adozona.hu
330/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet
330/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet
a határterületről, valamint a határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés és tartózkodás szabályairól
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. §-a (1) bekezdésének i) és j) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:
Határterület
az 1. mellékletben meghatározott települések közigazgatási területe,
a határátkelőhely,
az államhatár ideiglenes megnyitásának időtartamára az ideiglenes határátkelőhely.
Nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőtéren határterület a személy-, áru- és járműellenőrzésre kijelölt terület, a tranzitterület, továbbá az in...
(1) Határterület
a) az 1. mellékletben meghatározott települések közigazgatási területe,
b) a határátkelőhely,
c) az államhatár ideiglenes megnyitásának időtartamára az ideiglenes határátkelőhely.
(2) Nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőtéren határterület a személy-, áru- és járműellenőrzésre kijelölt terület, a tranzitterület, továbbá az induló, illetve érkező légi jármű ajtaja és az útlevél- és vámellenőrzés helye között kijelölt terület.
(3) Nemzetközi forgalom számára megnyitott kikötőben (kikötőhelyen) határterület a kikötőben tartózkodó, nemzetközi forgalomban közlekedő hajó az ellenőrzés időtartama alatt, továbbá a személy-, áru- és járműellenőrzésre, az átlépésre jelentkező utasok tartózkodására kijelölt, valamint a hajó és az útlevél- és vámellenőrzés helye között kijelölt terület.
(4) Nemzetközi forgalom számára megnyitott vasútállomáson határterület a nemzetközi forgalomban közlekedő vonatszerelvény az ellenőrzés időtartama alatt, a személy-, áru- és járműellenőrzésre kijelölt terület, továbbá az indulási, érkezési és tároló vágány, valamint a hozzá tartozó peron kijelölt területe.
(5) A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet 42b. cikke szerinti határrégiónak minősülnek az 1. mellékletben meghatározott azon települések, amelyek a schengeni térség országával szomszédos viszonylatban találhatóak.
(1) A törvényben meghatározott feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosa, bíró, illetve ügyész, valamint nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján erre feljogosított más személy jogosult a határátkelőhelyre nem határátlépés céljából belépni és a feladata ellátásának időtartamáig ott tartózkodni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személy a tartózkodás céljának megjelölésével és jogállását igazoló hatósági igazolványa felmutatásával tartózkodhat a határátkelőhelyen.
3. §
(1) A határátkelőhelyre a rendvédelmi szerv és a nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos állományú tagja, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőri munkakört betöltő foglalkoztatottja szolgálati igazolványa felmutatásával, szolgálati feladat ellátása céljából léphet be.
(2) Az alapvető jogok biztosa hivatalának köztisztviselője a foglalkoztatási jogviszonyát igazoló igazolvány és megbízólevele felmutatásával léphet be a határátkelőhelyre.
(3) A határrendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium ellenőrzésre jogosult köztisztviselője a jogállását igazoló igazolványának felmutatásával, valamint az ellenőrzés céljának megjelölésével léphet be a határátkelőhelyre.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott személy a feladata ellátásának időtartamáig tartózkodhat a határátkelőhely területén.
4. §
(1) A határátkelőhelyre a 2. § és 3. §-ban meghatározott személyeken kívül más személy határátlépéssel nem járó feladata ellátása céljából csak hatósági engedéllyel léphet be, és az engedélyben foglalt időtartamig tartózkodhat a határátkelőhely területén.
(2) Az engedélyt meghatározott időtartamon belül egyszeri alkalomra vagy - a feladat ellátásának megfelelően meghatározott ideig, de legfeljebb két évig szóló időtartamra - többszöri belépés céljából lehet kiadni.
(3) Az engedélynek tartalmaznia kell
a) az engedélyes (foglalkoztatott) munkakörének megnevezését, a foglalkoztatási jogviszony időtartamát, a foglalkoztatott munkaidejének kezdő és befejező időpontját,
b) az engedély tartalmát (hely, egyszeri, többszöri belépésre jogosít), hatályosságának időtartamát,
c) az engedély kiállításának dátumát, a hatóság bélyegzőjét, a kiadmányozó aláírását.
5. §
(1) Az engedélyt hivatalból kell kiadni annak, akit jogszabály vagy hatósági határozat kötelez feladatának a határátkelőhelyen történő ellátására. Az engedély kiadását ebben az esetben a hatóság vagy a feladat ellátására jogszabály alapján köteles szerv vezetője kezdeményezi. A kezdeményezésben meg kell jelölni a hatóság vagy a feladat ellátására köteles szerv hatáskörében vagy feladatkörében eljáró személy családi és utónevét, születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, a foglalkoztatott munkakörének megnevezését, a foglalkoztatási jogviszony időtartamát, valamint a foglalkoztatott munkaidejének kezdő és befejező időpontját.
(2) A határátkelőhelyre történő belépésre és tartózkodásra kérelemre kaphat engedélyt az, aki a határátkelőhelyen az utas- és áruforgalomhoz kapcsolódó kereskedelmi, pénzintézeti és más szolgáltató tevékenység végzéséhez engedéllyel rendelkezik, vagy a tevékenységet ellátóval foglalkoztatási jogviszonyban áll.
(3) A kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező családi és utónevét, születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, a foglalkoztatott munkakörének megnevezését, a foglalkoztatási jogviszony időtartamát, valamint a foglalkoztatott munkaidejének kezdő és befejező időpontját.
(4) Az engedély kiadását meg kell tagadni, ha a kérelmező külföldre utazást korlátozó rendelkezés hatálya alatt áll.
6. §
(1) Az engedélyt vissza kell vonni, ha az engedélyesnek a feladat ellátására vagy a tevékenység gyakorlására való jogosultsága megszűnt, vagy külföldre utazást korlátozó rendelkezés hatálya alatt áll.
(2) Az engedély visszavonható, ha az engedélyes a határátkelőhely rendjére vonatkozó előírásokat megszegte.
7. §
(1) A határátkelőhely fekvése szerint illetékes határrendészeti kirendeltség, illetve ennek hiányában a határátkelőhely fekvése szerint illetékes rendőrkapitányság, míg a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőterek esetében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság jár el az illetékességi területén lévő
a) több határátkelőhelyre történő egyszeri vagy többszöri, vagy
b) egy határátkelőhelyre történő többszöri
alkalomra szóló belépés engedélyezésére, visszavonására irányuló eljárásban.
(2) A határátkelőhely fekvése szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitányság jár el az illetékességi területén lévő több határrendészeti kirendeltséghez vagy rendőrkapitánysághoz tartozó határátkelőhelyre történő egyszeri vagy többszöri alkalomra szóló belépés engedélyezésére, visszavonására irányuló eljárásban.
(3) Ha a kérelmező egyidejűleg több vármegyei rendőrfőkapitánysághoz tartozó határátkelőhelyre kér egyszeri vagy többszöri belépési engedélyt, akkor az engedélyezés, illetve az engedély visszavonása során az a vármegyei rendőr-főkapitányság illetékes, amelyhez a kérelmet benyújtották.
(4) A határátkelőhelyre történő egyszeri alkalomra szóló belépés engedélyezése, illetve az engedély visszavonása során a határátkelőhely fekvése szerint illetékes határrendészeti kirendeltség, illetve ennek hiányában a határátkelőhely fekvése szerint illetékes rendőrkapitányság jár el.
8. §
Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba
a)
b)
c)
9. §
Az 1. § (5) bekezdése és az 1. melléklet
a) a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint
b) a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló (EU) 2016/399 rendelet módosításáról szóló, 2024. június 13-i (EU) 2024/1717 európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
|
1. |
Baranya vármegye |
|
1.1. |
Adorjás |
|
1.2. |
Alsószentmárton |
|
1.3. |
Bár |
|
1.4. |
Baranyahidvég |
|
1.5. |
Beremend |
|
1.6. |
Bezedek |
|
1.7. |
Bogdása |
|
1.8. |
Bóly |
|
1.9. |
Borjád |
|
1.10. |
Cún |
|
1.11. |
Csányoszró |
|
1.12. |
Diósviszló |
|
1.13. |
Drávacsehi |
|
1.14. |
Drávacsepely |
|
1.15. |
Drávafok |
|
1.16. |
Drávaiványi |
|
1.17. |
Drávakeresztúr |
|
1.18. |
Drávapalkonya |
|
1.19. |
Drávapiski |
|
1.20. |
Drávaszabolcs |
|
1.21. |
Drávaszerdahely |
|
1.22. |
Drávasztára |
|
1.23. |
Dunaszekcső |
|
1.24. |
Egyházasharaszti |
|
1.25. |
Endrőc |
|
1.26. |
Felsőszentmárton |
|
1.27. |
Gordisa |
|
1.28. |
Gyöngyösmellék |
|
1.29. |
Harkány |
|
1.30. |
Hirics |
|
1.31. |
Homorúd |
|
1.32. |
Illocska |
|
1.33. |
Ipacsfa |
|
1.34. |
Ivándárda |
|
1.35. |
Kákics |
|
1.36. |
Kásád |
|
1.37. |
Kémes |
|
1.38. |
Kemse |
|
1.39. |
Kétújfalu |
|
1.40. |
Kisharsány |
|
1.41. |
Kislippó |
|
1.42. |
Kistapolca |
|
1.43. |
Kisszentmárton |
|
1.44. |
Kórós |
|
1.45. |
Kovácshida |
|
1.46. |
Kölked |
|
1.47. |
Lánycsók |
|
1.48. |
Lapáncsa |
|
1.49. |
Lippó |
|
1.50. |
Lúzsok |
|
1.51. |
Magyarbóly |
|
1.52. |
Majs |
|
1.53. |
Márfa |
|
1.54. |
Markóc |
|
1.55. |
Marócsa |
|
1.56. |
Márok |
|
1.57. |
Matty |
|
1.58. |
Mohács |
|
1.59. |
Nagycsány |
|
1.60. |
Nagyharsány |
|
1.61. |
Nagynyárád |
|
1.62. |
Nagytótfalu |
|
1.63. |
Old |
|
1.64. |
Piskó |
|
1.65. |
Rádfalva |
|
1.66. |
Sámod |
|
1.67. |
Sárok |
|
1.68. |
Sátorhely |
|
1.69. |
Sellye |
|
1.70. |
Siklós |
|
1.71. |
Siklósnagyfalu |
|
1.72. |
Sósvertike |
|
1.73. |
Szaporca |
|
1.74. |
Szörény |
|
1.75. |
Teklafalu |
|
1.76. |
Tésenfa |
|
1.77. |
Töttös |
|
1.78. |
Udvar |
|
1.79. |
Vajszló |
|
1.80. |
Vejti |
|
1.81. |
Villány |
|
1.82. |
Villánykövesd |
|
1.83. |
Zádor |
|
1.84. |
Zaláta |
|
2. |
Bács-Kiskun vármegye |
|
2.1. |
Balotaszállás |
|
2.2. |
Bácsalmás |
|
2.3. |
Bácsbokod |
|
2.4. |
Bácsborsód |
|
2.5. |
Bácsszentgyörgy |
|
2.6. |
Bácsszőlős |
|
2.7. |
Bátmonostor |
|
2.8. |
Csátalja |
|
2.9. |
Csikéria |
|
2.10. |
Dávod |
|
2.11. |
Dunafalva |
|
2.12. |
Gara |
|
2.13. |
Hercegszántó |
|
2.14. |
Katymár |
|
2.15. |
Kelebia |
|
2.16. |
Kisszállás |
|
2.17. |
Kunbaja |
|
2.18. |
Madaras |
|
2.19. |
Mátételke |
|
2.20. |
Mélykút |
|
2.21. |
Nagybaracska |
|
2.22. |
Tataháza |
|
2.23. |
Tompa |
|
2.24. |
Vaskút |
|
3. |
Békés vármegye |
|
3.1. |
Almáskamarás |
|
3.2. |
Battonya |
|
3.3. |
Biharugra |
|
3.4. |
Doboz |
|
3.5. |
Dombegyház |
|
3.6. |
Dombiratos |
|
3.7. |
Elek |
|
3.8. |
Geszt |
|
3.9. |
Gyula |
|
3.10. |
Kaszaper |
|
3.11. |
Kétegyháza |
|
3.12. |
Kevermes |
|
3.13. |
Kisdombegyház |
|
3.14. |
Körösnagyharsány |
|
3.15. |
Kőrösújfalu |
|
3.16. |
Kötegyán |
|
3.17. |
Kunágota |
|
3.18. |
Lőkösháza |
|
3.19. |
Magyarbánhegyes |
|
3.20. |
Magyardombegyház |
|
3.21. |
Medgyesegyháza |
|
3.22. |
Méhkerék |
|
3.23. |
Mezőgyán |
|
3.24. |
Mezőhegyes |
|
3.25. |
Mezőkovácsháza |
|
3.26. |
Nagybánhegyes |
|
3.27. |
Nagykamarás |
|
3.28. |
Okány |
|
3.29. |
Pusztaottlaka |
|
3.30. |
Sarkad |
|
3.31. |
Sarkadkeresztúr |
|
3.32. |
Szabadkígyós |
|
3.33. |
Tótkomlós |
|
3.34. |
Újszalonta |
|
3.35. |
Végegyháza |
|
3.36. |
Zsadány |
|
4. |
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye |
|
4.1. |
Abaújvár |
|
4.2. |
Aggtelek |
|
4.3. |
Alsóberecki |
|
4.4. |
Alsóregmec |
|
4.5. |
Alsószuha |
|
4.6. |
Arló |
|
4.7. |
Bánréve |
|
4.8. |
Becskeháza |
|
4.9. |
Bodroghalom |
|
4.10. |
Bodrogolaszi |
|
4.11. |
Bódvalenke |
|
4.12. |
Bódvarákó |
|
4.13. |
Bódvaszilas |
|
4.14. |
Borsodnádasd |
|
4.15. |
Borsodszentgyörgy |
|
4.16. |
Bózsva |
|
4.17. |
Büttös |
|
4.18. |
Cigánd |
|
4.19. |
Csenyéte |
|
4.20. |
Dámóc |
|
4.21. |
Debréte |
|
4.22. |
Domaháza |
|
4.23. |
Égerszög |
|
4.24. |
Farkaslyuk |
|
4.25. |
Fáj |
|
4.26. |
Felsőberecki |
|
4.27. |
Felsőgagy |
|
4.28. |
Felsőregmec |
|
4.29. |
Filkeháza |
|
4.30. |
Fulókércs |
|
4.31. |
Füzér |
|
4.32. |
Füzérkajata |
|
4.33. |
Füzérkomlós |
|
4.34. |
Füzérradvány |
|
4.35. |
Gagyvendégi |
|
4.36. |
Gömörszőlős |
|
4.37. |
Gönc |
|
4.38. |
Göncruszka |
|
4.39. |
Györgytarló |
|
4.40. |
Hangony |
|
4.41. |
Hercegkút |
|
4.42. |
Hernádpetri |
|
4.43. |
Hernádszurdok |
|
4.44. |
Hernádvécse |
|
4.45. |
Hét |
|
4.46. |
Hidasnémeti |
|
4.47. |
Hidvégardó |
|
4.48. |
Hollóháza |
|
4.49. |
Imola |
|
4.50. |
Járdánháza |
|
4.51. |
Jósvafő |
|
4.52. |
Kánó |
|
4.53. |
Kány |
|
4.54. |
Karcsa |
|
4.55. |
Karos |
|
4.56. |
Kéked |
|
4.57. |
Kelemér |
|
4.58. |
Keresztéte |
|
4.59. |
Királd |
|
4.60. |
Kishuta |
|
4.61. |
Kisrozvágy |
|
4.62. |
Kissikátor |
|
4.63. |
Komjáti |
|
4.64. |
Kovácsvágás |
|
4.65. |
Krasznokvajda |
|
4.66. |
Lácacséke |
|
4.67. |
Litka |
|
4.68. |
Makkoshotyka |
|
4.69. |
Martonyi |
|
4.70. |
Mikóháza |
|
4.71. |
Nagyhuta |
|
4.72. |
Nagyrozvágy |
|
4.73. |
Nyíri |
|
4.74. |
Ózd |
|
4.75. |
Pácin |
|
4.76. |
Pálháza |
|
4.77. |
Pamlény |
|
4.78. |
Pányok |
|
4.79. |
Perecse |
|
4.80. |
Perkupa |
|
4.81. |
Pusztafalu |
|
4.82. |
Pusztaradvány |
|
4.83. |
Putnok |
|
4.84. |
Ragály |
|
4.85. |
Révleányvár |
|
4.86. |
Ricse |
|
4.87. |
Sajómercse |
|
4.88. |
Sajónémeti |
|
4.89. |
Sajópüspöki |
|
4.90. |
Sajóvelezd |
|
4.91. |
Sárazsadány |
|
4.92. |
Sárospatak |
|
4.93. |
Sátoraljaújhely |
|
4.94. |
Semjén |
|
4.95. |
Serényfalva |
|
4.96. |
Szalonna |
|
4.97. |
Szászfa |
|
4.98. |
Szemere |
|
4.99. |
Szin |
|
4.100. |
Szinpetri |
|
4.101. |
Szögliget |
|
4.102. |
Szőlősardó |
|
4.103. |
Szuhafő |
|
4.104. |
Telkibánya |
|
4.105. |
Teresztenye |
|
4.106. |
Tiszacsermely |
|
4.107. |
Tiszakarád |
|
4.108. |
Tornabarakony |
|
4.109. |
Tornakápolna |
|
4.110. |
Tornanádaska |
|
4.111. |
Tornaszentandrás |
|
4.112. |
Tornaszentjakab |
|
4.113. |
Tornyosnémeti |
|
4.114. |
Trizs |
|
4.115. |
Vágáshuta |
|
4.116. |
Vajdácska |
|
4.117. |
Varbóc |
|
4.118. |
Vilyvitány |
|
4.119. |
Viszló |
|
4.120. |
Zádorfalva |
|
4.121. |
Zemplénagárd |
|
4.122. |
Zsujta |
|
5. |
Csongrád-Csanád vármegye |
|
5.1. |
Ambrózfalva |
|
5.2. |
Apátfalva |
|
5.3. |
Ásotthalom |
|
5.4. |
Csanádalberti |
|
5.5. |
Csanádpalota |
|
5.6. |
Deszk |
|
5.7. |
Domaszék |
|
5.8. |
Ferencszállás |
|
5.9. |
Királyhegyes |
|
5.10. |
Kiszombor |
|
5.11. |
Klárafalva |
|
5.12. |
Kövegy |
|
5.13. |
Kübekháza |
|
5.14. |
Magyarcsanád |
|
5.15. |
Makó |
|
5.16. |
Maroslele |
|
5.17. |
Mórahalom |
|
5.18. |
Nagyér |
|
5.19. |
Nagylak |
|
5.20. |
Öttömös |
|
5.21. |
Pitvaros |
|
5.22. |
Röszke |
|
5.23. |
Ruzsa |
|
5.24. |
Szeged |
|
5.25. |
Tiszasziget |
|
5.26. |
Újszentiván |
|
5.27. |
Zákányszék |
|
6. |
Győr-Moson-Sopron vármegye |
|
6.1. |
Abda |
|
6.2. |
Acsalag |
|
6.3. |
Ágfalva |
|
6.4. |
Agyagosszergény |
|
6.5. |
Ásványráró |
|
6.6. |
Babót |
|
6.7. |
Barbacs |
|
6.8. |
Bezenye |
|
6.9. |
Bezi |
|
6.10. |
Börcs |
|
6.11. |
Bőny |
|
6.12. |
Bősárkány |
|
6.13. |
Cakóháza |
|
6.14. |
Csorna |
|
6.15. |
Darnózseli |
|
6.16. |
Dör |
|
6.17. |
Dunakiliti |
|
6.18. |
Dunaremete |
|
6.19. |
Dunaszeg |
|
6.20. |
Dunaszentpál |
|
6.21. |
Dunasziget |
|
6.22. |
Ebergőc |
|
6.23. |
Egyházasfalu |
|
6.24. |
Enese |
|
6.25. |
Farád |
|
6.26. |
Fehértó |
|
6.27. |
Feketeerdő |
|
6.28. |
Fertőboz |
|
6.29. |
Fertőd |
|
6.30. |
Fertőendréd |
|
6.31. |
Fertőhomok |
|
6.32. |
Fertőrákos |
|
6.33. |
Fertőszentmiklós |
|
6.34. |
Fertőszéplak |
|
6.35. |
Gönyű |
|
6.36. |
Gyalóka |
|
6.37. |
Győr |
|
6.38. |
Győrladamér |
|
6.39. |
Győrsövényház |
|
6.40. |
Győrújfalu |
|
6.41. |
Győrzámoly |
|
6.42. |
Halászi |
|
6.43. |
Harka |
|
6.44. |
Hédervár |
|
6.45. |
Hegyeshalom |
|
6.46. |
Hegykő |
|
6.47. |
Hidegség |
|
6.48. |
Ikrény |
|
6.49. |
Jánossomorja |
|
6.50. |
Kapuvár |
| 6.50a. | Károlyháza |
|
6.51. |
Kimle |
|
6.52. |
Kisbajcs |
|
6.53. |
Kisbodak |
|
6.54. |
Kóny |
|
6.55. |
Kópháza |
|
6.56. |
Kunsziget |
|
6.57. |
Levél |
|
6.58. |
Lébény |
|
6.59. |
Lipót |
|
6.60. |
Lövő |
|
6.61. |
Maglóca |
|
6.62. |
Markotabödöge |
|
6.63. |
Máriakálnok |
|
6.64. |
Mecsér |
|
6.65. |
Mosonmagyaróvár |
|
6.66. |
Mosonszentmiklós |
|
6.67. |
Mosonszolnok |
| 6.67a. | Mosonudvar |
| 6.67/A. | |
|
6.68. |
Nagybajcs |
|
6.69. |
Nagycenk |
|
6.70. |
Nagylózs |
|
6.71. |
Nagyszentjános |
|
6.72. |
Nemeskér |
|
6.73. |
Osli |
|
6.74. |
Öttevény |
|
6.75. |
Pereszteg |
|
6.76. |
Petőháza |
|
6.77. |
Pinnye |
|
6.78. |
Püski |
|
6.79. |
Rábapatona |
|
6.80. |
Rábatamási |
| 6.80a. | Rábcakapi |
|
6.81. |
Rajka |
|
6.82. |
Répcevis |
|
6.83. |
Röjtökmuzsaj |
|
6.84. |
Sarród |
|
6.85. |
Sopron |
|
6.86. |
Sopronhorpács |
|
6.87. |
Sopronkövesd |
|
6.88. |
Szakony |
|
6.89. |
Szárföld |
|
6.90. |
Tárnokréti |
|
6.91. |
Újrónafő |
|
6.92. |
Und |
|
6.93. |
Vámosszabadi |
|
6.94. |
Várbalog |
|
6.95. |
Vének |
|
6.96. |
Veszkény |
|
6.97. |
Vitnyéd |
|
6.98. |
Völcsej |
|
6.99. |
Zsira |
|
7. |
Hajdú-Bihar vármegye |
|
7.1. |
Álmosd |
|
7.2. |
Ártánd |
|
7.3. |
Bagamér |
|
7.4. |
Bedő |
|
7.5. |
Berekböszörmény |
|
7.6. |
Berettyóújfalu |
|
7.7. |
Biharkeresztes |
|
7.8. |
Bojt |
|
7.9. |
Debrecen |
|
7.10. |
Derecske |
|
7.11. |
Esztár |
|
7.12. |
Fülöp |
|
7.13. |
Gáborján |
|
7.14. |
Hajdúbagos |
|
7.15. |
Hajdúsámson |
|
7.16. |
Hencida |
|
7.17. |
Hosszúpályi |
|
7.18. |
Kismarja |
|
7.19. |
Kokad |
|
7.20. |
Komádi |
|
7.21. |
Konyár |
|
7.22. |
Körösszakál |
|
7.23. |
Körösszegapáti |
|
7.24. |
Létavértes |
|
7.25. |
Magyarhomorog |
|
7.26. |
Mezőpeterd |
|
7.27. |
Mezősas |
|
7.28. |
Mikepércs |
|
7.29. |
Monostorpályi |
|
7.30. |
Nagykereki |
|
7.31. |
Nyírábrány |
|
7.32. |
Nyíracsád |
|
7.33. |
Nyíradony |
|
7.34. |
Nyírmártonfalva |
|
7.35. |
Pocsaj |
|
7.36. |
Sáránd |
|
7.37. |
Szentpéterszeg |
|
7.38. |
Tépe |
|
7.39. |
Told |
|
7.40. |
Újléta |
|
7.41. |
Vámospércs |
|
7.42. |
Váncsod |
|
8. |
Komárom-Esztergom vármegye |
|
8.1. |
Ács |
|
8.2. |
Almásfüzitő |
| 8.2a. | Annavölgy |
|
8.3. |
Baj |
|
8.4. |
Bajót |
|
8.5. |
Bana |
|
8.6. |
Bábolna |
| 8.6a. | Csém |
|
8.7. |
Csolnok |
|
8.8. |
Dorog |
|
8.9. |
Dömös |
|
8.10. |
Dunaalmás |
|
8.11. |
Dunaszentmiklós |
|
8.12. |
Esztergom |
|
8.13. |
Kisigmánd |
|
8.14. |
Kesztölc |
|
8.15. |
Kocs |
|
8.16. |
Komárom |
|
8.17. |
Lábatlan |
|
8.18. |
Mocsa |
|
8.19. |
Mogyorósbánya |
|
8.20. |
Nagysáp |
|
8.21. |
Naszály |
|
8.22. |
Neszmély |
|
8.23. |
Nyergesújfalu |
|
8.24. |
Pilismarót |
|
8.25. |
Sárisáp |
|
8.26. |
Süttő |
|
8.27. |
Szomód |
|
8.28. |
Tata |
|
8.29. |
Tardos |
|
8.30. |
Tát |
|
8.31. |
Tokod |
| 8.32. | Tokodaltáró |
|
9. |
Nógrád vármegye |
|
9.1. |
Balassagyarmat |
|
9.2. |
Bárna |
|
9.3. |
Borsosberény |
|
9.4. |
Cered |
|
9.5. |
Csesztve |
|
9.6. |
Csitár |
|
9.7. |
Debercsény |
|
9.8. |
Dejtár |
|
9.9. |
Diósjenő |
|
9.10. |
Drégelypalánk |
|
9.11. |
Egyházasgerge |
|
9.12. |
Endrefalva |
|
9.13. |
Érsekvadkert |
|
9.14. |
Etes |
|
9.15. |
Hollókő |
|
9.16. |
Hont |
|
9.17. |
Horpács |
|
9.18. |
Hugyag |
|
9.19. |
Iliny |
|
9.20. |
Ipolyszög |
|
9.21. |
Ipolytarnóc |
|
9.22. |
Ipolyvece |
|
9.23. |
Karancsalja |
|
9.24. |
Karancsberény |
|
9.25. |
Karancskeszi |
|
9.26. |
Karancslapujtő |
|
9.27. |
Karancsság |
|
9.28. |
Kazár |
|
9.29. |
Litke |
|
9.30. |
Ludányhalászi |
|
9.31. |
Magyargéc |
|
9.32. |
Magyarnándor |
|
9.33. |
Mátraszele |
|
9.34. |
Mihálygerge |
|
9.35. |
Mohora |
|
9.36. |
Nagylóc |
|
9.37. |
Nagyoroszi |
|
9.38. |
Nógrádmarcal |
|
9.39. |
Nógrádmegyer |
|
9.40. |
Nógrádsipek |
|
9.41. |
Nógrádszakál |
|
9.42. |
Őrhalom |
|
9.43. |
Patak |
|
9.44. |
Patvarc |
|
9.45. |
Piliny |
|
9.46. |
Pusztaberki |
|
9.47. |
Rimóc |
|
9.48. |
Salgótarján |
|
9.49. |
Ságújfalu |
|
9.50. |
Somoskőújfalu |
|
9.51. |
Szalmatercs |
|
9.52. |
Szátok |
|
9.53. |
Szécsény |
|
9.54. |
Szécsényfelfalu |
|
9.55. |
Szilaspogony |
|
9.56. |
Szügy |
|
9.57. |
Tereske |
|
9.58. |
Varsány |
|
9.59. |
Zabar |
|
10. |
Pest vármegye |
|
10.1. |
Bernecebaráti |
|
10.2. |
Ipolydamásd |
|
10.3. |
Ipolytölgyes |
|
10.4. |
Kemence |
|
10.5. |
Kóspallag |
|
10.6. |
Letkés |
|
10.7. |
Márianosztra |
|
10.8. |
Nagybörzsöny |
|
10.9. |
Perőcsény |
|
10.10. |
Szob |
|
10.11. |
Tésa |
|
10.12. |
Vámosmikola |
|
10.13. |
Zebegény |
|
11. |
Somogy vármegye |
|
11.1. |
Babócsa |
|
11.2. |
Bakháza |
|
11.3. |
Barcs |
|
11.4. |
Bélavár |
|
11.5. |
Berzence |
|
11.6. |
Bolhó |
|
11.7. |
Csokonyavisonta |
|
11.8. |
Csurgó |
|
11.9. |
Csurgónagymarton |
|
11.10. |
Darány |
|
11.11. |
Drávagárdony |
|
11.12. |
Drávatamási |
|
11.13. |
Gyékényes |
|
11.14. |
Háromfa |
|
11.15. |
Heresznye |
|
11.16. |
Istvándi |
|
11.17. |
Kastélyosdombó |
|
11.18. |
Komlósd |
|
11.19. |
Lakócsa |
|
11.20. |
Nagyatád |
|
11.21. |
Őrtilos |
|
11.22. |
Péterhida |
|
11.23. |
Porrog |
|
11.24. |
Porrogszentkirály |
|
11.25. |
Porrogszentpál |
|
11.26. |
Potony |
|
11.27. |
Rinyaújlak |
|
11.28. |
Rinyaújnép |
|
11.29. |
Somogyaracs |
|
11.30. |
Somogybükkösd |
|
11.31. |
Somogyudvarhely |
|
11.32. |
Szenta |
|
11.33. |
Szentborbás |
|
11.34. |
Szulok |
|
11.35. |
Tarany |
|
11.36. |
Tótújfalu |
|
11.37. |
Vízvár |
|
11.38. |
Zákány |
|
11.39. |
Zákányfalu |
|
12. |
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
|
12.1. |
Anarcs |
|
12.2. |
Aranyosapáti |
|
12.3. |
Barabás |
|
12.4. |
Bátorliget |
|
12.5. |
Benk |
|
12.6. |
Beregdaróc |
|
12.7. |
Beregsurány |
|
12.8. |
Botpalád |
|
12.9. |
Cégénydányád |
|
12.10. |
Csaholc |
|
12.11. |
Csaroda |
|
12.12. |
Császló |
|
12.13. |
Csegöld |
|
12.14. |
Csenger |
|
12.15. |
Csengersima |
|
12.16. |
Csengerújfalu |
|
12.17. |
Darnó |
|
12.18. |
Dombrád |
|
12.19. |
Döge |
|
12.20. |
Encsencs |
|
12.21. |
Eperjeske |
|
12.22. |
Fábiánháza |
|
12.23. |
Fehérgyarmat |
|
12.24. |
Fényeslitke |
|
12.25. |
Fülesd |
|
12.26. |
Fülpösdaróc |
|
12.27. |
Gacsály |
|
12.28. |
Garbolc |
|
12.29. |
Géberjén |
|
12.30. |
Gelénes |
|
12.31. |
Gemzse |
|
12.32. |
Gulács |
|
12.33. |
Győröcske |
|
12.34. |
Győrtelek |
|
12.35. |
Gyügye |
|
12.36. |
Gyüre |
|
12.37. |
Hermánszeg |
|
12.38. |
Hetefejércse |
|
12.39. |
Ilk |
|
12.40. |
Jánd |
|
12.41. |
Jánkmajtis |
|
12.42. |
Jéke |
|
12.43. |
Kékcse |
|
12.44. |
Kérsemjén |
|
12.45. |
Kisar |
|
12.46. |
Kishódos |
|
12.47. |
Kisnamény |
|
12.48. |
Kispalád |
|
12.49. |
Kisvarsány |
|
12.50. |
Kisszekeres |
|
12.51. |
Kisvárda |
|
12.52. |
Kocsord |
|
12.53. |
Komlódtótfalu |
|
12.54. |
Komoró |
|
12.55. |
Kölcse |
|
12.56. |
Kömörő |
|
12.57. |
Lónya |
|
12.58. |
Lövőpetri |
|
12.59. |
Magosliget |
|
12.60. |
Mánd |
|
12.61. |
Mándok |
|
12.62. |
Márokpapi |
|
12.63. |
Mátészalka |
|
12.64. |
Mátyus |
|
12.65. |
Méhtelek |
|
12.66. |
Mérk |
|
12.67. |
Mezőladány |
|
12.68. |
Milota |
|
12.69. |
Nábrád |
|
12.70. |
Nagyar |
|
12.71. |
Nagydobos |
|
12.72. |
Nagyecsed |
|
12.73. |
Nagyhódos |
|
12.74. |
Nagyszekeres |
|
12.75. |
Nagyvarsány |
|
12.76. |
Nemesborzova |
|
12.77. |
Nyírbátor |
|
12.78. |
Nyírbéltek |
|
12.79. |
Nyírbogát |
|
12.80. |
Nyírcsaholy |
|
12.81. |
Nyírcsászári |
|
12.82. |
Nyírkáta |
|
12.83. |
Nyírlövő |
|
12.84. |
Nyírlugos |
|
12.85. |
Nyírmeggyes |
|
12.86. |
Nyírmihálydi |
|
12.87. |
Nyírpilis |
|
12.88. |
Nyírvasvári |
|
12.89. |
Olcsva |
|
12.90. |
Olcsvaapáti |
|
12.91. |
Ópályi |
|
12.92. |
Ököritófülpös |
|
12.93. |
Ömböly |
|
12.94. |
Panyola |
|
12.95. |
Pap |
|
12.96. |
Pátyod |
|
12.97. |
Penészlek |
|
12.98. |
Penyige |
|
12.99. |
Piricse |
|
12.100. |
Porcsalma |
|
12.101. |
Rápolt |
|
12.102. |
Rozsály |
|
12.103. |
Sonkád |
|
12.104. |
Szabolcsbáka |
|
12.105. |
Szabolcsveresmart |
|
12.106. |
Szamosangyalos |
|
12.107. |
Szamosbecs |
|
12.108. |
Szamoskér |
|
12.109. |
Szamossályi |
|
12.110. |
Szamostatárfalva |
|
12.111. |
Szamosújlak |
|
12.112. |
Szamosszeg |
|
12.113. |
Szatmárcseke |
|
12.114. |
Tákos |
|
12.115. |
Tarpa |
|
12.116. |
Terem |
|
12.117. |
Tiborszállás |
|
12.118. |
Tiszaadony |
|
12.119. |
Tiszabecs |
|
12.120. |
Tiszabezdéd |
|
12.121. |
Tiszacsécse |
|
12.122. |
Tiszakanyár |
|
12.123. |
Tiszakerecseny |
|
12.124. |
Tiszakóród |
|
12.125. |
Tiszamogyorós |
|
12.126. |
Tiszaszalka |
|
12.127. |
Tiszaszentmárton |
|
12.128. |
Tiszavid |
|
12.129. |
Tisztaberek |
|
12.130. |
Tivadar |
|
12.131. |
Tornyospálca |
|
12.132. |
Tunyogmatolcs |
|
12.133. |
Túristvándi |
|
12.134. |
Túrricse |
|
12.135. |
Tuzsér |
|
12.136. |
Tyukod |
|
12.137. |
Újkenéz |
|
12.138. |
Ura |
|
12.139. |
Uszka |
|
12.140. |
Vállaj |
|
12.141. |
Vámosatya |
|
12.142. |
Vámosoroszi |
|
12.143. |
Vásárosnamény |
|
12.144. |
Záhony |
|
12.145. |
Zajta |
|
12.146. |
Zsarolyán |
|
12.147. |
Zsurk |
|
13. |
Vas vármegye |
|
13.1. |
Alsószölnök |
|
13.2. |
Apátistvánfalva |
|
13.3. |
Bajánsenye |
|
13.4. |
Balogunyom |
|
13.5. |
Bozsok |
|
13.6. |
Bucsu |
|
13.7. |
Cák |
|
13.8. |
Csákánydoroszló |
|
13.9. |
Csörötnek |
|
13.10. |
Daraboshegy |
|
13.11. |
Dozmat |
|
13.12. |
Egyházasrádóc |
|
13.13. |
Felsőcsatár |
| 13.13a. | Felsőjánosfa |
|
13.14. |
Felsőmarác |
|
13.15. |
Felsőszölnök |
|
13.16. |
Gasztony |
|
13.17. |
Gencsapáti |
|
13.18. |
Gyöngyösfalu |
|
13.19. |
Halogy |
|
13.20. |
Harasztifalu |
|
13.21. |
Hegyhátszentjakab |
|
13.22. |
Hegyhátszentmárton |
|
13.23. |
Horvátlövő |
|
13.24. |
Horvátzsidány |
|
13.25. |
Ispánk |
|
13.26. |
Ivánc |
|
13.27. |
Ják |
|
13.28. |
Kemestaródfa |
|
13.29. |
Kercaszomor |
|
13.30. |
Kerkáskápolna |
|
13.31. |
Kétvölgy |
|
13.32. |
Kisrákos |
|
13.33. |
Kisunyom |
|
13.34. |
Kiszsidány |
|
13.35. |
Kondorfa |
|
13.36. |
Körmend |
|
13.37. |
Kőszeg |
|
13.38. |
Kőszegdoroszló |
|
13.39. |
Kőszegszerdahely |
|
13.40. |
Lukácsháza |
|
13.41. |
Magyarlak |
|
13.42. |
Magyarnádalja |
|
13.43. |
Magyarszecsőd |
|
13.44. |
Magyarszombatfa |
|
13.45. |
Nagykölked |
|
13.46. |
Nagyrákos |
|
13.47. |
Nádasd |
|
13.48. |
Nárai |
|
13.49. |
Narda |
|
13.50. |
Nemescsó |
|
13.51. |
Nemesmedves |
|
13.52. |
Ólmod |
|
13.53. |
Orfalu |
|
13.54. |
Őrimagyarósd |
|
13.55. |
Őriszentpéter |
|
13.56. |
Pankasz |
|
13.57. |
Perenye |
|
13.58. |
Peresznye |
|
13.59. |
Pinkamindszent |
|
13.60. |
Pornóapáti |
|
13.61. |
Pusztacsó |
|
13.62. |
Rábagyarmat |
|
13.63. |
Rátót |
|
13.64. |
Rádóckölked |
|
13.65. |
Rönök |
|
13.66. |
Sé |
|
13.67. |
Szaknyér |
|
13.68. |
Szakonyfalu |
|
13.69. |
Szalafő |
|
13.70. |
Szatta |
|
13.71. |
Szentgotthárd |
|
13.72. |
Szentpéterfa |
|
13.73. |
Szombathely |
|
13.74. |
Szőce |
|
13.75. |
Torony |
|
13.76. |
Vasalja |
|
13.77. |
Vaskeresztes |
|
13.78. |
Vasszentmihály |
|
13.79. |
Velem |
|
13.80. |
Velemér |
|
13.81. |
Viszák |
|
14. |
Zala vármegye |
|
14.1. |
Alsószenterzsébet |
|
14.2. |
Baglad |
|
14.3. |
Bánokszentgyörgy |
|
14.4. |
Bázakerettye |
|
14.5. |
Becsehely |
|
14.6. |
Belezna |
|
14.7. |
Belsősárd |
|
14.8. |
Borsfa |
|
14.9. |
Bödeháza |
|
14.10. |
Csertalakos |
|
14.11. |
Csesztreg |
| 14.11a. | Csöde |
|
14.12. |
Csömödér |
|
14.13. |
Csörnyeföld |
|
14.14. |
Dobri |
|
14.15. |
Eszteregnye |
|
14.16. |
Felsőszenterzsébet |
|
14.17. |
Fityeház |
|
14.18. |
Gáborjánháza |
|
14.19. |
Gosztola |
|
14.20. |
Hernyék |
|
14.21. |
Iklódbördőce |
|
14.22. |
Kányavár |
|
14.23. |
Kálócfa |
|
14.24. |
Kerkabarabás |
|
14.25. |
Kerkafalva |
|
14.26. |
Kerkakutas |
|
14.27. |
Kerkaszentkirály |
|
14.28. |
Kerkateskánd |
|
14.29. |
Kiscsehi |
| 14.29a. | Kissziget |
|
14.30. |
Kistolmács |
|
14.31. |
Kozmadombja |
|
14.32. |
Külsősárd |
|
14.33. |
Lasztonya |
|
14.34. |
Lendvadedes |
|
14.35. |
Lendvajakabfa |
|
14.36. |
Lenti |
|
14.37. |
Letenye |
|
14.38. |
Lispeszentadorján |
|
14.39. |
Liszó |
|
14.40. |
Lovászi |
|
14.41. |
Magyarföld |
|
14.42. |
Maróc |
|
14.43. |
Márokföld |
| 14.43a. | Mikekarácsonyfa |
|
14.44. |
Molnári |
|
14.45. |
Murakeresztúr |
|
14.46. |
Murarátka |
|
14.47. |
Muraszemenye |
|
14.48. |
Nagykanizsa |
|
14.49. |
Nemesnép |
|
14.50. |
Nemespátró |
|
14.51. |
Nova |
| 14.51a. | Ortaháza |
|
14.52. |
Páka |
|
14.53. |
Petrivente |
|
14.54. |
Pórszombat |
|
14.55. |
Ramocsa |
|
14.56. |
Rédics |
|
14.57. |
Resznek |
|
14.58. |
Rigyác |
|
14.59. |
Semjénháza |
|
14.60. |
Sormás |
|
14.61. |
Surd |
|
14.62. |
Szécsisziget |
|
14.63. |
Szentgyörgyvölgy |
|
14.64. |
Szentmargitfalva |
|
14.65. |
Szepetnek |
|
14.66. |
Szijártóháza |
|
14.67. |
Szilvágy |
|
14.68. |
Tormafölde |
|
14.69. |
Tornyiszentmiklós |
|
14.70. |
Tótszentmárton |
|
14.71. |
Tótszerdahely |
|
14.72. |
Valkonya |
|
14.73. |
Várfölde |
|
14.74. |
Zajk |
|
14.75. |
Zalabaksa |
|
14.76. |
Zalalövő |
|
14.77. |
Zalaszombatfa |
| 14.78. | Zebecke |