Megbízható forrás, szakértő munkatárs

Előfizetés
    Előfizetés
    adozona.hu

    A kisvállalkozások jogi szabályozása az új társasági törvény alapján

    A kisvállalkozások jogi szabályozása az új társasági törvény alapján

    Kiválasztott időállapot: Mi ez?
    • Jogterület(ek):
    • Érvényesség kezdete: 
    • Érvényesség vége: 

    MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

    1. Az új társasági törvényünk, az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) egyaránt szabályozza a kis-, közép- és a nagyvállalkozásokat. A tőkeegyesítésre, a tőkekoncentrációra elsődlegesen a részvénytársaság (rt.) hivatott, mint testületi jellegű tipikus tőketársaság. Az rt. az egyetlen gazdasági társasági forma a magyar jogban, ahol a tagsági jogokról értékpapírt, részvényt lehet kiállítani. Az rt.-nek van a legbonyolultabb szervezete (közgyűlés, igazgatóság, felügyelő bizottság, könyvvizsgáló - azaz...

    Csak a jogszabály szövegének mutatása
    A kisvállalkozások jogi szabályozása az új társasági törvény alapján
    Bevezetés
    1. Az új társasági törvényünk, az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) egyaránt szabályozza a kis-, közép- és a nagyvállalkozásokat. A tőkeegyesítésre, a tőkekoncentrációra elsődlegesen a részvénytársaság (rt.) hivatott, mint testületi jellegű tipikus tőketársaság. Az rt. az egyetlen gazdasági társasági forma a magyar jogban, ahol a tagsági jogokról értékpapírt, részvényt lehet kiállítani. Az rt.-nek van a legbonyolultabb szervezete (közgyűlés, igazgatóság, felügyelő bizottság, könyvvizsgáló - azaz négy szerv kötelező léte), az rt.-nél a legmagasabb az alaptőke minimum - az új Gt. alapján 20 millió forint.
    A társaságok számát nézveazonban - bár Magyarországon a nyugateurópai országokhoz viszonyítva viszonylag magas a részvénytársaságok száma, mivel az állami vállalatok privatizációja során az állami vállalatok túlnyomó többségét részvénytársaságokká alakították át - a világgazdaságban nem az rt. dominál. A gazdasági életre általában az jellemző, hogy a viszonylag kevés nagy tőketársaság mellett rugalmas kisvállalkozások százezrei tevékenykednek.
    A magyar társasági jog az elsődlegesen személyegyesítő (viszonylag kisebb mértékben tőkét egyesítő) társaságok számára három hagyományos kereskedelmi társasági formát kínál - természetesen modernizált változatban: nevezetesen a közkereseti társaságot (kkt.), a betéti társaságot (bt.), valamint a korlátolt felelősségű társaságot (kft.).
    A közkereseti társasági forma igen közel áll a tisztán kötelmi jellegű polgári jogi társasághoz, és a német típusú jogokban tradicionálisan nem is jogi személy. (Bár mint minden gazdasági társaságnak, a kkt.-nek és a bt.-nek is van cégneve és cégnevük alatt jogképesek, jogokat és kötelezettségeket szerezhetnek, mintha jogi személyek lennének - a francia típusú jogokban e két társaság jogi személy és a volt szocialista országok politikai rendszerváltozás után keletkezett új társasági jogában a lengyel jogot kivéve mindegyik országban a kkt. és a bt. jogi személynek minősülnek). A közkereseti és a betéti társaság az egyik legrégibb magyar gazdasági társasági forma: már az 1840-as évekbeli reformországgyűlések is szabályozták és az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyvbe is bekerültek. A közkereseti társaság a tagok teljes, korlátlan és egyetemleges felelőssége mellett működik és ebben az értelemben az üzleti vagyont nem választja el a tagok magánvagyonától.
    A betéti társaságban a tagok felelőssége már különböző és egyben megjelenik a tagok - a kft.-ben teljessé váló - korlátolt felelősségének gondolata is: a beltagok teljes magánvagyonukkal felelnek a társaság tartozásaiért, a kültagok viszont csak betétjük szolgáltatására kötelesek a társaság számára.
    A kft. viszonylag későn, az 1930. évi V. törvénnyel került be a magyar kereskedelmi jogba, de nemsokára általános közkedveltséget kapott (hasonlóan Ausztriához és Németországhoz, érdekes módon Svájcban a kft. nem tölt be jelentősebb szerepet). A kft. a személy és a tőkeegyesítő társaságok között középúton áll, bár inkább személyegyesülés jellegű: az üzletrészről értékpapírt nem lehet kiállítani és bonyolult elővásárlási konstrukció terheli, a tagok nyilvános felhívás útján nem gyűjthetők, stb. A kft. mindig jogi személy és a tagok korlátozott felelősség teljes mértékben érvényesíti: a tagok csak a társaság irányában felelnek vagyoni szolgáltatásaik teljesítéséért, a társaság hitelezőivel szemben viszont egyáltalán nem felelnek. A korlátozott felelősség folytán a kft.-nél kötelező törzstőke-minimum van (az új Gt. szerint 3 millió Ft) és a közkereseti és a betéti társasággal szemben, amelynek körében ez elvileg elképzelhetetlen, a kft.-nél a modern jog elismeri az egyszemélyes társaság lehetőségét is.
    A társas kisvállalkozások jelenleg Magyarországon alapvetően e három társasági formában működnek, különösen a bt. és a kft. népszerű, ezek száma meghaladja a száz-százezret. E könyv tartalmának jelent részét is e három társasági forma feldolgozása képezi az új Gt. alapján mégpedig a Kodifikációs Bizottság két érintett tagja, Wellmann György és Komáromi Gábor avatott tolmácsolásában.
    2. Ugyanakkor e könyv átfogó tájékoztatást kíván nyújtani a kisvállalkozások számára a rendelkezésre álló jogi szervezeti lehetőségekről ezért foglalkozunk még öt szervezeti lehetőséggel, nevezetesen
    a) az egyéni vállalkozásokkal. Az egyéni vállalkozás természetesen nem társaság (bár természetesen a már említett egyszemélyes kft. is egyéni vállalkozás, csakhogy ez az "áltársaság" a társasági jog hatálya alá esik). Az egyéni vállalkozásokat szabályozó 1990. évi V. törvény jelentős módosításon ment át 1997-ben, kialakult az egyéni vállalkozások gazdasági kamarák általi regisztrálási rendszere:
    Az egyéni vállalkozásokat - mint a kisipar és kiskereskedelem jellegzetes formáit - Simkó Ágnes külön tanulmányban dolgozza fel. (Az egyéni vállalkozások egyébként fakultatív alapon cégjegyzékbe bejegyzett egyéni cégként is tevékenykedhetnek.)
    b) a polgári jogi társaságokkal, amelyeket a Ptk. XLVI. fejezete szabályoz. Az erősen formakényszerhez kötött gazdasági társaságokhoz képest a polgári jogi társaság jóval rugalmasabb, főleg alkalmi, nem állandósult vállalkozások számára megfelelő forma. A polgári jogi társaság alkalmas lehet számos - főleg külföldi befektetők által igényelt - szerződéses variáció megvalósítására, pl. konzorcium, csendes társaság, stb.
    c) a gazdasági munkaközösség kihalóban lévő forma, amelyek helyébe egyre jobban a közkereseti társaság lép.
    d) a gazdasági társaságok üzletszerű vállalkozások szolgálatára hivatottak, ugyanakkor alkalmasak lehetnek non profit, illetve közcélú vállalkozások szolgálatára is. Ennek nevesített formája a Polgári Törvénykönyvben szabályozott közhasznú társaság (Gt. 57-60. §) intézménye, amely voltaképp nem más, mint egy non profit kft.
    e) a szövetkezet Nyugat-Európában vagy önálló kereskedelmi társasági forma (mint Németországban, vagy az 1875-ös magyar Kereskedelmi Törvénykönyvben), vagy ugyan nem az, mint az egyébként igen jelentős szövetkezeti szférával rendelkező Dániában vagy Franciaországban, de szinte minden társasági formában lehet a diszpozitivitás elvénél fogva a szövetkezeti elveket érvényesíteni és így pl. beszélni szövetkezeti részvénytársaságról, vagy szövetkezeti kft.-ről. Magyarországon az 1992. évi I. törvény a Gt.-től függetlenül önállóan szabályozta a szövetkezeteket és viszonylag elhatárolta a gazdasági társaságoktól. Ugyanakkor az újabb szövetkezeti szabályozás jelentősen közeledett a társasági szabályozáshoz - a szövetkezetnek jogi személy tagjai lehetnek, külföldiek is részt vehetnek szövetkezetekbe stb. Más szóval a kisvállalkozások jogi formái közül nem lehet kihagyni a szövetkezeteket, bár reájuk nem a Gt. vonatkozik. A szövetkezetek jogi szabályozását Zsohár András dolgozta fel.
    Természetesen a kkt., a bt., a kft. vagy a szövetkezet csak az esetek többségében tartalmaz kis vagy középméretű vállalkozást, adott esetben egy kft., vagy szövetkezet igen nagyméretű vállalkozás formája is lehet.
    Vagy fordítva: adott esetben igen kisméretű részvénytársaság is létrehozható. Tipikus esetekben azonban az e könyvben tárgyalt szervezeti formák a kisebb vállalkozások számára alkalmasak.
    3. Az 1968-as magyar gazdasági reform jóvoltából a kisvállalkozások jogi formái már a szocialista társadalmi rendszerben kialakultak - szövetkezeti melléküzemág, szakcsoport, kisszövetkezet, vgmk. stb. A régi társasági törvény, az 1988. évi VI. törvény módot adott arra a kisvállalkozásoknak, hogy a kereskedelem számára jóval alkalmasabb gazdasági társasági formákban jelenjenek meg. Ezt nagymértékben elősegítette a német jog egyik jellegzetes intézményének, az átalakulásnak az átvétele, amely lehetővé tette, hogy a társaságok rugalmasan formát váltsanak, pl. betéti társaságból egyetemes jogutódlással gyorsan és olcsón kft.-vé váljanak (avagy fordítva). E kötet tanulmányai az egyes formák körében az átalakulási lehetőségeket is tárgyalni fogják.
    A régi Gt., az 1988. évi VI. törvény a gyakorlatban alapvetően bevált, alkalmasnak bizonyult az üzleti vállalkozások számára. Ugyanakkor három alapvető ok is indokolta az 1988-as törvény átfogó felülvizsgálatát, nevezetesen
    - majdnem 8 év tapasztalatainak hasznosítása,
    - a különböző más jogszabályokkal való ellentmondások kiküszöbölése, amelyek főleg a társasági és a számviteli jog között álltak fenn (az értékpapír és tőzsdetörvény illetve a társasági törvény ütközései alapvetően a részvénytársaságot érintik),
    - az Európai Unió társasági jogi irányelveinek átvezetése a magyar jogon (ezek is alapvetően az rt.-re vonatkoznak, de kisebb mértékben érintik a kft.-t is).
    A társasági joghoz (de a szövetkezeti joghoz is) szervesen kapcsolódik a bírósági cégnyilvántartás, a cégeljárás szabályozása. Míg az 1997es új Gt. alapvetően a régi társasági törvény alapelveit és struktúráját tartalmazza, addig az új cégtörvényünk, az 1997. évi CXLV. törvény alapvetően új és véleményem szerint nagymértékben megkönnyíti a vállalkozások helyzetét. Kötetünkben Gál Judit tanulmánya dolgozza fel a cégeljárás modernizált előírásait, elsősorban a személyegyesítő társaságok, illetve e könyvben tárgyalt egyéb kisvállalkozási jellegű szervezeti formált vonatkozásában.
    A kötet nem tárgyalja a Gt.-ben szabályozott közös vállalatot, illetve egyesülést, mert e két alakzat kisvállalkozási formának nem tekinthető, a közös vállalat egyébként is kihalóban van Magyarországon.
    I. Fejezet A társasági törvény általános részének alkalmazása a közkereseti és a betéti társaságra, valamint a kft.-re
    I. A felépítése
    1. A struktúrájáról általában
    Az új Gt. felépítése lényegében megegyezik a korábbival, de jóval következetesebb.
    A törvény ún. általános része képezi az I. részt, amely hét fejezetből és nyolcvan §-ból áll. Az általános rész lényegében a gazdasági társaságok közös szabályait tartalmazza, azaz azokat a rendelkezéseket, amelyek főszabályként valamennyi társasági formára irányadóak.
    A legterjedelmesebb a II. rész, azaz az egyes gazdasági társaságokra vonatkozó ún. különös szabályok. A II. rész öt fejezetében kerül szabályozásra a magyar jogban ismert öt gazdasági társaság, nevezetesen a közkereseti és a betéti társaság, a közös vállalat, a kft. és a részvénytársaság - ezek közül e könyvben a kkt.-t, a bt.-t és a kft.-t fogjuk részletesen tárgyalni. Az ún. különös rész a Gt. legterjedelmesebb része, a 81. §-tól a 271. §-ig tart, azaz majdnem kétszáz §-t foglal magába (de ebből majdnem száz a részvénytársaságra vonatkozik).
    A III. rész az ún. kapcsolódó vállalatok jogát tartalmazza két fejezetben. Az egyik a sajátos kooperációs jogi személy egyesülésre vonatkozik, a másik az ún. konszernjogot rendezi, azaz a befolyásszerzést más gazdasági társaságban. Ez a rész a kisvállalkozásokat viszonylag kismértékben érinti: a XIV. fejezet rendelkezései azonban több esetben kiterjednek a kft.-kre is.
    A IV. rész az ún. Zárórendelkezéseket tartalmazza, így a hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezéseket, az átmeneti szabályokat és néhány más - társasági jogot érintő - jogszabály módosítását.
    A Gt. a maga háromszázhuszonegy §-ával igen nagy terjedelmű, kódexszerű jogszabály. Lényeges garanciális alapelve, hogy végrehajtási jellegű, államigazgatási rendelkezés (pl. kormányrendelet) nem fűződhet hozzá. A gazdasági társaságok jogát tehát teljes egészében törvénynek kell tartalmaznia.
    2. Az általános rész felépítése
    Az általános rész hét fejezetben tartalmazza a gazdasági társaságokra vonatkozó közös szabályokat. Mindenekelőtt az alapelvi rendelkezéseket, a társasági törvény személyi, tárgyi és területi hatályát, a társasági formák meghatározását, a társasági jogi szabályok elhelyezkedését a magyar polgári jog rendszerében. Ezt követően szabályozza a társaságok ún. létszakaszait, azaz a társaságok alapításának folyamatát, a társasági szerződés módosítását, a társaság esetleges átalakulását, szétválását és egyesülését illetve a társaság jogutód nélküli megszűnését. Az általános rész foglalkozik továbbá a társaságok alapítóinak, illetve tagjainak (e kettő egymástól elválhat) jogaival és kötelezettségeivel, illetve felelősségével, valamint a gazdasági társaságok belső szervezetének és működésének alapvonásaival. A Gt. általános része végül szabályozza az ún. társasági jogviták lebonyolításának módjait, azaz a társaság és a tagok, illetve a tagok egymás közti jogvitáit rendezi.
    A következőkben a közkereseti és betéti társaságra, valamint a kft.-re tekintettel tekintjük át a Gt. általános rendelkezéseit.
    II. A személyi, tárgyi és területi hatóköre
    1. A társasági formakényszer elve
    Gazdasági társaság csak a Gt.-ben szabályozott formában alapítható [Gt. 2. § (1) bek.]. Ezt hívják a gazdasági társaságok numerus clasusának. Mint már említettük, az új Gt. öt társasági formát sorol fel (közkereseti és betéti társaság, közös vállalat, kft., rt.), az egyesülés - a régi Gt.-től eltérően - nem minősül gazdasági társaságnak [1. § (2) bek.], bár a törvény általános részét a XIII. fejezetben szabályozott egyesülésre is alkalmazni kell.
    A közkereseti és betéti társaság - ahogy erről a Bevezetésben már volt szó - nem jogi személy társaság. Ugyanakkor valamennyi gazdasági társaságnak saját kereskedelmi neve, a Gt. kifejezésével élve cégneve van, amely alatt jogképes, akár jogi személy, akár nem. Cégneve alatt minden gazdasági társaság tulajdonjogot szerezhet, bejegyezhető az ingatlan-nyilvántartásba, szerződéseket köthet, aktív és passzív perképességgel rendelkezik, azaz absztrakt jogképessége teljes.
    A társasági formakényszer elve ugyanakkor a magyar jogban sem zárja ki teljesen az ún. típusvegyítés lehetőségét. Pl. nincs akadálya, hogy kft. betéti társaság beltagja legyen és ez azt jelenti, hogy bár a magyar jog az osztrák-német joggal ellentétben nem ismeri a GmbH & KG társasági formáját, de ténylegesen ilyen társaságot létre lehet hozni.
    Ugyanakkor nincs helye nálunk a különösen francia típusú jogokban kedvelt betéti részvénytársaságnak, azaz olyan formációnak, amikor a betéti társaság kültagja vagyoni betétjéről részvényt állítanak ki, mert ezt a Gt. 2. § (4) bekezdése kifejezetten kizárja.
    2. A törvény területi és személyi hatálya
    A Gt. területi és személyi hatálya 1. § (1) bekezdése alapján Magyarországon székhellyel rendelkező és ezért a magyar cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságokra terjed ki. A társasági jogok ugyanis általában nem extraterritoriális hatályúak. Konszernjogunk ugyanakkor az új Gt. XIV. fejezetével az uralkodó vállalat tekintetében kiterjed a külföldi jogalanyokra is - a Gt. 288. § (1) bekezdése szerint, míg az ellenőrzött vállalat csak magyar székhellyel rendelkező rt. vagy kft. lehet, az uralkodó vállalati pozíciót belföldi és külföldi jogalany egyaránt betöltheti.
    A magyar székhelyű gazdasági társaságokban a társasági jog szempontjából főszabályként teljesen egyenlő feltételek mellett vehetnek részt belföldi és külföldi jogalanyok, illetve természetes és jogi személyek, valamint a kkt.-re és a bt.-re tekintettel jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok.
    A külföldiekre nézve az eddigi egyetlen megszorítást, nevezetesen, hogy külföldi csak névre szóló részvényt szerezhetett, az új Gt. megszüntette. Más kérdés, hogy a legtöbb ország igyekszik ösztönözni a külföldi befektetéseket - az ezzel kapcsolatos gazdaságpolitikai szabályokat a többször módosított 1988. évi XXIV. törvény szabályozza. Ez a törvény mondja ki a külföldi befektetések államosítással szembeni védelmének, illetve a szabad devizatranszfernek elvét is (korábban ezek a szabályok a Gt.-ben is megjelentek).
    Az új Gt. a természetes és jogi személyek közti eddigi különbségtételek többségét is megszüntette, így most már közös vállalatnak és egyesülésnek is lehet tagja természetes személy.
    Hitelezővédelmi okokból azonban az egyes alanyi korlátozó szabályok fennmaradtak, így a Gt. 4. §-a szerint
    - természetes személy egyidejűleg csak egy gazdasági társaságban lehet korlátlanul felelős tag, azaz kkt. tagja vagy bt. beltagja,
    - kiskorú személy nem lehet kkt. tagja vagy bt. beltagja,
    - közkereseti társaság és betéti társaság nem lehet másik kkt. tagja vagy bt. beltagja,
    - egyszemélyes társaság (kft. vagy rt.) kifejezett törvényi kivétel hiányában nem lehet újabb egyszemélyes társaság alapítója vagy egyedüli tagja (részvényese).
    3. Üzletszerű gazdasági tevékenység
    A gazdasági társaságok alapvető jellemzője, hogy a tagok viszonylag tartós, állandósult közös gazdasági tevékenységet kívánnak folytatni, mégpedig üzletszerűen, azaz nyereségre törekedne, kockázatközösséggel tehát a nyereségben, illetve veszteségben bizonyos mértékben osztozkodva.
    A gazdasági társaságok elvileg minden jogszabályba nem ütköző gazdasági tevékenységet folytathatnak. Jogszabály csak kivételesen köti társaság alapítását hatósági engedélyhez, általában a hatósági engedélyhez kötött tevékenységeknél működési engedélyre van szüksége, amelyet a tevékenység megkezdése előtt az illetékes szakhatóságnál, esetleg kamaránál kell beszerezni. Viszonylag kevés külön jogszabályban (pl. bankok, biztosítók) meghatározott tevékenység kifejtéséhez van szükség alapítási engedélyre [Gt. 6. § (2)-(3) bekezdés].
    Képesítéshez kötött tevékenységet - hacsak jogszabály kivételt nem tesz - gazdasági társaság csak akkor folytathat, ha e tevékenységben személyesen közreműködő tagjai, munkavállalói vagy tartós polgári jogi szerződés alapján javára tevékenykedő megbízottai között legalább egy olyan személy van, aki rendelkezik a jogszabályok által megkövetelt képesítési feltételekkel. [Gt. 6. § (4) bek.].
    Törvény lehetővé teheti egyébként gazdasági társaságnak nyereségszerzésre nem irányuló közhasznú tevékenységre vagy más közfeladat ellátására történő alapítását is. Ilyen alakzat - mint már említettük - a kft. non profit változata, a Ptk.-ban szabályozott közhasznú társaság. Olyan törvény, amely közhasznú kkt. vagy bt. alapítására adna lehetőséget, eddig nem született. [Gt. 3. § (4) bek.].
    III. A szabályozásának jellege
    A társasági jog alapvetően civiljog, ezért a Gt. mögöttes jogterülete a Ptk. [Gt. 9. § (2) bekezdés]. Ez azt jelenti, hogy a Gt.-ben nem szabályozott kérdésekben másodlagosan a Ptk. szabályainak alkalmazása jöhet számba. A Ptk. azonban általában kétszemélyes szerződéseket rendez, egyes szabályai olyan tipikus esetben többalanyú kötelmekre, mint a társaság, nem teljesen alkalmasak. A bírói gyakorlat ez esetben differenciál - pl. kimondotta, hogy a Ptk. szerződésmódosítási rendelkezései a társaságok körében nem alkalmazhatók.
    A régi Gt. a közkereseti és a betéti társaságot, valamint a kft.-t diszpozitív módon szabályozta, azaz lehetővé tette, hogy a felek közös megállapodással a Gt. előírásaitól eltérjenek, kivéve ha ezt a törvény tiltotta. E szabályozás azonban nem vált be, és számos esetben jogbizonytalanság keletkezett. Az új Gt. 9. § (1) bekezdése viszont valamennyi társasági formára egyezően kimondta, hogy a tagok a társasági törvény rendelkezéseitől csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi (ún. kogens szabályozás). Ennek megfelelően a közkereseti és betéti társasági fejezetet, illetve a kft. szabályozását az új törvényben át kellett szerkeszteni, és számos szakasz mellé kellett illeszteni az eltérési lehetőséget. A törvény ugyanis változatlanul biztosítani kívánta a vállalkozói szabadságot, tehát, hogy a felek a jogszabályok keretei között a társasági szerződés tartalmát szabadon állapítsák meg [Gt. 9. § (1) bekezdés]. A cégbíróság a gazdasági társaságok felett kizárólag törvényességi felügyeletet gyakorol, tehát gazdaságossági, illetve célszerűségi kérdésekbe nem avatkozhat be (Gt. 46. §).
    A társulók szabadságát jelzi a választottbíráskodás általános igénybevételi lehetősége is. Társasági jogvitákban a társasági szerződésben korlátlanul kiköthető állandó vagy eseti választottbíráskodás, mégpedig a magyar választottbírósági törvényhez, az 1994. évi LXXI. törvényhez igazodva. Társasági jogvitának minősül a társaság és tagjai (de a társaságból kivált vagy kizárt tagot is ide kell érteni) közötti jogvita, valamint a tagok egymás közti, a társasági jogviszonnyal összefüggő jogvita (Gt. 92. §). A kisváltakozási jellegű társaságok számára különösen előnyös lehet a gyorsabb és egyszerűbb választottbíráskodás igénybevétele.
    IV. A társaság alapítása, a társasági szerződés módosítása, a társaság átalakulása, egyesülése és szétválása, valamint megszűnése. (A társaság létszakaszai)
    1. Az alapítási folyamat
    Gazdasági társaság alapításához kkt., bt. és kft. esetében társasági szerződés megkötésére van szükség (a társasági szerződést egyszemélyes kft.-nél alapító okirat pótolja). A társasági szerződés általános kötelező tartalmát a Gt. 11. §-a felsorolja, ehhez részben az egyes társasági formákra vonatkozó rendelkezések, részben a felek sajátos kikötései csatlakoznak, illetve csatlakozhatnak. A társaság időtartamát a tagok határozzák meg, ha erről a társasági szerződésben nem rendelkeznek, a társaság határozatlan időre jön létre [Gt. 10. § (4) bekezdés].
    A társulók (képviselőik) által aláírt társasági szerződést vagy ügyvédi ellenjegyzéssel kell ellátni vagy közjegyzői okiratba kell foglalni. Az ügyvédi ellenjegyzés a magyar jog sajátossága. Nyugat-Európában inkább a közjegyzői közreműködés szokásos, bár a legegyszerűbb társaságoknál általában ez sem kötelező előírás. Figyelemmel azonban arra, hogy a magyar piaci jellegű társasági jog mindössze 10 éves, egyelőre a törvényhozó a kkt.-nál és a bt.-nél is fenntartandónak vélte a kötelező ügyvédi (közjegyzői) közreműködést. Az ügyvédi ellenjegyzés azt jelenti, hogy az ügyvéd a társasági szerződés tartalmának törvényességéért és valóságáért felelősséget vállal.
    Az új Gt. alapvető újdonsága, hogy az ellenjegyzés pillanatától a gazdasági társaság előtársasági jelleggel működhet, a cégbírósági bejelentkezéstől kezdve pedig üzletszerű gazdasági tevékenységet is kifejthet (hatósági engedélyhez kötött tevékenységet nem végezhet). Az előtársasági jelleget a társaság iratain "bejegyzés alatt" toldattal egyértelműen fel kell tüntetni.
    A Gt. 15. §-a kifejezetten meghatározza, hogy milyen ügyekben nem járhat el az előtársaság (pl. tagot az előtársasági szakaszban nem lehet kizárni). Egyébként azonban az előtársaság ugyanolyan szabályok szerint működhet, mint a létrehozni kívánt társaság.
    A kkt., bt. és a kft. cégbejegyzésére vonatkozó részletes szabályokat a kötet e három társasági formára vonatkozó tanulmányai, illetve a cégeljárásról szóló tanulmány tartalmazza. Általánosságban azonban megjegyzendő, hogy a bejegyzési eljárás meggyorsítása és a felek érdekében való egyszerűsítése tekintetében az új Gt.-ben és főleg az új Ct.-ben rendkívül jelentős változások következtek be. Az ún. egyablakos rendszer bevezetése következtében (adó, tb.-szám a cégbíróságon szerezhető be stb.), a hiánypótlási eljárások lehetősége nagymértékben csökkent, a bejegyzési eljárást lényegében 30-60 napra lehetett rövidíteni. Ez a modern számítástechnikán alapuló rendszer lehetővé tette a korábbi visszaható hatályú (ex tunc) cégbejegyzési rendszer megszüntetését és annak kimondását a Gt. 16. § (2) bekezdésében, hogy a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre. (ex nunc konstitutív bejegyzés)
    2. A társasági szerződés módosítása
    A polgári jogi szerződéseket főszabályként ugyanolyan formában kell módosítani, ahogy azokat kötötték. Ez a civiljogi főszabály azonban a gazdasági társaságok körében kivételként érvényesül: csak akkor, ha a törvény kifejezetten úgy rendelkezik. Általában a társasági szerződés módosításáról a társaság legfőbb szerve dönt (pl. a kft.-nél a taggyűlés) és a tagok aláírására nincs szükség (Gt. 20. §). E döntéshez legalább háromnegyedes többség szükséges az egyes társasági formákra vonatkozó szabályok szerint. A legfőbb szerv döntése alapján a társasági szerződést módosítani kell és a módosítás is ellenjegyzés köteles. Lényeges deregulatív jellegű rendelkezés az új Gt. 20. § (2) bekezdésében, hogy a székhely, telephely, fióktelep, illetve a tevékenységi kör megváltoztatásáról a legfőbb szerv egyszerű szótöbbséggel is dönthet és a szerződés módosítást elégséges az ülésen felvett jegyzőkönyvbe foglalni.
    3. A gazdasági társaság átalakulása
    A régi Gt.-től eltérően az új Gt. az általános részben helyezi el a gazdasági társaságok jogutódlással történő megszűnésével kapcsolatos szabályokat, nevezetesen a VII. fejezetben. A jogutódlással való megszűnésének három esete van: az átalakulás, az egyesülés (fúzió) és a szétválás. Tulajdonképpen a jogutódlással való megszűnés egyben új társaság(ok) alapítását is jelenti - ezért az átalakulás (egyesülés, szétválás) mögöttes jogterületét a Gt. 59. § (1) bekezdése szerint az alapítás szabályai képezik. Ugyanakkor az átalakulás jellegéből következik, hogy részben előtársaság e körben nem jöhet létre, részben nem alakulhat át más társasággá olyan társaság, amely felszámolás vagy végelszámolás alatt áll (Gt. 60. §).
    Az átalakulás lényege, hogy az átalakulással létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság általános (egyetemes) jogutódja. A jogutód gazdasági társaságot illeti meg a jogelőd összes joga és kötelezettsége, ideértve a kollektív és individuális munkajogi jogokat és kötelezettségeket, valamint a hatósági engedéllyel kapcsolatos jogosultságokat is (Gt. 67. §). Átalakuláskor külön törvény rendelkezése hiányában adó- és illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik [Gt. 59. § (4) bekezdés]. Az átalakulás az átalakuló társasággal szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá (Gt. 66. §), bár a hitelezők meghatározott keretek között biztosítékokat igényelhetnek.
    Az átalakulásnál is az új társaság a cégbejegyzéssel jön létre (a régi pedig ezzel szűnik meg), mégpedig a jövőre nézve. A jogutód gazdasági társaság működése megkezdésének időpontja tehát nem lehet korábbi időpont, mint a cégbejegyzést követő nap és a cégbejegyzésig a társaság a régi formában folytatja működését (Gt. 60. §).
    Elvileg bármilyen gazdasági társaság bármely gazdasági társasággá, sőt közhasznú társasággá is átalakulhat (Gt. 59. § - fordítva ez nem áll, közhasznú társaság gazdasági társasággá nem alakulhat át).
    Az egyes gazdasági társaságok speciális átalakulási szabályait a Gt. 68-71. §-a tartalmazza.
    Az átalakulási folyamat alapvető elemei a következők:
    a) a legfőbb szerv elvi döntése az átalakulásról [Gt. 62. § (2) bekezdés],
    b) az átalakuló illetve az átalakulással létrejövő társaság vagyonmérleg és vagyonleltár tervezeteinek elkészítése [Gt. 62. § (3) bekezdés]. A vagyonmérleg, illetve leltár tervezetek tartalmát a számviteli jogszabályok részleteiben meghatározzák, erre nézve a Gt. 62-64. §-ai is tartalmaznak rendelkezéseket.
    c) az új társasági szerződés tervezetének, illetve az új társaságban részt venni nem kívánókkal való elszámolás rendje tervezetének elkészítése [Gt. 62. § (3) bekezdés],
    d) az átalakulásról szóló végleges döntés meghozatala (Gt. 64. §),
    e) az átalakulásról szóló közlemény Cégközlönyben történő (kétszeres) megjelentetése (Gt. 65. §),
    f) az átalakulás cégbejegyzése,
    g) az új társaság végleges vagyonmérlegének és vagyonleltárának meghatározása [Gt. 80. § (2) bekezdés].
    4. Gazdasági társaságok egyesülése és szétválása
    Az egyesülésre és a szétválásra alapvetően az átalakulásra vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni, azokkal az eltérésekkel, amelyeket az egyesülés tekintetében a Gt. 72-75. §, a szétválás tekintetében a Gt. 78-79. §-ai határoznak meg. Az egyesülés lényegében fúziót jelent és ezért a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény VI. fejezetének szabályait a társaságok egyesülésére is alkalmazni kell.
    Az egyesülés történhet beolvadással és összeolvadással. Beolvadás esetén csak a beolvadó társaság szűnik meg és vagyona az átvevő gazdasági társaságra, mint jogutódra átszáll [Gt. 73. § (1) bekezdés]. Összeolvadás esetében valamennyi érintett társaság megszűnik, és vagyonuk az átalakulással létrejövő új gazdasági társaságra, mint jogutódra átszáll (Gt. 74. §).
    Egyesülésnél mindegyik érintett gazdasági társaság legfőbb szervének előbb elvileg az egyesülés mellett állást kell foglalnia. Ezt követően a társaságok ügyvezető szervei elkészítik az egyesülési szerződés tervezetét, amelynek tartalmát a Gt. 75. §-a határozza meg. Az egyesülési szerződést mindegyik érintett társaság legfőbb szervének el kell fogadnia.
    A szétválásnak is két esete van, a különválás és az új Gt.-ben először szabályozott kiválás. Különválás esetén a régi társaság megszűnik és vagyona a szétválással létrejövő társaságokra, mint jogutódokra száll át. Kiválás esetében az a társaság, amelyből a kiválás történik, társasági szerződése módosításával változatlanul tovább működik, a kivált tagok pedig a társasági vagyon egy részének felhasználásával új társaságot hoznak létre (Gt. 78. §).
    A szétválási szerződés legfontosabb része a vagyonmegosztás, amely meghatározza egyben az új társaságok jogutódlásának arányát. A szétváló gazdasági társaságok jogutódjai ugyanis a "régi" gazdasági társaság szétválás előtti kötelezettségeiért a vagyonmegosztás arányában felelnek. Ha azonban az érintett új társaság a hitelezőkkel szemben a szétválási szerződés szerinti kötelezettségeit nem teljesíti, a tartozásért valamennyi új társaság egyetemlegesen felel (Gt. 79. §).
    5. A társaság jogutód nélküli megszűnése
    A Gt. 53. §-a szerint a gazdasági társaság az általános szabályok szerint az alábbi öt esetben szűnik meg jogutód nélkül:
    a) a társasági szerződésben meghatározott időtartam eltelt, illetve egyéb megszűnési feltétel megvalósult,
    b) a társaság legfőbb szerve legalább háromnegyedes többséggel elhatározza a társaság jogutód nélküli megszűnését,
    c) a Cégbíróság a Ct.-ben meghatározott törvényességi felügyeleti intézkedéssel megszűntnek nyilvánítja,
    d) a Cégbíróság a Ct.-ben meghatározott eljárásban elrendeli hivatalbóli törlését,
    e) a bíróság az 1991. évi IL. törvény szabályainak alkalmazásával felszámolási eljárás kereteiben megszünteti.
    A Gt. egyes társasági formákra vonatkozó szabályai egyéb megszűnési okokat is megállapítanak.
    A megszűnés első három esetében végelszámolási eljárásnak van helye, ugyancsak alapvetően az 1991. évi IL. törvény alkalmazásával. A végelszámoló személyéről a társaság legfőbb szerve dönt. Végelszámolónak - hiszen végelszámolásról csak akkor lehet szó, ha valamennyi hitelezőt kielégítenek - általában a társaság vezető tisztségviselőit jelölik ki, de a Cégbíróság a hitelezők, vagy a jegyzett tőke legalább egytizedét képviselő tagok kérésére más végelszámolót is kijelölhet (Gt. 57. §).
    A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a megszűnő társaságot terhelő kötelezettségek a társaság megszűnésétől számított öt év alatt évülnek el, kivéve, ha a jogszabály valamely követelésre rövidebb elévülési időt állapított meg [Gt. 54. § (1) bekezdés].
    V. A társaság szervei
    1. A társaság legfőbb szerve
    A társaság alapvetően a tagok, mint a társaság tulajdonosainak szervezete. Ennek megfelelően a társaság legfőbb szerve csak a tagokból állhat. A Gt. 18. § (1) bekezdése szerint a kkt.-nél és a bt.-nél a társaság legfőbb szerve a tagok gyűlése, a kft.-nél pedig a taggyűlés. (Egyszemélyes kft.-nél a taggyűlés hatáskörét az alapító gyakorolja.)
    A társaság minden tagja jogosult a társaság legfőbb szervének tevékenységében részt venni. Ha valamely ügyben a törvény vagy a társasági szerződés szabályai szerint nem szavazhat, a határozatképesség megállapításánál őt figyelmen kívül kell hagyni. Általános szabály, hogy nem szavazhat az adott kérdésben az a tag, akit a határozat kötelezettség alól mentesít vagy előnyben részesít (Gt. 18. §).
    A társaság alapításakor a vezető tisztségviselőket, az esetleges felügyelő-bizottság tagjait, illetve az esetleges könyvvizsgálót a társasági szerződésben kell kijelölni. Ezt követően azonban ezeket a személyeket a társaság legfőbb szerve választja meg [Gt. 19. § (3) bekezdés].
    A legfőbb szerv általában egyszerű szótöbbséggel dönt, kivéve ha a törvény, illetve maga a szerződés minősített többséget (ez a Gt.-ben általában háromnegyedes) avagy egyhangúságot nem ír elő [Gt. 19. § (1) bekezdés].
    Azok a tagok, akik a legfőbb szerv ülésén olyan határozatot hoznak, amelyről tudták, illetve kellő gondosság mellett tudniuk kellett volna, hogy az a társaság lényeges érdekeit nyilvánvalóan és jelentősen sérti, az ebből eredő kárért korlátlanul és egyetemlegesen felelnek [Gt. 19. § (2) bekezdés].
    2. Vezető tisztségviselők
    A gazdasági társaság ügyvezetését vezető tisztségviselők látják el. Vezető tisztségviselő a kkt.-nél és a bt.-nél az üzlet vezetésre jogosult tag vagy tagok, kft.-nél az ügyvezető nagy az ügyvezetők (Gt. 23. §). Látható, hogy e három társasági formával egyes és többes ügyvezetés egyaránt előfordulhat (szervi jellegű ügyvezetést egyébként a Gt. mindössze egy esetben ismer, a részvénytársaságnál). Vezető tisztségviselő az új Gt.-ben - hacsak a törvény kivételt nem tesz - már csak természetes személy lehet, és a megbízatás csak személyesen látható el. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó főbb általános részbeli személyi előírások a következők:
    a) Vezető tisztségviselővé egy személy legfeljebb három gazdasági társaságnál választható meg [Gt. 22. § (1) bekezdés].
    b) Nem lehet vezető tisztségviselő, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, mindaddig amíg a Btk. szabályai szerint nem rehabilitálódott [Gt. 23. § (1) bekezdés].
    c) Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt olyan gazdasági társaságban nem lehet vezető tisztségviselő, amelynek tevékenységi körében e tevékenység szerepel [Gt. 23. § (2) bekezdés].
    d) A felszámolás jogerős elrendelését követő 3 évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az, aki az ezt megelőző két évben a felszámolt társaságnál vezető tisztségviselő volt [Gt. 23. § (3) bekezdés].
    e) A társaság cégjegyzékből történt jogerős hivatalbóli törlését követően e társaság vezető tisztségviselői 2 évig nem lehetnek más társaság vezető tisztségviselői [Gt. 23. § (4) bekezdés].
    f) A vezető tisztségviselőt mindig határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani [Gt. 24. § (1) bekezdés].
    g) A vezető tisztségviselő tevékenységéért díjazást lehet (de nem kell) megállapítani [Gt. 24. § (3) bekezdés].
    h) A vezető tisztségviselő nem szerezhet társasági részesedést a gazdasági társasággal azonos tevékenységet folytató más gazdálkodó szervezetben (nyilvánosan működő rt.-nél részvényt szerezhet), nem lehet ilyen társaságban vezető tisztségviselő, kivéve ha ehhez a társasági szerződés avagy a társaság legfőbb szerve kifejezetten hozzájárul [Gt. 25. § (1) bekezdés].
    i) A vezető tisztségviselő (és közeli hozzátartozója) a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában nem köthet saját nevében, illetve javára a gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozó ügyleteket [Gt. 25. § (2) bekezdés].
    j) Vezető tisztségviselő ugyanezen társaságnál a felügyelő bizottság tagjává nem választható [Gt. 25. § (3) bekezdés].
    A vezető tisztségviselői jogviszony főszabályként a polgári jogi megbízási szerződéshez közelálló jogviszony, ezért reá mögöttes jogterületként a Ptk. 474.-483. §-ai megfelelően irányadóak. Az érintettnek a tisztséget tehát kifejezetten el kell fogadnia, nem egyoldalú jogügyletről van tehát szó. A vezető tisztségviselő a társaság legfőbb szerve által bármikor visszahívható és ő is bármikor lemondhat e tisztségéről [ugyanakkor a Gt. 30. § (2) bekezdése szerint, ha a lemondás a társaság működőképességét veszélyezteti, úgy a lemondás csak bejelentésétől számított 60. napon válik hatályossá, hogy a társaság az új tisztségviselőről gondoskodni tudjon. E 60 nap alatt a tisztségviselő a haladéktalan intézkedések megtételében köteles részt venni].
    Egyes társasági formáknál előfordulhat azonban, hogy a tisztségviselő tevékenységét munkaviszony kereteiben látja el - Id. a kft.-t (erről bővebben a kötet következő tanulmányaiban).
    A Gt. a vezető tisztségviselők ún. önfelelősségi elvéből indul ki. A vezető tisztségviselő nem utasítható és hatásköre sem vonható el, hacsak ezt a társasági szerződés kifejezetten lehetővé nem teszi [Gt. 22. § (2)-(4) bekezdés]. Ez a szabály azonban nem vonatkozik az egyszemélyes kft.-re, illetve az olyan társaság vezető tisztségviselőire, amelyben adott tag legalább háromnegyedes szavazati többséggel rendelkezik [Gt. 22. § (5)-(6) bek.].
    A vezető tisztségviselők az operatív ügyvezetést látják el. Ők vezetik a társaság könyveit, kötelesek a Ct.-ben előírt adatokat és azok változásait a Cégbíróságnak bejelenteni (Gt. 26. §). A gazdasági társaság törvényes képviselői a vezető tisztségviselők, a társaság nevében ők írnak alá, azaz cégjegyzési joguk van (Gt. 39. §). A gazdasági társaság cégjegyzése a társaság iratain úgy történik, hogy a társaság képviseletére jogosult az iratot a társaság cégneve alatt saját névaláírásával látja el [Gt. 40. § (3) bekezdés]. Többes ügyvezetés esetén a vezető tisztségviselők cégjegyzési joga - a bankszámla tekintetében is - önálló, bár ettől a társasági szerződés eltérően rendelkezhet. A társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogokat főszabályként a vezető tisztségviselők gyakorolják (Gt. 28. §).
    A vezető tisztségviselők feladata a tagok megfelelő tájékoztatása is a társaság ügyeiről, de ez csak a vezető tisztségviselőre kötelező üzleti titokvédelem keretében lehetséges. Ha a vezető tisztségviselő, illetve a tag között e kérdésben vita támad, a vitát a cégbíróság dönti el (Gt. 27. §).
    A vezető tisztségviselők ügyvezetési kötelezettségeik teljesítéséért fokozott gondossággal, a társaság érdekének elsődlegességének figyelembevételével tartoznak a polgári jog általános szabályai szerint kártérítési felelősséggel (Gt. 29. §).
    Megjegyezzük, hogy az új Gt. a vezető tisztségviselők mellett intézményesíti a cégvezető intézményét is. A cégvezető az olyan munkavállaló, aki éppúgy mint a vezető tisztségviselők (a többi aláírásra feljogosított munkavállalóval ellentétben) a társaság nevében egyedül írhat alá (Gt. 39-40. §).
    3. Felügyelő bizottság. Könyvvizsgáló
    A közkereseti és betéti társaságban felügyelő bizottság és könyvvizsgáló alkalmazása egy eset kivételével nem kötelező, ugyanakkor a társulók saját szabad akaratukból bármikor kiköthetik a társasági szerződésben e két intézményt. Mint látni fogjuk, a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló választása a kft.-nél is általában fakultatív, de egyes esetekben a Gt. a kft. nagyságára vagy jellegére tekintettel kötelezővé teszi a felügyelő bizottság, illetve a könyvvizsgáló megválasztását.
    A felügyelő bizottság a tulajdonosi ellenőrzés szerve, alapvető rendeltetése, hogy a tagok, mint tulajdonosok, azaz a társaság legfőbb szerve részére ellenőrizze a társaság ügyvezetésének tevékenységét. A könyvvizsgáló viszont a törvényes működés külső biztosítéka, a közérdekvédelem szolgálatában áll. Míg a felügyelő bizottság általános - és nemcsak pénzügyi - ellenőrzésre hivatott a könyvvizsgáló kifejezetten a pénzügyi-számviteli kontroll intézménye, alapfeladata a mérleg auditálása.
    A felügyelő bizottság létszáma 3-15 tag között mozoghat, az FB elnökét maga választja tagjai sorából. A felügyelő bizottság a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérhet, a társaság könyveit és iratait megvizsgálhatja. A felügyelő bizottság köteles megvizsgálni a gazdasági társaság legfőbb szerve elé kerülő minden lényeges üzletpolitikai jelentést. A társaság beszámolójáról, mérlegéről és az adózott eredmény felhasználásáról a társaság legfőbb szerve csak az FB írásbeli véleményének birtokában határozhat (Gt. 32. §).
    Az FB tagjai csak természetes személyek lehetnek és csak személyesen járhatnak el. E tisztségükben utasítani őket nem lehet. (Gt. 34. §). Az FB ügyrendjét a Gt.-ben foglalt szabályok keretei között maga állapítja meg, az ügyrendet a társaság legfőbb szerve hagyja jóvá. Az FB tagjait is határozott időre, de legfeljebb 5 évre lehet megválasztani (megválasztásuk időtartama eltérhet a vezető tisztségviselőkétől) és ugyanúgy visszahívhatók, mint a vezető tisztségviselők (Gt. 38. §).
    Az FB tevékenységének jellegéből következik, hogy a társaság munkavállalói általában nem lehetnek a felügyelő bizottság tagjai. Ez alól az ún. dolgozói participáció intézménye, amely a német Mitbestimmung törvénykezés mintájára készült már 1988-ban a magyar jogba és korszerűsített formában az új Gt. 36-37. §-a szabályozza.
    Bármely gazdasági társaság esetében (tehát a kkt.-nél és a bt.-nél is), ha a társaság teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóinak száma éves átlagban a kétszáz főt meghaladja (kétszáz fő jelenleg Magyarországon lényegében a középvállalati határ), a felügyelő bizottság egyharmada a munkavállalók képviselőiből áll [Gt. 36. § (1) bek.].
    Az új Gt. a dolgozók javára több lényeges részintézkedést hozott. Mindenekelőtt törtszám esetén az egyharmadot a dolgozók javára kell értelmezni (4 fős FB-nél két dolgozói küldött). Átalakulás esetén nem kell egy évet várni a dolgozói képviselet biztosítására, hanem ha a 200 fő a jogelőd szervezetnél megvolt, a participáció azonnal megvalósulhat [Gt. 36. § (2) bek.].
    Az új rendben a munkavállalói képviselőket az FB-be az üzemi tanács jelöli és a társaság legfőbb szerve választja meg. Az üzemi tanács bármilyen módon jelölhet (közvetlen választás, listás választás) a társaságnál működő szakszervezetek véleményének meghallgatása után (a vélemény nem kötelező). A társaság legfőbb szerve - hacsak nincs kifejezett törvényességi akadály, amikor is új jelölést kell kérni - köteles az üzemi tanács által jelöltet FB taggá választani és csak az üzemi tanács javaslatára hívhatja a küldöttet vissza. Dolgozói küldött azonban csak a társaság munkavállalója lehet, tehát pl. külső szakértő nem.
    Az FB-ben a munkavállalói küldöttet a többi FB taggal azonos jogok és kötelezettségek illetik meg. Ha azonban a munkavállalói küldöttek véleménye az FB többségi álláspontjától egységesen eltér, a külön véleményt a társaság legfőbb szerve ülésén ismertetni kell [Gt. 37. § (3) bek.]
    Könyvvizsgálót, amely jogi személy és természetes személy egyaránt lehet (de ha jogi személy, úgy a könyvvizsgálóért személyében felelőst is ki kell jelölni) a társaság legfőbb szerve választja (az első könyvvizsgálót társasági szerződésben jelölik ki). Könyvvizsgálóvá az választható, aki az erre vonatkozó jogszabályok szerint a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel (Gt. 41. §). A könyvvizsgálóval a társaság legfőbb szervének döntését követően a társaság ügyvezetése köt a polgári jog szabályai alá eső szerződést. A könyvvizsgálóval kapcsolatos részletes szabályokat a Gt. 41-45. §-a tartalmazza.
    VI. Az általános rész egyéb lényegesebb intézményei
    1. A társaság vagyona
    Szemben a polgári jogi társasággal a gazdasági társaság vagyon nélkül nem működhet, valamelyes közös vagyonnal a közkereseti és betéti társaságnak is rendelkeznie kell. A kft.-nél pedig - miután a tagok nem felelnek a társaság tartozásaiért - a törvény 3 millió Ft-ban kötelező minimumtőkét is előír.
    Társaság alapításához valamennyi tag vagyoni hozzájárulása szükséges - az tehát nem lehetséges, hogy a társasági közös vagyonhoz valamely tag egyáltalán ne járuljon hozzá [Gt. 12. § (1) bek.]. A tagok vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzájárulásból, illetve nem pénzbeli hozzájárulásból is állhat. A vagyoni hozzájárulást pedig a gyakorlatban általában apportnak nevezik.
    A nem pénzbeli hozzájárulás tartalmát a törvény csak a kft.-nél és az rt.-nél határozza meg részleteiben [Gt. 124. § (3) bek. és Gt. 208. § (2) bek.]. Általában annyi mondható, hogy forgalomképes és vagyoni értékű dolognak, szellemi alkotásnak, illetve jognak kell lennie. A nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag a szolgáltatástól számított 5 évig felel a társaság irányában azért, hogy a szolgáltatás szerződésben megjelölt értéke nem haladja meg a szolgáltatáskori tényleges értéket [Gt. 12. § (4) bek.]. Ha a hozzájárulás értékét könyvvizsgáló állapítja meg, a társaság tagjai a könyvvizsgáló által megállapított értéknél magasabb értékben nem állapodhatnak meg, de külön törvényi tilalom hiányában alacsonyabb érték meghatározására mód van. [Gt. 12. § (3) bek.]
    Ha a tag a társasági szerződésben meghatározott vagyoni szolgáltatását nem teljesítette, az eddigi szabályok szerint a tag kötelező kizárására került sor. Ezen a helyzeten az új Gt. változtatott. Ha ugyanis a tag az ügyvezetés felhívása ellenére a 30 napos póthatáridőn belül nem teljesít, a Gt. 13. § (1) bekezdése alapján tagsági viszonya a határidő letelte utáni napon megszűnik.
    2. A nyilvánosság elve
    A Gt. 17. §-a érvényesíti az Európai Unió 1. számú társasági irányelve alapján a teljes nyilvánosság követelményét. A társaságokra, a társaságok tagjaira, tisztségviselőire vonatkozó tények, jogok, adatok nyilvánosak. A nyilvánosság biztosítása a Gt. szabályai szerint alapvetően a cégbíróságokon történik. Emellett rendszeresítésre került a Cégközlöny című hivatalos lap, amely szintén a nyilvánosság biztosításának fontos garanciája (Gt. 17. §).
    3. Kisebbségvédelem
    A gazdasági társaság bármely tagja jogszabálysértés címén a társaság bármely szervének határozatát (pl. taggyűlési határozat) a "rendes" polgári bíróságnál megtámadhatja. Jogszabálysértő a határozat, ha törvénybe vagy más jogszabályba, illetve társasági szerződésbe ütközik. [Gt. 47. § (1) bek.] A megtámadás joga a vezető tisztségviselőket, illetve az FB bármely tagját is megilleti.
    A pert a társaság ellen kell indítani. A kereset indításának halasztó hatálya nincs, de a bíróság a határozat végrehajtását felfüggesztheti. A keresetindítás joga érvényesen nem zárható ki, de nem illeti meg azt, aki a határozatot megszavazta.
    Az új Gt. a keresetindítással kapcsolatban egy szubjektív elévülési jellegű és egy objektív jogvesztő határidőt ír elő. A kifogásolt határozatot a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül, de legkésőbb a határozat meghozatalától számított 90 napon belül lehet megtámadni. [Gt. 47. § (3) bek.] Ha a bíróság megállapítja a határozat jogsértő jellegét, úgy a határozatot hatályon kívül helyezi. [Gt. 48. § (2) bek.]
    A szavazatok legalább egytizedét képviselő tagok bármikor kérhetik az ok és a cél megjelölésével a társaság legfőbb szervének összehívását a társasági szerződés ennél alacsonyabb arányt is megállapíthat. [Többségi részesedés esetén már 5% is elégséges - ld. Gt. 295. § (3) bek.]. Ha az ügyvezetés e kérésnek 30 napon belül nem tesz eleget, úgy az indítványtevők kérelmére a legfőbb szerv ülését adott esetben és adott feltételek mellett a cégbíróság hívja össze [pl. költségmegelőlegezés stb. Gt. 51. § (2) bek.]. A szavazatok egytizedével rendelkező tagok kérelmére - ha ennek a legfőbb szerv nem tesz eleget - a cégbíróság a társaságnál könyvvizsgálói vizsgálatot is elrendelhet [Gt. 51. § (3) bek.].
    4. A tag kizárása
    Az új Gt. alapvetően megváltoztatta a tagok kizárásának rendjét:
    a) kétszemélyes társaságból kizárás nem lehetséges
    b) nem zárható ki a tag, ha a szavazatok legalább háromnegyed részével rendelkezik
    c) a taggyűlés nem zárhatja ki a tagot, hanem csak abban dönthet, hogy keresetet indít a tag kizárása iránt a bíróságnál, ha a tag társaságban maradása a társaság céljának elérését nagymértékben veszélyeztetné. A perindításról a társaság legfőbb szerve legalább háromnegyedes többséggel dönt. (Gt. 49. §) A tag kizárása iránti perre a Gt. 50. §-a különleges eljárási szabályokat állapít meg.
    5. Hatálybalépés
    Az 1997. évi CXLIV. törvény hat hónapos várakozási idő után 1998. június 16-án lépett hatályba. Szabályait minden olyan gazdasági társaságra alkalmazni kell, amelynek Cégbírósághoz való bejelentése június 16-a után történt meg.
    A már működő társaságok cégadatainak első változásakor kötelesek az új gazdasági törvény szabályait társasági szerződésükben érvényesíteni [Gt. 299. § (2) bek.]. Ez alól azonban a törvény több eltérést is megállapít, pl. a kft.-k törzstőkéjének emelése tekintetében. E szabályokat a könyv megfelelő fejezeteiben ismertetjük.
    II. Fejezet A közkereseti társaság
    I. A közkereseti társaság fogalma
    1. A szabályozás alakulása
    Amikor a jogalkotó 1988-ban az egyszerűbb, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok alapeseteként a közkereseti társaságot szabályozta, egy komoly jogtörténeti előzményekkel rendelkező, hagyományos társasági formát használt fel és tett ismét - természetesen több szempontból is korszerűsített módon - a megújuló társasági jog részévé. Ezt az - egyébként a nemzetközi gyakorlatban is elfogadott - társasági formát ugyanis régi kereskedelmi jogunk (az 1840. évi 18. törvénycikkely, majd pedig az 1875. évi Kereskedelmi Törvény) is ismerte. A régi Gt.-nek a közkereseti társaságra (kkt.) vonatkozó szabályai a gyakorlatban nem annyira a "fő formán", mint inkább az "alfajokon" (gmk., jgmk.) és közvetve a betéti társaság (bt.) szabályain keresztül érvényesültek. 1998. január 1-jei számadatok szerint 4224 kkt., 9618 gmk., 1191 jgmk. és 122 789 bt. szerepelt a cégnyilvántartásban. Ezek a számadatok egyébként jól mutatják a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok nem lebecsülendő jelentőségét is, hiszen összlétszámuk meghaladja a jogi személy társasági formák együttes számát.
    A jogi személyiség nélküli társasági formák jogi szabályozása alapvetően kiállta a gyakorlat próbáját, így komolyabb, koncepcionális jellegű változtatás igénye az új Gt. megalkotásakor sem merült fel. Ezért az új törvény - bár a tételes szabályok tartalma és megszövegezése sokban változott - elvi jelentőségű változást a jogi személyiség nélküli társasági formáknál nem tartalmaz (pl. e formák továbbra sem kaptak jogi személyiséget, illetve újabb ilyen társasági formák nem kerültek szabályozásra). A változtatások legnagyobb részét az általános részbeli új előírások indukálták. Egyes szabályok (pl. az üzletvezetésre, illetve képviseletre jogosult tagokra vonatkozó egyes rendelkezések vagy a kizárás szabályai) átkerültek az általános részbe, míg más rendelkezések tartalma az általános részi rendelkezésekkel való összhang megteremtése érdekében változott (pl. a vagyoni hozzájárulás szabályai vagy a legfőbb szerv szabályozása). Természetesen voltak mára feleslegesnek, illetve a gyakorlatban hibásnak bizonyult és így elhagyható rendelkezések is. Mindezek következtében a jogi személyiség nélküli társasági formák szabályozása az új Gt.-ben terjedelmileg karcsúbb lett: a paragrafusok száma csaknem a felére csökkent. Szerkezeti változás, hogy a közkereseti társaság és a betéti társaság két külön fejezetben nyert szabályozást.
    Változást hozott az új Gt. a gazdasági munkaközösségek és a jogi személy felelősségvállalásával működő gazdasági munkaközösségek szabályozásában is. A régi Gt. 1988-ban a kkt. alfajaiként szabályozta ezt a két formációt. A gmk. kizárólag természetes személyekből álló közkereseti társaság, amelyre eredetileg vonatkoztak bizonyos tevékenységi és létszámkorlátozások, amelyek azonban már 1990-ben hatályon kívül helyezésre kerültek. A jgmk. pedig a korábbi vállalati gazdasági munkaközösségi formát felváltó olyan formáció, amely kizárólag valamely jogi személy dolgozóiból és nyugdíjasaiból áll, és amelynek tevékenységéért a tagok csak az általuk esetleg teljesített vagyoni hozzájárulással és a kötelezettség keletkezése naptári évében a jgmk.-ból szerzett jövedelmükkel feleltek, míg az ezt meghaladó kötelezettségekért a jogi személy vállalt felelősséget. A Gt. 1992. január 1-jétől hatályos módosítása hatályon kívül helyezte az e két alfajra vonatkozó szabályokat oly módon azonban, hogy ez nem érintette a már e formákban működő társaságokat. Ez azt jelentette, hogy új gmk., illetve jgmk. 1992. január 1. után már nem volt alapítható, a már meglévő ilyen társaságok azonban tovább működhettek az eredeti rendelkezések szerint. Az új Gt. most végleg megszüntette a gmk. és jgmk. formát, mert a 300. §-ának (3) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy e formák a törvény hatálybalépését (1988. június 16-a) követő két éven belül társasági szerződésük módosításával vagy közkereseti társaságként működnek tovább, vagy átalakulnak más társasági formává. Az egyik megoldással sem élő gmk.-kat, jgmk.-kat 2000. június 16-a után a Cégbíróság megszűntnek fogja nyilvánítani.
    2. A kkt. forma jellege, fogalmi elemei
    A közkereseti társaság jellegét tekintve tipikusan személyegyesítő társaság vagyis két vagy több tag együttműködése társasági szerződés útján. Az ilyen társaságok általában alacsony tőkével és kisebb taglétszámmal működő a szó szoros értelmében vett kisvállalkozások, ahol igen fontos a tagok között az egyetértés, a kölcsönös bizalom. E forma alkalmas a kétszemélyes családi vállalkozás számára, de megfelelő jogi keretül szolgálhat több jogi személy gazdasági együttműködéséhez is. Leginkább azonban a néhány főből (főként természetes személyekből) álló kisméretű vállalkozások számára előnyös.
    A közkereseti társaság az egyszerűbb, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok alapesete. Társasági jogunk rendszerében a kkt.-t a polgári jogi társaság és a jogi személy gazdasági társaságok között helyezhetjük el. A pjt.-hez képest a kkt. ugyanis egyrészt önálló jogalany, másrészt üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató "gazdasági" társaság. A Gt.-ben szabályozott többi gazdasági társasági forma ugyanakkor minden szempontból (szervezeti felépítés, tőkeerő, taglétszám, jogi személyiség, stb.) bonyolultabb, mint a közkereseti társaság.
    Az új Gt.-nek - a korábbi törvénnyel egyező fogalommeghatározása szerint: "A közkereseti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy korlátlan és egyetemleges felelősségük mellett üzletszerű közös gazdasági tevékenységet folytatnak és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsátják". [Gt. 81. § (1) bekezdés]. Ez a törvényi meghatározás lényegében a legfontosabb jogi ismérveinek az egybefoglalása útján definiálja a közkereseti társaságot. E jellegadó jogi ismérvek a következők:
    a) A társaságnak kell hogy legyen saját vagyona. Következésképpen a kkt.-nak nincs vagyonegyesítés nélküli ún. koordinatív válfaja. A társasági vagyon nem a tagok közös tulajdona, hanem magának a társaságnak a tulajdonát képezi. Valamennyi tag köteles vagyoni hozzájárulás szolgáltatására, de sem ennek a vagyoni hozzájárulásnak, sem pedig a társasági vagyonnak a minimuma nincs meghatározva.
    b) A tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaság kötelezettségeiért. Ez azt jelenti, hogy a társaság kötelezettségeiért a tagok nemcsak a társasággal bevitt vagyonnal felelnek - ha az nem bizonyul elegendő fedezetnek -, akkor bármelyik tag a teljes magánvagyonával is helytállni tartozik az egész társasági tartozásért.
    c) A tagok (elsősorban a természetes személy tagok) általában (de nem kötelezően) személyes közreműködéssel vesznek részt a társaság tevékenységében, amiért őket külön díjazás illetheti meg.
    d) A közkereseti társaságnál nincs (pontosabban nem kötelező, de lehet) a tagoktól elkülönült belső szervezet. Ez annak ellenére is igaz, hogy az új Gt. a kkt.-nál is rendszeresített "legfőbb szervet", amely azonban főszabályként nem különül el a tagok összességétől.
    e) A közkereseti társaság nem kapott ugyan jogi személyiséget, de saját cégneve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így tulajdonszerzési, szerződéskötési és perképességgel rendelkezik. Az új Gt. kodifikációja során a kkt. formát érintő egyetlen koncepcionális kérdésként éppen az merült fel, hogy ne kapjon-e jogi személyiséget a kkt. (és a bt.) forma is. Ennek dogmatikai akadálya nem lett volna. Az új Gt. azonban végül is változatlanul jogi személyiség nélküli társasági formaként szabályozza a kkt.-t és a bt.-t. Annak, hogy e formák továbbra sem kaptak jogi személyiséget, egyrészt tradicionális okai vannak (régi kereskedelmi jogunkban sem kaptak jogi személyiséget e formák), másrészt pedig - és ez a fontosabb - gyakorlati okai. A saját cégnév alatti teljes körű jogalanyiság biztosítása mellett ugyanis a jogi személyiség hiánya a gyakorlatban semmiféle problémát vagy hátrányt sem okoz e formáknak, sőt inkább előnyökkel jár, hiszen mint egyszerűbb, jogi személyiség nélküli formák több szempontból kedvezőbb megítélés alá esnek (pl. egyszerűbb számvitel, gyorsabb cégbejegyzés, kevesebb eljárási illeték, közzétételi díj, egyszerűbb végelszámolási és átalakulási szabályok stb.).
    II. A közkereseti társaság alapítása
    1. A kkt. tagjai
    Gazdasági társaságot általában bármely külföldi és belföldi természetes és jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság alapíthat. A közkereseti társaság esetében azonban - éppen a korlátlan tagi felelősség miatt - vannak bizonyos korlátozások, illetve kizáró rendelkezések. Ezek a következők:
    a) Természetes személy egyidejűleg csak egy közkereseti társaságnak lehet tagja, illetve csak egy betéti társaságnak lehet korlátlanul felelős tagja.
    b) Közkereseti és betéti társaság nem lehet másik közkereseti társaságban tag, illetve betéti társaságban korlátlanul felelős tag.
    c) Kiskorú nem lehet tagja közkereseti társaságnak, továbbá nem lehet beltagja, illetve korlátlanul felelős kültagja betéti társaságnak. (A kiskorúra vonatkozó korlátozás a régi Gt.-ben nem szerepelt).
    d) Egyéni vállalkozó, párt, önkormányzat, költségvetési szerv a rájuk vonatkozó külön jogszabályok rendelkezései szerint nem lehetnek tagjai közkereseti társaságnak és korlátlanul felelős tagjai betéti társaságnak.
    2. Az alapítás folyamata
    A kkt. alapítása - a már külön tanulmányban tárgyalt - általános szabályok szerint történik, ezért erre itt csak igen röviden térünk ki. Az alapítási folyamat jogilag releváns első mozzanata a társasági szerződés megkötése. Ezt követi - harminc napon belül - a Cégbírósághoz való bejelentés, amelynek megtétele az üzletvezetésre jogosult tagok feladata. A sikeres alapítási folyamat végül a Cégbírósági bejegyzéssel és ennek közzétételével zárul. A társasági szerződés megkötése és a cégbejegyzés megtörténte közötti időszakban a kkt. a létrehozni kívánt társaság élőtársaságaként működik, ami azt jelenti, hogy működhetnek már a társaság szervei és a társaságban kijelölt vezető tisztségviselők is az élőtársaság, illetve a létrehozandó kkt. nevében és javára járnak el, az üzletszerű gazdasági tevékenység azonban csak a Cégbírósághoz való bejelentést követően kezdhető meg. A kkt. a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre, ennek következtében az addigi élőtársasági jelleg megszűnik és a társaság automatikusan teljes értékű gazdasági társaságként folytatja tevékenységét, ami azt jelenti, hogy az élőtársasági időszakban kötött szerződések nem szorulnak külön jóváhagyásra. (Ha viszont a Cégbíróság a kkt. bejegyzését jogerősen elutasítja, az élőtársaság megszűnik, további jogokat és kötelezettségeket nem szerezhet, a működését haladéktalanul köteles megszüntetni, az addig keletkezett kötelezettségekért pedig beáll a tagok korlátlan és egyetemleges helytállási kötelezettsége.) A cégbejegyzési eljárás szabályait kötetünk külön tanulmányban részletesen ismerteti, ezért itt éppen csak megemlítjük, hogy a jogi személyiség nélküli társaságok cégbejegyzési eljárása gyorsabb (harminc napos bejegyzési határidő), olcsóbb (kisebb illeték és közzétételi díj) és egyszerűbb (a Cégbíróság jogszerűségi vizsgálata csak a cégjegyzékben feltüntetésre kerülő adatokra terjed ki, a társasági szerződés egyéb rendelkezéseire azonban nem) mint a jogi személy cégeké.
    3. A társasági szerződés tartalma
    A Gt. a kkt. alapításával kapcsolatban csak a társasági szerződés tartalmi kellékeit illetően tartalmaz speciális szabályt (82. §). A társasági szerződés alaki kellékeire a 10. § közös szabálya vonatkozik. Az új Gt. 11. §-a határozza meg a valamennyi gazdasági társaság létesítő okiratára egyaránt kötelezően irányadó minimális tartalmi követelményeket utalva arra, hogy az egyes társasági formáknál a törvény még további kötelező tartalmi elemeket is előírhat. Az új Gt. a közkereseti társaságnál nem ír elő olyan tartalmi elemeket, amelyek valamennyi közkereseti társaság társasági szerződése esetében feltétlenül kötelezőek lennének, hanem csak olyanokat, amelyek "szükség szerint", vagyis csak akkor kötelezőek, ha az adott témakör az adott közkereseti társaság esetében felmerül. Ilyen szükség szerint meghatározandó tartalmi kellékek a személyes közreműködés módja, tartalma, valamint a taggyűlés működésének szabályai. Ez azt jelenti, hogy a személyes közreműködés módjának, illetve tartalmának a meghatározása csak akkor szükséges, ha a társasági szerződésben valamely tag vállalta, hogy személyes tevékenységével is részt vesz a társaság munkájában (ez ugyanis nem kötelező). Ugyanígy taggyűlés működtetése sem kötelező, de ha a társasági szerződésbe a tagok taggyűlést rendszeresítettek, akkor meg kell határozniuk a taggyűlés működésének a szabályait is. Ez alatt a taggyűlés összehívásának és a határozathozatal eljárási rendjének a szabályait kell érteni. A régi Gt. speciális tartalmi kellékként írta még elő a tagok vagyoni hozzájárulása formájának és értékének a meghatározását. Ez a jövőben is változatlan követelmény, ez azonban most általános részi szabályból [a 11. § d) pontjából] következik, amely a társaság jegyzett tőkéjén belül az egyes tagok vagyoni hozzájárulása rendelkezésre bocsátásának módját és idejét is kötelező tartalmi kellékként írja elő.
    III. A közkereseti társaság belső jogviszonyai
    1. A tagok vagyoni hozzájárulásai
    A közkereseti társaságnak is fogalmi eleme a társasági vagyon (jegyzett tőke), amelynek tulajdonosa maga a társaság és amelynek forrását alapításkor a tagoknak a társasági szerződésben meghatározott vagyoni hozzájárulásai képezik. Közkereseti társaság esetében a törvény - a tagok korlátlan és egyetemleges mögöttes felelősségéből következően továbbra sem szabja meg sem az egyes tag vagyoni hozzájárulásának, sem pedig a társaság jegyzett tőkéjének alap minimumát és nincs korlátozás a készpénz-apport arány tekintetében sem, tehát kkt. akár kizárólag apporttal is alapítható. Valamilyen mértékű vagyon hozzájárulás teljesítésére azonban a kkt. minden tagja köteles. A vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátása módjának (készpénz vagy apport) és idejének a meghatározása a társasági szerződés kötelező tartalmi eleme.
    A régi Gt. eredetileg abból indult ki, hogy a tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulása a társasági szerződés rendelkezése szerint a társaság tulajdonába és használatába egyaránt kerülhet. Számvitelileg azonban a társasági vagyon részét csak az képezheti, ami a társaság tulajdona. Ezért az új Gt. kimondja, hogy apportálás csak tulajdonba adással történhet. Ebből következően a régi Gt.-nek a kkt. használatába kerülő vagyoni hozzájárulásra vonatkozó rendelkezései nem kerültek át az új törvénybe. Annak azonban továbbra sincs akadálya, hogy egy tag valamely dolog használatát vagyoni hozzájárulásként biztosítsa a társaság részére, ebben az esetben azonban nem a dolog lesz az apport, hanem az azon fennálló használati jog, mint vagyoni értékű dolog. Bár az új Gt. általános része most külön nem szól róla, de apport továbbra is bármilyen vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékű jog lehet. A kft.-nél és rt.-nél eddig is és a jövőben is érvényesülő szigorúbb apportszabály (a végrehajthatóság, illetve harmadik személy hozzájárulása nélküli átruházhatóság kritériuma) a kkt.-ra továbbra sem irányadó.
    A tag vagyoni hozzájárulása társasági szerződésben megállapított mértékének megváltoztatása szerződésmódosításnak minősül, ezért erre csak valamennyi - köztük az érintett - tag közös megegyezése esetén kerülhet sor. Akarata ellenére tehát egyik tag sem köteles a vagyoni hozzájárulását a társasági szerződésben megállapított összeget meghaladóan növelni vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. Más oldalról viszont a tagnak sincs joga arra, hogy a tagsági viszony, illetve a társaság fennállása alatt a már teljesített vagyoni hozzájárulását egyoldalúan csökkentse, vagyis hogy azt vagy annak értékét a társaságtól részben vagy egészben visszakövetelje. A tag ugyanis a bevitellel a vagyoni hozzájárulását a társaság céljára lekötötte: a vagyoni hozzájárulás vagy értéke kiadását csak a társaság vagy a tagsági viszonya megszűnésekor követelheti.
    2. A nyereségből való részesedés és a veszteségviselés
    A nyereség és a veszteség (a társasági adózott eredmény) megállapításának és felosztásának érdekében az új Gt. úgy rendelkezik, hogy a társaságnak az év végén a számviteli törvény (1991. évi XVIII. törvény) szerinti beszámolót kell készíteni. A beszámoló elfogadásáról, valamint annak alapján a társaság adózott eredményének a felhasználásáról a kkt. legfőbb szerve vagyis a tagok gyűlése (taggyűlés rendszeresítése esetén pedig a taggyűlés) határoz. Az "adózott eredmény felhasználásáról" való döntés nemcsak az adott év adózás utáni nyereségének a felosztásáról való döntést, hanem a más célú felhasználásról (pl. eredménytartalékba helyezés, jegyzett tőke emelés) való döntést, valamint a korábbi évek adózott eredményének a tárgyi évben történő felhasználásáról való döntést is jelentheti.
    A nyereség felosztásának, valamint a veszteség viselésének módját, szempontjait elsősorban a tagok maguk jogosultak rendezni a társasági szerződésben. Az új Gt.-nek az a szabálya tehát, amely szerint a nyereség és a veszteség, a kkt. tagjai között a vagyoni hozzájárulásaik arányában oszlik meg diszpozitív, vagyis csak akkor érvényesül, ha nincs eltérő szerződési rendelkezés, illetve a szerződés hallgat e kérdésben. A tagok azonban a nyereség felosztásának vagy a veszteség viselésének bármilyen más módjában (pl. fejenként egyenlő megosztás) is megállapodhatnak, ha ez a társaság, illetve az egyes tagok érdekeinek jobban megfelel. Az eredmény felosztásáról való szabad megállapodásnak van azonban egy korlátja: teljes mértékben senkit sem lehet a nyereségből vagy a veszteség viseléséből kizárni. Az ilyen megállapodás ugyanis semmis. Ezt a római jogi eredetű korlátozást (Societas Leonina tilalma) a régi Gt. általános részi szabályként tartalmazta.
    3. Személyes közreműködés
    A közkereseti társaság személyegyesülés jellegéből következő egyik sajátossága, hogy működése általában a tagjainak a személyes munkavégzésén alapszik. A tagok személyes közreműködése olyannyira fogalmi eleme e társasági formának, hogy a Gt. eredetileg 1988-ban a természetes személy tagok számára ezt kötelezően írta elő és csak az 1992. január 1-jétől hatályos módosítás törölte ezt el. Az új Gt. most kifejezett rendelkezéssel, de változatlanul csak lehetőségként tartja fenn a személyes közreműködést. Bár a gyakorlatban elsősorban a természetes személy tagok vesznek részt személyes munkavégzéssel a társaság tevékenységében, az sem kizárt, hogy jogi személy tag vállaljon személyes közreműködést. A vállalt személyes közreműködést (annak módját, illetve tartalmát) a társasági szerződésben meg kell jelölni. A tagok erre irányuló megállapodása esetén személyes közreműködésnek minősülhet a társaság bármely megjelölt tevékenységi körének megvalósításában való tagi részvétel.
    Tekintettel arra, hogy a személyes közreműködés tagonként eltérő mértéke a társasági eredmény elosztásánál nem kerül értékelésre, ezért a tagot a személyes közreműködéséért díjazás illetheti meg. A díjazás azonban csak erre irányuló külön kikötés esetén illeti meg a tagot. A díjazás mértéke a tagok egymás közötti szabad megállapodásának a tárgya.
    Bár a közkereseti társaság elsősorban a tagok személyes munkavégzésén alapszik, nincs akadálya alkalmazottak foglalkoztatásának sem. A közkereseti társaság ugyanis - bár nem jogi személy - munkajogi (munkáltatói) jogalanyisággal rendelkezik. A kkt. munkavállalói felett a munkáltatói jogokat az üzletvezetésre jogosult tag, több ilyen tag esetén az arra kijelölt üzletvezető gyakorolja. Annak sincs akadálya, hogy a kkt., bt. tagja munkaviszonyt is létesítsen a társasággal. A gyakorlatban különösen az vitás, hogy a betéti társaság kültagja, illetve egyetlen beltagja állhat-e egyidejűleg munkaviszonyban is saját társaságával. Bár e tekintetben különböző álláspontok ismeretesek, mindenesetre a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében (pl.: Közigazgatási és Gazdasági Döntvénytár 1997/2/30. és 1997/7/176.) úgy foglalt állást, hogy a kkt., bt. jogképességéből, munkáltatói jogalanyiságából következik, hogy a társaság munkaviszonyt létesíthet olyan természetes személyekkel is, akik egyben a társaság tagjai és ebből a szempontból annak sincs jelentősége, hogy bel- vagy kültagról. illetve a társaság egyetlen bel-, illetve kültagjáról van-e szó.
    IV. Üzletvezetés és képviselet
    1. Az üzletvezetés fogalma, lehetséges megoldásai
    A közkereseti társaság ügyvezetésére, a társasági ügyek vitelére az új Gt. továbbra is a hagyományos "üzletvezetés" kifejezést használja. Az üzletvezetés kizárólag a tagok egymás közötti belső viszonyában értelmezhető fogalom (szemben a képviselet kifelé irányuló fogalmával), amely lényegében nem jelent mást, mint jogkört a társaság operatív vezetésére, a társaság belső ügyeiben való döntéshozatalra. Az üzletvezetés körébe tartozik minden a társaság szokásos üzleti tevékenységébe tartozó kérdés eldöntése, hacsak azt a törvény vagy a társasági szerződés nem utalja a társaság legfőbb szervének a hatáskörébe. A társasági döntéseknek tehát két csoportja van: vannak olyan kérdések, amelyekről a törvény vagy a társasági szerződés rendelkezése alapján csak a tagok összessége dönthet, míg minden más kérdésről az üzletvezetés körében lehet határozni.
    Az új Gt. a kkt., bt. üzletvezetésre jogosult tagjait vezető tisztségviselőknek minősíti. Ebből következően a vezető tisztségviselőkre vonatkozó személyi előírásokat (pl. kizáró okok, összeférhetetlenségi szabályok) az üzletvezetéssel megbízott tagokra is alkalmazni kell, továbbá a megbízatásuk keletkezésére, illetve megszűnésére, valamint a társasággal szembeni felelősségükre is a vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános szabályok az irányadóak. A közkereseti társaság jogi személy tagja is lehet üzletvezetésre jogosult, ami kivétel az alól a törvényi főszabály alól, amely szerint vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet. Az eltérést az indokolja, hogy a közkereseti társaság esetében csak tag lehet üzletvezetésre jogosult, márpedig közkereseti társaság állhat kizárólag jogi személyekből is. A társaság jogi személy tagja az üzletvezetést a saját szervezeti képviseletére jogosult természetes személy útján látja el. Ilyenkor a vezető tisztségviselőkre vonatkozó személyi előírásokat a jogi személy tag képviselőjére kell alkalmazni, a felelősség azonban magát a jogi személyt terheli.
    Az üzletvezetés lehetséges megoldásait illetően az új Gt. is a legteljesebb döntési szabadságot biztosítja a tagok számára: a társaság valamennyi, illetve egy vagy több tagja egyaránt lehet üzletvezetésre jogosult. A főszabály [86. § (1) bek.] változatlanul az, hogy a társaság üzletvezetésére mindegyik tag jogosult, mégpedig időbeli korlátozás nélkül. Ezt azonban mégis külön ki kell mondani a társasági szerződésben, mert a vezető tisztségviselők megjelölése az új Gt. 11. §-ának f) pontja értelmében valamennyi társasági formánál kötelező szerződési tartalom. (Ebből következik egyébként az is, hogy az üzletvezető személyében bekövetkező bármely változás egyben szerződésmódosítást is igényel.) A társasági szerződésben a tagok az üzletvezetéssel egy vagy több tagot is megbízhatnak, ekkor azonban már érvényesül az új Gt. 24. §-ának (1) bekezdésében írt öt éves időtartambeli korlátozás. Ha a társasági szerződés egy vagy több tagot megbíz az üzletvezetéssel, akkor a többi tag üzletvezetésre nem jogosult, ami azt jelenti, hogy az ilyen tagok a társaságnak az üzletvezetés körébe tartozó belső ügyeibe nem avatkozhatnak, őket tehát a döntési jog csak a társaság legfőbb szervének hatáskörébe tartozó kérdésekben illeti meg.
    A társasági szerződés rendelkezhet úgy, hogy több üzletvezetésre jogosult tag mindegyike önállóan jár el és úgy is, hogy csak együttes eljárásra van módjuk. Ha a társasági szerződés nem tartalmaz rendelkezést ebben a kérdésben, akkor az önálló eljárást előíró törvényi főszabály érvényesül. Az együttes üzletvezetést tehát mindig külön ki kell kötni a szerződésben. Ez akkor is így van, ha az üzletvezetőket csak együttes cégjegyzési jog illeti meg. Ezt kifejezetten kimondó törvényi rendelkezés hiányában ugyanis az együttes cégjegyzési jog nem jelent automatikusan együttes üzletvezetési jogot is. Több önállóan eljáró üzletvezetésre jogosult tag esetében előfordulhat véleményeltérés a hozandó döntést, a megteendő intézkedést illetően. Ha bármely üzletvezetésre jogosult tag kifogásolja a másik ilyen tag intézkedését, vagyis tiltakozik annak a megtétele ellen, akkor az üzletvezetésre jogosult tagok között kialakult vitában a tagok gyűlése fog határozni, ami azt jelenti, hogy az üzletvezetésre nem jogosult tagok is részt vehetnek a döntésben. A tagok gyűlésének (taggyűlésnek) a döntéséig a tervezett intézkedés nem hajtható végre. Kivételt jelent a halaszthatatlan intézkedés (tehát, amely pl. a társaságot fenyegető kárveszély elhárításához szükséges), mert azt az üzletvezetésre önállóan jogosult tag mindenképpen jogosult, sőt köteles is megtenni. Több üzletvezetésre jogosult tag együttes eljárásánál az új törvény abból indul ki, hogy az együttes eljárás fogalmilag teljes egyetértést, vagyis egyhangúságot feltételez. Ha ez hiányzik, akkor a döntés - bármelyik üzletvezetésre jogosult tag indítványára - átkerül a tagok gyűlésének a hatáskörébe (ahol arról már szótöbbséggel döntenek). A halaszthatatlan intézkedéseket azonban - a többiek tájékoztatása mellett - ilyenkor is bármelyik üzletvezetésre jogosult tag megteheti.
    2. A képviseleti (cégjegyzési jog)
    Az új Gt. valamennyi társasági formára irányadóan kimondja, hogy a gazdasági társaságot a vezető tisztségviselők képviselik harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt. A vezető tisztségviselők tehát szükségképpen egyben képviselői is a gazdasági társaságnak. Mivel a közkereseti társaság üzletvezetésre jogosult tagja vezető tisztségviselő, ebből következően valamennyi ilyen tagot egyben képviseletre is jogosultnak kell tekinteni. Az új Gt. tehát személyileg is egységesíti az üzletvezetést és a képviseletet, amikor kimondja, hogy a közkereseti társaságot az üzletvezetésre jogosult tagok képviselik. Ez változás a korábbi helyzethez képest, amikor az üzletvezetés és a képviselet személyileg nem szükségképpen esett egybe, mert a társasági szerződés rendelkezhetett pl. úgy, hogy üzletvezetésre valamennyi tag, képviseletre azonban nem mindannyiuk, hanem csak néhányuk vagy egyikük lesz jogosult. Ilyen rendelkezésre a jövőben (egyéni véleményünk szerint: sajnos) nem lesz lehetőség.
    A képviseleti jognak egyik legfontosabb eleme a cégjegyzési jogosultság, ami a társasági szerződésben foglaltaknak megfelelően illeti meg a társaság képviselőit. A cégjegyzés módjának a meghatározása ugyanis kötelező tartalmi kelléke a társasági szerződésnek. Az új Gt. és az új Cégtörvény egyaránt tartalmazza azt a garanciális jelentőségű szabályt, hogy a képviseleti jog, illetve a cégjegyzési jog korlátozása harmadik személyekkel szemben hatálytalan. Ez azt jelenti, hogy harmadik személyek felé a képviselő bármilyen eljárásáért helyt kell állnia a közkereseti társaságnak és nem hivatkozhat arra, hogy az adott ügyletre a képviselő jogköre nem terjedt ki. Bármilyen korlátozás csak a tagok egymás közötti viszonyában lehetséges. Egy példán érzékeltetve: a társasági szerződésben a tagok kifelé is hatályosan nem tehetnek olyan kikötést, hogy a képviselő bizonyos értékhatárt meghaladó ügyletek megkötésére már csak a tagok gyűlésének előzetes döntése alapján jogosult. Ez a korlátozás csak a tagok belső viszonyában, az üzletvezetési jogot illetően lehet hatályos, mert az értékhatárt meghaladó ügyletek tárgyában való döntést, mint a társaság szokásos üzleti tevékenységébe már nem tartozó ügyeket kiveszi az üzletvezetés köréből és a tagok gyűlése döntésére utalja. A képviselő (üzletvezető) által mégis megkötött ilyen ügylet azonban kötelezni fogja a társaságot, a jogkörét túllépő üzletvezető kártérítési felelőssége pedig a társasággal szemben fog fennállni.
    Az új Gt. áttörte azt a korábban érvényesülő elvet, hogy a közkereseti társaság képviseletére csak tag lehet jogosult. Az új Gt. ugyanis valamennyi társasági formára irányadóan bevezette a cégvezető intézményét. A cégvezető általános képviseleti joggal felruházott, tehát cégjegyzésre is jogosult munkavállaló. A jövőben kkt.-nál és bt.-nél is lehetőség lesz cégvezető kijelölésére. Az eddigiektől eltérően mód lesz arra is, hogy az üzletvezetésre jogosult tagok az ügyek meghatározott csoportjaira nézve a társaság munkavállalóit képviseleti joggal ruházzák fel.
    A gyakorlatban kérdésként merül fel, hogy külső harmadik személyek irányában, mikortól hatályos a képviseletre jogosultak személyében bekövetkezett változás. Az ilyen változás cégbejegyzése ugyanis, bár konstitutív hatályú, de az új Ctv. 30. § (2) bekezdés értelmében továbbra is visszaható hatályú. A régi Gt. 73. § (3) bekezdése közkereseti társaságnál kimondta, hogy a képviseleti jog megszűnése harmadik személyekkel szemben csak a cégjegyzékbe történt bejegyzéstől kezdődően hatályos. Ez a rendelkezés sajnos nem került át az új Gt.-be, ami azonban álláspontunk szerint nem jelent tartalmi változást, mert az új Ctv. rendelkezéseinek [10. § (2) és (3) bekezdések] értelmezésével továbbra is levezethető hasonló álláspont. E rendelkezések értelmében ugyanis a jóhiszemű harmadik személyek joggal tekinthetik képviselőnek azt a személyt, akit a cégjegyzék ilyenként tüntet fel és velük szemben nem lehet hivatkozni a képviseleti jog megszűnésére. Jóhiszemű harmadik személlyel szemben tehát a társaság pl. nem hivatkozhat arra, hogy az ügyletet a társaság nevében megkötő és a cégjegyzékben még képviselőként szereplő személyt korábban már visszahívta a vezető tisztségből, így képviseleti joga már megszűnt. Külső harmadik személlyel szemben tehát a társaság vagy a cégjegyzékben szereplő képviselő csak akkor fog tudni sikerrel hivatkozni a képviseleti jog megszűnésére, ha bizonyítja, hogy a harmadik személy nem jóhiszemű, mert tudott erről a változásról.
    V. A társaság legfőbb szerve
    1. A tagok gyűlése és a taggyűlés egymáshoz való viszonya
    A Gt. 1988-ban a közkereseti és a betéti társaságnál nem írt elő semmiféle a tagoktól elkülönült belső szervezetet, mert ennek hiányát e társasági formák egyik jellegadó sajátosságának tekintette, összhangban a személyegyesülés jelleggel és a jogi személyiség hiányával. Az ú j Gt. általános részi szabálya [18. § (1) bek.] azonban minden társasági formánál, így a kkt. és bt. esetében is megjelöli a társaság legfőbb szervét. A közkereseti (és betéti) társaság legfőbb szerve a tagok gyűlése, amelynek tevékenységében valamennyi tag személyesen vesz részt. Ez annyiban nem jelent tartalmi változást a korábbi helyzethez képest, hogy a közkereseti társaságnál eddig is a tagok összessége volt a legfőbb döntéshozó grémium, csak a törvény nem nevezte tagok gyűlésének. Az új Gt. éppen azért nem a taggyűlés fogalmát használja, hanem új fogalmat vezetett be, mert ezzel is hangsúlyozni kívánta, hogy nincs szó a tagok személyétől elkülönülő, külön formalizált szervezet kötelező előírásáról. Az más kérdés, hogy a társasági szerződés úgy is rendelkezhet, hogy a közkereseti (és betéti) társaságnál a társaság legfőbb szerveként taggyűlés működik. Ez sem tartalmi változás azonban, hiszen élve a diszpozitivitás adta lehetőséggel, a tagoknak eddig is módjuk volt taggyűlés rendszeresítésére. Most e lehetőség törvényi kimondását a főszabályként érvényesülő kogencia tette szükségessé. Maga az új Gt. a tagok gyűlésére nézve speciális összehívási és egyéb eljárási szabályokat nem tartalmaz, amiből következik, hogy a valamennyi társaság legfőbb szervére irányadó általános részi előírások alkalmazandóak a kkt. esetében is. Ezekből következik, hogy a tagok gyűlését az üzletvezetésre jogosult tagok hívják össze a napirendet is tartalmazó meghívóval. A tagok gyűlése az ülésre szóló meghívóban nem szereplő kérdéseket csak akkor tárgyalhatja meg, ha az ülésen valamennyi tag jelen van és egyhangúan hozzájárul a napirendi kérdés megtárgyalásához. E rendelkezésekből következően tehát még a tagok gyűlése esetén is jóval formalizáltabban történik a döntéshozatal, mint ahogy a régi Gt. hatálya alatt. A társasági szerződés pedig a tagok gyűlésére nézve - tehát taggyűlés rendszeresítése nélkül is - megállapíthat még további eljárási szabályokat.
    Ha a társasági szerződés taggyűlés működéséről rendelkezik, akkor ez a társaság legfőbb szerveként, a tagok gyűlése helyett, annak formalizált változataként, azzal teljesen azonos hatáskörrel funkcionál, ezért a törvény számos helyen a "tagok gyűlése (taggyűlés)" megjelölést használja, ami azonban nem azonosságot, hanem vagylagosságot, tehát egymást egyidejűleg kizáró fogalmakat jelent: a főszabályként érvényesülő "tagok gyűlése" helyett csak külön társasági szerződésbeli rendelkezés esetén működik a társaságnál "taggyűlés", ilyenkor azonban a társasági szerződésben kötelezően szabályozni kell a taggyűlés összehívásának rendjét, valamint a határozathozatal eljárási rendjét. Az összehívás szabályai keretében szabályozni lehet pl. a következőket:
    - a taggyűlés összehívására az üzletvezetők jogosultak, a taggyűlés összehívása akkor szabályszerű, ha a taggyűlés időpontjáról, helyéről és napirendjéről valamennyi tag legalább három nappal korábban írásbeli vagy szóbeli értesítést kap,
    - bármely tag jogosult napirendi kérdés tárgyalását kérni, ha javaslatát legalább egy nappal előbb közli a többi taggal,
    - az összes tag jelenléte esetén taggyűlés előzetes összehívás nélkül is tartható feltéve, hogy az ellen, valamint a megtárgyalandó napirend ellen egyik tag sem tiltakozik,
    - a taggyűlést az elnök vezeti, aki taggyűlésenként a jelen levő tagok közül kerül megválasztásra,
    - a taggyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a levezető elnök és egy jelen levő hitelesítő tag ír alá.
    A határozathozatal eljárási rendjét voltaképpen a Gt. szabályaira való utalással is lehet szabályozni, hiszen a Gt. 89. §-a tartalmaz erre vonatkozó szabályokat. E szabályok egy részétől azonban el is lehet térni és más kérdéseket is lehet szabályozni a társasági szerződésben (pl. nyílt vagy zárt szavazás, a napirendek sorrendje eldöntésének a mikéntje stb.). A határozathozatal szabályainál még visszatérünk rá, de már most szükségesnek tartjuk kihangsúlyozni, hogy a közkereseti társaság taggyűlése nem minden kérdésben szabályozható teljesen azonosan egy korlátolt felelősségű társaság taggyűlésével. Vannak ugyanis olyan kogens törvényi szabályok, amelyek alapvető különbséget eredményeznek a két társasági forma taggyűlése között. Ilyen a kft. taggyűléstől való alapvető eltérés pl. az, hogy a kkt. taggyűlése a 89. § (4) bekezdés kogens rendelkezéséből következően nem a jelenlevők szótöbbségével, hanem a valamennyi leadható szavazatszámhoz viszonyított szótöbbséggel határoz, valamint hogy a 89. § (1) bekezdés kogens szabályából következően a kkt. taggyűlésén a tag személyesen vehet csak részt és nem képviseltetheti magát. E szabályok azt a jogalkotói felfogást tükrözik, hogy még a formalizáltan működő taggyűlés sem tekinthető igazán a tagok személyétől elkülönülő társasági szervnek.
    2. A tagok gyűlése (taggyűlés) hatáskörébe tartozó kérdések
    A tagok gyűlése (taggyűlés) hatáskörébe tartozó kérdésekről az új Gt. nem ad taxatív felsorolást, hanem csak arra utal, hogy ide tartoznak mindazok a kérdések, amelyeket a törvény általános részi szabályai, a közkereseti társaságra vonatkozó fejezet rendelkezései, esetleg más törvények előírásai, továbbá a társasági szerződés a társaság legfőbb szervének a hatáskörébe utalnak. Az új Gt. általános része számos kérdést utal a legfőbb szerv döntésére. Ezek közül néhány a teljesség igénye nélkül:
    - vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok, könyvvizsgálók megválasztása, visszahívása;
    - társasági szerződés módosítása;
    - több vezető tisztségviselő közül a munkáltatói jogkör gyakorló kijelölése;
    - összeférhetetlenség esetén a hozzájárulás megadása a vezető tisztségviselő számára;
    - cégvezető kijelölése;
    - döntés kizárási per, illetve a tagok, vezető tisztségviselők, fb. tagok, könyvvizsgáló elleni kártérítési vagy egyéb per megindításáról;
    - átalakulás tárgyában való döntés stb.
    A közkereseti társaságról szóló fejezet további hatásköröket is előír:
    -beszámoló elfogadása, döntés az adózott eredmény felhasználásáról;
    - üzletvezetésre jogosult tagok közötti viták eldöntése;
    - jogutód nélküli megszűnés, átalakulás elhatározása.
    A társasági szerződés pedig - a Gt.-ben meghatározottakon túlmenően - lényegében bármely kérdést a tagok gyűlése (taggyűlés) hatáskörébe utalhat. Ilyenek lehetnek pl. a következők:
    - olyan szerződések megkötésének az elhatározása, amelyek értéke egy bizonyos értékhatárt (pl. 1 000 000 forintot) meghalad;
    - hitelfelvétel;
    - ingatlanvásárlás;
    - vezető tisztségviselők díjazásának megállapítása;
    - olyan szerződések megkötésének az elhatározása, amelyeket a társaság a saját tagjával, cégvezetőjével, vagy ezek közeli hozzátartozójával köt;
    - személyes közreműködésért járó díjazás megállapítása; - rendes felmondási idő meghosszabbítása;
    - elszámolás a társaságtól megváló taggal (örökösével);
    - meghalt tag örökösével való megállapodás a társaságba való belépéséről;
    - veszteség esetén a vagyoni hozzájárulások kiegészítésének az elhatározása.
    A tagok gyűlése (taggyűlés) kompetenciájába tartozik egyébként is minden olyan ügy, amely meghaladja az üzletvezetés hatókörét, vagyis, amely nem tartozik a társaság szokásos üzleti tevékenységébe. Hogy hol húzódik a határ az üzletvezetés és a legfőbb szerv kompetenciája között, az mindig csak az adott társaság viszonylatában ítélhető meg, ezért célszerű, ha a társasági szerződés minél pontosabban rendezi ezt a kérdést. A tagok gyűlése (taggyűlés) széles jogkörének korlátot szab a hatáskör elvonás tilalmának általános részi szabálya [22. § (4) bekezdés], amelynek értelmében az üzletvezetés körébe tartozó kérdésekben való döntést a tagok gyűlése csak akkor vonhatja saját hatáskörébe, ha azt a társasági szerződés előre lehetővé tette. Ha tehát pl. a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy a tagok gyűlése jogosult dönteni az üzletvezetés körébe tartozó bármely kérdésben is, akkor ez azt jelenti, hogy a hatáskör elvonás tilalma teljes mértékben feloldásra került.
    3. A határozathozatal szabályai
    A határozathozatal során valamennyi tagnak azonos mértékű szavazata van. A társasági szerződés ettől eltérően rendelkezhet, de legalább egy szavazat minden tagot megillet, az új Gt. - a régi Gt.-vel azonosan azért teszi a "fej szerinti egyenlő" szavazás elvét főszabállyá, mert valamennyi tag felelőssége is egyforma: nevezetesen korlátlan. A törvény azonban itt feloldja a kogenciát: a tagok a társasági szerződésben eltérően rendelkezhetnek és a vagyoni hozzájárulás arányában vagy bármely más szempont alapulvételével is megállapíthatják az egyes tagokat megillető szavazati jog mértékét. A diszpozitivitásnak van azonban egyetlen korlátja: legalább egy szavazat minden tagot meg kell hogy illessen, hiszen az megengedhetetlen volna, hogy egy egyébként korlátlanul felelős tag teljes mértékben ki legyen zárva alapvető társasági döntések meghozatalából.
    A tagok gyűlése, valamint - ha a társasági szerződés ilyet rendszeresített - a taggyűlés is a leadható összes szavazatszámhoz viszonyítva számított szótöbbséggel határoz. Ez mint említettük alapvető tartalmi eltérés a kft. taggyűléséhez képest, hiszen ott a szótöbbség a jelenlevők szavazataihoz viszonyul. Közkereseti társaságnál viszont nem lehet a társasági szerződésben érvényesen úgy rendelkezni, hogy "a tagok gyűlése a határozatait a jelenlevő tagok szavazatainak egyszerű szótöbbségével hozza". Egy ilyen szerződéses rendelkezés a Gt. 89. § (4) bekezdés kogens szabályába ütközne. Ezzel a megoldással a jogalkotó azt kívánta kihangsúlyozni, hogy a közkereseti társaság a tagok összességéhez kötődő személyegyesítő forma, amelynél még a formalizált taggyűlés sem jelent a tagoktól elkülönülő társasági szervet.
    Mivel nem a jelenlevők szavazatához viszonyul a szótöbbség, a törvény nem rendelkezik a határozatképesség kérdéséről (és a megismételt taggyűlésről) sem, mert ennek nincs jelentősége. A taggyűlés ugyanis eleve csak akkor tud határozni, ha azon a leadható szavazatok több mint fele jelen van, hiszen ellenkező esetben fogalmilag kizárt a szótöbbség elérése. Ha viszont a leadható szavazatok több mint fele jelen van, akkor a szavazatok megoszlásától fog függeni, hogy sikerül-e döntést hozni. (Ha pl. 51% van jelen a szavazásnál, akkor csak akkor lesz meg a leadható összes szavazatszámhoz viszonyított egyszerű szótöbbség, ha valamennyi jelenlevő egyhangúan szavaz.) A leadható összes szavazatszám alatt az összes szavazatszám értendő, csökkentve azon tagok szavazataival, akik az adott kérdésben nem szavazhatnak. [Hogy mely kérdésekben ki nem jogosult szavazni, azt az új Gt. 18. §-ának (5) bekezdése, illetve a 18. § (4) bekezdés felhatalmazása alapján a társasági szerződés mondja meg.] Egy példán érzékeltetve az elmondottakat: a kkt. nyolc tagjából öt van jelen a taggyűlésen, de egyikük az adott kérdésben nem szavazhat. Minden tagnak egy szavazata van. A négy jelenlevő szavazó tag közül három megszavazza a határozati javaslatot, egy ellene szavaz. Kérdés: megkapta-e a határozati javaslat az egyszerű szótöbbséget? A válasz: nem, mert a leadható szavazatok száma hét, vagyis legalább négy szavazat - tehát a jelen voltak egyhangú szavazata - kellett volna az egyszerű szótöbbséghez.
    A határozathozatalnál a főszabály az egyszerű szótöbbség, míg a minősített többséget az új Gt. a korábbi 2/3 helyett 3/9-ben határozza meg, megszüntetve ezzel a kkt. és a kft. szabályozása között e kérdésben fennállt indokolatlan különbségtételt. Valamely kérdésben való döntéshozatalnál minősített többséget, illetve egyhangúságot maga a törvény vagy a társasági szerződés írhat elő. Az új Gt. minősített többség alkalmazását a kkt. fejezetben egyetlen esetre sem ír elő és az általános rész is csak a kizárási per megindításáról való döntést sorolja ide, ezért a társasági szerződés megfogalmazásakor kell - a konkrét erőviszonyok, érdekek alapulvételével - a körültekintően meghatározni az ide sorolandó kérdéseket. Egyhangúsághoz az új Gt. csak a társasági szerződés módosítását, valamint a társaság szokásos üzleti tevékenységébe nem tartozó ügyekben hozandó döntést köti. Mindkét kategória olyan gyűjtőfogalom, amelybe a konkrét döntések széles köre tartozik. Egyhangú döntést kíván meg továbbá a törvény a jogutód nélküli megszűnés, valamint a társaság átalakulásának az elhatározásához. Ezen túlmenően a tagokon múlik, hogy a társasági szerződésben mely kérdésekben tartják szükségesnek az egyhangú döntéshozatalt.
    Az új Gt. általános részi szabálya szerint a társasági szerződés módosításához nincs szükség valamennyi tag aláírására akkor, ha arról a gazdasági társaság legfőbb szerve határoz. Közkereseti társaság esetében azonban a törvény e főszabálytól eltérően előírja, hogy a társasági szerződés módosítását valamennyi tagnak alá kell írni. Ezt azért követeli meg a törvény, mert e társasági formánál a legfőbb szerv határozathozatala főszabályként formalizálatlanul történik (vagyis nincs alakszerűséghez, írásbeliséghez kötve, hanem szóban is történhet), jegyzőkönyv felvétele sem kötelező, így nincs olyan hiteles okirat, amely pótolhatná a tagok által aláírt szerződésmódosítást. Mivel a társasági szerződés módosításához úgy is egyhangúság szükséges, a tagok aláírásának megkövetelése nem okozhat problémát és egyébként megegyezik a korábbi szabályozással is.
    VI. Felelősség a kkt. kötelezettségeiért
    A társaság (külső jogviszonyai) keretében az új Gt. lényegében a társaság kötelezettségeiért való felelősség kérdését tárgyalja gyakorlatilag a régi Gt.-vel teljesen azonos módon. A törvény szerint a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel a saját vagyonával, hiszen a társasági vagyont éppen azért kötelező létrehozni, hogy megfelelő alapot teremtsen a társaság működéséhez, hogy elsődleges fedezetéül szolgáljon a társaság kötelezettségeinek. Amennyiben azonban a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A tagok felelőssége tehát csak mögöttes, vagyis csak akkor áll be, ha a társasági vagyon nem volt elegendő a követelés kielégítésére. Ha viszont sor kerül a tagok helytállására is, akkor felelősségük korlátlan (vagyis a teljes magánvagyonukra is kiterjedő) és egyetemleges (vagyis bármelyikükkel szemben az egész követelés érvényesíthető). A tagok korlátlan, egyetemleges, mögöttes felelőssége alapvető ismérve a közkereseti társaságnak, amelytől a tagok megállapodása sem térhet el.
    A törvény a tagok védelmében kimondja, hogy magánvagyonukra csak személy szerinti perbepállásuk esetén (vagyis csak, ha módjuk volt a perben védekezni) hozható marasztaló ítélet és vezethető végrehajtás. A jogosult (hitelező) oldaláról nézve ez azt jelenti, hogy az ő szabad választásától függ, hogy kereseti követelését kizárólag a társaság ellen érvényesíti, vagy a társaság mellett az egyes tagokkal szemben is. Ha a pert kizárólag a társaság ellen indítja, akkor a jogerős határozat csak a társasági vagyonra lesz végrehajtható. Ha a jogosult érdeke a tagok saját vagyonára is végrehajtható marasztaló határozathozatalát kívánja meg, úgy a tagokat is személy szerint perelnie kell. Magának a társaságnak a perbepállása azonban ilyenkor is szükséges, hiszen a követelés fedezetéül elsődlegesen a társasági vagyon szolgál. A tagok a társasággal együtt is perelhetők tehát, ez azonban nem jelenti azt, hogy a társaság és annak tagjai egymással egyetemlegesen lennének marasztalhatóak.
    A tagok korlátlan és egyetemleges felelőssége a "társaság kötelezettségeiért" áll fenn. A törvény nem korlátozza a tagok felelősségét csak a szerződéses kötelezettségekre.
    Mindegy tehát, hogy a társaság kötelezettsége milyen jogcímen alakul, kereskedelmi vagy bármely más ügyletből eredő szerződéses kötelezettség, avagy az állammal szemben fennálló kötelezettség (adótartozás, tb. tartozás, bírság, stb.). A tagok korlátlan és egyetemleges felelőssége valamennyi kötelezettségért fennáll, a feltétel csak az, hogy a társaság kötelezettségéről legyen szó.
    A törvény szerint a társaságba újonnan belépő tag is a többi taggal azonos módon, tehát korlátlanul és egyetemlegesen lesz felelős a belépése előtt keletkezett társasági kötelezettségekért. Ez a szabály a társaságba belépő tagot körültekintő eljárásra kívánja ösztönözni. Az új tag védelmét szolgálja viszont az, hogy nincs akadálya annak, hogy az újonnan belépő a társasági szerződésben kizárja a felelősségét a belépése előtt keletkezett kötelezettségekért. Ez a felelősség-kizárás azonban csak a tagok egymás közötti belső viszonyában hatályos, harmadik személyekkel szemben hatálytalan.
    VII. A tagsági jogviszony megszűnése
    A kkt. tagjának tagsági jogviszonya az új Gt. 92. §-a szerint a következő esetekben szűnik meg:
    a) ha a tag a társasági szerződésben meghatározott vagyoni hozzájárulását felhívás ellenére nem teljesítette;
    b) a tagok közös megegyezésével;
    c) a tag kizárásával;
    d) rendes felmondással;
    e) azonnali hatályú felmondással;
    f) a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;
    g) ha annak fenntartása jogszabályba ütközik.
    A tagsági viszony megszűnésének felsorolt esetei taxációt jelentenek, vagyis más módon a tagsági viszony nem szüntethető meg. Nincs tehát a tagsági jogviszony megszűnésének olyan esete, mint kft.-nél az üzletrész átruházás. A tagnak a közkereseti társaságban levő vagyoni részesedése nem lehet adásvétel tárgya (BH 1994/12/685.).
    Az új Gt. 92. §-ában felsorolt esetek közül a régi Gt.-hez képest új, az a) pont szerinti eset, amely a törvénynek azzal az új általános részi szabályával van összhangban, amely szerint a vagyoni hozzájárulását felhívás ellenére sem teljesítő tag tagsági jogviszonya a felhívásban biztosított határidő lejártát követő napon megszűnik (13. §). A b) pont szerinti közös megegyezés magyarázatot nem igényel. A c) pont szerinti kizárás részletes - és a korábbihoz képest teljesen új - szabályait a törvény általános része (49-50. §-ok) tartalmazza. Az f) pontban a természetes személy tag halála szintén nem igényel magyarázatot, viszont a jogi személy megszűnése esetén - a korábbi helyzettől eltérően - az új Gt. csak a jogutód nélküli megszűnést tekinti tagsági viszonyt megszüntető oknak, míg a jogutód automatikusan a társaság tagjává válik, hacsak ő maga nem dönt úgy, hogy nem kíván a társaság tagja lenni. A g) pont szerinti esetkör olyan esetekre kíván megoldást adni, amikor bármely okból utóbb válik jogellenessé a tagsági viszony fenntartása, de gyakorlatilag e szabály alapján lesznek megoldhatóak azok az esetek is, amikor a tagsági viszony valamely jogszabályi tilalom ellenére mégis cégbejegyzést nyert. Az új Gt. csak a d) és e) pontok szerinti rendes, illetve azonnali hatályú felmondásra tartalmaz külön rendelkezést.
    A törvénynek az ún. rendes felmondásra vonatkozó szabálya szerint: "a határozatlan időre alapított társaságban fennálló tagsági jogviszonyát bármely tag három hónapra írásban felmondhatja (rendes felmondás) e jog kizárása vagy korlátozása semmis". [Gt. 93. § (1) bekezdés]. A szabály új eleme, hogy a törvény a felmondást - az utólagos viták elkerülése, az egyszerűbb bizonyíthatóság érdekében írásbeli alakhoz köti. A határozatlan időre alapított társaságban fennálló tagsági viszonyát a tag rendes felmondás útján bármikor indokolás nélkül megszüntetheti. A felmondás egyoldalú, magához a társasághoz címzett jognyilatkozat, amely nem igényel semmiféle elfogadást a társaság részéről. A törvény által biztosított három hónapos felmondási idő általában elegendő ahhoz, hogy a többi tag felkészüljön a felmondással élt tag kiválására. Előfordulhat azonban, hogy a tag kiválása még három hónapos felmondási idő mellett is jelentős mértékben sértené a többi tag jogos érdekeit, ezért a törvény kimondja, hogy amennyiben a felmondás joga "alkalmatlan" időre esik, a többi tag a felmondási időt legfeljebb további három hónappal meghosszabbíthatja. Határozott időre szóló társaság esetében rendes felmondásnak nincs helye, ilyenkor csak azonnali hatályú felmondásra kerülhet sor, ha ennek a törvényi feltételei fennállnak.
    A törvény szerint a tag akkor jogosult a tagsági viszonyát írásban, az ok megjelölésével azonnali hatállyal felmondani, ha a társaság valamely más tagja a társasági szerződést súlyosan megszegi vagy olyan magatartást tanúsít, amely a vele való további együttműködést vagy a társaság céljának elérését nagymértékben veszélyezteti. E szabályban új elem az írásbeli forma és a felmondási ok megjelölésének a megkövetelése. Enélkül ugyanis vita esetén utóbb nehéz lenne megállapítani, hogy valóban fennálltak-e az azonnali hatályú felmondás törvényi előfeltételei. Az azonnali hatályú felmondás joga a jogszerűen eljáró tagot illeti meg valamely másik tag jogsértő magatartása esetére. Azonnali hatályú felmondásra elvileg bármely szerződésszegő vagy a társaság működését veszélyeztető magatartás alapot adhat, a lényeg csak az, hogy az ok az adott körülmények között kellő súlyúnak minősüljön.
    Az új Gt. is kimondja a társaságtól megváló tagnak azt a jogát, hogy a vele való elszámolást igényelje a társaságtól. Az elszámolást továbbra is a tagsági jogviszony megszűnésének időpontjában fennálló állapot szerint kell megejteni. Az elszámolás módjára, valamint annak során az egyes vagyonelemek értékelésének szempontjaira nézve az új Gt. - a korábbitól eltérően - nem tartalmaz szabályokat, hanem alapvetően a társaságra és az attól megvált tagra bízza azt, hogy hogyan számolnak el egymással. Az elszámolás során természetesen a hatályos számviteli előírásokat meg kell tartani. Ha a felek másként nem állapodnak meg, a tag követelését három hónapon belül pénzben kell kifizetni. A társasággal szemben elszámolási igénye lehet a meghalt tag örökösének és a jogi személy tag jogutódjának is, amennyiben nem válnak a társaság tagjává.
    A tagsági viszony megszűnése nem érinti a társaságtól megváló tag felelősségét a társaságnak harmadik személlyel szembeni olyan tartozásáért, amely a tagsági viszonya megszűnése előtt keletkezett. Az ilyen tartozásokért a társaságtól megváló tag a tagsági jogviszonya megszűnésétől számított öt évig korlátlanul és egyetemlegesen felel, mégpedig függetlenül attól, hogy közben esetleg a társaság is megszűnik. Ez utóbbi esetben a tag felelőssége az 56. § (1) bekezdés alapján áll fenn, az elévülési idő számítására pedig az 54. § (2) bekezdése vonatkozik.
    VIII. A közkereseti társaság megszűnése
    Hasonlóan más gazdasági társaságokhoz, a közkereseti társaság is vagy jogutódlással (átalakulás) vagy jogutód nélkül szűnik meg. A közkereseti társaság jogutód nélküli megszűnésére csak a törvény általános részében felsorolt okokból [Gt. 53. § (1) bekezdés a), b), d), e), f) g) pontok] kerülhet sor, további speciális megszűnési eseteket ugyanis az új Gt. közkereseti társaságnál nem tartalmaz. Ennek megfelelően a jogutód nélküli megszűnés történhet a tagok akaratából (a tagok gyűlése egyhangú határozata alapján), objektív okokból (a társasági szerződésben meghatározott időtartam eltelte, illetve megszűnési feltétel megvalósulása) és bírósági döntés alapján (a Cégbíróság megszűntnek nyilvánítja, illetve hivatalból törli vagy a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti). Közkereseti társaság esetében speciálisan érvényesül az 53. § (1) bekezdés b) pont szerinti megszűnési ok, mert a tagok számának egy főre csökkenése csak akkor eredményezi a közkereseti társaság megszűnését, ha három hónapos jogvesztő határidőn belül nem jelentenek be a Cégbírósághoz új tagot.
    Ha a közkereseti társaság jogutód nélküli megszűnésére nem fizetésképtelenség miatt, hanem valamely más okból kerül sor, végelszámolást kell lefolytatni. A végelszámolót a tagok gyűlése az általános szabályok (57. §) szerint jelöli ki. Kivétel; amikor a megszűnésre a taglétszám egy főre csökkenése miatt kerül sor, mert ilyenkor a végelszámolót a Cégbíróság rendeli ki, hiszen egy fő esetén az erre egyébként jogosult tagok gyűlése fogalmilag nem funkcionálhat. A végelszámolást főszabályként az 1991. évi XLIX. törvény alkalmazásával kell lefolytatni. Az új Gt. azonban - a régi Gt.-ben is megvolt lehetőséghez hasonlóan - az egyszerűbb (jogi személyiség nélküli) társasági formának minősülő közkereseti társaság (és betéti társaság) esetében továbbra is lehetőséget biztosít egy egyszerűsített módon történő végelszámolás lefolytatására. Az egyszerűsítés abban áll, hogy ha a társaság a végelszámolás megindításáról szóló - a törvény 57. §-ának (2) bekezdése szerint meghozott határozatától számított harminc napon belül valamennyi tartozását kiegyenlíti és a tartozások - különösen a köztartozások - kiegyenlítését a Cégbíróság felé hiteltérdemlő módon igazolja, akkor sor kerülhet a társaság törlésére és ennek közzétételére anélkül, hogy a végelszámolás megindítását és a végelszámoló személyét külön előre be kellett volna jelenteni a Cégbírósághoz, hanem ilyenkor ez a bejelentés a végelszámolás megtörténtével együtt történhet. Ha az általános szabályok szerint lefolytatott vagy egyszerűsített végelszámolást követően a tartozások kiegyenlítése után még marad társasági vagyon, azt - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a társaság tagjai között kell felosztani vagyoni hozzájárulásaik arányában. A közkereseti társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a közkereseti társaság megszűnéskori tagjai (bt. beltagjai) a társaság megszűnésétől számított öt éves elévülési időn belül korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt közkereseti társaságot terhelő kötelezettségekért.
    A közkereseti társaság a tagok gyűlésének egyhangú határozatával elhatározhatja, hogy az új Gt. általános részi szabályainak (VII. fejezet) megfelelően más gazdasági társasággá (vagy közhasznú társasággá alakul át) ideértve az egyesülés és szétválás eseteit is. Ugyanezek az átalakulási szabályok irányadóak akkor is, ha valamely más gazdasági társaság kíván közkereseti (betéti) társasággá átalakulni. Nem minősül átalakulásnak, hanem csak egyszerű társasági szerződés módosításnak az az eset, amikor a gazdasági munkaközösség (illetve jgmk.) közkereseti társaságként működik tovább [Gt. 300. § (3) bek.]. Ha pedig közkereseti társaság betéti társasággá vagy betéti társaság közkereseti társasággá alakul át, akkor az átalakulás során az átalakulással létrejövő társaság társasági szerződés tervezetének elkészítése helyett elegendő az átalakuló gazdasági társaság társasági szerződésének módosítása [Gt. 71. § (1) bek.]. Nem minősül átalakulásnak a betéti társaságból közkereseti társasággá való formaváltás új Gt. 104. §-ában szabályozott két speciális esete sem (ezeket a betéti társaságról szóló fejezetben tárgyaljuk).
    III. Fejezet A betéti társaság
    I. A betéti társaság fogalma
    Az egyszerűbb, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok másik formájaként a Gt. 1988-ban a kereskedelmi jogunk által korábban is ismert betéti társaságot szabályozta. A betéti társaság ma a legnépszerűbb, a leggyakrabban választott társasági forma, mert lehetőséget ad korlátozott felelősség mellett, személyes közreműködés nélkül, üzleti vállalkozásokba történő tőkebefektetésre méghozzá úgy, hogy a vagyonbevitel minimuma sincs megszabva. A betéti társaság önálló társasági forma, nem alfaja a közkereseti társaságnak. Ezt kihangsúlyozandó az új Gt. önálló fejezetben szabályozza a betéti társaságot. Ugyanakkor a törvény továbbra is alapvetően a közkereseti társaság szabályait rendeli a betéti társaságokra is alkalmazni és a betéti társaságról szóló külön fejezetben csak a közkereseti társaságtól való eltéréseket szabályozza mindössze öt paragrafusban. Ezzel összhangban e fejezetben mi is csak a betéti társaságra vonatkozó specifikumokat tárgyaljuk. Fontosnak tartjuk ezért kihangsúlyozni, hogy az alábbiakban tárgyalandó specifikumok figyelembevétele mellett - a közkereseti társasággal kapcsolatban az előző fejezetben kifejtettek irányadóak a betéti társaságokra is.
    A betéti társaságot jogi szempontból a tagok eltérő felelőssége és ily módon a beltagot és kültagot megkülönböztetése határolja el a közkereseti társaságtól. A betéti társaság fogalmát az új Gt. a következőképpen határozza meg: "A betéti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban - e törvényben meghatározott kivétellel - nem felel." Ez a definíció tartalmában nem, hanem csak szövegezésében tér el a korábbitól annyiban, hogy még egyértelműbbé kívánja tenni a kültag korlátozott felelősségének a tartalmát. Míg ugyanis a régi Gt. dogmatikailag kifogásolhatóan a kültag vagyoni betétje mértékében korlátozott felelősségéről beszél, addig az új megfogalmazás félreérthetetlenné teszi, hogy a kültag kifelé, harmadik személyek felé nem felel a társaság tartozásaiért, hanem felelőssége csak a társasággal szemben áll fenn a vagyoni betétje szolgáltatása iránt. A kültag tehát csak a vagyoni betétje szolgáltatására köteles, csak a társaságba bevitt vagyoni betétjét kockáztatja, a vagyona többi részével azonban semmilyen mértékig sem felelős a társaság tartozásaiért. Ha tehát a kültag betétjét a társasági tartozások felemésztik, őt sem újabb befizetésre, sem a társasági tartozások kiegyenlítésére nem lehet kötelezni. A kültag jogi helyzete tehát ebből a szempontból teljes mértékben megegyezik a kft. tag jogi helyzetével.
    A törvény a betéti társaságról szóló fejezetben csak a kültagokra állapít meg eltérő szabályokat, hiszen a beltagokra nézve a közkereseti társaság rendelkezéseitől eltérő megoldások nem indokoltak. Az eltéréseket tartalmazó paragrafusok száma a régi Gt.-hez képest a felére csökkent, mert több korábbi rendelkezés átvétele szükségtelennek bizonyult. (Így pl. nem volt indokolt fenntartani a régi Gt. azon rendelkezését, amely szerint a kültag neve csak a hozzájárulásával tehető közzé tekintettel arra, hogy a cégjegyzék - ahol a kültag neve is szerepel - amúgy is nyilvános. Korrigálni kellett, illetve el kellett hagyni a régi Gt.-nek azokat a szabályait is, amelyek a kültag cégjegyzékben feltüntetett vagyoni betétjéről beszéltek.
    Ezek a rendelkezések ugyanis nem voltak összhangban a cégjogszabályokkal, hiszen az egyes kültag vagyoni betétjét a cégjegyzék nem tartalmazza.)
    II. A kültag jogi helyzete
    A kültag jogi helyzetét tehát legalapvetőbben az jellemzi és különbözteti meg a beltag jogi helyzetétől, hogy a kültag főszabályként kifelé nem felel a társaság kötelezettségeiért. A kültag jogi helyzetét a beltagétól megkülönböztető összes többi eltérés már csak ennek a folyománya. A Gt. azonban ismer egy olyan kivételes esetet is, amikor a kültag felelőssége is korlátlan. A 103. § (1) bekezdés szerint: "A beltaggal azonos módon felel a kültag, ha neve szerepel a társaság cégnevében". Ezt a rendelkezést az indokolja, hogy a kültag nevének a társaság cégnevébe való felvétele a forgalomban azt a látszatot keltheti, mintha közkereseti társaságról lenne szó, vagyis mintha a kültag felelőssége is korlátlan volna, mintha ő is beltag lenne.
    Ebben az esetben - mivel a kültag felelőssége a betétjét meghaladóan alakul - a hitelezőknek joguk van a kültag perlésére is. Azt, hogy pontosan mit kell azon érteni, hogy "a kültag neve szerepel a társaság cégnevében" a bírói gyakorlatnak kellett kialakítani. A kialakult bírói gyakorlat a kültag korlátlan felelősségének beálltához elegendőnek tartja azt, ha a kültag vezetékneve szerepel a cégszövegben, utónév feltüntetése hiányában ilyenkor azonban valamennyi azonos vezetéknevű kültag felelőssége korlátlan és egymással, valamint a beltagokkal egyetemleges. A vezetéknév cégnévben való szerepeltetésén annak teljes és torzításmentes feltüntetését kell érteni. A tagok vezetéknevének kezdőbetűiből álló vagy a nevek eltorzítása útján kialakított mozaikszó, fantázianév vezérszóként való szerepeltetése a cégszövegben nem alapozza meg a kültag korlátlan felelősségét.
    Van még egy esetkör, amikor a kültag a saját vagyonával is felel és így a társaság hitelezője közvetlenül a kültag ellen fordulhat. A törvény rendelkezése szerint, ha a kültag a társasági szerződésben feltüntetett vagyoni betétjét nem, vagy csak részben szolgáltatta, a nem szolgáltatott vagyoni betétje értékéig saját vagyonával felel. Ebben az esetben tehát a kültag nem korlátlanul, hanem csak a nem szolgáltatott vagyoni betétje értékéig felelős, ezen értékig azonban teljes saját vagyonával helytállni tartozik.
    Az, hogy a kültag főszabályként nem felel a társaság kötelezettségeiért természetesen igaz a társaságtól megvált kültagra is [a 97. § (1) bekezdés alapján a tagsági viszony megszűnésétől számított öt évig fennálló felelősség tehát csak a korlátlan felelősség esetére értelmezhető]. A társaság megszűnésekor is társasági viszonyban állt kültag viszont a megszűnéskor felosztott társasági vagyonból neki jutott rész erejéig még a megszűnéstől számított öt évig felelőssé tehető a megszűnt társaságot terhelő kötelezettségért.
    A korábbi Gt.-vel egyezően az új Gt. is úgy rendelkezik, hogy a kültag a társaság üzletvezetésére és képviseletére nem jogosult. A kültag tehát nem lehet cégjegyzésre jogosult, nem lehet a betéti társaság vezető tisztségviselője, sőt cégvezetője sem. Az üzletvezetés tilalma mögött az az elvi megfontolás húzódik meg, hogy nem volna szerencsés, ha a társaság kötelezettségeiért nem felelős kültag döntene a társaság szokásos üzleti tevékenységébe tartozó ügyeiben, miközben e döntésért a beltagokat terhelné a korlátlan felelősség. A kültag jogi helyzete tehát a tagok belső viszonya szempontjából a közkereseti társaság üzletvezetésből kizárt tagjának helyzetével azonos. Az, hogy a kültag üzletvezetésre nem jogosult, nem jelenti azt, hogy teljesen el lenne zárva a társasági ügyekben való döntéstől. Mivel a kültag tőkéje is benne van a társaságban, ő is kockázatot vállal, számára is indokolt biztosítani a döntést minden olyan kérdésben, ami nem tartozik az üzletvezetés körébe. Ezért a törvény kimondja, hogy a tagok gyűlése (taggyűlés) tevékenységében, vagyis a tagok gyűlése hatáskörébe tartozó kérdések eldöntésében a kültag is részt vesz. Ebből következően, ha a társaság tagjai a kültagok korlátozott felelőssége ellenére valamely döntésben mégis döntési jogkörrel kívánják felruházni, elegendő, ha az adott kérdést a társasági szerződésben a taggyűlés hatáskörébe utalják, kivéve ezzel azt az üzletvezetés köréből. Mivel az üzletvezetés és a képviselet tilalma a kültag korlátozott felelősségének a következménye, egy esetben maga a törvény is kivételt enged a főszabály alól: a korlátlanul felelős kültag [Gt. 103. § (1) bekezdés] a társaság üzletvezetésére és képviseletére is feljogosítható. A kültag jogi helyzete kapcsán megemlítendő még, hogy a személyes közreműködés kérdésében az új Gt. nem tesz különbséget a beltagok és kültagok között: a kültag ugyanúgy jogosult (de nem köteles) személyes közreműködéssel résztvenni a társaság tevékenységében, mint a beltag.
    III. A betéti társaság megszűnése
    Az új törvény a korábbi Gt.-től részben eltérően szabályozza a betéti társaság megszűnésének azt a két speciális esetét, amikor a társaságból valamennyi beltag, illetve valamennyi kültag kiválik. A korábbi szabály szerint a betéti társaság mindenképpen megszűnt akkor, ha a társaságból valamennyi beltag kivált. Az új Gt. most rugalmasabb szabályozást tartalmaz, mert három hónapos határidővel lehetőséget ad a beltag(ok) nélkül maradt kültag(ok)-nak arra, hogy a társaságot "folytassák" vagy úgy, hogy új beltag(ok) belépését jelentik be a Cégbírósághoz vagy ők maguk döntenek úgy, hogy a továbbiakban korlátlan felelősség mellett közkereseti társaságként működnek tovább. A betéti társaságból közkereseti társasággá való ilyen formaváltás a társasági szerződés módosításával történik és nem minősül átalakulásnak. Az utolsó beltag kiválásától számított három hónapos jogvesztő határidőn belül az említett két lehetséges variáció valamelyikének megfelelő tartalmú társasági szerződésmódosítást kell a Cégbírósághoz benyújtani, mert ellenkező esetben a társaság ex lege megszűnik.
    A megszűnés másik speciális esetköre, ha a társaságból valamennyi kültag kiválik, hiszen kültag nélkül betéti társaság fogalmilag nem létezhet. A megszűnés elkerülésére itt is két lehetőséget biztosít a törvény. Az egyik az utolsó kültag kiválásától számított három hónapon belül új kültag belépésének a Cégbírósághoz való bejelentése, a másik pedig, ha több beltag elhatározza a társaságnak közkereseti társaságként való átalakulásnak szintén nem minősülő - továbbfolytatását és az ennek megfelelő társasági szerződésmódosítást ugyanezen határidő alatt a Cégbírósághoz benyújtják.
    Ha valamennyi beltag, illetve valamennyi kültag kiválása folytán mégis a betéti társaság ex lege történő megszűnésére kerül sor, akkor a végelszámolót a Cégbíróság rendeli ki, hiszen éppen a társaság megszűnése folytán már nincs működőképes legfőbb szerv, amely kijelölhetné a végelszámolót. Abban az esetben, amikor a betéti társaság valamennyi beltag kiválása miatt szűnik meg, végelszámolóvá szükségképpen csak kültag jelölhető ki.
    Azokban az esetekben, amikor a beltag nélkül maradt kültagok, illetve a kültag nélkül maradt beltagok a működés közkereseti társaságként való továbbfolytatását határozzák el, ez mint szerződésmódosítás csak a tagok gyűlésének egyhangú határozatával lehetséges. Elképzelhető azonban, hogy vannak olyan tagok, akik bár a döntést megszavazták, mert nem kívánták a többi tagot meggátolni a további működésben, maguk mégsem kívánnak résztvenni a közkereseti társaságként való társasági tevékenységben. Az ilyen tagok számára a törvény lehetőséget ad a tagsági viszony megszüntetésére. Ez a tagsági viszony megszüntetésének egy olyan speciális esetköre, amely talán a tagsági viszony közös megegyezéssel történő megszűnéséhez áll a legközelebb. Az ilyen tagokkal a társaságnak el kell számolnia. Az elszámolásra a közkereseti társaságtól megváló taggal való elszámolásra irányadó szabályt (95. §) kell alkalmazni.
    IV. Fejezet A korlátolt felelősségű társaság
    I. A korlátolt felelősségű társaság jellemzői
    A fejlett árutermelő országok jogában a részvénytársaság mellett leggyakrabban alkalmazott társasági forma a korlátolt felelősségű társaság (a továbbiakban kft.). Népszerűségének titka abban rejlik, hogy a szervezeti szabályozás rugalmassága folytán egyaránt alkalmas néhány fős kisvállalkozás számára, ugyanakkor a sok tagból álló, kiterjedt, és tőkeerős vállalkozásoknak is megfelelő működési keretet biztosít. A többi gazdasági társasági formához képest kiemelkedő előnye abban rejlik, hogy tagjainak felelőssége a társaság tartozásaiért korlátozott. Ez azt jelenti, hogy a tagok a vállalkozásban csak bevitt tőkéjüket, illetőleg annak fel nem osztott hozamát kockáztatják. A társaság veszteséges gazdálkodása esetén saját magánvagyonukat - elenyésző kivételtől eltekintve - a végrehajtásba nem lehet bevonni.
    A Gt. valójában két korlátolt felelősségű gazdasági társasági formát ismer, az egyik a korlátolt felelősségű társaság, a másik pedig a részvénytársaság. A sok rokon vonás ellenére a két társasági forma szabályozása jellemző különbségeket mutat. A korlátolt felelősségű társaság általában a néhány tagból álló, viszonylag kis méretű, ugyanakkor rendszerint tőkeerős gazdasági vállalkozások legjellemzőbb típusa; ahol a szabályozás kiemelt hangsúlyt helyez a társaság személyes jellegére. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kft. tagjai mindig ismerik egymást, és közöttük a társaság működésének irányításában, a tulajdonosi jogok gyakorlásában szoros személyi kapcsolat áll fenn. Ezzel szemben a részvénytársaságokra általában a személytelenség jellemző, hiszen a tagok (részvényesek) tulajdonosi jogait a rendszerint bemutatóra szóló részvény testesíti meg, így egy részvénytársaság esetében többnyire nem is lehet tudni, hogy éppen kik a társaság tulajdonosai. Míg a részvénytársaságoknál a tulajdonosi jogokat megtestesítő értékpapír általában szabadon átruházható, addig a korlátolt felelősségű társaságok esetében a tulajdonosi jogokat kifejező üzletrész csak szigorú eljárási szabályok, és a tagokat megillető elsőbbség mellett ruházható át.
    Itt hívjuk fel mindkét társasági forma legfontosabb jellemzőire az olvasó figyelmét, ugyanis a korlátolt felelősségű társaságba és a részvénytársaságba befektetett tőke - hitelezővédelmi okokból - csak megszűnés esetén vonható ki véglegesen a társaságokból. A társaságtól megváló tag tehát a társaságból őt megillető vagyonrészét soha nem kapja vissza természetben, hiszen ez a vagyonrész szolgál a hitelezők kielégítési alapjául. A társaságtól megválni kívánó tag a befektetett tőkéjéhez csak úgy juthat hozzá, ha a tulajdonosi jogait megtestesítő üzletrészt, illetve részvénytársaság esetében a részvényt valakinek eladja. Ha az üzletrészre nem akad vevő, úgy a tag továbbra is tulajdonos marad. Ez az intézményrendszer "a tag korlátolt felelősségének" az ára. Egészen kivételes esetben lehet csak a törzstőkét leszállítani, abból a célból, hogy valamely tagnak abból kifizetést teljesítsenek. A Gt. ezt a műveletet szigorú hitelezővédelmi garanciákhoz köti.
    Korlátolt felelősségű társaságot általában ott érdemes létrehozni, ahol néhány tag kíván viszonylag nagyobb vagyont egyesítve kis- vagy középvállalatot alapítani. A társaság személyes jellegéből adódik, hogy a tagok maguk is belefolynak a társaság ügyvezetésébe, vagy a társaságnál egyéb gazdasági tevékenységet is végezhetnek. A Gt. szervezeti szabályaiból adódik, hogy a társasági forma igazán nem alkalmas 30-50 tagnál nagyobb létszámú vállalkozás számára. Mivel a szabályozás erősen kötődik a tagok személyéhez, ezért túl nagy taglétszám esetén a személyes jellegre épülő szabályozás viszonylag szűk mozgásteret biztosít a tagok számára. Ha a tagok nagy létszámú, tőkeerős "korlátolt" felelősségű társaságot kívánnak létrehozni, akkor célszerűbb a részvénytársasági formát választani.
    A Gt. átvette az Európa-szerte alkalmazott korlátolt felelősségű társaság elnevezést, amely azonban nem pontosan fedi a társaság jellegét. Ennél a társaságnál ugyanis csak a tagok felelőssége korlátozott, maga a társaság a hitelezők irányában teljes vagyonával, korlátlanul felel. A tagok a törzsbetétjük és az esetleges pótbefizetések, valamint mellékszolgáltatások, illetőleg az apport teljesítéséért nem a társasági hitelezőknek felelnek, hanem magának a társaságnak, mint jogi személynek. A tag felelőssége a társasággal szemben elsősorban törzsbetétének szolgáltatására irányul. Ez azt jelenti, hogy ha a tag törzsbetétének teljes összegét még nem fizette be, úgy a társaság hitelezője nem fordulhat közvetlenül a tag ellen törzsbetéte hátralékos összegének befizetése iránt; a tagot erre csak a társaság tudja - a későbbiekben ismertetettek szerint - rászorítani.
    A régi Gt. nem tartalmazott kivételt ezen felelősségi szabály alól. Az új Gt. azonban a differenciáltabb megközelítés érdekében a tag korlátozott felelősségét a társaság hitelezőinek irányában a Gt.-ben meghatározott esetekben oldani rendeli. Ez azt jelenti, hogy nem minden esetben korlátozott a tag felelőssége a hitelezők irányában, mert a konszernjogi rendelkezések a korlátolt felelősségű társaságokra is kiterjesztésre kerültek, és így a többségi-, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyás esetén a Gt. 292. § (3) bekezdésében, illetőleg a 296. § (1) bekezdésében megjelölt esetekben az érintett tagot a társaság felmerült tartozásaiért teljes és korlátlan felelősség terheli. Egyéb esetekben a tag felelőssége a hitelezők irányában valóban korlátozott, de a társaság irányában a Gt.-ben meghatározott esetekben teljes vagyonával köteles felelni kötelezettségei teljesítéséért. Mindezekről bővebben szólunk a VIII. fejezetben.
    A számviteli törvény szóhasználatával való összhang megteremtése érdekében a kft. tőkéjének meghatározásánál a már eddig is ismert hagyományos törzstőke fogalom mellett az új törvényben megjelenik a "jegyzett tőke" fogalom, ami a számviteli törvény előírásának megfelelően ugyanazt a vagyonrészt jelenti.
    II. A társaság alapítása
    1. Az alapítás zártkörűsége
    A Gt. a konzervatív német jogfelfogásnak megfelelően tiltja a tagok nyilvános felhívás útján történő toborzását kft. alapításakor. A kft.-k alapításánál a törvény a zártkörűség szabályait rendeli alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a tagok a nyilvánosság kizárásával, mintegy egymást megkeresve, és közösen megállapodva hozzák létre a társaságot. A nyilvános felhívás kizárásának oka egyrészt abban keresendő, hogy a társaság személyes jellege és a szervezeti szabályokból fakadó egymásrautaltság nem érvényesülhet akkor, ha a nyilvános felhívás útján bárki automatikusan tagjává válhat a társaságnak. Ha a törvény ezt lehetővé tenné, akkor minden jelentkező számára lehetőséget kellene adni a társaságba való belépésre, és a tagok számára nem biztosítható, hogy a jelentkezők között válogassanak. Ez esetben ugyanis a törvénynek részletesen ki kellene dolgoznia a leendő tagok közötti választás szabályait. Ilyen rendelkezések azonban a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályoktól idegenek, ezért a jogalkotó már korábban is mellőzte azokat.
    Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ez a tilalom csak a társaság alapítására vonatkozik, mert a társaság alapítása cím alatt helyezkedik el a törvényben. Ebből az is következik, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy a már működő kft. tagja üzletrészét újsághirdetés útján nyilvánosan értékesítse. Ez a megoldás ugyanis nem sérti a már említett személyes jellegre vonatkozó szabályozási elveket, mert a törvény az elővásárlási jog széles körű biztosításával védelmezi a többi tagot a számára nem kívánatos új tag befogadási kötelezettségével szemben.
    2. A társasági szerződés tartalma
    A több tagból álló korlátolt felelősségű társaság társasági szerződés megkötése útján jön létre. A minden gazdasági társaság társasági szerződésére vonatkozó kötelező tartalmi elemeket (pl. név, székhely, tevékenységi kör, vagyon stb.) a Gt. 11. §-a tartalmazza. Ezen túl az egyes szervezeti formákra jellemző speciális szabályokat mindig az adott szervezeti formánál találjuk. Így a korlátolt felelősségű társaságra jellemző eltéréseket a 123. § tartalmazza mégpedig differenciált módon. Vannak olyan tartalmi elemek ugyanis, amelyek minden korlátolt felelősségű társaság esetében megtalálhatók, így azok a szerződésből nem mellőzhetők, míg vannak olyan elemei is a szerződésnek, amelyek nem minden társaságnál találhatók meg.
    A társasági szerződésben - a 11. § (1) bekezdésében felsorolt általános elemeken felül - meg kell határozni:
    a) a törzstőke és az egyes tagok törzsbetéteinek mértékét;
    b) a teljes egészében be nem fizetett pénzbetétek befizetésének módját és esedékességét;
    c) a szavazati jog mértékét;
    d) az első ügyvezetőt, több ügyvezető esetén a képviselet módját;
    e) a cégjegyzés módját;
    f) felügyelő bizottság kötelező létrehozása esetén az első felügyelő bizottság tagjait;
    g) könyvvizsgáló kötelező választása esetén az első könyvvizsgáló személyét;
    h) a megismételt taggyűlés összehívásának rendjét;
    Szükség szerint rendelkezik a társasági szerződés a következőkről:
    a) a nem pénzbeli betétekről és azok értékéről;
    b) a tagokat terhelő egyéb vagyoni értékű szolgáltatásokról (mellékszolgáltatás), azok feltételeiről és a mellékszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén fizetendő kötbér mértékéről;
    c) a taggyűlés feljogosításáról pótbefizetés előírására és feltételeinek meghatározásáról;
    d) az eltérő tagsági jogokat biztosító üzletrészekről;
    e) az üzletrész átruházhatóságának kizárásáról, vagy annak korlátozásáról, illetve az átruházásnak a társaság beleegyezéséhez kötéséről;
    f) jogutódlás esetén az üzletrész átszállásának és az üzletrész felosztásának kizárásáról;
    g) az üzletrész bevonásának megengedéséről;
    h) a dolgozói üzletrészről és az azokhoz fűződő elsőbbségi jogokról;
    i) a határozatképesség szabályozásáról és a határozathozatal módjáról;
    j) a taggyűlésnek a székhelyen kívüli helyre történő összehívásának szabályozásáról, valamint az ülésen kívül történő határozathozatal határidejéről;
    k) azon értékhatár megjelöléséről, amely ügylet tekintetében a döntés a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik;
    l) az adózott eredmény felosztásáról és a társaság megszűnése esetén a tagoknak járó részesedés mértékéről, ha ezek számítási módja eltér a törzsbetétek arányától;
    m) valamennyi tag feljogosításáról az ügyvezetésre és a képviseletre;
    n) az ügyvezetők képviseleti jogának korlátozásáról;
    o) a felügyelő bizottság létrehozása esetén az első felügyelő bizottság tagjainak kijelöléséről;
    p) könyvvizsgáló választása esetén az első könyvvizsgáló kijelöléséről;
    r) a törzstőke emelés esetén az elsőbbségi jog gyakorlásának módjáról.
    3. A társaság vagyona
    A korlátolt felelősségű társaság vagyonát a tagok adják össze. Az egyes tagok által rendelkezésre bocsátott vagyonrészt a törvény törzsbetétnek nevezi. A tagok által összeadott törzsbetétek összessége a társaság törzstőkéje, amely a működéshez szükséges vagyon forrása, és egyben biztosítéka is. A tagok korlátolt felelősségére tekintettel a törvény nagy súlyt helyez a hitelezők érdekeinek védelmére; az erre vonatkozó szabályok többsége a társaság törzstőkéjével kapcsolatos. Alapvetően a hitelezők védelmét szolgálja a törzstőke mértéke alsó határának meghatározása, a törzstőke sérthetetlenségének szabályozása, illetőleg a törzstőke leszállításának szigorú eljárási szabályai. Ugyancsak ide tartozik a Gt. 152. § (3) bekezdésében foglalt tőkevisszapótlási, illetőleg átalakulási kötelezettség előírása is.
    A korlátolt felelősségű társaság jogi személyiséggel rendelkező önálló vállalat, amely tartozásaiért csak vagyona erejéig felel. A törvény meghatározza a társaság törzstőkéjének minimumát, e szerint a törzstőke nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. Ennek az összeghatárnak az előírása a komolytalan, eseti jellegű üzleti vállalkozások létrehozását igyekszik meggátolni. A régi Gt. a törzstőke minimumát egymillió forintban határozta meg. Az új Gt. 1998. június 16-án lépett hatályba, de ebből nem következik az, hogy eddig az időpontig a már működő társaságoknak ki kellene egészíteniük törzstőkéjüket legalább 3 000 000 Ft-ra, ugyanis az új törvény átmeneti szabályai között haladékot adott az érintett társaságoknak, így ezek a törvény hatálybalépését követő két éven belül kötelesek törzstőkéjük - tőkeemelés útján történő - kiegészítésére. Azon társaságok, amelyeknek cégbejegyzése a törvény hatálybalépésekor még csak folyamatban volt, azok az előbb említett kétéves határidőt a cégbejegyzéstől számíthatják. Természetesen az 1998. június 16-a után alakuló társaságok már nem jöhetnek létre 3 000 000 Ft törzstőke alatt.
    A kft. törzstőkéjét a tagok adják össze, törzsbetéteik befizetése, vagy rendelkezésre bocsátása útján. A törzsbetét az a vagyoni hozzájárulás, amellyel a tag a társaságban részt vesz. A törzsbetét mértékéhez a Gt. számos jogkövetkezményt fűz. Rendszerint ehhez igazodik a tag szavazati joga a taggyűlésen, a nyereség felosztható részéből való részesedés mértéke, és a társaság megszűnése esetén ennek megfelelő mértékű részesedés jár a tagnak a megmaradt és felosztható vagyonból.
    A kft. tagja pénzbeli betétje mellett vagy helyett nem pénzbeli betéttel is részt vehet a társaságban. A régi Gt. 1992-es módosítása megszigorította a nem pénzbeli betétek rendelkezésre bocsátásának módját. Ezek a rendelkezések bár a törvény általános részében kerültek megfogalmazásra, mégis csak a korlátolt felelősségű társaságokra és a részvénytársaságokra voltak alkalmazandóak. Az új Gt. az apportra vonatkozó szigorú szabályokat változatlanul csak a kft. és rt. esetében rendeli alkalmazni. E szerint nem pénzbeli hozzájárulásként csak olyan végrehajtás alá vonható dolgot és szellemi alkotást vagy jogot lehet figyelembe venni, amelyet utóbb a gazdasági társaság harmadik személy hozzájárulása (engedélye) nélkül ruházhat át. E rendelkezés alkalmazásánál mind a bírói, mind az egyéb jogalkalmazói gyakorlatban sok probléma merült fel. Itt elsősorban a korábban állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő üzletek bérleti jogának apportálása jelentett problémát annak ellenére, hogy lehetőség volt arra, hogy a tulajdonjoggal rendelkező szerv vagy személy már előzetesen lemondjon ezen hozzájárulásról. Az új Gt. kifejezetten rendelkezik erről a kérdésről, amikor kimondja, hogy hozzájárulásnak kell tekinteni, ha az engedélyt már a nem pénzbeli betét szolgáltatásakor előre megadták.
    A korábbi szabályozás szerint a pénzbetétek összege alapításkor nem lehet kevesebb a törzstőke 30%-ánál, de legalább ötszázezer forintnál. Ebből az következik, hogy csak a törzstőke 70%-át lehet nem pénzbeli betéttel fedezni. A törzstőke 30%-ára való utalást és az ötszázezer forintról szóló rendelkezést együttesen kellett alkalmazni, ami azt jelentette, hogy ez a szabály gyakorlatilag csak a másfél millió forintnál nagyobb törzstőkéjű társaságok esetében volt alkalmazható, hiszen az ez alatti törzstőkével induló társaságoknál az ötszázezer forint nem érte el a törzstőke 30%-át. Mivel a törzstőke minimális mértéke egymillió forintról hárommillió forintra emelkedett, ezért az új Gt. a szerint rendelkezik, hogy hárommillió forintos minimum törzstőkével alakuló társaságnál legalább egymillió forint készpénz betétnek kell lennie. Tehát a 70-30%-os arány alapításkor itt sem áll fenn, hanem csak akkor, ha a tagok tőkeemelés útján legalább négymillió-ötszázezer forintra emelik a társaság törzstőkéjét.
    A) A törzsbetét és annak teljesítése
    A tagok törzsbetétei különböző mértékűek lehetnek, a törvény kötelező előírást csak az egyes törzsbetétek legkisebb mértékére nézve tartalmaz. A társaságban való jelképes részvétel elkerülése érdekében a törvény százezer forintban határozza meg a törzsbetét legkisebb mértékét. A törzsbetét mértékét mindig forintban kell meghatározni, ennek előírását az tette szükségessé, hogy a tagok a pénzbetétek mellett nem pénzbeli betétet, illetőleg hozzájárulást is teljesítenek, amelyet értékelni kell. Az értékelés mindig forintban történik, akkor is, ha az adott nem pénzbeli betétet külföldi tag szolgáltatta.
    Mint említettük, a törzsbetéthez (üzletrészhez) számos tagsági jog fűződik, ezen jogok gyakorlásának egyszerűsítése érdekében rendelkezik úgy a Gt., hogy az egyes törzsbetétek mértékét úgy kell meghatározni, hogy az tízezerrel maradék nélkül osztható legyen. Ezzel jelentős mértékben könnyebbé válik pl. a szavazati jog számítása, de a törzsbetéthez fűződő egyéb vagyoni jog gyakorlása is. Ugyancsak a számítások egyszerűsítése érdekében rendelkezik úgy a törvény, hogy minden tagnak csak egy törzsbetétje lehet. Előfordulhat olyan eset, hogy a törzstőke felemelése során a tag újabb törzsbetéteket szerez meg, törzsbetétje azonban ilyenkor is csak egy lehet. A megszerzett új törzsbetét értékével ugyanis eredeti törzsbetétje gyarapszik, továbbra is csak egy - most már felemelt értékű - törzsbetétje maradhat a tagnak.
    A korlátolt felelősségű társaságoknál a törzsbetétekhez jelentős mértékű vagyoni jogosítványok fűződnek. Ezek a jogosítványok - mint minden más vagyoni jog - oszthatók. Ez azt jelenti, hogy az adott jognak több tulajdonosa is lehet. Így van ez a törzsbetétek esetében is, azaz egy törzsbetétnek több tulajdonosa is lehet. Már a társaság alapításakor is előfordulhat azonban olyan eset, hogy egy törzsbetétet többen adnak össze. Ilyenkor ezek a tulajdonosok a társaság szempontjából egy tagnak számítanak, de tulajdonosi jogaikat csak az általuk kijelölt képviselőjük útján gyakorolhatják. Ilyenkor a résztulajdonosoknak nem kell aláírniuk a társasági szerződést, hanem helyettük és nevükben képviselőjük ír alá, mivel ők nem tagok, hiszen az előbb említettek szerint önálló törzsbetétjük nincs, és a társaság tagjának csak az tekinthető, akinek legalább százezer forintos törzsbetétje van. E rendelkezés előírásának különös jelentősége van a dolgozói üzletrészek kibocsátása estén, ahol nem minden dolgozó részesül százezer forintot, vagy azt meghaladó mértékű törzsbetét juttatásban, hanem ebben az esetben több dolgozónak kell megosztoznia egy-egy törzsbetéten.
    A kft. alapításának bejelentésére és ezen keresztül a cégjegyzékbe való bejegyzésére csak azután kerülhet sor, ha minden egyes pénzbetétnek legalább a felét befizették, illetőleg a nem pénzbeli betéteket teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátották. A törvény tehát lehetőséget biztosít arra, hogy a tagok pénzbetétjüknek csak a felét fizessék be a társaság megalapításakor, a hátralévő részt a társasági szerződésben meghatározott ütemezéssel, legfeljebb azonban a társaság bejegyzéséről számított egy éven belül kötelesek a társaságnak befizetni. Az egy éves határidő a hitelezők védelmének biztosítása érdekében került meghatározásra, egy évnél tovább nem lehet a hitelezőket bizonytalanságban hagyni a tekintetben, hogy a társaság törzstőkéje valóban olyan mértékben került-e befizetésre, mint amilyen mértékben az a társasági szerződésben, illetőleg a cégjegyzékben szerepel.
    Az előbb említett rendelkezések azonban csak fő szabályként alkalmazhatóak, mert nincs arra lehetőség, hogy a minimum egymillió forintos készpénz hányadra is kiterjesztésre kerüljön ezen kedvező fizetési lehetőség. Az egymillió forintra vonatkozó szabály speciális jellegű, így a jogalkalmazás szempontjából megelőzi a törzsbetétek felének befizetésére vonatkozó általános szabályt. Nincs mód tehát arra, hogy az egymillió forintos minimálisan kötelező készpénz betétet is a tagok több részletben teljesítsék, azaz alapításkor ennek csak a felét fizessék be, ha a társaság hárommillió forintos minimális alaptőkével alakul, úgy az egymillió forintos készpénz hányadot egy összegben már az alapításkor a társaság bankszámlájára be kell fizetni. Az 50%-os szabály csak az egymillió forintot meghaladó készpénz hányadra alkalmazható.
    Kft. esetében valamennyi nem pénzbeli betétet már az alapításkor a társaság rendelkezésére kell bocsátani. Figyelemmel arra, hogy a tagok rendelkezhetnek úgy is a társasági szerződésben, hogy alapításkor csak a pénzbetétek felét fizetik be, hitelezővédelmi okból megengedhetetlen, hogy a nem pénzbeli betétek szolgáltatását is elhalasszák a tagok. Ez utóbbi szigorúbb rendelkezés arra ösztönzi a társaság alapítóit, hogy alapításkor csak azokat a vagyontárgyakat tegyék a törzstőke részévé, amelyekre már a társaság megalapításakor szükség van. Ha valamely gépre, berendezésre, ingatlanra csak a társaság működésének felfejlesztése után van szükség, azt felesleges törzsbetétesíteni, és már az alapításkor a társaság rendelkezésére bocsátani, hiszen lehet, hogy a szükséges időig a vagyontárgy más módon eredményesebben is hasznosítható. Amikor tehát az adott vagyontárgyra a társaságnak szüksége van, akkor ennek értékével a törzstőkét fel kell emelni, és csak akkor kell a vagyontárgyat, vagy vagyoni értékű jogot a társaság rendelkezésére bocsátani. Ezzel a megoldással elkerülhető az, hogy indokolatlanul hosszú ideig legyenek lekötve a működéshez nem szükséges nem pénzbeli betétek.
    A törzsbetétek befizetése a hitelezők számára akkor jelent biztosítékot, ha az a cégjegyzékbe bejegyzésre kerül. Ezért rendelkezik úgy a törvény, hogy az ügyvezető köteles a cégbejelentéssel együtt igazolni, hogy a pénzbetétek befizetése, illetőleg az apport rendelkezésre bocsátása megtörtént. Ez azt jelenti, hogy a pénzbetétek befizetését az ügyvezető a letéti számla kivonatával tudja igazolni a Cégbíróságnál, a nem pénzbeli betétek rendelkezésre bocsátásáról pedig egy saját nevében kiállított nyilatkozatot kell csatolni a cégiratokhoz, hogy a rendelkezésre bocsátás valamennyi apport vagyontárgy tekintetében megtörtént még a Cégbírósághoz történő bejelentés előtt.
    B) A nem pénzbeli betétet szolgáltató tag felelőssége
    A nem pénzbeli betét értékének megállapítását a törvény a tagokra bízza. A korábbi szabályozás szerint, ha a társaságnál könyvvizsgáló működött, akkor tilos volt a nem pénzbeli betét értékét a könyvvizsgáló által meghatározottnál magasabb értékben megállapítani. E rendelkezés szintén hitelezővédelmi célból került beillesztésre a törvénybe. Az új Gt. differenciáltabb módon kezeli ezt a kérdést, továbbra is fenntartván azt az alapelvet, hogy az apport értékét mindig az apportáló határozza meg, és a többi tag fogadja el. Ha azonban az apport értékelésére könyvvizsgálót kérnek fel, azaz a nem pénzbeli hozzájárulás értékét a könyvvizsgáló állapítja meg, úgy a társaság tagjai a nem pénzbeli hozzájárulás értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél alacsonyabb összegben is meghatározhatják, amiből az következik, hogy magasabb értéket nem állapíthatnak meg, de nem feltétlenül kell elfogadniuk a könyvvizsgáló által megállapított magasabb vagyonértéket. E kérdésekről a Gt. 12. § (3) bekezdése rendelkezik részletesen.
    A Gt. 12. § (4) bekezdése szerint a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag a hozzájárulás szolgáltatásától számított öt éven át helyt állni tartozik a gazdasági társaságnak azért, hogy a társasági szerződésben megjelölt érték nem haladja meg a nem pénzbeli hozzájárulásnak a szolgáltatás idején fennálló értékét. Szintén a hitelezők védelmének érdekét szolgálja a fentiek mellett a törvénynek az a rendelkezése, amely szigorú, korlátlan és egyetemleges felelősséget ír elő a nem pénzbeli betét értékét meghamisító tagokkal szemben. Ugyanilyen felelősség terheli azonban azokat a tagokat is, akik a társaság alapítása során egyéb csalárdságot követnek el a társaság többi tagjával, illetőleg a hitelezőkkel szemben. A Gt. a csalárdság fogalmát széles értelemben használja, mindazon szándékos és célzatos jellegű magatartást ilyennek tekint, amely azáltal valósul meg, hogy a tagok valakit megtévesztenek, illetőleg tévedésben tartanak. A korábbi Gt. lehetőséget adott arra, hogy a taggyűlés e sajátos felelősség alól felmentse a tagot, de az a felmentés a társaság hitelezőivel szemben már akkor is hatálytalan volt. Az új Gt. ezt a lehetőséget már nem tartalmazza, így a társaság, illetőleg a társaság hitelezői amennyiben őket a tag előzőekben említett magatartása folytán kár érte, közvetlenül a taghoz fordulhatnak a kár megtérítése iránt.
    III. A társaság és a tagok közötti jogviszony
    1. A vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátása
    A kft. a tagok által kötelezően rendelkezésre bocsátott törzstőkével kezdi meg tevékenységét. A kft. tagjainak fő kötelezettsége a társaság irányában elsősorban a törzsbetét szolgáltatására irányul. Figyelemmel arra, hogy a korlátolt felelősségű társaság a tagok személyes közreműködése mellett lényegében tőkeegyesülés is, a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy a társasági szerződésben valamely tagot mentesítsenek a törzsbetét befizetése, illetőleg szolgáltatása alól még akkor sem, ha akadna olyan tag a társaságban, aki helyette a betétet saját nevében rendelkezésre bocsátaná.
    A fiktív törzstőke képződését gátolja meg az a rendelkezés, amely a tag követelésének beszámítását zárja ki. Ha a tag ugyanis törzsbetétének összegébe beszámítaná a társasággal szembeni követelését, akkor a társasági szerződésben szereplő törzstőke a valóságban soha nem érné el az ott megjelölt értéket, ami a hitelezők és a többi tag megtévesztéséhez vezetne. Nincs tehát törvényes lehetőség arra, hogy a társaságnak kölcsönt folyósító kívülálló személyek utólag, a kölcsön erejéig történő tőkeemelés folytán a társaság tagjaivá váljanak.
    A Gt. nemcsak azt írja elő, hogy a cég bejegyzése minden egyes pénzbetét legalább felének és a nem pénzbeli betétek teljes egészében való rendelkezésre bocsátása után foganatosítható, hanem egyben megtiltja azt is, hogy a betét befizetésének a kötelezettsége alól a tagok mentesüljenek. A kogens szabályozásra tekintettel tehát a társaság nem mentesítheti tagjait a befizetési kötelezettség alól. Erre akkor sem kerülhet sor, ha ezt méltánylandó gazdasági szempontok indokolják. A bírói gyakorlatban egyértelmű álláspont az, hogy semmis a társasági szerződésnek az a kikötése, amely lehetővé teszi, hogy a pénzbetét hátralékos 50%-ának befizetése helyett a tag utóbb apporttal teljesítsen, vagy hogy helyette másik tag teljesítse a befizetési kötelezettséget.
    A korlátolt felelősségű társaság tőketársulás, szabályozásának lényege abban áll, hogy a tag fő kötelezettsége vagyoni betétjének befizetése, illetőleg nem pénzbeli betétjének rendelkezésre bocsátása. A Gt. 13. § rendelkezik arról az esetről, amikor a tag ezen kötelezettségének nem tesz eleget. A fizetésre történő felhívást követő határidő eredménytelen eltelte esetében a tagsági viszony a határidő lejártát követő napon a törvény erejénél fogva megszűnik. Erről a társaság ügyvezetése a tagot írásban köteles értesíteni. A régi Gt. erre az esetre a kizárás intézményét rendelte alkalmazni, azonban mivel itt objektív tényállásról van szó, a kérdés az, hogy a tag fizetett-e vagy sem, így a bírói út mellőzésével az új törvény már maga szűnteti meg az olyan tag tagsági viszonyát, aki ennek az objektív fizetési kötelezettségnek nem tesz eleget. Ezen közléssel szemben jogorvoslatnak helye nincs, a tag tagsági viszonya automatikusan megszűnik.
    A korábbi szabályozás szerint az ilyen okból kizárt tag üzletrészét a társaság nyilvános árverés útján adhatta el, egyéb módon az üzletrészt csak a kizárt tag hozzájárulásával volt szabad értékesíteni. Az új törvény megfordítja a sorrendet, és azt mondja, hogy először arra kell törekedni, hogy megállapodás jöjjön létre az érintett tag és a társaság között, és ilyen megállapodás hiányában kerülhet sor csak az üzletrész nyilvános árverezésére. A jogbizonytalanság elkerülése és a hitelezők védelme érdekében mondja ki a törvény azt, hogy a tagsági jog megszűnésétől számított hatvan napon belül kell a nyilvános árverést megtartani.
    2. A mellékszolgáltatás
    A korlátolt felelősségű társaság tagjai nem kötelesek személyesen közreműködni a társaság tevékenységében, de a törvény lehetővé teszi azt, hogy a társaság tagjai törzsbetétjük szolgáltatásán kívül egyéb vagyoni értékű szolgáltatás teljesítésére is vállalhassanak kötelezettséget. Minthogy a törzsbetét befizetése a tag fő szolgáltatása, a már említett egyéb szolgáltatást a törvény mellékszolgáltatásnak nevezi. A törvény azonban nem tekinti személyes közreműködésnek, és így mellékszolgáltatásnak sem a választott tisztségviselőként végzett tevékenységet.
    A mellékszolgáltatás teljesítése lényegében egy külön megállapodás a tag és a társaság között, amelyet praktikus okokból a törvény a társasági szerződés kötelező tartalmává tesz, ha ilyen jogintézményt a felek alkalmazni kívánnak. A szerződésben rendelkezni kell a mellékszolgáltatás feltételeiről, annak tartalmáról, a mellékszolgáltatás nem, vagy nem megfelelő teljesítése esetén fizetendő kötbér mértékéről.
    A törvény lehetővé teszi, hogy a mellékszolgáltatásért a tagot, mint bármely más kívülállót díjazás illesse meg. A díjazás mértékéről a taggyűlésnek kell döntenie. A díjat a társaság mérlegében a társaság tartozásai között kell feltüntetni, ami azt jelenti, hogy költségként elszámolható. A mellékszolgáltatás rendszerint munkavégzés formájában jelenik meg a társaságnál, de minden olyan egyéb, vagyoni értékű szolgáltatás (pl. használati jog átengedése) is ennek minősül, amely szolgáltatást a tagok nem tettek, vagy nem tehettek a törzstőke részévé.
    Nem zárja ki a törvény azt a lehetőséget sem, hogy a kft. tagja saját társaságával álljon munkaviszonyban. Különösen igaz ez arra az esetre, ha a társaság alkalmazottja vásárolja meg utóbb valamelyik tag üzletrészét, és így alkalmazottként válik a társaság tagjává. Ugyanez a helyzet a dolgozói üzletrész tulajdonosok esetében is. Munkát végezni a társaságban tehát lehet tagsági viszony alapján mellékszolgáltatásként, illetőleg a tagsági viszony mellett munkaviszonyban. Mindkét munkavégzésért a tagot díjazás illeti meg, amely a társaság költségei között elszámolható.
    A korábbi Gt. nem rendelkezett arról az esetről, hogy az üzletrész átruházása vajon a mellékszolgáltatási kötelezettség átszállását is eredményezi-e egyben. A bírói gyakorlat szerint, ha a mellékszolgáltatás nem volt kifejezetten személyhez kötött, úgy az üzletrésszel együtt átszállt az új tulajdonosra. Az új Gt. megfordította ezt a szabályozást, és egyértelműen kimondja, hogy az üzletrész átruházása a mellékszolgáltatási kötelezettséget megszűnteti, azaz az automatikusan nem száll át az üzletrész megszerzőjére, de ha ez a személy a mellékszolgáltatási kötelezettséget át kívánja vállalni, úgy arra a törvény lehetőséget ad, de csak abban az esetben, ha a társaság többi tagjai ehhez hozzájárulnak, hiszen számukra nem közömbös az, hogy a korábbi tag mellékszolgáltatási kötelezettségét ki teljesíti majd a jövőben.
    3. A pótbefizetés
    A kft. tagjainak felelőssége csak a társaságba bevitt vagyonuk erejéig terjed. A törvény az egyéb befizetésre a tagokat nem kötelezi. Veszteséges gazdálkodás esetén azonban a felszámolás elkerülése érdekében indokolt lehet az, hogy a tagok pótlólagos befizetést teljesítsenek a veszteség rendezésére. Ezt a fizetési kötelezettséget nevezi a törvény pótbefizetésnek. Ez azonban csak akkor kötelező, ha a tagok a társasági szerződésben kifejezetten feljogosították a taggyűlést arra, hogy a veszteséges gazdálkodás esetén pótbefizetést vessenek ki a tagokra. Mivel ez egy kivételes intézmény, ezért a törvény a tagok védelme érdekében kimondja, hogy a társasági szerződésben minden esetben rögzíteni kell azt a legmagasabb összeget, amelynek befizetésére a tag kötelezhető, továbbá rendelkezni kell a pótbefizetés teljesítésének módjáról, gyakoriságáról és ütemezéséről. Nem mindegy ugyanis, hogy a törzsbetét mértékének hány százaléka erejéig és milyen gyakorisággal kell teljesíteni a fizetési kötelezettséget. Ez egy önként vállalt kötelezettség, azonban, ha a tag ezt már elvállalta, úgy számára kötelező erejű, és nem teljesítése esetén ugyanazzal a tagsági jogviszony megszűnésével kell számolnia, mint annak a tagnak, aki egyébként a törzsbetét befizetési kötelezettségét nem teljesíti határidőre.
    A taggyűlés írja elő a pótbefizetési kötelezettséget a tag számára a szerződésben megjelölt feltételek szerint, a fizetés végrehajtásáért, illetőleg elrendeléséért az ügyvezető a felelős. A pótbefizetéseket általában a törzsbetétek arányában kell meghatározni és teljesítni. A pótbefizetés előírható akkor is, ha a tag törzsbetétjének teljes összegét még nem fizette be. A pótbefizetés összege független a tag törzsbetétjétől, az így teljesített befizetés a tag törzsbetétjét, és ezen keresztül a társaság törzstőkéjét természetesen nem növeli. Ebből az is következik, hogy a veszteség fedezéséhez nem szükséges pótbefizetést - a törzsbetétre teljesített befizetéssel ellentétben - a tag részére vissza kell fizetni.
    A pótbefizetés késedelmes teljesítése, vagy teljesítésének elmulasztása esetén a 13. § és a 130. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az üzletrész vételárából le kell vonni a nem teljesített pótbefizetés összegét, amely a társaságot illeti meg.
    4. Az üzletrész tartalmi vonásai
    A korlátolt felelősségű társaság egyik lényeges jellemzője, minden más társaságtól megkülönböztetője az üzletrész, mint sajátos vagyoni-, társasági részesedést jelentő vagyoni értékű jog. Az üzletrész elvont fogalom - a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető részesedést jelentő - gyűjtő elnevezés. Az üzletrész szorosan összefügg a tagok törzsbetétével, ugyanakkor erősen különbözik is attól. A törzsbetét mindig meghatározott pénzösszegben jelenik meg, az üzletrész vagyoni oldalról ennél többet jelent, mert nem csak a törzsbetétet foglalja magában, hanem a társaság teljes vagyonából való részesedést is jelenti. A törzsbetét mértéke mindig pontosan meghatározható, míg az üzletrész mértéke, illetőleg értéke a társaság eredményességének függvényében alakul. Az üzletrész e tekintetben tehát hasonlóságot mutat a részvénnyel.
    A tagsági jogokat és a tag vagyoni (tulajdonosi) részesedését megtestesítő üzletrész forgalomképes. A társaságból kiválni csak az üzletrész átruházásával lehet. A korábbiakban már említettük, hogy minden tagnak csak egy törzsbetétje lehet. Az üzletrész mértéke is a tagok törzsbetételhez igazodik, ezért minden tagnak csak egy üzletrésze lehet. További üzletrészek megszerzése esetén a törzsbetétekre vonatkozó szabályokkal összhangban rendelkezik úgy a törvény, hogy a tag üzletrésze az átvett üzletrészek arányában növekszik, de továbbra is csak egy üzletrésze lehet. Az üzletrészek esetében sem zárja ki azonban a törvény azt a lehetőséget, hogy egy üzletrésznek több tulajdonosa is legyen. Ezek a társasággal szemben egy tagnak számítanak, és jogaikat közös képviselőik útján gyakorolják.
    A korábbi Gt. szerint az azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek. Az új törvény megtartja ezt az alapvető rendelkezést, azonban kiegészíti azzal, hogy a tagok a társasági szerződésben egyes üzletrészeket a többiekétől eltérő tagsági jogokkal ruházhatnak fel. Ennek kimondására azért volt szükség, mert a szabályozás jellege a kft. esetében a diszpozitivitástól a kogencia irányába változott meg. Tehát eltérő tagsági jogokat csak akkor lehet biztosítani, ha a törvény ezt kifejezetten megengedi, az említett rendelkezés erre irányul. Természetesen a korábbi szabályozás alapján lehetett eltérő tagsági jogot biztosító üzletrészt alkalmazni egy társaságnál, mert a szabályozás diszpozitív volt, és abba ez belefért. Lehetőség volt tehát arra, hogy valaki több szavazati joggal rendelkezzen, mint a másik tag, illetőleg nagyobb osztalékot húzzon a társaságból, mint a többiek, továbbá, hogy előbb jusson osztalékhoz, mint a társaság más tagjai, valamint, hogy a társaság megszűnése esetén először őt kell kielégíteni a megmaradt vagyonból, és csak azt követően a többieket. Erről a társasági szerződésnek részletesen rendelkeznie kellett, külön törvényi felhatalmazás hiányában, hiszen a szabályozás diszpozitív jellegű volt.
    Az eltérő tagsági jogokat tartalmazó üzletrész tartalmát tekintve lényegében megegyezik az elsőbbségi részvénnyel, azzal a különbséggel, hogy akinek az üzletrész elsőbbséget biztosít, azzal szemben a másik tagnál ez hátrányként jelenik meg, így helyesebb az elnevezését eltérő tagsági jogín üzletrészként meghatározni. Az eltérő tagsági jogokat tartalmazó üzletrészek sajátos megvalósulása az ún. dolgozói üzletrész, amelyről a 145-146. §-hoz fűzött magyarázatban részletesebben szólunk.
    Az új Gt. továbbra is fenntartja azt a jól bevált megoldást, mely szerint egy üzletrésznek több tulajdonosa is lehet, ennek elsősorban a később kialakítandó dolgozói üzletrészek tekintetében van jelentősége, ahol nem minden tag tulajdona érné el a százezer forintos törzsbetét minimumot. A közös tulajdonnal kapcsolatos képviseleti problémákat rendezi egyértelműbben az új törvény, amikor kimondja azt, hogy a közös képviselőnek a résztulajdonosok személyében és tulajdoni hányadában beállt változásokat be kell jelenteni a társaságnak, így a társaság pontosan tudja, hogy kik az üzletrész tulajdonosai. Ha a képviselő személye változik, úgy annak bejelentése az új közös képviselő kötelezettsége kell, hogy legyen a jövőben, megoldván ezzel azt a problémát, hogy a korábbi közös képviselő kilépése, elhalálozása esetén a társaság nem tudta, hogy ki a tulajdonközösség legitim képviselője.
    5. Az üzletrész átruházása
    A korlátolt felelősségű társaság személyes jellegéből fakadó leglényegesebb rendelkezések közé tartoznak az üzletrész átruházására vonatkozó szabályok. E szabályrendszer lényege abban található, hogy a korlátolt felelősségű társaságból kilépni nem lehet, a társaságtól a tag csak úgy tud megválni, ha üzlet-részét valakire átruházza. Az új Gt. fő szabályként továbbra is lehetővé teszi azt, hogy a tagok egymás közt az üzletrészeket szabadon átruházzák, azonban e jogukat a társasági szerződésben korlátozhatják oly módon, hogy elővásárlási jogot köthetnek ki a törvény felhatalmazása folytán az egymás közti üzletrész átruházás esetére is.
    A) Elővásárlási jog
    Az új Gt. csaknem változatlan formában tartja fenn az elővásárlási jog intézményét abban az esetben, ha a tag üzletrészét kívülálló harmadik személyre kívánja átruházni. E rendelkezések szerint adásvétel útján kívülálló személyre történő átruházás esetén a többi tagot, a társaságot, illetve a taggyűlés által erre kijelölt harmadik személyt - ebben a sorrendben - elővásárlási jog illeti meg. Kiemelendő ezen szövegből az "adásvételi szerződés útján" szövegrész, amiből az következik, hogy a tulajdonátruházós más formáinál (pl. ajándékozás, csere, öröklés, apportáfás, stb.) nem áll fenn az elővásárlási jog. Az új törvény ezen megoldásával összhangot teremt a Polgári Törvénykönyv elővásárlásra vonatkozó általános rendelkezéseivel. A társaság személyes jellegének megóvására és a belépni kívánó új tagok kiszűrésére a törvényjavaslat a 137. §-ban szabályozott beleegyezés előírását alkalmazza.
    A korábbi Gt. az elővásárlási jog gyakorlására nem írt elő határidőt. A gyakorlatban tizenöt napos határidő alakult ki az üzletrész átruházása esetén, az új törvény ezt a gyakorlatot átvette, és a szabályt a törvényi rendelkezések közé iktatta. Kívülálló részére történő átruházás esetén tehát a tagokat, a társaságot, illetőleg a társaság által kijelölteket tizenöt napos határidő illeti meg az elővásárlási jog gyakorlására. Más a helyzet a társaság, illetőleg a taggyűlés által kijelölt harmadik személy elővásárlási joga esetén, hiszen itt a társaság taggyűlését össze kell hívni, amely taggyűlés összehívására a törvény eleve tizenöt napos határidőt jelöl meg. Erre tekintettel a taggyűlés, illetve a társaság által gyakorolt elővásárlási jog tekintetében az új törvény az elővásárlási jog gyakorlásának határidejét harminc napban jelöli meg, hogy beleférjen a taggyűlés összehívására előírt határidő kereteibe.
    A kft.-ben lévő üzletrész a tag magánvagyonának része. Ezért, ha más kötelezettség nem teljesítése miatt jogerős ítélet, vagy más végrehajtható okirat alapján a tag magánvagyonára nézve végrehajtást vezetnek, akkor a bírósági végrehajtási eljárásba bevonható a tag üzletrésze is. Mivel a társaság tagjai számára nem közömbös, hogy ki szerzi meg a végrehajtási eljárás során az üzletrészt, ezért a végrehajtási eljárásban történő értékesítésnél a többi tagot, a társaságot, illetőleg a taggyűlés által kijelölt személyt az üzletrészre elővásárlási jog illeti meg. Az említettek elővásárlási jogukat a törvényben meghatározott sorrendben, egymást követően gyakorolhatják.
    Az új törvény a tag üzletrészének bírósági végrehajtási eljárás során történő értékesítésénél az átruházáshoz hasonló elővásárlási jogot enged a többi tagnak, a társaságnak vagy a taggyűlés által kijelölt személynek. Nem rendelkezett azonban a korábbi törvény itt sem az elővásárlási jog gyakorlásának határidejéről, ezért az új törvény ezt pótolandó, az előzőekben említett tizenöt, illetve harminc napos határidőt írja elő a bírósági végrehajtás útján történő üzletrész szerzés eseteire is.
    Az általános polgári jogi szabályokkal összhangban állapítja meg az új Gt. az elővásárlási jog átruházásának semmisségét, illetve mondja ki, hogy az elővásárlási jogról érvényesen lemondani nem lehet. Az említett rendelkezések hiánya a korábbi szabályozásban sok jogalkalmazási problémát vetett fel, számos visszaélés forrása volt, ezért a törvényjavaslat határozottan kimondja ezen jogügyletek tilalmát.
    A joggal való visszaélés megakadályozására irányul az új Gt. azon rendelkezése, amely szigorú jogvesztő határidőhöz köti az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés hatálytalanságának megállapítására irányuló per megindítását. E szerint a szerződéskötéstől számított egy éves határidőn belül lehet csak ilyen pert kezdeményeznie csak annak, akit valamilyen módon megfosztottak elővásárlási joga gyakorlásától (pl. oly módon, hogy nem ismertették vele a vevő ajánlatát, vagy irreálisan rövid időt határoztak meg a jognyilatkozat megtételére). E rendelkezés célja a jogbizonytalanság kiküszöbölése, ha a sértett fél egy éven belül nem képes igényének érvényesítésére, úgy a jogsértő módon kötött szerződés - megtámadás hiányában - mindenkivel szemben hatályossá válik.
    B) Az átruházás egyéb korlátai
    A korábbi Gt. szövege a diszpozitivitás elvéből kiindulva az üzletrész átruházására vonatkozóan csak annyit írt elő, hogy a társasági szerződés az üzletrész átruházójára vonatkozóan a törvényben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat nem állapíthat meg. Ez azt jelentette, hogy a társasági szerződésben a felek az előbb említett elővásárlási jognál szigorúbb rendelkezéseket (pl. hozzájárulás, beleegyezés, vétójog) is alkalmazni rendelhettek. Miután az új törvény a kft.-kre vonatkozó rendelkezések diszpozitív jellegét megszűntette, így a törvény szövegében szereplő szabályoknál szigorúbb rendelkezések előírására már csak akkor van lehetőség, ha a törvény ezt kifejezetten megengedi. A 137. § rendelkezései pont ezt teszik lehetővé.
    A tagok a társasági szerződésben az új törvény szerint előírhatják a harmadik személy részére történő átruházás érvényességéhez a társaság beleegyezését. Ezen szigorú szabály előírására azonban csak akkor kerülhet sor, ha magukra nézve kötelezően, egyben meghatározzák a belegyezés megadásának, illetve megtagadásának részletes feltételeit is. Így pl. a társasági szerződésben rendelkezni kell arról, hogy a beleegyezés csak akkor tagadható meg, ha az érintett tag üzletrészét kifejezetten a konkurencia számára kívánja értékesíteni, vagy olyan, a társaság többi tagja által nem kívánatos személy (pl. külföldi) számára történne az értékesítés, amelynek megakadályozása valamilyen tagi érdekből indokolt lehet. E rendelkezés kimondása az új törvényben a jogbiztonságot, illetve a joggal való visszaélés lehetősének kizárását szolgálja.
    Az elővásárlási jogra vonatkozó kötelező rendelkezések megkerülésének kizárását szolgálja az új törvény azon rendelkezése, mely szerint az adásvételi szerződésen kívüli jogcímen történő átruházás a társasági szerződésben kizárható, vagy korlátozható. Itt kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy ha a felek a társasági szerződésben erről nem rendelkeznek, úgy csere-, ajándékozás esetén az elővásárlási joggal a többi tag nem élhet, és az átruházás ily módon nem akadályozható meg. Hasonló a helyzet az üzletrész, mint vagyoni értékű jog egy másik társaságba történő apportáfása esetén. Apport esetén ugyanis fogalmilag kizárt az elővásárlási jog gyakorlása, de az apportáfást a többi tag megakadályozhatja azzal, ha a társasági szerződésben előírja azt, hogy az apporthoz is az ő hozzájárulásukra van szükség. Ezzel szintén elkerülhetik azt a nemkívánatos fordulatot a társaság életében, hogy olyan új tag lép a kiválni szándékozó tag helyére, akit a többi tag nem szívesen lát a társaságban. Hangsúlyozzuk azonban, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a felek jó előre már a társasági szerződésben szabályozták ezeket a kérdéseket, és aki egy ilyen szerződést aláír, annak számolnia kell azzal a körülménnyel, hogy utóbb a többi tag tenné lehetetlenné üzletrészének átruházását bármilyen formában is.
    C) Az átruházás módja
    Az üzletrész átruházása egyben a tagsági jog átruházását is jelenti, hiszen az üzletrész átruházás esetén az átruházónak a tagsági viszonyból eredő jogai és kötelezettségei az üzletrész megszerzőjére szállnak át. A törvény a tulajdonosváltozást egyszerűsített eljárás kialakításával mozdítja elő. Az üzletrész átruházásánál a tagváltozásnak a társasági szerződésben történő átvezetésére nincs szükség, azaz az üzletrész átruházása a társasági szerződés módosítását nem teszi szükségessé; a tulajdonosváltozást és annak időpontját mindössze a tagjegyzékbe kell bejegyezni, és bejelenteni a Cégbíróságnál. A tagjegyzék a társaságnál vezetett olyan okirat, amely a mindenkori tagok részletes nyilvántartását tartalmazza. A tulajdonosváltozást mindig a vevőnek kell bejelenteni a társaságnál; a bejelentését közokiratban kell megtennie a hitelesség érdekében. Ezen okiratban nyilatkoznia kell a vevőnek arról, hogy a társasági szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. Ezzel azt a joghatást éri el a törvény, mint hogy ha az új tulajdonos maga is szerződő fél lett volna, illetőleg mintha aláírta volna a társasági szerződést. Ez a feltétele egyébként annak, hogy ne kelljen a társasági szerződést a tulajdonosváltás miatt módosítani. Ugyanakkor e nyilatkozattal a szerződés részesévé válhasson az üzletrészt megszerző új tag.
    A törvény természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az üzletrész átruházással kapcsolatos megállapodások a társasági szerződés kifejezett módosításával történjenek meg. Ebben az esetben azonban a módosító szerződésnek kell tartalmaznia mindazokat a nyilatkozatokat, amelyeket az egyes adásvételi szerződések tartalmaznának. Ez vonatkozik az egyes üzletrész hányadok átruházására, a törzstőke felemelésére is.
    Sem az új Gt., sem az új Ct. nem rendelkezik arról, hogy tagváltozás esetén a Cégbírósághoz történő bejelentéshez mellékelni kell-e az üzletrész adásvételről szóló szerződést. Miután sem egyik, sem másik törvény nem írja ezt elő, így ennek mellékelésére nincs szükség, a polgári jogi általános szabályok sem írják elő azt, hogy az üzletrész adásvételi szerződést írásba kell foglalni. Tehát az üzletrész átruházása szóbeli megállapodás alapján is történhet, de a bejelentést a társaságnak írásban kell megtenni, mégpedig a már említett szigorú teljes bizonyító erejű magánokirat formájában, vagy közokirat formában közjegyző előtt, és ebben nyilatkozni kell az üzletrész megszerzéséről, és a társasági szerződés elfogadásáról.
    D) Az üzletrész jogutódlása
    Mint az előzőekben már említettük, az üzletrész a tag magánvagyonának része. Ezért a tag halála esetén ugyanúgy örökölhető, mint bármely más vagyontárgy, vagy vagyoni értékű jog. Ha a tag valamely jogi személy, szervezet és az jogutódlással (pl. átalakulással) szűnik meg, akkor az üzletrész ugyanúgy átszáll a jogutódra, mint természetes személyek esetén. A kft. személyes jellege azonban itt is eltérő szabályok kialakítását igényelte.
    Fő szabályként az üzletrész automatikusan átszáll az örökösre, illetőleg jogutódra. A korlátolt felelősségű társaság személyes jellegéből következik azonban az a szabály, hogy a tagok öröklés esetén is megakadályozhatják azt, hogy a számukra nem kívánatos örökösök automatikusan a társaság tagjaivá váljanak. Ehhez azonban a társasági szerződésben kell rendelkezni az üzletrész-tulajdon átszállásának kizárásáról. Ebben az esetben azonban az örökösök védelme érdekében a szerződésben arról is rendelkezni kell, hogy a tagok vagy a társaság milyen módon váltja meg az örökösöktől az üzletrészt.
    A jogalkalmazásban felmerült hiányosságokat pótol az új törvény azon rendelkezése, amely a jogi személyi tag megszűnésének jogkövetkezményeiről rendelkezik. E szabályok szerint, ha a tag jogutód nélkül szűnik meg, a társaság az üzletrészt - értékének megtérítése mellett - magához vonja. E rendelkezés azt jelenti, hogy a megszűnő jogelőd vagyonában lévő üzletrész nem kerülhet más személy, vagy szervezet tulajdonába, az "visszaszáll" e rendelkezés folytán a társaságra. A magához vonást követő jogcselekményeket az új törvény 144. §-a tartalmazza, e rendelkezések értelmezéséről részletesebben ott szólunk.
    E) Az üzletrész felosztása
    A törvény 133. § (2) bekezdése szerint minden tagnak csak egy üzletrésze van. Ugyanakkor a (3) bekezdés szerint egy üzletrésznek több tulajdonosa is lehet. Ezek a rendelkezések azonban nem tartalmaznak kielégítő megoldást arra az esetre, ha az adott üzletrészt a vevők úgy kívánják megvásárolni, hogy azon ne közös tulajdonuk keletkezzen, hanem minden egyes vevő saját maga nevében akarja gyakorolni a tulajdonosi jogokat, azaz teljes jogú tagként. Ugyancsak hasonló helyzet állhat elő akkor, ha az üzletrészt többen öröklik, vagy a megszűnt szervezetnek több jogutódja van, akik nem kívánják a közös tulajdon szabályai szerint gyakorolni a résztulajdonosi jogaikat. Ezekre az esetekre teszi lehetővé a törvény az üzletrész felosztását. Ez azt jelenti, hogy az egy tagsági jogot megtestesítő üzletrészt több részre osztják fel, azaz több egyéni tagsági jog keletkezik, így a társaság tagjainak számában is változás áll be. Az üzletrész felosztásához ezekben az esetekben is szükség van a társaság beleegyezésére. Itt is érvényesül ugyanis az az elv, hogy lehetőséget kell adni a társaság tagjai számára nem kívánatos kívülálló személyek kirekesztésére.
    A taggyűlés hozzájárulásának előírása mellett a tagok védelme érdekében arra is lehetőség van, hogy a társasági szerződésben a tagok az üzletrész felosztását eleve kizárják. Ez nem akadályozhatja meg azt, hogy az üzletrész tulajdonjogát többen szerezzék meg, ezek azonban a társaság számára csak egy tagnak számítanak, és tagsági jogaikat csak képviselőjük útján gyakorolhatják.
    6. A tagok vagyoni jogai
    A korlátolt felelősségű társaság egyik lényegi eleme az, hogy a tagok a társaság fennállása alatt az általuk teljesített vagyoni hozzájárulást többé nem követelhetik vissza. Gyakorlatilag ez a korlátolt felelősség "ára", ami azt jelenti, hogy a tag a társaságból "kilépni" csak üzletrésze átruházása útján tud, amely átruházásból vagy sikerül bevételre szert tennie, vagy sem, az a lényeg, hogy betétje minden esetben a társaságnál marad. A tag vagyoni hozzájárulásáért cserébe csak a társaság számviteli jogszabályok szerint számított adózott eredményének a taggyűlés által felosztani rendelt részére, azaz az osztalékra tarthat igényt, erre is azonban csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában.
    A törvény e rendelkezéséből egyértelműen következik, hogy a tag számára osztalék csak akkor jár, ha a társaságnak adózott eredménye van, és a taggyűlés úgy dönt, hogy az adózott eredményt, vagy annak egy részét a tagok között osztalék formájában szétosztani rendeli. Ha a taggyűlés úgy dönt, hogy a teljes eredményt eredménytartalékba helyezi, úgy a tag számára osztalék ugyan nem jár, de üzletrészének értéke, miután az eredménytartalék a társaság saját tőkéjét növeli, vélhetően nőni fog. Az új törvény pontosan meghatározza az osztalék alapját, amelyet a számviteli jogszabályok szerint számított adózott eredményből kell képezni.
    Az új Gt. a veszteséges társaságok továbbélését, illetve az eredményesen működő társaságok kifosztását megakadályozandó írja elő azt a szigorú rendelkezést, mely szerint csak akkor fizethető a tagoknak osztalék, ha a társaság saját tőkéje a számviteli jogszabályok szerint számított módon eléri a társaság törzstőkéjét. Ha ezt a határértéket a mérlegben nem sikerül kimutatni, úgy a tagok részére még adózott eredmény megléte esetén sem fizethető osztalék, hiszen az osztalék a társaság vagyonának nem kívánatos felélését eredményezné. Ha tehát az előző évek elhatárolt veszteségei miatt a saját tőke a törzstőke mértéke alá csökken, úgy osztalék fizetésére addig nem kerülhet sor, ameddig a veszteség legalább a törzstőke mértékéig pótlásra nem kerül.
    Sok vitát váltott ki a korábbi évek gyakorlatában az osztalékelőleg fizethetőségének kérdése. A régi Gt. nem rendelkezett erről a kérdésről. Az új Gt. ezen hiányosságot igyekszik pótolni, amikor szabályozza az osztalékelőleg fizetésének lehetőségét. A számviteli jogszabályokkal összhangban akkor ad módot az új törvény osztalékelőleg fizetésére, ha a társaság az osztalékelőleg fizetését megelőzően közbenső mérleget készít, és ezen közbenső mérleget a taggyűlés elfogadja. Ezen kívül további feltétel az, hogy a mérlegadatoknak olyanoknak kell lenniük, amiből egyértelműen következtethető az, hogy az évi rendes mérleg elkészítésekor fog rendelkezni a társaság olyan mértékű adózott eredménnyel, amely osztalék fizetését lehetővé tenné, illetőleg ami az osztalékelőleg fizetését megalapozza utólag. Amennyiben az időközben beállt veszteség folytán a társaság éves rendes számviteli mérlege nem teszi lehetővé osztalék fizetését, illetőleg az osztalék mértéke. alacsonyabb, mint a kifizetett osztalékelőleg mértéke, úgy az osztalékelőleget, illetőleg annak arányos részét vissza kell fizetni. A törvény azonban továbbra is fenntartja azt az alapvető garanciális szabályt, hogy a jóhiszeműen felvett rendes osztalék visszafizetésére utóbb senki nem kötelezhető. Tehát, ha egy adóvizsgálat néhány évvel később azt állapítja meg, hogy szabálytalanul történt az eredmény kiszámítása, és így nem lett volna mód osztalék fizetésére, úgy ez esetben az érintett tagok a már korábban felvett osztalékot a sem kötelesek visszafizetni.
    A társaság tagjait a tagsági jogok általában törzsbetéteik arányában illetik meg. A legfontosabb tagsági jogok egyike a társaság nyereségéből való részesedés joga, amelyre szintén alkalmazni kell ezt az elvet. Mivel a törvény e rendelkezés alkalmazásánál kifejezetten lehetőséget ad, hogy a tagok a társasági szerződésben ettől eltérjenek, így mód nyílhat arra, hogy a tagok között az osztalék ne a törzsbetétek arányában, hanem a szerződésben meghatározott mértékben kerüljön felosztásra. Lehetőség van tehát arra, hogy a társasági szerződés egyes tagokat különböző előnyben részesítsen, míg mások részesedését alacsonyabb mértékben állapítsa meg. Itt is érvényesülnie kell azonban annak az általános társasági jogi szabálynak, hogy a nyereségből és a veszteségből érvényesen egyik tag sem zárható ki.
    A kft. törzstőkéjét a társaság elé kitűzött üzleti célok megvalósítása érdekében szabadon felhasználhatja. A törzstőke sérthetetlenségének elve nem azt jelenti, hogy a törzstőkét nem lehet befektetni, az abban felgyülemlett pénzeszközt nem lehet forgatni, vagy egyéb módon hasznosítani. A sérthetetlenség azt jelenti, hogy a tagok részére a törzstőke terhére nem lehet visszafizetést teljesíteni. Ez alól a Gt. két kivételt enged, egyrészt törzstőke leszállítása esetén visszafizethető az érintett tag tulajdoni hányada, továbbá a mellékszolgáltatásért járó díjazást is lehet a törzstőke terhére teljesíteni.
    A hitelezővédelmi érdek egyértelmű felelősségi szabályok előírását követeli meg a törzstőke védelmére vonatkozó szabályok megszegőivel szemben. Ezért a Gt. kimondja, hogy a törzstőke fedezésére szükséges vagyonból teljesített kifizetéséket a pénzt felvevő tagnak vissza kell fizetnie a társaság számára. A régi Gt. e szabály alkalmazásánál külön kiemelte, hogy a visszafizetésért a tag mellett egyetemlegesen felelősök mindazok az ügyvezetők, felügyelő bizottsági tagok, illetőleg könyvvizsgálók, akik a kifizetés teljesítése, illetőleg annak ellenőrzése körül nem az e tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal jártak el. Az új törvény kifejezetten nem rendelkezik erről a kérdésről, arra figyelemmel, hogy a vezető tisztségviselőkre, illetőleg a felügyelő bizottsági tagokra, valamint a könyvvizsgálókra vonatkozó általános szabályok amúgy is megalapozzák az érintettek kártérítési felelősségét, az új szabályozás azonban nem ír elő egyetemlegességet, így tehát először az érintett tagtól kell visszakövetelni a jogellenesen kifizetett pénzösszeget, és ha ez nem vezet eredményre, akkor kerülhet sor a társaság említett tisztségviselőivel szembeni fellépésre.
    7. Saját üzletrész
    A társasági jogban általánosan érvényesülő elv az, hogy a társaság nem lehet önmagának tulajdonosa, azaz saját üzletrészeit, részvényeit, vagyoni betétjeit, stb. nem szerezheti meg. A törvény egyes esetekben azonban e szigorú szabály alól indokolt kivételeket tesz. Kft. esetében egy évi időtartamra átmenetileg lehetséges az üzletrészek legfeljebb egyharmadának a törzstőkén felüli vagyonból történő megszerzése. Ez a megszerzés bármely üzleti célból történhet, elkerülhető pl. ezzel az, hogy a társaság részére nem kívánatos tag lépjen be a társaságba, de nem tiltott az üzletrész felvásárlása nyereségszerzés céljából, vagy egyéb más üzleti okból sem. A saját üzletrész csak akkor szerezhető meg, ha a társaságnak törzstőkén felüli vagyona (tőketartalék vagy eredménytartalék) van. Ennek meglétét a társaság éves számviteli mérlege bizonyítja, illetőleg, ha a szerzésre a mérleg elfogadását követően kerül sor, úgy helyes értelmezés szerint közbenső mérleget kell készíteni, amely megalapozza a tulajdonszerzés jogszerűségét.
    A társaság üzletrészeinek legfeljebb egyharmadát szerezheti meg a fent említett módon, azonban annak birtoklására csak egy évig jogosult. A megszerzéstől számított egy éven belül az adott üzletrészt vagy üzletrészeket köteles a társaság elidegeníteni, vagy, ha erre nincs mód, akkor a törzstőke leszállítás szabályainak alkalmazásával be kell vonni azt. Az új Gt. a társaság mozgásterét tovább bővíti, és lehetőséget ad arra is, hogy, ha már végképp nem tud a társaság mit kezdeni a megszerzett üzletrésszel, és a törzstőkét sem kívánja leszállítani, úgy a saját üzletrész egy éven belül a tagok között törzsbetéteik arányában térítés nélkül szétosztható.
    A tagok érdekeinek védelmében és az üzletrész megszerzésével kapcsolatos manipulációk elkerülése érdekében a törvény a társaság által megszerzett üzletrészt a tagsági jogok egy részétől megfosztja. A korábbi szabályozás szerint ezen üzletrész után nem lehetett szavazati jogot gyakorolni, a határozatképesség számításánál is figyelmen kívül kellett hagyni, továbbá utána nyereség sem járt, és a társaság megszűnése esetén sem járt az érintett üzletrészből részesedés a tagok számára. Az új Gt. a részvénytársaságokra vonatkozó szabályozással való összhang megteremtése érdekében a saját üzletrész tekintetében csak a szavazati jog gyakorlását zárja ki. Ebből következik, hogy az összes egyéb tagsági jog a társaságot ezen üzletrész tekintetében megilleti, így a saját üzletrész után is fizethető osztalék, illetőleg a társaság megszűnése esetén a likvidációs hányadból is részesülhet a társaság, továbbá a társaság gyakorolhatja mindazon kisebbségi jogosítványokat (taggyűlés összehívása, jogsértő határozat megtámadása, könyvvizsgáló megbízása, stb.) amelyeket a társaság többi tagjai is gyakorolhatnak az általános szabályok szerint.
    8. Az üzletrész bevonása
    A korábbi Gt. az üzletrész bevonásának szabályait egységesen kezelte. Bevonásra elsősorban a tag kizárása esetén kerülhetett sor, akkor, ha az üzletrészt valamilyen egyéb módon nem sikerült értékesíteni. A régi Gt. a kizárás mindhárom esetében biztosította a bevonás lehetőségét, így a törzsbetét késedelmes befizetése, és a pótbefizetés nem teljesítése miatti, valamint az olyan okból történő kizárás esetén is, amikor a tag társaságban maradása a társaság céljainak elérését nagy mértékben veszélyeztetné.
    A bevonás valamely tag üzletrészének a társaság által történő sajátos megszerzési módja. Az üzletrész bevonása a tagsági jog megszűnését követi, vagy eredményezi, ezért a tagok védelme érdekében az üzletrész bevonását a törvény szigorú feltételekhez köti. A fentiek mellett a Gt. lehetővé tette abban az esetben is az üzletrész bevonását, ha a tagok ily módon kívánták a törzstőkét csökkenteni, ez esetben azonban a bevonás részletes szabályait a társasági szerződésben kellett meghatározni.
    Az új Gt. kettéválasztotta az üzletrész társaság általi sajátos megszerzésének jogkövetkezményeit. A bevonás fogalmat kizárólag arra az esetre tartotta fenn, amikor az üzletrészt a társaság a törvényben meghatározott módon a tagsági viszony megszűnését követően megszerzi, de valamilyen oknál fogva azt értékesíteni nem tudja. Ilyenkor a társaságnál rekedt üzletrészt a társaság köteles bevonni, és vele a törzstőkét csökkenteni, azaz az említett üzletrészt a társaságból "eltüntetni". Más a helyzet akkor, amikor a társaság csak átmeneti időre szerzi meg az üzletrész feletti rendelkezési jogot (pl. a kizárt tag vagy a tagsági viszonyát elvesztett tag esetében) ilyenkor a társaság kötelezettsége az érintett üzletrész értékesítése. Amennyiben az értékesítés sikerre vezet, ez esetben nincs szükség a törzstőke leszállítására, hisz az üzletrész továbbra is fennmarad, csak más tulajdonos gyakorolja felette a tulajdonosi jogokat. Ezt az aktust, amikor a társaság a törvény erejénél fogva megszerzi az üzletrész feletti rendelkezési jogot, az új Gt. "magához vonásnak" nevezi. Az esetek döntő többségében a társaság által történő megszerzés jellemző módja a magához vonás, amelyet követ az értékesítés folyamata, és ha az értékesítés nem vezet eredményre, akkor köteles a társaság valamit kezdeni az így nála megmaradt üzletrésszel, melyet végső esetben a törzstőke leszállítás szabályai mellett szüntethet meg. Ezt az utóbbi folyamatot nevezi az új törvény "bevonásnak", tehát bevonásra csak akkor kerülhet sor, amikor az értékesítés bármely formája meghiúsult, és az üzletrészre a társaság tagjai vagy maga a társaság, illetőleg kívülálló harmadik személy sem tart igényt.
    9. Dolgozói üzletrész
    A Gt. korábbi szabályai a kft. tekintetében diszpozitív jellegűek voltak. Ez azt jelentette, hogy ha a törvény nem tartalmazott bizonyos jogintézményeket, azért azokat a felek a társasági szerződésben megvalósíthatták, kivéve azokat az eseteket, amelyeket a törvény kifejezetten kizárt. Így nem rendelkezett a korábbi törvény a dolgozói részvényhez hasonló dolgozói üzletrész megteremtésének jogi lehetőségéről. A dolgozói részvényt azért tartalmazta a korábbi szabályozás, mert a részvénytársaságra vonatkozó szabályok kogensek voltak, és, ha nem lett volna ilyen szabály, úgy a felek a társaság alapszabályában nem hozhattak volna létre ilyen jogintézményt. A kft. szabályai azonban diszpozitívek voltak, elvileg létrehozható lett volna dolgozói üzletrész intézménye, mint ahogy a korábbiakban említett szerint a régi törvény módot adott arra, hogy a tagok eltérő tagsági jogú (elsőbbségi) üzletrészeket is létrehozhattak. Miután a szabályzás jellege a kft.-k tekintetében is megfordult, ezért külön szabályozásra került a 145. §-ban a dolgozói üzletrész létesítésének lehetősége, illetőleg a dolgozói üzletrészre vonatkozó sajátos szabályok kialakítása. Ezen szabályok nagy egészében összhangban állnak a részvénytársaságoknál található dolgozói részvény kibocsátásának rendelkezéseivel.
    A dolgozói üzletrészeket a társaság munkavállalói ingyenesen, vagy kedvezményes formában szerezhetik meg, mely üzletrészek tulajdonosát ugyanolyan tagsági jogok illetik meg, mint a társaság többi tagját. A korábbi jogalkalmazói gyakorlatban vitát eredményezett az, hogy a dolgozói részvények tulajdonosait a normál törzsrészvényeket megillető jogokon kívül megillethetik bizonyos elsőbbségi jogok. A bírói gyakorlat ebben a kérdésben nem volt egységes, van ahol elfogadtak olyan dolgozói részvénykibocsátást, ahol a dolgozókat kedvezményes megszerzés mellett még egyéb elsőbbségi jogok is megillették (pl. osztalékelsőbbség), míg más esetben ezen törekvéseket a Cégbíróságok elutasították.
    E bizonytalanság kiküszöbölése érdekében mondja ki a 145. § (3) bekezdése, hogy a társasági szerződés kft. esetében a dolgozói üzletrész tulajdonosok számára elsőbbségi jogokat is biztosíthat kedvezményes, vagy ingyenes szerzés joga mellett. Az új szabályozás a részvénytársaságokra vonatkozó szabályozással összhangban egységesen, a törzstőke tizenöt %-ában határozza meg a dolgozói üzletrész kibocsátásának lehetőségét. A korábbi szabályozástól nem tér el az új törvény, amikor kimondja, hogy ilyen üzletrészek csak a társaság törzstőkén felüli vagyonából kifejezetten erre a célja rendelt törzstőkeemelés útján bocsáthatók ki.
    Miután a dolgozói üzletrészt az adott társaság munkavállalói kedvezményes formában vagy ingyenesen szerezhetik meg, így a törvény ennek ellentételéül átruházási korlátozásokat tartalmaz. Ez az üzletrész ugyanis csak a társaság munkavállalóira, illetőleg azokra ruházható át, akiknek munkaviszonya nyugdíjba vonulásukra tekintettel szűnt meg, tehát a társaság nyugdíjasai részére is átruházható az üzletrész különösebb megkötés nélkül.
    Ha a dolgozói részvénnyel rendelkező munkavállaló munkaviszonya nyugdíjba vonulás kivételével - egyéb ok címén szűnt meg, úgy az örökösök, illetőleg a volt munkavállaló továbbra is jogosult üzletrészének a többi munkavállaló közötti értékesítésére hat hónapon belül. Ha ez nem következik be, úgy a társaság ezen üzletrészt vagy bevonja a törzstőke csökkentésével egyidejűleg, vagy átalakítja az üzletrészt normál üzletrésszé, és annak értékesítését határozza el. Ilyenkor a volt munkavállalót, illetőleg az örököst a törzsbetét összege (az üzletrész névértéke) illeti meg, amelyet a munkavállaló részére legkésőbb egy éven, az örökös részére 30 napon belül kell kifizetni számára. A fentiekből egyértelműen következik, hogy nyugdíjba vonulás esetén a korábbi dolgozó a dolgozói üzletrészét "magával viheti", így részére az értékesítési kötelezettség előírása nem alkalmazható.
    10. Az árverés
    A többi tag, és a hitelezők érdeke egyaránt megkívánja azt, hogy a társaságnak a cégjegyzékbe bejegyzett törzstőkéje a tag kizárása estén se csökkenjen. Miután a tag által már befizetett törzsbetétet a társaság vagyonából kivonni nem lehet, ezért a tag korábbi jogait megtestesítő üzletrészt a társaság értékesíteni köteles. A Gt. az értékesítés általános módjaként a nyilvános árverést jelöli meg, mert ez a megoldás eredményezhet egyedül pártatlan és reális piaci értékmegállapítóst. A kizárt tag üzletrészét más módon is lehet értékesíteni, pl. valamely tag megvásárolja azt, vagy kívülálló személy részére adják el, aki ezzel a társaság tagjává válik, stb. Az ilyen értékesítéshez azonban minden esetben szükséges a kizártak hozzájárulása, hiszen ilyenkor az üzletrész értékének megállapítása nem mindig a piaci értékelésen alapszik, ami miatt esetleg a kizárt tagot károsodás érheti. A kizárt tagot nem lehet hosszabb ideig bizonytalanságban hagyni üzletrésze jövője felől, ezért a törvény kötelező erővel írja elő, hogy a kizárást kimondó ítélet jogerőre emelkedését követő negyvenöt napon belül meg kell tartani az árverést, illetőleg ezen időszak alatt van lehetőség arra, hogy az üzletrészt a tag hozzájárulásával egyéb módon értékesítse a társaság.
    Az üzletrész értékesítése mindenképpen a társaság kötelezettsége. Az üzletrész árverésén bárki részt vehet, kivéve azt a tagot, akinek üzletrészét árverezik, e rendelkezés kimondásának az az indoka, hogy az egyébként jogsértő módon viselkedő tag az árverés során ismét ne válhasson a társaság tagjává. Arra azonban lehetőséget ad a törvény, hogy az árverésen nyertes vevőtől a korábban kizárt tag ismét megszerezhesse a korábbi saját üzletrészét, és ezzel a társaság tagjává válhasson, ez esetben azonban belépnek a törvény szigorú elővásárlási szabályai, és még ekkor is módjukban áll a régi tagoknak megakadályozni azt, hogy a kizárt tag a társaságba tulajdonosként visszatérhessen, de ezt csak oly módon tehetik meg, hogy elővásárlási jogukat gyakorolják és megveszik előle az üzletrészt. A törvény 148. §-a tartalmazza az árverés érdemi szabályait.
    Korábban a Gt. nem tartalmazott eljárási rendelkezéseket, a gyakorlatban analóg módon a bírósági végrehajtás során alkalmazott árverés szabályait vették igénybe az érintett társaságok. A törvény 1992-es módosítása az árverés szabályait részletesen meghatározta, az új törvény ezeken a szabályokon csak minimális korrekciót hajtott végre, amikor kimondta, hogy az árverést közjegyző jelenlétében kell megtartani, illetőleg rendelkezett az árverési vevő tulajdonszerzésének módjáról is. A társaság tagjait és a társaságot ebben a sorrendben az árverésen kialakult vételáron az ott meghatározott fizetési mód betartásával ugyanúgy elővásárlási jog illeti meg, mint az üzletrész egyéb módon történő átruházása esetén. Ebben az esetben az elővásárlási jog gyakorlására harminc nap áll a tagok, illetőleg a társaság rendelkezésére. E rendelkezések szintén azt kívánják előmozdítani, hogy a társaságban megmaradt korábbi tagok megakadályozhassák a társaságba belépni kívánó új tag tulajdonszerzését.
    A jogalkalmazásban felmerülő eltérő jogértelmezések elkerülése érdekében az új törvény leszögezi, hogy az árverési vevő tulajdonszerzésére a Ptk. 120. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. E szabály kimondásának indoka abban keresendő, hogy a Ptk. említett rendelkezése részletesen szól a nem tulajdonostól történő tulajdonszerzésről. Mivel itt a társaság az adott üzletrésznek nem tulajdonosa - mert az továbbra is a kizárt tagé -, így a társaság akkor kerülhet csak legális eladói, illetőleg tulajdonátruházási pozícióba, ha erre a törvény őt kifejezetten feljogosítja. Az új szabályozás a korábbi törvény ezen hiányosságát pótolja.
    Ha az érintett tagnak a tagsági viszonya amiatt szűnt meg, mert törzsbetétjét felszólítás ellenére sem fizette be, illetőleg a tagot kizárta a bíróság, és mindkét esetben az üzletrész árverése eredménytelen volt, így a törvénynek rendelkeznie kell a tagokkal történő elszámolás módjáról. Ezt az új törvény oly módon oldja meg, hogy a betét be nem fizetése esetén a volt tag csak törzsbetétének általa szolgáltatott hányadára (tehát a kötelező ötven %-os minimumra) jogosult, míg a kizárt tag esetében a törzsbetéte teljes összegére tarthat igényt. Ezen utóbbi esetben a kizárt tagot is védi a törvény, mert, ha az üzletrészt legalább névértéken nem sikerül értékesíteni, akkor is legalább az általa befizetett törzsbetétre tarthat igényt, veszteséges társaság esetén, ahol az üzletrész értéke a törzsbetét mértékénél alacsonyabb, úgy a tag számára ez kifejezetten kedvező is lehet. Az új törvény ezzel a megoldásával is a felelőtlen és megalapozatlan kizárások elkerülését kívánja elérni, fokozván ezzel a jogbiztonságot, és visszaszorítandó a spekulációs célú kizárásokat.
    IV. A társaság szervezete
    1. A taggyűlés
    A korlátolt felelősségű társaság szervezete a taggyűlésből és az ügyvezetőkből áll. A törvény e mellett egyes esetekben felügyelő bizottság kötelező választását, illetőleg egyszemélyes társaságnál könyvvizsgáló kötelező alkalmazását írja elő.
    A korlátolt felelősségű társaság taggyűlése a társaság legfőbb döntést hozó szerve, az a testület, ahol a tagok tulajdonosi jogaikat érdemben gyakorolhatják. A korlátolt felelősségű társaságok esetében a tulajdonosi jogok gyakorlása, és a társaság ügyvezetése nem különül el olyan élesen egymástól, mint a többi társaság esetében. Ez azt jelenti, hogy a taggyűlésre vonatkozó szabályok rugalmasan kerültek kialakításra, egy arám alkalmasak az ügyvezetési feladatokat is ellátó tagok együttműködésének kereteire, illetőleg azokra az esetekre is, ahol a tagok az ügyvezetésbe nem folynak bele.
    A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
    a) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést;
    b) pótbefizetés elrendelése és visszatérítése;
    c) osztalék-előleg fizetésének elhatározása;
    d) üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése;
    e) a tag kizárásának kezdeményezéséről való határozat;
    f) a magához vont üzletrész tagok általi megvásárlásának elhatározása;
    g) a 47. §-ban foglalt kivétellel az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, valamint, ha az ügyvezető a társasággal munkaviszonyban is áll, a munkáltatói jogok gyakorlása;
    h) a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása;
    i) a könyvvizsgáló megválasztása és visszahívása;
    j) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk. 685. § b) pont] köt;
    k) az alapításért felelős tagok, az ügyvezetők és a felügyelő bizottsági tagok ellen kártérítési igények érvényesítése;
    l) a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása;
    m) a társasági szerződés módosítása;
    n) mindazon ügyek, amelyeket törvény vagy a társasági szerződés a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.
    A korábbi szabályozás lehetővé tette, hogy a taggyűlés dönthessen más szerv hatáskörébe tartozó kérdésekben is. Az új Gt. ezt a lehetőséget csak akkor teremti meg a kft. taggyűlése számára, ha a tagok a társasági szerződésben kifejezetten úgy rendelkeznek, hogy a vezető tisztségviselők ügyvezetés körébe eső hatáskörét a szerződésben meghatározott körben és terjedelemben elvonják a vezető tisztségviselőktől (ügyvezetőktől). Ez alól a Gt. két kivételt ismer, egyrészt az egyszemélyes társaságok esetét, ahol a tulajdonos a vezető tisztségviselő hatáskörét bármikor elvonhatja, részére utasítást adhat, ilyenkor azonban az ügyvezető mentesül a törvényben előírt felelősség alól, továbbá ugyancsak elvonható a vezető tisztségviselő hatásköre abban az esetben, ha valamely tag a társaságban legalább háromnegyedes szavazati többséggel rendelkezik.
    A törvény a taggyűlés összehívásának gyakoriságát a tagokra, illetőleg az ügyvezetőkre bízza. Egyetlen kötelező szabályt ismer, nevezetesen azt, hogy a mérleget megállapító, és az eredményt felosztó taggyűlést minden évben meg kell tartani. Ezen kívül akkor hívható össze taggyűlés, amikor az ügyvezetők illetőleg a tagok azt szükségesnek ítélik meg, valamint, ha a felügyelő bizottság, illetőleg a könyvvizsgáló azt indítványozza. Minél inkább belefolynak a tagok a társaság ügyvezetésébe, a taggyűlés annál gyakrabban kell, hogy ülésezzék, minél inkább rábízzák a társaság vezetését az ügyvezetőkre, annál kevésbé van szükség a taggyűlés összehívására.
    A törvény tételes felsorolást ad azokról a hatáskörökről, amelyekben kizárólag a taggyűlés dönthet. A társasági szerződés ezektől a kérdésektől nem térhet el, ami azt jelenti, hogy ezeket a hatásköröket más szervre nem ruházhatja át. A tételes felsorolás oldására tartalmazza a törvény azt a rendelkezést, mely szerint törvény, vagy a társasági szerződés egyéb kérdéseket is a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utalhat. Az új Gt. érdemben nem változtatta meg a taggyűlés hatásköri szabályait, csupán kiegészítette a törvény általános részében bekövetkezett változásokkal, így pl. a tag kizárásának kezdeményezéséről szóló döntés, valamint az osztalékelőleg folyósításáról szóló szabály beiktatása.
    A) Képviselet a taggyűlésen
    A Gt. eredeti szövege a kft. személyes jellegéből indult ki, és erre figyelemmel korlátozta a képviselők körét a taggyűlésen. Az eredeti szöveg szerint a taggyűlésen a tagot csak a másik, erre meghatalmazott tag képviselhette. E rendelkezésnek az volt az oka, hogy kívülálló személyek - képviselet útján - ne tekinthessenek bele a társaság legszemélyesebb belügyeit érintő kérdések megtárgyalásába. A törvény 1992-es módosítása ezt az elvet feladta, mert a gyakorlati élet a képviseleti jog széles körű elismerése mellett foglalt állást. Ezért a módosítás lehetőséget adott arra, hogy a tag helyett pl. annak ügyvédje vegyen részt a taggyűlésen, mint meghatalmazott képviselő. Az új törvény praktikus okokból ezt a szabályozást fenntartotta, így tehát a jövőben is lehetőség van arra, hogy a taggyűlésen a tagot erre meghatalmazott személy is képviselhesse, továbbra is érvényességi szabály azonban az, hogy a meghatalmazást közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
    A törvény továbbra is kizárja a tag képviseletéből összeférhetetlenség miatt a felügyelő bizottság tagjait, az ügyvezetőket, a könyvvizsgálót, illetőleg a cégvezetőt. (Természetesen, ha a tag maga is ügyvezető, nem szorul képviseletre, ügyvezető lététől függetlenül részt vehet, és szavazhat a taggyűlésen.)
    B) Határozatképesség
    A korlátolt felelősségű társaságok szabályozásának egyik leglényegesebb kérdése a tulajdonosi jogokat gyakorló testület döntéshozatali rendjének kialakítása. A Gt.-t megelőző szabályozás egyik lényeges fogyatékossága volt, hogy nem rendelkezett a taggyűlés határozatképességéről, és csak igen nagy vonalakban szabályozta a taggyűlésen történő határozathozatal rendjét. A Gt. a szabályozásnál eléggé liberális alapokra helyezkedett, amikor is megelégedett a határozatképességnél a törzstőke felének jelenlétével. A "legalább" kifejezés itt is azt jelenti, hogy a felek ennél szigorúbb határozatképességi rendet a társasági szerződésben előírhatnak (pl. akár a teljes törzstőke jelenlétét is megkövetelhetik).
    Különösen a nagy létszámú társaságok esetében előfordulhat az, hogy a szabályszerűen összehívott taggyűlés határozatképtelennek minősül. Ilyenkor a taggyűlést ismételten össze kell hívni. A törvény nem rendelkezik arról, hogy a megismételt taggyűlés és az eredeti taggyűlés között mennyi időnek kell eltelnie, illetőleg hogyan történjék a meghívás. Praktikus módon lehetőség van tehát arra is, hogy az ügyvezető, illetőleg a taggyűlés összehívására jogosult más személy olyan meghívót küldjön, amelyben a taggyűlés pontos időpontja mellett külön meghatározza már előre a megismételt időpontját is, akár egy órával későbbre az eredeti taggyűlés időpontjánál. Erre azért van lehetőség, mert a törvény szerint a megismételt taggyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlevők által képviselt törzstőke mértékétől függetlenül is határozatképes. Itt hívjuk fel a figyelmet azonban arra, hogy a megismételt taggyűlés időpontjáról az eredeti taggyűlésről távol maradt tagokat is értesíteni kell. Ez történhet úgy, hogy már az eredeti meghívók feltételesen tartalmazzák a megismétlendő taggyűlés időpontját, de választhatnak erre a tagok más célszerűbb megoldást is. Egy azonban nem mellőzhető, a megismételt taggyűlésről a távol maradt tagoknak tudomást kell szerezniük. Természetesen a megismételt taggyűlés összehívására is érvényesül a rendeltetésszerű joggyakorlás elve, a joggal való visszaélés általános polgári jogi tilalma.
    C) A taggyűlés összehívása
    A taggyűlés összehívására általában a társaság ügyvezetői jogosultak. A törvény egyes esetekben más személyeket is feljogosít a taggyűlés összehívására. Így a felügyelő bizottság, illetőleg a könyvvizsgáló is összehívhatja szükség szerint a taggyűlést, de lehetőségük van bizonyos esetekben a törzstőke legalább egytized részét képviselő tagoknak is erre. A taggyűlés összehívása mindig az arra jogosultak belátására van bízva, a törvény két esetben rendeli kötelezően összehívni a taggyűlést. Az egyik ilyen eset a 150. § (1) bekezdésében meghatározott évi rendes közgyűlés összehívása, a másik ilyen eset pedig akkor áll be, ha a társaság mérlegéből, könyvviteli nyilvántartásából kitűnik, hogy a saját tőke veszteség folytán a törzstőke felére, illetőleg a törvényben meghatározott hárommilliós minimál érték alá csökkent, valamint, ha a társaság fizetéseit beszüntette, és vagyona a tartozásokat nem fedezi. Mindkét esetben az ügyvezető köteles a taggyűlést összehívni.
    A törvény ezen utóbbi szabály kimondásával jelentős hitelezővédelmi érdekeket véd, hiszen a fizetésképtelenségen túl arra az esetre is kötelezővé teszi a taggyűlés összehívását - és ami még ennél is fontosabb, az intézkedések meghozatalát -, amikor a társaságnál olyan vagyonvesztés következik be, amely a törzstőke csökkenését idézte elő. Ebben az esetben a törvény kötelező erővel írja elő, hogy milyen típusú intézkedések hozandók a társaság megmentése, illetőleg a hitelezők védelme érdekében. A tagoknak ugyanis a törvény szerint határozniuk kell ez esetben vagy a pótbefizetés előírásáról, amellyel a veszteséget csökkentik, vagy ha a társasági szerződésben ilyen lehetőség nincs, úgy a törzstőke más módon történő biztosításról (ami jelentheti a tagok önkéntes befizetését, illetőleg a törzstőke felemelését), ha erre nem kerül sor, akkor mindenképpen rendelkezni kell a törzstőke leszállításáról. Ha a leszállítás olyan mértékű, hogy a kft.-k számára előírt hárommillió forintos tőkeminimumot is érinti, úgy arról kell rendelkezni helyette, hogy a társaság közkereseti, vagy betéti társasággá alakul, amennyiben a társaság tagjai erre nem hajlandóak, úgy a társaság megszűntetéséről kötelesek rendelkezni. A korlátolt felelősséggel kapcsolatos - régóta hiányolt - hitelezővédelmi szabályokat tartalmaznak a fenti rendelkezések, melyek a hitelezővédelem és jogbiztonság megtartása mellett a Cégbírósági nyilvántartás hitelességét is kívánják erősíteni, hiszen az adott hitelező joggal bízhat abban, hogy a Cégbíróságnál bejegyzett társaság törzstőkéje az nem csak papíron létezik, hanem a valóságban is rendelkezésre áll. Amennyiben ez nem így van, úgy az új törvény kényszerítő erővel kötelezi a társaság tagjait a fent említett szükséges intézkedések megtételére.
    A tagok döntéseiket a taggyűlésen hozzák. A megalapozott döntéshozatal és a határozatképesség biztosítása érdekében a törvény részletesen szabályozza a taggyűlés összehívásának rendjét. A szigorú előírások ellenére előfordulhat azonban, hogy valamely mulasztás folytán a taggyűlés nem szabályszerűen került összehívásra. A legtipikusabb mulasztás az, ha a meghívóban nem közlik a taggyűlésen tárgyalásra kerülő napirendet, illetőleg, ha a taggyűlés határnapja és a meghívók elküldése között a törvényben megjelölt tizenöt napi időköz nincs meg. A törvény, bár szigorú feltételeket szabi bizonyos esetekben mégis rugalmasabban bizonyul saját feltételeihez. Így van ez a szabálytalanul összehívott taggyűlés esetében is, amikor lehetővé teszi, hogy a taggyűlés ilyenkor is határozhat, de csak akkor, ha azon valamennyi tag jelen van, és a taggyűlés megtartása ellen nem tiltakozik.
    A taggyűlés napirendjét az annak összehívására jogosultak állapítják meg. A napirendet a meghívóban ismertetni kell. Ha a tagok megkapják meghívójukat, akkor felmerülhetnek bennük olyan kérdések, amelyek a napirenden szereplő kérdések között nem szerepelnek, bár megtárgyalásukat nélkülözhetetlennek tartják. A törvény ilyen esetekben lehetőséget ad arra, hogy a tagok a már kiküldött meghívó után is javaslatot tehessenek bizonyos napirendi kérdések megtárgyalására. Ezt a javaslatot azonban legalább három nappal a taggyűlés előtt ismertetni kell a többi taggal, mégpedig ugyanolyan feltételek mellett, tehát írásban, mint a rendes meghívóban szereplő napirendi pontokat. Ennél különösebb eset az, ha egyes kérdések a taggyűlésen merülnek fel, és azonnal döntést igényelnek. Ilyen kivételes esetben a törvény lehetővé teszi a döntéshozatalt, de csak akkor, ha a taggyűlésen valamennyi tag jelen van, és ez ellen nem tiltakozik.
    A korábbi Gt. nem rendelkezett arról, hogy a taggyűlést hová kell összehívni. Fő szabályként nyilván az érvényesült, hogy a taggyűlést a társaság székhelyén tartják. Nagy létszámú társaságok esetében azonban a taggyűlés összehívására máshol is sor kerülhet. Az új Gt. fő szabályként rögzíti azt a tételt, hogy a taggyűlést mindig a társaság székhelyére kell összehívni, kivéve, ha a társasági szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz, illetőleg, ha valamennyi tag előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy más helyre történjék a taggyűlés összehívása. E rendelkezéssel a törvény azt kívánja elérni, hogy a taggyűlések összehívására jogosult ügyvezetők ne tehessék meg azt, hogy szándékuk szerint olyan helyekre hívják össze a taggyűléseket, ahová az egyes szavazásra jogosult tagok nem juthatnak el. E szabály alkalmazása azonban csak akkor kötelező, ha a felek ettől eltérően nem rendelkeztek (pl. nagy létszámú társaság esetén a székhely iroda alkalmatlan a taggyűlés megtartására, vagy ha valamennyi tag úgy dönt, hogy a székhely helyett más helyiségben kívánják a taggyűlést megtartani stb.).
    A 153. § (5) bekezdése is rendelkezik a megismételt taggyűlés összehívásának szabályairól. A 151. § magyarázatánál már szóltunk részletesen a megismételt taggyűlés összehívásának rendjéről, így itt csak utalunk arra, hogy a törvény lehetővé teszi azt, hogy a megismételt taggyűlés összehívása az eredeti taggyűlés meghívójában megjelölt feltételekkel is történhet, ehhez a törvény időhatárt nem állapít meg.
    D) Határozathozatal taggyűlés tartása nélkül
    A korlátolt felelősségű társaság tagjai tagsági jogaikat a taggyűlésen gyakorolják. Előfordulhat azonban, hogy a taggyűlés összehívása nehézségekbe ütközik, pl. külföldi tulajdonosok esetén. A törvény rugalmas megoldásként ilyenkor lehetővé teszi, hogy a társaság tagjai taggyűlés tartása nélkül is érvényes határozatot hozzanak. Ez a lehetőség azonban kivételes, és a tagok részéről teljes egyhangúságot feltételez. Ez azt jelenti, hogy ha a tagok bármelyike kéri, a taggyűlést a határozattervezet megtárgyalására össze kell hívni, és a tagok nem szavazhatnak írásban. Az új Gt. továbbra is lehetővé teszi a taggyűlésen kívül történő döntéshozatalt, azonban azt kötelező erővel előírja, hogy a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásáról, és az adózott eredmény felhasználásáról határozat csak a szabályszerűen összehívott taggyűlésen hozható. Ez azt jelenti, hogy az évi rendes közgyűlés kötelező napirendjén szereplő kérdésekben a tagok nem szavazhatnak írásban, ez esetben mindig taggyűlést kell szabályszerűen összehívni.
    Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét - ha a társasági szerződés ennél rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc napos határidő kitűzésével írásban kell a tagokkal közölni, akik szavazatukat írásban adják meg. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről a tagokat az utolsó szavazat beérkezését követő nyolc napon belül az ügyvezető írásban tájékoztatja.
    A tagok egyik alapvető érdeke, hogy a társaság határozatairól tudomást szerezhessenek. Mivel a taggyűlés határozataihoz, illetőleg a taggyűlésen kívül hozott ugyanolyan értékű határozatokhoz számos jogosítványuk fűződik, így a törvény kötelezően írja elő a taggyűlésen kívül hozott határozatok ismertetését. Az ügyvezetőnek az utolsó szavazat beérkezését követő nyolc napon belül írásban kell tájékoztatnia a tagokat a szavazás eredményéről, és a határozatról, valamint annak keltéről.
    E) Jegyzőkönyv, határozatok könyve
    A korábbi Gt. nem tette kötelezővé kft. esetében a taggyűlésen történtek jegyzőkönyvben való rögzítését. A jogalkalmazói gyakorlatban számos problémát okozott az, hogy nem minden esetben sikerült hitelesen dokumentálni a taggyűlésen meghozott határozatokat. Ugyan előírja a törvény, hogy a taggyűlésen hozott határozatokról külön nyilvántartást (határozatok könyve) kell vezetni, a határozatok bíróság részére történő közlése azonban csak a határozatok könyvéből történő kivonat útján történhet, hiszen a határozatok könyvét nem lehet a bírósági iratokhoz csatolni. Ez számos esetben jogbizonytalanságot okozott, ezért az új Gt. bevezette a korlátolt felelősségű társaságok taggyűlése esetén is a jegyzőkönyvvezetési kötelezettséget.
    A törvény szerint a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a taggyűlés helyét és idejét, a jelenlévőket és az általuk képviselt szavazati jog mértékét, továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat, és a határozatokat, valamint az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát. E rendelkezések elősegítik azt, hogy a Cégbíróság számára az egyes határozatok meghozataláról, annak módjáról és érvényességéről, valamint tartalmáról hiteles tájékoztatást kapjanak, hiszen a jegyzőkönyvet az ügyvezetőnek és egy - a taggyűlésen jelenlevő hitelesítőnek megválasztott - tagnak kell aláírnia. E mellett az új törvény fenntartja a határozatok könyvének vezetési kötelezettségét, ez azonban nem kifelé, hanem a tagok irányában bír elsődleges jelentőséggel, hiszen a taggyűlésen jelen nem lévő tagok a határozatok könyvéből értesülhetnek arról, hogy a taggyűlésen milyen határozat született. E mellett azonban a részt nem vevő tagok jogosultak arra is, hogy a jegyzőkönyvbe is betekinthessenek, és az abban foglaltakról az ügyvezető által is hitelesített másolatot kérhessenek.
    2. Az ügyvezető
    A kft. ügyeinek intézését és a társaság képviseletét a tagok, illetőleg képviselőjük közül, vagy kívülálló természetes személyekből választott egy, vagy több ügyvezető látja el. A korlátolt felelősségű társaságok többségében tehát a társaság ügyeinek intézését az erre a célra választott hozzáértő szakemberek végzik. Ez a szabály azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az ügyvezetést a társaság tagjai maguk végezzék, ebben az esetben ügyvezetők választására nem kerül sor, de ilyenkor a törvény alkalmazása szempontjából ezeket a tagokat kell ügyvezetőnek tekinteni, és így történik bejelentésük a Cégbírósághoz is.
    Amennyiben a tagok a társasági szerződésben ügyvezetőt jelöltek ki, illetőleg a későbbiek során ügyvezetőket választottak, akkor a társaság képviseletét kizárólag az ügyvezetők, illetőleg az általuk kijelölt dolgozók, vagy cégvezetők láthatják el, a tagok nem.
    A korábbi Gt. abból az elvből indult ki, hogy a korlátolt felelősségű társaságnak általában több ügyvezetője van, ehhez igazította a szabályozást, különös tekintettel a képviseleti jog meghatározására, illetőleg a felelősségre. Az új törvény nem rendelkezik erről a kérdésről, mert a gyakorlatban kialakult azt az esetet veszi alapul, hogy a korlátolt felelősségű társaságnak rendszerint egy ügyvezetője van. Amennyiben mégis több ügyvezetőt választanak, illetőleg jelölnek ki a társasági szerződésben a tagok, úgy mindenképpen rendelkezni kell a képviselet módjáról, azaz, hogy az ügyvezetők együttesen, vagy önállóan jogosultak-e képviselni a társaságot.
    A) A tagjegyzék
    A társasági szerződés útján létrejövő gazdasági társaságok esetében a tagok valamennyi fontosabb adatát, jogait és kötelezettségeit a társasági szerződés tartalmazza. Ez a szabály a kft.-kre is alkalmazandó, azonban csak a társaság alapításakor. Az üzletrészek átruházása folytán történő tagváltozás ugyanis a már ismertetett szabály szerint nem igényli a társasági szerződés módosítását. A tagok személyének változása tehát nem kerül utóbb a társasági szerződésben átvezetésre.
    A társaság tagjainak, az ügyvezetőknek, a felügyelő bizottság tagjainak és a hitelezőknek, valamint egyéb érdekelt kívülálló személyeknek fontos érdeke fűződhet ahhoz, hogy pontosan megállapítható legyen, az adott időpontban kik a társaság tagjai, azok ott milyen üzleti részesedéssel rendelkeznek, illetőleg milyen speciális jogok és kötelezettségek illetik meg, illetőleg terhelik azokat. Erre tekintettel írja elő a törvény a tagjegyzék elkészítésének kötelezettségét. A tagjegyzék a tagokról készült sajátos nyilvántartás, amely a tagokra vonatkozó összes fontosabb adatot tartalmazza.
    A tagjegyzéken fel kell tüntetni:
    a) valamennyi tag nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét) és törzsbetétét;
    b) a törzstőke mértékét;
    c) a társasági szerződésnek az esetleges pótbefizetésekre és mellékszolgáltatásokra, valamint az üzletrész átruházásának korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezéseit.
    A tagok személyében vagy üzletrészeiben bekövetkezett minden változást, így az üzletrészek átruházását (átszállását), felosztását, a társaság tulajdonába kerülését vagy bevonását az ügyvezetőnek át kell vezetnie a tagjegyzéken.
    A tagjegyzék jelentősége abban áll, hogy nyilvánossága folytán a Cégbíróságokon bárki információkat szerezhet a társaság tagjairól. A nyilvánosság egyaránt szolgálja a hitelezővédelem érdekét, illetőleg a társaságba belépni kívánók részére is megadja azokat a felvilágosításokat, amelyek az üzletrész megszerzésénél szükségesnek mutatkoznak. A tagjegyzék egy példánya a társaságnál is rendelkezésre kell, hogy álljon, ezt azonban nem tekintheti meg bárki, hanem csak az a személy, aki érdekeltségét valószínűsíti az ügyvezető előtt. E rendelkezés kimondására azért van szükség, hogy az érintett érdeklődők a nyilvánosságot biztosító Cégbírósághoz forduljanak, és ne a társaság ügyvezetését zaklassák, indokolt esetben azonban a törvény erre is módon ad, de csak akkor, ha az érdekeltséget az érintett személy valószínűsíti.
    B) Az ügyvezető visszahívása
    A Gt. vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános szabályai szerint a vezető tisztségviselők, így az ügyvezetők is bármikor visszahívhatók. Az ügyvezetők visszahívásának feltételeire a törvény nem ad szempontokat. Kft. esetében egyetlen megkötést tartalmaz a törvény, nevezetesen azt, hogy a taggyűlésnek legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatára van szükség a visszahíváshoz. Itt jegyezzük meg, hogy az ügyvezető megválasztásához - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - elegendő az egyszerű szótöbbség is.
    Az ügyvezető helyzetének erősítése érdekében a társasági szerződés a visszahívás lehetőségét szűkítheti. Így például kimondható a szerződésben, hogy csak súlyos kötelességszegés esetén van lehetőség a visszahívásra, illetőleg egyéb szempontokat is meghatározhat a szerződés. A társasági szerződés a visszahívással kapcsolatos szavazati rendet is szigoríthatja, és akár egyhangú szavazatást is előírhat visszahívás esetére. Alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy a kft.-nek mindig legyen törvényes képviselője. Ha a tagok a társasági szerződésben úgy rendelkeztek, hogy több ügyvezetőt választanak, akkor rendelkezniük kell arról is, hogy melyik az az alsó határ, ameddig még a társaság a csökkent számú ügyvezetőkkel el tudja látni tevékenységét. Ha a társaság ügyvezetőinek száma e mérték alá csökken, a maradék ügyvezetők kötelesek összehívni a taggyűlést, új ügyvezető (ügyvezetők) megválasztása végett, mégpedig a tény megállapításától számított harminc napon belül.
    Ha a társaságnak egyetlen ügyvezetője sem maradt, akkor nincs a társaságnak törvényes képviselője sem. A Gt. a törvényes képviselő nélküli huzamosabb működést megengedhetetlennek tartja, ezért lehetőséget ad arra, hogy bármelyik érdekelt tag, vagy hitelező kérelmére a Cégbíróság hívja össze a taggyűlést ügyvezető választása céljából. Erre általában csak akkor kerülhet sor, ha a társaságnál felügyelő bizottság, illetőleg könyvvizsgáló nem működik, hiszen ebben az esetekben ezeknek a szerveknek a kötelessége lenne a taggyűlés összehívása.
    V. A társasági szerződés módosítása, a törzstőke felemelése és leszállítása
    1. A társasági szerződés módosítása
    A társasági szerződés megkötéséhez természetesen valamennyi tag egyetértése szükséges. Ebből a polgári jog általános szabályaival összhangban következne az is, hogy a társasági szerződés is csak egyhangú határozattal lenne módosítható. Figyelemmel arra, hogy a törvény egyes rendelkezései a társaság alapvető szervezeti kérdéseinek a taggyűlés háromnegyedes, vagy esetleg csak egyszerű szótöbbséggel hozott határozathozatalát kívánják meg, ezért a társasági szerződés módosításánál sem lehetett az egyhangúságot megkövetelni.
    A Gt. legalább háromnegyedes szótöbbséggel történő szerződésmódosítást azonban csak fő szabályként rendeli alkalmazni. Lehetőség van ugyanis arra, hogy a tagok ennél szigorúbb döntéshozatali rendet, akár egyhangúságot is írjanak elő a társasági szerződésben.
    A joggyakorlatban hosszú időn keresztül problémát jelentett, hogy a társasági szerződés változó tartalmi elemeinek korrekciója során szükség van-e a társasági szerződés alakszerű módosítására. A régi Gt. nem rendelkezett erről a kérdésről, a bírói gyakorlat is eltérően értelmezte, mert másként ítélte meg a székhelyváltozás kérdését az ügyvezetőváltozás kérdésétől, illetőleg a tevékenységi kör bővítését a tőkeemeléstől. Az új törvény az egységes gyakorlat kialakítása érdekében kimondja, hogy nincs szükség taggyűlés tartására, és a szerződés alakszerű módosítására a tagok személyében történt változás esetén. Miután a szabályozás kogens jellegűre változott, így ebből az következik, hogy minden, az előzőekben felsorolt esetben szükség van a társasági szerződés alakszerű módosítására, és ellenjegyzésére, ez alól egyetlen kivételt ad a törvény, amikor kimondja, hogy a tagváltozás nem igényli a társasági szerződés módosítását.
    A társasági szerződés módosítására vonatkozó liberálisnak tűnő szabályok a társaság működése során azonban visszaélésre is módot adhatnak, és hátrányos helyzetet eredményezhetnek a taggyűlésen leszavazatott tagok számára. Ezért a törvény egyes esetekben nem elégszik meg a háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozattal, hanem kötelezően egyhangú szavazást ír elő. Ilyen eset az, amikor a taggyűlés a tagok társasági szerződésben foglalt kötelezettségeit növelni akarja, új kötelezettségek megállapítását írja elő, illetőleg az egyes tagokat korábban már megillető jogok csorbítását szándékozik kimondani. A kötelezettség növelése megjelenhet például a pótbefizetés mértékének növelésében, új kötelezettség megállapítása lehet pl. a pótbefizetés előírása, a külön jogok csorbítása jelentheti az eltérő tagsági jogokat biztosító üzletrész tulajdonos pozitív "elsőbbségi" jogainak csorbítását, tehát pl. az osztalékelsőbbség elvesztése, illetőleg a többlet szavazati jog megkurtítása, stb.
    2. A törzstőke felemelése
    A kft. működésének kiterjesztése során szükség lehet pótlólagos pénzeszközökre, illetőleg egyéb vagyontárgyakra. Ha a társaság végleges jelleggel akar pótlólagos tőkéhez jutni, ezt csak a törzstőke felemelése útján teheti meg. A törzstőke felemelése általában új törzsbetétek befizetésével, illetőleg nem vagyoni betétek szolgáltatásával történik. E rendelkezés alól a Gt. két kivételt ad meg, mindkettő a társaság törzstőkén felüli vagyonából történő tőkeemelésre vonatkozik, a 145. § (2) bekezdése alapján a dolgozói üzletrész kibocsátása, illetőleg a 165. § alapján a társaság törzstőkén felüli vagyonának tőkeemelésre fordítása nem igényel új befizetést, illetőleg új apport rendelkezésre bocsátását.
    A fiktív törzstőke képződésének megakadályozása érdekében a törvény a törzstőke felemelését csak akkor engedi meg, ha a tagok már valamennyi korábbi törzsbetétjüket már teljes egészében befizették, illetőleg szolgáltatták a társaság részére. Ez alól a törzstőkén felüli vagyonból történő tőkeemelés a kivétel, erre már akkor is sor kerülhet, ha még a tagok nem fizették be valamennyi betétjüket.
    A korlátolt felelősségű társaság személyes jellegéből következik, hogy a törzstőke felemelése esetén - az üzletrészek átruházására vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan - a társaság tagjainak az új törzsbetétekre elsőbbségi joguk van (162. §). Ez a rendelkezés lehetővé teszi a tagok számára, hogy megakadályozhassák a számukra nemkívánatos személyeknek a társaságba való belépését. A tagok ezen elsőbbségi jogukat rendszerint törzsbetéteik arányában gyakorolhatják, a társasági szerződés azonban ettől eltérően is rendelkezhet. Ha az új törzsbetétet a társaság tagjai szerzik meg, további törzsbetéteik összege az új törzsbetét összegével növekszik. A korábbi Gt. a tagok elővásárlási jogával rendelkezik, azonban jogdogmatikailag helyesebb az új törvény által előírt elsőbbségi jog kifejezés használata, mert ezen jogukat a tagok az új törzsbetétek kibocsátása előtt gyakorolhatják, így nincs mit megvásárolniuk, hanem csak szerzési elsőbbségükkel élhetnek.
    A törvény kivételes intézményként tartalmazza a dolgozói üzletrészt. Ezért, ha a tőkeemelésre kifejezetten a dolgozói üzletrész kibocsátása érdekében kerül sor, úgy a fent említett elsőbbségi, illetőleg elővásárlási jogok nem érvényesülhetnek. Ilyenkor csak a társaság dolgozói jogosultak az új törzsbetétek megszerzésére.
    A törzstőke felemelése során az új törzsbetétet befizető, illetőleg azt nem pénzbeli betétként szolgáltató tag, a társasági szerződés módosítása nélkül - az üzletrész átruházásánál alkalmazott megoldáshoz hasonlóan - a társaság tagjává válik. A társasági szerződés módosításának hiányára tekintettel a törvény ez esetben is előírja, hogy az új törzsbetét megszerzéséhez közokiratba, vagy a szerződő fél által aláírt és tanúkkal igazolt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatra van szükség. Ebben ki kell jelentenie a törzsbetétet megszerző személynek, hogy a társasági szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. A nyilatkozat joghatásait tekintve - a korábbi szabályozással ellentétben - nem tér el az üzletrész átruházásakor adott nyilatkozat joghatályától. Az új törvény ugyanis már nem teszi lehetővé, hogy a taggyűlés külön döntsön arról, hogy elfogadja-e az új tag nyilatkozatát, hanem a nyilatkozat megtételével az új tag automatikusan a társaság teljes jogú tagjává válik. Ebben az esetben tehát nincs meg a lehetőség arra, hogy megakadályozzák a tag belépését a társaságba, kivéve azt az esetet, ha a tagok a már említett elsőbbségi jogukkal élnek.
    Ha a törzstőke felemelése új törzsbetétek kibocsátása révén történik, akkor ezekre a betétekre az alapításkori törzsbetét befizetésére, illetve szolgáltatására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy az új törzsbetét legkisebb összege sem lehet kevesebb százezer forintnál, és ugyanúgy elrendelhető az új törzsbetét későbbi befizetése is az 50% befizetését követően. Ebben az esetben, ha a tag nem teljesíti befizetési kötelezettségét, akkor ugyanúgy kamatot vagy kártérítést köteles fizetni, mint új alapítás esetében, illetve tagsági viszonya ugyanúgy megszűnik, mint az alapításkori fizetés elmulasztása esetén. E rendelkezéseket az új tagokra, és a társaságban lévő - elsőbbségükkel élő - korábbi tagokra egyaránt alkalmazni kell a tőkeemelés során. Ugyancsak alkalmazandóak a nem pénzbeli betétet szolgáltató tag szigorú felelősségi szabályai is a tőkeemelés során [12. § (4) bekezdés].
    Kft. esetében a törzstőke felemelésére rendszerint akkor kerül sor, ha a társaságnak pótlólagos tőkére van szüksége, amelyet új törzsbetétek befizetésével, illetőleg szolgáltatásával fedeznek a tagok, vagy a társaságba belépni kívánó kívülálló személyek. Előfordulhat azonban olyan eset is, hogy a társaságnak a törzstőkén felül - rendszerint a fel nem osztott eredményből (ereménytartalékból), vagy tőketartalékból - jelentős vagyona halmozódott fel. A tagok rendelkezhetnek úgy is, hogy külön befizetések nélkül úgy emelik fel a törzstőkét, hogy ezt a felhalmozott, törzstőkén felüli vagyont teszik a törzstőke részévé. Ilyenkor a tagok törzsbetéteit a korábbi törzsbetéteik arányában növeli a tőkeemelés. A korábbi jogszabály lehetővé tette, hogy a felek a társasági szerződésben ettől eltérően rendelkezzenek, az új Gt. nem ad módot erre, és automatikusan a törzsbetétek arányában rendeli el felosztani a tőkén felüli vagyont egy esetleges tőkeemelés során.
    A tőkén felüli vagyon meglétét a társaság mindenkori számviteli mérlege bizonyítja. A mérleg elfogadását követően van lehetőség tehát a tőkén felüli vagyonból történő tőkeemelésre. A számviteli szabályok azonban nem zárják ki annak lehetőségét, hogy - az osztalékelőleghez hasonlóan - év közben is felemelésre kerülhessen a törzstőke a társaság tőkén felüli vagyonából, ehhez azonban hasonló módon közbenső mérleget kell készíteni. Vitás kérdésként kerülhet fel, hogy ha a közbenső mérlegben feltüntetett tőkén felüli vagyon az azt követő évi rendes mérlegben már nem, vagy csökkentett mértékben szerepel, akkor mi a teendő. Álláspontunk szerint ilyenkor a társaság felemelt törzstőkéjét az új évi rendes számviteli mérleg adatainak megfelelően korrigálni kell, azaz, ha azt az összeget nem éri el, úgy a törzstőkét le kell szállítani. Ezért kockázatos tehát év közben a tőkén felüli vagyon terhére tőkeemelést megvalósítani, leghelyesebb ezzel megvárni az évi rendes számviteli mérleget.
    3. A törzstőke leszállítása
    A törzstőke felemelése mellett a törvény természetszerűleg lehetőséget ad, bár lényegesen szűkebb terjedelemben a törzstőke leszállítására is, sőt bizonyos esetekben kötelezővé is teszi azt. Kötelező a törzstőkét leszállítani a kizárást követő üzletrész bevonása esetén, vagy ha a saját vagyon a törzstőke fele alá csökken és a tagok más módon nem tudják a hiányt rendezni. A tőkeleszállítás önkéntes módja történhet úgy, hogy a tagok részére a törzstőkéből a csökkentést követően visszafizetést teljesítenek, illetőleg úgy is, hogy a társaság veszteségeit oly módon írják le, hogy annak összegével csökkentik a törzstőkét. Természetesen ilyenkor a tagok részére visszafizetés nem történik. A törzstőke leszállítása esetén is alkalmazni kell néhány alapításra vonatkozó szabályt, így leszállítás esetén sem lehet a törzstőke minimuma 3 000 000 Ft-nál kevesebb, és ha a leszállítás a törzsbetétek hányadának visszafizetésével történik, akkor csak olyan mértékű lehet, hogy minden tagnak legalább 100 000 Ft-os törzsbetétje maradjon. Ha a leszállítással a társaság törzstőkéje 3 000 000 Ft alá csökkenne, úgy a taggyűlés köteles a társaságnak más társasági formába történő átalakulásáról vagy a társaság jogutód nélküli megszűnéséről határozni.
    A törzstőke leszállítása esetében az erről döntő taggyűlési határozatban meg kell határozni, hogy a törzstőke leszállítása tőkekivonás vagy a veszteség rendezése érdekében, illetve a saját tőke más elemeinek (eredménytartalék, tőketartalék) növelése céljából történik-e.
    A törzstőke leszállításának megismeréséhez a hitelezőknek alapvető érdekük fűződik, ezért a törvény arra kötelezi az ügyvezetőt, hogy a törzstőke leszállítását kimondó határozatról - a Cégbíróságnak történt bejelentést követően - az ügyvezető a Cégközlönyben kétszer egymás után harminc napos időközzel hirdetményt tegyen közzé. A hirdetményben ismertetni kell a törzstőke leszállítását kimondó határozatot, és egyúttal fel kell hívni a társaság hitelezőit, hogy követeléseiket a hirdetmény utolsó közzétételétől számított három hónapon belül jelentsék be. Az ismert hitelezőket külön is fel kell hívni követeléseik bejelentésére.
    A törzstőke leszállítása esetén a társaság hitelezői döntenek arról, hogy a leszállításhoz hozzájárulnak-e vagy sem. Ha a leszállításhoz hozzájárultak, akkor a társaságnak semmiféle fizetési vagy biztosítékadási kötelezettsége nem keletkezik. Amennyiben a törzstőke leszállításához a hitelezők nem járultak hozzá, úgy lejárt követeléseiket a társaságnak ki kell elégítenie, a le nem járt követelésekre nézve pedig az érintett hitelezők részére biztosítékot kell nyújtani. Ha a társaság e kötelezettségének nem tesz eleget, a Cégbíróság a törzstőke leszállításának cégbejegyzését megtagadja.
    Az előzőekben említett hitelezővédelmi szabályokat azonban nem kell alkalmazni abban az esetben, ha a törzstőke leszállítását a törvény kötelezővé teszi.
    VI. A társaság megszűnése
    A korlátolt felelősségű társaság megszűnésének szabályait a törvényjavaslat általános része (53-58. §-ok) tartalmazza. Ezen társaságok esetében a törvény annyi eltérést enged, hogy a megszűnés elhatározásához megelégszik a háromnegyedes szótöbbség előírásához a taggyűlésen. E szabály alól azonban a társasági szerződés felfelé eltérhet, és szigorúbb határozathozatali rendet - akár egyhangúságot - is előírhat.
    A korlátolt felelősségű társaság tagjának felelőssége a társaság tartozásaiért korlátozott. E szabály értelemszerűen a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén is alkalmazható, ha a társaság vagyona megszűnéskor nem elegendő a hitelezők kielégítésére, úgy a tagok magánvagyona a tartozások fedezésére nem vonható be. Ezen általános rendelkezés alól azonban az új Gt. 56. §-ának (3) és (4) bekezdése szigorú kivételt tesz.
    A korlátolt felelősség - az új Gt. értelmezése szerint - egyben jogot is jelent, jogot arra, hogy a hitelezők követelését a társasági vagyon elfogyása után a tulajdonosok visszautasíthassák. A Polgári Törvénykönyv 5. §-ának (1) bekezdése tiltja a joggal való visszaélést. Különösen ilyennek minősíti azt az esetet, ha a jog gyakorlása a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, illetőleg mások törvényes érdekeinek csorbítását, vagy illetéktelen előnyök szerzését alapozná meg. Ha tehát valaki azzal a jogával visszaélve, hogy korlátolt felelősséggel bír egy társaságnál, olyan üzleti magatartást folytat, amelynek eredményeképpen a társaság vagyona úgy csökken, hogy ezáltal a társasa g a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni, úgy az új Gt. kimondja ezen magatartást teljesítő tagok korlátlan felelősségét a társaság tartozásaiért. Nincs lehetőség tehát arra, hogy a korlátolt felelősséggel visszaélve a tagok a társaság vagyonával oly módon rendelkezzenek sajátjukként, illetőleg a társaság vagyonát saját, vagy más személyek javára úgy csökkentsék, hogy ezáltal a társaság kötelezettségeit nem lesz képes teljesíteni. E magatartás megvalósulási feltételéül azonban a törvény azt is előírja, hogy csak azok a tagok felelnek teljes vagyonukkal, akik úgy csökkentették a társaság vagyonát, hogy tudták, illetve kellő gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna, hogy ezáltal a társaság kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni. Röviden összefoglalva ez azt jelenti, hogy a korlátolt felelősséggel bíró tagok felelőssége átcsaphat korlátlanná akkor, ha a hitelezők és a többi kistulajdonos szeme láttára a társaság vagyonát tudatosan oly mértékben csorbítják, hogy ezáltal a hitelezők kielégítése veszélybe kerül. E rendelkezések alkalmazásánál azonban hangsúlyozni kell, hogy az említett felelősségátvitel a tagok magánvagyonára kivételes lehetőség a bíróság számára. A felszámolási eljárás során a bírói gyakorlat fogja kialakítani azt a mércét, amelynek alapján e rendelkezések alkalmazhatóak lennének, különös figyelemmel arra, hogy általános alkalmazásuk a korlátolt felelősségű társaságokat alapvető ismérvüktől - a korlátolt felelősségtől - fosztaná meg.
    Az új törvény világosabbá teszi a végelszámoló szerepét a megszűnési eljárás során. A gyakorlatban kialakult szabályoknak megfelelően kötelezővé teszi számára, hogy a végelszámolási eljárásról szóló Cégbírósági végzés közzétételét követően maga is közzétegye a Cégközlönyben azt a hirdetményt, amely tartalmazza a végelszámoló nevét, lakóhelyét, a hitelezőknek szóló felhívást, mely szerint követeléseiket jelentsék be a végelszámolónak. Ha a végelszámoló befejezte eljárását, a társaság törlése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell a Cégbíróság számára, hogy az említett közzététel megtörtént. E látszólag párhuzamos nyilvánosság a hitelezők fokozott védelmét szolgálja.
    Az új törvény pontosítja a korábbi szabályozás garanciális hitelezővédelmi szabályait azzal is, hogy a társaság vagyonának felosztására csak a társaság Cégbírósági törlését követően kerülhessen sor.
    A kifejezetten spekulációs célból létrehozott, illetve fantomcégek elleni harc jegyében rendelkezik úgy az új törvény, hogy ha a végelszámolásra, illetve a felszámolásra olyan időpontban kerül sor, amikor a társaság törzstőkéje még nem teljes egészében kerül befizetésre, úgy a végelszámoló, illetve a felszámoló jogosult a befizetési kötelezettségeket azonnal esedékessé tenni, függetlenül attól, hogy az egy éves határidő még nem járt el. Erre akkor van lehetősége az említett személyeknek, ha a befizetésekre a társaság tartozásainak kiegyenlítése érdekében van szükség. Nincs lehetőség tehát a jövőben arra, hogy valaki megalapít egy céget, a törzsbetétjének azonban csak a felét fizeti be, majd azonnal elrendeli a társaság végelszámolását, miközben tartozást hagy hátra maga mögött. E rendelkezés kimondásával is "sérül" a tag korlátozott felelőssége, hiszen olyan kötelezettségekért is felel teljes magánvagyonával, aminek teljesítésére egyébként a társasági szerződés szerint még nem lenne köteles.
    A társaság megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, majd a további részt a törzsbetétek arányában kell felosztani a társaság tagjai között. A társasági szerződés azonban a megmaradt vagyon felosztása tekintetében ettől a szabálytól eltérő rendelkezéseket is megállapíthat, pl. egyes tagok részére elsőbbségi jogokat is biztosíthat.
    A Gt. 53. § (1) bekezdése tartalmazza a valamennyi társaságra érvényes megszűnési okokat. Ezek között szerepel az a társasági jogban tipikus szabály, hogy akkor is megszűnik a társaság, ha tagjainak száma egy főre csökken. A kft.-nél azonban indokolatlan ennek a szigorú szabálynak az alkalmazása, figyelemmel arra, hogy ilyen társaságot egy személy is alapíthat. Így, ha a tagok száma egy főre csökken, akkor a megmaradt tag egyszemélyes társaságként az arra vonatkozó szabályok alkalmazásával működtetheti tovább a korlátolt felelősségű társaságot. Erre az 53. § (1) bekezdése is kifejezetten lehetőséget biztosít.
    A korábbi joggyakorlatban vitát váltott ki ezen szabály értelmezése, ugyanis egyszemélyes társaságnál alapító okiratra van szükség a működéshez, míg többszemélyes társaság esetén társasági szerződés megkötésére. Nem volt egységes a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy ilyenkor kell-e a társasági szerződés helyett külön egyszemélyes társaságra modellezett alapító okiratot készíteni. Az új törvény egyértelműen rendezi ezt a kérdést, amikor kimondja, hogy ilyenkor külön alapító okirat készítésére nincs szükség, a társaság tehát működhet tovább a korábbi társasági szerződése alapján, természetesen az egyszemélyes társaságokra vonatkozó sajátosságok figyelembevételével és alkalmazásával.
    VII. Az egyszemélyes társaság
    Az egyszemélyes társaság létrejöhet úgy, hogy egy személy alapítja, illetőleg oly módon is, hogy többszemélyes társaság a tagok kiválása és az üzletrészek egy kézben egyesülése folytán egyszemélyessé válik. Az egyszemélyes társaságnál a taggyűlési hatáskörbe tartozó kérdésekben az egyszemélyes tag (alapító) dönt, ott taggyűlés nem működik. Döntéséről azonban a vezető tisztségviselőket - amennyiben nem ő látja el az ügyvezetést - minden esetben írásban köteles értesíteni a pontos informáltság érdekében. Ennek megfelelően alakul az ügyvezető felelőssége is.
    A korábbi Gt. az egyszemélyes társaságokra vonatkozó rendelkezéseket szétszórtan, az egyes címek között tartalmazta. Az új törvény a kft.-re vonatkozó fejezet végén egy cím alatt egyesíti az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó speciális rendelkezéseket. E rendelkezések azonban érdemben nem térnek el a korábbi szabályozás szövegétől.
    Az új törvény mindössze néhány finomítást tartalmaz, így például előírja azt, hogy a taggyűlési hatáskörbe tartozó kérdésekben történő döntéshozatal joga az egyszemélyes társaság tulajdonosáé, aki azonban erről köteles írásban értesíteni a társaság ügyvezetőjét, ha nem maga látja el az ügyvezetést. A gyakorlatban ugyanis a kommunikáció hiánya, illetőleg nem megfelelő volta gyakran problémákhoz vezetett. Sajátos összeférhetetlenségi szabályt fogalmaz meg az új törvény arra az esetre, amikor az egyszemélyes társaság tulajdonosa gazdálkodó szervezet. Ez esetben ugyanazon személy nem lehet egyidejűleg az egyszemélyes társaság és a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, illetve felügyelő bizottságának tagja. E rendelkezés összhangban van a törvény általános részében a vezető tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó rendelkezésekkel.
    Az egyszemélyes társaságoknál a visszaélések elkerülése érdekében a hitelezővédelem biztosításának különös jelentősége van. Erre figyelemmel rendelkezik úgy a törvény, hogy az egyszemélyes társaság esetében csak akkor kerülhet sor a cégbejegyzésre, ha a pénzbetétek teljes összegét befizették, és a nem pénzbeli betétet teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátották. Itt tehát nincs lehetőség arra, hogy alapításkor csak a pénzbetétek felét fizessék be, és egy éven belül teljesítsék a hátralékot. E rendelkezés természetesen a gyakorlatban enyhíthető azzal, hogy az egyszemélyes társaság alapítója csak olyan mértékű törzstőkét képez, amely a működés megindításhoz feltétlenül szükséges. Ez a megoldás rugalmasabb, mint a törzsbetét befizetésének elhalasztása, de a hitelezővédelmet jobban szolgálja, mert a be nem fizetett fiktív törzstőke lehetőségét egyértelműen kizárja.
    Az egyszemélyes társaság önálló jogalany, így saját nevében jogokat szerezhet, és kötelezettségeket vállalhat. Mivel az egyszemélyes társaság gyakorlatilag megegyezik az egyszemélyes tulajdonossal, aki szintén jogalany, így a kettőjük között létrejövő szerződés - amelyre a Ptk. lehetőséget ad - dokumentálása hitelezővédelmi szempontból garanciális követelmény. Erre tekintettel írja elő az új törvény, hogy a társaság és annak tagja közötti szerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges.
    Ha az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság az üzletrészek felosztása, vagy a törzstőke felemelése folytán új tagokkal egészül ki, vitás volt a gyakorlatban, hogyan történik a Gt. eredeti szövege által megkívánt átalakulás az általános szabályok szerinti korlátolt felelősségű társasággá. Az 1992-ben bevezetett módosítás egyértelművé teszi, hogy ehhez az alapító okirat helyett társasági szerződést kellett kötni, amelynek során viszont - illetékfizetés, közzétételi költségtérítés stb. szempontjából is - a társasági szerződés módosítására vonatkozó szabályokat kellett megfelelően alkalmazni. Az új törvény csak annyit mond, hogy a társasági szerződésre kell módosítani a korábbi alapító okiratot, de nem rendelkezik a módosításra vonatkozó szabály alkalmazhatóságáról. Álláspontunk szerint ez nem jelenti új társaság alapítását, így az említett illetékfizetés és egyéb kötelezettségek szempontjából a cégeljárásban módosításként fogható fel a kérdés, így a módosításra vonatkozó eljárási szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
    A saját üzletrész megszerzése a társasági törvényben biztosított kivételes lehetőség. Ezen lehetőség a kft.-kre jellemző tipikus vonások sérelmével jár. Az egyszemélyes társaság alapításának lehetősége ugyancsak megbontja a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályozás egységét. Ezen körülményekre figyelemmel a törvény nem teszi lehetővé, hogy az amúgy is eltérő jellegű szabályozásban az üzletrész saját részre történő megszerzése esetén újabb kivételt lehessen tenni. Az egyszemélyes társaság a tag személyétől ugyan szervezetileg elkülönül, de lényegében a társaság maga a kft. vagyonának a tulajdonosa. A saját üzletrésznek saját részre történő megszerzése visszaélésekre adhat alkalmat, ezért tiltja a törvény azt.
    Az egyszemélyes társaság is korlátolt felelősségű társaság, azaz alapesetben az egyszemélyes társaság egyszemélyes tulajdonosa is korlátoltan felel a társaság tartozásaiért. A törvény azonban két esetben a korlátolt felelősséget korlátlan felelősségé módosítja. E szabályok azonban a törvény 14. fejezetében találhatók, amely fejezet a befolyás-szerzésről rendelkezik gazdasági társaságokban. E rendelkezések szerint, ha a közvetlen irányítást biztosító befolyást a Cégbíróságnál nem jelentik be, ami az egyszemélyes társasági jelleg bejelentését jelenti, úgy az ellenőrzött társaság, tehát az egyszemélyes társaság felszámolása során - ha a társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet, annak a bejelentés teljesítéséig felmerült tartozásaiért a tulajdonost teljes és korlátlan felelősség terheli. Hasonló a helyzet akkor, ha az egyszemélyes tulajdonos tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, és ennek következtében a társaság felszámolása esetén az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet, ilyenkor a hitelezők a felszámolási eljárás során benyújtott keresetük alapján jogosultak kártérítésre, és ezen kár megtérítéséért az egyszemélyes társaság tulajdonosa korlátlan és teljes felelősséggel tartozik.
    Fő szabályként a törvény az egyszemélyes társaságra is a többszemélyes társaságokra vonatkozó általános rendelkezések alkalmazását rendeli. Ez alól a 6. cím alatt, az egyszemélyes társaságokra vonatkozó összegyűjtött szabályok a kivételek. Természetesen a törvény többszemélyes társaságokra vonatkozó rendelkezései "egy az egyben" nem alkalmazhatók az egyszemélyes társaságokra, ezért rugalmas módon a törvény a "megfelelően" kifejezést használja, tehát fő szabályként alkalmazandóak a rendelkezések, de minden esetben az egyszemélyes társaságra vonatkozó sajátos jellegzetességek figyelembevételével.
    VIII. A korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó konszernjogi rendelkezések
    A régi Gt. a gazdasági társaságokban történő befolyásszerzést kizárólag a részvénytársaságok körében szabályozta. E rendelkezéseket tehát csak akkor lehetett alkalmazni, ha egy belföldi részvénytársaság egy másik belföldi részvénytársaságban szerez valamiféle részesedést. Az új Gt. gyökeresen változtatott ezzel a szemlélettel, és a befolyásszerzés jogkövetkezményeinek körét kiterjesztette a részvénytársaságon kívül a korlátolt felelősségű társaságokra is. Befolyásszerzésről akkor beszélünk, amikor egy gazdálkodó szervezet részesedést szerez egy másik társasági típusú gazdálkodó szervezetben, azaz gazdasági társaságban. Az új Gt. rendelkezései szerint a befolyást szerző tulajdonos bármely társaságalapításra jogosult jogalany lehet, azaz magánszemély, egyéni vállalkozó, illetőleg gazdasági társaság egyaránt. A befolyásszerzés jogkövetkezményeit azonban csak akkor kell alkalmazni, ha a befolyást szerzők korlátolt felelősségű társaságban, illetőleg részvénytársaságban szereznek tulajdonrészt. Ebből az következik, hogy az új Gt. konszernjogi rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha egy magánszemély, vagy egyéni vállalkozó szerez részesedést egy korlátolt felelősségű társaságban, de akkor is, ha bármely gazdasági társaság - így pl. korlátolt felelősségű társaság - szerez részesedést egy másik korlátolt felelősségű társaságban.
    A konszernjogi rendelkezések egy része hitelezővédelmi jellegű, más részük pedig a kisebbségben maradt tulajdonostársak érdekeinek védelmét szolgálja. A konszernjogi rendelkezések érdemi célja az, hogy valaki tulajdonosi pozíciójával, hatalmával élve, vagy visszaélve a társaság hitelezőinek, illetőleg kisebbségben lévő tagjainak ne teremthessen olyan gazdálkodási szituációt, amely ezen utóbbiak érdekét sértené.
    Az új Gt. konszernjogi rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha bármely tulajdonszerzésre jogosult jogalany korlátolt felelősségű társaságban (ellenőrzött társaság) annak működése során jelentős befolyást, többségi vagy közvetlen irányítást biztosító befolyást szerez. Jelentős befolyással rendelkezik az a tag, aki az ellenőrzött társaságnál a szavazatok több, mint 25%-ával rendelkezik. Többségi irányítást biztosító befolyással az a tag rendelkezik, aki az ellenőrzött kft.-nél a szavazatok több, mint 50%-ával rendelkezik. A közvetlen irányítást biztosító befolyást az jelenti, ha az uralkodó tag az ellenőrzött társaságnál a szavazatok több, mint háromnegyed részével rendelkezik. Ezen utóbbi alatt természetesen az egyszemélyes társaságokat is érteni kell, tehát azt az esetet, amikor valakinek kezében egyesül egy korlátolt felelősségű társaság valamennyi üzletrésze, így ez a tag válik kizárólagos egyszemélyes tulajdonossá.
    Az új Gt. szabályai az előbbi befolyásszerzésekhez különböző jogkövetkezményeket fűznek, itt kell azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a későbbiekben ismertetendő jogkövetkezmények csak abban az esetben érvényesíthetőek, ha a befolyásszerzés alulról fölfelé történik. Ez azt jelenti, hogy nem alkalmazhatóak a jogkövetkezmények akkor, ha a befolyás az azonos vagy nagyobb mértékű jogosultságok csökkenése következtében jön létre. Ha tehát egy társaságnak valaki már az alapításkor 80%-os tulajdonosa, így rá a 75%-ot meghaladó esetre vonatkozó konszernjogi rendelkezések nem alkalmazhatóak. Ugyanez a helyzet akkor, ha ez a tulajdonos tulajdonrészét 60%-ra csökkenti, természetesen így sem kell alkalmazni rá az 50%-ot meghaladó tulajdonszerzésre vonatkozó korlátozó rendelkezéseket. E rendelkezések célja elsősorban kisebbségvédelem, ami azt jelenti, hogy az alulról jövő - a kisebbség által meg nem akadályozható - felvásárlásokkal szemben védje a kisebbségi tulajdonosokat. Ha tehát valaki 60%-os meglévő tulajdonrészét 76%-ra növeli, úgy a kisebbségi tulajdonosok egészen más jogi pozícióba kerülnek a társaság működése során, hiszen az új tulajdonos a társaságot érintő valamennyi kérdésben egymaga jogosult dönteni, a kisebbség véleményének figyelmen kívül hagyásával is.
    A különböző mértékű részesedések megszerzése esetén az új Gt. különböző jellegű jogkövetkezményeket ír elő. Abban azonban egységes a szabályozás, hogy valamennyi, már említett részesedési mértéket, illetőleg az azt biztosító befolyás fennállását az annak létrejöttét követő 30 napon belül a befolyással rendelkező köteles bejelenteni az ellenőrzött társaság székhelye szerint illetékes Cégbíróságnak; a bejelentéssel egyidejűleg neki magának gondoskodnia kell a befolyásszerzés tényének és mértékének a Cégközlönyben való közzétételéről. E rendelkezésnek az a célja, hogy a társaság többi társtulajdonosa időben tudomást szerezzen arról, hogy a társaságon belüli tulajdoni viszonyok jelentős változáson mentek át, amelyek az ő érdekeiket érinthetik. E rendelkezés nem csak a kisebbségi résztulajdonosok érdekét védi, hanem a külső hitelezőkét is, ugyanis nem mindegy a hitelező számára, hogy a vele üzleti kapcsolatban álló társaságnál milyen tulajdonosi struktúra működik. Tudnia kell tehát a hitelezőnek azt, hogy valaki teljes egyeduralommal irányítja-e azt a társaságot, vagy csak egyszerű szótöbbsége van, illetőleg, hogy rendelkezik a háromnegyedes szótöbbséghez kötött döntések megvétózásához elégséges 25% + 1 szavazattal.
    A törvény igen szigorú következményeket ír elő arra az esetre [292. § (3) bekezdés], ha a befolyásszerző tag az előbbiekben említett bejelentési kötelezettséget elmulasztja, illetőleg késedelmesen teljesíti, ugyanis, ha az ellenőrzött társaság utóbb felszámolásra kerül, és a társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet, akkor a bejelentés teljesítéséig felmerült tartozásaiért a tulajdonos tagot - bár annak felelőssége korlátolt - teljes és korlátlan felelősség terheli a tartozások kiegyenlítéséért. A kisebbségvédelem érdekét szolgálja a 292. § (2) bekezdése, amely kimondja, hogy a befolyásszerzés bejelentésének teljesítését megelőzően a befolyással rendelkező a szavazati jogát csak a bejelentési kötelezettség által nem érintett részesedése szerinti mértékben gyakorolhatja. Ez azt jelenti, hogy hiába szerzi meg valaki egy társaság többségi vagy közvetlen irányítást biztosító részesedését, ezen mértékig nem gyakorolhatja szavazati jogát addig, amíg az említett bejelentési kötelezettségének eleget nem tesz.
    Ha a többségi, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező tag uralkodó helyzetben van a társaságnál, üzleti döntéseit - ha csak a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - maga jogosult meghozni. Ez kiszolgáltatott helyzetet eredményez a kistulajdonosok számára, illetőleg hátrányosan érintheti a társasággal üzleti kapcsolatban álló hitelezők helyzetét is. E káros jogkövetkezmények elkerülése érdekében rendelkezik úgy az új Gt., hogy ha valaki többségi részesedésével, illetőleg közvetlen irányítást biztosító befolyásával tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, akkor ennek hátrányos következményeiért korlátolt felelőssége ellenére korlátlan felelősséggel tartozik. Másként alakul a helyzet akkor, ha többségi részesedésről van szó, ilyenkor ugyanis csak a felszámolási eljárás esetén tartozik felelősséggel a többségi tulajdonos, és csak akkor, ha az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet. Ilyenkor a hitelezőknek a felszámolási eljárás során benyújtott keresete alapján a bíróság állapítja meg az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért.
    Más a helyzet akkor, ha valaki közvetlen irányítást biztosító befolyást szerez, és ezen hatalmával visszaélve folytat tartósan hátrányos üzletpolitikát. Ilyenkor, ha ez a cselekmény az ellenőrzött társaság kötelezettségeinek teljesítését jelentős mértékben veszélyezteti, úgy az ellenőrzött társaság bármely tagja, illetve hitelezője keresete alapján a bíróság megállapíthatja az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért. A tartósan hátrányos üzletpolitikára vonatkozó rendelkezéseket az általános szabálytól eltérően már akkor is alkalmazni kell, ha a korlátolt felelősségű társaság valamely tagja már a társaság alapításakor a szavazatoknak legalább felével, illetve háromnegyedével rendelkezik.
    A hitelezők számára egyértelműen hátrányos kereszttulajdonlás elkerülése, illetőleg visszaszorítása érdekében rendelkezik úgy az új Gt. 294. §-a, hogy többségi befolyás esetén az ellenőrzött társaság az uralkodó tagban részesedést nem szerezhet, és a már meglévő részesedését a többségi befolyás létrejöttétől számított 180 napon belül köteles elidegeníteni, az elidegenítés megtörténtéig az ellenőrzött társaság az uralkodó tag taggyűlésén szavazati jogát nem gyakorolhatja. A nem kívánatos személyi összefonódások elkerülése érdekében rendelkezik úgy a törvény, hogy ugyanazon személy nem lehet egyidejűleg az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselője, illetve felügyelő bizottságának tagja.
    Az új Gt. 1998. június 16-án lépett hatályba. Ebből egyértelműen következik az, hogy az említett tartósan hátrányos üzletpolitikára vonatkozó rendelkezések csak az 1998. június 16. után kötött szerződésekre alkalmazhatóak, de a Legfelsőbb Bíróság erősen vitatható értelmezése szerint is csak akkor, ha az érintett ellenőrzött társaságok társasági szerződéseiket már az új Gt. rendelkezéseihez igazították.
    A kisvállalkozások jogi szabályozása az új társasági törvény alapján II. rész
    V. Fejezet Egyéni vállalkozás
    I. Az egyéni vállalkozás jellemzése
    1. Az egyéni vállalkozó törvényi meghatározása
    Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény (a továbbiakban: Etv.) 2. §-a az egyéni vállalkozást úgy definiálja, mint a devizajogszabályok szerint belföldinek minősített természetes személy gazdasági tevékenységét. Azt is meghatározza, bögy az Etv. alkalmazása során mit kell értenünk a gazdasági tevékenység kifejezés alatt: az üzletszerűen vagyis ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából, rendszeresen - folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenységet.
    Így elmondhatjuk, hogy ha egy természetes személy (ember) önállóan folytat üzletszerű gazdasági tevékenységet, akkor ezt általában egyéni vállalkozóként teheti. Bizonyos kivételek is vannak ez alól: külön igazolványt, illetve engedélyt kapnak a szociális szolgáltató tevékenységet egyénileg végzők, valamint a magán állatorvosok. Nem kell egyéni vállalkozói igazolvány a mezőgazdasági termelő és szolgáltató tevékenységet végzőknek. Szintén nem egyéni vállalkozók a szakmai kamarákhoz tartozó ügyvédek, közjegyzők, orvosok. Az ún. szellemi szabad foglalkozásúak (pl. írók, újságírók stb.), az idegenvezetők, oktatók, fizető-vendéglátók, falusi szálláshely kiadók pedig maguk döntik el, hogy kiváltják-e az egyéni vállalkozói igazolványt vagy sem.
    Akik választhatnak, azoknak mérlegelniük kell, hogy a kedvezőbb költségelszámolással, de szigorúbb nyilvántartási és adókötelezettséggel járó egyéni vállalkozás a megfelelőbb-e a számukra.
    2. Az egyéni vállalkozás és a gazdasági társaság közötti főbb különbségek
    A) Egyszemélyes vállalkozás
    A legfőbb különbség az egyéni vállalkozás és a gazdasági társaságok között, hogy az egyéni vállalkozó önállóan, társak nélkül hozza létre és működteti vállalkozását, míg a gazdasági társaságokat főszabályként legalább két tag, részvényes alapítja. Ebből a szempontból az egyéni vállalkozás legközelebb az egyszemélyes kft.-hez és az egyszemélyes rt.-hez áll. Természetesen az egyéni vállalkozó - önállósága ellenére - nem köteles egyedül végezni minden tevékenységet. Alkalmazottai lehetnek, különböző polgári jogi jogviszonyokkal kapcsolódhatnak hozzá mások (megbízás, vállalkozás stb.).
    B) Az induló vagyon és rendelkezésre bocsátása
    Az Etv. nem foglalkozik az egyéni vállalkozáshoz szükséges vagyon kérdésével. Ez azt jelenti, hogy nincs meghatározva az a törvényi minimum, amennyivel egyéni vállalkozásba lehet kezdeni. Ez szemben a kft. 3 millió forintos törzstőke, illetve az rt. 20 millió forintos alaptőke minimumával, inkább a tőkeminimumhoz nem kötött kkt.-hez, bt.-hez közelíti az egyéni vállalkozó helyzetét.
    A Gt. a gazdasági társaságok közös szabályai között úgy rendelkezik, hogy a társaság működéséhez a vagyont a társaság tagjai, részvényesei bocsátják a gazdasági társaság rendelkezésére. Az alapításhoz minden tag, részvényes vagyoni hozzájárulása szükséges. Ennek megtörténtét a Cégbírósághoz benyújtott pénzintézeti igazolással, illetve a vezető tisztségviselő nyilatkozatával kell igazolni attól függően, hogy pénzbeli vagy nem pénzbeli (apport) hozzájárulásról van-e szó. Ha az apport értékét könyvvizsgáló állapítja meg, azt magasabb értéken nem lehet figyelembe venni. A nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag, részvényes helytállni is köteles az apport szolgáltatáskori értékéért.
    Az egyéni vállalkozóra vonatkozó szabályok nem rendelkeznek sem a vagyon rendelkezésre bocsátójáról (értelemszerűen ez csak maga a vállalkozó lehet), sem a vagyon meglétének igazolásáról, sem értékeléséről. Az egyéni vállalkozó magánvagyona és a vállalkozásba bevitt vagyona tehát az Etv. alapján nem különül el egymástól.
    C) Az egyéni vállalkozó felelőssége
    Az egyéni vállalkozó korlátlan vagyoni felelősség mellett tevékenykedhet. Ez helyzetét a közkereseti társaság tagjához vagy a betéti társaság beltagjához teszi hasonlóvá. Eltér viszont azoktól a társasági formáktól, ahol a tag, részvényes felelőssége korlátozott (kft., rt., bt. kültagja).
    D) Közreműködés a vállalkozás tevékenységében
    Az egyéni vállalkozó köteles személyesen közreműködni a vállalkozás tevékenységében. Ezzel szemben a gazdasági társaságok tagjaira, részvényeseire ilyen általános kötelezettséget nem tartalmaz a Gt.; egyes társasági formáknál a közreműködés lehetőségére utal.
    E) A vállalkozás szervezete
    A Gt. meghatározza a gazdasági társaságok legfőbb szervére, ügyvezetésére, működése ellenőrzésére, képviseletére vonatkozó rendelkezéseket. Az Etv. hasonló szabályokat annak ellenére nem tartalmaz, hogy pl. a munkavállalók száma, a vagyon nagysága elérheti azt a mértéket, amely esetén társas vállalkozásnál már felügyelő bizottság, illetve könyvvizsgáló választása, megbízása kötelező. Ez arra vezethető vissza, hogy az egyéni vállalkozás szabályozása tipikusan a vállalkozó olyan személyes közreműködésére van modellezve, ahol a tulajdonosi, menedzseri, ellenőrzési funkciók egy kézben, a vállalkozónál összpontosulnak.
    F) Az egyéni vállalkozók nyilvántartása
    Az egyéni vállalkozókat korábban az önkormányzatok, 1998. július 1. óta pedig a gazdasági kamarák tartják nyilván. Az egyéni vállalkozásoknak nincs olyan országosan egységes, nyilvános, közhiteles nyilvántartási rendszere, mint a cégnyilvántartás. Egyes a Ctv.-ben szabályozott fogalmaknak az egyéni vállalkozóknál is szerepe van, de ezek tartalma kisebb-nagyobb mértékben eltér a cégekre vonatkozó rendelkezésektől (pl. a vállalkozás nevének, telephelyének, fióktelepének szabályozása).
    3. Az egyéni vállalkozó, mint gazdálkodó szervezet
    Első hallásra különösnek tűnhet, hogy az egyéni vállalkozót - aki természetes személy, vagyis ember - a jog "szervezetnek" tekinti. A gazdálkodó szervezet fogalmat a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) 685. §-ának c) pontja így határozza meg: "gazdálkodó szervezet: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, az egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, továbbá az egyéni vállalkozó."
    E rendelkezés hatályos szövegének felsorolásában tehát az egyéni vállalkozó is szerepel abból a megfontolásból, hogy biztosítani kell az egyéni és a társas vállalkozások egyenrangúságát és egyenjogúságát. Ebből következően, ha egy jogszabály egésze vagy valamely rendelkezése a gazdálkodó szervezetekre vonatkozik, akkor ezt alkalmazni kell az egyéni vállalkozókra is.
    4. Kisiparos, magánkereskedő, mester
    Az egyéni vállalkozó kifejezés mellett gyakran használjuk a "kisiparos", "magánkereskedő", vagy a bádogos, asztalos stb. "mester" megnevezéseket. Az egyéni vállalkozói törvény hatálybalépése (1990. április 1.) előtt külön rendelkezések vonatkoztak a magánkereskedőkre és a kisiparosokra. Sok esetben viszont megegyeztek vagy szorosan kapcsolódtak egymáshoz tevékenységeik (pl. cukrászda és cukrász kisiparos), így erős igény volt a különválasztás megszüntetésére. A társasági törvény már az 1988-as is - egységesen szabályozta a társas vállalkozásokat, nem tett különbséget a tevékenység jellege szerint.
    Az Etv. megalkotása idején volt már közös szabályozás a társas vállalkozásra, valamint a korlátozott felelősséggel járó egyszemélyes társaságra a régi Gt.-ben. Nem létezett viszont a tevékenység jellegétől független egységes szabályozás a korlátlan felelősséggel folytatott egyéni vállalkozásra. Az egyéni vállalkozói törvény ezért megszüntette a két külön kategóriát és úgy rendelkezett, hogy ahol korábbi jogszabály kisiparost vagy magánkereskedőt említ, azon az egyéni vállalkozót kell érteni.
    Ugyanakkor az Etv. lehetővé teszi - a hagyományokból fakadó igényekre tekintettel - hogy, ha az egyéni vállalkozó az igazolványában feltüntetett tevékenységet személyesen gyakorolja, akkor használja a "kisiparos", illetve a "magánkereskedő" kifejezést, ha kívánja. A mestervizsgával rendelkező egyéni vállalkozók pedig a "mester" megnevezést használhatják cégtáblájukon, hivatalos irataikon, névjegyükön. Vagyis a kisiparos, magánkereskedő, illetve mester kifejezés jogilag nem az egyéni vállalkozó szinonimája, hanem többletfeltételek meglétét is feltételezi. Az előbbi kategóriánál a vállalkozói igazolvány szerinti tevékenység személyes végzését, az utóbbinál pedig a szakmai jogszabályok szerinti mestervizsga letételét.
    5. Egyéni vállalkozó a személyi jövedelemadó törvény szerint
    Általánosságban abból kell kiindulnunk, hogy ha egy jogszabály az egyéni vállalkozó kifejezést használja, ez alatt az Etv. szerinti vállalkozót kell értenünk. A másik (ritkább) eset az, hogy a jogszabály külön saját fogalmi meghatározásokat tartalmaz; kimondja, hogy alkalmazása során mit kell érteni egy-egy kifejezés alatt. Ez utóbbi megoldást választotta a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. §-ának 17. pontja, amely szerint: "Egyéni vállalkozó: az a magánszemély, aki az egyéni vállalkozói igazolványa alapján vállalkozási tevékenységet végez, az igazolványában feltüntetett vállalkozási tevékenysége tekintetében, továbbá ettől függetlenül is
    a) az a magánszemély, aki külön jogszabály alapján egészségügyi és szociális vállalkozást, orvosi, klinikai szakpszichológusi, továbbá magán-állatorvosi, illetve egyéb egészségügyi, szociális vagy gyógyszerészi magántevékenységet folytat;
    b) az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő magánszemély, valamint a jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély;
    c) az ügyvéd és az egyéni szabadalmi ügyvivő;
    d) a közjegyző;
    e) a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti önálló bírósági végrehajtó."
    Ezt a tágabb meghatározást nem kell figyelembe vennünk minden rendelkezésnél, csak a személyi jövedelemadó szabályok alkalmazása során. A továbbiakban ezért, ha az egyéni vállalkozó kifejezést használjuk, akkor nem ezt, hanem az Etv. szerinti szűkebb körre vonatkozó meghatározást vesszük alapul.
    II. Az egyéni vállalkozáshoz való jog
    1. Ki lehet egyéni vállalkozó?
    Az egyéni vállalkozáshoz való jog ún. alanyi jog. Ez azt jelenti: nem az igazolványt kiadó szervezet mérlegelésén, véleményén múlik, hogy valaki egyéni vállalkozó lehessen. Mindenkinek ki kell adni az egyéni vállalkozói igazolványt, aki megfelel a törvényi előírásoknak és nem állnak fenn nála a törvényi kizáró okok.
    Az egyéni vállalkozás alapításának törvényi előfeltétele, hogy a vállalkozó belföldi természetes személy legyen, aki cselekvőképes, állandó lakóhelye van és nincs kizárva az egyéni vállalkozásból. Nézzük külön-külön a feltételeket:
    A) Belföldi az, aki a devizajogszabályok szerint ún. devizabelföldinek minősül. A devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény szerint devizabelföldi az a természetes személy, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott személyi igazolványa van, a tizennégy éven aluliak esetén személyi lapja van, illetőleg azzal jogszabály értelmében rendelkezni köteles.
    B) Természetes személy, vagyis hétköznapi szóhasználattal ember kaphat egyéni vállalkozói igazolványt. Nem jogosultak erre a jogi személyek (pl. korlátolt felelősségű társaság, alapítvány) és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok (betéti társaság, közkereseti társaság).
    C) A cselekvőképesség azt jelenti, hogy aki cselekvőképes, az maga köthet szerződést vagy tehet más jognyilatkozatot. Cselekvőképes mindenki, akinek cselekvőképességét törvény nem korlátozza vagy nem zárja ki.
    Korlátozottan cselekvőképesek a 14. életévüket betöltött kiskorúak. Két eltérés van e szabály alól: ha a 14 évesnél idősebb kiskorút a bíróság cselekvőképtelenné nyilvánította (pl. elmebeli állapota miatt), akkor ez a fiatal cselekvőképtelenné válik. A másik kivétel, ha a 18 év alatti házasságot köt és ezzel nagykorúvá és cselekvőképessé válik. Nem csak kora miatt lehet valaki korlátozottan cselekvőképes, hanem azért is, mert a bíróság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte. Erre azoknál a nagykorúaknál kerül sor, akiknek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent elmebeli állapota, szellemi fogyatékossága vagy kóros szenvedélye miatt. A korlátozottan cselekvőképesek jognyilatkozatainak érvényességéhez általában törvényes képviselőjük beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása kell. A Ptk. felsorolja azokat az eseteket, amikor a korlátozottan cselekvőképes önállóan eljárhat.
    A cselekvőképtelenség három esetét ismeri a Ptk. Cselekvőképtelenek a 14 év alatti kiskorúak. Hasonló a helyzet azokkal a nagykorúakkal, akiket a bíróság cselekvőképtelenséget kizáró gondnokság alá helyezett amiatt, mert az ügyeik viteléhez szükséges belátási képességük teljes mértékben hiányzik. Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelenek azok, akik olyan állapotban vannak, hogy hiányzik az ügyeik viteléhez szükséges belátási képességük. Mindhárom csoportba tartozó cselekvőképtelen személy esetében az az általános szabály, hogy jognyilatkozataik általában semmisek, helyettük törvényes képviselőjük járhat el.
    Anélkül, hogy részletesebben belemennénk a cselekvőképtelen, illetve a korlátozottan cselekvőképes személyekre vonatkozó további szabályokba, ennyiből is láthatjuk, hogy az ilyen személyek fiatal kora, illetve állapota miatt nem lenne helyes, ha egyéni vállalkozóként működhetnének.
    D) Állandó lakóhely - magyarországi állandó lakóhellyel kell rendelkeznie annak, aki egyéni vállalkozó kíván lenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tulajdonában kell legyen valamilyen lakás. Elegendő, ha bármilyen jogcímen pl. bérlőként, családtagként stb. állandó jelleggel lakik az adott címen.
    2. Kizáró okok
    Az Etv. nemcsak pozitív irányból közelíti meg azt, hogy ki lehet egyéni vállalkozó, hanem pontosan és tételesen szabályozza azt is, hogy ki nem kaphat vállalkozói igazolványt. Nem ismétli el a törvény a szükséges feltételek tagadását, de természetesen nem lehet egyéni vállalkozó az, aki nem belföldi, nem természetes személy, nem cselekvőképes és nincs Magyarországon lakóhelye. Az egyéni vállalkozásból kizáró egyéb okokról taxatív (tételes) felsorolást ad az Etv. A kizárással kapcsolatban sincs mérlegelési joga a vállalkozói igazolvány kiállítójának. Ha ezen okok valamelyike fennáll, nem dönthet úgy, hogy mégis kiadja az igazolványt.
    A) Nem kaphat vállalkozói igazolványt, akit gazdasági, vagyon elleni vagy a közélet tisztaságát sértő bűncselekmény miatt jogerősen, végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek.
    a) Nem bármelyik bűncselekmény alapozza meg tehát a kizárást, pl. a közlekedési vétség nem kizáró ok. A gazdasági, vagyon elleni és a közélet tisztaságát sértő bűncselekmények elkövetésének van ilyen hatása. A gazdasági bűncselekmények: a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegése, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, számviteli fegyelem megsértése, csődbűntett, hitelező jogtalan előnyben részesítése, rossz minőségű termék forgalomba hozatala, a minőség hamis tanúsítása, áru hamis megjelölése, a fogyasztó megtévesztése, a tartozás fedezetének elvonása, hitelezési csalás, engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység, a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése, az alaptőke vagy törzstőke csorbítása, valótlan érték megjelölése, jogosulatlan pénzügyi szolgáltató tevékenység, jogosulatlan befektetési szolgáltatási tevékenység, jogosulatlan biztosítási tevékenység, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, bennfentes értékpapír kereskedelem, tőkebefektetési csalás, piramisjáték szervezése, üzleti titok megsértése, banktitok megsértése, árdrágítás, pénzmosás.
    A Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) a következő vagyonelleni bűncselekményeket ismeri: lopás, csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, rablás, kifosztás, zsarolás, rongálás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, jármű önkényes elvétele, vásárlók megkárosítása, bitorlás, szerzői és szomszédos jogok megsértése, hitelsértés, tartozás fedezetének elvonása.
    A közélet tisztasága elleni bűncselekmények: a vesztegetés, a befolyással üzérkedés, a közérdekű bejelentő üldözése.
    Ezekből a bűncselekmény kategóriákból látható, hogy az Etv. elsősorban azokat a bűncselekményeket sorolja fel kizáró okként, amelyek elkövetése leginkább veszélyezteti a gazdasági élet tisztaságát, a forgalom biztonságát és a fogyasztói érdekeket.
    b) A folyamatban levő, jogerősen még el nem bírált ügyek még nem zárják ki az elkövetőt a vállalkozásból. Ez a szabályozás áll ugyanis összhangban az ártatlanság vélelmével, azzal az általános jogelvvel, hogy mindaddig ártatlannak kell tekinteni valakit a bűncselekmény elkövetésében, míg bűnösségét jogerős bírói ítélet meg nem állapította. Jogerős ítélet szükséges, vagyis a jogorvoslatra nyitva álló idő eltelt, illetve a jogorvoslati lehetőségeket kimerítették.
    c) A Btk. úgy rendelkezik, hogy az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés vagy pénzbüntetés végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja a végrehajtás nélkül is elérhető. Különös méltánylást érdemlő esetben az egy évnél hosszabb, de a kettőnél rövidebb szabadságvesztés büntetés végrehajtása is felfüggeszthető. Mivel ezekben az esetekben az eljáró büntető bíróság is úgy ítéli meg, hogy nem feltétlenül szükséges az ítélet végrehajtása, nem lenne helyes, ha az egyéni vállalkozással kapcsolatos követelmény szigorúbb lenne. Az Etv. ezért csak az előző pontban felsorolt bűncselekmények miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítélteket zárja ki a vállalkozói körből.
    d) Főbüntetésként a Btk. szerint szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés szabható ki. A súlyosabb esetekben kerül sor szabadságvesztés kiszabására. Az Etv. ezért úgy rendelkezik, hogy az előző feltételek teljesülése esetén is csak a szabadságvesztésre ítéltek nem kaphatnak egyéni vállalkozói igazolványt. Nem tesz viszont az Etv. szabályozása különbséget aszerint, hogy fegyház, börtön vagy fogház fokozatú büntetés-végrehajtási intézetben kell-e letölteni a büntetést, így mindhárom eset kizáró ok.
    e) Az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása során az előbbi feltételeknek megfelelő bűncselekmény elkövetését sem kell korlátlan ideig figyelembe venni csak addig, amíg az elkövető nem mentesül a büntető ítélet hátrányos jogkövetkezményei alól. A mentesülés szabályait is a Btk. tartalmazza. Az elítélt mentesülhet a törvény erejénél fogva, a bíróság határozata alapján, vagy kegyelem útján. A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő és nem tartozik számot adni az olyan elítéltetéséről, amelyre nézve mentesítésben részesült. Anélkül, hogy a Btk. mentesítési szabályait részletesen ismertetnénk, elmondhatjuk, hogy a törvényi mentesítés a büntetési nemtől, a végrehajtás felfüggesztett vagy végrehajtható jellegétől, időtartamától, valamint szándékos vagy gondatlan elkövetésétől függően következik be. A súlyosabb megítélésű esetekben a végrehajtás után tíz évvel, a legenyhébbekben már az ítélet jogerőre emelkedése napján mentesül az elkövető a hátrányos jogkövetkezmények alól. Az erre érdemesnek talált elkövetőket a bíróság a törvényi mentesülési idő fele után mentesítheti, a köztársasági elnök ilyen jogkörének pedig nincs korlátja.
    B) Az sem lehet egyéni vállalkozó, akit szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó, végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. Ebben az esetben is jogerős és végrehajtható szabadságvesztés büntetésről van szó, de a törvény meghatározza a szabadságvesztés időtartamát - ez egy évet meghaladó, tehát nem kis súlyú ügyről van szó -, de nem konkretizálja a bűncselekményi kört. Csak azt emeli ki, hogy szándékos cselekménnyel állunk szemben. Ez a kizáró ok is csak addig érvényesül, amíg az elkövető nem mentesült a büntető ítélet jogkövetkezményei alól. A Btk. szerint szándékosan követi el a bűncselekményt az, aki magatartása következményeit kívánja (egyenes szándék), vagy e következményeket nem kívánja ugyan, de azok bekövetkezésébe belenyugszik (eshetőleges szándék). A másik kategória a gondatlanság, aminek szintén két válfaja lehet. Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartása lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. A másik eset, ha e következmények lehetőségét az elkövető azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. Az Etv. tehát a konkrét bűncselekménytől függetlenül kizárja az egyéni vállalkozásból azokat is, akik korábban már szándékos magatartásuk miatt viszonylag súlyosan összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
    C) Nem kaphat egyéni vállalkozói igazolványt az, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítéletben meghatározott ideig és tevékenységre. Ez az ok nem mindenféle egyéni vállalkozásból zárja ki az elítéltet, hanem csak azt akadályozza meg, hogy egyéni vállalkozóként kijátsza a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen kiszabott foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés érvényesülését. Más tevékenységre minden további nélkül megkaphatja az ilyen személy is a vállalkozói igazolványt.
    D) Az is kizáró ok, ha valaki jogszabályban meghatározott, a tevékenységre előírt foglalkoztatási tilalom alá esik. Nem minden jogszabály tartalmazhat ilyen tilalmat, az önkormányzati vagy a miniszteri rendeletek nem írhatnak elő ilyen korlátozást, csak a törvények, a törvényerejű rendeletek, valamint a kormányrendeletek. Ebben az esetben már nem bűncselekmény elkövetéséről van szó, hanem arról, hogy a jogszabály tartalmazza egy-egy tevékenység szakmai feltételeit és egyúttal meghatározza azt is, hogy kik nem végezhetik az adott tevékenységet. A szakmai jogszabályok így kizárhatják azokat bizonyos időre az egyéni vállalkozásból, akik pl. meghatározott szabálysértéseket követtek el rövid időn belül többször is.
    E) Nem lehet egyéni vállalkozó, aki gazdasági társaságnak korlátlanul felelős tagja. A későbbiekben még foglalkozunk azzal a szabállyal, amely szerint az egyéni vállalkozó a tevékenységéből eredő kötelezettségekért teljes magánvagyonával felel. A hitelezőket védi az, hogy valaki egyszerre nem felelhet ugyanazzal a magánvagyonnal egyéni vállalkozóként is és gazdasági társaság tagjaként is. Így nem lehet egyéni vállalkozó, aki gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja, vagyis betéti társaság beltagja vagy közkereseti társaság tagja. Akik a gazdasági társaságban csak korlátolt felelősséggel tartoznak, vagyis csak a társaságba bevitt vagyon erejéig felelősek, azok lehetnek egyéni vállalkozók. Így egyéni vállalkozó lehet a korlátolt felelősségű társaság tagja vagy a részvénytársaság részvényese is.
    F) Visszavonják a vállalkozói igazolványát annak, aki az adóhatóság felhívását megelőzően legalább 12 hónapig nem teljesítette adókötelezettségét, illetőleg bejelentési, adóbevallási, nyilvántartási kötelezettségének az adóhatóság felhívása ellenére a felhívásban megjelölt ideig nem tett eleget. Hasonló szabály érvényesül a társadalombiztosítási járulékfizetés, illetve adatszolgáltatási, nyilvántartási kötelezettség elmulasztása esetén is [Etv. 14. § (1) bekezdés c)-d) pontjai]. Nem lenne helyes, ha az ilyen vállalkozó tartozásait "hátrahagyva" újabb vállalkozói igazolványt kaphatna. Az Etv. ezt csak azt követően teszi lehetővé, miután a korábbi tartozását kiegyenlítette.
    G) Nemcsak az egyéni vállalkozói minőségben felhalmozott köztartozás esetében indokolt az egyéni vállalkozáshoz való jog kizárása, de akkor is, ha valakinek nem vállalkozóként, hanem "civilként" vannak ilyen tartozásai. Az Etv. 5. §-ának (1) bekezdése g) pontja szerint ezért az egyéni vállalkozói igazolvány kiadásának az is akadálya, ha a kérelmezőnek adó-, vám vagy társadalombiztosítási tartozása van.
    III. Az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása
    1. Gazdasági kamarai hatáskör
    Az egyéni vállalkozás csak egyéni vállalkozói igazolvány birtokában gyakorolható. Kivétel ez alól a mezőgazdasági termelő tevékenység és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (amelyhez nem kell igazolvány), valamint a magán állatorvosi és a szociális szolgáltató tevékenység (ezekhez külön engedély, illetve igazolvány kell).
    Az egyéni vállalkozói törvény hatályba lépése után az igazolvány kiadásával, módosításával, visszavonásával kapcsolatos jogkört a vállalkozás székhelye szerinti települési önkormányzat szakigazgatási szervei kapták meg. Időközben a gazdasági kamarákról szóló 1994. XVI. törvény (a továbbiakban: Gktv.) létrehozta a kötelező tagságú köztestületi gazdasági kamarákat és 1998. június 1-jétől az említett feladatok kamarai hatáskörbe kerültek az Etv.-t módosító 1997. évi CXXXVII. törvény rendelkezései alapján.
    A módosítással nemcsak egyszerű feladat átadásra került sor, hanem tartalmi változások is történtek. Hasonlóan a Ctv.-vel bevezetett eljárási rendhez, a kamaráknál is megvalósul az ún. "egyablakos" rendszerű ügyintézés. Ez azt jelenti, hogy nem kell a vállalkozónak több hatóságnál eljárnia, hanem egy ablaknál, a kamarában intézik az ügyeit.
    Az erre a célra rendszeresített egységes nyomtatványt kell kitöltenie a jövendő vállalkozónak és csatolnia kell a jogszabály szerinti mellékleteket. (Ezzel részletesen a későbbiekben foglalkozunk.) A kamarában számítógépen rögzítik a kérelmező nevét, leánykori nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, székhelyét, valamint nyilvántartási számot kap a vállalkozó. Ezt követően a kamara szerzi be a kérelmező helyett az adószámot, az adóazonosító jelet, a társadalombiztosítási folyószámla számot, valamint külön kérésre a statisztikai számjelet is. Az azonosító számokhoz szükséges adatokat a bejegyzési kérelem rögzítését követő két napon belül a kamara számítógépes úton továbbítja az érintett hatóságoknak. Az illetékes adóhatóság adóazonosító jelet, az Országos Egészségbiztosító Pénztár kirendeltségei, pénztárai, illetve a Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megyei igazgatósága a folyószámla számot, a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága a statisztikai számjelet a kért azonosító számok benyújtásától számított öt munkanapon belül küldi meg a kamarának.
    A nyomtatványok kitöltésével egyidejűleg a vállalkozónak döntenie kell egy sor adózási - Áfa., Szja. - kérdésben is. A kamarai szolgáltató irodák munkatársai nemcsak átveszik a kiállított nyomtatványokat, hanem a döntéshez szükséges információkkal is segítik a jövendő egyéni vállalkozó indulását.
    A községi, városi, fővárosi kerületi jegyzők az egyéni vállalkozókkal kapcsolatos nyilvántartás és iratátadás rendjéről, valamint az egyéni vállalkozói igazolvány formai követelményeiről szóló 80/1998. (IV. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: A.) előírásai alapján az 1998. június 30-i állapotnak megfelelő nyilvántartásaikat július 31-ig megküldték az illetékes kamaráknak. A nyilvántartások egyrészt egyéni vállalkozónként tartalmazzák a vállalkozók adatait (név, anyja neve, székhely, telephely, vállalkozói igazolvány száma, a kiadás ideje, tevékenység, kamara), másrészt csatolták a jegyzők a kapcsolódó iratokat (vállalkozói igazolvány másolata, beadványok, végzések), továbbá összesítést készítettek a településen nyilvántartott egyéni vállalkozókról. Így a gazdasági kamarák zökkenőmentesen vehették át az egyéni vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos feladatkört.
    2. Az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása során eljáró gazdasági kamara
    A) Területi illetékesség
    A kamarai törvény alapján három fajta gazdasági kamara jött létre: kereskedelmi és iparkamara, kézműves kamara és agrárkamara. Mindegyik fajtából létrehozták a területi kamarákat a 19 megyében és Budapesten. Így összesen 66 területi kamara működik az országban. Azt a kérdést, hogy melyikük a területileg illetékes, a vállalkozás székhelye dönti el. Az azonos gazdasági kamarák létrehozták országos szervezeteiket: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a Magyar Kézműves Kamarát és a Magyar Agrárkamarát. Ezeknek nem a vállalkozások, hanem a területi kamarák a tagjai, így az egyéni vállalkozók csak közvetett kapcsolatban állnak az országos kamarákkal.
    B) A vállalkozások tevékenysége szerinti kamarai tagság
    A Gktv. rendelkezései szerint általában kötelező az egyéni és a társas vállalkozások számára, hogy gazdasági kamarai tagok legyenek. E kötelezettség nélkül ugyanis nem. valósulhat meg az, hogy a kamarák - mint a vállalkozók önkormányzatai - átvegyenek közfeladatokat a hatóságoktól.
    Kérdés az, hogy a vállalkozás székhelye szerinti megyében, illetve a fővárosban működő háromféle gazdasági kamara közül melyik tagja lesz a Gktv. alapján az egyéni vállalkozó. A szabályozás a vállalkozó tevékenységi köre alapján dönti el ezt a kérdést, és abból indul ki, hogy a kereskedelmi és iparkamara tagja lesz az a vállalkozó, akit a kamarai törvény nem sorol másik kamarához vagy a törvény alapján nem választott másik kamarát. Kézműves kamarai tag lesz az a vállalkozó, aki kizárólag kézműves tevékenységet folytat, vagyis a kézműves szakmák jegyzékébe felvett szakmát kisipari jelleggel gyakorol.
    A Gktv. 8. §-ának (4) bekezdése értelmében "A gazdasági tevékenység kisipari jellegének részletes meghatározásáról a Magyar Kézműves Kamara a többi országos gazdasági kamarával egyetértésben - az érintett országos gazdasági érdekképviseleti szervek véleményét megkérve alapszabályában vagy más önkormányzati szabályzatában rendelkezik, figyelembe véve különösen a gazdálkodó szervezet vagyonának, forgalmának mértékét, üzemméretét, alkalmazottainak számát és szakképesítését, a termelő, illetve szolgáltató tevékenység jellegét, a gazdálkodó szervezet tagjának, illetve az egyéni vállalkozónak a munkavégzésben való személyes közreműködését. Az erről szóló közleményt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni."
    A másik elem: a kézműves szakma. A Gktv. 80. §-a értelmében a kézműves szakmák első jegyzékét a Gktv. 1. számú melléklete tartalmazta. Ez a felsorolás 1996. december 31-ig volt hatályban, majd a törvényi felhatalmazás alapján a Magyar Kézműves Kamara által - az országos gazdasági kamarákkal és az érdekképviseletekkel egyetértésben kiadott jegyzék lépett a helyébe. A listát a tudományos-technikai haladásra és a gazdaság szerkezetének változására tekintettel kétévente felül kell vizsgálni. A Magyar Kézműves Kamara a Magyar Közlöny 1997. évi 29. számában tette közzé az 1997. január 1-jétől alkalmazandó közleményét. Ez lényegében a törvény hatályon kívül helyezett mellékletével azonosan sorolja fel a 221 kézműves szakmát. A kisipari jelleget pedig úgy határozza meg, hogy az egyedi gyártást, a gépesítettséget, a munkamegosztást és a tulajdonos közreműködését veszi alapul. Így kisipari jelleggel gyakorolja a gazdálkodó szervezet tevékenységét, "ahol a tömegszerű, automatizált rendszerű vagy sorozatgyártás kizárt, a vállalkozó, illetve a gazdálkodó szervezet tulajdonosai közül legalább egy fő személyes közreműködése megvalósul, a gépesítettség az egyedi, illetve a kisüzemi gyártás korszerű technikai szintjét szolgálja, az üzemen belüli kialakított munkamegosztás nem eredményezi a munkafolyamatok teljes elkülönülését."
    Hasonló jogtechnikai módszerrel határozza meg a Gktv. az agrárkamarai tagságot. Agrárkamarai tag lesz az, aki kizárólag mező- vagy erdőgazdasági tevékenységet folytat. A mező- és erdőgazdasági tevékenységek listáját 1996. december 31-ig a Gktv. 2. számú melléklete tartalmazta. Ezt követően a Magyar Agrárkamara kapott felhatalmazást arra, hogy alapszabályában a többi országos gazdasági kamarával egyetértésben és az érdekképviseletek véleményének kikérése után rendelkezzen a mező- és erdőgazdasági tevékenységekről. Kétévente ezt a listát is felül kell vizsgálni.
    A kézműves, illetve a mező-, erdőgazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet is kézműves, illetve mező-, erdőgazdasági tevékenységnek kell tekinteni a kamarai tagság meghatározása szempontjából.
    Aki az előzőek szerint kizárólag kézműves, vagy kizárólag mező-, illetve erdőgazdasági, vagy kizárólag egyéb - kereskedelmi, ipari - tevékenységet folytat, az nem választhat a kamarák közül: kötelezően előírja a számára a törvény, hogy a tevékenysége szerinti kamara tagja lesz.
    Az a vállalkozó, aki többféle kamarához tartozó tevékenységet végez, maga döntheti el, hogy melyik kamara tagja lesz, de lehet több kamara tagja is. Az a vállalkozó is maga választhatja meg a kamaráját, aki a közvetlenül mezőgazdasági termékhez vagy termeléshez kapcsolódó feldolgozó, kereskedelmi, szolgáltató tevékenységet végez.
    C) Gazdasági kamara - szakmai kamara
    Nemcsak gazdasági kamarák léteznek, hanem a speciális törvények által létrehozott szakmai kamarák is. Így pl. orvos, ügyvéd, könyvvizsgáló, gyógyszerész, mérnök, közjegyző, állatorvos csak az lehet, aki tagja az adott tevékenységet gyakorlók szakmai kamarájának. Ha egy vállalkozás kizárólag olyan tevékenységet folytat, amelyet csak szakmai kamara tagjaként vagy szakmai kamarai tag részvételével lehet végezni, az ilyen vállalkozás csak a szakmai kamara tagja lesz, nem kell gazdasági kamarai tagnak is lennie.
    Ha egyéni vállalkozóként tevékenykedne az ilyen vállalkozó, akkor számára a vállalkozói igazolványt a választása szerinti gazdasági kamara adja ki. Ezzel azonban nem válik a gazdasági kamara tagjává. Ha pedig valaki a szakmai és a gazdasági kamarai körbe is tartozó tevékenységet folytat, akkor mindkét fajta kamarának kötelezően tagja lesz, de vállalkozói igazolványát a gazdasági kamarától kérheti.
    Jelenleg a következő törvények rendelkeznek szakmai kamarák létrehozásáról és működéséről: 1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről, 1994. évi XXVIII. törvény a Magyar Orvosi Kamaráról, 1994. évi LI. törvény a Magyar Gyógyszerész Kamaráról, 1995. évi XXXII. törvény a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán állatorvosi tevékenység gyakorlásáról, 1995. évi CXIV. törvény az igazságügyi szakértői kamaráról, 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról, 1997. évi XLVI. törvény az Országos Magyar Vadászkamaráról, 1997. évi LV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről, 1998. évi IV. törvény a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról, 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről.
    D) Gazdasági kamarai tagság - hegyközségi tagság
    Nem terjed ki a Gktv. hatálya arra, aki olyan gazdasági tevékenységet végez, amelynek alapján hegyközségi tagsági viszonya keletkezik. Ha viszont e tevékenysége mellett mást is folytat, akkor a mezőgazdasági vállalkozó gazdasági kamarai tag is lesz.
    E) A társas vállalkozások kamarai tagsága
    Az előzőekben részletezett elvek vonatkoznak a társas vállalkozásokra is. A Gktv. 2. §-a szerint a gazdasági kamara tagja lesz az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet (a lakásszövetkezet kivételével), a gazdasági társaság, a közhasznú társaság, az egyesülés, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági vállalkozó és az adófizetésre kötelezett egyéni kistermelő [ha nem vonatkoznak rá a C) és D) pontokban elmondottak].
    3. Az egyéni vállalkozói igazolvány iránti kérelem és mellékletei
    A) A szükséges iratok
    Az egyéni vállalkozói igazolványt egységes formanyomtatvány kitöltésével kell kérni. Ebben fel kell tüntetni a jövendő vállalkozó nevét, leánykori nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, a vállalkozás székhelyét, telephelyét, fióktelepeit, tevékenységi körét és tevékenységét. A nyomtatvány és a kitöltési útmutató mintáját az R. melléklete tartalmazza. Itt található a pótlapok és kitöltési útmutatójuk mintája is: pótlapot kell kiállítani a telephelyekről, fióktelepekről és a tevékenységekről bejelentésükkor és változásukkor.
    A kérelemhez a következőket kell mellékelni eredetiben vagy közjegyző által hitelesített másolatban:
    a) kérelmező nyilatkozatát arról, hogy nem tiltották el bűncselekmény elkövetése kapcsán az adott foglalkozástól, nem esik az adott foglalkozásra vonatkozó egyéb tilalom alá, gazdasági társaságnak nem korlátlanul felelős tagja, nincs adó-, vám-, Tb. tartozása és korábban sem vonták vissza vállalkozási igazolványát ilyen okból (a nyilatkozatot a formanyomtatvány tartalmazza);
    b) három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, amellyel igazolható, hogy a bűncselekmény miatti kizáró okok nem vonatkoznak a kérelmezőre;
    c) ha képesítéshez kötött tevékenységet kíván végezni, akkor csatolni kell a szükséges képesítés meglétét igazoló dokumentumot (bizonyítványt, oklevelet, diplomát);
    d) ha a végezni kívánt tevékenység folytatását jogszabály valamilyen hatósági engedélyhez, nyilvántartásba vételhez köti, akkor mellékelni kell ennek igazolását (pl. taxis engedély, utazásszervezői és közvetítői tevékenység engedélye, csomagküldő szolgálat, fűszerpaprika nagykereskedelem stb.);
    e) nyilatkoznia kell a kérelmezőnek arról, hogy Tb. folyószámla számmal, adószámmal és adóazonosító jellel nem rendelkezik és közölni kell az ezek megadásához szükséges adatokat. Az új törvényi szabályozás szerint ugyanis - mint arról már részletesen szó volt - nem kell a jövendő vállalkozónak elmennie az érintett hatóságokhoz, hanem az erre a célra létrehozott számítógépes rendszer útján a gazdasági kamara szerzi be számára az adószámot, szükség esetén az adóazonosító jelet, a Tb. folyószámla számot és - külön kérésre - a statisztikai számjelet;
    f) mellékelni kell az eljárási díj befizetését igazoló csekket: az egyéni vállalkozói igazolványért 5000 Ft-ot, az adatmódosításért és az igazolvány visszavonásáért 2000 Ft-ot, az elveszett igazolvány pótlásáért 3000 Ft-ot kell fizetni, a kamarai hatáskörbe került engedélyek, nyilvántartások eljárási díja 1000 Ft, az idegenvezetői igazolvány és azonosító kártya 4000 Ft-ba kerül.
    B) Jogorvoslat
    Az egyéni vállalkozói igazolvány kiadásával kapcsolatban a kamarának - csakúgy mint korábban a jegyzőnek - nincs mérlegelési joga. Ha a törvényi előfeltételeknek a kérelem és a kérelmező megfelel, ki kell adnia az egyéni vállalkozói igazolványt. Erre tekintettel, ha a kamara megtagadja az egyéni vállalkozói igazolvány kiadását, az elutasító határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül a kérelmező a határozatot megtámadhatja a székhely szerint illetékes helyi, városi, fővárosi kerületi bíróság előtt. A bíróság azt vizsgálja, hogy fennálltak-e az igazolvány kiadásának törvényi előfeltételei vagy sem.
    4. Adózási kérdésekben döntés a vállalkozói igazolvány kiadása iránti kérelemben
    A bejelentkezési adatlap kitöltése során az egyéni vállalkozónak jövendő Áfa. és Szja. fizetési kötelezettségével kapcsolatban a megfelelő rovat megjelölésével döntéseket kell hoznia. A törvényi előfeltételek megléte esetén ennek alapján lesz jogosult különféle adókedvezményekre és mentességekre. A következőkben - a részletek taglalása nélkül - csak jelezzük ezeket a témaköröket.
    A) Az Áfa. fizetéssel kapcsolatos nyilatkozatok
    a) Az Áfa tv. szerinti általános szabályok (a törvény 22-29. §-a) szerint adózik az az egyéni vállalkozó, akire a törvény előírása, illetve a saját választása alapján nem vonatkoznak a sajátos Áfa. fizetési szabályok.
    b) A bolti kiskereskedelmet folytatók választhatják azt, hogy a fizetendő adót az Áfa tv. 5. számú mellékletében rögzített számítási módszerrel tartják nyilván, állapítják meg, számolják el (Áfa tv. 60-61. §-a).
    c) A kereskedelmi szálláshelyadással, fizetővendéglátással foglalkozók választhatják az Áfa tv. 52-54. §-a szerinti adózási módot (adólevonási joguk nincs és az elszámolható Áfa. mértéke 6,80%), ha várható bevételük nem haladja meg a 4 millió forintot.
    d) Az Áfa tv. 62-64/B. §-a szerint a terméket továbbeladásra átvevők, az árverés szervezők, valamint hulladék forgalmazók az eladási ár és a beszerzési ár különbözete után adózhatnak.
    e) A különbözet szerint adózók választhatják azt, hogy a fizetendő adót az Áfa tv. 7. számú melléklete szerinti számítási módszerrel állapítják meg.
    f) A mezőgazdasági tevékenységet folytatók választhatnak a mezőgazdasági kompenzációs rendszer alkalmazása és az Áfa. fizetési kötelezettség között (Áfa tv. 55-57. §-a).
    g) Az idegenforgalmi tevékenységet folytatók Áfa. fizetésére az Áfa tv. 65-66. §-a külön adózási szabályokat állapít meg.
    h) Az egyéni vállalkozói bejelentkezési adatlapon kell nyilatkozniuk azoknak, akik az Áfa tv. 2. számú mellékletében felsorolt termékek értékesítésével, vagy szolgáltatások nyújtásával foglalkoznak és ezért a törvény 30. §-a alapján tárgyi adómentességben részesülnek. Így kell bejelenteniük tárgyi adómentességüket azoknak is, akik szerzői, szellemi alkotásuk vagy ezzel rokon tevékenységük körében szolgáltatnak, értékesítenek. Az utóbbiak, valamint a könyvtári szolgáltatást nyújtók a tárgyi adómentesség helyett választhatják az adófizetési kötelezettséget is.
    i) 2 millió forint összeghatárig az Áfa tv. 49. §-a alapján alanyi adómentességet lehet választani.
    B) A tételes átalányadózással kapcsolatos nyilatkozatok
    A fodrász, kozmetikus, személyszállító egyéni vállalkozók (és a fizető vendéglátó tevékenységet folytató magánszemélyek) az Szja. tv. 57/A-57/C. §-ai alapján választhatják a törvényben meghatározott fix összegű tételes átalányadó fizetését az egyébként fizetendő személyi jövedelemadó helyett.
    5. A vállalkozói igazolvány
    A vállalkozói igazolvány mintája az R. mellékletében található. Az igazolvány tartalmazza a vállalkozó adatain kívül székhelyét, telephelyét, fióktelepét, tevékenységének megnevezését (főtevékenysége ún. TEÁOR számát), tevékenységi körét, adószámát és kamarai azonosító számát, valamint a kiadás helyét, idejét, a kamara bélyegzőjét, továbbá a kiadó és a vállalkozó aláírását.
    Az igazolvány formája is változott a korábbihoz képest: 114x162 mm méretű, biztonsági papírra készült nyomtatvány az új igazolvány. Rendeltetése ugyanis tipikusan már nem az, hogy a vállalkozó üzlete, műhelye stb. falán tartsa bekeretezve, hanem az, hogy magánál tartsa és azzal bármikor igazolja vállalkozói jogosultságát. Az igazolvány csak a vállalkozó személyi igazolványával együtt érvényes.
    A vállalkozói igazolvány száma ún. beszélő szám: első tagja a kiállító gazdasági kamara fajtáját, a következő kettő a megyét (fővárost) jelzi. A következő hét szám a kamarán belül az adott vállalkozó számára kialakított sorszám. Az utolsó szám azt jelzi, hogy sor került-e ún. másodlat kiállítására.
    Ha pl. a vállalkozó elveszti a vállalkozói igazolványát, akkor az eredetivel mindenben megegyező újat kaphat, amelyen csak az utolsó szám jelzi, hogy az első alkalommal kiadott másodlat.
    IV. Az egyéni vállalkozás működése
    1. A vállalkozó tevékenysége
    Az igazolvány átvétele után is vannak teendői az egyéni vállalkozónak: a megfelelő nyomtatványok kitöltésével be kell jelentkeznie a központi és a helyi adóhatósághoz, az egészségbiztosítási pénztárhoz, a Központi Statisztikai Hivatalhoz és - az alanyi adómentesek kivételével bankszámlát kell nyitnia.
    Az egyéni vállalkozó tevékenységét csak az egyéni vállalkozói igazolvány birtokában kezdheti meg és csak az igazolványban meghatározott tevékenységet folytathatja.
    Egy egyéni vállalkozónak csak egy egyéni vállalkozói igazolványa lehet, de többféle tevékenységet folytathat. Semmilyen rendelkezés nem korlátozza a vállalkozót abban, hogy akár egymástól teljesen eltérő, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló tevékenységeket is felvegyen és gyakoroljon. Nincs szabály a működés, vagy egy-egy tevékenység szünetelésére sem, mivel nincs olyan rendelkezés sem az Evt.-ben, amely az igazolványában szereplő tevékenység gyakorlására kötelezné az egyéni vállalkozót.
    2. Engedélyhez vagy képesítéshez kötött tevékenység gyakorlása
    Ha az egyéni vállalkozói igazolványban szereplő tevékenység gyakorlásáról szakmai jogszabály rendelkezik, akkor az egyéni vállalkozónak be kell tartania e jogszabály előírásait. Ha a tevékenység folytatását jogszabály hatósági engedélyhez is köti, akkor nem elegendő hogy az adott tevékenység szerepel a vállalkozói igazolványban. A tevékenység megkezdésére és folytatására csak a hatósági engedély birtokában kerülhet sor. A harmadik eset, ha jogszabály képesítési feltételeket ír elő (meghatározott végzettség, gyakorlati idő). Képesítéshez kötött tevékenységet a vállalkozó csak akkor végezhet, ha ő maga, vagy alkalmazottja, vagy segítő családtagja megfelel a feltételeknek. A több telephelyen, fióktelepen dolgozó egyéni vállalkozónak valamennyi helyen biztosítania kell a képesítéssel rendelkező személy jelenlétét. (A szabályozás eltér a gazdasági társaságokra irányadó hasonló rendelkezéstől. A Gt. értelmében ugyanis legalább egy személyesen közreműködő tagnak, alkalmazottnak vagy a társaság javára tartós polgári jogviszony alapján tevékenykedőnek kell a szükséges képesítéssel rendelkeznie.)
    Lényeges eltérés az egyéni és a társas vállalkozások között, hogy az egyéni vállalkozó köteles személyesen közreműködni a tevékenység folytatásában. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyi munkafolyamatot neki kell végeznie. A törvény lehetővé teszi, hogy az egyéni vállalkozó alkalmazottat, bedolgozót, segítő családtagot és középfokú szakoktatási intézményi tanulót foglalkoztasson. Ezeknek száma sem külön, sem együtt nincs korlátozva. A segítő családtag fogalmát is meglehetősen tágan értelmezi a törvény. Ide tartoznak a Ptk. 685. § b) pont szerinti közeli hozzátartozók, valamint az élettárs, egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona, a testvér házastársa.
    3. Az egyéni vállalkozó felelőssége
    Az egyéni vállalkozó a tevékenységéből eredő kötelezettségéért teljes vagyonával felel minden korlátozás nélkül. Ez azt jelenti, hogy nem mondhatja azt, hogy csak meghatározott mértékű vagyont "visz be" a vállalkozásba és csak ennyivel tartozik a hitelezőknek. Az egyéni vállalkozó teljes vagyona (az ún. magánvagyona: háza, kocsija is) fedezetül szolgálhat. Ezzel összhangban mondja ki az Evt. 11. §-ának (2) bekezdése, hogy egy személy csak egy egyéni vállalkozást alapíthat és egyidejűleg nem lehet egyéni vállalkozó és gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja sem.
    Az Evt. szabályozási koncepciójával azonos okokból a Gt. 4. §-a úgy rendelkezik, hogy természetes személy egyidejűleg csak egy gazdasági társaságban lehet korlátlanul felelős tag, a közkereseti és betéti társaság nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. (A Gt. nem ismétli meg az Evt. szabályát, miszerint senki nem lehet egyidejűleg egyéni vállalkozó és gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.)
    4. Az egyéni vállalkozó székhelye, telephelye, fióktelepe
    A székhely, telephely, fióktelep fogalmak hasonlóak, de nem pontosan azonosak az egyéni és a társas vállalkozások szabályozásában. Az egyéni vállalkozói igazolványhoz kapcsolódó nyomtatványok kitöltési útmutatója ugyanis - a Gktv. szabályozása nyomán - meghatározónak tekinti azt, hogy melyik gazdasági kamara illetékességi területén van a székhely, telephely, fióktelep.
    Így az egyéni vállalkozó székhelye a központi ügyintézés helye. Székhellyel minden egyéni vállalkozónak kell rendelkeznie, egyéb helyiség hiányában az egyéni vállalkozó lakóhelyét jelölik meg. (Az állandó lakóhely léte a vállalkozói igazolvány kiadásának feltétele.) A telephely az egyéni vállalkozó tevékenység gyakorlásának helye, ami az egyéni vállalkozó székhelyétől különböző címen, de azzal azonos területi gazdasági kamara illetékességi területén található. Fióktelepről viszont akkor beszélhetünk, ha a tevékenység gyakorlásának helyszíne más területi gazdasági kamara illetékességi területére esik és a helyi adókról szóló törvény hatálya alá tartozik. A fogyasztók védelme érdekében székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként postafiók cím nem jelölhető meg.
    5. Az egyéni vállalkozó cégtáblája
    Az egyéni vállalkozó a nyílt árusítású üzletét, termelő-, szolgáltató egységét cégtáblával köteles megjelölni. A cégtáblán fel kell tüntetni az ott folytatott alapvető tevékenységet, az egyéni vállalkozó nevét, székhelyét (ha másutt van, mint az üzlet), valamint azt a kamarát, amelynek tagja. A cégtáblán szereplő üzleti elnevezésre a cégekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ezek közül a legfontosabb, hogy az elnevezés ne legyen megtévesztő, a valóságot tükrözze, ne legyen összetéveszthető más, már működő hasonló vállalkozással, lehetőleg magyarul, a magyar helyesírás szabályait követve nevezzék el az üzletet, termelő, szolgáltató egységet.
    6. Az egyéni vállalkozó tevékenységének ellenőrzése
    Nem csak az egyéni vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos technikai feladatok kerültek a gazdasági kamarák hatáskörébe, hanem az érdemi teendők is. Így gazdasági kamara ellenőrzi, hogy a vállalkozó tevékenysége megfelel-e az egyéni vállalkozói törvény előírásainak és a vállalkozói igazolványban foglaltaknak.
    Az igazolvány kiadásáról, a változásokról és a visszavonásról a kamara értesíti az illetékes önkormányzat jegyzőjét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint a Központi Statisztikai Hivatal illetékes megyei igazgatóságát, továbbá az állami és az önkormányzati adóhatóságot.
    Ha az egyéni vállalkozó több fióktelepen is folytat tevékenységet, az ezek helye szerint illetékes gazdasági kamara ellenőrzi azt, hogy a törvényi feltételeknek és a vállalkozói igazolványban foglaltaknak megfelel-e az ott gyakorolt tevékenység.
    7. Változások az egyéni vállalkozó adataiban
    A vállalkozói igazolványban szereplő adatok megváltozását az Evt. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében a változástól számított 15 napon belül be kell jelenteni az illetékes gazdasági kamarának. A változások bejelentése is az R.-ben található minta szerinti formanyomtatványon történik. A kamara a változásoknak megfelelően módosítja a vállalkozói igazolványt és saját nyilvántartását.
    V. Az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásának megszűnése
    Három esetet sorol fel az Etv., amikor megszűnik az egyéni vállalkozónak a tevékenység gyakorlásához való joga:
    a) az egyéni vállalkozó visszaadja igazolványát,
    b) a gazdasági kamara visszavonja az igazolványt,
    c) az egyéni vállalkozó meghal vagy elveszti cselekvőképességét.
    1. Az egyéni vállalkozói igazolvány visszaadása
    Az egyéni vállalkozói igazolvány visszaadása egy külön erre a célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével történhet. A formanyomtatvány a vállalkozás adatait tartalmazza, valamint a vállalkozó azon nyilatkozatát, miszerint bejelenti, hogy a vállalkozói tevékenységét egy adott napon megszünteti és vállalkozói igazolványát leadja. A vállalkozónak nincs semmilyen indoklási kötelezettsége, nem kell közölnie indítékait. Az egyéni vállalkozói igazolványt kiállító és a visszaadás kapcsán is eljáró gazdasági kamarának pedig nincs mérlegelési joga: a bejelentés alapján tudomásul kell vennie, hogy a vállátkozói tevékenysége gyakorlásának jogát az igazolvány visszaadásával a vállalkozó önmaga megszüntette.
    2. Az egyéni vállalkozói igazolvány visszavonása
    A kamara csak az Etv.-ben pontosan meghatározott esetekben jogosult az igazolvány visszavonására, de ezekben az esetekben sem mérlegelhet, hanem köteles is ezt a lépést megtenni. Három esetkört határoz meg a törvény:
    A) Olyan körülmény merül fel, amely az igazolvány kiadását kizárná, pl. a vállalkozói igazolvány kiadása után a vállalkozó olyan bűncselekményt követ el, amely miatt az általa gyakorolt foglalkozástól eltiltották;
    B) A vállalkozás a működéshez szükséges, az Etv.-ben vagy más jogszabályban előírt követelménynek nem felel meg és a kamara vagy a tevékenységet szabályozó jogszabályban meghatározott hatóság felszólítására sem tesz eleget 30 napon, vagy a jogszabályban meghatározott határidőn belül. Azt is előírja az Etv., hogy ha a telephely vagy fióktelep szerint illetékes kamara vagy a jogszabályban megjelölt hatóság észleli a visszavonásra okot adó körülményt, akkor haladéktalanul értesíteniük kell a székhely szerint illetékes gazdasági kamarát és a telephely, fióktelep szerint illetékes jegyzőt.
    C) Vissza kell vonni a vállalkozói igazolványt attól a vállalkozótól is, aki az adófizetési kötelezettségét az adóhatóság felhívását megelőzően legalább 12 hónapig nem teljesítette és/vagy a bejelentési, adóbevallási, nyilvántartási kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanezekkel a feltételekkel visszavonási ok az egy évnél hosszabb ideje fennálló társadalombiztosítási járulék hátralék, illetve bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási mulasztás, valamint a gazdasági kamarai tagdíj tartozás, ha a vállalkozó ezeket nem pótolja a felhívásban megjelölt határidőig.
    3. Az egyéni vállalkozó halála, cselekvőképtelenné válása
    A) Az egyéni vállalkozó halálával, illetve cselekvőképessége elvesztésével megszűnik a vállalkozói tevékenység gyakorlásának joga is. Az előbbi esetben azért, mert az egyéni vállalkozó személyéhez, személyes közreműködéséhez kötött ez a vállalkozási forma; az utóbbinál pedig azért, mert az egyéni vállalkozás egyik feltétele az, hogy a vállalkozó cselekvőképes legyen.
    B) Egy jól működő egyéni vállalkozásnak önmagában anyagi értéke, bevezetett vevőköre, ismert neve, good will-je lehet. A magyar jogi szabályozásban hagyomány ezért, hogy a vállalkozó özvegyét, örökösét nem kényszeríti a jogszabály arra, hogy elölről kezdje meg egy vállalkozás felépítését. Az Etv. is úgy rendelkezik, hogy az egyéni vállalkozó halála esetén özvegye, illetve örököse jogosult arra, hogy folytassa a vállalkozást. Ennek két feltétele van: az özvegynek, örökösnek is meg kell felelnie a törvényben előírt feltételeknek, valamint a vállalkozó halálától számított 3 hónapon belül be kell jelenteni a vállalkozás folytatását az illetékes kamarának. Ez a humánus szabályozás egyrészt azt biztosítja, hogy ebben az esetben is teljesítsék a törvényi előfeltételeket, másrészt kellő gondolkozási, felkészülési időt hagy az özvegynek, illetve a más örökösöknek a döntésre.
    C) Abban az esetben, ha a vállalkozó elvesztette cselekvőképességét, életben maradt, csak már nem felel meg az egyik törvényi előfeltételnek. A vállalkozás lehetséges értékére és arra figyelemmel, hogy a cselekvőképtelen, illetve a korlátozottan cselekvőképes személyek ügyeiben milyen szerepet ad a jogi szabályozás a törvényes képviselőnek, az Etv. úgy rendelkezik, hogy az ilyen vállalkozó nevében és javára törvényes képviselője folytathatja a vállalkozást, szintén csak akkor, ha megfelel a törvényi előfeltételeknek és a cselekvőképesség elvesztésétől számított 3 hónapon belül megteszi a bejelentést a kamaránál.
    VI. Egyéni cég
    Az egyéni vállalkozók bejegyezhetők a cégjegyzékbe egyéni cégként. Ez nem kötelezettség, csak egy lehetőség, amivel a vállalkozó bármikor, határidő nélkül élhet. A bírósági cégeljárásra vonatkozó szabályok szerint kell kérelmet benyújtani a Cégbírósághoz a bejegyzés érdekében. Az egyéni vállalkozói igazolványt kiállító kamarához a megszüntetés bejelentésére szolgáló adatlapot kell kitöltve benyújtani. Ennek a nyomtatványnak a 9. pontja ugyanis annak bejelentésére szolgál, hogy a vállalkozás átalakult egyszemélyes rt.-vé, vagy egyszemélyes kft.-vé. Meg kell adni a cég nevét és cégjegyzékszámát is.
    Az egyéni cég nem válik a bejegyzéstől jogi személlyé és korlátlan, teljes vagyoni felelőssége sem változik a bejegyzés tényétől. Négy okból mégis célszerű lehet ez a döntés:
    1. Bekerül a vállalkozó a közhiteles és bárki által megtekinthető cégjegyzékbe, a bejegyzésről hirdetményt tesznek közzé a Cégközlönyben. Ez az üzletfelek bizalmát erősítheti anélkül, hogy a vállalkozónak partnert kellene maga mellé fogadnia - mint pl. betéti társaság esetén vagy a törvényben előírt törzstőkét, alaptőkét kellene biztosítania - mint az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságnál vagy az egyszemélyes részvénytársaságnál. Az egyéni vállalkozásnál ugyanis (akár bejegyzik egyéni cégként a cégnyilvántartásba, akár nem) nem feltétel meghatározott induló vagyon megléte.
    2. Az egyéni cég a cégekre irányadó szabályoknak megfelelően cégnevet kap, amely - a vállalkozó döntésétől függően - nem feltétlenül tartalmazza a vállalkozó személynevét. Az egyéni vállalkozó személyneve mellett az egyéni vállalkozó, illetve - a korábban tárgyalt feltételek mellett - a kisiparos, a magánkereskedő, vagy a mester megjelölés szerepelhet. A cégek elnevezésének szabályai viszont ennél jóval több lehetőséget tartalmaznak.
    3. Egyes tevékenységeknél a jogszabály megköveteli az egyéni cégként történő bejegyzést (pl. utazás szervezői, közvetítői tevékenységet folytató vállalkozásoknál).
    4. Az egyéni cég a társasági törvény rendelkezései szerint átalakulhat egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá. Ez sem kötelezettség, csak lehetőség az egyéni cég számára és időbeli korlátja sincs. Ezzel a megoldással egyfajta folyamatosság biztosítható az egyéni vállalkozás (egyéni cég) és az egyszemélyes társaság között. Az utóbbi az előbbi általános jogutódja lesz, vagyis minden jogát és kötelezettségét egy az egyben átveszi. Az Etv. 15/A. §-ának (2) bekezdése értelmében az átalakulás előtt az egyéni cégnek a számviteli törvény szerinti egyszerűsített mérleget kell készítenie.
    VI. Fejezet A polgári jogi társaság
    I. Történeti fejlődésmenet
    1. Az 1945 előtti szabályozás
    Mint oly sok más jogintézménynek, így a társaságnak a gyökereit is a római jogban kell keresnünk. Ugyanakkor a társaság jogintézménye különösen nagy jelentőségre a kapitalista gazdasági viszonyok között tett szert, amikor a gazdasági fejlődés már nagyobb fokú tőkekoncentrációt és ennek megfelelően jogi oldalról is intenzívebb, önálló jogalanyiságú szervezetek létrehozásában is megnyilvánuló együttműködést kívánt meg. Ekkortól kezdve már élesen elválik egymástól a kereskedelmi (gazdasági) társaságok és a magánjogi (polgári jogi) társaságok fejlődése, és ez a határozott különbségtétel a tételes jogok szintjén is megjelenik.
    A magánjogi (polgári jogi) és a kereskedelmi (gazdasági) társaságok között a különbségtétel voltaképpen "fokozatbeli", ami egyrészt a jogalanyiság kérdésében, másrészt a gazdasági célú működés intenzitásában érhető tetten. Ami a jogalanyiságot illeti, a magánjogi (polgári jogi) társaság tisztán kötelem, nincs jogalanyisága; míg a kereskedelmi (gazdasági) társaságok legfőbb jellemzője, hogy jogképesek, vagyis saját cégük alatt jogokat szerezhetnek és kötelezettségeket vállalhatnak függetlenül attól, hogy adott formájuk jogi személy-e vagy sem. Ami a társaság céljában meglévő különbséget illeti, míg a kereskedelmi (gazdasági) társaságok alapvető fogalmi ismérve a gazdasági tevékenység "üzletszerű" (régi kereskedelmi jogunk terminológiájában: kereskedelmi tevékenység "iparszerű") gyakorlása, ami alatt a folyamatos, rendszeres, a gazdasági kapcsolatok szélesebb körére kiterjedő, nyereségszerzési céllal folytatott gazdasági tevékenység értendő; addig a magánjogi (polgári jogi) társaság "gazdasági tevékenységet is igénylő" céljával kapcsolatban örökzöld elméleti és gyakorlati vita téma, hogy e társaságok mennyiben vehetnek részt a gazdasági életben, hogy a polgári jogi társaság formája felhasználható-e és mennyiben üzletszerű gazdasági vállalkozás céljára. (E témára a tételes jogi szabályozás változásainak ismertetése kapcsán még visszatérünk.)
    Ami a tételes jogi szabályokat illeti, Magyarországon előbb került sor a kereskedelmi társaságok kodifikálására (1875. évi XXXVII. évi Kereskedelmi Törvény, a továbbiakban: Kt.), míg a magánjog kodifikációja csak az 1928. évi Magánjogi Törvénykönyv javaslatával (a továbbiakban: Mtjav.) történt meg. A Mtjav. (amelyből sosem lett elfogadott törvény, de amelyet a gyakorlat egészen a Ptk. 1960. évi hatálybalépéséig alkalmazott) "Társaság" címmel szabályozta a magánjogi társaságot az 1660-1690. §-okban, majd az 1691. §-ban utalt arra, hogy gazdasági célú társaság a közkereseti vagy a betéti társaság szabályai szerint is alakulhat. ez esetben azonban a kereskedelmi jog idevágó szabályait kell alkalmazni. Utalt még a Mtjav, arra is, hogy "alkalmi egyesülésekre" viszont a magánjogi társaság szabályait kell alkalmazni. Az, hogy az alkalmi gazdasági célú társaságok is a magánjogi társaság szabályai szerint működhettek, arra mutat, hogy a jogalkotó nem ezt tekintette az elhatárolás alapjának, hogy gazdasági célú volt-e a társaság, hanem azt, hogy állandó volt-e az üzleti tevékenység.
    2. A pjt. fejlődése a Ptk. alapján 1988-ig
    Az 1960. május 1-jén hatályba lépett Ptk. az eredeti 571-578. §-aiban szabályozta a jogalanyisággal nem rendelkező polgári jogi társaságot. A miniszteri indokolás tanúsága szerint a Ptk. előkészítő munkálatai során annak gondolata is felmerült, hogy a társaságtól meg kellene tagadni a jogi elismerést, mivel a magánjogi társaság "általában véve erősíti a magántulajdon viszonyait". A jogalkotó végül is praktikus okokból a jogi szabályozás mellett döntött, mivel felismerte, hogy "az intézmény kifejezett eltiltása aligha képzelhető, mert hiszen ilyen gazdasági-jogi alakulatok megengedett célokra nap mint nap alakulnak", valamint hogy "a szabályozás hiánya éppen a nem kívánt célra vezethetne: utat nyithatna a visszaéléseknek". A szabályozás vezérgondolata azonban a kizsákmányoló tendenciák korlátozása, az azokkal szembeni védekezés volt, amit jól mutat az eredeti 571. § (2) bekezdés, amely szerint: "Társaság kereskedelmi célokra nem alakulhat és kizsákmányoló tevékenységet nem folytathat". A polgári jogi társaság intézménye a jogalkotói szándék szerint lényegében az állampolgárok "szövetkezeti kereteket el nem érő gazdasági összefogása", vagyis gyakorlatilag az egyénileg dolgozó parasztok gazdasági együttműködésének jogi szabályozására szolgált. A polgári jogi társaság Ptk.-beli szabályai - bár a szocialista szervezetek elvileg nem voltak kizárva a társaság alanyainak köréből - elsősorban az állampolgárok életviszonyait modellezték, alapvetően az új gazdasági együttműködési kapcsolataik szabályozását célozták. Ennek megfelelően a gyakorlatban a polgári jogi társaság szabályainak egyik fő érvényesülési területét jelentette az is, hogy analóg módon alkalmazást nyertek az élettársak és más közeli hozzátartozók vagyoni viszonyaira. Ugyanakkor egy másik alkalmazási területe e szabályoknak az volt, hogy mögöttes jogterületül szolgáltak a termelőszövetkezetek "egyszerűbb gazdasági együttműködései", illetve a szocialista gazdálkodó szervezetek "egyszerű társaságai" számára. A gyakorlat azonban hamar bebizonyította, hogy a magánszemélyek gazdasági jellegű együttműködését szem előtt tartó polgári jogi társasági szabályok nem igazán alkalmasak arra, hogy kielégítsék a gazdálkodó szervezetek társulási igényeit.
    Ezt a tényt ismerte fel a Ptk. 1977. évi módosítása, amikor az addigi egy helyett -"társaság" gyűjtőcímen - négy formát nevesített: a polgári jogi társaság mellett szabályozta gazdasági társaság néven a jogi személyek jogi személyiséggel nem rendelkező társulásait, valamint az építőközösséget és a közös háztartásban élők vagyoni viszonyait. Alapesetként a módosított Ptk. a gazdasági társaságot szabályozta, a polgári jogi társaságra pedig eltérő rendelkezés hiányában a gazdasági társaság szabályait rendelte megfelelően alkalmazni. Ezzel eleget tett annak a követelménynek, hogy a gazdálkodó szervezetekre modellezett szabályok legyenek irányadóak az állampolgárok társaságaira és ne fordítva. A gazdasági társaság Ptk. szabályai alkalmazandóak voltak mögöttes jogként a külkereskedelmi társaságokra és a kutatási-fejlesztési társaságokra is, amelyek szabályai korábban is a Ptk.-ra utaltak vissza. A Ptk. módosítás a polgári jogi társaság szabályaiban is jelentős változást hozott annak lehetővé tételével, hogy a polgári jogi társaság közös név alatt is működhessen.
    A közös név alatt működő polgári jogi társaságot be kellett jegyezni a cégjegyzékbe és az ilyen társaság közös neve alatt már jogokat szerezhetett és kötelezettségeket vállalhatott. A közös név alatt működő polgári jogi társaságok sajátos formájaként nyertek aztán 1982. január 1-jétől szabályozást a gazdasági munkaközösségek. A gmk.-kra vonatkozó minisztertanácsi rendelet [28/1981. (IX. 9.) MT rendelet] szerint ugyanis a rendeletben nem szabályozott kérdésekben a polgári jogi társaság szabályait kellett megfelelően alkalmazni a gazdasági munkaközösségekre (és a vgmk.-kra) is. A gmk. rendelet lényegesen korlátozta a polgári jogi társaságok tevékenységi körét is, mert ettől kezdve polgári jogi társaság már nem folytathatott iparjogosítványhoz kötött tevékenységet (ez á korlátozás főleg a kisiparosok addigi szűk körű pjt.-it érintette), ugyanakkor a rendelet lehetővé tette a pjt.-k átalakulását gmk.-vá. A pjt. nevesített formájának egyébként nemcsak a gmk. volt tekinthető, hanem ilyen külön jogszabályban nevesített pjt. volt a magánkereskedők legfeljebb négy fős, közös név alatt működő polgári jogi társasága, a kisvállalkozások körében pedig a gazdálkodó szervezet kereskedelmi vagy vendéglátóipari üzletét szerződéses rendszerben üzemeltető legfeljebb öt fős pjt.; a gazdálkodó szervezet kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzletét bérlet alapján üzemeltető pjt.; és a vállalatok egyes részlegeit szerződéses rendszerben üzemeltető legfeljebb öt fős pjt is.
    2. A és a polgári jogi társaság
    Az állampolgári társas vállalkozások eme szövevényes rendszerében tett aztán rendet a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (bevezetve a közkereseti társaságot és a betéti társaságot és annak, alfajaként szabályozva a gmk. két típusát), valamint ahhoz kapcsolódóan a Ptk.-nak az 1988. évi XXV. törvénnyel történt módosítása. Ez a módosítás tüntette el a Ptk.-ból a "gazdasági társaság" formáját és a tisztán szerződési jellegű társaság alapeseteként ismét a polgári jogi társaságot állapította meg, azonban igen jelentősen korlátozva e forma vállalkozásként való felhasználását. Ekkor került ugyanis kimondásra, hogy: "Közös gazdasági tevékenység üzletszerű folytatására polgári jogi társaság nem alapítható, valamint hatósági engedélyhez kötött tevékenység polgári jogi társaság keretében nem folytatható, az ezzel ellentétes társasági szerződés semmis." Ezzel a módosítással akkor a jogalkotónak az volt a szándéka, hogy élesen megkülönböztesse a közkereseti társaságot és a polgári jogi társaságot, kizárva annak lehetőségét, hogy üzletszerű gazdasági tevékenységet a Gt. keretein kívül, cégbejegyzés nélkül lehessen folytam. Ezt a distinctiót gyakorlati megfontolásokból kezdettől fogva sokan vitatták életszerűtlennek és a gazdasági igényeknek is ellentmondónak tartva azt, hogy üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására a felek csalt cégbejegyzést igénylő formában hozhassanak létre társaságot.
    A polgári és gazdasági perekből nyert tapasztalatok is azt mutatták, hogy célszerűtlen volt a gazdasági életből kiiktatni a polgári jogi társaságot, mert az üzletszerűség fogalmát megengedhetetlenül szűken kellene értelmezni ahhoz, hogy ne találjuk magunkat szemben rendre érvénytelen polgári jogi társaságokkal. Különösen a mezőgazdasági kistermelés területén volt igen gyakori ugyanis a magánszemélyek olyan jellegű társas együttműködése, amely csak polgári jogi társaságként minősíthető. Így pl. ha többen együtt közös nyereségre, veszteségre, közös költségviseléssel és személyes közreműködéssel tömnek libát, nevelnek tojójércét stb., kötnek együtt termelőként mezőgazdasági termékértékesítési szerződést, gazdasági kapcsolatuk polgári jogi társasági megállapodásnak minősül, amelyet azonban a bíróságnak érvénytelennek kellene. minősítenie, hiszen az nehezen mondható, hogy az egy vagy több évig folytatott nyereségszerzésre irányuló mezőgazdasági kistermelői tevékenység nem minősül "közös gazdasági tevékenység üzletszerű folytatásának". Az ilyen jellegű üzletszerű gazdasági tevékenységeknél az esetek nagy többségében nyilván teljesen értelmetlen és megvalósíthatatlan lenne valamilyen cégjegyzékbe is bejegyzett gazdasági társaság alapítását megkövetelni figyelemmel arra is, hogy az ilyen termelők rendszerint egyetlen megrendelővel állnak jogviszonyban, gazdasági kapcsolataik tehát nem széleskörűek. A gazdasági perek tapasztalatai is azt mutatták, hogy a gazdasági élet igényli a polgári jogi társaságnak megfelelő szerződéstípus alkalmazását, hiszen gyakran merülnek fel olyan helyzetek, amikor nincs sem szükség, sem idő gazdasági társaságot alapítani és azt a cégjegyzékbe bejegyeztetni.
    Ezeket a gyakorlati igényeket ismerte el a Ptk.1993. évi XCII. törvénnyel történt módosítása, amely gazdálkodó szervezetek számára lehetővé tette polgári jogi társaság alapítását közös gazdasági tevékenység üzletszerű folytatására is. Az ilyen polgári jogi társaság a tagjainak vagy a tagok egy részének a nevét is tartalmazó üzleti elnevezést is használhatott, amely azonban mégsem volt cégnév, egyrészt, mert az ilyen polgári jogi társaságok sem kerültek be a cégjegyzékbe, másrészt pedig, mert nem járt együtt a közös név alatti jogszerzés, illetve kötelezettségvállalás, vagyis az önálló jogalanyiság lehetőségével. A Ptk. módosításhoz fűzött miniszteri indokolás elismerte, hogy "jogunkból hiányzik az olyan lazább társulási forma, amely üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására jogalanyiság nélkül, pusztán kötelmi jogi alapon biztosíthatna lehetőséget". Az 1993. évi szabályozás voltaképpen csak az egyéni vállalkozást sem folytató természetes személyeket zárta ki abból a körből, akik üzletszerű gazdasági tevékenység közös folytatására polgári jogi társaságot hozhassanak létre.
    A polgári jogi társaság szabályozásának hányatott történetében az eleddig utolsó változtatást az új társasági törvény, az 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) hozta, amely hatályon kívül helyezve az 1993. évi módosítással beiktatott Ptk. 568. § (2) és (3) bekezdéseit, lényegében visszaállította az 1988-as helyzetet. Azzal a különbséggel azonban, hogy jelenleg sem az üzletszerű tevékenységet kifejezetten tiltó, sem azt kifejezetten megengedő szabály nincs hatályban. A jogalkotói szándék minden bizonnyal az volt, hogy polgári jogi társaság a jövőben ne végezhessen üzletszerű gazdasági tevékenységet. Erre utal a 306. § (2) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás. Előbb azonban lássuk, hogy szól a Gt. 306. § (2) bekezdés: "e törvény hatálybalépését megelőzően létrejött polgári jogi társaságok a törvény hatálybalépését követő két éven belül kötelesek társasági szerződésüket az e törvényben meghatározott rendelkezésekhez igazítani". A miniszteri indokolás szerint: "a jövőben a törvény nem teszi lehetővé, hogy polgári jogi társaság közös gazdasági tevékenységet üzletszerűen folytasson, illetve saját üzleti elnevezést használjon. Az üzletszerű gazdasági tevékenység folytatása egyfajta állandóságot jelent, ebben az esetben a forgalmi élet biztonságát jobban szolgálja, ha határozott idejű gazdasági társaság jön létre. A polgári jogi társaság kifejezetten alkalmi, nem üzletszerű közös gazdasági tevékenységre szolgál, ezt az elhatárolást teszi meg a törvényjavaslat az 568. § (2)-(3) bekezdésének hatályon kívül helyezésével. A már működő polgári jogi társaságok tagjainak érdekei sem sérülhetnek, mivel a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a törvényjavaslatban meghatározott új Ptk. szabályokhoz csak a törvény hatálybalépését követő két éven belül igazodjanak. Ezen időpontig tehát a már megkezdett üzletszerű gazdasági tevékenységet be kell fejezni." Az tehát a miniszteri indokolásból is kiderül, hogy "alkalmi jellegű konzorciumok" esetén azért az üzleti életben továbbra is lehetőség lesz polgári jogi társaságok létrehozására. Most már csak az a kérdés, hogy hol húzható meg a határ az üzletszerűség és az alkalmi jelleg között. Megítélésem szerint a bírói gyakorlat az üzletszerűség fogalmát továbbra is szűken fogja értelmezni annak érdekében, hogy elkerülhesse az eléje kerülő polgári jogi társaságok érvénytelenné nyilvánítását.
    II. A polgári jogi társaság fogalma, létrejötte, típusai
    1. Fogalmi ismérvek
    A Ptk. 568. §-ának (1) bekezdése szerint: "A polgári jogi társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet is igénylő közös céluk elérése érdekében együttműködnek és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják. Polgári jogi társaságot a felek közös gazdasági érdekeik előmozdítására és az erre irányuló tevékenységük összehangolására vagyoni hozzájárulás nélkül is létrehozhatnak". Az idézett bekezdés egyrészt a polgári jogi társaság fogalmi elemeire, másrészt annak két főbb típusára a vagyonegyesítő alapesetre és a koordinatív formára utal. (A harmadik típus volt a hatályon kívül helyezésig a közös gazdasági tevékenységet üzletszerűen folytató pjt.) A polgári jogi társaság alapvető fogalmi elemeit (amelyek egyben a gazdasági társaságoktól - így különösen a közkereseti társaságtól -való elhatárolás ismérvei is) a következőkben foglaljuk össze.
    A) A jogalanyiság hiánya
    A polgári jogi társaság a tagjai közötti egyszerű, - tipikusan több alanyú - kötelmi kapcsolat, a társasági szerződés tehát nem hoz létre a tagok személyétől elkülönült jogalanyt. A polgári jogi társaság mint ilyen nem rendelkezik sem tulajdonszerzési, sem szerződéskötési, sem perképességgel, hanem mindig csak az egyes tagjai szerezhetnek személyükben jogokat és kötelezettségeket. Ebből következően polgári jogi társaság nem, hanem csak annak tagjai lehetnek gazdasági társaság tagjai. Más kérdés, hogy egyes jogszabályok téves megfogalmazásaikkal azt a látszatot keltik, mintha a polgári jogi társaság is önálló jogalany lenne. Példaként az állam tulajdonában levő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvényt hozzuk fel, amelynek 1. § (3) bekezdése magántulajdonosnak minősíti a polgári jogi társaságot; 53. §-ának (2) bekezdése kivásárlásra irányuló ajánlattételére jogosultnak tekinti a vezető alkalmazottak és munkavállalók által együttesen létrehozott polgári jogi társaságot; 59. §-ának (1) bekezdése pedig Egzisztencia hitel igénybevételére jogosítja fel a polgári jogi társaságokat. Dogmatikailag helyesen ezekben az esetekben sem a polgári jogi társaság, hanem annak tagjai állnak a jogviszony egyik oldalán. A jogalanyiság hiányával függ össze az is, hogy a polgári jogi társaság, mint kötelem, létrejön már magával a megállapodással és nem igényel semmiféle hatósági közreműködést, cégbejegyzést vagy más nyilvántartásba vételt. A polgári jogi társaság tehát nem cég és természetesen nem minősül gazdálkodó szervezetnek sem. A polgári jogi társaságnak nincs szüksége semmiféle közös névre, üzletjelzőre, ami természetesen nem zárja el a tagokat különféle fantázianevek - jogi relevancia nélküli - használatától.
    B) A "közös cél" jellege
    A polgári jogi társaság lényege a tagok érdekközösségen alapuló együttműködése a "gazdasági tevékenységet is igénylő közös cél" elérése érdekében. Arra már a Ptk. eredeti miniszteri indokolása is utalt, hogy: "a cél elvileg akár gazdasági, akár kulturális vagy egyéb jellegű is lehet. Az azonban feltétlenül szükséges, hogy a tagok közös céljuk elérése érdekében bizonyos gazdasági tevékenységet legyenek kénytelenek kifejteni, mert ha ez a jellegzetesség hiányzik, akkor voltaképpen felesleges a polgári jogi szabályozás." Nem a kitűzött célnak kell tehát. feltétlenül gazdasági jellegűnek lenni, hanem csak az kritérium, hogy annak eléréséhez legyen szükség közös gazdasági tevékenységre. A kitűzött cél érdekében való együttműködés a személyes közreműködésben és a vagyoni hozzájárulás közös rendelkezésre bocsátásában, a koordinatív formánál pedig a tagok tevékenységének összehangolásában nyilvánul meg.
    2. A pjt. létrejötte
    A polgári jogi társaság teljesen formátlan megállapodás, semmiféle alakszerűséghez, írásbeliséghez sincs kötve, szóban vagy akár ráutaló magatartással is létrejöhet. A tagok esetleg nincsenek is a tudatában annak, hogy köztük polgári jogi társaság áll fenn, hanem csak a bíróság minősíti utóbb a megállapodásukat polgári jogi társaságnak. (Magánszemélyek egymás közötti viszonyában gyakori eset pl. az, hogy az egyik fél tőkével társul be a másik üzleti vállalkozásába, majd veszteség esetén azt állítja, hogy a pénz átadásának a jogcíme kölcsön volt. Ilyenkor a perben a bíróság feladata, hogy a bizonyítási anyag mérlegelése alapján jogilag minősítse a felek megállapodását.) A polgári jogi társaság tartalmilag is kötetlen megállapodás, ahol széles körben érvényesül a diszpozitivítás, a felek szerződési szabadsága. A Ptk. csak kevés kogens rendelkezéssel korlátozza a szerződési tartalom szabad kialakítását [pl. 568. § (4) bekezdés, 569. § (2) bekezdés, 571. § (1) bekezdés utolsó mondat]. Azok a kötelező minimális tartalmi elemek, amelyekre a felek megállapodásának feltétlenül ki kell terjednie: a közös cél meghatározása, a közös rendelkezésre bocsátandó vagyoni hozzájárulás mibenléte, értéke (kivéve a koordinatív formát), és a személyes közreműködés mibenléte, illetve az az alóli mentesítés. A polgári jogi társaságnak fogalmi eleme a tagok közös kockázatvállalása, a nyereségből való közös részesedés és a veszteség közös viselése (erre még részletesebben visszatérünk). Polgári jogi társaság tagja bármely jogalany lehet.
    3. A polgári jogi társaság alfajai
    Mint azt már említettük, a Ptk. 568. §-ának (1) bekezdése a polgári jogi társaságnak két fő formáját szabályozza: a vagyonegyesítő formát és az ún. koordinatív jellegű társaságot. A vagyonegyesítő formánál az együttműködés kiterjed mind a vagyoni hozzájárulás közös rendelkezésre bocsátására, mind pedig a tevékenység egyesítésére a személyes közreműködés révén. (Az együttműködés mindkét területére kitérünk majd a vagyoni és személyi viszonyok tárgyalása kapcsán). Az ún. koordinatív polgári jogi társaság vagyonegyesítés nélküli, pusztán a tagok tevékenységét "egyesítő", összehangoló forma. (Az ún. koordinatív jellegű társaságot az 1977. évi Ptk. novella iktatta be eredetileg a gazdasági társaság szabályai közé, majd e forma megszüntetésével együtt került át 1988-ban ez a szabály közvetlenül a polgári jogi társaság rendelkezései közé.) E formánál a tagok csak a közös gazdasági érdekeik előmozdítására irányuló tevékenységük összehangolását vállalják, amihez általában nincs szükség vagyoni eszközök közös rendelkezésre bocsátására. Az ún. koordinatív polgári jogi társaság jelentőségét elsősorban az adja meg, hogy az olyan vagyonegyesítés nélküli koordinatív-kooperációs vállalati társaságok, mint a kutatási-fejlesztési társaságok vagy a külkereskedelmi társaságok a rájuk vonatkozó külön jogszabályok hatályon kívül helyezése (előbbit a Gt. helyezte hatályon kívül 1988-ban, míg utóbbi a deregulációnak esett áldozatul 1990-ben) után csak mint speciális koordinatív polgári jogi társaságok működhettek tovább (amit nehezített a polgári jogi társaságot az üzletszerű gazdasági életből kizáró szabály).
    A polgári jogi társaság típusai kapcsán jegyezzük meg, hogy a Ptk. A "Társaság" fejezet cím alatt nem csak a polgári jogi társaságot mint a jogi személyiséggel nem rendelkező társaság alapformáját szabályozza, hanem e fejezet tartalmazza az építőközösségre, az élettársaságra és a társasház közösségre vonatkozó rendelkezéseket is, amely formák felfoghatóak a polgári jogi társaság speciális nevesített formáinak is. Ezek tárgyalására azonban nem térünk ki, mert ezek semmiképpen sem tartoznak a kötet témájául szolgáló "kisvállalkozások" fogalmi körébe. A Ptk. társasági fejezete végül a definíció szintjén utal a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság két formájára a Gt.-ben részletesen szabályozott közkereseti társaságra és betéti társaságra, amelyeket a következőkben mi is részletesen tárgyalunk.
    III. A polgári jogi társaság vagyoni viszonyai
    1. Vagyoni hozzájárulás
    A polgári jogi társaság vagyonegyesítő alapeseténél valamennyi tagnak vagyoni hozzájárulást kell teljesítenie. A törvényi szóhasználat "közös rendelkezésre bocsátás"-ról beszél. Hogy mit kell ezen érteni azt az 569. § (1) bekezdése mondja meg, amely szerint: "A tagok vagyoni hozzájárulása közös tulajdonukba megy át. A társasági szerződés úgy is rendelkezhet, hogy a vagyoni hozzájárulásuk, illetőleg annak meghatározott része közös használatukba kerül." Nem elengedhetetlenül szükséges tehát közös tulajdon létrehozatala, hanem a rendelkezésre bocsátás történhet a közös használat biztosítása útján is, a törvényi vélelem azonban a közös tulajdon keletkezése mellett szól. Ha közös tulajdon keletkezik, akkor a tagok részesedése értelemszerűen a vagyoni hozzájárulásaik arányában áll fenn. A használatba adás jogcíme a társasági szerződés alapján teljesített vagyoni hozzájárulás és nem valamely más használati jogot biztosító kötelmi jogcím, mint pl. a bérlet. A vagyoni hozzájárulás mibenlétét a Ptk. nem határozza meg, de értelemszerűen - a gazdasági társaságokkal egyezően - pénzbeli és nem pénzbeli (apport) lehet, utóbbi alatt értve bármely vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolgot, vagyoni értékű jogot, szellemi alkotást. A közös vagyon vagy az egyes tag vagyoni hozzájárulásának mértékét sem határozza meg a Ptk., hanem azt a tagokra bízza, hiszen az a társaság kitűzött céljától is függően nagyon különböző lehet. Elképzelhető, hogy az egyik társaságnál elegendő az ügyintézés, a működés rezsi költségeit fedező vagyon, míg a másik társaság - amely pl. egy beruházás megvalósítására jött létre - jelentős mértékű közös vagyon összeadását igényli a tagjaitól. A vagyoni hozzájárulás szolgáltatásának módját, esedékességét, időpontját illetően a tagoknak a társasági szerződésben rögzített megállapodása az irányadó. A törvény kogens szabálya [569. § (2) bek.] tiltja a vagyoni hozzájárulás után kamat, illetve bármilyen díjazás kikötését. Véleményünk szerint e rendelkezésnek akkor lehetett indokoltsága, amikor a nyereség és a veszteség főszabályként a vagyoni hozzájárulás arányában oszlott meg, hiszen a vagyoni hozzájárulás után még külön kamatot, díjazást is kikötni indokolatlan kétszeres hozadékot biztosított volna a bevitt vagyon után. Jelenleg azonban a tilalom fenntartását nem tartjuk indokoltnak.
    A Ptk. 570. §-a rendezi azt a kérdést, hogy hogyan alakul a vagyoni hozzájárulások sorsa a társaság fennállta alatt, mennyiben rendelkezhetnek a tagok a bevitt vagyon felett. E paragrafus rendelkezései azt mutatják, hogy a Ptk.-ban szabályozott polgári jogi társaság a francia jogbeli lazább "societas", illetve a szorosabb német "Gesamthand" típusok közül - nyilván a magyar jog elsősorban német gyökerei és kapcsolódásai következtében - a szorosabb vagyonegyesítést jelentő utóbbi megoldást követi. A tagnak a társaságba (használat) bevitt vagyona a tagsági viszony, illetve a társaság fennállta alatt a társaság céljaira van lekötve, ezért: "A vagyoni hozzájárulás vagy értéke kiadását csak a társaság megszűnésekor, illetőleg akkor lehet követelni, ha a tag a társaságtól megválik" [570. § (1) bek.]. A tagnak a bevitt vagyon feletti rendelkezési jogát a tagsági viszony, illetve a társaság fennállta idejére is korlátozza a törvény. Erről rendelkezik a Ptk. 572. § (4) bekezdése, amely kogens szabállyal mondja ki, hogy a tag a közös tulajdonra vonatkozó általános szabályoktól eltérően "a tulajdoni hányadával nem rendelkezhet és a közös tulajdon megszüntetését csak a társaság megszűnése, illetőleg a tagnak a társaságból való kiválása esetén lehet követelni". Ilyen tiltás hiányában ugyanis a tag kivonhatná vagyonát a társaságból, vagy a tulajdoni hányadrésze értékesítése esetén arra kényszeríthetné a többi tagot, hogy olyan harmadik személlyel kerüljenek tulajdonközösségbe, aki nem tagja a társaságnak. A közös használatba adott vagyoni hozzájárulás esetében pedig - amely tehát nem került közös tulajdonba, hanem a tag külön tulajdonában és így rendelkezési joga alatt áll, a Ptk. 570. § (2) bek. mondja ki, hogy a tagot az ilyen vagyon felett sem illeti meg rendelkezési jog, mert a többi tag hozzájárulása nélkül azt nem ruházhatja át és nem terhelheti meg.
    A társaságba bevitt vagyon lekötöttsége nyilvánul meg a Ptk. 570. § (3) bekezdésének előírásában is, amely szerint: "a tag hitelezőjének követelésére csak az a hányad szolgál fedezetül, amely a tagot a társaság megszűnése vagy a tag kiválása esetére megilleti. Ha a hitelező e hányadra végrehajtást vezetett, a tagot megillető rendes felmondás jogát gyakorolhatja, de ebben az esetben sem követelheti a tagnak járó hányad természetben való kiadását." A tag hitelezőjének követelésére tehát elsődlegesen a tag társaságon kívül maradt vagyona szolgál fedezetül. Előfordulhat azonban, hogy ilyen vagyon nincs, vagy fedezetül nem elegendő. Ilyenkor a tag hitelezőjének követelésére az a hányad szolgál fedezetül, amely a tagot a társaság vagy a tagsági viszony megszűnése esetére megilleti (a társaság megszűnése esetén ez a társasági tevékenységből eredő tartozások kiegyenlítése után fennmaradó jutó, ami azt jelenti, hogy a társaság hitelezőinek kielégítése megelőzi a tag hitelezőjének a kielégítését). Azért, hogy a hitelező ne legyen kénytelen hosszú ideig várni követelése érvényesítésével, a törvény lehetőséget ad a hitelezőnek arra, hogy a tagot megillető rendes felmondás jogát gyakorolja és ezáltal a vele szemben kötelezett társasági tag tagsági viszonyát megszüntethesse. Erre azonban a hitelező önmagában a követeléssel való fellépésekor még nem jogosult, hanem csak a hányadra vezetett végrehajtás során. Mivel a tag rendes felmondása nem feltétlenül szünteti meg a társaságot - hiszen a tagok elhatározhatják annak tovább folytatását a hitelező csak pénzbeli kielégítésre tarthat igényt és nem követelheti a tagnak járó hányad természetben való kiadását, hiszen lehet, hogy arra a társaságnak szüksége van a további működése során. A törvény ezzel a megoldással egyezteti össze a hitelezők és a társaság jogos érdekeit.
    2. A nyereségből való részesedés és a veszteségviselés
    Mint említettük, a polgári jogi társaságnak fogalmi eleme a gazdasági tevékenység folytatása és az ezzel szükségképpen együttjáró kockázat közös viselése vagyis az, hogy a tagok - valamilyen szempont szerint - a nyereségből közösen részesedjenek és a veszteséget is közösen viseljék. Hogy a nyereségből való részesedés és a veszteségviselés milyen szempont szerint történik, az elsősorban a jogi szabályozáson, ha pedig az diszpozitív, akkor a tagok megállapodásán is múlik. A Ptk. - 1988-ban megállapított - jelenleg hatályos 571. §-ának (1) bekezdése - az eredeti 1959-es szabállyal lényegében egyezően - úgy rendezi ezt a kérdést, hogy: "A társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában a nyereség és a vagyoni hozzájárulást meghaladó veszteség a tagok között egyenlő arányban oszlik meg." Eltérő megállapodás hiányában a működés során szerzett közös tulajdonba került dolgok tulajdoni hányada is egyenlő, vagyis az egyenlő megoszlás elve attól függetlenül érvényesül, hogy az évenként történő elszámolás [Ptk. 571. § (2) bek.] során az eredmény felosztásra kerül, vagy közös vagyonban marad. A fejenként egyenlő megoszlási elv nyilván nem igazán felel meg a gazdasági tevékenységet üzletszerűen folytató felek számára, tehát ez a jogszabályi megoldás is azt a jogalkotói szándékot tükrözi, hogy a polgári jogi társaságot minél inkább elhatárolja a gazdasági társaságoktól. (Csak megjegyezzük, hogy 1977-1988 között a polgári jogi társaságoknál is az a - szerintünk sokkal gyakorlatiasabb - szabály érvényesült, amely szerint eltérő szerződési rendelkezés hiányában a nyereség és a veszteség vagyonarányosan, ennek hiányában a közreműködés arányában oszlott meg.) A törvényi szabályozás szerencsére diszpozitív, vagyis a tagok gyakorlatilag szabadon állapodhatnak meg a nyereségből való részesedés és a veszteségviselés bármely rendező elvében: alkalmazhatnak vagyonarányos vagy közreműködés-arányos elosztást, illetve a különböző elosztási elveket vegyítő megoldásokat is. Az sem feltétlenül szükséges, hogy ugyanaz az elv érvényesüljön a nyereség felosztásánál és a veszteség viselésénél. (Sőt bizonyos esetben éppen eltérő elvek alkalmazása logikus, hiszen ha pl. a nyereség személyes közreműködés arányában oszlik meg a felek között, furcsa lenne ugyanilyen elv szerint viselni a veszteséget is, hiszen akkor éppen az a tag viselné azt a legnagyobb mértékben, aki a legtöbb munkát fejtette ki a remélt - de valamely okból elmaradt - nyereség elérése érdekében.) A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a társaságok általában élnek is a diszpozitivitás adta lehetőségekkel és igen ritkán érvényesül a törvényi főszabály. (Erre leginkább olyankor kerül sor, ha a tagok vagyoni hozzájárulása azonos mértékű, ebben az esetben azonban ez voltaképpen nem is fejenkénti egyenlő megoszlást jelent, hanem vagyonarányos megoszlást, csak a vagyoni hozzájárulások voltak egyenlőek). A nyereségfelosztás és a veszteségviselés szabályozása nem kötelező tartalmi eleme ugyan a társasági szerződésnek - hiszen van rá törvényi főszabály - mégis úgy gondoljuk, hogy ez talán a társaság működése, a tagok kölcsönös érdekeinek érvényesülése szempontjából legfontosabb kérdés, amelynek körültekintő szerződésboni szabályozása biztosíthatja a tagok zökkenőmentes együttműködését. A pontos, jól átgondolt szerződésbeli szabályozás megkönnyíti a tagok közötti elszámolás megejtését és elejét veheti egy esetleges elszámolási pernek is. (A perekben az okoz gyakran gondot, hogy a felek nem rögzítették pontosan a nyereségből vagy a működés során szerzett vagyonból való részesedésük elveit, az egyenlő elosztást előíró törvényi szabály azonban nyilvánvalóan nem felel meg a feltehető akaratuknak.) A tagok szabad szerződésbeli megállapodásának egyetlen törvényi korlátja van csak: "Semmis az a megállapodás, amely valamely tagot a nyereségből vagy a veszteségből kizár." [Ptk. 571. § (1) bekezdés utolsó mondat]. A "societas leonina" római jog óta ismert tilalmát kimondó szabály mögött az a meggondolás húzódik meg, hogy a nyereségtől, illetőleg a veszteségviseléstől teljes mértékben elzárt tag érdektelen lenne a társaság működésében, ami ellentétes volna a polgári jogi társaság olyan fogalmi elemeivel, mint az érdekazonosság, a közös cél, az együttműködés, a kockázatközösség. (Végül utalunk rá, hogy a jövedelemfelosztás - veszteségviselés témakörében figyelemre méltó tanulmányt publikált Kisfaludi András a Magyar Jog 1988. évi 78. számában.)
    IV. Személyi viszonyok a polgári jogi társaságban
    1. Személyes közreműködés
    A kitűzött társasági cél érdekében való együttműködésnek a vagyoni hozzájárulás melletti másik fontos megnyilvánulási formája a tag személyes közreműködése. A Ptk. jelenleg hatályos 568. §-ának (4) bekezdése szerint: "A társaság valamelyik tagját a személyes tevékenység alól mentesítő megállapodás semmis; ha azonban a társaságnak jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság tagja is van, a szerződés úgy is rendelkezhet, hogy e tag csak vagyoni hozzájárulásra köteles." A kissé körmönfontan megfogalmazott törvényszöveg tehát csak a természetes személy tag számára írja elő kogens szabállyal a személyes közreműködés kötelezettségét, míg a jogi személy (és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság) tag a személyes közreműködésre csak jogosult, de nem köteles vagyis az ő esetükben a feleknek a társasági szerződésben rögzített szabad megállapodásán múlik, hogy az ilyen tag vállal-e személyes közreműködést a társaság tevékenységében vagy nem. A természetes személy tag személyes közreműködési kötelezettségét a Ptk. 1959 óta mindig is előírta, azzal az eredeti indokolással, hogy enélkül a társaság "tőkebefektetéssel szerzett munka nélküli jövedelemre nyújtana lehetőséget". A természetes személy tagnak a személyes tevékenység alóli mentesítése az egész társasági szerződés semmisségét eredményezte. (A szocialista jogalkalmazói gyakorlat az ilyen semmis polgári jogi társaságot nevezte "csendes társaságnak" és a "csendestárs" munka nélküli jövedelemszerzési, nyerészkedési törekvését az érvénytelenség jogkövetkezményének levonása keretében neki visszajáró szolgáltatás ügyészi indítványra az állam javára történő marasztalásával honorálta.) A jelenleg hatályos törvényszöveg már nem a társasági szerződés semmisségéről, hanem csak "a személyes tevékenység alól mentesítő megállapodás" semmisségéről beszél, ami nézetünk szerint a Ptk. 239. §-a értelmében főszabályként csak részleges érvénytelenséget jelent. Véleményünk szerint ma már az is erősen megkérdőjelezhető, hogy indokolt-e egyáltalán fenntartani a természetes személy tagot személyes tevékenységre kötelező szabályt (figyelemmel arra is, hogy ilyen rendelkezés már a közkereseti és betéti társaságnál sincs hatályban), illetve hogy indokolt-e e tekintetben megkülönböztetést tenni a jogalanyok egyes csoportjai között. Nem látjuk az indokoltságát azon szabály fenntartásának sem, amely szerint: "a tagsági viszonyból folyó személyes közreműködésért díjazást érvényesen kikötni nem lehet." [569. § (2) bek.]. Csak utalunk rá, hogy a Gt. szerint a közkereseti és betéti társaság személyes közreműködést vállaló tagját ezért díjazás illetheti meg [Gt. 84. § (2) bekezdés].
    2. Ügyvitel, képviselet
    A jogalanyiság hiányából következően a polgári jogi társaságnak nincs a tagjaitól elkülönült szervezete, hanem az ügyvitelt (vagyis a társaság ügyeiben való döntéshozatali funkciót) közvetlenül a tagok látják el. A Ptk. 572. §-ának (1) bekezdése értelmében: "Az ügyek vitelére minden tag jogosult." Ez véleményünk szerint olyan értelemben kogens szabály, hogy a társasági szerződés nem rendelkezhet érvényesen úgy, hogy valamely tag egyáltalán nem jogosult az ügyvitelre. Valamely tag ügyviteli jogosultságát ugyanis teljesen kizárni nem, hanem csak korlátozni lehet, mert a Ptk. 573. §-ának (1) bekezdése értelmében: "A tag közreműködését meghatározott ügyek intézésében a többi tag egyhangú határozattal kizárhatja." Ilyen döntést pl. egy adott ügyben valamely tag tekintetében fennálló érdekeltségi, összeférhetetlenségi szituáció indokolhat. Az ilyen ügyvitelben korlátozott tag sem zárható el azonban érvényesen a társasági ügyek ellenőrzésének a jogától [573. § (2) bek.]. Szerintünk tehát nem lehet egy vagy több tagot a társasági szerződésben kijelölni az ügyvitelre, hiszen ez a többi tagnak az ügyvitelből való teljes kizárását jelentené, amire a Ptk. 573. §-ának (1) bekezdése folytán nincs mód. (E véleménnyel szembeni álláspont is ismert azonban.)
    A Ptk. ugyan nem mondja kifejezetten ki, de az ügyek vitelére minden tag önállóan jogosult. Ez következik azon szabályból, amely szerint valamely tag nem megfelelő ügyvitele ellen a többi tag (tehát bármely másik tag) tiltakozhat és ilyen esetben a vitát főszabályként a tagok többsége dönti el. A törvény nem szól a szavazás rendjéről sem, amiből az következik, hogy eltérő szerződési rendelkezés hiányában a tagok szavazati joga fejenként egyenlő, vagyis minden tagot egy szavazat illet meg. Egyhangú döntés szükséges azonban a társasági szerződéstől való eltéréshez, továbbá a társaság rendes működése körét meghaladó ügyekben [Ptk. 572. § (3) bek.]. Speciális döntéshozatali rend érvényesül akkor, ha a döntés a közös tulajdon birtoklására, használatára, hasznosítására vagy az azzal való rendelkezésre vonatkozik. Ilyenkor ugyanis - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni [Ptk. 572. § (4) bekezdés]. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a birtoklás, a használat, a hasznosítás, valamint a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó kiadások kérdésében a tulajdonostársak szótöbbséggel határoznak (ilyenkor azonban a szavazati jog nem fejenként egyenlő, hanem a tulajdoni hányadaik arányában illeti meg a tagokat). Egyhangú döntés szükséges viszont a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokhoz, az egész dolog feletti tulajdonjog átruházásához, az egész dolog haszonélvezetbe vagy használatba adásához, biztosítékul lekötéséhez vagy más módon való megterheléséhez. Természetesen, ha egy a közös tulajdon szabályai szerint szótöbbséggel eldönthető kérdés adott esetben a társasági szerződés módosítását is igényli, akkor az már az 572. § (3) bekezdése értelmében a tagok egyhangú döntésére tartozik.
    Polgári jogi társaságnál az ügyviteli és a képviseleti funkció nem válik el élesen egymástól, ami abban nyilvánul meg, hogy az ügyvitelre jogosult tagot egyben jogosultnak kell tekinteni arra is, hogy az ügyvitel körében a többi tagot képviselje. A képviseleti jog is önállóan illeti meg a tagokat. Fontos kihangsúlyozni, hogy itt nem a társaság képviseletéről, tehát nem szervezeti képviseletről van szó (hiszen a társaság nem jogalany), hanem a többi tag képviseletéről. A képviselőként eljáró tag tehát nem a társaság, hanem a tagok nevében jár el, a tagok számára szerez jogokat, vállal kötelezettségeket. A Ptk. lehetőséget ad arra, hogy a tagok többsége megvonja valamely tag képviseleti jogát. Az ilyen képviseletből kizárt tagot is megilleti azonban az ügyvitel ellenőrzésének joga.
    3. Felelősség
    A Ptk. 574. §-a értelmében: "A társasági tevékenységből eredő tartozásokért, illetőleg az ilyen tevékenységgel okozott károk megtérítéséért harmadik személyekkel szemben a tagok felelőssége egyetemleges." Azt nem kellett a törvénynek külön kimondania, hogy a tagok felelőssége "közvetlen" és "korlátlan" hiszen egyrészt a jogalanyiság hiányából következően a polgári jogi társaságnak nincs saját vagyona, amellyel elsődlegesen felelne, magától értetődik tehát, hogy eleve csak a tagok felelőssége kerülhet szóba; másrészt az is nyilvánvaló, hogy mint minden jogalanynak a polgári jogi társaság tagjának a felelőssége is teljes körű, vagyis a tag a teljes vagyonával a teljes tartozásért (kárért) felel. A jogosult tehát a társasági tevékenységből eredő teljes követelését, teljes kárigényét érvényesítheti, mégpedig az egyetemlegesség alapján a polgári jogi társaság bármely tagjával szemben. A tagok kifelé megnyilvánuló egyetemleges felelősségét, - amely eredetileg csak a közös név alatt működött polgári jogi társaságokra volt irányadó és csak 1988-tól vált általános szabállyá - elsősorban hitelezővédelmi szempontok indokolják. A tagok egymás közötti belső viszonyában a veszteségviselés szabályai az irányadóak, tehát az egyetemlegesség alapján kifelé helytállt tag ennek megfelelően igényelhet megtérítést a belső viszonyban a többi tagtól.
    V. A társaság megszűnése
    1. A tagsági viszony megszűnése
    A polgári jogi társaság személyegyesítő jellegéből, valamint jogalanyiságának hiányából vagyis abból, hogy a polgári jogi társaság nem több a tagok szerződéses kapcsolatánál, következik, hogy a tagok személyében bekövetkező bármely változás dogmatikailag magának a szerződésnek (a társaságnak) a megszűnésével is együtt jár. Ez az elvi tétel azonban csak főszabályként érvényesül, mert a törvény gyakorlati megfontolásokból meglehetősen széles körű kivételként lehetőséget ad a tagoknak a társaság továbbfolytatására. Dogmatikailag azonban az eredeti szerződés ilyenkor is megszűnik és a tagok újabb akaratelhatározással vagyis újabb szerződéssel döntenek az együttműködés, a társaság továbbfolytatása mellett.
    A polgári jogi társaságban fennálló tagsági viszony megszűnhet: rendes felmondással, azonnali hatályú felmondással, a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével. Az azonnali hatályú felmondás esetét kivéve - amikor a törvény kogens szabállyal tiltja a társaság továbbfolytatását - a többi esetben nincs akadálya annak, hogy a megmaradó tagok a társaság továbbfolytatását határozzák el (Ptk. 576. §). A Ptk. nem szól róla, de a magunk részéről lehetségesnek tartjuk a tag tagsági viszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését is (legyen szó, akár határozott, akár határozatlan idejű társaságról). A megmaradó tagok szerintünk ilyenkor is dönthetnek a társaság tovább folytatása mellett. A tag polgári jogi társaságból való kizárásának jogintézményét viszont a Ptk. jelenleg nem ismeri, ami egyenes következménye a polgári jogi társaságot a felek szerződéses kapcsolatának tekintő koncepciónak hiszen a szerződő felet a szerződésből nem lehet "kizárni". (E tétel alól az építőközösség kivételt jelent.)
    A határozatlan időre létesített polgári jogi társaságot bármely tag három hónapra bármiféle indokolás nélkül felmondhatja (rendes felmondás), ha azonban a többi tag egyhangúan úgy ítéli meg, hogy a felmondás lejárta alkalmatlan időre esik, akkor a felmondási időt legfeljebb további három hónappal meghosszabbítják. (Vita esetén értelemszerűen a bíróság fogja eldönteni, hogy a felmondási idő meghosszabbítása indokoltan történt-e.) Határozott időre alapított társaságnál rendes felmondásra nem, hanem csak azonnali hatályú felmondásra kerülhet sor. A tag a társaságot (akár határozott, akár határozatlan időre alakult) azonnali hatállyal felmondhatja, "ha erre bármely másik tag fontos okot szolgáltat, különösen, ha a társasági szerződést súlyosan megszegi vagy olyan magatartást tanúsít, amely a vele való további együttműködést vagy a társaság céljának elérését nagymértékben veszélyezteti." [575. § (2) bekezdés]. Az azonnali hatályú felmondás alapjául tehát a tagok érdekközösségének a megbomlása, a társaság alapvető működési zavara szolgál és éppen emiatt nem ad a törvény ilyen esetben lehetőséget a társaság továbbfolytatására.
    A társaság továbbfolytatása esetén a társaságtól megváló taggal (illetve az örökössel, jogutóddal) a társaság megszűnésére irányadó szabályok szerint el kell számolni; ennek során igényét pénzben is ki lehet elégíteni, a közös használatba került vagyoni hozzájárulást azonban - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - természetben kell kiadni [578. § (1) és (2) bekezdés]. A természetes személy tag halála esetén az örökösnek módja van arra is, hogy a társaságot továbbfolytatni akaró tagokkal való megállapodás alapján maga is a társaság tagjává váljon. A jogi személy tag jogutódlással történő megszűnése tekintetében az egyes Ptk. rendelkezések között szerintünk belső ellentmondás tapasztalható. A Ptk. 577. § c) pontból egyértelműen az következik, hogy a jogutóddal történő megszűnés nem eredményezi a társaság megszűnését, vagyis a jogutód automatikusan taggá válik, ugyanakkor az 578. § (1) bekezdés viszont arra enged következtetni, hogy a jogi személy tag jogutódlással történő megszűnése is megszünteti a társaságot és a tag jogutódja csak a társaság továbbfolytatása esetén és akkor is csak a többi taggal való megállapodás alapján válhat a társaság tagjává.
    A Ptk. 578. §-ának (3) bekezdése külön rendezi a társaságtól megváló tag (örökös, jogutód) felelősségét, ami nyilvánvalóan harmadik személyek felé fennálló felelősség és külön kimondása arra az esetre volt szükséges, ha a többi tag továbbfolytatja a társaságot és az örökös, jogutód abban nem vesz részt. (Egyéb esetekre ugyanis az 574. § rendelkezése vonatkozik.) A társaságtól felmondás útján megváló tag felel azokért a tartozásokért, amelyek a felmondási idő lejártáig keletkeztek. A meghalt tag örököse az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai (Ptk. 679. §) szerint felel a halál bekövetkeztéig keletkezett tartozásokért. Az pedig a jogutódlás lényegéből következik, hogy jogutódlás esetén a jogutód felel a jogutódlás bekövetkezéséig keletkezett tartozásokért is.
    2. A pjt. megszűnése
    A kifejtettek után már nem igényel külön magyarázatot a társaság megszűnésének eseteit tartalmazó Ptk. 577. §. Eszerint: "A társaság megszűnik:
    a) ha célját megvalósította, vagy a cél megvalósítása többé nem lehetséges;
    b) ha eltelt a határidő, amelyre alapult, kivéve ha a tagok a társaságot tovább folytatják;
    c) valamely tagjának halálával, illetőleg jogutód nélküli megszűnésével, rendes felmondással kivéve, ha a tagok a társaságot tovább folytatják;
    d) azonnali hatályú felmondással;
    e) a társaság közös elhatározással való megszüntetésével;
    f) ha a tagok száma egyre csökken.
    A Ptk. 578/A. §-ának (1) bekezdése szerint: "A társaság megszűnésekor elszámolásnak van helye. Az ügyintézés és képviselet szabályait a végelszámolás során is alkalmazni kell." Eredetileg az első mondatban is a "végelszámolás" kifejezés szerepelt, amit az új Gt. 305. §-ának (1) bekezdése módosított "elszámolás"-ra, ugyanakkor a második mondatban viszont benne felejtette a végelszámolás kifejezést. "Végelszámolás" helyett azért helyesebb a polgári jogi társaság esetében "elszámolás"-ról beszélni, mert a jogalanynak nem minősülő polgári jogi társaság nem esik az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) hatálya alá, esetében tehát nem lehet szó a Cstv. szerinti végelszámolásról. Az elszámolás során először a társasági tevékenységből eredő tartozásokat kell kiegyenlíteni a közös vagyonból. Ha a közös vagyon erre sem elegendő, akkor a hitelezők felé az 574. § szerinti egyetemleges tagi felelősség, a belső viszonyban pedig a veszteségviselés szabályai az irányadóak. Ha viszont a tartozások kiegyenlítése után még marad közös vagyon, akkor először a tagok vagyoni hozzájárulásait kell - lehetőleg természetben - visszaadni. Ha még ezután is van többlet (vagyonszaporulat), akkor azt a nyereség elszámolásának a szabályai szerint kell a tagok között felosztani. Ha az elszámolás perben történik, akkor ez értelemszerűen valamennyi tag perbenállását szükségessé teszi.
    A kisvállalkozások jogi szabályozása az új társasági törvény alapján III. rész
    VII. Fejezet A szövetkezet, mint kisvállalkozási forma
    I. Nemzetközi szövetkezeti alapelvek és a jogi szabályozás
    1. A szövetkezet lényege
    A fejlett ipari társadalmakra jellemző gazdaságszervezési modellek a múlt században a legfejlettebb ipari államokban alakultak ki. A társaságokhoz képest a legfőbb különbséget a nemzetközi szövetkezeti elvek érvényesítésének "kötelezettsége" vagy lehetősége jelenti. A szövetkezeti mozgalom elveit a rochdeli takácsok által 1844-ben alapított szövetkezet alapszabályában foglalt elvekből sűrítette és fejlesztette tovább a szövetkezeti elmélet.
    A több mint száz ország hétszázhatvan millió szövetkezőjét tömörítő Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége időről időre megújítja és korszerűsítve közzéteszi a világ valamennyi szövetkezőjére érvényes alapelveket, legutóbb 1995-ben. Ajánlja a nemzeti kormányoknak, hogy a szövetkezetekre vonatkozó törvényi szabályozások során vegyék figyelembe ezen elvek érvényesülését. A magyar szövetkezeti törvények általában figyelembe vették és érvényesítették ezen elveket, bár az elveket a gyakorlatban az egyes kormányok, még időszakonként maguk a szövetkezetek sem tartották be.
    Az állampolgárok szövetkezési szabadságát általában a nemzeti alkotmányok is garantálják. Így a Magyar Köztársaság Alkotmánya is védi, támogatja az önkéntesen alapított szövetkezeteket.
    Az általánosan elfogadott fogalommeghatározás szerint a szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális céljaikat közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalkozások útján megvalósítsák. A szövetkezet tehát egyidejűleg gazdasági vállalkozás és társadalmi célokat megvalósító egyesülés. A szövetkezeteket nem lehet csak gazdasági vállalkozásként kezelni, de kizárólag mozgalmi, társadalmi jellegűnek sem tekinthetők.
    Szövetkezet bármilyen célból alakulhat, nem szűkíthető le speciális tevékenységekre. A szövetkezet minden olyan emberi szükségletet kielégítő és közösségi érdeket nem sértő tevékenységet folytathat, amit a nemzetközi, vagy a nemzeti jog nem tilt meg. Egyes országokban hosszú időn át korlátozták a szövetkezés szabadságát, leszűkítették az általuk folytatható tevékenységeket. A szocialista országokban például tiltották, illetve korlátozták a banki, biztosítási, feldolgozóipari stb. szövetkezést. Erőltették a mezőgazdaság szövetkezetesítését.
    2. Szövetkezeti értékek
    A szövetkezés politikailag semleges, de világos társadalmi értékeket vall.
    Így a szövetkezés az önsegély, az egyéni felelősség, demokrácia, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékén alapul. Alapítóik hagyományát követve a szövetkezeti tagok hisznek a becsületesség, a nyíltság, és a társadalmi felelősség etikai értékeiben, és a másokért való törődésben. A szövetkezeti mozgalom tehát felvállalja és szervezeteiben érvényesíti ezeket az értékeket és ezért mondják, hogy más gazdasági vállalkozásokkal szemben társadalmi tényezőként is hat. A szövetkezeti értékek gyakorlatban történő megvalósításának vezérfonalát a szövetkezeti alapelvek jelentik.
    3. Az alapelvek
    A) Önkéntes és nyitott tagság
    A szövetkezetek önkéntes szervezetek, melyek nyitva állnak - nemi, társadalmi, faji, politikai, vagy vallási megkülönböztetés nélkül - mindenki számára, akinek hasznára válhatnak szolgáltatásai és aki elfogadja a tagsággal járó felelősséget. A társadalmi megkülönböztetés a fejlett világ országainak többségében már nem érvényesül, de vannak országok, ahol bár elfogadják és nemzeti jogalkotásukba belefoglalják, mégis a gyakorlatban megsértik. Különösen az etnikai kisebbségek és a nők vonatkozásában sérül ez az alapelv.
    Természetesen a szövetkezetek konkrét céljukhoz igazodva szabályozzák a tagsági viszony létesítésének feltételeit, így pl. ha egy mezőgazdasági tejfeldolgozásra alakuló szövetkezet alapszabályában kiköti, hogy megfelelő minőségű, mennyiségű állatot tartó, meghatározott településen lakó termelők összefogására számít, ott nincs értelme olyanok taggá válására, akik ezzel a feltétellel nem rendelkeznek. Ennyiben a nyitott tagság elve a konkrét szövetkezeti célok szerint értelmezendő.
    B) Demokratikus tagi ellenőrzés
    A szövetkezetek a tagok által ellenőrzött demokratikus szervezetek, a tagok tevékenyen résztvesznek a vezetés és a döntéshozás folyamatában. A választott képviselők a tagságnak felelősek, az elsődleges szövetkezetekben a tagok egyenlő szavazati jogokat élveznek (egy tag egy szavazat) és a más szinten működő szövetkezetek is demokratikusan szerveződnek. Ez az alapelv is sokat vitatott, különösen a gazdasági hatalom koncentrálásával létrejött országos vagy nemzetközi szinten szervezett szövetkezetek menedzserei igyekeznek amellett érvelni, hogy a velük gazdasági versenyben álló tőkés társaságok gyorsabban képesek meghozni gazdasági döntéseiket, és így előnyösebb helyzetbe kerülhetnek, mert nincsenek alávetve részvényeseik olyan ellenőrzésének, mint amit a tagi ellenőrzés jelent. A gazdasági fejlődés azt bizonyítja, hogy nemcsak a kisméretű szövetkezetekben érvényesítendő a tagi ellenőrzés, hiszen ma már a modern technika lehetővé teszi napi helyzetértékeléseket, a számítógépen továbbított gyors információkat. Ugyancsak vitatott az egy tag egy szavazat elve, hiszen az egyes országok nemzeti törvényhozása mereven ragaszkodik a másodlagos szövetkezetek esetében az egy tag egy szavazat elvéhez, holott a demokratikus ellenőrzés és döntéshozatali mechanizmus lehetővé teszi, hogy a tagok személyes közreműködése arányában eltérő számú szavazatokkal rendelkezzenek, természetesen kizárva, hogy a szövetkezet tagjainak kisebbsége döntő szavazathoz jusson.
    C) A tagok gazdasági részvétele
    A tagok igazságosan járulnak hozzá szövetkezetük vagyonához és azt demokratikusan ellenőrzik. Rendszerint a szövetkezet tőkéjének legalább egy része a szövetkezet közös tulajdonát képezi. A tagság feltételeként előírt nagyságú jegyzett tőke után - ha erre egyáltalán sor kerül - a tagok általában korlátozott mértékű ellenszolgáltatásban részesülnek. A többletet az alábbi célok bármelyikére fordíthatják:
    - szövetkezetük fejlesztésére lehetőség szerint tartalékalapok képzésére, aminek egy része oszthatatlan,
    - a tagok részesedésére a szövetkezetben bonyolított közreműködésük arányában és más a tagság által jóváhagyott tevékenységekre.
    Ez az alapelv az európai országokban is eltérő módon érvényesül. A magyar szabályozás pl. - véleményem szerint igen vitathatóan - teljesen feloszthatóvá tette a mezőgazdasági szövetkezetek vagyonát, így nincs adómentesen, vagy támogatással ösztönzött kötelező oszthatatlan alap, de a szabályozás elismeri a tagok önálló akaratával létrehozható oszthatatlan alapot. Más országok jogszabályai kötelezik az egyébként adókedvezményben és támogatásban részesített szövetkezeteket, hogy mielőtt visszaosztanák a tagoknak a képződött jövedelmüket, képezzenek tartalék és önsegélyező alapot. A magyar szabályozás legvitatottabb kérdése a szövetkezeti részjegyalap és üzletrésztőke megkülönböztetése és a forgatható üzletrész elismerése. Ez a szabályozás tőketársasági jelleget ad a magyar szövetkezeteknek anélkül, hogy szavazati jogot adna az üzletrész tulajdonosoknak. Ugyanakkor tiltja a részjegyek után fizetendő kamat bevezetését. Az európai szövetkezeti szabályokhoz való közeledés során ezekre a kérdésekre a jövőben egyértelmű válaszokat kell adni.
    D) Autonómia és függetlenség
    A szövetkezetek a tagok által ellenőrzött autonóm önfenntartó szervezetek. Amennyiben megállapodást kötnek más szervezetekkel, beleértve a kormány hatáskörébe tartozókat is, vagy külső tőkeforrásokat használnak fel, csak olyan feltételek mellett tehetik, hogy egyidejűleg biztosítják a demokratikus tagi ellenőrzést és a szövetkezeti autonómia fenntartását.
    Ez az alapelv sok esetben sérült a gyakorlatban, hiszen az egyes államok támogatása nem volt feltétel nélküli, előfordult a szövetkezetek újraállamosítása, önállóságának nyílt, vagy burkolt korlátozása. Különösen az állami bankok hitelnyújtási feltételei, jelzálog politikája, az állami monopolvállalatokkal kötött kényszerszerződések tették kiszolgáltatottá a szövetkezeteket.
    G) Oktatás, képzés és tájékoztatás
    A szövetkezetek olyan oktatást és képzést nyújtanak tagjaiknak, választott képviselőiknek, vezetőiknek, valamint alkalmazottaiknak, aminek alapján azok hatékonyan hozzájárulhatnak szövetkezetük fejlesztéséhez. A szövetkezetek tájékoztatják a nyilvánosságot, különösképpen a fiatalokat és a közvélemény alkotókat a szövetkezeti összefogás jellegéről és előnyeiről. Ezen alapelv szerint a szövetkezeti mozgalomnak fontos feladata, hogy létrehozza és fenntartsa azokat az intézményeket, amelyek megvalósítják ezt az alapelvet. Az állam nem diszkriminálhatja a szövetkezetek oktatási, továbbképzési rendszerét, hanem éppen ösztönöznie, támogatnia kell.
    H) A szövetkezetek közötti együttműködés
    A szövetkezetek helyi, nemzeti, területi és nemzetközi együttműködései szolgálják tagságukat és erősítik a szövetkezeti mozgalmat.
    A nemzetközi, politikai és gazdasági integráció korszakában különösen fontos, hogy a különböző ágazatokban szerveződő szövetkezetek összefogjanak, közös szövetségeket, képviseleteket tartsanak fenn, az európai és egyéb regionális gazdasági döntési mechanizmusokba bekapcsolódjanak.
    I) Közösségi felelősség
    A szövetkezetek tagjaik által elfogadott elveik alapján közösségük folyamatos és tartós fejlődésének fenntartásán munkálkodnak. Ez az elv különösen kiemelést igényel a közép- és kelet-európai országok szövetkezetei számára, mivel a korábbi szocialista, túlhajtott közösségi szemlélet ellenhatásaként a közösségi felelősségi viszonyok felbomlását figyelhetjük. A közösségi élet és a szolidaritás klasszikus emberi értékei nem egyszer háttérbe szorulnak az individuális érdekérvényesítés mellett.
    II. A mezőgazdasági szövetkezés és az átalakulás folyamata
    1. A szövetkezés helyzete
    A kis- és középvállalkozók szervezetei között továbbra is meghatározó az új szövetkezeti törvény (1992. évi 1. törvény a továbbiakban: Szvt.) szerinti működő, átalakult "újtípusú" szövetkezet.
    Az átalakult szövetkezetek tulajdonosai tagok és kívülállók (zömében kárpótoltak) egyaránt lehetnek. A nyugat-európaitól különböző magyar szövetkezeti modell sajátossága, hogy a szövetkezet vagyona nemcsak részjegytőkéből, és oszthatatlan tartalékalapból, (amely csak a tagok rendelkezése alatt áll), hanem üzletrésztőkéből, (amely lehet kívülállók tulajdona is) tevődik össze. További jellemzője a kialakult modellnek, hogy a szövetkezeti tagok többsége nyugdíjas, de ugyanez elmondható a kívülálló tulajdonosokról is, akik gyakran sem lakóhely szerint, sem tevékenységgel nem kötődnek a szövetkezethez. A nyugdíjasok és a kívülállók többsége üzletrésze után osztalékjövedelemre számít és nem igényli a szövetkezet szolgáltatásait.
    Egyes ágazatok (pl. a mezőgazdaság) alacsony jövedelmezősége ugyanakkor nem teszi lehetővé osztalék fizetését, ami állandó feszültség forrása. Míg a nyugat-európai szövetkezetek alapvető célja, hogy tagjaik egyéni vállalkozását erősítve, azt kiegészítve működésükkel a tagi gazdaság számára beszerző, értékesítő, szolgáltató tevékenységet végezzenek, addig a magyar szövetkezetekre továbbra is jellemző a közös munkavégzésen alapuló termelés, szolgáltatás szervezése. Általában nem egy célra, tevékenységre irányul a magyar szövetkezés, hanem több ágazatot fog át, áthidalja, kiegyenlíti az egyes ágazatok eltérő jövedelmezőségéből adódó különbséget.
    A legjellemzőbb a magyar szövetkezetekre, hogy a nem dolgozó nyugdíjas tagoktól és a kívülállóktól bérelt földön előállított termékeket értékesítik, a bérleti díj kifizetése után keletkező jövedelmet az aktív dolgozó tagok számára realizálják és csak minimális osztalékot fizetnek üzletrészekre, mivel az üzletrésztulajdonosok jelentős hányada kívülálló.
    2. A magyar szövetkezés sajátosságai
    A magyar szövetkezeti modell további sajátossága, hogy az 1992. évi II. törvény, azaz az átmeneti törvény, bár határidőhöz kötötte a szövetkezetek átalakulását, az új szövetkezeti törvény szerinti működést, mégis folyamatos változási kényszert iktatott be azzal, hogy az aktív és nyugdíjas tagok, valamint a kívülállók érdekellentétét egy szervezetbe egyesítette.
    A nyugat-európai szövetkezetekben a saját családi vállalkozáson alapuló, önmagában is működőképes parasztgazdaság szükségleteire épülő értékesítő, beszerző szövetkezetek tagjai közel azonos érdekekkel rendelkeznek. Saját gazdaságukhoz szükséges anyagok, eszközök beszerzése, termékeik közös értékesítése, költségeiket csökkentő szolgáltatások igénybevétele valamennyi tag személyes közreműködését igényli. A keletkező haszon a közreműködés arányában visszaáramlik a tagi gazdaságba, így a szövetkezet szintjén csak a közösen működtetett eszközök fenntartásának, fejlesztésének ráfordításai képződnek újra. Ennyiben a szövetkezet mindig nonprofit érdekeltségű. A magyar szövetkezeti modellben az aktív tagok többnyire a szövetkezet által nyújtott szolgáltatások munkavégzői, így nem annyira a szolgáltatás igénybevételében, mint nyújtásában érdekeltek, munkajövedelmüket a szolgáltatás árában realizálják. Míg a földjét bérbeadó tag vagy üzletrésztulajdonos olyan osztalékjövedelemben érdekelt, amely többnyire nem termelődik meg.
    E viszonyok átalakításának kényszere tehát folyamatos tulajdonosi és szervezeti változtatásokat indukál. Az alapvetően osztalék és nyereségérdekelt szövetkezetek az üzletrészek kívülállóktól történő megvásárlásával (amit az állam is ösztönöz) igyekeznek a tagi tulajdonosi szerkezetet erősíteni, hogy utána társasággá (kft., rt.) alakulva egyértelművé tegyék az osztalékérdekeltséget, csökkentve a dolgozó tagok számát is.
    Emellett az is tendencia, hogy a mezőgazdasági alágazatok termékek szerint tej, bor, zöldség, gyümölcs stb. termelésében érdekelt tagi csoportokból önálló szövetkezeteket bt.-ket, kft.-ket szerveznek. Ez a folyamat szövetkezetek szétválása során is érvényesült, de méginkább megfigyelhető, hogy a holdingként működő szövetkezet vagy rt. hozza létre különböző ágazatokban e szervezeteket, eszközeit és munkahelyeit átcsoportosítva oly módon hogy maga is részt vesz az új szervezet működtetésében, de folyamatosan eladja részvényeit, törzstőkéjét, illetve termelési eszközeit a tevékenységben érdekelt társasági tagoknak.
    A holding-szövetkezet így decentralizálja a termékelőállítást, homogenizálja az érdekeltséget, miközben a holding központ csak a stratégiai vagyonkezelési döntéseket koordinálja, a pénzforgalmat, vagyonhasznosítást látja el.
    Sajátos helyzetet teremtett a mezőgazdasági vállalkozók, őstermelők, adózási és társadalombiztosítási szabályainak legutóbbi módosítása. Azzal, hogy a mezőgazdasági vállalkozók, őstermelők jelentős adókedvezményben részesülnek, egyszerűsített módon adóznak, arra ösztönzik a szövetkezeteket és társasvállalkozásokat, hogy az eddig közös munkavégzésen alapult tevékenységet is az egyéni vállalkozói szférába helyezzék ki. Ezzel tovább csökken a társas szövetkezeti vállalkozás szintjén végzett termelői és szolgáltatási típusú tevékenység, és csak a vagyonhasznosító döntések maradnak a társaság, illetve a szövetkezet szervezeti keretei között. Ezzel további ösztönzést kapott az a folyamat, amely a mezőgazdasági termelő tevékenységek többségét egy vagy több család összefogásába szervezi, míg a feldolgozó, értékesítő, raktározó, szállító, pénzforgalmi, biztosítási tevékenységeket szövetkezeti vagy társas vállalkozás szintjén szervezi.
    Sajátos, a nyugat-európaitól eltérő irányú struktúra kiépülését mutatja az is, hogy a már működő feldolgozó, értékesítő hálózatok nem a mezőgazdasági termelők szövetkezeteinek tulajdonában vannak, hanem nagyobbrészt külföldi tőkével működtető társaságok kezébe kerültek.
    Bár e társaságokban résztulajdont szerezhettek a mezőgazdasági termelők és szövetkezők is, a nyugat-európaihoz hasonló szövetkezeti szervezettség és integráció nem jöhetett létre. Ezért továbbra is fontos célkitűzés, hogy a nagy monopolhelyzetű felvásárló, feldolgozó, de nem a gazdák tulajdonában lévő szervezetekkel szemben megfelelő alku pozícióban lévő szervezetek alakuljanak ki. Ezért fontos, hogy a kis- és középméretű mezőgazdasági vállalkozók összefogásával létrejöjjenek azok a szövetkezetek, amelyek nagyobb volumenű, egységes minőségű termékek kínálatával jobb árpozíció és alacsonyabb költséget érhetnek el.
    Az újtípusú beszerzői, értékesítő, feldolgozó, raktározó, szállítmányozó, hitelező, biztosító szövetkezetek szervezése az agrárfejlesztésről szóló törvény egyik legfontosabb célkitűzése.
    Szükség lenne arra, hogy a mezőgazdaság tulajdonosi, szerkezeti és szervezeti változásait ne egyoldalúan, egyik vagy másik szektor, (a kisüzemi, nagyüzemi, szövetkezeti, társasági, egyéni vállalkozás) szembeállításával, hanem a kölcsönös érdekek szem előtt tartásával támogassák. A nagyüzemből kiváló vállalkozások vagy a kisvállalkozások szövetkezeti összefogása egyaránt kapjon támogatást.
    Ezért a szövetkezeti szervezeti átalakulás segítése elválaszthatatlan az új szövetkezeti formák kialakulásától. A szövetkezeti tagok és kívülállók érdekeinek és jogainak harmonikus kezelése érdekében fontos az átalakulási szabályok megfelelő alkalmazása.
    3. Átalakulási lehetőségek a szövetkezet életében
    Minden szervezet elérkezhet egy olyan időszakba, amikor felmerül a "hogyan tovább?" kérdése.
    A kérdés vonatkozhat az üzletpolitikára (éves stratégia, hosszú távú fejlesztés), a személyi kérdésekre, vagy a szervezeti keretek gyökeres megváltoztatására, a státuskérdésekre is. Mint ismeretes, ez utóbbi alatt az egyesülés, a szétválás, az átalakulás - és mint legvégső fokozat: a megszűnés kérdéseit értjük.
    Az átalakulás annak elhatározása, hogy a meglévő szövetkezeteket egy másik gazdasági-szervezeti formára alakítjuk, de lehetséges olyan megoldás is, mely szerint a szövetkezet egy része alakul csak át gazdasági társasággá. Az előzőekből tehát következik, hogy az átalakulás az 1992. évi I. törvény által szabályozott szövetkezeti formából az 1997. évi CXLIV., a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint működő korlátolt felelősségű társasággá, vagy részvénytársasággá történik. Takarékszövetkezet, hitelszövetkezet, és biztosító szövetkezet csak részvénytársasággá alakulhat.
    Hogyan történik az átalakulás? Ennek a szövetkezeti törvényben (Szvt.) és a gazdasági társaságokról szóló törvényben (Gt.) meghatározott szigorú szabályai vannak, amelynek betartását utólag a Cégbíróság ellenőrzi. Az utólagosság sajnos azt jelenti, hogy ha az átalakulás során eljárási hiba keletkezik, akkor a Cégbíróság megismételteti az eljárást, ami - a presztízsveszteségen kívül - többletköltséget is jelent. (Az átalakulás kimondása közgyűlési hatáskörbe tartozik.)
    A) Az átalakulás egyes szakaszai
    Az ún. előkészítő szakaszban még nincs különbség abban, hogy a szövetkezet kft.-vé, vagy rt.-vé kíván alakulni.
    A kezdeményezési, illetve javaslattételi jog szabályait az Szvt. paragrafusainak összevetése alapján tudjuk helyesen megállapítani.
    a) az Szvt 21. § (1) bekezdése szerint a közgyűlést az igazgatóság hívja össze, amit a közgyűlés időpontja előtt legalább 15 nappal megelőzően a napirend közlésével írásban kell megtenni. Ebből következik, hogy az igazgatóságot is megilleti az átalakulás javaslatának joga.
    b) az Szvt. 80. §-a alapján, ha a tagok legalább 15%-a írásban indítványozza az átalakulást, akkor ebben az ügyben az igazgatóság 90 napon belül köteles összehívni az előkészítő közgyűlést.
    c) van még több lehetőség: az Szvt. 21. § (3) bekezdése szerint a tagok legalább 10%-ának írásbeli indítványára bármely ügyet fel kell venni a közgyűlés napirendjére. Ez ugyan nem olyan szigorú szabály, mint amit az előző b) pontban ismertettem, ti. ebben az esetben nincs 90 napos kötelező közgyűlési összehívás de mindenesetre e lehetőség kihasználásával is napirendre lehet tűzetni az átalakulási javaslatot.
    Hasonló lehetőség illeti meg az üzletrész tőke tulajdonosok legalább egy tized tulajdont birtokló részét is, hiszen az éves közgyűlésre írásban bármely ügyet (tehát az átalakulás ügyét is) javasolhatnak kötelezően felvenni.
    B) Az átalakulással két közgyűlésnek kell foglalkozni:
    a) az első az előkészítő közgyűlés,
    b) a másik az átalakulási közgyűlés (részleges átalakulási közgyűlés).
    Nézzük most meg, hogy a gyakorlatban hogyan kell megszervezni a B) pontban megjelölt közgyűléseket:
    a) a közgyűlést összehívó meghívóban az átalakulás témáját "előkészítő közgyűlés"-ként lehet megjelölni.
    ("Előkészítő közgyűlés a szövetkezet részvénytársasággá történő átalakulására." Ha kft.-vé kívánnak átalakulni, akkor természetesen ezt kell megjelölni.)
    b) a napirend feltüntetése önmagában nem elegendő, a közgyűlés akkor tudja az átalakulás előkészítését érdemben megvitatni, ha az igazgatóság olyan indítványt terjeszt ez előkészítő közgyűlés elé, amely:
    - tájékoztatást ad az átalakulással elérni kívánt gazdasági célról, az ahhoz szükséges eszközökről és a szövetkezeti tagok jövőbeni helyzetéről, ideértve a juttatások és támogatások (Szöv. tv. 59-60. §-ok) kérdését is;
    - javaslatot tartalmaz a választott társasági formára és a vagyon megosztására;
    - ismerteti az indítványozók és az igazgatóság álláspontját.
    Ehhez a részhez azonban megjegyzés kívánkozik. Az Szvt. az előkészítő közgyűlés elé terjesztett indítványt az igazgatóság kötelességévé teszi azzal az apró megjegyzéssel, hogy ismertetni kell az indítványozók és az igazgatóság ezzel kapcsolatos álláspontját.
    A probléma ugyanis abból keletkezhet, hogy az esetleges átalakulást nem az igazgatóság kezdeményezi, hanem a tagság (egy része). Ha az igazgatóság ezzel nem ért egyet, akkor elég nehéz elképzelni, hogy nekik kell egy megalapozott javaslatot is kidolgozni, hiszen nyilván ellentét van az igazgatóság és a javaslattevők között. Ebből következik, hogy a gyakorlat szerint a javaslattevő tagok (üzletrész tulajdonosok) nem állhatnak meg ott, hogy "javasoljuk az átalakulást", hanem aktív közreműködéssel, a szövetkezet szakmai támogatásával közösen az igazgatósággal együtt kell javaslatot kidolgozni az átalakulásra. Erről az átalakulási javaslatról természetesen lehet véleménye az igazgatóságnak (lehet egyetértő, de lehet ellentétes is), de semmiképp nem akadályozhatja meg a közös előkészítő munkát. Az is igaz viszont, hogy a tagság és az igazgatóság közti ellentét e vonatkozásban jóra nem vezethet. Talán szerencsésebb volna, ha a törvény az előkészítő közgyűlés indítványának kidolgozásában az igazgatóság és a javaslattevők közös felelősségét és munkáját hangsúlyozta volna.
    Irányadó lehet viszont a Ptk. 2. §, mely szerint a jogokat társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni és a kötelességek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.
    c) Az előzőek alapján látható, hogy az előkészítő közgyűlés összehívásáig és a döntés meghozataláig több fontos részfeladatot kell elvégezni, amely nélkül nem lehet megalapozott közgyűlési határozatot hozni.
    A szövetkezetből alakuló gazdasági társaság törzstőkéjét (alaptőkéjét) össze kell állítani, mégpedig úgy, hogy meg kell tudni, ki az aki belép a gazdasági társaságba, és ki az, aki nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Aki nem lép be, annak legkésőbb az előkészítő közgyűlésen (részleges átalakulásnál erre van később is lehetőség, de erről még lentebb szólunk) nyilatkozni kell hovatartozási szándékáról.
    Tehát: az előkészítő közgyűlésen (vagy hamarabb) az üzletrész tulajdonos nyilatkozhat arról, hogy kíván-e az új gazdasági társaságba belépni, vagy sem. Ha nem kíván, vele el kell számolni, mégpedig úgy, hogy az üzletrésze névértékét a ráeső kötelezettségek levonásával készpénzben vagy más módon kell kiegyenlíteni. Ennél az átalakulásnál (Szvt. 79-88. §) a törvény nem tesz említést arról a lehetőségről, amely a részleges átalakuláskor megvan: az üzletrész tulajdonos részben is lehet tagja a gazdasági társaságnak [Szvt. 88/A. § a) pont]. Ebből következően ez a lehetőség a teljes átalakulásnál nincs.
    d) A részleges átalakulás az Szvt. 79-88. §-aiban szabályozott átalakuláshoz képest speciális eljárás. Arról van szó, hogy az átalakulási javaslatot követően, legkésőbb az előkészítő közgyűlésen legalább 5 tag dönthet úgy is, hogy nem lép be az újonnan létrejövő gazdasági társaságba, hanem a szövetkezetet tovább kívánja működtetni.
    Sajnos a hatályos törvény e részének "laza" fogalmazása néhány értelmezési lehetőséget is felvet.
    A 88/A. § (1) a) pontja szerint az igazgatóság köteles az előkészítő közgyűlést követő 8 napon belül felhívni a távollévő üzletrész tulajdonosát, hogy nyilatkozzanak hovatartozási szándékukról. A szöveg szerint olyan nyilatkozatot is lehet tenni, mely szerint az üzletrésznek csak egy részével kíván a tulajdonos résztvenni a gazdasági társaság megalakításában. Viszont ugyanezen § (1) bekezdésében ezt a lehetőséget nem találjuk, csak azt, hogy "...legalább öt tag úgy nyilatkozik, hogy nem lép be a gazdasági társaságba...". Ezek a tagok (akik természetesen üzletrész tulajdonosok is lehetnek) nem távollévők, a hatályos szöveg viszont a részbeni gazdasági társaságba való belépést a távollévő üzletrész tulajdonosok számára engedi meg, ami nyilván indokolatlan megkülönböztetés és megítélésem szerint csupán átgondolatlan szövegezés eredménye lehet.
    Ha az üzletrész tulajdonos nem nyilatkozik, akkor a megmaradó szövetkezet üzletrész tulajdonosa lesz (vagyis helyzetében nem történik változás).
    C) A két átalakulás közötti eltérés a beatmaradás, illetőleg a kilépés (nem nyilatkozás) szempontjai szerint:
    - ha az átalakulás nem részleges, és az üzletrész tulajdonos nem kíván az új gazdasági társaság tagja lenni, vele el kell számolni, mégpedig készpénzben vagy más módon. Kérdés lehet, hogy milyen határidővel kell az elszámolást teljesíteni? Az Szvt. 79. § (2) bekezdése egyrészt úgy rendelkezik, hogy "...az üzletrész tulajdonossal az átalakulás időpontjában a szövetkezeti üzletrészre is kiterjedően el kell számolni". Ebből arra lehetne következtetni, hogy legkésőbb az átalakulási közgyűlésig kell ezt megvalósítani. Viszont a törvényszöveg úgy folytatódik, az "elszámolásra egyebekben az 51. § (4) bekezdése az irányadó". Ez a bekezdés viszont a részjegyre (üzletrész utáni részesedésre) vonatkozik, ami azért zavaró, mert az új gazdasági társaságba belépő tag a szövetkezetben lévő vagyonát csak az üzletrésze erejéig viheti át, hiszen az Szvt. 48. § (1) d) pontja szerint az átalakuláskor a tagsági viszony megszűnik, vagyis a volt tag jogosult lesz a részjegy összegére, hiszen ez a 85. § (1) a) pontja szerint nem lesz a gazdasági társaság vagyona. Ami a két törvényhely összevetése alapján azt eredményezné, hogy a be nem lépő üzletrész tulajdonos hamarabb kapná meg az üzletrésze értékét, mint a belépő a részjegyét.
    - a részleges átalakuláskor nem fordulhat elő, hogy az üzletrész tulajdonossal el kellene számolni, hiszen vagy belép az új gazdasági társaságba, vagy marad a szövetkezetben.
    Itt azért meg kell említeni, hogy ebben az esetben is előfordulhat az, hogy az üzletrész tulajdonos mégsem akar a gazdasági társaságba belépni. Ilyenkor nyilván a szövetkezetbe fog visszakerülni, hiszen ebben az eljárásban más megoldás nem képzelhető el.
    D) Az előkészítő közgyűlés az összes tag kétharmados döntésével elhatározhatja a szövetkezet átalakulását (részleges átalakulását). Ha ezt kimondták, az igazgatóságra fontos tennivalók hárulnak, amíg az átalakulási közgyűlést összehívják. Tekintettel arra, hogy az Szvt. a részleges átalakulás szabályait az általános átalakulási szabályoktól való eltérési formában tartalmazza, a könnyebb alkalmazhatóság érdekében mindkét eset előírásait tételesen ismertetjük:
    a) átalakulás: az összes tagnak az átalakulási indítványra vonatkozó kétharmados jóváhagyó szavazata után indulhat az átalakulási közgyűlés előkészítése. E munkára lehet bizottságot is létrehozni. Nyilván hogy a bizottságnak és az igazgatóságnak együtt kell majd működni.
    A következő lépésekhez kapcsolódó írásbeli anyagok összeállítása nagy figyelmet követel.
    A 82. § annyit mond, hogy az előkészítő közgyűlés döntése szerint az átalakulási terven és a vagyonmérlegen felül jegyzéket kell készíteni a továbbra is fennmaradó juttatásokról és támogatásokról.
    A közgyűlés elé kerülő indítványnak tartalmaznia kell:
    - az átalakulással elérni kívánt gazdasági cél megjelölését,
    - az új tagok szándéknyilatkozatát (tehát azokét, akik a szövetkezetből az újonnan alakuló gazdasági társaságba kívánnak lépni),
    - az új társaság társasági szerződésének (alapító okiratának, alapszabályának tervezetét.
    Ezeket az anyagokat sürgősen össze kell állítani, hiszen az előkészítő közgyűlést követően 30 napon belül az igazgatóság köteles összehívni az átalakulási közgyűlést.
    A meghívóhoz csatolni kell az Szvt. 81-82. §-aiban felsorolt iratokat. Ennek logikai értelmezése szerint tehát az indítványt is és az előkészítő közgyűlés döntése alapján készített vagyonmérleget is.
    Az átalakulási közgyűlés résztvevőinek meghívása ellentmondásos. A 83. § (2) bekezdés szerint "...a szövetkezet valamennyi tagját úgy kell meghívni... stb." nem látszik elegendőnek, hiszen az átalakulás kérdésében meghozott igenlő döntés után kerülhet sor a gazdasági társaság első taggyűlésére (alakuló közgyűlésére). Ennek viszont tagjaivá válhatnak a 79. § (2) bekezdése alapján a nem szövetkezeti tag üzletrész tulajdonosok is. Ebből következően szerintem részükre is (és nemcsak a szövetkezeti tagoknak) kell meghívót küldeni.
    b) Részleges átalakulás. Az előkészítő közgyűlésig az eljárás ugyanaz, mint a ("rendes") átalakulásnál. Ezt követően az igazgatóság (előkészítő bizottság) nyolc napon belül tájékoztatást küld valamennyi távollévő üzletrész tulajdonosnak az előkészítő közgyűlésen született döntésről (vagyis arról, hogy legalább öt tag a szövetkezetet tovább kívánja működtetni) és arról, hogy 30 napon belül az üzletrész tulajdonos nyilatkozhat hovatartozási szándékáról. Javasolható, hogy a nyilatkozattételre vonatkozó felhívást és a tájékoztatást térdvevénnyel küldjék ki. Az eljárást megkönnyíti, ha formanyomtatványt készítünk a válaszadáshoz, amelyben az üzletrész megosztási lehetőségre is utalunk. Természetesen az a figyelmeztetésem sem maradhat el, hogy a határidő (30 nap) elmulasztása a szövetkezetben maradást (tagi, vagy kívülállói minőségben) vonja maga után.
    Az előkészítő közgyűlést követően 60 nap áll az igazgatóság rendelkezésére ahhoz, hogy az átalakulási közgyűlést összehívja.
    A meghívóhoz [az a) pontban ismertetettek szerint] a 81-82. §-okban felsorolt iratokat kell csatolni, de még egy vagyonmegosztási javaslatot is össze kell állítani. Könyvvizsgálóval véleményeztetni és ezt is a meghívóhoz kell csatolni.
    A részleges átalakulási közgyűlés ugyancsak kétharmados többséggel dönt az átalakulásról és a vagyonmegosztásról.
    Innentől kezdve kétfelé válik az út:
    - akik belépnek a gazdasági társaságba, azok megtartják a gazdasági társaság első taggyűlését (alakuló közgyűlését),
    - akik a szövetkezetben maradtak (kerültek), azok pedig döntenek a szövetkezeti üzletrészek értékéről, és szükség szerint új tisztségviselőket választanak.
    Annyit még tudni érdemes, hogy a létrejövő új gazdasági társaság a vagyonmegosztás során rájuk eső vagyontömeget a társasági szerződés (alapító okirat) elfogadásával szerzi meg. Amíg ez nem következik be, addig a szövetkezet a felelős őrzés szabályai szerint (Ptk. 196. §) jár el.
    A részleges átalakulási közgyűlést követően a megmaradó ("régi") szövetkezet köteles 3 napon belül az ismert hitelezőket értesíteni, hiszen a korábbi kötelezettségekért a vagyonmegosztás arányában felelnek. (Kivéve, ha a hitelezővel - az összessel! - eltérően nem állapodtak meg.)
    Az átalakulás után a Cégbírósághoz 30 napon belül be kell jelenteni az újonnan alakult gazdasági társaságot.
    III. A szövetkezet létrejötte és működése
    1. A szövetkezet alapítása, képviselete, felügyelete
    A) A szövetkezés lényege
    A nemzetközi szövetkezeti alapelvek megjelennek a magyar szövetkezetekre vonatkozó jogi szabályozásban. A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény nem különbözteti meg ágazatonként a (mezőgazdasági, fogyasztási, ipari, lakás, stb.) szövetkezeteket, tehát nem kategorizálja külön az egyes szövetkezeti típusokat, ugyanakkor a törvény az általános szabályokhoz képest külön fejezetben speciális szabályokat állapít meg a lakásszövetkezetekre.
    A lakásszövetkezetek: a lakás, a nyugdíjasházi, az üdülő, a személygépkocsi-tároló, a műhely, vagy üzlethelyiség építő és fenntartó szövetkezet. A lakásszövetkezet tehát gyűjtőfogalom, lényegében közhasznú tevékenységet ellátó kommunális szervezet. Fontos jellemzője, hogy alapításakor területi vagy más egységet (építési ütem, épületcsoport stb.) alkosson. Lakásonként egy szavazat van, ha többen tulajdonolják a lakást, az alapszabály dönti el a szavazás arányát.
    Ugyancsak speciális szabályokat állapítanak meg a hitelezési és biztosítási tevékenységre szakosodott szövetkezetekre, de ezek a szabályok a pénzintézeti, takarék, hitel, illetve a biztosítási tevékenységekről szóló törvényekben vannak lefektetve. Speciális szabályokat tartalmaznak a mezőgazdasági ágazatot szabályozó jogszabályok is, amire részletesen is kitérünk.
    Eszerint szövetkezeti hitelintézet takarék-, illetőleg hitelszövetkezet lehet. A hitelszövetkezet a pénzváltást kivéve csak saját tagjai körében végezheti egyébként a bankokhoz és takarékszövetkezethez képest korlátozottabb pénzügyi szolgáltatását.
    A szövetkezetek régi álma, hogy a szövetkezeti törvényen kívül csak saját alapszabályban állapíthassanak meg jogokat és kötelezettségeket. A szövetkezetekre és tagjaira szövetkezeti törvényen kívül a polgári törvénykönyv szabályozza azokat a vagyoni, személyi viszonyokat, melyek esetében a törvény és az alapszabály nem ad útmutatást. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy az alkotmányon kívül a polgári törvénykönyv az anyajoga a szövetkezeti jognak.
    A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a régi magyar joghoz hasonlóan a szövetkezetekre vonatkozó szabályokat általában a kereskedelmi-jogi törvények tartalmazták. Magyarországon nagy vita volt, hogy a társasági törvény hatálya alá kerüljenek-e a szövetkezetek is.
    E felfogás hívei kisebbségben maradtak, bár tény, hogy a szövetkezetek többségében a tőkés társaságokra jellemző vonások megtalálhatók. A társasági jog ennek ellenére mögöttes joga a szövetkezeteknek, tehát a szövetkezetekre a társasági jog is alkalmazható (pl. átalakulásra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazására). Számos országban az egyesülésekre, egyesületekre vonatkozó szabályok kiterjednek a szövetkezetekre is, illetve maguk a szövetkezetek dönthetik el, hogy egyesületként, vagy társaságként működnek-e.
    A magyar szabályozás megkülönbözteti a szövetkezeteket mind a társaságoktól, mind az egyesületektől. Ez utóbbiak nonprofit jellegük miatt alkalmasak lennének a szövetkezeti működésre, de a magyar tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a gazdakörök, egyesületek formájában megalakulva számos kérdésben túllépik az egyesületi kereteket. Működésük inkább hasonló a szövetkezetekre, mint a nonprofit egyesületekre.
    A szövetkezők egy része kívánatosnak tartana olyan szabályozást, amely az egységes elvek mellett külön ágazatba, szakmai szövetkezeti formába különítené e szabályozást. Pl. külön mezőgazdasági, ipari, fogyasztási, szövetkezeti törvény lenne. A szövetkezeti törvény szerint a szövetkezetek közös jogi fogalma egyesíti a szövetkezésre vonatkozó elveket, a szövetkezés lényegét, amikor kimondja, hogy "A szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amely a tagok személyes közreműködésével és vagyoni hozzájárulásával demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat. A szövetkezet jogi személy. "
    B) A szövetkezet alapítása
    A szövetkezet alapításának legnagyobb dilemmája, hogy az együttműködni szándékozó állampolgárok közel azonos vagyoni helyzetűek-e vagy sem. A szövetkezetben azonos mértékben vesznek részt vagyonilag, teljesítményileg, vagy sem.
    Menetközben kiderülhet ugyanis, hogy a különböző nagyságú tőkét (részjegyet) jegyző személyeknek nem felel meg a vagyoni hozzájárulás nélküli egy tag egy szavazat elve, a döntési jogoknál ugyanis nem érvényesíthetik vagyoni túlsúlyukat. A szövetkezet azonban az egy tag egy szavazat elve alapján működik, bár többször megfogalmazódott olyan módosítási igény, hogy a szövetkezetek maguk alapszabályaikban dönthessék el, hogy mely ügyekben térnek el az egy tag egy szavazattól, és alkalmazhatnak vagyonarányos szavazati jogot.
    A jelenlegi szövetkezeti törvény ezt nem teszi lehetővé. A nyugat-európai (pl. a német, francia jog) szabályozás lehetővé teszi, hogy az összes szavazat húsz százaléka erejéig egyes tagoknak részjegyük aránya szerint több szavazata is lehessen.
    A szövetkezetbe lépő tagok a szövetkezet tevékenysége szerint lehetnek érdekeltek a szövetkezet működésében.
    A szavazati aránytól független kérdés, hogy a vagyoni részvétel és tevékenységi érdekeltségük szerint a tagok differenciáltan kötődnek a szövetkezethez. Egy pinceszövetkezet pl. a leadott és feldogozott, tárolt szőlő, bor mennyisége szerint részesíti az eredményből a tagokat, illetve a jegyzett részjegytőke arányában kapnak osztalékot, visszatérítést a tagok.
    A szövetkezeti szavazati egyenlőség tehát nem azt jelenti, hogy a tagok érdekeltség arányukat kiegyenlítenék a döntési mechanizmusban. Kétségtelen viszont, hogy a tisztségviselők választásánál és egyéb döntéseknél sérelmet okozhat, hogy nem a legnagyobb érdekeltséggel rendelkező tagoknak van döntő befolyásuk, hanem minden tag egyformán érvényesítheti akaratát.
    A szövetkezet alapításához legalább öt tag szükséges, míg társaságot kevesebben is létrehozhatnak. A tagok egy része lehet jogi személy is, de többségben kell lenni a természetes személyeknek.
    A természetes személyek és a jogi személyek képviselőiből alakuló közgyűlés határozza el a szövetkezet alapítását, mely egyben megállapítja az alapszabályt, megválasztja a tisztségviselőket és jóváhagyja az alakulás előtt a szövetkezet működése érdekében kötött szerződéseket. Az alakuló közgyűlés elfogadja az alapszabályt (illetve annak módosítását). Ezt az alapszabályt közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett okiratba kell foglalni. A közgyűlés jegyzőkönyvét és az elfogadott alapszabályt az alakuló közgyűlés elnöke és a jegyzőkönyvezető írja alá. Hitelesítés céljából megválasztott tagok szintén ellátják aláírásukkal.
    Fontos, hogy a szövetkezet megalakulása előtt kötött megállapodásokat a közgyűlés elfogadja, ellenkező esetben a szerződéskötés során eljáró személyek felelnek a szerződésből következett károkért. Ez pedig a polgári jogi szabályok szerint azt jelenti, hogy bármelyik egyetemlegesen felel a keletkezett károkért.
    Az elfogadott alapszabályt be kell jelenteni 30 napon belül a Cégbíróságnak, bejegyzés és közzététel végett. A bejegyzés időpontjától létrejön a szövetkezet. Amennyiben a Cégbíróság megtagadja a bejegyzést, a jogerős határozat kézhezvétele után meg kell szüntetni a szövetkezetet.
    Vannak olyan törvények, amelyek egyes alapítások külön támogatásáról rendelkeznek. Így a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény mint speciális ágazati törvény kimondja, hogy az agrártermelés jogi és gazdasági feltételeinek alakításakor a Kormánynak biztosítani kell, hogy a gazdálkodók szövetkezése és más szerveződése integrációs együttműködése megfelelő támogatásban részesüljön. E törvény végrehajtásaként a 27/1997. (XII. 22.) kormányrendelet, valamint a 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet lehetővé teszi a szövetkezet, az erdőbirtokossági társulat, valamint egyéb, a gazdálkodói együttműködést segítő szervezetek megalakulásának támogatását. E gazdálkodók "közvetett módon" speciális "szövetkezeti formákat" hoznak létre, hiszen a nem gazdálkodókból álló már működő vagy átalakuló szövetkezetek ilyen támogatást nem kaphatnak.
    A szabályozás csak az 1997. november 1-je után alakult mezőgazdasági termékek beszerzését, értékesítését, raktározását, a mezőgazdasági termeléshez szükséges szolgáltatások nyújtását végző
    a) szövetkezetek,
    b) erdőbirtokossági társulások, illetve a kizárólag erdőtulajdonos tagokból álló és kizárólag erdőgazdálkodási, valamint ahhoz kapcsolódó tevékenységet végző szövetkezetek,
    c) valamint a mezőgazdasági termelők többségi részvételével működő minimum tíz mezőgazdasági termelő által alapított a Ptk. 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetnek minősülő mezőgazdaság,
    d) gépkörök,
    e) a jogi személyként alakult, bejegyzett termelő, értékesítő szervezetek, mint szövetkezeti jellegű szervezetekre terjed el. Sajátos az ún. Termelési Értékesítő Szövetkezet (TESZ), amely az EU külön szabályozásának mintájára épült be a magyar jogrendszerbe. Ez a szövetkezeti jellegű formáció kizárólag zöldség-, gyümölcstermelő (15 természetes, vagy jogi személy) által létrehozott gazdálkodó szervezet, amely elsősorban a tulajdonosok által alakított zöldség és gyümölcs termékek tárolását, áruvá történő kikészítését, értékesítését végzi. A TÉSZ-ként való működés feltétele, hogy a szervezet a következő feladatokat vállalja:
    - értékesíti a tagok által előállított terméket,
    - piaci információk birtokában szabályozza a tagok termelését,
    - tevékenységével csökkenti a tagok költségeit,
    - tevékenységével segíti a tagokat a fenntartható környezetbarát gazdálkodás folytatásához, a hulladékok megsemmisítésében,
    - a tagoktól a belső szabályozásban meghatározott módon, vagy az árbevétel, vagy az értékesített termék mennyiségének arányában tagdíjat szed.
    A szervezet tagjainak vállalni kell:
    - betartják a szervezet által meghatározott termelési, forgalmazási és környezetvédelmi szabályokat,
    - tagdíjat fizetnek,
    - adatot szolgáltatnak,
    - csak az adott TÉSZ-nek a tagjai, a másik ugyanilyen termékkel foglalkozó TÉSZ-nek nem tagja,
    - a megalakulást követő öt éven belül termelésének hetvenöt százalékát a TÉSZ-en keresztül értékesítik,
    - a termelő minimálisan 1 évig vállalja a TÉSZ tagságot és május 31-ig jeleznie kell, ha a következő év január 1-jétől nem kíván tag lenni.
    f) elkülönített integrációs szervezetek. Az integráció fogalmának miniszteri rendeletben történő szabályozása "speciális" jogállást hozott létre. Integrációnak tekinthető a felek kölcsönös gazdasági érdekén alapuló minimum egy évre szóló, de általában közép, vagy hosszú távú "szerződését" szabályozó olyan együttműködés, amelyben az egyik szerződő fél (integrátor) piaci és/vagy termelési biztonságot nyújt, a másik félnek (az integráltnak), valamint különböző szolgáltatásokat és/vagy szolgáltatásokkal és/vagy finanszírozással segíti a mezőgazdasági tevékenységet végző magántermelő vagy gazdálkodó szervezetet. Az integráció lehet hosszú távú (azonos tevékenységeket végző integráltak összefogása), vagy vertikális (egy adott termékpályán az egymásra épülő tevékenységek összefogását), vagy ezek kombinációi. Az integráció résztvevői egy bizonyos mértékben közös kockázatot is vállalnak. Integrátor a területileg illetékes megyei FM Hivatal álltai bejegyzett jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó, aki növény, vad, erdő, valamint halászati tevékenységgel foglalkozó természetes vagy jogi személyekkel integrációs szerződést köt.
    Az integrációs szerződés tartalmi elemei:
    - a partner termeléséhez szükséges forgóeszköz megfinanszírozása,
    - termelés eredményét feldolgozza, felvásárolja, a vételár hetven százalékát az átvételtől számított 30 napon belül kiegyenlíti,
    - technológiai vagy adminisztrációs szolgáltatást nyújt,
    - az igénybevett támogatásokat, kedvezményeket az integráltnak továbbadja.
    Mint látható az agrárágazati jogszabályok speciális szövetkezeti együttműködési formákat, szerveződéseket intézményesítenek, támogatnak. A támogatás mértéke
    - az alapítás számlával igazolt költségeinek 80%-a, de legfeljebb százezer forint,
    - a megalakult szövetkezet, integrációs szervezet forgóeszköz feltöltésében és működtetési költségeinek részbeni megtérítéséhez igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a saját tőkéjének ötven százalékát, a tárgyévi forgalomból származó árubevételük öt százalékát, illetve az ötmillió forintot,
    - az erdőbirtokossága társulat a működési költség és forgóeszköz feltöltéséhez hektáronként 150 ezer, legfeljebb öt milliót a ténylegesen elszámolt működés ötven százalékát,
    - a gépkörök és a TÉSZ-ek működtetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításához tagonként ötvenezer, legfeljebb egymillió forint adható.
    A támogatási kérelmet a területileg illetékes megyei FM Hivatalokhoz kell benyújtani.
    C) A szövetkezet képviselete, felügyelete
    A szövetkezetet az igazgatóság elnöke, az ügyvezető igazgató, vagy az alapszabályban meghatározott tag képviseli. Más tag vagy alkalmazott csak az előbb felsorolt tisztségviselők felhatalmazása alapján képviselheti a szövetkezetet. Más tag vagy alkalmazott cégjegyzésének, aláírásának érvényességéhez két képviseleti joggal felruházott személy aláírása szükséges. A szövetkezetek törvényességi felügyeletét a Cégbíróság látja el. Amennyiben a tagoknak vagy más érdekelt személyeknek a szövetkezet alapszabályszerű, vagy törvényes működésével kapcsolatban kifogásuk van, úgy a Cégbírósághoz fordulhatnak. A Cégbíróság kivizsgálja a panaszt és intézkedik a törvényesség helyreállítása érdekében. Amennyiben súlyos törvénysértést észlel, és felhívása ellenére a szövetkezet azt nem szünteti meg, úgy végső soron a szövetkezet megszüntetésére is sor kerülhet. A törvényességi felügyelet már a bejegyzés előtti döntések törvényességét is vizsgálja, de leggyakoribb a bejegyzés utáni működés törvényességének a vizsgálata.
    2. A szövetkezeti önkormányzat lényege, az önkormányzati szabályzatok
    A szövetkezeti önkormányzat jogszabályban és a szövetkezet saját belső szabályzatában meghatározott keretek között hozott
    - döntési,
    - szabályozási,
    - ellenőrzési,
    - beszámoltatási jogokból áll.
    A szövetkezeti önkormányzat érvényesülését garantálja, hogy a szövetkezeti tagság szervezeti, vagyoni viszonyairól csak törvényben lehet a legmagasabb jogforrási szinten rendelkezni. Sem a kormány, sem az egyes miniszterek nem határozhatnak meg tehát rendeletben ilyen viszonyokat. Amit a törvény nem rendez kötelezően, a szövetkezeti önkormányzat szabályozással kitöltheti. Más szóval amennyiben a törvény nem tilt valamit, azt a szövetkezet megteheti. Sok vitára adott okot pl., hogy vajon előírhatják-e alapszabályukban a szövetkezetek, hogy a szövetkezet tagjai munkavégzésre is kötelezhetők, vagy olyan szövetkezet alakuljon, ahol a meghatározott földterületet közös használatba kell adni. Az erre a célra alakult szövetkezetekbe belépő tagok kötelesek-e eleget tenni többségi döntés alapján az ilyen döntésnek vagy sem.
    A korábbi földbeviteli kötelezettség miatti félelmeket egyes jogalkalmazók úgy értelmeztek, hogy a szövetkezeteknek nincs joguk az alapszabályukban ilyen előírásokat megfogalmazni. A Legfelsőbb Bíróság azonban kimondta, hogy ilyen előírásokat a szövetkezetek saját elhatározásukból megállapíthatnak, illetve alapszabályukba foglalhatják. A tagok tehát önkéntesen korlátozhatják saját tulajdonosi rendelkezési jogaikat. Úgy, ahogy a társaságba bevitt tárgyak felett megszűnik az egyéni rendelkezési jog, a szövetkezetbe vitt vagyon felett is kollektív rendelkezési joga érvényesül. A nyugat-európai szövetkezetek alapszabályai a tagok számára kötelezővé teszik meghatározott számú állat, termény tartását, illetve leadását, meghatározott technológiák alkalmazását stb. Sőt egyes országokban az érdekképviseleti szervhez való tartozás, illetve külső ellenőrző szervnek való alávetést is előírnak.
    A szabályozott piaci viszonyok kialakítását tehát a szövetkezeti önszabályozás is előmozdítja.
    Az alapszabály a szövetkezetek legfontosabb önkormányzati szabályzata, emellett más szabályzatok pl. földhasznosítási, tagi kölcsön, munkaügyi stb. szabályzatok is vannak. Ezek csak annyiban térhetnek el a törvényektől, amennyiben maguk a törvények ezt lehetővé teszik. A szövetkezeti törvény meghatározza az alapszabályban kötelezően meghatározandó témák körét. Ezek a következők:
    - a szövetkezet, cég neve, székhelye, (Ügyelni kell a tájra, a környezetre és a tevékenységre utaló cégnév kiválasztására, és magyarosan hangzó rövidítések alkalmazására. Történelmi nevek használatát az Igazságügyi Minisztérium engedélyezi.)
    - tevékenységi köre,
    - szövetkezet szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat,
    - a testületi szervek hatáskörét, tagjainak számát,
    - tisztségviselőiek megbízatását, időtartamát (A törvény egyfelől meghatározza azokat a szerveket, amelyeket a szövetkezetek kötelesek létrehozni, de lehetővé teszi, hogy önkormányzati döntés alapján a szövetkezetek más szervezeteket is létrehozzanak. Ezek viszonyait az alapszabályban kell rögzíteni. Ugyancsak fontos kérdés, hogy a tisztségviselők milyen időtartamra legyenek választhatók, ezt is az alapszabályban kell rögzíteni.)
    - a közgyűlés hirdetmény útján történő összehívásának módját.
    A törvény általában írásos meghívó, meghatározott időtartam alatti kiküldését írja elő, de lehetővé teszi, hogy hirdetmény útján is összehívják a közgyűlést. Mivel a hirdetmény útján való közgyűlés visszaélésre is lehetőséget ad, a törvény megkívánja, hogy részletesen szabályozzák ennek módját. Pl. melyik napilapban, milyen módon kell közzétenni a hirdetményt.
    - a tagok jogait és kötelességeit is az alapszabályban kell részletezni.
    A kötelezettség-szegés miatti szankciók alkalmazása megkívánja, hogy mind a két fél pontosan tisztában legyen a jogokkal és kötelezettségekkel.
    - a részjegy összegét, befizetésének feltételeit és az egy tag által jegyezhető részjegyek számát.
    Fontos tudni, hogy a részjegyek száma nem csak kötelesség, de lehetőség is. A nyugat-európai szövetkezetekben előfordul, hogy a szavazati jog a részjegyek számához igazodik. A magyar szabályozás ezt nem teszi lehetővé, azonban mégis fontos, hogy részletezzék a szövetkezet tagjai által jegyezhető részjegy nagyságát. Fontos, hogy a szövetkezet tevékenységéhez, céljához igazodjon a vagyoni hozzájárulások mértéke. Ezért a minimális és maximális összegeket célszerű az alapszabályban rögzíteni.
    - a szövetkezet képviseletének módja,
    - a szövetkezet helyi önkormányzati egységeinek jogkörét és kapcsolatait a szövetkezet központi önkormányzati szerveivel.
    Ez a kötelezettség csak akkor teljesíthető, ha van a szövetkezetnek helyi önkormányzati egysége. Általában a több községre kiterjedő szövetkezetek hozzák létre ezeket a testületeket.
    - a tag saját gazdasági tevékenységének és a szövetkezet gazdálkodásának kapcsolatai és e körben a szövetkezet által nyújtott szolgáltatások és támogatások elvei.
    E kérdéskör részletes szabályozása különösen fontos az újonnan szervezett szövetkezetekben, ahol a tagok saját gazdasága jelentős mértékű, és a tagi gazdaság egy vagy több terméket előállít, és a szövetkezeten keresztül értékesíti, tárolja, feldolgozza és a tagi gazdaság munkájának egy részét a szövetkezet eszközeivel végzik el. E munkák ütemezése, igénybevétele, mértéke igen fontos a szövetkezet működése szempontjából. Ezért nemcsak az alapszabályban, de külön-külön megállapodásokban is célszerű részletezni a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket.
    Az is szükséges, hogy az ilyen esetekben keletkező vitákat Kamarai Választott Bíróság hatáskörébe utalják. A tag és a szövetkezet kapcsolata ebben az esetben ún. integrációs kapcsolat is, melyet az állam külön is támogat. Fontos, hogy a szövetkezet és az állam támogatására meghatározott összegek szabályozott rendben jussanak el az integrált termelőnek. Ezt is célszerű az alapszabályban, illetve külön megállapodásban foglalni.
    - az üzletrész elővásárlási jogának gyakorlási módja
    E szakasz különösen fontos, hiszen az átalakult szövetkezetek esetében jelentős a kívülálló üzletrésztulajdonosok száma, ezért a tagok és a szövetkezet közötti üzletrészforgalom gyakori. Ahhoz, hogy méltányos döntések szülessenek, a tagok informálása és a forgalom időtartama, módja precíz szabályozást igényel. Ennek az alapszabályban foglaltak mellett különböző hirdetményekben, szórólapokban is meg kell jelennie.
    - a volt taggal való elszámolás módja ugyancsak szabályozás tárgya. A tag hosszú időt eltölt és jelentős vagyoni felhalmozást teljesít. Nem mindegy, hogy vele hogyan és miképpen számolnak el. A törvény ugyan tartalmaz kötelezően alkalmazandó szabályokat, de jelentős a megállapodások szerepe és a belső szabályozás is. A törvény meghatározza a taggal való elszámolás legvégső időpontját, pl. a részjegy összegét, a részjegy utáni részesedést a tagsági viszony megszűnését követő mérlegmegállapító közgyűlés után 30 nappal meg kell téríteni. A tagnak egyéb vagyoni kapcsolatai is lehetnek, amelyet külön megállapodásban rendeznek.
    Az alapszabály, mint már említettük, a törvény által kötelezően meghatározott formában kerül kibocsátásra és a tagság saját jól felfogott érdeke, hogy a törvényi előírásokon túlmenő érdekeit is érvényesítse. Így pl. dönteni kell a fel nem osztható alap kérdéséről, illetve annak későbbi megszűnés esetén való felhasználásáról. Nem mindegy, hogy milyen célokra, hogyan irányozza elő a szövetkezet ennek az alapnak a felhasználását.
    Az alapszabályt a közgyűlésen a tagok 2/3-os szavazattal fogadják el, illetve módosítják. Az alapszabályt közérthető nyelven, jól szerkesztve, hozzáférhető módon kell tartani.
    3. A szövetkezet önkormányzati szervei
    A) Közgyűlés
    A szövetkezet legfontosabb, a tagok összességét felölelő fóruma a közgyűlés. A közgyűlés hatásköre kizárólagos, más szervre át nem ruházható, és más szervekre átruházható hatáskörökből áll. Vannak a törvény által szabályozott és vannak a tagok által önként alapszabályba foglalt hatáskörök.
    A hatáskörök a következők:
    - az alapszabály és más önkormányzati szabályzat megállapítása, módosítása,
    - az igazgatóság tagjainak és elnökének megválasztása, felmentése,
    - a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, felmentése,
    - a tisztségviselők díjazásának megállapítása,
    - a részjegy összegének, szövetkezeti üzletrész mértékének megállapítása,
    - az éves beszámoló elfogadása,
    - döntés az adózás utáni eredmény felhasználásáról,
    - döntés a fel nem osztható vagyonról,
    - a szövetkezet egyesülése, szétválása, megszűnése, átalakulásának elhatározása,
    - belépés gazdasági társaságba, kilépés onnan, belépés érdekképviseleti szervezetbe, kilépés onnan,
    - tisztségviselő elleni kártérítési per indítása.
    A státusügyek (szétválás, egyesülés) kivételével a közgyűlés mindegyik hatáskörét átadhatja a küldöttgyűlésnek.
    Célszerű a meghatározott érték feletti társaság, vagy szövetkezeti alapítást a közgyűlés kizárólagos hatáskörében tartani. Az alapszabályon kívüli önkormányzati szabályzatok megalkotása az igazgatóság hatáskörébe utalható. Az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjai megválasztása és felmentése, amennyiben az alapszabály intézményesítette a szövetkezet helyi önkormányzati egységét, annak keretében is választható.
    Közgyűlést szükség szerint, de évente egyszer köteles az igazgatóság összehívni. Soron kívül is össze kell hívni a közgyűlést, ha a felügyelő bizottság vagy a tagok 10 százaléka írásban, az ok megjelölésével azt indítványozza.
    A közgyűlést az igazgatóság a napirend közlésével írásban köteles összehívni, a közgyűlés időpontját megelőző 15 nappal. A közgyűlésre a tagokkal azonos módon az üzletrésztulajdonosokat is össze kell hívni. Ha a közgyűlés napirendjére más ügyet is fel kívánnak venni, vagy más szerv hatáskörébe tartozó ügyben is dönteni kívánnak, vagy valamelyik tisztségviselő döntését kívánják felülvizsgálni, a tagok 10 százaléka indítványozhatja, hogy e kérdésekben is döntsenek.
    A közgyűlés a tagok 50 százalékának jelenléte esetén határozatképes. A határozatképtelenség elkerülése érdekében a törvény lehetővé teszi, hogy a közgyűlést 15 napon belüli időpontra, ugyanazzal a napirenddel ismételten össze lehessen hívni. Ez azt jelenti, hogy a meghívóban előre mondhatják, hogy egy órával az eredeti közgyűlés után második közgyűlést tartanak.
    A közgyűlésen a tagok nyílt szavazással dönthetnek. Az alapszabály lehetővé teszi, hogy a közgyűlés összehívása nélkül írásban szavazzanak, ha a döntés ilyen módon is meghozható. Ebben az esetben az alapszabályban rendezni kell az írásbeli szavazás eljárási rendjét, valamint a tagok döntésről való tájékoztatásának időpontját.
    B) A küldöttgyűlés
    A küldöttgyűlés intézményesítését az alapszabályban kell kimondani. Az alapszabály előírhatja, hogy a szövetkezet küldöttgyűlése vegyen át hatásköröket a közgyűléstől.
    Ez általában nagylétszámú szövetkezetekben célszerű. Meg kell határozni a küldötteknek a taglétszámhoz viszonyított arányát. A küldöttek megválasztásának módját, időtartamát szintén rögzíteni kell. A küldöttgyűlés létszáma 50 főnél kevesebb nem lehet. A küldöttközgyűlésen tanácskozási joggal bármely tag részt vehet.
    C) A szövetkezet helyi önkormányzati egysége
    A szövetkezet alapszabálya a tagok munkahelye, szervezeti egysége, lakóhelye, vagy más azonos érdekeltség alapján szervezett közösségébe szövetkezeti önkormányzati egységnek ismerheti el a közösséget. Az alapszabály határozza meg, hogy a helyi önkormányzati egység hatásköre meddig terjed. Ugyancsak meg kell határozni a szövetkezet belső szerveihez való viszonyát, kapcsolatát. Különösen fontos a döntési, javaslattételi és véleményezési jogok részletezése. A helyi önkormányzati egységre vonatkozó igazgatósági döntés esetén ki kell kérni a helyi önkormányzati egység véleményét.
    D) Az igazgatóság
    A közgyűlés legalább 3 tagú igazgatóságot választ, 50 főnél kisebb taglétszámú szövetkezetben az alapszabály az igazgatóság helyett ügyvezető elnök tisztséget rendszeresíthet. A szövetkezet igazgatósága tagjának alapszabály felhatalmazása alapján nem tag is választható. Az igazgatóság az alapszabályban meghatározott módon, de legalább évente egyszer köteles beszámolni a közgyűlésnek. Az igazgatóság tagjai saját körükből válasszák meg a szövetkezet és az igazgatóság elnökét.
    G) A felügyelő bizottság
    A közgyűlés legalább 3 tagú felügyelő bizottságot választ. A felügyelő bizottság tagjai közül elnököt választ, 150 főnél kisebb taglétszámú szövetkezetben a felügyelő bizottság helyett könyvvizsgáló vagy a szövetkezet egy tagja is megbízható a felügyelő bizottság teendőinek ellátásával. A felügyelő bizottság a szövetkezet egész tevékenységére kiterjedő folyamatos ellenőrzést végez.
    A felügyelő bizottság hatásköre a következő:
    - a szövetkezet szerveinek, működésének bármely ügyében vizsgálatot folytathat,
    - felülvizsgálhatja az igazgatóságot, hogy a jogszabálynak, alapszabálynak megfelelően jár el,
    - indítványozhatja az igazgatóság, vagy egyes tagjainak felmentését, felelősségre vonását,
    - indítványozhatja a közgyűlés összehívását,
    - maga is összehívhatja a közgyűlést, ha az igazgatóság felhívás ellenére ezt nem teszi meg,
    - az igazgatóság éves beszámolója alapján véleményt nyilvánít a szövetkezet gazdálkodásáról, és más beszámolókról, jelentésekről,
    - javaslatot tesz a tisztségviselők díjazásának megállapítására,
    - tevékenységéről beszámol a közgyűlésnek.
    A felügyelő bizottság bármely iratba betekinthet, felülvizsgálatot kérhet, részt vesz az igazgatóság és más testületek ülésein. A felügyelő bizottság tehát a tagok legfontosabb tulajdonosi és önkormányzati érdekének képviselője.
    H) Az egyeztető bizottság
    Korábban a tagsági vitákra kötelezően létrehozott ún. döntőbizottság működött. A tagok ügyeikben a bírósághoz fordulhatnak, a testületek és tisztségviselők döntései ellen. Megszűnt a kötelező döntőbizottság létjogosultsága. Azonban a szövetkezetek saját akaratukból létrehozhatnak egyeztető bizottságot. A bizottság a bírósági döntés előtt egyeztetést végezhet a szövetkezet és a tag között. Egyébként az alapszabály felruházhatja az egyeztető bizottságot a tagok csoportját, vagy egészét érintő munkavégzéssel, munkadíjazással, részesedéssel támogatással kapcsolatos ügyekben javaslattételi, véleményezési jogokkal. Ez a jog tulajdonképpen termelőtípusú szövetkezetek számára szakszervezetekhez hasonló jogokat biztosít.
    I) A tisztségviselők
    A szövetkezetek tisztségviselői lehetnek választott, vagy kinevezett személyek. A törvény erejénél fogva tisztségviselőnek minősül az igazgatóság elnöke és tagja, a felügyelő bizottság elnöke és tagja, az ügyvezető elnök, és ha az alapszabály ezt lehetővé tette, az ügyvezető igazgató. Az alapszabály a törvényben előírthoz képest más személyeket is tisztségviselővé nyilváníthat, pl. szövetkezet alelnöke, vagy bizottsági elnöke is tisztségviselő lehet. A tisztségviselőket titkos szavazással kell megválasztani.
    Törvény szerint nem lehet tisztségviselő:
    - akit a bíróság cselekvőképességét korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett,
    - akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek,
    - akit valamely foglalkozástól eltiltottak és aki az ítélet hatálya alatt áll,
    - aki az alapszabályban előírt szakmai követelménynek nem felel meg,
    - az alapszabály további kizáró okokat is megfogalmazhat.
    A törvény a tisztségviselők számára nem ír elő szakmai végzettséget, de ha az alapszabályban a tagok ilyet megállapítanak, azt érvényesíteni kell. A törvény összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, ami azt jelenti, hogy a közeli hozzátartozók és élettársak nem lehetnek ugyanannak a szövetkezetnek a tisztségviselői. Ilyen viszony esetén összeférhetetlenség áll fenn, egyfelől a pénz és anyag kezeléssel megbízott személyek, másfelől a közöttük és feletteseik, valamint a felügyelő bizottság elnöke és tagjai közötti rokonság miatt. Ez alól az alapszabály felmentést adhat. A szövetkezet igazgatóságának elnöke és tagjai, továbbá az ügyvezető elnök és az ügyvezető igazgató nem választható meg felügyelő bizottság elnökének, tagjának, illetve egyeztető bizottság tagjának. Ugyanaz a tisztségviselő több szövetkezet és gazdasági társaságban is megválasztható, a jelölésről azonban a több tisztségre történő választást megelőzően az érdekelt szövetkezetet, társaságot tájékoztatni kell.
    A tisztségviselő felelőssége: a tisztségviselő az adott tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal köteles eljárni. Kötelességszegés esetén okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint egyetemlegesen felelős. Nem tehető felelőssé a tisztségviselő, ha a határozat ellen szavazott, illetve a jogsértő intézkedés ellen jelzést adott a felügyelő bizottságnak. A tisztségviselő esetleges kártérítésre kötelezése a bíróság feladata.
    IV. A szövetkezeti tagsági viszony létrejötte, a jogok és kötelezettségek
    1. A tagsági viszony létrejötte
    A nyitott tagság elvének megfelelően a tagok felvételénél, valamint joguk és kötelezettségük megállapítása során tilos hátrányos megkülönböztetést tenni faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nézet, nemzetiség vagy származás, vagyoni, születési vagy egyéb szerint.
    Az alapelvekben már ismertettük a megkülönböztetés tilalmát, de arról is szóltunk, hogy a szövetkezetek közös érdekből megállapíthatnak olyan kikötéseket, melyeket valamennyi felvételiző tagra egyformán érvényesítenek, pl. szakképzettséget írhatnak elő, vagy meghatározott célra alakult szövetkezetnél az adott célhoz szükséges termék mennyiség szolgáltatását stb. megkövetelhetik.
    A szövetkezet tagja 14 évet betöltött személy lehet, ha a képviselője. hozzájárul a tagsági viszony létesítéséhez. A felvételi kérelem benyújtását az alapszabályban kijelölt testület bírálja el. A tagfelvételről szóló döntés ellen, amennyiben azt nem a közgyűlés hozta, a közgyűléshez lehet fellebbezni.
    2. A tag joga és kötelezettségei
    Az alapszabály más önkormányzati szabályzat, a tagokkal kötött megállapodás részletezi a törvénybe foglalt jogokat és kötelezettségeket. A törvényben megfogalmazott jogok és kötelezettségek csoportosíthatók személyi, szervezeti és vagyoni közreműködés szerint.
    A tag részt vehet:
    - a szövetkezettevékenységében,
    - részesedhet a gazdálkodás eredményében,
    - tanácskozási, szavazati joggal részt vehet a közgyűlésen,
    - tisztségre választható,
    - felvilágosítást kérhet bármely ügyben.
    A tag kötelessége, hogy folyamatosan teljesítse az előírt vagyoni hozzájárulást, és részt vegyen a szövetkezet és önkormányzati testület munkájában. A szövetkezet vagyonát védje, és gondozza.
    3. A tagsági viszony megszűnése
    A tagsági viszony megszűnésének esetei:
    - tag halála (jogi személy tag megszűnése),
    - kilépés,
    - kizárás,
    - a szövetkezet megszűnése,
    - gazdasági társasággá átalakulás,
    - az alapszabályban meghatározott egyéb megszűnés.
    A kilépés szándékát az igazgatóságnak kell bejelenteni írásban.
    Az önkormányzati szabályzatban meg kell állapítani, hogy a kilépésre vonatkozó bejelentés és a tagsági viszony megszűnése között mennyi időtartamnak kell eltelnie.
    A szövetkezet kizárja a tagot, ha a tag neki felróható okból a szövetkezet érdekét súlyosan sérti, vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy tagsági viszonyából adódó kötelezettségét nem teljesíti.
    A kizárásról döntő testületi ülésre a tagot meg kell hívni, a döntésről írásban tájékoztatni kell. Ha nem a közgyűlés döntött, a közgyűléshez is fordulhat jogorvoslattal. Ez nem érinti, hogy a bírósághoz fordulhat felülvizsgálati kérelemmel, mely halasztó hatályú a döntésre. A felülvizsgálati kérelem tekintetében a határozat közlésétől számított 30 napig élhet jogorvoslattal, ha ilyet nem ad be, a tagsági viszony a közlést követő 30 napon belül megszűnik.
    A taggal kilépés, kizárás, megszűnés esetén el kell számolni. Az elszámolás során a szövetkezet használatába adott vagyontárgyat, földet ki kell adni, attól függően, hogy az alapszabály vagy a taggal kötött megállapodás hogyan rendelkezik. Amennyiben a vagyontárgy kiadása későbbi időpontban kerül sor, úgy azután használati díjat kell fizetni a volt tagnak. A tag részjegyének értékét a részjegy és az üzletrész utáni részesedés kifizetésének módjára, határidejére az alapszabály az irányadó, azzal, hogy az elszámolás legvégső időpontja a tagsági viszony megszűnését követő mérlegmegállapító közgyűlés napjától számított 30. nap.
    V. Vagyoni viszonyok a szövetkezetben: részjegy, üzletrész, egyéb vagyoni hozzájárulás, juttatás és támogatás a tagok részére
    1. A részjegy
    A tag az alapszabályban meghatározott számú és összegű részjegyet jegyezhet. Alapításkor és belépéskor egy részjegy jegyzése kötelező. Alapvető feltétel tehát a részjegy jegyzése. A részjegyet csak azonos összegben lehet kibocsátani. Az alapszabály lehetővé teheti, hogy a részjegy meghatározott százalékát kelljen csak befizetni a belépéskor, a többit egy éven belül kell teljesíteni. A részjegy utáni adózott nyereségből a tag számára részesedés jár. Részjegy másra nem ruházható át és a szövetkezet tagjával szemben fennálló kötelezettség miatt bírósági végrehajtás alá nem vonható.
    2. Az üzletrész
    Az üzletrész intézményét a szövetkezeti törvény vitatott szakaszai közé sorolják. A szövetkezeti átmeneti törvény előírta, hogy a szövetkezet vagyonát fel kell osztani a tagok és az arra jogosultak között. Ennek a döntésnek következményeképpen jött létre a szövetkezeti üzletrész. Míg a részjegy ellenértéket a tag kilépésekor ki kell adni, addig az üzletrész ellenértéke nem követelhető. Az üzletrész eladható, de nem köteles a szövetkezet az ellenértékét kifizetni.
    A szövetkezeti üzletrész átruházható, örökölhető és az öröklött adózott eredményéből évente részesedésre jogosult, ha van eredmény.
    Az üzletrész után tilos kamatot fizetni. A szövetkezet felszámolásakor sem követelheti az üzletrésztulajdonos az üzletrész ellenértékét, mivel csak a megmaradt szövetkezeti vagyonból részesül üzletrésze arányában. Amennyiben az üzletrészt veszteség fedezésére kell felhasználni, a közgyűlés az üzletrész névértékét arányosan csökkenti. A szövetkezeti tagok és az üzletrésztulajdonosok üzletrészének eladásakor a szövetkezetet, illetve a tagokat elővásárlási jog illeti meg. Ha a vevő nem tag, az alapszabályban rendezni kell az elővásárlási jog gyakorlásának módját. Ha a meghatározott határidő alatt a jogosultak nem élnek elővásárlási jogukkal, az eladó bárkinek eladhatja az üzletrészt. A szövetkezeti üzletrész kiiktatását a szövetkezeti törvénymódosítás-tervezet megcélozta. A viták azonban tovább tartanak és az új törvénytervezet nem került elfogadásra.
    Jelenleg az állam támogatja a szövetkezeti tagok és a szövetkezetek üzletrészvásárlását, annak érdekében, hogy oszthatatlan alapképzés történjen. A támogatás a szövetkezet 1995. december 31-i állapota szerint nyilvántartott üzletrészállománya értékének legfeljebb két egész öt tized mértékéig vehető igénybe, figyelembe véve az előző években e célra már meghatározott támogatásokat is.
    A támogatási kérelem elbírálásának feltétele:
    - az üzletrészvásárlásra fordított támogatás ne haladja meg a szerződés tárgyát képező egyedi üzletrész forgalmi (adásvételi szerződés szerinti) étékének ötven százalékát, de legfeljebb a szerződés tárgyát képező egyedi üzletrész 1995. XII. 31-i állapot szerint meghatározott névértékének tizenöt százalékát.
    - a szövetkezet vállalja, hogy a támogatással megvásárolt üzletrész adásvételi szerződés szerinti összegével csökkentett névértékben meghatározott összeget elkülönítetten tartja nyilván, azt a szövetkezet fel nem osztható vagyonába helyezi és legalább tizenöt évig ott tartja. Mivel a fel nem osztható vagyonrész képzés nem kötelezettség, hanem csak lehetőség, a szövetkezet, ha igénybe kívánja venni a támogatást, alapszabályba fel kell vennie a fel nem osztható vagyonra vonatkozó szabályokat.
    A támogatási kérelem alapján a szövetkezet székhelye szerinti földművelésügyi hivatalhoz kell benyújtani.
    A szövetkezeti törvény ugyan lehetővé teszi, hogy a képződő eredményből (eredménytartalék, tőketartalék) a szövetkezet közgyűlése üzletrész alapot képezzen, melyből az alapszabály szerint a tagok üzletrészhez juthatnának, illetve az üzletrésztőke értékével megemelje az üzletrésztulajdonosok üzletrészét. E lehetőségekkel azonban a szövetkezetek nem élnek.
    3. A tagok más vagyoni hozzájárulása
    A szövetkezet és a tagok sokoldalú vagyoni kapcsolatban állnak egymással, ezért a részjegy és üzletrészjegyzésen túl ma jelentős vagyonfelhalmozás következik be azáltal, hogy a szövetkezeti tagok földet, vagyoni eszközt bocsátanak a szövetkezet rendelkezésére. Jelentős mértékű a szövetkezetek számára nyújtott tagi kölcsön, melyet az állam kamattámogatással is preferál. Az agrárgazdasági célok költségvetési támogatásáról szóló 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet kimondja, amennyiben a szövetkezet természetes személy tagja által az 1992. évi I. szövetkezetekről szóló törvény 54. § (1) bekezdése alapján legfeljebb évi lejáratra nyújtott kölcsön összegét mezőgazdasági tevékenységre, költségeinek fedezetére használja fel, a kölcsönszerződés időszakára kamattámogatást vehet igénybe. (Ennek mértéke a jegybanki alapkamat 40%.)
    A tagi kölcsön után járó kamatot, a visszatérítés módját, a részletes feltételeket az alapszabályban, ill. külön szabályzatban és megállapodásban rögzítik.
    4. Juttatás, támogatás a tagoknak
    A korábbi szövetkezeti törvények széleskörű szociális juttatási rendszert intézményesítették. Az ingyenes háztáji juttatások, takarmány juttatás, nyugdíj kiegészítése, üdültetés stb. adómentes vagy költségből fizethető szociális juttatást biztosított a szövetkezet. Az adórendszer változásával más gazdálkodó szervekhez hasonló helyzetbe kerültek. Így a szövetkezetek is csak az adózott jövedelmüket használhatják fel. A törvényben felsorolt juttatások ingatlanhasznosítás, nyugdíjkiegészítés stb., ezért csak a szövetkezet eredményéből képzett forrásból lehetséges. A korábbi szolidaritási alapot alapítványi formában működtető szövetkezetek azonban ma is jelentős összegeket fizetnek az alapítványnak, hogy nyugdíjas tagjaikat támogassák.
    A kisvállalkozások jogi szabályozása az új társasági törvény alapján IV. rész
    VIII. Fejezet Cégeljárás a kisvállalkozásoknál
    I. Bejelentési kötelezettség
    A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (Ct.) határozza meg a cégeljárási szabályokat. Ez a szabályozás hivatott biztosítani, hogy egy bárki által elérhető országos közhiteles nyilvántartást vezessenek a piaci élet szereplőiről, mégpedig úgy, hogy az a lehető legpontosabb adatokat naprakészen tüntesse fel.
    A jogalkotó ennek érdekében a vállalkozások döntő részénél kötelezően előírja, hogy e nyilvántartásba (azaz a cégjegyzékbe) való felvételét kérje, s ezt azzal is biztosítani kívánja, hogy a vállalkozás jogi keletkezését is a cégjegyzékbe történő bejegyzéshez köti. Az új Gt., az 1992. évi I. tv. és a Ptk. szabályai [Gt. 16. § (2) bek.; Ptk. 58. § (3) bek.] ilyen ex nunc hatályú, azaz a bejegyzés napjával bekövetkező konstitutív hatást tulajdonít a gazdasági társaságok (köztük a közkereseti társaság, betéti társaság, a kft.), valamint a szövetkezet és a közhasznú társaság cégbejegyzésének.
    A cégjegyzékbe olyan cégek jegyezhetők be a Ct. 2. § (1) bek. értelmében, melyeknek bejegyzését jogszabály kötelezővé teszi (mint a gazdasági társaságok és a közhasznú társaság esetében), vagy arra legalábbis lehetőséget nyújt. Az utóbbi esethez tartozik az 1990. évi V. törvényben szabályozott egyéni vállalkozás. Ennek cégjegyzékbe való felvételét nem kell kérnie (az egyéni vállalkozások nyilvántartását ugyanis a gazdasági kamarák végzik), saját elhatározásából azonban cégbejegyzést nyerhet, s ettől kezdve az egyéni vállalkozás egyéni cégnek tekinthető. Figyelemmel arra a körülményre, hogy az egyéni vállalkozás cégjegyzékbe felvétele is fakultatív jellegű, a Ct. 2. §-ának (2) bekezdése értelmében bármikor indokolás nélkül kérheti a cégnyilvántartásból való törlését. Az előbbiekkel összhangban van az a szabályozás, amely az egyéni vállalkozás cégbejegyzését nem tekinti konstitutív hatályúnak, az ilyen vállalkozás bejegyzése és törlése egyaránt regisztratív.
    A vállalkozások cégjegyzékben történő szerepeltetése, mint láttuk, hitelezővédelmi érdeket szolgál. Ez teszi lehetővé, hogy az üzleti partnerek szerződő feleikről informálódhassanak, leglényegesebb cégadataik és azok változásai megismerhetők és nyomon követhetők legyenek. Ennek érdekében a jogalkotó a vállalkozások legnagyobb részének nemcsak előírja a cégnyilvántartásba történő bejelentkezést, hanem e kötelezettséget viszonylag rövid időhatárhoz köti, biztosítva ezzel, hogy a rendelkezésre álló céginformációk a lehető legfrissebbek legyenek.
    A Ct. 22. §-ának (1) bekezdése emiatt írja elő, hogy az alapítás kötelező cégbejegyzése esetén a bejegyzési kérelem előterjesztésének határideje - fő szabályként - a létesítő okirat aláírásától, illetve az alapszabály elfogadásától számított 30 nap. Ha a cégalapításhoz hatósági engedély szükséges (ilyen eset a hatályos jogban ez idő szerint kettő van: a vámszabadterületi társaság alapításához, és a pénzügyi vállalkozás létesítéséhez beszerzendő hatósági engedély), akkor a 30 napos határidő értelemszerűen az engedély kézhezvételétől számít.
    A fentiekben ismertetett okokból a jogalkotó súlyt helyez arra is, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett adatok változásairól az érintettek ugyancsak rövid idő alatt értesüljenek. Ezért a Ct. 29. §-ának (1) bekezdése arra kötelezi a vállalkozókat, hogy a változás bejegyzése iránti kérelmeiket a változás bekövetkeztétől számított 30 napon belül terjesszék elő. Ez alól néhány olyan kivételt engedélyez a jogalkotó, amelyeknél a jogcselekmények bonyolultsága, időigényessége indokolja a viszonylag hosszabb bejelentési határidőt. Ilyen esetet szabályoz az átalakulás (egyesülés, szétválás) vonatkozásában, valamint a jogi személyiséggel rendelkező cégek (például a kft. vagy a kht.) jegyzett tőke mértékének változásával kapcsolatosan. Mindkét esetkörben 60 napos bejelentési határidőt enged a Ct. 29. § (4) bek. és a 36. § (1) bek., valamint a 38. § (1) bekezdése. A jegyzett tőke módosulásának bejelentési kötelezettsége a változástól, a tágabb értelemben vett átalakulásnál pedig a jogutód létesítő okiratának, illetve az egyesülési vagy szétválási szerződésnek aláírásától (elfogadásától) számít.
    A bejelentési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése súlyos szankciókat vonhat maga után. A Ct. 22. §-ának (2) bekezdése szerint a Cégbíróság 50 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatja azt a személyt, aki a bejelentési kötelezettséget figyelmen kívül hagyja, vagy arról megfeledkezik. A bírság ismételten is kiszabható, s ha ez sem használ, a bíróság törvényességi felügyeleti hatáskörben eljárva [Ct.49-55. §, különös tekintettel az 52. § (3) bekezdésében foglaltakra] szankciókat alkalmazhat, végső soron a céget megszűntnek nyilváníthatja.
    A bejelentési kötelezettségét elmulasztó vállalkozó magatartásával - egyéb feltételek fennállása esetén - bűncselekményt is elkövet. A Btk. 299. §-a szabályozza ugyanis a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásának tényállását. Eszerint: "Aki közhitelű nyilvántartásba bejegyzendő, gazdasági tevékenységhez kapcsolódó adat, jog vagy tény bejelentését elmulasztja, ha a bejelentési kötelezettségét jogszabály írja elő, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." Látható, hogy a törvényi tényállás valamennyi lényegi elemét kimeríti az, aki a cégjegyzékbe kötelezően bejegyzendő adat, jog vagy tény, vagy annak változásának bejelentését, vagy akár a számviteli törvény (a 2000. évi C. tv.) szerinti beszámoló cégbírósági benyújtását elmulasztja. A törvényi tényállásból az is következik, hogy közvádra üldözendő bűncselekményről van szó. (A Cégbíróságok eddig viszonylag ritkán tettek hivatalból feljelentést, azonban a Cégbírósági ügyhátralék feldolgozásával abba a helyzetbe kerültek, hogy módjuk nyílt e késedelmek észlelésére, s a szükséges lépések megtételére. A fantomcégek ellen az utóbbi időben indított "frontális támadás" egyik alapgondolata éppen ez a kötelezettség lehet.)
    II. A cégadatok nyilvánossága
    A cégadatok közhiteles nyilvántartása az üzleti élet résztvevői számára biztosítja a közérdeklődésre számot tartó céginformációkhoz való hozzáférés lehetőségét, s ezzel forgalombiztonsági és hitelezővédelmi érdekeket szolgál. Ezen igények kielégítését célozza a lényeges cégadatok kötelező bejelentésén és közhiteles regisztrálásán túl az az elvárás is, hogy ezekből a nyilvántartásokból a nagyközönség a lehető legszélesebb körben tájékozódhasson. A cégnyilvánosságnak különböző szintjei és biztosítékai vannak. Ide sorolandó az a körülmény, hogy a cégadatokat feltüntető regisztert (a cégjegyzéket) egy más szervektől és személyektől független hatóság, a bíróság, mint "hiteles hely" vezeti. A cégjegyzék a cégnyilvántartás része, mely egy adott cégre vonatkozóan valamennyi törvényben meghatározott céginformációt s annak változásait is tartalmazza. A cégnyilvántartás tehát tágabb fogalom, a Ct. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a cégjegyzéken kívül az abban szereplő adatok, jogok, tények alátámasztására szolgáló mellékletekből és okiratokból összeálló cégiratokat is magában foglalja. A cégekre vonatkozó cégjegyzéket számítógépen vezetik, azonban minden cégnek megvan a számítógépes cégjegyzéki adatai alapjául szolgáló cégaktája. A cégek aktáinak iratanyaga azokból az okiratokból áll össze, melyeknek benyújtására a bejegyzési kérelmek előterjesztésére szolgáló szabályok kötelezik a cégeket.
    A cégadatok nyilvánosságát biztosítja az a rendelkezés, [Ct. 3. § (2) bek.], amely kimondja, hogy a cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adata nyilvános, és hasonlóképpen nyilvánosak a cégiratok is. Osztják e sorsot a benyújtott, de még el nem bírált bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmek és mellékleteik, bár az eljárás befejezetlenségére a cégnyilvántartásnak utalnia kell. Ez a nyilvánosság azt jelenti, hogy a bíróság félfogadási óráiban ezeket az iratokat bárki megtekintheti és azokról feljegyzést készíthet, sőt másolatot (vagy hiteles másolatot) kérhet. [Ct. 3. § (4) bek.; 8/1998. (V. 23.) IM. r. 13. §]
    A Ct. 3. §-ának (2) bekezdése szerint nem csupán a cég aktája, hanem a cégre vonatkozó törvényességi felügyeleti ügyeknek az iratai is teljes nyilvánosságot élveznek abban az esetben, ha a bíróság kérelemre vagy hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárásában a törvénysértő vagy létesítő okiratba ütköző működést vagy egyéb, a Ct. 50. §-ában meghatározott tényállást jogerősen megállapítva szankciót alkalmazott. (Ha erre nem került sor, a törvényességi felügyeleti ügy iratai nem nyilvánosak, és azokat csak az érintettek tekinthetik meg.) E rendelkezést nyilvánvalóan azért hozták, mert a jogalkotó szerint az üzleti partner számára nem elhanyagolható információ szerződő fele megítélésekor, ha az korábban olyan mértékben tanúsított jogszabályt, - vagy létesítő okiratot - sértő magatartást, hogy bírósági intézkedésre került sor. Az ilyen vállalkozás várhatóan a szerződési fegyelem terén sem jeleskedik majd, s ezt a leendő partnernek üzletkötésekor nem árt mérlegelnie.
    A cégadatok megismerhetőségét biztosítja az is, hogy valamely cégről bárki hiteles cégmásolatot, cégkivonatot vagy cégbizonyítványt kérhet. [Ct. 3. § (3) bek.] A cégmásolat a cég valamennyi fennálló és törölt adatát tartalmazza. A cégkivonat az adott cég aktuális cégadatait tanúsítja, a cégbizonyítványban pedig csak egy (vagy néhány) élő vagy törölt cégadat fennállását, fennálltát, vagy az ezekre vonatkozó nemleges igazolást adja meg közhitelesen a Cégbíróság. Hiteles céginformáció nyerhető egyébként az Igazságügyi Minisztérium szervezeti egységeként működő Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálattól is, nem csupán a bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló cégadatokról, de a cégek éves beszámolóiról is. (Ct. 4-6. §)
    A cégnyilvánosság további szintje a bejegyzett cégadatok sajtó útján történő kötelező közzététele. A Ct. 7. §-ának (1) bekezdése szerint valamennyi bejegyzett cégadatot és ezek változásait az Igazságügyi Minisztérium hivatalos lapjában, a Cégközlönyben kell közzétenni. Fő szabályként ebben a lapban jelenik meg minden olyan, a vállalkozókra vonatkozó közlemény, amelynek nyilvánosságra hozatalát jogszabály kötelezően előírja, de olyanok is, amelyeket a cégek saját elhatározásuk alapján tesznek közzé. Ez a hivatalos lap biztosítja, hogy a piaci élet szereplői a Cégközlönyt figyelemmel kísérve rendszeresen tájékozódhassanak az üzleti partnereiket érintő legfontosabb tudnivalókról.
    A cégjegyzéki adatokon túl számos más céginformáció is fellelhető a Cégközlönyben, így például a cég bejegyzése iránti eljárás megszüntetése vagy a bejegyzési kérelem jogerős elutasítása; a cég bejegyzését elrendelő végzés hatályon kívül helyezése; a cég működésének felfüggesztése; a hivatalbóli törlési eljárás megindítása és befejezése (ha az eljárás a cég törlése nélkül végződik); a végelszámolás; csődeljárás; felszámolási eljárás kezdete és vége.
    A Ct. 10. §-ának (1) bekezdése szerint a cég a bejegyzett adatra (az igazolására szolgáló okiratra) kívülállóval szemben csak a Cégközlönyben történt közzétételt követően hivatkozhat. A törvényi vélelem ugyanis az, hogy csak a megjelenés által válhat mindenki által korlátlanul megismerhetővé a kérdéses cégadat. A vélelem persze megdönthető, hiszen a cég bizonyíthatja, hogy az érintett ezt az adatot vagy okiratot már korábban is ismerte. A kívülálló ugyanakkor a közzétételt követő 16. napig bizonyíthatja, hogy a kérdéses adat (okirat) megismerésére a megjelenéskor nem volt lehetősége. Ez a lehetőség azonban csak a megjelenéstől számított 16. napig áll fenn számára, a 16. napon végképp közzétettnek tekintendő a cégközlemény, ettől kezdve senki sem védekezhet azzal, hogy a közleményt nem állt módjában megismerni.
    A cégnyilvántartás közhiteles jellegét erősíti a Ct. 10. §-ának (2)-(3) bekezdésében megfogalmazott két további vélelem. Ellenkező bizonyításig ugyanis vélelmezni kell annak a jóhiszeműségét, aki a cégnyilvántartásban szereplő, illetve a Cégközlönyben közzétett adatban bízva, ellenérték fejében szerzett. Figyelmet érdemel az a körülmény, hogy itt megdönthető vélelemről van szó, mellyel szemben ellenbizonyításnak van helye, azonban előnyt jelent a bizonyító fél számára, mivel a bizonyítási teher ilyenkor megfordul, s a bizonyító fél ellenfelének kell igazolnia, hogy az érintett az egyéb körülmények ellenére rosszhiszemű volt.
    A Ct. 10. §-ának (3) bekezdése azt mondja ki, hogy a cég a jóhiszemű személlyel szemben nem hivatkozhat arra, hogy valamely általa bejelentett és a cégjegyzékbe bejegyzett adat nem felel meg a valóságnak. Ez a Ct.-szabály szépen összecseng a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében foglaltakkal, mely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.
    III. Cégjogi alapfogalmak
    1. A cég
    A Ct. 1. §-ának (1) bekezdése szerint cég az a gazdálkodó szervezet, amely fő szabályként a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre üzletszerű gazdasági tevékenység folytatása céljából. A cég saját cégneve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, pert indíthat és perelhető. A jelen könyvben tárgyalt kisvállalkozások közül - mint azt az előbbiekben láttuk, a fő szabálytól eltérően a cégbejegyzésnek nincs konstitutív hatálya az egyéni vállalkozás esetében, szemben a gazdasági társaságokkal, a szövetkezettel és a közhasznú társasággal. Ugyanakkor az itt taglalt kisvállalkozások mindegyikének közös ismérve az üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére történő alapítás, s ez alól csak a közhasznú társaság jelent kivételt. A közhasznú társaság (röviden: kht.) nem profitorientált gazdálkodó szervezet, létrehozatalának célja, hogy a cég valamely társadalmi közös szükségletet elégítsen ki, s ha végez is üzletszerű gazdasági tevékenységet, ez nem feltétlenül szükségszerű. Az üzleti tevékenység csak másodlagos e cégformánál, és a közhasznú tevékenység elősegítésére szolgál.
    2. A cégnév
    A cég megfogalmazásából kiderült, hogy a cég saját cégneve alatt szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket, tehát alapítóitól, tulajdonosaitól elkülönült jogalanyisággal rendelkezik. Kivétel ez alól az egyéni vállalkozóból a cégbejegyzéssel "létrejött" egyéni cég, melynek ilyen önálló jogalanyiságot nem adományozott az 1990. évi V. törvény. Számos fellebbviteli határozat állapította meg, hogy az egyéni vállalkozásról szóló törvény önálló jogalanyisággal, perképességgel nem ruházta fel az egyéni vállalkozást akkor sem, ha saját elhatározásából a vállalkozó a cégjegyzékbe felvételét kéri, s ezen az sem változtat, ha vállalkozásának valamilyen fantázianevet választ. Ilyenkor is a vállalkozó cégtulajdonos szerepel az általa vagy ellene indított peres és nemperes eljárásokban peres félként. Az ilyen ügyekben a vállalkozót kell marasztalni, illetve a vállalkozó számára történő teljesítésre kell kötelezni ellenfelét, s nem az esetlegesen akár önálló cégnéven szereplő egyéni cég lesz a jogosult vagy a kötelezett.
    Az egyéni vállalkozás esetétől eltekintve a vállalkozások alapításának egyik sarkalatos kérdése a cégnév kiválasztása. A Ct. 15. §-a ezzel kapcsolatban számos fontos előírást határoz meg. A cégnévnek a cég alapvető tevékenységét kell tükröznie (a teljes cégnévben tehát a fő tevékenységre utaló jelzőnek vagy jelzőknek szerepelniük kell), s a név nem kelthet hamis látszatot. Meg kell jelölni a cég formáját, s tartalmazhat a név vezérszót is.
    A vezérszó olyan kifejezés vagy mozaikszó, amely a cégnévben első helyen áll, s a cég azonosítását segíti elő, ugyanakkor a többi azonos, vagy hasonló tevékenységű cégtől való megkülönböztetést is célozza. A cégnévben (vezérszóban) a cégtulajdonosoknak, tagoknak a neve is szerepelhet. Rövidítésre csak a vezérszó és a cégforma megjelölésénél van lehetőség. A cégnévben csak magyar szavak szerepelhetnek, a magyar helyesírás szabályai szerint, kivétel azonban ez alól a vezérszó. A cégnév többi részére viszont érvényesül az előbbiekben vázolt szigorú szabályozás, tehát a tevékenységre utaló jelző és a cégforma meghatározásánál nincs helye idegennyelvűségnek, vagy más nyelv helyesírási szabályainak. A történelem kiemelkedő személyiségeinek nevét csak a Magyar Tudományos Akadémia engedélyével, olyan elnevezést pedig, melyhez másnak jogi érdeke fűződik, csak a jogosult hozzájárulásával lehet a cégnévbe felvenni. Az ilyen cégnévvel alapítandó cég bejegyzési kérelméhez célszerű már előre becsatolni az MTA engedélyét, illetve a jogosult hozzájáruló nyilatkozatát, mivel ezek hiánya - ha automatikus elutasításhoz nem is, de érdemi hiánypótláshoz mindenképpen alapot ad. Az ilyen hiánypótlási eljárásban engedélyezett hiánypótlási határidő gyakran kevésnek bizonyulhat a jogosulttal való megegyezésre vagy az MTA engedély megszerzésére, s ha a kérelmező ennek ellenére ragaszkodik a választott cégnévhez, a határidőből való kicsúszás elutasításhoz vezet. Ilyenkor az is ajánlható, hogy az alapítók válasszanak más, rögtöni bejegyzésre alkalmas nevet, még akkor is, ha emiatt a bejegyzési iratok jó részét át kell dolgozni. Mindezt persze a hiánypótlási határidőn belül, bírói figyelmeztetés nélkül kell elvégezni, mert a bíróság az új Ct. 41. § (4) bekezdése és 44. §-ának (3) bekezdése értelmében a hiányosan beadott hiánypótlási anyag láttán újabb felhívást nem adhat ki, hanem a bejegyzési kérelmet elutasító döntést hoz.
    Célszerű ezért a cégnevet nagyon körültekintően kiválasztani éspedig a Ct. 15. §-ának (8) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel. Ez a szabály azt írja elő, hogy a cégnévnek (a cég rövidített nevének) az ország területén a cégnévben (vagyis a főtevékenységre utaló jelzőben) azonos tevékenységet feltüntető más cég elnevezésétől egyértelműen különböznie kell. Két vagy több azonos nevű cég közül a választott név viselésének joga azt illeti meg, amelyik cég a bejegyzési kérelmét elsőként nyújtotta be. (Ilyen versengésről nem lehet szó akkor, ha a cégtulajdonosok, cég tagjainak neve szerepel a cégnévben, s ezek a cégnevek kerülnek összeütközésbe.) Mivel saját nevének viselésére mindenkinek joga van, s ahhoz is, hogy vállalkozását saját nevének viselésére feljogosíthassa, ezt a jogosultságot méltánytalan lenne valamely időbeli elsőbbségtől függővé tenni. A Ct. ezért arra az álláspontra helyezkedik, hogy például "Kiss és társa Kereskedelmi Bt."-ből akárhány alakulhat, egyiket sem lehet jogszerűen névváltoztatásra kötelezni abból a megfontolásból, hogy minden Kiss nevű személynek jogában áll a cégalapítás, és cégének saját nevét adhatja cégnévként. Ilyen esetben is szükség lehet azonban a vezérszó valamely toldattal való kibővítésére az összetéveszthetőség elkerülése végett.
    Más esetben azonban, ha két vagy több bejegyzett cég névviselése összeütközésbe kerül, polgári perben dönthető el, hogy melyikük jogosult a vitatott cégnév használatára.
    Említést érdemel, hogy a cég teljes nevéből kell megfelelően képezni a Ct. 15. §-ának (3) bek.-ben írtak szerint a cég rövid nevét, amely csak a vezérszóból és a cégforma megjelöléséből áll. Ez a rövid név képzésének kogens szabálya, s nincs mód arra, hogy a teljes cégnévből rövidítésekkel alkotott szó-mozaikokkal képezzen valaki rövid cégnevet. Példával érzékeltetve: Ha egy cég teljes neve: "Profit Adótanácsadó, Könyvelő és Kereskedelmi Kft.", akkor ennek rövid neve nem lehet "PAKK Kft.", csak "Profit Kft." hiszen a Ct. 15. § (3) bek. szerint a rövid név a vezérszóból és a cégformából áll. Ha a példában kívánt "PAKK Kft." - rövid névre vágynak az alapítók, akkor a "PAKK" szót kell vezérszóvá tenni, s így a teljes cégnevét "PAKK Adótanácsadó, Könyvelő és Kereskedelmi Kft.-ként kell meghatározni. A régi cégeljárási törvényerejű rendelet [az 1989. évi 23. tvr. (Ctvr.)] is ismerte ezt a szabályt, s mint láttuk a Ct. is a régivel azonos szabályozást adott. A bírói gyakorlat 1989. óta töretlen és egységes e téren, mégis gyakran tévesztik el a létesítő okiratok a rövid név meghatározásánál az ismertetett szabályokat. Mivel a hiánypótlási eljárásban történő névmódosítás igen sok bonyodalmat okoz, célszerűnek láttuk a teljes név rövid név összefüggéseinek közlését. Megjegyzendő, hogy bár az egyéni cég cégnevének a vállalkozás szempontjából nincs olyan jelentősége, mint a többi kisvállalkozásnál, mégis szem előtt kell tartani a fenti szabályokat. Ha ugyanis cégjegyzékbe való felvételét kéri egy egyéni vállalkozó, a bejegyzési eljárásban meg kell felelnie a cégeljárási előírásoknak, tehát egyéni cégként bejegyzendő cégnevét is eszerint kell választania. Nem elegendő ezért az egyéni vállalkozó nevének és a cégformának a feltüntetése (például: "Tumbok Márta Egyéni Cég"), a Ct. 15. §-ának (1) bekezdése ugyanis kötelezően előírja, hogy a cégnévnek a vállalkozás alapvető tevékenységét is ki kell fejeznie. A példában közölt esetben tehát a tevékenységre utaló jelzőt is szerepeltetni kell, vagyis a bejegyezhető cégnév - virágkötő egyéni vállalkozónál - helyesen így hangzik: "Tumbok Márta Virágkötészeti Egyéni Cég".
    A cégnévvel kapcsolatos fontos szabályokat fogalmaz meg a Ct. 15. §-ának (7) bekezdése is, amely a cég létezésének bizonyos stádiumait a cégnév megfelelő toldatainak használatához köti. Így a bejegyzés alatt álló cégnek a nevéhez fűzött "b.a." toldattal kell ezen állapotát jelölnie, a végelszámolás vagy felszámolás hatálya alatt álló cégnek pedig "v.a." illetve "f.a." toldattal kell jeleznie üzleti partnerei és a hatóságok, azaz általában a külvilág számára speciális létezési formáját.
    3. A székhely, a telephely, a fióktelep és a cégeljárás összefüggései
    A cég székhelye a központi ügyintézés helye. Ennek - egyebek között - az a jelentősége, hogy a székhely földrajzi fekvése határozza meg, hogy melyik megyei szintű bíróság vezeti az adott cég cégjegyzékét. A székhely holléte a hatósági eljárásokban ugyanazt a szerepet tölti be, mint a természetes személyek lakhelye: általános illetékességi okként szolgál. A Ct. 11. §-ának (1) bekezdése értelmében a céget a megyei (fővárosi) bíróságok Cégbírósági részlege tartja nyilván az általa vezetett cégjegyzékben. A Ct. 11. §-ának (2) bekezdése szerint pedig a céggel kapcsolatos cégjogi eljárásokra és a cégjegyzék vezetésére (néhány, a későbbekben a változásbejegyzési eljárásoknál részletezendő kivételtől eltekintve) az a Cégbíróság illetékes, melynek illetékességi területén a cég székhelye van.
    A székhelytől eltérő cégjogi fogalom a telephely. Ez a Ct. 16. § (2) bek. szerint a tevékenység gyakorlásának helye, mellyel szemben azt a követelményt támasztja a jogalkotó, hogy a székhelytől különböző helyen kell lennie. Gyakran látni olyan bejegyzési kérelmeket, melyekben ugyanazt a címet székhelyként és telephelyként is feltüntetik, s ezzel azt kívánja érzékeltetni a bejegyzést kérő, hogy a székhelynek minősülő helyen központi ügyintézés és a tevékenység gyakorlása is történik. Ez a felfogás azonban téves, természetes jelenség ugyanis, hogy a székhelyen mindkét jellegű működésre sor kerül, de attól ez a hely továbbra is a cég székhelye, és kizárólag az marad.
    A telephelynek ugyanis fogalmi eleme, hogy a székhellyel elhelyezésben nem eshet egybe, attól eltérő közigazgatási területen van. Például nincs akadálya annak, hogy a cég székhelye Budapest IX., Páva u. 31-ben legyen, míg telephelye Páva u. 32. szám alatt. Az azonban értelmezhetetlen, ha a példa szerinti Páva u. 31-et székhelyként és telephelyként is megpróbálják bejegyeztetni. A cégbírák egy része ilyenkor a tévesen feltüntetett telephelyet a bejegyzési kérelmen egyszerűen áthúzza, és nem intézkedik annak bejegyzéséről. Ez a gyakorlat azonban helytelen. A fél kérelme ugyanis meghatározott cégadatok bejegyeztetésére irányul, a bíróságnak pedig az előterjesztett kérelmekről teljes terjedelmükben döntenie kell. A bíró tehát akkor jár el szabályosan, ha hiánypótlás keretében - a Ct. 16. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra történő utalással - felhívja a felet a bejegyzési kérelem (és szükség esetén az általában szintén téves létesítő okirat) módosítására elutasítás terhe mellett. Ha a fél határidőre nem tesz eleget a felhívásnak, véleményünk szerint a bírónak a céget (vagy változást) a telephelyre vonatkozó rész kivételével be kell jegyeznie, a telephely tekintetében pedig elutasító végzést kell hoznia.
    A fióktelep a telephely olyan speciális fajtája, amely a székhelytől olyannyira eltérő helyen van, hogy más város vagy község területére esik. A Ct. hatálybelépése (1998. június 16.) előtti időszakban azokat a fióktelepeket, amelyek a székhely megyéjétől különböző megye (főváros) területére estek, két Cégbíróság is nyilvántartotta: a székhely és a fióktelep helye szerinti. Ennek az volt az értelme, hogy a székhelytől távoleső helyen, a fióktelephez tartozó képviselőkkel üzletet kötő személyeknek, ha a partnerről informálódni kívánnak, ne kelljen nagy távolságra utazniuk, a legszükségesebb céginformációkat a fióktelep szerinti Cégbíróságtól is beszerezhessék.
    A technika fejlődésével mód nyílt az egymással on line számítógépes kapcsolatban lévő országos céginformációs hálózat kiépítésére, a rendszer segítségével pedig ma már az ország bármely pontjáról különösebb fáradság nélkül hozzáférhetők a cégadatok. Ezért többé nincs szükség a fióktelep bejegyzési eljárás Cégbíróságok közötti megkereséseket igénylő idő-, és munkaigényes foganatosítására, mely számos többletfeladatot rótt az ügyfelekre is. Az új Ct. egyedül a cég székhelye szerinti Cégbíróság feladatává tette, hogy a többi cégadattal együtt a fióktelep létét is feltüntesse a cégjegyzékben, s erről már nem kell értesítenie a fióktelep helye szerinti Cégbíróságot.
    4. A cégjegyzés
    A cégalapításnak és a cég működésének igen fontos kérdése, hogy ki és milyen módon jogosult a cég képviseletére. Ezt a kérdéskört a cégformának megfelelő anyagi jogszabályok rendezik, a képviseletnek azonban van egy olyan tartománya, amely a cégnyilvántartás szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír. Ez a cég írásbeli képviseletére, azaz a cég nevében való aláírásra való jogosultság.
    E vonatkozásban jelentősége van annak a körülmények, hogy a cég vezető tisztségviselői vagy a cégjegyzésre felhatalmazott más személyek egyedül, vagy más személlyel együttesen jogosultak-e a cég írásbeli képviseletére. A másik fontos cégjegyzéssel kapcsolatos előírás a Cégbíróság hiteleshely-szerepével van összefüggésben, nevezetesen azzal, hogy a cégjegyzésre jogosult személyek aláírásmintáit őrizve, kétség esetén a valódiság kérdésében folytatott vizsgálódásokra döntő bizonyítékkal szolgáljon. Ezért írja elő a Ct. 18. §-a, hogy a cégjegyzésre jogosultnak hiteles cégaláírási nyilatkozatot (közismertebb nevén aláírási címpéldányt) kell készítenie. A címpéldányon valójában aláírásmintát ad a cégjegyzésre jogosult, mégpedig közjegyző által tanúsított módon. A címpéldányban szerepel a cég és a cégjegyzésre jogosult neve; a cégjegyzésre jogosult azonosíthatóságát szolgáló további adatok (lakhelye, anyjának leánykori neve); fel kell tüntetni tisztségét és azt, hogy önálló vagy együttes cégjegyzési joggal ruházták-e fel. Legfontosabb eleme mégis a közjegyző jelenlétében készített, vagy a közjegyző előtt sajátjának elismert névaláírása. Ez az aláírásminta az, amelynek a cég iratai közé be kell kerülnie, hogy szükség esetén bármikor hiteles összehasonlítási alapként szolgálhasson. Természetesen követelmény az aláíróval szemben, hogy a jövőre nézvést a cégjegyzések során alkalmazott aláírását mindig azon a módon adja, ahogyan azt a címpéldány készítésekor tette, hiszen ellenkező esetben céltalanná válna a címpéldány jogintézménye.
    Mint arról már az előbbiekben szó volt, a cégjegyzés módja azt jelenti, hogy az aláírásra jogosult egyedül (azaz önállóan) írhat-e alá a cég nevében, vagy csak mással együttesen. A Ct. 17. § (2) bek. értelmében több cégjegyzésre jogosult esetén úgy is lehet rendelkezni a létesítő okiratban, hogy egyes jogosultakat önálló, másokat pedig csak együttes cégjegyzési jog illet. Együttes cégjegyzési jognál az is kiköthető, hogy az aláírók egyike mindig meghatározott személy legyen. Töretlenül továbbél azonban a Ct.-ben az a Ctvr.-ben is megfogalmazott régi szabály, hogy egy személy csak egyféleképpen jegyezheti a céget, azaz nincs arra lehetőség, hogy valaki hol önálló, hol mással együttes cégjegyzési jogot kapjon. Erre gyakran tartanának igényt az alapítók, különösen akkor, ha a nagyobb horderejű ügyekben az ellenőrzést így szeretnék biztosítani a kisebb ügyekben jobban "szabadjára eresztett" alkalmazottak fölött. Bele kell azonban törődniük a vállalkozóknak abba, hogy aki önálló cégjegyzési joggal bír, az mindig csak így írhat alá és sosem lehet részese együttes aláírásnak; ebben az esetben a több jogosítványban nincs benne a kevesebb a törvényi tilalom folytán.
    A Ct. 17. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a cégjegyzési jog korlátozását akár együttes, akár önálló aláírási jogosultságról van is szó. Ilyen korlátozás például, ha bizonyos értékhatár feletti ügyleteknél, vagy az ügyek meghatározott típusainál a szerződéskötést (illetve az ezzel kapcsolatos cégjegyzést) a legfőbb szerv beleegyezéséhez vagy jóváhagyásához kötik. A Ct. az üzleti forgalom biztonsága érdekében kimondja, hogy az ilyen korlátozás érvényesen elhatározható, azonban ez a cég és az ügyvezetés (képviseletre jogosult) belügye lesz, harmadik személyekkel szemben hatálytalan. Ha a tisztségviselő hatáskörét túllépve kötött ügyletet, s nem szerezte be az előírt beleegyezést vagy jóváhagyást, a társaságnak elszámolással tartozik, felelőssége s esetleges kártérítési kötelezettsége is fennáll, ennek azonban nincs kihatása az általa kötött jogügylet érvényességére. A cég felel a tisztségviselője, alkalmazottja magatartásáért, köteles helytállni az általa vállalt kötelezettségekért, legfeljebb megtérítési igénye támad a szabálytalanul eljárt cégjegyzésre jogosulttal szemben.
    5. A Cégjegyzék
    A Ct. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében a cégre vonatkozó törvényben meghatározott adatok, jogok, tények nyilvántartása a jegyzékben történik. A cégjegyzékben ezek az adatok a cég keletkezésétől annak jogi értelemben vett megszűnéséig, azaz cégjegyzékből való törléséig feltüntetésre kerülnek, tehát a cégjegyzékből a bejegyzett adatok változásai és e változások időpontja is megállapítható.
    A cégjegyzékben alapvetően kétféle cégadat szerepel: egyrészt olyan adatok, amelyek általános jellegűek, s így minden cégfajta esetében bejegyzésre kerülnek. Ezen felül azonban találhatók a cégjegyzékben olyan adatok is, amelyek csak egy adott cégformára jellemzőek, azaz cégforma-specifikus információt hordoznak.
    Az általános cégjegyzéki adatok közé tartoznak például a cégjegyzékszám; a cég neve; székhelye; a létesítő okirat kelte; a jelenleg hatályos TEÁOR '98-as nomenklatúrában megjelölt végezni kívánt tevékenységi körök, feltüntetve köztük a cég főtevékenysége; a cég jegyzett tőkéje; a cégjegyzés módja; a cégjegyzésre jogosultak neve, lakhelye, tisztsége; a cég adószáma, tb. folyószámlaszáma és statisztikai számjele, és a cégbejegyzés időpontja.
    Ezek azok a cégadatok, amelyek mindenképpen részei egy cég cégjegyzékének. [Ct. 12. § (1) bek.]
    Vannak azután olyan jogilag jelentős tények, amelyek cégjegyzéki feltüntetése a közhiteles nyilvántartás, illetve a hitelezővédelem szempontjából elengedhetetlenül szükséges. Ilyen a csődeljárás, a felszámolás és a végelszámolás kezdete és befejező időpontja; a cég működésének felfüggesztése; megszűntnek nyilvánítása. Szerepelnie kell a cégjegyzékben a jogerős bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti; a létesítő okirat érvénytelenségének megállapítása iránti és a tag kizárása iránti perindításnak és a per befejezésének, valamint a kiskorú tag (tulajdonos) esetén a törvényes képviselője nevének és lakóhelyének. A felsorolt jogilag jelentős tények közül a csőd-, és a felszámolási eljárás kezdő és befejező időpontját a felszámoló bíró vezeti be a cégjegyzékbe (erre az ad lehetőséget, hogy a megyei bíróságok felszámolási csoportjai és Cégbírósági részlegei azonos számítógépes hálózaton működnek), az előzőekben említett különféle perek megindítását és befejezését pedig a perbíróság értesítése alapján tünteti fel a cégjegyzékben a Cégbíróság. Ez azért is könnyen megoldható, mert az ország bíróságainak jó részén már most is a cégbírák tárgyalják a társasági jogi és cégjogi területeket érintő pereket, s a jövőben ez a tendencia erősödni fog.
    A jelen könyvben tárgyalt kisvállalkozások cégformánként kötelezően bejegyzendő cégadatai az alábbiak:
    a) közkereseti társaság (gazdasági munkaközösség) esetén:
    - a tagok neve (cége), lakhelye (székhelye)
    b) betéti társaságnál:
    - a beltagok neve (cége), lakhelye (székhelye);
    - a kültagok neve (cége), lakhelye (székhelye);
    - a kültagok betétjének együttes összege;
    c) korlátolt felelősségű társaságnál:
    - a tagok neve (cége), lakhelye (székhelye);
    - a korlátolt felelősségű társaság jelentős, többségi illetve közvetlen irányítás alá kerülésének ténye;
    - ha az egyszemélyes kft. tagja a társaság tartozásaiért korlátlan felelősséget vállal, ezt a tényt is be kell jegyezni a cégjegyzékbe.
    d) közhasznú társaságnál:
    - a tagok neve (cége), lakhelye (székhelye);
    - a társaság közhasznúnak minősülő tevékenysége;
    - fel kell tüntetni a cégjegyzékben azt a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervezetet, mellyel a társaság a közhasznú tevékenység folytatására szerződést kötött.
    - a közhasznúsági fokozatot
    - a közhasznú jogállás megszerzésének, módosításának és törlésének időpontját.
    e) egyéni cég esetén a cégtulajdonos neve és lakóhelye is cégjegyzéki adat. (A szövetkezetnél ilyen speciális cégadatot nem tartalmaz a cégjegyzék.)
    A felsoroltakon túl némi megfontolást igényel a gmk.-k és a jgmk.-k jogállása. Az új társasági törvény felépítéséből egyértelműen kiderül, hogy szakított a régi Gt. azon felfogásával, amely a gmk.-t és a jgmk.-t a közkereseti társaság alfajaiként az 1991-es Gt. novella és saját korábbi társasági szerződéseik alapján meghatározatlan ideig engedte továbbműködni. Az új Gt. a régi Gt.-t teljes egészében hatályon kívül helyezte, a gmk.-k és jgmk.-k szabályozásából csak két konkuráló átmeneti szabály maradt.
    Az új Gt. 299. §-ának (2) bekezdése szerint az új Gt. (és a Ct.) hatálybelépése előtt bejegyzett társaságok cégjegyzéki adataik első változásakor kötelesek társasági szerződéseik megfelelő módosításával az új Gt. hatálya alá helyezkedni. Ha e szabály a gmk.-ra és a jgmk.-ra is állna, s mivel az új Gt. e cégformákat már nem tartalmazza, kkt.-vá vagy más, számukra lehetséges társasági formává kellene alakulniuk, szabályos átalakulás vagy szerződésmódosítás útján. Ez a szigorú felfogás azonban kizárná az új Gt. 300. §-ának (3) bekezdésében írtak alkalmazását, amely a hatálybalépéstől számítva még két éves türelmi időt engedélyez e cégeknek, s csak a két év lejártakor kötelező a gmk.-k számára a kkt.-vá vagy más társasággá való alakulás, a jgmk.-k számára pedig a kkt.-vá formálódás, illetve a mindkét cégforma által választható önkéntes megszűnés vagy bírósági megszűntnek nyilvánítás.
    A 2000. június 16.-ig nem nem módosító gmk.-k illetve jgmk.-k számára csak a jogutód nélküli megszűnés lehetősége maradt.
    A Gt. 300. §-ának (3) bekezdése ugyanis kategórikusan kimondja, hogy a módosítást (átalakulást) elmulasztó gmk.-t, (jgmk)-t a bíróság megszűntnek nyilvánítja. A kogens megfogalmazás nem hagy mérlegelési lehetőséget, az ilyen társaság 2000. Június 16. után nem "gondolhatja meg magát", ha az előbbi időpontot követő dátummal módosítási iratanyagot vagy átalakulási kérelmet nyújt be, azt a bíróság köteles elutasítani.
    Megjegyzendő, hogy a gmk.-k (jgmk.-k) megszűntnek nyilvánítása nem jelenti azt, hogy a végelszámolási eljárás lefolytatását mellőzhetik. A Gt. 57. § (1) bek. értelmében a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén vagy felszámolásnak vagy végelszámolásnak helye van, s ezen nem változtat az a körülmény, ha a társaság megszűnése törvényi kötelezettség folytán következik be. A jogutód nélküli megszűnésnél a felszámolás vagy a végelszámolás csak akkor maradhat el, ha a cég fantommá vált, és hivatalbóli törlést kell lefolytatni.
    Mivel véleményem szerint az új Gt. 300. §-ának (3) bekezdése a 299. § (2) bekezdéséhez képest speciális átmeneti szabályt fogalmaz meg, így a gmk.-k és jgmk.-k az elkövetkezendő két évben akkor sem kötelesek átformálódni, ha valamely cégjegyzéki változás következik be életükben, például tagváltozás vagy képviselőváltozás. A Ct. előtti cégjegyzéki adatok a számítógépen megmaradtak, azoknak e vonatkozásban történő továbbvezetése technikailag biztosított, így - bár a megoldás igen bizonytalan, hiszen hatályon kívül helyezett cégeljárási szabályokra támaszkodik - ez nem akadálya a gmk.-k, jgmk.-k cégjegyzékeinek továbbvezetésének. Nincs akadálya a szigorúbb felfogásnak sem, sőt, az biztosíthatná, hogy az érintett cégek két év múlva ne dömpingszerűen hozzák meg az új Gt. 300. § (3) bekezdésében előírt döntéseiket, s ez már csak azért sem elhanyagolható szempont, mert az országban még több, mint 10 ezer ilyen cég működik. A bírói gyakorlatnak, s esetlegesen egy jogegységi döntésnek kellene útbaigazítani a jogalkalmazókat a követendő eljárás felől.
    6. A cégjegyzék adataival kapcsolatos további általános előírások
    A) A személyi azonosító adatok
    A cégjegyzéki adatokra, s ezzel összefüggésben a felek által előterjesztendő bejegyzési kérelmekre is vonatkozik még néhány cégeljárási előírás. A Ct. 14. §-ának (1) bekezdése a cégjegyzék szereplőinek azonosíthatósága érdekében előírja, hogy a cégjegyzékben feltüntetésre kerülő természetes személyek esetében bejegyzendő az érintett személy anyjának leánykori neve is.
    Ha a cég tagja cégjegyzékbe bejegyzett belföldi cég, akkor a cégjegyzékben (s így a bejegyzési kérelemben) meg kell jelölni a tag cégjegyzékszámát is. A Ct. hatálybalépése előtt az ilyen tag vonatkozásában hiteles cégkivonatot kellett csatolni. Ezt a kötelezettséget váltja ki a cégjegyzékszám közlése, hiszen ha ezt a fél bejelenti, a Cégbíróság számítógépes hálózatán képes az adatok szükség szerinti ellenőrzésére.
    A Ct. 19. §-ának (1) bekezdése szerint a lakhelyet (székhelyet) irányítószám, helység, utca, házszám - de legalábbis helyrajzi szám - feltüntetésével kell megjelölni. Nincs jogi lehetőség arra, hogy földrajzilag másként körülírt címeket jegyezzen be a cégjegyzékbe a bíróság, például nem fogadhatók el székhely-megjelölésként a "Ferenc major II. külterület", vagy "ELIT Kereskedőház, A pavilon" és az ezekhez hasonló bejelentések.
    Külföldi lakóhely (székhely) esetén az adott ország betűjelét is fel kell tüntetni. [Az országok betűjelének jegyzékét a 8/1998. (V. 23.) IM rendelet melléklete tartalmazza.]
    B) A kézbesítési megbízott
    Ha a cégjegyzékbe felvett külföldi személy belföldi lakhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, a cégjegyzékben ezt is szerepeltetni kell. Ha a külföldi személy belföldi címen a fentiek szerint nem értesíthető, a Ct. 23. § (2) bekezdése értelmében kézbesítési megbízottat kell neveznie, s ennek adatait kell a cégjegyzékben feltüntetni. Ez a jogintézmény arra szolgál, hogy a bíróság a külföldi féllel akkor is gyorsan és egyszerűen felvehesse a kapcsolatot, ha az érintettnek belföldi címe nincsen. A bíróság ugyanis jogcselekményeket (s így joghatályos kézbesítést) idegen állam területén nem végezhet, mivel erre joghatósága nincs. Az ilyen kézbesítések a nemzetközi szerződések vagy viszonosság alapján diplomáciai úton történnek, többnyire kötelező a hiteles fordítás csatolása is, és a kézbesítésnek ez a módja 4-12 hónap közötti időt igényel a legegyszerűbb esetben is.
    Ezzel szemben, ha a cégjegyzékben szereplő külföldinek belföldi kézbesítési megbízottja van, a bíróság számára joghatályosan kézbesítheti a külföldinek szóló végzéseit, felhívásait. Ez a személy jogosult a külföldinek szóló küldemények átvételére, s azokat (magánszemélyként) minden nehézség és korlát nélkül továbbíthatja megbízójának.
    A szabályozásnak hiányossága, hogy a Ct. 19. § (1) bekezdésében és a 23. § (2) bekezdésében eltérően - hol kézbesítési meghatalmazottnak, hol megbízottnak nevezi a jogintézményt. Véleményem szerint az utóbbi elnevezés a helyes, hiszen itt valójában a külföldi és egy belföldi személy (természetes vagy jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság) közti polgári jogi jogügyletről van szó. A külföldi azzal bízza meg a belföldi személyt, hogy a neki szóló küldeményeket vegye át, és számára továbbítsa, a megbízott pedig ezt elvállalja, ingyenesen vagy díjazás ellenében. (Ezt a megállapodást egyébként a Ct. mellékletének I/3/c. pontja szerint kötelező mellékletként csatolni is kell!)
    A kézbesítési megbízott kilétére nézve nincs semmiféle megszorítás, az az érintett cég valamely alkalmazottja, tisztségviselője, maga a cég, jogi képviselő stb. egyaránt lehet, bár ez a laza és ellentmondásos szabályozás éppen a jogintézmény céljának elérését teszi kétségessé.
    Egyéb értelmezési probléma is felmerül. A Ct. 19. § és 23. §-a csak "külföldi személyről" beszél, mellette azonban az ilyen személy lakóhelyét, tartózkodási helyét említi. Kérdéses, hogy - miután lakhellyel, tartózkodási hellyel csak természetes személy rendelkezhet-, vonatkozik-e a kézbesítési megbízott állításának kötelezettsége a külföldi gazdálkodó szervezetekre is, vagy sem? Noha a bírói gyakorlat evonatkozásban nem teljesen egységes, az uralkodó álláspont mégis az, hogy a törvény szövegét kiterjesztően nem lehet értelmezni, s emiatt nincs helye a Ct. 26. § szerinti "automatikus" elutasításnak, ha a külföldi cég a kézbesítési megbízással kapcsolatos iratokat nem nyújt be. (Ettől függetlenül, egy esetleges hosszadalmas jogorvoslati eljárást kerülendő, célszerű mégis beadni az ilyen okiratokat a bíróságra.) Természetesen akkor, ha a külföldi gazdálkodó szervezetnek fióktelepe, vagy képviseletére jogosult szerve van belföldön, akkor ennek a feltüntetése célszerű.
    C) A jegyzett tőke megjelölése
    A Ct. 19. §-ának (2) bekezdése a jegyzett tőkére nézve is közöl általános előírásokat. Eszerint vámszabadterületi (off shore) társaság kivételével forintban kell megjelölni a jegyzett tőkét, mégpedig forintra kerekítve (fillér tehát nem szerepelhet), továbbá az egyes cégformák speciális szabályait sem szabad figyelmen kívül hagyni a jegyzett tőke megállapításakor. Alapításkor még a jegyzett tőke készpénz-apport arányát is meg kell jelölni, a későbbi jegyzett tőke változásoknál azonban erre már nincs szükség, hiszen a működő társaság vagyona folytonos változásban van, a tőkeszerkezet megjelenítésére a számviteli törvény szerinti beszámolók hivatottak. Az alapítás utáni tagbővüléseknél a társasági szerződés módosítások fontos eleme, hogy az új tag milyen vagyoni hozzájárulást vállal, de az ennek függvényében bejelentendő változásnál a jegyzett tőke új mértékének közlése kötelező csupán (ha az adott cégforma szabályai ezt előírják), összetétele nem.
    D) A könyvvizsgáló
    A Ct. 19. §-ának (3) bekezdése a könyvvizsgáló személyének bejegyzésére nézve ad szabályokat. Ismeretes, hogy az anyagi szabályok szerint a társaság (ha kötelező a könyvvizsgálat, vagy annak enélkül is szükségét látja) akár természetes személyt, akár könyvvizsgáló szervezetet is választhat erre a feladatra. A könyvvizsgáló szervezet tagja, alkalmazottja, tisztségviselője, azaz valamely természetes személy delegálásával fog eleget tenni megbízatásának. Ennek a kijelölt könyvvizsgálónak személyében is meg kell felelnie az összeférhetetlenségi (és a társaság részéről támasztott bizalmi) követelményeknek, személye tehát nem érdektelen. Ezért írja elő a Ct. a 19. § (3) bekezdésében, hogy ilyenkor a könyvvizsgáló szervezet, és a könyvvizsgálatra kijelölt személy adatait is kötelező szerepeltetni a cégjegyzékben.
    IV. Közös szabályok a cégbejegyzési és a változásbejegyzési eljárásban
    Az alábbiakban ismertetendő közös szabályok egyaránt érvényesülnek a cégalapítás és a változásbejegyzési eljárásban, így e fő szabályok mindkét cégeljárási típusnál alkalmazandók.
    1. A nemperes eljárás sajátosságai
    A cégbejegyzési eljárás egy speciális nemperes eljárás, melyben az okirati bizonyításon kívül egyéb bizonyítási eszköz használatának - például tanúmeghallgatásnak vagy szakértői bizonyításnak - nincs helye. Az eljárásban a Pp. szabályai megfelelően alkalmazandók, azaz a Ct. mögöttes eljárási jogi szabályának a Pp. tekintendő. Éppen ezért a Polgári perrendtartás jogintézményei - ha a Ct. eltérően nem rendelkezik a cégeljárásban is érvényesülnek, mód van például a cégeljárás felfüggesztésére vagy félbeszakadására, nincs viszont jogi lehetőség a szünetelésre. A jogalkotó úgy látja, hogy a piaci forgalom biztonsága megköveteli, hogy valamely cég megalakításának kérdése a lehető leggyorsabban végbemenjen, e körben nem lehet helye hosszas bizonytalanságnak. Ha a kérelmező az érdemi döntés meghozatala előtt meggondolja magát, a Ct. 27. § értelmében a bejegyzési kérelmet visszavonhatja. Ilyenkor a Cégbíróság a bejegyzési eljárást megszünteti, és - ha a fél kéri - intézkedik az 1990. évi XCIII. tv. 58. § (1) bek. a) pontja és (5) bekezdése értelmében a lerótt eljárási illeték 90%-ának visszatérítéséről. Ilyen esetben a közzétételi díj is mérséklődik. A cég alapításának bejegyzésére vonatkozó eljárást megszüntető végzés rendelkező része ugyanis közzétételre szorul, díja azonban a 9/1998. (V. 23.) IM. r. 3. §-ának (4) bekezdése szerint csak 5 000 Ft, így a különbözeti összeg visszatérítendő.
    A cégbejegyzési eljárás kérelemre indul, az eljárásban pedig a Ct. 21. §-ának (2) bekezdése szerint a jogi képviselet kötelező.
    A cégeljárásban a bíróság végzéssel határoz, ha a kérelemmel egyező tartalommal rendeli el a cég (vagy a változás) bejegyzését, akkor végzése ellen fellebbezésnek helye nincs, és a végzést indokolni sem kell. Egyéb érdemi végzéseknél (például kérelmet elutasító, megszüntető, felfüggesztő, áttételt elrendelő végzések) a bíróság indokolási kötelezettsége természetesen fennáll, és a végzésben a fellebbezési jogra is ki kell térnie.
    A Ct. 28. § értelmében a bejegyezni kért cégadat fő szabályként a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel, a bejegyzés napjával válik hatályossá. Ez alól a Ct. 30. §-ának (2)-(3) bekezdése fogalmaz meg kivételeket. Praktikus okokból mondja ki, hogy a cég székhelyét, fióktelepét, telephelyét; tagjait, tulajdonosait; vezető tisztségviselőit, felügyelő bizottságának tagjait, könyvvizsgálójának személyét érintő változás a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a változás időpontjára visszamenőlegesen válik hatályossá.
    Hasonló a helyzet akkor is, ha együttes cégjegyzésre jogosultak közül csak egy marad. A cég az egyszerűség kedvéért önállóra módosítja a cégjegyzés módját - az "interregnum" elkerülése végett - a bejegyzésnek szintén ex tunc hatályt biztosít a törvény.
    Van néhány olyan esetkör, melyre a visszamenőleges hatályt a Ct. nem deklarálta, mégis nehezen elképzelhető másként a bejegyzés hatálya. Így például a jegyzett tőke változása például kft.-nél vagy kht.-nál, s a hozzá kapcsolódó tagváltozás hatálya nem lehet egymástól eltérő. Hasonlóképpen a bt. kültagjainak változása és az ezzel összefüggő kültagi betétek összegének módosulása egymástól nem szakadhat el.
    A Bírósági Határozatok 2000/4. számában megjelent 5/1999. számú PJE jogegységi határozatban a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a cégek törlése mindig a cégbírósági jogerős döntés időpontjával történik, függetlenül például attól, hogy a társaság végelszámolását már korábban befejezte, vagy a céget a felszámoló bíróság határozata korábban jogerősen megszüntette. (Ilyenkor tehát a törlés időpontja (hatálya) a cégbírói határozat meghozatalával esik egybe.
    Ugyanezen Legfelsőbb Bírósági jogegységi határozat azt is kimondta, hogy ha a tagváltozás a jegyzett tőke változásával szoros összefüggésben van, a két adat hatálya nem térhet el egymástól. Ilyenkor a Ct. 30. §-ának (2) bekezdésétől eltérően a kétféle változás egyszerre, azaz a tagváltozás is a jegyzett tőke változásbejegyzésének napjával (ex nunc) hatállyal kerül be a cégjegyzékbe. (A kérdést remélhetőleg a Ct. újabb módosításánál jogalkotási úton rendezni fogják.)

    2. A jogi személyiségű és a jogi személyiség nélküli cégek bejegyzési eljárása
    A cégbejegyzési és a változásbejegyzési eljárás közös jellemzője, hogy mind az eljárás módjában, mint pedig az eljárási határidők tekintetében különböznek egymástól a jogi személyiségű, és a jogi személyiség nélküli cégek ügyei.
    A jogi személyiséggel fel nem ruházott cégek (köztük a kkt., a bt., a gmk., a jgmk. és az egyéni cég) bejegyzési ügyeit nem csupán bírák, hanem jogi egyetemet végzett bírósági gyakornokok - azaz fogalmazók és titkárok - is intézhetik saját hatáskörükben eljárva. Kivételt képez ez alól az az eset, ha a bejegyzési (változás bejegyzési) kérelmet érdemben el kell utasítani. Ilyenkor az elutasító végzést a Ct. 39. §-ának (2) bekezdése szerint csak előzetes bírói hozzájárulással hozhatja meg a titkár, vagy a fogalmazó. Ezzel szemben a jogi személy cégek bejegyzési ügyeiben kizárólag bíró járhat el.
    Különbség van a fenti cégcsoportok bejegyzési ügyeinek intézési módjában a vizsgálat terjedelme szerint is. A jogi személyiség nélküli cégek ügyeiben a Cégbíróság a Ct. 40. § értelmében csak azt vizsgálhatja, hogy a kötelezően bejegyzendő cégadatok (Ct. 12-14. §) megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek. Vizsgálni kell azt is, hogy a létesítő okirat (illetve annak módosításai), tartalmazzák-e azokat az adatokat, amelyeket az adott cégformára vonatkozó jogszabály kötelezően előír. Így például a betéti társaságnak kell legyen kültagja és beltagja, s ezeknek vagyoni betétje, a cégnek kell legyen belföldi székhelye és cégneve, s ezeket a cégadatokat a Ct. rendelkezései szerint kell meghatározni. A bíróságnak azt is ellenőriznie kell, hogy a kérelmező csatolta-e a Ct. mellékletében taxatíve előírt okiratokat. Egyéb, ezt meghaladó körben azonban a bejegyzési eljárásban nincs helye vizsgálódásnak. A jogi személyiség nélküli cég bejegyzési (változás bejegyzési) ügyében a bírósági kontroll csak a fenti korlátok között érvényesül, azaz az okirati mellékletek, valamint a legszükségesebb cégadatok meglétére és helyességére irányul, de nincs helye teljes körű törvényességi felügyeletnek. (Például a személyes közreműködés törvénysértő meghatározását, mivel az nem cégjegyzéki adat, a bíró nem kifogásolhatja véleményünk szerint.) Erre a szűkebb bírósági kontrollra az ad lehetőséget, hogy az ilyen cégeknél mögöttesen mindig jelen van a tulajdonos vagy tulajdonosok egy részének korlátlan és egymás közt egyetemleges felelőssége.
    A jogi személyiséggel felruházott cégeknél a bejegyzési (változás bejegyzési) eljárás során gyakorolt törvényességi felügyelet teljes körű. Az eljáró bíró teljes terjedelemben vizsgálja a bejegyzési eljárásban elétárt iratanyagot, s nem csupán a cégjegyzéki adatokat alátámasztó részében. Kétség esetén jogosult egyéb, a Ct. mellékletében fel nem sorolt okiratokat is bekérni (például gyámhatósági határozatot kiskorú apportjához stb.) A bíró jogosult és köteles észrevételezni és kiküszöböltetni minden olyan létesítő okirati fogyatékosságot is, amely cégjegyzéki adatot ugyan nem érint, de jogszabálysértő volta megállapítható.
    Mint majd látni fogjuk, a jogi személyiségű cégek ügyeiben a bírói ügyintézésre hosszabb időt engedélyez a jogalkotó, mint a jogi személyiség nélküli cégeknél. (Ezt a kérdéskört az V. 4-5. pontnál bővebben kifejtjük majd.)
    3. A határidők számítása
    A cégalapítási és változásbejegyzési eljárásban szigorú időbeli keretek között zajlik a bíróság és a fél valamennyi eljárási cselekménye. A rendkívül szoros határidők jó része jogvesztő, így nagy jelentőséggel bír a határidők számításának módja. A Ct. eljárási szabály, így az mindenképpen rögzíthető, hogy a benne szabályozott határidők is eljárási jellegűek. Tekintettel arra a körülményre, hogy a Ct. csupán meghatároz bizonyos, a cégeljárás rendjében bekövetkező határidőket, de a határidők számítására külön eligazítást nem tartalmaz, így a Ct. 20. §-ának (1) bekezdésében írtakra kell támaszkodnunk. Ez a szabály azt mondja ki, hogy eltérő Ct.-beli rendelkezés hiányában a cégeljárási ügyekben a Pp. normáit kell megfelelően alkalmazni. A Ct. 20. § (1) bek. értelmében tehát a Pp. 103. §-ában írtak irányadóak a cégeljárási határidők számítása során.
    Eszerint a napokban számított cégeljárási határidőkbe nem számít bele a kezdőnap (például a bejegyzési kérelem bírósághoz érkezésének napja a 8 napos "automatikus" elutasítási határidőbe). Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő nem ekkor, hanem az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.
    A Pp. 103. §-ának (5) bekezdése szerint a határidő az utolsó nap végével jár le, így a hiánypótló beadvány a határidő utolsó napján éjfélig még postára adható anélkül, hogy azt a bíróság elkésettnek minősíthetné. Ezzel szemben a bíróság előtt teljesítendő cselekményre (például eredeti okirat felmutatására) csak a bíróság hivatali idejének végéig kerülhet sor.
    V. A cégbejegyzési eljárás
    1. A bejegyzési kérelem benyújtása
    Amint arra már az 1. pontnál is utaltunk, a cégalapítás bejegyzése iránti kérelmet a létesítő okirat aláírásától, illetve az alapszabály elfogadásától számított 30 napon belül kell előterjeszteni. Ha a cég alapítása hatósági engedélyhez kötött, akkor a 30 napos határidőt az engedély kézhezvételétől kell számítani. Ez a 30 napos határidő természetesen csak olyan cégre vonatkozik, melynek bejegyeztetése kötelező. (Egyéni vállalkozásnál például csak a fél önkéntes elhatározása alapján kerülhet sor a cégjegyzékbe való felvételre, így a bejegyzés elmaradásához szankció vagy egyéb joghátrány sem fűződhet, szemben a bejegyeztetési kötelezettség alá eső gazdasági társaságokkal szövetkezetekkel vagy közhasznú társaságokkal.)
    A bejegyzési kérelmet az erre rendszeresített nyomtatványon kell előterjeszteni. Az ehhez szükséges nyomtatvány-blanketták a Cégbíróságok irodáin ingyenesen rendelkezésre állnak. A nyomtatvány felépítése lényegében a cégjegyzék rovatait követi, s megfelelő kitöltés esetén tartalmazza az általános és a cégformára jellemző bejegyezni kért cégadatokat. A nyomtatványon nem tüntethetők fel azok a cégadatok, melyeknek beszerzése a Cégbíróság feladata (például az adószám, vagy a KSH-számjel), amelyeket a Cégbíróság hivatalból tüntet fel a cégnyilvántartásban. (Ilyen a cégbejegyzési eljárásban a cégjegyzékszám.)
    A nyomtatvány rovatainak kitöltésénél csupán utalunk a III. pontban írtakra. Az ott közölt cégadatok (köztük a bejegyzendő természetes személy anyjának leánykori neve, a gazdálkodó szervezet cégjegyzékszáma, a könyvvizsgáló vagy a kézbesítési megbízott adatai stb. mind-mind részei a nyomtavány-kérelemnek. Ha a formanyomtatvány megfelelő lapján az adott rovathoz tartozó valamennyi adat nem tüntethető fel, kiegészítő lapon folytatható a következő alszámon az adatsor. Erre a célra a "Cég- és változásbejegyzési kérelem kiegészítő és változásbejegyzési lap" megjelölésű blanketták használhatók, s ezek között az általános cégadatok (pl. cégnév, székhely, telephely stb.) és a cégformától függő specifikus cégadatok folytatására alkalmas lapot is találunk.
    A formanyomtatvány első két lapja mintegy borítólapként funkcionál. Ezen kell feltüntetni a leendő cég főtevékenységét és ez tartalmazza a bírósághoz intézendő bejegyzési kérelmet is. Ezt az oldalt (melyen a befizetett költségtérítés mértékét és a benyújtott mellékletek számát is meg kell jelölni) a jogi képviselő, - mint a félnek a bejegyzési eljárás lebonyolításával megbízottja - írja alá. A kérelemre ragasztandó le a bejegyzéshez szükséges eljárási illeték illetékbélyege is. (Ha a blankettán rendelkezésre álló hely erre nem elegendő, a hátoldalra is felragaszthatók az illetékbélyegek.)
    1. számú mellékletén a kérelmező fél az adóhatóság számára teendő nyilatkozatokat köteles feltüntetni, s ezt már az alapítandó cég törvényes képviselője és nem a jogi képviselő írja alá. (Más kérdés, hogy a jogi képviselő felhatalmazása az adónyilatkozat kitöltésére is szólhat, de akkor ennek a meghatalmazás szövegéből is ki kell derülnie.)
    A 2. számú melléklet a jogi képviselő személyi adatait tartalmazza.
    A bejegyzési kérelemhez csatolni kell mindazokat a mellékleteket, amelyeknek benyújtását a Ct. melléklete kötelezően előír.
    A cégbejegyzéshez általában kötelezően beadandó mellékleteket a Ct. melléklet I. 1-5. pontja sorolja fel. Így például bármely kisvállalkozás alapítási kérelem bejegyzéséhez szükséges a létesítő okirat (társasági szerződés, alapító okirat), valamint az aláírási címpéldány (azaz a hiteles cégaláírási nyilatkozat) és a jogi képviselő meghatalmazásának, vagy az azzal egyenértékű okiratnak csatolása.
    Szükség esetén benyújtandó a vezetők tisztségviselők, FB.-tagok, könyvvizsgálók, a szövetkezeti tisztségviselők e tisztséget (megbízatást) elfogadó nyilatkozata; külföldi cég részvétele esetén a külföldi cég cégkivonata és annak magyar nyelvű hiteles fordítása (illetve annak igazolása, hogy a külföldit hazai joga szerint kereskedelmi nyilvántartásba vették.) Csatolni kell cégjegyzékbe bejegyzendő, és belföldi lakhellyel (tartózkodási hellyel) nem rendelkező külföldi személy belföldi kézbesítési megbízottjának megbízatására (és a megbízás elfogadására) vonatkozó okiratot is. Önkéntes kamarai tagság esetén a kamarai igazolást, ingatlanapport esetén pedig az ingatlan 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lapját is be kell nyújtani.
    A Ct. melléklet II. része sorolja fel az egyes cégformák bejegyzési kérelmeihez - az általános mellékleteken túl beadandó - egyéb okiratokat. A kisvállalkozások közül csak a kft., kht., a szövetkezet és az egyéni cég esetében nevez meg ilyen okiratokat a jogalkotó. Kft. és kht. bejegyzési kérelem kötelező kelléke az általában benyújtandó okiratokon túlmenően a tagjegyzék, a bankigazolás; s nem pénzbeli betét esetén az apport rendelkezésre bocsátását tanúsító ügyvezetői nyilatkozat, valamint az apport értékelésére vonatkozó könyvvizsgálói vélemény (ha a társaságnál könyvvizsgáló működik). Szövetkezet esetén be kell adni az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvét és jelenléti ívét is.
    Az egyéni cég (a cégjegyzékbe bejegyzett egyéni vállalkozó) köteles eredetiben vagy hiteles másolatban benyújtani vállalkozói igazolványát is a bejegyzési iratanyaggal együtt.
    Az előbbiekben felsorolt okiratok a Ct. mellékletében taxatíve meghatározott azon bejegyzési kellékek közé tartoznak, melyeknek hiánya a bejegyzési kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását vonja maga után. Tekintve, hogy a Ct. melléklete ezek között magát a formanyomtatványt és a Ct. 23. § (3) bekezdése szerinti alapítási engedélyt nem sorolja fel, ezek hiányában automatikus elutasításnak nem lehet helye, csupán hiánypótlásra való felhívást kell kiadni.
    A tevékenység gyakorlásához szükséges engedélyek meglétét a cégbíróság alapításkor nem vizsgálja, az engedélyköteles tevékenység azonban csak az engedély birtokában kezdhető meg. A Ct. 23. §-ának (3) bekezdése szerint a tevékenység gyakorlásához szükséges hatósági engedélyt az engedélyköteles tevékenység megkezdésekor kell benyújtani a cégbírósághoz.
    Megjegyzendő, hogy egyéb, a tevékenység gyakorlásához szükséges hatósági engedélyek meglétét a Cégbíróságnál igazolni nem kell, azokat a Cégbíróság nem vizsgálhatja többé, mivel e feladatkör a kamarákhoz került a Ct. 23. § (3) bek. és az 1994. évi XVI. tv. 13. § (3) bek. értelmében. A Ct. mellékletében megszabott kellékeken kívül maga a Ct. [mint például az alapítási engedély, vagy a történelmi személyiség nevének cégnévbe való felvételéhez a Ct. 15. § (6) bek. szerint beszerzendő MTA-engedély esetében] vagy más törvény is előírhatja további okiratok benyújtását, de ezek hiánya miatt automatikus elutasítás nem jöhet szóba.
    A cégbejegyzési kérelem írásos anyagként, postai úton, vagy személyesen, a Cégbíróságok irodáinak félfogadási ideje alatt adható be. A benyújtás helye a létrehozandó cég székhelye szerinti Cégbíróság, e fő szabály alól azonban a változásbejegyzési eljárás (Ct. 34-38. §) néhány kivételt tartalmaz. A Ct. 22. § (4) bekezdése azt is megengedi, hogy a cégbejegyzési kérelem-nyomtatvány helyett a cég adatait tartalmazó mágneslemezen terjesszék elő a bejegyzési kérelmet, a mágneslemezen szereplő adatok kinyomtatott példányát azonban ilyenkor is mellékelni kell. A bejegyzési kérelem elektronikus okiratként egyelőre még nem nyújtható be, erre majd csak akkor lesz lehetőség, ha ennek technikai és jogszabályi hátterét az elkövetkezendő években megteremtik.
    A bejegyzési kérelem-nyomtatványt és annak mellékleteit elegendő egy-egy példányban beadni, ennél több példány nem követelhető meg. Mivel azonban a beadott iratanyag fajtánként minden egyes példánya a cégiratok között marad, ha csak egy-egy példányt csatol a kérelmező, akkor a bejegyző (ügydöntő) határozaton kívül semmit sem kap vissza, holott erre az egyéb hatósági eljárásaiban szüksége lehet. Ha a mellékleteket több példányban nyújtják be, - maximum 5 példány esetén - a bíróság a létesítő okirat és a címpéldányok többlet-példányait bejegyzési záradékkal is ellátva szolgáltatja vissza a bejegyző végzéssel együtt.
    2. A bíróság eljárása a cégbejegyzési kérelem beérkeztekor
    A cégalapítás bejegyzési kérelem bírósághoz érkezésekor a kérelem iktatását követően a cég nevét és székhelyét a számítógépen rögzíteni kell (ez alapozza meg a névhasználati jogosultság tekintetében az elsőbbséget). Ekkor kapja meg cégjegyzékszámát is, mely a továbbiakban (feltéve, hogy megyehatárt érintő székhelyváltozásra nem kerül sor) a cég teljes működése alatt a cég azonosító adata marad. A cégjegyzékszám több számcsoportból áll. Az első két számjegy a székhely szerinti megye kódját mutatja, s ez egyben meghatározza, hogy a cég cégjegyzékét melyik megyei (fővárosi) bíróság vezeti. A második két számjegyből álló számcsoport a cégformát jelzi, míg az ezt követő számsor jelenti a cég tényleges cégnyilvántartási számát. Ezt a számot a cég köteles iratain, levelezésén is feltüntetni.
    A Cégbíróság ezután számítógépre viszi a bejegyzési kérelem első két lapján feltüntetett főtevékenységet és az áfa-nyilatkozatot is. Ez az információ szükséges ahhoz, hogy az egymással számítógépes kapcsolatban lévő központi adóhatóság, valamint a KSH az alapítandó cég adószámát és statisztikai számjelét elektronikus levélként közölje a Cégbírósággal. A Cégbíróság ezekről az azonosító számokról egy tanúsítványt nyomtat ki, melyet - személyes iratbenyújtás esetén - a kérelmező azonnal megkap. A Cégbírósághoz kapcsolódó rendszerek tökéletlenségei miatt ma még olykor előfordul, hogy az "egyablakos rendszer" nem képes azonnal szolgáltatni. Ilyenkor a bíróság néhány órán vagy egy-két napon belül szerzi be a hiányzó azonosító számot, s azt az utóbb érdeklődő féllel közli. A bejegyzési kérelem postai benyújtása esetén a bíróságnak nincs jogszabályi kötelezettsége a tanúsítvány féllel történő közlésére. Ez esetben a bejegyző (vagy elutasító) végzéssel egyidejűleg szerez tudomást a cég a fenti adatokról. Ha a kérelmező a bejegyzési kérelmen a főtevékenységre, illetve az adónyilatkozatra vonatkozó adatokat nem, vagy nem megfelelően tölti ki, a Cégbíróságnak nem áll módjában, hogy az "egyablakos rendszer" révén a szükséges hatósági azonosító számokat beszerezze. Ilyen esetben a félnek személyesen kell eljárnia. A cégnek a bejegyzési eljárás tartama alatt üzleti kapcsolataiban, levelezésében utalnia kell arra, hogy a bejegyzési eljárása folyamatban van. Erre tekintettel nevét "b.a.", azaz "bejegyzés alatt" toldattal kell használnia.
    A Cégbíróságon a bejegyzési kérelem beérkeztét követő két napon belül számítógépre kell vinni a cégnek valamennyi, a bejegyzési kérelmen feltüntetett egyéb cégadatát is, és ezeket is továbbítani kell a KSH- és adóhatóságnak.
    3. A bejegyzési kérelem alaki vizsgálata
    A bejegyzési kérelem beérkezte, és a fenti 2. pontban írtak elvégzése után az ügykiosztás következik, azaz a bejegyzési ügy az eljáró bíróhoz (fogalmazóhoz, titkárhoz, azaz a továbbiakban: bíróhoz) kerül. A bíró az ügyet először formai szempontból vizsgálja meg. Ennek során azt ellenőrzi, hogy a fél a szükséges mértékű eljárási illetéket az 1990. évi XCIII. tv. 45. §-ában írtaknak megfelelően rótta-e le, illetve befizette-e a 9/1998. (V. 23.) IM rendelet 3. §-ában közölt (jogi személyiségű cég alapítása esetén 20 000 Ft, jogi személyiség nélküli cégnél pedig 10 000 Ft) összegű közzétételi költségtérítést. Vizsgálja továbbá, hogy a Ct. mellékletében az adott cég létesítésére felsorolt valamennyi okiratot csatolták-e a bejegyzési kérelemhez. Ha erre az alaki vizsgálódásra a bejegyzési kérelemnek a Cégbírósághoz történt beérkeztétől számított 8 napon belül sor kerül, és az állapítható meg, hogy a fentiek szerinti követelményekhez viszonyítva a kérelem valamely fogyatékosságban szenved, a bejegyzési kérelem érdemi vizsgálata már nem történik meg, azt a bíró rögtön elutasítja. A hiánypótlásra felhívás nélküli elutasításra tehát illeték, vagy közzétételi díj teljes vagy részleges hiánya, vagy a Ct. mellékletben taxatíve felsorolt kötelező mellékletek bármelyikének hiánya alapot ad, de csak abban az esetben, ha ennek észlelésére 8 napon belül sor kerül. Ha a bíró ebből az időtartamból kicsúszik, automatikus elutasításról nem határozhat, hanem köteles az ügyet érdemben is átvizsgálni.
    Az így felmerült esetleges további hibák és hiányok és a formai kellékek hiányainak pótlására ilyenkor egyszerre kell felhívni a kérelmezőt, mégpedig arra is figyelemmel, hogy a Ct. 41. § (3) bek. értelmében hiánypótlásra felhívó végzést a bíró csak egy alkalommal adhat ki.
    Ha a Ct. 26. §-ának (2) bekezdése szerint a bejegyzési kérelem alaki hiányosságai miatt azonnali elutasítás következett be, az erről szóló elutasító végzést haladéktalanul postázni (kézbesíteni) kell a félnek. A Ct. ugyan erre nézve nem közöl külön eljárási határidőt, csak a 43. § (1) bekezdésében tesz arról említést, hogy a bíróság a cég bejegyzéséről (változás bejegyzéséről) 8 napon belül értesíti a bejegyzést kérőt. Ez a megfogalmazás érthető úgy pongyolasága ellenére is, hogy a bejegyzés (változásbejegyzés) érdemben hozott döntésre, és nem csupán a kérelemnek helytadó bejegyzésre vonatkozik. Ha pedig az értelmezésben eljutottunk odáig, hogy az akár helytadó, akár elutasító döntés 8 napon belüli közlését írja elő valójában a Ct. 43. §-ának (1) bekezdése, akkor azt is beláthatjuk, hogy nem szabható rövidebb közlési határidő az alaki okból meghozott különleges elutasító végzésnek sem. Véleményünk szerint tehát az akár érdemi, akár formai okból elutasító végzést éppúgy 8 napon belül kötelező postázni, mint a kérelemnek helytadó bejegyző (változást bejegyző) végzést. Másfajta értelmezés nem lenne összeegyeztethető a Ct. szellemével és célkitűzéseivel.
    Az "automatikus" elutasító végzésben kifogásolt hiányosság miatt igazolási kérelem nem terjeszthető elő a Ct. 26. § (2) bek. utolsó mondata szerint, a Ct. mégis maga is megfogalmaz a 26. § (4) bekezdésében egy speciális - lényegében igazolási kérelemnek tekinthető - jogintézményt, amely a kérelmezőt az elutasítás hátrányos jogkövetkezményei alól mentesíti. Kimondja ugyanis, hogy ha a fél az azonnali elutasító végzés kézhezvételét követő 8 napon belül ismételten kéri a cég bejegyzését, s egyúttal az elutasítás okául szolgáló hiányokat is pótolja, a bejegyzésre sor kerül. Ilyenkor a bíró azonnali elutasító végzését hatályon kívül helyezi, és az ügyet most már érdemben is átvizsgálva bejegyző végzést vagy hiánypótlása felhívó végzést hoz. (Az ezt követő eljárás megegyezik az V. 4-5. pontoknál leírtakkal.)
    Az ismételt bejegyzési kérelem előterjesztése igen előnyös a fél számára. Ha él ezzel a lehetőséggel, kérelme az eredeti (elutasított) akta irataihoz kerül, s eljárásában annak teljes iratanyagát felhasználhatja. Nem érik a bejegyzési kérelem 30 napos előterjesztésének késedelméből, és az elutasítás folytán beálló joghátrányok. A Ct. 26. § (2) bekezdésének az 1998. évi XXXIII. törvénnyel megállapított utolsó mondata szerinti működés beszüntetési kötelezettség sem terheli. Helyzete tehát minden szempontból olyan, mintha már eredetileg is formailag hiánytalanul terjesztette volna elő bejegyzési kérelmét. Az ismételt bejegyzési kérelem tartalmára nézve lényegesebb előírás nincsen. Minden bizonnyal meg kell jelölni benne az eredeti (elutasított) cégügy számát, és ismételten kérni kell az elutasított kérelem bejegyzését. A hiányossággal kapcsolatos igazolásra, vétlenség stb. indokolására nincs szükség, ilyen követelményt ugyanis a jogalkotó nem fogalmaz meg. Elengedhetetlenül szükséges azonban az elutasító végzésben megjelölt hiányok maradéktalan pótlása, mert ezek hiányában a bíróság az ismételt bejegyzési kérelmet is elfogja utasítani. Hasonló sorsra jut az elkésetten beadott ismételt bejegyzési kérelem is. Ilyen esetben véleményünk szerint újabb ismételt bejegyzési kérelem előterjesztésére külön törvényi felhatalmazás hiányában nincs mód, a jogalkotó ilyen speciális lehetőséget nem kíván többszörös mulasztó számára biztosítani.
    Az ismételt bejegyzési kérelem az elutasított alapaktához csatolandó, új cégjegyzékszámot, KSH-, adószámot az ügy ekkor nem kaphat, hanem az ismételt bejegyzési kérelem teljesítésével a cég az eredeti azonosító számokon működik tovább.
    Az azonnali elutasítás jogintézménye kapcsán említést érdemel, hogy az ilyen ügyekben a Ct. 26. § (3) bekezdése szerint cégformától függetlenül nemcsak bíró, de titkár vagy fogalmazó is saját hatáskörében eljárva önálló döntésre jogosult. (Például kft. vagy kht. bejegyzési kérelmét is elutasíthatja előzetes bírói hozzájárulás nélkül.)
    Az automatikus elutasító végzés ellen természetesen fellebbezés is előterjeszthető az általános szabályok szerint, azonban ettől lényeges eredmény ritkán várható. A fellebbezésnek ugyanis a már idézett Ct. 26. § (2) bek. értelmében nincs halasztó hatálya, az előtársasági működést be kell szüntetni, a hiányok pedig a fellebbezési eljárásban joghatályosan nem pótolhatók. Ezt a szabályt ugyan csak az érdemi elutasításra mondja ki a Ct. 41. § (3) bekezdése, azonban az "automatikus" elutasításnak az 1995. évi LXII. törvénnyel megalkotott jogintézménye tekintetében töretlenül ezt a gyakorlatot folytatta az elmúlt években a Legfelsőbb Bíróság, s ez vélhetőleg a Ct. szerinti azonnali elutasításnál sem fog változni.
    A fellebbezés ilyen ügyben legfeljebb akkor vezethet sikerre, ha a kérelmező arra hivatkozik, hogy a bejegyzési kérelmet hiánytalanul nyújtotta be, s ezt igazolni is tudja. Ha ilyenkor sérelme a Pp. 227. § (2) bek. alapján a Cégbíróság előtt nem nyer orvoslást, fellebbezése minden bizonnyal eredményes lesz.
    4. A cégbejegyzési kérelem érdemi vizsgálata jogi személyiség nélküli cégnél
    A jogi személyiség nélküli cégek (kkt., bt. egyéni cég) bejegyzési ügyeiben az ismétlések elkerülése végett csupán utalunk a IV. 3. pontban tárgyaltakra. Megjegyzendő, hogy gmk. és jgmk. alapításának bejegyzéséről értelemszerűen nem ejthetünk szót, mivel ilyen cégek újonnan már nem alapíthatók, s még átalakulás eredményeképpen sem keletkezhet új gmk. vagy jgmk. Az eljárás meghatározó vonása, hogy csak a IV. 3. pontban leírt szűkebb körű törvényességi vizsgálatot végezheti a bíróság e cégformáknál, és az ilyen ügyekben ügyintézőként nemcsak bíró, de titkár, sőt fogalmazó is szerepelhet. Az V. 3. pontban írt alaki vizsgálat elvégzése után a bejegyzési ügyben eljáró bíró a kérelem és mellékleteinek érdemi vizsgálatába fog. Ha azt bejegyzésre alkalmasnak találja, elrendeli a cég kérelem szerinti bejegyzését, ha viszont valamely a Ct. 40. §-ának vizsgálódási körébe tartozó fogyatékosságot észlel, elutasítás terhe mellett hiánypótlásra felhívó végzést ad ki. Hiánypótlási felhívást csak a kérelem bíróságra érkezésétől számított első 25 nap alatt lehet kiadni, ha ezt az időtartamot a bíró elmulasztotta, a 26. napon már csak bejegyző, vagy elutasító végzést hozhat. A hiánypótlásra felhívó végzésben aggályos pontossággal meg kell jelölni a bejegyzési kérelem fogyatékosságait és a hibák (hiányok) megszüntetésének módját, mivel a bíróság hiánypótlásra szóló felhívást csak egyetlen alkalommal adhat ki. A bejegyzési eljárásban az új Ct. szerint személyes meghallgatást sem tarthat, csak akkor, ha a bejegyzéssel párhuzamos törvényességi felügyeleti ügy miatt van erre szükség.
    A hiánypótlásra megfelelő határidőt kell biztosítani, mely azonban nem lehet hosszabb 45 napnál. A 45 napon belül a bíróság az eset körülményeihez igazodva, mérlegeléssel állapítja meg a méltányos hiánypótlási határidőt. Az általa már meghatározott hiánypótlási időt a bíróság akkor sem hosszabbíthatja meg, ha az eredetileg 45 napnál rövidebb volt. Ha a fél a hiányokat a rendelkezésre álló idő alatt nem pótolja, vagy azt nem megfelelően teszi, a bíróság érdemben határoz, újabb felhívást nem adhat ki. A hiánypótlás késedelmes, vagy hiányos teljesítése miatt igazolási kérelem nem terjeszthető elő, és a hiányok a fellebbezési eljárásban sem pótolhatók joghatályosan. [Ct. 41. § (3) bek.]
    A Ct. 42. §-a a Cégbíróság számára is szigorúan meghatározott eljárási határidőket állapít meg. Jogi személyiség nélküli cégek bejegyzési (változás bejegyzési!) ügyeinél a kérelemnek a bírósághoz való beérkezésétől számított 30 napon belül érdemben döntenie kell a bejegyzés tárgyában. Ebbe az időtartamba azonban a hiánypótlásra nyitva álló határidő nem számít bele. Ha az eljáró bíró döntési kötelezettségének bármi okból (akár betegség, vagy más méltányolható körülmény miatt) nem tesz eleget, a bíróság vezetője még további 8 nap alatt intézkedhet az ügy érdemi elbírálása felől, akár úgy, hogy azt maga elintézi, akár úgy, hogy felhívja az eljáró bírót a döntéshozatalra, vagy szükség esetén másra átszignálja. (A bíróságoknál rendelkezésre áll olyan számítógépes figyelőprogram, amely jelzi, hogy mely ügyek közelednek a kritikus ügyintézési határidőhöz.) Az ügynek ebben a szakában hiánypótlásra már természetesen nem kerülhet sor, hiszen az első 25 napon túl erre már nincs jogi lehetőség.
    Ha a 38. nap is eredménytelenül telt el, a bejegyzés a kérelem szerinti tartalommal a 39. napon a törvény erejénél fogva létrejön [Ct. 42. § (3) bek.], és az eljáró bírónak utasítást kell adnia a kérelemmel egyező tartalommal a bejegyző végzés megszerkesztésére. A végzést - mely külső megjelenésében nem különbözik a "rendes úton" létrejött bejegyző végzésektől - 8 napon belül közölni kell a bejegyzést kérővel.
    A bejegyzés megtörténtével a cég írásos anyagaiban, levelezése során köteles feltüntetni a cégjegyzékét vezető Cégbíróság nevét, a saját cégnevét és székhelyét, valamint cégjegyzékszámát.
    5. A cégbejegyzési kérelem érdemi vizsgálata jogi személy cégeknél
    Az ismétlések elkerülése érdekében csupán utalunk arra, amit a IV. 3. pontban e témáról írtunk. Az ilyen ügyekben csak bíró járhat el, a bejegyzési eljárásban végzett törvényességi vizsgálódás teljes körű, és a bíró nem csak a Ct. mellékletében felsorolt okiratokat kérheti, hanem kétség esetén más okiratok csatolását vagy bemutatását is.
    Ha a bejegyzési kérelem azonnali elutasítása a Ct. 44. § (2) bek. szerint nem következett be, de a kérelem - nem formai okból, vagy formai okból, de 8 napon túl - fogyatékos, a bíróság a hiányok pótlására hívja fel a kérelmezőt. Az eljárás menete mindenben megegyezik az V. 4. pontban ismertetettekkel, csak a határidőkben van eltérés. A teljes bírósági ügyintézési határidő itt 60 nap, hiánypótlási felhívás azonban csak az első 45 nap alatt adható ki a félnek. Minden egyéb az V. 4. pontban leírtak szerint történik.
    6. A bíróság határozatai a cégbejegyzési eljárásban
    Mint arra már az eddigiek során utaltunk, a bejegyzési eljárásban különféle - az ügyet csak eljárásjogi értelemben befejező - határozatok is születhetnek, mint például a bejegyzési eljárást felfüggesztő, az eljárást megszüntető, vagy az ügy áttételét elrendelő végzések. Ezekre a Ct. 20. §-ának (1) bekezdésével felhívott Polgári perrendtartás általános szabályai érvényesek. E végzéseket indokolni kell, s bár jó részük erősen tipizálható, s ezért legtöbbször számítógéppel készül, az extrém esetekben hagyományos módon hozzák meg e határozatokat, jóllehet az eljárási cselekményt a számítógépes lajstromban fel kell tüntetni.
    A Ct. 26. § szerint hozható, a bejegyzési kérelmet alaki okból elutasító végzéssel - melyet szintén indokolni kell - az V. 3. pontban bővebben foglalkoztunk.
    A cégbejegyzési kérelmet érdemi vizsgálat után eldöntő határozat ha a bejegyzési kérelem és mellékletei a törvényi előírásoknak megfelelnek - a bejegyző végzés. A bejegyző végzés mindig számítógépen készül, számítógépes szövegpanelekből a bíró (titkár, fogalmazó) utasításai szerint összeállított és megszerkesztett határozat, melyet a Ct. 43. § (1) bek. értelmében indokolni nem kell. A kérelemmel egyező tartalommal meghozott végzésnél, különös tekintettel a cégeljárás gyorsaságához fűződő igényekre, erre nincs is szükség. A bejegyző végzés ellen a jogalkotó fellebbezést nem enged. [Itt összecseng a Pp. 222. § (1) bekezdésének rendelkezéseivel a Ct. 43. § (1) bekezdése és 46. § (1) bekezdése.]
    Ha a Cégbíróság a bejegyzési kérelmet hiányosnak vagy bejegyzésre alkalmatlannak találja, de nincs helye a Ct. 26. §-ában írt azonnali elutasításnak, hiánypótlást rendel el. Ismeretes, hogy a hiánypótlási határidő a bírósági ügyintézés tartamába nem számít bele, a hiánypótlásra jogszerűen rendelkezésre álló idő azonban a bíróság számára nehezen követhető. Ezeknél a határidőknél ugyanis két olyan tényező játszik szerepet, amelyet sem a bíróság, sem a fél nem tud kellőképpen befolyásolni, s ez az eljárásba beékelődő többnyire kétszeri postai kézbesítés. A bíróságnak ugyanis az esetek döntő részében postáznia kell hiánypótlásra felhívó végzését, s ennek kézbesítési időpontját csak akkor állapíthatja meg, ha a kézbesítési bizonyítvány rendben visszaérkezik. Gyakran azonban elvész, s a bíróságnak ismételt kézbesítést kell elrendelnie. Mindenesetre megállapítható, hogy a félnek engedélyezett hiánypótlási határidő csak akkor veszi kezdetét, ha az erre felhívó végzést bizonyíthatóan átvette. Tekintettel továbbá arra a körülményre, hogy a hiánypótlási határidő - mint azt a IV. 4. pontban kifejtettük - eljárási jellegű, számítására a Pp. 103. §-ának rendelkezései irányadóak. A hiánypótlás tehát joghatályosan teljesíthető, ha a fél a hiánypótló beadványát a határidő utolsó napján éjfélig postára adja. A kézbesítési bizonytalanságokra figyelemmel az eljáró bíró akkor jár el helyesen, ha a hiánypótlásra rendelkezésre álló időhöz még hozzászámítja a postai kézbesítéshez a tapasztalatok szerint szükséges időt, s csak ennek eredménytelen eltelte után hozza meg érdemi döntését, amely ekkor minden bizonnyal a bejegyzési kérelmet elutasító végzés lesz.
    A Ct. 41. §-árvak (3) bekezdése ugyan kimondja, hogy a hiánypótlás késedelmes teljesítése miatt igazolásnak nincs helye, nem esik azonban e tilalom alá az az eset, amikor a bírói elutasítást követően kerül a bíró kezébe a hiánypótlás, akár azért, mert a bíróság iratkezelési hibája folytán más irathoz keveredett, akár postai kézbesítési hiányosság okán. A fél ilyenkor nem saját mulasztását próbálja kimenteni, hiszen ő (és teljesítési segédei) jogszerűen jártak el. A bíróság vagy a posta szabályszerűden magatartása miatt következett be a kérelem elutasítása. A bíró ilyen helyzetben a Pp. 227. § (2) bekezdése alkalmazásával elutasító végzését hatályon kívül helyezve dönthet a hiánypótlás elfogadásáról, illetve a bejegyzés kérdésében. Ha ezt nem teszi, a fél fellebbezése alapján a fellebbviteli bíróság minden bizonnyal orvosolni fogja a sérelmes helyzetet.
    VI. A változás bejegyzési eljárás
    1. A változás bejegyzési kérelem benyújtása
    A Ct. 30. § (1) bekezdése értelmében a változás bejegyzési eljárásra, s így a kérelemre való törlési eljárásra is a cégbejegyzési eljárás rendelkezései az irányadóak, tehát mindaz, amit a IV. és V. pontban ismertettünk, a változás bejegyzési eljárásra megfelelően érvényesül. Különbségek természetesen felfedezhetők, így például egyes - alább ismertetendő - változás bejegyzési eljárások speciális vonása, hogy a kérelmet az általános 30 napnál hosszabb 60 napos határidő alatt lehet jogszerűen előterjeszteni. Ilyen 60 napos bejelentési kötelezettség kapcsolódik a jogi személyiségű cégek (kft., kht.) jegyzett tőke változásainak, valamint az átalakulás (egyesülés, szétválás) bejegyeztetéséhez. A változás bejelentésének és bejegyeztetésének kötelezettsége minden olyan esetben fennáll, amelynél a változás cégjegyzéki adatot érint.
    A változás bejelentési kérelmet is éppúgy formanyomtatványon kell előterjeszteni, mint az alapítás bejegyzése iránti kérelmet, erre a "kiegészítő és változásbejegyzési lapokat" kell használni, melyek általános és cégforma-specifikus változás feltüntetésére alkalmasak, kitöltési módjuk azonos az alapításnál használatos formanyomtatványokéval. A korábbi (cégjegyzékben szereplő) cégadat rovatszámán kell beírni a nyomtatványba a törölni kért adatot, bejelölve azt is, hogy ez lesz a törlendő adat. A helyébe lépő új adatot az azonos rovat következő alszámán kell feltüntetni. A változásbejegyzési kérelmeknek is van központilag rendszeresített "fedlapjuk", amelyre a cég nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát kell felírni, feltüntetendő a befizetett költségtérítés mértéke, a lerótt illeték (mely erre a lapra kerül lerovásra), és itt kell megjelölni a csatolt mellékletek számát. Ez a "változásbejegyzési kérelemnek" nevezett blanketta tartalmazza a tulajdonképpeni petitumot, azaz a változás bejegyzésére irányuló kérelmet, a dátumot és a jogi képviselő aláírását.
    A változásbejegyzési kérelemnek is kötelező melléklete a jogi képviselő személyi adatait tartalmazó, megfelelően kitöltendő nyomtatvány-oldal.
    A változás bejegyzési eljárásban ugyanúgy csatolni kell a változás természete folytán szükségessé váló mellékleteket, mint az alapításnál. Ha például új ügyvezetőt választanak, be kell nyújtani az e tisztséget elfogadó, és az összeférhetetlenségi nyilatkozatot is tartalmazó nyilatkozatát és aláírási címpéldányát is, éppúgy mint az alapításkor kijelölendő ügyvezetők tekintetében. A Ct. mellékletében felsorolt, és a konkrét változás természete szerint szükséges egyéb okiratok szintén beadandók, mert hiányuk a változás bejegyzési kérelem "automatikus" elutasításához vezet. Az eljárásra teljes egészében irányadóak a IV-V. pontban taglaltak.
    2. Egyes nevesített változás bejegyzési ügyek
    A) A tevékenységi kör változása és a létesítő okirat módosítása
    A változás bejegyzési ügyek egy része specialitása folytán a Ct.-ben is kiemelést nyert a többi közül. A 29. § (2) bekezdése a tevékenységi kör változására ad eltérő szabályozást azzal, hogy erre nézve az eljárási illeték és a közzétételi díj megfizetése alól is felmentést ad. Ezzel azt kívánta elérni a jogalkotó, hogy a cégek takarékossági megfontolásokat mellőzve, mindig az aktuálisan végzett tevékenységi köreiket tüntessék fel cégjegyzékükben. Ha a kérelmező kizárólag tevékenységi kör változást jelent be, akkor eljárása ingyenes (bár a kötelező jogi képviselet és a többi cégeljárási kellék biztosítása alól nem kap felmentést). Ha a tevékenységi kör változása mellett egyéb módosítás is bejelentésre kerül, akkor az ilyenkor fizetendő illetéket és közzétételi díjat a többi módosításra tekintettel kell kiszámítani, azaz a díjtételek szempontjából a tevékenységi kör változása figyelmen kívül marad.
    A Ct. 29. § (2) bek. értelmében a létesítő okirat módosítását akkor is változásként kell bejelenteni, ha abban egyébként cégjegyzéki adatot érintő változásra nem került sor. Az ilyen módosításnál 3000 Ft eljárási illeték és közzétételi díj befizetése is szükséges, mivel a Ct. cégjegyzéki adatnak tekinti a társasági szerződés (létesítő okirat) keltét, illetve a módosítások időpontját is. Mint ismeretes, a Ct. 7. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a cégjegyzékben szereplő minden adatok, és azok valamennyi változását is kötelező közzétenni, emiatt a létesítő okirat módosítása is éppolyan változásnak minősül, mint például a képviselő változása. A jogalkotó szükségesnek tartja azt is, hogy a Cégbíróságon az illetékességi területén működő cégek létesítő okiratainak hatályos szövege mindenkor rendelkezésre álljon. Emiatt rendeli el, hogy a létesítő okirat módosításkor ne csak a módosító okiratot (mely a változások bírói ellenőrzését segíti) kelljen csatolni, hanem a létesítő okirat változásokkal egységes szerkezetbe foglalt, aktuális szövegét is. Az egységes szerkezetű létesítő okirat a jogi képviselő által összeollózott szöveg, melyet a tagoknak nem kell aláírniuk, csak a jogi képviselőnek. Ez a jogi képviselői aláírás nem jelent ellenjegyzést, mert az összeollózott szöveg tartalmi helyességéért a jogi képviselő nem vállal felelősséget. Kizárólag azt tanúsítja aláírásával, hogy az általa összeállított egységes szerkezetű szöveg valóban tartalmazza valamennyi addigi módosítást és azokat helyesen állította össze. [8/1998. (V. 23.) IM r. 10. § (2) bek.] Természetesen akkor, ha egy régebben működő társaság társasági szerződésének módosításával az új Gt. hatálya alá helyezkedik, legegyszerűbb ha egységes szerkezetű, új társasági szerződést fogad el az igen sok apróbb módosítást magában foglaló szerződésmódosítás helyett. Ilyenkor az új Gt.-nek megfelelően megalkotott társasági szerződést valamennyi tag aláírja, s a jogi képviselő ellenjegyzi, de szükségtelen emellett még az egységes szerkezetű szöveg csatolása is, hiszen az egybeesik a társaság új szerződésével .
    B) A végelszámolás és a felszámolás bejegyzése
    A Ct. 31-32. §-a külön foglalkozik a végelszámolás és a felszámolás bejegyeztetésével. Mindkét eljárás igen nagy jelentőséggel bír a cégek életében és a hitelezővédelem szempontjából, ezért ezen eljárások kezdetét és befejeztét a cégjegyzékben, mint közhiteles nyilvántartásban okvetlenül fel kell tüntetni.
    A végelszámolás megindítását követően a céget ekkorra már a végelszámoló képviseli, az ő kötelessége a végelszámolással összefüggő változások (név és rövid név "v.a."= végelszámolás alatt" toldattal történő kiegészítése; korábbi képviselő törlése és a végelszámoló bejegyzése, esetleges cégjegyzési módban bekövetkezett változás) regisztráltatása. Be kell jegyeztetni a végelszámolási eljárás megindításának időpontját, s ha az eljárás rendben lezajlott, annak befejeztét is. (Utóbbit általában a cég törlésével együtt kérik a cégnyilvántartásban feltüntetni.)
    A felszámolási eljárás kezdő időpontját (azaz a fizetésképtelenséget megállapító és a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének időpontját) a Ct. 12. § (4) bek. értelmében a felszámoló bíró vezeti be a cégjegyzékbe.
    Ugyancsak a felszámoló bíró rögzíti a cégjegyzékben a számítógépes on-line kapcsolat révén a többi, felszámolással összefüggő cégjegyzéki változást is (cégnév "fa". = felszámolás alatt" toldattal való bővülését, az addigi képviselők törlését és a felszámoló bejegyzését, esetleges cégjegyzési mód változását). Ezek a változások hivatalból jegyzendők be, így a korábbi előírásokkal ellentétben ma már ingyenessé váltak.
    A felszámoló bíró a fentiekről elektronikus úton értesíti a cégbíróságot, mely ekkor arra hívja fel a felszámolóbiztost, hogy csatolja a cégiratokhoz aláírási címpéldányát és jelentse be anyja leánykori nevét, hogy a cégbíróság ezzel a cégjegyzéki adatokat kiegészíthesse. (Ct.12.§ (4) bek. és 32. § (1) bek.; 10/2001. (VII.27.) IM. rendelettel módosított 8/1998. (V.23.) IM.r. 10/C. §) A felszámolóbiztos egyébként ennek során jogi képviselet nélkül járhat el.
    Megjegyzendő, hogy ha a végelszámolás vagy a felszámolás tartama alatt a végelszámoló vagy a felszámoló személyében változás következik be, akkor ezt az általános szabályok szerint változásként kell bejelenteni.
    C) A székhely áthelyezése
    A cég székhelyének áthelyezése éppen olyan cégadat-módosítás, mint a többi, van azonban egy olyan speciális esete, amelynek a Ct. is külön figyelmet szentel. Ilyennek tekinthető a székhelymódosítás, ha a régi és az új székhely más-más megye (főváros) területére esik. Ilyenkor ugyanis kérdésessé válik, hogy melyik Cégbíróságnak kell eljárnia, a régi vagy az új székhely szerintinek? A Ctvr. (az 1989. évi 23. tvr.) ezt a helyzetet nem szabályozta, s ez számos nehezen megoldható problémát (s főként késedelmes ügyintézést) eredményezett. A Ct. 34. §-a most ezt a joghézagot kívánja betölteni azzal, hogy az ilyen esetekre különleges eljárási rendet ír elő.
    A Ct. 34. § (1) bekezdése kimondja, hogy az ilyen székhelyváltozás bejegyzési kérelmet a régi székhely szerinti Cégbíróságon kell benyújtani (hiszen eddig ez a bíróság vezette a cég cégjegyzékét, itt lelhetők fel a cégiratok). Ha az ügyben korábbi, még a székhelyváltozást megelőző módosítások elintézése folyamatban van, akkor előbb ezt az eljárást kell befejezni, majd intézkedni kell az ügynek az új székhely szerinti Cégbírósághoz való áttételéről.
    Az áttételt elrendelő végzés jogerőre emelkedésekor az áttétel tényét a számítógépes cégnyilvántartásban rögzíteni kell és az iratokat eredetben meg kell küldeni az új székhely helye szerint illetékes megyei Cégbírósághoz.
    Amikor az iratok az új székhely szerinti Cégbírósághoz beérkeznek, új cégjegyzékszámot kap a cég, és egyúttal a régi cégjegyzékén nyilvántartott adatokat számítógépes úton átveszi az új bíróság, mintegy "átszívja". A székhelyváltozást és a vele egy időben bejelentett többi módosítást az új székhely szerinti Cégbíróság jogosult és köteles elbírálni, épp ezért álláspontunk szerint a Ct.-ben írt eljárási határidők mindaddig meg sem kezdődhetnek, amíg az új székhely szerinti bírósághoz az iratok meg nem érkeznek. A fél bejelentési és bejegyeztetési kötelezettsége szempontjából természetesen a Ct. 34. § (1) bekezdésben írt - régi székhely bíróságához teljesített - változás bejelentési kérelem benyújtása számít.
    A bíróság szigorú ügyintézési terminusai ezzel szemben kizárólag az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságra vonatkozhatnak, ezért véleményünk szerint nem kerülhet sor a régi székhely szerinti bírósághoz beadott székhelyváltozás és a kapcsolódó módosítások "automatikus" bejegyződésére pusztán azért, mert a megelőző módosítást ok) elintézése, valamint az áttételt elrendelő végzés jogerőre emelkedése összesen 39 napnál többet is igénybe vehetnek. (A régi székhely bírósága nem jogosult e módosításnak bejegyzésére és felfüggesztésére sem, mivel illetékessége az eljárásra hiányzik.) A fentiekből ezért az következik, hogy a 39 vagy 69 napos ügyintézési határidő az áttett ügynek az új székhely szerinti bírósághoz való beérkeztekor kezdődik, és az első 8 napban a Ct. 26. § szerint automatikus elutasításnak is helye lehet.
    D) Az átalakulás, az egyesülés, és a szétválás
    Az átalakulás cégbejegyzése a szűkebb értelemben vett átalakulás (azaz a cégforma-váltás), de a különválás és az összeolvadás esetében is együtt jár a jogelőd vagy jogelődök törlésével és a jogutód (jogutódok) bejegyzésével. Mivel a tágabb értelemben vett átalakulás bejegyzése iránti kérelem ilyenkor egy olyan speciális változás regisztrációját célozza, amelynél a jogelőd(ök)-nek a jogutódlás feltüntetésével való törlését és a jogutód(ok)nak a jogelőd(ök)re való utalással történő bejegyzését kéri a fél, az általa előterjesztendő kérelmeknek ehhez a speciális helyzethez kell igazodniuk. Az átalakulás bejegyzési kérelmeknek tehát tartalmazniuk kell a jogelőd(ök)re vonatkozó törlési kérelmet, a jogutód(ok)ra vonatkozó új bejegyzési kérelmet, s ezekhez a törlési és az új alapítás bejegyzéséhez szükséges általános előírások szerinti mellékleteket kell csatolni. (A törlési kérelem, mint tudjuk ingyenes, erre nézve közzétételi díj és illetékfizetési kötelezettség nincs. A jogutód(ok) bejegyzésére azonban annyiszor és olyan mértékű cégalapítás esetére előírt eljárási illetéket kell leróni, ahány és amilyen cégformájú jogutód bejegyzését kérik, és ilyen elvek szerint lehet megállapítani a jogutód(ok) közzétételi díjának mértékét is.) A törlési és a jogutód bejegyzési kérelmek lényeges eleme a jogelőd(ök)re illetve jogutód(ok)ra történő utalás, valamint annak feltüntetése, hogy az átalakulás mely esetköréről van szó. Az átalakulási kérelem-dokumentáció igen fontos részét képezik azok az okiratok, amelyek az átalakulási eljárás termékei (vagyonmérleg-tervezetek, vagyonleltár-tervezetek; a legfőbb szerv átalakulási döntéseit tartalmazó jegyzőkönyvek; az átalakulási hirdetmények megjelentetését tanúsító Cégközlöny lappéldányok megfelelő oldalai, a független könyvvizsgáló auditálása stb.). A Ct. mellékletének III. része taxatíve felsorolja azokat a mellékleteket, amelyeknek a hiánya - a törléshez, illetve a jogutód bejegyzéséhez egyébként elengedhetetlen I-II. részben közölt okiratokon túl - az átalakulás bejegyzési kérelem azonnali elutasításához vezet. A kiválás és a beolvadás bejegyzéséhez szükséges iratanyagot a fentiekben ismertetettek szerint kell összeállítani azzal a dolog természetéből következő különbséggel, hogy kiválásnál a jogelőd törlési kérelme helyett a jogelőd változásainak bejegyzése iránti kérelmet kell előterjeszteni. Beolvadásnál értelemszerűen csak a beolvadó cég törlésére kell kérelmet előterjeszteni, az átvevő társaság megmarad, ránézve a beolvadás bejegyzéséhez a változások bejegyzése iránti kérelem benyújtására van szükség.
    Az átalakulás bármely fajtájának bejegyeztetéséről legyen is szó, a feleket terhelő bejelentési kötelezettség - mint arra már korábban utaltunk - az általánostól eltérően nem 30, hanem 60 napos. A bírósághoz fordulni már csak akkor szabad, ha az átalakulási dokumentáció teljes, mivel a hiányos iratbenyújtás könnyen vezethet (a hiány természetétől függően) azonnali elutasításra, ami egy ilyen költséges és munkaigényes eljárásnál nagy kockázatot jelent a fél számára.
    Az átalakulás bejegyzésének szabályozása során a Ct. arra törekedett, hogy a teljes átalakulási ügyet mindig egyetlen bíróság intézze, még akkor is, ha a jogelődöknek és jogutódoknak nem mindegyike tartozik székhelye szerint ugyanazon Cégbíróság illetékessége alá. Az ilyen esetekre az egységes és szétbonthatatlan átalakulási eljárási ügyintézés érdekében különös illetékességi okokat alapít a Ct. A 36. § kimondja, hogy a szűkebb értelemben vett átalakulási vagy a szétválás bejegyzési ügy elbírálására a jogelőd cég székhelye szerinti Cégbíróság jogosult (itt kell benyújtani a kérelmet is!) még akkor is, ha a jogutódra vagy jogutódokra nem állna fenn az illetékessége az általános szabályok szerint. Ez a bíróság törli a jogelődöt az átalakulásnál és a különválásnál, illetve jegyzi be a jogelődnél bekövetkezett változást kiválásnál, majd bejegyzi a jogutódot vagy jogutódokat tekintet nélkül arra, hogy székhelyük melyik Cégbíróság illetékességi területén van. Ezt követően, az átalakulás (szétválás) teljes elintézése után a szükséghez képest átteszi a székhelyük szerint nem hozzá tartozó jogutód vagy jogutódok cégügyeit a megfelelő bírósághoz. Ez a Cégbíróság, miután érkezteti a hozzá beérkezett érdemi ügyintézést már nem igénylő jogutódi cégügyet, számára az új megye szerinti cégjegyzékszámot ad, s erről a céget végzésével értesíti. (Erről a Ct. nem tesz említést, de véleményünk szerint az eljárás jellegéből logikusan következik.)
    A Ct. 37. §-ában szabályozott összeolvadásnál az elv azonos, csak a folyamat fordított előjelű. Az eljárásra a jogutód társaság székhelye szerinti Cégbíróság illetékes, s ide kell beadni az összeolvadás bejegyzése iránti kérelmet is, melyben fel kell tüntetni valamennyi összeolvadó cég cégjegyzékszámát és székhelyét is.
    A jogutód cég székhelye szerinti bíróság köteles beszerezni a cégiratokat azoktól a Cégbíróságoktól, amelyek a nem hozzá tartozó jogelődök cégjegyzékeit vezetik. Addig, míg ezek beérkeznek, célszerű felfüggeszteni a cégeljárást, hiszen a jogelőd cégügyében esetleg még eljáró másik Cégbíróságnak az ügy befejezéséhez és az áttételről szóló jogerős döntéshez hosszabb időre lehet szüksége. Bár meggyőződésünk, hogy az átalakulás bejegyzése iránti kérelem csak egységesen bírálható el, nem kerülhet arra sor, hogy egyes - rövidebb ügyintézési határidő alá eső részei a többitől függetlenedve idő előtt "befejeződjenek", mégis helyesnek tartjuk a másik bíróság által végzendő előzetes eljárás jogerős befejeztéig a Ct. 20. § (1) bek. és a Pp.152. § (2) bek. alkalmazásával az egyesülés bejegyzési eljárás felfüggesztését. Az iratok beérkezte után mód nyílik az ügy érdemi elbírálására. Ennek bírósági ügyintézési határideje az összeolvadásban részes cégekre vonatkozó hosszabb tartam kell legyen egységesen, hiszen a fél jogutódlással járó törlési kérelmet nyújtott be, így a kérelmek egymásra tekintettel és csak együtt intézhetők. (Így például 2 bt. és egy kft. összeolvadása esetén a bírósági ügyintézési idő 60+9 nap; de 2 bt. egyetlen bt.-vé való összeolvadásánál csak 30+9 nap lehet.) (Ez a gondolatmenet véleményünk szerint az átalakulás bármely esetkörére igaz kell legyen.) Az érdemi ügyintézés során a Cégbíróság (ha az összeolvadási kérelemnek helytad), jogosult a jogutód bejegyzésére és a jogelődök törlésére is, függetlenül attól, hogy azok székhelye az ország mely részén van.
    A Ct. 38. §-ában szabályozott beolvadás bejegyzési eljárás az összeolvadás mintájára történik. A kérelmet az átvevő (jogutód) cég székhelye szerinti bírósághoz kell beadni, s ez a bíróság intézi egységesen a teljes beolvadási ügyet, szükség szerint beszerezve a más megye (főváros) területéhez tartozó beolvadó (jogelőd) cégek) iratait is. Az eljárásra egyebekben mindenben érvényesek az összeolvadás tárgyában elmondottak.
    E) A fióktelep nyilvántartása
    Az 1989. évi 23. tvr. (Ctvr.) előírta, hogy a cégeket ne csupán a székhelyük szerinti Cégbíróság tartsa nyilván, hanem - ha más megye területén is volt fióktelepük, - akkor e fióktelep helye szerinti Cégbíróság is vezette (ha nem is teljes terjedelemben, de legalább a legfontosabb cégadatok tekintetében) cégjegyzéküket. Erre a cégnyilvántartás egymással összekötött, országos hálózaton működő rendszerének üzemeltetése mellett többé nincs szükség, hiszen az ország bármely részéről gyors és pontos céginformáció nyerhető a cégekről és bejegyzett (vagy bejegyzés alatt álló) adataikról. Emiatt a Ct. nem tesz többé említést a fióktelep-nyilvántartási kérdésekről, melyeket a Ctvr. oly bőségesen szabályozott. A székhely szerinti bíróság által más bírósághoz továbbküldendő iratok (fióktelep bejegyzési kérelem, többletpéldányok, létesítő okiratok, stb.) benyújtására nézve ezért nem lelünk Ct. normákat, és egyebek közt a külön megyében történő fióktelep-nyilvántartásra is áll a Ct. 62. §-ának (2) bekezdésében írt szabály, mely ezeket a cégadatokat központilag törölni rendeli. (A félnek tehát erre nézve nincs teendője!) Az elmondottakból következően a cég fióktelepét a jövőben csak a székhelye szerinti Cégbíróság tünteti fel cégjegyzékében, és a fiókteleppel kapcsolatos változásokat is csak a székhely szerinti Cégbíróságnak kell bejelenteni a változás bejelentés általános normái szerint. Az 1998. június 16. előtt már bejegyzett, a székhelytől eltérő megyében lévő fióktelephely törlése vagy egyéb változására irányuló kérelem is csak a székhely szerinti Cégbírósághoz tartozik, a félnek a fióktelep helye szerinti Cégbíróságot sem közvetlenül, sem a székhely szerinti Cégbíróság útján nem kell a változásról értesítenie. (A fióktelep vonatkozásában lásd még a III. 3. pontban írtakat is.)
    F) A közhasznú szervezetkémi nyilvántartásba vétel
    A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban röviden: Khtv.) a közhasznú szervezetek típusai között említést tesz a közhasznú társaságokról. A Khtv. 3. §-a szerint a közhasznú szervezetté minősíthető szervezet (s így a kht. is) közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú jogállását az ilyen szervezetként történő nyilvántartásba vétellel szerzi meg. A törvény 22. § (1) bek. értelmében a közhasznúsági nyilvántartásba vételt, a közhasznúsági fokozatok közötti átsorolást, valamint a közhasznú jogállás törlését a szervezetet egyébként nyilvántartó bíróság végzi, következésképpen a közhasznú társaság tekintetében a Cégbíróság. Erre tekintettel a közhasznú szervezetkémi nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a kht. alapításának cégbejegyzésekor, vagy ezt követően bármikor önálló változás bejegyzési kérelem tekintetében lehet kérni. A kérelemben meg kell jelölni, hogy melyik közhasznúsági fokozatban történő nyilvántartásba vételt kér a társaság. (Csak az egyik fokozat jelölhető meg a kérelemben!)
    A közhasznúsági nyilvántartásba vétel megtörténte cégjegyzéki adat, ezért, ha utólag külön kérik, a kérelmet az általános szabályok szerint a cég székhelye szerint illetékes Cégbíróságon kell benyújtani, változás bejelentő nyomtatvány megfelelő kitöltésével, jogi képviselő meghatalmazásának csatolásával és közzétételi díj fizetésének igazolása mellett. Eljárási illetékként - ha más módosítás nincs - 3000 Ft-ot kellene leróni, azonban a kht. az 1990. évi XCIII. tv. 5. § (1) bek. d) pontja alapján teljes személyes illetékmentességben részesül. Megjegyzendő azonban, hogy az 5. § (2) bek. értelmében ez az illetékkedvezmény nem áll fenn, ha a társaságnak a megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége keletkezett. A társaság elnyeri a közhasznú szervezetkémi nyilvántartásba vételt, a közhasznú tevékenysége után adómentesség, vállalkozási tevékenysége után adókedvezmény, helyi adók és vámok tekintetében is kedvezmény, továbbá illetékkedvezmény illeti meg. A Khtv. 6. § (3) bekezdése szerint azonban ezek a kedvezmények csak akkor vehetők igénybe, ha az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozása a szervezetnek nincs.
    A Khtv. 22. §-ának (4) bekezdése szerint a közhasznú szervezet 60 napon belül köteles kérni a közhasznú jogállás törlését, illetve alacsonyabb közhasznúsági fokozatba történő átsorolását, ha a működése az erre nézve előírt kritériumoknak nem felel meg.
    A közhasznúsági nyilvántartásba vételt célzó beadványhoz már bejegyzett kht. esetén csatolni kell a kht. társasági szerződésének olyan tartalmú módosítását (s persze az egységes szerkezetű szöveget is), melyből kiderülnek azok a körülmények, melyekre tekintettel a közhasznúság megfelelő fokozata megállapítható. (Ha a cégalapításkor, azzal egyidejűleg kérik a közhasznú szervezetkénti nyilvántartásba vételt, akkor a létesítő társasági szerződés tartalmi elemei ezekkel a körülményekkel természetesen kibővülnek.)
    A közhasznúsági nyilvántartásba vétel kellékei az alábbiak:
    1. Erre irányuló kérelem, melyben meg kell jelölni, hogy a kérelmező melyik közhasznúsági fokozatba történő felvételt kér.
    II. A létesítő okiratnak tartalmazni kell a következőket:
    - A társaság milyen, a Khtv.-ben megjelölt közhasznú tevékenységet folytat [a Khtv. 26. § c) pontja szerint, és TEÁOR'98 szerint is megjelölve);
    - Ha tagsággal rendelkezik, akkor annak deklarálását, hogy nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen közhasznú szolgáltatásaiból;
    - Vállalkozási tevékenységeit TEÁOR '98 szerint megjelölve;
    - Azt a kitételt, hogy vállalkozási tevékenységét közhasznú céljait nem veszélyeztetve, azok megvalósítása érdekében végzi;
    - Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, hanem azt a létesítő okiratban meghatározott tevékenységre fordítja;
    - Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt;
    - A legfőbb szerv - és ha azzal nem azonos - az ügyintéző és képviseleti szerv ülésének gyakoriságára (évente legalább egy alkalommal); ülései összehívásának rendjére; a napirend közlésének módjára; üléseinek nyilvánosságára; határozatképességére és határozathozatali módjára vonatkozó szabályokat;
    - A vezető tisztségviselők összeférhetetlenségi szabályait (e körben elégségesnek tartjuk a Ptk.-hoz képest alkalmazandó új Gt.-ben írt, és a Khtv. speciális összeférhetetlenségi normáira történő utalást.);
    - A felügyelő szerv létrehozására, hatáskörére., működésére vonatkozó külön szabályozás helyett a Ptk. és a Gt. szerinti FB. és könyvvizsgálói szabályok elegendőek, mivel ezek tökéletesen kielégítik a Khtv. kívánalmait;
    - A közhasznú szervezet éves beszámolója jóváhagyásának módja (ez szintén az általános Gt.-normák szerint.);
    - A létesítő okiratnak rendelkeznie kell olyan nyilvántartás bevezetéséről, amelyből a vezető szerv döntésének tartalma, időpontja, hatálya, a döntést ellenzők és támogatók számaránya megállapítható. (A Khtv. ezen előírásait a Gt. szerinti jegyzőkönyv-vezetési kötelezettség és a határozatok könyve kielégíti);
    - A vezető szerv döntéseinek az érintettekkel való közlési módja és nyilvánosságra hozatali módja is kötelező elem;
    - Szabályozni kell a működéssel kapcsolatban keletkezett iratokba való betekintés rendjét;
    - Rendelkezni kell a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatásai igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról.
    III. Ha a társaság befektetési tevékenységet végez, a legfőbb szerv által elfogadott befektetési szabályzatot is kell készíteni.
    Kiemelkedően közhasznú szervezetkénti nyilvántartásbavételhez az előbbieken túlmenően még az alábbiak is szükségesek:
    - A létesítő okiratnak tartalmaznia kell, hogy a szervezet közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről törvény, vagy törvényi felhatalmazás alapján más jogszabály rendelkezése szerint valamely állami szervnek, vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia.
    - A létesítő okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi vagy az országos sajtó útján is nyilvánosságra kell hoznia, és ezt a sajtóorgánumot a létesítő okiratban meg kell jelölni.
    A közhasznú szervezetként nyilvántartásba vett kht.-k törvényességi felügyeletét a közhasznúság vonatkozásában az ügyészség, egyéb vonatkozásokban a Cégbíróság látja el. A Khtv. 23. § értelmében az ügyész indítványozhatja a közhasznú jogállás törlését vagy alacsonyabb fokozatba sorolást, ha a szervezet működése és vagyonfelhasználása a Khtv.-ben, a létesítő okiratban vagy a belső szabályzatokban foglaltakkal ellentétes, és a társaság ezen ügyészi felhívás ellenére sem változtat. A Cégbíróság döntését törvényességi felügyeleti eljárás keretében (annak eszköztárát használva) hozza meg.
    VII. A törlési eljárás
    1. Törlés kérelemre
    A cégek döntő része a cégjegyzékből való konstitutív hatályú törléssel szűnik meg, s ez alól a jelen könyvben tárgyalt kisvállalkozások közül egyedül az egyéni cég jelent kivételt. A cégjegyzékből való törlés a cég kérelmére, saját elhatározásából és hivatalból, hatósági intézkedés alapján is bekövetkezhet. A kérelemre történő törlés kétféle eltérő joghatású esetkört is magában foglal. A jogutódlás melletti megszűnéshez (átalakuláshoz, egyesüléshez, szétváláshoz) kapcsolódó jogelőd-törlés a cégnek csupán formai megszűnését eredményezi, tevékenységét megújult formában továbbfolytatja a jogutód cégben, ezzel a változás bejegyzési fajtával a VI. 2. D. pontban részletesen foglalkoztunk.
    A jogutód nélküli megszűnéshez kapcsolódó cégjegyzékből való törlés a VI. 2. B. pontban ismertetett végelszámolást követő aktusként jelenik meg, jellegzetessége, hogy - mint minden cégtörlés - ingyenes, azaz eljárási illeték és közzétételi díj vonzata nincsen. Az erre irányuló kérelmet azonban a változás bejegyzési kérelmek előterjesztésének általános szabályai szerint kell benyújtani, kötelező jogi képviselettel, formanyomtatványon, hiszen a törlés a jegyzett adatok megváltozásának esete, azaz a változás bejegyzés egy fajtája. A végelszámolás befejeztét követő törlési kérelemhez természetesen mellékelni kell a zárómérleget, záró egyszerűsített mérleget, a zárójelentést és a vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyó és a végelszámolót felmentő legfőbb szervi ülés jegyzőkönyvét. Megjegyzendő, hogy a Ct. nem tartotta fenn azt a korábbi szabályozást, amely szerint a törlés előfeltétele volt annak igazolása, hogy a cégnek köztartozása nem maradt, ilyen igazolások többé nem tartoznak a Cégbírósághoz benyújtandó anyaghoz.
    2. Törlés hivatalból
    Hivatalból törli a céget a Cégbíróság, ha azt a felszámoló bíróság a felszámolás befejeztekor megszüntette.
    Hivatalból törli a Cégbíróság azokat a cégeket is, amelyek székhelyükön, telephelyükön, fióktelepükön és képviselőik útján elérhetetlenek, azaz fantommá váltak. Erre szolgál a hivatalbóli törlési eljárás.
    A hivatalbóli törlési eljárás a törvényességi felügyeleti eljárásnak egy olyan speciális válfaja, amelynél a cél a fantommá lett cég cégjegyzékből való kiiktatása annak érdekében, hogy a cégnyilvántartásban csak ténylegesen létező, működő és fellelhető szervezetek szerepeljenek. Az eljárás jellegzetessége, hogy a hivatalhóli törlés felszámolás vagy végelszámolás nélkül következik be, hiszen az eltűnt cégnek iratanyaga nincsen, melynek alapulvételével a felszámolás vagy végelszámolás lefolytatható lenne. Az eljárás során a Cégbíróság - ha a fantomcég felkutatása tagjai, székhelye (telephelye, fióktelepe) címén nem járt eredménnyel - a Cégközlönyben egy hirdetményt tesz közzé, melyben felhívja az érdekelteket, hogy ha a cég törlése ellen kifogásuk van, azt a hirdetmény megjelenésétől számított 30 napon belül terjesszék elő. Érdemi kifogásnak csak az tekinthető, amely a cég székhelyére, működésére, képviselője lakhelyére vonatkozó adatot tartalmaz. Másféle tartalmú kifogás a törlési eljárás megakasztására nem alkalmas, az ilyen kifogást a bíróság elutasítja, s az elutasítás ellen külön fellebbezésnek nincs helye. A bíróság az eredménytelen hirdetményi eljárás végén elrendeli a cég törlését (fellebbezhető végzéssel). E végzést szintén a Cégközlönyben teszi közzé az eljáró bíró, de ha kifogással is él valaki, az ilyen személynek kézbesíteni is kell a törlő végzést. A végzés ellen a Cégközlönyben való megjelenéstől számított 15 nap alatt van helye fellebbezésnek (s ekkor támadható az elutasított kifogás is.) (Ct. 57. §)
    A hivatalból törlést elrendelő végzés jogerőre emelkedését is közzé kell tenni a Cégközlönyben, a cégjegyzékben pedig végre kell hajtani a cég törlését, feltüntetve azt a körülményt, hogy a cég törlése hivatalból következett be.
    VIII. Jogorvoslati lehetőségek a bejegyzési eljárásban hozott végzések ellen
    1. Fellebbezés
    A kérelemmel egyező tartalmú bejegyző végzés azonnal jogerős, ellene rendes jogorvoslattal (fellebbezéssel) élni nem lehet. Ha viszont a bíróság a bejegyzési kérelmet részben vagy egészben elutasította, ez ellen a Ct. 45. § (1) bek. értelmében fellebbezést lehet előterjeszteni. Jogosult erre a kérelmező, továbbá az, akire a végzés rendelkezést tartalmaz (a rá vonatkozó rész tekintetében). Fellebbezési joga van annak is, aki törvényességi felügyeleti kérelmet terjesztett elő a bejegyzési eljárásban, még akkor is, ha a bíróság a kifogásolt bejegyzési kérelmet elutasította.
    A fellebbezési határidő (a nem jogvesztő jellegű) 15 nap, mely időtartam a kézbesítéstől számítandó. Olyan személy, akinek kézbesíteni nem kellett a végzést, a cég számára rendelkezésre álló időtartam alatt nyújthatja be fellebbezését.
    2. A bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti per
    A kérelemnek helyt adó bejegyző végzés ellen csak rendkívüli jogorvoslatnak, azaz perindításnak van helye. Erre akkor van lehetőség, ha a bejegyző (változás bejegyző) végzésben foglalt adatok tartalma jogszabályba ütközik. A perindításra az ügyész jogosult a Ct. 46. § (1) bek. szerint, továbbá az, akire a végzés rendelkezést tartalmaz, a végzésnek ezen része vonatkozásában. A keresetet a cég székhelye szerinti megyei (fővárosi) bíróság előtt kell indítani bejegyző (változás bejegyző) végzés hatályon kívül helyezése iránt, és alperesként a céget kell megjelölni. Az eljárás során csak olyan adat jogszabálysértő voltára lehet hivatkozni, amely adatot a Cégbíróságnak a Ct. 40. §-ban illetve a 44. § (1) bekezdésében foglaltak szerint vizsgálnia kellett. Nem vezethet eredményre tehát az olyan tartalmú anomáliára történő hivatkozás, amelynek vizsgálata a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás eszköztárát és törvényes lehetőségeit meghaladja. Példával szemléltetve: ha egy kft. törzstőkéjét nem az apportőr tulajdonát képező ingatlanapporttal emelik, s a Cégbíróság az ingatlan tulajdoni lapját nem csatoltatta be, vagy ha azt becsatolták is, nem észlelte, hogy az apportőr tulajdonjogát még széljegy sem támasztja alá, a perindítás valószínűleg eredményes lesz. Ha azonban a cégiratokból az állapítható meg, hogy az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok ellenére nem az apportőr tulajdona (mert például már másnak értékesítette), ezt a körülményt a cégügyben beadott iratok alapján a leggondosabb cégbírói kontroll sem észlelhette. A jelen pontban ismertetendő keresetfajta az ilyen jogsérelmek orvoslására nem használható, arra - ha az egyéb feltételek fennállnak - a Ct. 48. § alkalmas.
    A bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti per a végzés közzétételétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül indítható, a perbíróság és a Cégbíróság eljárását a Ct. 47. §-a részletesen taglalja.
    3. A létesítő okirat érvénytelenségének megállapítása iránti per
    A cégbejegyzés előtt a Ptk. általános szabályai szerint veendő figyelembe a létesítő okirat érvénytelensége, tehát az az általános szabályok szerint perelhető.
    A bejegyzés jogerős megtörténte után azonban a létesítő okirat vagy annak módosítása érvénytelensége miatt csak a Ct. 48. §-ának (2) bekezdésében felsorolt, igen szűk tartományban mozgó esetkörben kezdeményezhető peres eljárás. A jogalkotó forgalombiztonsági okokból kerülni kívánja, hogy az érintettek sokáig bizonytalanságban legyenek afelől, hogy egy cég bejegyzett adataival létezőnek tekinthető-e, vagy sem [erre szolgál a B) pontbeli 30 nap], másrészt egy már törvényesen (vagy látszólag törvényesen) létrejött, és az üzleti életben megjelent cég létezését csak a legkirívóbb esetekben engedi megkérdőjelezni, mivel az eredeti állapot a már tevékenykedő gazdálkodó szervezetnél nem állítható helyre. Emiatt perindításra az ügyész, vagy az érdekelt csak akkor jogosult, ha a létesítő okirat (módosítása) közokiratba foglalása, ellenjegyzése elmaradt, ha az nem tartalmazza a cég nevét, a tagok nevét (cégét), vagyoni hozzájárulását, a cég jegyzett tőkéjét. Keresetindítási ok lehet, ha nem szerepel a létesítő okiratban a cég tevékenysége, illetve az jogszabályba ütközik. Az eljárásban a perbíróságnak a lehetőségekhez mérten meg kell kísérelnie az érvénytelenségi ok kiküszöbölését. Ha ez nem jár eredménnyel, a határozatban megállapított időpontig a létesítő okiratot hatályossá nyilvánítja, egyúttal megkeresi a Cégbíróságot a helyzet törvényességi eljárás keretében történő rendezésére. (Ez a Cégbíróság általi megszűntnek nyilvánítást, végelszámoló kirendelését, majd az eljárás befejeztével a cég törlését jelenti.)
    IX. Cégjegyzéki adatot nem érintő okirat megküldése, bejelentési kötelezettségek
    a) A számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 153. § értelmében a kettős könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozó köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott - kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó - éves beszámolót vagy egyszerűsített éves beszámolót, valamint az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot az adott üzleti év mérlegforduló-napjától számított 150 napon belül a cégbíróságnál letétbe helyezni. Az anyavállalat a konszolidált éves beszámolóját a mérlegfordulónaptól számított 180 napon belül, az egyszeres könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozó pedig a tárgyévet követő év május 30.-ig köteles letétbe helyezni egyszerűsített beszámolóját a cégbíróságon.
    Ezeknek adatai nyilvánosak, azokról bárki tájékoztatást kaphat és másolatot készíthet.
    (E kötelesség elmulasztása a Btk. 299. § szerinti "Gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásának" vétségét valósítja meg, és a törvényességi felügyeleti szankció alkalmazását vonhatja maga után.)
    b) A (határozott időre választott) vezető tisztségviselők, FB.-tagok, könyvvizsgálók újraválaszthatók. Ekkor cégjegyzéket érintő változásról nincs szó (tehát emiatt nem kerülhet sor az új Gt. 299. §-ban foglaltak alkalmazására!), a közhiteles nyilvántartás érdekei azonban megkívánják, hogy a tisztségviselők újraválasztása is kiderüljön a cégiratokból. Álláspontunk szerint az újraválasztást tanúsító okirattal, és az elfogadó nyilatkozattal felszerelve kell bejelenteni a Cégbírósághoz ezt a körülményt.
    c) A Gt. 127. § értelmében a kft. ügyvezetője köteles bejelenteni a Cégbíróságnak a törzstőke hátralékos része befizetésének megtörténtét. Véleményünk szerint a Cégbíróságnak nincs más teendője az ügy kapcsán, csak annyi, hogy a bejelentést a cégügy iratai között elhelyezze. (Legfeljebb ennek megtörténtéről néhány soros végzésben értesíti a bejelentőt.) A bejelentéshez mellékelni kell a befizetés megtörténtét igazoló okiratokat. Ha a törzstőke hátralékos részének befizetése felszólítás ellenére elmaradt, a Gt. 13. § szerinti eljárásra kerül sor, ennek azonban már tagváltozás bejegyeztetési kötelezettség lesz a szükségképpeni vonzata.
    d) A Gt. 167. § szintén kft.-t érintő bejelentési kötelezettséget említ azzal, hogy a törzstöke leszállítás meghiúsulását a Cégbírósággal közölni rendeli. Ennek oka az, hogy a közhiteles cégnyilvántartásból ki kell tűnnie annak, hogy egy korábbi leszállítási határozatnak mi lett a sorsa, teljesedésbe ment-e, vagy sem.
    e) A kht.-ra az előbbi bejelentési kötelezettségek éppúgy vonatkoznak, mint a kft.-re, figyelemmel a Ptk. 57. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra. Kht. vonatkozásában az is említést érdemel, hogy míg a korábbi szabályozás kötelezően előírta a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervezettel kötött közhasznú szerződés csatolását a cégiratokhoz, ma ezt egyetlen szabály sem mondja ki, jóllehet ez a megoldás tenné valóban nyilvánossá ezt az okiratot.
    f) Kizárólag a kft.-re vonatkoznak az új Gt. XIV. fejezetének konszernjogi szabályai. (A közhasznú társaságot e rendelkezések nem érintik.) A Gt. 292. § előírja, hogy a jelentős, többségi illetve közvetlen irányítást biztosító befolyás szerzését 30 napon belül be kell jelenteni a Cégbíróságnak. E bejelentésre a konszernjogi szerző köteles jogi képviselethez nem kötött, illeték, és közzétételi díj fizetését nem igénylő bejelentésében, melyet a Cégbíróság csupán elhelyez a cégiratok között.
    Tekintve, hogy a cégjegyzéki adatváltozás bejegyeztetésére kérelmet a tag nem, csak a vezető tisztségviselő terjeszthet elő, a befolyásszerző tag fenti bejelentésétől függetlenül a kft. ügyvezetője is köteles a váltásbejegyzési kérelem előterjesztésére, ha a működés során a tulajdonosi szerkezetben olyan változás következett be, melynek kapcsán a kft. tagjának szavazati joga a befolyásszerzés valamelyik küszöbértékét átlépte.
    Miután a tag befolyásának fajtája (jelentős, többségi vagy a közvetlen irányítást biztosító befolyás) cégjegyzéki adat, annak bármelyik irányba történő változása bejegyeztetési kötelezettség alá esik. Ez a társaságot terhelő változásbejegyeztetési kötelezettség az általános szabályok szerint intézendő, tehát a tag közzétételétől függetlenül a társaság is köteles a változásbejegyzés közzétételi díját megfizetni a Ct. 7. §-ra figyelemmel. (Minden cégjegyzéki adatváltozás közzétételre kötelezett.) A társaságnak már nem a befolyás százalékos mértékét kell bejegyeztetnie, hanem csak a küszöbértékek átlépését (pl. a befolyás többségiről jelentősre csökkent valamely tagnál.)
    A társaság ezen változásbejegyeztetési kötelezettsége nem érinti a konszernjogi szerzőnek a Gt. 292. § (1) bekezdése szerinti külön, közvetlen közzétételi kötelezettségét, melynek megtörténtét azonban a Cégbíróság nem vizsgálhatja.
    X. A törvényességi felügyeleti eljárás
    A Cégbíróságok az egyéni cég kivételével a kisvállalkozások fölött törvényességi felügyeletet gyakorolnak. Erre sor kerülhet a bejegyzési (változás bejegyzési) eljárás tartama alatt, de később a cég működése során is hivatalból vagy valamely erre feljogosított hatóság vagy érdekelt személy kérelmére. Az eljárás speciális nemperes eljárás, melyre mögöttesen a Pp. szabályai az irányadóak, szünetelésre azonban itt nincs mód. A kérelem formanyomtatványhoz nem kötött, de az általános szabályok szerint - két eljárási érdekeltet: a kérelmezőt és a kérelmezettet feltételezve - legalább 3 példányban, 3000 Ft eljárási illetékkel ellátva kell benyújtani. A törvényességi felügyeleti eljárásban a jogi képviselet nem kötelező, bizonyítási eszközként pedig kizárólag az okirati bizonyítás szolgálhat, bár szükség esetén a bíróság a feleket meghallgathatja. Szakértői vagy tanúbizonyításra, tekintve, hogy ezek a peres eljárás eszköztárába tartoznak, nincs lehetőség. Törvényességi felügyeleti eljárásnak van helye, ha valamely bejegyzett cégadat törvénysértő voltáról utóbb értesül a Cégbíróság, vagy ha a bejegyzett cégadat a későbbiekben keletkezett ok folytán vált törvénysértővé, vagy ha a cég nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi és létesítő okirati előírásokat. Törvényességi felügyeleti eljárás indul, ha a létesítő okirat vagy annak módosítása, illetve ezek alapján a cégjegyzék nem, vagy jogszabálysértő módon tartalmazza azt, amit a cégre vonatkozó anyagi jogszabályok kötelezően előírnak. Ezek a rendelkezések hivatottak biztosítani, hogy az automatikus bejegyződés folytán a cégjegyzékbe esetleg bekerült cégadatok az eljárás eredményeképpen korrigálhatók legyenek, továbbá jogi eszközt jelentenek azokban a helyzetekben, melyeknél a Ct. 46-48. §-a nem, vagy már nem teszik lehetővé a peres út igénybevételét. (Megjegyzendő, hogy a keresetindítási lehetőség pótlására igen tökéletlen eszköz a törvényességi panasz, mivel az eljárás szegényes eszköztára, bizonyítási korlátai a legtöbb esetben alig hoznak eredményt.)
    Nem indítható törvényességi felügyeleti eljárás, ha az ügyben más bírósági vagy közigazgatási eljárásnak van helye, vagy ha az igény a Ct. 46-48. §-a szerinti perben érvényesíthető: továbbá a cég gazdálkodásának és döntésének gazdasági célszerűségi szempontból való felülvizsgálatára. Törvényességi felügyeleti eljárás az arra okot adó körülményről való tudomásszerzéstől számított 30 nap alatt kezdeményezhető, de erre legfeljebb 1 éves jogvesztő határidőn belül kerülhet sor.
    A törvényességi felügyeleti eljárás kontradiktóriusnak számít, amennyiben a bíróság az eljárást megindító kérelmet vagy bejelentést köteles kézbesíteni a cégnek azzal, hogy arra legfeljebb 30 nap alatt nyilatkozhat és közölheti álláspontját. Ha a kérelemben foglaltakat nem vitatja, úgy a törvénysértő állapotot meg kell szüntetnie. Ha az eljárás hivatalból indul, a bíróságnak előbb fel kell hívnia céget törvényes kötelezettsége teljesítésére. Ha a felhívásnak a cég nem tesz eleget, illetve ha a törvényességi felügyeleti kérelmet a bíróság megalapozottnak találja, végzéssel az eset súlyosságához mérten (a Ct. 54. §-ában szabályozott valamelyik intézkedést, vagy akár több intézkedést együttesen) alkalmazza. (Például pénzbírság, határozat végrehajtásának felfüggesztése, megszűntnek nyilvánítás stb.) A határozatot a feleknek kézbesíteni kell, ellene 15 nap alatt fellebbezésnek van helye. Előfordul, hogy a bejegyzési eljárás tartama alatt, azzal összefüggésben terjesztenek elő törvényességi felügyeleti kérelmet. Az ilyen speciális esetben - ha a bíróság a bejegyzést mégis foganatosítja, egyben a törvényességi felügyeleti kérelmet elutasítja - a jogorvoslati rendszert összhangba kell hozni. Ezért mondja ki a Ct. 50. § (2) bekezdése és 54. § (6) bekezdése, hogy ilyenkor mindkét határozatra nézve egyforma jogorvoslati eszköz, mégpedig a Ct. 46. § szerinti perindítási jog illeti az érintetteket, vagyis a panaszos fellebbezéssel nem élhet a törvényességi felügyeleti kérelem elutasítása miatt.
    A folytatáshoz előfizetés szükséges.
    A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
    {{ item.ArticleTitle }}

    {{ item.ArticleLead }}

    A folytatáshoz előfizetés szükséges!
    A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

    A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.

    exit_to_app Belépés Előfizetés

    Keresés az oldal szövegében