - minden tartozás kielégítésével - valamint a Cstv. 75. §-ának (3) bekezdésében említett dokumentáció összeállításával, és a tagok gyűlése (taggyűlés) általi elfogadásával, jóváhagyásával befejezést nyert.
    Amennyiben más követelményeket kívánt volna támasztani a jogalkotó, akkor a Cstv. módosításával erre nézve az általánostól eltérő normákat kellett volna alkotni.
    Amíg ez nem történik meg, a bírói gyakorlat várhatóan továbbra is a fentiekben kifejtett gondolatmenetet fogja előnyben részesíteni, különös tekintettel arra, hogy az új Gt. 100. §-ának (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás is ezt a jogértelmezést támasztja alá.
    3.2.3.1. Az "egylépcsős" végelszámoláshoz és a cég egyidejű törléséhez beadandó iratok
    Az egylépcsős végelszámolással egyidejűleg előterjesztett törlési kérelemhez véleményünk szerint az alábbi okiratokat kell benyújtani:
    - Változásbejegyzési nyomtatványon a cég törlése iránti kérelem, de véleményünk szerint e nyomtatványon fel kell tüntetni a megindult, majd harminc nap alatt be is fejezett végelszámolással kapcsolatos cégjegyzéki változásokat is. (Így például a cég nevében, képviseletében, esetlegesen a cégjegyzési módban bekövetkezett változásokat, valamint a végelszámolás kezdő és befejező időpontját, a jogutód nélküli megszűnés elhatározásának időpontját és a cég létesítő okiratának módosítását is (ez a cégjegyzék 8. rovata, amely a cégnév változásával mindenképpen módosult).
    - A jogi képviselő meghatalmazását vagy a képviseleti jog igazolását tanúsító okiratot be kell nyújtani. (Eljárási illeték lerovására és közzétételi díj fizetésének igazolására nincs szükség, mert az eljárás ingyenes!)
    - Csatolni kell a jogutód nélküli megszűnést elhatározó, a végelszámolást megindító és a végelszámolót kijelölő és az ehhez kapcsolódó társasági szerződés módosításokat tartalmazó tagok gyűlése (taggyűlés) ellenjegyzett jegyzőkönyvét, vagy társasági szerződés módosítást a fenti tartalommal.
    - Be kell adni a végelszámoló e tisztséget elfogadó nyilatkozatát és aláírási címpéldányát (Lásd a 3.2.1. pontban írtakat értelemszerűen.)
    - A társasági szerződésnek a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét be kell nyújtani a névváltozás és az esetleges egyéb szerződési változások folytán, az új Gt. szerinti szerződésmódosításra azonban a 3.2.1.1. pontban írtak miatt nincs szükség.
    - Be kell nyújtani a Cstv. 75. §-ának (3) bekezdésében írt okiratokat (zárómérleget, záró egyszerűsített mérleget, zárójelentést, vagyonfelosztási javaslatot) a legfőbb szerv (tagok gyűlése, taggyűlés) jóváhagyó határozatával együtt, szerződésmódosítási vagy taggyűlési jegyzőkönyvi formában.
    3.2.4. A bíróság intézkedései a kérelem alapján
    A bíróság, ha a "kétlépcsős" változásbejegyzési kérelem első részét szabályszerűen benyújtották, a Ctv. irányadó szabályai szerint elrendeli a jogutód nélkül megszűnéssel és a végelszámolás megindításával kapcsolatos cégjegyzéki változások bejegyzését. Bejegyző végzését a végelszámolónak (jogi képviselője útján, mivel a változásbejegyzési eljárás kötelező jogi képviselethez kötött) kézbesíti, és a változásbejegyző végzés szerinti cégjegyzéki adatok, valamint a végelszámolás megindításával kapcsolatos hirdetmény közzétételét rendeli el a Cégközlönyben. (A közzétételről bővebben a 3.2.3. pontban szólunk.)
    A bejegyzéssel kapcsolatos teendők elvégzése után a bíróság nem helyezi irattárba a cégiratokat, hanem a bírói gyakorlatban kialakult eljárási rend szerint egy évre a bíróság irodáján nyilvántartásba helyezteti. Ez azt jelenti, hogy - bár ügyviteli szinten befejezést nyert a végelszámolással összefüggő változások bejegyzése -, a bíróság mégsem kívánja hosszabb időre szem elől téveszteni az adott cég iratanyagát. A nyilvántartásba helyezéssel a bíró utasítja a cégirodát, hogy a bíró által megszabott időtartam (többnyire egy év) leteltével a cégiratokat mutassák be számára. Ez az intézkedés biztosítja a bíróság kontrollját a végelszámolás cégbíróság előtti fázisainak betartása fölött. Ha a bíró mulasztást tapasztal (például a végelszámoló nem tett eleget a Cstv. 73. §-ának (4) bekezdésében írt kötelezettségének), hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez.
    Valószínűleg ugyanezt a törvényességi felügyeleti ellenőrizhetőséget szolgálja a Cstv. 65. §-ának (3) bekezdésében írt, a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője számára meghagyott értesítési kötelezettség is. (Lásd a 3.1. pontban írtakat.)
    3.2.4.1. A végelszámoló Cstv. 73. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettsége
    A Cstv. 73. §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy ha a végelszámolás egy év alatt nem fejeződött be, az első év elteltekor a végelszámoló köteles tájékoztatót készíteni. Ebben be kell mutatnia a gazdálkodó szervezet helyzetét, indokolnia kell, hogy a végelszámolás befejezésére miért nem került sor, s meg kell becsülnie, hogy az várhatóan mikor következik be. A tájékoztatót meg kell küldenie a cégbíróságnak, a jogutód nélküli megszűnést kimondó szervnek, illetve a gazdálkodó szervezet hitelezőinek (hitelezői választmánynak.)
    A végelszámoló eljárására a Cstv. 33. §-ának (1) és (2) bekezdése megfelelően irányadó, ami azt jelenti, hogy vele szemben nem a Ctv.-ben írt törvényességi felügyeleti szankcióknak, hanem a Cstv. 33. § (1) bekezdésében írt legfeljebb egymillió forintig terjedő bírság kiszabásának lehet helye. A mulasztó végelszámolót (akinek tisztában kell lennie végelszámolói tisztéből eredő kötelezettségeivel) akár előzetes figyelmeztetés nélkül is bírságolni lehetne, azonban véleményünk szerint méltányosabb, ha az eljáró bíró előbb egy felhívás kiadásával figyelmezteti a végelszámolót a Cstv. 73. §-ának (4) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségére, s csak ha ennek ellenére sem terjeszti elő a tájékoztatót, célszerű vele szemben a bírságot kiszabni.
    Ha a tájékoztatót a végelszámoló beadja, az a nyilvános cégiratok közé kerül, s bárki megtekintheti. Így biztosítható bármely kívülálló érdeklődő számára a végelszámolással kapcsolatos, a tájékoztatóban írt információk megismerhetősége.
    3.2.4.2. A végelszámolással összefüggő egyéb változásbejegyzési eljárások
    3.2.4.2.1. Döntés a működés továbbfolytatásáról
    A végelszámolás megindításának bejegyzését követően nem bizonyos, hogy a cég végleges megszűnése, törlése bekövetkezik. A cég önkéntes elhatározásából indult végelszámolás nem visszafordíthatatlan folyamat: a Cstv. 77. §-a kimondja, hogy a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó szervezet a végelszámolás ideje alatt a végelszámolás megszüntetéséről és a működés továbbfolytatásáról a zárómérleg, zárójelentés és a vagyonfelosztási javaslat elfogadásáig bármikor dönthet. Ebben az esetben határozni kell a végelszámolás megszüntetéséről, a működés továbbfolytatásáról, fel kell menteni a végelszámolót és újra vezető tisztségviselőt kell választani, ismét módosítani kell a cég nevét ("v.a." toldat nélkülivé kell váljon).
    Ezeket a döntéseket a legfőbb szerv (alapító, egyedüli tulajdonos) jogosult meghozni, és szabályszerű változásbejegyzési kérelmen kell a cégbíróságtól kérni e változások bejegyzését az általános szabályok szerint.
    3.2.4.2.2. A végelszámoló személyének változása
    Elég gyakran fordul elő, hogy akár valamely objektív okból, akár a tagok vagy hitelezők kérelmére a már bejegyzett végelszámoló személye változik. Miután ő a cég törvényes képviselője a végelszámolás tartama alatt, természetesen az e személyben bekövetkező változást cégjegyzéki változásként kell bejelenteni, a cégjegyzéken átvezettetni és közzétenni.
    3.2.4.2.3. A végelszámolás alatt kezdeményezett felszámolás
    A Cstv. 72. §-ának (2) bekezdése értelmében ha a végelszámoló megállapítása szerint a gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelezők követeléseinek fedezetére sem elegendő, köteles a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet haladéktalanul előterjeszteni. Egyúttal a Cstv. 75.§-ának (1) bekezdésében írt kötelezettségeket is teljesítenie kell. Ez az előírás a végelszámolás pénzügyi - számviteli lezárását célozza, és előkészíti a felszámolási bizottság által kirendelő felszámoló tevékenységéhez a "terepet".
    A Cstv. hivatkozott rendelkezéséből megállapítható, hogy a végelszámolás alá került cég fizetésképtelenségét észlelő végelszámoló maga köteles a felszámolás megindítására, az erre irányuló kérelmét a végelszámoló köteles közvetlenül a felszámolási ügyeket intéző megyei (fővárosi) bírósági részleghez intézni, éspedig a cégbíróság igénybevétele nélkül. Az ilyen esetben nem a cégbíróság kezdeményezi a felszámolást, hanem a végelszámoló, ez az ő feladata, melynek szabályos teljesítéséért teljes kártérítési felelősséggel tartozik. A cégbíróságnak a felszámolás kezdeményezésére ilyenkor nincs hatásköre. (Erre az álláspontra helyezkedett a Céghírnök 2000/10. számában Dr. Juhász László is, "Felszámolás a cégbíróság értesítése alapján I." című cikkében.) (Más kérdés, hogy a végelszámoló tájékoztatásképpen értesítheti a cégbíróságot is az általa kezdeményezett felszámolási eljárásról, de ez nem jogszabályi előírás, és csak informálásra szolgál.) A végelszámolónak egyébként a felszámolás iránti kérelmet úgy kell előterjesztenie, hogy az a fizetésképtelenség megállapításához elegendő formai és tartalmi elemet magába foglaló beadványnak minősüljön, azaz a Cstv. vonatkozó előírásainak (23. §) megfeleljen. A végelszámoló csak akkor tesz kielégítően eleget a jogszabályban írt kötelezettségeinek, és akkor mentesül fokozott felelőssége alól, ha ezeket a jogszabályi rendelkezéseket betartotta.
    Ha a végelszámoló kérelmére indult felszámolási eljárásban a felszámolási bíróság a cég fizetésképtelenségét jogerősen megállapítja és a felszámolást elrendeli, egyúttal a számítógépes rendszer útján a felszámolással kapcsolatos cégadat-változások közül a felszámolás kezdetét, valamint a felszámolóra, illetve a felszámolóbiztosra vonatkozó adatokat a cégjegyzékben rögzíti. Ezeket a cégadatokat tehát a 2000. Évi CXXXVII. Törvény 7. §-ának (1) bekezdésével módosított Ctv. 12. § (5) bekezdése értelmében nem a cégbíróság, hanem a felszámoló bíró vezeti be, erről a cégbíróságot értesíti. A cégbíróság ennek alapján felhívja a felszámolóbiztost címpéldánya csatolására, továbbá anyja leánykori nevének bejelentésére, s ez utóbbit is bevezeti a cégjegyzékbe.
    A felszámolással kapcsolatos fenti változásbejegyzések hivatalból történnek, ezért a 2000. évi CXXXVII. Tv. 7. § (1)-(3) bekezdésében, valamint a 10/2001. (VII.27.) IM. r. 10/c. §-ában foglaltak értelmében az eljárás ingyenes, a felszámolóbiztos címpéldányát és anyja nevének bejelentését is közvetlenül, jogi képviselője igénybevétele nélkül végezheti.
    Az eljárás eredményeképpen sor kerül a végelszámoló cégjegyzékből való törlésére, helyette bejegyzést nyer a felszámoló (felszámoló-biztos), a cég neve és rövid neve (ha van) "végelszámolás alatt" illetve "va." toldat helyett "felszámolás alatt" ("fa".) toldattal bővül. Mindez elektronikus levelezés segédletével, igen rövid idő alatt történik, így a piaci forgalom szereplői az eddiginél sokkal gyorsabban és biztosabban értesülnek e változásokról.
    3.3. A végelszámolás közzététele
    A Ctv. 7.§-ának (1) bekezdése szerint a cégjegyzék adatait, valamint azok változásait - ideértve a cég törlését is - az Igazságügyi Minisztérium hivatalos lapjában, a Cégközlönyben közzé kell tenni. Ez a közzétételi kötelezettség a cégbíróságokat terheli, melynek költségeit azonban a 9/1998. (V.23.) IM. r. által megszabott mértékben az érintett cég köteles előlegezni. (A közzétételi díj előzetes befizetésének igazolása olyan fontos kelléke a bejegyzési és változásbejegyzési kérelemnek, hogy hiánya a kérelem érdemi vizsgálat nélküli automatikus elutasítását eredményezi a Ctv. 26. §-.ának (1) bekezdése, 30. §-ának (1) bekezdése, valamint a Ctv. Mellékletének I/4. pontja alapján.) A közleményből annak is ki kell tűnnie, hogy a bejegyzés, változásbejegyzés (törlés) az igazolására szolgáló okiratok alapján került bejegyzésre és közzétételre, és a vonatkozó cégiratok az érintett cég cégjegyzékét vezető bíróságon megtekinthetőek.
    Tekintettel arra, hogy a jogutód nélküli megszűnés elhatározása vagy bíróság általi elrendelése, a végelszámolás megindításával és befejezésével, valamint a cég törlésével kapcsolatos cégjegyzéki adatváltozások az üzleti partnerek számára fokozott jelentőséggel bírnak, ezért ezeknek az adatoknak közzététele garanciális kérdés. A közzététel helyeként pedig értelemszerűen annak a sajtóorgánumnak kell szerepelnie, amelyben a gazdálkodó szervezetek legfontosabb adatai, közleményei jelennek meg, jogszabályi előírások szerint.
    A Ctv. 12. §-ának (3) bekezdés c.) pontja szerint cégjegyzéki adatnak számít a végelszámolás megindítása és befejezése; a cég megszűntnek nyilvánítása; a 15. § (7) bekezdése értelmében a végelszámolás alatt álló cég nevének változása (a "v.a."-toldat); a cég képviseletében, (esetleg a cégjegyzés módjában) beálló változás valamint az eljárás befejeztét követően a cég törlése is. Ezeket a változásokat a cégjegyzékbe be kell jegyeztetni, és a változásbejegyző (törlő) végzés megfelelő részeit a cégbíróság küldi fel közzétételre on line számítógépes kapcsolat útján a Cégközlöny szerkesztőségének.
    Tekintettel arra, hogy a végelszámolás nem okvetlenül jár a cég megszűnésével, hiszen a cég tulajdonosa(i) dönthetnek a további működés mellett is (az "önkéntes" végelszámolás esetében), ez a körülmény is közérdeklődésre tarthat számot. A Ctv. 7. §-ának (3) bekezdés f.) pontja szerint ezért a végelszámolás megindulását követően azt is közzé kell tenni a Cégközlönyben, ha a végelszámolás úgy fejeződött be, hogy a cég törlésére (jogi értelemben vett megszűnésére) nem került sor.
    Hasonló a helyzet akkor is, ha a végelszámolást a végelszámoló kénytelen "átfordíttatni" felszámolásba. A felszámolás jogerős elrendelését ugyan a felszámolási bíróság tünteti fel a cégjegyzékben, a végelszámolás azonban a felszámolás kezdetével (a cég törlése nélkül) szűnik meg, így amikor a felszámoló a felszámolással összefüggő cégjegyzéki változásokat bejelenti, ezzel együtt a végelszámolás megszűnését és az ezzel kapcsolatos változásokat is be kell jegyeztesse. Az ilyen kérelem nyomán született változásbejegyző végzés egyéb adatai mellett a cégbíróságnak a végelszámolás cégtörlés nélküli befejeződését is közzé kell tennie.
    3.3.1. Közzététel "egylépcsős" végelszámolás esetén
    Az "egylépcsős" végelszámolás (lásd a 3.2.3. pontban írtakat) közzétételi szabályai a jogi személyiségű gazdasági társaságokra (lásd a 3.2.1. pontot) irányadó normákhoz képest eltérőek. A Gt. 100. §-ának (1) bekezdése szerint ilyenkor a végelszámolás kezdetét, a végelszámoló személyét és a végelszámolás befejeztét a cég törlése iránti kérelemmel együtt, egyazon cégbírósági eljárásban jelentik be bejegyzés és közzététel végett. Mivel a 9/1998. (V.23.) IM. r. 3. §-ának (3) bekezdése szerint a cég törlésének közzététele ingyenes, a cégbíróság által hozott, a fentiek szerinti változásbejegyzési adatokat is tartalmazó törlő végzés bíróság általi közzététele is ingyenes. Az egylépcsős végelszámolás egyszerűsítése végeredményben többek közt abban nyilvánul meg, hogy a végzés közzététele és a kapcsolódó cégbírósági eljárás ingyenes.
    3.3.2. Közzététel "kétlépcsős" végelszámolás esetén
    A "kétlépcsős" végelszámolás (lásd a 3.2.1. pontot) cégbírósági közzétételére az jellemző, hogy az eljárás két fázisa más-más megítélés alá esik a közzététel (és az illetéklerovási kötelezettség) szempontjából. Az első fázisba a jogutód nélküli megszűnéssel és a végelszámolás megindításával összefüggő cégjegyzéki változások bejegyzési kérelme nyomán hozott bírósági végzés, és az ebben bejegyezni rendelt megváltozó cégadatok közzétételéről van szó. Ennek közzétételi díja az átlagos változás -közzétételi szabályok szerint fizetendő a 9/1998. (V.23.) IM.r. 3. §-ának (2) bekezdése értelmében, azaz jogi személyiségű cég esetén 10.000.Ft., jogi személyiség nélküli cégnél 5.000.Ft. értékben.
    A végelszámolás befejeztéhez kapcsolódó - második fázisnak tekinthető - törlési kérelem előterjesztése ingyenes a 9/1998. (V.23.) IM. r. 3. §-ának (3) bekezdése szerint.
    3.3.3. A végelszámolási közlemény tartalma
    A cégbíróság által a fentiek szerint megjelentetendő végelszámolási közlemény tartalmi elemeit a cégjogi előírásokon túl a Csődtörvény 66. §-ának (2) bekezdése határozza meg. A cégjogi szabályok - mint azt az előző pontban kifejtettük - a cégjegyzéki változások közzétételét szabják meg. A Cstv. ezzel szemben a végelszámolás elrendelésével, a végelszámoló személyével, a hitelezők tájékoztatásával kapcsolatos, és a végelszámolás alá került cég beazonosításához szükséges adatok megjelentetését szorgalmazza. Értelemszerűen egyetlen végzéssel tesz eleget a cégbíróság e kettős kötelezettségnek, s így a közleményben a változó cégadatokon túl a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet nevét, székhelyét, adószámát; ha a közzétételt megelőző két éven belül jogutódlás következett be, a jogelőd nevét, székhelyét és adószámát is fel kell tüntetnie. Tartalmazza a közlemény a végelszámolást elrendelő szerv nevét, székhelyét és a határozathozatal időpontját, a végelszámoló nevét és székhelyét (lakcímét), valamint a hitelezői felhívást. E felhívás lényege, hogy a jogutód nélküli megszűnést elhatározó (vagy erre kényszerített) gazdálkodó szervezet hitelezőinek a közzétételtől számított 40 napon belül jelentkezniük kell követeléseikkel a végelszámolónál. Egylépcsős végelszámolásnál ez a hirdetmény értelemszerűen módosul, hiszen ilyenkor az eljárás jellegéből eredően nincs helye a 40 napos igénybejelentésre várakozásnak. Egylépcsős végelszámolásnál előfeltétel az ismert hitelezők kielégítése, a közlemény azonban a végelszámoló személyének és fellelhetőségének pontos adatait tartalmazza, ezért a figyelmen kívül hagyott hitelező követelésével a végelszámoló, illetve a volt tagok (tulajdonosok) ellen fordulhat.
    3.3.4. A kft. és az rt. végelszámolójának saját közleménye
    A társasági törvény a tőketársaságok (kft., rt.)vonatkozásában - vélhetőleg hitelezővédelmi megfontolásból - elégtelennek találja a "kétlépcsős" végelszámolással együttjáró cégbírósági közlemény (lásd a 3.3.3. pontot) megjelentetését. A kft. tekintetében a Gt. 169. §-ának (1) bekezdése, rt.-re nézve pedig a 266. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a cégbíróság által megjelentetendő, a 3.3.2. és a 3.3.3. pont szerint készült közleményen túlmenően a cég végelszámolója maga is adjon közre egy végelszámolási hirdetményt a Cégközlönyben. Kft.-nél és rt.-nél tehát két hirdetményi kötelezettség van: egyrészt a cégbíróság segédletével kell megjelentetni egy, a végelszámolással érintett cég által finanszírozott, és a Cstv. 66. § (2) bek. szerinti adatokat is tartalmazó közleményt, másrészt a végelszámolónak közvetlenül is kérnie kell a cégbírósági végzés közzétételét követően saját végelszámolási hirdetményének megjelentetését a Cégközlöny szerkesztőségétől.
    E közleménynek tartalmaznia kell a cég beazonosítására alkalmas megjelölését (ez véleményünk szerint legalább a cég nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát jelenti); a végelszámolás alá kerülés tényét; a végelszámoló nevét, cégét és lakhelyét (székhelyét), gazdálkodó szervezet végelszámoló esetén a megbízásából eljáró végelszámoló természetes személy fenti adatait; valamint a hitelezői felhívást. Ez - hasonlóan a Cstv. 66. §-ának (2) bekezdéséhez - arra szólítja fel a kft. vagy rt. hitelezőit, hogy követeléseiket 40 napon belül jelentsék be a végelszámolónak.
    A Gt. 169. §-ának (2) bekezdése és a 266. §-ának (2) bekezdése egyaránt úgy rendelkezik, hogy a társaság törlése iránti kérelemhez csatolni kell a végelszámoló saját hirdetményének megjelentetését igazoló dokumentumot, ez tehát a törlési kérelem teljesítésének előfeltétele.
    Gondot okoz annak eldöntése, hogy a törlési kérelem benyújtására mikor kerüljön sor, szükséges-e a kétféle (és részben egymást fedő) 40 napos hirdetményi határidő leteltének bevárása, vagy sem?
    Álláspontunk szerint a Cstv. 66. § (2) bekezdésében, valamint a Gt. 169. § (1) és 266. §-ának (1) bekezdésében előírt hirdetmények a korlátozott felelősségi formájú társaságok jogutód nélküli megszűnésénél a hitelezők biztonságát kívánják fokozni. Lényegében az a cél, hogy a két ízben - a bíróság és a végelszámoló eljárása révén - megjelenő közlemény figyelemfelkeltő hatása növekedjen. Nyilván ezért szól úgy a szabály mindkét cégformánál, hogy a bírósági közlemény közzététele után kérheti csak a végelszámoló a saját hirdetményének nyilvánosságra hozatalát, ami értelemszerűen azzal jár, hogy - a nyomdai átfutásra is figyelemmel - a két hirdetmény megjelenése között akár hetek is eltelhetnek.
    Hitelezővédelmi indokok alapján, és a jogintézmény célját szem előtt tartva úgy látjuk, hogy a törlési kérelem előterjesztésével meg kell várni a második (végelszámolói) hirdetmény negyven napos határidejének elteltét, és csak akkor lehet bejegyezni a végelszámolási eljárást, ha ezalatt hitelező nem jelentkezett, vagy ha igen, igényét számbavették és kielégítették. Mivel a végelszámoló által készítendő záródokumentumok összeállításának és a taggyűlés (közgyűlés) által való elfogadásának a hirdetményi eljárás teljes befejeződése előfeltétele, kizártnak tartjuk a törlési kérelem és mellékleteinek korábbi előterjesztését.
    Véleményünk szerint ezek a követelmények is beleértendők a Gt. 169. § (2)-(3) bek. és a 266. § (2)-(3) bek. szabályaiba, melyek előírják a törlési kérelem teljesítéséhez a végelszámoló saját hirdetményi eljárásának igazolását.
    A téma kapcsán említést érdemel az a körülmény is, hogy a 9/1998. (V.23.) IM.r. 5. §-ának (1) bekezdése az ilyen magánközlemény közzétételének díjaként 12.000.Ft-ot határoz meg.
    3.3.5. Megszűntnek nyilvánítással kapcsolatos végelszámolási közlemény közzététele
    A bírósági határozat alapján bekövetkező megszűnés (lásd a 2.3.2. pontot) következtében többnyire végelszámolást indít a bíróság, s döntésében a végelszámolót is kirendeli. E cégjegyzéki változásokat törvényességi felügyeleti határozatában szabja meg, s a végzés jogerőre emelkedése esetén ezeket az adatváltozásokat álláspontunk szerint a cégjegyzéken hivatalból át is kell vezetnie. Miután a Ctv. 7. §-ának (1) bekezdése szerint a cégjegyzéki adatváltozásokat közzé kell tenni a Cégközlönyben, kérdés, hogy ilyen esetben közzétételi díjat kell-e fizetni, s ha igen, kinek.
    Véleményünk szerint - bár a 9/1998. (V. 23.) IM. r. erről az esetkörről kifejezetten nem rendelkezik, mégis úgy látjuk, hogy az ilyen hivatalból, törvényességi felügyeleti hatáskörben bekövetkező változásbejegyzés közzététele csak ingyenesen történhet. Erre nézve a 9/1998. (V.23.) IM.r. 3. §-ának (3) bekezdésében írtak analógiája lenne alkalmazható, mely szabályban éppen egyes törvényességi felügyeleti intézkedések (működés felfüggesztése, hivatalbóli törlési eljárás) ingyenes közzétételét deklarálja a jogalkotó. Ha ez így van, még indokoltabb az ingyenesség a további működéstől eltiltással együttjáró megszűntnek nyilvánítást kimondó határozat esetében, s hasonló a helyzet az ilyen határozatnak érvényt szerző, végrehajtását szolgáló hivatalból történő változásbejegyzés esetében.
    3.4. A végelszámolás bejegyeztetésének illetéke
    A végelszámolás bejegyeztetésének eljárási illetéke elsősorban attól függ, hogy "egy" - vagy "kétlépcsős" végelszámolásról van-e szó.
    Az "egylépcsős" végelszámolás bejegyzése - mivel ennél az egyéb változásokat a törlési kérelemmel együtt terjesztik elő, - az 1990. évi XCIII. tv. 57. §-ának (1) bekezdés f.) pontja alapján illetékmentes eljárás.
    A "kétlépcsős" végelszámolás első szakasza a hagyományos változásbejegyzési eljárással esik egy tekintet alá, ezért a lerovandó eljárási illeték (tekintve, hogy ilyenkor egynél mindig több cégadat változik) az 1990. évi XCIII. tv. 45. §-ának (4) bekezdése szerint 6.000.Ft.
    A "kétlépcsős" végelszámolás második szakasza (azaz a végelszámolás befejezése folytán előterjesztett törlési kérelem) az 1990. évi XCIII. tv. 57. §-ának (1) bek. f.) pontja értelmében illetékmentes.
    A végelszámolás cég törlése nélküli megszűnésével kapcsolatos változásbejelentés (például, ha a végelszámolást megszüntetve a továbbműködést választják, vagy ha a végelszámolás közben felszámolást kell elrendelni) az általános változásbejegyzési szabályok szerinti illetékezés alá esik. Tekintve, hogy ezekben az esetekben több cégjegyzéki rovatot érintő változás következik be, az illeték az 1990. évi XCIII. tv. 45. § (4) bek. szerint 6.000.Ft.
    Előfordul, hogy a végelszámolás tartama alatt a végelszámoló személye változik. Mivel ez véleményünk szerint egyetlen cégjegyzéki rovatot érintő változásnak tekintendő, illetéke az 1990. évi XCIII. tv. 45. §-ának (3) bekezdése alapján 3.000.Ft.
    A bíróság megszűntnek nyilvánító végzéséből eredő végelszámolással kapcsolatos cégjegyzéki változásoknak a megszűntnek nyilvánító végzés rendelkezései szerinti bejegyzése, mint hivatalból, törvényességi felügyeleti intézkedésként végrehajtott bírósági aktus, illetékfizetési kötelezettség alá nem esik, itt ugyanis nincs kérelmező fél, az eljárást a személyes illetékmentességgel rendelkező költségvetési szerv, a bíróság kezdeményezi. (1990. évi XCIII. tv. 5. § (1) bek. c.) pontja és 38. § (1) bek.)
    4. Törvényességi felügyelet a végelszámolási eljárásban.
    A végelszámolás alá került cégre vonatkozó cégbírósági törvényességi felügyeleti hatáskör semmiben sem különbözik az egyéb cégekre vonatkozó ilyen hatáskör jellegétől. Erre az esetkörre is igaz, hogy a bíróság kérelemre, vagy hivatalból járhat el, a személyes meghallgatáson és az okirati bizonyításon kívül más bizonyítást nem vehet fel. Kérelemre nincs helye ilyen eljárásnak, ha az igény perben érvényesíthető, és nem terjed ki a törvényességi felügyelet olyan ügyekre, amelyekben más bírósági vagy közigazgatási eljárásnak van helye, illetve a cég gazdálkodásának és döntéseinek gazdasági - célszerűségi szempontból való felülvizsgálatára. (Ctv. 51. § (5)-(6) bek.)
    Erre figyelemmel nem kezdeményezhető törvényességi felügyeleti eljárás a végelszámoló valamely sérelmesnek tartott intézkedése ellen, mivel az már az előbbiekben felvázolt kereteket meghaladja, és egyéb eljárás(ok) körébe tartozik.
    Ugyanakkor egyéb okból természetesen sor kerülhet a végelszámolás alatt is törvényességi felügyeleti eljárásra. Ilyen speciális törvényességi felügyeleti eljárásnak tekintjük a 2.3.5. pontban említett másik végelszámoló kijelölését, valamint a 2.3.2 pontban taglalt bírósági határozattal elrendelt megszűnéseket.
    A cégbíróság figyelemmel kíséri a végelszámolás alá került gazdálkodó szervezeteket, igényt tart a 3.1. pontban ismertetett bejelentési kötelezettség teljesítésére, valamint a 3.2.4.1. pontban tárgyalt végelszámolói tájékoztatás teljesítésére, s ennek elmulasztását a Cstv. 33. § (1) bekezdése alkalmazásával szankcionálja is.
    A Cstv. 73. §-ának (5) bekezdése a végelszámolási eljárásban is lehetőséget biztosít ma már arra, hogy a Cstv. 51. §-ának megfelelő alkalmazásával a sérelmet szenvedett fél végelszámolási kifogást terjesszen elő (lásd az 5.1.3. pontot). Ezen eljárás lefolytatására a cégbíróság jogosult a Cstv. 73. §-ának (5) bekezdése utolsó mondata szerint, ettől azonban még nem válik a kifogással kapcsolatos eljárás törvényességi felügyeleti eljárás-jellegűvé. A kifogás intézése ugyanis (bár ez is nemperes ügynek minősül) egészen más elvek szerint történik, eszköztárát tekintve a peres eljárásokhoz közelít. (Nem kizárt bármely bizonyítási eszköz alkalmazása.)
    4.1. Hivatalbóli törlés végelszámolás alatt
    Felmerül az a kérdés is, hogy a végelszámolási eljárás alatt sor kerülhet-e hivtalbóli törlésre (Ctv. 56-58.§), mint különleges törvényességi felügyeleti eljárásra?
    A bírósági gyakorlatban sajnos nem ritka az olyan jogeset, melynél a végelszámolás - akár önkéntes alapon, akár megszűntnek nyilvánítás, illetve bírósági döntés folytán - megindult, ám az eljárás folyamán a cég és a végelszámoló "eltűnik", vagy legalábbis elérhetetlenné válik. Erre legtöbbször úgy derül fény, hogy a cégbírák a "kétlépcsős" végelszámolási ügyek aktáit nem irattárba, hanem hosszabb időre (általában egy évre) nyilvántartásba helyezik. Ez azt jelenti, hogy a cégiroda egy év elteltével bemutatja az iratokat a bírónak, aki ilymódon értesül arról, hogy a végelszámoló tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta. Ilyenkor felhívást ad ki a végelszámolónak, aki többnyire (különös tekintettel a Cstv. 33. §-ának (1) bekezdése szerinti bírságra) mulasztását helyrehozza. Sok esetben azonban a kézbesítés nem jár eredménnyel, a cég székhelyére vagy a végelszámolónak kiküldött végzés "ismeretlen" jelzéssel érkezik vissza. Az is előfordul, hogy a cég székhelyén nem található, a bíróság által végelszámolónak kirendelt korábbi - külföldi illetékességű - vezető tisztségviselő pedig külföldre távozik úgy, hogy a kézbesítési megbízott révén is sikertelen marad a kézbesítés.
    Ezek az esetek (melyek legtöbbször a megszűntnek nyilvánítással függenek össze) gyakorlatilag "patthelyzetbe" hozzák a bíróságot, mivel a cég a végelszámolás szabályszerű befejezése és a végelszámoló jogszerű közreműködése nélkül nem szűnhet meg, ha azonban a kontaktus a céggel, illetve a végelszámolóval nem vehető fel, a fantommá vált gazdálkodó szervezet kizárólag a hivatalbóli törlés útján kerülhet ki a közhiteles nyilvántartás céljait szolgáló cégjegyzékből.
    Figyelemmel arra, hogy a hivatalbóli törlés egy, a törvényességi felügyeleti hatáskörbe tartozó speciális eljárásnak tekinthető (ezt támasztja alá a Ctv. 56. §-ának (2) bekezdése is, amely a törvényességi felügyeleti eljárás szabályainak és intézkedéseinek alkalmazását írja elő), nem látjuk akadályát a végelszámolás megindítása utáni elrendelésének, ha annak feltételei egyébként fennállnak.
    A cégbíróság törvényességi felügyeleti jogköre a cég bejegyzési kérelmének benyújtásától (Ctv. 50. § (2) bek.) a bejegyzett cég törléséig fennáll, jogszabályi felmentés ezalól a végelszámolás vagy felszámolás alá került cégek tekintetében sincs. Erre figyelemmel megállapítható, hogy a végelszámolás alatt álló cég felett a cégbíróság törvényességi felügyeleti hatáskört gyakorol, s ebbe beletartozó a hivatalbóli törlési eljárás megindításának a lehetősége is.
    4.1.1. Hivatalbóli törlés belföldi kézbesíthetetlenség esetén
    A fantomcégek kérdéskörébe mindenképpen beletartozik az előző pontban már említett azon eset, amikor a cég és törvényes képviselője (legyen az akár vezető tisztségviselő, akár végelszámoló) Magyarországon nem érhető el, a cégnek székhelye (telephelye, fióktelepe) nem funkcionál, ott dokumentáció nem található, ügyintézői nincsenek, egyáltalán: a céggel belföldön kapcsolat nem vehető fel.
    Az ilyen helyzetben is előfordul, hogy a cég idegen illetőségű, külföldre távozott végelszámolója hazai címét ismeri a bíróság, kérdés, hogy ilyenkor köteles-e a kapcsolatot vele ott is felvenni, vagy enélkül is sor kerülhet a törlési eljárásra?
    A felelet e kérdésre nem egyszerű, különösen azért nem, mert megnyugtató választ csak jogalkotás útján találhatunk rá. Mivel azonban a hiányzó tételes jogi rendelkezés feltehetőleg még jó ideig várat magára, az ilyen ügyek viszont (főként a feltőkésítés elmulasztásából eredő megszűntnek nyilvánítások miatt) nagyon gyakoriak, okvetlenül találnunk kell valamely elfogadható megoldást addig is, amíg a vonatkozó jogszabály megszületik.
    E válasz megfogalmazásakor abból indulunk ki, hogy ténylegesen létező magyar cégnek csak olyan gazdálkodó szervezetet tudunk elfogadni, amely hazánkban székhellyel, jogszabály által előírt szervezettséggel, belföldi elérhetőséggel rendelkezik. Amely cég a székhelye szerinti állam kötelező jogi előírásait megszegi, olyan mértékben, hogy a hatóságokkal való érintkezést lehetetlenné teszi, visszaélésszerű magatartást tanúsít és nem érdemel kíméletet. (A külföldön tartózkodó személynek ugyanis a bíróság határozatait, felhívásait a külföldi állam joghatóságának megsértése nélkül nem kézbesítheti. A kontaktust a féllel csak az igen költséges és időigényes diplomáciai kézbesítés szabályai szerint veheti fel.) A székhely a Ctv. 16. §-ának (1) bekezdése szerint a központi ügyintézés helye. Ha egy gazdálkodó szervezet székhelyén senki sem tartózkodik, az odaküldött postai küldemények "ismeretlen", "elköltözött", vagy "megszűnt" jelzéssel érkeznek vissza, az adott cég valós székhellyel nem rendelkezik. Ilyenkor nem várható el a bíróságtól (a cégbíróságtól), hogy a cégjegyzékből megállapítható, (de nem biztos, hogy valós) külföldi címre is megkísérelje a felhívás kézbesítését a végelszámolónak. Ez azért sem szükséges, mert a cég és végelszámolója kétszeresen is megszegte a rá irányadó magyar jogszabályokat: a cégnek nincs tényleges székhelye, a külföldi illetőségű végelszámoló pedig nem rendelkezik belföldi kézbesítési megbízottal, noha ezt a Ctv. 23. §-ának (2) bekezdése számára előírja.
    Mivel saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat a polgári jogi jogviszonyokban (Ptk. 4.§ (4) bek.), nem látunk okot arra, hogy a jogsértő cég és végelszámoló számára kézbesítendő küldemények tetemes költségeit bármilyen formában az állam előlegezze vagy viselje, noha költségmentességről szó sincs. Az ellenkező felfogás diszkriminációt eredményezne, mivel előnyösebb helyzetbe hozná a jogsértő külföldit a jogkövető belföldi vállalkozóhoz képest. Emiatt a hivatalbóli törlési eljárásnak ilyen körülmények között nem látjuk akadályát, bár jobb lenne, ha e kérdést mielőbb kifejezett jogi szabályozás tisztázná (különösen az esetleges - bár elég ritka - maradvány - vagyon sorsára tekintettel).
    Hasonló következtetésekre jutott egyébként a külföldi vezető tisztségviselő számára való kézbesítés tárgyában dr. Juhász László is a Céghírnök 2000/12. számában megjelent "Felszámolás a cégbíróság értesítése alapján" című cikkében:
    ..."A következő megválaszolandó kérdés, hogy a felszámoló bíró köteles-e a külföldi lakóhellyel rendelkező vezető részére a kézbesítést megkísérelni, vagy megelégedjen a székhelyre történő kézbesítéssel.
    Miután a gazdasági perekben történő iratkézbesítésre vonatkozó 10/1973. (XII.30.) IM rendelet hatályon kívül helyezte a 88/1990. (IV.30.) MT. rendeletet, az iratok kézbesítésére a Pp. 97-99. § és a 43/1953. (VIII.20.) MT.r. szabályait kell alkalmazni.
    Álláspontom szerint a gazdálkodó szervezetnek szóló iratokat a székhelyre kell kézbesíteni, s nem kell a külföldi lakóhellyel rendelkező vezetőnek is megkísérelni a kézbesítést. A felszámolási eljárásban (illetve a peres eljárásban) a fél ugyanis a gazdálkodó szervezet, amelynek a székhelye a központi ügyintézés helye. (Ctv.16.§ (1) bek.) A székhely alapozza meg az illetékességet (Pp.30. § (1) bekezdés), a cég képviselője nem minősül a Pp. 66-67. §-ban írt meghatalmazottnak, s ebből következik, hogy a Pp. 97. § azon szabálya, mely szerint, ha a félnek meghatalmazottja van, a bírósági iratokat a meghatalmazottnak kell kézbesíteni, nem alkalmazható. Természetesen a cégjegyzésre jogosult személy, mint a cég Pp. 49. § (2) és Gt. 39.§ (1) bekezdésében szabályozott törvényes képviselője jogosult a cég részére küldött iratokat átvenni, s a kézbesítés joghatályosnak tekintendő. Meghaladja az előadás kereteit a Gt. 21. § illetve a 39-40. § szabályainak elemzése és összevetése a Pp. rendelkezésével, mindenesetre tényként kell leszögezni, hogy minden gazdasági társaságnak van székhelye, s ennek azonosnak kell lenni a cégjegyzékben szereplő székhellyel, a hivatalos iratokat erre a címre kell kézbesíteni.
    Ha a székhelyre való kézbesítés nem vezet eredményre, a bírónak meg kell kísérelni a székhely felderítését, ez a Pp. 98. §-a alapján kötelezettsége is. Amennyiben ezen eljárás sikertelen, akkor jár el helyesen, ha a cégbíróságot értesíti. A cégbíróság ezen értesítés alapján először törvényességi felügyeleti eljárás keretében tisztázza a helyzetet, a Ctv. 50. § (1) bek. c./ pontjára figyelemmel ugyanis, ha a cégjegyzékben szereplő székhely nem valós, a bejegyzett adat törvénysértőnek minősül. (A Ctv. 10. § előírásaiból is következik, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett adatokhoz, köztük a székhely valódiságához komoly érdekek fűződnek.)
    Ha a törvényességi felügyeleti eljárás során tisztázódik a székhely, a cégbíróság ezt közli a felszámoló (peres) bíróval, az eljárás folytatódhat tovább. Ha viszont a törvényességi felügyeleti eljárás nem vezet eredményre, a cégbíróság hivatalból köteles a törlési eljárást lefolytatni, s ennek eredményéről a felszámolási eljárást lefolytató bíróságot értesíteni.
    Ha mégis úgy dönt a bíró, hogy a fent vázolt eljárást mellőzve a külföldön lakó vezetőnek kézbesíti az iratokat, akkor a Pp.-nek a külföldi kézbesítésre vonatkozó szabályait (Pp. 100. §) alkalmazni kell. Azon cégek esetében, ahol a Ctv. 23. § (1) bek. alapján kézbesítési meghatalmazott került feltüntetésre, könnyebb a helyzet, ott a kézbesítési meghatalmazott részére kell az iratokat kézbesíteni. Arra azonban figyelemmel kell lenni, hogy a kézbesítési meghatalmazott részére való kézbesítés szabályos kézbesítésnek minősül, de a kézbesítési meghatalmazott nem jogosult a felszámolási kérelemre nyilatkozni..."
    5. A végelszámolás lefolytatása
    5.1. A végelszámolás menete
    A végelszámolás tényleges lebonyolítása a végelszámolás kezdő időpontjával indul, amely a jogutód nélküli megszűnésről rendelkező határozatban megállapított időpont [Cstv. 66. § (1) bek.]. Ettől az időponttól kezdve a végelszámoló veszi át a cég ügyvezetésének a feladatait és jogkörét, képviseli a céget, gyakorolja a munkáltatói jogokat.
    Korábban a végelszámolás kezdő időpontja nem volt konkrétan meghatározva. A Cstv. 1993. évi módosítása folytán vált egyértelművé, hogy a végelszámolási eljárás kezdő időpontja a jogutód nélküli megszűnésről rendelkező határozatban megállapított időpont, amely nem lehet korábbi, mint e határozat kelte. A végelszámolás kezdő időpontja szempontjából tehát nem releváns, hogy a végelszámolási eljárásról szóló végzés a Cégközlönyben mikor jelenik meg.
    A végelszámolás kezdő időpontjától a végelszámoló jogosult a cég képviseletére. Az 1988. évi VI. tv. 50. §-a tételesen is kimondta, hogy a végelszámoló kijelelésével (kirendelésével) a gazdasági társaság tisztségviselőinek, képviselőinek és dolgozóinak cégjegyzési jogosultsága megszűnik, jogaikat és kötelezettségeiket a végelszámoló gyakorolja.
    Ez a rendelkezés ugyan az új társasági törvényből kimaradt, de tartalmában nem változott.
    A végelszámoló e minőségében tehát a végelszámolás kezdő időpontjától kezdődően eljárhat, sőt bizonyos esetekben köteles is eljárni (Cstv. 67. §-ában előírt értesítési kötelezettség).
    Fontos, hogy a végelszámolás kezdő időpontjától kezdődően a végelszámolás lebonyolítására egységes szabályozás alapján kerül sor, és e tekintetben teljesen mindegy, hogy a végelszámolásra a cég önkéntes elhatározása, vagy a bíróság határozata alapján került sor.
    A végelszámoló első feladata a cég vagyoni helyzetének a felmérése, amelyhez kapcsolódnak a gazdálkodó szervezet vezetőjének a Cstv. 70. §-ában foglalt kötelezettségei (záró dokumentumok elkészítése, iratjegyzék összeállítása), ezen belül is az információ-szolgáltatási kötelezettség.
    A végelszámolás kezdő időpontjától számított 8 napon belül a végelszámoló köteles a Cstv. 67. §-ában foglalt szerveket értesíteni.
    Részvénytársasági és korlátolt felelősségű társasági formában működő gazdálkodó szervezeteknél a végelszámoló a végelszámolás megindításának cégbejegyzése és ennek közzététele után maga is köteles a Cégközlönyben hirdetményt megjelentetni. Ennek elmulasztása esetén nem kérhető a cég törlése és nem állítható alappal a végelszámolás befejezése. Az ilyen hirdetményi eljárás nélkül beadott törlési kérelem olyan fogyatékosságban szenved, amely az 1997. évi CXLV. tv. szerinti határidőkhöz kötött hiánypótlás során nem orvosolható, ezért a kérelem érdemi elutasításának van helye (Pest Megyei Bíróság 17. Cg. 13-09-066588/7. számú határozat).
    A végelszámoló a tevékenységet lezáró mérleg alapján végelszámolási nyitómérleget készít, amelyet a végelszámolás kezdő időpontjától számított 45 napon belül a jogutód nélküli megszűnést kimondó szerv elé terjeszt.
    Ha a nyitómérleg, a bejelentett hitelezői igények és a gazdálkodó szervezet vezetője által átadott dokumentumok és tájékoztatás alapján a végelszámoló arra a megállapításra jut, hogy a gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelezői követelések fedezetére sem elegendő, köteles felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet haladéktalanul előterjeszteni, és a felszámolás elrendelése esetén - a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal - a Cstv. 75. § (1) bekezdésében meghatározott feladatoknak eleget tenni (e feladatokról a továbbiakban lesz szó).
    A Cstv. 72. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogyha a végelszámolás megindulását követően felszámolási eljárást kezdeményeztek, a felszámolás elrendelése esetén a végelszámolási eljárás megszüntetése érdekében a bíróság a Cégbíróságot értesíti.
    A továbbiakban a végelszámoló feladatai összetettebbé válnak.
    A végelszámoló elkezdi a vagyon értékesítését, a kintlevőségek behajtását. Ha szükségesnek ítéli meg, felmondja a gazdálkodó szervezet által kötött szerződéseket és a hitelezői igények számbavételét követően kielégíti azokat.
    Eljárása során gondoskodik a vagyon megóvásáról, őrzéséről, a mezőgazdaságilag művelhető földek termőképességének a fenntartásáról, a környezetvédelmi, természetvédelmi, műemlékvédelmi kötelezettségek betartásáról [Cstv. 73. § (1) bek.].
    Az 1997. évi XXVII. tv. iktatta törvénybe a 73. § (4) és (5) bekezdését.
    A (4) bekezdés szerint a végelszámolás kezdő időpontját követő egy év elteltével a végelszámolónak tájékoztatót kell készítenie, melyben be kell mutatnia a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet helyzetét, annak indokolását, hogy az eljárás befejezésére miért nem került sor, továbbá tájékoztatást kell adnia az eljárás befejezésének várható időpontjáról. A tájékoztatót a végelszámoló megküldi a Cégbíróságnak, a jogutód nélküli megszűnést kimondó szervnek, illetve a gazdálkodó szervezet hitelezőinek (választmánynak). A konkrét esetben a P. Tervező és Kivitelező Kft. az 1995. június 28-án megtartott taggyűlésen hozott határozatával 1995. július 1-jétől kezdődő hatállyal elhatározta jogutód nélküli megszüntetését és a végelszámolás lefolytatását. A végelszámolás lefolytatásával S. I. ügyvezetőt bízták meg. A bíróság, miután az eltelt időben a végelszámolás befejezéséről értesítést nem kapott, ezért az 1996. július 15-én kelt 16. sorszámú végzésével a végelszámolót nyilatkozattételre hívta fel.
    Első alkalommal a felhívást a végelszámoló nem vette át, ismételt kézbesítés során a kézbesítésre sor került, azonban a végelszámoló arra nem reagált. A bíróság ezért a végelszámolót személyes meghallgatásra idézte, amelyen az nem jelent meg.
    A személyes meghallgatásról felvett jegyzőkönyvben a bíróság kötelezte a végelszámolót, hogy a korábbi felhívásba foglaltakra 15 napon belül nyilatkozzék. A végelszámoló a felhívást átvette, de arra nem válaszolt.
    A bíróság ezért 1997. február 12-én kelt végzésével ismételten felhívta a végelszámolót nyilatkozattételre. A végelszámoló a felhívásra akként nyilatkozott, hogy a társaság vagyoni helyzetéből megállapítható, hogy a vagyona az ismert hitelezői követelés fedezetére sem elegendő, ezért felszámolási eljárás lefolytatását indította meg a Somogy Megyei Bíróságnál.
    A Cégbíróság hivatalos tudomása szerint azonban a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Ezt követően a Cégbíróság 1998. február 5-én kelt végzésével ismételten felhívta a végelszámolót a nyilatkozattételre aki a bírósági iratot nem vette át, a postai küldemény "nem kereste" jegyzéssel érkezett vissza a bírósághoz.
    Az adatokból megállapítható volt, hogy a végelszámoló a végelszámolás érdekében nem járt el megfelelően, a cégeljárás során a bíróság felhívásainak nem tett eleget, a bíróság felhívására érdemi nyilatkozatot nem tett.
    Ezért a bíróság a végelszámolót 50.000 Ft pénzbírsággal sújtotta (Somogy Megyei Bíróság Cg. 14-09-300005/27-es számú határozata).
    A végelszámoló a végelszámolás befejezésekor - az egyes évekre külön-külön - éves beszámolót, az utolsó évről készült éves beszámolóban kimutatott eredmény felosztása után végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget), zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít, valamint intézkedik a gazdálkodó szervezet iratanyagának elhelyezéséről.
    A végelszámolási zárómérleg (záró egyszerűsített mérleg) alapján az adóhatósággal el kell számolni a társasági adót és az egyéb adókat, az adózás rendjére vonatkozó előírások szerinti záró-adóbevallásokat el kell készíteni.
    A végelszámoló az éves beszámolót, a végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget) és a záró-adóbevallást az adóhatóságnak köteles megküldeni.
    A végelszámoló:
    a) a zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget) a zárójelentést és a vagyonfelosztási javaslatot a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó testületnek, vagy szervezetnek jóváhagyással bemutatja, majd
    b) az eljárás befejezését az a) pontban meghatározott iratokkal együtt a Cégbíróságnak bejelenti, amely elrendeli a gazdálkodó szervezet törlését a cégjegyzékből.
    Ha a gazdálkodó szervezetnél felügyelőbizottság, vagy könyvvizsgáló működik, a zárómérleget ezek jelentésével együtt kell előterjeszteni. A gazdálkodó szervezetnek a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó testülete (szervezete) a zárómérleg jóváhagyásával határoz a végelszámoló, illetve az igazgató, ügyvezető, igazgatóság, a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgáló felmentéséről (Cstv. 75. §).
    A jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó szervezet a végelszámolás ideje alatt a végelszámolás megszüntetéséről és a működés tovább folytatásáról a Cstv. 75. § (3) bekezdésében foglalt döntés meghozataláig határozhat (a zárómérleg, zárójelentés és a vagyonfelosztási javaslat jóváhagyásával kapcsolatos határozat).
    Az adott esetben a T. és Társai Kft. taggyűlési határozatában döntött a társaság jogutód nélküli megszűnéséről és a végelszámolásról.
    A végelszámolással kapcsolatos változások a cégjegyzékbe bejegyzést nyertek. Ezt követően a végelszámoló a cég törlése iránt nyújtott be kérelmet, amelyhez mellékelte a taggyűlési jegyzőkönyvet, mely szerint a társaság elfogadta a végelszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot, továbbá döntött a végelszámoló 1997. április 1-jei hatállyal történő felmentéséről.
    A Cégbíróság felhívta a társaságot a nemleges köztartozási igazolás benyújtására.
    A felhívásra a jogi képviselő bejelentette, hogy az APEH Veszprém Megyei Igazgatósága nemrégiben végzett vizsgálatot a cégnél, amelyről készült jegyzőkönyvet még nem kapták meg. A beadványhoz mellékelte az Egészségbiztosítási Pénztár igazolását, amely szerint a társaságnak tartozása nem áll fenn. Ezt követően további nemleges igazolásokat, így a Vám- és Pénzügyőrség és az önkormányzat igazolását mellékelték. 1997. május 27-én és augusztus 7-én az APEH igazolásra nézve további határidő hosszabbítást kértek, majd a végelszámoló változásbejegyzési kérelmet nyújtott be a végelszámolási eljárás megszüntetése iránt. Mellékelte az 1998. május 27-i taggyűlési jegyzőkönyvet, mely szerint határozatával a taggyűlés a végelszámolást megszünteti és a Cégbírósághoz benyújtott törlési kérelmét visszavonja.
    A Cégbíróság 1998. július 21-én hozott 9-es számú végzésével tájékoztatta a társaságot, hogy az eljárás megszüntetésére csak a Cstv. 75. §-ának (3) bekezdésében foglalt döntés meghozataláig volt lehetőség. A végzés ismételt felhívást tartalmazott az APEH igazolás becsatolásával kapcsolatban, amelyet a végelszámoló nem terjesztett elő. Ezek után a Cégbíróság a végelszámolást megszüntetése iránt előterjesztett kérelmet elutasította. Az indokolás szerint a társaság 1997. április 1-jén kelt taggyűlési határozattal döntött a végelszámolás befejezéséről, a zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat elfogadásáról, ezt követően tehát ezen döntését nem módosíthatja.
    A jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó szervezet a végelszámolás ideje alatt a végelszámolás megszüntetéséről és a működés tovább folytatásáról a Cstv. 77. §-a alapján ugyanis a fenti döntése alapján már nem határozhat (Veszprém Megyei Bíróság Cg. 19-09-501751/20. számú határozat).
    5.1.1. A gazdálkodó szervezet vezetőjének kötelezettségei
    Több helyen is utaltunk rá, hogy a gazdálkodó szervezet vezetőjének a fogalmát a Cstv. 3. § (1) bekezdésének d) pontja definiálja. A Cstv. szerint a gazdálkodó szervezet vezetője: állami vállalatnál, trösztnél, tröszti vállalatnál, egyéb állami gazdálkodó szervnél, egyes jogi személyek vállalatánál, leányvállalatnál, illetve vízgazdálkodási társulatnál az igazgató (vállalati biztos), szövetkezetnél az igazgatóság (ügyvezető igazgató) vagy ügyvezető elnök, közkereseti és betéti társaságnál az üzletvezetésre és képviseletre jogosult(ak), egyesülésnél, közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelősségű társaságnál az ügyvezető(k), részvénytársaságnál az igazgatóság vagy az alapszabályban az ügyvezetésre feljogosított személyek, önkéntes kölcsönös biztosítópénztárnál az ügyvezető (ha a pénztár ügyvezetőt nem alkalmaz, az igazgatótanács), a magánnyugdíjpénztárnál az ügyvezető.
    A vezető fogalma tehát jelölhet konkrét személyt, vagy testületet a gazdálkodó szervezet típusától függően. A Cstv. 70. §-a a személynek vagy testületnek a végelszámolással összefüggő kötelezettségeit sorolja fel.
    A gazdálkodó szervezet vezetője köteles:
    a) a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal záróleltárt, tevékenységet lezáró mérleget, továbbá adóbevallást és az eredmény felosztása után zárómérleget készíteni, és azt az adóhatóságnak és - ha a végelszámoló nem a gazdálkodó szervezet vezetője - a végelszámolónak a végelszámolás kezdő időpontjától számított 30 napon belül átadni,
    b) a nem selejtezhető és titkos minősítésű iratokról iratjegyzéket készíteni és azokat, - valamint az irattári anyagokat és a folyamatban lévő ügyekről az információkat, ha a végelszámoló nem a gazdálkodó szervezet vezetője - a végelszámolónak átadni,
    c) a végelszámolás kezdő időpontjától számított 30 napon belül a végelszámolónak és az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek nyilatkozatot tenni arról, hogy maradtak-e fenn olyan környezeti károsodások, környezeti terhek, melyekből bírságfizetési vagy egyéb fizetési kötelezettség, a károsodások, illetve terhek rendezéséhez szükséges kiadás származhat,
    d) a végelszámolás megindításáról a munkavállalókat, illetve a szövetkezeti tagokat, valamint az Mt. 18. §-ában meghatározott szakszervezeteket, az üzemi tanácsot (üzemi megbízottat) haladéktalanul tájékoztatni.
    Ha a fenti kötelezettségét nem teljesíti, akkor törvényességi felügyeleti eljárás keretében a Cégbíróság pénzbírsággal sújthatja.
    A Cstv. 65. §-ának (3) bekezdése a gazdálkodó szervezet vezetőjének a kötelezettségévé teszi hogy a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül a Cégbíróságnak küldje meg. E határidő elmulasztásáért a polgári jog általános szabályai szerint felel, továbbá a Cégbíróság a gazdálkodó szervezet vezetőjét a Cstv. 33. § (1) bekezdésében meghatározott pénzbírsággal sújthatja.
    Ez a rendelkezés nincs összhangban a cégtörvény 29. § (1) bekezdésében foglaltakkal, amely szerint a cég bejegyzett adataiban bekövetkezett változás bejegyzése iránti kérelmet törvény eltérő rendelkezése hiányában a változástól számított 30 napon belül kell előterjeszteni a Cégbíróságnál. Ezért a Cégbírósági gyakorlat a Cstv.-ben foglalt határidő be nem tartása esetén nem alkalmaz külön szankciót.
    5.1.2. A hitelezői választmány
    A Cstv. eredeti szövege csak a felszámolási eljárásban tette lehetővé, hogy a hitelezők vagy csoportjaik érdekeik képviseletére hitelezői választmányt alakíthatnak. A Cstv. első novellája az 1993. évi LXXXI. tv. a választmány megalakításának a jogát kiterjesztette a csődeljárásra és a végelszámolási eljárásra is.
    E lehetőségnek a végelszámolási eljárásban történő megteremtése mögött részben a végelszámolási eljárások negatív tapasztalatai, és az ebből eredő bizalmatlanság húzódott, részben a már hivatkozott felszámolási szemléletnek a további térhódítása a végelszámolási eljárásokban.
    A Cstv. első és második novellája is a hitelezői választmányra vonatkozó szabályokat illetően jelentőós módosításokat tartalmazott. A módosítások közül mégis az 1997. évi XXVII. tv. meghatározóbb, mert ez utóbbi folytán bővültek nagyobb mértékben a hitelezői jogosítványok.
    A Cstv. 5. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy: "a hitelezők, vagy csoportjaik érdekeik képviseletére hitelezői választmányt alakíthatnak. A választmány az azt létrehozó hitelezőket képviseli a bíróság előtt, illetve a vagyonfelügyelővel, a felszámolóval és a végelszá-
    molóval való kapcsolat során."
    A többszöri módosítás ellenére a szabályozás hiányossága, hogy a Cstv. alapján a választmány jogállása dogmatikailag nem tisztázott, holott már az első szövegváltozat hatálybalépését követően megjelentek a szakmai kritikák.
    "Nem jobb a helyzet a hitelezői választmány tekintetében sem. Igaz, hogy a mai törvényünk is említést tesz erről az intézményről
    - létrehozásának lehetőségeiről - de jogállása tisztázásra nem került. Hiába ad ugyanis a törvény a választmánynak is bírósági kifogásolási jogot a felszámolói intézkedések tekintetében [51. § (1) bek.], ha nem tisztázza, hogy e választmány vajon miféle perképességgel rendelkezik, ki jogosult a képviseletére és egészében miféle jogállása, jogi státusza van?" (Novotni Zoltán: Kérdések a csőd joga, vagy a jog csődje köréből, Jogtudományi Közlöny 1992. évi IX. szám.)
    A hivatkozott jogszabályhelyet ugyan az 1993. évi LXXXI. tv.
    módosította, de a Cstv. 19. §-ának (3) bekezdése továbbra is egy-
    fajta anyagi jogi képviseletet biztosít a választmány részére. A Cstv. 19. §-án (3) bekezdése szerint ugyanis a hitelezői választmány egyezséget csak a választmányról szóló megállapodásban résztvevő hitelezők nevében és akkor köthet, illetve kötelezettséget csak ugyanezen hitelezők terhére csak akkor vállalhat, ha a megállapodás ezt kifejezetten tartalmazza. A jogintézmény célját tekintve semmi nem indokolja, hogy a hitelezők a választmányt anyagi jogi képviselettel ruházzák fel éppen ebben a körben.
    Nehezen értelmezhető a törvény azon kitétele is, hogy a választmány az őket létrehozó hitelezőket képviseli a bíróság előtt, illetve a végelszámolóval való kapcsolat során. Ez a rendelkezés ugyanis semmiképpen nem értelmezhető úgy, hogy a hitelezői választmány csupán az abban résztvevő hitelezők képviseletében jár el, hanem eltekintve a Cstv. 19. §-ának (3) bekezdésétől - a törvény a hitelezői választmányt önálló "perképességgel" ruházza fel, azzal - főként a felszámolási eljárásban - a hitelszói választmánynak önálló eljárási jogosítványai vannak, és e jogok gyakorlása során a választmány által tett jognyilatkozat kihathat azokra a hitelezői is akik a választmányban nem képviseltetik magukat.
    Másrészről az is nyilvánvaló, hogy a törvényben említett képviselet nem értelmezhető úgy hogy a választmány az abban résztvevő hitelezők nevében és javára anyagi jogi, vagy eljárási jogi jognyilatkozatot tehet azaz, quasi eljárási képviseletet láthat el.
    Konkrét példával élve a hitelezői választmány közvetlenül nem képviselhet egy, vagy több hitelezőt az általa előterjesztett kifogással indult eljárásban, vagy a hitelezői igény elbírálása során stb.
    A választmányt a gazdálkodó szervezet hitelezői alakíthatják meg. A Cstv. 3. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a végelszámolási eljárásban hitelező mindenki, akinek a gazdálkodó szervezettel szemben pénzt, vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelése van.
    A Cstv. 1997. évi módosítása során felmerült, hogy a hitelezői választmányban résztvevő hitelezői körből ki kellene zárni azokat a hitelezőket, akik követelését a felszámoló vagy végelszámoló vitatja. Végül ez a koncepció nem jelent meg a módosításban, amiből az következik, hogy a végelszámolási eljárásban az is részt vehet a hitelezői választmány megalakításában, akinek az igényét a végelszámoló vitatja és erről a körülményről külön értesítette is.
    A végelszámolás során csak egy hitelezői választmány működhet. A Cstv. 5. §-ának (3) bekezdése szerint amennyiben a gazdálkodó szervezetnél a 39. § (1) bekezdésében foglalt szerint, illetve azt követően több választmány alakul, azt kell hitelezői választmánynak tekinteni, amelyik a bírósághoz először jelentette be megalakulását. Ha egyidejűleg több választmány jelentkezik, akkor azt kell hitelezői választmánynak tekinteni amelyik több hitelezőt tömörít. A Cstv. 39. §-ának (1) bekezdése a felszámolási eljárás körében előírja hogy: "a hitelezői választmány megalakítása céljából a felszámoló a felszámolást elrendelő végzés közzétételi időpontjától számított 90 napon belül köteles a nyilvántartásba vett hitelezőket összehívni".
    A végelszámolót a fentihez hasonló kötelezettség nem terheli, a hitelezői igénybejelentéseket követően nem kell összehívni a hitelezőket választmány alakítása céljából. Ebből következően az erre vonatkozó igény esetén maguknak a hitelezőknek kell egymással valamilyen módon a kapcsolatot felvenni és a választmányt létrehozni.
    Elvileg a végelszámolási eljárásban is alakulhat több hitelezői választmány, értelemszerűen ilyen esetben a Cégbíróságnak kell bejelenteni a megalakítás tényét. Egyébként egy választmány alakítása esetén - álláspontunk szerint - a hitelezői választmányt a Cégbíróság felé bejelentési kötelezettség nem terheli.
    A hitelezői választmány alakításának a feltétele, hogy legalább a Cstv. 68. § (1) bekezdése szerint bejelentkezett hitelezők egyharmada hozza létre, és ezek a hitelezők rendelkezzenek a bejelentett hitelezői követelések legalább egyharmadával. E hitelezők maguk közül 3 tagú választmányt választhatnak. A választmány jogosultságait, képviseletét és működési rendjét a hitelezők egymás között megállapodásban rögzítik.
    A hitelező a választmány létrejöttét követően csatlakozhat a választmányt létrehozó hitelezőkhöz, ha elfogadja a megállapodásban foglaltakat.
    A választmány megalakításáról, tagjairól és jogairól a megalakulását követő 8 napon belül értesíti a gazdálkodó szervezetet, a Cégbíróságot és a végelszámolót.
    A felszámolási eljárásban a törvény a hitelezői választmányt széles körű jogosítványokkal ruházza fel. A hitelezői választmány jogosult tájékoztatást kérni a felszámolási eljárással összefüggésben, a felszámoló legalább 15 nappal megelőzően köteles tájékoztatni a választmányt az általa megkötendő - a mindennapi gazdálkodás körét meghaladó - szerződésekről, a hatályos szerződések felmondásáról, valamint a készletek selejtezéséről, a hitelezői választmány beleegyezése szükséges az adós gazdasági tevékenységének a felszámolás alatti tovább folytatásához, illetve ha a működés továbbfolytatása az egy évet meghaladja, akkor ehhez ismételten be kell szerezni a választmány jóváhagyását stb.
    A végelszámolási eljárásban a törvény gyakorlatilag két helyen tesz említést a hitelezői választmányról. Egyrészről a Cstv. 5. §-ának (1) bekezdésében, amely a hitelezői választmány felé való tájékoztatási kötelezettséget rögzíti, másrészről pedig a Cstv. 73. §-ának (4) bekezdése mondja ki, hogy amennyiben a végelszámolás kezdetét követő egy év eltelik a végelszámolónak tájékoztatót kell készítenie, amelyet a hitelezői választmánynak is meg kell küldenie.
    A szerzők álláspontja szerint, figyelemmel az eddigi tapasztalatokra és leginkább arra a tényre, hogy a hitelezői választmány alakítására végelszámolási eljárás során nem szokott sor kerülni, a hitelezői választmány intézményét az eljárásból ki kellene iktatni. Ez az intézmény olyan hitelezővédelmi látszatrendelkezés, amelyre a valóságban nincs igény és amelynek egy olyan eljárásban amely feltételezi, hogy a hitelezői igények kielégítést nyernek, nincs is létjogosultsága.
    5.1.3. A végelszámolási kifogás
    Több helyen hivatkoztunk rá, hogy a felszámolási eljárás és a végelszámolás együttes szabályozása - többek között - azzal a sajátos következménnyel jár együtt, hogy a végelszámolási eljárásban is egyre több olyan jogintézmény vagy rendelkezés jelenik meg, amely mögött a "felszámolói szemlélet" erősödése húzódik meg. Szinte az összes törvénymódosítás beiktatott a végelszámolás rendjébe egy-egy olyan elemet, ami tulajdonképpen a felszámolási eljárás jogi szabályozásából került át, és amely tulajdonképpen idegen a hagyományos értelemben vett végelszámolás intézményétől.
    Ezt a jogalkotói törekvést az indokolja, hogy a rendszerváltást követő időszakban nemcsak a felszámolási, hanem a végelszámolási eljárásokban is számos visszaélésre került sor, ezért a jogalkotó igyekezett minél több hitelezővédelmi garanciát beépíteni a rendszerbe. A végelszámolási eljárás bírósági vonatkozásai, ez a sajátos nemperes eljárás ugyanis eleve nem alkalmas arra a szerepre, amit ilyen módon neki szánnak.
    A visszaélések, a vagyonkimentés különböző formáinak a megakadályozása nem lehet a Cégbíróság feladata. Ezt a problémát a polgári jogi, büntető jogi, vagy éppen államigazgatási jogi eszközökkel és a jogterületeken tevékenykedő jogalkalmazó szerveknek (APEH, nyomozóhatóság stb.) kellene megoldania.
    Az adott területre nem való eszközrendszer, csak látszatmegoldást hoz, a nem illeszkedő jogintézmények a gyakorlatban nem fejtenek ki lényeges hatást, és nem hozzák meg a tőlük várható eredményt.
    A kifejtettek vonatkoznak a végelszámolási kifogás intézményére is, amelyet az 1997. évi XXVII. tv. iktatott be a Cstv.-be. A Cstv. 73. §-ának (5) bekezdése kimondja, hogy a Cstv. 51. §-ának rendelkezéseit a végelszámolási eljárás során is megfelelően alkalmazni kell. A kifogás elbírálására a Cégbíróság jogosult.
    A hivatkozott 51. §-ban szabályozott kifogás intézménye korábban csak a felszámolási eljárásban volt alkalmazható. Az időközben módosított 51. § a következőket mondja ki:
    "(1) A felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a sérelmet szenvedett fél a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. Az adós nevében kifogást a 8. § (1) bekezdésében meghatározott szervek képviselője nyújthat be.
    (2) A bíróság a kifogás felől soron kívül határoz. Ha a kifogás elbírálása során a felek meghallgatása, vagy egyéb bizonyítás felvétele szükséges, a kifogásolt intézkedés felfüggesztését rendeli el.
    (3) Ha a bíróság a kifogást megalapozottnak találja, a felszámoló intézkedését megsemmisíti, és az eredeti állapotot helyreállítja, vagy a felszámoló részére új intézkedés megtételét írja elő, ellenkező esetben a kifogást elutasítja.
    (4) A kifogásnak helyt adó végzés ellen a felszámoló, a kifogást elutasító végzés ellen a kifogással élő, a közléstől számított 15 napon belül fellebbezhet.
    (5) Ha a felszámoló a kifogásnak helyt adó jogerős bírói végzésnek nem tesz eleget, a bíróság új felszámolót jelölhet ki és kötelezheti a felszámolót az ezzel járó költségek viselésére, valamint a díját csökkentheti."
    A kifogás intézménye eredetileg a felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. törvényerejű rendeletben volt megtalálható. A törvényerejű rendelet alapján indult ügyekben a kifogás kettős funkciót töltött be. Egyrészről különböző, a felszámoló által elkövetett jogsértő intézkedések orvoslására szolgált, másrészről lehetőséget biztosított a felszámoló által vitásnak tekintett, vagy nem megfelelően besorolt igények bírói felülvizsgálatára. Ez utóbbi funkció abból a kényszerből eredt, hogy az 1986. évi 11. tvr. nem tartalmazott a Cstv. 46. §-ában foglaltaknak megfelelő rendelkezést, amely szerint, amennyiben a felszámoló a hitelező által előterjesztett igényt jogalapjában vagy összegszerűségében vitatja, akkor azt elbírálás végett a felszámoló bíróság elé terjesztheti.
    A Cstv. kodifikációja során több intézmény kellő szakmai kritikai vizsgálat nélkül került át a törvényerejű rendeletből a törvénybe anélkül, hogy ezen intézmények normatartalmát átgondolta volna a jogalkotó. Ez volt a helyzet a kifogással is, amely módosított tartalommal, de szintén helyet kapott a hatályos jogi szabályozásban.
    A kifogás intézménye elsősorban azért adott éles vitákra okot a joggyakorlatban, mert az intézmény helye és funkciója a felszámolási eljárásban nem tisztázott. A kifogás intézményének az alkalmazhatóság körével kapcsolatban a bírói gyakorlatban a Cstv. hatálybalépését követő években két ellentétes álláspont kristályosodott ki.
    A tágabb értelmezés szerint a Cstvn., azaz az 1993. évi LXXXI. tv. hatálybalépését követő ügyekben a Cstv. 51. §-ának (1) bekezdése alapján a sérelmet szenvedett a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet amiatt, hogy a felszámoló az ő elővásárlási jogát sértő adásvételi szerződést kötött, illetőleg a felszámoló intézkedése, vagy mulasztása elővásárlási jogát más módon megsértette.
    Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a kifogás tárgya az, hogy a vagyontárgy nem a forgalomban elérthető legmagasabb áron került értékesítésre. Ilyenkor a felszámolási eljárás keretében tehát lehetősége van a bíróságnak arra, hogy a létrejött adásvételi szerződést érvénytelenné nyilvánítsa és az eredeti állapotot állítsa helyre.
    A fentiek alól kivétel az az eset, ha a felszámoló az adásvételi szerződést olyan személlyel kötötte meg, aki nem minősül hitelezőnek. Az ilyen vevővel kötött szerződés kifogással nem támadható meg, hanem az elővásárlásra jogosultnak a perbírósághoz kell fordulnia.
    A Cstvn. hatályba lépése előtt indult ügyekben a kifogás előterjesztésének jogát nem a sérelmet szenvedett, hanem az adós gazdálkodó szervezet a választmány vagy bármelyik hitelező részére biztosította. Ebből következik, hogy elővásárlási jogának megsértése miatt nem terjeszthetett elő kifogást az a személy, aki nem minősül hitelezőnek. Az ilyen személy tehát az adásvételi szerződést elővásárlási jogának megsértésére hivatkozással, csak a perbíróság előtt támadhatta meg, függetlenül attól, hogy ki volt a vevő.
    A fenti álláspontra a Legfelsőbb Bíróság helyezkedett és ezt az álláspontot mind következetesebben érvényesítette döntéseiben (Fpkf. VI. 31287/1994/2-es számú határozat).
    A kifogás alkalmazhatóságával kapcsolatos szűkebb jogértelmezés szerint a kifogás tárgyát a felszámoló, csupán olyan intézkedése képezheti, ahol a jogszabálysértés a törvény (Cstv.) valamelyik, a felszámoló számára előírt magatartás szabályának a megsértésében, illetve mellőzésében áll. Ilyen mulasztás lehet például a hitelezői igény helytelen besorolása, a közbenső mérleg, vagy a zárómérleg előterjesztésére nyitvaálló határidő elmulasztása, a jogosultak részére a tájékoztatás megtagadása stb. jogértelmezésből logikusan következik, hogy a bíróság által alkalmazható szankciórendszer is csak a fenti intézkedések megsemmisítésére, illetve a mulasztások pótlására vonatkozhat, és a felszámolási eljárásban hozott bírósági határozat tartalma nem nyúlhat át más jogágba, a bíróság döntése nem lehet kihatással az érintettek más anyagi jogok által szabályozott jogaira. Ez az álláspont leginkább a megyei bíróságok elsőfokú gyakorlatára volt jellemző.
    A végelszámolási eljárásban aligha lehet vitás, hogy a kifogás tárgya nem lehet a végelszámoló olyan jognyilatkozata amellyel kapcsolatban csak polgári, vagy munkaügyi stb. per kezdeményezhető, tehát az eljárás jellegéből nyilvánvalóan következik, hogy csak a Cstv.-ben előírt kötelezettségek megszegése, vagy nem teljesítése képezheti kifogás tárgyát.
    Következő kérdés, hogy melyek azok az előírások, amelyek megszegése esetén kifogásnak van helye. Ilyen előírás lehet például:
    - a Cstv. 67. §-ában felsorolt szervek értesítése a végelszámolásról;
    - a hitelező tájékoztatása arról, hogy a bejelentett követelést a végelszámoló vitatja [Cstv. 68. § (2) bek.];
    - a különböző irányú elmulasztását
    - a követelések behajtásának a kötelezettsége (Cstv. 71. §);
    - a vagyon megóvásával, a mezőgazdaságilag művelhető földek termőképességének a fenntartásával stb. kapcsolatos kötelezettségek [Cstv. 73. § (1) bek.];
    - a beszámoló készítési kötelezettség (Cstv. 75. §);
    - a zárómérleg előterjesztésével kapcsolatos kötelezettség [Cstv. 75. § (3) bek.];
    - a végelszámolás kezdetét követő egy év elteltével a tájékoztató elkészítésének a kötelezettsége [Cstv. 73. § (4) bek.] stb.
    Ha a végelszámoló a fenti kötelezettségeit nem teljesíti, akkor elvileg kifogást lehet előterjeszteni. A kifogás előterjesztésére tehát a gazdálkodó szervezet nevében a Cstv. 8. § (1) bekezdésében foglalt szervek képviselője, valamint más "sérelmet szenvedett fél", többnyire a cég valamelyik hitelezője jogosult.
    A Cégbíróság a jogszabályellenes intézkedést megsemmisítheti, mulasztás esetén pedig az intézkedés megtételére kötelezheti a végelszámolót és ha a végelszámoló a bíróság végzésében foglaltaknak nem tesz eleget, akkor új végelszámolót jelölhet ki.
    Az intézmény alkalmazhatóságát bonyolítja, hogy az eljárás bizonyos értelemben konkurál a végelszámolás alatt is indítható törvényességi felügyeleti eljárással.
    A Cégbíróság ugyanis a bírói gyakorlat szerint akkor is eljárhat törvényességi felügyeleti eljárás keretében a végelszámolóval szemben, ha az a Cégbírósággal szemben fennálló bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, sőt a bírói gyakorlat a Cégbíróság törvényességi felügyeleti jogkörét olyan esetekre is kiterjesztette amikor a végelszámoló más irányú, illetve mással szembeni kötelezettségének (környezetvédelmi hatóság) nem tett eleget.
    A fentiek alapján kétséges, hogy a végelszámolási kifogás alkalmazásával kapcsolatban egységes gyakorlat várható, vagy egyáltalán a kifogás lehetőségével a gyakorlatban fognak-e élni.
    A bírói gyakorlatnak kell választ adnia arra, hogy mi az intézmény hatóköre, azaz a végelszámoló milyen intézkedése vagy mulasztása kapcsán lehet kifogást előterjeszteni, továbbá, hogy a kérelem tartalma szerint nem minősül-e törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének.
    5.2. A végelszámoló jogai és kötelezettségei
    A végelszámoló feladatköre, jogállása és kötelezettsége sok tekintetben megegyezik a felszámolóéval. Az egyezőség abból ered, hogy a cég jogutód nélküli megszűnése előtt a végelszámolónak is az a legfontosabb feladata, hogy a cég vagyonát értékesítse, az üzleti-szerződéses kapcsolatokat rendezze, illetve zárja le, építse le a munkavál-
    lalói kört stb.
    Ahhoz, hogy a végelszámoló a fenti feladatokat elvégezhesse, a Cstv. megfelelő jogkörrel ruházza fel. Említettük, hogy a végelszámolás kezdő időpontjától kezdve a végelszámoló a cég törvényes képviselőjévé válik, csak ő rendelkezhet a cég vagyonával és gyakorolja a belső irányítási jogokat is, ideértve a munkáltatói jogkört.
    A végelszámoló főbb jogosítványai a következők:
    - képviseleti jog,
    -.a cég által kötött szerződések felmondása, illetve az elállás joga (Cstv. 69. §),
    - a munkáltatói jogok gyakorlása (Cstv. 74. §).
    A végelszámoló főbb kötelezettségei:
    - értesítési kötelezettség a végelszámolásról (Cstv. 67. §),
    - a vagyon értékesítése, a kintlévőségek behajtása,
    - a hitelezői igények kielégítése (Cstv. 71. §), - a követelések behajtása,
    - tájékoztatási kötelezettség [Cstv. 5. § (1) bek., 70. §, 73. § (4) bek.],
    - az iratanyag elhelyezése (Cstv. 76. §),
    - mérlegkészítési kötelezettség (Cstv. 72. §, 75. §).
    A jogok és kötelezettségek rövid felsorolását követően a továbbiakban rátérünk azok részletes kifejtésére.
    5.2.1. Értesítési kötelezettség a végelszámolásról
    A Cstv. 67. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a végelszámolás kezdő időpontjától számított 8 napon belül a végelszámoló értesíti:
    a).a végelszámolással érintett ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatalt;
    b) az illetékes adó- és vámhatóságot, illetékhivatalt, valamint a társadalombiztosítási igazgatási szervet;
    c) a területileg illetékes állami munkaerő-piaci szervezetet;
    d) az illetékes környezetvédelmi felügyelőséget;
    e) a gazdálkodó szervezet bankszámláit vezető valamennyi pénzintézetet;
    f) az adós székhelye szerint illetékes levéltárat.
    Az értesítési kötelezettség célja, hogy a különböző közfeladatokat ellátó szervek és hatóságok időben értesüljenek a végelszámolásról, és még a cég jogutód nélkül történő megszűnése előtt le tudják folytatni a szükséges hatósági eljárásokat.
    A végelszámolás megindítása az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető tények azon csoportjába tartozik, amelyek bejegyzésének nincs jogkeletkeztető hatása, azaz a bejegyzés elmulasztása a végelszámolás megindításának jogkövetkezményeit nem befolyásolja.
    Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 17. § (1) bekezdés b) pontja teszi lehetővé a végelszámolás megindításának, az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését.
    Az 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 22. §-a kimondja, hogy "Ha a jogszabály másként nem rendelkezik, a felszámolási eljárás, illetve a végelszámolás tényének bejegyzését követően további bejegyzések csak a felszámoló, illetve a végelszámoló kérelme alapján teljesíthetők."
    A magyar telekkönyvi nyilvántartás az úgynevezett reálfólia elvén alapszik, amelyben az ingatlan a nyilvántartás alapja. Ebből következően a végelszámoló köteles az eljárás megindításáról az összes olyan megyei földhivatalt értesíteni, amely illetékességi területén a gazdálkodó szervezet tulajdonában álló ingatlan fekszik.
    Az értesítésnek olyannak kell lennie, hogy az alapján a végelszámolási eljárás megindítása az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető legyen. (Valójában tehát nem értesítésről, hanem kötelezően előterjesztendő kérelemről van szó.)
    A Cstv. a végelszámoló számára kötelezően írja elő a gazdálkodó szervezet bankszámláit vezető valamennyi pénzintézet értesítését is. Mindamellett azonban a végelszámolót nem terheli az a kötelezettség, amelyet a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 2/C. §-ának (1) bekezdése a felszámolás, illetve a csődeljárás alatt álló gazdálkodó szervezettel szemben elbír, így a végelszámoló a végelszámolás megindítását követően nem köteles a második és további pénzforgalmi bankszámlájára vonatkozó bankszámlaszerződéseket felmondani.
    A valóságban az értesítési kötelezettség sokszor formális. A földhivatal a megkeresés alapján nem minden esetben eszközöl bejegyzést az ingatlan-nyilvántartásba, és a területileg illetékes munkaerőpiaci szervezeteknek sincsenek törvényes feladatai a végelszámolás megindításával összefüggésben.
    Az értesítési kötelezettségen túl a Cstv. egyébként sem ír elő részletszabályokat az értesítés tartalmát illetően, így pusztán az értesítés alapján a munkaerőpiaci szervezeteknek nincsenek információi a foglalkoztatottak létszámára, a beépítés várható ütemére vonatkozóan.
    Az értesítési kötelezettség elmulasztásának nincsenek konkrét szankciói, így közvetlen jogkövetkezményt nem von maga után. Az értesítés az adó- és vámhatóság, illetékhivatal és társadalombiztosítási szerv esetében sem a lehetséges hitelezői minősítéssel függ össze, így annak nem az a célja, hogy a köztartozások jogosultjai valamiféle privilégiumot élvezzenek.
    5.2.2. Tájékoztatási kötelezettség
    A végelszámolás megindításával összefüggő értesítési kötelezettség mellett (Cstv. 67. §) a végelszámolót a végelszámolási eljárás alatt is több irányú tájékoztatási kötelezettség terheli. E kötelezettség részben a munkavállalók és érdekképviseleti szervek felé, részben a hitelezők és a hitelezői választmány felé, részben pedig a tulajdonosi szerv és a cégbíróság felé áll fenn.
    a) A Cstv. 5. §-ának (1) bekezdése írja elő, hogy a végelszámoló a végelszámolás alatt kérésükre 15 napon belül köteles tájékoztatni:
    - a hitelezői választmányt, illetve ennek hiányában a hitelezői követelések legalább 10%-át képviselő hitelezők csoportját az adós vagyoni és pénzügyi helyzetéről,
    - a Munka Törvénykönyve 18. §-ában meghatározott munkavál-
    lalókat, a Munka Törvénykönyve 18. §-ában meghatározott szakszervezeteket, az Üzemi Tanácsot (üzemi megbízottat), valamint a területileg illetékes munkaügyi központokat, a munkavállalókat érintő kérdésekről.
    b) A Cstv. 1997. évi módosítása a Cstv. 73. §-át egy újabb (4) bekezdéssel egészítette ki.
    Eszerint: "A végelszámolás kezdetét követő egy év elteltével a végelszámolónak tájékoztatót kell készítenie, amelyben be kell mutatnia a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet helyzetét, annak indokolását, hogy az eljárás befejezésére miért nem került sor, továbbá tájékoztatást kell adni az eljárás befejezésének várható időpontjáról.
    A tájékoztatót a végelszámoló megküldi a Cégbíróságnak, a jogutód nélküli megszűnést kimondó szervnek, illetve a gazdálkodó szervezet hitelezőinek (választmánynak)."
    A fenti rendelkezésnek a Cstv.-be történő beiktatását az indokolta, hogy a tapasztalatok szerint a végelszámolási eljárások egy része rendkívül elhúzódik, és sértheti a tulajdonosok és a hitelezők érdekeit, továbbá visszaélésekre is lehetőséget adhat. A módosítás során a jogalkotó nem kívánt kötelező határidőt előírni a végelszámolás befejezésére, de olyan garanciális szabályt kívánt felállítani, amelynek keretében a végelszámoló a végelszámolás elhúzódásának okairól tájékoztatási kötelezettséggel tartozik, ami egyben egyfajta kontrollt is jelent az eljárás lebonyolítása és a végelszámoló ténykedése felett.
    A tájékoztató elmulasztása esetén a Cégbíróság a végelszámolóval szemben pénzbírságot is kiszabhat.
    c) Szintén az 1997. évi Cstv. módosítás vezette be a végelszámolási eljárásba azt, hogy a végelszámoló - hasonlóan a felszámolóhoz - kérelemre tájékoztatást köteles adni a Cstv. 8. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szervek képviselőjének, hogy kik, milyen összegre nyújtottak be hitelezői igényt, azokat a végelszámoló elfogadta-e.
    A képviseleti meghatalmazást közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat formájában kell a felszámolóhoz benyújtani.
    A Cstv. hivatkozott 8. §-ának (1) bekezdése a következő szerveket sorolja fel:
    - a vállalati tanács, a dolgozók közgyűlése, vagy küldöttgyűlés vezetésével működő, állami vállalatnál az általános vezetést ellátó testület;
    - szövetkezetnél a közgyűlés;
    - közkereseti társaságnál és betéti társaságnál a tagság, egyesülésnél és közös vállalatnál az igazgató tanács, korlátolt felelősségű társaságnál és vízgazdálkodási társulatnál a taggyűlés, részvénytársaságnál a közgyűlés;
    - államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalatnál, trösztnél és egyéb gazdálkodó szervnél az alapítói jogokat gyakorló szerv;
    - egyes jogi személyek vállalatánál és a leányvállalatnál a létesítő szerv;
    - tröszti vállalatnál a tröszt.
    5.2.3. A vagyon értékesítése
    A Cstv. 71. §-a szerint a végelszámoló a gazdálkodó szervezet kötelezettségeit a lejárattól függetlenül teljesíti, követeléseit behajtja, igényeit érvényesíti, és vagyonát szükség szerint értékesíti.
    A Cstv. ezen rendelkezésén is érződik az, hogy a Cstv. kodifikációs munkálatai során a végelszámolási eljárás szabályanyagának a megalkotásakor hiányzott a megfelelő koncepció, továbbá, hogy a végelszámolás szabályanyagának a Csődtörvénybe való elhelyezése folytán a végelszámolás szabályait is egyfajta felszámolási szemléletű megközelítéssel oldották meg, aminek a következtében számos felesleges és félreérthető rendelkezéssel találkozhattunk.
    A végelszámolási eljárásnak - eltérően a felszámolási eljárástól - nem feltétlenül az a célja, hogy a gazdálkodó szervezet vagyona értékesítésre kerüljön. A végelszámolás feltételezi, hogy a gazdálkodó szervezet vagyona a hitelezői követelések kiegyenlítésére elegendő, következésképpen a hitelezői igények kielégítését követően teljesen a tulajdonosi kör igényétől kell hogy függjön a megmaradt vagyon értékesítése.
    A törvényi szabályozás egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem biztosítja egyértelműen a megszűnő gazdálkodó szervezet tulajdonosainak, legfőbb testületi szervének azt a jogot, hogy maga döntse el, hogy a követelések rendezését követően megmaradt vagyonnak milyen szerepet szán. Ezt a lehetőséget akár a megszűnésről szóló határozat során, akár a végelszámolás folyamán is biztosítani kellett volna úgy, hogy a tulajdonosok maguk döntsék el, hogy a megmaradt vagyont a végelszámoló értékesítse-e, vagy pedig természetben bocsássa a tulajdonosok rendelkezésére.
    A jelenlegi szabályok mellett elvileg a vagyon értékesítésére akár a tulajdonosi kör akarata ellenére is sor kerülhet.
    A jelenlegi szabályozásból ered az a téves felfogás is, amely szerint a végelszámolási eljárás addig nem fejezhető be, ameddig a vagyon értékesítésre nem kerül, illetve a kintlévőségeket a végelszámoló nem hajtja be.
    "Az eszköz oldalon (mármint a végelszámolási zárómérlegben) a követelések és részesedések rovatban nem lehet érték, mivel a végelszámoló egyik feladata éppen az, hogy a követeléseket behajtsa ...
    Ami a részesedéseket illeti, ezeket nem lehet a végelszámolás végén felosztani, hiszen azzal a társaság rendelkezett, ami utód nélkül megszűnt, tehát nem veheti át a helyét a tag, hacsak meg nem vásárolja a végelszámolás során a megszűnő cégtől a részesedést - a másik társaságban." (Hámori Attila: A végelszámolás, Céghírnök 1997. évi márciusi szám).
    Valójában a kintlevőségek behajtása nem feltétele a végelszámolási eljárás befejezésének, hiszen a megszűnő céget megillető követeléseket, más társaságban található részesedéseket ugyanúgy fel lehet osztani a tulajdonosok között, mint a pénzt, vagy más reálvagyont.
    A vagyon értékesítése mellett a végelszámoló feladata a céget megillető igények érvényesítése és a követelések behajtása. Ennek érdekében a végelszámoló - szükség szerint - peres, illetve nemperes eljárásokat (fizetési meghagyásos eljárás, végrehajtási eljárás stb.) kezdeményezhet.
    Tekintettel arra, hogy jelenleg a bírósági eljárások sokszor több évig is elhúzódhatnak, a végelszámoló az eljárás mielőbbi befejezése érdekében a követeléseket eladhatja (visszterhes engedményezés).
    A vagyon értékesítésével kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy az értékesítés módjára a Cstv. nem állít fel szabályokat. A vagyon értékesítésének a felszámolási eljárásban fellelhető garanciális szabályai a végelszámolásra nem vonatkoznak.
    Szintén nem alkalmazható a végelszámolásban a felszámolási eljárás beszámítással kapcsolatos rendelkezései (36. §) tehát, az esetleges beszámítás során a Ptk. szabályai szerint kell és lehet eljárni.
    5.2.4. A hitelezői igények bejelentése és kielégítése
    A Cstv. 68. §-ának (1) bekezdése szerint a gazdálkodó szervezet hitelezői követeléseiket a végelszámolás közzétételét követő 40 napon belül kötelesek bejelenteni. Ha a végelszámoló a követeléseket vitatja, erről a kézhezvételtől számított 45 napon belül köteles az igény bejelentőjét értesíteni [Cstv. 68. § (2) bek.].
    A Cstv. fenti rendelkezései sok félreértésre adtak okot a gyakorlatban. Tekintettel arra, hogy a Cstv. tartalmazza a végelszámolási eljárás mellett a felszámolási eljárás szabályait is, többekben az a téves nézet alakult ki, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztása valamiféle jogvesztéssel jár.
    A félreértésre az is okot adott, hogy a bejelentés nem lehetőség, hanem kötelezettség formájában jelentkezik. Álláspontunk szerint ennél a rendelkezésnél is a felszámolási eljárás szemléletmódjának felesleges kiterjesztéséről van szó.
    A jogintézmény célja valójában az, hogy a hitelezők időben értesüljenek arról, hogy az adós végelszámolási eljárás hatálya alatt áll, így időben lépni tudjanak az őket megillető követelés behajtása érdekében, és ne fordulhasson elő az az eset, hogy a végelszámoló annak ellenére fejezi be az eljárást, és kezdeményezi a cég törlését a cégjegyzékből, hogy a céggel szemben ki nem egyenlített követelés marad meg.
    Ebben a megközelítésben tehát egy hitelezővédelmi szabályról van szó, ezért - lege ferenda - a törvénynek nem kötelezettségként, hanem lehetőségként kellett volna előírnia, hogy a végelszámolás közzététe-
    lét követően a hitelezők igénybejelentéssel élhetnek.
    A kötelezettség valójában a végelszámoló oldalán kell hogy fennálljon. Nevezetesen úgy, hogy a hitelezői igények bejelentését köve-
    tően az igénnyel kapcsolatos álláspontjáról minél előbb értesítse a hitelezőket. Ha a végelszámoló jelzi, hogy az igényt megalapozatlannak tartja, akkor a hitelező időben peres eljárást tudjon kezdeményezni az igény érvényesítése és behajtása érdekében.
    A szakirodalomban felmerült, hogy a végelszámolót terhelő "viszszajelzési kötelezettség" önmagában kevés. Valódi hitelezővédelmi garanciaként csak akkor fejtené ki hatását, ha a törvény e mellé olyan konzekvenciákat fűzne, amely biztosítaná a határidőben bejelentett igény későbbi, a vita eldöntése utáni kielégítését. (Dr. Gyenge Zoltán - Munz Károly: Hitelezői igény a végelszámolási eljárásban, Céghírnök 1997. évi 3. szám)
    A végelszámolási eljárás lefolytatásának törvényi feltétele, hogy annak során a hitelezői igények kielégítést nyerjenek. Ezért a Cstv. a hitelezői igények kielégítése során nem állít fel kötelező kielégítési sorrendet.
    A végelszámoló a lejárattól és a követelés jogcímétől függetlenül dönthet arról, hogy a követeléseket milyen sorrendben elégíti ki.
    Ha az eljárás során igyekszik a költségeket minimalizálni, akkor nyilvánvalóan előbb a korábban lejárt követeléseket elégíti ki, mert a korábban lejárt és ki nem elégített pénzkövetelések után késedelmi kamatot is köteles fizetni.
    E körben figyelembe veendő az is, hogy a végelszámolás kezdő időpontjához nem fűződik olyan joghatás, amit a Cstv. a felszámolási eljárás kezdő időpontjához fűz, azaz a gazdálkodó szervezet tartozásai a végelszámolás kezdő időpontjában nem válnak lejárttá.
    Az új Gt. 169. §-ának (3) és 267. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a végelszámolás megindításakor a tagok, részvényesek vagyoni hozzájárulásukat még nem fizették be teljesen, a végelszámoló jogosult annak azonnali teljesítésére kötelezni a tagokat, illetve a részvényeseket, amennyiben az a társaság tartozásai kiegyenlítése érdekében szükséges.
    5.2.5. A szerződések felmondása elállás
    A végelszámolót a felszámolóhoz hasonlóan megilleti az a jog, hogy a gazdálkodó szervezet által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondhatja, illetve ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a gazdálkodó szervezet nevében jogosult a szerződéstől elállni.
    A másik fél a felmondással, illetve az elállással okozott kár megtérítése iránt 30 napon belül terjesztheti elő igényét.
    A végelszámoló nem gyakorolhatja az azonnali hatályú felmondás, illetőleg elállás jogát a természetes személyeknek - a szolgálati lakás és a garázs kivételével - a lakásokra fennálló bérleti szerződései, az iskolával vagy a tanulóval a gyakorlati képzés szervezésére kötött szerződések, a munkaszerződések, a nem gazdasági tevékenységgel összefüggő kölcsönszerződés, a szövetkezeti tagok vállalkozás jellegű jogviszonyával összefüggő szerződései, valamint a kollektív szerződés tekintetében.
    Tartási és életjáradéki szerződés felmondása esetén a másik felet megfelelő kielégítés illeti meg.
    Polgári Törvénykönyv 319. §-ának (1) bekezdése fő szabályként azt írja elő, hogy a felek a szerződést csak közös megegyezéssel szüntethetik meg, illetve bonthatják fel. A szerződés megszüntetése esetén a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét meg kell fizetni, amennyiben pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél még nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár. A szerződés felbontása esetében a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak.
    A Polgári Törvénykönyv csak kivételes - a törvényben taxatíve felsorolt - esetekben ad lehetőséget a szerződés egyoldalú, és a szerződés megszűnését eredményező azonnali hatályú felmondásra, illetve a szerződés felbontását eredményező elállás jogát feltételhez köti.
    A végelszámolási eljárás célja a hitelezői igények kielégítése érdekében a gazdálkodó szervezet vagyonának az értékesítése és a gazdálkodó szervezet megszüntetése. Az eljárás mielőbbi befejezésének a feltétele az, hogy a végelszámoló a gazdálkodó szervezet üzleti kapcsolatait lezárja, ami az azok jogi alapját képező szerződések rendezését, megszüntetését igényli.
    Ezért a Cstv. jogszabályon alapuló elállási, illetve felmondási jogot biztosít a végelszámoló számára, utóbbi esetben a felmondás azonnali hatályú is lehet.
    A szerződéstől történő elállás és az azonnali hatályú felmondás következtében a másik felet megillető követelés a közléstől számított 30 napon belül a végelszámolónak való bejelentéssel érvényesíthető. Ilyen igény lehet a már nyújtott szolgáltatás ellenértéke, ellenszolgáltatás hiányában a már teljesített pénzszolgáltatás visszakövetelése.
    A 30 napos határidő elmulasztása eljárásjogi kihatású, tehát igazolási kérelmet lehet előterjeszteni, amely eredményessége esetében a később előterjesztett igényt úgy kell tekinteni, mintha azt a 30 napos határidőn belül terjesztették volna elő.
    A Cstv. nem szól arról, hogy a fenti követeléseken túlmenően a másik félnek a szerződéstől való elállással, vagy a szerződés azonnali hatályú felmondásával okozati összefüggésben felmerült kára megtérítését is követelheti-e. A Polgári Törvénykönyv általában olyan esetben biztosítja a fél számára az elállás, vagy az azonnali hatályú felmondás jogát, ha arra a fél jogos érdekeinek védelme érdekében szükség van, és az érdeksérelem a másik fél magatartására vezethető vissza.
    Ebből következik, hogy az a fél, akinek magatartása folytán jogosult a másik fél a szerződéstől elállni, kártérítési igénnyel nem léphet fel. Abban az esetben viszont, ha a Polgári Törvénykönyv a másik fél magatartásától függetlenül ad feltétel nélküli elállási jogot a megrendelőnek, kártérítési lehetőséget ír elő. A törvényben biztosított elállási és azonnali hatályú felmondás joga szintén nem függ a másik fél magatartásától, ezért ha a végelszámoló e jogával a Cstv. 69. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással él, akkor a Ptk.-val való összevetésből adódóan a másik fél a felmondással, illetve az elállással okozati összefüggésben felmerült kárának a megtérítésére is igényt tarthat.
    Meg kell jegyezni, hogy a végelszámoló nem köteles azonnali hatállyal felmondani a végelszámolás kezdő időpontjában még érvényben lévő szerződéseket. A végelszámolónak mindig mérlegelnie kell e nyilatkozata célszerűségét, illetve annak költségkihatásait. Abban az esetben, ha közgazdasági szempontból praktikusabb, hogy a szerződés teljesedésbe megy, akkor a végelszámoló helytelenül jár el ha öncé-
    lúan felmondja az adott szerződést.
    Az azonnali hatályú felmondás, illetve elállási jog nem vonatkozik a természetes személyeknek a szolgálati lakás és garázs kivitelével a lakásokra fennálló bérleti szerződései, továbbá az iskolával, vagy tanulóval gyakorlati képzés szervezésére kötött szerződései, illetve a munkaszerződések, a nem gazdasági tevékenységgel összefüggő kölcsönszerződések, a kollektív szerződés, valamint a szövetkezeti tagok vállalkozási jellegű jogviszonyával összefüggő szerződései vonatkozásában.
    A lakásbérleti szerződést a végelszámoló csak az idevonatkozó előírásoknak megfelelően mondhatja fel. A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVII. törvény 24. §-ában foglaltak az irányadóak, tehát a felmondásra ha a végelszámoló a határozatlan időre szóló lakásbérleti szerződést a Lakástörvény 28. §-ának (1) bekezdése alapján írásban felmondja, köteles megfelelő cserelakásról gondoskodni.
    A Cstv. hatálybalépését követően indult ügyekben a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó szerződést azonnali hatállyal is fel lehet mondani. A végelszámoló cserehelyiséget nem köteles biztosítani, de a bérlő az azonnali hatályú felmondással okozott kárának a megtérítését igényelheti.
    A nem gazdasági tevékenységgel összefüggő kölcsönszerződéseknél a jogalkotó azokat a volt, vagy meglévő munkavállalókat kívánta védelemben részesíteni, akik korábban lakáscélú támogatás keretében az adott munkáltatótól kölcsönt vettek fel.
    Egy konkrét eset kapcsán a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy ha a hitelező az adós gazdálkodó szervezettel kötött szerződésben biztosított vételi jogát gyakorolta, és a vételárat megfizette, a felszámoló az ennek folytán létrejött adásvételi szerződés azonnali hatállyal való felmondására, vagy a szerződéstől való elállásra nem jogosult, függetlenül attól, hogy a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése még nem történt meg (BH 1997. évi 3. szám, 142. jogeset).
    Ugyanez vonatkozik a végelszámolási eljárásokra is.
    Sajátos problémákat vet fel a Cstv. 69. §-ának az alkalmazhatósága a korábban kötött lízingszerződések kapcsán. A lízingbe adó végelszámolása esetén a lízingtárgy a végelszámolás hatálya alá tartozó vagyon részét képezi. A végelszámoló gyakorlatilag két dolgot tehet. Egyik megoldás szerint megvárja, amíg a lízingszerződés megszűnik. Ebben az esetben az időközben befolyó díjrészletek a végelszámolás hatálya alá tartozó vagyon részét képezik. A lízingbe vevő pedig a szerződéstől függetlenül vagy visszaszolgáltatja a lízingelt eszközt, vagy él vételi jogával.
    A másik megoldás szerint a végelszámoló a lízingbe adó nevében azonnali hatállyal felmondja a szerződést. A Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondás a szerződést megszünteti. A szerződés megszüntetése esetén a szerződés a jövőre nézve szűnik meg. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét meg kell fizetni, amennyiben pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár.
    Ezek a rendelkezések nehezen értelmezhetőek a lízingszerződések vonatkozásában. A felmondás folytán a lízingbe vevő köteles a lízingtárgyat visszaadni a lízingbe adónak. A lízingdíj azonban nemcsak a használat ellenértékét foglalja magába, hanem a vételárat is. E szerint az az elszámolási mód, amely alapján a lízingbe vevő szabadul a további díjfizetési kötelezettsége alól, még önmagában nem oldja meg a problémát. Megfelelő megoldást nyújthat a Cstv. 69. §-ának (2) bekezdése annyiban, hogy a lízingbe vevő a felmondás folytán megillető követelését a végelszámoló felé érvényesítheti.
    Álláspontunk szerint tehát a szerződés felmondásából eredő igény magába foglalja a lízingbe vevő kárigényét is.
    Törvényben biztosított elállási és azonnali hatályú felmondás joga szintén nem függ a másik fél magatartásától, ezért ha a végelszámoló e jogával a Cstv. 68. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel él, akkor a Polgári Törvénykönyvvel való összevetésből adódóan a másik fél a felmondással, illetve az elállással okozati összefüggésben felmerült kárának a megtérítésére is igényt tarthat.
    A Cstv. 69. §-ának (5) bekezdése kimondja, hogy az egyéb járadék jellegű kötelezettségek kielégítésére a Cstv. 58. § (3) bekezdésében foglaltak, a szavatossági, jótállási és egyéb kártérítési kötelezettségek rendezésére a Cstv. 58. §-ának (4) bekezdésében foglaltak az irányadóan.
    A Cstv. 58. §-ának (3) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a felszámoló - esetünkben a végelszámoló - a jogosultakkal megállapodhat a gazdálkodó szervezettel szembeni járadék jellegű követelések egy összegben való kielégítésében, megállapodás hiányában köteles a jogosultak javára egyszeri díjú járadékbiztosítási szerződést kötni.
    A (4) bekezdés szerint a felszámoló (végelszámoló) köteles a szakmában szokásos jövőbeni szavatossági, jótállási és kártérítési kötelezettségek rendezésére, e célra elkülönített összeg egyidejű átadásával - más gazdálkodót megbízni és ezt nyilvánosságra hozni, vagy a jogosult számára egyszeri díjú visszafizetést adni.
    A Cstv. tehát lehetőséget ad arra, hogy a végelszámoló a járadékjellegű követeléseket egy összegben kifizesse. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a jogosult a végelszámolóval a járadék egyösszegű megváltásában megállapodik. Ha e tekintetben megállapodás nem jön létre, akkor a végelszámoló a jogosultak javára köteles egyszeri díjú járadékszerződést kötni.
    A végelszámoló a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységéből eredő követelései fedezetére köteles meghatározott pénzösszeget elkülöníteni, és azt annak a gazdálkodó szervezetnek átadni, amelyet egyidejűleg megbíz az ilyen kötelezettségek rendezésével. A megbízást megfelelő módon, pl. napilapban történő közzététellel nyilvánosságra kell hozni.
    Az elkülönített összeg kiszámításánál a szakmában szokásos szavatossági, jótállási és kártérítési igényeket kell figyelembe venni. Irányadó lehet, hogy mely szolgáltatásokból eredő szavatossági, jótállási igények határideje nem telt még el, milyen gyakorisággal fordult elő a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnél korábban szavatossági, illetve jótállási igény stb. A végelszámoló a szavatossági igényeket egyszeri díjú visszatérítéssel is rendezheti.
    5.2.6. A környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségek
    A Cstv. 1993. évi módosítása kiemelt jelentőséget tulajdonított a környezetvédelmi szempontoknak, ezért több olyan rendelkezést is beiktatott a törvénybe, amelyek célja az volt, hogy a környezetvédelmi hatóságok időben értesüljenek arról, ha olyan cég jogutód nélküli megszűnésére kerül sor, amelynél környezetszennyezés, környezetkárosító tevékenység történt, és időben meg tudják tenni a szükséges hatósági intézkedéseket.
    Természetesen a módosítás sem tudott megoldást adni arra az esetre, amikor a megszűnő cég vagyona nem elegendő a szükséges kárelhárítási munkálatok elvégzésére.
    A Cstv. eredeti szövege is előírta a végelszámoló számára, hogy a végelszámolásról a végelszámoló köteles értesíteni az illetékes környezetvédelmi felügyelőséget.
    Szintén megtalálható volt az a törvényi rendelkezés, amely a gazdálkodó szervezet vezetője számára írta elő, hogy köteles a végelszámolás közzétételétől (később kezdő időpontjától) számított 30 napon belül a végelszámolónak és az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek nyilatkozatot tenni arról, hogy maradtak-e fenn olyan környezeti károsodások, környezeti terhek, amelyekből bírságfizetési, vagy egyéb fizetési kötelezettség, a károsodások, illetve terhek rendezéséhez szükséges kiadás származhat.
    Ha e kötelezettségét a vezető elmulasztja, akkor bírósági törvényességi felügyeleti eljárásnak is helye van.
    Az adott ügyben a T.-i Környezetvédelmi Felügyelőség törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a végelszámolás alatt álló F. Ügynöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ellen.
    Bejelentette a Cégbíróságnak, hogy a társaság vezetője nem tett eleget a Cstv. 70. § c) pontjában előírt kötelezettségének. E szerint ugyanis a végelszámolás megindítását követően a társaság köteles a Környezetvédelmi Felügyelőségnek nyilatkozatot tenni arról, hogy maradtak-e fenn olyan környezeti károsodások, környezeti terhek, melyekre bírságfizetési vagy egyéb fizetési kötelezettség, ezekhez kapcsolódó kiadás támadhat.
    A Cégbíróság a kérelemnek helyt adott, felhívta a céget a törvényes működés helyreállítására, és kötelezte a nyilatkozatnak a Környezetvédelmi Felügyelőséghez történő benyújtására (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Cgt. 15-99/003434/2. számú határozat). A Cstv. 73. §-ának (1) bekezdése szerint a végelszámoló a végelszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni - többek között - a környezetvédelmi, természetvédelmi és műemlékvédelmi követelmények betartásáról, a végelszámolás kezdő időpontját megelőző időszakból eredő, bizonyított környezeti károsodások, környezeti terhek olyan rendezéséről, amely az eljárás során a környezeti károsodások, illetve terhek elhárítását, megszüntetését, illetve a vagyontárgyaknak a környezeti terhekkel történő értékesítését is jelenti.
    A Cstv. 73. § (2) bekezdése szerint az eljárás alatt folytatott tevékenység környezet-, természet- és műemlékvédelmi követelményeinek betartására, valamint a környezeti károk, illetve terhek rendezésére a gazdálkodó szervezetet az illetékes hatóság határozatban kötelezheti.
    A felszámolás és végelszámolás környezet- és természetvédelmi követelményeiről a 106/1995. (IX. 8.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat.
    A rendelet hatálya a felszámolás, illetve a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetre, illetőleg vezetőjére, a felszámolóra, illetve végelszámolóra, a felszámolási, illetve végelszámolási eljárásban résztvevő szakértőre, a környezeti terhet átvállalóra, továbbá a felszámolás, illetve a végelszámolás során a környezet-, természet- és műemlékvédelmi követelmények érvényesítését és a terhek rendezését célzó intézkedésekre terjed ki.
    A végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője a Cstv. 70. § c) pontja szerinti nyilatkozatát telephelyenként adja meg, a telephely szerint illetékes környezetvédelmi felügyelőség számára. E nyilatkozat formai és tartalmi követelményeit a Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete tartalmazza.
    A nyilatkozó tájékoztatást ad arról is, hogy több illetékes felügyelőség esetén mely további felügyelőségeknek, mely telephelyekről tett nyilatkozatot.
    Ha az adott telephelyen a végelszámolást megelőzően, vagy a végelszámolási eljárás alatt folytatott tevékenységből eredő környezetkárosodás, környezeti teher a telephelyen kívül is, vagy csak azon kívül jelentkezik, vagy jelentkezhet, a nyilatkozatban erre a körülményre is ki kell térni.
    A nyilatkozónak a nyilatkozat részeként költségbecslést kell adnia az ismertetett környezetkárosodások és terhek rendezéséhez szükséges kiadásokról.
    A nyilatkozattételi kötelezettség teljesítésének kell tekinteni, ha a nyilatkozó a nyilatkozattételre előírt 30 napos határidő alatt a felügyelőségnek arról nyilatkozik, hogy a Kormányrendelet 2. számú melléklete szerinti feladatok legfeljebb 90 napon belüli teljesítésére vonatkozó megbízást adott a rendelet 6. §-a szerinti szakértőnek teljes körű környezeti állapotvizsgálat elvégzésére. A környezeti állapotvizsgálat eredményét 8 napon belül kell megküldeni a felügyelőség számára (R. 3. §).
    A felügyelőség a benyújtott nyilatkozatot hatósági eljárás keretében elbírálja. A felügyelőség az elbírálásba szakhatóságként bevonja
    a) a közegészségügyi hatóságot,
    b) a természetvédelmi hatóságot, ha a Cstv. 4. § (2) bekezdése hatálya alá tartozó vagyonban természetvédelmi oltalom alatt álló ingatlan, illetve erdő található,
    c) az erdőfelügyelőséget, ha a Cstv. 4. § (2) bekezdése hatálya alá tartozó vagyonban erdőingatlan található,
    d) a talajvédelmi hatóságot, ha a Cstv. 4. § (2) bekezdés hatálya alá tartozó vagyonban termőföld található,
    e) a vízügyi hatóságot, ha a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet telephelyén a vízhasználathoz vízjogi engedély került kiadásra, valamint az ügyben érdekelt - és külön jogszabályban hatáskörrel felruházott - egyéb hatóságot.
    A nyilatkozatot elbíráló felügyelőség a gazdálkodó szervezetet környezeti állapot vizsgálatra kötelezheti, ha
    a) az adott telephelyen korábban - legalább 10 évre visszamenő-
    leg - vagy a végelszámolás alatt folytatott tevékenység az egyes tevékenységek környezeti hatásvizsgálatáról szóló 152/1995. (XII. 12.) Korm. rendelet melléklete szerinti listában szerepel,
    b) az a) pontban foglaltakon kívüli tevékenység esetén a nyilatkozatból jelentős környezetkárosodás, vagy környezetveszélyeztetés állapítható meg,
    c) a felügyelőség, vagy az eljárásban résztvevő szakhatóság a nyilatkozatban foglaltaktól, környezetvédelmi szempontból jelentős mértékben eltérő adattal rendelkezik.
    A környezeti állapotvizsgálat formai és tartalmi követelményeit a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
    Az állapotvizsgálatot telephelyenként kell elvégezni. Az állapotvizsgálat - telephelyenként - teljes körű, vagy részleges lehet.
    Részleges állapotvizsgálatra kötelezés esetén a felügyelőség a határozatban dönt arról, hogy milyen környezeti károsodások, környezeti terhek felméréséről kell gondoskodni. Az állapotvizsgálat elrendeléséről a felügyelőség értesíti a végelszámolást elrendelő bíróságot.
    Amennyiben a felügyelőség állapotvizsgálatot nem ír elő, és a gazdálkodó szervezet nem kötelezettje környezet- és természetvédelmi hatósági határozatnak, a felügyelőség a végelszámolót részben, vagy teljesen felmentheti a Kormányrendelet 8. § (6) bekezdés, valamint 10. §-a szerinti kötelezettségek alól.
    A környezeti állapotvizsgálatra kötelezés teljesítési határidejét úgy kell megállapítani, hogy annak eredményeit már a végelszámolási zárómérleg készítésénél figyelembe lehessen venni. A kötelezés teljesítésére előírt határidő nem lehet kevesebb 60 napnál, és nem haladhatja meg a 150 napot.
    Környezeti állapotvizsgálatra kötelezés esetén a végelszámoló a zárómérleget nem készítheti el a jóváhagyott állapotvizsgálat nélkül (R. 5. §).
    A gazdálkodó szervezetnek a környezeti állapotvizsgálatot szakértővel kell elvégeztetnie. A szakértő nem lehet azonos a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezettel. A szakértő személy, vagy a szakértő szervezet tagja, vezetője, alkalmazottja, valamint ezek közeli hozzátartozója nem lehet a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet tagja, vezetője, vagy alkalmazottja.
    A rendelet 17. §-a szerinti jogszabály hatálybalépéséig szakértőnek minősül az a Ptk. 685. § c) pont szerinti gazdálkodó szervezet, melynek alkalmazottai, vagy tagjai között találhatók a rendelet 2. számú melléklet 2.1.-2.8. pontjainak - részleges állapotvizsgálat esetén az ezen belül megjelölt vizsgálati területeknek - összességükben megfelelő, felsőfokú szakirányú végzettséggel és szakértői engedéllyel rendelkező személyek. Az állapotvizsgálatban e személyeknek részt kell venniük.
    A szakértő a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért a Polgári Törvénykönyv, valamint a szakértői működésről rendelkező jogszabályok szabályai szerint felel (R. 6. §).
    A felügyelőség az állapotvizsgálat eredményének elbírálásáról 45 napon belül dönt. A hatósági eljárásban szakhatóságként közreműködnek a rendelet 4. § (1) bekezdés szerinti feltételekkel az ott felsorolt hatóságok (R. 7. §).
    A nyilatkozatot, illetőleg a környezeti állapotvizsgálatot elbíráló hatósági határozatban a felügyelőség az adós gazdálkodó szervezetet a bizonyított környezeti károsodások, terhek rendezésére kötelezi. A kötelezés végrehajtásáról a végelszámoló gondoskodik.
    A gazdálkodó szervezetnek kétéves határidőn belül, de legfeljebb a végelszámolási eljárás befejezéséig kell azon kötelezettségeket teljesíteni, amelyek a környezeti károk súlyosbodásának, vagy a környezetszennyezettség újabb környezeti elemre való átterjedésének megakadályozását célozzák, továbbá, amelyek a más tulajdonában álló, bértárolásra átvett hulladék, veszélyes anyagok kezelését, vagy visszaszolgáltatását célozzák, valamint, amelyek teljesítését a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnése lényegesen megnehezítené.
    Amennyiben a hatósági határozatban a teendők végrehajtására előírt határidő meghaladja a végelszámolási eljárás befejezésének időpontját és a teljesítés a végelszámolás befejezéséig nem történik meg, végrehajtásáról a végelszámoló
    a) szerződéses formában külső vállalkozó által gondoskodik, vagy
    b) szerződéses formában, a vagyontárgyak olyan értékesítésével gondoskodik, hogy a vevő átvállalja a hozzá fűződő környezeti terheket, vagy
    c) a vagyontárgyakhoz fűződő környezeti teher esetén - szerződéses formában - úgy gondoskodik, hogy a zárómérleg vagyonfelosztási javaslatához kapcsolódva arányos költségfedezet biztosítása mellett a környezeti terhet az a hitelező vállalja át, amelyik a szóban forgó vagyontárgy tulajdonosává lesz a végelszámolás befejezésével.
    A szerződés pénzügyi feltételeinek - elsősorban a kifizetések ütemezése, valamint pénzügyi biztosíték alkalmazása által - biztosítania kell, hogy a környezeti teherrel arányos költségfedezet kizárólag a hatósági határozatban előírt teendők végrehajtását szolgálja. A szerződő fél vállalja a hatósági határozatban előírt teendők végrehajtását. E teendők végrehajtására a végelszámolóval szerződő felet a környezetvédelmi felügyelőség hatósági határozatban kötelezheti.
    A szerződést annak hatálybalépése előtt a végelszámoló véleményezésre megküldi a felügyelőségnek. A véleményezés határideje 30 nap. Amennyiben a felügyelőség a kézhezvételtől számított 30 napon belül nem közli véleményét, úgy kell tekinteni, hogy nem kíván véleményt nyilvánítani (R. 8. §).
    Ingatlan tulajdonosának változása esetén, amennyiben az ingatlanhoz környezeti teher fűződik, és e teher rendezéséről hatósági határozat rendelkezik, a felügyelőség e határozatát a területileg illetékes földhivatalnak megküldi. A Földhivatal a jogerős határozat alapján a tulajdoni lapon a környezeti teher átvállalását feltünteti. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett teher törléséről a határozat teljesítése esetén a felügyelőségnek rendelkeznie kell (R. 9. §)
    A végelszámoló a végelszámolás befejezésére irányuló teendőit megelőzően tájékoztatást küld a telephely szerint illetékes felügyelőségnek arról, melyek a rendelet 8. § (3) és (4) bekezdés szerinti még nem végrehajtott teendők, valamint ismerteti a végrehajtáshoz szükséges költségfedezetet, ide értve a szerződő féltől kapott esetleges pénzügyi biztosítékot is.
    a) Amennyiben bizonyos környezeti terhek rendezéséről a végelszámoló a rendelet 8. § (4) bekezdés c) pontjának megfelelő formában kíván gondoskodni, úgy véleményezésre meg kell küldenie a vagyonfelosztási javaslatot is. A felügyelőség 30 napon belül adja meg véleményét, amit a végelszámoló a vagyonfelosztási javaslathoz csatol [R. 10. § (2) bek.].
    Ha a gazdálkodó szervezet a végelszámolási eljárás alatt folytatott tevékenysége során a jogszabályokban meghatározott környezet-, természet-, vagy műemlékvédelmi követelményeket megsérti, akkor a környezet-, természet-, vagy műemlékvédelmi hatóság a végel-
    számolási eljárás bármely szakaszában a vonatkozó jogszabályok szerinti hatósági határozattal a követelmények betartására kötelez-
    heti.
    Az e kötelezettségek teljesítéséhez szükséges teendőkről a végelszámolónak ugyanolyan módon kell gondoskodnia, mind a végelszámolás kezdő időpontját megelőző időszakból eredő, bizonyított környezeti terhek rendezéséről (R. 12. §).
    5.2.7. Az iratanyag elhelyezése
    A végelszámolónak a gazdálkodó szervezet iratai kezelésével, ren-
    dezésével és elhelyezésével kapcsolatos kötelezettségeinél a Cstv.
    76. §-a visszautal a Cstv. 53. §-ára.
    A Cstv. 53. §-a kimondja: "A felszámoló a gazdálkodó szervezetnek
    a) a történeti értékű iratait az illetékes Levéltárnak;
    b) adja át.
    (2) A felszámoló a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás ellátásához köteles a külön jogszabályban előírt - a biztosítottak 1998. január 1-je és 1992. február 29-e közötti kereseti (jövedelmi) adatait tartalmazó - munkabér- jövedelemigazolást az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság területileg illetékes igazgatási szervének, a vasutaknál a MÁV Nyugdíjigazgatóságának átadni.
    (3) Az irattári anyag fennmaradó részének selejtezéséről, illetőleg jogszabályban meghatározott ideig történő őrzéséről a felszámoló gondoskodik.
    (4) A felszámoló megszűnése esetén a (2) bekezdésben megjelölt iratokat és feladatokat az illetékes Levéltár veszi át."
    A Cstv. a történeti értékű levéltári iratok védelme érdekében a felszámoló és a végelszámoló kifejezett kötelezettségévé teszi, hogy ezeket az iratokat a területileg, illetve szakmailag illetékes Levéltárnak adja át. A probléma abban rejlik, hogy teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy milyen típusú iratok tartoznak a történelmi értékű iratok kategóriájába. Ezért ennek a rendelkezésnek feltehetőleg nincsen gyakorlati jelentősége.
    A gazdálkodó szervezet volt munkavállalóinak a későbbi nyugdíjigény elszámolásához feltétlenül szükséges, hogy a munkaviszonyban töltött idő dokumentumai a nyugdíjbiztosítási szerv rendelkezésére álljanak. Ezért ezeket az iratokat nem a végelszámoló őrzi, hanem az illetékes nyugdíjbiztosítási szerv.
    A Cstv. 1993. évi módosítása az irattári anyagok őrzését a felszámoló és a végelszámoló kötelezettségévé tette. Így a felszámoló és a végelszámoló maga gondoskodik az iratok őrzéséről, vagy erre szakosodott céggel megegyezik, és térítés fejében ennek adja át az iratokat. A törvény nem ad választ arra, hogy mi a teendő akkor, ha az irattári anyagok őrzésére nincs anyagi fedezet.
    A cég iratait az adóról, valamint a számvitelről szóló jogszabályban foglalt elévülési idő végéig kell őrizni, ami a számviteli bizonylatok esetében 5 év. Bizonyos analitikus nyilvántartások esetében az őrzési kötelezettség 10 év.
    5.2.8. A végelszámolás munkajogi vonatkozásai
    A végelszámolási eljárás célja - hasonlóan a felszámolási eljárásá-
    hoz - a gazdálkodó szervezet jogutód nélkül történő megszüntetése. Ezért a végelszámolás elhatározása (elrendelése) és megindítása alapvetően kihat a cég munkavállalóinak a helyzetére, akik munkaviszonya az eljárás alatt, legkésőbb az eljárás befejezésekor megszűnik.
    A munkavállalók érdekeit védő garanciális szabály, hogy a gazdálkodó szervezet vezetője [Cstv. 3. § (1) bek. d) pont] köteles a végelszámolás megindításáról a munkavállalókat, illetve szövetkezeti tagokat, valamint az Mt. 18. §-ában meghatározott szakszervezeteket, üzemi tanácsot (üzemi megbízottat) haladéktalanul tájékoztatni [Cstv. 70. § d) pont].
    Hasonló szabállyal találkozhatunk a felszámolási eljárás körében is, ahol a Cstv. 31. § (1) bekezdés e) pontja írja elő a gazdálkodó szervezet vezetőjének ugyanezt a kötelezettségeket.
    A törvény nem ad további eligazítást arra nézve, hogy a munkavállalók közvetlen tájékoztatása milyen formában kell, hogy megtörténjen (körlevél, dolgozói gyűlés), így értelemszerűen az adott munkahely jellege és nagysága határozza meg a tájékoztatás konkrét módját.
    A Cstv. 1997. évi módosítása vezette be, hogy a vagyonfelügyelőhöz és a felszámolóhoz hasonlóan a végelszámoló is köteles - kérésükre - tájékoztatni a munkavállalókat, az Mt. 18. §-ában meghatározott szakszervezeteket, az üzemi tanácsot (üzemi megbízottat), valamint a területileg illetékes munkaügyi központot, a munkavállalókat érintő kérdésekről.
    Ilyen kérdés lehet az egyes szervezeti egységek megszüntetésének időpontja, a létszámleépítés ütemezése stb.
    A Cstv. 67. § (1) bekezdés c) pontja pedig előírja, hogy a végelszámolásról, a végelszámolás kezdő időpontjától számított 8 napon belül a végelszámoló - többek között - a területileg illetékes állami munkaerőpiaci szervezetet is köteles értesíteni.
    A végelszámolás megindítása önmagában nem érinti a munkaviszony tartalmát, a munkavállalók jogait és kötelezettségeit.
    "Ha a munkaviszony fennáll és a munkavállaló munkát végez, ha egyéb kizáró körülmény nem áll fenn, a munkavállalót a törvénykönyvben biztosított jogok éppúgy megilletik és a kötelezettségek éppúgy terhelik, mint a felszámolás előtt. Tehát pl. munkabért kap, szabadság illeti meg, kártérítést követelhet, de kárt is okozhat stb..." (Új munkajogi kézikönyv, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1992.) A fentiek vonatkoznak a végelszámolásra is.
    Változás áll be viszont a munkáltatói jogok gyakorlójának a személyében. A Cstv. 74. §-a kimondja, hogy "a gazdálkodó szervezetnél munkaviszonyban álló munkavállaló munkaviszonyával, illetve szövetkezeti tagság esetén a munkaviszony jellegű jogviszonyával kapcsolatos jogok gyakorlására a törvény 47. §-ának (5) bekezdésében foglaltak az irányadóak."
    A Cstv. 47. §-ának (5) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontjától - a jogszabályok, a kollektív szerződés, és a belső szabályzatok és a munkaszerződés keretei között - a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat és teljesíti a kötelezettségeket. Értelemszerűen tehát ez a jog a végelszámolás kezdő időpontjától kezdve a végelszámolót illeti meg.
    A felszámolási gyakorlatban gyakran előfordult, hogy a felszámoló a megfelelő helyismerettel rendelkező vezetőt, volt vezérigazgatót a felszámolás során megtartotta eredeti beosztásában. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében elvi jelleggel mondta ki, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat és teljesíti a kötelezettségeket, így azokat általános jelleggel másra akár a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezérigazgatójára - nem ruházhatja át (BH 1997. évi 3. szám 143. jogeset).
    A legfelsőbb bírósági döntés álláspontunk szerint továbbra sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a munkáltatói jogkörök egy részét a felszámoló másra átruházza, hiszen ennek a kizárása ellehetetlenítené a felszámolás alatt még egy ideig működő cégek napi tevékenységét. "Nem vitás, hogy a felszámoló meghatározott intézkedéseket képviselő útján is megtehet, és a felszámolási eljárás alatt továbbműködtetett üzem tekintetében lehetnek olyan megbízottai, akik a működtetés érdekében szükséges részfeladatokat látnak el." (A fentebb ismertetett eseti döntés indokolásából.)
    A probléma a végelszámolási eljárásokban is előfordulhat, ezért a kifejtettek vonatkoznak a végelszámolási eljárásokra is.
    A Cstv. a végelszámolónak nem biztosít az Mt.-ben foglaltakhoz képest eltérő jogokat, ezért a végelszámolási eljárás alatt sincs lehetőség a munkaszerződés egyoldalú módosítására. A munkaszerződést végelszámolás esetén is csak közös megegyezéssel módosítható. Ha a munkaszerződés módosításához a munkavállaló nem járulna hozzá, a módosítás jogellenes. A módosításhoz való hozzájárulás megtagadása közvetlenül nem lehet felmondási ok sem.
    Fontos hangsúlyozni, hogy a kifejtettek vonatkoznak a munkaviszony megszüntetésére is, az az a munkaviszonyt csak a Munka Törvénykönyvében foglalt módon, az ott rögzített feltételek fennállása esetén szüntethető meg. Természetesen ugyanez vonatkozik a munkaviszony megszűnésének esetére is.
    A határozatlan időre kötött munkaszerződést a végelszámoló rendes és rendkívüli felmondással szüntetheti meg. Ha a munkaviszonyt a végelszámoló mondja fel, felmondását köteles megindokolni. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie és vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmondás oka valós és okszerű. Önmagában a végelszámolási eljárás megindítása nem minősül felmondási oknak. A végelszámolónak azt is bizonyítania kell, hogy a végelszámolás során az adott munkakör tartalma kiürült és a dolgozót hasonló munkakörben nem tudja alkalmazni.
    Rendes felmondás esetén a munkaviszony a felmondási idő végén szűnik meg. Ha a munkaviszonyt a végelszámoló mondja fel, köteles a munkavállalót a felmondási idő felében a munkavégzés alól felmenteni. A felmondási idő alatt a munkavállalót - ha munkát végez - munkavégzésének megfelelő munkabére illeti meg, a felmentési időre pedig az átlagkereset.
    A végelszámolási eljárás során sem lehet a munkaviszonyt megszüntetni rendes felmondással akkor, ha a munkáltató felmondási joga korlátozott. Ilyenkor a munkavállaló munkaviszonya a jogutód nélküli megszűnéssel egyidejűleg, szűnik meg. Ilyen esetben a munkavállalót annyi járandóság illeti meg, amennyi felmondás esetén a felmentés idejére járna (Mt. 86/A. §).
    A rendkívüli felmondás jogával sem tud a végelszámoló szélesebb körben élni, mint ahogy azt az Mt. lehetővé teszi. Rendkívüli felmondással lehet élni, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fennállását lehetetlenné teszi (Mt. 23. §). Az Mt. rendkívül szigorúan szabályozza a rendkívüli felmondás feltételeit, ezért a végelszámolónak körültekintően kell eljárnia, ha nem akarja, hogy a rendkívüli felmondás megalapozatlansága esetén utóbb újabb költségek merüljenek fel, amely költségek csökkentik a végelszámolási eljárás végén a tulajdonosok között felosztható vagyont.
    Problémát okozhat a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezeteknél a határozott időre kötött munkaviszony kérdése is. Ilyenkor a végelszámoló a határozott időre alkalmazott munkavállaló munkaviszonyát az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése alapján megszüntetheti, a munkavállalót azonban egy évi, de ha a határozott időből még hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó átlagkeresete illeti meg.
    A Munka Törvénykönyvének az 1995. évi LV. törvénnyel történő módosítása iktatta be az Mt.-be a 86/A. §-t. E szerint: "Ha munkaviszony a 86. § b) pontjában foglaltak alapján szűnik meg (a munkáltató jogutód nélküli megszüntetésével), a munkavállaló részére a munkáltató rendes felmondása esetén meghatározott munkavégzés alóli mentesítési idejére járó átlagkeresetnek megfelelő összeget ki kell fizetni kivéve, ha rendes felmondás esetén a munkavégzés alóli felmentés időtartamára a munkavállaló munkabérre nem lenne jogosult." [Az Mt.
    93. §-ának (3) bek.-nek második mondatában meghatározott esete.]
    A rendelkezésből következik, hogy nem szűnik meg a munkaviszony a munkáltató jogutódlással történő változtatása esetén sem.
    A jogutódlás megállapítását nem zárja ki az, ha nem változatlan feltételekkel történik a munkáltató továbbfoglalkoztatása (BH 1996. évi 9. szám 504. jogeset).
    Az Mt. 86. § b) pontjában foglaltak szerint jogutód nélküli megszűnés a törvényben szabályozott külön nevesített munkaviszony megszűnési ok. Ha a munkáltató jogutód nélkül szűnik meg, akkor bármilyen munkaviszonyról legyen is szó, a munkaviszony a gazdálkodó szervezet megszűnése időpontjában szintén megszűnik. Ha a munkaviszony egyéb oknál fogva korábban nem szűnik meg, akkor a munkaviszony megszűnésének időpontja, a végelszámolás alatt álló cég cégjegyzékből történő törlésének a napja.
    A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 154. számú állásfoglalására figyelemmel, ha a gazdálkodó szervezetnél a végelszámolás hatálya alá tartozó vagyon értékesítésére oly módon kerül sor, hogy egyes termelő egységek egészében kerülnek megvásárlásra és a vevőnél a dolgozókat utóbb változatlan munkakörben kívánják alkalmazni, akkor itt is bekövetkezik a munkajogi jogutódlás. Ennek következtében a jogelőddel létesített munkaviszony a jogutóddal változatlanul fennáll és érvényben maradnak a munkaviszony folyamatosságához kapcsolódó kedvezmények.
    "Az Mt. 86. §-a értelmében a munkaviszony megszűnik a munkavállaló halálával, vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével. Ebből következőleg a munkaviszonyt a munkáltató jogutódlással való megszűnése (megváltozása) nem érinti... Az állásfoglalás alkalmazása szempontjából jogutódlásnak kell tekinteni nem csak az egyetemes jogutódlást..., hanem az üzemnek, üzletnek, munkahelynek megállapodáson alapuló átvételét is, ha az átvevő az átadó jogaiba lép (itt különösen munkáltatói üzem egészére, vagy meghatározott részére vonatkozó jogátruházás, pl. adásvétel, csere, bérlet, haszonbérlet, illetve gazdasági társaságba való belépés, vagyonbevitel révén a munkavállalók) folyamatosan történő tényleges továbbfoglalkoztatásával)." (MK 154. számú Kollégiumi állásfoglalás, BH 1993. évi 1. szám).
    A munkaviszony megszűnésekor a végelszámoló köteles a volt munkavállalóval elszámolni és a szükséges okiratokat a részére kiállítani, illetve rendelkezésére bocsátani (a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó igazolásokról és a munkáltató egyéb feladatairól, illetve kötelezettségeiről. (Lásd részletesebben: A Csődtörvény magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995. 276. oldal).
    A végelszámolási eljárás során gyakrabban kerülhet sor nagyobb mértékű létszámcsökkentésre. Korábban a létszámleépítés szabályait a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 22-23. §-ai szabályozták. A Munka Törvénykönyvének módosításáról szóló 1997. évi LI. törvény 27. §-ának (7) bekezdése hatályon kívül helyezte az Ltv. 22-23. §-ait és ezzel egy-
    idejűleg az Mt. 94. §-át egy 94/A. §-sal egészítette ki. "A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályok" alcímmel együtt.
    Az új rendelkezések szerint csoportos létszámcsökkentésnek minősül, ha a munkáltató a működésével összefüggő ok miatt a dön-
    tést megelőző féléves, amennyiben a munkáltató félévnél rövidebb ideje alakult, az adott időszakra vonatkozó átlagos statisztikai létszám szerint,
    - 20-nál több és 100-nál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén, legalább 10 fő,
    - 100, vagy ennél több, de 300-nál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók 10%-a,
    - 300, vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább 30 fő
    munkaviszonyát kívánja 30 napon belül rendes felmondással megszüntetni.
    A fenti módon meghatározott, a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalói létszámba nem számít be az öregségi nyugdíjra jogosult, vagy abban, illetve rokkantsági nyugdíjban részesült, valamint a további munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló.
    A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntését megelőzően köteles az üzemi tanáccsal, üzemi tanács hiányában a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetek, illetve a nem szervezett munkavállalók képviselőivel létrehozott bizottsággal konzultációt kezdeményezni. A konzultációnak ki kell terjednie a csoportos létszámcsökkentés elveire, a létszámcsökkentés elkerülésének módjára, illetve eszközére, vagy az azzal érintett munkavállalók számának csökkentésére, továbbá a következmények enyhítését célzó eszközökre. A konzultációt megelőzően legalább 7 nappal a munkáltató köteles a munkavállalók képviselőivel írásban közölni
    - tervezettől csoportos létszámcsökkentés okai,
    - a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók létszámát foglalkoztatási csoportok szerinti megosztásban,
    - a döntést megelőző, az (1) bekezdésben meghatározott időszakban foglalkoztatott munkavállalók létszámát,
    - a létszámcsökkentés végrehajtásának tervezett időbeni ütemezését és szempontjait.
    A konzultációt a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó megelőzően legalább 15 nappal kell megkezdeni.
    A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről az érintett munkavállalókat, továbbá a munkáltató székhelye, illetve az érintett telephelyszerű illetékes munkaügyi központot, a rendes felmondás közlését megelőzően legalább 30 nappal írásban tájékoztatja. A munkáltató a munkaügyi központtal köteles közölni a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók személyi adatait, társadalombiztosítási azonosító jelét, utolsó munkakörét, szakképzettségét, átlagkeresetét.
    Csoportos létszámcsökkentés esetén az Mt. 90. §-ában felsorolt felmondási tilalmak fennállása szempontjából a fenti tájékoztatás időpontja az irányadó. Az üzemi tanáccsal, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetek, illetve a nem szervezett munkavállalók képviselőiből létrehozott bizottsággal kezdeményezett konzultációs, illetve a fentebb említett tájékoztatási kötelezettség a jogutód nélkül megszűnt munkáltató, illetőleg annak végelszámolóját is terheli.
    Az Mt. 94/A. § (3) és (5) bekezdésében foglaltak megszegésével (konzultációs és tájékoztatási kötelezettség) közölt munkáltatói rendes felmondás érvénytelen. Ennek megállapítása iránt az üzemi tanács, a szakszervezet és az érintett munkavállalók bírósághoz fordulhat.
    Ha a csoportos létszámcsökkentés feltételei a munkáltató önálló telephelyén fennállnak, a telephelyen foglalkoztatott munkavállalók létszámcsökkentésére az Mt. 94/A. §-ának (2)-(9) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a telephely tekintetében kell alkalmazni.
    Változatlanul érvényes, hogy a munkáltatót, csak a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetése esetén terheli a nagyobb számú munkavállalók munkaviszonyának megszüntetése során a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség. A munkaviszonynak közös megegyezésen alapuló megszüntetése jogszerűségét azonban nem érinti a tájékoztatás elmaradása (BH 2000. évi 2. szám 75. jogeset).
    Elvileg a végelszámolási eljárás sem fejezhető be addig, amíg a gazdálkodó szervezet ellen peres eljárás van folyamatban. A gyakorlatban azonban akad példa erre az esetre is. Ilyenkor az eljárás nem folytatható tovább. "A gazdálkodó szervezetnek az ellene indított per során bírósági határozattal történő megszüntetése esetén nincs helye a per folytatásának és ítélet hozatalának. Ilyen esetben a bíróságnak az eljárás félbeszakadását kell megállapítania" (BH 1996. évi 8. szám 454. jogeset).
    Másrészről, ha a volt munkáltatóval szemben az igény azért nem érvényesíthető, mert annak kielégítése előtt jogutód nélkül megszűnt, akkor a mögöttes felelősség alapján mással szembeni igény elbírálása nem tartozik a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe.
    Az adott ügyben a munkavállaló először a munkáltató ellen terjesztett elő keresetet munkabér kifizetése iránt. A pert megnyerte, de időközben a munkáltató végelszámolási eljárás lefolytatását követően jogutód nélkül megszűnt.
    Ezt követően a volt munkavállaló az Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) ellen terjesztett elő keresetet a Munkaügyi Bíróságnál arra hivatkozással, hogy az Állami Vagyon Ügynökség 1994 márciusában a volt vállalat vagyonát elvonta és elrendelte a végelszámolását.
    A jogvita során mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság a per érdemi elbírálásába bocsátkozott, és azt vizsgálta, hogy fennáll-e az alperes felelőssége a felperes megszűnt munkaviszonyából eredő követelésért.
    A felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság határozatában kifejtette, hogy a felperes igényének érvényesítésekor a Munkaügyi Bíróság hatáskörét a Pp. 22. §-ának (2) bekezdésére alapította.
    A felperes a végelszámolás alatt álló céggel állt munkaviszonyban, amely jogutód nélkül megszűnt. A felperes az általa megjelölt alperessel (ÁVÜ) munkaviszonyban nem áll, vele szemben a megszűnt munkáltatóval szembeni igényét a munkajogi szabályozás kívül eső jogszabályokra hivatkozással kívánta érvényesíteni.
    Az eljárt bíróságok tévedtek, amikor a felperes keresetének érdemi elbírálásába bocsátkoztak. Tény, hogy az alperes nem jogutóda a megszűnt munkáltatónak és a felperes igénye az általa megjelölt alperessel fennálló munkaviszony hiányában munkaviszonyból származó igénynek nem tekinthető, és ezáltal nem lehet munkaügyi per tárgya.
    A fentiekre figyelemmel a másodfokon eljáró bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a hatáskör hiánya miatt a Munkaügyi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és a Pp. 129. §-a alapján elrendeli a keresetlevél áttételét az elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Pesti Központi Kerületi Bíróságra (LB Mfv. II. 10. 416/1999/3. szám). A végelszámolási eljárás megindítása egyébként nem érinti a cég ellen, vagy a cég által korábban indított pereket és az azt köve-
    tően indított eljárásokat sem. A végelszámolás során a Cstv.-nek a felszámolásra irányadó szabályai nem érvényesek, azaz a végelszámolás kezdő időpontját követően a végelszámolás alatt álló cég ellen változatlanul az arra általános hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt lehet igényt érvényesíteni.
    5.3. A végelszámoló felelőssége
    A Cstv. 73. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy:
    "A végelszámoló a végelszámolás során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel."
    Az idézett rendelkezés számos értelmezési problémát vethet fel a gyakorlatban. Az első probléma abból adódik, hogy a végelszámoló lehet a cég munkaviszonyban álló alkalmazottja, vagy vezető tisztségviselője. Előbbi esetben a munkajogi szabályokkal nincs meg az összhang, hiszen a munkaviszonyban álló dolgozónál az anyagi felelősségről a Munka Törvénykönyve szól. A végelszámolás alatt azonban a végelszámoló gyakorolja a munkáltatói jogkört, így kérdéses, hogy vele szemben a munkajogi szabályok szerint el lehet-e járni, és ki jogosult az eljárás megindítására.
    Lehetséges olyan jogszabályi értelmezés, amely szerint a munkavállaló végelszámoló is a polgári jogi felelősség alapján felel, tehát a végelszámolói státus kívül esik a munkajogi jogviszonyokon.
    A vezető tisztségviselő a Gt. 29. § (1) bekezdése alapján egyébként is a polgári jogi szabályok szerint felel a társaságnak okozott károkért. Kérdéses, hogy ha a vezető tisztségviselő lesz a végelszámoló, akkor változatlanul fennáll-e a Gt. 26. §-ának (2) bekezdésében foglalt felelősségi szabály, mely szerint: "A vezető tisztségviselők korlátlanul és egyetemlegesen felelnek azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat, jog vagy tény valótlanságából, illetve a bejelentés késedelméből, vagy elmulasztásából származnak.", vagy pedig a Cstv. 73. § (3) bekezdésében foglalt szabály erre a tényállásra is kiterjed-e.
    A végelszámoló felelősségének a kérdése három irányban vetődik fel.
    Az egyik irány a tulajdonosi kör. A vagyon csökkenését eredményező felróható magatartás a tulajdonosok kártérítési igényét alapozhatja meg.
    A másik irány a hitelezői kör. Itt a legkézenfekvőbb mulasztás az lehet, ha a végelszámoló a hitelezői igény kielégítéséről nem gondoskodik a végelszámolás során, hanem anélkül fejezi be a végelszámolást. Ilyen esetben viszont az merül fel, hogy a tulajdonosoknak a felosztott vagyon erejéig terjedő felelőssége hogy viszonyul a végelszámoló felelősségéhez, illetve, hogy a kártérítési igény milyen sorrendben érvényesíthető, és hogy van-e egyáltalán e tekintetben sorrend.
    A fenti kérdésekre egyenlőre csak elméleti válasz adható, mert a bírói gyakorlatban felszámolóval szemben indított kártérítési perekkel már lehet találkozni, végelszámoló ellen indított perről azonban nincs tudomásunk. (Lásd még a 2.3.2.3.5. és a 2.3.3.1. pontokban írtakat is.)
    5.4. A végelszámoló díjazása
    A végelszámoló általában a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, vagy alkalmazottja, aki leginkább ismeri az adott cég vagyoni helyzetét, annak gazdálkodásáról a legtöbb információval rendelkezik. Gazdasági társaság esetében a végelszámolás megindításáról szóló határozatban más személy is kijelölhető.
    Ilyenkor a végelszámoló díjazása belső ügy. A végelszámoló vagy a vezető tisztségviselőnek járó díjazását, vagy munkabérét kapja meg a végelszámolás alatt, de a társaság legtöbb szerve a korábbitól eltérő díjazást is megállapíthat. Külső személy igénybevétele esetén szintén megállapodás kérdése a díjazás.
    A Cstv.-nek a végelszámoló díjazásával kapcsolatos rendelkezései csak azokban az esetekben érvényesek, ha a végelszámolót jogszabály alapján a Cégbíróság jelöli ki.
    A Cstv. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a végelszámoló igazolt költségeit a gazdálkodó szervezet viseli.
    A 78. § (2) bekezdése kimondja, hogy: "Ha a végelszámoló nem a gazdálkodó szervezet alkalmazottja (vezető tisztségviselője) díjának mértéke: a gazdálkodó szervezet 70. § a) pontja szerinti éves beszá-
    moló (egyszerűsített éves beszámoló) szerinti eszközök könyv szerinti értékének 1,5%-a. A Cégbíróság a végelszámoló kérelmére ettől
    - indokolt esetben - eltérhet."
    A törvény rendelkezései nem egyértelműek. Álláspontunk szerint, mint ahogy arra fentebb is utaltunk, abban az esetben, ha a cég kívülálló személyt bíz meg a végelszámolási feladatok elvégzésével, akkor a díj megállapodás tárgya.
    A Cstv. 78. §-ában foglalt rendelkezés tehát csak arra az esetre irányadó, ha a végelszámolót a Cégbíróság jelöli ki. Ilyenkor a Cégbíróságra nézve a Cstv. 78. §-ában foglaltak kötelezően betartandó rendelkezések.
    A Cstv. 70. § a) pontja szerinti éves beszámoló valójában a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal összeállított zárómérleg.
    A végelszámoló díját a vagyonfelosztási javaslatban fel kell tüntetni. Problémát jelenthet végelszámolás esetén is, ha a gazdálkodó szervezet a végelszámolás végén nem rendelkezik vagyonnal, és így a végelszámoló díjára nincs fedezet. Ilyenkor a végelszámoló maga kénytelen viselni költségeit.
    Elvileg, ha ez előre látható, a végelszámoló akár felszámolási eljárást is kezdeményezhet, de a gyakorlatban a felszámolási eljárástól sem várható, hogy a végelszámoló díja az eljárás végén megtérül.
    A Cstv. nem rendelkezik arról az esetről sem, ha a végelszámoló végez bizonyos tevékenységet, és a végelszámolás során derül ki, hogy a cég fizetésképtelen.
    Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is jár a végelszámoló részére díjazás, amelyet hitelezői igényként érvényesíthet a felszámolási eljárásban.
    Ha a felszámoló a végelszámoló díjigényét nem fogadja el, akkor azt, mint vitás igényt a felszámolási ügyben eljáró bíróság elé terjeszti, aki dönt a díj mértékéről.
    Az adott ügyben a Cégbíróság törvényességi eljárás keretében a betéti társaságot az egyetlen beltag elhalálozása miatt megszűntnek nyilvánította és elrendelte a végelszámolását. Végelszámolóként az A. W. Kft.-t rendelte ki. A kijelölt végelszámoló a végelszámolást lefolytatta, és benyújtotta a cég törlése iránti kérelmet.
    Kérelmében előadta, hogy a kültagot elérni nem tudta, a volt beltag családján keresztül az iratok egy része fellelhető volt, a beltag haláláig a számviteli nyilvántartást szabályszerűen vezette. A bt. bankszámlája megszüntetésre került, tartozása nem volt.
    Az APEH Végelszámolási és Záróvizsgálati Osztálya a záróellenőrzést megtartotta és megállapította, hogy a társaságnak 10 998 Ft adótúlfizetése áll fenn, amely visszaigényelhető. Bejelentette továb-
    bá, hogy a végelszámolással kapcsolatban felmerült költségek összege 20 101 Ft.
    A Cégbíróság a végelszámolás befejezésére tekintettel elrendelte a cég cégjegyzékből való törlését, egyúttal a végelszámoló által előterjesztett zárójelentést jóváhagyta. Megállapította, hogy a betéti társaságnak az eljárás befejezésekor 10 998 Ft adótúlfizetése volt, melynek visszaigénylési jogát átadta a kijelölt végelszámoló, az A. W. Kft. részére a végelszámolói díj részbeni kiegyenlítéseként.
    A Cégbíróság kötelezte a végelszámolót, hogy a bt. ki nem selejtezhető iratainak az illetékes szervek részére történő átadásáról, illetve a megmaradó iratok őrzéséről gondoskodjon (Bács-Kiskun Megyei Bíróság Cg. 03-06-100116/1991/6 ).
    A fenti jogesetből is látható, hogy a végelszámoló díja nemcsak pénzben állapítható meg, hanem adott esetben valamely vagyoni értékű joggal is pótolható.
    6. A vagyon felosztása
    A végelszámolás egyik lényeges funkciója a megszűnő cég vagyoni helyzetének számbavétele, hitelezőinek kielégítése és a kinnlevőségek behajtása. Nem kevésbé fontos mozzanata azonban annak eldöntése, hogy - ha van - a maradványvagyon miként kerüljön a tagok (tulajdonosok) között felosztásra, azaz az egyes tulajdonosokat a gazdálkodó szervezet likvidációja folytán mekkora hányad illeti meg.
    Ha a cégnek egyetlen alapítója (tulajdonosa) van, a feladat megoldása igen egyszerű: a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyon teljes egészében az egyedüli tulajdonost illeti meg.
    A vagyonfelosztást a végelszámolónak kell megterveznie.
    6.1. A záródokumentumok elfogadására jogosult testület (szervezet)
    A Cstv. 75. §-ának (1) bekezdése - egyebek közt - azt is előírja, hogy a végelszámoló a végelszámolás befejezésekor (amikor már teljesen áttekinthetőek a pénzügyi viszonyok, és a végelszámolási zárómérleg, zárójelentés, záró adóbevallás is elkészült) vagyonfelosztási javaslatot köteles készíteni, melyet a többi záródokumentummal együtt a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó testületnek vagy szervezetnek kell jóváhagyás végett bemutatnia. (Cstv. 75. §. (3) bek. a.) pontja.)
    Megjegyzendő, hogy ez a testület (szervezet) az érintett gazdálkodó szervezet feletti tulajdonosi jogosítványokat gyakorló grémium, azaz az adott cég alapítója, egyedüli tulajdonosa, vagy legfőbb szerve. A Cstv. 75. §-ának (3) bekezdés a.) pontja félreértésre is okot adhat. Szó szerinti értelmezés esetén ugyanis az is kiolvasható lenne a fenti megfogalmazásból, hogy a cég hatósági döntés (megszűntnek nyilvánítás) folytán bekövetkezett végelszámolásánál a záródokumentumokat a hatóságnak kell jóváhagyásra bemutatni.
    Ez a felfogás azonban téves, mégis alapjául szolgálhat a Cstv. pongyola megfogalmazása, mely meglehetősen következetlenül csak az önkéntes végelszámolásra koncentrál, és nem veszi figyelembe a ma igen gyakori megszűntnek nyilvánítások révén folyó végelszámolásokat. Ilyenkor ugyanis a bíróság valamely törvénysértő folyamat végső szankciójaként, vagy objektív okok miatt rendeli el a jogutód nélküli megszűnést és a végelszámolást, ez a hatósági jogkör azonban nem eredményezi a tulajdonosi jogosítványok elvesztését. A bírósági döntés kizárólag a kötelező megszűnést és az ahhoz vezető likvidációs eljárás lefolytatását szorgalmazza, de nem határozhatja meg ennek mikéntjét, nem nyer a cég vagyona fölött rendelkezési jogot. Ezt az is alátámasztja, hogy a megszűntnek nyilvánítás mindig valamilyen törvényességi felügyeleti jogkörben születő döntés része, a törvényességi felügyelet pedig nem terjed ki gazdasági döntések elbírálására, s még kevésbé hozhatja meg azokat a cégbíróság. Ezért leszögezhetjük, hogy a záródokumentumok - s köztük a vagyonfelosztási javaslat - megvitatására, módosítására, elfogadására mindig a megszűnő gazdálkodó szervezet tulajdonosi testülete (tulajdonosa) jogosult, függetlenül attól, hogy a végelszámolást ki rendelte el.
    6.2. A vagyon felosztásának meghatározó szabályai
    A vagyonfelosztás alapvető elveit a megszűnő gazdálkodó szervezetre irányadó anyagi jogi szabályok és az azokon alapuló létesítő okirataik határozzák meg. A végelszámolónak ezért a vagyonfelosztási javaslat összeállításánál és a vagyon tényleges szétosztásánál ezeket az előírásokat kell szem előtt tartania. Így például a kkt., valamint az ennek analógiájára "működő" egyéb gazdálkodó szervezetek (betéti társaságok, gmk,; oktatói munkaközösség) esetében a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában a vagyoni hozzájárulások arányában kell felosztani a tagok között a vagyont. (új Gt. 100. § (2) bek.)
    A gmk. és a jgmk., valamint a régi Gt. alapján megszűnő kkt. és bt. vagyonfelosztására a régi Gt. 86. § ad előírásokat. Eszerint a tartozások kiegyenlítése után - eltérő társasági szerződési rendelkezés hiányában - először a tagok vagyoni hozzájárulásának értékét kell visszafizetni. (Ha erre a felosztható vagyon elegendő. Ha nem, akkor, nyilván nem marad más hátra, mint a vagyoni hozzájárulással arányos, csökkentett mértékű likvidációs hányadok megállapítása.)
    A régi Gt. bizonyos értékelési szempontokat is megadott. A nem pénzbeli hozzájárulásnak a felosztás szempontjából releváns értékét (ha azt nem természetben adták ki) a társasági szerződésben meghatározott értéken kellett figyelembe venni, ha pedig ilyen nem volt, akkor a bevitelkori forgalmi értéken.
    A fő szabály az volt, hogy a társaság használatába adott, meglévő vagyoni hozzájárulást természetben kell kiadni. A társaság tulajdonába adott nem pénzbeli, meglévő vagyoni hozzájárulás is kiadható volt természetben, de csak ha a tag így kérte a ráeső likvidációs hányad teljesítését. Az ezután fennmaradó vagyont a tagok hozzájárulásai arányában kellett elosztani.
    Ezek a szabályok jelenleg is érvényesülnek a régi Gt. hatálya alá tartozó kkt.-k; bt.-k; gmk.-k és jgmk.-k esetében, sőt, mint azt a 2.3.4. pontban is kifejtettük, az utóbbi két cégformánál nincs is más lehetőség.
    Az új Gt. az előbbi túlzottan részletező szabályozással felhagyott, rábízva az érintett társaságok legfőbb szervére, illetve a végelszámolás lezárásához szükségképpen hozzátartozó egyezkedésekre, hogy a vagyonfelosztás részletes szabályait megállapítsák, s csak zsinórmértékként adta meg a 100. § (2) bekezdésének már ismertetett iránymutatását. A szabályozás ezen változása csak helyeselhető, hiszen képtelenség minden esetre alkalmazható jó általános szabályozást adni akkor, ha a szabályozni kívánt jogviszonyok és releváns körülmények elképzelhetetlenül sokfélék. A társaság legfőbb szerve megfelelően megvitatja és - ha sikerül - közmegegyezésre jutva elrendeli a vagyonfelosztás adott esethez igazodó részletes szabályait, s ha a vagyonkiadás körül vita támad, rendelkezésre áll végső soron a peres út is. (Megjegyzendő azonban, hogy a vagyonkiadással vagy a felosztással kapcsolatos perek tapasztalataink szerint általában nem a társaság jogutód nélküli megszűnésével, hanem az egyedi tagsági viszony megszűnésével összefüggésben szoktak jelentkezni.)
    Az új Gt. 120. §-a közös vállalatra is a fentihez hasonló rendelkezést ad. A 287. § egyesülés esetén a vagyonmaradványt elsődlegesen egyenlő arányban rendeli felosztani, ha azonban a tagok vagyoni hozzájárulást teljesítettek - az eltérő szerződési megállapodás hiányában - e hozzájárulás arányában osztandó szét a vagyon. Az erdőbirtokossági társulatnál az 1994. évi XLIX. tv. 34. §-ának (2) bekezdése szerint a társulati érdekeltséghez igazodik a vagyonfelosztás, és a szövetkezetnél az 1991. évi I. tv. 91. § (1) bekezdése szerint a felosztható vagyont is ilyen elvek szerint kapják meg a tagok és a külső üzletrész-tulajdonosok. [Lakásszövetkezetnél a vagyon a volt tagok és nem tag tulajdonosok közös tulajdonába kerül, szintén érdekeltségük arányában. (91.§ (2) bek.)]
    A vízgazdálkodási társulat jogutód nélküli megszűnésével a közfeladat ellátásához szükséges vagyon (a helyi vízgazdálkodási közfeladatot egyébként ellátni köteles) önkormányzat vagy az állam tulajdonába kerül. (1995. évi LVII. tv. 44. § (4) bek.).
    Vállalatnál és egyszemélyes társaságnál illetve egyszemélyes rt.-nél a maradvány-vagyon értelemszerűen az alapítóé (tulajdonosé) lesz, vagyis az beolvad a tulajdonosi vagyontömegbe, megszüntetve elkülönült funkcionálását.
    A korlátolt felelősségű társaság vagyonának tényleges felosztására (azaz vagyonhányad kiadására) csak a cég törlése után kerülhet sor. A maradvány-vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, a maradékot eltérő társasági szerződési rendelkezés hiányában törzsbetét-arányosan kell felosztani a tagok között. (Gt. 169.§ (3)-(4) bek.) A 169. §-ának (5) bekezdése azt is lehetővé teszi, hogy a végelszámoló - ha a végelszámolás megindításakor a törzstőke még nem volt teljesen befizetett, és ha erre a tartozások kiegyenlítése érdekében szükség van - a hátralékos befizetéseket esedékessé tegye, ez azonban a hitelezők és nem a tagok kielégítését szolgáló előírás. (Az persze nem elképzelhetetlen, hogy valamely tag egyéb jogviszony folytán egyszersmind hitelezője is a társaságnak).
    Rt.-nél a felosztási szabályok a kft.-éhez igen hasonlók, azzal a különbséggel, hogy az rt.-nél a pótbefizetés intézménye nem ismert. (Gt. 266. § (3) bek.; 267. § (2) bek.) A 267. § (1) bekezdése kogens felosztási szabályt határoz meg. Eszerint a maradvány-vagyont törvény (és nem létesítő okirat!) eltérő rendelkezése hiányában a részvényesek között az általuk a részvényekre ténylegesen teljesített befizetések, illetve nem pénzbeli hozzájárulások alapján, részvényeik névértékének arányában kell felosztani. Ennek során a likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbségi jogos részvényesek igényeire figyelemmel kell lenni.
    A közhasznú társaságok jogutód nélküli megszűnésére a kft.-szabályokhoz igazodó, de speciális előírásokat ad a Ptk. 60. §-ának (3) bekezdése. A maradvány-vagyonból a tagok részére törzsbetéteik alapításkori értéke adható csak ki, az esetleges vagyonszaporulatot nem kaphatják meg, azt ugyanis közhasznú célra kell fordítani. (Az ezzel kapcsolatos előírásokat a társasági szerződés kötelező tartalmi elemeként már alapításkor meg kell határozni a Ptk. 57. §-ának (3) bekezdése szerint.)
    A kht.-val kapcsolatos különleges előírások indoka, hogy az nem profitorientált szervezet, a tagok valamely társadalmilag fontos szükséglet kielégítése végett társultak. Emiatt a cég különféle pénzügyi (adó- és illeték) kedvezményekben részesül, vissza nem térítendő támogatásokat kap. Az így felgyülemlett (a tagok között a működés során a Ptk. 57. § (1) bek. szerint fel nem osztható) jegyzett tőkén felüli vagyont a jogutód nélküli megszűnés címén sem szerezhetik meg a tulajdonosok, azt véglegesen a közhasznú célra kell fordítani.
    6.3. Megállapodás a vagyonfelosztásról
    A 6.2. pontban írtak szem előtt tartásával kell a végelszámolónak összeállítania a vagyonfelosztási javaslatot, amely, mint neve is mutatja, a helyzet ismeretében a végelszámoló által leghelyesebbnek vélt elosztási módra, mértékre, természetbeni vagyontárgyak kiadására tett előterjesztés, mely egyes kérdésekben esetleg alternatív megoldásokat is javasol.
    Előfordulhat az is, hogy a vonatkozó anyagi jogszabály (például a Gt. 100. §-ának (2) bekezdése) eltérő társasági szerződési rendelkezés hiányában vagyoni hozzájáruláshoz igazodó felosztást ír elő, noha adott esetben az attól eltérő arányú rendelkezés lenne helyénvaló.
    Ilyenkor célszerű, ha a végelszámoló eleve alternatív javaslatot készít azzal, hogy a szükséghez képest (ha a legfőbb szerv e változtatásra hajlik) a társasági szerződés előzetes módosítását is elvégezzék.
    Az elmondottakból mindenesetre kiviláglik, hogy a felosztható vagyon tényleges megosztásáról a határozatot a legfőbb szerv hozza meg, s a "végeredmény" esetleg teljesen eltérhet a beterjesztett javaslattól.
    Figyelemmel kell lenni azonban a határozathozatalnál arra a körülményre, hogy a vagyon felosztásáról szóló döntésnek konkrétnak és végrehajthatónak kell lennie, és mindenképpen írásos formát kell öltenie. (A Gt. 7. § (1) bekezdésére tekintettel, de azért is, mert e döntést magában foglaló jegyzőkönyvet (megállapodást) a cég törlése iránti kérelemmel együtt a nyilvános cégiratokhoz be kell adni. Enélkül ugyanis az esetleg később felmerülő követelések miatti perindításoknál igen nehéz lenne a hitelezők helyzete.) (Lásd a következő pontot is.) Nem elég a kiadandó vagyonhányadok tagonkénti felsorolása, a későbbi viták elkerülése érdekében a pénzben kifizetendő összegeket forintosítani kell, a természetben kiadandó vagyontárgyakat pedig azonosíthatóan meg kell jelölni, feltüntetve azt is, hogy a vagyonkiadás során milyen értéket képviselnek.
    Akkor, ha a társasági érdekeltségtől eltérő arányok, elvek szerint történik a vagyonfelosztás, ennek részleteit és indokait is fel kell tüntetni a határozatban véleményünk szerint. Az ilyen döntéseket úgy kell megszerkeszteni, hogy a számítási módok felismerhetőek és követhetőek legyenek.
    Előfordul, hogy nem marad felosztható vagyon, vagy a cégnek éppen tartozása is maradt, felszámolás kezdeményezésére azonban azért nem volt szükség, mert a cég vagyonával nem fedezett adósságot valamely tagok, vagy a tulajdonosok egy része (esetleg mind) kifizették. Ilyenkor a záródokumentumokról hozandó döntésnek e körülményeket kell szerepeltetnie, különös tekintettel arra az esetre, ha felosztható vagyon helyett valamely tagnak az ilyen elszámolás folytán fennálló követelését kell társai között megosztani. A vagyonfelosztási javaslat és az azzal kapcsolatban elfogadott döntés tehát lényegében nem más, mint egy meghatározott elvek szerint elkészítendő, a lehető legpontosabban megfogalmazott vagyonközösséget megszüntető megállapodás. E körben említést érdemel még az a körülmény is, hogy a végelszámolás befejezésével és a záródokumentumok elfogadásával nem kell okvetlenül megvárni, amíg a társaság minden követelését behajtják, minden pere lezárul. A vagyon felosztása során ugyanis sor kerülhet egyes követelések engedményezésére, tartozásátvállalásra, bizonyos kétes követelések beállítására egyes tagok jutójába. Arra azonban ügyelni kell, hogy az adott jogügylet Ptk.-ban írt szabályait betartsák (például a tartozásátvállalásnál a Ptk. 332. § (1) bek.-re figyelemmel a jogosult hozzájárulását be kell szerezni), az értékviszonyokat pontosan meg kell határozni, sőt célszerű szabályokat adni a behajthatóság vagy annak meghiúsulása esetére is. A lényeg ilyenkor is az, hogy világos, áttekinthető szabályokat fogalmazzanak meg a vagyonfelosztási döntésben.
    7. A megszűnt cég jogviszonyai. A tagok felelőssége a cég tartozásaiért.
    7.1. Alanyváltozás a céget érintő jogviszonyokban
    A végelszámolás szabályszerű befejezése után a cég törlését kérik, s ennek megtörténtével a jelen könyvben tárgyalt cégek jogutód nélkül megszűnnek. A jogutód nélküli megszűnés azonban csak a törölt cég személyiségének folytatás nélküli megsemmisülését jelenti, de nem jár együtt azzal, hogy azok a jogviszonyok, melyeknek részese volt, hasonlóképpen elenyésszenek. A végelszámolás lényege éppen az, hogy a megszűnő cég jogviszonyait számbavegyék, azokat, melyek végleg lezárhatóak, lezárják, azoknál pedig, ahol erre valamilyen okból nincs mód, megszervezzék a jogfolytonosságot. Ez történik a vagyonfelosztásnál akkor, ha egyes - a cég vonatkozásában fennálló - jogviszonyban tartozásátvállalás vagy engedményezés következik be, a cég bizonyos ügyleteit faktorálják, a jogokkal vagy követelésekkel érintett vagyontárgyakat értékesítik, vagy a tagok között e jogokkal illetve követelésekkel együtt felosztják. Ezekben a vagyonfelosztási ügyletekben mindig meghatározandó, hogy az adott jogügyletekben a megszűnő cég utóda ki lesz, ugyanis a megszűnést követően az adott jogviszonyban ő lép a cég helyére. Erre tekintettel megállapítható, hogy a jogutód nélküli megszűnés valójában csak a cég személyiségére vonatkozik, a vele kapcsolatos jogviszonyok legtöbbjében a jogutódlás - az alanycsere - fennáll. Éppen ezért olyan fontos a jól kidolgozott vagyonfelosztási megállapodás (határozat), mivel ez adja az alapdokumentációt ahhoz, hogy a cég jogviszonyaiban, pereiben a személyváltozás igazolható legyen. Emiatt a cég törlése nem okvetlenül jár azzal, hogy valamennyi peres ügyében megszüntessék az eljárást. Ha - mint láttuk - a végelszámolást korábban befejezik, és valamely peresített követelésben vagy tartozásban a vagyonfelosztás révén a cég helyére egy (vagy több) tulajdonos lép, a korábbi (cég) peres fél megszűnése (és perképességének elenyészte) nem akasztja meg az eljárást. A megszűnt cég helyén perbelépő jogutód volt tag (tagok) a Pp. 61-63. §-ai ("Változások a felek személyében"), alapján jelentkeznek a perben, s a továbbiakban - az eljáró bíró által meghozandó végzés jogerőre emelkedését követően - az ő részvételével (részvételükkel) folytatódik az eljárás.
    7.2. A végelszámolásban figyelembe nem vett vagyontárgyak sorsa
    Előfordul, hogy a cég végelszámolását úgy fejezik be, hogy utóbb, a törlés után kerül elő valamely vagyontárgy vagy érkezik olyan teljesítés, melyre az érintettek nem számítottak. Ilyen helyzetről a vonatkozó jogszabályok nem rendelkeznek, ezért - addig is, amíg ez megtörténik - megoldást kell találni az így kialakuló helyzetekre.
    Olyankor, ha a teljesítés valamelyik volt tag, vagy a volt végelszámoló kezéhez megtörtént, vagy az újonnan előkerült vagyontárgy minden különösebb hatósági aktus nélkül birtokba, illetve tulajdonba vehető, nincs baj, feltéve, hogy a társaság volt tagjai fellelhetők, és köztük vita nincsen. Ilyenkor ugyanis a vagyonfelosztási megállapodás (határozat) felosztási elvei és arányai szerint történik az új vagyontárgy megosztása a tulajdonosok között, vagy pedig köztük ilyen arányok szerint közös tulajdon keletkezik, melynek megosztására a Ptk.-ban írtak (147-149. §) irányadóak. Az ilyen esetekben tehát lényegét tekintve a volt tagok a vagyonfelosztási megállapodásukat megfelelően kiegészítik, s véleményünk szerint ezt is be kell csatolniuk a megszűnt cég irataihoz a cégbíróságra.
    Ha valamelyik tulajdonos ismeretlen helyre távozott, az őt illető rész bírói letétbe helyezhető, ez ugyanis teljesítésnek minősül, így a többi tagtárs jogszerűen megállapodhat egymás között. Ha nem tudnak megegyezni, véleményünk szerint az sem kizárt, hogy ilyen jogvitát a bíróság előtt kezdeményezzenek. Az igaz, hogy a megszűnt cég peres félként már nem szerepelhet, hiszen törlésével jogalanyiságát elvesztette, annak viszont nincs akadálya, hogy a megosztással elégedetlen tag többi volt tagtársa vagy a vagyontárgyat birtokában tartó tag vagy más személy ellen forduljon, kérve annak megállapítását, (ha ez netán vitás), hogy a vagyontárgy a megszűnt cég tulajdona, s az a volt tagokra a vagyonfelosztási döntésben megszabott elvek szerinti arányban kell átszálljon. Egyúttal a tulajdonközösség megszüntetése is igényelhető.
    Ugyanígy járhatnak el a volt tagok akkor, ha az utólag felbukkant vagyontárgy kívülálló birtokában van, aki azt - miután nem kíván jogosulatlan személynek teljesíteni, netán a vagyontárgy tulajdonjogát is vitatja - nem hajlandó kiadni. A megszűnt cég tulajdonosai - mint az érintett vagyontárgyra vonatkozó tulajdoni jogviszonybani jogutódok - közösen jogosultak fellépni, azaz semmi akadálya annak, hogy a vagyontárgy kiadását felperesi pertársaságban követeljék. Kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában a vázolt - sajnos nem ritkán előforduló - esetek ilyetén megoldását ajánljuk. Tekintve, hogy a törölt cég tulajdonosainak helyzete nagyon hasonló a szétválás körében szabályozott (Gt. 79. § (4) bek.), a szétválási szerződésből "kifelejtett" vagyontárgyakéval, a sorsuk rendezésére irányuló előírások analóg alkalmazása szerintünk indokolt.
    7.3. A végelszámolás során nem rendezett tartozások sorsa, a tagok felelőssége a megszűnt cég tartozásaiért
    A végelszámolás egyik legfontosabb célja, hogy a megszűnő gazdálkodó szervezet tartozásait feltérképezzék és azokat maradéktalanul kielégítsék. Ha erre nem elég a cég vagyona, akkor a végelszámolást át kell fordítani felszámolásba, azaz a végelszámoló köteles kezdeményezni a felszámolást. (Kivéve, ha a tulajdonostársak (főként a korlátlanul felelős tagok "hajlamosak" erre, de elvétve korlátozott tagi felelősség esetén is előfordul ez) a felszámolás elkerülése érdekében ki nem fizetik önként, magánvagyonukból a cég vagyonával nem fedezett adósságokat.) Rendes körülmények között, különösen, ha a végelszámoló jól végezte a feladatát, ilyen eset nem állhat elő, mégsem kizárt, hogy akár végelszámolói hanyagságból, akár egyéb előre nem látott okból utólag olyan cégadósságra derül fény, melyet a végelszámolási folyamatban még nem ismertek, s ennek következtében a vagyonfelosztás során is figyelmen kívül hagytak.
    Ezek a követelések valójában nem csorbítják a hitelezők jogait, ugyanis a cég megszűnése nem teszi behajthatatlanná azokat, sőt megfelelő többlettényállás (például a volt tagok, illetve a végelszámoló mulasztása vagy rosszhiszemű magatartása) esetén még javít is pozícióján. Ha megszűnt céggel szemben kell a követelést érvényesíteni, nem a jog, - és perképességet vesztett törölt céggel, hanem annak volt tagjaival, tulajdonosaival szemben kell kezdeményezni az eljárást. A megszűnt cég tulajdonosainak felelősségét az adott cégformára irányadó anyagi jogi szabályok közt kell keresnünk, mégpedig két nyomon is elindulva. Egyrészt a cég megszűnésével kapcsolatos szabályok között találhatunk speciális "utófelelősségi" szabályokat (például a gazdasági társaságok tekintetében a Gt. 54-56. §-ait), másrészt a vezető tisztségviselőkre (mivel - ahogyan azt korábban már leszögeztük - a végelszámoló quasi vezető tisztségviselőnek minősül) és a tagsági viszony megszűnésére irányadó normák tartalmazhatnak a téma szempontjából releváns előírásokat. (Például a Gt. 26. §-ának (2) bekezdése, vagy a Gt. 97. §-ának (1) bekezdése a kkt.-k, bt.-k vonatkozásában.) Az mindenesetre megállapítható, hogy a tagok (tulajdonosok) felelőssége ahhoz igazodik, hogy a cég megszűnése előtt az korlátozott vagy korlátlan volt-e, illetve, hogy a vagyonfelosztás során jutott-e számukra vagyon és milyen mértékű. A gazdasági társaságok volt tagjainak felelősségét, melyek az ide tartozó ügyek zömét jelentik, külön tárgyaljuk. A többire nézve megemlítjük, hogy e cégek szabályainak nagy része (például az oktatói munkaközösség, sok szempontból az erdőbirtokossági társulat; a kft.-hez igen hasonló közhasznú társaság, az egyesülés) a gazdasági társaságok normáira utal vissza értelemszerűen, vagy szükség esetén a gazdasági társaságok analógiájára oldhatók meg a joghézagok. A tagok törlés utáni felelőssége - mint arra már utaltunk - a cég fennállása alatti felelősséghez igazodik. Az 1992. évi I. tv. 69.§-ának (2) bekezdése például kimondja, hogy a szövetkezet tartozásáért a tag saját vagyonával, továbbá a szövetkezettől járó munkadíjával nem felel. Alapvetően ez a helyzet, ha a végelszámolás során a tagnak likvidációs hányad nem jutott. Ha igen, akkor felelőssége jutója erejéig fennáll, hiszen ha a végelszámolást az utóbb felmerült követelést is beszámítva végzik, a tagnak kevesebb vagyon járt volna. Mivel a szövetkezeti tagok nem felelnek (s éppen nem egyetemleg!) a szövetkezet tartozásaiért, utólagos helytállási kötelezettségük is a vagyonfelosztási elvek szerint arányos, azaz nincs arra lehetősége a hitelezőnek, hogy egyetlen (vagy néhány) volt tagon hajtsa be igényét, valamennyiüket eljárás alá kell vonnia. Olyan gazdálkodó szervezetnél, ahol a hitelezők kielégítése után fennmaradó tiszta vagyon nem a tagok között osztandó szét, hanem másra száll, a tagok utólagos felelősségéről nem eshet szó. Vízgazdálkodási társulat esetében ezért a maradvány-vagyont megszerző államnak vagy önkormányzatnak kell helytállnia.
    7.3.1. Utólagos felelősség a törölt gazdasági társaság végelszámolásból kimaradt tartozásaiért
    A 7. pontban eddig elmondottak értelemszerűen érvényesülnek a gazdasági társaságokra nézve azzal a kiegészítéssel, hogy a végelszámoló vagy a tagok visszaélésszerű magatartása, az általuk esetlegesen elkövetett végelszámolással kapcsolatos bűncselekmény (például a gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, a fedezetelvonás vagy a számviteli fegyelem megsértése stb.) fokozott kártérítési felelősségüket alapozhatja meg. Egyebekben a végelszámoló tevékenységére - mivel ő álláspontunk szerint quasi vezető tisztségviselőnek tekintendő - a Gt. 26. §-ának (2) bekezdése érvényesül. Eszerint a végelszámoló korlátlanul és (ha több végelszámoló van, vagy a gazdálkodó szervezet vezetője is "ludas" a cselekményben) egyetemleg felel azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat, jog vagy tény valótlanságából, illetve a bejelentés késedelméből, vagy elmulasztásából származnak. A végelszámolóra is irányadóak azok a vezető tisztségviselővel szemben támasztott fokozott gondosságot igénylő, magasabb elvárhatósági követelményeket támasztó előírások, melyeket a Gt. 29. §-a fejt ki.
    A volt tagok (részvényesek) utólagos helytállási kötelezettségének szabályait a Gt. 54-56. §-ai határozzák meg. ezek körében említést érdemel a Gt. 54. §-a, amely a gazdasági társaság megszűnése esetében a megszűnő társaságot terhelő kötelezettségek alapján érvényesíthető követeléseknek a megszűnéstől számított öt éves elévülését időt - ha a tag korlátlanul felelős volt a társaság fennállása alatt, a tagsági jogviszonya a cég törlése előtt szűnt meg - a tagsági viszony megszűnésétől kezdve kell számítani. (Hasonló szabályt találunk a Gt. 97. §-ának (1) bekezdésében is.)
    A jogutód nélkül megszűnt társaság rendezetlen adósságaiért a tagok a Gt. 55.§-ának (2) bekezdése szerint felelnek. A Gt. 56. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a tag eredetileg korlátlanul és egyetemlegesen felelt a cég tartozásaiért, e minősége a társaság megszűnésével sem szűnik meg, az fennáll a fentiek szerint a tagsági viszony megszűnésétől kezdve még öt évig, függetlenül attól, hogy a tagsági viszony a cég törlése miatt, vagy azt megelőzően egyéb okból szűnt meg. A hitelező tehát az ilyen tagok közül szabadon válogathat, hogy kit (vagy kiket) perel be a cégtartozás utólagos behajtásáért. Az egyetemleges helytállási kötelezettség folytán jogában áll csak a tehetősebb, mobil, könnyen értékesíthető magánvagyonnal rendelkező volt tagok ellen fordulni. Az így beperelt személy nem hivatkozhat védekezésül tagtársainak felelősségére, köteles a teljes tartozásért akár egyedül helytállni, viszont megtérítési igénye támad a többi volt taggal szemben, tekintve, hogy az utólag felmerült tartozást közöttük a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában kell megosztani.
    Ha a tag felelőssége eredetileg korlátozott volt, az utólag ismertté vált kötelezettségért csak a neki jutott likvidációs hányad erejéig felel. (Gt. 56. § (2) bek.)
    A Gt. 56. §-ának (3) bekezdése szerint azonban nem hivatkozhat korábbi korlátozott felelősségére az a tag, aki ezzel visszaélt. Így például a kft. és rt. azon tagjai (részvényesei), akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével visszaéltek, a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért korlátlanul és a többi csalárd taggal (részvényessel) egyetemlegesen fognak felelni. A Gt. 56. §-ának (4) bekezdése erre egy további példát is hoz, amikor kijelenti: "Különösen fennáll a tagok (3) bekezdése szerinti felelőssége, ha a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek, illetve, ha a társasági vagyont saját vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve kellő gondosság tanúsítása esetén tudniuk kell volna, hogy ezáltal a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni."
    Ezek a jogszabályi rendelkezések egyértelműen bizonyítják, hogy a cég törlését követően sem behajthatatlan a társaság tartozása pusztán abból az okból, hogy az eredeti kötelezett jogalanyisága megszűnt, mivel ennek helyére lép a likvidációs hányadban részesült korlátozottan felelős volt tagok, vagy a csalárd, rosszhiszemű vagy legalább gondatlan, illetve az eredetileg is korlátlanul felelős tagoknak a cég megszűnése után is korlátlanul és egymásközt egyetemleges helytállási kötelezettsége.
    8. Az eljárás befejezése, a cég törlése
    A végelszámolás lefolytatása, a záródokumentumok elfogadása és a vagyonfelosztási megállapodás (határozat) megszületése a végelszámolás lezárását jelenti. A teljes - hatóságokkal is végbevitt - elszámolás befejező mozzanata a cégbíróság értesítése a végelszámolás lezajlásáról, s a cég törlése iránti kérelem előterjesztése.
    A korlátozott felelősségi formájú gazdasági társaságok tekintetében a törlés már azért is fontos körülmény, mivel mind a kft., mind pedig az rt. szabályai között találunk olyan előírást (Gt. 169.§ (3) bek. és a 266. § (3) bek.), amely szerint a tulajdonosok közötti tényleges vagyonfelosztásra (azaz likvidációs hányad kifizetésére illetve kiadására) csak a cég törlése után kerülhet sor.
    Ahogyan a cég bejegyzése (az egyéni cég kivételével) konstitutív hatályú, kizárólag e cégek törlése eredményezi a cégjegyzékbe bejegyzett gazdálkodó szervezetek jogi értelemben vett megszűnését. Ezért tévednek azok, akik a végelszámolás befejeztét tudatlanságból vagy hanyagságból elmulasztják a cégbírósággal közölni, bízva abban, hogy eljárásuknak nem lesz jogkövetkezménye, ha - mint azt sok esetben tapasztaljuk - az egyéb hatóságokkal már elszámoltak.
    A cég törlése ugyanis a ma hatályos szabályok szerint ex nunc hatályú. Ez azt jelenti, hogy a törlési kérelem megvizsgálásakor, ha azt a cégbíróság megfelelőnek látja, illetve, ha a felmerült hiányosságokat pótolták, az eljáró bíró végzéssel elrendeli a cég törlését. A törlés (azaz a jogutód nélküli megszűnés) napja azonban az erre adott bírói utasítás dátumával fog megegyezni. Nincs többé helye visszamenőleges hatályú törlésnek, tehát a megszűnő gazdálkodó szervezet nem maga határozza meg megszűnésének napját, azzal kénytelen a bírósági határozatban foglaltakhoz igazodni. Az oktatói munkaközösség (melynek létesítése ex tunc hatályú bejegyzéssel történik a 36/1990.(II.28.) MT.r. 5.§ (1) bek. értelmében) törlése szintén ex nunc hatályú, mint a többi cégjegyzékbe tartozó gazdálkodó szervezeté. A rendelet 8. §-ának (2) bekezdése ugyanis csak annyi mond, hogy a munkaközösség a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg, e szövegből pedig a visszamenőleges hatály nem vezethető le. Ezért e cégforma törlése sem különbözik a többi konstitutív hatállyal bejegyzett cég törlésétől.
    A törlési kérelemhez előterjesztendő dokumentációval a 3.2.2. és a 3.2.3.1. pontban foglalkoztunk már. Megjegyzendő, hogy a cég törlésekor a bíróság a végelszámolás befejező időpontját is rögzíti a cégjegyzékben a kérelem alapján. Ha a bíróság kérelemre törli a céget, úgy a törlés időpontja mellett ezt a körülményt is köteles feltüntetni a cégjegyzékben. (Ctv. 31.§ (2) bek.)
    A végzés azonnal jogerős lesz, mivel a törlő végzés jogi természetét tekintve nem különbözik a cégbíróság más változásbejegyző végzéseitől. A törlő végzés ellen az általános szabályok szerint a bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti kereset benyújtása jelenthet rendkívüli jogorvoslatot. (Ctv. 46. § (1) bek.)
    A cég törlését követően a végelszámolónak még lehetnek feladatai - hiszen, mint láttuk - kft. és rt. esetében a vagyoni jutók tényleges kifizetése csak a törlés után következhet be. A Cstv. 75. §-ának (4) bekezdése azonban a záródokumentumok elfogadásával egyidejűleg a legfőbb szerv kötelezettségé teszi a végelszámoló, a vezető tisztségviselők (akik véleményünk szerint már a végelszámolás kezdetétől sem funkcionálnak, sőt a cégjegyzékből is töröltettek), az FB és a könyvvizsgáló felmentésére vonatkozó határozathozatalt.
    Ezt a szabályozást rendkívül következetlennek tartjuk, nem csupán a kft. és az rt. törlés utáni feladatai miatt, hanem azért is, mert a Cstv. 75. §-ának (4) bekezdése egyetlen végelszámolási folyamathoz sem illeszkedik. A végelszámolót ugyanis nem lehet tisztségéből felmenteni akkor, amikor rá bokros(és felelősségteljes) teendők várnak: például el kell helyeznie a cég iratanyagát, hatósági eljárásban kell félként (a cég törvényes képviselőjeként!) szerepelnie, (ugyanis a törlési kérelmet csak ő terjesztheti elő); ki kell adnia a tagok likvidációs hányadait, és eleget kell tennie mindazon kifizetéseknek, melyeket a legfőbb szerv a záródokumentumok elfogadásakor és a vagyonfelosztási megállapodás meghozatalakor számára meghagyott. Arra van mód, hogy a Cstv. idézett rendelkezése szerint a cég vezető tisztségviselőit (ha addig nem tették) formálisan is felmentsék, és valóban indokolt az FB és a könyvvizsgálónak, mint ellenőrző szerveknek illetve a törvényességet biztosító személyeknek ezen időpontban történő felmentése, mivel az FB.-nek és a könyvvizsgálónak mindaddig a végelszámolást figyelemmel kísérő és ellenőrző feladatai éppúgy megvoltak, mint egy változatlan feltételekkel működő (megszűnni nem kívánó) társaságnak.
    A végelszámolót azonban a záródokumentumok elfogadásakor azonnali hatállyal felmenteni nem szabad: az eljárás teljes befejezéséig munkálkodnia kell. Éppen ezért azt ajánljuk, hogy a Cstv. 75. §-ának (4) bekezdését olyan módon alkalmazzák az érintettek, hogy a végelszámoló felmentéséről határozzanak ugyan, de a felmentés a jövőre szóljon. Mivel nehéz megállapítani, hogy a cégeljárás pontosan meddig tart, nem naptár szerint, hanem a törlő végzés kézhezvételéhez célszerű hozzákapcsolni a felmentést, úgy, hogy abba a "végjáték", azaz a tényleges vagyonkiadás és az iratok elhelyezése, valamint minden egyéb még szükséges teendő beleférjen.
    9. A végelszámolás speciális szabályai
    A Cstv. IV. fejezete a törvény alkalmazásában gazdálkodó szervezetnek minősülő jogalanyok végelszámolására vonatkozó közös szabályokat tartalmazza. Ugyanakkor a törvény 2. §-ának (3) bekezdése már utal rá, hogy pénzintézetekre (hitelintézetekre), a biztosító részvénytársaságokra, és a biztosító szövetkezetekre, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakra, továbbá a magánnyugdíjpénztárakra a törvény rendelkezéseit az adott szervezetre vonatkozó törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
    Valójában 2. §-ban nem említett gazdálkodó szervezetek többségére is az adott szervezet létesítéséről és működéséről szóló törvény a végelszámolás vonatkozásában is néhány az adott szervezet fel-
    építésének és működésének sajátosságaiból eredő külön szabályt állít fel.
    A Cstv.-nek ez a rendelkezése tulajdonképpen felesleges, mert a
    79. § általános érvénnyel deklarálja, hogy a végelszámolás során az e törvényben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve, ha az egyes gazdálkodó szervezetekre vonatkozó külön jogszabályok másként nem rendelkeznek.
    A végelszámolás szabályozása több szervezet esetében nehezen áttekinthető, mert a szabályozás kettő, vagy három szintű. A biztosító intézetek esetében a Biztosítási törvényben foglalt különös szabályok mellett, amennyiben a biztosító intézet részvénytársaság, vagy szövetkezeti formában működik, a társasági és a szövetkezeti törvényben foglalt szintén különös szabályokat is figyelembe kell venni.
    A vízgazdálkodásról szóló törvény is azáltal, hogy a vízgazdálkodási társulatoknál kimondja, hogy mögöttes szabályként a Társasági Törvény általános rendelkezéseit kell alkalmazni, többszintű szabályozást teremt, mert a Gt. általános rendelkezései a végelszámolás minden társasági formára vonatkozó közös szabályait is tartalmazza.
    Az egyes szervezetekre vonatkozó jogszabályok maguk is utalnak arra, hogy a végelszámolásra egyebekben a Cstv. szabályai az irányadók. Kivételt képeznek azok a speciális szervezetek, ahol a Cstv. utal az eltérő szabályozás elsődlegességére. (hitelintézet, biztosítóintézet, önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, magánnyugdíjpénztár).
    Nem tartozik a Cstv. hatálya alá a befektetési alapok végelszámolása. A befektetési alapokról szóló törvény ugyan tartalmaz rendelkezések a végelszámolásra, de egyebekben nem teszi lehetővé a Cstv.-ben foglalt általános szabályok alkalmazását.
    A továbbiakban ismertetjük azoknak a szervezeteknek (jogi személyeknek) a végelszámolására vonatkozó speciális szabályokat, amelyek jogutód nélküli megszűnése esetén végelszámolásnak van helye, és az adott jogalany működéséről szóló jogszabály tartalmazza ezeket a különös, vagy éppen kizárólagos rendelkezéseket.
    E helyütt nem ismertetjük a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat, mert a gazdasági társaságnak, mint a legkritikusabb és leggyakrabban előforduló vállalkozási forma végelszámolására vonatkozó szabályok a többi fejezetben részletesen is bemutatásra kerülnek.
    A gazdasági társaságokéhoz nagyon hasonló esetköröket (mint például a közhasznú társaság, az oktatói munkaközösség vagy az egyesülés végelszámolását) szintén a gazdasági társaságokkal összefüggésben, a 2-3. pontban részletezzük.
    9.1. Szövetkezet
    A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Sztv.) szerint a szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amely a tagok személyes közreműködésével és vagyoni hozzájárulásaival, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat.
    A szövetkezet jogi személy.
    A szövetkezet jogutód nélkül történő megszűnése esetén végelszámolásnak van helye, ha:
    - a közgyűlés - az összes tag kétharmada szótöbbségével, lakásszövetkezetnél egyhangúlag - elhatározza a szövetkezet jogutód nélküli megszűnését,
    - a tagjainak száma 5 alá - iskolai szövetkezetnél és hitelszövetkezetnél 15 alá - csökken, és emiatt, vagy más törvényes okból a Cégbíróság megszűntnek nyilvánítja.
    A szövetkezet a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg.
    A szövetkezetek végelszámolására vonatkozó különös szabályok a következők:
    Lakásszövetkezeteknél a végelszámolót a cégbíróság rendeli ki, ha a tagok a végelszámoló személyében nem tudtak megállapodni. Minden más esetben a végelszámolást az igazgatóság végzi.
    A végelszámolás befejezése után fennmaradó vagyoni eszközöket a tagok és a nem tag üzletrész-tulajdonosok között részjegyük, más vagyoni hozzájárulásuk és üzletrészük arányában - fel kell osztani, és részükre ki kell fizetni.
    A fel nem osztható vagyonra az Sztv. 17. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés irányadó. A törvény 17. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a szövetkezet fel nem osztható vagyont létesít, azt a szövetkezet megszűnése, vagy gazdasági társasággá történő átalakulása esetén az alapszabályban meghatározott szövetkezeti célra kell felhasználni. A szövetkezeti célra adható állami támogatás igénybevételének feltételeként jogszabályhely előírhatja, hogy a támogatással létrehozott értéket fel nem osztható vagyonként kell kezelni, s azt a szövetkezet megszűnése, vagy gazdasági társasággá történő átalakulása esetén a külön törvényben meghatározott szövetkezeti célra kell fordítani.
    Lakásszövetkezetek esetében a vagyon a volt tagok és a nem tag tulajdonosok közös tulajdonába kerül, érdekeltségük arányában.
    Egyebekben a végelszámolásra a Cstv. IV. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A Cstv. a szövetkezeteket is a személyi hatálya alá sorolja, azaz a szövetkezetek a Cstv. 2. §-ában felsorolt gazdálkodó szervezetnek minősülnek.
    9.2. Az erdőbirtokossági társulat
    Az erdőbirtokossági társulat az erdő művelési ágban nyilvántartott egy, vagy több földrészlet tulajdonosai által az erdőgazdálkodási tevékenységgel összefüggő, valamint az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátására létrehozott gazdálkodó szervezet. A társulat jogi személy, amely Cégbírósági bejegyzéssel jön létre.
    Az erdőbirtokossági társulatokról szóló 1994. évi XLIX. törvény 10. §-a a társulat megszűnésének három olyan esetét tartalmazza, amikor végelszámolásnak van helye:
    - ha a társulatnak egy-egy tagja marad,
    - ha a Cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás keretében megszűntnek nyilvánítja,
    - ha jogutód nélküli megszűnését határozza el.
    A törvény 31. §-ának (2) bekezdése szerint az erdőbirtokossági társulat megszűnése esetén, a társulat vagyonát a tagok között fel kell osztani, s a társulat - ideértve a törvény 39. §-ának (1) bekezdése szerinti társulatot is - tulajdonában lévő erdőterület társulati érdekeltségük arányában a tagok osztatlan közös tulajdonába kerül. A törvény 39. §-ának (1) bekezdése szerint a társulati erdőben a folyamatban lévő erdőművelési, továbbá a megállapodás, vagy hatósági előírás alapján végzett egyéb munkák költségeivel az érintett erdőgazdaság legkésőbb a gazdasági év végéig köteles elszámolni az erdőbirtokossági társulattal.
    A társulatok végelszámolásáról a törvény 34. §-a szól. A 34. § szerint a társulat jogutód nélküli megszűnése esetében - kivéve, ha a társulatot a bíróság felszámolási eljárás során szünteti meg - végelszámolásnak van helye. A végelszámolást a társulat elnökségének tagjai végzik. A szavazatok legalább egytized részét képviselő társulati tagok kérhetik a Cégbíróságtól más személy végelszámolóként való kirendelését.
    A társulat vagyonának értékesítéséből befolyó összegnek a követelések kielégítése után fennmaradó részét a társulati érdekeltség arányában a társulati tagok között fel kell osztani.
    A társulat jogutód nélküli megszűnése az erdőgazdálkodót terhelő, külön törvényben meghatározott kötelezettségeknek az erdő tulajdonosai által történő teljesítését nem érinti. A Cstv. az erdőbirtokossági társulatokat is a személyi hatálya alá sorolja. Mivel a társulat is Cégbírósági bejegyzéssel jön létre, ezért a végelszámolás során a Cégtörvényben foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.
    9.3. Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások
    A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerint a törvény hatálya alá tartozó pénzügyi intézmény, hitelintézet, vagy pénzügyi vállalkozás lehet.
    A hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely betéteket gyűjt és egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végez. Pénzügyi vállalkozás az a pénzügyi intézmény, amely a törvény 5. §-ának (2) bekezdésében meghatározott és kizárólag hitelintézet által végezhető tevékenység kivételével egy, vagy több pénzügyi szolgáltatást végez.
    A hitelintézet végelszámolására csak akkor kerülhet sor, ha működését még nem kezdte meg. A törvény ezen túlmenően csak a felszámolási eljárás vonatkozásában állapít meg eltérő szabályozást, ami azt jelenti, hogy a hitelintézetek végelszámolására a társasági, illetve a szövetkezeti törvényben foglalt eltérések figyelembevételével a Cstv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
    9.4. A biztosítóintézetek
    A biztosítóintézetekre vonatkozó rendelkezéseket az 1995. évi XCVI. törvény tartalmazza.
    Biztosító részvénytársaságként, szövetkezetként, egyesületként, vagy külföldi székhelyű biztosító magyarországi fióktelepeként működhet. Biztosító rt. esetében a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény, biztosító szövetkezet esetén Szövetkezeti Törvény, biztosító egyesület esetén az egyesületekről szóló 1989. évi II. törvény, külföldi székhelyű biztosító magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseletéről szóló 1997. évi CXXXII. törvény előírásait, a fenti törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
    Végelszámolási eljárás a biztosító egyesületekkel szemben nem folytatható le.
    A biztosító jogutód nélküli megszűnését kimondó határozatához a felügyelet (a PSZÁF-et, azaz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét) előzetes egyetértése szükséges.
    A felügyelet az előzetes egyetértést akkor adja meg, ha a biztosító a biztosítási tevékenységből eredő összes kötelezettségét teljesítette, így különösen
    - az állomány átruházását,
    - a biztosítási szerződések felmondását,
    - a biztosítottakkal történő megállapodást, és az ezek bizonyítására alkalmas okiratokat a felügyeletnek benyújtotta.
    A felügyelet az előzetes egyetértés megadásával egyidejűleg a biztosító tevékenységi engedélyét is megvonja.
    A biztosító részvénytársaság, a biztosító szövetkezet és a fióktelep végelszámolásának a szabályozása tehát több lépcsős. Első lépcsőben a Biztosítási Törvény rendelkezéseit, a második lépcsőben az adott szervezeti forma működésére vonatkozó törvény rendelkezéseit és harmadik lépcsőben a Cstv. IV. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
    9.5. A befektetési alap
    A befektetési alapok jogi személyiséggel rendelkező vagyontömegek, amelyek vagy értékpapírban (értékpapíralap), vagy ingatlanokban (ingatlanalap) testesülhetnek meg. Az alapok létrehozásáról és kezeléséről az 1991. évi LXIII. törvény szól. A törvény szerint az alapok kezelését magyarországi székhelyű kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság láthatja el, a törvényben meghatározott engedély birtokában.
    A törvény 10. §-a szerint, a befektetési alap és alapkezelő felszámolása során a törvényben foglalt eltérésekkel a Cstv. szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. A törvény, tehát az alapok és alapkezelők felszámolása során csak a speciális szabályozás igényével lép fel és általános szabályként a Cstv. rendelkezéseit engedi alkalmazni anélkül, hogy maga a Cstv. egyébként saját személyi hatálya alá sorolná az alapokat.
    A befektetési alapok végelszámolásáról a törvény 10/A. §-a szól.
    A jelenleg hatályos szöveget az 1994. évi XXXI. évi törvény iktatta be.
    A befektetési alap végelszámolására a határozott időre létrehozott befektetési alap futamidejének lejártakor kerülhet sor. A futamidő lejártakor az alap tulajdonában álló értékpapírt, vagy ingatlant három hónapon belül értékesíteni kell. Ingatlanalap esetében - indokolt esetben - a határidő a felügyelet engedélyével három hónappal meghoszszabbítható.
    Értékpapíralap megszűnése esetén az alapkezelő az értékpapírok értékesítésével tőzsde-tag értékpapír forgalmazó céget köteles megbízni, amelynek bizományosi díja végelszámolási költségként az alapot terheli.
    Ingatlanalap megszűnése esetén az alapkezelő az ingatlanok értékesítését maga is elvégezheti. A végelszámolás alatt is érvényes szabály, hogy az ingatlan eladásakor meg kell állapítani az ingatlan alap által elfogadható legalacsonyabb összeget, továbbá, hogy az ingatlanok értékének megállapítása három hónapnál régebbi nem lehet. Az értékeléshez, illetve értékesítéshez igénybe vett ingatlanforgalmazó cég által felszámított díj végelszámolási költségként az alapot terheli. A befektetési alap tulajdonába tartozó a vagyon értékesítését követő öt napon belül, az alapkezelő a végelszámolási jelentést köteles elkészíteni és a felügyelethez benyújtani. Az értékesítés befejezését követő tíz napon belül, a letétkezelő társaság köteles a végelszámolási jelentés egyidejű bemutatásával a befektetőknek a végelszámolási eljárás eredményeképpen rendelkezésre álló összeget kifizetni.
    A végelszámolási jelentésnek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
    - a futamidő lejártakor a befektetési alap tárcájában lévő egyes eszközök nyilvántartási értékét,
    - az egyes értékesített eszközök befolyt ellenértékét, esetleges egyéb bevételeket (pl. kamat),
    - a végelszámolás során felmerült költségeket tételesen,
    - befektetők között felosztható tőkét,
    - az egyes befektetési jegyre kifizethető összeget.
    Az alap megszűnését követően rendelkezésre álló tőke a befektetőt befektetési jegyei névértékének arányában illeti meg.
    Az alap a Felügyelet (a PSZÁF) által vezetett nyilvántartásból
    való törléssel szűnik meg. A törlést a végelszámolási jelentés benyújtásának időpontjával kell elrendelni.
    A szabályozásból kitűnően a törvény az alapkezelő végelszámolá-
    sára nem állapít meg speciális szabályokat. Az alap vonatkozásában pedig csak a határozott időre létrehozott befektetési alapoknál engedi meg a végelszámolással történő megszűnést. A szabályozás ellentmondásos, mert nem rendelkezik arról az esetről, ha az alap kezelő kíván megszűnni, de maga az alap nem szüntethető meg.
    9.6. Önkéntes kölcsönös biztosító pénztár
    Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak létrehozásáról és működéséről az 1993. évi XCVI. törvény szól. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár (továbbiakban: pénztár) természetes személyek által a függetlenség, kölcsönösség, a szolidaritás és az önkéntesség elve alapján létrehozott, társadalombiztosítási ellátásokat kiegészítő, pótló, illetve ezeket helyettesítő szolgáltatásokat, továbbá az egészség védelmét elöregítő ellátásokat szervező és finanszírozó társulás.
    A pénztár szolgáltatásait rendszeres tagdíj befizetésekből egyéni számlavezetés alapján szervezi, finanszírozza, illetve nyújtja. A pénztártevékenységhez kapcsolódó gazdálkodási és felelősségi szabályokat és jogosultságokat e törvény szabályozza.
    A pénztár jogi személy, amelyet a székhelye szerint illetékes megyei bíróság vesz nyilvántartásba és a nyilvántartásba vétellel jön létre.
    A pénztár felszámolási, vagy végelszámolási eljárás keretében szűnhet meg jogutód nélkül. A jogutód nélküli megszűnés a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A pénztár megszűnését az illetékes bíróságnak be kell jelenteni. A pénztár jogutód nélküli megszűnése esetén a pénztártag a reá jutó vagyonrészt
    - átlépés esetén a másik pénztárba, vagy
    - ha az átlépésre nincs lehetőség, az általános alapba utaltatja, illetve
    - felveheti.
    Ebben az esetben a kifizetés jövedelemnek minősül. Járadékszolgáltató nyugdíjpénztár jogutód nélküli megszűnése esetén a járadékalap kezelését és a járadék folyósítását az általános alap veszi át.
    A pénztár megszüntetésére irányuló szándékot a pénztárfelügyeletnek (a PSZÁF-nek) be kell jelenteni. A pénztárfelügyelet a pénztár jogutód nélküli megszűnésekor - a felszámolás kivételével -, amenynyiben a közgyűlés ezt határozatban kéri, végelszámolót nevezhet ki. A végelszámoló költségeit a pénztár viseli.
    Az 1993. évi XCVI. törvény nem utal arra, hogy a végelszámolásra egyebekben a Csődtörvény rendelkezése az irányadóak, de a Cstv. 3. §-ának (1) bekezdésének a) pontja a személyi hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek között felsorolja a pénztárt is. A Cstv. 2. § (3) bekezdésének b) pontja pedig kifejezetten deklarálja, hogy a végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakra, a pénztárakról szóló törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
    9.7. Magánnyugdíjpénztár
    A magánnyugdíjpénztár létrehozásáról, működéséről és megszűnéséről a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. tv. rendelkezik.
    A magánnyugdíjpénztárak a társadalombiztosítási rendszerhez kapcsolódó magánnyugdíjrendszer keretében látják törvényi feladataikat; amelyek célja elsődlegesen az időskori és megrokkanás esetén fennálló anyagi biztonság feltételeinek a megteremtése.
    A pénztárat a székhelye szerint illetékes fővárosi, megyei bíróság veszi nyilvántartásba. A kérelemhez mellékelni kell az alapító okiratot, az alapítási engedélyt, a kérelem beadását követően pedig az adószámról és a társadalombiztosítási nyilvántartásba vételi számról szóló igazolást, továbbá a hitelintézet igazolását pénzforgalmi számla megnyitásáról.
    A bíróság a nyilvántartásba vételről nemperes eljárásban határoz, és határozatáról egyidejűleg az illetékes ügyészséget és pénztárfelügyeletet (a PSZÁF-et) is értesíti. A pénztár a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre, az alapító okirat kibocsátásának időpontjára visszaható hatállyal.
    A pénztár jogi személy.
    A pénztár megszűnésével kapcsolatos döntés a pénztár közgyűlé-
    sének a hatáskörébe tartozik. A pénztár jogutód nélküli megszűnésére végelszámolás, vagy felszámolás keretében van lehetőség.
    A pénztár megszüntetésére irányuló szándékot a Pénztárfelügyeletnek be kell jelenteni. A Pénztárfelügyelet a pénztár jogutód nélküli megszűnésekor - a felszámolás kivételével -, amennyiben a közgyűlés ezt határozatban kéri, végelszámolót nevezhet ki. A végelszámoló költségeit a pénztár viseli.
    A pénztár megszűnését az illetékes bíróságnak be kell jelenteni.
    A pénztár jogutód nélküli megszűnése esetén a pénztártag a rá jutó vagyonrészt - átlépés esetén - a másik pénztárba viheti át.
    Az 1997. évi LXXXII. tv. szintén nem utal arra, hogy a végelszámolásra egyebekben a Cstv. rendelkezései az irányadóak, de a Cstv.
    3. §-a (1) bekezdésének a) pontja a személyi hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek között a pénztárat is felsorolja. A Cstv. 2. § (3) bekezdésének b) pontja pedig kifejezetten deklarálja, hogy a vég-
    elszámolásra vonatkozó rendelkezéseket az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak mellett a magánnyugdíjpénztárakra is, a magán-
    nyugdíjpénztárakról szóló törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
    A legtöbb speciális szervezeti forma végelszámolására vonatkozó szabályokat előzetes gyakorlati tapasztalatok nélkül alkották meg, ezért a szabályozás - részben tudatosan - vázlatos. Nyilvánvalóan a jövőbeni gyakorlat veti fel azokat a kérdéseket, amelyek kapcsán idővel e rendelkezések finomítására van szükség.
    Az önkéntes kölcsönös biztosító és magánnyugdíjpénztárak esetében azonban már a kezdeti szabályozás sem illeszkedik teljesen a hatályos jogi szabályozásba.
    A legalapvetőbb probléma az, hogy miközben a Cstv. deklarálja a nyugdíjpénztárak esetén is azt, hogy a Cstv. IV. fejezetében foglaltak rájuk is vonatkoznak, eközben IV. fejezet szabályai a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó specialitásokat veszi figyelembe. Így a Cstv.-nek a Cégbíróságra vonatkozó rendelkezései, a Cégbíróságnak a végelszámolással összefüggő feladatai a magánpénztárak megszűnése esetén nyilvánvalóan nem alkalmazhatóak (lásd erről részletesebben: Barta Judit: A magánnyugdíjpénztárak jogutód nélküli megszűnésének jogi problematikája, Gazdaság és Jog 2000. évi 11. szám).
    9.8. A vízgazdálkodási társulat
    A vízgazdálkodási társulatok jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek, amelyek közfeladati jellegüktől függően víziközmű-társulat, illetve vízitársulat formájában működhetnek.
    A társulatok létrehozásáról, szervezetéről és megszűnéséről az 1995. évi LVII. törvény rendelkezik azzal, hogy a törvény eltérő rendelkezései hiányában a gazdasági társaságokról szóló törvény általános rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezt a rendelkezést [34. § (2) bek.] az 1997. évi CXLIV. törvény 317. §-a iktatta be a törvény szövegébe.
    A társulat is cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. A társulat megszüntetéséről a taggyűlés 2/3-os többséggel határozhat.
    A társulat megszűnik, ha
    - elhatározza a jogutód nélküli megszűnését (feloszlását),
    - másik társulattal egyesül, vagy több társulatra szétválik,
    - a víziközmű-társulat az alapszabályában meghatározott közcélú feladatát megvalósította,
    - a vízitársulatot a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti,
    - a Cégbíróság megszűntnek nyilvánítja,
    - a Cégbíróság hivatalból elrendeli a törlését.
    A törvény 44. §-ának (3) bekezdése szerint a társulat megszűnése esetén végelszámolásra kerül sor. A társulatok jogutód nélküli megszűnése esetén a közfeladat ellátásához szükséges vagyon - a helyi vízgazdálkodási közfeladatot egyébként ellátni köteles - önkormányzatra, vagy az államra száll.
    Ha a társulat megszűnését követően a közfeladatot az állam látja el, az ehhez szükséges vagyont a vízügyi igazgatás területi szerve, illetőleg a vizek és vízilétesítmények kezelésére létrehozott kizárólagos, vagy többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek veszik át a mezőgazdasági vízgazdálkodási célokat szolgáló vagyon kivételével, amelynek átvételéről a mezőgazdasági vízszolgáltatás és vízkár elhárítás feladatait ellátó miniszter gondoskodik.
    A törvény 45. § (7) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott 160/1995. (XII. 26.) Kormányrendelet tartalmazza a vízgazdálkodási társulatok működésére és ezen belül a megszűnésére vonatkozó részletszabályokat. A szabályozás érdekessége, hogy - figyelemmel a Cstv. 3. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra is - végelszámolásnak csak a vízitársulat megszűnése esetén van helye.
    A víziközmű-társulat megszűnése esetén egy speciális, a kormányrendeletben szabályozott elszámolási eljárást kell lefolytatni. (Ha a víziközmű-társulat az alapszabályban meghatározott közcélú feladatait végrehajtotta, és a létrehozott közművet, szolgáltatásra alkalmas állapotban - a külön törvény szerinti tulajdonos önkormányzat részére átadta -, az e rendeletben meghatározott elszámolási eljárást kell lefolytatnia.)
    Az elszámolási eljárás megindításáról a közmű átadásától számított 30 napon belül a taggyűlés határoz, és tagjai közül háromtagú elszámolóbizottságot választ.
    Ha a taggyűlés nem tud a 30 napos határidőn belül elszámoló-bizottságot választani, abban az esetben annak tagjait, - az intézőbizottság kérelmére - a Cégbíróság jelöli ki. Az ellenőrző-bizottság az elszámolás alatt működését tovább folytatja, de a taggyűlés hatásköre - az elszámolás alatt - csak a beszámolóról szóló előterjesztés elfogadására terjed ki.
    Az elszámolási eljárás során, az elszámoló-bizottság az intézőbizottság hatáskörét gyakorolja, az ellenőrző-bizottság pedig működését tovább folytatja.
    Az elszámolási eljárás kezdő időpontja az eljárás megindításáról szóló taggyűlés határozat kelte.
    A társulat, az eljárás megindításáról szóló taggyűlési határozatot, legkésőbb határozat meghozatalától számított 8 napon belül köteles megküldeni:
    - a törvényességi felügyeletet ellátó Cégbíróságnak,
    - az általa létrehozott közmű helye szerint illetékes települési önkormányzatnak,
    - a számláját vezető pénzintézetnek,
    - a székhelye szerint illetékes adó- és vámhatóságnak, illetékhivatalnak, valamint társadalombiztosítási igazgatási szervnek,
    - a b) pont szerinti illetékes vízügyi igazgatóságnak.
    Az elszámolási eljárás megindításáról értesíteni kell továbbá a társulat hitelezőit. Az értesítésnek tartalmaznia kell
    - az elszámolási eljárás alatt álló társulat nevét, székhelyét,
    - az elszámolás elrendeléséről szóló taggyűlési határozat számát és a határozat hozatal időpontját,
    - az elszámoló-bizottság tagjainak nevét és címét,
    - a hitelezőknek szóló felhívást, hogy követeléseiket - az érdekeltségi hozzájárulással kapcsolatban bankhitel kivételével - a közzétételtől számított 30 napon belül, az elszámoló-bizottságnak jelentsék be.
    Az elszámolás megindításának napjával a társulat valamennyi tartozása - a bankhitelt és járulékait kivéve - lejárttá válik.
    Az elszámoló-bizottság ellátja a társulat megszűnésével összefüggő feladatokat, így különösen:
    - elkészíti a társulat önkormányzati tulajdonba kerülő ingó- és ingatlan vagyontárgyainak, valamint vagyoni jogainak jegyzékét,
    - az a) pontban foglaltaktól elkülönítve elkészíti a tagok által az elszámolási eljárás megindításáig, illetőleg az annak során befizetett, valamint a még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulások érdekeltenkénti és összesített jegyzékét,
    - kimutatást készít az egyes tagok érdekeltségi egységeinek számáról,
    - elkészíti a társulat hiteltartozásainak egyenlegét, jegyzéket készít a társulat ügyiratairól,
    - érvényesíti a társulat követeléseit és rendezi tartozásait, kivéve az érdekeltségi hozzájárulásokat és bankhiteleket,
    - értékesíti az értékesíthető vagyontárgyakat, illetőleg szükség esetén selejtezést végez,
    - átutalja a társulat bankszámlájára a házipénztárban lévő, a nyilvántartásokkal egyeztetett pénzkészletet,
    - intézkedik a társulat számlájának lezárásáról, annak egyenlegösszegét átutalja a létrehozott víziközmű helye szerint illetékes települési önkormányzat újonnan nyitott víziközmű elnevezésű elkülönített számlájára,
    - megsemmisíti a társulat bélyegzőjét.
    Az elszámoló-bizottság az eljárás lefolytatása során szakértőket vehet igénybe. Az elszámolási eljárás költségeit az f) pontban említett tartozások között kell elszámolni.
    A társulat követeléseinek érvényesítése és tartozásainak kiegyenlítése után az elszámoló-bizottság elszámolási zárómérleget készít.
    A társulat véglegesített érdekeltségi állományáról készült, valamint az egyes tagok érdekeltségi egységeinek számát tartalmazó kimutatásokat a zárómérleghez kell csatolni.
    A még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulások nyilvántartásával és beszedésével, valamint a hiteltörlesztéssel kapcsolatos ügyvitel költségeinek éves összegére - a közmű helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjével egyetértésben - számítást kell készíteni.
    Az elszámolás körébe tartozó feladatok elvégzése után az elszámolóbizottság összehívja a taggyűlést és előterjeszti a zárómérleget. Ha a zárómérleget a taggyűlés elfogadja, egyben az elszámolási eljárást határozattal befejezettnek nyilvánítja.
    Az elszámolóbizottság a taggyűlési határozatot és a zárómérleget a Cégbíróságnak megküldi, amely a társulatot törli a cégnyilvántartásból. A megszűnt társulat vagyonát - ideértve társulati úton létrehozott közcélú vízi létesítménnyel kapcsolatos vagyoni jogot és kötelezettséget, továbbá az érdekeltségi hozzájárulással összefüggő követelést és tartozást - a közfeladatokat ellátó víziközmű - tulajdonos települési önkormányzat részére kell átadni.
    Az átadás során a még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulásból származó követeléseket és a hitelállományt az ahhoz csatolt zárómérleg mellékletek és okiratok alapján kell a víziközmű tulajdonosának átadni.
    A még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulást, a létrehozott víziközmű tulajdonosa részére kell teljesíteni, annak a vízíközmű elnevezésű elkülönített számlájára. A teljesítés elmaradása esetén a hozzájárulás behajtásáról a megszűnt víziközmű-társulat érdekeltségi területe szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője gondoskodik.
    A települési önkormányzat, csak az átvett vagyon és a hozzá befizetett érdekeltségi hozzájárulás erejéig felel a társulat megszűnéséig keletkezett, de később felmerülő követelésekért.
    9.9. A vállalat
    A rendszerváltozást megelőzően az állami vagyon működtetésének tipikus - és szinte kizárólagos - szervezeti formája az állami vállalat volt. Az állami vállalat szervezetéről, működéséről és irányításáról az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. tv. rendelkezik, amelyet ugyan a mai napig sem helyeztek hatályon kívül, de az elmúlt időszakban a törvény hatálya alá tartozó vállalat alapításra már nem került sor.
    Maguk az állami vállalatok időközben vagy megszűntek, vagy átalakultak gazdasági társasággá.
    A gazdasági társasággá történő átalakulás lehetőségét, először a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. tv. teremtette meg.
    A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. tv. és az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. tv. már kötelező határidőket szabott az átalakulás megkezdésére.
    A vállalati törvény 44. §-a szerint a megszüntető (megszűntnek nyilvánító) határozatban rendelkezni kell a végelszámoló kirendeléséről. A vállalat megszűntnek nyilvánítása esetén a végelszámolót a Cégbíróság jelöli ki.
    Végelszámolónak a vállalat igazgatója (vagy más vezető állású dolgozója) jelölhető ki. Az alapító szerv, illetve a Cégbíróság más személyt is kirendelhet.
    A végelszámolás megindítását és a végelszámoló személyét, ha a végelszámolásra nem a Cégbíróság kezdeményezésére került sor, bejegyzés és közzététel végett a Cégbíróságnak be kell jelenteni.
    A végelszámoló kirendelésétől kezdve a vállalat vagyonával kapcsolatos jogcselekményeket csak a végelszámoló tehet.
    A végelszámoló felméri a vállalat vagyoni helyzetét, elkészíti a vállalat hitelezőinek jegyzékét, összeállítja a végelszámolási mérleget és ezeket jóváhagyás végett az alapító szervnek megküldi.
    A jóváhagyást követően az eljárás befejezését a Cégbíróságnak bejelenti és kéri a vállalat törlését a cégjegyzékből.
    A vállalati törvény 44/B. §-a kimondja, hogy a végelszámolásra egyebekben a csődeljárásról, felszámolási feljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. tv. IV. fejezete az irányadók.
    Az állami vállalat megszűnésével azonban a vállalat mint szervezeti forma nem szűnt meg teljesen. A Ptk. 70. §-ának (1) bekezdése változatlanul lehető teszi, hogy a helyi önkormányzat, továbbá a Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szerve és az egyesület vállalatot hozhasson létre (egyes jogi személyek vállalata). A vállalat jogi személy. Egyesület esetén az alapítás feltétele, hogy a vállalat létesítését az egyesület alapszabálya megengedje [Ptk. 70. § (2) bek.].
    Az 1990. szeptember 30. napján hatályba lépett, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. értelmében a helyi önkormányzat kizárólag a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások céljából alapíthat vállalatot.
    A vállalat alapítás joga a hatályos önkormányzati törvény szerint azonban csak 1993. december 31-éig illette meg a helyi önkormányzatot. Bár az e tilalmat beiktató 1992. évi LX. tv. 5. § (1) bekezdését az 1995. évi XXXIX. tv. 77. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, az önkormányzati törvény vonatkozó rendelkezésének módosításáról azonban nem rendelkezett. Ebből eredően a Ptk. és az önkormányzati törvény jelenleg hatályos törvényi szabályozása ellent mond egymásnak, hiszen a Ptk. 70. § (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzat vállalat alapítására határidőhöz kötöttség nélkül jogosult.
    Hasonló a helyzet az egyéb jogi személyek vállalat alapítási jogával kapcsolatban is, hiszen az 1992. évi LV. tv. 10. §-ának (5) bekezdése kimondta, hogy a vállalat létesítő szerve 1996. december 31-ig köteles gazdasági társasággá átalakítani a meglévő vállalatot, 1993. december 31-ét követően pedig ilyen vállalat nem alapítható. Az 1995. évi XXXIX. tv. 77. §-ának (2) bekezdése azonban a 10. § (5) bekezdését is hatályon kívül helyezte.
    A helyi önkormányzatok közszolgáltatási vállalatainak minősülnek azok a korábban tanácsok által alapított és a tanácsok felügyelete alatt álló közüzemi célú állami gazdálkodó szervezetek is, amelyek az önkormányzati törvény 107. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a törvény kihirdetésével egyidejűleg és a törvény erejénél fogva az önkormányzatok tulajdonába kerültek. E vagyonátadás részletes szabályairól az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. tv. rendelkezett.
    A helyi önkormányzat közüzemi vállalatára is vonatkozott az 1992. évi LV. tv. 10. §-ának (5) bekezdése amely kötelezően előírta e vállalatok gazdasági társasággá alakítását 1996. december 31-ig. Az elkötelezettséget hatályon kívül helyező 1995. évi XXXIX. tv. 70. § (3) bekezdésében foglaltak is figyelemmel azonban az át nem alakult közüzemi vállalatok ebben a formában továbbra is működhetnek.
    A Ptk. 72. §-ának (7) bekezdése szerint ha a jogi személy vállalata jogutód nélkül megszűnik - a felszámolás esetét kivéve - végelszámolásnak van helye. A végelszámolás módjára az állami vállalatokról szóló többször módosított 1977. évi VI. tv.-ben foglaltak az irányadóak azzal az eltéréssel, hogy a megmaradt vagyon a létesítő szervet illeti meg.
    Az egyes jogi személyek vállalata mellett a Ptk. még egy sajátos vállalati formát szabályoz. A Ptk. 74. §-ának (1) bekezdése szerint jogszabályban meghatározott gazdálkodó szervezetek, illetőleg gazdasági tevékenységet is folytató más jogi személyek leányvállalatot hozhatnak létre. A leányvállalat jogi személy. A Ptk. 74. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a leányvállalatra az egyes jogi személyek vállalatára vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a leányvállalat létesítéséhez - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a pénzügyminiszter előzetes egyetértése nem szükséges.
    A leányvállalatra, mint jogi személy, vállalati formára vonatkozó szabályokat a ma is hatályos 65/1984. (XII. 29.) Mt. rendelet tartalmazza. A leányvállalati forma a gazdasági társaságok megjelenését követően háttérbe szorult, ezért ma már gyakorlatilag megszűnt vállalati formának tekinthető. Az állami vállalatok 1992. évi LIV. tv. előírásai szerint voltak kötelesek az általuk alapított leányvállalatokat gazdasági társasággá átalakítani. A nem állami vállalatok által létesített leányvállalatok átalakulására, illetve megszüntetésére pedig az 1992. évi LV. tv. előírásai voltak az irányadóak, amelyek szerint a vállalat létesítő szervének 1996. december 31-éig kellett leányvállalatát átalakítani, illetve megszüntetnie.
    A fentebb jelzett probléma annyiban a leányvállalattal összefüggésben is fennáll, hogy 1992. évi LV. tv. 11. §-át, az 1995. évi XXXIX. tv. 77. §-ának (2) bekezdése ugyan nem helyezte hatályon kívül, de a
    11. § a hatályon kívül helyezett 10. §-ra utal vissza, ezért tulajdonképpen leányvállalat is létesíthető.
    A leányvállalatok végelszámolására tehát szintén a vállalatok végelszámolásra vonatkozó rendelkezések és a Cstv. IV. fejezetében foglaltak az irányadóak.
    A végelszámolás számviteli feladatai
    Gazdasági társaság különböző okok miatt szűnhet meg.
    Megszűnik, ha
    - a társasági szerződésben meghatározott időtartam eltelt,
    - elhatározza jogutód nélküli megszűnését;
    - elhatározza jogutódlással történő megszűnését (átalakulását);
    - tagjainak száma egy főre csökken, kivéve, ha az egyes társasági formákra vonatkozó szabályok ettől eltérően rendelkeznek;
    - a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja;
    - a cégbíróság hivatalból elrendeli törlését;
    - a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti;
    - a Gt. az egyes társasági formákra vonatkozó szabályai azt előírják.
    A gazdasági társaság a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg (Gt. 53. §).
    A cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás keretében - amennyiben a törvényes működés másképpen nem biztosítható - a céget eltilthatja a további működéstől és egyben megszűntnek nyilvánítja. Ha céget a cégbíróság megszűntnek nyilvánította - és az adott cégformára vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik - a megszűnést végelszámolás, vagy felszámolási eljárás keretében kell lefolytatni [Ct. 54. § (1/f), 55. §].
    Törlési eljárást folytat le a cégbíróság, ha tudomást szerez arról, hogy a cég a székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén sem található, illetve a cég képviseletére jogosult személyek tartózkodásának helye ismeretlen, [Ct. 56. § (1) bek.].
    A cégbíróság a cég törléséről - a cégnyilvántartásról szóló törvényben meghatározott eljárás keretében - felszámolási eljárás, illetve végelszámolás elrendelése nélkül, végzéssel határoz [Ct. 58. § (1) bek.].
    Ha a gazdasági társaság jogutód nélkül szűnik meg, akkor - a felszámolási eljárás, valamint a cégbíróság által történő hivatalból törlése esetét kivéve - azt végelszámolás keretében kell végrehajtani [Gt. 57. § (1) bek.].
    Számviteli szempontból a vállalkozások megszűnése két csoportba sorolható:
    - vállalkozások jogutódlással történő megszűnése,
    - vállalkozások jogutódlás nélküli megszűnése.
    A jogutódlással történő megszűnés, vagyis a társaságok átalakulásának számviteli feladatait itt nem tárgyaljuk.
    A vállalkozások jogutód nélküli megszűnésének szabályait a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: csődtörvény) határozza meg.
    Ennek figyelembevételével
    - a csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós - a csődegyezség megkötése érdekében - fizetési haladékot kezdeményez, illetve csődegyezség megkötésére tesz kísérletet,
    - a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelyben a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők követeléseit meghatározott módon részben, vagy teljesen kiegyenlítik,
    - a végelszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet - a jogutód nélküli megszűnését elhatározva - a hitelezőit kielégíti.
    A felszámolás és a végelszámolás számviteli feladatait kormányrendelet határozza meg.
    A felszámolás, végelszámolás időszaka alatt a számviteli törvény előírásait a csődtörvény és a felszámolás, végelszámolás számviteli feladatait meghatározó kormányrendeletben előírtak figyelembevételével kell alkalmazni. A csődtörvényben és a kormányrendeletben nem érintett kérdésekben a felszámolás időszaka alatt is a számviteli törvény előírásai szerint kell számvitelileg eljárni.

    Megnevezés

    Felszámolás

    Végelszámolás

    Célja

    Olyan eljárás, amelyben a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők követeléseit részben, vagy teljesen kiegyenlítik

    Olyan eljárás, amelyben a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet - a jogutód nélküli megszűnését elhatározva - a hitelezőit kielégíti.

    Lehetséges kimenetele

    Felszámolás

    Egyezség

    Végelszámolás

    Végelszámolás megszüntetése

    Felszámolás

    Fajtái

    Egyszerűsített

    "Normál"

    Következménye

    Jogutód nélkül megszűnik

    Befejeződik, a tevékenységét tovább folytatja

    Jogutód nélkül megszűnik

    Befejeződik, a tevékenységét tovább folytatja

    Normál

    A csődtörvény 3. § (1) bekezdése határozza meg a hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezeteket.
    A csődeljárás, a felszámolási eljárás, valamint a végelszámolás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a csőd- vagy a felszámolási eljárás, illetve a végelszámolás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. Nem része ugyanakkor a gazdálkodó szervezet vagyonának az állami vagyonkezelő szervezettel kötött szerződés alapján kezelt vagyon, állami tulajdonban álló erdő, műemlék, kárpótlás céljára elkülönített termőföld stb.
    Meghatározásra került az az időszak, amelyben a gazdasági eseményeket a kormányrendelet alapján kell számvitelileg elszámolni. E szerint a rendelet hatálya
    - a felszámolás kezdő időpontjától,
    - végelszámolás esetén a jogutód nélküli megszűnésről rendelkező határozatban megállapított időponttól,
    - a felszámolás befejezésének,
    - a végelszámolás befejezésének
    időpontjáig terjed ki.
    Ezen időszak alatt is a nyilvántartásokat úgy kell vezetni, hogy az alkalmas legyen, alapját képezze
    - a közbenső mérleg [Cstv. 50. §-ának (1) bek.],
    - a felszámolási zárómérleg [Cstv. 52. §-ának (3) bek.],
    - a végelszámolási zárómérleg [Cstv. 75. §-ának (1) bek.],
    - a vagyonfelosztási javaslat [Cstv. 52. §-ának (1) bek. és a 75. §-ának (1) bek.],
    - a bevételek és költségek alakulását tartalmazó kimutatás [Cstv. 52. §-ának (4) bek.],
    - a felszámolás, a végelszámolás időszaka alatt készülő adóbevallások, a záró adóbevallás, az adózás előtti eredmény, valamint a saját tőke különbözete meghatározásának [a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 5. §-ának (3) bek. és 16. §-ának (6) bek.],
    - valamint a zárójelentés bizonylati alátámasztására.
    1. A végelszámolás számviteli feladatai
    Gazdasági társaság jogutód nélkül - a hivatalból való törlés és a felszámolás esetét kivéve - végelszámolással szűnhet meg. A végelszámolás megindításáról a társaság legfőbb szerve dönt, határozatában egyidejűleg kijelöli a végelszámolót.
    Korlátolt felelősségű társaság megszűnésének elhatározásához a taggyűlésnek legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
    A végelszámolásról szóló cégbírósági végzés közzétételét követően a végelszámoló is köteles hirdetményt közzétenni a végelszámolási eljárásról. A hitelezők követeléseiket a közzétételt követő 40 napon belül jelenthetik be a végelszámolónak.
    A társaság vagyonának felosztására csak a társaság törlését követően kerülhet sor.
    A végelszámolás során a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonból
    - először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni,
    - majd a maradék részt - eltérő megállapodás hiányában - a törzsbetétek arányában kell felosztani a társaság tagjai között.
    Ha a végelszámolás kezdetéig társaság törzstőkéjét még teljes egészében nem fizették be, a végelszámoló - ha szükséges - a még nem teljesített befizetések teljesítésére kötelezheti a tagokat [Cstv. 169. § (4) bek.].
    A részvénytársaság közgyűlése a szavazatok háromnegyedes többségével határozhatja el a részvénytársaság megszűnését. A cégbírósági eljárás, a végelszámoló jogai és kötelességei megegyezik a korlátolt felelősségű társaságnál leírtakkal.
    A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a részvényesek részvényeik névértékének arányában kell felosztani.
    1.1. A végelszámolás folyamatának számviteli feladatai
    A végelszámolási eljárás kezdő időpontja a jogutód nélküli megszűnésről rendelkező határozatban megállapított időpont.
    A végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal
    - záró leltárt,
    - tevékenységet lezáró mérleget,
    - adóbevallást
    - valamint az eredmény felosztása után zárómérleget
    kell készíteni, azt az adóhatóságnak és - ha a végelszámoló nem a gazdálkodó szervezet vezetője - a végelszámolónak a végelszámolás kezdő időpontjától számított 30 napon belül át kell adni.
    A tevékenységet lezáró mérleget - ha a számviteli törvény alapján szükséges - könyvvizsgálóval felül kell vizsgáltatni. A törvény alapján a könyvvizsgálat minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozásnál kötelező, kivéve, ha a vállalkozás éves, vagy éves szintre átszámított nettó árbevétele az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában nem haladta meg az 50 millió forintot.
    A végelszámolás időszaka egy önálló elszámolási időszak. A zárómérleg alapján a nyilvántartásokat le kell zárni, majd a végelszámolás alatt bekövetkezett gazdasági eseményeket elkülönített nyilvántartásban kell rögzíteni.
    A zárómérleg alapján végelszámolási nyitómérleget kell készíteni, amelynek része a hitelezőkkel szemben fennálló kötelezettségek részletezése.
    A végelszámolási nyitó mérlegbe az eszközöket és a forrásokat könyv szerinti értéken kell beállítani, tehát - szemben a felszámolással - átértékelésre nincs lehetőség.
    A számlarend ugyan módosítható, de a gazdasági eseményeket csak úgy lehet elszámolni, mint a folyamatosan működő vállalkozásoknál, tehát a bevételek és a ráfordítások közvetlenül a vagyonnal szemben nem számolhatók el.
    A végelszámolás ideje alatt a végelszámoló a gazdálkodó szervezet kötelezettségeit teljesíti, követeléseit behajtja és vagyonát szükség szerint értékesíti.
    Ha a végelszámoló megállapítása szerint a gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelezők követeléseinek fedezetére nem elegendő, köteles a felszámolási eljárást kezdeményezni. A felszámolás elrendelése esetén a továbbiakban a felszámolásra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. Ha a végelszámolás ideje alatt a hitelezők felszámolási eljárást kezdeményeztek, a felszámolás elrendelése esetén a végelszámolási eljárás megszüntetése érdekében a bíróság a cégbíróságot értesíti.
    A végelszámolás alatt levő vállalkozásnak a számviteli törvény szerinti éves beszámolási kötelezettsége van, amelyet azonban a Cstv. alapján utólag, de az egyes évekre külön-külön kell teljesíteni.
    A végelszámolás alatt levő vállalkozás a társasági adónak is alanya marad, a fizetendő adót az adóév utolsó napjára elkészített könyvviteli zárlat alapján kell megállapítania.
    A végelszámoló a végelszámolás befejezésekor - az egyes évekre külön-külön -
    - éves beszámolót,
    - az utolsó évről készült éves beszámolóban kimutatott eredmény felosztása után végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget),
    - zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít,
    - valamint intézkedik a gazdálkodó szervezet iratanyagának elhelyezéséről.
    A végelszámolási zárómérleget - ha a számviteli törvény szerint szükséges - könyvvizsgálóval auditáltatni kell.
    A végelszámolási zárómérleg (záró egyszerűsített mérleg) alapján az adóhatósággal
    - el kell számolni a társasági adót és az egyéb adókat,
    - az adózás rendjére vonatkozó előírások szerinti záró adóbevallásokat el kell készíteni.
    A végelszámoló az éves beszámolót, a végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget) és a záró adóbevallást az adóhatóságnak köteles megküldeni [Cstv. 75. § (1) bek.].
    A végelszámolás befejeztével a végelszámolónak jóváhagyásra
    - a zárómérleget, záró egyszerűsített mérleget,
    - a zárójelentést és a vagyonfelosztási javaslatot
    a végelszámolást kimondó testületnek kell előterjeszteni (ha a gazdálkodó szervezetnél felügyelő bizottság, valamint könyvvizsgáló is működik, akkor azok jelentésével együtt). A végelszámolást kimondó testület dönt a zárómérleg jóváhagyásáról, a végelszámoló, az ügyvezető, a felügyelőbizottság, a könyvvizsgáló felmentéséről.
    Az eljárás befejezését a Cstv.-ben meghatározott dokumentumokkal együtt a cégbíróságnak be kell jelenti, amely elrendeli a gazdálkodó szervezet törlését a cégjegyzékből [Cstv. 75. § (3) bek.].
    A cégnyilvántartásból való törlést követően - a vagyonfelosztási javaslat alapján - lehet a megmaradt vagyontárgyakat a tulajdonosoknak átadni. A tulajdonosoknak átadott eszközök általános forgalmi adó kötelesek. Ennek, valamint a tulajdonosoknak az elszámolása megegyezik a felszámolásnál leírtakkal.
    A gazdálkodó szervezet legfőbb testülete (taggyűlés, közgyűlés) a végelszámolás során bármikor dönthet a végelszámolás megszüntetéséről, a tevékenység folytatásáról. A végelszámolónak ebben az esetben is el kell készíteni a végelszámolás befejezéséhez előírt dokumentumokat. A végelszámolási zárómérleg alapján azonban nyitó mérleget kell készíteni, majd annak alapján a nyilvántartásokat - a folyamatos működés gazdasági eseményeinek rögzítéséhez - meg kell nyitni.
    1.2. A végelszámolás előkészítésével kapcsolatos számviteli feladatok
    1.2.1.A záróleltár
    Tekintettel arra, hogy minden mérleg alapbizonylata a leltár, a tevékenységet lezáró mérleget is leltárral kell alátámasztani. A tevékenységet lezáró mérleg alátámasztására szolgáló leltárt záró leltárnak nevezzük.
    A záró leltárnak is meg kell felelnie a leltárral szemben támasztott legfontosabb alaki és tartalmi követelményeknek, a társaság eszkö-
    zeit és forrásait mennyiségben és értékben, egy adott időpontra, tételesen és ellenőrizhető módon kell tartalmaznia.
    Abban az esetben, ha a végelszámolást megelőzően a társaság a főkönyvi könyveléssel értékben egyező mennyiségi nyilvántartást tételesen és folyamatosan vezette, a leltár a mennyiségi nyilvántartás alapján is elkészíthető. Ha a társaság mennyiségi nyilvántartást folyamatosan nem vezetett, a társaság vagyontárgyait mennyiségi felvétellel, a csak értékben kimutatott eszközök, források esetében pedig egyeztetéssel végrehajtott leltározással összeállított leltárban kell meghatározni. A leltárt ki kell értékelni a leltári különbözeteket a tevékenységet lezáró mérleg összeállítását megelőzően le kell könyvelni.
    1.2.2.A tevékenységet lezáró mérleg
    A végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal tevékenységet lezáró mérleget kell összeállítani. A megnevezés megtévesztő, ugyanis nemcsak mérleget, hanem a társaságra vonatkozó éves, vagy egyszerűsített éves beszámolót, illetve egyszerűsített beszámolót kell készíteni.
    A tevékenységet lezáró mérleg (valójában beszámoló) részét képező mérlegben és eredménykimutatásban, az egyszerűsített beszámolóban a számviteli törvény szerint jelentősebb összegű, az előző évvel (évekkel) kapcsolatos módosításokat külön oszlopban kell bemutatni. Tehát ha a felszámolás évében a vállalkozásnál ellenőrzés, vagy önellenőrzés során jelentősnek tekinthető hibát állapítottak meg, akkor a tevékenységet lezáró mérleg és eredménykimutatás három oszlopos lesz.
    A tevékenységet lezáró mérlegnek akkor része a kiegészítő melléklet, ha az a számviteli törvény értelmében része a beszámolónak, vagyis ha a vállalkozásnak éves, vagy egyszerűsített éves beszámolót kell készítenie.
    Ugyanakkor a tevékenységet lezáró mérlegnek üzleti jelentést nem kell tartalmaznia.
    Az előzőek alapján összeállított tevékenységet lezáró mérleget - ha szükséges a könyvvizsgálói jelentéssel is ellátva - a fordulónapot követő 45 napon belül letétbe kell helyezni és közzé kell tenni.
    1.2.3.A tevékenységet lezáró mérleg mérlegtételei és értékelésük
    A mérleg összeállítását megelőzően dönteni kell a mérleg formájáról, részletezettségéről. 2001-től kezdődően két mérlegforma között lehet választani. Ebben a helyzetben azonban nem látszik indokoltnak, hogy a vállalkozás mérlegformát váltson. A tevékenységet lezáró mérlegnek a végelszámolást kell előkészítenie valóságtartalmában és a közölt információk terjedelmében is. A mérlegben közölt információk, vagyis a mérleg részletezettségénél arra kell törekedni, hogy a végelszámolás szempontjából szükséges mennyiségű információ rendelkezésre álljon, ugyanakkor a tevékenységet lezáró mérleg áttekinthető, értelmezhető legyen. Ennek érdekében mérlegelni kell azt a lehetőséget, hogy a mérlegbe új tételek is felvehetők, ha azok jogszabály szerinti tartalmát az előírt séma szerinti tételek egyikének a törvény szerinti elnevezése, tartalma sem fedi le. Ez esetben az új tétel tartalmát, az elkülönítés indokait a kiegészítő mellékletben be kell mutatni. Ugyanakkor a mérleg arab számmal jelzett tételei egy-egy római számmal jelzett eszköz-, illetve forráscsoporton belül összevonhatók, ha
    - azok összegükben a megbízható és valós összkép szempontjából nem jelentősek,
    - azok összevonása elősegíti a világosság elvének érvényesülését,
    - az összevont tételek részletezését és az összevonás indokát a kiegészítő melléklet tartalmazza.
    Ha a vállalkozás vannak kapcsolt vállalkozásokkal összefüggő eszközei, forrásai, ezek a tételek nem vonhatók össze. Az áttekinthetőséget, mérlegvilágosságot növeli, ha a mérlegben nem tüntetik fel azokat a mérlegsorokat, amelyeknél sem az előző üzleti évre, sem a tárgyévre vonatkozóan adat nem szerepel. A kiegészítő mellékletben közölni kell, hogy az előző évi és a tárgyévi adatok nem összehasonlíthatók, mivel más időtartamra vonatkoznak. A mérlegben eszközként kell kimutatni a vállalkozó használatára bocsátott, a működését szolgáló eszközöket, függetlenül attól, hogy azok tulajdonjoga csak törvényben, szerződésben rögzített feltételek teljesítése után kerül át a vállalkozóhoz, A mérleg befektetett eszközöket és forgóeszközöket tartalmazhat. Tartalmaznia kell a vagyonkezelésre átvett eszközöket is. Ezen eszközöket a kiegészítő mellékletben - legalább mérlegtételek szerinti megbontásban - külön be kell mutatni. Nem tartalmazhatja azokat az eszközöket, amelyeket a vállalkozás a 0. számlaosztályban tartott nyilván, például a bérbe vett eszközök, bizományba, letétbe átvett eszközök.
    Tekintettel arra, hogy a tevékenységet lezáró mérleggel, valamint az azt megalapozó leltárral kapcsolatos követelmények a felszámolásnál és a végelszámolásnál azonosak, a mérleg már értékhelyesbítést, értékelési tartalékot, továbbá időbeli elhatárolásokat ( a számviteli törvény 45. §-a alapján elhatárolt és még meg nem szüntetett elhatárolás kivételével) nem tartalmazhat.
    1.2.4. Befektetett eszközök
    A befektetett eszközök közé az immateriális javakat, a tárgyi eszközöket, a befektetett pénzügyi eszközök tartoznak.
    Az immateriális javak között a mérlegben a nem anyagi eszközöket: a vagyoni értékű jogokat, a szellemi terméket, az üzleti vagy cégértéket, valamint az immateriális javakra adott előlegeket kell kimutatni. Az immateriális javak között kimutatható az alapítás-átszervezés aktivált értéke és a kísérleti fejlesztés aktivált értéke is. Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat az ingatlanok között kell kimutatni.
    A tárgyi eszközök között a mérlegben az üzembe helyezett anyagi eszközöket, tenyészállatokat kell kimutatni, amelyek tartósan szolgálják a vállalkozó tevékenységét, továbbá itt kell szerepeltetni a beruházásokra adott előlegeket és a beruházásokat is. Ide tartoznak az ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok, műszaki berendezések, gépek, járművek, az egyéb berendezések, felszerelések, járművek, a tenyészállatok, a beruházások, felújítások, valamint a beruházásokra adott előlegek.
    A befektetett pénzügyi eszközök között a mérlegben azokat az eszközöket kell kimutatni, amelyeket a vállalkozás azzal a céllal fektetett be más vállalkozásba, vagy adott át más vállalkozásnak, hogy ott tartós jövedelemre (osztalékra, illetve kamatra) tegyen szert, vagy befolyásolási, irányítási, ellenőrzési lehetőséget érjen el. Ebbe a mérlegcsoportba tartozik a tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban, a tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban, az egyéb tartós részesedés, a tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban, az egyéb tartósan adott kölcsön, valamint a tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír mérlegkészítéskori összege.
    A befektetett eszközök mérlegértékének a megállapításához bekerülési értékből kell kiindulni. Az eszköz bekerülési, beszerzési, előállítási értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési érték tartalmát a számviteli törvény részletesen tartalmazza.
    Ugyanakkor az eszközök mérlegértékének megállapításához figyelembe kell venni minden olyan értékcsökkenést, értékvesztést, amely a mérleg fordulónapján - a végelszámolás kezdetét megelőző napon - meglévő eszközöket érinti, a mérlegkészítés napjáig ismertté vált.
    Az immateriális javaknál, a tárgyi eszközöknél terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni, ha
    - az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb, mint ezeknek az eszközöknek a piaci értéke;
    - a szellemi termék, a tárgyi eszköz, a beruházás értéke tartósan lecsökken, mert a szellemi termék, a tárgyi eszköz a vállalkozási tevékenység változása miatt feleslegessé vált, vagy megrongálódott, megsemmisült, illetve hiányzik;
    - a vagyoni értékű jog a szerződés módosulása miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesíthető;
    - a befejezett kísérleti fejlesztés révén megvalósuló tevékenységet korlátozzák vagy megszüntetik, illetve fejlesztés eredménytelen lett.
    Ezekben az esetekben olyan mértékű terven felüli értékcsökkenést kell megállapítani, hogy a felsorolt eszközök használhatóságuknak megfelelő, a mérlegkészítéskor ismert piaci értéken szerepeljenek a mérlegben. Azt az immateriális jószágot, a tárgyi eszközt, a beruházást, amely rendeltetésének megfelelően nem használható, vagy használhatatlan, megsemmisült, hiányzik, az immateriális javak, a tárgyi eszközök, a beruházások közül - a terven felüli értékcsökkenés elszámolása után - ki kell vezetni.
    A mérlegben a más gazdasági társaságban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetést valamint a hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírt - függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök, vagy a befektetett pénzügyi eszközök között szerepel - bekerülési értéken, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, a visszaírt értékvesztés összegével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni
    A tulajdoni részesedésekkel kapcsolatban (függetlenül, hogy a befektetett pénzügyi eszközök, vagy a forgóeszközök között tartotta nyilván a vállalkozás), akkor kell értékvesztést elszámolni, ha a mérlegkészítés időpontjában a befektetés könyv szerinti értéke tartósan és jelentős összegben meghaladja a befektetés piaci értékét. Az értékvesztést a piaci érték és a könyv szerinti érték különbözetében kell elszámolni. Ugyanakkor az előző években elszámolt értékvesztést, vagy annak egy részét vissza kell írni, ha a mérlegkészítéskori piaci érték tartósan és jelentős összegben nagyobb a könyv szerinti értéknél. Az így növelt befektetés értéke nem lehet nagyobb a befektetés eredeti bekerülési értékénél.
    Egy évnél hosszabb lejáratú, hitelviszonyt kifejező értékpapíroknál (függetlenül, hogy a befektetett pénzügyi eszközök, vagy a forgóeszközök között tartják nyilván) ha a mérlegkészítés időpontjában az értékpapír könyv szerinti értéke tartósan és jelentős összegben meghaladja a (felhalmozott) kamattal csökkentett piaci értéket, értékvesztést kell elszámolni a különbözet összegében. Értékvisszaírásra is sor kerülhet, de tekintettel kell lenni arra, hogy a visszaírás az eredeti bekerülési értékig, legfeljebb az értékpapír névértékéig terjedhet.
    A részesedések, illetve a hitelviszonyt kifejező értékpapírok piaci értékének megállapításához figyelembe vehető szempontokat a számviteli törvény tartalmazza.
    1.2.5. Forgóeszközök
    A forgóeszközök között a mérlegben a készleteket, a vállalkozó tevékenységét nem tartósan szolgáló követeléseket, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket, továbbá a pénzeszközöket kell szerepeltetni.
    A készletek a vállalkozó tevékenységét közvetlenül vagy közvetve szolgáló olyan eszközök. Ebben a mérlegcsoportban kell bemutatni az anyagok, a befejezetlen termelés és félkész termékek, a növendék-, hízó- és egyéb állatok, a késztermékek, az áruk, valamint a készletekre adott előlegek mérlegértékét.
    A készletek mérlegértékének a megállapításánál is a bekerülési értéket az értékvesztések, valamint az értékvisszaírások összegével kell módosítani.
    Értékvesztést kell akkor elszámolni, ha
    - ha a könyv szerinti érték jelentősen és tartósan magasabb, mint a piaci érték. Ekkor le kell értékelni a mérlegkészítéskor ismert - a vásárolt készleteknél - piaci értékre, a saját termelésű készleteknél a várhatóan még felmerülő költségekkel korrigált piaci értékre
    - ha a készlet az előírásoknak és eredeti rendeltetésének nem felel meg, megrongálódott, értékesítése bizonytalan, feleslegessé vált. Ekkor le kell értékelni a mérlegkészítéskor, illetve a minősítéskor ismert, a használhatóságnak, az értékesíthetőségnek megfelelő piaci értékre (haszonanyag-árra, hulladékértékre).
    A fajlagosan kis értékű készletek értékvesztése az egyes készletcsoportok könyv szerinti értékének arányában is meghatározható.
    Visszaírásra, legfeljebb az eredeti bekerülési értékig kerülhet sor.
    Követelések azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből jogszerűen járó, pénzben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott. Elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, kölcsönnyújtáshoz, egyéb követeléshez, előlegfizetéshez kapcsolódnak. A tevékenységet lezáró mérlegbe a következő részletezésben kell beállítani: követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők), követelések kapcsolt vállalkozással szemben, követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben, váltókövetelések, valamint egyéb követelések.
    A követelések mérlegértékét a bekerülési értékből kiindulva, a behajthatatlan követelésekkel csökkentve, az értékvesztésekkel, visszaírásokkal módosítva kell megállapítani. Devizában nyilvántartott követeléseknél figyelembe kell venni a devizás követelések értékelési szabályait is.
    Behajthatatlannak kell tekinteni azt a követelést:
    - amelyre a végrehajtás során nincsen fedezet;
    - amelyet egyezség keretében elengedtek;
    - amelyre a felszámoló írásbeli nyilatkozata alapján nincsen fedezet;
    - amelyre a vagyonfelosztási javaslat szerint nincsen fedezet;
    - amelynél a behajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés összegével;
    - amelynél az adós "igazoltan" nem lelhető fel;
    - amelyet bíróság előtt nem lehet érvényesíteni;
    - amely elévült.
    Értékvesztést kell elszámolni ha a vevő, az adós minősítése alapján a követelés - teljes összegben - várhatóan nem térül meg, s ez tartós és jelentős. Vevőnként, adósonként kisösszegű követelésnél lehet százalékosan is meghatározni az.
    Visszaírással növelni kell a követelés értékét, ha megállapítható, hogy a várható megtérülés jelentősen meghaladja a könyv szerinti értéket (a korábban elszámolt értékvesztés körülményei megváltoztak).
    A forgóeszközök között értékpapírként a forgatási célból, átmeneti, nem tartós befektetésként vásárolt, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, továbbá a tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket kell kimutatni. Az értékpapírok mérlegcsoport tartalmazza a részesedés kapcsolt vállalkozásban, az egyéb részesedések, a saját részvények, saját üzletrészek és a forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékét.
    A pénzeszközök a készpénzt, az elektronikus pénzeszközöket és a csekkeket, továbbá a bankbetéteket foglalják magukban.
    A tevékenységet lezáró mérleg aktív időbeli elhatárolást - a fentebb említett kivétellel - már nem tartalmazhat.
    A mérlegben forrásként a saját tőkét, a céltartalékokat, valamint a kötelezettségeket kell szerepeltetni.
    Saját tőkeként a mérlegben csak olyan tőkerész lehet, amelyet a tulajdonos bocsátott a vállalkozó rendelkezésére, vagy amelyet a tulajdonos az adózott eredményből hagyott a vállalkozónál. A saját tőke értékelési tartalékot már nem tartalmazhat. A saját tőke a - jegyzett, de még be nem fizetett tőkével csökkentett - jegyzett tőkéből, a tőketartalékból, az eredménytartalékból, a lekötött tartalékból és a tárgyév mérleg szerinti eredményéből tevődik össze.
    A tevékenységet lezáró mérlegben céltartalékot kell képezni azokra a múltbeli, illetve a folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, harmadik felekkel szembeni fizetési kötelezettségekre, amelyek - a mérlegkészítés időpontjáig rendelkezésre álló információk szerint - a végelszámolás ideje alatt várhatóan vagy biztosan felmerülnek, de összegük vagy esedékességük időpontja a tevékenységet lezáró mérleg készítésekor még bizonytalan. Elsősorban a jogszabályban meghatározott garanciális kötelezettségek, a függő kötelezettségek, a biztos (jövőbeni) kötelezettségek, a korengedményes nyugdíj, a végkielégítés miatti fizetési kötelezettségek, a környezetvédelmi kötelezettségek miatti fizetési kötelezettségek tartoznak ide. A tevékenységet lezáró mérlegben a céltartalék a várható kötelezettségekre, céltartalék a jövőbeni költségekre, valamint az egyéb céltartalék sorokban kell kimutatni. A képzett összegeket a kiegészítő mellékletben a jogcímenként is részletezni kell.
    A mérlegben a kötelezettségek között a hátrasorolt kötelezettségeket, a hosszú lejáratú kötelezettségeket, valamint a rövid lejáratú kötelezettségeket kell kimutatni.
    Hátrasorolt kötelezettség minden olyan kapott kölcsön, amelyet a vállalkozás rendelkezésére bocsátottak, és a vonatkozó szerződés tartalmazza a kölcsönt nyújtó fél egyetértését abban a tekintetben, hogy az általa nyújtott kölcsön bevonható a vállalkozó adóssága rendezésébe, valamint a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a tulajdonosok előtti legutolsó helyen áll. Azt a vállalkozás felszámolása, vagy csődje esetén csak a többi hitelező kielégítése után kell kiegyenlíteni. A kölcsön visszafizetési határideje vagy meghatározatlan, vagy a jövőbeni eseményektől függ, de eredeti futamideje öt évet meghaladó lejáratú. A kölcsön törlesztése az eredeti lejárat vagy a szerződésben kikötött felmondási idő előtt nem lehetséges. A mérlegben hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben, hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben, valamint hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben részletezésben kell kimutatni. Hosszú lejáratú kötelezettség az egy üzleti évnél hosszabb lejáratra kapott kölcsön, kötvénykibocsátás miatti tartozás, hitel, a mérleg fordulónapját követő egy üzleti éven belül esedékes törlesztések levonásával, valamint az egyéb hosszú lejáratú kötelezettség. A hosszú lejáratú kötelezettségeket a tevékenységet lezáró mérlegben hosszú lejáratra kapott kölcsönök, átváltoztatható kötvények, tartozások kötvénykibocsátásból, beruházási és fejlesztési hitelek, egyéb hosszú lejáratú hitelek, tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben, tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben, valamint egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek sorokban kell részletezni.
    Rövid lejáratú kötelezettség az egy üzleti évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsön, hitel, hosszú lejáratú kötelezettségekből a mérleg fordulónapját követő egy üzleti éven belül esedékes törlesztés. Ide tartoznak a vevőtől kapott előleg, az áruszállításból és szolgáltatás teljesítésből származó kötelezettség, a váltótartozás, a fizetendő osztalék, részesedés, kamatozó részvény utáni kamat, valamint az egyéb rövid lejáratú kötelezettség is. A tevékenységet lezáró mérleg - külön sorokban - tartalmazza a rövid lejáratú kölcsönök, a rövid lejáratú hitelek, a vevőktől kapott előlegek, a kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók), a váltótartozások, a rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben, a rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben, valamint az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek összegét.
    A vagyonfelosztási javaslat egy lehetséges formája:

    Megnevezés

    Kötelezettségek

    Rendelkezésre álló eszközök Megnevezése Összege

    Kielégítési javaslat

    Tartozások, kötelezettségek

    • Hitelezői követelések

    (adók)

    • Felosztható vagyoni eszközök a tulajdonosoknak

    1.2.6. A zárómérleg
    A zárómérleg összeállítása még a végelszámolás előkészítő feladatai közé tartozik. A zárómérleg mérlegfőösszegében, tagolásában nem térhet el a tevékenységet lezáró mérlegtől. Tekintettel arra, hogy a számviteli törvény alapján a végelszámolás időszaka új, önálló üzleti évnek minősül, a zárómérleget úgy kell összeállítani, hogy a tevékenységet lezáró mérleg szerinti eredmény sorában levő eredményt át kell vezetni az eredménytartalék sorba.
    1.2.7. Számviteli feladatok, ha egyszeres könyvvezetést alkalmazó, végleszámolásra készülő vállalkozás kettős könyvvezetésre tér át
    Abban az esetben, ha a végelszámolásról olyan vállalkozás határozott, amely a hatályos számviteli szabályozás alapján a végelszámolást megelőzően egyszeres, pénzforgalmi nyilvántartást vezetett (ez csak jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozás lehet), dönthet úgy, hogy a végelszámolás kezdő időpontjával egyidejűleg áttér kettős könyvvezetésre. Ebben az esetben a végelszámolási nyitómérleg eredménytartalék sorába az egyszerűsített mérlegben kimutatott eredménytartalék és tartalék együttes összegét össze kell vonni. Az egyszerűsített mérleg szerinti eredményt a végelszámolási nyitómérlegben az eredménytartalékban kell szerepeltetni. Nyitás után az alábbi korrekciós könyvelési lépésekre van szükség
    - a vevők - fizetendő általános forgalmi adót nem tartalmazó - állományával azonos összegű árbevételt el kell számolni az eredménytartalékkal szemben;
    - a szállítók mérleg szerinti - a költségvetéssel még el nem számolt, az egyszerűsített mérlegben levonásba helyezett, előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó - állományából azon tételeket, amelyek a vásárolt készletek nyitómérleg szerinti állományában nem szerepelnek (szolgáltatások, előző üzleti évben felhasznált, értékesített, vásárolt készletek), költségként el kell számolni az eredménytartalékkal szemben;
    - a saját termelésű készletek nyitómérleg szerinti értékével azonos összeget el kell számolni rendkívüli bevételként az eredménytartalékkal szemben;
    - a céltartalékok nyitómérlegben szereplő összegével azonos öszszeget el kell számolni rendkívüli ráfordításként az eredménytartalékkal szemben;
    - a pénzmozgáshoz nem kapcsolódó kötelezettségek közül azokat, amelyeket az egyszeres könyvvitelben költségként, ráfordításként még nem lehetett elszámolni, nyitás után rendkívüli ráfordításként az eredménytartalékkal szemben kell könyvelni;
    - az egyszerűsített mérlegben kötelezettségként kimutatott, a tevékenységhez jogszabály vagy államközi megállapodás alapján kapott, vissza nem térítendő támogatás még fel nem használt összegét a kötelezettségek közül a rendkívüli bevételek közé át kell vezetni, majd időbelileg el kell határolni.
    1.2.8. Számviteli feladatok a végelszámolás ideje alatt
    A zárómérleg alapján a végelszámolási nyitómérleget a végelszámolónak kell elkészíteni. A mérleg folytonosság biztosítása érdekében a felszámolási nyitómérleg sem térhet el sem mérlegfőösszegben, sem tagolásban a zárómérlegtől. A végelszámolási nyitómérlegnek része a hitelezőkkel szemben fennálló kötelezettségek részletezése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hitelezőkkel szemben fennálló kötelezettségekről tételes kimutatást kell összeállítani.
    A végelszámolási nyitó mérlegbe az eszközöket és a forrásokat csak könyv szerinti értéken lehet beállítani, tehát - szemben a felszámolással - átértékelésre nincs lehetőség.
    A számlarend módosítható, de a gazdasági eseményeket csak a számviteli törvény előírásai alapján úgy lehet elszámolni, mint a folyamatosan működő vállalkozásoknál. Az egész végelszámolás ideje alatt a gazdasági eseményeket a számviteli törvényben meghatározott módon kell bizonylatolni és elszámolni. Ebből adódóan a bevételek, hozamok, valamint a költségek, és a ráfordítások közvetlenül a vagyonnal, a saját tőkével szemben nem számolhatók el. A végelszámolás ideje alatt a végelszámolónak a gazdálkodó szervezet kötelezettségeit teljesíteni kell, követeléseit be kell hajtani, valamint vagyonát szükség szerint értékesítenie kell.
    Amennyiben a hitelezőkkel szemben fennálló kötelezettségek
    kiegyenlítése nem számlapénz átutalásával, hanem eszközök átadásával történik, azt a termékértékesítés szabályai szerint, számla kiállításával, az általános forgalmi adó törvény alapján, általános for-galmi adó kiszámlázásával lehet elszámolni. Ezt követően a hitelezőkkel szembeni követeléseket a kötelezettségekkel össze kell vezetni.
    A végelszámolás alatt levő vállalkozás a társasági adónak alanya marad, a fizetendő adót az adóév utolsó napjára elkészített könyvviteli zárlat alapján kell megállapítania. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény alapján ha a belföldi illetőségű adózónak a számviteli törvény szerinti éves beszámolót, egyszerűsített éves
    beszámolót a naptári év utolsó napjával nem kell elkészítenie, akkor - az előtársaságot kivéve - a fizetendő adót az adóév utolsó napjára elkészített könyvviteli zárlat alapján kell megállapítania. Ilyen esetben az egyes adóévekre külön-külön utólag elkészített beszámoló alapján - a bevallással érintett időszakban hatályos előírások szerint - meg kell állapítania a tényleges adót, valamint a tényleges adó és a könyvviteli zárlat alapján megállapított adó különbözetét [5. § (4) bek.]
    A végelszámolás alatt levő vállalkozásnak a számviteli törvény szerinti éves beszámolási kötelezettsége van, amelyet azonban a Cstv. alapján utólag, de az egyes évekre külön - külön kell teljesíteni.
    1.2.9. Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor
    A végelszámolónak a végelszámolás befejezésekor, visszamenőleg az egyes üzleti évekre külön-külön
    - éves beszámolót, vagy egyszerűsített éves beszámolót
    - az utolsó évről készült éves beszámolóban kimutatott eredmény felosztása után végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget),
    - zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot kell készítenie,
    - továbbá biztosítania kell a végelszámolással megszűnt vállalkozás iratanyagának az elhelyezését.
    A végelszámolási zárómérleget és az egyes üzleti évekre készített beszámolókat - a számviteli törvény 155. §-ának alapján, ha szükségeses - könyvvizsgálóval auditáltatni is kell.
    Az egyes évekre visszamenőleg készített éves, egyszerűsített éves beszámolót könyv szerinti értéken, az eredménykimutatást és a kiegészítő mellékletet is elkészítve kell összeállítani.
    A vagyonfelosztási javaslatban foglaltakat tulajdonosokkal egyeztetve el kell fogadtatni. Előfordulhat, hogy a tulajdonosok követelésére felajánlott vagyontárgyakat azok könyv szerinti értékén a tulajdonosok nem fogadják el. Ebben az esetben még az utolsó évről készített éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló összeállítását megelőzően az el nem fogadott értékeket terven felüli értékcsökkenésként, vagy értékvesztésként el kell számolni. Mindez még nem zárja ki azt, hogy megegyezés ellenére a tulajdonosoknak részesedésük ellenében átadott eszközök értéke kevesebb lesz, mint a tulajdonosoknál nyilvántartott befektetés értéke. Ebben az esetben a tulajdonosoknál is az átvett eszközök megállapodás szerinti értéke, valamint a részesedé értéke közötti különbözetet értékvesztésként kell elszámolni.
    A vagyonfelosztási javaslatban fedezetet kell biztosítani azokra az adókra is, amelyeket a záró adóbevallás alapján a végelszámolási zárómérleg mérlegfordulónapja utáni időszakban kell pénzügyileg teljesíteni a megszűnő vállalkozásnak.
    A végelszámolási zárómérleg alapja az utolsó üzleti évről elkészített éves, egyszerűsített éves beszámoló mérlege. A végelszámolási zárómérleget úgy kell összeállítani, hogy az utolsó üzleti évről készített éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló mérlegében levő mérleg szerinti eredményt át kell vezetni az eredménytartalék sorba. Amennyiben a végelszámolási zárómérleget két oszlopos mérlegként állítják össze, az első oszlopban a végelszámolás nyitó mérlegének adatait kell feltüntetni.
    A végelszámolási zárómérleg (vagy záró egyszerűsített mérleg) alapján az adóhatósággal
    - el kell számolni a társasági adót és az egyéb adókat,
    - az adózás rendjére vonatkozó előírások szerinti záró adóbevallásokat el kell készíteni.
    A végelszámoló az éves beszámolót, a végelszámolási zárómérleget (záró egyszerűsített mérleget) és a záró adóbevallást az adóhatóságnak köteles megküldeni [Cstv. 75. § (1) bek.].
    A végelszámolás befejeztével a végelszámolónak jóváhagyásra
    - a zárómérleget, záró egyszerűsített mérleget,
    - a zárójelentést és a vagyonfelosztási javaslatot
    a végelszámolást elrendelő testületnek kell előterjeszteni.
    Ha a vállalkozásnál felügyelő bizottság is működött, továbbá könyvvizsgálati kötelezettség is volt, akkor a felügyelő bizottság, valamint a könyvvizsgáló véleményét is mellékelni kell.
    A végelszámolást kimondó testület dönt a zárómérleg jóváhagyásáról, a végelszámoló, az ügyvezető, a felügyelőbizottság, a könyvvizsgáló felmentéséről. Az eljárás befejezését a Cstv.-ben meghatározott dokumentumokkal együtt a cégbíróságnak be kell jelenti, amely elrendeli a gazdálkodó szervezet törlését a cégjegyzékből.
    A tulajdonosoknak járó, megmaradt vagyontárgyakat csak a cégnyilvántartásból való törlést követően - a vagyonfelosztási javaslat alapján - lehet a tulajdonosoknak átadni. A tulajdonosoknak átadott eszközök általános forgalmi adó kötelesek.
    1.2.10. A saját tőke rendezése a végelszámolási folyamat végén
    A végelszámolás végén megmaradt vagyont a tulajdonosoknak számla, vagy számlát helyettesítő bizonylat alapján lehet átadni, így el kell számolni a fizetendő általános forgalmi adó összegét is.
    T 4. Alapítókkal szembeni kötelezettségek
    K 1-3. Eszközök
    Majd az alapítókkal szembeni kötelezettség átvezetése a jegyzett tőke terhére
    T 4. Jegyzett tőke
    K 4. Alapítókkal szembeni kötelezettségek
    és
    T 3. Egyéb követelések
    K 4. Fizetendő áfa
    A végelszámolási zárómérleg fordulónapját követően pénzügyileg rendezendő adók teljesítése
    T 4. Általános forgalmi adó elszámolási számla
    T 4. Adófizetési kötelezettségek pénzügyi teljesítése
    K 3. Pénzeszközök
    Végül az eredménytartalék (tőketartalék) egyenlegének átvezetése a jegyzett tőkére (vagy fordítva)
    T 4. Tőketartalék, eredménytartalék
    K 4. Jegyzett tőke
    1.2.11. Számviteli feladatok a végelszámolás megszüntetése esetén
    A végelszámolás alatt levő vállalkozás taggyűlése, közgyűlése a végelszámolás során bármikor dönthet a végelszámolás megszüntetéséről, a tevékenység folytatásáról.
    A végelszámolónak ebben az esetben is el kell készíteni a végelszámolás befejezéséhez előírt dokumentumokat, kivéve a vagyonfelosztási javaslatot, amit nem kell elkészíteni. A megszüntetett végelszámolást követő időszakot új üzleti évként kell kezelni, ezért a végelszámolási zárómérleg alapján nyitó mérleget kell készíteni. A nyitó mérleg alapján a nyilvántartásokat - a folyamatos működés gazdasági eseményeinek rögzítéséhez - meg kell nyitni. Ha a tulajdonosok valamelyike kinyilvánítja kilépési szándékát, azt csak a cégbírósági bejegyzést követően - a tőkeleszállítás szabályai figyelembevételével - lehet elszámolni, a részesedésre jutó vagyontárgyakat is csak a bejegyzést követően lehet a kilépett tulajdonosoknak átadni.
    1.2.12. Számviteli feladatok, ha a végelszámolás alatt levő vállalkozás ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek
    Ha a végelszámoló azt állapítja meg, hogy a végelszámolás alatt levő vállalkozás vagyona az ismert hitelezők követeléseinek fedezetére nem elegendő, köteles a felszámolási eljárást kezdeményezni. A felszámolás elrendelése esetén a továbbiakban a felszámolásra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. Ha a végelszámolás ideje alatt a hitelezők felszámolási eljárást kezdeményeztek, a felszámolás elrendelése esetén a végelszámolási eljárás megszüntetése érdekében a bíróság a cégbíróságot értesíti.
    1.3. Számviteli feladatok a felszámolás megindításakor
    A felszámolási eljárás az adós fizetésképtelensége esetén
    - az adós, a hitelező vagy a végelszámoló kérelmére, vagy
    - a cégbíróság értesítése alapján, ha a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánította, folytatható le.
    A csődtörvény alapján a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője köteles a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal (mint mérleg fordulónappal)
    - záróleltárt,
    - valamint éves beszámolót, egyszerűsített éves beszámolót vagy egyszerűsített mérleget (tevékenységet lezáró mérleg),
    - továbbá adóbevallást
    - és az eredmény felosztása után zárómérleget készíteni, és azt a felszámolás kezdő időpontját követő 45 napon belül a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni [Cstv. 31. § (1) bek.].
    A záróleltár a vállalkozás mérleg fordulónapján meglévő befektetett eszközeit és forgóeszközeit, valamint azok forrásait kell, hogy tartalmazza
    - mennyiségben
    - és a számviteli törvény értékelési előírásai szerint meghatározott értéken.
    A záróleltár és a tevékenységet lezáró mérleg
    - értékhelyesbítést és értékelési tartalékot,
    - valamint időbeli elhatárolást - a fejlesztési célra kapott támogatásból származó bevételnek a számviteli törvény 45. §-a alapján elhatárolt és még meg nem szüntetett elhatárolás összege kivételével - ,
    nem tartalmazhat. Az értékhelyesbítéseket az értékelési tartalékkal szemben meg kell szüntetni, valamint az időbeli elhatárolásokat fel kell oldani.
    1. Az előző év végén képzett értékelési tartalék megszüntetése
    T 4. Értékelési tartalék
    K 1. A megfelelő mérlegsor értékhelyesbítése
    2. A vállalkozás időbeli elhatárolásainak megszüntetése
    T 4. Passzív id. elhatárolás
    K 9 (5). A megfelelő árbevétel, illetve költségszámla,
    illetve
    T 5. (9). A megfelelő költség, illetve árbevétel számla
    K 3. Aktív id. elhatárolás
    A tevékenységet lezáró mérleg (valójában beszámoló) részét képező mérlegben és eredménykimutatásban, az egyszerűsített mérlegben és eredménylevezetésben a számviteli törvény szerint jelentősebb öszszegű, az előző évvel (évekkel) kapcsolatos módosításokat külön oszlopban kell bemutatni. Tehát ha a felszámolás évében a vállalkozásnál ellenőrzés, vagy önellenőrzés során jelentősnek tekinthető hibát állapítottak meg, akkor a tevékenységet lezáró mérleg és eredménykimutatás három oszlopos lesz.
    A tevékenységet lezáró mérlegnek akkor része a kiegészítő melléklet, ha az a számviteli törvény értelmében része a beszámolónak, vagyis ha a vállalkozásnak éves, vagy egyszerűsített éves beszámolót kell készítenie. Ugyanakkor a tevékenységet lezáró mérlegnek üzleti jelentést nem kell tartalmaznia.
    Az előzőek alapján összeállított tevékenységet lezáró mérleget - ha szükséges a könyvvizsgálói jelentéssel is ellátva - a fordulónapot követő 45 napon belül letétbe kell helyezni és közzé kell tenni.
    Ezt követően el kell készíteni a vállalkozás zárómérlegét. A zárómérleg a vállalkozás meglévő vagyoni eszközeinek és forrásainak értékét a tevékenységet lezáró mérlegben kimutatott mérleg szerinti eredménynek az eredménytartalékba történő átvezetése után mutatja.
    3. A mérleg szerinti eredmény átvezetése az eredménytartalékba (vagy - valószínűleg - fordítva)
    T 4. Mérleg sz.-i eredmény
    K 4. Eredménytartalék
    A zárómérleg elkészítésével egy időben az alkalmazott könyvviteli számlákat a tevékenységet lezáró mérleg fordulónapjával le kell zárni.
    1.3.1. Számviteli feladatok a felszámolás időszaka alatt
    A vállalkozásnak a felszámolás időszaka alatt is meg kell felelnie a számviteli törvényben meghatározott könyvvezetési kötelezettségnek, illetve az előírt könyvvezetéssel szembeni követelményeknek, továbbá a törvényben meghatározott bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményének.
    A felszámolónak a zárómérleg alapján nyitó felszámolási mérleget kell összeállítani. A nyitó mérlegben a felszámolásba be nem vonható vagyoni eszközök értékét (beleértve a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet tulajdonát nem képező, de a könyveiben értékkel kimutatott eszközök - például pénzügyi lízing keretében nyilvántartásba vett eszközök - értékét is) és azok forrását elkülönítetten kell kimutatni a nyitó mérlegben.
    Felszámolási nyitómérleg, 200x. 02. 01.
    S. sz. Eszközök Összeg (E Ft)
    1. Pénzeszközök
    2. Felosztható vagyontárgyak
    3. Fel nem osztható vagyontárgyak
    4. Be nem hajtott követelések
    5. Összes eszköz
    Források
    6. Kötelezettségek
    7. Fel nem osztható vagyon
    8. (+-) Felosztható vagyon
    9. Összes forrás
    A felszámoló - ha szükséges - jogosult a vállalkozás számlarendjét módosítani. A felszámolás kezdő időpontjával - az esetleg módosított tagolású - főkönyvi számlákat meg kell nyitni, a felszámolás során felmerült gazdasági eseményeket ezeken a számlákon kell - elkülönítve - rögzíteni. Az eszközök és a források változását a nyitó felszámolási mérleg alapján megnyitott nyilvántartásokban a valóságnak megfelelően, folyamatosan, áttekinthetően kell elszámolni. Az eredményt érintő tételek az eredményszámlák helyett közvetlenül a 4. Felszámolás eredményelszámolása számlán is elszámolhatók. Ez csak akkor célszerű, ha a vállalkozást azonnal fel lehet számolni. Ha a vállalkozás a felszámolás időszaka alatt is működik, akkor az 5-9. számlaosztályt célszerűbb, indokoltabb alkalmazni.
    Lényeges, hogy a felszámolás időszaka a felszámolási zárómérleg készítése szempontjából egy (önálló) elszámolási időszaknak minősül, függetlenül attól, hogy a felszámolás időtartama meghaladja a naptári évet, illetve több naptári évet érint.
    A felszámoló által előkészített egyezségi tárgyalásra készítendő fizetőképesség helyreállítására alkalmas programot és egyezségi javaslatot a felszámolás időszaka alatt vezetett könyvviteli nyilvántartásokkal kell megalapozni.
    1.3.2. A felszámolás alatt levő vállalkozás kötelezettségeinek és a követeléseinek rendezése
    A felszámoló akkor veheti nyilvántartásba a felszámolás alatt levő vállalkozással szembeni hitelezői követeléseket, ha a hitelező igazolja, hogy a bíróság gazdasági hivatala által vezetett elkülönített bankszámlára befizette a követelése 1%-át (de legalább 1000 Ft-ot, legfeljebb 100 000 Ft-ot)14. A befizetett díjat hitelezőkkel szembeni kötelezettségként és eredményt csökkentő tételként állományba kell venni.
    T 5. A megfelelő költség számla
    K 4. Kötelezettségek
    A hitelezőnél a - a pénzmozgással egyidejűleg - befizetett díjat egyéb követelésként indokolt elszámolni
    T 3. Egyéb követelések
    K 3. Elszámolási betét
    1. A nyitó felszámolási mérlegben nem szereplő, de a hitelező által a felszámolónak - a felszámolás közzétételétől számított 40 napon belül - bejelentett és elfogadott kötelezettségeket nyilvántartásba kell venni, egyidejűleg eredményt csökkentő tételként kell elszámolni.
    T 5. A megfelelő költség számla
    (T) (4. Előzetes áfa)
    K 4. Kötelezettségek
    2. Ugyanakkor a nyitó felszámolási mérlegben szereplő és a felszámoló által
    - elfogadott, de nyilvántartásba nem vett kötelezettséget [Cstv.
    46. § (8) bek.],
    - továbbá az egy éven belül be nem jelentett, és így jogvesztetté vált kötelezettséget [Cstv. 37. § (3) bek.]
    eredményt növelő tételként ki kell vezetni a nyilvántartásból.
    T 4. Kötelezettségek
    K 9. Rendkívüli bevételek
    3. Eredményt csökkentő tételként állományba kell venni a tartásdíj, az életjáradék, a kártérítési járadék, stb. [Cstv. 57. § (1/c) bek.], továbbá a környezetvédelmi kárelhárítás költségei, a környezetvédelmi bírságnak [Cstv. 31. § (1/c) bek.] a nyitó felszámolási mérlegben nem szereplő összegét
    4. A felszámolás alatt levő vállalkozás nyitó felszámolási mérlegében
    • nem szereplő, de az adós által elismert, jogszerű, behajtható követeléseket eredményt növelő tételként állományba kell venni,
    • a mérlegben szereplő, de behajthatatlannak minősülő követeléseket eredményt csökkentő tételként ki kell vezetni.
    T 3. Követelések
    K 9. Ért. nettó árbevétele (Rendkívüli bev.)
    (K) (4. Fizetendő áfa),
    illetve
    T 8. Rendkívüli ráfordítások
    K 3. Követelések
    5. A felszámolás során a nyitó felszámolási mérlegben lévő követeléseket minősíteni kell. A minősítés célja, hogy a felszámoló a hitelezők felé a reális összegben tudja bemutatni a felszámolás alatt levő vállalkozás behajtható követeléseit. Amennyiben a felszámoló indokoltnak tartja, a nyitó mérlegben kimutatott követelések értékét értékvesztés elszámolásával csökkentheti.
    T 8. Egyéb ráfordítások
    K 3. Követelések
    1.3.3. A felszámolás alatt történt gazdasági események
    A felszámolás kezdő időpontját követően a könyvviteli nyilvántartásokban eredményt érintő tételként el kell számolni:
    A nyitó felszámolási mérlegben értékkel nem szerepeltethető, de a hitelezőkkel szembeni kötelezettségek teljesítésére felhasználható eszközöket piaci értéken nyilvántartásba kell venni.
    Így:
    • a használatban lévő 30 ezer forint alatti tárgyi eszközök értékét,
    • a nullára leírt eszközök piaci értékét,
    • az 1996. december 31-ig térítés nélkül kapott, meglevő eszközök,
    • továbbá leltározás során a többletként talált eszközök
    eredményt növelő tételként kell elszámolni.
    T 1-3. Eszközök
    K 9. Rendkívüli bevételek
    2. A nyitó felszámolási mérlegben lévő céltartalékok összegét eredményt növelő tételként ki kell vezetni. A követelésekhez kapcsolódó céltartalékokat már a követelésekkel szemben megszüntettük.
    T 4. Céltartalékok
    K 9. Egyéb bevételek
    3. Az eszközök értékvesztéséből, selejtezéséből, leértékeléséből eredő hatásokat az eredmény terhére el kell számolni.
    4. A Cstv. 36. §-a alapján15 beszámított összeggel a hitelező tartozását és követelését csökkenteni kell.
    T 4. Kötelezettségek
    K 3. Követelések
    5. Amennyiben a hitelezőkkel a felszámolónak egyezséget sikerült kötnie - az egyezségi megállapodás alapján - az eredmény javára el kell számolni az elengedett kötelezettségeket, beleértve a fejlesztési célra kapott visszatérítendő támogatásoknak a támogató által elengedett összegét is.
    T 4. Kötelezettségek
    (T) (4. Passzív id. elhatárolások)
    K 9. Rendkívüli bevételek
    Az elengedett követelést a hitelező az egyéb, vagy a rendkívüli ráfordítások között, hitelezési veszteségként számolja el.
    6. A felszámolónak a Cstv. 48. §-a (1) bekezdésének16 megfelelően a behajtott követeléseket a pénzeszközök növekedéseként és a követelés csökkenéseként kell elszámolnia. A kft.-be, az rt.-be, a szövetkezetbe befektetett, apportként átadott vagyoni eszközök társasági szerződésben, alapszabályban meghatározott értékét befektetésként veszi állományba eredményt növelő tételként, a könyv szerinti értékét eredményt csökkentő tételként ki kell vezetnie (a szokásos módon).
    Az értékesített eszközök (befektetett eszközök, forgóeszközök) kivezetett könyv szerinti értékét eredményt csökkentő tételként, az értékesítés bevételét eredményt növelő tételként kell elszámolni.
    A felszámolás időszaka alatt a felszámolónak kell gondoskodni a gazdálkodó szervezet eszközeinek megóvásáról, megőrzéséről, a felszámolás kezdő időpontjáig folytatott tevékenység befejezéséről. Ezeket a gazdasági eseményeket a számviteli törvényben foglaltaknak megfelelően kell elszámolni.
    A gazdasági eseményekkel kapcsolatos ilyen költségek, illetve bevételek lehetnek:
    - termelt termékek értékesítésének bevételei, illetve költségei;
    - a végzett szolgáltatások számlázott értéke, illetve költségei;
    - a más vagyoni eszközök értékesítése;
    - eszközök beszerzése;
    - a tevékenység befejezése során felmerült költségek, ráfordítások, például
    - a felmerült munkabérek, bérjellegű juttatások, beleértve a végkielégítést,
    - az elszámolt bérek társadalombiztosítási járuléka, az egészségügyi hozzájárulás, a táppénzhozzájárulás,
    - a költségvetésbe, az elkülönített állami pénzalapokba kötelező befizetések, például a munkaadói járulék,
    - az egyéb költségek, egyéb ráfordítások;
    - a tartásdíj, az életjáradék, a kártérítési járadék, a bányászati keresetkiegészítés, a mezőgazdasági szövetkezeti tag részére adott pénzbeli juttatás;
    - a felszámolási eljárással kapcsolatos bírósági eljárás során felmerült költségek;
    - az iratanyagok rendezésével, elhelyezésével, megőrzésével kapcsolatos költségek;
    - a felszámoló részére megállapított díj;
    - a környezetvédelmi kárelhárítás költségei.
    Kötelezettségként állományba kell venni az állami garanciavállalás miatti állami követelést - Cstv. 62. §-ának (2) bekezdése -, valamint a Bérgarancia Alapból kapott támogatást, amelyeket visszafizetésekor kell megszüntetni.
    1.3.4. A közbenső felszámolási mérleg
    A csődtörvény alapján a felszámolás során a felszámolónak lehetősége van közbenső felszámolási mérleget is összeállítani.
    A közbenső felszámolási mérlegnek az a célja, hogy a hitelezők által áttekinthető, kontrollált és megbízható helyzetfelmérés alapján történjen a befolyt pénzeszközöknek a hitelezők közötti felosztása, felhasználása18.
    A közbenső felszámolási mérleg a felszámoló által meghatározott fordulónapra vonatkozóan tartalmazza
    - a vagyoni eszközök, a kötelezettségek és a saját tőke állományát könyv szerinti értéken,
    - a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatást
    - és a szöveges jelentést.
    Az előzőeken túl a felszámolónak el kell készíteni a hitelezők részbeni kielégítésének sorrendjét és összegét tartalmazó részleges vagyonfelosztási javaslatot is.
    Közbenső felszámolási mérleget lehet készíteni a felszámoló által meghatározott időpontra akkor, ha a felszámolás során már megfelelő mennyiségű pénzeszköz folyt be és áll rendelkezésre a hitelezői követelések részbeni, vagy teljes kielégítésére.
    A felszámolás kezdetétől számítva évente viszont kötelező a közbenső felszámolási mérleget összeállítani.
    A rendelkezésre álló pénzeszközökből
    - a várható költségekre - benne a környezeti károk elhárításának költségeire19 -,
    - valamint a vitás hitelezői igények fedezetére20
    tartalékot kell képezni. A tartalék képzéséről és felhasználásáról elkülönített, analitikus nyilvántartást kell vezetni. A tartalék összegével a forrás oldalt külön módosítani nem kell. Ugyanakkor a tartalék képzése azt jelenti, hogy az elismert hitelezői igények kielégítésére a mérleg összeállítása időpontjában ennyivel kevesebb összeg használható fel.
    A közbenső felszámolási mérlegben a pénzeszközök között elkülönítetten ki kell mutatni a tartalék összegét és közölni kell a nyitó felszámolási mérleg adatait is.
    A közbenső felszámolási mérleg tartalmában és felépítésében megegyezik a felszámolási zárómérleggel. Egy lehetséges formája az alábbi:
    Közbenső felszámolási mérleg, 200X. 12. 01.
    S. sz. A tétel megnevezése Nyitómérleg 200X. 12. 01.
    adatai
    ESZKÖZÖK
    1. Pénzeszközök
    Ebből: tartalék
    2. Megmaradt (nem értékesített) vagyoni eszközök
    3. Be nem hajtott követelések
    4. Eszközök összesen
    FORRÁSOK
    5. Fel nem osztható vagyon
    6. Ki nem egyenlített tartozások
    6.1. Ki nem egyenlített felszámolási költségek
    6.2. Ki nem egyenlített hitelezői követelések
    7. Felosztható vagyon (+-)
    8. Források összesen
    A közbenső felszámolási mérleg összeállítása kapcsán a felszámoló által eldöntendő kérdés, hogy a mérlegben az eszközöket és a forrásokat könyv szerinti, vagy piaci, újraértékelt összegben vegye figyelembe. A csődtörvény a felszámolásnak ebben a szakaszában ugyan még nem írja elő a vagyontárgyak piaci értéken való bemutatását, de nem is tiltja azt. A számviteli feladatokat összefoglaló kormányrendelet ebben a kérdésben következetlen. Egyik oldalról ugyanis meghatározza, hogy a közbenső felszámolási mérleg könyv szerinti értéken készül [7. § (2) bek.]. Másrészt rögzíti, hogy a vagyontárgyak piaci értékelése esetén a könyv szerinti érték és a piaci érték különbözetét előzetesen eredményt érintő tételként kell elszámolni [7. § (3) bek.].
    A kérdésre adott válasznál a közbenső felszámolási mérleg céljából kell kiindulni. Amennyiben a felszámoló úgy ítéli meg, hogy a mérleg összeállításának időpontjában meglevő vagyontárgyak piaci (eladási) értéken való bemutatása reálisabban fejezi ki az elismert hitelezői igények kielégíthetőségét, akkor a mérleg összeállítása előtt el kell végeztetni a részletes vagyonértékelést. A vagyonértékelés eredményét, vagyis a vagyontárgyak piaci értékének és könyv szerinti értékének különbségét a mérleg összeállítását megelőzően eredményt csökkentő, vagy növelő tételként el kell számolni.
    A közbenső felszámolási mérleg fordulónapjáig elszámolt bevételeket és költségeket a csődtörvényben meghatározott szerkezetben kell bemutatni.
    E szerint a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatás tartalmazza:
    - a tevékenység folytatásával kapcsolatos árbevételeket és költségeket,
    - a vagyontárgyak értékesítésével kapcsolatban a vagyontárgy ellenértékét és nyilvántartási értékét,
    - a felszámolási eljárás során behajtott követeléseket záró egyszerűsített mérleg készítése esetén,
    - a kiegyenlített felszámolási költségeket.
    A kapcsolódó szöveges jelentésben tájékoztatást kell adni a hitelezők felé a nyitó felszámolási mérleg és a közbenső felszámolási mérleg adatai közötti eltérésekről.
    A hitelezők követelésének pénzügyi teljesítése a bíróság által jóváhagyott részleges vagyonfelosztási javaslat alapján történik.
    T 4. Kötelezettségek
    K 3. Pénzeszközök
    1.3.5. A felszámolás befejezésének feladatai
    A felszámolónak a felszámolás befejezésekor
    - felszámolási zárómérleget,
    - a bevételek és költségek alakulásáról kimutatást,
    - záró adóbevallást,
    - zárójelentést és
    - vagyonfelosztási javaslatot
    kell készítenie és mindezeket meg kell küldeni a bíróságnak, valamint az adóhatóságnak. Ezzel egyidejűleg intézkedni kell a felszámolt gazdálkodó szervezet iratanyagának az elhelyezéséről is.
    1.3.6. A felszámolási zárómérleg
    A felszámolónak a felszámolási eljárás befejeztével, de legkésőbb a felszámolás kezdő időpontjától számított kettő év elteltével felszámolási zárómérleget kell készítenie.
    A felszámolási zárómérleg a felszámolt gazdálkodó szervezet eszközeit könyv szerinti értéken, vagy piaci értéken, forrásait könyv szerinti értéken, a felszámolás befejezésének időpontjában, a felszámoló által meghatározott fordulónappal tartalmazza.
    A zárómérlegben az eszközökön belül
    - a felszámolásba be nem vonható eszközöket könyv szerinti értéken,
    - a pénzeszközöket könyv szerinti értéken,
    - a felszámolásba bevonható eszközöket piaci értéken (tárgyi eszközök, immateriális javak, befektetések, egyéb pénzügyi eszközök, készletek, értékpapírok),
    - a be nem hajtott követeléseket a várhatóan megtérülő, a várható veszteséggel csökkentett piaci értéken (azok a követelések, amelyek leírása nem indokolt)
    kell szerepeltetni.
    A zárómérlegbe a források közül
    - a felszámolásba be nem vonható vagyont - mint kötelezettséget - az eszközök között ilyen címen beállított összeggel egyezően,
    - a nyilvántartásba vett, még fennálló, ki nem egyenlített kötelezettségeket könyv szerinti összegben,
    - a felosztható vagyont egyenlegként kell megállapítani, ami egyenlő a zárómérleg összes eszközértékének, valamint a kötelezettségek és a felszámolásba be nem vonható vagyon miatti kötelezettségek együttes összegének különbségével.
    A felszámolási zárómérleg összeállításának előkészítéseként az esetleges fejlesztési célú támogatásokhoz kapcsolódó, még meg nem szüntetett időbeli elhatárolást fel kell oldani, a vagyontárgyak piaci értékelését el kell végezni, majd az alkalmazott ráfordítás, bevétel számlák egyenlegét át kell vezetni az eredménytartalékba.
    1. Fejlesztési célú támogatásokhoz kapcsolódó elhatárolás megszüntetése
    T 4. Passzív időbeli elhatárolás
    K 9. Rendkívüli bevételek
    2. Ha a vagyontárgyak piaci értéke alacsonyabb azok könyv szerinti értékénél, a különbözet elszámolása
    T 8. Rendkívüli ráfordítások
    K 1-3. A megfelelő eszközök
    3. Ha a vagyontárgyak piaci értéke magasabb azok könyv szerinti értékénél, a különbözet elszámolása
    T 1-3. A megfelelő eszközök
    K 9. Rendkívüli bevételek
    4. A mérleg összeállítását megelőzően a felszámolás időtartama alatt bekövetkezett eredményre hatást gyakorló tételeket (az alkalmazott eredményszámlák egyenlegét) a Felszámolás eredményelszámolása számlára át kell vezetni, majd e számla egyenlegét eredménytartalék módosító tételként kell elszámolni.
    T 9. Bevételek
    K 4. Felszámolás eredményelszámolása
    és
    T 4. Felszámolás eredményelszámolása
    K 8. Ráfordítások
    majd
    T 4. Eredménytartalék
    K 4. Felszámolás eredményelszámolása
    vagy fordítva.
    Felszámolási zárómérleg, 200X. 12. 01.
    S. sz. A tétel megnevezése Alkalmazott értékek 200X. 12. 01.
    ESZKÖZÖK
    Felszámolásba be nem vonható Könyv sz.-i értéken
    eszközök
    1. Pénzeszközök Könyv sz.-i értéken
    Ebből: tartalék
    2. Megmaradt (nem értékesített) Piaci értéken
    vagyoni eszközök
    3. Be nem hajtott követelések Piaci értéken
    4. Eszközök összesen
    FORRÁSOK
    5. Fel nem osztható vagyon Az eszközök között
    feltüntetett összeggel
    egyezően
    6. Ki nem egyenlített tartozások Könyv sz.-i értéken
    6.1. Ki nem egyenlített felszámolási
    költségek
    6.2. Ki nem egyenlített hitelezői
    követelések
    7. Felosztható vagyon (+-) Egyenlegként
    meghatározva
    8. Források összesen

    A felosztható vagyon pozitív, vagy negatív előjelű is lehet. A pozitív előjelű felosztható vagyon azt jelenti, hogy a kötelezettségek kiegyenlítése után a vállalkozás tulajdonosai ilyen összegben kapják vissza befektetéseiket. Ugyanakkor a negatív előjelű felosztható vagyon tartalmilag azt fejezi ki, hogy a felszámolásba bevonható eszközök ilyen mértékben nem fedezik a hitelezőkkel szemben fennálló kötelezettségeket.
    A felszámoló a zárómérlegbe beállított, be nem hajtott követeléseket engedményezéssel21, 22 hitelezőire átruházhatja. Az engedményezés a hitelezők által elfogadott összegben történik. Az engedményezett, vagyis átruházott összegben a felszámolás alatt levő gazdálkodó szervezet kötelezettségét csökkenteni kell.
    T 4. Kötelezettségek
    K 3. Követelések
    A hitelezőnél ez a gazdasági esemény követelésének a kicserélődését jelenti
    T 3. Követelések
    K 3. Követelések
    1.4. A bevételek és a költségek alakulásáról készített kimutatás
    A bevételek és a költségek alakulásáról készített kimutatásban23 be kell mutatni
    - a felszámolás időszaka alatt elszámolt árbevételeket, bevételeket, költségeket és ráfordításokat,
    - az előző pontban lévő értékből az értékesített vagyontárgyak árbevételét, bevételét, valamint e vagyontárgyak nyitó felszámolási mérleg szerinti nyilvántartási értékét,
    - a felszámolás időszaka alatt behajtott követelések összegét záró egyszerűsített mérleg készítése esetén,
    - a már kiegyenlített felszámolási költségeket.
    S. sz. Megnevezés Összeg
    1. A felszámolás időszaka alatt elszámolt bevételek
    Ebből: értékesített vagyontárgyak bevételei
    2. A felszámolás időszaka alatt behajtott követelések
    Összes bevétel
    3. A felszámolás időszaka alatt elszámolt költségek,
    ráfordítások
    Ebből: értékesített vagyontárgyak nyilvántartási értéke
    4. Kiegyenlített felszámolási költségek
    Összes költség
    1.4.1. Vagyonfelosztási javaslat a felszámolási eljárásban
    A vagyonfelosztási javaslatba a csődtörvényben25 meghatározott kielégítési sorrendnek megfelelően a hitelezőkkel szembeni kötelezettségek és a kötelezettségek teljesítésére bevonható eszközök értékét kell beállítani. Ennek megfelelően a vagyonfelosztási javaslat az eszközöket és forrásokat az alábbi rendezettségben tartalmazza:
    - felszámolásba be nem vonható vagyoni eszközök és az ezzel egyező forrás összege,
    - a fennálló kötelezettségek, tartozások összege és a kötelezettségek, a tartozások kielégítésére kijelölt vagyoni eszközök értéke,
    - a felosztható vagyoni eszközök értéke.
    A vagyonfelosztási javaslat egy lehetséges formája az alábbi

    Megnevezés

    Elismert kötelezettségek

    Rendelkezésre álló eszközök Megnevezése Összege

    Kielégítési javaslat

    Fel nem osztható vagyon

    Tartozások, kötelezettségek

    - felszámolási költség

    - hitelezői követelések

    Felosztható vagyoni

    eszközök

    A bíróság a vagyonfelosztási javaslat és a felszámolási vagyonmérleg alapján dönt az értékesítetlen vagyontárgyak, valamint a be nem hajtott követelések hitelezők közötti felosztásáról.
    A felszámolásba be nem vonható vagyoni eszközöket - a felszámolási zárómérleg jóváhagyását követő 30 napon belül, könyv szerinti értéken, térítésmentesen - a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak kell átadni.
    T 4. Jegyzett tőke
    K 1-3. Eszközök
    A be nem hajtott követeléseknek, valamint az értékesítetlen vagyontárgyaknak a hitelezők közötti felosztásával bekövetkezett vagyonszerzés illeték- és általános forgalmi adómentes.
    A vagyonfelosztási javaslatban elfogadott értéken a hitelezői követelések ellenében átadott eszközök, ha van elég eszköz a kötelezettségek kielégítésére
    T 4. Kötelezettségek
    K 1-3. Eszközök
    Ha nincs, a ki nem elégített hitelezői követeléseket az eredménytartalékkal szemben kell kivezetni
    T 4. Kötelezettségek
    K 4. Eredménytartalék
    Ugyanakkor a felszámolás végén megmaradt - ha maradt - vagyont a tulajdonosoknak számla, vagy számlát helyettesítő bizonylat alapján lehet átadni, így el kell számolni a fizetendő általános forgalmi adó összegét is.
    T 4. Alapítókkal szembeni kötelezettségek
    K 1-3. Eszközök
    Majd az alapítókkal szembeni kötelezettség átvezetése a jegyzett tőke terhére
    T 4. Jegyzett tőke
    K 4. Alapítókkal szembeni kötelezettségek
    és
    T 3. Egyéb követelések
    K 4. Fizetendő áfa
    Végül az eredménytartalék (tőketartalék) egyenlegének átvezetése a jegyzett tőkére (vagy fordítva)
    T 4. Tőketartalék (eredménytartalék)
    K 4. Jegyzett tőke
    Gazdasági események:
    1. Felszámolásba be nem vonható eszközök átadása.
    2/1. Hitelezőknek átadott eszközök a vagyonfelosztási javaslat alapján.
    2/2. A hitelezők által elengedett kötelezettségek, illetve a ki nem elégített kötelezettségek elszámolása az eredménytartalék számlára.
    3/1. Tulajdonosok által átvállalt kötelezettségek elszámolása az eredménytartalék számlára.
    3/2. A tulajdonosoknak részesedésük ellenében átadott eszközök vagyonfelosztási javaslat alapján.
    3/3. Az alapítókkal szembeni kötelezettség átvezetése a jegyzett tőke terhére.
    3/4. Számlát helyettesítő bizonylat alapján a tulajdonosoknak átadott eszközök általános forgalmi adó összege.
    3/5. Az előző tétel pénzügyi kiegyenlítése a tulajdonosok részéről.
    4. Az általános forgalmi adó pénzügyi rendezése az adóhatósággal.
    5. Tőketartalék, eredménytartalék egyenlegének átvezetése a jegyzett tőkére (vagy fordítva).
    Összefoglalva a csődtörvény, valamint a kormányrendelet a felszámolás alatt levő gazdálkodó szervezet vezetőjének, illetve a felszámolónak az alábbi dokumentumok elkészítését írja elő kötelező jelleggel:

    Időpont

    Elkészítendő dokumentumok

    A felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal (mint mérleg fordulónappal)

    1. Záróleltár,

    2. Éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló vagy egyszerűsített mérleg tevékenységet lezáró mérleg),

    3. Adóbevallás

    4. Az eredmény felosztása után zárómérleget kell készíteni.

    A felszámolás kezdő időpontjára (napjára) A felszámoló által meghatározott fordulónapra opcionálisan, a felszámolás kezdő időpontját követő egy év múlva kötelezően

    5. Nyitó felszámolási mérleg

    6. A vagyoni eszközök, a kötelezettségek és a

    saját tőke állományát könyv (piaci) szerinti értékét tartalmazó mérleg,

    7. A bevételek és költségek alakulásáról

    készített kimutatás,

    8. Szöveges jelentés

    9. Részleges vagyonfelosztási javaslat.

    A felszámolási eljárás befejeztével, de legkésőbb a felszámolás kezdő időpontjától

    10. Felszámolási zárómérleg,

    11. A bevételek és költségek alakulásáról

    12. Záró adóbevallás

    13. Zárójelentés és

    14. Vagyonfelosztási javaslat

    1.5 A megszűnt gazdálkodó szervezet tulajdonosának elszámolása
    A megszűnt társaság tulajdonosának a megszűnésről szóló bírósági határozat jogerőre emelkedésével egyidejűleg
    1. A nyilvántartásából ki kell vezetni és rendkívüli ráfordításként el kell számolni a megszűnt vállalkozásra vonatkozó részesedés nyilvántartási értékét
    2/1. Ugyanakkor rendkívüli bevételként kell elszámolni a megszűnt részesedésre - vagyonfelosztási javaslat alapján - kapott eszközök és átvállalt kötelezettségek különbségét, amennyiben a kapott eszközök értéke az átvállalt kötelezettségek értékét meghaladja
    2/2. Rendkívüli ráfordításként kell elszámolni a megszűnt részesedésre - vagyonfelosztási javaslat alapján - kapott eszközök és átvállalt kötelezettségek különbségét akkor, ha a kapott eszközök értéke az átvállalt kötelezettségek értékénél kisebb.
    Gazdasági események
    1. Részesedés nyilvántartási értékének kivezetése
    2/1. A kapott eszközök vagyonfelosztási javaslat szerinti értékének elszámolása rendkívüli bevételként, egyidejűleg a megszűnő társasággal szembeni követelésként.
    2/2. A kapott eszközök nyilvántartásba vétele a megszűnő társaság számlája alapján
    2/3. Követelés - tartozás összevezetése
    2/4. A különbözet pénzügyi rendezése
    3. Átvállalt kötelezettségek (pl. szállítói számla) nyilvántartásba vétele
    4. A rendkívüli bevételek, ráfordítások összevezetése a kisebb összeggel.
    A folytatáshoz előfizetés szükséges.
    A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
    {{ item.ArticleTitle }}

    {{ item.ArticleLead }}

    A folytatáshoz előfizetés szükséges!
    A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

    A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.

    exit_to_app Belépés Előfizetés

    Keresés az oldal szövegében