adozona.hu
338/B/2003. AB határozat
338/B/2003. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
1. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 23/A. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével és 70/1. §-ával összefüggésben - elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 77/A. § (2) bekezdés második mondata alkotmá...
338/B/2003. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következőhatározatot:
1. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 23/A. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével és 70/1. §-ával összefüggésben - elutasítja.2. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 77/A. § (2) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 23/A. § (2) bekezdése, valamint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és 13. § (1) bekezdésével összefüggésben - a 23/A. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
Az indítványozó az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (2) és (7) bekezdése, valamint 77/A. § (2) bekezdésének második mondata visszamenőleges hatályú megsemmisítése iránt terjesztett elő kérelmet.Álláspontja szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése, amely szerint a vállalkozó cégbizonyítvánnyal igazolja a főtevékenységként végzett ingatlanforgalmazást, azáltal sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben rögzített jogállamiságot, hogy nincs összhangban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) rendelkezéseivel. Az Áe. ugyanis nem adott módot eltérő, jelen esetben az ügyfélre kedvezőtlenebb, beszűkítő szabályalkotásra. Utalt az Áe. 27. § (3) bekezdésére, amelynek értelmében a közigazgatási szerv nem hívhatja fel az ügyfelet olyan adat közlésére, amelyet a közigazgatási szerv jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásának tartalmaznia kell. A 28. § (2) bekezdés szerint pedig az aránytalanul nehezen beszerezhető irat helyett az ügyfél a bizonyítani kívánt tényről nyilatkozatot tehet. Meglátása szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése alkotmányosan indokolható ok nélkül tért el a szabad bizonyítás elvétől, a hatóságokat kedvezőbb, az ügyfeleket pedig hátrányosabb helyzetbe hozta.
Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése - amelynek értemében az ingatlanforgalmazó terhére pótlólag előírják a kedvezményes illeték és az egyébként fizetendő visszterhes vagyonátruházási illeték különbözetének kétszeresét, ha a tovább-eladás céljából vásárolt ingatlant két éven belül nem adta el, illetve ezt a törvény által előírt módon nem igazolta - az indítványozó szerint ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 9. § (2) bekezdésével, ezzel összefüggésben a 8. § (2) bekezdésével, a 13. § (1) bekezdésével, valamint 70/I. §-ával. Előadta, hogy a kifogásolt rendelkezés által előírt szankció sérti a demokratikus jogállamiság azon elveit, amelyek "a közhatalmi szankcionálás anyagi és eljárási (pl. bizonyítási) követelményeit illetik", valamint eltérnek az Áe. 2. §-ában rögzített alapelvektől. Hivatkozott a vállalkozás alapjogára, továbbá a tulajdonvédelemre, mely utóbbi az egyéni cselekvési autonómia alapja, s ezért megköveteli a szükségesség és arányosság mércéjének figyelembevételét.
Az indítványozó az Itv. 77/A. § (2) bekezdésének második mondatát az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján támadta. Ennek alátámasztásaként kifejtette, hogy az illetékelőleg megfizetésére kibocsátott fizetési meghagyás fellebbezésre tekintet nélküli végrehajthatósága az állam javára való befizetéseket preferálja a magánkövetelésekkel szemben. Ismételten hivatkozott az Itv. és az Áe. közötti ellentmondásokra.
Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az indítvány benyújtása után az Itv. 23/A. § (2) és (7) bekezdése módosult, a változások azonban az indítványozó által előterjesztett kérelem érdemét nem érintették. Erre tekintettel [lásd az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 31. § a) pontja] az Alkotmánybíróság az eljárást lefolytatta.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. "
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. "
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. "
"70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. "
2. Az Itv. -nek az indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezései:
"23/A. § (2) A főtevékenységként folytatott ingatlanforgalmazást a vállalkozó cégbizonyítvánnyal, illetve vállalkozói igazolvánnyal, az ingatlanalap-kezelői tevékenységre jogosultságot az alapkezelő az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet által kiadott engedéllyel igazolja.
(...)
(7) Ha az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adja el és ennek megtörténtét - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal (ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem igazolja, illetőleg ha az ingatlanok pénzügyi lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel nem igazolja; az illetékhivatal a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja. Ha a megszerzett ingatlanból a vállalkozó több önálló ingatlant alakít ki, akkor az illetékkülönbözetet - arányosítással - csak arra az ingatlanra lehet előírni, amelyet az (1) bekezdésben meghatározott célból megszerzett ingatlan illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adott el, illetőleg nem adott pénzügyi lízingbe. "
"77/A. § (2) (...) A fizetési meghagyás az illetékelőleg összege erejéig fellebbezésre való tekintet nélkül, végrehajtható okiratnak minősül. "
3. Az Itv. -nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
"23/A. § (2) A főtevékenységként folytatott ingatlanforgalmazást a vállalkozó cégbizonyítvánnyal, illetve vállalkozói igazolvánnyal, az ingatlanalap-kezelői tevékenységre jogosultságot az alapkezelő a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedéllyel igazolja.
(...)
(7) Ha az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adja el és ennek megtörténtét - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal (ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem igazolja, illetőleg ha az ingatlanok pénzügyi lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel nem igazolja; az állami adóhatóság a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja. Ha a megszerzett ingatlanból a vállalkozó több önálló ingatlant alakít ki, akkor az illetékkülönbözetet - arányosítással - csak arra az ingatlanra lehet előírni, amelyet az (1) bekezdésben meghatározott célból megszerzett ingatlan illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adott el, illetőleg nem adott pénzügyi lízingbe. "
III.
1. Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában foglalkozott az Itv. 23/A. § (2) és (7) bekezdésével.1. 1. Az Alkotmánybíróság az Itv. 23/A. § (2) bekezdését az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben első alkalommal a 141/B/2003. AB határozatban (ABH, 2006, 1444.) vizsgálta meg. Ennek során megállapította, hogy az érintett szabály sem a szerzett jogok, sem a megfelelő felkészülési idő sérelmét nem valósítja meg. Később, a 652/D/2005. AB határozatában a jogbiztonság és az abból fakadó normavilágosság szempontjából azt is kimondta:" [a]z Alkotmányból nem következik, hogy a jogalkotó ne írhatná elő okiratok bemutatását valamely jogi tény bizonyítására, illetve az sem, hogy egy jogi tény kizárólag meghatározott (köz) okirattal legyen igazolható. (...) Ennek alapján megállapítható; nem sérti a jogbiztonságot, hogy a jogalkotó a közigazgatási eljárásban az Itv. 23/A. § (2) bekezdésében a cégbizonyítvánnyal történő igazolást követeli meg, és ezen bizonyítási eszköz előírása megfelel a normavilágosság követelményének is, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. " (ABH 2006, 1774, 1777.)
Jelen ügyben az indítványozó az Itv. és az Áe. eltérő rendelkezéseire hivatkozott indítványa alátámasztásaként, s ebből kifolyólag a jogállamiságból eredő jogbiztonság sérelmét állította. Miután a 652/D/2005. AB határozatban az Alkotmánybírság már elvégezte az Itv. 23/A. § (2) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggő, a normavilágosságot (jogbiztonságot) érintő vizsgálatát, "ítélt dolog" esete állt elő. Az "ítélt dolog" az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság ugyanazt a jogszabályi rendelkezést az Alkotmány ugyanazon §-a, illetőleg alkotmányos elve - ezen belül -azonos alkotmányos összefüggés alapján már korábban érdemben elbírálta (Ügyrend 31. § c) pontja) . Bár a jelen ügyben támadott jogszabályi rendelkezés a korábban elbírált szöveghez képest módosult, ennek kizárólagos oka az volt, hogy az "Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet" szövegrész helyébe a "Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete" szövegrész került [az adókról, a járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI. törvény 218. § (2) bekezdés a) pontja]. Erre figyelemmel a jogszabályi azonosság megállapítható, ezért az Alkotmánybíróság az Itv. 23/A. § (2) bekezdése tekintetében az eljárást megszüntette.
Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy időközben az Áe. helyébe a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) lépett. Ennek 13. § (2) bekezdés b) pontja szerint a Ket. rendelkezéseit az államháztartás javára teljesítendő, törvényben meghatározott, illetve a Közösségek költségvetésével megosztásra kerülő kötelező befizetésekkel és a központi költségvetés, valamint az elkülönített állami pénzalap terhére jogszabály alapján juttatott támogatással összefüggő eljárásokban csak akkor kell alkalmazni, ha az ügyfajtára vonatkozó törvény eltérő szabályokat nem állapít meg. Az Itv. ilyen, külön ügyfajtára vonatkozó törvény, amelynek rendelkezései [így az Itv. 23/A. § (2) bekezdése] elsődlegesek a Ket. rendelkezéseihez [Ket. 36. § (2) bekezdése, 52. § (3) bekezdése] képest. A két törvény egymáshoz való viszonyát maga a Ket. rendezi, ezért közöttük ellentmondás nem áll fenn.
1. 2. Az Alkotmánybíróság az Itv. 23/A. § (7) bekezdését először a 463/D/2004. AB határozatban (a továbbiakban: Abh1.) vizsgálta meg egyrészt az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, másrészt a 13. § (1) bekezdésével összefüggésben.
Ebben a határozatban az Alkotmánybíróság áttekintette az ingatlanforgalmazással főtevékenységként foglalkozó vállalkozók által továbbeladás céljából vásárolt ingatlanok esetén fizetendő kedvezményes illetékre vonatkozó rendelkezéseket, és megállapította: "A támadott szabály valójában az ingatlanforgalmazásra jogosult számára a 23/A. § (1) bekezdésben megelőlegezett 2%-os illetékkiszabás kedvezménye véglegessé válásának további feltételeit állapítja meg (vagyis az ingatlan 2 éven belüli eladását, és ennek megfelelő módon és határidővel történő igazolását) . A 23/A. § (7) bekezdése e feltételek nem teljesítéséhez fűz jogkövetkezményt. " (ABH 2005, 1251, 1254.) Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy" [n]em eredményezi a jogállam sérelmét az sem, ha a közigazgatási eljárásban az igénybe vett kedvezmény feltételeinek teljesítését és annak igazolását a jogalkotó a kedvezményezettől megköveteli, illetőleg az sem, ha azok elmulasztását szankcionálja. (...) A jogalkotó ugyanis a 23/A. § (1) bekezdésében kedvezményes illetékfizetést »előlegez meg« az ingatlanforgalmazó számára, azzal, hogy a 23/A. § (7) bekezdésében - elismerve az ingatlanforgalmazó gazdasági érdekeit és tevékenységének sajátosságait - 2 éves időtartamot biztosít a továbbértékesítésre. Így az általános szabályoktól mind az illeték mértéke, mind az időbeliség tekintetében eltérést engedélyezett a jogalkotó, de ezzel párhuzamosan igazolási kötelezettséget, valamint a feltételek nem teljesítésére jogkövetkezményt ír elő. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabály nem sérti a jogbiztonság követelményét. " (ABH 2005, 1251, 1255.)
Az Alkotmánybíróság a jelen indítványban is kifogásolt kétszeres illetékkülönbözet kiszabásával az 501/B/2006. AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) is foglalkozott, szintén az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben. Megismételve a korábbi határozatában foglaltakat, "ítélt dolog" esetét állapította meg, s az eljárást megszüntette. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a jelen ügyben az Itv. 23/A. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben - az eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette (ABH 2006, 1894.) . Ennek nem képezte akadályát az, hogy a 23/A. § (7) bekezdésének szövege a korábbi határozatokban elbírált szöveghez képest módosult, mivel ennek oka kizárólag az volt, hogy az "illetékhivatal" szövegrész helyébe az "állami adóhatóság" szövegrész lépett [a kormányzati szervezetátalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2006. évi CXI. törvény 83. § (4) bekezdés c) pontja].
Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog kapcsolatát az Alkotmánybíróság az Abh1. -ben már elbírálta, és megállapította, hogy az Itv. érintett rendelkezése és a tulajdonhoz való jog között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nincs. (ABH 2006, 1251, 1257.) Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az eljárást e tekintetben is - "ítélt dolog" miatt - az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.
2. Az Alkotmánybíróság az indítvány többi részét érdemben bírálta el.
Az indítvány az elbírált részeiben nem megalapozott.
2. 1. Az indítványozó szerint - mivel a norma címzettje a vállalkozó - az Itv. 23/A. § (7) bekezdése sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt vállalkozás alapjogát is. Ezzel összefüggésben utalt az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaságra is.
Az Alkotmánybíróság az Abh2. -ben már foglalkozott az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének és az Itv. 23/A. § (7) bekezdésének kapcsolatával. Ebben az ügyben azonban az indítványozó a hatályba léptető rendelkezések hatása miatt hivatkozott az alkotmánysérelemre. Mivel a jelen ügyben nem ilyen összefüggésben kérték az alkotmányossági vizsgálatot, az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében érdemben bírálta el.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában "[a] vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz az üzleti tevékenység kifejtése. (...) A vállalkozás joga (...) egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. " [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341. ]
Mint ahogy arra az Alkotmánybíróság az Abh1. -ben már rámutatott, az Itv. 23/A. § (1) bekezdése az ingatlanforgalmazók tekintetében - gazdasági érdekeiket és tevékenységük sajátosságait figyelembe véve - kedvezményes illetékfizetési kötelezettségről rendelkezik. Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése ezen kedvezmény véglegessé válásának további feltételeit rögzíti. Ezen rendelkezések eredményeképpen az ingatlanforgalmazást főtevékenységként folytató vállalkozók más személyekhez képest lényegében előnyösebb helyzetbe kerülnek. Az azonban, hogy a kedvezményes illetékfizetés feltételeként a jogalkotó bizonyos kötelezettségeket ír elő, illetve ezek nem teljesítését "szankcionálja", nem sérti a vállalkozáshoz való jogot. Az a vállalkozó, aki főtevékenységként ingatlanforgalmazással foglalkozik, és a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor - a kedvezmény igénybevétele érdekében - úgy nyilatkozik, hogy az ingatlant továbbeladás céljából vásárolta, ezt annak ismeretében teszi, hogy ha két éven belül az ingatlant nem értékesíti, illetve az értékesítést megfelelő módon nem igazolja, akkor a kedvezménytől elesik, és az általánoshoz képest magasabb összegű illeték fizetésére lesz köteles. A vállalkozó kockázati körébe tartozik annak eldöntése, hogy az illetékkiszabásra bejelentéskor ezt a nyilatkozatot megteszi-e, és ezzel vállalja a feltételek teljesítését, illetve ezek elmulasztása esetén az ezzel járó jogkövetkezményeket, vagy sem. Nem ellentétes a vállalkozáshoz való joggal, ha az állam bizonyos vállalkozási tevékenységet preferálva - előre kiszámítható és átlátható feltételekhez kötötten - kedvezményeket biztosít, de a kötelezettségek nem teljesítése esetére - a visszaéléseket megelőzendő, és a feltételek teljesítését ösztönzően - jogkövetkezményeket is előír.
2. 2. Az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (7) bekezdése az Alkotmány 70/I. §-ban foglalt arányos közteherviselést is sérti. A kétszeres illetékkülönbözet meglátása szerint ellentétes az arányosság követelményével.
Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában értelmezte az Alkotmány 70/I. §-át [összefoglalóan: 61/2006. (XI. 15.) AB határozat, ABH 2006, 674, 681. ]. Ennek során az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány maga nem határozza meg a "közteher" fogalmát, ám kétséget kizáróan ide sorolhatók az államháztartásról szóló törvény szerinti mindazon, az állam javára előírható befizetések (így például az illetékek), amelyek az állam gazdasági tevékenységének, intézményei működtetésének a fedezetét szolgálják, az állam bevételi forrását jelentik. Az Alkotmány 70/I. §-a tehát egyrészt az egyének számára ír elő kötelezettséget, más oldalról az államot feljogosítja az ilyen célú kötelezések, befizetések előírására. [821/B/1990. AB határozat, ABH 1994, 481, 486.; 8/2007. (II. 28.) AB határozat, ABK 2007. február, 101, 107. ] Bár az adók és egyéb közterhek elsődlegesen az állami szervek fenntartása pénzügyi fedezetének megteremtését, a közérdekű feladatok ellátásához való hozzájárulást szolgálják, egyben - nem elhanyagolható mértékben - az állami gazdaságpolitika fontos eszközei is. Ezáltal a törvényalkotó direkt vagy indirekt módon orientálni tudja a gazdasági élet szereplőit: bizonyos dolgokat vagy tevékenységi fajtákat adókötelezettség alá von, illetve nem von, továbbá adókedvezményekben részesít vagy nem részesít. E tekintetben a törvényalkotó alkotmányos mozgástere rendkívül széles. [620/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 539, 542.; 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 240, 246. ]
Az Alkotmány a közterhekhez való hozzájárulás tekintetében a jogalkotóval szemben egyetlen követelményt fogalmaz meg, azt, hogy az adott fizetési kötelezettség feleljen meg az alanyi kötelezettek jövedelmi és vagyoni viszonyainak, azaz azzal álljon arányban. Az adó mértéke abban az esetben válhat alkotmányellenessé, ha az diszkriminatíve nyer meghatározást, vagy pedig olyan nagyságot ér el, hogy a nyilvánvalóan eltúlzott mérték már minőségi kategóriává, aránytalanná és indokolatlanná válik. [1558/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 506, 507.; 66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 725, 737. ] Az adómérték adónemeken belüli differenciált meghatározása, hacsak az nem vezet hátrányos megkülönböztetéshez vagy valamely alapjog alkotmányosan igazolhatatlan korlátozásához, és az Alkotmány 70/I. §-a szerinti arányosság keretei között marad, jogalkotói mérlegelés kérdése. Az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a jogalkotás mércéjét és felelősségét a különböző jövedelmek adómértéke szempontjából a magáéval. [59/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 295, 298. ]
A jogalkotó az adókról, az illetékekről, a vámokról stb. szóló törvények megalkotása során rendszerint kedvezményeket is nyújt a jogszabály címzettjeinek meghatározott köre számára, illetőleg bizonyos tevékenységfajtákra vagy árucikkekre. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra - pl. az egészséges környezethez vagy szociális biztonsághoz való jogra -, de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. A kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak vizsgálata tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 280, 281.; 17/2005 (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 193. ]
Az Itv. 23/A. § (7) bekezdése az arányos közteherviselés alkotmányos követelményét nem sérti. A törvényalkotó az ingatlanforgalmazással főtevékenységként foglalkozó vállalkozók számára, ha az ingatlant - nyilatkozatuknak megfelelően - továbbeladási célból vásárolták, illetékkedvezményt nyújt. Az ingatlanok viszonylag rövid időn (2 éven) belüli értékesítésének a kedvezménnyel való ösztönzése olyan gazdaságpolitikai cél, amely a jogalkotó szabad mérlegelési körébe tartozik.
A két éven túli értékesítésnél pótlólag előírandó, az általánoshoz képest magasabb illeték ugyanezt a gazdaságpolitikai célt, az ingatlanforgalom növelését, gyorsítását szolgálja. Az Alkotmánybíróság az Abh1. -ben megállapította: "A mérték meghatározásában szerepet kapott az illetékkedvezmény megvonása, azaz az illetéknek az általános szabályok szerinti utólagos rendezése, másfelől a kedvezmény feltételeinek nem teljesítéséhez kapcsolódó joghátrány. E tényállásban a jogalkotó nem a jogalkalmazóra bízza a jogkövetkezmény mértékének megállapítását, hanem a kedvezménnyel való visszaélés lehetőségére, a jogsértés súlyára tekintettel maga határozza azt meg. " (ABH 2005, 1251, 1256.) Az egyébként fizetendő illeték és a 2%-os kedvezményes illeték különbözetének kétszerese - figyelemmel arra is, hogy az ingatlanforgalmazást a vállalkozók üzletszerűen folytatják, továbbá, hogy az illeték mértéke nem szakad el a megszerzett ingatlan értékétől -nem tekinthető diszkriminatívnak, de oly mértékben nyilvánvalóan túlzottnak sem, mely már aránytalan és indokolatlan lenne. Nem állapítható meg az sem, hogy a pótlólagosan előírt illeték - általánosságban - teljesen ellehetetlenítené az ingatlanforgalmazást mint vállalkozási tevékenységet.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
2. 3. Az indítványozó az Itv. 77/A. § (2) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését az Alkotmány 9. § (1) bekezdésére hivatkozással kérte. A kifogásolt rendelkezésben foglalt előzetes végrehajthatóság, véleménye szerint, a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának alkotmányos elve ellenére az állam javára való befizetéseket preferálja a magánkövetelésekkel szemben.
Az Alkotmánybíróság a 21/1990. (X. 4.) AB határozatában kifejtette: "Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ez a rendelkezés azonban nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jog-egyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésbe foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése. " (ABH 1990, 73, 81.) A 17/1992. (III. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy" [a]z Alkotmány és az alkotmányos jogrendszer megfelelő védelemben részesíti az Alkotmányban meg nem jelenő, egyéb nevesített jogokat is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből [Alkotmány 9. § (1) bekezdés, 13. § (1) bekezdés] következik. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra,
hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése ezért a tulajdonvédelem körében az egyéb vagyoni jogok védelmét is biztosítja. (...) Az Alkotmánybíróság ezzel is összhangban az Alkotmány tulajdonvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseit olyan alapjognak tekinti, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok az egyéb dologi jellegű vagyoni jogok védelmére is alkalmazhatnak. " (ABH 1992, 104, 108.)
Az illetékelőleg mint állami bevétel nem tartozik a tulajdon körébe, s nem minősül olyan vagyoni jognak sem, amely a tulajdonjoggal azonos alkotmányos védelemben részesül. Ennek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdése és az Itv. 77/A. § (2) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi, ezért az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint döntött.
Budapest, 2007. szeptember 4.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
előadó alkotmánybíró