adozona.hu
ÍH 2013.35
ÍH 2013.35
FEDEZETELVONÓ SZERZŐDÉS A CSTV. 40. § ALAPJÁN - JÓERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ SZERZŐDÉS - CSTV. 40. § (1) BEK. A) ÉS B) PONTJA SZERINTI SZERZŐDÉS ÉS A JÓERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ SZERZŐDÉS VISZONYA - IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉSI IDŐ KÜLÖNBSÉGE JÓERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ ÉS CSTV. 40. § (1) BEK. A) ÉS B) PONTJA SZERINTI SZERZŐDÉS MEGTÁMADÁSÁNÁL I. A fedezetelvonó szerződés önmagában nem minősül egyúttal nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződésnek. II. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében megfogalmazott tényállások rendeltetése, hogy az adós felszámo
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1999. december 16-án kelt létesítő okirattal alapított gazdasági társaság, egyetlen részvényese az alapítástól kezdődően a III. rendű alperes, aki az igazgatóság elnökeként önálló cégjegyzési jogosultsággal rendelkező képviselő is volt.
A B. Polgármesteri Hivatal a felperes ellen 2004. március 29-én, az F.-i Bíróság előtt, felszámolási eljárást kezdeményezett, melyben a bíróság végzésével, 2004. december 7-én megállapította a felperes fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámol...
ÍH 2013.35 FEDEZETELVONÓ SZERZŐDÉS A CSTV. 40. § ALAPJÁN - JÓERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ SZERZŐDÉS - CSTV. 40. § (1) BEK. A) ÉS B) PONTJA SZERINTI SZERZŐDÉS ÉS A JÓERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ SZERZŐDÉS VISZONYA - IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉSI IDŐ KÜLÖNBSÉGE JÓERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ ÉS CSTV. 40. § (1) BEK. A) ÉS B) PONTJA SZERINTI SZERZŐDÉS MEGTÁMADÁSÁNÁL
I. A fedezetelvonó szerződés önmagában nem minősül egyúttal nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződésnek.
II. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében megfogalmazott tényállások rendeltetése, hogy az adós felszámolása során bejelentett hitelezői igények fedezetét biztosítsa olymódon, hogy az adós felszámolási vagyonát csökkentő ügyletek megtámadását lehetővé téve eszközt nyújtson az adós és a hitelezők számára az adós kritikus időszakban elidegenített vagyontárgyainak visszaszerzéséhez.
III. A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításához, ha annak tényállása a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott tényállással azonos, többlettényállási elem megállapítása szükséges [Cstv. 40. § (1) bek., Ptk. 200. § (2) bek.].
A felperes 1999. december 16-án kelt létesítő okirattal alapított gazdasági társaság, egyetlen részvényese az alapítástól kezdődően a III. rendű alperes, aki az igazgatóság elnökeként önálló cégjegyzési jogosultsággal rendelkező képviselő is volt.A B. Polgármesteri Hivatal a felperes ellen 2004. március 29-én, az F.-i Bíróság előtt, felszámolási eljárást kezdeményezett, melyben a bíróság végzésével, 2004. december 7-én megállapította a felperes fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását. A felperes képviseletében eljáró III. rendű alperes 2005. január 27-én a végzéssel szemben fellebbezést terjesztett elő, melyet végelszámolója visszavont. Ezt megelőzően azonban a Fővárosi Ítélőtábla a 2006. február 14-én kelt végzésével az elsőfokú bíróság végzését érdemben elbírálta, azt helybenhagyta.
A felperes ellen az A. Kft. 2004. december 17-én felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet terjesztett elő. Az F.-i Bíróság 2005. november 30-án kelt végzésével a felperes fizetésképtelenségét megállapította és elrendelte a felszámolását. A végzést a III. rendű alperes lakcímén, az általa meghatalmazott személy 2006. január 16-án vette át. A felperes elleni felszámolási eljárás megindításának közzétételéről a bíróság a 12. sorszámú határozatával rendelkezett, a felszámolás kezdő időpontjaként 2006. február 1-jét jelölte meg. A Cégközlönyben történő közzétételre 2006. április 13-án került sor.
A felperes mint eladó és az I. rendű alperes mint vevő között 2004. április 30. napján adásvételi szerződés jött létre, amelynek tárgya a felperes tulajdonában álló, V. belterületi 3355 helyrajzi számú, természetben V., H. u. 14. szám alatt található ingatlan (v.-i ingatlan) volt. Az adásvételi szerződés 2. pontjában rögzített vételár 52 000 000 forint+áfa volt, melyet a III. rendű alperes a "D No. 589276 számú átvételi elismervény szerint a mai napon eladónak megfizetett", a felperes a teljes vételár megfizetését az okirat aláírásával elismerte.
A szerződésben rögzítettek ellenére az I. rendű alperes a vételárat a felperes részére nem egyenlítette ki.
Az adásvételi szerződést a felperes képviseletében a III. rendű alperes írta alá.
Az I. és a III. rendű alperes az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában élettársak voltak. A III. rendű alperes cégnyilvántartásban is rögzített lakcíme szerinti ingatlan az I. rendű alperes tulajdonában állt.
A felperes a v.-i ingatlan értékesítését annak ellenére nem tüntette fel az áfa-bevallásában, hogy az adásvételi szerződésben foglaltak alapján 13 000 000 forint összegű áfa fizetési kötelezettsége keletkezett.
Az illetékes földhivatal által kiállított tulajdoni lap szerint a felperes tulajdonjogát a v.-i ingatlanra a 30758/2001.01.12. számú határozattal jegyezték be, és a 37392/2004.05.03. számú határozattal törölték, ugyanezen számú határozattal került bejegyzésre adásvétel jogcímén tulajdonosként az I. rendű alperes. A tulajdoni lap III. részén 38054/2004.05.14. számú határozattal a IV. rendű alperes javára 133 381 euró kölcsön és járulékai erejéig jelzálogjogot jegyeztek be, rögzítve, hogy az "adós a V. HOTEL Szolgáltató Kft".
A tulajdoni lapon végrehajtási jogok is szerepelnek: az V. rendű alperes javára 2006-ban 7 975 172 forint és járulékai, a IV. rendű alperes javára 22 905 503 forint és járulékai, továbbá 2010. március 2. időponttól a VIII. rendű alperes javára 5 251 071 forint és járulékai erejéig.
A VIII. rendű alperes javára bejegyzett végrehajtási jog alapjául az I. és a VIII. rendű alperes között 2002-ben megkötött szerződés szolgált. Az I. rendű alperesnek a 2002. november 21-én kelt közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat szerint 12 056 013 forint összegű tartozása állt fenn vételár hátralék jogcímén. Az okiratban rögzített nyilatkozattal az I. rendű alperes tudomásul vette, hogy nemteljesítés, valamint a zálogjoggal terhelt ingatlant érintő harmadik személy által kezdeményezett végrehajtás, vagy a zálogjog egyéb okból történő veszélyeztetése esetén végrehajtásnak van helye. A VIII. rendű alperes 2008. október 10-én a szerződést azonnali hatállyal felmondta, hivatkozva arra, hogy a javára bejegyzett jelzálogjoggal terhelt ingatlanra harmadik személy végrehajtási eljárást indított.
E. Önkormányzata mint eladó és a felperes mint vevő között 2005. január 21. napján adásvételi szerződés jött létre. A felek a szerződésben rögzítették, hogy az eladó képviselő-testülete január 21-én kelt "határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a kizárólagos tulajdonát képező B.-i ingatlan-nyilvántartásban 360. hrsz. alatt nyilvántartott, természetben B., R. út 74-76. III. emelet 3. szám alatt található 111 m2 iroda megjelölésű ingatlan tulajdonjogát megszerezhesse Vevő oly módon, hogy az Eladó tulajdonában lévő, Vevő által bérelt B., Cs. u. 11. III. emeleten található 338. hrsz.-on nyilvántartott osztatlan ingatlanból önkormányzati 230 m2 iroda megjelölésű bérleményét a fennálló bérleti jog közös megegyezéssel történő megszüntetésével a tulajdonos részére visszaadja, és a bérleti jog megszüntetéséért járó összeget a vételárba beszámítsák."
A szerződésben a felek a bérleti jog megszüntetéséért járó ellenértéket és a vételárat egyezően 15 984 000 forint+áfa összegben határozták meg.
A felperes - a képviseletében eljáró III. rendű alperes által aláírt - 2005. február 9-én kelt adásvételi szerződéssel a fenti ingatlant (b.-i ingatlant) eladta a II. rendű alperesnek, 16 000 000 forint vételárért. A szerződés szerint a vevő az okirat aláírásával egyidejűleg a vételárat a felperes részére megfizette.
A szerződésben rögzítettek ellenére a II. rendű alperes a vételárat a felperes részére nem egyenlítette ki.
A II. rendű alperes a III. rendű alperes gyermeke.
Az illetékes földhivatal által kiállított tulajdoni lap másolat szerint a felperes tulajdonjogát a 70030/1/2005. számú határozattal, 2005. február 3-i érkezési idő feltüntetésével jegyezték be. A II. rendű alperes tulajdonjogának bejegyzésére 2005. február 15-i érkezési időmegjelöléssel került sor.
Az ingatlan tulajdoni lapján 2005. április 21-i érkezési idővel a Q. Jelzálog Finanszírozási Rt. (korábbi VI. rendű alperes); illetve a IV. rendű alperes javára 65 431 CHF és járulékai erejéig jelzálogjogot jegyeztek be.
A korábbi VI. rendű alperes a 2005 márciusában készült értékbecslés alapján a II. rendű alperes részére 10 000 000 forint összegű kölcsönt nyújtott annak biztosítékaként, hogy közöttük jelzálogjog alapítására vonatkozó szerződés jött létre, amelynek tárgya a b.-i ingatlan volt.
A felperes a 2005. I. negyedévi áfa-bevallásában a b.-i ingatlan értékesítését feltüntette, fizetendő adóként 3 996 000 forintot vallott be, amellyel szemben az általa beszerzett termék után levonható 3 856 000 forintot rögzített.
A II. rendű alperes tulajdonjogát a b.-i ingatlan tulajdoni lapja szerint 2009. február 16-i érkezési idő megjelölése mellett törölték, míg a jelenlegi VI. rendű alperes tulajdonjogának bejegyzésére a 40324/3/2009. számú határozattal 2008. szeptember 17-i érkezési idő feltüntetése mellett, adásvétel jogcímén került sor.
A b.-i ingatlanra a IV. és a korábbi VI. rendű alperes javára bejegyzett jogok törlésre kerültek, illetve a VII. rendű alperes javára 2009. március 5-i érkezési idő feltüntetése mellett 130 234 CHF és járulékai erejéig jelzálogjog és azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom került bejegyzésre.
Az APEH illetékes szervezeti egysége a 2006. február 20-án készült, és a felszámoló részére 2006. május 4-én kézbesített jegyzőkönyvben rögzítettek szerint 2000. január 18. és 2005. április 20. közötti időszakra vonatkozó bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést tartott. A jegyzőkönyvben - többek között - rögzítésre került a v.-i ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés ténye, illetve, hogy az értékesítés után fizetendő 13 000 000 forint adó összegét a felperes a bevallásában nem szerepeltette, a gazdasági eseményt a könyveiben nem rögzítette.
Az APEH 2006. június 28-i elsőfokú határozatában a felperes terhére összesen 53 916 000 forint adókülönbözetet állapított meg, amelynek teljes összegét adóhiánynak minősítette, ezen belül áfa-adónemben az adóhiány 33 799 000 forint volt.
A felszámoló feljelentése alapján indult büntetőeljárásban beszerzett könyvszakértői vélemény - az ingatlanokkal kapcsolatos fenti megállapításokon túlmenően - rögzítette, hogy "a rendelkezésre álló adatok szerint az O. Rt. (alperes) egyáltalán nem teljesítette a működése alapján a beszámolási kötelezettségét, e miatt a társaság vagyoni helyzete beszámolók hiányában nem ismerhető meg. A végelszámolás kezdetére került összeállításra egy beszámoló, de azt semmilyen könyvvezetés nem támasztja alá, tartalma nem ellenőrizhető, a teljes beszámoló nem is került átadásra, csak a mérleg része."
A büntetőbíróság 2010. október l-jén kelt és a kihirdetés napján jogerőre emelkedett ítéletével megállapította, hogy a III. rendű alperes bűnös adócsalás, folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A magánokirat-hamisítás vétsége miatt a büntetőeljárást elévülés folytán megszüntette.
A felperes a 2006. szeptember 14-én előterjesztett keresetlevelében az I-V. rendű alpereseket, illetve a korábbi VI. rendű alperest vonta perbe. Kereseti kérelme elsődlegesen annak megállapítására irányult, hogy a felperes és az I. rendű, valamint a felperes és a II. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződések semmisek a Ptk. 200. § (2) és 234. § (1) bekezdése alapján, és a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján kérte az eredeti állapot helyreállítását. A szerződések jóerkölcsbe ütközése alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, illetve a 40. § (3) bekezdésében foglaltakra hivatkozott.
A III., a IV., az V. és a VI. rendű alperes tekintetében az eredeti állapot helyreállításának tűrésére kötelezését kérte.
Másodlagosan a felperes által az I., illetve a II. rendű alperessel kötött adásvételi szerződések hatálytalanságának megállapítását kérte a Ptk. 203. §-a alapján.
A kereset ténybeli alapjául a felszámolási eljárásra és annak adataira hivatkozott, a v.-i ingatlan tekintetében a feltűnő értékaránytalanságra, a b.-i ingatlannal kapcsolatban pedig arra, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközőnek is minősül, figyelemmel arra, hogy a felperes a törvényes képviselő útján annak gyermekével kötött a felszámolási eljárás megindulását követően, alacsony vételár kikötése mellett szerződést.
A felperes a keresetét az eljárás során többször módosította.
A kereseti kérelme jogcímét elsődlegesen a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában jelölte meg, kérelme ténybeli alapjául - a fentiek mellett - arra hivatkozott, hogy a III. rendű alperes és az I., illetve a II. rendű alperes között hozzátartozói viszony állt fenn a szerződéskötés időpontjában.
Az I. és a II. rendű alperessel szembeni keresetét másodlagosan a Ptk. 200. § (2) bekezdésére alapította, illetve harmadlagosan a Ptk. 203. §-ára alapítva tartotta fenn. Hivatkozott a szerződések Ptk. 207. §-ában foglalt színlelt voltára is, arra, hogy a szerződő felek az adásvételi szerződéssel ingyenes, illetve fedezetelvonó szerződést lepleztek.
Az I. és a II. rendű alperesekkel szemben a fenti jogcímeken megállapítandó érvénytelenség, illetve hatálytalanság jogkövetkezményeként valamennyi jogcím megjelölése mellett az eredeti állapot helyreállítását kérte akként, hogy a bíróság rendelje el a felperes tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzését.
A felperes a III. rendű alperessel szemben az eredeti állapot helyreállításának tűrésére kötelezését kérte, a IV., az V. és a VI. rendű alperesekkel szemben az Inytv. 62. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel. Másodlagosan az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglaltak alapján - az I., a II., illetve a VI. rendű alperesek tekintetében megállapítandó érvénytelenség, illetve az érvénytelenség folytán történő eredeti állapot helyreállításaként - a javukra bejegyzett tulajdonjog, illetve jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom törlését, illetve az alpereseknek a törlés tűrésére való kötelezését kérte.
A felperes a 2011. január 10. napján előterjesztett keresetpontosításában perbe vonta a VI. és a VII. rendű alperest, és az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a javukra bejegyzett tulajdonjog, illetve jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom törlését, valamint azt kérte, hogy a bíróság a törlés iránt keresse meg az illetékes földhivatalt.
A II. és a VI. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződés tekintetében a Ptk. 365. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozott, nevezetesen arra, hogy a II. rendű alperes a felperessel kötött érvénytelen szerződés alapján nem szerezte meg a b.-i ingatlan tulajdonjogát, így annak általa történő átruházása "sem történhetett meg".
A VIII. rendű alperes javára bejegyzett végrehajtási jogról történt tudomásszerzést követően, 2011. szeptember 2-án keresetét kiterjesztve, a VIII. rendű alperest perbe vonta, a javára bejegyzett végrehajtási jog törlését a Ptk. 234. § (1) bekezdése, illetve 237. § (1) bekezdése alapján, valamint az Inytv. 62. § (1) bekezdés a) pontja és 63. § (2) bekezdése alapján kérte.
A felperes a korábbi VI. rendű alperessel szembeni kereseti kérelmétől elállt, a bíróság a pert a felperes és a korábbi VI. rendű alperes tekintetében megszüntette.
Az alperesek érdemi ellenkérelmében foglaltakra, illetve a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján történt tájékoztatásra figyelemmel a felperes arra hivatkozott, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésében írt 90 napos szubjektív határidő a felperessel szemben 2006. június 13-án kezdődött, figyelemmel arra, hogy a felszámoló a B. Polgármesteri Hivatala hitelezői igénybejelentéséből szerzett tudomást a b.-i ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződésről, annak konkrét tartalmát a fenti időpontban ismerte meg, miután a szerződést a földhivataltól beszerezte.
Az alperesek kérték a kereset elutasítását.
Az elsődleges kereseti kérelem tekintetében arra hivatkoztak, hogy a felperes - illetve a felszámoló - a Cstv. 40. § (1) bekezdésében írt szubjektív, elévülési határidőt elmulasztva nyújtotta be a keresetet. A felperes felszámolója 2005. szeptember 22-étől kezdődően végelszámolóként képviselője volt a felperesnek, a Cstv. fenti rendelkezésében írt 90 napos elévülési határidő ezen időponttól kezdődött és 2005. december 21-én letelt. Utaltak arra, hogy a felperes nem bizonyította, hogy az igényt menthető okból nem tudta érvényesíteni, ezért a keresetindításra meghatározott elévülési határidőt elmulasztotta, követelését bírósági úton nem érvényesítheti.
Az elsődleges kereseti kérelemmel kapcsolatban hivatkoztak továbbá a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában írt objektív, illetve szubjektív feltételek hiányára.
A másodlagos kereseti kérelem tekintetében az alperesek - elsősorban az I. rendű alperes - arra hivatkoztak, hogy a BDT 2007. 1686. szám alatt közzétett eseti döntéssel alátámasztott bírói gyakorlat szerint a Cstv. 40. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsorolt megtámadási okok nem értékelhetők egyszersmind a Ptk. szerinti semmisségi okoknak, hiszen ezzel a Cstv. speciális rendelkezései üresednének ki, különös tekintettel az abban foglalt elévülési határidőkre is.
Az alperesek a szerződések nyilvánvalóan jóer-kölcsbe ütköző voltának megállapíthatóságát is vitatták. Utaltak e körben a Legfelsőbb Bíróság BH 2009. 106. számú eseti döntésében foglaltakra, amely szerint "nem állapítható meg a szerződés jóerkölcsbe ütközése, ha az a közfelfogásban érvényesülő erkölcsi normarendszert súlyosan nem sérti." A semmisség szempontjából tehát a peresített szerződések által elérni kívánt cél bír relevanciával, az adásvételi szerződések célja az volt, hogy az I. és II. rendű alperes megszerezze az ingatlanok tulajdonjogát, "arra nem merült fel adat, hogy a szerződéskötés célja a hitelezők kielégítési alapjának elvonása lett volna, az elérni kívánt cél tehát nem minősülhet olyannak, amely a társadalmi közfelfogás szerint a közerkölcsöt, a társadalmi együttélés normáit súlyosan és nyilvánvalóan sérti". Hivatkoztak továbbá arra, hogy a szerződés színleltsége nem állapítható meg.
A szerződés relatív hatálytalanságára alapított harmadlagos kereseti kérelem tekintetében az alperesek hivatkoztak arra, hogy e körben a felperes csak megállapításra irányuló kereseti kérelmet terjesztett elő, amelynek a Pp. 123. §-a szerinti feltételei nem állnak fenn; érdemben pedig arra, hogy a fedezetelvonó jelleg megállapíthatóságához mindenekelőtt azt kell vizsgálni, hogy a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igények a szerződés megkötésekor fennálltak-e.
A III. rendű alperes a Pp. 4. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel hivatkozott arra, hogy a bíróságot a III. rendű alperessel szemben folyamatban volt büntetőügyben hozott ítélet köti. Miután a büntetőügyben a bíróság a III. rendű alperes által elkövetett adócsalás ténybeli alapjául azt állapította meg, hogy a v.-i ingatlanra vonatkozó érvényes adásvételi szerződés alapján az államnak járó áfa-összeget nem fizette meg, jelen eljárásban a bíróság nem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy az adásvételi szerződés érvényesen nem jött létre. A IV. rendű alperes a vele szemben előterjesztett kereset elutasításának alapjául arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperessel kötött zálogszerződés megkötése során az adott helyzetben elvárható gondossággal járt el, és eleget tett a Ptk.-ban foglalt együttműködési kötelezettségének. Az eredeti állapot helyreállítása a IV. rendű alperesre aránytalanul nagy sérelemmel járna, jóhiszeműen szerzett jogait súlyosan sértené.
Az V. rendű alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő, a tárgyalások távollétében történő megtartását kérte, bejelentette, hogy az I. rendű adózónak végrehajtás alatti tartozása áll fenn.
A VI., a VII., a VIII. rendű alperesek a velük szemben előterjesztett kereseti kérelem elutasítását az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglaltak alapján kérték arra hivatkozva, hogy velük szemben az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk törlésére irányuló keresetet a felperes a jogszabályban írt 3 éves határidő elteltét követően terjesztette elő.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I., a II., illetve a IV. és az V. rendű alperesekkel szembeni kereset megalapozott, míg a III., a VI., a VII. és a VIII. rendű alperesekkel szemben előterjesztett kereset alaptalan.
Ismertetve a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontját az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a 40. §-ban írt határidő kezdő időpontja nem lehet korábbi, mint a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontja, tekintettel arra, hogy e rendelkezés nyilvánvalóan csak már felszámolás alatt álló adós által, ezt megelőzően kötött szerződésekre alkalmazható. A Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján peres eljárás a felszámolás kezdő időpontjától, illetve ha a per alapjául szolgáló körülményről az adós képviseletében eljáró felszámoló, vagy a hitelező ezt követően szerez tudomást, a tudomásszerzéstől számított 90 napon belül indítható.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a fenti tényállás szerint megállapította, hogy a felperes képviseletében eljáró felszámoló a v.-i ingatlanra vonatkozóan létrejött adásvételi szerződésről legkésőbb 2006. május 4-én - az APEH jegyzőkönyv átvétele időpontjában -, a b.-i ingatlanra vonatkozóan létrejött adásvételi szerződésről pedig - előadása szerint - 2006. június 13-án tudomást szerzett.
A perindításra nyitva álló szubjektív, illetve objektív határidő anyagi jogi határidő, amelyre tekintettel a keresetlevélnek a v.-i ingatlan tekintetében legkésőbb 2006. augusztus 2-án, a b.-i ingatlanra vonatkozóan szeptember 11-én a bírósághoz meg kellett volna érkeznie. A felperes tehát a keresetet a reá alkalmazandó szubjektív határidőt elmulasztva terjesztette elő, ezért e címen az elsőfokú bíróság a szerződés érvénytelenségét nem vizsgálhatta.
Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos keresetét az általa előadottak figyelembevételével a Ptk. 207. §-a szerinti színleltség, illetve az általa megjelölt Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján, a szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközése jogcímén vizsgálta.
Ismertetve a Ptk. 207. § (5) bekezdését megállapította, hogy a felperes által az I., illetve a II. rendű alperessel kötött adásvételi szerződésekben meghatározott vételár kiegyenlítése nem történt meg, a feleknek a vételár kiegyenlítésére, illetve az ellenérték fejében történő átruházásra, az I. és a II. rendű alperesek által az ellenérték fejében történő tulajdonszerzésre szándékuk sem volt. A színlelés kiterjedt a vételárak megfizetésére vonatkozó nyilatkozatokra is, a szerződéseket aláíró peres felek anélkül tettek nyilatkozatot a vételár kiegyenlítéséről, hogy az megtörtént volna.
A felek a színlelt adásvételi szerződéssel a perbeli ingatlanok tulajdonjogának ingyenes átruházására vonatkozó szerződésüket leplezték, az elsőfokú bíróságnak ezért a szerződést e leplezett szerződés alapján kellett megítélni. A leplezett szerződésre vonatkozóan megalapozottan hivatkozott a felperes a Ptk. 200. § (2) bekezdés második fordulatában foglaltakra, amely szerint "semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik."
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy nem osztja a BDT 2007. 1686. számú eseti döntésében foglaltakat.
Véleménye szerint, "a szerződések semmisség okán fennálló érvénytelenségére vonatkozóan a korábbi bírói gyakorlatnak megfelelően változatlanul alkalmazni kell a Ptk. rendelkezéseit".
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a perbeli szerződéseket a III. rendű alperesnek mint egyedüli tulajdonosának, egyben a képviseletére jogosult tisztségviselőjének a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozóival - élettársával, illetve egyeneságbeli rokonával - kötötte meg. A felperes azt követően kötötte meg az I. rendű alperessel a v.-i ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést, hogy 3 780 602 forint összegű adótartozás miatt vele szemben végrehajtási eljárás folyt, az ennek alapján fizetésképtelensége megállapítása iránt előterjesztett hitelezői kérelemről tudomást szerzett.
A b.-i ingatlant a felperes az önkormányzattól 2005. január 21-én kelt adásvételi szerződéssel kifejezetten azzal a céllal szerezte meg, hogy annak tulajdonjogát a tulajdonosképviselő gyermeke részére átruházza. A perbeli adásvételi szerződést megelőzően már a felszámolás elrendelésére sor került, a felszámolását elrendelő elsőfokú végzés ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság a fentiek alapján megállapította, hogy a felek által az adásvételi szerződések megkötésével elérni kívánt az a cél, hogy a felperes vagyonát képező ingatlanok ingyenesen a felperes részvényesének hozzátartozói tulajdonába kerüljenek, önmagában sérti a társadalomban általánosan kialakult erkölcsi normákat, és a szerződés egyidejűleg alkalmas a felperes hitelezőinek kijátszására.
Az elsőfokú bíróság kitért arra is, hogy az I. rendű alperes által hivatkozott eseti döntésben foglaltak figyelembevételével is megállapítható a szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközése. Az adós vagyonának csökkenését eredményező és a felperes hitelezőinek kijátszására irányuló szándékon túlmenően a szerződések a gazdasági társaságok működésére vonatkozó szabályok kirívóan durva megsértése mellett kerültek megkötésre. Ilyen magatartásként értékelte a v.-i ingatlan tekintetében azt a tényt, hogy a felperes az áfa-bevallásában az ingatlan értékesítését nem tüntette fel, illetve a b.-i ingatlan tekintetében azt a körülményt, hogy a vele szembeni - kétséget kizáróan megalapozott - felszámolást elrendelő végzés ellen benyújtott fellebbezést követően megszerzett ingatlant napokon belül színlelt szerződéssel ruházta át a felperes tulajdonos-képviselőjének egyenesági hozzátartozójára.
Az I. és a II. rendű alperesek - függetlenül attól, hogy a felperes fizetésképtelenségére vonatkozó információkkal rendelkeztek-e vagy sem - a szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltát felismerhették abból a körülményből, hogy színlelt szerződést írtak alá, a vételár kiegyenlítéséről a valóságnak nem megfelelő nyilatkozatot tettek.
A felperes és az I., illetve a II. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződések fentiek szerinti érvénytelenségére tekintettel az elsőfokú bíróság a Ptk. 237. §-a alapján rendelkezett az érvénytelenség jogkövetkezményeiről.
Ismertetve a Ptk. 237. § (1) és (2) bekezdésének tartalmát, a v.-i ingatlanra vonatkozóan létrejött adásvételi szerződés érvénytelenségére tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmének megfelelően rendelkezett az ingatlanra vonatkozóan az I. rendű alperes javára bejegyzett tulajdonjog törlése, illetve a felperes tulajdonjogának visszajegyzése iránt.
Megállapította, hogy az I. rendű alperes a semmis szerződéssel nem szerezte meg a v.-i ingatlan tulajdonjogát, amelyre tekintettel - rendelkezési jogosultság hiányában - érvényes jelzálogjog alapítására vonatkozó szerződést a IV. rendű alperessel nem köthetett. Az I. és a IV. rendű alperesek között létrejött jelzálogjog alapítására vonatkozó szerződés érvénytelenségére tekintettel az eredeti állapot helyreállításaként rendelkezett a bejegyzés törléséről, és kötelezte a IV. rendű alperest annak tűrésére.
A IV. rendű alperessel szemben alkalmazott jogkövetkezmény tekintetében az elsőfokú bíróság utalt az ingatlan-nyilvántartásról szóló, 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) alperesek által hivatkozott rendelkezéseire, illetve a Legfelsőbb Bíróság 3/2010. (XII. 6.) PK véleményében foglaltakra.
Az Inytv. 63. § (2) bekezdésének a IV., a V. és a VI. rendű alperesekkel szemben az általuk kötött szerződések, illetve bejegyzett joguk keletkezésének időpontjára tekintettel alkalmazandó rendelkezése szerint azzal szemben, aki további bejegyzés folytán az előző bejegyzés érvényességében bízva jóhiszeműen szerzett jogot, törlési keresetet a kézbesítéstől számított 60 nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani, ha kézbesítés nem történt.
Az Alkotmánybíróság határozata folytán 2009. április 28-ától kezdődően a (2) bekezdés rendelkezése "azzal szemben, aki további bejegyzés folytán az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani."
A IV. és az V. rendű alperes javára bejegyzett jogok törlése iránt a keresetet a felperes az Inytv. fenti rendelkezése szerinti 3 éven belül megindította, így a törlési keresetnek is minősülő érvénytelenség megállapítása iránti kérelem alapján rendelkezett az elsőfokú bíróság az eredeti állapot helyreállításáról.
Az elsőfokú bíróság a felperes által a III. rendű alperes ellen előterjesztett kereseti kérelmet mint alaptalant elutasította.
A VI., a VII., a VIII. rendű alperesekkel szemben a felperes jogvesztő határidő eltelte miatt a javukra bejegyzett jogok törlését az elsőfokú bíróság nem rendelhette el.
A VI. rendű alperessel szemben előterjesztett törlési kereset alaptalanságára tekintettel az elsőfokú bíróság a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes és a II. rendű alperes közötti szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani. Ezért a felperes és a II. rendű alperes közötti adásvételi szerződést hatályossá nyilvánította és a rendelkező rész szerint kötelezte a II. rendű alperest a szerződésben kikötött, de nem teljesített vételár megfizetésére.
Az elsőfokú bíróságnak a részletesen ismertetett bizonyítékok együttes értékelésével az a meggyőződése alakult ki, hogy az I. rendű alperes nyilatkozata a készpénzben történő kiegyenlítésre, illetve az ugyanilyen felperesi nyilatkozatot tartalmazó okirat nem felel meg a valóságnak.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok együttes értékelésével megállapította, hogy a II. rendű alperesnek sem állt rendelkezésére az adásvételi szerződés szerinti vételár, különös tekintettel a felperes tulajdonszerzése és az ingatlan II. rendű alperes részére történő értékesítése között eltelt rendkívül rövid időre is.
A III. rendű alperes elleni büntetőeljárásban beszerzett szakértői vélemény alapján megállapítható volt, hogy a felperes, illetve a képviseletében eljáró III. rendű alperes a számviteli törvény előírásainak megfelelő nyilvántartások vezetésére vonatkozó kötelezettségét súlyosan megsértette, ezért a felperes képviseletében eljáró felszámolónak a per elbírálása szempontjából lényeges számviteli nyilvántartások nem álltak rendelkezésére. A nyomozóhatóság által beszerzett szakértői vélemény egyértelműen megállapította, hogy a felperes a 2004. április hónapra benyújtott általános forgalmi adó bevallásában nem adott számot a v.-i ingatlan értékesítése alapján fizetendő áfáról.
* * *
Az elsőfokú bíróság ítéletét az I. és a II. rendű alperes támadta meg fellebbezéssel, annak megváltoztatásával a keresetnek az I. és a II. rendű alperessel szembeni elutasítását, továbbá a felperes másodfokú perköltségben marasztalását kérve.Az I. és a II. rendű alperes fellebbezésüket az alábbiakkal indokolták.
Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság ítélete részben jogszabály téves értelmezésén, részben pedig a feltárt tények és az előterjesztett bizonyítékok téves mérlegelésén alapul.
A felperes által megjelölt összes jogcím közül [nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés Ptk. 200. § (2) bekezdés; feltűnően nagy értékaránytalanság Ptk. 201. § (2) bekezdés; fedezetelvonó szerződés Ptk. 203. § (1)-(2) bekezdés] a Csődtörvény 40. §-a szerinti megtámadási jog a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés alapján vizsgálta a perbeli ingatlan adásvételi szerződéseket, illetve ezen a jogcímen állapította meg a szerződések érvénytelenségét, semmisségét.
Azzal érveltek: a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés mint semmisségi ok alkalmazhatósága, mind a szerződések színlelt ingyenességére vonatkozó következtetés téves. Ugyanis, amennyiben a felszámoló az adós nevében valamely szerződést azon okokra hivatkozva támad meg, amely okokat a Csődtörvény 40. § (1) bekezdés a), b)</a>, c) pontja szabályoz, akkor igényérvényesítését még a Ptk. 200. § (2) bekezdésére történő kifejezett hivatkozás ellenére sem lehet önmagában a "nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközés" címén elbírálni, hanem mindenképpen vizsgálni kell a Csődtörvény 40. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállását, így az igényérvényesítési határidők megtartását. Az adós nevében a felszámoló a szerződéseket a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti "nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközés" címén nem támadhatja sikerrel abban az esetben, ha a Csődtörvény 40. § (1) bekezdésében foglalt feltételek nem állnak fenn, különösen, ha elmulasztotta az ott meghatározott objektív jogvesztő és szubjektív igényérvényesítési határidőket. Álláspontjuk alátámasztásaként hivatkoztak a BDT 2007. évi 1686. számú eseti döntésre.
Kifejtették: a kérdésnek nyilvánvalóan azért van kiemelt jelentősége, mert míg a semmisségre határidő nélkül lehet hivatkozni, addig a Csődtörvény szubjektív és jogvesztő határidőket szab a megtámadási igény érvényesítésére. Ebből következik, hogy ha megengedhető a két jogcím párhuzamos alkalmazása, akkor az a Csődtörvény 40. § (1) bekezdésében meghatározott igényérvényesítési határidőket teljesen súlytalanná, értelmetlenné tenné, amely végeredményben éppen a szabály lényegét üresítené ki. Úgy vélték, az elsőfokú bíróság által a kérdésben elfoglalt álláspont ellentétes a jogszabály (Csődtörvény 40. §) céljával és értelmével, amely sérti a jogbiztonságot, így kifejezetten alkotmányellenes is. Felhívták a figyelmet a 2012. január 1. napján hatályba lépett Alaptörvényre, amelynek 28. cikke expressis verbis alkotmányos szintre emeli azt a követelményt, hogy a jogszabályokat azok céljával összhangban kell értelmezni.
Hivatkoztak még a Legfelsőbb Bíróság 3/2008. PJE számú jogegységi határozatára is, amely alapvetően a Csődtörvénynek a szerződések megtámadására vonatkozó 40. §-a és a Ptk. fedezetelvonó szerződésre vonatkozó rendelkezései közötti viszonnyal kapcsolatos, de elvi jelentőségű megállapításai általában irányadók a szerződések megtámadásának körében a Ptk. és a Csődtörvény egymáshoz képesti viszonyában.
A lex generalis és a lex specialis viszonyára vonatkozó megállapítások, álláspontjuk szerint nemcsak a Csődtörvény és a Ptk. fedezetelvonó szerződésekre vonatkozó szabályai közötti viszonyra, hanem a Csődtörvény és a Ptk. nyilvánvalóan jóer-kölcsbe ütközésre vonatkozó rendelkezése közötti viszonyra is irányadóak. A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés kizárólag akkor vizsgálható, ha a felperes nemcsak azokra a körülményekre hivatkozik a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés okainak körében, amelyeket egyben a Csődtörvény 40. §-a is szabályoz mint önálló megtámadási okokat, hanem ezeken túlmenő olyan körülményeket jelöl meg, amelyek már önállóan értékelhetők a "jóerkölcs" mércéjével. Sem a felperes, sem pedig az elsőfokú bíróság az ítéletében nem jelölt meg egyetlen olyan körülményt sem, amely túlmutatna a Csődtörvény 40. § (1) bekezdésében szabályozott megtámadási okokon.
Előadták: az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában részletezi az általa bizonyítottnak talált körülményeket, amelyekkel a szerződések színlelt jellegét, ingyenességét támasztja alá, továbbá amelyekből arra következtetett, hogy a szerződések célja a vagyonkimentés volt. Ezek az okok felsorolásszerűen: a szerződések keltéhez időben közel eső végelszámolási, felszámolási eljárások körülményei, illetve ezeknek a szerződések megkötésével való időbeli viszonya; a hozzátartozói viszony az eladó képviselője és a vevők között; a vételárak fedezetével kapcsolatos bizonyítás kétségessége; a vételár bevételezésére és felhasználására vonatkozó könyvelés hiánya. A fenti felsorolásban hivatkozott okok egyike sem mutat túl a Csődtörvény 40. § (1) bekezdésében megjelölt megtámadási okokon. E hivatkozott körülményekkel támasztja alá az elsőfokú bíróság a szerződések színlelt, csalárd, hitelezők kijátszására irányuló jellegét; ez utóbbiak pedig pontosan azok az okok, amelyeket a Csődtörvény a 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában megtámadási okokként szabályoz.
Kiemelte: az, hogy a v.-i ingatlan értékesítését nem tüntette fel a felperes az áfa-bevallásban olyan körülmény, amely nem a szerződést, hanem a felperes adójogi kötelezettségeinek teljesítését jellemzi; az adóbevallási kötelezettség megsértése akár tekinthető jóerkölcsbe ütközőnek, de ettől nem az adóbevallás alapjául szolgáló szerződés, illetve annak tartalma lesz jóerkölcsbe ütköző, hanem legfeljebb az a magatartás, hogy az adózó nem teljesíti adózási kötelezettségét. Az áfa-bevallásnak a szerződés megkötéséhez és főleg tartalmához semmi köze nincsen, így a valótlan tartalmú áfa-bevallás ténye nem ad alapot a szerződés jóerkölcsbe ütköző voltának megállapítására.
Az a körülmény, hogy a b.-i ingatlan értékesítésének ideje és annak az akkor már folyamatban volt felszámolási eljáráshoz való viszonya pedig éppen egyike azon körülményeknek, amelyekre az elsőfokú bíróság alapította az ügylet színlelt, csalárd jellegére vonatkozó következtetését. E körülmény nem mutat túl a Csődtörvény 40. § (1) bekezdésében szabályozott megtámadási okok körén, és nem értékelhető többlet-tényállási elemként; másfelől pedig a felperes ellen időben előbb indult fejszámolási eljárást és a felszámolás első fokon történt elrendelését nem lehet figyelembe venni a csalárd szándék alátámasztásául szolgáló körülményként, ugyanis a felszámolás jogerős elrendelése az elsőként indult eljárásban elkerülhető lett volna, ha a végelszámoló teljesíti kötelezettségeit.
Azt állították, az elsőfokú bíróság ítélete részben iratellenes azon körülményeket illetően, amelyekkel a bíróság a szerződések színlelt, csalárd jellegét kívánta alátámasztani.
Kiemelték: az időben elsőként, a Polgármesteri Hivatal kérelmére 3 780 602 forint összegű iparűzési adótartozás miatt indult felszámolási eljárásban az adós felperesnek mindvégig szándéka volt a jogerős felszámolást elkerülni, és a Polgármesteri Hivatallal megállapodni. Az elsőfokú bíróság beszerezte a felszámolási eljárás iratanyagát, de elmulasztotta megvizsgálni az adós felperes eljárásban tett nyilatkozatait, fellebbezésének tartalmát. Azok tartalma alapján ugyanis egyértelműen látható, hogy vita volt az adós és a hitelező között az iparűzési adó összegéről, ezért nem fizette meg az adós felperes a teljes követelést. A felszámolást bár első fokon elrendelték, az adós felperes fellebbezést terjesztett elő ellene, mert abban bízott, hogy a másodfokú eljárás folyamatban léte alatt sikerül megállapodni a hitelezővel. Időközben azonban a felperesi cég kényszer-végelszámolás alá került egy adminisztrációs hiba okán.
Összefoglalva: az első fokú ítélet részben jogszabálysértő, mert a jogszabály céljával ellentétesen alkalmazhatónak találta a Ptk. nyilvánvalóan jóer-kölcsbe ütközésre mint semmisségi okra vonatkozó rendelkezését ugyanazon okok alapján, amelyeket a Csődtörvény kifejezetten megtámadási okként szabályoz a 40. § (1) bekezdésében. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata értelmében az okok azonossága esetén nem lehet a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésre hivatkozni, hanem a keresetet a Csődtörvény 40. §-a alapján kell elbírálni. A jelen ügyben pedig a Csődtörvény 40. §-ában biztosított szubjektív igényérvényesítési határidőt a felperes elmulasztotta.
Úgy vélték, az elsőfokú bíróság a Pp. 4. § (2) bekezdésben foglalt szabályt indokolatlanul megszorítóan értelmezte.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására és az I. és a II. rendű alperes másodfokú perköltségben marasztalására irányult.
* * *
A fellebbezés nem alapos.Az elsőfokú bíróság a döntése alapjául szolgáló tényállást - a rendelkezése álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével - helyesen állapította meg, s helytálló az abból levont jogi következtetése is a jogi indokolás alábbi pontosításával.
A Fővárosi Ítélőtábla a perben támadott két szerződést illetően egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával annyiban, hogy e szerződések nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközése miatt [Ptk. 200. § (2) bekezdés] semmisek.
Nem osztotta azonban az elsőfokú bíróság álláspontját a Fővárosi Ítélőtábla abban, hogy a támadott szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésének megállapításához, a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában szabályozott tényállásokhoz képest többlettényállási elem fennállása lenne szükséges.
A Cstv. 40. § (1) bekezdésében megfogalmazott tényállások rendeltetése, hogy az adós felszámolása során bejelentett hitelezői igények fedezetének biztosítása érdekében az adós felszámolási vagyonát csökkentő ügyletek megtámadásának lehetővé tételével eszközt nyújtson az adós és a hitelezők számára az adós kritikus időszakban elidegenített vagyontárgyainak visszaszerzéséhez.
A fedezetelvonó szerződés önmagában azonban nem minősül egyúttal nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző szerződésnek (akárcsak a megtévesztés, a kényszer, a fenyegetés miatt érvénytelen szerződés).
A nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításához, ha annak tényállása a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott tényállással azonos, többlettényállási elem megállapítása szükséges. A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításához olyan többlettényállási elem szükséges, amelyből éppen a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés állapítható meg. A többlettényállási elem hozzájárulásával a jóerkölcsbe ütköző szerződés semmisségére határidő nélkül lehet hivatkozni, szemben a Cstv. 40. § (1) bekezdésben meghatározott határidőhöz kötött megtámadással. Egyébként ilyen tényállási elemet az elsőfokú bíróság is megállapított.
A v.-i ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződésnél az I. rendű alperes és a volt felperesi képviselő (III. rendű alperes) az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában élettársak voltak. Az élettársi kapcsolat a volt felperesi képviselő (III. rendű alperes) és az I. rendű alperes között olyan bizalmi kapcsolatot is jelent, amelyből a felperes gazdasági helyzetére vonatkozó belső információk ismerete következik; ez, az adásvételi szerződés fedezetelvonó hatásával együtt már megalapozza annak nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségét.
A b.-i ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközését mint többlettényállási elem annak fedezetelvonó jellegéhez kapcsolódva az a körülmény alapozza meg, hogy a II. rendű alperes a szerződéskötéskor a felperest képviselő III. rendű alperes gyermeke.
Mindkét szerződés vonatkozásában a közeli hozzátartozói kapcsolat a jóerkölcsbe ütközést megalapozó többlettényállási elemként értékelhető.
A Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott tényállásoknak a hozzátartozói minőség nem tényállási eleme. A Cstv. 40. § (3) bekezdése a hozzátartozói kapcsolatot a 40. § (1) bekezdésének tényállásaihoz kapcsolódó törvényes vélelemként szabályozza. Mivel a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján a szerződés sikeres megtámadására nem kerülhetett sor, nem volt akadálya annak, hogy azt az ítélőtábla a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésre alapított semmisség esetén a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjához képest többlettényállási elemként értékelje. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében szabályozott tényállások esetén az adóssal szerződő fél bárki lehet. A közeli hozzátartozóval kötött ilyen ügylet azért jelent ehhez képest a nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközés szempontjából értékelhető többletkörülményt, mert az adós felszámolása esetén a hitelezők fedezetét elvonó ügylet a közeli hozzátartozói kapcsolat esetén egyrészt feltételezi a hitelezők kielégítési alapjának elvonására irányuló szándékegységet, másrészt a hozzátartozói kapcsolatot a rokoni viszonyokban érvényesülő erkölcsi szabályokkal összeegyeztethetetlen módon, meg nem engedett célra használja fel.
Egyébként a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, azokra - megismétlésük nélkül - hivatkozik.
A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezésben felhozott, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra, illetve a bizonyítékok értékelésére vonatkozó előadást nem találta alaposnak; azok az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, illetőleg az elsőfokú bíróság bizonyítékok értékelésére vonatkozó okfejtését megkérdőjelezni nem tudták.
A fentiek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 15. Gf. 40.124/2012/6.)