adozona.hu
1453/D/1995. AB határozat
1453/D/1995. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 398. § (2) bekezdés és 400. § (1) bekezdés alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
A panaszos a rendelkezésre álló iratok szerint 1994. február 23-tól részesül rokkantsági nyugdíjban. Az...
1453/D/1995. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következőhatározatot:
Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 398. § (2) bekezdés és 400. § (1) bekezdés alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.INDOKOLÁS
I.
A panaszos a rendelkezésre álló iratok szerint 1994. február 23-tól részesül rokkantsági nyugdíjban. Az 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 51. §-ának (1) bekezdése szerint a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset megállapításánál az öregségi nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket (44-45. §) kell megfelelően alkalmazni.A T. 44. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az öregségi nyugdíj összegét 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításáig - jelen esetben 1994. február 22-ig - a főfoglalkozás keretében elért keresetnek a havi átlaga alapján kell megállapítani. Kereset alatt a kifizetés időpontjában érvényes rendelkezések szerinti, nyugdíjjárulék-köteles keresetet kell érteni.
A panaszos 1988. január 1-jétől 1991. szeptember 30-ig jogtanácsosi munkaközösség tagjaként, ezt követően pedig magánügyvédként tevékenykedett. Az 1988. január 1-je és 1991. szeptember 30-a közötti időben 1988-ban az akkor hatályos 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet 271. §-ának (2) bekezdése szerint, 1989-ben a 116/1988. (XII. 31.) MT rendelet 89. §-ával módosított 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet 291. §-a szerint, 1990. május 1-jétől a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 398. §-a szerint kellett a nyugdíjjárulék összegét is magában foglaló járulékot fizetnie. A járulék havi összege a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért (kiosztott) adóköteles jövedelem összegéhez igazodott, a járulék alapja azonban az évi 240 000 forintot nem haladhatta meg.
A Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjfolyósító Igazgatóság rokkantsági-nyugdíjmegállapító határozata ellen a panaszos felszólalt, ezt azonban elutasították, és elutasítással fejeződött be a per is, amelyet a panaszos a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránt indított. A másodfokú jogerős ítéletet a panaszos 1995. november 27-én kapta kézhez, amellyel szemben az alkotmányjogi panasza 1995. december 4-én érkezett az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint azok a rendelkezések, amelyek szerint legfeljebb évi 240 000 Ft után volt köteles járulékot fizetni, és ezért legfeljebb havi 20 000 Ft volt ellátási alapként számításba vehető jövedelme, olyan speciális, csak az ügyvédekre és jogtanácsosi munkaközösségekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek hátrányosan érintették és érintik az ezen területen dolgozókat. A hátrányos megkülönböztetésnek nincs elfogadható magyarázata, ezért ezek a jogszabályok alkotmányellenesek.
II.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.Az Alkotmánybíróság több határozatban vizsgálta a diszkrimináció tilalmának alkotmányos tételét, amelynek során rögzítette, hogy ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, és ennek nincs kellő súlyú alkotmányos indoka, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság eljárásában azt vizsgálta, hogy az indítvánnyal támadott jogszabályhely figyelemmel a szabályozás koncepciójára, tartalmaz-e olyan rendelkezést, amely kellő alkotmányos indok nélkül hátrányos megkülönböztetést tesz a jogalanyok vagy a jogalanyok egyes csoportjai között.
A biztosított öregségi nyugellátásának megállapítása során a nyugellátás kiszámításának alapja az olyan biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján kapott társadalombiztosítási járulékalapot képező kereset, ami után a biztosított nyugdíjjárulékot fizetett. Az így meghatározott kereset azonban nem teljes terjedelmében válik az öregségi nyugdíj kiszámításának alapjává. A kereset 25 000 forintot meg nem haladó része teljes beszámítást nyer, míg a 25 001 forintot meghaladó keresetrésznek csak a T. táblázatában meghatározott százaléka nyer beszámítást. A rendelkezés azt eredményezi, hogy az alacsonyabb keresettel rendelkezők öregségi nyugdíj kiszámításának alapja megfelel a tényleges átlagkeresetnek, míg a magasabb keresettel rendelkezők öregségi nyugdíj kiszámításának alapja a tényleges átlagkeresetnél kevesebb. A magasabb keresettel rendelkezők is jogosultak átlagkeresetük első 25.000 forintjának korlátozás nélküli beszámítására, viszont az ezt meghaladó keresetrész tekintetében beszámításra csak a táblázatban meghatározott csökkentésekkel lesznek jogosultak.
A T. alapelvei között határozza meg, hogy a társadalombiztosítás által nyújtott anyagi ellátások a végzett munkához illetőleg a szociális biztonság követelményeihez igazodnak. Ennek megfelelően az ellátások megállapításakor a T. érvényesíti a járulékarányosság és a rászorultság elvét is, vagyis a biztosítási és a szolidaritási elvet. Az Alkotmánybíróság több határozatában utalt rá, "hogy a társadalombiztosítás rendszere csak részben működik a vásárolt jog elve alapján, másrészt azonban azt szociális szempontok működtetik. A társadalombiztosítás és ezen belül az ún. nyugdíjbiztosítás is tehát olyan vegyes rendszerű biztosítás, amelynek tartalma nem kizárólag az ellenszolgáltatásért szerzett jogosultság, amely tehát nem kizárólag piaci mechanizmusok alapján működő újraelosztást valósít meg, hanem amelyen belül különféle szociális szempontok is érvényesülnek." (772/B/1990/5. AB határozat, ABH 1993. 198.) A társadalombiztosításon belül e kettős elv egyidejű érvényesítése önmagában nem következik az Alkotmányból, nem is áll ellentétben azzal. "Mindaddig tehát, amíg az egész társadalombiztosítási rendszernek a piacgazdaság alkotmányos követelményeihez igazodó, korszerű átalakítása, ágazati kiépítése (nyugdíjbiztosítás, betegségbiztosítás stb.), a magán- és állami szféra megfelelő arányainak a kialakítása nem történik meg, a társadalombiztosításnak meg kell felelnie az abban egyaránt meglevő biztosítási és szociális szempontoknak" (ABH 1993. 198-199.). "Ameddig tehát az állam a kötelező társadalombiztosítást úgy működteti, illetőleg működési feltételeit úgy garantálja, hogy az ezeknek az elveknek, tehát nemcsak az ún. vegyes - biztosítási és szociális elemeket egyaránt szem előtt tartó - rendszernek, de annak az alkotmányos követelménynek is megfelel, hogy a megélhetéshez szükséges ellátási jogosultságot, mint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog nevesített tartalmi elemét, a nemzetgazdaság lehetőségei, az érdekegyeztetések eredményei és egyéb szempontok alapján biztosítja, addig az Alkotmány 70/E. §-ában írt alkotmányos kötelezettségnek eleget tesz" (ABH 1993. 199.). Alkotmányos tehát a vegyes rendszerű társadalombiztosítás, míg az állam a jogi szabályozással azt úgy működteti, hogy az a biztosítás útján szerzett jogokat, továbbá a szociális biztonsághoz való jog tartalmi elemét adó ellátáshoz való jogot nem sérti (ABH 1993. 198-200.).
A vegyes rendszerű társadalombiztosításon belül alapvető a szociális vonatkozás kifejeződése, de tükrözi azt is, hogy a hatályos rendszer finanszírozási lehetősége erősen korlátozott. Alkalmazása során a jogalkotónak körültekintően kell eljárnia. Figyelembe kell vennie, hogy a szociális biztonsághoz való jog érvényre juttatása nem eredményezheti a biztosítás útján szerzett jogok aránytalan és önkényes korlátozását.
A két elosztási elv egyidejű érvényesítése mindaddig nem alkotmányossági kérdés, amíg a szabályozási megoldások - önmagukban vagy más szabályozási technikákkal együttesen - kifejezésre juttatják a társadalombiztosítás biztosítási jellegét, vagyis garantálják a nyugellátások járulékarányosságát. A nyugellátások járulékarányosságát a jelenlegi társadalombiztosítási rendszerünkön belül több jogintézmény is korlátozza. Ezek közé tartozik a nyugdíjminimum intézménye, a biztosítási felsőhatár szabálya, az alacsonyabb összegű nyugellátások kedvezőbb mértékű reálérték-megóvásának jogi normái. Amikor az Alkotmánybíróság egy-egy jogi megoldás alkotmányosságát vizsgálja, nem hagyhatja figyelmen kívül a rendszer többi elemét sem.
Ugyancsak része a vizsgálat szempontjainak az az alkotmányos követelmény, hogy a társadalombiztosítási ellátásoknak minden olyan, időről-időre történő elvonása, ami veszélyezteti és sérti a bizalomvédelem elvét és az állam alkotmányos garanciavállalásának kötelezettségét, alkotmányellenességhez vezethet [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABK 1995. augusztus-szeptember 334.].
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint önmagában véve a csökkenő alapulvétel nem alkotmányellenes. A panaszos esetében ez úgy valósult meg, hogy az ügyvédek és jogtanácsosok csoportjába tartozó biztosítottak járulékalapját a T. maximálta 240 000 Ft-ban, és ennek megfelelően a nyugdíjszámítás alapjául havi 20 000 Ft szolgált. A fent kifejtettekre tekintettel a számítási mód az Alkotmány 70/A. §-a alapján alkotmányellenesnek nem volt minősíthető, az eljárt bíróságok nem alkotmányellenes szabály alkalmazásával hozták meg határozatukat, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
Budapest, 1996. december 16.
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró