adozona.hu
AVI 2018.6.36
AVI 2018.6.36
Az adó összegét hitelesen igazoló dokumentum nem minden esetben számla, hanem a törvényben írt egyéb dokumentum is lehet [2007. évi CXXVII. tv. 127. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az adóhatóság a felperesnél 2013. szeptember-december hónapokra általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az alperes a 2015. július 27. napján kelt határozatában megváltoztatta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, kötelezte a felperest 539 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 078 000 Ft adóbírság, 27 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII....
AVI 2018.6.36 Az adó összegét hitelesen igazoló dokumentum nem minden esetben számla, hanem a törvényben írt egyéb dokumentum is lehet [2007. évi CXXVII. tv. 127. §]
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az adóhatóság a felperesnél 2013. szeptember-december hónapokra általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az alperes a 2015. július 27. napján kelt határozatában megváltoztatta a revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot, kötelezte a felperest 539 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 078 000 Ft adóbírság, 27 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa. tv.) 55. § (1) bekezdésére, 56. §-ára, 65. §-ára, 82. § (1) bekezdésére, 83. §-ára, 119. § (1) bekezdésére, 120. § a) pontjára, 127. § (1) bekezdés a) pontjára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 108. §-ára, 165. § (1)-(3) bekezdéseire, 170. § (1) bekezdésére, 171. § (2) bekezdésére alapította.[2] Az alperes érdemi döntése a következőket tartalmazza:
[3] A felperes 2013. június 20-án kötött bérleti szerződést az ingatlanra, amelyben vállalta a bérbe vett ingatlanon büfé kialakítását és üzemeltetését. A felperes nevében a bérleti szerződés megkötésekor és a bérlemény büfékénti kialakítása során Gy. P. (Gy. P.) járt el. A felperes 2013. augusztus 10-én kapott engedélyt a büfé működtetésére, amely 2013 szeptemberétől folyamatosan üzemelt. A büfé üzemeltetését, így az ehhez szükséges beszerzéseket és értékesítéseket is Gy. P., továbbá P. P.-né (P. P.-né) végezte, ez utóbbi személy munkavégzését Gy. P. irányította. Az elsőfokú adóhatóság a rendelkezésére álló adatok (bérleti szerződés, engedély, a bérbeadónak és munkavállalóinak, illetve más személyeknek a nyilatkozatai, a büfé felé értékesítést végző gazdasági társaságnál lefolytatott kapcsolódó vizsgálat adatai, a 2014. január 21-i adatgyűjtés során feltárt tények, az ennek során lefoglalt kockás füzetbe eszközölt bejegyzések…stb.) alapján megalapozottan állapította meg, hogy a felperes 2013. szeptember-december hónapban adóköteles bevételszerző tevékenységet folytatott az általa bérelt telephelyen, illetve büfében. A felperes azonban az így elért bevételéről nem állított ki bizonylatot, bevételét a bevallásában sem szerepeltette, nyilvántartásai, bevallásai ezért nem a valós adóalapot tartalmazzák. Az elsőfokú adóhatóság az árbevételt terhelő adókötelezettség megállapítása érdekében jogszerűen alkalmazott becslést. A becslés módszere is jogszerű, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a büfé nyitva tartása, árukínálata és árai 2014. évben a 2013. évihez képest nem változtak, és a büfé 2013. januártól üzemelő online pénztárgépének adatai alapján valószínűsíthető a legpontosabban az árbevétel. Az elsőfokú adóhatóság által alkalmazott becslés jogszerűen alapult a 2014. I. félévi adatokon és ennek alapján helytállóan került megállapításra a felperes által fizetendő áfa. A felperes nem rendelkezett a büfébe történő beszerzéseiről bizonylattal, hiteles számla hiányában pedig adólevonási jog nem gyakorolható. A felperes jogellenes magatartását az elsőfokú adóhatóság tévesen szankcionálta 50%-os mértékű bírsággal, mert az adóbírság mértéke az adóhiány 200%-a abban az esetben, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, vagy megsemmisítésével függ össze, és ilyen esetben nincs helye a bírság mérséklésének sem. A késedelmi pótlékot az elsőfokú adóhatóság jogszerűen számította fel.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, fizetési kötelezettsége törlését, másodlagosan az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Érvelése szerint az alperes megalapozatlanul és jogszabálysértően állapította meg azt a személyt, akivel szemben a vizsgálatot le kellett folytatnia, tévesen keverte össze Gy. P. tevékenységét és jogsértését az ő működésével. Vitatta a becslés alkalmazhatóságát, módszerét, "a bizonyítási eszközök használatát és értelmezését", és hivatkozott arra is, hogy az adóbírság mértéke eltúlzott, "megtorló jellegű".[5] Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben találta alaposnak. Jogi álláspontja a következő volt:[7] Az alperes teljesítette tényállás tisztázási kötelezettségét és bizonyította, hogy a vizsgált időszakban Gy. P. a felperes képviseletében járt el, ezért a tevékenységéhez fűződő joghatások a felperesnél következnek be. Az alperes által feltárt bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy a büfé már 2013 szeptemberétől folyamatosan üzemelt, de erre az időszakra a felperes nem rendelkezett bizonylatokkal, ezért jogszerűen került sor a becslésre. A felperes keresetében nem jelölt meg olyan konkrétumokat, amelyek alapot adhattak volna az adóhatóság által alkalmazott becslési módszer kétségbe vonására. Az adóhatóság helytállóan állapította meg a felperes bevételét, a napi átlagbevételekre, a figyelembe vett áfakulcsokra, a munkanapokra és határozatában rögzített egyéb adatokra figyelemmel.
[8] A felperes alappal hivatkozott arra, hogy az alperes jogszabálysértően nem tette lehetővé a költségek elszámolását, kizárólag a fizetendő adóra vonatkozóan tárta fel a tényállást, és nem vizsgálta meg azt sem, hogy fennállnak-e vagy sem az Art. 110. § b) pontjába foglalt feltételek. Megalapozott az adóbírsággal kapcsolatos felperesi érvelés is, mert a felperes bevétel eltitkolásra irányuló szándéka egyértelműen nem nyert bizonyítást. Kétséget kizáróan ugyanis nem bizonyított az, "hogy Gy. P. eljárása, megbízása kereteinek túllépése nem a felperesi ellenőrzések hiányára vezethető vissza. Az általános 50%-os mértékű adóbírság, ezért, amelyet az elsőfokú adóhatóság is alkalmazott, alkalmas arra, hogy a további jogsértésektől a felperest távol tartsa".
[9] Az elsőfokú bíróság, tehát jogszerűnek ítélete az alperesi tényállási feltárást, a becslés alkalmazását, módszerét, a fizetendő adó tekintetében hozott döntést, de új eljárást tartott szükségesnek annak érdekében, hogy a levonható adó is megállapítható legyen, Előírta az adóhatóságnak, annak vizsgálatát, hogy vannak-e olyan beszerzései vagy költségei a felperesnek, amelyeket a levonható adó számítása során figyelembe kell venni, és az adóbírság mértéke kapcsán az elsőfokú határozat helytállóságának megállapítását. Mindezekre tekintettel az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] Az alperes felülvizsgálati kérelmében azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa. tv. 127. § (1) bekezdés a) pontjában, az Art. 110. §-ában, 170. § (1) bekezdésében, 171. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a levonható adó tekintetében nem teljesítette tényállás tisztázási kötelezettségét, és azt is, hogy a becsléssel feltárt adókülönbözet kapcsán az adóbírságot jogszabálysértően szabta ki.[11] A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint az alperes a felülvizsgálati kérelmében nem jelölt meg olyan adatot, tényt, körülményt, amit az elsőfokú bíróság nem vagy nem helyesen értékelt. Kifejtette azt is, hogy továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy tőle független magánszemély, Gy. P. cselekedeteiért neki kell vállalni a következményeket. Vitatta a becslés alkalmazhatóságát és módszerét is. Hangsúlyozta, hogy esetében bevétel eltitkolás nem állapítható meg, mert nem az ő, hanem az álképviselőként eljáró Gy. P. jogellenes kereskedelmi tevékenységét tárta fel az alperes, és nem tisztázta azt sem, hogy milyen beszerzéssel kapcsolatos költségei merültek fel, ezeket még csak meg sem becsülte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[12] A felülvizsgálati eljárásban, rendkívüli jogorvoslati jellege miatt, nem kerülhet sor bizonyítás felvételére, a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésre. A Kúria a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 275. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet (BH 2002.29., BH 2012.179.).[13] A Pp. 275. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. E kötelezendően alkalmazandó törvényi szabályozás miatt a jogerős ítéletbe foglalt érdemi döntés, illetve ennek egyes részei ellenkérelemben nem vitathatók. A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem terjesztett elő. A Kúria ezért érdemben nem foglalkozhatott a felperes azon érvelésével, amely a becslés jogalapjára, módszerére vonatkozik, és kétségbe vonja azt a jogerős ítéleti megállapítást is, mely szerint Gy. P. a felperes képviseletében járt volna el, így miatta a tevékenységéhez kapcsolódó joghatások is a felperesnél következtek be.
[14] A Kúriának, az előzőkben részletezettek miatt a rendkívüli jogorvoslati eljárás során kizárólag abban a körben kellett döntenie, hogy jogszerű-e vagy sem az elsőfokú bíróság levonható adóval és adóbírsággal kapcsolatos jogi álláspontja. E tárgyban a Kúria, a Pp. 275. §-a alapján eljárva, a rendelkezésére álló iratok alapján a következőket állapította meg:
[15] Az Áfa. tv. 120. § a) pontja, 127. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében adólevonás csak az adóalany nevére szóló, az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ez nem minden esetben számla, hanem az Áfa. tv. 127. § (1) bekezdés b)-e) pontjaiban felsorolt esetekben egyéb okirat is lehet. A rendelkezésre álló adatok szerint azonban a felperes a büfé részére történő 2013. évi beszerzésekről nem rendelkezett hiteles számlával és egyéb számviteli dokumentummal sem, ezért, az előzőekben megjelölt kógens jogszabályi rendelkezések értelmében, nem gyakorolhat adólevonási jogot. Megjegyzi e körben a Kúria, hogy a felperes közigazgatási eljárás során elismerte, hogy a büfé létrehozásával kapcsolatos beruházásokra a vizsgált időszakot megelőzően került sor és az adóhatóság a beruházási kiadások kapcsán minden adatot, bizonylatot megvizsgált, ezeket a bevallás adataival egybe vetette. A felperes a peres eljárás során sem jelölt meg olyan konkrét, nevére szóló számviteli bizonylatot, ami nem került számbavételre. Kétségtelen tény, hogy a büfében történő értékesítéshez szükség volt áru beszerzésre, ennek kapcsán költség merült fel, de az árubeszerzést igazoló és adólevonási jogot megalapozó dokumentum hiányában, az előzőekben megjelölt jogszabályhelyre figyelemmel, az adólevonási jog nem érvényesíthető.
[16] Az Áfa. tv. 110. §-a akként rendelkezik, hogy ha becslés alkalmazására, áfa megállapításra került sor, bizonylatok hiányában az állami adóhatóság a fizetendő adót a tényleges eladási ár, a levonható adót a tényleges beszerzési ár, ezek hiányában a forgalmi érték vagy az árképzési szabályok szerint kalkulált ár, illetőleg a szokásos piaci ár és a vonatkozó adómérték alapján állapítja meg. A levonható adót az adóhatóság becsléssel csak abban az esetben állapíthatja meg, ha a bizonylatok hiányát természeti, illetőleg az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófa okozta. Felperes esetében azonban semmilyen adat nem merült fel ilyen események bekövetkeztére. A hitelt érdemlő beszerzési bizonylatok hiányát nem az Art. 110. §-a szerinti események okozták, ezek azért nem álltak rendelkezésre, mivel ilyenek kiállítására bizonyítottan nem kerül sor. Utal e körben a Kúria még arra is, hogy a jogerős ítéleti megállapítással ellentétben a felperesi beszerzések tisztázása érdekében az adóhatóság végzett bizonyítási cselekményeket. Meghallgatta ugyanis a büfének szállító társaság képviselőjét, aki egyértelműen kijelentette, hogy bár történtek vásárlások a vizsgált időszakban Gy. P. részéről, ezekről e személy nem kért számlát, így az ellenértéket a pénztárgépben rögzítették. A felperes sem hivatkozott arra, hogy a rendelkezésére állnának olyan beszerzési bizonylatok, amelyeket az adóhatóság figyelmen kívül hagyott. Társasági adónemet érintő kérdésnek minősül továbbá az, hogy a költségek valószínűsítésére sor kerülhet-e vagy sem, ha igen milyen tényállás és törvényi feltételek alapján. A revíziót azonban az adóhatóság áfa adónemben folytatta le. A keresettel támadott határozatok is áfa adónemet érintő megállapításokat és ezzel kapcsolatos jogkövetkezményeket rögzítenek, ezeknek nem tárgya a társasági adó, így erre a bírói felülvizsgálat sem terjedhet ki.
[17] Az Art. 170. § (1) bekezdése értelmében adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az adóbírság mértéke, ha a törvény másként nem rendelkezik, az adóhiány 50%-a. E törvényhely azonban kimondja azt is, mégpedig kógens (kötelezően alkalmazandó) szabályként, hogy az adóbírság mértéke az adóhiány 200%-a, ha az adóhiány bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. A rendelkezésre álló adatokból, de a per tárgyát képező közigazgatási határozatokból, továbbá a jogerős ítéletből is egyértelműen megállapítható, hogy 2013. szeptember-december időszakra megállapított adóhiány bevétel eltitkolás eredménye, ez becslés alapján került megállapításra. Az adóbírság mértéke továbbá, az Art. 171. § (2) bekezdése szerinti szabályozás miatt, nem mérsékelhető. Nincs tehát jogszabályi lehetőség a 200%-os mértéktől eltérő érdemi döntés meghozatalára. Utal a Kúria arra is, hogy az elsőfokú bíróság, a rendkívüli jogorvoslati eljárás során erre vonatkozó felülvizsgálati kérelem hiányában nem vitathatóan, maga is azt állapította meg, hogy az adójogi jogviszony a felperes és az adóhatóság között jött létre, és a felperes a képviseletében eljáró személy jogellenes magatartásáért olyan adójogi felelősséggel tartozik, mint ha maga járt volna el, vagy a jogszabálysértéseket maga követte volna el.
[18] Az előzőekben részletezettek miatt a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítéletnek az új eljárás elrendelésére vonatkozó része nem felel meg a jogvita eldöntésére irányadó adójogi jogszabályi rendelkezéseknek, ezért, továbbá a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott kereset elutasításra figyelemmel, a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljes körűen elutasította [Pp. 275. § (4) bekezdése].
(Kúria, Kfv. V. 35.173/2016/5.)