adozona.hu
79/2004. Számviteli kérdés
79/2004. Számviteli kérdés 334/2010/Szt. 51. § (1) bek./ISZ
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az önköltségszámítás az az eljárás, amely során a vállalkozás megállapítja egy adott eszköz előállítására felhasznált erőforrásai pénzben kifejezett értékét, azaz az adott eszköz előállítási értékét. Az önköltségszámítás e célján nem léphet túl, nem foglalkozhat az előállított eszköz, készlet nyereségességével, az előállítás hasznosságával. Az önköltségszámítás csak adatot szolgáltat az adott eszköz előállításának költségeiről. A kérdésben leírt esetben e költségek közé tartozik a megváltozot...
Az - természetesen - előfordulhat, hogy az így kapott közvetlen önköltség aránytalanul magas, esetleg már az értékesítésben a piaci viszonyok mellett nem is tudna megtérülni. A vállalkozás azonban a megváltozott munkaképességű, súlyosan fogyatékos dolgozók foglalkoztatásával értékesítési árbevétele mellett támogatási bevételre is szert tesz, amelyet egyéb bevételként mutat ki, és ezzel a bevétellel együtt tevékenysége már valószínűleg nyereségessé válhat. Ez a bevétel azonban nem közvetlenül a termék előállításához vagy értékesítéséhez kapcsolódik, hanem a megváltozott munkaképességű, súlyosan fogyatékos dolgozók foglalkoztatásához. (Akkor is járna a támogatás, ha a dolgozók nem állítanának elő értékesíthető terméket.) Mindezekből következik, hogy a megváltozott munkaképességű, súlyosan fogyatékos dolgozók foglalkoztatásáért kapott támogatás összege nem módosíthatja az előállított készletek önköltségét, hiszen az önköltség valósan mutatja az előállítás költségeit. Az már nem tartozik az önköltségszámítás témaköréhez, hogy ezek a költségek milyen bevételeken keresztül térülnek meg.
Megjegyezzük továbbá: ha a mérlegfordulónapon a vállalkozás könyveiben az előállított készletek a várható piaci árnál (jelentősen és tartósan) magasabb előállítási értéken szerepelnek (mint ahogy ez a megváltozott munkaképességű, súlyosan fogyatékos dolgozók aránytalanul magas bérköltsége miatt valószínűsíthető), akkor az adott készletre indokolt lehet értékvesztést elszámolni.
[2000. évi C. törvény 51. § (1) bek.]