adozona.hu
AVI 2010.2.15
AVI 2010.2.15
Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége korlátozott [2003. évi XCII. tv. 1. § (5) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1996. november 20-án kezdte meg tevékenységét, a kezdő évet követően hét hipermarketet nyitott, társasági adóalapja valamennyi évben negatív volt. A felperes fő tevékenysége élelmiszer jellegű kiskereskedelem.
2004. évben a felperes értékesítés folytán elért nettó árbevétele 99 860 726 E Ft, a költségeinek és árfordításainak összege pedig 109 571 905 E Ft volt. A felperes kérte az adóhatóságtól a 2004. évi 4 364 557 E Ft összegű veszteség elhatárolásának engedélyezését.
A felpere...
AVI 2010.2.15 Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége korlátozott [2003. évi XCII. tv. 1. § (5) bek.]
A felperes 1996. november 20-án kezdte meg tevékenységét, a kezdő évet követően hét hipermarketet nyitott, társasági adóalapja valamennyi évben negatív volt. A felperes fő tevékenysége élelmiszer jellegű kiskereskedelem.2004. évben a felperes értékesítés folytán elért nettó árbevétele 99 860 726 E Ft, a költségeinek és árfordításainak összege pedig 109 571 905 E Ft volt. A felperes kérte az adóhatóságtól a 2004. évi 4 364 557 E Ft összegű veszteség elhatárolásának engedélyezését.
A felperes kérelmét a következőkkel indokolta: vállalkozása évről évre jelentős nagyságrendű árbevétel növekményt ért el, de ennek üteme alatta maradt a költségek növekedési ütemének, 2004. évben budakalászi áruháza jelentős forgalom-visszaesést szenvedett el, általános költségei 10%-kal növekedtek az előző évhez képest, amelyből 7%-ot az újonnan megnyitott sz.-i áruház költségei tettek ki, további 400 000 E Ft értékű költségnövekedést jelentettek az sz.-i áruháznyitással kapcsolatban felmerült egyedi költségek, és vállalkozása eredményességét rontotta az erősödő forint, a környező országokhoz képest magas hazai általános forgalmi adószint, és az is, hogy a rendkívül kiélezett konkurenciaharc következtében bruttó árrés szintje az előző évéhez képest csökkent, az Európai Unióhoz való csatlakozást követően pedig jelentős kereslet kiáramlás indult meg. A felperes hivatkozott arra is, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a veszteséges gazdálkodást megszüntesse, és a további folyamatos működéshez szükséges tőkét biztosítsa.
Az elsőfokú adóhatóság a felperes kérelmét elutasította, érdemi döntését az 1996. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 17. § (8) bekezdésében foglaltakra alapította. Álláspontja szerint a felperes által előadottak nem tekinthetők a Ptk. 345. §-a szerinti elháríthatatlan külső oknak, és a felperes a negatív adóalap elkerülése, mérséklése érdekében nem járt el úgy, ahogyan az az adott helyzetben tőle elvárható lett volna.
A fellebbezésre eljáró alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, veszteség elhatárolás iránti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát, vagy az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, azt állapította meg, hogy az alperes a tájékoztatási és tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett, a bizonyítás nem őt, hanem a felperest terhelte. Az alperes nem sértette meg az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, indokolási kötelezettségét teljesítette. Az alperes - bár tévesen hivatkozott a Ptk. 345. §-ára - érdemi döntését jogszerűen hozta meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, és az adóhatóság új eljárásra kötelezését.
A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 339. § (1) és (2) bekezdéseiben, 339/B. §-ában, a Tao. tv. 17. § (8) bekezdésében, az Art. 1. § (2) bekezdésében, az 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdésében, 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak. A felperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy az elsőfokú bíróság is tévesen határozta meg az elháríthatatlan külső ok fogalmát, a kérelmében előadott körülmények ilyennek minősülnek, és a konkrét intézkedései végrehajtásával a veszteség mérséklése, valamint jövedelmezősége érdekében az adott helyzetben tőle elvárható magatartást tanúsította. A felperes hangsúlyozta, hogy a tájékoztatási kötelezettség megsértése önmagában olyan súlyos eljárási jogszabálysértés, amely az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az új eljárásra kötelezést megalapozza.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 13. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság - a rendelkezésére álló iratok alapján - a felperes által megjelöl körben eljárási jogszabálysértést nem állapított meg a következők miatt:
A Tao. tv. 1. § (2) bekezdése értelmében az adókötelezettséget, az adót befolyásoló, annak csökkentését eredményező szabály, adóelőny (adómentesség, adókedvezmény) annyiban alkalmazható, illetve érvényesíthető, amennyiben annak alapjául szolgáló jogügylet, vagy más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja a szabály, az adóelőny célját. Az alkalmazhatóságot, illetve az érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ezért a kérelemre indult adóigazgatási és a peres eljárás során nem az alperest, hanem a felperest terhelte annak igazolása, hogy gazdálkodása során minden tőle elvárható intézkedéseket megtett a negatív adóalap elkerülése, illetve mérséklése érdekében (Pp. 164. §).
A felperes érdekkörébe tartozott tehát annak meghatározása, hogy kérelme alaposságát milyen iratokkal, dokumentumokkal, adatokkal, tényekkel, vagy körülményekkel támasztja alá. A perbeli esetben az ügy jellege folytán a releváns tényekről, körülményekről egyébként is csak a felperesnek lehetett tudomása.
Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a perbeli eljárásra nem az Áe. 26. § (1) bekezdése, hanem az adóügyekre irányadó Art szabályai tartalmaznak irányadó rendelkezéseket [Art. 5. § (1) bekezdése].
Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége nem korlátlan, ezt az Art. 1. § (5) bekezdése pontosan behatárolja. Eszerint az adóhatóságnak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást kell megadnia, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét kell az adózóval ismertetnie, és az adózót a jogainak érvényesítésére kell figyelmeztetnie. Az adózó pedig köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni és elősegíteni az adóhatóság feladatainak végrehajtását.
Az alperes eljárása megfelel az Art. 1. § (5) bekezdésében foglaltaknak. Az adóhatóság ugyanis a felperest a kérelem beérkezését követően 2005. június 8-án, majd 2005. június 14-én is tájékoztatta a jogszabályi rendelkezésekről és arról is, hogy ezzel összefüggésben mit kell bizonyítania.
A felperes érvelésével ellentétben a Tao. tv. 17. § (8) bekezdése szerinti érdemi döntés nem mérlegelési (diszkrecionális) jogkörben meghozandó határozat, mivel e törvény hely pontosan meghatározza a veszteségelhatárolás törvényi feltételeit, az erre irányuló kérelem engedélyezése kapcsán kötelezően irányadó rendelkezéseket. Ennél fogva a felperes tévesen hivatkozott a mérlegelési jogkörben hozott határozatokkal kapcsolatos rendelkezések megsértésére [Art. 1. § (2) bekezdésére, Pp. 339/B. §-ára].
Abban a kérelemre indult eljárásban, amelyben a bizonyítási kötelezettség a felperest terhelte, az alperes az adóhatósági határozatokból megállapíthatóan minden elé tárt nyilatkozatot, dokumentumot megvizsgált, és értékelt a külső elháríthatatlan ok fennállásának illetve annak tisztázása érdekében, hogy a felperes a veszteség mérséklése vagy megszüntetése érdekében az adott helyzetben tőle elvárható magatartást tanúsította-e vagy sem.
Az alperes határozatából egyértelműen megállapítható az is, hogy reagált a felperes fellebbezésében előadottakra is, indokát adta annak is, hogy az abban foglaltakat mely okoknál fogva nem fogadja el, és a kérelmet miért, mely törvényhelyekre alapítottan utasítja el. Kiemeli egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a határozatok szerinti ténymegállapítások hiteles számviteli dokumentumokon alapulnak (Független Könyvvizsgálói Jelentések, beszámolók és ezek mellékletei) és okszerűek ténybeli következtetéseket tartalmaznak. Ezért az elsőfokú bíróság iratszerűen és jogszerűen állapította meg, hogy az alperes határozata teljes körűen megfelel az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak.
A kifejtettekből következően a felperes felülvizsgálati kérelmében alap nélkül sérelmezte, hogy "kizárólag" az alperesi határozat indokolásából értesült a vele szembeni "elvárásokról", arról, hogy milyen "mélységben kellett volna bemutatnia" a veszteség mérséklésére irányuló intézkedéseit. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperesi határozat szerinti elvárások pótlására, a kérelem megalapozottságának alátámasztására a felperes a perben bizonyítást nem ajánlott fel.
Az alperes - az iratokból megállapíthatóan - alappal következtetett arra, hogy a felperes által csatolt dokumentumok nem alkalmasak annak igazolására, hogy a felperes a veszteség elkerülése, mérséklése érdekében minden olyan intézkedést megtett volna, amelynek veszteségcsökkentésre való alkalmasságához nem férhet kétség.
Az alperesnek és az elsőfokú bíróságnak a 2004. évi veszteségek csökkentése érdekében tett intézkedéseket kellett értékelnie. Ennek során azonban nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a felperes 2004. év végére már egy 8 éve működő folyamatosan veszteséget termelő társaság volt, és, hogy a 2004. évi vesztesége meghaladta a korábbi évekét.
A felperes által hivatkozott dokumentumok a 2004. évhez tartozó veszteség elkerülése vagy mérséklése érdekében megtett intézkedéseket illetően konkrét adatokat egyáltalán nem tartalmaznak. A felperes expanziós stratégiáját, forgalmának fejlődését, beruházási és finanszírozási szükségleteit bemutató irat nem alkalmas annak igazolására, hogy a felperes a veszteségek elkerülése érdekében minden tőle elvárhatót megtett volna. A felperes, aki nem kis és nem kezdő vállalkozó konkrét intézkedéseket és ezek végrehajtására vonatkozó adatokat valamint ezek korábbi megvalósításának akadályait nem tárta fel. Nem vitásan a veszteség elhatárolás engedélyezésének nem törvényi feltétele az intézkedések eredményessége. A felperes azonban nyilatkozataiból is megállapíthatóan tisztában volt azzal, hogy bizonyos intézkedések hatásai csak hosszabb távon érvényesülhetnek, ezért a tőle elvárható magatartást akkor tanúsította volna, ha ennek ismeretében intézkedéseit úgy teszi meg, hogy azok nem 2005. évtől hatályosulnak, hanem 2004. évre is érvényesülnek.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy a felperes kérelmében előadottak nem tekinthetők elháríthatatlan külső oknak. E körben kiemeli a legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes kérelmében megjelölt okok, körülmények a vállalkozási, kereskedelmi, adózói tevékenységgel együtt járó olyan kockázati tényezők, amelyek minden felpereshez hasonló kereskedelmi tevékenységet folytató adózónál felmerültek (Pl.: fogyasztás csökkenés, keresetkiáramlás, kamat költségek növekedése, versenytársak áruháznyitásai, EU csatlakozás…). Márpedig abban az esetben, ha ezek csak a felperesnek okoztak folyamatosan veszteséget, akkor ez is azt támasztja alá, hogy a felperes nem tett meg minden tőle elvárhatót a veszteség elkerülése érdekében.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.019/2007.)