adozona.hu
AVI 2010.8.86
AVI 2010.8.86
Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, ügylet, amelynek célja az adótörvények megkerülése [2003. évi XCII. tv. 1. §, 2. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaság egyik szállodája a Thermál Hotel gyógyszálló, amely működési engedéllyel rendelkezik általános belgyógyászati járó beteg és reumatológiai, és fiziotherápiás járó beteg szakellátásra, valamint általános fiziotherápia és gyógytorna tevékenységek végzésére.
A gyógyszálló vendégeinek többsége külföldi állampolgár, beutaló nélkül érkező ún. gyógyvendég, akiket a felperes idegenforgalmi adó alól mentes személyeknek tekintett.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél - 2005. júliu...
AVI 2010.8.86 Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, ügylet, amelynek célja az adótörvények megkerülése [2003. évi XCII. tv. 1. §, 2. § (1) bek.]
A felperesi társaság egyik szállodája a Thermál Hotel gyógyszálló, amely működési engedéllyel rendelkezik általános belgyógyászati járó beteg és reumatológiai, és fiziotherápiás járó beteg szakellátásra, valamint általános fiziotherápia és gyógytorna tevékenységek végzésére.A gyógyszálló vendégeinek többsége külföldi állampolgár, beutaló nélkül érkező ún. gyógyvendég, akiket a felperes idegenforgalmi adó alól mentes személyeknek tekintett.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél - 2005. július 1-jétől július 31-ig terjedő időszakra - idegenforgalmi adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 805 200 Ft idegenforgalmi adóhiány, 402 600 Ft adóbírság, 48 752 Ft késedelmi pótlék, 195 599 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
Az elsőfokú adóhatóság határozatának 4. pontjában megállapította, hogy a felperes nem tekinthető egészségügyi intézménynek, nem végez szűrővizsgálatot, nem lát el rehabilitációt, általános illetve speciális járó beteg ellátást, az egészségbiztosítási pénztár felé elszámolást nem nyújtott be, gyógyvendégei nem mentesek az idegenforgalmi adó alól. Az elsőfokú adóhatóság érdemi döntését a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 31. § b) pontjában, 52. § 34. pontjában, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 81. § (2) bekezdésében, 89. § (1) bekezdésében, 100. §-ában foglaltakra alapította.
A fellebbezés folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes megalapozottnak és jogszerűnek találta az elsőfokú határozatot, azt - a fellebbezésben előadottakra figyelemmel - a következőkkel egészítette ki: A felperes működési engedélyben meghatározott tevékenységét nem beutaló alapján végezte, speciális járó beteg ellátásra vonatkozóan nincs finanszírozási szerződése, az általános járó beteg ellátás után ilyet nem vett igénybe, tevékenységi körében és működési engedélyében "az egyén élet- és munkakörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások korai felismerése" nem szerepel. Az alperes utalt arra is, hogy a magánszemélyt az adómentesség kizárólag az egészségügyi ellátás időszakára illeti meg, az idegenforgalmi adó alóli mentesség speciális egészségügyi jogviszonyhoz kötődik, költségcsökkentő célból nem alkalmazható.
A felperes keresetében az elsőfokú határozat 4. pontját érintő adóhiánynak és jogkövetkezményeinek hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes - a peres eljárás során - határozatával korábbi határozatának indokolását módosította, illetve kiegészítette a következőkkel: A felperes tulajdonosi szervezete nem tart fenn gyógyintézetet, egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezeti egységének megnevezése pedig nem fejezi ki az általa nyújtott tevékenységet. A Htv. 52. § 34. pontja szerinti tevékenység csak az egészségügyi ellátást foglalja magában, az azzal együtt igénybevett szállodai elszállásolást, étkeztetést már nem, ez piaci szolgáltatás. A felperes által nyújtott szolgáltatások nem indokolják az elszállásolást, a kúraszerű beavatkozások nem igényelnek határozott idejű megfigyeléseket.
A módosított határozatban az alperes jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a 96/2003. (VII. 15.) Korm. r. (továbbiakban: Korm. r.) 2. § gd) pontjára, 3. § (1) bekezdésére, az Eü. tv. 3. § a) és g) pontjaira, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében, a 60/2003. (X. 20.) ESzCsM. rendelet (továbbiakban: Er.) 5. §-ában foglaltakra.
A felperes keresetét kiterjesztette a módosított alperesi határozatra is és azzal érvelt, hogy a Htv. 52. § 34. pontja szerint egészségügyi intézménynek minősül, végez járó beteg ellátást, megelőző vizsgálatot és rehabilitációt, így az elszállásolt és rendszeres egészségügyi ellátásban részesülő "gyógyvendégek" a Htv. 31. § b) pontja alapján mentesek az idegenforgalmi adó alól.
Az alperes és az alperesi beavatkozó a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozat indokolásának 4. pontja tekintetében és ebben a körben az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte, jogi álláspontja következő volt:
Az egészségügyi intézmény fogalmát nem az Eü. tv., hanem a Htv. 52. § 34. pontja határozza meg, az ebben felsorolt feltételek nem konjunktívak. A felperest a sárvári szálloda tekintetében egészségügyi szolgáltatónak kell tekinteni, aki - működési engedély alapján - az Eü. tv. 89. § (1) bekezdésének megfelelő általános járó beteg szakellátást végezte, ezért egészségügyi intézménynek minősül. Nincs jelentősége annak, hogy a felperes "gyógyvendégei" nem beutalóval érkeztek, és annak sem, hogy mi a felperes cégnyilvántartás szerinti tevékenysége. "Önmagában az adómentesség igénybevételét nem zárja az ki, hogy a járó beteg - szakellátáshoz szakmai szempontból nem járul kötelező erővel a szállodában való éjszakai elhelyezés".
A megyei bíróság az új eljárásra előírta, hogy az adóhatóságnak ismételten meg kell vizsgálnia felperes iratait, és a szükséghez képest egyéb bizonyítási eszközök igénybevételével kell megállapítania azt, hogy a felperes szerint a Htv. 31. § b) ponjta alapján adómentes magánszemélyek ténylegesen részesültek-e járó beteg ellátásban, s ha igen, akkor milyen időtartamban. Az adóhatóságnak a járó beteg ellátásban részesülő magánszemélyeket a tényleges gyógykezelés napjaira adómentesnek kell tekintetnie.
A jogerős ítélet ellen az alperes és az alperesi beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérték annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, jogi álláspontjuk a következő volt:
A megyei bíróság ítélete téves jogértelmezésen alapul, nem felel meg a Htv. 31. § (1) bekezdés b) pontjában, 52. § 34. pontjában, az Eü. tv. 3. § a) és g) pontjában, 89. §-ában, az Er. 5. §-ában, a Korm. r. 2. § gd) pontjában, 3. §-ában, az Art. 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében foglaltaknak, és kifejtették azt is, hogy a felperes nyilvántartása eleve nem alkalmas a vendégek, illetve gyógyvendégek elkülönítésére.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 14. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A felperes nem vitatta a mulasztási bírság kiszabására alapot adó és jelen perben vizsgált jogviszonyhoz szorosan kapcsolódó adóhatósági megállapításokat, amelyek a következők:
A felperes nem az önkormányzati adórendelet szerint kötelezően előírt bejelentőlapot használta, illetve bejelentőlapot 121 esetben egyáltalán nem töltött ki. Az összesen 405 CARDEX lapon - az adóhatósági határozatban részletezett jelentős számban - egyáltalán nem szerepel lakóhely, állampolgárság, saját kezű aláírás, a könyvek, nyilvántartások hiányosak, egymással nem állnak összhangban.
A perbeli esetben továbbá a portán dolgozó személy - a megrendelő ismeretében - tüntette fel az adómentességet, ő volt az, aki a beutaló nélkül érkező, gyógykúra-csomagot igénybe vevő személyeket "gyógyvendégnek" minősítette. A felperes tehát a gyógyvendég által választott kezelés alapján már az orvosi vizsgálatot - azaz az általa hivatkozott járó beteg ellátást - megelőzően megállapította az idegenforgalmi adó alóli mentességet.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogi álláspontját a tekintetben, hogy mivel a Htv. 52. § 34. pontja az adójogi jogviszonyra nézve speciális szabályozást rögzít, így ez az irányadó az egészségügyi intézmény fogalmára nézve és a tekintetben is, hogy e törvényhely nem konjunktív feltételeket tartalmaz. Rámutat ugyanakkor arra, hogy a Htv.-ben nem szabályozott egyéb fogalom-meghatározásokat az adójogi jogviszonyban is irányadónak kell tekintetni és arra is, hogy az adójogi jogviszonyban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a szerződéseket és ügyleteket valódi tartalmuk, kimutatható gazdasági eredményük alapján kell minősíteni [Art. 1. § (7) bekezdése, 2. § (1) bekezdése]. Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, ügylet, amely célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.
A szálloda kereskedelmi szálláshely. A gyógyszálloda olyan szálloda, amely megfelel a szállodára előírt követelményeknek, továbbá vendégei számára főként természetes gyógytényezők alkalmazásával saját gyógyászati részlegén önálló vagy más gyógyintézet kiegészítő szolgáltatásának bevonásával, orvosi ellenőrzés mellett terápiás lehetőséget biztosít és megfelel a természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendeletben foglaltaknak. A gyógyszálló kötelező szolgáltatása a szállás, étkezés biztosítása [45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 1. §, 1. sz. melléklet II., 7. § b) pontja].
Az Eü. tv. 3. § a) pontja értelmében az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részesülő személy elnevezése nem "gyógyvendég", hanem "beteg".
A Htv. nem tartalmaz fogalom-meghatározást a járó beteg ellátásra nézve, ezért e körben az Eü. tv. 89. § (1)-(2) bekezdése az irányadó. E szerint pedig ez egyszeri vagy alkalomszerű egészségügyi ellátás, továbbá fekvőbeteg ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén folyamatos szakorvosi gondozás. Az általános járó beteg szakellátást a beteg egészségügyi állapotának veszélyeztetése nélkül, rendszeres tömegközlekedés igénybevételével megközelíthetően kell biztosítani. A 85.12. TEAOR értelmében is a járó beteg ellátás vizsgálatot, konzíliumot, gyógykezelést jelent, tehát nem kapcsolható hozzá az ellátás, a szállás és az étkeztetés, illetve a szórakozási lehetőségek (pl. büfé-vacsora cigányzenével, diszkó) biztosítása sem.
A Htv. 52. § 34. pontja nem önmagában, hanem az adókötelezettséget szabályozó 30. § (1) bekezdés a) pontjával és az adómentességet tartalmazó 31. § (1) bekezdés b) pontjával egybevetve és csak a jogalkotói célnak megfelelően alkalmazható. Ez utóbbi eddig az volt, hogy a magánszemélyek az infrastruktúra igénybevétele fejében járuljanak hozzá a fenntartási, fejlesztési kiadásokhoz. Az idegenforgalmi adó lényegében a gyógy- és üdülőhely díjátalány korszerűsített változata. Azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt, adókötelezettség terheli. Az adómentesség csak az egészségügyi intézményben ellátott magánszemélyt illeti meg és egy speciális egészségügyi jogviszonyhoz kötődik.
A szabályok egybevetéséből az következik, hogy csak azt a magánszemélyt illeti meg az adómentesség, akinek az egészségügyi ellátása és elszállásolása is egészségügyi intézményben történik. A norma tartalma ugyanis nem az, hogy az egészségügyi intézményben járó betegként ellátott, de szállodában vendégéjszak(ka)t eltöltő magánszemélyt adómentességben kell részesíteni. Adómentesség csak a jogszabály által meghatározott körre érvényesíthető, és nem üzletpolitikai okból, hanem csak a törvény által preferált célból adható. Az valóban nem zárja ki az adómentességet, hogy a járó beteg szakellátáshoz szakmai szempontból nem járul kötelező erővel a szállodában való éjszakai elhelyezés, a perbeli esetben azonban a "vendégéjszaka" egyéb más piaci szolgáltatásokkal együtt valósult meg. Az adómentesség a magánszemélyeket kizárólag az egészségügyi járó beteg ellátás időszakára, és nem a szállodában eltöltött vendégéjszakára illeti meg. Az alperes tehát érdemben helytállóan állapította meg, hogy a felperes jogszabálysértően nem számolta fel az idegenforgalmi adót.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.091/2007.)