adozona.hu
ÍH 2012.170
ÍH 2012.170
A JOGERŐS KÖZBENSŐ ÍTÉLETET KÖVETŐEN A KÁROKOZÓ MENTESÍTÉSÉRE A JÁRADÉKFIZETÉS ALÓL NINCS LEHETŐSÉG - A JÖVEDELEMPÓTLÓ JÁRADÉK A JÖVEDELEMADÓT MAGÁBAN FOGLALJA - A JÖVEDELEMKIESÉSBEN JELENTKEZŐ KÁR ÁLTALÁNOS KÁRTÉRÍTÉSKÉNT TÖRTÉNŐ ÉRVÉNYESÍTÉSE I. Ha jogerős közbenső ítélet a károkozó járadékfizetési kötelezettségét már megállapította, a kereset összegszerűsége körében folytatódó perben a kártérítési felelősség fennállásának és terjedelmének ismételt vizsgálatára - így a károkozó méltányosságból való járadé
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetüket arra alapították, hogy az alperestől bérelt lakásuk fürdőszobájában, az ott elhelyezett fölgáz-üzemű vízmelegítő hiányosságai következtében, az I. rendű felperes széndioxid-mérgezést szenvedett el. Kérelmük az ebből származó vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítésére irányult. Az I-III. rendű alperesek ezzel összefüggő kártérítési felelősségének fennállását, valamint a felperesek 12,5%-os közrehatását a per során hozott jogerős közbenső ítélet már megállapította.
Az ...
ÍH 2012.170 A JOGERŐS KÖZBENSŐ ÍTÉLETET KÖVETŐEN A KÁROKOZÓ MENTESÍTÉSÉRE A JÁRADÉKFIZETÉS ALÓL NINCS LEHETŐSÉG - A JÖVEDELEMPÓTLÓ JÁRADÉK A JÖVEDELEMADÓT MAGÁBAN FOGLALJA - A JÖVEDELEMKIESÉSBEN JELENTKEZŐ KÁR ÁLTALÁNOS KÁRTÉRÍTÉSKÉNT TÖRTÉNŐ ÉRVÉNYESÍTÉSE
I. Ha jogerős közbenső ítélet a károkozó járadékfizetési kötelezettségét már megállapította, a kereset összegszerűsége körében folytatódó perben a kártérítési felelősség fennállásának és terjedelmének ismételt vizsgálatára - így a károkozó méltányosságból való járadékfizetés alóli mentesítésére - nincs eljárásjogi lehetőség.
II. Ha a károkozó kártérítésként jövedelempótló járadék fizetésére köteles, annak magában kell foglalnia a jövedelemadó összegét is, ellenkező esetben a károsult az elmaradt keresetének megfelelő összeghez nem jut hozzá.
III. Ha a károsult a balesetet olyan időben szenvedte el, amikor középiskolai tanulmányait még nem fejezte be, fogalmilag kizárt, hogy a bíróság az ő vagy a vele azonos tevékenységet folytató tanulóknak az előző évben elért vagy a baleset idején fennállott jövedelmét vizsgálhassa. Amennyiben azonban aggálytalanul megállapítható, hogy a károsultnak tanulmányai befejezésével reális esélye lett volna arra, hogy a képzettségének megfelelő munkakörben elhelyezkedhessen és ott munkájával saját megélhetését biztosítsa, folyamatosan felmerülő jövedelem-kiesésben jelentkező kárát az általános kártérítés szabályai szerint érvényesítheti.
A felperesek keresetüket arra alapították, hogy az alperestől bérelt lakásuk fürdőszobájában, az ott elhelyezett fölgáz-üzemű vízmelegítő hiányosságai következtében, az I. rendű felperes széndioxid-mérgezést szenvedett el. Kérelmük az ebből származó vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítésére irányult. Az I-III. rendű alperesek ezzel összefüggő kártérítési felelősségének fennállását, valamint a felperesek 12,5%-os közrehatását a per során hozott jogerős közbenső ítélet már megállapította.
Az elsőfokú bíróság a kártérítés összegére folytatott eljárás eredményeként hozott ítéletével arra kötelezte az I-III. rendű alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az I. rendű felperesnek 12 071 214 Ft-ot és ennek kamatait, továbbá 2008. április 1-jétől kezdődően havi 133 023 Ft járadékot és 699 226 Ft perköltséget, míg a II. rendű felperesnek 2 500 000 Ft-ot és ennek kamatait, továbbá 149 940 Ft perköltséget. Az ezt meghaladó keresetet elutasította, továbbá rendelkezett a le nem rótt kereseti illeték és az állam által előlegezett költség megtérítéséről.
Tényként állapította meg, hogy az I. rendű alperes szénmonoxid-mérgezés következtében kiterjedt diffúz oxigén-hiányos agyi károsodást szenvedett és agyvizenyő alakult ki nála. 2002. október 12-től november 27-ig, majd 2002. december 5-től 2003. február 3-ig kórházban kezelték. Kórházi tartózkodása alatt elsősorban az öltözködésben és a mozgásban részleges ápolásra szorult. Jelenleg ápolásra, gondozásra nem szorul, önálló életvezetésre azonban nem alkalmas. Kórházi gyógykezelését követően csupán az egyszerű háztartási tevékenység önálló elvégzésére képes, a bonyolultabb, több munkafolyamatból álló vagy a mozgások összerendezését igénylő tevékenységek ellátásában a II. rendű felperes segítségére szorul. A szénmonoxid-mérgezést következtében súlyos, kóros mértékű szellemi leépülés, főképp a kognitív funkciókat érintő súlyos értelmi fogyatékosság, szorongás, organikus eredetű személyiség- és viselkedés zavara, számolási, olvasási, írási, rajzolási, tájékozódási, tanulási és mozgászavar alakult ki nála. A balesetre visszavezethető munkaképesség-csökkenése előbb 100%-os, majd 2004. december 13-tól, jelenleg is 67%-os mértékű. Állapota véglegesnek tekinthető. A baleset időpontjában végzős középiskolai tanuló volt, jó tanulmányi eredményekkel rendelkezett. 2003-ban tett volna érettségi vizsgát, továbbá angol nyelvvizsgát. A baleset után tanulmányait folytatta, a 2005-2006-os tanévben elvégezte az iskolát a közgazdasági szakmai csoportban, azonban érettségi bizonyítványt nem szerzett, mivel informatika tárgyból nem tudott leérettségizni. Az érettségi megszerzése után adminisztratív munkakörben tudott volna elhelyezkedni. A balesetet megelőzően életvidám, társaságot kedvelő volt, azt követően azonban befelé forduló, lehangolt lett, egy kivételével elveszítette barátait és korábbi párkapcsolata is megszűnt. A II. rendű felperes életvitele gyermeke balesete következtében jelentős mértékben megváltozott, mivel az I. rendű felperes állandó támogatásra szorul, emiatt a II. rendű felperes tartós párkapcsolatot nem is alakított ki.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel érintett egyes kereseti kérelmek tekintetében a következőkkel indokolta döntését: a háztartási kisegítő költségeit a felperesek módosított keresetükben nem a II. rendű felperes, hanem az I. rendű felperes kárigényeként határozták meg. Az I. rendű felperes arra hivatkozott, hogy a balesetet követően a háztartás vezetésében nem tudja a korábbiaknak megfelelő segítséget nyújtani az édesanyjának, a II. rendű felperesnek. A többletfeladat a II. rendű felperesnél jelentkezett, ezért ennek többletköltségét ő követelhetné az alperesektől, emiatt ezt az igényt az I. rendű felperes saját jogán nem érvényesítheti. Az I. rendű felperesnek a korábbi tanulmányi eredményeire figyelemmel minden esélye megvolt arra, hogy közgazdasági szakmai csoportban sikeres érettségi vizsgát tegyen és az érettségi bizonyítvány megszerzését követően adminisztratív munkakörben helyezkedjen el. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által a gazdasági és pénzügyi ügyintézői fizetésekről közölt adatok alkalmasak az I. rendű felperes jövedelemveszteségének meghatározására. Lakóhelyének foglalkoztatottsága meghaladja az országos átlagot, ezért minden bizonnyal találhatott volna munkát. Az I. rendű felperes a kezdő- és gyakorlott jövedelmét figyelembe véve keresetében helyesen határozta meg az átlagbért, és a bruttó munkabérből helytállóan vonta le a munkavállalót terhelő járulékokat és mellőzte a jövedelemadó levonását. Mindezek alapján az I. rendű felperest az érettségi vizsga letételétől 2008. március 31-ig - levonva a rokkant nyugdíj összegét - összesen 6 996 604 Ft keresetveszteség érte, 2008. április 1-jétől kezdődően pedig havi 133 023 Ft-ot tesz ki a keresetvesztesége. Az I. rendű felperes nem vagyoni kártérítésének meghatározásánál figyelembe kellett venni, hogy a balesetkor 18 éves volt, érettségi előtt állt, a továbbtanulás esélyét elvesztette. Egészségkárosodása miatt a megszerezhető középiskolai végzettségének megfelelő elhelyezkedésre sincs esélye. A balesettel összefüggésben súlyos, kóros mértékű szellemi leépülés, főként a kognitív funkciókat érintő súlyos értelmi fogyatékosság állapítható meg nála. Baráti társasága egy személyt leszámítva nem tartja vele a kapcsolatot, párkapcsolata is megszűnt, és kerüli is újabb párkapcsolat létesítését. A korábban életvidám I. rendű felperes visszahúzódóvá vált. 2004. december 13-ig 100%-os, jelenleg 67%-os mértékű a munkaképesség csökkenése, amiben érdemi javulás nem várható, életvezetésre csak segítséggel képes. Mindezek miatt életminősége jelentős mértékben romlott, aminek kompenzálására a balesetkori ár- és értékviszonyok alapulvételével 5 000 000 Ft alkalmas. A II. rendű felperes nem vagyoni kártérítési igénye azért részben megalapozott, mert az I. rendű felperes balesete miatt életvitele hátrányosan megváltozott, az I. rendű felperes támogatására, a róla való gondoskodásra rendezkedett be. Emiatt párkapcsolatot fenntartani nem tud, csak részben tud önálló életvitelt folytatni. Ugyanakkor nem mutatható ki nála olyan kóros mértékű pszichés elváltozás, amely kezelést igényelne. Mindezekkel a nem vagyoni hátrányokkal 2 500 000 Ft-os kártérítés áll arányban. Az alperesek a Ptk. 344. § (1) bekezdése alapján egyetemlegesen kötelesek a kártérítés megfizetésére és a Ptk. 301. §-a alapján kamatfizetésre is.
Az ítélet ellen az I. rendű felperes, valamint az I. és II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést.
Az I. rendű felperes az ítélet részbeni megváltoztatását, havi járadékának 5000 Ft-tal, nem vagyoni kártérítésének 2 000 000 Ft-tal történő felemelését kérte. Annak megállapítása miatt támadta az elsőfokú bíróság döntését, hogy a háztartási kisegítés többletköltségét saját jogán nem érvényesíthette. Hivatkozott arra, hogy az egységes bírói gyakorlat értelmében a károkozónak meg kell térítenie a családtag által szívességből végzett munka ellenértékét, mivel a szívességből végzett munka nem teheti kedvezőbbé a károkozó helyzetét. Ilyen esetben e munkák ellenértékének megtérítése annak javára indokolt, aki munkaerejét a háztartásban hasznosította. A nem vagyoni kártérítésre vonatkozó rendelkezést azért kifogásolta, mert álláspontja szerint - közrehatását figyelembe véve is - a keresetben megjelölt 7 000 000 Ft alkalmas az általa elszenvedett súlyos egészségkárosodás hátrányos hatásai kiegyenlítésére. Kiemelte, hogy önálló életvezetésre nem alkalmas, terveit, céljait megvalósítani nem tudja, lehetőségei beszűkültek és kapcsolatai is szinte teljes mértékben megszűntek.
Az I. rendű alperes az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával az I. rendű felperes baleseti járadékigényének teljes elutasítását és a II. rendű felperes nem vagyoni kártérítésének 500 000 Ft-ra történő leszállítását kérte. Tartalmilag méltányosságból kérte a baleseti járadék alóli mentesítését. E kérelmét azzal indokolta, hogy az magában foglalja személyi jövedelemadót is, amelyet adózott jövedelméből lenne köteles megfizetni. Másodlagosan azért kérte a 2003-2007. évre meghatározott, lejárt keresetveszteség leszállítását, mert az elsőfokú bíróság ebben az időszakban a felperesek közrehatását figyelmen kívül hagyta, emellett kifogásolta a keresetveszteség mértékének kiszámításánál alapul vett kereseti adatokat is. Előadta, hogy a felperesek nem bizonyították közokirattal, hogy az I. rendű felperes milyen szakképzettséget szerzett volna, ezáltal a gazdasági ügyintéző, pénzügyi ügyintéző bruttó fizetésére vonatkozó adatok nem vehetők figyelembe. Arra is hivatkozott, hogy a szakközépiskolát végzett pályakezdők körében 11%-os volt a munkanélküliség, amiből következően az I. rendű felperes nem tudott volna automatikusan elhelyezkedni. Álláspontja szerint az átlagos kereseti adatokból sem lehet kiindulni, mivel kezdőként az I. rendű felperes kevesebb bért érhetett volna el, ezért 2003. augusztus 1. és 2005. augusztus 9. között legfeljebb a minimálbér összege vehető figyelembe. Előadta, hogy 2003-tól 2006. augusztus 31-ig 13,5% helyett 14% járulékkal kell csökkenteni a járadékot. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes részére fizetett gyermektartásdíj mértékét figyelmen kívül hagyta. A II. rendű felperes nem vagyoni kártérítését eltúlzottnak minősítette a balesetkori ár- és értékviszonyok figyelembevételével, mivel azoknak 500 000 Ft kártérítés felel meg. Másodlagosan a kamatfizetés mellőzését kérte.
A II. rendű alperes az ítélet részbeni megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását kérte. Azért támadta az elsőfokú bíróság ítéletét, mert az I. rendű felperes által megszerezhető szakképesítés felderítése nélkül kötelezte keresetveszteség megtérítésére. Kiemelte, hogy ennek pontos ismerete nélkül a jövedelemveszteség meghatározására sincs lehetőség, továbbá a felperes azt sem igazolta, hogy rendelkezett volna álláshellyel. Emellett kifogásolta, hogy az alapul vett kereseti tájékoztatás sem tartalmazza, hogy szakképesítésen vagy FEOR besoroláson alapuló adatokat közölt. Emellett rámutatott, hogy a pályakezdő szakemberek fizetése a közölt átlagnál alacsonyabb, a minimálbérhez közeli. Egyebekben is vitatta az adatközlés helytállóságát, mivel a gyakorlati tapasztalat szerint a kezdő és néhány éves gyakorlattal rendelkező, 20-21 éves munkavállalók jövedelme között nincs ekkora különbség. Az I. rendű felperes által elszenvedett nem vagyoni károsodással a káreseménykori ár- és értékviszonyok alapján nem áll arányban az 5 000 000 Ft kártérítés. Hangsúlyozta, hogy az orvos szakértői vélemény szerint a pszichés állapotában, megfelelő tréning mellett javulás várható, és nem zárható ki a teljesen önálló életvitelre való későbbi alkalmassága sem. Nem zárta ki a kognitív funkció javulását a pszichológus szakértői vélemény sem. Emellett a felperes valamilyen szakma, egyszerű munka elsajátítására képes, ami hozzásegíti az önálló életvitelhez is. A közrehatásra is figyelemmel ilyen mértékű nem vagyoni kártérítést hasonló jellegű sérülések esetében nem állapított meg a bíróság a perbeli időszakban bekövetkezett károsodások esetén. Másodlagosan a nem vagyoni kártérítésnek a 2 000 000 Ft-ra történő leszállítását kérte. A II. rendű felperes nem vagyoni kártérítését azért sérelmezte, mert azáltal, hogy nem jelentkeztek olyan kóros mértékű pszichés tünetek, amelyek kezelést igényelnek, nem következett be olyan életminőség romlás, amely a nem vagyoni kárpótlást tenne szükségessé, másodlagosan a nem vagyoni kártérítés mértékét 500 000 Ft-ra kérte leszállítani.
A felperesek, valamint I. és II. rendű alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult az ellenérdekű fél fellebbezésével érintett körben, míg a III. rendű alperes és a beavatkozók ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
Mind az I. rendű felperes, mind az alperesek fellebbezése részben magalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetéseivel azonban az ítélőtábla nem értett maradéktalanul egyet.
I. Háztartási kisegítő költségei
A Pp. 3. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet - ha törvény eltérően nem rendelkezik - csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő.
A Ptk. 339. § (1) bekezdés értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 355. § (1) bekezdése, pedig előírja, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.
A törvény idézett rendelkezéseinek az egybevetése alapján megállapítható, hogy a kártérítési felelősségnek az anyagi jogi szabályai mindig a károsulttal mint kártérítésre jogosulttal szemben fennálló kártérítési felelősséget írnak elő, amellyel összhangban az eljárásjog a kár megtérítésében érdekelt károsultat ruházza fel a megtérítésére irányuló eljárás kezdeményezésének jogával. Ezért mind a Ptk. 339. § (1) bekezdéséből, mind a Ptk. 355. § (1) bekezdéséből az a következtetés vonható le, hogy a károkozó azokat a károkat köteles megtéríteni, amelyek a károsultnál merültek fel. Ebből az következik, hogy az egyes károkat az a felperesek érvényesítheti az alperesekkel szemben, akinél az ténylegesen felmerült. Az I. rendű felperes a baleset idején nem vezetett önálló háztartást, édesanyja, a II. rendű alperes háztartásában lakott. A háztartási kisegítő költségei iránti igényével kapcsolatban azt adta elő, hogy balesetét követően nem tud a korábbiaknak megfelelő segítséget nyújtani a háztartás vezetésében a II. rendű felperesnek. Mindezek alapján helyesen vonta le az elsőfokú bíróság azt a következtetést, hogy a többletfeladat - ezáltal az esetleges többletköltség is - a II. rendű felperesnél jelentkezett. Emiatt háztartási kisegítő költségei érvényesítésére nem az I. rendű, hanem a II. rendű felperes rendelkezik aktív perbeli legitimációval. Ezért az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül utasította el e körben az I. rendű felperes keresetét.
II. Baleseti járadék alóli mentesítés méltányosságból
A továbbiakban, az elsőfokú ítélet felülbírálata során abból kellett kiindulni, hogy az I-III. rendű alperesek kártérítési felelősségének fennállása, valamint a felperesek közrehatásának aránya kérdéseiben korábban jogerős közbenső ítélet született, ezért ezek a Pp. 229. § (1) bekezdésének tiltó rendelkezései folytán a per jelen szakaszában már nem voltak sem vitássá tehetők, sem pedig felülbírálhatók.
Az I. rendű alperes fellebbezésében - egyebek mellett - a járadékként fizetendő kártérítés közterheire hivatkozva, lényegében méltányosságból kérte a járadékfizetés alóli mentesítését. A járadékfizetési kötelezettség azonban olyan jogalapi kérdés, amely a közbenső ítélettel már jogerősen elbírálásra került. Ezért a kereset összegszerűségének vizsgálata keretében, az I. rendű alperes kártérítési felelőssége fennállásának és terjedelmének ismételt vizsgálatára már nem volt eljárásjogi lehetőség.
III. Személyi jövedelemadó a baleseti járadékban
A Ptk. 355. § (1) bekezdése értelmében a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.
A törvény idézett rendelkezéséből következően a károkozó, kártérítési kötelezettségének teljesítésével olyan helyzetet köteles teremteni, mint ha a kár be sem következett volna. Ezért az I. rendű felperesnek fizetendő tartást pótló járadék tekintetében olyan kötelezettség hárul rá, hogy a károsultat a kártérítéssel juttassa a munkaviszony alapján elérhető keresményével azonos mértékű nettó jövedelemhez. Alaptalanul sérelmezte tehát az I. rendű alperes, hogy őt az elsőfokú bíróság a jövedelempótló járadék személyi jövedelemadóval növelt összegének megfizetésére kötelezte, amelyet adózott jövedelméből kell teljesítenie. Az I. rendű felperes ugyanis a jövedelempótló járadék után személyi jövedelemadó fizetésére köteles. Ezért ahhoz, hogy a kártérítésből az elmaradt keresetének megfelelő összeget megtarthassa, annak az általa fizetendő jövedelemadó összegét is magában kell foglalnia. Nem változtat ezen az sem, hogy a károkozók egyike - magánszemélyként - adózott jövedelméből köteles megfizetni a kártérítést.
IV. A baleseti járadék számításának elvei
A Ptk. 357. §-a a balesetet szenvedett személy keresetvesztesége (jövedelemkiesése) számításának különböző eseteit szabályozza. Az (1) bekezdés értelmében azt általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni.
A (3) bekezdés szerint, ha az az (1) bekezdés alapján nem állapítható meg, annak meghatározásánál az azonos vagy hasonló munkát munkaviszony (tagsági viszony) alapján végző személyek átlagos havi keresete az irányadó.
A (4) bekezdés előírja, hogy a keresetveszteség (jövedelem-kiesés) megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni.
A Ptk. 359. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha a kár mértéke - akár csak részben - pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas.
A Fővárosi Ítélőtábla az I. rendű felperest megillető keresetpótló járadék összegének meghatározása szempontjából kiemelkedően fontos tényállási elemnek tekintette, miszerint a baleset idején az I. rendű felperes 12. évfolyamos szakközépiskolai tanuló volt. Addig folytatott tanulmányai alapján a baleset hiányában érettségi vizsgát, valamint középfokú angol nyelvvizsgát tehetett volna, amellyel lehetősége nyílott volna arra, hogy pénzügyi adminisztratív munkakörben, irodákban, pénzintézetekben, oktatási intézményekben helyezkedhessen el. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján aggálytalanul megállapítható, hogy e lehetőségektől az a baleset fosztotta meg, amelynek anyagi következményeivel kapcsolatban a jogerős közbenső ítélet szerint az I-III. rendű alpereseket kártérítési felelősség terheli.
A felperes most leírt és a baleset következtében előállt helyzetéből - érettségi előtt álló tanulói jogviszonyából - következően az ő javára, a Ptk. 357. § (1)-(4) bekezdéseiben írt feltételek egyike sem vizsgálható. Középiskolai tanulóként ugyanis fogalmilag kizárt, hogy a bíróság az ő vagy a vele azonos tevékenységet folytató tanulóknak az előző évben elért, vagy a baleset idején fennállott jövedelmét vizsgálhassa. Emellett olyan megállapítás sem tehető, hogy valamely elhelyezkedési lehetőségre vagy jövedelemre a jövőben a Ptk. 357. § (4) bekezdésében írt teljes bizonyossággal számíthatott volna. Ugyanakkor aggálytalanul megállapítható, hogy tanulmányai befejezésével reális esélye lett volna arra, hogy a fent leírt képzettségének megfelelő munkakörben elhelyezkedhessen és ott végzett munkájával saját megélhetését biztosíthassa. Ebből okszerűen következik, hogy amióta érettségi vizsgát tehetett volna, azóta őt folyamatosan jövedelem-kiesésben jelentkező kár éri. Az I. rendű felperes baleset folytán előállt élethelyzetének a természetéből, lényeges tulajdonságából eredően azonban az közvetlenül nem vizsgálható, hogy konkrétan mely munkáltatónál, milyen munkakörben és milyen jövedelemi viszonyok között lett volna foglalkoztatható. Mindebből okszerűen következik, hogy az csak a Ptk. 359. § (1) bekezdése által meghatározott általános kártérítés szabályai szerint volt kimunkálható.
Ugyanakkor az I. rendű felperes részére megítélt keresetpótló járadék összegének meghatározása során a másodfokú bíróság alaptalannak találta az alpereseknek az ellenkérelmében, valamint fellebbezésében írt azon védekezését, miszerint az I. rendű felperes szakközépiskolai tanulmányainak befejezése után, a baleset hiányában sem tudott volna elhelyezkedni. Bár kétségkívül nem igazolta az I. rendű felperes, hogy munkaviszonyt létesíthetett volna, azonban ettől az fosztotta meg, hogy a balesetet olyan időpontban szenvedte el, amikor még tanulmányait nem fejezte be, a munkavállaláshoz szükséges képesítéssel nem rendelkezett, így előzetesen állást sem kereshetett. Ugyanakkor a várható és reálisan megszerezhető képesítésére, a lakóhelye körzetében adódó elhelyezkedési lehetőségekre figyelemmel, alappal feltételezhető, hogy 2003 augusztusától munkaviszonyba állhatott volna.
V. A baleseti járadék összege
Az általános kártérítés mértékének meghatározása során a Fővárosi Ítélőtábla abból indult ki, miszerint az I. rendű felperes várható képzettségének megfelelő pénzügyi adminisztrátori munkakörben elérhető jövedelem összege - az elsőfokú bíróság által beszerzett minisztériumi kimutatások szerint is - igen szélsőséges eltérést mutat annak függvényében, hogy milyen munkáltatónál sikerül elhelyezkedni. Pénzügyi adminisztrátort ugyanis a legnagyobb bankok és a legkisebb önkormányzati iskolák egyaránt foglalkoztatnak, nyilvánvalóan egymástól lényegesen eltérő fizetésért. Az ebből számított átlagok ugyancsak magukon hordozzák e szélsőséges adatokat. Ezért ezeket a másodfokú bíróság ítéletének alapjául elfogadni nem tudta. Ehelyett a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt mérlegelési jogkörében eljárva úgy foglalt állást, hogy az I. rendű felperes kezdő munkavállalóként, adminisztratív munkakörben a minimálbérhez közeli jövedelmet érhetett volna el, amely a munkaviszonyban töltött évek számával nyilvánvalóan emelkedett volna. Ezért az ítélőtábla mérlegeléssel, a 2003-2007 közötti időszakban a minimálbér 120%-át, 2008-tól kezdődően pedig 150%-át fogadta el a keresetpótló járadék kiszámítása alapjának. Így a minimálbért, a munkavállalót - 2003 és 2006 augusztus 31. között 13,5%-ban, 2006. szeptember 1. és december 31. között 16%-ban, 2007-től pedig 17%-ban - terhelő járulékokat, valamint a felperesi közrehatást alapul véve az alábbiak szerint vette figyelembe az elérhető havi jövedelmet az I. rendű felperes javára: 2003-ban 45 413 Ft-ot, 2004-ben 49 046 Ft-ot, 2005-ben 51 770 Ft-ot, 2006 augusztusáig 56 766 Ft-ot, szeptembertől 55 760 Ft-ot, 2007-ben 57 083 Ft-ot, 2008. évben 75 167 Ft-ot, míg 2009. évtől 77 890 Ft-ot. Ez a 2003. augusztus 1. és 2008. december 31. napja közötti időszakban - a kifizetett 318 790 Ft rokkantsági járadékot levonva - összesen 3 390 195 Ft keresetveszteséget eredményezett. Ezért a másodfokú bíróság az I. rendű felperest megillető lejárt járadékot erre az összegre, míg a folyamatos járadék összegét 77 890 Ft-ra szállította le. Az utóbbi folyósításának kezdő időpontját - a jogerős ítélet meghozatalának időpontjához igazítva - 2009. január 1. napjában határozta meg, továbbá ehhez képest módosította a középarányos kamatfizetési kezdő időpontot is.
VI. A gyermektartásdíj összegének figyelembevétele
Ugyancsak alaptalanul sérelmezte a II. rendű alperes, hogy a gyermektartásdíjjal nem csökkentette a járadékot a bíróság. Az I. rendű felperes mint tartásra szoruló gyermek a baleset időpontjában is részesült tartásdíjban, azt nem a balesetre figyelemmel kapta. A szülő által a balesettől független jogcímen teljesített szolgáltatást a károkozók javára nem lehet figyelembe venni, ezért ennek összegével a járadékot csökkenteni nem lehet. Ugyanakkor önálló jövedelemmel rendelkező nagykorú személyként az I. rendű felperest a gyermektartásdíj a baleset hiányában sem illette volna meg, ezért az a baleset bekövetkezése alapján fizetendő járadék összegének meghatározása során sem vehető figyelembe.
VII. A nem vagyoni kártérítés kérdése
A Ptk. 355. §-ának a baleset bekövetkezésének idején hatályban volt (1) bekezdése értelmében a károkozó köteles megtéríteni a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát. A törvény idézett rendelkezésének alkalmazásához a Legfelsőbb Bíróság a Pfv.22.818/1998. számú ítéletében olyan iránymutatást adott, miszerint "a nem vagyoni kárpótlásnak az a rendeltetése, hogy segítse a károsultat életviszonyainak, életvitelének a károsító esemény következtében megváltozott körülményekhez igazodó kialakításában, s egyidejűleg biztosítsa a nem vagyoni hátrányból eredő nehézségek leküzdését, illetőleg más lehetőségek megteremtésével enyhítse azokat a tartós vagy súlyos hátrányokat, amelyek a károkozás folytán a károsultat érték".
Az I. rendű felperest 18 éves életkorban érte olyan súlyos agyi károsodás, amelynek következtében középiskolai tanulmányai befejezését követően érettségi vizsga letételére, továbbtanulásra, tanulmányainak megfelelő munkakör betöltésére, de önálló életvitelre is képtelenné vált. Társas kapcsolatai beszűkültek. A munkaképessége előbb 100%, majd 67%-os csökkenést szenvedett, a mindennapos, mások számára természetes élettevékenységek ellátása is nehézséget okoz számára. Alaptalanul hivatkozott arra a fellebbezésében a II. rendű alperes, hogy a baleset bekövetkezésének idején fennállt ár- és értékviszonyokkal nem áll arányban az 5 000 000 Ft kártérítés sem. Az ítélőtábla megítélése szerint az I. rendű felperes mindennapi életvitelének jelentős elnehezülése, életkilátásainak súlyos fokú romlása olyan mértékű nem vagyoni hátrányokat eredményezett, amelyeknek a kiegyenlítésére az akkori értékviszonyok alapulvételével és a felperesi közrehatást is figyelembe véve, a keresettel érvényesített 7 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés sem eltúlzott.
Ugyanakkor okszerűen mérlegelte az elsőfokú bíróság a II. rendű felperes nem vagyoni kártérítése körében irányadó körülményeket. A rendelkezésre álló peradatokból helyesen vonta le azt a következtetést, hogy életkörülményei a balesettel összefüggésben jelentősen elnehezültek. Alappal remélhette, hogy tanulmányai befejeztével az I. rendű felperes önálló életet kezd, így az ő nevelése, gondozása terén helyzete könnyebbé válik, és idős korára az ő támogatására számíthat. Ezzel szemben a baleset miatt életét úgy kellett berendeznie, hogy azt szinte teljes mértékben leánya gondozása, segítése tölti ki, s végleg le kell mondania annak lehetőségéről, hogy rászorultsága esetén az I. rendű felperes támogatja. Az elsőfokú bíróság mindezeknek a helytálló értékelésével állapította meg a II. rendű felperes nem vagyoni hátrányaival arányban álló kártérítés mértékét is.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy az I. rendű felperes nem vagyoni kártérítését 7 000 000 Ft-ra és annak elsőfokú ítélet szerinti kamataira felemelte, míg jövedelempótló járadékát 2009. január 1-jétől kezdődően havi 77 890 Ft-ra, a lejárt járadékát 3 390 195 Ft-ra és annak 2006. április 15-től járó kamataira leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. 20.907/2008/6.)