adozona.hu
93/B/2004. AB határozat
93/B/2004. AB határozat
a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (1) bekezdé a) pontjának "a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessé gének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyába meghozta a következő
Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (1) bekezdé a) pontjának "a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasítja.
1. Az indítványozó a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXX...
93/B/2004. AB határozat
a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (1) bekezdé a) pontjának "a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessé gének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyába meghozta a következőhatározatot:
Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (1) bekezdé a) pontjának "a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasítja.Indokolás
I.
1. Az indítványozó a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 46. § (1) bekezdése a) pontjának "a biztosítás jogviszony megszűnését követő 90 napon át" szövegrész alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az Ebtv. 46. § (1) bekezdése megállapítja hogy a táppénz a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban - az a) pont szerint - a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt egy éven át, a biztosítási jogviszony megszűnését követően 90 napon át. Az indítványozó szerint ez a rendelkezés hátrányos megkülönböztetést jelent azok számára, akiknek a biztosítási jogviszonya megszűnik. Indokolásul előadta, hogy a munkaviszony megszűnése súlyos traumát okoz az önhibájukon kívül állást vesztőknek, gyakran súlyos megbetegedésükhöz vezet. Az is gyakori, hogy a munkavállalók a munkahelyük megtartása érdekében betegen is dolgoznak, és a munkaviszonyuk megszűnésekor korábban nem kezelt betegségük jelentkezik. Az indítványozó hamisnak tartja azt a jogalkotói álláspontot, hogy a biztosítottak táppénzre "menekülnek" a munkaviszonyuk megszűnésekor, ezért szükséges a táppénzszabályok szigorítása. Ennek megakadályozása a keresőképtelenség fennállásának ellenőrzésével történhet, amelyre véleménye szerint a kormányzat már lépéseket tett. Álláspontja szerint e rendelkezés az Alkotmány 17. §-át, 70/A. § (1) bekezdését, a 70/D. § (1) bekezdését, valamint a 70/E. § rendelkezéseit sérti.Az indítványozó indítványát később kiegészítette, melyben azt állította, hogy a kifogásolt rendelkezés szerzett jogot is sért. Alkotmányellenesnek tartja a rendelkezést azért is, mert megalkotásakor figyelmen kívül maradt a szakszervezetek, érdekképviseleti szervek véleményezési joga. Mindezek következtében sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése. Ellentétes a szabályozás az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével is, mert szerinte az új rendelkezés várományt hiúsít meg.
2. Az indítvány benyújtását követően az Ebtv. 46. § (1) bekezdés a) pontját a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: Kmtv.) 15. § (4) bekezdése módosította. A módosítás a biztosítási jogviszony megszűnését követő táppénz jogosultság időtartamát érintette úgy, hogy azt 90 napról 45 napra csökkentette. A új rendelkezés 2007. április 1-jén lépett hatályba. Az Alkotmánybíróság hatásköre az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § b) pontja szerinti hatáskörében eljárva - főszabályként - hatályos jogszabály alkotmányosságának elbírálására terjed ki. Hatályát vesztett jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság - az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz kivételével - nem vizsgálja. Ugyanakkor, ha az indítványban megjelölt jogszabály időközben hatályát veszti, de a helyébe lépő jogszabály azonos rendelkezési környezetben szintén tartalmazza a sérelmezett rendelkezést, az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot a hatályos rendelkezés tekintetében lefolytatja. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992,456,457.; 4/1999. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1999, 396, 399.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ebtv. jelenleg hatályos 46. § (1) bekezdés a) pontja az indítványban felvetett alkotmányossági kérdés érdemét tekintve nem változott. Ezért az Alkotmánybíróság a hatályos rendelkezés tekintetében az érdemi vizsgálatot lefolytatta.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot"
"17. § A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."
2. Az Ebtv. indítványban sérelmezett rendelkezése: "46. § (1) Táppénz a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban
a) a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt egy éven át, a biztosítási jogviszony megszűnését követően 90 napon át;"
3. Az Ebtv. sérelmezett rendelkezésének az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:
"46. § (1) Táppénz a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban
a) a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt egy éven át, a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át;".
III.
Az indítvány nem megalapozott.1. Az indítványozó elsőként az Alkotmány 17. §-a sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánynak ez a szakasza deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik. Az Alkotmánybíróság már az 510/B/1991. AB határozatában megállapítottá, hogy ez a rendelkezés az állampolgárokról való gondoskodást kötelezővé teszi, azonban a gondoskodás jogintézményeit és mértékét nem határozza meg. "Az alkotmányi előírások megvalósítása - számos feltételtől függően - folyamatos törvényhozási, jogalkalmazási, önkormányzati és társadalmi feladat." (ABH 1994. 510, 511.) Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott arra, hogy az "általános rendelkezések" körében található tétel vizsgálata az "alapvető jogok és kötelezettségek" körében fellelhető alkotmányos rendelkezések tükrében - éppen azokkal mutatott szoros összefüggése miatt - végzendő el. (3/D/1998. AB határozat, ABH 1999,642,644.) Az Alkotmánybíróság 728/B/1998. AB határozata is tartalmazza, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 17. §-át, amennyiben biztosítási alapú igényekről, vagy kizárólag az állami kötelezettségen nyugvó ellátások értelmezéséről van szó, az Alkotmány 70/E. §-ával együtt értelmezi. (ABH 2005, 805, 812.) Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is az Alkotmány 70/E. §-ával összefüggésben végezte el a kifogásolt rendelkezés vizsgálatát.
Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. E szakasz (2) bekezdése pedig kimondja, hogy a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott már a szociális biztonsághoz való jog kérdésével is. A 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában megállapította, hogy az államnak a polgárai szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésben foglaltak általános jelleggel nevesítik. Az államnak az Alkotmányból levezethető kötelezettsége az intézményi háttér biztosítása, a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerének megszervezése és működtetése. (ABH 1991, 1146, 163.) A 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy "az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához." (ABH 1998, 251.) A 42/2000. (XI. 8.) AB határozatban rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy a szociális intézményrendszer keretében nyújtandó ellátásnak olyan minimumot kell nyújtania, hogy az biztosítsa az emberi méltósághoz való jog megvalósulását." (ABH 2000, 329, 334.)
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy "a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne." [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 163.] Több határozatában hangsúlyozta az Alkotmánybíróság azt is, hogy a szociális ellátásokkal kapcsolatosan a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait és az egyes ellátási formákat jogosultsági feltételekhez kötheti. Az ellátás igénybevételi feltételeinek meghatározásánál a jogalkotó széles körben mérlegelheti a társadalom gazdasági és szociális helyzetét. A gazdaság helyzetére, az ellátórendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely Alkotmányban rögzített elv nem sérül. (Pl. 292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 876-877.)
A táppénzszolgáltatás az egészségbiztosítás egyik eleme. Az Ebtv. 43. § (1) bekezdése szerint táppénzre az jogosult, aki a biztosítás fennállása alatt, vagy annak megszűnését követő első, második, vagy harmadik napon keresőképtelenné válik és a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvényben (a továbbiakban: Tbj.) meghatározott mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett. A táppénz, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátása a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt egy éven át. Ilyenkor a keresőképtelenség időtartamára folyósított táppénz egyharmadát hozzájárulás címén a biztosított foglalkoztatója - a Tbj. 19. § (5) bekezdése alapján - fizeti meg. Az Ebtv. kifogásolt rendelkezése - a meghatározott jogosultsági feltételek mellett - a biztosítási jogviszony megszűnését követően bekövetkezett keresőképtelenség esetére is biztosít táppénz ellátást. Ez az ún. passzív táppénz.
Az Alkotmánybíróság az 514/B/2000. AB határozatában rámutatott arra, hogy önmagában "nem eredményez alkotmányellenességet az, ha a jogalkotó - a biztosítási elvvel összefüggésben - a táppénzjogosultságot meghatározott feltételekhez köti". E határozatában is utalt arra, hogy az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében meghatározott szociális biztonsághoz való jog nem kizárólag a társadalombiztosítás útján valósítható meg. "Az egészségbiztosítás keretében nyújtott táppénz nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szereplő betegség esetére szóló megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal, hanem annak csupán egyik lehetséges formája." A szociális biztonsághoz való jog más - a szociális intézmények keretébe tartozó - jogintézmények útján is megvalósulhat. Az állam a betegségük miatt erre rászorulók részére a megélhetéshez szükséges ellátást társadalombiztosítási ellátás hiányában a szociális intézmények rendszerével biztosítja." (ABH 2005, 907, 911.)
A jelen ügyben az Alkotmánybíróság - a hivatkozott határozatait is figyelembe véve - úgy ítélte meg, hogy a kifogásolt rendelkezés, amely a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át biztosítja keresőképtelenség esetén a táppénzt, nem sérti az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott a betegség esetén a megélhetéshez szükséges ellátásra való jogot. A biztosítási jogviszony megszűnését követően ugyanis már nem történik az érintett részéről járulékfizetés, és a foglalkoztató sem fizeti meg a táppénz egyharmadát hozzájárulás címén. A járulékfizetés nélküli táppénzszolgáltatás időtartamát - az Alkotmány keretei között - a jogalkotó szabadon határozhatja meg, azt a korábban biztosítotthoz képest az állami pénzügyi viszonyok függvényében csökkentheti, vagy emelheti, de az elvonások során a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet az Alkotmány 70/E. §-a szerint megkövetelt minimális szint (a megélhetéshez szükséges ellátás) alá.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 70/E. §-ából nem következik a jogalkotónak olyan kötelezettsége, hogy a biztosítási jogviszony megszűnése után - további járulékfizetés nélkül - hosszabb időn át táppénz folyósítással biztosítson ellátást a keresőképtelen rászorultaknak. Fentiekből következően az Ebtv. 46. § (1) bekezdés a) pontjának "a biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át;" szövegrésze az Alkotmány 17. §-ának, valamint 70/E. §-ának rendelkezéseit nem sérti, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította.
2. Az indítványozó szerint a sérelmezett rendelkezés hátrányosan különbözteti meg a táppénz folyósítás időtartamának szempontjából a biztosítási jogviszony fennállása alatt keresőképtelenné válóktól azokat, akiknek a biztosítási jogviszonya megszűnt, mivel ők nem jogosultak egy éven át a táppénzre.
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelmény. A diszkrimináció tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget a jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt, vagy embercsoportot más azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányos módon. A diszkrimináció vizsgálatánál központi kérdés annak megállapítása, hogy az adott szabályozás szempontjából kiket kell egy csoportba tartozónak tekinteni. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161-162.; 49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246, 249.;17/2000. 112, 115.]
A társadalombiztosítási, illetve szociális ellátások diszkriminációmentes juttatásával összefüggésben az Alkotmánybíróság 17/2000. (V. 26.) AB határozatában megállapította, hogy "az adott rendszeren belül a különböző ellátási formák kialakításakor (...) elengedhetetlen követelmény a jogalkotóval szemben, hogy a feltételrendszer az azonos jogállásúak között egységes legyen és - kellő súlyú alkotmányos indok nélkül - ne adjon lehetőséget hátrányos megkülönböztetésre." (ABH 2000, 113, 114.)
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ebtv. 46. § (1) bekezdésének a táppénzjogosultság időtartamát meghatározó rendelkezése mindenkire azonosan állapítja meg, hogy a biztosítási jogviszony fennállása alatti keresőképtelenség esetén legfeljebb egy éven át, biztosítási jogviszonya megszűnése esetén pedig legfeljebb 45 napon át jogosult a táppénzre. Ebben a tekintetben nem tartalmaz a rendelkezés személyek közötti megkülönböztetést. Megkülönböztetés jelentkezik azonban a táppénz folyósítás időtartamában attól függően, hogy az esetlegesen bekövetkező keresőképtelenné válás időszakában a biztosítási jogviszony fenn áll-e, vagy már megszűnt. Az Alkotmánybíróság szerint a folyósítás időtartamában jelentkező azon eltérés, - amely a biztosítási jogviszonyban már nem lévőnek nem biztosítja ugyanarra az időtartamra a táppénz folyósítását, mint a biztosítottnak, - nem tekinthető diszkriminatív megkülönböztetésnek. A biztosítási jogviszonyban már nem állók ugyanis nincsenek azonos helyzetben a biztosítottakkal, akik után a munkáltató a táppénz egyharmadát hozzájárulásként megfizeti. Az Ebtv. 46. § (1) bekezdés a) pontjának a "biztosítási jogviszony megszűnését követően 45 napon át" szövegrésze az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalmát deklaráló rendelkezését nem sérti. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy megállapítható-e a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenessége a szerzett jogok sérelme miatt, illetőleg keletkezett-e olyan váromány, amely a szerzett jogokkal azonos védelmet élvez.
"A jogbiztonság - többek között - megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását." [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 81.] "A szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét." [11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 34, 35.] Az Alkotmánybíróság több határozatában utalt azonban arra, hogy "a jogbiztonság és a szerzett jog alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályokkal megváltoztatni. [515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977.; 495/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1382, 1390.]
Az Alkotmánybíróság 56/1995. (IX. 15.) AB határozatában megállapította, hogy a táppénz szolgáltatás a társadalombiztosítás vegyes - biztosítási és szolidaritási -rendszerén belül [11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 35.] meghatározóan "vásárolt jogként" működik. A törvény a "táppénzjogot" biztosítási jogviszonyhoz köti, vagyis a "táppénz folyósításával szemben a jogosult saját anyagi szolgáltatása áll." A táppénz tehát járulék fejében járó szolgáltatás. (ABH 1995, 260, 264.)
Az Alkotmánybíróság a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában rámutatott arra, hogy a járulék fejében járó szolgáltatás megvonása vagy jogalapjának kedvezőtlen megváltoztatása az alapjogi sérelem ismérvei szerint bírálható el. (ABH 1995, 188, 196.) Az Alkotmánybíróságnak ezért azt kellett megvizsgálnia, hogy a korlátozás során a "közérdekre" hivatkozás indokolt-e, és a táppénz időtartamának csökkentésével jelentkező tulajdonkorlátozás arányosnak tekinthető-e.
Az Alkotmánybíróság az 56/1995. (IX. 15.) AB határozatában rámutatott arra is, hogy "a társadalombiztosítási rendszer működőképessége és fenntartása, az állam mögöttes helytállásának fokozott megnehezülése (...) a tulajdon alkotmányos korlátozását megalapozó "közérdek". (ABH, 1995, 260, 266.)
A passzív táppénz mértékét a jogalkotó több alkalommal is csökkentette, arra való hivatkozással, hogy nagyértékben megnőtt a biztosítással járó jogviszony megszűnését követő, ún. passzív táppénz igénybevétele, amely lényegesen megterhelte az Egészségbiztosítási Alap egyenlegét. A nagymértékű táppénzkiadás-növekedés mérséklése tette szükségessé a passzív táppénz időtartamának korlátozását.
Fentieket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy alkotmányosan indokolható a biztosítási jogviszony megszűnését követően a táppénz folyósítás időtartamának 45 napra történő korlátozása. Tekintettel arra, hogy a korlátozás a passzív táppénz mértékének érintetlenül hagyása mellett történt, továbbá, hogy az elmúlt években az átlagos táppénzes napok száma 30-31 nap volt, ezért a passzív táppénz időtartamának 45 napra történő csökkentése, - amelyet az Ebtv. 50. § (1) bekezdése alapján az egészségbiztosítási szerv legfeljebb 45 nappal méltányosságból meghosszabbíthat - aránytalan korlátozásnak sem tekinthető. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a sérelmezett rendelkezés az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének rendelkezését nem sérti, ezért az indítványt e részében is elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság korábban azt is megállapította, hogy "az alkotmányos védelmet élvező szerzett jogok a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként megjelenő jogosultságok, illetőleg azok a jogszabályi ígérvények és várományok, amelyeket a jogalkotó a konkrét jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A jogszabályok hátrányos megváltoztatása így csak akkor ellentétes a szerzett jogok alkotmányos oltalmával, ha a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást." (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 802.)
Az Ebtv. vizsgált rendelkezését az Országgyűlés 2006. december 11-i ülésnapján fogadta el, a Kmtv. 2006. december 19-én került kihirdetésre. A Kmtv. 28. § (5) bekezdése szerint az Ebtv. 46. § (1) bekezdés a) pontja 2007. április 1-jén lépett hatályba. A Kmtv. 29. § (11) bekezdése alapján ezt a rendelkezést a hatálybalépést követően bekövetkezett keresőképtelenség esetén kell alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezés fennálló jogviszonyokba nem avatkozott be, hanem a jogosultság feltételeit változtatta meg úgy, hogy a biztosítási jogviszony megszűnését követően a korábban hosszabb időre biztosított táppénzjuttatás időtartamát lecsökkentette. A csökkentésről a jogalkotó a jövőre nézve rendelkezett, a rendelkezés hatályba léptetése a kihirdetést követő több, mint 3 hónapra történt, és csak a hatálybalépését követő keresőképtelenség esetében alkalmazandó. Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezés olyan várományt nem hiúsít meg, amely a szerzett jogok alkotmányos védelme alatt állna. Az Alkotmányból nem következik a jogalkotónak olyan kötelezettsége, hogy a biztosítási jogviszony megszűnését követően, járulékfizetés nélkül az érintetteknek a biztosítottakkal egyező időtartamra kellene a táppénzt biztosítani. Következésképpen az Ebtv. 46. § (1) bekezdése a) pontjának kifogásolt rendelkezése e tekintetben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe nem ütközik, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.
5. Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik a kifogásolt rendelkezés azért is, mert figyelmen kívül maradt az előkészítés során a szakszervezetek, érdekképviseleti szervek véleményezési joga.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott arra, hogy a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogállami követelménye. "Ezért az Alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt, ha a jogalkotási eljárás során olyan súlyos eljárási szabálytalanságot követtek el, amely a jogszabály közjogi érvénytelenségét idézte elő, illetőleg, amely másként nem orvosolható, mint a jogszabály megsemmisítésével. [3/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 33, 39-40.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 332, 345.]" [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 349.]
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "a közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező társadalmi, érdekképviseleti szervek véleményének beszerzése a jogszabály közjogi érvényességének nem feltétele. Mivel a jogszabály érvénytelenségét nem eredményezi, nem minősül a jogszabály megsemmisítéséhez vezető, súlyos eljárási jogszabálysértésnek az, ha a jogszabály-előkészítése során a jogalkotó a közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező szervektől nem kér véleményt. A jogszabályok előkészítésére vonatkozó törvényi előírások megsértése csupán a jogalkotó államigazgatási, esetleg politikai felelősségét alapozhatja meg. [7/1993. (II. 15.) AB határozat, ABH Í993, 418, 419.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 349.]" [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325,349.] Mindezekre tekintettel a támadott rendelkezés az Alkotmány 2. § (1) bekezdését nem sérti, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.
6. Az indítványozó az Alkotmány 70/D, § sérelmét is állította.
Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. A (2) bekezdés ezt a jogosultságot állami kötelezettségvállalásként fogalmazza meg, mely szerint az állam ezt a jogot a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg. "A lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog (...) önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg." [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 270.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, (...) ]" [37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293, 297.]
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben azt állapította meg, hogy táppénz folyósítás időtartamát meghatározó indítványban sérelmezett rendelkezés és az Alkotmány 70/D. § rendelkezései között nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.;163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.] Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.
Budapest, 2007. május 21.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró