adozona.hu
AVI 2001.10.124
AVI 2001.10.124
Vámperben is érvényesül a kereseti kérelemhez kötöttség elve (Pp. 215. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal a felperesnél - 1998. január 19-én - utólagos ellenőrzést végzett. Ennek alapján az alapvámkezelés során kiadott határozatát módosította és a felperest -pótbefizetésként - kötelezte 61 800 Ft környezetvédelmi termékdíjnak, 15 450 Ft általános forgalmi adókülönbözetnek a megfizetésére, külön határozatban pedig 3 8 625 Ft vámigazgatási bírsággal sújtotta. Az alperes mindkét elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban Vtv.) 141. § (2) bekezdésé...
A vámhivatal a felperesnél - 1998. január 19-én - utólagos ellenőrzést végzett. Ennek alapján az alapvámkezelés során kiadott határozatát módosította és a felperest -pótbefizetésként - kötelezte 61 800 Ft környezetvédelmi termékdíjnak, 15 450 Ft általános forgalmi adókülönbözetnek a megfizetésére, külön határozatban pedig 3 8 625 Ft vámigazgatási bírsággal sújtotta. Az alperes mindkét elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban Vtv.) 141. § (2) bekezdésében és a 161. §-ában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes a használt, de még forgalomképes gumiabroncsok tekintetében az alapvámkezeléskor a vámokmányokon valótlan nyilatkozatot tett a környezetvédelmi termékdíj kapcsán, ezért vámhiány keletkezett. A felperes a vámkezeléskor a gumiabroncsok súlyát 3,28 kg/db-ban jelölte meg. A képviselőjének jelenlétében elvégzett utólagos ellenőrzés során azonban a mérlegelés eredményeként a gumiabroncsok átlagsúlyát 5 kg/db-ban lehetett meghatározni. Utalt egyben arra, hogy a felperes nyilvántartása a termékek tekintetében csak darabszámot tartalmaz.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes a tényállást nem tisztázta, megbízottja a vámárunyilatkozat kitöltését megelőzően az abroncsok súlyát ellenőrizte, és a vámokmányokat eszerint töltötte ki. Utalt arra is, hogy az általa vezetett nyilvántartáson felül egyéb nyilvántartás vezetését jogszabály nem írja elő.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú vámhivatal a felperes részéről benyújtott egységes vámáru-nyilatkozaton feltüntetett vámáru belföldi forgalom számára történő vámkezelését elvégezte, majd a határozat meghozatalát követően több mint egy év után folytatta le az utólagos ellenőrzést. A vámhatóság a Vtv. 171. § a) pontja értelmében jogosult ugyan a hatáskörébe tartozó szükséges eljárás megindítására, de az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban Áe.</a>) 41. § (2) bekezdés c) pontja szerinti egy éves jogvesztő határidőre figyelemmel azonban a vámkezeléskor hozott jogerős határozatát már nem módosíthatta, nem változtathatta volna meg.
Rögzítette azt is, hogy az utóvizsgálat jegyzőkönyvbe foglalt eredményét maga a felperes sem vitatta, azonban a vámkezelés elvégzése és az utóellenőrzés időpontja között eltelt egy év olyan hosszú időmúlás, ami alapján közvetett bizonyítékokkal nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a felperes részéről benyújtott vámárunyilatkozat nem valós adatokat tartalmazott.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a felperes keresete eljárási szabálysértésre nem terjedt ki, ezért az erre alapított ítélet jogszabálysértő. Utalt a Vtv. 139. c) pontjára, amely az általánostól eltérő elévülési szabályokat állapít meg. Hivatkozott arra is, hogy a felperes az utóellenőrzés során tett alperesi megállapításokat nem vitatta, az elsőfokú bíróság pedig nem adta indokát annak, hogy az ellenőrzése megállapításait miért nem fogadta el. Hangsúlyozta, hogy felperes rendelkezésére álló engedélyek számadatait egybevetve is az állapítható meg, hogy ezek 5 kg átlagsúlyú gumiabroncsokra vonatkoztak.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint az alperes a Vtv. 167. § (1) bekezdése értelmében az utólagos ellenőrzés során a tényállást nem tudta bizonyítani. Erre, valamint az Áe. 26. § (1) és (4) bekezdéseire az elsőfokú bíróság is utal tartalmában a jogszabályhelyek megjelölése nélkül.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság először rámutat arra, hogy az Áe. 41. §-a az iratokba való betekintést szabályozza, a 41. § (2) bekezdésének nincs c) pontja. Az Áe. 61. §-a szabályozza a közigazgatási határozat módosítását és visszavonását. Az Áe. 61. § (2) bekezdésének sincsen c) pontja. Az Áe. 61. § (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a határozat módosítására, vagy visszavonására a közigazgatási szerv csak egy ízben, a határozat közlésétől számított egy éven belül jogosult.
Az Áe. 72. § (1) bekezdése értelmében az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a bíróságtól. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. sz. állásfoglalása alapján a fél a keresetében anyagi és eljárási jogszabálysértésre is hivatkozhat, valamint arra, hogy a határozat meghozatalakor az alkalmazott jogszabályt tévesen értelmezték. Eljárási jogszabálysértés miatt csak akkor van helye hatályon kívül helyezésnek, ha az eljárási jogszabálysértés jelentős, és a döntés érdemére is kihat, s a bírósági eljárásban nem orvosolható. A Legfelsőbb Bíróság egyetért azzal, hogy az elsőfokú ítéletben tévesen megnevezett jogszabályhelyre alapított, de tartalmát tekintve felismerhetően megjelölt eljárási jogszabálysértés - ha az valóban megvalósult volna - olyan jelentős szabályszegés lenne, amely a döntés érdemére is kihathatna. A Pp. XX. fejezetének eltérő rendelkezése hiányában azonban a kereseti kérelemhez kötöttség a közigazgatási perben is érvényesülő (Pp. 215. §) szabály. Ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási perben a bíróság csak a felperes keresetében megjelölt jogszabálysértést vizsgálhatja, és ha a határozatot más tekintetben találja jogszabálysértőnek, erre nem alapíthatja döntését.
A felperes sem a közigazgatási eljárás során, sem a közigazgatási perben nem hivatkozott arra a jogszabálysértésre, mely szerint a közigazgatási szervek az egy éves jogvesztő határidőre figyelemmel az alaphatározatukat már nem változtathatták volna meg. Ezért az elsőfokú bíróság az ítéletét olyan jogszabálysértésre alapította, amelyre a felperes a keresetében nem hivatkozott, így azon túlterjeszkedve, az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértésével hozta meg ítéletét. Az előzőekben részletezett jogi álláspontra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem is foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy egyébként érdemben helytálló-e vagy sem az e körben kifejtett elsőfokú ítéleti érvelés.
Az elsőfokú bíróság ítélete nem felel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a közigazgatási szerv a Vtv. 167. § (1) bekezdése alapján az utólagos ellenőrzés során a tényállást megfelelően tisztázta és bizonyította. Az utóellenőrzés során végzett méréseket ugyanis a felperes nem vitatta, a lemért gumiabroncsok kiválasztásában a felperes jelenlévő képviselője is részt vett (közigazgatási irat 4-5. sz. melléklet). A mérések eredményei pedig nagyságrendekkel meghaladták a felperes által a vámkezelési okmányokon feltüntetett súlyadatokat. A felperes által vezetett nyilvántartásból következően pedig gyakorlatilag lehetetlen a gumiabroncsok behozatalának időbeli beazonosítása. Ezzel a felperes saját magát fosztotta meg a perbeli ellenbizonyítás lehetőségétől. [Pp. 164. § (1) bekezdése]
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a közigazgatási határozatot nem találta jogszabálysértőnek, ezért a Pp. 253, § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.040/2000.)
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes a tényállást nem tisztázta, megbízottja a vámárunyilatkozat kitöltését megelőzően az abroncsok súlyát ellenőrizte, és a vámokmányokat eszerint töltötte ki. Utalt arra is, hogy az általa vezetett nyilvántartáson felül egyéb nyilvántartás vezetését jogszabály nem írja elő.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú vámhivatal a felperes részéről benyújtott egységes vámáru-nyilatkozaton feltüntetett vámáru belföldi forgalom számára történő vámkezelését elvégezte, majd a határozat meghozatalát követően több mint egy év után folytatta le az utólagos ellenőrzést. A vámhatóság a Vtv. 171. § a) pontja értelmében jogosult ugyan a hatáskörébe tartozó szükséges eljárás megindítására, de az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban Áe.</a>) 41. § (2) bekezdés c) pontja szerinti egy éves jogvesztő határidőre figyelemmel azonban a vámkezeléskor hozott jogerős határozatát már nem módosíthatta, nem változtathatta volna meg.
Rögzítette azt is, hogy az utóvizsgálat jegyzőkönyvbe foglalt eredményét maga a felperes sem vitatta, azonban a vámkezelés elvégzése és az utóellenőrzés időpontja között eltelt egy év olyan hosszú időmúlás, ami alapján közvetett bizonyítékokkal nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a felperes részéről benyújtott vámárunyilatkozat nem valós adatokat tartalmazott.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a felperes keresete eljárási szabálysértésre nem terjedt ki, ezért az erre alapított ítélet jogszabálysértő. Utalt a Vtv. 139. c) pontjára, amely az általánostól eltérő elévülési szabályokat állapít meg. Hivatkozott arra is, hogy a felperes az utóellenőrzés során tett alperesi megállapításokat nem vitatta, az elsőfokú bíróság pedig nem adta indokát annak, hogy az ellenőrzése megállapításait miért nem fogadta el. Hangsúlyozta, hogy felperes rendelkezésére álló engedélyek számadatait egybevetve is az állapítható meg, hogy ezek 5 kg átlagsúlyú gumiabroncsokra vonatkoztak.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint az alperes a Vtv. 167. § (1) bekezdése értelmében az utólagos ellenőrzés során a tényállást nem tudta bizonyítani. Erre, valamint az Áe. 26. § (1) és (4) bekezdéseire az elsőfokú bíróság is utal tartalmában a jogszabályhelyek megjelölése nélkül.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság először rámutat arra, hogy az Áe. 41. §-a az iratokba való betekintést szabályozza, a 41. § (2) bekezdésének nincs c) pontja. Az Áe. 61. §-a szabályozza a közigazgatási határozat módosítását és visszavonását. Az Áe. 61. § (2) bekezdésének sincsen c) pontja. Az Áe. 61. § (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a határozat módosítására, vagy visszavonására a közigazgatási szerv csak egy ízben, a határozat közlésétől számított egy éven belül jogosult.
Az Áe. 72. § (1) bekezdése értelmében az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a bíróságtól. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. sz. állásfoglalása alapján a fél a keresetében anyagi és eljárási jogszabálysértésre is hivatkozhat, valamint arra, hogy a határozat meghozatalakor az alkalmazott jogszabályt tévesen értelmezték. Eljárási jogszabálysértés miatt csak akkor van helye hatályon kívül helyezésnek, ha az eljárási jogszabálysértés jelentős, és a döntés érdemére is kihat, s a bírósági eljárásban nem orvosolható. A Legfelsőbb Bíróság egyetért azzal, hogy az elsőfokú ítéletben tévesen megnevezett jogszabályhelyre alapított, de tartalmát tekintve felismerhetően megjelölt eljárási jogszabálysértés - ha az valóban megvalósult volna - olyan jelentős szabályszegés lenne, amely a döntés érdemére is kihathatna. A Pp. XX. fejezetének eltérő rendelkezése hiányában azonban a kereseti kérelemhez kötöttség a közigazgatási perben is érvényesülő (Pp. 215. §) szabály. Ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási perben a bíróság csak a felperes keresetében megjelölt jogszabálysértést vizsgálhatja, és ha a határozatot más tekintetben találja jogszabálysértőnek, erre nem alapíthatja döntését.
A felperes sem a közigazgatási eljárás során, sem a közigazgatási perben nem hivatkozott arra a jogszabálysértésre, mely szerint a közigazgatási szervek az egy éves jogvesztő határidőre figyelemmel az alaphatározatukat már nem változtathatták volna meg. Ezért az elsőfokú bíróság az ítéletét olyan jogszabálysértésre alapította, amelyre a felperes a keresetében nem hivatkozott, így azon túlterjeszkedve, az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértésével hozta meg ítéletét. Az előzőekben részletezett jogi álláspontra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem is foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy egyébként érdemben helytálló-e vagy sem az e körben kifejtett elsőfokú ítéleti érvelés.
Az elsőfokú bíróság ítélete nem felel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a közigazgatási szerv a Vtv. 167. § (1) bekezdése alapján az utólagos ellenőrzés során a tényállást megfelelően tisztázta és bizonyította. Az utóellenőrzés során végzett méréseket ugyanis a felperes nem vitatta, a lemért gumiabroncsok kiválasztásában a felperes jelenlévő képviselője is részt vett (közigazgatási irat 4-5. sz. melléklet). A mérések eredményei pedig nagyságrendekkel meghaladták a felperes által a vámkezelési okmányokon feltüntetett súlyadatokat. A felperes által vezetett nyilvántartásból következően pedig gyakorlatilag lehetetlen a gumiabroncsok behozatalának időbeli beazonosítása. Ezzel a felperes saját magát fosztotta meg a perbeli ellenbizonyítás lehetőségétől. [Pp. 164. § (1) bekezdése]
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a közigazgatási határozatot nem találta jogszabálysértőnek, ezért a Pp. 253, § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.040/2000.)