adozona.hu
EH 2016.11.K33
EH 2016.11.K33
Az adólevonási jog alapbizonylata a számla és nem az adózó adóbevallása [2007. évi CXXVII. tv. 119. §, 120. §, 127. §; 2003. évi XCII. tv. 87. §, 26. §, 44. §, 47. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2013. január-március időszakra vonatkozóan általános forgalmi adó (áfa) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként a 2014. május 15. napján kelt 2065990599 számú határozatában a felperest 74 281 000 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 37 140 000 Ft adóbírság és 4 811 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Döntését az ad...
EH 2016.11.K33 Az adólevonási jog alapbizonylata a számla és nem az adózó adóbevallása [2007. évi CXXVII. tv. 119. §, 120. §, 127. §; 2003. évi XCII. tv. 87. §, 26. §, 44. §, 47. §].
[1] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2013. január-március időszakra vonatkozóan általános forgalmi adó (áfa) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként a 2014. május 15. napján kelt 2065990599 számú határozatában a felperest 74 281 000 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 37 140 000 Ft adóbírság és 4 811 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 178. § 3. pontja, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 119. § (1) bekezdése, 120. § a) pontja, 127. § (1) bekezdése alapján hozta meg.[2] A revízió a fizetendő adó összegét a benyújtott bevallásokkal egyezően állapította meg, bizonylatok hiányában a beszerzést terhelő áfa levonásának jogát megtagadta, és a felperes levonható adóját 0 Ft-ban határozta meg, amelynek következtében keletkezett terhére áfa adókülönbözet.
[3] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2014. október 6. napján kelt 2927753999 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
[4] Indokolása szerint a revíziónak a vizsgált időszakra vonatkozó iratanyag teljes hiányában olyan bizonyíték, adat nem jutott a tudomására, amely a bevallás értékesítést terhelő, fizetendő áfa alapjának és összegének a bevallástól eltérését alátámasztotta volna, ezért az elsőfokú hatóság az értékesítést terhelő fizetendő áfa alapját a bevallással egyezően állapította meg.
[5] A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését, és a hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint adóbevallása teljes bizonyító erejű magánokirat, amelynek tartalmával szemben alperest terhelte bizonyítás, a feltételezéseken alapuló határozata ezért jogsértő.
[6] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította.
[7] Indokolásában kifejtette, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely szerint az adóbevallás adattartalma az adótörvényekben foglalt valamennyi adókötelezettségnek, illetve joggyakorlásnak való megfelelést önmagában bizonyítaná, így arra keresete alapjaként a felperes alaptalanul hivatkozott. Jogszabályi rendelkezés hiányában ahhoz sem fűződik vélelem, hogy az Art. 95. § (3) bekezdés és 99. § (1) bekezdés adózói megsértése ellenére az Áfa tv. 127. §-ában foglalt, valamint a bizonylatok alaki és tartalmi hitelességével szemben támasztott egyéb jogszabályi feltételeknek való megfelelést az adóhatóságnak meg kellene állapítania.
[8] A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresete teljesítését kérte.
[9] Előadta, hogy az adóhatóság az eljárására kötelező, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 2. § (3) bekezdése, 3. § (1) bekezdés b) pontja, 50. § (1) és (6) bekezdései, továbbá az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései rendelkezéseit megsértette. Az adóhatóságnak kiterjedt bizonyítási eljárást kell lefolytatnia, és figyelembe kell venni, hogy a felperes bevallása teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül, amellyel szemben az alperest terhelő bizonyítás szükséges. Az áfa levonás jogának megtagadásakor a bizonyítási teher tehát nagyobb mértékben az adóhatóságra hárul, neki kell objektív bizonyítékokkal igazolnia, hogy az adózó nem volt jogosult levonási jogát gyakorolni, ellenkező esetben a nem bizonyított tény, körülmény az adózó terhére nem értékelhető. Az adóhatóság a terhére rótt megállapításait objektív bizonyítékokkal bizonyítani nem tudta, határozata feltételezéseken alapult, amelyet az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna állapítania.
[10] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[11] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[12] Az elsőfokú bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy az adólevonási jog jogszerű gyakorlását az adózó igazolhatja-e csak és kizárólag az adóbevallásával.
[13] A felperesnél a revízió az Art. 87. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerinti bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott, amelynek során az Art. 106. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóhatóság az adózó adó-megállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését vizsgálhatja adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is. Az önadózás rendszerében [Art. 26. § (1) bekezdés] az adót, a költségvetési támogatást az adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni, míg az adóhatóságnak az ellenőrzés során kötelezettsége vizsgálni, hogy az adózó bevallásainak adatai valós tényeken és az adójogszabályok jogszerű alkalmazásán alapulnak-e. Helytállóan vizsgálta tehát az alperes, hogy felperes bevallásaiban az beszerzéseit terhelő levonható áfát jogszerűen szerepeltette, avagy sem.
[14] Az Európai Unió tanácsának a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-i 2006/112/EK Irányelve a X. címben tartalmazza az adólevonás szabályait. A 168. cikk a) pontja alapján az adóalany, amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat az adóköteles tevékenységének folytatása szerinti tagállamban adóköteles tevékenységéhez használja fel, jogosult az általa fizetendő adó összegéből levonni a részére más adóalany által teljesített vagy teljesítendő termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után az ebben a tagállamban fizetendő vagy megfizetett héat. A 178. cikk a) pontja értelmében az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához azt a feltételt kell teljesítenie, hogy a 168. cikk a) pontjában említett, termékértékesítéshez vagy szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adólevonáshoz a XI. cím 3. fejezete 3-6. szakaszának megfelelően kiállított számlával rendelkezik.
[15] Az uniós szabályozással azonosan rendelkezik az Áfa. tv., amely 120. §-ának a. pontja értelmében abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany - ilyen minőségében - a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany - ideértve az eva hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is - rá áthárított. Az Áfa. tv. 127. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a 120. § a) pontjában említett esetben a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla.
[16] Az Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. §-ának (3) bekezdése alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük (a valódiság elve). Az Sztv. 166. §-ának (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
[17] Az ellenőrzés folyamán a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani [Art. 97. § (4) bekezdése], az adóbevallásai alapbizonylataival azonban a felperesnek rendelkeznie kell és azt a revízió részére át kell adnia. Törvényi előírás (Art. 14. §) az adózók részére a bizonylat kiállítása és megőrzése, a nyilvántartások vezetése és az adatszolgáltatás. Az Art. részletesen meghatározza (44. §) a nyilvántartás, könyvvezetés szabályait, a bizonylatok megőrzésének a rendjét (47. §). Az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások - ideértve az elektronikusan tárolt adatokat is -, az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek, informatikai rendszerek, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le, iratait és az adózással összefüggő adathordozói az adózó köteles az adóhatóság rendelkezésére bocsátani.
[18] Az adóbevallás egy formanyomtatvány, amely az adózó azonosításához, az adóalap, a mentességek, a kedvezmények, az adó, a költségvetési támogatás alapja és összege megállapításához szükséges adatokat tartalmazza (Art. 31. §). E formanyomtatványon teljesíti az adózó az adóbevallási kötelezettségét (Art. 14. §), azonban az adólevonási jog alapbizonylata nem az adóbevallás, hanem a számla, amelyben foglaltakat további okiratok (a könyvelés anyaga, szerződés, teljesítés igazolás, egyéb okiratok) igazolják.
[19] A felperes azzal, hogy adóbevallási kötelezettségét teljesítette, nem bizonyította - mert a hatályos jogi szabályozás szerint az adóbevallás-formanyomtatvánnyal nem lehetséges -, hogy az adóbevallásában szereplő, a levonható áfára vonatkozó adatok a valósággal egyező tényeken és jogszerű adózói magatartáson alapulnak. Az adólevonási jog alapbizonylatai (számlák) és az azok hitelességét igazoló, kapcsolódó dokumentumok (könyvelés) nélkül adólevonási jog nem gyakorolható, annak jogszerűsége (nincs mit mivel összevetni) nem ellenőrizhető, amelyet az adóhatóság és az elsőfokú bíróság helytállóan állapított meg.
[20] Kiemeli a Kúria, hogy felperesnek a perben a Pp. 3. § (3) bekezdése, 164. § (1) bekezdése alapján a keresetét bizonyítania kell, azon előadását, hogy a bíróság által felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok jogsértők, bizonyítékokkal igazolnia szükséges. Míg a közigazgatási eljárásban a fél előadása az Art. 97. § (5) bekezdése értelmében bizonyíték, addig a perben a Pp. 324. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 166. § (1) bekezdése alapján nem, azaz állításait felperes bizonyítani köteles. A felperesnek az általa indított közigazgatási perben bizonyítania kellett volna bevallásai jogszerűségét, amelynek azonban nem tett eleget. Téved a felperes abban, hogy az adózói iratok teljes körének hiányában, gazdasági tevékenységére vonatkozó konkrét adatszolgáltatás nélkül (amely adózói kötelezettség) az adóhatóságnak fel kellene tárnia (ami alapbizonylatok nélkül nem lehetséges), hogy a bevallás adatai milyen konkrét tényhez kapcsolódhatnak.
[21] Az adózó adóbevallása nem az adólevonási jog alapbizonylata. A felperes az adóbevallása alapjául szolgáló okiratok átadásának elmulasztásával nem igazolta, hogy az adólevonás jogát gyakorolhatta volna, illetve azt jogszerűen tette, mulasztása jogkövetkezményét viselni köteles.
[22] Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.479/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Kfv. V. 35.479/2015/5.szám
A Kúria a Lázár Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Lázár Zoltán ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr. Nagy Gabriella jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága jogutódja alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. április 1. napján kelt 2.K.34.673/2014/7. számú ítélete ellen a felperes által 8. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán eljárva - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.K.34.673/2014/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak – külön felhívásra – 3.500.000 (azaz hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs
I n d o k o l á s
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2013. január-március időszakra vonatkozóan általános forgalmi adó (áfa) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként a 2014. május 15. napján kelt 2065990599 számú határozatában a felperest 74.281.000 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 37.140.000 Ft adóbírság és 4.811.000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 178.§ 3.) pontja, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 119.§ (1) bekezdése, 120.§ a) pontja, 127.§ (1) bekezdése alapján hozta meg.
A revízió a fizetendő adó összegét a benyújtott bevallásokkal egyezően állapította meg, bizonylatok hiányában a beszerzést terhelő áfa levonásának jogát megtagadta, és a felperes levonható adóját 0 Ft-ban határozta meg, amelynek következtében keletkezett terhére áfa adókülönbözet.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2014. október 6. napján kelt 2927753999 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint a revíziónak a vizsgált időszakra vonatkozó iratanyag teljes hiányában olyan bizonyíték, adat nem jutott a tudomására, amely a bevallás értékesítést terhelő, fizetendő áfa alapjának és összegének a bevallástól eltérését alátámasztotta volna, ezért az elsőfokú hatóság az értékesítést terhelő fizetendő áfa alapját a bevallással egyezően állapította meg.
A beszerzések után előzetesen felszámított adó vonatkozásában az adóhatóság rendelkezésére nem álltak számlák, bizonylatok és egyéb dokumentumok, amelyek az adózó bevallásában szereplő beszerzéseit hitelesen igazolják, és amelyek alapján a levonható forgalmi adó elszámolásának jogosságát, szabályszerűségét a revízió ellenőrizhette volna. Az Art. 110.§-a csak akkor és kizárólag akkor biztosít lehetőséget a levonható adó becslésére, ha bizonylatok hiányát természeti, illetve az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófa okozta. Ilyen körülményeket nem állapított meg, de azokra az adózó sem hivatkozott. Nem vitatható tény, hogy a társaság ügyvezetője az előző ügyvezetőtől az iratokat, könyvelési anyagokat, bevallásokat, átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint átvette, azonban azokat nem bocsátotta a revízió rendelkezésére.
A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését, és a hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint adóbevallása teljes bizonyító erejű magánokirat, amelynek tartalmával szemben alperest terhelte bizonyítás, a feltételezéseken alapuló határozata ezért jogsértő.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely szerint az adóbevallás adattartalma az adótörvényekben foglalt valamennyi adókötelezettségnek, illetve joggyakorlásnak való megfelelést önmagában bizonyítaná, így arra keresete alapjaként a felperes alaptalanul hivatkozott. Jogszabályi rendelkezés hiányában ahhoz sem fűződik vélelem, hogy az Art. 95.§ (3) bekezdés és 99.§ (1) bekezdés adózói megsértése ellenére az Áfa tv. 127.§-ában foglalt, valamint a bizonylatok alaki és tartalmi hitelességével szemben támasztott egyéb jogszabályi feltételeknek való megfelelést az adóhatóságnak meg kellene állapítania.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresete teljesítését kérte. Előadta, hogy az adóhatóság az eljárására kötelező, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 2.§ (3) bekezdése, 3.§ (1) bekezdés b) pontja, 50.§ (1) és (6) bekezdései, továbbá az Art. 97.§ (4)-(6) bekezdései rendelkezéseit megsértette. Az adóhatóságnak kiterjedt bizonyítási eljárást kell lefolytatnia, és figyelembe kell venni, hogy a felperes bevallása teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül, amellyel szemben az alperest terhelő bizonyítás szükséges. Az áfa levonás jogának megtagadásakor a bizonyítási teher tehát nagyobb mértékben az adóhatóságra hárul, neki kell objektív bizonyítékokkal igazolnia, hogy az adózó nem volt jogosult levonási jogát gyakorolni, ellenkező esetben a nem bizonyított tény, körülmény az adózó terhére nem értékelhető. Az adóhatóság a terhére rótt megállapításait objektív bizonyítékokkal bizonyítani nem tudta, határozata feltételezéseken alapult, amelyet az elsőfokú bíróságnak meg kellett volna állapítania.
Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274.§-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az elsőfokú bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy az adólevonási jog jogszerű gyakorlását az adózó igazolhatja-e csak és kizárólag az adóbevallásával.
A felperesnél a revízió az Art. 87.§-ának (1) bekezdés a) pontja szerinti bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott, amelynek során az Art. 106.§-ának (1) bekezdése értelmében az adóhatóság az adózó adó-megállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését vizsgálhatja adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is. Az önadózás rendszerében (Art. 26.§ (1) bekezdés) az adót, a költségvetési támogatást az adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni, míg az adóhatóságnak az ellenőrzés során kötelezettsége vizsgálni, hogy az adózó bevallásainak adatai valós tényeken és az adójogszabályok jogszerű alkalmazásán alapulnak-e. Helytállóan vizsgálta tehát az alperes, hogy felperes bevallásaiban az beszerzéseit terhelő levonható áfa-t jogszerűen szerepeltette, avagy sem.
Az Európai Unió tanácsának a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-i 2006/112/EK Irányelve a X. címben tartalmazza az adólevonás szabályait. A 168. cikk a) pontja alapján az adóalany, amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat az adóköteles tevékenységének folytatása szerinti tagállamban adóköteles tevékenységéhez használja fel, jogosult az általa fizetendő adó összegéből levonni a részére más adóalany által teljesített vagy teljesítendő termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után az ebben a tagállamban fizetendő vagy megfizetett héa-t. A 178. cikk a) pontja értelmében az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához azt a feltételt kell teljesítenie, hogy a 168. cikk a) pontjában említett, termékértékesítéshez vagy szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adólevonáshoz a XI. cím 3. fejezete 3-6. szakaszának megfelelően kiállított számlával rendelkezik.
Az uniós szabályozással azonosan rendelkezik az Áfa tv., amely 120.§-ának a. pontja értelmében abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany - ilyen minőségében - a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany - ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is - rá áthárított. Az Áfa tv. 127.§-ának (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a 120.§ a) pontjában említett esetben a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla.
Az Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15.§-ának (3) bekezdése alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük (a valódiság elve). Az Sztv. 166.§-ának (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
Az ellenőrzés folyamán a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani (Art. 97.§ (4) bekezdése), az adóbevallásai alapbizonylataival azonban a felperesnek rendelkeznie kell és azt a revízió részére át kell adnia. Törvényi előírás (Art. 14.§) az adózók részére a bizonylat kiállítása és megőrzése, a nyilvántartások vezetése és az adatszolgáltatás. Az Art. részletesen meghatározza (44.§) a nyilvántartás, könyvvezetés szabályait, a bizonylatok megőrzésének a rendjét (47.§). Az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások - ideértve az elektronikusan tárolt adatokat is -, az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek, informatikai rendszerek, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le, iratait és az adózással összefüggő adathordozói az adózó köteles az adóhatóság rendelkezésére bocsátani.
Az adóbevallás egy formanyomtatvány, amely az adózó azonosításához, az adóalap, a mentességek, a kedvezmények, az adó, a költségvetési támogatás alapja és összege megállapításához szükséges adatokat tartalmazza (Art. 31.§). E formanyomtatványon teljesíti az adózó az adóbevallási kötelezettségét (Art. 14.§), azonban az adólevonási jog alapbizonylata nem az adóbevallás, hanem a számla, amelyben foglaltakat további okiratok (a könyvelés anyaga, szerződés, teljesítés igazolás, egyéb okiratok) igazolják.
A felperes azzal, hogy adóbevallási kötelezettségét teljesítette, nem bizonyította – mert a hatályos jogi szabályozás szerint az adóbevallás-formanyomtatvánnyal nem lehetséges -, hogy az adóbevallásában szereplő, a levonható áfa-ra vonatkozó adatok a valósággal egyező tényeken és jogszerű adózói magatartáson alapulnak. Az adólevonási jog alapbizonylatai (számlák) és az azok hitelességét igazoló, kapcsolódó dokumentumok (könyvelés) nélkül adólevonási jog nem gyakorolható, annak jogszerűsége (nincs mit-mivel összevetni) nem ellenőrizhető, amelyet az adóhatóság és az elsőfokú bíróság helytállóan állapított meg.
Kiemeli a Kúria, hogy felperesnek a perben a Pp. 3.§ (3) bekezdése, 164.§ (1) bekezdése alapján a keresetét bizonyítania kell, azon előadását, hogy a bíróság által felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok jogsértők, bizonyítékokkal igazolnia szükséges. Míg a közigazgatási eljárásban a fél előadása az Art. 97.§ (5) bekezdése értelmében bizonyíték, addig a perben a Pp. 324.§ (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 166.§ (1) bekezdése alapján nem, azaz állításait felperes bizonyítani köteles. A felperesnek az általa indított közigazgatási perben bizonyítania kellett volna bevallásai jogszerűségét, amelynek azonban nem tett eleget. Téved a felperes abban, hogy az adózói iratok teljes körének hiányában, gazdasági tevékenységére vonatkozó konkrét adatszolgáltatás nélkül (amely adózói kötelezettség) az adóhatóságnak fel kellene tárnia (ami alapbizonylatok nélkül nem lehetséges), hogy a bevallás adatai milyen konkrét tényhez kapcsolódhatnak.
Az adózó adóbevallása nem az adólevonási jog alapbizonylata. A felperes az adóbevallása alapjául szolgáló okiratok átadásának elmulasztásával nem igazolta, hogy az adólevonás jogát gyakorolhatta volna, illetve azt jogszerűen tette, mulasztása jogkövetkezményét viselni köteles.
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, a Pp. 275.§-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az alperesnek a felülvizsgálati eljárásban költsége nem merült fel, ezért arról a Kúriának rendelkeznie nem kellett.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték viseléséről és mértékéről a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50.§-ának (1) bekezdése, a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§-ának (2) bekezdése alapján rendelkezett.
Budapest, 2016. január 21.
Dr. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Kurucz Krisztina sk. előadó bíró, Dr. Kárpáti Magdolna sk.bíró
(Kúria, Kfv. V. 35.479/2015.)