adozona.hu
6/2009. Számviteli kérdés
6/2009. Számviteli kérdés
1/2010/Áhsz. 5. § 3. pont/ISZ
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) a 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 3. §-a (4) bekezdésének 10. pontját alapul véve szabályozza, hogy mely követeléseknél teljesül államháztartási körben a behajthatatlanság követelménye.
A számviteli törvényben megfogalmazottakhoz képest az Áhsz. szigorúbb feltételeket állapít meg arra vonatkozóan, mikor tekin...
6/2009. Számviteli kérdés
1/2010/Áhsz. 5. § 3. pont/ISZ
Hogyan kezeljék az önkormányzatok a kis összegű követelések behajtását és a kis összegű követelések leírását?
Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) a 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 3. §-a (4) bekezdésének 10. pontját alapul véve szabályozza, hogy mely követeléseknél teljesül államháztartási körben a behajthatatlanság követelménye.A számviteli törvényben megfogalmazottakhoz képest az Áhsz. szigorúbb feltételeket állapít meg arra vonatkozóan, mikor tekintheti az államháztartási szervezet behajthatatlannak a követelését. Általános szabályként kimondható, hogy az államháztartás különböző alrendszereibe tartozó szervezetek esetén akkor lehet a követelést behajthatatlanság jogcímén kivezetni, ha a jogorvoslati lehetőségek kimerültek, a különböző okból lefolytatott bírósági eljárások lezárultak, vagyis a számviteli törvényben megfogalmazott objektív gazdasági információk birtokában az államháztartási szervezet biztos lehet a pénzügyi teljesítés elmaradásában. Ez a leírás azonban - éppen a feltételekből adódóan - nem tekinthető a 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 108. §-ának (2) bekezdése szerinti követelésről való lemondásnak, a követelés elengedésének.
A behajthatatlan követelés fogalmához kapcsolódva az Áhsz. meghatározza azokat a fizetési igényeket, amelyeknél a címzettel szemben már lezárult és (legalább) részben sikertelen a végrehajtási eljárás, mivel annak során bebizonyosodott, hogy az adósnál legalább a követelés egy részére nem lelhető fel értékkel bíró fedezet. Az Áhsz. értelmezése itt szűkebb, mint a számviteli törvény szerint, mert nem engedi meg behajthatatlanként az államháztartási szervezetnek leírni azt a követelését, amelyet illetően már elkezdődött a címzett ellen a végrehajtási eljárás, de azt valamilyen okból átmenetileg szüneteltetik, tehát, ha a követelésről csak valószínűsíthető, hogy részben vagy egyáltalán nem fog megtérülni. Ebben az esetben az év végi értékelés során értékvesztést számolhat el az államháztartási szervezet, arra azonban - a számviteli törvény előírásait teljes körűen alkalmazó gazdálkodókkal ellentétben - nincs módja, hogy az óvatosság elve alapján a számviteli politikájában behatároltak szerint - mérlegelés alapján - kivezesse (leírhassa) ezt a követelését.
Az Áhsz. előírásai szerint a behajthatatlan követelés akkor írható le hitelezési veszteségként, ha a felszámolási eljárás, az adósságrendezési eljárás befejezését követően elkészült és jogerőre emelkedett vagyonfelosztási javaslat tételes kimutatásában az adott követelésre nem jut fedezet, vagy csak részben ellentételezi valamilyen vagyontárgy (ez utóbbi esetben az a rész írható le, amelyre nem jut fedezet).
Behajthatatlan követelésnek kell minősíteni az államháztartási szervezetek esetében is - a számviteli törvény szerinti tartalommal megegyezően - a bíróság előtt nem érvényesíthető követeléseket, valamint az elévült követeléseket. Ha a hatályos jogszabály alapján az államháztartási szervezet követelése elévült, akkor már kényszerítő eszköz nincs a kiegyenlíttetésére, így a követelés hitelezési veszteségként történő kivezetése a könyvekből a mérlegvalódiság elvének érvényesülését szolgálja. Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szerinti általános elévülési határidő 5 év, de az egyes jogszabályok az általános szabálytól eltérő időszakot is meghatározhatnak.
A kis összegű követeléseknél a jogszabály lehetőséget ad az államháztartási szervezetnek arra, hogy a számviteli politikájában foglaltak szerint követeléseit behajthatatlannak minősítheti, ha a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével, azaz (ha a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget) a költség-haszon összevetésének számviteli alapelve alapján. A kis összegű követelések összegét az Áht. 108. §-ának (4) bekezdése alapján a mindenkori költségvetési törvény határozza meg. A 2009. évi CXXX. törvény (költségvetési törvény) 12. §-ának (2) bekezdése alapján ez jelenleg 100 000 forint.
A kis összegű követelések összegének meghatározásánál kiindulópont a követelések bekerülési értéke, amely a szerződésből jogszerűen eredő, elismert, pénzügyileg még nem teljesített fizetési igényeket tartalmazhatja. A kis összegű követelések összegének meghatározásánál nem vehető figyelembe ezen követelések után szerződés szerint járó késedelmi kamat összege, így a pénzügyi rendezés elmaradása esetén a növekvő késedelmi kamat összege miatt nem kell a kis összegű követelések közül átsorolni ezen tételeket. A szerződés szerint járó, de pénzügyileg nem teljesített késedelmi kamatokat analitikusan indokolt nyilvántartásba venni, illetve a 0. számlaosztályba lehet azokat kimutatni.
A követelések folyamatos kezelését segíti, ha a másik féllel kötött szerződés tartalmazza, mikor, milyen körülmények között kell azt pénzügyileg rendezni, valamint elmaradása esetén milyen biztosítékok állnak rendelkezésre, illetve milyen szankciók kerülnek alkalmazásra. Ha a fizetési határidő lejártát követően az adós pénzügyileg nem teljesít, akkor a határidő lejártára figyelmeztetik az adóst, ez lehet csak tájékoztató jellegű folyószámla-egyeztető levél, illetve direktebb módszer a fizetési felszólítás. Ilyenkor minden külső, közvetlen hatósági segítség nélkül igyekeznek a másik felet rávenni a pénzügyi rendezésre. Abban az esetben, ha az említett módszerek nem vezetnek eredményre, következhet a hatósági segítség, amennyiben a követelés adók módjára nem hajtható be.
A követelések jogi úton történő érvényesítésének esetei: a pénzforgalmi úton történő behajtás, az egyes vagyontárgyakra külön-külön érvényesített végrehajtás, illetve - ha jogi személyekkel szembeni a követelés - a teljes vagyon ellen foganatosított felszámolási eljárás. Az adós egyes vagyontárgyaira vezetett végrehajtás csak végrehajtási okirat birtokában, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény alapján lehetséges.
A végrehajtással kapcsolatos költségek a végrehajtást kérőnek kell megelőlegeznie, mivel az adóssal szemben foganatosított különféle végrehajtási eseményekhez eltérő költség társulhat [hirdetményhez kapcsolódó költségek, végrehajtó munkadíja, költségtérítés, szükségessé váló szakértők (ingatlanszakértő, becsüs) költségei, árveréshez kapcsolódó költségek stb.], amelyeknek konkrét nagyságát jogszabályok teljes körűen nem rögzítik, nem is rögzíthetik, hiszen azok egyedileg változnak és nincsenek közvetlen kapcsolatban a követelés nagyságával. A bírósági végrehajtáshoz kapcsolódó díjazás általános jogi kereteit a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet, a bírósági végrehajtási jutalomról és a végrehajtási költségátalányról szóló 13/1994. (IX. 8.) IM rendelet, illetve a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról szóló 12/1994. (IX. 8.) IM rendelet tartalmazza. Fentiek figyelembevétele mellett az önkormányzat a korábbi évek behajtási tapasztalati adataira építve tud számvitel-politikájában átlagos értéket meghatározni, amelynek nagyságát a továbbiakban évente érdemes felülvizsgálnia. Kis összegű követelések megítélésekor a számviteli politikában ezzel a tapasztalati adatok alapján kialakított átlagos behajtási költségekkel érdemes az egyes kis összegű követeléseket összevetni és ennek alapján behajthatatlannak minősíteni.
A kis összegű követelések esetében a jogszabály lehetőséget ad az államháztartási szervezetnek is arra, hogy a számviteli politikájában foglaltak szerint követeléseit behajthatatlannak minősítheti, ha az adós nem lelhető fel a közhiteles nyilvántartás szerinti címen. Közhiteles nyilvántartásnak minősül magánszemély esetében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerinti nyilvántartás (lakcímnyilvántartás), míg gazdálkodók esetében a hatósági nyilvántartás(ok)ba (cégbíróság cégnyilvántartása, Kincstár törzskönyvi nyilvántartása) bejegyzett lakcím, székhely, illetve telephelye szerinti cím. A kis összegű követeléseknél a fel nem lelhető adósok esetében a jogos fizetési igény csak akkor minősíthető behajthatatlan követelésnek, ha a behajtásuk "igazoltan" nem járt eredménnyel. Ez jelenthet bírósági végzést, a bírósági végrehajtó ilyen tartalmú igazolását, a postai eljárásról szóló belső szabályzat alapján "véglegesen eredménytelenül kézbesítettnek" minősített postai küldeményeket, illetve önkormányzati jegyző igazolását. Az államháztartási szervezetnek a számviteli politikájában kell rögzítenie ezek közül az általa elfogadott fel nem lelhető adóssal kapcsolatos igazolások körét.
Behajthatatlan követelést a könyvviteli mérlegben nem lehet kimutatni, azt hitelezési veszteségként két lépésben, az 59. számlacsoportban lévő megfelelő pénzforgalom nélküli kiadás számla közbeiktatásával (T 596 - K 28 és T 41232, 41332 - K 596) a saját tőkével szemben le kell írni. A hitelezési veszteségként történő leírás kapcsán a követelés értékét a számviteli nyilvántartásból ki kell vezetni. A behajthatatlan követelés leírását minden államháztartási szervezet a jogszabályi rendelkezés alapján saját hatáskörben köteles végrehajtani (az irányító szerv külön engedélyére vagy önkormányzati rendeletre nincs szükség).
A hitelezési veszteségként leírt behajthatatlan követelések elszámolásához az államháztartási szervezeteknek rendelkezniük kell a megfelelő dokumentációval, amely a jogszabály szerinti behajthatatlanság tényét megfelelően alátámasztja. Dokumentálni kell a behajthatatlanság körülményeit, valamint a leírt követelés értékét.
[249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 5. § 3. pontja, 34. § (10) bek., 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (4) bek.]